I. körlevél III. „MaViGe” Makroszkópikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Göd, 2006. április 13–14. Tisztelt Kollégánk, kedves Barátunk! Ezúton szeretettel meghívjuk az III. „MaViGe” Makroszkópikus Vízi Gerinctelenek Kutatási Konferenciára, amely Gödön kerül megrendezésre az MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, PTE Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszéke, a DE Hidrobiológiai Tanszéke valamint a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete (MÖTE), szervezésében. A MaViGe kutatási konferencia célkitőzése, hogy összefogja a Magyarországon különbözı intézményekben (egyetemek, fıiskolák, kutatóintézetek, múzeumok, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, nemzeti parkok) folyó makroszkópikus vízi gerinctelen szervezetekre irányuló kutatásokat, lehetıséget biztosítson a kutatók közötti információcserére, a kommunikáció elısegítésére, az aktuális eredmények bemutatására. Az elsı MaViGe Debrecenben, majd a második konferencia Pécsett került megrendezésre, mely utóbbin már 28 intézménybıl mintegy 56 résztvevı volt jelen. A kétnapos szakmai programban 35 elıadás és poszter került bemutatásra. Külön öröm volt számunkra, hogy határon túli kollégáink is részt vettek a rendezvényen. Az eddigi konferenciák tapasztalatai alapján ismételten nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni arra, hogy a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokon dolgozó kollégákat is bevonjuk a kezdeményezésbe, ezzel is elısegítve a makroszkópikus vízi gerinctelen kutatások elméleti és alkalmazott oldalának közeledését egymáshoz, kialakítva a megfelelı kommunikációs csatornákat. A konferenciával kapcsolatos információk: A Konferencia helyszíne: HM ReCreatív Gödi Üdülı (H-2131, Göd, Bartók Béla út. 8-10.) A program: A konferenciára bejelentett anyagok bemutatása elıadás- és poszterszekció(k)ban történik. Az elıadások idıtartama 15 perc + 5 perc vita. Az elıadások megtartásához írásvetítı és notebook (MS PowerPoint XP) + projektor áll rendelkezésre. A poszterek bemutatása elıtt lehetıséget biztosítunk a poszterek áttekintésére, majd a bemutatás a poszterek elıtt állva, szóban történik. A poszterek esetében külön írásvetítıs vagy PowerPoint-os prezentáció bemutatására nincs lehetıség. A bemutatás idıtartama max. 5 perc (3+2), amelyben néhány rövid kérdésre van lehetıség. A poszterszekció végén lehetıség nyílik a szerzıvel való konzultációra. A részvételi díj magában foglalja a konferencia részvételt és a konferencia-csomagot (az absztraktokat tartalmazó kötetet, – reményeink szerint – az idei cikkeket tartalmazó konferenciakötetet (lásd lentebb), illetve kávé és üdítıjegyeket). Folyamatban van egy pályázat beadása, amelyek sikere esetén a részvételi díjak a II. körlevél idejére némiképp csökkenhetnek.
Teljes részvételi díj fıállású munkahellyel rendelkezık részére: 7 000 HUF Támogatói részvételi díj: 15 000 HUF Kedvezményes részvételi díj (Ph.D. ösztöndíjas hallgatóknak vagy elfogadott indoklás alapján): 4 000 HUF Egyetemi, fıiskolai hallgatók: 1 000 HUF Támogatói részvételi díj fizetését azoktól a magánszemélyektıl vagy céget, egyesületet, intézményt képviselı résztvevıktıl várjuk, akiknek módjukban áll az emelt részvételi díjjal hozzájárulni a konferencia szervezéséhez. A támogatói részvételi díjat fizetık neve szerepel a konferencia honlapján és az absztrakt kötetben elhelyezett szponzorok listáján. Emellett lehetıség nyílik reklámanyagok elhelyezésére, termékek bemutatására is.
