II. évfolyam 10. szám december 15. A Vajdasági Magyar Szövetség lapja

II. évfolyam 10. szám 2008. december 15.

A Vajdasági Magyar Szövetség lapja

A

E P N E N K Ü RE Z

Karácsonyi beszélgetés:

AZ ÜNNEPEKRE

VEZÉRCIKK Krúdy Gyula

2

Karácsony este

A tévé előtt

1. Valamikor nem volt szokás elolvasni, de még csak meg sem írni az ilyen címzésű irodalmi műveket: boldog, gazdag Magyarországban legfeljebb az árvák és özvegyek voltak kedvelői a megható olvasmányoknak. Ám fordult egy nagyot a világ, karácsony estéjén több a könnyes szem Magyarországon, mint a boldog mosolygású arc, ugyanezért az író sem mehet el közönyös, hideg szívvel a karácsony romantikája mellett, még ha tolla mellett leskelődik is az unalom szörnyű veszedelme. Nem lehet e napon az olvasónak másról írni, mint a karácsonyfa lángjáról. 2. Fehér vagy fekete karácsony köszönt ránk ez évben? Régente ez igen fontos körülmény volt az ünnepi hangulatban, mert az emberek mégiscsak jobban szerettek fehér országutakon szánkázni messzi kis falvak világos ablakai felé, ropogós estéből havas vállal megérkezni a karácsonyi meleg szobába, télies eledelekkel vidítani átfázott belsőségüket, a házaló betlehemesek szakállán igazi hó fehérlését obszerválni, mély hóban bandukolni az istállólámpás után az éjféli misére, mint ködből, sárból, nedvességből érkezetten járulni a szentté vállott fenyőfához. Ez évben azonban hiába jósol a százeszendős jövendőmondó, sőt Herschel is nagy havazást a hónap végére, mindnyájuknak fekete karácsonya van már esztendők óta. Ha fölemelné valaki a házfedeleket Magyarországon ez estén, annyi elgondolkozott, elmélázott, búban önfeledkezett arcot láthatna, hogy tán kételkedne abban, hogy a legpirosabb napot mutatja a kalendárium: tévedett István bácsi, tévedett az Obsitos, midőn naptárában e napra hirdette az öröm ünnepét. 3. A mák és dió napja, mondja, a régi szakácskönyv, amelyből néha a nagyapám módjára ebédelni és vacsorázni is szoktam, hogy hosszú életkort élhessek a földön, mint általában a régebbi magyarok. A máktörő koloncnak vendéghívogató hangja volt, és minden házból kihallatszott döngése. A dió olyan jóízűen roppant, mintha a bánatot törtük volna össze darabidőre. Az asszonyhang, amely a zúzmarás ablakú konyhában kommandírozott, a legkeményebb férfit is meglágyította. A pajkos gye-

Kérdezem, mikor találkozunk, de rendre azt a választ kapom, nem tudja megmondani, mert elfoglalt nagyon, a közvetítést nézi, a köztársasági parlamentet. Kérdezik tőlem, mikor találkozunk, rendre azt a választ adom, nem tudom megmondani, a köztársasági parlament közvetítését nézem. Mi lesz a bíróságokkal, a tartomány Statútumával, a tartományi költségvetéssel... Olvasom az újságban, hogy a szabadkai Kuntić úr megérti, ha Vajdaság nem fogja megkapni az Alkotmány garantálta minimum 7%-ot, mert spórolós év elé nézünk. Tekintettel arra, hogy 1992 óta ő került be szélesebb koalíció részeként horvát színekben a szerb parlamentbe, meg kellene értenem a nyilatkozatát. Végül is nem arra kötelezte magát, hogy mindenárom védeni fogja annak a régiónak az érdekeit, amelyik a társadalmi össztermék 43%-át termeli. Azt, hogy pontosan mire kötelezte magát, még nem sikerült kiderítenem, mert nem volt alkalmam hallani őt. A köztársasági parlament üléseit nézni azért fontos, mert olyan döntések születnek most, amelyek a régió életét határozzák meg, mégpedig az európai Vajdaságét, ahogyan azt a kampány folyamán sokszor hallhattuk, viszont most nem pontosan azt látjuk. Úgy értem, nem lehet európai Vajdaságról beszélni, ha egyrészt kiüresítik a tartalmakat, másrészt elveszik a pénzeket, harmadrészt nem tudni, mikor döntenek a tartományi Statútumról. S nem tudom, mi volna akkor, ha a Magyar Koalíció parlamenti képviselői, az a négy ember nem állna folyton és folyamatosan ellen annak a fajta európaiságnak, amivel a lehetőségeinket szűkítik. Kérdezik tőlem, hogyan fogjuk tartani a megígért tempót, a projektalapú politizálással meghirdetett tempót, amiben az pontosan benne van, mennyit kell teljesítenünk az önkormányzatokban. Mert attól függ az utcában az aszfalt, a vízvezeték, a művelődési ház és az iskola homlokzata. Kérdezem erre én, nézi-e a köztársasági parlament közvetítését. Nem függ az össze, mondják nekem, pedig dehogynem, ez a legjobb az elmúlt másfél évben, hogy a dolgok összefüggnek, összetartoznak, hogy nem különkülön valósíthatóak meg, hanem egymásra épülve. Mert a köztársasági képviselők nem felelnek a kanalizációért. Ez valóban igaz. De felelnek azért, hogy a tartományi költségvetés hogyan alakul. S abban a kanalizáció is benne van. Benne vagyunk a felelősségben, ez hangol bennünket össze. Az elmúlt évtizedekben, mondjuk 1989-től, nagyon sokszor ültünk a tévé előtt, néztük, ahogyan meghatározódik a sorsunk, ahogyan hazudnak, megmagyarázzák, elmaszatolják nekünk az életünket, s az a helyzet, ma sem volna sokkal másként, ha nem volna ott a köztársasági parlamentben az a négy ember, aki láthatóan, iszonyú erővel és mondatokban tapintható

2008. december 15.

rek szorongva ült a suton, a komondor alázatosan ólálkodott az ünnepi illatokra, a pincében a hordó igyekezett megtisztulni szennyeitől, mert ő is tudta, hogy e napon vérét veszik, a gyalogösvényen a postás csodálatos levelekkel közelgett, nyelves szomszédasszony békét kötött, és szakértelemmel jött a fazékfedelek fölemelkedéséhez, a sütők átvizsgálásához, a patkók megkóstolásához. Nem volt olyan ház Magyarországon, ahol a diós és mákos sütemények nem sikerültek volna e napon. Vajon termett-e elég mák, elegendő dió ez évben hazánkban, hogy mindenkinek patkó jusson az asztalára? A régi könyv azt mondja, hogy e sütemények nélkül nem érvényes a karácsonyi ünnep. Tán még a másvilági bíróság is valamiképpen felelősségre vonja az ünneprontót. Vajon mivel fog védekezni a magyar, aki a karácsonyi kalácsot elmulasztotta? 4. A szeretet ünnepe, mondjuk mi, akik itt maradtunk egy olyan korszakból, amikor ismertek az emberek mindenféle elavult fogalmakat, megbocsátást, barátságot, gyengédséget, tiszteletet, szeretetet és egész lexikonát a szentimentális érzéseknek, amelyekről utóbb kitűnt, hogy mind csak arra valók, hogy az ember létét, boldogulását gyengítsék. Mintha csak a gazdagok engedhetnék meg maguknak a szeretet luxusát, mutatja a világ képe, mert hiszen napjainkban egyedül nekik van módjukban szeretetünket kézzelfoghatóan is bizonyítani. Ajándékot venni, ajándékot adni, mosolyt aratni, könnyet letörölni, gyermekkacajt élvezni, bús asszonyt felvidítani, elesett embert talpra állítani, jónak lehetni a tegnapi ellenséghez, kézadással fizetni az álnokságért, szegénységet enyhíteni, a homlok mély redőit elsimogatni, vad, keserű szívbe emberséget oltani, szilaj szemét a gyűlöletnek enyhíteni, bujdosó nyomornak halk, észrevétlen léptekkel utánamenni, a magányosan sírdogálókat gyengéden felkeresni, rongyos gyermeket átkarolni, a híd karfája fölött merengő asszonyféléhez szívesen szólani, megfogni az elkeseredett kezet, megállítani a bűn felé tántorgó lépést, fölemelni a fejét annak, aki lehajtott fővel keresi a legmagasabb ágat, amelyre felköthetné magát - ez volna a gazdagok dolga a világon. - Nem, ez a dolog a szegényeké, akiknek maguknak sincs semmijük. (1922)

