II. 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 115/1998. (VI. 29.) Kgy. határozatával vállalta, hogy Sellye városában és kistérségében telephelyként működteti a pedagógiai szakszolgálat, a logopédiai ellátás, a nevelési tanácsadó feladatait ellátó intézményegységet. Az önkormányzat a határozat alapján megállapodást kötött Selylye várossal arról, hogy a személyi feltételeken kívül, a működtetés feladatait gesztorként vállalja. A megalakult többcélú kistérségi társulás nyilatkozott arról, hogy a korábban Sellye város által vállalt kötelezettséget szerződéssel átvállalná. Ezt követően a többcélú kistérségi társulás elnöke kéréssel fordult a megyei önkormányzathoz, amelynek értelmében a megyei önkormányzattal kötött megállapodást változatlan tartalommal szeretnék megtartani úgy, hogy szerződő félként Sellye város helyére a Sellyei Többcélú Kistérségi Társulás lépne. A kérelem nem tartalmaz többletfeladatot- és költséget, ezért a szerződő félben történő változás elfogadására teszek javaslatot a határozati javaslat 2. pontjában. Az „Együttműködési megállapodás a pedagógiai szakszolgálat kistérségi működtetéséről” tervezetét az előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 34/2003. (III. 20.) Kgy. határozat 3. pontja értelmében vállalta, hogy támogatja az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet az EU csatlakozással kapcsolatos többletfeladatok ellátása érdekében akkreditált borlabor létrehozásában. A közgyűlés felkérte elnökét és alelnökét arra, hogy vizsgálja meg, milyen módon lehet hazai, illetve nemzetközi pályázatok révén a regionális borlabor felállítását az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet pécsi központjában elősegíteni. Miután e konkrét projekt támogatására a hazai pályázati paletta nem kínált forrás-nyerési lehetőséget, a borlabor kialakításához legszükségesebb fejlesztés megvalósításához a Baranya Megyei Önkormányzat 2,5 millió forinttal járult hozzá a 2004. decemberi közgyűlésén hozott határozatával. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 130/2003. (VIII. 28.) Kgy. határozatában döntött a Magyar-Horvát Kísérleti Kisprojekt Alapra a „Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi határmenti együttműködés” című pályázat benyújtásáról. A pályázat nyert, a finanszírozási megállapodások aláírásra kerültek, a horvát féllel közös konferencia megrendezésére került sor 2004 novemberében. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 168/2003. (XI. 19.) Kgy. határozatával tudomásul vette a megye munkaerőpiaci helyzetéről szóló tájékoztatót, és a munkanélküliség csökkentése, a koordináció javítása érdekében együttműködési megállapodás aláírását kezdeményezte az érintett szervezetekkel. A lefolytatott egyeztetéseket követően a testület a 64/2004. (IV. 22.) Kgy határozatában felkért a „Baranya Megye Foglalkoztatási Paktuma” aláírására. Az érintettekkel 2004. április 28-án aláírtuk a foglalkoztatási paktum létrehozására irányuló szándéknyilatkozatot; a foglalkoztatási paktum létrehozása érdekében pályázatot nyújtottunk be, melyhez csatoltuk a paktum létrehozására vonatkozó partnerségi megállapodást.
2 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1/2004. (II. 19.) Kgy. határozata 2. pontjával jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat, a Baranya Megyei Kórház, valamint a Holt-tenger Kft. között létrejött, szakellátás átadásáról szóló megállapodást. A szerződés alapján a Holt-tenger Kft. látja el 30 óra/hét szakorvosi óraszámban a psoriasisos betegek gyógyítását. A szerződés érvényessége 2004. december 31-én lejárt, ezért a határozati javaslat 3. pontjában a szerződés 2005. június 30-ig – változatlan tartalommal – történő meghosszabbítására teszek javaslatot. A közgyűlés a határozat 4. pontjával jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat, a Baranya Megyei Kórház, valamint a Schreiner Mária és Társa Eü. Bt. között létrejött, szakellátás és gondozási tevékenység átadásáról szóló megállapodást. A szerződés alapján a társaság Sásdon, a Tüdőgondozó Intézetben látja el 35 település lakosainak szűrővizsgálatát és végzi gondozásukat. A szerződés érvényessége 2004. december 31-én lejárt, ezért a határozati javaslat 4. pontjában a szerződés 2005. június 30-ig – változatlan tartalommal – történő meghosszabbítására teszek javaslatot. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2004. (II. 19.) Kgy. határozatával módosította a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Komló) alapító okiratát és egyúttal engedélyezte, hogy az intézmény részt vegyen a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi programjában. Az intézmény szabályzatainak szükséges módosítása megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 13/2004. (II. 19.) Kgy. határozatával elfogadta a szociális ágazat megyei szolgáltatástervezési koncepcióját. A határozat 3. pontja értelmében a Baranya Megyei Szociális Tanács, illetve a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Tanács utódszervezeteként létrehozandó megyei szociálpolitikai kerekasztal feladata a szolgáltatástervezési koncepció megtárgyalása, és annak végrehajtására vonatkozó terv kidolgozása 2004. december 31-ig. A megyei szociálpolitikai kerekasztal még nem alakult meg. Az említett elődszervezetek tagjait kértük az eddigi tevékenység értékelésére, egyben javaslataik megtételére a kerekasztal megalakítása, összetétele és működtetése vonatkozásában. Egyrészt a vélemények késedelmes beérkezése eredményezte a feladat eredeti határidőn belüli végrehajtása elmaradását, másrészt a tagok véleménye alapján fontos a szervezet struktúrájának körültekintő és átgondolt kialakítása a tényleges feladatellátás érdekében. Mindezek okán a 13/2004. (II. 19.) Kgy. határozat 3. pontja határidejének 2005. június 30-ra történő módosítására teszek javaslatot az előterjesztés határozati javaslata 5. pontjában. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 14/2004. (II. 19.) Kgy. határozata 5. pontjában felkérte a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központot, hogy készítsen középtávú szakmai fejlesztési programot és ahhoz kapcsolódó intézkedési tervet. A fejlesztési program tervezete elkészült, azt a Kulturális Bizottság a 2005. február 7-i ülésén tárgyalja meg. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 26/2004. (III. 18.) Kgy. határozatával hagyta jóvá az Ezerszínű Baranya Turisztikai Információs és Szolgáltató Közhasznú Társaság társasági szerződését. A társaság 2004. július 1-jével előtársaságként került bejegyzésre, majd a cégbírósági végzés 2004. október 28-án vált jogerőssé.
3 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 37/2004. (III. 18.) Kgy. határozatában döntött a Területfejlesztési Alapra kiírt pályázatok elbírálásának előkészítése és a támogatások odaítélése rendjéről. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Informatikai és Foglalkoztatási Bizottsága által odaítélt pályázatok döntő részénél a támogatási szerződés aláírása megtörtént. Várhatóan 10 millió forint összegű támogatás – nem nyert pályázatok – miatt újbóli elosztásra kerül. A szakbizottság 2005 februárjában soron kívüli ülésen hozza meg döntését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 59/2004. (IV. 22.) Kgy. határozatában tudomásul vette a megye közlekedési infrastruktúrájának helyzetéről, az M6-os, az M56-os út, valamint a Pécs-Pogányi repülőtér fejlesztése alakulásáról szóló tájékoztatót. A testület a megye közlekedési zártsága oldására célokat határozott meg. A megye területrendezési tervébe beépültek azok az elképzelések, melyek megvalósítása révén a megye közúti zártsága enyhíthető. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 72/2004. (IV. 22.) Kgy. határozatában egyetértett a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjára a Pécs világöröksége turisztikai vonzerőinek fejlesztése témájú pályázat beadásával. A pályázat benyújtásához szükséges valamennyi dokumentum, nyilatkozat aláírására került. A Pécs/Sopianae Örökség Kht. által koordinált pályázat befogadásra került, a szerződéskötés novemberben megtörtént, így 1,5 milliárd forintos fejlesztési forrással elkezdődött a projekt megvalósítása. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 73/2004. (IV. 22.) Kgy. határozata 2. pontjában az „Egészségügyi klaszter hálózat” pályázat önrészére az önkormányzat 2005. és 2006. évi költségvetésében 3–3 millió forint elkülönítését rendelte el. A PTE – ÁOK Egészségügyi Centrum Pályázati Iroda vezetőjétől értesültem arról, hogy a pályázat nem került befogadásra, így az önkormányzat részéről az önrész biztosítása szükségtelen. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 77/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatában egyetértett a Baranya Megyei Önkormányzat intézményeinél a használaton kívüli olajtartályok megszüntetésével, illetve a használatban lévők duplafalusítása beruházással, és a beruházás engedélyokiratát jóváhagyta. A Gazdasági Bizottság az öszszességében legjobb ajánlatot tett ENTRADE Kft. (Pécs, Szigeti út 86.) ajánlatát fogadta el; a kivitelezés 2004 decemberében befejeződött. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 88/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatának 1. pontjával jóváhagyta, hogy a Baranya Megyei Kórház az „Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése az elmaradott régiókban” című pályázaton részt vegyen, és szűrő-diagnosztikai központ kialakítására pályázatot nyújtson be. A fenntartó a projekt teljes költsége (900 millió forint) 6,38 %-ának megfelelő, azaz 57.420 ezer forint öszszegű önrész elkülönítésére fenntartói támogatást biztosított. A programiroda 2004 októberi tájékoztatása alapján a pályázat nem került befogadásra, ezzel a határozat 5. pontja aktualitását vesztette. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 89/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatával jóváhagyta, hogy a Baranya Megyei Kórház az „Egészségügyi információ-technológiai fejlesztés az elmaradott régióban” című pályázaton, valamint a pályázat keretében
4 alakuló regionális konzorciumban részt vegyen. A közgyűlés a határozat 4. pontjában egyetértett azzal, hogy a megvalósítást követő 5 éves időtartamban a rendszerüzemeltetési költség legfeljebb évi 30 millió forint előirányzatát, valamint a rendszer kialakítása és beszerzése során felmerülő informatikai és projektmenedzsmenti költség legfeljebb évi 20 millió forint előirányzatát a kórház az adott évi OEP finanszírozással fedezett költségvetése terhére biztosítsa. A pályázat eredményeképpen a konzorcium 1,3 milliárd forint támogatást nyert, melyből az intézmény részesedése a belső informatika fejlesztésére 176 millió forint. A határozat 4. pontjában nevesített működtetési költségek forrása az OEP finanszírozás, azok beépítésére a fenntartó 2005. évi költségvetésébe nem kerül sor. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 91/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatában felkérte a közgyűlés alelnökét, hogy meghívásos pályázatot nyújtson be az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz a gyermekvédelmi feladatok fejlesztése érdekében két csoport belső átalakítására a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Nevelési Tanácsadója, Általános Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona (Komló) intézményben. A közgyűlés biztosította a szükséges önerőt 3.150 ezer forint összegben az önkormányzati pályázati alap terhére. A benyújtott pályázat kedvező elbírálása révén 2004. szeptember 14-én 9 millió forint összegről a támogatási szerződés aláírása megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 96/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatával elfogadta a „Népegészségügyi Program végrehajtásának aktualitásai Baranya megyében; az Egészségügyi Mintarégiós Program az uniós csatlakozás tükrében” című előterjesztést. A határozat 3. pontjában a közgyűlés felkért, hogy a Baranya Megyei „Kerpel-Frónius Ödön” Gyermekkórház struktúra-módosítására, valamint a feladat átadására vonatkozó előkészítő tárgyalások, egyeztetések után a továbbműködtetésre vonatkozó javaslatot terjesszem a képviselőtestület elé. A közgyűlést a „Fenntartói intézkedések a Baranya Megyei „Kerpel-Frónius Ödön” Gyermekkórház működtetésére vonatkozóan” című előterjesztésben tájékoztattam az intézmény szakmai- és gazdasági átvilágításának megállapításairól, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek véleményéről. A testület a 115/2004. (IX. 16.) Kgy. határozata 1/a. pontjában a Baranya Megyei „Kerpel-Frónius Ödön” Gyermekkórház intézményét 2004. október 31-ével megszüntette és jogutódául 2004. november 1-jével a Baranya Megyei Kórházat jelölte ki. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 97/2004. (VI. 10.) Kgy. határozat 2. pontjában kezdeményezte egy, a nemzeti és etnikai kisebbségek ügyével komplex módon foglalkozó intézmény létrehozását. A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatalának munkatársaiból 5 fős munkacsoport alakult 2004. év II. félévében, melynek feladata volt a létrehozandó intézményre – Európai Tolerancia Központ – vonatkozó tervezet kidolgozása. A munkaanyag elkészült, melynek szakmai egyeztetésére a 2005. év első negyedévében kerül sor. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 98/2004. (VI. 10.) Kgy. határozata 2. pontjában felkérte a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóját, hogy készítsen elemzést a nevelőszülői hálózatról, az utógondozói ellátásról, valamint a különleges és speciális ellátásban részesülőkről. Az intézmény vezetője elkészítette és megküldte az elemzéseket a fenntartónak. A gyermekvédelmi intézményhálózat további átalakítására a feltárt adatok, és a 2005. évi költségvetés ismeretében kerül