A befizetés után a részvétel lemondása esetén a részvételi díj visszafizetése sajnos nem áll módunkban! Jelentkezés: A körlevélhez mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével a
[email protected] e-mail címre vagy postán Csabai Zoltán PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, Pécs 7624 Ifjúság útja 6. címre, esetleg faxon a (72) 501–527 számra 2005. december 1-ig (fax esetén a fejlécen kérjük a Csabai Zoltán név feltüntetését). Prezentációk: A konferencián a makroszkópikus vízi gerinctelen kutatások minden ágából (taxonómia, faunisztika, ökológia, populációbiológia, stb.) várunk aktuális kutatási anyagokat. A résztvevı kutatók esetében a bemutatható prezentációk száma nem korlátozott, de a szervezıbizottság az esetleges torlódások elkerülése végett fenntartja a jogot a bemutatásra kerülı anyagok absztrakt alapján történı elfogadására vagy elutasítására, illetve a prezentáció formájának (elıadás - poszter) megváltoztatására. A poszterek formai (maximális méret) követelményeit a II. körlevélben ismertetjük. Absztrakt kötet: Tartalmazza a programot, a konferencián bemutatott elıadások és a kiállított poszterek összefoglalóit. Csak azok az összefoglalók kerülnek a kötetbe, amelyek a határidıig beérkeznek, és szerzıjük idıben befizette a részvételi díjat. Az absztraktok beérkezési ideje és a fizetési határidı: 2006. február 1. Az absztrakt szerkezete: a prezentáció címe (enter) az elıadó(k) neve (enter) az elıadó(k) munkahelye, címe (enter) az absztrakt szövegét magyar nyelven, *.rtf formátumban, formázás nélkül, folyamatosan, bekezdések nélkül kérjük, maximális terjedelme 220 szó Konferencia kötet: A konferencián elhangzó elıadások és bemutatott poszterek teljes anyagának cikk formájában történı megjelentetésére az elızı évhez hasonlóan az Acta Biologica Debrecina Supplementum Oecologica Hungarica folyóirat önálló köteteként nyílik lehetıség. A cikkek beérkezésének határideje az absztraktok és a fizetés határidejével azonos: 2006. február 1. A kéziratok formai követelményeit e körlevél mellékletében ismertetjük (lásd lentebb). Szállásfoglalás: A szervezıbizottságon keresztül vagy egyénileg: HM ReCreatív Gödi Üdülı: 5000 Ft/fı/éj. Elhelyezés 2-3-4 ágyas, zuhanyzós szobákban, parkolási lehetıség biztosított.
Étkezés: reggeli és ebéd igényelhetı a Szervezı Bizottságon keresztül a szállást is biztosító HM ReCreatív Gödi Üdülı éttermében (vacsora az állófogadáson ugyanott). A reggeli ára 800 Ft., az ebéd ára: 1200 Ft. A fizetés módja: A részvételi díj, a szállás és az étkezés költsége egy összegben fizethetı átutalással vagy csekken. A jelentkezési lap megfelelı rovatában jelezze, hogy miként kívánja befizetni a részvételi díjat. Az átutalást választók a II. körlevéllel együtt megkapják az átutalásos számlát, a csekket igénylık a befizetési csekket. A számla kérésekor jelöljék meg a számlára kerülı nevet és címet! Kérjük, hogy részvételi szándékát a mellékelt jelentkezési lapon legkésıbb 2005. december 1-ig szíveskedjék eljuttatni (lehetıleg e-mailben) a konferencia szervezıbizottságához a
[email protected] vagy
[email protected] email címre vagy levélben Csabai Zoltán PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, Pécs 7624 Ifjúság útja 6. címre, esetleg faxon az 72-501-527 számra (a fax fejlécében Csabai Zoltán nevének feltüntetésével). A körlevél és a jelentkezési lap letölthetı a konferencia honlapjáról: www.mavige.hu
Göd-Pécs-Debrecen, 2005. szeptember 1.
A Szervezıbizottság
Határidık: Jelentkezési lap beküldése:
2005. december 1.
Absztraktok beküldése:
2006. február 1.
Befizetés (részvételi díj, szállás, étkezés):
2006. február 1.
Teljes kéziratok beküldése:
2006. február 1.