következetességgel nem engedik meg, hogy újra elmaszatoljanak bennünket, hogy bíróságaink, pénzünk, lehetőségeink nélkül maradjunk. Nem engedik meg, hogy az önkormányzatokban ellehetetlenüljön a munka, hogy a tartományban fejlesztési tartalom nélkül maradjon a költségvetés. Kérdezik tőlem, honnan ez a bátorság? Mondhatnám, ezek ilyen emberek. De ha igaz is volna, csak féligazság volna, mert jól tudjuk, az életben az egyéni bátorság ritkán hoz eredményt. Általában fordítva szokott lenni, a bátrakat, kiállósokat föleszik, fölemésztik a helyezkedők, melegedők, kivárósok. Az igazság fele tehát az, hogy ezek ilyen emberek, a másik fele pedig az, hogy tudják, biztosak benne, egyéni bátorságuk mögött megkérdőjelezhetetlen pártpolitikai célkitűzés húzódik. Kérdezik tőlem, hogy ez így szokás-e? Nem, ez egyáltalán nem szokás így. Úgy látom, megnyugtató a válaszom, nem kaptak hazugságon, mert ezt mindenki így tudja, ilyen a történelmi tapasztalat, a szűkebb világunkban és a nagyvilágban is, viszont akkor felmerül a kérdés... És erre nincs kész válaszom, erre nincs is egyetlen válasz, pontosabban mindenkinek a saját fejében születik meg, amikor átgondolja az elmúlt időszak vajdasági magyar politizálásának történéseit, eseményeit. Megfogalmazza mit ért hitelesség alatt. Könnyű a dolog, össze kell vetni a szavakat a tettekkel, a nyilatkozatokat a kiállással, a választásokkor meghirdetett politizálást a vonatkozó időben elért eredményekkel és már ott is vagyunk, ahol a válasz sejlik. Az elmúlt hetekben a figyelem fókuszában a köztársasági képviselők voltak, oly mértékben a tartományi, önkormányzati tisztségviselők nem lesznek soha, de a figyelem olyan természetű, hogy körbejár, odaér mindenhova, eljut minden utcába, mert a figyelem az emberektől való, s őket az is ugyanannyira érdekli, mi történik a szűkebb környezetükben, mint az, hogy mi történik Belgrádban. Így aztán a dolgok leegyszerűsödnek, mérhető eredményekben születnek meg a válaszok. Itt tartottam a szövegben, amikor a barátom, akinek a rajzait láthatják ebben a számban, a vállam fölött elolvasta az írást, és azt kérdezte, hogy én ezt ünnepinek gondolom-e. Kérdeztem tőle, vajon ő annak tartja-e? Hümmögött egy sort, ismer engem nagyon régóta, számtalan írás van mögöttem, ami az ő rajzával alkotott egységet, végigjárta sokunkkal az utcákat, amikről itt szó van, a parlamenteket, amikről itt szó van. Nem karácsonyi, válaszolta végül, de határozottan ünnepi. Ha jobban meggondolom, ennyire ünnepit még soha nem is írtál. S ebben maradtunk, nem csak azért, mert a grafikai szerkesztő szerint egy sorral sem fér több az oldalra, hanem azért is, mert már nem vagyunk fiatalok, s jól tudjuk, az ünnepi mértékegysége különös. Ott működik, ahol működtetik, mérnek vele. Remélem, így lesz. (a szerk.)

3

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS

Az ember nyitott az Istenre Dr. Német László verbita atyát XVI. Benedek pápa 2008. április 23-án nevezte ki a Nagybecskereki Egyházmegye élére, és július 5-én szentelte püspökké Erdő Péter bíboros. Bánát püspökével beszélgettünk.  A Nagybecskereki Egyházmegye védőszentje ünnepén, Szent Gellért napján, amikor a terveiről beszélt az egyháztanácstagoknak és lelkipásztoroknak, említette, hogy a püspökség alapításának 25. évfordulója alkalmából hároméves előkészület lesz az egyházmegyében. Viszonylag fiatal a nagybecskereki püspökség, miért tartotta fontosnak, egy többéves felkészülést a jubileum kapcsán? – Püspökségünk megalapításának 25. évfordulója 2011. december 16-ára esik. Boldog emlékű II. János Pál pápa 1986. december 16-án kelt levelével megszüntette a volt jugoszláviai Bánát Apostoli Kormányzóságát, egyúttal megalapította a nagybecskereki püspökséget. Köszönetet mondunk a Jóistennek és a Szentatyának, hisz a Szentszék ezzel a határozatával az itteni helyi egyházat elcsatolta a belgrádi érsekségtől és önálló területi egységgé nyilvánította, saját megyéspüspökkel. A jubileumra való tekintettel szeretnénk az elkövetkező három esztendőben erre az eseményre illőképpen felkészülni. A három elkövetkező egyházi év mindegyike a keresztény élet egy-egy fontos jellegzetességére összpontosít, amely hozzásegít ahhoz, hogy hálánk jeléül elmélyítsük hitünket, reményünket és szeretetünket. A tanácsosaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy a három egymást követő év témái a következők lesznek: Idén, 2008. advent első vasárnapjától 2009. Krisztus Király vasárnapjáig KERYGMA – IGEHIRDETÉS. 2009. advent első vasárnapjától 2010. Krisztus Király vasárnapjáig LITURGIA – ISTENTISZTELET. 2010. advent első vasárnapjától 2011. Krisztus Király vasárnapjáig DIAKONIA – TEVÉKENY SZERETET. A Szentlélek vezetése alatt alakult ki az ősegyház életében ez a három feladatkör, amely kötelezően hozzá tartozik minden keresztény nemzedék életéhez. Tehát minden kor Egyházában megtaláljuk ezt a hármas tevékenységi beosztást.  Nyilatkozatait, megnyilvánulásait figyelve derűs, közvetlen, ugyanakkor nagyon határozott és dinamikus ember profilja rajzolódik ki. A hit és a derű milyen kapcsolatban állnak egymással? – Sokszor mondják, hogy komolytalan vagyok, mégis örülök neki, mert a derű átsegíti az embert a nehézségeken. Túl kevés a derű és a mosoly a társadalmunkban, ez alól egyházunk sem kivétel. Magyarországi tapasztalataim azt mutatják, hogy a magyar síró, jajgató, mindig elégedetlen, búskomor nemzet. Azonban nem rosszabbak, mint az osztrákok vagy más közép-európai nemzetek. A depresszióra, búskomorságra való hajlam úgy tűnik, közép-európai betegség. Teljesen mások voltak a benyomásaim Olaszországban vagy a Fülöp-szigeteken. Ez utóbbi helyen sokkal rosszabb körülmények között élnek az emberek, mégis boldogabbak. Ez egyfajta belső hozzáállás, amely az ember értékvilágát, az elégedettségének a fokát jellemzi, azt, hogy milyen vágyai, ambíció vannak. S előfordul, hogy átlépik a reális lehetőségek határát.

4

2008. december 15.

 Vajon a keresztény hit egyben optimista világnézetet is jelent? Egyáltalán, mi az a többlet, amit egy katolikus hívő a hite által kap? – Nagyon fontos a tapasztalatok kiszűrése és értékelése. Minden ember életében vannak pozitív és negatív tapasztalatok. Az a feladatunk, hogy előhívjuk az emlékeink közül azokat a pillanatokat, személyeket, találkozásokat, akik, vagy amik pozitívan befolyásoltak bennünket. Az ember nyitott az Istenre. Ő belénk oltotta azt a lehetőséget, hogy találkozzunk vele. A szerzetesi, papi, missziós hivatás is ezen alapszik. Ha az ember nyitott Isten jelenlétére az életében, még akkor is, ha bűnös emberként él, Isten megtalálja az utat a szívéhez. Ez az alapja az emberbe vetett hitnek is. Értelmileg a kettőt szétválaszthatjuk, de tartalmilag és tapasztalatilag nem. Különben nem tudnánk keresztényként élni a világban. A nem rég megkeresztelt nemzetek örülnek, átérzik mindazokat a pozitívumokat, amelyeket a kereszténység hozott. A posztkeresztény társadalomban nem azt nézik, hogy a kereszténység megajándékozta őket azzal, hogy tagjai az Egyháznak, szentségekhez járulhatnak, párbeszédet folytathatnak Istennel. Ehelyett a kötelezettségekre figyelnek, hogy egyházi adót kell fizetni, haláleset alkalmával rendezni kell a tartozásokat, esküvő előtt előkészületre kell járni hosszabb ideig, vasárnaponként templomba kell menni… Feladatok sorát látják csak a kereszténységben, és elsiklanak annak életadó ereje mellett. Nekünk, papoknak, szerzeteseknek is mélyen magunkba kell néznünk, mert nekünk is hatnunk kellene gondolkodásmódjukra.  A „kereszténység utáni” Európában az élet mely területén és mi módon lehet téríteni? – Európa nehezebb missziós terület, mint a keresztény hagyományokkal nem rendelkező vidékek. Missziológiát is tanítottam évekig, s azokkal a gondolatokkal szoktam válaszolni, melyeket II. János Pál pápa a Redemptoris missio című enciklikájának 33. fejezetében fogalmazott meg: az Egyháznak egyetlen missziós tevékenysége van, mert Jézus azért alapította meg, hogy hirdesse az evangéliumot. Ezért küldte el apostolait, s ennek a küldetésnek a következménye, hogy ma egymilliárd-kétszázmillió keresztény él a Földön. Ez az egy missziós küldetés különbözőképpen valósul meg, attól függően, hogy kikkel dolgoznak a misszionáriusok. Ha olyan közegben dolgozom, ahol sosem hallottak Jézusról, az evangelizációt egy iskola felépítésével, esetleg egy kórházi szoba berendezésével valósítom meg, vagy más szociális feladattal próbálok közelebb kerülni az emberekhez. Amennyiben egy magasabb filozófiai réteggel találkozom, beszélgethetek velük az élet értelméről vagy más, őket is érintő, érdeklő kérdésekről. Ez a klasszikus missziós munka. Az új formája a missziós küldetésnek a lelkipásztori munka, ami egy plébánián vagy egy püspökség területén szervezetten történik. Az újraevangelizáció a missziós küldetés harmadik módja, amelynek ott kell megvalósulnia, ahol az emberek elveszítették a hitüket, vagy a vallás egyszerűen nem játszik szerepet az életükben. Ide tartozik Európa nagyobbik része.