5 sor. A nevelőszülői hálózat jelentősen fejlődött, ma már a gondozottak 56-57 %-a nevelőszülőknél él, a nevelőszülők képzése és továbbképzése folyamatos. Az utógondozói ellátásban részesülők otthonteremtését jelentős mértékben segíti az az elnyert pályázati támogatás, amely 15 fiatal felnőtt számára ad lehetőséget önálló otthon megteremtésére saját készpénze és munkája felhasználása esetén. A határozat 3. pontjában a közgyűlés felkérte alelnökét, hogy készítse elő egy speciális gyermekotthon kialakítását. A szakmai és gazdaságossági szempontokat figyelembe véve egy maximum 40 fős gyermekotthon létrehozása indokolt Pécsett, amelyben megvalósítható a speciális csoportok kialakítása is. Ezzel kiválthatók a megye területén működő olyan lakásotthonok, amelyek kevésbé alkalmasak a gyermekvédelmi feladatok ellátására és működtetésük nem gazdaságos. A közgyűlés a határozat 5. pontjában felkérte a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóját, intézkedjen a szigetvári szakmai egységben az utógondozói ellátásban részesülők otthona kialakítására, valamint vizsgálja meg a Komló, Damjanich u. 25. szám alatti gyermekotthon és a Majális tér 3. szám alatti anya-gyermekotthon összevonásának lehetőségét. A Szigetvár, Vörösmarty u. 17. szám alatti lakásotthon utógondozó otthonná alakítása megtörtént, a működési engedély módosítása folyamatban van. A két komlói intézmény összevonásával kapcsolatos elemzés elkészült, az összevonás előkészítése megkezdődött. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 101/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatában megtárgyalta és elfogadta a turizmusfejlesztés dokumentumainak aktualizálására vonatkozó javaslatokat. Széles körű egyeztetést követően 2004. október 4-én, és 11-én munka–megbeszélésekre került sor a szakbizottságok, a szakirodák, a többcélú kistérségi társulások és az érintett szakmai szervezetek részvételével. A részükről megfogalmazott szakmai javaslatok, vélemények és igények beépítésre kerülnek a készülő munkába. A szükséges költségvetési források biztosítására 2004 decemberében nyílt csak lehetőség, ezért a megkezdett munka első eredményeiről, a turizmusfejlesztési program aktualizált dokumentumáról az Idegenforgalmi Bizottság a 2005 februári és márciusi ülésén fog tárgyalni. A program egy részének elkészülte után – 2005. februárjában – a fenti kört érintően ismét fórumot szervezünk. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 105/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatában döntött akadálymentesítő közmunka mintaprogram támogatásáról. A mintaprogram pályázati önrészére biztosított 10 millió forint speciális támogatás átadásra került a gesztor – a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács – részére. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 112/2004. (IX. 16.) Kgy. határozatával módosította a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratát. Az intézmény belső szabályzatainak módosítása szükség szerint megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 115/2004. (IX. 16.) Kgy. határozata 2. pontjában 2004. október 31-ei hatállyal visszavonta prof. dr. Sulyok Endre igazgató-főorvos határozatlan idejű magasabb vezetői megbízását. Sulyok professzor a Baranya Megyei Kórház „Kerpel-Fronius Ödön” Gyermek-Egészségügyi Központ szakmai vezetőjeként, orvos-igazgatóként dolgozik tovább. A közgyűlési határozat 3. pontjában előírt beszámoló, leltár és záró főkönyvi kivonat 2004. október 31. fordulónappal elkészült, és az a fenntartónak az előírt határidőre benyújtásra került. A határozat 4. pontjában elrendelt 38 álláshely megszüntetését jóváhagyó létszámcsökkentés végrehajtásra került, az ehhez szükséges munkáltatói intézkedések
6 foganatosultak. A közgyűlés a 2004. évi költségvetési rendelet módosításakor az egyszeri terhekre és a járulékokra 58 millió forintot biztosított, amely felhasználása folyamatosan történik, az aktuális munkáltató intézkedések következményeként. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 117/2004. (IX. 16.) Kgy. határozat 1. pontjában döntött arról, hogy a megyei önkormányzat testnevelési és sportszervezési feladatainak ellátását 2005. január 1-jétől átadja a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségének és a Baranya Megyei Diáksport Tanácsnak. Az erről szóló feladat-ellátási szerződést a közgyűlés a 135/2004. (XI. 18.) Kgy. határozat 5. pontjában jóváhagyta; az érintett szervezetek vezetőivel a szerződést aláírtuk. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 121/2004. (IX. 16.) Kgy. határozatában hozzájárult ahhoz, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat térítésmentesen Bükkösd község tulajdonába adja a Bükkösd 105 hrsz-ú, Bükkösd, Kossuth L. u. 36. szám alatti „általános iskola” megnevezésű ingatlanát. A határozat alapján a szerződő felek a szerződést megkötötték, a tulajdonjog átjegyzése végett a szükséges intézkedés az illetékes földhivatal felé megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 124/2004. (IX. 16.) Kgy. határozatában jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Komló) tetőszigetelés engedélyokiratát, valamint a közbeszerzési eljárás megindítását. A Gazdasági Bizottság – a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján – a 2004. október 4-ei ülésén jóváhagyta az egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és ajánlatkérési dokumentációját. Az ajánlattételi határidőre, 2004. október 14-ére három ajánlat érkezett. A Gazdasági Bizottság a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján a legkedvezőbb ajánlatot tett Isoprofil Kft. bruttó 17.664.450,- forint összegű ajánlatát fogadta el és hirdette ki nyertes ajánlatnak. A kivitelezési munka 2004. december 20-án befejeződött, a műszaki átadás megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 125/2004. (IX. 16.) Kgy. határozatában jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona (Helesfa) ivóvízellátás engedélyokiratát, valamint a közbeszerzési eljárás megindítását. A Gazdasági Bizottság – a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján – 2004. október 4-ei ülésén jóváhagyta az egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és az ajánlatkérési dokumentációját. Az ajánlattételi határidőre, 2004. október 14-ére három ajánlat érkezett. A Gazdasági Bizottság a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján, az öszszességében legkedvezőbb ajánlatot tett Platina Bau Rt. bruttó 21.125.000,- forint + 2.741.250,- forint összegű ajánlatát fogadta el és hirdette ki nyertes ajánlatnak. A kivitelezési munka 2004. december 18-án befejeződött és műszaki átadása megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 127/2004. (IX. 16.) Kgy. határozatában döntött pályázat benyújtásáról a helyi önkormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési hozzájárulás igényléséről (II. ütem). A pályázatot 2004. szeptember 29-én továbbítottuk a Magyar Államkincstárhoz. A sikeres pályázat eredményeként december 16-án 16.013 ezer forint átutalásra került az önkormányzat számlájára.
7 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 130/2004. (IX. 16.) Kgy. határozat 1. pontjában egyetértett a „Nova Terra – Nyitott Magyarország” szobrászati szimpózium előkészítésének támogatásával. A határozatban foglaltaknak megfelelően a szimpózium szakmai, pénzügyi megvalósíthatósága ügyében, annak támogatási lehetőségeivel kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához fordultam. A 2005. évi költségvetési lehetőségek pályázaton kívüli, közvetlen minisztériumi támogatást nem tesznek lehetővé, viszont a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati lehetőségei kínálhatnak támogatást, forráslehetőséget a projekt megvalósításához a Bázis Szobrász Egyesület számára. Az önkormányzat ebben kész további együttműködéssel segíteni az egyesületet, és a pályázat eredményétől is függően megvizsgálni a megvalósításhoz szükséges pénzügyi támogatás lehetőségét. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 135/2004. (XI. 18.) Kgy. határozata 2. pontjában a Baranya Megyei Vízmű Vállalat végelszámolásáról szóló 67/2004.(IV. 22.) Kgy. határozatát akként módosította, hogy a Baranya Megyei Vízmű Vállalat kijelölt végelszámolóját, a Cliens Kft-t, 2005. február 28. napjával menti fel e megbízatása alól. A végelszámoló értesítése a határozati kivonat megküldésével megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 136/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában a megyei önkormányzat fenntartásában működő egyes közoktatási intézmények alapító okiratát, a 137/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában a Csorba Győző Megyei Könyvtár alapító okiratát, a 138/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában a Művészetek Háza alapító okiratát módosította. A testület a 139/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában módosította a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát, egyidejűleg a 108/2003. (VI. 26.) Kgy. határozattal elfogadott alapító okiratot hatályon kívül helyezte. A közgyűlés a 141/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával módosította a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratát. Az érintett intézmények belső szabályzatainak szükség szerinti átdolgozása megtörtént. Az alapító okiratokat a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságának megküldtük. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 142/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat új közbeszerzési szabályzatát, mely 2004. december 1-jétől hatályos. Az intézményvezetők felkészítése a közbeszerzési feladatok ellátására 2004. november 25-én, dr. Illés Judit közbeszerzési tanácsadó közreműködésével megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 143/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában döntött a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II. 25.) Kgy. rendelet módosítása tárgyában alkotott 21/2004. (XI. 24.) Kgy. rendelet végrehajtásával összefüggő intézkedésekről. A határozat 2. pontjában a Harkányi Gyógyfürdő Rt. hosszú távú finanszírozhatósága és további fejlesztése megalapozása érdekében felhatalmazott arra, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt., valamint a Harkányi Gyógyfürdő Rt. közötti hitelszerződéseket, továbbá az azokkal kapcsolatos kezességvállalási megállapodás módosítását aláírjam. Az aláírásra 2004 decemberében sor került. A közgyűlés a határozat 3. pontjában elrendelte a 239/2004. (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján igényelt, az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknél
8 foglalkoztatottak 6 %-os bérnövekedéséhez biztosított – járulék nélküli – támogatásnak a közalkalmazottak körében 2004. november 25-ig történő felosztását és az egyösszegű kereset-kiegészítés 2004. november 30-ig történő kifizetését. Az intézmények részére 33.447 ezer forint felosztásra és átutalásra került. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 144/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával döntött arról, hogy az Esélyek Háza működtetését 2005. január 1-jével átveszi Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatától. Az országos hálózat működtetését támogató szaktárcánál kezdeményeztem az átvétellel kapcsolatos dokumentáció aláírását, ezzel egyidejűleg megtörtént az Esélyek Háza integrálása a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatalához. A három dolgozóval a Főjegyző Asszony 2005. június 30-ig szóló, határozott idejű munkaszerződést kötött, s elkészültek a munkaköri leírások is. Az Esélyek Háza dolgozói látják el a Pécs Megyei Jogú Városi Idősügyi Tanács, illetve a Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokat is. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 158/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával elfogadta a Baranya Megyei Kórház pathológiai tevékenységének, a 159/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával pedig a Baranya Megyei Kórház intézeti gyógyszertári tevékenységének közreműködői szerződéssel való ellátását. A közgyűlés felhatalmazta a kórház főigazgatóját, hogy az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően kezdjék meg a pathodiagnosztikai tevékenységet, valamint a gyógyszerelési rendszer megújítását, továbbá az intézeti gyógyszertári tevékenységet ellátó szolgáltató kiválasztására a közreműködői szerződés megkötésének előkészítését. A testület megbízta a kórház főigazgatóját a közbeszerzésről szóló törvény alapján az egyszerűsített tárgyalásos közbeszerzési eljárás lebonyolításával, valamint az 1., 2. és 3. számú – az előterjesztés mellékleteként csatolt – közreműködői és bérleti szerződések megkötésével. A kórház gazdasági igazgatójától kapott tájékoztatás alapján a közbeszerzési eljárások folyamatban vannak, az intézmény működési engedélyének módosítása tárgyában a szükséges intézkedések megtörténtek, az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete 2004. december 29-én új működési engedélyt adott ki. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 160/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával elfogadta a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, valamint Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata között született, az egészségügyi ellátásra vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodást, és felhatalmazott annak aláírására. A megállapodást 2004. december 2-án aláírtuk, majd ezt követően a hivatal átutalta a PTE–ÁOK Egészségügyi Centrum elkülönített számlájára az ötmillió forintot, amellyel a testület támogatta az egészségügyi ellátás fenntarthatósága, működőképességének javítása, fejlesztése, jobb szervezettsége érdekében készülő program-csomag elkészítését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 162/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatával döntött a többletkapacitás befogadására pályázatok benyújtásáról a Baranya Megyei Kórház, a Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház, valamint az INDIT Közalapítvány vonatkozásában. A pályázatok célja a többletkapacitások befogadtatása az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási rendszerébe. A pályázati anyagok és a közgyűlési határozat 2004. november 19-én benyújtásra került.
