VII. KHEOPS Tudományos Konferencia

KHEOPS Automobil-Kutató Intézet

VII. KHEOPS Tudományos Konferencia® „AKTUÁLIS GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI ATTITŰDÖK MAGYARORSZÁGON” - fiatal kutatók tudományos fóruma -

ELŐADÁSKÖTET Mór, 2012. május 16. Hétkúti Wellness Hotel**** Hétkúti Lovaspark MÓR

A VII. KHEOPS Tudományos Konferencián, 2012. május 16-án elhangzott előadások írott verziói _________________________________________________________________________________

E tanulmánykötet cikkeihez kapcsolódó konferencia-előadások az „Aktuális gazdasági és társadalmi attitűdök Magyarországon” címmel megrendezett VII. KHEOPS Tudományos Konferencián hangzottak el 2012. május 16-án.

Az előadáskötetet szerkesztette és lektorálta: Prof. h.c. Dr. oec. Svéhlik Csaba Ph.D.

Az egyes szekciók előadóinak publikációit lektorálta: 1. szekció: Dr. Huszka Péter Ph.D. 2. szekció: Prof. Dr. habil. Bencsik Andrea CSc. 3. szekció: Danyi Gyula

ISBN 978-963-87553-9-1

Felelős kiadó: KHEOPS Automobil-Kutató Intézet® Prof. h.c. Dr. oec. Svéhlik Csaba Ph.D.

Copyright© A kiadó és a tanulmánykötet szerzői

Minden jog fenntartva! A mű egészének, vagy bármely részének mechanikus, illetve elektronikus másolása, sokszorosítása, valamint információszolgáltató rendszerben történő tárolása és továbbítása csak a kiadó engedélyével megengedett.

Első kiadás, megjelent 2012. májusában 318 oldal terjedelemben

-2-


TARTALOMJEGYZÉK DR. HUSZKA PÉTER (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): "KÖRÜLTEKINTÉS A KŐBÁNYAI KOCSMÁKBAN”, AVAGY EGY KÉRDŐÍVES VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI BUDAPESTEN ................. 5 BRÁNYI ÁRPÁD (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): KLASZTER ALAPÚ GAZDASÁGFEJLESZTÉS KONCEPCIÓ, KAPCSOLAT ÉS KOMPETENCIA ALAPJÁN ..................... 17 BARNA LÁSZLÓ (MISKOLCI EGYETEM): IDENTIFYING KEY PROJECT MANAGEMENT SOFT COMPETENCIES IN IT AND TELECOMMUNICATION SECTOR............................................................ 27 HARANGOZÓ ZSOLT (MISKOLCI EGYETEM): TRANZIENS RENDSZEREK MULTI-FLOW MODELLEZÉSE ................................................................................................................................................... 35 DR. PÉTER ERZSÉBET (PANNON EGYETEM, NAGYKANIZSAI KAMPUSZ): AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ERŐSSÉGEI ÉS BUKTATÓI A NAGYKANIZSAI LAKOSSÁG MEGÍTÉLÉSE ALAPJÁN . 43 ANTALÍK IMRICH (SELYE JÁNOS EGYETEM, RÉVKOMÁROM) – SZABÓ INGRID (SELYE JÁNOS EGYETEM, RÉVKOMÁROM): A MUNKAERŐPIACI FOLYAMATOK ÉS A GAZDASÁGI SZERKEZET VÁLTOZÁSAI DÉL-SZLOVÁKIA JÁRÁSAIBAN 2001-2010 KÖZÖTT ............................. 54 LIGETVÁRI ÉVA (MISKOLCI EGYETEM): PROJEKTPORTFÓLIÓ-MENEDZSMENT, AVAGY HOGYAN VÁLASZTUNK TÉGLÁT AZ ÉPÍTKEZÉS SORÁN..................................................................... 63 LESKÓ ANETT KATALIN (MISKOLCI EGYETEM): KLASZTEREK KOMPETENCIA-ALAPÚ VIZSGÁLATA ....................................................................................................................................................... 69 BÁNHEGYI PÉTER (NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, SOPRON): A MÉRET A LÉNYEG? SKÁLAHATÁS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSI MODELLEKBEN. ............................................................ 76 PERGER JÓZSEF (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): A KISSZÉRIÁS ÉS MECHANIKUS MEGMUNKÁLÁS GYÁRTÁSI MODELLJEINEK VALIDÁCIÓJA ÉS HIBAELEMZÉSE ...................... 89 PROF. DR. BENCSIK ANDREA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR) – STIFTER VIKTÓRIA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): MENTORI SZEREP, MINT A TACIT TUDÁS MEGOSZTÁSÁNAK ESZKÖZE ......................................................................................................................... 93 PÉTERVÁRI ZSÓFIA (NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, SOPRON): „ZÖLD- ADÓK” SZEREPÉNEK ELEMZÉSE .............................................................................................................................. 104 RÉTHI GÁBOR (MISKOLCI EGYETEM): KORRUPCIÓ ÉS KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEK ................. 110 TASNER DÓRA (PANNON EGYETEM, VESZPRÉM) – PROF. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (PANNON EGYETEM, VESZPRÉM): „STOPWATCH OR CAMERA? – A MODERN LEAN METHOD. .............. 123 ILLÉS BALÁZS (MISKOLCI EGYETEM): CLUSTER MANAGEMENT PROBLEMS ACCORDING TO THE THEORY OF FIRM AND AGENTS ........................................................................................................ 131 RÁCZKÖVY ÁGNES (MISKOLCI EGYETEM): INTELLECTUAL CAPITAL VALUATION DIFFERENT APPROACHES AND MODELS ................................................................................................ 138 GELENCSÉR PÉTER (KAPOSVÁRI EGYETEM) – BOKORNÉ DR. KITANICS TÜNDE (DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA): SZANKCIÓK HATÁSA AZ ADÓMORÁLRA ...................................... 150 GELENCSÉR PÉTER (KAPOSVÁRI EGYETEM) – NYÁRINÉ DR. BUDVIG ANITA (DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA): MORÁLIS ATTITŰDÖK SZEREPE AZ ADÓZÁSBAN ....................................................... 157 DR. KAPRINAY ESZTER (SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM): A GONDOLATOK A MUNKAVISZONY KERETÉBEN MEGALKOTOTT TALÁLMÁNYOKRÓL ......................................... 164 GAJZÁGÓ ÉVA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR) – PLATZ PETRA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): MOTIVÁCIÓ-KOMMUNIKÁCIÓ-INNOVÁCIÓ ..................................................... 174 PROF. DR. BENCSIK ANDREA – STIFTER VIKTÓRIA – SÓLYOM ANDREA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): A TACIT TUDÁS ÁTADÁSÁNAK VIZSGÁLATA MAGYARORSZÁGI SZERVEZETEKNÉL .......................................................................................................................................... 185

-3-

A VII. KHEOPS Tudományos Konferencián, 2012. május 16-án elhangzott előadások írott verziói _________________________________________________________________________________ DANYI GYULA (KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA, GYÖNGYÖS): ÚJ MÉDIA, MINT KONCEPCIÓ A MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓBAN ........................................................................................................... 196 MARCINIAK RÓBERT (MISKOLCI EGYETEM): MEGOSZTOTT SZOLGÁLTATÁSOK JÖVŐJE ........ 201 HARDINÉ MAGYAR TAMARA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): MANIFESTATIONS OF RELIGIOUS LANGUAGE USAGE OF POLITICAL TOPICS IN THE MIRROR OF A LINGUISTIC OBSERVATION. COMMON POINTS OF RELIGIOUS AND POLITICAL LANGUAGE USAGE. PRAGMATIC ANALYSIS OF A SPEECH FROM THE HEAD OF THE CHURCH ................................. 210 DR. NAGY ÉVA (SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM): A HIBÁS TELJESÍTÉS HAZAI ÉS EURÓPAI TÁVLATAI .......................................................................................................................................................... 220 PÉNZES GABRIELLA – MUNKÁCSI NÓRA – EISINGERNÉ BALASSA BOGLÁRKA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): A METROSZEXUALITÁS HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VISZONYLATBAN ............................................................................................................................................. 230 POREISZ VERONIKA – EISINGERNÉ BALASSA BOGLÁRKA (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): A VÁSÁRLÁSI DÖNTÉSHOZATAL FOLYAMATÁNAK JELLEGZETESSÉGEI A MOZAIKCSALÁDOKBAN................................................................................................................................ 240 CSÖNGE TAMÁS (PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM): A FIKCIONÁLIS ÉS FAKTUÁLIS NARRÁCIÓ A TELEVÍZIÓBAN: A MYTHBUSTERS RETORIKÁJA .................................................................................. 250 DR. KÁSA RICHÁRD (BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KUTATÓKÖZPONT, BUDAPEST): SZERVEZETI INNOVÁCIÓK ÉS NAGY HATÉKONYSÁGÚ MUNKASZERVEZÉSI MÓDSZEREK. 259 GALLI RICHÁRD (SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, GYŐR): ADATTÁRHÁZAK A VÁLLALATI INFORMÁCIÓS RENDSZERBEN.................................................................................................................... 265 HORNYÁK ANDREA (NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, SOPRON): TANÍTHATÓ-E A PÉNZÜGYI KULTÚRA, AVAGY HOGYAN BŐVÍTHETŐ A FIATALOK GAZDASÁGI TÁJÉKOZOTTSÁGA ......................................................................................................................................... 274 PETROVICS PETRA (MISKOLCI EGYETEM): ENERGY PRICE FORECASTS .......................................... 286 PROF. H.C. DR. OEC. SVÉHLIK CSABA (KHEOPS AUTOMOBIL-KUTATÓ INTÉZET): MAGYARORSZÁGI AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓ CÉGEK TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA ............................................................................................................................. 298

-4-


AZ I. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI DR. HUSZKA PÉTER (Széchenyi István Egyetem, Győr): "Körültekintés a kőbányai kocsmákban”, avagy egy kérdőíves vizsgálat eredményei Budapesten 1.

BEVEZETÉS

Felgyorsult világunkban az emberek italfogyasztási szokásai is folyamatosan átalakulnak. Időről-időre újabb trendek tűnnek fel, melyeket az emberek akarva-akaratlanul követni kezdenek. Magyarországon az egészséges életmód egy ilyen trend, amely kezd divatba jönni. Valóban így van ez? Vagy csak egy ügyes kommunikációs fogás, amellyel bizonyos gyártók termékeik forgalmát szeretnék növelni!? Vizsgálatom során a primer kutatás módszerével arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a budapesti kocsmákban érződik-e az egészséges életmód „begyűrűzése”. Az egészségi állapot hazai romlása az 1960-as évek közepe óta tart, ennek következtében Magyarország egyre jobban leszakadt a fejlett egészségi kultúrájú – elsősorban nyugateurópai – országoktól. A népesség egészségi állapota rosszabb annál is, mint ami az ország gazdasági fejlettségi szintjéből következne. A túlzott alkoholfogyasztás, beleértve a kiskorú fiatalok fékeveszett italozását is, fontos társadalmi probléma hazánkban. Fontos rámutatni arra, hogy minden magatartászavar, minden deviáns viselkedésmód érthetetlen a környezet számára, és ez a probléma mindig felveti a kérdést, hogy miért ilyen a másik ember, mit érez miközben így viselkedik. Ez a kérdés gyakorta el is hangzik, és csak fokozza az értetlenséget, ha a válaszból az derül ki, hogy az illető maga sem tudja megmagyarázni az indítékait. Később ez az értetlenség meg nem értésbe, vagy negatív előítéletbe csap át. Az alkoholfogyasztás széles körű elterjedését számos tényező elősegítette. Ezek közül érdemes megemlíteni a történelmi hagyományt, a táplálkozással összefüggő felhasználást, valamint a „gyógyszerként” való alkalmazást. Az alkohol hosszú évszázadokon át a házi patikák része volt, hiszen értágító hatása miatt előnyös és tünetenyhítő, szorongásoldó hatása miatt pedig nyugtatóként volt használatos. Napjainkban újra elterjedt az a nézet, hogy a kismértékű, rendszeres borfogyasztás – különösen a vörösboré – csökkenti a szívinfarktus, és a rosszindulatú daganatok kialakulásának lehetőségét. Az alkoholipar pont erre a nézetre alapozva dolgozza ki marketingstratégiáját, felerősíti a pozitív hatásról szóló híreket. Fontos annak megemlítése és tisztázása is, miszerint a modern marketingben ma már túlhaladott az a megközelítés, miszerint a vevők rövid távú igényeit a lehető leghatásosabb módon kell a vállalatoknak kielégíteniük. A vevők rövid távú igényei (szükségletei) ugyanis sokszor összeütközésbe kerülnek a vevők és a társadalom hosszú távú érdekeivel (egészségügyi állapot, életminőség javítása, környezetszennyezés elkerülése). Mindez különösen igaz a fiatalok esetében, akik manapság szinte követelik és természetesnek tartják, hogy „saját maguk döntsenek életükről”, és szinte sértve érzik magukat, ha pl. dohánytermékkel, alkohollal nem szolgálják ki őket, azaz korlátozzák őket szabad önrendelkezésükben. Napjainkra az alkohol mindenesetre az ünnepségek, társas együttlétek szinte elengedhetetlen kelléke lett a családokban, a háztartásokban pedig a jólét, a modern életforma jelképévé vált. Az alkohol széles körű hozzáférhetősége, fogyasztásának társadalmi elfogadottsága, és a társadalom kettős mércéje az, ami igazán veszélyessé teszi. Míg a kábítószerek elterjedésének

-5-


ugyanis gátat szab azok viszonylag magas beszerzési költsége és büntetőjogi megítélése, addig ugyanez az alkoholizmus terjedésére abszolút nincs hatással. 2.

ANYAG ÉS MÓDSZER

A kutatás feladata annak megállapítása volt, hogy Budapest kőbányai kerületében lakók milyennek ítélik meg egészségügyi állapotukat illetve, az hogy az ottani egészségügyi ellátó rendszerrel mennyire elégedettek. Nem kevésbé fontos az is, hogy a szűkebb lakókörnyezetben élők egészségtudatossága, alkoholfogyasztása és dohányzási szokásainak vonatkozásában is adatokat nyerjünk. A vizsgálat több lépcsőben zajlott le. Jelen vizsgálat eredményei a kerületben elő és ott vendéglátóhelyekre járók véleményét igyekszik bemutatni. A szórakozóhelyek kiválasztását a minta megbízhatósága érdekében véletlenszerű mintavétellel próbáltam elvégezni. (Sajnos ez nem mindig sikerült, ugyanis több helyen a vendéglő tulajdonosa nem járult hozzá, hogy vendégeiket megkérdezzem) Az ún. ,,véletlen séta” (random walking) módszer alkalmazásával, minden kocsmának egyenlő esélye volt a mintába való bekerülésre. A célszemély kiválasztása az üzleten belül „önkényesen” történt, így a mintavétel annak ellenére nem tekinthető reprezentatívnak, hogy a tíz „kocsmában” (az adott időpontban) jelenlévő összes ott tartózkodót megkérdeztem, hogy hajlandó-e részt venni a kutatásban. A jelenlévő vendégek közül 89 fő töltötte ki a kérdőívet. (Ez ugyanakkor jó aránynak tekinthető, hiszen a kitöltési arány meghaladta a 35%-ot). A kutatás során figyelembe vettem Svéhlik (2006) ajánlását is miszerint: „Napjaink bonyolult világában már minden szakterületet csak interdiszciplináris szabad elemezni….Csak így érhetünk el igazán fajsúlyos kutatási eredményeket”. 3. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK A kutatás célkitűzéseinek és a vázolt módszertani logikának megfelelően elsőként a szekunder, másodikként a primer piackutatás eredményei kerülnek bemutatásra. Először tekintsük át milyen tényezőkből is tevődik össze az egészség, az egyén egészségmagatartása és melyek annak elemei. A jó egészségügyi állapot ugyanis nemcsak az egyén érdeke, hanem a társadalomé is, hisz az egyén, mint munkaerő fontos eleme a termelési folyamatnak, így egészségének megőrzése a társadalom alapvető feladata. Egészségmagatartás/tudatosság és elemei Azt, hogy mi is az egészség, sokan sokféleképpen fogalmazták meg, hasonlóan ahhoz, hogy mely tényezők hatnak leginkább szervezetünk egészségére. BAUM, KRANTZ és GATCHEL (1997) szerint az egészségmagatartás, az egészségtudatosság minden olyan viselkedés, amely hatással lehet az egészségünkre, amíg egészségesek vagyunk. HARRIS és GUTEN (1979) szerint az egészségmagatartás minden olyan cselekvés, amelyet azzal a céllal végzünk, hogy védjük vagy fenntartsuk egészségünket, függetlenül az aktuális egészségügyi állapotunktól, és attól, hogy az adott viselkedés objektíven hatékony-e. Az egészségmagatartás legfontosabb elemeit a 1. ábra szemlélteti.

-6-


1. ábra. Az egészségmagatartás alkotóelemei

Forrás: Harris & Guten, 1979 Jól látható az ábrán, hogy az egészségmagatartás egy olyan komplex rendszer, amelynek része a testmozgás, a lelki egészség, a tudatos táplálkozás, a higiénia, és nem utolsó sorban a káros élvezeti cikkek kerülése, azaz a szerrel való visszaélések elkerülése. Hozzájuk kapcsolódik még a rendszeres egészségügyi önellenőrzés és a szűrővizsgálatok igénybevétele is. Ercsey (2011) a szubjektív életminőség vizsgálatához kapcsolódóan hangsúlyozza, hogy az egészségkutatásokban a fókuszált definíció az életminőségnek csak egy vagy néhány dimenziójára koncentrál. Az alkoholfogyasztás hazánkban és a világban Az italfogyasztási szokások sokat változtak az idők folyamán. A középkorban Európa szerte elterjedt volt a sör és a bor fogyasztása, még reggelire is. A tea, a kávé és a kakaó a nagy földrajzi felfedezések után került az „itallapra”, Magyarországon inkább csak a 20. században. Az égetett szeszesitalok előállításának technológiája az alkimisták felfedezései révén alakult ki. A gyümölcsből készült italok és az üdítők a 20. század második felének termékei (http://www.dolceta.eu/magyarorszag/Mod5/spip.php?rubrique43). Alkoholfogyasztásra vonatkozó rendszeres statisztikai adatközlés 1950-től van Magyarországon, de szórványos és becsült adataink már a 18. századtól léteznek. Valószínűsíthető, hogy az alkoholfogyasztás már ekkor igen jelentős mértékű volt. Ezen források alapján tehát feltételezhető, hogy az egy főre jutó alkoholfogyasztás, és különösen a tömény alkohol fogyasztása hasonló volt, mint napjainkban. Az italfogyasztási szokások nagyon változatos képet mutatnak a világ különböző országaiban. Általánosságban elmondható, hogy a fejlett nyugat-európai országokban a fokozódó jólét már az 1950-es évektől átalakította az ivási szokásokat, ennek hatására emelkedett az alkoholisták száma, megnövekedett a tizenéves fiatalok alkoholfogyasztása, azaz az alkoholizmus sok európai országban komoly társadalmi problémává vált. A Központi Statisztikai Hivatal 1990 óta minden évben megvizsgálja az egy főre jutó élelmiszer-, ital-, dohány- és tápanyagfogyasztást. A következő, 2. ábrán a KSH adatsorai láthatók.

-7-


2. ábra Italfogyasztást hazánkban (liter)

Forrás: KSH statisztikai évkönyvei (1970-2009), Egészségügyi statisztikai évkönyv 2008 alapján saját szerkesztés Az ábrán jól látható, hogy míg az égetett szesz és a bor fogyasztása stagnál, addig a sörfogyasztás némileg csökkenő tendenciát mutat. Összességében azonban a sörfogyasztás „is csak kis mértékben változik”, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy időközben a sörök alkoholtartalma növekedett, a csökkenést már csak jelképesnek tekinthetjük. 2008-as adatok alapján Magyarország 35 vizsgált ország közül sörfogyasztásban a 24. helyen áll 72,3 liter/fő/év fogyasztással (3. ábra). Az első helyen Csehország (149,9 liter/fő/év) végzett, őt követi Írország (124,8 liter/fő/év) és Németország (110,6 liter/fő/év). Az utolsók között található Norvégia (55,6 liter/fő/év), Angola (55,3 liter/fő/év) és Brazília (54 liter/fő/év). A vizsgált 35 ország fogyasztási átlaga 86,8 liter/fő/év, a magyar fogyasztás ennél alacsonyabb. 3. ábra: A világ sörfogyasztása

Forrás: (www.geog.ucsb.eu) A Kutató Centrum 2010-ben felmérést készített hazánkban a rendszeres sörfogyasztók között. A felmérésben résztvevők majdnem egyharmada hetente többször fogyaszt sört, 17% hetente egyszer, 21% pedig havonta néhány alkalommal. 8% havonta egyszer, 10% negyedévente, 18% pedig változó időközönként iszik sört. A nők inkább párjuk mellett fogyasztják, míg a férfiak körében a kollégákkal, ismerősökkel való közös sörözés a jellemző. A hazai borfogyasztók leginkább a lédig borokat veszik. Magyarországon évente körülbelül hárommillió hektoliter bor fogy, ebből 600 ezer hektolitert a termelő és családja fogyaszt el, vagyis nem kerül kereskedelmi forgalomba. Az 1,6 millió liternyi kannás bor eredete nem

-8-


mindig igazolható, sőt több alkalommal hamis bort hoztak-hoznak forgalomba. A termelők a minőségibor-fogyasztás növelését szorgalmazzák, egyelőre kevés sikerrel. A hazai vásárlók zöme csak az olcsó bort tudja megfizetni (KOPCSAY, 2001). Némiképp ellentmond ennek a Turizmus Rt. által 2005-ben készíttetett felmérés eredménye, amely szerint a megkérdezettek 49,1%-a palackozott minőségi bort fogyaszt, és csupán 10,8% nyilatkozott úgy, előfordul, hogy műanyag palackos bort, 8,2% pedig, hogy kannás bort fogyaszt. A megkérdezéses vizsgálat szerint a felnőtt lakosság 81,6%-a fogyaszt szeszes italt valamilyen rendszerességgel. A szeszes italok közül a legtöbben pezsgőt fogyasztanak, a válaszadók 56,1%-a említette ezt az italfajtát, üveges sört 47,4% szokott inni (4. ábra). 4. ábra: Szeszes italok fogyasztási aránya (%)

Forrás: Magyar Turizmus Rt. / MÁST 2006 N=816 alapján saját szerkesztés A következő, 5. ábrán a KSH (2009) adatai alapján az 1főre jutó bor, sör és szeszesital megoszlását láthatjuk. A lakosság szeszesital fogyasztásának szerkezetében – abszolút literben mérve – 2005-höz és némileg 2000-hez is képest növekedett a sör részesedése, fokozatosan bővült az égetett szeszes italok jelentősége, miközben a bor aránya 2000-hez képest, több mint 5 százalékponttal csökkent, és így a harmadik helyre került. 5. ábra: Az egy főre jutó bor, sör, és szeszesital megoszlása

Forrás: A KSH adatai alapján saját szerkesztés Mindezek mellett azt is tapasztalhatjuk, hogy az emberek italfogyasztási szokásai is jelentősen megváltoztak. Az italozó tizenévesek körében gyakorta találkozhatunk azzal, hogy az erős italokkal szemben egyre inkább kedveltebbek a könnyebb, alacsony

-9-


energiatartalmúak, elsősorban az életmódváltozás, és a nők emelkedő italfogyasztása miatt. A világ fejlett országaiban a szabadidő gyarapodásával az emberek egyre inkább közösségben, társaságban fogyasztanak italokat. Így elmondhatjuk, hogy az ún. társasági italok a kedveltebbek. Az olcsósággal, a magas alkohol- vagy energiatartalommal szemben preferáltabb, tehát a fogyasztók számára fontosabb tulajdonság az italok finomsága, élvezeti értéke, minősége. Főként a fiatal generációk fordulnak inkább a könnyen és gyorsan megkedvelhető, így sokszor egyszerűbb, értéktelenebb ízvilágot felmutató termékek felé. (http://www.magyarvagyok.com/kultura/konyha/italok/bor/2738-A-vilag-ital-esborfogyasztasi-szokasainak-valtozasa.html). Mivel kutatásom során különböző italértékesítő helyeken figyeltem meg az emberek italfogyasztását, a következőekben néhány statisztikai adatot mutatnék be azzal kapcsolatban, hogy az egyes italkategóriák- mennyiségben mérve- hogyan oszlanak meg a különböző vendéglátó-ipari értékesítő-helyeken (6. ábra). 6. ábra Az egyes italkategóriák megoszlása- mennyiségben mérve-, a különböző vendéglátó-ipari értékesítő-helyeken 2006. december és 2007. november között

Forrás: http://www.marketinginfo.hu/tanulmanyok/essay.php?id=1401, alapján saját szerkesztés Ez alapján, elmondhatjuk, hogy az italkategóriák forgalmából több mint 40% jut az alacsony minőségű kategóriát képviselő volumenhelyekre, ahová a kocsmát, büfét és talponállót, illetve munkahelyi büfét sorolhatjuk. Fontos megállapítani, hogy az égetett szeszes italok felülreprezentáltak a szórakozóhelyeken, vagyis diszkókban, billiárd teremben, kaszinókban. A sör legnagyobb mennyisége az italhelyekre jut, ahová a pubokat, jó színvonalú sörözőt, illetve presszót sorolhatjuk. Az alkoholmentes szomjoltók leginkább az étkezőhelyeken (étterem, vendéglő, kávéház, cukrászda) fogynak. A tanulmány szerint, elmondhatom, hogy a vendéglátó üzletek több mint 45%-át a volumenhelyek teszik ki, az italhelyek pedig az üzlethálózat 15%-át teszik ki. A vizsgált célcsoport fogyasztói szokásait számos kutatás során vizsgálták. A hazai vállalkozások termékeinek fogyasztásával kapcsolatban meg lehet említeni Józsa, MakkosKáldi, Németh (2011) es tanulmányát, mely a fiatal fogyasztók szokásait elemzni. Fogyasztói szokások és attitűdök vizsgálata (primer kutatás) A szekunder kutatás eredményei egyértelművé tették, hogy az alkoholfogyasztás komoly veszélyeztetettséget jelent a lakosság körében és azt, hogy világszerte jelentős eltérések mutatkoznak a fogyasztás gyakoriságának és mennyiségének tekintetében. A következőkben tekintsük át, hogy jelen kutatás e tekintetben, milyen eredményeket hozott. A személyes vizsgálat során, melynek legnagyobb előnye, hogy természetes körülmények között figyeljük a fogyasztókat, összességében 10 kocsmát látogattam meg. A

- 10 -


szórakozóhelyekre véletlenül tértem be. A kutatás során egy előre meghatározott kérdőív alapján vizsgálódtam, és a megfigyelési eredményeket a helyszínen rögzítettem. A kérdőívezés péntek késő délután, szombat délután és vasárnap délelőtt történt. A megfigyelések során hozzávetőlegesen 212 személy tartózkodott a kocsmákban, akik közül 89-en töltötték ki a kérdőívet. (A következőkben csak a kitöltők véleménye kerül ismertetésre). A nemek megoszlása a vendéglátóhelyeken hasonló a győri kocsmákéhoz, ugyanis Kőbányán is döntően férfiak járnak kocsmákba, arányuk 89,8%. Örvendetesnek tekinthető, hogy tizennyolc év alatti alkoholt fogyasztó személyt nem láttam. Ha az italozók korát vesszük górcső alá, akkor sem találhatunk lényegi különbséget a győri és budapesti „látogatók között” (7. ábra). 7. ábra A válaszadók korcsoportonkénti megoszlása

Megállapítható, hogy a 40-60 évesek teszik ki a kocsmába látogató vendégek zömét, arányuk csaknem kétharmados. Az ennél idősebbek aránya 12%, az ennél fiatalabbaké 21%. A vizsgálat folytatásaként felmértük azt, hogy a kérdőívet kitöltők saját egészségüket miképp ítélik meg. A rendszerváltás óta eltelt 20 év és jó néhány hazai népegészségügyi program után a kutatás eredménye azt mutatja, hogy nincs minden rendben, és a saját egészség megítélése gyakorlatilag nem változott, illetve túlértékeltté vált (8. ábra). 8. ábra A saját egészség megítélése

- 11 -


Az adatok azt tükrözik, hogy a kocsmába járók és ott italozók több mint fele, 55%-a jónak és nagyon jónak ítéli saját egészségét és 35% (31 személy) gondolja átlagosnak. Csupán 10% azok aránya, akik nem túl jónak gondolják azt. A részletesebb vizsgálatok arra mutatnak rá, hogy ez utóbbi csoport tagjai „állnak legközelebb saját realitásukhoz”. Közülük ugyanis 80 százalékot meghaladó azok aránya, akik legalább 2-4 napot járnak hetente kocsmákba és viszonylagosan sok alkoholt is fogyasztanak. Sajnos azok közül is, akik egészségüket nagyon jónak ítélik, 50%-ot meghaladó azok aránya, akik 2-4 napot járnak hetente kocsmákba, és 15% felett van a napi vendégek aránya is! Megállapítható tehát, hogy az emberek nem helyesen mérik fel egészségügyi helyzetüket. Ebben a csoportban ugyanakkor közel 30% azok aránya, akik saját bevallásuk szerint ritkábban, mint hetente járnak szórakozóhelyekre. Ha csak a hölgyek saját egészség megítélését vizsgáljuk, akkor megfigyelhető, hogy esetükben az előbbi átlagot megközelítő értéket, azaz 55,5%-ot kapunk azok körében, akik jónak, illetve nagyon jónak ítélik saját egészségüket. Az átlagtól való eltérés csak a közepes és a nem jó egészségügyi állapot megítélésében van, mégpedig az, hogy nem volt egyetlen egy hölgy sem, aki azt gondolta magáról, hogy egészsége nem jó. Ez még akkor is „sántít”, ha azt is figyelembe vesszük, hogy (szintén) 55,5%-uk heti rendszerességnél ritkábban jár kocsmába. (Mint a vizsgálatot végző személy azonban szeretném megjegyezni, hogy lehet, hogy a gyengébbik nem képviselői nem voltak teljesen őszinték, ugyanis közülük jó néhányan mindhárom alkalommal a vendéglőkben töltötték szabadidejüket.) A nők egészségtudatosabb voltáról hasonló eredményt kapott egy nyugdíjas tornára járó csoportban (n: 133) készült felmérés, amely szerint az résztvevők nagy része (91%) hajlandó áldozatra, tudásba való befektetésre, energia- és pénzráfordításra, egészsége megőrzéséért (a válaszadók 93%-a nő, 7%-a férfi volt) (Konczosné és tsai. 2010: 197.) Érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha a saját egészség megítélését (kicsit részletesebben) összevetjük a sportolási, a táplálkozási, az orvoshoz és kocsmákba járási szokásokkal. A 9. ábrán a szórakozó helyek „látogatási gyakoriságai” kerülnek (nominálisan) bemutatásra. 9. ábra A szórakozó helyek „látogatási gyakorisága” (%-ban)

Az ábra adati világosan mutatják számunkra, hogy a válaszadók saját egészségügyi állapotukat „túlértékelik”, hiszen 12,5%-uk (11 fő) naponta többször felkeresi kedvenc szórakozóhelyét. Közöttük nőt nem találunk. 23,9% azok aránya is, akik naponta látogatnak el kedven kocsmájukba (ezen belül 2,3% a nők aránya), és 25%-uk heti 3-4 alkalommal tölti ott az idejét (ezen belül 1,2% a nők aránya). Ha feltételezzük azt, hogy az alkalmi alkoholfogyasztásnak nincs káros hatása a szervezetre akkor a megkérdezetteknek csak a 18,2 és 20,4%-a lehet „nyugodt saját egészségé vonatkozásában”, ők azok, akik heti 1-2 alkalommal vagy ennél ritkábban (ezen belül 5,7% a nők aránya) járnak vendéglátóhelyekre.

- 12 -


A helyzetet tovább rontja, hogy a felmérésbe bevont személyek döntő része nem keresi fel rendszeresen háziorvosát (10. ábra). Az ábra adatai világosan jelzik számunkra, hogy (annak ellenére, hogy a megkérdezettek 54,7%-a jónak és nagyon jónak ítéli saját egészségét - mint azt már korábban bemutattuk) aggasztóan magas azok aránya (36%), akik egy évnél régebben voltak háziorvosuknál vagy nem is emlékeznek az időpontra. A nők láthatóan jobban tőrödnek egészségükkel, hiszen esetükben 2,3% volt a rendkívül ritkán orvoshoz fordulók aránya. Egy hónapon belül a válaszadók 24,4%-a, fél éven belül 19,8%-uk volt orvosnál. E két csoporton belül a hölgyek aránya 7% volt (a megkérdezett nők egész csoportjára vonatkoztatva pedig 66,6%). Mindez azt is mutatja, hogy a gyengébbik nem képviselői egészségtudatosabbak. Ezt a véleményemet erősíti az is, hogy amíg a hölgyek több mint ¾-e táplálkozik egészségesen, addig ez a férfiak körében 47,5%. 10. ábra Mikor volt utoljára háziorvosánál kérdésre adott válaszok (%-ban)

Aki már járt kocsmában, talán egyetért azon megállapításommal, hogy sok esetben „nem a legjobb levegő” fogadja a látogatót. Ennek legtöbbször a dohányfüst az oka, ezért a cikk szerzője (néhány vendéglátóhelyen lefolytatott beszélgetés alapján nem csak egyedül) csak támogatni tudja azon törekvéseket, miszerint a dohányfüst mentesség alapkövetelmény legyen egy szórakozó helyen. A vizsgálat megállapítása szerint a dohányosok „jelenléte” a kocsmákban felülreprezentált, ugyanis a megkérdezettek közül 58 fő dohányzik rendszeresen vagy alkalmanként, ami 65,9%-nak felel meg (11. ábra). 11. ábra A dohányzási gyakoriságok (%-ban)

- 13 -


Ha elfogadjuk azt az adatot, miszerint a felnőtt férfiak 34-46 százaléka, míg a felnőtt nőknek 18-28 százaléka dohányzik, azt gondolom – figyelembe véve a nemek arányát a szórakozóhelyen –, a dohányosok részaránya közel duplája, sőt a hölgyek esetében még ennél is magasabb a becsült statisztikai átlag alsó határánál. Sajnos tehát a vizsgált szórakozóhelyeken a hölgyek is „nagy dohányosoknak tekinthetők”, hiszen több mint ¾-ük rendszeres dohányzó. Nyilvánvaló a többnyire kicsi, zárt, levegőtlen tér nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a pubokba járók számára sokszor elviselhetetlennek tűnik az ott kavargó füst. Az persze megérne egy vizsgálatot – és ez a jelen közlemény szerzőjének egyik célkitűzése –, hogy vajon italozás közben többet füstölgünk-e, mint egyébként. A vizsgálat befejezéseként az italfogyasztás szerkezetére is vessünk néhány pillanatot. A 12. ábrán (ábra sorozaton) azoknak az italfajtáknak a fogyasztási gyakorisága kerül bemutatásra, amelyek jellemzőek voltak a szórakozóhelyeken. Szükséges megjegyeznem, hogy itt különbség volt a kőbányai és a győri kocsmák között. Budapest vizsgált szórakozóhelyein a sörfogyasztás és a kommersz tömény fogyasztása inkább jellemző volt, mint Győrben. 12. ábra Az italfogyasztás szerkezete

Az ábra adatai azt jelzik számunkra, hogy a vizsgált helyeken a sörfogyasztás dominál, ugyanis a megkérdezettek csaknem 45%-a naponta vagy legalább kétnaponta fogyasztja ezt a „folyékony kenyeret”. Ha ehhez a heti 1-2 alkalommal fogyasztókat is hozzáadjuk, akkor már 60%-ot meghaladó értéket kapunk. A terméket nem fogyasztók aránya nagyjából egyharmad. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy az összes megkérdezettből 58 fő issza valamilyen gyakorisággal ezt a terméket, közülük 4 nő (tehát a vizsgálatba vont hölgyek 44%-a fogyasztja). Az átlagosan elfogyasztott sörmennyiség magasnak mondható (korábbi győri vizsgálataimhoz viszonyítva), hiszen alkalmanként 14 dl-t, azaz durván három üveggel gurítanak le a torkukon a kőbányai vizsgálatban részt vett személyek. A hölgyek jellemzően egy üvegnyi mennyiséget fogyasztanak, még „a legiszákosabb hölgy is” „csak” kétüvegnyit iszik meg (igaz ehhez egyikük egy „felest is bedob”). A férfiak közül jó néhányan napi négy üvegnél is többet isznak, a legtöbbet italozó férfi saját bevallása szerint 8 üveggel fogyaszt, amihez kísérőként még jelentős mennyiségű töményt is elfogyaszt.

- 14 -


Habár borfogyasztó nemzetként tartjuk magunkat számon, a vizsgált helyekre és fogyasztókra ez nem igaz. A megkérdezetteknek ugyanis csupán 29,3%-a fogyasztja azt naponta vagy legalább kétnaponta. Az alkalmi borfogyasztók aránya is csak épphogy megközelíti a 8%-ot. A többség, 54%-ék nem fogyasztja. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy az összes megkérdezettből 39 fő issza valamilyen gyakorisággal ezt a terméket, közülük jelen esetben is 4 nő van (tehát a vizsgálatba vont hölgyek 44%-a fogyasztja). A személyek átlagosan 6,9 dl-t isznak meg, ami több mint három fröccsöt jelent, ugyanis megfigyeléseim szerint a bor jellemzően „ilyen alakban” kerül elfogyasztásra. 14 borfogyasztó iszik naponta egy liter vagy ennél több bort, ami mindenképpen soknak tekinthető, amit még az is tetéz, hogy közülük heten még töményet is fogyasztanak. És ezzel térjünk is át a tömény alkoholok fogyasztására. (A 12. ábrán különbséget tettem a minőségi és kommersz tömény italok között, aminek oka elsősorban egy későbbi, a kocsmába járók minőség és árérzékenységének meghatározása.) A következőkben a két ábra adatait együtt kezelem, ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy az olcsóbb és minden bizonnyal egészségtelenebb kommersz töményitalok fogyasztása a jellemző. A tömény fogyasztása is magasnak mondható, hiszen csaknem minden harmadik – a kérdőívet kitöltő – személy (29,4%) fogyasztja valamelyik tömény italt naponta vagy legalább kétnaponta. Ehhez jön még az a 15,9%, akik heti 1-2 alkalommal isszák azt. Ezek a számok abszolút értelemben is magasnak tekinthetők! Összességében 38 fő issza valamilyen gyakorisággal ezen termékeket. Jellemzően fél-egy deciliter a naponta elfogyasztott mennyiség, de voltak olyan válaszadók is, akik saját bevallásuk szerint fél liternyit, nyolc decilitert vagy akár egy liternyit is elfogyasztanak. Mindazonáltal, ha meg is kérdőjelezzük ezen kitöltők szavahihetőségét (ezek az emberek sörből vagy borból is az átlagot jóval meghaladó mennyiséget fogyasztanak), akkor is magasnak mondható a közel másfél decis átlag, ami a tömény alkohol fogyasztását jellemzi. Néhány összefoglaló megjegyzés Megállapítható, hogy a 40-60 évesek teszik ki a kocsmába látogató vendégek zömét, arányuk csaknem kétharmados. A rendszerváltás óta eltelt 20 év és jó néhány hazai népegészségügyi program után a kutatás eredménye azt mutatja, hogy nincs minden rendben, a saját egészség megítélése túlértékeltté vált. A felmérésbe bevont személyek döntő része nem keresi fel rendszeresen háziorvosát, 36%-uk egy évnél régebben volt ott, vagy nem is emlékszik az időpontra. A gyengébbik nem képviselői egészségtudatosabbak. Ezt a véleményemet erősíti az is, hogy amíg a hölgyek több mint ¾-e táplálkozik egészségesen, addig ez a férfiak körében 47,5%. A dohányosok „jelenléte” a kocsmákban felülreprezentált, ugyanis a megkérdezettek közül 58 fő dohányzik rendszeresen vagy alkalmanként, ami 65,9%-nak felel meg. A vizsgált helyeken a sörfogyasztás dominál, ugyanis a megkérdezettek csaknem 45%-a naponta vagy legalább kétnaponta fogyasztja ezt a „folyékony kenyeret”. Ha ehhez a heti 1-2 alkalommal fogyasztókat is hozzáadjuk. akkor már 60%-ot meghaladó értéket kapunk! A tömény fogyasztása is magasnak mondható, hiszen csaknem minden harmadik – a kérdőívet kitöltő – személy (29,4%) fogyasztja valamelyik tömény italt naponta vagy legalább kétnaponta.

- 15 -


Irodalomjegyzék 1. Baum, A., Krantz, D. S., Gatchel, R. J.: An introduction to health psychology. McGraw-Hill, New York, 1997. 2. Ercsey Ida: Módszertani kihívások a szubjektív életminőség vizsgálatában, In: Marketing Oktatók Klubja 17. Országos Konferencia, Felelős marketing, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, 2011. 3. Harris, D. M., Guten, S.: Health protecting behaviour: An exploratory study. Journal of Health and Social Behaviour 20 17-29 (1979) 4. http://www.dolceta.eu/magyarorszag/Mod5/spip.php?rubrique43) 5. http://www.magyarvagyok.com/kultura/konyha/italok/bor/2738-A-vilag-ital-esborfogyasztasi-szokasainak-valtozasa.html). 6. http://www.marketinginfo.hu/tanulmanyok/essay.php?id=1401 7. Józsa, L. – Makkos-Káldi J. – Németh Sz.: Is ’domestic’ better to buy? - Study on consumer ethnocentrism among students. ANZMAC Conference Paper. ANZMAC Conference, hosted by Edith Cowan University 2011. 8. Konczosné Szombathelyi M., Kovácsné Tóth Á., Zakariás G., Budaházi J., Dusek T.: „Nem csak a húszéveseké a világ”: az egészség/fittség/fiatalság trend és az „új idősek generáció”-t célzó egyetemi marketingkommunikáció. In: Kuráth G., Pálfi M. (szerk.) III. Felsőoktatási Marketing Konferencia. Konferencia CD, Pécsi Tudományegyetem, Pécs. 188-199. 2010. 9. Kopcsay L. A borpiac szegmentációja, Nyíregyháza, MTN Konferencia, 2001. 10. 29. 235-238. p. 2001. 10. KSH, STADAT (2009) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/stattukor/elelmfogy/elelmfogy08.pdf 11. KSH: Statisztikai évkönyvei (1970-2009), 12. KSH: Egészségügyi statisztikai évkönyv 2008 13. KSH: stADAT-táblák – idősoros éves adatok 14. Magyar Turizmus Zrt. A magyar lakosság borfogyasztási szokásai, Turizmus bulletin, 2006/3. 12-15. p. 2006. 15. Malhotra, Nareshk.: Marketingkutatás, Műszaki könyvkiadó, Budapest, 2001. 16. Sándorné Szennyessy J.: A piackutatás kézikönyve. Közgazdaságtani és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978. 17. Svéhlik Cs.: Hogyan írjunk PhD értekezést. I. KHEOPS Tudományos Konferencia Mór, 2006 18. www.geog.ucsb.eu

- 16 -


BRÁNYI ÁRPÁD (Széchenyi István Egyetem, Győr): Klaszter alapú gazdaságfejlesztés koncepció, kapcsolat és kompetencia alapján 1. Bevezetés Napjainkban a vállalati együttműködések széles köre figyelhető meg, a stratégiai szövetségektől a beszállítói hálózatokon keresztül a klaszterekig, hiszen a piaci szereplők együttműködése versenyelőnyt biztosíthat, megkönnyítheti a piaci térnyerésüket, továbbá a vállalati növekedést. Már a kilencvenes évektől kezdve az iparosodott országok különböző klaszterpolitikával igyekeztek gazdaságukat fejleszteni, így több klaszteralapú gazdaságfejlesztési elképzelés is napvilágot látott. A hagyományos iparpolitika, ágazatorientált fejlesztéshez képest egyre inkább olyan vállalati csoportok létrehozása került előtérbe, amelyek nem csak a beszállítókat ölelik fel, hanem más jellegű intézményeket, kiszolgáló szervezeteket is. Továbbá a klaszterkezdeményezésekben a kormányzat az irányító szerepet már a piaci szereplők kezébe helyezte. A klaszterfejlesztés ezen közvetett kormányzati segítségnyújtása esetén is érdemes a koncepciót, a kapcsolatokat és a kompetenciákat meghatározó sikertényezőket szem előtt tartani. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a klaszterek meghatározásáról szóló szakirodalom nézetbeli különbségeit és kitérjen a vállalati hálózatok és a klaszterek közötti főbb különbségek okaira, továbbá ismertesse a klaszterekre ható belső tényezőket. A tanulmányt végezetül a klaszteralapú gazdaságfejlesztés sikertényezőinek bemutatásával zárom, melyben a koncepció, a kapcsolat és a kompetencia szerepét mutatom be a klaszterizáció tükrében. 2. Klaszterek meghatározásai Számos szerző igyekezett már a klaszter fogalmát meghatározni, de mindmáig nem létezik egy egységesen elfogadott definíció. Maga a klaszter jelentése csomó, csoport, fürt, vagyis egy adott vállalategyüttest, csoportot jelöl. Az angol „cluster” szó elsődlegesen fürtösödést jelent, gazdasági jelentését a vállalatcsoportosulás meghatározott formájának megnevezésével kapta. A klaszterek definiálása előtt érdemes felidézni a neoklasszikus közgazdaságtan elveit, különös tekintettel a földrajzi közelségből eredő méretgazdaságra, mely a klaszterizáció vagy akár a vállalati hálózatosodás alapköve. A földrajzi agglomerációkra irányuló méretgazdaságosság elve nagy múlttal rendelkezik a közgazdaságban, amely egészen Adam Smith a munkaerő specializálódásának korai vizsgálatáig is visszanyúlik, vagy akár Marshall [1925] okfejtéséig, ami azt a speciális közgazdasági kérdést feszegette, hogy miért települnek a vállalatok ugyanazon területre. Marshall három főbb magyarázattal állt elő. Az első ok, ami a vállalatok egymáshoz közeli letelepedését magyarázza az a szakképzett munkaerő állomány megteremtésének és fenntartásának a lehetősége. Ez teszi lehetővé, hogy a vállalatok a magasan képzett munkaerővel ki tudják elégíteni az adott iparágra jellemző sajátos munkaerő szükségleteit, továbbá, könnyen hozzáférnek a szaktudással rendelkező munkaerő állományhoz. A második ok nem más, mint a helyi non-traded inputok kialakulásával az adott iparágban a vállalatok méretgazdaságot érhetnek el, ami megnyilvánulhat a közös technológia, tőke vagy akár az egymással megosztott infrastruktúra használatában. Harmadik magyarázó ok pedig a térben egymáshoz közel települő vállalatok közötti információ- és

- 17 -


tudásáramlása, amit a térbeli közelséggel maximalizálni lehet. Tehát, a termék, a piac és a technológiai tudást könnyebben meg tudják osztani a vállalatok. Azon vállalatok, melyek térben egymáshoz közel helyezkednek el, a megszerzett információt hatékonyabban tudják innovációkká alakítani, mint a földrajzilag szétszórt versenytársaik. A neoklasszikus közgazdaság tanai már rávilágítottak a földrajzi közelségből eredő iparági előnyökre, melyekből számtalan klaszterdefiníció merít [Amin, 1992; Marshall, 1925]. A klaszter fogalmának értelmezéséhez nézzünk néhány definíciót: Az UNIDO (United Nations Industrial Development Organisation – az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete) szerint: szektorálisan és földrajzilag koncentráltan elhelyezkedő vállalatok, amelyek egymáshoz kapcsolódó, vagy egymást kiegészítő termékeket állítanak elő, ami miatt közös kihívásokkal kell szembenézniük, ugyanakkor közös lehetőségeik is adottak [UNIDO, 2000]. Porter meghatározása szerint a klaszter „egy konkrét iparág versenyző és együttműködő vállalatai a kapcsolódó és támogató iparágak, pénzügyi intézmények, szolgáltató és támogató infrastrukturális intézmények (oktatás, szaktanácsadás, kutatás) szakmai szövetségek (kamarák, klubok) innovatív kapcsolat rendszerén nyugvó, földrajzi koncentrációja [Porter, 2000]. Enright meghatározása szerint a klaszter konkrét iparághoz tartozó független vállalatok, valamint a hozzájuk kapcsolódó gazdasági szektorok és intézmények olyan halmaza, amelyek relatíve nagy arányban használják egymás termékeit és szolgáltatásait, ugyanazon tudásbázisra és infrastruktúrára támaszkodnak, valamint hasonló innovációkat hasznosítanak [Enright, 1998]. Az EU [2003] szerint a klaszter a vállalatok és kapcsolódó intézmények olyan csoportjai, amelyek: • együttműködnek és versenyeznek; • egy vagy néhány régióban földrajzilag koncentráltan helyezkednek el, bár globális kiterjedésű klaszter is lehetséges; • bizonyos, közös technológiákkal és szakismerettel összekötött területre specializálódtak; • tudományos alapúak vagy hagyományosak; • lehetnek intézményesítettek vagy nem intézményesítettek; • pozitív hatásuk van az innovációra és versenyképességre, a szaktudásra és információáramlásra, valamint a növekedésre és a hosszú távú üzleti dinamikára. Látható, hogy itt már nem puszta definícióról, hanem inkább egyfajta értelmezésről van szó, hiszen itt olyan gondolatok szerepelnek, amelyek az eredeti porteri szövegben nem találhatók meg. Ugyanez a definíció másképp így hangzik: „különböző módon együttműködő helyi vállalatok és egyéb intézmények csoportjai, hálózatai, amelyek földrajzilag koncentráltan megjelenő, a térben sűrűsödő, szőlőfürtszerűen összekapcsolódó iparágak és velük kapcsolatban álló vállalatok, intézmények halmaza”. Ez a definíció a klasztert képező intézményeket sem írja le, így teret enged sokféle értelmezésnek [Netwin, 2007]. Az ICEG Porterre hivatkozva a következő definíciót adja: „a klaszter egymással kapcsolatban lévő, tevékenységük helyszínét tekintve egymáshoz közel fekvő vállalatok és hozzájuk - 18 -


kapcsolódó intézmények csoportja, amelyek egy adott iparágban tevékenykednek, és amelyek közös vonásokkal és egymást kiegészítő tulajdonságokkal rendelkeznek” [ICEG, 2006]. A klaszterek sajátos kapcsolatrendszere tükröződik Grosz definíciójában, mely talán a legátfogóbb definíció: „a klaszterek egy iparában, egy értékláncrendszer mentén szerveződő, egymással egyszerre versengő és szoros együttműködési kapcsolatokat ápoló független gazdasági szereplők és nonprofit intézmények, szervezetek olyan területileg koncentrált együttműködési hálózata, amely jelentősen hozzájárul mind az abban részt vevők, mind az egész régió vagy térség versenyképességének növeléséhez. A koncepció meghaladja az egyszerű horizontális kapcsolatok hálózatát, amely az egyazon piacon és iparágban érdekelt vállalkozások különböző típusú együttműködésében realizálódik (közös K+F, marketing, értékesítési politika). Sokkal inkább egy ágazatok közötti hálózat, amely az értékláncnak egy speciális kapcsolata vagy tudásbázisa mentén elhelyezkedő, de egymástól különböző, vagy egymást kiegészítő vállalkozásokat foglal magába.” [Grosz, 2004]. Ahogyan Grosz, úgy Rosenfeld a klasztert speciális hálózatként értelmezik, szerintük a klaszter egy olyan nyílt társulás, melyben vállalatok, intézmények, szakmai szervezetek szociális értékek és kollektív vízió mentén, együttműködésen és rivalizáláson alapulva szerveződnek [Rosenfeld 2001a]. A fent összegyűjtött klaszter definíciókból jól kitűnnek a főbb vonások, még ha a szerzők többsége más és más karakterisztikára helyezik a hangsúlyt. A klaszterek, köztük a regionális klaszterek, fontos jellemzője, hogy a klaszteren belüli verseny mellett jelentős mértékű az együttműködés is. Az együttműködés lehet horizontális (termelők-termelők, feldolgozókfeldolgozók között), illetve vertikális (beszállítók-termelők, termelők-feldolgozók közötti), valamint a helyi intézményekkel való együttműködés. Az együttműködési formák termelik ki a láthatatlan előnyök döntő részét. Természetesen a klaszteren belül a piaci verseny is elengedhetetlen, viszont a klaszteren belüli verseny, vagyis a rivalizálás fontos dimenziókban eltér a hagyományos versenytől (competition), mivel abban a személyes kapcsolatok szerepe, a közös érdekek és értékek, illetve a résztvevők klaszteren belüli státusza is jelentős motiváló tényező. Más szerzők az ipari klaszterek meghatározásában továbbmennek és a fenti definíciókba a társadalmi hálózatokat és a tudásáramlást, mint tényezőt is beemelik. Ezen ipari klaszter definíciók egyik figyelemre méltó aspektusa az, hogy a társadalmi szerkezete adja meg a klaszter erejét, minőségét és természetét és ez a társadalmi szerkezet az, ami befolyásolja a meglévő és az új tudás integrálódását. A tudásáramlás révén magasabb színvonalú termék vagy szolgáltatás jelenhet meg. Lényegében tehát ez az, ami az ipari klasztereket megkülönbözteti a gazdasági szereplők egyszerű földrajzi agglomerációktól. Gordon és McCann [2000] megállapítása szerint, az „ipari klaszter kapcsolatainak erősségét a társadalmi hálózatok beágyazottságának mértékével lehet leírni.” Valójában minden gazdasági kapcsolat - akár az agglomerációs modell „tiszta” piaci kapcsolatai - társadalmilag jól beágyazottak abban az értelemben, hogy ezek függnek mind a normáktól, intézményektől és mindazon feltételezésektől, amiket maguk a társadalomi szereplők egy csoportja határoz meg és nem a gazdasági döntések következményei. Az ipari klaszterek, legyenek azok területi vagy sem, abban eltérnek az agglomerációs modelltől, hogy azok nem csupán a rendelkezésre álló lehetőségek gazdasági megnyilvánulásait tükrözik, hanem egy magasabb szintű beágyazottságot és társadalmi integrációt is [Gordon és McCann 2000].

- 19 -


Ha a társadalmi beágyazottság alapján haladunk, akkor a szociológia szakirodalomban számos szerző amellett érvel, hogy az ipari klasztereket a társadalmi hálózatoktól elkülönítve kell tekinteni és értelmezni [Granovetter, 1992]. Míg az előbbit nagymértékben a gazdasági szereplők szerződéses jogviszonya köt össze, az utóbbiban már az intenzív tudásátadás fonja össze a vállalatokat, ami sok esetben erősebbnek bizonyul, mint a vállalatközi interakciók sokasága, véli Pitelis és Williamson [1993]. Szanyi [2008] ugyanakkor a klaszteren belüli magatartás fontosságát emeli ki, ami jelentős hatással van a versenyre, amely a következő formában mutatkozhat meg: • növeli a vállalatok termelékenységét és hatékonyságát, • ösztönzi az innovációt, • segíti a klasztert támogató új vállalkozások kialakítását, • adott iparághoz tartozó szereplők stratégiai szövetsége a külső versenyben egységesen lépnek fel, míg belső kapcsolataikban verseny, közös lokális érdek és etika érvényesül, • lehetővé teszi, hogy a klasztertagok közötti informális kapcsolatok működtetésével együtt nagyfogyasztóként és termelőként lépjenek fel, innovációs és érdekérvényesítő képességük hatékonysága ezáltal is nő, • biztosítja az együttműködés kiterjesztését minden olyan tevékenységre, amely képes az értéklánc szereplői által létrehozott hozzáadott érték növelésére, • a tranzakciós költségek minimalizálásával a hatékonyság növelhető, • a földrajzi koncentrálódás miatt öngerjesztő folyamatot indít el, a térség gazdasági vonzása egyre erőteljesebbé válhat. 3. Klaszterek vs. vállalati hálózatok A klaszterek létrejötte a globális verseny kihívásaira adott sikeres válasznak tekinthető, viszont téves lenne egyoldalúan csak a klaszterekről szólni, hiszen a vállalati hálózatok éppoly meghatározó és fontos részei a globális gazdaságnak. A hálózati gazdaság fogalma az utóbbi évtizedben került előtérbe, míg a klaszter fogalma már több regionális gazdaságépítési programban is szerepelt, mint például a Széchenyi-tervben. A szakirodalomban több esetben helytelenül használják a hálózat és klaszter kifejezést, sok esetben szinonimaként jelennek meg. Megállapítható, hogy gyakran neveznek hálózatokat klasztereknek, illetve sűrűn támogatnak hálózati kezdeményezéseket klaszter-fejlesztési célokat kitűzve [Imreh Sz. – Lengyel I., 2002]. Dinya [2003] szerint napjainkban a „globalizálódó verseny elsődleges szereplőivé az egyedi vállalatok helyett egyre inkább a hálózatok válnak, amelyek a globális versenyelőnyökre építve lehetnek sikeresek. Minél több területen és minél magasabb színvonalú a helyi versenyelőny, annál nagyobb esélye van a lokális szereplőknek a globális sikerre, és éppen a potenciális helyi versenyelőnyök optimális kihasználása érdekében születnek hálózatok. A versenyelőnyt gerjesztő versenyerők ugyanakkor befolyásolják a versenyelőnyök mértékét az integrált modell szerinti módon: minél intenzívebb a verseny, annál jelentősebb mértékű és speciálisabb összetételű versenyelőny szükséges a sikerhez”. E kétféle szerveződést Rosenfeld hat szempont alapján élesen elkülöníti egymástól.

- 20 -


A hálózatok és klaszterek megkülönböztetését a következő táblázat szemlélteti [Rosenfeld, 2001b, Imreh – Lengyel, 2002]: 1. táblázat: A vállalati hálózatok és klaszterek eltérő jellemzői Előny Tagság Együttműködés alapjai Pozíció Kapcsolat jellege Kohézió Résztvevők

Hálózatok Meglévő olcsó speciális szolgáltatások Meghatározott (zárt) tagság Szerződéses kapcsolatok Viszonylag stabil Együttműködésen alapuló Közös üzleti célok Vállalatok

Klaszterek Igényelt speciális szolgáltatások odavonzása Nyitott szerveződés Társadalmi értékek Rugalmasan változik Együttműködésen és rivalizáláson alapul Kollektív vízió Vállalatok, intézmények, szakmai szervezetek

Forrás: Lengyel I. – Imreh Sz. [2002]: Üzleti hálózatok és klaszterek. Kézirat, SZTE GTK.

Angyal [2003] a következők szerint ismerteti a hálózat meghatározó elemeit: • a hálózat tagjai viszonylagos autonómiával rendelkező, önálló szervezetek, • a hálózat egésze racionális célrendszernek alávetve működik, és eredménye a tagok között megoszlik, • a hálózat tagjai között tartós, kölcsönös, ismétlődő kapcsolat létezik, és az együttműködés minden szereplő számára előnyösebb, mint a dezertálás, • a hálózat komplex, nyitott, dinamikus változó szerveződés. A hálózatokban elsődlegesen a kooperáció, míg a klaszterekben a rivalizálás is jelen van. A vállalati hálózatokat csak vállalatok alkothatják, míg a klaszterben a vállalatokon kívül általában egyéb intézmények (egyetemek, kutatóintézetek) és szakmai szervezetek (kamarák, vállalkozásfejlesztési ügynökségek, technológiatranszfer-szervezetek) is megjelennek. Klaszterek csak olyan ágazatban jöhetnek létre, ahol exportra, vagyis régión kívüli keresletre termelnek. Az együttműködés minden résztvevő partnernek előnyt jelent. Közgazdasági értelemben a klaszterek a lokalizációs előnyöket hasznosítják. Ez teszi lehetővé: • tranzakciós és szállítási költségek csökkentését, • a gyorsabb és pontosabb információáramlást, • a technológiai és szervezési tapasztalatok megismerését, • a tudás állandó cseréjét, • a helyi társadalom támogatását • a gyorsabb piaci alkalmazkodását. A valós gazdasági életben természetesen előfordulhatnak olyan kooperációk, amelyek mindkét jellemzőből felmutatnak bizonyos jegyeket. Sőt lényeges azt is kiemelnünk, hogy a vállalatok közti hálózati együttműködések pontosan a klaszteresedés előzményeinek tekinthetők [Imreh Sz. – Lengyel I., 2002]. 4. Klaszterekre ható belső tényezők Andersson és Szanyi [2008] a klaszterek fejlődését a szereplők közötti együttműködés folyamatos elmélyedésének és bővülésének tulajdonítják, míg Porter a klaszterek fejlődését és működését négy fő tényezőre vezeti vissza. Ez nem más, mint a porteri gyémánt-modell, - 21 -


melynek lényege, hogy a vállalatok versenyképességét négy, egymással is kölcsönhatásban álló tényezőcsoport határozza meg. Ezek a termelési inputtényezők (munkaerő, műszaki feltételek, üzleti környezet, tőkepiacok, természeti erőforrások, infrastruktúra stb.), a keresleti tényezők (fizetőképes helyi piaci kereslet), a kapcsolódó és beszállító háttériparágak (nemzetközi szinten is versenyképes, teljes értéklánc és termelési vertikum kiépítésének feltételei), a vállalkozás és a vállalatok működésének szabályozási keretei és hagyományai (a vállalatalapítás, a vállalatkormányzás, a versenyszabályok stb.). Látható, hogy fontos szerepet kaptak tehát a vállalkozások közötti együttműködés minőségét befolyásoló tényezők. Porter ezek alapján úgy látta, hogy a klaszterek kialakulása és működése alapvetően természetes, szerves fejlődési folyamat eredménye. A klaszter alulról felépülő struktúra, amely a piaci igények és a verseny hatására jön létre [Porter, 1998b]. A klaszter lényege tehát egy tudatos és rendszeres együttműködés kialakítása, amelynek kitűzött célja az elvárt pozitív hatások létrehozása. Porter az együttműködés mellett kiemelt szerepet tulajdonít a versenynek is. A verseny a klaszterek működésében igen fontos szerepet játszik a bevált megoldások elterjesztésében, vagy akár az innovációk keresésében. Porter elképzelése alapján, a cégek versenyképességét meghatározó tényezőknek csak egy része tekinthető belső adottságnak vagy képességnek. A gyémánt-modellben kiemelt helyen szerepelnek a külső környezet feltételei is a versenyképességet meghatározó tényezőként. A modell további fontos eleme a szereplők közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok jelenléte. Ezzel összefüggésben a szereplők közötti személyes kapcsolatok, a tapasztalatok cseréjét, az ismeretek megosztását, az innovációt eredményező tovaterjedő hatások (spill-overek) létét hangsúlyozza a klaszterekkel foglalkozó kutatás. Innovációs kutatások pedig arra irányították rá a figyelmet, hogy a tudásgenerálás és tudásmegosztás, valamint az innováció növekvő mértékben támaszkodik tudások megosztására egymással személyes kapcsolatban álló személyek között. Bizalmon alapuló kapcsolatok, társadalmi tőke kellő tömege szükséges az egyének, cégek, intézmények közötti horizontális együttműködéséhez [Porter, 1998a; Porter, 1998b; Porter, 2000].

5. Klaszter alapú gazdaságfejlesztés sikertényezői A klaszteresedés pozitív hatásainak felismerésével egyre több ország alkalmaz külön klaszterpolitikát, illetve igyekszik figyelembe venni más gazdaságpolitikáknál a klaszteresedés előmozdításának szempontjait. A klaszterek fejlesztése, segítése került leginkább a tagországok gazdaságpolitikájának fókuszába a kilencvenes évek végétől és a kétezres években. A klaszteralapú gazdaságfejlesztésben a fejlett országokban – a hagyományos iparpolitika, ágazatorientált fejlesztéshez képest – már nem az egymáshoz képest hasonló pozícióban levő vállalatokra (elsősorban végtermékgyártókra és azok beszállítóira) koncentrálnak, hanem olyan stratégiai csoportok létrehozásának elősegítésére, amelyek nem csak a beszállítókat ölelik fel, hanem más jellegű intézményeket, kiszolgáló szervezeteket is [ICEG, 2006]. Így a gazdaságpolitika fókuszába, a nagy végtermékgyártók mellett, a méretüket tekintve inkább KKV beszállítók, a támogató és kapcsolódó iparágakban és szolgáltatásokban ténykedő cégek, illetve különféle intézmények (oktatási, kutató, esetleg finanszírozó) kerülnek. A támogatások az együttműködés erősítését, és ilyen módon a szinergikus hatások kiaknázását, a versenyképesség növelését tűzik ki célul [OECD, 1999]. Fontos hangsúlyozni, hogy a kimondottan klaszterpolitikának nevezett, vagy annak tekinthető politikák kidolgozása általában a nemzeti kormányzatok szintjén történik, amelyek - 22 -


együttműködnek a klaszterpolitika megalkotásában a regionális, egyes esetekben pedig a helyi önkormányzatokkal [ICEG, 2006]. A kormányzati szint megtervezi és koordinálja a politikát, míg a regionális és helyi önkormányzatok általában a gyakorlati megvalósításért felelősek. Az általános országtapasztalatokat tekintve [European Commission, 2003] nem alakult ki egységes álláspont arról, hogy a már működő klasztereket vagy az újonnan induló klasztereket célszerű-e támogatni. Nagyobb az egyetértés abban a tekintetben, hogy a gazdaságpolitikának inkább keretet érdemes adnia a klaszter-együttműködésnek, egyfajta katalizátor szerepet játszania a vállalatok közötti, a KKV-k, felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, más közés magánintézmények közötti együttműködés tekintetében [Lengyel, 2010]. Roelandt-den Hertog [1999] szerint a klaszter alapú politikának elsősorban a piac által előidézettnek, és a piac által vezérelt kezdeményezésnek kell lennie. A központi kormányzati politikában nem szabad, hogy egyes iparágak, vállalatcsoportok érdekében hangsúlyos szerepet kapjon a piaci verseny korlátozása. A közvetlen ipartámogatást és vállalkozástámogatást, valamint a közvetlen piaci beavatkozást fel kell váltani a közvetett segítségnyújtásnak. A kormányzatnak a klaszter kezdeményezésben nem közvetlen irányítói vagy tulajdonosi szerepet kell betöltenie, e funkciókat a piaci szereplők jóval eredményesebben és hatékonyabban képesek ellátni. Nem szabad csak a már meglévő és sikeresen működő klaszterekre helyezni a hangsúlyt. Figyelemmel kell kísérnie, és támogatnia, ösztönöznie kell a kisebb, illetve a még kialakulófélben lévőket is. A közvetett segítségnyújtás esetén érdemes különböző tényezőket szem előtt tartani mind a már működő és a megalakuló klaszterek esetében. Rosabeth Kantor [1995] a gazdasági sikert három tényezőnek tulajdonítja: koncepciók, kapcsolatok és kompetenciák. Ezeket a sikertényezőket a külön-külön vizsgáljuk meg a klaszterekre vonatkozólag. Koncepció A koncepciót további három egységre, az innovációra, az utánzásra és a vállalkozói szellemre lehet bontani. Ezek a tényezők azok, amik gyakorlatilag előrehajtják a klasztert annak életciklusán. Innováció: Az újítók új ötleteket alkotnak és teszik piacképessé, hatékonyabb termelési folyamatokkal állnak elő vagy új piacokat hoznak létre. Habár az egyetemi vagy a fejlett kutató központú K+F projektek vonzzák a legtöbbi erőforrást és figyelmet, addig a legértékesebb innovációk az alkalmazottak által kigondolt üzleti és termelési folyamatok tökéletesítései, mint például a meglévő technikai alkalmazások hatékonyságának javítása, a termelési és az irányítási rendszerek optimalizálása, a termékek forgalomba hozatalának átgondolása és a hatékonyabb munkaszervezés. Így nagy szerepet kap a fogyasztó, a beszállító és a versenytárs az innováció létrehozásában [Kantor 1995]. Utánzás és versengés: Innovációval erős vállalatot lehet építeni, viszont az azt követő utánzás és versengés határozza meg a klaszter körvonalait. Az utánzás éppoly fontos a klaszter számára, mint az innováció, hiszen ez teszi lehetővé a koncepciók és a legjobb gyakorlatok áramlását az egymással versenyző vállalatok között, ezenfelül ösztökéli az innovációt is. Ez az oka annak, hogy a vállalatok a benchmarking révén egymás teljesítményét összehasonlítják. Így az utánzók könnyen újítókká válhatnak, ugyanis számos esetben ők javítják az átvett eljárást, ezzel is a nagyobb hatékonyság felé vezetik a klasztert. Ha egy klaszter kollektíven lép fel a piacon vagy akár globális piaccal rendelkezik, akkor az utánzást a klaszter megerősítésének lehet tekinteni. - 23 -


Vállalkozói szellem: A klaszter növekedésének és terjeszkedésének az egyik kulcsfontosságú tényezője a vállalkozói kapacitás. A legtöbb klaszter megalakulását egy-két alkalmazotthoz lehet visszavezetni, akik a korábbi vállalatukat elhagyva saját céget alapítottak. Néhány esetben a kezdeti lendületet az anyacég leépítése vagy csődbemenetele okozza, de a vállalkozók számára a legnagyobb ösztönzést a piaci rések kihasználása jelenti. Így válnak független beszállítókká, vagy újabb koncepciók megalkotóivá. Kapcsolatok A legsikeresebb klaszterek olyan mechanizmussal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik a gazdasági szereplők között az elképzelések, innovációk és információ gyors áramlását. A klaszterek dinamikája – szemben az egyéni teljesítménnyel – képes megalkotni a tanuló régiót és az innovációs klasztert. Egy klaszter versenyképességéhez elengedhetetlenek azok a mechanizmusok és szervezetek, amelyek a tudást összegyűjtik és terjesztik. Ezek lehetnek brókerek vagy közvetítők, akik a társadalmi tőkébe ágyazott értéket biztosítják [Porter, 1998a]. Networking és hálózatok: A versenyképes klaszterek legfontosabb működési elvét az a képesség adja, hogy egy klaszter mennyire tud extenzíven hálózatosodni, továbbá mennyire szelektívek ezek a hálózatok. A networking egy olyan folyamat, mely az információt, ötletet, a best practice-t a klaszteren belül terjeszti, illetve azokat más területekről „importálja” [Kantor 1995]. Ezeket a hálózatokat már fent kifejtettük, viszont annyit érdemes még hozzáfűzni, hogy az ilyenfajta formálisan strukturált hálózatokat „csupán” jogi szerződések kötik össze. Sajnos a legtöbb esetben az éves kötelező tagdíj a legnagyobb kötelezettség a tagokra nézve. A klaszterek esetében a hangsúly a kooperáción, a szolgáltatás minőségén és a networking lehetőségén van. Az a régió, ami az egymástól kölcsönösen függő vállalatok kritikus tömegének bázisát adja, továbbá társadalmi infrastruktúrával és egy sor közvetítővel rendelkezik, ott a hálózatok kialakulása kormánytámogatás nélkül is végbemegy [Lengyel, 2010]. Közvetítők és kapcsolatok: Egy sikeres klaszterben való aktív részvétel korlátját leggyakrabban a kapcsolat vagy a társadalmi tőke hiánya képezi. A régió társadalmi tőkéjének egy része a civil és a szakmai szervezetekben rejlik. Ez az érték azon csoportoknál ágyazódik be, ahol megadatik a tudás- és ötletcsere. A klaszterrel együttműködve számos különböző szervezet, mint például technológiai központok NGO-k, vagy tanácsok átjáróként szolgálnak az információ, a tudás megosztásában és a gazdasági felek összekapcsolásában. Kompetenciák Bár számos tényező kihat a klaszterek kompetitív előnyeire, addig egyik sem olyan fontos, mint a kompetenciák megtestesülése. A „tanulás és a tudásátadás jelképezi a vérkeringést, míg a szakképzett munkaerő a génállományt a klaszter életében” [Jacobs, 2000]. Szakképzett munkaerő: A munkaerő készségei és ismerete mára minden vállalkozás elsődleges követelményévé vált. Amennyire a vállalatok függenek a modern technológiától, úgy növekedett meg az igény a magasan képzett, iskolázott és tehetséges munkavállalók iránt. Míg a klaszter egyes inputjait, mint például szolgáltatások vagy beszállítok igénybevételét internet segítségével meg lehet már oldani, addig a munkaerő továbbra is helyi erőforrás marad egy elfogadható ingázási távolságon belül. A változó demográfia csak tovább fokozza a munkaerő kínálat kritikus voltát. Az iparosodott országokban megfigyelhető hanyatló

- 24 -


születési arány is növeli a megfelelő munkaerő állománnyal rendelkező régiókba történő vállalati letelepedés nyomását. Ipari vezetők: Minden sikeres klaszter mögött egy csoport innovatív cég áll, melynek vezetői értékelik a tanulást, a közösség iránt elkötelezettek, és hajlandóak a közös jövőképért dolgozni. Ezek a vezető cégek az egyik oldalon olyan piaci réssel vagy gyorsan növekvő piaccal rendelkeznek, amit a verseny csak kis mértékben fenyeget, vagy ennek teljes ellentétjével találkoznak, azaz, olyan erős globális versennyel szembesülnek, hogy az egymásnak nyújtott kölcsönös támogatás és kutatás előnyei felülmúlják a bizalomi kérdéseket. Egy klaszterszervezet felépítésének és fenntartásának kulcsa gyakran pont ezen ipari vezető vállalatok pártfogásán nyugszik [Porter, 2000]. Tehetség: Egyre több régió alkalmaz különféle ösztönzőt arra, hogy tehetségeket toborozzanak, mint egykoron arra, hogy iparágak telepítsenek meg. Egyetemek érdeke olyan karok létrehozása, melyek kutatási forrásokat és képzett diákokat vonzanak, míg a klasztereknek jól képzett tehetséges munkaerőre van szükségük ahhoz, hogy új és fiatal vállalatokat nyerjenek meg. A tehetséget nemcsak fizetéssel lehet elcsalogatni, hanem szakmai fejlődés lehetőségével vagy akár helyi szakmai szövetségek tagságával. Kevésbé fejlett vagy perifériális régiók számára kihívás megtartani legjobbjait és legtehetségesebb munkavállalóit [Kantor 1995]. Tacit tudás: A sikeres régiók szintúgy otthont adnak különböző intézményeknek, szervezeteknek és magánszemélyeknek, amik a tacit tudást, azaz a nem dokumentált tudást terjesztik és őrzik. Ez a tudás megtalálható mind a kutatóközpontokban és alkalmazottaik között, mind az oktatási intézményekben és karaikon, továbbá a vállalatokban és alkalmazottaik között. A tacit tudás messze túlmutat azon a tudáson, ami kodifikált állapotban megtalálható. Baumgard [1999] szerint a tacit tudás szerepe rendkívül fontos, hiszen a szakértelem ezen alapszik, és a kompetitív előny és a menedzsment tevékenységek egyik fő forrása. Irodalomjegyzék 1. Amin, A., – Thrift, N. [1992]: Neo-Marshallian nodes in global networks. International Journal of Urban and Regional Research, 16, 571–587. pp. 2. Angyal Á. [2003]: A hálózatok, mint többközpontú szervezetek. Vezetéstudomány, 7-8. sz. Budapest 3. Baumard, P. [1999]: Tacit Knowledge in Organizations. Thousand Oaks, Sage. 4. Dinya L. [2003]: A hálózati gazdaság kihívásai és az élelmiszergazdaság. In: ÉszakMagyarország agrárfejlesztésének lehetőségei. Agroinform Kiadó, Budapest. 257-287. pp. 5. EC [2003]: Final report of the Export Group on Enterprise Clusters and Networks. Enterprise Directorate General, European Commission, Luxemburg. 6. Enright, M.J. [1998]: Regional Clusters and Firm Strategy. In: Alfred, D. – Chandler, J.R. –Hangström, P. – Sölvell, Ő. (Eds) The Dynamic Firm, The Role of Technology, Strategy, Organization, and Regions, Oxford University Press, New York, 314-342 pp. 7. European Commission [2003]: Final report of the Export Group on Enterprise Clusters and Networks. Enterprise Directorate General, European Commission, Luxemburg. 24 pp.

- 25 -


8. Gordon, I., – McCann, P. [2000]: Industrial clusters: complexes, agglomeration and/or social networks? Urban Studies, 37(3), 513–532. pp. 9. Granovetter, M. S. [1992]: Problems of explanation in economic sociology. In N. Nohria & R. Eccles (Eds.), Networks and organizations: Structure, form and action. Harvard Business School Press, Boston. 25–56. pp. 10. Grosz A. [2004]: A klaszterorientált fejlesztési politika tapasztalatai Magyarországon. In: Magyarország és a 21. század kihívásai az Európai Unióban. MTA Veszprémi Területi Bizottság, Komárom. 273-288 pp. 11. ICEG [2006]: A beszállítói programoktól a klasztertámogatásokig: nemzetközi tapasztalatok, hazai lehetőségek. ICEG, Budapest. 17 p. 12. Imreh Sz. – Lengyel I. [2002]: A kis- és középvállalkozások regionális hálózatainak főbb jellemzői. In: Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek. (szerk.: Buzás N. – Lengyel I.) SZTE GTK, JATEPRess, Szeged. 154-174. pp. 13. Jacobs, J. [2000]: The Nature of Economies. Modern Library, New York. 14. Kantor, R. [1995]: World Class. Simon & Schuster, New York. 15. Lengyel I. – Imreh Sz. [2002]: Üzleti hálózatok és klaszterek. Kézirat, SZTE GTK. 16. Lengyel, I. [2010]: Regionális gazdaságfejlesztés: Versenyképesség, klaszterek és alulról szerveződő stratégiák. Akadémia Kiadó. Budapest. 17. Marshall, A. [1925]: Principles of economics (eighth ed.). Macmillan, London. 18. Netwin [2007]: Klaszterek Magyarországon – fejlődési kilátásaik, szerepük a KKV-k fejlődésében, növekedésében. Netwin Kft., Budapest. 61. pp. 19. OECD [2005]: Cluster development in transition countries. OECD, Paris. 20. Pitelis, C. [1993]: Market and non-market hierarchies: Theory of institutional failure. Blackwell, Oxford. 21. Porter, M. [1998a]: On competition. Harvard Business School Press, Boston. 199 pp. 22. Porter, M. [1998b]: Clusters and the New Economics of Competition. Harvard Business Review. 23. Porter, M. [2000]: Location, Clusters, and Company Strategy. In: Clark, G., Feldman, M. and Gerther, M. (Eds): Oxford Handbook of Economic, Oxford University Press, Oxford. 24. Roelandt, T.–P. den Hertog [1999]: Cluster Analysis and Cluster-Based Policy in OECD Countries: An Introduction to the Theme. In: Boosting Innovation the Cluster Approach. OECD, Paris. pp. 9-23. 25. Rosenfeld, S. A. [2001a]: Community College/Cluster Connections: Specialization and Competitiveness in the United States and Europe. Economic Development Quaterly, 2001. 26. Rosenfeld, S. A. [2001b]: Backing into Clusters: Retrofitting Public Policies. John F. Kennedy School Symposium ’Integration Pressure: Lessons from Around the World’, Harvard University. 27. Szanyi Miklós [2008]: A versenyképesség javítása együttműködéssel: Regionális Klaszterek. Napvilág Kiadó, Budapest. 28. UNIDO [2000]: Promoting Enterprise Through Networked Regional Development. UNIDO, Vienna. 29. Williamson, O. [1985]: The economic institutions of capitalism. Free Press, New York.

- 26 -


BARNA LÁSZLÓ (Miskolci Egyetem): Identifying key project management soft competencies in IT and telecommunication sector 1. Introduction Project management has been called both an art and a science. The necessary skills are common to both. There is no question that the best project managers are also outstanding leaders. They have vision, they motivate, they bring people together, and, most of all, they accomplish great things. These certain characteristics are consistently found on successful projects in every industry. [Verzuh, 2008] Many companies from different industries and sectors have to face with projects; and the successes of these projects are highly depending on the project managers. The projects I will examine are dealing with R&D in IT and telecommunication sector. These projects require project managers who are well trained in project management, but not only this kind of knowledge matters, also the soft competencies play major role. It is a big challenge to identify and prioritize the required, industry specific soft competencies related to project management. The aim of my research is to identify the key soft project management competencies and furthermore to highlight those competencies which requires development in each case. In this paper I will introduce a part of my research, the theoretical basics, and the most interesting relations among the competencies, competency groups and some characteristics of examined projects and project managers through some cross-tables. What does a project manager do? A project manager applies knowledge, skills, tools, and techniques to project activities to meet project requirements. A project manager’s job is essentially one of integration. It falls to a project manager to maintain equilibrium between the various project knowledge areas like Human Resource, Risk, Communications, Procurement, Scope, Time, Cost, & Quality and project processes like Initiating, Planning, Executing, Controlling, and Closing. [Gokhale, 2005] As I am examining IT and telecommunication projects, I have to take into consideration the requirements, which technology project managers need to fulfil:

- 27 -


Figure 1: Main technology project management considerations (own edit based on [Murch, 2011]) 2. Competencies and project management competencies The question of competency has been at the heart of managerial evaluations for over 25 years. Although consensus regarding the definition and measurement of the term has been elusive, it nevertheless continues to be employed in common parlance when discussions turn to issues such as project success. Common sense dictates that a project manager’s competence is a key factor influencing the eventual outcome of the project. This review begins with definitions of the terminology used, followed by an overview of the discussion and scholarship salient to competence. Project management is an evolving discipline where its participants are increasingly interested in the competency of its project managers. Some have related project management competence to project management effectiveness; and project success. However, project management competence research has been narrowly focused on project management skills such as communication - and on the competence of the project manager [Crawford, 1997] Interest in project management competence stems from the very reasonable and widely held assumption that if people who manage and work on projects are competent, they will perform effectively and that this will lead to successful projects and successful organisations.

Figure 2: Relationship between Project Management Competence and Organizational Performance (own edit, based on [Crawford, 1997])

- 28 -


Professional organisations and various commercial organisations (e.g. PMI, Digital, Texas Instruments, Natwest etc.) have attempted to identify the skills, knowledge and behaviours that they believe a competent project manager should possess. Researchers are endeavoured to identify aspects of competence which are characteristic of effective or high performing project managers. One of the first challenges of this project is the development of a shared global understanding of what constitutes competence. Competence is a term which is widely used but which has come to mean different things to different people. In my opinion the definition from Perry [Parry, 1998] is a generally acceptable definition, and the reason I have chosen this definition is the fact he has published it in a project management related literature. So, he wrote that competency could be described as “a cluster of related knowledge, attitudes, skills and other personal characteristics that …

Affects a major part of one’s job Correlates with performance on the job Can be measured against well-accepted standards Can be improved via training and development”[Parry, 1998]

A competency is what a successful employee must be able to do to accomplish desired results on a job. Competencies are built up over time and are not innate. It typically takes experience on the job to build competencies. Knowledge, Skills and Abilities, by contrast, might be brought into the job by entry-level employees Much of the knowledge needed to manage projects is unique to project management (e.g., critical path analysis and work breakdown structures) according to the Project Management Institute. However, the PMBOK [PMBOK, 2011] does overlap other management disciplines, as illustrated in Figure 2. General management encompasses planning, organizing, staffing, executing, and controlling the operations of an ongoing enterprise. General management also includes supporting disciplines such as law, strategic planning, logistics, and human resources management.