 Nagyon sok helyen élt és dolgozott püspöki kinevezéséig. Vajon milyen embereket, milyen egyházmegyét „kapott” a főpásztori kinevezésével? – Az elmúlt öt hónapban amióta püspök vagyok, meglátogattam plébániáink nagy részét. Igaz, nem jártam minden plébánosnál személyesen, de szinte minden településen megfordultam, és feltérképeztem fizikailag a Nagybecskereki Egyházmegyét. Múlt héten Versecen jártam, s Đuro Džudžar görögkatolikus püspökkel közösen ellátogattunk Bánát egyetlen görögkatolikus plébániájára, Markovacra, ahol egy nagyon agilis fiatal atya tevékenykedik. A helyiek ezt a települést úgy is hívják, hogy a „verseci vakbél”. Ilyen határszéli települése – ahonnét nem visz tovább az út – rengeteg van püspökségünknek. Hihetetlenül hosszú a nemzetközi határ. Magyarországgal mintegy 3040 km-es a közös határunk, Romániával majdnem 200 km a közös határszakasz, határátkelőhely azonban alig akad. A Trianont követően kettészakították azt a nyelvi, területi egységet, melyet Bánátnak hívnak. Valaha Temesvár volt a központ, amely továbbra is a romániai rész centruma. Határmenti falvaink arculatát szemlélve továbbra is megmaradtak Temesvár központúnak, a település nem Nagybecskerek irányába, hanem Temesvár felé néz. Szomorú helyzet, hogy még kilencven évvel a trianoni szétválasztás után sem sikerült megváltoztatni a településeink arculatát annyiban, hogy legalább fizikailag Nagybecskerek, Vajdaság, Szerbia felé forduljanak. Ugyanez a jelenség kezd gyökeret verni szülővárosomban, Hódságon is. Gyermekkoromban a Duna összekötő híd volt a horvát rész irányába. A gombosi gazdák Eszéken értékesítették áruikat, míg a határközeli horvátországi ismerősök hozzánk jártak strandolni… Mindinkább a szülőföldünktől történő elfordulást tapasztalom meg itt, Vajdaságban, amit negatívumként élek meg. Vannak nagyon szép, pozitív tapasztalataim is. Sok, erősen szórvány közösségünkben, ahol kevés a katolikus, az emberek megőrizték hitüket. Ez nem egy magától értődő, természetes tény. A németség kényszerűségből, a közösség szégyenletes kollektív bűnössé történő kinyilvánítását követően hagyta el otthonát a II. világháborút követően. Az 1990-es években a délszláv háborúk következtében ismét volt egy kivándorlási hullám, amely magyarságunkat is nagyban érintette. A hívek száma folyamatosan csökken, de a hitükhöz való ragaszkodás erősen él bennük. Sokuk számára a hitük gyakorlása az egyetlen élő kapcsolat anyanyelvükkel. Egy nagyon komoly jelenséggel kellett szembesülnöm. Templomaink állapota nem kielégítő, annak dacára, hogy lelkipásztoraink mindent megtesznek megőrzésük érdekében. Azonban azokban a közösségekben, ahol megfogyatkozott a hívek száma vagy teljesen kihaltak a katolikusok, kétségeim vannak, vajon valóban az a legjobb megoldás, hogy hatalmas összegeket öljünk olyan épületekbe, amelyek kongnak az ürességtől. Természetesen, az emberek ragaszkodnak őseik örökségéhez. Erre a problémára a hívek, lelkipásztorok, egyháztanácstagok segítségével keresem a legracionálisabb és leginkább fájdalommentes megoldást. Nagyon komplex a helyzete püspökségünknek. Szegény egyházmegye vagyunk anyagi szempontból. A kommunista hatalom egy tollvonással elvette vagyonunkat annakidején. Visszaszármaztatása viszont hihetetlen lassúsággal történik. Nekünk kellett beszerezni minden tulajdonjogunkat igazoló okmányt, a költségeket mi magunk álljuk a saját vagyonunk visszaszerzése érdekében. Amikor elvették, mindent tudtak, most az utódállam semmit.

 A napisajtó gazdasági válságról tudósít, munkanélküliségről, szinte folyamatosan bombáz bennünket negatív információkkal. Egy ilyen korban, amikor az értékrend erősen megváltozott, mit tehet az egyház? A katolikus egyház feladatát abban látom, hogy vigaszt nyújtson az embereknek, és megteremtse az Isten-élményt, de ezzel együtt jelen kell lennie a tevékeny szeretetnek, a karitatív munkának. A történelem során tapasztaltuk, hogy nem a gazdagság adta meg az egyháznak a fejlődési lehetőséget, hanem az emberek összetartása, egymás segítése, az emberi kapcsolatok minősége. Kovács Szöszill

Missziós mosoly Adomákat kértem és kaptam Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorától, dr. Német László verbita atyától, aki huszonöt éves papi szolgálata alatt a világ számos országában tevékenykedett. Ez alkalommal három Fülöp-szigeteken megtörtént, mosolyra késztető élményét mesélte el.

Mennyi jó ember! És mind integet!

Mint egyetemi főlelkész tevékenykedtem, s egyik látogatásomat követően éppen hazafelé tartottam, miközben az út mentén folyamatosan integettek az emberek. Gondoltam is magamban, milyen jó emberek lakják a földnek ezt a részét, akik ennyire tisztelik a fehér misszióst! Mosolyogva haladtam tovább mindaddig, amíg a visszapillantó tükörbe nem néztem. Fekete csík kígyózott utánam… Félreálltam és kikapcsoltam a motort. A következő pillanatban kicsapódott a motorház teteje, majd hatalmas lángnyelvek törtek elő belőle. Kigyulladt a motor. Szerencsére, az egyik közelben ücsörgő ember éppen épített valamit, s felkapva a mellette lévő vödröt, tartalmát a lángokra zúdította. Homok volt, így gyorsan eloltotta a tüzet. Otthon a misszió sofőre megjavította a kocsit, mely újabb kalandok felé repített bennünket…

Versenyfutás a kerékkel

A már említett kocsival rengeteg szerencsés kimenetelű „balesetem” volt. Meghívott az egyik nővérközösség, hogy tartsak nekik előadást egy évforduló kapcsán, majd ebédre invitáltak. A kocsim – egy nálamnál alig fiatalabb 1963-as bogárhátú Volkswagen – a kolostor előtt állt. Az ünnepi ebédet követően útra keltem. Már induláskor feltűnt, hangosabban zúg az autóm, mint megszoktam. Megálltam, átnéztem a járgányt, és mindent rendben találtam. Továbbindultam. Ismét a gyanúsan hangos zúgást hallottam. Az előző forgatókönyv alapján újfent megálltam, körüljártam a kocsit, megnéztem a kerekeket is, és természetesen most sem találtam hibát. Indultam, de valami oknál fogva kicsit erősebben léptem a gázpedálra. Szerencsémre! A következő pillanatban hatalmas: bumm! És az autó bal hátsó fele mintha hirtelen kicsit alacsonyabbá vált volna… miközben mellettem elgurult egy kerék. Természetesen mindez egy lejtőn történt, mialatt egy dombról lefelé haladtam. Előttem mind gyorsabban gurult a kerék, én papi ingben szaladtam utána, a helyiek meg dőltek a nevetéstől…

Egy missziósnak mindent meg kell kóstolnia?!