9 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 163/2004. (XI. 18.) Kgy. határozata 1. pontjában jóváhagyta a Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukció megvalósítása érdekében a kiegészítő címzett támogatás igénybejelentését. Az igénybejelentés dokumentumait összeállítottuk és a Magyar Államkincstár útján benyújtottuk a Belügyminisztérium részére. A közgyűlés a határozat 2. pontjában egyetértett azzal, hogy a beruházáshoz kapcsolódó egészségügyi gép–műszer keretből további 35 millió forint keret felhasználásával beszerzésre kerüljön sor. A közgyűlés nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását rendelte el bruttó 35.695.824,- forint értékben. A Gazdasági Bizottság a 2004. december 16-ai ülésén, a Baranya Megyei Kórház Közbeszerzési Bizottsága szakvéleménye alapján a nyílt közbeszerzési eljárás ajánlatkérési dokumentációját, valamint ajánlati felhívását elfogadta, és az ajánlati felhívás közzétételét elrendelte. Az ajánlati felhívás a Közbeszerzési Értesítő 2004. december 31-ei számában megjelent. Az ajánlatok beadásának határideje 2005. február 21. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 164/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában jóváhagyta a Zsolnay Múzeum rekonstrukciója címzett támogatásának igénybejelentését. Az igénybejelentés dokumentumait összeállítottuk és a szükséges mellékletekkel együtt 2004. december elején benyújtottuk a Magyar Államkincstárhoz. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 165/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában döntött a Dráva projekthez kapcsolódó intézkedésekről. A testület a határozat C/5. pontjában a pályázat benyújtásához szükséges 1.840 ezer forintot biztosította az önkormányzati pályázati alap terhére, mely összeg elkülönítése a 2004. évi költségvetési rendelet decemberi módosítása során megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 166/2004. (XI. 18.) Kgy. határozatában döntött az INTERREG III. C. pályázaton való részvételről, és a határozat 3. pontjában biztosította a pályázat benyújtásához szükséges 7.000 ezer forintot az önkormányzati pályázati alap terhére, mely összeg elkülönítése a 2004. évi költségvetési rendelet decemberi módosítása során megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 171/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatában módosította a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala alapító okiratát 2005. január 1-jei hatállyal. Az alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Baranya Megyei Területi Igazgatóságához 2005. január 5-én benyújtásra került. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 172/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatával elfogadta „A Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház működtetésére vonatkozó, a gazdálkodás stabilizálását elősegítő fenntartói intézkedések” című előterjesztést. A testület a szükséges intézkedésekről 16 pontban döntött. A közgyűlés a 10-11-12. pontban visszavonta prof. dr. Keszthelyi Béla magasabb vezetői megbízását és dr. Tantó Zsuzsanna osztályvezető főorvost megbízta az igazgatói feladatok ellátásával a főigazgatói pályázat érdemi elbírálásáig. A magasabb vezetői megbízás visszavonásáról szóló okirat elkészült, és az igazgató úrnak átadásra került. A főigazgatói álláshely betöltésére a pályázat kiírása megtörtént az Egészségügyi Közlöny 24/2004. számában (megjelent 2004. december 29-én), továbbá a pályázat megjelent az Új Dunántúli Napló 2005. január 4-ei számában is. Elkészítettük a főigazgatói
10 feladatok ellátására vonatkozó megbízást, és eljuttattuk dr. Tantó Zsuzsanna főorvos asszonynak. Befejeződött a határozat 6. pontjával előírt 18 álláshely megszüntetését eredményező munkáltatói intézkedés is. A kifizetésekre a jogszabály szerint kerül sor. A szakmai intézkedések foganatosítása részben folyamatban van, részben befejeződött. A határozat 1. pontjában előírt szakmai fejlesztési terv és szakmai stratégia vázlata elkészült, ennek végső formában történő elfogadásával célszerű „megvárni” az új főigazgatót. A határozat 2. pontja szerint 2005. január 1-jével megtörtént az osztályok összevonása, kialakításra került 2 aktív- és 2 rehabilitációs osztály. Az új osztályvezető főorvosok megbízásukat megkapták, az osztályvezetői álláshelyek betöltésére az 1992. évi XXXIII. tv. alapján pályázatot kell majd az intézmény vezetőjének kiírni. A határozat 3. pontja értelmében megkezdődtek a tárgyalások a kórház, valamint a Harkányi Gyógyfürdő Rt. között a kihelyezett szakrendelés megnyitása tárgyában. Az új típusú működtetésre – az ÁNTSZ engedélye megléte esetén – már 2005. február 1-jétől sor kerülhet. Megtörtént a szakrendelések és szakambulanciák szerkezetének, struktúrájának felülvizsgálata, az ellátásban több fiatal, szakvizsgával rendelkező orvos vesz részt. A határozat 4. pontjában nevesített szakmai minimumfeltételeknek megfelelő személyi és tárgyi feltételrendszer pontos, tételes felmérése a járóbeteg, valamint a fekvőbeteg ellátás területén elkészült. A határozat 5. pontja szerint megkezdődtek a tárgyalások a kórház vezetője, valamint a Baranya Megyei Kórház vezetése között a laboratóriumi kapacitás felmérése tárgyában. Az előzetes megbeszélések alapján Harkányban a labor-kapacitás a helyben szükséges mértékben megmarad, a további vizsgálatokat a Megyei Kórház átveszi. A határozat 7. pontja szerint a Gyógyfürdőkórház energiarendszere áttekintésére az előkészítő intézkedések megtörténtek, az energia audit elkészítésére a KESCO kapott felkérést még 2004 decemberében, de a kérdésről a Harkányi Gyógyfürdő Rt-vel is folynak a tárgyalások. A határozat 8. pontjára figyelemmel a kórház betegellátásához nélkülözhetetlen kisegítő tevékenységek felülvizsgálata több területen megtörtént. Ezek pontos költségvonzatának és eredményességének megállapításához azonban nélkülözhetetlen a 2004. évi költségvetési beszámoló adatainak ismerete, amelyen az intézmény gazdasági apparátusa még dolgozik. Ezen tevékenységek (takarítás, élelmezés, karbantartás, mosoda) kiszervezése kb. 60 fő közalkalmazott munkakörét érinti, ez igen jelentős foglalkoztatáspolitikai kérdés. A határozat 9. pontjának végrehajtása befejeződött, valamennyi átalánydíjas szerződés felülvizsgálatára sor került. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 173/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatával jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a Baranya Megyei Civil Tanács között kötendő megállapodást, amelyet 2004. december 23-án mindkét fél képviselője aláírt. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 175/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatában foglalt felhatalmazás alapján Tasnádi Péter alelnök úr 2004. december 30-án megküldte dr. Göncz Kinga, a szociális szaktárcát vezető miniszter számára az egykori egészségügyi gyermekotthonok finanszírozása tárgyában megfogalmazott felterjesztést. Miniszter asszony válaszáról a közgyűlést aktuálisan tájékoztatom. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 176/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatával elfogadta a „Magas színtű regionális klinikai centrumok” megnevezésű projektet. A testület a 3+1 telephelyes regionális klinikai centrum létrehozása mellett javasolta, egy egy-telephelyes, zöld mezős beruházással megvalósuló klinikai tömb működése lehetőségének megvizsgálását is. A közgyűlés álláspontjáról – a határozati
11 kivonat megküldésével – tájékoztattam a Pécsi Tudományegyetem rektorát, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterét, a NEURO CT Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint a Baranya Megyei Kórház főigazgatóját. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 177/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatának megfelelően a hajléktalan személyek nappali ellátórendszere fejlesztése érdekében létrehozott pályázati partnerség felbontását kezdeményeztem a Támasz Alapítvány kuratóriuma elnökénél, egyben a közgyűlés döntéséről írásban tájékoztattam a program irányító hatóságát, illetve Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármesterét. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 179/2004. (XII. 16.) Kgy. határozatában egyetértett a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Régészeti Múzeum villamoshálózat rekonstrukciójával, és a beruházás engedélyokiratát jóváhagyta 12 millió forint összeggel. A Gazdasági Bizottság – az intézmény javaslata alapján – jóváhagyta a KORREKTVILL Kft-vel kötendő, bruttó 11.535.020,- forint összegű vállalkozási szerződést. A kivitelezési munka folyamatban van, a beruházás befejezésének várható időpontja 2005 márciusa. 2. Átruházott hatáskörben hozott döntések a) A közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntései Az általános tartalék terhére: – a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete részére a Díszterem épülete (Pécs, Papnövelde u. 5.) udvarán melléképületek bontására 1.200 ezer forint, a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége telephelyén iroda kialakítására 650 ezer forintot; – a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége részére 100 ezer forintot; – a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányságnak a 2004. december 22-ei színházi előadás megtekintésére 600 ezer forintot; – a Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona, Szederkény részére németországi adományok (50 db betegágy) szállításának költségeire 750 ezer forintot; – a Mecsek Táncegyüttes Egyesületnek 50. évforduló rendezvényeihez 100 ezer forintot; – a Baranya Megyei „Kerpel-Frónius Ödön” Gyermekkórház önálló költségvetési intézmény megszüntetése miatt szükségessé váló éves tartalmú beszámoló elkészítésében közreműködő dolgozók részére 450 ezer forintot; – a Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház, Harkány intézményvezetője részére jutalom kifizetésére 2.813 ezer forintot (személyi juttatás 2.131 ezer, munkaadókat terhelő járulék 682 ezer forint);
12 – a Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház, Harkány működtetésével kapcsolatos szakvélemény elkészítésére 250 ezer forintot; – Pécs Megyei Jogú Város részére a javító, pótló vizsgát tett tanulókra jutó, a költségvetési törvény által normatívan biztosított és tényleges kiadások közötti különbözet, 110.180 forintot; – az S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat 30 éves jubileumi konferenciájának költségeire 50 ezer forintot; – a Baranya Megyei Önkormányzat Kulturális és Idegenforgalmi Központjánál lefolytatott vizsgálat alapján a működőképesség megőrzése érdekében egyszeri jelleggel 2.280 ezer forint fenntartói támogatást; – a Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház részére a Harkányi Gyógyfürdő Rt. felé fennálló tartozása részbeni kiegyenlítésére – jövő évi visszafizetési kötelezettség mellett – 10.000 ezer forint fenntartói támogatást; – Kisszentmárton Község Önkormányzata részére varroda eszközeinek és felszereléseinek megvásárlására 1.460 ezer forint visszatérítendő támogatást biztosítottam. A fentieken túl – Pécs Megyei Jogú Városnak a megyei fenntartású középfokú oktatási intézmények javító, pótló érettségi szakmai vizsgák szervezésére 340 ezer forintot biztosítottam, mely összeget a 2004. évi zárszámadás elszámolásakor a központi költségvetés megtéríti; – a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága részére pályázati utófinanszírozás miatt 4.028 ezer forintot biztosítottam, mely összeggel a 2005. évi költségvetési rendelet első módosításakor az intézmény költségvetése módosításra kerül. A civil szervezeti pályázati alap terhére: 1. Baranya Megyei Önkormányzat Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító-, Foglalkozató Közalapítvány pályázatára, a Baranya megyében működő Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok dolgozóinak képzésére benyújtott pályázata önrésznek kiegészítésére 1 000 000 Ft, 2. Diabétesz Baráti Társaság pályázatára, hétvégi, bentlakásos életmód–tábor szervezése Orfűn témájú pályázata önrészének kiegészítésére 200 000 Ft, 3. Faág Baráti Kör Egyesület pályázatára, új együttműködések kialakítása elnevezésű NCA pályázatának önrészére 496 000 Ft, 4. Forma Fitt Sportaerobik Egyesület pályázatára, edzési és versenyzési körülmények fejlesztése tárgyban benyújtott pályázata önrészének kiegészítésére 200 000 Ft,
13 5. „Gyermekradiológia Fejlesztéséért” Alapítvány pályázatára, regionális röntgenasszisztensi továbbképzés tárgyban benyújtott pályázatának önrészére 50 000 Ft, 6. „Humánummal humánusan az egyenlőségért, az egységes társadalomért” Egyesület pályázatára, „Erdei iskola és nyári napközi” elnevezésű pályázatának önrészére 130 000 Ft, 7. Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület pályázatára, „Megyehatáronés országhatáron túli kulturális fesztivál” című pályázata önrészének kiegészítésére 150 000 Ft, 8. Körzeti Általános Iskola Alapítvány (Villány) pályázatára, a tornasport eszközigényének fejlesztésére benyújtott pályázata önrészének kiegészítésére 40 000 Ft, 9. Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete pályázatára, civil érdekképviselet kialakítása, a partnerség, együttműködés gyakorlati megvalósítása tárgyában benyújtott NCA pályázata önrészének kiegészítésére 2 000 000 Ft, 10. Mecsek Egyesület pályázatára, „Föld alatti értékeink, szórólap a Mecsek hegységi Trió- és Szuadó-barlangokról” című pályázata önrészének kiegészítésére 200 000 Ft, 11. Noé Bárkája Egyesület pályázatára, a természetközeli kultúra hagyományai hazánkban témájú pályázata önrészének kiegészítésére 1 000 000 Ft, 12. PMFC Labdarúgó Utánpótlás Neveléséért Alapítvány pályázatára, műfüves, villanyvilágítással ellátott labdarúgópálya építésére benyújtott pályázata önrészének kiegészítésére 1 300 000 Ft, 13. Sportkör Ócsárd pályázatára, sportlétesítmény átalakítására, eszközvásárlásra benyújtott pályázata önrészének kiegészítésére 1 000 000 Ft, 14. Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület pályázatára, a Szuadó–völgyi védett természeti értékek bemutatására benyújtott pályázatának önrészére 200 000 Ft, 15. TEMI Minerva Könyvtár „Az esélyegyenlőségért – a könyvtár nem csak a látóké” című pályázatának önrészére 300 000 Ft, 16. Vadvirág Egyesület pályázatára, a dohányzás egészséget és a tiszta környezetet károsító hatásaira felhívó „Csikk van csak” Program megvalósítására benyújtott pályázata önrészének kiegészítésére 1 600 000 Ft, Pályázati felhívás megjelentetése az Új Dunántúli Naplóban
134 000 Ft.
