III. KHEOPS Tudományos Konferencia

KHEOPS Automobil-Kutató Intézet

III. KHEOPS Tudományos Konferencia „ÚTKERESÉS AZ ÜZLETI ÉS A KÖZSZFÉRÁBAN” - PhD-hallgatók és kutatók tudományos fóruma -

ELŐADÁSKÖTET Mór, 2008. május 14. Hétkúti Wellness Hotel**** Hétkúti Lovaspark MÓR

E tanulmánykötet cikkeihez kapcsolódó konferenciaelőadások az „Útkeresés az üzleti és a közszférában” címmel megrendezett III. KHEOPS Tudományos Konferencián hangzottak el 2008. május 14-én.

A tanulmánykötetet szerkesztette és lektorálta: Dr. Svéhlik Csaba Ph.D.

Az egyes szekciók előadóinak publikációit lektorálta: 1. szekció: Dr. Juhász Lajos Ph.D. 2. szekció: Dr. Petruska Ildikó Ph.D. 3. szekció: Dr. habil. Bencsik Andrea CSc. 4. szekció: Dr. habil. Józsa László CSc.

ISBN 978-963-87553-3-9

Felelős kiadó: KHEOPS Automobil-Kutató Intézet® Dr. Svéhlik Csaba Ph.D.

Copyright© A kiadó és a tanulmánykötet szerzői.

Minden jog fenntartva! A mű egészének, vagy bármely részének mechanikus, illetve elektronikus másolása, sokszorosítása, valamint információszolgáltató rendszerben történő tárolása és továbbítása csak a kiadó engedélyével megengedett.

Első kiadás, megjelent 2008. májusában 500 oldal terjedelemben

TARTALOMJEGYZÉK

1. szekció: „Aktuális gazdasági kérdések” 5. oldal: 19. oldal: 26. oldal: 31. oldal: 47. oldal: 56. oldal: 70. oldal: 85. oldal:

98. oldal: 110. oldal:

Duda Gergely Akarunk-e adózni? A magyarországi adófizetői magatartás háttere Domján Péter - Fekete Judit Az egészségügy gazdasági kihívásai a 21. században Torda Csaba Új úton az IMF? A kvótarendszer reformja Egyed Krisztián Áramlások és hatásuk a nemzetközi turizmusban Fekete Sándorné - Domján Péter Gazdasági infokommunikáció az egészségügyben dr. Hofer Mária Miért nem luxus a drága biofogyasztás? Dr. Szóka Károly Ph.D. A KKV-k előremutató pénzügyi tervezési lehetőségei Vincze Ibolya Az állam szerepváltozásának alakváltozásai – elmélettörténeti és tapasztalati metszetekben dr. Kőhidi Ákos ”Fogyasztható”-e a fogyasztóvédelmi jog? Dobó Eszter Characteristics of the cultural and creative economy in the globalised world

2. szekció: „A jogállamiság kihívásai” 123. oldal:

140. oldal: 156. oldal: 166. oldal: 181. oldal:

190. oldal:

210. oldal: 217. oldal:

234. oldal:

dr. Ganczer Mónika A hontalanság kiküszöbölésének fontossága a tételes nemzetközi jogi szabályozás tükrében, különös tekintettel az államutódlás esetére Ercsey Ida Panaszmagatartás vizsgálata a fogyasztói szektorban dr. Borsa Dominika Pénzügyi alkotmányosság az Európai Unió tagállamaiban dr. Polyák Zoltánné Vezetőnek születni kell? Szitnyainé Gottlieb Éva Önkorrekció és időfaktor – pszicholingvisztikai vizsgálódások magyar anyanyelvűek német vizsgadolgozatai alapján Korén Andrea - Polgárné Hoschek Mónika A vállalkozási hajlandóság felmérése – nemzetközi felmérés a nappali tagozatos egyetemi hallgatók körében Magyarországon 2007-ben Piller Zsuzsa A csődeljárásról szóló hitelezői döntések játékelméleti megközelítésben dr. Kecskés Gábor A környezeti károkért járó kompenzáció a nemzetközi bírói fórumok gyakorlatában dr. Mike Gyula Férfi. Nő. Egyenlő? A nemek közötti pozitív diszkrimináció

253. oldal: 264. oldal:

Albert Tóth Attila Tendenciák a szállodaiparban dr. Vermes Attila Fejezetek a nemzetközi szállítmányozás köréből

3. szekció: „A tudás és a vállalati szféra kihívásai” 274. oldal: 287. oldal: 297. oldal: 307. oldal: 317. oldal: 326. oldal: 346. oldal: 365. oldal: 372. oldal:

386. oldal:

dr. Vigh Edit Alapvetések a politikai szocializációról Dr. habil. Bencsik Andrea CSc. - Juhász Tímea Nők visszailleszkedése a munkaerőpiacra a gyermekvállalás után Czeglédi Csilla Karrierösztönzők és karriertényezők szerepe a nők szakmai előrejutásában Domboróczky Zoltán A ”küzdelem háromszöge” a vállalati gyakorlatban Marosi Ildikó Felsőoktatás és tudásmenedzsment dr. Dedinszky Katalin Mezőgazdaságiszövetkezet a XXI. Században, avagy az újra gombolt mellény Dr. Svéhlik Csaba Ph.D. Hazai iparvállalatok marketingtevékenységének külső és belső kihívásai Kovács Tamás Kockázati tőke a vállalat életében Dr. habil. Bencsik Andrea CSc. - Lőre Vendel Oszd meg és uralkodj? – A tudásmegosztás vizsgálata egy nemzetközi kutatás tükrében Dr. habil. Bencsik Andrea - Dr. Dernóczy Adrienn Ph.D. - Lőre Vendel A tudás börtön vagy szabadság?

4. szekció – English section 401. oldal: 415. oldal: 427. oldal: 432. oldal: 443. oldal: 450. oldal: 463. oldal:

471. oldal: 484. oldal: 493. oldal:

Kovács Gergely Measuring the influence of the Bologna Process on student mobility Dósa Ildikó Translating accounting texts Limpók Valéria The influence of the tax competition of the Austrian taxation policy dr. Sárkány Péter Prostitution’s maths models. What’s the problem? Páble Adrienn Regional clusters in Transdanube Grotte Judit How the internet influences the travelling habits of the Hungarian consumers Puster János Does a newly opened Tesco hypermarket influence spatial motion of small retailers? Süle Edit Temporal dimensions in express logistics Keller Veronika The role of strategic thinking ina sales promotion campaign Kundi Viktória New tendences in tourism and their influence on the tourism development of Hungary

Az előadások írott verziói

AZ I. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI DUDA GERGELY okleveles közgazdász PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Akarunk-e adózni? – A magyarországi adófizetői magatartás háttere 1. Bevezetés Egyik egyetemi dolgozatom terveinek benyújtásakor egy professzorom azt válaszolta: „Ne azt kutassa, hogy miért akarnak adózni az emberek, mert nem akarnak!” Szintén ő volt, aki korábban azt javasolta számunkra, hogy egyrészt hallgassuk meg tanáraink, kutatótársaink véleményét, de ne fogadjuk el azokat minden feltétel nélkül! Az idézett mondat volt az, ami igazán kristálytisztává tette kutatásom célját, vagyis annak feltárását, hogy akarnak-e egyáltalán adózni az emberek, és ha igen, akkor milyen körülmények határozzák meg az adófizetési morált. Jelen előadásomban kutatásom hipotézisét, valamint az azt alátámasztó főbb tudományos elméleteket szeretném ismertetni. Végezetül – a felvetés alátámasztására – egy az 1990-es évek közepén lefolytatott felmérés eredményeit, és annak tanulságait kívánom ismertetni. Az előadás témájának különös aktualitást ad a 2008. márciusi népszavazás. Az eredmények kutatásom szempontjából történő felhasználására a Következtetések című fejezetben térek ki röviden.

2. Hipotézis A kormányzati kommunikáció képes lehet arra, hogy – a racionális döntések meghozatalához szükséges információk biztosításával – a bűnüldözés, adókikényszerítés eszközeinél nem csak anyagi értelemben véve hatékonyabb módon (kohéziót létrehozva/erősítve, tartósabban, költségtakarékosabb), pozitívan befolyásolja az adófizetői magatartást. Doktori kutatásom célja a fenti állítás megerősítése, vagy esetlegesen cáfolása. A feltevés igazolásához elengedhetetlen a multidiszciplináris megközelítés, hiszen ezen, a magánszemélyek szintjén megjelenő mikroökonómiai döntés kialakulásának, esetleges megváltoztatása lehetőségének vizsgálatához nem csak a döntéseket hozó egyének, de az ő viselkedésüket is meghatározó, befolyásoló társadalmi csoportok, akár egy egész nemzet történelmének, társadalmi kultúrájának megértése szükséges. Fentiek miatt a kutatás sikerének biztosításához mindenképpen fontos a közgazdaságtanon kívül más társadalomtudományok – szociológia, kulturális antropológia –, illetve egyes természettudományok – evolúció, genetika –, továbbá ezek integrálásából született irányzatok – evolúciós közgazdaságtan, evolúciós pszichológia, szociobiológia – segítségül hívása. A fenti vállalkozás hatalmas kihívást jelent, ugyanakkor a társadalmi-természeti jelenségek a filozófiából az elmúlt évezredek során különvált egyes tudományágak közös eredményeinek felhasználásával komplexebb módon érthetők meg, ez egyben pontosabb előrejelzések megtételét teszi lehetővé. A vizsgálatokat a multidiszciplináris megközelítés egyben jelentősen meg is könnyíti. A témára vonatkozóan, illetve az elsődlegesen felhasználandó evolúciós megközelítésről ugyanis számos tudományos mű keletkezett. A közgazdász Malthus népesedéselméletéből 5

számos ihletet merített az evolúció tudományának megalapozója, Darwin. Ugyanakkor már a közgazdaságtan alapjait lefektető, Adam Smith által írt „Nemzetek gazdagsága” című mű is tartalmazott evolúciós elemeket1. A téma szakirodalmát feldolgozók nagy számát bizonyítja az is, hogy Marx szerint „Malthus csodálói mégcsak nem is tudják, hogy a „népesedésről” szóló írásának első kiadásában Malthus a tisztán szónoki részt leszámítva, nem tett egyebet, mint jóformán lemásolta Steuartot, továbbá Wallace és Townsend papokat.” [Marx 1978, 330. old.]

3. Főbb pillérek Kutatásom során vizsgálataimat három fő pillérre kívánom helyezni. Az első és legfontosabb az evolúciós megközelítés. Az evolúció legfontosabb mechanizmusának, a természetes kiválasztódásnak köszönhetően a természetben azok a viselkedésformák, amelyek az egyedek számára a többiektől eltérő előnyöket biztosítanak, kiválasztódásra kerülnek, és nagyobb valószínűséggel maradnak fenn, örökítődnek át az utódokra2. Ez az evolúciós folyamat nem csak az egyedek, a gének szintjén figyelhető meg, hanem a társadalmi – így adófizetéshez való hozzáállásra vonatkozó – folyamatokban is. Az evolúciós folyamat azonban jórészt lassan megy végbe, így előfordulhat, hogy mire egy viselkedésforma elterjedté válik, addigra az azt meghatározó tulajdonságok már nem jelentenek előnyt az egyedek, illetve csoportok számára. Az evolúciós megközelítést felhasználva egyértelművé válik, hogy adott időpontban legyen egy viselkedésforma akár pozitív, akár negatív hatással az egyedekre, a kialakulást és elterjedést az tette lehetővé, hogy valamikor – a közeli vagy távoli múltban – a viselkedést tanúsító egyedek számára ez előnyöket jelentett a többiekkel szemben. Kutatásom tárgyát képező, jelenlegi magyarországi adófizetői morál3 kritizálható, de az evolúciós megközelítéssel érthetővé válik, hogy a jelenlegi, az adófizetéshez történő nem pozitív hozzáállás a múltbeli körülmények során előnyt jelentett számunkra. Ha megértjük a múltban a jelenlegi viselkedést létrehozó mechanizmusokat, akkor esetleg azok módosítása is lehetővé válik. Kutatásaim második legfontosabb pillére, a racionális gondolkodás elmélete [Mészáros 2004] alapján az egyének, a gazdaság szereplői döntéseiket racionálisan, a rendelkezésükre álló információk birtokában, a számukra lehető legelőnyösebb módon hozzák meg. A rendszerrel kapcsolatos legfőbb aggály azonban éppen az, hogy a döntéshozók részéről feltételezi az adott helyzetben lehető legjobb döntés meghozatalához szükséges teljes körű és pontos információk meglétét. Ez az optimális helyzet szinte sosem fordul elő. A magyar anyától született, az Egyesült Államokban munkálkodó, később Nobel-díjas Stigler mutatott rá Információ gazdaságtana című művében [Stigler 1989] – amely kutatásom harmadik pillérét jelenti – arra, hogy a döntéshozók nem is hajlandóak a szükséges erőforrásokat feláldozni a pontos, és a döntések racionális meghozatalához szükséges információk összegyűjtésére. Bár Stigler állítását empirikus úton is alátámasztotta, és az általa leírt magatartás irracionálisnak tűnhet, belátható, hogy a döntések meghozatalakor az egyének – tudatosan vagy ösztönösen – egy költség-haszonelemzést végeznek, és a mérleg költség oldalán az információk megszerzéséhez szükséges erőforrások ráfordítása – idő, pénz – is szerepel. Ennek tükrében bár egyes döntések nem biztos, hogy optimálisak, és erről a döntéshozók is tudnak, a költségkímélés érdekében a többletinformációk beszerzésétől eltekintenek. 1

A Smith által „láthatatlan kéz”-nek nevezett jelenség megfeleltethető a természetes szelekciónak Egyes új szemléletek szerint nem a legrátermettebb egyedek választódnak ki, hanem a legkevésbé rátermettek fognak nagy valószínűséggel eltűni az evolúció során. 3 Kutatásom tárgya az adófizetésen kívül kiterjed a járulék és díjfizetésre is. 2

6

A döntések esetleges irracionális volta abból is következhet, hogy azok, illetve meghozataluk informális, emocionális háttere túlságosan komplex, így modellezésük, megértésük szinte lehetetlen feladat. A teljes megértéshez a kutatóknak kellene minden lehetséges információt összegyűjteni a döntéshozóról, környezetéről, teljes életéről, a döntést befolyásoló minden körülményről, ezen információkat viszont ők nem hajlandók beszerezni. Az evolúciót segítségül hívva ugyanakkor el lehet tekinteni ezen problémától. A racionális döntések elméletét és a természetes kiválasztódást felhasználva kijelenthető, hogy a természeti-társadalmi folyamatokban, az egyének, illetve a különböző szintű csoportosulásokban a hosszú idő folyamán azon magatartások, döntések terjedtek el, amelyek hosszútávon racionálisnak bizonyultak. Így az egyes döntések racionális voltát nem szükséges egyenként vizsgálni, elegendő a magasabb szintű társadalmi folyamatokra figyelmet fordítani.

4. Adófizetői magatartás Magyarországon Az evolúció hatással van minden természeti és társadalmi folyamatra, így egy nemzet adófizetői magatartására is [Duda 2007a]. Bár az adó közvetlen ellenszolgáltatásra nem jogosít, mégis, az adófizetők joggal várják el, hogy az általuk befizetett összegekből az állam megvédje őket, a pénzügyi források átszervezésével azokat hatékonyabban legyen képes felhasználni, mintha jövedelme egy részét mindenki közvetlenül saját környezetében, önállóan költené el. Az állampolgárok azt szeretnék látni és érezni, hogy adójukat az állam számukra minél hasznosabban költi el. A magyar társadalomra rendkívüli módon jellemző a bizalmatlanság [Terstyéni 2001, 46. old.], különösen a mindenkori hatalommal szemben. Ez nem csoda: az elmúlt 500 év során sorra más népek uralkodtak a magyarokon, akikkel szemben egyrészt a társadalmi bizalom hiánya állapító meg. Másrészt fontos körülmény, hogy az idegen uralom miatt a lakosság nem érezte magáénak az országot. A tulajdon nem állt védelem alatt, azt a mindenkori hatalom könnyen kisajátíthatta. A deviancia, így a bűnözés, adócsalás elleni egyik legerősebb visszatartó erő a közvetlen környezettől érkező ellenérzések. Amennyiben azonban a hatalmat, és ezzel az adófizetést a közvetlen környezet nem csak, hogy nem támogatja, de kijátszásával még elismertség is szerezhető, akkor a természetes kiválasztódásnak köszönhetően egyre többen fogják megkerülni az adófizetést, és ez – mint az elnyomókkal szembeni ellenállás egyik módja [Szántó és tsa 2001] – még támogatásra is talál a társadalomban. Gondoljunk csak a kommunizmus végső fázisában egyre inkább elterjedő „fusizásra”. A rendszerváltást követően arra számítanánk, hogy mivel az ország már a „miénk”, egyre kevesebb lesz az ilyen magatartást elkövetők száma. Több száz éves evolúció hatását azonban nem lehet pár év alatt eltűntetni. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Infokommunikációs Jelentés alapján a magyar társadalom az áruhamisításnál is kevésbé ítéli el az adócsalást. [Szonda Ipsos 2006] Az, hogy egy adott egyén befizeti-e az adót, vagy sem, természetesen számos egyéb tényezőtől függ. Akár még a gyermekkorban olvasott meséktől is, egy nemzet mesekincse óriási hatással van ugyanis a nemzettudatra. A magyar népmesékben gyakori elem az önzetlen segítség, a szülők, a család és az elesettek támogatása. A 3-6 éves kisgyerek a meséket hallva öntudatlanul szívja magába az ilyen viselkedésmintákat, és később ezek szerint fog élni. Felnőttkénti magatartása természetesen számos más körülmény függvénye, mindenesetre érdekes lenne egy olyan felmérés elvégzése, amelyből megállapítható lenne, a bűnözésből élők vajon olvastak-e, vagy hallgattak-e a fenti mintázatokat bemutató népmeséket gyermekként?

7

5. Történelmi okok A 2. világháborút követő időktől az 1989-es rendszerváltozásig a magyar gazdaság számos változáson ment keresztül, történtek elmozdulások bizonyos racionalizálások, optimalizálás érdekében, a rendszer főbb jellemzői azonban mindvégig változatlanok voltak [Duda 2007c]. Legfontosabbként mindenképpen meg kell említeni a piacgazdaság, ezzel a verseny hiányát. Ahhoz, hogy a természetes kiválasztódás működhessen, és ezáltal a legrátermettebb, leghatékonyabb megoldások kialakulhassanak és elterjedhessenek, elengedhetetlen a verseny megléte, hiszen ez az, ami szükséges a fejlődés folyamatos fenntartásához. Amíg a hatékony ágazatoktól, vállalatoktól folyamatosan elvonták a profitot, és kevésbé hatékony helyekre csoportosították át azokat, addig a versenyben senki nem lehetett érdekelt. A versenyben való részvétel ugyanis az áltagosnál több erőforrást igényel, ha azonban a haszonból nem tudunk részesedni, akkor eltűnik a motiváció. A verseny hiánya az élet szinte minden területén megfigyelhető volt: példaként említhető az a körülmény, hogy az értelmiségi és munkás keresetek közötti különbség 1965-ig csökkent, vagyis magasabb kvalitáshoz, amelyhez hozzátartozott a nagyobb erőforrás befektetése, csak közel azonos fizetés társult, mint a fizikai munkát végzők esetében. A magasabb fizetés jelentette motiváció ezáltal már nem befolyásolhatta a tanulás, munkavállalás területén a döntéseket hozókat. Bár a fentiek alapján nem volt verseny, mégis volt! A rendszer vége felé közeledve az állam egyre több engedményt tett a gazdasági szereplők számára – fusi, háztáji stb. – amelyek egy olyan versenyt indítottak el, amely a rendszer határain belül annak minél magasabb szinten történő kijátszását voltak hivatottak megcélozni. Hazánk gazdaságát a második világháborút követően a szocialista tervgazdaság jellemezte, amely több generáción keresztül még mindig érezhetően befolyásolta az adófizetői magatartást is. Az államosítás során a háborúból feltámadni igyekvő ország és lakosai elvesztették vagyonukat, amely egy idegen, megszálló hatalom birtokába került. A „Miénk a gyár!” felkiáltás kiegészítése – „Vigyük haza!” – is azt jelezte, hogy az állampolgárok nem azonosították az állami tulajdont saját közös vagyonukként. A szocializmus későbbi szakaszában elterjedt „fusizás” is azt jelezte, hogy az emberek csak saját maguk közvetlen hasznát jelentő tevékenységeket támogatnak. Azáltal, hogy a szocialista gazdasági rendszert, ezzel az országot az állampolgárok nem érezték magukénak, a központi hatalom kijátszása nem csak elfogadottá, de egyben támogatott hazafias cselekedetté vált. Számos felmérés eredményei alapján kijelenthetjük, hogy az állampolgárok nagy része még mindig úgy érzi és gondolja, hogy az államtól lopni nem szégyen, ráadásul azon a véleményen vannak, hogy a rejtett gazdaságot támogató, szabályszegő magatartások nincsenek saját életükre közvetlen hatással Az adófizetői magatartás megváltoztatására – ahogy annak kialakulására is – várhatóan több generációra lesz szükség. Különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy egyes vélemények szerint a jelenlegi magyar társadalmi kohézió-hiányra, az adófizetői morálra nem csak a kommunizmus időszaka, de az elmúlt 500 év történelmi folyamatai is hatással voltak. Az a körülmény, hogy az elmúlt jó néhány száz év során nemzetünk szinte sosem volt önálló, hanem egy külső hatalom – török, Habsburg, orosz – irányította életünket, és ezáltal nem csak a kohézió sérült, de az idegen hatalom elleni lázadás akár fizikai, akár adófizetési téren elterjedté, egyben elfogadottá és elismertté vált.

8

6. Akarunk-e adózni? Baráti, ismeretségi körömben folyamatosan végzek egy – természetesen reprezentatívnak nem tekinthető – felmérést. Ennek során három kérdést szoktam feltenni, az alábbi sorrendben: 1. Akarsz-e adózni? 2. Akarsz-e 80%-ot adózni? 3. Akarsz-e 80%-ot úgy adózni, hogy ingyen van a víz, gáz, villany, fűtés, tömegközlekedés, alapvető élelmiszerek, sportolási lehetőség, évenkénti 2 hét belföldi üdülés? Az első kérdésre az esetek legnagyobb részében a válasz: nem. A második kérdésre adott – leggyakrabban szintén – nem válasz általában még erőteljesebb, határozottabb. A harmadik kérdésre vagy igen a válasz, vagy pedig egy visszakérdezés: lehetne 75%?! A fentiek szerint adott válaszok számomra hipotézisem megerősítését jelentik, vagyis ha az adófizető a befizetett pénzösszegért számára elegendő szolgáltatást kap vissza, és erről a visszacsatolásról tudomása is van, akkor ez mindenképpen javítja az adófizetői készséget. Ahogy Majtényi László írja: „Nincs adózás az adó felhasználásáról szóló információ nélkül!” [Majtényi 2006, 177.] A következőkben egy már reprezentatív felmérés eredményeit szeretném ismertetni, amelynek alapján a vizsgálatot végzők a fentiekhez hasonló következtetésre jutottak.

7. Egy felmérés tanulságai 1996 elején – Kornai János javaslatára, Csontos László vezetésével egy felmérést végzett el a TÁRKI4. A felmérés célja három fő kérdés megválaszolása volt: 1. Mennyire vannak az adófizetők tisztában az adóterhekkel? (adótudatosság mértéke) 2. Az adófizetés és jóléti állam közötti kapcsolattal tisztában vannak-e? 3. Mi a véleményük a tervezett jóléti reformokról? A felmérést egy 1000 fős mintán végezték az aktív korú lakosság körében. Az interjú két részből állt. Az elején egy szokásos kérdőív kitöltésére került sor, a második részben pedig egy kísérletre, amelyben információkat adtak át a megkérdezetteknek, és ezek alapján kérdezték ki ismét őket.

Adótudatosság A felmérés során megállapítást nyert, hogy a magyar lakosság adótudatossága rendkívül alacsony. Nincsenek tisztában, vagy jelentősen alábecsülik az általuk fizetett adók és járulékok pontos mértékével, a vásárolt termékek, az igénybe vett szolgáltatások árának adótartalmával, és azt sem tudják pontosan, hogy a befolyt összegeket mire költi az állam.

4

Megjelent: Századvég Új Folyam 2.sz.: 3-28.

9

1. táblázat: A termékek adótartalmára vonatkozó ismeretek Százalékos megoszlás
em tudja Jelentősen alábecsüli
agyjából helyesen tudja Jelentősen fölé becsüli Összes értékelhető válasz

Benzin 13,4 46,0 39,1 1,5 100,0

Kenyér 15,2 2,6 17,0 65,2 100,0

Megjegyzés: A benzin adótartalma 68-72%, a kenyéré 10,7% Forrás: [Csontos és tsai, 1996 1. táblázat]

Hasonlóan a megkérdezettek arra vonatkozóan sem rendelkeztek információval, hogy az általuk igénybe vett egyes állami szolgáltatások – egészségügy, felsőoktatás – pontosan mennyi adóforintjukba kerül. 2. táblázat: Egyes állami szolgáltatások költsége

Válaszok átlaga Tényleges adat

Az állami szolgáltatás fenntartásához szükséges, egy adófizetőre jutó adó-„ár”, Ft/hó Felsőoktatás Kórházi ellátás Gyógyszerellátás 3 019 2 403 988 900 2 100 1 400 Forrás: [Csontos és tsai, 1996 2. táblázat alapján saját szerkesztés]

Azon megkérdezettek, akik megközelítőleg pontos válaszokat adtak, a teljes sokaság csupán 13-25%-át tették ki. A fenti adatok alapján a kutatást végzők arra a következtetésre jutottak, hogy egyrészt a magyar lakosságot rendkívül gyenge adótudatosság jellemzi. Másrészt, hogy az állampolgárok az állami kiadásokhoz szükséges adó mennyiségét alábecsülik. Fentiekre a magyarázat az lehet, hogy egyrészt a magyar lakosság adótudatossága a szocializmus alatt jelentősen eltorzult, hiszen az ártámogatások, az „ingyenes” szolgáltatások, juttatások nem jelentek meg számukra közvetlen adó formájában. Másrészt az 1988-as adóreform bevezette ugyan a piacgazdaságokban szokásos adóformákat, de jelenlegi adórendszerünk annyira bonyolult és áttekinthetetlen, hogy abból még az elszánt adófizető is csak nehezen kaphat visszacsatolást arról, hogy mi is történik a befizetett összegekkel.

Vélemények a jóléti rendszer reformjáról A felmérés során három témakörben került megvizsgálása a lakosság véleménye 1. felsőoktatás ingyenessége 2. kórházi ellátásért fizetendő járulékok 3. gyógyszer-ártámogatás és nyugdíjrendszer

10

A kutatók a fenti témakörökben három alternatívát ajánlottak a felmérésben résztvevőknek: 1. teljes állami támogatás 2. vegyes 3. piaci konstrukció A teljes állami támogatás azt jelentette, hogy a szolgáltatás ingyen legyen igénybe vehető, akkor is, ha az minden adófizető számára terheket jelent. A piaci konstrukció a teljes liberalizálást jelentette: mindenki annyit fizet a szolgáltatásért, amennyit tud, akar, illetve bír. A vegyes változat egy bizonyos kötelező adómértéket feltételezett, amelyet a polgárok saját igényeik, preferenciarendszerük alapján módosíthatnak.

1. ábra: Intézményi válaszok: az "állami", a "piaci" és a "vegyes" megoldások támogatottsága (%) Forrás: [Csontos és tsai, 1996 4. táblázat alapján saját szerkesztés]

A válaszok az egyes szolgáltatások tekintetében eltérőek voltak, az állami támogatás leginkább a felsőoktatás tekintetében kapott támogatottságot. A kórházi ellátás teljes állami támogatottságával már csak a megkérdezettek harmada szimpatizált, a nyugdíjrendszerre vonatkozóan ez az arány csak a megkérdezettek ötöde. A megkérdezettek nem álltak ki egyértelműen sem a teljes állami, sem a teljes piaci megoldás mellett, mindhárom kategóriában a „vegyes” változat volt a legkedveltebb, a kutatást végzők ugyanakkor elképzelhetőnek tartották, hogy a „vegyes” változatot még többen választották volna, ha nagyobb a lehetséges konstrukciók változata. A felmérést végzők az eredmények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az állami támogatástól történő elmozdulás jó ötletnek tűnik, de a szolgáltatások teljes liberalizálást a lakosság nem támogatja.

Az egészségügyi ellátás finanszírozása A felmérés során a megkérdezett személyeknek az egészségügy finanszírozására vonatkozóan kellett egy a casco biztosításhoz hasonló rendszerre vonatkozóan véleményt nyilvánítaniuk. A rendszer lényege, hogy a biztosítási díj függvényében változik a szolgáltatás igénybe 11

vételekor a biztosító által fizetendő rész: magasabb biztosítási díj ellenében a biztosító nagyobb mértékben állja a szolgáltatás díját. A kórházi ellátás vonatkozásában a megkérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne a maximális biztosítási díj havonkénti kifizetésére azért, hogy cserébe az ellátást a biztosító 100%-ban állja.

2. ábra: A különböző önrészesedési arányok elfogadottsága a kórházi ellátás esetében (%) Forrás: [Csontos és tsai, 1996 5. táblázat alapján saját szerkesztés]

Hasonló válaszok születtek a gyógyszer-ártámogatás vonatkozásában is.

3. ábra: A különböző önrészesedési arányok elfogadottsága a gyógyszer-ártámogatás ellátás esetében (%) Forrás: [Csontos és tsai, 1996 6. táblázat alapján saját szerkesztés]

12

Különösen a kórházi ellátás esetében volt szignifikánsan magas azon válaszadók aránya (56,5%), akik a teljes ingyenes ellátásért cserébe hajlandóak lennének magasabb összegű járulékot fizetni havonta. A válaszok szóródása ugyanakkor nagy volt, ebből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy nem célszerű az eljárások uniformizálása, sokkal célszerűbb, ha a lakosság maga döntheti el, hogy egyes szolgáltatásokra mennyit akar áldozni. A fenti eredmények alapján elvégzett regressziószámítások alapján megállapítható, hogy minél inkább megérti az adófizető, hogy ingyenes állami támogatás nem létezik, annál kevésbé fogja azt támogatni. Az „ingyenes” állami szolgáltatásokra vonatkozóan már a jelen felmérés előtt is történtek adatgyűjtések. Egy korábbi 1994-es, majd 1996-os kutatás során csak arra kérdeztek rá, hogy kötelessége-e az államnak bizonyos társadalmi szolgáltatások fenntartása. A kérdések anélkül kerültek feltételre, hogy említésre került volna az állami „ingyenes” szolgáltatások mögött lévő adófizetés, így ez nagy valószínűséggel nem is tudatosult a válaszadókban. A tárgyalt 1996-os felmérés során a kapott válaszokat összehasonlították a korábbiakkal:

4. ábra: Qézetek az állam szerepéről (%) Forrás: [Csontos és tsai, 1996 9. táblázat alapján saját szerkesztés]

Az 1996-os felmérés során a kérdezők által átadott információk már elegendőek voltak ahhoz, hogy az állami kötelesség mellett voksoló válaszadók száma az egészségügy vonatkozásában 16, a nyugdíjrendszer esetén 10 százalékponttal csökkenjen! Amennyiben a megkérdezettek már dönthettek az állami, vagy más változat mellett, akkor még kevesebben álltak ki az állami kötelezettség fenntartása mellett. A fentiek alapján a kutatást végzők arra a következtetésre jutottak, hogy az informáltság, ezáltal az adótudatosság növelése jelentős mértékben képes változtatni az adófizetők állami szolgáltatások fenntartására vonatkozó álláspontján.

13

A preferenciákat alakító körülmények A felmérés során megfogalmazott hipotézis alapján az adófizetőt befolyásolni fogja, hogy az adott döntés miként érinti őt, illetve családját. Nagy valószínűséggel azt az alternatívát fogja választani, amely saját és családja szempontjából előnyösebb. Ezen „érintettség” kérdésében lefolytatott vizsgálatot most nem kívánom ismertetni, csak egy fontos végkövetkeztetést. A felmérés során összegyűjtött adatok elemzése során az a következtetés fogalmazódott meg, hogy a magasabb iskolai végzettséggel és magasabb jövedelemmel rendelkezők, az értelmiségiek és vállalkozók nagyobb arányban támogatják az állami támogatástól történő elmozdulást, mint a munkások és alkalmazottak. Érdemes megjegyezni, hogy a kórházi ellátás és nyugdíj tekintetében az eltérés nem volt jelentős a két csoport között. A felmérés arra is fényt derített, hogy azok, akik már rendelkeznek valamilyen magánbiztosítással, kevésbé támogatják az „állami” megoldásokat.

5. ábra: A magánbiztosítások száma és az állami megoldást választók aránya [%] Forrás: [Csontos és tsai, 1996 13.. táblázat alapján saját szerkesztés]

A jelenség magyarázata többek között az lehet, hogy ezen válaszadóknak már van gyakorlatuk abban, hogy hogyan álljanak saját lábukra, és nem félnek a számukra ismeretlen, piaci megoldásoktól. A korábban említett természetes kiválasztódás mechanizmusa itt is megfigyelhető. Amennyiben a magánbiztosítással rendelkezők a többi állampolgárnál nagyobb előnyöket kapnak ezen konstrukciónak köszönhetően, akkor nagy valószínűséggel ez a választás el fog terjedni a lakosság körében.

Következtetések A közvélemény-kutatással szemben maguk a felmérést végzők fogalmaztak meg egy fontos kritikát. Ezek szerint az interjúk előrehaladtával a kérdezők információkat adtak át a válaszadóknak, ezáltal befolyást gyakoroltak rájuk. Meggyőződésem, hogy éppen ez a jelenség az, amely – a felmérés többi eredményei mellett – megerősíti hipotézisemet, mivel

14

így a megkérdezett személyek hozzájuthattak azon információkhoz, amelyek a racionális döntések meghozatalához szükségesek. Az eredmények alapján megállapítást nyert, hogy egyik megoldás – állami, vegyes, piaci – mellett sem sorakozott fel a válaszadók döntő többsége, így bármilyen jelenlegi helyzettől történő megmozdulást egyrészt kormányzati kommunikációs tevékenység, valamint olyan mechanizmusok kialakítása kell, hogy megelőzzön, amely képes lehet arra, hogy az adófizetők megváltoztassák jelenlegi álláspontjukat. A felmérés eredményei alapján a kutatást végzők több olyan következtetést is megfogalmaztak, amelyek PhD kutatásom hipotézisét erősítik: „Javítani kell az állampolgár informáltságát!” Arról, hogy az állam, a mindenkori kormány miért nem tesz ezen igénynek mégsem eleget, a kutatást végzők által egy rendkívül érdekes és megfontolandó álláspont került ismertetésre. Ha az a hit él a politikai döntéshozókban, hogy az emberek nem lennének hajlandóak áldozni a szolidaritás érdekében, hanem csak és kizárólag saját közvetlen igényeiket akarják kielégíteni, akkor mindenképpen „célszerű”, ha a politika egy átláthatatlan adó- és költségvetési rendszert alakít ki. Az adófizetőktől kötelező módon szedjük be – kényszerítjük ki – az adókat és járulékokat, a rendszer bonyolultsága miatt pedig abból nem derülhet ki, hogy hová is folyik el a befizetett összeg. Ezen véleményt a felmérés eredményei is cáfolják, a válaszadóknak csak kisebb része javasolná a szolidaritásra költendő összegek mérséklését. Kérdésként vetik fel továbbá, hogy ha a lakosságot megkérdeznék a szolidaritási célú adókról, akkor vajon valóban megtagadnáke azok befizetését? Jogi oldalról megközelítve ezen politika helytelen, hiszen a közérdekű adatokhoz – befizetett adók, állami kiadások stb. – a jelenlegi hazai jogszabályi környezetben bárki hozzáférhet(ne). Álláspontom szerint ugyanakkor a fenti politikai irányvonal egyrészt megfeledkezik arról, hogy az emberek – ha a megfelelő információ a rendelkezésükre áll – akkor nem csak saját magukra hajlandóak áldozni. Másrészt az állami célkitűzések helyességéről, akár az egyes adófizetők szintjére lebontott hasznok ismertetésével a kormányzati kommunikáció képes lehet arra, hogy az adózók „önként és dalolva” adják át megtermelt jövedelmük egy részét az állam számára. A 2008. márciusában lezajlott népszavazás – bár a többség az „ingyenes” állami szolgáltatások fenntartása mellett tette le voksát – nem cáfolja a korábbi felmérések eredményeit. A szavazáson résztvevők megkérdezése számos új lehetőséget ad a hipotézis megerősítésére: vajon mennyi információval rendelkeztek azok, akik az „igen”-t választották, tudatosult-e az állampolgárokban, hogy valóban mire is adják szavazatukat? Ugyanakkor a kormányzati kommunikáció szempontjából is érdemes a népszavazás eredményeit értelmezni: lehet egy reformintézkedés bármily jó ötlet, ha az adófizetők nem látják azt át, nem érzékelik, hogy számukra a kormányzati lépések milyen előnyökkel járnak.

8. Kormányzati kommunikáció Definíció szerint a kommunikáció információk jelrendszerek útján történő továbbítása, illetve cseréje [Schleicher 2001, 50. old.]. Ezen belül a közigazgatási kommunikáció több szempontból is különlegesnek számít. Egyrészt azért, mert a felek nem egyenrangúak. Az államigazgatás – mint állam bácsi – mindig felülről néz le az állampolgárokra, másrészt azok

15

is úgy érzik: alul vannak. Gondoljunk csak a „Felmegyek a miniszterhez!” című filmre. Az emberek és az állam közötti helyzet a film elkészítése óta eltelt 50 alatt sem sokat változott. A rendszerváltáskor, és azóta egyre inkább begyűrűzött a nyugati demokráciákból nem csak a szabadság, de az adóként befizetett összegek számonkérésére vonatkozó állampolgári jog tudatosulása is. A közigazgatási kommunikáció éppen ezért is különleges, mert itt az információ átadását a fogadó fél elvárja, egyre inkább követeli. Míg egyes témákról nem minden esetben jó, ha értesül a közvélemény, az adófizetők ugyanakkor mindenről tudni akarnak. Mivel közpénzekről van szó, nem csak lehetőség az állam számára, hogy saját tevékenységét minél inkább közzétegye, de egyben kötelessége is, hiszen a nyílt társadalom az intézmények társadalmi felügyeletét, azok nyilvánosságát is magába foglalja [Terstyéni 2001, 31. old.]. A rendszerváltást követően egy nyitott információs rendszer alakult ki [Sárközy 2001, 74. old.], ez azonban még nem tökéletes, sok kívánnivalót hagy maga után. A közigazgatási kommunikációs politika az elmúlt több száz év alatt kialakult, a kormányzattal szembeni bizalmatlanságot is megváltoztathatja. Ezen időszak alatt az élet minden területén érvényes természetes kiválasztódás szabálya alapján azon magatartásformák terjedtek el Magyarországon jelentős mértékben, amelyek az adóelkerülésre, a mindenkori hatalom elleni fellépésre irányultak. Akik pedig nem közvetlenül léptek fel az elnyomó uralom ellen, azok is elismeréssel vegyes irigységgel tekintettek az előbbiekre. A társadalom informálása a közpénzek felhasználásáról így végső soron akár az adófizetői morál javításához is hozzájárulhat. A közvélemény informálása egyben a közigazgatás támogatottságát is növelheti. Testületem, a Vám- és Pénzügyőrség jelen van a határokon, mobil ellenőrző csoportok formájában az ország belterületén is. Feladatainak ellátása során az ellenőrzött állampolgárok úgy érezhetik, feleslegesen ”nyaggatja” őket az állam. A társadalom informáltsága által ezen ellenőrzéseket is jobban megértenék, és a hozzáállás megváltozásával a közigazgatási szerv is hatékonyabban tudná végezni munkáját. Különösen fontos ez a tekintetben, hogy a vám- és egyéb hatóságok, közigazgatási szervek már nem csak az egyszerű, a nemzet- és európai gazdaságot veszélyeztető csempészet, de a természetvédelem – ózonréteget lebontó anyagok, védett állatok és növények illegális kereskedelme –, továbbá az emberi életet közvetlenül is veszélyeztető, a kábítószer- és fegyvercsempészetben résztvevő szervezett bűnözés és a terrorizmus ellen is fellépnek. A madárinfluenza elleni fokozott határellenőrzések során már a korábbiaknál sokkal intenzívebb kommunikációt folytatott az állam annak érdekében, hogy a szigorított ellenőrzéseket, indokukat az állampolgárok megértsék és elfogadják.

9. Kutatási terv Kutatásom során – a szakirodalom feldolgozását követően – szekunder, esetleg primer felmérések keretében az alábbi kérdésekre kívánom megtalálni a választ: 1. Az adó/járulékfizetésért cserébe milyen ellenszolgáltatásokat vár el az adófizető? 1.1. Kvantitatív 1.2. Kvalitatív 2. Milyen ellenszolgáltatásokról tud? 3. Mi számít neki? 3.1. Ha ellenszolgáltatást kap? 3.2. Ha érzékeli, tud róla? 3.3. Ha a lehetőségről tud? 4. Melyek azok a morális költségek, amelyek befolyásolják a döntések meghozatalát?

16

5. A fenti tényezők hogyan és milyen mértékben befolyásolják az adófizetésre vonatkozó döntéshozatalt? A kérdések megválaszolása során összegyűjtött információktól nem csak hipotézisem megerősítését várom, de kitűzött célom, hogy az elért eredmények alapján a kormányzati, társadalmi kérdések, problémák vonatkozásában konkrét javaslatokat is tegyek majd eredményeim hasznosítási lehetőségeinek ismertetésével.

Irodalomjegyzék 1. Arisztotelész [1969] Politika, Gondolat Kiadó 2. Bell Research [1996] Magyar Infokommunikációs Jelentés, www.belresearch.hu 3. Béres István – Horányi Özséb (szerk.) [1999] Társadalmi kommunikáció, Osiris Kiadó, Budapest 4. Bőhm Antal [2003]: Az ezredvég magyar társadalma (Folyamatosság és megszakítottság a társadalomfejlődésben), Rejtjel Kiadó 5. Csontos László–Kornai János–Tóth István György [1996]: „Adótudatosság és fiskális illúziók” (elektronikus verzió), in: Társadalmi riport 1996, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György [szerk.]. Budapest: TÁRKI, Századvég, 238–271. 6. Csontos László – Kornai János – Tóth István György [1996] „Az állampolgár, az adók és a jóléti rendszer reformja” in: Századvég, 2. sz., Budapest, 3-28. 7. Debreczeni József [1998]: „A Kádár-kor öröksége”, Magyar Szemle Online, Új évfolyam VII. 2. szám, http://www.magyarszemle.hu/szamok/1998/2/a_kadar_kor 8. Dévényi Tibor [1980]: Dr. Ezésez Géza karrierje avagy Tudósok és rágcsálók, Gondolat Kiadó 9. Duda Gergely [2007a] „Adófizetői magatartás Magyarországon – evolúciós megközelítés”, Pénzügyőr [2007. április], 17-18. 10. Duda Gergely [2007b] „Új kihívások, új feladatok (A Vám új szerepe)” - Vám-Zoll [2007. május], 9-10. 11. Duda Gergely [2007c] „A szocialista gazdasági berendezkedés adófizetői magatartásra gyakorolt hatása Magyarországon”, Széchenyi István Egyetem: „20. századi magyar gazdaság és társadalom” című konferencia, Győr, 2007. november 12. Feitl István [1996] „A magyar ifjúság az 1960-as években”, in: Izsák Lajos - Stemler Gyula [szerk.]: Vissza a történelemhez – Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára, Napvilág Kiadó, 43-56. 13. George J. Stigler [1989]: „Az információ gazdaságtana”, in: George J. Stigler: Piac és állami 14. szabályozás – válogatott tanulmányok, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 15. Gergely István [1998]: „Tízéves az adóreform”, in: Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. április, 333-351. 16. Gergely Jenő-Pritz Pál „Köztörténet”, in: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index1.html, 2007.09.12. 17. Gyarmati György: „A pragmatikus szocializmus évtizedei”, http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/45.html, 2007.09.12., in: Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás, 140-280. 18. Gyarmati György: „A rendszerré szervezett irracionalitás évei”, http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/41.html, 2007.09.12. 19. Kaposi Zoltán [2004]: A 20. század gazdaságtörténete, Dialóg Campus 20. Majtényi László [2006] Az információs szabadságok, Complex Kiadó Kft, Budapest

17

21. Marx, Karl [1978] A tőke, Első kötet I. könyv, Kossuth Könyvkiadó, Budapest 22. Mészáros József [2004]: „Racionális döntések elmélete és a társadalomtudományok”, in: Mészáros József: Racionális egyének és a közjó, Társadalompolitikai tanulmányok, Gondolat Kiadó 2006, Budapest, 11-31. 23. Romsics Ignác: „Gazdaság és gazdálkodás”, 24. http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index20.html 25. Sáfár Gyula [2006]: „A valóság és a látszat nyomába”, in: Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában, Bárka XIV. évfolyam 2006/5. szám, 26. http://www.bmk.iif.hu/barka/archivum/barka_200605.pdf 27. Sárközy Erika [2001] „Politikai kultúra és politikai kommunikáció”, In: Buda Béla – Sárközy Erika [szerk.]: Közéleti kommunikáció, Akadémiai Kiadó, Budapest 28. Semjén András - Szántó Zoltán - Tóth I. János [2001]: „Adócsalás és adóigazgatás, Mikroökonómiai modellek és empirikus elemzések a rejtett gazdaságról”, in: Elemzések a rejtett gazdaságról, TÁRKI Társadalomkutató Intézet RT.- MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont 29. Szakács Sándor [1996]: „Az első "ötéves" terv és "elfolyási csatornái"”, in: Izsák Lajos Stemler Gyula [szerk.]: Vissza a történelemhez – Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára, Napvilág Kiadó, 351-367. 30. Szakadát István [2001] „A digitális kultúra és a világháló mint alternatív nyilvánosság”, In: Buda Béla – Sárközy Erika [szerk.]: Közéleti kommunikáció, Akadémiai Kiadó, Budapest 31. Szántó Zoltán–Tóth István János [2001]: „A rejtett gazdaság és az ellene való fellépés tényezői”, Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf., 2001. március, 203–218. 32. Szilágyi Péter [1996] „A jog és a magyar átmenet”, in: Izsák Lajos - Stemler Gyula [szerk.]: Vissza a Történelemhez – Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára, Napvilág Kiadó, 1996, 377-388. 33. Szonda Ipsos [2006]: A hackerek és az illegális szoftverhasználók megítélése - felmérés, http://www.szondaipsos.hu/hu/ipsos/hacker Szonda Ipsos, 34. Schleicher Nóra [2001] „Globalizációs, illetve nemzetközi folyamatok a közéleti kommunikáció nyelvében”, In: Buda Béla – Sárközy Erika [szerk.]: Közéleti kommunikáció, Akadémiai Kiadó, Budapest 35. Terstyéni Tamás [2001] „Együttműködés és konfrontáció a közéleti kommunikációban”, In: Buda Béla – Sárközy Erika [szerk.]: Közéleti kommunikáció, Akadémiai Kiadó, Budapest 36. Transparency International [2006] Using the Right to Information as an Anti-Corruption Tool, www.transparency.com, Berlin 37. Dr. Vedres András [2007] Magyarország 20. századi szellemi teljesítménye, http://www.inventor.hu/hirekhu/merleg.htm, 2007.09.12.

18

DOMJÁQ PÉTER tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar FEKETE JUDIT adjunktus, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Az egészségügy gazdasági kihívásai a XXI. században „A magyar egészségügyi rendszer és finanszírozása egy olyan művészi szimfonikus együttes, amelyben minden zenész világhíresség, de sajnos mindenki mereven csak a saját kottáját játssza.” Az egészségügy finanszírozása számos kihívással néz szembe a XXI. században. A XX. században a penicillin feltalálásával még emberek millióinak az életét lehetet megmenteni. A modern gyógyászati beavatkozások mára már nem tesznek lehetővé ennyire hatékony és gazdaságos gyógyászati beavatkozást. Az antibiotikum előállítási költsége relatíve olcsó a gyógyítóerejéhez viszonyítva. Az antibiotikum mellett komplexebb és költségesebb gyógyszerek jelentek meg, a magas kutatási és fejlesztési költségekkel. A gyártók a kiadásaikat szabadalmakkal és a mesterségesen magasan tartott árakkal próbálják kompenzálni a szabadalom ideje alatt. A gyártó kockázata természetesen magas, a több évtizedes kutatási és fejlesztési költségek egy nem várt mellékhatás miatt lehet, hogy soha nem térülnek meg. A orvosi és a gyógyászati költségek meredek emelkedésének lehetünk a tanúi. A gyógyszergyártó nagyvállalatok párhuzamosan több fejlesztési projektet futatnak, az esetlegesen kudarccal záródó fejlesztéseket a sikeres fejlesztés eredményeiből finanszírozzák, amelyet originális készítményként a szabadalommal védetten magasabb áron tudnak értékesíteni. A gyógyszergyártók érdeke a hosszú távú profit elérése, nem jótékonysági céllal végzik gazdasági tevékenységüket, bármennyire is próbálnak báránybőrbe bújni. Természetesen a magas fejlesztési költségeket a társadalom, csak komoly nehézségek árán tudná előteremteni. Teljesen jogos a gyártók elvárt hozam igénye, mert a befektetők saját vagyonukat kockáztatják. A gyógyszerpiacon a K+F tevékenységre nem invesztáló cégek is megjelennek, amelyek a szabadalommal nem védett termékekre csapnak le és az originális termék árának a töredékéért értékesítik a piacon. A szabadalommal nem védett gyógyszertermékek klónjait nevezi a piac generikumnak. A generikum hatóanyaga megegyezik az originális termék hatóanyagával, különbség csak a vivőanyagban lehetséges. Természetesen a vivőanyag eltérése számos mellékhatást különbséget eredményezhet pozitív és negatív értelemben. Értelemszerűen a generikumok nem rosszabbak, de lehet több vagy kevesebb mellékhatásuk. A gyógyszerfejlesztők miután a szabadalom lejárt, megpróbálják fenntartani a termékdifferenciációt, például „Az originális termék jobb, mert kevesebb mellékhatást okoz!”. A szabadalom lejárta után a monopol piac megszűnik és a piacon a vetélytársak a generikumaikkal csökkentik az originális termék piaci részesedését. A monopol jog biztosítja a gyártó cégnek, hogy a K+F költségei megtérüljenek. A megtérülési ráta 1 feletti értéke (Profitability Index) természetesen a K+F költségek mellett, a profitot is biztosítja a gyártó cégnek, amely a kockázatért és az időért járó jutalom. A befektetők lemondanak pénzükről a gyártó cég javára, és pénzüket csak később kapják vissza osztalék és részesedés növekedés formájában. A várakozáshoz idő kell és az idő nincs ingyen , a várakozásnak is ára van. A gyógyszergyártó cégek marketinggel és lobby tevékenységgel próbálják a piaci helyzetüket javítani, illetve szinten tartani. Ha egy gyógyszert az orvosok megismernek és preferálnak, és a társadalombiztosítás is támogat, akkor komoly bevételi forráshoz juthat az előállító cég. Nem véletlen, hogy a

19

gyógyszer és gyógyszeripai befektetések nettó jelenértéke (Net profitability index) értéke magasabb, mint a hadipari befektetéseké. A magas hozam nem véletlen, ne felejtsük, hogy a kockázatuk is magasabb, amelyet fejlesztések diverzifikációval tudnak csökkenteni. A jó befektető megosztja tőkéjét a befektetési lehetőségek között, így csökkenti kockázatát. A humán kísérletekig a gyógyszer engedélyezéséig egy gyógyszergyártó költsége elérheti a 1,5 milliárd dollárt is. Az egészségügy gyógyszerellátása egyre költségesebb, amelyet a fent említett folyamatok tovább erősítenek. A nyugati társadalmak az 1970-es évekre ébredtek rá, hogy az emelkedő egészségügyi kiadások nem finanszírozhatóak az idők végtelenségéig. A 60-as években a jól prosperáló piacgazdaságokat az egészségügyi befektetések magas intenzitása jellemezte. Az egészségügyi költségek visszaszorításának a fontossága a 1978-as gazdasági világválság következtében vált általánossá. Hazánkat és a többi KGST országot a tervutasításos hiánygazdaság jellemezte a II. világháborút követően a rendszerváltásig, amelyben a merev tervutasításos rendszer piactorzító hatása érvényesült. A hiány az egészségügyben is megjelent, korlátozottan lehetet hozzáférni nyugati fejlesztésű gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz. A gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek nem képezték a COCOM lista részét, de hozzáférésük nehézkes volt és finanszírozásuk nyugati valutát vagy dollárt igényelt. A hiánygazdaság eredménye a hálapénz megjelenését hozta magával hazánkban. A szűkösen rendelkező erőforrásokból a társadalom szereplői megpróbálták saját gazdasági racionalitásuk szerint a maximális hasznot elérni. A társadalmat a gazdasági szektorban az inhatékonyság és a magas közvetett gyártási és raktározási költség jellemezte. Az egészségügyet is tervutasításos módon próbálták szabályozni, több kórház, több fekvőbeteg ágy. A termelés fokozása teljesen irracionális az egészségügyben, az egészségügyi ellátásoknak elsődlegesen a jelentkező igényeket kell kielégíteniük. A gazdálkodás következményei rányomták bélyegét a XXI. század magyar gazdaságára is. Hazánk egy feudális alapon szerveződött inhatékony és technikai fejlesztésekre szoruló egészségügyet örökölt, amelyben az állampolgárok megszokták, hogy a társadalom gondoskodik róluk. Nem tökéletesen, de gondoskodik. Az egészségügyi rendszerünk működőképes, és a legfontosabb, hogy szolidaritási alapon működik. A költségvetési hiány emelkedése a költséginfláció meglódulása, az Európai Unió nyomására intézkedések sorozatára kényszerítette a Magyar törvényhozást, amely a Konvergencia Programban öltött testet. Sajnos rá kellett ébredni a XXI. század magyar lakosságának az egészségügy nincs ingyen és az egészségügyi ellátások költsége, csak emelkedik. Elszomorító tény, hogy a magyar egészségügy finanszírozásának nehézségeit a politika nem megoldani akarja, hanem elsődlegesen a politikai csatározások játékszereként használja. Az egészségügy finanszírozását, minden esetben is az igénybevevőknek kell fizetnie közvetve vagy közvetlenül. A piacgazdaságban nincs ingyen ebéd és ez az állítás az egészségügyre is igaz. Ha egy társadalom szolidáris, akkor is ki kell fizetni a számlát, maximum ezeket a terheket a magasabb jövedelmű társadalmi csoportokra lehet áthárítani. A társadalombiztosítás hiánya 2006-os évre elérte az 1.000 milliárd forintot, amelyet a költségvetésnek kellett finanszíroznia. Ha a költségvetésünk deficittel küzd, akkor a hiányt államkötvény kibocsátásból vagy hitelfelvételből kell finanszírozni. Az Európai Unió a tagállamainak nem engedi meg a bankóprés alkalmazását, a hiány nem finanszírozható bankjegy kibocsátással és a jegybank nem nyújthat hitelt a költségvetés finanszírozására fedezet nélkül. A XXI. század társadalmaira jellemző az állami túlköltekezés a költségvetések többségére jellemző a deficites tervezés. A hatékonyság növelhető, ha a költségvetési tervet szuficitesre tervezzük. Ez természetesen még nem garancia a szuficit elérésére, de jobb előnyösebb gazdasági helyzetet teremthet. A költségek elszabadulásának a megfékezésére már a tervezésnél figyelni kell. A hiány mérséklődött a 2007-ben az egészségbiztosítás

20

vonatkozásában az Egészségbiztosítási Alap szuficittel zárt. A gazdálkodás javulásában komoly hatása volt a radikális költségcsökkentő lépéseknek. A nyugdíjkiadások emelkedését a kormányzat még nem fogta vissza, a nyugdíjkiadások teljesítése az újraelosztó rendszerben hosszú távon nem lehetséges gazdasági növekedés nélkül. Egyre kevesebb az adó és járulékfizető és egyre több idős ember nyugdíj és egészségügyi ellátásáról kell gondoskodni. Tegyük fel bátran a kérdést a rendszer meddig finanszírozható és a költségvetés deficitje vajon a végtelenségig megoldást jelent. Valószínűleg nem. Elgondolkodtató tény, hogy hazánkban a lakosság 1/3-a fizet adót és járulékot. Az ország lakosságának 2/3-a vajon tényleg szociálisan rászoruló lenne és képtelen adó és járulékfizetésére. Valószínűleg a válasz itt is nem, ha őszinték akarunk lenni. A szürke és a fekete gazdaság méretének a megbecsülése nem lehetséges hibátlanul, de méretével mindenképpen számolnunk kell. A gyógyszer és gyógyászati segédeszközök árának az emelkedése mellett óriási a nyomás a társadalom részéről az igényes egészségügyi ellátás felé. Az igényesség és a kiterjedt egészségügyi rendszer nincs ingyen, a számlát itt is az adó és járulékfizetőknek kell kiegyenlíteni. A gazdasági életben a technológia fejlődése az esetek többségében részben vagy egészben kiváltotta a munkaerőt, csökkentve a változó költségeket. Az egészségügyben ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg a technológia fejlődése még munkaigényesebbé tette a gyógyítás folyamatát. Gondoljunk az altatás fejlődésére, a műtéteknél altatás esetén szükséges aneszteziológus orvos jelenléte is. A XXI. században magasabb bérköltségekkel több egészségügyi dolgozóval és emelkedő gyógyszer és gyógyászati költségekkel kell tervezni. A költségeket tovább generálja az örökölt egészségügyi rendszer. A döntéstámogatás részeként napjainkra, már minden kórháznak kötelező kontrolling rendszert üzemeltetni. A kontrolling a költségek és bevételek tervezésében és nyomon követésében ad segítséget az egészségügyi intézménynek. A folyamatos kontrollal a közvetett költségek csökkenthetőek. A közvetett költségeket a költséghelyek kiterjesztésével és feltűntetésével lehet visszaszorítani. Ha egy egészségügyi intézmény egyenlegében negatív változás következik be, az okok könnyebben megtalálhatóak és a beavatkozási lehetőségek is javulnak, ha jól működik a kontrolling rendszer. A kontrolling alapja a helyes tervezés, ha egy intézmény rosszul készíti el a terveit, akkor a terv és a tény adatok elszakadhatnak egymástól. A terv és a tényadatok eltérését a megváltozott körülmények is okozhatják. Sajnos egészségügyünk gyakran változó és formálódó terület, a kontrolling tervezését a gyakori változások is nehezítik. Az egészségügy gazdasági kihívásaira a jól felépített kontrolling rendszer választ tudni, hogyan csökkentsük a láthatatlan költségeket. Érdemes az egészségügyi intézményeknek olyan ösztönzési rendszert is kiépíteni, amelyek a költségek féken tartására ösztönzik a munkavállalókat. Bármilyen változtatást vagy reformelképzelést hosszútávon, csak a szakma egyeztetésével lehet véghezvinni, ellenkező esetben a társadalom ellenállása bármilyen javító szándékú elképzeléseket elmoshat. A költségek korlátlan emelkedése, amely az egészségügy gazdasági kihívásainak legégetőbb kérdése az ellenőrzések fejlesztésével is csökkenthető. Az egészségügyi ellátást és a finanszírozott gyógyszerellátást biztosítási jogviszonyhoz kell kötni. Az ellenőrzések szigorítása a biztosítási jogviszony vonatkozásában az költségek megfékezése érdekében történtek. Az egészségügyi kiadások finanszírozására a források körét bővíteni kell, ha lépést akarunk tartani a technikai fejlődéssel. A technika nincs ingyen, az U.S.A. egészségügyi kiadását nagymértékben növeli, hogy a legtöbb egészségügyi kutatás a területén történik, és az új technológiának komoly ára van. A forrásbővítés megvalósulhat az adó és a járulék terhek növelésével, vagy az adófizetői kör kibővítésével, illetve költségracionalizációval, amely a költségeinket csökkenti hatékonyabb ellenőrzési és elosztási módszerek segítségével.

21

Az egészségbiztosítási járulék, bujtatott egészségügyi adót jelent, amely a redisztribució részét képezi. Nem tényleges biztosítási jogviszonyt jelent az egészségbiztosítási járulék fizetése, mert a járulékösszeg emelkedése magasabb jövedelem esetén nem biztosít többlet vagy emelt szintű szolgáltatást. Ha a magánbiztosító-cégnél drágább biztosítási díjcsomagot választunk, akkor magasabb szintű szolgáltatást kapunk. A járulékfizetésnél ez az összefüggés maximum az egészségbiztosítás pénzbeni ellátásainál jelenik meg, az egészségügyi ellátásnál nem. A szolidaritási elvből kiindulva a járulékfizetők finanszírozzák a jövedelemmel nem rendelkezők és a nyugdíjasok egészségügyi kiadásait. Ha a társadalom magasabb színvonalú és több finanszírozott egészségügyi ellátást szeretne, akkor a járulékok és az adóterhek emelkedését is vállalni kell.

1. ábra: A GDP és az egészségügyi kiadás közötti kapcsolat Forrás: OECD Az összefüggés egyszerű, ha egy társadalom többet szeretne költeni, akkor több jövedelemre van szüksége. Az egészségügyi kiadások és a gazdaság fejlődés között (egy főre jutó GDP növekedése) között pozitív korrelációs kapcsolat található (lásd 1. sz. ábra). A gazdaság növekedése érdekében az egészségügyi kiadások visszafoghatóak, de hosszú távon a társadalom támogatása szükséges. A gyorsabban növekvő gazdaság, az egészségügyi kiadásokra egyre többet tud költeni. Dél-Korea gazdasági fejlődése érdekében az elmúlt évtizedben jelentősen csökkentette egészségügyi kiadásait, a magasabb gazdasági fejlődés nem maradt el. Következésképpen elmondható a fejlődésnek is ára van. A gazdasági fejlődés tudatos gazdaságpolitikát igényel, amelynek az egyes pártok érdekein felül kell, hogy emelkedjen. A finanszírozás költségeit redisztributív eszközökkel és magánbiztosítással is finanszírozni lehet. Mindkét eszköznek vannak előnyei és hátrányai is. A redisztributív eszközökkel finanszírozott egészségügyi rendszer legnagyobb előnye a szolidarítás, és a monopszonikus finanszírozási rendszer, amely csökkentheti az egészségügyi árakat. Hátránya viszont a költségvetési hiány rendszeressé vállása és a kisebb gazdasági hatékonyság.

22

A magánbiztosítási rendszer magas színvonalú és hatékony egészségügyi ellátást tud biztosítani. Hátránya, hogy gyengébben prosperáló gazdaság esetén jelentős lehet azoknak a személyeknek a száma, akik gazdasági és társadalmi helyzetükből fakadóan kiszorulnak a biztosításból és ellátás nélkül maradnak. A vegyes rendszerek átmenetet képeznek a redisztributív és a magánbiztosítási rendszer között. Sajnos elmondható, hogy optimális rendszer nem található az egészségügy finanszírozására és a világban nincs, olyan tendencia, amely ebbe az irányba terelné az egyes országok egészségfinanszírozási rendszerét. Általánosságban elmondható, hogy a világ minden országa próbálja az egészségügyi kiadásait féken tartani. A legnagyobb kihívás a minőség és a költségcsökkentés paradoxonát megoldani. Ha minőséget akarunk, akkor a költségeink emelkednek, ha a költségeket csökkentjük az könnyen az ellátás és a minőség rovására mehet.

Ár (price)

Egészségügyi ellátás

2. ábra: A minőség és az ár paradoxona A magánbiztosítási alapon szerveződő egészségügyi rendszer a biztosított rovására a profit elérése érdekében egyes ellátásokat visszatarthat, amelynek eredményeképpen a biztosított kiszorulhat az ellátásból. Sokan érvelnek a redszisztributív rendszer mellett, amelynél az említett profitérdekeltség kiszorító problémája nem jelenik meg. Az állami redisztributív rendszer sem tökéletes, ebből a szempontból, mert az adó és járulékfizetők pénzéből gazdálkodik. A rendelkezésre álló források végesek és a rendszer fő tulajdonsága a kisebb költségérzékenység, azokhoz az egészségügyi szolgáltatásokra, amelyre nincs pénz, a biztosított nem jut hozzá. A többletellátást külön forrásaiból kell finanszírozni (hálapénz, magánrendelés, alapítványi támogatás), ellenkező esetben, ha finanszírozás nem valósul meg a biztosított kiszorul az ellátásból. A kiszorító hatás az egészségügyi rendszer finanszírozásának modernkori velejárója, amelynek mértékét jogi szabályozással és következetes gazdálkodással lehet csökkenteni. A kihívások közé sorolhatjuk az intézmények fejlesztésének és fenntartásának a finanszírozási nehézségeit. Az egészségügyi intézmények fejlesztésre korlátozottan képesek, amelynek oka a forráshiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonosi rendszer. Pótlólagos forrásbevonást eredményezhetne a (Public Private Partnnership = PPP) a PPP rendszer kiterjesztése az egészségügyben. A magántőke nem ellensége az egészségügynek, de hatékony és korrekt működtetésre tiszta és átlátható környezetben képes. Tartós működés az állam és magán szektor egyensúlyának a megtartása mellett lehetséges a PPP rendszeren belül. Ha az egyik fél

23

megerősödik és érdekét a másik fél rovására próbálja érvényesíteni az hosszú távon a működtetést veszélyeztetheti. A piacgazdaság szereplői, akkor hajlandóak tartósan olcsó tőkét biztosítani az egészségügynek, ha a szabályok stabilak és az állam garanciát vállal. A finanszírozási részszabályok gyakori módosításával növekszik a kockázat, amely a diszkontkamatlábak emelkedését vonja maga után a beruházás gazdaságossági számításoknál. A kockázat az állami garanciavállalással és a kiszámítható működtetés megteremtésével csökkenthető. A koordináció, kommunikáció és az együttműködés fejlesztésével növelhető az egészségügy működésének a hatásfoka. A hazai egészségfinanszírozást nehezítik a kommunikációs gátak és az érdekellentétek. Az egészségügy szereplői mikro szinten saját gazdasági racionalításuk szerint működnek. Egészségügy szereplői: ♦ Egészségügyi intézmények ♦ Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi szolgálat ÁNTSZ ♦ Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ♦ Gyógyszertárak ♦ Biztosítottak/páciensek Az egészségügyi intézmények a teljesítményarányos finanszírozás miatt, a lehetőségeikhez mérten a legtöbb finanszírozási forrást próbálják a társadalombiztosítástól igényelni, a statisztikai adatok torzításával. Az egészségügyi szolgáltató érdeke a lehető legtöbb ember gyógyítása, a lehető legmagasabb színvonalon. A minőséghez pénz kell. Az egészségbiztosító a rendelkezésre álló forrásokból és költségvetési támogatásokból kényszerül gazdálkodásra. A hosszú távú finanszírozhatóság megteremtése érdekében tudatos és tudattalan akadályokat gördíthet a szolgáltató oldal elé, amely nehezebben és később jut a finanszírozási összeghez. Akadályként jelenhet meg, a változó finanszírozási szabályok. Ha szolgáltató valamely szabályt megsért, akkor a biztosító jogosan visszatarthatja a finanszírozást a hiba kijavításáig. A biztosítottak a páciensek a költségek viselése alól próbálnak kibújni, az ellátások igénybevételénél az ellenkezőjét tapasztalhatjuk a lehető legtöbb és legjobb minőségű ellátást igénylik (a közgazdasági irodalom ezt a jelenséget nevezte el potyautas jelenségnek). Ha minőségi egészségügyet szeretnénk, akkor a potyautasok számát minimálisra kell csökkenteni. A kormányzatnak és az Országgyűlésnek hidat kell teremteni az egyes érdekellentétek között, közös fórum és gazdasági infokommunikációs rendszer megteremtésével. A társadalommal tudatosítani kell, hogy az állam nem az ellensége. Hosszú távú kormányokon áthidaló terveket kell készíteni, hogy az adó és járulékfizetés és az állami szolgáltatás közötti kapcsolat egyértelműen azonosítható legyen. Az emberek magasabb adófizetési hajlandóságot mutatnak, ha tudják, hogy mire fordítják adó és járulékterheiket. Az egészségügy legnagyobb gazdasági kihívásai a költségek emelkedésének a megfékezése, a kontroll és az ellenőrzés megteremtése a gazdálkodás hatékonyságának a javítása érdekében. Kommunikációval és érdekegyeztetéssel a társadalom szereplőiét az együttműködés hosszú távú előnyeire kell felhívni. A gazdaság és az egészségügy finanszírozásának a javítása, csak társadalmi összefogással valósulhat meg.

Irodalomjegyzék 1. Dr. Kornai János „Az egészségügy reformjáról”, Közgazdasági és jogi könyvkiadó 1998. 2. Dr. Kornai János „A hiány”, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1989.

24

3. Dr. Lentner Csaba „Pénzügypolitikai stratégiák a XXI. század elején”, Akadémiai Kiadó 2007. 4. Soros György „A nyílt társadalom” Scolaris Kiadó 2005. 5. Dr. Baráth Lajos „Likviditás tervezés egy egészségügyi intézményben” IME II. évfolyam 5. szám 2003. június 6. Forgács Péter „Adóssághelyzet az egészségügyi intézményekben” IME III. évfolyam 5. szám 2004. június 7. Mihályi P. „Magyar egészségügy: diagnózis és terápia”, Springer Kiadó 2000.

25

TORDA CSABA PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Új úton az IMF? (A kvótarendszer reformja) Bevezetés Kezdetben röviden – csak az emlékezet frissítése érdekében – ismertetem a nemzetközi pénzügyi intézmények mibenlétét, alapfunkcióit, majd kitérek a gazdaságpolitikára tett hatásaikra, hiszen ezek olyan fontos információk, melyek alapján egyszerűen és könnyen megérthető, hogy hogyan is működnek ezek az intézmények, miért is volt és van még most is szükség rájuk. Melyek egy nemzetközi pénzügyi intézmény alapfunkciói? - gazdasági elemzés-előrejelzés és a gazdaságpolitikai felügyelet; - nemzetközi (globális) szabályozás; - hitelnyújtás; - technikai segítségnyújtás és oktatás.

A pénzügyi intézmények tevékenysége Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején igencsak megnövekedett az átláthatóság iránti igény a nemzetközi pénzügyi intézmények tevékenységével kapcsolatban. Fontos, hogy ez a figyelem ekkor már nem csak a kormányok részéről volt hatványozott, hanem a civil szervezetek érdeklődése is egyre nagyobb lett. E szervezetek figyelme leginkább az IMF és a Világbank tevékenységére koncentrált – ami érthető is – mivel mindkét intézménynek nagy hatása volt, és jelenleg is van, a gazdaságpolitikára. Érdemes megemlíteni – persze csak felsorolás szinten – hogy melyek ezek a gazdaságpolitikai ráhatások, melyek a nemzetközi pénzügyi intézmények felől érkeznek: 1. Gazdaságpolitikai értékelés, minősítés 2. Gazdaságpolitikai ajánlások 3. Közvetlen (gazdaságpolitikai) befolyásolási formák5 A gazdaságpolitikai értékelés, az elemzés-előrejelzés és a gazdaságpolitikai felügyelet ellátásának eredményeként jön létre. Az IMF-et tekintve a legfontosabb a „surveillance” (felügyelet), mely a funkcióhoz tartozó tevékenységet jellemzi. Ez a gazdaságpolitikák – szűkebben az árfolyampolitikák – valamint a gazdasági folyamatok átfogó kiértékelését jelenti. Ez egyaránt egy-egy ország vonatkozásában, és globális méretekben is értelmezhető. A gazdasági tanácsadás szorosan összefügg a nemzetközi szabályozással. Az 1997-1998. évi pénzügyi válságok – melyek felfedték a pénzügyi rendszer törékenységét is – arra buzdították az IMF-et, hogy elindítson egy olyan széleskörű programot, mely megerősítené a pénzügyi rendszer szerkezetét. A szervezet egyre nagyobb súlyt helyezett arra, hogy segítséget nyújtson a tagországoknak, gazdasági helyzetük és gazdaságpolitikájuk alakulásában, és a helyes útra terelje a tagországok által alkalmazott pénzügyi és gazdaságpolitikai elveket.

5

Báger Gusztáv (2002)

26

Az IMF által szorgalmazott szabályozás részeként létrejött egy úgynevezett Különleges Adatközzétételi Szabvány (Special Data Dissemination Standard – SDDS), amely a pénzügyi mutatók nyilvános közlésére vonatkozott. A gazdaságpolitikai ráhatás érvényesülhet a technikai segítségnyújtáson keresztül is, persze ajánlások formájában. Ehhez elég csak felidéznünk, hogy Magyarország számára az IMF három területen nyújtott szaktanácsadói szolgáltatást: - az intézményi kapacitásfejlesztés a Kincstár, a Jegybank, valamint az adó- és vámkérdések területén; - a pénzügyi törvényhozás előkészítésének területén; - a költségvetési és monetáris politika tervezésének elvei és végrehajtásának módszerei terén. A kemény befolyásolás szorosan kapcsolódik a hitelnyújtási funkcióhoz. Az IMF által nyújtott hitelek lehetővé teszik a kemény befolyásolást, méghozzá úgy, hogy ezekhez olyan teljesítménykritériumok tartoznak, hogy ezek nem teljesítésének következménye a hitel felfüggesztése. Az IMF hitelformái közül két ismert esetben jelennek meg a teljesítménykritériumok és a kondicionalitás. Egyikük a készenléti hitel, mely a stabilizációs programok pénzügyi támogatását szolgálja (stand-by arrangement). Időhorizontja 1-2 év, lejárata 3-5 év, lehívásai negyedévenként történnek. A másik az úgynevezett kibővített megállapodás, mely a szerkezet átalakító középtávú reformprogramok finanszírozását szolgálja (extended fund facility). Időhorizontja hosszabb, mint a készenléti hitelé (3-5 év), lejárata 4-10 év és az IMF megvalósításukat általában évenként ellenőrzi. A fentiek ismeretében elmondhatjuk, hogy az IMF esetében a kemény befolyásolás, és a gazdaságpolitikai ajánlások játsszák a főszerepet.6

Az IMF és a kvóta-rendszer Az IMF-nek egyre növekvő szerepe van a globális kormányzásban is, ennek ellenére széles körben terjed az a vélemény is, hogy ezzel egy időben a kvóták és a szavazati jogok egyenlőtlensége is folyamatosan növekszik, megkérdőjelezve ezáltal az IMF hatékonyságát. Ezt támasztja még az is alá, hogy a tagországok gazdasági helyzete, és más faktorok – melyek erősen befolyásolják a szavazati jogokat – nem az érvényes kvóta formula alapján vannak meghatározva. Nagyon sok törvényalkotó és kutató állítja, hogy az IMF kvóta-rendszerének megismerése és megértése elég nagy vállalkozás, emellett óriási elszántságot igényel. Az első problémák már akkor jelentkeznek, mikor az illető először próbálkozik az értelmezéssel. Ilyenkor ugyanis gyakran elvesznek a részletekben, és ahelyett, hogy globálisan tekintenének a feladatra, belefeledkeznek az elemzésekbe és megrekednek egy bizonyos szinten, ahonnan nem tudnak tovább lépni. Maga a kvóta megállapítási folyamat három részből áll: - először el kell dönteni, hogy maga az IMF kvóta-rendszer mit szeretne elérni; - ezután megállapítják a mintákat (amelyeket majd követni kell); - végül különböző szemszögből, nézőpontból megvizsgálják a mintákat, beleértve különböző alternatívákat és összetett mintákat. Az IMF egy olyan kétszintes módszert alkalmazott a kvóták és szavazatok reformjakor, ahol az első szinten, kezdetben egy ad-hoc növekedés jön létre azon tagországok számában, 6

Báger Gusztáv (2002)

27

melyeket nem a létszámuknak megfelelően képviseltek, majd következnek – a második szinten – az alapvető reformok. Azt viszont szintén fontos megemlíteni, hogy ennek a módszernek vannak gyenge pontjai is. Egyrészt az első szinten lejátszódó ad-hoc növekedéssel nem fér össze az átfogó felülvizsgálatok szükségessége, másrészről ennek az ad- hoc növekedésnek fontos szerepet kellene játszania abban, hogy a kvóták elosztása sokkal sikeresebb legyen, ami ki tudná fejezni egy ország súlyát és szerepét a világgazdaságban. Kvóta formulák A kvótákat az IMF rendelkezésére álló pénzügyi erőforrások alakítják ki. 2006 szeptember végén ez az összeg 213 milliárd SDR7 volt. Maga a kvóta sokféle funkciót lát el. Beleértve ebbe azt is, hogy jelzi a tagállamok pénzügyi és szervezeti alaphelyzetét az IMF-el kapcsolatban8. Hozzájárulások: Egy tag kvótához való hozzájárulását az határozza meg, hogy mekkora volt az a maximum összeg, melyet a tagország az IMF rendelkezésére bocsátott pénzügyi forrásaiból. Ezt az összeget teljes egészében be kell fizetnie, mikor csatlakozik a Nemzetközi Valutaalaphoz. 25%-ot SDR-ben kell befizetnie, vagy egyéb széles körben elfogadott pénznemben – mint például az USA dollár, euro, yen, vagy font – míg a többi részét a tagország saját pénznemében köteles befizetni. Szavazási erő: Az IMF rendelkezései alapján a kvóta nagymértékben meghatározza a tagország szavazóerejét. Miden IMF tagország rendelkezik 250 alap szavazattal plusz minden további 100 ezer SDR után egy szavazatot kap. Hozzáférés a finanszírozáshoz: Egy tagország számára az IMF úgy biztosítja az összeget a finanszírozáshoz, hogy megnézi, mennyi az adott tagország alapkvótája. Példának okáért, mind a készenléti hitelnél, mind a kibővített megállapodásnál a tagország igénybe veheti évente az általa befizetett kvóta 100 százalékát, összesen pedig a 300 százalékát. Persze különleges körülmények között ez a hozzáférés magasabb is lehet (például a mexikói válság). SDR juttatások: Egy tagország részesedését az általános SDR juttatásokból úgy állapítják meg, hogy az összhangban legyen az adott tagország kvótájával. A jelenlegi öt formula (amelyek 1983 óta változatlanok)9:
Mérsékelt Bretton Woods-i formula: (0.01Y+0.025R+0.05P+0.2276VC) x (1+CY)
Egyéb módosított formulák: • III sémájú formula: (0.0065Y+0.0205125R+0.078P+0.4052VC) x (1+C/Y) • 7

IV sémájú formula:

SDR – Special Drawing Rights – különleges lehívási jog

8

A kvótákat általában egy tagország GDP-je, folyószámla tranzakciói és hiteles megtakarításai alapján számolják ki. Az IMF döntéshozatalai során a kvóta nagyban meghatározza egy tagország szavazati jogát. Minden ötödik évben felülvizsgálják ezeket a kvótákat, a következő idén – azaz 2008-ban – lesz. 9

Abbas Mirakhor - Iqbal Zaidi (2006)

28

(0.0045Y+0.03896768R+0.07P+0.76976VC) x (1+C/Y) •

M4 sémájú formula: 0.005Y+0.042280464R+0.044(P+C)+0.8352VC

•

M7 sémájú formula: 0.0045Y+0.05281008R+0.039(P+C)+1.0432VC

JELMAGYARÁZAT: Y = az adott év piaci árai mellett számított GDP R = az arany egy éves átlagértéke; valuta-deviza tartalékok; az SDR adott évi értéke, és a fenntartott pozíciója az IMF-ben P = az aktuális pénzmozgások (árucikkek, szolgáltatások, bevételek, magán átutalások) éves átlaga a legutóbbi öt éves periódusból C = az aktuális jövedelmek (árucikkek, szolgáltatások, bevételek, magán átutalások) éves átlaga a legutóbbi öt éves periódusból VC = az aktuális jövedelmek változékonysága, amit úgy értelmezhetünk, hogy egy normál eltérés a központi öt éves periódus mozgó átlagában, a legutóbbi 13 éves periódushoz képest. Az utolsó négy formulánál a kvóta-számításokat megsokszorozza egy korrigáló faktor, tehát a számítások összege a tagországokon keresztül megegyezik, amit a Bretton Woods-i formulából eredeztetnek. Egy tagország kvótjának a számítása ennek használatával magasabb, mint a Bretton Woods féle számításnál, és a fennmaradó négy számítás közül, a két legalacsonyabb átlaga (változtatások után). A kvóta formulák felülvizsgálata A kvóta formulák felülvizsgálati csoportját – Quota Formula Review Group (QFRG) – az IMF 1999-ben hozta létre annak érdekében, hogy a kvóta formulák független felülvizsgálatát biztosítsa. A bizottság nyolc tagországból áll, elnöke pedig Richard Cooper. Ennek a csoportnak sok nehéz kérdést kell megoldania, többek között azt is, hogy megtalálják minden variációnál – kvóta formulánál – a tökéletes egyensúlyt. Ez persze nehéz, mivel a bizottságban részt vesznek az olyan fejlődő országok képviselői is, akiknél a kvóták és szavazatok mennyisége igencsak korlátozott, és sok fontos kérdés még nem került megvitatásra. Alapszavazatok Amikor a Bretton Woods-i konferencián megalapították a pénzügyi ikerintézményeket, a vesztfáliai-elv kimondta az államok törvényes egyenjogúságát. Ez az „egy ország, egy szavazat” elvét jelentette, a gazdasági érvek az „alapszavazatok” mellett kizárólag az alaptőke-fedezetet határozták meg, melyet a tagország az IMF rendelkezésére bocsátott. A megegyezés szerint, minden tagország között kiosztottak 250 „alapszavazatot”, ami azt jelentette, hogy mindegyik tagországnak joga volt beleszólni a szervezet működésébe, még akkor is ha a hitelekért nem folyamodtak.10

10

A 250 alapszavazathoz kapcsolódott még minden 100 ezer SDR után egy-egy plusz szavazat

29

Konklúzió A világgazdasági átrendeződéseket a Nemzetközi Valutaalap is láthatóan folyamatosan figyeli, és hajlik arra, hogy több beleszólást engedjen az új potenciális világgazdasági szereplőnek a folyamatokba. A megvalósítással kapcsolatban azonban állandó viták vannak a közgyűléseken. A kvótarendszer átalakítása, ami egyben a megváltozott nemzetközi erőviszonyok leképezése is kíván lenni, a tagállamokat is erősen megosztja. Az elképzelés, hogy Kína, Mexikó, Dél-Korea és Törökország kapjon nagyobb beleszólást, erőteljes vitákat vált ki. Brazília, Argentína és India hangsúlyozza, hogy a reform nem eléggé átfogó, eközben az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok nem szeretné csökkenteni szavazati súlyát, sőt az USA jelezte, hogy meghatározó szerepét nem kívánja feladni. A fent említett probléma mellett a szervezet feladatainak változtatása is napirendre került. A felügyeleti és válságkezelői alapfeladatok helyett, funkciójának hangsúlyát inkább a globális pénzügyi egyensúly megfigyelésére kellene összpontosítania, és a felhalmozódott hiányok és többletek kiegyenlítődését nemzetközi konzultációk keretében kellene előmozdítani. Ennek érdekében az IMF megbeszéléseket kezdeményezett az USA, Japán, Kína, Szaúd-Arábia és az eurozóna szakértőivel. Egyetértek azon szakértői véleménnyel, miszerint az IMF funkciójának megreformálása éppen időszerű, hiszen jelenleg nincs a legfényesebb helyzetben. Valószínűleg a legoptimálisabb, a mai világban egy globális gazdasági krízismegelőző szerepkör lenne a Valutaalap számára.11 Jelenleg az IMF struktúrája meglehetősen merev, ezt támasztja alá az is, hogy eddig több ellenvélemény látott napvilágot a reformokkal kapcsolatban, mint támogató (érthető, hiszen komoly alkupozíciók forognak veszélyben). India például azért adott hangot elégedetlenségének, mert nem szerepel a reform első szakaszában, és nem hiszi, hogy a fejlett országok a második szakaszban lemondanának kvótájuk egy részéről az ő javára. Az elmaradott afrikai országok pedig azért zúgolódnak, mert félnek, hogy teret veszítenek a Valutaalapban, amely szervezet gyakran döntő befolyást gyakorol nemzeti gazdaságpolitikájuk alakítására. Be kell azt látni, hogy az IMF valóban nehéz helyzetben van, hiszen egy ilyen nagy volumenű változtatásoknak (mint például a kvótarendszer reformja) mindig is lesznek támogatói és ellenzői, de remélem, hogy a közeljövőben sikerül egy olyan megoldást találni, mely minden tagország számára elfogadható lesz.

Irodalomjegyzék Marján Attila (2007) Európa sorsa: Az öreg hölgy és a bika – HVG kiadó, Budapest 2007 Báger Gusztáv (2002) A nemzetközi pénzügyi intézmények befolyása a gazdaságpolitikára – Társadalom és Gazdaság Folyóirat, 24. kötet, 1.sz., Akadémiai kiadó, 2002 Abbas Mirakhor - Iqbal Zaidi (2006) Rehtinking of the Governance of the Internaitonal Monetary Fund – International Monetary Fund Peter B. Kenen - Alexander K. Swoboda (2000) Reforming the International Monetary and Financial System – International Monetary Fund 11

Marján Attila (2007)

30

EGYED KRISZTIÁQ egyetemi tanársegéd, PhD-hallgató, Iyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Áramlások és hatásuk a nemzetközi turizmusban A II. világháborút követően, a lakosság általános jólétének javulásával, a technikai környezet, kiemelten a közlekedés fejlődésével, valamint a fizetett szabadsághoz való jogot biztosító szociális törvények megalkotásával megteremtődtek a tömeges turizmus feltételei. Adottságaik és lehetőségeik függvényében egyes országok azóta jelentős jövedelmekre tesznek szert évről évre a nemzetközi turizmuson keresztül. Ezen ágazat fejlődése – a jövedelmek növekedésén túlmenően – lehetővé teszi a kulturális értékek megőrzését, a lakosság általános ellátottsági szintjének emelését, a térség megismertetését a környező és távolabbi népcsoportokkal, a tájegységen belül a gazdasági diverzifikációt, a foglalkoztatás bővülését, valamint a beáramló jövedelmeken keresztül a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkózását.

1. A turizmus ágazat teljesítménye 2006-ban Az ENSZ Turisztikai Világszervezete, az UNWTO (United Nations World Tourism Organization) adatai szerint 2006-ban 842 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. A vendégforgalom ilyen nagysága túlszárnyal minden korábbi eredményt, az ágazat 2005. évi teljesítményéhez képest világviszonylatban 4,5%-os, abszolút értékben 36 millió főnyi bővülés jellemzi e piacot. A turisztikai bevételek terén is hasonló nagyságú fejlődést mutatnak az adatok. Természetesen a világszinten értelmezett átlagos bővülés mögött földrészenként, országos és regionális viszonylatban jelentős eltérések húzódnak. (1. táblázat) 1. táblázat: Qemzetközi vendégérkezések száma (millió fő)

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.

Franciaország Spanyolország USA Kína Olaszország Egyesült Királyság Németország Mexikó Ausztria Oroszország Törökország Malajzia Hong Kong Lengyelország Thaiföld Portugália Hollandia Macao Magyarország

2005

2006

75,908 55,914 49,206 46,809 36,513 28,039 21,500 21,915 19,952 19,940 20,273 16,431 14,773 15,200 11,567 10,612 10,012 9,014 9,979

79,083 58,451 51,063 49,600 41,058 30,654 23,569 21,353 20,269 20,199 18,916 17,547 15,822 15,670 13,882 11,282 10,739 10,683 9,259

31

Változás (%) 104,18 104,54 103,77 105,96 112,45 109,33 109,62 97,44 101,59 101,30 93,31 106,79 107,10 103,09 120,01 106,31 107,26 118,52 92,78

20.

Horvátország 8,467 8,659 102,27 Forrás: UNWTO adatai alapján saját szerkesztés

A korábbi évekhez hasonlóan Franciaország a legnépszerűbb turisztikai célpont a világon, 2006-ban az UNWTO adatai szerint több, mint 79,1 millió vendéget regisztráltak az országban. A nemzetközi vendégérkezések alapján olyan további hagyományos desztinációk állnak az élen, mint Spanyolország (58,5 millió), az Egyesült Államok (51,1 millió), Kína (49,6 millió), Olaszország (41,1 millió). Ezen országok eltérő adottságokkal, így ennek megfelelően eltérő turisztikai termékekkel, illetve – az egyes országok változatos kínálati elemeinek következtében – több különböző termékkel jelennek meg a turizmus világpiacán. A legjelentősebb vendégforgalmat lebonyolító országok listáján speciális helyzetű, sajátos turisztikai terméket kínáló, nemzetközi viszonylatban kiemelkedő turisztikai imázzsal rendelkező desztinációk is helyet kaptak, mint például Ausztria (20,3 millió), Hong Kong (15,8 millió) vagy Horvátország (8,7 millió). A világ 20 leglátogatottabb országát tekintve a vendégérkezések terén dinamikus, 10%-ot meghaladó bővülés jellemzi a dél-kelet-ázsiai desztinációk közül Thaiföld (20,01%) és Macao (18,52%) piacát, valamint a Téli Olimpiai Játékoknak 2006-ban otthont adó Olaszországot (12,45%). Az év másik kiemelt jelentőségű sporteseménye, a FIFA Labdarúgó Világbajnokság hatásának is köszönhető a házigazda Németország vendégforgalmának 9,62%-os növekedése. A világ átlagot jelentősen meghaladó arányban bővült még az Egyesült Királyság, Hollandia, Hong Kong, Malajzia és Portugália látogatóinak a száma is. Ugyanakkor a húsz éllovas közül három ország esetében 2006-ban a 2005. évi adatokhoz képest csökkenést regisztráltak a vendégérkezések számát tekintve. Magyarország turizmusa a korábbi évi forgalomnak csupán 92,78%-át teljesítette, mely adat Törökország esetében 93,31%, Mexikó esetében pedig 97,44%. 2. táblázat: Qemzetközi turizmus bevétele (Mrd USD) Változás (%) USA 81,799 85,694 104,76 Spanyolország 47,970 51,115 106,56 Franciaország 44,018 46,342 105,28 Olaszország 35,398 38,129 107,72 Kína 29,296 33,949 115,88 Egyesült Királyság 30,675 33,695 109,85 Németország 29,173 32,760 112,30 Ausztrália 16,866 17,840 105,77 Törökország 18,152 16,853 92,84 Kanada 13,760 14,632 106,34 Görögország 13,731 14,259 103,85 Thaiföld 129,53 9,591 12,423 Mexikó 11,803 12,177 103,17 Hong Kong 10,294 11,630 112,98 Hollandia 10,475 11,348 108,33 Svájc 10,078 10,635 105,53 Malajzia 122,02 8,543 10,424 Belgium 9,868 10,221 103,58 Horvátország 9,329 9,878 105,88 Svédország 122,63 7,405 9,081 Forrás: UNWTO adatai alapján saját szerkesztés 2005

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

32

2006

A turisztikai bevételek nagyságát tekintve is hasonló országok képezik az élmezőnyt, azonban némiképp módosult sorrendben. (2. táblázat) Legjelentősebb bevételekre az Egyesült Államok tett szert 2006-ban. Az országba érkezők több, mint 85,7 Mrd USD-t költöttek. Az USA-t Spanyolország (51,1 Mrd), Franciaország (46,3 Mrd), illetve Olaszország (38,1 Mrd) követi. A bevételek top20-as listáján viszonylag kisebb vendégforgalmat lebonyolító országok is helyet kaptak. Esetükben a minőségi turizmus, azaz a magasan pozícionált turisztikai termékek által elért magas fajlagos költés biztosítja a magas jövedelmeket (pl. Svájc 10,6 Mrd USD). Kínálatuk alapvetően eltérő lehet, így találunk közöttük tengerparti üdülést nyújtó országot (pl. Görögország 14,3 Mrd USD), öko- és természetturizmusra szakosodott országot (pl. Kanada 14,6 Mrd USD), vagy a hivatásturizmushoz kiváló adottságokkal rendelkező országot (pl. Belgium 10,2 Mrd USD). A bevételeket tekintetében szintén a dél-kelet-ázsiai piacok nőttek a legjelentősebb mértékben. Thaiföldön 29,53%-kal, míg Malajziában 22,02%-kal haladták meg a 2006-os bevételek a 2005-ös adatokat. 20%-nál magasabb növekedési ütemet regisztráltak Svédországban is (22,63%). Ezzel szemben Törökország turisztikai bevételei csökkentek a 2005-ös évhez képest; az előző évi bevételeknek csupán 92,84%-át sikerült realizálnia 2006ban. Az átlagosnál jóval kisebb mértékű növekedést ért el a mexikói (3,17%), illetve a görög (3,85%) turizmus is. 3. táblázat: Vendégforgalom és bevétel növekedési dinamikájának összevetése Vendégérkezések Bevételek Változások arányának változása (%) változása (%) összehasonlítása (%) USA 103,77 104,76 100,95 Spanyolország 104,54 106,56 101,93 Franciaország 104,18 105,28 101,60 Olaszország 112,45 107,72 95,79 Kína 109,36 105,96 115,88 Egyesült Királyság 109,33 109,85 100,48 Németország 109,62 112,30 102,44 92,84 Törökország 93,31 99,50 Thaiföld 120,01 129,53 107,93 103,17 Mexikó 97,44 105,88 Hong Kong 107,10 112,98 105,49 Hollandia 107,26 108,33 101,00 Malajzia 114,26 106,79 122,02 Horvátország 102,27 105,88 103,53 Forrás: UNWTO alapadatai alapján saját számítás

A vendégforgalom, illetve a turisztikai bevételek alakulásának önálló vizsgálatán túl azok növekedési ütemének összehasonlításával pontosabb képet kapunk az adott ország iránti keresletről. Ugyan nem számítottam külön az egyes országok esetében mérhető fajlagos költést, illetve nem végeztem ennek összehasonlítását az eltérő évekre vonatkozóan, azonban a vendégforgalom és a bevételek növekedési ütemének összehasonlítása valójában a fajlagos költés változását mutatja. A turizmusban általában véve nehezebb újabb vendégek érkezését elérni, ezáltal bővíteni a vendégek számát, esetleg újabb szegmensek tagjait vonzani az adott térségbe. A bevételek növelésének így a legésszerűbb módja, a már „meggyőzött” utazó tartózkodási idejének növelése, emellett vagy éppenséggel ezen keresztül pedig – további termékek és szolgáltatások, további komplex turisztikai termékek nyújtásával – az egy turistára jutó költés nagyságának növelése. A fajlagos költés a turisztikai bevételek nagysága mellett a

33

célcsoport(ok) fizetőképességéről, az adott ország turizmusának minőségéről, illetve a kialakított turisztikai termékekkel kapcsolatos értékítéletről is tájékoztatást nyújt. E fontos mutatót tekintve 2006-ban a „top20” országok közül Malajzia turizmusáról alakul ki a legkedvezőbb kép; a fajlagos költés nagysága 14,26%-kal nőtt az előző évihez képest. Jelentős növekedést tudhat még magáénak Kína is, amelyet Svéhlik Csaba egy konferenciaelőadásában „az újgazdagok és a nyomorban élők közötti szakadék további szélesedésének” nevez, ahol ez az érték 9,36%. Olaszország és Törökország esetében azonban az egy turistára jutó költés nagyságának csökkenését mutatják az adatok. A 2005-ös értéknek Olaszországban 2006-ban 95,79%-a mérhető, míg ez az érték Törökországban is csupán 99,5%. 4. táblázat: Qemzetközi turizmus kiadásai (Mrd USD) Változás (%) Németország 74,4 73,9 99,33 USA 69,0 72,0 104,35 Egyesült Királyság 59,6 63,1 105,87 Franciaország 30,5 31,2 102,30 Japán 27,3 26,9 98,53 Kína 111,47 21,8 24,3 Olaszország 22,4 23,1 103,13 Kanada 112,64 18,2 20,5 Oroszország 17,8 18,8 105,62 Korea 118,18 15,4 18,2 Hollandia 16,2 17,0 104,94 Spanyolország 110,60 15,1 16,7 Belgium 15,0 15,4 102,67 Hong Kong 13,3 14,0 105,26 Norvégia 112,04 12,1 10,8 Ausztrália 11,3 11,7 103,54 Svédország 10,8 11,5 106,48 Szingapúr 9,9 10,4 105,05 Svájc 111,24 8,9 9,9 Ausztria 8,5 9,3 109,41 Forrás: UNWTO adatai alapján saját szerkesztés 2005

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

2006

A turisztikai bevételeket bemutató táblázat után az egyes országok nemzetközi turizmusra fordított kiadásait is vizsgálva megállapítható, hogy a jelentős turizmus-kultúrával rendelkező országok képezik a legjelentősebb küldő és fogadó területeket egyaránt (a turisztikai bevételek és a kiadások top20-as listáját vizsgálva 14 ismételt említés található). (4. táblázat) A megfelelő kulturális színvonal és rendezett gazdasági körülmények esetükben kiváló alapot szolgáltatnak mind az aktív (beutazó), mind a passzív (kiutazó) turizmus számára. Világviszonylatban kiemelkedik a németek turisztikai kiadásának nagysága (73,9 Mrd USD), melyet az USA (72,0 Mrd USD) és az Egyesült Királyság (63,1 Mrd USD) kiutazó turistáinak összevont költése követ. A legjelentősebb passzív turizmussal rendelkező országok közé szintén bekerültek kisméretű, illetve kis lakosságszámú országok (pl. Hong Kong 14,0 Mrd USD, Svédország 11,5 Mrd USD, Szingapúr 10,4 Mrd USD, Svájc 9,9 Mrd USD, Ausztria 9,3 Mrd USD). Esetükben a kiváló gazdasági és jövedelmi viszonyok nélkülözhetetlen hátterét jelentik a magas presztízsű turisztikai termékek igénybevételének, illetve az így elért fajlagos költés nagyságának.

34

A kiutazó turizmus kiadásai látványosan növekednek a dinamikus gazdaságú, és egyre nyitottabbá váló Korea és Kína esetében. Előbbinél 18,18%-os, míg utóbbinál 11,47%-os növekedést mértek 2006-ban a 2005-ös év adataihoz képest. E változás 10%-ot meghaladó mértékű volt még Kanada (12,64%), Norvégia (12,04%), Svájc (11,24%) és Spanyolország (10,60%) esetében is. A stabil gazdaság, a növekvő életszínvonal és kulturális érdeklődés mellett ez azonban azt is jelenti, hogy az adott országban megtermelt jövedelem más országokban kerül felhasználásra, ott fejti ki gazdaságélénkítő, jövedelemtermelő, területi kiegyenlítési, termékek és szolgáltatások iránti keresletnövelő, illetve az ezekhez kapcsolódó multiplikatív hatását. 5. táblázat: Turizmus devizaegyenlege 2006-ban (Mrd USD) Bevétel Kiadás Egyenleg Németország 32,760 73,9 -41,14 USA 13,69 85,694 72,0 Egyesült Királyság 33,695 63,1 -29,41 Franciaország 15,14 31,2 46,342 Kína 33,949 24,3 9,65 Olaszország 15,03 23,1 38,129 Kanada 14,632 20,5 -5,87 Hollandia 11,348 17,0 -5,65 Spanyolország 34,42 51,115 16,7 Belgium 10,221 15,4 -5,18 Hong Kong 11,630 14,0 -2,37 Ausztrália 17,840 11,7 6,14 Svédország 9,081 11,5 -2,42 Svájc 10,635 9,9 0,73 Forrás: UNWTO alapadatai alapján saját számítás

A turisták költéseinek említett kedvező hatásai egy ország szempontjából csak a bevételek és kiadások egyenlegeként értelmezhető. A fejlett gazdaságú országok nemzetközi viszonylatban magas jövedelmű lakossága a nemzetközi turizmuson keresztül más térségek gazdasági helyzetét javítja. Míg egyes országok esetében a gazdaság húzóágazatát jelenti a turizmus. 2006-ban a már említett „top20-as” országok közül Németország és az Egyesült Királyság érte el a legjelentősebb „veszteséget” a nemzetközi turizmusban. (5. táblázat) Németországan 41,14 Mrd USD-ral, míg az Egyesült Királyság esetében 29,41 Mrd USD-ral haladta meg a kiutazók költése a turizmus bevételeinek nagyságát. Az élen a hagyományos desztinációk végeztek. Spanyolországban 34,42 Mrd USD, Franciaországban 15,14 Mrd USD, Olaszországban 15,03 Mrd USD, az USA-ban pedig 13,69 Mrd USD aktívummal járult hozzá a turizmus a gazdaság teljesítményéhez.

2. Vendég-áramlások a nemzetközi turizmusban, és azok hatásai Az adott ország turizmusát jellemző főbb mutatók, illetve azok változásának bemutatása mellett megvizsgáltam az ezen adatok hátterét alkotó nemzetközi turistaáramlásokat is. A bevételek és a jövedelmezőség alakulása az adott ország iránt érdeklődő, oda utazó turisták keresletéből, illetve költéseinek nagyságából áll. A beutazó turisták száma – mint korábban bemutattam – még nem határozza meg egyértelműen az elérhető bevételek nagyságát, pontos képet az csak a fajlagos költéssel együtt ad. Utóbbiról azonban nem állt rendelkezésemre megbízható adatbázis, így a bemutatás a turisták áramlására szorítkozik. Ezzel azonban 35

lehetőség adódik a vendégérkezések száma és a turizmus teljesítménye közötti aszimmetria kimutatására is. A kutatásba bevont országok körét a 2006-ban legnagyobb számú vendégérkezést regisztrált 15 ország képezi. E csoport meghatározása az UNWTO már bemutatott adatai alapján történt. Az egyes országok küldőhelyeinek, illetve az onnan érkező turisták számának meghatározásához az adott ország kormányának, turisztikai hivatalának, statisztikai szervezetének, nemzetközi turisztikai szervezeteknek a hivatalos honlapjai szolgáltatták az információkat. Az elemzésből végül kimaradt Olaszország és Németország, mivel a 2006-ban rendezett sport világversenyek – a Téli Olimpiai Játékok, illetve a FIFA Labdarúgó Világbajnokság – torzították a vendégforgalmi adataikat, Oroszország és Mexikó esetében pedig nem álltak rendelkezésemre megbízható adatok. Így 11 ország – Franciaország, Spanyolország, USA, Kína, Egyesült Királyság, Ausztria, Törökország, Malajzia, Hong Kong, Lengyelország, Thaiföld – adatait vizsgáltam, melyet „top11” néven említek. Az adatok kiértékeléséhez az ún. kapcsolati háló elemzés módszerét alkalmaztam; a gráfok megrajzolásán túl egzakt statisztikai elemzést is végeztem A szomszédos államok közötti, valós turisztikai bevételeket nem jelentő „vendég-forgalom” szűrése, valamint a jelentősebb, tömeges érkezést nyújtó, így valóban célpiacként funkcionáló küldő országok lehatárolása céljából az 500 ezer főnél nagyobb forgalmat nyújtó országok kerültek további elemzésre. Ezzel a kis népességszámú, illetve gyengébb gazdasági teljesítőképességű országok többnyire kiestek az elemzésből. Ezen államok országcsoportokat alkotva jelenhetnek meg célcsoportként.

1. ábra: Qemzetközi turista-áramlások a „top11” országai között Forrás: saját szerkesztés

UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid?

MATRIX NO

36

Input dataset:

"C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11

Descriptive Statistics 1 ------1 Mean 0.264 2 Std Dev 0.441 3 Sum 29.000 4 Variance 0.194 5 SSQ 29.000 6 MCSSQ 21.355 7 Euc Norm 5.385 8 Minimum 0.000 9 Maximum 1.000 10 N of Obs 110.000 Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:35:59 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

A „top11” országok közötti turisztikai áramlások viszonylag fejletlenek. (1. ábra) A lehetséges áramlásoknak csupán 26,4%-a valósul meg; a 110 potenciális áramlásból mindössze 29 realizálódott. Ennek részben oka a jelentős földrajzi távolságokkal, a kis lakosságszámú – pl. Ausztria, Hong Kong – és a gyengébb gazdasági teljesítőképességű – pl. Lengyelország, Törökország – országok szereplésével magyarázható. Az országok közötti jelentős aránytalanságról árulkodik a (standard) szórás (0,441) magas értéke is. A kapcsolatok egyenlőtlen megoszlásának további elemzéséhez az egyes szereplőkre vonatkozó sűrűségszámításokat is elvégeztem.

2. ábra: Legjelentősebb desztinációk a „top11” viszonylatában Forrás: saját szerkesztés UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid?

COLUMNS NO

37

Input dataset:

"C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11

Descriptive Statistics 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 France Spain USA China United Austri Turkey Malays Hong K Poland Thaila ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ -----1 Mean 0.400 0.300 0.200 0.400 0.400 0.100 0.300 0.100 0.300 0.000 0.400 2 Std Dev 0.490 0.458 0.400 0.490 0.490 0.300 0.458 0.300 0.458 0.000 0.490 3 Sum 4.000 3.000 2.000 4.000 4.000 1.000 3.000 1.000 3.000 0.000 4.000 4 Variance 0.240 0.210 0.160 0.240 0.240 0.090 0.210 0.090 0.210 0.000 0.240 5 SSQ 4.000 3.000 2.000 4.000 4.000 1.000 3.000 1.000 3.000 0.000 4.000 6 MCSSQ 2.400 2.100 1.600 2.400 2.400 0.900 2.100 0.900 2.100 0.000 2.400 7 Euc Norm 2.000 1.732 1.414 2.000 2.000 1.000 1.732 1.000 1.732 0.000 2.000 8 Minimum 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 9 Maximum 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 0.000 1.000 10 N of Obs 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 10.000 Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:34:02 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

Az elemzett 11 ország egymás közötti turisztikai áramlásai során a legjelentősebb célterületnek Franciaország, Kína, az Egyesült Királyság és Thaiföld bizonyult. (2. ábra) A lehetséges 10 ország közül 4-ből legalább 500 ezer turista kereste fel őket 2006-ban. Jelentős nemzetközi vonzással rendelkezik e tekintetben még Spanyolország, Törökország és Hong Kong is, mely országok lehetséges beutazó kapcsolataik 30%-át realizálták. Az USA 2, Ausztria és Malajzia 1-1 kapcsolatot tud felmutatni, míg Lengyelországot az említett tíz országból nem keresték fel tömegesen 2006-ban. A távol-keleti országok befokainak nagyságához jelentősen hozzájárul megnövekedett népszerűségük mellett az egymás kölcsönös felkeresése, illetve Hong Kong esetében a hagyományos angol és amerikai kapcsolatok. Ehhez hasonló „együttműködés” az európai desztinációk esetében nem figyelhető meg. Jellemezőnek tűnik az Egyesült Királyság és az USA dominanciája a küldő országok tekintetében, melyet részletesebben is megvizsgáltam.

3. ábra: Legjelentősebb küldő országok a „top11” viszonylatában Forrás: saját szerkesztés

38

UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid? Input dataset:

ROWS NO "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11

Descriptive Statistics 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Mean Std De Sum Varian SSQ MCSSQ Euc No Minimu Maximu N of O ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ -----1 France 0.400 0.490 4.000 0.240 4.000 2.400 2.000 0.000 1.000 10.000 2 Spain 0.200 0.400 2.000 0.160 2.000 1.600 1.414 0.000 1.000 10.000 3 USA 0.700 0.458 7.000 0.210 7.000 2.100 2.646 0.000 1.000 10.000 4 China 0.300 0.458 3.000 0.210 3.000 2.100 1.732 0.000 1.000 10.000 5 United Kingdom 0.800 0.400 8.000 0.160 8.000 1.600 2.828 0.000 1.000 10.000 6 Austria 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 10.000 7 Turkey 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 10.000 8 Malaysia 0.200 0.400 2.000 0.160 2.000 1.600 1.414 0.000 1.000 10.000 9 Hong Kong 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 10.000 10 Poland 0.100 0.300 1.000 0.090 1.000 0.900 1.000 0.000 1.000 10.000 11 Thailand 0.200 0.400 2.000 0.160 2.000 1.600 1.414 0.000 1.000 10.000 Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:35:13 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

A befokok vizsgálatánál jelzett módon, a küldő ország státuszt megvizsgálva valóban az Egyesült Királyság és az USA turistái képezik a legtöbb esetben a kereslet alapját. (3. ábra) Lehetséges küldő szerepkörüket 80, illetve 70%-ban ki is használják, azaz a 10-ből 8, illetve 7 országban jelennek meg tömegesen turistaként. Ennek magyarázatát részben ezen országok magas lakosságszáma, jelentős gazdasági teljesítménye, másrészt a korábban létezett gyarmatbirodalom és a jelenlegi érdekeltségek kiterjedtsége adja. Jelentős küldő országként jelenik meg a francia piac (kifok 4), illetve az egyre nyitottabbá váló Kína (kifok 3), részben a dinamikus növekedése, illetve a külkapcsolatai fejlődése által. Két esetben lép fel jelentős küldő országként Spanyolország, Malajzia és Thaiföld, mely főként a környező országokba irányul. A spanyolok nagyobb számban Franciaországot és az Egyesült Királyságot keresik fel, míg a távol-kelet-i kapcsolatrendszer mutatható ki Malajzia és Thaiföld esetében. A lengyelek a turisztikai értékek mellett a történelemben gyökerező kapcsolatok miatt az Egyesült Királyságot keresik fel, míg Ausztria, Törökország és Hong Kong esetében nem mutatható ki tömeges turizmus a „top11” országai irányában. FREEMAN'S DEGREE CENTRALITY MEASURES -------------------------------------------------------------------------------Diagonal valid? Model: Input dataset:

NO ASYMMETRIC "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes11

1 2 3 4 OutDegree InDegree NrmOutDeg NrmInDeg ------------ ------------ ------------ -----------5 United Kingdom 8 4 80 40 3 USA 7 2 70 20 1 France 4 4 40 40 4 China 3 4 30 40 2 Spain 2 3 20 30 11 Thailand 2 4 20 40 8 Malaysia 2 1 20 10 10 Poland 1 0 10 0 7 Turkey 0 3 0 30 9 Hong Kong 0 3 0 30 6 Austria 0 1 0 10

39

DESCRIPTIVE STATISTICS 1 2 3 4 OutDegree InDegree NrmOutDeg NrmInDeg ------------ ------------ ------------ -----------1 Mean 2.636 2.636 26.364 26.364 2 Std Dev 2.603 1.367 26.032 13.667 3 Sum 29.000 29.000 290.000 290.000 4 Variance 6.777 1.868 677.686 186.777 5 SSQ 151.000 97.000 15100.000 9700.000 6 MCSSQ 74.545 20.545 7454.545 2054.545 7 Euc Norm 12.288 9.849 122.882 98.489 8 Minimum 0.000 0.000 0.000 0.000 9 Maximum 8.000 4.000 80.000 40.000 Network Centralization (Outdegree) = 59.000% Network Centralization (Indegree) = 15.000% Actor-by-centrality matrix saved as dataset FreemanDegree ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:44:00 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

A korábban leírt elemzésnek megfelelően a küldő státusz esetében jelentős, 59,00%-os centralizáltság figyelhető meg, mely egyértelműen az Egyesült Királyság és USA dominanciáját takarja. Az aránytalanságot jelző szórás is magas, csaknem azonos az átlaggal a kifokok esetében (az átlag 2,636, míg a szórás 2,603). A vendégérkezéseket tekintve lényegesen egyenlőbb az eloszlás, ezt jelzi a befokok alapján mért centralizáltság alacsony értéke (15,00%), valamint az átlag és a szórás kiegyensúlyozottabb kapcsolata (2,636, illetve 1,367 értékekkel). A „top11” ország vendégforgalmának elemzését érdemes kiterjeszteni a további, 500 ezer főnél jelentősebb turistát küldő országok körével.

4. ábra: A „top11” országok legjelentősebb küldő országai Forrás: saját szerkesztés

40

UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid? Input dataset:

MATRIX NO "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41

Descriptive Statistics 1 -------1 Mean 0.059 2 Std Dev 0.236 3 Sum 97.000 4 Variance 0.056 5 SSQ 97.000 6 MCSSQ 91.263 7 Euc Norm 9.849 8 Minimum 0.000 9 Maximum 1.000 10 N of Obs 1640.000 Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:38:23 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

Az említett 11 ország nemzetközi vendégforgalmát tekintve további 30 ország turistái jelennek meg tömegesen a már részben elemzett térségekben. (4. ábra) A 41 ország kapcsolati hálójának sűrűsége rendkívül alacsony. A lehetséges kapcsolatoknak csupán 5,9%-a valósul meg, azaz a potenciális 1640 turisztikai célú utazóforgalomból mindössze 97 realizálódik. Az alacsony sűrűséget a jelentős földrajzi távolságok, az egyes szereplők eltérő gazdasági fejlettsége, eltérő lakosságszáma mellett egyéb tényezők is befolyásolják. A legjelentősebb mégis talán az, hogy az így kapott háló valójában a „top11” szereplő egohálójának egymásba csúsztatásával keletkezett, így nem tartalmazza valamennyi szereplő kölcsönös viszonyát, csak a kiemelt 11 szereplőre irányuló kapcsolatát. Ebből következik a kapcsolatrendszerek rendkívül magas aránytalansága; a szórás (0,236) az átlag (0,059) négyszerese(!).

5. ábra: Legjelentősebb desztinációk a „top11” közül Forrás: saját szerkesztés

41

UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid? Input dataset:

COLUMNS NO "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41

Descriptive Statistics 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 France Spain USA China United Austri Turkey Malays Hong K Poland Thaila German Belgiu Nether Italy Switze Japan Finlan Norway Sweden Portug Irelan Canada Mexico Korea Austra Brazil Macao Taiwan Mongol Philip Singap Russia Bulgar Georgi Iran Indone Brunei Belaru Ukrain Lithua ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ----- ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ -----1 Mean 0.250 0.325 0.250 0.350 0.250 0.125 0.225 0.100 0.200 0.125 0.225 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 2 Std Dev 0.433 0.468 0.433 0.477 0.433 0.331 0.418 0.300 0.400 0.331 0.418 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 3 Sum 10.000 13.000 10.000 14.000 10.000 5.000 9.000 4.000 8.000 5.000 9.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 4 Variance 0.188 0.219 0.188 0.228 0.188 0.109 0.174 0.090 0.160 0.109 0.174 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 5 SSQ 10.000 13.000 10.000 14.000 10.000 5.000 9.000 4.000 8.000 5.000 9.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 6 MCSSQ 7.500 8.775 7.500 9.100 7.500 4.375 6.975 3.600 6.400 4.375 6.975 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 7 Euc Norm 3.162 3.606 3.162 3.742 3.162 2.236 3.000 2.000 2.828 2.236 3.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 8 Minimum 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 9 Maximum 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 1.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 10 N of Obs 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 40.000 25

26

Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:36:42 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

Kína és Spanyolország esetében mutatható ki leginkább, hogy számos országból tömegesen érkeznek turisták. (5. ábra) Kínát 14, Spanyolországot pedig 13 országból keresi fel 500 ezer főt meghaladó vendégtömeg. Világszerte népszerű a 10 kapcsolatot felmutató Franciaország, USA, Egyesült Királyság, valamint a 9 kapcsolattal rendelkező Törökország és Thaiföld is. A 8 országból tömeges vendégérkezést regisztráló Hong Kong az angol nyelvterületek mellett már főként a tágabb régiójából számíthat érdeklődőkre. Ausztria és Lengyelország (5-5 említés), valamint Malajzia (4 említés) esetében tömegesen szinte már csak a szomszédos országokból érkeznek. Lengyelország esetében vélhetően a regisztrált tömegek jelentős részét nem is turisták alkotják, illetve alacsony fajlagos költés jellemzi az országba érkezőket. Az országba 500 ezer főt meghaladó érkezések kizárólag szomszéd országokból származnak, melyek többnyire más tekintetben nem jelennek meg jelentős küldő országként a nemzetközi turizmusban.

42

6. ábra: A „top11” turizmusának legjelentősebb küldő országai Forrás: saját szerkesztés UNIVARIATE STATISTICS -------------------------------------------------------------------------------Dimension: Diagonal valid? Input dataset:

ROWS NO "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41

Descriptive Statistics 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Mean Std De Sum Varian SSQ MCSSQ Euc No Minimu Maximu N of O ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ ------ -----1 France 0.100 0.300 4.000 0.090 4.000 3.600 2.000 0.000 1.000 40.000 2 Spain 0.050 0.218 2.000 0.047 2.000 1.900 1.414 0.000 1.000 40.000 3 USA 0.175 0.380 7.000 0.144 7.000 5.775 2.646 0.000 1.000 40.000 4 China 0.075 0.263 3.000 0.069 3.000 2.775 1.732 0.000 1.000 40.000 5 United Kingdom 0.200 0.400 8.000 0.160 8.000 6.400 2.828 0.000 1.000 40.000 6 Austria 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 40.000 7 Turkey 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 40.000 8 Malaysia 0.050 0.218 2.000 0.047 2.000 1.900 1.414 0.000 1.000 40.000 9 Hong Kong 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 40.000 10 Poland 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 11 Thailand 0.050 0.218 2.000 0.047 2.000 1.900 1.414 0.000 1.000 40.000 12 Germany 0.225 0.418 9.000 0.174 9.000 6.975 3.000 0.000 1.000 40.000 13 Belgium 0.075 0.263 3.000 0.069 3.000 2.775 1.732 0.000 1.000 40.000 14 Netherlands 0.125 0.331 5.000 0.109 5.000 4.375 2.236 0.000 1.000 40.000 15 Italy 0.125 0.331 5.000 0.109 5.000 4.375 2.236 0.000 1.000 40.000 16 Switzerland 0.075 0.263 3.000 0.069 3.000 2.775 1.732 0.000 1.000 40.000 17 Japan 0.125 0.331 5.000 0.109 5.000 4.375 2.236 0.000 1.000 40.000 18 Finland 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 19 Norway 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 20 Sweden 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 21 Portugal 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 22 Ireland 0.050 0.218 2.000 0.047 2.000 1.900 1.414 0.000 1.000 40.000 23 Canada 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 24 Mexico 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 25 Korea 0.100 0.300 4.000 0.090 4.000 3.600 2.000 0.000 1.000 40.000 26 Australia 0.125 0.331 5.000 0.109 5.000 4.375 2.236 0.000 1.000 40.000 27 Brazilia 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 28 Macao 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 29 Taiwan 0.050 0.218 2.000 0.047 2.000 1.900 1.414 0.000 1.000 40.000 30 Mongolia 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 31 Philippines 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000

43

32 33 34 35 36 37 38 39 40 41

Singapore 0.100 0.300 4.000 0.090 4.000 3.600 2.000 0.000 1.000 40.000 Russia 0.075 0.263 3.000 0.069 3.000 2.775 1.732 0.000 1.000 40.000 Bulgaria 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Georgia 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Iran 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Indonesia 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Brunei 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Belarus 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Ukraine 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000 Lithuania 0.025 0.156 1.000 0.024 1.000 0.975 1.000 0.000 1.000 40.000

Statistics saved as dataset "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41-Uni ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:37:42 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

A turisztikai kiadások nagyságát bemutató táblázathoz hasonlóan a „top11” állam legjelentősebb küldő területe Németország, a 11 ország közül 9-be tömegesen érkeznek német turisták. Hasonlóan jelentős célcsoportot jelent az Egyesült Királyság (8), valamint az USA (7) is. 5 ország turizmusát lendítik fel a holland, az ausztrál, az olasz és japán utazók, míg franciák, koreaiak és Szingapúr turistái 4-4 országba érkeznek 500 ezer főt meghaladó létszámban. (6. ábra) 19 ország rendelkezik 1 kifokkal, melyek esetében gyakran szomszédos országba irányul a kiutazás. Az adott ország gazdasági helyzetének, illetve a nemzetközi turizmusban elfoglalt helyének elemzése kapcsán erős a gyanú, hogy ezen utazó forgalom jelentős hányadban nem feltétlenül turisztikai célzatú, vagy legalábbis jelentős turisztikai bevételek generálásához elégtelen érkezéseket takar (pl. Mongólia, Fehéroroszország vagy Grúzia esete). A kifok szerinti sűrűség statisztikai táblájában az átlag oszlopban megjelent szám azonban csalóka, mivel az adott országon kívüli 40 lehetőséghez viszonyít, miközben az adatbázisban csupán 11 országgal történő tömeges turisztikai kapcsolat került rögzítésre. E hiányosság miatt a 41 ország küldő státuszának hosszas taglalása helyett a befokok és kifokok alapján mért egyenlőtlenségeket, illetve a centralizáltságot mutatom be. FREEMAN'S DEGREE CENTRALITY MEASURES -------------------------------------------------------------------------------Diagonal valid? Model: Input dataset:

NO ASYMMETRIC "C:\ … \Nemzetközi turizmus\Kapcsolati háló\negyzetes41

1 2 3 4 OutDegree InDegree NrmOutDeg NrmInDeg ------------ ------------ ------------ -----------12 Germany 9.000 0.000 22.500 0.000 5 United Kingdom 8.000 10.000 20.000 25.000 3 USA 7.000 10.000 17.500 25.000 14 Netherlands 5.000 0.000 12.500 0.000 26 Australia 5.000 0.000 12.500 0.000 15 Italy 5.000 0.000 12.500 0.000 17 Japan 5.000 0.000 12.500 0.000 1 France 4.000 10.000 10.000 25.000 25 Korea 4.000 0.000 10.000 0.000 32 Singapore 4.000 0.000 10.000 0.000 4 China 3.000 14.000 7.500 35.000 13 Belgium 3.000 0.000 7.500 0.000 16 Switzerland 3.000 0.000 7.500 0.000 33 Russia 3.000 0.000 7.500 0.000 29 Taiwan 2.000 0.000 5.000 0.000 11 Thailand 2.000 9.000 5.000 22.500 2 Spain 2.000 13.000 5.000 32.500 8 Malaysia 2.000 4.000 5.000 10.000 22 Ireland 2.000 0.000 5.000 0.000 19 Norway 1.000 0.000 2.500 0.000 21 Portugal 1.000 0.000 2.500 0.000 10 Poland 1.000 5.000 2.500 12.500

44

18 24 20 36 27 28 39 30 31 37 23 34 35 41 38 40 7 9 6

Finland 1.000 Mexico 1.000 Sweden 1.000 Iran 1.000 Brazilia 1.000 Macao 1.000 Belarus 1.000 Mongolia 1.000 Philippines 1.000 Indonesia 1.000 Canada 1.000 Bulgaria 1.000 Georgia 1.000 Lithuania 1.000 Brunei 1.000 Ukraine 1.000 Turkey 0.000 Hong Kong 0.000 Austria 0.000

0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 9.000 8.000 5.000

2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 2.500 0.000 0.000 0.000

0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 0.000 22.500 20.000 12.500

DESCRIPTIVE STATISTICS 1 2 3 4 OutDegree InDegree NrmOutDeg NrmInDeg ------------ ------------ ------------ -----------1 Mean 2.366 2.366 5.915 5.915 2 Std Dev 2.139 4.212 5.346 10.531 3 Sum 97.000 97.000 242.500 242.500 4 Variance 4.573 17.744 28.584 110.901 5 SSQ 417.000 957.000 2606.250 5981.250 6 MCSSQ 187.512 727.512 1171.951 4546.951 7 Euc Norm 20.421 30.935 51.051 77.339 8 Minimum 0.000 0.000 0.000 0.000 9 Maximum 9.000 14.000 22.500 35.000 Network Centralization (Outdegree) = 17.000% Network Centralization (Indegree) = 29.813% Actor-by-centrality matrix saved as dataset FreemanDegree ---------------------------------------Running time: 00:00:01 Output generated: 19 ápr. 08 07:44:50 Copyright (c) 1999-2005 Analytic Technologies

A kifokok centralizáltsága (17,00%) viszonylag kiegyensúlyozott mátrixról árulkodik. Ez azonban nem az arányos eloszlásnak, sokkal inkább annak köszönhető, hogy nincs igazán kiugró értékű szereplő az országok között, illetve – három kivétellel – szinte valamennyi ország rendelkezik kifelé irányuló kapcsolattal, azaz megjelenik küldő területként. Erre az ellentmondásra hívja fel a figyelmet az átlag értékét (2,366) jelentősen megközelítő nagyságú szórás (2,139). A befokok alapján már jelentősebb aránytalanság tapasztalható; a centralizáltság mértéke 29,813%. Ez részben adódik a kutatás szemléletéből, miszerint 11 ország befokait állította a középpontba, másrészt pedig a „top11” körében is tapasztalható aránytalanságból. E megállapítást támasztja alá, hogy a szórás értéke (4,212) csaknem kétszerese az átlag nagyságának (2,366).

3. Konklúzió A nemzetközi turista-áramlások kapcsolati hálókkal történt elemzése ugyan nem adott pontos képet az egyes országok vendégforgalmáról, illetve a turizmus ágazat adott ország gazdaságában betöltött jelentőségéről, ez azonban nem volt, nem is lehetett cél. A turizmus jelentősége számos, egymással szorosabban-lazábban összefüggő mutató (pl. vendégérkezések száma, átlagos tartózkodási idő, fajlagos költés nagysága) rendszerével

45

jellemezhető. A kapcsolati háló elemzés dichotóm változói következtében a nagyságrendek, illetve arányok nem mutathatóak be. A módszer hasznosságát e témakör elemzése során a jelentősebb szegmensek pontos meghatározása, azok egymáshoz való viszonyának feltárása adja. A hálók segítségével nagyobb minta esetén is kimutathatóak az egymással szorosabb kapcsolatban lévő desztinációk, egyes országok vagy országcsoportok kiemelt küldő- és célterületei, illetve a nagyobb térségek turisztikai viszonyrendszere.

Irodalomjegyzék 1. Lengyel Márton [2004]: A turizmus általános elmélete. Heller Farkas Főiskola, Budapest 2. Letenyei L. [2005]: Településkutatás. Ráció Kiadó, Budapest 3. Letenyei L. (szerk.) [2005]: Településkutatás – szöveggyűjtemény. Ráció Kiadó, Budapest 4. Puczkó L. – Rátz T. [2002]: A turizmus hatásai. Aula Kiadó, Budapest 5. Sulyok Judit [2007]: A világ turizmusának alakulása 2006-ban. Turizmus Bulletin, XI. évf. 1-2. sz. 6. Svéhlik Csaba [2007]: Kína valóban megállíthatatlan?. „Global World” Nemzetközi Tudományos Konferencia, 2008. január 31. Adatok forrásai UNWTO honlapja EUROSTAT honlapja érintett országok kormányának, turisztikai hivatalának, statisztikai hivatalának honlapja

46

FEKETE SÁQDORQÉ adjunktus, PTE ETK Zalaegerszeg PhD-hallgató, Pannon Egyetem, Veszprém DOMJÁQ PÉTER tanársegéd, PTE ETK Zalaegerszeg

Gazdasági infokommunikáció az egészségügyben Motto: „Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.”

(Salvadore Dali)

Bevezetés A kommunikáció az emberiség fejlődése során már az őskorban megjelent. A társadalom és a technika fejlődése a kommunikáció kiteljesedését és tökéletesítését hozta magával. Az egészségügyi rendszerünk esetében, amely kihívásokkal és alulfinanszírozottsággal küzd, fokozott igényként jelenik meg a kommunikáció. Az egészségügy kihívása, hogy a rendelkezésre álló forrásból a lehető legtöbb rászoruló emberen segítsen és javítsa életminősüket. A kommunikáció a források jobb allokációjához és az ismeretek kiterjesztéséhez vezethet, amelynek következményeként a tudományágak gyorsabban fejlődhetnek. A gazdasági kihívásoknak infokommunikáció segítségével rugalmasabban lehet megfelelni. A változásra és a megújulásra képtelen szervezetek hosszú távon életképtelenek a modern piacgazdaságban. Az egészségügy működése egyre összetettebb informatikai eszközöket igényel. Az egészségügyet menedzselni kell szakmai és gazdasági értelemben is. Egy kis történelem Az egészségügyben az informatikai alkalmazások a 70-es években jelentek meg hazánkban. Az Egészségügyi Minisztérium a Gyógyászati Informatikai Központot (Gyógyinfok) 1974ben alapította. Feladata volt a számítástechnikai eszközök, módszerek alkalmazásának bevezetése a gyógyító-megelőző ellátás érdekében. Egészségügyi adatok számítógépes kezelésének módszereit keresni, kórházi információrendszer fejlesztést végezni. Az intézet létrehozásában kiemelkedő szerepe volt dr. Szentgáli Gyulának, a szekszárdi kórház akkori igazgatójának. A hatvanas években Ő kezdte hazánkban elsőként a kórházi adatok gépi kezelését és feldolgozását Hollerith lyukkártya gépeken. A Szekszárdon létrehozott Gyógyinfok az infokommunikáció bölcsőjét jelentette az egészségügyben. Szentgáli által kidolgozott kórházi Adatlap az alapja ma is a kórházi adatgyűjtésnek és a kórház-finanszírozás új rendszerének.

1. ábra: Hollerith lyukkártya és mainframe, avagy a 60-as évek csúcstechnológiája hazánkban 47

A szekszárdi kórházi információ rendszere nemzetközi méretekben is jelentős eredménynek számított, és elméleti alapját jelentette a későbbi, ma már piaci körülmények között terjedő, működő kórházi információ rendszereknek Magyarországon. A Gyógyinfok feladata a 80-as évek második felében a rendszerváltást megelőző időszakban kibővült az egészségügyi ellátás közgazdasági feltételeinek vizsgálatával, a piacgazdaság körülményei közötti működési feltételeknek megfelelő finanszírozási módszerek kutatásával. Munkája alapozta meg az egészségügyi ellátás reformjának alapkoncepcióját, a „tervezett piac” szerinti működés elvét, a rendszer megvalósítását. Ez a munka a mai napig tart, eddig sikeresen kiállta a politikai változásokat. Az intézet feladatait nehéz feltételek mellett eredményesen látja el, és jelentős szereplője az átalakuló egészségügyi rendszerünknek. Az egészségüggyel szemben megfogalmazott igények, elvárások Az egészségügyi ágazat feladata a lakosság egészségének megőrzése, javítása, a minél hosszabb és minél jobb minőségű élet biztosítása érdekében szükséges teendők, feladatok ellátása. Az egészségügyi ágazat intézményrendszere a társadalmi és gazdasági kapcsolatok együttesét jelenti akár közvetlenül, akár közvetve vesznek részt az alapvető cél – a jobb egészségi állapot elérése – érdekében. A lakosság egészségi állapotának javítása, az orvostechnikai eszközök és az orvos felkészültsége mellett, az informatikai rendszereken is múlik. Az egységes ágazati információ rendszer az ágazat működését (feladatainak teljesítését) és fejlődését szolgáló információk: – megszerzésének, – felhasználásának (kezelésének), – megőrzésének feladatait foglalja egységes rendszerbe, és biztosítja az egyes szereplők feladatainak teljesítését, a szereplők együttműködésének informatikai feltételeit, valamint az ágazaton kívüli kapcsolattartást. Az egészségügyi ágazat kulcs-szereplői: – az ellátó hálózat intézményei, – az egészségbiztosítás (OEP, MEP), – az ÁNTSZ, – az országos szakmai intézetek, – az Egészségügyi Minisztérium, – a KSH. Az egyes részrendszerek különböző célokat szolgálnak, de közös vonásuk, hogy azonos egészségügyi adatokból építkeznek. Egy gyógyítási céllal tett beavatkozás megjelenik, mint egészségügyi beavatkozás és megjelenik, mint finanszírozási adat. Az egészségügy nem ingyenes, az egyes szereplők közötti kommunikáció mellett figyelmet kell fordítani az egészségfinanszírozási adatok tervezésére és monitorozására is. A bevételek és a kiadások nyomon követését a kórházi döntéstámogatási osztály segíti – az egészségügyi kontrolling támogatásával. A gyors és pontos információáramlást kell megvalósítani az egyes szereplők között, amelynek előfeltétele, hogy minden szereplőnek korszerű infokommunikációs rendszer álljon a rendelkezésére. Hazánkban az egészségügyi kontrolling még kezdetleges, de intézményeken belül már komoly erőfeszítéseket tapasztalhatunk. A Zala Megyei Kórházban már 1993-ban bevezetésre került a kontrolling rendszer. Fontos, hogy az egyes egészségügyi szereplők tervezzenek és figyelemmel kísérjék operatív működésük eredményét. A kontrolling hadat üzen a láthatatlan (közvetett) költségeknek és terv-tény összehasonlító elemzés keretében a kiesebb eltéréseket is jelzi a vezetés felé. A kontrolling rendszer előnye, hogy javítja a döntéshozók tisztánlátását, valamint gyorsabb visszacsatolást eredményez a 48

vezetői döntések után. A jól működő kontrolling rendszer alapja a korszerű informatika, amely az adatok gyűjtését és elszámolását, elemzését végzi. Érdemes szervezeti egységeket és költséghelyeket kialakítani, amely a tervezés és az elszámolás alapjait jelenti. A Zala Megyei Kórház 312 db költséghelyet alakított ki és a kontrolling elszámolás havi szinten göngyölített formában jelenik meg. A legfontosabb költségviselők a Zala Megyei Kórház esetében: – orvosi, – ápolási, – műtéti, – szakrendelési, – diagnosztikai területek. A kontrolling rendszer az eredményeket vizsgálja, amely fedezetet formájában jelenik meg. A fedezet az árbevételek és a költségek különbözete. Az eredményeket intenzitási viszonyszámok segítségével homogén betegségcsoportokra (HBCS-re) és betegség csoportokra (BNO-ra) is számíthatjuk. Eredményes kontrolling rendszert érdekeltségi rendszer kiépítésével célszerű üzemeltetni. A korszerű vezetés irányítás modellek alapja a motiváció feltérképezése és kialakítása. Ha az előirányzott kontrolling tervet szuficittel teljesíti a költséghely, a munkavállalók anyagi elismerésben részesülhetnek, amelyet a többletfinanszírozási forrásból finanszírozhat az intézmény. Az eredmény a stabil intézeti gazdálkodás és az ingadozó, de folyamatos pozitív üzemgazdasági és pénzügyi eredmény. 2004-ben a Zala Megyei Kórház 359 millió forint szuficittel zárta éves gazdálkodását. A kontrolling rendszer a gazdasági infokommunikáció részét képezi, a vezetésnek egészségügyi mikro, mezo valamint makro szinten is ismerni kell az egészségügyi stratégiai tervezés eredményét. Az infokommunkikáció jelentősége, az abban rejlő lehetőségek Az egészségügyi piacon is érvényesül, hogy „nincs ingyen ebéd”, ha bármely szereplő megtakarítást akar elérni, akkor erőforrásokat kell elkülöníteni az informatikai fejlesztésekre. A Zala Megyei Kórház az alábbi informatikai hátteret valósította meg, amely a gazdasági infokommunikációt szolgálja ki. Az intézet telephelyei mikrohullámú rendszerekkel vannak összekötve. (Pózva 5,5 km, a Nővérszálló 300 m a központi telephelytől) Hálózat: Novell hálózati operációs rendszer (Zalaegerszeg, Pózva) Windows hálózati operációs rendszer (Nővérszálló - 10 gép) 11 szerver:

Központi telephely: 8 szerver Pózva: 2 szerver Nővérszálló: 1 szerver

Hálózatba szervezett számítógépek száma: 450 gép Ebből: - gyógyító szakterület: 300 gép - műszaki-gazdasági szakterület: 90 gép - önálló Internet: 60 gép Színes 17” monitor: 90 %-ban, Lézernyomtatók aránya: 80 % Rendszerek: – Gyógyító: MedWorkS, LabWorkS homogén integrált rendszer 49

– Gazdasági: CompuTrend gazdasági és gazdálkodási rendszer – Controlling: KVIK – Bér és munkaerő: VT-Soft és OrgWare

2. ábra: a Labworks szoftver működés közben Egy társadalom és gazdaság fejlődésének a feltétele a jól működő egészségügyi (és oktatási) rendszer. Az egészségügy nem gátja, hanem motorja lehet a gazdaság fejlődésének egy piacgazdaságban. A biztosítottak járulékfizetésének a nyomon követésében és az igénybevett ellátások naplózásában, elszámolásában egy egységes egészségügyi és finanszírozási rendszer elengedhetetlen szerepet játszhat. Az adatvédelmi törvény tekintetében egészségügyi adataink különleges adatnak minősülnek, amelyek kiemelt védelmet igényelnek. A biometrikus azonosító eszközöknek alkalmazási felületet biztosít az egészségügy és finanszírozási rendszere. Az azonosításnak és az adatvédelemnek itt fontos szerep jut. Egy tévedésnek szélsőséges esetben ember áldozata is lehet. Fontos, hogy az orvos megfelelő információval rendelkezzen a beteg megfelelő ellátásához, gyógyításához és a legnagyobb esélyt biztosítsa a felépüléshez. Az azonosítás két szempontból is nagyon lényeges. Egy orvosi beavatkozás két dolgot jelent: egyszer egy egészségügyi beavatkozást, és egyszer egy finanszírozási eseményt, amelynek költségeit a magánszemélynek vagy a társadalombiztosításnak, biztosító társaságnak kell állnia. Költségvetésünk legnagyobb pénznyelője a társadalombiztosítás, a deficit 50% körül van már évek óta és pozitív irányú változást, csak az elmúlt évben figyelhettünk meg a megszorító intézkedések hatásaként. A források nem megfelelő allokációja emberi életeket követelhet az egészségügyben. Sajnos, technikailag sokkal több minden megengedhető lenne az egészségügyben, mint amely finanszírozható, és ez az olló egyre szélesebbre nyílik. Az egyes egészségügyi ellátások és finanszírozásának közvetlen összekapcsolásával az áttekinthetőség és a tervezhetőség jobb lehetőségét teremthetjük meg az egészségügyben. Egy társadalomnak hosszú távon biztosítani kell, hogy a kiadási és a bevételi oldala egyensúlyban legyen. Ha költségeink, kiadásaink tartósan meghaladják bevételünket, rendszerünk instabillá és finanszírozhatatlanná válhat. Nem elégséges a költség és a kiadási oldal összegszerű ismerete. Hadat kell üzenni a láthatatlan költségeknek, ismerni kell a pontos helyét a költségeknek, hogy minimalizálhassuk őket. Az egységes információs rendszer az egészségügyben egy kiépített azonosító rendszerrel az egységes tervezés és kontrolling alapja lehet. A hatékony tervezés érdekében szükségünk van naprakész, precíz adatokra. Az azonosító rendszer szerepét az intelligens chipkártya rendszerek és a biometrikus azonosító 50

rendszerek teremthetik meg. A biometrikus rendszerek előnye a precizitás, és hogy – a kártyákkal szemben – nem igényelnek kibocsátási költséget. Az egységes egészségügyi rendszer az azonosítóeszközök bevezetése mellett jogszabályváltozást kíván. Adatvédelmi törvényeink sok esetben gátat szabnak az új elképzeléseknek. Jelenleg a biometrikus azonosító eszközök bevezetése az összes érintett beleegyezésével történhet. A jogszabályok megváltoztatásánál a közérdeket és a gazdasági hatékonyságot kell elsődlegesen szem előtt tartani. Az egységesített információs rendszerrel az elemzések és az adatbányászat (Data Mining) egyre nagyobb eredményességgel működtethetők, amely hasznos információt szolgáltathat az egészségügyi intézmények vezetőinek és a politikai döntéshozóknak. A legeredményesebb működtetést az orvos és az érintett személyek (biztosított) adatainak együttes kezelése és feldolgozása eredményezné a gyakorlatban. Kössük össze a beteggel az orvosi beavatkozásokat, amelyek egyben finanszírozási információt is jelentenek. Az egészségügyi és finanszírozási adatok egységes tárolásával a betegutak jobban nyomon követhetővé válnának, amely az Evidence Based Medicine (Bizonyítékokon alapuló Orvoslás) alapját képezhetik. Az adatok hatékonyabb feldolgozásával, amely az egységes nyilvántartásból ered, egy komplex tapasztalati alapon működő tanácsadó rendszer alapjait lehetne megteremteni. Az Evidence Based Medicine és a leggazdaságosabb, legeredményesebb betegutak (orvos protokollok) megtalálása az emberek gyógyulási esélyeit és a gazdaságos működést növelik. Az esetlegesen létrehozandó „ORSZÁGOS EGÉSZSÉGÜGYI FINANSZÍROZÁSI INFORMATIKAI” hálózathoz az érintettek biometrikus azonosítás segítségével kapcsolódhatnának, garantálva a megbízható infokommunikációtt. A nagyméretű beruházás állami támogatásból és Uniós pályázati forrásból valósulhatna meg. A gazdaságosság növelésének irányába hat, hogy egy országos szintű beruházás estén korrekt közbeszerzési pályázattal csökkenthetők lennének a beszerzési költségek. A finanszírozás forráshiányán Puplic Private Partnership (PPP = a magán és közszféra összefonódása) segítségével lehetne enyhíteni, megbízható üzleti partnereket találva. A PPP és az outsourcing alkalmazásának szükséges előfeltétele a kölcsönös garanciarendszer és a jogi háttérszabályozás megteremtése. A kölcsönös garanciákkal csökkenthető az egészségügyi befektetéseknél a bizonytalanság, amely az invesztálók hozamelvárásait csökkenti, vagyis csökkenne a PPP igénybevételének a költsége. A csökkenő árak a hatékonyságot és a megvalósíthatóságot jelenthetik a forrásigényes egészségügyi beruházásoknál. Természetesen az információs forradalom a biztosítottakon és az egészségügyi személyzeten túl megjelenik az egész társadalomban. Az összes háziorvosi rendelő, mentőautó és sürgősségi betegellátó intézmény, a biztosítottak otthoni számítógépe, gyógyszertárak, gyógyfürdők, kórházak, biztosítási pénztárak stb. számítógépei csatlakozhatnának „ORSZÁGOS EGÉSZSÉGÜGYI FINANSZÍROZÁSI INFORMATIKAI” hálózathoz. A biometrikus azonosítás mellett az adatok nagy része regionális szintű központi rendszerekben kerülhetne rögzítésre. A regionalitás előnye a részleges bevezethetőség, a kiépítés kiadásai nem egyszerre jelentkeznek. Természetesen a regionális rendszerek működését egy központnak kellene koordinálni és felügyelni, biztosítva az átjárhatóságot az egyes alközpontok között. Az egyes egészségügyi finanszírozási alágazatok összekapcsolásával az egyes ellátások jobban tervezhetőbbé vállnak. Az elszámolás egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyebbé válhat. A kórház, gyógyszertár, gyógyászati segédeszköz rendelő egység, háziorvos, gyorsabban hozzájuthatna a társadalombiztosítás által finanszírozott térítésekhez. Egészségügyi finanszírozási rendszerünk ellenőrizhetőbbé és jobban kontrollálhatóvá válna, csökkentve a visszaéléseket és az adatmanipulációt. Az egészségügyi költségek csökkentése, és az optimális színtű, pazarlás nélküli forrásfelhasználás csak egy szigorú finanszírozási rendszer és egy jól működő önkontroll mellett lehet megvalósítható.

51

Gazdasági és célszerűségi megfontolásokból kiindulva egy Országos Egészségügyi és Finanszírozási Informatikai Központ és Hálózat létrehozása lenne célszerű, regionalizált alközpontokkal. Az adatokhoz való hozzáférést és a jogosultságokat biometrikus azonosítási rendszer biztosítaná. Az országos hálózat folyamatosan kerülne kiépítésre. Az egészségügyi életút archívum, a gyógyítás és a finanszírozás közvetlen összekapcsolásával az egészségügy és az egészségbiztosítás hatásfoka egyaránt javulhatna. A biztosított magánszemélyek otthoni számítógépük segítségével is kapcsolódhatnának a rendszerhez, ha megfelelő azonosító eszközzel rendelkeznek (például: ujjlenyomat olvasó készülék). Digitális aláírás és tűzfal is védelmezhetné a felhasználókat az illetéktelen hozzáférések ellen. A rendszer további gazdaságossága, hogy a leletek és a diagnosztizált eredmények az érintettekhez közvetlenül eljutnának. Csökkenteni lehetne a többször elvégzett indokolatlan vizsgálatok számát. Jelenleg egészségügyi rendszerünkben az információhiányból kifolyólag egy vizsgálatot többször is elvégezhetnek, ha a kezelés több egészségügyi intézményt és kezelőorvost érint.

3. ábra: Biometrikus azonosítás (ujjlenyomat)

52

Országgyűlés

Kormány

Egészségügyi Minisztérium

Pénzügyminisztérium

ORSZÁGOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS FIQAQSZÍROZÁSI IQFORMATIKAI KÖZPOQT

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

REGIOQÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS FIQAQSZÍROZÁSI IQFORMATIKAI KÖZPOQTOK

Regionális Egészségbiztosítási Pénztárak

Biztosítottak

Egészségügyi intézmények

Egészségügyi és szociális intézmények

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatóságok

Közforgalmú gyógyszertárak

Gyse/Gyógyfürdő szolgáltatók

BIOMETRIKUS AZOQOSÍTÓ ESZKÖZÖK

BIZTOSÍTOTTAK ÉS MAGÁQSZEMÉLYEK

4. ábra: Egészségfinanszírozási infokommunikációs modell Adatvédelem, adatbiztonság, biometrikus azonosítás A biometrikus azonosítóeszközök legnagyobb előnye az egyéb azonosító eszközökkel szemben, hogy kibocsátásuk gazdaságosabb. Például nincs szükség 10.000.000 kártya kibocsátására és perszonalizációjára. Nagyobb biztonságot jelent a biometrikus azonosítás, mert az azonosító kártyát bármikor elveszthetjük és visszaélhetnek vele, biometrikus azonosítóeszközökkel ilyen nem fordulhat elő. A legnépszerűbb biometrikus azonosító módszerek: – ujjlenyomat azonosítás, – kézgeometria, – hang alapú azonosítás, – retinaazonosítás, 53

– íriszazonosítás, – arc felismerés, – aláírás ellenőrzés, – DNS azonosítás. Az azonosításnál figyelmet kell fordítani az adatbiztonságra és az esetleges visszaélések csökkentésére. Az adatvédelem kiadásait érdemes összemérni az adatvédelem hatékonyságával. Ha az adatvédelem szintje az elvárt adatbiztonsági szint alatt marad, akkor pótlólagos beruházás szükséges, amely a biztonsági rést megszünteti. A biztonsági résen keresztül a rendszert támadások érhetik, amely adatvesztéssel és károkozással járhat. Az elvárt (rögzített) biztonsági szint elérése fontos az egészségügyben, mert az adatok többsége különleges adatnak minősül, amely fokozott védelmet igényel. Az egységes infokommunikációs hálózat biometrikus azonosítóeszközökkel kombinálva növeli a biztonsági szintet és az átláthatóságot. A rendszer fenntartása többlet finanszírozási forrást igényel, amelyet a gazdaságosabb működés tud kompenzálni. A biztonsági eszközökre fordított kiadások határhaszna csökkenő, amelyet sárga vonal konkáv csökkenő meredeksége is jelez. Összegzés Tervezett gazdasági infokommunikáció nélkül hazánk egészségügye nem tud megfelelni a globális kihívásoknak. Költségeink tovább emelkednek, amelyet a költségvetésnek kell finanszíroznia. A költségvetés növekvő hiánya gazdasági rendszerünk stabilitását veszélyezteti, amelynek következményeként az euró bevezetése még távolabbi időpontra tolódik. Országunk minden lépésének és eredményének van információtartalma a külföldi és európai befektetők felé, ha ez a bizalom megrendül, akkor Magyarország elveszíti a rendszerváltás összes gazdasági előnyét és tartósan leszakadhat Európától gazdaságilag. Cél olyan társadalom kiépítése, amelyben az egészségügy a gazdaság növekedést szolgálja. Stabil gazdasági növekedés mellett egy társadalom fokozottabb szociális biztonságot tud teremteni állampolgárai számára. Tudatos fejlesztési politikával juthatunk el a jóléti társadalom szintjére, amelynek részét képezi a tervezett gazdasági infokommunikáció. Irodalomjegyzék

1. Az infokommunikáció szerepe a mai társadalomban, Interjú Prof. Dr. med. Naszlady Attilával, a MIE2002 Kongresszus elnökével IME I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2002. SZEPTEMBER 2. Költséghatékonyság növelés információs technológiákkal: Kardiológiai példák, Dr. Kozmann György, Veszprémi Egyetem, Veszprém és MTA MFA, Budapest IME I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2002. JÚNIUS 3. Infokommunikációs és globális technológiák az egészségügyi informatikában, Dévényi Dömötör, ISH Kft. IME I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2002. JÚNIUS 4. Ezredfordulói informatikai kihívások egy megyei kórházban, Miklovicz Zoltán, Fejér Megyei Szent György Kórház IME I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2002. JÚNIUS 5. A kocka el van vetve Javaslat az intézményi információrendszer, a szervezeti felépítés és a funkcionalitás kapcsolatát ábrázoló átlátható modellre, Dr. Balkányi László, Barna Péter, Fogarassy Károly, Lukács András, Molnár László, Dr. Valovics István IME I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2002. SZEPTEMBER

54

6. A követelményspecifikáció szerepe az informatikai projektekben, Dr. Surján György, Dr. Szabó János, Országos Vérellátó Szolgálat IME I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2002. OKTÓBER 7. Az információgazda(g)ság buktatói, avagy még mennyit áldoz(z)unk a biztonság oltárán, Dr. Kürti Sándor, KüRT Rt. IME I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2002. OKTÓBER 8. Középtávú Egészségügyi Telematikai Stratégia Ágazati stratégiai elképzelések, Dr. Bordás István, GYÓGYINFOK IME I. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2002. NOVEMBER 9. Önerős lehetőségekkel végrehajtott minőségi váltás egy nagy kórház informatikai rendszerében, Dr. Skaliczky Zoltán, Petz Aladár megyei Kórház IME I. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2002. NOVEMBER 10. Az informatika megváltozott szerepe az egészségügyi intézményeknél, Kovács Géza, Synergon Informatika Rt. IME II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2003. MÁJUS 11. Globális technológiák az egészségügyi informatikában, Uri Katalin, SAP Hungary Kft. IME II. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2003. JÚNIUS 12. Gondolatok az egészségügyi informatika fejlesztéséről, Dr. Kozmann György, Veszprémi Egyetem és MTA MFA Szakolczai Krisztina, MTA MFA IME II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2003. SZEPTEMBER 13. Biztonságban vannak a betegadatok az informatikai rendszerekben és a világhálón? Baross Szabolcs, Qualiprod Kft., Balog Géza, IT-IQ Informatikai Bt. IME III. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2004. NOVEMBER 14. Egészségügyi reform, kihívások – Infokommunikáció nélkül nem megy, IV. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferencia beszámoló IME V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2006. MÁJUS 15. Az egészségügyi informatikai rendszerek szürke eminenciásai, Dr. Harangi János, Várkonyi László International Business Machines Corporation Magyarországi Kft. IME IV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2005. OKTÓBER

55

dr. HOFER MÁRIA főiskolai docens, Harsányi János Főiskola, Budapeset megbízott egyetemi oktató, Széchenyi István Egyetem MMT, Győr PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem MTDI, Győr

Miért nem luxus a drága biofogyasztás? Bevezetés Az egészséges életmód és a fenntartható fejlődés iránt egyre fokozódó igény jegyében világszerte, de különösen Európában egyre nagyobb jelentőségűvé vált a bio/öko/organikus gazdálkodás térhódítása. Ezzel szemben Magyarország teljes mezőgazdasági területének csak kb. 3 %-án folyik biogazdálkodás a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft ellenőrzésével. A 2006. évi statisztikák szerint az EU 27 tagállamának összterületén belül 3,6 %-on folytatnak biogazdálkodást, a tagállamok közül Ausztria vezet 14,1%-kal, hazánk pedig csak 16. a rangsorban. [FIBL Survey, 2007] Magyarország pozíciója – a biogazdálkodás és a biofogyasztás terén egyaránt - rendkívül szerény, és az utóbbi években a növekedés üteme is lelassult, sőt visszaesett, - annak ellenére, hogy a biogazdálkodás már az 1980-as években elkezdődött, és a magyar biotermékek szigorú minősítési rendszerét az Európai Unió is elismeri. Az egészséges hazai termékeink több, mint 80 %-a pedig – magas áron - az EU piacaira kerül.

140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000

6 20 0

5 20 0

4 20 0

3 20 0

2 20 0

1 20 0

0 20 0

9 19 9

8

0

19 9

Biogazdálkodás területe (ha)

BIOGAZDÁLKODÁS TERÜLETÉNEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON

6. ábra: A biogazdálkodás területének alakulása Magyarországon Forrás: Roszik Péter és szerzőtársai [2007] Biokontroll Hungária Kht. 2006. éves jelentése

A biotermékek árának alakulása Magyarországon A Széchenyi István Egyetem Marketing és Menedzsment Tanszék és a Multidiszciplináris Doktori Iskola keretében indult kutatómunka a hazai biofogyasztási szokások és értékrend feltárására irányult. A biofogyasztást befolyásoló tényezők kutatására szolgáló kérdőíves felmérés 2005. decemberben kezdődött, - összesen 275 egyetemi és főiskolai hallgató megkérdezésével. A felmérés 2006-ban nagyrészt a felnőtt lakosság körében folytatódott, összesen 571 fős mintán. A felmérések alapján kirajzolódtak a ma még alacsony hazai 56

biofogyasztás okai, a növekedés főbb akadályozó tényezői, de egyben a jövőbeni fogyasztás motiváló tényezői is. A kutatás megerősítette az ár és a jövedelem nagyon fontos szerepét a hazai biofogyasztás alakulásában, sőt az ökogazdálkodás területi részarányának 2010. évre tervezett növekedésében legfontosabb tényezőként szerepelt – kiemelkedően magas említési gyakorisággal. A 2010. ÉVRE TERVEZETT NÖVEKEDÉS SZÜKSÉGES FELTÉTELEI 2006. évi felmérés 571 fő Szavazatok száma (1 = a legfontosabb) 0

100

200

300

400

A lakosság tájékoztatása reklám okkal Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás Több term ék, szélesebb term ékválaszték Jelentős árcsökkenés Értékesítési hálózat bővítése Ellátás és utánpótlás folyam atossága Bioterm ékek gyerm ekintézm ényekben Egyéb feltételek

2. ábra: A biogazdálkodás 2010.évi 10 %-os területi részarányához szükséges változások Forrás: Saját kérdőíves felmérés feldolgozása [2006.]

Roszík Péter a Biokontroll Hungária ügyvezetője szerint „ a világpiacon a biotermékek 30-35 %-kal drágábbak a többi árunál, itthon viszont valóban irreálisan magas árat kérnek értük.” [Kulcsár Hajnal, 2007] A szakember állítása számokkal is igazolható, ha a biotermékek min.max. árait összehasonlítjuk a budapesti Fehérvári úti piac bruttó fogyasztói áraival. A táblázatból látható, hogy a biotermékeknek még a minimum árszintje is csak 3 terméknél alacsonyabb a világpiaci 30-35 %-os felárnál, az összes többi termék min. ára ennél jóval magasabb, sőt előfordulnak kétszeres árak is. A max. ár pedig legalább 2–3-szorosa a fogyasztói áraknak. 1. táblázat: Ökopiaci árak alakulása a Budapest Fehérvári úti piac áraihoz viszonyítva Zöldség, gyümölcs Burgonya Sárgarépa PetrezselyemZeller Cékla Fejes saláta Fejes káposzta Kelkáposzta Vöröshagyma Fokhagyma Alma

Index % Min. Max. 204% 612% 179% 238% 181% 301% 81% 202% 101% 202% 188% 313% 149% 357% 141% 262% 203% 338% 186% 215% 112% 373%

Saját szerkesztés a http:/www.edenkert.hu/cikkek/piac/piaci-arak-2008-04-10 és http:/www.biokultura.org/biokereskedelem/biopiac.htm min. - max. árjegyzékek alapján

57

Adatsor1

ÖKOPIACI ÁRAK - 2008. március 22.

Adatsor2 700% 600% 500% 400% 300% 200% 100%

S1 A lm a

C ék F ej la es s F al ej át es a ká po sz ta K el ká po sz V ör ta ös ha gy m a F ok h ag ym a

Z el le r

B ur go n ya S ár ga P ré et pa re zs el ye m -

0%

3. ábra: Az ökopiaci árak alakulása a Bp. Fehérvári u. piaci árakhoz viszonyítva Saját szerkesztés a http:/www.edenkert.hu/cikkek/piac/piaci-arak-2008-04-10 és http:/www.biokultura.org/biokereskedelem/biopiac.htm min. - max. árjegyzékek alapján

Az egyes biogyümölcs és -zöldségek felárának sávját szemléletesen mutatja az 1. sz. táblázat alapján készült 3. sz. ábra is, amely szerint kétségtelen az irreálisan magas árkülönbség, a valóságban ennek ellenére - még ilyen drága áron is - gyorsan eladhatók a biotermékek, vagyis úgy tűnik, hogy a termék fogyasztóinál NEM az árérzékenység dominál! – akkor talán LUXUSFOGYASZTÁS-ról lenne szó??? A győri Széchenyi István Egyetem és a budapesti Harsányi János Főiskola másod- és harmadéves hallgatóinak körében 2005. decemberben indult kérdőíves felmérés egyik kérdése éppen az árrugalmasságra, az árak és a jövedelem színvonal hatására kereste a választ, termékenként és fogyasztói csoportonként is - vizsgálta a fogyasztók árelfogadási hajlandóságát. A kérdőív kitöltését rövid tájékoztatás előzte meg a felmérés gazdasági és társadalmi céljairól és téma gyakorlati jelentőségéről, majd a hallgatók a kérdőív kitöltése során – az egyes kérdésekhez – megfogalmazták véleményüket, javaslataikat is. A felmérés első szakasza 2005. decemberben 275 hallgató interaktív közreműködésével fejeződött be, melynek eredményeként az áralakulás fogyasztásra gyakorolt hatását, a biotermékek magasabb árszínvonalának még elfogadható határát – termékcsoportonkénti bontásban - a 4. sz. ábra szemlélteti. Az árak hatása - hányszoros áron térne át biofogyasztásra? Cs ak azonos áron

200 2-4-s zeres áron

180 Szavazarokszáma: 275

5-7-s zeres áron

160

8-10-s zeres áron i s

140 120 100 80 60 40 20 0 Gyümölcs

Zöldség

Pékáru

Húsf élék

Tej, tojás, tejtermék

4. ábra: Az árak hatása [2005] a biofogyasztás alakulására Forrás: Saját kérdőíves felmérés feldolgozása [2005. december]

58

Meglepő módon a 2005. évben megkérdezett – önálló keresettel még nem rendelkező egyetemi és főiskolai hallgatók árelfogadási hajlandósága feltűnően magas volt, és bár akkor még irreálisnak tűnt a 2-4-szeres felár elfogadásának kiemelkedően magas említési száma, de még ennél magasabb ár is elfogadható volt. A hallgatók kritikai észrevételei között – pld. az árakra vonatkozóan – szerepelt ugyan az irreális skálabeosztás, és mivel valóban irreálisnak látszott a magas árelfogadási hajlandóság, - a kérdőív átdolgozásra került. A 2006. évi felmérés már az átdolgozott kérdőív alapján, szélesebb lakossági és hallgatói körben – lényegesen kisebb felárakkal - folytatódott, melyet a válaszadási eredmények igazoltak is. Kiemelkedően magas elfogadási készség csak a + 20 - + 80 %-os felárakra volt, de elég sokan voltak, akik nem is tudták értékelni a biotermékek valódi értékét és az egészséges élelmiszerek minőségi különbségét, így csak azonos vagy akciós áron lennének hajlandók az áttérésre. A 2-3-szoros áron vásárlók száma viszont olyan kevés, hogy szinte elhanyagolható.

AZ ÁRAK HATÁSA Szavazarok száma: 571 fő

hányszoros áron térne át biofogyasztásra? Semmi-képpen

350

Akciós áron Azonos áron

300

1,2 - 1,8-szoros áron 2-3-szoros áron is

250 200 150 100 50 0 Gyümölcs

Zöldség

Pékáru

Húsfélék

Tej, tojás, tejtermék

Bioméz

5. ábra: Az árak hatása [2006] a biofogyasztás alakulására Forrás: Saját kérdőíves felmérés feldolgozása [2006]

A kutatás fáziseredményei alapján levont következtetések további kérdésekre hívták fel a figyelmet, melyeknek komoly szerepe lehet az alacsony hazai fogyasztás okainak vizsgálatában. Miért fogyaszt(ana) a lakosság bioélelmiszereket Magyarországon? A TERMÉK szerkezetéből kiindulva - mivel az élelmiszerek általában alapvető létszükségleti cikkek - érthető a fogyasztásuk, hiszen - főleg – a funkcionális igények kielégítésére szolgálnak, - mégpedig a Maslow-féle szükségleti hierarchia legalsó – fiziológiai szükségletek - szintjén. Az élelmiszerek esetében tulajdonképpen ez a termék kemény magja, amivel megfelel alapvető szükségletkielégítő funkciójának. A biotermékek viszont - éppen a bio/öko/organikus tulajdonságuknál fogva - piacra lépésükkel egy összetéveszthetetlenül új (innovatív) pozíciót és kommunikálható termékkülönbözőséget is megtestesítenek, melyet a fogyasztók többletként fognak értékelni, - a hivatalos tanúsító szervek (hazánkban a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. (Hu-Öko001) és Ökogarancia Hungária Kft. (Hu-Öko002) minősítése alapján.

59

Mivel a termék összetéveszthetetlen különbözősége nem egy látható tulajdonság, ezért a fogyasztók számára a garanciát az alábbi formai követelmények feltüntetése biztosítja: •

„Öko” vagy „bio” szó - a termék megnevezése előtt,

•

„Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó” kifejezés,

•

Az összes alkotórész feltűntetése, - a nem 100%-os biotermékek esetén: o csillaggal jelölve az ellenőrzött alkotórészeket, és o nincs csillag a nem-bio alkotórészek mellett,

•

A terméken szerepel az ellenőrző szerv neve, kódszáma és logója.

A fenti megkülönböztető tulajdonságukkal viszont a bioélelmiszerek – a fiziológiai igények kielégítése mellett – már további funkciók, - a Maslow-féle szükségleti hierarchia következő szintjéhez tartozó (biztonsági) igények - kielégítésére is alkalmasak. Társadalmi-gazdasági fejlettségünk jelenlegi szintjén élelmiszerfogyasztásunk célja már valóban nem csak kizárólag a funkcionális - fiziológiai - szükségletek kielégítése, hanem egyre inkább megfigyelhető a hedonizmus és a Maslow-féle szükségleti hierarchia még magasabb szintjeihez tartozó igények térhódítása is. Ennek következtében arányaiban megváltozik a termék szerkezete, vagyis az alaphaszon (kemény mag) mellett megnő a szakirodalom szerinti „szimbolikus haszon” szerepe, - a biotermékek éhség csillapító hatása mellett az egészséges táplálkozás, a betegségek megelőzése, és az egészségügyi prevenció kerül előtérbe. [Törőcsik Mária – Varsányi Judit 1998, 78. oldal] A bioélelmiszerek lényege ugyanis éppen az a „többlet”, amivel egészségesebbek, vagyis az élelmiszerbiztonság az, ami megkülönbözteti őket a vegyszerekkel előállított és génmanipulált termékektől. Ez a „többlet” konkrétan a biotermékek esetében éppen azoknak az egészségre káros anyagoknak a hiánya, mint a műtrágya és a permetezőszerek vegyszertartalma, állatok esetében az antibiotikumok, vagy a - közelben levő ipari üzemek - levegő- és vízszennyezettsége, amelyek az emberi szervezetben felhalmozódva olyan súlyos betegségek kialakulásához vezethetnek, melyek hazánkban - még nemzetközi összehasonlításban is vezető halálokok. A széles körben folytatott kérdőíves felmérés konkrét válaszokat adott a biofogyasztás motiváló tényezőire. Az alábbi 6. sz. ábrán láthatók a fogyasztás okai, indokai és azok a befolyásoló vagy ösztönző hatások, amelyek szerint a legfontosabb motiváló tényezők éppen az egészségvédelem BIOFOGYASZTÁSI ATITŰD VIZSGÁLATA 2006. évi felmérés 571 fős mintán Szavazati gyakoris ág ponts zorzata 0

500

1000

1500

2000

2500

Betegs ég m iatt - orvos i javas latra Egés zs éges életm ód -diétás étrend, fogyókúra Élelm is zerbiztons ág-m agyar term ékek preferálás a Saját term elés ű zölds ég-gyüm ölcs -hús -tej fogyas ztás a Gyerm ek a cs aládban - bébiételek, italok vás árlás a Barátok, m unkatárs ak, s porttárs ak s zem élyes példája Reklámok, újs ágok, is m eretterjes ztő előadás ok hatás a Értékes ítés i ügynökök, kós tolóval ös s zekötött rendezvények Lakóhelyem en s zéles körben elis mert gazdas ági tev. Egyebek

6. ábra: A biofogyasztás motiváló tényezői Forrás: Saját kérdőíves felmérés feldolgozása [2006]

60

3000

3500

a betegségek gyógyítása, az élelmiszerbiztonság, az önmegvalósítás - vagyis a Maslow piramis felsőbb 2.-5. szintjén lévő szükségletek kielégítése: 1) Mindenek előtt áll a gyermek érdeke a családban – a bébiételek és -italok fogyasztásával (a válaszadók jelentős része még gyermekvállalás előtt áll, vagy már van is kisgyermek, unoka a családban) 2) Betegség gyógyítása céljából, - orvosi javaslatra (a személyes adatok között szerepelt, hogy hány beteg van a családban és a havi gyógyszerkiadás nagyságrendje is), 3) Egészséges életmód, diétás étrend, fogyókúra - preventív jelleggel, 4) Saját termelésű zöldség-gyümölcs vagy állati termékek fogyasztása (egészségügyi és gazdasági megfontolásból egyaránt fontos szempont), 5) Élelmiszerbiztonság és a magyar termékek preferálása. Annak ellenére, hogy élelmiszerfogyasztásunk elsődleges célja az „alaphaszon”, vagyis a funkcionális fogyasztás, a válaszok között nem is szerepelt a fiziológiai szükséglet kielégítése. Következésképpen megállapítható, hogy a biotermékek fogyasztásában alapvetően más - inkább érzelmi tapasztalatokon, tudáson, ismereteken, stb. alapuló – emocionális szempont dominál, szemben a hagyományos élelmiszerek - érthető – funkcionális fogyasztásával! A biotermékek fogyasztása tehát nem magától értetődő, - a szakirodalom szerint ún. „ÉRTHETETLEN”, vagyis SZIMBÓLIKUS FOGYASZTÁS, amelyben a funkcionális alaphoz képest lényegesen magasabb a szimbólumtartalom aránya. „A termék érzelmeket vált ki a fogyasztójából…”, „Önmagára vonatkozó személyes indítékok és történetek teszi érthetővé a termék fogyasztását.”

[Törőcsik Mária – Varsányi Judit 1998, 68. oldal] A biofogyasztás emocionális, érzelmi indíttatású motiváló tényezői lehetnek például: •

A saját magunk és családunk védelme, biztonságérzetünk megerősítése: o védelem a vegyszerek káros hatásaival szemben, o egészséges táplálkozás az egészséges életmód jegyében, o egészségügyi prevenció, a betegségektől való félelem miatt a megelőzés érdekében.

•

Önmegnyugtatás, vagy a reálisnak tűnő aggodalom csökkentése: o a csecsemők érdekében tett óvintézkedések a káros környezeti hatások ellen, o a remény és az esély a már kialakult betegségek gyógyításában, o a garancia a gyakori élelmiszerbiztonsági problémákkal szemben.

Biofogyasztás és az emberi egészség A szakirodalomban - többek között - Dési Illés Prof. Dr. med. habil. Dr. techn egyetemi tanár foglalkozik a Szegedi Egyetemen a biofogyasztás és az emberi egészség kapcsolatával ill. oktatásával. Környezetegészségtan c. könyvében leírtak szerint az emberi egészséget: •

az élelmiszerek köre,

61

•

a termesztés módja,

•

a feldolgozás technológiája,

•

az adalékanyagok alkalmazása és

•

a fogyasztás módja számtalan tényezőn keresztül befolyásolja.

Az egészséget biztosító négy legfontosabb tényező (öröklés, magatartás, egészségügyi ellátás, környezeti állapot) összhatásának csak 50 %-a személyfüggő, a másik 50 % a külső környezettől függ. Eredményességét tekintve pedig az egészségügyi ellátás csak mintegy 10 %, a sértetlen környezet szerepe viszont kb. 40 %. Környezetünk épsége tehát alapvető érdekünk, mert „A betegség az egyén válasza a környezet hatásaira, a betegségek alakulása, struktúrája jellemző az általános környezeti állapotokra (pl. a fejlett országokban a szív-, keringési és daganatos, a fej lődőkben a fertőző betegségek vannak többségben).” „Különböző környezeti kórokok hatására ugyanaz a kórfolyamat alakulhat ki, viszont egy kórok többféle betegség létrejöttében is lehet résztényező.” [Dési Illés, 2002. 15.-17. oldal] „…a magyar népesség egészségi állapota az 1960-as évek közepétől kezdve … romlott; nőtt az idő előtti halálozások száma, és … csökkent a születéskor várható élettartam, amely az előző évtizedekben folyamatosan növekedett.” [Dési Illés, 2002. 24. oldal] A főbb halálokok között pedig éppen a fent említett szív-, keringési és daganatos betegségek drasztikus növekedése látható a 2. sz. táblázaton. 2. táblázat: 10.000 lakosra jutó halálozás főbb haláloki csoportok szerint Haláloki csoportok

1970

1980

1990

1999

Daganatok

21,9

26,1

30,1

34,0

Keringési betegségek

62,2

71,8

73,7

72,8

Légúti betegségek

5,7

9,4

6,4

6,2

Összesen:

116,3 135,7 140,5 142,2

Forrás: Dési Illés (Szerk.: 2002) Környezetegészségtan 30. oldal

Ezzel a tendenciával párhuzamosan kezdődött a nagyüzemi intenzív mezőgazdaság térhódítása, az iparszerű kényszer alkalmazása - a terméshozamok növelése céljából. A növényvédelem terén az 50-es évektől háttérbe szorultak a korábban alkalmazott természetes módszerek (pld. a vetésforgó, kapálás, stb.), a vegyszerek egészségkárosító hatása pedig csak évek múlva derült ki. (Pld. a DDT felezési ideje 15-20 év, a bomlása a levegőben és a talaj felszínén gyors, - a talaj mélyén viszont nem is bomlik.) 1968-évi betiltása Magyarországon az első betiltás volt a világon, és kb. 2 tucat hatóanyagot jelentett, köztük a Dieldrint, amely még 3 évvel ezelőtt is megtalálható volt 1,2 m mélyen a talajban, és az ökotoxikológiai vizsgálatok kimutatták az olajtök magvában (Peponen botrány). [Darvas Béla, 2008.] Magyarországon az 1950-es években kezdődött a peszticidfelhasználás évi 10.000 tonna klórozott szénhidrogén hatóanyagú peszticidkészítménnyel, a folyamatos növekedés 19751985 között érte el a csúcsot, - kb. 400 hatóanyag alkalmazásával mintegy 4 x 400 készítményhez - több, mint 60.000 tonna - főleg szervesfoszfát- és karbamát – készítményekből. Ezt követően a felhasználás folyamatosan csökkent 1992-ben 26.000 62

tonnára, 1995-ben 15.000 tonnára. 1985-ben viszont Magyarország a peszticideket legintenzívebben kijuttató országok közé tartozott 5 kg/hektáronkénti aktív hatóanyag alkalmazásával, ami később 3 kg/hektárra csökkent. [Dési Illés, 2002.] A bioakkumulációra alkalmas vegyületek raktározódnak az emberi szervezetben, a zsírszövetekben, mirigyekben, stb, és egészségre ártalmas hatásukat az alábbi területeken fejtik ki: 1) karcinogén (rákkeltő) hatás, 2) mutagén hatás (az örökítő anyag szerkezetének megváltoztatása), 3) terratogén (torzszületések előidézője pld. a vietnami háborúban alkalmazott dioxin), 4) hormonmoduláns hatás (zavart nemi jelleg fejlődése, pld. az Atrazin kukorica növényvédőszer hatása a felszíni vizekben található hermafrodita béka kifejlődésére), 5) immunmoduláns hatás [Darvas Béla, 2008.]

(a

szervezet

védekezőképességének

csökkentésével).

Az ökológiai gazdálkodás és a bioélelmiszer termelés ezzel szemben képes egészséges és piacképes élelmiszerek, nyersanyagok előállítására, - a vidék, a táj, az élővilág és benne az ember és közösségeinek megőrzésével. Dr. Márai Géza a gödöllői Szent István Egyetem tanárának definíciója szerint: Az ökológiai (bio- és organikus-) gazdálkodás olyan •

környezetkímélő és –megújító, különleges minőségű, (iparszerűséget adó anyagok (pld. kemikáliák) és módszerek (pld. monokultúra, tömegtermelés) teljes tiltásával),

•

teljes körű és sok-funkciós mező- erdő- és tájgazdálkodás („talaj – növény - állat” ökoszisztéma egymásra épülő, több-funkciós gazdálkodás),

•

teljes értékű élelmiszertermelést, valamint vidékfejlesztést jelent, (az eredetihez közeli tápláló és hatóanyag biztosításával, de toxikus maradék-anyag nélkül),

•

amely szigorú előírások (EU, IFOAM, Biokultúra-Biokontroll) keretei között, különleges ellenőrzés és minősítés, (semleges és független, EU-akkreditált szervezet) hitelesítése mellett, továbbá az aktív környezet- és egészségvédelem, az életformaváltoztatás igényével folyik. [Márai Géza, 2004. 104. oldal]

A fentiekben definiált ökológiai gazdálkodás és bioélelmiszer termelés – a vegyszertartalom és ezáltal az egészségre káros hatása alapján - számokban is összehasonlítható a hagyományos és az üvegházi termeléssel. Az alábbi 2. sz. táblázat egyes zöldségek nitráttartalmát mutatja be az egyes termesztési módok függvényében. 3. táblázat: Zöldségfélék nitráttartalma a termesztési mód függvényében (mg/100 g) Zöldségfajta

Üvegházi Szabadföldi Biotermesztés termesztés termesztés

Hónapos retek

286…453

153…383

27…131

Qyári retek - fehér

292…496

168…377

42…123

Téli retek - fekete

---

177…438

17… 46

63

368…661

Fejes saláta Cékla Spenót friss – mélyhűtött

156…329

6…119

18…536

5…180

51…270

16…110 34…148 60…120

180…620

50…160

106

20… 40

– konzerv(üveges) Mangold Endíviasaláta Zeller

70…200 40…220

– gumó - szár

10… 50 15…50

Forrás: Márai Géza (2003): Az agrár-környezetgazdálkodás és a bio-élelmiszertermelés In: Laczó Ferenc (szerk. 2004.) Kémiai és genetikai biztonság a mezőgazdaságban 105. oldal Környezettudományi Központ, Budapest

Magas nitráttartalmú növények fogyasztásakor a kérődzők bendő baktériumai a nitrátot erősen mérgező hatású nitritté alakítják, amely - a vérfestékből létrehozott anyaggal – erősen megköti az oxigént, és az oxigénhiány - néhány órán belül - fulladást okoz. Emberekre is veszélyes az ún. siló-halál esetében, pld. magas nitráttartalmú kukorica, zab, stb. a silóban mérgező nitrogénoxid-gázokat fejleszt, ami halálos veszély az ott tartózkodókra, sőt már néhány lélegzetvétel is diffúz tüdőgyulladást okozhat. [Carson, R. 2007. 80-81. oldal] Az élelmiszerek általában biztosítják az emberi szervezet egészséges működéséhez, a hiánybetegségek megelőzéséhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat is (pld. kalcium, vas, magnézium stb.), - amelyeknek a szervezet számára hasznosítható mértéke, aránya szintén a termelési mód függvénye. Az alábbi táblázatból látható a hagyományos gazdálkodás esetén az ásványi anyagtartalom jelentős vesztesége az öko-gazdálkodással összehasonlítva, melyet az emberi szervezet csak többletfogyasztással pótolhat. 4. táblázat: Öko– és hagyományos módon termesztett zöldségek vizsgálati eredményei (A mennyiségek ppm-ban vannak megadva, szárazanyagra vetítve) Termény

P

Mg

Qa

Mn

Cu

Bokorbab ÖKO

4,04 10,45

0,22 0,36

15,5 40,5

14,8 60,0

29,1 99,7

Káposzta ÖKO

6,12 10,38

0,18 0,38

17,5 60,0

13,6 43,6

Fejes saláta ÖKO

7,01 24,48

0,22 0,43

16,0 71,0

Paradicsom ÖKO

6,07 14,2

0,16 0,35

Spenót

12,38

0,27

K

B

10 73

2 60

10 227

6 69

23,7 148,3

7 42

2 13

20 94

0,4 48

13,1 49,3

53,7 176

6 37

1 169

9 516

3 60

4,5 23,0

4,5 59,2

58,5 148,3

3 36

1 68

1 1938

0 53

47,5

16,9

84,6

12

1

49

0,3

64

Ca

Fe

ÖKO

28,56

0,52

96,0

203,9

237,0

88

117

1584

32

Forrás: Frühwald Ferenc (1998) előadása a Biokultúra Tudományos Konferencián In: Laczó Ferenc (szerk. 2004.) Kémiai és genetikai biztonság a mezőgazdaságban 106. oldal. Környezettudományi Központ, Budapest

Ezen ismeretek birtokában térek vissza egy - a kutatás eredményének elemzésénél feltett, de megválaszolatlanul hagyott kérdésre: „a termék fogyasztóinál NEM az árérzékenység dominál! – akkor talán LUXUSFOGYASZTÁS-ról lenne szó??? Heller Ágnes „A felesleges dolgok dicsérete” c. cikkében írja: „...Röviden, semmiféle megvásárolható dolog … testünket karbantartó tevékenység NEM FELESLEGES a sikeres élet szempontjából.” Később a cikk így folytatódik: „… Az ember általában úgy gondolkozik, hogy a szükséges dolgok kerülnek kevesebb pénzbe, és azok érhetők el könnyebben, mint a luxuscikkek. A viszonylagos luxuscikkek esetében ez így is van.” [Törőcsik Mária – Varsányi Judit 1998, 70. oldal] Tehát a bioélelmiszerek nem luxuscikkek, fogyasztásuk nem luxustevékenység, - még a fenti filozófia szerint sem, de főleg nem a józan meggondolás alapján. Természetesen lehet élni testi és lelki egészség nélkül is, - de az egészséges élet és a betegségek elleni küzdelem között a különbség nem fejezhető ki pénzben! – még az egészségügyi ellátás és a gyógyszerköltségek is csak egy kis részét képezik az anyagi és életkörülményekben jelentkező veszteségeknek. Az egészség a sikeres és jó élet alapfeltétele, olyan kincs, melyet értékelni csak veszélyhelyzetben tudunk igazán. Sajnos, a bioélelmiszerek valóban lényegesen drágábbak, a jövedelemforrások pedig korlátozottak, - a választás eredménye viszont egy lehetőség egészségünk megőrzésére, a vegyszerek által okozott betegségek megelőzésére, ill. esély a gyógyulásra. Mindenki saját maga dönt, hogy saját egészsége érdekében érdemesnek tartja-e a többletráfordítást, és milyen nagyságrendű az ár/értékarány, melynek vállalását még megengedheti magának. Bizonyára mindig lesznek, akiket egyáltalán nem érdekel a bioélelmiszer, és semmiképpen nem hajlandók a biofogyasztásra sem, - legalábbis egyenlőre! De bizonyára olyanok is vannak, akik számára a fogyasztás célja az, hogy „…a termék … hatást gyakoroljon a környezetre, úgy hogy … pozitív képet hívjon elő rólunk a szemlélőben.” „…a látható fogyasztás …területén érvényesül(het), …tág teret adva a gyártóknak és a kereskedőknek a stílusválasztáshoz”. [Törőcsik Mária – Varsányi Judit 1998, 71-73. oldal] Annak ellenére, hogy a biofogyasztás motiváló tényezői között kifejezetten NEM szerepelt a presztízsfogyasztás, gyakorlati tapasztalatok és egyes válaszok viszont közvetve utalnak az önkifejezés jelentőségére, az elismerés, a csoporthoz tartozás és a megfelelés igényére pld.: •

barátok, munkatársak, sporttársak személyes példája, vagy

•

a lakóhelyemen széles körben elismert gazdasági tevékenység.

