Igehirdetés 2013. Epifánia ünnepén, január 6-án
Ama első jel: a „minta-csoda” (Jn 2,1-11)
2
Ama első jel: a „minta-csoda” Lekció: János 1,29-34
Igehirdető: Zalatnay István
Textus: János 2,1-11 1
„ A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. 2Meghívták Jézust is, és a tanítványait is a menyegzőre. 3Amikor 4
elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk.” Mire Jézus azt mondta: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” 5Anyja így szólt a szolgákhoz: „Bármit mond nektek, 6
tegyétek meg.” Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. 7Jézus így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.” És megtöltötték színültig. 8Azután így szólt hozzájuk: „Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.” Azok vittek. 9Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a 10
vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort.” 11Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.” Kedves Testvérek! A felolvasott evangéliumi történet egyike a sok jézusi csodának. Ezekről a csodákról olvasva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mi közös azokban, Mi az állandó eleme ezeknek a csodának és általában jelenlétének? Arra is fordíthatjuk azonban a figyelmünket, hogy mi az egyes csodák sajátossága, hogy mi az egyedisége egy-egy történetnek? E most felolvasott történet esetében szembeötlő a második: a történet
3 egyedisége. Mindenekelőtt azért mert – így olvassuk – ez az első jézusi jel, azaz csoda. Első csoda nincs több. Az első mindenből fontos az ember számára. Hogyne lenne fontos az első hangja a felsíró csecsemőnek?! Vagy az első fürdetése?! Vagy az első szava?! Aztán az első útja az óvodába, majd az iskolába?! Az első virág, amelyet az édesanyjának visz?! Vagy az első vers, amelyet elmond?! És aztán később is így van ez az emberi életben: az első szerelem és az első csalódás, az első nagy utazás, az első munkahely, majd később az első ősz hajszál, meg az első nyugdíjas nap. A Jézus-történetben tehát ez az első csoda, az első jel, amelyre már csak ezért is nagy várakozással tekinthetünk. Nem mutat-e rá valami különösen fontosra Jézus személyében, üzenetében? Merthogy az első egy kicsit mindig szolgál. Sokszor szinte elkerülhetetlenül és megváltoztathatatlanul minden későbbit is ama bizonyos elsőhöz mér az ember. Annak a mintájára képzeli el. Olyannak szeretné a következőket is, amilyen az a bizonyos első volt. Az első úgy egyedi, hogy közben mégsem az, hanem minden későbbibe is beleírja magát. Lássuk hát, hogy mi történik ebben az első, mintaadó jézusi csodában! Nem az, ami a legtöbb jézusi csodában: nem gyógyít Jézus. És nem is a legmegdöbbentőbb, leglátványosabb csodáról van szó. Nem jár vízen, nem csendesít le vihart, nem támaszt fel halottat. Vagyis ebben az első, mintaadó csodában, nem az történik, hogy egy nagyon súlyos, tragikus, életveszélyes helyzetben valakinek a segítségére sietne. Sokatmondó tény, hogy a bibliatudósok, a kommentárírók ezt a történetet elemezve nagyon gyakran megpróbálják – bocsánatot kérek a kifejezésért! – „felturbózni”, dramatizálni azt, valami olyasmi módon, hogy: „Micsoda tragédia volt, ha elfogyott a bor a lakodalomban; micsoda megszégyenülést jelentett!” Szóval mintha itt is olyan tragikus helyzet jött volna létre, amely föltétlenül szükségessé tette Jézus segítségét. És így azután ez a történet is megfelelne annak a mintának, hogy valami nagy baj történik, de megjelenik Jézus és segít, megoldja a problémát, visszabillenti