A beszámolási időszakban az elnöki keretből a következő támogatások pénzügyi teljesítésére került sor: 2004. 12. 29. – Napsugár Női Klubnak „Karácsonyi gyermekmosoly” ünnepség megrendezéséhez 20.000 forint biztosítása; – Magyarbóly Önkormányzatnak a Nyugdíjas Klub berendezési tárgyainak bővítéséhez 50.000 forint biztosítása.
14
b) A bizottságok által saját költségvetési keretük terhére megállapított, és a beszámolási időszakban kiutalt támogatások: Idegenforgalmi Bizottság: 2004. 12. 30.
52/2004. (XII. 07.) IB. határozat teljesítése – 666 ezer forint pályázatok támogatására.
Területfejlesztési, Informatikai és Foglalkoztatási Bizottság: 2004. 12. 29.
70/2004. (XII. 08.) TIFB. határozat teljesítése – 921 ezer forint működési célú támogatás.
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottság: 2004. 11. 29.
38/2004. (XI. 09.) NEKB. határozat teljesítése – 250 ezer forint,
2004. 11. 29.
27/2004. (X. 14.) NEKB. határozat teljesítése – 900 ezer forint rendezvények szervezéséhez.
Egészségügyi Bizottság: 2004. 12. 01.
62/2004. (XI. 10.) EÜB. határozat teljesítése – 1.390 ezer forint pályázatok támogatására,
2004. 12. 29.
59/2004. (XI. 10.) EÜB. határozat teljesítése – 35 ezer forint konferencia megrendezéséhez.
Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság: 2004. 12. 12.
188/2004. (XI. 10.) OISB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 12. 12.
196/2004. (XI. 10.) OISB. határozat teljesítése – 30 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 12. 12.
187/2004. (XI. 10.) OISB. határozat teljesítése – 23 ezer forint működési célú támogatás.
Gazdasági Bizottság: 2004. 12. 03.
168/2004. (XI. 18.) GB. határozat teljesítése – 250 ezer forint programszervezéshez,
2004. 12. 03.
138/2004. (IX. 26.) GB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
15 2004. 12. 11.
178/2004. (XII. 8.) GB. határozat teljesítése – 450 ezer forint tanulmány elkészítéséhez,
2004. 12. 21.
186/2004. (XII. 16.) GB. határozat teljesítése – 300 ezer forint pályázat kezeléshez.
Szociális, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottság: 2004. 11. 30.
76/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 50 ezer forint konferencia megrendezésre,
2004. 11. 30.
85/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
86/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 200 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
87/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
88/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
89/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 100 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
90/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 80 ezer forint működési célú támogatás,
2004. 11. 30.
91/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 410 ezer forint karácsonyi ünnepségre,
2004. 11. 30.
93/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 100 ezer forint rendezvényhez,
2004. 11. 30.
94/2004. (XI. 9.) SZGYIB. határozat teljesítése – 350 ezer forint rendezvényhez.
c) Bizottsági döntések A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága a 2004. november 18-án tartott ülésén - megtárgyalta a Harkányi Gyógyfürdő Rt. közgyűlése 2004. november 26-i ülése napirendi pontjait. A bizottság a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személynek az alábbi felhatalmazást adta szavazati jogának gyakorlására: - A részvénytársaság hiteleinek átütemezése: „igen” szavazat, - A vezérigazgató prémium feladatának kitűzése: „igen” szavazat; - A bizottság javasolta a részvénytársaság közgyűlése napirendjére felvenni a „Könyvvizsgáló megbízatására pályázat kiírása” című előterjesztést, mivel a jelenlegi könyvvizsgáló megbízatása 2005. március 31-ig szól;
16
- megtárgyalta a „Munka Pécs–Baranyáért” Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2004. november 23-i taggyűlése napirendi pontjait. Miután az ügyvezető csak a 2. napirendi ponthoz – szervezeti és működési szabályzat módosítása – küldött írásos előterjesztést, a bizottság csak ezzel foglakozott érdemben. A testület felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy a taggyűlésen a 2. napirendi pontot „igen” szavazatával támogassa, a többi napirendi pontnál – 1. Beszámoló az előző taggyűlés óta eltelt időszakról, 3. Egyebek – a szavazástól tartózkodjon; - megtárgyalta a „Baranya Megyei Kórház hőszolgáltatás gázmotoros fejlesztése” című napirendi pontot. A bizottság a Baranya Megyei Kórház és a Medeco Kft. között létrejövő bérleti szerződést jóváhagyta. Ezen szolgáltatási területen az intézmény működtetési költségei csökkenthetők a bérleti szerződéssel. A fejlesztés megvalósításával a kórház, más módon nem pótolható bevételhez jut, és sem a kórháznak, sem az önkormányzatnak pénzügyi, garanciális vagy egyéb kötelezettséget a gázmotor telepítéséből és üzemeltetéséből adódóan nem kell vállalnia; - úgy döntött, hogy a 2004. évi költségvetési keretéből 250 ezer Ft-tal támogatja az „Új Esély” Egyesület „Átjáró” című tranzit foglalkoztatási programját. A program oktatási része 2004 decemberében zárult, 2005-ben a fiatalok munkahelykeresésében, az elhelyezkedettek utókövetésében vesz részt az egyesület, mely ezen költségeihez kérte a bizottság támogatását. A bizottság a 2004. november 30-án tartott ülésén - megtárgyalta az Orfű Pécsi–tó Kht. 2004. december 3-i taggyűlése napirendi pontjait, és a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személynek azt a felhatalmazást adta, hogy „igen” szavazatával támogassa az 1. napirendi ponthoz kapcsolódó két határozati javaslat – 2005. évi üzleti terv; bérleti díjak emelése – megszavazását; - jóváhagyta az Illetékhivatal elhelyezésére szolgáló bérlemény bérleti szerződésének módosítását. Előzmények: a Baranya Megyei Önkormányzat hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a Baranya Megyei Illetékhivatal – bérleti jogviszonyon alapuló – elhelyezésére, melyet a Raab Karcher Tüzelő és Építőanyag Kereskedelmi Rt. nyert el ajánlatával. Bérbeadó a szerződés megkötése után az ingatlant értékesítette a BEGA TIM Kft-nek. Ez a bérleti szerződést csak annyiban érintette, hogy vevő a korábbi bérbeadó helyébe lépett. Az eltelt időszakban a Baranya Megyei Önkormányzat további irodahelységeket vett bérbe, így ezzel a bérleti szerződés kiegészítésre szorult. A bérleti szerződés 11. pontjában a bérbeadó vállalta, hogy a bérlemény átalakítása során megteremti a közüzemi szolgáltatások (víz, elektromos energia, fűtés) önálló mérésének műszaki feltételeit. Az átalakítás tervezése során nyilvánvalóvá vált, hogy az önálló mérés műszaki feltételei gazdaságilag irracionális költségvonzattal valósíthatók csak meg, ugyanakkor nem eredményezné a bérlő közüzemi költségeinek tényleges csökkenését. Ezért a bérbeadó levélben – szakvéleményeket csatolva – kérte a bérleti szerződés módosítását. A Gazdasági Ellátó Szervezet vezetője véleménye szerint az átalány alapján történő számlázás nem okoz többletköltséget az eredetileg tervezetthez képest;
17 A bizottság a 2004. december 8-án tartott ülésén - megtárgyalta a „Munka Pécs-Baranyáért Tranzit Foglalkoztatási” Kht. ügyvezetője által előterjesztett írásos határozati javaslatot, melyet az alábbiak szerint fogadott el: a „Munka Pécs–Baranyáért” Kht. Társasági Szerződésének 10. b) pontját ki kell egészíteni a 70.30’03 TEÁOR számú tevékenységi körrel, melynek megfelelően a társasági szerződést módosítani kell”. A bizottság felkérte a közgyűlés elnökét, hogy a határozatnak megfelelően kitöltött szavazólapot a társaságnak küldje meg; - tárgyalt a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs, Széchenyi tér 12. szám alatti épület villamoshálózat felújítási munkáira kötendő vállalkozási szerződésről. A munka megvalósítására a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2004. évi költségvetésében 12 millió forintot biztosított. Az intézmény nyílt ajánlati felhívására három vállalkozó tett ajánlatot. Egy ajánlat nem felelt meg az alaki és tartalmi követelményeknek, ezért az értékelésből kizárásra került. Az értékelési szempontokat figyelembe véve, és a villamos műszaki ellenőr szakmai véleménye, valamint a vállalkozási ár, a referencia munkák alapján az intézmény a KORREKTVILL Kft-vel (7622 Pécs, Batthyány u. 2–4.) kötendő vállalkozási szerződést javasolta elfogadni, amelyet a bizottság jóváhagyott; - a 2004. évi költségvetési keretéből 200 ezer forint támogatást biztosított a Wine 2004 Nemzetközi Borászati Konferencia megszervezésére; 450 ezer forint támogatást biztosított tanulmány készítésére: a Nemzeti Fejlesztési Hivatalhoz a Dél–Dunántúli Régióban három pályázat kerül benyújtásra a közúthálózat fejlesztése témakörében, amelyek között szerepelnek a 66. és a 611. sz. utak korszerűsítése. A projekt előzetes megvalósíthatósági tanulmányát a Baranya Megyei Önkormányzat és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata készítteti, a költségeket azonos arányban vállalja. A tanulmány tematikusan szakaszolható, szétbontható, így a Baranya Megyei Önkormányzat a helyzetelemzés és stratégiaalkotás fejezetek finanszírozását vállalta fel. A bizottság a 2004. december 16-án tartott ülésén - jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája (Mohács) tornaterem és tanműhely beruházás műszaki ellenőrzésére kiírt egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és ajánlatkérési dokumentációját. A közgyűlés a 104/2004. (VI. 10.) Kgy. határozatával rendelte el a nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását 329.833 ezer forint értékhatárig; - a Baranya Megyei Kórház Közbeszerzési Bizottsága szakvéleménye alapján, a kórház „A” épület beruházása keretén belül a különféle orvosi berendezések beszerzésével kapcsolatban a nyílt közbeszerzési eljárás ajánlatkérési dokumentációját, valamint ajánlati felhívását elfogadta és az ajánlati felhívás közzétételét elrendelte. Előzmények: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 163/2004. (XI.18.) Kgy. határozatában jóváhagyta a Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukció megvalósítása érdekében a kiegészítő címzett támogatás igénybejelentését. A testület egyetértett azzal, hogy a beruházáshoz kapcsolódó egészségügyi gép–műszer keretből további 35 millió forint keret felhasználásával beszerzésre kerüljön sor. A közgyűlés a beszerzés érdekében nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását rendelte el, bruttó 35.695.824 forint értékben;
18 - megtárgyalta az „Európa Centrum” Kht. 2004. december 17-i taggyűlése napirendi pontjait, és felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy a határozati javaslatok szavazásra bocsátásakor az alábbiak szerint gyakorolja szavazati jogát: - „A taggyűlés elfogadja a Kht. 2004. évi szakmai és pénzügyi tájékoztatóját és előzetes eredmény kimutatását a 2004. évi üzleti terv tükrében. A 2004. évi nyereségből bruttó 800 ezer forintos prémiumkeretet hagy jóvá, amelyet a Kht. ügyvezetője saját hatáskörben eljárva oszt fel a Kht. munkatársai között” – „Igen”; - „A 2004. május 27-én hozott határozatban meghatározott állapotjavító prioritások alapján a taggyűlés egyetért a felújítás költségeinek közös viseléséről. A felújítási költségek fedezetének biztosítására a tagok a tulajdoni hányad szerinti megosztást elfogadják” – „Nem”; - „A taggyűlés elfogadja a Kht. 2005. év üzleti tervének és ütemtervének fő irányait, valamint az ezekből fakadó meghatározó feladatokat.” – „Tartózkodás”; - „A 2004. május 27-én hozott határozatban meghatározottak alapján a taggyűlés egyetért az ügyvezető prémiumának mértékével és annak kifizetésével.” – Pécs Megyei Jogú Város képviselőjével egyezően; - „A taggyűlés egyetért abban, hogy az „Európa Kulturális Fővárosa” címért kiírt pályázatra benyújtott pécsi elő-pályázati anyag sikeres elbírálása esetén a Városnak biztosítania kell a Kht-nak mind infrastrukturális értelemben, mind a humán erőforrás területén jelentkező feltételeket a további sikeres munkához. Amennyiben a Város számol a Kht. koordinációs szerepével, szükséges a Kht. állományának további bővítése, és a Kht. által menedzselt Európa Ház / International House jelenlegi szerkezetének átalakítása, elsősorban a Házban lévő irodák használata és ideális kihasználtsága tekintetében. Ezzel kapcsolatban a taggyűlés megbízza az ügyvezetőt a szükséges tárgyalások mielőbbi megkezdésére és lefolytatására.” – Pécs Megyei Jogú Város képviselőjével egyezően; - „Az ügyvezető javaslata alapján a taggyűlés egyetért abban, hogy az új felügyelő bizottság tagja legyen Schmidt Károlyné és Merza Péter. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Pécsi Tudományegyetem 2005. január 15-ig nevezi meg az általuk delegált tagokat.” – „Nem”. -
a 2004. évi költségvetési kerete terhére 300 ezer forint támogatást biztosított a GVOP-2004. III.1.1. pályázati ablakra – a regionális közigazgatási adatcsere rendszer fejlesztés megvalósítására – benyújtandó pályázat elkészíttetésére. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 71/2004. (IX. 22.) Kgy. határozatában döntött a pályázat benyújtásáról. A pályázat elkészítésében a pécsi székhelyű, a Pécsi Tudományegyetem oktatóit alkalmazó London – Consulting Tanácsadó Kft. működik közre.