Egy fokkal ismét feljebb léptünk a Maslow - piramis szociális szükségletek (3-4.) szintjére, ahol a közös fogyasztói igények erősítik az összetartozás érzését, közösségek kialakulását és a presztízsfogyasztás kifelé történő demonstrálását, elismerést a külső környezet részéről. A biotermékek vonzerő és a csábító hatásának növelése érdekében ezt a motiváló tényezőt sem célszerű figyelmen kívül hagyni! A magas presztízsárak kétségtelenül késleltetik a biotermékek gyors és széleskörű hazai térhódítását, de ugyanakkor vonzerőt is jelenthetnének a termelő – feldolgozó - kereskedő vállalkozások számára, - akiknek addig kellene élni a számukra kedvező kereslet/kínálati 65

viszonyok alapján kialakult előnyös lehetőségekkel, amíg a külső konkurencia nem veszélyezteti komolyabban a pozícióikat. Ukrajna, Románia és Kazahsztán - Kínával együtt ugyanis a nyugat-európai piacon már most egyre komolyabb konkurenciát jelent, sőt a hazai bioélelmiszer kínálatban is erősödik az import részaránya, mivel a multinacionális élelmiszerkereskedelmi láncok is felfedezték az üzletben rejlő lehetőségeket. Az idő ugyanis nagyon fontos gazdasági tényező, és éppen ellenük dolgozik!

FELHASZQÁLT IRODALOM 1. Carson, Rachel [2007]: Néma tavasz Katalizátor Könyvkiadó, Páty 2. Darvas Béla [2003]: Iövényvédő szerek másodlagos hatásai In: Laczó Ferenc [szerk. 2004.] Kémiai és genetikai biztonság a mezőgazdaságban Környezettudományi Központ, Budapest 3. Dési Illés Prof. Dr. med. habil. Dr. techn egyetemi tanár [Szerkesztette: 2004]: Környezetegészségtan Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged 4. Gerken, Gerd [1993]: A 2000. év trendjei. Akadémiai Kiadó, Budapest 5. Hofer Mária - Varsányi Judit [2006]: A regionalitás szerepe a biofogyasztás térhódításában In: Józsa László - Rechnitzer János - Varsányi Judit – Beszteri Béla (szerk.) „Versenyképesség és regionalitás - Megújulási válság és leküzdése” c. tanulmánykötet (125-136. oldal) MTA VEAB – SZE MTDI Veszprém - Győr, ISBN: 963 7385 80 0. 6. Hofer Mária - Varsányi Judit [2006]: Biofogyasztási felmérés előkészítése széles hallgatói körben tesztelt kérdőív alapján. Előadás és konferenciakiadvány (12 oldal) az MMSZ - MOK „Innováció, társadalmi felelősség, fenntartható fejlődés - marketing megközelítésben ” c. 12. Országos Konferenciáján Budapest, 2006. augustus 24-25. In: CD – előadáskötet, ISBN: 963 4208 676 Kiadja: BMGE Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 7. Hofer Mária - Varsányi Judit [2007]: Biofogyasztási értékrend az egyetemi, főiskolai hallgatók körében. Előadás és konferenciakiadvány az MTA-VEAB „Ifjúsági jövőképek és életstratégiák globalizálódott korunkban” c. tudományos konferencián Komárom, 2007. április 27. (Konferenciakötet megjelenés alatt!) 8. Hofer Mária [2007]: A biofogyasztás gazdasági motívumai In: Svéhlik Csaba PhD (szerk.) (Világ)gazdaságunk aktuális kérdései” c. CD-előadáskötet (112-121. oldal) II. KHEOPS Tudományos Konferencia Mór 2007.május 30. ISBN: 978-963-87553-0-8 9. Hofer Mária - Varsányi Judit [2007]: Regional Characteristics of Organic Food Production & Consumption. In: Gulyás László (szerk.): „Régiók a Kárpátmedencén innen és túl” c. Konferenciakötet (5 o.) Eötvös József Főiskola, Baja ISBN 978-963-7290-52-7 10. Hofer Mária [2006]: Valóban pénzkérdés-e a biofogyasztás Magyarországon? Előadás és konferenciakiadvány az I. KHEOPS „Kihívások és trendek a gazdaságban és a közszférában napjainkban” c. tudományos konferencián Mór, 2006. május 31. In: Svéhlik Csaba (szerk., 2006) CD-előadáskötet, 47-55 oldal ISBN: 963 2298 497, 11. Hofer Mária [2007]: A biofogyasztás szerepe mai értékrendünkben In: Lőrincz Ildikó (szerk. 2007.) APÁCZAI NAPOK 2006. „Hagyomány és Fejlődés” c. Nemzetközi Tudományos Konferencia Tanulmánykötet II. (65-73. oldal) Nyugat-Magyarországi

66

Egyetem Apáczai Csere János Kar GYŐR, Konferencia előadás az hagyomány” szekcióban Győr, 2006. október 12-14.

„Érték és

12. Hofer Mária [2007]: Versenyképes termékstratégia egy egészségesebb társadalomért. Konferencia-előadás. XI. Apáczai Napok, „Értékőrzés és értékteremtés” Tudományos Konferencia, Értékek és kultúra szekció, Győr, 2007. október 18-20. 13. Hofer, M. – Varsányi, J. [2007]: Better Health by Organic Foods – Ion-Profit Marketing Aspects of Consumption In: José Carlos Pinho (Coordination) Proceedings of VIth International Congress on Public and Non Profit Marketing - Poster session - 1 p CD - 1 p. University of Minho, Braga, Portugal 14-15th June, 2007 Dp. Legal: 260711/07 14. Hoffmann Istvánné [2000]: Stratégiai marketing Aula Kiadó. Budapest, 15. International Classification of Health Accounts (ICHA). In: Papp Ilona (szerk., 2003.) Szolgáltatások a harmadik évezredben. Budapest, Aula Kiadó 16. Jobber, David [1999]: Európai marketing. Műszaki Könyvkiadó Kft. Budapest 17. Józsa László – Hofer Mária - Varsányi Judit (2007) Zöldmarketing az élelmiszeripar szolgálatában Marketing & Menedzsment, XL. évfolyam 6. szám 18. Józsa László [2001]: Marketing–reklám–piackutatás I-II. Göttinger Kiadó, Veszprém 19. Józsa László [2003]: Marketingstrategy – Marketingstratégia. KJK–KERSZÖV, Bp. 20. Kerekes Sándor – Kiss Károly [2001]: Környezetpolitikánk az EU-elvárások hálójában. Agroinform Kiadóház, Budapest 21. Kerekes Sándor – Kiss Károly [szerk. 2003]: A megkérdőjelezett sikerágazat. MTA Társadalomkutató Központ, Bp. 22. Kotler, Philip [2000]: Kotler a marketingről. Jönni, látni, győzni – a piacon. Park Kiadó, Budapest 23. Kotler, Philip–Keller, Kevin Lane [2006]: Marketing-menedzsment. Akadémiai Kiadó, Budapest. 24. Kunsági Andrea [1995]: Vezetéstudomány 6.

Hogyan

láttassuk

termékünket

a

fogyasztóval?

25. Laczó Ferenc [szerk. 2004.] Kémiai és genetikai biztonság a mezőgazdaságban Környezettudományi Központ, Budapest 26. Márai Géza [2003]: Az agrár-környezetgazdálkodás és a bio-élelmiszertermelés In: Laczó Ferenc [szerk. 2004.] Kémiai és genetikai biztonság a mezőgazdaságban Környezettudományi Központ, Budapest 27. Nagy Zoltán [2005]: Biotermeltetés és -feldolgozás magas színvonalon… MezőHír IX.évf. 8.sz. 28. NZ. [2005]: "Minden a IX.évf.8.sz.2005. augusztus

gyermekek

iránti

szeretettel

kezdődött"

MezőHír

29. Porter, E. Michael [1993]: Versenystratégia. Iparágak és versenytársak elemzési módszerei. Akadémiai Kiadó, Budapest 30. Rekettye Gábor [1997]: Értékteremtés a marketingben. KJK, Budapest. 31. Rekettye Gábor [2007]: Kisvállalati marketing AKADÉMIAI KIADÓ, Budapest.

67

32. Roszik Péter [2004]: Az Ökológiai gazdálkodás helyzete és kilátásai Biokontroll Hungária Kht, Budapest 33. Roszik Péter [2006]: Regionális kimutatás 2001.-2004. Biokontroll Hungária Kht, Budapest 34. Svéhlik Csaba [2007]: Marketing a 21. században. Szakkönyv, KHEOPS AutomobilKutató Intézet, Mór 35. Törőcsik Mária – Varsányi Judit [1998]: Termékstratégia emocionális és racionális közelítésben. Iemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 36. Törőcsik Mária [2003]: Fogyasztói magatartás trendek. KJK–KERSZÖV, Budapest 37. Varsányi Judit [1995]: Jövőorientált marketing. Metatrendek és a jövő piaci mozgástere. Előadás a miskolci Jubileumi Konferencián. Miskolci Egyetem, 1995. szeptember 7-8. IQTERQET FORRÁSOK: 38. A Magyar Biokultúra Szövetségről http://www.biokultura.org/ 39. Árjegyzék http:/www.edenkert.hu/cikkek/piac/piaci-arak-2008-04-10 40. B. Fülöp Katalin: Bioételeink Európa piacán. http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=77742 41. Bioélelmiszerek forgalmazóinak listája. http://bioelelmiszer.lap.hu/ 42. Biokontroll Hungária Ionprofit Kft.: http://www.biokontroll.hu/ 43. Biokultúra - Sárközy Péter Alapítvány (2005) – Jövőkép és stratégia 2004-2010. között http://www.budapesti-agrarkamara.hu/biokultura/index.asp?page=jovokep 44. Biotermékek árjegyzéke http:/www.biokultura.org/biokereskedelem/biopiac.htm 45. Chart 4. Change in share of public spending on health, OECD countries, 1990-2004. Source: OECD Health Data June 2006. 46. Darvas Béla címzetes egyetemi docens MTA Növényvédelmi Kutató Intézete Rádióinterjú MR1 Kossuth Rádió 2008. április 5. 22.30 óra 47. Fürediné Kovács Annamária [2007]: A fenntartható táplálkozás In: Vadovics EdinaGulyás Emese (szerk.): Fenntartható fogyasztás Magyarországon 2007. Tudományos Konferencia (2007. december 18.) konferenciakötet (203-236. oldal) http://www.greendependent.org, http://www.tve.hu/hirek/fenntarthato_fogyasztas 48. Kovács Annamária, Frühwald Ferenc: Organic Farming in Hungary 2005 http://www.organic-europe.net/country_reports/hungary/default.asp [2006.08.23.] 49. Kulcsár Hajnal: Miért drága a bio? http://hvg.hu/print/20070422_bio_biopiac.aspx 50. OECD Factbook 2006: Economic, Environmental and Social Statistics 1990-2003. http://ocde.p4.siteinternet.com/publications/doifiles/302006011P1-10-01-04-t01.xls 51. OECD Factbook 2006: Life expectancy at birth: total Iumber of years: 2003. http://ocde.p4.siteinternet.com/publications/doifiles/302006011P1-10-01-01-g01.xls 52. OECD Factbook 2006: Public and private expenditure on health 2003. http://ocde.p4.siteinternet.com/publications/doifiles/302006011P1-10-01-04-g01.xls 53. OECD in Figures 2006-2007 – OECD: Health spending and resources http://ocde.p4.siteinternet.com/publications/doifiles/012006061T02.xls http://dx.doi.org/10.1787/427077022807

68

54. Organic Agricultural Land and Farms in Europe, 31.12.2006. FIBL-Survey in progress Update of July 20, 2007 Source: FiBL Survey 2007, CH-5070 Frick http:/www.organic-europe.net/europe_eu/statistics 55. Roszik Péter dr. és szerzőtársai (2007. március 30.): Jelentés a Biokontroll Hungária Kht 2006.évi tevékenységéről http://www.biokontroll.hu/eves/2006/2006beszamolo/pdf 56. STADAT-1.1.1. Iépesség, népmozgalom http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/tabl1_01_01b.html 57. STADAT-1.1.2. Halálozások a gyakoribb halálokok szerint http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/tabl1_01_02.html 58. STADAT-4.1.12. Egy főre jutó egészségügyi kiadások http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/tabl4_01_12.html 59. STADAT-4.1.2. Természetes szaporodás/fogyás(-) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/tabl4_01_02b.html

69

Dr. SZÓKA KÁROLY Ph.D. egyetemi adjunktus, IYME-KTK, Pénzügyi és Számviteli Intézet, Sopron

A KKV-k előremutató pénzügyi tervezési lehetőségei 1. Bevezetés A tervezés, és vele együtt a visszatekintés az élet mindennapos velejárója, jelen van hétköznapjainkban, a gazdasági életben és különösen fontos ez az üzleti életben, a vállalkozások működésének gyakorlatában. Információk, stratégiai célok alapján terveket állítunk fel, melyekre időnként visszatekintünk, hogy megállapítsuk, mennyire teljesültek. A kis- és középvállalkozások (KKV) szférája kiemelten fontos területe az Európai Unió gazdasági prioritásainak, így a magyar gazdaságnak is, ezért nagyon fontos, hogy a gazdasági elemzések területén is kiemelten foglalkozzunk velük. A KKV-ok speciális gondokkal, problémákkal rendelkeznek, de egyben sajátos kitörési lehetőségeik és erősségeik is vannak. Éppen gazdasági jellegzetességeik miatt van szükség a gondos elemzésre és tervezésre ezeknél a vállalkozásoknál, úgy vélem, szükségük van a pénzügyi-gazdasági segítségnyújtásra, amivel tovább fejlődhet a magyar KKV szektor. 2. A KKV szektor A KKV-ok behatárolása közgazdasági alapokon történik, az adott vállalkozás előző, lezárt üzleti évére értendő működési mutatók szerint. 2005. január 1-jétől módosult a KKV-k meghatározása, az éves nettó árbevétel és mérleg-főösszeg tekintetében, amelyek a 2004-ig érvényben lévőktől felfelé térnek el. Középvállalkozás az a vállalkozás, amelyben az összes foglalkoztatott száma 250 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétel legfeljebb 50 millió eurónak vagy a mérleg-főösszeg legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg, és a vállalkozás megfelel a függetlenség kritériumainak12. Kisvállalkozás az a vállalkozás, amelyben az összes foglalkoztatott száma 50 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétel vagy a mérleg-főösszeg legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, és a vállalkozás megfelel a függetlenség kritériumainak. Mikrovállalkozás az a vállalkozás, ahol az összes foglalkoztatott száma 10 főnél kevesebb, az éves nettó árbevétel vagy a mérleg-főösszeg legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg és a vállalkozás megfelel a függetlenség kritériumainak. A KKV-ok mérete a piachoz viszonyítva általában kicsi, nincs ráhatásuk a piacra, így nem tudják az árakat befolyásolni, árelfogadók. Viszonylag kevés vevővel állnak kapcsolatban, így egy-egy vevő viselkedésének jelentős hatása lehet a vállalkozás működésére, pl. egy nem fizetés veszélyes helyzetbe hozhatja a vállalkozást és ez kiszolgáltatottságot jelent (körbetartozás). Nagyban függenek a politikai-gazdasági szabályozóktól és azok változásaitól is. Rugalmasságuk abban mutatkozik meg, hogy tevékenységüket könnyebben tudják változtatni, kisebb a szervezetük és az információ könnyebben áramlik vállalkozáson belül. Gyorsabban tudnak döntéseket hozni, a vállalkozó általában egyszerre tulajdonos és menedzsment, ezt a lehetőséget lehet kihasználni az előbbi negatív tényezők ellensúlyozására. 12

A független vállalatok azok a vállalatok, amelyekben egy vagy több vállalatnak, önkormányzatnak vagy államnak külön-külön vagy együttesen sincs 25%-ot meghaladó részesedése, tőke, illetve szavazati jog alapján. A 25%-os küszöbértéket meghaladó részesedés esetén a vállalkozás nem minősíthető kis- és közepes vállalatnak.

70

Svéhlik Csaba írja egy publikációjában, hogy „a vállalati működés egyik nagy kihívása napjainkban az, hogyan tud a cég tulajdonosa, illetve tulajdonosi köre és a menedzsment hatékonyan együttműködni”. E problematika akkor is fennáll, ha egy személyről van szó, hiszen a család = tulajdonos = menedzsment „képletből” következik, hogy döntéseiket rutinra alapozva, gazdasági számítások nélkül hozzák meg, önmagukkal szemben elnézőbbek, és valljuk be, senki sem szeret saját korlátaival szembesülni. További sajátosságaik, hogy tevékenységeik nem túlságosan összetettek, kevesebb tőketartalékkal rendelkeznek, tehát érzékenyebbek a környezeti zavarokra (pl. új szabványok, környezetvédelmi, egészségvédelmi előírások megjelenése, az adórendszer változása), kevesebb erőforrást képesek mozgósítani fejlesztéseikre. (Arról nem is szólva, hogy egy hazai viszonylatban erősnek tűnő közepes cég a kisebb méret miatt az unió piacán már kisvállalatnak minősülhet.)

3. A pénzügyi tervezés A pénzügyek hatékony menedzselése ma már minden vállalkozás számára létszükséglet, hiszen a likviditás jó szabályozása, a helyes befektetési és finanszírozási döntések meghozatala révén erősödhet a vállalkozás vagyoni, jövedelmezőségi és piaci helyzete, biztosítható a vállalkozás eredményes működtetése és hosszú távú fennmaradása. A befektetési stratégia erősen hiányos a KKV-ok nagy részénél, a befektetési lehetőségek elemzése és az alternatívák kiértékelése általában hiányzik. Különösen problematikus a befektetések menet közbeni állandó újraértékelése. Általában úgy döntenek egy gép megvásárlásáról, egy beruházás elindításáról, hogy előtte nem készítenek megvalósíthatósági vizsgálatokat, nem számolnak megtérülési időt, nem vizsgálják, mekkora önköltséggel fogják gyártani a terméket vagy nyújtani a szolgáltatást. A finanszírozási rész természetesen nem választható el a befektetési stratégiától, a vállalkozás tevékenységének finanszírozására – a folyamatos működésre – fordítható forrásokat is meg kell határozni, önfinanszírozás, és az idegen tőkével való finanszírozás. Mindkettőnek ára van, végig kell gondolni, hogy melyik – esetleg vegyes – változat a legmegfelelőbb. Az üzleti terv egyik fontos része a pénzügyi terv (részben mint finanszírozási terv), mely a tervezés pénzügyi hatásaira, a vállalkozás pénzügyi feladataira, a bevételek és kiadások előrejelzésére és megfelelő ütemezésére helyezi a hangsúlyt. Épít a forgalmi, termelési, beruházási, beszerzési és költségtervek adataira, amelyek a múlt adatain és az előre látható változásokat felölelő becsléseken és számításokon alapulnak, – megfelelő mértékben beépítve az előre nem látható, rendkívüli események hatásait – azaz a pénzügyi tervezés előretekintő folyamat. Nem csupán előrejelzési céllal készül, hanem döntéseket fejez ki. „A pénzügyi terv célja a tulajdonosi vagyon pénzügyileg hatékony operatív és stratégiai horizontú működtetésével kapcsolatos alapvető döntések kifejezése.” (Sinkovics, 2002. pp. 75.) A források hatékony működtetésének feltétele, hogy gazdaságosan működő eszközöket finanszírozzunk, a források felhasználása megfelelő hozadékot biztosítson, és a felmerülő forrásszükséglet mértéke arányos legyen az outputokkal. Mindezt a lehető legkisebb tőkeköltségekkel biztosítsuk ésszerű kockázat mellett. A pénzügyi tervezésnek biztosítani kell az egészséges eszköz és forrásarányokat, likviditási arányokat, hatékonyságot és profitabilitást. A pénzügyi tervezés funkciói: - informáló funkció: információt nyújt a vállalkozás vagyoni, jövedelmi és pénzügyi helyzetéről, az elérni kívánt célról;

71

-

orientáló funkció: a vállalkozás egységei részére megmutatja a tevékenységek közös irányát; ellenőrzési funkció: a tervszámok viszonyítási alapul szolgálnak a tényszámok elemzésénél.

A pénzügyi tervezési munkát minden vállalkozás másféleképpen oldja meg. Nincs egységes eljárás, de problematikus lehet, ha olyan személy végzi, akinek más munkaköre is van. A mai egyik gyakorlat, hogy külön tervezőt alkalmaznak, de ez nem mentesíti a vállalkozás menedzsmentjét a tervezési döntések alól. A legjobb megoldás, ha külön szakértői csoportot hoznak létre a tervezési feladat ellátására, persze egy KKV-nál ez folyamatosan nem megoldható, de jó megoldás, ha egy ilyen tervezési munkára, mint egy projektre több különböző szakterület szakértői dolgozhatnak együtt. Alkalmazható megoldás, hogy indulásként a cég könyvelője a vezetővel együttműködve végzi el ezeket a feladatokat, mivel rálátnak a vállalkozás működésére, és hozzájuk érkeznek be az adatok.

4. A pénzügyi tervezés menete A pénzügyi tervezést leegyszerűsítve úgy foghatjuk fel, hogy a tervezés során a pénzügyi vezető válaszokat igyekszik adni a vállalat tulajdonosai és vezetőtársaik kérdéseire. A sikeres tervezési folyamat tehát számba veszi: - a vállalat előtt álló beruházási lehetőségeket, az abból adódó tartós eszközlekötéseket és az azokhoz kapcsolódó lehetséges finanszírozási forrásokat; - a jelenben hozott vagy hozható pénzügyi és egyéb gazdasági döntések jövőbeli várható következményeit a vállalat helyzetére és működésére; - a lehetséges döntési változatokat, amelyek segítségével a vállalat tényleges pénzügyi döntéseit kiválaszthatjuk; - ezt követi a tényleges döntések meghozatala, az ún. „végső pénzügyi terv” megalkotása; - az utolsó lépés időben késleltetetten következik, amikor a ténylegesen megvalósult gazdasági-pénzügyi folyamatokat összehasonlítjuk a pénzügyi tervekkel. Likviditás tervezés A likviditás egy vállalkozás azon képessége, amely megmutatja, hogy képes-e az esedékes fizetési kötelezettségeket egy bizonyos időpontban teljesíteni. A likviditás négy alapkérdése: - Milyen gyorsan adható el egy vagyontárgy? (likvidálhatóság, pénzzé tehetőség) - Hogyan finanszírozhatóak a vagyontárgyak? (aktívák fedezettsége a kötelezettségekhez képest) - Milyen fizetőeszközök állnak jelenleg rendelkezésre? (forgóeszközök) - Teljesíthető-e egy periódus valamennyi fizetési kötelezettsége? (likvideszközök és a befizetések meghaladják a kifizetéseket?) (REFA, Pénzügyi controlling, 2006., pp. 48.) Az értékesítési tervből pénzbevételi terv, az eladások alapján készített termelési tervből költségterv és pénzkiadási terv készíthető. Ehhez illeszthetőek ez egyéb tervezhető tételeket (kamatok, adók, beruházások és finanszírozásuk), így kapjuk meg az időszak teljes pénzáramát. A likviditás tervezéséhez tartozik még az is, hogy forráshiány esetére készítsünk tervet, ha pótlólagos forrásokat kell bevonnunk, illetve, hogy hogyan használjuk fel, fektetjük be a felesleget. Felhasználhatóak még a likviditási mutatók, melyek a pénzzé tehető eszközök

72

és a folyó kötelezettségek arányát vizsgálják. (Pénzeszközök, likvid értékpapírok és követelésállomány.)13 Az eredmény-kimutatás előrejelzése (Eredménytervezés) Mint az ábrából látható, az eredményesség középpontjában a jövedelmezőség és a fizetőképesség áll. A jövedelemszámítás szintjeit elsődlegesen a fedezeti összeg és az üzemi (üzleti) tevékenysége eredménye képezi, mivel döntően az előállítási tevékenység áll a tervezés homlokterében. Az eredmény tervezése során az eredményt érintő bevételek és kiadások, költségek számszerűsítése történik, általában különböző fedezeti lépcsőkben. Célérték

Pénzügyi tervezés

Likviditás

Mellékfeltétel

Mellékfeltétel

Nyerség tervezés

Nyerség tervezés

Célérték

1 sz. ábra: Összefüggés a pénzügyi tervezés és a nyereségtervezés között Forrás: REFA, Pénzügyi controlling, 2006., pp. 87.

Mivel a pénzügyi tervezés egyik központi kérdése a tőkeszükséglet tervezése, a likviditás és a jövedelmezőség állandóan versenyben áll egymással. Ha túl likvidek akarunk lenni, akkor nincsenek kihasználva a pénzeszközeink, de ha nincsenek tartalékok, akkor a likviditás kerül veszélybe. Legszorosabb értelmezésben az értékesítési és a termelési terv adataiból tudunk kiindulni, mikor meghatározzák a piaconként tervezett eladásokat (átlagárak, volumen) azok változását is figyelembe véve. A kezdő készletek és az értékesítési terv ismeretében tudjuk meghatározni a közvetlen költségeket és a közvetett költségek egy részét. Ez lényegében hasonlít a jövedelemtervhez, de kitér az eredményfajták mellett az eredmény felhasználására is. Különösen a kereskedelmi vállalkozásoknál nem szabad megfeledkezni a készletezési tevékenységről sem, hiszen a raktárkészlet változása hat az eredmény szintjére, a növekvő készletek lekötött tőkenövekedéssel, romló eredménnyel járnak, noha a készlet a „miénk”, tehát vagyonszinten nem csökkentő tényezők. A cash flow-kimutatás előrejelzése A cash flow egy vállalkozás pénzáramlásainak összessége, a pénzbeáramlások és a pénzkiáramlások különbsége adott időszak alatt. 13

A likviditás fogalmával óvatosan kell bánni. Egyrészt mert a fizetőképesség nem mindig egyezik meg a likviditással, hiszen a vállalat lehet fizetőképes de illikvid, azaz van pénze, de nem tud fizetni, vagy tud fizetni, de nem a saját pénzéből. Másrészt, a rövid lejáratú eszközök és források 1 éven belüliséget jelentenek. Gondot jelenthet az időbeliség értelmezése, pl. ha majd csak fél év múlva rendelkezésre álló eszközökből kellene holnap fizetni, pedig a likviditásunk rendben van.

73

A vállalkozás pénzügyi helyzetében bekövetkezett változások megítéléséhez a jövedelmezőség vizsgálata kielégítő információkat nem nyújt, ezt az igényt a cash flowkimutatás elégíti ki, és egyúttal tartalmilag is kiegészíti a mérlegben és az eredménykimutatásban szereplő adatokat. Megmutatja, hogy milyen célokra fordítják a vállalkozás működéséből és más forrásokból származó pénzeszközeit. Abból a szempontból, hogy a cash flow előrejelzés eredményes legyen, két fontos körülmény bír alapvető jelentőséggel. Egyik körülmény, hogy a cash flow-kimutatásokat milyen időbeli bontásban (havi, negyedéves) állítják-e össze, a másik, hogy ezeket az összeállításokat mekkora gyakorisággal készítik14. A cash menedzsment feladata a likvid eszközök azon minimális szintjének meghatározása és biztosítása, amely a normál üzletmenetet biztosítja. (REFA, Pénzügyi controlling, 2006., pp. 89-90.) Ez viszonylag alacsony készpénzszintet jelöl. Ez elég nehéz feladat a gyakorlatban, hiszen ha alacsony szintre süllyed, akkor a gazdálkodás veszélybe kerülhet. Akkor lehet ezt megvalósítani, ha a készletekről, a termelésről és a várható keresletről pontos információkkal rendelkezünk. Tovább lehet csökkenteni a szükséges készletszintet, ha hatékonyabbá szervezzük a termelést, kisebb készletszinttel és a beszállítókkal – ha lehet – Just in Time rendszerű szerződéseket kötünk. (Lásd még „S-modell”.) Fedezeti pont elemzés Az elemzéssel az tudható meg, hogy adott termékre, beruházásra vagy a vállalat egészére nézve mikor válunk nyereségessé. A fedezeti pont az árbevételnek, fedezeti tömegnek az a volumene, amely fedezi a folyó, fel nem osztható költségeket, a vállalkozásnak sem működési nyeresége, sem működési vesztesége nem keletkezik, azaz azt mutatja meg, hogy mikor érjük el az árbevétel azon szintjét, amely szükséges az összes változó és állandó költség fedezetére, amikor az összes árbevétel és az összes költség egyenlő. KKV-ok számára mindenképpen ajánlható ez az eszköz, mert viszonylag egyszerűen meghatározható, hogy hány egységet kell értékesíteni, illetve mely időpontban érjük el a nulla eredményt. (Egy termék esetében, ha az eladási egységár nagyobb, mint az egy termékre jutó változó költség, és a többletek révén fedezni lehet a fix költségeket, akkor elértük a fedezeti pontot.)

5. Cégminősítés pénzügyi viszonyszámokkal A pénzügyi viszonyszámok a cég gazdasági, pénzügyi teljesítőképességének olyan jelzői, amelyek a pénzügyi kimutatások kapcsolatát érzékeltethetik. A választékot csak az elemző fantáziája, illetve a pénzügyi jelentések tételeinek a számossága korlátozhatja. Ahogyan Varsányi és Virág is kiemeli, egy viszonyszám hasznossága azonban csakis az elemzés céljának ismeretében ítélhető meg, használatukban óvatosságra int az a tény, hogy általában múltbeli eseményeken alapulnak, sokszor statikus kimutatásokból emeljük ki az adatokat, így nem mindig lehet a jövőre következtetni. A KKV-ok szempontjából is fenn áll az a helyzet, hogy egy pénzügyi ismeretekkel rendelkező cégvezető is rengeteg mutatóval találja szemben magát, és nagyon nehéz eldönteni, hogy mely mutatókat érdemes és kell kiszámolni, illetve bizonyos időközönként

14

„A mérleg és eredménytervezés gondja, hogy e tervek megvalósulásának méréséhez komplett – szinte az éves zárlat pontosságának megfelelő zárlat szükséges havonta vagy legalább negyedévente.” Sinkovics, 2002. pp. 59.

74

felülvizsgálni (terv-tény eltérés). A mutatók kiválasztásánál ügyelnünk kell az egyszerűségre, logikára, rendszerszemléletre. A faktoranalízissel kiválasztott mutatók: értékesítés nyereségtartalma, eszközhatékonyság, likviditás, eladósodottság, értékesítéshez szükséges forgótőke, készletek forgási sebessége, szállítók és vevők futamideje. A Varsányi-virág szerzőpáros az alább látható sávos tervezést ajánlja: Legvalószínűbb sáv - Múltbeli tapasztalatok - Ismert új tendenciák

Elérhető legvalószínűbb célmutatók - Árbevétel - Költség - Nyereség

Szezonális sáv - Módosító hatások - Kiegyenlítő hatások

Korrekciók - Volumenhatások - Költségnövekedés - Normamódosítás - Választékhatások

Adalékok a sávos tervezéshez - Új piaci igények - Konkurensek kivonulása - Kiszorulás veszélye a piacról - Váratlan helyzetek

ABC elv alkalmazása 2. számú ábra: A sávos tervezés logikája Forrás: Varsányi-Virág, 1997., pp. 14.

A felgyorsult műszaki és gazdasági fejlődésben hatalmas a verseny a befektetők kegyeinek elnyeréséért. Ennek tervezési-technikai fortélyai: 1. A fejlesztési és piaci rések felismerése, valamint a befektetések elvárt megtérülése csak akkor valósul meg, ha a vállalat vezetése jól illeszti be a fejlesztés folyamatát az idődimenzióba. Mikor és milyen erőforrás-csoportot kell mozgósítania, mikor és milyen szervezési-irányítási döntéseket kell meghoznia, mikortól és milyen megtérülésekkel lehet számolnia? 2. Egy hosszú távú fejlesztési folyamat ütemezése azonban ritkán végezhető el úgy, hogy ne kelljen csúszásokkal számolni. Ezért célszerű tartalékidőket, tartalékforrásokat is beépíteni a folyamatba. 3. Ez indokolja, hogy a hosszú távú fejlesztés tervébe épüljenek be elágazási pontok: olyan pontok, amelyeknél viszonylag kis veszteséggel átirányítható a fejlesztés egy másik, még eredménnyel kecsegtető pályára. Mindezek megkívánják a folyamatos monitoringot, a controllingot, az utólagos ellenőrzés már csak a veszteségeket képes kimutatni. (Hoványi, 2005. pp. 19-21.) A pénzügyi tervet tehát a működés során folyamatosan figyelemmel kell kísérni. A figyelemmel kísérés eszközei lehetnek a terv és tényszámok abszolút és relatív értékeinek összehasonlítása, a pénzügyi mutatók, a trendek és korrelációk. A feltételek változása maga után vonja a pénzügyi tervek aktualizálásának szükségességét (gördülő tervezés). A vállalkozásoknál a pénzügyi tervezés és elemzés szempontjából nagy jelentőséggel bír a

75

controlling, amely koordinálja a tervezési, az ellenőrzési és az információellátási tevékenységet.

6. A KKV pénzügyi tervezési rendszer Egy jó KKV tervezési rendszer: - növeli az információk lényegszerűségét, időszerűségét, használhatóságát, - összpontosítja a vezetés figyelmét a cég sikeres/veszteséget hordozó termékeire, folyamataira, - ösztönözi a kommunikációt, - vizuálissá, áttekinthetővé teszi az aktuális állapotot, - „nem markol túl sokat”, figyelembe veszi a költség-haszon szemléletet, a megvalósíthatóságot, - a nem pénzügyi mutatókkal teljesebbé teszi a cégről alkotott képet, és - operatív és stratégiai szempontok is érvényesülnek benne. A tervben meghatározzák és megszervezik a feladatokat, a terv koordinálja a résztevékenységeket és optimalizálja az erőforrások felhasználását, így segít reagálni a környezet változásaira. Megalapozódik a tudatos szervezetirányítás azáltal, hogy konkrét elvárások fogalmazódnak meg hatékony módon a gazdálkodás tekintetében. Általánosságban véve a tervezést a szakirodalom a forgalom tervezésével, az értékesítési piac vizsgálatával kezdi. Termékenként és piaconként megtervezzük az eladható mennyiséget és azok árait. A forgalom mennyiségi tervéhez lehet igazítani a készletváltozások (befejezetlen, félkész és késztermék) szintjeit és a kapacitást (személyi és műszaki). Ebből már látható a forgótőke igény és a munkaerővel kapcsolatos költségek. A hiány vagy a többlet következményekkel jár együtt a humánerőforrás és a beruházások területén. (Felvenni vagy elküldeni? Beruházni? Miből?) Ez a termelési terv meghatározza a költségeinket, amelyekhez még figyelembe kell venni a másodlagos, átterhelt és az általános költségeket is. Így eljutunk az eredménytervhez, ami kb. az üzemi (üzleti) tevékenység eredményét adja ki. A jövedelmezőségi és mérlegterv alapján pedig folytathatjuk egészen a végső eredményig. A tervezés pénzügyi hatásainak megítélésére a pénzügyi terv szolgál, azaz a likviditási szempontból készített pénzügyi terv az összes bevételnek és az összes kiadásoknak az összhangját vizsgálja (Horváth & Partner, 2001a., pp. 107.) Az értékesítési tevékenység alapkövetelménye a megfelelő volumenű, önköltségű, összetételű és árszínvonalú értékesítés. Feladata, hogy a vállalat jövőbeni értékesítését, ennek eléréséhez az alkalmazandó értékesítéspolitikai eszközöket és az értékesítés végrehajtására fordítandó költségeket egy meghatározott időszakra megállapítsa. Az értékesítési terv általában minden egyéb funkcionális üzemi terv alapja, végül is a termelési és a beszerzési terven keresztül a pénzügyi- és eredménytervbe torkollik.

76

1. sz. Táblázat: Az értesítési és a pénzügyi terv összefüggése Likviditási terv Státusz Eredményterv Nyitó pénzkészlet Bevételek

Kiadások (Beszerzési terv)

Befektetett eszközök

Saját tőke

Forgóeszközök

Kötelezettségek

Záró pénzkészlet

Költségek és ráfordítások (Termelési terv)

Bevételek (Árbevétel terv)

Mérleg szerinti eredmény

Forrás: www.mba.bme.hu/data/jegyzet/gyulailaszlo/bm_spm2r.ppt alapján Szóka, 2008.

Az értékesítés tehát olyan célorientált gazdasági feladat, amely az értékesítéspolitikai döntések kialakítását és meghozatalát foglalja magába. Ezen feladatok optimális teljesítéséhez az üzemek számára számos eszköz, módszer áll rendelkezésre. Amennyiben ezek az eljárások (pl. piackutatás, értékesítési módok, árpolitika, termék kialakítás, reklám stb.) nem esetenként, hanem szisztematikusan egymásra épülve kerülnek alkalmazásra, akkor marketingről beszélünk. Ez az egyszerű pénzügyi terv sem található meg azonban a KKV-ok jelentős részénél, ezért mindenképpen szükség van az ilyen ismeretek oktatására, elfogadottá tételére is. A múltra vonatkozó bázisadatok összegyűjtése után, az ismert/várt tendenciák és változások ismeretében tervvariánsokat kell kidolgozni a bevételekre és a kiadásokra, amelyek így meghatározzák számunkra a vállalkozás pénzügyi tervét a fentebb bemutatott lépések menetében. Arra figyelni kell, hogy a controlling szempontú pénzügyi számítások hátterében nem csak egyszerűen a bevételek és a kiadások állnak, hanem a likviditás és annak prognosztizálása, azaz, hogy a be- és kifizetések az idő szempontjából egymással hogyan állnak szemben. (Reke, 2007., pp. 6.) Külön kell tervezni a készpénzes eladásokat és a hiteleladásokat, a hiteleladásokhoz felhasználhatóak a vevőkorosítási táblák, melyek jelzik követeléseink „életkorát”. (Minél távolabbi egy be nem hajtott követelésünk, annál valószínűbb, hogy nem számíthatunk a befolyására). Az árbevétel tervezést és a tényadatokat formalizáltan is tervezzük, grafikusan is ábrázoljuk halmozva havonta az adatokat. Így plasztikus és könnyen értelmezhető tervet, illetve teljesülési adatokat láthatunk magunk előtt. Meg kell néznünk havonta, de legalább negyedévente a terv és a tényadatok közötti eltéréseket is. Megmutatják, hogy a tervtől való eltérés minek köszönhető. A leggyakoribb példák: - a meglévő vevőkör és a régi vevők elpártolása, lemorzsolódása; - a piaci részesedés változása, versenytársak erősödő/gyengülő szerepe; - az egész piaci forgalom alakulása; - váratlan készletalakulás; - új termék bevezetése, új piacra betörés; - infláció, egyéb gazdasági tényezők; - az árpolitika (feltéve, ha az árakat nem elfogadjuk, hanem alakítjuk). Ezek ár és volumen módosító hatását figyelembe kell venni a tervezésnél, a kiinduló adatokat ezekkel a hatásokkal módosítani kell. Vizsgáljuk meg az eltérések okát, hiszen ez mutatja meg számunkra a következő lépést az eltérés megszüntetésének irányában. 77

Megállapításom szerint tehát a KKV-ok számára a legjobb tervezési módszer a gördülő tervezés, mivel a gyakoribb aktualizálás nagyobb pontosságot eredményez. Az eredménytervet az elmúlt három év adatai – és a belátható lényegi változások – alapján állítsuk össze, az adatokat bontsuk le negyedéves szintre, majd a gördülő tervezés technikáját használva mindig egy-egy negyedévvel toljuk előre a terv látóhatárát az ismert/várható változások tekintetében. Természetesen ezeket az adatokat ellenőrizni kell, azaz időszakonként terv-tény eltéréselemzést kell végezni. 7. Pénzügyi háló a faktoranalízis rendszerében15 A pénzügyi háló grafikus formában mutatja be a faktoranalízissel megalapozott16 pénzügyi controlling által figyelt különböző mutatók és célok kapcsolatát. Az ábrán látható, hogy a függőleges tengelyen a Kötelezettség, illetve a Saját tőke van elhelyezve, míg a vízszintes tengelyen az Eszközök és az Eredmény. Ha ezt a pénzügyi hálót, négyzetet körbejárjuk, illetve megvizsgáljuk a negyedelő vonalakat, akkor látható, hogy a kötelezettségek teljesítése, a tőkejövedelmezőség, az eszközök fedezettsége, a likviditás, az eladósodottság és az eszközök jövedelmezősége mutatók a nyert mutatók összességében egy saját hálót/rendszert képeznek. A pénzügyi háló egyik előnye, hogy a terv-tény összehasonlítások, a vállalat legfőbb célja közötti kapcsolatok vizuális megjelenítésén keresztül megkönnyíti az összefüggések látását.

Kötelezettségek (Rövid, illetve hosszú) Likviditás*

Eszközök (Forgóeszk. és Befektetett eszközök)

Eszközök

E l a d ó s o d o t t s

Kötelezettségek fedezettsége

jövedelmezősége

Eredmény (AE)

á g * Eszközök fedezettsége

Tőkejövedelmezőség Saját tőke

3. számú ábra: Pénzügyi háló Forrás: Witt-Witt, 1994., alapján Szóka, 2007. pp. 158.

(* A szürkével jelölt mutatók pénzügyi jellegűek, nagyobb gyakorisággal vizsgáljuk.) 15

Witt-Witt, 1994., pp. 158. alapján

16

Lásd doktori disszertációm: Szóka, 2007. pp. 153-159.

78

A fent látható pénzügyi háló ugyan valóban mindenben megfelel a tudományosan megalapozott mutatók kiválasztási/rendszerezési követelményeinek, de szempontunkból, nem megfelelő, hiszen a KKV pénzügyi tervezése rendszerbe a gyakran vizsgált (nem éves szinten áttekintett) mutatók tartoznak. Ennek megfelelően át kell alakítani a pénzügyi hálót, hogy ezeket az elemet és mutatókat tartalmazza. Az új pénzügyi hálóban szürkével jelölt mutatók már mind rövid távra vonatkoznak, azaz az éves működés közben negyedévente, havonta tekintjük át ezen mutatók változását. Ahhoz, hogy a likviditás mellett a készletek, vevők, szállítók (mind rövid időtáv!) forgási sebességét, átlagos futamidejét rendszerben vizsgálni tudjuk, egy kompromisszumot kellett kötni, az ábrán szaggatott vonallal jelölt egyenes két vége között (Rövid lejáratú kötelezettségek, illetve termelési érték) nem alakítható ki konzekvensen számunka megfelelő mutató. Ettől függetlenül megállapítható a rövidtávon, gyakrabban számolt mutatók helyes logikai rendszere az ábrából. Rövid lejáratú kötelezettségek Likviditás

Eladósodottság (rövid távon)

Szállítók átlagos futamideje

ÉNÁ

Forgóeszközök Készletek forgási sebessége és vevőállomány átlagos futamideje

Forgóeszközök hatékonysága

Termelési érték

Összes eszköz (=források)

Termelési költségszint

4. számú ábra: Pénzügyi háló rövidtávra Forrás: Szóka, 2007. pp. 159.

8. S-modell Mivel a likviditási helyzet elemzése különösen fontos a KKV-ok körében és a faktoranalízises vizsgálatok, illetve a pénzügyi háló is jelentős tényezőnek mutatta ki, ezért megállapításom szerint hasznos kisvállalati eszköz a likviditástervezés új módszere, a 2006-ban publikált Sinkovics-féle S-modell. A likviditási mutatók kiszámítása nem igazán nehéz, mégis a gyakorlatban gondot jelenthet a likviditás pontos meghatározása, illetve megtervezése. Maradva a KKV-ok pénzügyi tervezési logikájánál, első lépésben a működési cash flow-t kell megvizsgálni indirekt módszerrel,

79

melynek főbb sorai: adózott eredmény, értékcsökkenési leírás, vevőállomány-változás, készletállomány-változás és a szállítóállomány-változás. A módszer nagy előnye, hogy látjuk, hogy működésünk eredményezett-e pozitív cash flow-t vagy sem, a beruházások milyen fedezetre szorultak, illetve mennyiben kellett igénybe venni új forrásokat. Viszont utólagos tájékoztatással szolgál, így a megcélzott pénzügyi tervezési és controlling célokra mégsem használható. A direkt módszer a likviditástervezés szempontjából sokkal egyértelműbb, hiszen a nyitó pénzállományból kiindulva tervezi a várható pénz be- és kiáramlásokat. Ennek hátránya azonban, hogy a pénzmozgások egyben jelentkeznek, így nem látjuk a pontos gazdasági összefüggéseket, azaz ez sem egészen jó a kitűzött célok eléréséhez. Az említett problémák megoldásának egyik lehetséges módja az S-modell alkalmazása. Alapgondolata, hogy: „(…) a likviditástervezés során külön-külön kell tervezni a működéssel, a beruházásokkal és a finanszírozással kapcsolatos áramlásokat valamely időszakra, és ebből kell összeállítani a likvid terveket.” (Sinkovics, 2006. pp 5.) A rendszernek megfelelően a havi bontás ajánlott, a nyitó pénzeszközállomány ismert, és a pénzügyi tervezésnek megfelelően először az árbevétel befolyást kell megtervezni a készpénzes és hiteleladási adatainkból. Ez adja ki a pénzbázist, amelyre lehet tervezni a kiadási oldalt. Leglényegesebb sorok: anyag- és árubeszerzések, a működési kiadások (pl.: bérleti díjak, közüzemi díjak, szolgáltatások) és a személyi jellegű kiadások. Ha tevékenységünk nem változik robbanásszerűen vagy hektikusan, akkor ezek a tételek jól tervezhetőek az előző időszakokból (a változások, áremelkedések, infláció figyelembe vételével). Így az S-modellből közvetlenül képet kapunk terv és tényadat tekintetében a likviditási tervről, az alapvető tevékenység cash flow-járól, folyamatosan követhetjük pénzáramlásainkat17, és láthatóvá válik, hogy milyen célból vontunk be esetleg addicionális forrásokat. (Sinkovics, 2006b., pp. 3-5.) Sinkovics az alábbi mutatókat ajánlja sarokpontoknak a KKV-ok számára: árbevétel és az ELÁBÉ alakulása, azaz a fedezet, a likviditás, a beruházások fedezettsége (az árbevétel által), ROA, ROE, ST-re jutó nyereség, a kötelezettségek-követelések aránya, a vevő és szállítóállomány forgási sebessége, futamideje és a készletek forgási sebessége. Véleménye szerint bátran újra kell gondolni és az összes kiadási tételt, hogy a munkaerő, az anyag- és árubeszerzés, a szolgáltatások igénybevétele, a bérleti díjak, a banki szolgáltatások nem oldhatóak-e meg kisebb anyagi ráfordítással18.

9. Advanced budgeting Az Advanced Budgeting az arany középutat megcélozva úgy próbálja jelentősen átalakítani a tervezési metodikát, hogy pontos, lépésről-lépésre követhető megvalósítással biztosítja a mindennapi gyakorlatba való átültethetőséget. A Beyond budgeting és a Better budgeting előnyeit megtartva lépésről lépésre javítja a tervezés minőségét azáltal, hogy a kizárólag pénzügyi mutatók helyett, a teljesítményre koncentrál, a gördülő tervezést „kombinálja” a stratégiai tervezéssel. Az Advanced Budgeting négy pillérre épül: integráció, célfókusz, a komplexitás csökkentése és a folyamatosság. A tervezés esetében az integráció több szinten értelmezhető: a stratégiai és az operatív tervek közötti, az eredménykimutatás, mérleg, cash flow között, illetve az egyes résztervek közötti összhangként. A tervezési folyamatnak kell azt biztosítani, hogy az integráció mindhárom esetben meglegyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az operatív tervnek a stratégiában 17

Természetesen a beruházási és finanszírozási tevékenységünk pénzáramlásait is lehet ábrázolni a modellben.

18

Fontos tényezőként említi még az átlátható működési folyamatok kialakítását, főleg: rendelésfelvétel, beszerzés, raktározás, termelés, logisztika, minőségmenedzsment

80

meghatározott sarokszámokból kell kiindulnia és végül, amikor elkészül, azt is kell kiadnia. Innentől kezdve tehát nem az a kérdés, hogy a bázis adatokat tekintve a jövőben mit tudunk elérni, hanem sokkal inkább az, hogy a stratégiai célok eléréséhez mit kell a jövőben tenni. A kisvállalatok szempontjából ez úgy értelmezhető, hogy a bottom-up jellegű, alulról felépülő tervezési folyamatot egy top-down irányultságú, magas szintű célokból kiinduló, azokat lebontó folyamattá kell alakítani. A tartalmi és a hatékonysági kérdések metszéspontjában helyezkedik el a komplexitás, a részletesség kérdése. A kisvállalatok szempontjából teljesen hibás, ha úgy gondoljuk, hogy a jó, komplex terv minél részletesebb, hiszen pont ez a használhatóság egyik legnagyobb akadálya. Ezért mindenképpen érdemes felülvizsgálni a tervezési módszert, illetve azok mélységét és minden egyes tételnél feltenni magunknak a kérdést, vajon szükség van ilyen részletesen lebontott adatra? A beszerzésnek, értékesítésnek tervezési időszaktól függetlenül folyamatosan előre kell gondolkodnia ahhoz, hogy megfelelően képes legyen tevékenységét tervezni, ebben nem jelenthet gátat az év vége. Ha ez így van, akkor a tervezésnek egy már meglevő folyamatot kell megerősítenie, támogatnia annak érdekében, hogy az egész vállalatra vonatkozóan működjön a gördülő előrejelzés. Ennek során adott időközönként (pl. negyedévenként) készül rögzített időtávra (általában 4-5 negyedév) előrejelzés. Ez biztosítja a folyamatosságot a tervezés, előrejelzés során.

10. Balanced Scorecard lehetőségek a KKV-oknál Még egy kisvállalkozás esetén is ajánlott „kinézni” a pénzügyi beszámolók és mutatók mögül, hiszen egy vállalkozás nem csak és kizárólag pénzügyi térben él, nagy jelentősége van a vevői, minőségi, innovációs, működési szempontoknak is. Ha belegondolunk, a vevők szinte mindig a személyzettel, a kereskedőkkel találkoznak (és nem a vezetőséggel), majd az onnan szerzett benyomások alapján alakítanak ki képet magukban. Egy kereskedelmi vállalkozás esetében például hiába udvarias és szakmailag jól felkészült az ügyvezető, ha a vásárlók az udvariatlan eladókkal, kereskedőkkel, ügynökökkel találkoznak. Ha gondolkodásunkba beépítjük a nem pénzügyi mutatók alkalmazását, versenyelőny formálható belőle és megkülönböztethetjük magunkat a többi vállalattól. Kisvállalkozások esetében mindig törekedjünk az egyszerűségre, a kialakítás első időszakában tartsuk meg a klasszikus négy nézőpontot, nézőpontonként 4-5 mutatóval. Határozzuk meg a mutatók elvárt célértékét, ehhez jó segítség az elmúlt időszakok eredménye, hogy azzal mennyire voltunk/vagyunk elégedettek. A lényeg, hogy ok-okozati rendszert kell felépítenünk a mutatók között, el kell készíteni a stratégiai térképet, azaz alkossunk rendszert. Ha megvan a mutatószám rendszer, határozzuk meg, hogy melyik csúcsmutató növelése a legfőbb cél, és ahhoz milyen akciókra van szükség. Időnként ellenőrizzük a megvalósulást, nézzük meg, hogy az adott intézkedések növelték-e a mutató értékét, elértük-e a célt. A cél ez által egy "stratégia-központú szervezet" kialakítása lesz, ahol minden egyes munkavállaló feladata a világosan meghatározott célok elérését szolgálja. A KKV-ok számára ajánlható mutatók: Pénzügyi nézőpont: ST jövedelmezősége, fedezeti hányad, kapacitás-kihasználtság, árbevételarányos jövedelmezőség, egy vendégre eső jövedelmezőség; Vevői nézőpont: vevői elégedettség, régi vevők megtartása, reklamációk száma és értéke, vevőnkénti árbevétel, vevőnkénti ABC elemzés; Működési nézőpont: gyors, pontos, jó minőségű eljuttatás, szolgáltatás, olcsó és jó logisztika;

81

Fejlődési nézőpont: szaktudás, képzés (elemzés, controlling, pályázatírás), alkalmazottak elégedettsége, jó kommunikáció. Egy többszempontú Scorecard rendszerben azokra a területekre kell koncentrálni, azokra érdemes mérőrendszert kidolgozni, melyek stratégiai jelentőségűek. Ezeket a mutatókat pedig a gyakorlati érzékelhetőség és a megvalósításban való előrehaladás nyomon követhetősége végett további szempontokra és mutatókra kell bontani. A cél alapvetően az, hogy találjunk egyetlen olyan kritériumot, melyen keresztül a vállalkozás egészének működése nem csak mérhető, de vezérelhető is. Azonban a különböző érdekhordozók az adott szempontokat, s az adott szempont különböző dimenzióit, különböző súllyal veszik figyelembe. Ezt az összetett „értéknövekedést” mégis ki kell fejezni, ezért többmutatós, teljesítmény és eredménymutatókból álló rendszereket használnak. Mivel egy adott szervezet pénzügyi céljai és mutatói összhangban állnak annak stratégiájával, így természetesen különböző vállalatokhoz más és más mutatók rendelhetőek. A különböző szervezetek stratégiája általában több tényező miatt sem azonos: eltérések indokoltak a fejlődésbeli, életciklusbeli vagy az iparágfüggő különbségek alapján. Az eltérő stratégiai elképzelések nyilvánvalóan nem vonhatnak maguk után azonos mutatókat. Az alábbi ábrán bemutatok egy általam kialakított, lehetséges Balanced Scorecard rendszert, stratégiai térképet a KKV-ok számára. Az alsó kiindulási pont az erős cég. Ha motiváltak és jól képzettek a munkatársaink, jól érzik magukat a munkahelyükön, akkor magasabb lesz a munkavégzés színvonala, a vevőink elégedettebbek lesznek, ami kihat a vevői jövedelmezőségre és így közvetve az árbevétel szintjére. A belső, működési folyamatok nézőpontja azt mutatja, hogy melyek azok a tevékenységek, folyamatok, amelyekben nagyon jónak kell lennünk. Ez kereskedelem esetén az értékesítési hálózat, a rendelésteljesítések magas színvonala és a készletezési tevékenységünk. Ha jól működik a partneri hálózat, akkor az értékesítések magas szintje mellett értékes információkhoz juthatunk, melyek segítik, hogy munkánkat egyre jobban végezzük, a rendelések kifogástalan teljesítése pedig megerősíti a vevői hálózatunkat és új vevőket is hozhat, mely szintén az árbevételt, a működés eredményességét növelik. A készletgazdálkodás magas színvonala a készletek, eszközök jobb kihasználtságát segíti. A kiemelkedő vásárlói élmény és a megfelelő termék biztosítása a fogyasztónak, pedig a vevők hűségét és a vevői jövedelmezőség javulását, ezeken keresztül az eredmény javulását okozza. A készpénzkonverziós ciklus hossza likviditási szempontból nagyon fontos, ami kihat a cash flow-ra, és az előbb részletezett vevői és hatékony gazdálkodás, mint a végső cél, az árbevétel, az árrés növekedését hozza maga után.

82

Eredményesség

Cash flow

Pénzügyi nézőpont

Vevői nézőpont

Működési, belső folyamatok nézőpontja

Tanulási fejlődési nézőpont

Készpénzkonverziós ciklus hosszának csökkentése - beszerzések és kifizetések időpontjának különbsége - likviditási mutatók

Vevői jövedelmezőség növelése - 1 m2-re, 1 vevőre, 1 m2 órára jutó árbevétel

Eszközkihasználtság javítása - készletek forgási sebessége - eszközkihasználtság változása

Vevői elégedettség növelése - piaci részesedés

Vevők megszerzése/megtartása - visszatérő vevők száma - új vevők aránya - az ezekből származó bevételek arányai

Legjobb eladónak lenni - termékek minősége, ára, hasznossága, választéka

Stabil, értékes partneri hálózat - együttműködések száma - beérkező információk értéke

Előállítói minőség javítása - tökéletesen teljesített rendelések aránya

Készletgazdálkodás javítása - készlethiányok aránya - átlagkészlet mértéke

Motivált, szakképzett alkalmazottak: - stratégiai készségekkel rendelkezők száma - új ötletek száma

Alkalmazottak folyamatos továbbképzése: - képzési kiadások az árbevételhez képest

Alkalmazottak elégedettségének növelése: - munkatársi felmérések

5. számú ábra: Egy lehetséges kereskedelmi Balanced Scorecard rendszer Forrás: Szóka, 2007. pp. 165.

11. Összegzés Általánosan elterjedt vélemény, hogy a hazai KV szektorban nem fektetnek kellő hangsúlyt a pénzügyi tervezésre. Pedig már nem azokat az időket éljük, amikor egy vállalkozó zsebbőlfejből tud gazdálkodni, szükség van/lenne a működés pénzügyileg megalapozott bemutatására. Ebben a publikációban megpróbáltam egy KKV-ok számára használható, egyszerű, de újdonságokat is tartalmazó pénzügyi tervezési rendszert bemutatni, mely hatékony lehet, hiszen komplex, de kellően egyszerű és bevezethető, azaz nem ijeszti el a tervezés és controlling gondolatkörével barátkozó vállalkozókat. A rendszer adaptív, vagyis alkalmazkodóképes, a felépítés, illetve az alkalmazott mutatók megváltoztatásával képes arra, hogy a változó igényeket kielégítse. A rendszer stabilnak mondható, mivel egyensúlyi helyzetben működik, hiszen az alkalmazott controlling módszerek és a tudományos megalapozottsággal kialakított mutatók egységes rendszert alkotnak és nem egy szeszélyes akarat kifejeződései. A rendszer alkalmazása indokolt, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon nagyon sok a sikertelenül működő, illetve a megszűnő vállalkozás. Ha már elfogadható szintű pénzügyi tervezés működik a vállalkozásnál, kitörési pont lehet a controlling bevezetése. A különböző controlling területek (beszállítási lánc controllingja, értékesítési szervezet controllingja, kereskedelmi folyamat controllingja) együttműködése szükséges az átfogó szemlélet kialakításához, ami a beszerzéstől egészen a fogyasztóig terjed 83

ki. Kiépítésének kritikus sikertényezője az, hogyan sikerül tartalommal megtölteni a lehetőségeket és ezeket alkotó módon beépíteni a vállalkozás mindennapos működésébe. A pénzügyi tervezés és controlling eszköztára és az információáramlás emberi közvetítéssel válik tényleges hajtóerővé, és KKV-ok esetében ennek a szervezeti és kommunikációs rendszerét nem egyszerű kialakítani. Nagy jelentősége van a továbbképzésnek, szemléletformálásnak, erre jó lehetőséget teremt a munkakör-gazdagítás, de nem árt, ha legalább egy valóban controlling szemléletű vezető vagy szakértő is dolgozik – akár ideiglenesen is – a cégnél. Nem kell a tökéletességre törekedni, hozzuk ki a legjobbat, és ezt időnként fejlesszük, hiszen a controlling mechanizmus kiépítése nem egyszeri, hanem folyamatos fejlesztési folyamat. Mivel megváltozhat a stratégia, a környezet, a vezetőség, a controlling módszertan, ez a dinamikusság a KKV-ok számára mindig fent fog állni. Ennek a dinamikus munkának be kell épülnie a munkatársak és a vezetők gondolkodásába. Cél, hogy mindenki megértse és elfogadja ezek fontosságát. Lényeges az egyszerűség, mind a jelentésekben, mint az érthető irányítási eszközök használatában. Meg kell érteni, hogy a ezek a módszerek nem ellenségei, hanem „edzői” a vállalati folyamatoknak.

Irodalomjegyzék 1.

2. 3. 4. 5.

6. 7. 8. 9.

10. 11. 12.

Gyulai László [2008]: A pénzügyi terv összeállítása; www.mba.bme.hu/data/jegyzet/gyulailaszlo/bm_spm2r.ppt; letöltés dátuma: 2008. április 12. Horváth & Partner [2001]: Controlling - Út egy hatékony controlling rendszerhez, KJK Kerszöv Kiadó Kft., Budapest 2001. Hoványi Gábor [2005]: Egy gazdaságfilózófa esszéje; in: Verseny és vezetés tanulmánykötet, Magyar Elektronikus Könyvtár; 2005. www.vmek.oszk.hu REFA, Nemzetközi controller képzési anyag; 5. blokk, Pénzügyi controlling, 2006. REFA Reke Barnabás [2007]: Kontrolling a vállalkozás gyakorlatában, Elszámolási célok, módszerek és a számvitel oktatása tanulmánykötet, Szerk.: Prof. Jávor András, Bács Zoltán, Debreceni Egyetem Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar, Debrecen, 2007. Rizmayer Erzsébet [2008]: A kis- és közepes vállalkozások controllingkérdései, A controller, Budapest, 2008. február Sinkovics Alfréd [2002]: Pénzügyi kontrolling, KJK-Kerszöv Kiadó Kft., Budapest, 2002. Sinkovics Alfréd [2008]: A pénzügyi controlling támogatta menedzsment akadályai, A controller, Budapest, 2008. március Svéhlik Csaba [2003]: Iparvállalatok marketingtevékenységének kihívásai napjainkban, „Kis- és középvállalkozások az Európai Unió küszöbén” Konferencia, tanulmánykötet, Széchenyi Egyetem, Győr, 2003. nov. 25. Szóka Károly [2007]: „A pénzügyi-számviteli tervezés és a controlling összefüggései és gyakorlata” NYME-KTK Ph.D. dolgozat Varsányi Judit - Virág Miklós [1997]: Cégstratégiák; Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1997. Witt, Frank – Witt, Jürgen [1994.]: Controlling kis- és középvállalkozások számára; Springer Hungarica, Budapest, 2004.

84

VIQCZE IBOLYA szakközgazdász, PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Az állam szerepvállalásának alakváltozásai – elmélettörténeti és tapasztalati metszetekben

1. 1. Egy elmélettörténeti klasszikus: a Wagner törvény tegnap és ma Az állami beavatkozás szükségességének kérdése – az elmélettörténet egyik korai klasszikusánál – figyelemre méltó tanulságokkal szolgál. Ezért foglalkozunk Adolf Wagnerrel (1835-1917), aki az állami beavatkozások átfogó és szisztematikus gazdaság- és szociálpolitikája mellett tette le a voksát. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a jóléti intézmények jelenlegi válságát,19 az azt előidéző okokat, vissza kell tekinteni a kialakulásukra. Wagner felismerte, hogy a nyugati iparosodott országokban a közszektor, az összes közkiadással mérve, abszolút mértékben és a gazdaság többi részéhez képest is nő. Ezek után felállította a „növekvő szerepvállalás törvényét”, mely szerint ez a tendencia továbbra is növekedni fog. Véleménye szerint ennek okai, hogy az államnak növelnie kell az adminisztrációt és a közrend, a jogbiztonság fenntartását szolgáló kiadásokat, az elosztási kérdések súlya is növekszik, illetve a magánmonopóliumok ellenőrzésére nő az igény. A tröszt ellenes, versenyjogi szabályozások az utóbbi feltételezést szilárdan alátámasztják. A közrend és közbiztonság fontosságát a számos tüntetés, demonstráció illetve a terrorizmus-ellenes harc bizonyítja a ma embere számára. Ezek mind hatalmas összegeket emésztenek fel. Igaz, a közbiztonság egyre költségesebb fenntartása mellett megjelentek a magán biztonsági vállalkozások, a biztonsági magánszemélyzet is, melynek költségei beépülnek a rendes tőkés vállalkozás működési-fenntartási költségei közé. Végső soron persze ezeket is a fogyasztók fizetik meg. Az adminisztráció esetében azonban Wagner előrejelzése első ránézésre megdőlni látszik, hiszen szinte minden demokratikus ország az adminisztráció csökkentését fontos költséghatékonysági eszköznek tartja. Azonban ne feledkezzünk meg az adminisztratív tevékenységek számítógépek és egyéb informatikai lehetőségek által nagymértékben megnövelt hatékonyságáról, amellyel természetesen Wagner nem számolhatott, bár a feldolgozandó információ, adat mennyiségének ilyen mértékű növekedésére valószínűleg ő sem számított. Azonban ennek az adminisztratív infrastruktúrának a kiépítése és karbantartása is csak relatív olcsó, ténylegesen hatalmas összegeket emészt fel. Megállapíthatjuk hát, hogy a Wagner- törvény elméleti előrejelzései, amennyiben modern kontextusba helyezzük őket, megállják a helyüket. Azonban megállja- e a helyét maga törvény? Mit bizonyít a történelem, és mire utal napjaink tendenciája? A jóléti állam kialakulását, valamint annak kiépítését a nagy világgazdasági válság idejére és a második világháború (1939-45) éveire tehetjük. Arra az időszakra, amely a laissez faire „koporsójára” az utolsó szöget ütötte , mivel ezen országokat akkor éppen válságok, háborús nehézségek terhelték..

19

Vö. Berend T. Iván: A jóléti állam : válság és kiutak História, 2003/7.szám

85

A század eleji „hadd menjen a maga törvényei szerint” gazdasági modell negatívumai már az első világháború előtt is megjelentek. A gazdaságpolitikai felfogásbeli fordulatot az első világháború idézte elő. A hadviselő országokat a háború addig elképzelhetetlen teljesítmény elérésre kényszerítette. Különösképpen a több nagyhatalommal háborút viselő Németországra rótt nagy terhet, aminek következtében megindult a német hadigazdasági rendszer (állami gazdaságirányítási rendszer) kiépítése. Addig mindent a piac szabályozott, a hadigazdálkodásban viszont megszűntek a piaci árak, a gazdaság minden folyamatát az állam irányította, ellenőrizte. Inflációs papírpénz–kibocsátással oldották meg a gazdaság finanszírozását. A hatékony német gazdaság mintául szolgált. Anglia is követte, a Churchill-kabinet - Lord William Beveridge - törvényhozási tervében a következőket dolgozta ki, amely terveket meg is valósítottak.: „A katonai „győzelem” célja, hogy a háború után jobb világban élhessünk, mint korábban, meg kell szabadulni a szükségtől.” Minden állampolgár ingyenes egészségügyi ellátásban kell, hogy részesüljön, a családoknak támogatást kell nyújtani a gyermekeik után. Az idősebb korosztály számára pedig a biztonságot jelentő nyugdíjat kell biztosítani. Thomas Humphrey Marshall – 1949-ben cambridge-i egyetemen – megfogalmazta a „szociális állampolgárság”fogalmát, amely elv szerint állampolgári jognak minősítette a szociális biztonságot (20. század), az egyéni (18. század Anglia) és politikai szabadság (19. század) biztosítása mellett. Az embereknek meg kell szabadulniuk a szükségtől és ebben az államnak védő szerepet kell vállalnia. Az idős generáció bizonytalanságát nyugdíjjal, a baleset-betegség okozta félelem-, veszélytől biztosítással stb. kell megoldania. Az intézmények által nyújtott „jóléti csomag” juttatásai a következők voltak, melyeket igyekeztek minél inkább szélesebb skálájúvá alakítani: egyre rövidebb munkaidőt vezettek be vs. a fizetett szabadság idejét meghosszabították, állampolgári jogon biztosították az ingyenes oktatást, egészségi ellátást, nyugdíjfolyósítást. Fel nem sorolt számos juttatással igyekeztek a sokat nélkülözött lakosság jólétét növelni. Ez a rendszer elterjedt Nyugat-Európában nem kötelező, állam által diktált formában, (nem kényszerített) hanem a szakszervezetekkel, vállalkozók testületeivel konszenzusos módon. Magas adóztatással, jövedelmek újraelosztásával törekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésére. A jóléti államok fokozatosan megindultak az integráció útján, először hat ország létrehozta az EU-t 1957-ben, ami fokozatosan, mára 27 ország bekapcsolódásával igazán széles körűvé vált. ***** A problematika elmélettörténeti klasszikusának és néhány ezzel járó elemzési szempontnak a felvezetése után, jelen fejezetünkben elemzéseinket két fő irányba terjesztjük ki: egyfelől az állam funkcióinak vizsgálata, másfelől néhány tapasztalatilag is megítélhető kérdés vizsgálata irányába. A magyar társadalomtudomány jelentős eredményeket tudhat maga mögött az állam szerepváltozásainak kutatásában. Itt részünkről azok a vizsgálódások érdemelnek különös figyelmet, amelyek elemzési perspektívája történelmi, de a trendeket napjainkig viszik el. A közgazdaságtan oldaláról utalhatunk itt Lányi Kamilla munkásságára (2000), a gazdaságszociológia oldaláról Szalai Erzsébetnek a magyarországi rendszerváltást elemző monográfiája (2001) érdemel különös figyelmet, a szociológiában nem lehet elmenni Ferge Zsuzsa akadémikus teljesítményei mellett, míg az állam- és politikaelméletben Szigeti Péter monográfiájára (2005, IV. fejezete) támaszkodhatunk. Azért, mert az államelmélet megalapozásánál erősen támaszkodik közgazdasági összefüggésekre. Arra is tekintettel, hogy

86

utóbbi egy átfogó ívet rajzolt meg az állam XX. századi mozgási pályájáról – érzékeltetve, hogy ezt nem feltétlenül kell fejlődésnek tekintenünk – érdemes elemzéseiből kiindulnunk. 1. 2. Az állam mozgáspályájának átfogó íve: éjjeliőr (minimális) állam – keynesiánus jóléti állam (KWS) – és a jelenkori államtalanítás Történetileg a huszadik század elején, az első világégés előtt a szabadversenyes kapitalizmust még a Ferdinand Lassalle által éjjeliőr államnak nevezett állam kormánya irányította. Ennek, miután létrehozta a kapitalizmusnak megfelelő jog- és intézményrendszert, funkciója elvileg csak a közrend és a közbiztonság fenntartása volt, s nem érintette az ezen kívül eső társadalmi tevékenységszférákat. A gazdaságot (,laissez passer, laissez faire’), és a mindennapi életet hagyta a maga törvényei szerint folyni. Nem nyúlt bele mélyen ezen szférák életébe. Egy ilyen kormányzás a nemzeti össztermék mindössze 7-8%-val rendelkezett - például az Egyesült Államok esetében. Az a széles körben elterjedt téves képzet, mely szerint a szabadversenyes kapitalizmus állama viszont egyáltalán nem avatkozott volna bele a gazdaságba, nem állja ki a tények kritikáját. Az sem véletlen, hogy Adolf Wagnernek a bismarcki Németországban már módja volt elméletileg megelőlegezni a közszféra bővülésének tendenciáját. Ekkor, a XIX. század utolsó harmadában született ugyanis a gyári törvényhozás, a termelés aprólékos állami szabályozása és szabványosítása, s a kereskedelempolitika (védő- vagy szabadvám) meghatározása ekkor is állami feladat volt. Vagy az a tény, hogy a tőkés érdekek, a magántulajdonosi rend végső, piacot kiegészítő politikai biztosítéka ekkor is az állam volt, – elégséges cáfolat. Azonban az ún. éjjeliőr, minimális állam valóban ’eszmei össztőkés’ (F. Engels), amely a termelés külső, jogi és intézményi feltételeit biztosította, és nem anyagi, mint a keynesiánus Welfare State. Az első világháborús hadigazdálkodás eredményezte állami beavatkozás növekedése már jelentős elmozdulást hozott a kormányzati tevékenység kiterjedésében, noha a gazdaság vonatkozásában ezt még csak segédfunkciós kormányzásnak tekinthetjük, hiszen nem létezett még a beavatkozás gazdaságpolitikájának elméleti alapjaként a keynesi gazdaságtan. Ez idő tájt az előbb említett mutató (az 1920-as évekre) 12%-ra nőtt. A polgári állam XX. századi mozgáspályáján az első igazán tevékeny, beavatkozó állam a szervezett kapitalista fok keynesiánus jóléti állama volt. Az állam és a magángazdaság közötti viszony nemcsak azért változik itt meg, mert nő az átlagos redisztribúciós hányad (a harmincas években már több mint 20%) és a szövetségi kormány kiadások dinamikája is, hanem azért, mert a kormányzati gazdaságpolitika a New Deallel egyértelműen aktív válságelhárítói és gazdaságszervezői funkciókkal bővül és szociálpolitikai feladatokkal egészül ki. Kétségtelen, hogy ekkor a szervezett kapitalizmus keynesiánus jóléti államának, az angolszász világban KWS-nek (Keynesian Welfare State) nevezett alakulatnak a Iew Deal mellett a svéd szociáldemokrácia modelljeként megvalósult ’népileg ellenőrzött kapitalizmusa’ (G. Therborn,) még csak prototípusait jelentette valami olyasminek, amely fénykorát az 1945–1975 közötti három évtized jelentette. Ekkor vált uralkodóvá a centrumországokban – persze időszakonként és országonként nem azonos mértékben és módokon – a KWS. Németországban ,sozialer Staat’-nak, vagy az Erhardt-Röpke féle terminilógiával szólva szociális piacgazdaságnak (,sozialer Marktswirtschaft’) nevezett alakulat egyedi sajátosságokat persze igencsak felmutatott az angolszász világhoz képest, de mégiscsak ugyanazon alapprobléma konkrét formákat öltő megnyilvánulása volt, mint ahogy Franciaországban a háború után a ,l’ État social’ megerősödése és stabilizálódása. Nem kis mértékben ezen folyamatok miatt nevezte R. Dahl az elmúlt évszázadot a ,szociáldemokrácia évszázadának’. Ma, valóban nem itt állunk már.

87

Az állam jelenkori mozgáspályáján az újabb csomópontot az utóbbi 25 évben követett dezetatizáció jelenti, amely gazdaságpolitikai alapjait tekintve visszatérés az általános egyensúlyelmélethez, pontosabban a neoklasszikus, kínálati gazdaságtanhoz, a kormányzati szerepvállalás meghatározott redukciójával. Az inga visszaleng, de mégsem a kiinduló pontra, a századelő minimális államaihoz. A történelemben még egyszer nem lehet azonos pontra érkezni, hiszen közben a polgári nemzetállamot, amely 200 esztendőn keresztül meghatározó létformát jelentett, gazdasági alapjai tekintetében felváltotta a globális gazdaság nemzetek feletti ágensek dominálta valósága. Ugyanakkor a nemzetállam más okokból, a globális, kommercializált tömegkultúra vagy az angol nyelvi imperializmus hatására végbemenő kétségtelen gyengülését ma sem lehet úgy értékelni, mint ami kétségbe vonhatná a nemzet nyelvi, kulturális, történeti és pszichés attitűdökben meglévő reális közösségiségét. A növekvő számú, de kisebbségben lévő világpolgárok - ,világ elit’ mellett éppen ezért ma is vannak – nemcsak nacionalista érzület-etikájú, s ami még rosszabb, pszichózisú és ideológiájú tömegek – hanem hazafiak is (Szigeti, 2005, 87-89.). A nemzet egyre kevésbé határolódik territoriálisan, hiszen a határok mind fizikailag, mind pedig az információ áramlás szempontjából egyre nyitottabbak. Ugyanakkor a nemzetállam ma is egy egzisztenciálisan határolt teret ad, mert nyelve, gazdasági és kulturális (oktatási, műveltségi és vallási összetevők) fejlettségi foka és jogrendszere az életlehetőségek bizonyosfajta univerzumát teremti meg polgárai számára. Ezen viszonyok, kapcsolati minőségek, állapotok egy konkrét közegét. Ha most már érzékeltük a mérvadó trendet, akkor az állami funkciók vizsgálatánál induljunk ki a minimális állam elgondolásaiból, abból, hogy ezt még a liberális törekvések sem tagadják. Azt, hogy az államnak a közrend, a közbiztonság, a szerződési szabadság és a tulajdon védelmének biztosítása a modern, mai állam belső funkciói közé tartozik. Ezeket szükséges, de közel sem elégséges funkciókként kell felfognunk. Döntő szemléleti kérdésről van itt szó. Ugyanis nem az az alapvető kérdés az állami funkciók vizsgálatánál, hogy a kevés vagy a sok a jó-e, hanem az, hogy az adott korszak körülményei között mi az állam társadalmi rendeltetése, melyet funkcióin keresztül gyakorol. A minimális állam után a jóléti állam (szinonímájaként értve a szociális állam kifejezést), majd a jelenkori államtalanítási periódus következett. Szerzőnk definició-szerűen, világos tömörséggel foglalta össze ezt a két utóbbit. Idézzük, hogyan: „A jóléti állam a hazai össztermék központi redisztribúciójából egyrészt az önhibájukon kívül balesetet, egészségkárosodást szenvedetteknek vagy munka nélkül maradottaknak nyújt állampolgári jogon, jogegyenlőségi alapon és minimális – a minimálbér színvonala alatt maradó – mértékben állami gondoskodást, másrészt keynesiánus gazdaságpolitikával igyekszik moderálni a tőkés gazdaság ciklusos mozgásának kilengéseit és az állami intervenció eszközeivel biztosítani valaminő növekedés egyensúlyi feltételeit” (2005, 90.). Elemzési kerete az a nemzetgazdaság, amely magas fokú társadalom integrációt valósított, meg. A polgári nemzetállam francia forradalom utáni kétszáz éves fejlődésének ez volt – sokak szerint – a csúcspontja. Kérdés, mi maradt meg belőle?, vagy másként hogyan ásta alá ezt az államformát és a hozzá tartozó állami funkciókat a globalizáció. A mozgás irányát jól megmutatja az elmúlt harminc esztendőben fokozatosan előtérbe került újabb tendencia, az államtalanít-dereguláló nemzetállam: „A dezetatizáció állama nemcsak hogy nem tartja alkalmasnak az állami intervenciót az immanens gazdasági mozgások szabályozására, hanem azt egyenesen a válság okának tartja, mert nemkívánatos és diszfunkcionális módon fékezi a piac öngyógyító erőit, és jóléti kompenzációival gátolja a versenytársadalomban elengedhetetlen természetes emberi motivációk érvényesülését, amelyeknek teljesítmény növelő hatása lehetne. Következésképp az államtalanítás, a dereguláció, a privatizáció és monetarizmus eszközeivel vissza kell térni a versenytársadalom egyszerű formájához, de immáron nem nemzeti, hanem globális, 88

világgazdasági keretekben. Programszerűen: kapitalizálni kell a kapitalizmust, tehát meg kell tisztítani azon rendszeridegen, exogén gazdasági és társadalmi tényezőktől, amelyek az elmúlt évtizedekben fékezték a gazdasági hatékonyságot és a versenytársadalom szelekciós mechanizmusát” (Szigeti, 2005, 90-91). A kemény makro-szintű elméleti különbséget, sőt, ellentétet, kiegészíthetjük a társadalmi élet mikro-szintjén jelentkező – mégis roppant jelentős – példájával. Hogy fogja fel a bölcsödét, óvodát a keynesiánus szemlélet (stockholmi iskola, Myrdal, Hansen stb.), versus a kínálati gazdaságtan (Say, Hayek) ? Jó -e az, ha létezik egy társadalomban közösségi, tehát állami vagy önkormányzati kisdedgondozás, kinek jó, és milyen konzekvenciái vannak? Kétségtelen, vannak. Ha értéknek tekintik, hogy a nő ne legyen a babaszobához kötve (á la Ibsen: Nórája), és a gyermeknek sem rossz, ha a család mellett közösségben is nevelkedik, akkor: fenn kell tartani ilyen intézményeket. Ehhez erőforrások kellenek, tehát a női függetlenség (emancipáció) ára, hogy el kell vonni a megtermelt értéktömegből, ezen intézmények fenntartásához. Adóval, vagy más módon, sőt, progresszív adóval, amit a nem-közösségi elvű gondolkodásmódok (pl. a klasszikus liberalizmus szerint sérti a jogegyenlőséget) eleve igazságtalannak tartanak. Utóbbiak azt mondják: ha a nő dolgozni akar, akkor lesz keresete, s abból járassa gyermekét magán óvodába, piaci alapon, amit megfizet individuális jövedelméből. Aki nem tudja megfizetni – azt sajnálják. Ebből a nézőpontból elesik a női emancipáció, mert pénzkérdéssé és magán üggyé vált. A piaci megoldáson alapuló döntési szabadság ára - a fizetőképesség. A konzervatív felfogások szerint az asszony maradjon otthon, nevelje gyermekét, tartsa össze a családot, melyet a szerintük ideális, egykeresős modellben a családfő tart el. Hogy ezt megtehesse, a lehető legkevesebb jövedelmet kell elvonni tőle, így több marad az életvezetést befolyásoló döntésekre. Közgazdaságilag nézve mindkét álláspont védhető, jól megérvelhető. Ezért – azt mondhatjuk –, hogy a két megoldás közötti választás nem közgazdasági, hanem értékrendek-közötti választás. Nem is kell korunk radikális feministájának lenni ahhoz – akik szerint a gyermekszülés a férfitársadalom csele a nők elnyomására (A. Mac Kinnon) –, hogy a közösségi gondoskodás államilag (vagy önkormányzatilag) szervezett megoldását elfogadjuk. Ugyanis növeli a nők demokratikus esélyegyenlőségét életvezetésükben, ha a társadalmi szolidaritás jegyében, döntési szabadságuk függetlenedhet a piaci áru (tehát az egyén számára drágább) magánóvodai kínálattól. A kínálati gazdaságtan – ezzel szemben – a piackonform, individuális finanszírozás értékrendje alapján döntene: minden kínálat megszüli a maga keresletét. Igaz, szelektálva a fizetőképes és fizetésképtelen keresletek között, ehhez nem kell állami(közösségi) funkciót rendelni. Sőt, államtalanítani, piacosítani kell – nem pedig a nyereségeket (jövedelmeket) adó és progresszív adó révén társadalmasítani, s így megoldani a kisdedgondozás szükségletét. Nehéz és nehezen eldönthető kérdések. Azért eldönthetőek – értékek és értékrendek, vagy ezekből levezetett gazdaságpolitikai prioritások alapján – de nem szaktudományos egzaktsággal. Az ökonómia, mivel a legfontosabb termelési tényező az ember – emberrel foglalkozó tudomány. Az ember (a nő) helye és értéke a világban-ról alkotott felfogásunk – hogy Arnold Gehlen „Der Mensch und seine Stellung in der Welt”-jét parafrazáljuk – fogja eldönteni a válaszokat, a lehetséges megoldások közötti kívánatos megoldást. A jóléti állam válsága okán, amelyet 1973 után a stagfláció jelensége (stagnáló gazdaság és magas, olykor kétszámjegyű infláció) mutatott meg, léptek fel az államtalanítási törekvések. A látszat szerint a gazdasági válság nemzetállami szintű szabályozása (keynesizmus) helyébe a szabályozás válsága lépett, s ennek gyógymódjait keresték világszerte: a deregulációt, monetarizmust, a vegyes gazdaság helyett a privatizációt és az állam karcsúsítását. A valóságban azonban nem a gazdasági és jogi szabályozások épültek le, nem ezek mennyisége csökken, hanem a szabályozás tartalma változott meg: a kínálati gazdaságtan lép a tőke társadalmi ellenőrzésének a helyébe, továbbá – s ez éppannyira

89

jellemző – ezen elveknek a szuperstruktúra szintjére emelése megy végbe. Hogyan ? Erre ad magyarázatot a világgazdaság folyamatok gazdaságpolitikai mércéjévé előlépett ún. Washigtoni konszenzus. Ezen a ponton kell elemzéseinkbe bekapcsolni Lányi Kamilla kutatásait. Ő, másokhoz hasonlóan közgazdászként érzékeli a globalizációs folyamat hatását az állami cselekvésekre, feladatokra, funkciókra. Ezért foglalja össze a Washigtoni konszenzust, melynek tíz pontja a gazdaságpolitikai prioritásokat és módszereket illetően a következő: „1. Fiskális fegyelem: a költségvetés elsődleges egyenlegének 1 százalékosnál nagyobb többletet kell mutatnia, az úgynevezett operacionális deficit nem lehet több, mint 2 százalék. 2. Meg kell változtatni a közkiadások prioritásait (valójában: legyen szűkebb a költségvetés) 3. Adóreform: szélesíteni kell az adózási bázist, el kell törölni a kedvezményeket, csökkenteni kell a legmagasabb adókulcsokat. 4. Liberalizálni kell a pénzügyeket (törekedni kell arra, hogy a piacon alakuljanak ki a kamatlábak). 5. Legyen egységes, exportösztönző valutaárfolyam, biztonságos árfolyam-politika. 6. Liberalizálni kell a külkereskedelmet (ez az 5.ponttal együtt azt jelenti, hogy a folyó fizetési mérleget liberalizálni kell). 7. Liberalizálni kell továbbá a külföldi működő tőke belépését (ezen a gyakorlatban a tőkemérleg felszabadítását is értik). 8. Magánosítás: az állami vállalatokat privatizálni kell (a gyakorlatban mind az állami, mind az önkormányzati közművek is beleértendők). 9. Teljes dereguláció a gazdaság minden területén (az egészség- és környezetvédelem, pénzintézetek prudenciális felügyeletének igazolható mértékét kivéve). 10. A tulajdon (lehetőleg olcsón érvényesíthető) biztonsága. A fenti követelmények apránként álltak össze a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által (főként latin-amerikai országoknak) nyújtott szerkezetátalakítási hitelek feltételeiből. Mint tudjuk, a Világbank 1985-től minden hitelének feltételei közé felveszi az IMF aktuális feltételeit. Majd a feltételesség elve oly módon terjed ki a Párizsi Klub (jegybankok) és a Londoni Klub (a legnagyobb kereskedelmi bankok) kölcsöneire (átütemezéseire), hogy ezek a bankok csak akkor kezdtek tárgyalni a hozzájuk forduló országokkal, ha az IMF igazgatósága készenléti hitelt ítélt meg nekik, (akár szükségük volt rá, akár nem, akár szándékukban állt lehívni a kölcsönt, akár nem), ezzel igazolva, hogy hiánytalanul teljesítik a bank által számukra előírt feltételeket. A hitelezők 1982 óta fennálló kartellja ezzel, mondhatni, tudományos alapokra helyeződött. A gyakorlatban pedig a washingtoni konszenzus pontjainak végrehajtásával az adott ország törvényhozása és kormánya nem tesz más, mint kereteket teremt és helyet csinál a nemzetközi áru-, pénz- és tőkepiac szereplői számára szabad mozgásukhoz és üzleti tevékenységükhöz, ideértve az adott ország nemzetközi, külpiaci irányultságú szervezeteit (vállalatait), feltéve, hogy megvan hozzá az elégséges erejük” (Lányi, 2000/4, 6-7.). Itt az üzleti világ, a tőke érdekek dominanciája mozgatja a kedvező üzleti klíma, vagy az ún. piackonform szabályozási módok jegyében az állami cselekvéseket. Nyilvánvaló, hogy ez az orientáció nagyra értékeli a külföldi tőkebeáramlást, s a gazdaság fejlesztésében akár a belső piac- és termelés elé helyezi azt. Főleg, ha hazai kis- és középvállalkozások bedolgozóként, kapcsolódni tudnak(tudnának) a beáramló multinacionális tőke vállalkozóiszolgáltatói tevékenységéhez, amelynek feltételei – automatikusan – semmiképpen sem adottak. Részben az adottságok felől, részben pedig gazdaságpolitikailag meghatározottak. A nemzetállami szint feletti koordinációt, amelyet éppen a nemzetállam komplementer, kiegészítő tevékenységein keresztül valósítanak meg a jelenkori világgazdaságban, illúziók nélkül értékeli a haladó szellemű amerikai Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz. A Valutaalap a nemzetközi pénzügyek, a Világbank a nemzetközi hitelek irányításában, az 1995-től a GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) helyére lépő WTO pedig a világkereskedelem irányításában tölt be ténylegesen irányítókoordináló szerepet.: „Sajnos nincsen világkormány, amely felelősséggel tartozna a világ

90

minden népének, és amely ellenőrizhetné a globalizációs folyamatot, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nemzeti kormányok ellenőrizték a nemzetgazdaság létrejöttének folyamatát. Ehelyett egy olyan helyzet alakult ki, amelyet úgy is nevezhetünk, hogy a világ kormányzása világkormány nélkül, amelyben néhány intézmény (a Világbank, az IMF, a WTO) és néhány szereplő, a bizonyos kereskedelmi és pénzügyi érdekcsoportokhoz szorosan kapcsolódó kereskedelmi és pénzügyminiszter uralja a mezőnyt, miközben az érintettek jelentős része nem jut szóhoz” (Stiglitz, 2003, 39.).

1. 3. A tőkeátcsoportosító rendszerváltás: Magyarország Ezeknek a problémáknak a magyar viszonyokra való alkalmazását és kutatását végezte el a gazdaságszociológus Szalai Erzsébet. Sokat mond az átmeneti gazdaságokról és társadalomról, ha röviden – empirikus bizonyító anyagának ismertetése nélkül – összefoglaljuk mondandóját. „A gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban” című könyve ugyanis éppen azt mutatja ki – véleményünk szerint –, hogy az állam mozgáspályájának átfogó íve Magyarországot is elérte a rendszerváltással. Hazánkban az a gazdasági elit vált társadalmi struktúránkban és a politikai hatalomban való befolyását tekintve meghatározó helyzetűvé, amelyik a kulturális és politikai elittel szemben egyértelműen a globalizációs folyamat új lehetőségei mentén tevékenykedett. Így tudott megelőzni más eliteket és társadalmi csoportokat. Ennek a késő-kádári technokráciának (összetevői: a korábbi állami nagyvállalati vezetők, bankárok egy része, nagyvállalkozók és az állami gazdasági bürokrácia), illetőleg a hozzá kapcsolódó demokratikus ellenzéknek és új reformértelmiségnek nem voltak öröklött magánvagyonai, amellyel a gazdasági hatalmát megalapozhatta és kiterjeszthette volna. De volt szociális, kapcsolati és tudástőkéje, amelyet tőkefelhalmozása kiindulópontjául használhatott. Ezen az alapon lehetett P. Bourdieu tőkekonverzió elméletét, fontos pontokon némiképp módosítva, dinamizálni és a hazai folyamatokra alkalmazni. Ha Held-Mc Grew (1998) nyomán ,Globalizációnak nevezzük azt a történelmi folyamatot, amely úgy alakítja át a társadalmon belüli viszonyokat és tranzakciókat, hogy ezáltal az interakció és a hatalomgyakorlás világrészeken átnyúló hálózatai jöjjenek létre’ – akkor nálunk az említett hatalmi csoportosulás vitte ezt végbe és vált maga is egyben a hálózat konstitutív részesévé. A nemzetközi szakirodalomban és Lányi Kamilla által pénzügyi szuperstruktúrának nevezett képződménnyel együttműködve, sikeresen szervezte meg és szerezte meg a külpiaci nyitás körülményei között hatalmi dominanciáját. A politikai rendszerváltást követően – melyben a politikai elit volt a főszereplő és meghatározó – gyengültek az addigi domináns főszereplők társadalmi tőkéi. „Ez gazdasági hatalmi vákumot eredményez a ,gazdasági mezőben’ , melynek bázisán a késő-kádári technokrácia krémje sajátos habitusától és ideológiájától vezérelve (politikai és neoliberális értelmiségi szövetségeseitől is megtámogatva) és a ,szuperstruktúra’ elvárásainak megfelelően a vezető állami gazdasági bürokrácia és az állami nagyvállalati vezetők gazdasági tőkéinek nagy részét átszivattyúzza, döntően külföldi befektetők, kisebb részt a hazai nagyvállalatok számára. … a külföldi befektetők dominánssá tételével – legalábbis első látásra – a maga gazdasági tőkéjét is veszélyezteti, hiszen korábbi vezető gazdasági pozícióját más szereplőknek adja át. De valójában a tőkeelemek cseréje történik….A késő-kádári technokrácia krémje lemond hazai gazdasági tőkéinek egy részéről azért, hogy egyrészt bővítse a nemzetközi, szociális és kulturális tőkéjét – a szuperstruktúra elismerje és honorálja teljesítményét –, másrészt, hogy egyes tagjai maguk is annak részévé válhassanak, és így hazai gazdasági tőkéiket nemzetközi gazdasági tőkévé konvertálhassák” (kiemelések – V. I., Szalai, 2001, 230.).

91

Mindez tehát a nemzetállam gazdasági integrációjának erodálódásával járt. Nemcsak azért, mert a privatizációs folyamatban termelési vertikumok és ágazatok (például állattenyésztés katasztrófális visszaesése) estek áldozatául, miközben új zöld mezős beruházások állnak a pozitív póluson. Hanem mert mind gazdaság, mind pénzügypolitikájában, mind külpolitikai nyugatos orientációjában ez a domináns csoport a globális összefüggések hatása alá kerül, annak jegyében hozza meg döntéseit. A gazdasági erőforrások átszívattyúzása a társadalom többségétől egy kisebbség, a gazdasági, politikai és kulturális elit számára történt meg, az eredeti tőkeátcsoportosítás magyarországi folyamatában, a nemzetközi erőviszonyoktól közel sem függetlenül. A viszonylagosan szabadon felhasználható külső erőforrások a kapitalista fejlődés beindításához csekélyek voltak. Ráadásul a nemzeti össztermék, a GDP 1997-ig gyakorlatilag zsugorodott, éppen az átalakulási (tranziciós) válság hatására. Ezért és ennyiben is a az elitek felhalmozását döntően belső erőforrás- és jövedelem-átcsoportosításokkal lehetett biztosítani. Ez – eltérően a klasszikus kapitalizmus kialakulásához vezető eredeti tőkefelhalmozástól – eredeti tőkeátcsoportosítással ment végbe. Kárvallottjai hol a társadalmi középrétegek (1994-98), hol pedig a társadalom legszegényebb csoportjai (1998-2002) voltak a hazai átalakulásban. Ennek arányait sok tekintetben a kormányzati gazdaságpolitika határozta meg. A magyar elit alternatíva keresése persze korlátozott mozgástérben ment végbe, sok-sok önhibával és társadalmi kárral, de erőforrás korlátos jellegével magyarázható, hogy a külső tőkebevonás a multik tömeges becsalogatása révén valósult meg – éspedig a kormányzati váltógazdálkodástól függetlenül – s ezen szektor dominánssá válását eredményezte gazdaságunkban (az elmúlt fél évtizedben már exportunk 65-70%-át kitéve). Következtetések levonásával azonban óvatosnak kell lennünk. A külföldi működő tőke szerepét, negatív és pozitív hatásait ugyanis részletesebben is elemeznünk kell, mint ahogy ezt a gazdaságszociológus Szalai tette. Ezen a ponton közelebb kell jutnunk az ökonómiai problematikához. Érzékeltetésképpen: a Magyar Nemzeti Bank által – a fizetési mérleg részeként – közzétett adatok szerint 2005 első negyedévében 1 091 millió euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon, ami 430 millió euróval haladja meg 2004 azonos időszaki adatát, és 2001 óta a legmagasabb érték. Részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában 881 millió eurós, az egyéb (működő)tőkemozgások során pedig 210 millió eurós nettó beáramlás mutatkozott. A nemzeti jegybankok adatai alapján a visegrádi országok között Magyarországra érkezett a legtöbb működő tőke az első negyedévben. A GKM várakozásai szerint idén folytatódik a kedvező működőtőke-beáramlási trend, és így 2005-ben (részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában) 3,5-4 milliárd euró körüli értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés történhet Magyarországon. 2005 első negyedévében a legtöbb új, részvénytőke formájú külföldi közvetlen tőkebefektetés Németországból (32 millió euró, 10%), Japánból (30 millió euró, 9,5%) és Hollandiából 1 (166 millió euró) származott. A külföldi közvetlen részvénytőketőkebefektetések legnagyobb része (216 millió euró) a szolgáltató ágazatokba – ezen belül is a szállítás, raktározás, posta és távközlés (115 millió euró), a kereskedelem, javítás (51 millió euró) és az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás (35 millió euró) ágazatokba – áramlott. A feldolgozóiparba 51 millió euró részvénytőke formájú külföldi működőtőke-befektetés érkezett. Az 1990 óta Magyarországra érkezett külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 2005 első negyedévének végén meghaladta az 50 milliárd eurót; ebből 40,2 milliárd eurót a részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájú működőtőke-befektetések, 9,8 milliárd eurót az egyéb külföldi tőkebefektetések tettek ki. Az egy főre eső magyarországi működőtőke-állomány ezzel változatlanul a legmagasabb a kelet-közép-európai térségben,

92

2005-ben. Ha pedig ez így van, akkor ebben pozitívumok is vannak, továbbá a kormányzati törekvéseket is visszaigazolják ezek az adatok. A szuperstruktúra szerepe és a magyar viszonyok gazdaságszociológiai elemzése és a működő-tőke beáramlás egyaránt átvezet az állami funkciók vizsgálatához. Annak mintegy ideáltipikus katalógusát keressük.

1. 4. Állami funkciók – a gazdaságban és a szociális integráció elősegítése vonatkozásában A nemzetközi versenyképesség és az EU integrációban való sikeresség előfeltétele – egy globális szabadkereskedelmi helyzet figyelembevétele mellett is –, a helyi versenyképesség, amelyet újra és újra elő kell állítani. A verseny globális, tehát az eredményesség mércéit a világgazdaság definiálja, de a szereplőknek lehetetlen kivonulniuk helyi létfeltételeikből. Ezért a helyi, nemzeti társadalmakat kell alkalmassá tenni, versenyképességük fenntartásával, növelésével: lett-légyen szó alkalmazottakról, bérmunkásokról vagy a kisvállalkozókról. Ebből következik, hogy ideáltipikus értelemben az állam gazdaság-szervező funkciója marad a globális kapitalizmus körülményei között20 is: ad.1. A termelés ösztönzése a versenyképes, továbbá az olyan hazai szektorok és vállalatok esetében, amelyek ideiglenes támogatása fenntartja és kifejleszti a világpiaci versenyképességet. ad.2. K + F támogatás az innováció érdekében és a licencpolitika összehangolása. ad.3. Környezetvédelem szintentartása, innovatív fejlesztése és normáinak szigorú ellenőrzése és betartatása. Erre ma és a jövőben is, EU szabványok és szintek is köteleznek minket. ad.4. A gazdaság stratégiai jelentőségű ágazatainak – energetika, közlekedés, szállítás, posta – menedzselése. Elég a kőolajellátás és vezetékek stratégiai kérdésére utalnunk itt. Vagy pedig a vasúti és a közúti közlekedés optimális összehangolásának azon nehézségeire, melyeket egyes teljesen gazdaságtalan szárnyvasutak bezárásakor kiéleződő viták mutatnak meg napjainkban. Azonban elképzelhető, hogy egy államnak (kormányzatnak) legyen FDI (Foreign Direct Investment) stratégiája, azaz a külföldi működő tőkére vonatkozó elgondolása is. Vagy éppen valamilyen régionális-központ kiépítési stratégiája – bank- és pénzügyi központ vagy éppen konferencia központ –, melyekre a globalizációs nyomás körülményei és lehetőségei miatt kell gondolni. ad.5. A versenyszféra bizonyos támogatása a monopolizálódással szemben. Ez hagyományosan állami feladat. Egyfelől a versenyjog szabályozó erejével, másfelől bizonyos gazdaságpolitikai eszközökkel (támogatások, kedvező fejlesztési pályázatok, stb.). A hazai kis- s közepes vállalkozások fejlesztésére nemcsak termelési, hanem foglalkoztatási, belső fogyasztási és egyéb szempontokból (például bedolgozói vagy szolgáltatói output miatt) is szükség van. ad.6. A munkáltatók, a munkavállalók és a kormányzat közötti háromoldalú, intézményesített (un. tripartit) egyeztetés a gazdaság stratégiai célok érdekében, amely nemcsak hatékonysági szempont, hanem a demokratikus legitimáció erejével is bír. A feladat 20

A funkciók osztályozásánál támaszkodtunk az SZE Multidisuciplináris Doktori Iskolában tanultakra.

93

nehézségére jellemző, hogy 18 alatt nem sikerült Magyarországon nyugvópontra juttatni a kérdést, s alkotmányos szinten szabályozni az elvi alapokat. (Amit egykor a mai vezető kormánypárt kezdeményezett 1996-ban, azt ma az az ellenzéke követeli tőle, amelyik kormányzati pozícióban (1998-2002) maga sem élt a tripártit egyeztetéssel megfelelően. Ráadásul a két nagy, bal és jobboldali néppárttal szemben, melyek elvileg az egyeztetés hívei, csak éppen mindenkor ellenzékként a másik gyakorlatát bírálják, a liberális párt erősen kritikus ezzel a megoldással szemben. Ugyanis valaminő nemkívánatos koorporativizmust látnak benne, amely – szerintük – a parlamentarizmussal ellentétes rendező-elv. A szociális integrációt elősegítő funkciók: ad.7. A a munkaerő reprodukciós színvonalának lenyomása, a belső fogyasztás visszafogásával hosszú távon nem járható út, tévút. A munkaerő képzettségét csak a jó színvonalú és széles tömegek számára hozzáférhető alap, közép és felsőfokú oktatást biztosíthatja. A munkaerő képzettségében, szaktudásában és munkakultúrájában meglévő relatív, térségi versenyelőnyünket nem adhatjuk fel az oktatás teljes piacosításának és az elit oktatás kialakulásának folyamatában és oltárán. ad.8. Az oktatási és képzési rendszer állami összetevőjének fejlesztése egyben olyan funkció, amelyet – túlmenően a munkaerő reprodukciós színvonalát jelentő szemponton – különösen a demokratikus esélyegyenlőséget növelni kívánó politikai formációknak kell vagy legalábbis kellene támogatniuk. Azoknak, amelyek az alulról-felfelé irányuló társadalmi mobilitás elősegítésének eszközeként ismerik el a humán tőkébe való befektetést. Ez az állam oktatási és kulturális szerepvállalását egyaránt jelenti. Hosszú civilizációs folyamat eredményeként a népegészségügy, az alfabetizáció, majd az alap, közép és felsőfokú állami oktatás kiszélesedett. Egy diverzifikált és piaci mechanizmusokra építő oktatási rendszernek is biztosítania kell e tömeges és elérhető tudást, az esélyek olyan egyenlőségét, amely a humántőkét (,Bildungsbürgertum’ – a Besitzbürgertummal szemben) a nem-vagyonos emberek számára is kiképezi. A munkaerő-tulajdonosát humán-tőke tulajdonossá téve. ad. 9. A kulturális funkcióra nevesítettem és a fentieken túlmenően azért van szükség, mert a kulturális értékekhez való hozzájutás – ami feltételezi részben a kultúra állami támogatását, részben pedig a kulturális infrastruktúra működtetését – nélkül a képzettség és a korral adekvát szocializációs szint nem érhető el. Nyilván itt az államnak támogató és intézmény-fenntartó kötelezettsége van. ad. 10. Szociálpolitikai funkciók, melyekre a társadalom integráció fenntartása végett egyfelől preventíve, másfelől az egészségromlást, balesetet, urbanizációs és civilizációs ártalmakat elszenvedettek és munkanélküliek utólagos kompenzációja és reszocializációja miatt kell fenntartani. ”Ha a világ változik a szabályozó piac körül – márpedig változik -, nyilvánvalóan változnia kell magának a piaci szabályozásnak is”. (Szabó Katalin: A lágyuló gazdaság (1989)) 1. 5. Az állam gyakorlati szerepe, a nemzeti gazdaságpolitikák feladatai a globalizációban: jogi szabályozás - gazdaságfejlesztés - beruházás ösztönzés és a szociális helyzet hatótényezői Napjainkban már szinte természetes dolog, hogy az állam beavatkozik a gazdasági életbe. Ennek hatását mindenki érezheti. Általában jellemző, hogy egy-egy gazdaságban, az állam, a kormányzatok a legnagyobb pénzköltők. Az nemzetállamnak teljesítenie kell

94

feladatait egy globalizált világban és az Európai Unió tagjaként. Ezek olyan általános szerepek, mint a gazdaság fejlődése, stabilizáció megteremtése a jövedelem újraelosztása és az allokáció. Mindezt, úgy, hogy közeledjen a maastrichti kritériumokhoz – már amennyiben hazánk a teljes jogú taggá válás után (2004. május 1.), potenciálisan, de nem minden áron, és nem előfeltételek nélkül, kívánatosnak tartja a monetáris unióba történő belépést is. A változtatások mára már elkerülhetetlenné váltak. A rendszerváltás óta nem eldöntött, hogy Magyarország a svéd példát követi és magas elvonások mellett széleskörű ellátásban részesíti a lakosságot, vagy az amerikai gyakorlatot folytatva, amely ennek fordítottja és a lakosság öngondoskodására épít. Rá fogok mutatni, hogy bár a jelenlegi Uniós szabályozás miatt az állami támogatások alapvetően korlátozott formákat ölthetnek csupán azonban így, közvetetten is elérhető jelentős gazdasági élénkítés. Míg a tényleges élénkítés a külföldi működőtőkebefektetés hatásaként jelenik meg, maga az FDI a társadalmi tőke megfelelő hasznosítása révén nagyobb eséllyel választja hazánkat. A társadalmi tőke fejlesztése és hasznosítása pedig természetesen már szabadon lehet célja az állami támogató jellegű beavatkozásnak. 1. 6. A mérőszámok és a valóság Az általánosan elfogadott nemzeti fejlődési mérőszám, a GDP általánosan növekedett és a világ egy főre jutó bevétele megháromszorozódott 1950 és 1992 között. Azonban nem felel meg a valóságnak, hogy ennek ,arányosan’ örüljünk, amire számos alternatív mérőszám készítői mutatnak rá. Svéhlik Csaba egy előadásában a GDP-t „tökéletlen kényszermutatónak” nevezi. Ugyanis a GDP csak a termelés léptékét méri, és nem veszi számításba a termelés költségeit és tényleges hasznait. A GNP/GDP mutató paradoxonait igen szellemesen vesézte ki Robert Kennedy, egykori tragikus sorsú amerikai elnökjelölt. „Nem esik egybe a nemzet céljaival, és személyes megelégedettséget sem hoz magával a gazdasági növekedés puszta folytatása, a világ javainak vég nélküli hajszolása. A nemzet szellemét nem tudjuk lemérni a Dow Jones-indexen, vagy a nemzeti teljesítményt a nemzeti össztermék összegével. A nemzeti össztermék ugyanis magában foglalja a levegőszennyezést is és a mentőautókat, amelyek elszállítják a halottakat az autópályáinkról. Benne vannak a különleges zárak az ajtóinkra, és a börtönök azoknak, akik ezeket betörik. A nemzeti össztermék magába foglalja a vörösfenyők kiirtását, és a Felső-tó halálát. Növekszik akkor is, ha napalmot, rakétákat és atomtölteteket gyártunk… magába foglalja… az olyan televíziós műsorok sugárzását, amelyek az erőszakot istenítik, hogy el tudják adni termékeiket gyermekeinknek” (Mark Kurlansky: 1968 egy év, amely felrázta a világot. HVG könyvek, 2006, 132-133.). Vigyáznunk kell tehát a növekedés szemlélet ezen, sokszor túlságosan is abszolutizált mutatójával Akkor is, ha komplex gazdasági folyamatokat sokszor jobb híján, csak a GNP/GDP mutatóval tud a közgazdaságtan operacionalizálni. A hagyományos módszerek azt sugallják, hogy a globalizáció önmagában növekedést idéz elő. Az információs társadalom számos olyan eredményt ért el, ami egy évtizede még a tudományos fantasztikus irodalom területére szorítkozott. Az emberi genetikai térkép, a telekommunikációs forradalom, az információ akadály nélküli áramlása olyan perspektívákat nyitottak, amelyek gazdasági hatásai ma még pontosan nem mérhetőek fel. Ezek a tendenciák ugyanakkor nem tűnnek lassulni, sőt fejlődési ütemük gyorsulni látszik. A világkereskedelem növekedése, bár nem olyan arányban, mint a fejlett országokban, de jelentős ösztönző és gazdaságilag előnyös környezetet teremt a közepesen fejlett, s néhol az elmaradott országok számára. A 20. századvégi globalizáció által kiváltott világgazdasági verseny, valamint a

95

demográfiai folyamatok változásai miatt a szakirodalmak a Nyugat-Európában kiépült jóléti állam válságáról írnak, „lélekharangját kongató” álláspontjaikat olvashatjuk a nemzetközi irodalmakban. A globalizáció eredményeképpen számos jóléti állam kénytelen szociális intézményeit fokozatosan a magánszféra támogatásával kiegészíteni. Az International Labor Office (ILO, nemzetközi munkaügyi hivatal) egy tanulmánya rávilágít, hogy mind Magyarországon mind Lengyelországban az előrejelzetthez képest sokkal nagyobb a magánnyugdíjpénztárat igénybevevő alkalmazottak száma. Ez alapvetően arra mutat rá, hogy sokkal nagyobb ütemben kénytelen az állam versenyképessége, hatékonysága érdekében a szociális állami beavatkozások mértékét csökkenteni és szerkezetén változtatni, éppen a makrogazdasági egyensúly fenntarthatósága érdekében. (Elég itt a 2006-ra kialakult magyarországi egyensúlytalansági állapotok előidézésére utalnunk, melyek következtében restrikciós gazdaságpolitikai fordulatra kellett, hogy sort kerítsenek). Konklúziónk: ezeket a bonyolult kérdéseket pedig egyetlen állami intervenciójának értékelésénél sem szabad elhanyagolni, mert az félrevezető következtetésekhez vezethet.

Összefoglalás Az állam szerepvállalásának változásait hosszú viták kísérik. Dolgozatomban elmélettörténeti és tapasztalati adalékokkal járulok hozzá e bonyolult kérdés tisztázásához. A. Wagnert, az elmélettörténet klasszikusát bemutatom, majd a ma álláspontjáról értékelem munkásságát. Hipotézisei sok tekintetben igazolódtak, mégis az államfejlődés részben elkanyarodott az általa megjelöltektől, mert egyfelől a keynesiánus jóléti állam virágkora ugyan igazolta elgondolásait, másfelől az elmúlt negyedszázad államtalanítási törekvései – tényszerűen is – az intervencionizmus ellen hatnak. A globalizáció egyfelől csökkentette a nemzeti kormányzatok gazaságpolitikai eszközrendszerét, másfelől a nemzetek feletti regionális integrációk korában, így az EU-ban is, új igazodási kényszerekkel járt együtt (pl.: Maastrichti kritériumok, versenyjog. A magyarországi tőkeátcsoportosító rendszerváltás (Szalai) a külföldi működő tőke (FDI) behozatalának jelentőségét állította előtérbe. A gazdasági fejlettséget az egy főre jutó GDP-vel szokás jellemezni, azonban ezt átfogó mérőszámot sem lehet abszolutizálni. A humánerőforrások fejlesztésének és a K+F tevékenységen alapuló innovációnak azonban nincsenek versenyjogi, beavatkozást tiltó szabályai. Versenyképességünk ezeken és a viszonylagosan olcsó, de jól képzett munkaerőn, annak bővített reprodukcióján, szaktudásán múlhat. Az állami funkcióknak ebbe az irányba mehetnek. Felhasznált irodalom 1. Berend T. Iván [2003] A jóléti állam: válság és kiutak História, 7.szám 2. Chikán A. [2001]: A versenyképesség koncepcionális háttere és alakulása a XXI. század küszöbén. Előadás. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Vállalatgazdaságtan Tanszék, Budapest 3. Kornai János [2007] Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás Akadémia, Budapest 4. Lányi Kamilla [2000] Válság táplálta globalizáció I. és II. in: Külgazdaság 4-5. 5. OECD [1998]: The Competitiveness of Transition Economies, Tanulmány, Párizs

96

6. Porter M. E. [1990] The Competitive Advantaqe of Iations. The MacMillan Press, London 7. Stiglitz, Joseph E [2003] A globalizáció visszásságai Napvilág, Budapest 8. Svéhlik Csaba [2003]: Iparvállalatok marketingtevékenységének kihívásai napjainkban, „Kis- és középvállalkozások az Európai Unió küszöbén” Konferencia, tanulmánykötet, Széchenyi Egyetem, Győr, 2003. nov. 25. 9. Szalai Erzsébet [2001] újkapitalizmusban Aula

Gazdasági

elit

és

társadalom

a

magyarországi

10. Szigeti Péter [2005] Világrendszernézőben, Globális szabadverseny’ világkapitalizmus jelenlegi stádiuma, Napvilág Kiadó, Budapest

97

–

a

dr. KŐHIDI ÁKOS PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

„Fogyasztható”-e a fogyasztóvédelmi jog?

Bevezetés A nyugati értelemben vett fogyasztóvédelmi jog hazánkban a rendszerváltás óta indult ütemes fejlődésnek, a megújult piaci viszonyok új szabályozást kívántak meg. Nem nehéz fejlődésről beszélni, hiszen a szocializmusban a társadalmi, piaci, politikai viszonyok miatt fogyasztóvédelmi jog nem is létezett. Bár fogyasztók nyilván akkor is voltak, a konzumerizmus mai fogalma még, mint valami teljesen ismeretlen nyugati, homályos idolum hangozhatott el. Egyesek szerint a jogi feltételek sem voltak adottak, a „jogi szabályozás a vevő és eladó mellérendeltségére és autonómiájára épült egy olyan gazdaságban, ahol a felek kapcsolatrendszere aszimmetrikus és egyenlőtlen volt” [Fazekas, 2000]. Érthető: Hiszen, míg az önálló fogyasztóvédelmi jogalkotás a piaci viszonyok miatt nem jelentkezhetett társadalmi szükségletként, a Polgári Törvénykönyv21 (továbbiakban: Ptk.) szavatolta a magánfelek elvi egyenlőségén nyugvó, mellérendeltségét deklaráló polgári jogi intézményeket, melyek mellett a hetvenes évek végétől megjelentek a fogyasztóvédelem minőségvédelmi formái. Bár a rendszerváltás után a jogalkotási gépezet beindult, fogyasztóvédelmi kódexet máig nem sikerült létrehozni. A jelenlegi fogyasztóvédelmi törvény22 (továbbiakban: Fgy. tv) amellett, hogy uniós jogalkotási „kényszer”23 hatására, rendkívüli gyorsasággal született meg, nem foglal magába több fontos fogyasztóvédelmi jogintézményt. A rohammunkát példázza, hogy a Békéltető Testületekről szóló rész – bár a törvény szövegének jelentős hányada ezt tartalmazza - csak jóval a törvény többi része után, 1999. január 1. napján lépett hatályba. Jóllehet az európai fogyasztóvédelmi modellek közül kevés ország választotta a külön kódexben történő szabályozást. [Vékás, 2001] Természetesen nem törhető pálca a szabályozás ilyetén keretjellegű változata felett, mivel a lefedni kívánt társadalmi, piaci, kereskedelmi viszonyok a fogyasztóvédelem széles aspektusa miatt a szokásosnál heterogénebbek. Azonban az általános szabályok egységes szerkezetbe foglalásával el lehetett volna kerülni, hogy egymáshoz szorosan csatlakozó jogintézmények hol kormányrendeletekben, hol külön törvényekben, hol egy-egy miniszteri rendeletben tűnjenek fel 24. A szabályozás didaktikátlan jellege már csak azért is szomorú, mivel a fogyasztóvédelemben alapvető fontosságú lenne a szabályok minél egyszerűbb megismerhetősége.25 Az uniós jogközelítési kritériumok hiányában talán ma sem rendelkeznénk fogyasztóvédelmi törvénnyel, a fogyasztóvédelmi jogalkotó tevékenység kimerülne a máig jellemző szóról szóra történő irányelv átültető mechanizmusban. A fogyasztóvédelemben véleményem szerint az alapvető – ám talán eldönthetetlen - elméleti előkérdés, amely a mai napig határvonalat húz e jogterületen 21

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről

22

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről

23

Az 1997. július 16.-án átadott AGENDA 2000 elnevezésű dokumentum, mely tartalmazta a Bizottság Országvéleményét, mely a fogyasztóvédelemmel kapcsolatosan hiányosságokról számolt be: Fogyasztóvédelmi törvény, átlátható hatásköri szabályok hiánya. 24

Vö.: Vékás Lajos, op. cit. 332. o.

25

Emellett ez a jogbiztonság elvéből következő alkotmányos jog is. (11/1992. (III. 5.) AB határozat)

98

működő, ezt alakító szakemberek között: prevenció vagy protekció, netalántán szankció és represszió? Kevésbé teoretikusan megfogalmazva: A gaz, erőfölényükkel visszaélő szolgáltatók és kereskedők, nagyvállalatok az ellenfelek, kiknek karmaiból időről időre ki kell rángatni a jóhiszemű és jogait kevésbé ismerő fogyasztót, vagy az emberi tudatlanság, nemtörődömség, in concreto a konzumidiotizmus. A szabad piacgazdaság létrejöttével, megtakarításainkat elméletben annyi csatornán költhetnénk el, hogy maga a megtakarítás fogalma is átminősíthető átmenetileg rendelkezésre álló pénzeszközzé. De az okokat ne csak magunkon kívül keressük: vajon mi tudtunk olyan hirtelen vásárlói attitűdöt váltani, mint ahogy a piac változott? A vásárlás részben kaland, élményhajhászás lett. Érdekes lenne a reláció tudományos leképezése a szükséglet kielégítés és az „action gratui” vásárlás között. Mielőtt azonban bárki abba a hibába esne, hogy a fogyasztók széles rétegét a konzumidióták részint valóban egybevágó - halmazával azonosítja, le kell szögezni az érdeksérelem nem mindig ott a legnagyobb, ahol a vitatott érték26: A közüzemi számlák befizetése, vagy a szükséges ruházkodás, nagybevásárlás egyáltalán nem szórakozásból történik. Egy luxuscikk megvásárlása a piaci árat tekintve több mint egy közüzemi szolgáltatásért ellentételezett összeg. Azonban, ha a kettő gazdasági értékét egy indokolatlan gázkimaradás miatt fűtetlen szobában hasonlítjuk egymáshoz meglepően relativizálódik az ár-érték arány, sok függ tehát attól is, mit tekintünk felvevő piacnak. Látnunk kell a magyar valóságot is, hiszen míg jogalkotásunk szolgai módon az Európai Unió mögött halad, jövedelmi viszonyaink, vásárlóerőnk nem, a gazdasági erőfölény így hatványozottan érvényesülhet. A kérdés tehát: elég-e a felek mellérendeltségére alapuló klasszikus polgári jogi, leginkább diszpozitív szabályozás erősen preventív, tudatos fogyasztóvá nevelő vonulattal, vagy a gazdasági erőfölényt kompenzálandó a magánjog diszpozitív szabályait közjogi szűrőn át kogens (vagy legalábbis klaudikálóan kogens) szabályokkal kell teletűzdelni, közeledve a Sólyom László által megfogalmazott gondolatokhoz [Sólyom, 1977], elközjogiasítva ezzel magánjogunkat.

Kit nevezünk fogyasztónak? Hogyan vázolhatjuk tehát a fogyasztói jogviszonyt? Nyilván nem indulhatunk ki mellérendelt és egyenlő felekből. Képzeljünk el egy mérleget, melynek egyik serpenyőjébe egy fogyasztót ültetünk, másik serpenyőjébe pedig egy multinacionális vállalat egyik áruházát. Ez már képileg is redundáns lenne, ámde gondoljuk csak tovább. A két fél érdekérvényesítő-, gazdasági erejét, az adott szolgáltatással, dologgal kapcsolatos szakmai hozzáértését vizsgálva a mérleg szembetűnő egyensúlytalanságot mutatna. Ebben a helyzetben próbál az állam jogalkotási eszközökkel egy művi egyensúlyt teremteni. Sematizálva: a fogyasztóvédelem magánjogi eszközeivel a fogyasztói pozíciót erősíti alulról, míg a közjogi szabályokkal a forgalmazót, gyártót ellenőrzi, szankcionálja felülről. Hogy mekkora sikerrel, arra majd később térek ki. Először meg kell vizsgálnunk, milyen ember és társadalomképhez kell hangolni a szabályokat. Kit tekintünk tehát fogyasztónak a szó nemcsak jogi értelmében. A fogyasztók nem igazán ismerik ebbéli minőségük jogi tartalmát, nem tudják, milyen jogok is illetik meg őket. Egyesek ezt az egykori hiánygazdasággal, a versenymentes piaccal, illetve az állam pregnáns háttérszerepével magyarázzák: „a hiánygazdaságban felnőtt fogyasztók különösen súlyos hiányt szenvednek fogyasztói ismeretekben” [Németh, 2001] Emellett a fogyasztás is jelentősen átalakult, a hétköznapi szükségletek kielégítéstől az önfokozó vágyak beteljesítésre került a hangsúlyt. A fogyasztói társadalom kezdetben túlzottan materialista, mennyiségi felhalmozásával szemben megteremtette - egyfajta önreflexióként - a 26

Szándékosan nem pertárgy, mivel egyáltalán nem biztos, hogy peresítik a követelést.

99

posztmaterialista fogyasztó eszményét. Aki, bár termék vagy szolgáltatás mögé bújtatva, de egészséget, környezetet, életmódot vagy legalábbis ezek illúzióját vásárolja. Talán itthon kevés volt az átmeneti időszak és fogyasztói kultúránk milyenségében az is szerepet játszik, hogy a klasszikus materialista és posztmaterialista fogyasztás szimultán jelentkezik. Nézzünk pár érdekes adatsort, amelyek szintén a fogyasztói magatartás átalakulását támasztják alá. 1. ábra: A fogyasztók időfelhasználása Forrás: Hámori Balázs - Szabó Katalin [2007] 9 8 7

óra/nap

6 1880

5

1995 4

2040

3 2 1

ba di dő sz a

be te gs ég ek

ut a

zá s

a

m un ka

m un ká ba

un ka há zi m

ev és ,

al v

ás

fü rd és

0

2. ábra: A fogyasztás százalékos megoszlása Forrás: Hámori Balázs - Szabó Katalin [2007] 80 70 60

1875

40

1995

30 20 10

100

Sz ab ad id ő

Eg yé b

O kt at ás

gy

Eg és zs ég ü

La ká s

uh áz at R

em

0 Él el

%

50

A fogyasztó jogi fogalmának definiálása is meghatározó fontosságú, hiszen ez alapján állapítható meg a fogyasztóvédelem tulajdonképpeni alanyi védelmi köre. Az alanyi kör definiálása a magyar jogban nem egyértelmű, hiszen különböző jogszabályok eltérően határozzák meg a fogalmat. A következőkben a különböző fogyasztó fogalmak egymáshoz való viszonyát vázolom fel, valamint kísérletet teszek ezek közös fogalmi halmazának körvonalazására. A Fgy. tv. definíciója27szerint fogyasztó az, aki – gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. A definícióból is kiderül, hogy már a prekontraktuális viszonyokban is védendőnek tekinti a törvény a fogyasztói érdekeket. Egybehangzó jogtudományi álláspontok, valamint az ítélkezési gyakorlat is azt támasztja alá, hogy fogyasztónak nemcsak a természetes személyek tekinthetők, hanem a jogi személyek is, amennyiben az áru végső felhasználójaként jelennek meg az értékesítési láncban.28 Véleményem szerint ilyen esetekben a fogyasztói minőség funkcionális, védelmi szempontok mentén haladva, csak eseti jelleggel „ítélhető oda”, azonban ipso iure a fogyasztó fogalmából nem zárhatók ki a nem természetes személyek. Míg a nem természetes személy fogyasztók esetében a fogyasztói minőség esszenciális elemének tekinthető a végfelhasználói minőség, nem értek egyet azon állásponttal, amely e minőséget a természetes személy fogyasztókkal szemben is követelményként támasztja. [Fazekas, 2000.] Egyértelmű ugyanis, hogy a végfelhasználás ténye természetes személyeknél nem állapítható meg, valamint e törvény szellemével összhangban nem is lehetne kritérium. Vékás Lajos kritikával illeti a jelenleg hatályos uniós irányelvekből magyarosított fogyasztói definíciót. [Vékás, 2001] Szerinte a „gazdasági jelző” helyett az „üzleti” jelző jobban kifejezi a „trade, business” angol eredetit. A „szakmai tevékenység” helyett pedig az „önálló foglalkozása” kifejezést ajánlja. A Polgári Törvénykönyv definíciója29 a Fogyasztóvédelmi törvény rendelkezéseivel látszatra szinte megegyezik. Szabályozástechnikai különbségek mégis jelentős eltérést eredményeznek a Fgy. törvényben használt definícióhoz képest. Megfigyelhető, hogy az alanyi kört (fogyasztó), valamint a szerződést (fogyasztói szerződés) külön, de egymásra tekintettel határozza meg a törvény. Érdemi különbség azonban, hogy a kellékszavatossági, jótállási szabályokat a közüzemi szerződésekre, valamint a hatósági intézkedés folytán eladott, és árverésen értékesített használt dologra nem rendeli alkalmazni. A Fgy. tv definíciója a szerződés másik alanyát sem nevesíti, így fordulhat elő, hogy rendelkezései értelmében a megajándékozott, bérlő, haszonbérlő is fogyasztónak minősül, és gyakorolhatja a fogyasztókat megillető egyes jogosítványokat, annak ellenére, hogy szerződéses viszonyban nem áll sem a forgalmazóval, sem a gyártóval. Bár ez életszerűnek hat, de erodálja azt a tényt, hogy a fogyasztói szerződéssel is alapvetően kötelmi jogviszony jön létre, amelyből eredő jogok főszabály szerint a kötelem alanyait illetik meg. E gondolatmenetet követve juthatunk el odáig, hogy a fogyasztói minőség szerződéses viszony nélkül is megállapíthatóvá válhat, nyilván emiatt rögzít a Ptk. egy, a kötelmi jogviszonyok relatív szerkezetét jobban védő, zártabb fogyasztói fogalmat. Számos jogszabály tartalmaz még, az előbbiekhez képest tágabb fogyasztó fogalmat (pl.: versenyjogi-, reklámjogi fogyasztó fogalom). Ezek ismeretében 27

1997. évi CLV. Törvény 2.§ e) pontja

28

EBH 2004. 1093; BH 2000. 554

29

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 685.§ d), e) pontja

101

elképzelhető, hogy milyen nehézséget okozhat, ha olyan jogszabály tartalmaz fogyasztóvédelmi rendelkezést 30, amely külön definíciót nem ad a fogyasztó fogalmáról. Természetesen a szabályozás járható útja nem az lenne, hogy külön jogszabályok specifikus fogyasztófogalommal operálnak, hanem hogy ezek a Ptk. vagy a Fgy. tv. adekvát fogalmára utalnának. Ennek megalkotásáig azonban a speciálistól a generális szabályozásig haladva érdemes jogszabályt választanunk.31

A „keresztülfekvő” fogyasztóvédelem A fogyasztóvédelemmel, mint szakpolitikával, jogterülettel kapcsolatban gyakran merül fel, hogy nehezen lehatárolható, valójában „keresztülfekszik” a jogrendszer egészén. Az egyes fogyasztói jogok elkülönítésének alapjául a következő szempontokat vettem figyelembe: van-e a joggal szembeni kötelezett, a kötelezett mennyire határozható meg, az adott joghoz mennyiben kapcsolódhat jogérvényesítési folyamat. A fogyasztói jogokat azzal a metodikával csoportosítom, mely joghoz milyen jogvédelmi eszközt, garanciát rendel a jogalkotó. Ez alapján illettem egyes jogokat „soft law elnevezéssel”, mivel ezek kikényszeríthetősége egyrészt csekély, másrészt a jogalkotó a kötelezetti kört sem határozta meg egyértelműen. Az EGK első, 1975-ben elfogadott fogyasztóvédelmi programja sorolja fel először taxatíve a legfontosabb fogyasztói jogokat, melyek a következők: a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, gazdasági érdekeik védelméhez fűződő jog, jogorvoslathoz való joga, tájékoztatáshoz való joga, hatóságok előtti meghallgatás joga, képviselethez való jog. Ezen jogok többsége egymáshoz szorosan kapcsolódó jogosultság. Az alapelvek meglehetősen beszédesek, dogmatikai elemzésüket ezért ehelyütt mellőzöm, ehelyett a következőkben e jogosultságok érvényesülési garanciáit vázolom. Polgári jogi alapon nyugvó jogosultságok: A legerősebb jogosultságnak véleményem szerint a minőségvédelmet is célzó jogok minősíthetők: kellékszavatossági jogok, jótállásra vonatkozó szabályok. Ezek egyrészről a Ptk. szerződésekre vonatkozó szabályaira vetített, másrészről közjogi garanciáikkal körülbástyázott 32, polgári peres úton érvényesíthető jogosultságok. Mivel ezek, illetve az ezekhez kapcsolódó garanciális szabályok is fogyasztóvédelemi rendelkezésnek minősülnek, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve területi felügyelőségek hatásköre kiterjed a megsértésükkel kapcsolatos esetekre. Főleg vagyoni érdekeket védenek, kivéve a termékfelelősségi szabályok, melyek vagyoni, és nem vagyoni érdekeket is. Közjogi garanciákkal kikényszeríthető kötelezettségek: A fogyasztók tájékoztatását, egészségét, vagyoni biztonságát védendő szabályok más nembeli védelemben részesülnek. E jogosultságok törvényi szabályozása ellenoldali kötelezettség szintjén történt meg. (Például: címkézés, ár feltüntetése.) Itt nem beszélhetünk polgári bírósági útról, 33 legalábbis nem konkrét, szerződésekre vonatkozó törvényi szabályok megszegése miatt, inkább szerződésen 30

Pl.: 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet a távollévők közötti kereskedelemről

31

V. ö. : Fgy. tv. 1.§.

32

Pl.: Minőségi kifogás szabálytalan intézése, 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 83.§

33

Szándékosan nem peres utat írtam, hiszen a perbe vitt követelés értéke miatt leginkább fizetési meghagyásos eljárásként érvényesíthető igényekről van szó. (Amely persze ellentmondás esetén szintén perré alakulhat.)

102

kívüli (deliktuális felelősség) esetén kerülhet sor erre. Emellett a közvetlen, Fgy. tv. -ben történő szabályozás miatt teljesen egyértelmű a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve területi felügyelőségek eljárási lehetősége, pontosabban kötelezettsége. Ezen túl adekvát módon e kötelezettségek megszegéséért, a jogsértés súlyától függően a szabálysértési és büntetőjogi szabályok is szankciót helyeznek kilátásba. Komplex jogvédelmi körrel rendelkeznek a következő jogok: tájékoztatás, biztonság, gazdasági érdekek védelme. Nézzünk két példát:

Fogyasztói jog Gazdasági érdek védelméhez, egészség, tájékoztatás… Tájékoztatás, egészséghez és biztonsághoz való jog…

Fogy. tv. védelem

Szabálysértési tényállás (218/1999. Korm. rendelet)

Minőség tanúsítási A címkézés kötelezettség (9.§) megszegése (74.§) A Megfelelőségi jelölés megfelelőség jogosulatlan tanúsítása használata (13.§) (74/A. §)

Büntető törvénykönyvi tényállás

A fogyasztó megtévesztése (296/A. §)

Minőség hamis tanúsítása (295.§)

Természetesen a tényállások nincsenek teljes fedésben egymással, valamint az sem jelenthető ki, hogy kizárólag a jogsértés súlyossága különbözteti meg őket, hiszen nem külön a Fgy. tv törvényi előírásaihoz rendelt a szabálysértési törvény szankciót. Továbbá a tényállások egyéb elemekkel is kiegészülnek (célzat, további elkövetési magatartások, stb.)

A jogszabályok fogyaszthatóságának kérdése A mű címeként is szolgáló, némiképp provokatív kérdés célja az volt, hogy az olvasottak és hétköznapi tapasztalataink alapján megítélhessük: tisztában vagyunk-e jogainkkal, és ha igen, megfelelő-e a biztosított jogvédelem. Bár itt jegyezném meg, a negatív tendenciák okát sokszor nem a jogban kell tetten érni. Jogszabályok ugyanis az erőfölénnyel visszaélés közvetett formáját tilthatják, de lehetetlen annyira cizellált, részletekbe menő szabályozás, amely mentesítené a fogyasztót a piac erősebb résztvevőinek packázásától. Sajnos ilyen esetekben érezzük leginkább fogyasztói minőségünket, jóllehet annak inkább pozitív hozadékát lenne „ildomos” nap mint nap tapasztalnunk. Mivel egyrészt a jogon kívül is van élet, másrészt a piac vastörvényei nem ismerik az udvariasság, illendőség jogilag is kezelhetetlen fogalmát leginkább a praktikum és a ratio elvei mentén kell haladnunk. A mai – emociók által erősen determinált fogyasztói magatartás erősödésével kétkedően kell tekintenünk a forgalmazók látszólag fogyasztóbarát, udvarias magatartására, ritkán történik ugyanis valami önös cél nélkül, főleg a gazdaságban. Sajnos a fogyasztók bizonyos rétegeitől a tudatos fogyasztóvá válást elvárni lehetetlen addig, amíg azzal sincsenek tisztában, mit és miért vesznek meg, vesznek igénybe. Körülvehetjük őket törvényi garanciákkal, a védendő magatartásra, élethelyzetre nem lehetünk hatással, mivel ez egyeseknél ritkán jelenik meg. A jogpolitikai cél nyilván nem a pejoratív értelemben vett fogyasztói társadalom deviánsainak védelme, hanem a védelemre tényleg rászoruló, jelentéktelen gazdasági erővel bíró fogyasztók jogi eszköztárral történő felruházása.

103

A fogyasztóvédelmi szabályozás sokszor inadekvát, zavaros, kapkodóan hiperprotekcionalistának gondolt szabályaival belepiszkált a magánjog jól zárt, koherens rendszerébe, némileg zavart okozva ott. Egyre jobban kikristályosulni látszik azonban a jövőbeli irányvonal, amely a kötelmi jog relatív szerkezetét teljes ostrom alá véve a végletekig tágítja a fogyasztó fogalmát. Mennyire közjogiasodhat még el a magánjog ahhoz, hogy magánjog maradjon? Arra remélhetőleg nem kell választ keresni, miért alapvető fontosságú, hogy az maradjon. Kanyarodjunk vissza inkább a gyakorlatba! Néhány példán keresztül szemléltetném, miért gondolom azt, hogy nem nevezhető épp „fogyaszthatónak” a fogyasztóvédelmi jog. Az előbb kifejtettek miatt a kereskedelmi viszonyok minél szélesebb körében adott a lehetőség a fogyasztóvédelmi fellépésre. Ám mit sem ér ez újragondolt szabályozás, egyértelmű törvényi definíciók, esetlegesen avitt, gyakorlatban nem élő jogintézmények kigyomlálása, és új, renováló jellegű szabályok megalkotása nélkül. Röviden, főbb pontokban összefoglalva a következő problémákra keresnék megoldást. A fogyasztó fogalmát, mivel alapvető definíció ezen a területen, célszerű lenne csak egy, központi törvényben szabályozni, könnyebbé téve ezzel a jogalkalmazást. A kellékszavatosságnál célszerű lenne a „kijavítás, kicserélés” határidejét is egyértelműen szabályozni. A jogszabály34 szerint a „forgalmazónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést tizenöt napon belül elvégezze” A törekedni szó miatt ez a szabály elég puhára sikeredett. A fogyasztó így leginkább a Ptk. 306. § (2) bekezdésére tud hivatkozni, amely szerint a kijavítást vagy kicserélést megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. Ez a szabály sem nyújt sokkal erősebb védelmet, hiszen eseti mérlegelés tárgyává teszi, hogy jelentős kényelmetlenségről van-e szó illetve, hogy a határidő megfelelő-e. A mérlegelés végső soron a bíróság feladata lesz, ami azért problematikus, mert kis értékű jogvitákban egész egyszerűen gazdaságtalan a bírósági út. Meg kellene határozni, pontosan milyen jogviszonynak tekinthető a jótállás, és ez alapján kellene „követelhetővé tenni” az igényérvényesítéshez szükséges okiratokat. Ugyanis maga az igényérvényesítés, mint eljárás is fogyasztói problémákat vethet fel. A fogyasztói szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot. Véleményem szerint jogszabályon alapuló jótállás esetén helyesebb lenne a jótállási jegy bemutatásához kötni e vélelmet, hiszen azt úgyis át kell adni a fogyasztónak, ha szerződést köt. Ha a bizonylathoz kapcsoljuk a vélelmet, akkor visszás helyzetet eredményezhet, ha a kereskedő megsérti a bizonylatolási fegyelmet. Ekkor ugyanis értelemszerűen nem tudja bemutatni a fogyasztó az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot. Jogszabályon alapuló jótállás esetén a fogyasztónak jótállási igénye érvényesítéséhez a jótállási jegyet mindenképpen be kell mutatnia,35 a gyakorlatban azonban a bizonylatot is, aminek követelése dogmatikailag kétes. Ezt támasztja alá az 1982/337. számú bírósági ítélet, mely szerint a jótállás, a szerződéstől független, ún. jótállási jogviszonyt hoz létre a hibás termék mindenkori tulajdonosa és a jótállás kötelezettje között. Mielőtt túl avittnak tartanánk a hivatkozott ítéletet, a Javaslat36 is ezt az irányvonalat kívánja követni. Az ebben foglaltak szerint jótállási jogokat a mindenkori tulajdonos gyakorolhatja, a jótállást felvállaló kötelezettel szemben. A termékfelelősség – mint különös kárfelelősségi alakzat - intézményénél a gyártó felelőssége objektív, tehát nem függ a felróhatóságtól, azonban a törvény kimentésre 34

49/2003 (VII. 30.) GKM rendelet 4. § (2) bekezdés

35

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdés

36

Az Új Polgári Törvénykönyv Koncepciója, V. könyv 167. o., www.irm.hu

104

lehetőséget ad a következő esetekben: amennyiben nem ő volt a forgalmazó, vagy nem ő hozta forgalomba az adott árut, vagy ha az áru a forgalomba hozás időpontjában hibátlan volt. Eseti megítélést igénylő és emiatt rendkívül képlékeny, a fogyasztóra hátrányos kimentési ok: a forgalomba hozatal időpontjában a hiba a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető. Kétséges továbbá az a kimentési ok is, mely szerint mentesül a gyártó, ha a termék hibáját jogszabály vagy kötelező törvényi előírás alkalmazása okozta. A fogyasztóra kedvezőbb uniós szabályozási módszerek nyomvonalán haladva kellene változtatni a törvény előírásain, mivel a „technikai és tudományos fejlődés kockázatát” a gyártó biztosítási szerződéssel könnyen kiküszöbölheti, míg a jelenlegi, ellenkező pólusú kárveszélyviselés esetén a fogyasztónak aránytalanul nagy kockázatot kell viselnie, amely semmiképpen sem fér bele az üzleti kockázat - fogyasztók viszonylatában amúgy is kétesen alkalmazható fogalomkörébe. A Vásárlók Könyvével kapcsolatos szabályokat illogikus módon több jogszabályban szétszórtan találjuk. Ennek ténye, az internetes média pontatlan tájékoztatása, továbbá a vásárlók könyvére vonatkozó rendelkezések többszöri változása miatt, különösen problematikus a hatályos szabályok tudatosítását illetően. A vásárló (a triviális, ámde szintén jogszabályban rögzített szóbeli panasz intézménye mellett) az üzletben írásbeli panaszt tehet, ennek intézményesített eszköze a vásárlók könyve. A vásárlók könyve a jegyző által hitelesített, sorszámozott lapokból áll, az üzletben jól látható, és könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni. A szabályozás eddig ismertetett részét a 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 26. § -a tartalmazza. A 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet (a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról) az előbbiekben ismertetett szabályokhoz képest minimális eltéréseket fogalmaz meg. Teljesen érthetetlen, miért nem egy közös szabályozási helyre történő utalást találhatunk itt. A további szabályokat a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 5. § (4) bekezdése tartalmazza, az előzőekhez képest ez a bővebb szabályozás, valószínűleg ezt szánta közös szabálynak a jogalkotó. Mivel a két említett kormányrendeletnek nincs olyan, a vásárlók könyvére vonatkozó rendelkezése, amit e törvény ne tartalmazna, így helyesebb lett volna a kereskedelemről szóló törvény szabályaira tekintettel utaló szabályokat alkalmazni. A vásárlók az üzlet működésével kapcsolatos panaszt, bejelentést, és javaslatot tehetnek. A vásárlót e jogának gyakorlásában befolyásolni tilos. A kereskedőnek a bejegyzést meg kell vizsgálni és az intézkedésről (bármi is legyen az) a fogyasztót harminc napon belül kell tájékoztatnia.37 Sajnos a törvény sem az intézkedés milyenségét, sem pedig az erről szóló tájékoztatás kötelező írásbeliségét nem határozza meg. További probléma lehet, hogy a Vásárlók könyvében található panaszbejelentő lapon, a bejelentőnek fel kell tüntetni a személyes adatai egy részét (név, lakcím), amennyiben ezt nem teszi nem lehetséges a válaszadás. Érdekes gyakorlati helyzetet teremthet ilyen jellegű adatok önkéntes szolgáltatása az adott esetben igencsak ellenérdekű kereskedő, vagy annak alkalmazottja részére (akit ráadásul, a kereskedővel ellentétben e jogintézmény kapcsán semmilyen jogszabályi kötelezettség nem terhel). Véleményem szerint célszerűbb lenne, ha a jogszabály azt írná elő, hogy a válaszokat, a bejegyzett panaszt tartalmazó lapszám megjelölésével együtt, közvetlenül a területi felügyelőségekre kelljen postázni, ahol a fogyasztó a másik példány ellenében (amelynek sorszáma alapján a nyilvántartás sem lenne bonyolult) megkaphatja a kereskedő válaszát. Amennyiben ez nem felel meg neki „am Ort und Stelle” panaszt is tehet a felügyelőségen. Ez az eljárás hatékonyabb, egyszerűbb, és könnyebben visszakövethető, a Vásárlók Könyvét, mint intézményt megerősítené, és szükségtelenné tenné az ilyen visszaélések hatóság által történő helyszíni ellenőrzését is. A 37

Szerencsére a jogalkotó szakított azzal a korábbi problematikus szabállyal, hogy bár válaszadási kötelezettséget elő írt, azonban ennek határidejéről hallgatott.

105

bejelentés, illetve javaslat nem feltétlenül negatív közlésekből áll, mégis megalapozza a válaszadási kötelezettséget. (Például a „Csinos a pincérnő, csak így tovább…” bejegyzésre is válaszolnia kell a kereskedőnek. Ebből is látszik, hogy a jog adott esetben értelmetlen célokra is eszközt biztosíthat, jóllehet a válasz annyiban kimerülhet: „Igyekszünk!”) Természetesen itt a joggyakorlás nem épp rendeltetésszerű. A távollévők között kötött szerződések, valamint a „házaló kereskedés” esetén a fogyasztó indoklási és kártérítési kötelezettség nélkül az áru átvételétől, szolgáltatás esetén a szerződés megkötésétől számított nyolc napon belül38 elállhat a szerződéstől, a vételárat visszakövetelheti, amely visszafizetését legkésőbb harminc napon belül teljesíteni kell! A feltétlen elállási jogról a gazdálkodó szervezetnek tájékoztatni kell a fogyasztót. Ezzel kapcsolatban jogszabályi előírás, hogy pontosnak, egyértelműnek, és közérthetőnek kell lennie, a szerződés megkötése eszközének megfelelő módon kell történnie, valamint legkésőbb a szerződés megkötésekor írásban meg kell ismételni. A tájékoztatás megtörténtét a gazdálkodó szervezetnek kell bizonyítani. Amennyiben a gazdálkodó szervezet a második, írásbeli tájékoztatásnak nem tesz eleget, úgy a fogyasztó elállási jogát az áru átvételétől, szolgáltatás esetén a szerződés megkötésétől számított három hónapon belül gyakorolhatja. Ha gazdálkodó szervezet pótolja elmaradását, és írásbeli tájékoztatást nyújt, vissza kell térni a főszabályhoz, ekkor az írásbeli tájékoztatás átvételétől számított nyolc napon belül van lehetősége a fogyasztónak az elállásra. Mit tehet a fogyasztó, ha már kifizette a vételárat? Az elállási jog gyakorlása folytán az eredeti állapotot kell helyreállítani. A fogyasztó részére vissza kell fizetni a vételárat, neki pedig vissza kell szolgáltatni az árut. A gyakorlatban, a gazdálkodó szervezet kevéssé együttműködő magatartás miatt ez problémákhoz vezethet: A fogyasztó postázza az árut, majd a gazdálkodó szervezet (rossz esetben) nem fizet, vagy a fogyasztó tartja vissza az árut a vételár kifizetéséig. A jogszabály előírásainak megfelelően az értékesítő köteles nyomban, vagy legkésőbb az elállást követő harminc napon belül megfizetni a vételárat. Bár természetesen az utóbbi megoldás a megfelelő, mégis patt helyzetet eredményezhetne. Gyakorlatilag a legegyszerűbb az áru (eredeti árral megegyező) utánvéttel történő visszaküldése, de ez sem aggálytalan. Leghelyesebb talán az lenne, ha a fizetési kötelezettséget törvényileg késleltetnék a feltétlen elállási idő lejártáig. A fogyasztóvédelmi oktatás színvonalát emelni kéne, valamint szabályozni azt, hogy az iskolákban fogyasztóvédelmi képzéseken részt vett tanárok, fogyasztóvédelmi szakemberek tartsanak előadásokat. A termék engedélyezése során, valamint előtte, a gyártás során fokozottan figyelembe kellene venni a fogyasztó életéhez, egészségéhez, testi épségéhez való jogosultságot, és ennek megfelelően alkalmazni a minőségvédelmi szabályokat, hiszen a forgalomba kerülés után e jogsérelem reparációja a legnehezebb. Az intézményrendszerre, valamint a jogérvényesítési utakra áttérve: a fizetési meghagyásos eljárás kedvező szabályai mellett, speciális garanciák mentén szabályozva különleges eljárásként lehetne meghatározni a „fogyasztói per” intézményét. A békéltető testületek létrehozása jogharmonizációs kötelezettségünk volt, azonban hatékonyságuk mindaddig kétséges, amíg határozataik csak akkor bírnak kötelező erővel az adott gazdálkodó szervezetre, ha az ezt önként vállalja, aláveti magát a testület döntésének. A különleges eljárásban többek között a gyorsaság, költségmentesség, bizonyítási kötelezettség, bírói külön szakképesítés szabályozási irányvonala mentén haladva lehetne hatékony jogvédelmi eszközt biztosítani. Az országos fogyasztóvédelmi szakértők listázása, és hiteles szakvélemény e listán feltüntetett szakértőkhöz kötése is indokolható lenne. Természetesen elképzelhető még fogyasztóvédelmi mediátor, egyéni fogyasztóvédelmi ellenőr, valamint ezek mellett is számos módszertani novum alkalmazása. 38

A külföldi szaknyelvben „cooling off” - kihűlési időszak

106

A várható jövő – az Új Polgári Törvénykönyv A fogyasztóvédelmi törvény módosítása várhatóan előbb megvalósul, mint az új Polgári Törvénykönyv elfogadása. A módosítás egyik legfontosabb nóvuma a gazdasági erőhöz arányosított szankciórendszer (pontosabban bírságolás) bevezetése a mostani szabad mérlegelésen alapuló bírságkiszabás helyett. A következőkben az új Ptk. koncepcióban (továbbiakban: Javaslat) közzétett 39, tervezett fogyasztókat érintő főbb változtatásokat mutatom be. A Javaslat a fogyasztóval szemben jogszabály alapján fennálló külön tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban annak bizonyítását, hogy a tájékoztatás megtörtént, a kötelezettre hárítja. A Javaslat továbbá kitér arra, hogy nem szándéka a jogalkotónak a fogyasztó tájékoztatásával kapcsolatos egyes tájékoztatási kötelezettségek tartalmának és formájának absztrakt, általános szabályban történő regulása, mivel az adott területeken eltérően meghatározott tájékoztatási kötelezettségek esetleges különbözőségeinek oka, az adott terület specialitása miatt indokolt lehet. A Javaslat a fogyasztói szerződés fogalmát kiemeli a Ptk. értelmező rendelkezései közül, emellett annak tartalmi elemein is változtat, markánsabban meghatározva a fogyasztó fogalmát. „Fogyasztói szerződés jön létre, ha önálló foglalkozása és üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy (fogyasztó) önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személlyel köt szerződést.”40 A fogyasztói szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket kell majd alkalmazni akkor is, ha a törvény a fogyasztó fogalmát más jogalanyokra is kiterjeszti. A Ptk. tehát szerződéshez köti a fogyasztói minőséget (kontraktuális fogalmi megkötés), emellett szűkíti a fogyasztó fogalmát a természetes személyekre. De ettől eltérő törvényi szabályozásra lehetőséget biztosít. Az „önálló foglalkozás” és „üzleti tevékenység” meghatározások nyelvi okait már ismertettem. A Javaslat a meglehetősen szűk (ám „kiskaput” biztosító) szabályozási koncepciót a következőkkel indokolja: A Ptk. és más jogszabályok az uniós irányelvekhez képest indokolatlanul tágan határozták meg a fogyasztó fogalmát, lehetővé téve ezzel, hogy akár gazdasági társaságok is fogyasztónak minősüljenek. A fogyasztóvédelmi irányelveket átültető szabályok közül kettő már ma is leszűkíti a fogyasztó fogalmát: a „házaló kereskedésről” szóló 370/2004. Korm. rendelet, valamint a 2005. évi XXV. törvény a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról. A szűkebbre szabott fogalom meghatározás indoka, hogy a szerződési szabadságot korlátozó fogyasztóvédelmi normák nem alanyokat, hanem jogviszonyokat érintenek. A fogyasztói jogviszony pozitív oldala feltételezi, hogy a fogyasztó a terméket saját személyes, családi, háztartási szükségletei kielégítésére használja, míg a negatív oldala: „az üzleti tevékenységen”, „önálló foglalkozáson” kívüliség. Ha az ügylet vegyes szükséglet kielégítését célozza, ez is megalapozza a fogyasztói jogvédelmet, feltéve, hogy az ügylet alapvető célja kívül esik az üzleti tevékenységen. A definícióból eredő reláció fennállásához szükséges különbséget a fogyasztónak kell bizonyítania. Kellékszavatossági szabályok egyes tervezett változásairól is érdemes szót ejteni. A jogosult a kijavításhoz, illetve kicseréléshez fűződő érdekmúlását bizonyíthatja, és ebben az esetben is megilleti a ius variandi, a soron következő szavatossági jogokra való áttérés joga. Érdekmúlás megállapítását megalapozhatja: sorozatosan fellépő hibák, a hibás teljesítés körülményei, a kötelezett hozzáállása miatt bekövetkezett indokolatlanul nagy bizalomvesztés. A Javaslat a kellékszavatossági jogoknál ismertetett három éves jogvesztő 39

Az Új Polgári Törvénykönyv Koncepciója , www.irm.hu

40

Az Új Polgári Törvénykönyv Koncepciója V. könyv, 35. o., 5: 34. §, www.irm.hu

107

határidő helyett, amennyiben a termékre kötelező alkalmassági időt határoztak meg, ezt rendeli megfelelően alkalmazni. Az új Ptk-ban a kodifikációs bizottság a magyar joggyakorlat számára eddig teljesen ismeretlen jogintézményt honosítana meg, bevezetné a gyártó közvetlen helytállását a termék hibája miatt, az új jogintézmény neve: termékszavatosság. Ha igaznak fogadjuk el, hogy a termékfelelősség túlfeszíti a kötelmek relatív szerkezetét, ez a szabály egyenes bombázni kezdi azt. A gyártó felelőssége (amennyiben nem állapítható meg, akkor a „hálózati forgalmazók” felelőssége) tehát a fogyasztóval való szerződéses viszony nélkül fennáll, csupán a gyártói minőségből ered. A termékszavatossági jogok jogosultjának meghatározásával mondhatni a másik irányba is kitágítja a kötelem relativitását, hiszen a jogosult már nem a szerződés másik alanya (hiszen nem szerződéses kapcsolatról beszélünk), nem is a fogyasztó, hanem a termék mindenkori fogyasztó tulajdonosa. (Örvendetes, hogy legalább csak a tulajdonosra korlátozza a jogosulti kört). A termékszavatossági helytállás azonban nem feltétlen, a kimentési lehetőségek ugyanazok, mint a termékfelelősségnél ismertetettek. A termékfelelősségi igények is korlátozottak, csak kijavítás és csere lehetséges, az elévülési idő pedig egy év. A termékfelelősség intézményének bevezetése miatt úgy érzi a bizottság, a fogyasztó túlzott védelemben részesülne, valamint a termékfelelősségi szabályok alkalmasak arra, hogy kiváltsák a kötelező jótállás intézményét, ezért a jogszabályon alapuló kötelező jótállás megszüntetését javasolja. Továbbá a Javaslat kitér arra is, hogy a kellékszavatossági jogok a teljesítés utáni első hat hónapban, a bizonyítási teher megfordítása miatt gyakorlatilag kötelező jótállásként funkcionáltak. A túlzottnak mondható többletvédelem pedig azért lenne indokolatlan, mert egy ponton túl alkalmatlan a tényleges plusz védelem kialakítására, egy meghatározott mértéken túl épp a fogyasztók ellen hatna. Ugyanis a megnövekedett protekció miatti „tranzakciós költségek” [Vékás, 2001] beépülnek majd a termékek, szolgáltatások árába, ez tulajdonképpen azt eredményezi, hogy az esetleg szükségtelen védelem árát is a fogyasztónak kell megfizetni. A Javaslat a jótállást tehát kizárólag a szerződésben önként vállalt többletkötelezettségként tartja fent. A szerződésen alapuló jótállás szabályai egyébiránt annyiban változnának, hogy a jótállási kötelezettséget a jótállási nyilatkozatban megjelölt más személy is teljesítheti; valamint, hogy a hiba felfedezése után a jogosult a lehető legrövidebb időn belül köteles azt kifogásolni. A jótállási szabályok változtatásával elmondható, hogy a Javaslat teljessé teszi az eltávolodást a kötelmek relatív szerkezetétől, mivel a jótállás jogosultjának meghatározásánál nem a szerződés alanyaként meghatározott jogosultat veszi figyelembe a jogalkotó, hanem a „mindenkori tulajdonost”. 10. Zárszó Az erkölcsöt nem pótolhatják jogszabályok, amíg a piac vezérlőelve a haszon és nem az etika, addig illúzió lenne azt hinni, nincs szükség fogyasztóvédelemre. Azonban mind a jogkövetés, mind pedig a jogérvényesítés nagyban függ a szabályok milyenségétől. Véleményem szerint a fogyasztóvédelem amúgy is szerteágazó intézményi védelmi rendszerét újabb elem hozzáadása túl dagályossá tehetné, legfeljebb újraszabályozással, egyes elemek deregulációja után lehetne újabb intézményi elemeket emelni a rendszerbe. Ha azonban elfogadjuk, hogy a jelenlegi intézményi rendszer megfelelő, a fogyasztóvédelem „anyagi jogának” minél előbbi koherenciájára kell törekednünk, átlátható szabályozással megteremtve a tudatos fogyasztó kognitív megismerésének tökéletes referenciabázisát. Elérve ezzel, hogy a jog színes eszközei által, és nem a jog túlszínezett szabályai miatt legyen létjogosultsága a fogyasztóvédelemnek.

108

Irodalomjegyzék

1. Eörsi Gyula - Kemenes Béla - Sárándi Imre - Világhy Miklós [1994]: Kötelmi jog (Különös rész). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2. Fazekas Judit [2000]: Fogyasztóvédelmi jog. Novotni Kiadó, Miskolc. 3. Hámori Balázs - Szabó Katalin [2007]: „Információgazdaság”. Interpress Magazin, 6. évfolyam, 3. szám. 4. J. von Staudingers [2005]: Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen Eckpfeiler des Zivilrechts. Sellier- de Gruyter. Berlin. 5. Körber, Torsten [2004]: Grundfreiheiten und Privatrecht (Jus Privatum), Mohr Siebeck. 6. Lábady Tamás [1994]: „A termékfelelősség intézménye és a magyar termékfelelősségi törvény”. Jogtudományi Közlöny, 49. évfolyam 3. szám. 7. Lenkovics Barnabás [2004]: Szerződési szabadság - alkotmányos nézőpontból. In: Liber Amicorum. Studia Gy. Boytha Dedicata. Budapest. 8. Lenkovics Barnabás [2006]: Polgári alanyi jogok – alkotmányos alapjogok (Alapvető kérdések az alanyi és az alapjogok körül). In Sajó András (szerk.): Alkotmányosság a magánjogban, Complex. 9. Németh Anita [2001]: „A jogharmonizáció hatása a polgári jogra”. In: ELTE Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve 1999-2000. Polgári Jogi Tudományos Diákkör Egyesület, Budapest. 10. Osztovics András [2006]: Európai fogyasztóvédelmi magánjog. HVG-ORAC, Budapest. 11. Sólyom László [1977]: A polgári jogi felelősség hanyatlása. Akadémia Kiadó, Budapest. 12. Svéhlik Csaba [2007]: Marketing a 21. században. KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, Mór 13. Várnay Ernő – Papp Mónika [2005]: Az Európai Unió joga. KJK- Kerszöv Kft., Budapest. 14. Vékás Lajos [2001]: „Európai fogyasztóvédelmi magánjog”. In: ELTE Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve 1999-2000. Polgári Jogi Tudományos Diákkör Egyesület, Budapest. 15. Woodroffe, Geoffrey - Lowe’s, Robert [2007]: Consumer Law and Practice. Sweet and Maxwell 2007.

109

DOBÓ ESZTER PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem MTDI, Győr

Characteristics of the cultural and creative economy in the globalised world 1. Introduction The study scrutinizes the background of increasingly appearing importance of culturalecreative industries. Parallel with the beginning of the globalisation period, improving access of information technologies, advantageous and disadvantageous effects of opposition to following global trends and cultures, we also witness increasing local values. In this respect, local character is to me synonymous with conveying values resulting from local traditions, increase in needs for human, natural and material products. Global processes have, however, developed a new kind of division of labour as well. The mass production of fordism, the statism of investment in material capital saw the foundation for social progress in abundance of raw materials. On the contrary, research and development, technical progress, innovative thinking ready for renewal are considered the main competitive means these days by modern postfordist economy. Such proportions of the increase in value of human capital highlighted the means of its development. Increasingly, the survey of creativity, possibilities of formation of productive thinking from the field of psychology have become novel motivators of economic thinking. In developed Western democracies ceative economy and its cetnral sectors see unprecendetedly rapid increase of cultural industries. Many studies propagating the revolution of the industries mentioned define successful areas of future as a function of the appeal of these sectors. [Florida, 2002; Enyedi, 2005] In the fight for intellectual capital, countries that are able to give a chance to their economic power „merely” with internal, local efforts, exploitation of the comparative advantages arising from their traditions can also successfully join the world competition. Culture is a level for territorial and social integration. It is powerfool tool to re-integrating ihe socially exculded, providing them with the opportunity to set up and fulfil their own project, acquire new skills that can be transferred into other sectors of activities and recover selfconfidence.[The economy of culture in Europe, 2006]

2. The global period and intellectual capital Following the first great transition of industrial structure, the fordist economics of the first half of the 20th century made the machine and chemical industry into leading sectors, and the technological chain within one company considered mass production as a source of competitiveness. The second half of last century brought three great structural changes [Enyedi, 2007]: - Technological development of working processes can be experienced, which involved the decrease of industrial manpower demand. The development of transport contributed to the division and dislocation of various working phases. At the end of the fordism, the rapidly changing demands of the market surpassed the mass production. - The postindustrial period surpassed industry in urban economy, and in both employment and capital turnover the service sector became dominant. Naturally, a part of services continued to work for productive sectors, but at the same time the services connected with increasingly growing leisure (turism, cultural and service industries) also appeared. Fields of public

110

services such as education increased more and more in value, causing the increase in value of forthcoming demand for intellectual capital. - The information explosion characteristic of the present day, the period of regionalisation, the open participation in global system put individual character and quality of human capital in centre of competitiveness. The increase in value of the two factors mentioned entailed prominence of culture as a logical consequence.41 The importance of this field is sustained by modificaion of needs as well. A considerable part of consumption is based not only on utility but also on cultural criteria, since for the most part services in modern societies have no practical but cultural-symbolic importance. The increase in value of the quality of human capital has made creativity a measuring instrument, having become a fashionable concept by today. The recognition of possibility of developing creativity has raised the systems of educational and cultural institutions to the level of competitive sectors.

3. The increase in value of creativity The immersion in investigations into creativity makes partial knowledge of psychological principles indispensable. To be able to present the importance of this theme more tangibly, the discernment in conceptual systems is essential. For initiators of investiagions of creativity come from the field of psychology, and the ball lobbed by them nearly sixty years ago is amashed by the economists these days. Creativity in its widest sense is everything done by man. Every culture created by man results from this. [Vitányi, 2000] Consequently, in this respect culture is identical with creativity.42 Yet so that its dominance today may be interpreted one must detach oneself from the concept in wide sense. Since so eating with a fork and knife and cycling should be regarded creative activities as well. The investigations of creativity started in the 50s, linked with the name and researches of J.P. Guilford. In German psychological literature of the 20s and 30s already appeared concepts like „capability to create” and „productive thinking”, however this field was peripheral even within that domain of that time. Some years later, the American researcher made the concept of creativity common knowledge. He thought it was necessary to complete the concept of intelligence generally accepted at that time with a new area. In the course of his investigations, he pointed out the experience that creative people possess many mental abilities that cannot be measured by traditional intelligence tests, although there is no doubt about their significance. Guilford’s surveys proved that over a certain level the measure of intelligence cannot essentially influence creation, consequently another factor, creativity was presumable, which became responsible for the differences in creations of people of the same intelligence. The researches casted light on the fact that the requirements of the accelarated industrial41

A suggestive proof of this is the first European cultural strategy created in May of 2007 too, which states the importance of culture gaining a significant role in sustainability of integration. According to the declaration, culture is an important motive of personal development, social cohesion and economical growth, which is an area to be emphatically as the motive of creativity within the framework of the Lisbon Strategy. 42

For succintly expressed, the broadest meaning of the concept of culture is what has raised man from the animal kingdom, the entirety of symbols, forms of behaviour, systems of notations, attitudes, which is peculiar only to the civilised human race.

111

scientific development can only be met in light of the (creative) abilities recognized and developed in time. At this point, the previous results of psychological researches agreed with the demands of the society and economy. [Klein-Klein, 2001] Creativity is a characteristic of each human to a certain degree. As regards its grades, it means reproduction, the diiferent degrees of generativity and unrestrained creation. Basically, reproduction coincides with the widest interpetation of creativity. Man progresses in his development, socialization owing to his capability to reproduce the things learnt. Generativity is a higher level of creativity, which is also a peculiarity of each man, yet not to the same degree. We all are able to create an infinite number of variants with the knowledge of a finite number of rules, however we may differ fom one another in evalutation of creations. The final degree, the ability of unrestraied creations is a gift of few lucky ones, which is mostly a characteristic of artists, scientists and researchers. With completion the results of psychological researches, it is necessary in several respects to pay attention to some interesting aspects of cerebral functions as well. (Figure 1) Figure 1. The functional distribution of the asymmetric human cerebral hemispheres

Source: www.mindentudas.hu

You can see that imaginative and creative faculties are functions of the right cerebral hemisphere, which are situated in the same area as high-cultural receptivity. The countless pedagogic surveys can only support the significance of the mutual effect of these functions in education, particularly in institutions of primary education.43 Creativity is a genetic gift, it can, however, be developed, which requierement has never been as topical and compelling as in today’s world of globalisation. Creative, innovative ideas, however, do not originate in a vacuum Productive thinking depends on at least two more factors besides the individual performance: cultural medium, which is the dominant taste, the complex of creations and tradition present in society’s consciousness, furthermore the social field complementing it, which makes possible, supports or hinders the transformation of corresponding cultural medium through the creative works. „Thus the process of creativity is the result of interaction of the individual, the cultural medium and the social field. (…) So creativity is not merely a result of individuals but a 43

Regrettably, whereas in West Eureopean countries, particularly in the Scandinavian area in the system of prrimary education special emphasis is laid on teaching of subjects developing skills, in Hungary these subjects gradually fall into the background.

112

common product of the individual and social factors judging their performance in the given cultural medium.” (Brochure on Researches into the Range of Sucjects Creativity and Cultural Poverty – www.allamreform.hu ). According to Zsuzsanna Kondor, the creative idea to to be born partially postulates the reception of earlier knowledge and results, its further existence, however, depends on the fact to what extent it can be adapted to the given scientific and social-cultural scale of values. „The harmonic proportion of novelty of the scientific result and the susceptibility of the scientific community can ensure that the result can be integrated and qualified as creative” (Patterns of Creativity www.zeus.phil-inst.hu) Consequently, in the case of creative indutries market has the final say. (In my view, that is why we can often experience that frequently lonely geniuses, artists, scientiests are not proved right by their own era for their provocative, revolutionary thoughts but only by the society of following periods.)

4. The economic weight of creativity In earlier centuries, the state of development of a given country or area depended on productivity of agriculture and industry, the quantity of labour, the role of factors that classically can be well defined. From the end of 20th century human resources became increasingly decisive means of competitiveness. The contribution of man to the development of local economies was based not only on quantitative principles but on qualitative factors. Intellectual capital as a resource capable of continuous regeneration means of endless possibilities and unlimited growth in the development of economy these days..However, the possibility of creative, innovative thinking means the added value of this tool, whose potential of development raised the value of creative industries in an unprecendented degree. Besides the increase in value of human resources we must, however, keep in mind an important factor, which also lays stress upon the importance of creative economy experienced nowadays, that is to say the continually growing free time and money that can be spent on it. As I have already mentioned above, the restructuring of consumption transformed the basket of meeting demands, besides the products meeting traditional basic needs the desire of and the demand for having cultural-symbolic products appears to higher and higher degree. First of all, this must have become possible owing to the access to „main stream” trends of globalisation, which merged a considerable part of the globe into a „main stream” through the internet and made the so called „global culture” accessible and integrated in diluted form. A function of sustainable growth of knowledge economy is the investment in education, culture, innovation, communication technology and institutional environment helping them. For the competing national states it is more and more expressly visible that they owe their success and their maintaned position to development of „knowledge” (science, innovation, human resources, creativity) and „information”. [Z. Karvalics-Kollányi, 2006] In this study, I place emphasis on creativity, increase in value of creative industries in terms of human capital. Creative industries are activities that are rooted in individual creativity, education and abilities, and through creation and utilisation of intellectual property (intellectual royalty or patent registration) are able to create new jobs and thereby prosperity. [Magyar Tartalomipari Szövetség www.matisz.hu] Classification of industries built on creating individual intellectual and material products and designation of the groups shows quite a colourful picture in terms of researchers of this subject matter. For the most part, the devision represented by me follows the various devisions, but it is completed by some more non-market-based areas. The set pyramid illustrates the hierarchy of basically non-market-based industries from cultural ones towards

113

all those of copyright. These industries as a whole are usually called content industries, but the entire sector represented by a pyramid is often referred to as Creative Industries. Besides the content industries operating on the basis of business, we cannot avoid treating the socio-cultural areas or closely connected operating under public service and civil leadership either, such as education, public education (libraries, museums, archives), to which the access is an indispensable basis of competitiveness of sectors operating on market basis. Other bases are the environment, traditions, areas of representation of cultures brought along, cultural or built heritage. (Figure 2) Figure 2. The structure of content industry

Socio-culturale services (general education, library, archives, museum) (access)

Cultural industries Film & Video, Television c radio Books c press, Music Design Visual arts, antic market Performing arts

Cultural heritage, Cultural turism (environment)

Creative industries (cultural industrie + advertising, softver & video-game)

Copyright industries (creative industries + information and communication technologies

Source: on the basis of (Hartley 2005) completed and constructed by myself

The role of creative industries becoming more and more dominant within economy – owing to the wider-ranging supply of statistical data - is demonstrated on the example of the United Kingdom, where the contribution of the sector to the gross value added in 2004 amounted to 7.3 %. Between 1997 and 2004, the area increased by 5 % in yearly average, whereas the whole economy by 3 % on average. In 2004, the export of creative industries amounted to 13 billion pounds, which is 4.3 % of the whole product and service export (within the sector the software, computer games and electronic editing covered 36 % of the export). In employment the sector engaged 1.8 million persons, and its yearly growth rate amounted to 2 % between 1997 and 2005 (in the field of software, computer games and electronic editing 6 %). In 2005, 117 500 (7.2 % of all) enterprises were present in this industry. [Creative Industries Economic Estimates Statistical Bulletin 2006] The growth of the cultural-creative economy in Europe from 1999 to 2003 was 12.3% higher than the growth of the general economy. In 2003, the turnover of the cultural and creative sector in Europe amounted to € 654,288 million. In terms of value added to the European economy as a whole, it represented 2.6 % of Europe’s GDP. (Table 1) The relative importance of the culturale-creative sector becomes more apparent when its value added to Europe’s GDP is compared with that of other industries. The economic contribution of this sector is higher than of the sector of food, beverages and tobacco manufacturing (1.9%), the

114

textile industry (0.5%) and the chemicals, rubber and plastic products industry (2.3%). [The economy of culture in Europe, 2006, 65 p.]

Table 1. Contribution of the European cultural-creative sector to the European and national economies

Austria Belgium Cyprus Czech Republic Denmark Estonia Finland France Germany Greece Hungary Ireland Italy Latvia Lithuania Luxembourg Malta Netherlands Poland Portugal Slovakia Slovenia Spain Sweden United Kingdom Bulgaria Romania Norvay Iceland Total EU 25 Total 30 coutries

Turnover 2003, all sector Value added to national GDP included (€ million) (all sector included) (%) 14,603 1,8 22,174 2,6 318 0,8 5,577 2,3 10,111 3,1 612 2,4 10,677 3,1 79,424 3,4 126,06 2,5 6,875 1,0 4,066 1,2 6,922 1,7 84359 2,3 508 1,8 759 1,7 673 0,6 23 0,2 33,372 2,7 6,235 1,2 6,358 1,4 2,498 2,0 1,771 2,2 61,333 2,3 18,155 2,4 132,682 3,0 884 1,2 2,205 1,4 14,841 3,2 212 0,7 636,146 654,288 Source: Eurostat, AMADEUS

The economic output is concentrated int he largest countries, especially int he UK and Germany. The five larges EU Member States (UK, Gemany, France, Italy and Spain) account for almost three quarters of the economy of the cultural-creative sector in Europe. This is in line with the general economic outlook of Europe, whereby the sum of the national GDPs of the five largest economies equals around 74% of the EU25 GDP. As far as national economies are concerned, the value added of the cultural-creative sector to national GDP is at its highest in France, UK, Norway, Finland and Denmark. In all of these countries the contribution of the cultural-creative sector to the respective national economies is higher than 3%. Int he following national economies the contribution of this sector is between 2% and 3%: Belgium, Czech Republic, Germany, Estonia, Spain, Italy, the Netherlands, Slovenia and 115

Sweden. [The economy of culture in Europe, 2006] The Cultural-creative sector exhibited an impressive performance during the examined period – from 1999 to 2003. (Table 2) Table 2. Contribution of the European cultural-creative sector to the Európean growth

Austria Belgium Cyprus Czech Republic Denmark Estonia Finland France Germany Greece Hungary Ireland Italy Latvia Lithuania Luxembourg Malta Netherlands Poland Portugal Slovakia Slovenia Spain Sweden United Kingdom Bulgaria Romania Norvay Iceland Total EU 25 Total 30 coutries

Average turnover Growth in value added to growth (1999-2003) (%) European GDP (1999-2003) (%) 5,4 2,8 5,2 7,7 N/A N/A 15,5 56,0 2,7 -1,9 11,5 9,1 7,1 11,1 6,7 7,1 4,9 6,6 5,4 4,4 17,1 7,6 7,7 8,8 5,3 7,3 7,7 17,0 5,1 67,8 2,9 N/A 0,1 N/A 5 N/A 6,1 13,0 10,6 6,3 3,9 15,5 17,9 5,4 10,5 9,0 7,8 2,6 6,6 1,7 13,8 N/A 20,2 29,0 4,8 3,8 8,6 4,1 5,4 6,6 8,1 12,3 Source: Eurostat and AMADEUS

The total value for the EU25 is 5.4% (8.1% for EU30). In EU15, growth of turnover of the cultural-creative sector was higher than average in Spain and Portugal and to a lesser extent in Ireland, Finland, Sweden, the UK and France. In EU10, it is notable that average turnover growth was higher than in the EU15 countries. In the sector, between 1999 and 2003, the growth in value added to GDP was 6,6% for the EU25 and 12,3% for Europe. As for turnover growth, the highest results are to be found in new Member States. [The economy of culture in Europe, 2006] The surveys of the Hungarian Patent Office give a picture of the situation of content industry in Hungary. [Penyigey,2005] On the basis of the data, the total gross added value of copyright industries amounted to 987 billion forints in 2002, which accorded with 6.67 % of gross

116

added value of national economy. Within the sector, the gross added value of the primary copyright industries is 586 billion forints, which ran to 3.96 % of GDP. The contributuion of sectors based on copyright to the gross output amounted to 3412 billion forints, which amounted to 9.68 %! of the output of national economy. The sectors of primary copyright ran to 3.95 % gross output of national economy. The employees of industries based on copyright totalled 7.10 % of the employess, the sectors based on primary copyright 4.15 %. In its entirety, the total copyright industry represented a 7-9 % of the output of Hungarian economy (4% of primary). In comparison with other sectors, in respect of he weight of the sectors within GDP, they are ranked high besides machine industry (7.53%), chemical industry (4.34 %) or construction industry (5.32 %) (Figures 1., 2)

7,53

8 7 6 5 4 3 2 1 0

6,67 5,4

5,32

4,9

4,34

3,96

3,83

3,68

3,55

2,98

til

m

et al

te x

lu rg y

co an d

en er gy

to ba c

ltu re icu

fo od

pr od uc t

s,

be v

co py r ig

1,26

er ag es

ts ec

fin an ci

ag r

al

ac tiv ity

ar y)

l

pr im

ica

to r(

ch em

he al th pu bl ic

tu ct io n

tio n

co ns

to r(

co py

rig

ts

ec

m

ed uc a

to ta l)

in er y

1,79

ac h

Contribution to the GDP (%)

Figure 1. The weight of copyright sectors in the Hungarian economy of 2002 on the basis of their contribution to GDP (%)

Industries

Source: [Penyigey, 2005]

8,12 7,1

6,92 6,15 4,12

3,86

Source: [Penyigey, 2005]

117

1,92

en er gy

to ba c

1,9

ti l

2,46

co

Industries

an d

l tu re icu ag r

fo od

pr od uc t

s,

co py

be v

er ag es

la ct iv

ity

) pr im to r(

ec r ig

ts

fi n an ci a

ar y

l ica ch em

he al th pu bl ic

co ns

tu c

ti o n

tio n ed uc a

rig

ts

ec

m

to r(

ac h

to ta l)

in er y

2,71

te x

4,15

lu rg y

6,15

et al

7,26

m

9 8 7 6 5 4 3 2 1 0

co py

Contribution to the employment (%)

Figure 2. Weight of copyright sectors in the Hungarian economy of 2002 on the basis of contribution to the employment (%)

In international comparison, the contribution of the industries of primary copyright to GDP was the highest in Great Britain (7.1 %) and the United States (5.98 %). The position of Hungary on the basis of the data can be called beneficial. (Figure 3) As regards the role of creative industries in economy, a close relationship can be observed between cultural consumption on the one hand, and education and regional development based on culture on the other. In countries where the support of culture is higher, where the accessibility of cultural services is high, and so the investments of citizens in creativity, the share of creative industries in GDP is proportionally larger. It is important to mention that two dangers can lie behind the utilization of creative knowledge capital: poverty in economic sense as well as disadvantageous socio-cultural family background. The facts mentioned below may determine cultural poverty of individuals and qualitative devaluation of knowledge capital. Naturally, an external factor can also contribute to the problem, namely the inadequate system of education, which does not often adapt flexibly enough to the expectations of labour market. Figure 3. The contribution of primary copyrigt indutries to the GDP in international comparison (%) in 2002

Contribution to GDP (%)

8

7,1

7

5,98

6 5

4,4

4

4 3,96 3,9 3,7 3,5 3,4 3,3 3,2

3

2,9 2,9 2,9 2,7

2

2,3 2,1 1,9 1,3

1 ga pu r La tv ia Es to ni Be a lg iu m Au st r ia Ire la nd Po rt u ga l G re ec e

nl an d

Si n

It a ly

Fi

N

Sw ed en et he rla nd s H Av un g ar er y ag a EU 15 D en m ar k G er m an y Fr an ce

K U

U

SA

0

Countries

Source: [Penyigey, 2005]

5. Creative economy and creative position On the basis of earlier agreements, it can be seen that the process of creativity is greatly influenced by cultural and social medium. According to this, the town, region or country can have priority in global economic competition in the long run that offers advantagous conditions to creative people accordingly. Consequently, creative man is one who is capable of renewing his knowledge, demanding as to his settlement, expects an inspiring cultural milieu, requires a social environment giving the opportunity of free creation. Thus the general climat and level of culture and society means not only educational opportunities but also the main appeal of knowledge based economy, one of the main stimuli of competitiveness. [Enyedi, 2007] Numerous studies connected with he increasing strengthening of creative-cultural economy tried to reveal its responsiveness and regional distribution. The increase in value of human capital to such degree, the success of the leading countries making effective use of it raised the question of what the recipe lay in. It became obvious some decades ago that the 118

concentration of cultural-creative industries is realized in city environment. In a milieu where high-level education, civilisation and innovative economic conditions and the presence of open, receptive society are given at the sme time. Compared to the other economic acitivities, the attractive factors of creative economy are slightly different, mass raw material and and labour demand as well as high quality of traffic conditions are no necessary requirements for settling down. According to some surveys, in the open, receptive cities of Europe famous for their multiculturalism owing to their colonial past (Paris, Amsterdam, London, Milan) the weight of creative economy is much greater than in reserved, ethnically more homogenous areas or towns [Z. Kovács, 2007] It is also interesting to observe that owing to the changing structures of production, the West European and North American regions declining in consequence of cutbacks in earlier leading industries tried to counteract the closing up not by relocation of industry but by establishment of cultural, educational and research institutions (educational and cultural complexes of the Ruhr region, Birmingham, noteworthy cultural institutions of Pittsburgh). There are signs of following the successful examples as compensation of degradation of one-time industrial towns (e.g. Miskolc), or as an effective use of a new kind of city planning in Debrecen. Examining the ralation of creative economy and space, we must make a reference to the presentation of the theory of the American economist Richard Florida (2002) on the relation between creativity and regional development, which sketches out the features of successful economies besides new trends of globalisation. The basic principle of theories of creative economy is that he sees the economic success in resources of areas and towns rooted in place, making use of their facilities. This statement causes the transitional economies like ours to reflect upon taking steps in direction of the increase of competitivensss. Florida thinks they have found the factor in a social stratum, the creative class whose regional dominance can induce economic development. The author considers this stratum, the intelligentsia possessing high-level intellectual capital to be qualified to induce the sustainable development of competitiveness. In his research he undertook to arrange the cities of the United States in a „creative order”, then on the basis of this order he started examining the relations between the indexes of economy and quality of life as well as the presence of a creative class in the city. According to the theory, it is successful cities and regions that are able to attract the creative stratum in the long run, in the mobilization of which three important appealing factors are involved (3T): Technology, Talent and Tolerance. (Figure 4) The technology index is a complex one combining the proportion of technological industries to local economy and that of local technological industries to the entirety of national economy. The examined regions are ranked according to the vitality of local economies by this index . The talent index is defined on the basis of the number of patented inventions, which is typical of the creativity and of technological development of the region. It is much more difficult to define the third one, the tolerance index than the others but it fills a key role in many cases. According to it, an important element of success of a region based on creative economy is the tolerance, receptivity and openness of a local society towards others. The combined index of these three is creativity index. According the final conclusion of his theory, a region that wishes to be successful in global competition adopt the values of technological development, tolerance and care for talents, joined to the institutional background of inspiring milieu available in the given city (quality educational, cultural ans entertainment facilities).

119

Figure 4. Richard Florida’s 3T-modell Proportion of technological industries

Tolerance, receptivity and openness of a local society

TECHQOLOGY Technology index

ATTRACTIOQ OF CREATIVE CLASS

TOLERAQCE

TALEQT

Tolerance index

Talent

index

Number of patented inventions

Source: on the basis of [Florida, R., 2003] completed and constructed by myself

Since then a European, continental variant similar to Florida’s American survey has been made, in which the countries of the Old Continent are ranked on the basis of creativity index. [Ságvári B.-Dessewffy T., 2006] In the chart, a Scandinavian – North European field becomes clearly distinct where the creative stratum attraction is stronger than in the southern regions. Comparing it with its role in the cultural activity of the region, the quantity of cultural consumption, we can form a similar conception. Thus the countries where the proportion of subsidies and developments is higher the presence of creative economy is more dominant as well. The United Kingdom is not included in the countries in the figure, although it is top-ranking in the creative sector of Europe. Hungary lags behind on the basis of its last position of complex tolereance index. The estimation of tolerance showed backwardness in respect of the following data from the point of view of our country: traditional/secular values, estimation of survival/self-expression, acceptance of immigrants as well as satisfaction . In the European regional structure of creative industries a north-south slope is outlined, in spite of the fact that the cultural attractiveness of the South-Eureopean region known to be rich in cultural traditions is stronger. The necessitiy of the complex character of the creative index can be explained in light of this. In my opinion, the European examinations would have given a truer picture of the regional structure of the sector, however, if they had covered the observation of large cities, for it is generally known that this industry is typically concentrated on large cities. In the chart below are shown the results of this examination (Figure 5): 120

Figure 5. The ranking of countries on the basis of talent, technology, and tolerance index Qumber 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.