Ha az ember elutazik valahová, természetesen igyekszik a helyi gasztronómiai különlegességeket megízlelni. Szinte mindent megkóstoltam én is, de volt egy helyi specialitás, amelyet nem mertem bevállalni. A kacsa- vagy pulykatojást tizennyolc napig keltetőben tartották, majd kivették onnét és kihűtötték. Forró vízbe tették, főzték, és éjjel árulták. A helybeliek egyik kedvenc kiadós forró csemegéje volt. Különösen poharazgatás előtt és után. Egy alkalommal meghívtak két rendtársammal együtt egy plébániai fogadásra. Este tíz tájban megjelentek az utcai árusok, és a már említett ételkülönlegességet kínálgatták fennhangon. Az egyik lengyel missziós társamat – aki mindig azt hangoztatta, hogy ő valódi misszionárius, akit semmi helyi különlegesség nem riaszthat el –, rábeszélték a helyiek, kóstolja meg a forró tojást. Mi ketten az indiai társammal azonban e téren konzervatívnak és passzívnak bizonyultunk. Lengyel társunk meg is ette a tojást, s megadta a módját, ivott rá bőven, mert a házigazdák nagyon jó vendéglátók voltak… Másnap reggelinél megkérdeztük tőle, vajon tudja-e, mit evett előző este. Nem tudta, hát felvilágosítottuk. Elsápadt, majd az egész napot a szobája és a fürdőszoba között ingázva töltötte… Kovács Szöszill

5

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

Bácskertesen építik a jövőt Az alapkő letétele annak rendje-módja szerint meghitt műsorral, és nagy reményekkel fejeződött be. Az alapkövet Pásztor István, Kern Imre, Péter István és Apatin polgármestere, dr. Živorad Smiljanić tették le, ami után a szó legszorosabb értelmében megkezdődtek a munkálatok, melyek a szép időnek köszönhetően nagyon jó ütemben haladnak. Reményeink szerint ha most ősszel nem is, de kora tavasszal befejeződik az ipari park kiépítésének első szakasza. Bácskertes lakossága és az érdekelt befektetők is hallhatták amikor beszédében Pásztor István ígéretet tett arra, hogy az eszközök rendelkezésre fognak állni a teljes projektum befejezésére, ami mintegy 100 millió dinár. Azóta is több vállalkozó jelezte szándékát hogy érdekelt egy ilyen ipari parkban való befektetésben. Természetesen a falu vezetői azokat a befektetéseket és vállalkozókat látnák szívesen, akik helyi termékek feldolgozásával és helyi munkaerő foglalkoztatásával akarnak foglalkozni. Amikor azt mondjuk helyi, akkor természetesen Nyugat-bácska többi falvára is gondolunk és szoros együttműködésben a Dunatáj civil szervezettel ez irányba minden szükséges lépést meg is fogunk tenni melynek az előkészületei már elkezdődtek. Hiszünk abban, hogy minden ember joga, hogy saját szülőföldjén találhasson boldogulást, egzisztenciát, és jövőt egyben. Nem hiszünk viszont abban, hogy a vajdasági magyar fiatalságnak csakis külföldön teremhet meg a szerencse. Éppen ezért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Bácskertes Vajdaságban harmadikként tett le az asztalra olyan átfogó tervet, amely konkrét lépéseket is tesz a falvak elnéptelenedésének megállításáért.

6

2008. december 15.

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

Valóra vált álmok Tordán Átadták rendeltetésének a Torda–Udvarnok közötti felújított utat, a központi vízvezetéket, valamint felszentelték a kápolna búcsúztató csarnokát. A település történetében eddigi lagnagyobb értékű beruházásait adták át rendeltetésének november végén szerény ünnepség keretében Tordán. A Tartományi Nagyberuházási Alap a tavalyi év folyamán hat beruházás építését hagyta jóvá, amelyek közül most három befejeződött, valóra váltva ezzel a helybeliek régi álmát. Az álmokhoz sikerült megkapni a Vajdasági Magyar Szövetség támogatását is, és ennek köszönhetően megvalósult a beruházások egy része. Először a vízvezeték épületét, a tisztítóberendezéssel, majd a felújított és búcsúztató helyel kibővített kápolnát szentelte fel dr. Német László svd nagybecskereki megyéspüspök, kihangsúlyozva, hogy ezeket a projektumokat, amelyeket Vajdaságszerte a kormány segítségével valósítanak meg, az emberi jóság fűzi össze. Nem elég azokat megálmodni, elkezdeni, hanem kitartónak, odaadónak, kell lenni és hinni azok megvalósulásában, a szebb és jobb jövőben. Pásztor István elmondta, hogy a begaszentgyörgyi község az elmúlt évben a Tartományi Nagyberuházási Alaptól 783 millió dinárt kapott és szinte minden településen épült valami. A tordaiak ezúttal is az élen jártak, hiszen minden projektumuk sikeres volt: a vízvezetékre több mint 40 millió dinárt, a kápolna bővítésére 3,5 milliót, míg a Torda-Udvarnok közötti regionális út felújítására és kiszélesítésére 283 millió dinár lett jóvá hagyva. Pásztor kiemelte a tordaiak összefogását, elszántságát és kitartását, ami nélkül szinte lehetetlen lenne ekkora beruházásokat megvalósítani. Az elnök szerint nyilvánvalóan lesznek gazdasági megszorítások, de bízik a már jóváhagyott beruházások megvalósulásában. Dobai János megköszönte a támogatást, elmondta, hogy már újabb ötletek, tervek megvalósításán gondolkozik a falu vezetése, amelyek közül a legjelentősebb a gyógy- és termálvíz újbóli felhasználása, kiaknázása, amely elősegítené a falusi turizmus fellendítését, új munkahelyek teremtését, ami megalapozná a jobb életminőséget és itt tartaná az embereket. Lázár Jenő

Régiófejlesztési tervek

A Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet november 22-én, Zomborban megtartotta a Nyugat-bácskai magyar vállalkozók 1. Tanácskozását. Nagy volt az érdeklődés, mintegy 80 vállalkozó tartotta fontosnak a részvételt. Péter Istvánnak a Dunatáj elnökének köszöntőjét és Varga Diósi Viola levezető elnök programismertetőjét követően Fejsztámer Róbert, a Magyarkanizsai Közösségfejlesztési Információs Központ igazgatója adott elő. A támogatási és hitellehetőségeket hangsúlyozva, pályázati útmutatással szolgált valamint a piaci előnyökhöz jutás lehetőségeit ecsetelte. Dr. Kapás Ferenc, a NOS Szeged Kft. ügyvezető igazgatója a lobbi és az érdekérvényesítés különböző formáiról beszélt. Bujdosné Lengyel Eszter, Eu-projektmenedzsment szakértő, gazdasági, irányítási, szervezési, vezetési szakközgazdász, a problémák és fejlesztési célok, az EU-s előcsatlakozási alapok fogadásárára való felkészülés és a partnerség témakörét járta körül. A tanácskozást a szervezők, és amint az az értékelési lapokból kiderült, a részvevők is eredményesnek értékelték. Pelt Ilona a Dunatáj titkára elmondta, a tanácskozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a szervezetnek sikerült felvennie a kapcsolatot a vállalkozókkal, azok is megismerkedhettek egymással. Sőt már rá is találtak egy pályázatra, melynek kidolgozásában a Dunatáj a vállalkozók segítségére lehet. Ami a szervezet távlati terveit illeti, ennek a találkozónak és a két hónappal ezelőtti civil konferenciának a konklúziói alapján hamarosan elkészül majd egy régiófejlesztési dokumentáció. Felméri az önkormányzatok, a civilek és a vállalkozók szükségleteit, egy a Dunatáj által képviselt falvakat (Kupuszinát, Szilágyit, Gombost, Doroszlót, Bácsgyulafalvát, Nemesmiliticset és Bezdánt) érintő öt évre szóló terv érdekében. Jövőre pedig Nyugat-Bácska ad majd otthont a Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórumnak. A közeljövőre nézve pedig fő célként, eddigi feladataink mellé soroljuk, hogy a kiépített hálózat munkatársainak, irodavezetőinek szakképesítést biztosítsunk, eu-s és hazai szakértő bevonásával. A legutóbbi, bővített elnökségi ülésen, ahol mind a hét falu helyi közössége képviseltette magát, regionális értékű projekteket határoztunk meg településenként. Kupuszina az ipari park kiépítésének, Doroszló pedig a Szentkút felújításának munkálatait fejezi be. A gombosiak öko-kamp-, a bezdániak a gyógyfürdő és rekreációs központ léterhozásán, a szilágyiak a faluturizmus beindításán (bara rendbetétele), a bácsgyulafalviak regionális kiránduló központ kiépítésén, a nemesmiliticsiek pedig a török-alagút rekonstrukcióján, török-fürdő kiépítésén fáradoznak. A hét projekt mellett számos kisebb, már kidolgozott tervet fogunk realizálni már a 2009-es év folyamán. Változatlanul, fontos teendőnknek tartjuk emellett, azokat a szervezeteket is forráshoz juttatni, akik valami miatt nem tudnak pályázni.