A bizottság a 2005. január 13-án tartott ülésén a bíráló bizottság javaslata alapján a Radnóti Miklós Szakközépiskola és Szakiskola (Mohács) részére létesítendő tornaterem és tanműhely építés kivitelezésére, a beérkezett öt ajánlat közül, a BAYER Center Kft. (Pécs) bruttó 263.276.860, – Ft. összegű ajánlatát hirdette ki nyertes ajánlatként. A nyertes ajánlatot követő legjobb ajánlat-
19 ként a STRABAG Rt. (Pécs) bruttó 311.212.664, – Ft összegű ajánlatát hirdette ki. A bizottság az építés kivitelezésének műszaki ellenőri tevékenységére – ugyancsak a bíráló bizottság javaslata alapján – a három ajánlat közül a Jurta–Plusz Kft. (Pécs) bruttó 2.250.000, – Ft összegű ajánlatát hirdette ki nyertes ajánlatként. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága a 2004. december 6-án tartott ülésén - megtárgyalta „A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatainak jóváhagyása” című előterjesztést. A bizottság – Kolics Pál szakértői véleményét figyelembe véve – az érintett intézmények módosított szervezeti és működési szabályzatát jóváhagyta; - megtárgyalta a „Megyei fenntartású nevelési–oktatási intézmények és a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja éves munkatervének jóváhagyása” című előterjesztést, és Meixnerné Tóth Zsuzsanna szakértői véleményét figyelembe véve elfogadta azt; - módosította a támogatási kérelmek elbírálásáról szóló 194/2004. (XI. 10.) OISB. határozatát, és a 2004. évi költségvetésben sporttámogatásra felhasználható öszszegből a Baranya Megyei Diáksport Tanácsnak 470 ezer forint működési támogatást biztosított. A Szenior Labdarúgók Baranya Megyei Egyesülete, valamint a Pécs Női Sporttornájáért Alapítvány kérelmét anyagi lehetőségek hiányában nem támogatta; - megtárgyalta a 2004. évi költségvetési kerete pénzmaradványának felhasználására vonatkozó előterjesztést, és úgy döntött, hogy a még fel nem használt 612 ezer forintból a 2004. évi évzáró ülése rendezési költségének fedezetére 135 ezer forintot tartalékol, a fennmaradó 477 ezer forintot pedig az oktatási, ifjúsági és sport ágazatok 2005. évi megyei rendezvénytervében szereplő programjai támogatására, a bizottság célfeladatainak ellátására, valamint a 2005. évi bizottsági keret pályázati alapjának emelésére fordítja; A bizottság a 2004. december 16-i ülésén - megtárgyalta „A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények házirendjének fenntartói jóváhagyása” című előterjesztést. Az intézmények házirendjét Kolics Pál, a bizottság külső tagja és Máténé Sey Jolán közoktatási szakértő véleményezték. A középiskolák házirendje a tartalmi és törvényi követelményeknek megfelel, ezért a bizottság jóváhagyta azokat. Az általános iskolák házirendjei módosítást és kiegészítést igényelnek, ezért a bizottság a 2005. februári ülésén azokat újra megtárgyalja. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Kulturális Bizottsága a 2004. december 7-én tartott ülésén egyetértett a Csorba Győző Megyei Könyvtár érdekeltségnövelő központi támogatásának saját forrással (pályázati önerővel) történő kiegészítésével, és javasolta a Költségvetési Bizottságnak, hogy a központi támogatás kiegészítéséhez szükséges 1.155 ezer forint önrészt a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésében elkülönített intézményi pályázati alapból biztosítsa. A bizottság a Napsugár Nő Klub karácsonyi rendezvényét – a költségvetési kerete terhére – 20 ezer forinttal támogatta.
20 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Kulturális Bizottsága a 2004. december 7-én tartott ülésén a Napsugár Nő Klub karácsonyi rendezvényét – a költségvetési kerete terhére – 20 ezer forinttal támogatta. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Idegenforgalmi Bizottsága a 2004. december 7-én tartott ülésén a „Javaslat bizottsági keret felosztására” című előterjesztés tárgyában az alábbi szervezetek és célok támogatásáról döntött: - Dél–Dunántúli Múzeumokért Kiemelkedően Közhasznú Egyesületnek a működés megkezdéséhez hozzájárulás 50.000 Ft, - Dél–Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságnak a Pécs–Bécs Intercity járat népszerűsítésére szervezett konferencia költségeihez hozzájárulás 30.000 Ft, - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központnak – „Vendégváró Baranya 2005” turisztikai konferencia megrendezése költségeihez való részleges hozzájárulás 100.000 Ft, - Ezerszínű Baranya Turisztikai Kht. szakmai kiállításon való részvétele támogatásához hozzájárulás 100.000 Ft, - Komlóért Egyesületnek turisztikai vonzerők bemutatására 150.000 Ft, - Művelődési Központ és Könyvtárnak (Sásd) a turisztikai vonzerő növelésére szervezett kiállítás megszervezésére 50.000 Ft, - Rózsafa és Térségének szabadidőközpont és falumúzeum fejlesztésére, idegenforgalmi vonzerő növeléséhez 150.000 Ft, - Kihelyezett bizottsági ülés költségére 33.000 Ft. A bizottság az „Egyebek” napirendi pont keretében a 2004. évi Turisztikai Alap felhasználásáról szóló 25/2004 (VI. 02.) IB. határozatát módosította oly módon, hogy a Teszár Kft-nek ítélt, de fel nem használt 300 ezer forintból 270 ezer forintot egy megyei szintű turisztikai Web-lap kialakítására az Ezerszínű Baranya Turisztikai Kht. számára utaltat át, mely feladat megvalósításában a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Informatikai Csoportja is részt vesz; a fennmaradó 30 ezer forinttal pedig az Idegenforgalmi Civil kerekasztal munkáját támogatta a bizottság. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottsága a 2004. december 7-én tartott soron kívüli ülésén támogatási kérelmeket bírált el, az alábbi szervezeteknek, az alábbi összegű támogatást szavazta meg: - Német Nemzetiségi Egyesület Szászvár, óvódás gyermekek megajándékozására – 40.000 Ft, - Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szentegát, gyermekek megajándékozására – 40.000 Ft. A bizottság a Magyarországi Ifjú Németek Közössége Somberek kérelmét nem találta megalapozottnak, tekintettel arra, hogy a jubileumi elő-szilveszteri ünnepség költségvetésében néhány tételt (terembérlet, meghívók) túlzottnak tartott. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Informatikai és Foglalkoztatási Bizottsága a 2004. december 8-án tartott ülésén tárgyalt a Területfejlesztési Alap pályázati rendszere módosításáról. A bizottság döntött arról, hogy kérni fogja a közgyűléstől az alap fel nem használt részével a 2005. évi alap megnövelését.
21 A bizottság a költségvetési kerete felhasználása során az alábbi szervezetek és cél támogatásáról döntött: - Mohács–Bóly Térségi Fehér Borút Egyesület 50 e Ft, - „Dél–Pannon Múzeumokért” Kht. 100 e Ft, - Szakirodalom vásárlás (a bizottság szakmai munkájának elősegítésére) 80 e Ft, - Szigetvár Térségi Területfejlesztési Társulás 591 e Ft, - Komlói Kistérségi Többcélú Társulás 100 e Ft. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága a 2005. január 19-én tartott soron kívüli ülésén megtárgyalta a 2005. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati támogatásról szóló előterjesztést. A bizottság a 2005. évi „A” típusú pályázati támogatásra pályázó 1656 hallgató közül 129 baranyai diákot részesít két féléven át (10 hónap) ösztöndíj támogatásban, a „B” típusú támogatásra pályázó 92 hallgató közül pedig 20 baranyai diákot részesít 6 féléven át (30 hónap) ösztöndíj támogatásban. a mellékletek szerint. A bizottság megbízta a Humánszolgáltatási Iroda Művelődési csoportját a pályázatokkal kapcsolatos további teendők ellátásával, melyeket a pályázati ütemterv a megyei önkormányzata számára meghatároz. A pályázat megyei támogatottjairól készült kimutatás az előterjesztés 2. számú melléklete. 3. Bizottságok tevékenysége A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága a 2004. november 30-án tartott ülésén úgy határozott, hogy szükséges a hivatali mobil és vezetékes telefon használat költségeinek vizsgálata. A bizottság felkérte a megyei főjegyzőt, hogy a vizsgálat eredményének függvényében, keresse meg a telefonhasználat legoptimálisabb módját. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integrációs Bizottsága 2004. december 6-án tartott ülésén Somogyvári Imre tiszteletbeli osztrák konzul beszámolót tartott a 2005-ös évre tervezett programokról, melyek között szerepel Baranya megye bemutatkozása Bécsben – a Pécs–Bécs InterCity járat beindításához kapcsolódóan –, a Duna Konferencia lebonyolítása a dunai turizmus témakörében, Steier Hét szervezése június elején Pécsett, és a „Jövőrégió” rendezvényeinek keretében a „Megújuló Energiák Workshop” lebonyolítása. A bizottság megismerte és elfogadta a „Baranyai hét a francia Vaucluse megyében”, „A Baranya Megyei Önkormányzat küldöttségének 2004. november 11–13-i Kolozs megyei látogatása”, „Steiermarki ifjúsági vezetői küldöttség baranyai látogatása”, „Európai Régiók Gyűlésének Közgyűlése – Bécs, 2004. november 25–27.”, „Fejlődő együttműködés a Baranya Megyei Önkormányzat és a kínai Zhejiang tartomány között” című beszámolókat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága a 2004. december 6-án tartott soron kívüli ülésén megbízást adott Máténé Sey Jolán közoktatási szakértőnek és Kolics Pál külső bizottsági tagnak a megyei önkormányzat által fenntartott nevelési–oktatási intézmények házirendjének szakmai véleményezésére.