Figure 3: The required competency-fields (own edit based on [PMBOK, 2011]) Dulewicz and Higgs [Dulewicz and Higgs, 2005] did an extensive review of existing theories and their assessment tools, and identified 15 leadership dimensions, which they then clustered

- 29 -


under three competences of intellectual (IQ), emotional (EQ) and managerial (MQ). These dimensions are listed in Table 1. 1. Table: Fifteen leadership competencies after Dulewicz and Higgs [7] Group

Competency

Intellectual (IQ) 1. critical analysis and judgement 2. vision and imagination 3. strategic perspective Managerial (MQ) 4. engaging communication 5. managing resources 6. empowering 7. developing 8. achieving Emotional (EQ) 9. self-awareness 10. emotional resilience 11. motivation 12. sensitivity 13. influence 14. intuitiveness 15. conscientiousness After examining several types of competency models, systems and groupings ([Turner, 2007][PMBOK, 2011][Dulewicz and Higgs, 2005][Murch, 2011][Görög, 2007][Pinto, 2009]), I have decided to use the following partition. In the next figure is the classification of the project management competencies to see which I use in my research.

Figure 4: Project management competencies (own edit)

3. Personal attitude and skills, capabilities and abilities Project Managers must be able to motivate and sustain people. Project team members will look to the project manager to solve problems and help with removing obstacles. Project managers must be able to address and solve problems within the team, as well as those that occur outside the team. There are numerous ways, both subtle and direct, in which project managers can help team members.

- 30 -


Some examples include the following [Murch, 2011]: • • • • • •

Manage by example. A positive attitude. Define expectations. Be considerate. Be direct. “Underpromise, then over-deliver.”

Project managers need other key skills besides those that are purely technical to lead and deliver on their projects successfully. A good project manager needs to understand many facets of the business aspect of running a project, so critical skills touch on expertise in the areas of organization, communication, finance, and human resources. The following are examples of the management topics used in training effective project managers: • • • • • • • • •

Project planning, initiation, and organization Recruiting people and keeping them Effective project negotiation Developing powerful project presentations and reports Personal and project leadership Effective problem management Performance management Managing the projects within the organization Growing and sustaining a high-performance team

4. Technical skills and project management knowledge There are two schools of thought about the level needed for technical skills. Some project managers prefer to have little technical knowledge about the projects they manage, preferring to leave the technical management to other junior managers, such as programming managers or network managers. Others have detailed technical skills of computer languages, software, and networks. There is no hard and fast rule. It really depends on the type and size of projects, their structure, resources available, and the project environment. [Murch, 2011] As with all employees, project managers should have the technical knowledge and skills needed to do their jobs. If managers lack these skills, training is one option; being mentored or coached by a more experienced individual is another. Senior management should ask the question, “Do your project managers need more technical skills than they already possess?” On larger complex projects, such as systems integration projects or multiple-year projects, there are frequently too many complex technologies for the project manager to master. Technical training that provides breadth may be useful. On smaller projects, the project manager may also be a key technical contributor. In this case, technical training may enhance the abilities of project managers to contribute technically, but it is unlikely to improve their management skills. One thing is abundantly clear—the project manager is ultimately responsible for the entire management of the project, technical or otherwise, and will require solutions to the technical issues that will occur.

- 31 -


5. The survey I have created a questionnaire with 8+99 statements. The first part of the survey has 8 general or introduction questions about the work and project management experience, the field of the projects etc. The second part contains 99 statements and each statement represents a soft competency required for managing projects. I have used the six competency groups (Figure 4) and some of them are divided into two or three subgroups in order to help the project managers to see the whole context. Every competence has to be assessed through answering two questions. The first question is “how typical is the competence in your field?” and the other one is “in your opinion how important is the competence in your field? “ So every project manager evaluated each competence from two points of view with a one-to-seven scale. In this part of the evaluation I have created cross tables. It means I have compared the results in several ways and we would like show some of the most interesting results. 6. Cross-table results Comparing hardware, design and maintenance fields As it can be seen in the next table project managers working in the field of hardware find the project managers competencies in general less important and less typical as the project managers from other fields think. If we take a closer look, we can see that the competence groups “Thinking and mentality” and “Leadership and managing” have significant lower values as in case of the other fields. But it is important that the importance of competency group “Cooperation and teamwork” has the highest value in case of hardware project managers. Overall importance

Overall owned

Thinking and Mentality (im)

Leadership and Managing (im)

Cooperation and Teamwork (im)

Hardware

4,377

3,779

3,949

4,067

5,750

Design

5,273

4,518

5,088

5,278

5,273

Maintenance

5,229

4,454

4,979

5,236

5,379

Figure 5: Comparing hardware, design and maintenance fields (own edit) Comparing project managers in terms of project management experience Another interesting factor of the comparison is the experience of the project managers. My expectation was that the importance of the competencies will be directly proportional with the years of experience, but the results show that project managers with less than five years and more the ten years of experience find the competencies more important in general. It is also true for general typicality of competencies.

- 32 -


PM experience

Overall importance

Overall owned

<5

5,519

4,717

5-10

5,121

4,329

10<

5,891

5,388

Figure 6: Comparing project managers in terms of project management experience (own edit)

Comparing project managers in terms of managing different type of projects. In the next table we can see the differences between project managers who are dealing with different kind of project and who aren’t. In my opinion it is very interesting that the overall importance has almost the same value, but the project managers who aren’t working on different kind of projects say the project management competencies are much more typical. There is also some difference in terms of competence group “Way of thinking”, both in importance and typicality. Managing different types of projects

Overall importance

Overall owned

Way of thinking and mentality Importance

Way of thinking and mentality Owned

Yes

5,273

4,140

4,906

4,000

No

5,431

5,962

5,388

5,006

Figure 7: Comparing project managers in terms of managing different type of projects. (own edit)

Comparing project managers in terms of project management certification. The need and benefits of a project management certification is always a sensitive question among the project managers. In the next table we can see how a certification can influence the answer. I would say there is no significant difference; maybe it has some influence about the typicality of the competence. In my opinion the reason is: Who has achieved a project management certificate knows what he or she or the colleagues should know in this topic.

PM certification

Overall importance

Overall owned

Yes

5,313

4,306

No

5,384

4,731

Figure 8: Comparing project managers in terms of project management certification (own edit)

- 33 -


7. Summary In this paper I have introduced the cornerstones of my soft project management competencies framework. I am using this framework in my research; I have based my questionnaire on this grouping also. The next step of my research is the primary research. My goal is find the key project management soft competencies for different industries and sectors. After carrying out the research I will be able to forecast the required competence developments in those sectors. My goal is to compare several industries and sectors to get a wider picture about key project management competencies in terms of project management. 8. REFERENCES 1. Crawford, L.H. [1997] A global approach to project management competence. In: Proceedings of the 1997 AIPM National Conference, Gold Coast, pp. 220-228. 2. Dulewicz, V. and Higgs, M.J., [2005] Design of a new instrument to assess leadership dimensions and styles. Henley Working Paper 0311, Henley Management College, Henley 3. Gokhale, D. [2005] PM Competency Mapping, PMI Global Congress Proceedings 4. Görög, M. [2007] A projektvezetés mestersége, Aula Kiadó, Budapest. 5. Murch, R.: [2011] Best practices for IT professionals, P.Ed Heg USA. 6. Parry, S., [1998] Project Management Competency Development Framework, Project Management Institute. 7. Pinto, J.K.: [2009] Project Management – Achieving Competitive Advantage, Prentice Hall 8. PMI. [2011] A Guide to the Project Management Body of Knowledge, Fourth Edition, Project Management Institute. 9. Turner, J.R. [2007] Gower Handbook of Project Management, Fourth Edition, Gower Publishing Limited 10. Verzuh, E. [2008] The Fast Forward MBA in Project Management, Wiley, 2008.

- 34 -


HARANGOZÓ ZSOLT (Miskolci Egyetem): Tranziens rendszerek multi-flow modellezése 1. Bevezetés Napjaink termelési paradigmája az „igényszerinti tömeggyártás”, amely a termelési rendszereket kétféle kihívás elé állítja: egyrészről a gyártás tömegszerűségét egyre fokozni kell, míg output oldalon az egyes vevőket saját igényeiknek megfelelően „testreszabott” végtermékekkel kell kiszolgálni. Ezt az ellentmondást termelési rendszerek csak rendkívül rugalmas működéssel tudják megvalósítani. Az egyik lehetséges válasz a lean menedzsment eszközeinek alkalmazása, és azok számítástechnikai támogatásának újszerű megközelítése. A leanről szóló szakirodalom egyhangúlag javasolja a push típusú termelésről a pull típusúra való áttérést ott, ahol csak lehetséges. Azonban nagyon kevés forrás szól az átállási folyamat mechanizmusáról, vagy a rendszer átállás közbeni viselkedéséről. 2. Az „igényszerinti tömeggyártás” kihívása Napjaink termelési paradigmája az „igényszerinti tömeggyártás”, amely a felhasználói végtermékek gyártóinak termelési rendszereit kétféle kihívás elé állítja: az alacsony fajlagos költségek elérése érdekében a gyártás tömegszerűségét egyre fokozni kell, míg output oldalon az egyes vevőket saját igényeiknek megfelelően „testreszabott” végtermékekkel kell kiszolgálniuk. Ezt az ellentmondást termelési rendszerek csak rendkívül rugalmas működéssel (gyors átállásokkal, valósidejű termelésütemezéssel, kis sorozatnagyságokkal, illetve a termelő és anyagmozgató berendezésekhez kapcsolódó adaptív üzemeltetési stratégiákkal), illetve a termelési rendszerek folyamatos újratervezésével tudják megvalósítani. A termelési folyamatok hatékonyságfejlesztésének „state of the art” eszközei a valós gyártási környezetet a virtuális valóságban leképező ún. „digitális gyártást” támogató szoftvereszközök. Ezek a szoftvereszközök képesek előállítani a termelési folyamatok valósághű digitális mását (modellezési funkció), továbbá az előállított modellek parametrizálásán keresztül képesek különböző input paraméter kombinációk (kapacitás, időalap, piaci igény, rendelkezésre állás, termelésütemezés, tételnagyság, gyártó-, és anyagmozgató eszköz struktúra stb.) alkalmazásával a folyamat adott paraméterkombináció alkalmazásával történő lefutásának eredményeit kiszámítani (szimulációs funkció). A szimulációs funkció jellemzően felgyorsítható, így hosszabb időtáv történései is kezelhető időn belül modellezhetőek. A „digitális gyártás” elvét támogató szoftvereszközök (jellemzően diszkrét eseményorientált modellező és szimulációs környezetek) általános céllal kerülnek kifejlesztésre, emellett széleskörű funkció-együttessel rendelkeznek, amelyeknek egy része könnyen elérhető az átlagos felhasználók számára is, míg nagyobb részük csak mélyebb számítástechnikai / programozói tudás mellett hasznosítható. Az „igényszerinti tömeggyártás” ellentmondásos követelményéknek való megfelelésre adható egyik lehetséges válasz tehát a lean menedzsment eszközeinek alkalmazása, és azok számítástechnikai támogatásának újszerű megközelítése. A lean szemlélet a termelési műveletek olyan irányítási filozófiája, amely a veszteségek csökkentésére koncentrál a gyártórendszerekben. A lean több különböző veszteségtípust azonosít, amely közül kiemelhető a túltermelésből adódó veszteség, azaz olyan termékek előállítása és raktározása, amelyekre jelenleg nincs igény.

- 35 -


A leanről szóló szakirodalom egyhangúlag javasolja a push típusú termelésről a pull típusúra való áttérést ott, ahol csak lehetséges [Hopp and Spearman, 2000; Liker, 2004; Shingo, 1989; Slack, 1997; Womack, Jones and Roos, 1991] Azonban nagyon kevés forrás szól az átállási folyamat mechanizmusáról, vagy a rendszer átállás közbeni viselkedéséről. Hopp és Spearman [2000] tárgyalják a push és a pull típusú irányítás mechanizmusait, azok szerepét a lean-re való átállásban és felvázolnak egy lean átállási sémát, de elemzésük csak az „előtte” és „utána” egyensúlyi állapotra korlátozódik. A pull típusú termelésirányítási szabályokról kimutatták, hogy javítják a gyártórendszer teljesítményét azáltal, hogy összekapcsolják a termelésirányítást a fogyasztói kereslettel. Azonban egy push típusú szabályok által irányított rendszer pull típusú rendszerré való átalakítása még rejt magában további vizsgálati lehetőségeket. A rendszer átalakítását, az átalakítás során a rendszer viselkedését és a lean-be történő átmenet valós költségeit még nem elemezték teljeskörűen. 3. A szimulációs modellezés, mint eszköz A szimulációs modellezés jelentős segítséget nyújthat ennek az átmeneti folyamatnak a tanulmányozásához, továbbá egy olyan virtuális laboratóriummal, amelyben különböző átmeneti stratégiák fejleszthetők ki. Azonban a szimulációs modelleket (amelyek egyszerű szervereken és sorokon alapulnak) általában arra tervezték, hogy megkönnyítsék a push termelésirányítási rendszerek modellezését, ezért a hibrid termelésirányítási sémák modellezése ezekkel nehéz, időigényes. Új szimulációs modellezési technikák szükségesek a lean gyártórendszerekhez használt termelésirányítási szabályok tervezésének és megvalósításának tanulmányozásához használt szimulációhoz. A szimulációs modellezés egyik meghatározó eszköze a különböző termelésirányítási szisztémák vizsgálatának. A gyártórendszerek szimulációs modelljeinek használatával a különböző típusú termelésirányítási szabályok hatásait igen jól lehet tanulmányozni a teljesítménymutatókon keresztül. Számos szakirodalmi forrás szól a teljesítmény előrejelzésével, az alternatívák összehasonlításával és a rendszertervezés optimalizálásával foglalkozó szimuláció használatáról. Law és Kelton 1991-ben készítette el a diszkrét esemény szimulációról szóló közismert munkáját, amely alapvetően a különböző gyártórendszerek szimulációjáról értekezik. A szimulációs vizsgálatokat több esetben is arra használták, hogy betekintést adjanak a különböző típusú irányítási szabályokkal (például különféle indítási szabályokkal) működő gyártórendszerek viselkedésébe, vagy, hogy meghatározzák az analitikus modellek pontosságát. Az eddigi kutatások mind igazolják a szimuláció használhatóságát a termelésirányítási szabályok egyensúlyi állapotú teljesítményének elemzésére: a szimulációk azonban általában a modellek stabilállapotú teljesítményére koncentrálnak. Ezen szimulációs modellek a gyártórendszerek teljesítményére vonatkozó approximációs méréseket biztosítanak. A szimulációs optimalizálás olyan technikának tekinthető, amely szimulációt használ a sztochasztikus optimalizálási problémák megoldására. A szimulációs optimalizálási technikákról széleskörű áttekintést kaphatunk Banks [1998], Fu [1994] és Pflug [1996] munkáiból. Pflug a módszerek két osztályát azonosította: a fekete és a fehér doboz módszereket. A fekete doboz módszer szimulációt használ az objektív függvények meghatározására és egy optimalizálási algoritmust a legjobb megoldás megkereséséhez. A fehér doboz módszer egy sokkal kifinomultabb szimulációs programot használ, amely képes a gradiensek becslésére. Következésképpen az optimalizálási algoritmus egy gradiens alapú technika. A legtöbb a szakirodalomban bemutatott technika a folytonos változókkal megadott megoldásokat veszi figyelembe. A Kiefer és Wolfowitz [1952] által bevezetett véges

- 36 -


differencia sztochasztikus approximációt (FDSA) széles körben alkalmazták a folyamatos optimalizáláshoz. Spall [1995] pedig leírta a szimultán véletlen perturbáció (SPSA – egyidejű perturbáció sztochasztikus approximáció) megvalósítását folyamatos optimalizálási problémákra. A helyi keresési technikák az egyik megvalósíthatósági pontból a másikba mennek át az optimális megoldás keresése közben. Ezen témakört részletesen kifejtik Alrefaei és Andradottir [1995] munkái. A gradiens alapú diszkrét optimalizálási technikák a diszkrét paraméterre vonatkozóan becslést adnak a várt rendszer teljesítményének gradiensére. A gradiens becslésére szolgáló közös technikák véges differenciákat és egyidejű perturbációs módszereket tartalmaznak. Gerencsér, Hill és Vágó [1999] javasolt egy fix nyereségű SPSA változatot, és ezt egy osztály diszkrét forráselosztási problémájára alkalmazták, amelyet Cassandras, Dai és Panayiotou [1998] fogalmazott meg. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a szimuláción alapuló optimalizálás hatékony eszköz a gyártórendszerek optimális megtervezéséhez. 4. Tranziens rendszerek újszerű modellezése Általában a vizsgálatokban modellezett rendszerek viszonylagosan egyszerűek. Megállapítható az is, hogy pull típusú rendszerek szimulációs modelljei mégis szükségszerűen nagyon komplexek, köszönhetően annak a ténynek, hogy a „polcról levett” (off the self) szimulációs szoftverek meglehetősen nehézkesen támogatják az ilyen típusú termelésirányítást. Mivel a cél a minél megbízhatóbb átállási irányítási elvek kifejlesztése a komplex rendszerekre vonatkozóan, ezért a szimulációs szoftverfeladatoknak egy új osztályára van szükség annak érdekében, hogy teljes mértékben modellezni lehessen a hibrid termelésirányítási rendszereket. Ahhoz, hogy az optimalizációs eszközök segítségével megtaláljuk az optimális átállási elvet, lehetővé kell tenni a termelésirányítás parametrikus leírását. 4.1. A „rejtett gyár” modellezése Jóllehet, a gyártórendszereket elsődlegesen arra tervezik, hogy a nyersanyagokat késztermékké alakítsák át, egy modern gyártórendszer azonban egyre több információt is feldolgoz. Vollmann, Berry és Whybark [1997] ezt a kettősséget a „hidden factory” kifejezéssel jellemezte. Szerintük egy ipari vállalat két gyárat foglal magában: egyfelől az egyes részeket fizikailag megtestesítő gyárat, másfelől pedig az ún. „hidden factory”-t, a rejtett gyárat, amely mind papír alapú, mind elektronikus tranzakciókat, ügyleteket dolgoz fel. Ezen tranzakciók többsége egy haladási folyamatot jelez. Ezeket a jelzéseket, amelyekre, mint „kereslet” utalunk, a gyártórendszerek modellezése kapcsán eddig fontos hiányzó láncszemek voltak. Egy gyártórendszer számos gyártási folyamatot tartalmaz, amikhez anyagokra, erőforrásokra és keresletre van szükség (no, meg persze időre, de ennek figyelembevételétől ehelyütt eltekintünk). Az anyag a gyártórendszer leendő, kézzel fogható gyártmánya, amely egyirányú utat jár be a gyártási rendszerben. Az erőforrások a gyártási rendszer véges kapacitásának összetevői, amelyek belépnek a rendszerbe, de azt nem hagyják el. Az erőforrások a rendszerállapotok sorozatán keresztül ciklikus utat járnak be. A kereslet ugyancsak szükséges egy gyártási eljárás kivitelezéséhez, és a rendszer termelésirányítási elvétől függően egyirányú és ciklikus utat is követhet.

- 37 -


4.2. Multi-Flow modellezés Hagyományosan a gyártási folyamatot egyetlen szerverrel rendelkező sorbanállási modellel modellezték. Egy ilyen modellben a vevők a szerver oldalon érkeznek, ha a szerver tétlen, akkor egy bizonyos feldolgozási időtartamig kiszolgálják őket. A rendszerváltozók száma kevés és azok nagyon egyszerűek. A szerverállapot vagy tétlen vagy foglalt, és a sorbanállás 0-tól végtelen számú ügyfelet tartalmaz.

1. ábra: Egyetlen szervert tartalmazó sorbanállási modell Forrás: Law és Kelton [2000] Ezen az ábrán látható, hogy az anyag (piros körök) amikor eléri a szervert, sorban áll a kiszolgáláshoz. A szerver feldolgozza az anyagot, késztermékekké (kék körök) alakítja, amely elhagyja a rendszert. Bár, itt egy egyszerű modellről van szó, azonban ez nem akadálya annak, hogy más hasonló, de sokkal összetettebb rendszerekre kitalált modellekkel kombináljuk. [Law és Kelton, 2000] Azonban még így sem könnyű egy pull típusú termelésirányítást modellezni, mivel a modell nem képes kezelni az „igény”-t. A keresletvezérelt gyártási rendszerek modellezése egy új absztrakciót igényel. Erre adhat lehetőséget a Multi-Flow Modell, amely kifejezetten a gyártási területre vonatkozik, mintegy kibővítve az egyszerveres sormodellt. Az MFM azon a felismerésen alapszik, hogy minden folyamat két szakaszra bomlik: raktározás és feldolgozás. Ha ismét megtekintjük az egyszerveres sormodellt (2. ábra), felismerhető a két imént említett szakasz.

2. ábra: Raktározás és kiszolgálás állapotokkal azonosított egyszerveres sorbanállási rendszer Forrás: saját szerkesztés Háromféle komponens halad keresztül ezeken a szakaszokon: az anyag, az erőforrás és a kereslet. Ezeket az összetevőket aszerint lehet megkülönböztetni, hogy mennyire szolgálnak azonos és különböző célokat a folyamat egyes szakaszai előtt, illetve azokon átesve. Egy-egy gyártási rendszer jól jellemezhető ezen összetevők áramlásával a gyártási folyamat során.

- 38 -


Az egyszerveres sormodell jól hasznosítható variánsába első lépésként egy szerelőállomást helyezhetünk el. Ebben a modellben a különböző komponensek két vagy több sorba rendeződnek egy bizonyos mennyiségig, amíg a szerver rendelkezésre nem áll. Például egy kisszék összeszerelési folyamatban szükség van egy ülőlapra, három lábra és egy összeszerelő operátorra mielőtt a szolgáltatás elkezdődne. A 3. ábra egy kisszék szerelésére kialakított szerelőállomás modelljét ábrázolja.

3. ábra: Kétsoros összeszerelési állomás modell Forrás: saját szerkesztés Ezen az ábrán az kisszék komponensei: lábai (zöld körök) és ülőlapok (piros körök) érkeznek az állomáshoz, és sorban állva várják az összeszerelést. Amikor van egy ülőlap, három darab láb és egy elérhető (szabad) szerver, az alkatrészeket összeszerelésre kerülnek a szerver által: elkészül egy kisszék (kék körök), amely elhagyja a rendszert. A szerelőállomás modell tovább általánosítható és egyszerűsíthető, ha belegondolunk abba, hogy maga a szerver is a folyamat része, valamint hogy a feldolgozási idő valójában már egy másik sorban eltelt. Azonban, az anyag komponens és a szerver, vagy forrás komponens közti különbség a feldolgozás után jelentkezik. Mint ahogy az előző modellben is, az anyag komponens, a szerelvény, elhagyja a rendszert, de az erőforrás komponens, a szerver, visszakerül az eredeti sorába. A 4. ábrán három szerver/forrás komponens látható. Ez csak az illusztráció kedvéért van így, de egy három feldolgozó forrásos állomást is reprezentálhat. Ez a fajta modell lehetővé teszi, hogy könnyen változtassuk a szerverek számát, erőforrás berendezést adva vagy elvéve a modellből, de az összeszerelő állomások eredeti működési logikája megmarad. Ez lényegében egyszerűsíti kissé a logikát. Amennyiben előtte ellenőriztük a két különböző adatok (várólista és szerverek) állapotát ebben az új modellben, a várólisták tartalmazzák a teljes rendszer állapotát.

4. ábra: Egy háromsoros összeszerelési állomásos modell erőforrás komponensekkel és szolgáltatás sorral Forrás: saját szerkesztés

- 39 -


Az ábrán az alkatrészek – egy szék, láb (zöld körök) és az ülések (piros körök) – érkeznek az állomásra, és sorban állva várják az összeállítást. Egy további sor a forrás alkatrészeket tartalmaznak, amelyek képviselik a rendelkezésre álló szervert. Ha van egy ülés, három lába és egy elérhető erőforrás komponens a sorban, a komponensek székké (kék kör) állnak össze, ezt az időszakot az jelzi, amelyben azokat együttesen tároljuk egy szolgáltatás sorban. A szék elhagyja a rendszert és az erőforrás-alkatrész visszatér a sorába. Aztán az is figyelembe veendő, hogy a kereslet is a folyamat része. Kiterjeszthető ez a modell egy négyszerveres összeszerelési állomásos modellre, amelyben a keresleti komponenseknek meg van a saját soruk, és amikor van egy kötelező mennyiség a szolgáltatás kezdeményezésére (5. ábra). Mint forrás komponens, a keresleti összetevő útja nem olyan egyszerű, mint az anyagé. Lényegében három lehetséges út van, amely megfelel a három termelésirányítási politikának, amelyek e folyamatnak lehetnek tárgyai.

5. ábra: Egy négysoros összeszerelési állomásos modell erőforrás és kereslet sorral, bemutatva a keresleti utakat Forrás: saját szerkesztés Az ábrán az alkatrészek – egy szék, láb (zöld körök) és az ülések (piros körök) – érkeznek az állomásra, és sorban állva várják az összeállítást. Egy további sor a forrás alkatrészeket tartalmaznak, amelyek képviselik a rendelkezésre álló szervert. Egy másik sor tartalmazza a keresleti komponenseket (kanban kártyák). Ha van egy ülés, három lába és egy elérhető erőforrás komponens a sorban, a komponensek székké (kék kör) állnak össze, ezt az időszakot az jelzi, amelyben azokat együttesen tároljuk egy szolgáltatás sorban. A szék elhagyja a rendszert és az erőforrás-alkatrész visszatér a sorába, és a keresleti komponens a három út egyikét követi, attól függően, hogy milyen termelésirányítási elv érvényesül a gyakorlatban. Ha a termelésirányítás elve pull, akkor a kereslet komponens folytatódik a következő folyamatig az anyagi komponens eredményével. Ha az elv push, akkor a forrás komponenshez hasonlóan körbejár, és újból csatlakozik az eredeti sorához. Ha ez a folyamat a vevő/rendelés interfész, akkor a downstream folyamatok mindegyike push, abban az értelemben, hogy ezen (kapcsoló)állomások már saját keringő kereslet komponensekkel rendelkeznek. Végeredményben a kereslet komponens ebben a folyamatban szükségtelen és maradéktalanul kilép a rendszerből. A kialakult minta alkalmas arra, hogy egyéb gyártás specifikus magatartásokat is modellezni lehessen a segítségével. Egy ilyen szerelési folyamatban számos „alkotó” és egyszerű „szerelési” jellegű anyagi komponens kombinálható. Egyszerűen megállapítható, hogy a

- 40 -


komponensek egy állandó „köteggé” állnak össze, de egy ehhez hasonló modellben hová tűnnek a külsődleges alkotó jellegű komponensek? További kérdés, hogy a fentebb ábrázolt, anyag és kereslet időleges kötegévé vált pull termelésirányítási eredmények, mikor és hol válnak szét és mi lesz a komponensek további sorsa? Emellett a források viselkedése sem olyan egyszerű, mint azt a jelen modell mutatja. Néhány forrás a bemutatott módon működik: ingázik a szabad és a foglalt állapot között ugyanazon folyamaton belül. Azonban egy modern gyártási rendszerben egyes források az anyaggal együtt a rendszer egy részét vagy akár egészét bejárják. Ilyen források lehetnek például kellékek és egyebek, amik egyben tartják a terméket vagy épp ellenkezőleg: megkönnyítik a folyamatok közötti átjárást. 5. Konklúzió Ezen gondolatsor mentén továbbhaladva a Smith, Hoberecht és Joshi [1996] által tervezett műhelyirányítási architektúra egy változatához juthatunk el. Sok más szabványos irányítási architektúra modellt mutattak már be a szakirodalomban [Vieira, 1998], de a Smith modell abban a tekintetben egyedi ezek közül, hogy közvetlenül a műhelyirányítás területével foglalkozik. A javasolt termelésirányítási keretrendszer ugyanazt az architektúrát veszi alapul, mint a Smith modell, azonban sokkal több adatot ad a legalsó szinten az anyag és a műhely szintű információ kölcsönhatásának még részletesebb leírása érdekében. Az ajánlott keretrendszer a 6. ábrán látható.

6. ábra: Termelésirányítási keretrendszer Forrás: saját szerkesztés A keretrendszer legalsó szintjén a sor áll. A sorok tárolják, és sorrendbe állítják a komponenseket, hogy azok a tárolási szakaszban legyenek feldolgozva. Jelzés esetén engedik a komponenseket a feldolgozási szakaszba. A keretrendszer a sor kifejezést használja a legalsó szintként a berendezés Smith modellje helyett, mivel a keretrendszer több mint egy sort igényel egy darab berendezés feldolgozásához. A keretrendszer második szintje a munkaállomás. A munkaállomás a berendezések, eszközök és a személyzet halmaza, melyek általában fizikailag elkülönülnek más munkaállomásoktól. A munkaállomás-vezérlő felügyeli azon sorok állapotát, amelyek a munkaállomáshoz vannak rendelve és eldönti, hogy van-e elég alkatrész a folyamat befejezéséhez. Ha van, akkor először jelez a soroknak, hogy engedje a komponenseket, majd feldolgozza azokat. Egyetlen munkaállomás számos folyamatot képes irányítani soraiból. Az irányítás legmagasabb szintje a műhely. A műhely szintjén valósítanak meg minden termelésirányítási szabályzást. A műhelyvezérlő határozza meg, hogy a munkaállomást „push” vagy „pull” irányítási szabály szerint kell-e működtetni, valamint koordinálja a komponensek áramlását a rendszeren keresztül.

- 41 -


Köszönetnyilvánítás „A bemutatott kutató munka a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.”

Irodalomjegyzék 1. Alrefaei, M.H. and S. Andradottir: A new search algorithm for discrete stochastic optimization Proceedings of the 1995 Winter Simulation Conference, ed.C. Alexopoulos, K. Kang, W. R. Lilegdon, and D. Goldman, 1995. 236-241. o. 2. Banks, J. Ed.: Handbook of Simulation New York, Wiley Interscience, 1998. 3. Cassandras, C. G., D. Liyi and P. Christos: Ordinal Optimization for a Class of Deterministic and Stochastic Discrete Resource Allocation Problems IEEE Transactions on Automatic Control, 1998. Volume 43., Number 7., 881-900. o. 4. Fu, M. C.: Optimization via simulation: a review Annals of Operations Research, 1994. Volume 53., 199-247. o. 5. Gerencser L., S.D.Hill and Z.Vago: Optimization over discrete sets via SPSA Proceedings of the 1999 Winter Simulation Conference, 1999. 466-470. o. 6. Hopp, W. J. and M. L. Spearman: Factory physics, 2nd edition Boston, Massachusetts, Irwin/McGraw-Hill, 2000. 7. Kiefer, J. and J. Wolfowitz: Stochastic estimation of the maximum of a regression function Annals of Mathematical Statistics, 1952. Volume 23., 462-466. o. 8. Law, A. M. and W. D. Kelton: Simulation Modeling and Analysis, 3rd edition New York, McGraw-Hill, 2000. 9. Liker, J.: The Toyota Way New York, McGraw-Hill, 2004. 10. Pflug, G.: Optimization of Stochastic Models: The Interface between Simulation and Optimization Norwell, Massachusetts, Kluwer Academic Publishers, 1996. 11. Smith, J. S., W. C. Hoberecht, and S. B. Joshi: A shop floor control architecture for computer integrated manufacturing. IIE Transactions 28(10), 1996., 783-794. o. 12. Spall, J.C.: Implementation of the simultaneous perturbation algorithm for stochastic optimization IEEE Transactions on Aerospace and Electronic Systems, 1995. Vol. 34., No. 3., 817-823. o. 13. Vieira, G. E.: Evaluating control architectures for flexible manufacturing systems from a response time perspective Doctoral dissertation proposal. Department of Mechanical Engineering, University of Maryand, College Park, Maryland, 1998. 14. Vollmann, T. E., W. L. Berry, and D. C. Whybark: Manufacturing Planning and Control Systems, 4th edition New York, Irwin/McGraw-Hill, 1997. 15. Womack, J. P. and D. T. Jones: Lean thinking: Banish waste and create wealth in your company New York, Simon & Schuster, 1996.

- 42 -


DR. PÉTER ERZSÉBET (Pannon Egyetem, Nagykanizsai Kampusz): Az egészségügyi ellátás erősségei és buktatói a nagykanizsai lakosság megítélése alapján 1. Bevezetés

Több definíció is született már az egészség, illetve az egészségtudatosság meghatározására. A szakértők többsége egyetért abban, hogy az egészségmegőrzésnek két alapvető típusa van: az egyéni és a közösségi. Az egyéni az egyes ember egészségi állapotának közvetlen javítását célozza, amelynek érdekében az egyénnek változtatnia kell viselkedésén, életmódján, környezetének az egészségére ható elemein. Az egyéni szintű megközelítés szorosan kapcsolódik a klinikai beavatkozás, a tanácsadás, a közvetlen nevelés hagyományaihoz. A közösségi megközelítés elsősorban az egészség gazdasági, társadalmi, kulturális, természeti és technikai feltételeinek javítására irányul, tehát a klasszikus közegészségügy, a társadalom orvostan hagyományaira épül [Glatz, 2002]. Az egészség összefügg a prevenció, a megelőzés fogalmával. Magában foglalja a primer, a szekunder és a tercier prevenció fogalmát. A primer prevenciós intézkedések arra irányulnak, hogy elkerüljék, az egészség károsodást mielőtt az elkezdődik. Azaz megpróbáljuk megelőzni a problémákat táplálkozás, a járványos betegségek elleni immunizáció, valamint a környezetvédelem révén. Szekunder prevenció célja a betegségek korai, rejtett, még panaszt nem okozó szakaszban való felismerése. Ezáltal a beteg jó eséllyel, kisebb károsodással, alacsonyabb költséggel gyógyítható. Ide sorolható akár az önvizsgálat is, amely révén eljuthatunk a szűrővizsgálatra is orvosi segítséggel. A tercier prevenció célja a betegségekből fakadó károsodások, a tartós egészségdeficitet okozó, az életminőséget rontó, tartós fájdalmatés ellátást okozó állapotok megelőzése. A kutatás során arra kerestük a választ, hogy a nagykanizsai lakosok mennyit tesznek egészségük megőrzése érdekében és a megelőzés mely típusát preferálják leginkább. A felmérés érinti az állami, illetve magán egészségügyi ellátó rendszerről kialakított kép vizsgálatát is. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek az egészség (gyógyításon kívüli) feltételeinek biztosítására, a lakosok és a közösségek egészség-magatartásának befolyásolására, az egészségügyi rendszer működtetésére és szabályozására (gyógyító ellátórendszer és finanszírozási rendszer) hatnak. Főbb eszközei a jogszabályok és tulajdonosi szabályozás, a fejlesztéspolitika eszközei, illetve a finanszírozás a forrásképzési és elosztási egyaránt [Bartha, 2010]. 2. A kutatás módszertana

Az empirikus kutatás helyszíne Nagykanizsa, ahol a kvantitatív kutatáson belül kérdőíves vizsgálatot végeztünk. A lekérdezés 2011 márciusa és júniusa között valósult meg. A kvantitatív felmérés alapsokaságát a Nagykanizsa Város Polgármesteri Hivatala által 2011. január 17-én kiadott népességi adat szolgáltatta. Ebből a mintasokaság 500 fő, amelynek 47%a férfi és 53%-a nő volt. A felmérés nemenkénti és életkor alapján volt reprezentatív. A mintába kerülés során a Véletlen Kiválasztás Módszerét választottuk [Babbie, 2001]. Emellett irányított mélyinterjú készült 21 gyógyászattal foglalkozó szakemberrel, köztük orvosokkal, fizikoterapeutákkal és természetgyógyászokkal is.

- 43 -


A felállított hipotézisek vizsgálata során összefüggés vizsgálatokat is végeztünk kereszttábla elemzéssel. A nominális mérési szintű (minőségi, területi) ismérvek közötti kapcsolatot asszociációnak nevezzük. Mérésénél a kontingencia táblázatból indultunk ki. Amennyiben az így kiszámított függetlenség esetén várt- gyakoriságoktól a tényleges gyakoriságok eltérnek, akkor fennáll a kapcsolat a két ismérv között. Minél nagyobb az eltérés, annál szorosabb az összefüggés. A két változó megfigyelt - külön- eloszlása alapján kiszámítható, hogy milyen együttes eloszlás volna várható, ha a két változó között nem volna kapcsolat. Ha az így kiszámított a függetlenség esetén várt gyakoriságoktól a tényleges gyakoriságok eltérnek, akkor fennáll a kapcsolat a két ismérv között. Minél nagyobbak az eltérések annál szorosabb az összefüggés [Molnár-Barna, 2004; Kardos Z-né-Dugonics, 2000]. A kutatás a Bolyai János kutatási ösztöndíj támogatásával valósult meg. 3. Eredmények értékelése Magyarország egészségügyi statisztikái Magyarország egészségi állapotát tekintve az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra sincs jó helyzetben, a lakosság egészségi állapota folyamatosan romlik. Mindehhez persze számos tényező járul hozzá, így például a gazdasági helyzet, a munkanélküliségi mutatók, a jövedelmek csökkenése és ez által a széles kört érintő szegénység. Tovább rontja a helyzetet a tartós stresszes életvitel, a felnőttek általános mozgáshiánya, a nem megfelelő táplálkozás, továbbá más környezeti ártalmak is [http://egeszsegmegorzes.org]. Magyarország európai mértékkel nézve az utolsó negyedben található a várható élettartam és az egészséges életévek száma tekintetében. Esetünkben a nők átlagos élettartama 77,6 év, a férfiaké pedig 69,1 év. Ebből az egészségben eltöltött évek száma 55 körüli. Magyarországon a halálozási arány a 100.000 fős sztenderdizált lakosságra nézve 926 volt 2008-ban, ezzel mi is ahhoz a bizonyos közép-európai, kelet-európai blokkhoz tartozunk, akiknek a halálozási aránya jóval az EU átlag fölött van. Hazánkban az alábbi betegségekben halnak meg a legtöbben: - a keringési rendszer betegségei okozta halálozás: 50,6% - rosszindulatú daganatok okozta halálozás: 24,6% - az emésztőrendszer betegségei okozta halálozás: 6,6% - a légző rendszer betegségei okozta halálozás: 4,8% - a morbiditás és mortalitás külső okai: 5,8% - egyéb halálokok: 7,4% [Egészségpolitikai Főosztály, 2008] 100.000 főből 2008-ban átlagosan 21,5 magyar lett öngyilkos. Ezzel az adattal Magyarország az európai öngyilkossági mutatók utolsó előtti helyén áll, vagyis a tagállamok közül 2008-ban Litvánia után Magyarországon követték el a legtöbb öngyilkosságot. A fiatalok dohányzásával kapcsolatos statisztikai adatai szerint a magyarországi helyzet rosszabb, mint az uniós átlag. 2005 és 2006-os éveket vizsgálva a lányok 21, a fiúk 22%-a dohányzott legalább egyszer a vizsgált héten. Ezzel az aránnyal Magyarország a legtöbbet dohányzó fiatalokkal bíró országok rangsorában az első harmadban található. Az alkoholfogyasztás terén is hasonló összegzést állapíthatunk meg, hiszen az átlagunk szintén jóval az EU átlag felett van. Hazánkban a 15 év alatti lányok 32%-a, a 15 év alatti fiúk 40%-a fogyasztott már életében legalább kétszer alkoholt. A magyarországi fiatalok táplálkozási szokásait ismét a gyümölcsfogyasztással tudjuk mérni és összehasonlíthatóvá tenni. E tekintetben Magyarország értékei az uniós átlag körül mozognak:

- 44 -


Fizikai aktivitás tekintetében Magyarország az európai középmezőnyben található, valamivel az Uniós átlag alatt. Nálunk a 11 évesek 23,5%-a, míg a 15 évesek 15,0%-a végez rendszeres testmozgást. Itt is megállapítható viszont az a tendencia, amely szerint a korral egyre kevésbé válik fontossá a rendszeres, heti min. 5 alkalommal végzett testmozgás. A túlsúly és a vele járó problémák Magyarországon is kritikus pontnak tekinthetők. A felnőtt lakosság, vagyis a 15 év felettiek körében 2008-ban az ország 18,8%-a volt elhízott, ami meghaladja az Unió 15,55-os átlagát. Mindezt a nemekre kivetítve azt láthatjuk, hogy a nőknek 18%-a, a férfiaknak pedig 20%-a tartozik e kategóriába, ami elsősorban a két, fent bemutatott változó függvénye. Egészségügyi szolgáltatások piaca Magyarországon A fogyasztás és a szolgáltatások igénybevétele az egészségügy speciális mivolta és jellegzetességei miatt nem lehet önszabályozó. Részben azért, mert itt nem érvényes a közgazdaságtan azon alaptétele, hogy a kereslet szabja meg a kínálatot, hiszen az egészségügyben ennek a fordítottja jellemző, vagyis a kínálat szabja meg a keresletet. Ennek oka kettős: - az igény nem eléggé objektív, hiszen az egészség fogalma sem egzakt - az egészség fogalma nem definiálható a betegség hiányával, hiszen ebben az esetben az eladó (pl. az orvos) állapítja meg a szükségletet Másrészt azért sem lehet önszabályozó az egészségügyi piac, mert a fogyasztó nem tudja kontrollálni a szükségletét. Ilyenkor információs aszimmetriáról beszélünk [Kincses, 2006]. Ha az egészségügyi helyzetet, mint piaci színteret tekintjük, négy szereplőt különböztethetünk meg: fogyasztók, szolgáltatók, finanszírozók, szabályozó-kontrolláló szereplők. Fogyasztók, páciensek Általános jellemzőik, hogy nincsenek olyan állapotban, hogy betegségeikhez szükséges megoldást megtalálják. Az egészségügyi szolgáltatóktól nem csak azt várják, hogy megszabadítsák őket a betegségtől, de az életminőségük javítását is. Elvárják tovább, hogy az ország bármely pontján megfelelő minőségű egészségügyi szolgáltatás kapjanak, s természetesen mindezért a lehető legkevesebbet kelljen fizetniük (ide tartoznak az adó- és járulék befizetések is). Szolgáltatók A szolgáltatók közé tartoznak a kórházak, klinikák, rendelők, gyógyszertárak, szanatóriumok, stb. valamint ezek beszállítói is (pl. gyógyszert, gyógyászati segédeszközöket gyártók, építőélelmiszeripar, stb.). Az egészségügyi szolgáltatók elvárásai elsősorban a finanszírozó felé irányulnak, akitől kiszámíthatóságot, reális, költségérzékeny árakat várnak el. Finanszírozók Ide tartoznak a magán- és társadalombiztosítók, a központi költségvetés, a különböző civil szervezetek, egyházak, stb. Céljuk, hogy optimális minőségű ellátást tudjanak vásárolni, ésszerű áron. Továbbá céljuk, hogy a költségvetés előirányzatot tartani tudják, s az erkölcsi kockázatot minimalizálják. Kincses Gyula szerint „az egészségügyi rendszerek fenntarthatóságának alapvető problémája a „technikailag lehetséges” és a „gazdaságilag megengedhető” konfliktusa” [Kincses, 2006].

- 45 -


Szabályozó-kontrolláló szereplők E szereplők közül ki kell emelni az államapparátus, aki az egészségpolitikai célok és stratégiák kidolgozásáért felelős. A célok meghatározását követően ők rendelnek finanszírozási technikákat ezek mögé, majd törvényben rögzítik azt. Feladata, hogy mindenki számára biztosítsa a minőségileg magas ellátást. Szintén állami feladat az esélyegyenlőség biztosítása. További szereplők lehetnek az önkormányzatok, társadalmi szervezetek, alapítványok, közhasznú társaságok, egyházi szervezetek stb. [Karner, 2005]. Az egészségügyi ellátórendszer aktivitásának mérését számos mutatón keresztül vizsgálhatjuk. Az egyik ilyen módszer az orvos-beteg találkozások száma, amely háziorvosi, járóbeteg és fekvőbeteg ellátásra bontható. Az 1. táblázat e változók alakulását mutatja 20052009 között. Láthatjuk, hogy 2007-től növekedésnek indult a háziorvosi ellátást, s a járóbetegellátást igénybe vevők száma, míg a fekvőbeteg-ellátás kapcsán viszonylag kisebb ingadozásokkal ugyan, de stagnálást mutat a táblázat. 1. táblázat: Az orvos-beteg találkozások száma ezer eset Háziorvosi ellátás összesen Járóbeteg-szakellátás összesen Fekvőbeteg-szakellátás összesen

2005 71 911 69 876 2 800

2006 72 436 68 139 2 716

2007 61 466 56 395 2 423

2008 64 176 59 568 2 508

2009 68 996 62 000 2 528

Forrás: http://medinfo.hu, 2011.11.24

A magyar egészségügyi finanszírozás az ún. normatív teljesítmény-finanszírozás elvére épül. Ez az elv azt jelenti, hogy a központi költségvetés az elvégzett szolgáltatások elvárt átlagköltségét téríti meg. Az alapellátásban ez az ún. fejkvóta rendszerben mutatkozik meg, vagyis a háziorvosok alapvetően az őket választó betegek létszámának és korösszetételének megfelelően kerülnek díjazásra. A járóbeteg-szakellátás kapcsán más a helyzet, a szolgáltatók által elvégzett tevékenységekért (diagnosztika, terápia) egy kódrendszer (Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozása) alapján tulajdonképpen pontokat kapnak, s e pontok aktuális forint értéke alapján fizet az egészségbiztosítás. A fekvőbeteg-ellátásban pedig az úgynevezett aktív esetek-átalány után kerülnek finanszírozásra a szolgáltatók. Ez az átalány a HBC-k, vagyis a homogén betegségcsoportok alapján kerülnek meghatározásra. Az elv lényege, hogy a kórházi eseteket homogén csoportokba sorolják, amelynek alapja a szakmai hasonlóság és a hasonló költségigény. Az egyes HBC-khez pedig különböző költség-kalkulációk tartoznak, majd súlyszámot kapnak, s ez jelzi az esetek költségigényét. Az egészségügyi kiadások magyarországi értéke 2003-ban 1.567 milliárd forint volt, ez 2008ra 1.932 milliárd forintra emelkedett. Mindez egy főre vetítve 2003-ban 155 ezer, 2008-ban 192 ezer forintot jelentett. A gazdasági recesszió hatásaként az egészségügyi kiadások reálértéke 2007 és 2009 között az OECD országok között egyedüliként Magyarországon minden évben csökkent.

- 46 -


Az egy főre jutó állami kiadások értéke Magyarországon a 2003. évi 113 ezer forintról 2008ra 137 ezer forint körül alakult. A háztartások közvetlen (azaz nem adóbefizetések útján történő) egy főre jutó egészségügyi kiadásai 2003-2008 között folyamatosan emelkedtek, 37 ezer forintról (2003-ban) 46 ezer forintra (2008-ban), így az állami kiadások mintegy 33%-át tették ki, azaz az államnak minden, egészségügyre elköltött 3 forintját további 1 forinttal egészítették ki. Ha az egészségügyi kiadásokat a GDP-hez viszonyítjuk, azt láthatjuk, hogy 2003-2006 között 8% fölött volt, 2008-ban pedig 7,2%-ra esett vissza. 2009-ben a bruttó hazai termék, jelentős csökkenése mellett a kiadási arány azonos szinten maradt. A kiadások összetételét tekintve a magyarországi egészségügyi kiadások 71%-át állami, 29%át magánkiadások tették ki 2008-ban. Az állami részesedés alacsonyabb az OECD országok átlagánál (73%). Az állami finanszírozás legnagyobb tételét a gyógyító ellátás, ezen belül a fekvőbeteg-ellátás, illetve a gyógyszertámogatás finanszírozása adja. A magánszektor legnagyobb részét kitevő háztartások egészségügyi kiadásai is hasonlóan, közel fele-fele arányban oszlottak meg a gyógyszerek és a gyógyító ellátások között. A finanszírozás kapcsán, Magyarországon az egészségügyi közkiadások a központi és az önkormányzati költségvetés, valamint az Egészségbiztosítási Alap terhére történik. Ebből az alapot kezelő OEP-kassza adja a legnagyobb, 80%-ot meghaladó részt. A közkiadások legnagyobb tételét (34%-ot) a fekvőbeteg-ellátás alkotja. Ennek a finanszírozása nálunk elsősorban állami feladat, a magánszektor részaránya alacsony. A gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket tartalmazó egészségügyi termékekre fordított összeg a közkiadásoknak 28%-át, az összkiadásoknak 36%-át teszik ki. Magyarországon az egy főre jutó gyógyszerkiadás nem kirívó, ezért elmondható, hogy elsősorban nem a gyógyszerekre fordított költségek magasak, hanem az egyéb egészségügyi szolgáltatások ráfordításai alacsonyak. A különféle prevenciós programokra szánt közkiadások aránya 4%. Az állami prevenciós programokon belül a legnagyobb részt a betegmegelőzésre, valamint az anya-, gyermek- és csecsemővédelemre fordított kiadások teszik ki. Nagykanizsai egészségügyi adatok A Nagykanizsán végzett korábbi egészségügyi felmérések eredményeinek összefoglalásaként megállapítható, hogy a városban viszonylag magas az aktív dohányzók aránya, akiknek több mint fele meg sem kísérelte a leszokást. Az alkoholfogyasztás szintén jelentős probléma a városban, egy 1000 fős megkérdezésből az derült ki, hogy több mint 600-an legalább havonta fogyasztanak alkoholt. A városban a rendszeresen sportolók aránya csekély, a lakók saját fizikai aktivitásukat átlagosnak ítélik. Annak ellenére, hogy a lakosok nem ismerik fel, a többség túlsúly problémákkal küzd (1000 fős minta 56%-a). A vérnyomás kapcsán a városi lakosság kb. harmadának van problémája a magas vérnyomással. A koleszterinszintek nagyon magasak a lakosság körében. Nagykanizsán a magas vércukorszinttel rendelkezők aránya 10% körüli. A lakosság jelentős része úgy érzi, hogy gyakran éri stressz hatás, s itt elsősorban a munkahelyi stresszre utalnak. A leggyakrabban előforduló betegségek közé tartozik az obezitás és a hipertónia, de magas kockázatot jelentenek a szív- és érrendszeri megbetegedések is [Kercsmaricsné Kövendi – Kalmár, 2008].

- 47 -


Az egészségügy helyzet feltárása érdekében megvizsgálták, hogy a város kb. 50.000 fős lakosságából mekkora arány van jelen a korábban is említett háziorvosi ellátási rendszerben. 2009-ben ez a szám 43.382 volt, vagyis a városlakók kb. 85%-a jelen van e statisztikákban, s szerepel a háziorvosi nyilvántartásokban. Az alábbi táblázat csak a felnőtt ellátásra vonatkozik, így ebben csak a 19 év felettiek szerepelnek. A táblázatban jelenlévő folyamatos csökkenő tendencia nem az egészségügy ellátásban való részesedés romlásának köszönhető, hanem a városi lakosság utóbbi években tapasztalt folyamatos csökkenésével magyarázható. A fentiek függvényében lássuk a városi betegforgalmat az utóbbi évekre vonatkozóan. A 2. táblázatból láthatjuk, hogy a háziorvosi forgalom, jelentős részét a rendeléseken való megjelenés adja, ez 2009-ben összesen 291.816 esetet jelentett Nagykanizsán. Szintén jelentős a szakrendelésre irányítás aránya is, vagyis a kórházi beutalások száma (2009-ben 48.180 eset). 2. táblázat: A betegforgalom alakulása Nagykanizsán Nagykanizsa Időszak

2006. év 2007. év 2008. év 2009. év

Betegforgalom típusa (háziorvosoknál, eset) lakáson fekvőbeteg szaktanácsadátörtént szakrendelésre gyógyinté- preventív egyéb rendelésen son történt betegirányítás zetbe látogatás forgalom megjelentek bemutatás látogatás utalás

309 446 236 608 256 408 291 816

19 694 10 682 11 862 11 865

37 329 29 054 30 952 48 180

1 350 1 085 1 040 763

0 n.a. n.a. n.a.

43 21 25 25

33 2 n.a. 4

Forrás: KSH, 2011.11.28

Itt érdemes megfigyelni, hogy ez a szám annak ellenére is folyamatos növekedést mutat, hogy a többi mutató kapcsán csökkenést tapasztalhatunk. Sajnos a táblázatból azt is láthatjuk, hogy a preventív jellegű látogatások száma egyáltalán nem jelenik meg a statisztikában, hiszen a városban egyáltalán nem jellemző ez a háziorvosi tevékenység. A kvantitatív vizsgálat eredményein belül a fogyasztói értékelést szeretnénk bemutatni, amely kiterjed az egészségmegőrzés, az egészségügyi ellátás valamint szakrendelés vizsgálatára az állami, illetve magánúton történő szolgáltatások igénybevételére és az étkezési szokásokra a marketing mellett. A kutatásba bevont személyek 92,3% áll pozitívan az egészségmegőrzéshez bevallása szerint, bár saját egészségüket 60,7%-uk átlagosnak tartja, 28,2%-uk teljesen egészségesnek érzi magát és 11,1%-uk mondta azt, hogy jelenleg valamely betegséggel küzd. A nagykanizsai lakosok közel negyedére jellemző, hogy az egészségmegőrzésre törekszik, egészségtudatosan él (21%-uk), rendszeresen fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget (27,45%) és emellett 44,1%-uk rendszeresen tartózkodik szabad levegőn. Részben törekszik erre a megkérdezettek legnagyobb hányada, azonban még így is több mint 44,7%-uk fogyaszt rendszeresen kávét (napi 3 kávénál többet) és pozitív adat, hogy az attribútumok közül többen választották azt a lehetőséget, hogy egyáltalán nem járnak szoláriumba (88,3%), illetve nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt (70,4%). Vitaminokat és étrend kiegészítőket napi rendszerességgel 32,4%-uk szed, 21,1%-uk betegség esetén, de még mindig jelentős 21,1% soha.

- 48 -


Megkérdeztük, hogy milyen a lakosság mozgáskultúrája. 20,2%-uk felelte azt, hogy rendszeresen sétál, 14,1%-uk kerékpározik, 10,3%-uk kedveli a labdajátékokat (foci, kézi- és kosárlabda), de sajnos 15,2% nem végez semmilyen sport tevékenységet. A válaszok nagyon széles skálán mozognak arra a kérdésünkre, hogy mit tartanak a legnagyobb káros szenvedélyüknek a kutatás alanyai, 40%-uk úgy véli nincs káros szenvedélye egyáltalán, amely jó hír is lehetne, de a szenvedély betegséggel küzdők nem mindig mérik fel jól állapotukat. 17,8%-uk vallotta azt, hogy túlzásba viszi a dohányzást és a koffeinfogyasztást (12,5%), a cukorfogyasztás (9%), illetve a számítógép előtt eltöltött órák számának növekedése (9,6%) is jelentős értéket mutatott. Az egyéb kategórián belül a gyorséttermi étkezést jelölték meg és a gyógyszerfogyasztást, mely szerint már az esetleges rosszullét megelőzéseként is bevesznek néhány tablettát, de a kapott érték itt elenyésző. Érdekes adat viszont a 0,2%-kal a tudatmódosító szerek használata. Érdeklődésünk központjába került a szűrővizsgálatokon való részvétel, illetve annak okai is. A mintasokaság 20,7%-ka vett részt tüdőszűrésen, 16,7%-uk fogászati, 16,2%-uk szemészeti szűrővizsgálaton. 10,1%-uk említette a nőgyógyászati szűrést, ami meglehetősen alacsony tekintettel arra, hogy a megkérdezettek 53%-a nő. Kardiológiai, belgyógyászati és mammográfiai vizsgálaton közel 6-6%-uk vesz részt. A válaszadók 2,7%-a még nem vett rész semmilyen szűrésen, de ők főként a gyermekek közül kerültek ki. 35,1%-uk azért vesz részt valamely szűrővizsgálaton, mert szükségét érzi és önként látogatja, közel azonos arányban a megkérdezettek 31,1%-a orvosi javaslatra megy, 21,7%-uk munkavégzéshez/jogosítványhoz köthetően veszi igénybe ezen szolgáltatásokat. Az egyéb kategóriába tartozott az iskolai szűrővizsgálat, illetve a családban lévő korábbi súlyos megbetegedés is. A bőr egészségére való odafigyelés nagyon fontos, hiszen testünk kültakarója akár lehet védő burok vagy betegség forrása is. A napozás során a mintasokaság alanyainak 25,4%-a használ naptejet, illetve 14%-uk napi rendszerességgel hidratálja bőrét. Szoláriumba 4%-uk jár, aminek túlzott használata súlyos következményekkel járhat, 3%-uk veszi igénybe bőrgyógyász szakorvos tanácsait és fontosnak tartják a bőr öregedésére való odafigyelést is (3,6%) azonban 13, 8% egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. A fogmosásra már többen odafigyelnek, minden étkezést követően 8,1%, naponta 2-3 alkalommal a lakosság 57,6%-ka mos fogat, naponta egyszer 29,9%-uk. Sajnos akadt olyan a válaszadók között, aki hetente több alkalmat jelölt meg (3,4%) és 1%, aki egyáltalán nem foglalkozik ezzel, így valószínű előbb-utóbb számukra nem is kell mivel foglalkozni. Az egészségügyi magánszférában

szakellátás/szakrendelés

összehasonlítása

az

állami,

illetve

a

A megkérdezett nagykanizsai lakosság 69,1%-ka nem elégedett az állami egészségügyi ellátó rendszerrel, ami többek közt annak tudható be, hogy betegen az ember érzékenyebb és több odafigyelést igényel, amit a kevésbé támogatott, alacsony szakember létszámmal működő állami szféra nem mindig tud megadni. A túl hosszú várakozási időre panaszkodnak a legtöbb esetben, de az egészségügyben dolgozók szakértelmével az emberek elégedettek. Többen panaszkodtak a paraszolvenciára is az állami rendszerben, ők inkább a magán szférát preferálják, mert úgy érzik, itt a pénzükért több figyelmet kapnak.

- 49 -


Problémát jelent, hogy sokan azt gondolják, hogy az állami szféra fenntartható kizárólag a járulékokból is (45,3%), egyéni befizetésekből 27,5%. Egy másik kérdésben az adók és járulékok hatásait mértük fel az egészségügyi ellátó rendszerben és a lakosság 54,4%-ka gondolja úgy, hogy ezekkel teljesen fenntartható az állami szféra. 61%-uk, ha érzékelné, hogy a rendszer ezáltal javulna kiegészítő egészségügyi biztosítást is hajlandó lenne kötni. Egyaránt igénybe veszi az állami, illetve a magán szféra szolgáltatásait is a megkérdezettek 43,3%-ka, míg kizárólag az állami rendeléseket látogatja 38,8%-uk, és kifejezetten a magán szakrendelést 17,8%-uk. A magánrendelésre maximálisan 2000 Ft-ot szán a megkérdezettek 12,3%-ka, 2000-4000 Ft közötti összeget 26,4%-uk, 4000-6000 Ft között 27,2% és e feletti összeget is kiadnának azok, akiknek fontos, hogy megkülönböztetett figyelemmel forduljanak problémáik felé a szakemberek egy magánrendelés keretein belül. A legtöbben, ha úgy érzik az emberek, hogy betegek, szakorvoshoz fordulnak (54,7%), 31,7%-uk saját maguk kezelik a problémát vagy családtagtól kérnek segítséget, 6%-uk alternatív gyógymódot választ (természetgyógyász, csontkovács, 4,5%-uk pedig gyógyszerészétől kér tanácsot. Az esetek többségében (több mint 88%-ban) jól tájékozottak arról, hogy mely szakember tud segíteni problémájuk kapcsán. A magánúton igénybe vett szolgáltatások esetén a figyelmünket arra összpontosítottuk, hogy milyen gyakorisággal veszik igénybe a szakrendeléseket. A legtöbben a fogászati, szemészeti, bőrgyógyászati, nőgyógyászati, illetve fülül-orr gégészeti rendeléseket veszik igénybe alkalmanként vagy kizárólag. Főként kényesebb területeket érintő bizalmi megfontolásból. Sajnos az egészségpropaganda ellenére az onkológiai szűrővizsgálatot az emberek 90,2%-a nem veszi igénybe, ahogy 80% feletti értéket mutat a kardiológiai, ortopédiai, urológiai, pulmonológiai, reumatológiai, neurológiai, pszichiátriai szűrés is. A dietetikust is szinte kizárólag már valamely betegségben szenvedők keresik meg. A megkérdezettek 38,4%-ka szed napi rendszerességgel valamilyen gyógyszert vagy gyógykészítményt, 19,9%-nak van láz- és fájdalomcsillapító az otthonában. 12,6% tart megfázás elleni készítményt, 12,7%-uk vitaminokat. A nagykanizsai lakosság étkezési szokásait is vizsgáltuk, amelynek keretein belül rákérdeztünk az általuk leginkább preferált ételekre. Saját bevallásuk szerint 25,5%-uk könnyű ételeket fogyaszt a legtöbbször, de jelentős számban (20,9%) kedvelik a fűszeres magyaros konyhát is. A magas szénhidrát tartalmú ételek (18,1%) és a zsíros ételek (11,4%) meglehetősen népszerűek a fogyasztók körében. A legtöbben az italok közül az ásványvizet kedvelik leginkább (20,8%), a csapvíz (14,5%) illetve a kávé (16,7%) valamint a tea (15,5%) nagyon népszerű. A gyümölcslevek (8,5%) és a szénsavas üdítők (6,2%) főként a gyermekek és a fiatalok körében népszerűek. Nassolni legtöbben összejövetelek alkalmával (26,7%), TV nézés közben (22,9%) szoktak a megkérdezettek emellett 11,3%-uk mondta azt, hogy nem fogyaszt ilyesmit. Rákérdeztünk, hogy honnan tájékozódnak a legtöbben az egészségügyi ellátó rendszerről. A mintasokaság alanyainak 27,3%-a rokonoktól/ismerősöktől a tapasztalataik, illetve ajánlásaik alapján keresnek fel egyegy szakembert. Ingyenes egészségügyi kiadványokból (7,4%), Internetről (7,3%), hirdetési újságokból (4,2%) és a médiából (helyi tv, rádió) tájékozódnak. Összefüggés vizsgálatok ellenőrzése Az alábbiakban szeretnénk összefoglalni a hipotézisvizsgálatok eredményeit, amelyben összefüggéseket kerestünk az egészségügyi ellátórendszer és az önkéntes biztosítás vállalása között a nagykanizsai lakosság körében. Továbbá vizsgáltuk azt is, hogy azok a kutatásba bevont alanyok számára, akik fontosnak tartják a prevenciót hányan figyelnek oda a

- 50 -


rendszeres testmozgásra, valamint, hogy a rendszeres sport milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy valaki egészségesnek érezze magát. 1. Hipotézis: A magyar állami egészségügyi ellátó rendszerrel való elégedettség összefügg az önkéntes kiegészítő biztosítás kötésével Ahogy az 3. táblázatból is jól látható a megkérdezettek többsége szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ha hozzájárulna plusz biztosítás kötésével az állami egészségügyi ellátó rendszer „egészségéhez”, akkor betegként jobb ellátásban részesülne. A többség nem elégedett a hosszú várakozási idő miatt, valamint a munkakörülményeikkel, joggal elégedetlen egészségügyi dolgozók sem tudnak mindig a rendelkezésükre állni megfelelő empátiával, így 14%-uk határozottan ellenzi, 32,8%-uk kételkedik a sikerességben. A kutatásból azonban az is kiderült, hogy akik elégedettek ők sem preferálnák jobban az állami szférában való tőkeinjekciót, inkább magán úton veszik igénybe a szolgáltatásokat. Mindkét táborról elmondható azonban, hogy az egészségügyi dolgozók szakmai felkészültségét elismerik, hiszen magán úton is az ő segítségüket veszik igényben, ott azonban több odafigyelést kapnak és megfelelő ár/érték arányúnak tartják az ellátás színvonalát is. A szignifikancia szint a vizsgálat során 0,0000 értéket képviselt. 3. táblázat: Az önkéntes egészségügyi biztosítás kötése és az ellátórendszerrel való elégedettség összefüggései Önkéntes kiegészítő egészségügyi biztosítás kötése szolgáltatás határozottan kételkedik a mindenképpen függvényében ellenzi sikerességében támogatja támogatja nem Ellátó elégedett rendszerrel való elégedettség elégedett

14%

32,8%

16,6%

8,2%

7,8%

8,2%

6,8%

5,6%

Forrás: Saját vizsgálatok

2. Hipotézis: A nagykanizsai lakosok közül, akik fontosnak tartják, a prevenciót sokkal többet sportolnak A nagykanizsai lakosság sportolási szokásai nagyon megoszlanak. A felmérés eredményei szerint a fiatalkorúak az oktatási rendszeren belül kötelező testnevelés órán vesznek részt, azonban a 30-40 éves korosztályra is jellemző, hogy egyre inkább odafigyel egészsége megőrzésére rendszeres testmozgással. akik a prevenciót fontosnak tartják 69,2%-uk végez valamely sporttevékenységet, amely általában egyénileg végezhető mozgásforma.

- 51 -


4. táblázat: A sportolási szokások és az egészségmegőrzés fontossága közti összefüggés vizsgálata Sportolási szokások

Egészségmegőrzés fontossága

Nem sportol

Sportol

Nem tartja fontosnak

4%

4,4%

Fontosnak tartja

22,9%

69,2%

Forrás: Saját vizsgálatok [Péter et al, 2011]

4. Következtetések, javaslatok A nagykanizsaiak véleménye szerint a lakosság 87,1%-ban jövedelemarányosan járul hozzá az egészségügyi ellátó rendszerhez. Az állami rendszerrel a legtöbben a hosszú várakozási idő és a türelmetlen bánásmód miatt elégedetlenek. Úgy érzik, a magánszférán belül több időt szentelnek a szakemberek a problémáikra. Az állami rendszer meglehetősen alulfinanszírozott és gyakran még a fontos beavatkozásokat is kénytelenek anyagi megfontolásokból későbbre halasztani. Az orvosok, ápolók szakértelmével azonban a kutatás alanyai elégedettek. A valós prevenciós szemlélet és gyakorlat hiányos vagy egyáltalán nem létezik, és csak a lakosság egy igen szűk részében jelenik meg a mindennapokban. A primer prevenció kevésbé elterjed, mint a szekunder és a tercier. A kutatási eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy a lakosság túlnyomó többsége számára az egészség értéke elsősorban akkor tudatosul, amikor azt már veszélyben érzik. A bioélelmiszerek és egyéb, funkcionális élelmiszer-kategóriák fogyasztása még nem része az életmódnak, az a lakosság csupán egy igen szűk részére jellemző. A legtöbben még mindig a nehezebben emészthető gyorséttermi, illetve fűszeres ételeket részesítik előnybe bár a sportolás és mozgás egyre népszerűbb a lakosság körébe. Ami aggasztó és több promóciót igényel, hogy a szűrű vizsgálatokon kevesen vesznek részt, annak ellenére, hogy a szakemberek lépten-nyomon felhívják erre figyelmünket. A sportolási szokások és az egészséges életmódra való törekvés között összefüggés mutatható ki, ami megfelelő fiatalkori neveléssel és családi példamutatással tovább erősíthető. Irodalomjegyzék 1. Babbie, E. [2001]: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest. 209. 2. Bartha, Gy. [2010]: Az egészségbiztosítás ellátórendszere, 2010, p. 43 3. Egészségpolitikai Főosztály [2008]: Szakmai koncepció a TÁMOP 6.1.2. „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” című konstrukcióhoz. Fejlesztéspolitikai és Stratégiai-Elemzési Főosztály. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Országos Egészségfejlesztési Intézet bevonásával

- 52 -


4. Glatz, F. [2002]: Egészségmegtartás, betegmegelőzés, Magyar Tudományos Akadémia műhelytanulmánya, Programvezető: Vizi E. Szilveszter, Szakmai lektor: Bácsy Ernő Budapest, pp. 8-9. 5. Kardos Z.-né & Dugonics, R. [2000]: Alkalmazott statisztika, Keszthelyi Akadémiai Alapítvány-Talentum Kft, 223-224. p. 6. Kercsmaricsné Kövendi, I. & Kalmár, K. [2008]: A nagykanizsai kistérség egészségképe. Egészségporta Egyesület által támogatott „Partnerség az egészségért” program keretében 7. Kincses, Gy. [2006]: Az egészségügyi rendszer jellegzetességei. Orvosi szociológia. Szerk. Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva. Budapest. Semmelweis Kiadó 8. Molnár T; Barna K [2004]: Területi statisztikai elemzési módszerek. Agroinform Kiadó, Budapest p.126. ISBN 963 502 827 X 9. Péter E.-Molnár T.- Kaszás N. [2011]: Egészséges az egészségügy?- elégedettség mérés a nagykanizsai lakosság körében, Nemzetközi Konferencia – 2011, Változó környezet – Innovatív Stratégiák, Sopron, 2011. november 2. 10. http://egeszsegmegorzes.org/egeszsegmegorzes/egeszsegmegorzes.egeszseg Retrieved 15 November 2011

- 53 -


ANTALÍK IMRICH (Selye János Egyetem, Révkomárom) – SZABÓ INGRID (Selye János Egyetem, Révkomárom): A munkaerőpiaci folyamatok és a gazdasági szerkezet változásai Dél-Szlovákia járásaiban 2001-2010 között 1. Bevezetés A szlovákiai magyar lakosság több mint 99%-a a szlovák-magyar határ menti járásokban, valamint Pozsonyban és Kassán él. A lakosság demográfiai mutatóit vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a határ menti járásokban minden 3. lakos magyar nemzetiségű: a magyarok részaránya 83%-tól 4%-ig terjed, általában a nyugati országrészben magasabb. A „legmagyarabb” járás a Dunaszerdahelyi járás, amelyben a magyar nemzetiség aránya 83,3%, ezen kívül még a Komáromi járás magyar többségű, a többiben a magyarok aránya nem éri el az 50%-ot. A kerületek szintjén a legmagasabb arány a Nyitrai kerületben (27,6%), a legalacsonyabb a Pozsonyi kerületben (4,6%) van. A nagy különbségeket nem a magyar népesség nagy területi szóródása okozza, hanem a járások természetellenes határvonalai. [Lelkes, 2008] Szlovákia déli járásai az ország gazdaságilag elmaradottabb részét képezik. Ez a határsáv a múltban mezőgazdasági terület volt, a korábbi Csehszlovákia éléstárának számított, ezért iparosítása jelentősen elmaradt az ország többi részétől. A keleti részen, Kassa környékén voltak ipari beruházások, de ezek katonai jellege és stratégiai fontossága miatt egyéb építkezéseket nem engedélyeztek. Az 1990-es évek politikai, gazdasági átalakulásai nem segítették a déli régiókat. A mezőgazdaság válságos helyzetbe került, az új körülmények között sok kisvállalkozás alakult, de tőkeszegénység és a hagyományok, ismeretek hiánya miatt többnyire kereskedelemmel foglalkoztak, így a nagykereskedelmi üzletláncok térnyerésével hátrányba szorultak. [Mezei – Hardi 2003] A tanulmány a dél-szlovákiai járások gazdasági lehetőségeit vizsgálja, különös tekintettel a kis- és középvállalkozások működésére és munkaerő-piaci helyzetre. Statisztikai adatok segítségével mutatja be és elemzi a térség gazdasági helyzetét, és vizsgálja a vállalkozások helyzetét, a térségben érkező tőkebefektetések nagyságát és hatását, továbbá a főbb demográfiai és munkaerőpiaci mutatók alakulását. 2. Vállalkozások demográfiája Az alfejezet célja a Dél-Szlovákia járásainak vállalkozói szektorát jellemző, a 20012010-es időszakban végbement folyamatainak statisztikai adatok alapján történő szemléltetése. A vizsgálatba az a 16 járás került be, melyben a magyar lakosság aránya számottevő (legalább 10%). A vizsgálatba az alábbi járások kerültek be, elhelyezkedésüket az 1. ábra mutatja: 1. Szenci járás 11. Rimaszombati járás 2. Dunaszerdahelyi járás 12. Nagyrőcei járás 3. Galántai járás 13. Rozsnyói járás 4. Komáromi járás 14. Kassa vidéke járás 5. Érsekújvári járás 15. Tőketerebesi járás 6. Vágsellyei járás 16. Nagymihályi járás 7. Nyitrai járás 8. Lévai járás 9. Nagykürtösi járás 10. Losonci járás - 54 -


1. ábra. Dél-Szlovákia vizsgált járásai Forrás: saját szerkesztés

A természetes személyként vállalkozók száma a 2001-2010-es időszakban DélSzlovákia járásaiban 31,5%-al nőtt. Az időszak eleji természetes személyként vállalkozó száma 75 708 volt, számuk 2010-re pedig 99 570-re nőtt. Nőtt a vállalkozói kedv is, 1000 produktív lakosra minden járásban több vállalkozó jut, mint 2001-ben. Nagyon nagyok azonban a regionális eltérések. Míg a Dunaszerdahelyi járásban mintegy 130, addig például a Kassa környéki járásban csak 60 vállalkozó jut 1000 gazdaságilag aktív személyre. A természetes személyként vállalkozókat három nagyobb csoportba oszthatjuk. A három csoport az iparos tevékenységeket, a szabad hivatásokat, valamint a mezőgazdasági tevékenységet folytató őstermelők csoportja. A csoportok helyzete egymáshoz képest vett alakulása érdekességeket rejt magában és a gazdasági struktúra változását mutatja. A természetes személyként vállalkozó, iparos tevékenységet végző vállalkozók száma és aránya is nőtt, a szabad hivatásokat űzők száma szintén nőtt, a mezőgazdasági tevékenységet végző őstermelők száma azonban jelentősen csökkent. A természetes személyként vállalkozók számának alakulását és megoszlását tevékenységi körönként 2001-ben és 2010-ben az 1. táblázat a 2. ábra mutatják.

2. ábra. Természetes személyként vállalkozók száma és megoszlása 2001-ben és 2010-ben tevékenységi csoportonként. Forrás: saját szerkesztés, adatforrás: RegDat ŠÚ SR

- 55 -


1. táblázat. Természetes személyként vállalkozók számának alakulása

Forrás: RegDat ŠÚ SR

A vizsgált dél-szlovákiai járásokban a vállalatok ágazatonkénti megoszlása 2001-ben és 2010-ben jelentősen eltér egymástól. A vállalatok száma valamennyi ágazatban nőtt, kivéve az ingatlanokkal kapcsolatos tevékenységeket, itt visszaesés volt tapasztalható. Az oktatás, egészségügy, a logisztikai szolgáltatások és az idegenforgalom és vendéglátás ágazatában megtöbbszöröződött a vállalatok száma. A statisztikai ágazati besorolás rendszere Szlovákiában a 2008-as évben megváltozott, amit a technológiai és gazdasági fejlődés, valamint az Európai Unió által preferált ágazati besorolási rendszerhez való alkalmazkodás indokolt. Új tevékenységcsoportok jelentek meg, melyek a korábbi időszak adatsorai közt nem találhatóak meg. Ezek a tevékenységcsoportok közé elsősorban az információs és kommunikációs tevékenységekkel, a tudományos és szakszolgáltatások nyújtásával, adminisztratív és támogató tevékenységekkel foglalkozó vállalatok kerültek besorolásra. A 2001 és 2010 közti időszakban, Dél- Szlovákiában nagymértékben nőtt a vállalatok száma, összességében mintegy 150%-al volt több vállalat 2010-ben, mint 2001-ben (tehát összességében 2,5-szer volt több a bejegyzett vállalatok száma). Regionális szempontból vizsgálva a növekedést elmondható, hogy az ország nyugati részén fekvő déli és a középvalamint kelet-szlovákiai részeken fekvő déli járások közt óriási az eltérés. A nyugatszlovákiai járásokban átlagosan 2,8-szor míg a közép- és kelet-szlovákiai járásokban csupán 1,8-szor volt több a bejegyzett vállalat. A dél-szlovákiai járások vállalatainak ágazati megoszlásáról ugyanakkor elmondható, hogy legnagyobb arányban 2001-ben kereskedelmi vállalatokról beszélhetünk, részarányuk 2010-re visszaszorult/egy részük tevékenysége átcsoportosításra került más tevékenységi körbe, annak ellenére, hogy számuk 70%-al nőtt tíz év alatt, a kereskedelem ágazati részaránya 12%-al csökkent. Nyugat- és Közép Szlovákiában szinte mindenhol csökkent a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok aránya az adott járás ágazati szerkezetét figyelembe véve, a keleti területeken azonban nőtt, vagy megmaradt az arányuk. Elsősorban a fogyasztók vásárlási szokásainak megváltozása (a bevásárlóközpontok elterjedése), valamint az internetes kereskedelem előretörése vezetett az arányok megváltozásához.

- 56 -


A második legnagyobb részarányt 2010-ben az új tevékenységi körök adták, mint az információs és kommunikációs tevékenységeket, a tudományos és szaktevékenységeket, valamint adminisztratív háttértevékenységet nyújtó vállalatok. Arányuk jelentős, mintegy 21%-ot képviselt Dél-Szlovákia járásainak gazdasági struktúrájában. Jelentős visszaesés volt tapasztalható az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalatok számában, de az ágazati megoszlást tükröző arányok is erre utalnak. Míg 2001-ben még a vállalkozások mintegy 12%-a foglalkozott ingatlanokkal, addig 2010-re már csak majd minden 25. vállalatról volt ez elmondható (4%). Szintén visszaesés volt tapasztalható a mezőgazdasági szektor gazdaságban képviselt arányait tekintve (annak ellenére, hogy számuk 50%-al nőtt). 2001-ben még minden tízedik vállalat mezőgazdasági tevékenységet végzett, addig 2010-re ez már csak minden 20. vállalatra volt igaz. Az iparban tevékenykedő vállalatokra ugyanez igaz, míg korábban az összes vállalat 19%-a végzett ipari tevékenységet, addig 2010-ben már csak a vállalatok 12%ra igaz ez az állítás.

3. ábra. Dél-Szlovákia vállalatainak ágazatonkénti megoszlása 2001-ben és 2010-ben. Forrás: saját szerkesztés a RegDat adatai alapján

Az építőiparban, szállítmányozásban, egészségügyben, oktatásban, valamint idegenforgalomban működő vállalatok száma jelentősen (többszörösére) nőtt, így megfigyelhető ezeknek az ágazatoknak az előretörése.

4. ábra. A Dél-Szlovákiába áramló működőtőke állomány megoszlása járásonként 2010-ben. Forrás: saját szerkesztés, adatforrás: Szlovák Nemzeti Bank

- 57 -


A térségbe érkezett működő tőke befektetések állománya 2010-ben 2 476 millió EURt tett ki. Ez az érték eltörpül a Szlovákiába beáramlott működő tőke nagyságához, amely 2010 végéig 37 632 millió EUR-t tett ki! Ez azt jelenti, hogy Dél-Szlovákia járásaiba mindösszesen a Szlovákiát megcélzó nemzetközi működő tőke 6,58%-a jutott! Regionálisan vizsgálva a működő tőke beáramlását még lehangolóbb a kép a Közép- és Kelet-Szlovákia déli járásaiba áramló működő tőke nagyságát tekintve. A nyolc nyugat-szlovákiai járásba áramlott a DélSzlovákiát megcélzó működő tőkének több, mint 82%-a, míg a vizsgált terület közép- és kelet-szlovákiai járásaiba csak mintegy 18%-a került! A működő-tőke állományát járások szerinti bontásban az 4. ábra mutatja. [Szlovák Nemzeti Bank, 2012] 3. Dél-Szlovákia járásainak főbb demográfiai mutatói A dél-szlovákiai járások lakosságának demográfiai mutatóit vizsgálva szintén tapasztalhatunk néhány jelentős eltérést az országos átlagtól. Szembetűnő a lakosság előrehaladott elöregedése.

5. ábra. A dél-szlovákiai járások lakosságának átlagéletkora (2010) Forrás: saját szerkesztés, adatforrás: RegDat ŠÚ SR

Amint a 5.ábrán is láthatjuk, a Komáromi, Érsekújvári és Lévai járásban az átlagéletkor 40 év felett van. Az országos átlagtól (38, 73 év) jobb, vagy ahhoz közeli értéket azokban a járásokban tapasztalhatunk, ahol a roma populáció aránya viszonylag magas, illetve a Pozsonyhoz és Kassához közeli járásokban, ahová a fiatalok nagyobb létszámban költöznek a kínálkozó munkalehetőségek okán. Hasonló képet mutat az öregedési index vizsgálata is, melynek országos szintű átlagos értéke 141, de a Komáromi és az Érsekújvári járásban 180, illetve 184 felett van, azaz 100, 15 évnél fiatalabb gyermekre 180-nál több produktív kort meghaladott állampolgár jut (férfiak esetében 60, nők esetében 55 évnél idősebb).

- 58 -


6. ábra. Az öregedési index értéke a Dél-Szlovákiai járásaiban (2010) Forrás: saját szerkesztés, adatforrás: RegDat ŠÚ SR

A magas átlagéletkor, az elöregedés legfőbb oka a születések alacsony száma. Míg a természetes népszaporulat (születések és elhalálozások különbsége) Szlovákiában átlagosan 0,13%, addig egyes dél-szlovákiai járásokban a nulla alatt marad, azaz nagy mértékű népességfogyás tapasztalható. Kivételt képeznek a roma kisebbség által sűrűn lakott kistérségek a kelet-szlovákiai területeken: a Kassa vidéke járás, a Tőketerebesi járás és a Nagymihályi járás, valamint a Rimaszombati járás. Az országban a legmagasabb természetes népszaporulat a fővároshoz közeli illetve hozzá tartozó három járásban (Szenci járás és Pozsony 5,6 járások), Kassa városában és az észak-szlovákiai területeken tapasztalható, ahol egyrészt (Pozsony és Kassa esetében) a munkalehetőségeknek köszönhetően több a fiatal, és nagyobb a gyermekvállalási kedv, másrészt (az észak-szlovákiai járások esetében) a katolikus lakosság életfelfogása, gondolkodása a magyarázat. A népesség képzettségi, iskolázottsági mutatóit vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a Pozsony – Nagyszombat – Nyitra agglomeráció megfelel a kor elvárásainak, de az ezen kívüli területeken élő magyar nemzetiségű lakosság mutatói messze elmaradnak az országos átlagtól. A magyar kisebbségben nagyon magas azok aránya, akik csupán általános iskolai végzettséggel rendelkeznek: 19 – 20%, szemben az országos átlag 12,4%-kal. [Lelkes, 2008] Ezzel szemben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a szlovákiai magyarok között csupán 4-5%, amely messze elmarad a 10%-os országos átlagtól. Ezen jelenség elsősorban azzal magyarázható, hogy a kisebbségi oktatási rendszerben a múltban számos hiányosság mutatkozott, melyek teljes mértékben még napjainkra sem kerültek pótlásra. A szlovákiai magyar iskolák rendszere ugyan már 1919-1921 között kialakult, de történelmének több mint 90 éve alatt fejlődése mindig elmaradt az országos fejlődés ütemétől. A dél-szlovákiai területek rurális jellege, az urbanizáltság alacsony szintje is az alacsonyabb iskolai végzettséget magyarázza, hiszen korábban döntően agrár-jellegű tevékenységeket végeztek ezeken a területeken, amelyek nem igényeltek túl magas végzettséget. A lakosság korábban már említett elöregedése is okozza a lakosság alacsony iskolázottsági szintjét, hiszen a korábbi generációk számára a továbbtanulás kevésbé volt lehetséges, nehezebben volt elérhető, mint napjainkban.