Nekünk így marad meg 2008 A VMSZ bácskossuthfalvi Helyi Szervezetének közel 200 tagja van falunkban. Az utóbbi időben sok fiatal is csatlakozott és mára már 32-en vannak, ebből 22 aktív tag. A májusi választások alkalmával megmozdult a tagság és közel száz embert tudtunk bevonni a kampányba. Idősebbek és fiatalok egyaránt kivették a részüket a munkából. A kampánystáb heti rendszerességgel ülésezett a választások előtt és egy átgondolt, alapos koncepció alapján dolgozott, ami a vártnál jobb eredményt hozott. A tagsággal és a támogatókkal (ez kb. 1000 embert jelent) többször is levélben történt a kommunikáció, legyen szó akár agitálásról, akár köszönőlevélről. A Nők Nemzetközi Napja alkalmából falunk minden hölgytagjához eljuttattuk jókívánságainkat levél formájában. Most karácsony táján hasonlóképpen karácsonyi üdvözletünket is igyekszünk minden háztartás postaládájába tenni. Az Új Esély újság kihordására falun belül 45 aktivistánk van, akik saját körzetükben eljuttatják a polgárokhoz az újságot. Tavasszal munkaakciót szerveztünk. Az óvoda udvarában található játszótér elemeit festettük újra. Szép számban vettek részt a tagságból ezen az akciónkon is. Fiataljaink nagyban hozzájárultak a kampány sikeréhez, de aktív szerepet vállalnak a kultúra és sport területén is.

7

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS

Karna Margittal az életről, a művészetről és a konokságról... – Én nem értek a művészethez. Csináltam, amit tudtam, amit a jóisten adott, abból. Jó napszámos voltam, aki végezte a dolgát. Így látom. Nem tanultam ezt, nem jártam színművészetire, a Zora Križanec, aki művelődési miniszter volt, el akart vinni Belgrádba, de nem mentem. Nem akartam szerb színész lenni. Jó volt nekem magyarul. Nagyon jó. Nagyon boldog vagyok, mert megkaptam a Magyar Köztársaságtól az Életműdíjat és a Magyar Kritikusok díját. Emellett Szabadka Díszpolgára vagyok. Erre borzasztóan, de borzasztóan büszke vagyok.  Miért akart színésznő lenni? – Véletlenül lettem azzá, egy Moliere-egyfelvonásost csináltunk meg a kosárlabda csapattal Topolyán. Így kezdődött. Pénzt akartunk szerezni a klubnak, azért vágtunk bele a Kényeskedők című előadásba. Onnantól huszonhét darabban játszottam zsinórban. És egyszer csak ott voltam a színházban. Álmomban, gyerekkoromban orvos szerettem volna lenni, de meghalt az édesapám, és nem jutott pénz az iskoláztatásomra. Tizenhét évesen elmentem dolgozni a topolyai lapátgyárba könyvelő-gyakornokként. Délutánonként, vasárnaponként, kosaraztam. Így életem. Nem voltam színházbajáró, igaz, nem is volt nálunk színház, Topolyán 1949-ben nyílt meg. Előtte a szabadkai színházban láttam egy-két előadást.  Mikor érezte meg, hogy tehetséges? Talán akkor kaptam észbe, mikor az előbb említett miniszterasszony felkínálta, hogy kitaníttat. Ez 1952ben volt, Belgrádban vendégszerepeltünk. De tudja, nem foglalkoztam ezzel. Meg akkoriban ez nem is volt olyan fölfújt dolog. Csináltuk a dolgunkat, ösztönösen, örömmel.  Hogyan határozta meg az életét, hogy színésznő lett? Teljesen. Csak ez az egy volt, amivel foglalkoztam. A gyerekem megszenvedte. Nagyon sokat nem voltam itthon, nem tudtam mellette lenni. Lehet, hogy minden dolgozó nőnek ezt meg kell oldania, de én egész napokat maradtam távol, próbák, vidéki föllépések, előadások. Hajnalban értem haza. A gyerek elfogadta, mit csinálhatott volna. Megnézett a színapdon, és azt hiszem, szerette is. De műszaki ember lett.  Pataki László legendás színész-rendező volt. Ő volt a meghatározó, nagy szerelem?

1.

8

2008. december 15.

Persze. De az élet nem ilyen egyszerűen hozta. 1952ben, amikor meghalt a felesége, azt mondta nekem, ,,legyen a gyerekem anyja’’. Akkor huszonegy éves voltam. Az ő kisfia négyéves volt, megriadtam ettől. Meg tudja, akkor ez még nem volt szerelem. Képzelje, nem is udvarolt, a kezem sem fogta meg, csak mondta ezt a mondatot. És aztán 1966-ban megkért arra, hogy legyek a felesége. Igent mondtam. Akkor már – újra – mindketten szabadok voltunk. Vagy úgy alakítottuk, hogy azok legyünk. Nem tudnám megmondani, hogy miért volt szép vele az élet. Mert csodálatos ember volt. Tisztességes, becsületes. Szeretett, szerettem. Ezért. Egy karácsonyra összeszedett embereket az utcáról, fölhozta őket a lakásunkra, hogy adjak nekik enni. Ilyeneket csinált. Dehát őt mindenki szerette, a szakma is. Jugoszlávia nagy rendezői, színészei. A közvetlen kollégái, persze, nem szerették. Mind azt hitték, ha a Pataki majd elmúlik, ők szóhoz jutnak. Na, azóta megmutathatták volna. Tudja, ő a kommunizmusban is Pataki úr volt. Egyébként sváb családból származott, Piller volt a nevük, a nagyapjának, aki a MÁV-nál dolgozott, magyarosítania kellett, így lettek Patakiak. Az édesapja gépészmérnök volt, a nővére Pataki Cora, a zongoraművész. Ezzel azt akarom mondani, hogy az úr alatt a magatartást értem, nem a családi múltat.  Voltak elvárásai az Ön irányába? Igen. Mindig az, hogy vele legyek. Bárhova ment, bármit csinált, mellette kellett lennem. Elég rapszodikus lélek volt, a színháznál pedig nem bántak vele úgy, ahogy megérdemelte volna. Képes volt lelki válságba esni. S akkor mellette kellett lennem. Bátorítanom őt.  Magát ki bátorította? Engem? Én konok és keménykötésű vagyok. No, persze, ő is támogatott, ha úgy volt. De én általában megharcoltam a magamét egyedül. Helyreraktam a kollégákat. Topolyán nem volt problémám, Dimitrijevics Mara, az ottani igazgatónő, csodálatos ember volt. Itt, Szabadkán, nagyon sokszor megaláztak. Miután a topolyai és a szabadkai színház fuzionált, nem örültek nekünk a szabadkai kollégák. Kevesebb a női szerep, mi hárman jöttünk Topolyáról, nagy volt a harc. Az akkori igazgató, nem említeném a nevét, jól a fejünkre tapo-

2.

3.

sott, ő is topolyai volt, nyilván így akart jó pontot szerezni a szabadkai kollégáknál. Egyszerűen megfordult vele a világ. De mindig rendelődtek mellém emberek. Mondok egy példát. A magyarok ideje alatt, amikor én a verbászi gimnáziumba jártam, az igazgatóm nagyon értékelte az énekhangomat. S amikor a megye ispánja ellátogatott Topolyára, nekem kellett énekelnem. Anyám kimosdatott, fölöltöztetett, szép ruhát adott rám, s én a hallban énekeltem. El is döntötték, hogy a gimnázium után Pestre küldenek tanulni. De ne is írja ezt meg, nem fontos, nem fontos, hogy és miként alakul. Az a lényeg, hogy rendelődnek mellénk emberek, akik megmutatnak belőlünk dolgokat. Ráébresztenek arra, mi minden lakozik bennünk. Mi lehetne belőlünk. Az erősíti az embert. Ad neki irányulást.  Most ki van Maga mellé rendelve? Van a gyerekem. Másom nincsen.  Karna Margit kemény ember? Voltam. Konok és kemény. Az anyám cseléd volt, egyik úri házból a másikba járt szolgálni, nem volt ideje, a nagyanyám mosni járt. Megedződtem. Hatéves koromtól mindent egyedül oldottam meg. Az segített, hogy nem vagyok megalkuvó.  Amikor döntenie kell, honnan tudja biztosan, mi a jó és mi a rossz? Az ember jó paraszti esze. Az segít. Diktál és irányít. Lehet, hogy ezt mások másként látják, dehát, Istenem!

4.