Countries

Talent

Technology

Sweden 5. 1. Finland 1. 2. Denmark 4. 4. Switzerland 9. 3. Netherland 7. 7. Belgium 2. 9. Germany 10. 5. Norway 6. 10. Ireland 3. 11. Austria 15. 6. Estonia 11. 13. France 18. 8. Slovenia 14. 14. Estonia 8. 18. Greece 13. 20. Italy 24. 12. Czech Republic 21. 15. Lithuania 12. 21. Latvia 17. 19. Portugal 23. 17. Hungary 16. 16. Slovakia 22. 23. Poland 20. 22. Bulgaria 19. 24. Romania 25. 25. Source: [Ságvári B. – Dessewffy T. 2006]

Tolerance 1. 7. 2. 5. 3. 9. 8. 4. 16. 11. 6. 12. 10. 17. 15. 13. 14. 21. 20. 18. 25. 19. 23. 24. 22.

6. Summary Owing to economic and social trends of the phenomenon of globalization experienced nowadays, the role of knowledge and creativity in the development of both cities and regions has increased in value significantly. Due to this human productive thinking, the human captial has raised the creative economy to its prominent economic leading industry in the 21st century. The recognition and development of creativity must be one of the main strategic goals of national economic and regional policies in the interest of raising economic competitiveness of future. Creativity cannot exist in a vacuum, an inspiring environment, a receptive, open society as well as relatively developed and supportive local economies are necessary. So as to improve the quality of human capital in the future, support of stressed areas like education and culture is needed more and more. To achieve this goal, the strengthening coordinating role of state is indispensable so that accessibility in the aforementioned areas and increasing equal cultural opportunity may be provided. For transitional economies like Hungary, investment in human capital may be promising, let us just think of the fact how high quality and adaptibility Hungarian human capital stock is internationally – unfortunately, elsewhere is made use of it.. We can find as a conclusion that the return of expenses for intellectual capital is much more beneficial than on international level. It is therefore useful to follow the practice of countries where the harmonic unity of 121

technological erudition, care for talents and open society offer an effective medium of the spread of creative industries.

Literature 1. Creative Industries Economic Estimates Statistical Bulletin 2006. www.culture.gov.uk Letöltve: 2007.04.23. 2. Enyedi Gy. [2005] A városok kulturális gazdasága. – Enyedi Gy.–Keresztély K. (szerk.) A magyar városok kulturális gazdasága. MTA Társadalomkutaó Központ, Budapest 3. Egyedi György a Tudás-Kreativitás-Fejlesztés című konferencián elhangzott köszöntője. A 4. Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus konferenciája 2007. január 31-én – Megjelent: SZÍN - Országos Közművelődési Folyóirat 12/1. 2007. február 315. old. 5. Florida, R. [2002] The Rise of the Creative Class. Basic Books, New York 6. Hámori József: Mit tud az emberi agy? Mindentudás Egyeteme – 7. előadás – 2002. október 28. www.mindentudas.hu Letöltve: 2007.04.05. 7. Hartley, J. (2005) "Creative Industries" in J. Hartley (ed.) Creative Industries Carlton: Blackwell Publishing, pp. 1-40. 8. Klein B.-Klein S.: A kreativitás a huszonegyedik század kihívása. www.edge2000.hu Letöltve: 2007.05.16. 9. Kondor Zs.: A kreativitás mintázata: Hajnal István. www.zeus.phil-inst.hu Letöltve: 2007.02.09. 10. Kovács Z. [2007] A tudás szerepe a városfejlődésben: a kreatív város. Konferenciaelőadás. Tudás-Kreativitás-Fejlesztés konferencia (a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezésében) 2007. január 31-én 11. Penyigei K.-Munkácsi Péter [2005] A szerzői jogi alapú ágazatok gazdasági súlya Magyarországon. Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest 12. Ságvári B.-Dessewffy T. [2006] A kreatív gazdaságról – Európa és Magyarország a kreatív korban. Demos Magyarország, Budapest 13. Tájékoztató a kreativitás és a kulturális szegénység témakörében folytatott kutatásokról – www.allamreform.hu Letöltve: 2007.05.21. 14. The economy of culture in Europe. Study prepared for European Commission (Directorate-General for Education and Culture) 2006. 15. Vitányi I. [2000] A kultúra jellege és a kreativitás. Konferencia-előadás – Keszthely 2000. május 15-18. www.gallup.hu Letöltve: 2007.04.15. 16. Z. Karvalics L. – Kollányi B. [2006] Humán tőke és versenyképesség. - Vértes A.Viszt E. (szerk.) Tanulmányok Magyarország versenyképességéről. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 109-133.o.

122

A II. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI dr. GAQCZER MÓQIKA PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

A hontalanság kiküszöbölésének fontossága a tételes nemzetközi jogi szabályozás tükrében, különös tekintettel az államutódlás esetére

1. Előszó Az állampolgárságot az Egyesült Nemzetek Szervezetének főszerveként működő, hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság úgy határozta meg 1955-ben a Nottebohm-ügyben hozott ítéletében, hogy az a jogviszony, mely jogilag megerősíti a természetes személyeknek, az individuumoknak az államhoz való tényleges kötődését, és ami kifejezésre juttatja az adott közösséghez való tartozást, az érdekek és érzelmek szolidaritását.44 Az államoknak szuverenitásukból eredő joga, hogy meghatározzák, kit tekintenek saját állampolgáruknak, így az államok belső jogukban rendezik azt, hogy mely egyének rendelkeznek állampolgárságukkal. Az egyes államok belső jogi szabályozása közötti különbségek azonban számos problémát vetnek fel, ezért a nemzetközi közösség igényt formált az állampolgárság fontosabb elveinek és szabályainak nemzetközi szerződésekbe foglalására. Az állampolgárság fő elveinek kimondása mellett a két legfontosabb nemzetközi jogi szabályozási tárgykör a kettős állampolgárság – az az eset, amikor egy adott személy kettő vagy több állam állampolgárságával rendelkezik –, valamint a hontalanság – az az eset, amikor egy személyt egy állam sem tekinti állampolgárának saját joga alapján45 – kiküszöbölése. Az államutódlás úgy határozható meg, hogy az „valamely államnak egy másik állam általi felváltása egy terület nemzetközi kapcsolataiért viselt felelősséggel” (valamennyi, államutódlási tárgyú egyezményben így jelenik meg az államutódlás definíciója).46 Az egyik államról a másikra átszálló jogok és kötelezettségek tekintetében az államutódlás hatással van az adott államok által kötött nemzetközi szerződésekre, az államok vagyonára, az állami archívumokra és államadósságokra, a lakosság állampolgárságára és más jogaira, valamint az állam belső jogi rendjére [Džunov, 1999 144. o.]. Az államutódlás jelenleg csupán két nemzetközi szerződéssel szabályozott: a Bécsben, 1978. augusztus 23-án kelt, ’Szerződésekben való államutódlásról szóló egyezménnyel’, valamint a szintén Bécsben, 1983. április 8-án kelt, ’Államvagyonban, az állami archívumokban és az államadósságban 44

Lásd. Nottebohm Case (Liechtenstein v. Guatemala), Second Phase, Judgement of 6 April 1955. I.C.J. Reports 1955. 23. o. 45

Lásd. Egyezmény a hontalan személyek jogállásáról (New York, 1954. szeptember 28.), (Magyarországon kihirdette a 2002. évi II. törvény) 1. cikk. 46

Az államutódlásnak több esete ismert: egyesülés, szétválás, elszakadás, cessio (az államutódlásnak az a tényállása, amikor az elődállam nemzetközi szerződésben lemond az utódállam javára területének meghatározott részéről), adjudicatio (nemzetközi bíróság dönt valamely terület hovatartozásáról), avulsio (határfolyó mederváltozása okozza a területváltozást).

123

való utódlásról szóló egyezménnyel’. Többször elhangzott már, hogy az államutódlás a nemzetközi jog egyik legkevésbé szabályozott területe [O’Brien, 2001 587. o.]. Nincs hatályban olyan átfogó nemzetközi szerződés sem, amely az állampolgárság tekintetében szabályozná az államutódlást. Csupán egy univerzális nemzetközi szerződés tervezet és egy hatályban még nem lévő regionális szerződés született a mai napig, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Jogi Bizottsága által kidolgozott tervezet a ’Természetes személyek állampolgárságáról államutódlás esetén’ címmel, valamint az Európa Tanács égisze alatt megalkotott ’Egyezmény a hontalanság kiküszöböléséről államutódlás esetén’. E tanulmány célja elsősorban a hontalanság vizsgálata az állampolgárság nemzetközi jogi viszonylatában. A hontalanságot számos körülmény előidézheti, melyeknek megoldása főként a nemzetközi közösségre vár. Szükséges tehát elemezni a hontalanság kiküszöbölésére vonatkozó, azt célzó jelenlegi tételes nemzetközi szerződési szabályokat. Az államutódlás az egyik fő okozója a hontalanságnak, főként azért, mert megfelelő jogi szabályozás hiányában az államutódlással érintett területen élő lakosság tömegesen válhat hontalanná. Ennek ellenére a jelenleg hatályos nemzetközi szabályozás koránt sem mondható kielégítőnek az államutódlás állampolgársági kérdései tekintetében. Ezért szükséges vizsgálni a jövőbeli nemzetközi szabályozás lehetőségeit, elsősorban a jelenleg létező, univerzális szerződés tervezet, valamint az Európa Tanács regionális egyezménye tükrében.

2. A hontalanság problémái A hontalanság számos problémát jelent az egyén számára, elsősorban amiatt, hogy egy államhoz sem fűzi állampolgársági kötelék, így nem élvezi az állampolgársági jogviszony tartalmát alkotó jogokat és kötelezettségeket. Az állampolgárok hazájukban és külföldön is élvezik államuk hatóságainak védelmét, segítségnyújtását, azonban a hontalan személy általában nem kaphat diplomáciai, vagy konzuli védelmet egyetlen államtól sem. Emellett az állampolgárokat megillető hazatéréshez való joggal sem rendelkeznek a hontalan személyek, sőt, gyakran kényszerülnek elmenekülni szokásos tartózkodási helyükről. Manapság a vízumrendszerek elterjedésével, a külföldiek ellenőrzésének növelésével a hontalanok helyzete egyre nehezebbé válik. Ezen okokból a hontalanság mind nagyobb probléma lesz napjaink növekvő mobilitású világában. A hontalan személyek nem rendelkeznek az állampolgárokat megillető politikai jogokkal, országgyűlési, önkormányzati választásokon nincsen választójoguk és nem választhatók képviselőnek. Az állampolgárok számára nyitva álló oktatáshoz való jog nem feltétlenül jár a hontalanoknak, valamint hátrány éri őket abban is, hogy jó néhány – állampolgárságot megkövetelő – állást sem tölthetnek be. Számos problémát okozhat továbbá a hontalanok számára, hogy szociális jogait nem feltétlenül gyakorolhatják, amely megfoszthatja őket attól, hogy az államtól támogatást, segélyt kapjanak, vagy a társadalombiztosítás rendszerének tagjaként egészségügyi ellátásban, vagy nyugdíjban részesüljenek. A hontalanság elsősorban az érintett személynek jelent súlyos gondokat, azonban annak az államnak is problémát okoz, amely a hontalan személyt befogadja. A hontalan személyek nem illeszkednek bele zökkenőmentesen az állam jogi, közigazgatási rendszerébe, mivel általában nem alkalmazhatók rájuk a más állampolgárságú külföldiekre vonatkozó szabályok. A hontalanokkal foglalkozó közigazgatási szervek gyakran találják szembe magukat leküzdhetetlen akadályokkal. Ezen szerveknek magas fokú szakértelemmel és humánummal kell kezelniük a kiszolgáltatott helyzetben lévő, jogfosztott hontalanok problémáit. A befogadó állam állampolgárai számára is gondot okoz a hontalanság fennállása. Közülük

124

sokan fenntartásokkal, negatívan viszonyulnak a hontalanokhoz, elsősorban azok bizonytalan státusza miatt. Emiatt az állampolgárok és a hontalanok között feszültség figyelhető meg, amely tovább nehezíti a hontalanok beilleszkedését a társadalomba.

3. A hontalanság létrejöttének esetei A hontalanság számos körülmény eredményeképpen bekövetkezhet egy adott személy életében. Tanulmányomban rövid áttekintést kívánok adni azokról az esetekről, melyek következtében egy személy hontalanná válhat. A különböző államok jogszabályainak kollíziója ez egyik legfőbb oka a hontalanságnak [Chan, 1991 13. o.]. Könnyen előfordulhat, hogy abban az államban, ahol külföldi állampolgárok gyermekeként az egyén született, az állampolgárságot a leszármazás elve (jus sanguinis elve) alapján lehet megszerezni – vagyis csak akkor, ha szülei állampolgárai az államnak –, azonban a külföldi állampolgárságú szülők államában a területi elv (jus soli elve) az irányadó – vagyis az állampolgárságot azon az alapon lehet megszerezni, ha az egyén az állam területén született, nem pedig a leszármazás elve alapján. Ennek következtében a születő gyermek egyik állam joga alapján sem szerezhet állampolgárságot, és így hontalanná válik. Sokszor a fent említett jus sanguinis, vagy a jus soli elvének alkalmazásához szükséges bizonyítani, hogy kitől vagy hol született a gyermek. Ez elsősorban a talált gyermekek esetében jelent problémát. Ha az állam hibájából nem lehet biztosítani az anyakönyvezést, vagy az állam jogszabályi rendelkezései alapján visszautasítja azt, nem lehet megállapítani a gyermek személyazonosságát, és így nem formálhat igényt a jus sanguinis, vagy jus soli elve alapján járó állampolgárság megszerzésére. A jus sanguinis elvének szigorú alkalmazása könnyen eredményezheti azt, hogy a születendő gyermek örökli hontalan szülőjének státuszát. Ha az adott állam joga nem teszi lehetővé, hogy a jus sanguinis elvét felválthassa a születési hely, a tartózkodási hely, vagy más tényező, akkor könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy a hontalanság generációkról generációkra öröklődik [Samore, 1951 477. o.]. Néhány állam jogszabályai szerint,47 ha nő állampolgára külföldi állampolgárhoz megy feleségül, automatikusan elveszíti állampolgárságát. Ezekben az esetekben a nő könnyen hontalanná válhat, ha nem szerezheti meg férje állampolgárságát, vagy férjének nincsen állampolgársága. Ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha a férj állampolgársága a házasság alatt megváltozik, vagy a férj hontalanná válik. Akkor is hontalanná válhat a nő, ha ugyan megszerzi férje állampolgárságát, azonban később elválnak, és a válással elveszíti férje révén kapott állampolgárságát, de nem szerzi vissza automatikusan az eredeti állampolgárságát [Samore, 1951 483-494. o.]. Az állampolgárság megszerzése, visszaszerzése vagy elvesztése gyakran számos közigazgatási és eljárási szabálytól függ. Annak ellenére, hogy megfelel az állampolgárság megszerzéséhez szükséges jogszabályi követelményeknek az adott egyén, hontalanná válhat

47

Például Afganisztán, India, Irak, Irán, Egyiptom, Peru, stb.

125

amiatt, hogy a közigazgatási illetékek megfizethetetlenek, vagy a rendelkezésre álló határidők betarthatatlanok. A hontalanság gyakran nemzeti, etnikai, faji, nemi vagy politikai alapon diszkriminatív jogszabály vagy jogalkalmazás miatt következik be. Egyes államok joga különbséget tesz egyének között az állampolgárság megszerzése tekintetében, így diszkrimináció következtében hontalanná válhatnak. Emellett egyes államoknak vannak hátrányos megkülönböztetésen alapuló, állampolgárság elvesztésére irányuló aktusai, melynek alkalmazása szintén hontalansághoz vezet, és amelyet gyakran az országból való kiutasítás követ. Hontalanságot eredményez sokszor az, hogy egy személy lemond állampolgárságáról, mielőtt más állam állampolgárságát megszerezné, vagy garantálva lenne számára annak megszerzése, és utóbb kiderül, hogy csak hosszú idő elteltével, vagy egyáltalán nem szerezheti meg az új állampolgárságot. Hontalanná válhat annak következtében is egy személy, ha állampolgársága szerinti állam törvénye úgy rendelkezik, hogy ha bizonyos időtartamon át külföldön tartózkodik, elveszti állampolgárságát. Az államutódlás által érintett lakosság állampolgársága, vagy annak elvesztése teljes egészében az elődállam(ok), illetve az utódállam(ok) belső jogától, esetleg az államutódlással érintett államok között kötött nemzetközi szerződéstől függ [O’Brien, 2001 597. o.]. Államutódlás esetén azonban az elődállam állampolgárságának elvesztése, és az új állampolgárság megszerzésének nehézségei vagy képtelensége, számos esetben járhat hontalansággal. Problémát okozhat az államutódlás során például, ha nincs megfelelően meghatározva az államok belső jogában, vagy az államutódlással érintett államok közötti szerződésben azon személyek köre, akik az államutódlás által érintettnek számítanak. Ilyenkor azon személyek, akiket nem érint a szabályozás, könnyen hontalanná válhatnak. Hontalanságot eredményezhet az is, ha az elődállam állampolgárságának elvesztése és az utódállam állampolgárságának megszerzése tekintetében az államutódlással érintett államok jogszabályai között kollízió van. Előfordulhat, hogy az utódállam állampolgárságának megszerzésére csak akkor van lehetőség, ha az illető személy előbb lemond az elődállam állampolgárságáról, azonban utóbb nem szerezheti meg az utódállam állampolgárságát, vagy csak hosszú idő elteltével nyílik erre lehetősége. Államutódlás esetén gyakran biztosítják az államok az érintett személyeknek az opció jogát48, amely az egyén akaratát veszi figyelembe 48

Az opciós jog lényege, hogy államutódlás esetén az érintett személyeknek joga van ahhoz, hogy – általában meghatározott időn belül – megválasszák, melyik államutódlással érintett állam állampolgárai kívánnak lenni. Ezáltal az érintett személy rendelkezik nyilatkozatával állampolgárságáról. Az opciós jog gyakorlása általában állampolgárság elvesztésével, és új állampolgárság megszerzésével jár. Korábban az opció fogalmát szűkebben értelmezték, vagyis olyan jogként, amely szerződéses rendelkezésben az egyén számára biztosított jogot arra, hogy cessio esetén megtarthassa régi állampolgárságát [Meessen, 1982 424-425. o.]. A legújabb kori magyar történelemből is ismert az intézmény, a trianoni békeszerződés (melyet az 1921. évi XXXIII. Törvénycikk hirdetett ki) 63. cikke a következőképpen rendelkezik az opciós jogról: „Azoknak a 18 évesnél idősebb személyeknek, akik magyar állampolgárságukat elvesztik és a 61. Cikk értelmében jogérvényesen új állampolgárságot szereznek, jogukban áll a jelen Szerződés életbelépésétől számított egy évi időtartamon belül annak az Államnak állampolgárságát igényelni (opció), amelyben illetőségük volt, mielőtt illetőségüket az átcsatolt területen megszerezték. A férj opciója maga után vonja a feleségét és a szülőké a 18 évesnél fiatalabb

126

az állampolgárság megszerzése tekintetében. Azonban ha az opció jogának gyakorlására vonatkozó szabályok nem kellően részletesek, gyakran válhat hontalanná az érintett személy és vele együtt akár egész családja is. Előfordulhat ugyanis, hogy az optáló személy lemond állampolgárságáról, azonban valamilyen oknál fogva a választott állampolgárságot nem, vagy csak hosszú idő múlva szerezheti meg, és így hontalanná válik. A diszkrimináció tilalmának megsértése államutódlás esetén – az állampolgárság tekintetében – sokszor vezethet hontalansághoz.49 Jó példa erre Jugoszlávia szétválása, amelynél az utódállamok törvényeikben megpróbáltak kizárni az etnikai kisebbségeket az állampolgárság megszerzéséből [Country Reports, 1995 2. o.]. Mivel jelenleg szinte teljes egészében az államutódlással érintett államoktól függ, hogy hogyan szabályozzák belső jogukban, vagy egymással kötött szerződésükben az állampolgársági kérdéseket az államutódlás esetére, a jövőbeni államutódlási esetekben is fennáll az a veszély, hogy tömegesen válnak hontalanná az államutódlással érintett személyek. Szükséges lenne tehát, hogy az utódállamokra kötelezettség háruljon a hontalanság kiküszöbölésére, és az államutódlással érintett lakosságnak állampolgársága megadására [Randelzhoffer, 1982 420. o.], azonban sajnos jelenleg csekély az erre vonatkozó, hatályos nemzetközi jogi szabály. Az államutódlással érintett államokat jelenleg csupán azok az emberi jogi nemzetközi szerződések és dokumentumok, valamint állampolgársági tárgyú egyezmények kevés vonatkozó rendelkezései kötik, melyeknek ezen államok részes felei [Mikulka, 1998 94-95. o.].

4. A hontalanság kiküszöbölésének megjelenése a tételes, hatályos nemzetközi jogi szabályozásban A nemzetközi közösségben a hontalanság kiküszöbölésének igénye nem új keletű. Az államok korán felismerték, hogy a hontalanságra vonatkozó szabályozás nem kizárólag az államok belső jogára tartozik, azt szükséges kiegészíteni nemzetközi jogi normákkal [Khan, 1995 9394. o.]. Az állampolgársági tárgyú egyezményekben50 a hontalanságot előidéző okok közül jó néhány tekintetében megszületett a konszenzus az államok között a hontalanság problémájának megoldására, azonban sajnos ezen egyezményeknek általában kevés részes állama van. Az állampolgársághoz való jog, a hontalanság kiküszöbölése és a diszkrimináció gyermekét. Azok a személyek, akik a fentemlített opció-jogot gyakorolták, az ezt követő tizenkét hónapon belül kötelesek abba az Államba átteni lakóhelyüket, amelynek állampolgárságát optálták. Jogukban áll azonban megtartani azokat az ingatlanokat, amelyeket annak a másik Államnak területén birtokolnak, amelyben opciójukat megelőzően laktak. Magukkal vihetik bármi néven nevezendő ingó vagyonukat. Emiatt sem kilépési, sem belépési díjakkal vagy illetékekkel nem terhelhetők.” 49

Például a balti államok esetében a Szovjetuniótól való függetlenné válás után, vagy Jugoszlávia szétesése esetében. 50

Egyezmény az állampolgársági törvények kollíziójának számos kérdéséről (Hága, 1930. április 12.), Egyezmény a hontalan személyek jogállásáról (New York, 1954. szeptember 28.), (Magyarországon kihirdette a 2002. évi II. törvény), Egyezmény a hontalanság csökkentéséről (New York, 1961. augusztus 30.), Egyezmény a hontalanság számos esetének csökkentéséről (Bern, 1973. szeptember 13.), Európai egyezmény az állampolgárságról (Strasbourg, 1997. november 6.).

127

tilalma emellett számos emberi jogi dokumentumban51 is megjelenik. Vegyük sorra tehát a tételes nemzetközi jogi univerzális és az európai regionális dokumentumokat, amelyek rendelkezéseiben megjelenik a hontalanság megelőzésének, vagy megszüntetésének célja, különös figyelmet fordítva az államutódlás állampolgársági kérdéseinek szabályozására. Az univerzális egyezmények közül az 1930-as állampolgársági törvények kollíziójának számos kérdéséről szóló egyezmény volt az első olyan nemzetközi dokumentum, amely az állampolgárság nemzetközi jogi alapelveit és alapvető szabályait összefoglalta. Az egyezmény az állampolgárságról való lemondás esetén a hontalanságot annak kimondásával küszöböli ki, hogy ha az adott állam belső joga a lemondást engedély megadásához köti, akkor az engedély kiadása nem eredményezheti a kiadó állam állampolgárságának elvesztését mindaddig, amíg az érintett személy más állam állampolgárságát meg nem szerzi. Ha pedig az engedélyt kiadó állam által meghatározott határidőn belül nem szerez új állampolgárságot az adott személy, az engedély hatályát veszti.52 A férjezett nők hontalanságának kiküszöbölése céljából az egyezmény úgy rendelkezik, hogy amennyiben a nő elvesztené állampolgárságát államának jogszabályai szerint amiatt, hogy más állampolgárságú férfihoz megy hozzá, vagy a férjének a házasság alatt állampolgársága megváltozik, akkor ez csak azután következhet be, miután megkapta más állampolgárságú férje fennálló, illetve férje új állampolgárságát. Emellett a férj honosítása nem járhat együtt a nő állampolgárságának megváltozásával, kivéve, ha ehhez hozzájárul.53 Az egyezmény a gyermeket is védi a hontalanná válástól azzal, hogy a szülők honosítása esetén – az állam joga alapján – kiskorú gyermekeiknek is meg kell adni az állampolgárságot, azonban ennek feltételeit az adott állam részletesen szabályozhatja. Amennyiben a kiskorú gyermek nem kapja meg a honosított szülő állampolgárságát, akkor meg kell maradnia a már létező állampolgárságának. Az örökbefogadás kapcsán pedig azt mondja ki az egyezmény, hogy az örökbefogadott csak akkor veszítheti el állampolgárságát államának joga alapján annak révén, hogy más állampolgár örökbe fogadja, ha megszerzi az örökbefogadó állampolgárságát az örökbefogadó államának joga alapján.54 Az 1930-as hágai egyezmény tehát rendelkezik egyes esetekről, melyek hontalanság bekövetkezésével járhatnak, azonban korántsem teljes és átfogó a hontalanság kiküszöbölése, és fontos azt is megemlíteni, hogy kevés állam ratifikálta az egyezményt. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának55 – amely az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozata, de idővel szokásjogi úton kötelező erejűvé vált – 15. cikke szólt 51

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Párizs, 1948. december 10.), Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (New York, 1966. december 16.), Egyezmény a gyermekek jogairól (New York, 1989. november 20.), Nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (New York, 1965. december 21.), Egyezmény a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (New York, 1979. december 18.). 52

Lásd. Egyezmény az állampolgársági törvények kollíziójának számos kérdéséről (Hága, 1930. április 12.) 7. cikk. 53

Lásd. uo. 8-10. cikk.

54

Lásd. uo. 8-13. és 17. cikkek.

55

Lásd. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Párizs, 1948. december 10.).

128

először az állampolgárságról, mint emberi jogról, amely kimondja, hogy „minden embernek joga van valamely állampolgársághoz”, és „senkit nem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani”. Ezt követően számos emberi jogi dokumentum tartalmazott rendelkezést a hontalanság kiküszöbölésére vonatkozóan, azonban megállapíthatjuk, hogy egyetlen emberi jogi egyezmény sem foglalkozik az államutódlás állampolgársági kérdéseivel [Zimmermann, 2006 228. o.]. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya csupán azt a jogot biztosítja a gyermekek számára, hogy születésekor anyakönyvezzék, és az állampolgárságot megszerezze,56 az 1989-es gyermekek jogairól szóló egyezmény azonban amellett, hogy kimondja, a gyermeket születésekor anyakönyvezik és ettől kezdve joga van ahhoz, hogy állampolgárságot szerezzen, előírja azt is, hogy az államoknak gondoskodni kell ezen jog érvényre juttatásáról, különösen akkor, ha ennek hiányában a gyermek hontalanná válna. A diszkrimináció tilalma is megjelenik, amely kimondja, hogy az egyezményt a szülő, illetve a gyermek nemére való tekintet nélkül kell alkalmazni.57 A Nemzetközi Személyi Jogállapoti Bizottság (International Commission on Civil Status) égisze alatt, 1973-ban létrejött, a hontalanság számos esetének csökkentéséről szóló egyezmény azt írja elő, hogy azon gyermekeknek, akiknek édesanyja valamely szerződő állam állampolgára, biztosítani kell ezen állam állampolgárságának megszerzését, ha máskülönben hontalanná válnának58 [Randelzhoffer, 1982 423. o.]. A hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló nemzetközi szerződések is érintik a hontalanság kérdéskörét, mivel a diszkrimináció az egyik fő előidézője a hontalanságnak. Az 1965-ös faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény az állampolgársághoz való jog tekintetében is kimondja a faji megkülönböztetés valamennyi formájának megtiltását és kiküszöbölését, valamint az állampolgársághoz való jog biztosítását fajra, bőrszínre, nemzeti, etnikai hovatartozásra tekintet nélkül, a törvény előtti egyenlőség alapján59 [Batchelor, 2006 11. o.]. Szintén e tárgykörbe tartozik az 1979-es nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény, amely értelmében a nőknek a férfiakkal egyenlő jogot kell biztosítani állampolgárságuk megszerzésére, megváltoztatására és visszaszerzésére, emellett az egyezményben részes államoknak biztosítani kell, hogy a nő állampolgársága – ha külföldihez megy férjhez, vagy ha a férje állampolgársága a házasság alatt megváltozik – ne változzon meg automatikusan, különösen, ha ezáltal hontalanná válna, vagy rákényszerülne, hogy férje állampolgárságát vegye fel. Emellett a nőknek a férfiakéval egyenlő jogot kell biztosítani a születendő gyermekük állampolgársága tekintetében is,60 amely rendelkezés által a férjes és 56

Lásd. Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (New York, 1966. december 16.) 24. cikk (3) bekezdés. 57

Lásd. Egyezmény a gyermekek jogairól (New York, 1989. november 20.) 2. és 7. cikkek.

58

Lásd. Egyezmény a hontalanság számos esetének csökkentéséről (Bern, 1973. szeptember 13.).

59

Lásd. Nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (New York, 1965. december 21.) 5. cikk. 60

Lásd. Egyezmény a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (New York, 1979. december 18.) 9. cikk.

129

férj nélküli nők gyermekei egyaránt megkaphatják az anya állampolgárságát [Donner, 1994 200. o.]. Mindkét egyezmény elutasítja a hátrányos megkülönböztetést, azonban a különbség a két dokumentum között az, hogy míg az 1965-ös egyezmény mindenkinek biztosítja az állampolgári jogot, és a törvény előtti egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, addig az 1979-es egyezmény a férfiak és nők egyenlőségét tűzi ki célul. Az 1954-es hontalan személyek jogállásáról szóló egyezmény célja elsősorban a hontalanok jogi helyzetének megkönnyítése és javítása, nem pedig a hontalan státusz kiküszöbölése. A hontalanság csökkentéséről csupán egyetlen cikk szól,61 amely értelmében a szerződő államoknak elő kell mozdítani a hontalanok honosítását, és meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy a honosítási eljárást gyorsabbá tegyék, és költségeit annyira csökkentsék, amennyire lehetséges [Weis, 1961]. Az Egyesült Nemzetek 1961-es hontalanság csökkentéséről szóló egyezménye jelenleg a legátfogóbb, és az egyetlen olyan hatályos univerzális egyezmény, amely rendelkezéseket tartalmaz az államutódlás esetében létrejövő hontalanság kiküszöbölésére [Batchelor, 2006 11. o.]. Az egyezmény nóvuma, hogy nem a hontalanság kiküszöbölésének megkísérlését írja elő az államoknak, hanem kötelezi a részes államokat, hogy bizonyos esetekben adják meg az állampolgárságot a hontalan személyeknek [Donner, 1994. 194. o.]. Az egyezmény értelmében az államoknak meg kell adni állampolgárságukat az olyan személyeknek, akik területükön születtek, és máskülönben hontalanná válnának. Ezt az állampolgárságot születéskor a jog erejénél fogva, vagy az érintett személy által vagy nevében a megfelelő hatósághoz benyújtott kérelemre kell megadni, azonban az egyezmény előír bizonyos kritériumokat.62 E kritériumok ellenére is annak a gyermeknek, aki az állam területén született házassági kötelékben, és anyja az állam állampolgára, meg kell kapnia születésével az állampolgárságot, ha máskülönben hontalan lenne. Annak a személynek is meg kell adni az állampolgárságot, aki nem tudja megszerezni annak az államnak az állampolgárságát ahol született – mert túllépte a kérelem benyújtására előírt életkort, vagy nem felel meg a tartózkodásra vonatkozó követelményeknek – hogyha születésekor valamelyik szülője az adott állam állampolgára volt, és az érintett személy máskülönben hontalanná válna. Abban az esetben, ha a gyermek nem az állam területén születik, de születésekor szülője állampolgára az államnak, az egyezmény értelmében meg kell adni a gyermeknek a szülő állampolgárságát, ha máskülönben hontalan lenne, ha pedig különböző állampolgárságúak a szülők, akkor az államok belső joga dönti el, melyik adja meg a gyermeknek az állampolgárságot. Az egyezmény a talált gyermekek hontalanná válásának kiküszöbölésére hoz megoldást annak kimondásával, hogy az állam területén talált gyermeket úgy kell tekinteni az ellenkező bizonyításának hiányában, mint aki az állam területén, az állam állampolgárságával rendelkező szülőktől született. Ezáltal megoldódik a talált gyermek hontalanságának problémája mind a jus sanguinis, mind a jus soli elvét alkalmazó államokban.63

61

Lásd. Egyezmény a hontalan személyek jogállásáról (New York, 1954. szeptember 28.), (Magyarországon kihirdette a 2002. évi II. törvény) 32. cikk. 62

Lásd. Egyezmény a hontalanság csökkentéséről (New York, 1961. augusztus 30.) 1. cikk (2) bekezdés.

63

Lásd. uo. 1-2. és 4. cikkek.

130

Az egyezmény a személyi állapot változása64 következtében létrejövő hontalanság megakadályozására is tartalmaz rendelkezéseket [Masenkó, 2007 43. o.]. Az egyezmény az állampolgárságról való lemondás esetén megvédi az egyént a hontalanság bekövetkezésétől azzal, hogy a lemondás esetén az egyén csak akkor veszítheti el állampolgárságát, ha már megszerezte az új állampolgárságot. Az államok pedig – bizonyos kivételekkel65 – nem foszthatják meg állampolgárukat állampolgárságától, ha ennek következtében hontalanná válna. Az egyezmény a diszkrimináció általános tilalmát is kimondja az állampolgárságtól való megfosztás tekintetében. Ahogy már említettem, az univerzális nemzetközi szerződések közül ez az első, és jelenleg az egyetlen olyan hatályos egyezmény, ahol megjelenik az államutódlás szabályozási igénye az állampolgárságra vonatkozóan. Az egyezmény ugyanis kimondja, hogy az államok közötti terület transzfer esetén az államok által erről kötött nemzetközi megállapodásnak tartalmazni kell olyan rendelkezéseket, amelyek célja annak biztosítása, hogy a terület transzfer következtében senki ne váljon hontalanná. Emellett az egyezményben részes államoknak minden erőfeszítést meg kell tenniük annak érdekében is, ha egy olyan állammal kötnek terület transzferről szerződést, amely nem részese ezen egyezménynek, az államok közötti megállapodás akkor is tartalmazzon ilyen rendelkezéseket. Amennyiben a terület transzferről kötött megállapodás nem tartalmaz az állampolgárokra vonatkozó rendelkezést, vagy nem jön létre arról nemzetközi megállapodás, az egyezményben részes államnak – amely területét átadja egy másik államnak, vagy másik állam területét megszerzi – meg kell adnia állampolgárságát az olyan személyeknek, akik a terület transzfer következtében máskülönben hontalanná válnának.66 Az univerzális nemzetközi szerződések mellett fontos megemlíteni az 1997-es regionális, állampolgárságról szóló európai egyezményt, melynek hazánk is részese, és amely több vonatkozásban is meghaladja az állampolgárságra vonatkozó korábbi szabályozást.67 Az egyezmény az állampolgárságra vonatkozó alapvető elvek között említi a hontalanság kiküszöbölését. Az állampolgárság megszerzésére és elvesztésére, az állampolgárságról való lemondásra, valamint annak visszaszerzésére vonatkozó részletes szabályok többsége az egyezményben a hontalanság kiküszöbölését célozza. A gyermekeket óvja a hontalanságtól az a rendelkezés, mely szerint meg kell adni az állampolgárságot annak a gyermeknek, akinek születésekor szülője állampolgára volt az adott államnak, valamint az állam területén talált gyermekek számára is, akik máskülönben hontalanná válnának. A jus sanguinis elvét valló országok területén született gyermek hontalanságának kiküszöbölését célozza az a szabály, amely kimondja, hogy meg kell adni az állampolgárságot az ország területén született gyermekeknek, ha születésükkor nem szerezhetik meg más állam állampolgárságát. Emellett az egyezményben részes államoknak a honosítást is lehetővé kell tenni azzal, hogy bizonyos feltételeket meghatározhatnak, azonban nem írhatnak elő 10 évet meghaladó tartózkodást az 64

Úgy, mint „házasságkötés, a házasság megszűnése, törvényesítés, elismerés vagy örökbefogadás”. Lásd. uo. 5. cikk (1) bekezdés. 65

Lásd. uo. 7. cikk (4)-(5)bekezdések, valamint, szerezték.

66

ha az állampolgárságot megtévesztéssel vagy csalással

Lásd. uo. 10. cikk.

67

Az egyezmény a harmadik ratifikációtól, 2000. március 1-jétől hatályos. Magyarország az egyezményt 1997. november 6-án aláírta, 2001. november 21-én ratifikálta, és 2002. március 1-jén hazánkra vonatkozóan is hatályba lépett az egyezmény a 2002. évi III. törvény kihirdetésével.

131

állam területén követelményként a honosítási kérelemhez. Az egyezmény felsorolja továbbá azon személyek körét, akiknek állampolgárság szerzését a részes államoknak meg kell könnyíteni. Az állampolgárság elvesztését az egyezmény bizonyos feltételekhez köti, azonban ezen feltételek fennállása esetén sem engedi az állampolgárság elvesztését, ha ennek következtében az adott személy hontalanná válna. Ez alól egyetlen kivétel tesz az egyezmény: ha az állampolgárságot az adott személy csalárd magatartással, hamis információ szolgáltatásával, vagy a rá vonatkozó releváns tények eltitkolásával szerezte.68 A diszkrimináció tilalmáról szóló 5. cikk kimondja, hogy a részes államok állampolgársági törvényei nem tartalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést nem, vallás, faj, bőrszín, nemzeti vagy etnikai hovatartozás alapján, emellett a diszkrimináció tilalmának elvét meg kell tartania az államnak a születéstől fogva állampolgárok és azon polgárok között, akik később szereztek állampolgárságot. Az egyezmény szabályoz egyes államutódlás esetében felmerülő állampolgársági kérdéseket. Az államutódlásra vonatkozó alapelvek többek között a rule of law tiszteletben tartása, az emberi jogok alapelvei, valamit az egyezmény által kimondott elvek és a diszkrimináció tilalma, különösen a hontalanság kiküszöbölése céljából. Államutódlás esetén, az állampolgárság nyújtásáról vagy megtartásáról való döntés során a részes államoknak figyelembe kell venni különösen: az effektivitás elvét az érintett személy és az állam vonatkozásában, a személy szokásos tartózkodását az állam területén az államutódláskor, a személy akaratát, valamint az érintett személy területről való származását. Emellett az állampolgárság megszerzéséhez vagy megtartásához nem követelheti meg az állam a korábbi állampolgárságról való lemondást, vagy annak elvesztését, ha az nem lehetséges, vagy az nem ésszerű követelmény. Az államoknak törekedniük kell olyan megállapodás megkötésére, amelyben szabályozzák az állampolgársági kérdéseket egymás között, és amely alkalmazható más érintett államok tekintetében is. Azt is kimondja az egyezmény, hogy az ilyen megállapodásoknak az említett alapelveket és szabályokat meg kell tartani. Az egyezmény rendelkezik államutódlás esetén a nem állampolgárokra vonatkozó alapelvekről. Eszerint az államoknak tiszteletben kell tartani azt, hogy az elődállam olyan állampolgárának – aki szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik azon a területen, amely feletti szuverenitás átszállt az utódállamra, azonban nem szerezheti meg az utódállam állampolgárságát – joga legyen arra, hogy az államban maradjon, valamint az utódállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban részesüljön a szociális és gazdasági jogok tekintetében. Az államoknak joga van azonban arra, hogy a nem állampolgár személyeket kizárják a szuverenitás gyakorlását is magában foglaló közszolgálati foglalkoztatásból.69 A jelenleg hatályos, hontalanságot szabályozó, és annak csökkentését, kiküszöbölését célzó nemzetközi szerződések, dokumentumok kritikájaként fogalmazható meg, hogy azok csupán szerényen járulnak hozzá a hontalanság elleni küzdelemhez. Emellett ezen egyezmények többségének kevés részes állama van, így az államok nagy részére rendelkezéseik nem kötelezőek. Hiányosságuk továbbá, hogy általában célként fogalmazzák meg a hontalanság kiküszöbölését, és ritkán rónak kötelezettséget a részes államokra [Randelzhoffer, 1982 423. o.]. Azonban az egyik legfőbb probléma, hogy a hontalanság kevés esetére nyújtanak megoldást, és az államutódlás következtében létrejövő hontalansággal csupán egyetlen univerzális egyezmény egyetlen cikke, valamint az európai régióban csupán egyetlen regionális egyezmény egyetlen fejezete foglalkozik a jelenlegi nemzetközi szabályozásban.

68

Lásd. Európai egyezmény az állampolgárságról (Strasbourg, 1997. november 6.) 4. és 6-9. cikkek.

69

Lásd. uo. 18-20. cikkek.

132

5. Qemzetközi jogi szabályozási igény a hontalanság kiküszöbölésére államutódlás esetén Az államutódlás által érintett lakosság állampolgárságának jövőbeli nemzetközi szabályozásának alapköve a már említett két dokumentum lehet: az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Jogi Bizottsága által kidolgozott tervezet valamint az Európa Tanács égisze alatt megalkotott egyezmény. 5.1. A Qemzetközi Jogi Bizottság tervezete állampolgárságáról államutódlás esetén

a

természetes

személyek

A Nemzetközi Jogi Bizottság nemzetközi jogászokból álló szekértő testület, mely az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének70 felhatalmazása alapján ellátja a kodifikációt és a nemzetközi jog fokozatos fejlesztését [Boyle – Chinkin, 2007 171. o.]. A Nemzetközi Jogi Bizottság felismerte, hogy szükséges az államutódlás esetén felmerülő állampolgársági kérdések nemzetközi szabályozása, így az 1993. évi 45. ülésén döntött arról, hogy felveszi listájára a kodifikálandó jogterületek közé az ’államutódlás hatását az állampolgárságra’. A Közép-Kelet Európában végbemenő államutódlások hatásának figyelembe vételével, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1994. december 9-én a 48/31. számú határozatában elfogadta a Nemzetközi Jogi Bizottság javaslatát [Mikulka, 1998 97. o.]. 1994-ben a 46. ülésen a Nemzetközi Jogi Bizottság Vàclav Mikulkát jelölte ki a téma rapporteurévé. A Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete ’Természetes személyek állampolgárságáról államutódlás esetén’ címmel elkészült első olvasatban 1997-ben, majd a végső szöveg 1999-ben az 51. ülésen, melyet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2000. december 12-én fogadott el az 55/153. számú határozatában. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése ezt követően ismételten javasolta a tagállamoknak, hogy fordítsanak figyelmet a tervezetre, a szabályozási tárgykör fontossága és időszerűsége miatt.71 A továbbiakban a tervezet azon rendelkezéseit tekintem át, amelyek államutódlás esetén a hontalanság kiküszöbölését célozzák. Az egyezmény szerkezete két részre oszlik, az első részben általános rendelkezések találhatók, a második részben pedig külön rendelkezéseket ír elő az államutódlás egyes eseteiben (a terület egy részének átengedése, államok egyesülése, államok szétesése, illetve a terület egy részének vagy részeinek kiválása). Az első részben a tervezet megfogalmazza az állampolgársághoz való jogot államutódlás esetén, mely szerint mindenkinek, aki az államutódlás időpontjában rendelkezett az elődállam állampolgárságával, függetlenül annak megszerzésének módjától, joga van az államutódlással érintett államok legalább egyikének állampolgárságához.72 Vàclav Mikulka leszögezte, hogy az állampolgársághoz nem csak államutódlás esetén van joga a személyeknek, azonban e jog biztosítása érdekében az államutódlás esetében speciális szabályok szükségesek [Mikulka 1996]. A hontalanság megakadályozását írja elő a tervezet azzal, hogy az államoknak meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy az elődállam állampolgárai ne váljanak hontalanná az államutódlás következtében. Hiányossága ennek a rendelkezésnek, hogy óvatosan fogalmaz, nem ró egyértelműen kötelezettséget az államokra a hontalanság kiküszöbölése érdekében, csupán a megfelelő intézkedések megtételét követeli meg. A 70

Lásd az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 13. cikk.

71

A tervezet megalkotásának folyamatát lásd bővebben: http://untreaty.un.org/ilc/summaries/3_4.htm.

72

Lásd. Tervezet természetes személyek állampolgárságáról államutódlás esetén 1. cikk.

133

hontalanságot előzi meg a tervezet az állampolgárság vélelmének kimondásával is, vagyis az államutódlással érintett területen szokásos tartózkodási hellyel rendelkezők esetében vélelmezni kell az utódállam állampolgárságának megszerzését.73 Amennyiben az egyén jogosult az utódállam állampolgárságára, azonban más állam állampolgára, és az utódállam az állampolgárság megadását a fennálló állampolgárságról való lemondáshoz kötheti, a tervezet értelmében ezt a feltételt nem lehet olyan módon alkalmazni, hogy – akár ideiglenesen is – hontalansághoz vezessen.74 Az államutódlás után – az államutódlással érintett szülők gyermekeként – születő gyermek hontalanná válását zárja ki a tervezet annak kimondásával, hogy ha nem szerez állampolgárságot, joga van annak az államnak az állampolgárságára, amelyik területén született.75 A tervezet rendelkezik a hontalanság kiküszöböléséről opciós jog esetén is. Ha az érintett személy opciós jog gyakorlásával szerzi meg állampolgárságát, akkor hontalan lehet az államutódlás időpontja és az állampolgárság opciós megszerzése között, ezért a tervezet értelmében ilyen esetben az opciós joggal létrejövő állampolgárságot az állampolgárság időpontjában megszerzettnek kell tekinteni. Továbbá, ha az államutódlással érintett személynek van opciós joga, és azt gyakorolja, az optált államnak meg kell adni számára az állampolgárságot. Annak az államnak pedig, amelynek állampolgárságáról az egyén lemond, vissza kell vonnia az érintett személy állampolgárságát, kivéve, ha ezáltal hontalanná válna.76 A tervezet kimondja az államutódlás esetén az állampolgárság megtartása, megszerzése vagy az opciós jog gyakorlása tekintetében mind a hátrányos megkülönböztetés, mind pedig ezen jogok gyakorlásától való önkényes megfosztás tilalmát.77 A Nemzetközi Jogi Bizottság a tervezethez fűzött kommentárban utal ezen tilalmak meglétére a hatályos nemzetközi jogi dokumentumokban, azonban nyomatékosítja ezek kimondásának fontosságát az államutódlás esetében is. Az államutódlással érintett államok között, az érintett személyek állampolgárságára vagy más, az államutódlás miatti státuszukhoz kapcsolódó kérdésekre vonatkozó hátrányos hatások miatti információcsere, konzultáció és tárgyalási kötelezettség előírásával, a tervezet szintén segíti a hontalanság megakadályozását.78 A tervezet második része speciális elveket és szabályokat tartalmaz az államutódlás egyes fajtáira vonatkozóan [Ziemele, 2000 213. o.]. Terület transzfer esetén az utódállamnak meg kell adnia állampolgárságát mindazoknak, akik az érintett területen szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek, és az elődállamnak vissza kell vonnia állampolgárságukat, azonban csak akkor, ha már megszerezték az utódállam állampolgárságát. Kivéve azt az esetet, amikor opciós jogot biztosítanak az államutódlással érintett személyeknek.79

73

Lásd. uo. 4-5. cikkek.

74

Lásd. uo. 9. cikk.

75

Lásd. uo. 13. cikk.

76

Lásd. uo. 7. és 11. cikkek.

77

Lásd. uo. 15-16. cikkek.

78

Lásd. uo. 18. cikk.

79

Lásd. uo. 20. cikk.

134

Két vagy több állam egyesülése esetén a tervezet értelmében az utódállamnak meg kell adni állampolgárságát mindazon személyeknek, akik az államutódlás időpontjában rendelkeztek valamely elődállam állampolgárságával. Szétválás esetében az utódállamnak vagy utódállamoknak – opciós jog hiányában – biztosítani kell az állampolgárságot bizonyos személyek csoportjainak. Az első csoportba azon személyek tartoznak, akik szokásos tartózkodási helyük van az adott állam területén. A második azon személyek csoportja, akiknek megfelelő jogi köteléke van az adott állammal. A harmadik csoportba pedig azon személyek tartoznak, akik az államutódlással érintett területen születtek, vagy az utolsó szokásos tartózkodási helyük azon a területen volt, vagy más megfelelő kapcsolata van az utódállammal. Az államutódlás azon esetében, amikor az elődállam területének egy része elszakad, és az elődállam fennmarad, az utódállamnak az opció jogát kell biztosítani az említett személyek csoportjainak. Az opció jogának garantálására – mind a szétválásnál, mind az elszakadásnál – akkor kötelesek az utódállamok, ha az államutódlással érintett személy több utódállam állampolgárságának megszerzésére is jogosult. A tervezet egésze azt mutatja, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság fő célja a megszövegezéskor a hontalanság kiküszöbölése volt a területi változások esetén. A Nemzetközi Jogi Bizottság a tervezet 4. cikkéhez fűzött kommentárjában a hontalanság kiküszöbölését, mint a tervezet végső célját fogalmazza meg. Összességében elmondható, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság előremutató szövegtervezetet hozott létre, amely számos rendelkezéssel körülírja az állampolgárság megszerzéséhez való jog tartalmát államutódlás esetén, és megoldási javaslatokat dolgoz ki az államutódlás egyes eseteiben a hontalanság kiküszöbölésére. Fontos megemlíteni, hogy a tervezet az effektivitás elvét80 továbbfejleszti a területváltozás esetén az állammal fennálló megfelelő kapcsolat elvével [Ziemele, 2000 216. o.]. A tervezet kritikájaként fogalmazható meg, hogy az utódállamoknak csupán azt írja elő, hogy meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy az elődállam állampolgárai ne váljanak hontalanná, azonban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy több utódállam esetén melyik utódállamnak van elsődleges kötelezettsége a hontalanság kiküszöbölésére az állampolgárság megadásával [Zimmermann, 2006 228. o.]. A tervezet elfogadásának folyamata jelenleg nehézkesnek tűnik, mivel számos állam kifogásolja néhány rendelkezését, amely azt mutatja, hogy az államok érzékenyen állnak ehhez a szabályozási területhez [Ziemele 2000 216. o.]. 5.2. Az Európa Tanács égisze alatt létrejött Egyezmény a kiküszöböléséről államutódlás esetén

hontalanság

Az egyezmény létrehozására elsősorban az 1997-es állampolgárságról szóló európai egyezmény államutódlásra vonatkozó rendelkezései voltak hatással. Szoros kapcsolat van a két egyezmény között, mivel az egyezmény megerősíti az 1997-es egyezmény – államutódlásra vonatkoztatható – alapvető elveit, valamint az 1997-es egyezményben már meglévő rendelkezéseket továbbfejlesztve részletes szabályokat dolgoz ki az államutódlás vonatkozásában. A Strasbourgban, 2006. május 19-én kelt egyezmény hatályba lépéséhez az 80

A Nemzetközi Bíróság 1953-ban a Nottebohm-ügyben kimondta, hogy valamely állam csak akkor igényelheti, hogy állampolgársága megadását egy másik állam elismerje, ha szem előtt tartotta azt az általános célt, mely szerint az állampolgársági jog kötelékét összhangba kell hozni az egyénnek az államhoz való tényleges kapcsolatával. A tényleges kapcsolat követelménye, mint az állampolgárság effektivitásának elve honosodott meg az ítéletet követően a nemzetközi jogban. Lásd. Nottebohm Case (Liechtenstein v. Guatemala), Second Phase, Judgement of 6 April 1955. I.C.J. Reports 1955. 23. o.

135

Európa Tanács három tagállamának ratifikációja szükséges, azonban mindeddig csupán egy állam, Ukrajna írta alá (de még nem ratifikálta) az egyezményt 2006. május 19-én. Az egyezmény az állampolgársághoz való jogot a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetéhez hasonlóan fogalmazza meg, azonban kiegészíti azzal, hogy „ha máskülönben hontalan lenne”. Az egyezmény kommentárja utal az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és az 1997-es európai állampolgárságról szóló egyezményben már megfogalmazott állampolgársághoz való jogra.81 A Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetével megegyező módon – vagyis az államoktól csupán megfelelő intézkedések megtételét – követeli meg az egyezmény a hontalanság kiküszöbölését. Az utódállam két esetben köteles megadni az állampolgárságot annak a személynek, aki az államutódlás időpontjában az elődállam állampolgára volt: ha az érintett területen volt szokásos tartózkodási helye, vagy habár nem volt szokásos tartózkodási helye egyetlen államban sem, azonban az utódállammal megfelelő kapcsolata áll fenn. Ez a rendelkezés hasonló a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetének a szétválás esetén előírt szabályaihoz azzal a különbséggel, hogy a tervezet látszólag a személyek szélesebb körének biztosít állampolgárságot, azonban az egyezmény a megfelelő kapcsolat definiálásánál tartalmazza ugyanazon személyek körét, melyeket a tervezet a felsorolásban említ. Újítás a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetéhez képest, hogy az egyezmény kimondja, hogy ha az érintett személynek több állammal fennáll a megfelelő kapcsolata, és kifejezi akaratát arra vonatkozóan, hogy melyik állam állampolgárságát kívánja megszerezni, az adott állam nem utasíthatja vissza az állampolgárság megadását azon az alapon, hogy az egyénnek más állam tekintetében is fennáll az állampolgárság megszerzéséhez szükséges megfelelő kapcsolata. Az elődállam kötelezettsége a tervezetben foglaltakhoz hasonlóan, hogy nem vonhatja vissza az állampolgárságot, amíg az érintett személy meg nem szerzi az utódállam állampolgárságát, ha az egyén máskülönben hontalanná válna.82 Emellett az elődállam állampolgárainak gyermekeként az államutódlás után született gyermekre is ugyanazt a szabályt mondja ki az egyezmény, mint a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete. A diszkrimináció tilalma is megtalálható az egyezményben államutódlás esetén az állampolgárságra vonatkoztatva, a tervezethez képest annyi különbséggel, hogy míg a tervezet a „bármely alapon” megfogalmazást használja, addig az egyezmény felsorolja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi lehetséges alapját.83 Az állampolgársághoz való jogtól való önkényes megfosztás tilalmát azonban csak a tervezet fogalmazza meg. Az egyezmény újítása, hogy rendelkezik a bizonyítás szabályairól. Eszerint a jogutód állam nem ragaszkodhat a bizonyítás általános szabályaihoz az állampolgárság megadásánál olyan személy esetében, aki az államutódlás következtében vált, vagy válhat hontalanná. Emellett nem kérhet bizonyítékot – az állampolgárság megadása előtt – olyan személytől, aki területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett az államutódlás időpontjában, arról, hogy az adott személy nem folyamodott más állam állampolgárságához. Az egyezmény továbbá konkrétabban fogalmaz, mint a tervezet – amely az államutódlással érintett államok számára információcserét, konzultációt és tárgyalási kötelezettséget ír elő – azzal, hogy kimondja, az érintett államoknak törekedni kell – ha lehetséges – nemzetközi megállapodással az állampolgársági kérdések szabályozására, különösen a hontalanság kiküszöbölése céljából.

81

Lásd. Egyezmény a hontalanság kiküszöböléséről államutódlás esetén (Strasbourg, 2006. május 19.) 2. cikk.

82

Lásd. uo. 3. és 5-7. cikkek.

83

Lásd. uo. 4. cikk.

136

Összességében elmondható az egyezményről, hogy alapvetően a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetének rendelkezéseit követi. Az egyezmény – néhány újításától eltekintve – kevésbé kidolgozott, mint a tervezet. Az egyezmény hiányossága, hogy nem tartalmaz az opciós jogra vonatkozó rendelkezéseket, valamint a tervezetben az egyes államutódlási esetekre vonatkozó sajátos szabályokat sem veszi át, ehelyett általánosságban fogalmazza meg az államutódlással érintett államok kötelezettségeit.

6. Záró gondolatok Habár az állampolgárság megszerzésének, megtartásának, elvesztésének feltételeit alapvetően az államok belső joga szabályozza, látható, hogy a nemzetközi jogi szabályok elengedhetetlenek az egyének hontalanná válásának hatékonyabb kiküszöbölése érdekében. A hontalanság csökkentése, megakadályozása azonban a jelenlegi tételes nemzetközi jogi szabályozásban nem megfelelően megoldott, egyrészt azért, mert az egyezmények általában csak az államok törekvését követelik meg a hontalanság kiküszöbölésére, ritkán kötelezik azokat az állampolgárság megadására, másrészt pedig, mivel az állampolgársági tárgyú egyezményeknek kevés állam részese, így a nemzetek közösségének csekély részét érintik az említett rendelkezések. A legnagyobb probléma azonban a hontalanság kiküszöbölésének nemzetközi jogi szabályozásában, hogy joghézag van az államutódlás tekintetében, amely tömeges hontalansághoz vezethet. Jó példa erre a jelenlegi helyzet Koszovóban. Az elődállam, Szerbia nem részese a jelenleg hatályos, államutódlás esetén állampolgársági kérdéseket szabályozó egyik egyezménynek sem (1961-es Egyezmény a hontalanság csökkentéséről, 1997-es Európai egyezmény az állampolgárságról), így az államutódlással érintett lakosság állampolgárságának kérdése a belső jogi szabályok, vagy a két utódállam (az elődállam jogfolytonos utóda, Szerbia, és az elszakadó Koszovó) közötti nemzetközi megállapodás – amelynek létrejötte a jelenlegi politikai helyzet miatt nem valószínű – útján szabályozható. Koszovó alkotmányának tervezete csupán egyetlen cikkben rendelkezik az állampolgárságról.84 Eszerint minden olyan személy megkapja a koszovói állampolgárságot, aki az alkotmány elfogadásakor Koszovó törvényes lakosa. Koszovó emellett elismeri a koszovói állampolgársághoz való jogát a volt Jugoszlávia azon állampolgárainak – akik 1998. január 1-jén Koszovó állandó lakosai voltak –, valamint ezen személyek közvetlen hozzátartozóinak, tekintet nélkül a tartózkodási helyükre és más állam állampolgárságának megszerzésére való jogukra. Látható, hogy ez a szabályozás nem kielégítő, és számos jövőbeni problémát hordoz magával.85 Koszovó jövőbeli állampolgársági problémáiból is jól látható, milyen fontos lenne olyan tételes nemzetközi jogi szabály, amely védené az egyént államutódlás esetén a hontalanságtól. A Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete és az Európa 84

Lásd a koszovói alkotmány tervezet 155. cikk. http://www.kosovoconstitution.info/?cid=2,300.

85

Például tömeges hontalansághoz vezethet, ha Szerbia megfosztja a koszovói területen tartózkodó lakosságot az állampolgárságtól a koszovói alkotmány elfogadása előtt, vagy ha Koszovó a törvényes lakos fogalmánál diszkriminációval él. De hontalansághoz vezethet az is, hogy az alkotmány tervezet kizárólag az alkotmány elfogadása időpontjában törvényes lakosoknak, illetve az 1998. január 1-jén Koszovó területén tartózkodóknak nyújt állampolgársághoz való jogot. Nem rendelkezik azokról, akik 1998. január 1-je után Koszovó területén születtek, de az alkotmány elfogadása esetén nem törvényes lakosai Koszovónak, vagy azokról, akik 1998. január 1-jén és az alkotmány elfogadásakor nem tartózkodtak volt állandó tartózkodási helyük Koszovó területén, azonban utolsó állandó lakóhelyük Koszovó területén volt. Ezen személyek, ha nem jogosultak a szerb állampolgárságra, könnyen hontalanná válhatnak. Emellett az opció jogáról sem találunk szabályt, amelyet a koszovói szerb lakosság számára biztosítani kellene, hogy megtarthassák szerb állampolgárságukat.

137

Tanács égisze alatt létrejött egyezmény esetleges hatályba lépése nagyban segítené az egyéneket az államutódlás esetén fennálló, kiszolgáltatott helyzetükben. Szükséges azonban megjegyezni, hogy e két egyezmény korántsem hoz megoldást az államutódlás esetén kialakuló állampolgársági problémák valamennyi esetére, így a későbbiekben szükséges az eddigi államutódlási tapasztalatok alapján a problémák mélyebb feltárása, és a hontalanság kiküszöbölésére részletesebb rendelkezések kidolgozása.

Irodalomjegyzék 1. ’Country Reports’ [1995]:”Citizenship and Statelessness in the Former Yugoslavia: the Legal Framework”. Refugee Survey Quarterly, Vol. 14. No. 3. 1-18. o. 2. Batchelor, Carol A. [2006]: „Transforming International Legal Principles into Iational Law: the Right to a Iationality and the Avoidance of Statelessness”. Refugee Survey Quarterly, Vol. 25. Issue 3. 8-25. o. 3. Boyle, Alan – Chinkin, Christine [2007]: The Making of International Law. Oxford University Press, New York. 4. Chan, Johannes MM [1991]: "The right to a nationality as a human right: The Current Trend towards Recognition". Human Rights Law Journal, Vol. 12. 13. o. 5. Donner, Ruth [1994]: „The Regulation of Iationality in International Law”. 2nd edition. Transnational Publishers, New York. 6. Džunov, Todor [1999]: „Succession of States in Respect of Citizenship: the Case of the Former SFRY”. In: Mojmir Mrak (ed.): Succession of States. Martinus Nijhoff Publishers, The Hague – London – Boston, 143-157. o. 7. Khan, Irene [1995]: „UNHCR’s Mandate Relating to Statelessness and UNHCR’s preventive-Strategy”. Austrian Journal of Public and International Law, Vol. 49. No. 1. 93-98. o. 8. Masenkó Mavi Viktor [2007]: „Az állampolgárság intézménye: fejlődés vagy marginalizálódás?” Állam- és Jogtudomány, XLVIII. évfolyam 1. szám, 29-67. o. 9. Meessen, Karl M. [1982]: „Option of Iationality”. In Bernhardt, Rudolf (ed.): Encyclopedia of Public International Law. Vol. 8. Human Rights and the Individual in International Law, International Economic Relations. North-Holland Publishing Co. – Collier Macmillan Publishers, New York – London, 424-428. o. 10. Mikulka, Vàclav [1995]: „First Report on State Succession and its Impact on the Nationality of Natural and Legal Persons”. International Law Commission, 47. Session. http://untreaty.un.org/ilc/documentation/english/a_cn4_467.pdf. 11. Mikulka, Vàclav [1996]: „Second Report on State Succession and its Impact on the Nationality of Natural and Legal Persons”. International Law Commission, 48. Session. http://untreaty.un.org/ilc/documentation/english/a_cn4_474_corr1.pdf. 12. Mikulka, Vàclav [1998]: „The Impact of International Rules on Nationality”. In: Stern, Brigitte (ed.): Dissolution, Continuation and Succession in Eastern Europe. Martinus Nijhoff Publishers, The Hague – Boston – London, 87-97. o. 13. O’Brien, John [2001]: „International Law”. Cavendish Publishing Ltd., London – Sidney – Portland. 14. Randelzhoffer, Albrecht [1982]: „Iationality”. In Bernhardt, Rudolf (ed.): Encyclopedia of Public International Law. Vol. 8. Human Rights and the Individual in International Law, International Economic Relations. North-Holland Publishing Co. – Collier Macmillan Publishers, New York – London, 416-424. o.

138

15. Samore, William [1951]: „Statelessness as a Consequence of the Conflict of Iationality Laws”. The American Journal of International Law, Vol. 45. No. 3. 476494. o. 16. Weis, Paul [1961]: „The Convention Relating to the Status of Stateless Persons”. The International and Comparative Law Quarterly, Vol. 10. Part 2. 4th Series. 255-264. o. 17. Ziemele, Ineta [2000]: „State continuity and nationality: the Baltic States and Russia: past present and future as defined by international law”. Martinus Nijhoff Publishers, Leiden – Boston. 18. Zimmermann, Andreas [2006]: „Secession and the Law of State Succession”. In: G. Kohen, Marcelo: Secession: International Law Perspectives. Cambridge University Press, Cambridge, 208-230. o. 19. Zimmermann, Andreas [2000]: „State Succession and the Nationality of Natural Persons – Facts and Possible Codification”. In: Eisemann, Pierre Michel – Koskenniemi, Martti (ed.): State Succession: Codification Tested Against the Facts. La succession d’Etats: la codification à l’épreuve des faits. Martinus Nijhoff Publishers, The Hague – Boston – London, 609-671. o.

139

ERCSEY IDA egyetemi adjunktus, Széchenyi István Egyetem, Győr PhD-jelölt, Széchenyi István Egyetem, Győr

Panaszmagatartás vizsgálata a közüzemi szektorban 1. Bevezetés A szolgáltatás minőség mérése, a fogyasztói elégedettség vizsgálata a versenyszférában elterjedt gyakorlat, a közüzemi szektorban azonban még kevésbé alkalmazott. A szolgáltató vállalatok egyre növekvő számban kínálnak szolgáltatásgaranciát, mert attól a szolgáltatásminőség javulását, és így a fogyasztói elégedettség növekedését remélik. Kutatásom központi kérdése a fogyasztói értékelés és a szolgáltatás garancia kapcsolata hibás teljesítés esetén. Milyen következtetések vonhatók le az ügyfelek panaszmagatartására vonatkozóan az elégedettség vizsgálat eredményeiből? Milyen ajánlásokat fogalmazhatunk meg a szolgáltató cég számára? Milyen további kutatási feladatokat fogalmazhatunk meg az ügyfelek panaszmagatartásának és a panaszhelyzet kialakulásának vizsgálatához? A következőkben rövid áttekintést kívánok nyújtani e témakörben és bemutatni a speciális garanciás szolgáltatások megítélését a postai ügyfelek körében végzett elégedettség vizsgálat alapján. 2. A téma szakirodalmi áttekintése Ezt a fejezetet úgy építettem fel, hogy először a közüzemi szolgáltatások, majd a panaszmagatartás elméleti hátterét tekintjük át. Ezután megismerjük a szolgáltatásgarancia és a fogyasztói értékelés, valamint a fogyasztói reakció kapcsolatát hibás teljesítés esetén. 2.1. Közüzemi szolgáltatások a szakirodalomban Ma már közhelynek számít annak hangsúlyozása, hogy a kilencvenes években paradigmaváltás ment végbe a közszektor működésében [Jenei, 2004]. Az új közszolgálati menedzsment lényegesen megváltoztatja az állami szerepvállalalást. A reformlépések egyik vonása a közszolgáltató rendszerek, szervezetek olyan átalakítása, amely jelentősen megnöveli a hatékonyságot, az eredményességet, az alkalmazkodóképességet és az innovációs kapacitásokat. Másik fontos vonása, hogy a lakosságot (egyénileg vagy csoportosan) bevonják a szolgáltatások nyújtásába, továbbá az állampolgárhoz, mint igényes közszolgáltatási fogyasztóhoz közelít. Az új közmenedzsment megvalósításának módja változó, e tekintetben is az úttörők az angolszász országok voltak, majd továbbgyűrűztek más régiókra is, de a folyamat még nem zárult le [Horváth, 2002]. A poszt-szocialista országokban a demokratikus államiság megteremtésével párhuzamosan indultak el a reformtörekvések, így az új köz-menedzsment még csak most veszi kezdetét [Horváth, 2002]. A közszféra által végzett tevékenységek körét statisztikai megközelítésben Pukli [2002] két csoportra bontja. Az egyik csoportba az üzemi jellegű tevékenységeket illetve szolgáltatásokat, a másikba pedig az intézményi jellegű szolgáltatásokat sorolja. Az Európai Unió tagállamaiban használatos System of National Account (SNA) metodika tartalmában hasonló elgondolások alapján értékeli a közszolgáltatásokat. A külön csoportba sorolt közüzemi szolgáltatások egy részét ma már nem az állam biztosítja, hanem a privatizáció

140

után többnyire külföldi tulajdonban lévő szolgáltató cégek. Napjainkban a közüzemi szolgáltatások esetében – villamos áram, gáz, távfűtés, víz és csatorna, kommunális hulladék szállítása, kezelése, távközlési és postai, vasúti közlekedési szolgáltatás, városi tömegközlekedés – már majdnem maradéktalanul érvényesülhetnek a piaci viszonyok. Igénybevételük sok esetben helyhez kötött, így a potenciális fogyasztó számára elérhetetlen lehet kiépített hálózat nélküli területeken. Ugyanakkor az intézményi közszolgáltatások humán jellegű jószágok (pl. oktatás, egészségügyi ellátás), valamilyen személyhez kötött szolgáltatási tevékenységet jelentenek és jellemzően nem piaci szolgáltatások. Postai szolgáltatások esetében az EU szabályozás meghatározza az egyetemes szolgáltatás kategóriáját, amelyet mindenki által elérhetően és diszkrimináció mentesen kell nyújtani. A teljes körű szolgáltatási kötelezettség mellett a szolgáltatások szűk körére kizárólagos jog illeti meg a kijelölt egyetemes postai szolgáltatót. A fenntartható szolgáltatások körének fokozatos szűkítése és a 2009-től várható teljes liberalizáció a közösségi postai szolgáltatások versenyének további megnyitását célozza. 2.2. A panaszmagatartás szakirodalmi összefoglalása A szolgáltatók az igénybevevői panaszokat általában úgy tekintik, mint kellemetlenséget, idő és pénzpocsékolást. Tax és Brown [1998] szerint a panaszhelyzetet átélt fogyasztónak csak 5-10 %-a dönt úgy, hogy panaszt tesz és jelentős része elégedetlen panasza elintézésével, továbbá a szolgáltatókkal szembeni negatív érzést idéz elő a szolgáltatás helyreállító folyamatban való részvételük. Svéhlik [1998] szerint: „a nem megfelelő panaszkezelés vevővesztéssel járhat együtt, pedig egy új ügyfél megnyerése legalább ötször többe kerül, mint a régi megtartása”. A panaszok menedzselése a jelenlegi kutatások szerint nemcsak az igénybevevői elégedettséget és lojalitást befolyásolja, hanem hatással van a dolgozói elégedettségre is. Az igénybe vevő panasz magatartásának modellezésére több koncepció született. A kutatások alapján [Blodgett, J.G.-Granbois, D.H. 1997] elmondható, hogy a modellek folyamatközpontúak, stabil illetve dinamikus szemléletű megközelítéssel. Az egyes vevők nagyon egyszerű epizódokban is az elégedetlenség különböző mértékét észlelik. Vajon az elégedetlenség szintjének (kis, közepes, magas) van-e közvetlen befolyása az egyén által követett panasz válasz természetére és fajtájára (az igénybevevő szóvá teszi panaszát, az igénybevevő nem szól, negatív szájreklám, elvándorlás, panasz harmadik félnek)? A panasz szituációt átélt igénybe vevő szándékát moderálja az is, hogy milyen az egyén attitűdje a reklamálással kapcsolatosan. Ennek kialakulásában nagy szerepet játszanak a korábbi reklamációs tapasztalatok (természete: jó/rossz, előfordulása: gyakran/néha). Az iparági megfigyelések alapján feltételezhető, hogy iparág specifikus a vevők érzése a reklamálással szemben. Alapos vizsgálódást igényel annak megválaszolása is, hogy egy adott elégedetlenségi szituációban megjósolható-e a domináns út az igénybe vevő panasz magatartásához? Nevezetesen a kognitív (elvárás – értékelés) vagy/és az affektív (szubjektív érzékelés) megközelítés eredményezi a speciális panasz választ? Valószínűleg a várakozás – értékelés szerkezet epizód specifikus. Ezen kívül a vevők többsége az adott elégedetlenségi epizódban több választ ad (pl. szóvá teszi panaszát a szolgáltatónál és beszél a barátoknak rossz tapasztalatáról). Természetesen az igénybe vevő panasz magatartásában sok más (pl. személyiségi, környezeti, várható költség, haszon) közvetetten fellépő jellemző is szerepet játszik. Szolgáltatások esetében a diszkonfimációs paradigma nagyon általánosnak tekinthető, illetve felvetődik a kérdés, hogy az igénybevevői élmények sajátos kifejeződése visszavezethető-e az elvárás-tapasztalat modellre? Ulich és Mayring [1992] egy adott helyzetben az érzésélmények

141

létrejöttének illetve az érzelmek kiváltásának feltételeire mutat rá. Az elégedetlenséget kiváltó szituációban fontos szerepet játszik a külső inger: a szolgáltatási interakció keretét alkotó feltételek hatással vannak az elvárások elfogadható mértékére, illetve értékelésére. Az igénybevevő és a szolgáltató közötti kapcsolat jellemzői (pl. tapasztalat, személyes jellegű kapcsolat) befolyásolják az igénybevevő értékelési kritériumait. Az igénybevevők a szolgáltatási epizódba magukkal viszik az emocionális reakciójukat meghatározó egyéniségüket, személyi jellemzőiket. Az igénybevevő a szolgáltatással való elégedetlenségét először negatív szájreklámmal, jobb esetben panasszal juttatja kifejezésre, és általában nem eredményezi az elvándorlását. Ez a szolgáltató számára lehetőséget teremt arra, hogy kommunikatív vagy komparatív módon megnyerje magának az ügyfelet. Az átélt eseményekkel való elégedettség és a konfliktus megoldás egyrészt eredményezheti a lojalitást, másrészt a szolgáltatóval való elégedettséget. Az epizódokkal való elégedettség, a kapcsolat és a személy jellemzőinek figyelembevételével határozza meg az igénybevevők beállítódását. Meg kell jegyezni, hogy az igénybevevő számára különféle elégedettségi és viselkedési valószínűségek léteznek. A fogyasztók panaszaival foglalkozó szakirodalom jelentős figyelmet szentelt a panaszmagatartáshoz kapcsolódó átfogó modell megalkotására, [Singh, 1998] illetve azoknak a tényezőknek és tulajdonságoknak a felkutatására, amelyek a fogyasztót abban befolyásolják, hogy reklamáljon-e vagy sem [Bearden és Oliver, 1985]. Az erre irányuló tanulmányok közül figyelemre méltóak a kiskereskedelmi egységek reakcióit [Bitner, 1990], illetve a méltányosság hatásait [Blodgett-Granbois, 1997] elemző vizsgálatok. Ezen kívül Clopton és társai [2001] tanulmányukban azt vizsgálták, hogy melyek azok az eladói tulajdonságok (a vevő meghallgatása, az eladó tudásának elmélyítésére való hajlandóság), melyek jelentősen befolyásolják a vevők pozitív vagy negatív reklamációs észlelését és szándékát. A fogyasztók panaszmagatartását társadalmi-szociológiai szemszögből mutatja be Yan és Lotz [2004] munkája. Kutatásuk célja az, hogy meghatározzák, vajon más vevők (általuk ismert, nem ismert) jelenléte hatással van-e a panaszmagatartásra? Kenesei és Kolos kutatásaikban [2004, 2005] a panaszszituáció menedzsment egyik jelentős kutatási vonulatával, a szolgáltatók panaszkezelési elméletével és gyakorlatával foglalkozik. Vizsgálati modelljük alapot nyújt a panaszkezelésre adott fogyasztói válaszok, értékelések megfogalmazásához. Az elemzésben kiemelten támaszkodtak az észlelt igazságosság (kompenzációs, folyamat és interakciós) alapú megközelítésekre. A vizsgálandó szolgáltatások kiválasztásánál figyelembe vették, hogy a fogyasztó számára viszonylag magas érdekeltségű döntési helyzetet jelentő szolgáltatások legyenek és nagyszámú szolgáltató és fogyasztó közötti interakció jellemezze. Kolos és Kenesei egy másik kutatásukban [2005, MOK] a hazai vállalatok (minta: 301 szolgáltató cég) panaszkezelési gyakorlatát vizsgálva, a kárral arányos és a jogos panaszt követő, gyors kompenzáció-nyújtást emeli ki. 2.3. Szolgáltatásgarancia a szolgáltatásminőség fókuszában A szolgáltató vállalatok egyre növekvő számban kínálnak szolgáltatásgaranciákat, mert attól a szolgáltatásminőség javulását, teljesítését, és így a fogyasztói elégedettség növekedését remélik. A garanciák arra ösztönzik a cégeket, hogy a fogyasztók szolgáltatással kapcsolatos elvárásaira koncentráljanak. Továbbá a garanciák tisztázzák a sztenderdeket mind a fogyasztók, mind a vállalati alkalmazottak számára. Ezen kívül az a veszély, hogy a gyenge színvonalú szolgáltatásért kompenzálni kell a fogyasztókat, arra bátorítja a menedzsereket,

142

hogy vegyék komolyan a garanciákat, mert a garancia közvetlen kapcsolatban áll a hibás szolgáltatás pénzügyi következményeivel. A garanciák ösztönzik a szolgáltatókat, hogy megértsék, miért hibáznak, és arra bátorítják őket, hogy azonosítsák és legyőzzék a potenciális hibapontokat, forrásokat. Végül a garanciák csökkentik a vásárlási döntés fogyasztói kockázatát, és hozzájárul a hosszú távú lojalitáshoz [Heineke, 1998]. A szakirodalom áttekintése után kiderült, hogy a szolgáltatásgarancia definícióját tekintve nincs egységes megegyezés, számos definíciója létezik. Például: Hart, Schlesinger és Maher [1992] így definiálja: “Egy olyan nyilatkozat, amely tartalmazza, hogy a szolgáltatást igénybevevő vásárló mit várhat el (az ígéret), illetve a vállalat mit tehet, ha nem sikerül a szolgáltatást teljesíteni (a kifizetés)” Ezt a következetlenséget azzal oldották fel, hogy a szolgáltatás garanciát két alkotóelemet tartalmazó - szolgáltatási ígéret és kompenzációs ajánlat - fogalomként tekintették. Ez a kutatás a szolgáltatásgarancia két különböző típusát vizsgálja: a speciálisat és az un. feltétel nélkülit, amit inkább nevezhetnénk általános garanciának. Amíg a speciális garanciális ígéretek a magasabb rendű vállalati szolgáltatások körébe tartoznak, és speciális tulajdonságokra terjednek ki (pl.: teljesítési határidő), addig az általános garanciális ígéretek a szolgáltatás több területére. A kompenzációs ajánlat pedig magában foglalhatja a teljes vagy részbeni díjvisszafizetést és a kártérítést. Azt is meg kell említeni, hogy nem minden szolgáltatásgarancia hat megfelelően. Előfordulnak olyanok is, amelyekhez túl sok feltétel, elvárás fűződik, mások pedig arra kényszerítik a fogyasztókat, hogy bonyolult eljárás útján szerezzenek információt a garanciákról. Ahhoz, hogy a garancia eredményesen „dolgozzon”, feltétel nélkülinek, könnyen érthetőnek, felhasználhatónak, és gyorsan elérhetőnek kell lennie. Wirtz [1998] összefoglalja a jó garanciák tervezési szempontjait: ne legyen korlátozott, feltételekhez kötött, könnyen érthető és közzétehető, a fogyasztónak értelmes, komoly, könnyen érvényesíthető, ne igényeljen rendkívüli erőfeszítést, és hihető legyen. McDougall, Levesque és VanderPlaat [1998] felmérésében a válaszadók a speciális garanciát preferálták az általánossal szemben, a kockázat csökkenés, a könnyű kompenzálás és a bizalom alapján. Chu és társai [1998] kidolgozták az optimális kompenzálási politikát különböző érték, panaszkezelési költség, fogyasztói elégedetlenség, fogyasztási gyakoriság, és az ár esetében. Lassar, Marmorstein és Sarel [1995] tanulmányában azt vizsgálta, hogy az őszinte kommunikáció és a megfelelő kompenzáció növeli a garancia pozitív hatásait. A legtöbb szolgáltatáshiba megkívánja a gazdasági (pl. díjvisszafizetés, díjvisszafizetés plusz kárpótlás, ingyen szolgáltatás) és nem gazdasági (pl. bocsánatkérő levél, empatikus személyzeti magatartás) ellenszolgáltatások kombinált alkalmazását a hiba „kijavítása” és a fogyasztó megbékítése érdekében. Tehát az evidens, hogy mind a speciális, mind az általános garanciának pozitív hatása van a fogyasztói értékelésre, azonban ezek hatékonysága különbözik a fogyasztótól igényelt erőfeszítés mértékétől, és a reklamációkezelési eljárástól függően. A szolgáltatásgaranciák előmozdítják a szolgáltatás „kijavítását”. Callan és Moore [1998] tanulmányuk segítségével bemutatták, hogyan értékelik a fogyasztók a szolgáltatás minőséget és hibát, azonban azt nem fejtették ki, hogyan hatnak a szolgáltatásgaranciák a fogyasztói értékelésekre hiba vagy siker esetén és hogyan tervezhetők a garanciák, hogy hozzájáruljanak a szolgáltatás” kijavításához”. Tax, Brown és Chandrashekharan [1998] kifejtették, hogy a fogyasztók hogyan értékelik a szolgáltatássak kapcsolatos panasz tapasztalataikat, de nem fókuszáltak önmagában a szolgáltatásgaranciára.

143

Összefoglalva, az előző kutatások megadják az elméleti keretet a szolgáltatás hiba és „javítás” fogyasztói értékeléséhez. 3. A primer kutatás bemutatása Először az irodalom feldolgozása után felmerült kérdéseket fogalmazom meg, majd a kutatás modelljét és elméleti hipotéziseit mutatom be. A kutatási módszertan ismertetése után értékelem és elemzem a kapott eredményeket. 3.1. Kutatási kérdések, a kutatás modellje és hipotézisei A szolgáltatásokkal kapcsolatos hazai és külföldi szakirodalom feldolgozása, továbbá a szekunder adatok elemzése segített a kutatási kérdések megfogalmazásában, továbbá a kutatási tényezők közötti kapcsolatok feltárásában. A kutatás központi kérdése, hogy a szolgáltatásokhoz kapcsolódó garancia milyen hatással van a fogyasztók szolgáltatások igénybevétele utáni értékelésére. Felvetett kérdéseim a következők: •

Mennyire különbözik a fogyasztók panaszmagatartása speciális és általános garancia esetében? • Milyen hatással van az elégedettség szintjére a panaszkezeléssel kapcsolatos fogyasztói tapasztalat? A feltételezett összefüggéseket a következő modellben foglaltam össze (1. ábra). A modell összetevői közötti kapcsolatokat hipotézisek formájában mutatom be. 1. ábra: A szolgáltatásgarancia és a fogyasztói értékelés vizsgálata hibás szolgáltatás esetén

Általános garancia

H1 Panaszmagatartás

Panaszhelyzet

H1

Panaszkezelés

H2

Speciális garancia

Elégedettség

Forrás: saját szerkesztés.

144

A postai elégedettség vizsgálatok is ráirányítják a figyelmet a panaszszituációkra [Ercsey, 2005]. A panaszhelyzet kialakulásában és az igénybevevő panaszmagatartásában milyen szerepe van a garanciának, a személyzeti jellemzők, a teljesítmény-ár viszony, a kommunikáció tartalma és az imázs mellett? Hibás szolgáltatásteljesítésnél fényt deríthetünk arra is, hogy az ügyfél elégedetlenségét milyen módon juttatja kifejezésre (pl. panasz a szolgáltatónak, panasz ismerősnek), és hogyan értékeli a panaszkezelés körülményeit (pl. gyorsaság, kompenzációhoz való hozzájutás egyszerűsége) a garanciák kapcsán. A vizsgálatot két általános (normál levél és postacsomag) és két speciális garanciával (elsőbbségi levél és időgarantált csomag) rendelkező postai szolgáltatásra végeztem el. Az 1. táblázat mutatja a vizsgált postai szolgáltatások garanciális jellemzőit. 1. táblázat: Fogyasztói információk a postai szolgáltatás garanciákról A garancia elemei Általános garancia Speciális garancia Teljesítés: Továbbítási idő Kártérítés: Elveszett küldemény

Normál levél: 3. munkanap Postacsomag: 3. munkanap Postacsomag: kártérítési átalány (15 x díj)

Kártérítés: Késedelmes kézbesítés

xxxxx

Elsőbbségi levél: 1. munkanap Időgarantált csomag: 2. munkanap Elsőbbségi levél: kártérítési átalány (2 x díj) Időgarantált csomag: kártérítési átalány (2 x díj vagy értékbiztosítás összege) Elsőbbségi levél: kártérítési átalány (2 x díj) Időgarantált csomag: kártérítési átalány (2 x díj)

Forrás: saját szerkesztés.

A panaszmagatartás irodalma szerint a fogyasztók többsége nem tesz panaszt, így a szolgáltatásgaranciák nagyon fontos szerepet tölthetnek be a fogyasztó meghallgatásában – hibás szolgáltatás esetén a garancia érvényesítésében [Kashyap-Revelas, 1999]. Több kutatás [McDougall-Levesque-Vander Plaat, 1998] arra az eredményre jutott, hogy a fogyasztók nagyobb mértékben érvényesítik a speciális garanciát, mert az vitamentes procedúra nélkül megtehető és nagyobb kényelmet, több és félreérthetetlen előnyt nyújt. Azt is kimutatták [Johnston, 1998], hogy minél elégedetlenebb a fogyasztó, annál valószínűbb, hogy panaszt tesz, elmondja barátainak, elpártol a szolgáltatótól és másokat is erre ösztönöz. Oliver [1997] vizsgálatában az elégedetlen fogyasztó átlag tíz másiknak, a TARP tanulmány szerint pedig kilenc másik személynek mondta el negatív tapasztalatait. Véleményük alapján a közepesen elégedetlen fogyasztó néhány személynek, a nagymértékben elégedetlen pedig soknak mondja el panaszát. Feltételezésem szerint a „magasabb szintű” postai szolgáltatásoknál nagyobb mértékben fordulnak a panaszhelyzetet átélt ügyfelek a Postához szóban, vagy írásban panaszukkal. H1 Speciális garancia nem teljesítése esetében az ügyfelek gyakrabban tesznek panaszt a szolgáltatónak, mint általános garanciánál. A postai szolgáltatások folyamatjellege fontos: a tranzakciók jelentős részében jelen van az ügyfél, átéli a szolgáltatás élményét. Az értékelési folyamat során az ügyfél összehasonlítja az általa elvárt és a ténylegesen észlelt teljesítményt az adott postai szolgáltatásra, illetve postai szolgáltatóra vonatkozóan. Postai tevékenység esetén: az elégedettség/elégedetlenség 145

az igénybevevő-ügyfél szubjektív értékelési folyamatra adott kognitiv, érzelmi válasza, [Oliver 1997]. Az elégedettség tárgya: a postai szolgáltatás jellemzői, teljesítési paraméterei, a tárgyi környezet, a személyi tényezők. Az elégedettség a postai szolgáltatás igénybevétele során jön létre, de időben változhat. A panaszszituációk kialakulása, illetve a panaszhelyzet megfelelő kezelése után, továbbá az elégedettség vizsgálat időpontjában az elégedettség különböző szintje alakul ki. Panaszszituációban az addig viszonylag stabil minőségkép időlegesen átalakul, az igénybe vevő értékítélete alacsonyabb szintre kerül, majd hosszabbrövidebb idő eltelte után visszaáll (vagy nem!) a korábbi megítélés [Veres, 2003]. Az elégedettséget és az elégedetlenséget bipoláris ellentétnek tekinthetjük az ügyfél szolgáltatásjellemzőkkel kapcsolatos reakciója alapján. Tax [1998] panasztapasztalatok fogyasztói elégedettségével foglalkozó kutatásában hangsúlyozta, hogy a méltányos eljárásra és az igazságos kompenzációra nagyobb figyelmet kell fordítani. Azt is kimutatták, amikor nem elégséges a kompenzáció vagy túl sok erőfeszítést igényel a reklamáció, csak kevés fogyasztó vállalja a sok bosszúságot [Ettore, 1994]. Maher [1991] arra az eredményre jutott, hogy a hatékony garanciákhoz elengedhetetlen követelmény az egyszerű, vitamentes panaszkezelési-kompenzálási eljárás. Feltételezhető, hogy a garancia feltételek (teljesítési határidő, kártérítés mértéke) és a panaszkezelési tapasztalatok kedvező hatást gyakorolnak az ügyfelek által érzékelt elégedettségre postai szolgáltatásoknál. H2 Speciális garancia esetén a panaszkezelés fogyasztói értékelése és az elégedettségi szint között van összefüggés. Ezzel elérkeztem kutatásom legérdekesebb szakaszához, az elméleti síkon megfogalmazott kérdések, összefüggések gyakorlati vizsgálatához. 3.2. A kutatás módszertana A kutatás alapját képező kvantitatív felmérést egy kvalitatív feltáró fázis előzte meg. A primer kutatás feltáró fázisa: mélyinterjúk lebonyolítása a megkérdezés előkészítésére Az interjúalanyokkal két hullámban készítettem interjúkat. Az első szakasz a vizsgált postai szolgáltatások fogyasztói értékelésének megértését célozta, míg a második szakasz a kvantitatív kutatáshoz összeállított kérdőív tervezet tesztelését tűzte ki célul. A két felmérési hullámban összesen 18 egyéni mélyinterjú és 2 páros mélyinterjú készült. Az interjúalanyok kiválasztásánál arra törekedtem, hogy a potenciális ügyfelek mellett a postás szakmát képviselő szakemberek is megszólalhassanak. Az adatgyűjtés 2006 áprilisában mélyinterjús technikával készült. Az interjú alapját egy interjúvázlat képezte, amelytől az interjúban szükség esetén eltértem. Az interjúk jellemzően egy óra hosszúak voltak és az interjú alanyok munkahelyén vagy „semleges területen” készültek. A mélyinterjúk témáját, fő témaköreit a kutatás célkitűzései alapján határoztam meg. A mélyinterjúk anyagának feldolgozása során először kigyűjtöttem a postai szolgáltatások fogyasztói értékelésének szempontjait, majd rendszereztem, kategóriákba soroltam azokat. A postai szolgáltatásokkal kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalatok, vélemények szorosan kötődnek az interjú alanyok kockázat érzetéhez, valamint a megbízhatóság elemeinek értelmezéséhez.

146

A második körben lebonyolított interjúk (nyolc interjúalany) fő célja a kérdőív kérdéseinek értelmezése, és annak kitöltése során felmerült hibák kiszűrése volt. A tesztelés során feltárt hiányosságokat szem előtt tartva elvégeztem a javításokat: a félreérthető kérdéseket átfogalmaztam, a postai szakzsargonban megfogalmazott kifejezéseket köznapi nyelvre lefordítottam. A kvalitatív kutatási szakaszt tehát arra is felhasználtam, hogy előkészítsem a kvantitatív megkérdezést. A teszt kérdőíveket további 10 véletlenszerűen kiválasztott személlyel is kitöltettem. A primer kutatás kvantitatív fázisa: az alapsokaság meghatározása, a mintavétel típusa, a megkérdezés folyamata, mérési módszerek, és adatelemzési terv Az alapsokaság meghatározásánál figyelembe vettem a Doktori Iskola86 regionális jellegét. Ennek alapján a kutatás célsokasága a Posta által kínált szolgáltatást igénybevevő nyugatdunántúli lakosok (Győr-Moson-Sopron és Vas megyében). A mintavételi módszer a megkérdezés céljának megfelelően a rétegzett mintavétel és az egyszerű véletlen kiválasztás kombinációja. A rétegzett mintavétel hozzájárult a minta reprezentativitásához. A rétegzett mintavétel során ügyeltem a befolyásoló demográfiai jellemzők (nem, lakóhely) figyelembevételével a helyes arányok betartására. A 350 db kérdőív felhasználásával az interjúkat 2006. áprilisában-májusában bonyolítottuk le. A közép és a felsőfokú végzettségűek nagyobb arányban kerültek a mintába, mint azt a felnőtt korú népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása indokolttá tenné, mivel egyrészt ez a két válaszadói csoport gyakrabban jár postára, másrészt a kérdőív pontos kitöltése az átlagos iskolázottságnál magasabb kvalifikációt vár el. A kérdőíves felmérés a témának és a kérdések számának megfelelően, személyes interjú formájában kérdezőbiztosok segítségével történt. A személyes megkérdezésből adódóan a válaszadási arány a felmérés során 98 % volt. A mérőeszköz kialakítása ebben a kutatásban is összetett feladatot jelentett. Az alkalmazott skálákhoz több forrást használtam fel: a témakör szakirodalma, a mélyinterjúk során felmerült szempontok, a korábbi kutatásokban alkalmazott skálák. Az elégedettségmérési módszerek közül a jellemzőorientált, többtételes skálán mért SERVPERF (értékelésmérés) mérési módszert alkalmaztam [Parasuraman-Zeithaml-Berry, 1985, 1988, Zeithaml-ParasuramanBerry, 1990]. A kérdőív gerincét adó kérdésekhez az értékelőméréseknél használt, a szakirodalomból ismert értékelő skálát, elégedettségi skálát és elvárási skálát alkalmaztam 1-5 fokozattal [Hofmeister-Simon-Sajtos, 2003]. A panaszmagatartás vizsgálatához nominális skálát használtam, és a panaszhelyzetet átélt ügyfeleket arra kértem, hogy az adott postai szolgáltatással kapcsolatos reakcióikat (Postának írásban, Postának szóban, ismerősnek, több ismerősnek, panasz médiának, nem tett panaszt) jelöljék be. A panaszklaszterek meghatározásához összevontam a kategóriákat, és így három csoportot87 kaptam (panasz a Postának, panasz már embereknek, nem tett panaszt). A panaszkezelés méréséhez ötfokozatú minősítő skálát használtam, és azt vizsgáltam, hogy az előre megadott értékelési szempontokat (elérhetőség, a kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége, és összege, gyorsaság, empátia, kommunikáció) milyen sziínvonalúnak itélik. A kérdőívben csak zárt kérdések szerepelnek, mivel osztályozott és rangsorolt adatokra van szükség, amelyekkel statisztikai elemzések is elvégezhetők. Az adatelemzési munka előkészítéséhez elvégeztem az adatbevitelt SPSS 14.0 statisztikai programcsomag segítségével. Ezzel egyidejűleg sort kerítettem az adattisztításra, az adatok 86

Széchenyi István Egyetem, Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola

87

A megkérdezett alanyok között nem volt olyan ügyfél, aki panaszával a médiához fordult, ezért a negyedik csoportra nem volt szükség.

147

ellenőrzésére és a hiányzó adatok pótlására. Az adatelemzés során először az alapvető statisztikai módszerekkel a változók gyakorisági eloszlását, és a gyakorisággal kapcsolatos leíró statisztikát használtam az átfogó kép megismeréséhez. A nominális változók arányához kapcsolódó hipotézis vizsgálatára a Z próbát használtam [Malhotra, 2003. 536-540. oldal]. A metrikus változók közötti lineáris kapcsolat kimutatására a korrelációelemzést hívtam segítségül, a Pearson-féle korrelációs együttható kiszámításával. 3.3. A kutatás eredményei Ebben a fejezetben eredményeket.

ismertetem a hipotézisek vizsgálatával kapcsolatosan kapott

3.3.1 A fogyasztók panaszmagatartásával és a garancia típusával kapcsolatos hipotézis tesztelése Az elmúlt egy évben a megkérdezett ügyfelek 31 százalékának volt panaszhelyzete a normál levél küldésével vagy kézbesítésével kapcsolatban, és közülük minden második panaszt tett valamilyen módon. Elsőbbségi levélnél a válaszadók közül csak minden ötödik emlékezett negatív élményre. Ennél a szolgáltatásnál is fele-fele arányban éltek panaszjogukkal a válaszadók. Postacsomag esetében 29 százalékos a kellemetlen postai élménnyel rendelkező ügyfelek aránya, és a panaszosok mértéke (18 %) a legmagasabb, feltehetően a nagyobb értéknek köszönhetően. Időgarantált csomagnál a legmagasabb a nem válaszolók aránya ennél a kérdésnél, és a panaszhelyzetet átélt ügyfelek aránya a legalacsonyabb (13 %), közel fele reklamált a hibás teljesítés miatt. Az első hipotézis a panasz válasz típusát vizsgálja különböző szolgáltatásgaranciák tükrében. A postai ügyfelek panaszmagatartásának jobb megértéséhez megvizsgálom, hogy a garancia típusa hatással van-e a válaszadó panasz válaszának típusára. A panaszmagatartással kapcsolatos postai tapasztalatok segítettek az előfeltevés megfogalmazásában. Az elméleti hipotézis értékeléséhez elvégzem a vizsgálati hipotézis tesztelését. Első lépésben megfogalmazom a nullhipotézist: A postai ügyfelek legfeljebb 20 %-a tesz panaszt a postán levél és csomagszolgáltatásoknál. A hipotézisvizsgálathoz a szakirodalmi ajánlás figyelembevételével [Malhotra, 2003, 536-540. oldal] a Z próbastatisztikát alkalmazom, amelynek eredményeit a 2. táblázat tartalmazza. Az elsőbbségiként kezelt levélszolgáltatásnál nagyobb arányban találtam olyan ügyfeleket, akik írásban fordultak a Postához panaszaikkal. A panasz szituációs alanyok közül többen tettek panaszt telefonon vagy személyesen szóban „első osztályú” levélszolgáltatásoknál. Normál levélnél több a passzív magatartású alany, mint az elsőbbséginél. 2. táblázat: Z próba a panaszválasz típusa és a szolgáltatásgarancia vizsgálatához Szolgáltatás Qormál levél

Z próba 0,3914

Szignifikancia szint 0,3483 > 0,05

Elsőbbségi levél

3,2236

0,0007 < 0,05

Postacsomag

3,03719

0,0011< 0,05

Időgarantált csomag

2,4518

0,0071 < 0,05

Forrás: saját kutatás

148

Csomagszolgáltatásoknál nagyobb arányban találtam olyan válaszadókat, akik „csak” szóban tettek panaszt a Postának. A negatív szájreklám esetében pedig a több ismerősnek panaszkodó alanyok száma lényegesen magasabb. Az Z próbastatisztika számított értékéhez tartozó valószínűség kisebb, mint a 0,05-ös szignifikanciaszint, így az elsőbbségi levél és a csomagszolgáltatások esetében a nullhipotézist elutasítjuk. Arra a következtetésre jutottam, hogy azon válaszadók aránya, akik a Postának tesznek panaszt szignifikánsan nagyobb, mint 0,2 speciális garancia és postacsomag szolgáltatás hibás teljesítésekor. Normál levél szolgáltatásnál a kapott Az elégedetlenség elhallgatását okozhatja: a körülményes, időigényes panaszkezelés, a postai küldemények és a várható kompenzáció relatív alacsony értéke, az ügyfél személyisége. Fenti eredmények alapján az első hipotézist elfogadom. Panaszklaszterek azonosítása az ügyfelek panaszmagatartása alapján A panaszmagatartásra kapott eredmények felkeltették érdeklődésemet: tipizálhatók-e a válaszadók panaszmagatartásuk alapján? A megkérdezés eredményeinek felhasználásával a válaszadók panaszszituációra adott reakciója alapvetően háromféle lehet [Veres, 2003, 180. oldal]. 1. szint: a szolgáltatónak közvetlenül kinyilvánítja elégedetlenségét, 2. szint: másnak (pl. barátnak, ismerősnek) panaszkodik negatív szájreklám formájában, 3. szint: nem tesz panaszt. A megkérdezettek között nem volt olyan ügyfél, aki harmadik félnek (pl. sajtó) adta át negatív tapasztalatait. Az elégedetlen ügyfeleket panaszmagatartásuk alapján három klaszterbe sorolhatjuk, és reakciójuk alapján tipizálhatók, elnevezhetők ezek a csoportok [Veres, 2003, 180. oldal]. Meghatároztam a panaszklasztereket mind a négy vizsgált szolgáltatásra vonatkozóan, és a postacsomagra kapott eredményeket szemlélteti a következő ábra (2. ábra). Látható, hogy a postai panaszosok aránya viszonylag alacsony, és a hangadók csoportjában a postai és a nem postai panaszválaszok közötti nagyságrendi különbség figyelemre méltó. 2. ábra: Panaszklaszterek postacsomag szolgáltatásnál Panasz válaszok (%)30% 25% 20% 15% 10% 5% 0%

Panasz a Postának Panasz más embereknek

k k ók gó íva y ad z l g s a s n av pa ha ny

Qem tett panaszt

Forrás: saját szerkesztés

A Posta számára a hangadók, a szókimondók a leghasznosabbak. A nyavalygók viszont veszélyt jelentenek, mert a negatív szájreklám gyorsabban terjed. Passzív magatartásnál rejtve marad az ügyfél elégedetlensége, hisz a „silent killer” igényei, véleménye nem jut el a Postához.

149

3.3.2. A panaszeljárás értékelésével kapcsolatos hipotézis tesztelése A postai panaszkezelési rendszernél az általános elveken kívül az EU irányelveket és a törvényi előírásokat is figyelembe kell venni. A Posta a panaszok fogadására, intézésére, azok kivizsgálására és orvoslására valamennyi postahelyén ügyfélszolgálatot működtet az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben, továbbá telefonos eléréssel. Ezen kívül az ügyfelek részére biztosítja az internetes elérést is a Posta honlapján. 2001-ben előrelépés történt az egységes panaszkezelési és információ-szolgáltatási rendszer megteremtése érdekében, létrejött az Ügyfélszolgálati Koordinációs Iroda. Ez a központi ügyfélszolgálat országos szinten átfogja az egyes régiók és a speciális (pénzforgalmi, hírlap, EMS) ügyfélszolgálatok adatgyűjtési, feldolgozási és elemzési feladatait. 2002. júliusától számítógépes panaszrögzítő program működik a kijelölt ügyfélszolgálati pontokon, melynek segítségével a jogszabályban foglalt nyilvántartási és ezen túlmenően adatszolgáltatási kötelezettség is teljesíthető [Ercsey, 2005]. A panaszos válaszadók értékelték a postai panaszkezelés színvonalát egyrészt összességében, másrészt külön-külön a megadott szempontok alapján. Qormál levélnél volt a legtöbb panaszos ügyfél (48), és a panaszkezelés színvonalát (3,33, ötfokozatú skálán) ennél a szolgáltatásnál értékelték a legjobbra, a szórás mértéke 0,883. A panaszkezelés jellemzői közül az időbeli és térbeli elérhetőségre adták a legnagyobb értéket (3,371), majd az írásbeli és a szóbeli kommunikáció színvonala következik (3,11). Leggyengébb minősítést a panaszkezelés gyorsasága és összege kapta (2,789), ennél kismértékben jobb a személyzet empatikus magatartása (2,951). A vélemények szóródása jelentős (0,887 és 1,086 közötti értékekkel), legmagasabb az elérhetőségnél és a személyzeti empátiánál. Elsőbbségi levélnél kevesebb volt a panaszos ügyfél (28), mint a normál levélnél. A panaszkezelés minőségét a legrosszabbra értékelték (2,964) a megkérdezettek, és itt a legnagyobb a vélemények szóródása (1,035). Az egyes szempontok értékelésénél is alacsonyabb értékelést adtak a válaszadók. Az elérhetőség kapta a legmagasabb minősítést (3,222), és a gyorsaság a legrosszabbat (2,576). A személyzet empatikus magatartása (2,807), majd a kommunikáció (2,769) és a kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége (2,666) következik. A vélemények szóródása nagyobb (1,064-1,339), különösen az elérhetőségnél és a kártérítéshez való hozzájutásnál. Postacsomagnál is több (46) panasz eset fordult elő, mint az időgarantált csomagnál (14). A panaszkezelést általában 3,282-re értékelték, a szórás mértéke 0,981. Ennél a szolgáltatásnál az ügyfelek kismértékben magasabb színvonalúnak tartják a panaszkezelés egyes szempontjait. A kommunikációt minősítették a legjobbra (3,184), és a gyorsaságot a legrosszabbra (2,726). A kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége és a személyzet empatikus viselkedése azonos értékelést (3,00) kapott, az elérhetőséget pedig kismértékben jobbnak minősítették (3,181). A szóródási értékek magasak 1,009 (kommunikáció) és 1,280 (gyorsaság) között ingadozik. Időgarantált csomagnál volt a legkevesebb panaszos (14). A panaszkezeléssel való általános elégedettség 3,285, a szórás értéke itt a legalacsonyabb 0,825. Ennél a szolgáltatásnál találtam a legnagyobb eltérést a jellemzők értékelésében. A kommunikációt értékelték a legjobbra (3,35), és a gyorsaságot a leggyengébbre (2,357). A kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége kismértékben jobb (3,142), a személyzet empátiája pedig gyengébb minősítést (2,714) kapott, mint a postacsomagnál. A vélemények szóródása nagy (0,726–1,591), különösen az elérhetősége (1,591), és a kártérítéshez való hozzájutás egyszerűségét (1,511) tekintve. Liu tanulmányában [2000] rámutat arra, hogy a panaszok kezelése jelentős mértékben befolyásolja a fogyasztók szolgáltatásminőségről alkotott általános képét és magatartási szándékát, továbbá a vevői elvárásokra is hatással van. Megkértem a panaszosokat, hogy

150

értékeljék a postai panaszok elintézésének minőségét. Feltételezhetően a panaszkezelés minősége hatással van az általános elégedettségre , magasabb minőségi színvonalat garantáló szolgáltatásoknál. A korreláció elemzés eredményei alapján láthatjuk, hogy a panaszkezelés általános értékelése és az elégedettség között nincs összefüggés egyik vizsgált szolgáltatásnál sem. Ha megvizsgáljuk az egyes panaszkezelési jellemzők és az elégedettség közötti kapcsolatot, a megkérdezés eredményei alátámasztják ezt a feltételezést (3. táblázat). 3. táblázat: Korreláció elemzés eredményei: az elégedettség és a panaszeljárás értékelésének kapcsolata Szolgáltatásjellemző Pearson Szignifikankorreláció cia szint 0,164 0,005 < 0,01 Elsőbbségi levél: kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége és összege 0,661 0,014 < 0,05 Időgarantált csomag: kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége és összege 0,589 0,034 < 0,05 Időgarantált csomag: panaszkezelés gyorsasága Forrás: saját kutatás

A korrelációelemzéssel feltárt kapcsolatok a következők. Elsőbbségi levélnél (r=0,642) és időgarantált csomagnál (r=0,661) a kártérítéshez való hozzájutás egyszerűsége és mértéke valamint az adott szolgáltatással kapcsolatos elégedettség között van kapcsolat. Ezen kívül a panaszkezelés gyorsasága és az általános elégedettség között is összefüggés áll fenn időgarantált csomagszolgáltatásnál. Tehát ez azt jelenti, hogy a panaszkezelési jellemzővel való jobb elégedettség hozzájárul a szolgáltatás kedvezőbb fogyasztói értékeléséhez, általános megítéléséhez. Fenti eredmények alapján a második hipotézist részben elfogadom. 4. Következtetések Primer kutatásomat a lakossági ügyfelek körében végeztem el. Bár az egyéni ügyfelek postai küldeményforgalma csökkenő tendenciát mutat (pl. a levélpostai ügyfélszerkezeten belül a lakosság aránya 10 %), a Magyar Posta a szolgáltatási kötelezettséggel alapvető igényeket elégít ki, és a postai tevékenységgel kapcsolatos pozitív és negatív vélemények hozzájárulnak a szolgáltatói hírnév építéséhez. Primer kutatásom eredményei alapján a következő „ajánlásokat” fogalmazom meg a Posta számára. •

A Postának kiemelt figyelmet kell fordítania a speciális garanciát kínáló szolgáltatásokra, illetve azok minőségének menedzselésére.

•

A személyi tényezők tekintetében nagyobb gondot fordítani a jól felkészült, szakmailag képzett, elkötelezett és megfelelően motivált munkatársak alkalmazávásal [Bencsik, 2007].

•

Ahhoz, hogy a panasz menedzselési rendszer sikeres legyen a Postának úgy kell tekinteni a panaszokat mint lehetőségeket és bátorítani kell az igénybevevőket tegye szóvá panaszát, mert csak akkor tudja javítani a gyengeségeket ha tud róla. Arra is gondot kell fordítani, hogy tanítsa vevőit hogyan tehet panaszt és a reklamáció kezelési folyamatot tegye egyszerűvé amennyire lehet.

•

151

•

Ezen kívül a cégnek tanulnia kellene igénybevevőitől és azok problémáiból, továbbá informálja Őket a változásokról ami biztosítja, hogy a jövőben hasonló panasz szituáció elkerülhető legyen. • Reklamációbarát szervezet és vállalati kultúra megteremtésével az ügyfelek érezzék, hogy panaszhelyzetben bátran és bizalommal fordulhatnak a postai személyzethez, megértést és gyors probléma megoldást kapnak [Bencsik, 2007]. • Kommunikációt tekintve egyrészt a Postának az igénybe vevők felé hatékonyabban kell kommunikálnia (pl. a panasz csatornák elérhetőségét). Másrészt nemcsak a vezetésnek kell kiértékelnie az elégedettség vizsgálattal kapott adatokat, hanem az alkalmazottakat is tájékoztatni kell róla, fontos hogy érezzék és tudják milyen jelentős szerepük van az elért eredményekben. Végül a szolgáltató számára mindig a hibák megelőzése a célravezető és első alkalommal kell jól teljesíteni! Az európai postai piac várható teljeskörű liberalizációja is ráirányítja a figyelmet a szolgáltatási tevékenység minőségi színvonalának fejlesztésére.

5. A kutatás feltételezései, korlátai és a kutatás kiterjesztésének lehetősége A kutatás során néhány feltételezéssel éltem: • Primer kutatásom középpontjába a nyugat-dunántúli régiót helyeztem az Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolájának jellegéhez igazítva. Tehát kutatásom eredményeit erre a térségre vonatkozóan fogalmazhatom meg. Érdekes lehet egy újabb kutatás keretein belül országos mintán is lefolytatni a vizsgálatot. • A fogyasztói értékelés és a szolgáltatásgarancia kapcsolatát egy nem vezetékes közüzemi szolgáltatásra vonatkozóan vizsgáltam. Az eredmények általánosíthatósága és kiterjeszthetősége érdekében további primer kutatásokra van szükség. A kutatás korlátainak meghatározásához fel kell tennem a következő kérdést: • Vizsgálható-e a postai szolgáltatások igénybevétele előtti és utáni fogyasztói értékelés jelensége teljeskörűen kvantitatív módszerrel? Az eredmények birtokában láthatjuk, hogy a kérdőíves felmérés választ adott a kutatás fő célkitűzéseire, a vizsgált változók közötti lényeges összefüggések feltárásával. A fogyasztói elégedettség-elégedetlenség árnyaltabb elemzéséhez meg kell ismerni a fogyasztói megkérdezés előtt átélt panaszhelyzeteket, és panaszkezelési tapasztalatokat. A problémás helyzetek elemzéséhez használható módszer a fókuszcsoportos interjú [Hetesi, 2006, 306. oldal, In: Veres Z.-Hoffmann M.-Kozák, 2006]. A kutatás kiterjesztési lehetőségeinek meghatározásához fel kell tennem a következő kérdést: • Jelen kutatás modellje, és módszere alkalmazható-e más közüzemi szolgáltatások fogyasztói értékelésének vizsgálatához? A kutatás eredményeinek általánosíthatóságához további empirikus kutatásokra van szükség. Terv szerint egy másik nem vezetékes közüzemi szolgáltatás, nevezetesen a városi tömegközlekedés igénybevevői értékeléséhez használom a kutatási tényezők közötti összefüggéseket. Kijelenthető, hogy a modell tényezőinek operacionalizásánál figyelembe kell venni az adott szolgáltatás sajátosságait is. Így pl. a városi tömegközlekedéssel kapcsolatos elégedettség 152

mérésénél az elérhetőség tekintetében a járatsűrűség, a külső és belső csatlakozás, és a pontosság is fontos szerepet játszik. Ugyanakkor a kutatási terület növelése lehetőséget ad az adott kutatási tényező magatartási-személyiségi jellemzőinek azonosítására is. A kutatás másik összetett változója, a panaszmagatartás kapcsán pedig a fogyasztó panaszkodással kapcsolatos attitűdjének intenzitása, és iránya is tetten érhető.

Irodalomjegyzék 1.

Bearden, W.O.-Oliver, R.L. [1985]: „The role of public and private complaining in satisfaction with problems resolution”. Journal of Consumer Affairs, Vol. 19. No. 2. pp. 222. 2. Bencsik Andrea [2007]: „A jó pap és az üzleti stratégia”, Tudástőke konferencia, 2007. 09. 27. 1-13. oldal, letöltés: http://www.tudastoke.hu/konferenciak/Tudastoke1_Bencsik_Andrea_2007_2pdf letöltés ideje: 2008. 04. 18. 3. Bitner, M.J. [1990]: „Evaluating service encounters: the effects of physical surroundings and employee responses”. Journal of Marketing, Vol. 54. No. 2. pp. 5771. 4. Blodgett, J. G.-Granbois, D.H. [1997]: „Toward an integrated conceptual model of consumer complaining behavior”. Journal of Consumer Satisfaction, Dissatisfaction and Complaining Behavior, Vol. 5. 5. Callan, R.J.-Moore, J. [1998]: „Service Guarantee: A Strategy for Service Recovery”. Journal of Hospitality and Tourism Research, Vol. 22. No. 1. pp. 56-71. 6. Chu, W.-Gerstner, E.–Hess, J. D. [1998]: „Managing Dissatisfaction: How to Decrease Customer Opportunism by Partial Refunds”. Journal of Service Research, Vol. 1. pp. 140-155. 7. Clopton, Stephen W.-Stoddard, James E.-Clay, Jennnifer W. [2001]: „Salesperson characteristics affecting consumer complaint responses”. Journal of Consumer Behaviour, Vol. 1. No. 2. pp. 124-139. 8. Ercsey I. [2005]: „Postal satisfaction aspect the complaint”. 6. vol. International Scientific Conference, University of Zilina, 77-82. pp. 9. Ettore, B. [1994]: „Phenomenal promises that mean business”. Management Review, March, pp. 18-23. 10. Hart, Ch.W.L.-Schlesinger, L.A.-Maher, D. [1992]: „Guarantees Come to Professional Service Firms, Sloan Management Review”. Vol. 33. No. 3. pp. 19-29. 11. Heineke, J.-Tsikriktsis, N. [1998]: „A note on services and service quality”. Boston University School of Management, July. pp 1-9. 12. Hofmeister Tóth Ágnes- Simon Judit- Sajtos László [2003]: Fogyasztói elégedettség Alinea Kiadó, 1.2., és 2. fejezet 13. Horváth M.T.: Helyi közszolgáltatások szervezése, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó Kft, 2002. 14. Jenei György [2004]: „A paradigmaváltás megvalósításának egyes problémái a közszektorban”. Magyar Közigazgatás, 5. szám 15. Johnston, R. [1998]: „The effect of intensity of dissatisfaction on complaining behaviour”. Journal of Consumer Satisfaction, Dissatisfaction and Complaining Behaviour, Vol. 11. pp 69-77. 16. Józsa L.-Piskóti I.-Rekettye G.-Veres Z.: Döntésorientált marketing, KJK KERSZÖV, Budapest, 2005. 153

17.

Kashyap, R.-Revelas,D. [1999]: „Service Guarantees: Providing Superior Value Through Organizational Learning”. SERVSIG Services Research Conference Proceedings, pp. 81-82. 18. Kenesei Zsófia - Kolos Krisztina [2004]: „Ha hibáztál, tedd jóvá! Panaszszituáció menedzsment a szolgáltatásoknál”. MOK, Sopron, 1-14. oldal 19. Kolos Krisztina-Kenesei Zsófia-Bernschütz Mária [2005]: „A hazai vállalatok panaszkezelési gyakorlata”. MOK, Győr, 75-76. oldal 20. Lassar, W.-Marmorstein, H.-Sarel, D. [1995]: „Examining the effectiveness of service guarantees: the role of process, compensation, and prior experience”, European Advances in Consumer Research, Vol. 2. pp. 359. 21. Liu Ben Shaw-Ching [2000]: „After-service response in service quality assessment: a real-time updating model approach”. Journal of Services Marketing, Vol. 14. Issue 2/3. pp 160-174. 22. Maher, D. [1992]: Service guarantees, Manage (MAN), Vol. 43. No. 4. pp. 22-24. 23. Malhotra, N.M. [2005]: Marketingkutatás, 5. 6. 8-17. fejezet, Akadémiai Kiadó, Budapest 24. McDougall, G.H. G.-Levesque, T.–VanderPlaat, P. [1998]: „Designing the Service Guarantee: Unconditional or Specific?”. Journal of Service Marketing, Vol. 12. (May-June), pp. 278-295. 25. Oliver, R.L. [1997]: „A Cognitive Model of the Antecedents and Consequences of Satisfaction Decisions”. Journal of Marketing Research, Vol. 17. pp. 460-469. 26. Parasuraman, A.-Zeithaml, V. A.-Berry, L. L. [1985]: „A Conceptual Model of Service Quality and Its Implications for Future Research”. In: Journal of Marketing, Vol. 49, No.4,pp. 41-50. 27. Parasuraman, A.-Zeithaml, V.A.-Berry, L .L. [1988]: „SERVQUAL: A Multiple-Item Scale for Measuring Consumer Perceptions of Service Quality”. Journal of Retailing, Vol. 64. No. 1. pp. 12-40. 28. Pukli Péter [2002]: „A közszolgáltatások kutatásának információs háttere”, In: Hetesi E. (szerk.) 2002: A közszolgáltatások marketingje és menedzsmentje, JATEPress, Szeged, 24-32. oldal 29. Singh, J. [1998]: „Consumer Complaint Intentions and Behaviours: Definitional and Taxonomical Issues”. Journal of Marketing, January, pp. 93-107. 30. Svéhlik Csaba [2005]: „Fogyasztói magatartás-változás az autóipar példáján” Club Rádió, Stúdióinterjú, CD-kiadvány, Budapest, 2005. november 13. 31. Svéhlik Csaba [2007]: „Marketing a 21. században”, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, Mór 32. Tax, S.S.-Brown, S.W. [1998]: „Recovering and learning from service failure”. Sloan Management Review, Vol. 40. pp. 75-88. 33. Tax, S.S.–Brown, S.W.-Chandrashekharan, M. [1998]: “Customer Evaluations of Service Complaint Experiences: Implications for Relationship Marketing”. Journal of Marketing. Vol. 62. pp. 60-76. 34. Ulich, D.-Mayring P. [1992]: Psychologie der Emotionen, Stuttgart, Kohlhammer, 35. Veres Zoltán [2003]: Szolgáltatásmarketing, KJK KERSZÖV, Budapest, 3.2.2., 3.2.10. és 4.1. fejezet 36. Veres Zoltán-Hoffmann Márta-Kozák Ákos [2006]: Bevezetés a piackutatásba, Akadémiai Kiadó, Budapest, 119-156. oldal, 191-198. oldal, 302-319. oldal 37. Wirtz, J. [1998]: „Development of a Service Guarantee Model”. Asia Pacific Journal of Management. Vol. 15. No. 1. pp. 84-102.

154

38. Yan, R.-N.-Lotz, Sh. [2004]: „Consumer complaint behavior: Do „other customers” make a difference?”. Advances in Consumer Research, Vol. 31. pp. 491-492. 39. Zeithaml, V.A.-Parasuraman ,A.-Berry, L.L. [1990]: Delivering Quality Service – Balancing Customer Perception and Expactations, The Free Press, New York

155

dr. BORSA DOMIQIKA PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Pénzügyi alkotmányosság az Európai Unió tagállamaiban „A pénzügyi jog a közpénzügyeket uraló jog.” Auby, Jean M. – Ader, Robert D.: Droit financier, droit fiscal, Paris, 1974. 1. Bevezetés Dolgozatomban az Európai Unió tagállamainak alkotmányaiban szereplő közpénzügyi rendelkezéseket kívánom górcső alá venni jogászi szempontból. Ehhez először a legfontosabb alapfogalmak (pénz, pénzügyi jog) bemutatásán keresztül azt szeretném behatárolni, melyek azok a pénzmozgások, amelyek mindenképpen közhatalmi szabályozás tárgyát kell, hogy képezzék. Ezek után rátérek a viszontagságos magyar közpénzügyi szabályozásra, amelyben véleményem szerint a probléma gyökerét az jelenti, hogy a hatályos magyar Alkotmány nem rendelkezik önálló közpénzügyi fejezettel, így éppen a garanciális kiindulópontok nem kielégítő volta az, amely sebezhetővé teszi a hazai közpénzügyi gazdálkodást. Éppen ezért össze kívánom foglalni, véleményem szerint melyek azok a tárgykörök, amelyeket egy önálló alkotmányos közpénzügyi fejezetnek mindenképpen tartalmaznia kell (vagy legalábbis kellene), majd ebből a szempontból a magyar, majd az Unió tagállamainak alkotmányaiban szereplő közpénzügyi szabályozást kívánom elemezni. Ennek során annak összefoglalására törekszem, hogyan viszonyulnak az egyes tagállami alkotmányok az általam vázolt közpénzügyi minimumszabályokhoz, min kellene változtatniuk, és mi az, amin nem. 2. Alapfogalmak bemutatása A. A pénz fogalma és kialakulása A pénz fogalmát könnyű is meghatározni meg nem is. Egyrészt pénzzel mindennap találkozik az ember (mivel alighanem ez a leggyakrabban használt eszköz az emberek között) így sokan evidenciának tekintik, hogy mi is a pénz.88 Másrészt viszont elmondható, hogy a pénz számos formát ölthet (lehet készpénz vagy számlapénz), így adott esetben A mást érthet rajta, mint B.89 Egy dolog azonban biztos: bárhol, bármikor, bármilyen formában kerüljön is szóba a pénz, azon egy olyan meghatározott értékkel bíró dolgot értenek, amely elsősorban csere- és fizetési eszközül szolgál.90 De mi az oka a pénz kialakulásának? Köztudott, hogy az emberi társadalmak kezdetben az önellátáson alapultak, ám az idő előrehaladtával rájöttek, munkamegosztással sokkal több és jobb minőségű terméket tudnak előállítani. A munkamegosztásnak ehhez a magasabb fokához, vagyis közvetlenül a specializációhoz kapcsolódik a pénz megjelenése. Ez a folyamat röviden 2 lépcsőben írható le: 1. Kezdetben árut cseréltek áruért (közvetlen csere), ebben azonban számos bizonytalansági tényező volt, hiszen szükség volt többek között a csere kölcsönös

88

Ilyenkor elvontan, absztrakt módon közelítjük meg, mi is a pénz.

89

Ebben az esetben a pénz materiális fogalmát próbáljuk megragadni.

90

Természetesen a pénznek értékmegőrző és elszámolási funkciója is van, de erre nem kívánok kitérni.

156

szándékára vagy például a cserearány meghatározására, ami nem biztos, hogy mindig zökkenőmentesen ment. 2. Később áruért pénzt kaptak, majd ezen a pénzen vették meg a számukra szükséges árut az emberek (közvetett csere). Ez a klasszikus közgazdászok (Smith, Ricardo) elmélete, akik szerint tehát az emberek a közvetlen csere nehézségeinek és bizonytalanságainak kezelésére, közmegegyezéssel hozták létre a pénzt.91 Természeten ahhoz, hogy a pénz a nekiszánt funkciókat hosszútávon megvalósítsa, szükség van a működtetéséhez szükséges garanciális keret meghatározására. Ezt a keretet kezdetben a szokás, majd az állam kialakulásával a jog biztosította, illetve biztosítja még ma is. Jogi szabályozásra nemcsak az emberek közötti, azaz mellérendelt jogviszonyok (pl. adásvétel) kapcsán van szükség, hanem az állam és emberek közötti, alá-fölérendelt jogviszonyokban (pl. adózás) is. Utóbbi esetben a jog szerepe márcsak azért is különösen fontos, mert ugyan az emberek vagyonuk bizonyos részéről lemondanak a közösség javára, hogy az cserébe védelmet és szociális ellátást nyújtson nekik, de ez a lemondás (magától értetődően) csak akkor lehet jogszerű, ha annak feltételei pontosan rögzítve vannak, valamint azok mindenki számára megismerhetők és értelmezhetők. Így már el is jutottunk a pénzügyi jog, mint keretet adó jogág szükségességéhez és fogalmához. B. A pénzügyi jog Ahogyan a fenti mottóból is kiderül a pénzügyi jog a közpénzügyeket uraló jog, vagy más megfogalmazásban az állami pénz-és vagyongazdálkodás joga.92 Napjainkban tehát a pénzügyi jog az a jogág, amely tartalmazza a pénzmozgásokkal kapcsolatos szabályanyag döntő részét. Természetesen az alkotmányjog, pontosabban általában maguk az egyes államok alkotmányai is tartalmaznak erre vonatkozóan néhány alapvető garanciális előírást. Ahhoz ugyanis, hogy a gazdaság egy jól kiépített mederben folyjon, fontos meghatározni bizonyos alapvető elveket, bizonyos pénzügyi anyagi és eljárási normákat. A pénzügyi jog megismerése kapcsán azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az egyik, ha nem a leggyorsabban változó jogterület a világon. Véleményem szerint ennek elsősorban az az oka, hogy napjainkban a gazdasági környezet változik a leggyorsabban, mivel gyakran változnak a gazdaság prioritásai, szereplői, viszonyai a mai globalizálódó világban. Ennek ellenére ma mégis ez az a jogterület, amely leginkább meghatározza az egyes országok, illetve országegyesülések (pl. Európai Unió) mindennapi működését és másokkal való kooperációját. De mielőtt a konkrét szabályozás milyenségére rátérnék, be kívánom határolni, pontosan melyek azok a pénzmozgással járó kapcsolatok, amelyek immár a közpénzügyek konkrét szabályozási tárgyát képezik? C. Pénzmozgással járó kapcsolatok Itt abból szeretnék kiindulni, hogy a pénzmozgással járó jogviszonyok 3 típusát különbözteti meg a szakirodalom: 1. Vannak olyan jogviszonyok, ahol a felek akaratautonómiája az elsődleges, és ahol éppen ezért teljes egészében a piac szabályozó mechanizmusa érvényesül (pl. szerződések). Ezekbe az állam csak konfliktusok idején kapcsolódik bele. 2. Vannak olyan jogviszonyok, amelyeknél azért van szükség állami beavatkozásra, hogy azok kedvezőbb feltételekkel jöhessenek létre, szemben azzal, amikor az állam nem 91

A pénz filozófiája. Bodai Zsuzsa (szerk.). Szöveggyűjtemény 3. Aula Kiadó, Budapest, 2001.

92

Pénzügyi jog I. Simon István (szerk.). Osiris Kiadó, Budapest, 2007.

157

avatkozik be. Gondolok itt pl. a gyógyszer-kereskedelemre, ahol jelentős szerepe van az állami támogatásnak.93 3. Vannak olyan jogviszonyok, amelyek állami beavatkozások nélkül egyáltalán nem jönnének létre, mint pl. az adózás vagy az államháztartási viszonyok jelentős része. Amennyiben ezen típusok közül azokra fókuszálunk, amelyek arra szolgálnak, hogy a nem vagy nem kizárólag piaci elveken szervezett szükségletekhez forrást teremtsenek elő (tehát a 2-3. pont esetében), eljutunk a közpénzügyek fogalmához.94 Ennek meghatározásánál Földes Gábor szavait tekintem irányadónak, aki szerint „a közpénzügyek vagy pénzügyi viszonyok olyan pénzmozgással járó kapcsolatok, ahol a pénzeszközök mozgását közhatalommal rendelkező testületek szabályozzák, a közfeladatok ellátása, a közszükségletek kielégítése és emellett más célok érdekében; mindez a GDP egy jelentős részének központosításával valósul meg, és a központosított eszközöket az államháztartás alrendszerei útján újraelosztják.”95 Mindezek után arra szeretnék rátérni, hogyan is alakult a közpénzügyek szabályozása Magyarországon a második világháborútól kezdve napjainkig. 3. A magyar közpénzügyi szabályozás Mindenekelőtt egy jogállam legmagasabb szintű jogforrásával, az Alkotmányos szabályok bemutatásával szeretném kezdeni az elemzést. Véleményem szerint a magyar Alkotmány a kezdetektől fogva (1949. augusztus 20., ami a közlönyállapotot jelenti) meglehetősen mostohán bánt a közpénzügyekre vonatkozó normaanyaggal. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya még csupán néhány rendelkezést tartalmazott a pénzügyi élet rendezésével kapcsolatban, melyek a következők voltak: A társadalmi rendről szóló II. fejezet 5. §-a kimondja: „A Magyar Iépköztársaság gazdasági életét állami népgazdasági terv határozza meg. Az államhatalom a társadalmi tulajdonban lévő vállalatokra, az állami bankrendszerre, a mezőgazdasági gépállomásokra támaszkodva irányítja és ellenőrzi a népgazdaságot a termelőerők fejlesztése, a közvagyon növelése, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának állandó emelése és az ország véderejének fokozása érdekben.” Az államhatalom legfelsőbb szerveiről szóló III. fejezet 10. §. (3) bekezdés b.) pontja szerint: „Az országgyűlés meghatározza az állami költségvetést”, míg ugyanezen bekezdés c.) pontja értelmében: „Az országgyűlés megállapítja a népgazdasági tervet.” Az államhatalom helyi szerveiről szóló V. fejezet 31. §. (2) bekezdés b.) pontja pedig a következőt mondja ki: „A helyi tanács előkészíti a helyi gazdasági tervet és költségvetést, ellenőrzi ezek végrehajtását.” (A végrehajtás akkoriban a végrehajtóbizottságok feladata volt, akik közvetlenül a helyi tanácsoknak voltak felelősek.) Ezen túlmenően azonban sem önálló közpénzügyi fejezet, sem más garanciális (pl. a zárszámadásra vonatkozó) szabályozás nem található az akkori alapnormában.

93

Hiszen az állam egy olyan szociális-szolgáltató állam is, amelynek bizonyos esetekben, mint pl. betegség gondoskodnia kell állampolgárairól. Ehhez kapcsolódóan a magyar Alkotmány 70/E. §-a is kimondja, hogy „a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.” 94

Simon István (szerk.): Pénzügyi jog I, Osiris Kiadó, 2007.

95

Földes Gábor (szerk.): Pénzügyi jog, Osiris Kiadó, 2003.

158

A jogállam kialakulását eredményező fordulattal, azaz a rendszerváltással egyidőben viszont már megszületett néhány alapvető demokratikus közpénzügyi rendelkezés. Ilyen például az a kiegészítés, melynek értelmében az országgyűlés nemcsak a költségvetés, de a zárszámadás tekintetében is megkapta az alapvető döntési jogosítványt (elfogadás), egyúttal kizárólagos törvényhozási tárggyá is téve ezt a feladatkört. Vagy megemlíthető az az előírás, hogy nem lehet országos népszavazást tartani a költségvetésről, a központi adónemekről és illetékekről, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényekről.96 Ennek elvi magyarázata az, hogy „az alkotmányok általában védik a gazdasági alkotmányosságot, a parlamentek költségvetési jogát… a népszavazásokkal szemben”.97 Továbbá bekerült az Alkotmányba egy az Állami Számvevőszékre, mint az Országgyűlés legfontosabb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervére vonatkozó önálló fejezet (VI. fejezet), amely újabb biztosítékot jelentett a célszerű, törvényes és eredményes gazdasági működés szempontjából.98 A következő jelentősebb változást az 1990. évi XL. törvény hozta, amely az előbb említett alkotmányos fejezetet kiegészítette a Magyar Nemzeti Bankra (az árstabilitás biztosításának elsődleges szervére) vonatkozó alapvető szabályokkal. Ezt követően azonban megtorpant az alkotmányos közpénzügyi normaanyaggal kapcsolatban megindult demokratikus fejlődési folyamat, holott számos további garanciális rendelkezés beiktatására lett volna még szükség.99 Ennek véleményem szerint alapvetően két oka volt. Az egyik a parlamenti konszenzus hiánya (mivel az alkotmány módosításához az összes parlamenti képviselő kétharmadának szavazata szükséges, aminek a lehetősége a Horn-kormány kivételével egyik kormány esetében sem állt fenn), a másik az, hogy az alkotmány módosítására irányuló szándék egészen 2007-ig soha nem jutott el a tettek mezejére. Szerencsére azonban az országgyűlés (ha nem is mint alkotmányozó, de) mint törvényhozó hatalom megalkotta az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt (továbbiakban: Áht.), amely igen átfogóan próbálta meg szabályozni a fentiekből kiolvashatóan alkotmányos alapokkal nem nagyon rendelkező közpénzügyek kezelését. Az Áht. tartalmazza többek között az államháztartással kapcsolatos alapvető rendelkezéséket, az állami költségvetéssel kapcsolatos hatásköri és eljárási szabályokat100, az egyes alrendszerek költségvetéseinek legfőbb előírásait, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásnak és az államadósság kezelésének legfontosabb normáit. Ez a törvény azért is meghatározó a közpénzügyek kapcsán, mivel az állam (mint a gazdaság és társadalom legfontosabb résztvevője) mindezek során az adófizetők pénzt használja fel, ezért kiemelten fontos vele kapcsolatban mind a törvényi szintű szabályozás, mind pedig a megfelelően szigorú garanciák alkalmazása. Fentiek tükrében elmondható, hogy ez a törvény mérföldkőnek tekinthető a közpénzek területén, habár sajnos mivel (elfogadását tekintve) 96

Bár igaz, hogy ez kezdetben csak közvetetten volt benne az alkotmányban, mert az azt mondta ki, hogy: „Országos népszavazást az Országgyűlés rendelhet el. A népszavazásra vonatkozó szabályokat alkotmányerejű törvény állapítja meg.” Ez az alkotmányerejű törvény az 1989. évi XVII. törvény volt az, amely konkrétan kimondta a fenti tilalmat 1989. október 23-ai hatállyal. Ezt a rendelkezést az alkotmány expressis verbis csak 1997. július 30-tól kezdve tartalmazza, az 1997. évi LIX. törvénnyel történő beiktatás óta. 97

A Magyar Köztársaság Alkotmányának Indokolása.

98

Magyarországon 1870 és 1949 között létezett ugyan ilyen szervezet, de azt 1949-ben megszüntették, és csak 1990. január 1-jén kezdte meg újra működését. 99

Ezt a szükségességet Papp Imre is hangsúlyozza. In: Alkotmánytan I. Kukorelli István (szerk.). Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 100

Az állami költségvetési törvény megalkotása tehát elsősorban az Áht, másrészről pedig a Házszabály rendelkezései szerint történik.

159

feles törvényről van szó, sokkal jobban ki van téve a változásnak, mint akár egy kétharmados törvény, akár az alkotmány. Ez utóbbinak számos bizonyítékát találhatjuk meg az Áht-ben, hiszen azt az elfogadásától eltelt alig több, mint másfél évtized óta több, mint hetvenszer módosították. Ez pedig úgy gondolom, egy a jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező követelményt, nevezetesen a jogbiztonság követelményét sérti. A jogbiztonság ugyanis az Alkotmánybíróság szerint elsősorban a következőket foglalja magába: 1. „az állampolgárok jogait és kötelezettségeit törvényben meghatározott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák, 2. a jogalanyok lehetőségük legyen arra, hogy elhatározásaikat a jog előírásaihoz tudják igazítani.”101 Az Áht. esetében azonban éppen azt nem mondhatjuk, hogy a jogi norma követhető és kiszámítható lenne mindenki számára. Természetesen ezzel kapcsolatban nem állítom, hogy valamennyi módosítás szükségtelen lett volna, itt csupán arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy formailag nem a legtökéletesebb a közpénzügyek jelenlegi szabályozása. Előbbiekhez kapcsolódóan még szükségesnek tartom megjegyezni, hogy bizonyos változtatási kényszert (magától értetődően) az Európai Unióhoz való csatlakozásunk is indukált. A fentebb kifejtettek alapján az a véleményem, hogy a magyar alkotmányba igenis szükség lenne beilleszteni egy önálló közpénzügyi fejezetet, amelynek tartalmi ismertetésére a következő részben térek ki. 4. Javaslat egy önálló közpénzügyi fejezet tartalmára Ebben a részben azt kívánom bemutatni, véleményem szerint melyek azok a garanciális közpénzügyi szabályok, amelyek nemcsak Magyarországon, de minden demokratikus államban alkotmányos szintű szabályozást igényelnek. Mindenegyes pontot csak röviden kívánok indokolni, mivel maga ez a téma önmagában egy másik dolgozat tárgyát képezhetné. Álláspontom szerint tehát a következő alapvető rendelkezéseket kellene egy önálló közpénzügyi fejezetbe foglalni: 1. A költségvetési és zárszámadás törvényjavaslatot a Kormány terjessze az Országgyűlés elé, mivel a költségvetés elsősorban az ő gazdaságpolitikai programját tükrözi, valamint a végrehajtás is az ő felelősségi kompetenciájába tartozik. 2. Továbbá az Országgyűlés fogadja el a költségvetést (amely egyben a kormány felhatalmazása annak végrehatására), valamint a zárszámadást (amely pedig egyben a kormány számára a végrehajtás alól megadott felmentést is jelenti), mivel így érvényesül legjobban a népképviselet102 és a nyilvánosság elve. 3. A költségvetés az állam összes bevételét és kiadását kell tartalmazza oly módon, hogy a kettő egymáshoz való viszonyával biztosítva legyen a költségvetés hosszútávú egyensúlya és fenntarthatósága.

101

14/1993. (III. 9.) AB határozat

102

A népképviselet elve szerint mindenkinek (minden állampolgárnak, illetve EU állampolgárnak)) joga van arra, hogy képviseltesse magát az állami ügyek intézése során. Ez a népszuverenitás elvéből következik, vagyis abból, hogy az állami főhatalom forrása a nép, ami egyet jelent a közhatalomban való széleskörű állampolgári részvétellel. Mivel azonban ez a gyakorlatban nagyon nehezen lenne kivitelezhető, képviselőkön keresztül érvényesül a népakarat.

160

4. A költségvetést lehetőleg egy évre lehessen megalkotni, hiszen ezáltal egyrészt nem szűkülne a parlament döntési autonómiája, másrészt a nyomonkövethetőség és összehasonlíthatóság is könnyebb lenne. 5. Emellett bizonyos váratlan helyzetekben költségvetést módosító törvény vagy pótköltségvetés legyen elfogadható, mivel a gazdaságnak lehetőleg minden körülmény között működnie kell. Természetesen ilyenkor megfelelően rendelkezni kell a módosítások megvalósításának garanciáiról. 6. Abban az esetben, ha az országgyűlés az adott költségvetési év megkezdéséig nem fogadja el a költségvetési törvényt átmeneti gazdálkodásról szóló törvény legyen elfogadható. Ennek indoka, hogy egyes költségvetési előirányzatok időarányos teljesítése elkerülhetetlen, viszont ilyen törvény hiányában (hamár költségvetési törvény nem született) a kormánynak egyáltalán nem lenne felhatalmazása a végrehajtásra. Ezzel a jogintézménnyel viszont átmenetileg rendeződne a helyzet. Az ilyen állapotot indemnitásnak nevezzük. 7. Fontos lenne megjelölni a zárszámadás (hazánkban háttérbe szorított) funkcióját, illetve a zárszámadási törvény el nem fogadásához, vagyis a költségvetés nem megfelelő végrehajtásához bizonyos felelősségi szabályokat (jogkövetkezményeket) is szükséges lenne megfogalmazni. 8. Az államadósság, mint a nemzet egészét érintő kötelezettségvállalás szintén a Parlament kompetenciájába kell, hogy kerüljön alkotmányos szinten. 9. Szintén ebbe a fejezetbe tartom beilleszthetőnek mind az Állami Számvevőszékre, mind a Qemzeti Bankra vonatkozó alapvető rendelkezéseket. Vagyis azt, hogy mi a feladatuk, illetve, hogy ennek során kinek tartoznak felelősséggel. Még esetleg a közvetlen jegybanki finanszírozás tilalmát is bele lehetne írni az Alkotmányba, bár ez nem létszükséglet, mivel ez egyben uniós előírás is.103 10. Még egy dolog kapcsolódik véleményem szerint a közpénzek konzekvens kezeléséhez, ez pedig az országos népszavazás tilalma. Ennek oka pedig az, hogy egy jogállamban a nép akaratának elvileg már a parlamenti döntéshozatalban (költségvetés, zárszámadás elfogadása) megfelelően ki kell fejeződnie, tehát nem indokolt ugyanannak a fórumnak a másodszori megkérdezése. Valamint a népszavazás megengedése valószínűleg ellehetetlenítené egy működőképes költségvetési törvény elfogadását. Mindezen tartalmi előfeltételek után azt kívánom bemutatni, hogy az egyes tagállami alkotmányok hogyan viszonyulnak az általam meghatározott közpénzügyi „minimum” szabályozáshoz. 5. Közpénzügyek az Európai Unió tagállamainak alkotmányában Kutatásomat először formai vizsgálattal kezdtem, vagyis azt néztem meg, melyek azok a tagállamok, amelyek alkotmányaiban szerkezetileg elkülönülő, azaz önálló közpénzügyi fejezet található. Ezek összesen a következő tizennégy tagállam: 103

EKSZ. 101. cikk: „Az EKB, illetve a tagállamok központi bankjai (a továbbiakban: nemzeti központi bankok) nem nyújthatnak folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt a közösségi intézmények vagy szervek, a tagállamok központi kormányzata, regionális vagy helyi közigazgatási szervei, közjogi testültei, egyéb közintézményei vagy közvállalkozásai részére, továbbá ezektől közvetlenül nem vásárolhatnak adósságinstrumentumokat.”

161

1. Belgium (V. Cím: Pénzügyek), 2. Ciprus (Tizenegyedik fejezet: Pénzügyi rendelkezések), 3. Észtország (Nyolcadik fejezet: A pénzügyek és a nemzeti költségvetés), 4. Finnország (Hetedik fejezet: Közpénzügyek), 5. Lengyelország (Tizedik fejezet: Közpénzügyek), 6. Litvánia (XI. fejezet: Pénzügyek és az állami költségvetés), 7. Luxemburg (VIII. fejezet: A pénzügyekről), 8. Málta (Kilencedik fejezet: Pénzügyek), 9. Németország (X.: Pénzügyek), 10. Románia (IV. Cím: A gazdaság és a pénzügyek), 11. Spanyolország (Hetedik Cím: Gazdaság és Pénzügyek), 12. Svédország (Kilencedik fejezet: Pénzügyi hatáskör), 13. Szlovákia (Harmadik fejezet: A Szlovák Köztársaság gazdasága), 14. Szlovénia (VI. fejezet: A pénzügyek).104 Természetesen ezek a fejezetek tartalmukat tekintve nem egyforma mélységűek, és terjedelmükben sem egyforma hosszúak, ugyanakkor véleményem szerint nem elhanyagolható, hogy ezek az országok felismerték az alkotmányos közpénzügyi szabályozás jelentőségét. Ugyanakkor úgy gondolom, előbbi országok mellett még meg kell említeni, hogy bár nem önálló fejezetben, hanem egy más tárgyú fejezet önálló részeként, vagyis úgymond alfejezetben rendelkezik átfogóan a közpénzügyekről: 1. Görögország (III. fejezet: A Parlament alatt található egy különálló, nem számozott rész, amelynek címe: Adó- és pénzügyi igazgatás) és 2. Portugália (II. Cím, IV. rész: Pénzügyi és adórendszer) alkotmánya. A többi tagállam alkotmányaiban található közpénzügyi vonatkozású normaanyag formailag nem ilyen egyértelműen tagolt, mivel nincs átfogó közpénzügyi fejezetük. Az egyes tagállami alkotmányok közpénzügyi rendelkezéseit tartalmi szempontok alapján összehasonlítva az alábbi megállapításokra jutottam: 1. táblázat: Közpénzügyi rendelkezések a tagállami alkotmányokban KRITÉRIUM: 1. Kormány terjeszti be a költségvetési és zárszámadási törvényjavaslatokat.

VAQ: QIQCS: Ebben a két kérdéskörben teljes az összhang a tagállami alkotmányokban, mivel már mindenhol kialakult az az államberendezkedés, amely megfelel a hatalmi ágak elválasztása elvének. Azaz a törvényhozó hatalom

104

A zárójelben szereplő adatok az egyes tagállami alkotmányok vonatkozó fejezeteinek magyar fordításban feltüntetett elnevezését és számozását tartalmazzák. Forrás: Nemzeti Alkotmányok az Európai Unióban, Szerkesztők: Trócsányi László – Badó Attila, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, 2005.

162

2. Az Országgyűlés fogadja el a költségvetési és zárszámadási törvényeket.

mindenütt a Parlament, a törvénykezdeményezési jog pedig mindenütt a végrehajtó hatalom (Kormány vagy pénzügyminiszter) kezében van.

3. A költségvetés egyensúlyban tartalmazza az ország összes bevételét és kiadását.

Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Franciaország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Olaszország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia

4. A költségvetést egy költségvetési évre kell elfogadni.

Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Írország, Magyarország, Szlovákia

5. Év közben a váratlan helyzetekre költségvetést módosító törvény vagy pótköltségvetés legyen elfogadható.

Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia

6. Kezelni kell azt a helyzetet, ha a költségvetést nem fogadják el az adott pénzügyi év kezdetéig (indemnitás).

Belgium, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Hollandia, Írország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Szlovákia

Minden tagállamban a 7. Meg kell jelölni a költségvetés zárszámadás funkcióját, illetve végrehajtásával azt, hogy mi a következménye a kapcsolatos elszámolást zárszámadás el nem jelenti a zárszámadás, fogadásának. DE =>

Sajnos egyetlen tagállamban sincs alkotmányban feltüntetett szankciója zárszámadás el nem fogadásának.

163

Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lettország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szlovákia

8. Az államadósság engedélyezése a Parlament joga

9. Állami Számvevőszék, Magyar Qemzeti Bank

Mindenütt van ÁSZ, de Nemzeti Bank csak Cipruson, Csehországban, Észtországban, Finnországban, Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon, Szlovákiában, és Szlovéniában

10. Qépszavazás tilalma

Dánia, Észtország, Görögország, Lettország, Magyarország, Portugália, Románia

Egyesült Királyság

Forrás: saját szerkesztés

Amint az a fenti táblázatból is kiolvasható, a tagállamokban már letisztultak a legalapvetőbb alkotmányos közpénzügyi szabályozással kapcsolatos hatáskörök, bár igaz, hogy ez egyértelműen az államberendezkedéshez igazodik. Tehát a költségvetés és zárszámadás elfogadása mindenütt a legfelső államhatalmi és népképviseleti szerv (parlament) kompetenciájába tartozik; a döntéselkészítő szerv pedig mindenütt a végrehajtásért felelős központi szerv, vagyis a kormány (illetve a nevében eljáró pénzügyminiszter). Az is magától értetődik, hogy a közpénzügyek prudens kezeléséhez szükség van egy általános hatáskörű, ellenőrzésre szakosodott állami szervre, vagy személyzetre, ami állami számvevőszékben vagy „csupán” számvevőkben ölt testet. Az alkotmányok legégetőbb gyenge pontjai ugyanakkor a következőkben ragadhatók meg. Sajnos a tagállamok nem igyekeznek a költségvetés egyensúlyát és fenntarthatóságát deklaráló rendelkezéseket az alkotmányba beemelni; mintahogy az államadósság kérdésköre, vagy a költségvetés nem megfelelő végrehajtásának, tehát a zárszámadás el nem fogadásának következményei is mellőzve vannak. Bár lehetőség szerint minden ország arra törekszik, hogy az egyszer elfogadott költségvetéshez ne kelljen évközben hozzányúlni, azonban adódhatnak olyan helyzetek, amikor ez mégis elkerülhetetlen. Ilyenkor szükség lehet költségvetést módosító törvény vagy pótköltségvetés elfogadására, amely a tagállamok szintén jelentős

164

részében (előbbi 14 utóbbi 10 tagállamban) szintén nem kap semmilyen figyelmet a közpénzügyi szabályozás kapcsán.

6. Összegzés Dolgozatomban az alkotmányos közpénzügyi szabályozás hazai és európai helyzetét, illetve főképpen annak hiányosságait kívántam ismertetni azért, hogy elemzésem segítségül szolgáljon egy majdani magyar alkotmányrevízió végrehajtásánál. Vizsgálatom során először azt igyekeztem megállapítani, vajon vannak-e olyan közpénzügyi minimum előírások, amelyek minden demokratikusan működő ország legmagasabb jogforrásában kodifikálásra hivatottak. Hosszas kutatás során arra az álláspontra jutottam, hogy jónéhány olyan alapvető garanciális rendelkezés létezik, amely nélkülözhetetlen a közpénzügyek demokratikus kezeléséhez. Ennek nemzetközi szemléltetésére megpróbáltam rendszerbe foglalni az európai unió tagállamainak ezen szabályokhoz való alkotmányos viszonyát. Kutatási témámhoz kapcsolódó megállapításaimat úgy foglalnám össze, hogy a tagállamok egy jelentős részében, így Magyarországon is, még mindig nem kap elég figyelmet a közpénzügyek alkotmányos szabályozása, amelynek ugyanakkor a jogállami működés, a gazdaság fenntartható és kiegyensúlyozott fejlődése érdekében mindenképpen megvan (illetve meg lenne) a létjogosultsága. Mi lenne tehát a megvalósítandó cél? Úgy gondolom az, hogy a költségvetés-tervezési, módosítási, végrehajtási és beszámolási (zárszámadás, számvevőszéki működés) eljárások, továbbá a monetáris irányítás felelőseinek (azaz a nemzeti jegybankoknak) garanciális szabályai pontosan, szakszerűen kerüljenek rögzítésére minden tagállam, így hazánk alkotmányában is. Irodalomjegyzék •

Auby, Jean M. - Ader, Robert D. [1974]: Droit financier, droit fiscal, Paris.

•

Bodai Zsuzsa (szerk.). [2001]: A pénz filozófiája. Szöveggyűjtemény 3. Aula Kiadó, Budapest.

•

Földes Gábor (szerk.) [2003]: Pénzügyi jog, Osiris Kiadó, Budapest.

•

Papp Imre: A közpénzügyek. Az Állami Számvevőszék. A Magyar Nemzeti Bank. In: Kukorelli István (szerk.) [2007]: Alkotmánytan I. Osiris Kiadó, Budapest.

•

Simon István (szerk.) [2007]: Pénzügyi jog I. Osiris Kiadó, Budapest.

•

Trócsányi László - Badó Attila (szerk.) [2005]: Nemzeti Alkotmányok az Európai Unióban. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest.

•

1949. évi XX. törvény. A Magyar Köztársaság Alkotmánya és Indokolása.

•

1989. évi XVII. törvény a népszavazásról és a népi kezdeményezésről.

•

1990. évi XL. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról.

•

1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról (Áht.) és Indokolása.

•

Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (EKSZ). Róma, 1957. 03. 25.

•

14/1993. (III. 9.) AB határozat.

165

dr. POLYÁK ZOLTÁQQÉ gazdasági tanár, Széchenyi István Egyetem, Győr PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Doktori Iskola, Győr

Vezetőnek születni kell? „Az, amit húszévesen nem, de ötvenévesen már tudunk, javarészt nem megtanulható képletek és szavak, hanem emberek, helyek és cselekedetek. Tudás, melynek forrása érintés, látás, hallás, győzelmek, bukások, álmatlan éjszakák, odaadás és szeretet – érzések és tapasztalatok összessége. Sajátunké és másoké. És talán egy cseppnyi hit és tisztelet olyan dolgok iránt, amelyeket emberi szem nem láthat” Adlai E. Stevenson105

Talán nincsen olyan területe a gazdasági életnek, amelyről olyan sokat írtak, publikáltak volna, mint az üzleti siker és a siker tényezői. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Mégis, mióta nem gyakorló vállalatvezetőként dolgozom, folyamatosan az jár a fejemben, vajon hogyan lehet összefoglalni az eredményes, hatékony vezető jellemzőit, és vajon mik azok a tényezők, amelyek a siker ellen hatnak. Talán én is úgy vagyok ezzel, mint Antoine de Saint-Exupéry kis hercege a rózsájával: az idő, amit erre vesztegettem, teszi olyan fontossá. A siker titkát kutatva Richard Edler cégelnököket és vezérigazgatókat, gyakorló és eredményes vezetőket kérdezett meg106arról, mi lenne az a bölcsesség, aminek örültek volna, ha valaki 25 évvel korábban felhívta volna rá a figyelmüket. A teljesség igénye nélkül néhány az általam is legfontosabbaknak ítéltek közül : -

Legyen célod! A cél nem más, mint egy határidőre teljesítendő álom.107 Tedd a fontosat, ne pedig a sürgőset! A humor, az önbizalom és a pozitív hozzáállás nagyobb befolyással van arra, hogy ki az, aki feljebb jut, illetve ott is marad, mint a nagy ész, a kapcsolatok és a gyakorlat.108 Ha kétségeid vannak, cselekedj! Az esetek 90 %-ában kifizetődőnek bizonyult az újdonsággal való kísérletezés.109 Semmit – sem eseményeket, sem embereket – nem lehet kényszeríteni.110 Mindig összpontosíts az éppen előtted lévő munkára. Pióca módjára tapadj a dolgokra, de készülj fel egy esetleges bukásra. A ragyogónak tűnő állások korántsem olyan ragyogóak és szórakoztatóak a valóságban, mint ahogy hiszed. Válassz ki magadnak egy aránylag szűk szegmenst az adott területen, és abban képezd ki magad szakértőnek.111

105

Részlet egy beszédből, amit a Priceton Egyetem diákjainak tartott 1954-ben.

106

Richard Edler: Bárcsak akkor tudtam volna, amit most tudok! Bagolyvár Könyvkiadó 2005

107

Marjorie Blanchard író

108

Sally Koslow, a McCall’s magazin főszerkesztője

109

Dave Christensen, partner Ernst &Young

110

Edward Kosner

111

Joe Potocki

166

-

-

-

Kövess el sok-sok hibát! (arra azonban vigyázz, hogy soha ne kétszer ugyanazt!)112 Ne hidd, hogy minden esetben győznöd kell! Az a lényeg, hogy elérd, amit akarsz.113 Dolgozz keményen, használd ki, és élvezd az élet minden lehetőségét, végül pedig add vissza az embereknek, amit kaptál. 114 Miután te választod ki az embereidet, ne feledkezz meg arról, hogy állandóan adj visszajelzést a munkájukkal kapcsolatban. Ha dicséretről van szó, ajnározd agyon őket. Ha kritikáról van szó, légy finom és tapintatos. És midig adj hitelt ötleteiknek. Vedd körül magad lelkes, fiatal kölykökkel. Túlcsorduló energiájuk és lelkesedésük ragályos.115 Tedd a mércét magasra, és tartsd is ott!116 Munkádban légy szenvedélyes, és legyen benned annyi önbecsülés, hogy mindig kiállj az elképzeléseid mellett. De azt is tanuld meg, hogy mikor kell kompromisszumot kötnöd. Szenvedély nélkül nem fognak komolyan venni. Ha pedig nem állsz ki az elképzeléseid mellett, ne várd, hogy bárki is kiálljon értük. 117 Légy pontos! Egy igazi vezető nem várat magára! Mindig légy önmagad, ne pedig akinek mások akarnak látni téged. Erre mind karrieredet, mind családodat illetően ügyelj. Mondd, amit gondolsz, és légy, aki vagy. 118

-

Adj esélyt a véletlen szerencsének! Nem szükséges, hogy életed minden lépése tervszerű és fókuszált legyen.119 Ne add fel soha! Ne add fel soha! Ne add fel soha! 120 Mondj nemet, amikor nemet akarsz mondani! Ez a világ legjobb időmegtakarító módszere.121 A jártasságok közül annak a képessége, hogy odafigyeljünk arra, amit a másik mond, minden másnál fontosabb. Sajnos erre a jártasságra a legnehezebb szert tenni. 122 Sosem fogsz magasabbra jutni, mint ameddig az önbecsülésed ér. Sajnos, mindnyájan ott hordozzuk magunkban ezeket a korlátokat. Önmagunkról alkotott képünk melynek forrása mások példája és a tapasztalatunk- sokszor megállj parancsol

112

J. Melvin Muse

113

Phyllis E. Grann, The Putnam Berkley Group Inc.

114

Orrin Hatch, szenátor

115

Stenley Becker

116

Dianne Snedacker

117

Mel Newhoff, Bozell Worldwide

118

Al Nirenstein

119

Dr. Condoleezza Rice

120

Winston Churchill

121

Lind LoRe, a Giorgio Beverly Hills elnöke

122

Lynn Upshaw, a Ketchum Advertising vezérigazgatója , San Fransisco

167

törekvéseinknek. Olyasmi ez, mint az önmagát beteljesítő jóslat. Hacsak nem hiszünk benne, hogy képesek vagyunk valamire, sosem leszünk rá képesek. 123 Warren Bennis (a menedzsmentről írott klasszikus munkájában, a Vezetőkben) felsorolja, majd pontról pontra cáfolja öt népszerű elemét a menedzsmentről való közvélekedésnek. Az 5 elterjedt tévhit: 1) 2) 3) 4) 5)

a vezetői érzék ritka adottság vezetőnek születni kell a vezetők karizmatikus, nagy formátumú személyek vezetni csak egy szervezet legfelsőbb szintjén kell a vezető irányít, ellenőriz, ösztökél és manipulál.

Látszani és látni William Hazlitt XIX. századi angol esszéista szerint „ Egyik igazán nagy ember sem gondolta magát annak”. Ritkán látjuk át azokat a követelményeket, melyeket feletteseink támasztanak, amikor minket vezetőnek kijelölnek. W. Bennis azt írja, hogy „Azok közül a vezetői tulajdonságok közül, melyeket a legtöbb szervezet keres, az ítélőképességet és a jellemet a legnehezebb felismerni, mérni vagy fejleszteni. Így aztán nem is tudjuk ezeket tanítani. Az üzleti iskolán nem is nagyon próbálják…Bár a karakter vagy az ítélőképesség hiánya miatt sok igazgató siklik félre, olyat sosem tudtunk megfigyelni, hogy egy korai karrier a szakmai ismeretek hiánya miatt ér véget”. A Massachusetts állambeli, cambridge-i székhelyű Sapient Corporation jó példa az olyan vállalatra, amelynek remekül sikerült vezetőket kinevelnie. John Frey igazgató öt alapkövetelményt sorol fel, amelyeket a vezető kiválasztásakor és kiképzésekor megvizsgálnak. „Az egyik ezek közül a vevőközpontúság: Mennyire képes ez az ember megfelelni a vevők igényeinek, érti-e és meg tudja-e oldani üzleti problémáikat? A második alapkövetelmény a vezetői készség, melyet azzal mérnek le, mennyire képes az illető lelkesíteni a csoportot és közös célokat kitűzni. Azt is tanulmányozzák, mennyire tudja az embereket ösztönözni, és megérzi-e, hogy mire van szükségük szakmailag és emberileg a megelégedettséghez. Végül a nyíltságot tartják alapkövetelménynek: mennyire tud a leendő vezető kommunikálni másokkal, közvetlen, illetve őszinte-e. A szakmai felkészültség természetesen alapkövetelmény a Sapientnél, de a vezetők kinevelésénél a vállalat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az illető meglássa a rejtett tehetséget másokban, és tudjon nekik segíteni ennek kiaknázásában. A vezetői belbecs ápolása Daniel Goleman szerint (Mitől lesz valaki vezető? Esszé) a nagy vezetők stílusa eltér egymástól, de a leghatékonyabb vezetők mindegyike magas szintű érzelmi intelligenciával rendelkezik. A vezetői érzelmi intelligencia szerinte öt összetevőre bontható: öntudat, önkontroll, indíttatás, empátia és szociális érzék. Észrevehetjük, hogy a hatalomvágy nincs az ismérvek között.

123

Bernrd Chaisson , az USA-beli Honda regionális értékesítési igazgatója

168

Érteni az emberek nyelvén Számít, hogy az emberek megismerhessenek már abból, ahogy közeledni próbálunk hozzájuk. Jobban megközelíthetővé tesz bennünket, ha az emberekkel saját környezetükben elegyedünk szóba, mint ha íróasztal mögött ülünk. A vezetőnek nem csak azért sikerül megértetnie a mondanivalóját, mert tehetséges szónok, hanem mert állhatatos, lelkes és hosszú távon elkötelezett a célja mellett. Ahhoz, hogy személyesebbé tegyük a kommunikációt a többi emberrel két dolgot kell mindig megpróbálni: konkrét dolgokról beszélni és a másik igényeire koncentrálni. Pl. Jószándékú, de lapos frázisok pufogtatása helyett („Nagyon hálás vagyok”) mondjuk meg konkrétan, mi az, ami miatt hálásak vagyunk, és miért. Pl. „Nagyon hálás vagyok, hogy időt szakítottál rám, és segítettél nekem ezzel a szoftverrel. Több órányi bosszankodást spóroltál meg azzal, hogy nem egyedül kellett rájönnöm, hogy működik.” A konkrétság személyesebbé teszi a közlendőt, és a személyes kontaktus megszilárdítja a másokkal való kapcsolatunkat. Minél szilárdabb a kontaktus, annál jobban el lesznek kötelezve mellettünk, illetve a feladat mellett. Iéma gyereknek… A közvetlen megközelítést választani: odamenni ahhoz az emberhez, aki birtokában van az általunk áhított dolognak, és kérni azt tőle- ez egy felbecsülhetetlen értékű stratégia, nem csak az üzletben, hanem az élet minden más területén is. Az emberek mégis vonakodnak tőle, általában azért, mert félénkek. Gyakran nem akarják áthágni határaikat, vagy összekötni a kellemest a hasznossal, vagy túl agresszívnek látszani. Leginkább nem akarják, hogy visszautasítsák őket. Mivel annyian nem hajlandóak kérni azt, amit akarnak, ha mi megtesszük, óriási előnyt szerzünk. Tudatni, hogy merre tartunk Ha azt akarjuk, hogy az emberek koncepciónknak megfelelően járjanak el, ismerniük kell azt. Sok kezdeményezés azért bukik meg, mert a vezetés nem veszi a fáradságot, hogy közölje a változtatásokat mindenkivel. Különösen, ha a „terv” modulról modulra más, alapvető fontosságú, hogy minden érintett tisztában legyen a változásokkal. Ha a változtatás gyorsan történik, annál fontosabb, hogy mindenki tudjon róla. Sajnos nagy a kísértés, hogy az ember fejest ugorjon előre anélkül, hogy tájékoztatna másokat. 1998 szeptemberében megjelent az USA Today-ben, hogy „az új tanulmányok szerint a kommunikációs problémák aláássák a termelékenységet, és csökkentik a munkavállalók versenyképességét. A melléfogások rontják a közhangulatot, különösen a széles körű változások idején. Az Önbizalom a gyakorlatban c. könyvében dr. Nathaniel Branden kijelenti124, hogy „a tudatos munkavégzés elősegítéséhez a főnöknek hozzáférhetővé kell tennie mindazt az információt, amire az embereknek szükségük van, és emellett az egész munkafolyamatot behatóan ismerniük kell: a vállalat céljait, és sikereit, az általános piaci feltételeket, a konkurens vállalatok tevékenységét, hogy mindig a lehető legnagyobb rálátással rendelkezzenek.”

124

David Baron-Lynette Padwa: Mózes, minden idők legnagyobb menedzsere

169

A vállalati hitvallás, mint tízparancsolat A Sarnoff vállalat fő célkitűzése: „olyan innovatív elektronikai, biomedikai és informatikai eljárásokat dolgozzon ki, és terjesszen el, melyek megváltoztatják a világot” . Kinyomtatták egy tárca méretű lapra, és kiadták a dolgozóknak a következőkkel: (fontos egyszerű alapelveket szabni, és le is jegyezni őket!) Üzleti cél - tízszeres növekedés tíz év alatt Stratégia - a vevő az első - kiváló személyzet - a vevők kívánságainak megfelelő, személyre szabott megoldások - legyél a legjobb, társulj a legjobbal - határidőn és költségvetésen belül maradni - globális jelenlét - a munkavállaló kapjon jutalmat, ha a vevő elégedett Értékrend - teljes őszinteség - élenjárók - az egyén tisztelete - gyümölcsöző csoportmunka - kitartás és kreativitás - fő a változatosság - hallgatni és meghallani - odafigyelve beszélgetni - közösségi szerepvállalás - keményen dolgozni, jól érezni magunkat, változtatni A hit karbantartása A munkatársak hitét saját energiánk és elképzeléseink szajkózása által folyamatosan ébren kell tartani. Késznek kell lennünk arra, hogy nem egyszer, hanem mindig bizonyítsunk, és így megnyerhetjük az alkalmazottak bizalmát az egyetlen lehetséges módon: napról napra. Hatalommal felruházni a helyettest A bizonytalanságot vagy felháborodást jelentő híreket a helyettessel bejelentetni olyan remek technika, amely kiállta az idők próbáját. A jó fiú/rossz fiú felosztás nem helyes, de működik. A helyettes használható villámhárítóként, másik kulcsszerepe a közvetítés. A szabályok ismertetése Minden szervezetnek vannak szabályai a személyzeti vezetésre, az üzleti etikára, a csoportmunkára, és az ügyfélszolgálatra. Ezeket és a megszegésükkel járó következményeket határozottan ki kell mondani. Joe W. R. Lawson, a tenesseei SESCO Vezetési Tanácsadó Vállat ügyvezető igazgatója szerint „minden sikeres vállalat, amellyel vezetési tanácsadóként dolgoztam a 37 év alatt, leírta, kinyomtatta, és szétosztotta arra vonatkozó elvárását, mi a kötelező teljesítményszint. A konkrét szint, nem pedig a javaslat vagy az ideál.” Másokkal való közösségvállalás A vezetőnek eredményeket kell felmutatnia. A tetteken keresztül bizonyítani, hogy megérdemli a vezetettek bizalmát és a hűségüket. Minket is a tetteink alapján fognak elbírálni,

170

de könnyebb lesz sikert elérni, ha először kötődünk azokhoz az emberekhez, akiknek majd remélhetőleg a vezetője leszünk. Óvakodni a téves értelmezésektől Menedzserként vagy ügyvezető igazgatóként a szavainkat mindenképpen ízekre szedi mindenki, aki csak hallja őket. Manapság még fokozottabb mértékben, mint korábban a munkaerőpiac különböző kulturális hátterű és iskolázottságú emberekből áll. Ahogy ezekkel a kollegákkal és alkalmazottakkal beszélünk, alapvetően meghatározza a munkakapcsolatunkat. Vannak, akiknek nehezükre esik jobban odafigyelni saját szavaikra, mint teszem azt arra, amit az ebédlőasztalnál mondanak, jóllehet ezt valóban megkövetelik a társadalmi érintkezés normái és az emberi tisztesség. Ha nem figyelünk oda, milyen nyelvezetet használunk, akaratlanul is megsérthetjük az emberek érzéseit, ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek. A jó terepismeret Magabiztosságot sugározni, válsághelyzetben megoldást találni. Leleményesség, mert ismerjük a terepet. Kevés az a vállalkozás, amit nem ráz meg egy hirtelen változás. Átszervezéskor az emberek gyakran reagálnak úgy, hogy sebezhetőek és védtelenek, vezetőjüktől várják az irányítást és a biztonságot. A helyismeret esélyt ad arra, hogy bölcs döntéseket hozzunk, hittel irányítsunk, és másokat megerősítsünk. Ha ismerjük a terepet, mi is megtaníthatjuk az embereket, hogyan válhatnak túlélőkké. Amikor inkább a kerülőút a célravezető Csak szembenézni a kihívással is nagyszerű. Élvezd a dolgot magát, és ne törődj a sikerességgel. A valóságban az üzlet nem egy egyenes út, hanem hullámhegyek és völgyek sorozata, körforgás, mint az évszakoké. Minden vállalkozásban vannak olyan hatások, amelyek megváltoztathatják az eredeti útvonalat. A piac, a politika, a távoli országok gazdaságai, vagy akár az időjárás ingadozásai azt eredményezhetik, hogy várakozással, vagy átcsoportosítással hamarabb célhoz érhetünk, mint az előrenyomulással. A tehetség szabad kibontakoztatása Nathaniel Brandon mondja az „Önbizalom a gyakorlatban c. könyvében: „Mutasd meg a célt az embereknek, és állj félre az útból”. „Tudják, hogy mindig ott vagy, ha szükségük van rád, de ne erőltesd rájuk a jelenlétedet ok nélkül. Ne feledd, hogy a te feladatod lelkesíteni, bíztatni és megteremteni a körülményeket.. Ne feledd, hogy a te sikered mércéje az ő kreatív bizalmuk.” Számos vezető esik a vezetői szerep túldimenzionálásának áldozatául, bár tudatában van annak, hogy ez hátrányosan befolyásolhatja a teljesítményt. A bizalom hiánya fontos szerepet játszik ebben a törekvésben. Ha bízunk abban, hogy az embereink osztják az elképzeléseinket és felelősségünket, hamarabb adunk nekik teret arra, hogy kibontakozzanak. Sokan rájöttek, hogy a bizalom logikája visszafelé működik: minél több teret engedünk az alkalmazottainknak, annál valószínűbb, hogy osztják és támogatják az elképzeléseinket. Az erő szimbólumai Mindannyiunknak szüksége van szimbólumokra, hogy lelkesítsenek bennünket. Lehet vicces túlélési jelkép, lehet egy díj, amit a munkatársak kaptak egy munkáért. Lehet egy fénykép a

171

kollegák egy csoportjáról, ahogy áthaladnak a célvonalon az éves „Gyaloglás a rákbetegekért” rendezvényen, vagy bármi más rendezvényen. A legjobb jelképek az erőnkre emlékeztetnek: egy rendkívüli feladatra, amihez rendkívüli erőfeszítésre volt szükség. A legjobb szimbólumok bizonyítják, hogy ott, azon a helyen összetartottunk és győztünk. A munkahelyünkön lehet valahol egy ilyen tárgy elcsomagolva egy polcon, vagy elfeledve hever egy fiókban, Ha így van, poroljuk le, és tegyük ki a falra. Ha a részlegünk valami nagy igénybevétellel járó feladatot teljesített, próbáljunk találni egy olyan tárgyat, ami ezt szimbolizálja. A jelképeknek rejtélyes erejük van, hogy összekössenek embereket. Érdemes hát megkeresni őket, és erejüket a saját szolgálatunkba állítani. A testületi vezetés A mai guruk is támogatják a megosztott vezetést. Bob Pittman, az America Online elnöke: „Nem hiszek a régi katonai mintára vett tábornokokban. Nem hiszem, hogy egy nagy cégnél van a vezető, és sok kisegítő. Igazából munkacsoportnak kell lennie. Mindenkinek legyen hatalma. Egy nagy céget csak úgy lehet vezetni, ha a főnök átad belőle másoknak is. Ha fáradtak vagyunk, ha nem, ha belátjuk, ha nem, mindannyiunknak szüksége van mások támogatására és segítségére. Fordítsuk ma javunkra a jövőt Vezetőként hozzá kell szoknunk a piac nagyobb változásaihoz, és a kisebb ingadozásokhoz is. Nem elég észrevenni a változást: próbáljuk meglátni a későbbi következményeket is. Válsághelyzetben rejlik az új lehetőség A Philips Electronics-nak kemény árat kellett fizetnie, hogy ezt megtanulja. A Philips, az audio,- video- és felvevőkészülékek egyik első gyártója a csúcson volt a 80-as évek elején. Kevés versenytársa volt, műszaki hírneve páratlan volt. A bázis Hollandiában, de Európaszerte voltak kirendeltségei. Mindegyik régió független volt a másiktól, mindegyik vezető úgy irányította a sajátját, mint egy kis királyságot. A pozíció és a hatalom a vállalati szervezetben határozta meg, hogy ki mit kapott, az alkalmazottakat semmi nem hajtotta, hogy jobban dolgozzanak, mint a feletteseik. 1990-ben a Sony és a Panasonic egyre nagyobb szeleteket hasítottak ki a Philips piacából. Jan Timmer (aki felismerte a válságot) összehívta az összes vezetőt egy semleges helyre, nyíltan kimondta, hogy válság van, és vagy csatlakoznak a szervezet átformálásához, vagy elmehetnek máshová dolgozni. Ha a válságot felismerték, a nyílt gondolkodás, az alapvető túlélési ösztönnel társulva felváltja majd a régi felfogást. A legtöbb ember képes felemelkedni ehhez. Időt szakítani a feltöltődésre A boldog élet elengedhetetlen feltétele, hogy élvezze az ember a munkáját. Vezetőként olyan vállalati légkör megteremtésével, amelyben kiemelten kezeljük a feltöltődés biztosítását, elérhetjük, hogy beosztottjaink kiegyensúlyozottak legyenek. Charles M. Farkas és Philippe De Backer: „Született vezetők” c. művükben125 az öt legsikeresebb vezetői stratégiát elemzik. A bukás okának megállapítása nehéz, összetett feladat, de a sikeré sem könnyebb. A szerzők 6 kontinens 161 legsikeresebb vállalatának (Coca-Cola, Nestlé, Canon , Gilette, Mitsubishi) első számú vezetőjével készítettek interjúkat: hogyan vélekednek magukról, a vezetésről. A választást a cégek termékválasztéka, földrajzi sokoldalúsága, a vezetők motivációja és menedzsmenttapasztalataik gazdasága motiválta. Őket „hallgatva tanultunk”. A szerzők azt állítják, hogy a világ legeredményesebb 125

KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2002

172

vállalatainak vezetői mindössze 5 megközelítést alkalmaznak. Hogy melyiket, az függ a vezető karakterétől, a vezetett vállalattól és annak pillanatnyi állapotától. Az üzleti sikertörténetek minden ellentmondás és paradoxon ellenére is megragadják fantáziánkat, azonnal több ezer magyarázattal állunk elő. Az üzleti siker egy remek stratégia eredménye, vagy újrahasznosítása, fogyasztói látásmód, világklasszis gyártási körülmények, játékelmélet, vagy technológiai fejlesztés… netán ezek mindegyike, és még valami más is. A válasz nem véletlen összetevők hosszú listája, és nem is mennyei ajándék. A magyarázat a cég erőforrásainak, kapcsolatainak és fő sikertényezőinek szigorú, szisztematikus elemzésében rejlik.126 A csúcsvezetés kihívása: hogy folyamatosan kiemelkedő eredményt érjünk el. Ha a vállalat stratégiája és tőkéje a hardware, a vezérigazgatói hozzáállás a software. Figyelemre méltó, hogy a legkülönfélébb cégek vezetői a vezetés kihívásaira felelve 5 módszert választanak. Ezen stratégiák, szemléletmódok a szervezet minden tagja számára alapvető fontossággal bírnak. Új értelmet adnak a szervezeti hatékonyság fogalmának. A misztikum, ami körüllengi a felső vezetőket, ugyancsak téma volt. A megkérdezettek közül sokan megjegyezték, hogy pozíciójuk gyakran csodálatot és tiszteletet, de néha szkepticizmust vált ki belső körökben. Tudatában vannak, hogy teljesítményüket figyelemmel kísérik, és értékelik, eredményeiket összehasonlítják a versenytársakkal, és a kompenzációt a hozzáadott értékkel mérik. Az emberek csodálkoznak, hogy Michael Eisner, a Disney cég vezérigazgatója mit csinálhatott 1993-ban, amiért 203 Millió dollárt keresett. Még a lista 700. helyezettje is elég sokat keresett ahhoz, hogy az embernek elálljon a lélegzete. Minden cégnél él az az érzés, hogy a vezérigazgatók elszakadnak a valódi munkától. Amikor valaki egy részleg vezetésével foglalkozik, a Központ olyan emberek csoportjának tűnik, akik valamilyen okból lényegtelen információkat kérnek, rá akarnak látni olyan területekre, amiben nem kompetensek, tanácsokkal akarnak ellátni, és elvárják, hogy az ember megfogadja azokat. Mindez épp ellentétes azzal, hogy keményen dolgozz, ahogy csak tudsz. (Jeffrey Stiefler, az AMEX elnöke) Tehát az ember nem várja igazán a Központ hívásait. Az a „sok jelentéktelen adat” lelassított minket. Ma – csúcsvezetőként- maga is adatokat kér. Most abban a helyzetben vagyok –mondja- hogy nagy segítséget tudok nyújtani azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. Minden azon múlik, hogy melyik oldalon ülsz- gondolom. 1. A stratégiai megközelítés Amelyben a vezérigazgató elmondja, hogy a siker érdekében ő a cég legfőbb stratégája, aki szisztematikusan megtervezi a jövőt, és kitalálja, hogyan jusson oda.

Minden megkérdezett vezető megjelölte a stratégiatervezést, mint egyik fő feladatát. (kb. 20 % tartja meghatározó feladatának) Hatalmas energiát fordítanak annak megtervezésére, hogyan válhat cégük piacvezetővé. Mindennapi teendőiket delegálják, majd idejüket azzal töltik, hogy nagy horderejű kérdéseket tesznek fel a menedzsereknek, a szállítóknak, elemzőknek, részvényeseknek, és különösen a fogyasztóknak. Más cégek új eljárásait tanulmányozzák, kutatókat és akadémikusokat kérdeznek a kutatás legújabb vívmányairól. 126

18. oldal

173

Szerintük az érték úgy teremthető meg, hogy hosszú távú, az egész üzleti rendszerre kiterjedő stratégiát hoznak létre, amely tartalmazza az eljárásokat, elveket, értékeket, kommunikációt, valamint a juttatás, tréning és jutalom programokat. (ilyen: A Dell Coputer Corp. , a CocaCola, a világ legerősebb márkájának képviselője, a főnixmadár brit Unipart, a világklasszis autóalkatrész-gyártó, az arany szállító Newmont Mining, Staples, az irodai segédeszközök boltlánca, a francia Lyonnaise des Eaux, a Nestlé, mely többféle megközelítés kombinációját alkalmazza, és a Deutsche Bank. ) 2. A humántőke-megközelítés amelyben a vezető a sikert az emberi erőforrás politikán, programokon és elveken keresztül éri el Eszerint minden az embereken múlik, de nem azonos azzal, hogy a vezető név szerint ismeri alkalmazottait. Azt jelenti, hogy ismerve az alkalmazottak képességeit, illetve azok hiányát, ennek megfelelően, szisztematikusan vezeti őket. Képzési rendszer és megfelelő teljesítményértékelési rendszer kialakítását jelenti. Az elvárt értékek és viselkedés megtanítását jelenti. E vállalati kultúra arra bíztatja a kollegákat, hogy úgy cselekedjenek, mintha ők lennének a vezérigazgatók, és ha meg is teszik, meg is jutalmazza őket. „Hozzáállás alapján választjuk ki az embereket, és aztán mindenre megtanítjuk őket” (Herb Kelleher, a Southwest Airlines vezetője) ennél a vállalatnál a hozzáállás jó humorérzéket, és alázatosságot jelent. A PepsiCo-nál teljességet, a Gilette-nél elkötelezettséget, amely a saját célok fölé helyezi a cég érdekeit. Humántőke megközelítés alapján működőnek típusú vállalatnak tekinthető eszerint a Philips, a United Biscuits, és az SHV Holding (nemzetközi energia vállalat) 3. szakértői megközelítés amelynek során a vezető azzal éri el sikerét, hogy speciális terület szakértőjévé válik, és ezt állítja a szervezet középpontjába A vezérigazgató és a csúcsmenedzserek meghatározott részterületre szakosodnak, amely a cég komparatív előnye, és energiájukat arra fordítják, hogy ez a szakértelem áramoljon az egyes cégek között mind horizontális, mind vertikális irányban. Az ilyen cégeknél a központ programokat szervez, rendszereket alakít ki, támogatja azt a vállalati kultúrát, melynek célja a termékkel és eljárásokkal kapcsolatos tudás terjesztése. E stratégia szerint a tudás belső terjesztése a garancia a piacvezető pozíció elérésére, megtartására. (Cooper Industries- Bob Cizik) Ide sorolható a brit telekommunikációs konszern a Cable &Wireless, az aranybányászat óriása, az Anglo American, az Ogilvy &Mather reklámügynökség, Motorola, a telekommunikációs berendezések piacának vezetője, a svéd gyógyszercég, a Pharmacia, és a versaillesi tükröket készítő Saint-Gobain. 4. doboz- megközelítés amelyben a vezető szabályokat,rendszereket, eljárásokat és értékeket állít fel, amelyek az eseményeket jól behatárolt keretek között tartják A „doboz”- szabályok, eljárások, rendszerek, struktúrák, értékek összessége, amelyek hosszú távon meghatározzák az emberek mindennapi tevékenységét. A fő hangsúly az időn, a megfontoláson és hozzáértésen van. Az ilyen típusú cégeknél a „doboz” határozza meg az értékhozzáadás módját. A bankok többsége ezt a megközelítést használja. A Hewlett-Packard

174

a H-P - dobozt tartja a cég legfőbb értékének. Amíg a dolgozók ezeken a falakon belül maradnak, minden más magától következik: minőség, költségellenőrzés, fogyasztói elégedettség- és profit. British Airways légitársaság,HSBC Holding,Nintendo,AXA biztosító

5. megközelítés változásmenedzsmenttel melyben a vezető a siker érdekében a radikális változás ügynökeként dolgozik, olyan szervezetté alakítva a bürokráciát, amely az újítást és a különbözőséget támogatja Minden változás ijesztő. Bár szinte mindenki beszél a szükségességéről, kevés cég alakítja ki úgy a rendszerét, hogy változásra bátorítson, és ezt az érték növelésének egyik módozataként kezelje. Ezen cégek nincsenek kritikus helyzetben, a vezetők mégis úgy látják, hogy folyamatos, jelentős változásokra van szükség. Tenneco, Canon, Mitsui. Ha a siker kulcsát ismerjük, mégis mi tehát az üzleti bukások oka? A hibák akkor merülnek fel, ha a központ nem a szituációnak megfelelő közelítésmódot alkalmazza, vagy nem megfelelően, rosszul alkalmazza. A megközelítések a szerzők szerint nem csak nagyvállalatoknál, hanem kis-közép- vagy családi vállalkozásnál, esetleg nonprofit szervezetekben is működőképesek. Karrierünk elején két zsebbel indulunk: az életerőnket jelképező színültig van, a tapasztalaté viszont teljesen üres. A siker művészete abban áll, képesek vagyunk-e megtölteni utóbbit, mielőtt előbbi teljesen kiürülne. A topmenedzserek többsége ugyanúgy kezdte karrierjét, mint hasonló ambíciókat tápláló, ám végül még is egy szinten megrekedt társaik: diploma egy neves egyetemen, határtalan becsvágy és némi tapasztalat. Mi az, ami mégis kiemeli őket az átlagmenedzserek tömegéből? Ennek a kérdésnek járt utána a "Kimagaslóan sikeres karrierek" című könyv. James M. Citrin, Richard A. Smith és Christine Stimpel - 2000 felső vezetővel készült interjú alapján - arra a következtetésre jutott, hogy a különösen sikeres menedzserek életútjai között több hasonlóság van, mint eddig gondolták. A Süddeutsche Zeitung által idézett szerzők - akik a topmenedzserek kiválasztásával foglalkozó vezető fejvadász cég, a Spencer Stuart tanácsadói - öt alapelvbe sűrítették össze azokat a tényezőket, amelyek a legsikeresebb vezetők karrierjét meghatározták: 1. Ismerje fel legfőbb értékeit! A topmenedzserek nem csupán értéket állítanak elő cégük számára, hanem saját értéküket is folyamatosan növelik. Példaként a világhíres amerikai kerékpározó esete szolgálhat. A hatszoros Tour de France-győztes Lance Armstrong pályafutása elején egyesítette magában a tehetségesnek tartott kerékpározók minden tulajdonságát: hatalmas tüdővel és energikus lábakkal rendelkezett, ráadásul hihetetlen becsvágy fűtötte. Ahhoz azonban, hogy a csúcsra érjen, tehetségét tapasztalattal és tudással kellett párosítani. Ebbe beletartozott az is, hogy megtanulta tisztelni a kerékpározás, mint sport hosszú idők alatt kialakult szabályrendszerét, hagyományait, sőt a legnagyobb versenytársakat is. Armstrong képes volt arra, hogy - részben a fenti tényezők által - folyamatosan növelje saját értékét.