- 59 -


4. A dél-szlovákiai járások munkaerőpiaca

40 35 30 25 20 15 10 5 0

34,59 30,79 24,54 24,28 17,53 16

13,59

11,62 6,27

6,52

14,65 9

28,73

26,88 22,86

19,4

11,91

Sz lo Du Sz vá na en k ia sz ci er já da rá he s G lyi al á já rá K o nta s ij m ár ár á om s i Lé járá va s N y i j ár ás itr Ér s e ai j ár kú á j v Vá ár s i gs já Na elly rá s gy ei k ü já r rt ö á s Lo s i j á so r á Na n c s i já g Ri m yr őc rás as ei zo j Tő mb ár ás ke at i t K a ereb járá ss es s a v i já Na idé rá s gy ke m j ih á r á á Ro ly i s zs já r ny ás ói já rá s

M unkanélküliségi ráta, %

A magas munkanélküliség ugyan nem csak a vizsgált dél-szlovákiai járások, hanem az egész ország problémája már a rendszerváltás óta, de a munkalehetőségek hiánya miatt a délszlovákiai területeken egy nyugat-keleti munkanélküliségi lejtő rajzolódott ki. Míg a Pozsony környéki területeken viszonylag magasak a bérek és alacsony a munkanélküliség, addig a közép- és kelet-szlovákiai járásokban helyenként a 30%-ot is megközelíti a munkanélküliségi ráta értéke. Több mint ötszörös különbség érzékelhető a legjobb mutatóval bíró nyugati járások és a kedvezőtlen helyzetben lévő keleti járások között. A munkanélküliség magas rátáján túl nagy problémát jelent a délkelet-szlovákiai járásokban a tartós munkanélküliség és a fiatalok munkanélkülisége is. A magas munkanélküliség legfontosabb okai között szerepel az is, hogy a szakmunkásképzés nagyon lassan reagált (reagál) a munkaerőpiaci változásokra. A Szlovák Köztársaság jellemzően passzív munkaerőpiaci politikát folytat, a munkanélküliséget leginkább segélyezéssel próbálja megoldani: a munkahely elveszítése után előbb munkanélküli segélyt, majd szociális segélyt folyósít azoknak a rászorulóknak, akik teljesítik a feltételeket. Valószínűleg eredményesebb lenne az aktív munkaerőpiaci eszközök használata: a képzési programok, az ideiglenes foglalkoztatás, az abszolvensgyakorlatok alkalmazása ugyan költségesebb, de hatékonyabb módszer lenne.

2001

2006

2011

7. ábra. A munkanélküliségi ráta alakulása Szlovákiában és a dél-szlovákiai járásokban (2001-, 2006-, 2011-ben) Forrás: A SZK Statisztikai Hivatala adatai alapján saját szerkesztés

Amint az ábrán is láthatjuk, az Európai Unióhoz való csatlakozás után némileg javult a munkaerőpiaci helyzet a dél-szlovákiai területeken. Több ezren éltek a munkaerő szabad áramlásának jogával, és külföldön kerestek munkát. Különösen a magyarországi munkavállalók száma növekedett meg, hiszen a külföldi munkavállalás ebben az esetben nem igényelt idegen nyelv tudást. Mivel az Európai Unióban a vállalkozókat és vállalatokat csupán bejelentési kötelezettség terheli a külföldiek alkalmazása esetében, amelyet nem mindig tesznek meg, és ezért semmilyen szankcióra nem kell számítaniuk, ezért pontos adatok a külföldön dolgozók számáról nem állnak rendelkezésre. Becslések szerint a gazdasági válság előtt közel 30 000 szlovákiai munkavállaló dolgozott Magyarországon. Leginkább a szlovák-magyar határ dunai részén, azaz a nyugati területeken volt jellemző a szlovákiai - 60 -


magyarok foglalkoztatása, hiszen a keleti országrészeken az elmaradott délkelet-szlovákiai a szintén hátrányos helyzetű kelet-magyarországi megyékkel határos, ahol a korábban működő (szocialista) nagyvállalatok nem élték túl a rendszerváltást, illetve a privatizációt, új munkahelyek pedig csak kis számban létesültek. A belföldi migrációt vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a 2010-es évben az országos mutató nagyon alacsony volt, nem jellemezte a lakosságot a költözések magas száma. 1000 lakosra 0,6 beköltöző jutott átlagosan az egyes járásokban. A vizsgált dél-szlovákiai járások közül a Vágsellyei, az Érsekújvári, a Nagykürtösi, a Losonci és a Rimaszombati és a Tőketerebesi járásban az országos átlaghoz nagyon hasonló a helyzet: az 1000 lakosra jutó népvándorlás -0,9 és 0,6 közötti értéket mutat. A Lévai és a Nagymihályi járást jellemzi az országos átlagnál némileg nagyobb elvándorlás, míg a Rimaszombati járásból tapasztalható a legnagyobb mértékű elköltözés. Pozitív migrációs egyenleg azokban a térségekben tapasztalható, ahol több a munkalehetőség, ahol alacsonyabb a munkanélküliségi ráta. Kutatások [Janotka – Gazda, 2008] igazolják, hogy a lakosság az országon belül leginkább a munka miatt vándorol, a magasabb bérek kisebb motivációt jelentenek, mint maga a munkalehetőség. Ezt mutatják az adatok is, hiszen országos szinten a Pozsonyi és hozzá közeli, illetve a Kassai és Kassa vidéke járásokban a legnagyobb a beköltözések aránya. Érdekes még a Dunaszerdahelyi járás esete, ahol nem a munkalehetőség a fő vonzó tényező, hanem inkább az alacsonyabb ingatlanárak, amelyek a korábban Pozsonyban lakó, és ott dolgozó állampolgárok számára jelentenek nagy lehetőséget. 5. Összefoglalás Az eredmények összefoglalásaként leszűrhető, hogy a gazdasági folyamatok az utolsó egy évtizedben kedvezőtlenül érintették a Dél-Szlovákia járásait. A térséget heterogén területként szemlélve, de összességében vizsgálva elmarad a vállalkozói szféra bővülésének ütemét tekintve a szlovákiai átlagértékekhez valamint az 1000 produktív korban lévő lakosra jutó vállalkozás átlagos értékéhez képest is. A gazdaság struktúrájában is markáns változások következtek be, ez elsősorban a mezőgazdasági szektort érintette, az őstermelői kör egyértelmű lemorzsolódása figyelhető meg, és a mezőgazdasággal foglalkozó vállalatok részaránya is csökkent az utóbbi évtizedben. A térségbe érkező működő tőke országos összehasonlításban szintén elenyészőnek tekinthető, ami előrevetítette és meghatározta a munkaerő-piaci és demográfiai mutatók romlását. A térség jövedelemtermelő képessége relatív alakulásának javítása kulcsfontosságú az elöregedés, elvándorlás és népességfogyás megállításának szempontjából. A déli, délkelet-szlovákiai járásokban a rossz munkaerőpiaci helyzet ellenére azonban nem tapasztalható tömeges elvándorlás. A belföldön és külföldön munkát vállalókra inkább az ingázó munkavállalás jellemző: napi esetleg heti ingázással a térségen kívül, de belföldön (pl. a nyugat-szlovákiai területeken jellemző a Pozsony irányába történő ingázás), vagy Magyarországon vállalnak munkát. Néhány esetben utazásuk költségeit a foglalkoztató vállalja: saját autóbuszaival, kisbuszaival szállítja dolgozóit a munkahelyre és a műszak végeztével lakhelyükre. A hasonló kedvezmények mellett a külföldi munkavállalás legfőbb oka jelenleg a munkalehetőségek hiánya a lakhelyen. A korábbi években (a válság begyűrűzése előtt, 2007-2008-ig) a magyarországi bérek legalább 25%-kal magasabbak voltak a szlovákiai fizetéseknél, amely tény szintén sok dolgozót a határon túli munkavállalásra ösztönzött. Különösen olyan esetekben vonzó a külföldre ingázás, amikor a lakhelyről a közeli magyarországi nagyvárosba egyszerűbb eljutni, mint a legközelebbi szlovákiai nagyvárosba. Elmondható, hogy a munkavállalók többnyire nagyvállalatoknál, a gyártásban helyezkednek el, csupán 1-2 százalékuk talál középvezetőként érvényesülést, vezetőként egyáltalán nem jellemzően. A szlovákiai magyarokat Magyarországon vagy

- 61 -


állandó alkalmazásban vagy munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül alkalmazzák. A magasabban képzetteket általában állandó alkalmazási formában szerződtetik, az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők általában gyártósori munkásként munkaerő kölcsönző cégen keresztül kapnak állást, a szlovákiai minimálbérekre hangolt fizetésért. A jelenlegi kedvezőtlen dél-szlovákiai munkaerőpiaci helyzet okán a munkavállalók mindkét formát örömmel elfogadják, kihasználják az adódó lehetőségeket. Irodalomjegyzék 1. Janotka, M. – Gazda, V. [2008]: O mobilite pracovnej sily v rámci SR In: Šoltés , V. (ed.). National and Regional Economics VII. Zborník z konferencie. Košice, Ekonomická fakulta TU, 331–336. o. Interneten elérhető: http://www3.ekf.tuke.sk/konfera2008/zbornik/files/prispevky/janotka.pdf 2. Lelkes Gábor [2008]: Régiók és gazdaság. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja 3. Mezei István – Hardi Tamás [2008]: A szlovák közigazgatás és területfejlesztés asszimmetriái. In: Tér és Társadalom, 17. évfolyam, 4. szám, 127 – 155 o. 4. RegDat ŠÚ SR. A Szlovák Statisztikai Hivatal Regionális Adatbázisa. Interneten elérhető: http://px-web.statistics.sk/PXWebSlovak 5. Szlovák Nemzeti Bank [2012]: Stav priamych zahraničných investícií v SR podľa krajín, sektorov a krajov. Interneten elérhető: http://www.nbs.sk/sk/statisticke-udaje/statistikaplatobnej-bilancie/priame-zahranicne-investicie/

- 62 -


LIGETVÁRI ÉVA (Miskolci Egyetem): Projektportfólió-menedzsment, avagy hogyan választunk téglát az építkezés során 1. Bevezetés Napjainkban a portfóliómenedzsment kiemelt területként jelenik meg, de sajnos, kevés információ áll a rendelkezésünkre ezen terület vizsgálata során. Jelen cikk a hazai gyakorlatra fókuszál egy pilot felmérés kapcsán. A szakirodalmi áttekintés során több kérdés is megfogalmazódott bennem, mint: 1. A projektek kiválasztásánál a mennyiségi vagy a minőségi jellemzők dominálnak? 2. Hogyan ítélik meg a sikert, megmutatkozik-e a stratégiához történő illeszkedés igénye? 3. Hány projektet hajtanak végre a vállalatok egyszerre? Ezen kérdések megválaszolására egy pilot kutatást végeztem, melynek eredményeit kívánom most összegezni. (A kutatás lefolytatásában segítségemre volt egy hallgatói kör, amely elsősorban a Miskolci Egyetem MBA szakos, levelezős hallgatóit foglalja magába, akik megfelelő érettséggel és céges kapcsolatokkal rendelkeztek a felmérés, egy strukturált interjú lebonyolításához.) Kutatásom során kiemelten támaszkodom a PMI (Project Management Institute) Projektportfólió-menedzsment Szabvány kiadványára [PMI, 2011]. A strukturált interjúhoz szükséges kérdéslista összeállítása: 5 általános, felvezető kérdés után 7 kérdésben térképezi fel nagyvonalúan a vállalati projektportfólió-menedzsmentet. Az általános kérdések a vállalat nevét, fő tevékenységét, az interjú alany nevét és beosztását, valamint a vállalat jellegét célozzák meg. A projektportfólió-menedzsment kérdések a következő információkat keresik: - a vállalatnál egyszerre futó projektek száma és jellege (tárgyuk szerint: üzleti/stratégiai; műszaki,beruházási; informatikai; szervezet-, kompetencia fejlesztési; termékfejlesztési; vállalati érintettségük alapján lokális vagy corporate projektek) - kiemelt projektek létezése, gyakorisága - ki dönt egy projekt indításáról, sorsáról - milyen alapelvek alapján kerülnek a projektek kiválasztásra a vállalatnál jelenleg futó 5 legfontosabbnak ítélt projekt tekintetében (mennyiségi és minőségi ismérvek) - projektek kiválasztásának főbb szempontjai (projekt szempontok, mint méret, időtartam, komplexitás, erőforrás igényesség, sikeresség valószínűsége alapján) - deklarált portfólió menedzsment tevékenység jelenléte, felelőse - sikeresség megítélése. Hogy miért ezek a kérdések kerültek előtérbe, az legjobban a következő ábra segítségével magyarázható. Az ábra a portfóliómenedzsment kapcsolatrendszerét mutatja be a stratégia menedzsment és a projektmenedzsment területekkel, hiszen „ A stratégiai célok – azok sajátos természetéből adódóan – projektekként kerülnek megvalósításra. [Deák, 2003] „Ha nem a jó projektek indulnak, nem valósul meg a stratégia”. [Pálvölgyi, 2011]

- 63 -


1. ábra: Kapcsolatok Forrás: saját szerkesztés Dr. Deák Csaba – Ligetvári Éva

A portfólió a pénzügyek szótárából került a projektmenedzsment szakterületére, így egyfajta kettőség jellemzi, a vállalat befektetéseit, beruházásait éppúgy jelenti, mint olyan projektek, és programok összességét, amelyek közös erőforrásokon osztoznak. [Turner, 2008] „A portfóliómenedzsment stratégiához történő kapcsolásának célja az erőforrások igénybevételének kiegyensúlyozása, azért, hogy a stratégiai és operatív tevékenységek végrehajtása során a lehető legtöbb érték jöjjön létre.” [PMI, 2011, 10.o.] Mondhatjuk azt, hogy a stratégiai menedzsment a stratégiai tervek alapján meghatározza a portfóliómenedzsment célját, irányt mutat a számára. (1-es nyíl). A portfóliómenedzsment szelekció után dönt a projektek, programok indításáról, amelyek a projekt menedzsment (de program menedzsment is szerepelhetne az ábrán) végrehajtása és monitoringja alá kerülnek. (2-es nyíl) A folyamatos ellenőrzés révén, a tervezett adatoktól való eltérés esetén visszacsatolás és intézkedés történik, amely erőforrás szempontból a portfólió menedzsment területét érinti, ami visszahathat a stratégia menedzsmentre. (3-as, 4-es nyíl) A stratégia módosítása a portfóliómenedzsment módosítását vonja maga után, ami pedig a projektmenedzsmentben, projektek végrehajtásában mutatkozik meg. (5-ös, 6-os nyíl). (Gondoljuk a kiemelt prioritású projektekre, és mi van akkor, ha egy ilyen projekt leállításra, szüneteltetése kerül, erőforrások szabadulnak fel, nem beszélve a stratégia menedzsmentre való hatásáról, újabb projektek és prioritások kerülnek előtérbe.) És a projektek végrehajtása végén a siker szempontjából újra van egy visszacsatolás mindkét menedzsmenthez, mint azt a szétágazó 7-es nyíl is mutatja. A siker hierarchikus értelmezése alapján az 1. szinten a költség, idő, minőség (eredmény) szempont az elsődleges, míg a 2. szint egyértelműen a stratégiához való illeszkedést vizsgálja, a 3. szint pedig az érintettek (külső, belső) megítélését tükrözi. Ezen folyamat főbb pontjait vizsgáljuk. 2. Az eredmények bemutatása 12 interjú eredménye kerül az alábbiakban ismertetésre. Az általános kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy tevékenységüket tekintve nagyon különböző vállalatokat kerestek meg a hallgatók, az elektronikai ipar éppúgy képviselteti magát, mint az orvostechnikai eszközök gyártása, gyógyszergyártó vállalat vagy éppen a zöldség és gyümölcs értékesítésével foglalkozó nagykereskedelem, vagy az építőipar.

- 64 -


A vállalat jellegének megoszlása úgy alakult, hogy egy közszolgáltató vállalat, 5 multinacionális vállalat és 6 hazai tulajdonú vállalat került bele a felmérésbe. Az elemzés során érdemes a hazai tulajdonú és multinacionális vállalatok eredményeit külön kezelni, összehasonlítani. (Mivel egy közszolgáltató vállalat is belekerült a mintába ennek elemzésére külön nem térnék ki, csak megjegyezném, hogy szemléletesen megjelenik a költségcsökkentés és az ügyfél elégedettség prioritása.) A vizsgált hazai tulajdonú vállalatok életében egyszerre kevesebb projekt van jelen, 4-5 jelentős volumenű projekt végrehajtása zajlik párhuzamosan. Ezek vállalati és kiemelt prioritású projektekként vannak feltüntetve. A projektek típusa szorosan összefügg a vállalat tevékenységével. Így az is érthető, hogy elsősorban az ügyvezető igazgató dönt a projektekről, Ő látja el a portfólió menedzsment feladatokat. A projekt sikerességének megítélése is elsősorban a költség, idő, minőség/eredmény adatok alapján kerül megítélésre, ez a válaszadóból 5 esetében igaz, míg egy vállalat számára a stratégiai illeszkedés a legfontosabb. Ezt a projekt kiválasztásának alapelvei című ábra is megerősíti. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy ez a kiválasztás a jelenleg futó 5 projekt esetére releváns, és elsősorban mennyiségi és néhány minőségi mutató arányát vizsgálja a szelekció során, míg a következő kérdés hasonló címmel inkább projekt szempontok alapján közelíti meg a kérdést. Minden skálás kérdés esetén igaz az, hogy minél fontosabb egy tényező annál közelebb van az 1-es értékhez. Az ábrából is látható, hogy a legfontosabb választási szempont a minőség javulása, a bevétel növekedése, és a költségek csökkenése. Legkevésbé befolyásoló a nettó jelenérték változása, az ügyfélszám növekedés valamint a jogi és szabályozási megfelelések elérése.

2. ábra: Projekt kiválasztás alapelvei hazai tulajdonú vállalatok esetén Forrás: saját szerkesztés

A projekt szempontok alapján a szelekciót a projekt erőforrás igénye és a sikeresség valószínűsége határozza meg. A hazai vállalatok el sem indítják a projekteket akkor, ha nem rendelkeznek a végrehajtáshoz szükséges erőforrásokkal, illetve ha úgy gondolják, hogy nem tudják az adott projektet sikeresen végrehajtani.

- 65 -


3. ábra: Projekt kiválasztás fő szempontjai hazai tulajdonú vállalatok esetén Forrás: saját szerkesztés

A válaszokat adó multinacionális vállalatok mindegyikénél 10-nél több projekt fut egyszerre, két esetben a futó projektek száma meghaladja a százat. A szervezet- és kompetencia fejlesztési projektek nem gyakoriak, ugyanakkor érdekes, hogy a lokális (egy földrajzi területet érintő) projektek aránya sokkal magasabb, mint a corporate projektek. A kiemelt prioritással maximum 5-10 projekt rendelkezik, amelyek vagy valamilyen részterület, osztály szempontjából a legfontosabbak, vagy vállalati érintettségük, esetleg hozamuk oly mértékű, amely igényli a különleges odafigyelést. A projekt indításának kérdésében az illetékesség szintje kettéválik, lokális projektek esetében általában az adott egység vezetője, vagy a projekt vezető, corporate projekteknél minden esetben felső vezetői jóváhagyás szükséges. Megjelenik a deklarált portfólió menedzsment tevékenység is az interjú alanyok több mint felénél, de teljes mértékben egyik vállalatnál sem hiányzik, csupán a projektek típusa határozza meg, pl.: állami pályázati projektek esetében jelen van, lokális projektek esetén ahol a projektek száma tíz körüli, kezelhető kevésbé jellemző, mint a száz körüli projektszám esetén. A sikeresség megítélése minden esetben a hierarchikus modell alapján történik, elsődlegesek a pénzügyi mutatók, majd a stratégiához való illeszkedés épp olyan fontos, mint az érintettek megelégedettsége. A multinacionális vállalatok esetében a legfontosabb szempont a bevétel növekedés, a költségcsökkentés, valamint az erőforrás kihasználtság változása, míg a legkevésbé befolyásoló tényező az ügyfélszám növekedése, a ROI mutatója, valamint a ciklusidő csökkenése. A válaszok alapján elmondhatjuk, hogy a méret és a vállalat életciklusi helyzete hatással van projekt kiválasztás szempontjaira.

- 66 -


4. ábra: Projekt kiválasztás multinacionális vállalatok esetén Forrás: saját szerkesztés

A projekt szempontok alapján a szelekciós szempontokat sokkal nehezebb rangsorolni a multinacionális vállalatok esetében, kis eltérések mutatkoznak, de leginkább a projekt mérete és a sikeresség valószínűsége a meghatározó. Ez utóbbit érdekesnek tartom, hiszen egy nagyvállalat esetén a szakterületileg releváns projektek végrehajtásának kevésbé lehet akadálya, mint a kisebb vállalkozásoknál.

5. ábra: Projekt kiválasztás fő szempontjai multinacionális vállalatok esetén Forrás: saját szerkesztés

3. Összegzés A projektek kiválasztásánál a jelenleg futó projektek tekintetében, és összességében (a hazai tulajdonú és a multinacionális vállalatok eredményeit együtt kezelve) a mennyiségi jellemzők dominálnak, mint a költségcsökkentés, bevétel növekedés és erőforrás kihasználtság változása, de megjelenik a minőségi javulás iránti igény is tízes skálán hármas értékkel, ahol az egy érték a legfontosabb tényezőt szimbolizálja. - 67 -


A projekt-szelekció során fontos a sikeresség valószínűsége, és hangsúlyosan megjelenik az erőforrás kihasználtság is. A siker megítélése valamennyi esetben a hierarchikus modell alapján történik, amely magába foglalj a stratégiai illeszkedés mértékének vizsgálatát is. Azonban a felmérésből az is kiderült, hogy a szintek eltérő prioritást élveznek. A kezelhető projektek száma a mintába bekerült hazai tulajdonú feltételezhetően kisebb, mikro és családi vállalkozások esetében öt-tíz körüli, amely esetben akár minden projekt kiemelt fontossággal bír a vállalat jövőjét illetően. Míg a nagyobb multinacionális vállalatok esetében a projektek száma meghaladja a százat is, de a kiemelt prioritással a projektek kevesebb, mint tíz százaléka rendelkezik. Összességében elmondható, hogy a felmérés igazolta az elméleti ismereteket. Továbbá, a deklarált projektvezetési tevékenység nagyobb vállalatok esetében van jelen, mint ahogy a vállalati és a portfólió vezetés elkülönülése is méretfüggő. További adatok begyűjtése zajlik, a pilot felmérés során szerzett tapasztalatokat további és mélyebb vizsgálatok során kívánom kamatoztatni. Egyben szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak témavezetőmnek, Dr. Deák Csabának a támogatásért, segítségért. Irodalomjegyzék 1. Deák, Cs. [2003]: „Projektmenedzsment helye és szerepe a XXI. század vállalati életében” In: „Tudásalapú társadalom. Tudásteremtés – Tudástranszfer Értékrendváltás.” IV. Nemzetközi (Jubileumi) Konferencia. Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Miskolc-Lillafüred, 2003. május 26-27. 136-144. p. 2. Görög, M. [2003]: A projektvezetés mestersége, Aula Kiadó, Budapest 3. Pálvölgyi, L. [2011]: Projektportfólió-menedzsment, 15. Körkapcsolás a Projektportfólió-menedzsment elméletének és gyakorlatának mérkőzéséről, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, 2011.05.18. http://www.pmsz.hu/pmi/rendezvenyek/korkapcsolas-15 letöltés ideje: 2012. február 4. PMI [2011]: Project Management Institute [2011]: Projektportfólió-menedzsment Szabvány, első magyar nyelvű kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest 5. Sebestyén, Z. [2009]: „Válasz a legújabb kihívásokra: Projektportfólió-menedzsment” In: Vezetéstudomány XL. évfolyam 2009. különszám 6. Turner, R. [2008]: The Handbook of Project-based Management: Leading Strategic Changein Organizations. Harmadik kiadás, McGraw-Hill Professional

- 68 -


LESKÓ ANETT KATALIN (Miskolci Egyetem): Klaszterek kompetenciaalapú vizsgálata 1. Bevezetés Kutatásom során az eredményes hosszú távú együttműködések titkára próbálok fényt deríteni. Az együttműködési formák közül elsődlegesen a klaszter- szintű együttműködések foglalkoztatnak. Érdeklődésem oka két dologra vezethető vissza, először is, mert a klaszterek esetében olyan speciális együttműködési formáról van szó, amely kettős természettel bír, hiszen együttesen van jelen a belső kapcsolatokat jellemző versengés, rivalizálás - mely révén biztosított a folyamatos fejlődés iránti vágy -, valamint a külső piaccal, kihívásokkal szembeni együttes fellépés. Másodszor pedig azért, foglalkoztat, hogy a számos klaszter kezdeményezés ellenére miért nem beszélhetünk nemzetközileg is elismert, hosszú távon eredményesen működő hazai klaszterekről. Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt az érdeklődés a klaszterek, hálózatok irányába, akár a tudományos berkeket, akár pedig a vállalati szférát véve górcső alá. A klaszter legszélesebb körben elterjedt megfogalmazása a következő: földrajzi közelségen alapuló vállalati stratégiai szövetség, melyek a külső versennyel szemben egységesek, belső viszonyaikat pedig egyaránt jellemzi a konkurencia és a közös helyi érdekek összehangolása, a partnerek közötti bizalmi tőke megléte. Informális kapcsolat köti össze a klaszter vállalatait, a közösen végzett innovációk, a piaci igényekhez igazodó képzés, a hálózaton belüli közvetlen és célzott információáramlás révén csökkenthetők a tranzakciós költségek, ezáltal pedig az adott térség vállalkozásainak versenyképessége növekszik. A klaszter és a hálózata fogalma sokszor összemosódik a köztudatban, ennek elkerülése érdekében az alábbi táblázatban összefoglalom a lényeges különbségeket. 1. táblázat: A hálózat és a klaszter összehasonlító táblázata

Tagság Együttműködés alapja Kohézió

Hálózat Meghatározott (zárt) Szerződéses kapcsolatok Közös üzleti célok

Klaszter Nyílt szerződés Szociális értékek

Együttműködés jellege Résztvevők

Együttműködésen alapulnak vállalatok

Együttműködésen és rivalizáláson alapulnak Vállalatok, intézmények, szakmai szervek

Kollektív vízió

Forrás: Rosenfeld, 2001 alapján szerkesztve

A kitüntetett figyelem oka elsősorban a megváltozott gazdasági környezetben, másrészt a világszerte sikeresen működő klaszterekben rejlik. A klaszter tehát felfogható úgy is, mint egyfajta vállalati válaszmechanizmus a megváltozott gazdasági kihívásokra. A következő ábra jól szemlélteti azon okokat, tényezőket, melyek a hálózati-, klaszter- szintű együttműködésre ösztönzik a vállalatokat, intézményeket.

- 69 -


1. ábra: Az együttműködést ösztönző tendenciák Forrás: saját szerkesztés

Természetesen a fokozott érdeklődés a klaszterek iránt, részben a tagság révén elérhető előnyökre is visszavezethető, melyek a következők lehetnek: − A vállalat versenyelőnyei megerősödnek; − Javul a termelékenységük a munkamegosztás (specializáció) révén; − Partnerek a helyi gondok megoldásában; − Működési hatékonyság elősegítése, kiterjesztik a termelési lehetőségek hatását: a legjobb gyakorlatok gyorsabb terjedése; új tevékenységekkel és módszerekkel való megismerkedés lehetősége; − Stratégiai versenyelőnyök: új igények és piaci szegmensek észlelése könnyebb; a helyi szállítók, kapcsolódó cégek és támogató intézmények megléte stratégiai különbségek kialakítását és kiaknázását teszi lehetővé; − Innovációs kapacitás növelése: a technológiai ismeretek elterjedése, a helyi versengés a cégeket állandó innovációra kényszeríti. Ezáltal javul a termelékenység is illetve a vállalatok gyorsan tudnak alkalmazkodni a váratlan külső változásokhoz. − Új vállalkozások megjelenése: viszonylag alacsony belépési korlátoknak köszönhetően több cég idetelepül. Ezek a rugalmas kisebb vállalatok egymással versengve további speciális inputokat, szolgáltatásokat nyújtanak és egy öngerjesztő fejlődési folyamat indul el. − A bevétel és foglalkoztatás növekedése. A fentiekből is látszik, hogy van igény a klaszterekre, továbbá számos előnnyel kecsegteti leendő tagjait. Felmerül tehát a kérdés: mégis mi lehet az oka, hogy nincs Magyarországon hosszú távon eredményes, sikeres klaszter? - Hiszen be kell látnunk, hogy a legtöbb hazai klaszter szintű együttműködés csupán névleges, vagy előbb - utóbb megszűnik létezni.

- 70 -


2. Szemléletváltás a klaszter működésének vonatkozásában - Egy lehetséges megoldás a problémára Véleményem szerint, az eredményes együttműködés megvalósulása érdekében, célszerű megvizsgálni a kooperációval kapcsolatos attitűdöket, továbbá az együttműködések színterét, szereplőit. Mára már általánosan elfogadott tényként kezeli a közvélemény azon állítást, miszerint “Együtt könnyebb.”. Vitathatatlan, hogy a csoportmunkának számos előnye van, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy minden éremnek két oldala van. Ezalatt azt értem, hogy az előnyök realizálása érdekében biztos, hogy az együttműködő feleknek tennie is kell valamit, nem csupán „élvezni” azokat. Általában a problémát ott követjük el a kooperációkkal kapcsolatban, hogy csupán az előnyeiről beszélünk, míg arról, hogy a partnereknek mit kell tenniük ennek elérése érdekébe, esetlegesen mit kell „feláldozniuk”, már ritkán – szinte egyáltalán nem - esik szó. Személyes meglátásom, hogy az eredményes együttműködés érdekében szükséges abban az irányba is vizsgálódni, hogy a feleknek milyen kompetenciákkal, személyiségjegyekkel, valamint erőforrásokkal kell(ene) rendelkezniük a célok, valamint az előnyök realizálása érdekében. A kompetencia szótári értelemben 1: illetékességet, jogosultságot 2: szakértelmet jelent [Bakos, 1974]. Valamint használatos a szakértelem által biztosított képesség értelmében is. Akárcsak a klaszter esetében, a kompetenciára is számos definíció él a köztudatban, melyeknek főbb, közös ismérvei a következők: „Az egyén olyan személyiségjellemzője, általánosítható tudása, motivációi, társasági szerepei vagy képességei, amely ok-okozati viszonyban áll egy munkakörben vagy szituációban mutatott előzetes kritériumok által meghatározott hatékony és/vagy kiváló teljesítménnyel” [Klemp és McClelland(1986), Spencer és Spencer (1993), Amerikai Menedzsment Szövetség] Eddigi kutatásom során az általam szükségesnek vélt személyiségjellemzők, viselkedésformák közül – a teljesség igénye nélkül - kiemelném az altruizmust. Alapvetően önzetlenséget, önzetlen magatartást, segítő szándékot értünk az altruizmus kifejezés alatt. Három típust különít el a szakirodalom, nevezetesen az önző-, a valódi-, valamint a reciprok altruizmust. Az önző altruizmus alatt, olyan önző egyént értünk, aki csak színleli az önzetlenséget. A valódi altruizmus csoportjába tartozik azon altruista személy, aki úgy tesz jót valakivel, hogy közben neki abból semmiféle haszna sem származik. A hosszú távú együttműködések sikerességének szempontjából meglátásom szerint, a reciprok altruizmus lehet a preferált, hiszen az egyén ez esetben azért tesz jót valakivel, mert a későbbiekben viszonzásra számít. Értelemszerűen a reciprok altruizmus éltetője a bizalom – vitathatatlan, hogy e nélkül nem is alakulhat ki -, melynek elsődleges jelentése személyközi kapcsolatokra vonatkozik. Egy személynek a másikkal szembeni viszonyulása, mely azon a hiedelmen vagy elváráson alapszik, hogy a másik fél nem fog semmi olyat tenni, melyből a másiknak hátránya származik. “A bizalom a szabályszerű, becsületes és együttműködésre kész viselkedés elvárása egy közösségen belül, a közös normák, e közösség más tagjai részéről.” [Fukuyama, 1997, 45.] A bizalmat funkciója szerint többféleképpen értelmezhetjük: − Egyéni elvárás az események kívánatos kimenetelébe vetett hit, mely nagymértékben tartalmaz emocionális elemeket. − Interperszonális kapcsolat, melyben az egyén sebezhetővé válik, hiszen nem tudja kontrollálni a másik fél tetteit. − Gazdasági tranzakciós költségeket befolyásoló tényező: azt az elvárást jelenti, hogy a másik fél kötelezettségeinek megfelelően fog viselkedni, becsületes lesz és akkor sem

- 71 -


Sebezhetőség

használja ki partnerét, ha alkalma nyílik a feltételeket egyoldalúan megváltoztatni. − Társas struktúrák alkotta jelenség, melynek célja a megbízható viselkedés biztosítása. [Tarnai, 2003. 676-715. old.]

Hit

...

BIZALOM

Szavahihetőség

Normák

... Törvények

Jószándék

2. ábra: A bizalom összetevői Forrás: saját szerkesztés Annyi szó eset már a bizalomról, célszerű tehát nevesíteni, a velejáró gazdasági előnyöket: Egyrészt megkönnyíti a kooperációt, csökkenti a tranzakciós költségeket, továbbá hatékonnyá teszi a gazdasági folyamatokat és cseréket, végül pedig javítja a szervezetek alkalmazkodó képességét. “Ha a partnerek bíznak egymásban, sokkal együttműködőbb magatartást folytatnak, nem taktikáznak és kevésbé gyanakvóak.”[Kovács, 2003. 140-147.old.] “Megfelelő feltételek mellett a hosszú távú együttműködéseken alapuló kapcsolatok versenyelőnyt jelentenek“ [Nowak, 1999b], melynek legfontosabb jellemzője, hogy a felek nem akarják azonnal maximalizálni hasznukat, hanem egy későbbi, az önző versengő magatartás esetében realizált jövedelemnél nagyobb megtérülés reményében rugalmasabban viszonyulnak egymáshoz. Mindezért a partnerek a kapcsolat elején többletköltséget vállalnak, engedményeket tesznek, ám a kölcsönös függés illetve a bizalom mértékétől függően a kooperatív kapcsolat kiépítése igen jövedelmező alternatíva. “Bizalom nélkül mindez csak erős kontroll mellett, szerződésekkel, a döntéshozatal és struktúrák merev szabályozásával lenne lehetséges, mely viszont nagyon költségigényes és így nem hatékony.” [Tarnai, 2003. 676-715. old.] A bizalom kialakulásának egyik érzelem- és értékközpontúnak nevezhető megközelítése Jones és George (1998) nevéhez fűződik, akiknek értelmezése szerint, a - 72 -


bizalom kialakulása attól függ, hogy a felek milyen mértékben képesek egy adott helyzetről hasonló, egymáséval egybecsengő definíciót, értelmezési keretet kialakítani. A kölcsönösen elfogadható értelmezési keret létrejöttét meghatározza, hogy a felek értékrendszere, attitűdjei és érzelmi állapotai milyen mértékben hasonlítanak egymásra, és ezt a hasonlóságot mennyire észlelik kölcsönösen. 3. Kutatási célkitűzések Céljaim között szerepel - részben primer (kérdőív, mélyinterjú), részben szekunder (szakirodalmi feldolgozás) információk alapján- megalkotni a következőket: Értékfolyam modell; Cél-eredmény folyamatmodell; Segítő illetve gátló tényezők nevesítése a siker elérése érdekében; Teljesítményt befolyásoló tényezők csoportosítása. A következőkben szemléltetem a fent említett modellek lehetséges struktúráját, melyek érdemi tartalommal való feltöltésétől jelen esetben eltekintek –mivel ehhez primer kutatási adataim részben hiányoznak-. A értékfolyam - modell (lásd 3. ábra) azt a célt szolgálja, hogy felmérjük Magyarország, illetve az adott régiók milyen kiaknázható lokális előnyöket kínálnak, illetve miket kell a célok elérése végett a fejleszteni (mik a gyengeségek). Megvizsgálom, majd nevesítem a tagok részéről szükségesnek tartott kompetenciákat, valamint, hogy az együttműködések eredményeképpen maga a klaszter/klasztermenedzsment milyen szolgáltatásokat nyújt a tagok számára. Ezen hármas tényező együttes révén válhatnak a célok eredményekké, realizált előnyökké.

3. ábra: Értékfolyam - modell Forrás: saját szerkesztés

A cél-eredmény folyamatmodell (lásd 4. ábra) azt szemlélteti, hogy a tagok által kitűzött célok –melyek az együttműködést indukálták- milyen valós tényezők, erőforrások, szolgáltatások együttese révén milyen eredményt realizálnak. Ez tulajdonképpen egyfajta teljesítménymérésre is szolgál. -„Mit akartunk? Mit realizáltunk mindebből?”-

- 73 -


Segítő tényezők

Tagok •Vállalatok •Önkormányzatok •Szakmai szervek •Kutatóhelyek •Oktatási intézmények •Kamarák •Civil szervek

Cél

Klaszter által nyújtott szolgáltatás

Input

Output (Az együttműköd és közvetlen termékei.)

Eredmény

Gátló tényezők

4. ábra: Cél-eredmény folyamatmodell Forrás: saját szerkesztés

Célszerűnek tartom az alábbi struktúrába rendezni a kutatásom során feltárt kompetenciákat, amelyek alapvetően hatást gyakorolnak a teljesítményre,. - Így azon vállalatok, intézmények, akik klasztertagokká szeretnének válni, felmérhetik, hogy mely kompetenciákat birtokolják, illetve melyekre kell még szert tenniük, esetlegesen fejleszteniük. 2. táblázat: A teljesítményt befolyásoló tényezők SZAKMAI/ SPECIÁLIS KOMPETENCIÁK

PSZICHOLÓGIAI, SZOCIÁLIS KOMPETENCIÁK

EGYÉNI (Tagokat jellemző)

CSOPORT (Klaszterszintű) Forrás: saját szerkesztés

4. Összegzés Egy gondolatébresztő értekezésnek szántam ezt a cikket, mely a klaszterek létjogsultságának kérdését állítja a középpontba. Véleményem szerint a klaszteresedés egyfajta kulcs lehet a kisés középvállalkozások számára, az életben maradásához valamint a versenyben maradásukhoz. Továbbá, ez az önszerveződő együttműködési forma talán lehetőséget nyújthat, Magyarország gazdaságának fellendüléséhez is. Hiszen érdemes átgondolnunk, hogy a fejlett gazdasággal bíró országokban mely tendencia domináns: Az államtól, illetve

- 74 -


határokon kívüli tőke megjelenésétől várják sorsuk jobbra fordulását; vagy esetleg a helyi vállalkozások/ emberek keresik, ismerik fel és ragadják meg a kínálkozó lehetőségeket és irányítják saját sorsukat általa. Azonban személyes véleményem az, hogy az együttműködéseknek célszerű kompetenciaalapúnak lennie. Elsősorban azt értem ez alatt, hogy a feleknek az együttműködés kezdeményezésekor kitűzött célok elérése érdekében le kell fektetni a szükséges készségeket, képességeket, az elvárt személyiségjegyeket, viselkedésmódot és természetesen a szükséges erőforrásokat is lehetséges tagjaikkal szemben. Amennyiben valamely feltételt nem birtokolja (nevezhetjük akár belépési korlátnak is) akkor a klasztermenedzsment segítséget nyújthatna a fejlődés elősegítéséhez. Mindezekre, a sikeresség szempontjából elengedhetetlen tényezőkre próbálok majd rávilágítani, a fent bemutatott modellek segítségével pedig szemléletessé tenni, kutatásom lezártával. Köszönetnyilvánítás: "A bemutatott kutató munka a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg" Irodalomjegyzék 1. Bakos F.: Idegen szavak és kifejezések szótára, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974 2. Bodnár Gabriella-Simon Péter: A viselkedés pszichológiai alapjai. EKTF LÍCEUM KIADÓ, Eger, 1997. 3. Elster, J.: A társadalom fogaskerekei. Oziris Kiadó, Budapest, 1997. 4. Francis Fukuyama, 1997: Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. 5. Hámori Balázs: Érzelemgazdaságtan - A közgazdasági elemzés kiterjesztése. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003 6. Klemp, G. O., McClelland, D. C.: What characterizes intelligent functioning among senior managers? Practical Intelligence. Cambridge University Press, 1986, 7. Kovács Attila: Kooperáció és versengés. In: Gazdaságpszichológia. Szerkesztette: Hunyadi, Gy. - Székely, M., Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 140-147. old. 8. Magyari Beck István: A Homo Oeconomicustól a Homo Humánusig, Fejezetek a gazdaságpszichológiából. Aula Kiadó, Budapest, 2000. 78119. old. 9. Nowak, M. L. -Sigmund, K.: Cooperation versus Competition. Financial Analysts Journal July/August, 2000. 13-22.old 10. Spencer L. M., Spencer S. M.: Competence at work: Models for superior 11. performance, Wiley, New York, 1993, 12. Tarnai Márta: A bizalom szerepe a gazdasági kapcsolatokban. In: Gazdaságpszichológia. Szerkesztette: Hunyadi, Gy. - Székely, M., Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 676-715. old. 13. Varian, Hal R.: Bevezetés a közgazdaságtanba. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1998.

- 75 -


BÁNHEGYI PÉTER (Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron): A méret a lényeg? Skálahatás a gazdasági növekedési modellekben.

1. Bevezetés A modern standard 1 közgazdaságtan egyaránt fontosnak tartja a matematikai tömörséget és szigort, valamint a mély közgazdaságtani mondanivalót. Ezt fogalmazza meg többek között Jones [2002, 21.o.]: „A közgazdaságtan sok eredménye úgy született meg, hogy a közgazdászok megalkottak egy nagyon egyszerű világot, és aztán azt vizsgálták, hogy az mennyire jól viselkedik [a ténylegesen megfigyelhető világhoz képest].” Ennek következtében az egyes közgazdasági modellek elé korlátot állít egyrészt az egyes változók között feltételezett függvénykapcsolatok konkrét matematikai alakja, másrészt pedig az, hogy változók nem vehetnek fel akármilyen értéket, amennyiben a megfigyelni és elemezni kívánt jelenségekre kívánjuk vonatkoztatni őket. E kettős korlát azonban – ismert közgazdasági fogalompárral élve - általában nem egymást kiegészítő, hanem egymást helyettesítő jellegű: amennyiben mind szigorúbb és jobban definiált függvénykapcsolatot tételezünk fel a vizsgált változók esetében, az sokszor a közgazdasági tartalmat, pontosabban e függvénykapcsolat szempontjából releváns események halmazát szűkítheti. Amennyiben pedig mind több empirikusan megfigyelt jelenséget szeretnénk egyszerre kezelni a modellünkben, az a lehetséges függvények halmazát csökkentheti, illetve matematikailag akár egyenesen kezelhetetlenné is teheti a helyzetet. Felmerülhet természetesen a kérdés, hogy miért van szükség egyáltalán (zárt) matematikai modellekre, és ez az irány is jelentős irodalommal rendelkezik, elegendő csak itt Georgescu-Roegen [(1971) 2004, 48.o.] egy megjegyzésére utalni: „Semmi sem állhatna tehát távolabb az igazságtól, mint az az elképzelés, hogy a gazdasági folyamat egy elszigetelt és önmagába záródó körfolyamat – miként azt Marx és a standard elemzés bemutatja.” Ez a kérdés túlmegy magáról a módszertanról folyó vitán, és általánosabb értelmezési keretekben helyezkedik el. A továbbiakban nem is foglalkozunk most ezzel, mert a jelen írás célkitűzése más: a standard módszertannal kapcsolatos kettős korlátot illusztrálni egy jól ismert példa segítségével. Az illusztráció ugyanakkor egyúttal túl is mutat önmagán: a standard módszertan által felvetett alternatívákat elemezve rájöhetünk, hogy a tömör matematikai formulák sokszor valóban mély közgazdasági tartalmat rejtenek, amelyeket e formulák segítségével talán könnyebb is tárgyalni. A vizsgált példa röviden a következőkben foglalható össze. A standard termelési függvények leggyakrabban szerepeltetett változói a tőkejószágok és a (fizikai) munkaerő. Ennek megfelelően, amikor dinamikus modellekkel dolgozunk és a gazdasági növekedést vizsgáljuk, akkor az aggregált gazdasági teljesítmény (általában a GDP) változása mögött e termelési tényezők időbeli alakulását keressük. Látni fogjuk azonban, hogy a GDP és a mögöttes termelési tényezők változása közötti kapcsolat korántsem egyértelmű, és függ az aggregált jövedelem és a termelési tényezők közötti feltételezett függvénykapcsolat konkrét matematikai jellemzőitől. E különbségek azonban korántsem önmagukért a konkrét matematikai formulákért érdekesek, hanem mert különböző normatív implikációik vannak, 1

Standard irányzatok alatt a neoklasszikus és az ő módszertani alapjait (határelemzés, maximalizálás, egyensúlyi és stacionárius állapotokat vizsgálata stb.) alkalmazó közgazdasági iskolákat értjük.

- 76 -


például a követendő gazdaságpolitika tekintetében. Röviden: a modellek interpretációi (és egyben plauzibilitása) szempontjából nem mindegy, hogy erős vagy gyenge skálahatással állunk szemben. Mint ahogy az sem, hogy mikor melyiket találjuk relevánsnak. A dolgozat a következőképpen épül fel. A második részben specifikáljuk a későbbiek során használt termelési függvényt, a harmadik részben bemutatjuk a lehetséges skálahatások jelentkezését (amely során az egyszerűbb esetek bemutatására szorítkozunk, mert a bonyolultabb modellek mind viszik magukkal a kiindulásul szolgáló modellek ez irányú tulajdonságait), a negyedik részben pedig röviden tárgyaljuk ezek interpretációját. A cikket néhány következtetés zárja.

2. A termelési függvény

A közgazdasági modellekben a termelési függvény általános alakja a következő formát ölti: (1)

Yt = AF(Xit), i= 1, 2, …, n,

ahol Y a gazdasági összterméket, Xi az i-edik termelési tényező felhasznált mennyiségét, F(.)a közöttük lévő (feltételezett) függvénykapcsolatot, A a technológiai paramétert, t pedig a vonatkozási időt jelöli2. A továbbiakban e t jelölést az egyszerűsítés kedvéért elhagyjuk, de dinamikus modellekben ez legalább implicite mindig automatikus dimenziója a vizsgált változóknak. A termelési függvények specifikációja az elemzés céljától is függően többféle lehet. A standard modellek egy jelentős halmaza, a neoklasszikus termelési függvényeken belül is eltérő esetekkel találkozunk3. Acemoglu [2009] például a neoklasszikus gazdasági növekedés tárgyalásánál az (1) általános alakot használja két, illetve háromtényezős alakban. A szakirodalom (és a tankönyvek) jelentős részében 4 ugyanakkor ennek egy meglehetősen speciális, de matematikailag jól kezelhető válfajával, a Cobb-Douglas [1928] által bevezetett egységnyi helyettesítési rugalmasságú függvénnyel találkozhatunk. A mi kiindulási pontunk ez utóbbinak az Arrow et al [1961] által prezentált általánosítása, az ún. CES (azaz konstans helyettesítési rugalmasságú) függvény lesz: (2)

Y = A[∑iai(Xi)(σ-1)/σ]

2

σ/(σ-1)

,

Itt egyébként máris feltehetjük a kérdést, hogy Y valójában miként értendő. A felírás alapján ugyanis Y homogén termékként jelentkezik, míg jól tudjuk, hogy egy tényleges gazdaságban sokféle és igen eltérő típusú termékek jönnek létre, sőt, a GDP-ben még a nem materializált formában realizálódó tevékenységek is benne foglaltatnak. A homogenitás feltételezése jelentheti például egyrészt azt, hogy megfelelő – és nemzetközileg is harmonizált - aggregátorok segítségével össze tudjuk adni e tevékenységek eredményeit, másrészt pedig akár azt is, hogy (1) globális szinten értelmezett termelési függvény, ahol nincsenek már külső kereskedelmi partnerek, így legalább az egyes országok közötti harmonizációval már nem kell foglalkozni. Akárhogyan is, a konkrét esetekben jól kell tudni definiálni a felírt függvényeket. 3 E termelési függvénycsaládnak a definíciójából fakadóan természetesen ki kell elégítenie a szükséges feltételeket, így például a csökkenő hozadékokat, vagy az Inada-feltételeket. 4 Lásd például a már említett Jones [2002].

- 77 -


ahol 0<σ<∞ az Xi tényezők közötti (konstans) helyettesítési rugalmasságot, ai ≥ 0 pedig ezen tényezők (konstans) részesedési paramétereit jelöli, és ennek megfelelően ∑iai=15. A (2) levezetését két termelési tényező esetére lásd az említett cikkben, azonban kiindulási pontként a CES-függvények természetes általánosítása megfelelőbb lesz, mert a termelési függvény matematikai struktúrája így világosabban kirajzolódik előttünk. A függvény felírása során a σ=1 választással – a l'Hôpital-szabály segítségével - kapjuk a már említett CobbDouglas esetet, amelyet az alábbi alakban tudunk felírni: (3)

Y = AΠi (Xi)ai,

azaz az ai részesedési paraméterek egyben a termelési tényezők rugalmassági tényezőiként is szolgálnak. Jól látható, hogy matematikailag ez egy könnyen kezelhető formula, azonban az egységnyi helyettesítési rugalmasság feltétele empirikusan általános érvénnyel nem igazolható. Ennek megfelelően a Cobb-Douglas alak az esetek jelentős részében legfeljebb jó közelítésként fogható fel. A CES-függvény vonzó matematikai tulajdonságai közé tartozik, hogy a megadott paraméter értékek mellett a (2) általános alak elsőfokon homogén függvény, azaz Xi'=gXi mellett teljesül, hogy Y'=gY. Ez utóbbi tulajdonság egyben azt jelenti, hogy amenyiben a termelési tényezők növekedési üteme megegyezik, akkor ez megadja az aggregált gazdasági növekedést is6. Neoklasszikus kifejezéssel: amennyiben van ilyen g, az kijelöli az egyensúlyi növekedési ütemet, ami általában is a standard közgazdasági elméletek egyik fontos sarokköve. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben egyensúlyi növekedési ütemet keresünk, akkor a (2), illetve (3) termelési függvényben feltüntetett termelési tényezőkre mindre szükség van, hiszen matematikailag csak akkor biztosítható ez a kitüntetett növekedési pálya, ha abban minden termelési tényező részt vesz. Az elsőfokú homogenitás továbbá még azt is jelenti, hogy a termelés skálahozadéka összességében állandó, az egyes termelési tényezőkre magukra azonban a csökkenő hozadékok teljesülnek. Láthatjuk majd, hogy a (2) alakból kiindulva a növekedés szükséges feltételei más megfogalmazásban is felírhatók lesznek, és így a fent tárgyalt gi = g feltétel nem lesz általános érvényű. Magának a termelési függvénynek az alakja azonban ezekben az esetekben is levezethető lesz az itt kiindulási pontként vett CES-függvényből. A továbbiakban eltekintünk majd ezen termelési függvények részletes tárgyalásától, elsősorban azt követjük nyomon, hogy tárgyunk szempontjából melyek lesznek e termelési függvények matematikai struktúrájának a főbb vonásai.

5

A részesedési paraméterek állandósága nem jelenti ugyanakkor maguknak a tényezők (relatív) mennyiségeinek az állandóságát, hanem azt határozzák meg egy adott pillanatban, hogy neoklasszikus esetben a dY/dXi határértékek, azaz az egyes tényezők által kapott jövedelmek milyen arányban kerülnek felosztásra az aggregált jövedelmen belül. 6 Ezt az eredményt megkaphatjuk úgyis, hogy mivel (2) első fokon homogén függvény, így teljesül rá az Eulertétel, miszerint Y növekedését megkaphatjuk az Xi-k növekedésének az εY,Xi parciális rugalmasságok által súlyozott összegeként, ahol ∑iεY,Xi=1, így amennyiben g teljesül az egyes termelési tényezők növekedési ütemeire, akkor teljesül az aggregált növekedésre is.

- 78 -


3. Gazdasági növekedés és skálahatás

A közgazdasági szakirodalomban használatos definíciók alapján (lásd például Jones [2005, 1089.o.]) a továbbiakban erős skálahatásról beszélünk, ha az aggregált gazdasági növekedés növekvő függvénye az adott gazdaság lakosságban kifejezett méretének, azaz a lakosság abszolút szintjének, míg gyenge skálahatásról akkor, ha az egy főre jutó gazdasági növekedés növekvő függvénye az adott gazdaság lakossága növekedési ütemének. Jól látható, hogy e két definíció mást és mást jelent, mert, ha L-lel jelöljük a népesség nagyságát, n-nel pedig annak növekedési ütemét, akkor a g aggregált egyensúlyi növekedési ütem mellett az erős skálahatás általános alakja: (4)

g = G(L,.), míg a gyenge skálahatásé, ha gy-nal jelöljük y=Y/L növekedési ütemét:

(5)

gy = H(n,.) → g = H(n,.) + n = J(n,.).

A két skálahatás eltérő következményei jól láthatóak. Amennyiben például egy kormányzat célul tűzi ki a lakosság vagy legalábbis a lakosságnak a növekedés szempontjából releváns részének a növekedését, akkor erős skálahatás esetében az abszolút szint megváltozása önmagában nagyobb gazdasági növekedést generál. A gyenge skálahatás mellett azonban egy ilyen típusú politika, legalábbis hosszú távon, nem lenne hatással az egyensúlyi növekedési ütemre. Neoklasszikus esetben jól látható a skálahatás jellege: tekintve, hogy e modellek termelési függvénye alapvetően (2) (vagy (3)) alakú, és az elsőfokú homogenitás következtében az egyensúlyi növekedési pályához minden termelési tényező egyensúlyi növekedési üteme szükséges, így itt csak gyenge skálahatás jöhet szóba (hiszen L, azaz a népesség maga is termelési tényező). Még pontosabban: mivel a neoklasszikus alapesetben az exogénnek tekintett termelési tényezők növekedési üteme határozza meg az aggregált növekedési rátát, ezért g = n teljesül7. Az egyensúlyi növekedési pálya a főbb neoklasszikus modellek esetében megegyezik: bármennyire is eltérő az egyensúlyi pont meghatározásának matematikai kezelése Solow [1956] és Swann [1956] exogén megtakarítási rátát, illetve Cass [1965] és Koopmans [1965] endogén megtakarítási rátát feltételező modelljeiben, az egyensúlyi növekedési szint mind a kettőben ugyanazt a képletet adja. Ez ugyanakkor érthető is, hiszen mindkét modellcsalád ugyanazt a (2), illetve (3) termelési függvényt használja, és mindkettő exogénnek feltételezi a népesség növekedési ütemét és a technológiai haladást, és ez utóbbi a növekedés meghatározója8.

7

Még pontosabban: mivel az az elmúlt évszázadokra mindenképpen elfogadható gA = a >0 feltevés esetén a termelési tényezők növekedését még a technológiai szint emelkedése is segíti, ezért valójában g = n+a. Ez esetben a fenti g = n relációt tekinthetjük úgy is, hogy abban már a technológiai szint emelkedését figyelembe vettük, azaz az A szerint vett intenzív alakokkal dolgoztunk. 8 Mindebből következik az is, hogy a neoklasszikus növekedési modellek empirikus alkalmazhatóságának elemzésében fontos szerepet játszó Mankiw-Romer-Weil (1992) a skálahatás területén semmi újat nem hozott, hiszen a gyenge skálahatás általános CES-függvény mellett is érvényes, és nem játszik szerepet benne az, hogy a Solow-Swan-modell kettő, a Mankiw-Romer-Weil-modell pedig három termelési tényezővel dolgozik.

- 79 -


Miután szemügyre vettük a CES-függvények általános alakját és az egyik legfontosabb tulajdonságukat, az elsőfokú homogenitást, amely tetszőleges számú termelési tényező esetén fennáll, a skálahatás explicit szemléltetésére vonjuk össze a termelési tényezőket K-ban és L-ben, azaz tőkejószágokban és munkaerőben, és ekkor a termelési függvények az alábbiak lesznek: Y = A[a1K(σ-1)/σ+a2L(σ-1)/σ]

(6)

σ/(σ-1)

,

illetve (7)

Y = AKa1L1-a1.

Ismert felírás az ún. intenzív alakok használata is, amikor az elsőfokú homogenitás következtében L-t implicitté tesszük. Cobb-Douglas esetben y=Y/L és k=K/L helyettesítéssel ekkor az alábbi egyszerű alakot kapjuk: (8)

y = Aka1.

Jól látható, hogy L (és A) exogénnek feltételezett növekedése egyben Y, illetve y növekedését is jelenti. Ez az exogenitás azonban egyúttal a neoklasszikus alapmodellek nagy kihívása is, hiszen, bár a növekedés mechanizmusát be tudják így mutatni és bírnak a nevezetes konvergencia tulajdonsággal, de maga növekedés motiválatlan marad9. Az exogenitás és a motiváltság kérdéseinek a megoldására részben a neoklasszikus megközelítésen belül, részben azon kívül (de összességében a standard módszertanon belül) különböző kísérletek születtek. Ezek általánosan jellemző jegye a humán tőke szerepének kiemelése a gazdasági növekedés elősegítésében. A matematikai formulák felírása során alkalmazott feltételekből következően azonban míg neoklasszikus keretben legfeljebb az exogenitás feloldására kerülhetett sor, addig a motiváltság modellezéséhez már növekvő hozadékok és externáliák létére van szükség, és ez már túlmutat a neoklasszikus kereteken. A skálahatás szempontjából is ez utóbbi fejlemény jelentett nagyobb változást10. A növekedési modellek kvalitatív szempontból is új családját jelentette a CESfüggvénybe ágyazott CES-függvény alakban történő felírás, amelynek az egyszerűség kedvéért 9

A konvergencia léte és az exogén módon növekvő termelési tényező feltételezése összefügg: amennyiben ugyanis ezen termelési tényezőt nem tekintjük, illetve a termelési függvényt például a (8) módon intenzív alakra hozzuk, akkor az explicit módon feltüntetett termelési tényezőkre összességében csökkenő hozadékokat kapunk. Ennek következtében pedig a modell állapotváltozójának (itt jelesül a k-nak) mozgásegyenletében a k növekvő értékeire mind kisebb időbeli növekedési ütemeket kapunk. 10 Neoklasszikus keretben a humán tőke explicit bevonása a modellezésbe egyrészt a már említett MankiwRomer-Weil-modellt jelenti, ahol az aggregált tőkejószág, K, és a fizikai munkaerőtől elkülönített humán tőke, H, külön-külön mozgásegyenlettel bírnak. E megközelítésnek azonban elsősorban az eredeti Solow-Swanmodell empirikus adatok alapján történő javítása, kiegészítése volt a célja, a fő struktúra, azaz a csökkenő hozadékok és a (feltételes) konvergencia változatlanul hagyása mellett. A másik csapásirány az L mint exogén növekedési forrás kiiktatása volt a termelési függvényből, amelynek során vagy K maradt az egyedüli termelési tényező (a széles értelemben vett tőke) állandó hozadékkal, Y = AK felírással, vagy pedig K és H továbbra is saját mozgásegyenletekkel bírt. E kutatási vonal mentén többféle modell alakult ki, több esetben bonyolult dinamikával, mint például Lucas (1988) modellje esetében, azonban e modellekben az egyensúlyi növekedés alapvetően a technológiai paraméterek függvénye, így erős skálahatásról az ő esetükben sem beszélhetünk. Mindezek levezetését most mellőzzük, mert a skálahatás körüli polémiáknak nem e modellek jelentik a fő vonulatát, e területről azonban részletes áttekintést ad többek között Barro-Sala-i-Martin (2004).

- 80 -


az alábbiakban a (7) felírásal rokon – a szakirodalomban használtnál először kissé általánosabb - alakját vesszük szemügyre: (9)

Y = ((∑j xj

(ρ-1)/ρ ρ/(ρ-1) a1 1-a1

)

) L

.

ahol j = 1, 2, … , A. E felírás sajátossága, hogy a tőkejószág maga is kompozit tényező, több közbülső termék kombinációjaként áll elő, akárcsak a végső jószág, Y. Ebben az esetben a CES-alakban történő felírásnak azt a tulajdonságát használjuk ki, amely szerint a ρ helyettesítési rugalmasság egyúttal az xj-k differenciáltságának a fokát is jelenti, azaz, hogy az egyes közbülső termékek mennyire különböznek egymástól. Amennyiben ugyanis ezen termékek nem (tökéletes) helyettesítői egymásnak, akkor a CES-függvény alak egyúttal azt is mondja, hogy xj-k termelőinek piaci erőfölényük, a ρ nagyságával arányos monopolerejük is van, ami ennek megfelelő monopolárat is garantál a számukra. A CES-függvények eme tulajdonságát Dixit-Stiglitz (1977) eredetileg a Chamberlin (1933) által megfogalmazott monopolisztikus verseny formalizálása céljából a megfelelő hasznossági függvény megkonstruálására használta fel, majd Ethier (1982) alkalmazta először a termelési függvényekre. A növekedési modellek tárgyalásába a (9)-cel rokon termelési fügvényt Romer (1990) vezette be 11 . A teljes felírásában háromszektoros modell a fenti termelési függvényen kívül tartalmazza még a közbülső termékek gyártóinak (lokális) monopolistákból álló szektorát, valamint a technológiai haladás forrásául szolgáló K+F szektor termelési függvényét. A monopolista szektor működését magában rejtő beágyazott CES-függvény felírásával nem is az elsőfokú homogenitást használjuk fel (mint a „külső” CES-függvény esetében), hanem azt, hogy a CES-függvény egyúttal egy általános átlag képlete is 12 , amelyben ρ növelésével (ami itt a termékek differenciáltságának és ezzel összefüggésben az őket termelő cégek monopolerejének a növekedése is) maga az átlag értéke is nagyobb lesz. Magyarán: a közbülső termékek magasabb differenciáltsága (ami egyben technológiai szempontból azok szofisztikáltságát jelenti) a beágyazott CES-függvény értékének nagyobb növekedését jelenti a technológiai haladás során, és ez egyúttal a teljes gazdaság nagyobb mértékű bővülését teszi lehetővé. A (9) termelési függvényből xj=x és (ρ-1)/ρ = a1 választással az alábbi kifejezést kapjuk: (10)

a1 1-a1

Y = A∑j x L

.

A (10) termelési függvényben így az a1 egyszerre fejezi ki a kompozit tőkejószág rugalmasságát, az aggregált jövedelemből való részesedését és a tőkejószágot alkotó közbülső termékek differenciáltságát. Nagyobb a1 mellett így a tőkejószágok tulajdonosai magasabb arányban részesednek a GDP-ből, a közbülső termékek gyártói pedig nagyobb motiváltságot 11

Matematikailag valójában nem teszünk mást az előző lábjegyzetben említett AK-modellek előállításához, mint hogy (6)-ban a σ→∞ határértéket alkalmaztunk, és látható, hogy valójában (7) is úgy áll elő, hogy (9) esetében a ρ→∞ közelítést vesszük. Remek példája ez annak, hogy a határértékek alkalmazása egy kvalitatíve különböző modell felírásához vezethet. Természetesen mondhatjuk, hogy az Y=AK felírás magában rejti (6)-ot, valamint a (7) a (9)-et, de amennyiben ezt nem írjuk ki explicit formában, vagy legalább nem utalunk rá, akkor mégsem ugyanarról a modellről beszélünk. 12 Lásd erről például de La Grandville (2009).

- 81 -


érezhetnek ezen termékek gyártására, illetve az új termékváltozatok kifejlesztésére, hiszen magasabb monopolárat tudnak érvényesíteni (a tökéletesen versenyző állapothoz képest). A gazdaság bővülése jelen esetben így oly módon megy végbe, hogy a kompozit tőkejószág az új és új termékváltozatok kifejlesztése révén endogén módon növekszik gA ütemben, és a CES termelési függvények tárgyalásakor már láttuk, hogy ez elegendő egyúttal a teljes gazdaság növekedéséhez is. Sőt, a (10) alapján egyenesen azt láthatjuk, hogy a gA = g teljesüléséhez az L népességnek (vagy a termelés szempontjából releváns részének) a növekedése nem is szükséges. A skálahatás megállapításához a K+F szektort, azaz a növekedés forrását kell szemügyre venni. A Romer (1990) és azt követően sokak által használt technológiai haladás függvény az alábbi alakot veszi fel: (11)

gA=δLA,

ahol δ egy hatékonysági paraméter, LA pedig a K+F szektorban foglalkozatottak száma. (11)-et továbírva kapjuk, hogy dA/dt = δALA,

(12)

amelynek értelmében a technológiai haladás egyenes arányban áll a már elért technológiai szinttel és a K+F szektorban alkalmazottak számával. Ebből az összefüggésből megmutatható (lásd a már említett Romer (1990), de például Barro-Sala-i-Martin (2004), 310311.o. tárgyalását is), hogy az így kapott modellben erős skálahatás érvényesül13. Míg azonban a neoklasszikus esetben az exogenitás feltevése következtében csak a gyenge skálahatás jöhet szóba, a jelen esetben, a bővülő termékválaszték modelljében nemcsak erős skálahatásról beszélhetünk. Jones (1995 és 2005) mutatott rá, hogy ez a (11) konkrét alakjától függ. A (11), illetve (12) általános alakját ugyanis őt követve az alábbi módon lehet felírni: λ

λ

gA= δLA Aφ-1 → dA/dt = δAφLA ,

(13)

ahol φ ≥ 0 és 0 ≤ λ ≤ 1. A φ paraméter azt fejezi ki, hogy a kutatás-fejlesztés során a már rendelkezésre álló technológiai szint mekkora erősségű externáliával bír a folyamatban lévő munkára, λ pedig azt, hogy a kutatás-fejlesztésben folyó tevékenység mennyire duplikált, a benne működők mennyiben végzik ugyanazt a tevékenységet (például azért, mert nem tudnak egymás munkájáról). Látható, hogy gA felírásakor nemcsak a φ = λ = 1 opció lehet plauzibilis, sőt, Jones (1995) éppen arra mutatott rá, hogy empirikusan inkább a 0 < φ < 1 és a 0 ≤ λ ≤ 1 a megfelelő választás. A skálahatást ekkor, tovább haladva Jones (1995) nyomdokain - könnyű levezetni: minthogy az egyensúlyi növekedési pálya során gA állandó, λ

így δLA és A1-φ kifejezések növekedésének azonosnak kell lennie. A két kifejezés logaritmusát véve, majd deriválva őket, kapjuk, hogy 13

Ehhez fel kell írni a fogyasztói haszonmaximalizálásból kapott Euler-egyenletet, amely egyúttal megadja másik oldalról a g-t, a benne szereplő kamatrátára pedig megmutatható, hogy növekvő függvénye L-nek.

- 82 -


(14)

g = gA= λn/(1-φ).

Ez alapján a bővülő termékválaszték endogén növekedési modelljében a gyenge skálahatás is megtalálható14. Az endogén gazdasági növekedésnek később e modellcsaládon belül a későbbiekben sokkal komplexebb változatai is születtek (lásd például Barro-Sala-iMartin (1997), Acemoglu-Zilibotti (2001), Acemoglu (2002) vagy Jones (2005), amelyek az alapmodelltől eltérően már konvergenciát is tartalmaznak), azonban a skálahatásra vonatkozó megállapítások az alapmodell matematikai struktúrájából következnek. E továbbfejlesztett modellek ezért egyaránt tartalmazhatják mind az erős, mind a gyenge skálahatást15.

4. Matematikai struktúra és empirikus relevancia

A tudományos eszközök és módszerek megválasztásának adekvátnak kell lennie a megválaszolandó kérdéshez, mert különböző kérdésekhez esetleg különböző eszközök és módszerek szükségesek. Ennek következtében az, hogy például mely modellek, mely matematikai struktúrák célravezetőbbek a másiknál, nem feltétlenül dönthetők el nagy általánosságban, hanem a konkrét kérdésektől is függhetnek. A skálahatások üzenete, mint már tárgyaltuk, az, hogy a vizsgált gazdaságok népessége vagy legalábbis a termelés szempontjából releváns létszáma hosszú távon milyen hatással van a gazdasági teljesítményre. Az erős és a gyenge skálahatás közötti azon különbség, hogy a népesség szintje vagy növekedési üteme van-e hatással a hosszú távú gazdasági növekedésre, a gazdaságpolitikai következtetéseket tekintve jelentős eltérésekre vezethet. Amennyiben ugyanis például a K+F növekedési ütemmel az e szektorban dolgozók létszáma vagy a szektorban felhasznált termékmennyiséggel – feltevés szerint - lineáris kapcsolatban áll, akkor megfelelő politikával elegendő lenne csak e létszámot vagy felhasznált anyagmennyiséget (folyamatosan) növelni, és a gazdasági növekedés üteme máris jelentősen emelkedhetne. Ha azonban e kapcsolat nem lineáris (azaz a φ = λ = 1 nem teljesül), akkor a gazdaságpolitikai eszközök kevésbé hatásosak a hosszú távú növekedési ráta növelésében. Jones (1995 és 2005) a XX. századi amerikai gazdaságtörténeti tények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági növekedés és a K+F szektorban dolgozók száma között nem áll fenn lineáris összefüggés, így az erős skálahatást tartalmazó endogén növekedési modellek nem lehetnek univerzálisan érvényesek, illetve hogy nem lehetséges teljesen endogén, azaz a gazdaságpolitika által is hosszú távon befolyásolható gazdasági 14

Annak következtében, hogy az itt kapott növekedési ütem inkább exogénnek tekintett változóktól függ, a fenti paraméter választással kapott modellekre a félig endogén vagy szemiendogén elnevezés is használatos. 15 Pontosabban szólva bizonyos modellekben csak az egyik, vagy csak a másik, bizonyos modellekben pedig mindkét típusú skálahatás előfordulhat. Azt már láttuk, hogy a neoklasszikus modellekben legfeljebb gyenge skálahatás fordulhat elő. Az általunk eddig külön nem tárgyalt, és a neoklasszikus és az endogén növekedési modellek határán álló, Arrow (1962), majd Romer (1986) által tárgyalt tudás átszivárgás modellben a matematikai felírás következtében csak erős skálahatás léphet fel, hasonlóan a bővülő termékválasztékra épülő modellek azon változataihoz, ahol a technológiai haladás inputja nem a K+F-ben dolgozók létszáma, hanem a munkához felhasznált anyagmennyiség. Ez utóbbi esetben ugyanis dA/dt közvetlenül Y függvénye lesz, amely pedig növekvő függvénye L-nek. Összességében azonban a bővülő termékválasztékra épülő modellek mindkét típusú skálahatást felmutathatják, akárcsak a Grossman-Helpman (1991) és Aghion-Howitt (1992) által bevezetett schumpeteri növekedési modellek, amelyek egyébként a CES-függvényektől eltérő matematikai felírásra támaszkodnak.

- 83 -


növekedés. Más szavakkal: az állapotváltozók differenciálegyenleteiben mindenképpen kérdéseket vet fel a lineáris formulák alkalmazása, mert ezek alkalmazását empirikusan is igazolni kellene. A gazdasági növekedés modelljeit természetesen nemcsak a skálahatás szempontjából kell szemügyre venni, hiszen a konvergencia, a technológiai haladás iránya vagy a termelési tényezők közötti externáliák és a helyettesítési rugalmasságok (m)értéke mind-mind részei ezeknek a modelleknek. A neoklasszikus alapmodellek a gyenge skálahatást a csökkenő hozadékokkal, exogén technológiai haladással, (feltételes) konvergenciával és a versenyzői gazdaságnak megfelelő egyéb feltételekkel a háttérben biztosítja. Ez utóbbinak köszönhetően pedig az ily módon felírt növekedési modelleknek nincs jóléti vesztesége, a decentralizált (modellbeli) egyensúly egyben Pareto-optimális egyensúly is lesz. E neoklasszikus modellek egyik visszatérő kritikája, hogy sterilek abban az értelemben, hogy az egyes országokat mind különálló egységként tekintik az empirikus becslések regresszióiban, így az országok közötti externális hatások nincsenek kiszűrve a becsült együtthatókból. Az utóbbi években azonban erre is több kísérlet történt, például ErturKoch (2007) és Sardavar (2011) révén, sőt, éppen ez utóbbiban fogalmazódott meg (22.o.), hogy éppen az endogén növekedési modellek nem képesek kezelni az országok közötti kölcsönhatásokat. Az endogén növekedési modellekben előforduló erős skálahatást ennek fényében is érdemes átgondolni. Az endogén növekedés forrásai modellezésének az ára a növekvő hozadékok elfogadása volt (ami egyébként is nyomást helyez a neoklasszikus világra, hiszen már Young (1928) határozottan érvelt, ráadásul Adam Smithhez kapcsolódva, a növekvő hozadékok jelentősége mellett a gazdasági növekedés folyamatában), ami a versenyzői gazdaság és a Pareto-optimális decentralizált egyensúly feladásához vezetett. Ehhez kapcsolódva lehet ugyanakkor a technikai haladás motiváltságának az egyenleteit felírni, és matematikailag, amint már tárgyaltuk, akkor jutunk az erős skálahozadékhoz, amennyiben lineáris differenciálegyenletként írjuk fel a technológia mozgásegyenletét. Többek között Kremer (1993) és Galor (2005) szerint azonban az erős skálahatás esetében a releváns megfigyelési egység valójában a világgazdaság, vagy éppen ellenkezőleg, valamilyen kisméretű gazdaság, továbbá a történelem folyamán is akadtak időszakok, amikor érvelhetünk esetleg amellett, hogy ez volt a jellemző a (világ)gazdaság működésére. A XX. századra azonban ez a jelenség globálisan kétségkívül megszűnt (Jones (1995) is erre mutatott rá), és ezt a modellalkotás során figyelembe kell venni16. Mindamellett, Sardavar kritikájával szemben, az a meglátás, hogy a neoklasszikus és az endogén növekedési elméletek megfigyelési egységei különbözők lehetnek, gyengíti azt a követelményt az endogén növekedési modellekkel szemben, hogy ugyanazon az adatbázison mérettessenek meg, mint a neoklasszikus modellek 17 . Összességében az endogén modellekben a növekvő hozadékok révén előállhat az erős skálahatás esete, amely a megfigyelt jelenségek egy részére érvényes

16

Jones mellett és némileg az ő elgondolásaival szemben Young (1998) és nyomában Aghion-Howitt (2005) is igyekezett (erős) skálahatás nélküli endogén növekedési modellt felállítani, amely szerint viszont nincs szükség az endogenitást részbeni feladására sem, hiszen a termékek endogén minőségjavítása és választékbővülése együtt képes „felszívni” a növekvő K+F tevékenységet, így a nagyobb országok nem fognak feltétlenül nagyobb ütemben növekedni. 17 Acemoglu-Zilibotti (2001) már említett modellje például explicite is tartalmazza, hogy a világ „északi” és „déli” országokról és nem külön-külön az egyes országokról van szó.

- 84 -


lehet, míg a neoklasszikus modellek, a matematikai megfogalmazásuk következtében, nem tudják szállítani ezt lehetőséget.

5. Záró megjegyzések

Az erős és a gyenge skálahatás, akárcsak a csökkenő vagy a növekvő hozadékok minden bizonnyal egyszerre vannak jelen a világunkban, így mindig körültekintést igényel, hogy milyen kérdéshez milyen eszközt használunk fel. Amennyiben például a világ jelenlegi gazdasági folyamatainak az összetevőit kutatjuk, akkor bízvást fordulhatunk a kortárs standard közgazdaságtani modellekhez, amennyiben azonban a jövőbeni fenntarthatóságról vagy a folyamatok normatív aspektusairól szeretnénk képet kapni, akkor ez már kevésbé nyilvánvaló. Egy szinttel lentebb, amennyiben egy nagyobb földrajzi térség vagy éppen ellenkezőleg, egy kistérség, egy régió gazdasági folyamatainak a mozgatórugóit keressük, akkor a versenyzői gazdaság kényelmes feltételeit legalább részben feladó endogén növekedési modelleket vehetjük elő, míg az egyes országokat tartalmazó adatbázison talán inkább az egyébként a versenyzői gazdaságot és exogén technikai haladást feltételező neoklasszikus modellek teljesítenek jobban. Mindeközben a modellek mögött álló elméleti feltevések és a belőlük levezethető gazdaságpolitikai ajánlások és lehetőségek igencsak különbözőek lehetnek. Ugyan a standard elméletek mindegyike vallja az fenntartható egyensúlyi növekedést és a technológiai haladás fontosságát, az ezt elősegítő körülmények kialakítását, azonban míg például a neoklasszikus modellek nem hoznak a felszínre újraelosztással kapcsolatos szempontokat, addig a bővülő termékválaszték és a kreatív rombolás modelljei a növekvő hozadékok és a monopolista szereplők következtében kénytelenek szembenézni ezekkel a kérdésekkel. E modellekre azonban minden bizonnyal nem úgy kell tekintenünk, mint a létező világból egyre többet magyarázni képes eszközök sorozatára, még ha e modellek úgy is születtek meg, mint egyfajta válaszok a korábbi modellek által nyitva hagyott kérdésekre. Ehelyett sokkal inkább egyben kell látnunk őket, az általuk felvetett kérdéseket, hogy ezek tovább gondolása a rendelkezésre álló szellemi örökség teljessége fényében történhessen meg. Mindez a (7) termelési függvényt vagy a (13) technológiai haladást idézi meg, és, ha már megidézi őket, fel is veti azt a kérdést, hogy az abban szereplő paraméterek vajon a kutatómunka során milyen értékeket vehetnek fel. A konkrét modelljeink kidolgozása során általában szükséges ugyan feltevésekkel élnünk ezen értékeket illetően, azonban ugyanakkor nyilvánvalónak tűnik, hogy ezek a feltevések a jelenségek gazdagságát tekintve csak korlátozott érvényességűek lehetnek, eleve a megfigyelt jelenségek egy részére tudjuk őket vizsgálni, akármennyire is finomítjuk tovább az elméleti és gyakorlati ismereteinket e jelenségekről. Mert van, amikor valóban a méret a lényeg, és van, amikor nem.

- 85 -


Irodalomjegyzék

1. Acemoglu (2002) - Daron Acemoglu: „Directed Technical Change.” Review of Economic Studies, 69, 2002, pp. 781-809. 2. Acemoglu (2009) - Daron Acemoglu: „Introduction to Modern Economic Growth”. Princeton University Press, 2009 3. Acemoglu-Zilibotti (2001) - Daron Acemoglu - Fabrizio Zilibotti: "Productivity Differences," Quarterly Journal of Economics, 116, 2001, pp. 563-606, 4. Aghion-Howitt (1992) - Philippe Aghion - Peter Howitt: "A Model of Growth through Creative Destruction," Econometrica, Econometric Society, 60, 1992, pp. 323-51. 5. Aghion-Howitt (2005) - Philippe Aghion - Peter Howitt: „Growth with QualityImproving Inovations: An Integrated Framework.” In: Philippe Aghion – Steven N. Durlauf ed.: Handbook of Economic Growth Elsevier B.V., Amsterdam, 2005, Volume 1A, pp. 68-110. 6. Arrow (1962) - Kenneth J. Arrow: „The Economic Implications of Learning by Doing.” Review of Economic Studies, 29, 1962, pp. 155-173. 7. Arrow et al (1961) - Kenneth. J. Arrow, Hollis B. Chenery, Bagicha S. Minhas, Robert. M. Solow: „Capital-labor substitution and economic efficiency.” Review of Economics and Statistics, 43, 1961, pp. 225-250. 8. Barro-Sala-i Martin (1997) – Robert J. Barro – Xavier Sala-i Martin: „Technological Diffusion, Convergence, and Growth.” Journal of Economic Growth, 2, 1997, pp. 1-26. 9. Barro-Sala-i Martin (2004) – Robert J. Barro – Xavier Sala-i Martin: „Economic Growth.” MIT Press, 2004 10. Cass (1965) – David Cass: „Optimum Growth un an Aggregate Model of Capital Accumulation.” Review of Economic Studies, 32, 1965, pp. 233-240. 11. Cobb-Douglas (1928) - Charles W. Cobb and Paul H. Douglas: „A Theory of Production.” American Economic Review, 18, 1928, pp. 139-165. 12. Chamberlin (1933) - Edward H. Chamberlin: „Theory of Monopolistic Competition.” Harvard University Press, 1933 13. Dixit-Stiglitz (1977) - Avinash K. Dixit - Joseph E. Stiglitz: „Monopolistic Competition and Optimum Product Diversity.” American Economic Review, 67, 1977, pp. 297-308.

- 86 -


14. Ertur-Koch (2007) - Cem Ertur and Wilfried Koch: „Growth, Technological Interdependence and Spatial Externalities: Theory and Evidence.” Journal of Applied Econometrics, 22, 2007, pp. 1033-1062. 15. Ethier (1982) – „National and International Returns to Scale in the Modern Theory of International Trade”. American Economic Review, 73, 1982, pp. 389-405. 16. Galor (2005) - Oded Galor: „From Stagnation to Growth: A Unified Growth Theory.” In: Philippe Aghion – Steven N. Durlauf ed.: Handbook of Economic Growth Elsevier B.V., Amsterdam, 2005, Volume 1A, pp. 172-293.o. 17. Georgescu-Roegen [(1971) 2004] – Nicholas Georgescu-Roegen: „Az entrópia törvénye és a gazdasági probléma.” In: Pataki György-Talács-Sánta András szerk.: Természet és gazdaság. Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény. Typotex Kiadó, Budapest, 2004, 41-54.o. (eredeti megjelenés: 1971) 18. Grossman-Helpman (1991) – Gene M. Grossman - Elhanan Helpman: „Quality Ladders in the Theory of Growth.” Review of Economic Studies, 58, 1991, pp. 4361. 19. Jones (1995) - Charles I. Jones: „R&D Based Models of Economic Growth.” Journal of Political Economy, 103, 1995, pp. 759-784. 20. Jones (2002) - Charles I. Jones: „Introduction to Economic Growth.” 2nd ed. W. W. Norton & Company, New York, 2002 21. Jones (2005) - Charles I. Jones: „Growth and Ideas.” In: Philippe Aghion – Steven N. Durlauf ed.: Handbook of Economic Growth Elsevier B.V., Amsterdam, 2005, Volume 1B, pp. 1064-1111. 22. Koopmans (1965) - Tjalling C. Koopmans: „On the Concept of Optimal Economic Growth.” In: Tjalling C. Koopmans: The Econometric Approach to Development Planning. North-Holland, Amsterdam, 1965, pp. 225-295. 23. Kremer (1993) - Michael Kremer (1993), „Population Growth and Technological Change: One Million B.C. to 1990.”, Quarterly Journal of Economics, 108, 1993, pp. 681-716. 24. de La Grandville (2009) - Olivier de La Grandville: „Economic Growth: A Unified. Approach.” Cambridge University Press, Cambridge, New York, 2009 25. Lucas (1988) – Robert E. Lucas, Jr.: „On the Mechanics of Economic Development.” Journal of Monetary Economics, 1988, 22, pp. 3-42.