 És az érzelmek? Azok aztán el tudnak uralkodni rajtam! Gorombaság, keménység, de az is, hogy a szívem majdnem megszakad. Nem tudok uralkodni az érzéseimen. Talán ezért is vagyok színész.  Hogy van mostanában? Voltam pénteken a doktornőnél, egyedül! Egyedül akartam menni, biztos akartam lenni, hogy képes vagyok rá, s azt mondta, hogy csak fél év múlva kell újra mennem. Tudja, augusztusban a rossz szívem miatt agyi infarktusom volt. Voltak nehéz pillanataim, de leküzdöttem. Hát, ami ezzel jár. Mélypontok. A színpadot sajnálom. Lehet, már nem is hívnának, de van az emberben egy kicsi ördög, hátha. Viszont már kész. Ezek után a színpadtól el kell búcsúznom.  Milyen volt a tavaly újraindított tájolás részesének lenni? Nekem ez természetes. Fárasztó, de nagyon jó. Hála, Istennek, megcsinálják, felújítják a helyi művelődési házainkat, ez nagyon fontos! Egy időben, jó hosszú időszak volt, azt szorgalmazták, hogy majd busszal behordják az embereket. Nem úgy kell! Azok az emberek ott élnek. Oda kell vinni a szót.  Úgy hallottam, szakmai rendre tanította a fiatal kollégáit. Megpróbáltam. A színház nekem szent. A színpadon nem eszünk. Nem késünk, nem jövünk felkészületlenül, szövegtudás nélkül. A csámpánkat nem rakjuk a szék karfájára. Ezek íratlan törvények.  Szereti a karácsonyt? Nagyon. Még mindig. Nekem egyszerű karácsonyaim voltak és megfogadtam, ha a magam ura leszek, mindig lesz karácsonyfám. Szeretem az ünnepeket. Vallásilag is kicsit el vagyok kötelezve, de nem csak azért. Meg is hatódom. Eljönnek a gyerekek, aztán egyedül leszek. És szép lesz. Úgy akarom, hogy szép legyen. Megnézem a tévében az éjféli misét, már nem megyek el a templomba.  Elégedett az életével? Igen. Persze az ember próbálkozik, hogy valahogy jobbá tegye. De elégedett vagyok. Olyan az életem, amilyen az ilyen konok ember élete lehet. A nem könyöklőké, nem mosolygóké, nem somfordálóké, nem kuncsorgóké. Lehet, hogy nincsenek olyan előnyeim, nincs olyan könnyebbsége az életemnek, mint ami azoknak jut, akik kikuncsorogják, kijárják, kihízelgik, kitapossák. Lehet, hogy máshogy alakul, ha konokság helyett simulok. De nem számít! Mindent beleadtam önmagamból, amim csak van. Ez számít. Anyagilag persze nem könnyebb. Sok esetben azoknak könnyebb, akik somfordálók. De ez mindig így van. Nem ez a mérce. li

5.

1. Mágnás Miska (Rolla, a primadonna. De nem voltam soha primadonna! Én színész voltam.) 2. Scriebe: Egy pohár víz (Anna királynő) 3. Krleža: Agónia (a feleség szerepében) 4. Mrozek: Tangó (Eugénia) 5. A tengerparton 1950-ben

9

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

AZ ISKOLA ÉS A PETŐFI UTÁN A LEHEL A magyaroknak is van pénzük

Tápai János

Pártunk politikai tevékenységét új alapokra helyezi és ezentúl a VMSZ a projektalapú politizálást indította el. Ez azt jelenti, hogy minden település konkrét gondjait szeretnénk feltérképezni és megoldani. Ez városunk területén már részben meg is valósult a Lukácsfalva és Muzslya közötti út megépítésével, valamint a nagybecskereki Petőfi Művelődési Egyesület tatarozásával, a szentmihályi iskola tornatermének a kiépítésével, valamint a muzslyai szivattyúállomás felállítására szükséges összegek biztosításával. Ezen forrásokat a VMSZ közbenjárásával a Tartományi Nagyberuházási Alap eszközeiből sikerült biztosítani, megközelítőleg 180 millió dinárt. Ezen kívül az akkor még egységes Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság és dr. Jeges Zoltán titkár segítségével 6 millió dinárt biztosítottunk a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola számára, ezt az összeget a belső ajtó ás ablakok cseréjére fordította az iskola, valamint 2 millió dináros keretből a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színpadának a felújítását és a színházterem tatarozását kezdtük meg. A muzslyai fiú-, valamint a nagybecskereki leánykollégium is jelentős öszegű témogatásban részesült. Ezen projektumok megvalósulását követően a muzslyai Lehel Sportközpontban egy fedett sportpálya kiépítését szertnénk megvalósítani. Mindez azt jelenti, hogy egy magyar párt is képes azon települések számára, ahol magyarok laknak, jelentős összegeket biztosítani. A továbbiakban is azon leszünk, hogy a nagybecskereki magyar nyelvű iskolahálózatot fenntartsuk, valamint a lehetőségekhez mérten bővítsük. A 2008/09-es tanévben sikerült új középiskolai osztályokat nyitni.Ezentúl magyarul

Advent a falunkban Ezzel a címmel második alkalommal rendezték meg Hajdújáráson december 14-én az adventi vásárt és körmenetet. A csomagosztást az ünnepi szentmise, és a gyertyás felvonulást a Lifka Sándor Művelődési Házban karácsonyi műsor követte, amelyen a noszai Hinga és a helyi ME tagjai léptek fel. A rendkívül

sikeres, teltházas műsort követően a művelődési ház előtti téren kialakított vásárban mézeskalács, sült tök és forralt bor mellett vásároltak, beszélgettek a vendégek. Barát Sándor a szervezők nevében biztosította a falubelieket, akiknek szívéhez nőtt ez az ünnepi rendezvény, jövőre is folytatják.

tanulhatnak azok is, akik szakácsoknak, mezőgazdaségi technikusoknak, fodrászoknak, valamint autószerelőknek készülnek. Az ünnepek közeledtével az óvodásokat szerettük volna meglepni egy ajándékcsomaggal. Ennek érdekében Mikulás-bálat szervezett a VMSZ muzslyai Helyi Szervezete és ennek bevételéből a kicsinyek számára játékokat vásároltunk. Mikulás napja alkalmából adtuk át az ajándékokat a muzslyai Hófehérke óvodának. Tápai János

Emlékezés Csubela Ferencre A VMSZ bácskossuthfalvi Helyi Szervezete és a bácskossuthfalvi Helyi Közösség közös szervezésében 2008. november 27-én, csütörtökön 15.00 órai kezdettel Bácskossuthfalván, a központi temetőben megemlékezést tartottak Csubela Ferenc halálának évfordulója alkalmából. Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versét szavalta el Nemes Aranka, majd Egeresi Sándor a Tartományi Képviselőház elnökének megemlékező beszéde következett. A Vasárnap Délután hobbizenekar előadása zárta a megemlékezést, ami után elhelyezték a kegyelet koszorúit. ,,...Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata, a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja. Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a boltos kedves szava, a békák brekegése a Krivajban. Az én világom a lakodalmas menet kurjongatása, de az én világom a temetési gyászbeszéd is...’’ (idézet Csubela Ferenc Naplójából)

10

2008. december 15.

11

AZ ÜNNEPEKRE

AZ ÜNNEPEKRE Gárdonyi Géza

Hosszúhajú veszedelem* Decemberi est. Köd az utcán. Köd a lelkeken is. A kaszinóban már jóval négy óra előtt meggyújtották a lámpásokat. De a ház üres. A játszószoba is. Olvasóterem is. Csupán a társalgó zöld bőrszékeiben, a vörösrézfényű kandalló körül gunnyaszt három öregúr. Öt óra tájban érkezik csak megint valaki. Végigkószál az üres termeken. Végre benéz a társalgóba is. – Meghalt a világ? Vagy mi? – harsog az ott ülőkre. Szintén öregúr. Angolbajuszos. A haját a füle mellől fésüli fel a fejére. Arca ötvenen felül való. Termetre azonban még idősebb: görhes és roskadt bal vállú. Csak a szeme élénk. Szmoking van rajta. – Tudod, hogy karácsony estéje van – szólal meg egy fakó hang a bőrszék mélyéből. – Még a legényembereket is lekötik ilyenkor – mormogja a másik. Az érkezett maga is leül a kandalló mellé, és keresztbe veti sovány, csontos lábát. – No, de hát ezt mégse gondoltam, hogy ennyire kongjon a kaszinó. Magam is meg vagyok híva. De csak vacsora utánra ígérkeztem. Hát egy tarokkot... Senki se mozdul. Aztán jön megint egy, és sokára megint egy kaszinói tag. Aztán egy kopasz fejű és vastag bajszú úr dugja be a fejét: – Hát mégis van itt valaki? A bajuszának szakállal toldottsága katonai múltra vall. Az is: ezredesi címmel kvietált. S mintha kopaszok versenye volna, egy teljesen kopasz fej jelenik meg. Tarkóig kopasz kis öregúr, akinek csak a füle mellett maradt emlékül valamelyes barna haja, de még az is rövidre van nyírva. – Szervusz, Petrovics – mondják neki. A kopasz benéz a szomszéd szobába. – Senki? – Senki. Leül közéjük, s a kezét melegíti a kályhánál. Aztán egy csupa-szakáll báró érkezik. Álmos arccal bólint jobbra-balra, és nem szól semmit. – Förtelmesen unalmas hely ez ma! – mordul fel végre a szmokingos. – Javaslok valamit: vacsorázzunk együtt a Hungáriában. Nyittassunk külön szobát, és vacsorázzunk együtt. Utána meg kártyázzunk. Valami szokatlan játékot... Valami butaságot. Kártyázzunk pénz helyett pezsgőbe. A javaslatra minden fej megmozdul. Fölkelnek. Elfogadták. – Még Kelement is megvárhatnánk – mondja az ezredes. – Ámbátor... azt is biztosan elcsípték ma. Épp indulnának, mikor az ajtó megnyílik, és egy potrohos öregúr víg, kerek arca jelenik meg előttük. – No, végre! – üdvözli a szmokingos. – Végre egy családos ember is. – Szervusz, Kálmán! – mondják a többiek is. – Tarts velünk: a Hungáriában vacsorázunk. És durákozunk! Pezsgőben!