175

2. Gyűjtse maga köré a legjobb csapatot! A közhiedelemben még ma is él az a tévhit, hogy a topmenedzserek nagy része foggalkörömmel harcolva, mások testén át jutott irigyelt pozíciójába. Ezzel szemben az igazság az, hogy legtöbbjüket éppen társaik repítették a csúcsok csúcsára. Egy jó vezető ugyanis idejekorán felismeri: csak kollégái segítségével lehet sikeres, ezért törekszik arra, hogy a legjobb szakembereket gyűjtse maga köré. Azokat később egy hozzá végsőkig lojális "hadsereggé" kovácsolja össze, amelyet folyamatosan képes inspirálni, a kitűzött célok felé vezetni. Az egyéni karrier íve tehát korántsem csupán az egyéni teljesítménytől, hanem a vezető által formált csapat milyenségétől is függ. 3. Olykor a legnehezebb út a legjövedelmezőbb! A legtöbb vezető a vállalati hierarchián belül mindig a legjobb, legsikeresebb pozíciókat célozza meg. A kiemelkedő topmenedzserekké váló főnökök ezzel szemben rendszerint egy addig kudarcot kudarcra halmozó részleg irányítását veszik a nyakukba, mondván: ha ott boldogulnak, automatikusan felfigyelnek majd rájuk. 4. Pareto-szabály: a napi munka kis része a siker kulcsa Az üzleti életben érvényes Pareto-szabály szerint egy cég ügyfeleinek 20 százaléka biztosítja a bevételek 80 százalékát. Ez a karrierre alkalmazva azt jelenti, hogy a napi munkának 80 százaléka kötelezően végrehajtandó feladat, amelyet rendszerint egy sablon alapján kell elvégezni, ha kívánjuk, ha nem. A topmenedzserek viszont képesek felismerni, hogy a siker kulcsa éppen a maradék 20 százalék lesz, hiszen az szabadon alakítható, s ezért hatalmas kitörési lehetőségeket rejt magában. Emiatt erre a töredékre koncentrálják majd energiájukat. 5. Találja meg az Önhöz illő hivatást! A kimagaslóan sikeres vezetők legalább hatszor annyi időt töltenek karrierek elemzésével, mint normál társaik. Végül olyan területet választanak maguknak, ami nem csupán munkájuk, hanem egyben szenvedélyük is. Az ilyen vezetők általában olyan kollégákkal dolgoznak együtt, akiket nem csupán munkatársukként, hanem emberként is kedvelnek. Emellett nem rejtőznek a főnöki álarc mögé, hanem emberként is képesek természetesen viselkedni, s így a szakmai siker mellé belső megelégedettség-érzet is társul. És mi a helyzet nálunk? A most 15 éves Audi Hungária Kft ügyvezetésének elnöke, Thomas Faustmann127 a siker ismérveként a stratégiát, az elkötelezettséget és a minőséget jelölte meg. A nyereségesség- mondja- természetesen fontos mérőszáma a sikernek, de a profit önmagában csak a rövidtávú sikert jelzi. Hosszú távú sikerhez más tényezőkre is koncentrálni kell: a vevők bizalmát csak állandó, magas minőségű mutatókkal, rugalmassággal, és szállítói hűséggel lehet megőrizni. Az AUDI Hungária sikere- Faustmann szerint - a munkatársak sikere. A menedzsment feladata, hogy ezeket a sikereket megfelelően kommunikálja, a stratégiát és a célokat a munkatársakkal megossza. Ha a munkatársak megfelelő visszajelzést kapnak a munkájukkal és a vállalat eredményeivel kapcsolatban, akkor érzik, hogy alapvetően ők a siker letéteményesei. Sugár Andrást 2000-ben (akkoriban a Westel Mobil Rt elismert vezetőjeként), meghívták egy fórumra, melynek címe „ Mitől sikeres a magyar gazdaság?” . Történt ez azt követően, hogy Isztambulban az Európai Minőségi Fórumtól mintegy 20 vállalkozás kapott kitüntető 127

Kisalföld, 2008. május 5. A pénz beszél rovat

176

oklevelet, köztük két magyar nagyvállalat: a szentgotthárdi Opel és a budapesti Westel, valamint két kisvállalat: egy tiszaújvárosi és egy hódmezővásárhelyi kft. Sugár András így fogalmazott: „Ezek - és a korábbi hasonló - elismerések komoly eredmények. Azt jelentik, hogy az ember hajlandó tanulni, hajlandó megmérettetni magát, kész szembenézni a gyengeségeivel és azokat kijavítani, ugyanakkor állandó fejlesztésre kötelezi el magát. Gondolom, az egész gazdaságra is ez kell, hogy igaz legyen. Szeretnénk, hogy ez a sikertörténet tartós és hosszú távú legyen. Ehhez tudnunk kell, hogy mivel kell szembenéznünk, ha rövid vagy hosszú távon értékeljük önmagunkat. Mindig vannak úgynevezett divatos szavak. Most Isztambulban az a szó járta, hogy diversity, sokszínűség. A sokszínűséget ki kell használni, mint tartós versenyelőnyt. Az emberi erőforrásban rejlő sokszínűséget tolerálni kell. Felszínre kell hozni minden kreatív ötletet, és valahogy be kell építeni a vállalkozásról, a gazdaságról alkotott víziónkba. A változás készségét, a tanulás készségét ki kell aknázni, mert ez fog segíteni üzleti koncepciók kidolgozásánál, a tudás megosztásánál. Magyarországon olyan fafejűek vagyunk, hogy nem vagyunk hajlandók egymásnak segíteni. Mindenki ül a maga kis szemétdombján és kukorékol. Ez a vállalaton belül is így van. A legnehezebb dolog, hogy készek legyünk megosztani egymással a tudást, vagy készek legyünk azt mondani, hogy nem tudom. A versenyképességünkkel már vannak problémák. A hatékonyság és a vállalkozások kultúrája területén még javítanunk kell. Elmaradott a kutatás, egészségügy, környezetvédelem, noha ezek rendkívül fontosak. Igaza van Károly brit trónörökösnek, amikor azt mondja, hogy jó üzletet csak egészséges társadalommal lehet megvalósítani. Ezek a lemaradások komoly versenyhátrányt jelentenek. Arra jöttek rá, hogy relatíve keveset költöttek az utóbbi időben fejlesztésre és kutatásra. Azt mondják magukról - ami azért nekünk is üzenet -, hogy azok az országok, amelyek lekerekítik, csökkentik ezeket a költségeket, azok egyszerűen meghívják a versenytársakat, hogy jöjjenek és rabolják el a piacukat. Nálunk is erről van szó. Ha a kutatásra, fejlesztésre nem költünk eleget vállalati és nemzetgazdasági szinten, és nem fejlesztjük hatékonyan a gazdaságot, akkor a versenyképességünk romlik, szabad prédává válik ez a piac. A kialakulóban lévő európai társadalmakban szabad gazdálkodás lesz abból a szempontból, hogy ki hova megy, ezért a versenyképességünket nagymértékben fejleszteni kell. Ezt a kérdést abszolút és relatív módon is, más országok értékeihez, mérőszámaihoz képest is állandóan napirenden kell tartanunk, és vizsgálnunk kell, hogy ki merre megy. Ezért nagyon fontos például az üzleti kiválóságban elért eredmény. Mert mi magunkról szívesen mondjuk, hogy igen, itt vagyunk Európa szívében, mi regionális vezető szerepre törekszünk. De csak akkor lehet vezető szerepre törekedni, ha mások is úgy érzik, hogy jók vagyunk. Ebből a szempontból az, hogy négy magyar vállalkozás az üzleti kiválóság terén, európai szinten az élre került, már figyelemre méltó eredmény. Különösen, ha tudjuk, hogy egy ukrán cég kivételével a környezetünkből, a szomszédos országokból senki sem volt ott. A technológiai fejlődés középpontjába kerülnünk és ezt elismertetnünk a világgal nagyon nehéz. Következetes, hosszú távú elkötelezettséget, munkát igényel. Olyan programok kellenek, amelyek adózással, szabályozással, oktatással, képzéssel a vállalkozások fejlődését segítik. Ezért fontos az ipar, a szolgáltatás és a kormányzat közötti együttműködés kialakulása és fejlődése, ami segíthet abban, hogy a helyes döntéseket megtaláljuk.

177

Az európai országok felismerték, hogy rengeteg informatikusra van szükségük. Ehhez a legegyszerűbb, ha keletről importálják a tudást, ahogy ez napjainkban zajlik. Adnak a keletről érkezőknek zöld kártyát és akkor majd "boldogok lesznek". Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy a szakemberek Magyarországon jól éljenek, itt hasznosítsák a tudásukat, tapasztalatukat. És ez a mi felelősségünk. Fejlesztési centrumokat kell kialakítani, amelyek vonzzák ezeket a fiatalokat. Ha az indiaiak meg tudják csinálni Bangalore-ban, akkor mi is meg tudjuk csinálni Magyarországon. Azt a tudást, amink van, itthon kell tartani vagy villámgyorsan újratermelni. Sugár András szerint a vállalatok belső elégedettsége az a tartalék, amivel a munkát javítani lehet. A belső elégedettségnek mindig magasabbnak kell lennie, mint az ügyfelek elégedettségének, aminek viszont mindig növekednie kell. Ezt pedig csak a tartalékainkból tudjuk elérni. Az európai minőségi kritériumrendszer rendkívül nagy súlyt helyez a dolgozói elégedettségre is. Tehát megint visszakanyarodtunk ahhoz az alapgondolathoz, hogy az emberi erőforrás mennyisége, minősége fogja meghatározni a jövőnket. Az Ernst & Young cég128, aki 2003. óta Magyarországon is létrehozta az „év üzletembere” díjat úgy véli, minden sikertörténet egy ötlettel, egyszerű vízióval indul. Ez jelenti a vállalkozás alapját, amely dinamizmusával és egyediségével nem csak saját, hanem környezete életét is megváltoztatja. A kiemelkedő emberek munkája másokat is fellelkesít, szenvedélyük másokra is ösztönzőleg hat. Előre látni a jövőt, hinni benne, majd azt valóra váltani: ez a vállalkozói tevékenység lényege. Környezetünkben rengeteg kivételes tehetség végzi felelősen vezetői munkáját, - mondják. Olyan értékek szerint dolgoznak, amelyből nem csak Magyarország legnagyobb vállalatai, de hazánk eljövendő generációi is tanulhatnak. Kifogyhatatlan kíváncsiság, élénk fantázia és tisztesség jellemzi ezeket az embereket, akik hullámvölgyek ellenére is kitartanak céljaik mellett. A Független Bíráló Bizottság a díj odaítélése során a következő szempontokat veszi figyelembe: stratégiai gondolkodás, pénzügyi eredmények, személyes integritás/befolyás, vállalkozói szellem, nemzetközi/globális hatás, innovációs készség. Nem szerencse, s már nem is elsősorban kapcsolatok kérdése a gyors és tartós üzleti siker. A két fő meghatározója a szakmai hozzáértés és a marketing aktivitás. 129 A ma sikeresnek számító cégek többsége - a minden bizonnyal komoly szakmai alapok mellett - nagyon lényeges marketing szempontoknak tesz eleget. A fogyasztók vásárlási döntéshozatalának első lépését figyelembe véve jelentős figyelemfelkeltést, reklámozást és eladásösztönzést folytatnak, s teszik ezt úgy, hogy hirdetésdömpingjük nem olvad bele a konkurencia áradatába, mivel a konkurenciától jól megkülönböztethető arculattal lépnek színre, s teszik ezt olyan komoly PR akciók és szponzorálások mellett, amilyenek az adott cég iránti pozitív attitűdöt jelentős mértékben fokozzák, a bizalom, a kölcsönös megbecsülés, a közös siker, a lehetőség és a céghez hasonlóan gyors előrelépés képzetének közvetítésével. A mai - változó, ám azért egyirányba haladó - piacon a siker egyik alapfeltétele a piactudatosság. Ezt nem a másoktól átvett, koncepcionálisan hiányos, sokszor értelmetlen nyereményakciókkal lehet közvetíteni a fogyasztók felé.

128

129

www.azevuzletembere.hu Kunsági Andrea: Miért nem jut pénz a sikerre? (Marketing folyóirat 1994/2. szám)

178

A legfontosabb a piac, s ezen belül is a cég számára kínálkozó piaci rések ismerete, valamint a fogyasztónak az általában tanúsított, illetve az adott vásárlási helyzetben várható fogyasztói magatartásának figyelembevétele. Mi tehát a siker titka? Számos nyugati bestseller, siker-előadások és cikkek sorozata helyezi a hangsúlyt a pozitív hozzáállásra, a sikerbe vetett hitre és az ehhez szükséges önbizalomra. Minderre nyilván szükség is van, ám a gyakorlati sikernek számos más feltétele is van. A sikerbe vetett bizalom feltétlenül fontos ahhoz, hogy a tartós siker bekövetkezzen. Így lehet ugyanis kellő figyelemmel, kitartással és kreativitással megtalálni a legjobb koncepciót, a legjobb megoldásokat, nem ritkán azokat, amelyeket más még nem alkalmazott. Így lehet figyelemmel lenni a piacra, annak betölthető hiányaira, a fogyasztóra, megformálható és kielégíthető igényeire, a konkurencia hibáira, de érdemeire is, amelyekhez fel kell nőni, és így tovább. A sikerhez tehát fejlődési koncepció - jó esetben stratégiai terv - szükséges, ennek alapján lehet jó arculatot készíttetni, s mindennek egy olyan komplex marketing koncepcióban kell talajt és kiteljesedést találni, amely - az egyébként általában meglévő és talán tévesen a legfontosabbnak tartott - szakmai tudást biztosan sikerre viszi. Mi tehát a megoldás? Hogyan küzdhetők le ezen akadályok a sikerhez vezető úton? A legfontosabb lépés mindenek előtt a vezető saját felismerése aziránt, hogy eddigi gazdasági hozzáállásával az új körülményeknek kevéssé tud megfelelni. Ezután már magától jön a hosszútávú koncepció és a nívós arculat igénye, az ezekre és általában a marketingre fordítandó költségek hasznosságának tudata, és formálódni kezd az a marketing aktivitás, amely most már - megfelelő szakmai tudás mellett persze - akarva-akaratlanul is sikerre viszi az adott vállalatot, vállalkozást. Svéhlik Csaba egy publikációjában így ír erről: „egy vezető akkor lehet igazán sikeres, ha az általa képviselt marketingszemlélet a szervezet minden részlegét athatja”. A vezetés, az irányítás mikéntje a XXI. század legnagyobb kihívása.

Felhasznált irodalom 1) Baron, David- Padwa, Lynette: Mózes, minden idők legnagyobb menedzsere (TIARA, 1999) 2) Bennis, Warren: Vezetők 3) Brown, W, Steven: 13 végzetes hiba, amit menedzserek elkövetnek (és hogyan kerüljük el őket) Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 1995 4) Drucker, Peter F.: A hatékony vezető (Az eredményes irányítás kézikönyve) Nagy menedzser Könyvek, Park Kiadó, Budapest, 1991 5) Edler, Richard: Bárcsak akkor tudtam volna, amit most tudok! (If I Knew Tgen What I Know Now) Bagolyvár Kiadó, Budapest, 2005 6) Farkas, M. Charles- Backer, Philippe De: Született vezetők (az öt legsikeresebb vezetői stratégia) KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft, 2002 7) Goleman, Daniel: Mitől lesz valaki vezető? (Esszé)

179

8) Grove, Andrew S.: Csak a paranoidok maradnak fenn Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 1998 9) Kunsági Andrea: Miért nem jut pénz a sikerre? (Marketing folyóirat 1994/2. szám) 10) Menedzsment-fórum: Topmenedzserek – a siker öt alapelve, 2005. április 21. www.mfor.hu 11) Svéhlik Csaba [2003]: Iparvállalatok marketingtevékenységének kihívásai napjainkban, „Kis- és középvállalkozások az Európai Unió küszöbén” Konferencia, tanulmánykötet, Széchenyi Egyetem, Győr, 2003. nov. 25. 12) Svéhlik Csaba [2007]: Marketing a 21. században, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, Mór 13) Vezérelvek a gyakorlatban (Sikeres vezérigazgatók beszélnek) A CEO Akademy előadásai. Szerkesztette: Dennis-Carey és Marie- Caroline von Weichs HVG Könyvek, 2003 14) www. azevuzletembere.hu

180

SZITQYAIQÉ GOTTLIEB ÉVA főiskolai adjunktus, Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest PhD-hallgató, Pannon Egyetem, Veszprém Önkorrekció és időfaktor (Pszicholingvisztikai vizsgálódások magyar anyanyelvűek német vizsgadolgozatai alapján)

Bevezetés Az idegen nyelv tanulása a XXI. századi egységesülő Európában gyakorlatilag minden ország és minden társadalmi réteg számára megkerülhetetlen. De míg nyelvkönyvek és módszerek tucatjai közül választhatnak a nyelvtanulók, az kevéssé ismert, hogy az idegen nyelv elsajátításának hosszadalmas tartó folyamatában hogyan működik az agy, hogyan változik az idegen nyelvű mentális lexikon. A pszicholingvisztikai szemléletű hibakutatás ezekre a kérdésekre keresi a választ. 1. Elméleti háttér Előadásomban annak a kutatásnak egyik részeredményét szeretném ismertetni, amelynek során magyar anyanyelvűek német nyelvvizsgadolgozataiban feltárt önkorrekció jelenségét vizsgálom. A jelen előadás célja az önkorrekció időfaktorának vizsgálata. A hibakutatás, ezen belül az önkorrekció vizsgálata a szóbeli és írásbeli beszédprodukcióval összefüggő kutatások központi kérdésköre, tekintettel arra, hogy a normális, azaz megakadásjelenségektől mentes beszéd és írásprodukció során rejtve marad a folyamat, ahogyan a gondolat eljut a nyelvi reprezentációig. A beszédprodukció kutatása során vizsgált megakadás jelenségek alapján alakultak ki a nyelvi beszédprodukció modelljei. A szakirodalomban több elmélet ismert, amelyek leírják azt a több lépcsős transzformációs folyamatot, amely során a mentális lexikonból a prelingvisztikai szinten álló megnyilatkozási szándék, a gondolat, a koncepcionális tervezéstől a nyelvi megformálásig eljut. A különböző modellek, amelyek arra keresik a választ, hogyan keressük elő a szavakat a mentális lexikonból a nyelvi produkció során, Alfonso Caramazza [1997] szerint egyetértenek két alapvető kérdésben: abban, hogy a szemantikai, szintaktikai és lexikai formára vonatkozó információk független reprezentációs szinteket alkotnak, valamint, hogy ezekhez a reprezentációs szintekhez több lépcsőben történik a hozzáférés a nyelvi produkció során. „Így Bock [1982], Bock és Levelt [1994], Burke, MacKay, Worthley & Wade [1991], Butterworth [1989], Dell [1986] Fay & Cutler [1977], Fromkin [1971], Garrett [1975], és [1980], Harley [1984], Kempen &Huijbers [1983], Levelt [1989], MacKay [1987], Roelofs [1992], Stemberger [1985] modelljei megegyeznek abban, hogy az első lépésben a szemantikailag és szintaktikailag meghatározott lexikai repezentáció, a lemma kiválasztása történik meg, majd a második lépésben a lexikális-fonológiai reprezentáció, a lexéma kiválasztása történik.” Caramazza [1997] A legtöbbet idézett, és általánosan elfogadottnak Willem Levelt [1989] modellje tekinthető. Levelt hierarchikus felépítésű modelljében a beszédprodukció folyamatának több lépcsője különül el. A szó létrejöttének szintjei: a fogalmi előkészítés, a nyelvi megformálás, amely magában foglalja a lemma szintet, ezt követi a morfológiai kódolás, azaz a lexikai válogatás

181

és szintaktikai strukturálás szintje, majd a morféma fonológiai kódolásának folyamata megy végbe, végül az artikulációs megvalósulás. 2. Íráshibák és orális nyelvi hibák Levelt modellje a beszédprodukcióra vonatkozik, a szó és a mondat fonetikai megformálására. A beszédprodukció megakadásjelenségeivel és a szóbeli önkorrekció vizsgálatával foglalkozó kutatások és az írásprodukció során megfigyelt hibák és az írásbeli önkorrekció vizsgálata nem folyik párhuzamosan, a pszicholingvisztikai kutatások nem azonos mentális folyamatokat tártak fel a beszédfolyamat és az íráshibák vizsgálata során. Említésre érdemes ezzel kapcsolatban, hogy a korábbi kutatások során német nyelvterületen Goethe is foglalkozott hibakutatással, Hör-, Schreib- und Druckfehler. In: Goethes Werke. Hrsg. im Auftrage der Großherzogin Sophie von Sachsen. 41. Bd., 1. Abtheilung. Hermann Böhlaus Nachfolger, Weimar 1902, S. 183-188; Ugyancsak párhuzamosan vizsgálta Rudolf Meringer Rudolf Meringer, Karl Mayer: Versprechen und Verlesen. Eine psychologischlinguistische Studie. Göschen'sche Verlagshandlung, Stuttgart 1895. a beszéd-, írás- és olvasásbeli tévesztéseket. A hangzó és írott korpuszokban produkált hibák részben eltérő, és részben azonos mintázata felveti a kérdést, vajon az íráshibák az orális nyelvi hibákból vezethetők le. Kétféle felfogás ismert a szakirodalomban, a fonológiai közvetítés hipotézis és az ortográfiai autonómia hipotézis. A

lemma

és

lexéma

reprezentációk

közötti

A fonológiai közvetítés hipotézis lemma ↓ ortografikus ← fonológiai lexéma

lexéma

ortográfiai autónómia hipotézis lemma / ortografikus lexéma

\ fonológiai lexéma

182

kapcsolat

sematikus

ábrázolása:

A lemma és lexéma reprezentációk közötti kapcsolat kérdésében Lengyel 1999 az íráshibák jelentős részénél az írott nyelv autonómiáját bizonyítja be. Caramazza [1997] neurolingvisztikai kutatásai afáziás betegekkel megerősítik az ortográfikus információ független reprezentációját, az ortográfiai autonómia hipotézis helyességét. Eszerint ugyanis a szavak helyes írásbeli formájának leírására való képesség érintetlen marad a fonológiai rendszert érintő súlyos károsodás esetén is. Az írásbeli fogalmazási folyamatra irányuló kognitív pszichológiai kutatások olyan részfolyamatokat tártak fel, amelyeket szintén figyelembe kell venni az íráshibák és az írásbeli önkorrekció vizsgálata során. Linda Flower és John Hayes [1980] kísérletében három fogalmazási részfolyamatot különített el. Ezek a tervezés [planning] megformálás [translation] és átdolgozás [revision]. MacNeilage [1998] szerint az írás során nincsenek olyan inherens fonotaktikus relációk, amelyek kizárnák a mással- és magánhangzók felcserélését, az adott nyelvben nem lehetséges minden fonémakombináció, viszont bármilyen grafémakombináció lehetséges és kivitelezhető az írás során. Szerinte ez magyarázza írásban a magánhangzó és mássalhangzó cseréjének relatív gyakoriságát, valamint azt is, hogy az írásban a szótaghatár nem létezik, vagy nincs szerepe. [Idézi Ellis 1982 és Marcel 1980.] 3. Hibadefiníciók és hibaokok Az önkorrekció vizsgálatánál nem kerülhető meg a hiba definíciójának kérdése, azonban a hiba definiálási nehézségei és a számos hibadefiníció ismertetése túlmutat ennek az előadásnak a keretein. Az önkorrekció tárgya valamilyen eltérés, amelyet az írást létrehozó hibásnak, vagy legalábbis javítandónak ítélt meg. Mint alább kiderül, az önkorrekciót gyakorta nem hibás, vagy nem eltérést mutató jelenségeken is alkalmazzák. A hibaokok kérdésében lkét főbb irányzat ismert a pszicholingvisztikában. Egyes kutatók Dulay/ Burt [1974] szerint a gyermeknyelvi nyelvelsajátítás és az idegen nyelv elsajátítása azonos folyamat, amely azonos hibákat implikál, a hibák a megtanulandó nyelvből erednek. Egy másik felfogás szerint Corder [1967] és Selinker [1972] a nyelvtanuló fejében az idegen nyelv leképeződése instabil, de összefüggő rendszert alkot, ez az interlanguage. A köztesnyelv nem része sem az anyanyelvnek, sem a célnyelvnek, hanem önálló törvényszerűségek és kreatív nyelvi folyamatok alapján rendeződik a nyelvtanuló fejében. Minél haladóbb szintre jut a nyelvtanuló az idegen nyelv elsajátítása során, annál közelebb jut az állandóan változó köztesnyelv a célnyelvhez. A hibákból következtetni lehet arra, hogy a A köztes nyelv elmélet nyomán kialakult pszicholingvisztikai szemléletű hibaanalízis, ilyen német nyelvterületen Karin Kleppin [1998] hibafelosztása, az intra- és interlinguális okokat egyaránt figyelembe veszi. Charnier [1992] szerint a nyelvtanuló az új ismeret elsajátítása során kétféle leegyszerűsítési stratégiát alkalmaz: vagy visszanyúl az anyanyelvhez, ez az anyanyelvi transzfer, vagy az idegen nyelvhez kapcsolja az új szabályt, ez a túláltalánosítás. Ahhoz, hogy a hiba okaira következtetni lehessen, a hibák azonosítása után a hibák specifikálása szükséges, azaz megállapítani, hol, milyen nyelvi síkon és milyen hibák jöttek létre. Meg kell jegyezni, hogy nem minden hibát lehetséges egyértelműen kategorizálni,

183

tekintve, hogy vannak multikauzális hibák, vannak több nyelvi síkhoz rendelhető hibák, s előfordulhatnak nem értelmezhető hibák. 4. A kutatás kérdései 1. Milyen hibákat korrigáltak a vizsgázók a vizsga során? 2.Van-e összefüggés a javítás jellege és az időtényező között? 3. Van-e összefüggés a hibák jellege és a javítás időfaktora között? 5. Hipotézisek 1. Qyelvtanítási empirikus tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy az írásbeli hibajavítás a nyelvtanuló nyelvi tudatosságának tükre. A nyelvtanulók gyakran javítják grammatikai hibáit, a téves lexikát. A javítás jellemzően azonnal történik, a hibának vélt jelenség után közvetlenül. Az azonnali javítás túlsúlya feltehetően írásban is észlehető. 6. A korpusz és a módszer Az Origo vizsgaközpont német nyelven írt feladata tűnt alkalmasnak a vizsgálatra, egy 500 n terjedelmű összefüggő szöveg fordítása magyarról németre, és egy német nyelven írt informális levél. A kétféle vizsgafeladat között a vizsgaközpont által végzett statisztikai elemzések nem mutattak ki összefüggést: a magyarról németre jól vagy rosszul fordítók csoportja nem egyezik meg azokkal, akik jó vagy rossz teljesítményt nyújtanak idegen nyelven írt szövegalkotás során. Corder mátrixa segítségével lehetett csoportosítani az önkorrekciós hibákat.Az idegen nyelvi hibákra kialakított mátrix alapján a hibák három szinten detektálhatók? írás-helyesírás, grammatika, azaz morfo-szintaktikai hibák, és lexika. Jellegüket tekintve a hibák négyfélék lehetnek: kihagyás, vagy hozzáadás, a tévedés a sorrendet érintheti, vagy a kiválasztást, ez utóbbiak a szelekciós hibák.

1. táblázat: Corder mátrix

kihagyás hozzáadás szelekció sorrend

Írás- helyesírás Flöe → Flöhe

Grammatika

Lexika

bekommte→ bekam man→Mensch heute ich bin →heute bin ich

184

7. Az adatok elemzése 1. Javítási módok Írásban a javításnak többféle módozata különíthető el. A korpuszban jellemző módon egy-egy vizsgázói dolgozaton belül is többféle javítási módot alkalmaztak. Az időtényező tükrében vizsgálva a javításokat, az írás lineáris jellege miatt egyértelműen megállapítható a javítás azonnalisága, vagy késleltetett jellege. Azonnali javításra utal a félbehagyott szó, vagy a szó után leírt másik verzió. Ezzel szemben a grafomotorikusan kivitelezett szintagma, mondat vagy szöveg utólagos javítása esetén már nincsen hely a sorban, ezért a két szó fölé beszúrt harmadik szó, a mondat szavainak megszámozása, az áthúzott szó fölé írt javítás egyértelműen utal arra, hogy az ilyen jellegű javítás időben később történt, mint a szöveg megformálása. 2. Helyesírás- írás területén végrehajtott önkorrekció 2.1. Az írás bizonytalanságára utaló önkorrekció, a szóismétlés A grafomotorikus kivitelezés, az írás, leírás során észlelt javítások száma a korpuszban a legjelentősebb arányú valamennyi hibatípus közül. Ezek valamennyi esetben azonnali javításra kerülő hibák. Néhány gyakori példa: Eigenschaft Flöhe ganz Gesellschaft, hauptsächlich, interessant, jetzt, machten, schon, Sommer, sicher Valamennyi önkorrekció esetében anyanyelvi transzferhatás mutatható ki. A magyartól idegen grafémakombinációk okozták a zavart. 2.2. Megbotlik a toll A megbotlik a toll jelensége azt jelenti, hogy az egyik grafémánál látható a javítás, az író még egyszer megformálja a betűt, ezáltal az vastagabb, mint a szó többi részének grafémái. Jól kivehető, hogy az eredeti verzió és a javítás azonos. Az idegen nyelven történő írás bizonytalanságára utalhat a jelenség, s feltehetően azonnali javításról van szó ebben az esetben is. Ismert adat, hogy a szóbeli tévesztések esetében jellemző a szó eleji pozícionálás, ezzel szemben az adott korpuszban megfigyelhető, hogy valamennyi grafémát érinti a jelenség, magán- és mással hangzót egyaránt, és az bármilyen pozícióban megfigyelhető. Különös módon a gyakoribb és kevésbé ismert szavak egyaránt javításra kerültek. Néhány példa : Szótag elején: das, gar,gennant,jemanden, kann, Liebe, oder, Tiroler, später, untersuchen Untersuchung Szótag közepén: auch, August, aus, australisch, Brief, daran, deine, den, diesen, Entdeckung, finanziell, fragten, glaube, ich, Problemen, schon, sehr, seiet,worden Szótag végén: ob

185

2. 3. Grafématévesztések Az írás kivitelezési hibáit a grafématévesztések esetén is azonnal javították a nyelvvizsgázók. Az alábbi típusokat lehetett megkülönböztetni: Sorrend Australein → Australien beg → geboren bescho → beschäftigen Breif → Brief hießt →heißt intet → intelligent Intsi → Institut Liebaspaar → Liebespaar 2. táblázat: Grafématévesztések Hozzáadás Floch →Floh scher →sehr freei →frei

Kihagyás jezt→ jetzt Beteilgten→Beteiligten ach→ auch Innbruck→Insbruck →Innsbruck vile→viele stelte →stellte enttaucht →enntäuscht mehrem →mehrerem österricisch→österreichisch

Egyéb hauptsachlich →hauptsächlich Kenguru, Kanguru →Känguru

Összegezve megállapítható, hogy a korpuszban az első két pontban ismertetett korrekció típus, a szó ismételt leírása és a megbotlik a toll jelensége a graféma szintű javítások több mint egy harmadát teszi ki. Ez a tény, s hogy az írás- helyesírás kérdésében a szabálytalan formáció, azaz valamilyen eltérés a normától, a hiba, esetenként feltételezett hiba és az önkorrekció közel azonos számú, s gyakorlatilag azonnal javításra kerül, azt jelzi, hogy az idegen nyelvű írásprodukció során a monitorozás tárgya elsősorban az írás grafomotorikus kivitelezése. 3. Grammatikai hibák Két típusa különíthető el a grammatikai hibákat érintő önkorrekciós jelenségeknek, sorrendi és szelekciós hibák. 3.1. Sorrendi hibák A nagyon eltérő magyar és német szórend különbségéből adódó szintaktikai hibák a nyelv elsajátítása során kezdőtől a haladó szintig mindvégig végigkísérik a nyelvtanulást. A németre jellemző mellékmondati szórend a tagmondat végén álló igével olyan jelenség, amelyet gyakran tudatosítanak a nyelvtanulóban, ezért nem meglepő az önjavítások nagy száma.

186

Összesen 108 különböző szórendi javítás történt a teljes anyagban, ebből kettő sikertelen, azaz a jó szórendet javították rosszra. Megfigyelhető a gondolkodás és az írás közötti időbeli eltérés. A szórendi hibajavítások kisebb részében [27 eset] a magyar szórend lineáris követése során az író a tévesen leírt, második szót félbehagyja, vagy áthúzza, mert felismeri az anyanyelvi hatást, és kijavítja a hibát. A javítások nagyobb részére jellemző az esetleges újraolvasás során végzett utólagos korrekció, amikor a befejezett mondat átszámozásával javítják a hibát, tehát a hibát később, az újraolvasás során észlelték. 3.2 Morfo-szintaktikai hibák A felismert és javított hibák variációja nem nagy, a vizsgált anyagban néhány nyelvi jelenségre koncentrálódik. A morfo-szintaktikai hibák forrása a német rendhagyó igeragozás, ezt azonban egészen kis mértékben javítják. A jelenség oka, hogy a kezdő szintű nyelvtudással rendelkezők nem ismerik fel a hibát, és nem javítanak, a haladóbbak pedig nem követik el a kezdő szintre jellemző igeragozási hibát. Az igével kapcsolatban a legtöbb önkorrekciós eljárás az igeidők megváltoztatásával volt kapcsolatban. Az 55 javításból 29 javítás feleslegesen történt, a mai németben ugyanis nincsen jelentősége annak, hogy Präteritumban vagy Partizip Perfektben áll-e az ige. A tanítási folyamat során a tanár által elkövetett hibával állunk szemben, az igeidő megválasztásának stilisztikai követelményeinek túlhangsúlyozása vezetett az önkorrekcióhoz. Ennél a hibatípusnál valamennyi javítás utólagos, a leírást követő későbbi fázisban történt, amikor a szöveg írója saját teljesítményét felülvizsgálva döntött egy másik igeidő mellett. A későbbi javítást a kész sorok fölé beszúrva hajtotta végre. Mindössze négy esetben történhetett azonnal a javítás. További igeidő javítások: az igeidő megváltoztatása a jelenből a múlt időre történt a leggyakrabban, ritkábban jelenből jövő időre, sőt múlt időből jelen időre váltás is előfordult. Nagy számban, 40 esetben javították a segédigét a Partizip Perfekt múlt idő esetében. A javítások viszonylag magas száma és visszatérő jellege nagy bizonytalanságot jelez ezen a téren. Meglepő a hibánál az is, hogy míg a nyelvre a haben segédige túlsúlya jellemző, tehát a hibánál a túláltalánosítás jelensége lenne elvárható, a sein helyetti haben segédige használata, ezzel szemben a hiba keverten fordul elő, gyakran haben helyett sein segédigét használnak, mielőtt korrigálják a téves alakot. A 40 javítás nagy része 26 eset utólag történt. 4. Lexikai hibák A közpfokú nyelvvizsgára készülők idegen nyelvű mentális lexikonja korlátozott számú szinonimát tartalmaz, ez valamennyi szófaj esetében megállapítható. Így nem meglepő, hogy a korpuszban mindössze 22 szinonim szó és 8 szintagma javítását végezték. Néhány példa: und →sowie Klasse→ Mitschüler genug →gleich nicht sagen → nicht zu Wort kommen ich bitte dich nicht→ sei nicht böse A harminc javítás esetében a kétféle időfaktor alakulása az alábbi: 23 esetben azonnali javítás történt, a javítások kisebb száma történt utólag.

187

8. Következtetés Az önkorrekciós hibák jellege és a kétféle időfaktor között szignifikáns összefüggés fedezhető fel. Az azonnali javítás elsősorban a graféma-tévesztések területén mutatható ki. Az írás kivitelezése terén az azonnali javítás kizárólagossága arra utal, hogy a nyelvtanuló idegen nyelven alacsonyabb grafomotorikus szinten áll, mint anyanyelvén. A kognitív pszichológia írás-stratégia modelljei közül Karl Bereiter [1987] felosztásában az asszociatív szintnek felel meg az a jelenség. Az asszociatív szint az anyanyelvű kisiskolás korra jellemző írás, ebben a korai életszakaszban az írás kivitelezése áll a középpontban. A graféma szintű önkorrekció nagy számát és az azonnali időfaktort tekintve a feltárt hibák olyan képet mutatnak a középfokon író nyelvtanulókról, amely hasonló az anyanyelvén írni tanuló gyermek írásához és íráshibáihoz. Különös a jelenségben még az is, hogy a kivitelezési nehézség rejtve marad a nyelvtanuló és a nyelvtanár előtt is. Az önkorrekció és időfaktora tükrében megállapítható, hogy az idegen nyelvi produkció során érvényesülő anyanyelvi gátló hatás erőteljesen érvényesül a szórend területén, és szórendi hibákhoz vezet. Ezeknek a hibáknak kisebb részét a nyelvtanulók azonnal észlelik. Ezek azok a javítások, amelyek a leírt hiba után azonnal történnek. Ide sorolhatók továbbá a morfoszintaktikai hibák kisebb része is. Döntő azonban, hogy a fenti hibák túlnyomó részében az utólagos monitoring érvényesül, azaz a szórendi hibák és a grammatikai hibák túlnyomó része a később javított hibák kategóriájába sorolható. Összegezve megállapítható, hogy az íráshibák terén végrehajtott önkorrekciók és a nyelvi produkció más szintjein detektált önkorrekció egymástól merőben eltérő jelenségek. A grammatikai és lexikai szinteken az utólagos korrekció a tervezés tudatosságát igazolja, az írás kivitelezésének szintjén viszont az azonnali korrekció kizárólagossága, valamint jelentős számaránya még feltáratlan grafomotorikus nehézségekre utal. 9. Kitekintés A korpusz mindössze két szövegre épül, így az adott szövegek és a vizsgázók tudásszintje a hibákat grammatikai, lexikai és szemantikai téren behatárolják. A további kutatások során szándékomban áll kibővíteni a korpuszt - különös tekintettel a magasabb nyelvi szinten állók produktumaira, s ezek a kiterjesztett vizsgálatok kiterjednek a lexikai, szemantikai, valamint pragmatikai hibákra is. A hibák vizsgálata és elemzése feltárhat a nyelvtanítás számára hasznosítható eredményeket. Felhasznált irodalom 1. Caramazza A.[1997]: Hány feldolgozási szint van a lexikális hozzáférésben? In Nyelvi struktúrák és az agy [1997] Neurolingvisztikai tanulmányok. Corvina, Budapes.t 2. Falus I. [2000]: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 3. Gósy M [2004]: Fonetika, a beszéd tudománya. Osiris, Budapest. 4. Gósy M. [1999]: Pszicholingvisztika. Corvina, Budapest. 5. Hegedűs R. [ 2005]: Magyar nyelvtan. Tinta Könyvkiadó, Budapest: 6. Juhász J. [1970]: Probleme der Interferenz. Max Hueber, München. 7. Kleppin K. [1998]: Fehler und Fehlerkorrektur. Langenscheidt, Berlin. 8. Lengyel Zs. [1999]: Az írás. Kezdet – folyamat – végpont. Az írástanulás pszicholingvisztikai alapjai. Corvina, Budapest.

188

9. Lengyel Zs.[1979]: A pszicho- és szociolingvisztika helye az anya-és idegen nyelvek oktatásában. Módszertani segédanyagok, Debrecen. 10. Lengyel Zs.[1993]: Bevezetés a pszicholingvisztikába. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém 11. Navracsics J. [2002]: „Interjú François Grosjeannal a kétnyelvűségről” Alkalmazott Nyelvtudomány. II./1. pp. 103-115. 12. Paris B. [1999]: Schreiben als Fremdsprachenerwerbsstrategie Zeitschrift für Interkulturellen Fremdsprachenunterricht [Online], 4[1], 8 pp. Available:http://www.spz.tu-armstadt.de/projekt_ejournal/jg_04_1/beitrag/paris2.htm 13. Pinker S. [1999]: A nyelvi ösztön. Tipote, Budapest. 14. Pléh Cs. [1986a]: „Az elme modularitása” Magyar Filozófiai Szemle, 30, 211-216 15. Rácz E.[1991]: Az egyeztetés a magyar nyelvben. Akadémiai Kiadó, Budapest. 16. Schade V.[1992]: Zur Modellierung der Sprachproduktion. Westdeutscher Verlag, Opladen. 17. Spinner K. [ 2001]:.Kreativer Sprachunterricht Kallmeyer, Selze. 18. Sucharowski W [1996]: Sprache und Kognition. Westdeutscher Verlag, Opladen. 19. Wode, H. [1993]: Psycholinguistik. Max Hueber Verlag, Ismaning.

189

KORÉQ AQDREA130 egyetemi tanársegéd, Iyugat-magyarországi Egyetem, Sopron POLGÁRQÉ HOSCHEK MÓQIKA egyetemi adjunktus, Iyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

A vállalkozási hajlandóság elemzése – nemzetközi felmérés a nappali tagozatos egyetemi hallgatók körében Magyarországon 2007-ben 1. Bevezetés A felmérés az Európai Unió Marie Curie program keretében készült, mely a munkaerőpiaci rugalmasság területére fókuszál. A tanulmányt összesen hat ország készítette el: Lettország, Litvánia, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna és Magyarország. E kelet-közép európai régióban egyetemi hallgatókat a vállalkozásokkal kapcsolatban kérdezték meg. Az általános információk után a vállalathoz való hozzáállásról, a vállalati magatartásról, a munkaerőpiacról és üzleti környezetről, tettek fel kérdéseket, valamint arról, hogy az oktatási rendszer hogyan alakíthatja a vállalkozásbarát légkör, kultúra kialakítását. A kiadott kérdőívekre 602 egyetemi hallgató válaszolt, melynek 69,4%-a alapképzésen vesz rész, és mindössze egy-harmada (30,6%) mesterképzésre jár. Ez az arány sok esetben befolyásolta a kérdésekre adott válaszokat, hiszen az I. évfolyamon nem minden esetben van rálátásuk a vállalkozásalapítással és –működtetéssel kapcsolatos kérdésekre.

2. Elméleti háttér Az adatok feldolgozásához három indikátort alkalmaztunk a kérdések közötti esetleges kapcsolat kimutatására, melyek az esetek többségében egymással összefüggő eredményt adtak. Az első mutató az SPI (Szerkezeti Valószínűségi Jelzőszám)-index, amely annak a valószínűségét adja meg, hogy a kiválasztott szempont szerinti válaszok struktúrája mennyire független egymástól. Amennyiben az érték 90 feletti, akkor a kérdésekre adott válaszok függetlenek egymástól, és minél inkább közelít az érték a 0-hoz, annál nagyobb lesz az összefüggés mértéke. A második módszer a függetlenség-vizsgálat, a nem-paraméteres hipotézisvizsgálatok egyike. A vizsgálat során azt az alapfeltevést ( H 0 ) szeretnénk igazolni, hogy a két ismérv független egymástól. Az ellenhipotézis ( H1 ) ennek ellentettje, azaz a két ismérv összefügg, és valamilyen mértékben meghatározzák egymást.

130

A felmérés akkor készült, mikor a szerző a Marie Curie Action keretében (Európai Unió 6. keretprogramja) junior kutatóként a Szczecini egyetemen, a Mikroökonómia Tanszéken töltött szemesztere során, a Transfer of Knowledge program keretében dolgozott. A szerzők hálával tartoznak Bátori Zoltánnak a szerkesztésben nyújtott segítsége miatt, és Bruno S. Sergi-nek, a tanulmányt érintő építő javaslataiért. A tanulmányban szereplő esetleges hibákért a szerzők a felelősek.

190

A minta alapján meghatározzuk a próbafüggvény értékét. Ez a próbafüggvény: s

t

χ = ∑∑ 2

i =1 J =1

(f

ij

− f ij∗

)

f ij∗

2

,

ahol, f ij - tapasztalati gyakoriság, a kontingencia tábla adatai f ij* =

f i . ⋅ f. j n

- várható gyakoriság H 0 fennállása esetén

Az így kapott értéket összehasonlítva a kritikus értékkel megállapítható, hogy melyik hipotézist fogadjuk el. A kritikus érték meghatározásához két értékre van szükség. Az egyik a szabadságfok, amely ( s − 1)(t − 1) képletből adódik, ahol s és t a vizsgált kontingencia tábla sorainak és oszlopainak száma azzal a kikötéssel, hogy s ≤ t . A második szükséges érték a szignifikancia-szint, a vizsgálat megbízhatóságának mértéke. Ebben az esetben α = 0,05 , vagyis 95%-os megbízhatósággal dolgozunk. 2 Amennyiben χ 2 < χ krit , azt mondhatjuk, hogy alapfeltevés elfogadható. Ha azonban 2 χ 2 > χ krit , az ellenhipotézist kell elfogadni.

Ha az alaphipotézist fogadtuk el, akkor ez jelzés, hogy érdemes megvizsgálni, milyen mértékben függnek össze az adott ismérvek. A harmadik elemzési módszer ennek a függőségi szintnek a meghatározása. Két ismérv között három kapcsolat lehetséges: • az ismérvek függetlenek egymástól • az ismérvek között függvényszerű (sztochasztikus) a kapcsolat • az ismérvek teljesen egyértelműen meghatározzák egymást, azaz függő (determinisztikus) a kapcsolatuk A két véglet (függetlenség, teljes függőség) közötti sztochasztikus kapcsolat számszerű kimutatására három asszociációs együtthatót számítottunk ki a felmérés adataiból. f ⋅f −f ⋅f A Yule-féle mutató (alternatív ismérvek esetén131): Y = 11 00 10 01 . f11 ⋅ f 00 + f10 ⋅ f 01

A Csuprov-együttható: T =

χ2 n

(s − 1)(t − 1)

,

ahol χ 2 - a függetlenség vizsgálat során meghatározott érték n - a válaszadók száma132

A Cramer-mutató: C =

χ2

. n(s − 1) A három mutató értéke 0 és 1 között alakulhat. Amennyiben 0 egy indikátor értéke, akkor az az ismérvek függetlenségét jelenti. Ha az érték 1, akkor a kapcsolat determinisztikus. 0 és 1 közötti érték mutatja a sztochasztikus kapcsolat fokát, amely lehet gyenge (0,3 körül), közepes (0,5 körül) és erős (0,8 körül). 131

A Yule-féle mutató kiszámítható 2x2-nél nagyobb kontingencia táblánál is, de ekkor a képlet más, ezért a legegyszerűbb számítási módszert mutatjuk be 132

n általános esetben a minta elemszámát jelöli, azonban a felmérés során nem mindenki válaszolt minden

egyes kérdésre

191

3. Gyakorlati következtetések A felmérés 46 kérdést tartalmaz (46 ismérv van, amelyet meg kell vizsgálni) (a kérdőív az I. sz. Mellékletben olvasható). Elsősorban az általános információkra vonatkozó nyolc kérdést kellett tüzetesebben elemeznünk.

3. 1. A nem A 602 megkérdezettből valamivel több, mint 65% a nő és nem egészen 35% a férfi; ez a nemek közötti arány figyelhető meg a kérdésekre adott válaszok zöménél is. Például 416-an állították, hogy két lábbal állnak a földön, ebből 286 fő, azaz 68,75% a nő és 130 fő, azaz 31,25% a férfi. Akadnak azonban olyan kérdések is, ahol ez az arány eltolódik egyik vagy másik nem javára.

1. ábra: A válaszadók nemek szerinti megoszlása Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Éppen ugyanannak a kérdésnek (8.kérdés) egy másik válaszára a “Szerencsejátékos, opportunista vagyok” válaszra igennel felelők 69%-a volt a férfi és csak alig több, mint 31%- a nő. Talán nem is meglepő a válaszok ezen aránya, hiszen általánosságban, inkább a férfiak azok, akik kockázatot vállalnak, míg a nők a racionálisabb, megfontoltabb nem.

100% 31 80% 68,8

70,3

60% 40%

nők férfiak

69 31,3

20%

29,7

0% Szerencsejátékos, oppportunista vagyok

Két lábbal a földön Álmodozó vagyok állok

2. ábra: A válaszadók személyiségének jellemzése, nemek szerint Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

192

Azt gondolnánk, hogy a válaszoló neme mindenre befolyással van, vagy legalábbis a kérdések zöménél meghatározza a válaszokat is. Ha azonban megnézzük, hogy a függetlenségvizsgálat mely kérdéseknél mondta azt, hogy van kapcsolat a nem és az ismérv között, akkor 21 ilyen található. A sztochasztikus kapcsolat foka a legtöbb (16) esetben 0,2 alatt marad. Sőt négy olyan kérdés is van (4. tanulmányi szint, 20. vállalkozással több pénz kereshető, 31. mi befolyásolja döntést az elhelyezkedésnél, 45. mit tehetne még az egyetem), 2 amelynél bár a számított χ 2 nagyobb a kritikus χ krit -nél, a harmadik lépésben számított együtthatók értéke még a 0,1-et is alig érik el, vagyis inkább függetlennek mondható a két ismérv.

A nemnek legszorosabb kapcsolata a hallgató szakjával (3. kérdés) van. Mindhárom asszociációs együtthatójának az értéke 0,31. Ez az érték még mindig csak azt mondja, hogy gyengén függ össze a nem és az, hogy vajon üzleti vagy nem üzleti szakra jár-e az illető. Hasonlóan szignifikáns (gyenge) kapcsolatról árulkodnak a nem és a hallgató jelenlegi/volt munkahelyének ágazata (32. kérdés), valamint a nem és a vállalkozás kezdetének időpontja (33. kérdés) közötti kapcsolatot leíró mutatói is. Ha a hallgató jelenlegi/volt munkahelyének ágazatát tekintjük, a válaszadók nagy része a szolgáltatói szektorban dolgozott/dolgozik. Ha megvizsgáljuk azokat, akik az iparban dolgoztak/dolgoznak, látható, hogy 70%-uk férfi. A másik kérdés a vállalkozás kezdetének időpontjára vonatkozott. A hallgatók 62%-a indítana vállalkozást néhány évvel a végzés után, és a nemek megoszlása pontosan 50%. Azok, akik rögtön az egyetem elvégzése után fognának bele, főleg férfiak (27 fő, 79%).

3. 2. A tanulmányok szintje Az, hogy valaki a tanulmányai milyen szintjén áll, alap- vagy mesterképzésben vesz-e részt, meghatározza az ismeretei mértékét. A válaszadók majdnem két-harmada BSc-képzést folytat, mely nagyban meghatározza ismeretei szintjét. Ez az arány jellemző a többi felmérésben részt vevő országban is, kivéve Lengyelországot, ahol a mesterképzést végző hallgatók részvétele domináns, 81,2%.

3. ábra: Tanulmányok szintje nemek szerinti megoszlás szerint Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

193

A 3. ábra a tanulmányok szintjét jelzi, nemek szerinti bontásban. Míg a hallgatók egyharmada férfi az alapképzésben, addig ez az arány majdnem 50-50% a mesterképzés esetén. A kérdések egy része éppen arra vonatkozik, hogy rendelkezik-e a hallgató vállalkozásokkal kapcsolatos bizonyos ismeretekkel. Ezért is feltételezzük, hogy az ilyen kérdések és a 2. kérdés között találunk majd kapcsolatot a függetlenség-vizsgálatot elvégezve. Azonban nem így lett, kivéve a 36. kérdést, ahol a vállalatvezetéssel járó kötelezettségek és felelősségek ismeretére kíváncsiak. (A válaszadók 75%-a állítja, hogy ismeri azokat.) Ebben az esetben a kritikus értéknél nagyobb a számított χ 2 , és az asszociációs együtthatók mindegyike 0,2-t ért el; vagyis gyenge, de határozottan kimutatható a viszony a tanulmányi szint és a tudás között. Egy másik érdekesség, ami a tanulmányi szinthez kapcsolódik, az a 37. kérdés („Szeretnék egy céget irányítani”, a lehetséges válaszok: egyedül, partnerrel/partnerekkel együtt, nem számít) elemzésekor került elő. A válaszadók leginkább partnerrel együtt indítanának vállalkozást, ez a felelők 45,6%-át teszi ki. Ekkor a függetlenség-vizsgálat szerint nincs összefüggés a kérdésekre adott válaszok között. Azonban az SPI-index (75,8) azt jelezte, hogy mégis lehet. Elvégezve az együtthatók kiszámítását, látható, hogy a Yule és a Cramer értéke is 0,22; vagyis nagyobb, mint a 2. és a 36. kérdés esetében.

Hasonló a helyzet a nyereségességgel összefüggő kérdésnél. Ekkor a függetlenség-vizsgálat nemcsak a tanulmányok szintjével kapcsolatban, de a szakkal (3. kérdés), sőt a szülők vállalkozásával (7. kérdés) kapcsolatos kérdéseknél is azt jelezte, hogy nincs kapcsolat, míg az index és az együtthatók az adott ismérv esetében magas (0,26, 0,26, 0,28) értékeket adtak. A tanulmányok szintjére végzett függetlenség-vizsgálat a kérdések negyedénél állította, hogy van kapcsolat. A 12 esetből két olyan van, ahol határozott kapcsolat mutatható ki a kérdésekre adott válaszok között. A tanulmányok befejezéséig hátralévő idővel (4. kérdés) összefüggésben a Csuprov-együttható értéke 0,35 lett, míg a Cramer és a Yule együtthatók 0,41-et adtak. Ennél kisebb fokú, de még mindig egyértelmű (gyenge) kapcsolatra utal a 0,27es Csuprov és 0,32-es Cramer és Yule-együttható érték a 33. kérdésnél, ahol a vállalkozási tevékenység kezdetéről érdeklődnek.

3. 3. A hallgató szakja Aki üzleti szakon végez, az nagyobb valószínűséggel fogékony a vállalkozások iránt, hiszen tanulmányi során ilyen jellegű képzést kapnak alapvetően. Ez azt sugallta, hogy a válaszok erősen függnek majd attól, hogy a feleletet adó üzleti-gazdasági vagy nem gazdasági tanulmányokat folytat. 490 hallgató (83,5%) üzleti és gazdasági szakon, és 97 (16,5%) nem gazdasági szakon folytatja tanulmányait. (A kutatás Sopronban a Közgazdaságtudományi Karon és a Faipari Mérnöki Karon történt.) Ez szintén magyarázatul szolgál a nemek szerinti megoszlásra is, hiszen általánosságban az olyan karokon, mint erdészet vagy faipar, a hallgatók többsége férfi. A nem gazdasági karon (ebben az esetben a Faipari Karon) 66 hallgató férfi és 31 nő a megkérdezett 97 emberből.

194

4. ábra: A szakok aránya a válaszadók körében nemek szerinti megoszlás alapján Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

A feltételezés igazolódott, miszerint ez a kérdés az, amelyik a legtöbb kérdéssel fog kapcsolatot kimutatni. Az esetek felénél mondta azt a függetlenség-vizsgálat, hogy létezik összefüggés. Ezek közül három emelkedett ki már az SPI-index alapján is: a tervezett munkahely helyére (SPI=65,1), és a mostani/korábbi munkahely ágazatára (SPI= 67,0 és 58,8) vonatkozó kérdések. A három sztochasztikus együttható értéke: 0,29 volt a helyszínnél (5. kérdés), 0,36; 0,31; 0,36133 az ágazatnál (13. kérdés), míg 0,46; 0,39; 0,46 a 32. kérdésnél. Ezen utolsó érték már nem gyenge kapcsolatot jelez a szak és a munkahely ágazatára vonatkozó kérdésekre adott válaszok között, hanem közepeset. Ami itt feltűnt, hogy bár a 13. és 32. kérdés ugyanarra a dologra kérdez rá, mégis más kapcsolati fokot mutatnak. Ezért is volt érdekes megnézni a két kérdés közötti összefüggés szorosságát. Meglepő, mert az együtthatók mindegyike szoros kapcsolatot mutatott, ám az egyiket leszámítva (Y=0,97) azok mértéke mégsem érte el az elvárt szintet (a Csuprov és a Cramer 0,69 lett “csupán”).

3. 4. A tanulmányokból hátralévő idő Általában az mondható el, hogy aki tanulmányai elején áll, még nincsenek pontos elképzelései, mit fog csinálni a diplomaszerzést követően. Vannak persze olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy mit akarnak kezdeni, ha „nagyok lesznek”, de a többség nem ilyen. Mire azonban már valaki megszerez egy diplomát, bármilyen szintű is legyen az, valószínűleg kiforr benne egy jövőkép. Éppen ebből adódóan vártuk, hogy az elemzés során 2 sok kérdésnek lesz ezzel az ismérvvel kapcsolata. Bár nem annyi esetben volt χ 2 > χ krit , mint a szaknál, azért itt is majdnem a kérdések fele mutatott összefüggést. A válaszadók többsége (45%), a tanulmányai elején jár, és még nem sajátíthattak el jelentős vállalkozásokkal kapcsolatos ismereteket. 180 (30%) hallgató a tanulmányok felénél tart, és 150 (25%) egy éven belül diplomát szerez.

133

A három együttható sorrendje: Yule, Csuprov, Cramer

195

5. ábra: A tanulmányok jelenlegi szintje Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Az egyik legmagasabb együttható-értékhármast (0,34; 0,24; 0,24) a szülőktől való anyagi függésre kapott ez a kérdés. Ennek azonban nincs semmilyen a vizsgálathoz kapcsolódó értelmezése. A vállalkozási tevékenység indítása (33. kérdés) és a hátralévő tanulmányi idő relációjában számított asszociációs együtthatók értéke 0,43; 0,3; 0,3. Ez arról árulkodik, hogy létezik egy igen határozott (bár gyenge fokú) összefüggés a két kérdésre adott válasz között. Minden képzésen először az alapozó tárgyakkal kezdik az oktatást és az idő előrehaladtával nő a szakmai törzsanyag is. Ebből a meggondolásból néztük meg alaposabban, hogy vajon van-e összefüggés a tanulmányokból hátralévő idő és a tudásra vonatkozó kérdések között. A vizsgálatok elején itt is az volt a feltételezés, mint a képzettségi szint esetében, azaz hogy lesz ilyen kapcsolat, ám miután már azt az elemzést elvégeztük, nem volt annyira biztos ezeknek az összefüggéseknek a megléte. Egyetlen, a vállalkozás indításával, finanszírozásával, vezetésével kapcsolatos kérdés esetében sem mutatott ki a függetlenségvizsgálat kapcsolatot.

3. 5. A szülőktől való anyagi függőség Egy diploma megszerzése komoly járulékos összeget (szállás, étkezés) emészthet fel még akkor is, ha ingyenes az oktatás. A hallgatók többsége (52,5%) teljes mértékben függ a szülei támogatásától, egy másik nagy részük (39,8%) csak részben függ, míg alig 8% az, aki teljesen független. A nemek megoszlásának aránya hasonló mindegyik esetben (kb. 60-40%). A nemzetközi kitekintést figyelembe véve, Magyarországon igen alacsony a teljesen független hallgatók részaránya a többi országhoz képest, és a teljesen függő hallgatók részaránya pedig magas az összehasonlítás szerint.

196

6. ábra: A válaszadók megoszlásának aránya a szülőktől való anyagi függőség vonatkozásában Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Ha a hallgatónak feltétlen szükséges a szülei anyagi támogatása, akkor többnyire tisztában van az anyagi és egyéb áldozat mértékével. Éppen ezért próbál segíteni és megszerezni a taníttatás költségeinek egy részét önfinanszírozással. Kaphat ösztöndíjat vagy dolgozhat, és így csökkenti a szülők kiadásait. Ezen feltételezésekből kiindulva az volt a hipotézis, hogy a szülőktől való függőség foka és az egyetem alatti munkavégzés között (11. kérdés) jelentős a kapcsolat. Már az SPI-index (36,2) is igazolta a feltételezés helyességét. A megkérdezettek 55,9%-a nem dolgozott, és 38,1%-a pedig alkalmazott volt, míg a maradék 6% szabadúszóként ténykedett. A további elemzéseknél, miután a függetlenség-vizsgálat is a H1 -et fogadta el, az együtthatókra is kiugróan magas értékeket adott (0,42; 0,3; 0,3). Megvizsgálva a következőkben azt, hogy az év mely szakában történt ez a munkavégzés (12. kérdés), hasonló lett az eredmény.

A jövőbeni vállalkozás indításával és vezetésével kapcsolatos kérdéseknél az anyagi függőség szintén meghatározó volt. 3. 6. A szülők vállalkozásokkal való viszonya Ha valakinek a szülei vállalkozást vezettek/vezetnek, akkor az nagyobb valószínűséggel lesz vállalkozói beállítottságú. Ezért először a 10. kérdést vizsgáltuk meg: (“Az Ön vállalati magatartása vállalkozói?”), és annak összefüggését a szülők vállalkozói múltjával. De a feltételezést nem igazolták a felmérés adatai. Mindhárom vizsgálat azt mondta, hogy nincs kapcsolat.

A válaszadók majdnem felénél (46,3%) a szülők nem rendelkeznek semmilyen vállalkozói tapasztalattal. Egy-harmaduk esetében (31,6%) a szülők vállalkozók, míg a maradék résznél (22,1%) a szülőknek van vállalkozói tapasztalatuk, de már nem vállalkozók.

197

7. ábra: A szülők vállalkozásokkal való viszonya Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Ha egy családban már volt vagy éppen még mindig van vállalkozás, akkor az segítheti a vállalkozás alapításával (22. és 33. kérdés) és vezetésével (36. kérdés) való ismeretek elsajátítását. Az ilyen környezetből érkezők várhatóan sokkal inkább tisztában vannak a gyakorlati teendőkkel. Ezt a feltevést ismét nem tudtuk igazolni. Egyetlen esetben sincs kimutatható kapcsolat. Sőt amennyiben megvizsgáljuk a válaszadók arányát, látható, hogy hasonló arányban vannak tisztában a vállalkozás alapításához szükséges források megszerzésének módjával azok, akiknek a szüleinek volt vállalkozása (62,9%), és azok, akiknél a szülőknek soha nem volt ilyen tapasztalata (63,3%). Egy másik hipotézis szerint a szülők vállalkozói tapasztalata befolyásolják a hallgatók döntését a munkahelyválasztást illetően. Vagyis az, akinek a szülei már voltak vállalkozók, inkább saját vállalkozást alapítana, míg ahol nincs ilyen múlt, ott az állami intézményben való munkavállalás is cél lehet. A válaszok nem igazolták a feltevést. Bár az indikátorok szerint valóban létezik ilyen irányú kapcsolat, ám az igen gyenge fokú (0,16; 0,12; 0,12).

8. ábra: A szülők vállalkozásokkal való viszonya és a munkahely-választási tervek közötti kapcsolat Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

198

Ahol a vizsgálatok jelentősebb összefüggést mutattak ki a szülők tevékenységével kapcsolatban, az a 33. kérdés, azaz ahol csak azok válaszoltak, akik valóban szeretnének vállalkozást indítani. Itt már az SPI is jelezte, hogy határozottan létezik kapcsolat, amit a függetlenség-vizsgálat, majd pedig az asszociációs együtthatók (0,39; 0,28; 0,28) is igazoltak.

3. 7. A válaszadó személyének leírása Vajon az, aki szerencsejátékosnak tartja magát, többet mer kockáztatni a munka területén is, és ezért könnyebben kezd bele egy vállalkozás indításába is? Vagy azonnal megragadja a külföldi lehetőségeket is? Aki két lábbal áll a földön, az azt állítja magáról, hogy mivel ő racionálisabb, ezért sikeresebb lehet egy cég vezetésében is? Vagy ő lesz az, aki kihasználja a globalizációból adódó előnyöket, és ezért szívesen megy el az otthontól távolabbra is? És hogy vélekednek az álmodozók? A kérdőíven voltak ilyen kérdések, így reméltük, hogy választ fogunk rájuk kapni. 416 válaszadó (70,3%) saját bevallása szerint, két lábbal áll a földön, míg 118 (19,9%) álmodozó és mindössze 58 (9,8%) vallja szerencsejátékos, opportunitsta típusnak magát. A nemzetközi felmérés eredményei szerint, a magyar hallgatók a legracionálisabbak a vizsgált országok közül, és a legkevesebben szerencsejátékos beállítottságúak (9,8%).

9. ábra: A válaszadó személyének leírása Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Az adatok vizsgálatakor kiderült, hogy a szerencsejátékos típusú emberek jelentősen nagyobb mértékben állították magukról (78,2%), hogy vállalkozó beállítottságúak, mint azok, akik két lábbal állnak a földön (67,8%) vagy mint az álmodozók (64,8%). Ugyanakkor azonban nincs kimutatható szignifikáns összefüggés a 8. és a 10. kérdés között (személyiség és vállalkozói magatartás). Annál a kérdésnél, ahol a jövőbeni munkahely iránt érdeklődtek (30. kérdés), szintén nem találtunk összefüggést, annak ellenére sem, hogy az SPI-index értéke (84,0) erre utalt. Az a tapasztalat, hogy teljesen mindegy, ki mit gondol magáról, mindenki inkább lenne alkalmazott, mint egy saját vállalkozást alapítana, vagy éppen a közszférában dolgozna. Teljesen hasonló az eredmény a 17. kérdésnél, ahol a külföldi munkavégzésre való szándékra kérdeztek rá. Itt viszont megfigyelhető, hogy a szerencsejátékos típusú hallgatók nagyobb

199

arányban (75,4%) mennének külföldre, mint a másik két típusba tartozók (62,2% és 60,7%). Határozott kapcsolat egyetlen kérdésnél jelentkezett, méghozzá annál, ahol arról érdeklődtek, hogy mikorra tervezi a vállalkozás nyereségessé válását (34. kérdés). A megkérdezettek nagy része az indítás után néhány évvel tervezi a jövedelmezőséget. Az 57,1es SPI érték után már nem volt meglepő, hogy a három együttható is összefüggést mutatott (0,37; 0,24; 0,26). 3. 8. Vállalkozói magatartás Aki vállalkozó típusként jellemzi saját magát, az biztosan szeretne majd saját vállalkozást indítani az egyetem elvégzése után. Ezt az előfeltevést a kutatási eredmények nem igazolták. A függetlenség-vizsgálat szerint van ugyan összefüggés a két tényező között, ám mindhárom mutató 0,1-es értéke azt jelzi, hogy az még a gyenge szintet sem közelíti meg. A hallgatók 67,3%-a azt állítja, hogy rendelkezik a „vállalkozói tulajdonságokkal”, és 32,7% vallja, hogy nincsenek meg a szükséges vonásaik. A hallgatók szerint a legfontosabb vállalkozói tulajdonságok sorrendben a következők: kreativitás és ötletgenerálás, kommunikációs készség és felelősségvállalási készség. A többi országban elsők között szerepel még az előrejelzési képesség is.(1. táblázat)

1. táblázat: A véleménye szerint mely jellemzők tulajdoníthatók vállalkozóinak? Lehetséges válaszok Magyaro. Letto. felelősségvállalási készség 8 (6,9) 3 (13,9) hajlandóság új megoldások keresésére 6 (9,7) 6 (9,6) előrejelző képesség, üzleti kockázat 4 (12,7) 5 (10,7) mérése első kézből származó oktatási tapasztalat 10 (1,1) 9 (4,1) szorgalom 7 (5,5) 3 (11,8) intuíció 9 (3,1) 7 (8,5) lelkiismeretesség, pontosság, törődés 7 (5,5) 10 (3,7) kreativitás és ötletgenerálás 1 (20,2) 1 (20,6) változásokhoz való alkalmazkodás 5 (9,8) 4 (11,0) kommunikációs készség (társasági 2 (18,5) 2 (13,1) beilleszkedés és emberekkel való bánásmód) SSI=61,1 Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Litvánia 8 (4,2) 4 (12,0) 6 (10,1)

Lengyelo. Oroszo. Ukrajna 8 (7,4) 8 (7,9) 3 (13,7) 7 (8,1) 4 (11,8) 2 (14,8) 1 (19,1) 2 (13,6) 1 (15,7)

10 (2,9) 3 (13,5) 5 (11,2) 9 (3,0) 1 (19,5) 7 (9,4) 2 (14,1)

10 (3,5) 6 (8,3) 9 (4,8) 7 (8,0) 4 (12,3) 3 (12,8) 5 (9,0)

9 (1,5) 3 (12,8) 5 (12,1) 10 (1,1) 1 (20,0) 6 (10,4) 4 (12,4)

9 (4,3) 8 (5,6) 6 (9,8) 10 (3,4) 7 (9,4) 5 (10,5) 1 (15,7)

Akik „vállalkozóinak” mondják magukat, többnyire (62,4%) nem ismerik az alapítással kapcsolatos összes formai teendőt. Azonban két-harmaduk (78,6%) ismeri a vállalkozásindítás anyagi vonzatát is, bár 91%-uk nem rendelkezik a szükséges tőkével (Magyarországon a legkisebb az arányuk azoknak, akik a megfelelő forrással rendelkeznek). Ők leginkább a bankrendszer, majd a saját megtakarítások és végül az uniós alapok segítségét vennék igénybe fontossági sorrendben. A banki segítség részaránya Magyarországon a legkevesebb a felmérésben részt vevő országok között.

200

A nem „vállalkozó” szellemű hallgatók több, mint fele (53,3%-a) nem is keres ötleteket vállalkozói tevékenység indítására (a legnagyobb arányban az országok között), ugyanakkor többségük (71,1%) szívesen venné, ha valaki segítene nekik az ötletgenerálás folyamán. Ahol a várakozásoknak megfelelően számszerűsíthető volt az összefüggés a vállalkozói magatartással, az a vállalkozási ötletre vonatkozó (21.) kérdés. Érdekes volt a válaszok megoszlása is. Aki úgy vélte, hogy nem vállalkozó típus, annak nagyobb arányban (71,1%), nincs is ötlete vállalkozás alapítására, míg a vállalkozó típusnak 55,8%-ban már van is elképzelése, hogy milyen vállalkozást indítana.

Ha tisztában lennének azzal, hogy hogyan kezdjék a vállalkozói tevékenységet, akkor mindhárom típus hamarabb fogna bele. A kérdések között szignifikáns gyenge kapcsolat mutatható ki. Valamivel erősebb (0,35; 0,35; 0,35) az összefüggés a 10. és a 27. kérdés között, ahol arra kérdeznek rá, hogy mennyire ismeri a válaszadó a leendő vállalkozásának piacát. 180 hallgató (67,4%) úgy véli, ismeri a leendő vállalkozás piacát, míg 87-en (32,6%) mondják, hogy nem tudják, hogyan működik az a piac, ahol indítanák a vállalkozásukat.

3. 9. A jövőbeni munkahelyre vonatkozó elképzelés Azt gondoltuk, hogy aki vállalkozást szeretne indítani, az vállalkozói típusnak gondolja magát, és nagy valószínűséggel már ötlete is van a vállalkozás indítását tekintve. A kérdés első felét már korábban elemeztük, a másodikat pedig most. Az állami szektorba vágyóknak és az alkalmazottnak készülőknek nagyobb arányban nincs még ötletük, míg annak, aki saját vállalkozást szerezne alapítani, már 76,7%-ban van is elképzelése. Ezen kívül mindhárom elemzési módszer is azt az eredményt hozta, hogy létezik összefüggés a 30. és a 21. kérdés között (az alapítás ötlete és a jövőbeni munkahely). A megkérdezettek 54,3%-a szeretne alkalmazottként dolgozni, 25,4% választaná a közszférát (a felmért országok közül itt a legmagasabb a közszféra aránya) és “mindössze” 20,3% alapítana saját vállalkozást. A nemek szerinti vizsgálat rávilágított, hogy a nők nagyobb arányban dolgoznának inkább közszférában, míg a férfiak 57,5%-a saját vállalkozást alapítana.

10. ábra: A jövőbeni munkahelyre vonatkozó elképzelések nemek szerinti bontásban Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

201

A többség (71,4%) tervezi, hogy diplomaszerzés után 50 000-nél nagyobb lélekszámú városban fog dolgozni, míg csak egy-harmad (28,6%) választana munkahelyet kisebb városban (az arány hasonló a többi ország esetében is). A hallgatók 85,5%-a gondolja úgy, hogy nagyobb városban egyszerűbb munkát találni, illetve saját vállalkozást beindítani.

11. ábra: A jövőbeni munka helye Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

3. 10. Korábbi munkatapasztalat Akinek már van munkavállalói tapasztalata, az hatalmas előnnyel rendelkezik ahhoz képest, aki még nem végzett munkát. Megvizsgálva alaposabban a 11. kérdést, az látható, hogy voltak olyan kérdések, amelyekkel igen szoros a kapcsolat.

A legnagyobb fokú (határozottan közepes erősségű) (0,88; 0,42; 0,62) összefüggés a korábbi munkatapasztalat és a vállalkozást akadályozó tényezőkre vonatkozó (38.) kérdés között volt. A válaszok megoszlását is megvizsgálva az látható, hogy ugyanolyan relatív sorrendet (magas adók, magas munkaköltségek, magas versenyképesség) állított fel az, aki még soha nem dolgozott, mint az, aki már igen. Ugyanez jellemző a 31. kérdésnél, ahol a diploma megszerzése utáni munkavállalást befolyásoló tényezőkről kérdeztek. Bár ott a mutatók értéke valamelyest alacsonyabbak (0,72; 0,34; 0,51).

4. További megállapítások A már bemutatott ismérveken kívül két olyan kérdés volt, amikor szinte minden kérdéssel volt kapcsolat, s ez az összefüggés általában nem is csak gyenge volt, hanem majdnem minden esetben elérte a közepes erősséget. Az egyik volt a 31 kérdés, ahol a leendő munkahely választását befolyásoló tényezőkre kérdeztek rá. Ha alaposabban megvizsgáljuk a válaszokat, akkor egyértelmű, hogy miért olyan nagyok az asszociációs-együttható számai. Teljesen mindegy, hogy melyik a másik kérdés, amivel ezt vizsgáljuk, a válaszok sorrendje minden esetben megegyezik134. 134

esetleg szomszédos helyezések között lehetnek cserék

202

A válaszadók tehát úgy gondolják, hogy a jövőbeni munkahely kiválasztásakor leginkább befolyásoló tényezők - a magasabb keresetek - a foglalkoztatás és fizetés bizonyossága - a gyors karrierfejlődés - a képzettség továbbfejlesztésének lehetősége; és a legkevésbé pedig - a tőkevesztés kockázata - a magas tekintély - a több kötelezettség és felelősség. A vállalkozás indítását akadályozó tényezők közül is mindenki ugyanazokat tartotta fontosnak, tekintet nélkül arra, hogy mi volt a másik csoportosító ismérv. A válaszadók szerint a legnagyobb akadály - a magas adók - a magas versenyképesség - a magas munkaköltség - a megfelelő piaci szegmens megtalálásának nehézsége, a legkevésbé gondolják akadálynak - a rugalmatlan munkaerőpiaci szabályozást - az egyedüllétet - a vállalkozói hivatás alacsony tekintélyét. Az elemzések során voltak olyan kérdések, amelyek szinte semmilyen összefüggést nem mutattak a többivel. Ilyen volt az egész E blokk, ahol az oktatási rendszerről és annak vállalkozásbarát légköréről tettek fel kérdéseket. Érdekes volt látni ezeknél a kérdéseknél az igen-nem válaszok arányát. A válaszadók közül többen gondolják azt (53,4%), hogy nincs az oktatásnak pozitív hatása a vállalkozói szellem fejlődésére, mint amennyien úgy vélik, hogy van (46,6%). A 12. ábrát tekintve látható, hogy hazánkban gondolják a legtöbben azt, hogy az oktatási rendszernek nincs pozitív hatása a hallgatók vállalkozási hajlandóságára.

100% 80% 60% 40% 20% 0% Hungary

Latvia

Lithuania

Poland

Russia

Ukraine

yes

46,6

76,5

69,6

51,7

77,1

78,7

no

53,4

23,5

30,4

48,3

22,9

21,3

SSI=67,9

12. ábra: Véleménye szerint az oktatási rendszernek pozitív hatása van a tinédzserek/diákok vállalkozói szellemének fejlesztésére? Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

203

Azonban a hallgatók csaknem kétharmada (63,6%) elismeri, hogy elhelyezkedéskor segít a diploma. Azonban itt is meg kell jegyezni, hogy a legnagyobb mértékben a magyar hallgatók szerint nem értenek egyet ezzel. 100% 80% 60% 40% 20% 0% Hungary

Latvia

Lithuania

Poland

Russia

Ukraine

yes

64,0

82,0

84,1

82,2

84,9

77,2

no

36,0

18,0

15,9

17,8

15,1

22,8

SSI=79,1

13. ábra: Úgy gondolja, hogy a leginkább a diploma megszerzése (tanulási oldal) nyújt jobb esélyt munkavállalásra? Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

A hallgatók nagy része (77,5%-a) megváltoztatná lakhelyét egy job álláslehetőség érdekében. Akik ezt visszautasítják, azt leginkább a családi kötelékek miatt teszik (62,2%), a régióhoz való ragaszkodás (25,2%) és harmadik tényezőként a változástól való félelelmet említik (12,6%). A családi kötelékek Magyarországon a legerősebbek a felmérés szerint. A válaszadók 63,6%-a szeretne majd külföldön állást keresni. Akik pedig nem, szintén a családhoz való ragaszkodást jelölték meg fő okként, de kisebb ennek az aránya, mint korábban (47,3%).

A jelenlegi munkaerőpiacot tekintve, a hallgatók két-harmada (67,7%-a) úgy véli, hogy az nem ösztönzi az üzleti tevékenység indítását. A nemleges válaszok aránya kiugróan magas a többi országhoz képest annál a kérdésnél, mely az új vállalkozások fejlesztésére vonatkozó támogatásokat érinti.

204

100% 80% 60% 40% 20% 0% Hungary

Latvia

Lithuania

Poland

Russia

Ukraine

yes

10,8

52,1

54,4

21,7

39,4

27,6

no

89,2

47,9

45,6

78,3

60,6

72,4

SSI=56,5

14. ábra: Van-e elegendő állami- és magántámogatása új vállalkozás fejlesztésére? Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

Ha a tanulmányok alatt megszerzett képességek, készségek hasznosságára vonatkozó kérdést megvizsgáljuk (44. kérdés), akkor látható, hogy a hallgatók 95%-a gondolja, hogy valamilyen mértékben hasznos az egyetem. A megkérdezett hallgatók szerint a következő lépéseket tehetné az egyetem a vállalkozásorientált gondolkodásmód támogatása érdekében: 43,6%-ban a gyakorlati helyek megszervezését tartják fontosnak, majd 22,1%-ban a munkaadókkal való találkozások szervezését, és harmadik helyen (18,3%) szerepel a vállalkozásokkal kapcsolatos tanfolyamok indítása. Ennek a kérdésnek a megítélése is eltérő képet mutat országonként. 100% 80% 60% 40% 20% 0% Hungary

Latv ia

Lithuania

Poland

Russia

Ukraine

courses which help establishing one's own company

18,3

29,1

25,2

26,1

31,0

32,0

organize training sessions

43,6

32,2

35,4

23,9

36,0

27,3

organize meetings with employ ers

22,1

26,5

26,2

12,6

22,3

25,0

assure ef f ectiv e placements

14,4

9,1

11,7

36,6

7,5

10,3

1,6

3,1

1,5

0,9

3,1

5,5

no (additional) action is needed

SSI=63,2

15. ábra: Milyen tevékenységet kellene az egyetemnek folytatnia még ahhoz, hogy jobban felkészültté tegye Önt saját vállalkozás indítására, működtetésére? Forrás: saját szerkesztés a felmérés eredményei alapján

205

Véleményük szerint a következő tudás lenne a leghasznosabb számukra saját vállalkozás létrehozás érdekében: leginkább (26,9%) saját vállalkozás létrehozásának folyamata, majd (21%) anyagi támogatások lehetősége, és harmadik legfontosabbnak (18,8%) az üzleti terv készítését tartják.

5. Összegzés Az elemzés során sok sztereotípiát tudtunk megcáfolni, míg akadtak olyanok is, amelyet igazoltunk. Azonban még mindig maradtak nyitott kérdések. Az ember környezete nagymértékben befolyásolja a vállalkozáshoz való hozzáállását, ezért célszerű volna kibővíteni a szélesebb értelemben vett régióra a kutatást, mert alapvetően más lehet a hozzáállása a vállalkozásokhoz annak, aki a nyugati országokból érkezett, mint annak, aki a volt szocialista országokból; továbbá megvizsgálni, hogy milyen fajta településről származik a válaszadó. Összességében, mivel a kutatási eredmények sok esetben nem nyújtottak határozott válaszokat, úgy gondoljuk, hogy a lehetőségek szerint ésszerű lenne a jövőben hasonló felmérést készíteni.

Irodalomjegyzék 1. Hunyadi, L. - Vita, L. [2002]: Statisztika közgazdászoknak, KSH 2. Keller, G. – Warrick, B. [2004]: Statistics for management and economics, Brooks/Cole 3. Kerékgyártó, Gy-né – Mundruczó, Gy. [1996]: Statisztikai módszerek a gazdaság elemzésben, AULA Kiadó

206

I. sz. Melléklet

Vállalkozási hajlandóság – nemzetközi felmérés a felsőoktatás nappali tagozatos hallgatói számára A. ÁLTALÁQOS IQFORMÁCIÓK

1. 2. 3. 4.

Nem:  (0) férfi  (1) nő Tanulmányok szintje:  (0) alapdiploma  (1) mesterdiploma Szak:  (0) üzleti és gazdasági  (1) nem gazdasági A tanulmányai milyen szintjén áll jelenleg?  (0) az elején  (1) a felénél  (2) a következő 12 hónapban fogom befejezni Tervezett munkahely diplomaszerzés után?  (0) 50 000-nél kevesebb lakosú városban  (1) 50 000-nél több lakosú városban Anyagilag függő a szüleitől jelenleg?  (0) teljesen függő  (1) részben függő  (2) teljesen független Voltak valaha a szülei vállalkozók?  (0) Még mindig vállalkozók.  (1) Van vállalkozói tapasztalatuk, de jelenleg nem azok.  (2) Egyiküknek sincs vállalkozói tapasztalata. Mely leírás illik Önre a legjobban?  (0) Szerencsejátékos/ opportunista vagyok  (1) Két lábbal a földön állok  (2) Álmodozó vagyok

5. 6. 7.

8.

1 2 3 4 5 6 7

8

B. HOZZÁÁLLÁS A VÁLLALATHOZ

1.

A véleménye szerint mely jellemzők tulajdoníthatók vállalkozónak (maximum 3 lehetősége)?  (0) felelősségvállalási készség  (5) intuíció  (1) hajlandóság új megoldások keresésére  (6) lelkiismeretesség, pontosság, törődés  (2) előrejelző képesség, üzleti kockázat mérése  (7) kreativitás és ötletgenerálás  (3) első kézből származó oktatási tapasztalat  (8) változásokhoz való alkalmazkodás  (4) szorgalom  (9) kommunikációs készség (társasági beilleszkedés és emberekkel való bánásmód) Az Ön vállalati magatartása ilyen? (vállalkozói?)  IGEN  NEM Dolgozott/ dolgozik –e tanulmányok ideje alatt?  (0) igen, szabadúszó/vállalkozó vagyok  (1) igen, alkalmazottként  (2) nem

2. 3.

9

10 11

Ha B.3-ban QEM a válasza, folytassa B.4-nél, különben töltse ki B.3.1 és B.3.2-t! 3.1

Mikor dolgozott/dolgozik?  (0) többnyire a szemeszter alatt  (1) többnyire a nyári szünet alatt  (2) a szemeszter és a nyári szünet alatt is 3.2 Milyen ágazatban dolgozott/dolgozik?  (0) ipar  (1)pénzügy  (2) szolgáltatás 4. Az elméleti tanulmányai mellett aktív-e az egyetemen? (pl sport, tudományos körök,  IGEN  NEM karitatív munka, önkéntes munka) 5a Megváltoztatná-e jelenlegi lakhelyét egy jobb álláslehetőség miatt?  IGEN  NEM 5b Mi gátolja meg ebben? (maximum 2 lehetőséget válasszon!)  (0) családi kötelék  (1) régióhoz való ragaszkodás  (2) változástól való félelem 6a Tervezi, hogy keres külföldi munkát?  IGEN  NEM 6b Mi gátolja meg ebben? (maximum 2 lehetőséget válasszon!)  (0) családi kötelék  (1) országhoz való ragaszkodás  (2) változástól való félelem  (3) idegen nyelvek ismeretének hiánya 7. Ha tudná, hogyan kezdje saját tevékenységét, alapítana vállalkozást ?  IGEN  NEM 8. Egyetért-e abban, hogy saját vállalkozás létrehozásával több pénz keresésére van  IGEN  NEM lehetősége, mintha egy más vállalatnak dolgozna?

12

13 14 15 16 17 18

19 20

C. VÁLLALATI MAGATARTÁS

1.

Van bármilyen ötlete vállalkozás indítására (üzleti tevékenység kezdésére)?

207

 IGEN NEM

21

Ha IGEQ-t jelölte meg C.1-ben, töltse ki C.1.1-től C.1.6-ig és folytassa C.2a-nál! 1.1 Ismeri a saját vállalat létrehozásával kapcsolatos összes alapvető formaságot?  IGEN NEM 1.2 Tudja, hogy milyen anyagi eszközökkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az adott  IGEN NEM üzleti tevékenységet megkezdje? 1.3 Rendelkezésére állnak az adott anyagi eszközök?  IGEN NEM 1.4 Ha nem állnak rendelkezésére, tudja, hogyan jusson a szükséges tőkéhez?  IGEN  NEM 1.5 Milyen tőkeforrása lenne üzleti tevékenysége indításához? (maximum 2 lehetőséget válasszon!)  (0) saját megtakarítások  (2) bankrendszer (kölcsön, hitel, lízing, támogatások)  (1) családtag/ismerős pénzügyi támogatása  (3) segítő intézmények (kormányzat, önkormányzat)  (4) Európai Uniós alapok 1.6 Tudja, hogyan működik az a piac, amelyben a vállalkozását vezeti?  IGEN  NEM Ha QEMet válaszolt C.1-ben, kérem töltse ki C.1.7-et és C.1.8-at, majd folytassa C.2a-nál! 1.7 Keres öteleket üzleti tevékenység indítására ?  IGEN  NEM 1.8 Szeretné, ha valaki segítene jó ötletet találni üzleti tevékenységéhez?  IGEN  NEM 2a A diploma megszerzése után tervezem (egy lehetőséget válasszon)  (0) munkát vállalni állami intézményben/vállalatnál (köztisztviselő)  (1) magánvállalatnál munkát vállalni (alkalmazott)  (2) saját vállalatot létrehozni (munkaadó). 2b Mi befolyásolta válaszait a korábbi (C.2a.) kérdésnél? (maximum 3 lehetőséget válasszon!)  (0) foglalkoztatás és fizetés bizonyossága  (6) több kötelezettség és felelősség  (1) magasabb keresetek  (7) önmegvalósítás és munkával való elégedettség  (2) gyors karrierfejlődés  (8) tőkeveszteség kockázata  (3) magas tekintély  (9) nem szabványosított munkaidő  (4) jó munkahelyi hangulat  (a) képzettség továbbfejlesztésének  (5) kevesebb kötelezettség és felelősség lehetősége 2c Milyen ágazatban dolgozott/dolgozik?  (0) ipar  (1) pénzügy  (2)szolgáltatás Ha C.2a-ban (2)-t jelölte meg, (munkaadó), töltse ki C.2.1-től C.2.5-ig, majd folytassa D.1-nél! 2.1 Mikor kezdené vállalkozási tevékenységét?  (0) már van saját vállalkozásom  (1) rögtön diplomaszerzés után  (2) szakmai előrejutás és tapasztalat elérése után néhány évvel. 2.2 A vállalkozás létrehozása után, mikortól tervezi, hogy nyereséges lesz?  (0) az elejétől  (1) fél even belül  (2) egy éven belül  (3) néhány éven belül 2.3 Számításba veszi a csőd lehetőségét?  IGEN  NEM 2.4 Ismeri a vállalatvezetéssel járó kötelezettségeket és felelősségeket?  IGEN  NEM 2.5 Szeretnék egy céget irányítani  (0) egyedül  (1) partnerrel/partnerekkel együtt  (2) nem számít D. MUQKAERŐPIAC ÉS ÜZLETI KÖRQYEZET ÉRTÉKELÉSE VÁLLALATI SZEMPOQTBÓL. 1. Mi a véleménye, melyek a legnagyobb akadályok vállalkozása számára? (maximum 3 lehetőséget válasszon!)  (0) magas adók  (5) vállalkozói hivatás alacsony tekintélye  (1) magas munkaköltségek  (6) tőkéhez jutás nehézsége  (2) rugalmatlan munkaerőpiaci törvényhozás  (7) magas versenyképesség  (3) üzleti tevékenység irányítására vonatkozó  (8) globalizáció folyamata a gazdaságban adminisztratív előírások  (9) megfelelő piaci szegmens  (4) törvényalkotás következetességének hiánya megtalálásának nehézsége (változó törvények és szabályozások)  (a) egyedül van 2. Van-e elegendő állami- és magántámogatása új vállalkozás fejlesztésére (egyéni  IGEN  NEM vállalkozás)? 3. Úgy gondolja, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet ösztönzi üzleti tevékenység  IGEN  NEM indítására?

208

22 23 24 25 26

27 28 29 30

31

32 33

34 35 36 37

38

39 40

4.

Úgy gondolja, hogy nagyvárosban élve könnyebben jut munkához (könnyebb  IGEN  NEM létrehozni és működtetni egy vállalatot, könnyebb munkát találni)? E. AZ OKTATÁSI REQDSZER ÉS A VÁLLALKOZÁSBARÁT LÉGKÖR 1. Véleménye szerint az oktatási rendszernek pozitív hatása van a tinédzserek/diákok  IGEN  NEM vállalkozói szellemének fejlesztésére? 2. Úgy gondolja, hogy a leginkább a diploma megszerzése (tanulási oldal) nyújt jobb  IGEN  NEM esélyt munkavállalásra? 3. Úgy gondolja, hogy az egyetemi tanulmányok folyamán szerzett képességek és készségek hasznosak lesznek saját vállalatának irányításában (egyéni vállalkozás)?  (0) igen  (1) nagy mértékben  (2) kis mértékben  (3) nem lesznek hasznosak. 4. Milyen tevékenységet kellene az egyetemnek folytatnia még ahhoz, hogy jobban felkészültté tegye Önt saját vállalkozás indítására, működtetésére? (maximum 2 lehetőséget válasszon!)  (0) semmilyen további tevékenységre, programra  (3) gyakorlati helyek szervezése nincs szükség  (4) saját vállalat létrehozása érdekében  (1) hatékony elhelyezés biztosítása képzések indítása  (2) munkaadókkal való találkozók szervezése 5. Milyen tudás lenne a leghasznosabb vállalkozás létrehozására? (maximum 2 lehetőséget válasszon!)  (0) üzleti terv készítése  (3) saját vállalat létrehozásának folyamata  (1) piacelemzés elvégzése  (4) vállalati menedzsment alapelvei  (2) anyagi támogatások lehetősége

209

41

42 43 44

45

46

PILLER ZSUZSA PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

A csődeljárásról szóló hitelezői döntések játékelméleti megközelítésben 1. Bevezetés A csődeljárás keretében lefolytatott reorganizáció olyan „speciális” helyzetnek tekinthető, amelyet kizárólag az adós gazdálkodó szervezet kezdeményezhet önmaga ellen, s amelynek során az adós vállalkozás „sorsáról” nem maga a vállalat vezetése, illetve tulajdonosai, hanem annak hitelezői határoznak saját véleményük, ítéletük, illetőleg információik alapján. A hitelezők döntéseik során – külső szerepükből adódóan – azonban nincsenek és gyakorlatilag nem is lehetnek a döntéshez megfelelő tökéletes információk birtokában. Döntéseikre ugyanakkor nagy hatással van az adott gazdaság hátterében álló jogszabályi keretrendszer. A játékelméletből ismert „fogoly-dilemma” segítségével bemutatható, hogy a kétszintű fizetésképtelenségi eljárás intézményének alaptermészetéből következően az egyéni és a közösségi célok eltérőek, amely végső soron a csődeljárás működésképtelenségéhez vezet.

2. A fizetésképtelenségi eljárások a hitelezői követelések megtérülése tükrében A gazdasági élet több évszázados múltra visszatekintő, mára általánossá vált eleme a hitelezés, amely nélkül a gazdasági tranzakciók lebonyolítása szinte elképzelhetetlen. A gazdasági szereplők a profitigényükből következő gazdasági szükségszerűség miatt kénytelenek pénzüket valamilyen formában kihelyezni, majd bízni abban, hogy kihelyezett pénzük visszafizetésre kerül. A hitelezési döntések sarkalatos kérdése a hitelezés alapján keletkező követelések megtérülése. A problémát az a helyzet jelenti, amikor az adós cégnek súlyos pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie, s a hitel visszafizetése kétségessé válik. A gazdaság ilyen jellegű „működési zavarainak” megoldásának elősegítése érdekében a modern jogállamokban jogszabályok rendelkeznek a válsággal küszködő, illetve a fizetésképtelenné vált adós hitelezőkkel való kapcsolatának rendezését illetően. A ’90-es évek elején Magyarországon a két, egymástól elkülönült eljárásból álló ún. kétszintű fizetésképtelenségi rendszer került bevezetésre, amelynek két „szintje” a reorganizációs célú csődeljárás és a likviditációs célú felszámolási eljárás.

2.1. A csődeljárás elméleti és gyakorlati sajátosságai A csődeljárás alapvető célja, hogy az adós a hitelezőkkel történő megegyezésen keresztül megoldja fizetési nehézségeiből adódó problémákat. Ennek keretében legalább két tárgyalásra kerül sor a hitelezőkkel. Az első tárgyaláson a hitelezők arról döntenek, hogy hozzájárulnak-e a Csődtörvény által biztosított 90 napos fizetési haladékhoz. A moratórium a csődeljárás egyik alappillére: azáltal, hogy az adósnak a 90 nap időtartam alatt esedékessé váló tartozásait nem kell megfizetnie135, időhöz jut egy átgondolt, a talponmaradást szavatoló reorganizációs terv elkészítéséhez. A hatályos jog tehát a moratóriumot nem automatikusan biztosítja, hanem 135

A fizetési haladék nem vonatkozik az adós valamennyi tartozására. A Cstv. 12. §-ában foglalt követelések nem tartoznak a fizetési moratórium hatálya alá: többek között a munkaviszonyon és azzal rokon más jogviszonyon alapuló követelések, járulékok, járadékok, víz- és csatornadíj, vagyonfelügyelő költségei.

210

a hitelezők meghatározott hányadának egyetértéséhez köti. Az egyetértést abban az esetben kell megadottnak tekinteni, ha a csődeljárás kezdő időpontjában lejárt hitelezői követelések jogosultjainak több mint a fele, és a le nem járt hitelezői követelések több mint egynegyede hozzájárul a fizetési haladék adós részéről történő igénybevételéhez, feltéve, hogy ezen hitelezőknek az összes követelése eléri az adós könyveiben szereplő összes hitelezői követelés kétharmadát. Az adós a moratórium ideje alatt, a reorganizációs program, az egyezségi javaslat, illetve a kapcsolódó végrehajtási tervek alapján egy újabb tárgyalás keretében próbál megegyezni hitelezőivel. Az adós fő célja meggyőzni hitelezőit arról, hogy az alapos helyzetelemzés és tényfeltárás eredményeképpen felállított reorganizációs terv alapján képes a vállalkozás talpra állítására és hosszú távú továbbműködtetésére. [Miskolczi 2005] A csődeljárás tehát a hitelezői döntések függvényében 3 féle kimenetellel zárulhat:



Az eljárás a fizetési haladékhoz való hozzájárulás nélkül szűnik meg



Az eljárás a fizetési haladékhoz való hozzájárulást követően hitelezői egyezség nélkül szűnik meg



Az eljárás a fizetési haladékhoz való hozzájárulást követően hitelezői egyezség megkötésével zárul

A csődeljárás intézménye tehát egy szabályozott, jogilag védett hátteret biztosít a válsággal küzdő vállalkozás működési zavarainak rendezéséhez. Ezen „reorganizációs keret” gyakorlati működése kapcsán ugyanakkor kiemelendő, hogy napjainkban a megindított csődeljárások száma rendkívül alacsony szinten mozog, évente csupán pár 10 darab eljárás kerül közzétételre.

1. táblázat: A csődeljárások számának és kimeneteleinek alakulása136

Közzétett csődeljárás (db) Fizetési haladék megadva (db) Hitelezői egyezség megkötve (db)

2003

2004

2005

2006

20 15 7

22 13 4

23 13 3

20 13 n.a.

Forrás: saját szerkesztés

Az 1. táblázat adatai szerint abban az esetben, ha az adós az eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtása mellett is dönt, a hitelezők fizetési moratóriumot – a vizsgált évek vonatkozásában – átlagosan az esetek 63%-ában biztosítottak, illetőleg a reorganizációs terv elfogadása mellett az esetek 22%-ában döntöttek. A csődeljárás intézményével kapcsolatos problémákra és hiányosságokra utal ugyanakkor az a tény, hogy a megindított reorganizációs célú eljárások alacsony számához képest aránytalanul magas a súlyos, visszafordíthatatlan válsággal küzdő, így felszámolási eljárás alá került vállalkozások száma. A problémát a felszámolási eljárásokkal kapcsolatosan az jelenti, hogy évente több ezer cég kerül felszámolási eljárás alá, amelyek széles tömege teljesen vagyontalan.

136

A csődeljárások a „közzétételi évük” szerint rendezve.

211

2.2. A felszámolási eljárás elméleti és gyakorlati sajátosságai A két eljárás közötti viszony elemzésekor137 fontos szerepet játszanak a fizetésképtelenségi okok, vagyis a felszámolási eljárás elrendelésének alapjául szolgáló indokok. A többször módosított 1991. évi XLIX. tv. 27. § (2) bekezdése alapján a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg -

Ha a szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlített ki vagy nem vitatta, és ezt a következő hitelezői írásbeli fizetési felszólításra sem teljesítette

-

Jogerős bírósági határozatban megállapított teljesítési határidőn belül tartozását nem egyenlítette ki

-

A vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt

-

A fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette

A felszámolási eljárás során a hitelezői igények kielégítésére a követelés jogcíme szerinti, jogszabályban meghatározott sorrend figyelembe vételével kerül sor. A felszámolási vagyon rendkívül alacsony voltából adódóan, ha lehetőség is van az igények kielégítésére, az többnyire rendkívül alacsony mértékű. [Csőke 2002] A 2. táblázat megyénkénti bontásban tartalmazza felszámolási eljárásba bejelentett követelések megtérülési arányát.

2. táblázat: hitelezői igények kielégítésének mértéke néhány megyében138

Kielégítés nagysága

Hajdú-B. m.

Heves m.

Főváros

Győr-M.-S. m139.

0%

0,12%

0,39%

1,29%

Forrás: saját szerkesztés

Az amúgy is rendkívül alacsony megtérülési arányszám a valóságban azonban még ennél is alacsonyabb. A felszámolási eljárásban a jogi értelemben vett hitelezővé váláshoz kapcsolódó díj fizetési kötelezettség miatt ugyanis az eljárásba bejelentett hitelezői igények nagysága az esetek nagy többségében nem áll összhangban a valódi hitelezői állomány nagyságával. Ez abból adódik, hogy hitelezők egy része – ismervén a hitelezői igények kielégítésére vonatkozó riasztó statisztikákat – úgy ítélik meg, hogy számukra várhatóan nem térül meg a regisztrációs díj megfizetésével kapcsolatos „befektetésük”.

2.3. A kétszintű fizetésképtelenségi eljárás rendszere A csődeljárás és a felszámolási eljárás egymással kapcsolatos összefüggései határozzák meg a kétszintű fizetésképtelenségi eljárás rendszerét, melynek legalapvetőbb sajátossága, hogy – 137

Jelen tanulmány a felszámolási eljárás jogszabályi tartalmát nem vizsgálja.

138

A Hajdú-Bihar és Heves megyeéra vonatkozó adatok Buga Tamás Imre, a Fővárosra vonatkozó adatok dr. Csőke Andrea kutatásai alapján 139

Saját kutatás alapján elvégzett számításból nyert adat

212

amint azt az 1. ábra is mutatja – az adós vállalkozás reorganizációját célzó csődeljárás és a likviditációját célzó felszámolási eljárás között nincs közvetlen átjárhatóság: a reorganizációs eljárás nem előfeltétele a likviditációs eljárásnak, illetve a reorganizációs eljárás sikertelensége esetén nem indul meg automatikusan a felszámolási eljárás. „Élő” cég sikeres

csődeljárás

Reorganizációs szakasz

2 év

sikertelen

„Élő cég”

Likviditációs szakasz

felszámolási eljárás

Megszűnés

1. ábra: A kétszintű fizetésképtelenségi eljárás Forrás: saját szerkesztés

A hatályos jogszabályok szerint tehát a gazdálkodó szervezet nem kerül feltétlenül felszámolási eljárás alá, ha a hitelezők nem járultak hozzá a fizetési moratóriumhoz vagy a moratórium megadását követően a csődeljárás sikertelenül zárul. Ekkor a likviditációs eljárás megindításához valamely hitelezőnek kérelmet kell benyújtania az illetékes bírósághoz. A két eljárás között így van egy minimálisan egy-két hónapos átmeneti időintervallum, amikor az adós gazdálkodó szervezet a működését – bármiféle külső „felügyelet” nélkül – a normál mederben folytathatja. A két eljárás közötti átjárhatósági viszony gyakorlati következményeit elemzi a 3. táblázat táblázat, amely a csődeljárás kimeneteleinek bontásában tartalmazza a végül felszámolási eljárás alá került vállalkozások arányát.

3. táblázat: felszámolás alá került vállalkozás száma140 Egyezséggel záruló csődeljárás 2003 2004 2005

2 1 0

Felsz. aránya

17,6%

(7) (4) (3)

Fizetési haladék megadását követően megszűnt 8 (8) 8 (9) 8 (10)

2 7 7

89%

67%

Fizetési haladék nélkül megszűnt

Forrás: saját szerkesztés

140

A zárójelben lévő értékek az adott évre vonatkozó összes kimenetelt mutatják.

213

(5) (9) (10)

A gyakorlati tapasztalatok alapján tehát az sem bizonyos, hogy a csődeljárás negatív kimenetelei likviditációs következményekkel járnak. Emellett az sem jelenthető ki, hogy az eredményesen lefolytatott csődeljárás a hosszútávú továbbműködés záloga volna. A fenti adatok rávilágítanak, az olyan gazdálkodó szervezetek, amelyek a csődeljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtását követően nem kapták meg a fizetési moratóriumot, s így a csődeljárás sikertelenül zárult, nem teljes arányban, csupán az esetek 67%-ában kerültek felszámolási eljárás alá. A fennmaradó 33% esetében a vállalkozások nem szűntek meg. Ezekben a szituációkban – a fizetésképtelenség bíróság által történő kimondásának elmaradására alapozva – a hitelezők követelése vélhetően a csődeljárás „eredményes” befejeződése nélkül is megtérült.

3. A csődeljárás mint stratégiai játék A hitelezőknek a fizetési moratórium megadásáról vagy elvetéséről való ítéletük során érdemes figyelemmel lenniük azon törvényi keretrendszer adta szabályokra, amelyek várakozásaik és racionális döntéseik hátterét meghatározzák. A kétszintű fizetésképtelenségi eljárás természetéből adódó „játékszabályok” az alábbiak szerint fogalmazók meg. •

A csődeljárás bármely szintjén bekövetkező „eredménytelenségből” (vagyis a fizetési haladék megtagadásából vagy a reorganizációs javaslat elutasításából) nem következik egyértelműen a követelés megtérülésének meghiúsulása.

•

A reorganizációs terv elfogadása nem jár automatikusan a hitelező követelésének megtérülésével.

•

A fizetési haladékhoz való hozzájárulás és a reorganizációs terv elfogadása lehetőséget ad az adós vállalkozásnak arra, hogy a továbbműködése során legalább a hitelezői igények egy része kifizetésre kerüljön.

•

A hitelezők csődeljárásról szóló „ítélete” és a felszámolási eljárás jogerős megindulása között141 néhány hónap idő van arra, hogy az adós – akár a köztes időben történő működés biztosítása érdekében – a maradék vagyonából a „legfontosabb” vagy „legerőszakosabb” hitelezőit kielégítse.

•

Amennyiben a hitelezőknek igényeiket a felszámolási eljárás során kellene érvényesíteniük, azok várhatóan 0%-ban térülnének meg. Ezért abban az esetben sem áll érdekükben a felszámolási eljárás megindítása, ha az adós követelésüket nem teljes arányban elégíti ki.

Általánosságban kijelenthető, hogy minden hitelező haszonmaximalizáló, s racionális döntései keretében – egyéni céljainak megfelelően – saját helyzetét próbálja optimalizálni. Feltételezhetően a hitelezők mindegyikének alaptörekvése az, hogy követelése minél nagyobb fokú kielégítést nyerjen. Arra vonatkozó megítélésük azonban már eltérő, hogy a fent ismertetett „játékszabályokból” levezethető utak melyikén valósul ez meg. A hitelezők csődeljárásról szóló döntéseik a köztük fennálló esetleges érdekkonfliktusból adódóan stratégiai játéknak tekinthetők, hiszen a szereplők azzal szembesülnek, hogy magatartásuk befolyásolja a többiek döntését, s ezt saját döntéseik meghozatala során is figyelembe veszik.

141

Az adós képviselője a felszámolási eljárás jogerős megindulásának időpontjától nem jogosult rendelkezni az adós vagyona felett. Ettől az időponttól a Cstv. szabályainak figyelmen kívül hagyásával, jóhiszeműen kielégített hitelezői követelések visszakövetelhetők.

214

A felek tehát rendelkeznek ismeretekkel, feltételezésekkel a többiek céljáról, lehetséges döntési alternatíváiról, informáltságuk azonban eltérő. [Mészáros, 2003] Az egyéni és a közösségi érdekek közötti összeütközések a játékelméletből ismert társadalmicsapda-játék vagy más néven fogoly-dilemma játék segítségével magyarázhatóak. A játék jelen esetben azon a feltételezésen alapul, hogy minden hitelező ismeri a fizetésképtelenségi eljárások jelenlegi rendszerét, valamint ennek döntéseikre kiható gyakorlati következményeit. Egyszerűsítő feltevésként szükséges bevezetni az „egy-tárgyalásos esetet”, vagyis azt, hogy ha a hitelezők a fizetési haladékhoz hozzájárulnak, a csődeljárás „eredményesen” zárul. Jelen helyzetben tehát két döntési alternatíva van: igen/nem. A hatályos csődtörvényben leírtak szerint a hitelezők 2/3-ának támogatása szükséges a fizetési haladék magadásához. Ebből következően a döntési szituáció a 3 szereplős fogoly-dilemma segítségével értelmezhető. Feltételezzük továbbá, hogy a játék alapjául szolgáló vállalkozás a visszafordítható pénzügyi válság stádiumában működik. Ezen keretrendszerben a kifizetések a következőképpen alakulnak. A hitelezői döntések pillanatában 4 egység likvid, azaz a hitelezők közt felosztható tőke áll rendelkezésre, és minden hitelezőnek 2 egységgel tartozik. Amennyiben a csődeljárás során a hitelezők a fizetési haladékhoz hozzájárulnak, s így az adós időhöz jut, a vállalkozás képes likvid tőkéjét 4,5 egységre emelni. Ebből adódóan a csődeljárás „eredményes” lezárulása esetén mindhárom hitelező megtérülésként 1,5 egységhez jut. Figyelemmel arra, hogy a sikertelenül zárult csődeljárás nem jelenti automatikusan a felszámolási eljárás megindulását, azaz a megszűnést, feltételezzük, hogy az adós a „köztes idő alatt” a maradék (4 egység) vagyonából a legagresszívabb hitelezőit egyenlíti ki, vagyis azokat, akik a „nem” mellett döntöttek. Abban az esetben, ha egy hitelező sem járult hozzá a fizetési haladék megadásához, az adós cég a maradék likvid vagyont a 3 hitelező közt osztja fel.

4. táblázat: döntési és kifizetési mátrix DÖ
TÉSEK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

A igen igen igen igen nem nem nem nem

B igen igen nem nem nem igen igen nem

KIFIZETÉSEK C igen nem igen nem nem nem igen igen

A 1,5 1,5 1,5 0 1,33 2 1,5 2

B 1,5 1,5 1,5 2 1,33 0 1,5 2

C 1,5 1,5 1,5 2 1,33 2 1,5 0

Forrás: saját szerkesztés

A lehetséges döntések közül azok valósulnak meg, amelyek a legjobb válaszok a többiek lehetséges döntéseire. [Mészáros, 2003] Arra való tekintettel, hogy a kifizetések az egyes játékosok szempontjából szimmetrikusak, elegendő egy hitelező lépéseit figyelemmel kísérni. Mit dönt tehát „A” hitelező „B” és „C” hitelező döntéseinek függvényében?

215

„B” nem és „C” nem lépése esetén „A” igen: 0 „A” nem: 1,33 „B” igen és „C” nem lépése esetén „A” igen: 1,5 „A” nem: 2 „B” nem és „C” igen lépése esetén „A” igen: 1,5 „A” nem: 2 „B” igen és „C” igen lépése esetén „A” igen: 1,5 „A” nem: 1,5 A számadatokból kitűnik, hogy 3 lehetséges döntési variáció esetében az „A” hitelező számára a „nem”, azaz a csődeljáráshoz való hozzájárulás megtagadása jár magasabb kifizetéssel, 1 lehetséges döntési variáció estén pedig mindkét döntéshez azonos kifizetés tartozik. Mivel az „A” hitelező – csakúgy mint „B” és „C” hitelező – haszonmaximalizáló, a „nem” melletti döntés válik a domináns stratégiává, vagyis: a „nem járul hozzá stratégia” dominálja a „hozzájárul” stratégiát. A szereplők nem kooperálnak, illetve nem hihetnek a másik kooperativitásában, s így egy inferior állapot áll elő, amely végső soron a csődeljárás intézményének működésképtelenségét idézi elő.

4. Zárszó A csődeljárásról szóló hitelezői döntések fogoly-dilemma játék segítségével történő megközelítésével belátható, hogy a kétszintű fizetésképtelenségi eljárás rendszerének jogi és gyakorlati sajátosságaiból adódóan a hitelezők nem támogatják a csődeljárás megindulását. Az egyes hitelezők domináns stratégiája ugyanis nem esik egybe a követelések megtérülése szempontjából optimális döntési stratégiával. Amennyiben azonban a fizetésképtelenségi eljárás reorganizációs és likviditációs szakasza egy eljárásba tömörülne, a „köztes” időszak megszűnésével a követelések eljáráson kívüli kielégítésére sem volna lehetőség, ami „játékelmélet nyelvén” a kifizetési variációk leegyszerűsödésével járna. Mindebből következően pedig a hitelezők domináns stratégiája a reorganizációhoz való hozzájárulás irányába terelődne.

Irodalomjegyzék 1. 2. 3.

Csőke Andrea [2002] „Gondolatok az új fizetésképtelenségi törvény szükségességéről a Csődtörvény statisztikája függvényében” Magyar Jog 2002/2, 86-95. o. Mészáros József [2003]: Játékelmélet, Gondolat Kiadó, Budapest Miskolczi Bodnár Péter [2005]: „A reorganizáció - igények és lehetőségek a magyar fizetésképtelenségi jogban”. in: Bérgarancia és a csőd- felszámolási eljárás reformja, Novotini Kiadó Miskolc

216

dr. KECSKÉS GÁBOR tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

A környezeti károkért járó kompenzáció a nemzetközi bírói fórumok gyakorlatában „A béke, a fejlődés és a környezetvédelem egymással összefügg és oszthatatlan.” (Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről, 25. elv)

1. Alapvetés a nemzetközi környezetvédelmi jogról A környezetvédelem nemzetközi szabályozása (a nemzetközi jog egyéb területeinek fejlődéstörténetéhez viszonyítva) nem tekint vissza jelentős múltra, csak az 1960-as években érkezett el az átfogó környezetvédelmi törvényhozás időszaka [Bragyova, 1979 160. o.]. Azonban mára mind a nemzetközi szokásjog, mind a hatályos, kodifikált nemzetközi jog normarendszerén belül az egyik legjelentősebb jogi rezsimmé alakult, egységesedett. Az 1972-es Stockholmi Világkonferenciával kezdődően a (nemzetközi) környezetvédelmi jog, a környezet védelme fokozatosan előtérbe került a nemzetközi jog elméleti tudományában; mi több, általánosan elfogadottá vált azon nézet, hogy a Stockholmi Világkonferencia után a nemzetközi környezetvédelmi jog a nemzetközi jog önálló részterületének tekinthető. A Világkonferencián számos olyan vezérlő elvet fogadtak el – először a nemzetközi jog történetében -, amelyek a környezet védelmét voltak hivatva szolgálni [vö. Owada, 2006 6. o.]. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy az 1940-es és az 1960-as évek között számos környezeti, környezetvédelmi tárgyú nemzetközi egyezményt fogadtak el, de ezek leginkább a hidegháború, és nem a környezet sajátosságaihoz igazodtak. Többnyire a háborúk környezeti hatásaira, valamint a nukleáris energia békés célú felhasználására vonatkozó szabályokat tartalmaztak. Voltak azonban olyan egyezmények is, amelyek már – ma szektorálisnak tekintett – területeket vontak szabályozás alá, így például a tengeri környezet védelme, a tenger élő erőforrásainak és a vadvilág megőrzése, valamint a határmenti vizek védelme tárgyában is létrejött multilaterális szerződés [Gündling, 1986 121122.] Az 1972-ben egyértelművé vált paradigmaváltás nem csak az azóta létrejött nemzetközi szerződések exponenciálisan növekvő számában mutatkozik meg, hanem a nemzetközi jog bizonyos területeinek a nemzetközi környezetvédelmi jog területére való behatolásával is felvázolható. Erre példa lehet azon – még csak doktrinális megközelítésben képviselt – álláspont, hogy az emberi jogok ún. harmadik generációjának a környezetvédelem, az egészséges környezethez való jog is integráns része legyen. Így a nemzetközi környezetvédelmi jog emberi jogi vetülete – kifejezetten ilyen tárgyú nemzetközi szerződés hiányában is – mindinkább hangsúlyossá válik.142 A nemzetközi környezetvédelmi jog sajátos normarendszere azonban alapvetően „töredezett és rendszertelen” [Gündling, 1986 123. o.], hiszen a nemzetközi szerződésekben előírt, illetve elvárt védelem hazai, regionális vagy nemzetközi szintű megszervezése sokszor 142

Az – egyébként kötelező erővel nem rendelkező - 1972-es Stockholmi Nyilatkozatban már nevesítik az „emberhez méltó környezethez való jogot” (ld.: Stockholmi Nyilatkozat 1. elvét), és az 1992-ben elfogadott Riói, valamint a 2002-es Johannesburgi Nyilatkozat egyes pontjai is – ugyan nem expressis verbis módon – a környezetvédelem emberi jogi aspektusát érintik. Lang a „nemzetközi környezetvédelmi jog újonnan felmerülő” elvének nevezte az egészséges környezethez való jog elismerését és biztosítását. Ld.: Lang, 1970 171. o.

217

nem olvasható ki egyértelműen a normaszövegből. Emellett a környezeti kár univerzális meghatározásának hiánya, a környezeti károkért való nemzetközi jogi felelősség megállapításának problematikája, valamint a nemzetközi környezetvédelmi jog számos rendelkezésének ún. soft law jellege is hátráltatja azt a folyamatot, amelynek eredményeként a nemzetközi környezetvédelmi jog a nemzetközi jogon belül egy egységes és összefüggő rendszerré formálódhatna.143 A legutóbbi problémára kiemelt figyelmet kell fordítanunk. A „soft law”, azaz „puha jog” kifejezés alatt egyrészt a nemzetközi jog olyan, kötelező erővel nem rendelkező, általános tartalmú elveit értjük, amelyek konkrét jogi kötelezettséget nem, csak irányelveket és ajánlásokat fogalmaznak meg az államok számára. Másrészt pedig azon – az előbbi gondolatment szerinti „hard law” - szabályokat is ide soroljuk, amelyeket egy nemzetközi jogvita keretében nem lehet kötelezően kényszeríteni, veszélyeztetve ezzel a (békés) vitarendezés ius cogens követelményét [vö. Boyle, 1999 909. o.]. A nemzetközi környezetvédelmi jog normaanyaga a kezdetekben szinte kizárólag soft law szabályokból állt, így az államok e rendelkezéseket – rendszerint gazdasági megfontolásból, illetve abszolút szuverenitásukra való hivatkozással144 – rendre áttörték. A Stockholmi Világkonferencia után azonban megindult a nemzetközi környezetvédelmi jog a hard law jellegű jogterületté válás útján, azaz a nemzetközi közösség - az 1972-ig szinte kizárólagos jelentőségű, az ENSZ égisze alatt megfogalmazott soft law elvek (UI Principles)145 viszonylagos kudarcát tapasztalva - a kötelező (és Boyle iménti definícióját elfogadva, kötelezően kikényszeríthető) jogi szabályokat létrehozó nemzetközi jogalkotás irányába, ha nagyon óvatosan is, de elindult. Ennek igazolásul hozható fel az a tény, hogy 1972-ben a Stockholmi Világkonferencián résztvevő államok létrehozták a globális környezet kihívásaival foglalkozó ENSZ Környezeti Programját, valamint, hogy 1972 után több környezetvédelmi tárgyú világkonferenciát is tartottak,146 melyeken – gyakran mérföldkőnek számító - dokumentumokat fogadtak el, elsősorban a fenntartható fejlődés témakörében. Az előbbi nehézségek rávilágítanak arra, hogy jelenleg a nemzetközi környezetvédelmi jogban (elsősorban a soft law hagyományainak és a jogterület viszonylag kiforratlan szabályozási struktúrája miatt) nem létezik olyan általános és kötelező erejű „zsinórmérce“, amelynek alapján államokra kötelező, kikényszeríthető szabályokat lehetne megalkotni, illetve egy esetleges jogsértést rövid időn belül kielégítő, a környezet megóvásának érdekét szem előtt tartó megoldással rendezni. A soft law szabályainak ugyanis megvan az előnye a szerződéses (hard law) szabályokhoz képest, mivel egyrészt a szabály érvényességét nem befolyásolja a hatálybalépés ténye, megalkotásuk ugyanis kevéssé formális, és kevéssé függ az államok konszenzusos akaratától, 143

A nemzetközi jog és a nemzetközi környezetvédelmi jog közös és különböző ismérveiről ld. bővebben: Owada, 2006 7-9. o. 144

Az abszolút területi szuverenitásra való hivatkozás a XIX. század végén jelent meg. Erre vonatkozóan ismert példa Judson Harmon amerikai igazságügyminiszter kijelentése, miszerint az állam a területén lévő folyók felett abszolút szuverenitást gyakorol (ún. Harmon-doktrína), függetlenül attól, hogy egy határmenti folyó (esetünkben a Rio Grande) esetén ez a gyakorlat sértheti a szomszédos, a folyásirány szempontjából lejjebb fekvő állam (esetünkben Mexikó) szuverenitását, így korlátozottá válhat ugyanis a lejjebb fekvő állam vízhasználata, vízkivétele. Erről ld. bővebben: MacCaffrey, 1996 965-1008. o. Ugyanakkor az Egyesült Államok a Harmon-doktrínát a gyakorlatban valójában soha nem alkalmazta. Ld.: uo. 145

Erről ld. bővebben: Lang, 1990 157-172. o.

146

Ld. bővebben: Birnie-Boyle, 2002 37-47. o.

218

akár ennek hiányában is intézményesülhetnek, szokásjogi úton. Másrészt, ami még jelentősebb érv, hogy amíg az államok egy környezetvédelmi tárgyú nemzetközi szerződés megkötése esetén, speciális, saját (gazdasági és politikai) érdekeiket potenciálisan csorbító rendelkezések miatt távol maradhatnak a kötelezettségeket előíró szerződés aláírásától, addig ezek a félelmek rendszerint nem korlátozzák őket abban, hogy a soft law körébe tartozó (alapvetően nem kötelező) közös célokról, elvekről, standardokról viszont határozzanak.147 Noha – az előbbiek szerint – a nemzetközi közösség jelentős lépéseket tett a nemzetközi környezetvédelmi jog területén kibontakozó jogalkotási tevékenység felgyorsítása érdekében, a környezeti károkért járó jóvátétel problémája (a túlnyomórészt soft law szabályok és az állam nemzetközi jogi felelősségére vonatkozó, konkrét jogi rezsim hiánya miatt) nem tudott speciális, nemzetközi szerződésekbe foglalt rendelkezésekben intézményesülni. Egyes nemzetközi bírói fórumok azonban már a XX. század első felében olyan elveket deklaráltak, illetve az államok közötti viták eldöntése révén olyan, a vitában érintett államokra kötelező ítéleteket hoztak, amelyek a későbbiekben nagymértékben hozzájárultak a nemzetközi szokásjog alakulásához, formálásához, és egyben elősegítették a nemzetközi környezetvédelmi jog szabályainak fejlődését is.148 Valójában tehát a nemzetközi jogban egy szokatlan jelenség állt elő: a nemzetközi bírói fórumok „esetjoga” megelőzte, és egyben generálta, ösztönözte a szokásjogi jogképződést és a nemzetközi jogalkotást.149 Az alábbiakban ismertetendő jogesetek mindegyikére igaz az iménti állítás, az ezekben meghozott döntések ugyanis a környezeti károk kártérítési szabályainak és gyakorlatának újabb és újabb problémás területeire adott válaszként is minősíthetők.

2. Qemzetközi bíráskodás a környezetvédelmi jogban 2.1. A nemzetközi bíráskodásról általánosságban A nemzetközi jogban nincsen olyan bírói fórum, amely előzetesen, valamely formában megtett beleegyezésük vagy jóváhagyásuk hiányában, az államokra kötelező döntéseket hozna, a nemzetközi jog ugyanis nem ismeri a kötelező bíráskodás intézményét. Ez az axiomatikus megállapítás a nemzetközi jog rendszerébe tartozó valamennyi jogterületre, így a nemzetközi környezetvédelmi jog rezsimjére is egyaránt vonatkozik. Tagadhatatlan viszont, hogy a bíráskodási funkció megjelenése, és kiteljesedése a nemzetközi jog fejlődésének egy szükségszerű útját illetve önmagában előfeltételét is jelenti. Minden jogrendszer – legyen az akár belső jogi, akár „nemzetközi” - igényli azt, hogy a jogalkotásban vagy az államközi viszonyokban érvényesülő jogalkalmazás szférájában felmerülő problematikus kérdésekre a nemzetközi jog választ tudjon adni, mégpedig a montesquieu-i hatalommegosztás (egyébként belső jogi) elvének megfelelően, egy jogviták eldöntésére hivatott bírói fórum által. 147

Ellenben a soft law szabályok a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. Cikk 1. bekezdésének értelmében nem minősülnek nemzetközi jogforrásnak, jogvita esetén így kizárólag szokásjogi szabályként lehet rájuk hivatkozni. Ld.: Birnie-Boyle, 2002 25-27. o. 148 Kitűnő példa, hogy az 1938-ban, illetve 1941-ben, az ún. Trail Smelter ügyben hozott választottbírósági ítélet mind a mai napig az egyetlen nemzetközi bíráskodási jogeset a légszennyezés témakörében. Ld.: Birnie-Boyle, 2002 505. o. 149

A hatályos nemzetközi jog általános szabályai (ld.: a Iemzetközi Bíróság Statútumának 38. Cikk 1. bekezdésének d) pontja) szerint a bírói gyakorlat a „jogszabályok megállapításának segédeszköze”, így a nemzetközi jog másodlagos jogforrása, ennek megfelelően a Nemzetközi Bíróság egy jogvita eldöntése során kizárólag bírósági precedensekre soha nem alapozhatja döntését.

219

A nemzetközi jogban a XX. századra egyértelműen kialakult a bírói fórumok kettős rendszere. A bírói fórumok rendszerének első pilléreként a Nemzetek Szövetsége mellett (és nem szerveként) szervezett Állandó Iemzetközi Bíróság 1921-es felállításával, majd jogutódjának, az 1945-ben az ENSZ főszerveként felállított Iemzetközi Bíróság megjelenésével a nemzetközi jogban létrejöttek az első állandó (és általános hatáskörű) bírói fórumok. A második pillérbe tartozó választottbíróságok elé azonban jóval több ügy kerül, miközben az állandó bírói fórumok gyakorlata egységesebb és - az állandó jellegből következően – kiszámíthatóbb is. A XX. század utolsó évtizedeitől kezdve az állandó bírói fórumok terjedésével szembesül a nemzetközi közösség, amely a választottbíróságok, a választottbírósági eljárások számának drámai visszaesését eredményezte [Charney, 1999 698. o.]. Kétségtelen tény azonban, hogy ezen fórumok összetételét, eljárási szabályzatát a vitában érintett államok határozzák meg, ennek megfelelően az államok gyakrabban fordulnak a nemzetközi bírói fórumok e típusához, mivel egyéni, specifikusan az ügyre kiterjedő és az eljárási szabályzatban „körülbástyázott” érdekeiket az ad hoc választottbírói fórumok nem hagyhatják figyelmen kívül.

2.2. A nemzetközi környezetvédelmi bíráskodásról általánosságban Az általános hatáskörrel rendelkező bírói fórumok előtti ügyek számának növekedésével párhuzamosan, az egyes ügycsoportok vonatkozásában megkívánt specializált szakértelem és a valamelyest eltérő ítélkezési szabályok „követelménye” miatt általános jelenséggé vált a nemzetközi bíróságok és törvényszékek elterjedése. Mindezek ellenére, az általános nemzetközi bíráskodást általában jellemző alaptételek a maiori ad minus a nemzetközi jog különböző területein kibontakozó bírósági joggyakorlatra, így a nemzetközi környezetvédelmi bíráskodásra is ugyanúgy érvényesek. Egy koherens juriszdikciós gyakorlat kialakítása - egy olyan, egyedi sajátosságokkal bíró területen, mint a nemzetközi környezetvédelmi jog – leginkább egy környezetvédelmi különbíróság keretében lenne megvalósítható. Talán ennek is köszönhető, hogy egyes szerzőknél felmerült az ún. „Iemzetközi Környezetvédelmi Bíróság” létrehozásának gondolata.150 Hey szerint ugyanis a környezetvédelmi tárgyú ügyekben a jelenlegi bírói fórumok ítélkezési gyakorlata teljesen „bizonytalan a komoly környezeti kár fogalmának meghatározásában”, továbbá a „bírák szakértelme a környezetvédelmi jog terén rendkívül hiányos.”151

150

Egy hasonló bírói fórum esetleges létrehozásának indokairól, a kezdeti lépésekről, valamint a lehetséges modellekről ld.: Hinde, 2004 729-736. o. Itt jegyzendő meg, hogy 1994 novemberében Mexikóban 22 államból 28 jogász, a környezeti viták rendezésére létrehozott egy békéltető, választottbírói fórumot (International Court of Environmental Arbitration and Conciliation), amelyhez államok, természetes és jogi személyek egyaránt fordulhatnak. Alapszabályának 4. Cikke értelmében e békéltető és választottbírói testület egy mexikói jog alapján bejegyzett egyesület, és még analógia sem vonható közte és egy nemzetközi bírói fórum között, mégis jól mutatja a nemzetközi közösségnek egy speciálisan nemzetközi környezetvédelmi joggal foglalkozó bírói fórum létrehozására irányuló törekvését. Ld.: „Egy hatékonyabb nemzetközi környezetvédelmi jogról és a Nemzetközi Környezetvédelmi Bíróság felállításáról” szóló ENSZ-kongresszus 1989-es nyilatkozatát, valamint az 1999-ben, a Nemzetközi Környezetvédelmi Bíróság megalakításáról aláírt szerződés-tervezetet [Hinde, 2004 730. és 732. o.]. 151

Ld.: Hey, 2000 2. és 3. o. Viszont Hey álláspontja szerint egy ilyen bíróság létrehozása nem a legjobb megoldás, holott az általa felvetett két problémát igazán egy ilyen fórum lenne képes kezelni. A Nemzetközi Környezetvédelmi Bíróság támogatóiról ld.: The Global Demand for an International Court of the Environment, International Report 1998 of the International Court of the Environment Foundation (ICEF) Róma, 1998.

220

Egy ilyen bíróság felállításának talán legnagyobb gátja az, hogy minden különbíróság nemzetközi szerződésen alapul, és egy összefüggő, speciális jogi rezsimet feltételez.152 Ilyen típusú normarendszer a nemzetközi környezetvédelmi jog területén még nem alakult ki, és figyelembe véve a jogterület soft law jellegét, valamint az államok gazdasági érdekeivel sokszor össze nem egyeztethető környezetjogi szabályokat, nem várható, hogy a közeljövőben egy egységes környezetvédelmi egyezmény kerül elfogadásra. Az Állandó Nemzetközi Bíróság fennállása idején (1921-1946) a nemzetközi környezetvédelmi jog hiánya miatt a környezeti, határokon átterjedő károk kérdése még a viták értelmezési tartományának másodlagos aspektusába tartozott, és egyfajta általános károkozási tilalom, de semmiképpen sem egy generális (nemzetközi) környezetjogi rezsim szolgált az ilyen ügyekben hozott ítéletek alapjául.153 A Nemzetközi Bíróság ítélkezésében azonban egyre inkább szerepet kap az államok környezeti károkért fennálló nemzetközi jogi felelősségének kérdése is. Ez elsősorban két okra vezethető vissza. Először, a nemzetközi közösség az 1972-es Stockholmi Világkonferenciától kezdve a nemzetközi környezetvédelmi jog születését és fokozatos fejlődését tapasztalhatja meg. A de iure nem kötelező Stockholmi (21. elv) és Riói Nyilatkozat (13., 14., 15., 18. és 19. elv) egyébként a szokásjog alapján megtiltja az államok olyan tevékenységét, amely kárt vagy bármiféle szennyezést okozna egy másik állam területén. A Riói Nyilatkozat 13. elve a kártérítési kötelezettség kapcsán az államok kötelezettségévé teszi, hogy „dolgozzanak ki nemzeti törvényeket a szennyezéssel és egyéb környezeti károkkal kapcsolatos felelősségre és az áldozatok kártalanítására.” Szokásjogi szabályként pedig a Statútum 38. Cikke első bekezdésének b) pontja értelmében a Nemzetközi Bíróság az eléje terjesztett jogvitában (elsődleges) jogforrásként alkalmazhatja, ami azt jelenti, hogy önmagában erre a szokásjogi normára alapozhatja döntését. Ugyanakkor a Nemzetközi Bíróság is szerepet játszhat abban, hogy a környezet védelmével kapcsolatos szokásjogi szabályok kialakulásának elismerésével önmaga is hozzájárul a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztéséhez [vö. Szénási, 1998 247. o.]. A Nemzetközi Bíróság (mint az Egyesült Nemzetek legfőbb bírói szerve) ugyanis a nemzetközi jogrend biztosításában az egyik legfontosabb pillér, így a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztése terén a jelenleg betöltött, illetve a jövőben betöltendő szerepét nem lehet alábecsülni [Owada, 2006 14. o.]. Másodszor, úgy tűnik, hogy az államok nemzetközi jogi felelősségével kapcsolatos kodifikáció – több mint fél évszázad elteltével – végre eredménnyel zárult. A Nemzetközi Jogi Bizottság 2001 nyarán elfogadta az állam felelősségéről szóló tervezetét, amely a szokásjog vonatkozó szabályainak összefoglalásán és erőteljes jogfejlesztő tevékenységen alapult. A generális felelősségi szabályokat tartalmazó tervezet jelenlegi, illetve későbbi szerepét jól illusztrálja az a tény, hogy a tervezet egyes, korábbi változataira a Nemzetközi Bíróság ítéleteiben hivatkozott,154 holott azok semmilyen formában nem bírtak kötelező erővel. Igaz viszont az is, hogy a rendszerint idézett rendelkezések - szokásjogi szabályként a nemzetközi közösség minden tagját eleve kötelezték. Kétségtelen tény azonban, hogy a tervezet elfogadása után minden nemzetközi bírói fórum (de leginkább a Nemzetközi Bíróság) 152

Szemléletes példa az ENSZ Tengerjogi Bírósága, amely egy generális sokoldalú egyezmény alapján jött létre, a nemzetközi jog egy régi, szokásjogilag kiforrott terrénumában, a tengerjog területén. 153

A kártérítési kötelezettség – noha nem környezeti károkkal kapcsolatosan – az 1928-as, ún. Chorzów-ügyben jelent meg először expressis verbis, amikor az Állandó Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy rendelkezik azzal a jogosultsággal, hogy jóvátételt ítéljen meg, amely természetes következménye minden nemzetközi jogot sértő cselekménynek. Ld.: Fourth Annual Report of the Permanent Court of International Justice, 1927-1928. 158. Az elv egyébként a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetének 31. Cikkében is megjelenik. 154 Ld. pl.: Bős-Nagymaros ügyben (Magyarország c. Szlovákia) hozott ítélet 58., 79., 83, 94., 122. és 123. pontjait.

221

már „magabiztosabban” foglalkozhatott az állam nemzetközi felelősségének problémájával, hiszen az ENSZ Közgyűlése által régóta szorgalmazott,155 egységes (de még nem kötelező), a nemzetközi jog majd’ minden részterületére kiterjedő generális, tudományosan megalapozott felelősségi rezsimre támaszkodhatott ítélkezése során. Témánk szempontjából ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemel az Állandó Választottbíróság joggyakorlata. A hágai székhelyű, valójában nemzeti csoportok szerinti személyek listájából álló nemzetközi fórum egy kifejezetten hatékony vitarendező testület lehet a nemzetközi környezetvédelmi jog területén, mivel a Választottbíróság listáján szereplő személyek mindegyike kiváló, a nemzetközi jog tudományának újabb irányvonalait, elméleti és gyakorlati fejlődését ismerő jogász. Ezért egy alapvetően soft law jogterületen felmerült vita megoldását, a jogirodalmi és szokásjogi szabályok ismerete nagyban elősegíti. Ez a felismerés született meg a Választottbíróság tagjainak első konferenciáján, 1993 szeptemberében. A jelenlegi állandó nemzetközi bíróságok, bírói fórumok156 szerepe ugyanis a környezet védelme terén, a hatásköri és eljárási szabályaik miatt túlságosan korlátozott. Az Állandó Választottbíróság pedig (ad hoc bíróságként) képes lehet kiküszöbölni e problémákat, ugyanis az államok a hatásköri és eljárásjogi hiányosságokat157 ad hoc szabályokkal speciálisan az adott eljárásra vonatkozóan - pótolhatják.158 Összegzésként elmondható, hogy a környezetvédelmi bíráskodás szerepe még inkább előtérbe kerül, mivel egyrészt a környezet védelmével foglalkozó nemzetközi szerződések „gyakran kifejezetten rögzítik, hogy az értelmezésükkel és alkalmazásukkal kapcsolatos vitákat a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni.”159 Másrészt pedig a speciális nemzetközi bírói fórumok (például az ENSZ Tengerjogi Bírósága) megjelenése a nemzetközi jog különböző területeinek szegmentálódását, az ítélkezési gyakorlat és a szokásjogi szabályok differenciálódását vonja maga után.160 Ezáltal reális lehetőség adódik arra, hogy a környezeti kérdésekkel kapcsolatos vitákat a megfelelő, a szükséges szakértelemmel rendelkező bírákból álló fórum fogja – a lehető legrövidebb időn belül, szinte „rutinszerűen” - eldönteni.

3. A környezeti károk kérdése a nemzetközi (környezetvédelmi) jogban A nemzetközi bírói fórum előtti eljárás megindításának előfeltétele egy legalább két állam közötti, rendszerint valamilyen károsodásból eredő felelősségi jogviszony kialakulása, illetve a felperes állam erre való hivatkozása. Az állam nemzetközi jogi felelősségének megállapításához szükséges egyfajta kár - mint objektív szempont és tényállási elem bekövetkezése. Mivel a nemzetközi környezetvédelmi jogban egyre inkább elterjed az 155

Ld.: ENSZ Közgyűlésének. 799 (VIII) számú határozata (1953. december 7.): Request for the codification of the principles of international law governing state responsibility. 156

Elsősorban a Nemzetközi Bíróság, az ENSZ Tengerjogi Bírósága, a Kereskedelmi Világszervezet fellebbviteli fóruma, az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság. 157

Például nem állami szereplők, magánfelek részvétele az eljárásban, ezek perbeli jogképességének elismerése. 158

Erről ld.: Wu, 2002 263-270. o.

159

Ld.: Szénási, 1998 240. o.

160

A Nemzetközi Bíróság és az ENSZ Tengerjogi Bíróságának kapcsolatáról, hatásköri összefonódásáról és a főbb eltérésekről ld. bővebben: Treves, 1999 809-821. o.

222

államok abszolút (vétkességtől független) felelőssége, így valójában a jogaiban sértett, azaz a kérelmező állam számára alapvető és – az ügy kimenetele szempontjából - döntő fontosságú követelmény, hogy bizonyítsa a területén bekövetkező kár tényét és az alperes állam cselekménye közötti okozati összefüggés fennállását. Bowman és Boyle szerint egyrészt a környezeti kár definíciója a nemzetközi jog generális szabályaiból nem olvasható ki, másrészt a nemzetközi jog joganyaga még csak útmutatást sem ad a károk felbecsülésére [Bowman-Boyle, 2002 26. o.], így a pedig a környezeti károk megállapítása ad hoc módon, konkrét norma hiányában történik meg. Megjegyzendő viszont, hogy a környezeti károkért való felelősség kapcsán az államok objektív felelősségének fokozatos térnyerése megoldani látszik e problémát, mert az állam vagy az államnak beszámított tevékenység közvetett vagy közvetlen káros kihatása a károkozó állam kártérítési kötelezettségét vonja maga után, tekintet nélkül arra, hogy a káros következmények közül de iure mi minősülne környezeti kárnak. Elfogadva és egyben bizonyítandó Bowman és Boyle álláspontját, a környezeti károk megállapításának, felmérésének lehetőségét Brüggemeier szerint négy tényező különösen megnehezíti [Brüggemeier, 1994 81-82. o.]. Először is, a környezeti károk miatti (tipikusan egészségügyi) következmények többsége nem azonnal jelentkezik, és az eltelt időben számos hatás erősítheti fel, illetve gyengítheti a már meglévő károsodást, ezzel pedig a vita tárgyává tett állami magatartás és az egészségkárosodás közötti okozati összefüggés bizonyítása – az időmúlás miatt - szinte lehetetlenné válik. Másodszor, a szennyezés gyakran többrétű, sok komponens alkotja, így eleve nem lehet megállapítani a kizárólagos vagy az időben első szennyező kilétét. Harmadszor, számos kártípus térben nagy távolságot ölel fel, azaz az országhatárokon vagy akár kontinenseken átterjedő károkozás esetén nehéz a szennyezés eredetét, a szennyező államot felderíteni.161 Iegyedszer, bizonyos magatartások a jövő generációk környezetét veszélyeztetik, a jelenben közvetlen hatása az effajta szennyezésnek még nem mutatható ki. Ebből is látszik tehát, hogy mind a négy problémakörben egyértelműen felfedezhető a környezeti károk más kártípusoktól eltérő jellege, amíg ugyanis egy más állam területén történő erőszakos foglalás, használatba vétel vagy objektum megsemmisítése esetén a károk bekövetkezésének és mértékének megállapítása nem okoz különösebb gondot, addig a (gyakorta lappangó) környezeti kár pontos felmérése a feltételezett károkozó magatartást követően sokszor nem is lehetséges. A fentiekben leírt nehézségekre tekintettel a különböző nemzetközi szerződések, környezetjogi rezsimek maguk definiálják a kár fogalmát [vö. Birnie-Boyle, 2002 121-126. o.], így az ezek értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos jogviták esetén az ezekben foglalt definíciót illetve a szokásjogilag kialakult kártípusokat (pl. helyreállítás költségei) fogadják el a nemzetközi bírói fórumok. Mindemellett a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete 32. Cikkének második bekezdése definiálja a sérelem fogalmát, miszerint „a sérelem magában foglal mindenfajta kárt, anyagit és erkölcsit egyaránt, amit az állam nemzetközi jogsértése okozott.” Tekintve, hogy a tervezet egy jogfejlesztő és a már meglévő szokásjogot írásba foglaló tevékenység eredménye, általánosan elfogadottá vált a kár fogalmát a tervezetnek megfelelően, azaz tágan értelmezni.

4. A környezeti károkért való állami felelősség kérdése a jelentősebb jogesetek tükrében 161

A kár és a károkozás fogalma a Stockholmi Világkonferenciáig szinte kizárólagosan a szomszédos államok közötti kapcsolatokban bírt relevanciával, ezt a felfogást viszont a Nemzetközi Bíróság gyakorlata már 1972 előtt is felülírta. Az igazi áttörés azonban az 1972-es Stockholmi Nyilatkozattal következett be, amikor a deklaráció a ’terület’ kifejezés helyébe a tágabb jelentésű ’környezet’ szót állította. Ld.: Bruhács, 1986 158. o.

223

A nemzetközi bírói fórumok – annak ellenére, hogy a nemzetközi környezetvédelmi jog viszonylag rövid múltra tekint vissza – már régóta ítélkeznek olyan ügyekben, amelyekben releváns a vita környezeti aspektusa, azonban nem egy környezetjogi normarendszer, hanem a károkozás tilalmának általános, szokásjogi elvének communis opinio jellege alapján [Bruhács, 1986 159. o.]. A római jogból ismeretes162 sic utere tuo ut alienum non laedas (úgy használd a magadét, hogy a másét ne sértsd) maxima civiljogi előképként egy általános, a nemzetközi jogban is elfogadott követelménnyé fejlődött, amely a határon átterjedő szennyezések, károkozások esetében különösen nagy hangsúlyt kap. Amíg ugyanis egy más állam tulajdonát képező vagyontárgy kisajátítása (ld. például az ún. Chorzów-ügyben) esetén a károkozás ténye és jogsértő jellege egyértelmű, könnyen bizonyítható, addig egy határon átterjedő szennyezés esetén már problémák adódnak.163 A gyakorlatban azonban mindinkább előtérbe került azon álláspont,164 hogy az állam által, egyes cselekmények felett a saját területén gyakorolt szuverenitása nem abszolút,165 az államnak betudható és beszámítható, más állam területén környezeti károkat okozó cselekedetéért pedig helytállni tartozik, azaz – felelősségének megállapítása esetén jóvátételre köteles. A sic utere tuo maxima egyébként a környezeti károkkal kapcsolatos ítélkezés precedens-értékű ügyében, a Trail Smelter ügyében hozott választottbírósági ítélet alapjául szolgált, aminek következtében – a hasonló tárgyú ügyekben, a Trail Smelter ügyének indokolásával együtt - megkerülhetetlen jogelv, állandó hivatkozási alap és generális felelősségi klauzula lett.

4.1. A Trail Smelter ügye és jelentősége Az Egyesült Államok és Kanada közötti jogvita166 a nemzetközi környezetvédelmi jog egyik legtöbbet idézett, a későbbi ítéleteknek döntési alapot szolgáltató jogeset, expressis verbis a határokon átterjedő szennyezésért való felelősség problémájával ugyanis addig egyetlen bírói fórum sem foglalkozott. 162

Ezt vitatja: Bruhács, 1986 158. o.

163

Egyrészt, nem kizárt, hogy az állam nem követett el jogsértést, belső joghatóságából következően jogszerűen cselekedhetett, mégis a szomszédos államot kár érte, másrészt a környezetben bekövetkezett károsodás tényét sok tényező befolyásolja, amelynek következtében térben és időben nehézkessé válik a károkozó és a sértett állam pontos meghatározása. 164

Ld. például a jogilag nem kötelező, soft law Riói Nyilatkozat 2. elvét, miszerint „az Államok szuverén joga, hogy […] biztosítsák, hogy a saját fennhatóságuk vagy ellenőrzésük alatt álló tevékenységek ne okozzanak kárt más Államok környezetében.” Előképének tekinthető a Palmas-sziget ügyében (Egyesült Államok és Hollandia) született döntés. Az Állandó Nemzetközi Bíróság akkori elnöke – Huber főbíró – választottbíróként eljárva, 1928-ban kimondta, hogy „minden állam köteles a területén védelemben részesíteni más államok jogait”, ez pedig a bírósági gyakorlat szintjén az államok területi szuverenitásának addigi abszolút felfogásának lerontását vetítette előre, már egy évtizeddel a Trail Smelter ügyében hozott precedens előtt. 165

A területi szuverenitás helyett az ökológiai rendszer, a területi-területközi integritás kapott nagyobb szerepet.

166

Az ügy hátterében az állt, hogy az amerikai-kanadai határ mentén található Trail Kohászati Művek gyáraiból nagy mennyiségű kén-dioxid került a levegőbe, ami az Egyesült Államok területén, Washington szövetségi államban, a Columbia folyó völgyében, elsősorban a növényzetben és az állatállományban súlyos károkat okozott.

224

Az amerikai, kanadai és belga állampolgár alkotta választottbíróság 1938-as, illetve 1941es ítéletében megállapította, hogy egyrészt Kanadától elvárható lett volna, hogy olyan intézkedéseket foganatosítson, amelyekkel a folyóvölgy szennyezését csökkenteni lehetett volna. Másrészt, mivel Kanada elmulasztotta ezen intézkedések megtételét, a választottbíróság megállapította Kanada felelősségét az Egyesült Államok területén bekövetkezett károkért,167 és eltiltotta a további károkozástól, valamint előírta, hogy Kanada köteles jogszabályokat alkotni a kohászati mű biztonságos működtetése érdekében. Az ítélet szerint Kanada, öt és fél évnyi folyamatos szennyezésért 78 000 dollár megfizetésére is köteles.168 A választottbíróság indokolásának egy szakaszában található az ítélet igazi nóvuma, amiért a nemzetközi környezetvédelmi jogban az egyik leggyakrabban említett jogesetként tartjuk számon; a választottbíróság érvelése ugyanis kellően általános ahhoz, hogy minden, környezetvédelmi tárgyú jogesetre, annak szinte minden – szennyezéssel kapcsolatos aspektusára vonatkozhasson. Ezzel pedig a kárfelelősség kapcsán kialakult bírósági gyakorlat mindmáig ható elvévé169 nőtte ki magát az ítéletben tételezett maxima, a két állam között folytatott vita pedig a nemzetközi jogban kvázi-precedensnek is tekinthető. A szakasz a következőképpen hangzik: „a nemzetközi jog elvei alapján […] egyetlen államnak sincs joga ahhoz, hogy területét arra használja, vagy területének használatát oly módon másnak arra engedje meg, hogy valamely másik államnak vagy annak területén, avagy az abban lévő személyeknek vagy ott lévő tulajdonban füst által jogsértést okozzon, ha ennek komoly következményei vannak, és a jogsérelmet világos és meggyőző bizonyítékok támasztják alá.”170 A választottbíróság ugyan a légszennyezés kapcsán döntött, de az általa elmondottak alkalmazhatóak a vízszennyezésre,171 illetve széles körben elfogadottá vált azon nézet, hogy a Trail Smelter ügyében kimondott klauzula a nemzetközi jog általános szabályai közé is bekerült. Az idézett szakasz utolsó fordulatából pedig a hatályos nemzetközi jogban releváns ún. elővigyázatossági klauzula (precautionary principle) előképe is kiolvasható [vö. BirnieBoyle, 2002 115. és 116. o.]. Emellett – tekintve, hogy locus novusszal állt szemben a bírói fórum – maga is elismerte, hogy az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának hasonló tárgyú ügyeiben deklarált elveit, véleményét alkalmazta saját eljárásában,172 Madders szerint ugyanis az Egyesült Államok környezetszennyezéssel kapcsolatos jogszabályai a nemzetközi jog elveivel összhangban voltak már akkoriban is [Madders, 1986 278-279. o.]. A Trail Smelter ügyében megfogalmazott generális tilalom kidolgozását, részletezését, speciális tartalommal való megtöltését pedig a későbbi ügyek tárgyalása során, az adott esetre vonatkozóan végzik el a különböző bírói fórumok, immáron nem kizárólag szomszédos, hanem egymástól nagyobb távolságra fekvő államok közötti jogvita esetén is.

167

Reports of International Arbitral Awards (Trail Smelter Case), Vol. III. (1938 és 1941) 1965-1966.

168

Ld.: uo. 1940.

169

A Stockholmi Nyilatkozat 21. elvében, majd a Riói Nyilatkozat 2. elvében is megjelenik, soft law szabályként.

170

Reports of International Arbitral Awards (Trail Smelter Case), 1965.

171

Ezt maga a választottbíróság is elismerte, Reports of International Arbitral Awards (Trail Smelter Case), 1964.

172

Reports of International Arbitral Awards (Trail Smelter Case), 1964, 1965.

225

4.2. A Korfu-szoros ügy generális jóvátételi formulája A Nemzetközi Bíróság első ügyének, az Egyesült Királyság és Albánia közötti jogvitának kifejezett környezetjogi aspektusa nem volt, azonban az általános nemzetközi jogi felelősségi rezsim szempontjából legalább olyan hatást gyakorolt a joggyakorlatra, mint amilyen szerepet a Trail Smelter ügy ítélete a környezeti károkkal kapcsolatos ítélkezésben betölt. Ahogy azt már a fentiekben kifejtettem, a Trail Smelter ügyében kimondott, az államok más államokkal szembeni kötelezettségére vonatkozó elvek továbbfejlesztése, kiterjesztése miatt gondolom hangsúlyosnak a Korfu-szoros ügyének (1949)173 rövid ismertetését. A Nemzetközi Bíróság ítéletében megállapította Albánia felelősségét, és az Egyesült Királysággal szemben kártérítésre kötelezte. Ez utóbbi rendelkezés a szakirodalomban nagy vitákat váltott ki. A Nemzetközi Bíróság – tagjai elsöprő többségének szavazatával – ezzel azt mondta ki, hogy a felperes állam kérelméhez ilyen vonatkozásban nincs kötve, mert függetlenül a felperes állam kérelmétől, a hatáskörébe bele kell érteni a kompenzáció mértékének meghatározását is, amennyiben ez a vitarendezés befejezésének előfeltétele. Ez az elv a nemzetközi jogi bíráskodásban először a már említett Chorzów-ügyben jelent meg, azzal viszont, hogy az államok szuverenitására, szuverén egyenlőségére jobban épülő 1945 utáni jogrend legfőbb bírói fóruma is deklarálta, a kárfelelősségi-kártérítési rezsim restitúciós, reparatív jellege került előtérbe. A Nemzetközi Bíróság – a Trail Smelter ügyében kimondott szabályt továbbfejlesztve megállapította, hogy „egyetlen állam sem használhatja területét más állam jogainak rovására.” [ICJ Reports, 1949. 4.]. E generális tilalom az államok közötti „érintkezés”, a nemzetközi jog rendszerének valamennyi területére, így a nemzetközi környezetvédelmi jog rendszerére, a határokon átterjedő környezeti kár valamennyi fajtájára egyaránt érvényes és alkalmazható. Az a tény pedig, hogy Albánia tudott, illetve – a földrajzi elhelyezkedés miatt – tudnia kellett („nem történhetett a tudomása nélkül”) az aknák létezéséről és helyéről, így az esetlegesen bekövetkező kár kockázatáról, és nem tett eleget ellenőrzési, együttműködési és értesítési (figyelmeztetési) kötelezettségének, Albánia felelősségének megállapításához vezetett [Birnie-Boyle, 2002 184. o.]. Ezzel pedig a Nemzetközi Bíróság mindjárt az első ítéletében az állam nemzetközi jogi felelősségének objektív jellegét174 hangsúlyozta. Ugyanis felróhatóságtól függetlenül, Albánia vétkességét nem vizsgálta, mert úgy tekintette, hogy az aknák telepítése kapcsán előzetes beleegyezését, jóváhagyását vélelmezni kell, így az ebből eredő károkért felelőssége megállapítható. Az objektív felelősség időközben a nemzetközi jog általános elvévé vált [Birnie-Boyle, 2002 184. o.], ugyanis környezeti károk esetén a vétkesség és felróhatóság vizsgálata nem feltétlenül indokolt, tekintettel az ilyen jellegű károk potenciálisan jelentős mértékére és súlyos következményeire; valamint arra, hogy például a szennyezés terjedését az állam - az együttesen jelentkező környezeti hatások, tényezők miatt - nehezen tudja kontrollálni, ellenben kezdeti károkozása később beláthatatlan és súlyos anyagi és nem anyagi károkat idézhet elő.

4.3. A Lanoux-tó ügyében hozott választottbírósági döntés jelentősége A Spanyolország és Franciaország között lezajlott jogvita tárgya az volt, hogy a két állam határán fekvő Lanoux-tó vízutánpótlásáért és vízellátásáért felelős folyók (Ariége, Carol) 173

Az ügy hátterében az állt, hogy Albánia partjainál brit hadihajók aknákra futottak, amelyekről Albánia mint a kérdéses terület felett szuverenitást gyakorló parti állam nem tájékoztatta a brit hajó legénységét.

174

Az ezzel kapcsolatos tudományos vitáról ld.: Goldie, 1965 1226-1231. o.

226

vizének Franciaország általi, elektromos energia előállításának céljából történő részleges eltereléséről a választottbíróság döntsön. Franciaország egyértelművé tette, hogy visszaállítja az eredeti vízfolyás mennyiségét, és Spanyolország számára különböző garanciákat is nyújtott. Miután Spanyolország arra hivatkozott, hogy e kötelezettség-vállalását Franciaország bármikor visszavonhatja, és a tárgyalások útján való vitarendezés is eredménytelennek bizonyult, a felek 1956-ban választottbírósághoz fordultak. A választottbíróság végül 1957-es ítéletében megállapította, hogy Franciaország minden lehetséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy Spanyolországot megóvja a francia vízhasználat és részleges folyóelterelés következtében felmerülő esetleges károktól, így Franciaország elmarasztalásától a választottbíróság eltekintett.175 Az ítélet a környezeti hatások vizsgálata mellett az állami szuverenitás korlátozásának kérdésére is kitért.176 Az állam szuverenitásának problémája valamint a határmenti folyók, a több állam területét érintő hidrológiai egységek, környezeti rezsimek és megosztott környezeti erőforrások (közös) használatának kérdése e jogeset kapcsán került először a figyelem középpontjába; ugyanis e kettő problémakör viszonylatában alapvető érdek lenne egy olyan optimális használat megvalósítása, amely nem sérti a másik állam területhez kapcsolódó szuverén jogait. A választottbíróság döntése értelmében pedig Franciaország eleget tett azon szerződéses (1866os Bayonne-i szerződés és ennek módosításai) és szokásjogi kötelezettségeinek, hogy egyrészt jóhiszeműen értesítse, illetve konzultáljon Spanyolországgal,177 másrészt, hogy vegye számításba Spanyolország érdekeit a munkák eltervezése és kivitelezése során. A Lanoux-tó ügyében hozott ítélet igazi jelentősége abban rejlik, hogy az értesítési, tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából, valamint a magánfelek tevékenységéből eredő, másik állam területén okozott károk esetére az állam objektív felelősségét állapítja meg [vö. Birnie-Boyle, 2002 184. o.]. Más kérdés viszont, hogy az adott ügyben ezt nem alkalmazta, mert a választottbíróság szerint Franciaország magatartása nem volt jogsértő.

4.4. Az állandó nemzetközi bírói fórumok releváns gyakorlata a környezetvédelmi jog terén E körben az Állandó Nemzetközi Bíróság és jogutódja, a Nemzetközi Bíróság környezetjogi ítélkezésének főbb irányait, döntési szempontjait, elveit taglalom. A nemzetközi (környezetvédelmi) jogot ma jellemző tényezők, mint a fenntartható fejlődés követelménye, bizonyos szerződéses rendelkezések erga omnes jellege, valamint a nemzetközi jog kógens normáinak (nemzetközi ius cogens) megjelenése tulajdonképpen csak a XX. század második felére tehető, így a Nemzetek Szövetsége keretében és az Állandó Nemzetközi Bíróság joggyakorlatában ezek implikációival nemigen találkozunk. Ekkoriban (1921-1945) a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya, egyes bilaterális, határmenti területi rezsimekre 175

Ld.: Reports of International Arbitral Awards (Affaire du Lac Lanoux), Vol. XII. (1957) 316.

176

Ld.: Reports of International Arbitral Awards (Affaire du Lac Lanoux), Vol. XII. (1957) 300-301. A választottbíróság ítéletében megerősítette a Harmon-doktrínával (abszolút területi szuverenitás) szemben kialakult abszolút területi integritás elvét, miszerint a folyásirány szempontjából feljebb fekvő állam nem folytathat olyan tevékenységet, amely a lejjebb fekvő államnak környezeti, illetve egyéb károkat okozna.

177

Spanyolország szintén jóhiszeműen köteles eljárni, ami azt jelenti, hogy vétójával nem akadályozhatja a jogszabályoknak megfelelően folytatott munkák kivitelezését, és kifejezett beleegyezése, hozzájárulása sem szükséges ezek megkezdéséhez, megvalósításához. A választottbíróság expressis verbis kimondta, hogy a nemzetközi jogvitákban a felek jóhiszeműségét vélelmezni kell. Ld.: Reports of International Arbitral Awards, (Affaire du Lac Lanoux), Vol. XII. (1957) 310.

227

vonatkozó szerződések és a nemzetközi szokásjog szolgált a Bíróság ítéleteinek alapjául. A környezeti károk kérdése járulékos jellegű volt, sohasem per se szerepelt egy vitában, sokkal inkább egy vitatott lépés hátrányos jogkövetkezményként való realizálódását volt hivatva tételesen bizonyítani (ld.: Meuse-folyó ügye178). Az ilyen esetek többsége szerződésértelmezéssel illetve a határfolyók, különböző határmenti területek feletti szuverenitás problémájával foglalkozott (Meuse-folyó, Odera-folyó Iemzetközi Bizottságának ügye179). Az Állandó Nemzetközi Bíróság jelentősége leginkább abban mérhető, hogy egyrészt ez volt az első állandó nemzetközi bírói fórum, másrészt – elsősorban az ún. Chorzów-ügyben – kialakított egy olyan általános kártérítési gyakorlatot (persze a szokásjog és választottbírói döntések alapulvételével), amely mindmáig kihat a nemzetközi bíróságok ítélkezésére. Ez esetünkben különös jelentőséggel bír, hiszen a „minden nemzetközi jogot sértő cselekményt jóvátétel követ” maxima a nemzetközi szerződések és a nemzetközi szokásjog normarendszerébe foglalt környezetkárosítási, szennyezési tilalmak megsértésére is kiterjed, maga után vonva ezzel a jogsértő állam felelősségét és kártérítési kötelezettségét. Amíg az Állandó Nemzetközi Bíróság nem tartozott a Nemzetek Szövetségének főszervei közé, addig az 1945-ben megalakult ENSZ egyik főszervévé tették a Nemzetközi Bíróságot, amely - mint a nemzetközi közösség legfőbb bírói szerve - az ENSZ Alapokmányának 36. Cikke értelmében minden jogi természetű vita eldöntésére jogosult. Az új bírói fórum sokat merített „elődje”, az Állandó Nemzetközi Bíróság – időközben szokásjogként is intézményesült – gyakorlatából. Az állam kártérítésre való kötelezése egy kitűnő példa arra, hogy a nemzetközi viták ezen jelentős aspektusában a Nemzetközi Bíróságnak nem kellett új elveket konstruálni, elég volt például a Trail Smelter ügye és a Chorzów-ügy egyes rendelkező részéhez (valamint az ezek kapcsán kialakult tudományos diskurzushoz) „visszanyúlni”, így pedig egy kiszámítható és szokásjogi alapokon álló ítélkezési gyakorlat további fejlesztésére nyílt lehetőség. Jelentős változások történtek a nemzetközi jogalkotás szintjén is, amelyek nagyban befolyásolták a vizsgált területen érvényesülő ítélkezési gyakorlatot. Megjelent a fenntartható fejlődés fogalma és követelménye, és beépült a Nemzetközi Bíróság ítéleteibe is.180 Bizonyos nemzetközi kötelezettségek erga omnes jellegét az ún. Barcelona Traction ügyben kimondta a Nemzetközi Bíróság, majd általános elfogadást nyert az objektív felelősség megállapításához „elvezető” ún. szennyező fizet elv (polluter pays principle), és az ENSZ 1992-es Riói Világkonferenciája arra „bátorította az államokat, hogy a környezettel kapcsolatos kérdésekben folyamodjanak a Nemzetközi Bírósághoz” [Szénási, 1998 240. o.]. 2001-ben pedig elkészült a Nemzetközi Jogi Bizottság államfelelősségről szóló (végleges) tervezete, amely felfogásában – Crawford rapportőr szerint - az objektív felelősségi rendszerhez közelít.181 A Nemzetközi Bíróság mindemellett átérezte abbéli felelősségét, hogy a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztésének feladata is a testület hatáskörébe tartozik [vö. Szénási, 1998 241. o.]. Ezért 1993-ban, saját tagjai közül egy héttagú, környezetjogi178

Ld.: The Diversion of Water from Meuse (Hollandia c. Belgium), Permanent Court of International Justice, Series A./B. Fascicule No. 70, 1937. 4-33.

179

Ld.: Sixth Annual Report of the Permanent Court of International Justice, 1929-1930. 220-221. Jelen ügyben az Állandó Nemzetközi Bíróság a hajózható folyó mint közös érdek követelményét, a folyóhasználatra vonatkozóan a folyóparti államok teljes egyenlőségét valamint a tengerhez való kijutás jogát mondta ki. 180

Ld.: Bős-Nagymaros ügyben hozott ítélet (1997) 125. és 140. pontját.

181

Ld. különösen a tervezet 1. Cikkét: „Az állam minden nemzetközi jogsértő cselekedete az adott állam nemzetközi felelősségével jár.”

228

környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó tanácsot (kamarát) alakított a Statútum 26. Cikkének első bekezdése alapján.182 A Nemzetközi Bíróság előtt már megjelent olyan jogvita, amelynek tárgyalásakor a Bíróság már a nemzetközi környezetvédelmi jog újabb szabályait (elsősorban a fenntartható fejlődés formulája, jövő generációk érdekeinek figyelembe vétele) alkalmazza, gyakran az állam objektív felelősségéből kiindulva, miközben a jóvátételi rezsim intézményesedett elvei, normái ugyanazok maradtak (pl. sic utere tuo elv). Ez a tény jól példázza a Chorzów-ügyben, a Trail Smelter ügyben és a Korfu-szoros ügyben hozott ítéletek, kártérítési generálklauzulák általános alkalmazhatóságát, a bírói fórumok érvelésének „időtállóságát”, a vizsgált jogterületek jellegétől és az esetek különböző körülményeitől függetlenül. Mind a függőben levő Bős-Iagymaros ügyben (Magyarország c. Szlovákia), mind a még „ítéletre váró” ún. Uruguay-folyóra épített malmok ügyében (Argentína c. Uruguay) egy határmenti folyón tervezett, illetve kivitelezett objektum vitatott megépítése és üzembe helyezése képezi a vita tárgyát. A Bős-Nagymaros ügy ítéletében (1997) a Bíróság megerősítette azt a – Iukleáris fegyverek jogszerűsége tárgyában hozott tanácsadó véleményben kimondott – tételt, miszerint „az államok azon általános kötelezettségének megléte, hogy biztosítsa […] más államok […] környezetének megóvását, ma már a környezettel kapcsolatos nemzetközi jog részévé vált.” [ICJ Reports, 1996. 241-242.] A Bős-Nagymaros ügy – a szerződési jogi implikációk mellett – a környezetvédelmi tárgyú ítélkezés első példájaként minősíthető, noha a két peres fél konkrét kártérítési igényéről való döntésről (ld.: ítélet 129. és 152. szakaszát) eltekintett, „tekintve, a mindkét fél oldalán fennálló egymást keresztező jogellenes cselekményeket, a Bíróság szeretné megjegyezni, hogy a kártérítés kérdése kielégítően lenne megoldható egy átfogó rendezés keretében, ha mindkét fél lemondana pénzügyi követeléseiről és ellenköveteléseiről vagy elhagynák azokat.” (Ld.: ítélet 153. szakaszát). Az Uruguay-folyóra épített malmok ügyében Argentína azt kérte a Nemzetközi Bíróságtól, hogy egyrészt ideiglenes intézkedésként kötelezze Uruguay államot a két malom építési munkálatainak felfüggesztésére, másrészt kötelezze az Argentínával való együttműködésre, az Uruguay-folyó vízi környezetének védelme és megőrzése érdekében,183 mert a malmok tervezett építése veszélyt jelent a vízminőségre, a folyóra és környezetére, ezzel pedig Argentínát jelentős és helyrehozhatatlan kár érné.184 Az ügyben még nem született érdemi ítélet, de annak majdani alapját bizonyosan a nemzetközi környezetvédelmi jog (újabb) szabályai adják, és a Bíróság valószínűleg a kártérítésről is dönteni fog ítéletében.185 Noha a Bíróság számos ügyében186 foglalkozott környezeti kérdésekkel - jellemzően a vita másodlagos aspektusaként -, az igazi „környezetvédelmi bíráskodás” a Nemzetközi 182

Ld.: ICJ Reports, 1992-1993. 1. A Kamara viszont érdemben egyetlen üggyel sem foglalkozott, és már meg is szűnt (nem választottak új tagokat). ICJ Reports, 2006-2007, 52. A Kamara sikertelenségének okait ld.: BirnieBoyle, 2002 224. o. 183

Ld.: ICJ Reports, 2005-2006. 6.

184

Ld.: ICJ Reports, 2005-2006. 59-60. A Nemzetközi Bíróság szerint azonban Argentína nem tudta tényekkel alátámasztani, illetve bizonyítani az építés káros következményeit és ezek helyrehozhatatlan jellegét.

185

Argentína kérelmének 4. pontjában teljes jóvátételt követel Uruguaytól.

186

A már említetteken kívül ld.: Nukleáris kísérletek ügye (Ausztrália c. Franciaország, illetve Új-Zéland c. Franciaország), a halászati jogról szóló ügyek (Egyesült Királyság c. Izland, NSZK c. Izland, illetve Spanyolország c. Kanada), Naurui foszfátföldek ügye (Nauru c. Ausztrália).

229

Bíróság gyakorlatában még nem fejlődött ki. A Bős-Nagymaros, illetve az Uruguay-folyóra tervezett malmok ügye kapcsán viszont kétségtelenül megkezdődött a Bíróság környezetvédelmi tárgyú ítélkezési gyakorlatának kialakulása, amely a nemzetközi környezetvédelmi jogalkotás kiteljesedésével a nemzetközi környezetvédelmi jog fokozatos fejlődését eredményezheti.

4.5. A környezeti károkkal kapcsolatos vitarendezés újabb irányai. 4.5.1.Az Állandó Választottbíróság keretén belül 2001-ben az Állandó Választottbíróság Adminisztratív Tanácsa konszenzussal fogadta el a természeti erőforrásokkal és a környezettel kapcsolatos választottbírósági vitákra vonatkozó fakultatív szabályokat. Ezzel a testület egy olyan egységes, nemzetközi fórumot, illetve szabályrendszert kívánt létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy nemzetközi szerződések és kereskedelmi szerződések alapján államok, kormányközi szervezetek, nem kormányközi szervezetek, multinacionális vállalatok és magánszemélyek is a Választottbírósághoz fordulhassanak a környezetet, valamint a természeti erőforrásokat érintő ügyekben. Az elképzelés meglehetősen progresszív, és alaposan átstrukturálná a nemzetközi környezetvédelmi tárgyú ítélkezés gyakorlatát, amelyet jelenleg szinte kizárólagosan az államok közötti – klasszikusan nemzetközi jogi – viták jellemeznek. A mai általános hatáskörű, állandó bírói fórumok előfutárának is tekintett Állandó Választottbíróság ítélkezési tevékenysége egyébként mindig is előremutató volt, tekintve, hogy listáján az elméleti fejlődést kutató és ismerő legkiválóbb tudósok szerepelnek, akik gyakran inkább a jogfejlesztés, mintsem a kikristályosodott és gyakran anakronisztikus ítélkezési gyakorlat konzerválásának igényével léptek fel. 4.5.2. Az ENSZ Tengerjogi Bíróságának szerepe A nemzetközi jogrend, ezen belül a nemzetközi bíráskodás fragmentációjának és specializálódási követelményének első jelentős eredménye az ENSZ Tengerjogi Bíróságának 1996-os felállítása. A hamburgi székhelyű Tengerjogi Bíróság – hatáskörénél és az alkalmazott joganyagnál fogva – leginkább olyan környezetvédelmi-környezetjogi kérdéseket tárgyal, amelyek szorosan összefüggnek az 1982-es, Montego Bay-ben aláírt tengerjogi egyezménnyel (ld.: 286. és 287. Cikkét), ezen belül elsősorban a tengeri környezet védelme, valamint a tenger élő erőforrásainak megőrzése élvez prioritást a „legifjabb” bírói fórum gyakorlatában. Emellett újdonság, hogy például a Nemzetközi Bíróság előtti környezetvédelmi tárgyú peres eljárás esetén csak államok lehetnek a felek, addig a Tengerjogi Bíróság eljárásában nem kormányközi szervezetek, magánszemélyek, illetve vitatott státusú területek (Tajvan) is félként szerepelhetnek [Birnie-Boyle, 2002 224. o.]. Az említett szervezetek és személyek bíróság előtti fellépése egyrészt elősegíti a hatékony kontrollt az államok (tengeri) környezetet károsító tevékenysége felett, másrészt viszont hosszabb távon az állami szuverenitás csorbítását, a tengerjogi bíráskodás nemzetközi jellegének sajnálatos feladását is eredményezheti. A Bíróság nemrég jött létre, eddig rendkívül kevés ügyet tárgyalt (az első 10 évben mindössze 3 ügyben született ítélet) egy meglehetősen specializált területen, így egy egységes tengerjogi ítélkezési, ezen belül kártérítési gyakorlatról még semmiképpen sem beszélhetünk.187 Megjegyzendő viszont, hogy a Tengerjogi Bíróság előtt zajló, illetve lezajlott 187

A Bíróság első ügyében, az ún. Saiga-ügyben (Saint-Vincent és Grenada c. Guinea) hosszasan tárgyalt jóvátételi kérdéseket, de a károk egyrészt nem a tengeri környezetben, hanem a felperes állam zászlaja alatt

230

ügyek egy részében [MOX-ügy (Írország c. Egyesült Királyság), Talajjavítási tevékenységek ügye (Malajzia c. Szingapúr)] a bizonytalan és még visszafordítható potenciális károk kapcsán a kérelmező államok inkább egy ideiglenes intézkedés kibocsátásáért fordulnak illetve fordultak a hamburgi testülethez, amennyiben a potenciális káresemény az ideiglenes intézkedés és az együttműködés hatására elkerülhető [Boyle, 2007 45. o.]. A Tengerjogi Bíróság hosszútávon, eljárási-ítélkezési gyakorlatának „letisztulásával” egy megfelelő fórum lehet a tengeri környezet védelmével kapcsolatos ügyekben. Olyan fórummá válhat, amelynek kártérítési gyakorlata akár példaként is szolgálhat más bírói fórumok számára, hiszen a tengeri erőforrások kiaknázása kapcsán a károkozó és károsult állam megnevezése, a kár valós összegének és helyrehozhatóságának, visszafordíthatóságának kérdése különösen problémás, ezek megválaszolása egy másfajta ítélkezési módot és gyakorlatot követelhet meg.

5. Konklúzió Összegzésként megállapítható, hogy a környezetvédelmi jogi tárgyú ítélkezés nagymértékben támaszkodik a nemzetközi jog általános szabályaiba foglalt rendelkezésekre és a szokásjogban gyökerező, de a bírósági ítéletekben deklarált kártérítési szabályokra, amelyek – függetlenül az állam nemzetközi jogi felelősségéről vallott „éppen hatályos” nézetekre – mindmáig érvényesek és szinte feltétel nélkül alkalmazhatóak. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a környezeti károk és az ezekért járó reparáció kérdése már évtizedek óta a nemzetközi bíráskodás egyik állandó ügycsoportját alkotja, mivel az ilyen károk rendkívüli veszélyt jelentenek mind az államoknak, mind a szervezettség és intézményesültség különböző szintjén álló nemzetközi közösség egészének. A fokozott veszéllyel járó, így rendszerint a környezeti károkat okozó tevékenységekért való felelősség esetére a belső jogrendszerek már régóta alkalmazzák az objektív felelősségi szabályokat, azaz a jogalany tevékenysége és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggés esetén a jogalany kártérítésre köteles, illetve kötelezhető. Amint például a Chorzów-ügy formulája is mutatja, nincs ez másként a nemzetközi jogban sem, az állam felelőssége esetén. A környezetvédelmi kártérítési szabályok kimunkálása egyrészt egy állandó környezetvédelmi bíróság keretében lenne a leginkább megoldható, másrészt egy generális, sokoldalú és egységes nemzetközi környezetvédelmi-környezetjogi egyezmény létrehozását indokolja a jogterületen érvényesülő számos soft law szabály, általános nemzetközi és belső jogi analógia, amelyek a környezetvédelmi jog rohamosan fejlődő rendszerét már nem képesek teljes mértékben lefedni. Az ebben foglalt „saját” rezsim ugyanakkor mind a felelősségi szabályokra, mind a bírósági gyakorlatra kihatna, esetlegesen egy új bírói fórum létrehozása által. Harmadik tényezőként említhető, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság államfelelősségről szóló tervezetének sorsa még kérdéses, de - mint a nemzetközi jog kodifikációjáért és fejlesztéséért felelős testület szokásjogon alapuló munkája – az államokat de facto és de iure köti, főleg annak tükrében, hogy a Nemzetközi Bíróság számos ügyben már hivatkozott rá. Végezetül, a környezeti károkért járó kártérítés szabályai elméletben nem, csak gyakorlatban töltik be valódi céljukat, ezért is szükséges, hogy a nemzetközi bírói fórumok

hajózó járműben és annak személyzetében keletkeztek, másrészt az ítéletbe foglalt jóvátételi rendelkezések a Chorzów-ügy és a már tárgyalt ügyek kártérítési szabályait ismételték meg. Ld.: M/V „Saiga” (No. 2) case, 167177. szakaszai.

231

ítélkezése és érvelése (mint communis opinio doctorum) orientálja a jogalkotás fő irányait és az államok nemzetközi dimenzióban tanúsított magatartását is.

Irodalomjegyzék 1. Birnie, Patricia – Boyle, Alan [2002]: International Law and the Environment. Second Edition. Oxford University Press, Oxford, 798. 2. Bowman, Michael – Boyle, Alan [2002]: Environmental Damage in International and Comparative Law: Problems of Definition and Valuation. Oxford University Press, Oxford, 349. 3. Boyle, Alan [1999]: Some Reflections on the Relationship of Treaties and Soft Law. International and Comparative Law Quarterly, Vol. 48. 901-913. 4. Boyle, Alan [2007]: The Environmental Jurisprudence of the International Tribunal for the Law of the Sea. International Journal of Marine and Coastal Law, Vol. 22. No. 3, 369-381. 5. Bragyova András [1979]: A környezetvédelem nemzetközi jogi kérdése, különös tekintettel az EISZ és intézményei tevékenységére. Állam- és Jogtudomány, Vol. XXII. 2. szám, 160-187. 6. Brüggemeier, Gert [1994]: Enterprise Liability for Environmental Damage: German and European Law. In: Günther Teubner – Lindsay Farmer – Declan Murphy (eds.): Environmental Law and Ecological Responsibility. John Wiley & Sons. Chichester – New York – Brisbane – Toronto, Singapore, 75-97. 7. Bruhács János [1986]: Nemzetközi vízjog. Akadémiai Kiadó, Budapest, 293. 8. Charney, Jonathan [1999]: The Impact on the International Legal System of the Growth of International Courts and Tribunals. International Law and Politics, Vol. 31. 697-708. 9. Goldie, L. Frederick [1965]: Liability for Damage and the Progressive Development of International Law. International and Comparative Law Quarterly, Vol. 14. Part 4, 1189-1264. 10. Gündling, Lothar [1986]: Environment, International Protection. In: Dolzer, Rudolf (ed.): Encyclopedia of Public International Law, Instalment 9, 119-127. 11. Hey, Ellen [2000]: Reflections on an International Environment Court. Kluwer Law International, Hága, 27. 12. Hinde, Susan [2004]: The International Environmental Court: Its Broad Jurisdiction as a Possible Fatal Law. Hofstra Law Review, Vol. 32. 727-756. 13. ICJ Reports. United Nations, New York. 14. Lang, Wilfried [1990]: UI-Principles and International Environmental Law. Max Planck Yearbook of United Nations Law, Vol. 3. 157-172. 15. MacCaffrey, Stephen [1996]: The Harmon Doctrine One Hundred Years Later: Buried, Iot Praised. Natural Resources Journal, Vol. 36. No. 4, 965-1008. 16. Madders, Kevin [1986]: Trail Smelter Arbitration. In: Dolzer, Rudolf (ed.): Encyclopedia of Public International Law, Instalment 9, 276-280. 17. Owada, Hisashi [2006]: International Environmental Law and the International Court of Justice. Iustum Aequum Salutare, Vol. 2. No. 3-4, 5-32. 18. Reports of International Arbitral Awards. United Nations, New York. 19. Szénási György [1998]: A Iemzetközi Bíróság szerepe a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztésében. Állam- és Jogtudomány, Vol. XXXIX. No. 3-4, 239-256.

232

20. Treves, Tullio [1999]: Conflicts between the International Tribunal for the Law of the Sea and the International Court of Justice. International Law and Politics, Vol. 31. 809-821. 21. Wu, Charles [2002]: A unified forum? The new arbitration rules for environmental disputes under the Permanent Court of Arbitration. Chicago Journal of International Law, Vol. 3. No. 1, 263-270.