- 87 -


26. Mankiw – Romer – Weil (1992) - N. Gregory Mankiw - David Romer - David N. Weil: „A Contribution to the Empirics of Economic Growth.” The Quarterly Journal of Economics, 107, 1992, pp. 407-437. 27. Romer (1986) – Paul M. Romer: „Increasing Returns and Long-Run Growth.” Journal of Political Economy, 94, 1986, pp. 1002-1037. 28. Romer (1990) - Paul M. Romer: „Endogenous Technological Change.” Journal of Political Economy, 98, 1990, pp. 71-102. 29. Sardavar (2011) – Sascha Sardavar: „Economic Growth in the Regions of Europe.” Physica-Verlag, Berlin-Heidelberg, 2011 30. Solow (1956) – Robert M. Solow: „A Contribution to the Theory of Economic Growth.” Quaterly Journal of Economics, 70, 1956, pp. 65-94. 31. Swan (1956) - Trevor W. Swan: „Economic Growth and Capital Accumulation.” Economic Record, 32, 1956, pp. 334-361. 32. Young (1928) – Allyn Young: „Increasing Returns and Economic Progress.” Journal of Political Economy, 38, 1928, pp. 527-542. 33. Young (1998) – Alwyn Young: „Growth without scale effects.” Journal of Political Economy, 106, 1998, pp. 41-63.

- 88 -


PERGER JÓZSEF (Széchenyi István Egyetem, Győr): A kisszériás és mechanikus megmunkálás gyártási modelljeinek validációja és hibaelemzése 1. Bevezetés A termékek életciklusa folyamatosan csökken a növekvő információáram és a technológia gyors fejlődése következtében. A vállalatoknak válaszolnia kell erre az új kihívásra: termékeiket a lehető leggyorsabban kell kifejleszteni, előállítani és értékesíteni, miközben a szigorú minőségi és pénzügyi követelményeknek is meg kell felelniük. A szimuláció hatékonyan segíti a komplex termelési és logisztikai rendszerek elemzését és tervezését. Figyelembe veszi a sztochasztikus változók hatását is a vizsgált folyamatokban. A szimulációs tanulmányok célja a tervezés támogatása vagy adott folyamatok optimalizálása valamely célváltozó szerint. A folyamat-szimuláció alkalmazása elsősorban akkor indokolt, amikor a probléma analitikus, matematikai úton nem oldható meg. A szimuláció felhasználható már működő termelési rendszerek irányítására is, a tényleges folyamatadatokat felhasználva. [VDA, 2008]

2. Problémadefiníció A gyártás a termelő üzemek és vállalatok legdrágább tevékenysége. A gyártási költségek 70%-át a termék tulajdonságai, 30%-át a gyártási folyamat határozza meg. A piac a gyártási költségek jelentős, 20-30%-os csökkentését követeli meg. [Menges, 2005] A vállalat termékfejlesztéssel elért versenyelőnye könnyen elveszhet, ha a gyártási folyamat lassú, nem elég hatékony, rugalmatlan vagy túl drága.

3. Problémamegoldás A gyártástervezés feladatai közé tartozik a gyártástechnológia kiválasztása, a megmunkálási folyamat lépéseinek meghatározása, a gyártási és ellenőrzési folyamat átfogó tervezése az ehhez kapcsolódó segédeszközökkel együtt. A munka a koncepció kidolgozásával indul és a szériagyártás megindításáig tart. A gyártási folyamatnál a műszaki szempontok, a megvalósíthatóság és a minőség mellett nagyon fontosak a gazdasági szempontok is: mennyire gazdaságosak és költséghatékonyak a gyártási folyamat lépései. A digitális gyár összefoglaló fogalom, ami a digitális modellek és módszerek, többek között a számítógépes szimuláció és a 3D-megjelenítés elemeit foglalja magában. Másképpen fogalmazva: a digitális gyár olyan virtuális gyár, amely a valódi gyártást szimulálja. Célja a komplex tervezés és irányítás megvalósítása, továbbá a termékekkel kapcsolatos vállalati folyamatok és erőforrások állandó javítása. A szimuláció gyakorlati alkalmazásánál nagyon fontos, hogy pontosan meghatározzuk a célját. A szimuláció felépítése és elvégzése során sokféle változat és módszer használható. Ha ezek a módszerek nem megfelelően integráltak egymással, akkor lehetetlen összehasonlítani és összekapcsolni őket úgy, hogy értékelhető eredményt kapjunk. Ezért pontosan tudnunk és definiálnunk kell, mit szeretnénk elérni a szimuláció segítségével.

- 89 -


1. ábra: Manufacturing Engineering Forrás: Prof.Westkämper – Fraunhofer IPA

A digitális gyár koncepció alkalmazásakor megnő az úgynevezett front loading szerepe. Lényege, hogy egy termék létrehozásakor már a tervezési fázisban gondoskodnak arról, hogy a majdan felépítendő gyártósor tökéletesen működjön. A folyamatok felgyorsulásával ugyanis nincs arra idő, hogy apránként, élőben kísérletezzünk a gyártósor optimális kialakításán. Ha a gyártást előre leszimuláljuk, és a gépeken virtuálisan történnek a változtatások, akkor a tökéletesen működő rendszer sokkal gyorsabban és kisebb (akár fele) költséggel építhető ki.

2. ábra: a gyártás szimulációja Forrás: Gyártástervezés, Audi Hungaria Motor Kft.

- 90 -


A modell-verifikáció célja, hogy megvizsgálja a megvalósított logikát és az irányítási folyamatokat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a technikai paraméterek megfelelően vannak beállítva és a modell input/output karakterisztikáját valóban a rendszer paraméterei és nem véletlen folyamatok határozzák meg.

3. ábra: OpenCaq szoftverkörnyezet Forrás: Gyártástervezés, Audi Hungaria Motor Kft.

A modell-validáció célja, hogy ellenőrizze, a létező vagy tervezett rendszer jellemzőit valóban pontosan írja le a szimulációs modell. Létező rendszereknél a szimulált értékeket a működő rendszer valós értékeihez hasonlítják. Új, tervezés alatt álló rendszereknél, ahol nincsenek valós értékek az összehasonlításhoz, nagyon fontos a tervező és a szimulációs szakértő közös munkája és szoros együttműködése. [Wenzel. S, 2008] A szimuláció dokumentációjának a következő elemeket mindenképpen tartalmaznia kell: [VDA, 2009] • • • • • • •

a szimulációs tanulmány célja, határfeltételek, előfeltevések, lehetséges korlátozások, elfogadott célváltozók, használt paraméterek és adatok, a modell szerkezetének és működésének rövid leírása, megjegyzések a szimulációs folyamattal kapcsolatban, eredmények, javaslatok, alternatívák.

- 91 -


A digitális gyártás elemei közé tartozik a különféle anyaglisták konvertálása, a tervek és folyamatok adatainak egységes kezelése és a CAD/CAM rendszerek. Manapság azonban a számítógépes konstrukciós eszközök és termelésirányítási rendszerek mellett egyre fontosabb szerepet játszanak a folyamat és anyagáram szimulációs eljárások. A megmunkálási folyamatok szimulációja és a műveletek elemzése pedig a gyártáshoz optimális szerszámgépek kiválasztását segíti. [Rabe et al., 2008] 4. Összegzés A fejlett technológia már a termék tervezésekor bekapcsolódik a gyártástervezés folyamatába, hiszen már ekkor figyelni kell arra, hogy olyan termékeket tervezzenek, melyeket gazdaságosan a legkorszerűbb technológiai eljárások segítségével lehet gyártani. A terméktervezés nem egyedül a fejlesztő feladata, hanem a gyártástervezőnek is részt kell vennie, hogy gazdaságosan és stabilan jó minőségben gyártható termék szülessen meg. A digitális gyártás eszközei segítségével a gyártástervező már részt tud venni a terméktervezés korai szakaszában, ahol még nagyobb konstrukciós módosítások is lehetségesek. Digitálisan modellezheti a gyártási folyamatot, megvizsgálhatja és értékelheti egy konstrukciós változás hatását a gyártás folyamatára. A szimuláció a digitális gyártási rendszerek kulcsfontosságú eleme, amely komplex gyártási és logisztikai rendszerek tervezésére és elemzésére szolgál. A szimulációk segítségével optimálhatók a gyártási folyamatok és csökkenthető a gyártási idő és költség. A gyártósorok szimulációja képes figyelembe venni az anyagáramokat, a megmunkálási és szerelési műveleteket, az ergonómiát.

Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6.

VDA , [2008] Ausführungsanweisung Ablaufsimulation in der Automobil- und Automobilzulieferindustrie, V. 2.0, 2008.11.06. Menges, R. [2005] „Frühzeitige Produktbeeinflussung und Prozessabsicherung”. Zeitschrift für wirtschaftlichen Fabrikbetrieb, 100. k. 1–2. sz. 2005. p. 25-31. VDA, [2009] Implementation instruction VDA Vers2-2 20091202 Rabe, M.; Spieckermann S.; Wenzel, S. [2008] Verifikation und Validierung für die Simulation. In: Produktion und Logistik, Springer, 2008 Audi Hungaria Motor Kft. – Gyártástervezés Prof. Westkämper; Manufacturing Engineering, Fraunhofer IPA

- 92 -


A II. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI PROF. DR. BENCSIK ANDREA (Széchenyi István Egyetem, Győr) – STIFTER VIKTÓRIA (Széchenyi István Egyetem, Győr): Mentori szerep, mint a tacit tudás megosztásának eszköze 1. Bevezetés A mentori munka, a mentorság, mint tevékenység elsősorban a tanárképzésben, a pedagógia területén rendelkezik olyan hagyományokkal, melyet a mai napig természetes és elismert feladatként tart számon a szakma. Sok pedagógus hivatásszerűen, mások alapvető emberi tulajdonságaikból fakadóan, (talán nem is tudatosan) alkalmazzák, segítik, támogatják, nevelik a fiatalokat, a pedagógus szakma utánpótlását. Amellett, hogy ezen a szakterületen semmi meglepő nincs abban, hogy a pedagógus társadalom „öregjei” tudásukat, tapasztalatukat átadják a fiataloknak, mégsem mondhatjuk, hogy az igény és az elfogadás a fiatalok részéről azonos szinten van. A mentor pedagógusok véleménye is eltérő a támogató munka sikerességét illetően. Ezen, a – mondhatjuk - jól bevált gyakorlat alapján indult gondolkodásunk arról, hogy vajon más szakterületeken a tudásmenedzsment rendszer (TMR) lépéseinek megvalósítása során, a tudásmegosztás fázisában használható-e és milyen sikerrel egy mentori program? Tapasztalataink szerint sok vállalat, intézmény rendelkezik többékevésbé kidolgozott, a fiatalok munkába való beillesztését segítő, támogató programmal, de legalább ennyi cég/vállalkozás, intézmény egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kutatásunk alapját tehát a tanárképzésben régóta működő gyakorlat eredményeire építettük, majd összehasonlítást végeztünk más szakterületek jellemzőivel. Ahhoz, hogy a mentor szerepe, munkája jelentőségének elméleti és gyakorlati háttere azonosan áttekinthető alapot adjon a téma megértéséhez, egy rövid történeti és elméleti felvezetést tartunk indokoltnak. 2.

A mentor és mentorálás folyamata

A mentor kifejezés az Odüsszeiából, Télemakhosz nevelőjének, (Mentór) nevéből származik. Eredeti szóhasználatban Odüsszeusz bizalmasát, barátját és fiának nevelőjét jelentette. Jelentései: nevelő, tanító, vezető, tanácsadó, pártfogó, atyai jó barát, vezető tanár. A mentorálás mint folyamat, személyes nevelést takar. [Nagy, 1983] Az oktatás területén a legnépszerűbb kifejezések közé tartozik, azonban tudni kell, hogy a mentorálás képessége csak részben szerezhető meg kívülről, belső (lelki és gondolati) fejlődés eredménye. A pedagógusképzés gyakorlatában a mentorálás mint tevékenység, két alapvető területe ismert és használt. Egyrészt a hátrányos helyzetű gyerekek, megkülönböztető figyelmet igénylő tanulók támogatását jelenti, másrészt a fiatalok pályára állítását, beilleszkedését segítő program. Mindkettő valójában azt tekinti céljának, hogy mozdítsuk előre, emeljük magasabb szintre egy támogató rendszer, kiemelt figyelem, személyes példamutatás segítségével azokat, akiknek erre szükségük van [Mlinarics – Juhász, 2008]. Ez a cél megfogalmazás nem csak a pedagógus pálya kezdetén szükséges, hiszen minden szakma küzd azzal a problémával, hogy a fiatalok az iskolai tanulmányaik során nem szerzik meg a szükséges gyakorlati ismereteket, a munkahelyen kell megoldani az oktatás során kialakult hiányosságok pótlását vagy a cég specifikus tudás megszerzését. Ahogyan a tanári pályán hivatalosan elfogadott és értékelt különleges segítségről beszélünk, a mindennapi vállalati/intézményi gyakorlatban is felmerül ilyen irányú igény. Míg a

- 93 -


Tacit tudás

Tacit tudás

Szocializáció

Externalizáció i i

i

i

i

g i

i

Explicit tudás

Tacit tudás

korábbiakban egyáltalán nem fogalmazódott meg a vállalati eszközkészlet részeként a mentorálás, mint kimondottan a tudásátadást támogató módszer, ma az egyik kiemelt figyelmet érdemlő személyes támogató lehetőség. A vállalati gyakorlatban sokszor a fejlesztés, karrier építés során kerül előtérbe jelentősége, és nem kalkulálnak használatának előnyeivel, mikor a TMR építés kritikus fázisában, a tudásmegosztás problémái merülnek fel. Aki egy kicsit is belekóstolt már elméleti vagy gyakorlati szinten a tudásmenedzsment fogalom körébe, vagy belekezdett egy rendszerépítésbe, megtapasztalhatta azt a két jelentős gátat, mely legtöbbször a tudásmegosztás útjában áll. Az egyik az emberek viselkedése, attitüdje a tudásmegosztás következményeit illetően, a másik a tudás tacit (megfoghatatlan) részének átadási problémái. Nézzük meg kicsit közelebbről, miért jelentenek problémát ezek a tényezők. Ha a kedves olvasó őszintén válaszol magának arra a kérdésre, hogy vajon ő maga mindig mindenkivel megosztja tudását a munkahelyén, vagy mindig teljes körűen eleget tesz a vállalati előírásokban foglalt adatfeltöltési, információtovábbítási elvárásoknak? Biztos vagyok benne, hogy nem csak igen válaszok születnek. Gondoljanak arra, más is így van ezzel. A magyar kultúra, a gazdasági, munkaerő piaci helyzet egyáltalán nem kedvez a munkahelyi bizalom kialakítását célzó kezdeményezéseknek, a vállalati kultúra ilyen irányú elmozdítását kezdeményező vezetői beavatkozásoknak. Ugyanakkor mi, magánemberként sem azonosulunk ezekkel az elvárásokkal. A „tudás hatalom” elve beleivódott tudatunkba. Ezzel a gondolkodásbeli problémával nehéz felvenni a harcot. Milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogy mégis leküzdjük az óhatatlanul jelenlévő bizalmatlanság hátráltató erejét? A válaszok között ott találhatjuk a mentori rendszer kiépítésének lehetőségét. A probléma másik része, hogy a tudás megosztására használt vállalati kezdeményezések döntő hányada a szavakba önthető, kommunikálható, információvá alakítható tudást preferálja elsősorban, és gyakran nincsenek tudatában annak, hogy ezzel nem oldották meg a cégen belüli tudásátadás gondjait. Ugyanis sokkal nagyobb probléma, és mondhatnánk megoldhatatlan kihívás, a szavakba nem önthető, nem elmagyarázható tudás megszerzése, közvetítése akár a fiatal pályakezdők akár a karrier létrán előrejutást preferáló munkatársak esetében. Ha a tudásmenedzsment elméletében jól ismert SECI modellt [Nonaka – Toyama, 2003] hívjuk segítségül, (1. ábra) láthatóvá válik, hogy a tudás fajták (explicit – tacit) egymásba konvertálása csupán egy végeláthatatlan spirált képez, melynek a végtelenben van a csúcsa, vagyis soha nem fogja biztosítani a teljes tudás közvetítésének lehetőségét még a leginkább nyitott és teljes jó szándékkal lebonyolított kezdeményezések esetén sem.

i

Tacit tudás

g

g

i

o

g

g

Explicit tudás

g o

i: egyén

Internalizáció

Kombináció

Explicit tudás

Explicit tudás

g: csoport o: szervezet

1. ábra A tudás átadásának és az egyéni tapasztalati folyamatok spirális fejlődési modellje Forrás: Nonaka – R. Toyama [2003] The knowledge-creating theory revisited:knowledge creation as a synthesizing process Knowledge Management Research & Practice

- 94 -


Ha mégis a legjobb megoldást szeretnénk biztosítani ennek a megoldhatatlan helyzetnek a kezelésére, a mentori rendszer kézenfekvő megoldásnak tűnik. Ahogyan a történelem már bizonyította a mester – tanítvány együttműködés eredményességét évszázadok/ezredek alatt, érdemes ehhez az ősi gyakorlathoz visszanyúlni. A hosszú időn át együtt végzett munka, a tapasztalatok átvétele, a rejtett fogások ellesése, az elmondhatatlan megoldások kifürkészése csak a közvetlen személyes kapcsolaton keresztül valósul meg. Ezt biztosítja (minden más megoldással szemben) leginkább hasznosítható módon a mentor - mentorált kapcsolata, a mentoring rendszerek kiépítése. Az azonban egyáltalán nem mindegy kiből lesz mentor, milyen tulajdonságokat várunk el tőlük, és hogyan tudjuk kiválasztani az erre alkalmas egyéneket. Ismét a múltban gyökerezik a megoldás. A mai általános véleményekre alapuló irodalmi adatok ugyancsak a homéroszi követelményeket citálják. Mentór tulajdonságai: (Homérosz után) Élettapasztalat Szakmai tekintély Széles és aktívan működtetett kapcsolatrendszer A tudás átadásának és akarásának a képessége Idősek tisztelete Konfliktuskezelési képesség Mentor kiválasztásának szempontjai ma: Korábbi szakmai életútja Szakmai elfogadottság Kapcsolatok minősége Feladatokkal történő azonosulás Tanulási hajlandóság Láthatjuk a hihetetlen egyezőséget, s hozzáteszem, a hiányzó két tulajdonság is megállná helyét napjaink gondolkodásában, különösen, ha végiggondoljuk a háttérben húzódó indokoltságát, pl. a konfliktusok kezelésének hiányosságait vagy a tisztelet nélkülözését. Mindezek a tulajdonságok valós jelenléte meghatározza a mentor és mentorált közötti viszonyt, mely a bizalmat, a kölcsönösséget feltételezve fog tényleges eredményeket produkálni. Ezek alapján mondhatjuk, hogy a sikeres mentorálás feltételei: Kölcsönös elfogadottság. „Az elfogadottságot” folyamattá tesszük, partnerséget alakítunk ki. Elkötelezett sikerorientáltság. Fentiek figyelembe vételével általános értelemben feladatkörökben érvényesítendő elvárásokat: Szakszerűség, Céltudatosság, Life long learning. [szerk.Mayer, 2010]

megfogalmazhatjuk

a

mentori

Miután a követelményekkel tisztában vagyunk, és biztosak lehetünk abban, hogy a pedagógusok szakmai életében mindkét fél (mentor – mentorált) jelen van, kíváncsiak voltunk arra, hogy a hallgatók még egyetemi tanulmányaik alatt hogyan vélekednek erről a sok évtizedes gyakorlatról. Szerettük volna a pedagógus társadalom véleménye mellett látni azon hallgatók véleményét, akik más területen szereznek diplomát, és az ő szakterületükön még nem jellemző, hogy beépült volna a vállalati gyakorlatba a mentori rendszerek alkalmazása.

- 95 -


Ez a kíváncsiság vezérelte gyakorlati kutatásunkat. Miután tisztában vagyunk azzal, hogy a mentori rendszerek működtetése mekkora gazdasági előnyöket hordoz a vállalat számára, hogy motivációs eszközként működhet az érintettek részére, a vállalati közösség alakításában betöltött szerepe a bizalom szempontjából megfizethetetlen, és mind emellett a TMR építésének kulcs eleme, indítottuk a vizsgálatot annak kiderítésére, vajon a fiatalok milyen szinten igénylik, várják a támogatásnak ezt a formáját. 3. Gyakorlati vizsgálat A vizsgálat módszere Előfeltevésünk tesztelésére nagyrészt kvantitatív kutatást végeztünk az egyetemi hallgatói sokaságból vett mintán egyszeri megkérdezéssel. Ennek a módszernek az alapja a válaszadók megkérdezése egy strukturált kérdőív segítségével. Kiegészítő információként interjúkat készítettünk olyan érintettekkel, akik maguk is érdekeltek a mentorálásban, akár a felsőoktatás, akár a gyakorlati élet oldalán. Ennek módszere a strukturált interjúkészítés volt. Az értékelés módszere Kérdőívünkben többnyire zárt kérdéseket alkalmaztunk, a válaszadók előre meghatározott választási opciók közül választották ki a rájuk leginkább jellemzőt, így a kapott adatok megbízhatóak, kódolásuk, elemzésük is egyszerűbbnek bizonyult SPSS statisztikai elemzési eszköz segítségével. Mivel a kérdőívben a legtöbb kérdés esetében több válasz egyszerre történő bejelölését is lehetővé tettük, ezért nominális skálákat értékeltünk a későbbiekben. Ezen változók értékelésére leggyakrabban használt elemzési módszer a kereszttábla elemzés. Az elemzés két változó közötti kapcsolatot vizsgálja a khí-négyzet statisztiai próba segítségével. Azt mutatja meg, hogy egy általunk vizsgált független változó kapcsolatban áll-e egy másik változóval. (a későbbiekben ennek szellemében azt vizsgáljuk, hogy a válaszadók szakja, vagy évfolyama magyarázza-e a kapott válaszokat) A minta összetétele A kutatásban 324 hallgató vett részt, egy több karral, és képzési szakkal rendelkező egyetemről. Ezek közül 99 gazdász, 145 mérnök, 36 jogász, 24 informatikus, 13 egészségügyi 2 zenész és 5 andragógia szakos hallgató volt. Kontroll csoportként pedig 44 fős mintát vettünk tanár hallgatóktól, ebből 31 másodéves, 13 negyedéves volt. A egyetem többi hallgatójának évfolyamok szerinti megoszlása: 13 elsőéves, 133 másodéves, 66 harmadéves, 69 negyedéves, 39 ötödéves és 4 hatodéves hallgató volt. Mindkét csoportosítás esetében elmondható, hogy a kutatásunk nem reprezentatív, hiszen nem követi a hallgatók megoszlását. Hipotézis A tanár szakon tanuló hallgatók tájékozottabbak és nagyobb igényük van a mentor (tanár) támogatására, mint a hasonló korú, évfolyamú de egyéb szakokon tanuló fiataloknak. A tanulmány terjedelmi keretei miatt a kutatásból csak néhány érdekes eredményt mutatunk be a továbbiakban. A kérdőív első részében azt vizsgáltuk, hogy a hallgatóknak mi a véleménye a mentori tevékenységről. Első kérdésünk arra irányult, hogy a hallgatók szerint van-e szükségük pályakezdőként egy mentorra, vagy egy tapasztaltabb kolléga segítségére. Kértük, hogy válaszukat indokolják is.

- 96 -


1. táblázat Igényt tartana-e a későbbiekben mentor segítségére? Igényt tart-e mentorra? Igen Nem Összesen

Tanár szakos hallgatók Gyakoriság Megoszlás 37 84,1 7 15,9 44 100,0

Egyéb szakos hallgatók Gyakoriság Megoszlás 293 90,4 31 9,6 324 100,0

Forrás: saját szerkesztés

Amint az a táblázatból is látható, a hallgatók jelentős többsége gondolja úgy, hogy szükségük van egy mentorra, vagy idősebb kolléga segítségére pályakezdésükkor. Az okok között felmerült a beilleszkedés segítése, módszertani kérdések megválaszolása, a kezdeti nehézségeken való átsegítés. Sokan remélik, hogy a mentorukkal az egyéni nehézségeiket könnyebben leküzdhetik, hiszen az idősebb kolléga tapasztalataira bátran támaszkodhatnak. Azon válaszadók, akik szerint nincs szükségük mentorra, okként felmerült, hogy szívesebben szerzik meg első tapasztalataikat önállóan, hiszen később is önállóan, egyedül kell dolgozniuk. Érdekes azonban, hogy mindjárt a vizsgálat elején a hipotézisünk ellenkező értelmet kap, hiszen az egyéb szakos hallgatók arányukat tekintve magasabb arányban igénylik a mentor jelenlétét. A következő kérdés arra irányult, hogy szerintük mely tulajdonságok jellemzőek egy jó mentorra? A válaszokat az alábbi táblázat foglalja össze, és a tanár szakos hallgatók véleménye illusztrálja. Az egyéb szakos hallgatók teljes mértékben azonos véleményt alakítottak ki, a fontossági sorrend átfedi egymást. 2. táblázat A jó mentor jellemzői

A teljes emberi fejlődésre figyel, nem csak a szakmaira Hozzáállása lelkes és pozitív Reális célokat tűz önmaga és a mentorált elé Következetes Aktív hallgatásra képes Naprakész szakmai és módszertani ismeretekkel rendelkezik Tanulási - tanítási folyamatok leírására alkalmas nyelvi eszköztára van Őszinte és segítő kritikát ad

Pedagógus Jelölte Nem jelölte 22 22

Egyéb hallgató Jelölte Nem jelölte 160

164

31 26 19 8 32

13 18 25 36 12

185 178 125 17 203

139 146 199 307 120

11

33

57

267

33

11

230

94


Látható, hogy mindkét csoport esetében az első három helyen szerepel az őszinte, segítő kritikát ad, a naprakész szakmai és módszertani ismeretek és a mentor lelkes és pozitív hozzáállása. Azt, hogy a mentor hozzáállása lelkes és pozitív legyen, a humán szakos hallgatók valamelyest fontosabbnak találták. Ugyanez állapítható meg a jó mentor őszinteségével és segítő kritikus szerepével kapcsolatban. A többi tényező esetében hasonlóak az eredmények. A válaszadók évfolyama szerinti összehasonlításban nincs szignifikáns különbség, azonban egy-két tényezőnél jól látszik, hogy minél inkább közelednek a képzés végéhez, annál inkább - 97 -


jelentkezik igény rá. A mentor naprakészségét minél magasabb évfolyamban volt a válaszadó, annál valószínűbb, hogy jelölte. A jó mentor őszinte és segítő kritikája pedig inkább az alsóbb évfolyamos hallgatók válaszaiban jelent meg. A következő kérdésnél azt vizsgáltuk, hogy a hallgatók szerint a mentori munka hatékonysága mivel mérhető. Itt is több tényezőt soroltunk fel, kérve a válaszadókat, hogy jelezzék azokat, melyek véleményük szerint megfelelően kifejezhetik a mentori munka hatékonyságát.

2. ábra A mentori munka hatékonysága a tanár szakosok véleménye szerint Forrás: saját szerkesztés

3. ábra A mentori munka hatékonysága az egyéb szakosok véleménye szerint Forrás: saját szerkesztés

A kapott eredmények itt is hasonlóak, mindkét csoport szerint a hallgató szakképzettségéhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek megszerzése mutatja a mentori munka hatékonyságát. Emellett fontosnak tartják még a mentorált hallgató további sikereit. Az egyéb szakos hallgatók fontosnak tartják a mentorált hallgató sikeres munkahelyi beilleszkedését és a munkahelyi követelmények gyors elsajátítását. Ugyanakkor csupán kevesen jelölték a hallgató szakmai gyakorlatának jeles érdemjegyét és a hallgató kutatás és fejlesztés iránti érdeklődésének felkeltését, a tanítási- és tanulási folyamatok sikeres értékelését, a hallgató kulcskompetenciáinak sikeres kialakítását valamint a mentorált fiatal által okozott problémás teljesítmény alacsony szintjét, mint a mentori munka hatékonyságának mutatóját.

- 98 -


A kérdőív további részében megvizsgáltuk a hallgatóknak nyújtott szakmai segítség egyes területeit. Azt elemeztük, hogy mely esetekben, milyen helyzetekben igénylik a válaszadók a mentor segítségét, valamint mikor van szüksége a hallgatóknak a mentor segítségére: a szakmai gyakorlat megkezdése előtt, a szakmai gyakorlat első hetében, a teljes időtartama alatt, egyetlen alkalommal, vagy önállóan is boldogulnak. Amint várható volt, a pedagógus válaszadók esetében erőteljes az igény a mentor segítségére a szakmai gyakorlat megkezdése előtt, illetve a szakmai gyakorlat első hetében, ugyanakkor az egyéb szakos hallgatók csoportjában jelentős igény jelentkezett a mentor jelenlétére a szakmai gyakorlat teljes időtartama alatt, illetve csak az első héten. Ugyanakkor kevesen igényelték a mentort a gyakorlat megkezdése előtt. Szignifikáns különbség volt kimutatható az egyéb szakos hallgatók és a tanár szakosok között. Az egyéb szakokon a hallgatók az első héten, illetve a teljes próbaidő alatt igényt tartanak a mentor munkájára, míg a tanár hallgatók inkább a gyakorlat előtt, illetve az első héten. A jogászok és az egészségügyi szakterületen valamivel többen jelölték az első hetet, míg a mérnökök, gazdászok, informatikusok a teljes időtartamot. Arányait tekintve pedig az informatikusok vélik úgy, hogy egyedül is boldogulnak. A mentorálási igény területeit vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a pedagógus hallgatók a tantestületi programok, (vagyis a csoportos megmozdulások) és az iskola vezetésének megismerésében várnak segítséget, valamint kritikus szituációnak tekintve a tanári szobában való hely keresését, az adott válaszok összecsengnek az egyéb szakos hallgatók igényeivel. Mely területen vár mentori segítséget? 60% 50% 40% 30% 20% 10%

Negyedéves

0%

A

A

ha llg

at ó

be m ha ut ll g at at ás ó a b Az em a ta is u nt ta ko es t l á av Az ... sa e is k ze az té ol a s do a m te t.. eg Az ch . i sm nik is k a ol e i r a és gá re e He rd nd ájá ly sz ke na e re re k. sé s .. ta s nt a es ta ná tü le ri .. sz ob áb a. ..

Másodéves

4. ábra A segítség elvárt területei a tanár szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

5. ábra A segítség elvárt területei az egyéb szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

- 99 -


Az egyéb szakos hallgatók válaszai alapján azt mondhatjuk, hogy a válaszadóknak több mint fele a csapatmunka, az értekezletek, szakmai megbeszélések, és a kritikus szituációk esetében igénylik a mentor segítségét. Valamivel kevesebben jelölték a szakmai feladatok teljesítése esetében kívánt mentori segítséget, jelentős hányaduk az információátadás lehetőségeinek megismerése, az érdekérvényesítés és a kötetlen programok szervezése terén nem igényli a mentor segítségét. A munkahelyen való eligazodást illetően azt mondhatjuk, hogy ezen a területen inkább a cégvezetés megismerésében, a cég rövid és hosszú távú terveinek megismerésében kíván a válaszadók több mint fele mentori segítséget. A cég sikereinek megismerése valamint a technikai, kiszolgáló személyzet megismerésében azonban kevésbé.

Mentora feladata, hogy bemutassa önnek a szakma titkait - egyéb szakos hallgató

egyáltalán nem ért egyet inkább nem ért egyet egyet is ért, meg nem is inkább egyet ért teljes mértékben egyetért

6. ábra A szakmába való bevezetés területén megfogalmazott elvárások egyéb szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

Mentora feladata, hogy bemutassa önnek a szakma titkait - Tanár hallgató


7. ábra A szakmába való bevezetés területén megfogalmazott elvárások tanár szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

Ha csak az „inkább egyetért” és a „teljes mértékben egyetért” válaszokat tekintjük a fenti ábrákban, látható, hogy a tanár szakos hallgatók esetében kb. 40%, míg az egyéb szakos hallgatók esetben kb. 60% szerint szükséges, hogy a mentor bemutassa a szakma rejtelmeit. A problémamegoldó technikák alkalmazásában elvárt segítség tekintetében hasonlóan, az egyéb szakos hallgatók részéről jelentkezik nagyobb igény a mentori támogatásra.

- 100 -


Mentora kötelessége, hogy megismertesse önt a munkájához tartozó problémamegoldó technikák hatékony alkalmazásával - egyéb szakos hallgató


8. ábra A problémamegoldó technikák területén megfogalmazott elvárások egyéb szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

Mentora kötelessége, hogy megismertesse önt a munkájához tartozó problémamegoldó technikák hatékony alkalmazásával - Tanár hallgató


9. ábra A problémamegoldó technikák területén megfogalmazott elvárások tanár szakosok szerint Forrás: saját szerkesztés

Fenti kérdőíves vizsgálatunk eredményeit interjúk segítségével egészítettük ki. Megkérdeztük az oktatásban érintett, ill. a gyakorlatban mentori munkát végző pedagógusokat arról, hogy ők hogy látják munkájuk szükségességét és eredményességét. Az ezzel összefüggő eredményekről egy következő tanulmányban adunk számot. 4. Összegzés, következtetések A felmérésünk eredményeként összegezve a kérdőív és az interjúk válaszaiból levonható következtetéseket, az alábbiakat fogalmazhatjuk meg. Hipotézisünket nem sikerült igazolni. Bár a mentori munka szükségszerűsége egyértelműen alátámasztott, de sok esetben az egyéb szakterületek hallgatói magasabb szintű igényekkel élnek, mint a természetes gyakorlatként működő mentori rendszer támogatását élvező tanári szakok hallgatói.

- 101 -


• A támogatás időigénye tekintetében szintén a tanár szakos hallgatók igénye mutat alacsonyabb szintet. • A segítség igényelt területei és a mentori munka értékelésének lehetőségei azonos értékítéletet tükröznek. • Az elemzés során az is kiderült, hogy az alsóbb évfolyamos hallgatók a kevesebb tapasztalat és szakmai ismeret miatt bizonytalanabbak, tehát ők több területen és nagyobb mértékben gondolják úgy, hogy szükségük lesz segítségre. A válaszokban az ő magasabb szintű igényük egyértelműen bizonyítást nyert. • Érdekes volt megtapasztalni a kutatás során, amit az ember saját mindennapjaiban is észlelhet, hogy a férfiak mennyivel nagyobb önbizalommal kezdenek hivatásukhoz, mint a nők. Kivétel nélkül minden esetben a férfiak utasították el a támogatást a legnagyobb mértékben. • A segítség kérés területei tekintetében elsősorban a kultúra, beilleszkedés, tájékozódás, stb. területek fontosak számukra, és csak ezt követi a szakmai igény. • A tanárok/mentorok véleménye nem feltétlenül egyezik meg a hallgatókéval, de különbség van a gyakorlati és elméleti képzésben mentorként tevékenykedők véleménye között is. A mentori rendszerek kiépítését a vállalati gyakorlatban a jelenlegi szintről elmozdulva a TM rendszerek működésében a tacit tudás átadás alap eszközévé kell tenni. Az egyértelműen kiderült, hogy az igény minden szakterület esetében jelen van. Kihasználva a már meglévő, jó gyakorlatok mintáját, - mind a pedagógus képzés területén, mind az egyéb területeken, - azok implementálása sokat segítene a vállalati gyakorlatban történő bevezetésben. A hallgatókat és az egyéb szakmák kollégáit is kellő módon felvilágosítani, tájékoztatni kellene a lehetőségekről. A mentorokat minden cég esetében megfelelő eszközök és kidolgozott rendszer segítségével kiválasztani, oktatni és folyamatosan képezni kell, megteremtve a rendszerszerű működés feltételeit. A mentori munka megbecsültségét fokozni kell, elismerni a teljesítményt a befektetett időt és erőfeszítéseket. A felsőoktatásban is helyet kell adni a képzés ilyen irányú fejlesztésének, nem csak a tanár szakokon, hanem egyéb területeken is. A tapasztalatok átadására (tacit és explicit tudás megosztás) közös platformokat kell biztosítani, mind az elmélet, mind a gyakorlati élet képviselőinek részvételével. Minden, a témához kapcsolódó negatív értékítéletet, tájékozatlanságot meg kell szüntetni. Javaslatként megfogalmazódott bennünk, hogy nem csak a leendő pedagógusok oktatása során, de minden más szakmai területen is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy a fiatalok megismerjék ennek az áldozatos munkának a számukra támogatást és számos további előnyt kínáló lehetőségét. Szükséges lenne, hogy megfelelő ismeretekkel, tájékozottsággal, nyitottsággal tudják igénybe venni, és értékelni ezt a fajta segítséget tapasztaltabb kollégáiktól. Ugyanilyen meggondolás alapján a cégek vezető menedzsereinek el kell gondolkodni azon is, hogy a mentori programok további gondolkodási irányban történő alkalmazása is gazdasági előnyt jelenthetnek a vállalataik számára. Ugyanis, ha a nyugdíjba készülő kollégák távozására előre fel tud készülni a cég, és az idősebb, tapasztalt munkatársak mellé azért rendelnek fiatalokat, hogy azoknak átadják a sok éves tapasztalatot, amit más módon elsajátítani lehetetlen, a tudásvesztés égető problémáját tudják megoldani, vagy legalábbis nagymértékben csökkenteni. S ha mindez sikerül, joggal várhatjuk el, hogy elérjük a mentori rendszer azon szintjét, amit Leonardo da Vinci a következő mondattal juttatott kifejezésre: „Szánalmas az a tanítvány, aki nem múlja felül mesterét”

- 102 -


Felhasznált irodalom: 1. Mayer József szerk. [2010]: Mentorok Könyve (Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében készült) Budapest ISBN 978-963-06-9639-5 2. Mlinarics – Juhász [2008]: Mentorálás - Mentorság! Törvénymódosítási ajánlások kidolgozás Szerk.: Magyar Tartalomipari Szövetség Budapest 3. Nagy Sándor [1983]: Pedagógiai lexikon Akadémiai Kiadó, Budapest ISBN: 9630536293, 9789630536295 4. I.Nonaka – R. Toyama [2003]: The knowledge-creating theory revisited:knowledge creation as a synthesizing process Knowledge Management Research & Practice 1, 2 –10 & 2003 Palgrave Macmillan Ltd.

- 103 -


PÉTERVÁRI ZSÓFIA (Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron): „Zöld- adók” szerepének elemzése 1. Bevezetés Előadásom témájaként a magyarországi környezetvédelmi adókat választottam. A téma aktualitását elsődlegesen az adja, hogy az egyes tagországok az adószabályaik módosításával reagálni kívánnak a nemzetközi pénzügyi- és a reálgazdasági válságra. Az adóbevételek következetes beszedésére ilyen körülmények között még a korábbiaknál is nagyobb szükség van. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja során megalakult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal zöld főosztálya, a Környezetvédelmi és Környezetgazdasági Főosztály. Publikációm középpontjában Magyarországon a jelenleg hatályos zöldadók állnak. Tanulmányom elkészítése során a szakirodalom feldolgozása volt az elsődleges forrásom. Az Eurostat honlapján talált statisztikai információkat hitelesen átvettem és a tanulmányomban azt tömörítve jelenítettem meg. Végül összehasonlítást kívánok adni Magyarországon és az Európai Unióban jelenleg érvényes zöldadókról. 2. Környezetvédelmi adók elméleti háttere és csoportosítása A környezetszennyezés és az ahhoz kapcsolódó környezetvédelmi adók problémája az externáliák, azaz a külső gazdasági hatások által merül fel. Az externáliák internalizálására vonatkozó elmélet Arthur C. Pigou nevéhez kapcsolódik, aki a természeti javakat, mint termelési tényezők piaci viselkedését vizsgálta [Kerekes, 2007]. Pigou- féle adózásnak nevezzük, ha a szennyezőanyag- kibocsátóra adót vetnek ki. Az externáliák problémája azért jelentkezik, mert a szennyező anyag kibocsátója számára a termelt jószág ára zérus, pedig az emberek hajlandóak azért fizetni, hogy csökkenjen a kibocsátás szintje [Varian, 2008]. A környezetvédelmi adók fogalmának meghatározásakor a pulluter pays principle, azaz a szennyező fizet mondásból indulunk ki. Környezetvédelmi adóknak nevezzük azokat az adótípusokat, amelyek adóalapja olyan fizikai egység, melynek bizonyítottan negatív hatása van a környezetre [Szilágyi, 2003, 45.old]. A költségtérítések és a bírságok nem nevezhetők ökoadónak, hiszen az utóbbi célja a büntetés, míg az adóé ezzel szemben a bevétel [Varga, 2006]. A környezetvédelmi adókat az alábbi négy csoportba sorolják [Szilágyi, 2003]: energiaadók közlekedési/szállítási adók szennyezési adók erőforrásadók.

- 104 -


1. ábra: Környezeti elvonások Magyarországon Forrás: Galántainé [2006]: 290. old.

3. A környezetvédelmi termékdíj A környezetvédelmi termékdíj bevezetésének legfontosabb célja az, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez, valamint pénzügyi forrásokat teremtsen a környezetet érő károk megelőzéséhez, csökkentéséhez. A környezetvédelmi termékdíjjal összefüggő adókötelezettségek legfontosabb előírásait a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (továbbiakban Ktdt.) tartalmazza. A Ktdt.1. § (3) bekezdése értelmében termékdíjköteles termékek: akkumulátorok, csomagolóeszköz, egyéb csomagolószer, egyéb kőolajtermék, elektromos, elektronikai berendezés, gumiabroncs, reklámhordozó papír. A Ktdt. 3. § (1)-(2) bekezdései szerint környezetvédelmi termékdíjat fizet: - termékdíj köteles termék első belföldi forgalomba hozója vagy első saját célú felhasználója - belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevője vagy saját célú felhasználója - bérgyártás esetén a bérgyártó A termékdíj nagyságát a Ktdt. törvény 2. számú melléklete tartalmazza. A tárgyidőszakban keletkezett és bevallott termékdíjat fő szabály szerint tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, míg termékdíj átalány - fizetésre jogosult kötelezett a tárgyévet

- 105 -


követő április 20. napjáig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számlára, forintban köteles befizetni. A hatályos törvény értelmében a 2012. január 1. előtt kiadott mentességi engedélyek érvényüket vesztik. Az új szabályozás azonban megtartotta a törvény hatálya alá tartozó környezettudatos gazdálkodók és a kis kibocsátó kötelezettek számára a csökkentett díjtételfizetés lehetőségét. 4. A környezetterhelési díj A környezetterhelési díjjal összefüggő adókötelezettséget a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény (továbbiakban Ktd.) szabályozza. A Ktd. célja, hogy elősegítse a környezetbe történő anyag- vagy energia kibocsátás csökkentését, a környezet és természet megóvása érdekében a leghatékonyabb megoldások alkalmazását valamint az állam és a környezethasználók közötti arányos teherviselést. A környezetterhelési díj a törvényben meghatározott környezetet terhelő anyagokat kibocsátó adózót érinti, akinek az adót rögzített egységdíj alapján kell megfizetni. A Ktd. 2. §-a értelmében a díj azokra a környezetterhelő anyagokra terjed ki, amelyek a környezetbe kerülve környezetterhelést eredményeznek és amelyek kibocsátott mennyisége érvényes mérési szabvány, anyagmérleg, műszaki számítás segítségével meghatározható. A Ktd. hatálya kiterjed arra a környezethasználóra, aki az engedélyhez kötött környezethasználata során a környezet terhelésével járó anyagot bocsát a környezetbe. A kibocsátó a levegőbe, a felszíni vizekbe, az időszakos vízfolyásokba valamint a talajba jutatott környezetterhelő anyagok minden egysége után köteles környezetterhelési díjat fizetni. A környezetterhelési díj típusai, mértéke Levegőterhelési díj Vízterhelési díj Talajterhelési díj 1. táblázat: A környezetterhelési díj mértéke 2004-2009. között Levegőterhelési díj

Vízterhelési díj

Talajterhelési díj

2004. év

40%

30%

20%

2005. év

40%

30%

20%

2006. év

75%

50%

50%

2007. év

90%

80%

75%

2008. évtől

100%

100%

90% 100%

2009. évtől Forrás: Saját szerkesztés

Megállapítható, hogy 2005. évtől drasztikusan növekedett a fizetendő környezetterhelési díjak százalékos mértéke. A mértékváltozás oka a még tudatosabb környezetvédelemi politika kialakítása a kormányzat részéről valamint a bevétel jelleg erősítése a költségvetési érdek szemszögéből. Nem terheli a kibocsátót a levegőterhelési díjfizetési kötelezettség: - lakossági, illetve költségvetési szervezet által üzemeltetet tüzelőberendezés kibocsátása után,

- 106 -


-

-

a távhőtermelőt és a távhőszolgáltatást végző kibocsátót olyan levegőterhelő anyag, amelyet a lakosság illetve költségvetési szervek részére értékesített hőenergia miatt bocsátott ki a földgáz-, illetve villamos energia ellátási üzemzavar vagy forráshiány miatt szükségessé vált fogyasztáskorlátozás vagy megnövelt termelés következtében bocsátott ki.

Mentesül a vízterhelési díjfizetési kötelezettség alól a kibocsátó: - a felhasznált vízben lévő vízterhelő anyag kibocsátás után, ha a felhasznált vizet újrahasználja és a használat során nem terheli a befogadót - az általa felhasznált, illetve a vízszolgáltatás alapjául szolgáló nyers vízben az eredetileg is megtalálható a vízterhelő mennyiség után, az elvezetett csapadékvíz mennyisége után - az extenzív módon üzemeltetett halastavak után. Nem terheli talajterhelési díjfizetési kötelezettség az a kibocsátót, aki - külön jogszabályok szerint egyedi szennyvíz-elhelyezési kislétesítményt, illetve egyedi szennyvíztisztító kisberendezést alkalmaz

2. ábra: A környezetterhelés díj bevétele 2006-2010. év Forrás: Saját szerkesztés A NAV Világa 2010 évkönyv alapján

Az alábbi diagramon látható, hogy a környezetterhelési díjból származó bevétel nagysága 2007. évtől csökken. Elemzésem során arra a megállapításra jutottam, hogy a bevétel csökkenés hátterében jogszabályi változás áll, mely szerint a 2008. évet érintő befizetések már a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál jelenik meg. 5. Az energiaadó Az energiaadó célja az externális környezeti károk energiaárakba történő beépítése és a gazdasági szereplők energia hatékony termelésre, illetve a közszféra energiatakarékosságra történő kényszerítése. Az energiaadóval kapcsolatos adókötelezettségek legfontosabb előírásait a 2003. évi LXXXVIII. törvény (továbbiakban Etv.) tartalmazza. Az energiaadó azt a személyt terheli, aki az energiaterméket ténylegesen felhasználja. Az energiaadó kizárólag a nem lakossági felhasználót terheli, a lakossági fogyasztók által vásárolt energiát nem terheli adó. - 107 -


Az Etv. 4. § (1) bekezdése értelmében az adó mértéke villamos energiára megawattóránként 295 forint, a földgázra gigajoule-onként 88,5 forint, a szénre ezer kg-onként 2390 forint. Az energiaadó kötelezettség keletkezésének esetei18 • Az energiakereskedőnek adófizetési kötelezettsége keletkezik felhasználónak történő értékesítés esetén az áfa-törvény szerinti teljesítés időpontjában vagy saját célra történő felhasználás esetén a felhasználás időpontjában • A felhasználónak adófizetési kötelezettsége keletkezik o belföldön közvetlenül termelőtől vagy szervezett piacról történő energia vásárlása esetén az az áfa-törvény szerintiteljesítés időpontjában, o közvetlenül az Európai Unió más tagállamából történő energia vásárlása esetén o az adóbevallási időszak utolsó napján, o közvetlenül az Európai Unión kívüli országból történő energia vásárlása esetén a szabadforgalomba bocsátáskor, o energiaadóval nem terhelt energia vásár lása vagy felhasználása esetén az áfatörvény szerintiteljesítés időpontjában, o a vásárláskor abban az esetben, ha a szén vásárlásakor valótlan nyilatkozatot tesz az energiakereskedőnek arról, hogy lakossági fogyasztó. • Az előállítónak adófizetési kötelezettsége keletkezik saját felhasználásra történő energiatermelés esetén a felhasználás időpontjában. 6. Nemzetközi kitekintés 2009-évben az Európai Unióban (EU-29) az energiára kivetett adók teszik ki a zöldadók legnagyobb részét. A környezetvédelmi adók 74 százaléka volt energiaadó, 21, 8 százaléka volt közlekedési adó, míg a maradék 4, 2 százalékon a kibocsátás és az erőforrásokra kivetett adók osztoztak. Az energiaadók kategóriájába tartozik a szén, fűtőolaj, földgáz és áramfogyasztásra valamint a szén- dioxid kibocsátásra kievetett adók. A közlekedési adó kategóriába a járművek birtoklásával és használatával összefüggő adófajták tartoznak, míg az erőforrásokra és kibocsátásra kievett adók a nyersanyagok bányászata, a légköri kibocsátás, víz- illetve zajszennyezés és a hulladékgazdálkodásra kivetett adókból állnak össze. Az Eurostat szerint a környezetvédelmi adók szintje Dániában a legmagasabb. Átlag feletti zöldadók vannak még Bulgáriában, Cipruson, Máltán és Hollandiában.

3. ábra: Zöld adók megoszlása az Európai Unióban 2009. évben Forrás: Saját szerkesztés

18

http://nav.gov.hu/data/cms221433/2_2_Tajekoztato_energiaado..pdf

- 108 -


7. Ellenőrzési javaslat A környezetterhelési díjat a környezetre káros anyagok kibocsátott mennyisége után kell megfizetni, ezért a vállalkozás anyagmérlegére kiemelt figyelmet kell fordítani. Ellenőrizni kell a beruházási kedvezmények jogszerű igénybevételét valamint az anyagfelhasználás/ termelés mennyisége mutatókat. A környezetvédelmi termékdíj tekintetében különös jelentőséggel bír a leltár és a készletgazdálkodás. 8. Összefoglalás A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfiatalabb szervezete, a Környezetvédelmi és Környezetgazdasági Főosztály 2011-ben alakult. Az uniós csatlakozást követően környezetünk védelme előtérbe került. Az eredményes működés érdekében az adóhatóság együttműködik az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséggel, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel valamint kapcsolatot tart a területi zöldhatósággal is. Az energiaadóval kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Magyar Energia Hivatal együttműködési megállapodást kötött, kiemelt fontosságú a nemzetközi szinten történő megismertetése, figyelemmel a szabályozás uniós alapjaira. Zöld adózás tekintetében megfontolásra méltó javaslat lehetne egyéb környezetvédelmi adónemek bevezetése. A cél az lenne, hogy Magyarországnak a környezetterhelő tevékenységek után több adóbevétele származzon, amit aztán nyugdíj kiegészítésre, családi pótlék növelésre valamint munkaerő-terhelés csökkentésére lehetne fordítani. Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény A környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény Az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. törvény Galántainé Máté Zsuzsanna [2006]: Adó (rendszer)tan. EU-konform magyar adók. Aula Kiadó, Budapest 5. Kerekes Sándor [2007]: A környezetgazdaságtan alapjai. Aula Kiadó, Budapest 6. Nemzeti Adó- és Vámhivatal: Energiaadó In: http://nav.gov.hu/data/cms221433/2_2_Tajekoztato_energiaado..pdf(2012-04-03) 7. Szilágyi Gábor [2003]: Környezeti adók Magyarországon és Nyugat Európában. Gazdaság és Statisztika 2003/5. szám 8. Varga Katalin [2006]: Ökoadók versus büntetőjog? Rendészeti Szemle 2006/11. szám 9. Varian, hal R. [2008]: Mikroökonómia középfokon. Akadémia Kiadó, Budapest.

- 109 -


RÉTHI GÁBOR (Miskolci Egyetem): Korrupció és kulturális különbségek 1. Bevezetés – A korrupció és kultúra közti kapcsolat A korrupció egyre inkább a menedzserek és kutatók érdeklődésének homlokterébe került az utóbbi években nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. A nemzetközi üzleti életben a korrupció fogalma nem ismeretlen, és egyre növekvő méreteket ölt [Greenberger, 1995]. A korrupciós szint emlegetésekor a közgazdászok általában olyan mutatószámokra utalnak, mint a GDP/fő, kormányzati kiadások, vagy külföldi segélyek mutatói [Doig & Riley, 1998; Kutan, Douglas, & Judge, 2007; Svensson, 2005]. A korrupciónak azonban jóval több következménye lehet, úgy, mint a gazdasági fejlődés, nemzetközi kereskedelem és külföldi befektetések késleltetése [Golden, 2002; Quah, 2002], melyek negatívan hatnak a gazdasági növekedésre [Mauro, 1995]. Az elmúlt évek empirikus kutatásai azt támasztják alá, hogy a korrupció gátolja a külföldi tőkebefektetések (FDI) beáramlását adott országba [Zhao, Kim, & Du, 2003], negatívan hat a gazdaság fejlődésére [Mauro, 1998], és rombolja a magán és közintézményekbe vetett bizalmat [Husted, 2002]. Ezek a veszélyek, és adott ország korrupciós szintjének ismerete, esetleg előrejelzése egyre nagyobb igényként jelentkezik a menedzserek részéről [Davis & Ruhe, 2003; Park, 2003]. A korrupció elleni küzdelmet nehezíti, hogy egy sokrétű társadalmi jelenségről van szó, mely horizontálisan és vertikálisan is befolyásolja a társadalmi berendezkedést. A kormányzati, nem kormányzati és nemzetközi szervezetek hatalmas erővel küzdenek a korrupció ellen, és olyan irányelveket fogalmaztak meg a közelmúltban, melyek a vesztegetési és etikátlan gyakorlatok megelőzését szolgálják [Getz & Volkema, 2001]. A társadalmi szintű korrupció előzményeinek feltárása során a kutatók egyetértettek abban, hogy a különböző kultúrák, kulturális jegyek jelentősen befolyásolják a társadalmi folyamatok széles skáláját [House, Hanges, Javidan, Dorfman, & Gupta, 2004; Hofstede, 1983]. A szervezeti magatartással foglalkozó írások is az értékek és kultúra személyes viselkedésre gyakorolt erős hatását támasztják alá [Hofstede, 2001; House, Hanges, Javidan, Dorfman, & Gupta, 2004]. A kulturális dimenziók hatással lehetnek az egyének etikai helyzetekben tanúsított érzékelésére [Vitell, Nwachukwu, & Barnes, 1993]; ezért a nemzeti kulturális különbségek várhatóan a korrupciót is befolyásolják. Azon kulturális dimenziók megértése, melyek hatással lehetnek a korrupciós szintre, kritikusak lehetnek mind a vállalati, mind az országos versenyképességet figyelembevéve [Davis & Ruhe, 2003; Serra, 2006], illetve a nemzetközi tevékenység sikerességét szem előtt tartva [Kogut & Singh, 1988; Park, 2003]. Számos korábbi tanulmány rámutatott arra, hogy a nemzeti kultúra fontos tényező a korrupcióval kapcsolatos kutatások esetében, de viszonylag ritkák a különböző országokat magukban foglaló vizsgálatok [Davis & Ruhe, 2003; Husted, 1999; Park, 2003]. A korrupció vizsgálatakor számos kutatás összegyűjtötte azon tényezőket, melyek befolyásolják a korrupciós szintet, és ezek között szinte kivétel nélkül megtalálható a kultúra is, mint fontos befolyásoló faktor. A legtöbb tanulmány Hofstede dimenzióit használja, melyek éppen ezért rengeteg kritikát is kapnak. Egyik leggyakoribb kritika a modellel szemben, mely a korrupciós vizsgálatoknál felmerül, hogy a németalföldi kutató koncepcióját használva a kulturális értékeket stabilnak és statikusnak, illetve napjaink etikai kérdéseire is alkalmazhatónak tartják. De Mead és Andrews [2009] Hofstede eredményeit felbecsülhetetlen értékűnek tartják a mindennapi gyakorlati alkalmazhatóság tekintetében, annak ellenére, hogy több, mint 25 éve alakították ki eredetileg. A GLOBE projekt eredményeit célravezetőbbnek tartják, jóllehet annak bizonyos elemei (hatalmi távolság, kollektivizmus, bizonytalanságkerülés) Hofstede-től származtathatóak, illetve ugyanúgy statikus képet mutat, mint a holland kutató modellje.

- 110 -


2. Hofstede modellje és annak kritikája Geert Hofstede az IBM-nél végzett felmérés során a nemzeti kultúra hatásait vizsgálta a viselkedésbeli eltérések tekintetében. Kutatásának eredményeképpen négy dimenziót állapított meg, melyek mentén a kultúrákat osztályozta és rangsorolta: hatalmi távolság, individualizmus vs. kollektivizmus, férfiasság vs. nőiesség, bizonytalanságkerülés. A négy dimenzió jó támpontot ad a vállalati vezetőknek, hogy megértsék és felismerjék a kulturális különbségek miatt fellépő eltérő viselkedésmintákat a különböző élethelyzetekben, vállalati interakciókban. A hatalmi távolság arra szolgál, hogy megmutassa, az emberek mennyire függnek egymástól és ez a függőség a társadalmi élet egyéb területein hogyan mutatkozik meg [Hofstede, 1980]. Az individualizmus vs. kollektivizmus dimenzió a csoport érdek és egyéni érdek viszonyának vizsgálatára szolgál [ibid, 1980]. A férfiasság vs. nőiesség dimenzió a társadalomban betöltött szerepüket jellemzi, illetve hogy adott társadalomra inkább a férfias vagy inkább a nőies tulajdonságok, jellemzők dominánsabbak-e [ibid, 1980]. A bizonytalanságkerülés azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan tudják kezelni a bizonytalanságot, a váratlan helyzeteket. Beletartozik ebbe a körbe Hofstede felmérése alapján a munkahelyi stressz kezelése, a szabályok fontossága és egy adott vállalatnál való hosszú távú elhelyezkedés kérdése is [ibid, 1980]. Van egy ötödik dimenzió is, melyet a kutatási eredmények első publikálása nem tartalmazott. A kanadai születésű Michael Bond végzett átfogó kutatást Kínai Érték Felmérés (Chinese Value Survey) néven. Kutatásának eredményei megerősítik Hofstede állításainak nagy részét, de fényt derít egy további, a holland kutató által figyelmen kívül hagyott dimenzióra: az idő dimenziójára. Ezt hívjuk rövid vagy hosszú távú orientációnak, vagy konfuciánus dinamizmusnak. A hosszú távú orientációval rendelkező kultúrákban jobban előreterveznek, a takarékosság és kitartás, a változásokhoz való alkalmazkodás fontos értéket jelentenek. Ezzel szemben a rövid távú orientáció esetében, a kultúra tagjai nem takarékoskodnak, a hagyományok tisztelete és a nemzeti büszkeség központi értékek, őket hívják „tipikus fogyasztóknak” [Hofstede, 1991]. Michael Minkov 19 , bolgár kutatóval végzett további kutatásai során Hofstede egy hatodik dimenziót is azonosított. Az elnéző vs. visszafogott dimenzió esetében a kultúrákat az alábbiak alapján különbözteti meg: vannak, amelyek elnézőek és elfogadóak az élet élvezete és a szórakozás tekintetében, míg mások visszafogottabbak a szigorú szociális normák miatt [Hofstede, Hofstede, & Minkov, 2010]. Hofstede modelljének legnagyobb kritizálója – honfitársa, Fons Trompenaars mellett – McSweeney, aki a következő kritikai megjegyzéseket fűzte a modellhez. Az egyik fő kritika, hogy a 66 országban megkérdezett 116 000 alkalmazott, mind az IBM vállalatnál dolgozott, így felvetődik a kérdés, hogy az amerikai vállalat szervezeti kultúrája mennyire torzíthatta a válaszadók véleményét. (Illetve a 66 országban végzett felmérésből összesen 40 ország eredménye alapján került kialakításra a négy dimenzió.) A másik ellenvetés a modellel szemben a homogén populációk feltételezése, vagy ahogy mások nevezik a „kultúrák egységként való kezelésének hibája”. Ez a „homogenizáció” azonban nemcsak a kultúrák nemzeti szintjén jelentkezett, hanem ott is megmutatkozott, hogy jellemzően a marketing és értékesítés területén dolgozók alkották a megkérdezettek körét. Ezzel a szakmákra jellemző szubkultúrák hatása is közrejátszik.20 Hofstede modellje megalkotása után maga is beismerte, 19 Egyik legismertebb műve a 2007-ben megjelent „

What makes us different and similar: A new interpretation of the World Values Survey and other cross-cultural data”, melyben kritikusan mutatja be a kultúraközi kutatások főáramába tartozó modelleket. 20 Ellentmondás figyelhető meg itt, hiszen a nemzeti kultúra és szakmai szubkultúra homogenitásának feltételezése nem fér meg egymás mellett.

- 111 -


hogy az egyetlen homogén szervezeti kultúráról alkotott feltevése hibás volt, így azonban előző kutatásainak egyik alappillére ingott meg. Végül – Patel [2007] és McSweeney [2002] szerint – jelentős hibaként említhető, hogy a modell nem képes választ adni a társadalmi változások okozta kulturális változásokra. Ezzel a kultúra változékonyságát zárja ki a modellből, hiszen állandónak feltételezi azt. A kutatási eredmények csak egy adott állapotot jelenítenek meg, de a változást, bármely irányba való elmozdulást nem képesek kezelni [Primecz, 1999; McSweeney, 2002; Patel, 2007].21 3. A korrupció és megközelítései A korrupció és kultúra közti kapcsolat előtt e komplex jelenség megismerése elengedhetetlen. Az irodalom áttekintésével igyekszek tisztább képet a különböző megközelítések közti könnyebb navigálás érdekében. A szakirodalom gyakran különbséget tesz az alacsony jövedelmű országokban és a magasabb jövedelmű országokban tapasztalható korrupció kiváltó okai között. Az alacsony bérszínvonallal és a rossz munkakörülmények növelik a korrupció esélyét, míg a nyugati [magasabb jövedelmi szint] társadalmakban a korrupciót inkább tekintik kivételnek, mint megszokásnak. A hagyományos gazdasági megközelítésekben megismerhető elméletek által leírt hatásai sem mindig értelmezhetőek egyértelműen. A korrupciós definíciók tengerében azonban azt a hasonlóságot, közös pontot felfedezhetjük, hogy mindig valamilyen fajta hatalommal való, egyik fél számára hátrányos visszaélésről beszélnek a kutatók. Mindig is nagy figyelmet szenteltek a kutatók a korrupció meghatározására. Szinte mindegyik korrupcióval foglalkozó könyv, cikk a fogalom meghatározásától indítja vizsgálódását. Az egyik leggyakrabban hivatkozott és használt definíciót Huntington [1989] adja meg: „a közhivatalnokok elfogadott normától történő deviáns viselkedése magánérdekeik érvényesítése érdekében.” E szerinte a definíció szerint a korrupció egy társadalmi konstrukció: korrupt az, amit korruptnak tekintünk adott helyen és időben. Ezen állítását az támasztja alá, hogy az ún. „elfogadott normák” időről-időre változnak. A korrupció kérdésére nem mindig lehet egyértelmű választ adni. Adott helyen és időben a normák nem mindenki által ugyanabban az értelemben használtak, elfogadottak.22 Ami azonban minden esetben közös pontként megjelenik, hogy a korrupciót rossznak tekintjük: mindig a megfelelőnek tartott morális viselkedéstől eltérő, deviáns magatartásként jelentkezik. 3.1 Korrupciós megközelítések A korrupciós szakirodalomban különbségeket észlelhetünk a különböző tanulmányok között, melyek a korrupció okait kutatják [elméleti megközelítést nyújtanak], illetve melyek tapasztalati úton próbálják ezen okokat feltárni. Utóbbiakra találunk kevesebb példát a jelenség komplexitása és érzékenysége miatt. Alapvetően hat elmélet rajzolódik ki a korrupciós megközelítések tekintetében.

21

Itt jegyzem meg, hogy e kultúramodellnek ennek kezelése nem is volt célja, ezért ez a kritika nem teljesen helytálló. 22 Gondoljunk csak bele, hogy egyeseket „kevésbé” korruptnak tekintünk, másokat korruptabbaknak. De felvetődik ekkor a kérdés, hogy a korrupció megítélésében mekkora szerepet játszik a korrupciós tevékenységben megjelenő számszerűsíthető, „forintosítható” összeg.

- 112 -


2. táblázat Korrupciós megközelítések Okozati láncolat

1. Közösségi döntések elmélete (Public choice theory)

Egy hivatalnok (korlátozottan) racionális döntést hoz, mely előre meghatározott eredményhez vezet.

2. Rothadt alma elmélet

Ok-okozati összefüggés a rossz magatartástól a korrupt viselkedésig. Okozati összefüggés vázolása egy bizonyos kultúra – egy bizonyos csoportkultúra – mentális állapotra gyakorolt hatására, mely korrupt viselkedéshez vezet. Bizonyos tényezőket adott esetekben a hatás felerősítőjeként definiál. Az ok-okozati lánc olyan bizonyos társadalmi normáktól és értékektől kezdődik, melyek közvetlen hatást gyakorolnak az egyéni normákra és értékekre. Ok-okozati összefüggés a társadalmi nyomás – a teljesítményre való túlzott ösztökélés és az integritás megteremtésére fordított kevesebb figyelem – és a hivatalnok hatékonysága

3. Szervezeti kultúra elmélet

4. „Morális normák ütközése” elmélet

5. Közigazgatás ethoszának elmélete

Okok elemzésének szintje (független változók) Egyéni

Korrupció elemzésének szintje (függő változók) Mikro és makro

Egyéni

Egyéni

Szervezeti

Szervezeti

Szervezeti struktúra és kultúra korrelációban áll a korrupciós esetek számával. Szituációs aspektusokat és kontingenciákat mellőzi.

Főleg elméleti

Társadalmi

Társadalmi

Szituációs aspektusok az egyének morális konfliktusaira korlátozódik.

Főleg elméleti: esettanulmány

Társadalmi és szervezeti

Társadalmi és szervezeti

Szituációs aspektusokat jobbára mellőzi; nem ad magyarázatot, hogy egyes hivatalnokok miért válnak korrupttá, mások pedig miért nem.

Elméleti

- 113 -

Kontextus

Általában nem veszi figyelembe az adott helyzetet; nem képes figyelembe venni a tovagyűrűző hatást; a szereplő kalkulálási cselekedetétől fogva vizsgálódik. Egyének hátterére helyezi a figyelmet.

Leggyakoribb kutatási módszer

Főleg elméleti

Elméleti

A VII. KHEOPS Tudományos Konferencián, 2012. május 16-án elhangzott előadások írott verziói _________________________________________________________________________________ között, mely korrupcióhoz vezet. Nincs okozati modell, csak korrelációk.

Szituációs Felmérések, aspektusokat és szakértői kontingenciákat panelek mellőzi, hangsúly a változókon. Forrás: Jain, Arvind K. [2001]: Corruption: A Review. Journal of Economic Surveys, 15. évfolyam 1. szám

6. Korrelációs „elméletek”

Minden szint

Minden szint

3.1.1 A korrupció alternatív megközelítései A Korrupcióellenes Független Bizottság (ICAC) 23 1998-as meghatározása szerint korrupcióról akkor beszélhetünk, amikor egy közhivatalnok tisztességtelenül jár el vagy csak részben hivatalos ügyeket lát el. A Transparency International (TI) a(z állami) hatalommal való visszaélésként azonosítja a korrupciót. Ez az egyik legelfogadottabb meghatározás, illetve a TI Korrupció Észlelési Indexét (CPI)24 szokták leggyakrabban használni korrupciós kutatások kapcsán [Graham, 2009]. A visszaélésekbe beleértendőek az illegális és etikátlan normák szerinti cselekedetek is. Más kutatók viselkedési aspektusból közelítenek a korrupcióhoz, amire az állami hatalom önös érdekű kihasználásaként tekintenek [Park, 2003]. De korrupció lehet a következménye előnyös és hátrányos szabályozásnak egyaránt [Svensson, 2005]. A kenőpénzek fizetésével a szankciókat szeretnék elkerülni egyesek, jóllehet így még súlyosabb következményekkel járó cselekedetet kockáztatnak. Ezen magatartás indítéka jogtalan előnyszerzés, vagy a szabályok nem teljes körű nyomon követéséből adódó „kiskapuk” kihasználása lehet. A korrupció kiváltóinak vizsgálatakor Getz és Volkema [2001] megállapította, hogy azok meghatározása sokkal inkább elméleti, mint empirikus következtetéseken alapulnak. A korrupció kialakulásában közrejátszó tényezőket a következőképpen is lehet csoportosítani: az állam politikai infrastruktúrája, gazdasági szerkezet, intézményi infrastruktúra, és társadalmi/kulturális infrastruktúra. E gondolamenet alapján a korrupció egy ország politikai és jogi szabályozásának, gazdasági és strukturális politikájának, az intézmények szerepének és a globalizációnak eredményeként jön létre. A közgazdászok institucionalista elméletek alapján magyarázzák a korrupciót, mely az egy főre jutó jövedelem, az oktatás, és a piacot és versenyt szabályozó intézmények szerepének függvénye [Svensson, 2005; Getz & Volkema, 2001; Mauro, 1995]. A politikai perspektívát tekintve az alábbi politikai intézményeket különítik el [Svensson, 2005; Brown, Touchton, & Whitford, 2011]: • parlamentáris – prezidenciális; • proporcionális – többségi; • és a sajtószabadság. A humán tőkébe való befektetés kérdése a következő megközelítés, ugyanis az képes a korrupciós tendenciák csökkenésére. Ugyancsak Svensson [2005] mutatott rá arra, hogy a korruptnak tekinthető országokban jelentősen alacsonyabb ez az arány. Ezek mellett a kutatók 23

A Korrupcióellenes Független Bizottságot (ICAC) New South Wales kormánya hozta létre 1989-ben. Az ICAC fő funkcióit az 1988-as Independent Commission Against Corruption Act határozza meg: • Kivizsgálni és feltárni a korrupt magatartást a New South Wales-i közszférában • Tanácsadás és segítségnyújtás révén aktívan tevékenykedni a korrupció megelőzéséért, valamint • Oktatni és nevelni New South Wales közösségét és az állami szektort a korrupcióról és annak hatásairól. Az ICAC joghatósága kiterjed minden New South Wales állami szervre (kivéve New South Wales rendőrségét) és munkavállalóra, beleértve a kormányzati szerveket, helyi önkormányzatokat, a parlamenti képviselőket, minisztereket, az igazságszolgáltatást és a kormányzót. A ICAC hatásköre kiterjed továbbá a közfeladatot ellátó hivatali személyekre is. 24 Corruption Percepion Index

- 114 -


további korrupciós okokat azonosítottak [Lambsdorff, 1999; Lalountas, Manolas, & Vavouras, 2011; Treisman, 2000; 2007; Goel & Nelson, 2010]: a kormányzat szerepe, az intézmények működésének minősége, a verseny hiánya, szegénység és egyenlőtlenség, a különböző intézkedések megvalósulásának minősége, politikai rendszerek, toborzási módszerek, fizetés, és a nemek25. A tanulmányok nagy része, melyek a kultúra és korrupció kapcsolatát vizsgálják, Hofstede modelljét alkalmazzák [Park, 2003; Davis & Ruhe, 2003]. 3.1.2 Korrelációs elméletek A szakirodalom utolsó, hatodik csoportja nem annyira a korrupció okait tárja fel, mint inkább a legnépszerűbb kutatások gyűjteményét adja bizonyos közös jellemzőkkel. A korrupció okainak elemzése minden szinten megfigyelhető. A korrelációs elméletek nem elsősorban implicit vagy explicit teoretikus magyarázatokból indulnak ki, hanem az előző öt csoporttal ellentétben specifikus tényezőkből. A kutatások közös vonása, hogy mindegyikben kiemelt figyelem jut a társadalmi, politikai, szervezeti és az egyéni tényezőkre. A figyelembe vett változók az összes lehetséges szinten – egyéni, szervezeti és társadalmi – jelen vannak. Példaként hozható fel az USA-ban [Williams, 1995] tapasztalható kampányfinanszírozási gyakorlat vagy a választott tisztviselők tartósan hatalmon töltött ideje [Heywood, 1997], illetve a gazdasági fejlettség és az egykoron brit fennhatóság alatti gyarmati lét [Treisman, 2000]. Gyakori megállapítás, hogy az említett tényezők a korrupció „okai”. Általában ezen alapulnak a százalékos vagy tételes eltérések. Ha számbavennénk valamennyi állítólagos eltérést ezen tényezők között, amit az összes kutatás kapcsán összefoglalhatunk, akkor nem lenne meglepő, ha olyan okozati konstrukcióra lelnénk, amellyel 100%-os eltérések lennének magyarázhatók [Schinkel, 2004]. Ez természetesen az országok közötti és az egy országon belüli változó körülményekre vezethető vissza. Ismét figyelmeztetünk arra, hogy a korrupció okait illetően meggyőző és határozott állításokra van szükség. Az efféle tanulmányok általában nem vizsgálják nyíltan a korrupció kauzalitását. Sokszor tisztázatlanok a pontos összefüggések a makro-változók és a korrupciós cselekedet között. A társadalomtudományban általában homályba vésznek az ok-okozati összefüggések. Gyakorta statisztikai jelentőségű volt tényleges kauzalitást jelezni valódi bizonyítékok nélkül. Figyelemreméltó e tekintetben a gyakori korreláció a „jövedelem” és a „korrupció” között. Úgy tűnik, hogy minél alacsonyabb egy országban az átlagjövedelem annál magasabb a korrupció. Ugyanakkor ahogy Huberts [1998] megjegyzi: „nem világos, hogy vajon ez a kapcsolat oksági természetű-e. Egy adott ország átlagjövedelme például közvetve függ a politikai rendszer sajátosságaitól, a politikai demokrácia fejlettségétől. További kutatások szükségesek annak feltárásához, hogy miként kapcsolódnak egymáshoz demokrácia, vagyon és korrupció”. Természetesen általánosságban elmondható, hogy óvatosságot/odafigyelést igényel korrelációból kauzalitásra következtetni. A hatodik csoport egy példája Holbrook és Meier munkája [1993], ami az USA ötven államában regisztrált korrupciós esetek kvantitatív összehasonlításán alapszik és számos tényező korrelációját mutatja a korrupcióval. Négyféle magyarázatot kísérel meg. A történeti és kulturális változók között az urbanizáció és az oktatás döntő befolyását említi a korrupcióval kapcsolatban. A politikai változók sorában a választási részvételi arányt és csekélyebb mértékben, de a pártok közötti versengést emeli ki mint amik releváns szerepet

25

Megjegyzem, hogy a gyűjtés nem teljes körű. Ebben a listába azon okokat gyűjtöttem össze, melyekkel leggyakrabban találkoztam az irodalom feldolgozása során. A nemek szerepét is belevettem a felsorolásba, jóllehet szerepe nem teljes mértékben tisztázott.

- 115 -


játszanak a korrupció alakulásában. A bürokratikus magyarázatok körében az állami szektor mérete és a fogadási csalásgyanús őrizetbe vételek említésre méltók. Huberts [1995; 1996; 1998] számos kutatása nemzetközi szakértői vizsgálatokat vesz alapul. A 49 ország részvételével zajló megkérdezésekkel kapcsolatban, amelyek a korrupció és a csalás témakörét érintik 257 válasz érkezett. A korrupciós kutatásokon belül nagyon népszerű a szakértői megkérdezéseket használó módszertan. Ebben a vonatkozásban híresek a Transparency International által végzett kutatások és az általuk használt mérőszámok. Az ilyesfajta kutatásoknál a kauzalitás nem kifejezetten a magyarázott eltérések százalékain alapszik, mégis az okfejtés hasonló. A szakértőktől arra a kérdésre várták választ, hogy véleményük szerint melyek azok az országukban előforduló szociális, politikai, gazdasági, szervezeti és egyéni tényezők, amelyek a korrupciós esetek magyarázataként a legnagyobb szerepet játsszák [Huberts, 1996]. Azt is megkérdezték tőlük, hogy véleményük szerint mely tényezők korrelálnak a korrupcióval. Ebben az értelemben a korrupciónak nem sok valódi oka vitatott. Huberts [1998] arra a következtetésre jutott, hogy a korrupció három legfontosabb oka azonos a magas és a csekély jövedelmű országokban. A korrupció összekapcsolódik az egyes politikusok és köztisztviselők értékrendjével és normáival, a vezetés feddhetetlenség iránti elköteleződésének hiányával, szervezeti problémákkal és kudarcokkal, az állami és a magánszektor közti kapcsolattal és a szervezett bűnözés erősségével. Az ilyen típusú elméletek a korrupció kontrollját a megfelelő korrelációval hozzák kapcsolatba. Azonban ezek a változók gyakran nem sok mindent képesek magyarázni, és elősegíteni a kutatási eredmények alkalmazhatóságát. Ha például a városiasodás és oktatás erős hatása mutatható ki a korrupcióra nézve, akkor ennek milyen politikai vagy gazdasági következményei lehetnek? Hogyan hasznosíthatjuk ezt az információt? 4. Empirikus tanulmányokban található korrupciót befolyásoló tényezők A korrupció komplexitása miatt célszerű megvizsgálni azon tényezőket, melyek befolyással lehetnek a korrupciós szint alakulására. Az ebben a témában született tanulmányok estében látható, hogy mind gazdasági, mind egyéb puha tényezőket azonosítanak a kutatók. A vizsgálatok jó része elméleti jellegű, és kevés a nagyobb időhorizontot átfogó tanulmányok száma is. A korrupció tárgyalása kapcsán fontos kiemelni Treisman munkásságát, akinek 2000-ben publikált tanulmányát alapvető, megkerülhetetlen kiindulópontnak tekintik a kutatók. A korrupció mérésekor igen nehéz empirikus kutatást végezni. Minden rendelkezésre álló adat érzékelési index, melyeket magánvállalatoknál és nemzetközi szervezetek gyűjtöttek szakértők és átlagemberek körében történt felmérés alapján. Azonban ezek az értékek korántsem tekinthetőek objektívnek. Továbbá, ezen indexek is torzított információval szolgálhatnak, hiszen az korrupciós érzékelési indexek elsősorban a külföldi befektetők számára nyújtanak kockázatértékelési információt. A korrupció vizsgálata során használt változók csoportját tekintve, megállapítható, hogy a korrupciós szint meghatározásához a következő indexeket, mutatószámokat alkalmazzák a tanulmányok: CPI, BI, WCR, ICRG, GRAFT, és WB. Ezek közül a BI (Business International), az ICRG (International Country Risk Guide), a WB 8World Bank Index), és a WCR (World Competitiveness Report) olyan egyszerű korrupció észlelési indexek, melyek forrása az egyének körében felvett adatokból származik, amelyek érvényessége elmarad az összetettebb korrupciós indexekétől: CPI és GRAFT [Kaufmann, Kraay, & Zoido-Lobatón, 1999b]. A CPI a már említett Transparency International által használt index. A Passaui Egyetemen dolgozták ki a mutatót 1995-ben, mely az ország állami szektorban érzékelt korruptság mértéke alapján rangsorolja az országokat. Összetett mutató, a „felmérések felmérése”, mely különböző független és elismert intézetek által készített szakértői és üzleti felmérések

- 116 -


korrupcióval kapcsolatos adataira épít. A CPI az egész világról származó nézeteket tükröz vissza, beleértve olyan szakértők véleményét, akik az értékelt országokban élnek. Ahhoz, hogy egy ország/terület a rangsorban szerepeljen, minimum három CPI forrás felmérésében kell szerepelnie. Azonban az indexben való szereplés nem a korrupció létének a bizonyítéka, hanem sokkal inkább az információk hozzáférhetőségétől függ. Az eredeti skála 0-tól 10-ig terjed; minél nagyobb értéket kap egy adott ország, annál kevésbé tekinthető korruptnak.26 Emiatt gyakori, hogy egyes tanulmányok, elemzések az eredmények inverzét használja. A GRAFT Kaufmann és munkatársai [1999a; 1999b] által kidolgozott korrupciós index. Az index 11 különböző forrásból származó egyéni korrupciós tényezőkből származó aggregátum. Az eredeti skálán -2,5 és 2,5 közötti értékeket vehet fel az index; minél nagyobb az érték, annál magasabb a korrupciós szint.Az alábbiakban az ismertebb korrupcióval kapcsolatos tanulmányok által említett befolyásoló tényezőket veszem górcső alá. 3. táblázat A korrupciót meghatározó főbb tényezőket leíró tanulmányok Treisma Ades és La Fisman Adserà, Brunetti Persson n Di Tella Porta et és Gatti Boix és és , (2000) (1999) al. (2002) Payne Weder Tabellin (1999) (2003) (2003) i és Trebbi (2003) ICRG ICRG, GRAFT ICRG, CPI Korrupciós index CPI, BI WCR, BI WCR, WB, CPI CPI -* -* -* -* -* -* Gazdasági fejlettség -** Oktatás + -* + Politikai jogok + Piacszabályozás + + Természeti erőforrás -* -* -* Gazdasági nyitottság + -* Protestáns vallás -* + + + + Etnikai-nyelvi osztottság -* Brit jogrendszer -* -* Brit gyarmati örökség -* Folyamatos demokrácia -* Információszaba dság -* Újságforgalom +* -* + Decentralizáció [föderalizmus] -* Többségi rendszer 26

www.transparency.hu

- 117 -


Politikai instabilitás

+

+*

+

Forrás: Serra, Danila [2006]: Empirical determinants of corruption: A sensitivity analysis. Public Choice, 126. évfolyam

A 3. táblázatban látható, hogy az említett tanulmányok a gazdasági fejlettség és a korrupció között negatív kapcsolatot állapítanak meg. E mellett egyes tanulmányok más gazdasági magyarázó változókat is bevonnak – legtöbbször a GDP/fő adatokat használják erre a célra. A többi magyarázó változó szerzőről-szerzőre változik attól függően, hogy milyen változókat tartanak fontosnak a korrupcióval kapcsolatban. Sőt, az is előfordul, hogy ugyanaz a változó más szignifikanciával, illetve más irányú hatással szerepel különböző tanulmányokban. Ez a kutatások eltérő beállításai miatt fordulhatnak elő. Ez látható, amikor La Porta, Lopez-de-Silanes, Shleifer és Vishny [1997; 1999] egy adott ország jogrendszerét, illetve a vallási hovatartozást korrupciós tényezőként azonosítja, míg Adserà, Boix és Payne [2003] tanulmányában ugyanezen változók veszítenek statisztikai szignifikanciájukból, és inkább azt emelik ki, hogy a napi sajtó diffúziója demokratikus kontextusban hogyan képes jelentősen csökkenteni a korrupciót. Brunetti és Weder [2003] is negatív kapcsolatot talál a korrupciós szint és az állampolgárok informáltsága között [információszabadság]. Ades és Di Tella [1999] a gazdasági nyitottságot, mint a relatíve alacsony korrupciós szint észlelésének egyik elsődleges tényezőjeként kezeli. Leite és Wiedmann [1999] is hasonló következtetésre jut, illetve pozitív kapcsolatot talált egy ország természeti erőforrásokkal való ellátottsága és a korrupció között. Treisman [2000] ugyanennek a tényezőnek a törékenységéről ír. A kormány szerepének [decentralizáció] megítélése is egy hasonlóan megosztó kérdéskör. Fisman és Gatti [2002] negatív korrelációt talált a korrupcióval való kapcsolatában [a fiskális decentralizáció alacsonyabb korrupcióhoz vezet], míg Treisman [2000] is hasonló kapcsolatot fedezett fel. Persson, Tabellini és Trebbi [2003] a választási szabályokat tartották fontos tényezőnek, mellyel azt vizsgálták, hogyan befolyásolják ezen szabályok a korrupciós szintet. Adserà, Boix és Payne [2003] azonban nem találta statisztikailag szignifikánsnak ezt a változót. 5. Összefoglalás Treisman [2000; 2007] munkái a legkimerítőbbek a többi említett tanulmánnyal összevetve, ugyanis ő igyekszik a lehető legtöbb magyarázó változót bevonni és azokkal vizsgálni a korrupció természetét. Látható, hogy a befolyásoló tényezők jobbára gazdasági, szociológiai változók, melyek ugyan magukban foglalják a kultúra bizonyos szegmenseit, de a kultúra modellek nyújtotta kézzelfoghatóbb dimenziók nem jelennek meg bennük. Ezért e változók megtartása mellett, a Hofstede, Trompenaars vagy GLOBE kutatás eredményeit is célszerű modellbe foglalni, hogy megállapítsuk, melyik kultúra-összehasonlító modell írja le a legpontosabban a korrupciós index változását, a kultúrának a rá gyakorolt hatását. A modell kibővítésének fő motivációja, hogy ugyan születtek már tanulmányok hasonló témában, ám a kulturális változókat mindig kis számú gazdasági kontrollváltozóval egészítették ki. A jelenség komplexitása ennél átfogóbb megközelítést igényel. A korrupciót nem lehet csupán kulturális vagy gazdasági tényezők következményeként tekinteni, még akkor sem ha csak egyik vagy másik hatását szeretnénk tüzetesebben vizsgálni. Azzal is tisztában kell lenni azonban, hogy a nem kulturális változókra is hatással lehetnek a kulturális változók.