22 Az „Egyebek” napirendi pont keretében Koltai Péter, a bizottság elnöke tájékoztatást adott a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány 2005. évi támogatási lehetőségéről. Ismertette a közalapítvány kuratóriumának javaslatait a „szabad” felhasználású pénzeszközök támogatási céljairól. Kérte a bizottság tagjait, tegyenek javaslatot a támogatandó célfeladatokra. A javaslatok között a művészetoktatás támogatása, az intézményi innovációk külső támogatása, és az intézmények akkreditációs megfeleltetésének támogatása szerepelt. Ugyanezen napirendi pont keretében Meixnerné Tóth Zsuzsanna, a bizottság külső tagja tájékoztatást adott a 2004. november 25-26-án Budapesten tartott esélyegyenlőségi konferencián elhangzottakról. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Kulturális Bizottsága a 2004. december 7-én tartott ülésén egyetértett a Csorba Győző Megyei Könyvtár érdekeltségnövelő központi támogatásának saját forrással (pályázati önerővel) történő kiegészítésével, és javasolta a Költségvetési Bizottságnak, hogy a központi támogatás kiegészítéséhez szükséges 1.155 ezer forint önrészt a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésében elkülönített intézményi pályázati alapból biztosítsa. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Egészségügyi Bizottsága 2004. december 8-án tartott ülésén a bizottság elnöke tájékoztatta a testület tagjait arról, hogy írásban megkereste a Hévízi Gyógyfürdőkórház főigazgatóját, akivel egy szakmai tapasztalatcsere lehetőségét egyeztette. Kérte, a bizottság tagjait, éljenek a lehetőséggel, és vegyenek részt a programon. Dr. Bányai Elek, az Egészségügyi Civil – kerekasztal elnöke kérte a bizottságot, hogy 2005. február hónapban tárgyalja meg az egészségügyi alapellátás ügyelete kérdését. Dr. Feledi Éva, a bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy a kérdéssel a bizottság, az illetékes szakemberek bevonásával foglalkozni fog. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága a 2005. január 19-én tartott soron kívüli ülésén megtárgyalta a 2005. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati támogatásról szóló előterjesztést. A bizottság a 2005. évi „A” típusú pályázati támogatásra pályázó 1656 hallgató közül 129 baranyai diákot részesít két féléven át (10 hónap) ösztöndíj támogatásban, a „B” típusú támogatásra pályázó 92 hallgató közül pedig 20 baranyai diákot részesít 6 féléven át (30 hónap) ösztöndíj támogatásban. a mellékletek szerint. A bizottság megbízta a Humánszolgáltatási Iroda Művelődési csoportját a pályázatokkal kapcsolatos további teendők ellátásával, melyeket a pályázati ütemterv a megyei önkormányzata számára meghatároz. A pályázat megyei támogatottjairól készült kimutatás az előterjesztés 2. számú melléklete. 4. Tájékoztatók: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Elnökének Kitüntető Díját adományoztam dr. Erdődy Gyula vezető főtanácsosnak 2004. december 17-én, a „Kisebbségi Nap” alkalmából, a megye nemzeti és etnikai kisebbségei érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységéért a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 8/1992. (XII. 15.) Kgy. rendeletben foglaltak alapján.
23
Mellékletek: 1. számú melléklet: Együttműködési megállapodás a pedagógiai szakszolgálat kistérségi műkötetéséről 2. számú melléklet: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat megyei támogatottjai 3. számú melléklet: Feljegyzés az Alpok–Adria Munkaközösség Tartományi Vezetők Plenáris Üléséről (Zalaegerszeg, 2004. november 24.) 4. számú melléklet: Feljegyzés a Kresimir Bubalo, Eszék–Baranya megye főispánja által vezetett delegáció látogatásáról 5. számú melléklet: Feljegyzés a MATRIOSCA Projekt egyeztetéséről (Graz, 2004. december 16.) 6. számú melléklet: Tájékoztatók a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ellenőrzéseiről 7. számú melléklet: Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzat küldöttségének 2004. november 11–13-i Kolozs megyei látogatásáról
III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, a közgyűlés elnökének és bizottságainak átruházott hatáskörben hozott döntéseiről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a mellékletekkel elfogadja; 2. a Sellye városában és kistérségében telephelyként működtetett pedagógiai szakszolgálatról, logopédiai ellátásról, a nevelési tanácsadó feladatait ellátó intézményegységről szóló 115/1998. (VI. 29.) Kgy. határozat 7. pontjával jóváhagyott megállapodásnak a felekben bekövetkező módosítását elfogadja, egyetért azzal, hogy Sellye város helyébe szerződő félként a Sellyei Többcélú Kistérségi Társulás lépjen. A közgyűlés felhatalmazza elnökét az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti megállapodás aláírására. Határidő: 2005. március 1. Felelős: dr. Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke; 3. a Baranya Megyei Önkormányzat, a Baranya Megyei Kórház, valamint a Holttenger Kft. között létrejött, szakellátás átadásáról szóló megállapodás hatályát 2005. június 30-ra módosítja; Határidő: azonnal Felelős: dr. Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke;
24
4. a Baranya Megyei Önkormányzat, a Baranya Megyei Kórház, valamint a Schreiner Mária és Társa Eü. Bt. között létrejött, szakellátás átadásáról szóló megállapodás hatályát 2005. június 30-ára módosítja; Határidő: azonnal Felelős: dr. Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke; 5. a szociális ágazat megyei szolgáltatástervezési koncepciójáról szóló 13/2004. (II. 19.) Kgy. határozat 3. pontja határidejét 2005. június 30-ára módosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke. Pécs, 2005. január 24.
Dr. Kékes Ferenc
25 2. számú melléklet Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat megyei támogatottjai
Típus
Név
Település
Megyei támogatás
Megyei rangsor
A
Besszer Ágnes
Mohács
3 000
1
A
Besszer Erzsébet
Mohács
3 000
2
A
Hajdú Anett
Sásd
3 000
3
A
Bagi Ottó
Siklós
3 000
4
A
Bagi Péter
Siklós
3 000
5
A
Tóth Szilvia
Görcsöny
3 000
6
A
Herman Melinda
Romonya
3 000
7
A
Páj Nikolett
Pécs
3 000
8
A
Göndör Melinda
Szigetvár
3 000
9
A
Dikány Veronika
Mohács
3 000
10
A
Ruzsics Nikola
Lothárd
3 000
11
A
Erős Krisztián
Sumony
3 000
12
A
Nyisztor Krisztina
Szárász
3 000
13
A
Schnell Márta
Hímesháza
3 000
14
A
Sum Kornélia
Nagyharsány
3 000
15
A
Máger Róbert
Siklós
3 000
16
A
Sáfrány Csaba
Mindszentgodisa
3 000
17
A
Horváth Lilla
Harkány
3 000
18
A
Horváth Zita
Harkány
3 000
19
A
Gergics Roland
Sellye
3 000
20
26
A
Tóth Sándor
Hosszúhetény
3 000
21
A
Simon Erzsébet
Komló
3 000
22
A
Horváth István
Nagynyárád
3 000
23
A
Horváth Tímea
Nagynyárád
3 000
24
A
Szajkó Georgina
Mohács
3 000
25
A
Mészöly Zsófia
Hosszúhetény
3 000
26
A
Éva Veronika
Gerde
3 000
27
A
Stier Tímea
Kővágószőlős
3 000
28
A
Dévényi László
Dencsháza
3 000
29
A
Hajdu István
Hegyhátmaróc
3 000
30
A
Dávid Andrea
Merenye
3 000
31
A
Batki Eleonóra
Komló
3 000
32
A
Lukács Krisztina
Mágocs
3 000
33
A
Szabó Csilla
Komló
3 000
34
A
Kolozsi Klára
Komló
3 000
35
A
Kosztics Krisztián
Siklós
3 000
36
A
Morvay Klaudia
Mágocs
3 000
37
A
Nyúl Rita
Sásd
3 000
38
A
Szabó Anita
Villány
3 000
39
A
Baumann Edit
Komló
3 000
40
A
Kiss Eszter
Husztót
3 000
41
A
Horváth Eszter
Siklós
3 000
42
A
Kocsis Ferenc
Komló
3 000
43
A
Ladányi Gábor
Sásd
3 000
44
27
A
Ratting Csilla
Mohács
3 000
45
A
Ratting Erika
Mohács
3 000
46
A
Horváth János
Szigetvár
3 000
47
A
Gellért Gábor
Hosszúhetény
3 000
48
A
Gellért Tamás
Hosszúhetény
3 000
49
A
Mercz Nikoletta
Liptód
3 000
50
A
Mánn Zsuzsanna
Komló
3 000
51
A
Czimer Adrienn
Mohács
3 000
52
A
Buzás Timea
Drávafok
3 000
53
A
Buzási Szilvia
Orfű
3 000
54
A
Icha Elemér
Vázsnok
3 000
55
A
Kőszegi Balázs
Ócsárd
3 000
56
A
Mitrovics Zsuzsanna
Mohács
3 000
57
A
Schneider Kitti
Komló
3 000
58
A
Spéth Linda Andrea
Hosszúhetény
3 000
59
A
Krizics Mónika
Villány
3 000
60
A
Zimmer Csaba
Pogány
3 000
61
A
Zimmer Erika
Pogány
3 000
62
A
Zimmer Zoltán
Pogány
3 000
63
A
Győri Sándor
Mozsgó
3 000
64
A
Győri Zsuzsanna
Mozsgó
3 000
65
A
Kovács Beáta
Siklós
3 000
66
A
Hajdú Levente
Kővágószőlős
3 000
67
A
Hajdú Szabolcs
Kővágószőlős
3 000
68
28
A
Nagy Szilvia
Sásd
3 000
69
A
Habó Melinda
Pellérd
3 000
70
A
Varga Erzsébet Georgina
Kétújfalu
3 000
71
A
Pohl Gábor
Bóly
3 000
72
A
Pohl Péter Bálint
Bóly
3 000
73
A
Klenovics Attila
Kisharsány
3 000
74
A
Takács Zsófia
Mohács
3 000
75
A
Ignácz Brigitta
Besence
3 000
76
A
Boldog András
Sásd
3 000
77
A
Boldog Bernadett
Sásd
3 000
78
A
Bagó Anikó
Bicsérd
3 000
79
A
Hemrich Szilvia
Mohács
3 000
80
A
Kovács Eszter
Drávafok
3 000
81
A
Keszler Péter
Mohács
3 000
82
A
Kajos Sándor
Mágocs
3 000
83
A
Orsós Gyöngyi
Bodolyabér
3 000
84
A
Raatzsch Jenő André
Komló
3 000
85
A
Bálint Izabella
Szászvár
3 000
86
A
Magasi János
Hetvehely
3 000
87
A
Magasi Róbert Dániel
Hetvehely
3 000
88
A
Bérdi Katalin
Mohács
3 000
89
A
Klojbert Nikolett
Mágocs
3 000
90
A
Kecskés Melinda
Szilvás
3 000
91
A
Müller Erzsébet
Ellend
3 000
92
29
A
Pál László
Siklós
3 000
93
A
Kontár Kornél Gusztáv
Egerág
3 000
94
A
Szigeti Tibor
Mohács
3 000
95
A
Károly Alexandra
Hidas
3 000
96
A
Molnár Anikó
Sellye
3 000
97
A
Molnár Ildikó
Sellye
3 000
98
A
Herke Anita
Szigetvár
3 000
99
A
Németh Virág Tímea
Szigetvár
3 000
100
A
Keszler József
Mohács
3 000
101
A
Orsós Mónika
Nagypeterd
3 000
102
A
Gangel Péter
Pécs
3 000
103
A
Szabó Áron
Pécs
3 000
104
A
Szabó Virág
Pécs
3 000
105
A
Orsós Anikó
Mindszentgodisa
3 000
106
A
Sas Judit
Mohács
3 000
107
A
Simon Anita
Ócsárd
3 000
108
A
Kovács Kornél Gyula
Magyarszék
3 000
109
A
Bach Csilla
Homorúd
3 000
110
A
Fődi Tibor Gergely
Harkány
3 000
111
A
Mohácsi Bernadett
Nyugotszenterzsébet
3 000
112
A
Nyisztor Balázs
Egyházaskozár
3 000
113
A
Papp Éva
Zengővárkony
3 000
114
A
Győri Emőke
Mohács
3 000
115
A
Berghauer Endre
Mohács
3 000
116
30
A
Galambos Éva
Bakonya
3 000
117
A
Király Ildikó
Bakóca
3 000
118
A
Magyar Zsanett
Komló
3 000
119
A
Dobszai Tamás
Mohács
3 000
120
A
Nagy József
Kishajmás
3 000
121
A
Nagy Zsanett
Kisszentmárton
3 000
122
A
Dalos Krisztina
Sátorhely
3 000
123
A
Rajnai Jetta
Pécs
3 000
124
A
Rajnai Rea
Pécs
3 000
125
A
Gayer Balázs
Mohács
3 000
126
A
Dénich Tamás
Görcsönydoboka
3 000
127
A
Rumán Gyula
Mohács
3 000
128
A
Kecskés Éva
Szászvár
3 000
129
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat megyei támogatottjai Típus
Név
Település
Megyei támogatás
Megyei rangsor
B
Horváth Zsolt István
Orfű
3 000
1
B
Fodor Balázs
Szigetvár
3 000
2
B
Orosz János
Szabadszentkirály
3 000
3
B
Borbás Adrienn
Bezedek
3 000
4
B
Késics Noémi
Mohács
3 000
5
B
Bálint Balbina
Szászvár
3 000
6
B
Hohmann Csilla
Nagytótfalu
3 000
7
31
B
Burunka Kornélia
Harkány
3 000
8
B
Szabó Gábor
Mohács
3 000
9
B
Tóth Zita Júlia
Szigetvár
3 000
10
B
Brassói Attila
Vajszló
3 000
11
B
Orsós Erika
Nagyharsány
3 000
12
B
Koller Magdolna
Szászvár
3 000
13
B
Honti Kinga
Liget
3 000
14
B
Komlósi Ernő
Pécs
3 000
15
B
Bende Zsófia
Mohács
3 000
16
B
Halász Viktória
Mohács
3 000
17
B
Schein Dalma
Szászvár
3 000
18
B
Gergely Norbert
Szigetvár
3 000
19
B
Fridrich Katinka
Kémes
3 000
20
32 3. számú melléklet Feljegyzés