4 a világot a maga normális menetébe. Ugye nem kell különösebben bizonygatni, hogy ez elferdítése a történetnek. Minden bizonnyal kellemetlen, ha elfogy egy lakodalomban a bor. (Bár azért azt is jó tudni ennek kapcsán, hogy más volt a lakodalom a régi zsidóknál, mint ahogyan a mi szokásvilágunkban. Nem egyetlen nagy esküvői vacsorát jelentett, amikor összegyűlt mindenki, hogy közösen lakomázzanak, táncoljanak egy fél vagy egész éjszakán át. A lakodalom inkább egy teljes hetes állandó vendéglátást jelentett. Egy héten keresztül állandóan nyitva volt az ajtó, és mindenkit vártak, és mindenkit megvendégeltek. Igen, előfordulhatott olyan, hogy éppen hiányzott valami – adott esetben éppen a bor –, és akkor azt pótolni kellett. Kellett és általában lehetett is. Inkább csak pillanatnyi problémát jelenthetett a borhiány. Olyasmit, amit az ember maga is megoldhatott: ha átment a szomszédba, vagy a kereskedőhöz, hogy pótolja azt, ami hiányzik.) De akárhogy is: bármeddig csűrjük-csavarjuk ezt a történetet, nem kétséges: ez a baj nem fogható ahhoz, mint amikor valaki elveszti a látását, mint amikor valaki 38 év óta beteg, mint amikor valakinek meghal a gyermeke. Nem! Ez a csoda nem a szerint a minta szerint képzelendő el, ahogy talán elsőre, a magunk keresztyén „rutinja” alapján gondolnánk; sőt, nem úgy, ahogy még az akkori legkiválóbbak, a Jézust legjobban ismerők, akár maga az édesanyja, Mária gondolta. A mai ember számára – de talán már a legelső olvasók számára is – a legmeghökkentőbb ebben a történetben az a szinte-szinte durva elutasítás, amellyel Jézus Máriának válaszol, amikor édesanyja szól neki, hogy baj van, elfogyott a bor, segíteni kellene. Jézus ugyanis – bár szinte minden fordítás megpróbálja itt elég zavarosan fogalmazva enyhíteni a szavainak keménységét – nagyon határozottan, nagyon keményen elutasítja a saját édesanyját. Máriát. Ugyanúgy, ahogy majd egyszer Pétert Sátánnak mondja: „Távozz tőlem, Sátán!”, amikor pedig Péter éppen óvni próbálja attól, hogy keresztre menjen.
5 Merthogy itt összeütközik egymással az emberi és az isteni gondolkozás: az Istenre, az isteni dolgokra vonatkozó emberi és isteni gondolkozás. Az ember és az Isten gondolata arra nézve, hogy milyen az Isten, hogy milyennek kellene lennie az Istennek. Kiderül, hogy még Mária is, akit természetesen a protestánsok is nagyon magas polcra helyeznek, még is csak ember, csak emberi módon gondolkodik. Még ő is más cselekvésmintát várna el Jézustól. Azt a mintát, hogy segítsen, ha baj van. Ha kizökken a világ a normális kerékvágásból, akkor jöjjön, segítsen, és hozza helyre. Merthogy – e gondolkodás szerint – tulajdonképpen a világ többékevésbé rendben lenne. Vagy inkább csak eljátssza ezt az ember? Ezt kell tenni? Hitessük el másokkal, meg magunkkal is, hogy úgy általában, egészében normális a világ, az szokott lenni, csak sajnos, nagyon gyakran történik valami baleset: valami elromlik, félrecsúszik, valami közbejön. Leginkább másoknak a bűne, hibája miatt, vagy valami különleges szerencsétlenségből kifolyólag. Hát ezért és ilyenkor kell(ene), hogy jöjjön az Isten, segítsen, hogy visszaemelje a kereket a maga normális kerékvágásába. Jézus azonban ebben az első, mintaadó csodában, nem helyreállítja a világot, hanem új irányt szab annak. Olyat, amilyet szem nem látott, fül nem hallott és az ember szíve meg sem sejtett. Nem elmúlik valamilyen baj, hanem megnyílik az ember számára a mennyeknek országa. Kinyílik az ajtó, amelyet az ember magától soha nem tudhat kinyitni. Ugyanezért van egyébként, hogy a jézusi gyógyításokban a legfontosabb általában nem maga a gyógyítás, hanem a bűnöknek a megbocsátása. Pedig a betegség tényleg nagyon nagy baj. Nagyobb baj, mint amikor elfogy a bor a lakodalomban. És mégis, nem ez a legfontosabb, ami történik. Jézus nem helyreállítja a megromlott egészséget és társadalmi rendet, és jólétet és biztonságot, mert nincs mit helyreállítani. A helyreállítandó már Ádámmal elveszett. Arról nekünk képünk sem igen