- 118 -


6. Köszönetnyilvánítás A bemutatott kutató munka a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Irodalomjegyzék 1. Ades, Alberto – Rafael Di Tella [1999]: Rents, Competition, and Corruption. The American Economic Review, 89. évfolyam, 4. szám 2. Adserà, Alicia– Carles Boix – Mark Payne [2003]: Are You Being Served? Political Accountability and Quality of Government. The Journal of Law, Economics, and Organization, 19. évfolyam 2. szám 3. Brown, David S.– Michael Touchton – Andrew Whitford [2011]: Political Polarization as a Constraint on Corruption: A Cross-national Comparison. World Development, 39. évfolyam 9. szám 4. Brunetti, Aymo – Beatrice Weder [2003]: A free press is bad news for corruption. Journal of Public Economics, 87. évfolyam 7-8. szám 5. Davis, James H. – John A. Ruhe [2003]]: Perceptions of Country Corruption: Antecedents and Outcomes. Journal of Business Ethics, 43. évfolyam 4. szám 6. Doig, Alan – Stephen Riley [1998]: Corruption and Anti-Corruption Strategies: Issues and Case Studies from Developing Countries. In U. N. Programme, Corruption and Integrity Improvement Initiatives in Developing Countries, Berlin. 7. Fisman, Raymond – Roberta Gatti [2002]: Decentralization and corruption: evidence across countries. Journal of Public Economics, 83. évfolyam 3.szám 8. Getz, Kathleen A. – Roger J. Volkema [2001]: Culture, Perceived Corruption, and Economics. A Model of Predictors and Outcomes. Business & Society, 40. évfolyam 1. szám 9. Goel, Rajeev K. – Michael A. Nelson [2010]: Causes of corruption: History, geography and government. Journal of Policy Modeling, 32. évfolyam 10. Golden, Miriam A. [2002. május 10.]: Does Globalization Reduce Corruption? Some Political Consequences of Economic Integration. Letöltés dátuma: 2011. augusztus 15, forrás: UCLA Luskin School for Public Affairs, Center for Globalization and Policy Research: http://www.sppsr.ucla.edu/cgpr/docs/MiriamGoldenpaper.pdf 11. Graham, John L. [2009]: Culture and Human Resource Management. In Alan M. Rugman [szerk.]: The Oxford Handbook of International Business [2. kiadás]. New York: Oxford University Press. 12. Greenberger, R. S. [1995. október 5.]: US firms lost business due to bribes, report says. Wall Street Journal 13. Heywood, Paul [1997]: Political Corruption: Problems and Perspectives. Political Studies, 45. évfolyam 3. szám 14. Hofstede, Geert [1991]: Cultures and Organizations - Software of the Mind. McGrawHill Book Co. London - 119 -


15. Hofstede, Geert [2001]: Culture's Consequences: Comparing Values, Behaviors, Institutions, and Organizations Across Nations. Thousand Oaks, CA: Sage. 16. Hofstede, Geert [1980]: Culture's Consequences: International Differences in Workrelated Values. Beverly Hills, CA: Sage Publications. 17. Hofstede, Geert [1983]: National Cultures in Four Dimensions: A Research-Based Theory of Cultural Differences among Nations. International Studies of Management & Organization, 13. évfolyam 1-2. szám 18. Hofstede, Geert – Gert-Jan Hofstede – Michael Minkov [2010] Cultures and Organizations; Software of the Mind (3. kiad.). New York: McGraw-Hill. 19. Holbrook, Thomas M. – Kenneth J. Meier [1993]: Politics, Bureaucracy, and Political Corruption: A Comparative State Analysis. In H. George Fredrickson [szerk.], Ethics and Public Administration. Armonk, NY: M.E.Sharpe. 20. House, Robert J. – Paul J. Hanges – Mansour Javidan – Peter W. Dorfman – Vipin Gupta [szerk.] [2004]: Culture, Leadership, and Organizations. The GLOBE Study of 62 Societies. Thousand Oaks, CA: Sage Publications, Inc. 21. Huberts, Leo [1996]: Expert Views on Public Corruption Around the Globe. Research Report on the Views of an International Expert Panel. Amsterdam: PSPA. 22. Huberts, Leo [1995]: Western Europe and Public Corruption. Euopean Journal on Criminal Policy and Research, 3. évfolyam 2. szám 23. Huberts, Leo [1998]: What Can Be Done Against Public Corruption and Fraud: Expert Views on Strategies to Protect Public Integrity. Crime, Law and Social Change, 29. évfolyam 2-3. szám 24. Huntington, Samuel Philips [1989]: Modernization and Corruption. In A. Heidenheimer, & V. Levine [szerk.], Political Corruption: A Handbook [pp. 377-388]. New Brunswick: Transaction Publishers. 25. Husted, Bryan W. [2002]: Culture and International Anti-Corruption Agreements in Latin America. Journal of Business Ethics, 37. évfolyam 26. Husted, Bryan W. [1999]: Wealth, Culture, and Corruption. Journal of International Business Studies, 30. évfolyam 2. szám 27. Jain, Arvind K. [2001]: Corruption: A Review. Journal of Economic Surveys, 15. évfolyam 1. szám 28. Kaufmann, Daniel – Aart Kraay – Pablo Zoido-Lobatón [1999a]: Aggregating Governance Indicators. World Bank Policy Research Working Paper 2195. 29. Kaufmann, Daniel – Aart Kraay – Pablo Zoido-Lobatón [1999b]: Governance Matters. World Bank Policy Research Working Paper 2196. 30. Kogut, Bruce – Harbir Singh [1988]: The Effect Of National Culture On The Choice Of Entry Mode. Journal of International Business Studies, 19. évfolyam 3. szám

- 120 -


31. Kutan, Ali M. – Thomas J. Douglas – William Q. Judge [2007. január 2.]: Does corruption hurt economic development? Evidence from Middle Eastern, North Africa, and Latin American countries. Letöltés dátuma: 2011. augusztus 15., forrás: Southern Illinois University Edwardsville: http://www.siue.edu/business/economicsandfinance/pdf/070102.pdf 32. La Porta, Rafael – Florencio Lopez-de-Silanes – Andrei Schleifer – Robert Vishny [1999]: The Quality of Government. The Journal of Law, Economics and Organization, 15. évfolyam 1. szám 33. La Porta, Rafael – Florancio Lopez-de-Silanes – Andrei Schleifer – Robert Vishny [1997]: Trust in Large Organizations. The American Economic Review, Papers and Proceedings, 87. évfolyam 2. szám 34. Lalountas, Dionisios A. – George A. Manolas – Ioannis S. Vavouras [2011]: Corruption, globalization and development: How are these three phenomena related? Journal of Policy Modeling, 33. évfolyam 35. Lambsdorff, Johann Graf [1999]: Corruption in Empirical Research - A Review. Göttingen: Transparency International working paper. 36. Leite, Carlos – Jens Weidmann [1999]: Does Mother Nature Corrupt? Natural Resources, Corruption, and Economic Growth. International Monetary Fund Working Paper, 99. évfolyam 85. szám 37. Mauro, Paolo [1995]: Corruption and Growth. The Quarterly Journal of Economics, 110. évfolyam 3. szám 38. Mauro, Paolo [1998]: Corruption: Causes, Consequences, and Agenda for Further Research. Finance & Development, 35. évfolyam 1. szám 39. McSweeney, Brendan [2002]: Hofstede’s model of national cultural differences and their consequences: A triumph of faith - A failure of analysis. Human Relations, 55. évfolyam 1. szám 40. Mead, Richard – Tim G. Andrews [2009]: International Management: Culture and Beyond [4. kiadás]. Chichester: John Wiley & Sons Ltd. 41. Minkov, Michael [2007]: What makes us different and similar; A new interpretation of the World Values Survey and other cross-cultural data. Szófia: Klasika i Stil. 42. Park, Hoon [2003]: Determinants of Corruption: A Cross-National Analysis. Multinational Business Review, 11. évfolyam 2. szám 43. Patel, Taran [2007]: Stereotypes of Intercultural Management. A Dynamic Appreciation of Viability of French-Indian Strategic Alliances. Delft: Ebouron. 44. Persson, Torsten – Guido Tabellini – Francesco Trebbi [2003]: Electoral Rules and Corruption. Journal of the European Economic Association, 1. évfolyam 4. szám 45. Primecz Henriett [1999]: Hofstede – más szemmel. Marketing & Management (3-4). 46. Quah, Jon S. [2002]: Globalization and Corruption Control in Asian Countries. The case for divergence. Public Management Review, 4. évfolyam 1. szám

- 121 -


47. Serra, Danila [2006]: Empirical determinants of corruption: A sensitivity analysis. Public Choice, 126. évfolyam 48. Schinkel, Willem [2004]: The Will to Violence. Theoretical Criminology, 8. évfolyam 1. szám 49. Svensson, Jakob [2005]: Eight Questions about Corruption. Journal of Economic Perspecitves, 19. évfolyam 3. szám 50. Treisman, David [2000]: The causes of corruption: a cross-national study. Journal of Public Economics, 76. évfolyam 51. Treisman, David [2007]: What Have We Learned About the Causes of Corruption from Last Ten Years of Cross-National Empirical Research? Annual Review Political Science , 10. évfolyam 52. Vitell, Scott J. – Saviour L. Nwachukwu – James H. Barnes [1993]: The Effects of Culture on Ethical Decision-Making: An Application of Hofstede's Typology. Journal of Business Ethics, 12. évfolyam 10. szám 53. Williams, Robert [1995] Private Interests and Public Office: The American Experience of Sleaze. Parliamentary Affairs, 48. évfolyam 4. szám 54. Zhao, John Hongxin – Seung H. Kim – Jianjun Du [2003]: The Impact of Corruption and Transparency on Foreign Direct Investment: An Empirical Analysis. MIR: Management International Review, 43. évfolyam 1. szám

- 122 -


TASNER DÓRA (Pannon Egyetem, Veszprém) – PROF. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Pannon Egyetem, Veszprém): „Stopwatch or camera? – A modern lean method. 1. Introduction Lean Management The source of competitive advantage of Toyota is the lean manufacturing. It is a manufacturing philosophy that achieves the highest level of satisfaction of customers’ needs via appropriate material flow, perpetual improvement of workflow and eliminating losses and quality defects occurred in value creating chains. Its purpose is to provide customer oriented manufacturing, producing the item of best quality and the shortest manufacturing with the lowest cost expenditures [Womack-Jones, 2009]. Lean manufacturing reflects to flexibility and good adaptability against the changing market demand/needs. Lean thinking lies on 5 basic pillars: [Becker, 2008; Liker, 2008] 1. value creating parts of workflow have to be determined meaning what is, that represents real value for customers for that they are willing to pay; 2. value process has to be created joined with value stream; 3. flow of resources, materials and information has to be ensured inside the value stream; 4. pull system has to be worked up in order to establish manufacturing on the basis of customers’ needs; 5. losses have to be eliminated and processes have to be improved regularly. Customers’ needs set in motion of the company processes, which control each other respectively to their sequence. The waiting time depends on the lengths and phasing of each steps’ operating time [Losonci, 2010]. Applying this method analysts can help to avoid accumulation of redundant inventories. The first 4 disciplines create the frame of lean manufacturing. The last discipline allows more customer satisfaction with less resource consumption. To understand the customers’ needs more thoroughly, eliminating the wastes in value stream and eliminating the factors encumbering the value stream are necessary. Instead of the automated processes the focus is on the stable manufacturing processes and the simple facilities and equipment that do not require continual control as they operate partially alone. The purpose of lean manufacturing is the customers’ need based production that can be achieved by appropriate facility layout and continuous flow of material [Becker, 2008; Womack-Jones, 2009]. Thus waiting times have to be minimized. In this paper we present a method to identify and measure operating and waiting times. The history of work study The objective of motion studies is to recognize and filter the superfluous, exhausting, long and less efficient motions from the human activities. Instead of this, the main aim is to create a comfortable and effective series of motions. One of the goals is to ensure an appropriate productivity. People completing monotonous tasks during the quickly recurring jobs have negative affects such as stress. One of the reasons for that is time pressure, as you have to repeat a short task quickly and workers may take certain posture hours long. On the other hand this work is worsened by uncomfortable postures which have to be maintained sometimes very long. As a consequence, from a psychological point of view, these workers - 123 -


under these conditions do not identify themselves with their jobs. They are often not even aware of the significance of the manufactured piece. This is why they feel neither the positive outcome of their works, nor their responsibility [Nahlik, 1983]. As a result of this, performance will decline since workers get tired very soon. The quality of the product will deteriorate and the number of job accidents may increase [Zeller, 1996]. For the reason ergonomics questions are to be considered for the business to be successful [Rowan-Wright, 1994]. To overcome and solve these problems different ergonomic, workstudy, were developed successfully to analyze the various workflow some decades ago methods. The study of work processes was first published in the USA. As the effect of the second industrial revolution technical tools, machines were improved suddenly and affluent raw material was at service. On the other hand, the workforce was few and expensive and they were not adequately skilled for the more complex tasks, such as leading or organizational changes [Chikán-Demeter, 2006]. Frederick W. Taylor as a mechanical engineer saw this problem of the American industry: he supposed that it would be possible to produce effectively but the production process was neither properly received nor harmonized. Right principles and methods had to be found to function. He did most of his research at Midvale Steel Company in Philadelphia though observing, analyzing and measuring the time needed for the work of turners in order to specify the daily performance. His leading theory received the scientific title since it was based on regular and method based measurements, time and motion studies. The fundamental principle of his work is the organization based on measurements which means detailed technological, operational study followed by motion analysis. All the details were described then standard time date was defined on the basis of the measurements. The detailed motion analyses allowed excluding superfluous motions through which an ideal range of motion was created. As a result prdoctivity increased whereas the physical load on the workers decreased or became more balanced. Taylor extended standardization determined not only the order of motions but the work tools as well. His goal was to establish the same tools and conditions for the same work [Koltai, 2001; Ho-Pape, 2001]. Henry Ford built the first assembly line in his factory on the basis of Taylorian principles, with which he eliminated the final barrier from mass production. Ford wanted to produce cheap motor vehicle so he considered decreasing costs as his primary task. The solution was the assembly line. This meant a new challenge from the point of view of work study since every operation had to last for nearly equal time not to stop the line, as it was extremely ceremonious and made a lot of damage. The Gilbreth couple dealt with motion study first. They used motion picture for the first time. Their aim was to make work simple and decrease workload [Tuczai, 1994]. With the management of H. B. Maynard motion studies were made with motion picture in the range of 10 000 in the presser plant of Westinghouse clock factory in the 1940's. Maynard published his results as MTM method- Method Time Measurement, It was adopted in Hungary as ‘3M- Mozdulatelemzéses Munkatanulmányozás és Munkakialakítás’. It is an elemental time standard system that dismantles human and physical activities pliable by humans to basic motions, to which it assigns definite time values, which extent depends on the feature on the influential factors [Végh, 1989; Kristensen, 1997]. The film version of the multimoment technique on the basis of traditional frequency study was described by Susánszky János as one of the possible methods of rationalization. The synchronous concentrated multimoment technique was used primarily with the purpose of recording workdays [Susánszky, 1984]. This technique was also used at the University for Chemical Engineering in Veszprém, Hungary (the present University of Pannonia).

- 124 -


REFA association's goals - created in 1924 ( Reichausschuss für Arbeitzeitermittlung, Realm committee for work time determination) - improves workstudy, elaborating the policies of the execution of work, on which time studies as well as the economical plant organization are based on. Besides this research, their consulting and publisher activities are significant. REFA is expedient to be used in the case of companies that want to produce with shorter scanning time, lower costs and planed delivery deadlines. By applying this, the decrease in production time and in costs are achieved without significant investment and better quality. In addition, more efficient work is gained. PCs, which performance are developed highly, gained ground in 1990's. In the sign of general technological convergence did information technology and video technology coalesced [Clemmet, 1995; Gregson 1995]. The advantage of using video and computer is that they provide the opportunity to analyze the data later, if our observation is recorded in field notes instead of video recording, lots of things could be overlooked or we might simply be unable to note every single detail accurately. On the other hand the recorded material can be rewound, played in slow motion or stopped for detailed data collection. As a result the data are more precise, since time data is also gathered from computerized material and not from a stop-watch data collected by ourselves or by a colleague. During the motion analysis one should work with seconds and it is both difficult and complex work to measures with a stop-watch. Nowadays, several companies deal with electronic time analysis, an example of which is UMTPlus (http://www.laubrass.com/en/products/statique/umtplus.html). The hardware uses a PDA, which can be considered as a kind of stop-watch. The software consists of a database where we can choose which operation is measured. Having executed the measurement, data can be downloaded to a PC, where another program makes statistics out of them. Alike the above some solutions have been developed by other companies. These developments solve the problem of electronic measurement, data storage, data processing, however, specific motions cannot be observed, rewound as the exactly same operation due to their given characteristics, which means they do not offer the possibility of video recording and/or video processing. MVTA method was developed by two researchers of Wisconsin – Madison in cooperation with an industrial and governmental consortium (http://www.simweb.com.tw/mvta.htm; http://mvta.engr.wisc.edu/). Currently it may be the most highly developed workflow analysis system. In essence it enables the analysis of work processes built in the function of video analysis on the computer. Certain points of the video recording can be marked for instance the beginning or the end of a motion with the software, based on which the program calculates the time of the motion. This will lead to more exact outcomes as compared to human measurement, and further more it enables the analysis of micromotions. The program is able to handle analogue videoplayer and operates digital MPEG and AVI formats as well. The program completes various time studies, calculates frequency and provides statistics. MVTA is a separate module of Synchronized Video and Data Acquisition (SVDA) which together with video and audio track enables the recording of separate datatracks and import to computer. This means one can measure several features, such as distance, weights, pitch, during the recording of the material. As a consequence, a more detailed analysis is allowed. This video technique is used for observing business life in Japan. It is used extremely efficiently in three fields. It gives one help in developing ergonomics methods, statistical methods and technology. On the one hand the user's everyday behavior is observed through this method on the other hand employees' work, for example during fixing of gas pipelines. Consequently using this method the satisfaction of consumers and the safe work of employees will be increased at the same time [Matsunami, 2007]. Video recordings were made during the picking processes in car industry when several hours of work was recorded. The aim of

- 125 -


the recording was to allow employees to click on those motions in the evaluating program called VIDAR in the recorded film which caused them pain or made him feel uncomfortable, which had been recorded by the program. The results showed that through this method the company received data, which could be used for changing processes and for the ergonomic analysis of complex work analysis successfully [Kadefors-Forsman, 2000]. 2. The tools of work study Stopwatch The most popular method of measuring time, which is capable technology to measure a short of repetitive work. Such method requires special attention and a large practice as at the same time activities of the employees, the operation of the instrument and the manual recording of data should be considered. This method requires a manual task to computer fares, which is long and requires a high concentration of data accuracy for the application. Video The video process is completed through the following steps: In the factory, at the selected workplaces, the process should be recorded several times (several cycles). The amount of the repeated recordings can be defined with statistical methods in order the gain significant result. Beside the basic processes, the different additional processes (e. g. material supply, product delivery, tool change) should be recorded as well. The recording may include additional operations, product reparations or other activities. The usage of the camera tripod is mandatory, since a stable image ensures a better analysis, which is impossible to achieve during long and continuous recordings from hands. The power supply can be provided through high capacity batteries or grid, if the work is not hindered by them. After recording, the material has to be transferred to computer. The goal of the program is to extract the time data of the recorded process, which will be processed in a spreadsheet. 3. Comparison of manual and camera based solutions This study compares the stopwatch and the video analysis method through the example of a soldering process. The process was analyzed at the same time a stopwatch and a video camera. In the factory, at the selected workplace, the process was recorded several times (several cycles). The first analyst used stopwach and recorded the time data during the process and then he typed them into the computer.

Figure 1: Stopwatch based time data Source: Self made

- 126 -


The second analyst used video camera. After recording, the material has to be transferred to computer. The goal of the program is to extract the time data of the recorded workflow, which will be processed in a spreadsheet.

Figure 2: User interface Source: Self made

Figure 3: The main time data in excel spreadsheet Source: Self made

The spreadsheet recalculates mean, amount and deviation. Different additional time data can be specified as well. Finally, it indicates table the proposed time norm.

- 127 -


Figure 4: The proposed time standard Source: Self made

We analyzed a short, simple soldering process. In this case the result is just the same. The time standard is 0,203 minute by stopwatch and 0,20013 minute by video camera. Table 1: Comparison of stopwatch and camera based methods Activity Preparation Implementation

Analysis

Stopwatch Short Simple Small want of place Special attention Large practice Short

Camera based Middle Can be difficult Place to camera tripod

Long

Source: Self made

Table 2: Suggested application cases of techniques

Purpose

Stopwatch Not too fast Not too slow Time study

Process breakdown

Limited in time

Process pace

Camera based Any pace Time study Motion study Others … (e.g. training) Practically any (1/25 sec)

Source: Self made

The stopwatch has advantages in short and simple process, when the goal is to determine time standards, because in this case stopwatch is faster, than the video based method and the result is the same. The video based method can be applied in all cases, where the goal is better understanding of workflow related sub-processes.

- 128 -


• • • • • • • • • • • • •

Capacity planning Headcount planning Orders Overtime planning Controlling Maintenance Rationalization Minimizing unused time Studying and developing work method Defining time standards Analysing ergonomic problem Training Education

Video based method

Figure 5: The program can support the analyzer and the designer, work in multiple ways Source: Self made

4. Conclusion In this study we found, that the stopwatch is faster in simple processes, but the video based method is more accurate and has more effective outcome. A possible method for the computer analysis of video recordings have been presented, in which the opportunities of our program and Microsoft Excel are combined. The software is recommended to apply in cases where the main goal is to learn the operations belonging to a given process. The program is capable to analyze time data and ergonomic issues which is the main opportunity of future developments. Further functions such as modifying the speed, regular repeat can be built into the software which can make the ergonomic analyses more efficient. Sources 1. Becker Torsten [2008]: Prozesse in Produktion und Supply chain optimieren, 2. erweitertw Auflage. Springer-Verlag, Berlin 2. Chikán Attila – Demeter Krisztina [2006]: Az értékteremtő folyamatok menedzsmentje. Termelés, szolgáltatás és logisztika. Aula Kiadó, Budapest 3. Clemmet, Andrew [1995]: Time to Compute. Work Study, Vol. 44, No. 1, p. 18. 4. Gregson, Ken [1995]: Information Resource Management. Work Study, Vol. 44, No. 1, p. 20. 5. Ho, Cheng-pin – Pape S. Elinor [2001]: Continuous observation work sampling and its verification. Work Study, Vol. 50, No. 1, pp. 23-33. 6. Kadefors, R. – Forsman, M. [2000]: Ergonomic evaluation of complex work: a participative approach employing video-computer interaction, exemplified in a study of order picking. International Journal of Industrial Ergonomics, Vol. 25, Number 4, pp. 435-445.

- 129 -


7. Koltai Tamás [2001]: A termelésmenedzsment alapjai. Műegyetemi Kiadó, Budapest 8. Kristensen, B. – Fallentin, N. – Ekdahl, C. [1997]: Criteria for classification of posture in repetitivework by observationmethods: A review. International Journal of Industrial Ergonomics, Vol. 19, Number 5, pp. 397–411. 9. Liker, K. Jeffrey [2008]: A Toyota-módszer 14 vállalatirányítási alapelv. HVG Kiadó, Budapest 10. Losonci Dávid [2010]: Bevezetés a lean menedzsmentbe- a lean stratégiai alapjai. 119. sz. Műhelytanulmány 11. Matsunami, H. [2007]: Information & Communication Systems Dept. Osaka Gas Co., Ltd 4-1-2, Hiranomachi, Chuo-ku, Osaka, 541-0046, Japan 12. Nahlik Gábor [1983]: Szociotechnikai gyártási rendszerek szervezése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 13. Rowan, P. M. – Wright, C. P. [1994]: Ergonomics is Good for Business. Work Study, Vol. 43, No. 8, p. 7. 14. Susánszky János [1984]: A racionalizálás módszertana. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 15. Tuczai Attiláné [1994]: Szervezéselmélet. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém 16. Végh Mihály [1989]: A munkatanulmányozás módszertana 1-5. Struktúra kiadó, Budapest 17. Womack, J. P. – Jones D. T. [2009]: Lean szemlélet, a veszteségmentes jól működő vállalat alapja. HVG Kiadó, Budapest 18. Zeller, Diana [1996]: A Little Piece of Industrial Engineering. Wisconsin Engineer, 1996, november 19. http://www.laubrass.com/en/products/statique/umtplus.html (15. 03. 2011) 20. http://www.simweb.com.tw/mvta.htm (08. 08. 2011) 21. http://mvta.engr.wisc.edu (07. 09. 2011)

- 130 -


ILLÉS BALÁZS (Miskolci Egyetem): Cluster management problems according to the theory of firm and agents 1. Introduction This article would like to show how difficult is to define the responsibility of a business cluster, where the member companies are coordinated through a cluster management organization, usually by a cluster manager. The scientific literature of business and economics defines that in a globalized world, companies do not compete each other no more, but only supply chains do. These chains sometimes appear as a network of interrelated companies and according to their geographical location they can be called as a cluster. Nevertheless in my point of view firms still exist and they join each other in strategic formations as clusters. Therefore we must deal with the fact that firms have different interests in their operation and the interest of the member companies of a cluster can differ from the interest of the whole network. But what if the existence of the firms is questioned? How can we define our new economy when there is still no definition for the firm which is accepted by all the researchers? And what about the clusters where we can find plenty of definitions? These questions indicated the writing of this paper. Finally I would like to show, that there is an ownership and interest problem by clusters which were defined long time ago by the researchers, but nowadays these problems could be more serious due to the alternation of business interests in co-operational framework. These problems arise from the fact that nor the member company leaders nor the cluster managers are the security holders of a cluster. To have an exact vision about the problematic situation I show some survey data about different thinking of the cluster stakeholders and the cluster managers.

2. Theory of the firm [1,2,4,5,7] Decision-making problems caused by the separation of the ownership and management are well investigated for long time in the business studies. The topic was highlighted in the late 50’s and in the 60’s by different researchers as Simon, Cyert, March and Williamson. The classical models were operating with the idea, that companies are managed by an ownermanager, who is the security holder and the executive in on person. Nowadays this idea cannot be interpreted especially when we think about the integrated chains and networks of companies. Regarding to Jensen and Meckling [6] the firm is viewed as a set of contracts among factors of production, with each factor motivated by its self-interest. The basic idea to define a firm in such way can be originated back to Coase [8] in viewing the firm as a set of contracts among factors of production. We must consider, that the clusters can be only defined is this way. A cluster is viewed as a team whose members act from self-interest but realize that their destinies depend to some extent on the survival of the team in its competition with other teams. This insight, however, is not carried far enough. As a consequence, this literature fails to explain the large modern business networks and clusters in which control of the firm is in the hands of managers who are completely separate from the firm's security holders and are not the leaders of the member firms as well. If we would like to focus on stakeholder theories, the numerous actors who are involved and affected by a production or service line become a burden of serious investigation. It is simply because of the fact, that interest vary in a wide range and actually a company cannot meet all ends. After all some basic studies shows us the different views of managers and stakeholder which are interrelated with the some well-known studies as the X and Y theory, usually called

- 131 -


as the agent theory. After the classical theory behavioral models arise just as the model of Douglas McGregor [4]. His basic assumptions about the behavior of managers were the following: X-theory: • The average human being has an inherent dislike of work and will avoid it if he/she can. • Because of their dislike for work, most people must be controlled and threatened before they will work hard enough. • The average human prefers to be directed, dislikes responsibility, is unambiguous, and desires security above everything. • These assumptions lie behind most organizational principals today, and give rise both to “tough” management with punishments and tight controls, and “soft” management, which aims at harmony at work. • Both these are “wrong” because man needs more than financial rewards at work; he also needs some deeper higher order motivation – the opportunity to fulfill himself. • Theory X managers do not give their staff this opportunity so that the employees behave in the expected fashion. Of course these statements do not correlate with the real managerial behavior, but of course as the managers of a cluster are not the security holders, they must be supervised somehow. Based on X-theory we must think about the responsibilities of a cluster manager. If he or she must control and threaten people in this network, how can it be performed? Does a cluster manager have a full access to manage all the members of a cluster? Can cluster managers directly place pressure on the member’s staff as well or just the top management is involved in this procedure? Do the cluster members accept this kind of leadership from a separate firm or manager? Y-theory: • The expenditure of physical and mental effort in work is as natural as play or rest. • Control and punishment are not the only ways to make people work, man will direct himself if he is committed to the aims of the organization. • If a job is satisfying, then the results will be commitment to the organization. • The average man learns, under proper conditions, not only to accept but also to seek responsibility. • Imagination, creativity, and ingenuity can be used to solve work problems by a large number of employees. • Under the conditions of modern industrial life, the intellectual potentialities of the average man are only partially utilized. A cluster manager can be committed if his/her performance is based on ex-post benefits. Regarding to the Y-theory we must think about the commitment to a cluster. Commitment exists toward to the firm, the consumer or the cluster? The commitment to the cluster indicates that a performance measuring tool must be adopted networks, where data can easily show the real performance of all the members and the whole chain as well. Further questions could be: Is there an optimal priority of commitment? Which goals are prior to a cluster or network member company? Are the different interests united into one complex strategy throughout the supply chain of networks? How can we adjust these factors of commitment in a bigger business entity as in a network?

- 132 -


In order to introduce the roles of cluster managers let us examine the results of the CMQ (Cluster Manager Qualification) [3] study performed in 2008. The survey results have shown that cluster managers across Europe have a multifaceted range of tasks in their job profiles. Cluster establishing and networking-type of job activities are clearly dominating the portfolio of following tasks. 80% of top-ranked duties in terms of importance are concerned with establishing or developing contacts, (fostering exchange between cluster members, lobbying activities with stakeholders or organizing events. Initiating and bringing forward various kinds of co-operation projects, within and outreaching the cluster, constitute another major area of responsibilities. These responsibilities are defined by the cluster managers and the cluster stakeholders as well, and sometimes they have different opinion about this are. Here we can obviously see, that the interests and ideas alter by the two different groups. It will be demonstrated in the last chapter. The field of activity and tasks can be directly translated into the skills and competences required of cluster managers. This area shows the same differences as the aforementioned, as the stakeholders sometimes have different needs towards the managers. These differences must be communicated to them, which is perfectly done in the CMQ survey. Among the three most important skills, two can be regarded as 'soft skills': communicative skills and leadership capacity, which are seen as highly important by 75 % of cluster managers and an almost similar share of super-ordinate bodies (cluster stakeholders). Also among the top-three skill requirements is the 'knowledge of the cluster's specific industry'. This is pointing at the fact that a cluster manager needs to dispose of sufficient expertise related to the industry the cluster is focusing on. Furthermore, cluster managers should be capable of working with and applying certain management tools, in particular with reference to project management and innovation management. Finally, as cluster policies usually constitute elements of wider (public) policies, cluster managers should be well acquainted with such policies, especially with a view on innovation policy as well as on regional development policy. This also includes knowing the landscape of available support services and subsidies at regional, national and EU level. The training needs and interests of cluster managers correspond to the skill requirements indicated above. Almost 60 % of the managers wish to have upgraded their soft skills and industry-specific knowledge. However, the topic of innovation appears to be especially high on the training agenda as well: More than half of the managers wish to receive training on 'innovation management tools', on 'knowledge management techniques' as well as on 'innovation policies'. Moreover, there is also a significant interest in training on 'international co-operation and networking' and on 'EU and international subsidies'. Interestingly, from the perspective of cluster stakeholders, there is a strong need to improve the 'business consultancy know-how' of cluster managers through further training in this area. Cluster manager is a type of labor but with a special role coordinating the activities of inputs and carrying out the contracts agreed among inputs, all of which can be characterized as "decision making." To explain the role of the risk bearers, assume for the moment that the cluster rents all other factors of production and that rental contracts are negotiated at the beginning of each production period with payoffs at the end of the period. The risk bearers then contract to accept the uncertain and possibly negative difference between total revenues and costs at the end of each production period. However, ownership of capital should not be confused with ownership of the cluster. Each factor in a cluster is owned by one of the members. The cluster is just the set of contracts covering the way inputs are joined to create outputs and the way receipts from outputs are shared among inputs. These attributes can be adapted to the clusters 1) joint in/output procurement/production; 2) several input owners;

- 133 -


3) the cluster management is common to all the contracts of the joint inputs; 4) the cluster management has the right to renegotiate any input's contract independently of contracts with other input owners; Thus, any given set of contracts, a particular cluster, is in competition with other clusters which are also teams of cooperating factors of production. 3. Different expectations [3] Basically clusters are recognized phenomena which are nowadays handled as a tool as well. This tool is usually operated by a cluster management organization, headed by the cluster manager. Clusters are considered as new and highly efficient forms of innovation support providers that provide and channel specialized and customized business support services to enterprises. To use all the benefits of a cluster high quality cluster management is important to ensure cluster excellence and efficient cluster organizations act as a driving force for economy. Their performance is very much linked to the professional expertise and the capability of cluster managers, who dispose of good cluster insight necessary for an efficient support to cluster members. As cluster management is a relatively new profession a clear common job profile has not yet been developed. Cluster managers are expected to be well grounded in the cluster's specific industry, to be business as well as technical experts. They need to have good skills in management, communication, IT and languages and to know the relevant policies and policy makers. Expected soft skills are diverse as well: leadership quality capability to find compromises, being a sales talent and accurate in reporting duties, etc. Of course cluster managers have to be flexible and to continuously adapt the existing services to the needs of the cluster - or develop new ones. These fields are agreed by stakeholders and the managers as well. With the following figures I would like to show the differences as well in the ideas and priorities defined by these two groups (Figure 1.). The cluster stakeholders ranked to the first place the “Initiation, development and supervision of B2B co-operation projects. This field wasn’t highlighted by the asked managers, so as they didn’t find it the most important of all the tasks they have. The other side is “Networking and lobbying”. This was the most important for the managers, but stakeholders rated it less important than the managers. If we would like to draw a map of the different tasks which are handled similarly by both groups we could examine the differences of the rating and the smallest as in: 1) 2) 3) 4)

Organizing Events Creating Awareness of promoting cluster policy in the region Fostering exchange between cluster members Identifying and integrating cluster members

We must see, that for example while clusters are known for their innovational boost power neither the managers (60,7%) nor the stakeholders (23,1%) thought this field to be important. This is really sad because the stakeholders must be enthusiastic about innovation in a cluster which generates economical development. This is also a phenomenon, which must be handled in the future. Co-operational projects were ranked half as important by the managers as by the stakeholders. This is also quite interesting because clusters are usually operating through project works and if the management doesn’t have focus on them maybe the clusters future can be instable.

- 134 -


Figure 1.: Importance of tasks and duties in the current position for the work of cluster managers [3] The second result base shows the different skills and competence areas where the managers should have significant experiences and strengths. This field correlates with the tasks the managers should accomplish. As mentioned before communicational skill is the most important for the managers for their works. Just as before, the stakeholders do not agree with that. The stakeholder group ranked 5 other competencies with higher priority as: • Business consultancy know-how • Leadership capacities • Innovation, project and strategy management tools The biggest difference between the two groups ranking is in business consultancy know-how. and knowledge management techniques. Knowledge management techniques usually correlate with innovation, so the stakeholders rating is confusing. Innovation management is important but the knowledge between the cluster members are not in focus. This could be because of the sample of the survey. Nevertheless the rating of the different skills are much more alike by the two groups which means at least by the “tools” of the managers a kind of understanding is visible. In Hungary clusters established throughout networking and by the national and European Union subsidies so fundraising techniques and skills are really important. This European survey shows, that the interviewees of cluster stakeholders do not set priorities on these questions. Maybe this is the different life-cycle and tradition of business clusters. In Hungary this is really new-born category, and more like a “magic tool” rather than a natural phenomenon as in Europe.

- 135 -


Figure 2: Skills and areas of competence where CM have interest or CS see need for training [3] 4. Summary This paper showed that the interest problems of the ownership and leadership is an actual problem by clusters as well, and tried to show a small example by a study for the fields of further researches. Acknowledgements "The described work was carried out as part of the TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 project in the framework of the New Hungarian Development Plan. The realization of this project is supported by the European Union, co-financed by the European Social Fund.” Megjegyzés: A cikk a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Irodalomjegyzék: [1]Alchian - H. Demsetz, "Production, Information Costs, and Economic Organization," American Economic Review [1972] pp. 777-795 [2]C, Bradford –A.C., Shapiro. [1987] - Corporate Stakeholders and Corporate Finance [3]CMQ - CLUSTER MANAGER QUALIFICATION Results of a comprehensive survey on tasks, skills & training needs of European cluster managers [2008] [4]D, McGregor (1960). The Human Side of Enterprise, New York, McGrawHill. [4]E. F. Fama and M. C. Jensen, "Separation of Ownership and Control," Journal of Law and Economics [1983] pp. 301-326.

- 136 -


[5]E. F. Fama, "Financing Costs and Financing Decisions," unpublished working paper, Graduate School of Business, University of Chicago, [1985] [6] M.C., Jensen – W.H., Meckling – Theory of the firm: Managerial behavior, Agency costs, and ownership structure [7]O. E. Williamson, Markets and Hierarchies, New York, The Free Press, [1975] [8]R. H. Coase, "The Nature of the Firm," Económica [1937] pp. 386-405.

- 137 -


RÁCZKÖVY ÁGNES (Miskolci Egyetem): Intellectual Capital Valuation Different approaches and models Introduction Accounting, as it is currently practiced, has lost much of its ability to inform as businesses have become more and more knowledge intensive. Intangible assets are now variously estimated to currently constitute 60-75 percent of corporate value, on average. Research has yet to conclude how best to measure this intellectual capital (Brennan & Connell, 2000). Current debates about intellectual capital are part of the search for a methodology to measure the knowledge base of a firm (Power, 2001). This is critical since a failure to properly conceptualize the nature and value of knowledge assets condemns firms and whole economies to fight competitive battles with outdated weapons and tactics (Boisot, 1998). The purpose of this paper is to show the importance and compare different evaluation models from finance point of view. There are a growing number of methodologies for the measurement of intellectual capital (IC) at the firm level. The fact that the list is growing is perhaps a testament to both the difficulty of encapsulating something rather amorphous, the importance of doing so, and the tenacity with which pioneers in the field have tackled the subject. The challenge for academics is to frame the phenomenon using extant theories in order to develop a more rigorous conceptualization (Choo & Bontis, 2002). “Collective knowledge (whether or not documented) of the individuals in an organization or society. This knowledge can be used to produce wealth, multiply output of physical assets, gain competitive advantage, and/or to enhance value of other types of capital. Intellectual capital is now beginning to be classified as a true capital cost because (1) investment in (and replacement of) people tantamounts to investment in machines and plants, and (2) expenses incurred in education and training (to maintain the shelf life of intellectual assets) are equivalent to depreciation costs of physical assets. Intellectual capital includes customer capital, human capital, intellectual property, and structural capital.” (businessdictionary.com) In the closing years of the last millennium, senior managers have come to accept that “people, not cash, buildings or equipment, are the critical differentiators of a business enterprise” (Fitzenz, 2000). In order for senior managers to manage the dynamic changes of turbulent economic environments and filter the massive sources of information into knowledge (or better yet wisdom), an integrated perspective of human capital management plays a considerable role. (Bontis, 2002). Often, the human side of an organization is a difficult conceptual leap for managers to make. Can we actually improve the organizational learning capabilities of firms? Furthermore, can we translate knowledge management practices into financial benefit?

- 138 -


Importance of Intellectual Capital • Knowledge based companies: Reagrdless the field or sector a company is operating, nowadays the only difference between competitors is that how fast and efficiently can they renew themselves (from organizational, product line, technological, production and marketing point of view). Most of market leading firms can not be characterized any longer as productive or service companies. They try to provide every dimension of business what their customers might demand. They are searching for new opportunities at niches they have not dealt with yet. All of these innovations and ideas are based on the intellectual capital a firm holds inside its boundaries. • Intangible assets: by the year 2010 intangible assets constitute 60-75% of corporate value in average. This means that less than half of corporate principal can be counted, measured or evaluated with hard, qualitative methods, which were custom sanctified by time for decades. This figure also shows that we need new methodology to evaluate a firm’s actual value accurately. • Sources of innovation and strategic renewal: intellectual capital is the only mechanism inside the company, which can renew itself. We shall not forget that this asset is the base for learning and creativity. This can bring up new ideas or strategy what influence the whole operation. Innovative thinking is the key to stay in business, according to unpredictable and rapid environmental changes. • Not just a “pool of human capital” interaction: as we have seen intellectual capital can learn. This learning shows two basic cases o learning from the past: these are the cases when we examine the different consequence of an action in or outside the company, this is also called as external knowledge, because it comes outside the collective intellectual capital o learning from each other: this is the case when individuals, working in the same place transfer knowledge between each other. This is when common knowledge becomes real intellectual capital, because that does not only reflect to the outside, but learns and develops by itself. • Relationship between human capital management and business results: according to its previously listed attribute we can easily acknowledge intellectual capital’s connection with business results. The more IC is used during operation, the more useful strategy appears and the better it can be applied. This brings higher incomes, lower costs and influences other figures of business results. • Potentional value adding an the future: In case of intellectual capital we must look beyond retrospective way of thinking. Intellectual capital consists of two parts. The first is what I have already described, which deals with those assets which are already produced, which are already done. The second part is the trust that this productivity of intelleczual capital will stay in the future or even rise in time. This part od intellectual capital id poorly researched due to its complexity and insecurity. As we could see nowadays intellectual capital became one of the most important issues in a companies life and success.

- 139 -


Antecedents to human capital Edmondson (1996) also argues that leadership is an important antecedent for human capital development. She claims that it is not enough for leaders to design appropriate organizational structures and continue to make well-reasoned decisions; instead, organizations must be characterized at all levels by a “leading attentiveness” to changing conditions. Another important antecedent to human capital development rests with general employee sentiment. Employee sentiment gain be defined as the inter-relationship between employee satisfaction, commitment and motivation. Of course, these all relate with an organization’s overall culture. Organizations that have a culture that supports and encourages cooperative innovation should attempt to understand what it is about their culture that gives them a competitive advantage and develop and nurture those cultural attributes (Barney, 1986). Culture constitutes the beliefs, values, and attitudes pervasive in the organization and results in a language, symbols, and habits of behaviour and thought. Increasingly it is recognized as the conscious or unconscious product of the senior management’s belief (Hall, 1992). Barney discussed the potential for organizational culture to serve as a source of sustained competitive advantage. He concluded that “firms that do not have the required cultures cannot engage in activities that will modify their cultures and generate sustained superior performance because their modified cultures typically will be neither rare nor imperfectly imitable” (1986: 656). Human capital development as it relates to culture can be managed if the organizational membership is relatively stable. This task becomes much more difficult when there is mobility in the employee base. This transient change in an organization’s employee profile – also called turnover – is a significant challenge when attempting to leverage human capital. Turnover as the third factories the rotation of workers around the labor market; between firms, jobs, and occupations; and between the states of employment and unemployment. This workforce activity segments into two categories, voluntary and involuntary. Involuntary turnover refers to the dismissal of employees, whereas voluntary turnover occurs when employees resign. While many studies have clustered these two distinct classifications, this study is aiming to examine voluntary turnover specifically. Since management cannot control voluntary turnover by examining the four implications of this phenomenon, such research asserts the need to establish preventative measures for minimizing collateral damage. Voluntary turnover often results in departing employees migrating to competing firms, creating an even more critical situation since this knowledge can now be used against the organization. Voluntary turnover has in fact been accelerating over the past decade as recent studies have shown that employees on average switch employers every six years (Kransdorff, 1996). This situation demands senior management to consider the repercussions of voluntary turnover, and immediately create contingent plans. Otherwise, senior management may be caught unprepared if (or when) their best performers leave. There is recent research that supports the notion that organizations generally do not manage their turnover effectively as it relates to knowledge management.

- 140 -


Development of IC concepts The development of intellectual capital reports, can be traced back to the desire for individuals working with or within businesses to improve their understanding of what comprised the value of the business so as to manage better those things that generate value (Petty & Guthrie, 2000). The formation of the discourse on intellectual capital is predicated upon the assumption that the traditional double-entry bookkeeping system does not reflect emerging realities. It is an inadequate tool for measuring the value of corporations whose value lies mainly in their intangible components (Salzer-Mörling & Yakhlef, 1999). The limitations of the existing financial reporting system for capital markets and other stakeholders have motivated an evolving dialogue on finding new ways to measure and report on a company's intellectual capital. The product of this dialogue is a plethora of new measurement approaches that all have the aim, to a greater or lesser extent, of synthesising the financial and non-financial valuegenerating aspects of the company into one external report (Petty & Guthrie, 2000).

Intellectual Capital Measurement Models

Figure 1: Classification of IC measurement models In the following I show the different approaches and methods to measure and distribute the different parts of intellectual capital and how can they be tracked in a firm’s operation. - 141 -


As it can be seen on figure 1 I divided measurement methods into two groups. 1. Financial prospect: These are those models and indicators which can be calculated from a firm’s reports (Balance sheet, Income statement, Cash Flow etc). The results of these indexes are concrete data, which shows the essence of intellectual capital operation and its results. Hence I choose to call them financial methods. 2. Management prospect: These methods are less concrete, more likely go deeply into the structure and causes of intellectual capital performance variance. These are the also called “soft” methods, which can not give number as a result but alternatives, guidelines or tendencies in operation. In case of measuring and evaluating intellectual capital we must rely on both group. Because the section of these gives the real results and the underlying causes as well. Economic Value Added (EVA™) There is a long-standing financial theory that says that a business creates value only when its returns exceed its cost of debt and equity capital. The basic metric for measuring value creation is economic profit. Economic profit measures net profit after deducting a charge to account for the cost of capital utilized to generate this profit (INSEAD). EVA™ is not a new discovery. An accounting performance measure called residual income is defined to be operating profit subtracted with capital charge. EVA™ is thus one variation of residual income with adjustments to how one calculates income and capital (Mäkeläinen, 1998). One of the earliest to mention the residual income concept was Alfred Marshall in 1890. Marshall defined economic profit as total net gains less the interest on invested capital at the current rate (Wallace, 1997). The idea of residual income appeared first in accounting theory literature early in the last century by Church in 1917 and by Scovell in 1924 and appeared in management accounting literature in the 1960s (Dodd & Chen, 1996). One of the best known economic profit metrics is Stern Stewart & Company’s Economic Value Added (EVA™). EVA™ is a trademarked variant of residual income that Stern Stewart & Company has marketed to be used instead of earnings or cash from operations as a measure of both internal and external performance (Biddle, Bowen, & Wallace, 1997). The term EVA™ received little attention until a September, 1993 article in Fortune magazine provided a detailed description of the EVA™ concept, Stern Stewart practice, and successful EVA™ adoptions by major corporations in the US. Similar Performance measures marketed by competing firms include cashflow return on investment (CFROI) by Boston Consulting Group’s HOLT Value Associates, shareholder value added (SVA) by Rappaport’s Corporate Performance Systems, Adjusted economic value added (AEVA) by de Villiers, Refined economic value added (REVA) by Bacidore et al., discounted economic profits (EP) by Marakon Associates, and economic value management (EVM) by KPMG (Biddle et al., 1997; Mäkeläinen, 1998).

- 142 -


The EVA™ method of value measurement has its basis in traditional accounting. As defined by Stern Stewart, EVA™ is the difference between a company's net operating income after taxes and its cost of capital of both equity and debt (Chen & Dodd, 2001). Calculating economic profit from accounting income is not easy; it requires hundreds of adjustments. For example, under traditional accounting cash disbursed for research and development (R & D) is expensed, but in arriving at economic income R & D would be capitalized since it provides a future economic benefit. The list of adjustments from accounting to economic is extensive (Evans,1999). EVA=Residual Income (RI)+ Accounting Adjustment (AccAdj) • RI=Net Operating Profits After Taxes (NOPAT) – Capital Change (CapChg) • CapChg=tha charge for use of capital, including interest on the debt plus a charge for the equity capital based on a cash equivalent multiplied by a cost of equity • NOPAT=Earnings Bafore Extraordinary Items (EBEI) + Figure 2: EVA™ (Chen & Dodd, 2001; Evans, 1999)

MVA (Market Value Added) Market Value Added (MVA), like EVA™, also derives its origin in the concept of economic profit as developed in the 19th century. One way of looking at MVA is to consider it the sum of initial capital invested and the economic profit or residual income or EVA™ accumulated over time. MVA is the difference between the market value of a company (both equity and debt) and the capital that lenders and shareholders have entrusted to it over the years in the form of loans, retained earnings and paid-in capital. As such, MVA is a measure of the difference between "cash in" (what investors have contributed) and "cash out" (what they could get by selling at today's prices). If MVA is positive, it means that the company has increased the value of the capital entrusted to it and thus created shareholder wealth. If MVA is negative, the company has destroyed wealth (Performance Rankings, 1999). By maximizing the spread between the cash that a firm’s investors have put into the business since the start up of the company and the present value of the cash that they could get out of it by selling their shares, corporate managers maximize the wealth of the company’s shareholders relative to other uses of capital (Bontis et al., 1999).

- 143 -


MVA = Market Value of Debt + Market Value of Equity - Total Adjusted Capital • Market Value of Debt= total outstanding debt of a company multiplied by the market value of the debt • Market Value of Equity= total outstanding number of shares multiplied by tha share price • Total Adjusted Capital= the balance sheet total adjusted for a few accounting peculirities (notes payable, PV of operating leases etc.) (Evans, 1999) Figure 3: MVA formula Standardized MVA MVA is also used as a way of benchmarking market performance between companies. In order to have a comparable MVA, a standardized MVA is calculated by dividing the change in MVA by the adjusted equity value at the beginning of the year (Evans).

Stendardized MVA =

Change in MVA for the year Adjusted Equity at Beginning of Year

Figure 4: Standardized MVA formula Let’s see an example how these data can be calculated.

ABC Corporation has 100,000,000 shares of common stock outstanding with a market price of $25 per share. ABC gas reviewed the book values of all of the debt and equity issued and adjusted it out a cash equivalent value of 2,400,000,000. In arriving at the $ 2,400,000,000 ABC reversed out the negative affects on equity, such as extraordinary losses. Last year ABC had a Market Value Added of $75,000,000. Market value of Equity: 100,000,000 × $25=$2,500,000,000 Total Adjustment Capital: =$2,400,000,000 Difference in Market Value Added: = $100,000,000 Last Year’s MVA:= $75,000,000 Change in MVA:= $25,000,000 Shareholder Value Added (SVA) SVA represents the economic profits generated by a business above and beyond the minimum return required by all providers of capital. “Value” is added when the overall net economic

- 144 -


cash flow of the business exceeds the economic cost of all the capital employed to produce the operating profit. Therefore, SVA integrates financial statements of the business (profit and loss balance sheet and cash flow) into one meaningful measure. The SVA approach is a methodology which recognizes that equity holders as well as debt financiers need to be compensated for the bearing of investment risk in Government businesses. Historically, it has been apparent that debt financiers have been explicitly compensated, however this has not been the norm for providers of equity capital. Such inequalities can lead to inefficiencies in the allocation and use of capital. The SVA methodology is a highly flexible approach to assist management in the decision making process. Its applications include performance monitoring, capital budgeting, output pricing and market valuation of the entity. A value-based performance measure of a company's worth to shareholders. The basic calculation is net operating profit after tax (NOPAT) minus the cost of capital from the issuance of debt and equity, based on the company's weighted average cost of capital:

SVA = NOPAT × Cost of capital

Figure 5: SVA formula Tobin’s Q Ratio The Q Ratio, or q, is the value of capital relative to its replacement cost (Tobin, 1969). Tobin, a Nobel Prize winning economist, developed it as a measure to help predict investment decisions independent of macroeconomic factors such as interest rates. Tobin’s Q was not developed as a measure of intellectual capital, but Federal Reserve chairman Alan Greenspan has noted that high Q and market-to-book ratios reflect the value of investments in technology and human capital (Stewart, 1997). Tobin’s Q is essentially the same as the market-to-book ratio except that Tobin used replacement cost of tangible assets rather than book value of tangible assets in calculation. The use of replacement cost neutralizes many of the difficulties with the market-to-book ratio (Luthy, 1998). MarketValue Q= AssetValue

A positive Q Ratio value can be ascribed to the intangible value of intellectual capital which is not captured by traditional accounting systems (Luthy, 1998). If the Q Ratio is less than 1, an asset is worth less than the cost of replacing it, and it is unlikely that a company will buy more assets of that kind. If on the other hand, Q Ratio is greater than 1, companies are likely to invest in similar assets that are worth more than their replacement cost (Stewart, 1997). Using Tobin’s Q instead of market-to-book ratios neutralizes the effects of different depreciation policies which vary from company to company and country to country (Roos, Roos, Edvinsson, & Dragonetti, 1998; Stewart, 1997). Tobin’s Q is most revealing when like companies are compared over a period of several years (Stewart, 1997).

- 145 -


Skandia’s IC Navigator The IC Navigator was developed at the Swedish financial services company Skandia by a team led by Leif Edvinsson (Edvinsson & Malone, 1997). It incorporates the presumption that intellectual capital represents the difference between market and book value of the company (Edvinsson & Malone, 1997; Luu, Wykes, Williams, & Weir, 2001). Despite the weaknesses of Skandia’s IC Navigator, most researchers agree that Skandia’s considerable efforts to create a taxonomy to measure a company’s intangible assets… emboldened others to look beyond traditional assumptions of what creates value for organizations” (Bontis, 2001). Petty concludes, “Edvinsson's work was very much about the process” (Petty & Guthrie, 2000).

Figure 6: Skandia Market Value Scheme (Edvinsson & Malone, 1997)

- 146 -


Real Option Theory Real Option Theory provides an approach which values the opportunities arising from intellectual capital. A real option is one that is based on non-financial assets and, unlike a financial option, the underlying asset is non-tradable. It applies the same techniques and variables as the Black-Scholes model on which financial options are based, but uses nonfinancial inputs. The term, real option, was coined in 1977 by Stewart C. Meyers of Massachusetts Institute of Technology. Its earliest applications were in oil, gas, copper, and gold, and companies in such commodity businesses remain some of the biggest users (Luu et al., 2001). The value of the real option depends on the idea developed by the firm’s R&D activity, the risk of the R&D activity, and the speed with which it is completed and introduced on the market in relation to similar actions of competitors (Johnson, Neave, & Pazderka, 2001). The goal of business is to direct the firm’s resources to those activities which provide the highest economic value for the owners of the firm. The valuation and choice of new investments for a firm is more complicated than the capital market since within the firm there is no market for assets. With no market to provide a “fair” estimate, managers must estimate value (Phelan, 1997). According to Simon (Beaver, 2002): • we do not have perfect knowledge about all future states of the world; • we do not possess the cognitive skill to determine appropriate actions for the states which we can perceive; and • we cannot foresee all the possible consequences of actions we do eventually choose to take. The use of real option theory provides one solution to our human inability to forecast complex or distant future events accurately (Phelan, 1997). The real options approach recognizes that the boundaries of firms are fluid with respect to adopting different kinds of projects, and attempts to value the consequences of their possible adoption (Johnson et al., 2001).

- 147 -


Sources Barney, J.B. (1986), “Organizational culture: Can it be a source of sustained competitive advantage?”, Academy of Management Review, Vol. 11 No. 3, pp. 656-665. Beaver, W. H. (2002). Perspectives on recent capital market research. Accounting Review, 77(2), 453-474. Biddle, G. C., Bowen, R. M., & Wallace, J. S. (1997). Does EVA(TM) beat earnings? Evidence on associations with stock returns and firm values. Journal of Accounting & Economics, 24, 301-336. Boisot, M. H. (1998). Knowledge Assets: Securing Competitive Advantage in the Information Economy. Oxford: Oxford University Press Bontis, N. (2001). Assessing knowledge assets: a review of the models used to measure intellectual capital. International Journal of Management Reviews, 3(1), 41-60. Bontis, N.,Dr. Jac Fitz-enz (2002) Intellectual Capital ROI: A causal map of human capital antecedents and consequents Journal of Intellectual Capital Volume 3(3) 223-248 Brennan, N., & Connell, B. (2000). Intellectual capital: current issues and policy implications. Journal of Intellectual Capital, 1(3), 206-240. Choo, C. W., & Bontis, N. (Eds.). (2002). The Strategic Management of Intellectual Capital and Organizational Knowledge. New York: Oxford University Press, Inc. Dodd, J. L., & Chen, S. (1996). EVA: A new panacea? Business and Economic Review, 42(4), 26-28. Edmondson, A. (1996), “Three faces of Eden”, Human Relations, Vol. 49 No. 5, pp. 571595. Edvinsson, L., & Malone, M. S. (1997). Intellectual capital: realizing your company's true value by finding its hidden brainpower (1st ed.). New York: HarperBusiness. Evans, M. H. (1999). Creating Value through Financial Management [Web site]. Retrieved, 2002, from the World Wide Web: http://www.exinfm.com/training/pdfiles/course08.pdf Fitz-Enz, Jac. (2000), The ROI of Human Capital, Amacom, New York. Hall, R. (1992), “The Strategic Analysis of Intangible Resources”, Strategic Management Journal, Vol. 13, pp. 135-144. http://www.businessdictionary.com/definition/intellectual-capital.html 28/04/2010 Johnson, L. D., Neave, E. H., & Pazderka, B. (2001). Knowledge, Innovation and Share Value (Framework Paper 01-11). Kingston: Queen's University.

- 148 -


Kransdorff, A. (1996), “Succession planning in a fast-changing world”, Management Decision, Vol. 34 No. 2, pp. 30-34 Luthy, D. H. (1998, August 1998). Intellectual Capital and its Measurement. Paper presented at the Proceedings of the Asian Pacific Interdisciplinary Research in Accounting Conference (APIRA), Osaka, Japan. Luu, N., Wykes, J., Williams, P., & Weir, T. (2001). Invisible value: the case for measuring and reporting intellectual capital. Canberra: Department of Industry, Science and Resources, Commonwealth of Australia. Mäkeläinen, E. (1998). Economic Value Added as a Management Tool [Web site].Helsinki School of Economics and Business Administration, Department of Accounting and Finance. Retrieved, 2002, from the World Wide Web: www.evanomics.com/evastudy/evastudy.shmtl Performance Rankings (1999). [Web site]. Stern Stewart & Co. Retrieved, 2002, from the World Wide Web: http://www.eva.com/performance/overview.shtml Petty, R., & Guthrie, J. (2000). Intellectual capital literature review: Measurement, reporting and management. Journal of Intellectual Capital, 1(2), 155-176. Phelan, S. E. (1997). Exposing the illusion of confidence in financial analysis. Management Decision, 35(2), 163-168. Power, M. (2001). Imagining, measuring and managing intangibles. Accounting, Organizations and Society, 26, 691-693. Salzer-Mörling, M., & Yakhlef, A. (1999). The Intellectual Capital: Managing by Measure (Paper submitted to the 1999 Critical Perspective on Accounting Conference). New York: School of Business, Stockholm University. Shareholder Value Added - A Discussion Paper for Government Business Enterprises and State-owned Companies Department of Treasury and Finance Stewart, T. A. (1997). Intellectual capital : the new wealth of organizations (1st ed.). New York: Doubleday / Currency Tobin, J. (1969). A General Equilibrium Approach to Monetary Theory. Journal of Money, Credit and Banking, 1(1), 15-29. Wallace, J. S. (1997). Adopting residual income-based compensation plans: Do you get what you pay for? Journal of Accounting & Economics, 24(1997), 275-300.

- 149 -


GELENCSÉR PÉTER (Kaposvári Egyetem) – BOKORNÉ DR. KITANICS TÜNDE (Dunaújvárosi Főiskola): Szankciók hatása az adómorálra 1. Bevezetés „Habár az adó társadalmilag szükséges, a társadalom tagjai mégsem gondolkodnak róla pozitívan. Ennek azonban ritkán maga az adó az oka, mint inkább egyéb tényezők. Az átlagember leginkább azért nem szereti az adót, mert nem kap az államtól megfelelő értékű ellenszolgáltatást, továbbá sok esetben a társadalom bizonyos rétegei kivonják magukat az adózás alól, melynek következtében az adóteher egyenlőtlenül oszlik meg. Nem kedveli továbbá az adót az sem, aki sikeres a társadalmi versenyben, mivel tőle csoportosít át jövedelmet az állam a sikertelenebb egyéneknek.” [hu.taxwar.net]

A költségvetés közvetlen bevételeinek 97,7%-át a központi költségvetésbe befolyó adókból származó befizetések jelentik.[www.parlament.hu] Az egy-egy évre tervezett bevételek teljesülését jelentősen befolyásolja az adóalanyok adófizetési hajlandósága. A NAV 2011. évi negyedik negyedéves jelentése alapján tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma. 2011. december végén 1.771 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3.581 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak. A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva legalább 35,8 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 177,1 milliárd forinttal tartoztak 2011 végén, ez együttes értéken minimum 212,9 milliárd forint. A valóságos hátralékok azonban ennél jóval nagyobbak lehetnek. A listán szereplő 1.771 cégből 1.322 felszámolás, 98 pedig végelszámolás alatt áll, csupán 351 a még működő vállalkozás, így a hátralékok nagy részének megtérülésére szinte esélytelen. [mti.hu] Növekvő szigort, akár többszörösére növekvő bírságokat tartalmaz az adócsomag, amellyel az adómorált javítaná a kormány. A javaslat szerint a rizikós vállalkozások egy évre "fokozott" adóhatósági figyelemre számíthatnak, adócsalásért pedig sokkal nagyobb büntetést kell majd fizetni, mint eddig kellett. Az adómorál erősítése érdekében pedig szigorodnak a büntetések is. A dokumentum szerint a cél "az adóelkerülés és a feketegazdaság elleni küzdelem". [Jankovics 2011. (vallalkozoi.negyed.hu)] 2012-ben tehát erőteljesebb adóhatósági fellépésre számíthatnak a vállalatok és szigorodnak a jogkövetkezmények is. Emelkedik a szankciók mértéke, nő a cégtulajdonosok, ügyvezetők felelőssége, akiknél a büntetőjogi felelősségre vonás sem kizárt. Jelentősen növekszik a kiszabható bírságok összege. Akár az adóhiány 200%-áig terjedő összeggel is bírságolhatják azokat, akiknél hiányt állapít meg az adóhatóság. Az iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. [ateceged.hu] A kormány szinte kizárólag a hatósági szigor növelésével igyekszik javítani az adómorált. Kutatásunkban megvizsgáltuk, hogy a szankciók kellő hatékonysággal javítják-e az adófizetési hajlandóságot. 2. Anyag és módszer Adózási szokásainkat, mulasztásainkat a szankcióktól való félelem vagy az aktuális anyagi helyzetünk éppúgy alakítják, mint az adófizetési kötelezettség pontos ismerete, illetve nem ismerete. Kutatásunk ezeket az adózást befolyásoló tényezőket vizsgálja. - 150 -


A kutatás eszközéül készített kérdőívet közösségi oldalakon és személyes levelezőlistánkon keresztül terjesztettük, így az nem reprezentatív a teljes lakosságra vonatkozóan. A kutatás során 223 darabos mintával dolgoztunk. A kitöltők 20 és 67 év közöttiek, 57%-ban nők, 51,6%-ban diplomával rendelkezők. 47%-uk megyeszékhelyen, 10%-uk Budapesten, 18 %-uk egyéb városban, 25%-uk községben lakik. A magánszemélyként válaszadók 11%-a alkalmazásban álló vezető, 30%-uk alkalmazásban lévő diplomás. 9% a fizikai dolgozók aránya, 4% a nyugdíjasoké. A jövedelmi helyzetet tekintve 17,5% a minimálbéresek aránya, a minimálbér felett, de 130eFt alatt keresők aránya 28,3%. A magánszemélyként vizsgált csoport 26,9%-a havi jövedelme 130-230eFt közé esik. A vállalkozások a méretüket tekintve 48%-ban kizárólag önfoglalkoztatók, 42%-uk legfeljebb 5 főt foglalkoztat. 50 főnél többet foglalkoztató vállalat nem volt a kitöltők közt. A vállalkozások közel felének éves árbevétele legfeljebb 5mFt, 13,3%-uk árbevétele 5-10mFt, 10-100mFt árbevétellel a kitöltő vállalkozások 20%-a rendelkezik. Csupán 5,3%-uk 100mFt feletti, de egy sem haladta meg az 1mrdFt éves árbevételt. 3. Eredmények A vizsgált vállalkozások közel fele legalább egyszer nem tett eleget az elmúlt öt évben adminisztratív (bevallási-, bejelentési-, iratkezelési és megőrzési-) kötelezettségének. Az adminisztratív mulasztás okai közt a legelső helyen a „tájékozatlanság, kötelezettség ismeretének hiánya” szerepel (32,4 %), másodikként viszont a „feledékenység” (29,7%). Az „egyéb közreműködő hibája” a harmadik fő ok (18,9%) ami rendszerint a könyvelésért, bevallásért felelős személy mulasztását jelenti. A fizetési kötelezettséget viszont a válaszadók kétharmada mulasztotta el legalább egyszer. Közülük 78% azoknak az aránya, akik több alkalommal mulasztották el időben befizetni adójukat. A fizetési mulasztás fő okaként legtöbben likviditási gondokra hivatkoztak, arányuk 50%. A „feledékenység” 30%-kal a második helyre került, más közreműködő hibája 10%ban, míg a kötelezettség ismeretének hiánya csupán 6%-ban okozta a mulasztást. Vállalkozó válaszadóink 99,1%-a ismeri a szankciók többségét, közel kétharmadukat (64%) sújtották már a retorziók valamelyikével. A leggyakoribb a késedelmi pótlék, ezt követi a mulasztási bírság. (1.ábra) Összegét tekintve 48 %-ban 50eFt alatti volt a szankció mértéke, 14,6 % a 100eFt., és 12,5% a 200eFt. A kérdőívet kitöltő vállalkozók 6,2%-a ellen volt már ingóvégrehajtás, banki inkasszót viszont a válaszadók közel fele ellen alkalmaztak a hátralékuk behajtása érdekében. Megvizsgálva a bírságok hatásait megállapítottuk, hogy az összes legalább egyszer már bírságolt válaszadónk 45,8 %-a állítja, a bírság hatására változtat adózási szokásain, és jobban odafigyel a szabályokra. 10,4 %-uk viszont a kiskapukra figyel jobban oda, és 43,8%-uk nem változtat adófizetési szokásain annak ellenére sem, hogy ezzel ismét bírságot kockáztat.

- 151 -


1. ábra: A vállalkozókat sújtó egyes szankciók előfordulása (Forrás: saját kutatási eredmények alapján, saját szerkesztés) Azok közül a vállalkozók közül, akik válaszoltak az őket sújtó legnagyobb bírság összegére is, és akiket eddig legfeljebb százezer forintos bírsággal sújtottak, 56,7%-ban vallották azt, hogy változtatnak a bírság hatására, míg a kétszázezer forinttal vagy ennél nagyobb összeggel sújtottak mindössze egyharmada állította ezt. (2. és 3. ábrák)

2. ábra: Az adózási szokásokon való változtatás hajlandósága a legfeljebb 100eFt bírsággal sújtott vállalkozások esetén (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját szerkesztés)

- 152 -


3. ábra: Az adózási szokásokon való változtatás hajlandósága a legalább 200eFt bírsággal sújtott vállalkozások esetén (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját szerkesztés) 36,7% azok aránya, akik nem hajlandók változtatni adózási szokásaikon a százezres bírságoltak közül, míg a magasabb bírságösszeggel sújtottak között ez az arány 41,7%! Több, mint háromszor akkora azok aránya a magasabb összegekkel bírságoltak között, akikből a kiskapukra való nagyobb odafigyelést váltotta ki a bírság. Látható, hogy a magasabb bírságok kevésbé javítják az adófizetési hajlandóságot, tehát a bírságok összegének növelése nem hat pozitívan az adófizetési hajlandóságra, az adózási morál javítására. Megvizsgáltuk a lakosság adófizetési mulasztásainak gyakoriságát és ezek fő okait. A válaszadók 17%-a legalább egyszer, 13,5%-a több alkalommal, és 1,4%-uk rendszeresen elmulasztja teljesíteni adófizetési kötelezettségét. A mulasztók arányában vizsgálva az előfordulás gyakoriságát 49% az egyszeri mulasztó. A legalább egyszer mulasztók pontatlan fizetésük fő okaként 35%-ban a likviditási problémát, pénzhiányt jelölték, 31%-ban a feledékenységet. A tájékozatlanságra 15,6%-ban hivatkoztak. A csak egyszer mulasztóknál viszont az elsődleges ok a feledékenység. A hátralékok 48,1%-át önként befizették, 31,2%-át viszont csak felszólításra. Pótlékkal magánszemélyként a kitöltők 38,6 %-át sújtották, bírsággal a 13,5 %-át. A megkérdezettek 60,1 %-a tart a szankcióktól. (4. ábra) A válaszadók 28,4%-a állította, hogy rá inkább nem jellemző vagy egyáltalán nem jellemző a szankcióktól való félelem. Kereszttábla elemzés során megvizsgáltuk, hogy a szankcióktól való félelem azokra jellemzőbb, akiket már sújtottak szankciókkal, vagy inkább azokra, akiket még nem. Azok közül, akik ellen még nem volt soha adózással kapcsolatos szankció 33,4%-ban állították, hogy nem félnek a szankcióktól, míg a szankcionáltak közt ez az arány csak 20%. Azt, hogy kis mértékben vagy jelentős mértékben félnek a szankcióktól, mindkét csoportban nagyjából azonos, 60% körüli arányban nyilatkozták, így az eltérés a köztes választ adók különbségéből adódik.

- 153 -


4. ábra: A lakosság szankcióktól való félelmének megoszlása (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját ábra) Eddigi eredményeinkből arra következtethetnénk, hogy a szankcióknak visszatartó ereje van, hiszen a válaszadók többsége fél a szankcióktól. A szankcionáltak 39,1%-a viszont nem hajlandó változtatni adózási szokásain, 6,9%-a inkább a kiskapukra figyelne jobban és 1,1%ban nyilatkozták azt, hogy nem érdeklik a bírságok, úgysem fizetik be. Csupán 52,9 %-ban nyilatkozták, hogy a pótlék, bírság hatására változtatnak adófizetési szokásaikon. Megvizsgáltuk azt is, hogyan alakul a változtatási hajlandóság azon magánszemélyek esetén, akik félnek a szankcióktól. Közülük 54,5 % állította, hogy félelme ellenére sem változtat adózási szokásain. (5. ábra)

5. ábra: A szankcióktól félő lakosság változtatási hajlandósága (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját ábra) A nagyobb szigor, ellenőrzés, büntetés módszerét 34 %-ban alkalmasnak, 35,5 %-ban alkalmatlannak tartják válaszadóink, és 30,5 %-uk állította, hogy alkalmas is, meg nem is. Akik alkalmasnak találták a szigort a fizetési hajlandóság javítására, azok többségében nem - 154 -


találkoztak még adózási szankciókkal, ellenük kényszerintézkedés még nem történt. Csoporton belüli arányuk 65,8%. A szigort támogatók közt 9,2% azok aránya, akik azt vallották, hogy az ellenük alkalmazott szankciók hatására nem hajlandók változtatni adózási szokásaikon. Azok, akik ellen volt már szankció, 39,7 %-ban tarják alkalmatlannak azt az adómorál javítására. Akik ellen nem volt szankció, azoknál ez az arány csak 32,3%. (6. ábra) Tehát akik már tapasztaltak valamilyen adózással kapcsolatos szankciót, azok a szigort kevésbé tartják alkalmas eszköznek az adófizetési fegyelem javítására.

6. ábra: A szankciók alkalmasságának megítélése a szankciókkal sújtottak és a nem sújtottak körében (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját ábra) 4. Következtetések A jogkövetkezmények, szankciók hatásának vizsgálata azt bizonyítja, hogy a büntetés nem feltétlenül hatékony az adózási rend felállításában. A vállalkozók javarészt nem ismerik a kiszabható bírságok felső határait, de így is érzik azok súlyát a „bőrükön”. Ha összevetjük azt, hogy a 100-200eFt közötti hátralékok 78%-ában a pénzhiány a fő ok, és 27,1% azok aránya, akiket 200eFt mértékű bírsággal sújtottak, akkor kijelenthető, hogy ha ezen vállalkozásokat olyan mértékű bírsággal sújtják, amely összeg általában likviditási gondot okoz, az már érzékenyen érinti őket. Az ilyen mértékű büntetésnek már visszatartó erejűnek kell, hogy legyen, pedig nem az. Bár többségében félnek a szankcióktól, ez nem okoz nagyobb adózási fegyelmet. Az adófizetési hajlandóságot és szokásokat a bírságok gyenge hatásfokkal változtatják meg. A magasabb bírsággal sújtottak nagyobb arányban állítják, hogy a bírság hatására nem változtatnak adózási szokásaikon, vagy ha változtatnak, az a kiskapuk jobb kihasználásában testesül meg. Kutatási eredményeink egyértelműen alátámasztják, hogy nem feltétlenül a szankciók fokozásával kell javítani a vállalkozók adófizetési hajlandóságát, hiszen az

- 155 -


alacsonyabb bírsággal sújtottak nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy ezen túl jobban figyelnek a szabályokra és adózással kapcsolatos határidőkre. A morális tényezők kiküszöbölésére - mint például a feledékenység- nem feltétlenül a bírságösszegek növelése a megfelelő megoldás, mivel a pontos adófizetés elmulasztásának egyik fő oka a megromlott anyagi helyzet. Ahol nincs elegendő pénz az adó megfizetésére, ott a bírság befizetésére sem jut. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a NAV 2010. évi adatai alapján a hátralékok 74%-a beszedhetetlen [www.kalkulator.hu], akkor belátható, hogy a bírság összegének emelése legfeljebb még jobban ellehetetleníti a vállalkozást, de állami bevételtöbblet nem valószínű, hogy keletkezik belőle. A morális tényezők kiküszöbölésére melyek szintén jelentős mértékben befolyásolják az adófizetési hajlandóságot- jobb megoldás lehet a megfelelő kommunikáció. Az adóforintok korrekt felhasználásáról való részletes tájékoztatással, az adófizetés fontosságának lényegi megismertetésével, a megfelelő iskolai és családi neveléssel javítható az adófizetési morál, adófegyelem, ami csökkentheti a morális okokból kialakult mulasztásokat. Ha az adómorál, erkölcs színvonalának emelése során az adózók megértik, hogy minden meg nem fizetett adóforintot a becsületes adózónak kell a mulasztók és csalók helyett megfizetni, akkor javulhat az adófegyelem és egyben a költségvetés bevétele is nőhet.

Hivatkozott források: 1. Atecéged.hu, 2011. 12. 13., 2012 a NAV szigorának éve lesz, http://ateceged.hu/ado-es-penzugyek/2012-a-nav-szigoranak-eve-lesz Letöltés dátuma: 2012. 03. 21. 2. hu.taxwar.net http://hu.taxwar.net/ Letöltés dátuma: 2012. 03. 22 3. Jankovics Soma, 2011. 10. 17., Kétszáz százalékos bírságot vet be a kormány az adócsaló cégek ellen, vallalkozoi.negyed.hu, http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111017-adoregisztracio-es-fokozott-felugyelet-azadocsalo-cegek-ellen-1.html Letöltés dátuma: 2012. 03. 22 4. MTI (http://mti.hu/) alapján 2011.06.06. Tavaly 16,1 százalékkal nőtt az adózók hátraléka www.kalkulator.hu, http://www.kalkulator.hu/33/tavaly-16-1-szazalekkal-nott-az-adozokhatraleka-uniqueidRCViWTptZHJ3APwvYnGx93a3qsSTimSE/?query=NAV+2010.&serp=1 Letöltés dátuma: 2011. 08. 17. 5. MTI 2012. január 28. Több magánszemély és kevesebb cég tartozik tartósan a NAV-nak . MTI Budapest http://www.mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=166090&lang=hun&contnews=1&append=1&p rint=1 Letöltés dátuma: 2012. 02. 11 6. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 2011. évi költségvetése www.parlament.hu, http://www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/fejezetek/42.pdf . (p. 1.) Letöltés dátuma: 2011. 03. 06.