233

dr. MIKE GYULA jogi szakreferens, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Budapest PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Férfi. Qő. Egyenlő? A nemek közötti pozitív diszkrimináció „Hogy nınek vagy férfinak születtél, az nem végzet, hanem sors. Végzet az, hogy ezt hogyan fogod fel.” /Keleti bölcsesség/

I. Bevezetés Hátrányos megkülönböztetés és pozitív diszkrimináció. Gyakran olvashatjuk és láthatjuk e két kifejezést szerte a mindennapokban, akár az utcán sétálva, akár újságot olvasva. A két gyakori kifejezés elhatárolása szükséges, hiszen míg az egyik egy már évszázadok óta meglévő emberi magatartást és gyakorlatot jelöl, addig a másik éppen ezzel küzdve, ezt megszüntetni vágyó törekvéseket foglal magába. A két irány eltérő jogi és társadalmi szemlélete meghatározó az egyes társadalmak szociális fejlődése szempontjából. A dolgozatban a pozitív diszkrimináció fogalmáról, megjelenéséről és létjogosultságáról, valamint európai uniós és magyarországi alkalmazásáról írok. Ennek keretében szót ejtek a pozitív diszkrimináció hazai megjelenéséről, elterjedéséről, fajairól és alkalmazhatóságáról. Felvázolom a magyar társadalmi szemléletet, a politikai és jogalkotói törekvéseket valamint az intézmény társadalmi helyzetét. Végül írok a pozitív diszkriminációt segítő intézmények helyzetéről, majd pedig külföldi, már működő gyakorlatok magyarországi adaptálásának jogszerűségi és célszerűségi lehetőségének kérdését is felvetem. II. Hátrányos megkülönböztetés és pozitív diszkrimináció „Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek lennie kellene, akkor azzá tesszük ıt, amivé lehetne.” /Johann Wolfgang Goethe/

1. A hátrányos megkülönböztetés fogalma és fajai A diszkrimináció az egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás. Aki diszkriminál, az hátrányos, megkülönböztető intézkedéseket alkalmaz.188 E szerint egyes embereket vagy embercsoportokat meghatározott sajátosságok alapján illetnek előnnyel, vagy éppen sújtanak hátránnyal. A diszkrimináció létének történelmi gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza, s fajait tekintve alapvetően három fő típus különíthető el. Közvetlen diszkriminációról beszélünk, amennyiben valakivel vallása, személyes vagy politikai meggyőződése, faji hovatartozása, neme, nemzetisége, családi állapota stb. alapján kedvezőtlenebbül bánnak, mint a hasonló helyzetben lévő más személyekkel. Közvetett a megkülönböztetés, ha valakivel szemben ugyanazokat a feltételeket alkalmazzák, de egy adott csoport nyilvánvalóan kisebb számban képes azoknak megfelelni, a diszkrimináló pedig nem képes legitim módon indokolni a feltételek használatát, és ezzel hátrányt okoz.189 Viktimizáció, azaz gyötrelemokozás az olyan 188

[Bakos, 1974 190. o.]

189

Jó példa a közvetett diszkriminációra az a belga eset, amikor bizonyos testmagasságot írtak elő munkahelyi poszt betöltésére, hátrányos helyzetbe hozva ezzel elsősorban a női, de az alacsonyabb férfijelentkezőket is.

234

hátrányokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő, eljárást indító, illetve arról információt szolgáltató személlyel szemben történik.190

2. A megerősítő intézkedések fogalma I. Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyek vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, megtorlást eredményez. Alapvetően tehát az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív kötelezettséget jelent: a kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltóságát. Jogosulti oldalon ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosultságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként kezeljék. Ennek megfelelően az államnak az egyenlő bánásmód követelménye tekintetében a jogsérelmet elszenvedők számára elsősorban a jogsérelmekkel szembeni fellépés eszközrendszerét kell biztosítania. II. Az eleve hátrányos helyzetben levő személyek formálisan egyenlőként való kezelése ugyanakkor a hátrányos helyzet konzerválásával járna. Ahhoz, hogy a hátrányos helyzetben levő személyek ezt a hátrányukat ledolgozhassák, nem elegendő annak biztosítása, hogy őket a többiekkel azonos jogok illessék meg, hanem olyan pozitív intézkedésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyzetükből fakadó hátrányaikat csökkenteni, illetve megszüntetni lehessen. E pozitív intézkedések megtételére az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése alapján elsősorban az állam köteles. Az egyenlő bánásmód követelményével szemben azonban az esélyegyenlőség előmozdítását szolgáló intézkedésekre jogosultságként kikényszeríthető igénye senkinek nincsen. III. Az esélyegyenlőség előmozdítását szolgáló intézkedések formálisan az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelentik, mivel egyes személyeket a többi személyhez képest előnyösebb helyzetbe hoznak. Az Alkotmánybíróság szerint azonban „a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. Ha valamely – az Alkotmányba nem ütköző – társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni”.191 Ennek megfelelően az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében tett intézkedés az egyenlő bánásmód követelményének alkotmányos korlátja lehet. A materiális egyenlőség-felfogás a tényleges egyenlőség megteremtésére irányul, és olyan helyzetekben válik jelentőssé, amikor a formai szempontból azonos módon történő kezelés ellenére sem beszélhetünk ténylegesen egyenlő esélyekről illetve helyzetekről. Az összefoglaló kifejezéssel akár pozitív intézkedéseknek is nevezhető lépések körébe tartozó fogalmak azonban nem takarnak pontos jogi tartalmat, nincsen egységes meghatározásuk sem. Tehát a materiális egyenlőség elvéből eredő követelményeknek tulajdonképpen sem az elnevezése, sem a tartalma nem tisztázott kellőképpen. Ennek megfelelően alkalmazásuk is bizonytalanná, esetlegessé, sőt ad absurdum az alkalmazás jogszerűsége is kérdésessé válhat. Ugyanis amennyiben nem a megfelelő intézkedést választják egy adott alaphelyzetben, az esetleg további diszkriminációt eredményezhet. További probléma lehet, hogy a különböző

190

Gyakori az előfordulása munkaadó és munkavállaló munkajogi jogviszonyából fakadó, a munkavállalóval szembeni hátrányos megkülönböztetés esetén. 191

9/1990. (IV. 25.) AB határozat. ABH 1990. 46, 48.

235

típusú kategóriákat illetve az azokon belüli differenciákat egybemosva általános véleményt alkotunk a „pozitív diszkriminációról”, egységesen pártolva vagy elvetve azt. A pozitív diszkrimináció elnevezés sokak szerint nem pontos, ezért számos helyen találkozhatunk a „megerősítő intézkedések” (affirmative action) vagy a „pozitív lépések” kifejezésekkel is. A pozitív diszkrimináció kapcsán megjegyzendő tehát, hogy nem többletjogok osztogatásáról van szó, hanem a társadalomban valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévő személyek és csoportok olyan szintre juttatásáról, hogy képesek legyenek élni az egyébként mindenkit megillető alapjogaikkal.192 A pozitív diszkrimináció alkalmazása során vizsgálandó kérdés, miszerint a szükséges lépések megtétele esetén igazságos-e az egyenlőség elve alóli felmentés, a következő két fontos szempontot kell megvizsgálni: elsőként, létezik-e olyan kényszerítő szükségszerűség, mely miatt az egyenlőség elvének érvényesülése alól kivétel engedhető. Amennyiben a válasz igen, úgy arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy nem sérül-e bizonyos személyek emberi méltósága az intézkedés alkalmazásának eredményeként. Ha a válasz nemleges, úgy a pozitív diszkrimináció igazságosnak minősül. Az angolszász jogirodalom a pozitív lépések négy fajtáját különbözteti meg aszerint, hogy a szabályozás milyen eszközt alkalmaz az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Az első kategóriába tartozik az ún. fordított megkülönböztetés. Ez a gyakorlat hatásos lehet a hétköznapokban, például munkahelyen vagy iskolai felvételiknél, amikor előnyben részesítik a hátrányos helyzetben lévő csoporthoz tartozó jelentkezőket. Ennek a gyakorlatnak az egyik legtipikusabb példája a kvótarendszer, amelynek célja, hogy a lakossági arányszámoknak megfelelő arányokat érjen el a hátrányos helyzetű csoportok tekintetében akár az oktatás, akár a foglalkoztatás terén.193 A kvóta alatt egy jogszabály által előírt arányszámot értünk, mely meghatározza egy adott kisebbséghez tartozó személyek azon számát, mely nagyságrendű csoportot például egy munkafelvétel során akkor is alkalmazni kell, ha adott esetben a többséghez tartozó jelentkező magasabban kvalifikált.194 Meglátásom szerint ebben az esetben olyan értelemben nincs szó mérlegelésről, hogy amíg a jogszabály által meghatározott keretszámot nem töltik meg a hátrányos helyzetű csoport tagjaival, addig a többséghez tartozó jelentkezőket mintegy „figyelmen kívül hagyják” a felvételi eljárás során. A pozitív diszkrimináció egy másik csoportját jelölik azok az irányelvek, melyek a munkáltatók, felvételiztetők számára jelölik ki a követendő magatartást. Ennek értelmében például valamely hátrányos helyzetű csoport tagja a munkafelvétel vagy főiskolai, egyetemi felvételi során elsőbbséget élvez akkor, ha rátermettsége, képzettsége közel azonos a többséghez tartozó jelentkezőével. Világosan látszik, hogy a kvótarendszerrel szemben irányelvek alkalmazásánál már valamilyen szintű mérlegelés történik az eljárás során a jelentkezők között, hiszen nem egy meghatározott keretlétszámot kell feltölteni, hanem minden egyes hely betöltésénél megvizsgálják az összes jelentkező kvalitásait, és egyik esetben sincs eleve kizárva, hogy bármely csoportból kikerülhet a felvett személy. Szintén ilyen jellegű megoldási módozatként jelent meg az a – elsősorban az Egyesült Királyságban – széleskörűen ismert és elismert módszer, mely szerint elsősorban képzéssel és tréningekkel kell segíteni a valamilyen szempontból hátrányosabb helyzetű csoportok tagjait. Ez az irány véleményem szerint igazságosabb és elfogadhatóbb a nem hátrányos helyzetűek szempontjából is, hiszen ez a megoldás igazi versenyhelyzetet teremt. Negyedsorban pedig 192

[Kovács, 2003]

193

[Kovács, 2003]

194

[Kardos, 1996]

236

meg kell említeni azt az esélyegyenlőség megteremtését célzó intézkedéscsoportot, melyet pályázatok, felhívások, álláshirdetések alkotnak. Ezeket az eszközöket kifejezetten ott vetik be, ahol a legvalószínűbb, hogy az érintett kisebbséghez tartozók élnek és olvashatják azokat. Egyes tanulmányok szerint195 a mai hatályos jogban a megerősítő intézkedéseknek három csoportja létezik, jóllehet, ezek és elnevezésük képezhetik vita és mérlegelés tárgyát, hiszen a szakirodalomban mindeddig nem létező kategorizálás eredményét írják le, idáig is alkalmazott fogalmakkal. A három elkülöníthető intézkedés-típus közül az első a megerősítő intézkedés (a szakirodalomban általában a „pozitív diszkriminációval” szinonim fogalomként használt kifejezésnél szűkebb értelemben véve a fogalmat). Másodikként jelöli a szerző az ún. ésszerű alkalmazkodást (a 2000/78/EK irányelv196 által használt fogalom, alanyi hatályát tekintve viszont nem csupán a fogyatékkal élő személyekre, hanem más meghatározott tulajdonságokkal rendelkező csoportok tagjaira is vonatkozik). Végül ide tartoznak a közvetett diszkrimináció kiküszöbölésére tett intézkedések197 (a 2000/43/EK irányelvben198 valamint a 2000/78/EK irányelvben meghatározott fogalmak) is.

III. Pozitív diszkrimináció a nemzetközi gyakorlatban „nincs veszélyesebb az emberre nézve, mint a gondolat, hogy sajnálatos helyzetük oka nem ık maguk, hanem külsı körülmények.” /Lev Tolsztoj/ Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a nemzetközi jog területén sem tekintik a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sértőnek azokat a pozitív lépéseket, melyek a valódi, materiális jogegyenlőség elérését próbálják meg biztosítani. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) faji diszkrimináció leküzdését célzó egyezmény199 1. cikk 4. bekezdése egyezménykonformnak tekinti az emberi jogok és alapvető szabadságjogok egyenlő élvezetét vagy gyakorlását elősegítő megkülönböztetést. Ugyanígy a az ENSZ égisze alatt született, nőkkel szembeni megkülönböztetés leküzdését célzó egyezmény200 4. cikkének 1. pontja is deklarálja, hogy a nők és a férfiak közötti tényleges egyenlőség elérése érdekében hozott átmeneti intézkedések nem tekinthetők diszkriminatív lépéseknek. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatából hiányoznak a pozitív lépések egyezménybe ütközését vizsgáló ügyek. Az emberi jogok és alapvető szabadságok 195

[Szajbély, 2004]

196

A Tanács 2000. november 27-i 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról. 197

A közvetett diszkrimináció az Európai Unió tagállamaiban a hátrányos megkülönböztetés tilalmának egyik, kötelezően alkalmazandó válfaja, ilyen módon jogilag nem minősül pozitív intézkedésnek. Ennek tudatában, az adott intézkedések szoros belső tartalmi összefüggései okán illeszkedik mégis e körbe. 198

A Tanács 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról. 199

1965. december 21-én elfogadott faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény 200

1979. december 18-án elfogadott nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény

237

védelméről szóló egyezmény szövegéből ugyanis nem lehet egyértelműen kiolvasni a pozitív lépések létjogosultságát, egyes vélemények azonban mégis ezt valószínűsítik az egyezmény azon rendelkezése alapján, hogy „az egyezménybeli jogokat a tagállamoknak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania”. Ezt a vélekedést a bíróság eddigi gyakorlata nem támasztja alá. Fontos előrelépés azonban ebből a szempontból az egyezmény 12. kiegészítő jegyzőkönyvének preambuluma, mely szerint „[a] megkülönböztetés tilalmának elve nem gátolja az egyes tagállamokat abban, hogy a teljes és hatékony egyenlőség előmozdítása érdekében intézkedéseket tegyenek, feltéve, hogy ezen intézkedések tárgyilagosan és ésszerűen igazolhatók”. Ezzel az egyezmény lehetővé teszi az egyes államok számára, hogy a valódi egyenlőség elérése érdekében pozitív lépéseket tegyenek a gyengébb pozíciókban lévők helyzetének segítése érdekében.

1. Az Európai Unió joggyakorlata Egy, a nők jogairól szóló EP-nyilatkozat201 szerint az Európai Unió tagállamaiban a nők részére ma már természetes a választójog, a saját bankszámla és egyre inkább az is, hogy a közvélemény törvénytelennek és diszkriminatívnak bélyegzi meg azt, aki egy nőt azért bocsát el az állásából, mert férjhez megy vagy gyermeket vállal. Ma már politikai szintre emeltünk nőket érintő kérdések egész sorát, mint például a családon belüli erőszak, a munkaerőpiac és egyéb területen megnyilvánuló esélyegyenlőség problémakörét. A nők önrendelkezési és reprodukciós jogait azonban még több európai országban ma is magánügyként kezelik és nem a politikai, a civil társadalom vagy az állam hatókörébe tartozó közügyként. Az Európai Unió joga és jogalkotása kifejezetten ösztönzi a pozitív lépések megvalósulását. A luxemburgi székhelyű bíróság mindeddig a női nemet előnyben részesítő pozitív lépéseket előíró nemzeti szabályokat vizsgálta. A 76/207/EGK irányelv 2. cikk 4. pontjában lefekteti a nemek közötti diszkrimináció tilalmát, azonban kivételt képez e szabály alól, hogy e tilalom nem korlátozza a tagállamok jogát arra, hogy a nők esélyegyenlőségét javító, illetve a fennálló egyenlőtlenségek kiküszöbölését elősegítő normákat fenntartsanak, illetve elfogadjanak. Az Európai Unió joggyakorlatában, az ezzel az egyezménnyel deklarált céllal összefüggésben a bíróság először az ún. Kalanke-ügyben foglalt állást, méghozzá abban a kérdésben, hogy derogáció alapján megengedhető-e a kvótarendszer alkalmazása. Ennek az ügynek a kapcsán a luxemburgi bíróság az egyenlő bánásmód elvébe ütközőnek találta azt a brémai szabályt, miszerint a közigazgatási posztokra, illetve a magasabb beosztásra pályázók közül a női pályázókat kell előnyben részesíteni mindaddig, amíg az adott munkakörben (illetve fizetési kategóriában) a nők aránya legalább az 50%-ot el nem éri. Ez a szabály a bíróság szerint abszolút és feltétlen előnyt biztosít a nők számára. Fontos a jogeset szempontjából, hogy a felvétel során a női pályázó szakmai minősítése nem maradhatott el a férfi jelentkező szakmai minősítésétől. Az ügyben szereplő Kalanke e szabály miatt maradt alul egy vele azonos végzettséggel rendelkező nővel szemben. Egy, a Kalanke-ügyet követő döntésében, a Marschall-ügy kapcsán a luxemburgi székhelyű bíróság már a közösségi joggal összhangban állónak tekintette azt az előbbihez hasonló szabályt202, mely szerint ha az előléptetésért felelős hatósághoz tartozó területen egy meghatározott magasabb álláshoz tartozó kategóriában kevesebb nő van, mint férfi, a nőket – azonos szakmai képességek, szaktudás és munkateljesítmény esetén – előnyben kell 201

[EP-nyilatkozat, 2005]

202

Észak-Rajna-Vesztfália tartomány közszolgálati törvényének rendelkezése.

238

részesíteni. Az előnyben részesítés feltétele azonban, hogy a férfi jelölt oldalán nincsenek olyan többletelemek, amelyek az egyensúlyt az ő javára billentik. Marschall esetében ilyen körülmények nem voltak, így egy női jelöltet léptettek elő helyette. Az Európai Bíróság szerint nem megalapozott az az álláspont, miszerint a törvényi előírás sértené az egyenlő elbánás elvét, hiszen ebben az esetben nem feltétel nélküli előnyben részesítésről van szó, hanem a férfiak esélyeit is nyitva hagyó záradékhoz kötött pozitív diszkriminációról. „A Kalanke-esetben vizsgált szabályokkal ellentétben egy nemzeti szabály, amely – a főeljárásban vitatott ügyhöz hasonlóan – egy kivétel-klauzulát tartalmaz, abban az esetben nem lépi túl a fenti203 korlátokat, ha a női jelöltekkel azonos mértékben alkalmas férfi jelölteknek biztosítékot ad, hogy a jelöltek értékelése tárgyilagos lesz, aminek során az egyes jelöltekkel kapcsolatos összes feltételt megvizsgálják, és az értékelés túllép a nőknek nyújtott elsőbbségen abban az esetben, ha egy vagy több feltétel a férfi jelölt irányába mozdítja a mérleg nyelvét. Ebben a vonatkozásban azonban mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a feltételek nem lehetnek diszkriminatívak a női jelöltekkel szemben.”204 Az úgynevezett Badeck-ítéletben205 a bíróság lényegében megismétli a Marschallügyben mondottakat. A 2000-ben született döntés értelmében a közösségi joggal teljességgel összhangban van az a hesseni szabály, amely a közszférában az alulreprezentált női nem számára bizonyos előnyben részesítést ír elő, e kötelezettség ugyanis nem volt abszolút és feltétel nélküli206, hiszen figyelembe vették például a jelentkezők egyéni kvalitásait. A joggyakorlat bizonytalanságait és a jog ezen a téren érezhető képlékenységét jól szemlélteti a Badeck-ügy után pár hónappal meghozott Abrahamsson-ítélet is. A bíróság a közösségi joggal, konkrétan az „egyenlő bánásmód irányelv” 2. cikk 4. pontjával ellentétesnek ítélt egy olyan svéd szabályt, mely automatikusan elsőbbséget biztosított az alulreprezentált nem képviselői számára, amennyiben ez utóbbi képzettsége és szakmai felkészültsége megfelelő volt. A jogszabály alapján például egy egyetemi tanács előnyben részesíthette az egyetemi tanári posztra jelentkezőt, ha az alulreprezentált nemhez tartozik és emellett megfelelő szakmai képzettséggel rendelkezik. Ez azonban azt jelenti, hogy a jelentkezőknek még csak szakmai kvalifikáltságuk tekintetében sem kell egyenlőnek lenniük. Az európai bírósági gyakorlat eleddig csak a nemek közötti diszkrimináció esetköreit tárgyalta, a 2000/43/EK irányelv 5. cikke lehetőséget teremt a tagállamoknak arra, hogy a faji vagy etnikai hátrányos megkülönböztetést felszámolandó pozitív lépéseket alkalmazzanak például a foglalkoztatásban vagy a szociális szférában, s ezáltal utat nyissanak az Európai Bíróság ilyen irányú vizsgálódásának is. Az egyenjogúsági politika érvényesítése 1995 óta képezi az EU irányelvek részét, melyet az Amszterdami Szerződés 2.207 és 3.208 cikke rögzít. A nemek egyenlőségének

203

A 2. cikk 4. bekezdésben foglalt korlátok

204

Hellmut Marschall v. Land Nordrhein-Westfalen, C-409/95 (1997). Fundamentum, 1998. 1-2. szám.

205

Georg Badeck v. Hessischer Ministerprasident and Landesanwalt beim Staatsgerichtshof des Landes Hessen, C-158/97 (2000). 206

A Kalanke-döntésben foglaltak alapján.

207

2. cikk: „A Közösség feladataként közös piac, valamint egy gazdasági és pénzügyi unió létrehozásával, illetve közös irányelvek és tevékenységek végrehajtásával az egész Közösségben kell, hogy elősegítsék a gazdasági tevékenységek kiegyensúlyozott és harmonikus fejlődését, a foglalkoztatás és a szociális védelem magas szintjét, a férfiak és nők közötti egyenjogúságot…”

239

érvényesítését szolgáló politikai irányelvek melletti elkötelezettség ellenére azonban nem jelöltek ki konkrét irányokat, és megvalósítási módszerei is még csak most alakulnak. A „mainstreaming projekt” mögött az Európai Unió azon elképzelése húzódik meg, hogy a nemekkel kapcsolatos kérdéseket és az egyenlőséget beépítsük a társadalom uralkodó áramlatába, és ezáltal a nemek egyenlőségének szempontjai209 minden döntésünk szerves részét képezzék. Ugyanakkor figyelembe kell venni a nemek egyenlőségi szempontjainak érvényesítése során a nők és a férfiak különböző igényeit és érdekeit. Teret kell adni számukra, hogy egyenlők, ugyanakkor különbözőek is lehessenek, s fontos, hogy az erőforrások felosztásában tényleges egyenlőség valósuljon meg a nemek között. Az egyenlőség érvényesítése az egyik olyan stratégia, mellyel a nemek társadalmi egyenlősége megközelíthető. A mainstreaming célja, hogy tartós változást érjen el azáltal, hogy megkérdőjelezi a napi gyakorlatokat a nemek társadalmi megközelítése szempontjából. Összegzésként kiemelhető, hogy az Európai Unió fontosnak ítéli a diszkrimináció, valamint e körben is elsősorban a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés felszámolására irányuló célkitűzések megvalósítását, s véleményem szerint bíráskodásával, ítéleteivel, joggyakorlatával egy új, XXI. századi Európát kíván teremteni. Az európai esetjog és ítélkezési gyakorlat rövid ismertetése után a dolgozat következő részében rátérek a pozitív diszkrimináció, mint intézmény magyarországi megjelenésének és létének vizsgálatára.

IV.

A megerősítő intézkedések Magyarországon „Ha majd egy ostoba nı is kerülhet olyan jó állásba, mint egy ostoba férfi, akkor beszélhetünk teljes egyenjogúságról.” /Hildegard Hamm Brücher/

1. Az esélyegyenlőségi klauzula A Magyar Köztársaság Alkotmányának210 70/A. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Látható, hogy az (1) bekezdés tilt bármely állapot szerinti hátrányos megkülönböztetést, és a (2) bekezdés súlyos büntetőjogi szankciókat helyez kilátásba arra nézve, aki e tiltás ellenére valakit valamilyen oknál fogva diszkriminál.

208

3. cikk: „Az ebben a cikkelyben hivatkozott összes tevékenységben (valójában minden szabályozási területen) a Közösség célja, hogy megszüntesse az egyenlőtlenségeket és előmozdítsa az egyenlőséget férfiak és nők között. 209

A nemek egyenlősége szempontjainak érvényesítését, mint fogalmat többféleképpen definiálják. Az Európa Tanács szerint pl.: „A nemek egyenlősége szempontjainak érvényesítése a politikai folyamatok olyan átszervezését, javítását, fejlesztését és értékelését jelenti, ami lehetővé teszi, hogy a döntéshozatalban általában érintett szereplők beépíthessék a nemek egyenlőségének perspektíváját minden politikába, minden szinten.” 210

1949. évi XX. törvény

240

A 70/A. § (3) bekezdése egy ún. jogegyenlőségi klauzulát fogalmaz meg, melynek értelmében „a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” Ez a szóhasználat arra utal, hogy mint általában a megerősítő intézkedéseknél, itt is a kiindulópontnál kell a jogalkotónak mindenki számára egyenlő esélyt biztosítania, s ezáltal a hátrányos helyzetben lévőket olyan helyzetbe hoznia, hogy a többséggel együtt a startvonalról indulhassanak. A kisebbségi csoportok tagjai nincsenek abban a helyzetben, hogy alkalmazzák a jog-normákat, így több jogra van szükségük (azaz őket előnyben részesítő jogi szabályozásra), hogy elhárítsák a társadalmi hátrányt.211 Fontos megjegyezni, hogy az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése olyan államcélt fogalmaz meg, amelyre azonban egyéni igény nem alapítható. A 650/B/1991. AB. határozat kimondja, hogy az Alkotmány a pozitív diszkriminációt, mint az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket állami feladatként határozza meg. Ebből egyértelműen következik, hogy a pozitív diszkrimináció valamely formájára alanyi jogként hivatkozni nem lehet, arra alkotmányosan követelés vagy igény nem alapítható. Sólyom László ezt úgy fogalmazza meg, hogy „a 70/A. § (3) bekezdés a jogegyenlőség érvényesülését segítő szabály. A szövegösszefüggésből adódóan ez azt fejezi ki, hogy nincs szó alanyi jogról; sőt ez a szabály a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben megnyilvánuló esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének kívánalmát sem jelenti.”212 A 70/A. § (3) bekezdése túlmutat a diszkrimináció tilalmán: olyan utat jelöl ki a jogalkotó és a társadalom számára, mellyel lehetőség nyílik a hátrányos megkülönböztetés elleni intenzívebb küzdelem megvalósítására. A szociális különbségek ellensúlyozására aktív állami cselekvésre volt és van szükség az egyenlőség biztosítása érdekében213. Ezen intézkedések alapja, hogy a fennálló objektív különbségek miatt az azonos tárgyi jog önmagában nem elegendő az egyenlőség elérésére, a tényleges, tartalmi egyenlőség megteremtéséhez meghatározott tulajdonságokkal rendelkező személyekből álló csoportok kapcsán további, speciális szabályok is szükségesek.214 Tehát a megerősítő intézkedés eredendően valamely adott, szociális jellegű hátrány kompenzálására szolgál, azaz valamely spontán egyenlőtlenségi helyzethez kötődve kapcsolódik a diszkrimináció-tilalomhoz.215 A következőkben az Alkotmánybíróság gyakorlatát ismertetem.

2. Az Alkotmánybíróság diszkriminációs tesztje A diszkrimináció-tilalom az indítványozók által egyik leggyakrabban segítségül hívott alkotmányos szabály, ezért terjedelmi okokból a következőkben csak a kulcsfontosságú, az Alkotmánybíróság későbbi gyakorlatát meghatározó AB határozatokra térek ki. Az Ab előbb foglalkozott a pozitív diszkrimináció kérdéskörével a gyakorlatban, minthogy a hátrányos megkülönböztetés mibenlétét meghatározta volna, azonban mindkét esetben ugyanazt a mércét állított a jogalkotó elé. A pozitív diszkrimináció szempontjából döntő fontosságú 211

[Bragyova, 1992]

212

[Sólyom, 2001]

213

[Sári, 2008]

214

általános példát hozva hiába van mindenkinek például azonos joga az oktatásban való részvételre, ha bizonyos társadalmi réteg szociális körülményei nem teszik lehetővé, hogy a pénzkereset helyett a tanulást válasszák az adott réteghez tartozó személyek. 215

[Szajbély, 2004]

241

9/1990. (IV. 25.) AB határozatban az Ab a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek azt a rendelkezését vizsgálta, mely lehetővé tette, hogy a saját háztartásban legalább három gyermeket nevelő szülők adóalapjukat csökkenthessék. Az Alkotmánybíróság először azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy sértik-e a gyermekek valamilyen alkotmányos jogát a kifogásolt rendelkezések, másrészről, hogy ezek az előírások Alkotmányba ütköző módon érintik-e hátrányosan az adózók jogait. Az Ab szerint a gyermekeknek arra vonatkozóan semmiféle joguk nincs, hogy szüleik adókedvezményt (adóalap-csökkentési lehetőséget) kapjanak. Joguk van viszont arra, hogy szüleik (eltartóik), illetve az állam megfelelő gondoskodásában részesüljenek. Az indítványozó álláspontja szerint azonban a jogalkotó nemcsak a gyerekek között hozott létre eltérő joghelyzetet, hanem Alkotmányba ütköző módon hátrányosan érintette az adózó szülők jogait. Ezzel kapcsolatban az Ab kifejtette, hogy a sérelmezett törvény nem tartalmaz olyan kifejezést, amelyet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése tilt. Az adózó szülőknek az indítványozó által hátrányosnak minősített megkülönböztetése tehát nem alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ez az előírás az érintett gyermekek megfelelő gondozása, szociális biztonsága érdekét szolgálja, és esélyeik egyenlőtlenségének kiküszöbölését célozza. Ezzel a döntésével az Ab tulajdonképpen megengedhetőnek fogta fel a pozitív lépések alkalmazását, azonban úgy fogalmazott, ezek a lépések akkor igazolhatóak, amennyiben valamely, az Alkotmányba nem üköző társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség (a javak mennyiségileg is egyenlő elosztása) nem valósítható meg.216 Korlátként fogható tehát fel az Alkotmánybíróság szerint a pozitív diszkrimináció kapcsán, hogy a személyek egyenlő méltóságát és az alapjogok érvényesülését mindenkor figyelembe kell venni ezen intézkedések alkalmazása során. Ebből az következik, hogy az önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetés sérti az emberi méltóság alapjogát, mert ilyen esetben a törvényhozó nem mérlegelte minden személy szempontját azonos körültekintéssel, valamint méltányossággal és figyelemmel. Az ilyen szabályozás pedig a „pozitív diszkrimináción belül is alkotmányellenes.”217 Az egyes személyek volt tulajdona reprivatizációjának alkotmányellenességét vizsgáló 21/1990. (X. 4.) AB határozat tovább pontosította a jóindulatú vagy előnyös megkülönböztetés megengedhetőségének kritériumait. A határozat kimondta: „annak bizonyítása során, hogy egyes személyek vagy csoportok diszkriminálása a feltétele a tökéletesebb társadalmi egyenlőségnek, az Alkotmánybíróság a fentiek értelmében nem fogadhat el preferált csoportokra vonatkozó olyan érveket, amelyek nem kizárólag erre a csoportra érvényesek.218 Az egyenlőként kezelés bizonyítása másrészről megköveteli mind a preferált, mind a hátrányos helyzetbe hozott csoport saját szempontjainak teljes bemutatását az értékelés módjával együtt.”219

3. Qemek közötti pozitív diszkrimináció az Ab gyakorlatában Az Alkotmánybíróság a nemek közötti pozitív diszkrimináció kérdésével több határozatában foglalkozott. A következőkben ezek közül emelek ki néhányat.

216

9/1990. (IV. 25.) AB határozat.

217

1/1995. (II. 8.) AB határozat.

218

Például a vállalkozói gazdaság megteremtése, igazságtalanságok orvoslása.

219

21/1990. (X. 4.) AB határozat.

242

Az egyik legkorábbi határozat indítványa a Csjt.220, valamint a Ptk.221 egy-egy rendelkezésének utólagos normakontrolljára irányul. Az indítványozó támadta azon rendelkezéseket, melyek nem tették lehetővé azonos neműek házasságkötését222, valamint az élettársi kapcsolatuk elismerését. A 14/1995. (III. 13.) AB határozat kimondja, hogy a magyar Alkotmány a férfi és a nő közötti házasságot tartja értéknek és azt védi. A férfiak és nők külön-külön homogén csoportot alkotnak, melyeket a hátrányos megkülönböztetés elkerülése miatt azonos módon kell kezelni, így a szabályozás megalkotásánál e személyeket egyenlőként, azonos méltóságú személyként kell kezelni223. Az Ab arra jutott, hogy a támadott rendelkezés nem valósít meg nemek vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetést, ezért nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át és nem érinti a 66. §-t sem,224 hiszen a Csjt.-nek a házasságot különneműek kapcsolatára korlátozó előírása férfiak és nők számára egyaránt tiltja a házasságkötést azonos neműekkel. Az élettársi kapcsolat vizsgálata során azonban a testület leszögezte, hogy két személy életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján, az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre. Így azok a kedvezmények, valamit megszorítások, melyek alapja az életközösség fennállása, nem függhetnek pusztán az együtt élők nemétől. Fontos azonban leszögezni, hogy a nemek közötti diszkrimináció nem szinonim fogalom a szexuális irányultság szerinti diszkriminációval, hiszen míg az egyik pusztán biológiai tényezők alapján különbözteti meg valamelyik nemhez tartozó egyént, addig a másik szociális, társadalmi, és genetikai determinánsok következtében egyes emberekben a vele azonos nemhez tartozókhoz való vonzalom kialakulása miatt diszkriminál. Nemek közötti diszkriminációt érintő határozat a 28/2000. (IX. 8.) AB határozat is, melyben az indítványozó a férfiak és a nők egyenjogúságának hiányát vetette fel több törvényben.225 A pozitív diszkrimináció kérdésében a testület hivatkozott a korábbi, 9/1990. (IV. 25.) AB határozatra, amelyben kifejtette, hogy a pozitív diszkrimináció abban az esetben indokolható, amennyiben célja az egyén hátrányos helyzetének enyhítése. Az indítványozó többek között sérelmezte, hogy a férfiakra és a nőkre eltérő korhatárok között terjed ki a polgári védelmi és a honvédelmi munkakötelezettség. Az Ab rámutatott, hogy az Alkotmány 66. § (3) bekezdése226 a nők védelme érdekében pozitív diszkriminációt tartalmazó szabályok kialakítására ad felhatalmazást. A polgári védelmi kötelezettségnél és a honvédelmi munkavédelmi kötelezettségnél az életkorok eltérő meghatározása ilyen, a nők védelmét 220

a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény.

221

a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

222

Az Ab szerint a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az életközösség tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését, valamint az egymásról való gondoskodást célozza. Bár ez a szempont nem feltétele a házasságnak, eredeti rendeltetéséből fakadóan a házastársak különneműsége igen. 223

Nem pedig arra van joguk, hogy ugyanazon intézményt vehesse igénybe mindenki.

224

Férfiak és nők egyenjogúságát deklaráló szakasz az Alkotmányban, mely szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében. 225

Így például a honvédelem, nyugellátás, a kárpótlási életjáradék valamint a lakbér-hozzájárulás területén.

226

Alkotmány 66. § (3) bekezdés: „A munka végzése során a nők és a fiatalok védelmét külön szabályok is biztosítják.”

243

biztosító szabályokat jelent. Az indítványozó sérelmezte azt is, hogy a kárpótlási jegyek életjáradékának idejét és összegét a jogosult nemére tekintettel állapította meg jogszabály.227 Az Ab úgy ítélte meg, hogy nem sérti a jogok egyenlő elosztásának kívánalmát az, hogy a várható élettartamra alapozottan bizonyos esetekben eltérő összegű életjáradékra jogosultak a férfiak és a nők. A testület a 45/2000. (XII. 8.) AB határozatban továbbá a diszkrimináció fogalmi meghatározása kapcsán kimondta, hogy a jogi értelemben megragadható diszkrimináció mindig valamilyen jogra vagy kötelezettsége vonatkozóan értelmezhető, valamely jog megvonásában vagy másokat nem terhelő kötelezettség megállapításában kell megtestesülnie. A megkülönböztetés lehet hátrányos vagy pozitív, annak tilalma pedig arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, másrészről pedig nem minden diszkrimináció tilos és alkotmányellenes A következőkben a pozitív diszkrimináció érvényesülését segítő lépéseket ismertetem.

4. Antidiszkriminációs törvény Magyar viszonylatban egészen 2003-ig jórészt ’csak’ az Alkotmány egyes szakaszai nyújtottak segítséget a diszkrimináció elleni harcban, azonban 2003 őszén az Országgyűlés megalkotta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt (Ebtv.). Az egyenlő bánásmód követelményéről egy általános törvény rendelkezik, amely e területen elvégzi a közösségi jog teljes harmonizációját, egységes elvek mentén szabályozza újra az antidiszkriminációs joganyagot. A törvény hatálya kiterjed a kötelezetti oldalon a közszférára és a nyilvános magánjogi viszonyokra is. Az egyenlő bánásmód érvényesítési feltételeinek megteremtése az állam felelőssége, azok érvényesítése ugyanakkor nem vezethet az önrendelkezési jog, a személyhez fűződő jogok és a magánszféra megsértéséhez. Az Ebtv. általános fogalom-meghatározásokat ad a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban. A törvény megkülönbözteti a közvetlen és a közvetett diszkrimináció fogalmát (9. §), ezért a törvény alapján a látszólag semleges, de egyben diszkriminatív magatartások kérdése is kezelhetővé válik. A törvény az irányelvekre is figyelemmel a jogrendszer egészére kiterjedő igénnyel rögzíti a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítás, a zaklatás, szegregáció valamint a megtorlás tilalmát is (10. §). Az Ebtv. kezeli az egyes szektorális antidiszkriminációs problémákat, szabályozza az egyenlő bánásmód követelményének munkavállalással, nyilvános álláshirdetésekkel, oktatással, egészségügyi ellátással, stb. összefüggő eseteit. Fontos rendelkezés, hogy az egyenlő bánásmód megsértése esetén a bizonyítási teher megfordul. (Ezt az európai közösségi jog a tagállamok kötelezettségévé is tette abban az esetben, ha a sérelmet szenvedett fél a jogsértést valószínűsíti.) Szintén jelentős előrelépés, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése esetén közérdekű igényérvényesítésre (actio popularis) van lehetőség a törvény alapján. Az Ebtv. biztosítja, hogy a hátrányos megkülönböztetést szenvedett csoport nevében a hatáskörrel rendelkező állami, továbbá társadalmi érdekképviseleti szervezetek jogosultak a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése ellen fellépni. Az egyenlő bánásmód követelménye terén biztosítja a jogrendszer koherenciáját, hiszen teljes mértékben összhangban van az Alkotmánnyal és a hatályos joganyaggal. Ennek elérése érdekében a törvény hatálybalépésével módosultak a Ptk., az Mt. és más jogszabályok egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó rendelkezései is. Az Ebtv.-t sokszor antidiszkriminációs törvénynek nevezik, ez azonban – véleményem szerint – helytelen, hiszen ez a törvény amellett, hogy deklarálja a bármely helyzet szerinti 227

A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény 2. §-a és annak melléklete.

244

megkülönböztetés tilalmát, (címéből is láthatóan) olyan tételeket fogalmaz meg, melyek egyértelműen a pozitív diszkrimináció kérdéskörébe vonhatók. Épp ezért ez alapvetően egy esélyegyenlőségi törvény, mely ötvözi a tiltó és az ösztönző, elősegítő típusú rendelkezéseket. Az Ebtv. az ismertetett szabályozáson túl felállította az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységének célja az emberi méltóság védelme, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a jog eszközeivel. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény összhangban az uniós irányelvekkel lehetőséget kínál a civil szervezeteknek a hátrányos megkülönböztetést szenvedettek érdekében történő fellépésre a hatóság eljárásai során. Központi hivatalként a bejelentéseket az ország egész területéről fogadja. Az Ebtv. 16. §-a meghatározza, hogy az egyenlő bánásmód megsértése esetén a hatóság milyen szankciókat alkalmazhat. Egyik ilyen szankcionálási lehetőség a jogsértést megállapító határozat nyilvánosságra hozatala. A hatóság azon határozatait hozza nyilvánosságra, amelyek az abban foglalt információkkal hozzájárulhatnak jövőbeni hasonló jogsértések megelőzéséhez, illetve, ha a közzététel hozzájárul a hátrányosan megkülönböztetett személy vagy csoport sérelmének csökkentéséhez. Ezen kívül elrendelheti a hatóság a jogsértő állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, bírságot szabhat ki228 vagy külön törvényben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhat. A hatósághoz 2007-ben 756 diszkriminációs ügy, panasz érkezett. Ebből 186 esetben zárult le az ügy érdemi döntéssel, 96 áttétellel, tájékozató levéllel pedig 348. A hatóság 29 elmarasztaló határozatot hozott. Ezek közül a legtöbb – szám szerint nyolc – nemzeti és etnikai hovatartozás miatti, a legkevesebb pedig (csak egy ilyen volt) politikai vagy más vélemény szerinti diszkrimináció miatt született. Nemi diszkriminációs elmarasztaló határozat szintén egy született a tavalyi esztendőben. A 29 elmarasztaló döntés között 14 esetben szabott ki a hatóság pénzbírságot is, melynek legmagasabb összege 4,5 millió forint volt. 15 esetben alkalmazták a nyilvánosságra hozatalt is szankcióként. A hatóság fennállása óta (2005. február) összesen 542 érdemi határozatot hozott.

5. Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat kiépítése 2004-ben kezdődött el a Kormány és Minisztérium229 esélyegyenlőségi politikájának, esélyteremtő programjainak támogatása, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs szakpolitikák közvetítése érdekében. A program keretében ez idáig 16 úgynevezett Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda Esélyek Háza alakult meg.230 Az Esélyek Háza hálózata az ICSSZEM231 egyik jogelődje - az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal - elképzelése alapján és kezdeményezésére megyei önkormányzatokkal, illetve megyei jogú városokkal együttműködve jött létre. Az elmúlt időszakban kialakított és már működő 16 Esélyek Háza esetében 11 megyei önkormányzat a 228

Összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet

229

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium.

230

Ezek az irodák Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Komárom-Esztergom, HajdúBihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyében valamint Budapesten működnek. 231

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

245

partner, négy esetben megyei jogú város, míg egy esetben Budapest VII. kerületének önkormányzatával kötött támogatási szerződést a Minisztérium. A hálózat legfontosabb célkitűzései, feladatai közé tartozik a tárca esélyegyenlőségi politikájának, esélyteremtő programjainak támogatása, a hátrányos helyzetű csoportok232 társadalmi befogadását elősegítő integrációs szakpolitikák közvetítése. Ennek érdekében e csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs programok generálása és a megvalósításban való közreműködés. A hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megelőzése érdekében együttműködnek az érintett szervezetekkel, részt vállalnak a társadalmi szintű problémák közvetítésében, ágazat- és szakmaközi párbeszéd-fórumokat szerveznek önkormányzatok, intézmények és szervezetek részvételével. Folyamatosan fejlesztik az információs hálózatot az információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek javítása, a szolgáltatási hiátusok feltárása érdekében. Programokkal és képzésekkel segítik az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítését a különböző szakmai területeken. Az érdekvédelemmel foglalkozó civil szervezetek részvételével működtetik az Esélyegyenlőségi Fórumot, lehetőséget biztosítanak szakmai egyeztetésre, a feladatok összehangolására, koncepciók, stratégiai tervek és jogszabályok véleményezésére. Kiemelt feladatuk a közvélemény formálása a társadalomban meglévő előítéletek leküzdése és a társadalmi szolidaritás erősítése érdekében. Az Esélyek Háza hálózata jelzőrendszerként funkcionál az Egyenlő Bánásmód Hatóság számára. A következő fejezetben külföldön sikerrel működő intézkedéseket ismertetek.

V. Pozitív diszkrimináció Magyarországon de lege ferenda A nemek egyenlőségére irányuló törekvések múltjában mindig is különböző stratégiákat kellett alkalmazni az idők során jelentkező konkrét problémák megoldására. Fejlett nyugat-európai (elsősorban skandináv) államokban sok helyen sikerrel alkalmaznak egyes, számunkra még részben vagy teljes mértékben ismeretlen stratégiákat a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés felszámolásának céljából. Természetesen tökéletes megoldás nincs, így az előnyök és a hátrányok mérlegelésével kell vizsgálódnunk. Felmerül a kérdés, lehetséges lenne-e ezeknek a megoldásoknak a magyarországi alkalmazása, és ha igen, akkor milyen módon. Az alábbiakban egyenlőségi stratégiát és néhány velük kapcsolatos problémát ismertetek.

1. Skandináv modell Az egyenlőség érvényesítés valójában a nemek egyenlőségének politikai stratégiája. A politikai stratégia olyan eszköz, amivel egy jogszabály vagy más jellegű szabályozás végrehajtható. A nemek egyenlősége terén alkalmazott eszköz tehát segíthet a nők és a férfiak közötti egyenlőség megvalósításában. Gertrud Aström svéd kutató az alábbi egyszerű modellt dolgozta ki a célkitűzések, a stratégia és a módszer közötti kapcsolat értelmezésére:

Vezetés

232

Célkitűzés Stratégia Működés Ismeretek

Módszerek

romák, fogyatékossággal élők, melegek, gyermekek, idősek, nők, hátrányos helyzetű térségben élők.

246

A stratégia működéséhez alapvetően tehát három tényezőre van szükség: menedzsmentre, ismeretekre és módszerekre. E feltételek hazánkban is adottak, így e szemlélet biztonságosan lenne alkalmazható Magyarországon is.

2. Jogszabályok Jellemző, hogy magának a nemek közötti esélyegyenlőség megteremtését célzó jogszabálynak a megszületése előtt az ezzel kapcsolatos munka is már egyfajta stratégiának számít. A konkrét területeken a jogszabályalkotás központi stratégiát jelent a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos munkában. Probléma azonban, hogy a jogszabályok általában korlátozott területekre irányulnak, és nem általánosságban igyekeznek megszüntetni a diszkriminációt. Másrészről pedig amennyiben a jogszabály jól megalkotott, felmerülhet a megvalósítás nehézsége. Sokszor nem biztosítanak elegendő forrásokat, nincsenek igazi szankcionálási lehetőségek. További speciális problémaként jelentkezik, hogy a nemek társadalmi egyenlőségének szempontja nem épül be természetes módon az egyéb területeken alkotott szabályozásokba. Ezért véleményem szerint olyan szabályozásra van szükség, ami biztosítja, hogy az új jogszabálytervezetek ne fejtsenek ki ellenkező hatást a nemek közötti egyenlőség szándékaival szemben. Magyarországon is megszületett nagyrészt a nemek egyenlőségére vonatkozó háttérjoganyag, ugyanakkor a mainstreaming, tehát az egyenlőség érvényesítése még nem épült be a jogszabályi keretbe. Úgy gondolom, ez az eszköz hatásosnak bizonyulna, ugyanis segítene rábírni a különböző szereplőket arra, hogy valóban kezdjék meg az egyenlőség érvényesítő munkát.

3. Akciótervek, jelentések Az akcióterveknek és jelentéseknek alapvető célja, hogy fokozza az állami hatóságok részvételét a nemek egyenlőségére irányuló munkában. A célkitűzés szerint minden állami hatóságnak akcióterveket kell készíteni konkrétan megcélzott számokkal. Ezekben a tervekben kell ismertetni azokat az erőfeszítéseket, amelyek a személyzeti politikára, a nőknek az irányításban játszott szerepére, a családi élet és a munka összekapcsolására valamint az állami hatóságok munkájában a nemek közötti egyenlőség szempontjának érvényesítésére vonatkoznak. Ez a stratégia Dániában sikerrel bevált, és Magyarországon sem lenne akadályt ennek alkalmazására.

4. Pozitív intézkedések Felmerül a kérdés, hogy a nemek egyenlőségi szempontjainak érvényesítését szolgáló stratégia és a pozitív intézkedések nem hatnak-e ellentétes irányban. Az egyenlőség érvényesítő stratégia a nők és a férfiak közötti kapcsolatra összpontosít, ugyanakkor összekapcsolható egyik vagy másik nemre irányuló konkrét kezdeményezés a már említett stratégiával. Így például a nemekre irányuló elemzésből kiderülhet, hogy továbbra is vannak egyenlőtlenségek, és ezért a diszkriminációban részesülő nemre irányuló kezdeményezésekre lehet szükség az egyensúly megteremtéséhez. Ezek a változtatások azonban sokszor épp mindkét nemet érintik.

5. Projektmunka A projektmunkát a többi stratégiával párhuzamosan lehet sikerrel alkalmazni, hiszen időben behatárolt projektek révén meghatározott témákra vagy célcsoportokra irányul. E módszerrel

247

biztosítható, hogy a nemek egyenlősége területén kifejtett tevékenység szélesebb összefüggésbe illeszkedjen, és hogy a gyakorlatban is megvalósuljanak a jogszabályok illetve az akciótervek. Ez a stratégia jól alkalmazható arra, hogy feltárjuk a problémákat, azokra megoldást keressünk és új ismereteket szerezzünk be a hasonló problémákról. Nem alkalmas azonban arra, hogy megváltoztassuk azokat a társadalmi struktúrákat és kulturális mechanizmusokat, amelyek fenntartják a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget. A legcélravezetőbb talán az lehet, hogy egy kísérleti projektet indítunk egy adott szervezet vagy intézmény alaptevékenységéhez illeszkedve. Ez az út Magyarországon is járható lehet, amennyiben tömegével készülnek ilyen vagy ehhez hasonló projektek, hiszen a társadalom ez irányban befogadó, így segítőkész tervekkel lehetséges lenne konkrét lépéseket megtenni.

6. A „nők a döntően férfiak által betöltött munkakörökben” elnevezésű stratégia A stratégiát 1976-ban indították útjára Dániában azzal a céllal, hogy felszámolja a nemek munkaerőpiaci szegregációját arra ösztönözve a nőket, hogy a munka olyan területeire is belépjenek, amelyeket hagyományosan a férfiak uralnak.233 A stratégiát alátámasztották különböző előrejelzések, később azonban sokan megkérdőjelezték a hatékonyságát.234 Ezen túlmenően tanulmányok rámutattak arra, hogy számos munkahelyen a vállalti kultúra nem volt felkészülve a nők befogadására, akik így nehéz helyzetbe kerültek. Az 1980-as években több kezdeményezés is megvalósult a nők képzési választásainak megváltoztatására. A cél az volt, hogy minél több nő lépjen be a magán-munkaerőpiacra, ugyanis ebben az időszakban az állami szektorra jelentős nyomás nehezedett. Ennek eredményeképpen az 1980-as években megnőtt a műszaki képzésben résztvevő nők száma. Véleményem szerint e stratégia jól alkalmazható a jelenlegi piaci erőviszonyok mellett Magyarországon is, tekintetbe véve a magánvállalkozások jelentős arányát, s a képzési struktúrában megjelenő nemi jellegű eltolódások irányát is.

7. Az egyenlőség érvényesítés (gender mainstreaming) Végül egy olyan stratégiát ismertetek, melynek fő jellemzője, hogy – mint arról az EU-s részben már írtam – az állandó változást igyekszik megteremteni. Ez azt jelenti, hogy a mainstreaming folyamat csak akkor teljes, ha az adott munkaterületen mindenki rutinszerűen érvényesíti a nemek egyenlőségével kapcsolatos szempontokat. Emellett az egyenlőség érvényesítést a nemekkel kapcsolatos szempontok rendszeres és körültekintő integrálása is jellemzi, azaz, hogy előzetesen mindig elemezzük egy-egy döntésnek a nőkre és férfiakra gyakorolt várható hatását. E program különlegessége tehát, hogy mindkét nem egyenjogúsági törekvéseit figyelembe veszi. A mainstreaming munkához szükséges, hogy az adott politikai és igazgatási területen világos, mérhető célkitűzéseket fogalmazzunk meg és vállalati tervekben, politikai nyilatkozatokban illetve más formális menedzsment eszköz révén meghatározzuk, hogyan érhetők el ezek a célkitűzések. A stratégiával kapcsolatban néhány kritika is felmerül. Így például az, hogy olyan akaratot és elkötelezettséget kíván a szervezetek és vállalatok részéről, ami már eleve korlátozott. Ellenérvként felhozható az is, hogy a stratégia eleve szűkös forrásokkal 233

Speciálisan ilyen például az építőipar.

234

Az egyik kritika szerint a stratégia a nőket olyan területek irányába próbálta terelni, ahol az adott időszakban magas volt a munkanélküliség.

248

rendelkező területeken vár el jelentős forrásokat, és azok, akik jelenleg a nemek egyenlőségével foglalkozni hivatottak, nem rendelkeznek a szükséges felkészültséggel és módszerekkel. Ezek reális veszélyek lehetnek, mégis úgy gondolom, csak ilyen és ehhez hasonló programokkal, célkitűzésekkel lehet segíteni a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtését, hiszen a jogrendszer önmagában erre képtelen, szükség van aktív, tevőleges irányokra is. Véleményem szerint az imént felvázolt stratégiák reális lehetőséget teremtenek Magyarország számára is a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölésére, felszámolására, hiszen – Széchenyi István szavaival élve – egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.

VI. Záró gondolatok „Képzeld el, amit kívánsz, kívánd, amit elképzelsz, és teremtsd meg, amit kívánsz!” /G. B. Shaw/

Összegzésképp elmondható, hogy a pozitív intézkedések nagyon fontos kritériuma, hogy nem valósíthatnak meg diszkriminációt, és ezzel összefüggésben a pozitív diszkrimináció fogalma önálló, a pozitív intézkedésektől eltérő jelentéstartalmat kapott. A pozitív intézkedések a diszkriminációt tiltó illetve az egyenlő bánásmód érvényesülését elősegítő jogi szabályozás mellett fontos szerephez juthatnak a nemek közötti diszkrimináció leküzdésében. Alkalmazásuk előfeltétele azonban, hogy pontosan ismerjük a diszkriminált kisebbség illetve a társadalom egészének problémáit, ezek eredőit, valamint a kisebbség-többség közötti viszonyrendszert. Szintén nagyon fontos, hogy mérlegeljük az intézkedések várható hatásait, és lehetőség szerint olyan módszert válasszunk, amely minimálisra csökkenti a társadalmi feszültségek esélyét. Clint Bolick235 erről így ír: "Ha az esélyegyenlőség célja helyett az eredmények erőszakolt kiegyenlítésének célját követjük - ami a pozitív diszkrimináció alapfeltevése -, dupla vagy semmi játékot játszunk: az egyik nyeresége szükségképp a másik veszteségét jelenti. Ez, ahogy Morris Abrahm kifejti, a polgárjogok érvényesítésére való törekvés helyett "kivételezett helyzetre vágyó csoportok közötti durva politikai csatározássá" fajul. Az eredmény így pontosan az ellenkezője lesz annak, amit a jogalkotók el kívántak érni, amikor a törvény előtti egyenlőséget akarták biztosítani.”236 Ahhoz, hogy ez ne így legyen, szükség van a jogrendszer koherenciájára, a jogalkalmazók higgadtságára, a társadalom összetettségére, s összefogására, mely jól példázhatja, hogy sokszínűség nélkül nincs egység, s ezért fontos, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel indulhasson az életben. Fontos leszögezni, hogy a felmerülő kérdésekre nincsen egyetlen helyes válasz. Legtöbbször az a leggyümölcsözőbb, ha a feltárt módszerek közül egyszerre többet is alkalmazunk. Azonban a módszerek egyedüli, illetve összevont hatása még nem garantálja a nemek közötti egyenlőséget, de lehetővé teszik, hogy a döntések és beavatkozások megalapozott módon történjenek, ezáltal a stratégiák összekapcsolhatóvá válnak alapvető

235

Az USA-beli Alliance School Choice elnöke

236

Clint Bolick, "Unfinished Business: A Civil Right Strategy for America's Third Century" (San Fransisco: Pacific Research Institute, 1990)

249

demokratikus változtatásokkal, melyekhez megalapozott tudás, viták, döntések és intézkedések kellenek. Ez azonban nem megy végbe egy nap alatt.

“Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyızésében.” (Kurt Dimberger) Irodalomjegyzék

1. 2.

3.

4.

5. 6. 7. 8. 9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

2004 World Survey on the Role of Woman in Development. Woman and International Migration. United Nations. New York, 2006. 6th Periodic Report of the Republic of Hungary to the United Iations on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women. CEDAW/C/HUN/6. June 15 2006 A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig. A jog lehetőségei és korlátai. Tanulmánykötet. Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ. Budapest, 1998. A Roadmap for equality between woman and men 2006-2010 [2006]. European Commission Direcorate-General for Employment, Social Affairs and Equal Opportunities. Bakos Ferenc (szerk.) [1974]: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest. Balogh Zsolt [2003]: Az alkotmány magyarázata. KJK- Kerszöv. Budapest Bárdos Katalin és Kardos Péter (szerk.) [2001]: Diszkrimináció és üldöztetés: hatások és következmények. Konferencia 2000. Animula, Budapest Bragyova András [1992]: Vannak-e kisebbségi jogok? Egyenlőség és kisebbség. Állam- és Jogtudomány, 1-4. szám, Budapest Csóka Gabriella – Gyulavári Tamás [2002]: Iemek közti esélyegyenlőség a nemzetközi egyezményekben és a közösségi jogban. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest Danajka Noémi (szerk.) [2003a]: A nemek közötti társadalmi egyenlőség érvényesítése helyi szinten (Gender mainstreaming). A bevált gyakorlatokra vonatkozó példák. Kiadta: Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest Danajka Noémi (szerk.) [2003b]: A nemek közötti társadalmi egyenlőség érvényesítése. Az alkalmazott legjobb gyakorlatok központi szinten. Kiadta: Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest Danajka Noémi (szerk.) [2003c]: A nemek közötti társadalmi egyenlőség érvényesítésének módszerei. Kiadta: Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest Doblhofer, Doris – Küng, Zita [2006]: Gender Equality Manual. A társadalmi nemek egyenlősége kézikönyv. A Gender Mainstreaming EWIV szakértőinek kézikönyve felsővezetők számára. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest. Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ [1998]: Az emberi jogok a mindennapokban. (Az Európa Tanács emberi jogi területen kifejtett tevékenységének jelentősége.) Budapest Gender mainstreaming an owerwiew [2002] . United Nations Publications. New York

250

16. Grád András [2005]: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. Strasbourg Bt. Budapest 17. Gyulavári Tamás – Lévai Júlia [1997]: Egyenlő esélyek és jogharmonizáció. Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága Integrációs Munkacsoport, Budapest 18. Halmai Gábor (szerk.) [2004]: Alkotmánybírósági esetjog. Indok, Budapest 19. Halmai Gábor [2001]: A hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. Nemzeti Kisebbségek. 20. Halmai Gábor [2006]: Az alapjogok helyzete Magyarországon 2005-ben. Fundamentum, 2006/1. szám. 21. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila (szerk.) [2003]: Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest 22. Hertzer, Karin – Wolfrum, Christine [2003]: Tévedni nembeli dolog (?). Fordította: Szilágyi Gyula. Magyar Könyvklub, Budapest 23. Holló András – Balogh Zsolt (szerk.) [2005]: Az értelmezett alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó. Budapest 24. Kardos Krisztina [1996]: A pozitív diszkrimináció külföldi gyakorlata. In Gereben Ágnes – Kardos Krisztina – Nemes Dénes: A pozitív diszkrimináció elmélete és gyakorlat. Minoritás Alapítvány, Budapest 25. Király Miklós [1998]: A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában. Akadémiai Kiadó, Budapest 26. Kovács Krisztina [2000]: A diszkrimináció-tilalom kiterjesztése az Emberi jogok európai egyezményében. Fundamentum, 4/2000. 27. Kovács Krisztina [2003]: Az egyenlőség elvéből fakadó általános követelmények. In: Emberi jogok. Szerk.: Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila. Osiris Kiadó, Budapest 28. Norman Dorsan – Michel Rosenfeld – András Sajó – Susanne Baer [2003]: Comparative Constitutionalism, Cases and materials. American Casebook Series. West Group, USA 29. Papp Imre [2003]: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről. Esély, 4/2003. 30. Peking+10 Magyarország országjelentése (1999-2004) [2005]. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium. Budapest 31. Sári János – Somody Bernadette [2008]: Alapjogok. Alkotmánytan II. Osiris Kiadó, Budapest. 32. Sólyom László [2001]: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris Kiadó. Budapest 33. Women, Peace and Security [2002]. United Nations Publications. New York 34. Zlinszky János [2000]: Az Alkotmány 70/A. §-ának értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Tízéves az Alkotmánybíróság. Szerk.: Bitskey Botond. Alkotmánybíróság, Budapest Elektronikus források: 1. 2.

3.

4.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság hivatalos honlapja: www.egyenlobanasmod.hu Bragyova András: Egyenlőség és Alkotmány. Az alkotmányos egyenlőségi szabály jelentése és alkalmazása. Tanulmány. http://www.unimiskolc.hu/~wwwallin/alkotmany/egyenloseg_es_alkotmany.htm Szajbély Katalin: A pozitív intézkedések fogalma és alkalmazásuk lehetősége a faji diszkrimináció elleni küzdelemben az Európai Unió tagállamaiban. http://jesz.ajk.elte.hu/szajbely19.html#_ftn4 www.stop-discrimination.info

251

5. 6. 7. 8. 9.

www.szmm.gov.hu www.irm.gov.hu www.jogiforum.hu www.mkab.hu Európa parlamenti nyilatkozat, 2005. http://www.jogiforum.hu/hirek/13467

252

október

18.

Elektronikus

forrás:

ALBERT TÓTH ATTILA szállodavezető, Danubius Zrt., Hotel Rába, Győr főiskolai oktató, IyME, Apáczai Csere János Kar, Turizmus Tanszék PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Tendenciák a szállodaiparban

1. Bevezetés Napjainkra a turizmus a legtöbb fejlett és kevésbé fejlett országban is meghatározó ágazattá vált. A Turisztikai Világszervezet (UNTWO) a 2006-os évre vonatkozóan összeállított „Tourism Barometer” tanulmánya alapján a világ turizmusa jelentősen nőtt az előző évekhez viszonyítva. A 2006-os évben a világon 842 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak, amely 4,5 % -os növekedést jelentett az előző évi 806 milliós nemzetközi turistaérkezésével szemben. Ezek az adatok már önmagukban is imponálóak Földünk valamivel több, mint 6 milliárdos lélekszámához képest, és természetesen nem tartalmazzák a nemzetközinél lényegesen nagyobbra becsült belföldi turizmus számait. A nemzetközi értékeket megvizsgálva szembetűnő, hogy még mindig Európáé a főszerep 54, 4 %-os megoszlással a 2006-os évben, a második helyen Ázsia áll 19, 8%-kal, majd Amerika 16,2 %-kal, Afrika 4,8 %-kal és a Közel-Kelet 4,8 %-os értékkel. A gyenge amerikai dollárnak köszönhetően az amerikai kontinens iránt tovább növekedett az érdeklődés, és ez érvényes sok távol-keleti országra is, ahol az árakat USA dollárban adják meg, és számolnak el a nemzetközi turisztikai szervezetekkel. A világ legfontosabb küldő országai továbbra is Németország, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy–Britannia. Erőteljesen növekszik Kína szerepe is a nemzetközi utazások lebonyolításában, 2006-ra már a 6. helyen található, 11, 8 % -os növekedést produkálva az előző évhez képest. Ezt a tényt Svéhlik Csaba „az újgazdagok és a nyomorban élők közötti további szakadéknak” nevezi. Az első tízbe még nem sorolhatók be, de erőteljes fejlődést mutat India, Brazília és Lengyelország. Ez utóbbi nem kis mértékben a külföldre, elsősorban Nagy-Britanniába irányuló lengyel munkavállalók oda és hazautazásainak köszönhetően. Korea és Oroszország immáron évek óta jelentős növekedést mutat, ha a tendencia tartós marad, hamarosan megelőzhetik Kanadát és Olaszországot is a ranglistán.

1. táblázat: A világ 10 legfontosabb küldő piaca lakosságának nemzetközi turisztikai kiadásai 2005 2006 2006/2005 Milliárd USD Változás % 74, 4 74. 8 + 0, 3 1.
émetország 69, 0 72, 0 + 4, 4 2. USA 59, 6 62, 6 + 3, 7 3.
agy-Britannia 30, 5 31, 2 + 1, 2 4. Franciaország 27, 3 26, 9 + 3, 8 5. Japán 21, 8 24, 3 + 11, 8 6. Kína 22, 4 23, 1 + 2, 2 7. Olaszország 18, 4 20, 8 + 6, 2 8. Kanada 17, 8 18, 8 + 5, 6 9. Oroszország 15, 4 18, 2 + 18, 2 10. Korea Forrás: UNTWO „Tourism Barometer”[2006] Megjelent:Turizmus Bulletin XI. évf.1-2. szám 253

2. A nemzetközi szállodaipar folyamatos fejlődése

A Deloitte tanácsadó cég évről évre elkészíti „Hotelbenchmark” című felmérését, a két utóbbi a 2006-os és a 2007-es évről szóló jelentés is folyamatos fejlődésről tanúskodik. Néhány érdekes adat a felmérésből: míg 2006-ban az európai szállodák átlagosan 69,2 % -os kihasználtsággal üzemeltek, (1,8 %-os növekedés 2005-höz képest) addig 2007-ben már 70,1 %-os foglaltságot produkáltak, miközben a szállodák és a kiadható szobák száma is növekedett. Foglaltságban a legkimagaslóbb érték London nevéhez fűződik, a 83,1 %- os mutató valóban irigylésre méltó, a többi nagyváros szállodásainak, és bizonyítja a töretlen érdeklődést a főváros iránt. A táblázatban Tallin érte el a legszerényebb foglaltságot, köszönhetően az Oroszországgal kialakult politikai helyzetnek és a finn turisták csökkenésének. A legmagasabb átlagárakat Moszkva (267 EUR), Genova (260 EUR) és London (191 EUR) érte el. Moszkvában még mindig kevés a színvonalas szállodák és kiadható szobák száma, különösen a város méreteihez, lakosainak számához és a fővárosi státuszhoz mérten, viszont az árak csillagászatiak mindenféle tekintetben. A lista vége felé itt is Tallin és Varsó áll, legalább van hová fejlődni… A legjobb évet mégis a közép és kelet-európai szállodák produkálták, 6,9 % -os RevPAR (revenue per available room = egy kiadható szobára jutó árbevétel) növekedéssel, bár az európai átlag sem sokkal maradt el ettől az értéktől. A portugál főváros kimagasló növekedést mutatott a RevPAR 17, 1 %-os javulásával, bár a 69 eurós értéken még biztos szeretnének javítani a portugál szállodatulajdonosok. A legfontosabb szállodai mutató Moszkva, Genova, Párizs és London előnyét számszerűsíti a többi nagyváros szállodáinak adataival szemben.

2. táblázat: Európai Hotelstatisztika 2007. Foglaltság Átlag szobaár (EUR) RevPAR (EUR) % Változás: EUR Változás: EUR Változás: 2007/2006 2007/2006 2007/2006 % % % 70, 1 1, 2 121 5, 3 85 6, 6 Európa 71. 4 5, 2 90 -3, 5 64 1, 5 Berlin 70, 0 2, 9 118 1, 3 82 4, 3 Helsinki 67, 0 5, 0 103 11, 5 69 17, 1 Lisszabon 77, 7 3, 8 211 6, 5 164 10, 5 Párizs 71, 6 -3, 2 111 7, 1 80 3, 8 Koppenhága 67, 0 4, 0 260 4, 8 175 9, 0 Genova 73, 8 2, 5 147 8, 9 109 11, 6 Isztanbul 83, 1 0, 6 191 9, 5 159 10, 2 London 72, 0 3, 9 80 7, 5 57 11, 7 Málta 73, 1 0, 9 267 14, 9 195 15, 9 Moszkva 71, 3 -1, 7 107 -0, 8 76 -2, 5 Prága 67, 4 0, 9 117 10, 3 79 11, 3 Reykjavik 73, 0 1, 0 120 11, 2 88 12, 3 Stockholm 61, 5 -5, 9 78 -2, 0 48 -7, 8 Tallin 67, 2 4, 1 91 8, 9 61 13, 4 Varsó Forrás: Deloitte Hotelbenchmark jelentés [2007] Megjelent:Vendég & Hotel, 2008/1-2.szám

254

3. Szállodai beruházások Magyarországon

Számos szakmai lap és hírportál beszámolt arról, hogy 1999-től rohamosan megindultak a szálloda beruházások, elsősorban négy-, és ötcsillagos szegmensben. Ez a hullám 2002-2004 között valamelyest lecsendesedett, de 2005-óta, elsősorban a 2004-es EU csatlakozásnak és a fapados repülőjáratok megjelenésének köszönhetően megindultak a fejlesztések. Budapest a konferencia és az úgynevezett citybreak szektorokban vívott ki magának nemzetközi rangot és hírnevet. Mindkét szegmensre az erős szezonalitás jellemző, mégis a felső kategóriás kínálatot preferálják. Ennek következtében a kínálat minőségi bővülésével a kereslet a négyés ötcsillagos kategóriában fejlődött dinamikusan az elmúlt években. A kereslet erősen szezonális , és elsősorban a nemzetközi gazdaság változásaira érzékeny, ami drasztikusan behatárolja a szállodák árérvényesítő képességét. Az árak csökkentésével a különböző kategóriák összemosódása figyelhető meg.: bizonyos szektorokban és az év időszakaiban a három- és ötcsillagos szállodák árai között hihetetlenül lecsökken a különbség. Így a négycsillagos szállodák nemcsak egymással, hanem az ötcsillagosokkal is versenyeznek. Ráadásul a 2001. őszi New York-i terrorcselekményeket és a 2006-os budapesti utcai forrongásokat követően gyorsabban estek az árak, mint ahogy vissza lehetett tornázni őket. Ahogy a kereslet egy picit is csökken vagy ingadozik, a szállodák abban a pillanatban leviszik az árakat. Ez rövidtávon jó megoldás, viszont hosszú távon hiba, hiszen a jövedelmezőséget elsősorban a magasabb realizált átlagárral lehet növelni. Rontja a kialakult helyzetet, hogy Budapestnek egyre újabb versenytársai akadnak. Míg korábban e téren Béccsel és Prágával kellett ringbe szállnia, most már konkurenciát jelent a modernizálódó Varsó és a balti országok fővárosai és mindinkább fel fog zárkózni a versenyben Bukarest, Kijev és Szófia. Az átlagos árszintet nézve Budapest a jelenleg átlagár és RevPar tekintetében az egyik legrosszabban teljesítő város Európában. Prága mögött például 15-20, Bécs mögött pedig 2530 százalékos a lemaradásunk a különböző kategóriákat tekintve. A Hypo Alpe-Adria Leasing adatai szerint Budapesten van még tere a szállodakapacitás bővülésének, mert nálunk csupán 148 hotel működik 34 ezer ággyal, míg Bécsben 450 szállodában 51 ezer ágy található. A jóval kisebb Prágában pedig 600 szállodában 70 ezer ágy várja a vendégeket.

3. táblázat: Szállodai szobakapacitás változása Budapesten (2000-2006) Év ***** **** *** Teljes szobakapacitás

2000

2454

4643

4966

13 062

2001

2670

5027

5489

13 968

2002

2760

5156

5733

14 320

2003

3193

5608

5620

15 124

2004

3419

6015

5236

15 441

2005

3328

6095

4876

15 274

2006

3557

6279

4866

15 890

növekedés 06/00

44,9

35,2

-2

21,65

Forrás: www. itthon.hu / szakmai oldalak / Turizmus Magyarországon 2000-2007. 255

2006-ban lelassult az a dinamikus növekedés, ami a 2004, 2005-ös év turisztikai iparát jellemezte, ugyanakkor a bevétel nőtt a forint-euró árfolyam alakulása eredményeként. A hotelpiaci fejlesztések a 2005. évi visszaesést követően újabb lendületet kaptak. A szállodafejlesztés nem egy esetben a lakóingatlan-fejlesztések valós alternatívájaként jelenik meg. A fejlesztések iránti érdeklődés folyamatos a piacon, a magyar befektetőkön túl az alacsonyabb hozamelvárásokkal kalkuláló uniós fejlesztők is folyamatosan keresik a kedvező lehetőségeket, illetve várnak a turizmust fellendítő stratégiai lépésekre. 2004-ig a budapesti szállodai kínálat egyenletes növekedésnek örvendett, a szobaszám összességében 2000-hez képest 18,5 százalékkal, 13 062-rõl 15 441-re emelkedett. A 2000 előtti időszakban az új piaci belépők leginkább a háromcsillagos szállodák voltak. A bevásárlóközpont- és irodaház piac telítődése nyomán a beruházók és fejlesztők figyelme a szállodapiac, azon belül is a felső kategóriás (négy- és ötcsillagos) szállodai fejlesztések irányába fordult. A háromcsillagos szállodai kínálat növekedése erősen lelassult, a 2000 és 2004 közötti időszakban már csak 5,4 százalékkal nőtt, addig a négycsillagos szobaszám közel harminc százalékkal, míg az ötcsillagos közel negyven százalékkal növekedett. A négycsillagos kapacitás bővüléséhez több, korábban háromcsillagos szálloda felújítását követő, magasabb kategóriába sorolás is hozzájárult. 2005-ben, az előző évhez képest a négycsillagos kínálatot stagnálás, míg az öt- és háromcsillagos piacot kisebb, 2,7 százalékos és 6,9 százalékos visszaesés jellemezte. A teljes szállodai kapacitás 2004-rõl 2005-re 1,1 százalékkal csökkent. 2006-ban a háromcsillagos szállodai kínálat csökkenése nem állt meg, sőt tovább folyt, így a 2002. évi csúcsévhez képest közel 15 százalékkal esett vissza a kapacitás, ez mintegy 100 szobával kevesebbet jelent a 2000. évinél. 2006-ban az előző évi stagnálás után a négy- és ötcsillagos kínálat ismét fejlődésnek indult. Az ötcsillagos szobakínálat várhatóan 6,9 százalékkal, a négycsillagos pedig 3 százalékkal növekszik majd, ez 2000-hez képest az ötcsillagos kategóriában közel 50 százalékos, míg a négycsillagosoknál 35 százalékos növekedést jelent. A jelenlegi 3557 ötcsillagos és 6279 négycsillagos szobamennyiség a teljes budapesti szobakapacitás közel 62 százalékát teszi ki. A Corinthia Grand Hotel Royal 2003-as, a Four Seasons Gresham Palace 2004. évi, majd a Boscolo New York Palace 2006-os megnyitása nyilvánvalóvá tette, hogy a luxushotel üzemeltetők Budapestet releváns célpiacnak tekintik. Az újonnan piacra lépő szállodák sikerességének hatására, az iroda- és lakáspiacon már tapasztalatot és profitot szerzett ingatlanfejlesztők érdeklődése a szállodapiac felé irányult, és a közeljövőben is jelentős fejlesztések várhatók Budapesten. Az új versenytársak a piaci megjelenés során arra számíthatnak, hogy új szálloda építése esetén minimum három-négy évre van szükségük, amire elérik az átlagos kihasználtságot. A beruházási költség mértéke a nemzetközi szállodapiaci gyakorlatnak megfelelően új építésű szállodák esetén, a háromcsillagos kategóriában 60-90 ezer eurót, négycsillagos hotelnél 90170 ezer eurót tesz ki szobánként. Az ötcsillagos szállodákban 170-750 ezer euró között változhat egy szoba előállításának költsége. A hagyományosan keresett, városközponti helyszínek hiányában a befektetők elkezdték felfedezni a központtól távolabb eső, kevésbé frekventált területeket is. A fejlesztői aktivitás jelentősebb növeléséhez azonban olyan stratégiai beruházások konkrét tervbe vétele kellene, mint a kongresszusi turizmust fellendítő kongresszusi központ vagy a belvárosi

256

kiskereskedelem újraélesztése a bevásárló turisták idecsalogatása érdekében. Az egyediségre alapozó spa fejlesztéseknek is lenne létjogosultsága a kínálat és a szolgáltatások bővítésében, elsősorban Budapest fürdővárosi hírnevének köszönhetően. A következő két évben tervezetten belépő 19 szálloda potenciálisan közel 2000 szobával növelheti a kínálatot, ha minden a tervek szerint alakul. A versenyhelyzet fokozódásával azonban vélhetően lesz olyan szállodaprojekt is, amelyik nem valósul meg. Bár a szakemberek szerint lecsengőben van a fapadosok által gerjesztett turistaroham, a szállodaépítési láz 2007-ben mégis töretlen volt Budapesten, a projektek elindításának idején, egyrészt úgy két évvel ezelőtt még rózsásabb volt a helyzet, másrészt a három-, négy-, ötcsillagos kategória még stagnáló piacon is tartogat bővítési potenciált, ráadásul sokan úgy vélekednek, hogy innen már csak felfelé vezethet az út, ha nem most, akkor pár éven belül. Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szállodaépítést nemzetközi befektetői érdekek mozgatják, így a nemzetközi láncok építésében érdekelt körök olyan regionális központok, mint Moszkva elérése érdekében esetenként kapcsolt beruházásokat is felvállalnak. Budapesten 2007-ben mintegy 130 szálloda és 16 ezer szoba állt a turisták rendelkezésére. A beindított, illetve tervezett projekteken kívül a hírek szerint egyes nemzetközi cégek különböző brandjei magyarországi piacra lépést, illetve bővítést fontolgatnak, így a Mövenpick, a Sol Melia, az NH, a Hilton, Garden Inn, a Radisson SAS vagy a Park Inn. Az előzetes tervek alapján megállapított, hogy az elkövetkező néhány évben legkevesebb 4500 szobával gyarapodhat a hazai vidéki szálláshely-kapacitás. Ezek túlnyomó többsége, mintegy 75-80 százaléka a négycsillagos kategóriát képviseli, a fennmaradó rész körülbelül azonos mértékben oszlik meg a három- és az ötcsillagos színvonal között. A hotelek egy része már 2008-ban átadásra kerül, de esetenként a nyitás átcsúszik a 2009-es, 2010-es évre. Beruházások történnek az ország minden régiójában, termál-, gyógy-, golf-, konferencia-, wellness -, bor-, lovas szálloda illetve kastélyszálló kategóriákban. A fővároson kívül a Balaton rohamosan fejlődik, köszönhető a végre már elkészülő M-7 -es autópályának.

4. táblázat: Hotelprojektek Magyarországon (2008.) (Helyszín szerinti betűrendben) Szálloda neve:

Helyszín:

Kristóf ház Beauty Hotel Hotel Laguna Ramada Plaza Aquaworld Juris Inn Yasmin hotel Hotel Almássy Szálloda Wellnesshotel a Gellért mellett Haris Park apartman Gyógy és konferencia hotel Klubszálloda a Lázár Lovasparkban Wellnesshotel (Aquasziget mellett)

Balatonalmádi Balatonszemes Barcs Budapest IV. Budapest VI. Budapest VI. Budapest VII. Budapest IX. Budapest XI. Budapest XII. Budapest XIII. Domonyvölgy Esztergom

257

Kategória (csillag) 4 4-5 4 4+ 4 4 4 3 Minimum 4 5 4 4

Tervezett nyitás: n. a. n. a. 2009 2008 n. a. n. a. n. a. 2009 Legkésőbb 2011 2009 n. a. 2010

Tervezett szobaszám: 50-60 apartman n. a. n. a. 309 n. a. n. a. n. a. n. a. Minimum 150 18 apartman n. a. 100

4

2009-2010

90

Fürdő szálló Hotel Mária Valéria Erzsébet Királyné Szálloda Szálloda a királyi kastély mellett Hotel ETO Park Medical Hotel Gyógyszálloda Wellness szálloda Szálloda Wellnesshotel Wellnesshotel a füdő mellett Hotel Pagony Szálloda (Sóstófürdő) Wellnesshotel Duna hotel bővítés Magyar Király Szálloda/bőv Ability kp+ gyógyszálloda Orchidea hotel bővítés Airport Hotel Wellnesshotel a fürdőben

Esztergom Esztergom Gödöllő Gödöllő

4 4 3 4

2010 2009 2008 2010

n. a. 153 96 120

Győr Győr Harkány Körmend M3 Irodapark Mezőkövesd Mórahalom Nyíregyháza Nyíregyháza Orfű Paks Székesfehérvár Tamási Tengelic Vecsés Zalaegerszeg

4 5 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4

2010 n. a. 2010 2010 n. a. 2008 n. a. 2008 2009 n. a. 2008 2009 2010 n. a. 2008 n. a.

100 n. a. 180 101 n. a. 136 n. a. 50 120 120 50 90 n. a. 24 112 150

Forrás: Turizmus Panoráma, 2008 / 3 szám + kiegészítések.

4. A jelenlegi szállodaipari helyzet Magyarországon A nemzetközi szállodai trendek Magyarországon is érvényesülnek, hiszen nálunk is megfigyelhető, hogy a láncok a „több lábon állásra” törekszenek, több kategóriában (multi branding stratégia) is versenyre kelnek a vendégekért. A globalizáció hatásai is érvényesülnek hazánkban, egyre nagyobb szerepet kapnak a helyfoglalási rendszerek, a szállodai standardek, és a minőségbiztosítás. A Total Quality Management szerepe és jelentősége egyre jobban hangsúlyossá válik a szállodaiparban, és az idegenforgalom más területein is. A jelenlegi szállodai helyzetet elemezve meg kell állapítani, hogy szállodáink nagy része, közel fele tartozik a 10-30 éves házak közé, körülbelül egynegyede a tíz év alatti, a többiek felett pedig úgy járt el az idő, hogy sokban még soha nem végeztek komoly felújítási munkákat, esetleg a berendezést cserélték ki részben vagy egészben. Az új házak aránya (10 évnél újabb) viszont már meghaladja a 25 %-ot, és ez nagyon biztató tendencia. A magántőke beáramlása a szállodaipar területén a kisebb szállodák és panziók létrehozásával jelentkezik, de nagyobb láncok is kerültek már magánkézbe, mint például a Hunguest. Szállodáink közül a nagy szállodákban szinte mindenhol bevezetésre kerültek már a legújabb számítógépes adatfeldolgozó rendszerek, sokban on-line rendszerű helyfoglalási hálózat működik az értékesítési munkát segítve. Előtérbe került a szállodai személyzet szakmai továbbképzése, rendszeres tréningezése, nyelvtudásuk fejlesztése. Egyre nagyobb számban töltenek szakembereink külföldön hosszabb-rövidebb időt, megismerve más országok, szállodavállalatok munkamódszereit. A teljességhez azonban hozzátartozik az is, hogy a nemzetközi láncok szívesen alkalmaznak a lánchoz tartozó magyarországi tagszállodáik élén külföldi szakembereket. Ez azonban nem

258

csak magyarországi sajátosság, a nagy láncok bevett gyakorlata szerint, 2-3 évente cserélgetik az igazgatókat szállodáik élén, hasonlóképpen, mint a diplomatákat az országok a külföldi nagykövetségeik, konzulátusaik élén. Ez a rotáció sok előnnyel és persze hátránnyal is jár, a szakmában is megoszlanak a vélemények róla, tény viszont, hogy egyre inkább elfogadott gyakorlattá válik. Magyarországon például már a két legnagyobb szállodaipari cég, a Danubius és az ACCOR - Pannonia is ezt mintát követi, belföldön is cserélgetik a magyar igazgatókat a szállodák élén. A következőkben álljon itt egy kis táblázat, amely néhány adattal szemléleti a jelenlegi magyarországi helyzetet, a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozóan:

5. táblázat: A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása Magyarországon (2004-ben és 2006-ban) Kereskedelmi

2004. április 30-án (db)

szálláshelyek:

Egységek

Szobák

Szálloda (összesen):

683

40550

94481

5 csillagos

15

3530

4 csillagos

99

3 csillagos

2006. december 31-én (db)

Férőhely Egységek

Szobák

Férőhely

837

50231

116223

7466

18

3897

8017

11327

24993

129

14351

31658

375

19671

46079

449

22717

52805

2 csillagos

144

4561

12003

178

6944

17160

1 csillagos

50

1461

3940

63

2322

6583

Gyógyszálloda

53

6476

14019

55

6583

14014

Wellness szálloda

14

900

2485

45

3738

9021

Panzió

843

11477

30202

1195

16642

42539

Turistaszálló

150

3948

16339

245

6634

26787

Ifjúsági szálló

60

1889

7299

133

5389

21245

Üdülőház

135

2707

9443

392

7185

22459

Kemping

66

-

35270

254

34242

86031

ÖSSZESEQ:

1937

60571

193034

3056

120323

315284

Forrás: saját szerkesztés, a 2004. ápr.30-i és a 2006. dec.31-i KSH statisztikák alapján. (Megjegyzés: az Apartman szállodák adatai az összesen rovatokban szerepelnek, viszont a belső bontásban nem.) A fenti kis táblázatból is jól látható szállodaiparunk és egyéb kereskedelmi szálláshelyeink nagyarányú fejlődése, óriási változása az utóbbi 2,5 év alatt. Ha csupán a szállodák adatainak növekedését nézzük: 683-ról 837-re nőtt a szállodák száma alig 2,5 év alatt (+22,5%), ami hatalmas változás, a szobakapacitás pedig 40550-ről 50231-re (+23,8 %) !!! Persze nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi fejlődés is látványos, hiszen valamennyi újonnan nyíló szálloda igyekszik a legkorszerűbb technikát, berendezéseket, felszereléseket, építészeti kialakításokat alkalmazni. A legújabb trendek szerint nagyon divatossá vált például

259

wellness szállodát építeni, mivel ezek kecsegtetnek a legrövidebb megtérülési idővel, ami a beruházóknak a legfontosabb szempont. Szállodaiparunk a továbbiakban is komoly fejlődésnek néz elébe, a változás pozitív irányú, nem utolsósorban a leendő vendégek szempontjából nézve is.

5. Összefoglalás Az 1980-as évek elején folyósított 300 millió USD értékű osztrák hitel áttörést hozott a magyar szálláshelykínálat fejlesztésében és a környező szocialista országokhoz képest Magyarország jelentős előnyre tett szert a turisztikai infrastruktúra terén, ugyanakkor egyoldalú fejlődést eredményezett, hiszen a beruházások Budapestre és néhány gyógyfürdőhelyre koncentrálódtak. A szálloda-fejlesztések újabb nagy lendületet az 1990-es években vettek, ennek eredményeként a kereskedelmi férőhelyek száma 1990 - 2007 közötti időszakban közel megkétszereződött, míg 1991-ben 25.549 szobából állt a szálláshelyek kapacitása, úgy 2006-ban 50.231. Különösen a 3-4-5 csillagos szállodai szobák tekintetében volt látványos a növekedés. Három csillagos szálláshelyek esetében a változás 252 % -kal, a négycsillagosok 287 %-kal, és az ötcsillagosok 330 %-kal emelkedtek.

6. táblázat: Működő szállodák kapacitásának változása szállástípusonként 25000 20000 5 csillagos 15000

4 csillagos 3 csillagos

10000

2 csillagos

5000

1 csillagos

0 1991

1996

2001

2007

Forrás: www.itthon.hu / Turizmus Magyarországon 1991-2007.

A fejlesztések ellenére az ország szálláshely-kínálatát továbbra is a koncentráció és területi egyenlőtlenségek jellemzik. Az összes kereskedelmi szállásférőhelyek több mint 40%-a, a szállodai férőhelyek 60%-a Budapesten és a Balatonon koncentrálódik. Egyes területeken már turisztikai fogadóképességet meghaladó túlfejlesztésről beszélhetünk (pl. Hévíz), míg az ország több, jelentős vonzerővel rendelkező pontján még mindig elégtelen a kínálat, ami a további fejlődés lehetőségeit is hátráltatja (pl. Tisza-tónál a szállodai férőhelyek száma nem éri el az ezret). A vidéki szálláshelyek jó része, főként a három csillagosnál alacsonyabb kategóriában felújításra szorul. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően vidéken és a fővárosban egyaránt nagy számban épültek négy és ötcsillagos hotelek és szállodák, amely a bel-, és külföldi turisták igényeit is maradéktalanul kiszolgálják, a háromcsillagos fejlesztések azonban elmaradnak. Továbbra is kevés a színvonalas ifjúsági szálláshely és – üzemeltetők híján – a természetjárók által jogosan igényelt turistaházak-kulcsosházak rendszere is megszűnt. Egy részüket 260

egyesületek, szakosztályok üzemeltetik – elsősorban saját tagjaik részére fenntartva –, a többi kereskedelmi szálláshelynek átalakítva működik, vagy sorsára hagyottan tönkrement. A kereskedelmi szálláshelyként működők kapacitáskihasználtsága alacsony, így üzemeltetésük általában veszteséges, vagy éppen nullszaldós. A nem üzleti célú közösségi, szabadidő szálláshelyek (például üdülő, diákotthon, kollégium, természetjáró szálláshely) komoly, többnyire hivatalosan nem regisztrált kapacitással rendelkeznek és jelentős forgalmat bonyolítanak. Az ifjúsági tárca kezdeményezésére ez a speciális szálláshely-típus is bekerült az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programba, amely mintegy 25 ezer szállásférőhely szürkegazdaságból való kiemelését jelenti. A fizető vendéglátók nagy hányada ma már a falusi turizmus keretében adja ki szobáit. A Magyar Szálloda Szövetség, illetve a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének minősítési rendszere, illetve tagjainak sora nyújt némi igazodási pontot a kínálat minőségét tekintve, de egységes kategorizálásról még nem beszélhetünk, hiszen a jelenlegi szabályzók értelmében az illetékes közigazgatási terület jegyzője – a szolgáltató önbesorolása alapján – határozza meg a szálláshely besorolását, és ez sok helyütt visszaélésre ad alkalmat. Továbbra is kevés az attrakcióhoz közeli szálláshely, az autentikus falusi turizmust kiszolgáló parasztház és az aktív turizmus szerelmesei által támasztott szálláshelyigényeket (biciklis, vízi, extrém sportok) kielégítő szolgáltató. A magánszálláshelyek iránt is van kereslet, ugyanakkor a lehetőségekről kevés és nehezen hozzáférhető információs anyag áll rendelkezésre, mert e szolgáltatást nyújtók körét és érdekeit egyik szakmai szövetség sem fogja össze, a szállásadók egyénileg oldják meg promóciójukat, elsősorban visszatérő vendégeikre és a szájhagyományra alapozva. Az elmúlt 10 évben látványos fejlődésnek indultak a kastélyszállók, amelyek jellemzően a wellness, illetve konferenciapiacra pozícionálják magukat. A pozitív példák ellenére Magyarország még korántsem hasznosítja olyan mértékben a kastélyokban rejlő lehetőségeket, mint pl. Franciaország, Portugália vagy Spanyolország. Egyes piacok esetében (pl. Németország, Hollandia) a turisták hiányolják a színvonalas kempingeket, főként a gyógyfürdők környékén. Az európai átlaghoz képest alacsony a kapacitáskihasználtság, csak a gyógyszállók és a Budapesti magasabb kategóriájú szállodák képeznek kivételt ez alól. Kedvezőtlen a helyzet egyes vidéki szállodákban, a téli hónapokban előfordul, hogy a 30%-ot sem éri el a szobakihasználtság.

7. táblázat: Hazai szálláshelyek szobakapacitás-kihasználtsága 2001-2007 50 40 30 átlagos 20

csak szálloda

10 0 2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Forrás: www. itthon .hu /szakmai oldalak

261

A táblázat alapján elmondható, hogy az elmúlt négy évben a szállodabővítéseknek és fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen növekedett a hazai szállodák férőhelyeinek kihasználtsága. A 2001-ben regisztrált szállodai 34,7 % -os kihasználtság 2007-re elérte a 49,8 %-ot. Az átlagot tekintve, amibe a turistaszállók, kempingek és panziók is beletartoznak a 25, 1 %-os kihasználtságról indulva 2007-ben 41, 8 %-ot realizált. A 2008-as év eleji KSH gyorsjelentésből kiderül, hogy az év első két hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 44%-os szobakihasználtsággal működtek. Folyamatosan csökken az 1-2 csillagos szállodák piaci részesedése: az alacsonyabb kategóriájú szállodák állapota leromlott, nem tudnak igazodni a minőség irányába elmozduló kereslethez. Ezzel szemben hazánkban hiányoznak az Európa-szerte kedvelt egyszerű, de tiszta és kulturált “budget” hotelek. Különösen Budapesten került előtérbe a szállodalánchoz, brandhez való tartozás fontossága. Az újonnan piacra lépők nagyobb része már valamilyen lánchoz, vagy márkához tartozik. Ezt erősíti az a tendencia is, hogy egyre élesebben elkülönül a szállodák esetében a tulajdonos és az üzemeltető. Mivel a privatizáció óta a szállodafejlesztés költségei jelentősen emelkedtek, a fejlesztésekben megnőtt a pénzügyi garanciákat nyújtani tudó nagyvállalatok jelentősége. A magasabb kategóriában még a rendszerváltoztatást követően is jellemző volt a túlkereslet. A kínálat éppen akkor bővült nagymértékben, amikor a világturizmust kedvezőtlenül érintő folyamatok megindultak: csökkent a kereslet, a szobakihasználtság, a szállásdíj-bevétel. Az üzemeltetők elsődleges eszközként használták az árcsökkentést, melynek hatására éles árverseny alakult ki. Ezzel párhuzamosan azonban nem volt érzékelhető változás a marketingtevékenység terén, továbbra is hiányzik a közös érdekek felismerése és az együttműködési készség (közös akciók, programcsomagok kidolgozása stb.). A csökkenő szállásdíj-bevételek ellensúlyozására a szolgáltatók folyamatosan átalakítják üzletpolitikájukat: mivel az árak emelése az erős konkurenciával szemben nem lehetséges, a bevételek növelésének másik lehetősége, hogy a vendég a szállás mellett minél több szolgáltatást vegyen igénybe a szállodán belül. Ennek érdekében az üzemeltetők fejlesztik a szolgáltatási kínálatot, amelynek leggyakoribb módjai a rendezvényterem, wellness, gyógyászati részleg kialakítás, félpanziós package-ek kiajánlása. A 2007-es évi ECOSTAT kiadvány Turizmusbarométere tevékenységbővítő tervei fontossági sorrendben: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

szerint

a

szállodák

Új szolgáltatás bevezetése Szórakoztató-, sport stb. programok szervezése Uszoda, szauna létesítése Új szállásfoglalási rendszer bevezetése Transzfer-szolgáltatás bővítése Éttermi szolgáltatás bővítése Belépőjegyek beszerzése a vendégek számára a kulturális intézményekbe Orvosi ellátás biztosítása Autóbérlés lehetőségének megteremtése

A szállodákban, panziókban alkalmazott munkaerő képzettségi foka jó, nyelvtudásuk átlagosnak tekinthető, vendégbarát viselkedésük, tájékozottságuk, segítőkészségük nagymértékben hozzájárul a komfortérzet javításához. A turisztikai szakemberek véleménye szerint több pénzre van szükség a nemzeti marketingre illetve a különböző szállodaipari fejlesztésekre. Többek között ez derül ki az év elején megtartott spontán közvélemény kutatásból is, amit a szakma képviselői között végeztek el

262

2008 év elején. Ezek a szakmabeli gondolatok méltán tükrözik azokat a gondokat, amiket az elkövetkezendő pár évben állami valamint Európai Uniós segítséggel meg kell oldani, hogy az ország földrajzi helyzetéből és szépségéből adódó lehetőségeket kellőképpen ki tudjuk használni.

Irodalomjegyzék 1.

Deloitte [2008] „Európai hotelstatisztika ’07” Vendég & Hotel, 2008./1-2. szám 2. Horváth Ágnes [2008] „Láz a körúton – Befektető a szállodaboomról” Turizmus Panoráma, 2008./3. szám 3. Pásztor Szilvia [2008] „Hotelberuházásokból szemezgettünk – Fellendülőben Ferihegy és környéke ” Turizmus Trend, 2008./4. szám 4. Pécsek Brigitta [2008] „Turisztikai világtrendek” Turizmus Trend, 2008./1-2. szám 5. Pinczésné Illés Andrea [2008] „A rendszerváltás után Magyarországon megjelenő új szállodaipari trendek” Főiskolai szakdolgozat, konzulens: Albert Tóth Attila, főiskolai oktató. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Főiskolai Kar, Idegenforgalmi és szálloda szak. 6. Probáld Ákos (KSH) [2008]: „Számokban utazunk – Gyorsmérlegen 2007” Turizmus Panoráma, 2008. áprilisi szám 7. Rege Sándor [2008]: „Szállodaszezon – Hotelboom Magyarországon” Figyelő Trend 2008./ 1. szám (Lakás és ingatlan különszám) 8. Sulyok Judit [2007] „ A világ turizmusának alakulása 2006-ban” Turizmus Bulletin, XI. évfolyam 1-2. szám 9. Sulyok Judit [2007] „ A világ turizmusának alakulása 2007 első nyolc hónapjában” Turizmus Bulletin, XI. évfolyam 3. szám 10. Svéhlik Csaba [2007]: Kína valóban megállíthatatlan?. „Global World” Nemzetközi Tudományos Konferencia, 2008. január 31. 11. Svéhlik Csaba [2007]: Marketing a 21. században, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet 12. Turizmus Bulletin szerk.[2006] „ A turizmus trendjei Európában” Turizmus Bulletin, X. évfolyam, 4. szám 13. Turizmus Trend szerk.[2008] „Javuló trend – Biztató előzetes forgalmi adatok” Turizmus Trend, 2008./3. szám 14. Vámos Éva [2008] „Milyen hasznot hozhat egy minőségbiztosítási tanúsítvány? (1.)” „Öt hazai hotel kísérleti vállalkozása” Turizmus Trend, 2008./1-2. szám 15. Vámos Éva [2008] „Milyen hasznot hozhat egy minőségbiztosítási tanúsítvány? (2.)” „A minőség kommunikálása még nem jelent vendégeket” Turizmus Trend, 2008./3. szám 16. Vendég & Hotel szerk.[2008] „A magas áfakulcsokról” (A Magyar Szállodaszövetség 2008. február 29-i sajtóközleménye alapján) Vendég & Hotel, 2008./3. szám 17. www. itthon.hu / szakmai oldalak 18. www. hah.hu ( A Magyar Szállodaszövetség honlapja)

263

dr. VERMES ATTILA gyakornok, Széchenyi István Egyetem, Győr

Fejezetek a nemzetközi szállítmánybiztosítás köréből 1. Bevezetés Jelen dolgozatban elsődlegesen a nemzetközi (ezen belül főleg az uniós) jogi szabályozásra kívánok koncentrálni, a hazai vonatkozások inkább csak illusztrációra szolgálnak. A terminológiát illetően álláspontom szerint célszerű egy egységes logisztikai szemléletet követni, amelynek alapján az egyes szerződéseket elnevezésénél, szabályozásánál és csoportosításánál a klasszikus megoldás (a főszolgáltatás alapul vétele) mellett hasonló súllyal kell figyelembe venni az adott jogintézmény szerepét a szabályozandó társadalmi-gazdasági életviszonyokban, jelen esetben konkréten az árutovábbítás és a kockázatelosztás határmezsgyéjén. A dolgozatomban igyekszem áttekintést adni a nemzetközi szállítmánybiztosítás területén a közelmúltban bekövetkezett változásokról, valamint a folyamatban levő jogalkotási munkákról, különös tekintettel a légi alágazat tekintetében.

2. A szállítmánybiztosítás jogi természete A fenti elvek alapján a szállítmánybiztosítás álláspontom szerint vagyon- és felelősségbiztosítási elemeket egyaránt tartalmaz, előbbi alapján biztosított vagyontárgynak egyrészt a fuvareszköz, másrészt pedig a fuvarozott áruküldemény (melyet rakománynak is szokás nevezni) minősül [Fenyves, 2000]. A modern nemzetközi szállítmánybiztosítás legfőbb formája a tengeri biztosítás (marine insurance [Dover, 1975], Seeversicherung), mely vagyon- és felelősségbiztosítási elemeket egyaránt tartalmaz, sőt multimodális árutovábbításra kiterjedő biztosítási fedezetet is nyújt (a megfelelő szerződéses klauzulák, záradékok alkalmazása esetén.) A tengeri biztosításban az ún. Transit Clause záradék alkalmazásával lehet az eredetileg tengeri modalitásra tervezett szabályokat kiterjeszteni egyéb (szárazföldi) fuvarozási alágazatokra, nevezetesen a közúti és a vasúti árufuvarozásra. A Transit Clause használatával a tengeri fuvarozási szakasszal összefüggő szárazföldi árutovábbításra lehet kiterjeszteni a biztosítási szerződés tárgyi hatályát, azonban ezen megoldás – a logisztikai szemlélet, különösen az ún. háztól házig fuvarozás térnyerésével – később már nem elégítette ki a gyakorlati követelményeket, így az említett klauzulát kiegészítő Termination of Contract of Carriage (a fuvarozási szerződés megszüntetése) záradék alkalmazásával a biztosítási fedezet az áru térbeli (fizikai) áramlásának teljességét átfoghatja. Utóbbi esetében – figyelemmel arra, hogy mind a fuvarozás, mind pedig a biztosítás klasszikus kereskedelmi jogi jogintézmény [Jess, 2001] – nem a háztól házig fuvarozás (door-to-door transport) elnevezést alkalmazzák, hanem úgy fogalmaznak a biztosítási szabályzatok, hogy a biztosítási védelem „raktártól raktárig” áll fenn. „Az exportkereskedelemben gyakran alkalmazzák a kiterjesztett tengeri biztosítási megállapodásokat, hogy ne csak a tengeri fuvarozási szakaszra, hanem az eladó raktárából a

264

tengerentúli vevő raktárába történő teljes árutovábbítása terjedjen ki a fedezet” [Murray, 2007 393. p.]. A Transit klauzula jelenleg az a Lloyd’s biztosító általános szerződési feltételeit tartalmazó Institute Cargo Clauses A, B és C variánsában egyaránt megtalálható, így minden tengeri biztosítási szerződésben alkalmazandó, kivéve, ha kifejezetten törlik. A fenti záradék kiterjeszti a fedezetet a hajózás előtti és utáni veszélyekre: A tengeri biztosítás alapvetően vagyonbiztosítás, mely egyrészt a fuvareszközben, valamint az áruküldeményben bekövetkezett károkra nyújt fedezetet, a Collision (vagy Institute Running Down) klauzula alkalmazásával kiterjeszthető a felelősségi kockázatokra is. Amint az a záradék elnevezéséből is látható, utóbbi körben a leggyakoribb káresemény a hajók összeütközése, amelynél természetesen a tengerjog szabályainak alkalmazásával kell eldönteni a felelősség kérdését. Bár a tengeri biztosítás a légi alágazattal közvetlenül nem foglalkozik, a légi biztosításban gyakran a Llyod’s biztosító által kidolgozott tengeri biztosítási szerződési feltételeket és nyomtatványokat alkalmazzák a megfelelő módosításokkal, így a klasszikus légi biztosítások mind nyelvezetben (szövegezésben), mind a biztosítható kockázatok és a hozzájuk kapcsolódó záradékok tekintetében javarészt a tengeri biztosítás szabályain alapulnak.

3. A magyar jogi szabályozás kapcsolata a nemzetközi szállítmánybiztosítással 11. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban Ptk.) 567. § (1) szerint „A jelen fejezet rendelkezéseitől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el. A szabályzat azonban kimondhatja, hogy ha a biztosítási esemény meghatározott rendkívüli körülményekkel kapcsolatosan következik be, a biztosító nem köteles teljesíteni.” 12. A Csabay Dezső álláspontja szerint a fenti jogszabályhelyen olyan veszélynemeket kell érteni, amelyek előzetesen felmérhetetlenek, pl. háború, földrengés, országos járvány [Csabay, BSZ 1980/3-4. 64. p.] Hasonlóképpen vélekedik Lakatos Andor, aki a nemzetközi szállítmánybiztosítás kapcsán kiemeli, hogy háborús esemény, lázadás, forradalom esetén a biztosító nem fizet a fenti szakasz alapján [Lakatos, BSZ 1963/5. 8. p.]. 13. A Ptk. 567. §. (2) bek. kimondja, hogy „A fuvarozási biztosításra eltérő szabályokat lehet megállapítani; a viszontbiztosításra a vagyonbiztosítás szabályait kell alkalmazni, a felek azonban e szabályoktól eltérhetnek.” A fuvarozás és a szállítmányozás sem a gazdasági élet reálfolyamataiban, sem pedig a nemzetközi magánjogi Egyezményekben / szokásjogban nem különül el annyira élesen, mint ahogy az a Ptk. szabályaiból első ránézésre következne. A szállítmányozók többsége egyben fuvarozóként is tevékenykedik, a nemzetközi gyakorlatban bevett kifejezés az ún. „fuvarmegbízás”, valamint mindegyik megállapodás az árutovábbítás szerződések csoportjába sorolhat, így álláspontom szerint a szállítmánybiztosításra is alkalmazható a fenti – Ptk.-tól való eltérést megengedő rendelkezés.

265

„A fuvarozási biztosítás, a vele rokon tengeri biztosítással együtt, őse és alapja minden biztosításnak. A tengeri biztosítások alakították ki azokat a legfőbb jogelveket, amelyek az idők folyamán a biztosítás valamennyi ágára és fajára kiterjedtek.” [Kuntz: Kerjog tankönyv 466. p.] A fuvarozási biztosítással kapcsolatban Bárd Károly kiemeli, hogy a Ptk. megalkotásakor nem számolhatott egyes speciális biztosítási módozatokkal, pl. az exporhitel-biztosítással, és ezzel összefüggésben a Ptk.-tól való eltérés lehetőségének kiszélesítése mellett érvel (Bárd, BSZ 1970/9. 571. p.). 14. A Ptk 567. § (3) szerint „A kötelező biztosítás, valamint a külön törvényben szabályozott nem-piacképes kockázatú biztosítás szabályait jogszabály a törvénytől eltérően állapíthatja meg.”. A „kötelező biztosítás” elnevezést a jogszabály a jogtudományi nézethez képest eltérő értelemben használja, ugyanis szerződéskötési kötelezettséget ért rajta, míg a jogtudományban kötelező biztosításon azt a – ma már történelmi – jogintézményt értjük, amikor a monopolhelyzetben levő Állami Biztosító biztosítási szolgáltatásának díját az üzemanyag árába építették be.

4. A közelmúlt jogalkotásának eredményei Az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11. napján ért terrortámadás jelentős kihatással volt a biztosítási szerződések világára, ideértve a szállítmánybiztosítási szerződéseket is [Koch, 2004 1-5. p.]. A történelem során első alkalommal fordult elő, hogy civil repülőgépeket fegyverként használtak fel terrorcselekmények elkövetésére mind polgári, mind pedig katonai célpontok ellen. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a repülőgépek nagy tömegéből, valamint hatalmas sebességéből származó mozgási energia működtetését veszélyes üzemmé teszi (lásd pl. a BH 1996. 199. sz. eseti döntést), ugyanakkor a benne tárolt gyúlékony kerozin egy nagy erejű becsapódás esetén lángoló pokollá változtathatja a baleset helyszínét. A fenti események hatására tehát minden érintettnek át kellett gondolnia mind a felelősségi [Wagner, 2005], mind pedig biztosítási és viszontbiztosítási kérdéseket. A terrorcselekmények ugyanis – mint vis maior – egészen eddig kimentésre adtak lehetőséget a felelősség alól a vonatkozó nemzetközi egyezmények alapján, ráadásul a biztosítók általános szerződési feltételei (biztosítási szabályzatai) is az ún. kizárt kockázatok között tartották nyilván a fenti károkat. A kizárt kockázat annyiban különbözik a biztosító mentesülésétől, hogy az adott veszélynemre vonatkozóan a biztosító már a szerződés megkötésekor kategorikusan kiköti, hogy nem vállal fedezetet, míg a mentesülés esetében arról van szó, hogy az eredetileg vállalt kockázat alapján – bizonyos speciális feltételek bekövetkezése esetén – mégsem kell teljesítenie a biztosítónak. Légi biztosítási vagy a tengeri (fuvarozási), vagy a lég (fuvarozási) piacon lehet kötni, utóbbi esetben a légi fuvarokmány (air waybill) bizonyítja a biztosítási szerződés megkötését, de az első megoldás alkalmazása az elterjedtebb.

266

A légi biztosítás szabályait lényegében a tengeri biztosítás szabályait követik, kisebb módosításokkal. A nemzetközi légifuvarozás szabályaiban jelentős változások következtek be az utóbbi időben, ide tartozik a Varsói Egyezmény szabályait modernizáló Montreali Egyezmény elfogadása, a légifuvarozókra vonatkozó, biztosítási szerződési szabályok kimunkálása, valamint az Európai Közös Légtér létrehozása. Az 1999. május 10-28. között Montrealban, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (a továbbiakban: ICAO) által megrendezett Légügyi Jogi Nemzetközi Konferencián írták alá a résztvevő országok a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény). Az Egyezményt az Európai Unió valamennyi tagállama aláírta, illetve csatlakozott hozzá. Az Egyezmény a Varsói Egyezmény és az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvek fölött áll, eltérésük esetén a Montreali Egyezmény az alkalmazandó a tagállamok vonatkozásában. A Montreali Egyezmény új szabályokat állapít meg a személyek, poggyász és rakomány nemzetközi légi szállításával kapcsolatos felelősségre vonatkozóan. Az Montreali Egyezmény megerősíti az 1944. december 7-én, Chicagóban a Nemzetközi Polgári Repülésről kötött Egyezmény azon elveit és célkitűzéseit, melyek szerint kívánatos a nemzetközi légi fuvarozási műveletek rendezett fejlődése és az utasok, a poggyász és az áruk zavartalan áramlásának biztosítása. A Montreali Egyezmény alkalmazásának kötelező voltát mondja ki, amikor érvénytelennek (azon belül semmisnek) minősít a fuvarozási szerződés kárt megelőzően megállapított minden olyan rendelkezését, amely akár a jogválasztás, akár az illetékesség szabályainak megváltoztatásával az Egyezmény szabályainak megsértését célozza. A légifuvarozási szabályok alapján a Szerződő Államokban a fuvarozók számára szerződéskötési kötelezettséget írnak elő a Montreali Egyezményből fakadó felelősségük biztosítására, valamint a Szerződő Államok számára lehetőség nyílik arra is, hogy említett biztosítási fedezet meglétének igazolását írja elő a fuvarozók számára. A légifuvarozó az árukárokért (megsemmisülés, elveszés, megrongálódás) kizárólag akkor felel, a károkozó esemény a fuvarozás légi szakasza alatt történt. A fuvarozó csak azzal a feltétellel viseli a felelősséget az áru megsemmisülése, elvesztése vagy megrongálódása esetén elszenvedett kárért, ha az elszenvedett kárt okozó esemény a légi fuvarozás közben történt, ideértve azt az időtartamot is, amíg az áru a fuvarozó felügyelete alatt volt. A fuvarozó kimentheti magát a felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy az árukár háborús cselekmény vagy fegyveres konfliktus eredményeként következett be. A kártérítési felelősség mértéke vonatkozásában az Egyezmény felső limitet is meghatároz, melynek értéke 17 SDR / kg, amely mérték természetesen érdekbevallás az abban megállapított (bevallott) összeg, feltéve, hogy a pótdíjat megfizették. Az SDR pénznem alkalmazása a szállítmánybiztosítás nemzetközi jellegét hangsúlyozza, ugyanis az SDR egy olyan nemzetközi valutakosár, amely jellegénél fogva – ha kiküszöbölni nem is, de – jelentősen csökkenti az egyes államok törvényes fizetőeszközei árfolyam267

ingadozásaiból származó bizonytalanságot. Az árfolyamok volatilitásának mérséklése stabilabbá, kiszámíthatóbbá teszi a kártérítés mértékeket. A Szerződő felek tudatában voltak annak, hogy a szerződéskötést követően– a magánjogi clausura rebus sic stantibus mintájára – a körülményekben beállhatnak olyan lényeges változások, amelyek a feleket az Egyezményben rögzített mértékek revíziójára késztethetik. A Szerződő felek tehát bölcsen felmérték a szabályozandó társadalmi-gazdasági viszonyok változékonyságát, valamint a nemzetközi egyezmények módosításának „sebességét”, és – helyesen – arra a következtetésre jutottak, hogy célszerű egy, az árszínvonalat figyelő automatikus monitoring-rendszert beépíteni az Egyezménybe, amely a tagállamokban bekövetkezett lényeges változásokat szignalizálja, és meggyorsítja az Egyezmény módosítását. A Montreali Egyezmény Letéteményesének a kártérítési felelősségi limitek felső határainak mértékét ötéves időszakonként felül kell vizsgálnia, mely felülvizsgálat során az SDR pénznemet alkotó valutakosár államainak inflációs rátája súlyozott átlagát kell figyelembe venni. 10 %-ot meghaladó inflációs faktor esetén a Szerződő Államokat össze kell hívni a limitek módosítása céljából. Természetesen - a szerződési szabadság elvéből fakadóan – nincsen akadálya annak, hogy a fuvarozó a teljes kártérítés elvének talaján álló felelősséget vállaljon, és – a maiore ad minus – annak sem, hogy a fuvarozó az Egyezményben nevesített összeghatároknál magasabb mértékben határozza meg kártérítési felelősségét, Az Egyezmény rendelkezéseinek felelősségi szabályai egyoldalúan kógensek, melynek következtében az Egyezmény ezen szabályaiba ütköző szerződések érvénytelenek, ezen belül semmisek, azonban a részleges érvénytelenség alapján mindez nem jár a teljes szerződés érvénytelenségével. Az Egyezmény elismeri a – tagállami magánjogi kódexekben is alkalmazott – szerződéskötési szabadságot, melynek keretében garantálja, hogy a fuvarozó bármely fuvarozási szerződési ajánlatot visszautasíthat, a szerződésben bármely őt megillető védelemről lemondhat, valamint az Egyezmény rendelkezéseit kiegészítő szerződéses feltételeket állapíthat meg. Az Egyezmény a követelések jogalapjaként a reparációt jelöli meg, kizárva minden büntető (punitív) jellegű, adott esetben többszörös kártérítést, kimondva a káronszerzés tilalmát, valamint az ezzel rokon nem-kompenzáló kártérítés tilalmát Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-án megalkotta a 785/2004/EK rendeletet a légifuvarozókra és a légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről Az Európai Unió a biztosítási szerződési jog területén egyelőre nem rendelkezik átfogó szabályozással, csupán egyes partikuláris részterületek kérdésében jött létre egyáltalán uniós jogszabály (pl. életbiztosítás, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás), és ezen jogi aktusok is általában irányelv (direktíva) formájában születtek meg [Dr. Czegle Tibor, Dr. Zavodnyik József 2003]. Jelen esetben tehát egy olyan kivételes szabályról van szó, amely a nemzeti jogokba átültetést nem igénylő módon, rendeleti szinten foglalkozik a biztosítási szerződési jog egyes kérdéseivel. Az Unió rendeletének megfogalmazásakor, figyelembe vette, hogy a Montreali Egyezmény 50. cikke előírja, hogy a felek gondoskodjanak arról, hogy a légifuvarozók az őket az

268

Egyezmény értelmében terhelő felelősséget fedező megfelelő biztosítást kössenek. Az 1929es Varsói Egyezmény és annak későbbi módosításai a Montreali Egyezménnyel együtt meghatározatlan ideig hatályban maradnak. Az Európai Közösség a 2001/539/EK tanácsi határozattal fogadta el a Montreali Egyezményt, mely időpontban hazánk ugyan még nem csatlakozott a közösséghez, de a Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2005. év VII. törvény elfogadásával Magyarország is csatlakozott az egyezményhez. Álláspontom szerint célszerű megkülönböztetni a fuvarozási és a személyszállítási tevékenységet, annak ellenére, hogy bizonyos jogszabályok egy kalap alá veszik ezen jogintézményeket. Az utas ugyanis nem lehet a szerződés tárgya, hanem mindenképpen a szerződés alanyának minősül. A rendeletet nem előzmények nélküli a közösségi jogalkotásban, ugyanis A légifuvarozók engedélyezéséről szóló, 1992. július 23-i 2407/92/EGK tanácsi rendelet 7. cikke a légifuvarozók számára felelősségbiztosítás megkötését írja elő, különösen az utasok, a poggyász, a rakomány, a postai küldemények és harmadik felek tekintetében, anélkül azonban, hogy meghatározná a biztosítás minimális összegét és feltételeit. A fentiek értelmében tehát az utóbbi bő másfél évtizedben a légifuvarozási tevékenységet megkezdeni csak ezen biztosítási szerződés megkötése ellenében lehetett, ami természetesen magában foglalja a biztosítási szerződés folyamatos fenntartásának kötelezettségét is, hiszen a biztosítási szerződés érvényességének vagy időbeli hatályának megszűnése az engedély visszavonásának egyik esetét képezi. A rendelet személyi hatálya az érvényes – tagállami - működési engedéllyel, valamint közösségi légifuvarozók esetében a 2407/92/EGK rendelet alapján kiadott működési engedéllyel rendelkező légifuvarozókra vonatkozik azzal, hogy egy utaló szabállyal kiterjeszti ezen kötelezettséget a lejárt engedéllyel, illetve engedély nélkül légifuvarozási tevékenységet végző vállalkozásokra egyaránt. Az Európai Polgári Repülési Konferencia 2000. december 13-án elfogadta az utasokra és harmadik felekre vonatkozó felelősségbiztosítás minimális szintjéről szóló ECAC/25-1 határozatot, amelyet 2002. november 27-én módosítottak. Az Unió célul tűzte ki az utasokra, poggyászra, rakományra és harmadik felekre vonatkozóan a légifuvarozók és a légijármű-üzembentartók felelősségbiztosítási szerződéseinek minimumkövetelményeinek meghatározását, amennyiben a repülés a tagállam területét érinti. Nem tartoznak a rendelet hatálya alá az állami légi járművek és egyes egyéb típusú járművek, melyek esetében nem kell kötelező biztosítást előírni. A rendelet biztosítási minimumfedezet meglétét írja elő azokra a kockázatokra, amikor a légifuvarozó vagy a légi jármű üzemben tartója felelősséggel tartozik az utasok, poggyász, rakomány vagy harmadik személyek tekintetének, akár a nemzetközi egyezmények, akár a közösségi vagy a nemzeti jog alapján.

269

A rakomány vonatkozásában a biztosításnak ki kell terjednie az elveszés, megsemmisülés és megsérülés (megrongálódás) veszélyére. A rendelet figyelemmel van a Montreali Egyezmény 39. cikkére, melynek értelmében adott esetben mind a szerződéses, mind pedig a tényleges fuvarozó felelőssé tehető az adott kárért. A feltételek fennállta esetén sem lehet azonban a rendeletet úgy értelmezni, hogy az kettős biztosítást írna elő, s ennek elkerülése érdekében az egyes tagállamok a kettős biztosítás elkerülésére szolgáló egyedi intézkedéseket állapíthatnak meg. A tényleges fuvarozó és az ún. szerződő fuvarozó személye elválhat egymástól, utóbbin pedig a fuvarfeladat ellátására szerződéses kötelezettséget vállaló személyt, előbbin pedig szerződő fuvarozó felhatalmazása alapján eljáró, az áruk fizikai áramlását ténylegesen – részben vagy egészben – megvalósító személyt értjük. A felhatalmazás létét a Montreali Egyezmény alapján – az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell. A légifuvarozóknak bizonyítaniuk kell a felelősségbiztosítási követelmények teljesítését, azonban ennek módja tekintetében különbséget kell tenni a közösségi légifuvarozók, valamint a nem közösségi légifuvarozók között. Előbbiek esetében elegendő, ha a biztosítási kötvényt valamely tagállamban letétbe helyezik, feltéve, hogy szerződést biztosítási tevékenységet jogszerűen folytató személlyel kötöttek. Az unióban a single license és a home country control elvének köszönhetően a fenti személyek köre meglehetősen kiszélesedett, hiszen ma már az EU bármely tagállamában szerzett engedély feljogosítja az adott személyt az egész EU területén biztosítási szolgáltatások nyújtására, sőt, mindez az Európai Gazdasági Térség (EGT) területére is kiterjed, mely Izland, Norvégia Liechtenstein felségterületét foglalja magában. Semmi akadálya sincs tehát annak, hogy egy Magyarországon bejegyzett biztosító pl. Németországban folytasson biztosítási tevékenységet, vagy vice versa egy németországi székhellyel rendelkező biztosító is végezhet biztosítási tevékenységet Magyarországon külön engedély nélkül, akár leányvállalat, fióktelep, vagy akár határon átnyúló szolgáltatás formájában. Természetesen mindez csupán az engedélyben foglalt biztosítási ágakra és ágazatokra terjed ki. Harmadik országokban, azaz az EU-n és az EGT-n kívüli államokban székhellyel rendelkező biztosítók számára nincsen ilyen kedvezmény, azaz az adott tagállam által megkövetelt összes olyan feltételt teljesíteniük kell, ami egy új biztosító társaság létrehozatalához szükséges (pl. alapítási és tevékenységi engedély). A fenti esetben ráadásul tevékenységét a székhelye szerinti állam biztosítási felügyelete (gyakran egy egységes pénzügyi felügyeleti csúcsszerv részét képezi, mint Magyarországon a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete – PSZÁF) ellenőrzi, ő az aki, vele szemben eljár a másik tagállam jogrendszerének megsértése esetén is, utóbbi ország biztosítási felügyelete csupán szignalizációs jogkörrel rendelkezik, azaz kizárólag arra jogosult, hogy a jogsértés észlelése esetén erről a joghatósággal rendelkező társfelügyeletet értesítse, és részére a szükséges dokumentációt átadja. A társfelügyeletek közötti együttműködésre tehát nem terjed ki a biztosítási titok védelme, amennyiben a hatóságok célhoz kötötten (kizárólag az ellenőrzéshez kapcsolódóan) tartják nyilván és kezelik az adatokat. Amennyiben valamennyi biztosító egy másik EU (vagy EGT) tagállam területén kíván biztosítási tevékenységet folytatni, úgy a másik tagállam biztosítási felügyeletét értesítenie kell ugyan a tevékenység megtörténtéről, azonban ezen hatóságnak semmilyen mérlegelési

270

lehetősége nincsen az értesítés kézhezvétele után, sőt, segítenie kell a biztosítót tevékenységében (pl. tájékoztatnia kell a biztosítókat az adott tagállamban érvényes biztosítási jogi rendelkezésekről). A nem közösségi fuvarozók esetében a tagállam – a nemzetközi jog szabályai alapján – kérheti a biztosítási fedezet meglétének igazolását, ennek meglétét pl. szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel vizsgálhatja. Az rendelet – a Montreali Egyezménnyel rokon módon – előírja a biztosítási minimumkövetelmények (fedezetetek mértékének időszakos felülvizsgálatát, azonban ennek időpontját nem határozza meg. A követelmények ellenőrzése kapcsán előírás a diszkriminációmentesség és a az eljárások átláthatósága (transzparencia), és mindez nem gátolhatja vagy nehezítheti meg az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgását. A rendelet - a Montreali Egyezményhez hasonlóan – előírja a biztosítási minimumkövetelmények időszakos felülvizsgálatát, azonban ennek megtételére nem ír elő határidőt. Az Európai Unió nemzetközi megállapodást kötött az Európai Közös Légtér létrehozásáról, melyet a magyar jogrendbe 2006. évi LXII. tv. az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről ültetett át. A fenti Megállapodás tehát az Európai Unió belső piacára érvényes 785/2004/EK rendelet jelentőségét növeli, hiszen az egyezmény I. melléklet A pontja alapján a rendelet 1-8. cikkeit és a 10. cikk (2) bekezdését az egyezményben felsorolt államok területén is alkalmazni kell. Érdekesség, hogy az egyezmény aláírói között találhatunk olyan államot, amely korábban már elutasította a Közösséghez való csatlakozás (pl. Norvégia), és olyant is, amely az egyezmény aláírása óta már az Európai Unió tagjává vált (pl. Románia).

5. Kodifikációs munkák A nemzetközi szállítmánybiztosítás területén számos kodifikációs munka zajlik jelenleg, pl. az Angol és a Skót Jogi Bizottság közös jelentést fogadott el reformjavaslataival kapcsolatban, melyek legfőképpen a szerződést megelőző tájékoztatási, együttműködési kötelezettség szélesítését [Birds, 2007], harmadik személyek jogainak növelését, valamint a warranty (~garancia) jogintézményének megújítását célozzák. Ole Lando és Hugh Beale professzorok magánkezdeményezése (Az európai szerződési jog alapelvei - Principles of European Contract Law, Parts I & II, 1999) után az Európai Bizottság úgy döntött, hogy harmonizálja az európai szerződési jogot, közzétéve „Az európai szerződési jog és a közösségi jog revíziója: az előremutató út” elnevezésű kommunikációt (COM (2004) 651 final, 2004. október 11.). A fenti dokumentum fejezetében megtalálhatjuk az Európai szerződési jog közös vonatkoztatási kerete (Common Frame of Reference - CFR) lehetséges struktúráját, amely

271

kifejezetten megemlíti a biztosítási szerződést (III. fejezet, IX. rész). A fenti kommunikáció alapján egy biztosítási jogi szakértőkből (tagállamonként egy-két egyetemi professzorból) álló munkacsoport kezdett el dolgozni az Európai biztosítási szerződési jog szabályrendszerén, amely elkészítette az Európai biztosítási szerződési jog alapelveinek tervezetét (Principles of European Insurance Contract Law – a továbbiakban PEICL) 2007. december 17. napján [Basedow, 2004 93-110. p.]. A munkában kulcsfontosságú Jürgen Basedow professzor szerepe, aki mind a munkacsoport, mind pedig a Európai polgári törvénykönyvön dolgozó kutatócsoport tagja. A munkacsoport támaszkodhat a nemzetközi Max Planck Jogösszehasonlító Intézet munkájára, amely komparatív jogi iránymutatással támogatja őket. Nagy szükség van egy jól működő biztosítási piac kialakítására, mivel a határon átnyúló biztosítási szolgáltatások jelenlegi szabályozása nem váltotta be a biztosítási piac élénkítésével kapcsolatban hozzá fűzött reményeket. A PEICL modelltörvény az Európai Unió biztosítási szerződési jogi rendeletévé válhat. Ahhoz, hogy ún. élő jog legyen, számos kógens szabályt tartalmaz, mivel a diszpozitív szabályokat szinte minden esetben felülírják a biztosítók általános szerződési feltételei (biztosítási szabályzatai). Ezen modelltörvény elfogadása liberalizációs hatású lenne, hiszen a nemzetközi biztosítóknak csak egyféle joggal kellene foglalkozniuk, és nem kellene minden egyes EU tagállamban külön-külön biztosítási szabályzatot és nyomtatványokat készíteniük.

6. Összegzés Sajnálatos tény, hogy a különböző jogintézményekkel foglalkozó nemzetközi egyezmények különböző területi hatállyal bírnak, hiszen – mint azt fentebb említettem – a biztosítók alapításának és működésének szabályozása során (ideértve a nemzetközi szállítmánybiztosítással foglalkozó társaságokat is) az EU-n kívül az EGT tagállamok működnek együtt, míg az EKLT-t létrehozó államok névsora részben ettől eltérő, megnehezítve ezzel mind a jogalkotók, mind pedig a jogalkalmazók tevékenységét. Álláspontom szerint hasznos és előremutató fejlemény, hogy az Európai Uniót nemzetközi egyezmények megkötésével már előre igyekszik harmonizálni jogrendszerét a környező, s ténylegesen vagy potenciális tagjelölt országokkal, hiszen mindez a későbbi csatlakozási folyamatot jelentősen megkönnyíti. Szintén üdvözlendő, hogy a Varsói Egyezmény szabályait a Montreali Egyezmény modernizálta, ugyanakkor a jogalkotási folyamatot korántsem tekinthetjük lezártnak. Bár az EU – részben – már levonta a következtetéseket a felelősségbiztosítás terén a terrorizmus jelentette fenyegetések kapcsán, mindezt a biztosítási szabályzatok még saját területén sem követték teljes mértékben, a nemzetközi egyezményekben pedig még várat magára felelősség alól mentesítő okok rendszerének felülvizsgálata. Ami a légifuvarozásban már élő jog, az a többi fuvarozási alágazatban még az EU területén is maximum a tervezetek szintjén létezik, ugyanakkor a biztosítási szerződési jog leendő modelltörvényének elkészítésekor, valamint az új CMR Egyezmény szövegezésekor remélhetőleg a szabályozás során figyelembe fogják venni a fenti módosítás tapasztalatait. A káresemények száma, bekövetkezésük valószínűsége, illetve az okozott károk mértéke elérhet egy olyan mértéket, ahol – a károsultak tömegei érdekeinek védelmében – a szerződési

272

szabadságot a szükséges mértékig korlátozva szerződéskötési kötelezettséget kell előírni [Clarke, 2007], azonban mind a szerződés megkötésére kötelezettek személyét, mind pedig a – felelősségi szabályokhoz igazodó – biztosítási limitek mértékét rendszeresen felül kell vizsgálni, hiszen az infláció értékromboló hatása miatt jelentősen gyengülhet a biztosítási védelem értéke, árszínvonal-csökkenés esetén pedig az indokolatlanul magas biztosítási összegek a kapcsolódó magas biztosítási díjakkal aránytalan terhet róhatnak a biztosítottakra.

Felhasznált irodalom 1. Basedow, Jürgen [2004]: Der Versicherungsbinnenmarkts und ein optionales europäisches Vertragsgesettz. In Manfred Wandt, Peter Reiff, Dirk Looschelders, Walter Bayer: Kontiunität und Wandel des Versicherungsrechts. Festschrift für Egon Lorenz zum 70. Geburtstag. Verlag Versicherungwirtschaft, Karlsruhe. 2. Birds, John [2007]: Modern Insurance Law. Sweet & Maxwell, London. 3. Clarke, Malcolm [2007]: Policies and Perceptions of Insurance Law in the TwentyFirst Century. Oxford University Press, Oxford. 4. Dover, Victor [1975]: A Handbook to Marine Insurance. Witherby & Co., London. 5. Dr. Czegle Tibor, Dr. Zavodnyik József [2003]: Az Európai Unió és a magyar biztosításügy. Biztosítási Oktatási Intézet, Budapest. 6. Fenyves, Attila, Koban, Klaus. G. [2000]: Österreichisches Versicherungsrecht. Orac, Wien. 7. Jess, Digby. C., The Insurance of Commercial Risks [2001]: Law and Practice. Sweet & Maxwell, London. 8. Koch, Bernard A. (ed) [2004]: Terrorism, Tort Law and Insurance. A comparative survey. Springer Verlag, Wien. 9. Murray, Carole., Holloway, David., Timson – Hunt, Daren [2007]: Schmitthoff’s Export Trade: The Law and Practice of International Trade. Sweet & Maxwell, London. 10. Wagner, Gerhard (ed.) [2005]: Tort Law and Liability Insurance. Springer Verlag, Wien

273

A III. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI dr. VIGH EDIT PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Alapvetések a politikai szocializációról 1. Bevezetés A tanulmányomban a politikai szocializáció alapvető összefüggéseit vizsgálom. A politikai szocializáció mechanizmusainak segítségével „az emberi egyének politikai lénnyé, a politika adott intézményrendszerében való eligazodásra és részvételre képes egyénné válik”. [Szabó M, 2001 245. o.] Fontos már itt utalni arra, hogy ezen sajátos szocializációt a ’hagyományos’ szocializáció részeként kell felfognunk, illetve a politikai szocializáció hatással van a politikai kultúrára237: közvetíti és átalakítja azt. A tanulmányomban – a politikai szocializáció fogalmának bemutatása után – a politikai szocializáció közvetítő mechanizmusait elemzem egy empirikus felmérés tapasztalatainak segítségével. A felmérésemet egy későbbi, részletesebb és nagyobb számú alannyal elvégzett kutatás kiindulásának szánom. Így most csupán egy rövid – három kérdéskörre kiterjedő – zártkérdéses kérdőívet vettem fel. A politikai szociológiában elterjed ún. szójegyzékmódszert használtam. Ezen jegyzék - mely húsz, a politikai élethez kapcsolódó kifejezést tartalmazott - segítségével a politikai szocializáció főbb mechanizmusaira (család, iskola, baráti társaság, média) kérdeztem rá. Majd ugyanezen szavakhoz kapcsolódó viszonyt vizsgáltam szeret/nem szeret/nem tudja eldönteni skálán. A harmadik kérdésem a demokrácia jelentéstartalmára vonatkozott.238 A vizsgált kifejezéseket az alábbiak szerint kategorizálhatjuk: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Nemzeti szimbólumok: magyar Himnusz, nemzeti lobogó; Politikai rendszer– ideológia: demokrácia, köztársaság; szocializmus, liberalizmus; Európai Unió; Kisebbségek: kisebbségek, romák; Hatalom képviselői: rendőrség, miniszterelnök, polgármester; Politika általában: párt, politikus, politika; Szembenállás: sztrájk, forradalom; Egyéb: pénz, Isten.

237

Politikai kultúra meghatározása: „… a politika szubjektív oldala […] a politikával kapcsolatos viszonyulások, prediszpozíciók együttese. Így részét képezik a politikával, a politikai intézményekkel kapcsolatos kognitív – például politikai ismeretek -, affektív – politikával kapcsolatos érzelmek, beállítódások -, valamint normatív – politikai értékítéletek – elemek. [Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor, 2003. 25. o.] 2003] 238

A kérdőívben 13 index szerepelt, mely – a vallásszabadság kivételével – megegyezik Kiss János kolozsvári diákok körében elvégzett politikai kultúra vizsgálatában szereplőkkel. http://epa.niif.hu/00000/00036/00047/pdf/21.pdf

274

A felmérésben 98 hallgató vett részt. A felmérés 2008 áprilisának elején történt. A diákok korösszetétele vegyes volt: 11 évtől a 18 évig terjedt, így lehetőségem nyílt arra, hogy mérjem egy általános iskolás diák és egy középiskolás politikai ismeretinek, érzelmeinek különbségét. Az adatok statisztikai elemzését SPSS-es program segítségével végeztem el. Az egyes változók közti összefüggés vizsgálatához Chi- négyzet analízist használtam, a szignifikanciahatár 5% volt. Három kiinduló hipotézist fogalmaztam meg: 1. Az életkor összefüggésben áll a politikai életre vonatkozó beszélgetésekkel: a) az idősebbek többet; b) és több helyen beszélgetnek, hallanak a vizsgált kifejezésekről. 2. A politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok közül a tömegkommunikációnak a szerepe meghatározóbb, mint a másik három. 3. A válaszolók neme nem áll szignifikáns kapcsolatban a politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok szerepének jelentőségével illetve a politikai élethez kapcsolódó viszonnyal.

2. A politikai szocializáció jelentése, funkciója, folyamata A politikai szocializáció jelentésének vizsgálatakor a szocializáció fogalmából érdemes kiindulni. A szakirodalomban számos meghatározás létezik a szocializációra, a következőkben Anthony Giddens és Andorka Rudolf értelmezését használom. Giddens szerint a szocializáció azon társadalmi folyamatok összessége, amelyek segítségével a gyermekben tudatosulnak a társadalmi normák és értékek, illetve, amelyek eredményeképp kialakul sajátos énképe. [Giddens, 2003 692. o.] Andorka definíciója az előbbihez nagyban hasonlít: egy olyan folyamat, amelyben a megszületett csecsemő személyisége fokozatosan kialakul, a gyermek elsajátítja a társadalmi normákat és értékeket, továbbá megtanulja a különféle társadalmi szerepekben elvárható viselkedést. [Andorka, 2006 763. o.] A szocializációval foglalkozó elméletek közös álláspontot képviselnek abban a kérdésben, hogy bár a szocializáció kora gyermekkorban elkezdődik, az ember egész életét végig kíséri, tehát nem mondhatjuk, hogy a felnőttkorba lépéssel a szocializáció befejeződik. A politikai szocializáció annyiban speciális, hogy sajátos ismeretek, értékek és magatartásformák átadására vonatkozik. „A politikai szocializáció a politikai magatartások formálását tűzi ki célul.” [Almond – Powell, 1996 53. o.] A társadalom tagjainak meg kell tanulniuk a saját politikai rendszerükben élni, ahhoz, hogy be tudjanak illeszkedni: ismerniük kell azt a közösséget, amelynek részei, és legalább részben el kell fogadniuk a közösség által képviselt nézeteket; továbbá meg kell tanulniuk a politikai rendszer alap összefüggéseit, normáit, szabályait, hatalmi struktúrát, szereplőit. Percheron szerint a szocializáció abban az esetben „politikai”, ha magyarázatot nyújt bizonyos magatartások keletkezésére, attitűdök kialakulására, bizonyos politikai szerepek eljátszására való hajlamra. A politikai szocializáció ilyen tág értelmezése miatt érdemes külön – szám szerint három – részekre bontani. Először van egy technikai jellegű képzés, melynek során az ember megismeri a politikai élet bizonyos mechanizmusait, normáit, játékszabályait, hatalmi szerepek betöltőit. Fontos megjegyezni, hogy az ismeretekkel párhuzamosan az attitűdök is elkezdenek kialakulni, így a szocializáció sosem semleges. A következő forma az alkalmazás és a tapasztalat általi szocializáció: a saját élmények felerősíthetik, illetve megváltoztathatják a személyben addigra kialakult attitűdök rendszerét. Végül a politikai

275

nyelvezet elsajátítására kerül sor. Ezen szimbolikus nyelvezet használata a politikai jelek ismeretét jelenti, ami a másokkal való politikai élethez tartozó érintkezés alapfeltétele. [Percheron, 1999 14. o.] Percheron elméletében az egyén és a társadalom közötti folyamatos, állandó kölcsönhatásból kiindulva határozta meg a politikai szocializáció funkcióját: a szocializáció egyszerre interakció, elsajátítás és alkalmazkodás. Véleménye szerint, míg a szocializáció a rendszer szempontjából a fennmaradás és a változás mechanizmusa, addig az egyén oldaláról nézve a politikai és társadalmi „én” kifejeződésének és alakulásának a folyamata. [Szabó I, 2000 27.] A magyar szakirodalomban Szabó Ildikó több tanulmányában, könyvében foglalkozik a politikai szocializációval, és elméletében nagyban támaszkodik Percheron- nézetire. Érdemes megnézni Szabó meghatározását is, amelyben utal a szocializáció funkciójára is. „A politikai szocializáció […] az egyén és a társadalom közötti interakciónak az a folyamata, amelyben az egyén társadalmi- politikai arculata kialakul. Ennek során a társadalmi- politikai rendszer szervezetten és intézményesen ad át az új generációnak kész világképeket, világértelmezéseket (és ezek részeként ismereteket, értékeket, normákat, magatartási mintákat), hogy továbbörökösítse bennük magát, és ily módon is biztosítja az állampolgárok lojalitását. Ugyanakkor a közvetített tartalmak, minták, illetve tapasztalataik, társadalmi praxisuk alapján a felnövekvő nemzedékek is kialakítják az érdekeiknek legjobban megfelelő valóságértelmezéseket, a politikához való viszonyukat. Ennek kitüntetett, „alapozó” időszaka a gyermek- és az ifjúkor. A szocializációba nemcsak a társadalmi környezet hat az egyénre, hanem az egyén is hat a társadalomra: egyszerre alanya és tárgya szocializációs folyamatoknak. Ezért a szándékolt és tényleges szocializáció szükségszerűen tér el egymástól (más kérdés persze az eltérés mértéke és következményei), és szükségszerűen jár konfliktusokkal mind az egyén, mind pedig a társadalom számára.” [Szabó I, 2000 29. o.] A szakirodalomban található megközelítési módokban találunk közös pontokat, fogalmi elemeket: 1. a politikai szocializáció folyamat, 2. a politikai szocializáció interaktív folyamat: személyek közvetítik és személyközi kölcsönhatások sorozatában hat az egyén fejlődésére, 3. a politikai szocializációt különféle mechanizmusok (közvetítők, ágensek) közvetítik, 4. funkciója az egyén adott társadalmi rendbe való integrálása, így az adott rend reprodukálása vagy korrigálása239, 5. a társadalom és az egyén között a politika rendszer közvetít. A politikai rendszer része a politikai kultúra – amely a szocializáció tartalmát is adja –, tovább része a rendszernek a szocializáció eredményeként létrejött politikai magatartás, 6. a politikai szocializáció az egyén szempontjából egy tanulási folyamat240, amelynek során a politikai közösségben való részvételhez szükséges ismeretek, szerepek, értékek, készségek kerülnek elsajátításra. [Szabó M, 2001 249. o.]

239

Easton és Dennis szerint a politikai szocializáció ezen rendszerfunkciója óvhatja meg az adott rendszert a stressztől. [Gyulavári, 1987 107-109.o.] 240

Hess – Torney féle modell a tanulás, az alkalmazkodást hangsúlyozza. Négyféle tanulásos modellt különböztetnek meg, amelyek időben egymást követik: akkumulációs-, interperszonális átviteli-, identifikációs-, kongnitív fejlődési modell. [Gyulavári, 1987 107-109.o.]

276

A politikai szocializáció folyamatát két részre bonthatjuk aszerint, hogy milyen hatásuk, eredményük van.241 Az elsődleges szocializáció folyamatában a „politikai alapszemélyiség” alakul ki. Az adott egyént a politikai személyisége teszi éretté, alkalmassá arra, hogy egy cselekvési szituációban a saját érdekeit, szükségleteit eredményesen ki tudja fejezni, miközben ennek során mások véleményét is fegyelembe veszi. Az elsődleges szocializációra ráépül a másodlagos szocializáció, amelynek révén kialakul a politikai kompetencia. A politikai kompetencia alakítja ki a „politikai identitást”, így a politikai ismereteket, a politikai aktivitási készséget, a politikai beállítódásokat, a politikai magatartást. [Szabó M, 2001 250251. o.] A politikai személyiség illetve a politikai kompetencia meghatározott mechanizmus eredményeképpen keletkezik. Megkülönböztetünk direkt/közvetlen és indirekt/közvetett transzformációt.242 A direkt mechanizmus lényege, hogy ezek célzottan, nyíltan a politikai beállítódás és magatartás befolyásolására irányulnak, tehát a politikai életre vonatkozó információk, értékek és érzelmek átadása explicit módon valósul meg. Ide sorolhatjuk az intézményi keretek között folyó tanulási folyamatot (pl. állampolgári ismeretek oktatása), valamilyen politikai szervezetben való részvételt, a politikai „propagandát”, illetve a tömegkommunikáció útján közvetített hatások egy részét. Indirekt politikai szocializáció során a politikai nézeteink az életünk véletlenszerű tapasztalatai szerint alakulnak ki, változnak meg. A közvetett szocializáció szempontjából a kora gyermekkornak fontos szerepe van, pl. a környezet irányában tanúsított elutasító, dacos magatartás a személyiségfejlődés későbbi korszakában is megmarad (megmaradhat). Fontos megjegyezni, hogy amíg a közvetlen befolyással – annak explicit jellege folytán – szemben eredményesen védekezhet az adott személy, addig az indirekt mechanizmussal szemben nem. Hiszen ilyenkor a rendszer inplicit módon képződik le, továbbá ilyenkor kvázi-tudatos illetve tudat alatti síkon elhelyezkedő beállítódásokról beszélünk. [Szabó M, 2001 251. o.; Almond – Powell, 1996 53-54. o.; Gyulavári, 1987 99-102. o.]

3. A politikai szocializáció közvetítő mechanizmusai A szocializáció interaktív jellegéből adódik, hogy mások közvetítésével kerül kapcsolatba a társadalom tagjaival. Ezeket a meghatározó jelentőséggel rendelkező közvetítőkre számos elnevezés létezik: szocializáció színterei, szocializációs ágensek, szocializációs közegek illetve – amit én is használok – közvetítő mechanizmusok. „Szocializációs ágensként azok a személyek, csoportok, intézmények tudnak funkcionálni, amelyek meghatározzák a társadalmi mozgásterünket, s ezért eleve kiemelkedő fontossággal bírnak számunkra.” [Szabó M, 2001 251. o.] Ilyen közvetítő mechanizmus: a család, az iskola, a kortárscsoport, a tömegkommunikáció, a munkahely, a vallási szervezetek, a társadalmi és kulturális környezet. A politikai szocializáció folyamata nem különül el a „hagyományos” szocializációtól, így a közvetítő mechanizmusok is megegyeznek.

241

A szocializációt az adott társadalmi közeg, kultúra (is) befolyásolja. Bizonyos események pl. háború, gazdasági válság „otthagyhatják a nyomukat” egy társadalmon. Amikor ilyen események hatására alapvető, meghatározó változások állnak be a társadalom idősebb tagjainak magatartásformáiban, azt nevezzük politikai reszocializációnak. [Almond, – Powell, 1996 54-56. o; Szabó I, 2000 221-234.o. ] 242

Szakirodalomban hasonló kategóriapárként használják továbbá: a manifeszt illetve a látens formát.

277

Véleményem szerint az általam vizsgált korosztály politikai szocializációját elsősorban négy közvetítő mechanizmus határozza meg: a család, az iskola, a kortárscsoport és a tömegkommunikáció.

3.1.

A család

A család az első szocializációs „intézmény” az egyén életében, és az esetek nagy százalékában a legerősebb és a legtartósabb. A gyermek a családban találkozik először a tekintély243, a hierarchia, a hatalom jelenségével, továbbá sajátos magatartások egész sorával, például azzal, hogy a család kötelező erővel rendelkező, kollektív döntéseket hoz, aminek engedelmeskedni kell, ellenkező esetben a magatartást büntetés követi. Az egyén személyiségfejlődésében meghatározó szerepet játszik – így a későbbi politikai magatartására is kihat (kihathat) –, hogy a kollektív döntések meghozatalába őt is bevonják vagy sem. A család bizonyos szempontból modellezi azon helyzetet, hogy egyszerre vagyunk egy közösség fontos, szerves tagja és ezzel párhuzamosan függünk is tőle. A családnak emellett fontos szerepe van a későbbi politikai viselkedés, magatartás kialakításában, kialakítja a gyermek nemzeti, vallási, nyelvi és osztálytudatát; elhelyezi egy tágabb társadalmi környezetben; alapvető szerepmintákat és értékeket közvetít és a politikai szimbólumok elsajátítása is itt kezdődik. [Szabó M, 2001 252- 253. o.; Almond – Powell, 1996 56-57.] Megállapítható, hogy a gyermekkori politikai szocializáció elsődleges a többi közvetítő mechanizmushoz képest, és azoknak tág keretet biztosít, mivel a családi környezet főleg a politikai személyiség alapjegyeit alakítja ki. [Szabó M, 2001 253. o.] A kérdőívben szereplő húsz kifejezés, téma között csak öt olyan van, amelyről a megkérdezett diákok többsége családi körben szokott beszélgetni: pénz (88,8%), rendőrség (57,7%), Európai Unió (55,1%), Isten (52 %), miniszterelnök (51%). (Lsd. 1. táblázat.) Megállapítható, hogy ezen témakörök közül is csak egy – a miniszterelnök – kapcsolódik szorosabban a politikai élet világához. Az államiság – ideológia kategóriájába sorolt ’diktatúra’ (15,8%), illetve ’liberalizmus’ (16,7%) érték el a legkevesebb százalékot. Hét index mutatott összefüggést/kapcsolatot az életkor növekedésével, tehát az életkor növekedésével a válaszolók nagyobb százalékban mondták azt, hogy beszélgetnek családi körben ilyen témákról. Ezek a következők: nemzeti lobogó, diktatúra, Európai Unió, sztrájk, miniszterelnök, párt, politika.

243

Az autoritárius személyiségről Theodor W. Adorno és társai végeztek egy máig hivatkozott kutatást. Lsd bővebben: [Bayer, 2005.342-343.o; Fleck, 2004 87-88.o.]

278

1. táblázat: A politikai szocializáció közvetítő mechanizmusai244 (n=98) (%- ban) Otthon Iskolában Demokrácia Magyar himnusz
emzeti lobogó Köztársaság Diktatúra Szocializmus Liberalizmus Kisebbségek Romák Európai Unió Rendőrség Sztrájk Miniszterelnök Polgármester Párt Politikus Politika Forradalom Pénz Isten

3.2.

A Qem Tömegkommunikáció barátok beszélnek között róla 12,4 70,1 12,4 14,3 43,9 7,1

33 35,7

54,6 86,7

30,9

67,0

7,2

51,5

13,4

32,0 15,8 28,9 16,7 33,7 32,3 55,1 57,7 49,0 51,0 46,9 34,7 32,7 42,3 25,0 88,8 52,0

45,4 47,4 39,2 38,5 32,7 36,5 51,0 40,2 34,7 36,7 1,2 21,4 27,6 26,8 70,8 45,9 39,8

7,2 6,3 8,2 6,3 28,6 38,5 16,3 39,2 35,7 35,7 7,1 15,3 22,4 18,6 9,4 56,1 25,5

68,0 48,4 63,9 55,2 80,6 71,9 84,7 82,5 85,7 89,8 67,3 80,6 78,6 80,4 40,6 66,3 20,4

8,2 26,3 16,5 26,0 13,3 17,7 3,1 3,1 2,0 8,2 34,7 13,3, 9,2 8,2 10,4 3,1 24,5

Az iskola

A szocializáció következő legjelentősebb színtere az iskola. Az oktatás konkretizálja a gyermek fogalmait a politikai intézményekről és kapcsolatokról.245 Az iskola esetében különösen fontos külön beszéli a direkt és az indirekt szocializációról. Direkt politikai szocializáció közé soroljuk az iskolai keretek között folyó állampolgári ismeretek, művelődéstörténet, történelem tanítását. Véleményem szerint ide tartozik a nemzeti szimbólumok iránti ragaszkodás megerősítése is, pl. iskolai ünnepek alkalmával. Indirekt szocializációt az iskola ún. rejtett tantervével azonosíthatjuk: „a rejtett tanterv arra tanítja a gyermekeket, hogy az életben az a dolguk, hogy tudják a helyüket, és ott csendben üljenek”. [Giddens, 2003 418. o.] Az iskolában tehát egyfajta szereptanulás is történik, elkezdik megtanulni a diákok a politikai élet játékszabályait, továbbá az iskola átadja nekik a társadalom érték – és magatartás szemléltét. [Szabó M, 2001 253- 254. o.; Almond – Powell, 1996 57-58.] 244

A kérdés így hangzott: „Hol beszélgetsz/hallasz a következő fogalmakról?” A diákok egy fogalomnál több szocializációt közvetítő mechanizmust is választhattak. 245 Érdemes megjegyezni, hogy míg Émile Durkheim Oktatás és a szociológia című művében az oktatási rendszert „a lélek fölötti uralom igazi eszközeként” definiálta, addig a nevelést „a fiatal nemzedékek módszeres szocializációjaként” értelmezi. [Percheron, 1999. 44-76.o.]

279

Látnunk kell mindeközben azt is, hogy az iskola maga is egy politikai színtér. „Eltérő érdekek, szembenálló felek, hatalom, (formális és informális) hierarchia, tekintély, versengés, erőszak, együttműködés, egyenlőség és egyenlőtlenség, egyén és a közösség viszonya, a „mi” és „ők” különbsége, az egymással való hasonlóság és különbség megélése és feldolgozása, széthúzás és összefogás — mint egy lombikban képződik le a politikai rendszer egésze, s nyújtja a valóságos politikai tapasztalatok egész tárházát már jóval a felnőttkor előtt.” [Szabó M, 2001 253- 254. o.] A felmérésből pontosan látszik, hogy egy általános iskolás és egy gimnazista diák politikai ismeretei közötti különbség: hét olyan index (demokrácia, köztársaság, diktatúra, szocializmus, liberalizmus, kisebbség, Európai Unió) van, ahol szignifikáns kapcsolat mutatható az életkor és a vizsgált index között. Ezen összefüggést jól érzékelteti az ötödikes és a tízedikes osztályban a „diktatúrára” kapott válasz:

2. táblázat: Beszélgetsz/hallasz-e az iskolában a diktatúráról ? (n=57)

Igen
em

Osztály/ Évfolyam szám 5. 10. 1 25 28 3

Az 1. táblázatból látszik, hogy a politikai élethez szorosabban köthető kategóriákról (’hatalom képviselői’; ’politika általában’) – a többiekhez mérve – összességében kevesebb szó esik, de ezen két kategóriába sorolt indexek között lényeges eltérés mutatkozik. A két póluson a rendőrség (40,2%), miniszterelnök (36,7%) illetve a polgármester (1,2%) helyezkedik el. Mivel a kérdőívben nem szerepelt arra vonatkozó kitöltési instrukció, hogy a kérdés a miniszterelnöki/ polgármesteri tisztségre, pozícióra vagy a tisztséget jelenleg betöltő személyek (személyekre) vonatkozik, így elhamarkodott következtetést nem vonhatunk le. Hiszen ha a válaszolók döntően a mindenkori miniszterelnöki tisztségre gondoltak, akkor magyarázhatnánk a magas arányt a történelem, állampolgársági ismeretek tanulásának illetve oktatásának a jellegével, milyenségével. A másik irányú magyarázati hipotézis az lehetne, hogy az iskolában „nyílt politizálás” történik, azonban ezt a polgármester alacsony százaléka megkérdőjelezheti.246 Fontosnak tartom azt is kiemelni, hogy - előzetes várakozásomnak megfelelően - a nemzeti szimbólumok és a forradalom kapta a legnagyobb igenlő választ.

3.3.

Kortárskapcsolatok

A szociálpszichológia felhívja arra a figyelmet, hogy a saját önképünket másokon keresztül, másokhoz viszonyítva határozzuk meg, értékeljük. Ezt a meghatározó csoportot nevezzük ún. vonatkozási csoportnak. A vonatkozási csoport/csoportok képezik a szocializáció közvetítő mechanizmusinak egy részét: ilyen a család és a kortárscsoport. [Szabó M, 2001 252. o.] Szociológiában kortárscsoportnak nevezik a hasonló korú gyermekek baráti közösségét. [Giddens, 2003 102. o.] Az ilyen jellegű csoportok (pl. gyermekkori játszócsoportok, baráti 246

A későbbi kutatásom során szeretném a kérdőívem ezen hiányosságát pontosítani.

280

körök) kiemelkedő jelentősége az életkor előre haladásával növekszik, és legmeghatározóbb szerepet a kamaszkorban és a fiatal felnőttkorban kap. A kortárcsoportok247 belső struktúrája alapvetően eltér a család illetve az iskola szerkezetétől. Nem beszélhetünk sem tekintély alapúságról, sem hierarchikus viszonyról, és eltérő a kötőerő is. Az ilyen csoportok alapvetően egymással azonos státuszú személyek informális közössége. Egy ilyen közeli kapcsolatban lévő személyekből álló csoportban megfigyelhető az ún. közösségi érzés, és így azáltal szocializálja a csoport a tagokat, hogy – akár csoportnyomással is – a csoport által elfogadott magatartásminták, normák alkalmazását kívánja meg. A csoporttag politikához való viszonyát magának a csoportnak a politikához való viszonya határozza meg: ha érdeklődik iránta, a tag is fog, ha nem, akkor ő is elutasítja. Természetesen ezen viszony nem áll fent minden csoporttag esetében: „…olyan mértékben tartja befolyása alatt a tagot, amilyen mértékben 1) a csoport fontos az egyén számára; 2) a politika fontos a csoport számára; 3) a politika fontos az egyén számára”. [Szabó M, 2001 254. o.] A 1. táblázatból kiolvasható, hogy a baráti társaságban a „slágertéma” a pénz (56,1%), és a nemzeti jelképek illetve az ideológiák képezik a skála másik végét. A közelmúlt eseményeire gondolva ugyancsak nem meglepő, hogy a válaszolók körülbelül a harmada a következő témákról szokott beszélgetni: rendőrség (39,2%), sztrájk (35,7%), miniszterelnök (35,7%). Az életkor szerepét nézve, megállapíthatjuk, hogy ismételten fenn áll néhány indexnél szignifikáns kapcsolat: kisebbség, romák, sztrájk, miniszterelnök, politika.

3.4.

A tömegkommunikáció

A tömegkommunikáció, a média szocializációban elfoglalt helyéről közhely tényként beszélni, ma már azt számos empirikus kutatás alátámasztja248. A politikai élet területén is képes a néző, a befogadó attitűdjeinek befolyásolására. A média a legalkalmasabb arra – a politikai szocializáció közvetítő mechanizmusai közül –, hogy a politikai hatalmat közvetlenül megjelenítse. A tömegkommunikáció eszközei révén gyorsan, naprakészen akár a világ bármely részéről politikai ismeretanyagot, információt kaphatunk. A politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok közül csak a médiumokat jellemzi egyirányúság, tehát, hogy az egyénnek nincs közvetlenül lehetősége a visszacsatolásra, befolyásolásra. [Szabó I, 2000 80-85.o.] Megállapítható, hogy a médiumok alapvetően a formális, a látható politikai világhoz való viszony kialakításában van szerepük. „Úgy tükrözik a politikailag is megformált valóságot, hogy saját politikai meghatározottságuknak megfelelően újra is teremtik azt […] Az általuk megjelenített valóság az információkkal összefonódó értékek és normák szerint rendeződik el. Preferenciáikkal folyamatosan állást foglalnak a lehetséges alternatívák egyike mellett, és folyamatos állásfoglalásra késztetnek bennünket.” [Szabó I, 2000 85.o.] Ezzel a médiumok megkérdőjelezhetnek korábbi magatartásmintákat, normákat, és előkészíthetik a terepet új minták rögzülésének. A saját felmérésem is alátámasztja azon megállapítást, hogy a tömegkommunikáció meghatározó szerepet tölt be a szocializációs folyamatban. A húsz index közül csak négy kapott ötven százaléknál kevesebbet: Isten (20,4%), forradalom (40,6%), magyar Himnusz 247

Kortárscsoport angolul peer groups. A peer jelentése itt: „egyenlő valakivel”.

248

A média és a politika kapcsolatáról lsd. bővebben [Török, 2005 75-98.o.]

281

(43,9%), diktatúra (48,4%). A legmagasabb értéket a miniszterelnök kapta (89,8%). Az Európai Unió (84,7%) ugyancsak magas százalékot ért el, ezen indexnél is további felmérés tárgyát képezheti, hogy a válaszolók milyen ismeretekkel rendelkeznek az EU-ról, azon kívül, amit a mostani adatok mutatnak, hogy három „intézményben” is beszélgetnek/hallanak róla és, hogy a válaszolók 69,8% szereti. Az életkori adatokat is vizsgálva megállapíthatjuk, hogy minél idősebb a diák, annál inkább figyel fel a médiumok által közvetített üzenetekre: szignifikáns kapcsolat van a média és az életkor között a demokrácia, a szocializmus, a liberalizmus, a párt, a politikus, a politikai és a kisebbségek között. Így olyan ismertekhez jut, amit a szocializáció egyéb intézményei nem vagy más megvilágításban (pl. iskola történelmi szempontból) közvetít, közvetített felé.

4. Röviden a politika világához való viszonyról A cikkben eddig elsősorban a politikai szocializáció közvetítő mechanizmusait vizsgáltam. A következőkben felvetés szintjén megnézem a politikai élethez kapcsolódó érzelmi kötödést, viszonyt.

Nemzeti lobogó Európai Unió Köztársaság Rendőrség Liberalizmus Sztrájk Politika Politikus Kisebbségek Diktatúra 0

20

40

60

Szereti

Qem szereti

80

100

Qem tudja

1. ábra: A hívószavakhoz való viszonyulás erőssége249 (n=98) (%-ban) Az összesített adatokból250 jól látszik, hogy hét olyan index van, amit a válaszolók többsége a „szeretem” kategóriába sorolt: magyar Himnusz (87,8%), nemzeti lobogó (86,7%), Isten 249

A kérdés így hangzott: „Szereted-e azt, amit a fogalom jelent?” A kérdőívemben csak egy kérdés szerepelt, ezért nem szabad tényként rögzíteni az 1. ábrán szereplő adatokat, ezek csak jelzés értékűek, és egy későbbi felmérés kiindulópontját képezik. 250

282

(76%), Európai Unió (69,8%), pénz (68,8%), köztársaság (64,3), demokrácia (61,3%). Kutatási hipotézisnek fogadom el, hogy a gyermek már 10-12 éves korában elkezd azonosulni a nemzeti jelképekkel, és megtanulja, hogy ez egy tág közösséghez tartozónak sorolja őt. Hasonló helyzet lehet a demokrácia és a köztársaság között, azonban ezek „nehezebb” kategóriáknak bizonyulhatnak a gyermekek számára, így valószínűleg ezekről sok csatornából pozitív jellegű értékeket, ismereteket kap, és elfogadja anélkül, hogy magával a kifejezéssel, annak mélyebb jelentésével tisztában lenne. Ezt veti fel – szintén csak röviden, probléma szintjén – a kérdőív harmadik kérdése: mit jelent a demokrácia.251 A legkevésbé kedvelt öt index: politika (68,8%), miniszterelnök (64,6%), politikus (63,9%), sztrájk (63,2%), romák (61,5%). Ezen adatok is megfelelnek az általam előzetesen elképzeltekkel. A válaszokból úgy tűnik, hogy a válaszolók nagy részben „politika ellenesek”, Azonban ez nem jelenti – megítélésem szerint – egyértelműen a politikai élettől való elfordulást. Ha megnézzük, hogy melyek voltak azok a változók, amelyekről az életkor előrehaladásával többet beszéltek a diákok, akkor azt látjuk, hogy nagy – a kortárscsoport esetén majdnem azonos - az egybeesés az előbb felsorolt öt indexel. Azt is figyelembe véve, hogy a kortárscsoport szerepe a kamaszkor és a fiatal felnőtt korban a legerősebb, és, hogy ott szignifikáns kapcsolat a kisebbség, romák, miniszterelnök, politika kifejezésekkel állt fent, valószínűnek tűnhet, hogy a válaszolók többsége a későbbiekben nem fog elfordulni a politikától. A felmérésben a diákok dönthettek úgy, hogy „nem tudom eldönteni” választ választják. Általánosságban megállapítható, hogy az ötödik osztályosok nagyobb számban döntöttek így, mint iskolatársaik. A következőkben nézzünk meg néhány érdekes összevetést.252

3. táblázat: Qem tudja eldönteni, hogy „mit érez”.

Diktatúra Liberalizmus Demokrácia Isten Kisebbségek Romák Európai Unió Rendőrség

Osztály/ Évfolyam szám 5. 10. 21 4 20 8 14 2 6 6 15 15 8 12 5 9 5 12

A fenti táblázatból az derül ki, hogy az elvontabb, „nehezebb” fogalmak okoztak igazán gondot a fiatalabb diákoknál, ilyen még a köztársaság, szocializmus, párt. Emellett találunk olyan kérdéseket is, ahol ők tudtak és/vagy mertek választani, addig a tízedikesek nem.253

251

A kérdőívben találhatók olyan kifejezések, amelynek a meghatározása, jelentésének feltárása felnőttek körében is nehézséget okozna, és így – megítélésem szerint – érdekes az ilyen fogalmakhoz kapcsolódó attitűd vizsgálat elvégzése. Ilyen fogalom például – a már többször említett - demokrácia és a politika. 252 Az ötödikes osztályt és a tízedikes osztályt hasonlítottam össze, a kérdésre válaszolók létszámában maximum két fő elérés volt. 253 Ennél a kérdésnél a politika világához kapcsolódó viszonyt mértem, azonban látni kell azt is, hogy a két osztály politikai jellegű ismeretanyagában nagy éltérés van.

283

5. Röviden a demokrácia jelentéséről A személyes érdeklődésem miatt került bele a kérdőívbe a demokrácia jelentéstartalmának vizsgálata is, azonban ezen rész részletes elemzése nem tartozik hozzá a dolgozatom szűken értelmezett témájához, azonban néhány főbb összefüggését fontosnak tartok kiemelni.254 A válaszolók az indexeket egy négyfokú skálán értékelhették, vagy választhatták a „nem tudom eldönteni” lehetőséget is. A felmérés alapján megállapítható, hogy a 11-12 éves korosztály nagyobb százalékban választotta, a „nem tudom” opciót, mint az idősebb hallgatók. Például arra a kérdésre, hogy a többpártrendszer a demokrácia része-e, a 11-12 évesek 51% mondta azt, hogy nem tudja eldönteni, míg a többi korosztály esetében ugyanezen arány 2,04% volt. A politikai szocializáció folyamatában való előrehaladás a politikai nyelvezet pontosabb elsajátítását is jelenti, a tartalmának értelmezésén túlmenően. A kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatalabb diákok nem tudják értelmezni a „bonyolultabb” kifejezéseket és/vagy nem tekintik a demokráciához tartozó jelenségnek.255 A következő négy index jelentette a legfiatalabb diákoknál a legnagyobb „gondot”: nincs korrupció és protekció, politikai szabadságjogok, erkölcsi és szexuális szabadság, vallásszabadság. A szocializációs mechanizmusnál már utaltam az iskola meghatározó szerepére, és megítélésem szerint a demokrácia jelentésének megítélése elsősorban az iskola szocializációban betöltött funkciójával kapcsolható össze.

6. Összegzés A tanulmányomban a politikai szocializáció alapvető összefüggéseit mutattam be, egy saját felmérés alapul vételével. Megnéztem, hogy mit nevezünk politikai szocializációnak, milyen kapcsolatban van a „hagyományos” szocializációval. Majd a politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok bemutatása következett. A későbbiekben fontosnak tartom ezen ágensek részletesebb – közöttük lévő kapcsolat, viszony vizsgálatára is kiterjedő – elemzését. Megítélésem szerint számos ilyen érdekes kérdéskört találhatunk, amelyek egy későbbi kutatás tárgyai lehetnek, például: a családtípusok, a rokoni kapcsolatok szerepe a gyermek politikai szocializálódására; az alternatív iskolák jelentősége; a pedagógus szerepe (és felelőssége) a politikai személyiségfejlődésre, a tömegkommunikáció egyes aspektusai stb. A tanulmány elején három hipotézist fogalmaztam meg, ezek igazolhatóságáról már fent írtam, így most csak röviden foglalnám össze. 254

A kérdés így hangzott: „Szerinted mennyire tartoznak a következők a demokrácia fogalmába?” A következőket kellett egy négyfokú skálán (1= egyáltalán nem; 2= kis mértékben; 3= nagy mértékben; 4= teljes mértékben) értékelni: többpártrendszer, politikai szabadságjogok, állampolgári részvételi jog, női egyenjogúság, a döntéseket helyi szinten hozzák, javuló gazdasági viszonyok, törvény előtti egyenlőség, több munkalehetőség, nincs korrupció és protekció, (nagyobb) társadalmi egyenlőség, kormányzati ellenőrzés a bankok és nagyvállalatok felett, erkölcsi és szexuális szabadság, vallásszabadság. A 98 válasz összesített adataiból képzett átlaga szerint a többpártrendszer (3,0714) tarozik leginkább a demokráciához, míg az erkölcsi és szexuális szabadság (1,8454) a legkevésbé. 255

Egy ötödikes lány ehhez a kérdéshez ezt írta oda nekem, miután bekarikázta a demokrácia szót: „Nem tudom, mit jelent, így nem tudom eldönteni, hogy a következők mire jellemzők.” Ő a másik két kérdésnél is a nem tudom lehetőséget választotta.

284

1. Az első hipotézisem, miszerint az életkor összefüggésben áll a politikai életre vonatkozó beszélgetések színterével, nagy valószínűséggel helyes. Az egyes, politikai szocializációt közvetítő mechanizmusoknál leírtam, hogy mely fogalmakról folytatott beszélgetés áll statisztikai értelemben vett szignifikáns kapcsolatban az életkorral. A témaköri azonosságok a következők: a) b) c) d)

otthon és az iskola: Európai Unió az iskola és a média: politikai rendszer- ideológia. otthon, kortárscsoport és média: politika általában (párt, politika, politikus) iskola, kortárscsoport és média: kisebbség.

A fenti csoportosítás, tehát a szocializációs ágensek témák közötti azonosságát mutatja be, azon témákét, amelyek az életkorral nagy valószínűséggel kapcsolatban állnak. 2. A második hipotézisem a tömegkommunikáció szerepére utalt. Ezen hipotézisem – mint láttuk – nagy valószínűséggel ugyancsak helyes. 3. Az utolsó hipotézisem a következő volt: a válaszolók neme nem áll szignifikáns kapcsolatban a politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok szerepének jelentőségével illetve a politikai élethez kapcsolódó viszonnyal. Tehát előzetesen azt feltételeztem, hogy a fiú és a lány diákok hasonlóan vélekednek a meghatározott fogalmakról, és hasonló csatornákból szereznek róluk ismeretet, információt. A politikai szocializációt közvetítő mechanizmusok és a nem között nem áll fent statisztikai értelemben vett szignifikáns kapcsolta, így a hipotézisem helyesnek mutatkozik. A politikai élethez való viszony tekintetében négy fogalom áll szignifikáns jellegű kapcsolatban a társadalmi nemmel: szocializmus, rendőrség, polgármester, forradalom. Azonban három felmérési probléma miatt, nem állíthatom teljes meggyőződéssel azt, hogy nagy valószínűséggel szignifikáns kapcsolat áll fent: 1) a mért szignifikáns kapcsolat erősséggé nem túl nagy, 2) kicsi a mintám elemszáma; 3) a kérdőívben megengedtem a „nem tudom eldönteni” lehetőséget is. A kérdőív elemzésekor megnéztem a nem, a kor és a szocializációs ágens közötti kapcsolat lehetőségét is. Nyolc esetben találtam szignifikáns jellegű kapcsolatot, amelyből egyet256 leszámítva mindegyik a 11-12 éves korosztály esetén állt fent. Például a következő esetekben „Hallasz- e a tömegkommunikációban (rádió, televízió, újság, internet stb) a következő fogalmaról: demokrácia, lobogó, köztársaság, média?” Ezen eredménnyel is a gond az, hogy összesen csak 98 alanyból áll a mintám, így nem szabad messze menő következtetést levonni az adatokból. Az empirikus felmérés a szocializáció, a politikai szocializáció területén kiemelten fontos és nehéz, hiszen egy egyén érzelmeit (is) vizsgáljuk. Az eddigi – tapogatózó jellegű – kutatásomat folytatni szeretném, immáron több, mélyebb összefüggések feltárására alkalmas kérdéssel, és nagyobb, heterogén összetételű mintával. Megítélésem szerint a politikai szocializációval foglalkozó kutatásnak manapság – a politika élet kiélezett helyzete miatt – kiemelt szerepe van. Már csak – mint már említettem – a politikai szocializáció és a politikai kultúra közötti kapcsolat miatt is: a politikai szocializáció közvetíti és átalakítja politikai kultúrát, míg maga a politikai kultúra adja a szocializáció tartalmát. A tanulmányom célja az volt, hogy felhívjam a figyelmet a szocializáció ezen szegmensére is. Arra, hogy ez egy olyan terület, amellyel érdemes és kell is foglalkozni. 256

14- 15 éves korosztály esetén miniszterelnökre vonatkozó, az iskola által közvetített ismeretek esetén.

285

Irodalomjegyzék 1. Almond, Gabriel A. – Powell, G. Bingham [1996]: Összehasonlító politológia. Osiris Kiadó, Budapest. 2. Andorka Rudolf [2006]: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest. 3. Bayer József [2005]: A politikai gondolkodás története. Osiris Kiadó, Budapest 4. Fleck Zoltán [2004]: Szociológia jogászoknak. Iapvilág Kiadó, Budapest 5. Giddens, Anthony [2003]: Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest. 6. Gyulavári Ágnes [1987]: „Politikai szocializáció- modellek”. In: Kéri László (szerk.): A politikai szocializáció elméleti kérdései. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, Budapest. 7. Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor [2003]: A magyar politikai rendszer. Osiris Kiadó, Budapest. 8. Percheron, Annick [1999]: Durkheim és a kultúrantropológia öröksége. In: Szabó Ildikó – Csakó Mihály: A politikai szocializáció. Válogatás a francia nyelvterület szakirodalmából. Új Mandátum Kiadó, Budapest. 9. Szabó Ildikó [2000]: A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Hatodik Síp Alapítvány – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. 10. http://www.mtapti.hu/mszt/20001/csakom.htm 11. http://epa.niif.hu/00000/00036/00047/pdf/21.pdf

286

Dr. habil. BEQCSIK AQDREA CSc. egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Győr JUHÁSZ TÍMEA PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

A nők visszailleszkedése a munkaerő-piacra a gyermekvállalás után

Bevezető Már 1998-ban az Európai Unió foglalkoztatási irányvonala között szerepelt, hogy az esélyegyenlőségi politikák erősítése érdekében szükséges a nemek közötti megkülönböztetések felszámolása, a munka és a családi élet harmonizálása, illetve a munkába történő visszailleszkedés elősegítése. Ezek az irányelvek megvalósulása azon célkitűzések végrehajtását is elősegítik, amelyeket 2000-ben, Lisszabonban a tagállamok vezetői fogadtak el. Eszerint az Unió célul tűzte ki, hogy 2010-re a világ egyik legdinamikusabban fejlődő, tudásalapú gazdaságát kívánja létrehozni a társadalmi kohézió erősítése és a foglalkoztatás bővítése mellett. Azaz 10 év alatt a foglalkoztatási ráta el kell, hogy érje a 70%-ot, amely mellett a nők foglalkoztatási szintje 60%-nak kellene lennie. Négy évvel a célok elfogadása után az Eurostat felmérései alapján megállapítható volt, hogy számos uniós tagország igen messze volt a lisszaboni célkitűzésektől, már ami a foglalkoztatást illeti. Így, habár például Svédországban, Dániában a foglalkoztatás elérte a 70%-ot, ugyanakkor Málta esetében ez a ráta 40% alatti volt. Ugyanígy a női foglalkoztatás kérdésében is igen nagy különbségeket lehetett megfigyelni. Azaz, amíg Hollandiában, a Skandináv államokban, Ausztriában a női foglalkoztatás már meghaladta a 60%-ot, addig a dél-európai országokban (Spanyolország, Olaszország) még az 50%-ot sem érte el. És mi a helyzet Magyarországgal? Hazánk tekintetében a foglalkoztatás aggodalomra ad okot. A rendszerváltást követően, a piacgazdasági átmenet időszakában számos munkahely megszűnt, drasztikusan csökkent a foglalkoztatottak száma. E tendencia 1997-ig folytatódott, amikor is lassú növekedés indult meg, ám ez a folyamat nem bizonyult tartósnak és 2000-ben megállt. 2000 és 2005 között mindösszesen 45 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma, és ha el akarjuk érni az Unió Lisszabonban kitűzött céljait, akkor erőteljesen kellene növelni a foglalkoztatottak számát [Fazekas, 2006], így ezen belül a női foglalkoztatást is, amely 2005-ben mindösszesen 51% volt. Különösen a nők esetében ez az igen alacsony ráta jól mutatja, hogy az elmúlt évek során alkalmazott kormányzati eszközök és foglalkoztatási politikák, támogatási rendszerek, amelyek próbálták elősegíteni a javulást, hosszú távon nem bizonyultak hatékonynak. De mit gondolnak erről maguk a piaci szereplők, elsősorban a munkavállalók, hogyan látják helyzetüket és kilátásaikat a munkaerőpiacon? Jelen tanulmányunkban ezzel az utóbbi kérdéssel foglalkozunk, és azon belül is azzal, hogy milyen esélyei és lehetőségei vannak azoknak a nőknek, akik gyermekvállalás után akarnak visszamenni dolgozni. Milyen társadalmi elvárásoknak kell megfelelniük, milyen nehézséggel kell szembenézniük a munkaerő-piaci reintegráció során? Írásunk azon 100 nővel készített kérdőíves felmérésre is támaszkodik, amelyet olyan gyermekes édesanyákkal készítettünk, akik mostanában tervezik a visszatérésüket a munkaerő-piacra, vagy nagyon rövid ideje már sikerült újra dolgozniuk, illetve találniuk új munkahelyet. Az ő válaszaik bemutatására is vállalkozik e tanulmány, és próbál képet alkotni a kisgyermekes nők munkavállalási helyzetéről.

287

A gyermekvállalás és a család fontosságának a hazai megítélése Mielőtt tanulmányoznánk a kisgyermekes nők visszailleszkedési esélyeit a hazai munkaerőpiacon érdemes megvizsgálni, hogy hogyan vélekedik a magyar társadalom a gyermekvállalásról és a család fontosságáról és szerepéről. Hazánkban egyre hangsúlyosabb kérdés a népesség fogyása, amely nemcsak demográfiai, de nemzetgazdasági probléma is. A népesség csökkenő számának alakulása nagyrészt annak köszönhető, hogy 1981 óta minden évben magasabb a halálozási szám, mint a születési (2005-ben a természetes fogyás mértéke 38 236 fő volt). A születések száma az elmúlt 30 évben évente folyamatosan csökkent (míg például 1975-ben a KSH adatai szerint az élve születések száma 194 240, addig ez a szám 2005-ben mindösszesen 97 496 volt). Annak ellenére, hogy a 2000 és 2003 között végzett úgynevezett PPA II nemzetközi felmérés során kiderült, hogy Magyarországon a megkérdezettek mintegy 58,8 %-a gondolta úgy, hogy a boldogság forrása a gyermek lehet, azaz nem érezheti igazán boldog magát az ember, ha nincsen gyermeke [Pongrácz, 2007 203.o.]. A PPA II. nemzetközi vizsgálat 14 országot vont be a kutatásba és a reprezentatív mintán végzett kérdőíves kutatás olyan terülteket vizsgált, mint a gyermekvállalási elképzelések, a családtervek és a családpolitika kapcsolata, stb. A vizsgálati eredményekből egyértelműen kitűnik, hogy a magyar társadalom alapvetően a gyermeket helyezi előtérbe, nem tartja elfogadhatónak, ha valaki tudatosan nem vállal gyermeket, ám ennek ellenére mégis az volt tapasztalható, hogy a 40 évesnél fiatalabb nők körében 37%-os a tényleges gyermektelenség [Pongrácz, 2007 218.o.]. A megkérdezettek tehát a gyermekvállalási terveiket illetően demográfia szempontból viszonylag kedvezően nyilatkoztak, hiszen 87%-a mondta azt, akinek nem volt gyermeke, hogy szeretne, illetve még az 1 gyermekkel rendelkezőknél is 53%-uk vállalt volna még, és mint egy 11%-uk a 3 gyermekeseknek felnevelt volna akár egy negyediket is. Az alábbi táblázat a résztvevő országok eredményeit mutatja a tekintetben, hogy a meglévő gyermekek száma szerint milyen a további gyermeket vállalni szándékozók aránya:

1. táblázat: További gyermeket vállalni kívánók aránya a meglévő gyermekek száma szerint (%) Ország Ausztria Belgium Ciprus Csehország Észtország Finnország Hollandia Lengyelország Litvánia Magyarország
émetország -Kelet
émetország -
yugat Olaszország Szlovénia

Qincs 1 gyermeke van 2 gyermeke van 3+ gyermeke van gyermeke 78 56 15 9 61 35 7 6 91 81 54 30 66 42 8 11 79 50 18 11 57 58 19 11 61 61 18 4 53 40 8 5 72 34 10 2 87 53 16 11 55 23 9 7 46 35 10 4 82 53 9 3 80 47 7 7

Forrás:Pongrácz Tiborné [2007]: A gyermekvállalás, gyermektelenség és a gyermekek értéke közötti kapcsolat az európai régió országaiban, Demográfia 2007.50.évf.2-3 szám 211.o.