6 van már, nemhogy valóságos tapasztalatunk. Mi, emberek, legföljebb reformátorok lehetünk. Amilyenek a 16. században a protestáns keresztyénséget megteremtő reformátorok voltak; de nemcsak ők, hanem előttük és utánuk is oly sokan. Voltak akik eddig, az emberi legmagasabbig jutottak el; addig, hogy megpróbáltak visszatérni valami korábbihoz, amely még helyesebb, tisztább, romlatlanabb volt. Jézus azonban nem reformátor volt. Jézus nem visszaformál, hanem teremt. Újat teremt. Pontosabban, ha nagyon akarjuk, úgy is mondhatjuk, hogy helyreállít valamit, de valami sokkal régebbit. Azt, ami a bűneset előtt volt. Azt, amire nekünk rálátásunk sincs. Helyreállítja azt, ahogyan, amilyennek az Isten teremtette az embert. Ez a kánai csoda, ahogy olvastuk, a harmadik napon történt. Az evangéliumi történetből azonban, bármennyire is akarjuk, sehogy nem tudjuk kiolvasni, hogy miféle harmadik nap ez, mihez képest a harmadik. Nagyon sokféleképpen, agyafúrtan próbálták összerakni, hogy akkor végül is hogyan és mihez képest harmadik ez a nap. De nem sikerült, mert ez a harmadik nap: ez az örök harmadik nap. A feltámadás napja. Annak az elővételezése itt a Jézus-történet legelején, ami majd a végén fog történni. Ezen a harmadik napon az történik, ami az örök harmadik nap lehetősége. Hangsúlyozzuk: Jézus nem borrá változtatja a vizet (félrevezető, féligazság lenne ezt mondani), hanem jó borrá, pontosabban a legjobb borrá, a soha nem volt jó borrá. Olyanná, amilyen nem volt ama kánai lakodalomnak az asztalán, és nem volt semmilyen más lakodalomban sem. A miénkén sem, és a királyokén sem, mert annak a bornak mennyei íze volt, és van, és lesz mindenkor. Az a bor, az már nem romlik meg, mert az már nem az időben, hanem az idők fölött van. Nem véletlen, hogy a keresztyén egyház hagyományában ennek a mai napnak, a vízkeresztnek, avagy epifánia napjának, az egyik alapvető olvasmánya ez a történet. A lekcióban elhangzott Jézus keresztelésének a története, és ilyenkor olvasták föl a három királyoknak, illetve a három
7 napkeleti bölcsnek a történetét és Jézushoz érkezését valamint ezt a történetet, amelyben Jézus megmutatja magát a világnak. Az ünnepnek az eredeti neve, az epifánia, jelentette világi értelemben a császárnak a megjelenését, amikor valahová ünnepélyes látogatást tett. És jelentette az Isten megjelenését ebben a világban. Ezen a napon azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztusban Isten belépett ebbe a világba. Ebbe a világba, amelytől mi azt szoktuk remélni, hogy ha az Isten eljön, akkor jobbá válik. Isten ígérete azonban nem ez, hanem az, hogy egy másik világ született meg Őáltala, Ővele és Őbenne. Ámen!
8
-----------------------------------------------------Erdélyi Gyülekezet 1146 Budapest, Thököly út 44. II.em. 4/a Karitatív és Kulturális Központ: Reménység Szigete 1106 Budapest, Gyógyszergyári u. 3. tel: 3416-602, 2609-455, e-mail:
[email protected] honlap: www.erdelyigyulekezet-budapest.hu