- 156 -


GELENCSÉR PÉTER (Kaposvári Egyetem) – NYÁRINÉ DR. BUDVIG ANITA (Dunaújvárosi Főiskola): Morális attitűdök szerepe az adózásban 1. Bevezetés Jean-Baptiste Colbert szerint „adót szedni annyi, mint a lehető legkevesebb gágogás árán minél jobban megkopasztani egy libát.” A francia gazdaságpolitikus a XVII. században megreformálta az adórendszert, kiterjesztve az adózók körét, egyben csökkentve a közvetlen adókat és növelve a közvetettek mértékét, de szigorítva az adóbeszedést, mivel a királyság pénzügyeinek megszilárdítását tekintette céljának. [hu.wikipedia.org] A probléma tehát nem új keletű és napjainkban is aktuális. Adózni senki sem szeret, hiszen a fizetéssel szemben nem várhat „kézzel fogható”, közvetlen ellenszolgáltatást az államtól. Az adófizetőnek látszólag nem fűződik érdeke a teljesítéshez. Jobb esetben morális alapú társadalmi felelősségérzet, rosszabb esetben a kényszerintézkedésektől, szankcióktól való félelem a befizetést ösztönző erő. Az átlagember természetesnek tekinti, ha nem kap nyugtát a fodrásznál és nem kér számlát a vízvezeték-szerelőtől sem, ha az így olcsóbban vállalja a javítást. A szolgáltató szektor szereplői pedig előszeretettel „felejtik el” a számlaadást, mely alól az egészségügyi szolgáltatók sem kivételek. Ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy próbálja visszaszorítani, hogy az idén is nagy hangsúlyt fektet a magánklinikák, azon belül is különösen a szépészeti szolgáltató szektor ellenőrzésére, mert sok praxisban a beavatkozások ellenértéke „zsebre megy”, vagy az egészségügyi szolgáltatók más módon igyekeznek kibújni az adófizetés alól. A revizorok által tapasztaltak továbbra is a bevételek nagyarányú eltitkolását mutatják.[apeh.hu] Az emberek többségének semmilyen elképzelése sincs, hogy miért is kell pont neki adót fizetnie, miközben mások csalnak, ahol csak tudnak. Természetes dolognak tartják a hálapénzt, és nem mutogat senki ujjal a szomszédra, ha az esetleg feketén dolgozik. A zsebbe kapott fizetés ellen semmi kifogásuk sincs. Az emberek lehetőségeikhez mérten csökkenteni próbálják adókiadásaikat, optimalizálják adójukat. A törvényes eszközökkel adót csökkentők csupán kihasználják az adórendszer adta lehetőségeket. A legális és illegális módszerek közt viszont a legtöbben nem tudnak különbséget tenni, így a „kiskapukat” kihasználók is belecsúszhatnak az adócsalásnak minősülő esetekbe, nem csak a szándékos adóelkerülők. Az adófizetők egy része képes jövedelmét elrejteni, így helyettük is az adózók másik része fizet. A vállalkozók nagyobb mértékben képesek jövedelmük részbeni vagy teljes eltitkolására, mint a velük azonos jövedelmet elérő alkalmazottak. Ez nemcsak a közteherviselés torzulását okozza, de az egyenlőtlenség tovább rontja az adózási morált. [Krekó-Kiss, 2008.] „A vállalkozók többsége minden kiskaput kihasználva kerüli az adófizetést. Sokan nem is jelentik be a tevékenységüket. Az ország déli részén az üzletemberek 80 százaléka nem fizeti be rendesen az áfát. Más országrészekben persze szolidabb a helyzet, de a számlakiállítás nem tekinthető nemzeti erénynek. A vállalati szektor a lelkiismeretét „jogos önvédelemmel” nyugtatja, elvégre az országot Európa legmagasabb adói sújtják. A feketegazdaság a nemzeti jövedelem 25 százalékát, más becslések szerint egyharmadát teszi ki.” [Stipsicz, 2009.] A 2007-ben Medgyesi Márton és Tóth István György által vezetett TÁRKI-nak végzett kutatása szerint semmi rendkívüli nincs abban, hogy az emberek kevesebb adót szeretnének

- 157 -


fizetni. Ha racionális cselekvőknek gondoljuk az embereket, akkor az a természetes, hogy minél kevesebb költségért, minél nagyobb hasznot várnak el. De vajon tudatosul-e az emberekben, hogy ha az állami szolgáltatásokból és a „közhaszon”-ból minél nagyobb részt kívánnak maguknak, akkor az államnak további bevételekre van szüksége? [Gábos et al. 2007.] 2. Anyag és módszer Kutatásunk alaphipotézise, hogy az adófizetési hajlandóságot az aktuális anyagi helyzet mellett jelentősen befolyásolja az adózási ismeretek hiányossága és a morális tényezők is. Adózási kultúránkat vagy kulturálatlanságunkat a szankcióktól való félelem vagy a szerzett ismeretek éppúgy alakítják, mint az aktuális anyagi helyzetünk, vagy az adófizetési kötelezettség pontos ismerete, illetve nem ismerete. Kutatásunk elsősorban ezeket a befolyásoló tényezőket vizsgálja. A kutatás eszközéül készített kérdőívet közösségi oldalakon és személyes levelezőlistánkon keresztül terjesztettük, így az nem reprezentatív a teljes lakosságra vonatkozóan. A kutatás során 223 darabos mintával dolgoztunk. A kitöltők 20 és 67 év közöttiek, 57%-ban nők, 51,6%-ban diplomával rendelkezők. 47%-uk megyeszékhelyen, 10%-uk Budapesten, 18 %-uk egyéb városban, 25%-uk községben lakik. A magánszemélyként válaszadók 11%-a alkalmazásban álló vezető, 30%-uk alkalmazásban lévő diplomás. 9% a fizikai dolgozók aránya, 4% a nyugdíjasoké. A jövedelmi helyzetet tekintve 17,5% a minimálbéresek aránya, a minimálbér felett, de 130eFt alatt keresők aránya 28,3%. A magánszemélyként vizsgált csoport 26,9%-a havi jövedelme 130-230eFt közé esik. A vállalkozások a méretüket tekintve 48%-ban kizárólag önfoglalkoztatók, 42%-uk legfeljebb 5 főt foglalkoztat. 50 főnél többet foglalkoztató vállalat nem volt a kitöltők közt. A vállalkozások közel felének éves árbevétele legfeljebb 5mFt, 13,3%-uk árbevétele 5-10mFt, 10-100mFt árbevétellel a kitöltő vállalkozások 20%-a rendelkezik. Csupán 5,3%-uk 100mFt feletti, de egy sem haladta meg az 1mrdFt éves árbevételt. 3. Eredmények 3.1. A vállalkozók morális attitűdjeinek vizsgálata A vállalkozóknak az adómorál kapcsán feltett kérdéseinkre a kitöltők 24%-a válaszolta, hogy nem ismer adócsökkentési lehetőségeket a vállalkozásával kapcsolatban. Ez azért érdekes eredmény, mert a kérdőívben felsorolt válaszlehetőségek közt volt legálisan igénybe vehető adócsökkentő módszer is. Azok a vállalkozók, akik ismernek legalább egy adócsökkentő módszert, mindössze 25,9 %-ban vallották, hogy nem vesznek igénybe ilyen eszközöket, tehát közel háromnegyedük él a legális és illegális adócsökkentő módszerek közül legalább eggyel, ez a teljes mintaelem 56%-a. Akik az egyetlen legális lehetőséget is választották (összes válaszadó 43,1%-a), azok 60%-ban vettek igénybe törvénytelen adócsökkentő módszert is. Az illegális módszerek közül legalább egyet a teljes mintaelem 34,7 %-a használ. A legnépszerűbb adóelkerülési módszer a számla- nyugta nélküli értékesítés és árubeszerzés (adócsökkentési módszert igénybevevők 29,3%-a, a teljes mintaelem 22,7%-a), ezeket követi a személyes fogyasztás költségként történő elszámolása, ezt a lehetőséget 24,1%-uk vette már igénybe. A kérdésre válaszadók 13,8 %-a alkalmazott már feketén munkaerőt, és ugyanilyen arányban titkolta már el jövedelmét. 12%-uk használt már tudatosan fiktív számlát. (1.ábra)

- 158 -


1. ábra: Az egyes illegális adócsökkentő módszerek igénybevételének előfordulása (Forrás: saját kutatási eredmények alapján, saját szerkesztés) Kitöltőink a törvényesnél kevesebb adó megfizetését 11%-ban normális, megszokott gazdasági tevékenységnek ítélték, 19% jogos ügyeskedésnek tartotta. Így az adóelkerülést elfogadók aránya összesen 30%. A kereszttábla elemzés során megállapítottuk, hogy a törvénytelen adóelkerülési módszerekkel élők 50%-ban elfogadhatónak tartják a törvényesnél kevesebb adó megfizetését, és csak 7%-ban tartják adócsalásnak. Akik alkalmaztak már feketemunkást, azok háromnegyede ezt jogos ügyeskedésnek véli, alig több mint tíz százalékuk ismerte csak el, hogy ez bizony adócsalás. A számla nélküli kereskedéssel adót csökkentők 11,7%-a normális gazdasági tevékenységnek tartja módszerét, és 41%-uk jogos ügyeskedésnek. Azt, hogy tettük adócsalás, csupán a csoport alig 6%-a ismerte el. Itt ismét meggyőző bizonyítékot kaptunk az adózási ismeretek, adózási kötelezettségek ismeretének hiányosságára. További vizsgálat során megállapítottuk, hogy azok a vállalkozók, akik a feketemunkát jogos ügyeskedésnek tartják, kétharmad részben diplomával rendelkeznek! A fiktív számla felhasználással élő vállalkozóink 43%-a tartja tettét jogos ügyeskedésnek. 3.2. A hátralékos üzleti partnerrel kapcsolatos attitűdök A válaszadók mindössze 8%-a szüntetné meg a kapcsolatot az üzleti partnerével, ha annak adótartozása a tudomására jutna, 72% azok aránya, akik mindössze óvatosabban kezelnék üzleti partnerüket annak tetemes adóelmaradása esetén. 20%-uk érdektelen a partner adóhátralékával kapcsolatban, azt a partner magánügyének tekinti. Kereszttáblás elemzés után kiderült, hogy azon válaszadók körében, akik csak legális adócsökkentő módszert vesznek igénybe, vagy még azt sem, csak 7%-ban szakítana üzletfelével, azaz a „becsületesebb” válaszadóink 80%-a óvatosabban kezelve, 13%-a pedig változatlan módon tartaná fenn a kapcsolatot adóhátralékos üzletfeleivel. Érdekes eredményt kaptunk a „kevésbé becsületes” kitöltők körében, ők 10%-ban szüntetnék meg azonnal a „vétkes” partnerrel a kapcsolatot, viszont 30%-ban változatlanul, 60%-ban óvatosabban, de fenntartanák az üzleti kapcsolatot.

- 159 -


Ezek alapján megállapítható, hogy a törvénytelen eszközökkel adót csökkentők nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az adóhátralék egy vállalkozás magánügye. 3.3. A lakosság morális attitűdjeinek vizsgálata A megkérdezett magánszemélyek 65,5%-a ismer valamilyen illegális adócsökkentő módszert. Azok közül, akik legalább egy törvénytelen adócsökkentési módot ismernek, 69,1% vett már igénybe ilyen eszközt, ez a teljes mintaelemre vonatkozóan 45,3% . A vállalkozások esetén ez az arány „csak” 37,3% volt. Ezek az adatok azt feltételezik, hogy a magánszemélyek nagyobb arányban használnak illegális módszereket adójuk csökkentésére, mint a vállalkozások, legalább is mintacsoportunk vonatkozásában. Valójában viszont az ismeretek hiányával magyarázható az eredményünk. Az adómorál szintjének vizsgálata során először rá kell, hogy térjünk az ismeretekre. Kíváncsiak voltunk, hogy az adócsalás mennyire tudatos cselekvés. A kitöltőink közel 40%-a szerint nem kell adózni a hálapénzből, 22%-uk szerint kell, és egyharmaduk állította, hogy kell, de nem szoktak. A termőföld bérbeadásból származó jövedelem a válaszadók 7,6%-a szerint adómentes jövedelem, a kamatjövedelmekről 7,2%, a tőzsdei nyereségről viszont csak 2,7% gondolta ugyanezt. A feketemunkából származó jövedelmet több mint fele gondolta normális, adómentes jövedelemnek. Ha ezeket az eredményeket összevetjük azzal, hogy a kitöltők 40,3%-a jogosnak, további 9,5% pedig hétköznapi, normális megszokott dolognak tartja a kérdőívben szereplő illegális, adócsalásnak minősülő cselekedeteket, akkor gondolhatunk arra, hogy aki így cselekszik, az nem tudatosan csal. Ha viszont úgy csalunk, hogy azt elsősorban tudatlanságunk okozza, akkor az nem a morál hiányából fakad. Ellenben kitöltőink több mint fele rendelkezik diplomával, és a számlaadással kapcsolatos szabálytalanságokról a diplomával nem rendelkezők is tudták, hogy törvénytelen. Ebben a megközelítésben viszont a megfelelő morál hiányára vezethetők vissza az illegális adócsökkentő módszerek. Az ÁFA, mint fő adóbevétel meghatározó tételt képvisel az állami költségvetésben. Bár beszedői és befizetői a vállalkozások, maga az adóteher a végfelhasználót terheli. A mintacsoportunk 35,9 %-a vásárolt már számla nélkül azért, hogy a kereskedő elengedje az ÁFA egy részét, vagy egészét. (2. ábra) Mint azt korábban a vállalkozások vizsgálata esetén is tapasztaltuk, a számla nélküli kereskedelem gyakori módszer az adó mértékének illegális csökkentésére és a módszer elfogadottsága is magas. Kutatásunk nem terjed ki arra, hogy ez pontosan mekkora adóbevétel kiesést okoz a költségvetésnek, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a központi költségvetés 2012. évre tervezett általános forgalmi adó bevétele 2697,7 milliárd forint [parlament.hu], akkor látható, hogy akár 1% kiesés is milliárdos tételt jelenthet. A számla nélküli szolgáltatások igénybevételét a lakosság 30%-a részben, 20%-a teljes mértékben elfogadhatónak ítéli, míg csupán 25,2% tartja elfogadhatatlannak. Kitöltőink közel 30%-a részben elfogadhatónak és 25%-a teljes mértékben elfogadhatónak tartja, ha valaki saját magának vásárol, de rokona, barátja vállalkozására kér áfás számlát, míg ezt mindössze 22,4 %-a tartja elfogadhatatlannak.

- 160 -


2. ábra: Az egyes illegális adócsökkentő módszerek igénybevételének előfordulása a lakosság esetében (Forrás: saját kutatási eredmények alapján, saját szerkesztés) A kitöltők 41,2%-ban elfogadhatónak tartják, ha a fizetés egy részét zsebbe kapják. 17,9% kapcsolatba került már a feketemunkával, a megkérdezettek 14,3%-ban titkolták már el jövedelmük egy részét, hogy adójukat csökkentsék, vagy elkerüljék. A bejelentési trükkök közt a leggyakoribb esemény a garázs vagy más egyéb ingatlan eltitkolása.

3. ábra: A törvényben előírtnál kevesebb adó megfizetésének megítélése (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját ábra)

- 161 -


A harmadik legnagyobb adóbevételt produkáló jövedéki adóval kapcsolatban válaszadóink szigorúbbak, a zárjegy nélküli cigaretta és alkohol kereskedelmét 14,3% tartja részben elfogadhatónak és 10,8% teljes mértékben elfogadhatónak, míg 54,7%-uk elfogadhatatlannak tarja. Válaszadóink 22%-a normális, jogos ügyeskedésnek tartja a törvényben előírtnál kevesebb adó megfizetését és mindössze 33,6% tartja adócsalásnak. (3. ábra) Az „egyéb” válaszok többségében illegális adócsökkentést elfogadó kitöltőket tartalmaz, tovább növelve ezzel azok arányát, akiknek a törvénytelen módszerekkel való adócsökkentés nem ellenkezik a moralitással, sőt követendő cselekedet.

4. ábra: A törvényben előírtnál kevesebb adó megfizetésének megítélése az illegális adócsökkentéssel élők és az illegális módszert nem használók megosztásában (Forrás: saját kutatás eredménye alapján, saját ábra) Részletesebb vizsgálat során kiderült, hogy akik élnek az illegális adócsökkentő lehetőségekkel, azok magasabb arányban tartják cselekedeteiket normális megszokott tevékenységnek, vagy jogos ügyeskedésnek, mint akik nem vesznek igénybe ilyen lehetőségeket. (4. ábra) Fordított relációban vizsgálva az eredményeket az is látszik, hogy azok, akik normálisnak vagy jogosnak tartják az illegális adócsökkentő módszereket, azok közül nagyjából másfélszer annyian élnek ezekkel az eszközökkel, mint azok, akik adócsalásnak tartják ezeket a cselekedeteket. A kevesebb adó megfizetése, vagy a késedelmes fizetés a válaszadók 34,5 %-ának okozna lelkiismereti problémát. Rájuk viszont 79,2%-ban jellemző, hogy nem vettek igénybe törvénytelen módszereket adójuk csökkentéséhez, és 77%-uk még soha nem került hátralékba. Mindössze 1,3% azok aránya a csoporton belül, akik többször kerültek már hátralékba és illegális adócsökkentési lehetőséggel is éltek. A teljes mintaszámra vonatkozóan megállapítottuk, hogy 27,3 % azoknak az aránya, akik megfelelő adómorállal rendelkeznek.

- 162 -


4. Következtetések Kitöltőink jellemzően elfogadók az illegális adóelkerülési módszerekkel kapcsolatban. Elsősorban azokat a „lehetőségeket” preferálják, amikkel az áruvásárlás során az fogyasztói árban megjelenő áfa egy részét, vagy egészét csalhatják el. A vállalkozások esetében nem csupán az áfa kikerülésével keletkezik adókiesés, hanem a számla nélküli forgalomból származó jövedelem is „mentesül” a társasági adó alól. A részben vagy teljesen feketén alkalmazott munkaerő után kiesik a költségvetésből az szja egy része vagy egésze, valamint a járulékok is. Az illegális adócsökkentési módokat a vállalkozók és a lakosság jelentős része normális gazdasági tevékenységnek tartja, és lelkiismereti problémák nélkül magas arányban alkalmazzák is ezeket. Bár magas az adózási ismeretek hiányából és a cselekmények súlyának téves értelmezéséből adódó adóelkerülés, jelentős a törvénytelen módszerek tudatos használata is az adó csökkentésére. Az adófizetési hajlandóság növelésének egyik alternatív megoldási módja lehet az adómorál javítása megfelelő kommunikáció és nevelés útján. Ha az adómorál, erkölcs színvonalának emelése során az adózók megértik, hogy minden eltitkolt, elcsalt adóforintot a becsületes adózónak kell a csalók helyett megfizetni, akkor csökkenhet az adócsalási módok és az adócsalás mint viselkedési forma elfogadottsága. A mulasztók, csalók társadalmi megítélésének változásával javulhat az adófizetési fegyelem, alacsonyabb lehet az elkövetések száma és az általuk okozott költségvetési bevételkiesés is. A megbízhatóbb vállalkozói és társadalmi környezet kialakítása rendkívül fontos, hiszen az adóbevételek növekedésével javulnak a költségvetés bevételei, ami pedig közös társadalmi és gazdasági érdek. Hivatkozott források: 1. Gábos András - Keller Tamás - Medgyesi Márton - Tóth István György 2007. Adótudatosság, fiskális illúziók és az állami újraelosztással kapcsolatos preferenciák 2007-ben Magyarországon; Budapest, TÁRKI (p.58.) 2. Krekó Judit – P. Kiss Gábor: Adóelkerülés és adóváltoztatások Magyarországon MNB-Szemle 2008. április. Budapest, MNB (p.24.) 3. NAV http://www.apeh.hu/magyar_oldalak/nav/hirek/gyogy_120201.html dátuma: 2012. 03.19.

Letöltés

4. parlament.hu , A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 2012. évi költségvetése www.parlament.hu . http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/42.pdf. (p. 4.) Letöltés dátuma: 2012.02.12. 5. Stipsicz Károly 2009. december 01. Szeret-e bárki is adózni? Haszon.hu http://www.haszon.hu/hatter/1496-szeret-e-barki-is-adozni.html Letöltés dátuma: 2011. 10. 10. 6. Wikipédia, hu.wikipedia.org http://hu.wikipedia.org/wiki/Jean-Baptiste_Colbert Letöltés dátuma: 2012. 02. 12

- 163 -


DR. KAPRINAY ESZTER (Szegedi Tudományegyetem): A Gondolatok a munkaviszony keretében megalkotott találmányokról27 1. Bevezetés A munkaviszony keretében létrehozott találmányokkal kapcsolatos jogi szabályozás napjainkban kiemelt jelentőséggel bír, tekintettel arra, hogy a találmányok túlnyomó többsége ma már nem a feltalálók „kis szobájában”, a tudósok magányos tevékenységének köszönhetően, hanem éppen ellenkezőleg a tudatos stratégiával, innovációs politikával, kutató részleggel rendelkező vállalatokban végzett összehangolt munka eredményeképp születik [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 200. o.]. Hazánkban a munkavállaló által megalkotott találmányok jogi sorsával kapcsolatos szabályozást a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) tartalmazza,28 mely azon szempont alapján, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldás kidolgozása a munkavállaló munkaviszonyból folyó kötelezettsége-e, a találmányok két típusát különbözteti meg. Amennyiben a munkavállaló munkaköri kötelezettsége a találmány tárgykörébe eső megoldás kidolgozása, úgy szolgálati találmányról beszélhetünk, 29 míg abban az esetben, ha a munkavállaló anélkül, hogy az munkaviszonyból eredő kötelessége lenne, olyan találmányt dolgoz ki, amelynek hasznosítása munkáltatója tevékenységi körébe tartozik, úgy alkalmazotti találmányról30 van szó.31 A munkahelyi találmányokra vonatkozó jogi szabályozással kapcsolatban általánosságban leszögezhető, miszerint két mondhatni egymással ellentétes érdek érvényesítéséről szól, és célja a munkáltató és a feltaláló munkavállaló érdekei közötti egyensúly megteremtése [Szalma 2006 a.) 11., 18. o.]. A munkáltató találmánnyal összefüggő jogainak biztosítása mellett szólhat, hogy a munkavállaló alkotói és fejlesztési munkáját többnyire a foglalkoztató vállalat eszközeivel, korábbi eredményeinek, tapasztalatainak felhasználásával, valamint a munkáltató irányítása alatt és munkaszervezésében végzi. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szolgálati és az alkalmazotti találmányok végső soron, minden esetben a feltaláló32 szellemi munkájának és kreativitásának eredményei [Szalma 2006 a.) 18-19. o.]. A munkahelyi, és ezen belül kiváltképp a szolgálati jellegű találmányokra vonatkozó szabályozás több szempontból is szabadalmi jogunk kivételes szegmensének tekinthető, mely 27

A tanulmány a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 azonosító számú „Kutatóegyetemi Kiválósági Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt keretében készült, mely projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 28 Más megoldások is ismertek, így példának okáért Németországban, ahol a munkahelyi találmányokra vonatkozó szabályozást külön törvény (Gesetz über Arbeitsnehmererfindungen (ArbnErfG)) tartalmazza. Egyes szerzőkben felmerült a kérdés, hogy vajon helyes-e, hogy a „munkahelyi találmányi jog” az iparjogvédelmi tárgyú, és nem a munkaviszonyokat tárgyaló törvényben kerül szabályozásra. Részletesebben lásd: Szalma 2006 a.). Álláspontom szerint rendszertani elhelyezését tekintve teljesen megfelelő a szolgálati és alkalmazotti találmányokkal kapcsolatos jogviszonyok szabályozása, tekintettel arra egyrészről, hogy – miként azt a tanulmány későbbi részében is látni fogjuk - az ilyen jellegű találmányok nem csupán munkaviszonyban, hanem egyéb jogviszonyokban is megvalósulhatnak, másrészről pedig egyáltalán nem volna szerencsés az egyébként egységes szabadalmi anyagi jogi szabályok szétszakítása. 29 Szt. 9. § (1) bekezdés. 30 Szt. 9. § (2) bekezdés. 31 Amennyiben egy egyébként munkaviszonyban álló személy anélkül alkot meg egy találmányt, hogy az munkaviszonyból folyó kötelezettsége lenne, és a létrehozott találmány az alkalmazotti találmány kategóriájába sem sorolható be (így például annak hasznosítása nem tartozik a munkáltató tevékenységi körébe), úgy a feltaláló, illetve a szabadalmas jogaira természetszerűleg az általános szabályok az irányadóak. 32 Szt. 7. § (1) Feltaláló az, aki a találmányt megalkotta. (2) Amíg jogerős bírósági ítélet mást nem állapít meg, azt a személyt kell feltalálónak tekinteni, aki az elismert bejelentési napon benyújtott bejelentésben feltalálóként szerepel.

- 164 -


álláspontom szerint számos kérdést vet fel, és problémát rejt magában. Jelen tanulmány célja az alkalmazotti találmányra vonatkozó szabályozást nem érintve 33 - a szolgálati találmány jogintézményét szabályozó Szt.-beli rendelkezések részletes bemutatása, elemzése, illetve az ezekkel kapcsolatban felmerülő, legrelevánsabb problémakörök megvilágítása. 2. A szolgálati találmány34 definíciója, a találmány szolgálati jellegének megítélésénél irányadó szempontok A szolgálati találmány definícióját az Szt. 9. § (1) bekezdése határozza meg, mely szerint ahogy az már a fentiekben is említésre került - szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyól folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldásokat dolgozzon ki. 35 E törvényi meghatározásból kiindulva ahhoz, hogy szolgálati találmányról beszélhessünk, bizonyos feltételeknek minimálisan meg kell valósulniuk. Mindenek előtt szükséges egy jogviszony fennállása a feltaláló és a munkáltató (szolgálati jogosult) között, mely jogviszony az Szt. 17. §-a értelmében nem csupán munkaviszony, hanem közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony is lehet, továbbá szintén megalapozza a találmány szolgálati jellegét a „szolgálati viszony” - így a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél fennálló viszony - illetve a munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tagsági jogviszony.36 A következő feltétel, - mellyel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a találmány szolgálati jellege megállapításának legrelevánsabb kritériuma - hogy a munkavállalónak a fentebb említett valamely jogviszonyából eredő kötelezettsége legyen a találmány tárgykörébe eső megoldás kidolgozása. E kötelezettséggel kapcsolatban kihangsúlyozandó, hogy az nem egy, a szabadalmaztatható találmány kritériumainak37 megfelelő műszaki-technikai jellegű alkotás létrehozásának kötelezettségét kell, hogy jelentse, hanem – figyelemmel a vonatkozó bírói gyakorlatra, amely a szolgálati jelleg megállapításához azt sem követeli meg, hogy a munkavállaló kötelezettsége új találmányok megalkotására vonatkozzon – általános értelemben véve megoldások kidolgozásának obligációját, mely abban az esetben, ha a 33

Az alkalmazotti találmánnyal kapcsolatban megjegyzendő, hogy szabadalmi jogunk viszonylag „fiatalabb” jogintézményről van szó, ugyanis csupán 1996. január 1-jével, vagyis 1995. évi szabadalmi törvényünk hatálybalépésével lett iparjogvédelmi szabályozásunk része. Az alkalmazotti találmányra vonatkozó szabályokat - a szolgálati találmányra vonatkozó rendelkezésekkel együtt - az Szt. 9-17. §-ai tartalmazzák. 34 A szolgálati találmány az alkalmazotti találmányhoz képest jóval régebbi jogintézményünk, melyre vonatkozóan bár nem konkrétan, azonban áttételesen már legelső magyar szabadalmi törvényünkben, vagyis az 1895. évi XXXVII. törvénycikkben is találunk rendelkezést. A törvénycikk 6. cikkelye szerint „megtagadandó a szabadalom engedélyezése”, amennyiben a bejelentőnek foglalkozásából, vagy szerződésből eredő kötelezettsége volt a szabadalmaztatni kért eljárás, vagy ipari termék kidolgozása [Molnár, 2011 62. o.]. A törvénycikket lásd: http://tortenet.sztnh.gov.hu/getdatafa51.html#12 (2012.05.01.) 35 Szt. 9. § (1) bekezdés. 36 Szt. 17. §. Ezzel összefüggésben megjegyzendő, hogy az Szt. hatályba lépését megelőző szabadalmi törvény (a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (a továbbiakban: Rszt.)) értelmében szolgálati találmánynak annak a találmánya minősült, „akinek munkaviszonyból, vagy más jogviszonyból folyó kötelessége” volt „a találmány tárgykörébe eső megoldás” kidolgozása (Rszt. 9. §). Az Rszt. hatálya alatt „más jogviszonynak” tekintették példának okáért a megbízási, vagy vállakozási jogviszonyt is, tehát a szolgálati találmány jogintézménye tágabb körben kerülhetett alkalmazásra a jelenleginél [Petkó, 2004 21. o.]. Az azonban természetesen ma sem kizárt, hogy a szerződő felek az általuk megkötött megbízási, kutatási, társasági (stb.) szerződéseikben, megállapodjanak a szabadalmi igényről, és mintegy „szolgálati jellegűvé tegyék” az említett szerződéses viszonyokban megalkotott találmányt [Szt. 9-17. §-hoz fűzött Részletes Indokolás]. A tanulmány további részében az egyszerűség kedvéért csupán a munkavállaló, munkáltató kifejezést alkalmazom, melyhez természetesen minden esetben hozzáértendők az Szt. 17. §-ában meghatározott egyéb, közszolgálati, közalkalmazotti (stb.) jogviszonyban alkalmazottak, és foglalkoztatóik is. 37 Az Szt. 1. §-a szerint szabadalmaztatható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány a technika bármely területén. Azt, hogy mely esetekben minősül egy találmány újnak, feltalálói tevékenységen alapulónak, illetve iparilag alkalmazhatónak, az Szt. 2-5. §-ai tartalmazzák.

- 165 -


kidolgozott találmány eleget tesz a szabadalmaztathatóság követelményeinek, megalapozza a szolgálati jelleget [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 200. o.; Csécsy, 2002 94. o.]. Vagyis a munkáltató szemszögéből nézve, - és szem előtt tartva az ítélkezési gyakorlatot - a találmány szolgálati jellege nyilvánvalóan nem csupán abban az esetben állapítható meg, ha a munkavállalót kifejezetten szabadalmaztatható találmányok létrehozására irányuló kötelezettség terheli, hanem abban az esetben is, ha a munkavállaló munkaköri kötelezettségébe „mindössze” találmányok kidolgozása tartozik. 38 Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy munkaköri kötelezettség - véleményem szerint - egyáltalán nem is irányulhat a szabadalmaztathatóság kritériumainak eleget tevő találmány kidolgozására, ugyanis egy, a szabadalmi oltalomban történő részesülés feltételeinek eleget tevő invenció sohasem garantálható. A munkavállalóval szemben legfeljebb az köthető ki, hogy legjobb tudásának megfelelően törekedjék egy adott találmány megvalósítására (Szalma 2006 b.) 79. o.).39 A szolgálati jelleg megállapítása során további kiemelendő szempont, hogy a feltaláló a munkaköri kötelezettsége által lefedett területen hozza létre az adott találmányt. Annak megítélésében, hogy adott esetben mi tartozik a munkavállaló munkaköri kötelezettségébe, nem csupán a munkaszerződés, vagy a munkaköri leírás szolgálhat útmutatóul, irányadóak ugyanis a különböző vállalati, esetlegesen kifejezetten szellemi alkotásokkal kapcsolatos szabályzatok, továbbá nem hagyhatóak figyelmen kívül az esetenként, jogszerűen kiadott munkáltatói utasítások sem [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 200. o., Csécsy, 2002 94. o.]. Ami a kapcsolódó bírói gyakorlatot illeti, megállapítható, hogy a munkaköri kötelezettség fogalma meglehetősen kiterjesztő módon került értelmezésre. A Legfelsőbb Bíróság egy, a találmány szolgálati jellegének megítélésével kapcsolatos, - és a fentiekben már hivatkozott elvi jelentőségű döntésében egyértelműen kimondta, - megismételve a korábbiakban már kialakított álláspontját [LB.Pf.IV.22.739/1997.] - miszerint a munkaköri kötelesség „nem szűkíthető le kizárólag a munkaköri leírásra. Mindaz, amit a munkavállaló a felettesének írásbeli, szóbeli, vagy akár ráutaló magatartással tudomására hozott utasítása alapján végez, általában a munkaviszonyból folyó munkaköri kötelességnek kell tekinteni” [EBH2003. 948]. Ugyanezen döntésében a Legfelsőbb Bíróság azt is deklarálta, hogy egy magasan kvalifikált műszaki szakember (így például egy mérnöki diplomával rendelkező technológus) – figyelemmel a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 103. § (1) bekezdés b.) pontjában foglaltakra40 - munkaköri kötelezettségének tesz eleget akkor is, ha a rá jogszerű munkáltatói utasítás keretében kiosztott feladatot, az átlagosat meghaladó színvonalon teljesíti. Vagyis nem minősül munkaviszonyból folyó kötelezettséget meghaladó tevékenységnek, amennyiben az adott feladatot a lehető legmagasabb szinten teljesíti, és ennek eredményeképp esetlegesen egy szabadalomképes megoldás születik [EBH2003. 948]. A találmány szolgálati jellegének megállapításához szükséges kritériumoknak természetesen minden esetben a találmány megalkotásának időpontjában kell fennállniuk, nem érinti tehát a

38

A vonatkozó bírói gyakorlatot szemléltető döntésekért lásd példának okáért: BH1986.456, EBH2003.

948. 39

E kérdéskörrel kapcsolatban részletesebben lásd: Szalma 2006 b.) 79. o. Mt. 103. § (1) A munkavállaló köteles a) az előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenni és a munkaidejét munkában tölteni, illetőleg ez alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni; b) munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint végezni; c) munkatársaival együttműködni, és munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodását vagy helytelen megítélését ne idézze elő; d) munkáját személyesen ellátni. 40

- 166 -


szolgálati jelleget, amennyiben a feltaláló és foglalkoztatója közötti jogviszony utólag megszűnik.41 Látható tehát, hogy annak ellenére, hogy az Szt. a szolgálati találmány fogalmát meglehetősen egyszerűen és tömören határozza meg, a gyakorlatban számos olyan körülmény felmerülhet, amely egy találmány szolgálati jellegének megítélése kapcsán problémákat idézhet elő. 3. A szolgálati találmány jogosultja, rendelkezés a szolgálati találmánnyal Az Szt. vonatkozó rendelkezései alapján „a szolgálati találmányra a szabadalom a feltaláló jogutódjaként a munkáltatót illeti meg”,42 vagyis a szabadalmi igény43 jogosultja a törvény erejénél fogva a munkáltató. A szolgálati találmány többek között ezen jellemzője okán minősül szabadalmi jogunk kivételes intézményének, mivel ez az egyetlen olyan eset, amikor a szabadalmi igény a feltaláló akaratától függetlenül, eleve és ex lege más személyt illet meg.44 Logikus feltétele annak, hogy a munkáltató egyáltalán élhessen szabadalmi igényével, és szabadalmi oltalmat kérhessen az adott találmányra, hogy tudomására jusson az invenció megalkotása. Ennek érdekében az Szt. 11. § (1) bekezdése előírja, miszerint a feltaláló köteles a szolgálati találmányt, megalkotását követően,45 haladéktalanul ismertetni a munkáltatóval.46 A munkavállaló e kötelezettség teljesítését semmilyen, a munkáltató által teljesítendő feltételtől nem teheti függővé, vagyis az feltétel nélkül terheli [Molnár, 2011 67. o.]. Az Szt. nem csupán a feltalálóra, hanem a munkáltatóra is kötelezettséget ró a 11. § (2) bekezdésében, mely szerint a találmány ismertetésének átvételétől számított kilencven napon belül köteles nyilatkozni arról, hogy a szolgálati találmányra igényt tart-e.47 A jogszabály a munkáltató ez irányú kötelezettségének elmulasztása esetére szankciót is rendel a (4) bekezdésében – szemben a munkavállalót terhelő ismertetési kötelezettséggel – melynek értelmében, ha a munkáltató a rendelkezésére álló határidőn belül nem nyilatkozik, úgy a szolgálati találmánnyal maga a feltaláló rendelkezhet. 48 A jogalkotó célja e rendelkezéssel nyilvánvalóan a munkáltató részéről történő, esetleges visszaélések elkerülése, hiszen e 41

Egyes szerzők a találmány szolgálati jellegének megítélésénél irányadó - és a kidolgozás munkaköri kötelezettségbe történő tartozásával összefüggő - szempontként határozzák meg, hogy a találmány létrehozatala, felhasználása, illetve hasznosítása a munkáltató tevékenységi köréhez tartozzék. E feltétel ugyan, expressis verbis sehol sem került a jogalkotó által kimondásra, azonban elfogadható álláspontnak tűnik, miszerint mindez logikusan következik abból, hogy elviekben nem írható elő olyan munkaköri kötelezettség, amely nincs összefüggésben a munkáltató tevékenységével [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 201. o.]. 42 Szt. 10 § (1) bekezdés. 43 A szabadalmi igény a találmányra vonatkozó szabadalmi oltalom megszerzésének a jogát jelenti, melynek jogosultjáról az Szt. 8. §-a rendelkezik. Az Szt. 8. § (1) bekezdése szerint a szabadalom a feltalálót vagy jogutódját illeti meg. 44 Nyilvánvalóan a szabadalmi igény feltaláló akaratától független jogutódlását eredményezi, ha a feltaláló még az ideiglenes szabadalmi oltalom (lásd: Szt. 18. § (1) (2) bekezdés) megszerzését, vagy szabadalmi igényének másra történő átruházását megelőzően hal meg, hisz a szabadalmi igény - vagyoni természetű jogosultság lévén - természetesen örökölhető. Ezen esetben azonban nem mondható el, hogy a szabadalmi igény már eleve, vagyis a találmány megalkotásakor a feltalálón kívüli más személyt illetne meg, mivel az csak a feltaláló halála okán száll át a jogutódra. 45 Érdekes kérdésként merülhet fel, hogy mi minősül a találmány megalkotása időpontjának, hiszen az Szt. erről nem rendelkezik. Petkó Mihály - álláspontom szerint helyes - megfogalmazásában, az alkotás „akkor tekinthető létrejöttnek, ha megfelelően meghatározható a találmány tárgya, alkalmazási területe, a találmány által megoldandó feladat, az annak megvalósításához szükséges intézkedések, és kialakítható az igényelhető oltalom terjedelme...” [Petkó, 2004. 22. o.]. 46 Szt. 11. § (1) bekezdés. A munkavállaló ezen ismertetési kötelezettségét expressis verbis az Szt. fogalmazta meg, az Rszt. erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott. 47 Szt. 11. § (2) bekezdés. 48 Szt. 11. § (4) bekezdés.

- 167 -


szabály következtében nem fordulhat elő olyan eset, hogy a munkáltató huzamosabb időn keresztül bizonytalanságban tartsa a feltalálót. A szabadalmi igény a bejelentés megtételét megelőzően egyébként még egy esetben visszaszállhat a munkavállalóra, mégpedig akkor, ha ehhez maga a munkáltató hozzájárul.49 Az Szt. a nyilatkozattételi kötelezettségen túl, - igaz, hogy elmulasztásuk esetére szankció rendelése nélkül - további obligációkat is ró a munkáltatóra. Köteles ugyanis szabadalmi bejelentést tenni a szolgálati találmány ismertetésének átvételét követő ésszerű időn belül, köteles továbbá az általában elvárható gondossággal eljárni a szabadalom megszerzése érdekében.50 Természetesen olyan helyzetek is előfordulhatnak, amikor egy adott találmányt jobban megéri titokban tartani, esetleg know-how-ként, üzleti titokként hasznosítani, melyről a jogalkotó sem feledkezett meg. Erre tekintettel az Szt. 12. § (2) bekezdése alapján a munkáltató „eltekinthet a szabadalmi bejelentés megtételétől, vagy a bejelentést visszavonhatja, ha a találmányt - annak elismerése mellett, hogy az az ismertetés átvételének időpontjában egyébként szabadalmazható lenne - titokban tartja, és üzleti titkot képező megoldásként hasznosítja.” A munkáltató azonban e döntéséről is köteles tájékoztatni a feltalálót.51 A törvényhozó azon esetet sem hagyta figyelmen, amennyiben a munkáltató esetlegesen a szabadalmaztatási eljárás során döntene úgy, hogy mégsem kíván szabadalmat szerezni. Erre figyelemmel az Szt. akként rendelkezik, hogy a munkáltató a szabadalom megadását kizáró eljárási cselekmény - ideértve az ideiglenes szabadalmi oltalomról való lemondást is - vagy szándékos mulasztás előtt köteles felajánlani a feltalálónak a szabadalmi igény ingyenes átruházását. 52 E rendelkezés természetesen a feltaláló érdekeit hivatott védeni, azonban tekintettel arra, hogy a jogalkotó e kötelezettség megszegése esetére szankciót nem rendel, továbbá azt is kimondja, hogy az ideiglenes oltalomról történő munkáltatói lemondás a feltaláló hozzájárulása nélkül is hatályos, 53 meglehetősen korlátozott védelemről beszélhetünk. Abból kiindulva, hogy az ideiglenes oltalomról történő lemondás hatályosulásához nincs szükség a feltaláló hozzájárulására, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a feltalálónak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: SZTNH) előtti eljárásban nincsenek eljárási jogosítványai, vagyis nem minősül ügyfélnek. Az Szt.-hez fűzött indokolás szerint a jogszabály „a feltaláló mögöttes bejelentési és eljárási jogosítványai helyett anyagi jogi – a szabadalmi eljárás elnehezítését és elhúzódását „megtakarító”, viszont végső soron kártérítés terhe mellett érvényesülő – kötelezettségeket ró a munkáltatóra a szabadalmi bejelentést, és annak végigvitelét illetően” [Szt. 9-17. §-hoz fűzött Részletes Indokolás]. Mind a normaszöveg, mind pedig az indokolás egyértelművé teszi, hogy a munkáltató tájékoztatási kötelezettségei betartásának ellenőrzésére az SZTNH részéről nincs lehetőség, továbbá az is világossá válik, hogy abban az esetben, ha a munkáltató nem tesz e kötelezettségeinek eleget, úgy maximum kártérítési felelősséggel tartozhat az általános szabályok szerint [Szt. Complex Kommentár]. Álláspontom szerint az valóban nem várható el, hogy a szolgálati jogosultak esetleges, a szabadalom megadását kizáró eljárási cselekményei, vagy mulasztásai esetén, egyenként ellenőrzésre kerüljön, hogy a munkáltatók eleget tettek-e tájékoztatási kötelezettségüknek. Az, azonban véleményem szerint nem feltétlenül eredményezné az eljárások elhúzódását, ha az ideiglenes oltalomról történő lemondás hatályosulásához a feltaláló hozzájárulását is megkövetelné a törvény. A feltalálói hozzájárulás meg nem követelése a szóban forgó 49 50 51 52 53

Szt. 11. § (4) bekezdés. Szt. 12. § (1) bekezdés. Szt. 12. § (2) bekezdés. Szt. 12. § (4) bekezdés. Szt. 12. § (4) bekezdés.

- 168 -


esetben, azon oknál fogva is aggályosnak tűnik, hogy az Szt. egyértelműen kimondja, hogy amennyiben a bejelentő, vagy a szabadalmas lemond az oltalomról, és e lemondás más személy - egyebek mellett - jogszabályon alapuló jogát is érinti, úgy az csakis az érintett személy hozzájárulásával hatályos. 54 Ideiglenes oltalom esetén a lemondás a feltaláló jogszabályon alapuló jogát érintheti, tekintettel arra, hogy - miként arról a későbbiekben is szó lesz - az Szt. csakis a végleges szabadalmi oltalomról történő lemondás tekintetében mondja azt ki, hogy amennyiben az lemondás miatt szűnik meg, úgy a feltalálót a találmányi díj addig az időpontig megilleti, amíg a szabadalom lejárat miatt szűnt volna meg. 55 Vagyis, ha az ideiglenes oltalmat elnyerő fél lemond az ideiglenes védelemről, úgy a feltaláló a továbbiakban nem lesz jogosult semmiféle díjra, 56 ellentétben azzal az esettel, ha a szabadalmas végleges oltalma szűnik meg lemondás folytán, hiszen ez esetben a fentiek értelmében a feltaláló továbbra is jogosult lesz a találmányi díjra. Ennek értelmében megállapíthatjuk, hogy az ideiglenes oltalomról történő lemondás - szemben a véglegesről való lemondással - igenis érinti a feltaláló jogszabályon alapuló jogát, melyre tekintettel véleményem szerint - szükséges lenne a feltaláló hozzájáruló nyilatkozatának megkövetelése az ideiglenes oltalomról történő lemondáshoz. A következő probléma, ami miatt az Szt. által a szolgálati találmány feltalálójának nyújtott védelem korlátozottnak tekinthető, az, hogy amennyiben a munkáltató az említett bekezdésbeli rendelkezéseket megszegve, vagyis anélkül követ el a szabadalom megadását kizáró eljárási cselekményt (ideértve a lemondást is), vagy mulaszt szándékosan, hogy a szabadalmi igény átruházását a feltalálónak felajánlotta volna, az Szt. a feltalálónak semmilyen lehetőséget nem biztosít arra, hogy a szabadalomhoz való jogot jogutódként megszerezze [Molnár 2011, 68. o.]. Abban az esetben tehát, ha a feltaláló csupán utóbb szerez tudomást a szabadalmaztatási eljárás, vagy az ideiglenes oltalom megszűnéséről, úgy a hatályos rendelkezések alapján, csakis polgári jogi kártérítési igényt érvényesíthet, arra azonban már egyáltalán nincs lehetősége, hogy a munkáltatója által „elvesztegetett” szabadalmi igényt, ideiglenes oltalmat utólagosan megszerezze.57 4. A feltaláló jogai A tanulmány előző fejezetéből világossá vált számunkra, hogy a szabadalomhoz való jog elsődlegesen minden esetben, ex lege a munkáltatót illeti meg, és az Szt. csak másodlagosan nyújt lehetőséget arra, - a 11. § (4) bekezdésében - hogy a feltaláló megszerezhesse a találmány feletti rendelkezés jogát [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 202. o.]. 54

Szt. 41. § (1) (2) bekezdés. Szt. 13. § (1) bekezdés b) pont. 56 Mellyel kapcsolatban megjegyzendő, hogy teljesen logikus, hiszen az ideiglenes oltalom elnyerése még korántsem jelenti azt, hogy a bejelentő végleges oltalmat kapna, tekintettel arra, hogy az érdemi vizsgálatot csakis a bejelentés közzététele után, vagyis az ideiglenes oltalom megszerzését követően, külön kérelemre kezdi meg az SZTNH (az érdemi vizsgálatról lásd: Szt. 74-76. §). Az azonban szintén hátrányként jelentkezik a feltaláló oldalán, hogy a feltaláló - természetesen a titokban történő hasznosítást kivéve - csakis a végleges oltalom megadása után érvényesítheti találmányi díj iránti igényét [Petkó, 2004 23. o.], - melyre véleményem szerint az Szt. 13. §-ának logikai értelmezése alapján következtethetünk - még akkor is, ha a szolgálati jogosult már a végleges oltalom elnyerése előtt megkezdi a találmány értékesítését. Ez szintén alátámasztja, hogy az ideiglenes oltalomról történő lemondás a feltaláló érdekkörébe is tartozik, hiszen ha nem kapja meg a találmány a végleges oltalmat, úgy könnyen eleshet az addigi értékesítés eredményéből történő részesedéstől. 57 Csatlakozva a Molnár István által doktori értekezésében megfogalmazott álláspontjához, magam is megfontolandónak tartom azt az elképzelést, miszerint az Szt. vonatkozó rendelkezései kiegészíthetőek lennének akként, hogy, amennyiben a munkáltató elmulasztja a 12. §-ban meghatározott esetekben a szabadalmi igény átruházásnak felajánlását, úgy erre való hivatkozással a feltaláló, a jogsértésről való tudomásszerzéstől számított meghatározott ideig, kérhesse a szabadalmi bejelentés, vagy az oltalom újra érvénybe helyezését, és jogutódként a munkáltató helyébe léphessen. Az elképzelésről részletesen lásd: Molnár, 2011 68-69. o. 55

- 169 -


Vizsgáljuk azonban meg, hogy a fenti vagyoni jogosultságon túl, miként alakulnak a feltaláló személyhez fűződő jogai58, és milyen módon érvényesülhetnek a feltaláló vagyoni érdekei, ha a szabadalmi igény egyébként nem szállt rá vissza.59 4.1. Személyhez fűződő jogok Ami a szolgálati találmány feltalálójának személyhez fűződő jogait illeti, megállapítható, hogy ez a második pont, amely a szolgálati találmányt a szabadalmi jog különleges intézményévé teszi.60 Ez ugyanis az egyetlen olyan esetkör, amikor a feltaláló személyhez fűződő jogai - a feltaláló akaratától függetlenül - nem érvényesülhetnek maradéktalanul. Megjegyzendő, hogy az Szt. nem részletezi, és nem határozza meg pontosan, hogy a feltaláló szóban forgó jogait miként gyakorolhatja, azonban a szolgálati találmányra vonatkozó rendelkezésekből mindez logikai úton levezethető. A névjog, illetve a feltalálói minőség elismeréséhez való jog a szolgálati találmány feltalálóját az általános szabályok szerint illeti meg, melynek értelmében a munkavállaló feltalálónak természetesen joga van arra, hogy feltalálói minőségét senki se vonja kétségbe, illetve, hogy a szabadalmi iratok őt e minőségében feltüntessék 61 [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 194. o.; Csécsy, 2002 96. o.]. A feltaláló találmánya integritásához fűződő joga - mellyel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az iparjogvédelem területén a szerzői joghoz viszonyítva sokkal korlátozottabban érvényesül, hiszen példának okáért a feltaláló nem akadályozhatja meg e jogára hivatkozva, hogy publikált találmányát továbbfejlesszék, vagy módosítsák [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 195. o.] - szolgálati jellegű találmány esetén egyértelműen módosul, hiszen a munkáltató nyilvánvalóan jogosult az invenció esetleges kijavítására, módosítására, vagy kiegészítésére. Amennyiben a feltaláló a módosítás eredményeképp létrejött találmányt nem kívánja a sajátjaként elismerni, úgy természetesen azt is követelheti, hogy mellőzzék nevének feltalálókénti feltüntetését [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 195. o.; Csécsy, 2002 9697. o.]. Mielőtt megvizsgálnánk, miként alakul szolgálati találmányok esetén a feltaláló harmadik személyhez fűződő joga, vagyis az invenció titokban tartásához és nyilvánosságra hozatalához való joga, érdemes leszögezni, hogy alapvetően a feltaláló személyhez fűződő jellegű, azonban vagyoni jogosultságokat is megalapozó jogáról van szó [Lontai-Faludi-GyertyánfyVékás, 2004 195. o.]. Ennek indoka, hogy a találmányok szabadalmaztathatóságának elengedhetetlen feltétele 62 az újdonság 63 , mely az iparjogvédelem e szegmensében

58

A feltaláló személyhez fűződő jogait az Szt. 7. §-a tartalmazza. Mindamellett, hogy az iparjogvédelemben a szerzői joghoz képest, inkább a gazdasági, vagyoni érdekek dominálnak, a jogirodalom hasonlóan az irodalmi, tudományos, vagy művészeti alkotás szerzőjének személyhez fűződő jogaihoz - a feltaláló három személyhez fűződő jogát különíti el. Beszélhetünk egyrészről a feltaláló ún. név-, illetve a feltalálói minősége elismerésének, - mely természetesen negatív értelemben is megilleti - továbbá a - részben vagyoni jellegű - nyilvánosságra hozatalhoz való jogáról, végül pedig a - többnyire kevésbé érvényesülő találmány integritásához való jogról [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 194-195. o.; Csécsy, 2002 87-88. o.]. A szerzői személyhez fűződő jogait lásd: a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 10-13. §. 59 Amennyiben ugyanis a feltaláló „másodlagosan” megszerezte találmány feletti rendelkezés jogot, jogi pozíciója természetesen teljes mértékben azonos bármely bejelentő, vagy szabadalmas helyzetével, így, ha találmányára szabadalmat kap, úgy vagyoni érdekeit garantálja a szabadalmi oltalom kizárólagos jellege [LontaiFaludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 203. o.]. 60 Az első specifikuma a jogintézménynek, hogy a szabadalmi igény ex lege nem a feltalálót, hanem a munkáltatót illeti meg, lásd: 3. fejezet. 61 Szt. 7. § (5) bekezdés. 62 A feltételeket lásd: 11. lábjegyzet. 63 Szt. 2. § (1) Új a találmány, ha nem tartozik a technika állásához.

- 170 -


világviszonylatbeli újdonságot követel meg, és fontos kiemelni, hogy a bármilyen módon történő nyilvánosságra jutás, és az önpublikáció is újdonságrontó hatású.64 Vagyis abban az esetben, ha a szabadalmi bejelentés megtétele előtt - az Szt. 3. §-ában meghatározott két eset kivételével - bármilyen módon, bárki számára hozzáférhetővé válik az egyébként új megoldás, úgy a szabadalom megszerzésének lehetősége gyakorlatilag elvész. Egy találmány vagyoni, gazdasági kiaknázása érdekében pedig - az üzleti titok, know-how-ként történő hasznosítást kivéve - többnyire szükség van a szabadalmaztatásra, ezen oknál fogva fogalmazhatunk tehát akként, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz való jog vegyes (személyi és vagyoni) jellegű. A fentiekből kiindulva, a szolgálati találmányok esetén a feltaláló szóban forgó joga természetesen jelentősen módosul, hiszen egyértelmű, hogy mivel a szabadalmi igény ex lege a munkáltatót illeti meg, a vagyoni jogokat megalapozó nyilvánosságra hozatalhoz való jog sem maradhat a feltalálónál. Ez nem jelent mást, minthogy, mihelyt a feltaláló ismerteti találmányát 65 a szolgálati jogosulttal, úgy az új megoldás titokban tartásához és nyilvánosságra hozatalához való joga is átszáll, hacsak rögtön ki nem jelenti a munkáltató, hogy nem tart igényt a találmányra [Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 195. o., Csécsy, 2002 97. o.].66 Összességében látható tehát, hogy szolgálati jellegű találmányok esetén a feltaláló személyhez fűződő jogai - amennyiben a feltaláló az Szt.-ben előírtaknak megfelelően ismerteti találmányát a munkáltatóval - csupán meglehetősen korlátozott mértékben jutnak érvényre, mely szabadalmi jogunkban egyedülállónak mondható. A feltaláló „morális” jogainak áttekintése után, következzék végül - a teljesség igénye nélkül - annak górcső alá vétele, hogy a feltaláló vagyoni érdekei miként nyerhetnek kielégítést abban az esetben, ha a munkáltató élve szabadalmi igényével - maga kívánja szabadalmaztatni, illetve szabadalmaztatja a találmányt. Az irányadó szabályokat az Szt. 13. § és 15. §-ai tartalmazzák. 4.2. Találmányi díj Miként arra a tanulmány korábbi részében is utaltam, 67 a találmány szolgálati jellegének fennállása esetén a feltalálót találmányi díj illeti meg.68 Arra vonatkozóan, hogy a feltaláló e (2) A technika állásához tartozik mindaz, ami az elsőbbség időpontja előtt írásbeli közlés, szóbeli ismertetés, gyakorlatbavétel útján vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált. 64 Az újdonságrontó hatás alól mindössze két esetet emel ki az Szt. 3. §-ában, mely szerint: 3. § A 2. § alkalmazásában a technika állásának részeként nem vehető figyelembe a találmánynak az elsőbbség napját legfeljebb hat hónappal megelőző nyilvánosságra jutása, ha az a) a bejelentővel vagy jogelődjével szemben elkövetett jogsértés következménye, vagy b) annak eredménye, hogy a bejelentő vagy jogelődje a találmányt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének a Magyar Közlönyben közzétett közleményében megjelölt kiállításon bemutatta. 65 Ezzel kapcsolatban Csécsy György megjegyzi, hogy a feltaláló a polgári jog szabályai alapján nem kötelezhető a találmánynak a munkáltatóval történő közlésére, mely természetesen nem jelenti azt, hogy a munkáltató munkajogi szankciókat ne alkalmazhatna [Csécsy, 2002 97. o.]. Ezen kívül, abban az esetben, ha a munkavállaló később szabadalmi bejelentést tenne a munkáltatójával – egyébként jogszabályba ütközően - nem közölt találmányára, úgy a munkáltatónak lehetősége van bírósághoz fordulni a találmány szolgálati jellegének megállapítása iránt is. 66 Természetesen, amennyiben a szabadalmi igény valamilyen - a tanulmány korábbi részében ismertetett módon visszaszáll a feltalálóra, úgy a továbbiakban a nyilvánosságra hozatalhoz való joga is az általános szabályok szerint illeti meg. 67 Lásd: 3. fejezet. 68 Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a díjazás szabályai csak az Szt. hatálybalépésével emelkedtek törvényi szintre, az Rszt. ugyanis a díjazásra vonatkozó szabályokat egyéb jogszabályok szabályozási körébe utalta, és a részletes szabályokat a 11/1983. (V. 12.) MT rendelet, majd az azt hatályon kívül helyező 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet tartalmazta. A szolgálati találmányok díjazásának régi szabályairól és gyakorlatáról lásd: Bacher, 1988 a.); Bacher, 1988 b.).

- 171 -


díjra konkrétan mikor jogosult, az Szt. 13. § (1) bekezdése taxatív felsorolást ad. Ennek értelmében a találmányi díj a feltalálót megilleti, ha a) a találmányt szabadalom védi, az értékesítés megkezdésétől a végleges szabadalmi oltalom, illetve kiegészítő oltalom 69 megszűnéséig; b) a találmány végleges szabadalmi oltalma, illetve kiegészítő oltalma a munkáltató lemondása vagy a fenntartási díj megfizetésének elmulasztása miatt szűnt meg, az értékesítés megkezdésétől addig az időpontig, amikor a szabadalom, illetve a kiegészítő oltalom lejárat miatt szűnt volna meg; c) a találmányt titokban tartják, az értékesítés megkezdésétől a találmány nyilvánosságra jutásáig, vagy - ha ez a későbbi - a találmánynak a munkáltatóval történő ismertetésétől számított húsz év elteltéig. Látható módon a díjazás feltételei egyrészről, - a titokban történő hasznosítás esetét természetesen ide nem értve - hogy a találmányt szabadalom védje, másrészről pedig az, hogy a találmány értékesítésre kerüljön.70 Az, hogy mi minősül értékesítésnek az Szt. 13. § (2) bekezdése határozza meg, melynek kapcsán mindenképp kihangsúlyozandó, hogy a törvény nem csupán a tényleges hasznosítást, és a hasznosításnak, vagy esetleg a teljes szabadalomnak a másra történő átruházását minősíti értékesítésnek, hanem azt az esetet is, ha a szolgálati jogosult a hasznosításnak – az előnyös piaci helyzet megteremtése vagy fenntartása érdekében – annak mellőzése felől dönt 71 („célhoz kötött negatív hasznosítás” [Petkó, 2004. 23. o.]). Kiemelendő továbbá azon jogszabályi rendelkezés is, miszerint találmányi díj a feltalálónak arra az esetre is jár, ha egyébként a hasznosítás engedélyezése ellenérték nélkül történt.72 Az Szt. 13. § (6) bekezdése alapján a feltaláló díjazására mindenek előtt a munkáltató és a feltaláló közötti díjszerződés az irányadó, amennyiben pedig ilyen szerződést a felek nem kötöttek, úgy természetesen az Szt. diszpozitív szabályai lépnek életbe. Ezzel összefüggésben mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy a feltalálók díjigényét a jogalkotó az Szt. hatálybalépésétől (1996. január 01.) 2002. január 01-jéig klaudikáló kógenciával védte, kikötötte ugyanis, hogy a feltaláló munkavállalók érdekeit szolgáló szabályoktól, a feltalálók hátrányára nem lehet eltérni. Ennek értelmében, példának okáért érvénytelennek minősültek azon szerződések, melyekben a munkavállaló előre lemondott találmányi díjigényéről [Molnár, 2011 63. o.]. Az ismertetett rendelkezést a 2001. évi XLVIII. törvény helyezte hatályon kívül, mely jogszabálynak köszönhetően egyúttal helyet kapott az Szt.-ben, miszerint „a felek a találmányi díjszerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek”, 73 továbbá bevezetésre került szabadalmi jogunkba az ún. „kockázatmegosztásra irányuló találmányi díjszerződés” fogalma is, mely olyan szerződést takar, amelyben „meghatározott összegű díjat állapítanak meg a feltaláló jövőben megalkotásra, illetve értékesítésre kerülő találmányaival kapcsolatban.”74 A jelenleg hatályos szabályok értelmében a felek tehát bármilyen irányba eltérhetnek az Szt.beli rendelkezésektől, így akár a feltaláló érdekeit hátrányosan érintő módon is, garanciális elemként azonban az Szt. azt is rögzíti, hogy a találmányi díjszerződést (továbbá a szolgálati találmányokkal kapcsolatos nyilatkozatokat is) írásba kell foglalni. A találmányi díjjal kapcsolatos rész, illetve egyúttal tanulmányom végéhez érve, azt kívánom bemutatni, hogy az Szt. milyen rendelkezéseket tartalmaz a szóban forgó díj összegének megállapításával kapcsolatban. Az Szt. 13. § (7) - (9) bekezdései az ún. licenciaanalógia módszerét rendelkezik alkalmazni, mely rendelkezések értelmében amennyiben a munkáltató 69

Lásd: Szt. 22/A. §. Ezzel összefüggésben lásd a 3. fejezetben (30. lábjegyzet) kifejtett álláspontomat, miszerint a feltaláló találmányi díj iránti igényét csakis a végleges oltalom megadását követően érvényesítheti. 71 Szt. 13. § (2) bekezdés. 72 Szt. 13. § (3) bekezdés. 73 Szt. 15. § (2) bekezdés. 74 Szt. 15. § (2) bekezdés. 70

- 172 -


maga hasznosítja a találmányt úgy „a hasznosítás ellenében járó találmányi díjnak arányban kell állnia azzal a díjjal, amelyet - a találmány tárgya szerinti műszaki területen kialakult licenciaforgalmi viszonyokra figyelemmel - szabadalmi licenciaszerződés alapján a találmány hasznosítására adott engedély fejében a munkáltatónak fizetnie kellene.” 75 Amennyiben a munkáltató nem saját maga hasznosítja a találmányt, hanem a hasznosítást másnak engedélyezi, vagy a szabadalmat másra átruházza, úgy az Szt. szerint a találmányi díjnak a hasznosítási engedély, illetve az átruházás ellenértékével, ellenérték nélküli engedélyezés, vagy ingyenes átruházás esetén pedig az abból származó gazdasági előnnyel kell arányban állnia.76 Az Szt. mindezeken túl azt is deklarálja, hogy a díj megállapítása során tekintetbe kell venni a munkáltatónak a találmány megalkotásához nyújtott hozzájárulását, illetve a feltaláló munkaviszonyból eredő kötelességeit, valamint a titokban tartott találmányok esetén számításba kell venni a feltalálót az oltalomszerzés elmulasztása folytán érő hátrányokat is.77 Az ismertetett rendelkezések alapján jól érzékelhető, hogy a találmányi díj mértékének megállapítása korántsem egyszerű feladat. Egyrészről sok esetben, már eleve a licenciadíjak megállapítása is nehézségekbe ütközik [Molnár, 2011 72. o.]. Ennek oka részben, hogy a licenciaszerződéseket általában nem hozzák nyilvánosságra, így nem könnyű annak felderítése, hogy egy-egy műszaki területen mennyi a szokásos licenciadíj [Petkó, 2004 24. o.], másrészről pedig, mivel a szabadalmaztathatóság egyik feltétele éppen az újdonság, nyilvánvalóan ez sem könnyíti meg annak eldöntését, hogy mennyit is ér egy szabadalom [Molnár, 2011 72. o.]. A licenciadíjak megállapításának nehézségin túl, a találmányi díj megállapítása során - ahogy az a fentiekben is említésre került - számos további körülményre figyelemmel kell lenni, melyek természetesen minden egyes esetben külön-külön mérlegelést igényelnek.78 1. Bacher, 1988 a.) = Bacher Vilmos: A szolgálati találmányok díjazása joggyakorlatának időszerű kérdései (I.). Magyar Jog, 1988. 4. szám, 343-350. o. 2. Bacher, 1988 b.) = Bacher Vilmos: A szolgálati találmányok díjazása joggyakorlatának időszerű kérdései (II.). Magyar Jog, 1988. 5. szám, 411-421. o. 3. Csécsy, 2002 = Csécsy György: A szellemi alkotások joga, Novotni Kiadó, Miskolc, 2002. 4. Lontai-Faludi-Gyertyánfy-Vékás, 2004 = Lontai Endre – Faludi Gábor – Gyertyánfy Péter – Vékás Gusztáv: Szellemi alkotások joga, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2004. 5. Petkó, 2004 = Petkó Mihály: A szolgálati és alkalmazotti találmány szabályainak értékelése a hatályos szabályozás alapján. Gazdaság és Jog, 2004. 2. szám, 20-24. o. 6. Szalma, 2006 a.) = Szalma József: A munkahelyi (szolgálati, alkalmazotti) találmányi jogról. Jogtudományi Közlöny, 2006. 1. szám, 9-19. o. 7. Szalma 2006 b.) = Szalma József: A szolgálati és alkalmazotti találmány a magyar jogban. Magyar Jog, 2006. 2. szám, 77-84. o. 8. Molnár, 2011 = Molnár István: Szabadalmi anyagi jogi problémák és megoldási elképzelések közfinanszírozású kutatóhelyeken, Doktori disszertáció (műhelyvita dolgozat), 2011. A dolgozat megtekinthető: http://www.juris.uszeged.hu/karunkrol/munkahelyi-vitak/molnar-istvan2011?objectParentFolderId=15453 (2012.05.01.) 75

Szt. 13. § (7) bekezdés. Szt. 13. § (8) bekezdés. 77 Szt. 13. § (9) bekezdés. 78 Amennyiben A hasznosítás engedélyezése, illetve a szabadalom átruházása esetén a találmányi díjnak a hasznosítási engedély, illetve az átruházás ellenértékével, vagy a hasznosítás ellenérték nélküli engedélyezéséből, illetve az ingyenes átruházásból származó gazdasági előnnyel kell arányban állnia. 76

- 173 -


GAJZÁGÓ ÉVA (Széchenyi István Egyetem, Győr) – PLATZ PETRA (Széchenyi István Egyetem, Győr): Motiváció-kommunikáció-innováció 1. Bevezetés Tanulmányunkban két szakterület, a kommunikáció- és az innováció-menedzsment összefüggéseit kívánjuk megvizsgálni. Olyan kérdésekre keressük a választ, mint például hogy hogyan jelenik meg az innovációs folyamatban az egyes résztvevők motivációja, és ez hogyan befolyásolható a kommunikáció-menedzsment technikáival. Feltételezésünk szerint a nyílt innovációhoz, mint a téma új megközelítéséhez, egy más; nyitottabb, spontánabb és alacsonyabb nyelvi kontextusban működő kommunikációs menedzsment társítható. Célunk, hogy az eredmények segítségével megtaláljuk azokat a pontokat, ahol a vállalkozók, a kutatók, ill. közvetítő szervezetek közötti információs csatornák nem működnek megfelelően. Ennek alapján célirányos kommunikáció menedzsment technikákat alkalmazva feloldhatjuk a konfliktust. Javasolt megoldásunk alkalmazásával az innovációs munka hatékonyságának és eredményességének várjuk. 2. Szakirodalmi áttekintés A kutatási területet tekintve nem mehetünk el szó nélkül a globalizáció mellett, amely alapvető hatással van az üzleti kommunikációra: annak szervezeten belüli és kívüli technikáira egyaránt. A kommunikáció üzenetét fogadó célcsoport száma megnőtt, társadalmi-kulturális értelemben vett spektruma kiszélesedett. A feltételek drámai mértékű változásából kifolyólag a globalizációs kultúra körvonalazódásaként a kultúrák közötti kommunikáció át – és kialakulásáról is beszélhetünk: ide sorolható a hírközlés határtalansága is. Az Internet térnyerése a médiumok közül leginkább a TV-nézésre van negatív hatással, a 2004-es JupiterResearch eredménye szerint ugyanis a megkérdezett európaiak 27%-a választja szabadidejében az internetezést a televíziózás helyett. Hitelesség és hasznosság szempontjából azonban a folyóirat cikkek, a televíziós híreket tartják a legmegbízhatóbbnak [Szondi, 2004]. Értelmezhetjük ezt úgy, hogy a világháló elsődleges forrássá és kommunikációs eszközzé lépett elő a kutatás és az információszerzés kezdeti szakaszában. Azonban nem helyettesít más kommunikációs eszközöket, mint tudományos cikkeket vagy bármely olyan alkalmat, mint például a konferenciákat, ahol személyes találkozásra nyílik lehetőség. Bármely módszert találjuk megfelelőnek, választásunknak igazodnia kell kommunikáció elméleti diszciplínához. Ennek két alapesete a sztenderdizálás és az adaptáció. Sztenderdizálás, amikor különböző célcsoportok (országok, közösségek, partnerek…) esetében is egy univerzális megközelítés nyomán haladunk, míg az adaptáció egy célcsoport igényeinek, érdekeinek és kultúrájának specifikus megjelentés jelenti [Szondi, 2004]. Újabb kérdést vet fel, hogy a sztenderdizálás és az adaptálás egy programom belül milyen arányokban oszlik meg, illetve melyek azok a programkomponensek, amelyek az egyik/másik megközelítés nyomán haladnak. Pl. a kampány céljai, üzenete, kommunikációs csatornái… A program céljai és értékelése jellemzően sztenderdizáltak, míg az üzenet kivitelezése és megfogalmazása gyakran illeszkedik a választott csoport viszonyaihoz. 2.1. Kulturális profil Zaharana [2001] szerint a kulturális profil rajzolja ki mely dolgok megvalósíthatóak egy adott országban, valamint meghatározza az adott módszer felhasználásának hatékonyságát. Hall [1976] különbséget tett magas és alacsony kontextus között:

- 174 -


• magas kontextus jellemzi Kínát, Japánt, vagy Dél-Koreát. Náluk a kommunikáció fizikai testet ölt: mind a gesztusok, mind a térköz megválasztása fontos információhordozók • alacsony kontextus jellemzi Németországot, Svájcot, Svédországot, vagy Kanadát. Az igazi jelentést a verbális megnyilvánulásban kell keresni, mióta a társadalom kevésbé homogén. Így alacsony kontextusú üzeneteknél ezért elvárható az érthető fogalmazás. Ezek a kontextusok fontosak, mert segítik az embereket, hogy a kommunikáció során mire kell jobban figyelni. Hall vizsgálta a szervezetek monokróm vagy polikróm mivoltát is. Monokróm megközelítésben az idő kardinális kérdés, azaz a határidők betartását szigorúan veszik. Németország, Ausztria, Svájc, vagy az USA ide tartoznak, míg Ázsia vagy LatinAmerika a polikróm megközelítés szerint működnek. Az innen származók differenciálják az idejüket: több mindennel foglalkoznak egyszerre – az idő kevésbé megfogható, az életük strukturálatlanabb és spontánabb. Kluckhohn [idézte Zaharana 2001] kultúra osztályozása a társadalmak idő és értékrend orientációja szerint: • múlt orientált kultúrák, melyek szem előtt tartják a történelmet és a tradíciókat (Kína, Nagy-Britannia, kelet-európai országok) • jelen orientált kultúra, melynek értékeit a jelen helyzet határozza meg (Mexikó, Latin Amerika) • jövő orientált kultúrák, melyek fontosnak tartják a változást, és ösztönzik az innovációt (USA)

2.2. Paradigmaváltás Szabó Katalin a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, a Corvinus Egyetem tanára egy sajátos hungarikumot fedezett fel. A jelenség alapján bevezette a mezítlábas innováció kifejezést, valamint magyarázatot adott miért nem lehet a tudományos eredményeket ilyen módon helyettesíteni. Szabó Katalin [2009] az innovációk és a piacgazdaság kapcsolatáról írja minként gyorsult a fejlődés üteme az idő és a technika előrehaladásával. Magyarázataként felhívja a figyelmet az új innovációs paradigmákra: • az innováció folyamatossá válása, • a szolgáltatások részesedésének dinamikus növekedése az innovációban, • a KKV-k részvétele a folyamatban • heterogenitás (egyetem+kormányzati intézet+vállalat) • a hálózatok szerepének kiteljesedése. Drucker [1993] alapján az innovációnak 3 külső forrása van: a demográfiai változás, melynek öregedő népességünk drasztikus példája. A Rajkó-korszak generációjának gyengülésével, az Y generáció erősödésével átrendeződnek a fogyasztói igények: az információs forradalom teremtette új helyzetbe beleszülető gyermekek vásárlóként és felhasználóként merőben más elvárásokat támasztanak. Feltehetőleg az árubőség, a gyors forgási sebesség miatt kevéssé ragaszkodnak egy-egy termékhez, és az újdonságok kiemelt szerepet kapnak. Az innováció második külső forrása lehet új tudás megjelenése. Erről azonban tudnunk kell, hogy piaci bevezetéséhez 20-25 évre, mint átfutási időre van szükségünk. A harmadik eredő a szemléletváltás. Épp az innováció és K+F az a terület, amelyen napjainkban a legnagyobb hozzáállásbeli változást tapasztalhatjuk. Az innovációt ma már nem „csodaként” kezeljük, hanem aprólékos, megtervezett folyamat gyümölcseként. A demisztifikálásnak köszönhetően új üzleti modellekre és innováció-központú marketing és menedzsment know-howra van szükség. A nyílt innováció, mint elsődleges válasz az új helyzetre, melynek lényege, hogy a az üzleti tevékenységéhez minden külső forrásból származó ötlet (szellemi termékét) - 175 -


felhasználásra kerül. Így a cég anyagilag kompenzálatlan anyagi előnyhöz jutott: profitra tett szert, míg cserében a vásárlók úgy kaptak jobb szolgáltatást, hogy effektíve önmaguk termelték ki azt. Egy jó ötlethez a vállalat értéket ad hozzá, és a többletet a termékbe/szolgáltatásba ágyazva juttatja vissza a vevőinek. Amennyiben a szituáció nem etikátlan, és elfogadott, egy olyan tendenciára enged következtetni, amely ha nem is 100%-ig pénz nélküli, azonban a pénz szerepét minimalizáló rendszerbe vezet, ahol a közös tevékenységek kapcsán realizálódik a szükséglet kielégítés. A Particia Seybold [2006] könyvben példaként felhozott sikertörténetekben (Mozilla Firefox, Wikipedia, BBC…) közös, hogy van internetes vonatkozásuk. A következő szakmai-szervezési kihívás a világháló elhagyása a nyílt innováció során. Vagy olyan termékek fejlesztése a weben keresztül, amelyeknek egyébként nincs online vonatkozásuk. A másodlagos reakció, amely hosszabb időtávon mutatkozik meg, az az új üzleti lehetőség. Mivel az innováció tervezhető, megfogható, ezért a csatornák és a megfelelő üzleti modell kialakításával kereskedni is lehet velük, termelni is lehet őket, mint más jószágokat. Az innovációk piacára olyan vállalatok léphetnek be előállítóként vagy forgalmazóként, melyek mérete kicsi vagy közepes, hiszen a forradalmian új, korszakalkotó változásokat (vagy azt előidéző termékeket) nem a piacvezető nagyvállalatok alkotják [Peters-Waterman,1982]. A nyílt innováció sajátos technikát kíván mind a belső, mind a külső környezetet illetően. A nyílt innováció természetét a hagyományos K+F tevékenységhez képest Chesborough [2006] az alábbi 1. számú táblázatban foglalta össze. A nyílt és zárt innováció alapvetően más típusú szervezeti kultúrát és kommunikációs technikát feltételez. 1.táblázat A nyílt és zárt innováció összehasonlítása, valamint a különbségekből adódó kommunikációs módosulások

1

Nyílt innováció Zárt innováció „A szakterületünk nem mindegyik „A szakmai területünk kiválóságai nálunk kiválósága dolgozik nálunk. Ezért a külső dolgoznak.” és belső szakemberekkel is együtt kell működnünk.” Érdekes, hogy a külső és belső szakemberekkel való együttműködés realizálása oximoronba ütközhet, ha a tématerületen dolgozó szakemberek nem a vertikális láncban egy másik szinten, hanem horizontálisan helyezkednek el.

„A külső K+F jelentős értéket teremt. A „A K+F-ből úgy tudunk a leginkább belső K+F egyik fontos feladata ezen profitálni, ha mi találunk ki új dolgokat, mi érték egy részének behozatala cégen fejlesztjük termékké, és mi visszük ki a belülre.” piacra.” A K+F fókusza korábban kizárólag a kutatásra és a fejlesztésre irányult. Napjainkra azonban támogató funkciókra is szüksége van: menedzsmentre, marketingre és PR-ra. „Nem feltétlenül nekünk kell a kutatást „Ha valamit mi fedezünk fel először, akkor 3 elvégeznünk ahhoz, hogy profitáljunk nekünk van arra lehetőségünk, hogy azt belőle.” piacra vigyük.” Nyílt innováció során értékteremtés megy végbe úgy, hogy magát az innovációs know-howt és tudást transzferálják. „Egy jó üzleti modell kialakítása „Az a cég lesz a nyertes, amelyik az 4 fontosabb, mint az, hogy mi jelenjünk innovációja eredményét elsőként viszi ki a meg egy új termékkel először a piacon.” piacra.” Míg a hagyományos módszer egy erős, agresszív PR-t feltételezett, a nyílt innováció kommunikációs stílusa informális, a versenyt kevéssé érzékelteti, és a partnerség felé 2

- 176 -


orientál. A nyílt innováció tekintetében a kommunikáció kevésbé „én,-illetve vállalatközpontú”. „Ha a cégünk képes arra, hogy a belső és „Ha a mi cégünknek van a legtöbb és a 5 külső ötleteket jól hasznosítsa, akkor legjobb ötlete, akkor mi leszünk a sikeres lesz a piacon.” legsikeresebbek a piacon.” A megfogalmazás meglehetősen csalóka: persze a zárt innováció belső fejlesztést, ezáltal intenzív belső kommunikációt feltételez; az információ azonban mégis inkább a K+F részlegen belül áramlott. „A saját szellemi termékeinkből úgy is „A saját szellemi termékeinket meg kell 6 hasznot húzhatunk, ha azokat mások őriznünk, és nem szabad lehetővé tenni azt, hasznosítják. Továbbá mi is hogy abból a versenytársak is hasznot megvásárolhatjuk mások eredményeit, ha húzzanak.” azokat a mi üzleti modellünk segítségével könnyebben lehet sikeres piaci termékké fejleszteni.” Míg a hagyományos innovációt alkalmazó szervezetek törekedtek a saját innovációjuk védelmére, külső kommunikációjuk diplomatikus volt, magas nyelvi kontextusban fogalmazva. A nyílt innováció esetén mindez szükségtelenné vált; hiszen napjainkra az a kulcs információ, a know-how és a szellemi termékek cseréjére kialakult szokások jöttek létre. Forrás: saját szerkesztés Chesbrough [2003] alapján

Összességében az innovációs tevékenységet érintő kommunikációra jellemző, hogy tartalmasabb információt közvetít. A hivatalos és informális érintkezés során kialakultak azok a szokások és napi gyakorlatok, melyeknek köszönhetően a megosztást nem terheli negatívum: a partnerség és az értékteremtés, mint közös érdek jelenik meg. A változatos üzleti modelleknek és az eseti együttműködéseknek köszönhetően közös célként jelenhet meg az innováció, mint a kölcsönös előnyökkel járó munka gyümölcse. 3. A kutatás A szakirodalmi áttekintést követően az alábbi fejezetekben az M8-DUNAHÍD Közhasznú Nonprofit Kft., az innovációs alpont üzemeltetője és a Dunaújvárosi Kistérség Innovációs Tanács munkaszervezete által végzett primer kutatás eredményeit foglaljuk össze. Részletesen kitérünk az innovációs folyamatban résztvevők – kutatók és vállalkozások - motivációira, illetve azon módszerekre és eszközökre - például kommunikáció menedzsment módszerekre -, amelyekkel feloldható a motivációk különbözőségéből eredő konfliktus, illetve hatékonyabbá, eredményesebbé tehető az innovációs közvetítő szervezetek tevékenysége. 3.1.

A kutatás alapadatai

A kutatás fő célja egy problémafeltáró kutatás elvégzése Dunaújváros és vonzáskörzetében, három célcsoport bevonásával a célcsoportok innovációval kapcsolatos ismeretinek, motivációjának és az ehhez kötődő kommunikációjának vizsgálata. A kutatás célcsoportjai az innovatív vállalkozások, az innovációt finanszírozó cégek, szervezetek, valamint a kutatók. A kutatás az alábbi, alapvető problémákból, feltevésekből indult ki: Az innovációs folyamatok hatékonyságát alapvetően a folyamatban résztvevők motivációinak eltérése korlátozza. Ilyen eltérés lehet például a kutatók és vállalkozások kommunikációjának problémája; a kutatók „nem beszélik” a vállalkozások vezetőinek nyelvét, nem ismerik a piaci folyamatokat, és mást várnak el az innovációs folyamattól. A felsőoktatási intézményekben

- 177 -


dolgozó kutatók a kutatás céljaként gyakran szakmai előre menetelük fontosságát hangsúlyozzák, a vállalkozások pedig inkább a profitorientáltságot, a piaci hasznosíthatóságot részesítik előnyben. Hasonló problémákat okozhat a finanszírozókkal történő kommunikáció elégtelensége. Az innovációs közvetítő szervezetek feladata, hogy felismerjék az innovációs folyamatban résztvevők motivációit, és összehangolják azok érdekeit. Egy innovációs folyamat csakis úgy lehet sikeres, ha minden résztvevője felismeri, hogy az együttműködés hozhatja meg a várt eredményt. A közvetítő szervezetek fontos célja tehát, hogy részletesen megismerjék a kutatók, a vállalkozók és az innovációt finanszírozó szervezetek „nyelvét”, azt, hogy milyen hajlandóságot mutatnak az innovációban való részvételre, mi motiválja őket egy-egy innovációs projektben való részvételre, hogyan lehet velük kommunikálni, és milyen eszközök szükségesek az innovációs folyamatba való bevonásukhoz. Az innovációs közvetítő szervezet számára elsődleges, hogy fejlessze szolgáltatásait, növelje szakmai kompetenciáját. A fent leírt három élcsoport motivációjának, érdekeinek és kommunikációjának megismerése, valamint javítása jelen kutatáson keresztül elérhetővé válik, így hozzájárul majd a szervezeti célok megvalósításához is. A kutatás kommunikációval kapcsolatos hipotézisei az alábbiak voltak: • a célcsoportok közötti kommunikáció nem hatékony • az innovációs folyamatban való részvételt a célcsoportok eltérő érdekei és motivációi gátolják; az innovációs együttműködések 80%-a emiatt nem sikeres • az innovációs folyamatban résztvevők egymással kapcsolatos informáltsága nem megfelelő, alacsony szintű, az innovációs folyamatokkal kapcsolatos információáramlás nem elég hatékony: • az innovációs folyamatban résztvevők 90%-a nyitott az újabb információk befogadására, igénylik az innovációval kapcsolatos információkat • az innovációs közvetítő szervezet beavatkozása a folyamatba növeli a hatékonyságot Az itt bemutatott kutatási eredmények egy kérdőíves megkérdezésből származnak, amelyet a Dunaújvárosi Kistérségben élő és tevékenykedő vállalkozások, valamint kutatók körében kérdeztünk le. A kérdőívek kitöltésére online került sor, összesen 78 vállalkozás, és 53 kutató válaszait elemeztük. A minta kis mérete miatt a kutatási eredmények nem tekinthetőek reprezentatívnak. A kutatók esetében a reprezentativitást erősíti, hogy a Dunaújvárosi Főiskolán összesen 60 kutatásban résztvevő alkalmazottat regisztráltak, így elmondható, hogy a kutatói válaszadók az adott célcsoport 88%-át képviselik. Az egyes célcsoportok válaszadóinak alapadatai az alábbiak szerint alakultak: A kutatásban résztvevő vállalkozások többsége mikrovállalkozás volt, és a válaszadó vállalkozások 82,1%-a a KKV kategóriába tartozik. A válaszadók vállalkozások közül a legtöbbet az 1990-es évek elején alapítottak. Szintén magas a 2001 és 2005 között alapított vállalkozások aránya. A válaszadó vállalkozások 41,1%-a 2001 után kezdte meg működését. A válaszadó vállalkozások legnagyobb része az iparban tevékenykedik. Emellett jelentős még az építőipari cégek aránya is. A válaszadók legtöbbje felsővezetőként dolgozik. A felsővezető kategóriába soroltuk az egyéni és mikro-vállalkozásokat vezetőket is. Szintén jelentős, hogy a kitöltők közül 60,3% vezető pozícióban dolgozik, tehát az innovációs tevékenységgel kapcsolatos döntésekben meghatározó szerepe lehet. A válaszadó kutatók többsége nő volt, és az összes válaszadó átlagéletkora 42 év. A legfiatalabb válaszadó 24 éves, a legidősebb pedig 64 éves. A válaszadók többsége 31-40 év

- 178 -


közötti kategóriába tartozik. A válaszadó kutatók többsége egyetemi végzettséggel rendelkezik, és kiemelkedően magas a doktori fokozattal rendelkezők aránya is. A kitöltők közül legtöbben a Műszaki Intézet munkatársai, de jelentős volt a Gazdálkodástudományi és az Informatikai Intézetben dolgozók aránya is. 3.2.