288

A táblázatból jól kivehető, hogy hazánk, a gyermek nélküliek esetében is, az egyik legnagyobb százalékban pártolja a gyermekvállalást, olyan országok mellett, amelyeknél szintén viszonylag alacsony a teljes termékenységi arányszám-mutató (2002-ben például Olaszország esetében ez a mutatószám 1,27, míg Magyarországé 1,30). A tényleges gyermekvállalás megvalósulásának azonban sok család esetében a rossz anyagi helyzet, az alacsony jövedelem emel akadályt, vagy tolja ki a gyermekvállalást. Husz Ildikó [2006] egyik tanulmányában az utóbb említett gazdasági és társadalmi krízis hipotézise mellett további magyarázatokat gyűjtött össze a tekintetben, hogy mi okozhatja a gyermekvállalás elodázását illetve csökkenő tendenciáját. Így például a gazdasági bizonytalanság tézise szerint a gyermekvállalás időleges, vagy végleges elhalasztásáért a jövedelmek bizonytalansága tehető felelőssé. Miközben a nehéz gazdasági körülmények csak egyik csoportját jelentik a lehetséges magyarázatoknak, létezik az úgynevezett második demográfiai átmenet elmélete, amely úgy véli, hogy a folyamatokra hatással lehet a családi életformák pluralizálódása, azaz például a nem hagyományos párkapcsolatok, így a gyermek nélküli együttélések széles körű elfogadása is. Függetlenül attól, hogy melyik megközelítést tartjuk elfogadhatónak tény, hogy a magyar társadalom alapvetően a hagyományos családi felfogást részesíti előnyben, azaz a nők a karrierjük elé helyezik a családot. A „fontos ugyan a munka, de a nők többsége számára az otthon, a gyermekek fontosabbak” állítást a hazai megkérdezettek mintegy háromnegyede elfogadta [Pongrácz, 2002]. Habár a közvélemény a hagyományos szerepmegosztáson alapuló családmodellt részesítené előnyben, ám a családok az anyagi kényszer miatt szükségszerűen kétkeresős családmodellben élnek. A hazai társadalom miközben egyrészt elvárja a nőktől, hogy példamutató családanyák legyenek, másrészt viszont aktívan ki kell venniük a részüket a családfenntartásból is. Ezt támasztja alá a Tárki által 1999-ben végzett kutatás is, ahol a megkérdezett nők 78%-a vallotta azt, hogy a családja megélhetéséért dolgozik, és mindösszesen 14%-uk számára volt fontos a karrier, a munkahelyi előmenetel. Így a legtöbb családban a nők anyagi kényszerűségből kell, hogy munkát vállaljanak a gyermek bizonyos kora után, amely együtt jár azzal is, hogy rájuk hárul leginkább a munkavégzés és a családi teendők elvégzésével és összeegyeztetésével járó nehézségek megoldása is, miután a hazai férfiak viszonylag szerényebb mértékben veszik ki a részüket a gyermeknevelésből és a háztartási munkákból, mint a nők. Addig is, amíg nem dolgoznak, a gyermekükkel otthon lévő nők számára az átmeneti jövedelemforrást a gyermeknevelési támogatások teszik ki, amely a magas munkanélküliséggel sújtott területeken gyakran szinte a családok egyetlen biztos megélhetési forrását is jelenti. Ugyanakkor Bálint-Köllő kutatásaiból [2007 5.o.] jól kitűnik, hogy azok a támogatások, amelyeket a nők függetlenül attól, hogy otthon vannak, vagy dolgoznak igénybe vehetnek (így például a gyes, a gyed) megnövelik az otthonlét értékét, és elősegítik, hogy az anyák hosszabb időre váljanak ki és maradjanak távol a munkától. Ez azonban senkinek sem jó. Nemzetgazdasági szempontból igen költséges, miközben elősegíti azt, hogy a hosszabb kieséssel a nők munkaerő-piaci visszailleszkedési esélyeik is fokozatosan csökkenjenek. A munkaerőpiactól sokáig távol lévő nők gyakran azzal találják szemben magukat, hogy a tudásuk elavul, munkahelyük, vagy munkakörük megszűnt, munkabírásuk már nem olyan, mint régen. Ennek következménye az lehet, hogy mint a továbbiakban látni fogjuk a visszailleszkedési esélyük így jelentősen romlik.

A nők visszailleszkedési esélyeik a gyermekvállalás után egy empirikus kutatás alapján Az előzőek alapján elmondható, hogy habár a hazai népesség száma fogy, ugyanakkor a családok gyermekvállalási szándéka pozitív képet mutat. Hogy ez a vágy ténylegesen is

289

megvalósuljon, és a gyermekvállalás ne csak szándék, de valós akarat is legyen, ehhez járulhat hozzá a kedvezőbb munkaerő-piaci feltételek biztosítása. A gyermekvállalás akadályai gyakran anyagi okokra vezethetőek vissza, így többek között nem közömbös a családok számára az a tény, hogy milyen lehetőségei vannak a gyermekvállalás után a nőknek az újra munkába álláshoz illetve, hogy hogyan tudják folytatni a karrierjüket a hosszabb munkából történő kiesés után. A Munka Törvénykönyve egyértelműen szabályozza a 90.§ (1) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint: hogy „a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak (138.§ (5) bekezdés), illetve a gyermek hároméves koráig -fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is -a gyermekgondozási segély folyósításának az időtartama alatt”. Így védettséget élvezhet a munkavállaló. Korábban, ha a munkavállaló kérte a fizetés nélküli szabadság megszüntetését, mert munkát akart vállalni, és ez meg is valósult, akkor a munkaviszony rendes felmondással megszüntethető volt, ugyanis így a fizetés nélküli szabadság megszűnt. 2006. január 1-től a törvényalkotók a felmondási tilalmat már a gyermekgondozási segély folyósításához kapcsolták. A törvényi védelem ugyan megvan, mégis a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó nők gyakran sok akadályba ütköznek a munkavállalásuk során. És hogy mik lehetnek ezek? Többek között erre voltunk kíváncsiak akkor, amikor kérdőíves felmérést készítettünk 100 olyan édesanyával, akik mostanság szándékoznak, vagy éppen mostanában tértek vissza a gyermekvállalás után a munkaerőpiacra. Habár a felmérésünk nem reprezentatív, de az eredmények illusztrálják a jelenlegi helyzetet. Kérdőívünkkel megpróbáltunk olyan területekre rávilágítani, mint a munkahellyel történő kapcsolattartás, a vállalatok bevonása a család és a munka összeegyeztetésébe, a nők véleménye saját munkapiaci helyzetükről, stb. Felmérésünkben a válaszadóknak nyitott és zárt kérdésekre egyaránt kellett válaszolniuk. Voltak olyan kérdések, amelyekre megadott válaszokból kellett a kérdőív kitöltőinek választaniuk, szerepeltek eldöntendő kérdések, továbbá fontossági szempont alapján is kellett értékelniük a megjelölt tényezőket a megkérdezetteknek, illetve kíváncsiak voltunk a válaszadók saját véleményére is. Az eddig beérkezett valamennyi kérdőív feldolgozásra került, de a mintaszám növelése továbbra is célunk. Az eredmények egyszerű statisztikai módszerrel kerültek kielemzésre táblázatkezelő programmal (Microsoft Excel). Az alábbiakban a felmérés néhány aspektusából vizsgáljuk a kérdést és mutatjuk be az eredményeket. A kutatásban résztvevő nők közül a legfiatalabb 23, míg a legidősebb 45 éves volt. A családi állapotot tekintve 78-an voltak házasok 17-en élettársi kapcsolatban éltek, 4-en nevelték egyedülállóként a gyermeküket, és egy hölgy nem jelölte be a családi állapotát. Ez alapján elmondható, hogy szinte majdnem minden 4-ik megkérdezett nő olyan kapcsolatban élt, amelyet korábban kevésbé fogadott el a társadalom, ugyanakkor ma már az életpályák szabványosságának a megszűnésével és a családi életformák pluralizálódásával [Andorka, 2000], az egyén igen nagy választási szabadságot kaphat a családi életformák megválasztása során és ezzel a mintánkban szereplő hölgyek is élnek. Hazánkban csak az elmúlt két évtizedben lett fokozatosan elfogadott együttélési forma az élettársi kapcsolat, és elfogadottságának növekedésével valószínűleg a jövőben még erőteljesebb számolhatunk, miután 2007-ben az Országgyűlés elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot, amely olyan jogokat is biztosít az élettársi kapcsolatban élők számára, amelyek korábban csak a házastársakat illették meg. Az alábbi táblázat a családösszetétel változását mutatja 1970-től 2005-ig, és jól szemlélteti, hogy a megszokottól eltérő együttélési formák még a hagyománytisztelőnek számító hazánkban is egyre inkább teret nyertek:

290

2. táblázat: A családösszetétel változása 1970-2005 (%) Év

1970 1990 2001 2005

Házaspáros típusú családok Házaspáros típusú családok Élettársi kapcsolat közül élettársi kapcsolat Összesen Házaspár Élettársi kapcsolat 89,8 87,7 2,1 2,4 84,5 80,1 4,3 5,1 83,5 74,1 9,5 11,3 83,2 71,0 12,2 14,7

Egyszülős családok 10,2 15,5 16,5 16,8

Forrás: KSH

A munkaerő-piacon az elhelyezkedés esélyeit nagymértékben meghatározza a végzettség, ezért a kérdőívben külön kérdés foglalkozott e területtel. A megkérdezett nők mintegy 69%-a felsőfokú képzésben részesült, 28%-ának volt érettségije és mindösszesen 3%-uk rendelkezett csak szakmunkási bizonyítvánnyal. A mintában szereplő nők közül senki sem volt olyan, akinek csak alapfokú végzettsége lett volna. Hazánkban a felsőfokú oktatásban résztvevők száma (különösen a nőké) az utóbbi 20 évben jelentősen emelkedett (1990-ben 37 381 nő tanult a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatán, majd 2000-ben már 94 434 , és ez a szám több mint férfiaké), továbbá mind a középfokú, mind pedig a felsőfokú képzések időtartama megnőtt, ezek a tényezők hatással lehetnek a termékenység alakulására. A nők többsége a tanulmányok befejezését követően vállalkozik leginkább a családalapításra, így a szülési kor emelkedhet, amely elméletileg csökkentheti a lehetségesen szóba jöhető gyermekszámot. Az általunk vizsgált nők esetében különösen a felsőfokú végzettségűek tekintetében ez a tendencia csak részben volt megfigyelhető. Az egyetemet végzett válaszadók 68 %-a, 26-30 éves kora között, azaz ha az előírt időben fejezik be a tanulmányukat az iskolai éveket lezáró 5 éven belül, vállalkozott a gyermekszülésre, és mintegy 29 %-uk 30-40 éves kora között szülte első gyermekét, miközben több mint 50%-uknak már két gyermeke, és közel 11%uknak 3 gyermek volt. A főiskolai végzettségűek esetében a gyermekvállalás már korábban is jelentkezett, így a megkérdezettek egynegyedének 21-25 éves kora között már volt gyermeke és itt is leginkább a két gyermek vállalása szerepelt (43 %). Arra gondolhatnák, hogy azok, akik rövidebb ideig vesznek részt a képzési rendszerben, azoknál a gyermekvállalási kor is korábbra számolható, de a mi kutatásunkban ennél a mintánál ez a tendencia nem érvényesült. A gimnáziumi végzettségűek 60%-a, míg a szakközépiskolát végzettek 40%-a 26-30 éves korában vállalkozott a szülésre. Miután a mintaszámunk viszonylag alacsony, ezért nem jelenthetjük ki, hogy ez az általánosan érvényes tendencia. Husz Ildikó [2006 48.o.] a végzettség és a gyermekvállalás időzítése között a következő összefüggést találta. Ő a KSH 1989-2004-es népmozgalmi adatait alapul véve igazolni látta, hogy a legképzetlenebbek viszonylag korán kezdenek el szülni, majd a képzettségi szint növekedésével a szülési kor emelkedik. Azonban 20 éves időintervallumot vizsgálva a szakmunkás végzettségűek esetében figyelhető meg leginkább a gyermekvállalás elhalasztása és későbbi időszakra tolódása, amely azt a feltevést erősíti, hogy e társadalmi csoport munkaerő-piaci pozíciója volt az egyik legbizonytalanabb, így a gazdasági okok hatással vannak a gyermekvállalásra. Ahhoz, hogy minél egyszerűbb legyen a nők visszailleszkedése a munkaerő-piacra a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság lejárta után mind a munkavállalótól, mind a munkáltatótól sok függ. A kérdőív kitöltői közül 64-en képezték magukat valamilyen formában, amíg otthon voltak, így leginkább szakmai tréningen vettek részt, illetve a nyelvtudásukat bővítették azért, hogy a visszatérés után naprakészebb tudást tudjanak felmutatni.

291

Emellett 70 hölgy valamilyen formában tartotta is a kapcsolatot a munkáltatójával. A kapcsolattartás leggyakoribb formái a következők voltak: a személyes kontaktus, a rendezvényekre történő meghívás, az e-mailes kapcsolat. E kapcsolattartás elősegíti, hogy a munkától ideiglenesen távol lévők is értesülhessenek a szervezetben zajló eseményekről, és ne essenek teljesen ki az információáramlásból. Ez különösen azért is fontos, mert minél tovább van valaki otthon, annál inkább nehezebb újra bekapcsolódni a munka világába. A kérdőívben megkérdezett nőkből 39-en több mint három éve voltak távol a munkahelyüktől (például újabb terhesség okán), ami igen hosszú idő. Ugyanakkor a válaszadók majdnem 70%-a úgy is látja, hogy 3 év az ideális, hogy otthon maradjon gyermekével és 78%-uk vélte úgy, hogyha lehetősége lett volna, még akkor sem ment volna vissza előbb dolgozni, mint ahogyan azt korábban tervezte. E tanulmánynak nem célja megítélni azt, hogy az anyáknak 3 évig valóban szükséges-e otthon lenniük a gyermek érdekében, mindösszesen arra hívja fel a figyelmet, hogy Bálint-Köllő [2007 3.o.] szerint több kutatás igazolta, hogy a gyermek egészséges fejlődésére az anya szülés utáni korai visszatérése van negatív befolyással illetve, hogy csak a másfél éves kor alatt lehet negatív hatást kimutatni, de másfél éves kor után már nem. A harmadik és a negyedik évben, amelyet a gyermek otthon tölt az édesanyjával, a kicsik fejlődésére gyakorolt hatása elenyészőbb, mint az első két évben. Továbbá nem szabad azt elfelejteni, hogy az ilyen hosszúsági szülési és gyermekgondozási szabadságok nem általánosan alkalmazott gyakorlatok Európában, így például a 2001-es adatok alapján Csehországban 28 hét, Görögországban és Írországban 42 hét, Luxemburgban 68 hét, Dániában 82 hét szemben Magyarországgal, ahol 180 hetet számolhatunk. Ez idő alatt mind a munkaviszony védelme, mind bizonyos keresetpótlás jár [Frey, 2001], amely lehetőségek 3 évig történő biztosítása esetén egy igen költséges rendszert jelent. Tény azonban az is, hogy azokban az országokban, mint például Svédországban, ahol viszonylag rövidebb időt preferál a társadalom, a munka és a család összehangolásának lehetőségei jóval szélesebb kört tesznek ki, mint nálunk. Sajnos hazánkban a családbarát eszközök alkalmazása még viszonylag szűk körű. A kérdőíves vizsgálat során azoknál a nőknél, akik úgy határoztak, hogy korábbi munkahelyükre mennek visszadolgozni (48-an), a munkáltatók gyakran segítik őket a munka és a család összehangolásában. Az alábbi diagram az alkalmazott munkáltatói eszközöket mutatja gyakoriság alapján:

1. ábra: A munka és a családi élet összehangolását elősegítő munkáltatói eszközök gyakorisága a kérdőíves felmérés alapján

2%

5%

26%

Rugalmas munkaidő Távmunka Részmunkaidő 53%

14%

Forrás: Saját ábra

292

Gyermekfelügyelet Egyéb

Azoknál a nőknél, akik nem szándékoztak visszamenni a korábbi munkahelyükre, az álláskeresés leggyakoribb formája még mindig az ismerősi hálózat volt, azaz a kapcsolati tőkében bíztak leginkább, miközben a munkaügyi központok álláskeresési segítségét vették igénybe a legkevesebben. És hogy milyen munkahelyet is tartottak a válaszadók maguknak megfelelőnek? E tekintetben számos jellemzőt kellett figyelembe venniük és értékelniük a megkérdezetteknek aszerint, hogy számukra „elsődleges, közepesen fontos, vagy nem számít” az adott szempont a munkahely megválasztásánál. Nézzünk most meg ezek közül néhányat: A fizetés, mint a megélhetés alapvető forrását a válaszadó nők 52%-a elsődlegesen fontosnak tartotta és senki sem volt, akinél a fizetés nem számított volna. Nem szabad elfelednünk, hogy a gyermekes nők munkába állásának egyik legfőbb oka a gazdasági szükségszerűség, így a válaszok is nagyrészt ezt igazolják. A kínált pozíció szempontjából a felsőfokú végzettek közel 41 %-nál volt kiemelt az, hogyha visszamegy dolgozni milyen pozíció lehetőséget kínálnak fel számára a munkáltatók. Ez valószínűsíthetően azzal magyarázható, hogy az ő elhelyezkedési esélyeik jobbak, mint a kevésbé képzetteknek, így választási lehetőségük, is nagyobb. Hogy ez így is maradjon, ennek érdekében 70%-uk tudatosan is tett valamit (például képezte magát) annak érdekében, hogy minél könnyebben és sikeresebben tudjon visszatérni a munkájába. Miután a gyermekvállalással egy megváltozott élethelyzetbe kerülnek a nők, így amikor visszamennek dolgozni a család és a munka összeegyeztetésének kérdése még erőteljesebben jelentkezik az életükben. Nem csoda hát, hogy a válaszok alapján, 88%-uk fontosnak ítélte meg egy munkahelynél, hogy a munkaadó tolerálja a családi teendőit, így azt is el tudja majd látni a munkája mellett. Ezért sem véletlen, hogy a válaszadó nők mintegy 73%-a tartotta elsődlegesnek a rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatást és közel 48%-uk örült volna bármilyen atipikus foglalkoztatási lehetőségnek. A tény azonban az, hogy annak ellenére, hogy különösen a női foglalkoztatás tekintetében igen nagy az igény a hagyományostól eltérő munkaszervezési formákra, hazánkban igen kevés az atipikus foglalkoztatást kínálók száma. A kereslet jóval túlnövi a kínálati oldalt a piacon, így a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya 2005-ben a nők esetében mindösszesen 5,8% volt, a férfiak tekintetében csak 2,7 %, miközben az Európai Unió régi, 15 tagállamában ebben a foglalkoztatási formában dolgozik a munkavállalók egyötöde. Az alábbi táblázat a részmunkaidőben dolgozók arányát mutatja iskolai végzettség és nemek szerint hazánkban, 2005-ben:

3. táblázat: A részmunkaidőben dolgozók aránya a foglalkoztatottakon belül iskolai végzettség és nemek szerint, 2005 (%) Iskolai végzettség Qő 8 általános vagy 8,9 alacsonyabb 6,8 Szakiskola Szakmunkásképző 5,0 Középiskola érettségivel Egyetem, Főiskola 4,4 5,8 Összesen

Részmunkaidő

Teljes munkaidő

Férfi 5,3

Együtt 7,1

Qő 91,1

Férfi 94,7

Együtt 92,9

1,7

3,2

93,2

98,3

96,8

2,7

4,0

95,0

97,3

96,0

2,8 2,7

3,6 4,1

95,6 94,2

97,2 97,3

96,4 95,9

Forrás: KSH

293

A táblázat jól szemlélteti, hogy a részmunkaidőben történő foglalkoztatás nálunk még az alacsonyabb iskolai végzettségűek foglalkoztatása esetén jellemző. A túlórák mennyiségét a válaszadók 62%-a tartotta igen fontosnak egy munkahely megválasztásánál, és 73 %-uk csak előre megbeszélt esetben tudott volna túlórát vállalni. A túlóra kérdése azért is igen fontos, mert mint ismeretes a gyermekek napi intézményi elhelyezése szigorú időhöz kötött, és azon túl a felügyeletet a családoknak maguknak kell megoldaniuk, ami egy kétkeresős család esetében igen bonyolult, különösen akkor, ha nem tudnak nagyszülői segítségre támaszkodni. Hazánkban az alternatív gyermekmegőrzési (például babysitter) megoldások e tekintetben még nem elterjedtek széles körben, miután a családoknak jelentős anyagi megterhelést jelentene. A nők olyan tekintetben, mint a munkahely műszaki felszereltsége egyöntetűen közömbösek voltak, és hasonlóan nem volt igazán motiváló a munkahely megítélése szempontjából az adott vállalat hírneve sem. Az utóbbi jellemzőt a felsőfokú végzettségűek tartották szem előtt, de ők is leginkább csak közepesen fontosnak, valószínűsíthetően azért, mert esetleges jövőbeni karrierjük és előrelépésük szempontjából ez sem egy elhanyagolható kérdés. Ugyanakkor a vezetők személye igen erőteljesen befolyásoló tényező volt, és a válaszolók közel fele tartotta ezt elsődleges szempontnak és mintegy 57%-uk érezte ugyanilyen jelentőségűnek a munkahelyi légkört. Arról, hogy mi lehet ennek az oka, csak feltételezéseink lehetnek, de gondoljunk bele, hogy a munkaerőpiactól hosszabb ideje távol lévő munkavállalók gyakran önbizalomhiánnyal indulnak az álláskeresésnek, önértékelési problémáik lehetnek, ezért sem mindegy, hogy milyen kooperatív munkahelyre kerülnek, hogyan fogadják, támogatják a kollegák, mennyire segítik elő a beilleszkedésüket, és a vezetők mennyire toleránsak. Ennél is fontosabb volt a válaszadók számára, hogy biztos munkahelyük legyen, azaz hosszú távra tudjanak tervezni, hiszen kisgyermekes anyaként nem könnyű munkát találni, illetve váltani, ugyanakkor keresetük nem hiányozhat a családi költségvetésből, éppen ezért a válaszoló nők 68%-a tartotta elsődlegesnek ezt a szempontot. A kérdőív külön foglalkozott a kisgyermekesek munkahelyi felkészültségével azaz, hogy mennyire tudnak megfelelni egy lehetséges állásinterjún a munkaadó szempontjainak. Itt olyan kérdéseket tettünk fel a kérdőív kitöltőinek, amelyek gyakorta elhangozhatnak akkor, amikor megpályáznak egy állást és behívják őket meghallgatásra. Ezekből a kérdésekből talán az egyik leggyakoribb, amelyet minden munkáltató megkérdez a kisgyermekes édesanyáktól, hogy meg tudja-e oldani a gyermek felügyeletét, annak betegsége esetén. A kérdésre az igenek aránya 54% volt, ez arra enged következtetni, hogy a nők már előre felkészülnek a váratlan helyzetekre, így a gyermekek betegségére is. Igaz kérdés, hogy az adott szituációban valóban megoldható-e a helyzet kezelése. Miután itt a bizonytalansági tényező igen magas lehet, ez gyakran elriasztja a munkáltatókat. Ugyanebben a kérdéskörben azt vizsgáltuk, hogy milyen munkáltatói plusz elvárásoknak tud megfelelni egy kisgyermekes munkavállaló. A válaszokból kiderül, hogy alacsony a hajlandóság, mint a túlórák (5%), mint az utazással járó munkák tekintetében (7,5 %), amely családi kötelezettségeik miatt érthető is, ám munkavállalói szempontból előnytelen egy kiválasztásnál. A kérdőív utolsó részében azokat a nehézségeket kellett a megkérdezetteknek nevesíteni, amelyekkel, mint kisgyermekes munkavállalók szembekerülnek, amikor visszatérnek a munka világába.

294

Az alábbi táblázat ezekből mutat néhányat:

4. táblázat: Qehézségek, amelyekkel szembekerülnek a kisgyermekes munkavállalók Qehézségek Gyermek betegsége esetén a felügyelet megoldása Kevés számú gyermekintézmény és azok nyitva tartása Szakmai tudás elévülése Önbecsülési hiány Megváltozott munkatartalom és munkatempó Diszkrimináció Forrás: Saját táblázat

Végezetül mit tudnak tenni a cégek annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére a kisgyermekes munkavállalók könnyebben tudjanak visszailleszkedni a munka világába? A válaszadók javaslatai szerint például a munkáltatóknak nagyobb számban kellene az atipikus foglalkoztatást alkalmazni, szorosabb kapcsolattartást kellene kiépíteniük az otthon lévőkkel, toleránsabb magatartást kellene tanúsítaniuk, biztosítaniuk kellene a vállalati gyermekmegőrzést, és ezek a megoldások enyhíthetik a nehézségeket.

Összefoglalás Habár a nemzetközi felmérések alapján hazánk alapvetően gyermek-és családcentrikus beállítottságú, ez a születések számában nem mutatkozik meg. Miközben a népesség fogy a szülőkorú nők gyakran kénytelenek elhalasztani a gyermekvállalásukat, olykor anyagi okok miatt. A gazdasági kényszerűség az egyik indoka annak is, hogy azok, akik a családalapítást választják a gyermeknevelésen túl, a későbbiekben munkát is vállaljanak. A kisgyermekes nők tartós távol maradása a munkaerőpiactól, amelyet a most működő rendszer is támogat, visszailleszkedési esélyeiket ronthatja. Bár foglalkoztatásuk ösztönzésére az utóbbi időben kormányzati szinten is több lépés történt (Start Plusz Program), ám jövőben további feladatok megoldására van szükség a munkáltatók bevonásával. Így többek között támogatni kell az atipikus foglalkoztatás széleskörű elterjesztését, vagy a bölcsődei szolgáltatás számának növelését. Ha a nők biztosítottnak látják munkapiaci elhelyezkedésüket a gyermekgondozási szabadság lejárta után is, és a munkáltatók kedvező foglalkoztatási feltételeket biztosítanak a számukra, akkor a nők nem érzik, hogy hátrányba kerülnek a munkaerő-piacon, ha gyermekük van, így a gyermekvállalási kedv is erősödhet, amely hosszú távon nemcsak nemzetgazdasági, de demográfiai érdekünk is.

Irodalomjegyzék 1 .„A munka törvénykönyve és a kapcsolódó munkaügyi jogszabályok” [2008]: Unió Kiadó 2. Andorka Rudolf [2002]: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest 3. Bálint Mónika-Köllő János [2007]: „Gyermeknevelési támogatások a Munkaerőfelvételben”. In: Fazekas Károly, Cseres-Gergely Zsombor, Scharle Ágota (szerk.): Munkapiaci Tükör 2007. Budapest.

295

4. Fazekas Károly [2006]: „A magyar foglalkoztatási helyzet jelene és jövője”. Pénzügyi Szemle, 2. szám 5. Frey Mária [2002]: „Iők és férfiak a munkaerőpiacon”. In: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Budapest. 6. Frey Mária [2001]: „Egyensúlyt teremteni a fizetett munka és a családi élet között”. Demográfia, 44. évf. 2-3. szám 7. Husz Ildikó [2006]: „Iskolázottság és a gyermekvállalás időzítése”. Demográfia, 49.évf. 1. szám 8. Lakatos Judit [1997]: „Munkaerő-pozíció és gyermekvállalás”. Statisztikai Szemle, 75.évf. 11. szám 9. Pongrácz Tiborné [2002]: „A család és a munka szerepe a nők életében”. In: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Budapest. 10. Pongrácz Tiborné [2007]: „A gyermekvállalás, gyermektelenség és a gyermek értéke közötti kapcsolat az európai régió országaiban”. Demográfia, 50. évf. 2-3. szám 11. Rimler Judit [2004]: „Foglalkozás és végzettség”. Közgazdasági Szemle, 51. évf. december 12.Svéhlik, Cs. [2008]: „Tudásmenedzsment gyakorlati megközelítésben”. „Mi az a karrier?” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. márc. 26. 13. European Communities [2005]: „Reconcilation of work and private life:A comparative review of thirty European countries”. Luxembourg.

296

CZEGLÉDI CSILLA főiskolai adjunktus, Harsányi János Főiskola, Budapest PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Karrierösztönzők és karriertényezők szerepe a nők szakmai előrejutásában Bevezetés Doktori kutatásom témájául a női vezetők helyzetének tanulmányozását választottam. Téma aktualitását adja, hogy a nők egyre nagyobb számban jelentek meg mind az oktatás, mind a munkavállalás területén. Ennek következtében a vállalati szférában a pozíciókért való küzdelemben is egyre több nő jelent meg. Mostani előadásomban a menedzsment vezető szintjein dolgozó nők karrier vizsgálatával foglalkozom. A bevezetésben hazai viszonyokat mutatom be, azaz, hogy a nőknek milyen a vezetésben elfoglalt helye, majd a nők karrierútjának, előrejutási lehetőségeinek értékelését mutatom be szakirodalmi kutatásaim alapján. Ezután pedig a primer vizsgálatom alapján a mintámnál tapasztalt a hazai viszonyokat jól reprezentáló karrier-motivációs tényezőket értékelem. A karrier megítélése meglehetősen egyénfüggő, Svéhlik Csaba egy 2008-as konferencián „önrombolás egy vízióért” kifejezéssel illette. A következő diagram megmutatja, hogy adott évek népszámlálási adatait tekintve a nők vezetésben betöltött szerepe folyamatosan növekszik. Természetesen ebben a kimutatásban az alsó szintű vezetők is benne vannak, s jól látszik, hogy 2001-ben már nem olyan nagy az eltérés, azaz a női/férfi vezetők száma közötti rés szűkül, s ezt két változás is okozza: a férfi vezetők számának csökkenése, és a női vezetők számának növekedése.. 285 300 250 200 ezer fő 150 100 50 0

260 203 166

Női vezető

132

101

Férfi vezető

1980

1990

2001

népszámlálás évei

1. ábra: A női vezetők helyzete Forrás: Saját szerkesztésű diagram a népszámlálási adatok alapján

Alig 10 év leforgása alatt a gyengébbik nem aránya a vezetők között bizony 30%-os növekedést produkált. A folyamat igen szembetűnő volt. Rosener (1990) úgy fogalmazott, hogy az évezredváltás közeledtével párhuzamosan előtérbe kerülnek a nők, akár még az üzleti életben is.

297

Qők karrierútja Felmerül az a kérdés is, hogy vajon nők lesznek – e a vezetők a globalizálódó világban, a 21. században? A történelemre alapozva, sokan azt állítják, hogy nem. Statisztikai adatok alapján az Európai Unióban az összes vezetői pozíció 30 %-át töltik be jelenleg nők. Az országok többsége ezen átlag közelében helyezkedik el. Így például Magyarországon 35%, Nagy-Britanniában 32 %, Franciaországban 36 %, Svédországban 31% a női vezetők aránya257. Ezzel szemben a felső szintű vezetők körében szint e csak jelképesen vannak jelen a nők. Az Amerikai Egyesült Államokban a nők a topmenedzserek 8 százalékát adták 2005-ben258. Amennyiben az Európai Unión belül a Top 50 vállalat legfelső vezetését nézzük, ott 11%-ig, amelyhez képest Magyarországon 12%, Nagy-Britanniában 15%, Franciaországban 6% Svédországban 18% a női vezetők aránya259. A bemutatott arányok kis mértékben, de emelkedtek az elmúlt évtizedben. A változás, tehát lassan történik: a felső szintű vezetés férfi dominanciája csak kevéssé csökkent az elmúlt időszakban, viszont az adatok alapján az is jól látszik, hogy Magyarországon nem olyan rossz a helyzet, a többi európai országhoz viszonyítva. Követik-e a vállalatok – és az országok – a férfi domináns vezetési elv történelmi mintáját? Napjainkra számos elmélet, s tanulmány is vizsgálta, hogy az előbb is láthatott alulreprezentáltságot a felsőbb vezetési szinteken mi okozza. Ezeket rendszerezem a következőkben. Az elmúlt 30 évben számtalan kutató a nemi különbségeken alapuló megközelítést alkalmazta (Riger and Galligan 1980; Morrison and Von Glinow 1990) Egy másik kutatási irány azt állítja, hogy a szervezeti hiedelmek, és attitűdök jelentik a legfőbb korlátot nők előrejutásának útjában: nőket nem tekintik vezetőnek (Kanter 1977, Cooper Jackson 2001). Egy másik irányzat képviselte azokat az elméleteket, amelyek nők és férfiak közötti biológiai különbségeket hangsúlyozzák. Azt állapították meg, hogy bizonyos magatartásbeli különbségek biológiailag meghatározottak, amelyek a munkavégzés során is érzékelhetők Renzetti and Curran (1995) Aztán vannak az un. szociális elméletek, amelyek szerint a nők társadalmilag létrejött szerepekre szocializálódnak, tehát sokkal inkább a társadalom, mint a biológia határozza meg az alulreprezentáltságukat a vezetésben (Rindfleish 2000; Sinclair 1998). Az fentiekben rendszerezett elméletek függetlenül attól, hogy melyik megközelítést alkalmazzák a nők vezetésben betöltött szerepének magyarázatára, nem tudtak megfelelő választ adni s nem vezettek ahhoz, hogy a nők részvétele növekedjen a vezetésben. A korai, nőkkel foglalkozó vezetéselméletek főként a társadalmi nemmel kapcsolatos vizsgálatokat jelentették Eagly and Johnson (1990), Schein (1973; 1975; 2001). Cockburn 257

Women and men in managerial positions, 2004. http://europa.eu.int/comm/ employment_social/women_men_stats/out/measures_out4311_en.htm. Letöltés: 2006. január 15. 258 The conundrum of the glass ceiling. The Economist, 2005. július 21. 259 Women and Men in Decision Making, 2004. http://europa.eu.int/comm/ employment_social/women_men_stats/out/measures_out438_en.htm. Letöltés: 2006. február 17.

298

(1991), Segal (1987) and Bacchi (1996). Főként azzal foglalkoztak a kutatók, hogy mekkora a társadalmi nem szerepe az egyéni preferenciák, készségek, és képességek kialakulásában, amely hozzájárul a nők előrejutásához. Majd a következő fázisban már nem a férfi ill. női különbségek, társadalmi sztereotípiák, hanem a nők karrierút vizsgálata került a középpontba Kanter (1977), Eagly and Johnson (1990), Wajcman (2000). A „token” kifejezést azokra a csoportokra, vagy személyekre használja az angolszász szakirodalom, akiknek az aránya egy közösségen belül 10-15%-nál nem nagyobb, azaz kisebbséget jelöl. A tokenek (ez esetben a nők), nem igazán tudnak összefogni, ezért elszigeteltségük tartós lehet. A tokeneknek állandóan bizonyítaniuk kell, és ugyanazon elismertségért sokkal nagyobb teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a többségi csoport tagjainak, vagy kizárják őket260. Kanter amellett érvel, hogy a nők pozícióját a szervezetben nem egyszerűen az egyéni, nemi különbségek következményeként, hanem a szervezeti struktúra és a nők alacsonyabb hatalmi pozíciókban való csoportosulása – tokenizálódása- ismeretében lehet megérteni. Elmélete szerint a női vezető alkalmazása negatív reakciókat vált ki, ezek közé tartoznak azok a korlátok, amelyek elválasztják a kapcsolati hálótól –melynek zömében férfi tagjai vannak-. Ennek három strukturális következménye van: Először is a női vezetők „eltérőként” válnak láthatóvá, azt eredményezve, hogy egyénként láthatatlanná válnak, s a „sikeres nőként” kivételnek tekintik őket. Második következmény, hogy szükségét érezhetik, hogy asszimilálódjanak a domináns férfi(as) kultúrához, ami ebben a kultúrában a dolgozó nőkkel szemben speciális elvárások kialakulásához vezethet. Amit még az is nehezít, hogy ha egy nő bekerül a vezetésbe a kontraszt hatás szerint az ott dolgozó férfi többség igyekezhet megerősíteni a férfi kultúrát. Kanter elmélete óta számos elemzés jelent meg, amely ebből táplálkozott (Yoder 1991; Zimmer 1988), vagy ezt kritizálta Yoder, s Zimmer öt negatív folyományát fogalmazta meg a tokenizálódásnak a nők számára, amely korlátot jelent a karrierútjukban: 1. Nem illenek bele a férfias vezetési kultúrába, meg kell változniuk, hogy beilleszkedhessenek 2. Token státuszuk miatt kevesebb lehetőséget kapnak a mentorálásra, mint a férfi kollégáik 3. Női vezetők társas izolációjával kapcsolatban azt állapították meg, hogy a női vezetők sokkal inkább formális kapcsolatokra hagyatkoznak, mint a férfi kollégáik 4. A tradícionális női sztereotípiák miatt a női vezetők sztereotíp megközelítése alapján a nők híján vannak a vezetői sikerhez szükséges attribútumoknak, ezt igazolta (Eagly és Carli 2003) is. 5. Adler(1984) munkájára hivatkozva fogalmazzák meg, hogy a nőknek nehézségeik vannak a földrajzi mobilitással nehezebben mozdulnak, nincs bátorságuk a nemzetközi megbízásokat felvállalni. Az egyének különböznek egymástól a társadalmi nem alapján. Davidson and Burke (1994) megállapítja, hogy csomó faktor van, amely fenntartja az egyenlőtlenséget: formális és informális, gazdasági, társadalmi és nem utolsó sorban egyéni tényezők. Tharenou (1999) Fagensonhoz hasonlóan (1986) azt mondja, hogy a karrier út során több különböző lépcsőfokon halad keresztül a munkavállaló, mely során- olyan tényezőket látunk működni, amelyek előnyben részesítik a férfiakat a nőkkel szemben.

260

Kanter, R. M. [1977]: Men and Women of the Corporation Basic Books, New York.

299

Egy következő vizsgálati terület a „career identity”, ahol megállapítást nyert, hogy alacsony és középszinten mások a szelekciós tényezők, mint a felsőszinten. A közép szintre jutásnál a kiválasztási mechanizmus a tényleges követelményekre koncentrál, míg a felső szinten a stílus számít. Kompetencián és érdemeken alapuló kiválasztási eljárások sokkal inkább az alsó és középvezetői pozíciókhoz kapcsolódnak Felső szinten olyan korlátokkal is szembekerülnek, melyet férfi kollégáik nem tapasztalnak, ami különösen azzal függ össze, hogy bizonyos kapcsolati hálókból kizárják őket: sörözés. Illetve a felső szintig jutást egyértelműen úgy fogalmazták meg, mint kevésbé formális döntések eredményét, sokkal inkább kapcsolati háló, politikai megfontolásból kapcsolatokból születnek (Fawcett and Pringle 2000). Felső vezetők túlnyomó többsége férfi azért a menedzsment szakirodalom is a férfi menedzsereket veszi alapul. S férfiak írják elsősorban a menedzsment szakirodalmat férfiak számára férfiakról noha a korai iparosítás óta jelen vannak a nők a szervezetekben Powell (1988). Pályafutásuk során a nők férfiakkal találkoznak, mint szerepmodellekkel és mentorokkal. Olsson szerint ez a megközelítési mód rávilágít arra, hogy egy olyan lencsén keresztül nézzük ezt a dolgot, ami nemi értelemben torzít. Az elméleti összefoglaló lezárását egy ábra segítségével tenném meg, amely a nők szervezetben elfoglalt helyének befolyásoló tényezőit mutatják be.

Etikai, politika megközelítések

Hangsúly a nemek hasonlóságán

1. Egyenlő esélyek

2. Alternatív értékek

3. Meritokrácia

4. Egyedi hozzájárulás

Hangsúly a nemek különbözőségén

Szervezeti hatékonyság

2. ábra: Qők a menedzsmentben négy megközelítés Forrás: Mats Alvesson és Yvonne Due Billing

[1-2] Ugyanazt a jelenséget megfigyelhetjük társadalmi, makroszinten, ha a nemek hasonlóságán van a hangsúly, akkor egyenlő esélyekről beszélünk. Ha a nemek különbözőségén, akkor pedig társadalmi szinten a két nem által nyújtott alternatív értékeket látjuk. [3] Eredetileg a meritokrácia egy olyan elképzelt társadalom, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a társadalmi származásától, hanem tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől, egyszóval "érdemeitől" függ. Ebben a kontextusban tehát a női munkavállalókat tudás, szorgalom alapján ítéli meg a szervezet, s nem a nemi különbségek alapján. [4] Van olyan hatékony megítélése a női munkavállalóknak egy szervezeten belül, ahol szem előtt tartják a különbségeket, s ezt igyekeznek hatékonyan kihasználni pl.: a nők pontosabb

300

munkát végeznek az adminisztrációnál – inkább nőket vesznek fel. Diverzitás hangsúlyt kap a cégeknél az utóbbi időben. A makrotényezők a menedzsmentben elfoglalt szerepre, s ez által a karrierútra gyakorolt hatását mutattam be az eddigi főként szakirodalmi kutatásomon alapuló összefoglalóban. Emellett több kutatás is foglalkozik azzal, hogyan lehet a karrier alakulását motiválni, hogyan függ az emberek motiváltsága a demográfiai jellemzőktől, családi állapottól, iskolai végzettségtől, munkában eltöltött időtől stb. A nők gyakran más szükségletüket elégítik ki a munkával, mint a férfiak, hiszen más értékeket látnak a munkában: fontosabb számukra az emberi kapcsolat, s a kudarcot is teljesen máshogy élik meg, mint a férfiak. A legtöbb ember érvényesülésre törekszik, s a vezetési szintek elérése, a vezetői szerepfelfogás körvonalazódása a nők tekintetében különösen fontos lehet.

Karrierösztönzők és karriertényezők vizsgálata Kutatásomban a női vezetők vizsgálatára egy korábban kialakított261 a vezetői motiváció vizsgálatára s tesztelt motivációs szerkezetet alkalmaztam. A motiváció értelmezéséhez Nemes Ferenctől származtatható karriertényezők, és ösztönzők modelljét alkalmaztam. Ezen tényezők szerepét az egyénre, s a kutatásom relevanciájában a női vezetőkre gyakorolt hatását vizsgáltam. - karrierösztönzők motivációs készlet eszközeit foglalják magukba, amelyek a vezetőket belső hajtóerőként ösztönzik a karrierjük során az előrejutásban - karriertényezők, eszközök –karrier fegyvertár-, amelyek szükségesek a hierarchiában az előrejutáshoz, érvényesüléshez megkérdezettek megítélése szerint A karrierösztönző és tényező csoportokkal különféle vizsgálatokat végeztem el, mely keretein belül összevetetettem meglévő, s alkalmazott motivációs elméleti modellekkel, illetve egy korábbi ’80-as években zajlott kutatás eredményeivel is összehasonlítottam a kapott eredményeket.

Mérés szempontjai Karrierösztönzők Egy 11 szempontot felsoroló kérdéscsoportra kellett a megkérdezetteknek válaszolni. A kérdőív kétféle mérésre adott lehetőséget. Az ötfokú ordinális skála alapján hányadokat és eloszlásokat számítottam. A kitöltőknek a tényezőket rangsorolták.

261

Máriás Antal vezette kutatás 2566 magyar felső- és középvezető megkérdezésével zajlott 80’s években, melyből több publikáció is született: Bakacsi Gy. (1998): Szervezeti magatartás és vezetés 116.old, illetve Máriás A.(1992): Szelekció és kontraszelekció a vezetőkiválasztásban Vezetéstudomány 51-55.old

301

Karriertényezők Szintén egy ötfokú skálán kellett rangsorolniuk aszerint, hogy a felsorolt tényezők mennyire fontosak a vezetővé válás, azaz a szervezeti hierarchiában való előrejutás szempontjából. A felsorolt tényezőket többféleképpen lehet csoportosítani, nézzünk egy gyakorlatias, s egy inkább elméleti csoportosítást. A kérdőívben felsorolt tényezők három csoportba sorolhatók: - pozitívnak tartott tényezők: rátermettség, szakmai tudás, kitartó, szorgalmas munka, erkölcsi tisztaság kollektíva támogatása, hosszú szolgálati idő stb. - negatívnak tartott tényezők az érvényesülésnél, összeköttetések, politikai közéleti szereplés - egyéb: vállalathoz való ragaszkodás, véletlen szerencse Vezetői irányítottság elemzésénél találkozhatunk Riesmann262 elméletével, amely eredetileg nem a vállalati szinttel foglalkozott, hanem társadalmi szinten jellemezte a kívülről illetve a belülről irányított embertípust. Az ő elképzeléseit alapul véve ugyanezt a struktúrát adaptálva a vezetők között is beszélhetünk kívülről illetve belülről irányított vezetőről. Ha a vizsgálat karriertényezőit vesszük sorra, akkor a következőképp csoportosíthatók az említett elmélet szerint: - belülről irányított szerepfelfogás ismérveként a vezetői rátermettséget, szorgalom, kitartó munkavégzés, szaktudást, erkölcsi tisztaság stb. tényezőket jelöltem meg - kívülről irányított vezetői szerepfelfogás ismérveként a vezetők irányába megmutatkozó túlzott alkalmazkodás, összeköttetések, politikai-közéleti tevékenység stb. tényezőket jelöltem meg Ezt azért érdemes különválasztani, mert az átlagok alapján láthatóvá válik, hogy milyen irányú befolyás jellemezte akkor, s most a vezetőket. Az eszközrendszer alkalmazása lehetőséget adott arra, hogy összevessem a 80-as években vezetők körében végzett vizsgálatokkal263, s értékeljem a változásokat.

262

Riesmann, D. [1983]: „A magányos tömeg” című könyvében

263

Máriás Antal vezette kutatás 2566 magyar felső- és középvezető megkérdezésével zajlott 80’s években, melyből több publikáció is született: Bakacsi Gy. [2004]: Szervezeti magatartás és vezetés 116.o., illetve Máriás A. [1992]: Szelekció és kontraszelekció a vezető-kiválasztásban Vezetéstudomány 51-55.o.

302

Karriertényezők és ösztönzők rendszere A következő táblázat a karrierösztönzőket, és karriertényezőket tartalmazza, s az érékelés során kapott átlagértékek alapján felállított rangsort mutatja, amely alapján az értékelés, és a további vizsgálat történt.

1. táblázat: Karriertényezők és ösztönzők rendszere Karrierösztönzők

Saját vizsgálat Q=273 Átlag Sorszám

Magasabb jövedelem

3,97

6

Közéleti szerep

2,15

11

3,45

7

4,01

4

2,57

10

3,29

9

4,00

5

3,37

8

4,15

3

4,21

4,33

A vezetői munka presztízse Önállóságra, függetlenségre törekvés Hatalom, hivatali tekintély megszerzése Igény a munkatársak tiszteletére A vezetői munka érdekessége Eszmei elkötelezettség A tudás és képességek jobb kiaknázása Lehetőség a korábbinál színvonalasabb munkára Önmegvalósítás, szakmai siker lehetősége

Karriertényezők

Saját vizsgálat Q=273 Átlag Sorszám

Vezetői rátermettség Magas szintű szakmai tudás Szorgalom, kitartó munkavégzés

4,40

1

4,39

2

4,15

3

Erkölcsi tisztaság

3,84

4

3,60

6

2,07

11

2,91

7

3,68

5

A vezetőkhöz való túlzott alkalmazkodás

2,63

9

2

Törtetés, könyöklés

2,28

10

1

Véletlen szerencse

2,70

8

A munkahelyi kollektíva támogatása Aktív politikai, közéleti tevékenység A vállalathoz való ragaszkodást kifejező hosszú szolgálati idő Összeköttetések kialakítása és ápolása

Az átlagokat értelmezése alapján igyekeztem kategóriákat létrehozni, s a továbbiakban így vizsgálódni, mert egyenként külön-külön túl hosszadalmas lett volna. Tekintsük át, hogy az egyes tényezőket, hogy lehet csoportosítani. Vizsgálati lépésem volt, hogy a folytonos változókból kategóriákat gyártottam, s az egyes kategóriákat ott választottam szét, ahol az értékek között nagy különbséget tapasztaltam. E szerint a következő kategóriák jöttek létre. Az adott átlagok alapján is el tudunk különíteni 3 csoportot: - nagyon fontosnak értékelt tényezők: 4,33-3,97 közötti értéket kapott karrierösztönzők 4,4-4,15 közötti értéket kapott karriertényezők

- kevésbé fontosnak értékelt tényezők:

3,45-3,29 közötti értéket kapott karrierösztönzők 3,84-3,6 közötti értéket kapott karriertényezők

303

- inkább nem fontosnak értékelt tényezők: 2,57-2,15 közötti értéket kapott karrierösztönzők 2,91-2,07 közötti értéket kapott karriertényezők

2. táblázat: Karriertényezők és ösztönzők rendszere Karrierösztönzők 2006

fontosnak értékelt tényezők

-

kevésbé fontosnak értékelt tényezők

inkább nem fontosnak értékelt tényezők

-

Karriertényezők 2006

Önmegvalósítás, szakmai siker lehetősége Lehetőség a korábbinál színvonalasabb munkára A tudás és képességek jobb kiaknázása Önállóságra, függetlenségre törekvés A vezetői munka érdekessége Magasabb jövedelem A vezetői munka presztízse Eszmei elkötelezettség Igény a munkatársak tiszteletére

-

-

-

Hatalom, hivatali tekintély megszerzése Közéleti szerep

-

Vezetői rátermettség Magas szintű szakmai tudás Szorgalom, kitartó munkavégzés

Erkölcsi tisztaság Összeköttetések kialakítása és ápolása A munkahelyi kollektíva támogatása A vállalathoz való ragaszkodást kifejező hosszú szolgálati idő Véletlen szerencse A vezetőkhöz való túlzott alkalmazkodás Törtetés, könyöklés Aktív politikai, közéleti tevékenység

Forrás: Saját szerkesztés

Legfontosabbnak tartott tényezők –amelyeket átlagosan is a fontosnál (4) még valamivel fontosabbnak értékelnek- a vezető kiválasztás szempontjából funkcionális, meritokratikusnak nevezhető tulajdonságok, értékek kerültek: vezető rátermettsége, szakmai tudása, szorgalma, kitartó munkavégzése. A második fontossági csoportba, melyek átlagos értékelése a közepesen fontos és a fontos között van, de a fontos felé hajlik (3,6-3,84) szintén fontos és funkcionális tényezők kerültek: erkölcs, tisztaság, gyakorlati életben fontos összeköttetések, illetve a munkahelyi kollektíva támogatása. A harmadik tényezőcsoport fontosságának a minősítése a közepesnél kicsivel kevésbé fontostól a nem fontosig terjed (2,07-2,91). Ide tartozik a vállalathoz való ragaszkodást kifejező hosszú szolgálati idő –sokáig érvényben lévő mechanizmus volt- de mára már megváltozott és a karrierépítés útja. Már az előkutatásom mélyinterjúinál is kibontakozott az a kép, hogy az előrejutásban kevés szerepet tulajdonítanak ezen tényezőknek, és sokkal inkább az egyéni kompetenciák számítanak. A szervilizmus, (szolgai módon) alkalmazkodás jelenik meg az állítás mögött. Előrejutáshoz vezető útról pozitív képet fest az, hogy a törtetés, könyöklés szerepének inkább a nem fontos közelében van a megítélése. Egyértelműen a nem fontos tényezőnek minősül, noha sokat hallunk arról, hogy bizonyos pozíciókban a pártszimpátia fontos szerepet játszik. A vállalati szféra ezen szintjén nem érzékelik a megkérdezettek. 304

Összességében a kép pozitív, amit a karrierépítés útján tapasztaltak a megkérdezett nők, de itt szeretném megfogalmazni azt a dilemmámat, amely azt fogalmazza meg, hogy vajon ez az a kép, amelyet festenek, amelyet szeretnének, vagy ez a valóság, amit megélnek, megéltek. Ennek eldöntésére ez a vizsgálati módszer nem volt alkalmas. 3.3. Karriertényezők és ösztönzők rendszerének összehasonlítása egy korábbi vizsgálat eredményeivel A következő táblázat segítségével mutatom, be a karrierösztönzők és karriertényezők összehasonlítását, mivel a 80’s vizsgálatból rangsor állt rendelkezésemre, ezért a kapott rangsorokat vetettem össze.

3. táblázat: Karriertényezők és ösztönzők rendszere

Átlag

Sorszám

80-as vizsgálat Q=2566 Sorszám

Magasabb jövedelem

3,97

6

6

Közéleti szerep

2,15

11

10

3,45

7

8

4,01

4

4

2,57

10

11

3,29

9

9

4,00

5

5

3,37

8

7

4,15

3

3

4,21

2

4,33

1

Karrierösztönzők

A vezetői munka presztízse Önállóságra, függetlenségre törekvés Hatalom, hivatali tekintély megszerzése Igény a munkatársak tiszteletére A vezetői munka érdekessége Eszmei elkötelezettség A tudás és képességek jobb kiaknázása Lehetőség a korábbinál színvonalasabb munkára Önmegvalósítás, szakmai siker lehetősége

Saját vizsgálat Q=273

Átlag

Sorszám

80-as vizsgálat Q=2566 Sorszám

Vezetői rátermettség Magas szintű szakmai tudás Szorgalom, kitartó munkavégzés

4,40

1

4

4,39

2

6

4,15

3

5

Erkölcsi tisztaság

3,84

4

7

3,60

6

8

2,07

11

2

2,91

7

10

3,68

5

1

A vezetőkhöz való túlzott alkalmazkodás

2,63

9

3

2

Törtetés, könyöklés

2,28

10

9

1

Véletlen szerencse

2,70

8

Karriertényezők

A munkahelyi kollektíva támogatása Aktív politikai, közéleti tevékenység A vállalathoz való ragaszkodást kifejező hosszú szolgálati idő Összeköttetések kialakítása és ápolása

Saját vizsgálat Q=273

A ’80-as vizsgálatból csak a rangsor állt rendelkezésemre, ami alapján az összehasonlítást megtettem. Éles ellentét alakult ki a karrierösztönzők és karriertényezők megítélése között a 80-as években történt vizsgálat szerint. A karriertényezők rangsorában inkább a külső tényezők kerültek élre, míg az ösztönzőknél ezek a tényezők inkább hátra kerültek. Érdekes változás, hogy az általam készített vizsgálatban a karrierösztönzők, és tényezők rangsora sokkal jobban 305

összhangban van, mint 1980-as vizsgálatban, s a karriertényezők között is az élre inkább a belső tényezők kerültek. A két vizsgálatot összehasonlítva tehát, az látható, hogy a karrierösztönzők tekintetében nem látunk eltérést, viszont a karriertényezőknél a vezető nők vizsgálatában a külső helyett inkább a belső tényezők kerültek a rangsor élére. S a vizsgálatomban jobban harmonizálnak egymással a külső és belső tényezők a karrierösztönzők és tényezők között. Ugyanez nem mondható el a 80’s évekbeli vizsgálatról, hiszen ott a karrierösztönzők és tényezők között nagy különbségek láthatók, s míg az ösztönzőknél inkább a belső, addig a tényezőknél egyértelműen a külső tényezők kerültek a lista élére. Ennek a változásnak az értelmezése pozitív. Ha az eszközök összhangját hangsúlyozom, akkor a belső tényezők fontosságát tapasztalva megállapíthatom, hogy a női vezetők a vezetési környezetükben tudnak érvényesülni nőies, belső eszközeik alkalmazásával. Ez egy nagy előrelépés lenne a vezetési, s a nőket vizsgáló kutatások eddigi tapasztalatai ismeretében. Ennek a pozitív eredménynek azonban egy gyenge pontját látom nevezetesen, míg a motivációs tényezők értékelése a személyes tapasztalat alapján történt, s ezt tükrözi, addig a karriertényezők értékelése inkább általános, környezet által lehetővé tett előrejutást értékelt, ennek ellenére úgy érzem ezt a tényezőcsoportot is szubjektíven értékelték a női vezetők, torzítva ezzel a különbségeket.

Összegzés Karrierépítés útjának vizsgálata során pozitív kép alakult ki a vezető nők megkérdezésével, s a karriertényezők-ösztönzők összevetésével jól láthatóvá vált, hogy mely tényezők kapnak elsőbbséget a karrierépítésben. Az időbeli összehasonlítás pedig arra adott választ, hogy a gazdasági, társadalmi folyamatok alakulása hatására bekövetkezett változások, hogyan hatottak a karrierépítésre, mellyel kapcsolatban az eltérések bemutatására törekedtem a vizsgálat korlátainak szem előtt tartásával.

Felhasznált irodalom Bakacsi, Gy. [2006]: Szervezeti magatartás és vezetés, Aula Kiadó Eagly, A. H., & Carli, L. L. [2003]: The female leadership advantage: An evaluation of the evidence. Leadership Quarterly, 14 ,p. 807-834. Kanter, R. M. [1977]: Men and Women of the Corporation Basic Books, New York. Riesmann, D. [1983]: A magányos tömeg Közgazdasági és Jogi Kiadó Svéhlik, Cs. [2008]: Tudásmenedzsment gyakorlati megközelítésben, „Mi az a karrier?” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. márc. 26. Wajcman, J. [2000]: Managing like a Man Women and Men in Corporate Management. Cambrige, Polity Press

306

DOMBORÓCZKY ZOLTÁQ főiskolai docens, Tomori Pál Főiskola, Kalocsa PhD-hallgató, Zrínyi Miklós Iemzetvédelmi Egyetem, Budapest

A „küzdelem háromszöge” a vállalati gyakorlatban Bevezetés A „küzdelem háromszöge” a harcművészetben és a taktikai lőkiképzésben alkalmazott elvrendszer. Mindkét esetben olyan általános, de mégis alapvető irányelvekre hívja fel a figyelmet, melyeknek szem előtt tartása sikeressé teheti a harc megvívását lőfegyverrel, fegyverként alkalmazott eszközökkel vagy akár puszta kézzel is. Ez az analógia azonban – bármilyen meglepőnek tűnik – ugyanígy megfigyelhető napjaink modern üzleti tudományaiban is. Mechanikai szempontból ismert az a megállapítás, hogy egy szerkezet stabilitásához minimum három alátámasztás szükséges. A „küzdelem háromszögének” érvrendszere is hasonló megfigyeléseken alapul, azonban működési területe nem a műszaki-, hanem a hadászati, harcászati tudományok, illetve napjainkban egyre inkább az üzleti tudományok területe.

1. Harcművészeti megközelítés A pusztakézzel vagy hagyományos fegyverekkel gyakorolt harcművészetekben már évezredes alapelvnek számít a test, a tudat (lélek), és a technika hármas egysége.264 A harcos a közelharcban csak akkor válhat eredményesé, ha mindhármat birtokolja. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a harcos létének az ad értelmet hogy e három területet a leghatékonyabbra fejlessze, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy rátaláljon a három rész egységére, egyensúlyára.

1. kép: A test, a tudat és a technika egységének bizonyítéka a harcművészetekben

Forrás: www.en..epochtimes.com 264

A japán harcművészetekben: tai, shin és wasa.

307

1.1 A test A test kondicionálásán természetesen alapvetően a fizikai erőnek és az állóképességnek a fejlesztését értjük. Bár a különböző harcművészetek felfogása erről némileg eltérhet, abban mindegyik megegyezik, hogy a harcost fizikailag fel kell készíteni a küzdelemre. A kemény stílusok, mint például a muay thai (thai boksz) és egyes kung-fu és karate iskolák komoly hangsúlyt fektetnek az egyes testrészek szinte az emberi teljesítőképesség határáig való edzésére, hogy azok a harcban fegyverként legyenek használhatók. Gondoljunk csak a bütykösre edzett ujjakra, öklökre, végtagokra. A thai harcosok például még a fegyver nélküli küzdelmek művészetére is úgy tekintenek, mint nyolc fegyverrel megvívott ütközetre. A keményre edzett két ököl, mint két tőr, a könyökök, mint két balta, a két térd, mint lándzsák és a két sípcsont, mint alabárdok funkcionálnak. A lágyabb stílusok ettől némileg eltérően nem a csontok és izmok fizikai erősítésében keresik a megoldást. A harcos testét ők inkább egyéb gyakorlatokkal igyekeznek harcképessé tenni. Manapság már a nyugati világban is kedvelt a tai chi, ami a légző gyakorlatokra és a küzdőformák harmonikus végrehajtására helyezi a hangsúlyt. Bár a belső erőt (chi) egyéb kung-fu stílusok is előszeretettel alkalmazzák. Emlékezzünk csak a lándzsának hassal, vagy torokkal nekifeszülő Shaolin szerzetesekre, illetve az „arany harangot” birtokoló mesterekre, akiket lehetetlen volt vágó, szúró fegyverekkel megsebezni. Ezek a módszerek a tai chi-hez hasonlóan szintén légző gyakorlatokon alapuló meditatív állapot létrehozásával igyekeznek sebezhetetlenné tenni az emberi testet. Ugyancsak ebben a témakörben említhető még a dobásokat, földharcot preferáló stílusok alapkoncepciója is (aiki-jitsu, aikido, hapkido, jiu-jitsu, judo, sambo, MMA) melyek alapvetően a támadó energiájának önmagára való visszafordításán valamint az ellenfél hibájának minél gyorsabb kihasználása általi eldobásán, földre vitelén alapulnak. Ennek megfelelően gyakorlói főként a reflexeket és a test, fojtásokkal, feszítésekkel szembeni ellenállását igyekeznek fokozni, melyhez képest a harcos fizikai ereje tulajdonképpen csupán másodlagos szempont. Bárhogy is vélekednek az egyes stílusok az minden esetre megkerülhetetlen tény, hogy a harcosnak rendelkeznie kell bizonyos mértékű fizikai adottságokkal. Nem feltétlenül kell felülmúlnia ebben a tekintetben a profi atlétákat, de saját stílusának, harcmodorának eredményes alkalmazása megköveteli, hogy a testét és annak képességeit az alkalmazandó technikákhoz igazítsa. Ha például magas, fejre irányuló rúgásokat kíván alkalmazni, akkor laza lábbakkal kell rendelkeznie, de ha a küzdelemben inkább a földharcot preferálja, akkor az esésekre, feszítésekre és fojtásokra kell felkészítenie a testét.

1.2. A lélek A szellem vagy lélek edzése a harcművészetek mesterei szerint legalább annyira fontos, mint a test felkészítése. A szellem üressége még a legedzettebb harcost is megfutamodásba hajszolhat, ezzel szemben a helyes lelki hozzáállás megsokszorozhatja a harcos erejét válsághelyzetben. A szellem üressége azonban nem azonos a tudat ürességével. A tudat üressége a harc közben kívánatos állapot, míg a szellem üressége lélektelenné tesz. A tudat üressége a pillanat tökéletes átélését és ily módon a helyes tetthez vezető út megtalálását jelenti. Egy kendo-ról szóló haiku ezt a következőként magyarázza265:

265

kendo – japán vívóiskola, mely védőfelszerelést és bambuszkardokat használ

haiku – klasszikus japán ötsoros vers.

308

Iincs gondolat: Előtte, utána, szemben és mögötte. Csak a szabadság a középpontban. Ez a tudatállapot gyakorlatilag megegyezik a buddhista szerzetesek által elérni kívánt szellemi szinttel. Azzal a különbséggel, hogy míg a szerzetesek ezt ülő meditációval (zazen) kívánják elérni, addig a harcosok rájöttek, hogy harc közben ugyanazt a megvilágosodást (satori) élhetik át, csak más formában. Ezért válhatott például a iaido, a kardkirántás művészete mozgás közben végzett meditációvá. Egyrészt harci gyakorlat és a fegyverforgatás fortélyait égeti az idegpályákba, ugyanakkor azonban spirituális gyakorlatként is szolgál, mely megtisztítja az elmét és megmutatja az utat. A helyes lelki hozzáállás tulajdonképpen két pilléren nyugszik. Az egyik a félelem legyőzése és a kockázatok vállalása, a másik a saját képességek józan megítélése és ezeknek a szituációhoz való igazítása. Mint tudjuk, aki nem fél az nem bátor, hanem ostoba. Valójában az a bátor, aki fél de képes legyőzni a félelmét. Akár még a harc során jelentkező halálfélelmet is. Ennek talán legjobb, bár szélsőséges példája a japán harcosok halálhoz való viszonya. Természetesen alapvetően egy japán busi – vagy ahogy mi nyugatiak ismerjük, szamuráj – sem vágyott a halálra. Csupán elérte azt a szellemi szintet, hogy még akkor sem félt a haláltól, ha nem akart meghalni, mert drága volt számára az élet. A harcosok rájöttek, hogy a félelemnélküliség eléréséhez nem magát a félelmet, hanem létezésük módját kell átértékelniük. Elfogadták a halál gondolatát, mint az élet természetes velejáróját, másrészt felismerték, hogy a halállal való szembenézés ad valódi értelmet hátralévő életüknek. A félelemnélküliség további fontos összetevője, hogy a harcos képes legyen identitásának azonosítására is. Ha eljut arra a szintre, hogy önmagát nem az alapján azonosítja, hogy milye van, és mit birtokol akkor képes lesz tudatos létezésének módja szerint tekinteni önmagára. Ebben az esetben nem béklyózza meg a birtokolt dolgok elvesztése iránti félelem, és így megszabadul a vágyakból eredő félelemtől és gyötrődéstől. Egy ilyen mentális szintre emelkedett harcos tud uralkodni önmagán és képes irányítani sorsát, nem fél az élettől, sem a haláltól, s egy ilyen embert soha nem lehet legyőzni. Ennek megértéséhez a harcosok hathatós segítséget kaptak a zen buddhizmustól. Talán nem túlzást, azt állítanunk, hogy valójában a zen és a harcművészetek egymásra találása és egymásra hatása tette a japán kultúrát ennyire egyedivé és sok tekintetben irigylésre méltóvá. Természetesen ez az egymásra találás más országokban is lezajlott, lásd Kína, Korea, Vietnam, Laosz, Thaiföld stb. azonban ennyire intenzív és mélyreható eredmény talán más kultúrákban mégsem született.

1.3. A technika A belső harmóniára törekvő harcos létezésének harmadik összetevője a technika. A technika ebben az értelmezésben az adott stílusra jellemző fogásokat, mozdulatsorokat, taktikákat jelenti. Ezeknek a technikáknak a megtanulása és folyamatos gyakorlása, csiszolása nélkül a küzdő legyen, bár erős és mentálisan felkészült mégsem arathat győzelmet. A technikák tanulása ugyanakkor egyben az élet leckéinek megtanulását is jelentik. A harcművészetek mesterei ezt úgy szokták tanítványaiknak megfogalmazni: „A harcművészet bár a halálra tanít, de az életre nevel!” A tanulás tehát egyben integratív folyamat is. A küzdő a tréning során gyakorolja a harci gyakorlatokat, de egyben fejleszti testi adottságait és mentális képességeit is. Ezáltal hozzájárul a három terület egységének megteremtéséhez, ami a harcos valódi magabiztosságának alapja. A magabiztosság pedig kulcs a bátorsághoz, és a

309

félelemnélküliséghez. A tanulás tehát kulcsfontosságú tényező a hármas egység kiteljesítéséhez, ennek fontosságát Konfuciusz így ragadta meg [Dr. Sebestyén L., 1986. 4.o.]: „Ha valaki erkölcsös, anélkül, hogy tanulna, az a sötétség korlátozásához vezet; ha valaki bölcs anélkül, hogy tanulna, az szertelenségbe vezet; ha valaki igazságos, anélkül, hogy tanulna, az kegyetlenséghez vezet; aki egyenes anélkül, hogy tanulna, az gorombasághoz vezet; aki bátor, anélkül, hogy tanulna, az rendetlenséghez vezet; aki állhatatos, anélkül, hogy tanulna, az különcséghez vezet.”

2. Lőkiképzési aspektus A maroklőfegyverek kezelésének tréningjein a „küzdelem háromszögét” úgy emlegetik, mint egy kulcsot a váratlan támadások túléléséhez. Mint egyfajta képességet arra, hogy hatékonyan cselekedjünk önvédelmi szituációban. A taktikai fegyverkezelésben a hármas irányelv elemei a következők: hatékony taktika, megfelelő mentális hozzáállás és fegyverkezelési rutin.

2.kép: Taktikai lőkiképzésben

Forrás: www.iosecurity.hu

2.1. A taktika, vagyis a test feletti uralom harc közben A megfelelő taktika alkalmazásának irányelve a fegyveres kiképzés területén rávilágít arra a tényre, hogy váratlan támadás esetén, felfokozott izgalmi állapotban az ember általában nem képes tisztán, összeszedetten gondolkodni és bonyolult műveletsorozatokat végrehajtani. A legcélravezetőbb eljárás ilyen esetekre a lehető legegyszerűbb, de hatékony taktikák alkalmazása. A kiképzők a következő tanácsokkal látják el ilyen esetekre a résztvevőket: - Használj fedezéket! - Növeld a távolságot a támadótól! - Kerüld el a zárt sarkokat! - Figyelj és összpontosíts! - Vigyázz a szemedre! - Használd a „harmadik szem” technikát! Mindezek közül magyarázatra talán csak a két utolsó intelem szorul. A harmadik szem technika azt jelent, hogy a kézifegyver csöve mindig követi a szem mozgását. A fegyvert tartó ember ez esetben gyakorlatilag úgy funkciónál, mint a legmodernebb irányzó rendszerrel 310

felszerelt harckocsi vagy repülőgép. A szem épségének megóvása, ugyanakkor roppant praktikus tanács. Gyors, váratlan támadások esetén a legfontosabb érzékszerv a szem, hiszen alapesetben a sértett arra tud reagálni, amit lát. Ez egy nagyon fontos összefüggés, amire például a különböző harcművészetek is felfigyeltek. Éppen ezért sok stílusban a technikai repertoár része fegyverrel támadó ellenfél elleni védekezés esetén a támadó szemére irányuló ellentámadás. Sikeres ellentámadás esetén a fegyveres támadó helyzeti előnye – vagyis a fegyver – kompenzálható, hiszen azt ezek után már csak „vakon” lesz képes használni. (lsd. pl. Odüsszeusz és a Küklopsz esetét) Azért erre a fegyverhasználatnak is megvannak a maga válaszai. A kiképzők azt tanácsolják a szem megóvása érdekében, hogy tartsuk mozgásban a fejet. Ennek két jó okai is van. Egyrészt így nehezebben eltalálható célpont, másrészt az ember biológiai sajátosságai folytán egyszerre csak 180-220 fokos szöget képes figyelni, ami a fej mozgatásával azonban növelhető.

2.2. Mentális hozzáállás A megfelelő mentális hozzáállás lőfegyverek kezelése során talán nem tűnik annyira kidolgozottnak és fennköltnek, mint a harcművészetek esetében, azonban jelentősége ezen a területen sem megkérdőjelezhető. A kiképzők ezen összetevő esetén azt vizsgálják, hogy a résztvevők lelkileg felkészültek-e a harcra. Meg tudják-e adni a válaszokat maguk számára az olyan kérdésekre, mint: - Képes leszek-e meghúzni a ravaszt, ha megtámadnak? - Képes vagyok-e harcolni a végsőkig a túlélésért? - A végsőkig való harc esetén számoltam-e azzal, hogy esetleg megsebesítem, elpusztítom a támadómat? - Felkészültem-e ennek jogi és erkölcsi következményeire? Bár ezek egyszerű és egyértelmű kérdések, a megválaszolásuk azonban mégsem egyszerű. A megfelelő mentális hozzáállás sokkal fontosabb, mint azt általában az ilyen helyzetekről feltételezzük. Gondolatban talán igennel felelnénk a feltett kérdésekre, de az igazság pillanata majd akkor fog bekövetkezni, amikor tényleg válsághelyzetbe kerülünk. Sok esetben előfordul azonban, hogy a technikailag tökéletesen felkészített emberek sem képesek a megfelelő válaszreakciókra, mivel belső gátjaik leblokkolják őket. A kiképzők lépésről lépésre igyekeznek felépíteni a megfelelő mentális állapothoz szükséges pozitív hozzáállást. Az alapkoncepció a „túl fogom élni, és nem adom fel” hozzáállás sulykolása a résztvevők tudatába. Majd ezt követi annak gyakorlása, hogy támadásra a sértett aktívan és agresszíven tudjon reagálni. Intenzív gyakorlással és a kettő összekapcsolásával elérhető, hogy a „soha nem adom fel, a végsőkig harcolok” mentalitás átkerül a tudatalatti szférába, és támadás esetén késlekedés nélküli válaszreakciót produkál: elmenekül, elhárítja a támadást, vagy felveszi a harcot. A megfelelő mentális állapot elérése azért fontos, mert ráhangolódás, felkészítés nélkül – főleg, ha az egyénnek ilyen jellegű korábbi tapasztalatai nem voltak – az emberek többsége viszonylag lassan reagál az agresszióra. A késlekedés oka, hogy nem tudja, ilyen esetben hogyan reagáljon, esetleg képes lenne reagálni ugyan, de belső gátjai, morális korlátai magakadályozzák a cselekvésben. Egyes szélsőséges álláspontok szerint ez a „túlszocializáció” (jogi és erkölcsi gátak és a következményektől való félelem) eredményezi, hogy a sértett a passzív állapotból nem képes átlépni védekező vagy agresszíven visszatámadó hozzáállásba. A mentális felkészítés tehát gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelentkezőben feloldják a belső gátakat, tudatosítják a reagáló hozzáállás fontosságát, majd az aktív reagálás gyakoroltatásával ösztönössé teszik ezt a mentalitást.

311

2.3. Fegyverkezelési rutin A hármas egység utolsó eleme a lőkiképzés esetén a gyakorlott fegyverkezelés. Nézzük meg első kézből, miként vélekedik erről egy kiképző: [Kaliber, 1999.] „Itt nem csak az a fontos, hogy, milyen fajta fegyvert használsz, hanem sokkal inkább fontos, hogy milyen mértékben tudod rutinosan használni azt. Felejtsd el a céltáblás gyakorlást! Kevesebb, mint két másodperced van arra, hogy közelről (kb. 4m) célba vedd a támadót. Képesnek kell lenned mind szemmagasságú, mind vállmagasságú lövést leadni. Gyakorold mindkettőt. Az emberek kézifegyverekkel védik meg magukat kis távolságon belül. A legtöbb fegyveres támadás normális társalgási távolságból jön. Képesnek kell lenned jól lőni mozgás közben. Az emberek nem állnak lövöldözés közben.” A lőkiképzés gyakorlatvezetői további fontos tudnivalókra is okítja a tréningek résztvevőit. Ők is azt hangsúlyozzák, hogy mindhárom terület önállóan is fontos, de a siker a három terület együttes alkalmazásában rejlik. Az egyes összetevők fajsúlyának megállapításakor azonban kiemelik, hogy a taktikai érzék és a mentális felkészültség talán nagyobb jelentőségű a fegyverkezelési rutinnál. Az, hogy milyen fegyverrel rendelkezik, és milyen jól lő a megtámadott egyén másodlagos ahhoz képest, hogyan reagálja le a támadást, és milyen válaszreakciót ad. Lehet, hogy elmenekül, fedezéket keres, vagy ellentámadásként használja a fegyverét, de rossz lövészként nem találja el a célpontot. Valójában ezekben az esetekben is sikeresen oldotta meg a helyzetet, hiszen harc nélkül vagy ellenállással ugyan, de túlélte a szituációt.

3. Vállalati gyakorlat A vállalatok működésének gyakorlatában a „küzdelem háromszöge” a szervezet működésének alapját képezheti. A hármas egység építőköveinek külön-külön már korábban is nagy jelentőséget tulajdonítottak a különböző menedzsment irányzatok. Az elmélet újszerűségét az adja, hogy a három terület összefüggéseire és a kooperációjukból eredő szinergiahatások pozitív hozadékaira fókuszál. Táblázatos formában a „küzdelem háromszögének” különböző értelmezéseit a következőképpen tudjuk szemléltetni:

1. táblázat: A „küzdelem háromszögének” vetületeit

1. elem

Harcművészet Test

Taktikai lőkiképzés Taktika

Vállalati gyakorlat Vezetés és szervezés

2. elem

Tudat (lélek)

Vállalati kultúra

3. elem

Technika

Mentális ráhangolódás Fegyverkezelési rutin

Menedzsment módszerek

A vállalati gyakorlatban alkalmazott felfogás megértéséhez használjuk kiindulási alapként a két másik terület alapértelmezését. Az esetleges elvi egyezések, felfogásbeli azonosságok ily módon segítik megérteni a szervezetek piaci hadműveleteiben alkalmazott „küzdelmi háromszög” koncepciójának működését.

312

3.kép: Stratégiai integráció a vállalatvezetésben

Forrás: www.colonialcraftsrail.com

3.1. A vállalatok teste, a szervezet A vállalatok testének, vagyis a szervezeti felépítésének kialakulása kétségtelenül valamilyen szervező jellegű tevékenység eredményeként jön létre. Szervező jellegű tevékenység alatt ez esetben olyan tervezett, átgondolt, alakítási folyamatot értünk, melynek eredményeként valamilyen új struktúra alakul ki bizonyos feladatok későbbi megoldásának céljával. A szervezés, mint tevékenység-együttes a vezetés tudományterületének fennhatósága alá tartozik. A vezetéstudomány modern értelmezése szerint ugyanis a vezetésnek, mint a szervezetek működését szavatoló tevékenységnek négy alapvető funkciót kell teljesítenie ahhoz, hogy képes legyen betölteni feladatát: - célkitűzés, stratégiaalkotás; - szervezés; - munkatársak közvetlen irányítása; - kontroll. A vezetés négy alapfunkciója átfogóan lefedi a szervezeti működés teljes spektrumát. A célkitűzés magában foglalja a vállalat létrejöttének okait és mindazokat a feladatokat, amit a szervezetnek a későbbiekben be kell töltenie. A stratégiaalkotás ezt a folyamatot teszi tervezhetővé, továbbá biztosítja a hosszú távú szemlélet megjelenését a vállalat gondolkodásában. A szervezés megteremti a célok eléréséhez szükséges közeget, és egyben szabályozza annak működési mechanizmusait. A munkatársak közvetlen irányítása megteremti a munka- és hatáskörmegosztás, valamint a koordináció lehetőségeit. Végül a kontroll biztosítja a folyamatok, eredmények ellenőrzését és a visszacsatolás által a tapasztalatok beépítését a jövőbeni döntési szituációkba. A vezetés és szervezés – illetve a szervezés eredményeként kialakult szervezet – kéz a kézben járnak, egymásra utaltságuk vitathatatlan: „A szervezet egyrészt a keret (tér), amelyben a vezető a tevékenységét kifejti, másrészt – hosszabb időszakot tekintve – a szervezet a vezetés tárgya, azaz a vezetői tevékenység eredményeként változik a szervezet, illetve annak legfontosabb jellemzői.”[Dobák, 1999., 127.o.]

313

Mindezeken túl természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szervezés határozza meg – természetesen a vállalati célokból kiindulva – a szervezet konfigurációját is. A szervezés eredményeként jönnek létre funkcionális, divizionális, mátrix vagy duális (SBU, team szervezet), stb. vállalatok, illetve alakulnak egyik struktúrából a másikba.

3.2. Vállalati kultúra, a szervezetek lelke A vállalati kultúrát alapvetően „puha” tényezőnek tekinthetjük a vállalatirányítás fegyvertárában, ugyanakkor ez korántsem azt jelenti, hogy emiatt le is kellene becsülnünk. Számos kutatás szól arról, hogy a hasonló adottságokkal rendelkező, hasonló körülmények között működő egymással versengő vállalatok közül a sikeres szervezeteket alapvetően szervezeti kultúrájuk emeli ki a mezőnyből, helyezi sikertelen versenytársaik elé. Egy adott szervezet kultúrája bár megfoghatatlan és nehezen tetten érhető, mégis átszövi a vállalat működésének teljes körét. Tulajdonképpen a vállalati kultúrában, vagyis pontosabban az ezen alapuló elfogadott gondolkodás és cselekvés módjában testesül meg, hogy a szervezet és annak tagjai hogyan vélekednek az üzlet bonyolításáról. Pontosítva a tárgykört kijelenthetjük: „A vállalati kultúra a munkával, a fogyasztókkal, az üzleti partnerekkel, az emberekhez és a környezethez való viszonnyal kapcsolatos feltételezések, érzések, normák, értékek és ezek belső összefüggése, mintája.”[Marosán, 2001., 128.o.] A szervezeti kultúra külső jegyei megjelenhetnek az öltözködési, az udvariassági vagy levelezési szabályokban is, de valójában a kultúra valódi értékét sokkal inkább azok az elemek jelentik, melyek nem láthatóak, csak a vállalattal vagy annak valamely tagjával kapcsolatba kerülve válnak értékelhetővé. A kultúra tehát áthatja a szervezet valamennyi tagjának viselkedését, még a nem tudatos megnyilvánulásokat is. Éppen ezért a vállalatok felismerték, hogy a tudatos és rögtön érzékelhető racionális kultúraelemeken túl a siker érdekében törekedniük kell a szervezeti tagság viselkedését meghatározó, láthatatlan, sokszor csak a zsigerekben lévő, ösztönös és érzelmekkel átitatott tényezők befolyásolására is. A vállalati kultúra eredményességet elősegítő hatása akkor jelentkezik, ha a kultúra végül kiterjed olyan kérdésekre, mint pl.: -

miként vélekedik a szervezet a fogyasztó érdekeinek fontosságáról; hogyan tekint a vállalat üzleti partnereire (beszállítók, üzletfelek); mit, miket tekint értéknek a szervezet elvi és gyakorlati síkon; hogyan viszonyul a cég a versenytársakhoz és magához a versenyhez; milyen követendő magatartásmintákat állít a szervezet a tagjai elé.

Napjainkra a vállalatok nagy többsége elfogadta a szervezeti kultúra szükségességét. Valójában az üzleti életben a kérdés már nem a kultúra szükségessége, hanem hatékonysága körül forog. A vállalati kultúra eredményessége szempontjából három összetevőre érdemes fókuszálnunk. A kultúra iránya, átható volta és erőssége lesznek azok a tényezők, melyek determinálják az eredményességet. A szervezeti kultúra iránya azt jelenti, hogy a kultúra értékei, törekvései egybeesnek-e a vállalati stratégiai főbb irányaival. Amennyiben ez a párhuzam csak részben vagy egyáltalán nincs meg a kultúra a stratégiai célok megvalósítása szempontjából, nem rúg nagy fajsúllyal a latba. A kultúra átható volta más irányból közelít. Ez a vetület azt mutatja, hogy a kultúra ismerete milyen mértékben terjedt el az adott szervezeten belül. A kultúra erőssége pedig arra világít rá, hogy a munkatársak mennyire fogadják el a kultúra által hordozott értékeket, a viselkedésminták milyen mértékben vertek gyökeret a szervezeti tagság tudatában, mennyire képzik a napi működés irányadó elveit és

314

gyakorlatát. Optimális esetben a szervezeti kultúra iránya a stratégia megvalósításával egybeesik, átható volta és erőssége eléri azt a küszöbértéket, amikor a szervezeti tagság önkéntelenül a vállalati kultúra mentén bonyolítja az üzletmenetet, oldja meg a menet közben felmerülő problémákat.

3.3. Menedzsment módszerek, mint technikai repertoár A rendelkezésre álló menedzsment módszerek tárházára olyan értelemben tekintünk, mint egy eszközkészlet, melyből szituációfüggően mindig az éppen adott pillanatnak megfelelően húzzuk elő azt a módszert, amivel az adott probléma, problémakör eredményesen kezelhető. Természetesen – éppen a menedzsment jellegből adódóan – ez nem azt jelenti, hogy adott problémának létezne egy lehető legjobb megoldása. Sokkal inkább arról van szó, hogy a vállalat, pontosabban annak vezetői ebből az eszközkészletből szabadon válogathatnak a feladatok megoldása során egyéni habitusuk, tapasztalataik, szempontjaik szerint, figyelembe véve a lehetőségeket és a szituáció befolyásoló hatásait. A különböző menedzsment módszerek a stratégiai menedzsment eljárásaitól kezdve a termelés-, marketing-, emberi erőforrás-, pénzügyi menedzsment, stb. módszerein át egészen a vezetői számvitel és kontrolling eszköztáráig terjednek, melyeknek a teljes körű számbavétele a szerteágazó vállalati funkciókat figyelembe véve szinte lehetetlen feladatnak is tűnik. A korábban már említett harcművészeti aspektusra utalva a vállalatot egy olyan harcoshoz hasonlíthatjuk, aki folyamatosan tökéletesíti és bővíti technikai repertoárját. Ily módon gyarapítja a rendelkezésre álló kombinációk számát, amiket a harc során alkalmazhat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a módszertani eszköztár karbantartása és gyarapítása megtérülő befektetés, hiszen minél magasabban képzett a harcos, válsághelyzetben annál több választási lehetősége van a megoldásra. Az üzleti életre vonatkoztatva ezt úgy fordíthatjuk le, hogy a vállalatok akkor járnak el előrelátóan, ha folyamatosan fejlesztik menedzsment módszereiket, hiszen ezáltal érhetik el hatékonyságuk és válaszképességük magasabb szintjét.

Következtetések Összegzésképpen a „küzdelem háromszögének” a vállalati gyakorlatban alkalmazott tételére azt mondhatjuk, hogy lényege abban a törekvésben testesül meg, mely igyekszik megteremteni a vezetés és szervezés, a vállalati kultúra és a különböző menedzsment módszerek alkalmazási gyakorlatának kohézióját. Tulajdonképpen a három elem fontosságát már sok kutató és vállalat bizonyította elméletben és gyakorlatban egyaránt, ugyanakkor talán a részek egységének szemlélete ezen bizonyítások alkalmával némileg háttérbe szorult. Vélhetően sem a tudomány, sem a vállalati gyakorlat szakemberei nem vonják kétségbe a három elem egyikének sem a fontosságát, de ennél – figyelembe véve az üzleti környezet dinamikáját – mára már tovább kell lépnünk. A hatékony és racionális vállalati működés vélhetően továbbra is a célkitűzést és stratégiaalkotást magába foglaló vezetés dominanciájával fémjelezhető ugyan, de ez a reláció napjainkban már nem elsődlegességet feltételez, hanem sokkal inkább a többi terület alapvető építőkövét jelenti. A stratégia tehát bázisnak tekinthető, a több elem pedig, ebből a táptalajból táplálkozva, egy mellérendeltséggel és kölcsönös támogatási mechanizmusokkal jellemezhető szimbiotikus tényezőcsoportnak. A szervezés biztosítja a vezetés működési területét, de ha a vezetés nem megfelelő szétesik a szervezet. A vállalati kultúra javítja a vezetés hatékonyságát, és irányelveket fogalmaz meg a különböző menedzsment módszerek alkalmazásához. A menedzsment módszerek szolgáltatják az eredményeket, melyeket a vezetés, mint funkció kijelölt. A szervezés által kialakult struktúra behatárolja az

315

alkalmazható menedzsment módszerek körét, vagy a menedzsment módszerek következtében átalakul a szervezet. Mint látható számtalan összefüggés állítható fel a „közdelem háromszögének” vállalati gyakorlatban alkalmazott elemei között. A lényeg talán azonban mégis az, hogy a vállalatvezetők az egyes elemekre ne, mint különálló modulokra tekintsenek, hanem a három tényezőt együtt kezeljék. Ezáltal javíthatják a szervezet működésének hatékonyságát és nem mellékesen nő a vállalati működés tudatosságának szintje is, hiszen a szervezeti tagság számára nyilvánvalóvá válnak a korábban csak a felszín alatt megbúvó összefüggések, amik eleddig csak az adott kérdéssel foglalkozó döntéshozóknak, esetleg az erre specializálódott gazdasági elemzőknek, tanácsadóknak volt egyértelmű.

Irodalomjegyzék 1. Dr. Sebestyén László: Védd magad!, Sportpropaganda Kiadó, Budapest, 1986. 2. Kaliber magazin I. évfolyam 2. szám 3. Dobák Miklós: Szervezeti formák és vezetés, KJK Kerszöv Kiadó, 1999. 4. Marosán György: Stratégiai menedzsment, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001. 5. Svéhlik Csaba: Marketing a 21. században, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, 2007.

316

MAROSI ILDIKÓ PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Felsőoktatás és tudásmenedzsment

1. Felsőoktatási modellek A Clark modell szerint az akadémia (a tudományos közösségek összefoglaló neve), az állam (különféle hivatalok) és a piac befolyása egyidejűleg jelentkezik és együttesen határozzák meg egy-egy egyetem vagy főiskola szervezetét és működését. A Clark modell alapján az alábbi felsőoktatási modelleket különböztethetjük meg:

Az amerikai modell Alapvető eleme a verseny a hallgatókért és a kutatási támogatásért (pályázati úton). Ebben a modellben sokféle intézményt találunk: a college-ok mellett, amelyek többnyire bachelor fokozatot adnak, léteznek master fokozatot adó university-k. Ezenkívül léteznek community college-ok, azaz közösségi főiskolák, amelyek leginkább a felsőfokú szakképzéshez mutatnak hasonlóságot, kezdetüktől fogva a környékét szolgálták. Mindezek az intézmények szabadon és változatosan fejlődhettek, csekély mértékű az állami beavatkozás, szabályozás. A hatalom az intézményi vezetői testület kezében van, akik általában nem egyetemi polgárok. Itt az egyetemek gazdálkodó szervezetként működnek, amelyben jelentős szerep jut – az oktatói gárda helyett - az intézményi szakirányításnak Az intézmények sajátos feladattal bírnak azzal, hogy általános műveltséget, szakképesítést adnak. A tömegoktatás és a kutatási funkció többnyire elkülönül a departmentek és a kutatási centrumok létrejöttével. Jellemző a kampusz rendszer, az egyetemvárosok kialakulása. A közösségi főiskolák működésében az utóbbi évtizedekben újra felerősödött a szakképző jelleg és máig is fontos profiljuk a vidékfejlesztés. Tekintettel a bevándorlási hullámokra, valószínűleg szerepet játszanak majd a bevándorlók fogadásában és beillesztésében.

Az európai - kontinentális (regionális) modell Az államnak meghatározó szerepe van a finanszírozásban és a tartalmi kontrollban, mivel az egyetemeknek döntő szerep jut a tudományok fejlesztésében és az állami hivatalnokok magas szintű kiképzésében. A német „humboldti” modell főszereplőjét, a nagy társadalmi megbecsüléssel rendelkező professzort, tudóst az állam nevezi ki rendkívül szigorú követelmények érvényesítésével. A francia „napóleoni” modellben az állami kontroll a professzori kinevezésen túl az egyetemi működés minden lényeges pontján érvényesül, tehát a küldetés meghatározására, a tantervekre, vizsgáztatásra is. E modellben az intézmény fő feladata az állami hivatali szakembergárda kibocsátása és a tanárképzés. A ’60-as évek hallgatói létszámnövekedése termelte ki az új főiskolákat, politechnikumokat, amelyek rövidebb képzési időt és gyakorlati ismereteket kínáltak és kínálnak. A regionális főiskola összekapcsolódik az őt körülvevő társadalmi térrel [Kozma, 2002]. Ezek az intézmények elsősorban a régiójuk szükségleteire összpontosítanak, de nemcsak a helyi közösség oktatási színterei, fennmaradásukban nemcsak az adott régió, hanem az állam is szerepet vállal.

317

A nyolcvanas évek elejétől a költségvetési nehézségek miatt azonban a kormányok már nem tudták tartani a korábbi támogatások mértékét és visszavették a felsőoktatási intézmények finanszírozási összegét és a diákjóléti juttatásokat. Ezzel arra ösztönözték őket, hogy gazdálkodó szervezetként működjenek és fokozzák bevételeiket. A kormányzati pénzek egy részét is pályázat útján lehet megszerezni, vagyis a modell intézményei az amerikai modell néhány elemét mutatják.

A brit modell Ez a modell a középkori európai egyetem eszméit őrzi és teljesíti meg. Eredetileg az akadémiai közösség meghatározó szerepe és a tradíciók tisztelete jellemezte. Sem állami beavatkozás, sem piaci verseny érvényesülése nem érintette. Ezek az egyetemek olyan korporációban működő szervezetek, amelyeket világi területi közösségek vagy egyházi személyek, közösségek alapítottak, alapítanak. A XX. század elejétől kapnak működési támogatást az államtól, de ennek elosztását a kormányzati függetlenséget élvező akadémiai testület végzi. Az oktatás meglehetősen elit jellegű. Az 1980-as években kezdődött a hallgatói létszám emelkedése, amellyel egyidejűleg jelent meg az állami (fogyasztóvédelmi) kontroll és a verseny begyűrűzése. Ezáltal ez a modell egyszerre lépett a kontinentális európai és az amerikai modell felé. A clark-i modell alapján elkülöníthető eredeti modellek határai egyre inkább elmosódnak – eltérő, sajátos fejlődésen, változáson mennek keresztül. A társadalmi- gazdasági környezettel kapcsolatban bukkan fel a szolgáltató egyetem koncepciója, amely „nemcsak kitermeli és eladja a tudást, hanem az eredményeket installálja és felügyeli a felhasználást” [Hrubos, 2006]. A vállalkozói egyetem külső forrásokat kutat fel és szerez meg, feladata az erőforrások allokációja és az egyetemi infrastruktúra fejlesztése, működésében továbbra is jelentős az akadémiai szféra, ugyanakkor erős vállalkozói szemlélettel rendelkezik [Barakonyi, 2004]. A tanuló egyetem keresi az új ötleteket, tanul az eredményekből és a hibákból egyaránt és gondoskodik a tudás generálásáról. Az egyre gyorsuló változások, az egyre szigorodó követelmények között mindinkább élesedő verseny rákényszeríti a gazdasági élet szereplőit a tudásmenedzsment, mint versenytényező kialakítására és működtetésére. Ám a piaci változások nem állnak meg az egyetem, a főiskola falainál, begyűrűznek a felsőoktatási intézmények életébe. Lássuk, milyen változások történtek, milyen változtatásokat vittek végig és rendelkezik-e a felsőoktatás a tudásmenedzsment szervezeti feltételeivel, illetve milyen lehetőségek rejlenek ebben az irányban.

2. Verseny A felsőoktatás nem egy elszigetelt, önmagáért működő intézményrendszer. A többi gazdasági szereplőhöz hasonlóan rendelkezik társadalmi funkciókkal, kölcsönhatásban van a piaccal, a gazdasággal, a térségben megtalálható középfokú és felsőfokú intézményekkel, szakmai kamarákkal és munkaerő közvetítő központokkal. Jelentős szerepet játszik környezete fejlődésében, kultúrát közvetít és nem utolsó sorban a munkaerőpiac számára értékes és versenyképes tudással, készségekkel rendelkező szakembereket biztosít. A globalizációval egyidőben a tudás jól eladható árucikké vált, olyan árucikké, amelyhez emberek széles rétegei jutnak hozzá. A tanulás a fogyasztás egyik formájává vált, amelynek egy részét az állam finanszírozza (működési támogatások a költségvetésből), a fennmaradó 318

részét a család az egyéb fogyasztásából csoportosítja át. Ahogy növekszik az emberek szabad ideje és jövedelme, úgy vesznek egyre nagyobb arányban részt valamilyen képzésben. Kérdés, hogy melyik intézmény, milyen oktatás, képzés, szak rendelkezik versenyképes tudással, tud a piac számára „tudásmunkást” rendelkezésre bocsátani? Az Egységes Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozással nemcsak regionális vagy nagyobb léptékű együttműködés valósul meg, hanem az egyes intézmények közötti versengés is globálissá válik. Az EFT-ben – az oktatói és hallgatói „tőke” szabad áramlása lehetséges, és ezekben a folyamatokban az egyéni lehetőségek és korlátok mellett az intézményi erősségek és gyengeségek is meghatározó jelentőséggel bírnak. A hallgatókért (és a támogatásokért) folytatott küzdelem EFT, régiók, országok, országon belüli régiók és az egyes intézmények szintjén is tetten érhető. Az intézmények fejlődése eltérő és az eltérő fejlődés mértéke és minősége miatt egyenlőtlenségek alakulnak ki. A fejlett vagy gyorsan fejlődő egyetemek oktatói, kutatói, hallgatói erőforrás elszívó hatással bírhatnak a kevésbé fejlődők rovására. Magyarországon például egyelőre még domináns a hazai intézmények részesedése a tudáspiacon, ám a külföldi intézmények számának alakulása nem hagyható figyelmen kívül.

Felsőoktatási intézmények megoszlása Magyarországon, 2007. november

külföldi egyetem 16%

külföldi főiskola 2%

hazai egyetem 29% hazai egyetem hazai főiskola külföldi egyetem külföldi főiskola

hazai főiskola 53%

Forrás: Felvételi Regisztrációs Központ adatai alapján saját szerkesztés

3. Bologna-folyamat Az európai gazdasági helyzet javítása, a versenyképesség növelése indította el a Bologna folyamatot azzal a céllal, hogy 2010-re létrejöjjön egy egységes Európai Felsőoktatási Térség. A globális világban az európai felsőoktatásnak helyt kell állnia az élesedő tudáspiaci verseny kihívásaival szemben, ennek elérése érdekében a felsőoktatás modernizációja összhangban van az 1999. évi Bolognai Nyilatkozat célkitűzéseivel. A Bolognai Nyilatkozat alappontjai a következők: 1. Az átláthatóság elvének megteremtése (könnyen érthető és összehasonlítható fokozatot adó képzési rendszer bevezetésével) az EU munkavállalóinak mobilitását, az EU gazdasági és felsőoktatási rendszerének versenyképességét. Az ún. diploma-kiegészítés alkalmazásával a már kiadott diplomák besorolhatók az új európai szakképzési regiszterbe, ez segíti a munkavállalók unión belüli elhelyezkedési lehetőségeit.

319

2. A lépcsős képzés gyakorlati megvalósítása lineáris iskolarendszerben. A rendszer piramis jellegű: alul szélesebb, felfelé keskenyedő felépítése a cél. Ennek a lineáris rendszernek a négy alapköve már megvalósult: FSZ, bachelor, master és a PhD szint. Az első ciklus után kapott végzettséggel a hallgató vagy meg tud jelenni az európai munkaerőpiacon, vagy a master képzést választja. 3. Az összehasonlítás alapfeltétele egy mérőszám, az ún. kredit. A kredit a hallgatói órák munkamennyiségét – és nem a tudást – jelenti. Az egységes európai minőségbiztosítási rendszerben ez a közös kredit biztosítja az összemérhetőséget, ekvivalenciát, illetve elősegíti a hallgatói mobilitást. 4. Egyenlő esélyeket kell biztosítani a nemcsak a hallgatói, hanem az oktatói, kutatói és adminisztratív dolgozók mobilitásában. 5. Minőségbiztosítás keretében egy független – az Európai Unióban azonos elvek alapján működő - szervezet értékeli és minősíti az oktatási intézményben folyó oktatást. 6. Mind az oktatásban, mind az intézményközi kapcsolatokban meg kell jelennie az EU ismeret megszerzésének, az EU identitás kialakításának, az európai kulturális örökség ápolásának. A Bologna folyamat hatékony megvalósítását a következő stratégiai pontok támogatják: 7. Szükség van a tulajdonviszonyok rendezésére és az irányítási rendszer korszerűsítésére. Az 2005. évi felsőoktatási törvény szigorúan leszabályozta az intézményi vezetők maximális létszámát. Ehhez az egyetemi hierarchiában a lépcsők számát csökkenteni kellett, de nemcsak laposabb szervezeti felépítést indokolt, hanem a horizontális tanszéki „sokaságot” is csökkentését is akár multidiszciplináris intézetek létrehozásával, ahol az ismeretek párhuzamos oktatása mérséklődik és a belső átoktatás-áthallgatás is terjed. Mindez az oktatás költséghatékonyságát javítja, valamint támogatja a nagyobb hallgatói tömegek minőségi és relatíve olcsóbb képzését. 8. Az intézményi menedzsment átalakításának stratégiája során kettéválik a tanulmányi, oktatási, tudományos ügyek – akadémiai testületi (szenátusi), valamint a stratégiai jellegű: irányok, fejlesztések, beruházások, pénzügyek - új irányító testületi (gazdasági tanács) kezelése. A gazdasági tanács tagjai a társadalmi, politikai, gazdasági élet meghatározó képviselői, míg az egyetemi közösséget a rektor, az egyetemi tanács képviselője és a hallgatók képviselője reprezentálja, ily módon gyakorol a társadalom ellenőrzést a felsőoktatásba fektetett pénzek felhasználása felett. A gazdasági tanács meghatározó szerepet játszik a stratégiai irányok meghatározásában, monitoring révén nagyvonalakban követi az eseményeket, a stratégia megvalósulását és a jelentősebb eltéréseknél be is avatkozik az események menetébe. Mindvégig megmarad az akadémiai vezetéssel a megelőző, résztvevő partneri kapcsolata. 9. Költségvetési stratégia elemeként az új irányító testület fontos feladata az intézmény pénzügyeinek kézben tartása. A pénzügyi tervezés során figyelembe veszi a bevételi forrásokat, úgy mint az állami finanszírozás, a tandíj és egyéb támogatás, támogatások bevételekig. A pénzügyi terv kiterjed az egyetem, a karok, az intézetek bevételeire is. A költségvetés másik oldalát a kiadások jelentik, különös tekintettel az általános költségekre és

320

az igazgatási célú kiadásokra. A gazdasági tanács a költségvetés mindkét oldalának alakulására figyel, ügyelve az intézmény likviditására, és az egészséges pénzügyi mérleg fenntartására. 10. Az intézményi finanszírozás pedig több forrásra épül: az állami finanszírozásra, a költségtérítésre, valamint a támogatásokra.

4. Vállalkozó – tanuló egyetem, tudásmenedzsment Milyen stratégiára van szükség egy globális versenyben? Clark a vállalkozó egyetem öt jellemzőjét fogalmazta meg: erős és professzionális menedzsment kiépítése, fejlesztő perifériák létrehozása, diverzifikált finanszírozás, erős és stimulált akadémiai hátország, valamint az egyetem egészét átható vállalkozói kultúra. E dimenziók alapján az intézmények a következő magatartás-típusokba sorolhatók: az élenjáró harcos, a hagyománytisztelő, a jövőbe néző útkereső-alkalmazkodó és az atomizált terjeszkedő egyetem. Azt gondolom, hogy a nagyon találó és kifejező típusok közül az élenjáró harcos támogatja leginkább a tudásmenedzsment rendszer működését. Az élenjáró harcos típusú egyetem vezető pozíciójának megtartása érdekében elébe megy a környezeti kihívásoknak. Perifériás helyzete megköveteli a nyitottságot, a modernséget és a minőség orientációt. A csökkenő állami támogatások és a konkurencia megjelenéséből adódik tudatos és hatékony pénzgazdálkodása. Céljait segíti egy erős, menedzseri típusú operatív irányító testület, amely az akadémiai és az üzleti értékeket egyaránt megjeleníti. A döntéseket speciális csoportok, bizottságok készítik elő. Létrehoz olyan fejlesztő perifériákat (ipari parkok, üzleti parkok, stb.), amelyek projektalapon működnek és nemcsak az egyetem és a lokális környezet közötti kapcsolatot testesítik meg, hanem például a hallgatók saját vállalkozásainak színtere is. A különböző jellegű források, a több lábon állás elősegíti a vállalkozói kultúra egyetemi szintű jelenlétét, az egyetem egésze formálja meg a vállalkozást. A felsőoktatási versenyben az intézmények vezetői nem nélkülözhetik a meglévő tudás menedzselését. Az új követelményeknek megfelelés attól függ, képesek-e az oktatók, kutatók rugalmasan reagálni, nyitni az új szemléletek, elvárások, szükségletek iránt. Ez magában is tanulási folyamatot jelent, amely csak olyan támogató légkörben lehetséges, ahol képesek és tudnak csoportban dolgozni az emberek. Ott, ahol tudnak és akarnak is hozzájárulni a közös (szervezeti) tudáshoz és ahol működtetik a tudásspirált, lehet újabb és újabb versenyelőnyökre szert tenni. A közös tudás az a szervezeti tudás, amit a munkatársak tanulnak azáltal, hogy valamely szervezeti problémát, feladatot megoldanak. A feladatok lehetnek rutinszerűek vagy egyediek, illetve tacit vagy explicit tudást igénylőek, ráadásul a feladatok vagy ugyanannál a csoportnál vagy egy másik csoportnál jelentkeznek, mindenesetre a meglévő szervezeti tudás segítségül hívható [Dixon, 2000]. Milyen feladatai vannak az intézményi vezetésnek? Először is az embert és a tudást kell a középpontba állítania. Első lépésben az intézményi célok kijelöléséhez és megvalósításához be kell azonosítania az alkalmazottak tudását, képességeit. Fontos az egyéni tudás fejlesztése is – egyetlen oktató sem képzelhető el folyamatos fejlődés nélkül. Az intézményi szintű tudás fejlesztésének egyik útja a tudásspirál működtetése, amelyhez a meglévő infrastrukturális háttér, az elektronikai eszközök kiváló segítséget nyújtanak, és amelyet ma még csak korlátosan használunk ki. A tudás szétterítését, az új ismeretek, tapasztalatok „közre” bocsátását és a tudás megőrzését (minimum az explicit tudás) az informatikai háttér biztosítani tudná (például az oktatói önéletrajzok, publikációk jegyzéke, publikációk szövege

321

az intézményi belső internetes hálózaton). A fejlődés másik megoldása a „best practice” keresése, a benchmarking révén történő tanulás. A fejlődés érdekében a szervezeti tagok, csoportok ötletei, javaslatai és a feladatok megoldása során szerzett tapasztalatoknak be kell épülniük a szervezet memóriájába, hogy más szervezeti tagok, csoportok számára is elérhető legyen [Bencsik, 2003]. Az intézmény vezetésének kell gondoskodnia arról, hogy az elsajátított többlet-tudás hasznosuljon és ebben - hasonlóan az előző lépésekhez - kiemelkedő szerep jut a kommunikációnak. Ezt is meg kell tanulni, hogy a csoportmunkához nem szokott oktatókat – individuumokat – megszólítsuk és szólásra bírjuk. Jellemzően a felsőoktatási intézményi kultúra a szervezetben betöltött szerepre, munkakörre, tevékenységre koncentrál. A működés folyamatosságát és biztonságát a szabályozottság és a ceremóniák megtartása biztosítja. Kulcsszó a stabilitás és a tervezhetőség. Sajnos még mindig él „az információ a hatalom” szemlélet. Sokat tud segíteni a célok elérésében, ha az alkalmazottak tudják, mi a cél, ehhez a célhoz hogyan tudnak hozzájárulni, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy míg az egyes emberek tudják, mi a feladatuk, azt már kevésbé tudják az intézményi feladatstruktúrában elhelyezni. Láthatjuk, hogy a vezetésnek egyrészt meg kell tanulnia egy újfajta, az egyéni és a szervezeti tudás „gondozását”, az azzal való gazdálkodást, másrészt az akadémiai szemlélet mellett új, menedzser típusú vezetést alkalmaznia, amely hatékony működéséhez egyre égetőbb szükség lenne a felsőoktatásra szabott vezetői információs rendszer alkalmazásának. Ma jellemzően több, különböző számítógépes programot, rendszereket használnak egymás mellett, párhuzamosan az intézmények. Jelentős többletmunkát okoz, hogy ugyanazokat az adatokat többször, több helyre rögzítik. A sok, különálló rendszer további hátránya, sem az adatok feltöltése, sem megjelenítése nem egységes és ez számos helyen problémát okoz (ugyanaz a név, cím, beosztás, tudományos fokozat, stb.), egyik oldalon a rákeresések ütköznek jelentős nehézségekbe, másik oldalon az adatok megbízhatóságát rontja ez a szétszabdaltság. Egy egységes, vezetői információs rendszer költséghatékonyabb is, mivel nem kell mindenütt megvenni, kiépíteni, karbantartani, javíttatni, stb. a különálló rendszerek futásához szükséges infrastruktúrát. Egy összefogott, egységes rendszer további előnyét jelentené, ha a különböző területek (oktatási, pénzügyi, személyügyi, munkaügyi, stb.) részinformációi elérhetővé válnának, így megalapozottabb és talán gyorsabb vezetői döntések születhetnek. Az alkalmazottaknak a csoportmunkát, a projekt alapú működést kell elsajátítaniuk, ahol az együttműködés az egymástól való tanuláson alapul és ahol a vezetői hatalom helyett a közös cél és közös gondolkodás az összetartó erő. Azonban „tanuló egyetemet” bizalom, loyalitás, nyílt és őszinte kommunikáció nélkül nem lehet létrehozni, hiszen csak ezáltal képes az önirányításra, a rendszerszemléletben való tevékenykedésre, a csoportos tanulásra, a gondolati minták átadására és a közös jövőkép megalkotására és érvényesítésére. Mindehhez két jelentős tényezőre: megfelelő szervezeti kultúrára és vezetési stílusra van szükség [Bencsik, 2006]. Az Ouchi „Z” vezetési elmélete szerinti vezető megtestesíti a tudásmenedzsert, aki megteremti a folyamatos tanulás feltételeit. Ő az, aki egyértelműen meghatározza a célokat és azt kommunikálja, szervezetében kétirányú információáramlás működik. A vezetési szintek csökkentésével egyidejűleg előtérbe kerülnek a team-ek, a csoportmunka fontossága. A csoportba és a problémamegoldásba, döntésekbe történő bevonás segíti és igényli a folyamatos tanulást, a munkavállalókkal való törődés révén pedig erősödik a munkahely iránti

322

elkötelezettség, és közelebb hozható a munkahely, a család és a magánélet. A javadalmazás, ösztönzés a teljesítmény javulásával egyetemben változik. A szervezeti kultúrát maga az intézmény, az erős egyéniségű vezetők, a szervezet imázsa és a szervezet külső, fizikai megjelenése tényezők is befolyásolják. Az intézményi küldetés sikere azonban legnagyobb részt a megfelelően motivált munkatársain múlik. Ehhez a tudásalapú szervezet nem nélkülözheti a dolgozói elégedettségi visszajelzéseket tevékenységéről. A dolgozói elégedettség magában foglalja a munkavállaló munkához való beállítottságot, érzéseket, gondolatokat, cselekvéseket, melyek befolyásoló tényezői a kommunikáció, a munkafeladat és az elvárások. Ideális esetben az intézményi elvárások és a dolgozói elképzelések a munkakör feladataira, eszközeire, munkaidőre, képességekre, munkabérre stb. vonatkozóan egy képzeletbeli elégedettségmérleg két serpenyőjén kiegyensúlyozzák egymást. Ilyenkor a legjobb az egyén teljesítménye és ezen keresztül leghatékonyabb a szervezet teljesítménye. Az „emberi” munkakörülmények megteremtik a hatékony munkavégzés lehetőségét, amivel a munkavállalóknak önbecsülést és emberi méltóságot adnak. A jó teljesítmény megelégedettséghez vezet. A megfelelő juttatások, eljárások, gyakorlatok megelégedettséghez, jó teljesítményhez és a képességek kiteljesedéséhez vezetnek. Mindez felerősíti az ember szerepét és a nagyobb szervezeti kötődést. Az erős szervezeti hovatartozás, lojalitás alacsonyabb fluktuációhoz vezet, a fejlődés iránti belső igényt generálja, hiszen a munkatársak akkor tudnak az intézményi sikerekhez leghatékonyabban hozzájárulni, ha tudásuk és tapasztalatuk növelésére folyamatosan lehetőség van. Mindez a felerősödött piaci versenyben a versenyképesség megtartását eredményezi. Az elégedettségvizsgálat jó eszköze lehet a vezetésnek a hiányosságok feltárására és az alulról megfogalmazódó javaslatok, észrevételek begyűjtésére. Az eredmények felhasználhatók a szervezeti tartalékok mozgósítására, a stratégiai, normatív vagy operatív tervek, célok meghatározására vagy a szervezeti változások véghezvitelében [Bencsik, 2005. Az egyik hazai intézmény összes alkalmazottjára kiterjedően két alkalommal, másfél év különbséggel (1200, ill. 1100 fő) folytatott elégedettség vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a kollégáknak sikerült jó munkakapcsolatokat kiépíteni és tartani egymással, és ezekre a kapcsolatokra a kölcsönös bizalom és nyíltság jellemző. Elismerik egymás értékeit és eredményeit, elég jónak értékelték a beosztott-vezető viszonyt, jónak a szervezeti egységek közötti kapcsolatokat. A szervezeti egységen belül elismerik egymás értékeit és eredményeit, és történnek kísérletek a kollégák csoportközösségbe történő bevonására. A vitakultúrát és a csapatmunkát megfelelőnek és továbbfejleszthetőnek tartják. Maguk a munkatársak fogalmazták meg a munkacsoportok és a teljesítőképesség javításának lehetséges eszközeit, amelyek összecsengenek a tudásmenedzselés feladataival: a munkakörök és feladatok pontos meghatározása, a vezetői következetesség, rendszeres és objektív számonkérés, a feladatok és eredmények rendszeres megbeszélése, a teljesítmények reális értékelése, közös pályázatok, közös kutatómunkában való részvétel, és nem utolsó sorban közös, kötetlen programok szervezése. A vezetési stílust jellemzi, hogy az egyéni kezdeményezéseket és a kreativitásban rejlő lehetőségeket csak részben használják ki, pedig az egységek, munkacsoportok rendelkeznek bizonyos mozgástérrel a saját munkamódszer kidolgozásában és alkalmazásában. A munkaidőn és a munkahelyen kívüli programokra ritkán kerül sor. Az intézményi információáramlás a szervezeti struktúrának megfelelően lassú. A szervezeti tudás megőrzésében (a kifelé irányuló oktatói mobilitás csökkentésében) új, kiemelt szerep jut az ösztönzésnek. Az ösztönzés feladata, hogy az intézményi célokat és a

323

munkavállalói szempontokat összehangolja, az alkalmazottakat motiválja a munkaidő kihasználására, meglévő tudásuk és kompetenciájuk fejlesztésére, a rugalmas munkavégzésre, szerepet játszik karrier-terveik támogatásában és a szervezethez való kötődés kialakításában, erősítésében [Karoliny-Poór, 2002]. A 2005. évi felsőoktatási törvényi változások intézményi kötelezettségként írják elő – az eddigi magyarországi gyakorlatban egy-egy kivételtől eltekintve – nem használatos, oktatói teljesítményarányos jövedelem differenciálást. Jellemzően a közalkalmazotti bértábla (senior alapú) rendszer az iskolai végzettséget, valamint a szolgálati időt ismeri el, és figyelmen kívül hagyja a valódi teljesítményt és a munkavégzést befolyásoló tényezőket (pl. a feladat bonyolultsága). A kollégák egyfelől nyitottak a teljesítményükkel kapcsolatos visszajelzésre, de érezhető némi aggodalom az objektivitást illetően, és ellenállás az új és ismeretlen értékelő-mérő rendszer iránt. Az ösztönzésmenedzsment nem szűkül le csupán anyagi juttatásokra (illetmény, jutalék, nyereségrészesedés stb.) hanem olyan nem anyagi jellegű elismerésekkel is foglalkozik, mint például címek adományozása, hierarchiában való előmenetel, stb. Kompenzációs elemek egyéni és csoportos, szervezeti szinten lehetnek. A kompenzációkat megkülönböztethetjük külső és belső motiváció alapján is. Belső motivációs tényező lehet például – a teljesség igénye nélkül - a nagyobb felelősségvállalás lehetősége (pl. szakvezető), személyes fejlődés lehetősége, együttműködés másokkal (új szak indítása, vagy meglévő továbbfejlesztése), a minőségi munka öröme, a munkakör fontossága. Külső motivációs tényező lehet például a kedvező, tetszetős és biztonságos munkafeltételek, az egyetem egészének, még inkább a szakmai közösség elismerése és a személyes előrejutás vagy önmegvalósítás lehetősége. Nem hagyható figyelmen kívül az a fontos vezetői feladat sem, hogy gondoskodjanak a kulcsemberek megőrzéséről. Találják meg a lehetőségeiken belül azokat az eszközöket, mellyel képesek a szervezet számára legfontosabb tudást hordozó, közösséget formálni, alakítani képes vezetői oktatói állományt a kapukon belül tartani, s az ő tudásukat a lehető legteljesebb mértékben megosztani, hasznosítani, rögzíteni. A hangsúly a szervezet tanulás- és fejlődőképességén van. A szerkezeti struktúra megváltoztatása, egy küldetés, jövőkép megfogalmazása, szervezeti képzések lebonyolítása önmagában nem elég. A siker kulcsa a munkatársak tudásának, hozzáállásának, viselkedésének megváltoztatása, az emberek felelősségének, feladataiknak és a szervezeti folyamatok összhangba hozása. A motiválás, a képességek és az irányítás közötti kölcsönhatás határozza meg, hogy az egyén milyen hatást gyakorol a szervezetre.

Összefoglalás A felsőoktatás szerepe a humán erőforrás fejlesztésében vitathatatlan. Egy kistérség, régió, ország, közösség versenyképességét és ezen belül megújuló képességét, fejlődési potenciálját elsősorban az emberi erőforrásának hatékony működése határozza meg. A felsőoktatási intézmény stratégiája, annak iránya és tudásmunkás kibocsátása hosszú távon meghatározza a gazdaság működését, befolyásolja az egyéni karrier lehetőségeket és a társadalmi mobilitást. A felsőoktatásban kialakult és egyre élesedő piaci versenyhelyzet indokolttá teszi, hogy a környezeti tényezők vizsgálata mellett a belső adottságokra és folyamatokra fokozottabb figyelmet és energiát szánjunk. A piaci szemlélet, a versenyképesség, a gazdaságosság, minőségi követelmények magukkal hozták a tudásmenedzsment működtetését.

324

Davenport 2001-ben sorolta fel „tankönyvében” a tudásprojektek sikerét meghatározó tényezőket: a vállalati kultúra, a technikai infrastruktúra, a felsővezetés támogatása, a gazdasági vagy az értéknövekedési kapcsolat, a folyamatorientáltság, az egyértelmű jövőkép és nyelv, az újfajta motivációs eszközök, valamilyen fokú tudásstruktúra, illetve többféle tudástranszfer-csatorna. A lecke tulajdonképpen világos és érthető. Nem mondom, hogy egyszerű, hiszen a megvalósításhoz meg kell nyerni az embereket, ki kell alakítani a feltételeket. Fontos feladat a döntési-végrehajtási szintek számának csökkentése, a működési hierarchia (nem csak papíron történő) laposabbá tétele. Az informatikai támogatottság kiépítése mellett a legfontosabb feladat az innovatív, kreatív munkatársak kiválasztása, alkalmazása, tehetségük kibontakoztatása, tudásuk hatékony hasznosítása és megőrzése. Nem kevésbé fontos ezen munkaerő megtartása a jól végzett munka elismerésével, megfelelő ösztönzési formák alkalmazásával.

Felhasznált irodalom 1. Barakonyi Károly [2004]: Rendszerváltás a felsőoktatásban, Bologna-folyamat, modernizáció. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2. Bencsik Andrea [2006]: „Vezetői stílusváltás a szervezeti tudás menedzselése érdekében”. In: Megragadni a megfoghatatlant.Tudásmenedzsment elméleti és módszertani megközelítésben, a MTA VSZB Tudásmenedzsment Albizottságának gyűjteményes, I. sz. kötete 3. Bencsik Andrea [2005]: „Dolgozói elégedettség – a szervezeti versenyképességet befolyásoló tényező”. Vezetéstudomány XXXVI. évf. 6. szám pp. 41-47. 4. Bencsik Andrea [2003]: „Csoportszerepek és csoportfejlődés a tudásmenedzsment szolgálatában”. Vezetéstudomány XXXIV. évf. 6. szám pp. 17-25. 5. Dinya László [2002]: „Egységes Európai Felsőoktatási tér: cél vagy eszköz? I.” – Magyar Felsőoktatás. p. 25. 6. Davenport, Thomas H., Prusak, Laurence [2000]: Working Knowledge. How organizations manage what they know. Harvard Business School Press. 7. Dixon, Nancy M [2000]: Common Knowledge. How companies thrive by doing what they know. Harvard Business School Press. Boston, Massachusetts. 8. Hrubos Ildikó [2006]: A felsőoktatás intézményrendszerének átalakulása. Aula, Budapest. 9. Karoliny Mártonné – Poór József [2002]: Személyzeti / emberi erőforrás menedzsment kézikönyv, KJK-Kerszöv 10. Kozma Tamás [2004]: Kié az egyetem? Ú-M-K. Budapest. 11. Kozma Tamás [2002]: Regionális egyetem. Oktatáskutató Intézet. Budapest. 12. Gareth, Williams [2003]: The Enterprising University. Reform, Excellence and Equity. The Society for Research into Higher Eduation and Open University Press. 13. Jillinda J. Kidwell, Karen M. Vander Linde, Sandra L. Johnson [2000]: „Applying corporate. Knowledge Management Practices in Higher Education”. Colleges and universities have significant ooportunities to apply knowledge management practies to support every part of their mission. In: Educause Quarterly. Number 4. 14. Svéhlik, Cs. [2008]: Tudásmenedzsment gyakorlati megközelítésben „Mi az a karrier?” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. márc. 26. 15. Tóth Tamás (szerk.) [2001]: Az európai egyetem funkcióváltozásai. Felsőoktatás-történeti tanulmányok. Professzorok Háza Budapest. 16. Varsányi Judit [2004]: Vállalati menedzsment. Széchenyi István Egyetem.

325

dr. DEDIQSZKY KATALIQ intézeti munkatárs, Iyugat-magyarországi Egyetem, Sopron PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest

Mezőgazdasági szövetkezet a XXI. században, avagy az újra gombolt mellény266 1. Bevezetés Engedtessék meg nekem, hogy Kovács Imre, a parasztpárt egykori főtitkárának ismert mondását, melyet az 1960-as évek mezőgazdasági állapotára alkalmazott, majd Romány Pál267 használta újra „a 90’-es évek zaklatott, változó felfogására, válságos – álságos gyakorlatára”, 2008-ban én a szövetkezetekkel kapcsolatban vessem fel. Hadd idézzem a továbbiakban is Kovács Imrét, aki már a ’60-as években igen jól látta, hogy: „Az életképes termelőszövetkezeteket át kellene adni a tagságnak. … A merev, nehézkes szovjet klisékről végre át kell térni a rugalmasabb és eredményesebb nyugati szövetkezeti formákra és demokráciára.” [Romány, 2002 155. o.] Ahogy Romány Pál mondja, az áttérés az agrárium vonatkozásában az 1991. évi új törvényekkel – a szövetkezetek tekintetében az 1992. évi I., illetve az 1992. évi II. törvényekkel – jogilag is kodifikáltatott. „A mellényt tehát lehet – és kell – újra gombolni.” Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez nem történt meg az elmúlt közel húsz évben? Még mindig szükség van a mellény újragombolására? És ha igen, azt milyen úton – módon tegyük? Egyébiránt, szükség van-e még egyáltalán a mellényre? Utóbbi kérdés azért is lehet különösen érdekes, mert Magyarországon a szövetkezeti forma létjogosultsága az elmúlt évtizedekben egyenesen megkérdőjeleződött. Ezzel a problémával a Kormány is szembenézett, és az 1119/2004. (XI. 13.) határozata az egységes szövetkezeti törvény koncepciójáról az alábbiakat tartalmazza: „Az 1950-es, 60-as években végbement termelőszövetkezesítés hatása máig tart. A szövetkezeti elvek semmibe vétele, a széleskörű kényszer alkalmazása, a jelen időszakban is komoly tudati tényező, amely kétségtelenül közrehat abban, hogy a mezőgazdaság területén nem alakulnak számottevő mértékben és méretekben szövetkezetek, pedig a meglévő tulajdonosi és gazdálkodási struktúra mellett az egyetlen lehetőséget kínálják a gazdálkodás nehézségeinek leküzdésében.” Mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy nemcsak az 50’-es évekből magunkkal hozott szövetkezetellenes reflexekről van szó, hanem a 90’-es évek történéseiről is: a (szocialista) termelőszövetkezetek fél évszázados magyarországi történetének kezdő- és végpontját, egyben a szövetkezetekhez való hozzáállást jól szemlélteti egy rádióriportban elhangzott mondat: „1950-ben bevertek bennünket a szövetkezetbe, 1992-ben pedig kivertek belőle.” [Buday-Sántha, 2001 118. o.] Ezen, Magyarországon lejáratódott termelőszövetkezeteknek ugyanakkor vajmi kevés közük volt azon szövetkezeti eszméhez, mely 1844-ben indult útjára az egyesült királyságbeli Rochdale-ben268, és kifejezetten a „józan és takarékos kispolgári erényekre”, „a 266

Ajánlom ezt a tanulmányt dr. Krasnyánszky Jánosnak, tekintettel arra, hogy mindent, amit a joggyakorlatról, hivatástudatról és a szakmai alázat fontosságáról tudok, az ő fáradhatatlan tanításának köszönhetem.

267

1975. 07. 04. – 1980. 06. 27. között mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter

268

A polgári teoretikusok szerint ezzel a 28 takács által 28 fonttal alapított – tulajdonképpen fogyasztási – szövetkezettel kezdődik a szövetkezeti mozgalom. Alapszabályukban nyertek rögzítést a tradicionális

326

magántulajdon és az egyéni szabadság legmesszebbmenő tiszteletére” alapozott. „A minél nagyobb előnyök biztosítása, …. a piaci árhoz igazodás, a tőkének a tag kiválása esetében is konzerválása pedig egyenesen mintaképül szolgálhatnak minden józan kapitalista vállalatnak.” [Kuncz, 1935 36. o.]. Kevés köze van a Németországban269 Schultze-Delitsch és Raiffeisen által ugyanekkor elindított szövetkezeti mozgalomhoz, de még a kezdetekkor, szintén az 1840-es évekre datált magyarországi szövetkezetekhez is, melyeket aztán törvényi szinten a Kereskedelmi törvény (1875. évi XXXVII. tc.) szabályozott, s a szövetkezetet gyakorlatilag a részvénytársasághoz hasonlóan kezelte. Kimondta, hogy a szövetkezet kereskedelmi társaság, illetve „külsőleg” hasonlatos a részvénytársasághoz; a törvény rendelkezései szerint a szövetkezet tekintetében külön nem szabályozott kérdésekben a részvénytársaságra vonatkozó passzusokat kellett alkalmazni. Összefoglalva: „Köztudomású dolog, hogy az anyagi célokra alakuló társaságok ezen nemesebb hajtása mily óriási lendületet vett a külföldön, főleg Angliában és Iémetországban… De az eddigi hazai tapasztalatok is igazolják.” [Galovits, 1901 3-4. o.] Mindenképp megemlítendő, hogy ugyanakkor a termelőszövetkezeteket favorizáló szocialisztikus, utópisztikus irány is útjára indul, melynek hazája Franciaország. 270 Érdemes végiggondolni, hogy ami a fentiekben megfogalmazottak szerint egyértelmű és köztudomású volt 1901-ben, az így van-e a XXI. században is? Nos, ami a külföldet illeti, mindenképp. Ezt támasztják alá az európai példák is; a mezőgazdasági szövetkezetek piaci részesedése akár a 100%-ot is elérheti.271 Az Európai Unió nemcsak tagállami, hanem közösségi szinten is nagy hangsúlyt helyez a szövetkezet jogintézményének előtérbe helyezésére, ezért megalkotásra került a Tanács 1435/2003/EK rendelete az Európai Szövetkezet (SCE) statútumáról. Az SCE célja tagjai

szövetkezeti elvek, illetve innen eredeztetjük a Rochdale-plant, azaz a „visszatérítés a vásárlás arányában” gondolatát. (Ld. 6.3. pont) 269

A német szövetkezeti irány tisztán gazdasági irányú, a gazdasági szereplőket tömörítve „hátteret ad nekik a kapitalisztikus szabadverseny közepette” [Czettler, 1922 17. o.] Schultze a kisiparosokat tömörítette, azon célból, hogy tőkéjüket egyesítve a kisipart versenyképessé tegyék a nagybani bevásárlás és értékesítés megszervezésével. Ezzel szemben Raiffeisen – aki kezdetben jótékonysági egyesületeket alapított – Schultze elveit a mezőgazdasági termelés sajátosságaira próbálván adoptálni, vidéki mezőgazdasági vállalkozók számára hozott létre hitelszövetkezeteket, melyek névleges üzletrész-befizetéssel dolgoztak, osztalékot pedig egyáltalán nem fizettek. (Ld. erre a dogmatikailag ugyan másképp megfogalmazott, de tartalmában megfelelő „korlátozott tőkekamat elvét” a 6.3. pontban.) Kiemelendő a Raiffeisen által kimunkált „Stiftungsfond” intézménye, amely a szövetkezésre szoruló társadalmi osztály részére létrehozott alap volt, és teret / időt átívelve visszaköszön a 2006. évi X. tv.-ben. (Ld. 4. pont) 270

Ahogy Kuncz Ödön megfogalmazza: „a szövetkezet mindenekelőtt az a hangszer, amelyen a legkülönbözőbb és egymással szöges ellentétben álló társadalmi és gazdasági mozgalmak játsszák el a maguk dalait. A kommunizmus és a szocializmus egészen más eszmei tartalmat és rendeltetést tulajdonítanak a szövetkezeteknek (egészen másban látják ennek az intézménynek gazdasági lényegét), mint … az agrárérdekeket szövetkezeti alapon előmozdítani akaró konzervativizmus.” [Kuncz, 1935 33. o.] 271

Néhány példa: Tejszövetkezetek piaci részesedése – Írország 100 %, Svédország 99 %, Egyesült Királyság 98 %. Gyümölcs és zöldség – Hollandia 96 %, Belgium 90 %. Hús – Dánia 93%. [Bekkum – Dijk, 2000 32. o.]

327

szükségleteinek kielégítése és / vagy azok gazdasági és / vagy szociális tevékenységeinek fejlesztése a rendeletben meghatározott alapelvekkel összhangban.272

Fentiek fényében kérdésként merülhet fel, hogy „mi is a szövetkezet?”
os, „belső lényegét közgazdaságilag szabatosan meghatározni nehéz.” [Ihrig, 1937 9. o.] A következő pontban erre teszek kísérletet.

2. A szövetkezet mint gazdasági entitás – a manifesztum, és azon túl A szövetkezet hatályos magyar definíciója (2006. évi X. tv. 7. §) az alábbi: „A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.” Kereskedelmi törvényünk 1875-ben (223. §) az alábbiak szerint fogalmazott: „…az a társaság…mely tagjai hitelének, keresetének, vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett, illetőleg kölcsönösség alapján való előmozdítására alakul.” Megállapíthatjuk tehát, hogy mind 1875-ben, mind 2008-ban, illetve mind Magyarországon, mind Európában (utalva itt a fentiekben megjelölt SCE célra) megjelenik a szövetkezet kettős motiváltsága („Janus arca”), azaz a tagok gazdasági előnyhöz való juttatása, illetve társadalmi előmenetelének szolgálata.273 A manifesztumon túl a szövetkezet mint gazdasági entitás különlegessége több ponton is megragadható. Elsősorban és mindenek előtt a szövetkezetspecifikus alapelvek274 megismerése megkerülhetetlen a szövetkezet lényegének elsajátításához. A gazdasági lényeget az Ihrig Károly által kimunkált üzemkiegészítés elve jeleníti meg legszemléletesebben. Ezek szerint a szövetkezet mindig a tagok javára működik, tőlük elkülönült célja nincs, a tagokat úgy foglalja össze közös üzemben, hogy autonómiájukat megtartja. A közös üzem lényege, hogy „valamely gazdasági mozzanatot, mely valamennyit érdekli, a közös szövetkezeti üzem lát el számukra és érdekükben.” [Ihrig, 1937 10. o.] Ugyancsak hozzá kell fordulnunk, ha arra a kérdésre akarunk választ kapni, hogy (szervezeti renden, speciális vagyonjogi kategóriákon, felelősségi szabályokon túl) mi az, ami egy szövetkezeti formában működő vállalkozást megkülönböztet egy részvénytársasági formában működőtől.275 272

Ld. Preambulum (10). A rendeletről ld. részletesebben a 6. pontot.

273

A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által Manchesterben, 1995-ben meghatározott (zsinórmértékként szolgáló) definíció a következő: „a szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális céljaikat közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalkozásuk útján megvalósítsák.” 274

Ld. 5. és 6. pont

275

Ihrig egy cukorgyár példáján mutatja be, hogy a gazdák, akik cukoripari részvénnyel bírtak, részvényeik ellenére sem feltétlenül a részvényeiket kibocsátó gyárnak adták el a répát, „aki ellenben belép a cukorrépafeldolgozó szövetkezetbe, ezt azért teszi, hogy annak adja el terményét és az utóbbinak is egyik állandó gondja, hogy tagjai valóban hozzá szállítsák azt be.” [Ihrig, 1937 11. o.] Látni fogjuk a 6.3. pontban, hogy mindezt a „visszatérítés a vásárlás arányában” elv (mely a szövetkezet „jogi magja”) érvényesülése végett teszik.

328

Végül ne feledkezzünk meg a differentia specifica-ról sem, ide sorolva az Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által 1995-ben Manchesterben meghatározott értékeket: önsegély, egyéni felelősség, demokrácia, egyenlőség, igazságosság, szolidaritás.

3. „A szövetkezés nem jótékonyság, hanem ehhez úgy viszonylik, mint megelőzés a gyógyításhoz”.276 A fejezet címében a szövetkezeti értékeket (illetve Raiffeisen azon meggyőződését, mely szerint jótékonysági egyletnél célravezetőbb a szövetkezet) láthatjuk visszaköszönni. De felmerül a kérdés, hogy miért van szükség „önsegélyre”, azaz szövetkezetre (a címbeli mellényre)? A választ az alábbiakban igyekszem megadni. A társadalmi, gazdasági környezet, az agrárium problémái napjainkban – ha volumenében nem is, de alapjaiban – hasonlóak, mint a szövetkezés útjára indulása, azaz az ipari forradalom idején: „A kis- középtőkével rendelkezők piaci helyzete kilátástalannak látszott, már piacra jutásuk is nehézkesnek bizonyult. A gazdasági változások e piaci szereplők felé azt a követelményt támasztották, hogy az elszigeteltség felszámolásával, a szervezettség eszközével, az egyedi értékek egyesítésével, azaz szövetkezéssel kíséreljenek meg fellépni a tőkekoncentrációval szemben, és ily módon próbáljanak meg a versenyben talpon maradni.” [Réti, 2002a 9-10. o.] Alapkérdés, hogy lehet-e az agrárium helyzetének alakulását a piacgazdaság értékítéletére bízni? Lehetséges-e, hogy mezőgazdaságunk helye a gazdaságpolitikában még mindig tisztázásra szorul? Miért is kell a mezőgazdaság-politikát, a magyar agrárgazdaságot „óvnivédeni?” Az európai mezőgazdaság vonatkozásában – 1958. (Római Szerződés) óta keresik a választ, mely válasz három fő csomópont mentén látszik kikristályosodni: - Az agrárpiac sajátossága, hogy olyan objektív sajátosságokkal kell számolni, mint az éghajlati viszonyok, természetföldrajzi tényezők, termelés struktúrák, szokások megszilárdult gyakorlata. - A mezőgazdasági termék jellege a következő „ok”, azaz azon tény, hogy a mezőgazdasági termék az élelmiszeripar alapja, fontos a megfelelő mennyiségben való termelés (most már nem az 1950-es, háborús évek utáni időszak „félelme”, az élelmiszerhiány elkerülése a szempont, hanem épp ellenkezőleg: a túltermelés megakadályozása) illetve a megfelelő minőség (élelmiszerbiztonság) elérése. - Végül, de nem utolsósorban, minden tagállam érdeke, hogy mezőgazdaságát támogassa, a mezőgazdasági terméket minél jelentősebb támogatással juttassa piacra, és a termelőket életpozícióba juttassa. Az utóbbi megfontolás napjainkra némileg módosult, és az életpozícióba juttatás helyett az „életben tartás” azaz a szociális kérdés került előtérbe: „az Európai Unió gyakorlatában a nemzetgazdasági hozam- és költségszámítások alapja nem csupán a mezőgazdasági termelés versenyképessége, hanem a foglalkoztatáspolitika, ahol a népességmegtartás érdekében történő jövedelem-kiegészítés társadalmi szinten sokkal „olcsóbb” megoldás és humánpolitikai vonatkozásokban kezelhetőbb eljárás, mint a munkanélküliség segélyalapjainak feltöltése. Az agrártevékenység fenntartása ugyanakkor környezetvédelmi és turisztikai háttéralapot is biztosít.” [Mohácsi-Szabó-Szeremley, 2000 40. o.]

276

[Czettler, 1922 7. o.]

329

Nem állhatunk meg azonban ezeknél a sarokköveknél. Nyilvánvalóan látszik, hogy a fenti, közösségi szinten megfogalmazott tételek gyakorlati kivitelezésére, „megelőző és megtartó erőnek” a szövetkezet mint jogintézmény, megfelelő. Kérdésként merül fel, hogy a XIX. században sikeres szövetkezete megfelelő-e napjainkban? Szem előtt kell ugyanis tartani, hogy a jogi szabályozás nem lehet önmagáért való, a jogalkotás nem történhet a gazdasági szükségszerűségek, történelmi hagyományok ismerete nélkül, ugyanakkor a gazdasági szervezeteknek is be kell látniuk, hogy nem légüres térben, öncélúan, hanem az adott történelmi, társadalmi, gazdasági valóságba ágyazódva működnek, és a környezet determinálja azon alapelveket, melyek alapján működniük kell, ha életképesek akarnak maradni. Magunkévá kell tennünk az alábbi gondolatot: „a szövetkezeti szabályozás sajátja az, hogy rendkívül szorosan tapad a mindenkori gazdasági környezethez”. [Réti, 2002b 71. o.] Szembe kell néznünk azzal, hogy a kihívások, amelyekkel a szövetkezetek szembesülnek, a XXI. században teljesen újak: a szövetkezetek „nem eléggé környezetbarátok, nem eléggé hatékonyak, nincs kielégítő tulajdonosi kontrolljuk, és kizsákmányolják a piacot.” [Bekkum-Dijk, 2000 29. o.] Meg kell birkózniuk a nemzetközi kereskedelem kiterjedésével, a technológiai innovációval és a fogyasztók élelmiszerbiztonság tekintetében fellépő igényeivel. Megállapítást nyert, hogy az egyesült királyságbeli Rochdale-ben 1844-ben útjára indult – a COGECA277 terminológiájával élve – „erőkiegyenlítő” szövetkezeti modell (vagy „piaci ellensúlyozó erő” modell) a XX. illetve XXI. század kihívásaira nem tudott kielégítően reagálni, ugyanis (többek között) a tagi tőkehiány gátolja a hatékony fejlődést. A XXI. században a mezőgazdasági szövetkezeteknek, azaz a „vállalkozási alapú” szövetkezeteknek piaci körülmények között kell működniük, ugyanakkor igaz, hogy a (még) nem áru értékű feladatok – természeti értékek védelme, oktatási feladatok, stb. – ellátására is szükség lehet. Az économie social azonban nem homályosíthatja el a hatékonyságot, a hatásosságot, és az ösztönzőket. Ezt a két dolgot önálló értékűnek kell tekintenünk. [Bekkum-Dijk, 2000 193. o.] A vállalkozási alapú modell esetén mennyiben kell újragondolnunk a szövetkezekről alkotott hagyományos elképzeléseinket? Mennyiben lehetnek elemei a XXI. század kihívásaihoz alkalmazkodó szövetkezeteknek a rochdale-i takácsok elképzelési? Miután a szövetkezeti szabályozás „különlegessége pedig abban rejlik, hogy e szabályozást rendező elvek hatják át, mégpedig több mint másfél évszázada” [Réti, 2002b 71. o.], melyek azok az alapelvek, amelyek továbbra is iránymutatóak, és melyek azok, amelyeket újra kell fogalmaznunk?278

4. Történeti visszatekintés Mindenek előtt azonban a speciális magyar „kiindulópontról”. A II. Világháborúig egyértelműen pozitív a magyarországi szövetkezéstörténet mérlege. Elég arra gondolnunk, hogy első szövetkezetünk tulajdonképpen már a rochdale-i szövetkezet 1844-es megalakulása előtt, 1841-ben létrejött, mely ugyan „Marosszéki Tűzkármentesítő 277

COGECA: General Committee for Agricultural Co-operation in the European Union, Európai Unió Általános Mezőgazdasági Szövetkezeti Bizottsága 278

Ld. 6. pont.

330

Társulat”279 néven alakult, de a szövetkezeti sajátosságoknak megfelelve. A szakirodalom Kossuth Lajos védegyletét, illetve az ezen években alakuló önsegélyező egyleteket is szövetkezetnek tekinti. A szövetkezeti mozgalom ezekben az években azonban még nem tudott gyökeret ereszteni Magyarországon. A magyarországi agrárius (és vele összekapcsolódó szövetkezeti) mozgalom 1879-ben a székesfehérvári gazdakongresszuson bontott zászlót, az egyik indítványozó gróf Károlyi Sándor volt. Igazi mozgalommá az 1880-as évek elejétől szerveződött, amikor is létrejött a Gazdakör, illetve az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE), amely az agrárérdekek képviseletére vállalkozott. A mozgalmat közvetlenül életre hívó esemény az 1870-es évek végére elmélyülő általános európai agrárválság (amikor is az ipari és kereskedelmi tőke a mezőgazdaság rovására gyarapodott, a gazdasági élet eltorzult, a középés kisbirtokok hanyatlásnak indult) volt. Az 1880-as években felismerték a szövetkezeti eszmében rejlő lehetőségeket, s Károlyi a kis- és középbirtokosok problémáira megoldásnak az elfogadható kamatlábú mezőgazdasági hitel biztosítását és a szövetkezést látta. Mindezt azért tartom fontosnak kiemelni, hogy lássuk; amikor az agrárium kormányzati szintű támogatást kíván elérni, Károlyihoz hasonlóan, napjainkban sem „segélyekért” kiált, hanem kedvező jogszabályi környezetért – olyan jogszabályokért, amelyek nem arról szólnak, hogy a gazdának a jogi szabályozással is meg kell küzdenie – valamint az agrárium megfelelő pozíciójának megteremtéséért a nemzeti gazdaságpolitikában. Károlyi neve fémjelzi azt a mozgalmat, mellyel Pest megyében általánossá váltak a falusi hitelszövetkezetek, sőt Erdélyben is alakultak ilyenek. 1898-ban létrehozta a Hangya Szövetkezeti Központot, melyhez szervezőmunkáján kívül tőkével is hozzájárult. Az I. Világháború kitörésekor 1276 Hangya szövetkezet működött az országban, 200.000 üzletrésszel rendelkező taggal. Nagy területi áruraktárakat hoztak létre, Hangya Ipari Részvénytársaságot illetve termelő és készletező szervezeteket alapítottak. A hitel- és fogyasztási szövetkezetekkel egy időben jöttek létre a tejszövetkezetek is, majd a mozgalom kiteljesedését mutatva pince, földbérlő és földmunkás, biztosító és ipari szövetkezetek. 1904-ben a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Budapesten tartotta kongresszusát. A jogi szabályozás is folyamatosan fejlődött: kezdetben még csak az 1875. évi XXXVII. törvénycikk (azaz a Kereskedelmi törvény) hatálya alá tartoztak a szövetkezetek, majd az 1898. évi XXIII. törvénycikk a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről volt az első lépés egy önálló szövetkezeti törvény irányába. Igaz, a törvény jó ideig váratott magára, de az állandó törekvés a megalkotásra jelen volt. (Említést érdemel az 1923. évi XXVI. törvény a nagy taglétszámú szövetkezetek közgyűléséről és a szövetkezeti üzletrészek névértékének felemeléséről.) Az 1947. évi XI. törvény végül megszületett, de a szövetkezeteket még társaságként szabályozta, és kormányrendeletek szintjén olyan erős formakényszer élt, hogy a törvény gyakorlati hatása megkérdőjelezhető. Ekkoriban már egy másik szövetkezeti mozgalom kezdett kibontakozni; a mezőgazdasági termelő szövetkezetek létrehozásával.280

279

A tűzkármentesítő társaságok tulajdonképpen kölcsönös biztosító társaságok voltak, „vezérlő elvük” a „kölcsönösség” volt: amennyiben valamelyik tagot tűzkár érte, a Társulat a kár összegét a tagok vagyona arányában elosztotta, kivetette a tagokra, beszedte, majd kifizette a károsultnak. 280

A történelmi áttekintést befejezve nagyobb állomásként az 1959. évi 7. tvr.-t kell megemlítenünk, amely a mezőgazdasági termelőszövetkezetek (mgtsz.) és a termelőszövetkezeti csoportok (tszcs.) első törvényi szintű szabályozása volt. Az 1967. évi III. tv. az mgtsz.-ekről új alapokra helyezte a szövetkezetek működését, majd az 1971. évi III. törvénnyel valósult meg a második egységes szövetkezeti törvény, melyet ágazati jogszabályok egészítettek ki.

331

A szövetkezeti törvényhozás a rendszerváltás után került abba a helyzetbe, hogy visszatérjen (visszatérhessen) az 1948 előtti magánjogi hagyományokhoz. Az 1992. évi I. törvény a szövetkezetekről, az 1992. évi II. törvény a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról, majd a 2000. évi CXLI. törvény az új szövetkezetekről elegendő keretet kellett volna, hogy nyújtson a szövetkezet mint gazdasági entitás létrejöttéhez, működéséhez. Nos a probléma egyik forrása pont ebben rejlett: a jogszabályi háttér ellentmondásossága, szabályozatlansága is hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezeti forma „bosszantóan törékennyé” vált. Példának okáért, ami a részjegy – üzletrész terminus technicusokat, illetve a mögöttük húzódó tartalmat illeti: Domé Györgyné már 1994281- ben felhívta a figyelmet a szabályozás eklektikusságára, pedig akkor még „csak” az 1992. évi I. törvény és az 1992. évi II. törvény élt egymás mellett. Az 1992. évi II. törvény alapján nálunk az üzletrész fogalom elsősorban a szövetkezeti tulajdon szétosztásának (vagyonnevesítés) jogcímeként volt használatos (nem figyelmen kívül hagyva, hogy ugyanezen törvény alapján ingyenes részjegy is juttatható volt), de az 1992. évi I. törvény alapján közgyűlési döntésként az eredményből való részesedésként is létrehozható volt üzletrész (melynek semmi köze a vagyonnevesítéshez). Ugyanakkor utóbbi törvény a tag vagyoni hozzájárulásának formájaként használja a részjegy fogalmat is, anélkül egyébiránt, hogy konkrétan definiálta volna azt. A 2000. évi CXLI. törvény már csak a részjegy fogalmát ismerte, mely a tag tagsági jogviszonyát tanúsította, és teljesen forgalomképtelen volt. A 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről az előzőekhez hasonlóan a vagyoni hozzájárulásának formájaként használja a részjegy fogalmat, amely azonban – korlátozottan ugyan, de – forgalomképes. A részletes szabályozás ismertetése nélkül, de feltétlenül meg kell még említeni az utóbbi törvény új elemét, a befektetői részjegyet282, illetve azt a rendelkezést, mely szerint 2007. május 1. napjával a még meglévő üzletrészeket tulajdonosaik vagy felajánlották a szövetkezet közösségi alapja javára, vagy a szövetkezet tulajdonában álló részvényre, vagy kft.-beli üzletrészre cserélték, vagy befektetői (átalakított befektetői) részjeggyé alakíttatták át.283 Csakhogy „a nyugati országokban a tag vagyoni hozzájárulásáról nem részjegyet, hanem üzletrészt tanúsító papírt adnak ki, amely azonban tartalmilag az általunk alkalmazásra került részjegynek felel meg. … A tartalmi azonosság indokolja azt, hogy az elnevezés is azonos legyen, tehát, hogy a részjegy nálunk is üzletrészt jelenítsen meg és tartalmilag ugyanazt jelentse, mint más országokban. Jó volna ezért … nálunk is áttérni – figyelembe véve a jogegységesítés és jogharmonizáció elveit is – a részjegy helyett az üzletrész kifejezésre…” [Domé, 1994 473. o.] A 2006. évi X. törvény végső soron 2007. május 1-jei hatállyal „rendet tett a fogalmi kuszaságban”. Ugyanakkor de lege ferenda „álláspontunk szerint a vagyonjog alapintézményeként a szövetkezeti üzletrészt lett volna helyes rögzíteni. … biztosíthatná a folyamatosságot az 1948 előtti, klasszikus szövetkezeti szabályozás és a jelenlegi szövetkezeti szabályozás között.” [Réti, 2007b 30. o.] Egy további érdekesség: a 2000. évi CXLI. törvény 94. § (2) bekezdése kimondta, hogy a törvény hatálybalépését követő 5. naptári év végével (2006. december 31. napjával) hatályát veszti az 1992. évi I. törvény. Ezt a fordulatot azonban a 2003. évi CV. törvény hatályon kívül helyezte. Egészen 2004. január 3. napjáig (a 2003. évi CV. hatálybalépésének napja) tehát azzal számolhattunk, hogy az 1992. évi I. törvény helyét 2007. január 1. napján „átveszi” a 281

[Domé, 1994 473-481. o.]

282

A befektető tagra ld. 6.3. pont

283

Ld. 2006. évi X. törvény 98. § - 105. §

332

2000. évi CXLI. törvény. Nos, nem ez történt. A 2003. évi CV. törvényt egyébiránt nem csak azért fontos ismerni, mert a fentiekben kifejtett változásokat eszközölte, hanem azért is, mert megfogalmazta egy „egységes szövetkezeti szabályozás megalkotásának szükségességét”. A Kormány szövetkezetekkel kapcsolatos 2004. évi koncepciója ezzel kapcsolatban az alábbiakat tartalmazta: „E feladatot – kodifikációs szempontból – kétféle módon lehet teljesíteni: új törvény megalkotásával, vagy a 2000. évi CXLI. törvény módosításával. Ha új törvény kidolgozását határozza el a Kormány, akkor a szabályok jelentős részben átemelhetők az említett törvényből. A szabályozás megújítása nem jelent minden vonatkozásban új rendelkezéseket. Különösen vonatkozik ez a szövetkezet szervezeti felépítésére, belső működési mechanizmusára, törvényességi felügyeletére. A kodifikációs szempontokon túl az új törvény megalkotása azért indokolt, mert világosabban kifejezésre juttatja, hogy nem pusztán a szabályozás megújításáról van szó, hanem a szövetkezetekkel kapcsolatos szemlélet gyökeres megváltoztatásának igényéről is.” Engedtessék meg nekem, hogy az utóbbi mondattal kapcsolatban szkeptikus legyek: számtalan példát ismerünk arra, hogy pusztán a törvény semmit nem fog megoldani.284 A fenti dilemma eredményeként minden esetre megszületett és 2006. július 01. napján hatályba lépett a 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről, mely hatálybalépésétől számítva egy évet adott a már működő szövetkezeteknek az alapszabályuk módosítására, az új szabályok akceptálására, ugyanis 2007. július 01. napján hatályát vesztette az 1992. évi I. tv., és a 2000. évi CXLI. tv. is.285 Így ismét újragombolásra került a mellény.286 A 2006. évi X. törvényből kiemelendő a közösségi alapra vonatkozó szabályozás287, az abból juttatható juttatások és támogatások nevesítése288, illetve a szociális szövetkezet intézményének megalkotása.289 Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a szövetkezet ezen újragondolt alakzata a mezőgazdaságban értékesítő vagy termékpályás („marketing”) szövetkezetként, konkrétan akár termelői értékesítő szervezetként (TÉSZ) akár termelői csoportként megállja a helyét.290 Ezen szervezetek fő célja a tagjaik által megtermelt termék elérhető legnagyobb haszonnal való piacra juttatása (a termelők összekapcsolódása: horizontális integráció) és a mezőgazdasági termék élelmiszerré történő feldolgozása (vertikális integráció), termelőtől a fogyasztóig juttatása.

284

Egy szemléltető példa: az 1938. évi XXXI. tc. a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról elrendelte a direkttermő szőlőültetvények 3 éven belüli kivágását, átoltását. Annak ellenére, hogy a határidő 1941-ben letelt, az 1997. évi CXXI. törvény a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról ismételten kénytelen volt a kérdéskörrel foglakozni, és 2000. december 31-ei végső határidőt megállapítani, ugyanis hiába írta elő törvény, a kivágás, átoltás mégsem valósult meg (csak 59 évvel később). 285

Felhívnám a figyelmet arra, hogy egy évig három szövetkezeti törvény volt párhuzamosan hatályban! 286

„Álláspontunk szerint a hatályos szabályozás valóban elısegítheti a szövetkezet tagjainak szociális elımenetelét, biztosítva ezzel a szövetkezet kettıs természetének érvényre juttatását.” [Réti, 2007b 32. o.] 287 2006. évi X. tv. 58. §, 59. § (2) c), 71. § valamint a 124/2006. (V. 19.) a szövetkezet által létrehozott közösségi alapból nyújtott támogatásokra vonatkozó részletes szabályokról 288

2006. évi X. tv. 57. §

289

2006. évi X. tv. 8. § a fogalom meghatározására, illetve 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet a szociális szövetkezetekről 290

Lásd erre 60/2005. (VII. 1.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői értékesítő szervezetek nemzeti szabályozásáról és 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról

333

5.

Az alapelvek formálódása a kezdetektől a XX. század végéig

Az alapelvek „az irányt is kijelölik, melyben a szövetkezetek törvényhozási szabályozásának mozognia kell, ha azt akarjuk biztosítani, hogy igazi czéljuktól el ne térjenek”, [Nagy, 1906 3. o.] így ezek vizsgálata során kiválóan megragadhatóak a klasszikus erőkiegyenlítő modell és vállalkozói alapú modell közti különbségek291. Látni fogjuk, hogy az elvek egy része cserélődik, más részük tartalma változik, de a szövetkezet gazdasági és jogi magja292 – több mint 150 éven keresztül változatlan volt. Megválaszolandó kérdés, hogy ez a jövőben, az „új pályaíven” is így marad-e. Tulajdonképpen a szövetkezeti elvek képlékeny jellege nem jelenkori esemény, a különböző szakemberek már abban sem értettek egyet293, hogy mely elvek a rochdale-i elvek, azaz azon „tradicionális szövetkezeti elvek, amelyek az 1844-ben alapított rochdale-i szövetkezet alapszabályaiban és elvi határozataiban nyertek rögzítést”. [Réti, 2002b 72. o.] A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (SZNSZ) 1895. évi alapítása óta folyamatosan gyakorolja a szövetkezeti elvek gazdasági- társadalmi igényeknek megfelelő definiáló tevékenységét. 1934-ben az SZQSZ londoni kongresszusán tíz rochdale-i elvet határoztak meg, ebből hét „felvett elv”, három pedig „fel nem vett elv”. Ez volt az első megbontása a rochdale-i elveknek, a szerint, hogy melyiknek tulajdonítottak különös fontosságot. Felvett elvek: nyitott tagság, demokratikus igazgatás, visszatérítés a vásárlás arányában, korlátozott tőkekamat, politikai és vallási semlegesség, készpénzre eladás, a szövetkezeti továbbképzés előmozdítása. Fel nem vett elvek: nem tagoknak árusítás tilalma, önkéntes szövetkezés alapelve, piaci áron történő árusítás elve. A hét felvett elvet 1937-ben a párizsi kongresszuson tovább bontották, és az első négy elvet kötelező elvvé, míg a következő hármat fakultatív elvekké minősítették. Az 1966-os bécsi kongresszuson az erőteljes gyakorlati szempontok figyelembevétele háttérbe szorult, és az elvek az absztraháció más szintjén, a korábbihoz képest elméletibb jelleggel kerültek rögzítésre. Két új elv került megfogalmazásra: közös szolgáltatások biztosításának elve és a nemzetközi viszonylatra is kiterjedő együttműködés elve. 1980-ban, a moszkvai kongresszuson ismét felvetődött az elvek újraszabályozásának igénye. 1984-ben, a hamburgi kongresszuson rögzítették az SZNSZ munkaprogramját. Az elvek tekintetében az absztrakció magasabb szintjének elérése lett a célkitűzés. Az 1988-as, stockholmi kongresszus után végül a jelenleg hatályos taxációt a manchesteri kongresszuson állították fel 1995-ben: önkéntesség és nyitott tagság, demokratikus tagi ellenőrzés, a tagok gazdasági részvétele, autonómia és függetlenség, oktatás – képzés – tájékoztatás, szövetkezetek közötti együttműködés, közösségi felelősség. Az elvekkel kapcsolatos változó felfogást mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1934-ben fel nem vett elvvé minősített „önkéntesség” bekerült a hatályos taxációba, csakúgy, mint az 291

Elöljáróban a különbség 3 fő pillére: A vállalkozó modell 1. a tagi status tekintetében beengedi a befektető tagot, aki csak tőkéjével vesz részt a szövetkezetben; 2. az egy tag – egy szavazat elve helyett bevezeti a súlyozott szavazást; 3. részjegyei inkább egy részvénytársaság részvényeire hasonlítanak, mint egy szövetkezet üzletrészeire. 292

Ez a legátütőbb alapelv – a szövetkezet legbensőbb lényege: vásárlási visszatérítés gondolata → a tag kettős

szerepet tölt be: tulajdonosa és ügyfele (vásárlója; adósa; hitelezője) és szállítója (vagy munkása) a szövetkezetnek. 293

Lásd erre részletesen Kuncz, 1935 8-9. o.

334

1937-ben fakultatívvá minősített „szövetkezeti továbbképzés előmozdítása”, a felvett „politikai és vallási semlegesség” és „készpénzre eladás” viszont kiesett a listáról, igaz, hogy ezekkel kapcsolatban Kuncz Ödön már 1935-ben leszögezte, hogy nem is lehetséges őket maradéktalanul betartani. Hadd éljek megint egy szakember gondolataival: „Újból meggyőződhetünk, hogy a szövetkezeti mozgalom fejlődése nemcsak egy-két séma szerint haladhat előre, hanem a történeti fejlődés és az adott közgazdasági környezet feltételeihez képest nagyon változatosan.”294 [Erdei 1964]

6. A klasszikus szövetkezeti alapelvek vizsgálata a vállalkozói szövetkezeti modell tükrében A vállalkozói szövetkezetei modell, vagy legalábbis egyes elmei már a gyakorlatban is megtalálhatóak, gondolok itt a „Tizenötök” szövetkezeteire, illetve a Tanács 1435/2003/EK rendeletére az európai szövetkezet (SCE) statútumáról. Az alábbiakban azon rochdale-i elvek, illetve azok 1995-ben, Manchesterben „hatályosított” változatát igyekszem összevetni a Statútum vonatkozó rendelkezéseivel, melyek tekintetében mindig is egyetértés volt a szakemberek között, hiszen 1934-ben a „felvett elvek” közé kerültek, 1937-ben „kötelező elvek” minősítést nyertek, és Manchesterben is a lista élére kerültek. Ismertetem továbbá a hatályos magyar szabályozás vonatkozó rendelkezéseit is.

6.1. Önkéntesség és nyitott tagság elve
yitott tagság Maga a rochdale-i alapszabály 13. pontja új tag felvételéhez két tag ajánlását és támogatását, valamint a tisztviselők és igazgatók többségének beleegyezését, továbbá 1 shilling belépődíj fizetését teszi szükségessé. Kuncz Ödön mindebből azt vezeti le, hogy a rochdale-i szövetkezet „nem egészen kelti azt a benyomást, hogy ebbe a szövetkezetbe bárki teljesen szabadon beléphet”, és le is szögezi, hogy „a nyitott tagság nem kardinális szövetkezeti elv, mert igen sok szövetkezet gazdasági lényege meghatározott számú tagot követel meg, és valamennyi szövetkezetnek módjában áll a lezárt taglétszámot de facto azzal biztosítani, hogy az igazgatóság nem vesz fel új tagokat.” [Kuncz, 1935 47. o.] A Kereskedelmi törvény 223. § szakasza az alábbiakat mondja ki: „Szövetkezeteknek ezen törvény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének, vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett illetőleg a kölcsönösség alapján előmozdítására alakul.” Tekintettel arra, hogy a kölcsönösség és a közös üzletkezelés a többi gazdasági társaságnál is előfordul, „kizárólagos jellemvonását a szövetkezeteknek eszerint csak a tagok számának határozatlansága és a társaság azon czélja képezi, hogy saját tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának előmozdítására törekszik” – állapítja meg Iagy Ferenc. [Iagy, 1895 404. o.] A gondolatmenetet folytatva 294

Erdei Ferenc (1910 – 1971) agrárközgazdász, földművelésügyi miniszter (1949. – 53., 54. – 55.)

335

rámutat, hogy ugyan a tagok számának változása a közkereseti és betéti társaság, sőt a részvénytársaság esetében is lehetséges, de a tagváltozás ezen társaságoknál mindig külön megállapodáshoz kötött, továbbá a részvénytársaságnál nem is tagok személye a lényeges, hanem a „részvényekben megtestesített tagsági minőség, a részvények száma pedig az alaptőke nagyságával együtt előre meg van határozva, és állandó”. Ezzel szemben a szövetkezetben a részvétel – habár vagyoni hozzájárulást feltételez – mégis személyes, s „a tagok változása a társaság fennállása alatt, új tagok belépése s a tagok kiválása, a szövetkezet természetében fekszik, melyhez külön megállapodás nem szükséges, s mely egyúttal a társaság vagyoni állagának változását is magában foglalja.” Klupaty Antal a Kereskedelemi jog kézikönyvében hasonló megállapításokra jut, azaz kimondja, hogy „a tagok sem előre egyénileg nem lehetnek meghatározva (mint a közkereseti és betéti társaságnál), sem a tagok, illetőleg a tagsági jogok száma előre meg nem állapítható (mint a részvénytársaságnál), hanem az újak belépésének és a bennlevők kiválásnak lehetősége folytán folytonosan változhatik anélkül, hogy ez a szövetkezet fennállására befolyással bírna.” [Klupaty, 1901 424. o.] A változó tőke elvét Klupaty megbontja, nevezetesen a hitelalap és vagyonállás folytonos változásáról beszél, azaz az új tagok belépése nemcsak a társasági vagyont növeli (üzletrésszel), hanem a hitelalapot is (felelősséggel), s ugyan így, a tag kiválása nemcsak a vagyont csökkenti, hanem a hitelalapot is. Tulajdonképpen a szövetkezet francia elnevezése ebből az alapelvből származik: sociétés á capital variable. A nyitott tagság elvéből tehát – Nagy Ferenc és Klupaty Antal Kereskedelmi törvényből levont következtetései szerint – okszerűen következik a szövetkezeti tőke (automatikusan) változó jellege: tekintettel arra, hogy a tagok belépéskor minimum egy részjegyet jegyzenek, azaz a tőke nő, kilépéskor el kell velük számolni, azaz a tőke csökken. Érdekes megvizsgálni a törvény szövetkezeti tagok kiválására vonatkozó szakaszát. A 235. § szakasz kimondja, hogy „az egyes szövetkezeti tagnak az esetben is, ha a társaság bizonyos időre alakult, jogában áll a társaságból egészen, vagy ha több üzletrésze volt, bizonyos üzletrészekre nézve előleges felmondás mellett kilépni.” Az a kérdés, hogy a tagoknak a kilépéshez feltétlen joguk van-e, sokáig vitás volt a gyakorlatban,295 mígnem a Curia eseti döntéseiben elvi éllel mondta ki, hogy „a kereskedelmi törvény 235. § 1. pontjában foglalt feltétlen (absolut) hatályú rendelkezésnél fogva a szövetkezet tagjának jogában áll bármelyik üzleti évben előleges felmondás mellett a szövetkezetnek kötelékéből kilépni, és csupán ennek a jognak épségben tartásával szabályozhatják az alapszabályok ezen törvényszakasz 2-ik pontjának intézkedéséhez képest a felmondás idejét és a kilépés időpontját.”296 Azaz az önkéntes kilépéshez „a tagoknak az alapszabályok által meg nem fosztható feltétlen joguk van.” [Márkus, 1907 468. o.] Miután fentiekben a nyitott tagság elvéből szinte automatikusan levezetésre került a változó tőke elve, tudnunk kell arról, hogy ez nemcsak hogy nem szerepel a rochhdale-i alapszabályban, hanem részben ellentétes azzal! Az alapszabály 14.-17. pontjai szabályozzák a tag kilépése, illetve kizárása esetére vonatkozó vagyoni kielégítést. Ezen szabályozás szerint a tag vagyoni illetőségét nem viheti ki a szövetkezetből, hanem választása szerint maga 12 hónap alatt értékesíti, vagy a szövetkezet „elárverezi”, és a tag az ellenértéket kapja kézhez. Tehát a változó tőke elve ebben az esetben csak annyiban igaz,

295

Erről számol be Nagy, 1895 429. o. és Klupaty, 1901 455-456. o.

296

Curia 1893. nov. 2318 [In: Márkus, 1901 139. o.]

336

amennyiben a szövetkezet tőkéje növekedik, ha új tag lép be, de nem csökken, ha egy tag kilép, illetve kizárják.297 Ezzel kapcsolatban felhívnám a figyelmet arra a momentumra, mely szemléletesen példázza, hogy az elvek tartalma folyamatosan változik: a nyitott tagság klasszikus rochdale-i elvét már az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején összekapcsolták a változó tőke elvével, holott ez a rochdale-i alapszabályból csak részben következik, illetve maga a nyitott tagság elve sem minden feltétel nélküli: Kuncz is rámutat arra, hogy a két tag ajánlásának és a vezetőség határozatának szükségessége egy „exkluzív társaskör” magasságába emeli a szövetkezetet. [Kuncz, 1935 47. o.] A törvény kifejezetten nem tesz róla említést, de egységes jogalkalmazói nézet volt, mely szerint az alapszabályban a tagok száma, illetve a tőke minimális vagy maximális határhoz lehet kötve. [Nagy, 1895 404. o. és Klupaty, 1901 424. o.] Az 1898. évi XXIII. törvénycikk a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről 8. §-a ennél is tovább megy: a tagságot hármas, konjunktív feltételhez köti. Azaz „a szövetkezetbe csak olyan teljes korú egyén léphet be, ki a szövetkezet kerületében lakik és vagyona fölött szabadon rendelkezik. … Az alapszabályok egyéb feltételeket is állapíthatnak meg.” Kuncz Ödön a rochdale-i alapszabály, az SZNSZ bizottsági jelentése298, a német299 és osztrák300 törvények, a Kereskedelmi törvény, Nagy Ferenc, valamint saját törvényjavaslata, illetve a svájci tervezet301 átfogó vizsgálata birtokában 1935-ben a nyitott tagság elvének megtestesülését az alábbiakban foglalja össze: a szövetkezetnél a tagok száma nincs előre meghatározva, a taglétszám nem állandó; nincs tagmaximum; nincs túl magas belépődíj. Nem áll ellentétben a nyitott tagság elvével, ha az alapszabály erkölcsi kvalifikációt ír elő; a tagságot helyben lakáshoz, társadalmi osztályhoz vagy álláshoz köti; enyhébb belépési díjat ír elő; a tagfelvételhez az igazgatóság beleegyezését, vagy két tag ajánlását követeli meg. [Kuncz, 1935 10-13. o.] Fentieket mintegy összefoglalásként lényegretörően az alábbiak szerint is megfogalmazhatjuk: Szövetkezeti tag lehet „minden bárhol az országban lakó teljeskorú egyén”, sőt, a „kereskedelmi törvény szerint kiskorú egyének is beléphetnek tagként”. Ugyanakkor az alapszabályok állíthatnak korlátokat, például „kimondhatják, hogy csak bizonyos foglalkozású, pl. iparos tagok vehetők fel, de rendszerint kimondják azt is, hogy a nyerészkedési vágyból elkövetett bűntett vagy vétség miatt jogérvényesen elítélt egyének és olyanok, kik uzsorás vagy árdrágító ügyleteket folytatnak, a szövetkezet tagjai nem lehetnek.” [Csepregi Horváth, 1929 37-38. o.] Áttérve a Statútum vizsgálatára, megállapítható, hogy (majdnem) mindenben megfelel a nyitott tagság elvének, hiszen Preambulumának (10) 6. pontja kimondja, hogy a tagság mesterségesen nem korlátozható, az 1. cikk (2) bekezdés deklarálja, hogy a tagok száma és 297

Tulajdonképpen logikus az alapszabály ezen „megszorítása” az alábbiakra figyelemmel: A tömeges kilépés megsemmisítheti a szövetkezet forgótőkéjét és veszélyezteti szövetkezet hitelezőinek érdekét. [Kuncz, 1935 6. o.] 298

Bericht über die gegenwärtige Anwendung der Rochdaler Genossenschaftsprinzipien. 1934.

299

1889. május 1-i törvény

300

1873. április 9-i törvény

301

1928 – 1934.

337

az SCE tőkéje változó lehet. (A 2. cikk (1) bekezdés tagminimumként 5 főt, a 2. cikk (2) bekezdés minimális tőkeként 30.000 eurót ír elő.) Az 5. cikk (4) 5. pontja szabályozza, hogy az alapszabálynak tartalmaznia kell a tagok felvételére, kizárására, és kilépésére vonatkozó szabályokat, míg a 14. cikk a tagság megszerzésének folyamatát ismerteti. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Statútum 3. cikk (2) bekezdés kötelező tőkeminimumot állapít meg (30.000 euro), tehát a változó tőke elve csak annyiban érvényesül, hogy az SCE tőkéje ezen minimum alá nem csökkenhet. Miután megállapítottuk, hogy a nyitott tagság elve involválja a változó tőke elvét, ki kell mondanunk, hogy „a kötelező tőkeminimum előírása nem egyeztethető össze az ’Önkéntesség és nyitott tagság’ nemzetközi szövetkezeti alapelvvel.” [Réti, 2007b 29. o.] Megállapítható tehát, hogy a vállalkozói modell hasonlóképp igyekszik magáévá tenni a nyitott tagság elvét, mint a hagyományos erőkiegyenlítő modell, s bár a kötelező tőkeminimum nem a helyes szabályozási felfogás, azt mindenképp látnunk kell, hogy ez az elv már eredetileg is csak korlátok között érvényesült. Egyébiránt ezen elv vizsgálata során – ha helyesen jártunk el – ki kell, hogy alakuljon az a benyomásunk, hogy a szövetkezet személyegyesítő jellegű társaság, azaz a tag személye a szövetkezet számára nem közömbös, ellentétben a részvénytársasággal, és a részvényes személyének érdektelenségével. (Ez a felismerés talán még fontosabb is annál a problematikánál, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben korlátozzák-e az alapszabályok a nyitott tagság elvét.) Ugyanis – főszabály szerint – a szövetkezeti tag kötelezettsége nem áll meg a tőke szolgáltatásánál, hanem a szövetkezet tevékenységében személyesen kell közreműködnie. Ezen a ponton kapcsolódunk a „visszatérítés a vásárlás arányában” elvhez, mely szerint a nyereség a személyes közreműködés arányában osztandó fel.302 A 2006. évi X. törvény a szövetkezet fogalmában (7. §) deklarálja a nyitott tagság és vele összekapcsolt változó tőke elvét: „A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet ...” Iskolaszövetkezetnél és szociális szövetkezetnél meghatározza a rochdale-i elvekkel sem ellentétben álló tagsági kritériumokat303, illetve a 42. § (2) –(3) kimondja, hogy az alapszabály meghatározhatja a szövetkezet céljából következő azon ismérveket, amelyek a tagfelvételi kérelmek elbírálása során irányadók. A tagok felvételénél, továbbá a tagok jogainak és kötelességeinek meghatározásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Ami a változó tőke elvét illeti, a jelenleg hatályos szövetkezeti törvényünk a (már hatálytalan) 2000. évi CXLI. törvénnyel ellentétben a részjegyet (a klasszikus terminológia szerint üzletrészt) korlátozottan forgalomképessé teszi, azaz a kilépő taggal már nem feltétlenül szükséges elszámolni, részjegyét átruházhatja, de csak szövetkezeti tagra, illetve tagként belépni kívánó személyre. (51. §) Mindenképp helyes jogalkotói felfogást tükröz, hogy a 2006. évi X. tv. – ebben a kérdésben is ellentétben a 2000. évi CXLI. törvénnyel – már nem ír elő kötelező tőkeminimumot, ezzel is maradéktalanul érvényre juttatva a „nyitott tagság” és a „változó tőke elvét.”

Önkéntesség

302

Lásd 6.3. pont.

303

Pl. szociális szövetkezetnek csak természetes személy lehet tagja

338

Ezen elv tekintetében arra a furcsa ellentmondásra hívnám fel a figyelmet, hogy 1934-ben a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége fel nem vett elvként deklarálta, ugyanis annak idején az önkéntes szövetkezés annyira természetes volt, hogy másra nem is gondolhattak. Kuncz Ödön 1935-ben, tehát 20 (illetve 25 évvel) a magyarországi adminisztratív eszközökkel történő szövetkezet-szervezés előtt leírja, hogy „nem igazi szövetkezet az olyan, amelynél az államhatalom kényszeríti a tagokat a belépésre.” [Kuncz, 1935 29. o.] 1922-ben Czettler Jenő arról tart előadást a közgazdász hallgatók számára, hogy „a legdemokratikusabb formája a vállalkozásnak a szövetkezés.” [Czettler, 1922 5. o.] Az 1800-as évek végén is egyértelmű volt, hogy bár deklarált állami cél a kisgazda- és iparos osztály gyarapodásának előmozdítása, „a kormány…tartózkodott attól, hogy a szövetkezeti ügy előmozdítását közvetlen állami funkció tárgyává tegye, úgy, hogy a szövetkezetek alapítása magának az államnak a közegei által történjék…” [Galovits, 1901 5. o.] A Statútum sem tesz róla említést, hiszen Nyugat-Európában mindvégig nyilvánvaló volt az önkéntes belépés. Manchesterben ugyanakkor felkerült a listára, hisz a nemzetközi kongresszus nem hagyhatta figyelmen kívül azt az időszakot, amikor Kelet-Európában a kolhoz-modell alapján szervezték a szövetkezeteket. Sőt, ennél is tovább lépve, a kongresszus az önkéntesség elvét a szövetkezet fogalmi elemévé tette.304 Így ez az elv is ékes példája annak, hogy a társadalmi, politikai helyzet alakulása döntő befolyással bír, és az elvek fontosságának meghatározásánál nem elegendő csak az elmélet szintjén gondolkodni.

6.2. Demokratikus igazgatás A szövetkezeti demokrácia jelszószerű megvalósulása az „egy tag egy szavazat” elve, amelyet közvetve levezethetünk az alapszabály 25. pontjából, mely szerint „a személy szó magában foglalja mind a nőt, mind a férfit”. Kuncz Ödön vezeti le ebből a tulajdonképpeni fogalom-meghatározásból, hogy „a női tagok mindenben egyenjogúak a férfitagokkal” tehát érvényesül a tagok közötti egyenlőség, melynek folyománya az „egy tag egy szavazat” elve.305 Nagy Ferenc azért tartja üdvösnek az „egy szavazat megállapítása tekintet nélkül az üzletrészekre” elvet, hogy a szövetkezetnél a „spekuláció kizárassék”. [Nagy, 1905 19. o.] Fentiekhez képest megállapíthatjuk, hogy a Kereskedelmi törvény semmi „kényszerítő rendszabályt” nem tartalmazott a közgyűlés határozathozatali módja tekintetében. Így a szövetkezetek alapszabályaikban szabadon állapíthatták meg akár azt, hogy „minden tag csak egy szavazati joggal bír, akár pedig azt, hogy a tagok minden vagy csak bizonyos meghatározott számú üzletrészük után bírnak szavazati joggal.” [Galovits, 1901 143. o.] Ezen jogalkotó által biztosított szabadság ellenére „a szövetkezeti jog nagyban és egészben egyenlő jogokat ad a tagoknak a közgyűlésen”. Követendő példa, hogy „rendszerint minden tag csak egy szavazattal bírjon. Ezt követeli a szövetkezet demokratikus jellege.” [Csepregi Horváth, 1929 50. o.] Amennyiben mégis élt a szövetkezet a többes szavazati jog lehetőségével, a gyakorlat használata a szavazatmaximalizálást: „ha többes szavazat illet is 304

A definícióra ld. a 8. lábjegyzetet.

305

Megemlítendő továbbá a 2. pont, amely kimondja, hogy a tisztviselőket a legfőbb szerv választja; illetve az 5. pont, mely szerint a legfőbb szerv ülését januárban, áprilisban, júliusban és októberben össze kell hívni.

339

meg valakit, az nem az üzletrészek arányában növekszik, hanem meg van állapítva egy maximum, mely független az üzletrészek számától.” [Czettler, 1922 55. o.] Az 1898. évi XXIII. tc. kimondja, hogy minden tagnak csak egy szavazata van, s ezzel – ahogy ezt Galovits Zoltán megfogalmazza – „szemben a részvénytársaságok tőkeegyesületi jellegével a szövetkezet természetének megfelelőleg a tagok személyének jelentősségét juttatja érvényre.” [Galovits, 1901 144. o.] Nos, miután megállapítottuk, hogy az egy tag egy szavazat elvét már 1875-ben sem követték következetesen, nem is meglepő az SCE vonatkozó szabályozása. Bár a Preambulum (7) bekezdése kimondja a demokratikus felépítés és ellenőrzés kritériumát, a (8) bekezdés pedig az „egy ember egy szavazat” elvét, a (10) bekezdés rögtön kivételt is enged alóla: az ellenőrzés a tagokat egyenlő mértékben illeti meg, megengedett azonban a súlyozott szavazás az egyes tagoknak az SCE tevékenységéhez való hozzájárulásának tükröződése érdekében. Az 5. cikk (4) 6. pontja már egyenesen különböző tagsági kategóriákról beszél. Az 58. – 61. cikkek fejtik ki ezt bővebben. Az 59. cikk (2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy amennyiben az SCE székhely szerinti tagállam joga lehetővé teszi, az alapszabály megengedheti, hogy egy tagnak a tőke hozzájáruláson kívüli szövetkezeti tevékenységében való részvétel alapján egynél több szavazata legyen. Ilyen alapon sem lehet azonban egy tagnak ötnél több szavazata, vagy az összes szavazat 30%-a, attól függően, hogy melyik az alacsonyabb. A 61. cikk (3) még ennél is tovább megy, és egyenesen azt engedi meg, amit a XIX. században kifejezetten részvénytársasági sajátosságnak tekintettek: azt, hogy a befektető tagok tekintetében szavazatokat tőke-hozzájárulás arányában ossza fel a szövetkezet. Korlát, hogy a befektető tagok együttesen legfeljebb az összes szavazati jog 25%-ával rendelkezhetnek. (59. cikk (3) ) Megállapíthatjuk tehát, hogy ez az elvi tétel részben átértékelésre került, hiszen a vállalkozói szövetkezeti modell nemcsak hogy megengedi, hanem egyenesen elismeri a többes szavazati jog létét. Ráadásul a többes szavazati jogot nem csupán a személyes közreműködés alapján „osztja ki”, hanem a befektető tagok esetében – akiknél a személyes közreműködés fogalmilag kizárt – tőkearányosan, azaz egy az egyben gazdasági társaságoknál megismert módon. A klasszikus elv szem előtt tartására utal ugyanakkor, hogy a többes szavazati jog csak korlátok között érvényesíthető. Hatályos magyar szabályozásunk, annak ellenére, hogy a 2006. évi X. törvénnyel bevezette a magyar jogban korábban ismeretlen befektető tag intézményét, továbbra is tartja magát az „egy tag egy szavazat elvhez”. 23. § (1) A közgyűlésen minden tagnak egy szavazata van. 46. § (2) A szövetkezet működésének irányítása és ellenőrzése során a tagokat - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - az általuk szolgáltatott vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül, azonos jogok illetik meg. Megállapíthatjuk, hogy „az a helyeselhető szabályozási szemlélet érvényesült, amely alapján törvényi rendelkezésekkel kell biztosítani az átlátható tőkebevonás lehetőségét a szövetkezetbe. …A befektető tagok jogállására megalkotott korlátozó rendelkezések pedig nyilvánvalóan a szövetkezet – más társas vállalkozásokhoz képest – különös természetének megőrzése irányában hatnak.” [Réti, 2007a 39. o.]

6.3. A tagok gazdasági részvétele Visszatérítés a vásárlás arányában A rochdale-i alapszabály 22. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „A tisztviselők a legfőbb szerv minden negyedévi gyűlésén kötelesek a szövetkezet negyedévi feleslegét a mérlegben kimutatni, amit az alábbiak szerint kell felosztani: - 3 ½ százalék kamatot kell fizetni azokra az üzletrészekre, amelyek a negyedév előtt már be voltak fizetve; a megmaradó felesleget

340

pedig a tagok között olyan arányban kell kiosztani, amilyen arányban a pénzüket a [szövetkezeti] boltban elköltötték.” Kuncz Ödön nézete szerint ezen elvnek van a „legátütőbb ereje”, ez valamennyi szövetkezet „legbensőbb lényege” az alábbiak szerint: ennél a társas vállalatnál a tag kettős szerepet tölt be. Nemcsak vagyoni szolgáltatást (betétet) hoz be a vállalatba, nemcsak viseli a vállalat kockázatát, hanem abban közre is működik, a vállalatot igénybe is veszi. Tehát tulajdonosa és egyben ügyfele (fogyasztási szövetkezetnél vásárlója, hitelszövetkezetnél adósa vagy hitelezője a szövetkezetnek) szállítója (mezőgazdasági termelő- és értékesítő szövetkezetnél a tag szállítja a szövetkezetnek a feldolgozandó vagy eladandó árut) vagy munkása (a tag játszik a zenekari szövetkezetben) a szövetkezetnek. Ennélfogva a tag kötelezettségei is kettéválnak. A közreműködés és az igénybevétel fontosabb, mint a betét-szolgáltatás. Éppen ezért az osztalék korlátolt, és a felesleg a közreműködés és igénybevétel arányában korlátlanul illeti a tagot. A vásárlási visszatérítés ugyanakkor kellő nyomatékkal juttatja kifejezésre azt is, hogy a szövetkezet nem jótékony egyesület, hanem önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági vállalat, amelynek elsősorban gazdasági célja van. Összefoglalva: a vásárlási visszatérítés gondolatában benne van mind a hét alapelv [1934], sőt annál sokkal több: a szövetkezet gazdasági és jogi magja, lényege is! [Kuncz, 1935 46-51. o.] Réti Mária az alapszabály 22. pontjából három modellértékű normát vezet le: 1. a tagok nem kizárólag üzletrészeik, tehát nemcsak a rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulásuk mértéke szerint jutnak vagyoni előnyhöz, 2. a vagyoni előny megszerzésére korlátozottan kerül sor, 3. a korlátozott „kamat” kifizetése után a még meglévő felesleg a tagok között, a szövetkezetnél bevásárlásaik arányában került kiosztásra. [Réti, 2002b 74. o.]