– Jó, veletek tartok – feleli az öregúr. – Egyik fiam sincs otthon, hát nincs hol töltenem az estét. A két pattantyús fiamat Krakkóba helyezték át épp most. A kis művész meg Palermóban kószál. A szmokingos megnyomta a villamoscsengő gombját. – Telefonozzon, János, a Hungáriába: tíz vagy tizenegy személyre való különszobában várjon bennünket terített asztal. Az úton még két kaszinói tag csatlakozott hozzájuk: egy vidraprém bundás bankigazgató, meg egy öreg tanár, akinek a bundája gallérjából csak épp az orra vereslik elő. Az idő már akkor nyolc felé járt. A Hungária tornácában egy papos arcú öregúr állította meg őket: – Hova? – Tarts velünk, Imrus. Itt vacsorázunk. A szoba már várta őket. Csillogó teríték a nagy kerek asztalon. A magas, fehér cserépkályha kellemes meleget áraszt. Leültek az asztal köré. – Há-há-hányan vagyunk? – kérdezte a báró. – Éppen tizenketten. – Mi-mi-milyen jó, hogy nem vártunk to-to-tovább!... Vacsoráztak. De nemigen beszélgettek. Valami unalom lebegett rajtuk. Egyszer a kövér öregúr körülnéz a társaságon: – Érdekes – mondja –, csupa agglegény. Egyikünk sincs a negyvenen alól. – Hiszen te nem vagy agglegény – Az vagyok biz én. A három fiam voltaképpen három unokaöcsém. Én neveltem őket, hát úgy szoktam mondani. – A festő fiad... – Az se, csak hasonlít rám: unokaöcsém. A tizenkét agglegény elgondolkodva evegette a sajtot. – É-é-érdekes! – szólalt meg a csupa-szakáll báró. De hogy mit vél érdekesnek, arról nem szólt. A szmokingos ivott a vörös borból. – Kitűnő. Látjátok: ezt a vacsorát minden esztendőben megismételhetnénk. A családos emberek úgyis otthon ülnek. Mi, agglegények szintén együtt tölthetnénk az estét. Javaslom, hogy alakuljunk társasággá: Karácsonyesti társaság. – Éljen! Éljen! – A társaság alapszabályai egyetlen sor: Célja: minél kellemesebben tölteni a karácsonyestét. A javaslat tetszett. A szemek csillogtak, a bajuszok mosolyogtak. A szmokingos folytatta: – A Karácsonyesti társaságot tehát megalakultnak jelentem ki. Tisztikar nem kell. Szabályok se kellenek. A működést vacsora után megkezdjük: kártyázunk pezsgőben. Amit nyerünk, megisszuk.

* AZ ITT OLVASHATÓ BEVEZETŐT TIZENKÉT AGGLEGÉNY ELBESZÉLÉSE KÖVETI. AHOGYAN A MEGJELENÉSE ÓTA SZÁMTALANSZOR

MONDTÁK ERRŐL A KÖNYVRŐL: ÉRDEMES KÉZBEVENNI, MERT NAGY NEVETÉSEK (ÉS TANULSÁGOK) KÖZEPETTE TALÁLKOZHATUNK

MAGÁVAL AZ ÉLETTEL.

12

2008. december 15.

– Helyes! Helyes! De már a tányérokat is elhordták, csak szivarozgatva üldögéltek. Ki teát ivott, ki kávét. – Ezen az egy napon mégis irigylem a családos apákat – szólalt meg a paposan beretvált arcú, aki a vendéglő tornácán csatlakozott hozzájuk. – Csak az vigasztal, hogy az esztendő többi napján aztán nem irigylem őket. – A nők sok életet rontottak meg! – vélekedett a tanár. A bankigazgató legyintett: – Többet, mint a kolera. – A házasság mindig hazárdjáték – szólt a penzionált ezredes. – A legbolondabb hazárdjáték. A játékos azt se tudja, mire játszik. Mert hiszen nem ismeri a nőt, akit elvesz: csak annyit ismer belőle, amennyit a nő mutat. Van annyi esze minden nőnek, hogy nem a hibáit mutogatja. S legyintett. – Hazárdjáték. – És a tétel mindig egy életsors – fűzte tovább a bankigazgató. – Ha csak egy lehetőség van is a vesztésre, nem játszom. – A házasság olyan, mint a drótból font egérfogó – mondta Petrovics, a tarkóig kopasz bíró. – Az egér csak a csemegét látja... A bankigazgató nevetett: – Az Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna meg senki. A tanár fölemelte az ujját: – A szerelem a lélek tokaji bora. – É-é-édes méreg! – szólt a báró megcsillanó szemmel. – Azok a hosszúhajúak... – Minden nő veszedelem! – A hosszúhajú veszedelem! – kiáltotta vígan a bankigazgató. Erre valamennyien nevettek. – Hát nem veszedelem? – szólt a szóló örvendve, hogy a szava derültséget kelt. – Ádámnak nem egy hosszúhajú némber volt a veszedelme? – A trójai háborút nem egy hosszúhajú némber okozta? A hosszú haj, mint veszedelem, nem vonul-e végig az egész világtörténelmen? De ne is nézzük a világtörténelmet, csak a hírlapoknak a napihíreit, a sikkasztásokat, rablásokat, csalásokat, öngyilkosságokat, vagy csak a magunk fiatalságát, hogy mi bolondokat csele¬kedtünk a nőkért, vagy a nők miatt. És mink még szerencsésen kihajóztunk a veszedelemből, anélkül hogy bedugtuk volna viasszal a fülünket. A tanár elgondolkodva nézett a cserépkályhára. – Voltaképp csak a nő él – mondotta. – A férfi csak a nőnek az életét szolgálja a maga életével. S azok a kurta eszű teremtések... A szmokingos fölkelt: – Barátom, javaslok valamit. – Hadd azt a kártyát, inkább beszélgessünk. – Éppen azt javaslom én is. Nézzétek: mink mind a tizenketten agglegények vagyunk. Valamennyien megegyezünk abban, hogy okosabb szemmel látjuk a nőket, mint azok, akik a szolgálatukba szegődtek. Mármost az is bizonyos, hogy erről beszélgetni mulatság nekünk. Nagy tapasztalatokat hordoz mindenikünk a fejében. Mink idejekorán megismertük, hogy a szerelem csak szép hegedűszóra írt uvertűrje annak az unalmas operának, amelynek a tenorja gyereksírás. Nevettek. A szmokingos folytatta: – Mármost lehetnek a társaságunkban olyanok, akik még rózsaszínekben vélekednek a házasságról, mintha az