A kutatás eredménye; a motivációk és a kommunikáció szerepének elemzése az innovációs folyamatban

A kutatás során kétféle módon vizsgáltuk az innovációs folyamatban résztvevő szereplők – kutatók és vállalkozások – motivációját. Egyrészt közvetlenül a motivációra rákérdezve azt próbáltuk felmérni, hogy az egyes tényezők milyen fontossággal bírnak egy kutató, illetve vállalkozó számára az innovációs projektekben való részvétellel kapcsolatban. Egy motivációra rávilágító kérdéssel azon válaszadókat vizsgáltuk, akik részt vettek valamilyen kutatási projektben az elmúlt években. A válaszok alapján a motivációs érvek egyfajta rangsorát tudtuk kialakítani. A rendszeres kutatást végző kutatókat tehát a következők motiválják egy kutatási projektben váló részvételre: • magasabb vagy külön a projektért kapott fizetés • publikációs lehetőségek • kapcsolatteremtési lehetőség – vállalkozásokkal, külföldi szakértőkkel, stb. • szakmai előmenetel, fokozatszerzés • elismertség • külföldi tapasztalatszerzés • hogy tagja lehet egy kutatócsoportnak Voltak olyan válaszadó kutatók is, akik nem vettek részt az elmúlt egy évben kutatási projektben. Az ő motivációs rangsoruk az alábbiak szerint alakult: • magasabb vagy külön a projektért kapott fizetés • szakmai előmenetel, fokozatszerzés • kapcsolatteremtési lehetőség – vállalkozásokkal, külföldi szakértőkkel, stb. • külföldi tapasztalatszerzés • elismertség • publikációs lehetőségek • hogy tagja lehet egy kutatócsoportnak Ez a motivációs rangsor nem egyezik meg pontosan a kutatásban résztvevők motivációs rangsorával. Az első helyen itt is a jövedelem áll, de a publikációs lehetőség például az utolsó előtti helyen szerepel, míg a kutatásban résztvevőknél ez a második. A publikáció mint motivációs tényező talán azért került hátrébb ezen a listán, mert publikálni csak kutatási eredményt érdemes. A publikációs igény hiányának oka lehet még, hogy a kutató már befejezte vagy felfüggesztette PhD tanulmányait, így nem szükséges publikálnia. Szintén indokolhatja a publikációs igény csökkenését, ha nem az adott kutató, hanem más publikálja egy projekt eredményét. Érdekes az az eredmény is, hogy mindkét csoport motivációs listáján a legutolsó helyen szerepel a kutatócsoportbeli tagság. Annak ellenére van ez így, hogy a kutatások nagy részét a vállalkozások finanszírozzák, és egy vállalkozás alapvető érdeke lehet, hogy saját szakértői is csatlakozzanak a kutatásokhoz. Az, hogy a kutatók kevésbé értékelik a team-munkát, kihatással lehet egyrészt a kutatási projektekbe való bekerülésük esélyeire, másrészt a már

- 179 -


zajló kutatási projektek eredményeire is. A csoportban való együttműködésre negatív hatással lehet a kutatók szakmai féltékenysége, illetve a tapasztalatok megosztását kerülő indivíduma. A vállalkozások innovációs tevékenységének motivációját is megvizsgáltuk, és az alábbi következtetésekre jutottunk: A válaszadók többségénél – 57 fő – a profit jelentette a legfontosabb szempontot az innovációs tevékenység folytatásában. Szintén jelentős szempontokként jelölték meg a cég piaci részesedését, a minőségfejlesztést, illetve a működési hatékonyság növelését. A legkevesebb jelölést a piaci vagy technológiai szükségszerűség, valamint a profilváltás kapta. A profilváltást például a válaszadók 71,8%-a legkisebb fontosságú, 1-es vagy 2-es kategóriába sorolta, átlagosan tehát 2-re értékelték, így kevésbé volt fontos számukra. Az alkalmazottak sikerélményét, az egyéni fejlődést szintén sok vállalkozás nem veszi figyelembe, hiszen a válaszadók 42,2%-a az 1-es vagy 2-es kategóriába sorolta. A motiváció a vállalkozások mérete szerint eltérő lehet: • a mikro- és kisvállalkozások több mint 75%-a a profit növelésének szempontját a legfontosabbnak tartotta, és legalább 13%-uk értékelte az új piacokon való megjelenést 1-esre, tehát ez kevésbé fontos számukra • a kisvállalkozások 76,9%-a vélte nagyon fontosnak a hatékonyság növelését (a többi vállalkozási kategóriában ennél kisebb arányban jelölték 4-esre a hatékonyságot), valamint többségük inkább 2-esre vagy 3-asra értékelte a legtöbb szempontot • a középvállalkozások közül egy sem tartotta igazán fontosnak a termékskála, bővítését, illetve a technológiai szükségszerűséget, és az alkalmazottak elégedettségét, a versenytársak megelőzését, a minőség javítását, valamint a profilváltást is csak 14,3% jelölte 4-esre • a középvállalkozások értékelték 1-esre a legnagyobb arányban a profilváltási szempontot • a nagyvállalatok esetében a profit növelését 71,4% értékelte 4-esre, míg a vállalkozás piaci részesedésének növelése ennél magasabb arányban (78,6%) kapta a legfontosabb jelölést, tehát több nagyvállalatnak volt fontosabb a piacrészesedés növelése, mint a profitnövelés • a partnerkapcsolatok építését a nagyvállalatok közül csak 28,6% értékelte a legfontosabbra, és közülük egy sem értékelte a profilváltást 4-esre, tehát ez nem jelenik meg az innovációs fejlesztések legfontosabb okaként náluk A motiváció vizsgálatát közvetett módon is elvégeztük, mégpedig a kommunikációs folyamat felmérésén keresztül. Mind a kutatókat, mind pedig a vállalkozókat megkérdeztük arról, hogy egyrészt milyen információval rendelkeznek a térségi innovációs folyamatokkal kapcsolatban, másrészt pedig hogy milyen támogatást, segítséget igényelnének a kutatási folyamataikban, illetve kutatási tevékenységeikhez. A közvetett vizsgálat első témaköre az innovációs folyamatokkal kapcsolatos, meglévő ismereteket vizsgálta. Arra a kérdésre, hogy adott témában rendelkezik e valamilyen ismerettel, a kutatók az alábbiak szerint válaszoltak: A válaszadó kutatók innovációval kapcsolatos ismeretei nagyon eltérő intenzitásúak voltak az egyes megadott kategóriákban. Voltak olyan kategóriák, ahol a kutatók közel fele úgy válaszolt, hogy nincs információja, másik részük ellenben tájékozott az adott területen. Ilyen kategóriák voltak a helyi, térségi kutatási lehetőségek, valamint az intézménynél folyamatban lévő kutatási, innovációs projektek.

- 180 -


Jelentős eltérést mutat a helyi innovációs közvetítő szervezetek ismertsége a kutatók körében. Mindössze csak 22,6%-uk nyilatkozott úgy, hogy van információja a szervezetekről. Ennek kissé ellentmond, hogy a válaszadók többsége – 62,3%-a - tudja, hová fordulhat, ha innovációval, innovációs és kutatás-fejlesztési projektekkel kapcsolatos kérdése, problémája merül fel. Ennek oka lehet egyrészt az, hogy a főiskolán dolgozó kutatók főként intézményi kutatásokat végeznek, és tudják, hogy az intézményen belül hol juthatnak ezzel kapcsolatban információhoz. Szintén magas azok aránya, akik nem rendelkeznek információval a finanszírozási lehetőségekről. 5 olyan válaszadó is volt, aki úgy vélte, hogy egyetlen felsorolt kategóriával kapcsolatban sem rendelkezik információval. Szintén 5 olyan válaszadó volt, aki tartózkodott ezen kérdés megválaszolásától. A fenti témában a vállalkozások válaszai az alábbiak szerint alakultak: A válaszadó vállalkozók 60,3%-a a felsorolt kategóriák egyikével kapcsolatban sem rendelkezik információval. A vállalkozások közül a legtöbben – 28,2% - azzal kapcsolatban rendelkeznek információval, hogy milyen finanszírozási forrásokat vehet igénybe egy vállalkozás az innovációs fejlesztések megvalósításához. A legkevésbé a helyi, térségi kutatási lehetőségekről rendelkeznek információval a válaszadók, csak 9%-uk jelölte meg ezt a kategóriát. Fontos lehet, hogy a válaszadók negyede, 25,6%-a tudja, hogy hová fordulhat, ha innovációval, innovációs és kutatás-fejlesztési projektekkel kapcsolatos kérdése, problémája merül fel. Az információ meglétét és a vállalkozásnál betöltött pozíciót összevetve az alábbi megállapításokra juthatunk: • a felsővezetők 35,5%-ának van információja a helyi. térségi innovációs szakemberekkel kapcsolatban • a felsővezetők közül csak 9,7% nyilatkozott úgy, hogy tud a helyi, térségi kutatási lehetőségekről • a középvezetők többsége tudja, milyen finanszírozási forrásokat vehet igénybe egy vállalkozás az innovációs fejlesztések megvalósításához (ez az arány a felsővezetők esetében csak 35,5%) • az alkalmazottak tudják legkevésbé, hogy milyen innovációs közreműködő szervezetek működnek Dunaújvárosban, közülük csak 6,7 volt, aki rendelkezik erről információval • a felsővezetők általában jobban informáltak az innovációval kapcsolatos tevékenységekkel lehetőségekkel kapcsolatban

- 181 -


Az alábbi ábra a kutatók és a vállalkozások kérdésre adott válaszait foglalja össze: 2.táblázat A kutatók és a vállalkozások válaszai kutatók, akik vállalkozások, rendelkeznek akik információval rendelkeznek információval db db % % helyi, térségi kutatókról 12 15,4 helyi, térségi innovációs szakemberekről 18 23,1 helyi, térségi kutatási lehetőségekről 25 47,2 7 9 K+F tevékenységet folytató vállalkozásokról 18 34 az intézménynél, vállalkozásnál folyamatban lévő 26 49,1 19 24,4 kutatási, innovációs projektekről kutatás-fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos 20 37,7 15 19,2 pályázatokról Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díjról 29 54,7 12 15,4 22,6 11 14,1 a Dunaújvárosban működő innovációs közvetítő 12 szervezetekről hová fordulhat, ha innovációval, innovációs és kutatás- 33 62,3 20 25,6 fejlesztési projektekkel kapcsolatos kérdése, problémája merül fel milyen finanszírozási forrásokat vehet igénybe egy 13 24,5 22 28,2 vállalkozás az innovációs fejlesztések megvalósításához nem rendelkezem információval egyikről sem 5 9,4 31 39,7 kategóriák


A második témakör a kutatás-fejlesztési folyamatok támogatási igényeinek mérése volt. A kutatók megkérdezése során a válaszadók az alábbi támogatási formákat jelölhették meg a válaszadók: • rendszeres tájékoztatás a térségben zajló innovációs projektekről • rendszeres tájékoztatás a térségben lévő kutatási lehetőségekről • kapcsolattartás más szervezeteknél dolgozó kutatókkal • kapcsolattartás innovációs igényű vállalkozásokkal • kutatás finanszírozásával, forrásbevonással kapcsolatos információk • forrásbevonás (pl. pályázatírás) • innovációval kapcsolatos képzések • rendszeres tájékoztatás konferenciákkal kapcsolatban • konferencián való részvétel előadóként • rendszeres tájékoztatás az innovációs közreműködő szervezetek tevékenységéről • egyéb A kutatók esetében a válaszadók főként az első hat kategóriában szeretnének támogatást kapni. A legtöbb kutatót a térségben lévő kutatási lehetőségek érdeklik. Szintén többen érdeklődnek a forrásbevonás, különösen a pályázatok iránt. A legkevésbé az innovációs képzések érdeklik a kutatókat. A kutatókat tehát többnyire az érdekli, hogy milyen kutatásban vehetnek részt, és ezt hogyan lehet finanszírozni. Ez a fent leírt motivációs rangsort is

- 182 -


alátámasztja. A forrásbevonás fontossága például egyértelműen kapcsolódik a projektekből szerezhető plusz bevételhez. A kutatók válaszait összevetettük alapadataikkal, például a korcsoport szerinti összetétellel. Ennek alapján elmondható, hogy van némi összefüggés a motiváció és a kutató életkora között. Jellemző volt például, hogy a fiatalabbak érdeklődtek jobban az innovációs, kutatási projektek iránt. A konferencián való részvétel viszont az idősebb korosztályokat érdekli jobban. Ezen eltérés mögött olyan okok húzódhatnak meg, mint például az idősebben gyengébb motivációja az új kutatásban való részvételre, vagy a náluk rendelkezésre álló publikációs anyagok nagyobb volumene. A vállalkozások esetében ugyanilyen, közvetett módszerrel szintén megvizsgáltuk a motivációt, és rákérdeztünk, hogy milyen támogatást szeretnének kapni a projektjeikhez. A vállalkozások többsége, 55,1%-a, rendszeres tájékoztatást szeretne kapni a térségben zajló innovációs projektekről. Elmondhatjuk tehát, hogy motiváltak az újabb innovációs projektek megismerésében és elkezdésében, illetve az innovációs folyamatba való becsatlakozásban. Jellemző volt, hogy a az innovációs projektekkel kapcsolatos érdeklődés a nagyvállalatok többségénél fennáll, és a kutatási lehetőséget megjelölők közül is 27% volt a nagyvállalat. A nagyobb cégeknél tehát az információ megléte és megszerzése igen fontos. Szintén a vállalkozások több mint felét érdekelnék a pályázatok, 30,8%-ukat pedig a forrásbevonással és a képzésekkel kapcsolatos információk. Ez alátámasztja azt az igényt, hogy a kutatásifejlesztés elsősorban a cég profitjának növekedéséhez járuljon hozzá. Jellemző módon a KKV-k forrásbevonással kapcsolatos motivációja magasabb, mint a nagyvállalatoké. A legkevesebben a konferenciákon való részvételt jelölték meg. A vállalkozók számára tehát nem olyan fontos a publikáció, mint a kutatóknak. 4. Következtetések és javaslatok A Dunaújvárosi Kistérségben elvégzett kutatás alapján elmondható, hogy a hazai kutatásfejlesztési, illetve innovációs folyamatok jellemvonásai nem egyeznek meg a fejlett, nyugateurópai országokban zajló folyamatok karakterisztikáitól. Az innovációs közvetítő – intermedier – szervezeteknek tehát eltérő szerepük van, mint a fejlett országokban. A szervezetek céljai, működési területei hasonlóak, ám az eltérő gazdasági, politikai környezet, a speciális társadalmi folyamatok és összetett emberi szociális és kulturális jellemzők miatt jelentős eltéréseket fedezhetünk fel a működésben, folyamataikban és célcsoportjaikban. Ezen eltérések feltárása elengedhetetlen a közvetítő szervezetek hatékonyságának felméréséhez, illetve a gazdaságban és annak fejlődésében betöltött szerepük vizsgálatához. A folyamatok, és módszerek különbsége az innováció emberi oldalára vezethető vissza, amelynek egyik alapvető része, a bizalom mellett, a folyamatban résztvevők közötti kommunikáció. Az innovációs folyamatban résztvevők motivációinak eltérése a kommunikációs folyamatban is jelentős különbségeket okoz, illetve rávilágít a kommunikáció hatékonyságának problémáira is. Az innovációs közvetítő – intermedier – szervezetek feladata olyan kommunikációs megoldások alkalmazása, amely a kér szereplő – kutatók és vállalkozók – közötti kommunikációs réseket hidalja át, vagy orvosolja a kommunikáció során fellépő félreértéseket, problémákat. A közvetítő szervezetek tevékenységük során olyan kommunikációs technikákat kell alkalmazniuk, amelyek nemcsak a bizalom építésében játszanak komoly szerepet, hanem

- 183 -


lehetővé teszik a célcsoporttal – kutatók és vállalkozók – való interaktív, személyes kapcsolat kialakítását és fenntartását. Irodalomjegyzék 1. Chesbrough, H. – Wim Vanhaverbeke – Joel West [2006] Open innovation Researching a new paradigm. Oxford University Press New York 2. Csath Magdolna [2010] Versenyképesség – menedzsment Nemzeti Tankönyv Kiadó Budapest 3. Drucker, Peter [1993] Innováció és vállalkozás elméletben és gyakorlatban Park Könyvkiadó, Budapest 4. Peters, Thomas J. – Waterman, Robert H. [1986] A siker nyomában Tanulságok a legjobban vezetett amerikai vállalatoktól Kossuth Könyvkiadó, Közgazdsági és Jogi Könyvkiadó Budapest 5. Schumpeter, Peter [1980] A gazdasági fejlődés elmélete Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 6. Seybold , Patricia B. [2006] Outside innovation. HarperCollins Publisher New York 7. Szabó Katalin [2009] Innováció Magyarországon: felülnézetben és földközelben. Vezetéstudomány, 04 2-15.o

- 184 -


PROF. DR. BENCSIK ANDREA – STIFTER VIKTÓRIA – SÓLYOM ANDREA (Széchenyi István Egyetem, Győr): A tacit tudás átadásának vizsgálata magyarországi szervezeteknél 1. Bevezetés A tudás iránti érdeklődés Platónig és Arisztotelészig nyúlik vissza. Ez is bizonyítja, hogy a tudás fogalma, működése, különböző megközelítései régóta foglalkoztatják az embert. A jelenlegi érdeklődés növekedéséhez jelentősen hozzájárult a szervezeti leépítések trendje. Egy amerikai vállalatnál tapasztalt repülőmérnököket bocsátottak el, akik olyan értékes tudást vittek el magukkal, hogy a létfontosságú munka folytatása érdekében vissza kellett őket venni. A vezetők ráébredtek arra, hogy a vállalat valódi motorja az alkalmazottak tudása. Sajnálatos azonban, hogy erre csak akkor jöttek rá, amikor már hiányoztak. Ezzel a problémával azonban hamarosan magyarországi vállalatok is találkozni fognak, hiszen statisztikai adatok bizonyítják, hogy az ezredfordulón már másfél millió 65 év feletti volt Magyarországon. Az előrejelzések szerint számuk 2050-re meghaladja a kétmillió főt. Ez azt jelenti, hogy a vállalat számára fontos emberek napjainkban elérik a nyugdíjkorhatárt, az ő tudásuk, amennyiben a vállalatok erre nem szentelnek kellő figyelmet, el fog veszni. Ez a tendencia egész Európában hasonlóan megfigyelhető lesz. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a vállalatok idejében ébredjenek rá a tudás menedzselhetőségére, a tudásáramlás ösztönzésére. [Davenport – Prusak, 2001] Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy a mai vállalatok mennyire vannak tudatában a tacit tudás jelentőségének, s hogy milyen módszereket használnak a tacit tudás munkavállalók közötti megosztása érdekében. 2. A tudás fogalma és formái Egészen az elmúlt évtizedig a gazdagságot, a hatalmat a fizikai erőforrások birtoklása jelentette az üzleti életben. A munka, a tőke, a természeti erőforrások voltak a termelés legfontosabb tényezői. A tudás ugyan akkor is létezett már, de a termelést a kézzel fogható eszközök birtokosai határozták meg. A tudás iránt csupán csekély érdeklődés mutatkozott, értékét nem ismerték. Napjainkban ez a tendencia változóban van. A gazdasági, üzleti életben a jövőben a gazdagságot, a sikert a szellemi eszközök fogják meghatározni. [Bencsik, 2009] Miképp azt Peter F. Drucker is mondta: „Ma az egyetlen igazán értékes erőforrás az egyének és a társadalom számára egyaránt a tudás. A tudással minden mást meg lehet teremteni.”[Tomka, 2009] A gyorsan fejlődő technológiák világában az egyetlen versenyelőnyt tartósan jelentő tényező az alkalmazottak fejében létező tudás maradt. Technológiai újításokkal csak rövid időre szerezhetünk piacvezető szerepet, hiszen az a versenytársak által könnyen lemásolható. Ám ugyanez nem mondható el a szellemi tőkéről, az alkalmazottak tudásáról, tapasztalatairól. A tudás fogalmát sok szakértő mind-mind a maga módján értelmezte. Ganesh szerint [Odigie, Li-Hua, 2009] a tudás ötletek, szabályok, procedúrák és információk szervezett kombinációja. Míg Wiig szerint [1994] a tudás az ember által megtanult, felhasznált és aktivizált információ egy meghatározott kontextusban. Polányi [1994] szerint a tudás cselekvésre való képesség. Ebbe belesorolja az olyan gyakorlati jellegű tudást, mint a favágás, de lehet intellektuális jellegű is, mint a beszéd, vagy a kutatási folyamat. A tudás megfoghatatlan, nehezen megmagyarázható. Gondoljunk csak arra, hogy sok gyerek megtanul úszni. De hogyan magyarázhatná meg társának, hogy hogyan képes a víz - 185 -


tetején maradni. A tudás fogalma épp ezért intuitív, az egyénekben lakozik, része az ember kiszámíthatatlanságának. Popper [1971] szerint a tudás „tanulás során megszerezhető képesség, amely egy személyt vagy csoportot adat vagy információ feldolgozása révén bizonyos feladat végrehajtására képessé tesz”. A tudás tehát az egyénekben lakozik, szerves alkotórésze az ember kiszámíthatatlanságának. A tudást tehát az emberek döntései, tettei alapján lehet megítélni. A tudást, mint ahogy az előbb felsorolt példák is tükrözik, több tudományág is sajátjaként kezeli, ezért a fogalom interdiszciplináris jellege is magyarázatot ad arra, hogy miért nem tudunk egységes definíciót alkotni. Az egyik leggyakrabban használt és a kutatásunk számára leginkább kifejező változatot számunkra Davenport és Prusak adja, mely szerint „A tudás körülhatárolt tapasztalatok, értékek és kontextuális információk heterogén és folyton változó keveréke, szakértelem, amely keretet ad új tapasztalatok, információk elbírálásához és elsajátításához, s a tudással rendelkezők elméjében keletkezik és hasznosul. A vállalatok nemcsak dokumentumokban és leltárakban őrzik meg azt, hanem a szervezeti rutin részeként, az eljárásokban, gyakorlati tevékenységekben és normákban beágyazódva is jelen van.” [Davenport – Prusak, 2001] Habár a tudás fogalma körüli viták ma is tartanak, a kutatók abban megegyeznek, hogy a tudás két formáját különböztetik meg: explicit és implicit. A két tudás nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást. [Horvath, 1999] Az explicit tudás a tudás azon fajtája, melyet ki tudunk fejezni szavakban, vagy rögzíteni tudunk dokumentumokban. Míg a tacit, másnéven implicit tudás nem kézzelfogható, érzelmek által befolyásolt tudás, amelyhez az ember a munkája vagy tanulási folyamata során a megélt tapasztalatai által hozzájut. A megszerzése történhet olvasással, értékek elfogadásával, a kultúra vagy a környezet hatására. [Odigie, Li-Hua, 2009] Nonaka és Takeuchi szerint [Carlsen, 1999] az explicit tudás formális és szisztematikus, kifejezhető szavakban, számokban. Könnyen tárolható adatbázisokban, terjeszthető akár elektronikusan is. A tacit tudás ellenben nagyon személyhez kötött, nehéz láthatóvá tenni az absztrakt karaktere miatt. Tacit tudás tartalmaz tapasztalatokat, ideákat, értékeket, érzelmeket. A tacit és explicit tudás közötti határvonal nem tisztázott, elmosódott, homályos. [Carlsen, 1999] Az explicit tudás dokumentumokban, adatbázisokban közzétehető, és ezáltal a vállalaton belül terjeszthető, átadható, anélkül, hogy veszítene jelentéséből. Az emberek között akár ábrák, diagramok, számítógépes alkalmazások segítségével, interakció nélkül is átadható. Ezzel ellentétben a tacit tudás informális, nehezen definiálható és az alkalmazottak tapasztalatában mélyen rejlő tudást jelent. Átadása személyes kommunikációt, interakciót igényel, szóbeli és demonstratív eszközök segítségével. A tacit tudásra többségében a munkánk során teszünk szert. [Stevens – Millage – Clark, 2010] Polányi a tacit tudás jelentésének felvázolására, megértésére a következő példát hozta fel: ha ismerjük egy ember arcát, akkor ezrek között is felismerjük őt, de azt nem tudjuk elmagyarázni, hogy hogyan ismertük fel. A tacit tudást az ember az elméjében hordozza, ezért is nehéz azt megosztani. A tacit tudás jelentős része nem artikulálható. Ráadásul az emberek nincsenek tudatában annak, hogy tudásuk érték lehet más emberek számára is. [Polányi, 1994] A tacit szó jelentése csendes, néma, nem kommunikálható, nem érzékelhető, szavakkal nem kifejezhető, titok. A tacit tudás a kéz képességei, a bőr tudása és az agy mély rétegeit öleli fel. Nyström szerint [Ismail, 2006] a tacit tudás hosszú gyakorlat során szerezhető meg. Olyan események következménye, mint a kudarc, korrekció, tévképzetek, változó ideák.

- 186 -


Bár sokan a tacit tudást megoszthatatlannak vélik, kutatások igazolják, hogy a tacit tudás két, jól elkülöníthető részre bontható: azon tudás, melyet az ember testesít meg (ilyen az értékek, a hit, a szociális képességek, a kultúra, melyeket az ember a munkába már magával hoz), illetve a folyamatokba és termékekbe beágyazódott tudás, melyet a munkavégzés során szerez meg, amelyet emberek alkotnak meg. Mindkét tudás rejtett, szavakkal, diagramokkal nehezen kifejezhető, [Horvath, 1999] ugyanakkor ez utóbbi, a tacit tudás folyamatokba és termékekbe beágyazott része nehezen ugyan, de átadhatóak direkt vagy indirekt módszerek segítségével. Kutatásunkban, mi ezeket a direkt és indirekt módszereket, használatuknak gyakoriságát vizsgáltuk meg tüzetesebben. A direkt módszer olyan tudásmegosztási forma, ahol a tacit tudást tacit formájában adjuk át munkatársainknak. Ahhoz, hogy a tacit tudást direkt módon a szervezeten belül átadhassuk, lényegében olyan körülményeket kell teremteni az emberek számára, hogy összegyűljenek, és bátorítva legyenek a tudásuk megosztására, mint mondjuk az azonos szakterületeken dolgozó emberek csoportmunkára való ösztönzése, vagy vegyes csoportok alakítása, de ilyen módszernek tekinthető a japán Toyota vállalatnál használt minőségi körök módszer is vagy a mentori rendszer, a vállalati workshopok és továbbképzések szervezése. A tacit tudás átadásának indirekt megközelítése szerint a tacit tudás olyan dolog, amelyet az egyének el tudnak magyarázni, tehát a vállalat számára fontos tudás megjeleníthető és explicitté, tehát könnyen átadhatóvá tehető. A formális szervezeti folyamatok használata segíti az egyének tudásának megjeleníthetővé tételét. Ezen megközelítés értelmében az egyének tudása olyan eszközökön keresztül áramoltatható, mint a dokumentumok, jelentések, jegyzőkönyvek, standard procedúrák, a legjobb gyakorlatok. Az információs rendszer nagy szerepet játszik a tudás átadásának ezen formáinál. A tacit tudás indirekt átadásának segítői a vállalati belső hálózatok, az intranetek. Mindkét módszer hatékony és hasznos a tudás menedzselése, a tudás átadása szempontjából, mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Ami az egyik módszer előnye, az a másik hátránya egyben. A tacit tudás direkt átadásának legfőbb előnye, hogy viszonylag olcsó és könnyű az elindítása. A legelső szükséges lépés ugyanis nagyon egyszerű – azonosítani, hogy a vállalatban ki milyen speciális tudással rendelkezik. Ki kell jelölni a kulcsembereket, akikben tudatosítani kell a tacit tudás jelentőségét, s akik felelősek lesznek azért, hogy a vállalat egy meghatározott területén belül biztosítva legyen a tudásáramlás. Lényegében ez a folyamat a vezetőktől nem kíván nagy anyagi befektetést, sőt további előnye, hogy ez ösztönzőleg hathat az egyénekre, akik úgy érzik a vállalat számára fontos tudásuk megosztása. Egy további jelentős előnye ennek a nézőpontnak, hogy amennyiben a tacit tudást direkt módon közvetítik az egyének között, elkerülhető az a kockázat, amely az indirekt átadás esetében felmerülhet, nevesül, hogy más vállalatok, versenytársak megszerzik és lemásolják azt. Hátránya, hogy a tacit tudás idővel változik, ezért a tudásátadási rendszer frissítésre szorul, de esetlegesen a munkavállalók erre már nem hajlandóak. Egy idő után a tudás áramlását már ösztönözni kell. Másik hátránya, hogy amennyiben a tudás az emberek fejében van, úgy a tudás csak úgy adható át, ha ezeket az embereket mozgatjuk. Ez azonban egyes esetekben azt követelheti az egyéntől, hogy családi életét áldozza fel a karrierje oltárán. További hátrány, hogy amennyiben a tudás az egyének fejében marad, felmerülhet annak kockázata, hogy a tudás elveszik a vállalat számára, amennyiben az egyén elhagyja a vállalatot. Az indirekt megközelítés legfőbb előnye természetesen az, hogy ha egy egyén egyszer kifejezte valamilyen átvihető formában a tudását, az lényegében a vállalatnál marad, sőt gyorsan terjeszthető az a szervezeten belül. Egy tudásadatbázis az egyének számára a nap 24 órájában a hét 7 napján elérhető és ingyenes forrás. Továbbá ezzel a módszerrel láthatóvá válik a szervezet tudása, az esetleges hiányokkal együtt. Természetesen ez a megközelítés is számos hátránnyal rendelkezik. Köztük érdemes megemlíteni a tudás kodifikálásának - 187 -


nehézségét. Egy vállalat számára nagy kihívást jelent, hogy a tacit tudást milyen módon értékelje, gyűjtse össze, hogyan tudja használni a rendszert, hogyan lehet egyáltalán fejleszteni. További hátrány a tudás elfogadása, hiszen a tudás adott körülmények között teremtődik meg, egy adott szervezeti egységen belül, ami esetleg egy másik szervezeti egység számára nem elfogadott. [Sanchez, 2000] Kutatásunk során mindkét tacit tudás átadási formát megvizsgáltuk, nem állítottunk fel közülük rangsort. A vizsgált módszereket a szakirodalom alapján választottuk ki, figyelembe véve azt, hogy mely módszerek ismertek Magyarországon napjainkban. 3. A kutatás bemutatása Kutatásunk legfőbb célja volt annak felvázolása, hogy a magyar vállalatok milyen mértékben ismerték fel a tacit tudás jelentőségét, mekkora figyelmet fordítanak a tacit tudás megosztására, átadására munkavállalóik között, előtérbe helyezve azt, hogy milyen módszereket használnak a vállalati gyakorlatban. A kutatás egy feltáró jellegű kutatás volt, ahol a magyarországi vállalatok tacit tudás átadásához való jelenlegi hozzáállásukat, gyakorlatukat tártuk fel, mely jó alapot szolgál majd további tacit tudás menedzselési kutatások elkészítéséhez. A kutatásban 124 magyarországi vállalat vett részt, melyek a reprezentativitás érdekében a gazdasági szektorok majdnem minden ágát képviselték a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó vállalatoktól kezdve a járműiparon és telekommunikációs ágazaton keresztül a bankszektorig (lásd 1. tábla). A válaszadók a forprofit és non-profit szektorból egyaránt képviseltették magukat. 1. táblázat: Melyik iparágban tevékenykedik a vállalat? Gyakoriság

Megoszlás 31 3 5 5 12 3 41 8 16 124

szolgáltatás alapitvány pénzügy egészségügy kereskedelem mezőgazdaság ipar közigazgatás oktatás Total

25,0 2,4 4,0 4,0 9,7 2,4 33,1 6,5 12,9 100,0

Saját szerkesztés

Jelen tanulmányban azt mutatjuk be, hogy az általunk vizsgált vállalatok tudásmenedzsmentjének eszközei között milyen különbségek mutatkoznak meg aszerint, hogy vállalatok kultúrájuk alapján tudásorientáltnak tekinthetőek-e vagy sem. Ezért hipotézisünk a következő: H1: A tudásorientált vállalatok szélesebb skálájú tacit tudás átadási módszert használnak, mint a nem tudásorientált vállalatok.

A hipotézis igazolására a kutatás során egy strukturált kérdőívet használtunk, melyben a kutatás feltáró jellege miatt zárt kérdéseket alkalmaztunk tudás átadására használt eszközök formájára és alkalmazásának gyakoriságára vonatkozóan. A kérdőívvel elsődleges célunk a magyar vállalatok tudás átadására használt eszközeit vizsgáltuk, ezen belül is előtérbe helyezve a tacit tudás megosztását. A kérdőívet az ún. tölcsér módszer segítségével - 188 -


készítettük; a vállalatra vonatkozó általános és kultúrájával kapcsolatos kérdésekkel indítottunk, majd a tudásmenedzsment szerepének felismerését vizsgáltuk, végül a tudás átadására használt eszközök ismeretét és alkalmazásuk gyakoriságát. Ez utóbbi vizsgálatára négy fokozatú skálákat alkalmaztunk. 3.1

A kutatás eredményei

A hipotézis igazolására először megvizsgáltam, hogy mely vállalatok tekinthetők a válaszadók közül tudásorientáltnak. Ehhez mi Sveiby kultúra tipológiáját használtuk. Sveiby [2001] szerint a szervezeti kultúrát meg lehet különböztetni aszerint, hogy az tudásalapú, vagy sem. Tudásalapú, illetve tudásorientált az a szervezet, amelyre az alábbi jellemzők igazak: o o o o o o o o o

Kevés dologi vagyonnal rendelkeznek, azok is kevésbé értékesek (immateriális javak) Többnyire szakértői, tanácsadói munkát végeznek, vagy üzleti szolgáltatók Magasan képzett szakembereket foglalkoztat (ők az ún. tudásmunkások) Tevékenysége nagy részét hálózatok útján látja el, tehát az alkalmazottai szinte nem is találkoznak, az internet segítségével osztják meg tapasztalataikat Sikerességük szempontjából fontos a szakértők jó kommunikációs képessége, hiszen munkaidejük nagy részében ügyfelekkel foglalkoznak Rugalmas szervezeti struktúra jellemzi, projektcsoportokban végzik tevékenységüket A szervezeti légkör tudásbarát: folyamatos képzéseket szerveznek embereik számára A legfontosabb értéknek a tapasztalatot, a szaktudást, a gyors innovációs képességet tartják Termékeik nem amortizálódnak, sőt növekvő értékkel bírnak, a tudás értéke sosem csökken, ezzel párhuzamosan a szervezetek között felfokozott agresszív árpolitika jellemző a termékek helyettesítő szerepe miatt.

A kérdőívben a válaszadóknak négyfokozatú skálán kellett jelölnie, hogy a fenti tényezők mennyire jellemzőek a szervezetükre. A skála az egyáltalán nem jellemzőtől a nagy mértékben jellemző a szervezetemre válaszlehetőségekig terjedt. A válaszokat ezután összesítettük. A kutatás során azon vállalatokat tekintettük tudásorientált vállalatnak, amelyek a fenti listából minimum 4 jellemző esetében a „nagy mértékben jellemző a szervezetemre” válaszlehetőséget jelölték, s ahol a válaszok átlaga meghaladta a 2,83-at. Ezen feltételezések alapján azt állapíthattuk meg, hogy a válaszadók 63 %-a, azaz 78 szervezet tekinthető tudásorientált szervezetnek. Míg a válaszadók 37 %-a, azaz 46 szervezet nem tekinthető tudásalapú szervezetnek. A hipotézis igazolására másodsorban azt vizsgáltam, hogy a válaszadó vállalatok milyen módszereket használnak a tudás megosztására. A válaszadóknak egy négyfokozatú skálán kellett jelölni az alábbi eszközök közül, hogy egyáltalán nem, csak ritkán, gyakran vagy nagyon gyakran használják a tacit tudás megosztásához: Csoportmunka azonos szakterületen dolgozó emberekből (communities of practice) Vegyes Csoportok Belső viták és meetingek Belső munkatársi kommunikációs hálózatok IT/software (adatbankok, internet, intranet…stb.) Továbbképzési lehetőségek Szakértői csoportok Job rotáció Mentori rendszer/coaching

- 189 -


Vállalati workshopok Minőségi körök Mester-tanuló elv (A kérdőívben megadtam az egyéb válaszlehetőség megjelölését is, de ilyen válasz nem érkezett.) A hipotézisem igazolása érdekében először gyakorisági vizsgálatot végeztem, tehát összegeztem, hogy az adott válaszlehetőségeket hány vállalat jelölte be. Ezt az összegzést tartalmazza a 2. számú, alább ismertetett táblázat:

2. táblázat: Hogyan érte el eddig a vállalat, hogy a kilépő kulcsember át tudja adni a tacit tudását utódjának? Megnevezés

Egyáltalán nem használja

Alkalmanké Gyakran Mindig nt használja használja használja

Nem válaszolt

Csoportmunka azonos szakterületen dolgozó emberekből

7

28

42

38

9

Vegyes csoportok

25

42

36

10

11

Belső viták és meetingek

10

37

45

21

11

Belső munkatársi kommunikációs hálózatok

9

22

53

29

11

IT/software (adatbankok, internet, intranet)

23

28

37

24

12

Továbbképzési lehetőségek

10

26

59

19

10

Szakértői csoportok

26

36

35

15

12

Job rotáció

41

50

11

5

17

Mentori rendszer / Coaching

40

37

24

8

15

Vállalati workshop

48

37

12

13

14

Minőségi körök

37

29

32

12

14

Mester-tanuló elv

39

24

25

21

15

Forrás: Saját szerkesztés

Jól látható a táblázatból, hogy a legtöbb tudásmegosztó eszközt a vállalatok egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán használják. A legkevésbé használt eszköz a job-rotáció és a vállalati workshop. A job-rotáció esetében a válaszadók 73,4 %-a mondta azt, hogy egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán használja, míg a vállalati workshop esetében ez az arány 68,5 % volt. Ugyanakkor ebben a két esetben 17 és 14 darab válaszadó nem jelölt be semmilyen választ sem, melyben szerepe lehet annak, hogy vagy egyáltalán nincs náluk tudásmegosztás, vagy - 190 -


nem tudták értelmezni az adott alternatívát, tehát nem tudták, hogy mit jelent egy szervezet esetében a job-rotáció, illetve a workshop, s ezért nem jelölték azok használatának rendszerességét sem. A felsorolt tacit tudás átadási módszerek közül a leggyakrabban használt eszközök a válaszadók között a belső munkatársi kommunikációs hálózatok, a csoportmunka, a belső viták és meetingek, de viszonylag gyakran használják még az IT-software tudásmegosztó technikákat is. Ebből azt látjuk, hogy a tacit tudás átadása érdekében a vállalatok mind a direkt, tehát a személyes kommunikáción, mind az indirekt, tehát a tacit tudás explicitté tételén alapuló módszereket ismerik és alkalmazzák, még ha nem is olyan gyakran, mint az elvárt lenne. A hipotézisben azt állítottuk, hogy a tudásalapú szervezetek a tudásmegosztás szélesebb skálájából választanak eszközöket a tacit tudás átadására, mint a nem tudásorientált szervezetek. Tehát azt állítottuk, hogy a 78 tudásorientált szervezet több tudásmegosztási módszer, eszköz esetében jelölte, hogy gyakran, vagy nagyon gyakran használja azt. Ennek igazolása érdekében varianciaanalízist végeztem, ahol független tényezőnek a tudásorientációt vettem, függő tényezőkként pedig az eszközöket vizsgáltam. Első lépésben ennél a vizsgálatnál elvégeztem a Levene-tesztet, amely azt mutatja, hogy a függő változó normális eloszlású-e. [Sajtos – Mitev, 2007] Amennyiben ugyanis ezek a változók nem követik a normális eloszlást, tehát az eloszlás csúcsos, vagy ferde (esetleg mindkettő együtt), akkor a varianciaelemzés nem végezhető el. Ezt a normális eloszlást abból tudjuk megállapítani, hogy az SPSS elemző rendszerben a Test of Homogenity of Variances táblázatban (jelen esetünkben a 3. számú táblázat) a szignifikancia értéke nagyobb, mint 0,05, azaz a Levene-teszt null hipotézise – mely szerint a változók közötti szórások nem egyenlők – elutasításra kerül. 3. táblázat: Levene-teszt eredményei

Milyen mértékben használja a vállalat a csoportmunkát, azonos munkakörökben? Milyen mértékben használja a vállalat a vegyes csoportokat? Milyen mértékben használja a vállalat a belső vitákat, meetingeket? Milyen mértékben használja a vállalat a belső munkatársi kommunikációs hálózatokat?

Levene Statisztika

df1

df2

Sig.

5,329

1

122

,023

2,255

1

122

,136

4,620

1

122

,034

10,341

1

122

,002

- 191 -


Milyen mértékben használja a vállalat az it, software (adatbank, internet,intranet)? Milyen mértékben használja a vállalat a továbbképzési lehetőségeket? Milyen mértékben használja a vállalat a szakértői csoportokat? Milyen mértékben használja a vállalat a job-rotációt? Milyen mértékben használja a vállalat a mentori rendszereket, coachingot? Milyen mértékben használja a vállalat a vállalati workshopokat? Milyen mértékben használja a vállalat a minőségi köröket? Milyen mértékben használja a vállalat a mester-tanuló elvet?

12,089

1

122

,001

9,146

1

122

,003

4,860

1

122

,029

,601

1

122

,440

,711

1

122

,401

,069

1

122

,793

,739

1

122

,392

,147

1

122

,702

Forrás: SPSS eredmény

A táblázatban kitűnnek azok a szignifikancia értékek, ahol a Levene-tesz null hipotézise elfogadásra került, a csoportok közötti szórás egyenlőtlenségek miatt. Ezek azok az eszközök, amelyeket már a korábbiakban is kiemeltem, hogy a válaszadók többsége azt jelölte, hogy gyakran, illetve nagyon gyakran használják a tudás átadása érdekében. Ezek tehát azok az eszközök, módszerek, melyeket mind a tudásorientált, mind a nem tudásorientált szervezetek alkalmaznak. Az én vizsgálatom arra irányul, hogy a többi eszközt, és módszert vajon a tudásorientált vállalatok inkább alkalmazzák-e. Ennek érdekében végeztem egy oldalú varianciaelemzést, csak azon tényezők esetében, amelyeknél a Levene-teszt normális eloszlást állapított meg. A varianciaelemzés eredményét az SPSS rendszerben az ANOVA elnevezésű táblázat mutatja (4. számú táblázat), ahol azt vizsgálom, hogy a két csoport, tehát a tudásorientált és a nem tudásorientált szervezet csoportátlaga között van-e szignifikáns eltérés, melyet onnan állapíthatok meg, hogy az ANOVA táblázatban a szignifikancia értéke kisebb, mint 0,05. [Malhotra, 2008]

- 192 -


4. táblázat: ANOVA Sum of Square s Milyen mértékben használja a vállalat a vegyes csoportokat? Milyen mértékben használja a vállalat a jobrotációt?

Between Groups Within Groups Total Between Groups Within Groups Total Milyen Between mértékben Groups használja a Within vállalat a mentori Groups rendszereket, Total coachingot? Milyen mértékben használja a vállalat a vállalati workshopokat? Milyen mértékben használja a vállalat a minőségi köröket? Milyen mértékben használja a vállalat a mestertanuló elvet?

Between Groups Within Groups Total Between Groups Within Groups Total Between Groups Within Groups Total

Mean Square

df

,777

1

,777

166,191

122

1,362

166,968

123

,700

1

,700

216,550

122

1,775

217,250

123

,471

1

,471

214,198

122

1,756

214,669

123

2,141

1

2,141

227,601

122

1,866

229,742

123

,239

1

,239

212,753

122

1,744

212,992

123

2,257

1

2,257

237,768

122

1,949

240,024

123

F

Sig.

,570

,452

,394

,531

,269

,605

1,148

,286

,137

,712

1,158

,284

Forrás: SPSS eredmény

Esetünkben azonban azt látjuk, hogy egyik tényező esetében sem elfogadható a null hipotézis, tehát a tudás átadására szolgáló módszerek használata között nincs különbség aszerint, hogy egy vállalat a megfigyeléseim alapján tudásorientált, vagy nem tudásorientált szervezet. Ennek hátterében valószínűleg más befolyásoló tényezők állhatnak. Ezeket további kutatás során vizsgáljuk majd.

- 193 -


4. Következtetések Összegezve a kutatást azt, mondhatjuk, hogy a hipotézisünket nem sikerült alátámasztani, hiszen a kapott válaszok azt mutatják, hogy mind a tudásorientált, mind a nem tudásorientált szervezetek ugyanolyan gyakorisággal, és ugyanazokat az ismertebb tacit tudást megosztó módszereket alkalmazzák Magyarországon. A tudás átadására alkalmazott módszerek szélesebb skáláját a felmérés alapján más tényezők befolyásolják, melyek feltárására ez a feltáró jellegű kutatás nem terjedt ki. Azt mondhatjuk tehát, hogy Magyarországon, bár vannak vállalatok, melyek tudás alapon, jelentős tudásmenedzsment eszközöket kiépítve tevékenykednek, a tacit tudás átadásának eszköztárából nem válogatnak széles skálán, csak a nemzetközileg is jobban ismert módszerek használatát ösztönzik a szervezetükben. Ez azonban ugyanúgy megfigyelhető a nem tudásorientált, többségében ipari, termelő vállalatoknál is. Végezetül azt mondhatjuk, hogy Magyarországon a kutatások szerint a tudás, és annak jelentősége már ismertté vált, a vállalatok nagy hangsúlyt helyeznek a szakembereik képzésére, a csoportmunka előnyben részesítésére, ám a kifejezetten tacit tudás megosztási rendszerek kevésbé ismertek. Ez a jövő generációja számára rejt kihívásokat, lehetőségeket, ezen talaj megismerése, módszereinek elterjesztése, hogy a napjainkban mind nagyobb számban nyugdíjba vonuló, a vállalat számára fontos tudással rendelkező szakemberek a megszerzett tapasztalati tudásukat ne vigyék magukkal, az ne vesszen el a vállalat számára, hanem a vállalat következő generációja számára is biztos tudásszintet jelentsen. Felhasznált irodalom: 1. Dr. Bencsik Andrea [2009]: A tudásmenedzsment emberi oldala. Z-Press Kiadó, Miskolc 2. Carlsen, Paulsen [1999]: Categorisation of Knowledge Tools. http://www.kunne.no/upload/Gamle%20publikasjoner/Nedtegnelser/Categorisation%2 0of%20Knowledge%20Tools_N0399_S%20Carlsen%20og%20Paulsen.pdf Letöltés dátuma: 2010. 09.30. 3. Davenport, Thomas – Prusak, Laurence [2001]: Tudásmenedzsment. Kossuth Kiadó, Budapest 4. Horvath, Joseph A. [1999]: Working with tacit knowledge. http://polaris.umuc.edu/mts/TMAN/TMAN_636/articles/tacitk.pdf Letöltés dátuma: 2010.10.04. 5. Ismail, Arif [2006]: Factors that impede the transfer of tacit knowledge within and between projects. Gordon Institute of Business Science, Preturia 6. Malhotra, Naresh K. [2008]: „Marketingkutatás” Akadémia Kiadó, Budapest. 7. Odigie, Hendrix A. – Li-Hua, Richard [2009]: Unlocking the channel of tacit knowledge transfer. http://motsc.org/unlocking_the_chennel_of_tacit_knowledge_transfer.pdf Letöltés dátuma: 2010.10.02. 8. Polányi Mihály [1994]: Személyes tudás I-II. Atlantisz Kiadó, Budapest 9. Popper, Karl R. [1971]: Objective Knowledge: An Evolutionary Approach. Oxford University Press, Oxford. 10. Sajtos László – Mitev Ariel [2007]: SPSS Kutatási és Adatelemzési Kézikönyv. Alinea Kiadó, Budapest. 11. Sanchez, Ron [2000]: Tacit knowledge vs Explicit knowledge – Approaches to knowledge management practices. http://www.synaxx.com/Referenced%20Material/Sanchez%20Tacit%20vs%20Explici t%20Knowledge%202005.pdf Letöltés dátuma: 2010.10.04. - 194 -


12. Stevens, Roxanne Helm - Millage, Joshua – Clark, Sondra [2010]: Waves of Knowledge Management: The flow between explicit and tacit knowledge. http://www.scipub.org/fulltext/ajeba/ajeba21129-135.pdf Letöltés dátuma: 2010.10.02. 13. Sveiby, Karl Erik [2001]: Szervezetek új gazdasága: a menedzselt tudás. KJKKerszöv, Budapest 14. Tomka János [2009]: A megosztott tudás hatalom. Harmat Kiadó Alapítvány, Budapest. 15. Wiig, Karl M. [1994]: Knowledge Management Foundations: Thinking About Thinking – How People and Organizations Represent, Create and Use Knowledge. Schema Press, Arlington.

- 195 -


A III. SZEKCIÓ ELŐADÁSAI DANYI GYULA (Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös): Új média, mint koncepció a marketingkommunikációban 1. Bevezetés „Az Új Média a hálózati multimédiás, interaktív (egyéni és közösségi cselekvési formákon alapuló) online megoldásokon túlmenően a mobiltelefonos (celluláris) és a digitális műsorszórás révén létrejött interaktív televíziózási megoldásokat is magába foglalja.” – Dr. Forgó Sándor

Az új média megjelenése az élet megannyi területén gyökeres változásokat okoz(-hat). Az új média nem csak technológia, nem csupán infokommunikációs rendszer (vagy eszköz), az új média ennél jóval több, koncepció, amely magába foglalja az információtovábbítás módját, jellegét, tárgyát és nem utolsó sorban annak infokommunikációs rendszerét. Az új média az IKT-n túl mutató jelenség, amely meghódítja a kommunikáció- és médiatudomány világát, a méditechnológiát, ugyanakkor érinti és befolyásolja a neveléstudomány és az informatika, társadalomtudomány területeit. Jelen előadásban az új média és marketing kommunikáció viszonyát és annak kölcsönhatásait tárgyaljuk.

2. Az interneten megvalósuló marketing kommunikációs folyamatok Könnyen beláthatjuk, hogy az internetes technológia megjelenése forradalmasította a marketingkommunikációt. Az internetes kommunikáció lehetővé tette a vírusmarketinget és a gerillamarketing interneten történő adaptációját. Az internetes kommunikáció, mely olyan interperszonális kommunikáció, amely szimpla, félduplex és duplex kommunikációt valósít meg valamilyen internetes technológia alkalmazásával – térhódítása a vírusmarketing kialakítását tette lehetővé. [Danyi, 2005. 45 o.] A vírusmarketing valójában internetes kommunikációs forma, amely olyan kommunikációs folyamatokat indít, amelyeknek címzettjei az internetes technológiákon megvalósuló ún. virtuális közösségek tagjai. Ez az üzenet nem más, mint valamilyen szolgáltatás vagy értékes termék. E jelenség a gerillamarketinghez tartozó húzó ágazat, mely hatékonyan teremt kommunikációs feltételeket az internetes társadalom felé. A marketingkommunikációnak ez a fajtája a legújabb reklámeszközök közé tartozik, melynek során egy reklámüzenet továbbítása történik a fogyasztók felé. Általában azt vonzza maga után, hogy könnyedén válhatnak egészen kicsiből akár valami naggyá is. [Yadin, 2005. 260 o.]

A vírusmarketing esetében a marketing kommunikáció által megfogalmazott imázs- vagy eladásösztönző kommunikációs üzenetet mi felhasználjuk juttatjuk el a potenciális célközönséghez. A vírusmarketing tehát kihasználja a virtuális közösségek által megvalósított és működtetett hálózatokat. Ez a kommunikációs forma rendkívül gazdaságos, hiszen csak az üzenet előállítása mellett csupán annak poziciálásáról kell gondoskodnunk, a „többit” elvégzi az adott internetes közösség.

- 196 -


A vírusmarketing legfőbb jellemzői: - A kommunikációs folyamat sok esetben kontrollálhatatlan folyamat. Az üzenettovábbítás szinte „önmagától” végbemegyek. Ennek függvényében beavatkozásra nincs szükség. - Ha egyszer a folyamat elindul, akkor szinte megállíthatatlan. Az előző pont értelmében beavatkozásra és legfőképpen visszafordításra egyáltalán nincs lehetőségünk. A kommunikációs folyamat végbemegy. - Az előző jellemző értelmében a vírusmarketing kommunikációs folyamatait „csak elindítani lehet”. - Újra és újra életre kelhet - Csak olyan üzenettel tud terjedni, ami valahogyan áttör a reklámzajon (azon a reklám-tömegen, ami nap mint nap ér minket) - a legjobb akkor, ha nem is tűnik reklámnak - olcsó Egy jól elkészített vírusmarketingfilm erősen felépített, kreatív tulajdonságokkal bír. Legfőbb tulajdonságai közét tartozik a megalapozottság, lényege, hogy csattanós legyen. Ezek a általában rövidebb, néha hosszabb terjedelmű üzenetek, amik figyelemfelkeltőek, megdöbbentőek, megrázóak, de akár humorosak vagy gyomorforgatóak is lehetnek. Ahhoz, hogy sikeres legyen ez a folyamat, nem csak jól összeszerkesztett koncepcióra van szükség, hanem hiteles befogadókra is. [Yadin, 2005. 260 o.] A fogyasztók rendszerint olyan csomópontok – jelen esetben felhasználók, akik összekötik a különböző társadalmi csoportokat - mögött állnak, amiken keresztül könnyebben és hatékonyabban jut el az adott üzenet egyik helyről a másikra. A felhasználókat általában közös érdek mozgatja, egy a motiváció és többnyire azonos viselkedési formák jellemzőek rájuk. Ha a reklámüzenet egy hiteles, közismert egyéntől származik, sokkal nagyobbá válik a kijelölt célszemélyek bizalma, ezáltal nagyobb az esélye annak is, hogy továbbításra kerül ez a kisfilm. [Yadin, 2005. 260 o.] A vírusmarketing folyamatát úgynevezett vírus marketer irányítja. Olyan eljárási forma, mely weboldalak segítségével terjeszkedik. Arra ösztönzi portálokat, hogy továbbítsák a marketing üzeneteket, ezáltal lesz a benne lévő információ egyre népszerűbb és hatékonyabb. A vírusmarketing folyamatát a legegyszerűbben úgy lehet jellemezni, hogy egy szájról-szájra terjedő reklám, amely terjedési sebességét tekintve az internetes szájtok használatával egyre erősödik. Ezek az úgynevezett vírusok könnyed továbbítási módokat kínálnak mindenki számára. .[Yadin, 2005] 3. Az új média jelensége Az új média fogalma komplex fogalom. A kutatási terület kiemelkedő és meghatározó alakja Lev Manovich, aki The Language of New Media című könyvében az alábbiak szerint adja meg az új média fogalmát.

- 197 -


„Mi is az újmédia? A kérdés megválaszolását kezdhetjük akár azon kategóriák felsorolásával, amelyeket a sajtó előszeretettel használ e fogalom alatt: internet, weboldalak, számítógépes multimédia, CD-ROM, DVD, virtuális valóság. Valóban csak ennyi lenne az újmédia? Mi a helyzet azokkal a televíziós programokkal, amelyek jeleneteit digitálisan állították elő és számítógépes környezetben szerkesztették? Vagy azokkal a mozifilmekkel, amelyek elkészítéséhez 3D animációt és digitális alkotómunkát alkalmaznak? Tekinthetjük ezeket is újmédiának? Hová soroljuk azokat a tisztán digitális képei alkotásokat, amelyek mesterséges képi elemei, elrendezése és illusztrációi számítógépes környezetben készülnek, és úgy kerülnek kinyomtatásra? Hol húzzuk meg a vonalat?”

Az új média tehát egy olyan komplex folyamatot valósít meg, amelyre az alábbi szegmentációk jellemzők leginkább. - Nagy mennyiségű adatok feldolgozhatóságát biztosítja az adott módszer/eszköz. - Az alkalmazni kívánt módszer/eszköz egymástól jól elkülöníthető egységekből, modulokból épül fel. - Az adott módszer/eszköz automatizál, azaz a minimális beavatkozás mellett produkálja a kívánt eredményt. - Az adott módszer/eszköz a legkisebb külső vagy belső hatásokat is leképezi. Azt jelezi a működése során. - Az adott módszer/eszköz a már meglévő különböző digitális eszközökkel, technológiákkal és koncepciókkal összeegyeztethető legyen bizonyos átalakítások következtében. Az új média, mint koncepció rendkívüli dinamizmussal fejlődik. Számos területen, tudományágon fellelhető. Az új média a marketing kommunikációban lehet egy dinamikus weboldal is, amely többrétű információ ábrázolást tesz lehetővé. Ez a koncepció alkalmas lehet a kommunikációs üzenetek memorizálására is hiszen az új média hálózati tanulást biztosít. Az új média rendszerek kifinomult ábrázolás technikával bírnak, így a vizuális kommunikáció rendkívül kifinomult és minden körülmények között sikeres lehet. Az új média – bár sokan csak ezt használják ki, nem csupán szemléltetési lehetőséget biztosító technológia. A marketing kommunikációt az adminisztráció területén is kiszolgálja. Egyes kommunikációkutatások arra irányulnak (például BGF, Dr. Fehér Katalin, főiskolai docens kutatásai) hogy befogadói motiváció felerősödése és az új média viszonyát vizsgálja. Az új média alkalmas arra, hogy digitális kompetenciákat fejlesszen a felhasználókban, így az ismeretátadást biztosítja, mindezt úgy, hogy végtelennek tűnő felhasználási területet és módszertani helyzetet teremt. Mindezek fényében nézzük meg, hogy az új média milyen rendszereket biztosít az adott folyamat kapcsán, ezek a következők lehetnek: virtuális közösségek, (Új közösségek formálódnak egymástól távol élő emberek között a világot behálózó réz- és optikai vezetékeken keresztül. Tagjaik információkat cserélnek egymással, üzleteket kötnek. Néha barátságok is szövődnek a számítógépek képernyőin megjelenő szavak segítségével.) Howard Rheingold

- 198 -


multimédiás rendszerek, („A multimédia rendszert független információk számítógép-vezérelt, integrált előállítása, célorientált feldolgozása, bemutatása, tárolása és továbbítása határozza meg, melyek legalább egy folyamatos (időfüggő) és egy diszkrét (időfüggetlen) médiumban jelennek meg”) - Ralf Steinmetz iTV, (A digitális televíziózás fejlődésének útja nehezen jelezhető előre. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a DTV által nyújtott szolgáltatásoknak van üzleti értékük, és ezért az értékért a fogyasztók egy csoportja hajlandó fizetni. Az is jól látható, hogy az egyes platformoknak megvannak a maguk előnyei és hátrányai, így hosszabb távon is megvalósulhat a három műsorterjesztési technológia egymás mellett élése.) – Urbán Ágnes okos telefon, Meghatározásában a smartphone egyszerűen egy olyan készülék, ami olyan fejlett funkciókat tartalmaz, mint e-mail, Internet és e-book-olvasó, és/vagy teljes értékű billentyűzet, vagy külső USB-s billentyűzet és VGA csatlakozó. Más szavakkal, egy olyan miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni. „Az okostelefonok csak egyetlen evolúciós lépcsőfokot képviselnek a fejlődés folyamatában, így meglehet, hogy az eszköz egy ponton még kisebbé válik és egyáltalán nem fogjuk már telefonnak nevezni, de egy integrált eszköz lesz […] a lényeges dolog itt, hogy az eszköz lehetőség szerint láthatatlan legyen, ne álljon a feladatot végző személy útjába” – véli Sacha Wunsch-Vincent, az OECD közgazdásza. 4. A marketing és az új média kapcsolata Az újmédia tehát nagy üzlet lehet, hiszen a szolgáltatás nyújtása a szolgáltatók számára viszonylag kis költséggel jár, de annál jóval nagyobb áron, mondhatni nagyon drágán, az előállítási ára sokszorosáért adható el. Az újmédia alkalmazásával nagyon sokféle üzleti lehetőség valósítható meg, ezt a marketing szakemberek is észrevették, kifizetődőnek számít az újmédiával marketingelni. Az egyik terület a okostelefonon igénybe vehető szolgáltatásoké. Ilyen, már létező megoldás például a lottózás 14, a tévéshow-k során a szavazás, a véleménynyilvánítás, a sporteredmények és a hírek megrendelése, a játékok, a logók, a csengőhangok, mozgóképek és alkalmazások letöltése, a mozijegyvásárlás vagy a tömegközlekedéshez a jegyvásárlás. A másik nagy terület a tömegüzenet küldés. Ilyenkor természetesen nem az egyéni felhasználó fizet, ő csak kapja az üzenetet. Ezek általában marketingcélú üzenetek. A két változat ugyanakkor összekapcsolódhat: arra is van példa, hogy a fogyasztó fizet a reklámért is. Például egy emelt díjas sms-ben megvalósított kvízjáték esetén, ahol a játék egyúttal termékeket népszerűsít, a játékos pedig a nyeremény reményében emelt díjért válaszol a kérdésekre. Összességében az új média egyfajta megújulása, szerkezeti és tartalmi továbbfejlesztése lehet a megszokott marketingtartalmaknak.

- 199 -


Felhasznált irodalom: Daniel L. Yadin: Hatékony marketingkommunikáció, Geomédia kiadó, 2005, 260.o. Aczél Petra: Újmédia, hír, retorika. In: Martin József – Széchenyi Ágnes (szerk.): Klió és a médiagalaxis. Tanulmányok a 70 éves Buzinkay Géza tiszteletére. Budapest: Corvina – Eszterházy Károly Főiskola. 2011: 9–21. Danyi Gyula: Információszerzés és forráskezelés technológiája, DUF Kiadó, 2005. 45. o. Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs társadalomban - e-learning 2.0 és a konnektivizmus (pdf), 2007. (Hozzáférés: 2010. március 2.)

- 200 -


MARCINIAK RÓBERT (Miskolci Egyetem): Megosztott szolgáltatások jövője 1. Bevezetés Ma a vállalatok folyamatosan felülvizsgálják a működésükhöz szükséges erőforrások, szolgáltatások beszerzési forrásait. Megkeresik az erőforrások, szolgáltatások optimális helyét legyen az akár a szervezeten belül, akár azon kívül. Ennek az eredményeképpen jön létre a vállalati „sourcing stratégia”, amely a vállalat adott piaci helyzethez leginkább alkalmazkodó megoldásait tartalmazza. „A sourcing egy olyan tevékenység, amikor egy munka elvégzésére szerződést kötnek vagy delegálják azt egy külső vagy belső szervezet számára, amely fizikálisan lehet bárhol a világban. A sourcing magába foglal számos in-sourcing és outsourcing intézkedést, mint például offshore outsourcing, captive offshoring, nearshoring és onshoring.” (Oshri,2009:3) Szinte minden nagyobb vállalat érintve van valamilyen sourcing tevékenységben. A „stratégiai sourcing” mára „globális sourcing”-gá vált, azaz nem csupán az a kérdés, hogy szervezeten belülről vagy kívülről, hanem hogy mely országból vagy földrészről szerzi be a szükséges erőforrást vagy szolgáltatást. Korábban csupán a gyártási folyamatokat jellemző tendencia mára elérte a szolgáltatási ágazatot is. A világnak költségelőnyöket jobban biztosító országaiban egymás után alakultak olyan megosztott szolgáltatási központok (Shared Service Centerek, SSC), ahonnan a cégek határokon átnyúló, több telephelyet kiszolgáló háttér funkciókat látnak el. (Sebök,2006) „Shared Service Center olyan szervezeti forma, amelynek az a célkitűzése, hogy meghatározott vállalati szolgáltatásokat – amelyeket a legkülönbözőbb vállalati területek vesznek igénybe – központi szervezeti egységekben, az ún. belső szolgáltató központokban egyesítse.” (Bodnár,2006:277) A shared service center modell az 1980-as években jelent meg és azóta is a vállalati és egyre inkább a közszféra érdeklődésének középpontjában van. Mára a világ legnagyobb 2.000 vállalatának 80%-a alkalmazza a megosztott szolgáltatási központ modellt a háttértevékenységei támogatásához. (Zinnov,2010:3) A megosztott szolgáltatási modell bevezetésének egyaránt lehetnek stratégiai és operatív okai is. Stratégiai jelentőségű lehet például a technológiai befektetések optimalizálása vagy a stratégiai üzleti modell váltásához szükséges rugalmasság biztosítása. Operatív okok lehetnek a szolgáltatási minőség és átfutási idő javítása, a jelentősebb működési folyamatok költségeinek csökkentése. Mindkettőhöz tartozhat a vezetők tájékozottságának javítása, erre úgy a stratégiai döntések meghozatalához, mint az operatív működés zökkenőmentességéhez szükség lehet. (Fekete,2007) A megosztott szolgáltató központba szervezett funkciók révén elérhető megtakarítás ágazatok és üzleti területek szerint különböző. A legnagyobb megtakarításokat azoknál a szolgáltatásoknál érzékelhetnek a vállalatok, amelyek nagy tranzakciós volumennel rendelkeznek, itt ugyanis jelentős az elérhető méretgazdaságosság hatása. (Bodnár,2006:288) Egy shared service center létrehozásának legfontosabb hajtóerői a következők: -

továbbfejlesztett szolgáltatások, csökkentett költségek; szolgáltatások és folyamatok standardizációja; adminisztrációs költségek csökkentése; vállalati stratégia támogatása; hasonló feladatok csoportosítása és a redundáns feladatok leépítése; - 201 -


-

rugalmas növekedés elősegítése; új technológiák bevezetésének megkönnyítése; forgótőke javítása.

2. Kutatás célja és módszere Kutatásomat a magyarországi szolgáltató központokról végzem, amelyek elsősorban nearshore captive vagy shared service centerek, de előfordulnak outsourcing szolgáltatók is. Én az előbbi kettőre fókuszálok. Ebben a cikkben azon kutatásaim eredményeit kívánom bemutatni, amelyek a shared service modell jelenlegi és jövőbeli tendenciáit mutatják be. Mivel leginkább jövőre vonatkozó előrejelzésekről lesz szó, ezért elsősorban olyan globális trendeket ismertetek, amelyek már most is megjelentek, befolyásolják a közép-kelet európai szolgáltatói piacot és jelentőségük évről-évre érezhetően nő. A kutatásom alapját az szakirodalmi kutatáson felül piaci szakértői interjúk és vállalati esettanulmányok adták. 3. Jelenlegi modell kialakulása és megítélése Az elmúlt évtizedek során folyamatosan fejlődött ki a ma használatos modell. Az első lépcsőben létrejöttek az úgynevezett captive centerek, amelyek kizárólag vállalaton belülre nyújtottak szolgáltatásokat – mint például pénzügy, beszerzés, HR, számlázás – Ezen folyamatok konszolidálásával és az így elért költségmegtakarítással gyorsan népszerűséget szerzett a nagyvállalatok körében. Habár a captive centerek fejlődésének ezen fázisa sok cég sikeréhez járult hozzá, számos cégnek kellett szembenéznie olyan problémákkal mint a piaci szolgáltatókkal szembeni nem versenyképes ár vagy az erőforrások kapacitásának kihasználatlansága. A következő lépcsőfok az volt, amikor a vállalatok az offshore szolgáltatók felé fordultak, akik kiváltották az alulteljesítő captive centereket, nagyobb költségmegtakarítást és rugalmasságot biztosítva. Azonban az offshore modellben is voltak hibák, a vállalatok értékes tudást és képességeket veszítettek el és aggódhattak az innováció hiánya miatt. A fejlődés harmadik, máig tartó lépcsőfokán, az offshore szolgáltató által biztosított innováció még mindig elmarad, azonban a vállalatok elkezdtek a magasabb értéket biztosító outsourcing szerződések irányába elmozdulni. Ezzel az elsődleges probléma az, hogy ezen szerződések mögött gyakran olyan offshore szolgáltatók állnak, akiknek nincs meg a szükséges hátterük és tapasztalatuk a vállalatok kiszolgálásához. (Aese,2011) Kétfajta véglet jellemzi a megosztott szolgáltatási központokkal kapcsolatos szakmai gondolkodást. Az egyik szerint, amelyet számos szolgáltatási központ vezetője vél, a shared service modell valójában csak egy felkészülési folyamat, akár egy utazás, amely olykor eltarthat egy évtizedig vagy még tovább is, azonban – leszámítva talán a közszolgáltatások piacát – a végső cél szinte biztosan az érintett funkciók kiszervezése egy külső szolgáltatónak. Szerintük, ha ezzel az elejétől kezdve tisztában van a szervezet, akkor tudatosabban képes végrehajtani a szervezete újraformálását és a shared service koncepciót mint üzleti stratégiát szemlélheti. Ekkor a szolgáltatási központ vezetői nem csupán háttér-tevékenységek irányítói lesznek, hanem a szervezeten belüli új üzleti tevékenység létrehozói, amely ha sikeres nem csupán a működése során jelent értékteremtő tevékenységet a szervezet számára, hanem az esetleges „végső” kiszervezésekor is. Nem vetve el természetesen a későbbi visszaszervezés (insourcing) lehetőségét sem, hiszen a szolgáltató központ működtetésének minden időpillanatában mérlegelhető a központ vagy egy esetleges külső szolgáltatóval való szerződés előnyei-hátrányai. Ha a szolgáltató központ bármilyen szempontból is lemarad egy elérhető szolgáltatóval szemben, akkor a napjai meg vannak számlálva. Az egyetlen koncepcionális különbség az outsourcing szolgáltató és a belső szolgáltató központ között az,

- 202 -


hogy ez utóbbinak vannak belső ügyfelei, míg az előbbinek a piacon kell ezért versengenie. (Gammage,2010) A 2000-es évek vége felé sok szakértő azt jósolta (Simonson,2011), hogy a shared service captive center modell halott, nem képes versenyezni a külső outsourcing szolgáltatókkal. Kijelenthető azonban, hogy ez nem teljesült, ilyen központok még most is működnek és alakulnak, sőt egyre fontosabb szereplői az anyaszervezetük globális szolgáltatási portfóliójának. Ma globálisan a captive centerek körülbelül 11,1 milliárd dolláros éves árbevétellel működnek, ami 300%-os növekedésnek felel meg 2003 óta. (Aese,2011) Éppen ezért más kutatók szerint (Hayward,2010) a shared service modell egy önálló, hosszú távon is fenntartható szervezeti megoldás, amelynek nem az outsourcingot, hanem azzal együtt párhuzamosan létezik.

4. Jövőre vonatkozó trendek Egyes kutatók (Daleske,2012) szerint megosztott szolgáltatások révén elérhető legfőbb előnyök, a költségmegtakarítások egy idő után elmaradnak, miközben az anyavállalatok és az ügyfelek gyorsan hozzászoknak az elért költségszinthez és további megtakarításokat, nagyobb termelékenységet és nagyobb növekedést szeretnének. Ezen szervezeti keretek között ez azonban csak folyamat-innovációval érhető el, amit viszont akadályoz a költségmegtakarítási szemlélet, ez pedig veszélyezteti a versenyelőnyt biztosítását. A probléma megoldására különféle megoldásokat dolgoztak ki a shared service centereket alkalmazó vállalatok, amelyek egyfajta tendenciát is jelentenek a jövőre nézve. Ezek közül a legfontosabbak a következők: - captive modellről átállás a shared service modellre, -

tranzakciós központból átalakulás innovációs vagy kiválósági központtá,

-

magasabb hozzáadott-értékű szolgáltatások nyújtása,

-

hibrid megoldások alkalmazása,

-

„as a service” és a „cloud” modell előretörése.

5. Captive modellből Global Business Service modell A klasszikus modell captive centerekben gondolkodott elsősorban, amelyek kizárólag vállalaton belülre nyújtottak háttérszolgáltatásokat. Ez a modell is nagy népszerűségnek örvendett és örvend ma is, hiszen jelentős megtakarításokat érhettek el a vállalatok ezáltal. A modell gyengesége azonban, hogy kapacitásbeli kihasználatlanságok és sokszor alacsony volumen miatt a piaci szolgáltatókkal szemben nem versenyképes áron dolgoznak. Erre szolgál megoldásul a shared service modell, amely egy olyan központot működtet, ahol egyszerre szolgálják ki az anyavállalatot és külső ügyfeleket számára. Általában sokkal hatékonyabbak és értékesebbek ezek a központok, mivel a munka mennyiség növekedésével, az egységköltség csökken, amitől egyre versenyképesebbek lesznek a szolgáltatói piacon. Egy jól működő shared service center valós alternatíva lehet az outsourcing szolgáltatókkal szemben. Ezzel összhangban a megosztott szolgáltató központok irányítását érintően a legfontosabb trend a globális működés, amely globális üzleti szolgáltatási központokban (GBS – Global Business Services) valósul meg. Egyre több vállalat mozdul el a hagyományos SSC üzemeltetéstől a globális üzleti szolgáltatóvá válás irányába, amely egyben mutatja, hogy a

- 203 -


vállalatok stratégiai tényezőként tekintenek a megosztott szolgáltató központokra. Ez a gondolkodás lehetővé teszi az SSC-kben lévő összes folyamat feletti stratégiai ellenőrzést, a funkcionális folyamatoktól a teljes körű folyamatok felé való elmozdulást és egységes képviseletet az üzleti egységek vezetése felé. A globális üzleti szolgáltatók független jogi egységként jönnek létre, így erősítve azt a vállalati trendet, hogy az SSC-knek valódi szolgáltatás és folyamat-orientált kultúrájuk, valamint egyedi arculatuk legyen.

6. Tranzakciós központ átalakulása A klasszikus shared service modell megtakarítások elérésére jött létre, amelyet a skálahozadék megteremtésével hatékonyság növelésével ér el, azaz egyre több ügyfél számára nyújtja a szolgáltatások azonos erőforrásokkal. Ez leginkább a nagy volumenű, sok tranzakcióval járó szolgáltatásoknál volt elérhető, ahol egyben minimalizálni lehetett az ügyfelekkel való interakciók számát is. A tranzakciók magas száma azért fontos, mivel ezeket a funkciókat jól lehet standardizálni. A siker kulcsa az erőteljes folyamat-automatizálás, a technológiai fejlesztések és a standardizált folyamatok révén. Az alkalmazott munkaerő számára nagyon pontosan elő van írva, hogy mely esemény esetén mely folyamatot kell követni (esemény-menedzsment). A munkájuk nagyon hasonló a klasszikus összeszerelő soron alapuló ipari modellhez, ezért is hívják folyamat-vezérelt szervezetnek. A megosztott szolgáltatási központok hatalmas tudást halmoznak fel a folyamatoptimalizálás területén és olyan technológiákkal is rendelkeznek, amelyek kiválóan alkalmazhatóak a vállalat más területein is. Ezzel a szolgáltatási központok vezetői is tisztában vannak, ahogy azzal is, hogy pusztán a hagyományos folyamat újratervezés és folyamatos fejlesztés nem elégséges a megtakarítások további eléréséhez. Ehhez már radikális innovációkat is be kell vezetni. A radikális innováció azt jelenti, hogy meg kell változtatni az érték-előállítást. A skála-alapú megtakarításról át kell térni a radikális folyamat innováció-alapú megtakarításra. Ez nem az adminisztratív folyamatok fejlesztéséről szól, hanem a kereskedelmi folyamatok megújításáról. Az értékesítési folyamatok terén jelentős kiaknázatlan hatékonyságnövelési forrás van. Ezáltal a megosztott szolgáltatási központ a vállalaton belül úgy pozícionálhatja magát mint „hatékonysági-központ” vagy „innovációs-központ”. Ez a gondolkodás megváltoztatja a modell főszereplőit is. Nem annyira a pénzügyi vezető, mint inkább az értékesítési vezető kell legyen a megosztott szolgáltatások egyik legfőbb érintettje. Ezzel az „árú” is szükségszerűen megváltozik, többé már nem a szolgáltatásokat, hanem a hatékonyságnövelő tudást tudják értékesíteni. (Daleske,2012)

- 204 -


1. táblázat: a tranzakciós, a kiválósági és az innovációs központ összehasonlítása

-

-

Tranzakciós Központ költségszinten versenyképes szerep elérése szállítói hálózat előnyben részesíti az alacsony költségű helyszíneket elsősorban belső piaci működés a beruházások a folyamatos fejlesztésre és megtakarításra fókuszálnak

-

-

Kiválósági Központ Innovációs Központ a kiválóságra való törekvés - innovációs hajtóerő működés-fejlesztési összvállalati szinten szervezeti kultúra (six sigma, - erős befektetés a K+Flean) be és az innovációs teljeskörű technológiákba, hogy folyamatmenedzsment megőrizzék az élenjáró szerepet megoldáskeresés szemben az egyszerű - mérőrendszerek és szolgáltatásnyújtással tőkebevonás a kockázati tőke közösségekhez hasonlóan - fókuszálás a legjobb tehetségekre

Forrás: Maritz, Jennifer (2011): „Alternative Delivery Models in a Shared Service Environment”, IBM Global Process Services

Közben kialakult a kiválósági központ (Center of Excellence - CoE) koncepció is, amit sokszor „tudás központnak” is neveznek, elsősorban a képességekre és szakmai tudásra koncentrál. A CoE egy egyedi szervezeti modell, amely leginkább a tehetségek alkalmazásán, a hozzáadott érték forrásainak feltárási módjában különbözik. Számos kiválósági központ típus alakult ki, azonban megkülönböztethető öt alaptípus: folyamatoptimalizáló és újjászervező CoE, globális szolgáltató CoE, analitikai CoE, technológia-vezérelt CoE, standard CoE. (Garg,2012) A Center of Expertise lehetővé teszi, hogy a szervezet úgy hasznosítsa a tudását, hogy az a költségek csökkentéshez és a minőség illetve a szolgáltatások javulásához járuljon hozzá. A shared service centerekhez hasonlóan a CoE-ok is leegyszerűsítik a munkavégzést, így kevesebb emberrel is el lehet azt végezni és csökkentik a feladatok töredezettségét, aminek eredményeképpen a vállalatok termelékenysége nő, miközben kevesebb erőforrást használnak fel. Azonban az SSC-ktől eltérően, amelyek úgy hoznak létre értéket, hogy csökkentik a szervezeti egységeknek nyújtott szolgáltatás költségeit, a CoE-k inkább a kapacitások kihasználására törekszenek az egységköltség szükségszerű csökkentése helyett. Azaz inkább növelik a kiadásaikat annak érdekében, hogy a hasznosítsák a tudást és a tapasztalatot az összköltségek csökkentése érdekében. (Hogan,2011)

7. Magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások nyújtása és vertikális specializáció Az utóbbi években két hajtóerő mozgatja ezt a piacot: a nagyobb értéktermelő szolgáltatások felé való elmozdulás és a vertikális specializáció. A shared service centerek kialakításának elsődleges célja korábban a költségmegtakarítás volt, azonban mára a megítélésük jelentősen megváltozott. Olyan stratégiai üzleti egységként tekintenek rájuk, amelynek célja a szolgáltatási és működési kiválóság elérése. Ezzel párhuzamosan a szolgáltató központok működési területe is kiszélesedett. Mára egyre több komplexebb és nagyobb tudást igénylő folyamatot is magukba foglalnak, amelyek hagyományosan az üzleti tevékenységhez is közelebb állnak. Egy 2011-es Deloitte kutatás szerint (Deloitte,2011) a megosztott szolgáltatásokat a következő üzleti támogató területeken alkalmazzák: - 205 -


-

pénzügy,

-

humán erőforrás,

-

információs technológia,

-

ellátási lánc/beszerzés,

-

értékesítés/marketing,

-

ingatlan/létesítménygazdálkodás,

-

jog.

Ebből a listából is látható, hogy a hagyományos háttérszolgáltatások nyújtása mellett megjelentek az fő üzleti tevékenységhez közelebb álló (értékesítés, marketing, ellátási lánc, beszerzés) és a magasabb tudást igénylő (jog) funkciók is a szolgáltató központok portfóliójában. Ezek további hatékonyságjavulást eredményezhetnek illetve a szolgáltatói piacon is jól értékesíthető funkciók, ami a vállalati értékteremtés új lehetőségeit jelentheti. Ezzel egy időben a piaci szereplők keresik a növekedési lehetőségeket és az egyik ilyen kitörési pont a specializált szolgáltatások vertikális bővítése lehet. Ez azt jelenti, hogy olyan specializált tevékenységek nyújtása frissíti a piacot, amelyek vertikálisan jól kiegészítik a már meglévő szolgáltatási portfóliót. (Dias,2010) Az ilyen típusú specializáció eredménye az integrált üzleti szolgáltatók megjelenése. Ezek olyan szervezetek, amelyek a szolgáltatások széles körét nyújtják magas szintű elszámoltathatóság és végponttól-végpontig tartó kiszolgálás mellett. Ezek a szolgáltatók olyan úttörő szolgáltatási területekre is be fognak törni, amelyek ma még kívül vannak a központok hatókörén, például promóció menedzsment, kutatás és tervezés vagy vevőelemzés. Az integrált üzleti szolgáltatások egyre közelebb kerülnek a front office tevékenységekhez és így sokkal változatosabb shared service modellt hoznak létre. (Boulanger,2011)

8. Hibrid megoldások alkalmazása Az elmúlt évtizedek „venni vagy gyártani” (make or buy) dilemmájának kiteljesedése után ma egyre népszerűbb a „venni és gyártani” is (make and buy) gondolkodás. A nagy multinacionális vállalatok mára felismerték, hogy ugyanúgy előnyöket biztosít egy külső szolgáltatóval való együttműködés, mint egy megosztott szolgáltató központ üzemeltetése, ezért sokszor párhuzamosan alkalmazzák őket. A probléma feloldására a mai vezető vállalatok egyre gyakrabban alkalmaznak hibrid szolgáltatási modelleket, ahol a kombinálják a háttértevékenységek outsourcingját a házon belüli ügyfél-központú szolgáltató központokkal, így a különböző outsourcing szolgáltatóknak szorosan együtt kell működniük a vállalat megosztott szolgáltatási központjaival. A hibrid modellben bizonyos szolgáltatások (pl. front-office) központját onshore vagy nearshore helyszínen, azaz a cég központjához térben, időben, kultúrában közeli országba (például Közép-Kelet Európába), míg a back-office szolgáltatásokat olcsóbb, földrajzilag, kulturálisan távolibb országba (például India, Kína, Dél-Afrika) helyezik át. Ez gyakran az előbbi esetében egy shared service centerben, míg utóbbi esetben egy outsourcing partner révén valósul meg. Így a vállalat által alkalmazott hibrid modell a kettő keveréke, de más-más szolgáltatásokra kiterjesztve. (Williams,2005:6)

- 206 -


Ilyenkor az onshore vagy nearshore helyszíneken, magasabb hozzáadott-értékű munkát végeztetnek, míg az alacsony költségű, rendszerint offshore helyszíneken inkább tranzakciós feladatokat ellátó globális központokat működtetnek. Amíg az előbbi viszonylag közel van az általuk kiszolgált piachoz, ezért gyakran olyan munkát végeznek, ami a helyi nyelv erős ismeretét és/vagy a helyi szabályozás mély ismeretét igényli. Ezzel szemben az offshore központokban inkább tranzakciós, szabály-alapú folyamatok feldolgozását végzik, ami nem igényel kulturális vagy földrajzi közelséget az ügyfelekhez vagy a kiszolgált terület mélyebb ismeretét. Jelenleg három különböző hibrid modell működik a piacokon (Sangani,2011): - földrajzi hibrid modell: amikor bizonyos földrajzi területeken egyes tevékenységeket szándékoltan kiszerveznek, míg máshol ugyanazokat captive centerekben tartják. Ez a megoldás jó lehetőséget biztosít a captive centerek és az outsourcing szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások összehasonlítására. -

tevékenységi terület szerinti hibrid modell: amikor a tevékenységi terület szerint döntik el, hogy mit tartanak bent és mit visznek ki a szervezetből. Az alaptevékenységtől eltérő, ismétlődő, mérhető és előrejelezhető tevékenységeket kiszervezik, míg az alaptevékenységhez köthető, adatbiztonság vagy szervezeti kultúra miatt nem mozgatható tevékenységeket megosztott szolgáltató központba szervezik.

-

közbenső hibrid modell: ez egy átmeneti hibrid modell, ahol a captive shared service center egy közbenső folyamatlépés az outsourcing szolgáltatót megelőzően. Belső változásmenedzsmentet működtet azért, hogy az érintett tevékenységeket leválassza az üzleti egységekről és leányvállalatokról, stabilizálja és elemezze azokat mielőtt egy harmadik félnek szervezné ki őket.