Az Alpok-Adria Munkaközösség Tartományi Vezetők Plenáris Üléséről Zalaegerszeg, 2004. november 24. Az ülésen Baranya megyét dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Lászlóné dr. Kovács Ilona, a Baranya Megyei Önkormányzat főjegyzője, dr. Végh József, vezető főtanácsos és Szabó Réka Kata, a baranyai Ügyviteli Iroda vezetője képviselte. Kiss Bódog Zoltán, a Munkaközösség soros elnöke köszöntötte a vendégeket és megköszönte, hogy ez alkalommal minden régió elfogadta a meghívást, valamint, hogy minden bizottság időben eljuttatta a titkárság számára az éves munkáról készített írásos beszámolóját. A napirendet és a legutóbbi ülésről készült jegyzőkönyvet a résztvevők egyhangúlag elfogadták. Ezt követően a Munkaközösség elnöke beszámolójában áttekintette az elmúlt két év tevékenységét, kiemelve a szervezet 25 éves fennállásának megünneplését, melyre 2003. novemberében Keszthelyen került sor. A rengeteg rendezvény közül kiemelte az I. Alpok-Adria Borrendi Találkozót és Borversenyt, valamint a minden évben megrendezésre kerülő Téli illetve Nyári Ifjúsági Játékokat. Emlékeztetett arra is, hogy a 2004-es év az Európai Unió életében mérföldkőnek számít, hiszen 10 új ország csatlakozott az unióhoz, így Horvátország kivételével most már minden munkaközösségi tag egyben EU taggá is vált. Az elmúlt két évben rengeteg projekt valósulhatott meg a Munkaközösség támogatásával, illetve védnöksége alatt, ami nagyban hozzájárul a szervezet ismertségének és elismertségének növeléséhez. Összegzésében úgy ítélte meg, hogy a zalai elnökség alatt a regionalizmus jegyében sikerült megalapozni a Munkaközösség továbbfejlődését. Az elnöki beszámolót követően ünnepélyes keretek között átadták az Alpok-Adria Díjakat dott. Giancarlo Galan, Veneto régió elnöke és Univ.-Prof. Dr. Günther Hödl, a Klagenfurti Egyetem rektora részére, akik tevékenységükkel központi szerepet játszottak az Alpok-Adria szellemiség megőrzésében és terjesztésében. Dr. Boros Imre, a Vezető Tisztviselők Bizottsága elnöke beszámolójában elmondta, hogy a két éves elnökség ideje alatt megrendezett 4 ülés központi témája a közlekedés és az infrastruktúrális fejlesztések szükségessége volt. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredménye a Közlekedés Munkacsoport sikeres újjáélesztése és ehhez kapcsolódóan egy venetoi közlekedési konferencia megrendezése volt. A találkozókon többek között olyan dokumentumokat is elfogadtak, melyek kinyilvánították az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok szükségességét és meghatározták az ezek erősítésére szolgáló eszközöket is. A VTB elnöke részletes tájékoztatást adott az elmúlt két évben megítélt támogatásokról és védnökségekről, valamint beszámolt a Tájékoztatási Munkacsoport tevékenységéről is. Összefoglalójában dr. Boros Imre sikeresnek ítélte a Zala megye elnöksége alatt végzett két éves tevékenységet. Ezt követően került sor a Munkaközösség bizottságainak beszámolóira, melyeket a Vezető Tisztviselők Bizottsága legutóbbi ülésén már jóváhagyott.
33
Dr. Hellwig Valentin főtitkár úr részletesen tájékoztatta a résztvevőket a Munkaközösség Főtitkárságának elmúlt évi tevékenységéről. Ennek keretében került sor egy olyan új kommunikációs rendszer kialakítására, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a szervezet tevékenységéről saját nyelvükön kétheti rendszerességgel információkat juttassanak el a tagrégiók médiumaihoz. Emellett fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy ősszel negyedik alkalommal került sor az Ügyviteli Irodák munkatalálkozójára, melynek célja a tagok közti kommunikáció és kapcsolattartás erősítése és ezáltal a szervezeten belüli tevékenység hatékonyabbá tétele. Az ülésen döntés született arról, hogy 2005-ben az elmúlt évek ésszerű gazdálkodásának köszönhetően nincsen szükség a tagdíjak emelésére, így jövőre is összesen 145.000 € folyik majd be a közös költségvetésbe. A résztvevők elfogadták az Alpok-Adria Munkaközösség Harmadik Kohéziós Jelentésre és a 2006 utáni strukturális és regionális politika alakítására vonatkozó javaslatokkal kapcsolatos állásfoglalását, illetve az Euroregionális együttműködési Szövetségekről hozott határozatot. Az ülés zárásaként dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke átvette Kiss Bódog Zoltántól, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökétől az Alpok-Adria Munkaközösség zászlaját és ezáltal a szervezet soros elnöki tisztét, ezt követően pedig megtartotta székfoglaló beszédét, majd tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Tartományi Vezetők Plenáris Ülésére legközelebb 2005. november 23-24-én Baranyában kerül sor. A feljegyzést készítette: Szabó Réka Kata, nemzetközi referens
2004. december 17.
Dr. Kékes Ferenc elnök
Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző
34 4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Elnöki Kabinet
Dr. Kékes Ferenc elnök úr Tasnádi Péter alelnök úr Lászlóné dr. Kovács Ilona főjegyző asszony
FELJEGYZÉS Kresimir Bubalo, Eszék-Baranya megye főispán, vezette delegáció látogatásáról
2004. december 1-én a Baranya Megyei Önkormányzat meghívására Kresimir Bubalo úr, az Eszék-Baranya megye főispán, vezetésével héttagú delegáció látogatott Pécsre. A delegáció tagjai voltak: Davor Bruncic úr, Eszék-Baranya Megye főjegyzője, Zorán Kovacsevics úr, a Horvát Gazdasági Kamara elnöke,Martin Marolin úr, a Fejlesztési Iroda vezetője, Sandra Filipovic asszony, a Fejlesztési Iroda munkatársa, Oliver Grigic úr, a Területfejlesztési Iroda vezetője és Dr. Tihomir Zivic úr, a nemzetközi kapcsolatok tanácsadója. A horvát delegációhoz csatlakozott Ivan Bandic úr, főkonzul. A megbeszélés magyar résztvevői voltak: Dr. Kékes Ferenc úr, a BMÖ Közgyűlésének elnöke, Tasnádi Péter úr, a BMÖ Közgyűlésének alelnöke, Lászlóné dr. Kovács Ilona asszony, megyei főjegyző, Merza Péter úr, az Európai Fejlesztési Iroda vezetője, Dr. Máté János úr, a Gazdasági, Terület- és Vidékfejlesztési Iroda vezetője, Duczon Árpád úr, pályázati projektmenedzser, Dr. Sikfői Tamás úr, a Pécs-Baranya Kereskedelemi és Iparkamara titkára, Almási Éva asszony, a PBKIK területi referense, Dudás Erika asszony, nemzetközi referens és dr. Sárköziné Kőnig Ágnes aszszony, sajtóreferens. A magyar delegációhoz csatlakozott Magyar József úr, főkonzul. A tolmácsolási feladatokat Tomek Iván úr látta el. A kölcsönös köszöntést és bemutatkozást követően a felek elfogadták a megbeszélés napirendi pontjait: 1. Gazdaságfejlesztési együttműködési lehetőségek feltárása 2. Interreg projektek: közös stratégiák kidolgozása, fejlesztési programok kialakítása 3. A Duna-Dráva-Száva Eurorégiós Együttműködés elnökségének átvétele, tagok delegálása. A felek egyetértettek abban, hogy a gazdaság terén számos területen van lehetőség az együttműködés elmélyítésére és csak úgy, mint az együttműködés más területein
35 is, fontos a konkrét célok megfogalmazása, az együttműködés tartalommal történő kitöltése, Európai Uniós támogatások elnyerése érdekében közös pályázatok készítése. A második napirendi ponttal kapcsolatban részletes tájékoztatást adott Merza Péter és Duczon Árpád urak. Egyetértés született abban, hogy ezen a területen a konkrét együttműködés beindításához szakértői szintű megbeszélést kell folytatni, amire várhatóan 2005. januárjában kerülhet sor, tekintettel arra, hogy a pályázatok kiírása is január közepe után valószínű. Lehetőség nyílna így akár 10-12 közös pályázat öszszeállítására és az Interreg III/A-hoz történő benyújtásra. Az együttműködés további területei lehetnek például a turisztikai és kulturális együttműködés, beruházás ösztönzés, aknamentesítés, informatika/elektronika stb. A felek egyetértettek abban, hogy az együttműködés sikere nagyban függ a személyes kapcsolatok meglététől, az igények és a várható fogadtatás ismeretétől, ezért a 2005. januárjára tervezett szakértői találkozó ezt a célt is szolgálja. Ezt követően Sandra Filipovic asszony részletesen ismertette azokat a programokat, amelyeket ebben a felkészülési időszakban végeznek el, illetve a tagjelöltség utáni lehetőségek kihasználása érdekében tesznek. Ez azért különösen fontos, mivel Horvátország számára ezt követően csak 1 év áll rendelkezésre a PHARE, SAPARD és ISPA támogatások elérésére. A megbeszélésen a felek érintették dr. Szili Katalin asszony, a Magyar Parlament Elnöke, vezetésével 2004. december 2-én Eszékre látogató delegáció programját, melynek fontos eleme a két ország közötti kapcsolat újbóli beindítása. Kresimir Bubalo úr kiemelte, hogy a programok hatékonyabb beindításához mindenképp szükséges annak a megyei szintű adatbázisnak a kiépítése, amelyet már 1998ban elkezdtek, azonban a programot nem tudták befejezni. A tervek szerint ez az adatbázis a határokon túli, rokon adatbázisokkal is kompatíbilisan kerülne kialakításra. A Duna-Dráva-Száva Eurorégiós Együttműködéssel kapcsolatban Dr. Síkfői Tamás úr javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság elnökletét is a szervezet elnökségét ország lássa el, valamint a VB Elnöke lépjen az alelnökök sorába, és legyen az elnök első helyettese is egyben. Síkfői úr a javaslatát magyar és horvát nyelven is elkészített, melyet a tárgyalás során adott át Elnök Úrnak, aki jelezte, hogy a dokumentum javaslat minősül, tekintettel arra, hogy ez feltételezi a szervezeti rend módosítását is. A javaslat további kérdéseket is vetett fel, így például a VB tagság mandátumának idejét, mivel az négy évre szól, míg az elnökségi periódus csupán csak két évre. A horvát fél megjegyezte, hogy az összes érintettel történő egyeztetés sok időt vesz igénybe, amely a két évből több hónapot is igénybe venne és a jó munkához a két éves periódus is kevés. A DDSZEE elnökségének átvételével kapcsolatban az az álláspont alakult ki, hogy arra nem kerülhet sor 2005. januárja előtt, eszéki helyszínnel. Pécs, 2004. december 8. Dr. Sárköziné Kőnig Ágnes
36 7. számú melléklet Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzat küldöttségének 2004. november 11-13-i Kolozs megyei látogatásáról I. A Kolozs Megyei Tanács meghívására 2004. november 11-én Kolozs megyébe utazott a Baranya Megyei Önkormányzat küldöttsége: dr. Kékes Ferenc elnök, Bokor Béla képviselő, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Végh József vezető-főtanácsos, az Elnöki Kabinet munkatársa. Mint ismeretes, a Baranya Megyei Tanács még 1989 decemberének végén – a forradalom napjaiban – nyilvánította ki együttműködési szándékát, és juttatta azt el írásban is a Nemzeti Megmentés Frontja Kolozs Megyei Tanácsának. Nem sokkal később – 1990 márciusában a romániai megye vezetői már Pécsett írták alá a közös akaratról szóló megállapodást. Sajnos, - súlyos helyi politikai és személyes okok miatt – hosszú éveken át nem kerülhetett sor a kinyilvánított szándék megvalósítására, a konkrét együttműködésre. Ez a helyzet azonban nem jelentett teljes elszigeteltséget. A Baranya Megyei Önkormányzat vezetői több ízben fogadtak a megyébe érkezett kolozsi országos és helyi politikusokat, segítették itteni – egyetemi vagy egyéb szervezésű – továbbképzésük feltételeinek biztosítását. Sőt Octavian Buracu, az Interetnikai Együttműködés Szervezetének elnöke (a Nemzeti Megmentés Frontja korábbi megyei elnöke) és más kolozsi politikusok a baranyai önkormányzati küldöttekkel együtt vettek részt szervezésünkben Steiermarkban a neumarkti nemzetközi kisebbségi szemináriumokon. A különféle civil szervezetek kolozsi kapcsolatait is támogattuk, s a különböző cserelátogatásokhoz alkalmanként csatlakoztak képviselőink is. A kapcsolat-újrafelvétel 2001 őszén – Bokor Béla alelnök valceai ERGYrendezvényhez kapcsolódó kolozsi látogatásával és megbeszéléseivel (az RMDSZnek a Kolozs Megyei Tanácsban is képviselt tagjaival) – indult meg. Ezt követően felgyorsultak az események: Kolozsban megfogalmazódott a megállapodás szövege, azt elfogadta előbb a Kolozs Megyei Tanács, majd önkormányzatunk is 64/2002. (VI.28.) sz. Kgy. határozatával. 2004. április 30-án – az Európai Unióhoz való csatlakozásunk testvérmegyéink küldötteivel közösen történt ünnepléséhez kapcsolódóan – került sor Pécsett a megállapodás aláírására. (Kolozsi részről Kerekes Sándor alelnök látta el kézjegyével. Gratian Serban volt megyei elnök váratlan akadályoztatása miatt nem utazhatott Baranyába.) A megállapodás aláírását követő első programként Kolozs megye alelnökének és egy képviselőjének a 2004. októberi „Európában a megye” c. tudományos konferenciánkon való részvételére került sor. Kerekes Sándornak a térinformatikával kapcsolatos korreferátuma nagy érdeklődést váltott ki a baranyai szakemberek körében.