Kereskedelmi törvényünk 225. § („az alapszabályokban mindenesetre a következőket kell megállapítani”) 5. pontja kimondja, hogy „az egyes tagok részesületi arányát, illetőleg azok üzletrészeit és ezen részek képződésének módját”, a 7. pontja pedig az alábbiak szerint fogalmaz: „a nyereség vagy veszteség kiszámításának és az egyes tagok közt felosztásának módozatait”. Megemlítendő a 252. § szakasz következő rendelkezése is: „A tartozások kielégítése után fennmaradó összeg a szövetkezeti tagok közt az alapszabályokban megállapított elvek szerint osztatik fel.” Nagy Ferenc 1895-ben azt a kommentárt fűzte mindehhez, hogy ugyan az üzletrészek képezik az aránymértéket a tagoknak a társasági vagyonban való részesüléséről, de az alapszabályok ettől olyan irányba is eltérhetnek, hogy a nyereséget és veszteséget abban az arányban osztják fel a tagok között, ahogy a tagok a társaság bevételeihez járultak.306 Akadémiai székfoglalójában [Nagy, 1906 20-23. o.] már konkrétabban fogalmaz: „a német szövetkezeti vezérférfiak, különösen Raiffeisen önzetlen fáradozásának eredményeképpen a német szövetkezetek összefejlődéséből levezethető” elvek közül kiemeli azt, mely szerint nyereség felosztásának csakis abban az arányban szabad történnie, melyben a tagok a szövetkezeti cél végrehajtásában részt vesznek.

A Statútum Preambulumának (7) bekezdése is deklarálja a nettó nyereség méltányos alapon történő felosztását, illetve (10) bekezdésének 1. pontja azt, hogy valamennyi tag saját részvételének megfelelően részesüljön az SCE tevékenységeiből, 2. pontja pedig kimondja, 306

Szintén a Kereskedelmi törvény „kommentárjában”, ugyanezen szakasz magyarázataként Klupaty az alábbira mutat rá: Míg a részvénytársaságnál maga a K.T. állapítja meg, hogy a vagyoni jogok a részvényeseket részvényeik arányában illetik; addig itt e részben az alapszabályok szabadon határozhatnak. [Klupaty, 1901 462. o.]

341

hogy az SCE tagjainak egyúttal fogyasztóknak, alkalmazottaknak vagy szállítóknak is kell lenniük. Ez alól kivételt képeznek, az előzőekben már említett befektető tagok – tehát az elv egy ponton áttörésre került, hiszen a befektető tagok személyesen nem vesznek részt a szövetkezet tevékenységében, így a nyerseségből nyilván a befektetett tőkéjük alapján részesülnek! Itt már bizony messze járunk a Kuncz korában megfogalmazott tételtől, mely szerint a szövetkezet egyik érdeme, hogy a visszatérítés a vásárlás arányában elv érvényre juttatásával „a vásárlóerőt a tőkeerő fölé emeli”. [Kuncz, 1935 17. o.] Az 5. pont megfelel a „visszatérítés a vásárlás arányában elvnek”, amikor is azt szabályozza, hogy a nyereséget az SCE érdekében végzett üzleti tevékenységnek megfelelően kell felosztani vagy vissza kell tartani, a tagok szükségleteinek kielégítése céljából. Az elv igazi áttörése a 4. cikk (1) bekezdésébe nyer megfogalmazást: megengedi, hogy az SCE különböző típusú részjegyeket bocsásson ki, melyeket eltérő jogosultsággal ruháznak fel a nyereség felosztása tekintetében. A IV. fejezet részletezi bővebben a különböző kedvezménnyel járó értékpapírok kibocsátásának szabályait. Ezen értékpapírokat jegyző személyek (nem tagok!) tekintetében, miután nem rendelkeznek tagi statussal, a visszatérítés a vásárlás arányában elv eleve értelmezhetetlen! A hatályos magyar szabályozás nem merészkedik olyan messzire, mint az európai (értékpapír kibocsátását nem engedi meg), de a befektető tag problematikát neki is kezelnie kell. A befektető tag egyik fő ismérve éppen az, hogy személyesen nem köteles közreműködni a szövetkezet tevékenységében, abban tőkéjével vesz részt. Így ezen tag befektetői részjegye összege arányában jogosult a szövetkezet gazdasági tevékenységéből származó adózás utáni eredményéből részesedésre, ugyanilyen arányban viseli a veszteséget is. (60. § (6) bekezdés) Egyébiránt nem befektető tagoknál a főszabály továbbra is az, hogy az adózás utáni eredményből a tagok a szövetkezettel való gazdasági együttműködésük arányában részesülnek.

Korlátozott tőkekamat A fentiekben láthattuk, hogy a rochdale-i alapszabály tulajdonképp nem választja ketté a visszatérítés a vásárlás arányában elvet a korlátozott tőkekamat elvétől, a 22. pont rendelkezése koherens egészként vezeti fel a két elvet. Ebből vonja le Kuncz Ödön azt a következtetést, mely szerint a korlátozott tőkekamat végeredményben csupán reflexe a vásárlási visszatérítésnek. [Kuncz, 1935. 48. o.] Nézete szerint nem a korlátozott tőkekamat problémájáról, hanem a tagoknak fizethető osztalék korlátozásáról van szó. Ennek alátámasztására a Kereskedelmi törvény 165. § szakaszát hívja fel, mely ugyan a részvénytársaságokra vonatkozó szabály, de analógiával – a törvény szövetkezetekre vonatkozó különös szabályának hiányában – alkalmazandó. („Az alaptőkéből a részvényeseknek kamatot vagy osztalékot biztosítani, vagy kifizetni nem szabad; a részvényesek között csak az osztathatik fel, ami az évi mérleg szerint mint tiszta nyereség megmarad”) Ugyanerre az álláspontra jut a törvény értelmezésekor Csepregi Horváth János is: „osztalék az a részösszeg, mely a tiszta nyereségből a tartalékalapra fordítandó összeg levonása után a befizetett üzletrészekre jut.” [Csepregi Horváth, 1929 77. o.] Az 1898. évi XXIII. tc. már konkrétabban fogalmaz, a 12. § kifejezetten kimondja, hogy „az üzletrészek után kamatot fizetn”. A 13. § az osztalékot 5 százalékban maximalizálja. i nem szabad

342

Nagy Ferenc kiemeli azt a német elvet, „mely szerint a szövetkezetnek nem szabad az üzletrészek után nagyobb osztalékot fizetni, mint amennyi kamatot a tagoknak adott kölcsönök után szed”. Ő maga 5 %-ban maximalizálná az osztalékot. [Nagy, 1906 19. o.]

Kuncz Ödön ugyanakkor nagyon helyesen látja, hogy ha a szövetkezet idegen tőkére szorul, akkor a tőkekamat korlátozása már nem áll módjában. A XXI. század szövetkezete – ahogy ez már az előző elveknél felmerült befektető tagok jelenlétéből leszűrhető – idegen tőkére szorul, és nem azért, mert nem tartja be az „okos és józan rochdale-i tanácsokat”, hanem a dolgozat 3. pontjában említettek miatt: a kereskedelem nemzetközi kiterjedése, a technológiai innovációval való lépéstartás, a marketing, stb. olyan mértékű befektetéseket követelnek a szövetkezetektől, amelyek nem valósíthatóak meg, ha csupán tőkeszegény tagok alkotják. Ezért elkerülhetetlen a külső tőke bevonása. Ennek csak azon országokban tudnak ellenállni a szövetkezetek, ahol olcsó a hitel, pl. Dániában. Beengedik viszont a tőkét a brit szövetkezetek, a spanyolok, a franciák.

A Statútum Preambulumának (10) bekezdés 4. pontja is deklarálja azt, hogy korlátozni kell a kölcsön és az üzletrésztőke kamatának mértékét, de aztán a 64. cikk kivételt enged alóla, és minden korábbi klasszikus elképzelést felülmúlva, nemcsak hogy befektető tagokat enged be, hanem lehetővé teszi a szövetkezet számára olyan részjegynek nem minősülő értékpapírok vagy kötvények kibocsátását, amelyekhez szavazati jog nem kapcsolódik, nem tagok is jegyezhetik, és megszerzésük nem is eredményez tagsági jogot. Mind a befektető tagok, mind az értékpapírokat, kötvényeket jegyzők nyilvánvalóan azért az osztalékért állnak sorba a nyereség felosztásakor, amelynek mértékét a rochdale-i úttörők épphogy korlátozni igyekeztek. A szakadék tovább mélyül, ha megnézzük a 67. cikket, amely a többlet felosztásának sorrendjét adja meg: a tartalékba helyezés után osztalékfizetés, veszteségek levonása, majd felosztható nyereség képzése! Azaz az osztalékfizetés megelőzi a nyereség kiosztását. A Statútum 1. cikk (4) bekezdése ennek kompenzálására kifejezetten kimondja, hogy az SCE tevékenysége csak a tagok előmenetelét szolgálhatja és üzleti tranzakciókban csak a tagok vehetnek részt. A 2006. évi X .törvény vonatkozó szabályozása az alábbi: 51. § (4) A részjegy – a közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet kivételével – a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre jogosít. Továbbá az 59. § (1) d) alapján a közgyűlés dönt az adózás utáni eredmény felosztásáról, azaz pl. hányadát osztja szét a tagok között a részjegyeik arányában.

7. Konklúzió Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején azt tartották, hogy az elvek azért fontosak, hogy segítségükkel a valódi szövetkezeteket meg lehessen különböztetni az álszövetkezetektől. [Kuncz, 1935 10. o.] Én azonban inkább Nagy Ferenc – fentiekben már idézett – azon álláspontját tartom helyesnek, mely szerint az elvek csak az irányt jelölik ki, melyben a szövetkezeti törvényhozásnak mozognia kell. Kuncz Ödön is azon a véleményen volt, hogy számtalan elv alól van kivétel, (készpénzre eladás, politikai és vallási semlegesség) de ő is ragaszkodott a véleménye szerint legátütőbb elvhez, amely a visszatérítés a vásárlás arányában. Nézete szerint ez a szövetkezet jogi magja, ezen elv érvényesülése esetén nem is kell ragaszkodni a többi elvhez. Láthattuk, hogy az elvek folyamatos változásokon mentek, mentek keresztül, befolyásolva a gazdasági, társadalmi változások által, de a „jogi mag” mindvégig megmaradt: még 13 évvel

343

ezelőtt, Manchesterben is megfogalmazódott „a tagok gazdasági részvétele” címen. Sok mindenből engedtek a szakemberek, elfogadni látszanak a többes szavazati jog intézményét, azt, hogy egyes tagok csak tőkével, és nem személyesen vesznek részt a szövetkezet tevékenységében stb., de a gazdasági részvételhez mindvégig ragaszkodtak. A Statútum 64. cikke azonban – a jelenlegi gazdasági szükségszerűségeknek engedve – egy az egyben áttöri ezt a 150 éve szilárd elvet azzal, hogy megengedi olyan értékpapírok vagy kötvények kibocsátását, melyek megszerzése nem eredményez tagsági jogot. Tény, hogy a hatályos magyar törvény igyekszik megőrizni a szövetkezetspecifikus sajátosságokat, s érvényre juttatja a szövetkezet kettős motiváltságát. Tény ugyanakkor az is, hogy a Statútum Magyarországon is hatályos, SCE magyarországi székhellyel, magyar tagokkal is alapítható. A konzekvencia így nem más, mint „a mellényt tehát lehet – és kell – újragombolni. Ha még van gomb a mellényen. A mellényre azonban mindenképpen nagyon vigyázni kellene.” [Romány, 2002 155. o.]

Felhasznált irodalom 1. Bekkum van, Onno-Frank – Dijk van, Gert (szerk.) [2000]: Mezőgazdasági szövetkezetek az Európai Unióban. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 2. Buday-Sántha Attila [2001]: Agrárpolitika – vidékpolitika, A magyar agrárgazdaság és az Európai Unió. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs . 3. Czettler Jenő [1922]: Szövetkezeti előadások közgazdasági egyetemi hallgatók számára. Pátria Rt., Budapest. 4. Csepregi Horváth János [1929]: Magyar szövetkezeti káté. Pátria Rt., Budapest. 5. Domé Györgyné [1994]: A szövetkezeti részjegy és üzletrész közös és eltérő vonásai. In: Jogtudományi közlöny 1994. decemberi szám. 6. Galovits Zoltán [1901]: A magyar szövetkezeti jog. Pátria Rt., Budapest . 7. Ihrig Károly [1937]: Szövetkezetek a közgazdaságban. Szerzői kiadás, Budapest. 8. Klupaty Antal [1901]: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve I. kötet. Athenaeum Rt., Budapest. 9. Kuncz Ödön [1935]: A rochdale-i elvek és a szövetkezet jogi fogalmának körülírása. Magyarországi Szövetkeztek Szövetsége kiadása, Budapest. 10. Márkus Dezső [1901]: Felsőbíróságaink elvi határozatai I. kötet. Grill Károly Könyvkereskedése, Budapest. 11. Márkus Dezső (szerk.) [1907]: Magyar jogi lexikon VI. kötet. Pallas Rt., Budapest. 12. Mohácsi László – Szabó Zoltán – Szeremley Béla [2000]: Agrárjövőnk nemzeti intézménye a termékpályás szövetkezet. Agroinform Kiadóház, Budapest. 13. Nagy Ferenc [1895]: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve különös tekintettel a bírói gyakorlatra I. kötet. Athenaeum Rt., Budapest. 14. Nagy Ferenc [1906]: A szövetkezetek alapelve. MTA, Budapest. 15. Réti Mária [2002a]: Szövetkezeti jog. Rejtjel Kiadó, Budapest. 16. Réti Mária [2002b]: A nemzetközi szövetkezeti elvek, a főbb vagyonjogi kategóriák tükrében. In: Szövetkezés XXIII. évfolyam, 2002/1-2. szám. 17. Réti Mária [2007a]: Az európai szövetkezet (SCE) statútumáról szóló tanácsi rendeletben foglalt általános jellemvonásokról és egyes előírásokról, figyelemmel a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényre. In: Európai jog 2007/1. szám.

344

18. Réti Mária [2007b]: Az európai szövetkezet (SCE) statútumáról szóló tanácsi rendeletben foglalt vagyonjogi előírásokról, figyelemmel a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényre. In: Európai jog 2007/2. szám. 19. Romány Pál [2002]: Kortársunk az agrárpolitika. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest.

Jogszabályok forrásai 1. Charles Howarth [1844]: Laws and objects of the rochdale society of equitable pioneers. Jesse Hall. 2. Európai Unió Hivatalos Lapja [2003] 2003. 8. 18. L 207 http://eur-lex.europa.eu 3. Jogtár – DVD lemezen [2008] CompLex Kiadó, Budapest 2008. 4. Magyar törvénytár [1899]: 1898. évi törvényczikkek. Franklin Társulat, Budapest. 5. Magyar törvénytár [1896]: 1875 - 1876. évi törvényczikkek. Franklin Társulat – Révai Testvérek Rt., Budapest.

345

Dr. SVÉHLIK CSABA Ph.D. címzetes egyetemi docens, ügyvezető igazgató, AT&S

Hazai iparvállalatok marketingtevékenységének külső és belső kihívásai

1. Előszó A konferencia-előadás, illetve az írott publikáció a magyar iparvállalatok marketing tevékenységének problematikáját hivatott elméleti háttérrel, de gyakorlatias módon bemutatni. A rendszerváltás után a régi magyar iparvállalatok zöme privatizációjuk során külföldi kézbe került, így azok az anyacég központi üzleti stratégiája nyomán elvesztették saját piaci stratégiájuk kiépítésének szükségességét, illetve lehetőségét. Ez a magyar nemzeti érdekek miatt mindenképpen negatív érzelmű következmény, viszont nagyon sok esetben csak így volt e cégeknek esélye a túlélésre. E munka nem ezekről a vállalatokról szól, hanem egy másik nagy csoportról: a még magyar kézben maradt iparvállalatok - zömében beszállítói szerepre (subcontracting) kényszerült marketingtevékenységének igen összetett nehézségeire és kihívásaira kíván – a terjedelmi korlátok miatt a teljesség igénye nélkül - rávilágítani. A beszállítói tevékenység semmiképpen nem jelent a cégen belül egy műszaki-technológiai és szervezettségi degradációt, hiszen az „outsourcing” mint a vállalaton kívüli alkatrész-gyártás kihelyezése, a világon a leggyorsabb ütemben fejlődő új iparág, ahol a marketingszakembereknek új kihívásokkal kell szembe nézniük.

2. Bevezetés Átmeneti korban élünk – bár minden jelen átmenet a múlt és jövő között – e kifejezés most mégsem tekinthető közhelynek. Rendkívül gyorsan, ellentmondásokon keresztül változik a világ politikai, gazdasági, ipari struktúrája, változik az emberek mint fogyasztók szemlélete, magatartása, gondolkodása. A világ ipari tevékenysége, benne az árutermelés és a forgalmazás egyre integráltabb rendszerré fejlődik – mára már közismert szóval élve: globalizálódik. Ennek alapját a felgyorsult technikai fejlődés, a technológiák áttelepítésének műszaki és külgazdasági könnyebbsége teremtette meg, a távközlési és az informatikai forradalom kibontakozása és a világméretű rendszerek kiépülése szoros kíséretében. A világ egészére kiterjedő informatikai és kommunikációs rendszerek képesek kézben tartani és működtetni a különböző földrészeken létrehozott telephelyeket és gyártórészlegeket. A termelés globalizációja lehetővé teszi a legkedvezőbb termelési költséggel rendelkező térségekben történő termelés-indítást és -felfuttatást, ezzel párhuzamosan a világkereskedelem globalizációja pedig kiépíti azokat az áruforgalmi rendszereket, amelyek képesek ezeket a termékeket eljuttatni a világ nagyon sok országába, a helyi gyártású termékeknél lényegesen versenyképesebb áron. Ez csak úgy lehetséges, hogy a termelő vállalkozások egyre nagyobb figyelmet szentelnek a szűkebb földrajzi környezeten kívüli területeken való gyártási lehetőség feltérképezésének. A nemzetgazdaságok számára azonban mindebből egy paradoxon áll elő: hogyan tudunk a globalizáció ellen küzdeni, hogy meg tudjuk tartani nemzeti identitásunkat és mindent el kell követnünk, nehogy kimaradjunk belőle, hiszen ez hosszú időre a gazdaság elszigetelődéséhez vezetne.

346

A világgazdaságban zajló folyamatok megismerése, a fő tendenciák, a megjelenési formák, ezek okainak, mozgatórugóinak és feltételeinek elemzése, mindenekelőtt az e folyamatba való beintegrálódás lehetőségeinek és követelményeinek feltárása, s az ehhez igazodó vállalati (marketing) stratégiák kidolgozása nélkül nem képzelhető el. Különösen fontos ez az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés folyamatában, hogy a körültekintő önértékelés, a környezeti feltételek, lehetőségek reális felmérése alapozza meg a magyar iparvállalatok tennivalóinak minél pontosabb összeállítását.

3. A versenyképesség kérdései A vállalati marketingmunka eredményessége szempontjából igen fontos - talán kicsit meglepő módon - az ország versenyképessége. Hiszen nem mindegy, hogy a nemzetközi piac hogyan értékeli a befektetési és általában az üzleti klímát Magyarországon. Magyarországnak a világban elfoglalt gazdasági pozícióját, tőkevonzó képességét, a vállalati marketingtevékenység jelentős részének eredményességét és hatékonyságát hosszú távon a komplex értelemben vett versenyképesség alakulása határozza meg. Az ország megfelelő versenyképességének biztosításához az alábbi szintű feladatok hatékony elvégzésére van szükség: o állami szintű feladatok o regionális feladatok o vállalati szintű feladatok A versenyképességi helyezést a világban a kutatók nemcsak a gazdaságra jellemző tipikus mutatók alapján állapítják meg. Az amerikai McRae 286 (!) mutatója a gazdasági helyzet mellett vizsgálja o az állam működését, o a kormányzati munka hatékonyságát, o a vállalkozások működését és színvonalát, o továbbá a tágan vett infrastruktúra helyzetét, o beleértve ebbe az oktatási, a kutatás-fejlesztési és az egészségügyi infrastruktúrát is. Mi indokolja, hogy egy nemzet versenyképességét ilyen sokféle elem értékelésével jellemezzük? Erre a kérdésre egy amerikai jövőkutató így válaszol: a versenyképesség fontos mutató, ugyanis méri egy nemzet erejét és ezzel összefüggésben a világ ügyeibe való beleszólásának lehetőségeit. A versenyképesség növekedéséhez fontos az egészséges gazdasági szerkezet. Ez azt jelenti, hogy – az újabb divatos irányzatokkal ellentétben – nem elég, ha egy országban egyre bővül a szolgáltatási szektor. Az erős, versenyképes nemzetnek erős és korszerű iparra is szüksége van. A versenyképesség állandó javulásához továbbá arra is szükség van, hogy a termékszerkezet-váltás ne legyen túl radikális. A tartós versenyképesség-javuláshoz továbbá az is fontos, hogy az adott ország a gyors gazdasági növekedést ne az olcsó munkaerőre építő, a természeti erőforrásokat kizsákmányoló és a környezetvédelmet háttérbe szorító gazdaságpolitikával érje el. Ez ugyanis nem biztosít tartós fejlődést és a lakosság életminőségét is rontja. Mindenképpen egyet kell értenünk McRae megállapításaival, a 286 szempont igen részletesen felméri a versenyképesség összetevőit, azonban esetünkben a legfőbb tényezőket kell megvizsgálnunk, amelyekkel igen megközelítjük témánk hitelességét. Ezek a tényezők az alábbiak: o a termelési költséget közvetlenül meghatározó költségek, 347

o o o o o

a háttéripar színvonala, az infrastruktúra fejlettsége, az általános munkakultúra, az oktatás színvonala (azt oktassuk, amire a gazdaságnak szüksége van), és nem utolsósorban az állam és az önkormányzatok által képviselt adózási és jogszabályi környezet.

A versenyképesség tehát igen sok tényező összessége, melyet a világgazdaságban lezajló események folyamatosan átrendeznek és újraértékelnek. Az egyes tényezők azonban tudatosan alakíthatók, illetve befolyásolhatók mind pozitív, mind negatív értelemben. A tényezők alakítására képes szervezetek (állam, önkormányzatok, vállalatok) társadalmilag megosztottak, érdekrendszerük különböző, ebből adódóan eltérő a megítélésük egy-egy tényező versenyképességre vonatkozó hatására is. Ennek során kialakulhatnak olyan helyzetek, ahol egyetlen tényező totálisan lerontja a versenyképességet, mert az azt alakító társadalmi struktúra nem megfelelően pozícionálja, vagy más szempontok figyelembe vételével alakítja azt. Az Európai Unió a gazdaság versenyképességének kulcsát alapvetően a vállalkozói szektorban – különösen a kis- és középvállalkozásokban – látja.

4. A magyar ipari szerkezet megváltozása 4.1. A multinacionális cégek hazai megjelenése Magyarország gazdasági szerkezetét a XIX. század vége óta a dualitás (kettősség) jellemzi. A Duna mint gazdasági korszakot elválasztó határ a mai napig szimbolikus: „Pannónia” és „Hunnia” kettősségét, gazdasági fejlettségi színvonaluk eltérését szimbolizálva. A rendszerváltás óta eltelt mintegy másfél évtizedben a magyar ipar szerkezete rendkívüli mértékű átalakuláson ment keresztül. Ezen átalakulás azonban életre keltett egy új keletű kettősséget: o a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatait, o valamint a hazai tulajdonú kis- és középvállalatokat. Az új kettősséget az jellemzi, hogy a magyar országhatáron belül létezik a „területen kívüliséget élvező” globális világgazdaság egy zónája, illetve a magyar állam gazdaságpolitikájának alávetett magyar vállalatok tömege. A multinacionális cégek megjelenésével és szerepük rohamos növekedésével a magyar ipar globalizálódott, beintegrálódott a világgazdaságba, annak valamennyi pozitív és sajnos negatív következményével. Immáron ki vagyunk téve a multinacionális cégek stratégiai döntéseinek, a világgazdaság konjunkturális és recessziós folyamatainak. A nagyobb multinacionális cégek szinte mindegyikének van gyártó vagy összeszerelő üzeme Magyarországon. A multinacionális cégek eme hazai leányvállalatait a magyar gazdaságpolitika azonban lényegében nem érinti. Gazdasági súlyuk bemutatására szolgáljon néhány adat: e cégek több mint felét adják már a magyar exportnak, a magyar GDP-hez való hozzájárulásuk meghaladja a 30%-ot.

4.2. A magyar iparvállalatok beszállítói szerepe Egy ország gazdaságában a műszaki ismeretek terjedése jelentős mértékben függ az ágazati vertikális kapcsolatok fejlettségétől, azok jellegétől. 348

Ott, ahol az élenjáró technika birtokosai, a multinacionális vállalatok jelentős háttériparral rendelkeznek, a technikai tudás diffúziója tendenciálisan végbemegy, a beszállítói szerepre törekvő cégek lépést kénytelenek tartani az integráló erőt képviselő óriáscégek műszakitechnológiai igényeivel. Felmerül a kérdés: a multinacionális cégek magyarországi megjelenése általában véve erősítette-e a magyar gazdaság szerves egyesülését, a vertikális műszaki láncolatokat? Amellett, hogy egyes esetekben a bedolgozói-beszállítói szerepen keresztül van ilyen innovációs kisugárzó hatás is, megállapítható, hogy a külföldi tőke megjelenése korántsem erősítette egyértelműen még a magyar gazdaság szerves egységét. Ha az utóbbi évtized nagy autóipari beruházásainak a gazdasági környezetre és a magyar háttériparra gyakorolt hatását vizsgáljuk, a következőket találjuk: Sok a külföldi zöldmezős beruházás, amelyek 100%-ban külföldi anyagot, külföldi technológiával dolgoznak fel. Ezek önmagukban viszonylag fejlett technikát képviselnek, de mivel szigetként működnek, innovációs kisugárzásuk minimális. Szintén jellemző tendencia az is, hogy a külföldi tőke által vásárolt vállalatok maguk állnak át a multinacionális vállalaton belül bedolgozásra, alkatrész- és részegység-beszállítói szerepre. Ebben az esetben megszűnnek a vállalaton belüli műszaki fejlesztés és innováció bázisai, a K+F kapacitások, felszámolják a más cégekkel korábban létesült vertikális és horizontális gazdasági kapcsolatokat. A technikailag viszonylag fejlett gyártmánykultúrákhoz való kapcsolódás mindenképpen nagy precizitást, ebben az értelemben magas műszaki követelményeket igényel. A gépkocsi-iparban már évtizedek óta jelentős beszállítóként számon tartott cégek arról adnak számot, hogy a nyugati piacokra való fokozottabb orientálódás nem jár együtt a technikai haladással, inkább ellenkezőleg, egyfajta technikai degradációval. A nyugati rendelésekben ugyanis háttérbe szorulnak az elektromos és elektronikus részek, és előtérbe a mechanikusak. A multinacionális vállalatok hazai autóipari beruházásaihoz kapcsolódó bedolgozás elemzése alapján összességében azt lehet mondani, hogy az a vállalatok egy meghatározott körében a gazdálkodást és a műszaki színvonalat stabilizáló tényező. Nincs azonban szó valamiféle jelentős műszaki-technológiai ugrásról. Nyilvánvaló, hogy sok magyar iparvállalat egyáltalában a bedolgozásnak, alvállalkozásnak köszönheti túlélését vagy gondjainak mérséklődését. Általánosságban véve tényleges műszaki haladást, a minőséget garantáló technológiai fogások, a minőségbiztosítási rendszerek átadása és tartós kapcsolat esetén a számítógépes hálózatokba való bekapcsolás jelentett. Ez növelte a versenyképességet, de nem érintette lényegesen a termelő folyamatok technikai színvonalát. Ezt külföldi és hazai szakértők sora hangsúlyozza. A Kiel-i Világgazdasági Kutató Intézet magyarországi tapasztalatokat feldolgozó tanulmánya szerint: a multinacionális vállalatok komparatív előnyei részben technikai fölényükből adódnak, s ezeket akkor tudják kihasználni, ha mint monopólium élnek velük. A multinacionális cégek - hogy termékeik ára az elfogadhatóság szintjén maradjon és versenyképes legyen -, folyamatosan keresik az előállítási költség csökkentésének módját, ezért a beszerzett alkatrészek és szolgáltatások költségeit évente elemzik és igyekeznek azokat minél erőteljesebben csökkenteni. A beszállító számára az egyetlen lehetőség a gazdaságos termeléshez, hogy az eladott termék gyártási költségét csökkentse, a gyártási hatékonyság javítása a vállalati többletköltségek és a rezsi lefaragása által.

349

Ennek is van azonban egy határa, tehát maguk a beszállítók fogják megkeresni az alacsonyabb bérnívójú országok nyújtotta előnyöket az alkatrészek, vagy a készre szerelt egységek gyártásának kihelyezésével. A Magyarországon letelepedett multinacionális cégeknél a magyar beszállítók aránya átlagosan 15-20% körül mozog. Van olyan cég, amelyiknél ez az arány meghaladja a 60%-t és van olyan, amelyiknél a 10%-ot sem éri el. Magyarország érdeke az, hogy ez az arány természetesen minél nagyobb legyen. Tudomásul kell vennünk azonban, hogy a vevőket semmi sem kötelezi magyar beszállítók alkalmazására. Ennek ellenére több cég külön irodát működtet magyar beszállítók felkutatására és amennyiben megfelelő partnert találnak, anyagilag is segítik felkészítésüket a beszállítói tevékenységre. Magyarország számára igen fontos a beszállító vállalatok kiemelt kezelése az alábbiak miatt: a beszállítás óriási üzleti potenciállal bír, a beszállító vállalatok számára hosszú távú nemzetközi piacot nyújt, a beszállítás fejlett termelési kultúrát, folyamatos innovációt és hatékony belső szervezeti struktúrát igényel, nagyban hozzájárul a magyar háttéripar egyre magasabb szintre emeléséhez.

5. Európa Unió - új gazdasági kihívások Magyarország 2004. május elsejétől az Európai Unió teljes jogú tagja, amely gazdasági térségben teljes mértékben érvényesül a négy szabadságfok, azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és az emberek szabad áramlása. Az EU gazdasági alappillére a vámunió, ami a teljes áruforgalomra kiterjed és magában foglalja a tagállamok közötti vámok és vámjellegű korlátozó intézkedések megszüntetését, illetve az egységes vámtarifa bevezetését harmadik országokkal szemben. A csatlakozást követően a vámtételek is módosultak, ami Magyarországon csaknem 5000 termék vámjának csökkenését és mintegy 2000 árucikk vámtételének növekedését jelentette. Az EU-csatlakozás óriási lehetőség az üzleti élet számára, ugyanakkor előnyöket csak azok számára hordoz, akik az egységes európai piacon a nagyobb méretekből és az igen sokrétű igényekből származó előnyöket ki tudják használni. Az egységes belső piacon az Unióban végzett felmérések alapján a 10-49 főt foglalkoztató vállalkozások 77 százaléka köt üzleteket legalább egy másik tagállam területén. 2003-ban az 1995-ben csatlakozott országok közül Ausztriában és Finnországban a vállalkozások 51 százaléka, Svédországban 46 százaléka volt azon a véleményen, hogy az egységes piac pozitív hatással volt a vállalkozás gazdasági teljesítményére. Magyarország csatlakozása alapvetően megváltoztatta a kis- és középvállalkozások versenyfeltételeit. Ezek többsége előnyös a vállalkozók számára. Az új lehetőségek és kihívások azonban nem a csatlakozás napján köszöntöttek be, hiszen egy részükkel már évek óta szembesülni kellett, más változások pedig a következő években fejtik majd ki hatásukat. Minél gyorsabban alkalmazkodnak a magyar cégek a megváltozott feltételekhez, annál nagyobb az esélyük a sikerre. Az EU-csatlakozással a magyar piac az unió belső piacának része. A magyar vállalatok ennek következtében az eddiginél keményebb versennyel szembesülnek, ugyanakkor bőséges lehetőségek is nyílnak számukra. Esély nyílik egy nagyobb és differenciáltabb piacon való egyenrangú megjelenésre. A magyar cégek további piacokat is szerezhetnek úgy, hogy aktívabban részt vesznek az EU közbeszerzési tenderein, támogatási programjain.

350

Az EU közösségi támogatási programjaiban való részvétel a magyar vállalkozások sikerének kulcsa lehet. Ezért különösen fontos, hogy a vállalkozások és vezetőik megismerkedjenek ezekkel a programokkal és a pályázás technikájával. Az EU közbeszerzési pályázatain való sikeres részvételhez több szervezet nyújt hathatós támogatást (Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, stb.). Az EU segíti és támogatja a kisméretű cégeket és családi vállalkozásokat, amelyek az elmúlt években jelentős részben járultak hozzá a közösség gazdasági sikereihez. Az EU-országokban működő mintegy 40 ezer nagyobb cég kivételével valamennyi vállalkozás a kis- és középvállalkozások körébe tartozik. Ezek száma jelenleg csaknem 18 millió! A magyarországi helyzethez hasonlóan fele részben alkalmazottak nélkül dolgoznak, további 44 százalékuk pedig 10 főnél kevesebbet foglalkoztat. Az átlagos méretű EU-beli kisvállalkozás mindössze 6 főt alkalmaz. A tagállamoknak módjukban áll támogatni a kis- és középvállalkozásokat, a kutatásifejlesztési projekteket, a környezetvédelmi és foglalkoztatási célú beruházásokat, valamint a bizonyos támogatási értékhatárt meg nem haladó akciókat. Noha a közösségi versenypolitikában előírt támogatások tilalma széles körre terjed ki, mégis a kis- és középvállalkozások támogatása nemhogy csökkenne, de a közösségi programok igénybevételével egyre hangsúlyozottabbá válik. A magyar ki- és középvállalkozások kereskedelmi tevékenységének elősegítésére több pályázati lehetőség, partnerkereső és egyéb üzleti szolgáltatás vehető igénybe. A vállalkozások fejlesztéséért felelős EU-bizottság 1992-től kezdve építette ki fokozatosan a kis- és középvállalkozások mint alvállalkozók fejlesztési politikáját, amely elsősorban a beszállítói piacok megteremtését és az európai beszállítók nemzetközi piacokon való részvételének elősegítését irányozta elő. A beszállítások fejlesztése érdekében az Európai Unió megfogalmazta céljait és eszközrendszerét: o a vállalkozások közötti partnerkapcsolatok erősítése, o az információk jobb elérése végett a piac áttekinthetőségének fokozása, o az európai beszállítások nemzetköziesedésének előmozdítását.

6. A marketingtevékenység vállalaton belüli kihívásai A mai magyar iparvállalatok zöménél a marketing mint szakterület elfogadása igen lassú folyamatként érzékelhető. A terület létjogosultsága még mindig sok esetben kérdéses, de szerencsére már igen sok pozitív példa van. Mivel a marketing több cégnél új terület, ezért fontos szerep jut rá, egyrészt a többi terület általi elfogadás elnyerésére, másrészt szakmai céljai megvalósítására. Nézzük meg bővebben, milyen cégen belüli belső kihívásokkal kell szembe néznie a marketingtevékenységnek.

6.1. Vállalatok és kapcsolataik A vállalatoknak az üzleti környezetben elfoglalt helyükből adódóan többféle külső kapcsolataik lehetnek: beszállítói, vevői, kooperációs és versenytársi kapcsolatok.

351

Azonban a külső kapcsolatok típusai megtalálhatók a cég önálló gazdasági egységei között is, sőt az önálló egységek alsóbb szintjein is. Ezt a gondolatot tovább folytatva egy vállalat összes belső tevékenysége elemi vevő-eladó vagy megrendelő-beszállító kapcsolatokra bontható le. Ez azt jelenti, hogy egy cég valamennyi dolgozója egy időben egy megelőző tevékenység megrendelője és egy rákövetkező tevékenység beszállítója, szolgáltatója. Ezek a kapcsolatok láncszemekként illeszkednek egymáshoz, s a láncot a környezet és a vállalat közötti külső, valamint a vállalaton belüli belső részre lehet bontani. A külső és a belső marketingrendszer közös, alapvető feladata profitorientált vállalkozás esetén profitot termelni a cég számára, melyről gyakran mindkét területen megfeledkeznek. A marketingtevékenység célját nem szabad összekeverni a célelérés módszerével. A profit az árbevételből és az összes költség különbségéből jön létre. Előbbit a külső marketingrendszer biztosítja az árképzéssel és az értékesítési volumennel, míg utóbbiért a belső marketingrendszer a felelős. A siker kulcsa a volumen pontos meghatározása. A belső marketingrendszernek biztosítania kell, hogy a külső marketingrendszer által meghatározott fogyasztói igényeknek megfelelő termékeket és/vagy szolgáltatásokat hozzon létre a szükséges mennyiségben, kiváló minőségben, a kívánt határidőre és a költségek minimalizálásával.

6.2. A tulajdonosi kör és a cégvezetés kapcsolata A vállalati marketing egyik nagy kihívása napjainkban az, hogyan tud a cég tulajdonosa, illetve tulajdonosi köre és a menedzsment hatékonyan együttműködni. Természetesen a célok azonosak, hiszen profitorientált vállalkozásokról van szó, de felfogásbeli, módszerbeli különbségek igen gyakran előfordulnak. Mindennek persze mély gyökerei vannak. Sok esetben a privatizáció során a volt cégvezetés vált tulajdonossá, amely a rendszerváltás előtti időben egy egészen más piaci-üzleti környezetben dolgozott, nem kellő ismeretekkel bírva a mai integrálódott világgazdaság működéséről. Ennek a fordítottja is előfordul, amikor a tulajdonos kellően felkészült szakmailag, viszont a rosszul megválasztott cégvezetés igen sok hibát követ el. A piaci kapcsolatokat kereső, kiépítő és ápoló marketinges csapat ilyenkor nem tudja kellő hatékonysággal végezni a munkáját, ami előbb-utóbb a cég eredményességére igen negatív hatással lesz. Az eltérő szemléletmód a különböző dolgok megítélésében feszültségeket okoz a tulajdonos és az ügyvezetés között a napi operatív munkában, ami üzletileg beláthatatlan következménnyel járhat. Az üzleti partnerek – amennyiben hosszú távú stratégiai együttműködés kialakításáról van szó – nem szeretik azt, ha feszültségeket látnak egy cég szervezetén belül, főként akkor nem, amikor a két legfontosabb döntéshozói kör egyet nem értéséről van szó. A külföldi ügyfelekben ez bizonytalanságot és félelmet kelt, mivel kiszámíthatatlanná válhatnak a vállalati döntések. Igen fontos tehát, hogy a tulajdonos és az ügyvezetés stratégiai ügyekben egyet értsen. Sajnos az eltérő szemléletmódból adódóan sok magyar vállalat esik el nagy horderejű, hosszú távon biztosított üzleti lehetőségektől.

6.3. Idegennyelv-tudás A mai globalizálódott világban elengedhetetlenül fontos már a magyar iparvállalatoknál az idegen nyelvet ismerők foglalkoztatottsága. Gyakorlati példák azonban mindenképpen azt mutatják, hogy a megfelelő idegennyelv-tudás hiánya zavarokat okoz a napi operatív vállalati marketingmunka elvégzésében. Magyarország régen sem volt éltanuló az idegen nyelv oktatása terén: korábban a kötelező orosz,

352

napjainkban pedig a kierőszakolt két nyelvvizsga teszi kérdésessé a magyar felsőoktatás nyelvoktatása eredményességét. Egy felmérés szerint a 15 év feletti magyarok idegennyelv-ismerete az Európai Unióhoz csatlakozó államok közül a legalacsonyabb. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a magyar felnőtt lakosság 19,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy képes idegen nyelven másokat megérteni és magát megértetni (valószínűleg ha ezt bizonyítani kellene még ennél is jóval kisebb lenne az arány), ezzel szemben az EU-ban az idegen nyelvet ismerők aránya 53 százalék. Nem ismeretes persze, hogy e magyar és az EU-ból származó statisztikai adatok hasonló mintán alapulnak-e, de arra a tényre mindenképpen kellően rávilágítanak, hogy van még mit fejlődnünk ezen a téren. Természetesen marketing és üzleti szempontból ennél sokkal többről van szó: mivel a magyar piac igen szűkös, ezért a magyar iparvállalatok számára különösen fontos a nemzetközi üzleti tevékenység, amelyhez viszont nemcsak kommunikálni és megérteni képes dolgozókra van szükség, hanem olyan nyelvtudással rendelkezőkre is, akik nemcsak tárgyalni képesek magas színvonalon, hanem kellő elismerést is ki tudnak vívni maguknak a tárgyaló partner szemében. A magyar iparvállalatok esetében igen sokszor előfordul, hogy nem tudják megszerezni, illetve hosszabb távon foglalkoztatni az igen jó nyelvismerettel rendelkező szakembereket. Mindez főként két okra vezethető vissza: o A magyar cégek által nyújtott keresetek jóval elmaradnak a külföldi tulajdonú cégeknél elérhető jövedelmeknél. Nyelvismeret szempontjából ez mindenképpen paradoxon: tudvalevő, hogy piaci kapcsolatok létrehozásához és ápolásához kell a legjobb nyelvismeret, hiszen ekkor az embernek önmagát és a céget is el kell tudni „adnia”, míg beszerzési, logisztikai területen a legtöbb esetben a kommunikációs szintű nyelvismeret is elegendő. Mivel a külföldi tulajdonú iparvállalatoknál a legtöbb esetben nincs szó marketingről, közvetlen értékesítésről és vevői kapcsolatok ápolásáról, így elvileg a sokszor csak az anyacéggel való kommunikációhoz nincs szükség tárgyalási szintű nyelvismeretre (nem is várják el). Mégis itt fizetik meg jobban a nyelvtudással rendelkezőket. o Általában nem vonzóak (főként nyelvet ismerő fiatalok) számára a magyar ipari cégek. A munkaerőpiacon számít a cég image-e is, nem mindegy, hogy később az önéletrajzban ismert nemzetközi, vagy ismeretlen cég, mint volt munkahely szerepel. Érdekes még az egyre nagyobb tért hódító angol nyelv szerepe is. Egyértelmű, hogy az angollal mindenütt meg tudja magát érteni az ember, de a marketing ennél többről szól. Vannak olyan országok, ahol szinte mindenki beszél angolul vagy németül (pl. Svédország, Dánia, Hollandia), ezek kis országok saját nyelvvel. Hosszú évtizedek alatt alakult ez ki, hogy a lakosság rá volt kényszerülve az idegen nyelvek tanulására. Vannak híresen idegen nyelven nem tudó országok lakosai, mint például a franciák, vagy az olaszok. Velük szinte csak az anyanyelvükön lehet kommunikálni. Németország érdekes eset: itt nagyobb az angol nyelven való kommunikáció lehetősége, de viszont igen előnyös helyzetben van az, aki németül képes velük tárgyalni! Németország a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma, Magyarország is a legerősebb külkereskedelmi kapcsolatokat Németországgal építette ki. Németország az egyik fő magyar kiviteli árucikk, a gépek és szállítóeszközök magyar exportjának nem kevesebb, mint 44%-át veszi át. Németország gazdasági szerepe tehát az üzleti kapcsolatok létrehozásában óriási! Így mindenképpen tanácsos az angol mellett a németet is elsajátítani, mivel így nagyban kibővül a sikeres üzleti lehetőségek köre is. Természetesen az angol és a német mellett, amelyek összességében az üzleti kommunikáció kb. 90%-át teszik ki, érdemes más idegen nyelvet is tanulni, de ezek szerepe a gyakorlatban - néhány konkrét esettől eltekintve - nem túl jelentős.

353

Általában is gond van a nyelvoktatással: nem elég hatékony, nem követeli meg az élő használatot, túlságosan nyelvvizsga centrikus. A gyakorlat viszont másképpen működik, a használható tudást díjazza, nem pedig a bizonyítványt.

6.4. Marketingszemlélet hiánya Talán a marketingmunka legnagyobb kihívása ennél a pontnál jelentkezik, tulajdonképpen az, hogy igen számos esetben ilyen nem is létezik. Sokszor a tulajdonos az, aki valamilyen formában ezt a munkát elvégzi, persze a maga módján, képzettsége, tapasztalata és szemlélete szerint. A marketing szerepe a magyar kis- és középvállalkozásoknál még napjainkban sem tört utat magának, sokszor csak legyintenek rá. Minél nagyobb azonban a vállalkozás, annál fontosabbá válik. Elindult azonban az a tendencia, hogy a vállalaton belül önálló funkciót kapjon. De ez még mindig nem elég a sikeres iparvállalati működéshez. Amíg régebben a marketinget mint eszközrendszert elsősorban a marketingcsoport használta a marketingstratégia megtervezéséhez, a piaci kapcsolatok kialakításához és ápolásához, addig ma már a marketingnek mint filozófiának és szemléletmódnak a cég valamennyi szintjén és valamennyi dolgozójánál egyaránt érvényesülnie kell, a teljes marketinglánc csak ebben az esetben működik. Ma már a marketingszemlélet nem korlátozódhat a marketingcsapatra, a marketing tehát mindenki ügye kell, hogy legyen. Itt van még igen sok tennivalója a magyar kis- és középvállalkozásoknak, iparvállalatoknak. Természetesen a kulcsszerep ez esetben is a menedzsmentnek jut – a minőségbiztosítás területén ismeretes TQM-hez hasonlóan -, mert a cégvezetésnek kell gondoskodnia arról, hogy a marketing az egész vállalatot áthassa és minden területen egyformán érvényesüljön.

6.5. A belső és a külső marketingrendszerből adódó feszültségek A belső marketingkapcsolatok szempontjából az iparvállalatokon belül kétféle megrendelőbeszállító vagy vevő-eladó viszony van. Az egyik a termelési munkafolyamat egyes fázisai közötti, az egyes munkapontok vagy dolgozók közötti kapcsolatokból áll. A másik egy teljes körű szolgáltatás, melynek ügyfelei a dolgozók, míg a szakterületi vezetők és a cégvezetés a szolgáltatók. Amennyiben működik a belső marketingrendszer, akkor a vezetők és a menedzsment feladata maximálisan kiszolgálni a munkatársakat. A belső marketingrendszer kialakításának és működésének alapfeltételei iparvállalatoknál: 1. marketingkoncepcióval és marketingstratégiával rendelkező menedzsment, 2. kvalifikált, képzett, motivált és marketing attitűddel rendelkező munkaerő-állomány, 3. kiváló műszaki-technológiai színvonal, 4. hatékony és naprakész információs rendszer (valamilyen termelésirányítási rendszer bevezetése és alkalmazása (SAP, Oracle, Baan, stb.)). A belső marketingrendszer kulcsterületeit a o terméktervezés és termékfejlesztés, o a termelésprogramozás, o a gyártás, o az anyagbeszerzés, o a logisztika, o a humángazdálkodás o és a minőségbiztosítás alkotja.

354

A legfontosabb feladat minden iparvállalat számára: a fenti tevékenységek határfelületeinek problémamentes illesztése egymáshoz, illetve a külső marketingtevékenységekhez. Mindenképpen téves lenne az a következtetés, hogy a belső és a külső marketingrendszer teljesen analóg. Természetesen vannak közös elemek: a szemlélet és a hozzáállás, ezt pedig a menedzsmentnek kell kialakítania egyrészt a marketingstratégia megfogalmazása mellett a személyes példamutatással, másrészt a dolgozók számára lebontott marketingfeladatok megfogalmazásával, illetve a dolgozók kiválasztásával, képzésével és motiválásával. Igen erőteljesen jelentkezik napjainkban a következő tendencia: az emberi tényező szerepének felértékelődése és megbecsülése. A humán értékek előtérbe helyeződése azonban makroszinten, nemzetgazdasági szinten is trendszerűen látszik: A nemzetgazdasági növekedés régebbi motorjai: a föld, a tőke, a természeti erőforrások mára elvesztették jelentőségüket. A földtulajdon azért nem igazán fontos, mert a mezőgazdasági terméseredmények növekedésének köszönhetően az iparosodott világ sokkal több élelmiszert termel, mint amennyire a lakosságnak szüksége van. A tőke azért veszítette el fontosságát, mert - mindenkori adott áron - a nemzetközi piacokon jövedelem-teremtő tevékenységekhez szinte korlátlan mennyiségben beszerezhető. Ami a természeti kincseket illeti, ezek csak kisebb gazdasági erővel rendelkező államok egy kis csoportjában szolgáltak a gazdasági növekedés fűtőanyagaként - jórészt a Közel-Keleten (például Kuvait a kőolajnak köszönheti gazdasági fejlődését). Napjainkban igen erőteljesen jelentkezik az a tendencia, miszerint a mennyiségi vagyon fenti formái, melyek a nemzeti gazdagság hagyományos eredetét képezték, átadják helyüket egy sor minőségi erőforrásnak, amelyek alapvetően az egyes országok lakosságának o kvalitásaival, o szervezettségével, o motiváltságával o és önfegyelmével mérhetők. Mindez vállalati szinten is így van. A jó üzlethez megfelelő mennyiségű tőkét - megfelelő üzleti terv bemutatása után - ma már nem gond szerezni, a legújabb technológiákhoz hozzá lehet jutni, egy új gyár rövid időn belül felépíthető (bár a magyar iparvállalatoknak azért ezek még nem megoldott problémák), de a kvalifikált munkaerő beszerzéséhez, a vállalati légkör kialakításához, a cégvezetés és a dolgozók csapattá formálásához idő és egyre több pénz kell. Egy cég igazi értékét a vállalati kultúrát biztosító emberi erőforrás képezi. A külső marketing célja a megfelelő árbevétel biztosítása, melyhez a feladat: „szerezz vevőt és tartsd meg”. A belső marketing egyik célja a folyamatos költségcsökkentés, ehhez a feladat: „szerezz munkaerőt és foglalkoztasd hatékonyan”. Ehhez kapcsolódik a humán terület feladata: „válaszd ki a legmegfelelőbb munkaerőt, képezd, motiváld és tartsd meg”. A humán terület is többféle gonddal küzd napjainkban: egyrészt a marketinghez hasonlóan az identitásáért kell harcolnia a cégen belül, másrészt szakmai feladatát is nehezen tudja végezni: hiszen jogászból, közgazdászból erős túlképzés van, míg egy nyelvet tudó fejlesztőmérnököt egyszerűen alig lehet találni. Ez nem adott vállalati, hanem országos gond. Amíg egy ország GDP-je egy meghatározott magas értéket nem ér el, addig az úgynevezett elosztó szakmák (üzleti, közgazdasági jellegű végzettségek) a népszerűek. Amennyiben az egy főre jutó össztermék magas, akkor

355

elsősorban az alkotó szakmák (tervező-, fejlesztőmérnök) értékelődnek fel. A társadalmi példa sem elhanyagolható: a fiatalok szeretnének jól élni, s ha olyan példákat látnak, amelyek a meggazdagodást mutatják, ők is arra mennek. A fenti három vállalati szakterület különbözik egymástól, de csak együtt, közösen biztosítható a vállalat jövője. Mindhárom terület mögött emberek vannak, egyéni igényekkel, sajátos szükségletekkel. Ezek kielégítése a menedzsmenttől függ, az általa nyújtott szolgáltatások révén. Ennek minősége a képességek és lehetőségek figyelembe vételével a menedzsment marketingszemléletén fog múlni. A fenti különbségek illesztési, koordinálási és együttműködési problémákat okoznak a két rendszer között, s itt még szóba sem kerültek az érdekeltségi rendszerből, a szervezeti struktúrából és a mindennapi kapcsolatokból, az emberi gyarlóságból adódó feszültségek. A magyar iparvállalatok számára létkérdés a külső marketingszervezet hatékony együttműködése a tervezéssel, az anyagbeszerzéssel és a termeléssel.

6.6. A marketing és a műszaki fejlesztési tevékenység közötti kapcsolat Mivel a magyar iparvállalatok zöme mára már - ahogy korábban bemutatásra került beszállító tevékenységet folytat, tehát nem rendelkezik saját termékgyártással, így e cégeknél csak a gyártásfejlesztés játszik a fejlesztési tevékenységben szerepet. Azonban ez is rendkívül fontos. Az egyre összetettebb és egyre gyorsabban változó környezetben a túlélésre csak a konkurens cégeknél jobb terméket gyártó és a piacon előbb megjelenő cégeknek van esélyük. A marketing és a műszaki fejlesztési kapcsolatokat a következők miatt kell szorosabbra fűzni: o a termékciklusok rövidülésével csökken a termék- és a technológia-fejlesztési idő is, o a megrendelők egyre komplexebb termékeket várnak el, o nő a termék- és a technológia-fejlesztés költsége, o követelménnyé válik a folyamatos termékmódosítás és a fajlagos gyártási idő csökkentése, o az új kihívásoknak való megfelelés megnöveli mindkét terület leterheltségét. Az együttműködés javítására az alábbi módszereket lehet felhasználni. o Mivel a marketingterület adja a piaci információkat, a két terület közötti team-munka ösztönzésével javul a termék- és technológiafejlesztés hatékonysága, jobb a kommunikáció és csökken a fejlesztési idő is, ami egyértelműen kedvező a piaci kapcsolatoknak. Egyre több esetben a termékfejlesztésnek be kell integrálódnia a marketingszervezetbe és e szervezet döntéseibe a megrendelő szakembereit is be kell vonni. Igen előnyös lehet a magyar iparvállalatoknál egy vevőorientált mátrixszervezet kialakítása is. o A technológia-fejlesztéshez szükséges információkat teljes körűen, precízen és gyorsan be kell gyűjteni. Mindenképpen szükséges, hogy esetenként a fejlesztő közvetlenül tárgyaljon, egyeztessen, konzultáljon az üzleti partnerrel, a marketinges jelenléte mellett. o A fejlesztési szakembereknek a jövőben lényegesen többször kell kimozdulniuk a tervező-asztalok mellől és a tervezőirodából. Az üzleti partnerrel kialakított élő, személyes kapcsolat elengedhetetlen. Magyarországon igen gyakori az iparvállalatoknál az egyoldalú műszaki szemlélet, amin feltétlenül változtatni kell. A műszaki alapokra helyezett üzleti affinitás elengedhetetlen a műszakiak számára is. E

356

szemlélet bevitele a céghez igen nagy kihívás elé állítja a marketinget. Ezzel sokat kell foglalkozni, de a megfelelő vevőelégedettség elérése szempontjából elkerülhetetlen folyamat. o Mindenképpen javítani kell a két osztály között az informális kapcsolatokat, ezen túlmenően pedig egységes prioritásokat, közös érdekeltségi és felelősségi rendszert kell kialakítani a kommunikáció javítása érdekében. Mindkét szakterületnek meg kell ismernie a másik tevékenységet. Igen fontos ez, hiszen szorosan együtt kell működniük. Marketingismereteket kell oktatni a fejlesztésben részt vevő műszakiak számára. A marketingszakembereknek viszont el kell kezdeni a műszaki, technológiai ismeretek oktatását, s az oktatáson túl a gyakorlatban is ismerniük kell a fejlesztési eljárásokat és technikákat, ezek korlátjait és a termékfejlesztés reális időszükségletét.

6.7. A marketing és az anyagbeszerzés kapcsolata A marketingnek és a beszerzésnek szorosan együtt kell dolgoznia, hiszen a beszerzés biztosítja a késztermék gyárthatóságát és eladhatóságát. Fordított marketinget folytat a beszerzés, hiszen az input oldalon azt teszi, amit a marketing, olyan beszerzési forrásokat keres, amelyek a legelőnyösebben szolgálják a vállalat üzleti érdekeit. A beszerzés egyre fontosabb kialakításában a marketingnek jelentős szerepet kell kapnia. A beszerzés régebben csupán a megrendelő egységek kívánságainak, igényeinek a teljesítéséből állt. Ma már a beszerzés stratégiai fontosságú vállalati funkció, melynek feladata, hogy a legkedvezőbb konstrukcióban (ár, minőség, csomagolási egység, stb.) szerezze be a gyártási tevékenységhez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat és egyre gyakrabban az információkat is a kívánt határidőre, a specifikált mennyiségben és minőségben. Ily módon a vállalati gazdálkodás hatékonyságát a költség-megtakarítással próbálja növelni. Stratégiai fontosságát az alábbi tényezők indokolják: o A termékek minőségét már az inputoknál is biztosítani kell megfelelő gyártástervezéssel és a megfelelő beszállítók kiválasztásával (auditálás). o Az egyedi beszerzések helyett a stratégiai beszerzés kerül előtérbe (keretrendelések). o Az anyagárak trendszerűen emelkednek és a termelési költségek egyre nagyobb hányadát jelentik a hozzáadott értékhez képest. o A beszerzési árak folyamatos csökkentésére való kényszer stratégiai funkcióvá teszi a vállalaton belül (hiszen bármilyen kis beszerzési árcsökkentés már haszon a vállalatnak). o A kritikus és speciális alkatrészeknél egyedi beszerzési stratégiát kell kialakítani. o Önmagában is stratégiai funkció. Mivel az eladási árakat nem lehet növelni, így a magasabb profit elérésének másik eszköze az, hogy megpróbálunk minél alacsonyabb beszerzési árakon vásárolni. A beszerzési tevékenység fontosságát a vállalati hierarchiában elfoglalt helye is jelzi. Termelővállalatoknál régebben általában a termelés felügyelte az anyagbeszerzést. Napjainkban már – a cégen belüli erőviszonyoktól függően – a marketing- vagy a termelési tevékenységbe kell, hogy integrálódjon. A legújabb gyakorlat azt mutatja, hogy a kereskedelemben egyre gyakoribb logisztikai tevékenységet a termelésben és a szolgáltatásban is megvalósítják. Termelőcégek esetében a logisztika a marketing és a termelés teljes körű integrálását jelenti, s nem korlátozódik csupán az anyag-, alkatrész-, és a késztermékszállítás koordinálására.

357

A marketing és az anyagbeszerzés kapcsolatát a következő területeken feltétlenül javítani kell: o Szorosabb és közvetlen együttműködést kell kialakítani a beszállító cég értékesítési és termelési, valamint a megrendelő cég marketing, illetve termelési egységei, szakemberei között. o Kevesebb, de megbízható partnerek kiválasztásával hosszú távon kell biztosítani a stratégiai anyagok beszerzési forrásait, lehetőségeit. Erre sok esetben sajnos kevés lehetőség van, de törekedni kell rá. A beszállító iparvállalatok előírt gyártójú alkatrészeket írnak elő, ami nem kedvez egy „kevés szállító” elv megvalósításának. o Javítani kell az információs kapcsolatokat; az ajánlatok kiküldésének és kiértékelésének idejét a lehető legrövidebbre kell csökkenteni. o Egyeztetni kell az érdekeltségi rendszert mind a beszerzési, mind a készletezési tevékenységnél. Mindenképpen fontos, hiszen ellentmondás feloldásáról van szó: a marketing és a kereskedelem abban érdekelt, hogy minél több anyag legyen folyamatosan raktáron, így a vevői igényeket gyorsan ki lehessen elégíteni. A gazdasági terület viszont az alacsony készlet híve, mert cash-flow szempontjából ez előnyösebb a vállalatnak.

6.8. A marketing és a termelés kapcsolata Iparvállalatoknál e két szakterület között van a legnagyobb feszültség, amelynek több oka van. A marketingtevékenység igen nagy kihívás elé néz ennek feloldásában, hiszen ennek üzleti szempontból mindenképpen a vevők a nyertesei, így az elégedett vevőn keresztül a cég is. A legnagyobb feszültség e két osztály között a gyakorlatban a következők miatt jön létre: o A vevői igények időben ingadoznak egy bizonyos sávban, míg a termelés az egyenletes termékkibocsátást preferálja. o A marketing a több lábon állás érdekében egyre szélesebb termékválasztékkal szeretne több vevőkapcsolatot létrehozni, míg a termelés a szűkített termékválasztékot és a nagy gyártási volument kedveli. A marketing a vevői érdekeket képviseli, ebben nem mindig talál partnerre a termelésben, amely főként műszaki-termelési szempontokat figyelembe véve tevékenykedik, így minőségre, szállítási határidőre, megfelelő kibocsátási darabszámra sok esetben érzéketlen. Igen fontos, hogy a marketing megfelelő személyes kapcsolatokat építsen ki a termelési kollégákkal és adja át a megfelelő üzleti szemléletet. Ebben fontos még nemcsak a cégvezetés, hanem egy megfelelő ösztönző rendszer kidolgozása is (például vevőelégedettségi mérés eredménye után fizetett bónuszok, stb.) A fenti problémákat megfelelően tervezett termeléssel - igen fontos valamilyen termelésirányítási rendszer bevezetése - nagyrészt enyhíteni lehet, de bizonyos feszültségek továbbra is fennmaradhatnak. Ezeket az alábbi módon lehet kiküszöbölni: Csökkenteni kell a rendelésfogadás és –visszaigazolás idejét, mely a marketingcsapat és a termelésprogramozás koordinálásától függ. o A visszaigazolt és elfogadott rendeléseket pontosítani kell, hogy módosításra ne legyen szükség. o A marketingnek részt kell vennie a termék- és a gyártásfejlesztés koordinálásában. A hangsúlyt a stratégiai elképzelésekre és a változások menedzselésére, előkészítésére és megvalósítására kell helyezni. o A logisztikai tevékenységet a közös feladatok és érdekek figyelembe vételével kell koordinálni. o Javítani kell az informális, az információs és a szakmai kapcsolatokat.

358

o Az esetleges vevői reklamációknál az egymásra mutogatás helyett a gyors és a végleges megoldásra kell törekedni.

7. A marketingtevékenység vállalaton kívüli kihívásai 7.1. A beszállító kiválasztásának sajátosságai a vevők részéről Miután a beszállítási tevékenységet folytató iparvállalat marketing részlege érdeklődőre talált új üzleti kapcsolat létrehozásában, még ekkor sem zárul le a feladatköre, mivel még az ezt követő fázisokban is fontos szerep hárul rá. Részt kell vennie az egész auditálási folyamatban. A vevők és beszállítóik közötti kapcsolat hosszú távú megalapozottságot igényel, amely, mint minden üzleti partneri viszony, bizalomra épül, valamint arra a kölcsönös feltételezésre, hogy a kiváló minőségű termék időben és megfelelő áron kerül kiszállításra. A megrendelő cégek azonban a kapcsolat kialakítása előtt megvizsgálja, hogy megbízhat-e a beszállítóban és előnyös-e számára a kapcsolatteremtés. A potenciális vevő szeret megbizonyosodni többek között: o a szállító pénzügyi likviditásáról, o az adott feladatra való felkészültségéről (minőségügyi rendszer, eszközellátottság, stb.), o minőségi szabvány szerinti minősítéséről (ISO 9000, QS 9000, VDA 6.1), o az általános üzemi rendről, stb. A fenti vizsgálatok célja, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a potenciális beszállító rendelkezik-e a minőségi termékek és szolgáltatások következetes előállításához és gyártásához szükséges képességekkel. A kiválasztásnál döntő szempont, hogy az adott termék honnan szerezhető be a legolcsóbban, a minőségi követelményekben tett engedmények nélkül. A bizalomépítésben fontos szerep hárul a marketingre, hiszen minden részleget kellően fel kell készítenie az igen átfogó, vevő által végrehajtandó átvilágító munkára. Igen nagy kihívás ez, hiszen hiába dolgozott sokat a potenciális érdeklődő céghez való csábításáért, ha a cégen belüli szervezetlenség mindent elront. A beszállító megbízása előtt a potenciális érdeklődő (leendő megrendelő) megítéli, felméri a beszállító alkalmasságát a kívánt minőségű alkatrész, részegység előállítására. A megítélés kiterjed a jelölt azon műszaki és szervezési lehetőségeire és tapasztalataira, amelyek alapján a kijelölt termékeket gyártani tudja és a támasztott minőségi követelményeket teljesíteni képes. A beszállító csak akkor kap megrendelést, ha a meghatározott követelményeket kielégíti. A jövőbeni megrendelő a lehetséges beszállítóknak – a szállításra tervezett termék jellegétől függően – rajzokat és előzetes kérdéslistát küld. A kérdőíven általában az alábbi kérdések szerepelnek: o általános adatok a cégről, a termelés jellegéről, mértékéről, a termelési kultúra színvonaláról, o a saját fejlesztési tevékenység színvonaláról, működéséről, o más vevők számára hasonló termék beszállításáról, o a szállításra tervezett termék gyártásához alvállalkozóktól, kereskedelemből mit tartanak szükségesnek beszerezni, o vannak-e a küldött rajzokon olyan gyártási műveletek, ellenőrzések, amelyeket nem tudnak elvégezni,

359

o milyen a minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás szervezete, o milyen a gyártó- és ellenőrző eszközök összetétele, állapota. A kérdéslista megválaszolásának cégen belüli koordinálásáért szintén a marketinges csapat a felelős, hiszen nekik kell a legjobban érezniük, mit vár el a leendő vevő. A válaszok megküldése után a megrendelő cég szakértői kiértékelik azokat – és ha kedvező a megítélés – a helyszínen győződnek meg a válaszok helytállóságáról, a cég gyártó- és minőségképességéről. A beszállító partnerek kiválasztása nem egyszerűen csak a gyártott termékeik, a technológiai adottságaik és a minőségügyi rendszerük alapján történik, hanem számos más megfontolást is figyelembe vesznek, mint például: • A beszállító menedzsmentje megérti-e az autógyár minőségpolitikáját és igazán akarja-e az együttműködést? • Stabil-e az üzletmenete a leendő beszállítónak? • Érez-e felelősséget az új fejlesztések iránt? • Tudja-e garantálni az üzleti és technológiai titoktartást? • Lelkiismeretes-e szerződéses megállapodások betartásában? • Érzékelhető-e rendre, tisztaságra való törekvés? • A beszállító földrajzi elhelyezkedése előnyös-e szállítási szempontokból? Összességében elmondható, hogy egy vállalat beszállítóvá válásának fent leírt hosszú folyamata általában egy-másfél évet vesz igénybe. A vevők eleinte a teljes gyártandó mennyiség csak egy részét adják ki az új beszállítónak, később növelik a megrendelt volument, végül a megállapodás szerinti teljes mennyiséget. Ez a szállítási biztonságot fokozatosan felépítő kapcsolat hosszú távú munkával való ellátottságot, relatív üzleti biztonságot nyújt a beszállító cég és alkalmazottai számára.

7.2. Árpolitika Az árképzés marketing szempontból az egyik kulcsterület, amely a legtöbb kihívás elé állítja a magyar iparvállalatoknál a marketing csoportot nemcsak vállalaton kívül, a vevők irányában, hanem a cégen belül is igen sok konfrontációra ad alkalmat a cégvezetés, a termelés és a marketing között. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány szignifikáns vetületét e témának: Miután a legtöbb magyar iparvállalat már beszállítói tevékenységet folytat, így az árképzés szempontjából két dolog igazán érdekes: a termékbe beépülő anyagok értéke és a hozzáadott érték, amely utóbbi a munkadíjból és az anyagkezelési költségből áll. A marketing csapat kihívása az, hogy kiderítse, milyen részletességgel kell az adott vevőnél a kalkulációt kiadni. Természetesen az a legjobb eset, ha egy komplett termékár elegendő, szállítási költséggel vagy anélkül. Ha az ár a vevő elképzeléseinek megfelel és üzleti kapcsolatra kerül sor, akkor a vevő nem lát bele az egyes árösszetevők nagyságára. Főleg nagy megrendelő cégek várják el az ún. nyitott kalkulációt. Ebben az esetben az ár minden összetevőjét meg kell adni, hogy a vevő kiderítse, melyik összetevő mennyibe kerül. Ez mindenképpen kétélű fegyver, hiszen ekkor a vevő megismeri az egyes technológiai lépéseknél az ún. rezsióradíjat, amelyet egyrészt általában magasnak tartanak, másrészt ezután már a vevő is ki tudja számolni az egyes termékek árát, hiszen csak az általa ismert gyártási normaidőt beszorozza a szállító megfelelő rezsióradíjával és már meg is van az ár. Ezután ezt az árat próbálja elfogadtatni a szállítóval, ami persze sok esetben egy magyar iparvállalat

360

számára a kisebb termelékenység miatt túl alacsony ár. Ezt nevezzük diktált árképzésnek. Sok esetben sajnos a megrendelés miatt bele kell menni ebbe az árképzésbe is. Egy másik fontos marketingvetülete az árképzésnek: igen fontos, hogy a vevő részére a lehető legtöbb szolgáltatást tartalmazó árat adjuk ki, tehermentesítve őt az egyéb teendők költségének viselésétől (pl. csomagolást, szállítást, ingyenes javítást, stb. is kalkuláljunk bele az árba). Igen fontos az árképzésnél is a személyes kapcsolatok ápolása a vevőnél egyrészt a döntéshozókkal, másrészt azokkal a dolgozókkal, akikkel napi kapcsolatban vagyunk. A vevők előszeretettel emlegetik a beszállítók „rémkifejezését”, az árcsökkentést. Multinacionális cégeknél bevett szokás az évi 5%-os árcsökkentés, ami magyar viszonyok között (a nyugat-európainál magasabb infláció, magasabb hitelkamatok, stb.) igen nehezen megvalósítható. Az ártárgyalások sikerességéhez nagyban hozzájárulhatnak a kialakult személyes kapcsolatok. Recessziós időben az árképzés felborul, sok versenytárs a túlélés miatt önköltség alatt is elvállal munkát, kiszorítva ezzel sok másik céget az egyébként is lecsökkent volument igénylő piacról.

7.3. A versenytársak piacra gyakorolt hatása A versenytársak piacra gyakorolt hatásának több vetülete van. Először is manapság általános tendencia, hogy az azonos ágazatban tevékenykedő cégek megpróbálják ellesni egymás legjobb taktikáit a különböző vállalati belső szakterületeken, törekedve a már bevált legjobb eljárások és technikák elsajátítására. Ez a benchmarking, ami sokszor etikátlan eszközökkel történik. Ennek nyilvánvalóan a nagyobb piaci részesedés elérése a célja, a versenytársak kiszorítása a piacról. Ha a konkurens cég megismeri például a vállalat árajánlatképzőrendszerét, akkor könnyen alá tud menni annak az árainak. Létezik persze más vetület is. Gazdasági visszaesés esetén azonban igen gyakori, hogy külföldi megrendelők inkább a saját országukbeli cégeket részesítik előnyben, még akkor is, ha azok drágábban termelnek. Ez a „falkaeffektus” gyakran igen nehéz helyzetbe hozza a külhoni konkurens cégeket, hiszen csak jelentős árcsökkentéssel tudnak piacot szerezni. Ismételt konjunktúra esetén viszont fordított a helyzet, ami szintén a beszállítok esélyeit rontja illetve késlelteti. A beszállítói iparág bizony késve érzékeli a gazdasági fellendülést, hiszen csak a megrendelő erőforrásainak újbóli felépítése után kap a beszállító új megrendelést (az ún. overflow-t kell lekezelnie). Recessziós helyzetben a beszállítói piacon olykor nem csekély mérvű (egészséges?) átrendeződés történik, amely folyamatban a versenyt nem bíró cégeket vagy jogutód nélkül felszámolják, vagy pedig versenytársaik által felvásárlásra kerülnek (így jönnek létre a globális beszállító cégek), a több szakterületen is jól szervezett cégek viszont akár még profitálhatnak is az egészből, hozzátéve még azt is, hogy esetleges érzelmi alapon meghozott vevői döntéseket ilyen helyzetben jobban ki tudnak használni. Igen jelentős mértékben jelentkezik manapság az a tendencia, miszerint egyre több cég az ún. réspolitika hívévé válik. A réspolitika ebben az értelemben azt jelenti, hogy azok az addig esetenként nem versenytárs cégek, amelyek eddig csak egy bizonyos iparágnak szállítottak, vagy csak bizonyos bonyolultságú és szérianagyságú termékeket gyártottak, belépnek egy számukra eddig nem preferált üzleti szegmentumba. Ezzel mindazon cégek konkurenciájává válik, amelyeknek korábban nem volt versenytársa (pl. az elektronikai szerelés területén a Flextronics, amely már – szokatlan módon - a kisebb sorozatú, nagy hozzáadott értékű munkákat is elvállalja,

361

kiterjedtebb piaci kapcsolatai és nagyobb tőkeereje folytán megpróbálva kiszorítani a piacról esetenként a magyar iparvállalatokat is). Ennek két igen fontos piaci hatása van: egyrészt a piacon egy kapacitásbővülés következik be, másrészt fennáll a veszélye annak, hogy dömpingárakon (önköltség alatt, veszteséggel (megtehetik, van miből!)) is bevállalnak munkát, hogy a konkurenciát a piacról kiszorítsák. Ezen utóbbinak szintén van piaci hatása, ami az alábbi: A piacon átrendeződéshez vezethet, hogy a kisebb cégek olcsóbb áraikkal elcsábíthatják a vevőket, amelyek csak a váltás után szembesülnek azzal, hogy a kis cégektől nem kapják meg azt a szolgáltatási színvonalat (minőség, üzleti kommunikáció, stb.), ami ilyenkor elvárt lenne. Az iparvállalati marketingnek igen fontos szerepe van a külső környezet elemzésében és a versenytársak tevékenységének figyelésében és ismeretében, megalapozva mindezzel a cég felső vezetésének kellő információval való ellátását, majd a megfelelő marketingstratégia kialakítását.

8. Trendek, amelyek a marketingtevékenységet új kihívások elé állítják A vállalati marketingtevékenységet új kihívások elé állítják az alábbi a világgazdaságban jelentkező tendenciák: A vevő és a szállító kapcsolata egyre inkább az egyenrangúságra épül. A vevő már a fejlesztések legkorábbi fázisában – a fejlesztési cél változatainak kialakításakor – bevonja beszállítóit a munkába, valamint támaszkodik azok ismereteire, kreativitására. Ezzel összefüggésben a megrendelő mind komplettebb termékeket kíván átvenni fő szállítóitól, az ún. rendszerszállítóktól. Logikus, hogy ilyen jellegű partnerkapcsolatot csak kisszámú beszállítóval tud fenntartani. A nagy multinacionális cégeknek (főként az autóiparban) szállító – első vonalbeli – cégek száma folyamatosan csökken és további apadásuk prognosztizálható. A kis- és középvállalkozások – sőt nagyobb iparvállalatok – számára is egyre kérdésesebb, hogy meg tudják-e őrizni helyüket beszállítóként. Ez annak a függvénye, hogy be tudnak-e épülni a beszállítói hálózat többlépcsős, hierarchikus rendszerébe. Mindezt jól szemlélteti egy, az autóiparból hozott példa: az autóipari beszállítók szövetsége (Clepa) szerint a világpiacon működő mintegy 8000 autóipari beszállító száma 2010-re mintegy 2000-re csökken. A rendszerszállító vállalatok köre akár 150-170-esre is zsugorodhat. Egyre fontosabbá válik a marketingterület számára versenytársfigyelés. A vállalkozásoknak széles körű áttekintéssel kell rendelkezniük az adott szakterület piaci szereplőiről, azok helyzetének alakulásáról, főbb döntéseikről (beruházások indítása, új konstrukciók megjelentetése, stb.). Sikeresen fel lehet használni azt, amit mások már sikeresen alkalmaznak. Mindezzel időt és költséget lehet megtakarítani, nem maradunk le a versenytársaktól. Együttműködési kapcsolatokról, kooperációk létrehozásáról dönthetünk, piaci stratégiánk hatékonyabb sikeréért. A marketinget egyre nagyobb kihívás elé állítja, hogy időben megtudjon minden fontos változást. A vállalatoknak pontosan kell tájékozódniuk az európai Unióba való belépéssel összefüggő jogszabály-változásokról. Ismerniük kell az új előírásokat és tájékozottnak kell lenniük az újonnan megnyíló pályázati lehetőségekről, amelyek komoly fejlesztési lehetőségeket hordoznak magukban. Számolni kell a fogyasztóvédelem fokozottabb érvényesülésével az Európai Unió piacán.

362

A marketingnek egyre többet kell foglalkoznia a megfelelő termékminőséggel is. Tartós piaci kapcsolatokat, értékesítési eredményeket csak a termékminőség folyamatos biztosításával lehet kiépíteni, illetve elérni. A vevők számára a megfelelő minőségbiztosítási rendszerek vállalaton belüli kiépítésével, működtetésével és tanúsításával kell jelezni a minőség folyamatos fenntartására való alkalmasságot és eltökéltséget. Egyre fontosabb a marketingben az információ-figyelés. A cégeknek ki kell használniuk az információk megszerzésére, a hazai és a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére rendelkezésre álló lehetőségeket. Ezekről tájékozódni lehet a kormányzati szerveknél, a kamaráknál, az érdekképviseleti szövetségeknél, alapítványi szervezeteknél, egyéb profitorientált vállalkozásoknál. Amely cég gyorsabban tud reagálni a beszerzett információ alapján, az nyerő helyzetben van a versenytársakhoz képest. A marketingben egyre fontosabb lesz az árképzés. Nemcsak gyorsan kell reagálni egy-egy árajánlat kiadásával, hanem megfelelően el is kell tudni „adni” azt, amennyiben részletezésre kerül a sor. Egyre fontosabb lesz a marketingtevékenységben a személyes kapcsolat. Sok gyártási együttműködés dőlhet el ismeretség útján. A marketingszervezetbe több nyelven tárgyalni tudó, széles látókörű, megnyerő modorú, piaci beállítottságú, szakmailag kvalifikált dolgozókat kell felvenni. A sikernek ezzel lehetőséget kell adni. A magyar iparvállalatoknak ki kell használniuk a régi kapcsolataikat. A kelet-közép-európai országok utóbbi időben háttérbe szorult piacaival való újbóli kapcsolat-erősítés további értékesítési lehetőségeket nyithat a magyar ipari cégek számára. Mindenképpen növelni kell a Magyarországon – leginkább vámszabad területen – működő, többségi külföldi tulajdonban levő vállalatokhoz irányuló beszállítások növelését. A nagy – több tíz- vagy százmilliárdos – termelési értéket produkáló vállalatokhoz való akár egy-két százalékos beszállítás is tetemes árbevételt eredményezhet. Minden kezdet nehéz, viszont egy jó referencia már igen megkönnyíti a további beszállítás lehetőségét. Nagy feladat hárul ebben a vállalati marketingtevékenységre.

9. Összefoglalás Egyre globalizálódó világunkban egy profitorientált vállalkozás csak úgy tud talpon maradni, ha a vállalkozás valamennyi szintjén és valamennyi dolgozójánál érvényesül a marketing mint szemléletmód. A marketing mindenki ügye kell, hogy legyen a vállalatnál. Az iparvállalatok marketingtevékenységét új kihívások elé állítja a közelgő Európai Unióhoz való csatlakozás. Magyarországnak az Európai Unióba történő belépésének kiszámítható hatásai közül eggyel bizonyosan számolni kell: a piac szereplőinek és a konkurens termékválaszték további bővülésével, vagyis a termékek és szolgáltatások versenyének nagyfokú erősödésével. A vállalati marketingtevékenységre egyre nagyobb szerep hárul: a marketing létjogosultságát el kell ismertetni mindenképpen a vállalaton belül, hogy azután kellő energiával tudjon nekilátni széleskörű feladatának, mivel – ahogy bemutatásra került – igen sok kihívással kell szembenéznie. Az eredményes marketingtevékenység segítségével azonban a magyar kis- és középvállalkozások, iparvállalatok igen sikeres hosszú távú piaci kapcsolatokat tudnak kiépíteni a világot uraló multinacionális vállalatokkal.

363

Fejezzük be talán Széchenyi ma is aktuális gondolatával: „S csak annak a népnek van jövője, amely önmagában bízik és önmagában keresi a feltámadási erőt” (Széchenyi István)

Irodalom [1] Worldwide Supplier Quality Rating System Ford Motor Co., Plymouth, 1990 [2] P. Sheldrake – J. Hurley: The good manager in a world of change Journal of Human Values, 2000. július-december [3] Svéhlik, Cs.: Az autóipari beszállító tevékenység kihívásai az EU-csatlakozás tükrében MTA Tudományos Konferencia „Kihívások és esélyek”, Komárom, 2003. ápr. 28. [4] Svéhlik, Cs.: Kemény idők: A magyar beszállítói iparág kihívásai és stratégiája napjainkban a versenykörnyezet tükrében Marketing & Management, 2003/3. [5] Handbuch der Statistik Springer Verlag, Hamburg, 2003 [6] Qualitätskontrolle in der Automobolindustrie Verband der Automobilindustrie e.V. (VDA) Frankfurt, 1975 [7] A kis és közepes vállalkozások helyzete Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet, Éves jelentés 2000 [8] Józsa, L.: Marketing stratégia Műszaki Könyvkiadó, 2000 [9] The World Competitiveness Yearbook, 2001 [10] Gépipar az Európai Unióban és Magyarországon Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest, 2002

364

KOVÁCS TAMÁS PhD-hallgató, Iyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Kockázati tőke a vállalat életében

Bevezetés Manapság már az egész világban érzékelhető a kockázati és magántőkének a vállalatok finanszírozásában betöltött szerepe. A klasszikus kockázatitőke-finanszírozás a vállalatok korai fázisában az innovatív tevékenységek megvalósítása érdekében alakult ki az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, aztán az iparág fejlődésével később más ügylettípusok is megjelentek. A kockázati és magántőkének a vállalatok életében és az innováció finanszírozásában betöltött szerepét ma már minden fejlett gazdaságban elismerik, a piac ösztönzésére és hiányosságainak pótlására pedig egyre több gazdasági programot hoznak létre (pl. az Európai Unióban is). E szerep vizsgálatát több szempontból el lehet végezni, s bár a kockázati tőke, a versenyképesség és az innováció kapcsolatát nehéz számszerűsíteni, de az ilyen területen nagyobb hagyományokkal rendelkező országokban és nyugat-európai ágazati egyesületek felmérésében találunk információkat a pozitív kapcsolatra. Hazánkban az ágazat kutatottsága egyre jelentősebb, de a formális piacnak a gazdaságra gyakorolt hatásairól egyelőre csak egy 2000 őszén készült elemzés ad átfogóbb képet [Karsai, 2003]. Érdemes megvizsgálni a kockázati tőkét kapott vállalkozásoknál, hogyan alakul a foglalkoztatottak száma, a vállalat forgalma, eredménye, exporthányada és hogy a különböző vállalati életciklusokban mennyit fordítanak K+F-re. További fontos tartalommal bírhatnak azok az adatok, amelyek arra vonatkoznak, hogy mekkora mértékben járulnak hozzá a kockázati és magántőkével támogatott vállalatok az állami költségvetés bevételeihez. Feltétlenül szükséges annak vizsgálata is, hogy ha ezen cégek sikeresebbek, mint a versenytársaik, ez minek köszönhető. Azaz azt kell megnézni, hogy a befektetők a finanszírozáson túl hogyan járulnak még hozzá a vállalati érték növekedéséhez.

Kockázati és magántőke befektetések hatásai az Egyesült Királyságban A fejlett piaccal rendelkező országokban rendszeresen felmérik az ágazat teljesítményét. E tekintetben is az angolszász országok emelkednek ki jelentősen. Publikációmban az Egyesült Királyság piacára, illetve annak két, egymást követő évére vonatkozó felméréseket mutatom be. Tudnivalók a tanulmányokról:

-

Ötéves periódusokat néznek, az adatfelvétel zárása 2006 és 2007 nyara.

-

A tanulmányt a British Venture Capital and Private Equity Association (BVCA) megbízásából az IE Consulting készítette.

-

A 2006-os felmérés 1500, a 2007-es 1050 cég kérdőíven és telefonon keresztül adott válaszain alapszik.

365

-

A vállalatok földrajzi elhelyezkedését is vizsgálták.

-

A magántőkét kapott vállalatok adatait a Londoni Értéktőzsdének az FTSE 100 és az FTSE Mid-250 vállalatainak adataival is összehasonlítják.

Foglalkoztatás A kockázati és magántőke iparágnak jelentős szerep jut a foglalkoztatásban. A 2005-ig tartó ötéves periódusban az ilyen finanszírozásban részesült vállalatok a munkahelyek számát globálisan évi 9%-kal növelték, míg az FTSE 100-as és az FTSE Mid-250-es vállalatok 1, illetve 2%-kal (1. ábra). Az Egyesült Királyságban 2005-ben körülbelül 2,8 millió főt alkalmaztak ezek a vállalatok, amely a magánszektorban foglalkoztatottak 19%-ának felelt meg. Azok a cégek, amelyekben 2005-ben is volt részesedése valamilyen alapkezelőnek, 1,2 millió főt foglalkoztattak, amely a magánszektorban foglalkoztatottak 8%-ának felelt meg. Az országban 6%-kal növelték éves szinten a munkahelyek számát, míg ez országos szinten 0,4%-kal csökkent az 5 év alatt. A 2006/7-es felmérés továbbra is a szignifikáns eltérésekről ad bizonyságot. Az ekkor felmért ötéves periódusban a magántőkét kapott cégeknek a világszinten alkalmazásban álló embereinek száma évi 8%-kal emelkedett, míg az FTSE 100-as és az FTSE Mid-250-es vállalatoknál ez a szám csak 0,4, illetve 3% volt. 10% 8% 6%

2005/6 2006/7

4% 2% 0% Magántőkét kapott cégek

FTSE 100

FTSE Mid-250

1. ábra: A világban foglalkoztatottak számának átlagos éves növekedése öt éven keresztül Forrás: BVCA

Azok a cégek, amelyek kockázati és magántőke finanszírozásban részesültek, a 2006/7-es becslés szerint hozzávetőlegesen 3 millió embert alkalmaztak, ami az Egyesült Királyság magánszektorában dolgozók 21%-nak felel meg. Azoknak a cégeknek, amelyeknél az utolsó felmérés idején is volt magántőke befektető, 1,1 millió alkalmazottjuk volt. A finanszírozott cégek az országban éves szinten 4%-kal növelték a munkahelyek számát, míg az országos átlagos szint 1% volt (1. táblázat).

366

1. táblázat: Munkahelyek számának éves növekedése az Egyesült Királyságban

Éves növekedés

2005/6 2006/7

PE-backed Országos szint 6% 0,4% 4% 1%

Forrás: BVCA

Forgalom A vállalatok éves forgalmát figyelve a magántőkét kapott cégek e mutatók terén is szignifikánsan jobb eredményeket érnek el. Az Egyesült Királyságban az éves növekedés a 2005/6-os felmérés vizsgált ötéves periódusában 9%-ot tett ki, míg az FTSE 100 és az FTSE Mid-250 vállalatai 7%-os és 5%-os eredményt értek el. Ugyanezek az értékek a 2006/7-es elemzésben: 8%, 6%, 5% (2. ábra). 10%

8%

6% 2005/6 2006/7 4%

2%

0% Magántőkét kapott cégek

FTSE 100

FTSE Mid-250

2. ábra: A forgalom növekedése éves szinten ötéves periódusban Forrás: BVCA

2000-2005-ig az exportnövekedés 6%-os volt évente a magántőkét kapott cégeknél, míg a nemzetgazdaság egészére nézve ez csak 2%-ot ért el. 2001-2006-ig az exportnövekedés éves átlagos szintje a finanszírozott cégeknél 10% volt az országos 4%-os átlag mellett. A 2. táblázatban látható, hogy a beruházások terén is jóval az országos átlag felett teljesítenek a „private-backed” vállalatok.

2. táblázat: Az export és a beruházások éves növekedése ötéves periódusban

Exportnövekedés Beruházások növekedése

2005/6 2006/7 2005/6 2006/7

PE-backed 6% 10% 6% 11%

Forrás: BVCA

367

Országos szint 2% 4% 2% 1%

Az ilyen típusú finanszírozásban részesült cégeknél általában jelentősen magasabb szintet képviselnek a K+F-re fordított kiadások. Fontosságukat tovább növeli az a tény, hogy a különböző adók révén jelentős mértékben járulnak hozzá a központi költségvetés bevételi oldalához is. 2005-ben ezen társaságok összesen 26 Milliárd fontot, míg 2006-ban 35 milliárd fontos fizettek be különböző adók formájában a brit államnak.

A befektető szerepvállalása a finanszírozott cégben A kockázatitőke-befektető nem csak tőkét biztosít a vállalkozás számára. Mind a formális, mind a nem formális befektetés tulajdonképpen egyfajta hozzáadott értéket teremt azáltal, hogy a befektető a vállalkozás rendelkezésére bocsátja eddigi tapasztalatát, tudását, kapcsolatrendszerét [Makra, 2007]. Tulajdonképpen a kockázati tőkés mindezt teszi azért, mert közös célja van az eredeti tulajdonosokkal: érjen el kiegyensúlyozott növekedést a vállalat. A társaság életében való aktivitás függ magától a befektetőtől, illetve attól is, hogy az adott vállalat milyen életciklusban van. Az üzleti angyalok általában tevékenyebben részt vesznek a vállalat működésében, mint a kockázattőke-alapkezelők, bár a szakirodalom esetükben is megkülönböztet passzív és aktív befektetőt [MIT, 2000]. A korai fázisba tartó cégek több „odafigyelést” igényelnek: a befektető több fontos pozíció betöltésére befolyást kérhet, rendszeresebb teljesítményellenőrzéseket végezhet, és akár az operatív munkába is belefolyhat (bár ez utóbbi lényegesen ritkábban történik meg). A magántőkét kapott cégek a felmérések szerint szintén értékelik a befektetőktől kapott nem pénzügyi hozzájárulást. A 2007-es brit felmérésben a válaszadók 91%-a vélte úgy, hogy a magántőke nélkül nem létezne már, vagy lassabban fejlődött volna. A válaszadók úgy érezték, hogy a befektetők a következő területeken járultak hozzá a vállalat sikerességéhez: pénzügyi tanácsadás (49%), stratégiai irányítás (47%), kapcsolatszerzés (45%), menedzsment-építés (30%). 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Marketing

Menedzsment

Kapcsolatok

Stratégiai tanácsadás

Pénzügyi tanácsadás

3. ábra: Befektetők hozzájárulása a vállalat sikeréhez az Egyesült Királyságban Forrás: BVCA [2007]

368

A European Venture Capital és Private Equity Association (EVCA) 2005-ös felmérése a magántőkét kapott családi vállalkozásokról is hasonló eredményekről számol be. A vállalkozások 32,7%-a vélte úgy, hogy magántőke nélkül nem tudták volna önálló entitásként megőrizni vállalkozásukat (mert például esetleg felvásárolta volna őket egy nagyobb társaság). 17,7%-uk szerint lassabban fejlődött volna, 11,5%-uk szerint meg is szűnt volna a tevékenységük magántőke-befektetés nélkül. Az EVCA felmérésében résztvevők 1-től 5-ig terjedő skálán értékelték a befektetők részvételét bizonyos területeken (1: nem vett részt benne; 5: teljes mértékű részvétel). A legaktívabban a pénzügyi és operatív teljesítmény monitoringjában, és a kiszállás megszervezésében vettek részt. Többször adtak pénzügyi tanácsot és gyakran képviselték az igazgatóság előtt a menedzsment ötleteit is.

3. táblázat: A befektetők tevékenysége a tőkét kapott családi vállalkozásoknál Tevékenység Pénzügyi teljesítmény monitoringja Beszámolókészítés Operatív teljesítmény monitoringja Segítség a kiszállás megtervezésében Pénzügyi tanácsadás Segítség a fókusz megtartásában Vállalati stratégia/irányítás formázása Marketingterv formázása, értékelése Menedzsment ötleteinek támogatása az igazgatóság előtt Kapcsolatok azonosítása Menedzsment toborzása, fejlesztése Menedzsment és a család közötti kapcsolat menedzselése Alkalmazottakkal való kapcsolattartás és motivációjuk Szállítók beazonosítása Vásárlók beazonosítása

Értékelés 3,99 3,76 3,25 3,03 2,99 2,99 2,76 2,08 2,81 1,93 1,86 1,80 1,51 1,31 1,28

Forrás: EVCA [2005]

Franciaországban az informális piac vizsgálatakor az üzleti angyalok négyötöde nyilatkozott arról, hogy rendszeresen segíti a menedzsment munkáját, továbbá több mint a fele állította, hogy rendelkezésre bocsátja kapcsolatait, segít a kapcsolati háló kiépítésében, és részt vesz az igazgatóság munkájában (3. ábra). A francia felmérés arra is rávilágított, hogy e három tevékenység az angyalok számára életkoruk növekedésével egyre fontosabb lesz. Hazánkban Makra Zsolt és Kosztopulosz Andreász végzett hasonló kutatásokat. Likert-skálán mérve arra jutottak, hogy a hazai üzleti angyal közreműködése a finanszírozást kapott vállalkozásnál a legerősebben a kapcsolatok felhasználásánál jelentkezett (4,71). A magyar angyalok továbbá általában tagjai a vezetőségnek (4,29), részt vesznek az ellenőrzésben (4,00) és a menedzsment összeállításában (3,57). [Makra-Kosztopulosz, 2004]

369

Egyéb

9% 14%

Részvétel a napi irányításban Passzív angyal

15%

Felügyelőbizottsági tagság

30% 53%

Igazgatósági tagság Kapcsolatok építése

67%

Menedzsment támogatása

82% 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

3. ábra: A francia üzleti angyalok szerepvállalása a finanszírozott vállalat életében Forrás: France Angels [2004]

Összefoglalás A kockázati és magántőkének a vállalkozások finanszírozásában betöltött szerepe a kontinentális Európában is kezd egyre elfogadottabb lenni. Ennek egyik egyértelmű megnyilvánulása, hogy az Európai Unió gazdasági programokat, akcióterveket dolgoz ki a piac ösztönzésére (pl. Jeremie). Jelen esetben a brit gazdaságban elfoglalt helyét, foglalkoztatottságra gyakorolt helyét mutattam be röviden. A befektetésben részesült vállalatok átlagosnál nagyobb sikeresében közrejátszik az is, hogy az alapkezelők menedzserei és az üzleti angyalok általában aktívan részt vesznek a vállalat életében, továbbá, hogy felhalmozott tudásukat, megszerzett kapcsolataikat a vállalat rendelkezésére bocsátják. Ennek oka természetesen az, hogy a befektető is érdekelt a társaság sikerében, hisz csak ekkor tud megfelelő hozamot realizálni kiszálláskor. A befektetők a különböző külföldi és hazai felmérések szerint kisebb-nagyobb intenzitással pénzügyi tanácsot adnak, részt vesznek a stratégia kialakításában, sokszor igazgatósági tagok és segítenek a vállalat számára történő kapcsolatépítésben.

Irodalomjegyzék BVCA [2006]: The Economic Impact of Private Equity in the UK. BVCA [2007]: The Economic Impact of Private Equity in the UK. EVCA [2005]: Private Equity and Generation Change. The contribution of Private Equity to the Succession of Family Businesses in Europe. EVCA [2007]: Guide on Private Equity and Venture Capital for Entrepreneurs. France Angels [2004]: Business Angels Survey 2003. Karsai Judit [2003]: A kockázati tőke alkalmazásának lehetőségei és hatása a versenyképességre. In: EU-csatlakozás és versenyképesség. Európai Tükör Műhelytanulmányok. 93. szám Makra Zsolt [2007]: Egyéni (informális) kockázatitőke-befektetők Magyarországon. Doktori értekezés. PTE KTK.

370

Makra Zsolt – Kosztopulosz Andreász [2004]: Az informális kockázati tőkebefektetések szerepe az innovatív kisvállalkozások finanszírozásában Magyarországon. BudapestSzeged MIT [2000]: Venture Support Systems Project: Angel Investors. MIT Entrepreneurship Center.

371

Dr. habil. BEQCSIK AQDREA CSc. egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Győr LŐRE VEQDEL PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Oszd meg és uralkodj? – A tudásmegosztás vizsgálata egy nemzetközi kutatás tükrében Bevezetés A menedzsment területe mind gyakorlati, mind tudományos- kutatói oldalról szemlélve időről időre átesik egy- egy forradalmi változáson. Ha csak felszínesen közelítjük meg a kérdést, azt is mondhatnánk, hogy időről időre újabb és újabb divathullámok jelennek meg, majd kis idő múlva háttérbe is szorulnak, bár teljes eltűnésükről rend szerint ekkor sem beszélhetünk. Ha kissé tudományosabban fogalmazzuk meg, akkor azt mondhatjuk, hogy időről időre új paradigmák kerülnek a középpontba, Thomas Kuhn szavaival élve a tudományterületen folyamatosan forradalmak zajlanak le. Ha kevésbé hangzatosan fogalmazzuk meg, az egyes felismerések újra, és újra átrajzolják a kutatók, és gyakorló szakemberek nézőpontját. Nyilvánvaló, hogy alkalmazott gazdaságtudományok esetében sokkal gyorsabb a változás, mint az elvont, elméleti területeken, hiszen a gyakorlat mindennapos próbájának vannak kitéve a felismerések, melyek kikényszerítik a gyors változásokat. Napjainkban is felismerhető a menedzsment területén - és persze emellett más gazdasági diszciplínákban is-, hogy előtérbe kerültek az egymással első látásra laza kapcsolatban levő fogalmak, mint az innováció, információ, szellemi tőke, és egyéb többé- kevésbé szinonim kifejezések. Úgy tűnik, hogy a tudás és a vele szorosan összefüggő fogalmak egyaránt beszivárognak az egyes gazdasági tudományágak területére. Arról persze lehet vitatkozni, hogy a menedzsment leköveti, vagy önmaga is gerjeszti a tudás felértékelődésének folyamatát. Az azonban nem lehet vita tárgya, hogy a tudás, és vele kapcsolatban álló fogalmak egyre fontosabbakká válnak, és ma már tudásalapú társadalomról beszél számos kutató. Alan Webber találó megfogalmazásával frappánsan foglalja össze a változások alapvető irányvonalait: „Végső soron nem a technológia- legyen az akár mikrochip vagy a globális telekommunikációs hálózat- az új gazdaság színtere. Ez a hely az emberi elme." Vagyis az új gazdaságban - vagy kifejezőbben tudás alapú gazdaságban- lényegében más erőforrások válnak meghatározóvá. Míg a hagyományos iparban a tőke és a munka voltak az alapvető termelési tényezők, ezek napjainkra háttérbe szorulnak, és átadják helyüket az emberi tudásnak. Azt is mondhatjuk, hogy a modern gazdaság új paradigmája a tudás, és a tudás alapú termelés, valamint szolgáltatás. A látszólag hasonló megfogalmazások gyakran egészen eltérő nézőpontokat takarnak, még egyes szűk értelembe vett tudományterületen is. Egy azonban közös bennük, méghozzá az, hogy az összekötő kapcsot a tudás fogalma jelenti közöttük. A menedzsment szakirodalmában- és persze gyakorlatában is - ma már megtalálható a tudással kapcsolatos terület, a tudásmenedzsment, sőt mára már azt mondhatjuk, hogy külön tudományággá vált. Szinte naponta jennek meg a témával foglalkozó publikációk, melyeknek közös sajátossága, hogy elsősorban vállalati oldalról mutatják be a tudás fontosságát, a tudásmegosztás, és tudásbővítés folyamatait, és az ezekre a célokra alkalmazott eszközöket és eszközrendszereket. Napjainkra szinte könyvtárnyi méretűvé duzzadt a témában külföldön elérhető tudományos publikációk száma, azonban ezen a területen is találkozhatunk fehér folttokkal, vagyis olyan részterületekkel, mely egyelőre kevéssé kutatottak. Jelenlegi tanulmányunkkal is egy ilyen speciális területet céloztunk meg. Célunk szerint el szerettünk volna szakadni a szűken értelmezett vállalati tudásmenedzsment területtől, és

372

mélyebb kontextusban szerettük volna megvizsgálni a tudásmegosztás- és tudásátadás témakörét. Kutatásunk inkább tekinthető egy interdiszciplináris jellegű megközelítésnek, mintsem kifejezett tudásmenedzsment vizsgálatnak. Konkrétabban megfogalmazva részben menedzsment, részben szociológiai jellegű vizsgálatot végeztünk el: a tudásmegosztást, és tudásátadást vizsgáltuk meg nem elsősorban egy- vagy egyes vállalatokon belül, hanem makroszemszögből egy csoportot választottunk ki, méghozzá korosztály alapján. Ezen belül is a fiatalokat –egészen az óvodás korosztálytól a levelező tagozatos, vagyis már a munka világában járatos hallgatókig- vizsgáltuk meg abból a szempontból, hogy az egyes szituációkban mennyire hajlandóak - a tudásmenedzsment által központi kategóriaként kezelttudásmegosztásra, vagy tudásátadásra. Tettük ezt elsősorban azért, mert meggyőződésünk, hogy a tudásmenedzsment rendszerek használhatósága –mint a legtöbb menedzsment módszer esetén – kulturális beágyazottságfüggő. Mit is jelent ez? Nem mást, mint azt, hogy az egyes vezetési módszerek hatékonyságát, és használhatóságát igen nagy mértékben befolyásolják az alkalmazottakra jellemző kulturális sajátosságok. Nem kisszámú multinacionális vállalat került szembe a kultúrák és társadalmi szokások különbségéből adódó problémákkal, az eltérő értékrendekből adódó eltérő reakciókkal az alkalmazottak részéről. A tanulmány első részében röviden megvizsgáljuk, hogy hogyan is néz ki a tudásmenedzsment rendszerek logikai felépítése, méghozzá azért, hogy lássuk, miként illeszthető kutatásunk a vállalatok gyakorlatába, és hogy ebben a kontextusban is tudjunk következtetéseket levonni, hiszen fő célunk elsősorban ez volt. Kissé szokatlan módon csak ezután mutatjuk be kutatási módszerünket, és ezek után térünk ki eredményeinkre. Az eredmények ismertetése során hangsúlyozzuk, hogy elsősorban a menedzsment- kutató szemüvegén keresztül vizsgáltuk a problémát.

1. Vállalati tudásmenedzsment fő tényezői A kutatók, és szakemberek körében jól ismert, hogy a tudás felfogható vállalati erőforrásként is, hiszen értékteremtésre képes a termelési- üzleti folyamatok során. Azonban a tudás erőforrása a többi hagyományos erőforrástól lényegesen különbözik: több tulajdonsága közül talán a legfontosabb, hogy avulására egészen más szabályok érvényesek, mint a hagyományos tőkeelemek esetében: nevezetesen a tudás használat során gyarapszik, míg passzivitás esetén amortizálódik. Lényegében ebből a tulajdonságból következik, hogy egészen más módon kell bánni vele, mint a tárgyi jellegű erőforrásokkal. A legtöbb tudásmenedzsment módszer a területtel foglalkozó szerzők véleménye alapján, egy közös logikai séma alapján épül fel –bár látszólag megvalósítási formáiban lényeges eltérések lehetnek-, melyet az 1. ábra szemléltet.

373

7. ábra: A tudásmenedzsment alapmodellje Forrás: Farkas [2003] 3. old. alapján a szerzők saját szerkesztése

A modell három alappillérre épül: ezek a tudásteremtés, a tudásintegráció és a tudástranszfer. Ezek a folyamatok írják le a tudásmenedzsment legfontosabb céljait: vagyis a vállalati tudásmenedzsment legfőbb prioritása, hogy az alkalmazottak fejében rejlő tudást feltárja, és használatra bírja, hiszen a tudás csak úgy gyarapítható, ha folyamatosan használjuk. A tudásmenedzsment legfontosabb célja pedig, hogy ezt a rendkívül értékes erőforrást gyarapítsa. A tudásteremtés a vállalaton belül új tudás létrehozására való törekvés. Ez több módon történhet, célorientált erőforrások, azaz speciális kutatócsoportok létrehozásával, vagy például a Nonaka- Takeuchi modellként ismert vegyítés eljárásával. A tudásintegráció a vállalaton kívüli tudásforrások bevonása, például külső ötletek adaptálása, vagy együttműködés kutatókkal, kutatási intézetekkel. Tehát a tudásintegráció során a cégek a külső környezetből építenek be tudást a vállalatba. Garai szemléletes megfogalmazásában a tudás a gazdaságban "vadon terem", azaz jó része a vállalati szektoron kívül jön létre. Ezért a cégeknek elemi érdekük, hogy a külső forrásokból tudást integráljanak falaikon belülre. A harmadik pillér a tudástranszfer, mely jellemzően az alkalmazottak közötti tudás átadására, és ezáltal annak vállalaton belüli megsokszorozására épül.

2. A tudásmegosztás mint piac Hogyan is működik a tudásmegosztás? A tudás is rendelkezik piaccal –még ha első megközelítésben kissé furcsának is tűnik a felvetés. Így tehát a tudáscserénél is érvényesek a közgazdaság által megfogalmazott tételek. Hasonlóan, mint egy hétköznapi terméknek, itt is vannak vásárlók és eladók. A csere tárgya itt azonban nem kézzelfogható, az árak pedig nem öltenek pénzforgalmi jelleget. Öt alapvető tényezőt kell vizsgálni a tudáspiacokkal kapcsolatban. Ezek közül az első a kölcsönösség. A tudás birtokosa akkor hajlandó megosztani a tudását, ha később kölcsönösségre számíthat, azaz ha neki lesz szüksége tudásra, akkor ő is kaphat tudást. Ha piaci fogalmakkal akarunk élni, azt is mondhatjuk, hogy a tudásátadás egyfajta hitelügylet is. Itt lép képbe a második tényező a bizalom. Hiszen minden hitelügylet a bizalmon alapul. Tehát ha a két fél –átadó és átvevő- kölcsönösen megbízik egymásban, akkor számíthatunk arra, hogy tudásukat szükség esetén kicserélik. A

374

harmadik elem a hírnév. A tudás eladója hírnévre tehet szert, azáltal, hogy hasznos tanáccsal látja el kollégáját. A leendő hírnév ösztönzi is a tudás átadóját, hiszen ha köztudomást kap, hogy ő egy terület szakértője, aki hajlandó tudását megosztani, akkor bizalommal fordulnak hozzá társai, így ő is számíthat segítségükre, ha a szükség úgy kívánja. Nem utolsósorban a hírnév garantálhat olyan kézzelfogható előnyöket is, mint egy előléptetés – ha a vállalaton belüli tudásmegosztás példáját hozzuk fel-, vagy ha működik a vállalatnál a tudásmegosztás anyagi ösztönzése, akkor konkrét formában is realizálódhat a hírnév haszna. Tudásmegosztás fakadhat még segítőkészségből is, amikor az átadó minden egyéb ellenszolgáltatás nélkül hajlandó segítséget nyújtani. [Davenport- Prusak [2001], 48. old.] Újabb elemként felvehető véleményünk szerint az előbbi sorba a biztonság és a stabilitás. A biztonság itt tágan értelmezendő: mind anyagi, munkahely stabilitásának biztonsága, sőt még a személyes biztonság is ide értendő. Hiszen turbulens, instabil és nem biztonságos környezetben nyilvánvalóan nem lehet hatékony sem szellemi munka, sem jelen esetben a tudásmegosztás. Az eddig leírtakból következik, hogy a tudás „menedzselésénél” az elsődleges cél az, hogy a vállalat működése során az alkalmazottak által birtokolt tudást fel tudja a szervezet használni értékteremtésre. Nem mellékes cél, hogy emellett bővülni tudjon a vállalat tudásbázisa, mely a jövőbeni értékteremtés legfőbb bázisa. Témánk szempontjából itt merül fel az alapvető kérdés: egyáltalán hajlandóak-e az alkalmazottak tudásuk megosztására. Ha egy kicsit elszakadunk a vállalati nézőponttól akkor a kérdés úgy merül fel, hogy hajlandóak-e és ha igen, akkor milyen mértéken hajlandóak az emberek megosztani tudásukat egymással? Erre a lényeges, és izgalmas kérdésre kerestünk a választ a fiatal korosztály esetében.

3. Kutatási módszerek Kutatásunkat empirikus nézőpontból végeztük el. Első lépésben kérdőíves felméréssel vettünk mintát szlovákiai és magyar fiatalok közül, hogy meg tudjuk vizsgálni azt, hogy miként alakul a tudásmegosztási hajlandóság ebben a kiemelt csoportban. Jelen tanulmányban ezekből a mintából nyert eredményeinket mutatjuk be. A kutatás második szakaszában pedig Magyarország területén vizsgáltuk meg szintén ugyanazon korszerkezetű a fiatal korosztályt, elsősorban azzal a céllal, hogy a kulturális eltérésekből fakadó különbségeket is meg tudjuk ítélni. A kérdőíves felmérés összesen valamivel több, mint 1200 főt érintett összesen a két ország területén. Habár a minta elemszáma meglehetősen nagy, azonban a reprezentativitás kritériumait nem teljesíti. Így már elöljáróban le szeretnénk szögezni, hogy a kutatás alapján levont következtetéseink bár iránymutatónak tekinthetők, szigorú statisztikai értelemben csak kísérleti eredménynek minősíthető, és ezáltal fenntartással kezelhetők az alapsokaságra vonatkozólag. Az azonban mindenképp a mintavétel módszere mellé kívánkozik, hogy kutatásunkat elsősorban feltáró jellegűnek tekintjük, mivel tudomásunk szerint a témában ilyen jellegű és komplexitású kutatás még nem készült. A kérdőívek összeállításánál különösen az okozott problémát, hogy az eltérő korcsoportokata korosztály széles skálája miatt- nem tudtuk egységes kérdőívszerkezettel megcélozni, hiszen a kommunikációs eltérések, és az eltérő életkori sajátosságok nem tették lehetővé azt, hogy azonos kérdésekkel vizsgáljuk meg a kutatás résztvevőit. Habár a statisztikai sokaságról az egységes szerkezetű kérdőívekkel tudtuk volna a legtöbb információt gyűjteni, mégis megbontottuk korosztály szerint, és az általános - középiskolás, a nappali tagozatos egyetemistákat, a levelező tagozatos hallgatókat, valamint a munkavállalókat különböző típusú kérdőívekkel kérdeztük meg. Azért választottunk ilyen széles korcsoportot, mivel a

375

kulturális különbözőségek (két eltérő ország) mellett az egyes korosztályok tudásátadási hajlandóságát is szerettük volna megvizsgálni, vagyis az életkorra vonatkozóan is szerettünk volna összefüggéseket feltárni. Alaphipotézisünk az volt, hogy az egyre idősebb korosztályok egyre inkább hajlamosak arra, hogy tudásukat ne osszák meg másokkal, hanem információs monopóliumukkal éljenek, vagy adott esetben visszaéljenek vele.

1. táblázat: A szlovákiai minta alapjellemzői Mintavétel módja Szlovákia

Általános iskola

Szlovák mintaelemszám (Q) 140

Véletlen minta

Magyar mintaelemszám (Q) 63

Középiskola

118

Véletlen minta

120

Egyetem/ főiskola

188

120

Távoktatás

98

Alkalmazottak

114

„Könnyen elérhető alanyok” „Könnyen elérhető alanyok” Véletlen minta

60 111

Mintavétel módja Magyarország „Könnyen alanyok” „Könnyen alanyok” „Könnyen alanyok” „Könnyen alanyok” „Könnyen alanyok”

elérhető elérhető elérhető elérhető elérhető

Forrás: primer kutatás alapadatai

Mint a táblázatból látható jelen dolgozatban keretében a még tanulmányaikat folytatók tudásátadási hajlandóságát vizsgáljuk meg. Ezen belül is eltérő volt a mintavételi eljárás, vagyis az általános és középiskolás népességből vett minta megfelelt a valószínűségi mintavétel szabályainak (Szlovák minta), így eredményei nagyobb valószínűséggel tekinthetők az alapsokaságra is igaznak. A nappali tagozatosok és levelező tagozatosok körében végzett kutatás nem tekinthető reprezentatívnak –már csak a mintavétel miatt sem-, vagyis az ezekből levont következtetések jóval nagyobb fenntartással kezelendők. A kérdőívekben feltett kérdések a korábban bemutatottaknak megfelelően eltérő jellegűek voltak, amely maga után vonta azt is, hogy a statisztikai jellegű következtetéseket csak az egyes részmintákon belül tudtunk levonni.

4. Kutatási eredmények Kutatási eredmények tekintetében első fázisban megvizsgáltuk az egyes korcsoportokon belül, hogy milyen jellemzőket mutat a minta. Ezeket az eredményeket fogjuk a következőkben bemutatni. Mivel a kutatás során a minta nagyságából, és a felmérés sajátosságaiból adódóan (4 eltérő típusú kérdőív) hatalmas mennyiségű információ keletkezett, és ezen információtömegből kellett a releváns információkat kiszűrni, így jelen tanulmány keretében csak a hipotézis szempontjából legjelentősebb eredményeket közöljük. A négy kérdőívtípus bár szerkezetében és kérdéseiben a korábban említetteknek megfelelően eltért egymástól, azonban mindegyik típus egységesen a következő változótípusokkal mérte a tudásátadási hajlandóság komplex fogalmát:

376

•

Tanuláshoz való hozzáállás,

•

Segítőkészség

•

Csoportban való tanulás attitűdje

•

Információ- és tudásszerzési csatornák

• Alapvető demográfiai ismérvek A kutatás kiértékelése során az egyszerű statisztikai adatokat Microsoft Excel táblázatkezelő segítségével, míg a bonyolultabb többváltozós statisztikai összefüggéseket SPSS 15.0-ás programcsomaggal végeztük el.

5. Általános iskolások és középiskolások tudásmegosztása A két korcsoportot együttesen tudtuk vizsgálni, hiszen a hozzájuk eljutatott kérdőívek szerkezetében nem volt eltérés, így statisztikailag nem kellett a két mintát szétválasztani. A fentiekben bemutatott tagolást megtartva mutatjuk be a következőkben a kutatás eredményeit. Az első vizsgált vetület, hogy az egyes korcsoportok milyen forrásokból jutnak információhoz, és tudáshoz. Ezek alapján megállapítható, hogy a középiskolásoknál szignifikánsan lecsökkent a szülőktől való információhoz való hozzájutás, míg megnőtt az osztálytársak szerepe. Ez az eredmény megfelelt előzetes várakozásainknak, mivel az összefüggés életkori sajátosságokkal magyarázható. A másik vizsgált komponens a csoportos tanulás faktora volt. A két korcsoport között itt is lényeges eltérések mutatkoztak: a legjelentősebben abban volt különbség, hogy az általános iskolások 60%-a szokott közösen tanulni, míg ez a középiskolás korosztály esetében 33%-ra esik vissza. Ez a számadat jól mutatja, hogy miként mozdul el fiatal korosztály a csoportos tanulástól, és egyre jobban jellemzővé válik az individualizált gondolkodás, és cselekvés. Viszont emellett a közös tanulás gyakorisága nem változott, vagyis a kisebb részarányon belül a gyakoriság nem változik meg jelentősen. A közös tanulás hatékonyságában azonban módosulás következik be, hiszen a középiskolások 87%-a, míg az általános iskolások 80%-a nyilatkozott úgy, hogy a közös tanulás hasznos számukra. Vagyis akik fiatalabb korban kevésbé hatékonynak ítélik meg a közös tanulást, azok később inkább elfordulnak a csoporttól, és önállóan szereznek ismereteket. Mértük a kérdőívekkel a segítőkészségre való hajlandóságot is. Ezt több élethelyzetben is vizsgáltuk: mennyire segítőkész az adott diák általános esetben, mennyire hajlandóak házi feladatukat odaadni társuknak, nyitottak-e új osztálytársukkal szemben, mennyire hajlandóak őket segíteni, vagy ha egy osztálytárs esetlegesen megbetegszik, segítenek-e neki. A kérdésekre adott válaszok statisztikai összesítését a 2. ábra tartalmazza.

377

100%

4

6 6

8 22

14

Nem segít

15

80%

25

Ritkán segít

52 60%

50 40%

86

78 64

20%

43

Önként kezdeményez

27 0% Általános Házifeladat segítőkészség megosztása

Új diákok számára segítség

Feltételekkel segít

Pótlásban segíteni

Szorgalmi feladatban segíteni

2. ábra: Segítőkészség alakulása az általános iskolások körében Forrás: a szerzők saját szerkesztése primer adatok alapján

A sötétebb színekkel jelölt kategóriák a segítségnyújtás magasabb fokát jelölik, míg a világosabb színekkel ábrázolt területek azt jelzik, hogy a diákok csak feltételekkel, illetve egyáltalán nem hajlandóak segítségnyújtásra. Habár általánosságban elmondható, hogy a segítőkészség jellemzőbb, mégis látható, hogy szituációtól függően jelentősen eltér ezek megoszlása. Ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy eltérő skálán mértük az egyes jellemzőket, a házi feladatok megosztásánál, és a feladatmegoldásnál dihotóm skálát alkalmaztunk, míg a többi esetben 4 válaszlehetőség differenciáltabb megközelítést tett lehetővé. Az azonban egyértelműen látszik a diagramon, hogy a segítőkész diákok aránya – kategóriánkén különböző mértékben- de mindenképp többszörösen meghaladja a nem segítőkész társaik arányát. Célszerű összehasonlítani, hogy miként változik ez a magatartási arány a középiskolások körében. Az összevetést - hasonlóan az előzőekhez- diagramos formában végezhetjük el a legszemléletesebben, melynek részleteit a 3. ábra tartalmazza. 100%

6 7

17

8 9

16

16

Nem segít

7

80%

Ritkán segít 60%

57

49

32

84

83

40%

Önként kezdeményez

45

20%

34

31

Feltételekkel segít

0% Általános segítőkészség

Házifeladat megosztása

Új diákok számára segítség

Pótlásban segíteni

S zorgalmi feladatban segíteni

3. ábra: A segítőkészség alakulása a középiskolások körében Forrás: a szerzők saját szerkesztése primer adatok alapján

A két diagramot összevetve jól láthatjuk, hogy az általános segítőkészség, az osztálytárs betegsége esetén mutatkozó, és a feladatmegoldásnál mutatott segítőkészség visszaszorult a 378

az általános iskolások arányához viszonyítva. Ezzel szemben a házi feladatok megosztása, és az új osztálytárs érkezése esetén nyitottabban a diákok az életkor előrehaladtával. Tehát ezek alapján nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az életkor növekedésével visszaszorul a segítőkészség attitűdje: egyes esetekben igaz a megállapítás, azonban más szituációkban éppen az ellenkezője következik be. Különválasztottuk azokat a kommunikációs szituációkat, amikor az általános esettől eltérően az adott szituációnak valamilyen tétje van az adott diák tekintetében. Tipikusan ilyen helyzetet jelent a dolgozatírás, szorgalmi feladatok elkészítése, ha azért valamilyen kiváltság jár. Mindkét szituációban tapasztalható, hogy az információ, illetve tudás többet ér, és ez visszafogja a diákokat, hogy tudásukat megosszák. Érdekes ezen belül, hogy mindkét kérdésnél befolyásoló tényező az életkor: méghozzá mindkét esetben az életkor előrehaladtával javul a segítőkészség attitűdje. Nagyon szemléletes, hogy hogyan változik a diákok nyitottsága az életkor előrehaladtával. Arra a kérdésre, hogy kiknek adják oda a házi feladatukat, szignifikáns különbségek adódtak a két korcsoport tekintetében. Az adatok alapján kitűnik, hogy az általános iskolásoknál 71% azok aránya, akik csak olyanoknak adják oda házi feladatmegoldásukat, akikben megbíznak, vagy legalább közelebbről ismerik. Ezzel szemben a középiskolások 47%-a adja oda ezek alapján a szempontok alapján házi feladatát, míg a maradék 53% bárkivel megosztja, szemben az általános iskolásoknál tapasztalt 29%-kal szemben. Ez a jelenség szintén visszavezethető arra, amit korábban arról írtunk, hogy tét mellett az idősebbek jobban hajlandók megosztani tudásukat, mint a fiatalabbak, akik sokkal inkább visszaélnek ilyen helyzetben információs monopóliumukkal. A többváltozós statisztikai elemzések közül első lépésben a nagyszámú változó közül itemeket választottunk ki, és az összetartozó elemeket megpróbáltuk aggregálni. Ezek alapján sikerült egy háromtényezős főkomponenst alkotnunk, méghozzá a diákok és a környezetük segítőkészsége alapján, valamint az alapján, hogy mennyire vár el a környezet ellenszolgáltatást a segítségért. A főkomponens adatait a 4. táblázat tartalmazza.

2. táblázat: A segítőkészség főkomponense (1) Főkomponens mátrix(a) Komponens súly 1 Segítőkészség 0,56 Segítőkészség a környezetben 0,41 Ellenszolgáltatásra való igény

0,56

Kicsomagolási módszer: Főkomponens elemzés (PCA) (a) 1 komponens kicsomagolva.

Forrás: a szerzők saját szerkesztése

A diákok segítőkészsége, és a másik két változó által mért környezeti segítőkészség meglehetősen jól „együttmozog” az elvégzett elemzés alapján. Vagyis mondhatjuk azt is, hogy az egyes diákok magatartását jelentősen befolyásolja az, hogy környezetét milyennek látja. Ha a diák környezetét segítőkésznek találja, akkor idomul hozzá és ő is hajlamosabb a segítségnyújtásra, míg ellenkező esetben ő sem lesz segítőkész a tudásátadásban. Regressziós illesztéssel megvizsgáltuk, hogy az életkor hogyan befolyásolja a segítőkészségi főkomponens- szkórok értékét. Az illesztés eredményét a 2. táblázat tartalmazza.

379

3. táblázat: Regressziós illesztés eredménye Regressziós egyenes illesztés eredménye Függő változó Segítőkészség főkomponense Független változó Életkor Egyenlet

y = 0,723 − 0,05 x

Paraméterek

R- négyzet 0,025

Szignifikancia 0,011

Forrás: a szerzők saját szerkesztése

Az elvégzett statisztikai elemzés eredménye alapján megállapíthatjuk, hogy az életkor és a segítőkészség között negatív irányú korreláció tapasztalható a mintán belül. A regressziós illesztés paramétereiből leolvasható, hogy az „x” paraméter által jelölt életkor, és a tudásátadási hajlandóság komponense ellentétes irányban változik, vagyis a növekvő életkorral együtt a tudásmegosztási hajlandóság egyértelműen csökken. Mint leolvasható a táblázat adataiból is, a megállapított összefüggés szignifikáns az alapsokaságra is. Az R- négyzet értéke 2,5%, amely azt jelzi, hogy az imént leírt kapcsolat kétségtelenül létezik, de csak egy kis részt magyaráz meg a minta heterogenitásából. Ezek alapján pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy más befolyásoló –itt figyelembe nem vett- tényezők jóval erősebben befolyásolják a tudásátadást. A segítőkészség mérésére egy másik főkomponenst is létrehoztunk, hogy az eddig feltárt összefüggéseket megerősíthessük. Ebben az esetben a főkomponenst ismét három itemből hoztuk létre, aminek az összefüggései a következő táblázatból olvashatóak le.

3. táblázat: A segítőkészség főkomponense (2)

Főkomponens mátrix(a) Komponens súly 1 Segítőkészség 0,760 Új osztálytársak fele való segítségnyújtás 0,633 Pótlásban való segítségnyújtás 0,759 Kicsomagolási módszer: Főkomponens elemzés (PCA) (a) 1 komponens kicsomagolva.

Forrás: a szerzők saját számítása

Ennek a főkomponensnek is megvizsgáltuk a kapcsolatát az életkorral, és a regressziós illesztés eredményeként itt is szignifikáns kapcsolat mutatkozott a két változó között, mely szintén negatív irányú volt, vagyis az életkor emelkedésével a segítségnyújtási attitűd csökkenő mértékűnek mutatkozott ebben a vonatkozásban is. A következő lépcsőben megpróbáltunk csoportokat keresni a mintán belül, aszerint csoportosítva, hogy kik mutatnak a segítőkészség vagy tudásátadási hajlandóság tekintetében az egyes itemek alapján hasonló jellemzőket. A típuskereséshez a klaszteranalízis módszerét

380

választottuk, mely során összesen 7 változót vontunk be. Az elemzés technikai részleteit az 5. táblázat tartalmazza.

4. táblázat: Az általános iskolásoknál tapasztalható csoportok jellemzői tudásmegosztás alapján Végső klaszterközéppontok

A közös tanulás gyakorisága Segítőkészség attitűdje Új osztálytársnak segítesz? Pótlásban segítesz az osztálytársnak? Dolgozatírásnál segítesz? Közölsz fontos információkat társaiddal? Segítesz nálad fiatalabbaknak? Klaszterhez tartozó elemek száma Arány (%)*

Klaszterek 1 2 -0,48 0,49 -0,75 0,08 -1,03 0,14 -1,02 0,58 -0,52 -0,48 -0,81 -0,33 -0,60 0,38 51 93 19,77 36,05

3 -0,18 0,27 0,35 -0,02 0,63 0,63 -0,05 113 43,80

*A 258- as elemszámú mintához viszonyítva Forrás: a szerzők saját szerkesztése primer kutatás alapján

A táblázatból leolvasható, hogy 3 eltérő sajátosságokkal rendelkező csoport alakult ki. Az első csoport interpretálása nem ütközik nehézségbe: mivel a csoportközéppontok értékei standardizált értékek, ezért rögön látszik, hogy az első csoportot olyan diákok alkotják, akik az átlagosnál kevésbé segítőkészek a különböző szituációk mindegyikében (erre utal a klaszterközéppont negatív standardizált értékei az egyes itemek tekintetében). Ők alkotják a minta legkisebb csoportját, mintegy 20%-os részaránnyal. A második csoport megítélése már nem ennyire magától értetődő: itt az általános tudásátadási attitűdváltozók valamivel átlag felettiek, kivételt képeznek azonban azok a szituációk, amikor a megkérdezett szempontjából nem tét nélküli tudásátadás. Ez a csoport az, amelyik csak abban az esetben hajlandó segíteni, amikor nem rontja lényegesen saját esélyeit. Tipikusan ilyen helyzet a dolgozatírás, és a fontos információk megosztása. Vagyis a többváltozós statisztikai elemzésben is kimutatható az a jelenség, amelyet a korábbiakban már feltártunk. A leginkább izgalmas csoport a harmadik, amelynél a klaszterközéppontok tekintetében a válaszok vagy átlag felettiek, vagy legalábbis átlagosnak tekintendők (erre utalnak a standardizált értékek negatív vagy 0 közeli értékei), azonban a közös tanulás erre a csoportra kevésbé jellemző. Ez a csoport segítőkész környezetével szemben, különösen olyan szituációkban, amelyek tétre mennek, vagyis ahol az információ különösen értékes, azonban meglepő módon a közös tanulás kevésbé jellemző rájuk. Tehát bizonyos tekintetben meglehetősen nyitott a csoport, mégis kevésbé szívesen tanulnak együtt. Ennek a csoportnak a számossága volt a legnagyobb, arányában mintegy 44%-ot tett ki. Érdemes még kitérni arra, hogy az egyes csoportokon belül milyen az átlagéletkor, mert eszerint is különböznek egymástól az egyes klaszterek. Az első csoporton belül 14,35 év, a második csoportban 12,95, míg a harmadik csoportban volt a legmagasabb, azaz 15,77 év az átlagéletkor. De mit is jeleznek a számok? Egyértelműen azt, hogy az egyes csoportokba való bekerülést az életkor is befolyásolja. Habár általánosságban elmondható, hogy az életkor előrehaladtával a segítőkészség attitűdje csökkenő, azonban ez az összefüggés jelen szempontból árnyaltabbá válik. A második csoporton belül, vagyis ahol a fontos információkat hajlamosabbak a tanulók visszatartani, ott a legalacsonyabb az átlagéletkor. Vagyis a fiatalabbakra inkább jellemző ez a magatartási szituáció, míg az idősebb korosztály nagyobbik hányada a harmadik csoportba tartozik, ahol a tudásmegosztási hajlandóság,

381

mindegyik item tekintetében átlag feletti, de legalább átlagos, kivéve a csoportmunka jellemzőit. Csoportmunka tekintetében az elemzés alapján megállapítható, hogy az életkor növekedésével egyre inkább háttérbe szorul, vagyis a korábban megállapított összefüggést ezen elemzés is megerősíti.

6. Qappali és levelező tagozatos hallgatók Mint ahogy a módszertani fejezetben már említettük, kérdőív segítségével vizsgáltuk a nappali és levelező tagozatos hallgatók tudásátadási sajátosságait. A kérdőívek szerkezete részben megegyezett a levelező, és a nappalis korosztály tekintetében, ezért lehetőségünk adódott a közvetlen összehasonlításra is. Ebben az esetben is hasonlóan csoportosítottuk a kérdéseket, mint a fiatalabb korosztály esetében. Ha megvizsgáljuk az információ, és tudásforrásokat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a két korosztály között nincs szignifikáns eltérés, egyedül az internet tekintetében: itt a fiatalabb korosztály 30%-a használja ezt a forrást leggyakrabban informálódásra, míg a levelező tagozatos munkavállalóknál ez az arány csak 25%. Ez az eredmény azonban nem okozott meglepetést. Arra a kérdésre, hogy kitől fogadnak el a legszívesebben információt, hasonló arányok születtek korosztályonként, ott az eltérést elsősorban az jelenti, hogy a fiatalabbak sokkal szívesebben fogadnak el információt barátoktól (41%), míg a levelező tagozatosoknál ez az arány csak 34% volt. Rendkívül érdekes a levelező tagozatosoknál annak a kérdésnek a megítélése, hogy véleményük szerint az egyetemen, illetve a munkahelyen segítőkészebb-e a környezet. Ennek a megoszlását mutatja a 4. ábra.

Segítőkészség az egyetemen és a munkahelyen Nincs

3,0 19,0

Közel azonos

13,0 Egyetemen könnyebb

36,0

Munkahelyen könnyebb

27,0

Magamra maradok mindkét helyen

4. ábra: Segítőkészség az egyetemen és a munkahelyen Forrás: a szerzők saját szerkesztése primer adatok alapján

A diagram elemzéséből jól látszik, hogy a válaszadók közel fele úgy ítéli meg, hogy nincs nagy különbség a segítőkészség tekintetében, de a maradék hányad nagyobbik része segítőkészebbnek ítéli meg az egyetemi közeget. Felmerül a kérdés, hogy mi áll ennek hátterében. Véleményünk szerint itt is tettenérhető az a jelenség, amelyet a fiatalabb korosztályoknál megfigyeltünk: miszerint azokban a szituációkban, melyeknél az információ, illetve tudás értékes, legalább is valamilyen közvetlen előnyt jelent, ott jobban visszaélnek a szereplők információs monopóliumukkal, és kevésbé hajlandóak a tudásátadásra. A 382

munkahely ebben a tekintetben ilyen „tétkörnyezetnek” számít, ahol néhányan kevésbé segítőkészek. A tanulási szokásokban nem tapasztalható lényeges eltérés a két vizsgált korcsoport között: a leginkább domináns forma az önálló tanulás, ez 65 %-ot tett ki mindkét korcsoportban. A csoportban való tanulás, és a párban való tanulás együttes részaránya 25% alatt van. Célszerű összevetni ezen két korcsoportot is a tudásátadás tekintetében is, mivel itt lényeges eltérések vannak a korcsoportok átlagát tekintve: a nappali tagozatosok körében a kölcsönös segítségnyújtás 57%-ot tett ki, míg a levelező tagozatosok esetében csak 44%-ot. Ezzel szemben az utóbb említett csoport esetében a viszonzás nélküli önkéntes segítségnyújtás 41%, míg a nappali tagozatosok körében ez csak 33%-ot tett ki. Vagyis már ezek alapján is kijelenthető, hogy az „idősebb” korosztály sokkal inkább hajlandó tudását anélkül megosztani, hogy közvetlen kölcsönösség lenne. Ennek az eredménynek a megerősítése céljából összevethetjük egy másik változóra adott válaszokat is, nevezetesen azt, hogy önként osztja-e meg az illető a tudását. A részletes adatokat a 6. táblázat tartalmazza.

5. táblázat: A tudásmegosztás kezdeményezése korosztályonként Csak annyit ha Csak ha mond el, amit kényszerítik feltétlen szükséges 16 63 2 15
appalisok 39 47 0 12 Levelezősök Forrás: a szerzők saját szerkesztése primer adatok alapján Önként kezdeményez

Csak kérik

A lényeges információt mindig megtartja 2 0

Qem osztja meg tudását 2 2

A táblázatból nagyon jól látszik, hogy az idősebbek sokkal nagyobb arányban kezdeményezik a tudásmegosztást önként, mint a fiatalabb korosztály. Ez szintén alátámasztja a korábban leírtakat, vagyis azt, hogy a nappali tagozatosoknál kevésbé jellemző a segítőkészség a tudásátadás tekintetében. Ezt szintén bizonyítja a táblázat többi adata, bár ezekben az esetekben az eltérés jóval kisebb abszolút értékben.

Következtetések A kérdőíves vizsgálattal célunk elsősorban az volt, hogy a vállalati tudásmenedzsment szemszögéből releváns nézőpontból vizsgáljuk meg a fiatal korosztály tudásátadási- és átvételi hajlandóságát. A kutatás első szakaszában szlovákiai mintán vizsgáltuk meg, és vetettük össze az egyes korosztályok segítőkészségét a tudásátadás szempontjából. Ezek alapján megállapítottuk, hogy az általános és középiskolás korosztály körében az életkor előrehaladtával a tudásmegosztási hajlandóság, és segítőkészség - adott élethelyzettől függően eltérő mértékben-, de általánosságban mindenképp csökkenő tendenciát mutat. Ezt regressziós illesztéssel, és egyszerű statisztikai mutatók alapján is sikerült bizonyítani. Ezt a kapcsolatot természetesen két folyamat is magyarázhatja: egyrészt a társadalmi szocializáció ilyen irányba mozdíthatja el diákok attitűdjét. Ebben az esetben arról van szó, hogy a fiatalok az individualizált egyének viselkedésmintáját látják elsősorban, és ezt követik akarva, vagy akaratlanul. A másik háttérfolyamat pedig az oktatási rendszer sajátosságaival függ össze: vagyis az oktatási rendszer sajátos jellemzőinél fogva elsősorban az egyéni fellépésre, és az egyéni boldogulásra szocializálhatja a diákokat. Az azonban kijelenthető, hogy a csoportmunka– különösen a szellemi munkavégzés területénszámos esetben hatékonyabb, mint az egyéni munkavégzés. Elegendő itt, ha rámutatunk a tudásmenedzsment rendszerek esetén a tacit tudáselemek átadásának, integrációjának, és a

383

tudásteremtésnek a fontosságára, melyeknek egyaránt az egyik leghatékonyabb módja az üzleti életben a csoportmunka alkalmazása. A felsőoktatásban tanulók között a levelező és a nappali tagozatos csoport vizsgálatával újabb összefüggésre bukkantunk: ebben a korcsoportban az életkor növekedésével azt tapasztaljuk, hogy a segítőkészség hajlandósága –legalább is a tudásmegosztás területén- egyértelműen növekszik. Az elemzés sajátosságaiból fakadóan, az eltérő kérdőívszerkezetek miatt a középiskolások és a nappali tagozatosok jellemzőit nem tudjuk egymással összehasonlítani, az azonban a fenti elemzésekből következik, hogy a tudásátadási hajlandóság a középiskolás életkor végén, és az egyetemi évek kezdetén a legalacsonyabb, de érvelésünket a kutatás jelenlegi szakaszában csak közvetett eszközökkel tudjuk alátámasztani. Véleményünk szerint az eddig leírtak alátámasztják azt, hogy a társadalmi szocializáció és különösen az oktatási rendszer abba az irányba hat, hogy a diákok és a későbbi hallgatók ne csoportban gondolkodjanak, hanem egyéni módon oldják meg problémáikat, ami pedig negatív irányba befolyásolja tudásátadási attitűdjüket. Ezt látszik bizonyítani az az összefüggés is, hogy a már munka világába kilépett hallgatók –vagyis a levelező tagozatosokinkább hajlandóak a tudásmegosztásra, hiszen ők már tapasztalták ennek fontosságát a munkájuk során. Az adatok elemzése során számos esetben olyan összefüggésekre bukkantunk, amelyek további vizsgálatot tesznek szükségessé. Különösen a reciprocitással kapcsolatban tartogat a téma még érdekes aspektusokat, melyek következő kutatások célterületét jelenthetik.

Irodalomjegyzék •

Alföldiné Dán Gabriella [2000] Tudásmenedzsment, Budapest

•

Antal- Markos Z.- Balaton K.- Drótos Gy.- Tari E. [2000] Stratégia és szervezet, KJKKERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest

•

Bencsik – Bognár [2004] Változás és tudásmenedzsment a tanulószervezetek életében, In: Műszaki Vezető, Verlag Dashöfer

•

Benczik Judit [2004] Tanulás- újabb hóbort vagy igazi sarokkő a vállalati teljesítmény mérésében?, in: Vezetéstudomány, 2004. december, 12. szám, Budapest

•

Davenport, T.- Prusak, L. [2001] Tudásmenedzsment, Kossuth Kiadó, Budapest

•

Dinya László [2005] Szervezetek sikere és válsága, Akadémia Kiadó, Budapest

•

Farkas Ferenc [2003] The Role of Leadership in Knowledge Management and Knowledge Transfer, In: Knowledge Transfer, Small and Medium-sized Enterprises, and Regional Development in Hungary, Szeged

•

Géró Katalin [2000] A "gyakorlatközösségek" (communities of practice), Budapest

•

Gyökér Irén [2004] A vállalat szellemi tőkéje- számolatlan vagyon, In: Harvard Businessmanager, 2004. december, Budapest

•

Lengyel Imre- Deák Szabolcs [2002] Klaszter: a helyi gazdaságfejlesztés egyik sikeres eszköze, in: Buzás N. – Lengyel I. (szerk.) 2002: Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek. SZTE GTK, JATEPRess, Szeged

384

•

Mészáros Tamás- Bálint András [2003] The Vision of Hungarian Small and MediumSized Enterprises, in: Lengyel I. [2003] Knowledge Transfer, Small and MediumSized Enterprises Development in Hungary, JATEPress, Szeged

•

Nonaka, I.- Toyama, R.- Byosiere, P. [2001] A Theory of Organizational Knowledge Creation: Understanding the Dynamic Process of Creating Knowledge, In: Handbook of Organizational Learning & Knowledge, Oxford University Press, New York

•

Sveiby, K. E. [2001] Szervezetek új gazdagsága: a menedzselt tudás, KJKKERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest

•

Svéhlik, Cs. [2008] Tudásmenedzsment gyakorlati megközelítésben, „Mi az a karrier?” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. márc. 26.

•

Varga Attila [2003] Agglomeration and the Role of Universities in Regional Economic Development, in: Lengyel I. [2003] Knowledge Transfer, Small and Medium-Sized Enterprises Development in Hungary, JATEPress, Szeged

385

Dr. habil. BEQCSIK AQDREA egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Győr Dr. DERQÓCZY ADRIEQQ Ph.D. egyetemi adjunktus, Széchenyi István, Egyetem Győr LŐRE VEQDEL PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

A tudás börtön vagy szabadság? 1. Bevezetés Napjainkban egyre több szervezetben ismerik fel a tudás jelentőségét, és fordítanak energiát a tudásteremtés és tudáskezelés feladataira. A szervezetek számára a tudás meghatározó tényezővé vált a piaci versenyben. A gyorsan változó igényeknek a szervezetek csak akkor tudnak megfelelni, ha képesek hatékony tudásmegosztásra – a munkatársak, partnerek és ügyfelek között, mely a szervezeti túléléshez szükséges. A gazdasági előnyre, profitra törekvő üzleti szervezetek számára a tudás megosztása és kiaknázása üzleti kényszer. A vállalatok esetében a tudásteremtés, tudásmegosztás, összességében a tudásmenedzsment, mint menedzsment filozófia egyre inkább eljut a felsővezetőkhöz, akik mind jobban megértik a tudás alapú vállalatvezetés szükségességét, előnyeit és módszereit. Mindez azonban kevés. Arra van szükség, hogy az emberek saját akaratukból adják át tudásukat egymásnak, s ennek a magatartásnak a kialakítása a nevelés, oktatás során nagymértékben befolyásolt. Hipotézisünk szerint az életkor előre haladtával a tudásátadási hajlandóság csökken, mely a cégek esetében a tudásátadás gátját jelenti. Ez egyfajta bezárkózáshoz, tudásféltéshez, egyúttal az egyéniség elzárkózásához vezet. Ha sikerül feltárni a viselkedés mögötti okokat, már az oktatási rendszer alakításával is sokat tehetünk a jövő sikeres vállalati működése, a tudás biztosította egyéni szabadság elérése érdekében.

2. A tudásmenedzsment elméleti kerete A tudásmenedzsment keretrendszeréül a szakirodalom a tudás körfolyamatát használja. A cégen belüli tudás, - elsősorban az innovatív tudás - létrehozásának feltétele a tanulószervezetként való működés biztosítása, melyhez belső megalapozott tudásbázisra van szükség. Az állandó fejlődés, megújulás feltétele az a szervezeti légkör (kultúra), mely megteremti az alkotó kedvet, a folyamatos tanulás feltételeit, és stratégiai szinten kezeli azt a követelményt, hogy megfelelő embert a megfelelő helyre építve biztosítható a dolgozói elégedettség, a megbízható minőségű, versenyképes munkavégzés. A tudásmenedzsment rendszerek hatékony alkalmazásának kritikus sikertényezője tehát a humán faktor, azok az emberek és munkatársak, akik érintettek az adott rendszer operatív működtetésében. A megfelelő tudás alapú kultúra hiányában akármilyen alapossággal felépített tudásmenedzsment rendszer sem lesz igazán működőképes. A tudásmegosztás biztosítása a szervezeten belül a vállalati vezetés egyik eszköze arra, hogy az üzleti folyamatok során keletkező dokumentálandó információk és tudáselemek a megfelelő helyen és időben ténylegesen rögzüljenek a vállalat tudásmenedzsment rendszerében. A tudásmenedzser feladata tehát a külső és a belső tudástranszfer szervezése és menedzselése. A tudástranszfer, a tudás kommunikálása nemcsak az egyének és a szervezetek, hanem a különböző szervezetek közötti transzfert is jelenti. A mai kor vállalatvezetése igyekszik megőrizni a pótolhatatlan munkaerőt, és arra törekszik, hogy az emberek fejében jelen lévő üzleti tudás a vállalat vagyonának részévé váljon. Ezt csak akkor

386

lehet elérni, ha sikerül rábírni a munkatársakat arra, hogy tudásukat közreadják a szervezeten belül, és képesek legyenek azt mások számára is érthető módon kodifikálni, rögzíteni. A tudásátadás legfontosabb eleme a gondolkodásmód megtanítása, ezért a leendő vezetőnek rendszerben kell tudnia gondolkodni, hogy meglássa az ok – okozati összefüggéseket. Ugyanakkor a tudásukat megosztó emberekkel szemben támasztott és elvárt követelményt, (mint spontán tudásátadás, tudásmegosztás) magatartásváltozás eredményeként érhetjük el.

2.1. A szervezeti tudásmegosztás Annak érdekében tehát, hogy az egyéni tudás szervezeti szintre emelkedjen, és ott hasznosuljon, el kell érni, hogy az emberek a tudásuknak minden elemét, amely az átadásra alkalmas, megosszák kollégáikkal, vezetőikkel. A szervezeti tudásmegosztás alapvetően két fajta lehet: 1. spontán tudásmegosztás; 2. kikényszerített tudásmegosztás. A spontán tudásmegosztás kényszer nélkül történik meg, ekkor a szervezeti tagok, illetve a munkatársak önként osztják meg tudásukat kollégáikkal, és önként bocsátják a vállalat rendelkezésére azt. Ehhez kellően magas fokú tudás alapú szemlélet elérése szükséges a vállalat alkalmazottai részéről, amelynek egy támogató vállalati kultúra (tanulószervezeti működés) megléte a feltétele. Kikényszerített szervezeti tudásmegosztásról akkor beszélünk, amikor a vállalatvezetés valamilyen motivációs rendszer vagy adminisztrációs szabályozás segítségével a munkatársait rákényszeríti arra, hogy azok az üzleti folyamatok meghatározott szakaszaiban olyan információkat és tudáselemeket osszanak meg a vállalattal, amelyek fontosak a sikeres vállalatvezetéshez, de ezt egyébként önként nem tennék meg. Ez a fajta kényszer hosszútávon biztosan nem sikeres.

2.2. A tudásátadás nehézségei A tapasztalat azt mutatja, hogy a tudásmenedzsment legfőbb korlátai a tudásmegosztás területén mutatkoznak. A tudás megosztása leginkább azért bizonyul nehézkes folyamatnak, mert a tudás leginkább személyekhez kötött, és tapasztalatokban nyilvánul meg (Nonaka – Takeuchi, 1995). A tudásátadást megnehezítő tényezők jellegüket és eredetüket tekintve különbözőek lehetnek, ugyanakkor hasonló hatást váltanak ki. A tudás vállalaton belüli hatékony elterjesztésének és áramoltatásának elmaradása csökkentheti a vállalat rugalmasságát, s gyengítheti annak válaszadó képességét a piacon bekövetkező változásokra. Ezért szükséges, hogy a tudásmegosztás a lehető legnagyobb támogatottságot kapja a vállalat vezetőitől, akik számára a tudásmegosztás elsődleges szervezeti érdek kell, hogy legyen. A következő táblázat a hatékony tudásátadást korlátozó tényezőket, valamint az ezekre adható vezetői válaszokat foglalja össze:

1. táblázat: A tudásátadás akadályozó tényezői és a lehetséges megoldások A tudásátadást gátló tényezők 

a bizalom hiánya

Lehetséges megoldások  kapcsolatok és bizalom kiépítése személyes találkozásokon keresztül

387



eltérő kultúrák, szókincsek, vonatkoztatási rendszerek

 közös alap létrehozása oktatással, csapatszervezéssel, eszmecserékkel



idő és találkozóhely hiánya; korlátolt gondolkodás a produktív munkáról a tudás kizárólagos birtokosának státus és hatalom jár

 a tudástranszferhez szükséges idő és hely megteremtése: vásárok, társalgók, konferencia beszámolók  a teljesítményértékelés és az ösztönző rendszer a tudásmegosztáson alapul



a befogadók abszorpciós képességének hiánya



hit abban, hogy a tudás meghatározott csoportok előjoga, a "nem mi találtuk ki" szindróma

 az alkalmazottak rugalmasságra nevelése; elegendő idő a tanulásra, a munkaszerződések lényegi elvárása az ötletekre való nyitottság  a nem hierarchikus tudás megközelítések ösztönzése; a gondolatok minősége fontosabb az ismeretforrás rangjánál



intolerancia a hibákkal és a segítségkéréssel szemben



 a kreatív hibák és az együttműködés elfogadása és jutalmazása; nem jár státusvesztéssel, ha valaki nem tud mindent Forrás: Davenport- Prusak 2001, 111 p.

A táblázatban található tényezők közül kiemelkedő figyelmet kell szentelni a bizalom kialakításának, amely a tudásátadás hatékonyságának kérdésében talán a legjelentősebb feladat. Az alkalmazottak egymás közötti, valamint vezetőikhez fűződő bizalmas viszony szilárdításával nagy mértékben ösztönözhetők tudásuk megosztására. A bizalom kiépítésének fontos eszköze a csoportmunka, amelyet a későbbiekben még említeni fogok. A következő fontos tényező az idő. A vezetők elsődleges feladata egy olyan vállalati környezet létrehozása, amely elég időt biztosít az alkalmazottaknak a tanuláshoz és a tudás megosztásához. Ehhez az embereknek találkozóhelyre is van szükségük, ahol tudást, tapasztalatot cserélhetnek. Ezt a célt szolgálják például a vállalaton belül elhelyezett társalgók, vagy az elektronikus fórumok és a „csevegő“ adatbázisok is. Ugyancsak fontos, hogy a felek közötti tudásátadás egy közös nyelv által, közös értékek mentén valósuljon meg. A kapcsolódási pontok kialakításának egyik megfelelő módszere az oktatás, vagy a csoportos munkavégzés. Külön kiemelendő a szervezet stratégiájának bizonytalansága és nem kielégítő kommunikálása az alkalmazottak felé. Ez ugyanis komoly gátja lehet a tudásátadásnak, mégpedig azért, mert a munkavállalók nem lesznek elhivatottak a közös cél érdekében, ezáltal nem éreznek késztetést a tudás megosztására (Davenport – Prusak, 2001). Egy másik megközelítés szerint a tudás elsajátításának és szervezeten belüli áramoltatásának akadályozó tényezői alapvetően három csoportba sorolhatók (Bakacsi et al. 2000)  Személyes jellemzők: kezdeményezőkészség hiánya, a saját tévedhetetlenség mítosza, hibák tagadása, státusz/presztízs orientáltság, gyanakvás, az érzelmek elfojtása, információk visszatartása,  Szervezeti kultúra jellemzői: versengő kultúra – az együttműködés kizárása, a hibák azonnali szankcionálása, nyitottság hiánya,  Szervezeti tényezők: a tanuláshoz szükséges idő és más erőforrás hiánya, bizonytalan stratégia, merev hierarchia és rövid távú teljesítménykényszer. 388

A fenti jellemzőkkel szemben a tudásmegosztást leginkább a nyitottság, az együttműködés, a hibák tanulási lehetőségként való felfogása és a felső vezetés támogató hozzáállása segíti.

2.3. A tudás, mint rabság Bőgel György (2005) a tudásmegosztás egyik legalapvetőbb korlátját abban látja, hogy az egyének tudásukra hatalmi bázisként tekintenek. Úgy gondolják, tudásuk megosztásával és rögzítésével elveszítik a vállalaton belüli egyedülálló, monopol pozíciójukat, amelyet a tudás birtoklása eredményezett. Attól való félelmükben, hogy tudásuk átadásával nem lesznek a vállalat nélkülözhetetlen erőforrásai többé, igyekeznek minden tudásmegosztásra irányuló cselekedetet elkerülni. Ez a fajta tudásféltés nagymértékben korlátozza nem csak a szervezeti célok teljesülését, de az egyéni érvényesülés lehetőségeit is. Egy állandó feszültségben, és magányosan dolgozó, alkotó ember óhatatlanul is egy olyan spirálba keveredik, mely saját börtöneként a tudása rabjává teszi, s ezért minden erejével arra koncentrál, hogy birtokosa maradjon tudásának. Elveszíti valós értékítéletét, ugyanakkor a csoporton és szervezeten kívüli különc magatartása a szervezeti kultúra összetartó erejét is gyengíti. Napjaink szervezeti nagyságai, „kulcsemberei” számos esetben hasonló viselkedést mutatnak. Vizsgálatokat végeztünk annak kimutatására, hogyan változik az életkor előre haladtával ez a tudásféltés, és igyekeztünk kideríteni a háttérben húzódó okokat is. A kutatás eredményeinek kivonatos bemutatását a következő, második fejezetben olvashatják. Problémák lehetnek ugyanakkor a tudás fogadásával is. A tapasztalat azt mutatja, hogy azt a tudást, amelyet a munkavállalók nem saját tapasztalatuk útján szereznek meg, olykor kevésbé hajlandók befogadni, mégpedig a következő okokból (Fehér 2002)

 az egyénnek nincs személyes tapasztalata az átadott tudással kapcsolatban,  a tudás forrása ismeretlen, és közvetítőkön keresztül jut el a személyhez,  a befogadó személynek előzetes elképzelései vannak a valóságról, amelyhez az átadott tudás nem illeszkedik. . A tudásmegosztás szakértői egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a tudásátadás, ezzel együtt a tudásmenedzsment eredményessége és fenti akadályainak leküzdése érdekében elengedhetetlen a megfelelő vállalati kultúra, amely a tanulást támogatja és a tudásnak kellő jelentőséget tulajdonít (Davenport – Prusak, 2001). Minél barátságtalanabb a szervezet kultúra, annál több tudás marad rejtve és kihasználatlanul (Csath, 2001), rabságban tartva annak birtokosát. Davenport (2001) szerint a vezetők elsődleges feladata a tudásátadás jelentőségének kellő mértékű hangsúlyozása a munkavállalók körében. A tudásátadás hatékony megvalósulásában fontos szerepe van a megfelelő vezetési stílusnak is, amely az együttműködési hajlandóság, alkalmazkodóképesség és az empatikus képességek jegyeit kell, hogy hordozza (Bencsik, 2006). 2.4. A tudásátadás támogatása és ösztönzése Annak érdekében, hogy a vállalat alkalmazottai tudásuk megosztásával hozzájáruljanak a szervezeti tudás növeléséhez, elengedhetetlen, hogy erre ösztönözzék, motiválják őket. Nonaka szerint (1995) az individualizmus, amely leginkább a túlzott önbizalomban, és mások iránti érdektelenségben nyilvánul meg, komoly gátja a tudásátadásnak. Így meg kell találni

389

azokat az ösztönzőket, amelyekkel rábírhatók a tudás „közkinccsé tételére“ (Csath, 2001). Az egyén motiváció hiányában ugyanis a tudás megosztását gyakran elkerüli (Fehér, 2002). A tudásmegosztásra többféle módszerrel lehet motiválni a munkavállalókat (Skinner-t idézi Fehér Péter, 2002)

 Pozitív megerősítéssel: Pozitív megerősítésben az alkalmazott akkor részesül, ha megosztja tudását társaival. Ebben az esetben dicséretet, vagy pénzbeli juttatásokat kaphat. 
egatív megerősítéssel: Ezzel a módszerrel a tudásmegosztás által valamely negatív következmény szűnik meg az egyén számára. Például, ha az adott munkavállaló egyedi tudás hordozója, azaz tudásmonopóliummal rendelkezik, tudása megosztásával saját maga és mások helyzetét is megkönnyíti, hiszen mások számára is hozzáférhetővé teszi az általa birtokolt tudást.  Büntetéssel: A tudásmegosztás elmaradása esetén a munkavállaló negatív következményeket visel. A tudásátadás ösztönzésében és a tanulást támogató szervezeti kultúra kialakításában egyaránt fontos szerepet játszanak a csoportok, illetve a csoportban történő munkavégzés. A csoporton belüli együttműködés és a szorosabb kapcsolatok a tudásátadás minőségének jelentős javulásához járul hozzá. A csoportmunka felszínre hozza az emberek rejtett tudását is (Csath, 2001). A csoportokban dolgozó alkalmazottak tapasztalataik megosztásával és véleményeik ütköztetésével pedig új összefüggéseket tárhatnak fel, új tudást hozhatnak létre, gyarapítva ezzel a szervezeti tudást (Bencsik, 2003). Emiatt gyakori, hogy a szakirodalom a csoportokban dolgozókat „tudásmunkásoknak” nevezi (Davenport- Prusak 2001).

2.5. Szabadulás lehetősége saját fogságunkból Milyen lehetőségek állnak rendelkezésére a vállalat vezetésének, hogy a tudásukat bármi áron megóvni szándékozó kollégákat rábírják arra a magatartásra, mely a csoportok és szervezet egészének javát szolgálja, nevezetesen tudásuk megosztására. Mivel ez egyrészt egyéni kulturális probléma, másrészt személyes értékítélet kérdése, nem egyszerű dolog beavatkozni, és sikert elérni. Olyan meggyőzési képességre és támogató eszköz rendszerre van szükség, mely kétséget kizáróan biztosítja az egyéneket arról, hogy viselkedésük megváltoztatásával nem csak a cég, hanem saját érdekeiket is szolgálják. A nyitott magatartás, a mások iránti segítőkész hozzá állás az egyén szabadság érzetét fogja támogatni. Hiszen nincs mitől tartania, a tudás monopóliuma helyett egy olyan közösségi kultúrát és támogatottságot kap, mely további tudásszerzésre, kiteljesedésre ad lehetőséget. Azt kell elfogadtatni nem csak fejben, hanem szívben is az érintettekkel, hogy a tudás nem fogy el, nem veszíti el értékét azok számára sem, akik megosztották, sokkal inkább fejlődik, átalakul, kiteljesedik, ezzel egyidejűleg gazdagabbá teszi az embert és szervezetet egyaránt. Mivel ez a kérdés ugyancsak egy messze vezető problémakört érint, egy másik kutatás kapcsán arra kerestük a választ, mit tehetünk annak érdekében, hogy az emberek már a tanulmányaik során érezzék ezt a kiszabadulási lehetőséget saját tudásuk fogságából, és egyetemi oktatóként a rendelkezésünkre álló eszköztár alkalmazásával segítsük a diplomával kikerülő emberek nyitott hozzá állását leendő munkájukhoz, szervezetük kultúrájának építéséhez. A tanuló szervezeti kultúra rendszere a csoportmunka fontosságát és alkalmazását alap elvárásként fogalmazza meg, melynek kialakítása és igényként történő megjelenítése az egyetemi évek oktatása alatt sokat segíthet a további ilyen értelemben nyitott viselkedés természetessé válásában. 390

3. Korcsoportos tudásmegosztási hajlandóság felmérése Mivel a továbbiakban bemutatásra kerülő vizsgálatainkban kiemelkedő jelentőséget kap a nemzeti és vállalati kultúra, a környezeti befolyásoló tényezők, először az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat mutatjuk be.

3.1. Tudásmegosztás jellemzői a vizsgált országokban A tudásmegosztás sajátosságait tehát a vállalati kultúra nagymértékben befolyásolja. Nem szabad azonban elfelednünk azt sem, hogy az adott szervezet kultúrája mellett a tudástranszfer szempontjából a vállalat társadalmi környezetének jellegzetességei és szokásai sem kevésbé lényegesek. A nemzeti kultúra ugyanis erőteljesen képes formálni a vállalatokban uralkodó értékeket és attitűdöket. Azokban a kultúrákban, amelyek teret biztosítanak az egyének szabad véleményalkotásának és gondolataik kifejezésre juttatásának, az emberek nagyobb bizalommal vannak egymás iránt, és a tudás megosztására irányuló rendszerek és intézkedések bevezetése kevésbé ütközik akadályokba. Ebből a szempontból Közép-kelet Európa, ennek részeként - az általunk vizsgált országok -, Magyarország és Szlovákia helyzete is lényegesen különbözik a nyugati államokétól. A régió évtizedekig a szocialista ideológia hatása alatt állt, amelynek nyomai – a politikai és gazdasági átalakulás ellenére – az üzleti életben még ma is érzékelhetők, különösen a vezetési stílus és a munkavállalók magatartása terén. Ilyenek pl. autokratizmus, kockázat kerülés, felelősség áthárítás, státusz, bizalmatlanság, individualizmus, nagy hatalmi távolság stb.. Annak megértéséhez, hogy Közép-kelet Európában mi nehezíti a tudásmegosztásra irányuló formális, vagy informális rendszerek bevezetését, az üzleti környezet ezen sajátosságainak ismerete fontos. A felsorolt sajátosságok a múltbeli szabályozott és alacsony fokú kreativitást igénylő tervgazdálkodás eredményeiként vannak jelen a mai üzleti világban. Azokon a területeken, amelyekre kezdettől fogva a piacgazdaság volt jellemző, mint pl. Nyugat-Európában, vagy az Egyesült Államokban, a fenti vonások ellenkezője figyelhető meg. Davenport és Prusak (2001) szerint a legnagyobb mértékben az alkalmazottak és vezetőik közötti bizalom hiánya vet gátat a vállalaton belüli hatékony tudásmegosztásnak. Az említett bizalmatlanság egyik oka a vezetők és beosztottaik közötti hatalmi távolság, amely következtében az alkalmazott sokszor nem érzi partnerének vezetőjét munkája során (Bakacsi, 2000). Ennek következményeként a munkavállalók gyakran tudásmonopóliumuk, ezáltal státuszuk megőrzésére törekednek (Fehér, 2002; Bőgel, 2005). Ez pedig sokszor gátolja meg az információk és az ismeretek megfelelő áramlását a cégen belül. Bakacsi (2000) Közép-kelet Európára vonatkozó kutatási eredményei azt igazolják, hogy az idősebb korosztály bizalmatlansága a jelen fiatal generációjára is átöröklődött. Ez lényegében annyit jelent, hogy a gazdasági átalakulás az emberek szemléletmódját illetően még mindig nem fejeződött be. A fiatalok egymással, valamint az új módszerekkel szembeni bizalmatlansága arra enged következtetni, hogy a tudásmegosztást szorgalmazó intézkedések eredményességéhez bizonyos időnek még el kell telnie.

3.2. A kutatás célja és módszerei Kutatásainkban elsősorban azt vizsgáltuk, mi a feltétele annak, hogy az emberek hajlandók legyenek önként megosztani tudásukat, s ez a magatartásmód természetes viselkedést jelentsen az emberi életkor bármely szakaszában.

391

Hipotézisünk igazolására gyakorlati vizsgálatokat (kérdőíves felmérést, és interjúkat) folytattunk. Elsősorban az volt a célunk, hogy kiderítsük, hogyan, és miért változik a tudásmegosztási hajlandóság a különböző iskolai tanulási rendszerekben, óvodától az általános és középiskolán át az egyetemi oktatásig, majd a munkahely választással bezárólag. Munkánk során kétféle kutatási módszert alkalmaztunk. Az egyik módszer a kvantitatív kutatás volt, amelyhez kérdőíves megkérdezés által gyűjtöttünk elemezhető adatokat. Mindkét országban összesen több, mint 650 személy által kitöltött kérdőív állt rendelkezésre a vizsgálathoz. (Korosztályonként 100-150, természetesen az óvodás korosztály esetében ezt a módszert nem tudtuk alkalmazni.) Annak érdekében, hogy az elemzés szilárdabb alapokat nyerjen, további, kiegészítő vizsgálatot is végeztünk. Így az egyes rétegeket képviselők közül 120 személlyel mélyinterjút is készítettünk. Az óvodások esetében a magatartási jellemzők megfigyelésén kívül ezt a technikát alkalmaztuk. A minta összetételéből kitűnik, hogy a kutatás során átfogó információ szerzésre törekedtünk, hogy meggyőződhessünk arról, valóban átöröklődött-e az idősebb generáció fent említett bizalmatlansága, továbbá, hogy megismerjük a fiatal generáció, tehát a jövő munkavállalóinak hajlandóságát tudásuk megosztására. Munkánk során annak feltérképezését is érdekesnek találtuk, hogy az egyes korosztályok körében milyen mértékben szorgalmazzák a csoportmunkát, a csoportban való felkészülést, ill. feladatmegoldást, hiszen ez a módszer az egyik leghatékonyabb a tudásmegosztás szempontjából (Dobrai, 2002; Bencsik, 2003). Céljaink között szerepelt az is, hogy megvizsgáljuk, mennyire jellemző, hogy a tudás birtokosai ellenszolgáltatást várnak tudásuk közkinccsé tételéért. A megfelelő ellenszolgáltatás ugyanis ösztönzőként hat a tudásátadásra (Davenport és Prusak, 2001). Ennek megfigyelése abból a szempontból indokolt, hogy feltárjuk, a vállalatoknak mely tényezőkre kellene helyezniük a hangsúlyt a jövőbeli tudásmenedzsment projektjeik eredményessége érdekében.

3.3. Az eredmények értékelése Jelenlegi tanulmányunk célja az, hogy bemutassuk a bezártságtól a szabadulás felé vezető út lehetőségét, ezért a továbbiakban csak az ehhez kapcsolódó vizsgálati eredményeket emeljük ki.

 Segítőkészség Az előzőekben említettek alapján a tudásátadásra való hajlandóságot leginkább a segítőkészség vizsgálata által lehet megragadni. A segítőkészség ugyanis a tudás megosztására való hajlandóságot tükrözi. Az elemzés során arra derült fény, hogy az életkor növekedésével a segítőkészség alábbhagy. Az általános iskolások nagy része önként ajánlja fel a segítséget, a középiskolás és az egyetemista korosztály viszont inkább csak akkor, ha erre megkérik. A munkavállalók körében újra magasabb a segítőkész emberek aránya, ami véleményünk szerint a munkájuk iránt érzett felelősségnek tudható be. Munkavégzésük hatékonysága ugyanis közös érdekük. A nappali tagozatos hallgatók több szempontból is a kategória legbizalmatlanabbjai. Ők azok, akik leginkább csak közeli ismerőseiknek segítenek, legyen szó jegyzetek kölcsönzéséről, vagy információk továbbításáról. A segítőkészség már a középiskolás korosztályban is jelentősen függ a bizalomtól a taneszközök kölcsönzése terén. A szlovák mintában a segítségnyújtásért cserébe várt ellenszolgáltatás nem volt meghatározó egyik csoport esetében sem. Ezzel ellentétben a magyar hallgatók 17%-a bármit megtenne, több, mint 30%-a fizetne a fontos információkért, de ugyanakkor csak 10 % adna ki számára fontos információt. A

392

kiadott információért várnak is cserébe valamit, gyakran pénzt. Ezek az arányok a levelező tagozatos hallgatók és a munkavállalók esetében kisebbek.

 Csoportmunka A csoportmunka előfordulásának vizsgálata során kapott eredmények arra engednek következtetni, hogy az individualizmus mind két országban nagy mértékig jellemző. A csoportos tanulás, munkavégzés (játék) ugyanis csak az óvodában és az általános iskolások körében dominál. Az idősebb korosztályokat nem ösztönzik arra, hogy másokkal együttműködve oldják meg feladataikat, vagy problémáikat, ami jelentős mértékben hátráltathatja a tudásmegosztást. A megkérdezett általános és középiskolások válaszai alapján ugyanis arra lehet következtetni, hogy tudják, hogy csoportban sokkal hatékonyabb a feladatmegoldás. A tanulásra, feladatmegoldásra mégis az önállóság jellemző. A munkavállalók korosztályában újra előtűnik a csoportmunkára való ösztönzés, ennek ellenére mégis inkább az önálló munkavégzést részesítik előnyben. Ebben a tekintetben semmi különbség nincs a két ország megkérdezettjei között. A csoportos munka a munkahelyen akkor jellemző, ha azt a cég vagy a vezetés számukra előírja. Az önkéntes közös együttműködés sehol sem jellemző. Véleményünk szerint a fiatalabb generáció csoportmunkára való ösztönzésével elérhető lenne, hogy a jövőben népszerűbbé váljon a csoportos munkavégzés, ezáltal elősegítve az információ és a tudás hatékony áramlását.  Tudásátadás Az elemzés alapján a tudásmegosztás az általános és középiskolások körében valósul meg a leghatékonyabban. Általánosan elmondható róluk, hogy szívesen beszélik meg egymással tanulmányaikat és ötleteiket, s a fontos információkat is továbbítják másoknak. A versengő magatartás a tudásmegosztás kérdésében azonban már óvodás kortól kezdve megfigyelhető. Ha a teljesítményért jutalom, jó jegy, vagy elismerés jár, kevésbé hajlandók másoknak segíteni, mivel úgy érzik, ebből előnyt kovácsolhatnak. Az idősebb korcsoportok esetében sokkal inkább megfigyelhető, hogy tudásukat csak közeli ismerőseikkel, barátaikkal osztják meg, s gyakoribb annak gondolata is, hogy az általuk birtokolt értékes információ egyedüli, kiváltságos helyzetbe juttathatja őket. A tudásátadás a megkérdezettek véleménye alapján elsősorban az érdektelenség 31% és bizalmatlanság 27% státusz féltés 20% miatt nem érvényesül megfelelő módon. Kényszerhelyzetben a megkérdezettek 60-70 %-a csak részben továbbítaná az információt, kb. 10% ilyenkor sem adná ki, hazudna, csalna inkább. Kutatásaink eredményei alapján az életkor növekedésével, az idősebb korcsoportok esetében sokkal inkább megfigyelhető, hogy tapasztalataikat, tudásukat csak közeli ismerősükkel osztják meg. Gyakoribb annak gondolata is, hogy az általuk birtokolt értékes információ (vagy tudás) egyedüli, kiváltságos helyzetbe juttathatja őket, azaz valóban úgy érzik, a tudás hatalom. Az egyes korosztályok segítőkészségének és az értékesnek vélt információk továbbításának kérdésében tapasztaltak ugyanis erre engednek következtetni. Minden esetben a válaszok a korcsoportoktól függetlenül erősítik azt a meggyőződést, hogy a kultúra (óvodában elsősorban az otthonról hozott kultúra) és a bizalom a két legfontosabb befolyásoló tényező. A hatékony tudásátadás megvalósítása érdekében elengedhetetlen a csoportmunka nagyobb mértékű ösztönzése. Erre vonatkozó vizsgálati eredményeinket a következő fejezetben foglaltuk össze.

393

Csoportm unka

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40%

Szlovákia

30%

Magyarország

20% 10% 0% óvoda

általános iskola

középiskola

egyetem

levelező

munkavállalók

tagozatos hallgatók életkori csoportok

1. ábra Csoportmunka jellemzői a vizsgált korosztályokban Forrás: saját kutatás

Tudásátadás verseny helyzetben

50% 45% 40% 35% 30% 25% Szlovákia

20%

Magyarország 15% 10% 5% 0% általános iskola

középiskola

egyetem

levelező tagozatos

munkavállalók

hallgatók életkori csoportok

2. ábra Versenyhelyzet jellemzői a vizsgált korosztályokban Forrás: saját kutatás

394

Tudásmegosztás 100% 90% 80% 70% 60% Szlovákia

50%

Magyarország 40% 30% 20% 10% 0% óvoda

általános iskola

középiskola

egyetem

levelező tagozatos

munkavállalók

hallgatók életkori csoportok

3. ábra A tudásmegosztás jellemzői a vizsgált korosztályokban Forrás: saját kutatás

4. Egyedül vagy csoportban? Egyre több gondot okoz eldönteni a cégeknek, mi a kedvezőbb számukra a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Egyedül vagy csoportban foglalkoztatni embereiket. Megjelennek olyan új menedzsment technikák és elméletek, melyek megkövetelik a csoportos gondolkodást, a csoportmunka gyakori alkalmazását. Az egyén lehetőségei, magasabb szintű tudása, teljesítménye, mintaként szolgálhat a szervezet tagjai számára. Mivel az emberek nem egyformák, képességeik, adottságaik, tanulási készségük, gondolkodásmódjuk különböző, érdemes kihasználni annak a gondolkodásmódnak az előnyeit, amelyet a vállalkozások eggyel magasabb szinten, szervezeti teljesítményük növelése érdekében tesznek. Ez a legjobb gyakorlat elve. Minden szervezeti tevékenységben megtalálhatók azok az egyének, akik az adott tevékenység végrehajtásában élenjárnak, vagy azért mert sokkal többet tudnak, vagy azért, mert valamit másképp tudnak/csinálnak, mint a többiek. Ezeknek a kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező egyéneknek a munkáját csoport, ill. szervezeti szinten alkalmazni, azt jelenti, hogy a tudásmegosztás belülről induló kezdeményezésként nagymértékben hozzájárulhat a vállalati sikerhez. Vegyük sorba, mit kell tenni ennek az elvnek a gyakorlati megvalósítása érdekében. A legjobb gyakorlat elvének a szervezeti tagok szintjéről, csoportból, vagy egyéni kezdeményezés hatására kell kiindulnia. A szervezeti tagoknak és vezetésnek nyitottnak kell lennie az új gondolkodásmódra. Jutalmazzuk azokat, akik hajlandók a legjobb gyakorlatot alkalmazni. Mellőzzük a „lila köd effektus” érvényesülését! Hagyjuk működni a spontán kialakuló önképző csoportokat! Hárítsuk el az akadályokat a gyakorlat elterjesztési lehetőségének útjából! Ha sikerül a szervezetben az egyének szintjén érvényesíteni a fent leírtakat, innen már csak egy lépés, hogy továbbjussunk a csoport szintjére. Ez a vállalatok esetében azt jelenti, hogy ha sikerül megvalósítaniuk a tanulószervezetté válás következtében a szervezeti tagok folyamatos képzését, ennek eredményeként a szervezet folyamatos megújulását, tanulását, a szervezeti memória állandó frissítését, gondoskodniuk kell arról is, hogy a munkaerő elszívás következtében előálló tudásvesztés minél kisebb legyen. Biztosítani kell a szervezeti működés 395

folyamatos fenntartása közben, hogy az emberek ne csak saját maguknak tanuljanak, hanem csoport, majd szervezeti szinten a memóriába beépítésre kerüljenek az adatok, információk, a tudás.

4.1. A csoportok jelentősége Napjainkban, amikor egyre nyitottabb a világ, - mind gyakrabban kerülnek különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek munkakapcsolatba, - megnőtt a jelentősége a különböző kultúrák ismeretének. Sokszor csak tüneteket észlelünk, de nem tudjuk a különböző hozzáállásban, viselkedésben, munkamorálban rejlő magyarázatokat, s különösen a csapatmunka tartogat olykor meglepő fordulatokat. Naponta tapasztalják ezt elsősorban a multinacionális cégeknél dolgozók. De vajon mit tapasztalunk mi, akik a felsőoktatási intézményekben dolgozva találkozunk különböző kultúrájú hallgatókkal és dolgozunk együtt különböző nemzetek kollégáival. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a külföldi képzésen - más kultúrában - részt vett hallgatók, vagy hosszabb – rövidebb időt külföldi kutatásokban részt vevő kollégák a kulturális eltérés miatt nehezen tudják a megszerzett ismereteiket a hazai körülmények között is alkalmazni. Amikor a tudásalapú társadalomról beszélünk, pontosabban az oktatási rendszer ennek alakításában játszott szerepéről, több fontos kérdés is feltehető: • Mi a feladata az oktatási rendszernek a tudásalapú társadalomban? • Hogyan működhet hatékonyabban az oktatás? • Az oktatási rendszer hogyan vonhatja be a társadalom minden rétegét a tudáselsajátítás folyamatába. • Az oktatás hogyan alkalmazkodhat a társadalmi változásokhoz, és az abból eredő, megváltozott igényekhez? • Az iskola hogyan veheti fel a versenyt azokkal a médiumokkal, amelyek szintén tudást közvetítenek (írott és elektronikus sajtó, internet stb.), másfelől hogyan illeszkedhet be ebbe a rendszerbe? • Az iskolában átadott tudás hogyan kerülhet közelebb a gazdasági igényekhez? • Az iskolában átadott tudás ténylegesen hogyan válhat a fejlődés alapjául? • Hogyan érhető el, hogy a tudás megszerzése egyszerű és gyors legyen? • Mely egyéni képességek kialakítására kell nagyobb figyelmet fordítani (amelyek az erősödő polgári társadalom és piacgazdaság jellemző elvárásaihoz kapcsolódnak), és milyen képességek szükségesek a tudásalapú társadalomban való részvételhez? Milyen nehezen, vagy könnyen tudjuk elfogadni és adaptálni saját értékrendszerünkbe ezeket az elvárásokat, s hogyan jellemezhetők az általunk elvégzett kutatásban érintett nemzetek, hasonló paraméterek alapján? Érdemes végiggondolni, hogy vajon az eddigi nemzeti – vállalati kultúra kutatások, vizsgálatok eredményei mennyire alapoznak a tényleges nemzeti kulturális háttér jellemzőire, - melyek elsősorban a történelemben, vallási szokásokban, stb. (valójában a jéghegy víz felszín alatti részében, kvázi a nem, vagy nagyon nehezen megváltoztatható és nem látható régióban) gyökereznek - vagy mennyire csak a „nagyok” által felállított sémákban gondolkodnak. Azt feltételezzük, hogy ha sikerül megérteni, és megmagyarázni, melyik nép oktatói, hallgatói miért épp úgy viselkednek, ahogy, s mindezt összevetni valós gazdasági eredményeikkel, talán többet tehetünk saját jövőnk érdekében is. A vizsgálatba bevont országok közül Kína, Oroszország és Magyarország eredményeinek összehasonlításából adunk ízelítőt.

396

4.2. A vizsgálat jellemzői Az a nemzetközi kutatás, melyhez mi is kapcsolódtunk, 2001-ben indult Mexikóban, s azóta a világ sok országának egyetemi oktatói részesei voltak a kérdőíves felmérésnek. A kutatás hipotézisét az jelentette, hogy az amerikai kollégák feltételezték, hogy létezhetnek előre meghatározható minták az eltérő kultúrájú országok oktatóinak csapatmunkához való hozzáállását illetően. A kutatás kérdőíves kikérdezés alapján készült. A felméréshez használt kérdőívet az amerikai kollégák fejlesztették ki. A felmérés ismerősök útján terjesztett (postán visszaküldött vagy személyes kikérdezés) módszerével történt. A mintavétel véletlenszerű, célzott rétegre irányuló, nem tekinthető reprezentatívnak (100-as minta), melyet egyszerű statisztikai módszerekkel, és SPSS program segítségével értékeltünk ki. A kérdőív több kérdéscsoportban keresi a választ a felvetett kérdésekre, azonban mi a következőkben ezek közül csak azokra koncentrálunk, melyek az egyéni nyitáshoz, a tudás szabadságának élvezetéhez nyújtanak értékítéletre alkalmas alapot.

Csoportok és csoportmunka: 1. A megkérdezettek közül a magyarok és a kínaiak véleménye támogatja leginkább azt a megállapítást, hogy szívesen dolgoznak csoportokban, és a magyarok a többiekről is ezt gondolják általában, míg a kínaiak nem. (Ez magyarázható a meglévő, ám némileg letűnőben lévő kultúra nyomaival, melyben a csoportmunka értékét a „nyugati” szabadság vágy váltja fel.) Az oroszoknál fordított a helyzet. Ők maguk nem annyira kedvelik ezt a műfajt, de azt tételezik fel, hogy a többi orosz igen. (nyugathoz való közeledés vágya él, de még nem gyakorlat) 2. Abban mindenki egyetért, hogy a vegyes összetételű csapat pótolja az egyéni hiányosságokat. 3. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a jó szakemberek csoportban még többet produkálnak. Ezzel legkevésbé az oroszok értenek egyet, és leginkább a kínaiak (a kultúrában rejlő individualizmus – kollektivizmus ellentét nyilvánul meg a válaszokban). Ez a válasz összecseng a 2. kérdésre adott feleletekkel. Visszaigazolja azt, hogy az oroszok nem szeretnek csoportban dolgozni, hát, lehet, hogy azért, mert azt gondolják, hogy a csoportmunka nem viszi előrébb az okos emberek munkáját. 4. Mi és az oroszok azt gondoljuk, hogy a csoporttagok segítenek egymásnak, a kínaiak véleménye az, hogy csak akkor, ha megbíznak egymásban. (Itt is visszaigazolódva látszik a mélyen rejlő kínai kultúra bizalomra épülő jellege.) 5. Abban is mindenki egyetértett, hogy a jó csapatmunka a jó egyéni teljesítmények következménye. Valamint, hogy amíg közösek a célok, addig bármi különbség a csoporttagok között, nem befolyásolja a csoport teljesítményét. Résztvevői hozzájárulás: 1. Magasan viszik a pálmát az oroszok abban a véleményükben, miszerint a csapatmunka legfontosabb eleme, hogy hozzáértő emberekből álljon. (az egyéniség a fontos) Ezzel a kínaiak értenek legkevésbé egyet. (A kínaiak csoportmunka szelleme itt is visszaköszön. Nem baj, ha nem olyan okos, vagy tehetséges, a csoport eredménye a fontos, nem az egyéné.) 2. A csapattagok közötti jó viszonyt mindenki hasonlóan fontosnak ítéli. 3. A csapatmunka érdekében a csapat fontosabb, mint az egyének, ezzel ugyancsak a kínaiak értenek egyet leginkább, és az oroszok legkevésbé.

397

Csapatmunka következményei: 1. Abban a kérdésben, hogy a csapatszellem fontosabb, mint a csoport teljesítménye, a kínaiak értenek egyet leginkább, és az oroszok legkevésbé. (igazolja az eddigieket) 2. Abban pedig, hogy a teljesítmény fontosabb, mint a csapatszellem, mi visszük a zászlót, majd az oroszok és végül a kínaiak. (Ismét a kultúra gyökerei igazolódnak vissza.) Ezt megerősíti az előző kérdésre adott választ, ami gyakorlatilag ennek az ellenkezőjét tételezte fel, kvázi ellenőrzés célját szolgálta. 3. Abban, hogy a csapatszellem nélkülözhetetlen a jó teljesítményhez, mindenki egyetértett. 4. Azzal az oroszok értenek leginkább egyet, hogy a teljesítmény nélkülözhetetlen a csapatszellemhez, és a kínaiak legkevésbé. (Nem is kell magyarázni ezt a választ, ismét a papírforma érvényesül.) Munkakapcsolatok: 1. Érdekes módon az oroszok tartják legfontosabbnak, (ismét az individualizmus érvényesül) hogy a jó teljesítményhez a csapattagoknak jól ki kell jönniük egymással, és a kínaiak legkevésbé. 2. Ellentmond ennek az a válasz, amely szerint az oroszok egyetértenek azzal, hogy a csapatmunka hatékonyságát a tagok közötti kapcsolat kevéssé határozza meg. (Ugyancsak ellentmond az előző kérdés csoport 3. válaszának is.) Valamennyi kérdés csoport esetében igaz, hogy a megfogalmazott válaszokban a leggyakrabban a kínaiak és mi képviseljük a két szélsőséges álláspontot, és az oroszok az útkeresésüket jellemző „nem tartozom se ide, se oda” magatartást példázzák. A csoportmunkáról szóló kérdések kiértékelésének eredményeit néhány ábrával szeretnénk alátámasztani.

Csapatmunka 6 4,79

5 4

4,32

4,28

4,26

4,55 4,11

3,72

3,47

3 2 1 0 Jobban szeretek csapatban dolgozni még akkor Az emberek általában jobban szeretnek is, ha képes lennék egyedül is elvégezni a csapatban dolgozni még akkor is, ha egyedül is feladatot. képesek lennének elvégezni a feladatot. Kína

Oroszország

Magyarország

Összes

4. ábra Csoportmunka jellemzői a vizsgált országokban Forrás: saját kutatás

398

Csapat és csapatszellem 6

5,69

5,42

5

4,40 4,11

4

3,58

4,94

4,82

4,62

4,05

3,76

3,58

3,47

3 2 1 0 A csapatmunka során a csapatszellem fontosabb, mint a csapat teljesítménye.