A cikk formátumának követelményei („Útmutató a szerzıknek”): • • • • • • • • • •
• • • •
•
•
•
A cikk terjedelme csak kivételes esetben haladhatja meg a 10 A/4-es oldalt. A kéziratok nyelve magyar vagy angol lehet, mindkét esetben szükség van egy rövid angol és magyar nyelvő összefoglalóra, valamint angol és magyar kulcsszavakra. A kéziratokat MS Word, "*.rtf" formátumban készítsük. Betőtípus: ARIAL (ha van CE-is), Betőméret: 12 pontos Sorköz: szimpla, Igazítás: Sorkizárt Az oldalbeállítást és a margókat ne változtassuk, azok késıbb átszerkesztésre kerülnek. A fejléc elkészítését, az oldalszámok beillesztését bízzuk a szerkesztıkre. A címeket a szöveggel azonos betőméretben és betőtípussal szedjük, csak egy sor kihagyásával jelöljük, címsor stílust ne alkalmazunk. Az "Enter" billentyőt az új bekezdéseknél feltétlenül használjuk, új sorok esetén ne. Új bekezdésnél ne hagyjunk ki sort, csak az új címeknél, alcímeknél. Az egyes génuszok és fajok latin elnevezését kérjük dılt betővel szedni, a képletekben "alsó" illetve "felsı indexet" alkalmazzunk, emelt vagy süllyesztett sorokat ne. Ezeken kívül semmilyen más kiemelést (KIS KAPITÁLIS, félkövér, dılt, r i t k í t á s, NAGYBETŐS, vagy ezek kombinációi) NE használjunk. Kivétel az irodalmi hivatkozások (lásd lentebb). A bekezdések elején ne alkalmazzunk tabulátort, se szóközöket. Ne alkalmazzunk "elsı sor behúzást", vagy "függı behúzást" sem, ezeket a szerkesztık egységesítik. Tabulátorokat a szöveg egyéb részeiben egyáltalán ne, táblázatokban csak a legszükségesebb esetekben alkalmazzunk. A szövegen belül kötıjelet csak oda tegyünk, ahol a szóösszetételek, a számok utáni ragok, stb. miatt valóban szükséges, és azoknak az áttördelés után is maradniuk kell. Gondolatjelként, illetve két tulajdonnévbıl álló szókapcsolatok (pl. Körös–Maros Nemzeti Park) esetén használjunk "hosszú kötıjelet" (–: a szövegszerkesztıben a "ctrl" és a numerikus billentyőzeten, a klaviatúra jobb felsı sarkában megtalálható "-" billentyő együttes használatával). A szövegközi hivatkozásokat a következı, „KIS KAPITÁLIS” betőtípusú formában kérjük: egy szerzı esetén: (CORBET 1983) vagy CORBET (1983) két szerzı esetén: (EGYED és KRUPINSZKI 1997) vagy EGYED és KRUPINSZKI (1997) több szerzı esetén: (DÉVAI et al. 1999) vagy DÉVAI és munkatársai (1999) Ne hivatkozzunk az irodalomjegyzékben megadott sorszámok alapján! Az irodalomjegyzék összeállításánál kérjük az alábbi forma követését: Folyóirat közlemény esetén: DÉVAI, GY. – MISKOLCZI, M. – KÁTAI, J. (1997): Imágóadatok a Tisza-mente Tiszabercel és Gávavencsellı közötti szakaszának szitakötı-faunájához (Odonata). – Studia odonatol. hung. 3: 49–61. Könyvfejezet esetén: DÉVAI, Gy. – MISKOLCZI, M. (1996): The dragonfly (Odonata) fauna of the Bükk National Park and its surroundings. In: MAHUNKA, S. (szerk.): The fauna of the Bükk National Park, II. – Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, pp. 75–94. Teljes könyv esetén: ASKEW, R.R. (1988): The dragonflies of Europe. – Harley Books, Colchester, 291 pp. A táblázatok és ábrák helyét a szövegben csak jelöljük, NAGYBETŐS formában, sorkihagyással: pl. IDE KERÜL AZ 1. TÁBLÁZAT
•
•
A táblázatokat és az ábrákat külön fájlban, lehetıleg kép formátumban (*.TIF, *.JPG, *.BMP) kérjük leadni. Az ábrák maximális mérete 13×20 cm lehet, a táblázatok maximális szélessége 13 cm, vagy kivételes esetben 20 cm lehet (ez esetben oldalra döntve kerül beszerkesztésre). Az egy oldalt meghaladó hosszúságú táblázatokat kézirat szöveg végére fogjuk beszerkeszteni. A cikkek kéziratát – 2006. február 1-ig – elektronikus formában, CD-n (Csabai Zoltán, PTE Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, Pécs 7624, Ifjúság 6.) vagy e-mailen (
[email protected],
[email protected]) kérjük benyújtani "Rich text (*.rtf)" formátumban. A fájl elnevezése legyen egyedi, lehetıleg a szerzı nevét tartalmazza. Amennyiben az anyaghoz ábra vagy táblázat van csatolva, úgy kérjük a fájlok „*.zip” formátumban való tömörítését. CD-n történı benyújtás esetén a lemezen ne szerepeljenek alkönyvtárak. Postai beküldés esetén – a szőkös határidı miatt – kérjük a küldeményt „elsıbbségi” levélként feladni. E-mail küldés esetén a fájl(ok), vagy a tömörített állomány mérete lehetıleg ne haladja meg az 5 megabájtot (MByte), ilyen esetekben kérjük több részletben beküldeni az anyagot. Minden beérkezı anyagról e-mailen visszajelzést küldünk, amennyiben benyújtás után nem kap visszajelzést, érdeklıdjön a szervezıbizottságnál.