37 II. Rövid kolozsi látogatásunk programját (l. 1. sz. melléklet) vendéglátó partnereink úgy állították össze, hogy annak során megismerhessük megyei intézményeiket, illetve a baranyai kapcsolatfelvételre kész – vagy már együttműködő – szervezeteket, településeket, legalábbis azok egy részét. Marius Petre Nicoara elnök a hivatalos tárgyaláson kívül részt vett néhány más programunkon is. Kerekes Sándor és Pálfy Mózes Zoltán alelnökök, valamint Gherasim Judith nemzetközi referens pedig mindvégig segítették a gondosan előkészített és szívélyes vendéglátással párosuló programunk sikeres megvalósítását. Lucretia Mariuca Pop főjegyző asszony a megyeházi tárgyalásnál volt jelen. A Románia nyugati felében, Erdély középső részén fekvő Kolozs megye jelenlegi formájában 1968-tól létezik. 6650 km2 területével az ország 41 megyéje között nagyságrendben a tizenharmadik. Közigazgatási felosztását tekintve a megyében 5 megyei jogú város (municípium): Kolozsvár (Cluj-Napoca), Aranyosgyéres (Campia Turzii), Dés (Dej), Szamosújvár (Gherla) és Turda (Torda), 1 város (BánffyhunyadHuedin) és 75 község van (ezek 420 településből állnak). A 2002. évi népszámlálás adatai szerint a megye lakosainak száma 703 269 fő, ebből 472 650 lakos városokban él (67,29 %-uk Kolozsváron). Nemzetiségi összetétel: 79,38 % román, 17,36 % magyar, 2,85 % roma, 0,41 % egyéb (német, zsidó, olasz, görög stb.) A Kolozs Megyei Tanács képviselő-testülete 37 főből áll. Politikai megoszlás: Nemzeti Liberális Párt és Demokrata Párt együtt 11 fő (az elnök liberális). Ők és a 8 fős RMDSZ frakció együtt alkotja a többséget. Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (kormánypárt)10 fő, Nagy-Románia Párt 7 fő, független 1 fő. A két alelnököt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség adta. III. A Kolozs Megyei Tanácson folytatott tárgyalásunk során mindkét részről megfogalmaztuk, hogy a jövőbeni együttműködést az elfogadott megállapodásban kijelölt területeken kívánjuk megvalósítani. Különös hangsúlyt kap szándékaink szerint az EU-s tapasztalataink átadásával Románia (illetve benne Kolozs megye) 2007-re remélt csatlakozásának elősegítése. Mindkét részről fontos területnek tartjuk q az idegenforgalmi kapcsolatok kialakítását (a repülőterek bevonásával is); q az egyetemi együttműködés erősítését. Kolozsi részről igényt fogalmaztak meg q a gyermekvédelem baranyai tapasztalatainak megismerésére; q a szociális ellátás (a fogyatékkal élőkről való gondoskodás) tanulmányozására; q a Pécsi Ipari Park szervezési, működtetési tapasztalatainak átvételére.
38 Baranyai oldalról készséggel és támogatólag fogadtuk a fenti konkrét szándékokat, és a magunk részéről is megfogalmaztunk javaslatokat: q Szeretnénk bővebben megismerni az „Európában a megye” konferenciánkon röviden bemutatott – Románia-szerte bevált – Kolozs megyei térinformatikai rendszert. q Működjünk együtt – mint egy új és egy leendő tagország megyéje – egy régebbi EU-tagország tartományával a „Kultúrával a terrorizmus ellen” és más, a „Kultúra 2000” keretébe tartozó projektekben, INTERREG-programokban! q Ösztönözzük és támogassuk a múzeumok (l. később), valamint a színházak együttműködését! (A Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Simon Gábor szívesen teljesítené társulatával egy, a ’90-es években későbbre halasztott, de eddig még nem realizált meghívást.) q Baranyai részről – hasonló érdeklődés esetén – elősegítjük a kolozsi és baranyai rendőrök IPA-kereteken belüli együttműködését. Végül megállapodtunk abban, hogy közvetítésünkkel mindkét megye szakemberei felveszik egymással a kapcsolatot a megfogalmazott javaslatok részletesebb kimunkálása és teljesítése céljából. A Városházán Emil Boc polgármester (Demokrata Párt) tájékoztatott a város gondjairól (lakáshelyzet, parkolóház hiánya, közlekedési problémák stb.) és tervükről (50 millió eurós tender elfogadtatása városrendezési céllal). Tervükben szerepel a kolozsvári főtér, a Szent Mihály templom és környékének a Világörökség részévé nyilváníttatása. A magunk részéről tájékoztattuk őt és Boros János alpolgármestert a pécsi világörökségi értékek jobb bemutathatóságát célzó terveinkről, valamint az „Európa kulturális fővárosa” cím 2010-re való megszerzésének szándékáról. A Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér múltja 1918-ig nyúlik vissza. 1932-ig polgári repülőtér volt. A II. világháború idején lebombázták. 1970-ben újjáépült, de 1996-ig csak belföldi járatokat (Kolozsvár-Bukarest viszonylatban) indított és fogadott. Az első nemzetközi járat 1996-ban indult. Az utasszám az 1996-os 45.000-ről 2004-re 160.000-re nőtt. Legfontosabb területük a külföldi személyszállítás. Heti 6 milanoi, napi 2 (hamarosan napi 3) budapesti járatpár van. – Terveik: a jelenlegi 1800 m-ről – két ütemben – 2500 m-esre növelni a kifutópályát, cargo-terminált létrehozni, TNTgyorsposta szolgálatot kiépíteni, majd később még egy terminált megépíteni. 2007-es reményük: az EU-csatlakozással liberalizálódhat a piac. (Jelenleg a nemzeti légitársaság, a TAROM monopolhelyzetben van.) – A Kolozs Megyei Tanács részben tulajdonosként továbbra is hozzájárul a fejlesztésekhez. A szállítást illetően a 100 %-ig magántulajdonban lévő KARPAT AIR-rel állnak kapcsolatban (15 gépe van a társaságnak, ez jól együttműködik a MALÉV-vel.) A magunk részéről a Pécs-Pogány-i repülőtér fejlesztési folyamatáról, illetve a 2007től várhatóan megnövekvő idegenforgalomra való felkészülésről szóltunk. Kértük, hogy fogadjanak tapasztalatszerzésre baranyai szakember-küldöttséget. A meglátogatott megyei fenntartású Szépművészeti Múzeum és Néprajzi Múzeum gazdag gyűjteménnyel rendelkezik. Mindkettő önálló intézménye a Megyei Tanácsnak. Készek együttműködésre baranyai társintézményekkel. Az előbbi szívesen szervezne kiállításcserét, az utóbbi pedig – ahol rendszeresek a skanzenben tartott
39 néprajzi és kézműves táborok – jó partner lehetne a régi idők kézműves hagyományok megőrzését segítő leendő EU-s projektben. A Kolozs Megyei Könyvtár modern, korszerű épülete 1995-től 2002-ig épült. Területe 4.800 m2. 1,5 millió dokumentumot lehet benne tárolni, jelenleg csak 172.000 van. Ezek 92 %-a könyv, a többi elektronikus adathordozó. 88 alkalmazottjuk van, részben a könyvtárközpontban, részben a városi részlegekben dolgoznak. (A megyeszékhely nem tart fenn külön könyvtárat.) – Készek együttműködni a Csorba Győző Megyei Könyvtárral, amelynek igazgatója országos könyvtáros küldöttség romániai tanulmányútja során már járt ott. Magyarországon a Fejér Megyei Könyvtárral van kapcsolatuk. (Itt jegyzem meg, hogy néhány év óta a Kolozs Megyei Tanács Fejér megyével is együttműködik.) Tordaszentmihály község vezetői kiváló vendégszeretetük mellett azzal a nem titkolt szándékkal mutatták be szűkebb pátriájukat, hogy a híres természeti szépséghez és értékhez (Tordai Hasadék) kapcsolódó remélt idegenforgalmi fellendüléshez magyar befektetőket találjanak (szálloda-rekonstrukció, kisvasút-újraindítás stb.), illetve, hogy segítségünkkel partnertelepülést találjanak Baranyából a hagymatermeléséről is híres falujuknak. A megye vezetői Bálványosváralja partnerkeresési kérését is tudomásunkra hozták. A programunk befejezéseként rövid időre meglátogatott Tordaszentlászlón megelégedettséggel és nagy elismeréssel szóltak a Hosszúheténnyel néhány évvel ezelőtt történt, folklóreseménnyel párosult kapcsolatfelvételről. (A település jó infrastruktúrával rendelkezik az idegenforgalomhoz.) IV: Úgy gondoljuk, hogy küldöttségünk látogatása, a két napon át folytatott eszmecsere jó újraindítása a kényszerű okok miatt szünetelt együttműködésnek. Ha mindkét részről sikerül ébren tartani – és másokban (az együttműködő szervezetekben, intézményekben) is felkelteni – az együttműködési készséget, jól szolgálhatják majd a kapcsolatok a két megye, azok települései, lakosai érdekeit. Meg kell említenünk, hogy a látogatáshoz időben közeli, a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásról, magának a kettős állampolgárságnak a megítéléséről kifejtett részben eltérő vélemények nem árnyékolták be a tárgyalások, megbeszélések alapvetően jó, baráti légkörét. Egymás álláspontját tiszteletben tartva fejtettük ki véleményünket. Pécs, 2004. november 29.
Dr. Kékes Ferenc A beszámolót készítette: dr. Végh József