Kína

A csapatmunka során a csapat teljesítménye fontosabb, mint a csapatszellem. Oroszország

Magyarország

A csapatmunka során a jó teljesítmény nélkülözhetetlen a jó csapatszellemhez.

Összes

5. ábra A csapat és csapatszellem jellemzői az egyes kultúrákban Forrás: saját kutatás

Mi a vezetés szerepe a csoportmunkában?

támogatás

motiváció

vezetői szerepek

kreativitás

szervezés Oroszország Magyarország

ellenőrzés

konfliktuskezelés

irányítás

koordináció 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

válaszok megoszlása

6. ábra A vezetés legfontosabb teendői (magyar – orosz vélemények alapján) Forrás: saját kutatás

5. Összegzés Eredményeinkből levont következtetéseink alapján összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a kultúrák közötti különbség egyértelműen kirajzolódik. Igazolódtak azok a korábbi

399

kutatások alapján történt kultúra besorolások is, melyeket már sokan különböző szempontokból feldolgoztak. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy az egyetemi felsőoktatás még egyik országban sem áll azon a szinten, mely egyértelműen támogatná azt a gondolkodásmódot és oktatási módszertant, mely ma már komoly elvárásként jelentkezik a nyugati kultúrákban. A csoportmunka, a tudás megosztásának hajlandósága, a cégek gazdasági fejlődésének mozgató rugója, egyúttal a szellemi szabadság biztosításának feltétele. Amíg nem tudjuk megfelelő szinten közvetíteni hallgatóinknak, és nem tudjuk megteremteni a feltételeket ehhez a stílusbeli váltáshoz, nem remélhetünk komolyabb előrelépést. Ezért pedig elsősorban mi tartozunk felelősséggel. A feladatok megfogalmazása, a számonkérés, a megoldásokra adott idő és feltétel rendszer, a saját hozzáállásunk az, ami még kívánni valókat hagy maga után. Ahogyan az eddigiekből is kiderült már, a mélyen gyökerező kulturális sajátosságok megváltoztatása nem egyszerű, olykor lehetetlen vállalkozás. Mégis törekedni kell arra, hogy ha lassan is, de elmozduljunk a kívánalmaknak ebbe az irányába, és megtegyük azt, ami csak rajtunk múlik. Akár oktatóink továbbképzésére, szemléletváltására is szükség lehet ahhoz, hogy megteremtsük az oktatási módszertan, hallgatói fogadókészség és az oktatás egyéb feltétel rendszerét. (esettanulmányok, tréning módszerek, csoport feladatok, multimédiás anyagok feldolgozása, stb. formájában) Ez teremti meg majd azokat az előfeltételeket, hogy hallgatóink kikerülve az oktatási intézmények falai közül nyitott, innovatív, együtt gondolkodni és dolgozni képes, versenyképes munkavállalókká váljanak, megteremtve ezzel a lehetőséget saját vállalatuk, cégük számára is a hosszú távú siker esélyét, elmozdulva a tudás fogságából a szellemi szabadság érvényesülése felé.

Felhasznált irodalom 1. Bakacsi, Gy. – Bokor, A. és mások [2000]: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment KJK- KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2. Bencsik, A. [2003]3: Csoportszerepek és csoportfejlődés a tudásmenedzsment szolgálatában Vezetéstudomány XXXIV. 2003. 06. pp.17-24. 3. Bencsik, A. [2006]: Vezetői stílusváltás a szervezeti tudás menedzselése érdekében In Noszkay, E. (szerk.): Megragadni a megfoghatatlant...Tudásmenedzsment elméleti és módszertani megközelítésben. MTA VSZB Tudásmenedzsment Albizottság, I. köt., N.& B. Kiadó, Budapest pp. 7-25. 4. Bőgel, Gy. [2005]: Tudás, pénz, hatalom I.-II. rész. CEO, Vol. VI. No1.-2. pp. 815.,27-33. 5. Csath, M. [2001]: Stratégiai változtatásmenedzsment Aula Kiadó Kft., Budapest 6. Davenport, T. H. – Prusak, L. [2001]: Tudásmenedzsment Kossuth Kiadó Budapest 7. Fehér, P. [2002]: Tudásmenedzsment: Problémák és veszélyek Vezetéstudomány, Vol. XXXIII. No 4. pp. 36-45. 8. Nonaka, I.- Takeuchi, H. [1995]: The Knowledge-Creating Company. How Japanese Companies Create the Dynamics of Innovation Oxford University Press, New York, 9. Svéhlik, Cs. [2008]: Tudásmenedzsment gyakorlati megközelítésben, „Mi az a karrier?” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. márc. 26.

400

A IV. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI KOVÁCS GERGELY PhD student, University of West-Hungary, Sopron

Measuring the influence of the Bologna Process on student mobility "Would you tell me, please, which way I ought to go from here?" "That depends a good deal on where you want to get to," said the Cat. "I don't much care where --" said Alice. "Then it doesn't much matter which way you go," said the Cat. "--- so long as I get somewhere," Alice added as an explanation. "Oh, you're sure to do that," said the Cat, "if only you walk long enough." Lewis Carroll - Alice's Adventures in Wonderland

Introduction “Strength resides in unity” – tells the old saying. The countries of the European Union follow this logic in the way they try to cooperate with each other. Honestly, we have to admit, that cooperation is not always good for each and every member. Some can dictate, while the others have to follow the “dictators”. In my essay, I am trying to show - in a mathematical way - , how the members of the European Higher Education Area manage to cooperate in the mission of increasing student mobility.

The Bologna Process The so called Bologna Process is a result of many different efforts pointing towards the same goal; increasing the competitiveness of the partaking countries and organisations (mainly in Europe). I also have to admit, that the Bologna Process is just one of the various endeavours, trying to reach this ambitious goal, and these endeavours are different in many ways: - area of the effects (e.g.: finance, agriculture, education etc.); - location of the partaking organisations (mainly European, but there are many “outsiders” also); - types of the partaking organisations (e.g.: countries, governmental/nongovernmental organisations etc.); - EU status of the partakers (member, candidate or not even going to be a member); - etc. In case we try to create a definition for the Bologna Process, we have to take the following facts into account: - the process has formal (e.g.: stocktaking reports, meetings on a two year basis etc.) and informal (e.g.: the way of implementing the reforms) parts also; - the main and declared aim of the process is creating the “European Higher Education Area” (EHEA); - from this point of view, the partakers form a closed community; - the reforms can be broken down to the following main areas: o readable and comparable three cycle degree system (bachelor, master, doctorate); o quality assurance;

401

-

o fair recognition of foreign degrees and other higher education qualifications; o lifelong learning. The “envisioned” EHEA will307: o facilitate mobility of students, graduates and higher education staff; o prepare students for their future careers and for life as active citizens in democratic societies, and support their personal development; o offer broad access to high-quality higher education, based on democratic principles and academic freedom.

The nowadays very popular (and also infamous) Wikipedia defines Bologna Process as the following: “The Bologna process was a major reform created with the claimed goal of providing responses to issues such as the public responsibility for higher education and research, higher education governance, the social dimension of higher education and research and the values and roles of higher education and research in modern, globalized and increasingly complex societies with the most demanding qualification needs.”308 The Bologna Process began in 1999 with the signing of the Bologna Declaration by the ministers responsible for education from 29 European states. The ministers met on a two year basis (Bologna-1999, Prague-2001, Berlin-2003, Bergen-2005, London-2007). They discuss the progress of the reforms and sign a declaration that sums up the current standings and the steps to make in order to successfully create the EHEA until 2010. 46 states have joined the process until 2007 and it is very likely, that this will be the final number of the partaker states. Besides the member states, many organisations are also invited to the meetings (e.g.: ESIB, ENQA, EUA, etc.) in order to take part in the reforms and discuss their opinions about them. Increasing student mobility is one of the key issues of the Bologna Process. But how are the partaking states contributing to this effort? The main aim of my research is to find an answer to this question.

Why to measure student mobility? Usually, indicators are being used in order to show that a situation has improved or worsened or not changed. The Bologna Process Stocktaking reports are the dedicated “indicators” of the progress being made on the field of reforms. The Bologna Process Stocktaking report contained the following statement in 2005: “Common goals are being pursued and targets are being met by the great majority of ountries. There is also good news for higher education institutions, who are working hard to implement the Bologna actions, and who can now see their achievements made visible. Finally, there is good news for students, because the Bologna Process is creating a better and more open world of learning, with enhanced mobility, transparency, transfer and recognition of qualifications.”309 307

http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/about/index.htm

308

http://en.wikipedia.org/wiki/Bologna_process

309

Bologna Process Stocktaking – Bergen [2005] (page 5.)

402

The picture changed a little bit in 2007: „Iational action plans clearly demonstrate that not only are the procedures for assessment of foreign qualifications very different in different countries, but even the terminology used in different countries is diverse and often confusing. It might be helpful if national action plans on recognition were further analysed by the EIIC/IARIC networks with a view to achieving coherence in the treatment of foreign degrees and study periods across the EHEA.”310 The base of these statements was the report of the partaking countries, who were asked to fill in a questionnaire by themselves. The questions according to student mobility were the following in 2005311: 1. Describe the main factors influencing mobility of students from as well as to your country (For instance funds devoted to mobility schemes, portability of student loans and grants, visa problems)! 2. Describe any special measures taken in your country to improve mobility of students from as well as to your country! The questions changed a little bit in 2007312: 1. Describe any measures being taken to remove obstacles to student mobility and promote the full use of mobility programmes! 2. Are portable loans and grants available in your country? If not, describe any measures being taken to increase the portability of grants and loans! The accuracy of the answers - or even the truthfulness - was not supervised by anybody… So we have seen the viewpoint of the community (and it is rather two-faced), but what do the partakers individually think? The Bologna Process Stocktaking gives the – rather pessimistic answer for this question also:

Future challenges mentioned in national reports313 .............
umber of countries (%: n=48) 1. Quality assurance, accreditation ..................................................................... 27 (56%) 2. Student and staff mobility (more related to students) .................................... 23 (48%) 3. Employability and stakeholder involvement .................................................... 20 (42%) 4. Research (including doctoral studies).............................................................. 18 (38%) 5. Iational qualifications framework, outcomes-based qualification ................. 17 (35%) 6. Funding (including better allocation of resources; management)................... 17 (35%) 7. European dimension in programmes, joint degrees......................................... 14 (29%) 8. Issues at institutional level (including autonomy )........................................... 13 (27%) 9. Iational level governance, strategy and legislation for higher education ...... 9 (19%) 10. Degree system .................................................................................................. 8 (17%) 11. Lifelong learning .............................................................................................. 8 (17%) 12. Widening participation..................................................................................... 8 (17%) 310

Bologna Process Stocktaking – London [2007] (page 44.)

311

Bologna Process Stocktaking, NATIONAL REPORT - HUNGARY 2004 – 2005 (page 7-8.) http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/links/National-reports2005/National_Report_Hungary_05.pdf 312

Bologna Process Stocktaking, NATIONAL REPORT - HUNGARY 2006 (page 19.)

313

Bologna Process Stocktaking – London [2007] (page 46.)

403

13. Recognition....................................................................................................... 5 (10%) Mobility takes the very „exclusive” second place in the list of future challenges, which means, that there are serious problems in connection with it. What kind of difficulties do we face in connection with student mobility? - The time of education in the bachelor/master system has shortened since the former five year university education, so the students have less “free time” to spend in a foreign institution; - the labour market is eager to hire young workers, so it is the students best interest to finish their studies as fast as possible, which means no “free time” to spend again; - the labour market does not support mobility in any way; - there is no built in motivational factor for foreign studies in the current system of education; - studying abroad is expensive, but there are not enough sources (loans, scholarships) to finance the studies (and there are sometimes legal problems about the amount of tuition fees paid by-, or the scholarships available for the foreign students, e.g.: the Bidar [2005] and Gravier [1985] cases); - the recognition of degrees and periods of study is not developed enough (not only on international level, but also on the national level), so it is very hard to “mix” up studies in different institutions into one degree; - the degree criteria are very different - not only between the states, but also between the institutions of a single country; o there is no legal pressure for the institutions to recognise the periods of study from an other institution; o there is no common requirement system for acquiring a type of degree; - there are problems with foreign language knowledge: o lack of foreign language knowledge by students; o lack of foreign language knowledge by teachers; o small states usually educate students only in their own language (or sometimes in English, or German language); - the periods of the academic year are very different in the EHEA states; - the number of academic years until receiving a degree are also different (but finally the minimum number of credits is set for the different levels); - the administration of foreign studies is very complicated; - etc. Summarising the optimistic and pessimistic viewpoints; there was a good progress, but we do not know, where we began and where we are now, and not even what we are trying to reach (this is the effect of the way, the questions are asked i.e.: the questionnaire asked about the steps being taken and not their effects)! My research is trying to find an answer for the first two questions in an exact mathematical way.

How to measure student mobility? First of all (or finally, if we see, that this is the fourth chapter of the essay…), we have to define the kind of mobility we are talking about: “International student mobility is any form of international movement that takes place within a student's programme of study in higher education. The length of absence ranges from a

404

short trip to a full-duration programme of study such as a degree.” [Higher Education Funding Council for England, 2004] If we are trying to find indicators for mobility, we have to measure the number of mobile students. But who are the mobile students? „Internationally mobile students leave their country or territory of origin and move to another country or territory with the objective of studying. They can be defined according to the following characteristics. Citizenship: Students can be considered to be mobile students if they are not citizens of the host country in which they pursue their studies. Permanent residence: Students can be considered to be mobile students if they are not permanent residents of the host country in which they pursue their studies. Prior education: Students can be considered to be mobile students if they obtained the entry qualification to their current level of study in another country. Prior education refers typically to upper secondary education for students enrolled in tertiary programmes.” [Global Education Digest 2006, page 33.] The most common databases use the first option – citizenship – so my findings are also based on that method. I have to admit, that this kind of approach has weaknesses, but until now, there is no better way to compare mobility data. In my mission to measure student mobility, I have to find indicators that meet the so called “SMART” criteria, which means, that the indicators should be; Specific, Measurable, Achievable, Relevant, and Time-related. It is not an easy task if we look at the amount of questions that are needed to be answered in connection with mobility (each level should contain data in the structure of the next level below it): Where to measure? – First level - data according to the gross amount of students; o data according to the incoming students (origin); o data according to the outgoing students (destination). Where to measure? – Second level (localisation) - world; - continent; - country; - university or HE institution; - faculty; Where to measure? – Third level - academic levels (BSc, MSc, Ph.D., MBA, other). It is obvious that after a certain level, the “price” of collecting the data is much higher than the value of the data. A good choice would be to collect data from HE institutions on a yearly basis, but first of all, the system of degrees should be determined by the members of the EHEA. We still have one more question: What to measure? - number of students; - spent weeks/days by the students; - courses taken by the students; - courses successfully finished by students; - tuition fees paid by students; - scholarships given to students; - gender of mobilised students; - average age of mobilised students; - etc.

405

This would be more than enough. But until this system is being built, we have to “cook from what we have”. I studied the main measuring projects (Open Doors – USA, Atlas of student mobility – Global, UNESCO; Global Education Digest 2006 – Global) and decided to use two different methods to show the effect of the Bologna Process on student mobility. The first one – described in chapter 5 – is a “dynamic” way, in which I show how the number of mobile students changed since the states of the EHEA signed the declaration (I compare the performance of the states with their previous data). My second survey – described in chapter 6 – tries to compare the performance of the states to each other (and the EHEA average) in a static way.

Which states benefited from signing the Bologna Declaration? During my first approach, I have chosen to measure the changes since the states entered the EHEA project. Based on the data provided by the UNESCO Institute for Statistics, I observed the growth rates of the number of outbound mobile students. The data and the calculated growth rates can be found in APPENDIX I. Unfortunately there were no available data about the outbound mobile students from Belgium, Montenegro and Serbia. The other 43 states form 7 different groups. The groups were formed by listing the states in a descending order starting from the most “flourishing” states and ending with the ones with the less growth since the entrance into the EHEA project (or most decrease) and binding the states with similar growth characteristics together. The “x” angle of the following charts shows the studied years, while the “y” angle shows the gross number of outbound mobile students. The numbers in brackets and the small squares on the trend lines show the year, in which the state joined the Bologna Process. The last number in the legend shows the yearly growth rate (rounded up to the nearest whole number) in percentages after the accession into the EHEA. The first group contains the states with growth rates between 9,5% and 26%: 35000 30000

Slovakia (1999) +26%

25000

Albania (2003) +15% Bulgaria (1999) +14%

20000

Azerbaijan (2005) +11% 15000

Lithuania (1999) +11% Romania (1999) +10%

10000

Poland (1999) +10%

5000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Figure 1.: The group of “dynamically growing” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The second group contains the states with growth rates between 5% and 10%:

406

8000

Armenia (2005) +9%

7000 Malta (1999) +8%

6000 5000 4000

Czech Republic (1999) +7%

3000

Liechtenstein (2001) +7%

2000

Latvia (1999) +6%

1000 Georgia (2005) +6%

0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Figure 2.: The group of “modestly growing” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The third group contains the states with growth rates between 0,5% and 5%: 80000 70000

Slovenia (1999) +4%

60000

Russian Federation (2003) +4% Germany (1999) +4%

50000

Luxembourg (1999) +4%

40000

Cyprus (2001) +3% Sw itzerland (1999) 2%

30000

Hungary (1999) +1%

20000

France (1999) +1%

10000

Ireland (1999) +1%

0 1999 2000 2001 2002

2003 2004 2005 2006

Figure 3.: The group of “slightly growing” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The fourth group contains the states with growth rates close to 0%: 35000 Iceland (1999) -0%

30000

Norway (1999) -0%

25000 20000

Estonia (1999) -0%

15000 United Kingdom (1999) 0%

10000

Sweden (1999) -0%

5000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Figure 4.: The group of “almost stagnating” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The fifth group contains the states with growth rates between -1% and -5%:

407

Portugal (1999) -1%

50000 45000

Spain (1999) -2%

40000 Austria (1999) -2%

35000 30000

Denmark (1999) -3%

25000 Netherlands (1999) -3%

20000 15000

Ukraine (2005) -4%

10000 5000

Italy (1999) -4%

0 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006

Bosnia and Herzegovina (2003) -4%

Figure 5.: The group of “slightly decreasing” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The sixth group contains the states with growth rates between -5% and -10%: 80000 70000

Republic of Moldova (2005) -6%

60000

Turkey (2001) -7%

50000 Finland (1999) -7%

40000 30000

Greece (1999) -9%

20000 Croatia (2001) -10%

10000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Figure 6.: The group of “modestly decreasing” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

The seventh group contains the states with growth rates between -10% and -45%: 12000 The Former Yugoslav Rep. of Macedonia (2003) -15%

10000 8000

Andorra (2003) -30%

6000 4000

Holy See (2003) -44%

2000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Figure 7.: The group of “falling” mobility Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

408

It can be seen that only 22 of the EHEA member states have higher number of outbound mobile students after joining the Bologna Process, than before the accession. The causes may be various and unfortunately the limits of this essay prevent me from digging deeper.

The correlation between GDP/capita and outbound student mobility The most widely accepted indicator of the state of a nation’s development is GDP per capita. In order to see how the current EHEA member states perform in mobility, I created a new indicator; the “mobility rate”, which is calculated by dividing the number of outbound mobile students314 by the whole population of the questioned state315. I also calculated an EHEA average both for GDP per capita and for mobility rate: EHEA average GDP per capita: ~20 294,- USD EHEA average mobility rate: ~0,0846% The only problem I encountered by using this method was the lack of available data from the same year, so I decided to use the GDP per capita data from 2005 and the mobility and population data from 2006. This means that the results are only usable if we accept the hypothesis, that there were no major changes in the data between 2005 and 2006. This is a very wild assumption, but the numbers are still good for demonstrating how the method works. The table of results that contains every mentioned data for each EHEA state can be found in “APPENDIX II.”. Based on the EHEA average data, I calculated a ratio between the GDP per capita and the mobility rate:

EHEA average mobility rate / EHEA average GDP per capita = ~ 0,0000000417%/USD Based on this data, I was able to determine, what would be the mobility rate if the state performed on the EHEA average paired with the actual GDP per capita (expected mobility rate = real GDP per capita * 0,0000000417%/USD). The following table contains the difference between the calculated mobility rates and the state’s real mobility rate. It can be seen that the majority of the states are better than it was expected by the calculations, but almost one third of them are underperformers. The result of my calculations can also be seen in APPENDIX III. described in a graphical way.

Table 1.: Differences between expected and actual mobility performances “Overperformers” name

1 2 3 4 5 6 7

314

Cyprus Liechtenstein Luxembourg Iceland Albania Slovakia Ireland

difference

2,3257% 1,9938% 1,2730% 0,6601% 0,5273% 0,3487% 0,3185%

“Underperformers” name

16 17 18 19 20 21 22

Georgia Lithuania Armenia Norway Latvia Croatia Romania

difference

0,1561% 0,1391% 0,1043% 0,1026% 0,0982% 0,0664% 0,0641%

name

30 31 32 33 34 35 36

Hungary Switzerland Russian Federation Czech Republic Finland Austria Belgium

difference

-0,0033% -0,0127% -0,0163% -0,0174% -0,0183% -0,0211% -0,0344%

Data are provided by the UNESCO Institute for Statistics; http://stats.uis.unesco.org

315

Unfortunately; there were no available data about the Holy See, Montenegro, and Serbia, so these EHEA states are excluded from the calculations.

409

8 9 10 11 12 13 14

The Former Yugoslav Rep. of Macedonia

0,3013% 23 Azerbaijan

Bulgaria Republic of Moldova Andorra Greece Estonia Bosnia and Herzegovina

0,2908% 0,2551% 0,2273% 0,2180% 0,1891% 0,1886%

15 Malta

24 25 26 27 28 29

Ukraine Poland Slovenia Sweden Turkey Portugal

0,0323% 37 Germany

-0,0376%

38 39 40 41 42 43

-0,0386% -0,0428% -0,0600% -0,0630% -0,0734% -0,0950%

0,0272% 0,0232% 0,0228% 0,0149% 0,0117% 0,0091%

France Denmark Spain Italy Netherlands United Kingdom

0,1703%

Source: own calculations based on data by UNESCO Institute for Statistics [2007]

This means, that higher GDP does not come with higher rate of outbound student mobility. The causes can be very various. I tried to collect some of the probably most obvious of them: - more developed countries do not need to send their students abroad; - less developed countries try to send more students into the developed countries to learn; - small countries can not afford to maintain every area of higher education, so they try to “import” knowledge by using foreign higher education institutes; - students from less developed regions try to find a better life in more developed states by using the universities as an entrance for the labour market

Summary My research has two main conclusions: 1. 22 of the EHEA members have increased outbound mobility since joining the Bologna Process; 2. 29 of the EHEA members (states over the “EHEA AVG trend line” in APPENDIX III.) perform better than expected on the field of mobility considering their economic power. It is a fact, that the gross number of outbound mobile students in the states of the EHEA has decreased from 704.403 to 677.521 (-3,82%) between 2006 and 2007. The cooperation began, but there is still much work to do. Some say, that the first years after the reforms show decline, and growth comes only after the people got used to the changes. They may be right according to mobility also. Concerning the difficulties of student mobility described in chapter 3, there are some changes still needed to be done: - EHEA states should ask the representatives of the labour market, about their expectations against students; - there are more joint degree programs needed; - if the students can not be more mobile, the academic staff should be more mobile; - the spreading of new methods is needed on the field of multinational education (e.g.: e-learning); - there is a need for a multinational student loan system; - there is a need for developing foreign language knowledge both for academic staff and students; - more progress is needed in recognition of degrees and periods of study; - standardisation in the structure of the academic year (or teaching periods) is needed across the EHEA; - there is a need for a common EHEA mobility database, in order to be able to monitor the changes in a more exact way;

410

-

a quota system should be developed among the EHEA states in order to grant equal rights to mobility in all member countries; - there is also a need for a follow-up study, that should investigate the life of the mobilised students on the labour market, in order to see what kind of changes have to be made in the system of education. All in all, we may declare, that if the states of the EHEA make some of the above mentioned changes and redefine their goals, they will be in a better condition, than in what Alice was at the crossing. But until then, “it doesn't much matter which way we go”…

References: Dr. Hrubos Ildikó [2007]: A londoni miniszteri konferencia után. Budapest Dr. Hrubos Ildikó [2006]: A felsőoktatás intézményrendszerének átalakulása. Budapest. AULA Kiadó Dr. Szüdi János (ed.) [2006]: Az oktatás nagy kézikönyve. Budapest. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Internet sources: http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Ministerial_declaration_comm uniques.htm Bergen Communiqué (2005) Downloaded: 17. February 2008. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Ministerial_declaration_comm uniques.htm Berlin Declaration (2003) Downloaded: 17. February 2008. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Ministerial_declaration_comm uniques.htm Bologna Declaration (1999) Downloaded: 17. February 2008. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Other_relevant_documents.ht m Bologna Process Stocktaking (2005) Downloaded: 17. February 2008. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Other_relevant_documents.ht m Bologna Process Stocktaking (2007) Downloaded: 17. February 2008. http://digm.meb.gov.tr/belge/EU_KeyData_Eurydice_2005.pdf Key data on education in Europe 2005, Giséle de Lel – Eurydice European Unit (ed.) Downloaded: 03. December 2006. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Ministerial_declaration_comm uniques.htm London Declaration 2007. Downloaded: 17. February 2008. http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/Ministerial_declaration_comm uniques.htm Prague Declaration 2001. Downloaded: 17. February 2008. http://www.iienetwork.org/page/116249/ Project Atlas: A Coordinated Approach to Measuring Global Student Mobility, Robert Gutierrez and Rajika Bhandari Downloaded: 17. April 2008. http://stats.uis.unesco.org UNESCO Institute for Statistics Downloaded: 17. April 2008. http://www.hefce.ac.uk/pubs/hefce/2004/04_30/ International student mobility Downloaded: 17. April 2008. http://www.nbforsz.hu/rovid.html Országok rövidített jelei Downloaded: 21. April 2008. http://en.wikipedia.org/wiki/Bologna_process Bologna Process Downloaded: 20. April 2008.

411

APPEQDIX I.

Data are provided by the UIESCO Institute for Statistics; http://stats.uis.unesco.org

412

APPEQDIX II. Total population*

Outbound mobile students*

GDP expected per capita mobility rate mobility rate (USD)**

Albania 17 429 5 316 0,5494% 0,0222% 3 172 156 Andorra 316 38 800 0,3891% 0,1617% 81 222 Armenia 3 760 4 945 0,1249% 0,0206% 3 009 548 Austria 9 936 33 700 0,1193% 0,1405% 8 327 448 Azerbaijan 4 470 5 016 0,0532% 0,0209% 8 406 027 Belgium 10 377 32 119 0,0995% 0,1339% 10 430 281 Bosnia and Herzegovina 8 519 6 800 0,2170% 0,0283% 3 926 406 Bulgaria 25 269 9 032 0,3285% 0,0376% 7 692 544 Croatia 5 503 13 042 0,1208% 0,0544% 4 556 018 Cyprus 19 079 29 870 2,4502% 0,1245% 778 684 Czech Republic 6 952 20 538 0,0682% 0,0856% 10 188 955 Denmark 5 362 33 973 0,0987% 0,1416% 5 430 034 Estonia 3 398 15 478 0,2536% 0,0645% 1 339 974 Finland 6 086 32 153 0,1157% 0,1340% 5 261 241 France 53 990 30 386 0,0880% 0,1266% 61 329 898 Georgia 7 542 3 365 0,1701% 0,0140% 4 432 977 Germany 70 416 29 461 0,0852% 0,1228% 82 640 853 Greece 35 080 23 381 0,3154% 0,0974% 11 122 510 Hungary 7 164 17 887 0,0712% 0,0745% 10 058 461 Iceland 2 424 36 510 0,8123% 0,1522% 298 429 Ireland 20 217 38 505 0,4789% 0,1605% 4 221 219 Italy 32 882 28 529 0,0559% 0,1189% 58 778 774 Latvia 3 549 13 646 0,1550% 0,0569% 2 289 095 Liechtenstein 786 76 500 2,3126% 0,3188% 33 987 Lithuania 6 800 14 494 0,1995% 0,0604% 3 408 147 Luxembourg 7 031 60 228 1,5240% 0,2510% 461 358 Malta 1 013 19 189 0,2503% 0,0800% 404 748 Netherlands 10 284 32 684 0,0628% 0,1362% 16 379 001 Norway 12 851 41 420 0,2753% 0,1726% 4 668 654 Poland 30 870 13 847 0,0809% 0,0577% 38 140 108 Portugal 9 960 20 410 0,0942% 0,0851% 10 578 658 Republic of Moldova 9 450 2 100 0,2639% 0,0088% 3 581 110 Romania 21 929 9 060 0,1018% 0,0378% 21 531 731 Russian Federation 41 382 10 845 0,0289% 0,0452% 143 221 293 Slovakia 22 352 15 871 0,4148% 0,0661% 5 388 120 Slovenia 2 313 22 273 0,1156% 0,0928% 2 000 833 Spain 23 381 27 169 0,0533% 0,1132% 43 886 817 Sweden 13 657 32 525 0,1504% 0,1356% 9 078 176 Switzerland 10 124 35 633 0,1358% 0,1485% 7 454 792 The Former Yugoslav Rep.of Macedonia 6 747 7 200 0,3313% 0,0300% 2 036 372 Turkey 34 563 8 407 0,0468% 0,0350% 73 921 766 Ukraine 25 933 6 848 0,0557% 0,0285% 46 557 424 United Kingdom 26 354 33 238 0,0436% 0,1385% 60 512 059 AVERAGE 20 294 0,0846% *= Data are provided by the UNESCO Institute for Statistics for year 2006; http://stats.uis.unesco.org **= Data are provided by the UNESCO Institute for Statistics for year 2005; http://stats.uis.unesco.org

413

APPEQDIX III.

414

DÓSA ILDIKÓ főiskolai adjunktus, Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézete PhD-hallgató, Pannon Egyetem, Veszprém

Translating accounting texts 1. Introduction This paper tries to identify some translation techniques based on the analysis of a Hungarian and an English accounting text. European integration, the numerous multinational companies and the Stock Exchange listing of companies requires our experts to give a true and fair picture of the financial standing and the performance of companies, not only in Hungarian but also in English. They also have to be capable of transformation between the two languages without the content being impaired. It is important that the terminology used should mean exactly the same for both the sender and the receiver of the information, and that the content should not change during the translation work.

2. Goals The goal of this study is to find typical methods of translation, the knowledge of which might be useful for those translating accounting texts from Hungarian into English. Another goal is to collect typical terms, expressions, phrases and present them in a contrastive way to help those who use both languages during their job in accounting.

3. Methods For the analysis the English and the Hungarian versions of the annual report of the Hungarian firm Zwack Rt. were used, within that the language of the Notes to the Financial Statements section. After comparing the texts to other similar type texts the conclusion was made that in this case the Hungarian original text was translated into English. As a second step both texts were cut up into smaller segments and then the Hungarian and the English segments were arranged under one another so that the items to be compared would come as close as possible to each other in the interest of easy comparison. After this the two versions were compared sentence by sentence, structure by structure in order to find typical translation techniques and terminological differences. Interesting structures were then arranged into groups and these groups were analysed, evaluated. Klaudy’s method of process centered contrastive linguistic approach was used, that is the two languages were analysed during their operation, thus highlighting dinamic contrasts, translational techniques, that occur in this special translation. [Klaudy, 2003] The basis of the analysis was Heltai’s work: Heltai Pál: Az explicitáció egyes kérdései angol-magyar szakfordításban [Heltai, 2003], in which he analyses an English educational

415

text and its Hungarian translation, paying special attention to explicitation techniques. His categories and groups were used for the analysis.

4. Questions, assumptions The analysis attempts to find Heltai’s [Heltai, 2003] categories in this translation, which is the contrary direction to his study where he analysed the original English text compared to its translation into Hungarian. The other question is how much the explicitation tendency is to be found in this translation. Before discussing explicitation and implicitation it seems just fair to give a very simple definition of the two terms. Explicitation, adapted from Klaudy [1997] occurs when the translator chooses from several opportunities, all acceptable in the target language and his choice is normally the more explicit, more elaborated version. Implicitation is exaclty the opposite tendency when the translation does not include everything that was present in the source text. The first assumption is that during this translation process explicitation tendency will be recongized. This is based on Heltai’s work in which he cites Blum-Kulka’s explicitation hypothesis, according to which a translated text always shows a higher degree of explicitness than the nontranslated target language texts of a similar type. This is typical in case of any translation, irrespective of the languages involved and the direction of the translation. This view, though, is not shared by all linguists [Heltai, 2005]. Klaudy [1997] says that during the translation process from Hungarian into any Indoeuropean language typical transformation tendencies of expansion and dissolution can be observed. In another study Heltai [2003] points out that the phenomenon of explicitation derives from the differences between the source language and the target language, and in other cases it is used by translators in the interest of safety. All these arguments seem to prove that in case of the present translation the same explicitation tendency will be observable. At the same time it can also be assumed that parallel to explicitation also some implicitational techniques will be present. One reason for this is that as Heltai earlier pointed out, the English language tends to shorten the lenghty Hungarian compound words and expressions, which is present in the special language of occupations [Heltai, 1988]. The other reason is that the special language of accounting is in general more precise than its English counterpart, that is, the terms are longer and more compound, laws are more prescriptive, more detailed. All this leads to the assumption that in this case implicitation will also be a characteristic feature of the translation.

416

5. Results 5.1. Qumber of words and characters A general view is that one indicator of explicitation is that the target text is longer than the source text. Based on Heltai’s work [2003] the number of words and characters in the source and the target text were compared. Heltai found that the English language source text had fewer words as well as fewer characters than the Hungarian target text. These data prove the aforementioned explicitaion hypothesis, along with Heltai’s finding that the English languages uses shorter words than the Hungarian language. [Heltai, 1988] In case of the present translation the numbers show a different result. In the Hungarian source text 755 words were counted, whereas in the English target text there were 839 words, which seems to prove the general view in connection with the explicitation hypothesis that a translated text is usually longer than the source text. On counting the characters, though, a surprising phenomenon can be observed; the Hungarian text has 5446 characters, while the English text only has 4648 characters. Arranging the two texts parallel to each other it is easy to see that the Hungarian paragraphs are longer than their English counterparts. In the following parts some explanations to this phenomenon will be found. Of course it is impossible to list all the occurrences so only some typical types will be pointed out.

5.2. Terminology On analysing the language of both texts the above mentioned difference between the special language of accounting in Hungarian and English is to be seen immediately. Hungarian uses compound words, whereas English likes to use shorter words, which leads to phrases of several words. This could be the reason for having more words but less characters in the translated English text.

eredménykimutatás …………………………………………profit and loss account maradványérték ………………………………………………………residual value mérlegkészítés ……………………………………………………balance sheet date At the same time the Hungarian language of accounting uses more exact and as a result longer, more complex expressions than English. Some examples:

tárgyi eszközök értékesítéséből származó ............................gains or losses on disposals nyereségeket vagy veszteségeket a telkekre nem számolnak el értékcsökkenést ......................... land is not depreciated az elszámolt értékcsökkenéssel ........................ at cost less accumulated amortisation csökkentett bekerülési értéken hasznos élettartam .......................................................................................useful lives felülvizsgálatra kerül ................................................................................are reviewed The difference is not only in the use of language but also in the legal system of the two countries, which also contributes to the above mentioned differences. The Hungarian Law on Accounting is very detailed, prescriptive, much more so, than the regulations used in the British or American accounting. This precise attitude is reflected in the terminology used. Some more examples:

a normál működési tevékenység alapján ..........................related production overheads felosztott fix költségeket

417

a termelési tevékenység fenntartása …………………………………………borrowing érdekében felvett hitelek kamatait The present examples show a tendency for implicitation rather than explicitation. This seems to prove Heltai’s views on the different nature of the two languages [Heltai, 1988], as well as the differences in the terminology, which can be partly explained by the legal environment. Based on these findings it is to be concluded that although the target text contained more words, these words were typically shorter that those of the source text, and that is the reason for the lowernumber in the characters. Now it will be even more interesting to find typical examples for explicitation or implicitation in the target text.

5.3. Subordinate clauses There are several examples to show that a Hungarian subordinate clause is translated using a different type of grammar in English. One typical transformation is when a clause with a determinant in Hungarian is expressed with a simple cunjunction:

de csak abban az esetben, ha …………………………………………….only when kivéve azokat, amelyeket ..................................................................................unless Comparative grammar has shown that Hungarian uses an extra article to point out something, this is left out in the English translation:

azt az összeget számolják el, amellyel …………………………the amount, by which azt mutatja, hogy ………………………………………………………..indicate, that All the above examples show implicitation, which derives from general grammatical differencs in the two languages.

5.4. Implicitation Many of the above examples have shown occurrences of implicitation, both in the lexical, terminological transformations and the sentence transformation. Some more examples for implicitation are as follows. Most often implicitation comes from generalization, where instead of the more precise Hungarian version the English language uses ’rough-and-ready’ formulations, leaving out nouns, or perhaps the Hungarian language uses a compound word, thus giving a deeper insight into the transaction, like i.: visszafizetés - payment. An example for contraction has also been found, like in: teljes mértékben -fully.

tárgyi eszközök értékesítéséből származó ...........................................on disposals visszafizetésekkel .....................................................................................payments tartalmazza az alapanyag költségét .................................comprises raw naterials elbírálják az értékvesztés lehetőségét .......................are reviewed for impairment teljes mértékben ...............................................................................................fully

418

There are other grammatical differences, which lead to implicitation, one of them is double negation, which disappears in English, and the Hungarian word is (too), which is more often used in Hungarian than in English [Heltai, 2003]. In other cases the sentence construction or perhaps a typical expression is the cause for having less words in the English translation:

Semmilyen aktív piacon nem jegyeznek .............are not quoted in an active market Bekerüléskor és később is ..................................................initially and subsequently Az értékvesztés esetleges ..............................for possible reversal of the impairment visszaforgatása céljából Many more examples have been found for implicitation than explicitation which proves the original theory that while in case of a translation from English into Hungarian many examples for explicitation can be found, in case of the present Hungarian into English translation the tendency for implicitation is more typical.

6. Conclusion The analysis has found that in case of the present texts the translator used the principle of following the target language norms [Klaudy, 1997]. This is why during the translation process in a number of cases implicitation occurred in contrast to the usual tendency of explicitaion. Several different types of examples have been found and in most cases the implicitation seems justifiable, at least from a linguistic point of view. In most cases implicitation comes from lexical, grammatical and syntactical differences between the two languages. On top of the differences in the common language, some special features of the language of accounting can be observed. This profession requires the utmost preciseness, terms and the whole language is determined by law, this leaves little freedom for the translator. It can be established that the Hungarian language of accounting uses more extensive, more precise terms than English, where shorter words and phrases of several short words are used. Differences in the sentence construction often lead to longer, more complex sentences in the Hungarian text. Although several authors have proved that in the translation process a general tendency of explicitation can be observed, during which the translator gives a more explicit, more detailed version in the target text, this translation showed the contrary tendency. There may be several reasons for this: 1. a shortening, simplifying tendency characteristic of the English common language, which is similar in case of the language of accounting 2. compound words typical of the Hungarian language 3. differences in grammar and sentence construction 4. the Hungarian Law on Accounting, the formulation of which determines the acceptable terminology, sentence construction, as opposed to the English accounting, where there are no laws only directives 5. no need for expliciteness or explanation as the topic is well known for the reader; accounting is very similar in all countries and, although differences must be

419

specified, basically the reader does not read an unknown text, as in case of a scientific or literary work The analysis has pointed out several other areas of further research, like that of phrases and the accounting terminology in general.

Bibliography 1. Heltai Pál [2003]: Az explicitáció egyes kérdései angol-magyar szakfordításban. Debrecen. Porta Lingua: Szaknyelvoktatásunk az EU kapujában. (Feketéné Silye Magdolna, szerk.). Debrecen: DE ATC. 2003, 173-198 2. Heltai Pál [1988]: Contrastive Analysis of Terminological Systems and Bilingual Technical Dictionaries. International Journal of Lexicography 1, 1, 32-40. 3. Heltai Pál - Pinczés Éva [1993]: Fordítás és szövegértés az angol nyelvvizsgán. Budapest: Druck Kft. 4. Heltai Pál [2005]: Explicitation, Redundancy, Ellipsis and Translation. In: Károly, K. and Fóris, Á. (eds.) New Trends in Translation Studies. Budapest: Akadémiai Kiadó, 45-74 5. Klaudy Kinga [1997]: Fordítás II. Bevezetés a fordítás gyakorlatába. Budapest: Scholastica 6. Klaudy Kinga [2003]: Dinamikus kontrasztok In: Dróth J. (szerk.) Szaknyelvoktatás és szakfordítás 3. Tanulmányok a Szent István Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének kutatásaiból 43-57, Szent István Egyetem: Gödöllő, 106-121.

Sources www.zwack.hu

APPEQDIX 1 Examples for differences between the source and the target language 1. Compulsory transformations based on the grammatical systems of the source and the target language

Article + noun→noun a goodwill-en kívül a körülmények változása a nem realizált veszteségek a telkekre az értékcsökkenést a leányvállalatokat

IMPLICITATION other than goodwill changes in circumstances unrealized losses land depreciation subsidiaries

420

singular→plural/ plural→singular

EXPL./IMPL

a telkekre az eszközök maradványértéke és hasznos élettartama számviteli politika berendezések

land the assets’ residual values and useful lives accounting policies equipment

2. Compulsory transformations based on the lexical systems of the source and the target language Compund word or phrase→simple word leányvállalat subsidiary értékvesztés impairment értékcsökkenés depreciation hasznos élettartam useful life bekerülési érték cost bekerülési költség cost tőzsdén jegyzett quoted visszaforgatás reversal

IMPL.

Compund word→phrase eredménykimutatás maradványérték mérlegkészítés mérlegkészítés átlagköltség késztermék alapanyag üzletmenet

?EXPL? profit and loss account residual value balance sheet date reporting date average cost finished goods raw materials course of business

3. Qecessary, non-compulsory transformations based on the lexical systems of the source and the target language generalization tárgyi eszközök értékesítéséből származó visszafizetésekkel tartalmazza az alapanyag költségét költség megállapítása történik elbírálják az értékvesztés lehetőségét teljes mértékben

IMPLICITATION on disposals payments comprises raw naterials cost is determined are reviewed for impairment fully

specification a könyv szerinti érték

the asset’s carrying amount

verb→noun phrase

EXPLICITATION

irányítani tudja

has the power to govern

421

double translation a körülmények változása

??EXPL?? events and changes in circumstances

4. Qecessary, non-compulsory transformations based on the sentence construction systems of the source and the target language determinant+ clause→conjuction

IMPLICITATION

de csak abban az esetben, ha

only when

kivéve azokat, amelyeket

unless

determinant+ clause →clause

IMPLICITATION

azon eszközök értékét, melyekre

assets, that

azt az összeget számolják el, amellyel

the amount, by which

azt mutatja, hogy

indicate, that

abban a pénzügyi időszakban, amelyikben

during the financial perion, in which

van-e arra objektív bizonyíték, hogy

whether there is objective evidence, that

422

APPEQDIX 2 Parts from the annual report of Zwack Rt. (a) Konszolidáció Leányvállalatok azok a vállalatok, amelyekben a Társaság irányítani tudja a pénzügyi és működési politikát, mely általában együtt jár a szavazati jogok több mint felével való rendelkezéssel. (a) Consolidation Subsidiaries are all entities over which the Group has the power to govern the financial and operating policies generally accompanying a shareholding of more than one half of the voting rights. A potenciális, jelenleg gyakorolható és átváltható szavazati jogok létezését és hatását figyelembe vették annak megállapításához, hogy a Csoportot egy másik vállalat kontrollál-e. A leányvállalatokat teljes mértékben konszolidálják attól az idôponttól kezdve, amikor a Csoport az irányítást átveszi. The existence and effect of potential voting rights that are currently exercisable or convertible are considered when assessing whether the Group controls another entity. Subsidiaries are fully consolidated from the date on which control is transferred to the Group. A csoportvállalatok közötti eszközeladásokból származó nyereségek, illetve veszteségek kiszűrésre kerültek konszolidáláskor. A nem realizált veszteségek kiszűrése szintén megtörténik, és az eszközátvétel kapcsán az esetleges értékvesztés figyelembevételre kerül.

Inter-company transactions, balances and unrealised gains on transactions between group companies are eliminated. Unrealised losses are also eliminated but considered an impairment indicator of the asset transferred. A leányvállalat számviteli politikája szükség esetén módosításra került, hogy az a csoporttal összhangban legyen. Accounting policies of subsidiaries have been changed where necessary to ensure consistency with the policies adopted by the Group. (f) Nem pénzügyi eszközök értékvesztése Azon eszközök értékét, melyekre értékcsökkenést számolnak el, elbírálják az értékvesztés lehetôségét, amennyiben a körülmények változása azt mutatja, hogy a könyv szerinti érték nem visszanyerhetô. (f) Impairment of non-financial assets Assets that are subject to amortisation are reviewed for impairment whenever events or changes in circumstances indicate that the carrying amount may not be recoverable. Értékvesztésként azt az összeget számolják el, amellyel a könyv szerinti érték a visszanyerhetô összeget meghaladja. An impairment loss is recognised for the amount by which the asset's carrying amount exceeds its recoverable amount. A visszanyerhetô összeg az eszköz valós értékének az értékesítés költségeivel és a használat értékével csökkentett összege. Az értékvesztés mértékét a legalacsonyabb pénzbevételt generáló egység (cash generating unit) szintjén határozzuk meg, amelyhez önálló cash flow rendelhetô..

423

The recoverable amount is the higher of an asset's fair value less costs to sell and value in use. For the purposes of assessing impairment, assets are grouped at the lowest levels for which there are separately identifiable cash flows (cash-generating units). A goodwill-en kívüli nem pénzügyi eszközök elszámolt értékvesztését minden mérlegkészítéskor az értékvesztés esetleges visszaforgatása céljából felülvizsgálják. Non-financial assets other than goodwill that suffered an impairment are reviewed for possible reversal of the impairment at each reporting date. (d) Befektetett tárgyi eszközök és immateriális javak A befektetett tárgyi eszközöket az elszámolt értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéken mutatják be. Az értékcsökkentést lineáris módszerrel számolják el az eszközök hasznos élettartamára. Az immateriális javakat az elszámolt értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéken mutatják be. (d) Property, plant and equipment Property, plant and equipment are stated at cost less depreciation. Depreciation is calculated on a straight line basis from the time the assets are deployed over their estimated useful lives. Intangible fixed assets are stated at cost less accumulated amortisation. A beruházások költségen szerepelnek, tükrözve azok készültségi fokát a mérlegforduló napon. Assets in the course of construction are stated at cost, reflecting their state of completion as of the balance sheet date. Az aktiválás után felmerült költségek az eszközök bekerülési értékében, vagy azon kívül külön eszközként vannak kimutatva, de csak abban az esetben, ha nagy bizonyossággal megállapítható, hogy ezen költségek a jövôbeni eszközhasználat során megtérülnek. Subsequent costs are included in the asset's carrying amount or recognised as a separate asset, as appropriate, only when it is probable that future economic benefits associated with the item will flow to the Group and the cost of the item can be measured reliably Minden más javítás és fenntartás elszámolásra kerül az eredménykimutatásban abban a pénzügyi idôszakban, amelyikben felmerül. All other repairs and maintenance are charged to the income statement during the financial period in which they are incurred. A Csoportvállalatok közötti eszközeladásokból származó nyereségek, illetve veszteségek kiszűrésre kerültek a konszolidáláskor. A tárgyi eszközök értékében nem kerül kamat aktiválásra. Gains or losses on sale of assets between group companies are eliminated on consolidation. No interest is capitalised in the cost of fixed assets. Az egyéb eszközök értékcsökkenésének elszámolására a Csoport lineáris módszert alkalmaz, az eszközök bekerülési költségét vagy átértékelt értékét a maradvány értéket figyelembe véve a becsült hasznos élettartam alatt számolja el: Depreciation on other assets is calculated using the straight-line method to allocate their cost or revalued amounts to their residual values over their estimated useful lives, as follows: A telkekre nem számolnak el értékcsökkenést.

424

Az eszközök maradványértéke és hasznos élettartama felülvizsgálatra, amennyiben szükséges módosításra kerül minden mérlegkészítéskor. Land is not depreciated. The assets' residual values and useful lives are reviewed, and adjusted if appropriate, at each balance sheet date. Tárgyi eszközök értékesítésébôl származó nyereségeket vagy veszteségeket a könyvszerinti érték és a bevételek közötti különbséggel határozzák meg. Ezek az eredménykimutatásban szerepelnek. Gains and losses on disposals are determined by comparing proceeds with carrying amount. These are included in the income statement. (g) Pénzügyi eszközök A csoport a pénzügyi eszközeit a következô kategóriákba sorolja be: kölcsönök és követelések és értékesíthetô pénzügyi eszközök. A besorolás attól függ, hogy a pénzügyi eszközt milyen célból szerezték be. A vezetôség a pénzügyi eszközök besorolását a bekerüléskor határozza meg, és minden beszámoló készítéskor ezeket felülbírálja. (g) Financial assets The Group classifies its financial assets in the following categories: loans and receivables, and available for sale. The classification depends on the purpose for which the financial assets were acquired. Management determines the classification of its financial assets at initial recognition and re-evaluates this designation at every reporting date. Hitelek és követelések A hitelek és követelések nem származékos pénzügyi eszközök, meghatározott vagy meghatározható visszafizetésekkel, amelyeket semmilyen aktív piacon nem jegyeznek. Ezeket a forgóeszközök között mutatjuk ki, a mérleg fordulónap utáni 12 hónapnál hosszabb lejáratúak kivételével. Ezeket befektetett eszközökként mutatjuk ki. Loans and receivables Loans and receivables are non-derivative financial assets with fixed or determinable payments that are not quoted in an active market. They are included in current assets, except for maturities greater than 12 months after the balance sheet date. These are classified as non-current assets. A hiteleket és követeléseket az amortizált bekerülési értéken mutatják ki, effektív kamatmódszerrel számolva. Loans and receivables are carried at amortised cost using the effective interest rate method. A munkavállalóknak lakásvásárlásra vagy lakásfelújításra adott hiteleket, melyek kamatlába alacsonyabb a piaci kamatnál, a jövôbeli cashflow-k nettó jelenértékén mutatják ki. Loans made to employees at an interest rate lower than the market rate, for the purchase or renovation of their residence are stated at the net present value of future cash flows. Értékesíthetô pénzügyi eszközök Available-for-sale financial assets Az értékesíthetô pénzügyi eszközök nem származékos pénzügyi eszközök, amelyeket a Társaság eredetileg ebbe a kategóriába sorolt, vagy amelyeket nem sorolt semmilyen más kategóriába. Kimutatásuk a befektetett eszközök között

425

történik, kivéve azokat, amelyeket a Csoport a mérleg fordulónapjától számított 12 hónapon belül értékesíteni szándékozik. Available-for-sale financial assets are non-derivatives that are either designated in this category or not classified in any of the other categories. They are included in non current assets unless the Group intends to dispose the investments within 12 months of the balance sheet date. Az értékesíthetô pénzügyi eszközöket bekerüléskor és késôbb is a valós értéken mutatják ki. A tôzsdén jegyzett befektetések valós értéke a jelenlegi jegyzési áron alapszik. Amennyiben a pénzügyi eszközök piaca nem aktív (és a nem jegyzett értékpapírok esetében) a csoport a valós értéket különbözô számítási módszerekkel állapítja meg. A csoport minden mérlegkészítéskor megállapítja, hogy van-e arra objektív bizonyíték, hogy egy pénzügyi eszköz vagy a pénzügyi eszközök egy csoportja értékébôl veszített. Available for sale financial assets are initially and subsequently carried at fair value. The fair value of quoted investments is based on current bid prices. If the market for a financial asset is not active (and for unlisted securities), the Group establishes fair value by using valuation techniques. The Group assesses at each balance sheet date whether there is objective evidence that a financial asset or a group of financial assets is impaired. Bármely vállalkozásban szerzett kisebbségi részesedés valós értéken kerül kimutatásra, kivéve, ha a valós érték nem mérhetô megbízhatóan, mely esetben a részesedés értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken kerül kimutatásra. Minority holdings in other businesses are holdings carried at fair value, unless the fair value cannot be reliably measured, in which case they are measured at cost less any impairment allowances. (j) Készletek A készleteket a bekerülési költség és a nettó realizálható érték közüli alacsonyabb értéken tartják nyilván. A bekerülési költség megállapítása a súlyozott átlagköltség módszerével történik. A késztermék és a befejezetlen termelés bekerülési költsége tartalmazza az alapanyag költségét, a közvetlen munkabért, egyéb közvetlen költségeket valamint a normál működési tevékenység alapján felosztott fix költségeket, de nem tartalmazza a termelési tevékenység fenntartása érdekében felvett hitelek kamatait. A nettó realizálható érték a szokásos üzletmenet során a becsült értékesítési ár csökkentve a befejezés becsült költségeivel és az értékesítéshez szükséges becsült költségekkel. Az alkatrészek, berendezések értéke a beszerzési ár mínusz az elavult, elfekvô készletekre képzett értékvesztés összege. (j) Inventories Inventories are stated at the lower of cost or net realisable value. Cost is determined using the weighted average cost method. The cost of finished goods and work in progress comprises raw materials, direct labour, other direct costs and related production overheads but excludes borrowing costs. Net realisable value is the estimated selling price in the ordinary course of business, less the costs of completion and selling expenses. Inventories of spare parts and equipment are stated at cost less a provision for obsolete and slow moving items.

426

LIMPÓK VALÉRIA PhD student, Széchenyi István University, Győr

The influence of the tax competition on the Austrian taxation policy Introduction The continuous tax cutting strategies to attract Foreign Direct Investments in the Central and East European Member States of the European Union are pressuring the “old” member states of the European Union as well, and we can notice there similar tax cutting processes. The company taxation policies can be characterized as a manifestation of the process called tax competition. In Austria the company income tax rate was reduced from 34 percent to 25 percent with the tax reform 2005. In the winter semester 2007/08 I have been studying at the Johannes Kepler University in Linz and with the help of questionnaire I tried to understand better the Austrian attitude from the point of view of the stakeholders. I am focusing in my paper on the results of my research and discuss the Austrian tax reform 2005 and its consequences, the recent taxation policy of the country and the Austrian’s attitude to the tax competition and European tax harmonization process.

The framework of the research The latest “big” tax reform in Austria was introduced in 2005 and the main measure was cutting of the corporate income tax rate from 34 percent to 25 percent. The group taxation opportunity for multinational enterprises was introduced with this reform as well. The restructuring of the personal income tax schedule was the other field of changes, what is the following since the reform: 1. Table Austria’s Individual Income tax rates for the year 2008 Tax base (Euro) 0-10.000

0%

Tax

10.001-25.000

38,33 %

25.001-51.000

43,596 %

51.001 and more

50 %

Source: Austria’s current individual income tax act (2008)

My hypotheses were the following: H1 The impact of the international tax competition can be recognized in the Austrian taxation policy. H2 The tax reform in Austria was induced by the European Union enlargement in 2004 with the Central-East-European Countries, where the tax burden for corporations was lower. H3 The 25 percent corporate income tax rate is too high compared to the region, it should be reduced. H4 Tax reform should be implemented again. H5 The idea harmonizing corporate tax rates in the European Union is not supported in Austria.

427

I tried to verify or reject my hypothesis and ascertain the attitude to the European and international tax competition and EU corporate tax harmonization idea with the help of a questionnaire, which included 33 questions. The respondents were basically the colleagues from the tax institute at the Johannes Kepler University and some tax consultant helped with their answers, as well. Hereby I would like to catch the opportunity to say thank you again for all respondents, who helped me with their answers.

Tax competition All of respondents share the opinion that the government’s tax policy effects the location decision of multinational corporations. Supposed that all of the decision making factors – for instance infrastructure, local wages, political stability, etc. - are representing 100 percent, the tax policy’s participation from this 100 percent should be at least 20 percent and maximum 80 percent. Analyzed the types of taxes the corporate income tax has the highest influence on the international tax competition - all of the respondents marked it - as well as the personal income tax and social security contributions have an influential effect on the tax competition process. The term “tax competition” is associated by the interviewed persons first of all for the CEE countries, which entered the European Union in May 2004 and the second association are the tax paradises. I find it interesting that no one marked the two 2007 EU joiners, Rumanian and Bulgarian although Bulgaria was pioneer in reforming in 2006/07 because of the reduction of the corporate income tax rate and employers’ labour taxes and simplify the tax administration with the introduction of online filing. The tax competition can have another, internal economic dimension as well, like among the regions or among the local authorities as for instance in Hungary on the field of local business tax. This “inside country” dimension can not be noticed in Austria. Hundred percent of the respondents reckon that the influence of the international tax competition can be observed in the taxation policy of Austria and all off them assigned as reason of the tax reform the EU enlargement in 2004 with the Central-East-European Countries, where the tax burden for corporations was lower and this brought a pressure on Austrians decision- and policy makers. The tax reform 2005 brought the highest tax relieves for the corporations especially the multinational companies and on the grounds of answers the tax relief of employers can be called as relevant as well. If we have a look for the tax revenues we can found that the total tax revenue for 2006 shows an increase of 4,6 percent or around 3.1 billion Euro and revenue from corporate tax shows a plus of 2.9 percent (+148 million Euro).316 I think the increase of corporate tax can be due to the quite large tax rate cut, so it follows the Laffer curve idea that tax cuts would actually increase tax revenues. 316

Statistics Austria, Calculated on 28 September 2007 according to the European System of National and Regional Accounts (ESA 95), http://www.statistik.at/web_en/statistics/Public_finance_taxes/public_finance/tax_revenue/index.html (18.03.2008)

428

The next tax reform Austria’s total tax burden is quite high compared to the other European economies, but does not belong to the highest tax burdened European countries. The total tax burden is tax ratio of 42 percent of GDP.317 Since the autumn 2007 we can read again about tax reform ideas318. According to the communication of the recent Austrian government the increasing public revenues afford this opportunity, and their next major tax reform initiative is scheduled for 2010, when they plan to change and optimize the tax structure and shift the tax burden away from heavy taxation of labour towards environmental taxes. In my questionnaire I was interested about the opinions connecting the tax reform idea. The majority thinks that 2010 is too late for a reform, it should be earlier, and some of them could imagine it now as well. If the respondents would have the opportunity to coordinate a tax reform, the key point would have been the cutting of the tax burden on employees and corporations. In Austria the statutory corporate tax rate is relevant because of local business tax does not exist. Only one of all respondents is contented with the level of the statutory tax rate, the others should reduce it below 20 percent.

Tax harmonization Since 1962 there have been debates about the question of harmonizing the corporate taxation in the EU and the enlargement in 2004 brought back the thought.319 Common Consolidated Corporate Tax Base Working Group was established, whose mandate is to work out the concept how to harmonize the corporate tax base. The complete harmonization at all levels of the corporate taxation shares the European member states and economists, too. Only one interviewed person argue for the harmonization of the corporate tax base because of with the help of it the tax competition could be avoided. Other respondents discourage this component of harmonization whilst they consider it member states sovereignty. In the case of harmonization of tax rates a minimal tax rate is fixed. Most part of respondents discourages this kind of harmonization as well, with an argument: tax competition can function much better with different tax rates. It follows that the tax competition process is not adjudged clearly as “good or bad”, the majority consider it rather positive than negative. The question coordinating tax allowances is not supported by the majority, as well. All in sum the idea harmonizing corporate taxation should not fulfilled according to the answers. Except one of the asked all reckoning the flat tax system incorrect because of the social equalize function of taxes is impossible to be realized. According to the majority this kind of tax system could be profitable first of all for the employers and corporations, some respondent marked the state budget as beneficiary while other think no one could have advantages from the flat tax. 317

OECD: Economic survey of Austria 2007

318

See for instance: Die Presse, 10 November 2007, page 5

319

HERICH, GY. Nemzetközi adózás (International taxation). Pécs: Penta Unió, 2006

429

I reckon as a result of slowly transformation of European tax systems the national governments should think more how to hold on the wonted level of their tax revenues. The role of the welfare state is presently in many European economies to retrace, for instance in France, Czech Republic and Hungary, as well. Because of the demographical changes and tax avoidance opportunities answering the question how to finance the welfare payments and social benefits can not be avoided in the nearly future in other countries, too. Only one of the interviewed persons has the opinion that the influence of the above mentioned process can be noticed in Austria, and it will have an impact on the national tax policy. All the others are not concerned about the “crisis of the Austrian welfare state”.

Conclusion All in sum with the help of my questionnaire I tried to understand better the local attitude to the European tax competition and corporate tax harmonization process, the current preferences in the Austrian taxation policy and the opinions about the last - in 2005 - and planed -according to the communication of the present government in 2010 - tax reforms. Hundred percent of the respondents reckon the clear coherence between the Austrian tax reform and EU enlargement in 2004. The majority voted for an earlier reform than 2010 and shares the opinion that the most important change should be implementing reduction of the personal income tax rates and reduction of ancillary labour costs. As I have read the government’s reform plan is focusing on environmental taxes as well, but no one mentioned this kind of taxes in the answers of the questionnaire. The majority is basically satisfied with the Austrian tax system, and would not propose fundamental changes. Neither the European intentions for harmonizing the corporate tax base nor the introduction the minimal level of corporate tax rate are supported by the majority of respondents. Finally, I would like to mention an interesting study from KPMG about the attractiveness of European tax regimes, which was published last year.320 This survey involved 403 phone calls to tax experts in multinational companies in the European Union member states and in Switzerland. The main goal was trying to rank the countries on the grounds of the competitiveness of the tax regimes hence the survey participants were asked how attractive they believed their country’s tax regime compared with other European states tax regimes. Cyprus, Ireland and Switzerland have most attractive corporate tax regimes in Europe, finds the KPMG’s poll. Austria is ranked on the seventh place and I reckon this position very good and to be hold on in the future as well, because “for almost all companies a country’s unattractive tax regime is a strong disadvantage”321. The results of my questionnaire as well as the above mentioned KPMG poll are confirming me that favourable tax regime is part of the package which makes a business competitive. Other factors, like high quality workforce, good infrastructure and markets are all equally important, but we can never forget about the fact that the most part of this factors are paid for by taxes. The companies are very important contributors to tax revenues, so offering competitive tax regimes will more and more important in the future and should have increasing attention. 320

KPMG (2007) Attractiveness of European Tax regimes

321

KPMG (2007) Attractiveness of European Tax regimes, slide 8

430

Literature Austria’s current individual income tax act (2008) Austria’s current corporate income tax act (2008) BESSENYEI, G., BOKOR, P. EU-tagállamok adózása (Taxation in the European Union member states). Budapest: Saldo, 2005 Die Presse, 10 November 2007, page 5 HERICH, GY. Nemzetközi adózás (International taxation). Pécs: Penta Unió, 2006 KPMG Poll, 2007, Attractiveness of European Tax regimes OECD: Economic survey of Austria 2007 Statistics Austria’s Database: http://www.statistik.at/web_en/statistics/Public_finance_taxes/public_finance/tax_revenue/ind ex.html (18.03.2008)

431

dr. SÁRKÁQY PÉTER főiskolai docens, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem, Győr

Prostitution’s math models. What's the problem? Regardless of our perceptions about prostitution322, our thoughts on it's legalization, or its vilification, we can't deny the fact that it is a thriving phenomenon, having it's own supply and demand, thus a market. If we accept this fact, then this market becomes something that we can analyze with all of the tools, methods we use to observe other markets. It is possible to analyze the behaviors and decisions of other players in this market, moreover construct models to describe them. We can attempt to quantify the factors of supply and demand, moreover provide estimates pertaining to their magnitude. These models can then be a guide to explaining prostitution, and in the deliberation process of deciding on legalization or punishment. If these models are in fact based on a realistic and correct assumptions and conditions. The question then is: can these models be used? Or: under what conditions can these models be used? My lecture is composed of two segments. In the first section, I will briefly introduce two mathematical models that serve to describe the market of prostitution. In the later part of my presentation, I will discuss the major weak points of these two models.

Edlund-Korn model In their model, which was also utilized in a TDK exam by Hungarian students323 - Edlund and Korn324 start off with the well-known assumptions of micro-economics. That is every market player weighs the benefits and expenses of their opportunities and makes a rational decision. They stipulate that supply is provided by women, while demand comes from men. The ratio of men to women, moreover, is equal in the population. To describe the supply side, the authors assume that women can choose between one of two options:

• •

322

they are either wives (and mothers at the same time) alongside work and profit from the benefits of work and marriage, or become prostitutes (and may bear children, but that is not their primary interest)

I define prostitution as the selling of sexual services in exchange for money, the arousal and satisfaction of sexual interest of the consumer, accepting the

basic definition of Criminal Law. I will treat prostitution, and sexual services, sex industry, and related terms as synonyms.

323

Szathmáry-Kotek-Gál [2007].

324

Edlund-Korn [2001], ill. Edlund-Korn [2002]. Although these two studies are the same, the content is somewhat different and diverge in many respects. The

main focus and the construction of the models are identical. Partially due to limitations on time and content, I will only focus on the basic version of the first model. My decision was also due to the fact that I will be talking about this model in more detail at another conference – dealing with rational choice, a title more fitting to the model.

432

and receive compensation for their sexual services. The limitations of a wife are then:

where: = the total income of the wife325, = the profit from marriage (which they hold constant, as all wives are just as good mothers) = the wage of the wife (which they also hold constant). In the opinion of the authors, therefore, the total income of the wife is constant. Thus the number of wives, according to the authors, is not a function of income. In other words, given a constant level of income, theoretically, the number of wives can be unlimited. The financial boundaries of the prostitute can be written in the following form:

where: = the total income of the prostitute, = the income derived from prostitution. According to the authors, the income derived from prostitution is inversely proportional to the number of prostitutes. With the help of these two models, we can notice that under given conditions, the aggregate supply of prostitution can be observed at the equilibrium.

where:

= aggregate supply of prostitution = number of prostitutes

This previous equation means that wages from work and income from being married are not the basis for women to decide to become wives. If the expected income derived from prostitution exceeds that of the wife, then they become sexual service providers. If this income were to be smaller, then they will choose the “right” path. Now let's turn to the demand side! The demand presented by single men depend on their income, the price of sex, and the number of prostitutes. Alongside their income, the demand of married men also depends on the profit derived from marriage, the price of sex and the number of wives. This leads us to conclude that the aggregate demand will equate to: 325

The authors use the word “consumption” here, while the word „income” or „dispensable income” would be a more fitting category.

433

where:

= the aggregate demand of prostitution

= the income of not married (single) men = the income of married men = the income of men = the number of men and women in the population326 = the number of wives The demand for prostitution by single men is larger then those of married men, because the cost of the wife reduces the income of the married man, and the wife can be a perfect substitute (she may always be a perfect substitute) of the prostitute. The authors cite – although proof is somewhat missing – that the aggregate supply of prostitution is negative sloping with respect to price and is rather inflexible. Based on these previous assumptions, the equilibrium of the market of prostitution is depicted by the following figure! Price, income

D

S

w+p*m p*(n)

Population size n

N

Figure 8.: Equilibrium of the market of prostitution Source: Individually constructed diagram based on Edlund-Korn [2001; pp 31-32]

The preceding figure clearly shows that in equilibrium, the number of prostitutes is n*, the number of wives is (N-n*) if the total number of women is N.

326

According to the authors, the number of men and women are the same, both being half of the population.

434

Davidoff and co-authors model The following will be an introduction of a mathematical model that was published just recently, which analyzes the factors in the decision making process of players in the market of prostitution. The study327 published by the authors, attempt to examine all of the involved parties on both the supply and the demand side. They propose that males represent the demand side, while females embody the supply side of the market, and in both cases analyze only the 15-55 year old age group. Both cases have instances of those entering and those leaving the market, but what is really interesting, is the movement within the market. The authors not only provide mathematical equations in an attempt to describe these changes, but apply parameters to each of the market players and factors, and provide conclusions based on the observed values.

We will omit the discussion of the 4 equations that the authors have provided for both supply and demand side. One reason for this is that we would not only have to introduce the equations themselves, but also all of the parameters, which is not the topic of this presentation, moreover would unnecessarily add to the length of this lecture. The main objective of my presentation will come across without exact knowledge of these parameters.

327

Davidoff et al. [2006]

435

We cannot avoid, however the linkage between the two sides of the market328. Let's first proceed by first looking at the supply side!

Women involved in sex industry

Prostitutes

Women who have become prostitutes

Women in rehabilitation

Arrested or jailed prostitutes

Women exiting sex industry

Figure 9.: The supply side of the market of prostitution Source: Individually constructed diagram based on Davidoff et al. [2006; pp 4]

According to the authors, being „involved in the sex industry” means that at least one of the following factors are characteristic: running away from home, sexual or mental abuse, poverty and drugs. The model leads us to make the following major conclusions: • Women that become prostitutes are usually in some sort of danger. • Prostitutes choose to enter into rehabilitation programs if they are in danger of serving jail time, in other words will be punished in some form. • All of the women who are active, have been arrested, are serving jail time or are in some sort of rehabilitation program, have the option of exiting prostitution. 328

Arrows in both diagrams should be interpreted as follows:

−

dashed arrow = entry into the system,

−

dotted arrow = exit from the system,

−

solid arrow = movement, connection within the system.

436

•

Similarly: all of the women who are active, have been arrested, are serving jail time or are in some sort of rehabilitation program, have the option of reentering prostitution.

Let's turn our focus to the men, in other words, we will continue with the demand side!

Men entering sex industry

Potential buyers

Those that have not become or are not customers

Active customers Customers arrested or in jail

Men exiting sex industry

Figure 10.: The demand side of the market of prostitution Source: Source: Individually constructed diagram based on Davidoff et al. [2006; pp 6]

According to the authors, the „customers” are those group of men that utilize the services of prostitutes. Naturally, the men arrested, or serving a jail sentence have arrived at that state as a result of purchasing the service. Based on the figure of the demand side of the market of prostitution, we can conclude the following:

•

• •

Men can be either potential customers or those that are not buyers at all. This later group includes those that were once potential customers, but for one reason or another have realized that they don't want to become actual customers, and those that were once active customers, but have since changed their mind. This leads us to conclude that not every potential customer becomes and active consumer. The group of active customers can also be arrested and/or sentenced to prison, in other words, the demand side can also be punished in one way or another.

437

• •

All potential, active, arrested, jailed and non-consumers have the opportunity to exit the sex industry. All of those returning from being arrested, or from a jail sentence can immediately return to being an active customer.

Critical Evaluation When critiquing mathematical models – purely for the sake of improving and assisting in making them more accurate – we can voice a number of critical opinions. There are some among these that can be easily fixed and there are those observations that question certain aspects and require further thought. I will group my comments into two categories. The first group pertain only to one model, while the second pertain to both models, and are thus general. When devising their model, the authors of the Edlund-Korn model have made a number of initial assumptions that limit its application. Let's look at these one by one! Let's start with those that only require basic clarifications! Throughout their study, the authors write about married men. Marriage, however cannot be an exact grouping criteria. What about those that have not married their partners or do not plan to marry at all? What about those that are married but have filed for divorce? These and similar questions in my opinion make it necessary to use the terms single and someone having a regular, or permanent partner (in other words someone who they live with, and “companionship” a very popular form of relationship lately) when classifying men. This clarification does not significantly change the stipulations of the model. We come to a similar problem with the factor labeled “N.” Much like before, the authors talk about population, whereas it would be more fitting – although still not precise – to use the term adult population, because of the inability to include underage children in the model, just as we will probably not be able to include individuals above a certain age. We rarely come across a prostitute that is past their midlife, not to mention those who are grandmother age. Thus in my opinion, not all women have the choice that the authors so frequently mention. Elderly women seldom have a choice between wife and – still being – prostitute. When observing men, this age limit is somewhat higher, as older men can still be consumers of prostitutes, although probably at a lower rate. Allow me to continue with problems of interpretation and precision that affect the operation of the model! The authors mention the profit from marriage, whereas it would be more fitting to talk about disparities in profit as marriage (or living together) offers many benefits and requires sacrifices of both parties. Despite this fact, they only define this profit (or disparity in profit) 438

in the case of the wife.329 If we accept the fact that the profit (or disparity in profit) of marriage appears only for women, this would mean that the social implications of marriage for men would only mean sacrifice (or loss). The previous thought would also imply that marriage is a zero sum game. If this was true in real life, what would be the point for a man to get married, as they would be better of being single (a term very popular today), or with a part-time partner (but in no way sharing a household). If men make rational decisions, in this scenario they would never choose marriage! The zero sum game is acceptable for marriages in the sense that their total income does not change, only after they have been married. The increase in the consumption of one of the parties comes out of the income of the other. Put it another way, the later can only consume less then his/her own income. This is an oversimplification of course, as the regular order of mathematics does not apply to marriages, in other words 1+1 does not equal 2 in this case, rather the notion of 1+1 > 2 applies. Two people living together (married or not) will have a lower per capita cost of living then two people living separately. They are also more qualified for a loan, their opportunities increase vastly, their potential for income is greater thus their consumption may be greater than living separate. The income of the wife cannot be taken as constant. The greater the number of wives (who are also employed) the lower their attainable income. This inversely proportional nature between the number of wives, and the wife's income is similar to that of the number of prostitutes and their income, as correctly assumed by the authors. The authors are perfectly correct in stating that the supply of prostitution is price inflexible. I have made similar assumptions in my previous work330. In this case, however, the authors do not prove this assumption! The following will be a critical evaluation of the model by Davidoff and company! Although I did not cover the connecting parameters or their values in my presentation, there is still an important point to be made. I must also point out that this following remark does not change the significance of the model, and in no way can it be construed as a mistake. We can only reflect positively on the fact that the authors attempt to estimate parameter values. Unfortunately, however, without empirical evidence to support their findings, this cannot be taken as all inclusive, and cannot be generalized331, and in many cases is based on educated guesses. This in reality only serves to continue the observations and research in this area. Not a mistake, but rather a printing error, where despite a perfectly correct diagram, one of the equations had an incorrect sign. In the figure that displays the connection between equations, 329

This factor is an expense for the male demand of prostitution.

330

See: Sárkány [2003], Sárkány [2004].

331

The authors cite that their study and the data presented in it is based on the sex industry of the United States.

439

the arrow depicting exiting the market is correct, while the corresponding equation should have a negative sign, instead of a positive one. While there is no problem with the supply side of the market, the figure displaying the men that make up the demand side of the equation could be improved in several respects: •

•

•

•

It is not quite clear what the authors mean by entering and exiting the sex market with respect to men. In their study, they cite the analysis of 15-55 year old population, as they assume that women in this age group are ones who work in the sex industry, and men in this age group are the ones who are sexually active. In other words entry and exit of the market is not the product of individual decision or thought, but is rather a given. In my opinion it is a mistake to omit a factor as important as choice from the model. Secondly, the significance of entry and exit with respect to price and the model itself becomes nothing. In my view it would be far more precise to include all men as potential customers, and divide them into two groups: customers and non-customers. This way it would be more obvious that one part of the active customer group can become a non-customer. The way the figure is structured at this point, it seems like men first become potential customers then they become non-customers. Similarly with those men that have been arrested or jailed as a result of purchasing sexual services, they either become active customers again, or as a result of the fear of getting caught, turn away from this market and become non-customers. The figure only indirectly allows this process. Finally, I feel that there should also be an opportunity from the non-customer group, to return to the segment of active customers, as being a non-customer can be a short-term state. The current figure does not allow for this.

Let's now look at those items, which could be considered for both models, but omission does not cause any problems! In any case, citing these factors would be necessary! Although Edlund and Korn recognize the existence of male prostitution, citing it's insignificance when compared to female prostitution, they omit it. The model of Davidoff and company don't even mention male prostitution. We must also note that this fact would not impact the basic assumptions of the model, however, inclusion of it would make it more precise, and more complex at the same time. The same could be said for both models with respect to same sex adult services and those same sex couples who live together. There is an area of prostitution that I feel should be completely isolated and treated apart from the others. While the previous inaccuracies and mistakes could be tolerated for the models, the following area will not tolerate it. This is the area of child prostitution. This is an area where we should not, and cannot talk about rationality, about individual choice. This is one form of prostitution that society simply cannot tolerate under any circumstances. Furthermore, there is no room whatsoever for any participants of this type of prostitution in any model. Any person or individuals directly or indirectly involved with abetting this type of prostitution should face serious legal consequences.

440

Both models assume a “closed economy.” In the Edlund and Korn model, it turns out that the number of prostitutes equals the number of not married women. They don't take into consideration the women who are not married but are not prostitutes. Such women for example could be those who for some reason or another have decided to not get married or live in a non-stable relationship. In the Davidoff and company model, only women who have faced the previously mentioned dangers can become prostitutes. There can be a case, however, that women don't face any dangers, have a reasonable standard of living, and still decided to pursue this “job” in hopes of an even better higher standard of living.332 A more serious issue for both models is the fact that prostitutes cannot come out of citizens of another country. Based on empirical evidence, however, we can conclude that the number of prostitutes of different citizenship often times equal or exceed that of the locals. The models are also closed with respect to gender as demand comes from only males, while supply only comes from females. At the same time, when analyzing supply there are often times males that influence the decision of females. In other words, when analyzing the choice of females, a crucially important and determinant factor was left out of the equation: that is the pimp. The role of the pimp should somehow be factored into the model, although I realize that this is a rather difficult task. When analyzing the decision making process, I feel that the largest problem of both models is that we cannot assume rational decision making when asking the question (should I be a prostitute or a wife). Prostitutes can be categorized in many ways, but our current observation warrants the following divide: is she a prostitute for survival or for her livelihood. The later group (livelihood) represents those women that become prostitutes to be able to support themselves and their families, or in hopes of higher income. In this case – although in a very small way – women have freedom of choice. Only a very small portion of prostitutes can be grouped into this category. The other group (survival) comprise of women who enter into prostitution based on false promises and are tricked into becoming or are sold or are kidnapped. In other words, we surely cannot talk about freedom of choice for this group. Women in this group are real sexual slaves who make up the larger part of prostitutes. Their choice is limited to accepting this form of life or attempting to escape from it bearing in mind all of the risks that their decision means for both themselves and their families. The decision between prostitute and wife, therefore, in the majority of the cases is not based on individual and rational choice. The fact that rational judgment seldom accompanies decisions is also supported by the fact that there is no real opportunity to exit or leave. She cannot decide to leave (as the right to choose is not in her hands) the sex industry and live a normal life. This market is characterized by the opportunity to enter the market on the supply side (although not characteristic), exiting, however is not an option. We cannot talk about the individual correcting his or her incorrect decision being that based on a changed set of circumstances or the realization that the decision was wrong.

332

We can read of many such accounts and the „elite of the trade” who are employed in private clubs also belong to this category.

441

Final Thoughts Despite my critical analysis or just because of it, we cannot give up on utilizing mathematical models in the field of economics as these models require us to constantly rethink and reevaluate events and situations and can inspire us to find a solution. These models can also be applied to specialized situations, areas where choices are made.333 One such area is the field of crime. (In fact I had the opportunity to give a presentation at the Kheops conference in 2007 on this very topic334). We must, however, be also aware of the limitations to use these models. While in areas of crime such as burglars, drug users, etc. we can talk about free will (at least in the beginning), and there exists the opportunity to exit, this possibility is not present in prostitution. Finally, I feel it imperative to note that these topics are debated, are discussed, studies are published and not swept under the rug as though it did not exist. This in my opinion also means that it is easier to talk about possible solutions and make decisions on these issues. This is true just as much for prostitution as it is for the area of drugs.

References

1. Davidoff, L. – Sutton, K. – Toutain, G-Y. – Sánchez, F. – Kribs-Zaleta, C. – Castillo-

2. 3. 4. 5. 6.

7. 8.

Chávez, C [2006]: Mathematical Modeling of the Sex Worker Industry as a Supply and Demand System. http://mtbi.asu.edu/downloads/Document15.pdf (letöltés: 200804-23) Edlund, L. – Korn, E. [2001]: A Theory of Prostitution. www.iies.su.se/seminars/papers/Edlund.pdf (letöltés: 2008-03-27) Edlund, L. – Korn, E. [2002]: A Theory of Prostitution. Journal of Political Economy, 2002, vol. 110, no. 1., p. 181-214., http://the-idea-shop.com/papers/prostitution.pdf (letöltés: 2008-03-27) Hámori Balázs [2003]: Érzelem-gazdaságtan. A közgazdasági elemzés kiterjesztése. Kossuth Kiadó, Budapest Sárkány, P. [2003]: A prostitúció jogi és közgazdasági szabályozása. Szakdolgozat, ELTE JTI, Bp., 48 old. Sárkány, P. [2004]: Kereslet- vagy kínálatszabályozás? Az állam szerepe speciális piacok szabályozásában. Széchényi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolája által szervezett “Fiatal regionalisták IV. Országos konferenciája“, Győr, (november 13-14.) Sárkány, P. [2007]: Economics and Law. “(Világ)gazdaságunk aktuális kérdései” c. II. KHEOPS Tudományos konferencia, Mór, 2007. (május 30.), CD-n megjelent (ISBI 978 963 87553 0 8) Szathmáry, B. – Kotek, P. – Gál, P. [2007]: Zöld utat a piroslámpás negyedeknek? Avagy a prostitúció közgazdasági elemzése. Budapesti Corvinus Egyetem, TDKdolgozat, Bp., 40 old.

333

See: Hámori [2003]

334

See: Sárkány [2007]

442

PÁBLE ADRIEQQ Széchenyi István University, Győr Department of Marketing and Management, PhD student

Regional clusters in Transdanubia In this study I present a regional cluster model then I come to cluster initative in Transdanubia.

Introduction The concept of cluster has become a central idea in competitiveness and economic development over the last decade. This phenomenon has built up national and regional economic development plans. Cluster Initiatives have been lauched in all region of the world, and the number is growing (Porter, 2003). Cluster has geographically concentrated the local producers, suppliers, services providers, research laboratories, educational and other institutions, so it is an essential driver of a dynamic local economy.

Figure 1 The Cluster Initative Performance Model Source: Sölvell – Lindqvist – Ketels, 2003, pp 9 In the Central Transdanubian Region more Cluster Initiatives have started in the most important industrial sectors nowadays. These cores are founded in the two most important cities of the region: Székesfehérvár and Veszprém. The way this region can develop a strong and good working cluster is shown in Figure 1. The Cluster Initiative Perforance Model is based on four essential elements. Three components are the social, political and economic authorities and the main point is the objetctives of cluster initiative. These targets are presented in Figure 2.

443

Figure 2 The Cluster Initiative Target Board Source: Sölvell – Lindqvist – Ketels, 2003, pp 36 The target board is devided into six segments. These objectives are research and networking, policy action, commercial cooperation, education and training, innovation and technology and, last but not least, cluster expansion. They display how a Cluster Initiative can become successful. − Research and networking with the help of creating websites, sharing information through seminars. − Policy action is supported by dialoge among industry and another important groups. − Commercial cooperation such as joint purchasing, business assistance, market intelligence, and export promotion. − Education and training involve both workforce training and management education. − Innovation and technology is improved by networks, and cooperation. − Cluster expansion by „brand image”. E.g. Mission of PANAC. (Sölvell – Lindqvist – Ketels, 2003)

The cluster developement The cooperation between companies gives more positive results to partners. This contact causes not just the growth of connecting sources but they also get economic benefit. The government can support top down these bottom up initiatives, so they will became more successful. The development of cluster is represented in Figure 3.

444

Figure 3 The business environment and forces of change Source: Sölvell – Lindqvist – Ketels, 2003, pp 23 „Cluster dynamics build on: − Stimulating competitition and rivalry between companies in the local environment, − New entry in the form of new businesses and spin-off companies, − Continuous development of increasingly specialised input goods and services, − Proximity to demanded customers, − Links to technologically related industries.” (Söderström – Baunerhjelm – Friberg – Norman – Sölvell, 2001, pp 21) When some companies work together and after that they set up an enterprise network these links will improve. After a long while this phenomenon gets full of life and a cluster is established (Figure 4).

Figure 4 Stages in the growth of a cluster Source: Söderström – Baunerhjelm – Friberg – Norman – Sölvell, 2001, pp 21 445

One of the SMEs is getting more benefitial. If it joins to a network, it will be more successful because it can appear on the global markets (Figure 5).

Figure 5 Local clusters nd the global marketplace Source: Sölvell – Lindqvist – Ketels, 2003, pp 24 Cluster Initiatives in Central Transdanubia In Central Transdanubia there are more cluster initiatives in the significiant economy sectors. The specific sectors in this region are: − − − − − − − −

IT sector Natur industry Mechatronic segtor Automotive industry Building sector Wood and furniture industry Food industry Plastic industry

(Közép-Pannon Kht., 2006) In the region a cluster platform was established a few years ago. Its main task is to coordinate the operation of new cluster initiatives. Cluster cores are in wood and furniture industry, building sector and IT sector. This idea is harmonious with the local conditions but leaders have to be fully aware of the state of the region. The management wants to help cluster cores in connecting information, common development, production, marketing, knowledge transfer and market development.

446

SWOT analysis The region management has prepared the cluster SWOT analysis of the Central Transdanubian Region (Figure 6) Figure 6 SWOT analysis Strengths

Weaknesses

− Developing clusters (IT, wood and furniture, building industry) − Supply and demand palette to these clusters − In the important industrial sectors there are strong and stabil enterprises − Central Pannon Company coordinates clusters Opportunities

− Lack of cluster management − Operating trouble of leading management − Lack of knowledge on field of cluster development − In some important sectors there are not cluster cores − Low financing Threats

− Support from EU structural funds to − Low financing from government finance − failure of cluster initiatives − Cluster oriented economy − degrading concept of cluster development − Sinergy effect − Bottom up inititiatives − More financial aids to clusters − Giving information to potential members − Joining more enterprises Source: my own edition on the basis of Közép-Pannon Kht., 2006 The analysis show that the region management see realistically its position. Its opinion is very old fashioned, because the management want to build on the EU supports in the immediate future. The regional conditions are very encouraging but this possibility will be used well.

Central Transdanubian Wood and Furniture Cluster The Central Transdanubian Wood and Furniture Cluster was set up in 2001. The general coordination is given by the Middle Transdanubia Regional Development Agency. Balaton Bútor Ltd and Garzon Bútor Ltd make the furniture-specific tasks and Bakonyerdő Ltd. leads the wood companies. It seems that the private sector wants to take part in the tasks. This decentralized organisation coordinates further fields: − making common strategic plans − coordinating the production − common quality and nature management − energy efficient production − training − looking for resources − building international links

447

− cluster PR and marketing (Közép-Pannon Kht., 2006)

Middle Transdanubia Regional Informatic Cluster This cluster was established in 2006. It is a very young cluster initiative, but these days it is the most innovative sector. In this region – first of all in Székesfehérvár – there are a plenty of informatic enterprises. The cluster integrator is the Seacon Europe. The main objective of initiative is to help SME’s to become supplier of IT multinational companies. The determinative foundation firms were e. g. Seawing, SeaCom, Unicomp, and a college BMF. The more important tasks are the same as in the case of the Middle Transdanubia Wood and Furniture Cluster. Building Industry Cluster in Mezőföld The main target of the founder members was the cooperation. They founded their cluster in 2003. The primary objective is supporting SME’s for the reason they satisfy demand of the region. The integrator company is KDTVV Kft.. It wants to encourage SME’s to cooperate with each other in innovation and technology. They would like to extend their activity over Central Transdanubia. This Cluster Initiative has the same problems e. g. financial field and other special fields (marketing, PR, innovation, knowledge transfer etc.)

Summary Clusters are very important because they give possibility to enterprises to be more productive and innovative. The clusters increase the efficiency. They allow SME’s to share their recources to grow efficiency. The members of cluster have four dimensions: proximity, linkages, interactions and critical mass (Porter, 1998). In Hungary the Ministry of Economy has had its own cluster program since 2001. It connects to other regional policy e. g. industrial park policy. Hungary has became a member of the EU, so our country is entiteled to get support from EU structural funds. These days only working clusters get financal assistance so the Middle Transdanubia Region has to establish its cluster initiative to improve further (European Comission, 2006). In this region there are three cluster cores: Middle Transdanubia Wood and Furniture Cluster, Middle Transdanubia Regional Informatic Cluster, Buliding Industry Cluster in Mezőföld. These initiatives are very significiant to proceed. This way the region is on the right track. This possibility can be the key of further developement.

Bibliography 1. European Comission, Flash Eurobarometer 187 – The Gallup Organization (2006): 2006 Innobarometer on cluster’s role in facilitating innovation in Europe. Analytical Report. July 2006 2. Hans Tson Soderstörn (ed.) – Pontus Braunerhjelm – Richard Friberg – Viktor Norman – Örjan Sölvell (2003): Sweden int he New Economic Geography of Europe. Conclusions and summary. SNS Economic Policy Group Report 2001. kluster.se. ISBN 91-7150-832-5. 2001 3. Közép-Pannon Kht. (2006): Közép-dunántúli Klaszter-közösség. Megvalósíthatósági tanulmány. (munkaanyag) 2006. december 448

4. Michael E. Porter (1998): Clusters and Competition, in: On Competition, Harward Business School Press, Cambridge, 1998 5. Michael E. Porter (2003): Foreword. The Cluster Initative Greenbook. ISBN 91974783-1-8. August 2003. pp 5. 6. Örjan Sölvell – Göran Lindqvist – Christian Ketels: The Cluster Initative Greenbook. ISBN 91-974783-1-8. August 2003

449

GROTTE JUDIT Assistant Professor, Heller Farkas College of Tourism and Economics

How the Internet Influences the Travelling Habits of the Hungarian Consumers Introduction Tourism worldwide is one of the most dynamically developing sectors. The fast development of information and communication technologies has changed the tourism industry. New trends, new suppliers (on-line travel agencies, low-cost carriers, etc.), ’new’ well-informed customers appeared on the market. The expansion of the Internet has showed a new direction for stakeholders in tourism, e.g.: for the suppliers of commercial accommodations, catering units, additional products (e.g. insurance, rent-a-car services, money exchange, etc.) as well as transportation companies. A new tool appeared in tourism marketing: the ’impersonal’ on-line sale; on-line shopping. New notions emerged in the ”dictionary of tourism” such as on-line travel agencies, low-cost airlines, E-tickets. As pointed out above, we have to realize that a new type of tourism, E-tourism, will replace traditional tourism; because it can satisfy the new virtual demand of our modern society.

Rationale Travel 2008, the 31st Travel Expo here in Budapest, ensured the opportunity for the 65000 visitors to meet numerous traditional and online travel agencies. My survey was conducted during the Travel Expo. In my primary research, I was curious to know if the travelling habits of the hungarian consumers were influenced by the above mentioned phenomena. The relevance of the survey was provided by the following factors: 1. More and more travel agencies (60%) operate via websites in addition to”traditional” printed travel brochures in Hungary. (source: http://www.piacesprofit.hu/?r=9387) 2. As of the beginning of January 2008 the International Air Transport Assocciation (IATA) will launch E-tickets for ”traditional”airlines. 3. The number of the internet users is constantly increasing. (source: http://www.nrc.hu/hirek?&news_id=403&page=details&newsprint=I )

4. The turnover of the low-cost airlines in Hungary is growing rapidly. (source: http://fapadosutazas.hu/cikk/?id=146&r=7)

The questionnaire The survey was administered among 1500 visitors between the ages of 14-70. Henceforward I will evaluate the answers. (Appendix I.: The questionnaire) Demographical features: Sex: Women: 825 visitors Men: 675 visitors

450

Age: 14-18: 46 visitors 19-25: 465 visitors 26-35: 346 visitors 36-50: 324 visitors 51-65: 265 visitors 66- : 54 visitors Highest level of education: Primary school: 62 visitors Secondary school: 562 visitors College: 458 visitors University: 350 visitors Other: 62 visitors No answer: 6 visitors

They are from: The capital Budapest: 1142 visitors Countryside: 358 visitors Question1a:’How often do you travel?’ 40% of the visitors travel once a year, 32% travel twice a year, 18% three times a year and the remaining 10% twelve times a year. (Chart 1: Frequency of travelling)

40% 35% 30% 25% 20%

Visitors

15% 10% 5% 0% Monthly

Quarterly

Semi-annual

Yearly

Chart 1: Frequency of travelling

Question 1.b:’What factors influence the frequency of your travelling?’ I was interested in about the factors, which influence the frequency of the hungarian travellers’ travelling. The result was not surprising. Most of our visitors can not afford travelling quite often because of the lack of money, on the other hand because of the decreased freetime, and it seems that fashion does not play any role in their frequency of travelling. In the category of Other, some consumers have mentioned the season, the mood, the concrete programme – the supply, and the good company. Question 2: ’What is the motivation behind your trip?’(more motivations can be ticked) The most popular motivations are: 1. Holiday 2. City tour

451

3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

VFR – Visiting Friends and Relatives Wellness Business trip Sport Language course Others Religion

Question 3: ’Who organises your trip?’ Most of the travellers organize their trips mainly themselves, secondly the travel agency follows, thirdly the family. Question 4: ’If you go to a travel agency, what are the services you take?’ (more services can be ticked) According to the visitors’ answers the following list could be put together: 1. Accommodation 2. Insurance 3. Programme 4. Flight ticket 5. Coachticket 6. Car rental 7. Money exchange 8. Package tour 9. Railticket 10. Other

Question 5a: ’Do you have a favourite travel agency?’ 75% of the travellers do not have any favourite travel agencies. (Chart2: Favourite travel agency) 80% 70% 60% 50% 40%

Visitors

30% 20% 10% 0% Yes

No

(Chart2: Favourite travel agency)

The remaining 25% named the following travel agencies with reasons: 1. Neckermann: reliable, well-known 2. Aeroviva: reasonable prices, good standard of services 3. Tensi: reliable 4. Fehérvár Travel: great programmes, well-prepared tour guides 5. Vista: reasonable prices 6. Karthago Tours: reasonable prices, lastminute trips 7. IBUSZ: good personal experiences 8. 5 Kontinens: good personal experiences

452

9. Anubis travel: good personal experiences 10. Apollon travel: good personal experiences

Question 5b: Please, put these travel agencies in order of your preferences: Neckermann, TUI, IBUSZ, OTP – Travel, VISTA, AEROVIVA, Hurrányaralunk, Alpesi Travel, Tensi, Go.hu Most of the visitors did not fill in this question. On the other hand the lists what I have got were not complete. So, I’ve tried to put together a list, which includes the first 3-4 places, and the last one: 1. Qeckermann 2. IBUSZ 3. TUI 4. OTP-Travel ’What were your aspects for listing?’ Most of the travellers answered their own experiences as the most important aspect here. Then it was followed by the quality of the services and then the price, and at last but not least the opinions of their friends play important influencing factors in these decision making procedures. Unfortunately, it also turned out that the visitors did not have enough information about the national on-line travel agencies eg.: Hurranyaralunk.hu; Go.hu. ’Why?’ Not too many travellers filled in this part. Question 5c: ’Are you a regular customer of a travel agency?’ 415 visitors did not answer. 900 visitors are not a regular customer. 185 travellers have a regular customer membership card at the following travel agenscies (see below) ’If, yes, name the travel agency’: There were not too many travel agencies here: the IBUSZ, the Neckermann, Malév Question 6 ’ Do you use Internet for finding travel information?’ 83% of the travellers use the Internet for finding travel information

Question 7 ’If you organize your trip on your own, which websites do you use?’ The number one website among the travellers’ preferences is the Google, which is followed by the different Internet portals like the www.startlap.hu especially the sites of lap.hu; and the Information providers like the www.dunakanyar.hu, or the websites of a concrete destination. Here below are the results in each category (Table1 the websites the travellers use for finding travel information). 1. For accommodation: www.szallaskereses.hu; www.danubiushotels.hu; the websites of a concrete hotel; www.szallas.hu, the websites of a concrete city;www.hostels.com; www.hostelworld.com; www.accore.com; www.neckermann.hu; www.booking.com; www.hurranyaralunk.hu; www.expedia.hu; www.limba.com; www.hunguesthotels.hu; www.octopus.hu

453

2.For flight booking: www.malev.hu; www.wizzair.com; www.airfrance.fr, startutazas.hu; www.skyeurope.com; www.ba.com; www.vilaglato.hu; www.easyjet.com; www.airberlin.com; www.ryanair.com; www.pelikan.hu; www.fapadosutazas.hu; www.airtours.hu 3.For sights: www.tourinform.hu; the website of a concrete country; www.itthon.hu; the website of a concrete city; www.startlap.com 4. For time schedules: www.elvira.hu; www.volan.hu, www.menetrend.hu, www.mavstart.hu; www.bkv.hu; www.bud.hu 5. For car rental:www.hertz.com; www.avis.hu; www.foxautorent.hu 6.For other information: utazas.lap.hu; www.vilagjaro.hu; www.google.hu; www.startlap.hu; www.travelport.com; www.msn.com; horvatorszag.lap.hu; szlovakiasipalya.lap.hu; www.nagyutazas.hu; www.lastminute.hu; www.utazzolcson.net; www.utazasapro.hu; www.dunakanyar.hu (Table1) Focusing on the airlines’ websites, we can conclude that the hungarian consumers do know many low-cost airlines, even more than traditional ones. It was not surprising that almost everybody wrote about the websites of MAV and VOLÁN in the category of time schedules.

Question 8 ’How well updated do you find the websites that you use?’( Please, give us concrete examples) Not too many answers were appropriate. But most of the visitors were satisfied with the websites. Up-to-date websites: 1. www.ibusz.hu; 2.www.wizzair.com; 3. www.neckermann.hu; 4.www.elvira.hu; 5.www. hurranyaralunk.hu; 6. www.startlap.hu; 7. www.google.hu; 8. www.airtours.hu; Poor websites: 1. www. dunakanyar.hu; 2. www.utazasiiroda.info

Question 9 ’Have you ever ordered any touristic services through a travel agency’s website?’ Yes, I’ve already ordered: 473 visitors No, I have not: 931 visitors No answers: 96 visitors Question10 ’If, yes, what are the services you have ordered?’ (more services can be ticked) Not too many answers were appropriate. These services in order of preference (Table2) 1. Accommodation 2. Insurance 3. Flight ticket 4. Programmes (Table2)

454

Questions11.-12. ’Are you satisfied with the website of your favourite travel agency?’ Question12. ’If you were not satisfied with it, what was the information you missed?’ Not too many answers were given. Most of the visitors were satisfied with his or her favourite travel agency’s website. According to them the websites contain very useful, colourful, up-todate, detailed, clear information.

Question 13. ’Do you read the travel Forum, when you organize your trip?’ Altogether 1447 visitors answered to this question. 52% of the travellers do read the travel Forum, 44% do not.

Question 14. ’Do you know the differences between the traditional and the online travel agency?’ 54 visitors did not give any answers. 523 of the visitors wrote no; 923 of the visitors wrote yes to this answer.

Question 15. ’How would you describe an ideal on-line travel agency?’ Most of the travellers think that an ideal on-line travel agency has an up-to-date website, which should contain many reliable, clear information with illustrations and pictures; the work on the website should be easy to manage, eg.: to be able to pay out the services by credit card through the Internet. They believe that good price equals to good travel agency, being fast is important, and that transparency is significant.

Question 16. ’What online travel agencies do you know?’ The on-line travel agencies the travellers think to know are: www.invia.hu; www.vilaglato.hu; www.C-travel.hu, www.hurranyaralunk.hu; www.naszutak.hu, www.lastminute.hu, www.neckermann.hu; www.adriaticanet.hu; www.e-travel.hu; www.go.hu; www.octopustravel.com; www.tensi.hu; www.vista.hu; www.interfocus.hu; www.accordtravel.ro/en/ From the answers it turned out that most of the travellers are not able to make a difference between an on-line travel agency and an off-line travel agency with web site.

Question 17. ’Have you ever ordered any tourist services through an on-line travel agency? (Table3) Answers Yes, I have No, never No, but I’m going to (Table3) 62 visitors did not answer at all.

Visitors 273 627 538

The questions from 18-22 were raised to those travellers who have already ordered some services through the Internet :

455

Question 18. ’If yes,what type of services?’ (more services can be ticked) These are the services what 273 of the travellers have ordered. 1.Accommodation 2.Flight ticket 3.Insurance 4. Programme 5. Package tour 6. Skipass 7. Car rental Question 19. ’At which on-line travel agency did you order these services?’ The following on-line travel agencies were named: www.hurranyaralunk.hu; www.invia.hu; www.vilaglato.hu; www.lastminute.hu, www.neckermann.hu; www.e-travel.hu; www.go.hu; www.octopustravel.com;www.interfocus.hu; www.accord-travel.ro/en/; www.nettravel.hu; www.booking.com; www.hotelclub.com

Question 20. ’How did you pay?’ (Chart3: Method of payment) By credit card through the Internet: 135 travellers Bank transfer: 177 travellers At the travel agency personally: 69 travellers

180 160 140 120 100 80 60 40 20 0

Travellers By credit Bank Personally card transfer through the Internet

Chart3: Method of payment

Question 21. ’Were you satisfied with the services?’ 269 travellers were satisfied; 19 travellers were not satisfied with the services. Question 22. ’If you were not, why?’ No propriate answer.

Question 23. ’Do you plan to use the services of an online travel agency in the future?’

456

823 travellers plan to use the services of an on-line travel agency for the future, because they do believe that this is a fast, comfortable and easy way to organize the trips. 558 travellers do not want to use it, because they do not trust in an on-line travel agency and miss the face to face contact. 119 visitors did not give any answers.

Conclusion It is a well-known fact that the appearance of the internet has fundamentally changed the whole tourism market. New trends, new suppliers (on-line travel agencies, low-cost carriers, etc.)have showed up in the sector. The appearance of low-cost airlines in Hungary (2003), ensured the chances for those who could not afford to use this fast and comfortable means of transportation because of their low income. In my above written primary research, I was curious whether the travelling habits of the hungarian travellers have been influenced by the Internet. Here are the conclusions: Although the tourism market has changed lately, and new suppliers offer good prices, most of the hungarian travellers still can not afford themselves more than one trip a year, because of the lack of money on the first place or the lack of freetime. Their main motivation for travelling is naturally the holiday to relax, but they are also interested in about the different cultures and sights of a capital city, mainly it appeared among those hungarians who ticked semi-annual at the frequency of traveling, therefore stands the city tour on the second place. Many people have friends and relatives, who are living in another city or country apart from their own, so visiting friends and relatives became the third important motivation among those who are traveling quaterly. Because of the lack of money, most of the travellers organize their trips on their own; and do not use the services of a travel agency, but use the internet to find the tourist information. From my primary research it is also turned out, that the hungarian travellers can not make a difference between an online travel agency and an offline travel agency with website. Furthermore, it is even more disappointing that 37% of the travellers do not even plan to get to know the services of an on-line travel agency. But, if we look through the answers, it turns out that 62% of the visitors have never booked any services through the internet at all. Although, on-line tourism is getting more and more popular among the travellers, it seems that the hungarians above 35 are afraid of using the services of an on-line travel agency, which can be explained with the lack of money and credit card.

457

Internet Sources: http://fapadosutazas.hu/cikk/?id=146&r=7 http://fapadosutazas.hu/cikk/?id=67&r=7 http://www.hungexpo.hu/press_releases http://www.nrc.hu/hirek?&news_id=403&page=details&newsprint=I http://www.piacesprofit.hu/?r=2856 http://www.piacesprofit.hu/?r=9387 http://www.pointernet.pds.hu/ujsagok/evilag/2002/07/evilag-07.html http://www.turizmusonline.hu/cikkek/cikk.php?id=3396 http://www.vilaggazdasag.hu/nyomtat.php?cikk=106129 http://www.neckermann.hu/-2008.01.10 http://www.alpesitravel.hu/-2008.01.10 http://www.bestreisen.hu/-2008.01.12 http://www.tui.hu/-2008.01.12 http://www.ibusz.hu/-2008.01.12 http://www.otptravel.hu/-2008.01.12 http://www.aeroviva.hu/-2008.01.12 http://www.hurra-nyaralunk.hu/-2008.01.12 http://www.vista.hu/-2008.01.13 http://www.go.hu/-2008.01.14 http://www.cartour.hu/-2008.02.22 http://www.istriatours.hu/-2008.02.22 http://book.wizzair.com/default.asp?slid=clear&language=HU-2008.02.23

458

Appendix I. Survey on the Hungarian consumers’ travelling habits TRAVEL 2008 1.a. ’How often do you travel?’ Monthly 

Quarterly  Semi-annual 

Yearly 

1.b. ’What factors influence the frequency of your travelling?’ Money 

Freetime 

Fashion 

Other ………………….

2. ’What is the motivation behind your trip?’ (more motivations can be ticked) Language course  Religion 

Holiday 

City tour

VFR 

Wellness 

Sport 

Other 

3.’Who organises your trip?’ Travel agency 

You 

Family 

4. ’If you go to a travel agency, what are the services you take?’ (more services can be ticked) Accommodation Insurance



Programme

Flight ticket 

Railticket 

Money exchange 

Coachticket  Car rental 

Package tours Others …………………………………………

5.a. ’Do you have a favourite travel agency?’  Yes

 No

If, yes, which one?............................................................. Why?........................................................................................................................................

459

5.b. Please, put these travel agencies in order of your preferences: Qeckermann, TUI, IBUSZ, OTP – Travel, VISTA, AEROVIVA, Hurrányaralunk, Alpesi Travel, Tensi, Go.hu 1………………………….. 2………………………….. 3………………………….. 4………………………….. 5………………………….. 6………………………….. 7………………………….. 8………………………….. 9………………………….. 10………………………….. ’What were your aspects for listing?’

………………………………………………………………………………………………….

’Why?’

…………………………………………………………………………………………………..

5.c. ’Are you a regular customer of a travel agency?’

 Yes

 No

’If, yes, name the travel agency: …………………..

6. ’ Do you use Internet for finding travel information?’  Yes

 No

7. ’If you organize your trip on your own, which websites do you use?’ ………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………

1. For Accommodation: 2. For Flight booking: 3. For Sights: 4. For Time schedules: 5. For Car rental: 6. For Other information:

460

8. ’How well updated do you find the websites that you use?’( Please, give us concrete examples) Up-to-date websites………………………………… Poor websites:……………………………………….

9. ’Have you ever ordered any touristic services through a travel agency’s website?’  Yes

 No

10. If, yes, what are the services you have ordered? (more services can be ticked) Accommodation  Flight ticket  Insurance  Package tours  Skipass

Car rental  Programme  Other …………………...

11. ’Are you satisfied with the website of your favourite travel agency?’  Yes, because ………………………………………………….  No, because …………………………………………………..

12. ’If you were not satisfied with it, what was the information you missed?’ ……………………………………………….. ………………………………………………………………………………………………..

13. ’Do you read the travel Forum, when you organize your trip?’ Yes 

No 

14. ’Do you know the differences between the traditional and the online travel agency?’ Yes 

No 

15. ’How would you describe an ideal on-line travel agency?’ ………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………

16. ’What online travel agencies do you know?’ ………………………………………………………………………………………………

17. ’Have you ever ordered any tourist services through an on-line travel agency? Yes, I have 

No, never



No, but I’m going to 

461

18. ’If yes,what type of services?’ (more services can be ticked) Accommodation 

Flight ticket 

Package tours 

Insurance Skipass 

Car rental 

Programme

Other ………………

19. ’At which on-line travel agency did you order these services?’ …………………………………………………………………………………………………..

20. ’How did you pay?’ By credit card through the Internet 

Bank transfer 

At the travel agency

personally

21. ’Were you satisfied with the services?’ Yes



No

22. ’If you were not, why?’ …………………………………………………………………………………………….

23. ’Do you plan to use the services of an online travel agency in the future?’ Yes, I do



because………………………………………………………………… No, I do not

 Why not?......................................................................

24. Sex  Male Female

25. Age:  14-18;  19 – 66 - 51 – 65;  36 – 50;  26 – 35; 25;

26. Highest level of education  Primary school  Other ………….. University  College Secondary school

27. Whereabouts in Hungary are you from? Budapest 

County:………………. 

City………………  Village……………… 

462

PUSTER JÁQOS PhD student, Széchenyi István University, Győr

Does a newly opened Tesco hypermarket influence spatial motion of small retailers?

Introduction It is hardly difficult to change a two-generation long aptitude in 16 years. The heredity of the forgone socialism in Hungary left behind a huge amount of negative matters, both morally and economically (Bőhm 2003). The so called “socialistic cities” are now fighting the problem of depression but the rebirth of the “Social Cities” proves more difficult than what was expected by the nation some years ago (Barta 2002).335 The manner of running a business – whatever kind of business – during the socialistic period was different from the way in which non-socialistic businesses were run. Especially it was true for micro and small businesses. The political changes of 1989-1990 made it possible for enterprises to follow the capitalistic work-manner, although the requirements of a market driven economy were not easy to obtain. Many of the newly founded small businesses failed, due to the unprepared Hungarian entrepreneurs. This essay focuses on the small retailers of Mátészalka – a city strongly hit by depression, in the east periphery of Hungary. Can these micro and small retailer survive in a very competitive environment, especially against Tesco, which opened in November 2006 its hypermarket in Mátészalka? How does the opening of Tesco influence the people’s daily and weekly life and their spatial motion?336 It is known that the number of Hungarian independent retailers is roughly 8000 in the country. An estimate of the total number of people concerned is roughly 100.000. Due to the number of individuals involved, it has an important effect on the whole Hungarian welfare.

Some recent developments Stern and El-Ansary in 1970 discussed the different sales and distribution channels challenges.337 Haraszti after the Hungarian regime change in 1992 examined firstly the possible implementation of franchise systems in Hungary.338 Józsa summarized the Hungarian

335

I use the same terminology referring to socialism as Barta explains in her book.

336

During completing this essay were personal interviews conducted. Some remarks are incorporated into this work, however to analyze these questionnaires and their outcomes are beyond and out of the frame of this script.

337

Stern, L. W. – El-Ansary, A. (1977): Marketing Channels, Englewood Cliffs, NJ. Prentice Hall

338

Haraszti, M. (1992): Franchising, Trademark Kft., Budapest

463

distribution systems at the beginning of the 21st century. He compared and matched the advantages and disadvantages of different buying associations versus independent retailers.339 Ellickson emphasized: „While supermarkets quickly captured the bulk sales, grocery firms maintained a foothold by serving the remote locations and niche consumer markets that the supermarket firms ignored”340, which could mean great opportunities for independent small retailers. Winkler et al. also refers to Donkin et al. who „described a 2 km as reasonable walking distance in relation to food access, however no official definition exists”341. Ellickson explains, that meanwhile supermarkets groceries have been differentiated as horizontally, as vertically, the extent of vertically differentiation could be the definitive factor of success.342 Very important is De Kervenoael et al. finding, when indicating that a German hard-discount chain could not be successful in Britain, although it has been operating with the lowest market prices; smaller independent Britain groceries has been converted into modern „convenience” shops.343

Applied comparative economics Comparative economics deals with businesses’ drifts, their cooperation and competition in a specified time and space (Barta 2002; Lengyel-Rechnitzer 2004). In our investigation of micro and small retailers the essence of the above definition is that all of the small and medium enterprises (from now on SMEs) are in an extremely vulnerable situation. As Barta (2002) explains, SMEs did not accumulate capital during socialism – although SME-like enterprises could be found during those times as well. In the following chapters we will examine a two year period.344 We will examine economic tendencies of small retailers in Mátészalka in order to answer the main question of “Does a newly opened Tesco hypermarket influence the spatial motion of micro and small retailers within a depressed area?”

339

Józsa, L. (2005): Marketing Strategy, Akadémiai Kiadó, Budapest

340

Ellickson, P. B. (2006): Quality competition in retailing: A structural analysis; International journal of Industrial Organization p. 524. doi:10.1016/j.ijindorg.2005.10.002 341

E. Winkler et al. (2006): Does living in a disadvantaged area mean fewer opportunities to purchase fresh fruit and vegetables in the area?; Health & Place p. 316. doi:10.1016/healthplace.2004.08.013 342

Ellickson, P. B. (2006): Quality competition in retailing: A structural analysis; International journal of Industrial Organization p. 539. doi:10.1016/j.ijindorg.2005.10.002 343

De Kervenoael, R., Hallsworth, A., Clarke, I. (2006): Macro-level change and micro level effects: A twentyyear perspective on changing grocery shopping behavior in Britain; pp. 385-386. doi:10.1016/j.jretconser.2006.02.003 344

This time frame will show very precisely the spatial changes of SMEs in Mátészalka. Data cover the economic pulsation of independent retailers and Horeca-branch members.

464

The polarization-theory emphasizes that the differences between centre and periphery will grow (Lengyel-Rechnitzer 2004). Is this hypothesis applicable to our investigation, or are the opposite thoughts valid, which state that the differences will lessen and one day they will disappear? The formulas and equations of Hirschman, Hoover and Herfindahl could help (Lengyel-Rechnitzer 2004; Griffiths-Wall 1998). Reilly’s law of retail gravitation could explain a lot on changes in spatial motion at Mátészalka – due to the opening of a low-price image hypermarket (Tesco).345 However, all these analysis are beyond the scope of this essay.

Lösch and Cristaller346 We take Mátészalka’s map as the origo of all spatial motions.347 Every sub-local space has its centre and these small territories are seldom competing with each other.348 Look at the honeycomb Mátészalka map with the newcomer Tesco (dotted hexagon). Its size is bigger than the city itself and its gravitation power seems to be able to cover the actual small hexagons. 1. figure: Mátészalka’s honeycomb

Tesco

Own design based on a Goggle map – downloaded 2008/03/24

345

Baumback C. M. 1988.

346

See at Lengyel-Rechnitzer 2004.

347

See the original map (without any changes) in the annex.

348

Every hexagon has its own commercial life.

465

As you see the Lösch hexagons cover the city one by one, however the so called central places theory of Christaller completely “overwrite” the actual spatial borders. Will Tesco also influence spatial motions of small retailers and Horeca businesses and through these all inhabitants life in Mátészalka?

Small retail and Horeca business First we should define the two basic groups with which we will deal in this essay. Retailers are those independent businesses, where the purchased goods are resold without any changes to their form or to any other parameter (e.g. the corners grocery). Horeca (hotels, restaurants, catering) businesses “resell” the purchased goods after processing (e.g. pizzeria, cafeteria). The spending habits and especially the changes of these two big groups spending habits (traders and Horeca) can show us how a newly opened Tesco restructures a smaller cities daily life. What earlier was spent at independent traders and Horeca units, from now on will be spent in Tesco and the buffets and restaurants within the territory of Tesco. We should introduce more technical terminology: a. Branded goods are the (country wide) well known trade marks (e.g. Coca-cola, Pick, Lipton, etc.) b. Own brands are those articles, which are marketed by one distributor (Tescoeconomical, Aro, etc.) c. Own brands are very popular due to their low price.349

2. figure: Total spending outside Tesco

200601

200604

200607

200610

200701

200704

200707

200710

200801

Own construction 2008

The vertical (orange) line refers to the Tesco opening month (November 2006).350 You can clearly follow from the graph the postponing purchases’ effect, i.e. how people are waiting for 349

Some own brands are so popular that consumers follow a branded goods purchase behavior pattern to get them. 350

All graphs cover the time frame from 01. January 2006 till 29. February 2008.

466

the new outlet, although the Christmas period advance is without doubt. It is clearly visible how the “branded” versus “own” trends are closing in on each other.351 Later we will examine this phenomenon in detail.

Spending Independent traders 3. figure: Traders’ sales

200601

200604

200607

200610

200701

200704

200707

200710

200801

Own construction 2008

The gap between the „branded” and “own” shares is closing due to the decreasing branded articles’ sales of independent retailers.352 Although, the big competitor (Tesco) seemingly influences this trend, the curve did not nicked as a result of the opening. The decline was already earlier an actual trend. Does this mean that the spatial motion pattern remains the same and Tesco is not able to influence small traders’ business? More precisely: influence the spatial motion of all inhabitants what we measure via Horeca and retailers sales figures? Before answering this question we should examine the Horeca graph.

Horeca business 4. figure: Horeca sales

200601

200604

200607

200610

200701

200704

200707

200710

200801

Own construction 2008

351

Dotted lines show own brand purchases, meanwhile solid line refers to branded articles’ sales.

352

Branded goods are nearly everywhere to purchase, meanwhile „own” goods are only to buy within the sales points of a given distributor whereto these „brands” belong.

467

The graph for Horeca shows a slightly increasing trend of buying branded goods and the opening of Tesco had no influence. Meanwhile traders are decreasing, Horeca has an increasing trend, which means: Tesco has a stronger influence on independent traders’ sales in Mátészalka as on Horeca’ one.

Changes in spatial motions As you can see on the map in the annex, Tesco is located centrally in Mátészalka. Is it possible to conclude that there are no basic changes in the spatial motions of the people comparing the graphs? In order to answer this question we will have to examine the differences between the patterns of Trader and Horeca groups in more detail. Are there only economical reasons for this pattern, or are there other, possibly emotional, reasons for this pattern?

Traders Independent traders have a clear declining trend. Some arguments for this are: a) Small retailers are not able to compete with Tesco’s low prices b) Lack of business knowledge – e.g. implementation of differentiation strategy c) The business model of small retailers is old-fashioned and therefore not attractive anymore d) People in this depressed area are able to pay for more comfortable shopping353 e) People in this depressed area are unable to pay as much for food, as they were till now f) Tesco placed its hypermarket at a central location – based on the location theory354 People’s preferences have changed, they prefer the corners grocery less then before. Métászalka’s daily life changed fundamentally. Retailers have to react to this otherwise their business will go bankrupt in the near future.

Horeca There seems to be a demonstrative increase for the independent Horeca branch. Some arguments for this are: a) A small group of people of this depressed area have more and more free time to spend on entertainment355 b) Parallel with the number of other-kind enterprises, the service sector has grown to the same extent c) Since Mátészalka is a border area, foreign citizens are coming to the city, and are spending more here356 353

The general economical state of art becoming better or they feel themselves better in a “Tesco environment”.

354

See some pages earlier the discussed theories of Lösch and Christaller and other related topics.

355

Despite the increasing trend, fact is the retrogression after Tesco’s opening. Tesco at Mátészalka has several complementary services, e.g. restaurants. These also influence the trend of independent Horeca. 356

Ukraine and Romania are within a 50 kilometer circle.

468

Contradictory developments Mátészalka’s mayor is proud on its city’s development during the last 5 years. More and more specialized medium size businesses chose Mátészalka as a place to settle at.357 Some of the interviewed individuals stated that they believe that the depression will disappear. However, the examined micro and small traders are not yet in a comfortable situation. They have to change their business model and renovate their shops in order to achieve progress.358 There is an urgent business need for traders to implement differentiation strategy, the only possible way of small firms to survive. International companies have the possibility to compete by economies of scale, that strategy simply kills small independent companies. As we mentioned earlier SMEs did not accumulate capital (Barta; 2002), hence they could need additionally a different kind of support to survive (e.g. government, local municipality, bank, etc.)

Summary It is not simple to answer the question set at the beginning of this essay. Our question sounds: “Does a newly opened Tesco hypermarket influence the spatial motion of micro and small retailers within a depressed area?” In the study we witnessed two main directions of change. Small retailers suffer more under the pressure of Tesco then Horeca. The phenomena of polarization and equalization theories are vital in Mátészalka. Which ever of the two theories will finally prove to come true depends on the local municipality’s wisdom, entrepreneurs’ reaction ability and changes or oppositely, unchanged consumer behavior patterns. To conclude we can say that there is a decreasing trend towards depression and an increasing possibility to emerge. Furthermore we can also state that the newly opened Tesco hypermarket has impact and changed the spatial motion of micro and small retailers business and therefore the daily spatial motion and everyday life of citizens within a depressed area, Mátészalka.

357

See for more details http://mateszalka.lap.hu/

358

Customers’ demand has increased during the last decade vitally and retailers should – at least – match these requirements.

469

Appendix – Map of Mátészalka http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=map&mid=15&tid=18874

References (1) (2)

Barta Gy.: A magyar ipar területi folyamamtai 1945-2000; Dialóg Campus, 2002 Baumback C. M. (1988): How to organise and operate a small business? (8th edition); Prentice-Hall, London (3) Bőhm A.: Az ezredvég magyar társadalma; Rejtjel kiadó, 2003 (4) Ellickson, P. B. (2006): Quality competition in retailing: A structural analysis; International journal of Industrial Organization p. 524. doi:10.1016/j.ijindorg.2005.10.002 (5) Griffiths A. – Wall S. (editors): Applied Economics (7th edition); Longman, 1998 (6) Haraszti, M. (1992): Franchising, Trademark Kft., Budapest (7) De Kervenoael, R., Hallsworth, A., Clarke, I. (2006): Macro-level change and micro level effects: A twenty-year perspective on changing grocery shopping behavior in Britain; pp. 385-386. doi:10.1016/j.jretconser.2006.02.003 (8) Józsa, L. (2005): Marketing Strategy, Akadémiai Kiadó, Budapest (9) Lengyel I. – Rechnitzer J.: Regionális gazdaságtan; Dialóg Campus, 2004 (10) METRO Kereskedelmi Kft.: Internal Business Materials 2007-2008. (11) Stern, L. W. – El-Ansary, A.: (1977): Marketing Channels, Englewood Cliffs, NJ. Prentice Hall (12) Winkler E. et al. (2006): Does living in a disadvantaged area mean fewer opportunities to purchase fresh fruit and vegetables in the area?; Health & Place p. 316. doi:10.1016/healthplace.2004.08.013 470

SÜLE EDIT lecturer, Széchenyi István University, Győr PhD student, Multidisciplinary Social Sciences Doctoral School, Győr

Temporal dimensions in express logistics ‘My question is: why do we keep accounts? Is not it mainly for the purpose of controlling ourselves, not to waste money? If the fact is proved to be true already now that time is of a greater value than silver, gold or diamond, why do not we keep accounts of time in order to manage time better?’ (Admonitions by István Széchenyi, 1857)

Abstract Time necessary to obtain a product/service (access time) is involved in product utility to an increasing extent, the assurance of which is the task of logistics. There are more reasons for the shortening of this access time, the most important source of it is the change in customer expectation, which can be related to new trends emerging in the most diverse areas with the time factor playing the main role. Increasing rapidity is also encouraged by the sellers in the competition against each other based on time, the advantages of which are taken by the customers as well. However, through the Kano-model we can trace the phenomena of the customer evaluation of the obtained services - which shows a decreasing tendency as time goes by - and that of the sellers’ pressure to assure higher and higher quality – externally influencing the customer to expect higher and higher quality. This way time utility can be traced back to endogenous and exogenous variables which are rooted in the most important expectations for logistics along the temporal dimension. The first part of the study is intended to outline the framework of the changing view on time, the second part wishes to take account of the most important parameters of the requirements for logistics which are based on time. The use of parameters enables a multi-purpose application, it can be applied to measure level of service, to trace customer satisfaction or to specify the qualitative contents of a beginning relationship between a service provider and a customer, among other things.

1. Introduction The 21st century is referred to as the age of the informational society359, in which several things work in a different way from the ones we got used to for a longer period [Z. Karvalics, 2002]. The mainstream causing the changes is the change in the attitude towards time [Castells, 2005] [Hámori-Szabó, 2006] [Törőcsik, 2007], the signs of which are to be perceived in the fields of culture, lifestyle, customer needs, consumption, customer behaviour [Törőcsik, 2003]. The change in the attitude towards time can also be seen in the economy, where competition has been placed to a new field. After recognising the character of time as a resource a competition based on time has begun among the actors with the spread of new management technologies being aimed at decreasing time consumption and faster service. 359

From the many definitions we quote here only two which explain the term from our topic’s point of view. 1. A new type of society in which humans have a possibility for a new type of lifestyle, higher quality of life, working and social role with help of the global spread of informational and telecommunicational technologies (Murányi, 1977). 2. Informational society is an economical reality and not only theoretical reference... the spreading delay of information disappears... new activities, procedures and products appear gradually (Naisbitt, 1982).

471

Through these they are intended to achieve traditional purposes such as cost reduction, capacity utilization, increase in efficiency, quality improvement, customer satisfaction [Stalk, 1992]. Logistics is the field which is known to represent the largest portion of the time necessary to become an end product. This time consumption is partly filled by the waiting period between each working processes (inventory and stock management), the other part is filled by movement among different locations (delivery, material handling). From another aspect the actors participating in production are connected by logistics as well, where the time of reaching the different connecting points is of high importance so requirements for logistics have formed at these spots - they can also be defined by time parameters, and their fulfilment can be measured without any difficulties. The true phenomenon of the faster being the more expensive at the same time can also be traced in freight services, while being cheap remains a central question. The connection mentioned above, however, ignores the hidden costs of time triggered at the customer’s side by waiting, unpunctuality, delay [Süle,2007]. So behind time there are hidden costs the calculation of which has not been solved today, however, companies tend to deal with them more and more often, rather by instinct. Measurement and consideration of parameters based on time enables an optimization based on time instead of costs, in which the dilemma of the trade-off between being fast and cheap at the same time can be resolved. By reviewing the literature the present study first takes a closer look at the social fields where changes in the time attitude can be traced, then it will identify trends prevailing in social and economical behaviour in the long term. The second part intends to deal with effects of the competition based on time, and, with the different responses given to the increasing need for being fast, while it also wishes to find out their reasons. The third part is concerned with the logistical performances measured by time, within those connected to transportation in the first place.

2. Accelerating time The pace of progress has become faster than the alternation of generations. An example of this is provided by the duplication of the scientific activity every ten year, as a result, 90 % of all the scientists having lived in history is living and working now. These thoughts have been revealed by our physical scientist György Marx, who died a couple of years ago and wrote this not today but in 1968, fourty years ago [Marx, 2006]. By this time the world has accelerated even more, a clock serves as a good illustration of this: if we wanted to depict the 4-5 million years of human history than human civilisation would be crammed into the last 3-4 minutes. Life cycles shorten, mainly in the field of technology. At present the Moore-law is often cited [Doyle, 2002], marking the time necessary for computer performance to duplicate as 18 months, furthermore, we can also find an example of extreme shortening of life cycles in the car industry, where the acceleration of the pace of development time is the most striking. Our age is not by accident referred to as a digital age, namely this possibility of handling information is covering more and more fields, enabling the so-called real-time mode360, so the succession of question and answer without breaks. 360

The definition is included in the FOLDOC (Free Online Dictionary of Computing)

472

This way you can get the same amount of information within less time, or you can get a greater amount of more accurate and more up-to-date information (e.g. online information, network news services) within the same amount of time. The technological advance enables us to use telematical devices, data transmission modes and infrastructure based on these which can bridge the spatial and temporal gaps. With the help of these the processes taking place in remote locations can be connected and accelerated, the development of transport infrastructure (although limits of capacity can hinder this) enables constraints of space more and more to remove and the significance of location to decrease [Porter, 2006]. We can say that information technologies create a new kind of spatial- and temporal structures by reshaping their use. The ability to change time and space also enables one to handle them not as obstacles or set conditions but as flexible frames and also to combine them. Bridging the spatial gap can be achieved only through time sacrifices but the amount of this is declining by the increase of speed. In certain cases, when locomotion is a necessary condition for an activity into another direction, information technology can completely replace the transport to this direction (online meeting, video conference, distance learning, home office, online shopping, telebanking, etc.). Information may also replace goods handling and inventory. Spatial and temporal boundaries are becoming relative, acceleration is diminishing economical space, however, the ‘radius of action’ is extending. These are the two different sides of the same phenomenon, so considerably less time (diminishing) is necessary to complete things and more things can be completed within the same amount of time (extension), respectively. In the context of time and space it means that the same distance can be covered in a shorter period of time and you can get further within the same time. This relationship can be depicted, the ways of it will be shown by the next subchapter.

2.1. Time maps Since aspects of movement other than optimisation based on time have emerged (optimisation based on time and cost) solutions are highlighted which concentrate on how to cover spatial distances in the shortest possible time with the lowest possible costs instead of getting somewhere in the shortest way. Thus between two geographical points not only a geographical space can be depicted but a time space as well based on the time necessary to cover the distance between the two points and perhaps a cost space can also be depicted based on the costs necessary to cover the distance. The time space of the real-time telecommunication is concentrating at one point. The cost space of this, however, cannot be regarded one point [Dusek-Szalkai, 2007]. There are two basic solutions for depicting time spaces (here we will not deal with introducing space informatics solutions in which optimisation based on time also included). The first one is the group of izochron maps keeping the traditional geographical distances and depicts the points which can be reached – from a determined place – within the same time with help of izolines. In the other group the distances depicted are proportional not to geographical distances but to the time necessary to reach them. Two points will be closely connected if it takes a short time to connect them, and the points which can be reached in a longer period of time will get farther from each other. On the izochron maps it can be seen very well that spaces expand where transport infrastructure is developing (motorways) and shrinking can be experienced where the transport conditions are poor (overcrowded roads and sparse transport network, etc.). From the maps showing time distances you can read the consequences of the changes in transport conditions. On these maps the same effects are quite the opposite. 473

2.2. Time scale Besides managing material goods (money) and energy (health), the third factor one may and has to manage is time. The calendar frames of time management are embodied by calendar cycles (daily, weekly, seasonal, annual). The real frames of time management, however, are equally influenced by permanent and temporary elements. Our days are mainly organised along the lines of regular tasks (working, studying, looking after each other). Moreover, we also have to meet our biological needs (sleeping, eating, drinking) and other additional activities also take time (putting on clothes, washing yourself, etc.). The way how to manage these are generally determined by the factors concerning everybody (employees) in the same manner - they are usually compulsory (working hours, holiday, retirement age, etc.) – and by the effects originating from the structure of population (age, life period, schooling, employment group, household structure, additional income pressure), which influence the structure of time consumption only for a shorter or longer period of time. These effects mentioned latest are the ones causing social differences in the extent of time available, in the time management and in the evaluation of time and in the attitude towards time. It can be seen that among the factors influencing rhythm of life there are some elements you are forced to do and some others depending on our own decision. At present it is common to refer to a universal trend prevailing in Europe and in Hungary as well that the time spent on working is continuously decreasing. The same phenomenon from another side is encountered when talking about the increasing amount of leisure time. However, if we look around, we do not see this but it is not contradictory. If we look at the statistics taking account of the different time consumptions - time scales361 – the decrease proves to be true regarding the whole society, however, our time management is shaped depending on demographic, employment and cultural characteristics, and it is also affected by the trend of the economy beyond the actual development of it. What also matters apart from these is the index (A, B, C) of data collection from which we draw the conclusion. The data transmission indicating time consumption of a population has an extensive international practice with the average daily time consumption in the centre. The first known survey of this type was conducted in 1920. In Hungary these surveys are made repeatedly since 1963 approximately every ten years, from the results of which the changes in the economy, in the society and in the structure of population can be traced. We can see that there are huge differences between different eras and nationalities.Today an analysing framework also exists being able to connect time scales to spatial dimension, thus social activities can be analysed within the framework of a temporal-spatial scales [Nemes Nagy, 1998]. This framework is time geography, the starting point of which is the survey of the individual’s movement in time and space.

A, B and C type of indexes can be identified within the data from the time scales, of which • Index ‘A’ studies average time input for the whole population surveyed, independently from the fact whether the given activity has been carried out by someone or not (with help of this the structure of the daily time consumption can be surveyed, so the ratio of the individual activities in a day and the ratio of these activities compared to each other, respectively) 361

In statistics and sociology the data collection and the data gained from this is called time scales which explores the time management of the society, its changes and differences.

474

• •

Index ‘B’ indicates the ratio of the humans carrying out the activity, the frequency of carrying out the activity Index ‘C’ informs us about the amount of the average time input of the people actually carrying out the activity (gives a somewhat more realistic picture of the perceived time input than the index ‘A’, which is insofar ‘average’ that concretely noone can be characterised by it).

The trend of the decrease in working hours and the increase in leisure time is shown by index ‘A’, at the same time we can see that those working the most work more than 12 hours a day. Index ‘C’ indicates this significant differentiation in time-proportion of the bread-winning activity . Let us have a look what else accounts for this seemingly striking trend of the decrease in the total working hours apart from the ones mentioned. In the first place the following facts are behind it.

• •

•

•

The change in the society structure (the change in the rate of the actually employed and actually unemployed part of the population). The change in the economy structure (the ratio of the white-collar workers has risen while the number of the agricultural workers employed in the greatest amount of working hours has decreased to its fractions). The change in the employee structure (the ratio of those with 8 classes of primary school has dramatically decreased, who has to work more for less, the study time has lengthened). The decrease in the legal daily, weekly and annual working hours.

Chart 1 - Time spent on working (in minutes) within the segments of the ones working the least and the ones working the most at the the last data collection (1999 – 2000) Activities

1. fifth male female wage-earning activity 331 301 - main job 318 292 - additional income 3 3 - job not paid 10 6

5. fifth male female 733 629 669 580 13 13 50 36

Source: Törőcsik, 2003.

•

•

From the areas connected to the lack of time only the ones being in relation to our topic’s aspects are mentioned so we do not deal with the e.g. psychological or health-related effects of time pressure. Based on the data originated form the time scales we can assess that the continuous reduction of the time spent on wage-earning has proved to be true (it has decreased by its one fourth compared to the sample from 1986 – 87), what is more, from Chart 1 it can be seen that leisure time (19 %) exceeds working hours (15%) – we keep emphasing that it is true only regarding the society as a whole – and the ones experiencing the opposite are also right. From Chart 2 we can see that one fifth of the society spends half of the day of 24 hours (1440 minutes) on working, as a result, it is typical that very little time is left for other activities.

475

Chart 2 - On the ratios of time consumption Types of activity

DAILY TIME PORTIOQS Physiological needs Leisure time Wage-earning activity Activity in connection with the household Transport Learning

~47 % ~19 % ~15 % ~12 % ~4% ~ 2%

Source: Törőcsik, 2003.

From these statistics it turns out that the time spent on earning money by a relatively broad layer is not at least decreasing but is significantly increasing, as mentioned earlier, this amounts to 12 hours at present (according to the data of the time scales of 2000). This can be one extreme but by diversification of time the possibilities can vary on a wide scale. The regular working order of the socialist era has disappeared together with the socialist industry, ‘mass time’ has evaporated in which all the people were dictated to live in nearly the same rhythm. Today everyone starts and finishes work at different dates, many of us manage it themselves. Time has diversificated. At present different groups of the society can be categorized into different layers based on their different attitude to time as well. As varieties of the layer-forming criterion we can make the categories time-sensitive and time-inflexible, since there are strong differences between the members of the two groups from several aspects. As a starting point we can make use of the trends and counter-trends based on time which can be seen in consumption and are also detailed by Törőcsik [Törőcsik, 2007]. We will summarize the most interesting ones based on Törőcsik as follows.

2.3. Trends based on time The results of the future-research, trend–research appreciate at times when changes are unpredictable and occur all of a sudden or very frequently, the consequences of which arise extensively and we do not know exactly what these will be. The change in the attitude towards time is not a novelty and cannot be related to the formation of the information society. The recognition of time as a value is related to the industrial societies where time passes not purposeless and not in a natural cycle but becomes the resource of material values [Gurevics, 1974]. The attitude to time is not only determined by history but by space as well, there are huge differences between cultures also today [Hofstede, 2001]. Hofstede and Trompenaars, two significant scholars of intercultural researches have also studied the differences between temporal dimensions within individual nations [HunyadiSzékely, 2003]. Levine [Levine, 1998] who conducted researches into the relationship among the attitude towards time, time and the pace of life in different countries. He came to the interesting conclusion that the more effective of a country’s economy is the faster the pace of life is, and the more industialised a country is the less leisure time people have, and the more urbanised a country is (there are more cities) the faster people move. In the following we will mention some trends which can be already seen these days. The first chart depicts the ratios of time consumption per day.

476

2.3.1. Consequences of the lack of time

The use of time varies disproportionally in case of those working much and those not working, with consequences arising in life style and in consumption structure as well. Those working much have an increasing need for products and services with which they can spare time. They can be regarded as ‘new’ consumers having different features compared to the ‘old’ ones. The time-sensitive layer which depends on time expects shopping facilities without limitations, so non-stop continuous opening hours (7/24, on every day of the week 24-hour) or availibility due to their special schedule. This is the trend of continuity, its appereance can be noticed already today. Much work is coupled with higher income so time becomes more scarce goods than money. Having time and money categorises the members of the society into different groups, as shown by Figure 1.

much time and little money

much time and little money

(eternal students, poorer pensioners, alternatives)

(wealthy pensioners, rich married, lottery winners, parasites of the new wealth)

little time and much money

little time and little money

(managers, entrepreneurs, well-paid families and families with two wage-earners)

(poor workers, low-income families)

Fig. 1 - On the consumer segments increasing in the fastest way (Bosshart, 2004) The above facts have consequences in relation to logistics as well, as customers being in lack of time take advantage of time-saving shopping possibilities (e.g. catalogue, internet) which transform the significance of the channels of distribution and creates new ones. Another effect is that logistics has to prepare for the end consumer as well to solve the so-called last-mile problem (with home delivery) extensively. A ‘cocooning effect’ is very typical, accompanied by the home as a spot for arranging more and more things (shopping, different services). Consequently, the task of logistics is not completed by forwarding the goods to the distributors and intermediaries where the product was picked up by the consumer up till now. It is getting more and more widespread that the product goes to the consumer. The so-called CEP (Courier-Express-Parcel) or express logistics companies are specialized in meeting such demands and are able to expand at a greater pace compared to the traditional carriers. 477

2.3.2. Improvement of time demand, Kano model The need to operate in a real-time manner is filtering through to other areas far away from technology as well. Getting used to immediacy we become impatient in other situations if we have to wait. However, our impatience is built not only by the information speed but other progresses taking place at other walks of life also influence our changed time conscience. The roots of immediacy or rather the real-time trend have been discussed earlier, but we have to add that the fast-services developing in more and more fields have an accelerating effect on these needs. The dynamic character of the model by Kano explains the nature of the change in the time expectations. Figure 2 shows the level of satisfaction accompanying each time performace. The grade of satisfaction is changing depending not only on quickness but on getting used to it as well. It means that as time passes an inspiring level of performace – quickness, puncuality – is becoming one to be expected and another inspiration can be reached only by achieving other grades. Thus those providing services also themselves generate the need for faster and faster solutions. P Level of satisfaction

L

D

level of time performance

Fig. 2 – Kano model about the relationship between the parameters of customer satisfaction and product (service) obtaining (Kano-Seraku, 1984) The relationship between the parameters of customer satisfaction and product (service) obtaining has three types (Figure 2): • Degressive relationship, expected perfomance: the improvement of parameters increases satisfacion in a decreasing way, their non-performance triggers high dissatisfaction (negative satisfaction) (Curve D). The fact of obtaining can be regarded as an expected parameter in itself, which cannot be connected – or can be only in the long term – to temporal dimension, but the parameter of punctuality (the divergence between promised and performed dates) works in the same way (in judging this there are huge differences between different cultures). • Linear relationship, quality of performance: the improvement of the parameters results in an increasing improvement in the satisfaction of direct proportion to it (line L). Among the parameters regarded as performance we can mention rapidity. The shorter it takes to obtain a product or a service (access time) the more satisfied we are. • Progressive, inspiring quality: an improvement in a unit results in an improvement in satisfaction by more than a unit (Curve P). 478

The promise and performance evoking the sense of immediacy can be categorized here with other factors the customers have not thought of but when offered he finds it very useful (the judgement of the grade of usefulness differs within the different customer segments and product groups). There is free access between the grades and by getting used to rapidity they change into the direction of the degressive relationship. The actual judgement of the temporal performances depends on the time culture of the external environment, the time attitude of the consumer and on the nature and role of the product/service.

3. Responses based on time With the increase in the need for the rapidity and cheapness of access time [Saibal-Jewkes, 2004] we can also see some trends with the opposite effects among the global production trends. With the specialisation and concentration of production we can take advantage of scale economies by the decreasing costs per unit, however, the costs of logistics will increase between the actors – getting far away from each other physically - of the supply chain. Thus the later sales price of a product will include the costs of space- and time utility of a product in an increasing proportion while the costs of utility value generated by production will decrease. More studies have proved that the decreasing access time increases the needs and is coupled with a greater willingness to pay [Karmarkar, 1993]. The demand for a spatial and temporal availability is increasing at all levels of the supply chain while the chain itself is lengthening due to the actors, suppliers, producers, intermediaries, customers getting further and further from each other. The production process involving more actors creates new supply chains so the problem of expanding it not only in a vertical but in a horizontal or diagonal direction needs to be solved. The customer need for fast service shows in the same direction as company’s ambition to decrease lead time. Time management is rooted back to the Taylor-times when during the work organisation the working time need of each processes was compiled from elements divided into movements. An analogous way of thinking may be required on the timemanagement of the supply chain. The application of management methods and philosophies during the production had already started which influenced time consumption and time management as well. By now it has turned out that time itself also behaves like a resource that has to be managed. Therefore within the supply chain not only the interior solutions aimed at time-saving within the company but the spatial and temporal expansion of remote processes arranged by different actors and with different time-consumption is also of high importance. Literature on the competition strategies based on time is also aimed at the temporal integration of the different levels of the supply chain. Among these we can find the methods being popular nowadays such as just-in-time, lean production, quick response, ECR (efficient customer response), etc.[De Toni-Meneghetti, 2000][Nahm, et al. 2003][Saibal-Jewkes, 2004][Tu, et al. 2001]. Based on these we can distinguish the internal – measurable only by the company - and the external – perceived also by the customers - form of time performances [De Toni-Meneghetti]. Figure 3 depicts the internal and external appearence of time performance.

479

Time performance Internal

External

Phase

Product development

Time to market

Procurement Production Distribution

Lead time -procurement -production -distribution

Frequency of introducing -new products -existing product improvements Delivery time -speed -punctuality

Fig. 3 - Internal and external time performance (De Toni - Meneghetti, 2000) Logistics has to find delivery solutions adjusted to the consumption behaviour of products which generates many kinds of logistical needs to be seen already today. However, the deliveries of higher frequency and less volume resulting from this trigger higher costs and higher damage to the environment. These trends make greater cooperation and tighter connections necessary within the supply chains, and they have to create logistical service providers being able to provide complex logistical services. Predictions on logistical trends can be read in more international studies (e.g. SULOGTRA, 2000). Chart 3 shows the direction of the international trends referring to the FMCG362 (Fast Moving Consumer Goods) sector.

Chart 3 - On the international trend of the FMCG sector TREND Application of transloading systems Production concentrated in space Inventory management concentrated in space Deliveries due within a day Rationisation of the supply base Direct deliveries Time-saving principles Inverse logistics

Direction of change +

+ + + + – + +

Source: Duleba, 2007.

The trends are specific to a branch but prevailing directions are also being outlined, for example the time-saving principles emerge everywhere. According to Duma [Duma, 2007] the tendencies of the supply chain can be summarized as follows: 362

FMCG Fast Moving Consumer Goods

480

• • • • • • • • • • •

Increase in speed Competition of the supply chains Transfer of inventory into delivery, concentration Supply chains back and forth are created (inverse logistics, customer competencies) Network restructuring (georgraphical restructuring of production sites) Mobility of production-consumption (we produce or consume while ’travelling’) ’One-stop-shop’ – One-window service Logistical services are characterised by enriched product Production strategies are undergoing transformation Transparency as a condition for the system Increase in uncertainty and the importance of its handling

Logistics is a service activity, it can deliver what is ready-made and what has a customer. The most important qualitative requirements for logistics are rapidity, punctuality and reliability. All of them can be formulated as a time performance. If time is defined as the distance between two events, then expectations and the level of their service can be set as parameters. Customer satisfaction is decided by the relationship between expectations and their performance. This way logistical activity can be interpreted from two aspects, from the ’process voice’ (the company providing service) side as a level of service, from the ’customer voice’ side as customer satisfaction. Performance measurement in a classical sense is meant to measure the efficiency of some activity (i.e. the ratio of the output and the input necessary to create them). Earlier logistical performance measurement was also defined as a connection mainly to the cost accounting, however, in the past years the on the measurements based on not exclusively financial indexes are laid more emphasis. Figure 4 summarizes the thee main aspects of logistical performance measurement.

Company

Level of service

Economical efficiency

Logistical performance

Customer

Customer satisfaction

Fig. 4 - On the directions of logistical performance (Duma, 2007)

The requirement of rapidity and punctuality serves as basis of the time performance. If we ’translate’ these performance-expectations, so we express them with the help of time, rapidity can be defined as the length of lead time – i.e. the temporal distance between the order (starting event) and the delivery (finishing event), punctuality is shown by the difference between the promised and the rendered arrival times [Nagy, 2007]. So rapidity is the brevity of lead times. It is measured as a difference between the finishing and starting dates, according to the metrics below (SCM metrics): 481

• • • • • • • •

customer order promised cycle time – from the order until the delivery undertaken customer order actual cycle time - from the order until delivery manufacturing cycle time – from the order until the production of a product transit time – from the warehouse to the customer (between the two points of the supply chain) Inventory replenishment time – from the order until the production+ transport from the warehouse truck turnaround time - from starting the carrier task until arrival to the location supply chain cycle time- end to end cycle time – theoretical maximum cycle time (assuming customer service without inventory) cash to cash cycle time – from settling the supplier invoice until the arrival of the counter value of the payment [Nagy, 2007]

Temporal punctuality can be valued as an absolute difference – delay – as a difference between the planned and the actual arrival time (referring to one delivery), and defines punctuality with an index based on proportion (in percentage of the total amount undertaken). Evaluation of the indexes based on difference can take place compared to a fixed tolerance or it can be decided this way whether a delay requires intervention or not. Evaluation of the indexes based on proportion also deviates depending on whether they are calculated per products, per units or per orders, and, whether measurement is carried out in value or in items. Apart from these the measurement interval also matters (month, quarter, year) as for the longer period the level of service is measured the more unpunctualities disappear.

4. Summary In our study based on the changes in the attitude to time we have reviewed the trends triggered by the network economy emerging in consumption and service. The increasing importance of time has been originated from technological development, mobility and the change in use of time. We have introduced empirical devices (time scales, time-space scales, time maps) being capable of studying the changing attitude and use of time and to depict and visualize their consequences. We have also highlighted the complementary role between marketing and logistics in connection with planning the time-based strategies. From the aspect of time performances’ efficiency and measurability we have surveyed an area with high reserves for reducing time. By dividing the whole cycle time into sections we have introduced metrics making the fulfilment grade of the most essential customer expectations measurable and informing the service provider on the level of service at the same time.

Literature [1] Bosshart, D. (2004): Billig. 2. Auflage. Redline Wirtschaft, Frankfurt [2] Castells, M. (2005) Az információ kora. Gazdaság, Társadalom, Kultúra I. kötet Gondolat-Infonia Budapest [3] De Toni, A. Meneghetti, A. (2000) Traditional and innovative path towards time-basd competition International Journal of Production Economics 66 (2000) 255-268 [4] Doyle, P. (2002): Értékvezérelt marketing, Panem, Budapest [5] Duleba, Sz (2007): A magyar FMCG szektor logisztikai trendjei. Logisztikai évkönyv (2007-2008). Magyar Logisztikai Egyesület, Budapest 482

[6] Duma, L (2007): A logisztikai teljesítménymérés kérdései a hálózatosodó gazdaságban. Logisztikai évkönyv (2007-2008). Magyar Logisztikai Egyesület, Budapest [7] Dusek T., Szalkai G. (2007): Területi adatok ábrázolási lehetőségei speciális kartogramokkal, Területi Statisztika (KSH) 10. évf. 1. szám [8] Gurevics, A. J. (1974): A középkori ember világképe. Kossuth Kiadó, Budapest [9] Hámori, Szabó (2006): Információgazdaság (Digitális kapitalizmus vagy új gazdasági rendszer?. Akadémia Kiadó, Budapest [10] Hofstede, Geert (2001) Culture’s Consequences: Comparing Values, Behaiours, Institutions and Organizations Across Iations, Thousand Oaks, CA Sage Publications, Second Edition [11] Hunyadi, Gy. – Székely, M. (2003): Gazdaságpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest [12] Noriaki Kano, N. Seraku: Attractive quality and must be quality, Quality 1984, 39-48 [13] Karmarkar, U. S. (1993) Manufacturing lead times In: Handbooks in Operations Research and Management Science, vol. 4. Elsevier Science Publishers B. V., Amsterdam [14] Levine, R. (1998): Eine Landkarte der Zeit. Wie Kulturen mit Zeit umgehen. München [15] Marx, Gy. (2006) Gyorsuló idő, Typotex Kiadó Budapest [16] Murányi, B. (1997): http://www.ittk.hu/web/inftarsdef.html Letöltés dátuma: 2008. április 1. [17] Nagy, Z. (2007) Gyorsabban vagy olcsóbban? Idő alpú SCM mutatók értelmezése a költségek szempontjából MLBKT XV. Kongresszus, 2007. nov. 14-16. Balatonalmádi [18] Nahm, A. Y. Vonderembse, M. A. Koufteros, X. A. (2003) The impact of time-bsed manufacturing and plant performace Journal of Operations Management 21 (2003) 281-306 [19] Naisbitt, J. (1982): Megatrends. OMIKK, Budapest [20] Nemes Nagy, J. (1998) A tér a társadalomtudományban Kiadó Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Budapest [21] Porter, M. E. (2006): Versenystratégia. Akadémia kiadó, Budapest [22] Saibal, R. Jewkes, E. M. (2004) Customer lead time management when both demand and price are lead time sensitive European Journal of Operational Ressearch 153 (2004) 769-781 [23] Süle, E (2007) Az idő, mint kritikus tényező a CEP szolgáltatások kialakulásában, I. Logisztikai rendszerek és elméletek Tudományos Konferencia 2007. Győr, Széchenyi István Egyetem [24] Stalk G. (1992) Time-based competition and beyond: Competing on capabilities, Planning Review 20(5), 1992, 27-29. [25] Tenner, De Toro (2001): TQM. Teljes körű minőségmenedzsment. Műszaki kiadó Kft. [26] Törőcsik, M (2003) Fogyasztói magatartástrendek, új fogyasztói csoportok KJK-Kerszöv Budapest [27] Törőcsik, M (2007) Vásárlói magatartás, ember az élmény és a feladat között Akadémiai Kiadó Budapest [28] Tu, Qiang, Vonderembse, M. A, Ragu-Nathan, T. S. (2001) The impact of time-based manufacturing practices on mass customization and value to customer, Journal of Operations Management 19 (2001) 201-217 [29] Z. Karvalics, L (2002) Az információs társadalom keresése. Infonia-Aula, Budapest

483

KELLER VEROQIKA PhD student, Széchenyi István University, Department of Marketing and Management Széchenyi István University, Multidisciplinary Doctoral School of Social Sciences

The role of strategic thinking in a sales promotion campaign Abstract Sales promotion is a favorable marketing communication tool among companies in order to boost sales. In the 21st century profit-oriented organizations, manufacturers and retailers adopt discounts, loyalty programs, premiums, sweepstakes, and contests to modify target customer’s purchasing behavior and patterns. Based on the target market consumer-, trade-, business- and sales force promotions can be distinguished. There are three main types of strategy: push, pull and the combination of the two depending on which distribution channel members (resellers or final customers) are aimed at by manufacturers. In my article I focus on consumer promotions, such as rebates, price-offs, coupons, bonus packs, buy one get one free incentives, samples, contests, sweepstakes, loyalty programs, and POS/POP. I introduce different theories connected to sales promotion strategy from the 20th century till nowadays.

Introduction In the 21st century strategic thinking is extremely important among companies. Planning and implementing a strategy come in foreground in order to be flourishing in the market. The process of strategic planning can be seen in figure 1st. An organization should define its longterm objectives and after the analyses of external and internal environment, it should formulate a strategy, what is more short- and long-term planning is important during the implementation of the strategy. Finally control should be done to know the effectiveness of the strategy [Józsa 2004]. 1. Company’s long-term objectives ↓ 2. Analysis of the environment general environment

market and competition environment

↓ 3. Internal analyses • Results • Available resources • Company’s strengths and weakness

↓ 4. Formulating a strategy • Assessment of current strategies • Identification of alternative strategies • Selection of applicable strategies

484

↓ 5. Planning short-term

long-term

↓ 6. Implementation strategies/organization

daily planning

↓ 7. Control

Figure 1st: The process of strategic planning Source: Józsa, L. [2005] Marketing strategy, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest p. 37.

However companies adopt strategic planning in the field of marketing, where the process is similar to the above-mentioned one, but in this case market segmentation, targeting, positioning, corporate and marketing-mix strategies are emphasized. (See figure 2nd) Strategic analysis • • • •

Analyzing the external environment Analyzing the competitive environment Analyzing the internal environment Analyzing consumer needs

↓ Strategic planning • •

Market segmentation, target market, positioning Corporate strategies

Product policy Pricing policy Distribution policy Promotion policy relationship networks Output: Strategic marketing plan • • • •

and

↓ Implementation and control • Implementation • Control Final result: Attainment of profit or other objective

Figure 2nd: The process of strategic marketing Source: Józsa, L. [2004] Marketing strategy, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest p. 42.

485

In this article I focus on the partial strategy of promotion especially on sales promotion (SP) strategy. Sales promotion includes every activity that contributes in any way, directly or indirectly, to the promotion of profitable sales [Edwards and Brown 1959, p. 478.]. According to the American Marketing Association (AMA) “sales promotion encompasses the paid communication activities other than personal selling, advertising, public relations and publicity that stimulate consumer purchases and dealer effectiveness. It includes displays, contests, sweepstakes, coupons, frequent shopper programs, prizes, samples, demonstrations, gifts, and other limited-time selling efforts outside of the ordinary promotion routine.” [Mayer and Mason, 1987 p. 586.] Sales promotion is very important as it not only helps to boost sales but it also helps a business to draw new customers while at the same time retaining older ones.

1. Sales promotion strategies According to Cummins and Mullin [2002] sales promotion is strategic if it improves companies’ differentiated capabilities, increases its competitive advantages and builds its long-term relationships. The characteristics of a good tactical promotion are the characteristics of a good strategic promotion. Altogether we can say that sales promotion strategy is an activity that is designed to help increase the sales of a product or service.363 This aim can be achieved by several methods as it turns out from the above mentioned definition of AMA. There are three types of sales promotion strategies: a push, a pull or a combination of the two. A push sales promotion strategy involves pushing distributors and retailers to sell products and services to the consumer by offering various kinds of promotions and personal selling efforts. In this case a company promotes their products to a reseller who in turn promotes it to another reseller or to the consumer. The basic objective of this strategy is to persuade retailers, wholesalers and distributors to deal with a brand, give it shelf space, promote it by advertising, and eventually “push” it forward to the consumer. Typical push sales promotion strategies include; buy-back guarantees, free trials, contests, discounts, and specialty advertising items. A pull sales promotion strategy focuses more on the consumer instead of the reseller or distributor. This strategy involves getting the consumer to “pull” or purchase the product directly from the company itself. This strategy targets its marketing efforts directly on the consumers with the hope that it will stimulate interest and demand for the product. This pull strategy is often used when distributors are reluctant to distribute a product. Typical pull sales promotion strategies include; samples, coupons, cash refunds or rebates, loyalty programs and rewards, contests, sweepstakes, games, and point-of-purchase (POP) displays. A combination sales promotion strategy is just that; it is a combination of a push and a pull strategy. It focuses both on the distributor as well as the consumers, targeting both parties directly. It offers consumer incentives side by side with dealer discounts.364

363

http://www.smallbusinessbible.org/salespromotionstrategy.html

364

http://www.smallbusinessbible.org/salespromotionstrategy.html

486

1.1. Methods of sales promotion There are a various number of sales promotion instruments and these methods can be grouped based on the target market. Since SP can be aimed at consumers, business customers, retailers and sales force. Consumer promotions include samples, coupons, rebates, prices-off, premiums, loyalty programs, contests and sweepstakes and point of sales materials. Trade or retailer promotions range from special discount, free goods and loyalty bonuses to training. The above mentioned tools such as conventions, trade shows and sales contests are good examples for business promotion, too. Sales force promotion include bonuses, commissions, free gifts and competitions. [Kotler et al. 2005] In my publication I concentrate on consumer promotions.

1.2. Planning a sales promotion campaign Proper planning and implementation are essential for success of sales promotion programs. Like in case of strategy creation the planning of the sales promotion program starts with situational analysis where the role of sales promotion in solving a problem or exploiting opportunities is determined. Then, the basic objectives behind implementation of the sales promotion program are identified. Later, an optimal promotional program that would help in achieving the set objectives is designed. The sales promotion program is then implemented. Finally, the results obtained from the sales promotion are analyzed, to incorporate the findings in future campaigns.365

2. Early studies connected to SP campaigns Authors dealt with sales promotion as early as 1940s. Howard [1940] emphasizes that sales promotion activities depend on the type of product, and the competitive position of the product. A low-priced product which is consumed rapidly and purchased frequently is useful to be promoted through samples, premiums or coupons. However a valuable product such as furniture or electronic goods can be promoted through price-offs and direct-mail prospects. Strong brands need to be promoted less often than weak brands [Keller 2007]. Early studies have already highlighted that shops have to take into consideration consumer attitudes and buying patterns, brand-, competitive-, advertising strategy, and other external factors influencing their products availability and pricing in the process of planning a sales promotion program.

2.1. SP campaigns in the middle of the 20th century Later Edwards and Brown [1959] come to the conclusion that successful sales promotion is the result of thoughtful planning which involves nine essential steps, which are the following: 1. Definition of the problem and establishment of specific objectives Retailers have to come together and discuss the problems why they should adopt sales promotion. If they want to increase profit in the short-term or obtain new customers the different incentives seem to be a good solution. 2. Review of past experience Merchandisers can save time and money if they study from the past and they would not make the same mistakes. Larger shops hold a meeting where the representatives of the different departments share their experience of former SP campaigns. Even smaller 365

http://www.smallbusinessbible.org/salespromotionstrategy.html

487

3.

4.

5.

6. 7.

8.

9.

shops should do this, but in this case the manager and his employees change their experience. Setting up the necessary budgets Companies have to define their budget that covers the expenditure. The time, ATL and in-door support influences the costs. It is low if achievable objectives are narrow. Development of basic promotional idea Firms have to decide which sales promotion techniques should be adopted and how they want to advertise it, especially in which media. Evaluation of available media and application of basic promotional idea There are some sales promotion techniques that require more intensive media support and some other solutions need less intensive media support. Assignment of responsibilities Firms have to develop the role of each employee in the campaign. Schedule of “follow-ups”; progressive reviews In case of large companies, where the sales promotion campaign is controlled centrally, dates should be set when people responsible for the evaluation of a program review their experience. In that way top managers can see if their SP program progresses in the right way. Final appraisal and presentation of the finished plan The final examination of all newspaper layouts, direct mail, poster designs, window sketches and promotion material and the presentation of the entire program are extremely important. This presentation can indicate whether the merchandise executive believes in the attainment of sales goal and if it is necessary changes can be done in the program. Review and record of results after the promotion After the campaign sales, profit and costs should be taken into consideration in order to see how successful the program was.

This group of authors focused on large companies where the sales promotion campaign is controlled by a merchandising staff. However small-and medium sized enterprising should follow the same steps when they plan to introduce the sales promotion campaign. It is interesting that in the middle of the 20th century researchers realized the importance of planning. First the problem should be defined and objectives should be set. After the discussion of past experiences and determining the necessary budget, the creative part of planning can start. In the process of planning the continuous review and control is very important.

2.2. SP campaigns at the end of the 20th century More authors came to the conclusion that studying consumer behavior is useful for a well designed promotion campaign [Scultz et al. 1998, Heiman 1998]. Schultz and his coauthors [1998] realized that the planning of sales promotion program should start with defining the target market. Consumers should be segmented according to their behavior since SP influences the conative/behavioral phase of attitude instead of the affective phase. Firms should understand the reasons for that behavior. Let us consider that there are two people who like buying products at reduced price. The one likes this tool because of his low income and the other one likes it because of fun – obtaining goods with high quality at low price. It is important to analyze why consumers behave the way they do and how much they are influenced by a particular sales promotion program. The researchers segmented consumers 488

into different categories based on their buying behavior: loyal users, competitive loyals, switchers, price buyers, and nonusers. They said that in each of this category people can be deal prone and not deal prone and they investigated SP instruments which are the most appropriate for them. (See table 1st)

Table 1st: Types of consumers and sales promotion results desired TYPE Current Loyals

Competitive Loyals

Switchers

DESCRIPTIOQ People who buy the “right” product most or all of the time. People who buy a competitor’s product most or all of the time.

DESIRED RESULTS Reinforce behavior, increase consumption, change purchase timing. Break loyalty, persuade to switch to promoted brand.

People who buy a variety of products in the category.

Persuade to buy the “right” brand more often.

SP TOOLS Special packs, contests, sweepstakes, loyalty programs, premiums Sampling, high-value coupons, sweepstakes, bonus packs, premium Coupons, special packs, contests, sweepstakes, refunds, price-offs, premium

Entice with low prices or supply added value that Coupons, refunds, pricePrice Buyers makes price less offs important. Create awareness of People who don’t use any category and product, They are resistant to most
onusers product in the category. persuade that product is SP activities. worth buying. Source: Schultz et al. [1998] Sales Promotion Essentials - The 10 Basic Sales Promotion Techniques … and How to Use Them, McGraw Hill Book Company Inc., New York p. 20. People who consistently buy the least expensive brand.

Schultz and his researchers [1998] suggested the following steps of planning a strategic SP program: a. First companies should investigate the overall pattern of consumption in the product category and the relative position of each of the customer groups within that category. b. Secondly firms have to understand why consumers behave the way they do. c. Then retailers should determine the types of promotional activities that competitors have begun or are planning and the possible effects these activities on the marketplace. d. Finally enterprises must determine the program’s goals, whether the program is designed to increase profits over the short term or the long term and which types of consumers are to be targeted.

3. Planning a sales promotion campaign in the 21st century Authors in the 21st century agree that the planning process should start with defining the objectives of the program. As it was introduced in the former models, the person or the staff responsible for the whole promotion plan should be appointed. Nowadays experts put an emphasis on the tactical questions of SP campaigns. After firms have chosen the concrete deals they want to adopt the plan should be implemented and finally evaluated.

489

Figure 3rd: The process of planning sales promotion Source: Józsa, L. et al. [2005] Decision oriented marketing, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest p. 324.

3.1. Objectives and planners The most important objective of sales promotion is to reach an acceptable level of sales. Some other major objectives of sales promotion activities include increasing brand awareness, inducing trial, improving market share, increasing brand loyalty of the customers and motivating channel members. Besides this SP is good for increasing consumption, trial, repeat purchase and loyalty. What is more incentives are perfect tools for widening usage, drawing consumers’ attention to a product, prompting impulse purchases and encouraging other promotion campaigns. [Cummins et al 2002, Józsa et al. 2005] The planner of sales promotion campaigns is usually a person or a group of the company’s full-time employees. It rarely happens that firms assign a consulting company to work out a campaign. It is possible that the corporation contracts with other firms to produce the incentive materials, such as loyalty card, POP material, window pictures, etc.

3.2. Tactical questions of SP In the promotion plan shops have to determine the size of the budget, the suggested forms of incentives, the length , timing, size of SP, the way to reach consumers through promotion and the method of inciting.



Size of the budget: All Sp program should be supported by media or other ATL solution, namely the different incentives should be distributed somehow to customers. The costs of advertising or direct-mail or point-of-purchase materials (window posters) are different.



Forms of incentives: Marketers have to decide whether they offer the premium immediately at the point of purchase or later. In case of immediate incentives the response rate is higher than in case of delayed deals when the incentive requires further action.



Length: If sales promotion period is too short, many potential buyers will miss it. However if the promotion runs for too long, the deal will lose its “act now” force.



Timing: The launch and the end of the offer must be clearly stated.



Size of SP: A certain minimum incentive is necessary in order to draw customers’ attention. Marketers should ensure that the promotion offers extra value. [Józsa et al. 2005, Kotler et al. 2005]

490

3.3. Methods of SP Firms have to decide on the type of promotion. There should be a harmony between objectives and methods. For example if companies want to obtain new customers, adopting coupons or sampling or presentation seems to be good decision. “Money back” guarantees are able to secure the confidence of consumer, particularly in case of a new product. “Special offer” of a product at reduced price is used as an introductory or trail offer [Howard 1940]. Table 2nd show the connection between objectives and tools of SP.

Table 2nd: Connection between objectives and tools of SP OBJECTIVES SP IQSTRUMEQTS Get consumers to buy a product Price-off, coupon, premium, contest Increase consumption Price-off, coupon, premium, contest Facilitate trial of a product Sample, contest, premium Get consumers into the store Contest, price-off, coupon, premium Access product with better quality Coupon, price-off, premium, contest Sources: Based on Howard, Kenneth S. [1940] Methods of Sales Promotion, McGraw-Hill Book Company Inc., New York, p. 125.

Kotler and his coauthors [2005] say that whenever possible, SP instruments should be pretested to find out whether they are appropriate for the target market and of the right incentive size.

3.4. Evaluation of SP Finally enterprises have to evaluate their campaign, which means that the efficiency of a campaign should be measured. On the one hand profitability can be investigated and on the other hand consumer researches focusing on attitude and image changes can be conducted. [Józsa et al. 2005, Kotler et al. 2005] The effectiveness of sales promotion can be improved by  customizing sales promotion campaign to suit the target market segment,  identifying synergies between various types of promotions,  understanding the impact of sales promotion activities on channel members,  systematic tracking and assessment of sales promotion activities.366

4. Conclusion Sales promotion plays an important role in the total promotion mix that is why developing a sales promotion strategy is important for retailers. Early and modern studies highlighted that situational analysis, setting up objectives are important steps in the beginning of planning. Later consumer orientation and tactical elements appeared in the strategic thinking. First firms must define the sales promotion objectives, and then select the best tools. After that they should design the sales promotion program concentrating on tactical questions – size, length, distribution of incentives. Pre-test is useful before implementing the program. At the end firms have to evaluate the result in order to see how successful their campaign was. Planning of sales promotion as a strategy and recording their effectiveness over time will reduce the risk of failure and give a competitive advantage for retailers. Promotion must be 366

http://www.smallbusinessbible.org/salespromotionstrategy.html

491

coordinated with other promotion mix elements within the integrated marketing communication program. Marketers should determine the type of customers they want to reach, and then conduct the appropriate promotional activities to reach those targets. If enterprises follow these suggestions they can conduct a really successful and profitable campaign.

References 1. Cummins, Julian – Mullin, Roddy [2002] Sales Promotion – How to create, implement and integrate campaigns that really work, Kogan Page, London 2. Edwards, Charles M. – Brown, Russel A. [1959] Retail Advertising and Sales Promotion, Prentice-Hall Inc., Englewood Cliffs, New Jersey 3. Heiman, Stephen E. – Sanchez, Diane – Tulejam Tad [1998] The New Strategic Selling, Kogan Page, London 4. Howard, Kenneth S. [1940] Methods of Sales Promotion, McGraw-Hill Book Company Inc., New York 5. Józsa, László – Piskóti, István – Rekettye, Gábor – Veres, Zoltán [2005] Decisionoriented marketing, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 6. Józsa, László [2004] Marketing strategy, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 7. Keller, Veronika [2007] “Connection between sales promotion and brand equity” In: Dr. Svéhlik Csaba Ph.D. (szerk.) (2007) Előadáskötet (Világ)gazdaságunk aktuális kérdései, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, pp. 530-537 8. Kotler, Philip – Wong, Veronica – Saunders, John – Armstrong, Gary [2005] Principles of Marketing, Pearson Education Limited, Edinburgh Gate, Harlow 9. Mayer, M. – Mason [1987] Modern Retailing, Business Publications Inc., Plano, Texas 10. Schultz, Don E. – Robinson, William A. – Petrison, Lisa A. [1998] Sales Promotion Essentials - The 10 Basic Sales Promotion Techniques … and How to Use Them, McGraw Hill Book Company Inc., New York 11. Svéhlik, Csaba [2007] Marketing a 21. században, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, Mór 12. Turner, Howard [1959] Sales promotion that gets results, McGraw-Hill Book Company Inc., New York

Internet sources 13. http://www.smallbusinessbible.org/salespromotionstrategy.html Downloaded: 12th March 2008

492

KUQDI VIKTÓRIA PhD student, Széchenyi István University, Győr

Qew tendences in tourism and their influence on the tourism development of Hungary Introduction The touristic demand has a lot of characterictics which make it different from the demand on other products on the market. It based on the speciality, that it tends to services which are build onto each other. The toruistic demand is also subjective through the different traditions and style of people. Nowdays the new and newer tendences of tourism can be popular because the tourism demand is flexible enough instead of the standig changes. It can conform to the canges of the world, lifestiles and technical fassilities. As the toruistic services are not primer services they react sensible for changeing of benefit, price, politics and economics. The touristic supplier must take with the indecision of touristic demand into account. It means, that only the needs of the customers are fix and not the desired services also it secures more possibilities for touroperators by organising their programms and trips (Z. Voleszák, 1998). The touristic packages must be completed with the needs of customers for the unique through their privat wishes. It means that privat needs of customers can be formed also by the operators. The most important thing of the supply is the „touristic product”. It belongs rather to the services, so from marketing aspects it means a non-phisical problemsolution (Z. Voleszák, 1998). Because of its incomprehensibleness it isn’t possibile to store the touristic service. The service and consume are at the same time. The touristic product bases on trust it is caracterised by strongly changeing what comes from its subjectivity. Further highlights of its are externals, prestige and the focus on image. Through its incomprehensible the customers lean on the prices by the decision. Touristic services can be copied easily so innovation can’t sure permanent comptetitive edge. If a tour operator want to stay in competition it always must offer new ideas and services for the customers (Z. Voleszák, 1998). The strong competition between the touroperators is special because it goes about the discretionaly benefit of the customers which they could spend instead of makaing holidays for buying other goods.

1. Qew trends and lines in tourism Through the economical and political changes in the world - which are always followed by changes of demand - new trends come up in the tourism. The ageing population, the changeing structure of families, the higher real wages, the distribution of the freetime force the quick correspondence on the new customer needs.

493

Customer trends which were caracterised for the products have also influence onto the touristic market. These are:

• • • • • • •

Needs for stability Press of performance Experiences Search for identy New gender rules Health Saveing the one’s interest

The spreading and inplantation of these trends influence the quickly adaptation of the new tourism lines. We can analize the supply from more aspects. It can be examine to new travel habits, needed hotel services and also to new travell possibilities because due to the modern technologies and quickdevelopment we can reach all parts of the world almos in one day.

2. The new supplyes of touroperators Traveller without exrem needs has got also their own needs. They can comply with the changing of life or even they generate it. The new toruism tendences are in a strongly contact with the changing lifestyles and the ageing population of Europe – and also of Hungary.

2.1 Traditional supplies of touroperators According to the forececast of the WTO the rate of the people over 60 will growing from 20% to 33%. The medical and kilter-toruism could benefit mainly from this anticipated situation. This is the reason why the biggest tour operators prepared Wellness & Spa catalogues in the last years with travel possibilities to the most important medical and wellness hotels of Hungary and Europe. We must not forget that these people aren’t sick they want only to take care about their health. The high prices of the tour operators have 2 causes: On the one hand it is because of the strongly potentional demand on this kind of services, on the other it comes from the strongly assesses because according to the law only those hotel can use the word „wellness” in their name which can reach at least the conditions of a 4* hotel. The growing popularity of eco-tourism bases also on the changing lifestyle because the protection of the environment becomes more and more important. The number of guests visiting national parks increases year by year. The montanaring in summer and also the cave tours become more popular. The growing interest of rural tourism is in contact with the suburbanisation. Therefor most important needs are the aktiv or passiv relaxation which are also in connection with the culturral and gastronomical needs. The rural tourism – as a new tourism tendence – build on traditional things like folklor, heritages, Hungarian gastronomie. Because it introduce the complex, traditonal, hungarian life for the interessted tourists. It is very important that nearby to the most important eco-tourism areas there were built out tematical and wine routes (it is caracteristic mainly in Baranya shire, in North-Ost Hungary and on the Grate Plain. The spent time is usually at least one

494

week in this case but those who prefer getting know one part of a country through aktiv or passiv holiday, they make rather long weekend trips. Accoording to my experiences the business- and cultural tourism belong to an other group of new tendences. The prestige as a motivations factor is very strong in this case. The demand for these two types of tourism come also from the changed lifesstyles. Nowdays there are more but smaller families than before because of the ageing and decreasing population. Since the own carrier and higher real wages became more important the two person families are tipical all over the world which make more but shorter trips in one season. The business tourism - incentive and corporate - wants the most highly quality. This is the ground for establishing new departments at the touroperators which are specialised for organising these kind of trips. The growing popularity of cultural tourism can be explained by this carrier-oriented lifestyles. The cultivation and the discovery of the most important historical heritages and places of the world, the exploreing of the wonders of the world is a perstige in our present. This is the reason for organising short trips for visiting a theater performance n Verona, a concert in Aspendos in Turkey or a helicopter-trip above Kappadokia. The takepart on the Operagala in Vienna is a tipical example for „snob tourism” where the motivation isn’t the culturre but to takeing part on the event.

2.2 Extrem and extravagant trips at the touroperators Beach holidays, wintersports in West Europe – these were the needs of travellers some years before. Nowdays these trips could be only usually. The changing needs of the tourists besed on the growing real wage and on the needs for new things. In our present it is not too extrem any more that touroperators organise travells for visiting places of war or they send the customers to „relax” next to dangerous volcanos. They do it for the highest profit, of course. In this cases tents and prepared foods – not to forget the security - are prefered instead of the services of the premium hotels. Lots of touroperators think that the organising of these trips is non-etical as because of the dangerosus conditions the safety of tourists can not be guaranteed. On the other hand this insecurity is the need of the potential customer. The snowboarding, climbing or rafting seem to be less extrem, if we know this kind of types of trevel. There is also an „other type” of extrem trips on the market. There are more and more touroperators which are specialised on organising trips and holidays for homosexuall and lesbian couples. The anonimity is a basic priority, of course. The profile of this offices in not the sex-tourism. They organise trips to those destinations where their customers aren’t attacked because of their sexual identy. There are some places (cities and islands) which are specialised for this G&L trips. The sex tourism is not a tabu-theme nowdays. In the past the Ost-European countries were the destination for those, who were interested for this tipes of „travelling”. Nowdays there are also some places where these customers are wellcomed. How can it be? These places don’t offer sexual services – official they can’t do this – but they secure the possibilities for the visitors to find they needs (go-go shows, pubs, chip and dale performances, etc.) 495

3. The new supply of hotels The traditional accommodating can have also new lines. Due to the growing number of visitors more hundred hotels were opened. The result of this is the masstourism, which is not sustainable. In the present these kind of trips are not so popular any more because the tourists needs instead of overcrouded places the calm areas for aktiv and passiv relaxing. The law for medical and wellness hotels force services with highest quality. Most of this kind of hotels are placed on the top of mountains or in the untouched nature next to rivers, sometimes on the beaches. The hotels must employ educated doctors and nurces, trainers and phisicoterapeutes. On the feld of diatetic they must prepair up-to-date diets and people must be motivated in taking part on animation programms! Most of the hotels offer not only basic and premium services but also they offer complementservices, like ridding trips, cultural programmes, organising of visiting national parks. Also the incentive trips are more and more popular. The employees are sent to the best hotels in an exotic country or island.

3.1 Extrem and extravagant hotels in the world About medical and wellness hotels could be read abow but nowdays they not represent the newest tendence. Based on the needs for unique and the prestige of the premium hotels the second 7* hotel of the world was opened in 2005 in Turkey. It offers especially high quality with unique services for all of the guests. Extravagant as a new factor of the touristic demand can be separated into two groups. On one hand there are the premium hotels on the other the unique hotels. To the second group belongs for example the AlpHotel in Dubai with a ski-truck on the backside. In the Mandala Bay Hotel the guests can wonder the feeding of piranthas, on the top of the Stratospere Hotel there is a loona park. But there are also hotels which are built from ice and these must be rebuilt every year. In the Emirates there will be one island group through the filling of the see with sand. Here we can find premuim hotels, villas and other services. The Poseidon Hotel is an undersee premium hotel used mainly by those people who likes the undersee-world. Its owner is Bruce L. Jones who is the owner of the world’s biggest u-boot company as well. His company prepares such kind of U-boots which are used for tourism. One privat U-boot costs about 80 millions dollar. By this „see wonder” the guests can travel 3300 see-miles with one diving. That means that they can travell from the Mediterranian See to the Caribic in 3 weeks. This type of travelling and accommodation exist only in the USA till now. So we can say that only the miss at creativity can limit to the new ideas.

4. The results of the primer research My hypothesis was that our country follows the new tourism tendences with a short lag, but we don’t generate them. On the other hand ther are needs for the new tourism supply on the tourism market. I used questionnaires to my research which was made by not random sampling. It covers a quite big area of tourism which can be separated into two groups. One part of the questions 496

tried to explore the travel habits, the other group to find the answer for what kind of new tendences there are in Hungary. I also find important to analise the motivation of different trips in compare with the content of them. 300 people took part on the research all of them are between 25-60 years. I have choosen this ages because they make potential demand on the market. Elder people were also involved because usually the needs and interests of new things decrease with growing age. The respondears prefer mainly travelling abroad for a trip or holiday 41,8% of them do vacation in abroad once a year. It can be explained by the bad eonomical situation and increasing real wages in Hungary. On the other side people make inland trips in 33,9% 3-4 times a year. They usually travel with their families. The number of travellers alone is vanishing only 5,1%. The visitinng of wars and places of disasters is in the world not extremly new tendence, but for us it is. According to the answers in our country it is not only extremly new but only very extravagant. This could be the reason for the low number of those people who would like to take part on this kind of trips (5,1%). 78, 3% and 80,6% of the respondents find this type of tourism exrem. The decision on trips are influenced mainly by the price (71,2%). The geographical situation, infrastructure, security, cultural and natural heritages have got also a strong role (the percentages are in this cases over 55). World heritages, river sides, national parks and gastronomie are under 50% from this aspect, but they are still strong. It is an important result in the research that the importance of sustainable environment, wellness, sport possibilities are only middle-strong factors onto the influence of traveldecisions. Thermal wather (24,9%), medical services (30,5%), extremity and exclusivity are unconcerned for travellers. Most of the respondents (77,4%) prefer the beach-holidays, 65,5% the cultural and see-side vacations and also the trips to the mountains (55,4%) are beloved. The judgement of citytours is a bit weeker in this case. According to the answers these travell-types belong to the traditional trips. The motivation of participation on extrem sporttrips (11,9%), in termaltourism (22%) or on climbing which belonges to the new tourism tendences is lower significantly. The research explored that the medical tourism belongs to the new trends in the world but according to the answers of this research it belongs to the traditional travel type in Hungary. According to my opinion there is in a strong connection with the fame of the Hungarian bathes and that under 85% of Hungary there is thermalwater. Instead of the medical tourism wellness trips were marked in 79,1% as new tendence in tourism as also the conference-tourism (58,2%). Trips of cruses are still well knowed in Hugary but the responders categorised this kind of trips in 38,4% as new and 36,7% as extrem tendence. According to my opinion it can be explained by the quite high prices of these trips. The watersport and bicycle trips belong to the traditional but rafting and climbing squarely to the extrem tendences. 19,2% of the answerers think that our country has got also possibilities to content the extrem-demandes mainly in our small mountains, caves and forests like in the Pilis, Bakony or in North-Hungary. These parts of Hungary can offer possibilities for

497

climbing, bunji jumping, caveing and wellness. We should involve also our rivers and our plain to fullfill the demand of extrem tourism. People would be also interested in extrem hotels in Hungary, if it was opened. According to the answers people prefer pensions and 3* hotels as accomodation for the holiday.

5. Conclutions The results of my research confirm my hyphothesis that the extrem and new tourism tendences in the world are knowed but they don’t have strong influence onto the holiday decisions in Hungary so far. According to my opinion it can be explained on one hand with the supply bottleneck and with the quite high prices of this tours on the other that there are only few offices who organise these kind of trips. People are interested in all new tendences in high percent which are not too extrem. In our country the sustainable tourism plays more and more important role so it will influence the decisions about holidays more strongly in the future.

Bibliography Iván Gábor [2006]: Marketing a városi turizmusban, Kézirat Dr. Kiss Róbert Richárd [2005]: A világ legszebb szállodái, MédiaCom Kft. Budapest Dr. Kiss Róbert Richárd [2006]: A világ legszebb szállodái 2., MédiaCom Kft. Budapest Svéhlik Csaba [2008]: Kína megállíthatatlan?, „Global World” Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. jan. 31. Svéhlik Csaba [2007]: Marketing a 21. században, KHEOPS Automobil-Kutató Intézet Törőcsik Mária – Varsányi Judit [1998]: Termékstratégia emocionális és racionális közelítésben, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest pp. 163-192. Veres Zoltán [2005]: Szolgáltatásmarketing – KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft, Budapest, pp. 26-43. Voleszák Zoltán [1998]: Turizmus tantárgy, órai jegyzet Voleszák Zoltán [1998]: A turizmus és a vendéglátás alapjai II, Magánkiadás, Sopron p. 21.

498