valami virágos sziget volna, s ők mintha elvesztették volna a révgarast, s innen maradtak a parton. Az ilyeneket helyreigazítjuk, megerősítjük az agglegényi sorban. Erre való lesz a mi karácsonyi vacsoratársaságunk. – Helyes! Helyes! – Mert én meg azt gondolom, nem úgy vagyunk mink, mint aki elvesztette a révgarast, hanem mint azok, akiknek nem volt belépőpénzük az ököritói vigalomba, s aznap búsultak. De bezzeg örültek másnap! És most megint van egy ötletem... – Halljuk! Halljuk! Te most tele vagy ötletekkel! – Azt gondolom, nem tölthetjük kellemesebben az estét, mintha ki-ki elbeszéli: miért maradt agglegény? Röviden vagy hosszan, ahogy a tésztája nyúlik. Ezt a javaslatot is tetszéssel fogadták. A szmokingos folytatta: – És három estéje van a karácsonynak: ha egyik est kevés, lesz még kettő. Csak a báró legyintett: – Az é-é-én történetem e-e-egy mondat: a komtesz ke-ke-keveslett engem, férjhez m-m-ment egy ci-ci-cigányprímáshoz. Ezen ismét nevettek. – Szegény prímás! – No jó! – mondta a szmokingos. – Te már végeztél. De ha csak ilyen röviden mondjuk is el a történetünket, az is érdekes. Az agglegények vidáman helyeselték a javaslatot, bár egyen-kettőn látszott, hogy szintén röviden fogja elmondani a maga történetét. – Ki kezdje? – Pap nincs köztünk. Katona van. Kezdd meg te Aladár! Ebben a pillanatban elaludtak a villamoslámpások, és a szobát egyszerre vaksötétség borította el. Csak a szivarok tüze vöröslött tizenkét vörös csillagként a sötétségben. – Gyújtót! Kinél van gyújtó! Hol a csengő? Ekkor az ajtó kitárult, mind a két szárnyára kitárult. Fény áradt be. S egy száz lángocskával égő karácsonyfa jelent meg az ajtóban. Fehér leányka hozta. Mosolygó arccal, szemérmes szemmel lépikélt be, s a karácsonyfát némán az asztal közepére állította. Az agglegények elámultan és hallgatva nézték. Csak akkor ocsúdtak fel, amikor a kaszinóban említett Kelemen barátjuk is megjelent a küszöbön. – Glória! Glória! Jó estét, fiúk! Körülbelül negyvenéves, nyúlánk ember. Deresedni kezdő fekete haj, és hegyesre csípett, fekete bajusz. Termetre azonban még fiatalos. Országgyűlési képviselő. – Ugye, megleptelek? A kaszinóban tudtam meg, hogy itt vagytok. S vidáman szorított velük kezet. A leánykának pénzt adott, és elbocsátotta. Aztán közéjük ült. Mindjárt el is mondták neki, hogy épp jókor érkezett: a társaság körré alakult, s minden évben csak két-három nap működik. Az első év programja: minden agglegény el fogja beszélni, miért nem házasodott meg. – No, ez érdekes lesz. Én is elmondom a magamét. – Helyes! Helyes! – zúgták rá vígan. – Téged választunk elnökünknek. Te fogod summázni a tanulságokat, mivelhogy úgyis törvényszerkesztő vagy. Nagy tanulságokat summázhatsz itt! – És aki u-u-unalmas lesz, fi-fi-fizeti a pe-pe-pezsgőt! – mondta gúnyosan a báró. Éljeneztek. Nevettek. Koccintottak. Pezsgőt rendeltek.

13

KICSIKNEK–NAGYOKNAK

KICSIKNEK–NAGYOKNAK

TÖLTÖTT KACSACOMB

Készíthetjük bármilyen húsból és az izlésünknek megfelelő öntetekkel. Hozzávalók 4 személyre: • 250 g ünnepi tészta • 200 g sült szárnyashús • 100 g sajt • 1-1 db sárga és piros paprika • 1 zöldcitrom • pár darab Stevia levél • bors, zöldségzöld • 100 g koktél paradicsom, Elkészítés: A tésztát sós vízben megfőzzük, hidegvízben leöblítjük, leszűrjük, lecsöpögtetjük. A csirkehúst, a paprikákat és a sajtot apró kockákra vágjuk. A koktélparadicsomokat, hosszában kettévágjuk. A tésztát, a húst és a zöldségeket tálba rakjuk és összekeverjük a Steviával és a zöldcitrom levével. A képen látható módon tálaljuk

Hozzávalók 4 személyre: • 4 kis kacsacomb • 1 zsemle • 1 tojás • fél-egy dl tej • 1 csokor petrezselyem • 1 teáskanál citromlé • 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió-virág • 1 gerezd fokhagyma • ízlés szerint só és törött bors Előkészítése: a zsemlét apró kockákra vágom és a tejjel, valamint a gyengén felvert tojással jól összekeverem. Ha a zsemle már beszívta a folyadékot, hozzákeverem a fűszereket, a megmosott és finomra vágott petrezselyemzöldet, citromlevet, zúzott fokhagymát. Ha nagyon szilárd, kevés tejjel hígítom, ha nagyon lágy, kevés zsemlemorzsával sűrítem. (Kenhetőnek kell lennie.) Elkészítése: a kacsacombok bőrét óvatosan fellazítom, amennyire a bőr engedi, de vigyázok, hogy ne szakadjon el. A kacsabőr és a hús közé egy fakanál nyelével betömöm a tojásos masszát, majd a bőrt hústűvel a töltelékre úgy tűzöm rá, hogy ne folyhasson ki. A megtöltött combok mindkét felét megsózom, és egymás mellé tepsibe teszem. 1 pohárnyi vizet aláöntök. A tepsit szorosan befedem, és előmelegített forró sütőben puhára párolom. A tepsi fedelét levéve a combok mindkét oldalát piros-ropogósra sütöm. (A zsíros levet leöntöm róla.) Saláta, brokkoli és szalmakrumpli illik hozzá a legjobban. A húst néhány nappal előbb is meg lehet tölteni, jól eláll a fagyasztóban. Tálalás előtt csak sütni és pirítani kell. Elkészítési ideje: 120 perc 1 adag: 326 (1369 kJ)

CSUKA TORMAMÁRTÁSSAL

KARÁCSONYI FATÖRZS TORTA

Hozzávalók 4 személyre: • 1 szép nagy csuka • 1 kávéskanál cukor • 1 babérlevél • néhány szem fekete bors • néhány szem szegfűbors A tormamártáshoz: • 5 dkg vaj • 5 dkg liszt • 1 kisebb szál friss torma (1 evőkanál reszelt torma) Előkészítés: A csukát gondosan megtisztítjuk. A friss tormát meghámozzuk, lereszeljük. Elkészítés: A halat egészben, a fejével együtt, annyi vízben, hogy ellepje, feltesszük főni. A főzőlébe beletesszük a cukrot, a babérlevelet, a borsot, a szegfűborsot, és literenként 2 kávéskanálnyi sót adunk hozzá. A halat – forrástól számítva – lassú tűzön 5 percig főzzük. Mikor megfőtt, kiemeljük (a főzőlevet nem öntjük ki), megtisztítjuk a szálkáktól, apró darabokra vágjuk, és melegen tartjuk. A főzőlevet átszűrjük. A tormamártás: Felforrósítjuk a vajat, világosra pirítjuk benne a lisztet, és felöntjük 1/2 l halfőzőlével (vagy ugyanennyi húslevessel, kockából). A reszelt tormával és ízlés szerinti mennyiségű sóval, őrölt fehér borssal ízesítjük. A haldarabokat tálalóedénybe tesszük, és mártással leöntve tálaljuk. Párolt rizst vagy petrezselymes burgonyát kínálhatunk hozzá. Munka: kb. 30 perc Fogyasztható: kb. 1 óra múlva 1 adag: 909 kcal

Hozzávalók: A piskótához: • 6 tojás • 6 evőkanál cukor • 6 púpozott evőkanál liszt • 1 csipet só • késhegynyi sütőpor. A töltelékhez: • 5 dl tejszín • 5 dkg kakaópor • 3 dkg porcukor. Elkészítése: A sütőt melegítsük elő 200°C-ra. Egy nagy lapos tepsi alját béleljük ki sütőpapírral, amit vékonyan kenjünk meg vajjal. Szitáljuk át a lisztet a sütőporral, a tojások fehérjét és sárgáját válasszuk szét. A tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, és a lisztet fokozatosan keverjük hozzá. A tojásfehérjékhez adjunk egy csipet sót, és robotgéppel verjük kemény habbá, majd apránként adagolva óvatosan keverjük a tésztába úgy, hogy a habot ne törjük szét. Öntsük a tepsibe, azonnal tegyük az előmelegített sütőbe, és süssük aranysárgára kb. 1215 perc alatt. Ha elkészült, borítsuk egy tiszta konyharuhára, húzzuk le róla a sütőpapírt, és a konyharuhával együtt tekerjük fel. Fémrácson hagyjuk kihűlni. A krémhez a tejszínt a porcukorral verjük kemény habbá, majd keverjük bele a kakaót. Göngyöljük ki a piskótát, kenjük meg a krém felével, és óvatosan tekerjük vissza. A maradék krémmel vonjuk be a tortát, és a villával fatörzsszerűen mintázzuk meg. Csokoládéforgáccsal, gyümölcsökkel díszíthetjük.

14

2008. december 15.

Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Kicsiknek: Ki mondja hogy télen nem fogy a fagyi?; Nagyoknak: Minek hívjam ide a főnököt? Ezt ő sem enné meg. A helyes megfejtést beküldők közül könyvcsomagot kap: Gömöri Nándor, Partizán utca 29., 24324 Kishegyes; Garai Katica, Bolmanska 79., 24323 Bácsfeketehegy; Gyömrei József, Dimitrije Tucović u. 32.,24400 Zenta

NAGYOKNAK

KARÁCSONYI TÉSZTASALÁTA

KICSIKNEK

SÜSSÜNK–FŐZZÜNK!

A Körkép melléklete • Felelős kiadó: Vajdasági Magyar Szövetség, 24000 Szabadka / Subotica, Ago Mamužić u. 11/I. Főszerkesztő: Lovas Ildikó • Arculat, grafikai szerkesztő: Lackó Lénárd (e-mail: [email protected]) A címoldalon, valamint a belső oldalakon Szalai Attila illusztrációi • Nyomtatja: Rotografika Kft. • Megjelenik havonta.

15

Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván Pásztor István