9. IT szolgáltatások előretörése Miközben a vállalati szolgáltatások egyre nagyobb arányban támaszkodnak informatikai támogatásra, egyre több jel mutatkozik arra, hogy az utóbbi évek informatikai trendjei folyamatosan növekvő részt hasítanak ki a szolgáltatási piacból. Egyes szakértők szerint (Sharma,2011) a piac egyértelműen elindult az egyre több mindent szolgáltatásként („as a service”) igénybevevő gazdaság irányába. Ez nem csupán ahhoz járul hozzá, hogy a vállalatok féken tartsák a tőkeköltségeiket, de egy erőteljes elmozdulást is jelent a működési költségekre való átállás irányába. Három fő trendet lehet érzékelni a piacon: folyamatosan javuló ár-teljesítmény arány, a vevői elvárások drámai növekedése a technológiai lehetőségek meg- illetve felismerésével, valamint azt, hogy a technológiai fejlődés az IT-t állította az innováció és a növekedés legfőbb hajtóerejévé, ami változás a korábbi költségcsökkentő és hatékonyságnövelő irányokkal szemben. Egyre nő a számuk és jelentőségük az úgynevezett üzleti folyamatok és IT rendszerek együttes szolgáltatóinak, más néven „szolgáltatás integrátoroknak”. Ezek leginkább outsourcing megoldásként kapcsolódnak a vállalati stratégia megvalósításához. A felhő-alapú (cloud) megoldások pedig egy újabb eszközt jelentenek ezen szolgáltatók kezében a hagyományos szolgáltatási vonalak csökkentéséhez, az IT automatizálásához és felügyeletéhez. A szolgáltatás integrátorok számára alapvető, hogy olyan szolgáltatáscsomaggal rendelkezzenek, amely segítségével mind a belső, mind a külső vállalati szolgáltatások kiszolgálhatóak az IT segítségével. Ez minden, az üzletmenetet támogató szolgáltatásra kiterjed. A növekvő szoftveres megoldások magukkal hozzák a hardveres infrastruktúra fejlesztését is. A terjedő informatika, a manuális feldolgozás megspórolásával nemcsak a költségeket

- 207 -


csökkenti, hanem a szoftverek és hardverek üzemeltetésével természetesen újabb költségekkel terheli is a vállalatokat. Ennek enyhítésére szolgál az ASP (Application Service Provider) igénybevétele, amely alkalmazásszolgáltatóval való szerződést jelent. A szolgáltatónál futnak a szoftverek és ő végzi a licencelést, frissítést, karbantartás feladatát. Az igénybevevő pedig élvezi a mindig naprakész és üzemkész szoftvereket egy szolgáltatási díjért cserébe. Az ASPk szolgáltatásaikat a saját hardver-parkjukon üzemeltetett alkalmazások formájában szállítják. Egy adott hardver környezet és egy adott alkalmazás segítségével így nemcsak egy dedikált ügyfelet tudnak kiszolgálni, hanem lehetőségük nyílik számos ügyfél számára ugyanazt az alkalmazást egyidejűleg elérhetővé tenni. Ezen megosztott szolgáltatás egyik alapvető követelménye, hogy az adott alkalmazás konfigurációja ne különbözzön szignifikánsan az egyes ügyfelek esetében. Ennek a kívánalomnak megfelelve, az ASP-k az általuk szolgáltatott alkalmazásokat előre-konfigurált formában teszik elérhetővé. A szakértők szerint (Tököli,2011) amennyiben a cloud computing, az IaaS (Infrastructure as a Service) vagy a SaaS (Software as a Service) megoldások térnyerése a közeljövőben is folytatódni fog és már veszélyt jelentenek a hagyományos outsourcing és shared service üzletágak számára. Pedig a nemzetközi vállalatok nagy része azt tervezi, hogy a következő években a belső informatikai rendszerének túlnyomó részét felhő-alapú infrastruktúrán futtatja majd. (Tököli,2011)

IRODALOMJEGYZÉK Aese, Jan Erik (2011), “4 New Offshore Captive Center Models”, CIO Magazine, http://www.cio.com/article/686791/4_New_Offshore_Captive_Center_Models?page=1&taxo nomyId=3195 [Letöltve 2011.12.17] Bodnár Viktória, Vida Gábor (2006), “Folyamatmenedzsment a gyakorlatban”, IFUA Horváth & Partners, Budapest, p. 277., ISBN: 9789639659216 Boulanger, Paul (2011): „Trends in Shared Services – Unlocking the Full Potential”, Accenture Global Shared Service Conference, Miami Daleske, Carlos Bezos (2012): „Shared services – from service centers to efficiency innovation centers”, Innovation for Growth, 2012. március 26., http://innovationforgrowth.wordpress.com/2012/03/26/shared-services-from-service-centersto-efficiency-innovation-centers/ [Letöltve 2012.04.01] Deloitte (2011): „Shared Services – From „if” to „how” – Insight from Deloitte’s 2011 global shared services survey”, Deloitte Touche Tohmatsu Dias, Paulo (2010): „End of the captive – Are Service Centre Acquisition back in Fashion”, Alsbridge Plc., 2010. április 19. Fekete Gizella (2007): „Shared Service Center – eredmények és kérdőjelek”, Business Online, 2007. május 31., http://bonline.hu/cikk/61355/ [Letöltve 2012.03.11] Gammage, Michael (2010): „What the Best Shared Service Directors Know”, Sourcing Shangri-La, 2010. szeptember 7., http://sourcing-shangri-la.typepad.com/blog/2010/04/whatthe-best-shared-services-directors-know.html [Letöltve 2012.01.15]

- 208 -


Garg, Sakshi, Eric Simonson (2012): „Achieving Next Generation Excellence in the Captive Model”, Everest Group Research, 2012. március Hayward, Douglas (2010): „Lessons From Accenture’s 2010 Global Shared Service Conference”, IDC Insight, 2010. szeptember Hogan, Susan, Erica Volini (2011): „Next-generation service delivery model”, Globalization Today Magazine, pp. 26-31, 2011. szeptember Oshri, Ilan, Julia Kotlarsky, Leslie P. Willcocks (2009), „Handbook of Global Outsourcing and Offshoring”, Palgrave MacMillan, New York, p. 3., ISBN: 978-0-230-23550-2 Sangani, Rakesh (2011): „Trends Trends Trends”, Shared Services & Outsourcing Network, 2011. március, http://www.ssonetwork.com/governanace-structure-outsourcing-hybridshared-services/10836-A [Letöltve 2012.03.21] Sebök Orsolya (2006), “Középről az élre”, Piac&Profit Magazin, Vol. 10., No. 5, pp. 56-58. Sharma, Smriti (2011): „Outlook 2012 The Changing Landscape of the Global Service Industry”, Global Services, 2011. december 29. Simonson, Eric, Amneet Singh (2011): „Captives are Staying Alive”, Everest Group Research, 2011. június Tököli Gábor (2011): „A cloud lassan az IT kiszervezéseket is felfalja”, Bitport, 2011. november 7., http://www.bitport.hu/trendek/a-cloud-lassan-az-it-kiszervezeseket-is-felfalja [Letöltve 2011.12.21] Williams, Lowell (2005), “Best Model Shared Services”, HR Global Magazine, Vol. 3., No. 1., pp. 6-8. Zinnov (2010), “Outsourcing info”, Shared Services Outsourcing Network, White paper

- 209 -


HARDINÉ

MAGYAR

TAMARA

(Széchenyi

István

Egyetem,

Győr):

Manifestations of religious language usage of political topics in the mirror of a linguistic observation. Common points of religious and political language usage. Pragmatic analysis of a speech from the Head of the Church 1. Introduction Although political (public life) and/or diplomatic documents are not necessarily characteristic segments of religious journalism, linguistic observations of these documents that can be read in Catholic printed material concerning public life matters should not be ignored. According to Mihalovics [2005 p15] “…political language is present in our everyday life… we talk about politics…on a certain level, to some extent we use political jargon”. Szabó and Szűcs [2010 p301] clearly declare that “…politics is filled with speech… citizens and politicians speak… journalists… political analysts… political scientists (also speak…”. On the other hand Szabó and Szűcs reach back to Oakeshott’s [2001 – cited by Szabó, and Szűcs, 2010 p301] establishment, according to which “…three-quarters of politics is text…”. Szabó and Szűcs [2010 p301] point out the importance of „scientific investigation and writing down of complex political speeches and texts…” so the oral and written political professional language and show the “…political discours, as characteristics of professional language usage…”. So their establishment [2010 p301] considers the language of politics and usage of political language as professional language use. In favour of approaching the content and definition of political professional language we should keep other definitions in mind. Répásiné examined political professional language on the basis of the terminological approach [2011 p87] to define political “…professional vocabulary as a concept”. The author – citing the definition of the Applied Linguistic Portal – emphasises the (however confutable) establishment, according to which “…professional language… (generally) only differs from literary and everyday language in lexicon…, its grammar and phonetics are (can be) common. The distinctive feature of professional language is… its terminology, the lexicon of professional lexical items…”. Relying on this quotation, Répásiné points out the definition of political professional lexicon that exclusively determines the political professional language. She believes that it is the sum of all professional lexical items and terms in the political language usage. Her investigations do not refer to the pragmatic and stylistic levels of the professional language [Mihalovics, 2006 Pp26-31]. Kiss [2002 p254] points out that political language usage is “…the influence, control and regulation of language usage for political motives and purpose… in a certain language and society.” Kiss analysed frequent words and expressions that contains emotional, positive and negative connotations [2002 Pp255-256] similarly to Mihalovics [2006 Pp64-66] and Szabó [2000 p8 – cited by Mihalovics, 2006 p66] and compared the political language usage to a fight between foes, a battle between us and them; good and evil. As cited from Szabó [2006 p66]: “…the world of politics is a struggle”. Our investigations of ecclesiastical professional communication tries to back up the fact that the following speeches of the Head of the Church are parts of the field of political professional language and political professional language usage not only because of their lexicon and special usage of professional lexical items. These speeches contribute to political professional knowledge through their content and message. As Mihalovics [2006] states – referring to Pusztai [1988], Szőllősy – Sebestyén [1988], and Lerat [1995] establishments – [2006 Pp14-15], “…professional lexicon, and professional terminology is unequal to professional language…”. Mihalovics – outlining the definition of professional language, - 210 -


inwardly political professional language – emphasises the importance of professional lexicon and points out the significance of syntactical rules and stylistic principles and supra-segmental phenomena. The verification of the above mentioned conditions can be carried out by an analysis of the speeches of the Head of the Church on the basis of pragmatic points of view. Those political speeches that are told by religious leaders, can be found in printed material and have political public life content are not necessarily identical to the political speeches that are heard or can be found in the traditional press-work. It is because – in contrast with the statements of Szabó and Szűcs [2010 p302] – written texts in theological journals (Távlatok – A magyar jezsuiták lapja, Mérleg – Lapok és Könyvek szemléje, Új Ember) deliver oral speeches as well as articles in political and public life papers are not necessarily party political manifestations. The authors are not professional politicians or political analysts but religious leaders (certainly men). The public life inspired messages of the leaders of the Church and the political content of theological papers are usually born when there is a protocol program – in this case a meeting with members of a diplomatic corps – or a severe natural or social happening: unexpected or long war, international political tension, ethnic conflict, revolution, flood, or earthquake. Knowing these circumstances we do not agree with the statement of Szabó and Szűcs [2010] according to which “…politics is primarily a (linguistic) battlefield…”. In the religious language usage – theological articles, political manifestations in messages of the Head of the Church – the main aim is not to struggle, to defeat the other (political party or politician) but to ask for help, to agree, or the following of a diplomatic event; the orally delivered papal greeting.

2. Lexico-semantical research of theological language. The variation of meanings. The role of collocations Our research – within the framework of the applied linguistics – has been designed to analyse the professional parlance of Catholic theology as a human discipline or, to be more precise, the targeted area is the pragmatic analyses of Catholic Church apostolic messages. In the first place lexical-semantic analyses and furthermore pragmatic analyses are incorporated in the research. Certain lexical units, words, word-groups, collocations and special theological collocations frequently occurring theological parlance (strong and less strong) and collocations (word-combinations) are analysed. Modification of the meaning and the connotation of the certain linguistic elements are examined in our research. The impact of lexemes (given linguistic elements, certain connotations, certain word-combinations) on the context is analysed. Lexical-semantic analyses focus on analysing certain fundamental and habitual linguistic elements of theological parlance such money father, Holy Father, poor, poverty, happy, good, goodness. Besides analysing the primary and secondary meanings of the required terms, a lexical, semantic analysis is to be carried out so as to highlight the specialised meaning in a theological context. It is also important to elaborate that certain words, commonly applied in standard language, may, in theological language application, adopt totally different meaning. Semantic change of the words poor and happy is worth mentioning. Hereby let us refer to our previous research published in Hungarian [Hardiné-Magyar, 2010 Pp625-630, Hardiné-Magyar, 2011]. The main research fields of this particular scientific work were as follows: theological parlance, frequently applied fundamental linguistic elements, modification of connotation of words and collocations. Lexical-semantic analysis confirms that the noun poor, respectively an adjective in theological parlance, does not hold any negative meaning. At the same time the linguistic

- 211 -


element happy as an adjective (applied both as a noun and as an adjective) in theological interpretation has a different semantic context as applied in standard language. In addition to the analyses at lexical, terminological and semantic levels, the research also focuses on analyses at a pragmatic level. Pragmatic analysis of apostolic messages, episcopal letters, encyclical letters available in weeklies and periodicals on websites with specific reference to these particular issues may open up new scientific fields of theo-linguistical examination. Pragmatic evaluation of apostolic church manifestation endeavours to disaffirm the concept that pragmatic analysis is only applicable in case of verbal manifestation; analysis of written manifestation is beyond its applicability. 3. Pragmatics is a discipline of the social application of a language. Preliminaries of the Hungarian terminological research Based on Trudgill [1992 in Mihalovics, 2005 p111] “pragmatics…is the science of the social application of language”. According to this definition, the methods of pragmatic analysis can be applied not only to the analysis of speech (or to the dialogues quoted from literary works of art) but they can also be used for the written materials of the political, diplomatic and legal terminology as a method of analysis. Research by Professor Mihalovics deals with the analyses of speech acts [2006 Pp79-96) which can be found in the speeches of Earl Apponyi and head of state Clemenceau on the occasion of the Paris Peace Treaty of 192079, as well as the public speech acts shaping recent and contemporary Hungary [2006 Pp75-76]. His French studies [Mihalovics, 2010a] also include General De Gaulle’s call to the French people from London during World War II., the message of Pope John XXIII about the Cuban crisis in 1962 [Mihalovics, 2006], and the speech by Pope John Paul II. at the UNESCO meeting in Paris in June 1980 [Mihalovics, 2010b]. 4. The classes of speech acts (Searle and Mihalovics definition) The classics of linguistic pragmatics80 defined the speech acts and established their categories: [Searle, 2001] assertive, directives, commisive, expressive, declaratives- as well as, their validity conditions. A speech act is an interpersonal act which can be performed by utterances. It can be a promise, a warning, a judgement, a statement, a request or a question. According to the rules of pragmatic analyses every spoken statement is a speech act, with which the speaker expects the listener to perform an act. 5. Corpus analyses: John Paul I – Albino Luciani – Analyses of: Holy See: To the Special Mission present for the beginning of the Pontificate – September 4 1978, Rome John Paul I (Albino Luciani, the “Smiling Pope”) as the 263rd Pope had a really short apostolic activity. In 1978, he delivered a short speech to the diplomatic corps. The complete text is available on the web page of the Vatican in French, Spanish and Portuguese. The corpus analyses are implemented according to the French version. 79

Trianon Peace Agreement 1920 Paris directive, commissive-promissive manifestation is available [Mihalovics: 2006]. The Declaration of the Holy See and the Hungarian Government signed in 1996 – directive, commissivepromissive manifestation is available (Grotius: Tudományos folyóirat [2010] – Scientific Paper) [Own collection, 2010-2011]. 80 e.g. Austin, Searle, Récanati, Vandervekken – in Mihalovics [2005 PP126-127, 136, 141, 143-145]

- 212 -


John Paul I – according to the rules of diplomatic good form – speaks about himself as a head of the Catholic Church in plural first person. It is also relevant to the church protocol and in French the theory of pluralis maiestaticus81 is expressed by the nous pronoun, which transfers both a grammatical message and one of church policy as well. The plural first person also refers to the awareness of responsibility representing not only himself but the whole community of the church, the community of the Christian congregation. Speech act 1 «Excellences, Mesdames, Messieurs…Nous ne pouvions avoir à votre adresse qu’une brève salutation...» “Your Excellences, Distinguished Ladies and Gentleman... Unfortunately I can just briefly welcome You…”

This particular speech act is a greeting formula. It is also an apology and expresses regret. It is expressive, behavitative. The address is perfectly suitable to meet the rules of diplomacy. The speaker apologises for the shortness of his welcome speech. The original French applies historic past tense: imparfait. The expressive speech act is a direct greeting where the verb form of historic past is applied with a negative format of the auxiliary verb: can + infinitive. Speech act 2 «Nous tenons à vous dire la joie, l’émotion, l’honneur que nous a procurés votre participation... à l’ouverture de notre Pontificat.» “It is our pleasure to welcome you and let us how much We are pleased and affected to see your respect in being present at very beginning of my apostolic service.”

The speech act has a very strong emotional content. It is an immediate imperative, a directive where the address and the addressee is the same person (it is the Pope, John Paul I). The indirect form of the speech act is the conjugated form of the French verb tenir. In direct way the imperative form might be replaced by a conditional form: « Nous devons Vous dire la joie, l’émotion, l’honneur… » – I should express my respect and honour and affection. The grammar form the tenir structure is a plural first person conjugated verb + personal pronoun and indirect object – vous – expanded infinitive. Speech act 3 «Nous Vous devons une très vive gratitude, à vous-mêmes, d’abord, et aux pays ou Organisations internationales que Vous représentez.» “We owe a debt of gratitude first and foremost to all of you, and all the international organisation represented by your presence.”

This expressive speech act is the manifestation of thankfulness and acknowledgement. It is displayed by the «devoir une vive gratitude» structure (We owe a debt of gratitude). The speech act is made to be expressive and behavitative by the grammar application of the structure as follows: auxiliary verb: have to + verb devoir (owe + noun). The umpteenth meaning of the verb devoir (owe) is taken into consideration. 81

Princely plural is a Latin phrase, grammar notion. It is strictly applied in Church language highlighting the individual attitude towards the church authorities [Own collection, 2011].

- 213 -


Speech act 4 «Nous ne sommes pas seul (without harmonizing plural “s” regarding adjective and noun – sic!)... nous agissons en communion avec les Evêques de l’Église catholique à travers le monde.» “We are not alone and we work together with the Bishops in the church community.”

The speech act is a promise, it is a commitment to a closed community-diplomatic representatives – and also to an open community of the devouts of the catholic aggregates and the members of the Catholic church in all over the world. The commissive-promissive speech act is an indirect representation of the verb agir (to act) applied in indicative mood, present tense. Speech act 5 «Il faut ajouter que l’action des derniers Papes, en particulier denotre vénéré Prédécesseur Paul VI a contribué largement à ce rayonnement international.» “We have to add that the popes of recent times, especially my venerable predecessor Pope Paul VI made a remarkable contribution in increasing the international reputation of the Catholic Church.”

This particular apostolic message is the expression of respect and gratitude. This message is incorporated in adjective construction – notre vénéré Prédécesseur – which is a respectful manifestation referring to Paul Pope VI. This speech act can be evaluated as an indirect imperativus grammatically dressed by the il faut structure. Immediate, direct format would require the application of the ajoutons, which means that a verb expressing activity would be plural in the imperative mood. The remaining part of the speech act – «l’action der derniers Papes, en particulier de notre vénéré Prédécesseur Paul VI a contribué largement à ce rayonnement international» – is a statement, ascertainment and disclosure of information so it is expositive and declarative (expositives) [Austin, 1997 Pp29-42], declaratives [Searle, 2001 Pp54-71], il faut (need, necessary) + infinitive + que (that) conjunctive, which is impersonal grammar. Speech act 6 «Nous sommes prêt à poursuivre, ... et à soutenir nos collaborateurs.» “We are ready for the continuation and also ready for supporting our collaborators.”

The speech act is an indirect promise, a commitment. Its direct format would be the nous promettons de + infinitive structure – that + infinitive format. The grammar appearance of speech act is as follows: singular form of the prêt adjective the être – to be verb plural first person. It is a compulsory application of the rule of pluralis maiestaticus where nous sommes (we are) is followed by the relevant adjective case (preposition + infinitive). Speech act 7 «Notre coeur est totalement ouvert à tous les peuples, à toutes les races, souhaitant que chacun trouve sa place... et développe les dons que Dieu lui a faits, dans la paix..., à la solidarité des autres.»

- 214 -


“Our heart is completely open to every nation and every race… we wish everybody to find their place in the world…, and we hope that all the donations originating from the God would be used for the benefit of orders.” The speech act is compound. An indirect promise is included, which can also be interpreted as a request. The commissive – promissive speech act is presented by a verb in simple present format – notre coeur est totalement ouvert à tous les peuples, à toutes les races – promettre (to promise) . The second part of the speech act – souhaitant que chacun trouve sa place … et développe les dons que Dieu lui a faits, dans la paix … à la solidarité des autres – is a demand. The illocutional power-indicator factor is the verb souhaiter (to wish) which is the gerund form of the French performative verb. The demand originating from the propositional content of the speech act is well-known in the Romance Languages. In most cases it is expressed via the application of the conjunctive mood. Since the demands refer to singular/plural third person in the speech act being analysed, the addressee is chacun (every single person). Speech act 8 «Rien de ce qui est vraiment humain ne nous sera étranger.» “No human being is a stranger to me (to us).”

From the point of view of the French tense system, it is a Future Simple. It is a promise referring to the future. An act, which will be completed in the far future whereas the typical occurrence of the characteristics of promissive speech acts – contract, pledges, threats, political campaign texts – verbs incorporating references to promises are missing here. Verbs like promise, propose, threat, commit, accord proclaim, contribute and recognise. Speech act 9 «Nous pouvons apporter de quelques choses de très précieux: un esprit qui aide à dénouer les problèmes.» “We could provide something very valuable. We promise it might be spiritual support, which helps you to solve your problems.”

It is a promissive speech act, where the speaker John Paul I expresses a future promise applying declarative mood. The present form of the verb nous pouvons + aide + a preposition + infinite structure is the relevant grammatical format of the message. The French auxiliary verb pouvoir82 can be followed by the infinitive apporter providing the particular message of the promise. Speech act 10 «Nous essaierons d’accomplir ce service avec un langage simple, clair, confiant.»

“We will try to implement the service in accordance with simplicity, cleanliness and trust.”

82

The meaning of the noun pouvoir is “power”. Application in apostolic messages is not accidental [author’s opinion , 2011].

- 215 -


The promise articulated in this message is also expressed by applying the Future Simple tense. The fact of the promise is displayed by the French verb essayer (to try). Speech act 11 «Permettez que … nous comptions sur votre bienveillante collaboration.» “Permit us (me) to rely on your well meaning collaboration.”

The speech act is an immediate directive. Its illocution power is the request. The strength indicator of the directive is the French word: permettre (to promise). The performative verb: permettre is not applied with its traditional – de + acting verb in infinitive format, but a more difficult, more tasteful structure: subjunctive83 is applied .The plural form of imperative refers to the plural characteristic of the addressee. The imperative of that particular speech act provides a respectful atmosphere, where being on friendly terms is excluded84. Speech act 12 «Nous souhaitons… que les communités chrétiennes jouissent… du respect et de la liberté … et qu’une juste place soit faite à leur contribution dans la recherche du bien commun.» “We wish the Christian community would live in peace and freedom and with respect…activities for the benefit of the community should also be respected.”

The speech act is a directive with the linguistic power of request, and the even illocutional strength of a demand. The French word souhaiter is the indicator having more powerful illucational strength than the following verbs: demand, pray. The grammatical form of the subjunctive application addressees is plural so it is obvious that the audience is a third person les communités chrétiennes (the Christian communities). Speech act 13 «Nous sommes sûr… que vous continuerez… les initiatives du Saint-Siège…» “I am (We are) sure that the initiatives of the Holy See85 will be continued.”

This speech act seems to a statement – a constantivum. It is an indirect imperative. The edge of the imperative has been taken off by the phrase: Nous sommes sûr (We are sure, I am sure) which reflects emotional addition, absorbing the rigidity of the message. Speech act 14 «…celui-ci (le Saint-Siège) se propose de servir la communauté internationale de rappeler les exigences d’une saine vie en société, … de défendre les droits et la dignité de tous les hommes, … des minorités...» “The objective of the activity of the Holy See is to provide a service to the international community to support the establishment of the conditions of healthy living standards… to

83

In the French grammar the term subjonctif is applied [author’s opinion – 2011]. According to Szili (2006) the French language is a “T/V language” – informally/ formally addressing language – but the pronoun Vous in certain contexts could cause misunderstandings because the meanings of this French personal pronoun are: you, formal you, formal plural you [author’s opinion – 2011]. 85 In Pelles’ [2001] opinion: The official title of the Papal State is not The Vatican but Holy See . 84

- 216 -


protect the rights of every human being, to protect the rights of minorities … to protect the dignity of every human being.” The speech act here is an indirect demand, a command. The demand is indicated by the strong illocutional word proposer (to propose), which is followed by an infinitive format representing direct propositional content. This particular grammatical element indicates the super nationality and universality of the Catholic Church. It means that the addressee of the apostolic message is not a human being. Speech act 15 «Merci encore de votre visite…»

“Thank you for your visit…” It is an expressive notion behavitive. It is a polite request targeted at the audience. Speech act 16 «Que Dieu garde nos esprits lucides et nos coeurs dans la paix!»

“God safeguards our clear mind and the peace in our heart!” It is saying farewell, a polite request in directive speech act. Since the addressee is third person – according to grammar rules, the instruction is the conjunctive mood of the verb garde (to safeguard). 6. Conclusion Pragmatic based analyses make it possible to observe theo-political professional language usage, not only political and diplomatic usage. During the commissive-promissive and directive speech act presentation of the oral manifestations of the Head of the Church it can be deduced that it influences the quality of the relationship between the Head of the Church and the followers (here: the members of the diplomatic board), the responsibility of the Pope as the leader of the community and it also has an impact on public political life. The pragmatic analysis of certain speech acts reflects the intentional influence of the speaker (the leader of the community) on the listeners and the readers (in a narrow sense: representatives of diplomatic life; in a wider sense: the Church, people in connection with the leader, catholic followers). Translated from Hungarian into English by Dr. Ferenc Csendes Natasha Bailey – Borbély and John Kowalchuk References (literature) 1. Austin, John L. [1997]: Tetten ért szavak. – How to think with the words? In: Pléh – Síklaki – Terestyéni (szerk.): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Osiris Kiadó, Budapest. Pp 29-42 2. Hardiné Magyar Tamara [2010]: A teológiai szaknyelv terminológiája. Lexikoszemantikai jellegű vizsgálódások. A Selye János Egyetem „Társadalmi jelenségek és változások” I. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának Tanulmánykötete. – The - 217 -


terminology of theological language. Lexico-semantic analyses. The volume of 1st International Scientific Conference “Social phenomena and modifications”) – Zbornik II. Medzinarodnej Vedeckej Konferencie Univerzity J. Selyeho. “Spoločencke javy a zmeny” Komárom, 2010. 09. 6-7 – Komarno, 6-7 September. Pp 625-630 3. Hardiné Magyar Tamara [2011]: A teológiai szaknyelv terminusainak megfigyelése katolikus sajtótermékek cikkein keresztül. Lexiko-szemantikai vizsgálódások. – The terms of theological language via some Hungarian Catholic newspaper articles. Lexiko-semantic analysis. (The lecture was delivered on 18th October 2010 at the conference “Language functions – style and connections” organised by the Applied Linguistic Faculty of Eötvös Loránd University of Science and Kodolányi János College. The lecture’s publication is in progress.) 4. Kiss Jenő [2002]: Társadalom és nyelv. Szocioli alapfogalmak – Society and language. Basic of sociolinguistics. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 5. Mihalovics Árpád [2005]: Az akarat (volitio) nyelvi kifejezése az interperszonális kapcsolatokban. – Szintaxis – Szemantika – Pragmatika. – The linguistic expression of “volitio” in the interpersonal relations. Syntax – Semantic – Pragmatics. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza. 6. Mihalovics Árpád [2006]: Politikai és diplomáciai nyelvhasználat. Tanulmánygyűjtemény. – Langage politique et diplomatique. (Recueil d’études) – Études françaises. Pannon Egyetemi Kiadó, Veszprém. 7. Mihalovics Árpád [2010]: A diskurzuselemzés francia vonulata. – The French direction of discourse analyses. (The lecture was delivered in November 2010 at the Conference of Technical Language Teachers and Researchers, Budapest. College of Economic Sciences.) 8. Mihalovics Árpád [2010]: Les actes de langage directifs d’un discours diplomatique. In : Studia Universitatis Babeš-Bolyai, Cluj-Napoca. Philologia 3/2010, Pp 263-272 9. Répási Györgyné [2011]: Az orosz és a magyar politikai szakszókincs változása 19902010 között. – A change in Russian and Hungarian political terminologie between 1990 and 2010. In : Boda István Károly, Mónos Katalin (szerk.) : Az alkalmazott nyelvészet ma: innováció, technológia, tradíció. – Applied Linguistic Today: innovation, technology, tradition. MANYE, Vol. 7. Pp I. 87-92. Debreceni Egyetem, Debrecen, Budapest 10. Searle, John R. [2001]: An essay in the philosophy of language. Cambridge, Cambridge University Press, 1969. 3rd edition: The structure of illocutionary acts. – Az illokúciós aktusok szerkezete. Translated by Haberman G pp. 54-71 In: Pléh Csaba, Síklaki István, Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Osiris Kiadó, Budapest. 11. Szabó Márton – Szűcs Zoltán Gábor [2010]: A politikatudomány nyelve. – The languge of political science. In: Dobos Csilla (szerk.): Szaknyelvi Kommunikáció. – Professional language use. Miskolci Egyetem, Miskolc, Tinta Könyvkiadó, Budapest. Pp 301-310

References from the Internet 1. Discours du Saint-Père Jean-Paul I. aux missions spéciales présentes pour le commencement du pontificat. Rome, lundi, 4 septembre 1978. To the Special Missions present for the beginning of the Pontificate (September 4, 1978) http://www.vatican.va/holy_father/john_paul_i/speeches/documents/hf_jpi_spe_04091978_special-missions_fr.html 15th April 2011

- 218 -


2. XXIII. János pápa békeüzenete. 125 éve született XXIII. János. – Peace proclamation by Pope John XXIII. Pope John was born 125 years ago. http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.11/12_p.html 19th January 2011 3. La crisi di Cuba. Radiomessaggio di Papa Giovanni XXIII per l’intesa e la concordia tra i popoli http://www.internetsv.info/RadioM2.html 2nd September 2011 4. Megállapodás a Magyar Köztársaság és a Szentszék között 1997.06.20. –Agreement on reconstructing Hungarian and Holy See diplomatic relations – 20th June 1997. http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=GEBCPV 8th November 2010 5. Pelles Tamás [2001]: A Katolikus Egyház nyelvhasználata a II.Vatikáni Zsinat után. Megjelent 2001 áprilisában, a Modern Nyelvoktatás című folyóirat VII. évfolyamának 1. számában. - The linguistic politic of Catholic Church after the 2nd Synod of Vatican. In: Modern Nyelvoktatás 2001/1 http://web.t-online.hu/pellestamas/Tamas/katnyelvh.htm 21st October 2010 6. Szili Katalin [2006]: Nyelvbe rejtett üzenetek. A nyelv és a kultúra viszonyáról általában és a magyar nyelv kapcsán. – Messages hidden in language. Relationship between language and culture, in general and with respect to Hungarian. In: Magyar Nyelv 2006/1 http://www.c3.hu/magyarnyelv/06-1/szili PDF 30th June 2010

- 219 -


DR. NAGY ÉVA (Szegedi Tudományegyetem): A hibás teljesítés hazai és európai távlatai 1. Bevezetés A hibás teljesítés kérdésköre az elmúlt évtizedek Európai Uniós és így a hazai „fogyasztóvédelmi” jogalkotásban is különös jelentőséggel bír. Ezt mutatja többek között a közös európai adásvételi jogról szóló Európai Uniós rendeletre vonatkozó javaslat koncepciója a hibás teljesítésről.86 Az új magyar Polgári Törvénykönyv tervezetét 2012 februárjában bocsátották társadalmi vitára. Az újra-kodifikáció több mint tíz éves folyamata során a hibás teljesítés újraszabályozása nagy figyelmet kapott és szakmai vitát váltott ki, melynek végeredménye a javaslatban szereplő hibás teljesítésre és annak jogkövetkezményeire vonatkozó szabályozási koncepció.87 A nemzeti és a szupranacionális jogalkotás fenti két új terméke indított arra, hogy egy összehasonlító elemzés keretei között megvizsgáljam a hibás teljesítést és annak jogkövetkezményeit, fókuszba állítva a két tervezet koncepcióját, azok előnyeit és hátrányait. 2. Hibás teljesítés – fogyasztóvédelem A hibás teljesítés szabályai szerint a visszterhes szerződések kötelezettje helytállással tartozik, ha a szerződés tárgya nem rendelkezik a felek által a szerződésben meghatározott, illetve a jogszabályban előírt minőséggel.88 Az elmúlt évtizedekben a fejlett országokban lejátszódó gazdasági folyamatok életre hívták a fogyasztóvédelem eszméjét és a fogyasztóvédelmi jogalkotást. A vállalkozások és fogyasztók közötti megállapodások a jogügyletek jelentős hányadát teszik ki napjainkban [Fazekas, 2007]. Ma már számos magánjogi jogintézmény említhető, amely a gyengébb gazdasági pozícióval rendelkező szerződő felet hivatott védeni. A hibás teljesítés szabályait is nagymértékben áthatják a fogyasztóvédelem szempontjai. Ezt már a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelv 89 nyomán megalkotott Ptk.-beli szabályok is tükrözik hazánkban.90 3. A magyar Polgári Törvénykönyv hibás teljesítésre vonatkozó hatályos szabályai 3.1. Kellékszavatosság A Ptk. a kötelmi jog általános részében tárgyalja a hibás teljesítés jogkövetkezményeit, így azok minden visszterhes szerződésre alkalmazandóak. 91 Ennek ellenére a rendelkezések 86

A javaslatot az Európai Parlament és a Tanács 2011. november 11-én fogadta el, melynek magyar nyelvű szövege elérhető: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0635:FIN:HU:PDF (2012. 05. 01.), a továbbiakban: Javaslat. 87 A Kodifikációs Főbizottság javaslata elérhető: http://www.kormany.hu/download/0/d7/70000/%C3%9Aj%20Polg%C3%A1ri%20T%C3%B6rv%C3%A9nyk% C3%B6nyv%20-%20a%20Kodifik%C3%A1ci%C3%B3s%20F%C5%91bizotts%C3%A1g%20Javaslata%20%20k%C3%B6zz%C3%A9t%C3%A9telre.pdf#!DocumentBrowse (2012. 05. 02.), a továbbiakban: Tervezet. 88 Lásd: 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 305. § (kellékszavatosság), a továbbiakban: Ptk. 89 1999/44/EK irányelv a fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól. 90 A módosításokat a 2002. évi XXXVI. törvény 2003. július 1-jével léptette hatályba. 91 Ptk. 305-311/A. §§. A téma áttekintéséhez lásd: Fazekas, 2007 122-134. o.

- 220 -


relevanciája az adásvételi szerződések esetén a legnagyobb, hiszen a mindennapi kereskedelemben ez a leggyakoribb jogügylet [Szerkesztőbizottsági javaslat, 2007].92 Az 1999/44/EK irányelv követelményei szerint a Ptk. a kellékszavatosságot a szerződésszerűség hiányának meghatározásával definiálja. 93 A hibás teljesítésből fakadó jogorvoslatok két „lépcsőben” érvényesíthetőek. A jogosult elsősorban kijavítást vagy kicserélést követelhet, és másodsorban kérheti – bizonyos különös körülmények fennállása esetén – a vételár leszállítását vagy állhat el a szerződéstől [Kisfaludy, 2003].94 A fogyasztók érdekeit védi – többek között – a minimum-határidőkre, a jogorvoslatok meghatározott sorrendjére, valamint a fogyasztói közlési kötelezettségre vonatkozó 2 hónapos ésszerű határidő vélelme [Vékás, 2001]. A szavatossági jogok érvényesítésének határidejére vonatkozóan a Ptk. elévülési és jogvesztő határidőkkel operál, melyek nagymértékben megnehezítik a laikus fogyasztók igényérvényesítését [Rövid indoklás, 2012]. A teljesítéstől számított hat hónapos az általános elévülési határidő. Ehhez képest fogyasztói szerződés esetén két év az általános határidő, mely használt dolgok esetén is legfeljebb egy évre csökkenthető.95 3.2. Jótállás Annak ellenére, hogy a jótállás ugyancsak a nem szerződésszerűen teljesítő szerződő fél jogkövetkezményét jelenti, annak szabályait jelenleg a „szerződést biztosító mellékkötelezettségek” között tárgyalja a Ptk. 96 Ez egy fokozottabb, meghatározott ideig fennálló helytállást jelent a kötelezett oldalán, melyet vagy a szerződésben vállal fel, vagy jogszabály írja elő kötelezettségként [Bártfai – Bozzay – Kertész – Wallacher, 2004].97 A helytállás teljesen objektív alapokon nyugszik, hiszen csak akkor mentesül alóla a kötelezett, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után következett be. A jogosult kellékszavatossági illetve egyéb törvényből fakadó jogai nem szenvednek csorbát jótállás fennállása esetén sem, és a jogkövetkezmények érvényesítése tekintetében a kellékszavatosság szabályai irányadóak.98 3.3. Kártérítés A kellékszavatosság szabályai szerint „a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint”. 99 A Ptk. nem tartalmaz részletes rendelkezéseket e körben, ami gyakran jogalkalmazási problémákat vetett fel. Ezen anomáliát megoldandó adta ki ajánlását e témában a Szegedi Ítélőtábla,100 amely részletesen foglalkozik a kérdéssel.

92

Az adásvételi szerződés vonatkozásában tárgyalja a hibás teljesítés kérdését Kisfaludi, 2003 212-234. és 257260. o. 93 Ptk. 305. § (1)-(2). 94 Ptk. 306. §. 95 Ptk. 308. § (1) és (4). A Legfelsőbb Bíróság (immár Kúria) I. számú PGED döntése tárgyalja részletesen az igényérvényesítési határidőkre vonatkozó rendelkezéseket, megkönnyítve ezzel a jogalkalmazók munkáját. 96 Ptk. XXIII. fejezet, 248. §. 97 Lásd Ptk. 248. § (1); az utóbbira példa a 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról. 98 Ptk. 248. § (1), (5). 99 Lásd: Ptk. 310. §, ami a 339-344. §§-ra utal. 100 A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2004. (VI. 17.) számú kollégiumi ajánlása a hibás teljesítés miatt a szavatosság és a kártérítés egyes jogértelmezési kérdéseiről; lásd még: a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2004. (VI. 17.) számú kollégiumi ajánlása a hibás teljesítés egyes jogértelmezési kérdéseiről.

- 221 -


3.4. Termékfelelősség A kérdéskörhöz tartozik a termékfelelősség is, melyről jelenleg az 1993. évi X. törvény rendelkezik hazánkban. Tekintve azonban, hogy ez a jogintézmény szerződésen kívüli felelősséget keletkeztet, speciális tárgyú szerződések esetén alkalmazandó,101 ezen kívül az új Ptk. tervezete sem a hibás teljesítésre vonatkozó fejezetben tárgyalja, a Javaslat pedig nem rendelkezik róla, így én sem kívánok a jelen tanulmányban kitérni erre a kérdéskörre.

4. Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének hibás teljesítésre vonatkozó szabályai A Kodifikációs Főbizottság 2011. december 16-án fogadta el az új Ptk. tervezetét, melyet a kormány 2012 februárjában bocsátott társadalmi vitára. A Tervezet koncepcionálisan átdolgozta a hibás teljesítés témakörét is. A kérdésben kibontakozott jelentős szakmai vitának köszönhetően a kodifikációs folyamat során különböző megoldási javaslatok vetődtek fel.102 A szabályozás kialakításának vezérlő elve a gyakorlatban felmerülő hibák, bizonytalanságok kiküszöbölése volt.103 4.1. A szerződésszegés szabályai A szerződés teljesítésére vonatkozó rendelkezések között láthatjuk a szolgáltatás minőségére vonatkozó kritériumok részletes szabályokat. Ezek szerint a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie a rendeltetése szerinti célra, azaz a jogosult által meghatározott, vagy az azonos rendeltetésű szolgáltatások céljaira, az ilyen szolgáltatásokra jellemző minőséget és teljesítményt kell nyújtania, illetve meg kell felelnie a leírásban foglaltaknak, a mintának, melyet a kötelezett esetlegesen bemutatott, valamint a jogszabály előírásainak is.104 Ezek a szabályok a fogyasztói jogokról szóló 2011/83/EU irányelv rendelkezéseit tükrözik [Rövid indoklás, 2012]. Ez a felsorolás lényegesen pontosabb meghatározást ad a szerződésszerű teljesítésnek, amelyből levezethető a Tervezet hibás teljesítésre vonatkozó definíciója: a szerződésben és jogszabályban meghatározott minőségi követelmények hiányaként határozza azt meg.105 Az eredeti tervekkel ellentétesen a „fogyasztói szerződés” kategóriája nem került bele a Tervezetbe, így – csakúgy, mint más fejezetekben, a hibás teljesítésre vonatkozó fejezetben is az általános szabályok közé ékelve szerepelnek a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésekre vonatkozó klaudikáló kógens szabályok.106 A fogyasztók érdekeit védendő a tervezet is bedolgozta szabályai közé azt a megdönthető vélelmet, miszerint a teljesítést követő 6 hónapon belül felismert hiba már a

101

A termékfelelősség „hibás termék” (ingó dolog és villamos energia) által okozott kár gyártójával illetve forgalmazójával, avagy importálójával szemben áll fenn. A kár definíciója magában foglalja a személyi károkat, és ide tartozik a „hibás termék által más dologban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza középárfolyama szerinti forintösszegénél nagyobb összegű kár, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta.”, lásd 1993. évi X. törvény, 1-3. §§. 102 Lásd többek között: 2009. évi CXX. törvény koncepciója. 103 Rövid indokolás az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 2012: http://www.kormany.hu (2012. 04. 30.), a továbbiakban: Rövid indoklás. 104 Tervezet 6:124. §. 105 Tervezet: Hatodik könyv: Kötelmi jog, XXIV. fejezet, 6:158. § (1). 106 Lásd rögtön a fejezet elején: 6:158. § (2) „Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e fejezet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára tér el.”

- 222 -


teljesítés időpontjában meglévőnek tekintendő fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén. A bizonyítási kötelezettség természetesen a kötelezettet terheli.107 A Tervezet a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek új struktúrát ad: nem csupán a kellékszavatosságról rendelkezik ebben a fejezetben, hanem ide építi be immár a jótállás szabályait is. Részletesen szól a hibás teljesítésből eredő (szerződéses) kártérítésről, megteremti a speciális hatályú termékszavatosság intézményét, és szól a hibás teljesítés „különös szabályairól”, azaz arról, hogy hogyan alakul annak megítélése az eredmény létrehozására irányuló, illetve a használatra vagy hasznosításra irányuló szerződések esetén. 4.1.1. Kellékszavatosság A Tervezet a kellékszavatosság tárgyalásával kezdi a sort, fenntartva azt, hogy bármely visszterhes szerződés kötelezettje szavatol hibás teljesítés esetén. A jogkövetkezmények tekintetében csak rendszerező jellegű változtatás történt, egyébként a jogosult továbbra is az 1999/44/EK irányelv által meghatározott „lépcsős” igényérvényesítés rendszerét veheti igénybe: kicserélés és kijavítás közül választhat elsősorban, és speciális körülmények fennállása esetén folyamodhat az ellenszolgáltatás arányos csökkentésének igényéhez vagy az elálláshoz, valamint a kötelezett költségén történő javításhoz/javíttatáshoz.108 Meghagyja az új szabályozás a lehetőséget a szavatossági jogok közötti áttérésre, illetve megtartja a fogyasztóknak kedvező szabályt arra vonatkozóan, hogy a hibásság két hónapon belüli közlése késedelem nélkülinek tekintendő.109 Változás áll be ugyanakkor az igényérvényesítési határidők tekintetében, hiszen a Tervezet az a teljesítéstől számított egy éves elévülési határidőt tesz általánossá, és speciális szabályként 5 évet ír elő ingatlanok esetén. Meghagyja viszont az új szabályozás a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések esetén eddig is irányadó két éves határidőt, és azt a kógens szabályt, hogy ilyen szerződésekben egy évnél rövidebb határidő nem köthető ki még használt dolgok esetén sem.110 Ez utóbbi – az EU-s szabályozásban is irányadó szabály – véleményem szerint változtatásra szoruló rendelkezés lenne, hiszen hazánkban például nagyon rohamosan hódítottak teret az elmúlt évtizedben a használt ruhák eladásával foglalkozó vállalkozások, amelyek üzleteiben általában ki van függesztve az a tájékoztatás, miszerint a teljesítést követően minőségi kifogással kapcsolatban nem fogadnak el reklamációt. 4.1.2. Termékszavatosság Új, kifejezetten fogyasztóvédelmi jogintézményként építi be a Tervezet a termékszavatosságot. A rá vonatkozó rendelkezések tárgyi hatálya a fogyasztó és vállalkozás közötti ingó adásvételi szerződésekre terjed ki, és a kicserélés valamint a kijavítás jogkövetkezményeit foglalja magában.111 A jogintézmény további specialitása, hogy szerződésen kívüli helytállást keletkeztet a gyártó oldalán, ezen kívül szűkíti a hiba fogalmát: „a termék akkor hibás, ha nem felel meg a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.”112 107

Tervezet 6:159. §. Tervezet 6:160. § (2); az utóbbi módosítást jelent a hatályos Ptk. szabályaihoz képest. 109 Tervezet 6:163. § (2). 110 Tervezet 6:164. § (1)-(3). 111 Tervezet 6:169. § (1). A 2009. évi CXX. törvény is tartalmazta már a termékszavatosság intézményét (5:153. §), lásd: Az új Polgári Törvénykönyv, 2009, valamint: Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz, 2009. 596597. o. 112 Tervezet 6:169. § (1). 108

- 223 -


Abban is eltér a többi jogkövetkezménytől a termékszavatosság, hogy a gyártó (vagy forgalmazó) helytállása ebben az esetben nem objektív, mert kimentheti magát, ha a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, vagy ha a hiba a forgalomba hozatalkor nem volt felismerhető a tudomány és technika akkori állása szerint, illetve ha azt jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta [Rövid indoklás, 2012 39. o.].113 Az igényérvényesítésre itt is két év áll rendelkezésre, amely a forgalomba hozataltól számítandó, ez azonban – a szerződésen kívüli jogviszonyra tekintettel – szigorúbb, jogvesztő határidő. Változatlanul fennáll viszont az igény a gyártóval szemben tulajdonosváltozás esetén is.114 A fogyasztó tehát az ingó adásvételi szerződés hibás teljesítése esetén mérlegelhet, hogy a kellék- vagy termékszavatosság szabályai szerint, a vállalkozóval vagy a gyártóval szemben érvényesíti-e az igényét. Ezeknek a rendelkezéseknek a megalkotása az elméletben az eddiginél még teljesebb mértékben engedi érvényre jutni a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelv elvárásait [Rövid indoklás, 2012 39. o.]. 4.1.3. Jótállás A jótállásra vonatkozó rendelkezések a koncepcionális egység megteremtése végett átkerültek a Tervezetben a hibás teljesítés szabályai közé. 115 Lényeges változást nem tartalmaznak a hatályoshoz képest. Kiegészítésként szólnak az igényérvényesítés speciális szabályáról,116 és a termékszavatossági szabályhoz hasonlóan megemlítik, hogy a jótállás is a szolgáltatott dologhoz tapadó jogosultság, így tulajdonosváltozás esetén az új tulajdonost ugyanúgy megilleti.117 A Tervezet kimondja, hogy mentesül a jótállásra kötelezett, „ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett”. 118 A szóhasználat az objektív jogalapú jótállás vonatkozásában nem helytálló, hiszen ha a hiba oka később keletkezett, akkor maga a hiba is csak a teljesítés után következhetett be, így ebben az esetben nem beszélhetünk hibás teljesítésről, ebből következően pedig jótállási kötelezettségről sem.119 4.1.4. Kártérítés A Tervezet teljesen átdolgozta a kártérítés általános szabályait, megteremtve a különbséget a szerződéses és szerződésen kívüli károkozásokból fakadó igények érvényesítése között. A szerződésszegés általános szabályai között kaptak helyet a szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozó új, a deliktuális felelősségnél szigorúbb szabályok. A módosítások jogpolitikai indoka a szerződéses kapcsolatokra jellemző átgondolt, tudatos szerződéses kötelezettségvállalás súlyának mérlegelése volt [Rövid indoklás, 2012 39. o.].120

113

Tervezet 6:169. § (3). Tervezet 6:170. § (2) és 6:171. §. 115 A 2009. évi CXX. törvényhez kapcsolódóan a téma fejtegetéséhez lásd többek között: Takács József, 2007. 116 Ha a kötelezett a jótállási kötelezettségnek felhívás ellenére, határidőben nem tesz elehet, akkor az e határidőtől számított három hónapos jogvesztő határidőben a jogosult bírósághoz fordulhat igényével a jótállási határidő leteltétől függetlenül is, lásd: Tervezet 6:174. § (1). 117 Tervezet 6:173. §. Érdekesség, hogy egyes nyugat-európai államok joggyakorlata már több mint száz éve elismeri ezt a szabályt, lásd: Szerkesztőbizottsági javaslat, 2007 21. o. 118 Tervezet 6:172. § (1). 119 Professzor Dr. Besenyei Lajos „Új kihívások a polgári jogban” című PhD-kurzusa, SZTE ÁJTK DI, 2012. április 6. 120 Lásd még: Vékás Lajos [2008]: Parerga. Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest. HVGOrac. 210-243. o. és 287-298. o. 114

- 224 -


„Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.”121 Ez az általános szabály irányadó a hibás teljesítésből eredő, a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károkra.122 A szerződéses kár mértékénél bizonyítási kérdésként kezelt, a jogosult vagyonában beálló egyéb károk, valamint az elmaradt haszon megtérítése a hibás teljesítés esetén szigorúbb feltételekhez kötött. Ezeket a jogosult akkor követelheti csupán, ha a kijavításnak vagy a kicserélésnek nincs helye, vagy azokat a kötelezett nem vállalta, illetve azoknak nem tud eleget tenni, vagy ha az ezekhez fűződő jogosulti érdek már nem áll fenn.123 Az általános öt éves elévülési határidőt szintén szigorítja a Tervezet, mert a hibás teljesítésből eredő kártérítési igény érvényesítésére a kellékszavatosságra irányadó elévülési határidők alkalmazását rendeli.124 4.1.5. Különös szabályok Értelmező rendelkezésekként szól a Tervezet a speciális tárgyú visszterhes szerződések hibás teljesítéséről. A vállalkozási típusú szerződések esetén a kicserélés részben vagy egészben történő újbóli teljesítést, és ez, avagy a kijavítás a szerződésben vállalt eredmény létrehozásának a vállalthoz képest más módjával is megvalósulhat. Speciális kimentési okokat határoz meg továbbá a Tervezet ezen típusú szerződések esetében.125 A használatra, hasznosításra irányuló szerződések esetén – a szolgáltatás jellegéből fakadóan – a kötelezett azok teljes időtartama alatt kellékszavatossággal tartozik a szerződésszerű alkalmasságért.126 5. Javaslat a közös európai adásvételi jogra vonatkozó rendeletről Az 1999/44/EK irányelv implementációja eltérő módon valósult meg a tagállamok jogában: sok vonatkozásban jogértelmezési kérdéseket vet fel, ami jelentős nehézséget okoz határon átnyúló jogviták esetén [Schulte-Nölke, Hans – Twigg-Flesner, Christian – Ebers, Martin, 2008].127 A Javaslat „átfogó célja a belső piac létrehozásának és működésének javítása a vállalkozások határon átnyúló kereskedelme és a határon átnyúló fogyasztói vásárlások bővítésének előmozdításával.”128 A legfontosabb célkitűzése tehát az, hogy megkönnyítse a határon átnyúló kereskedelmi ügyletekből fakadó jogviták lebonyolítását a külföldi jog megismerésével kapcsolatos nehézségek kizárása, és nagyon magas szintű fogyasztóvédelmi rendelkezések biztosítása által.129

121

Tervezet 6:143. §. Lásd: Tervezet 6:144. § (1). 123 Vö. Tervezet 6:144. § (2) és 6:175. § (2). 124 Vö. Tervezet 6:22. § (1) és 6:175. § (2). Megjegyzendő, hogy a Tervezet jóval részletesebb és pontosabb rendelkezéseket tartalmaz a kérdésben, mint amilyeneket a 2009. évi CXX. törvény tartalmazott. A témához fűződő fejtegetésekhez lásd: Czirfusz György, 2007. 125 Lásd: Tervezet 6:178. §. 126 Tervezet 6:179. § (1). 127 Az irányelv magyar átültetésének a kodifikációs folyamathoz kapcsolódóan felmerülő kérdéseiről lásd: Vékás, 2001 124-135. o., továbbá: Vékás, 2000. 128 Javaslat, 4. o. 129 Ibid. 122

- 225 -


5.1. A rendelettervezet hatálya A rendelet szabályai egy ún. „második szerződési jogot” alkotnának a tagállamokban, melyet a kis- és középvállalkozások egymás közötti illetve fogyasztókkal kötött, határon átnyúló adásvételi szerződései esetén lehetne opcionálisan választott jogként alkalmazni.130 Ami a tárgyi hatályt illeti, a rendelet áru 131 adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására illetve az ezekhez kapcsolódó szolgáltatás nyújtására irányuló, határon átnyúló ügyleteknél lesz alkalmazható.132 A céljának eleget téve a Javaslat rendkívül sok fogyasztóvédelmi célú rendelkezést tartalmaz, speciálisan kezeli a fogyasztó és vállalkozás között kötött, a hatálya alá tartozó szerződéseket, azonban, az új Ptk. tervezetével egyezően ezeket nem különíti el, hanem az általános szabályok közé ékelve helyezi el őket. 5.2. Szerződésszerűség A Javaslat a szerződésszegés általános szabályaiban, az eladó kötelezettségei között szerepelteti a szerződésnek megfelelő áru átadását.133 Az áru szerződésszerűsége vonatkozik a minőségre, mennyiségre, a leírásban foglaltakra, a csomagolásra, a kiszerelés módjára, a tartozékokra és az üzembe helyezési utasításokra is. Az áru megfelelősége részletezésre kerül, és ezek a szabályok nagy hasonlóságot mutatnak az új Ptk. tervezetével, hiszen említik a szerződéses célt, az azonos árukkal szemben támasztható elvárásokat, és általában a vevőnek az adott típusú áruval szembeni elvárásait.134 A megfelelőség megállapítása szempontjából releváns időpont a Javaslat szerint a kárveszély átszállása, fogyasztói szerződés esetén is. A Javaslatban – a Tervezettel megegyezően – szerepel a fogyasztók védelmében felállított „6 hónapos hibásság vélelme”, amely megfordítja a hiba bizonyításának kötelezettségét a fogyasztó javára.135 Fogyasztói szerződéseknél az eladó vagy a fogyasztó általi – a hibás leírás miatti – szakszerűtlen összeszerelés is ide sorolható, 136 ami a hatályos Ptk.-ban még szerepel, a Tervezet viszont már nem szabályozza. A fogyasztókkal kötött szerződések esetén a megfelelőségi szabályok vonatkozásában egyébként klaudikáló kógencia érvényesül.137 5.3. Jogorvoslatok A Javaslat általánosan adja meg a hibás teljesítés esetén is alkalmazható, általában a kimentés ellenére is fennálló, szerződésszegés esetén igénybe vehető jogorvoslati módokat. A fogyasztó javára pedig a vonatkozó fejezet egészére nézve klaudikáló kógenciának kell érvényesülnie.138 Elöljáróban megemlítendő, hogy kereskedők közötti szerződések esetén – amennyiben az eladó korai teljesítése hibás, az erről történő értesítése nyomán új, megfelelő teljesítést kínálhat fel, avagy saját költségére orvosolhatja a hibát még határidőn belül, és a vevő csak 130

Lásd: Javaslat, 3. cikk. Az áru birtokba vehető ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a földgázt, a víz és gáz egyéb típusait (ha ezek meghatározott térfogatban illetve mennyiségben kerülnek értékesítésre), lásd: Javaslat, 2. cikk h). 132 Javaslat, 1. cikk, a fogalom-meghatározásokhoz lásd továbbá: Javasat, 2. cikk i), k), l), m). 133 Javaslat, 91. cikk c). 134 Javaslat, 99-100. cikk. 135 Javaslat, 105. cikk 2. 136 Javaslat, 101. cikk. 137 Ibid. 138 Javaslat, 108. cikk. 131

- 226 -


szűk körben utasíthatja el az eladó ilyen irányú törekvését.139 Ez az eladó „szerződésszegés orvoslásához való joga”, amely azonban nem él fogyasztói szerződések esetén.140 5.3.1. A teljesítés követelése A teljesítés követelése hibás teljesítés esetén a kijavítás és kicserélés igényét foglalja magában. A jogosult választhat e két igény között, melyek azinban nem alkalmazhatóak lehetetlenség, jogellenesség és aránytalan költségtöbblet felmerülése esetén.141 Ezen jogok gyakorlása esetén azonban korlátozás, hogy más jogorvoslatokkal csak akkor élhet a fogyasztó, ha a kereskedő 30 napos, ésszerűnek számító határidőn belül nem teljesíti a kijavítást vagy kicserélést.142 Ez problematikus, mert egy hónap alatt a fogyasztónak jelentős kárigénye is felmerülhet, hiszen addig nem tudja használni az esetlegesen valamilyen fontos szükségletet kielégítő vagy szezonális terméket. 5.3.2. A teljesítés visszatartásának joga A jogorvoslatok között másodikként feltüntetett teljesítés visszatartásának joga nem bír nagy relevanciával hibás teljesítés esetén. Az utánvéttel történő fizetéskor merülhet fel, ám abban az esetben is sokkal gyakoribb, hogy a vevő, különösen ha a fogyasztó csak a leszállítás alkalmával történő fizetés után veszi észre a hibát vagy hiányosságot. 5.3.3. A felmondás joga A vevő speciális hibás teljesítési igényként fel is mondhatja a szerződést, ha a hibás teljesítés az ún. „alapvető szerződésszegés” kategóriájába esik.143 Az elnevezés megtévesztő, ugyanis ennek az igénynek a jogkövetkezménye megegyezik az elállási jogéval, az eredeti állapot helyreállítására irányul, 144 és ugyanúgy egyoldalú alakítójogként, az eladó értesítése által gyakorolható.145 Ezen jogát a fogyasztó az általános szabályoktól eltérően akkor sem veszti el, ha nem ésszerű határidőn belül közli az igényét a kereskedővel.146 5.3.4. A vételárcsökkentés A vételárcsökkentés is szerepel a vevő jogorvoslatai között. A Javaslat pontosan meghatározza, hogy a csökkentésnek arányosnak kell lennie a teljesítés időpontjában kapott dolognak a szerződésszerű dolog értékéhez viszonyított értékcsökkenéséhez. Itt az is rögzítésre kerül, hogy a vevő csak az árcsökkentéssel nem érintett további hátrányai

139

Lásd: Javaslat, 106. cikk 2. a), 109. cikk 1. és 2., a vevő visszautasítási lehetősége: 109. cikk 4. Javaslat, 106. cikk 3. 141 Javaslat, 110. cikk. 142 Javaslat, 111. cikk. 143 Lásd: Javaslat, 87. cikk 2.: „…ha alapvetően megfosztja a másik felet attól, amire az a szerződés alapján jogosan számított, kivéve, ha a szerződés megkötésekor a nem teljesítő fél nem látta és nem is láthatta előre ezt az eredményt, vagy ha a szerződésszegés jellege alapján egyértelmű, hogy a nem teljesítő fél jövőbeli teljesítésében nem lehet bízni.” 144 Javasat, 172. cikk; az eredeti állapot helyreállításának jogkövetkezménye külön részben szerepel, lásd: Javaslat, VII. rész. 145 Javaslat, 117. cikk. 146 Javaslat, 119. cikk 2. a). 140

- 227 -


vonatkozásában gyakorolhat kártérítési igényt. Megfontolandó lenne a magyar szabályok pontosítása a kérdésben.147 5.3.5. Kártérítés A vevő kártérítési igénye a Javaslat egy külön részében került szabályozásra.148 A fentebb említettől eltekintve minden, a szerződésszegéssel okozott hátrányra és az elmaradt haszonra is kiterjed, azonban nem gyakorolható, ha az eladó kimenti a szerződésszegést. Kimentés akkor lehetséges, ha a szerződésszegés oka az eladó rendelkezési körén kívül eső akadály, és nem lett volna elvárható tőle, hogy a szerződéskötéskor figyelembe vegye vagy elkerülje az akadályt, illetve hogy azt vagy következményeit elhárítsa. Ez a meghatározás teljesen megfelel az új Ptk. tervezetében szereplő szerződésszegésből fakadó károkozás kimentési szabályának.149 5.3.6. A jogérvényesítés további szabályai Általános szabály, hogy speciális rendelkezés hiányában a nem összeegyezhetetlen jogorvoslatok egymás mellett is gyakorolhatóak.150 A kereskedők között kötött szerződésekből fakadó nagyon fontos kötelezettség az áru megvizsgálása ésszerű időn – legfeljebb az eladó teljesítését követő 14 napon – belül. Ennek elmulasztása negatív hatással van az igényérvényesítésre nézve, ha pedig a teljesítéstől számított 2 éven belül nem értesíti az eladót, akkor el is veszti a hibára történő hivatkozás, és így az igényérvényesítés jogát.151 A fogyasztói szerződésekre irányadó, széles védelmet biztosító további rendelkezések is szerepelnek a Javaslatban. Ilyen többek között az, hogy a fogyasztó nem köteles az áru megvizsgálására, és az eladó felé tett hibára vonatkozó ésszerű időn belüli értesítési kötelezettség sem vonatkozik rá.152 Az sem zárja ki a kereskedő helytállását, ha a fogyasztó tudott vagy tudnia kellett a hibáról.153 A fogyasztó a teljesítés követelésén (azaz a kicserélés vagy kijavítás iránti igényen) és a kártérítésen kívül bármelyik jogorvoslattal élhet az eladó kimentése esetén is, 154 nem gyakorolhatja azonban egyiket sem, ha ő maga adott okot az eladó szerződésszegésére.155 5.3.7. Igényérvényesítési határidők A Javaslat kétféle elévülési határidővel operál. Az ún. rövid határidő 2 év, a hosszú pedig 10, illetve személyi sérülés miatti kártérítési jog esetén 30 év. Az előbbi elévülése akkor kezdődik, amikor a fogyasztó tudomására jut vagy elvárhatóan a tudomására juthat a hiba. A hosszú határidők akkor kezdődnek, amikor az eladó teljesítése esedékes, illetve kártérítés esetén, amikor az arra jogot adó cselekmény megtörténik.156 147

E részletes rendelkezések a Javaslatban a német magánjogi dogmatika régóta létező szabályát tükrözik, lásd: Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) § 441. 148 Javaslat, VI. rész. 149 Vö. Javaslat, 88. cikk 1. és Tervezet 6:143. §. 150 Javaslat, 106. cikk 6. 151 Lásd: Javaslat, 121. cikk 1., 122. cikk 1. és 2. Ez utóbbi szabály nem él a „kötelező alkalmassági idő” szerződéses kikötése esetén, ha az hosszabb 2 évnél, lásd: 122. cikk. 3. 152 Javaslat, 119. cikk 2. a). 153 Javaslat, 104. cikk. 154 Javaslat, 106. cikk 4. 155 Javaslat, 106. cikk 5. 156 Lásd: Javaslat, 180. cikk.

- 228 -


Diszpozitív szabályok ezek azzal a kógens megszorítással, hogy a határidők nem csökkenthetők 1 év alá – akárcsak a Tervezet szerint –, és nem lehetnek 10 illetve a hosszú határidő esetén 30 évnél hosszabbak.157 6. Befejező gondolatok Összehasonlító elemzésem célja az volt, hogy bemutassam az új Ptk. tervezetének és a közös európai adásvételi jogról szóló rendelet javaslatnak a koncepcióját a hibás teljesítésre vonatkozóan. Láthattuk, hogy a Tervezet milyen újításokkal és fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel igyekszik kiküszöbölni a gyakorlatban felmerülő anomáliákat, és megkönnyíteni az igényérvényesítést. A Tervezet szabályai sok ponton hasonlóságot mutatnak, mint például a hat hónapos vélelem fogyasztói szerződések, vagy egyes hibás teljesítésből eredő igények esetén. Az Európai Uniós rendelet tervezete céljának megfelelően azonban több ponton jóval szélesebb védelmet nyújt a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések esetén, ami a határon átnyúló adásvételek esetén indokoltnak is látszik. További előnye a Javaslatnak, hogy kiküszöböli a más tagállamok polgári jogának nem ismeretéből fakadó nehézségeket, ami a vitarendezés során jelenthet nagy könnyebbséget. Különösen üdvözlendő a Javaslat 2. mellékletében található ún. „szabványos tájékoztató”, mely a fogyasztó részére megküldendő a szerződés megkötése előtt, és összefoglalja számára a legfontosabb fogyasztói jogokat. Úgy vélem, hogy hasonló tájékoztató nyújtása a nemzeti jogokban is kívánatos előírás lenne.

Irodalomjegyzék Az új Polgári Törvénykönyv [2009]. Complex. Budapest. Bártfai Judit – Bozzay Erika – Kertész Ágnes – Wallacher Lajos [2004]: Új szavatossági és jótállási szabályok. Fogyasztóvédelmi jogharmonizáció a polgári jogban és a polgári eljárásjogban. HVGOrac. Budapest. Czirfusz György [2007]: Szavatosság és/vagy kártérítés a hibás teljesítés miatt. Polgári Jogi Kodifikáció. IX. évfolyam 4. szám. Fazekas Judit [2007]: Fogyasztóvédelmi jog. Budapest. Complex. Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz [2009]. Complex. Budapest. Kisfaludi András [2003]: Az adásvételi szerződés. KJK-KERSZÖV. Budapest. Rövid indoklás [2012]. http://www.kormany.hu Schulte-Nölke, Hans – Twigg-Flesner, Christian – Ebers, Martin (eds.) [2008]: EC Consumer Law Compendium. The Consumer Acquis and its transposition in the Member States. Sellier. Munich. Szerkesztőbizottsági javaslat [2007]. Polgári Jogi Kodifikáció. IX. évfolyam 4. szám. Takács József [2007]: Módosítási javaslatok az új Ptk. Vitatervezetének hibás teljesítésről szóló fejezetéhez. Polgári Jogi Kodifikáció. IX. évfolyam 4. szám. Vékás Lajos [2000]: A fogyasztói szerződés átültetése a magyar jogba. Magyar Jog. 47. évfolyam 11. szám. Vékás Lajos [2008]: Parerga. Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. HVGOrac. Budapest.

157

Javaslat, 179-180. és 186. cikkek.

- 229 -


PÉNZES GABRIELLA – MUNKÁCSI NÓRA – EISINGERNÉ BALASSA BOGLÁRKA (Széchenyi István Egyetem, Győr): A metroszexualitás hazai és nemzetközi viszonylatban Rezümé The metrosexuality in domestic and international terms What do you associate, when you hear the word metrosexuality. This is not an easy question. We believe that this response would be interesting for many people. We think, this hardly ever heard and known human feature can form an opinion on several ways. We find it interesting to deal with this issue, to get people more acquainted with this new tendence. We offer a brief survey of definitions on the international trends, focus group interviews and indepth interview research methodology tools. Meanwhile the study was written we found that to the Hungarian youth this kind of lifestyle is still unknown in contrast with the foreing young people. In spite of the fact, that this human feature is created by our modern civilization, in our study we mapped that, the roots of metrosexuality can be found in the history. With our thesis our aim is to help people understand and accept metrosexuality lifestyle, by getting to know it in details, learning its characteristics. The demand of this special group of customers is unsatisfied as for the Hungarian market this target group is still unknown. The primary results of our research speak for themselves, which can be read with further recommendations detailed in our study. 1. Bevezetés A férfiakat tekintve észrevehető, hogy nyitottabbakká váltak az önkifejezésre, mely többek között a kozmetikai és luxus termékek vásárlásában mutatkozik meg. A metroszexuális csoport tagjaival kapcsolatos életstílus-kutatások már egyetemi tanulmányaink alatt felkeltették érdeklődésünket, ez az óta is töretlen maradt. A nemzetközi piacon jelen lévő vállalatok több mint 10 évvel ezelőtt észlelték e fogyasztói csoport jelenlétét, vásárlóerejét és sajátos igényeiket, ezt követően kezdődtek el azok a vállalti kutatások, amely a metroszexuálisok fogyasztói magaratásának vizsgálatát tűzték ki célként. A kutatások deklarálták azt a tényt, hogy a metroszexuális férfiak minőségi kozmetikai és márkás ruházati termékek iránti igénye jóval az átlagos férfiaké felett van. A kutatások eredményeit felhasználva a vállalatok a célcsoport által preferált termékeket szolgáltatásokat kezdtek bevezetni, marketingkommunikációs stratégiájukat is hozzájuk igazították. A sikeres piackutatás következménye e széles fogyasztói csoport igényeinek kielégítése, mely magas profitban mutatkozik meg a vállalatok mérlegében. 2. A Metroszexualitás Egészen az őskőkortól napjainkig az évszázadok múlásával, jelentős változásokon ment át az átlagosnak hitt férfi ideál a társadalomban. Jelen korunkban már egy önálló csoportról beszélhetünk, akik sajátságos fogyasztási jellemzőkkel rendelkeznek, ők a metroszexuális férfiak. A divatvilág és a média egyik legfelkapottabb férficsoportja, akikkel már a világ bármely pontján találkozhatunk. Ez a jelenség Angliából indult, egy brit író Mark Simpson elsőként fogalmazta meg a The Independent magazinban, amellyel egy ápoltabb férfi ideált állított szembe a korábbi ápolatlanabb, gondozatlanabb megjelenésű férfi társadalommal. 2002-ben a Salon internetes magazin már konkrétabb leírást adott erről a ,,fajról”. [Gozner - 230 -


Gertrud, 2005] Angliában mára már körülbelül 15% -a a férfi lakosságnak metroszexuális, míg Magyarországon ennek csupán töredéke van jelen. A TGI Hungary piackutató cég adatai szerint hazánkban a 14-69 év közötti lakosság körében 52 ezer, vagyis a férfi- lakosság 1,4 százaléka tekinthető annak. A New York-i székhelyű RSCG nevű kutatócég felmérései alapján, Európára jellemző, hogy a 35 év alatti korosztály 40%-a tekinthető metroszexuálisnak. [Farkas Tímea, 2004] Jellemző rájuk, hogy nagyvárosokban élnek (innen a kifejezés is, azaz a metropolisz szóból származik), legtöbbször egyedülállóak, de keresik a számukra legmegfelelőbb partnert. Magas fokon igényli a minőséget az életvitelében. A magyar társadalom számára új csoportnak tekinthető metroszexuálisok meglétének okát legfőképpen a férfi-női szerepek egybecsúszásával magyarázhatjuk. A nők egyre férfiasabbak, a férfiak egyre nőiesebbek lesznek az új kor evolúciója szerint. Be kell látnunk, hogy a mai társadalmi trendek nem kedveznek a férfiak számára. Jelen korunk úgy tűnik, szánt szándékkal próbálja eltüntetni a férfias viselkedési formát. A férfiak kénytelenek alkalmazkodni a változó világhoz és követni a férfievolúció új törvényeit. Az alfahímek egyik legfőbb ismertetőjegye a dagadó izomzat, mely helyett már elegendő egy Armani öltöny, mely képes a plusz testépítéssel járó időt és energiát minimalizálni. Ahol már nem az izomtól feszülő fizikum jelzi a férfi pozícióját, hanem a testet takaró ruha. Ahhoz, hogy a férfiak csúcshímekké válhassanak, folyamatosan bizonyítaniuk kell, mely felesleges frusztrációval jár együtt. Ez nem azt jelenti, hogy milliárdosnak kell lenniük, hanem elég, ha azokat a darabokat szerzik be, melyek tükrözik a felső társadalmi rétegbe tartozók megkülönböztető jegyeit. A szuperférfi hétköznapi jelmeztára gondosan megválogatott, például egy menő napszemüveg, cipő, öltöny, sportcucc, melyekért nem kell vagyonokat fizetni. [V. Varga Zoltán, 2009] 3. Nációk jellemvonásaiból levont következtetések Az általunk vizsgált négy országban (USA, Anglia, Olaszország, Magyarország) különböző mértékben él a metroszexualitás. Annak ellenére, hogy Angliából eredeztethető maga a jelenség, mégis véleményünk szerint Olaszországban tombol ez a stílus. Ennek oka a szerintünk a társadalmi szokásokban, temperamentumban keresendő, hiszen az angolok híresek arisztokratikus viselkedésükről, bizonyos etikett szabályok szerint élnek és ez szöges ellentétben áll a metroszexualitás alapkövével, azaz a folyamatos megújulással, lazasággal és az önmegvalósítással. Ám ez kiválóan megfigyelhető az olasz társadalomban, hiszen ők híresek szenvedélyességükről, innovációs hajlamukról és élnivágyásukról. Ezt hűen tükrözi, hogy a divat egyik központja az olaszországi Miláno. Ebből kifolyólag nem példaképeket követnek, - mint például az angolok esetében David Backhem, David Cameron, Sting-, hanem a diktált divat szerint igyekeznek a maguk stílusirányzatát megalapozni. Világszinten a kozmetikai piacon Japán is magas pozíciót birtokol, ami azért nem meglepő, mert itt a metroszexualitás jellemvonásai alapvetően szerepelnek kultúrájukban, egybeivódva a tradíciókkal. Japánban jellemző, hogy a világban szereplő összes stílusjegyeket magába szívva saját - európai szemmel nézve követhetetlen - stílusokat alakít ki. Maga a metroszexualitás önálló stílusként nem él, hanem a sajátságos japán mindennapi élet alapkövét képezi. Ez megmutatkozik abban, hogy például japánban valaki borostával meg be dolgozni a munkahelyére, akkor a fizetéséből levonnak x összeget. Mint maga a metroszexualitás a keleti kultúrákban csak rejtetten lelhető fel, mivel ennek alapjai már évszázadok óta megfigyelhető. Például gyógynövényes krémekkel való köröm és arcápolás, illó-, masszázsolajokkal való testápolás és a szőrzet gyakran nagymértékű hiánya korábban rangkifejezést jelentett. A saját maga által megteremtett divat jellemzőket megtartja, ám a globalizáció által kiváltott innovációs jegyeket kénytelen saját képére megformálni. Ezzel ellentétben, hazánkban talán az ősi mély nomád gyökerek miatt kevésbé befogadó az általunk

- 231 -


vizsgált irányzattal szemben. Magyarország helyzete globális szempontból még nem tartozik a fejlődő országok csoportjába, ezért ide később érkeznek meg a fejlődő országok hatásai. Ebből kifolyólag maradhatott meg ilyen hosszú ideig a naturális mivoltunk. Ezért a magyar társadalom kétkedve és előítéletesen fogadja a mai világban fellelhető stílusokat. 4. Primer kutatás Az általunk vizsgált téma sajátosságából és a rendelkezésre álló információkból kiindulva egyértelművé vált számunkra, hogy a primer kutatásunk legfőképpen feltáró, azaz kvalitatív jellegű. Kutatásunk két fő lépcsőből tevődik össze. Először mélyinterjút készítettünk, és ezt követően két fókuszcsoportos megkérdezést. Látványos különbségek nem csak a két fókuszcsoportos interjú között álltak fent, hanem a mélyinterjúk viszonylatában is. Első sorban 10 fő metroszexuálisnak tekinthető személlyel készítettünk mélyinterjút. A kutatásunk során sokkal könnyedebben szerveztük le a mélyinterjús megkérdezéseket, ellentétben a fókuszcsoportokkal. Összesen két - csoportonként 10-10 fő - fókuszcsoportot bonyolítottunk le, ahol az egyik csoport tagjai csak metroszexuáli életformát birtokló személyek, míg a második csoport résztvevői nem metroszexuális férfiak összessége. Az első csoportból akiknek tagjai csak meroszexuálisok – csak hat fő jelent meg, melynek okát egészen a magyar társadalmi előítéletekig vezettük vissza. 5. Mélyinterjúk összegzése Az elemzés könnyítése érdekében 20 és 30 év körüli korosztályt kérdeztünk meg az általunk fontosnak vélt négy fő témában. Leginkább, olyan tárgyköröket érintettünk, mint például ruházkodás, kozmetikumok, szabadidő eltöltése, utazás. Azért választottuk ezeket a területeket, mert így könnyen eldönthető, hogy mennyire sorolhatók bele ebbe a speciális társadalmi rétegbe. A vizsgált tíz fő mindegyike metroszexuálisnak tekinthető. A válaszok kiértékelése és kielemzése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az álltalunk elemzett csoport két részre osztható. Az első csoportba tartoznak azok, akik megengedhetik maguknak ezt az életformát. A másik csoportba tartoznak azok, akik csak vágynak erre az életstílusra és megpróbálják saját jövedelmükhöz mérten követni, lemásolni őket. A ruházkodás témájához érve egyértelművé vált, hogy a fiatalok kedvelt márkái a Zara és a H&M. Talán azért is mert sokkal megfizethetőbb, mint más márkák, mint például a Gas. Sikere abban rejlik, hogy az elegáns stílust ötvözi a sportos megjelenéssel, ezáltal minél szélesebb réteget kiszolgálva. Teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy mi a divat, de maguk döntik el, hogy a széles kollekcióból mit hordanának és mit nem, illetve figyelnek arra, hogy a már meglévő darabokhoz jól illethetőek legyenek az újonnan vásárolt ruhadarabok. Az öltözködési magatartásukra jellemző az összhatás. Ez számukra a legfontosabb, vagyis az, hogy a cipőfűzőjüktől, egészen a frizurájukig - minden magukon viselt dolog megfelelő összhangban legyen, magáénak érezze, elismerést váltson ki a környezetében. Rájuk jellemző, hogy ha ez az összhang még ha kismértékben is megbomlik, nem érzik jól magukat és igyekeznek ezt a diszharmóniát, minél előbb korrigálni. Igyekeznek minél ízlésesebben megjelenni, legyen az egy munkahelyi, vagy egy edzőtermi viselet. A második csoportba tartozók ( 28-30 év körüli korosztály) mindegyike- azaz 5 fő- , valamilyen magasnak tekinthető pozíciót töltenek be, így nem csak a hétköznapi viseletükre kell odafigyelni, hanem a munkai hivatalos öltözködésükre is egyaránt. A kozmetikai termékek piacán a 30 év körüli korosztály jelenléte erősebbnek tekinthető, az általunk tárgyalt 20 év körüli csoporttal ellentétben, hisz számukra az alapvető tisztálkodási szereken kívül a ránctalanító és egyéb hidratáló termékek is szükségszerűnek tekinthetők.A legszembeötlőbb különbség a szabadidő eltöltésének költségbeli aránya, amit már a fentiekben említettem. Fontosnak tartják a mozgást, de nem minden áron. Összekötik a

- 232 -


kellemeset a hasznossal, mivel mozgás közben is élhetik - a számukra fontosnak tartott társadalmi életüket. A fiatalabb csoport aktívabban sportol, 2 interjú alany még extrém sportot is űz, ami nem más, mint a falmászás. Utazás szempontjából minden évben lehetőségük van külföldre utazni, többnyire barátokkal vagy barátnővel. A leglátványosabb eltérés a magyar és az általunk elemzett 4 országok metroszexuális férfiai között mutatkozik. A magyar metroszexálisok többsége, nem vállalja fel nyíltan az életformáját, mivel félnek az őket érő vádaktól, előítéletektől. Az olasz metorszexuális férfiak mintájára, a magyarok nem fognak divatbemutatókra járni, ahol fontos a személyes megjelenés. Nem fognak a hazai társadalom számára hivalkodónak, különcnek, vagy extrémnek tartott ruhadarabokat vásárolni, - mint például szoknya, vagy bunda kabát - és extrém frizurát vágatni, ahogy ceruzával átsatírozott és formára igazított szemöldököt sem. USA-ban, ahol a változatos etnikumú társadalom számára nem jelent nagy megbotránkoztatást, ha egy férfi az átlagnál többet ad külsejére, ellentétben Magyarországgal. Hazánkban még egy átlagosan felöltözött más etnikumú személyt is érhetik a személyét sértő vádak, megjegyzések. USA-ban számtalan példát tudnánk felsorolni olyan híres, vagy ismert személyeket, akik nyíltan felvállalják az általunk jellemzett csoportba való tartozást. Ezzel ellentétben hazánkban egyetlen egy olyan színészt, énekest, előadót „média sztárt” sem tudnánk megemlíteni, aki nyíltan felvállalná azt, hogy ő metroszexuális. 6. Fókuszcsoportos interjúk Nem metro csoport Az általunk megkérdezett tíz ,,nem metroszexuális” férfi többségben egyetemista, vagy friss diplomás álláskereső. A ruházkodási témája kapott nagyobb hangsúlyt ebben a fejezetben, hisz a legnagyobb különbség itt mutatkozott. A válaszokat tekintve a többségre jellemző, hogy vásárlási szándékot megelőzően az interneten tájékozódnak és az ismerősök véleményére hagyatkoznak, ám befolyásolhatják őket a bolti eladó vélemény is. Elismerték, hogy tudat alatt leginkább a tévés –rádiós reklámok és az akciós plakátok befolyásolják őket. Számukra a vásárlás csupán eszköz, a női fogyasztókkal ellentétben, akik kellemes időtöltésnek tekintik magát a vásárlást. Megpróbálják minél rövidebb idő alatt lezavarni magát az egész vásárlási folyamatot, ennek eszköze, hogy célirányosan mennek. Az általunk megkérdezett interjú alanyok véleménye szerint, ha egy férfi a fejébe vesz valamit - legyen az egy ZARA márkájú moha zöld színű pulóver iránti vásárlási hajlandóság -, akkor nagyon nehéz ettől a szándéktól őt eltántorítani. Ez hatást fejt ki az akciókra, hisz ebben az esetben az általunk megkérdezett csoportra nincsenek nagy hatással az akciók. A többség egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy csak azért mert egy termék akciós nem fogja megvenni, ha igazából nincs annyira szüksége rá. Egy szituációs játék keretén belül megtudtuk, hogy vásárlási szándékukat megelőzőleg alaposan felmérik a meglévő ruhatáruk tartalmát, és megnézik, hogy ahhoz képest milyen stílusú, színű és fazonú ruhadarabra lenne szükségük. A már a fentiekben említett céltudatosságuk abban rejlik, hogy csakis kizárólag a már jól bevált helyeket keresik fel. A mai modern világ megadta a társadalomnak azt a lehetőséget, hogy vásárlás esetén nem kell feltétlenül kitennünk a lábunkat a ,, jó meleg karosszékből”. A válaszok elhangzása során többször is mondták, hogy nem csak a bevásárló központokban informálódnak az adott termékről, hanem interneten is. Személyes vásárlás esetén maximum 5 azaz üzlet mennyiség, ahova azért mennek be, hogy feltérképezzék a versenytársak kínálatát. Fontos megemlíteni az ár-minőség viszonylatát. Leginkább, olyan darabokat keresnek fel, melynek a minősége az egyén elvárásainak megfelelő, de nem minden esetben hajlandóak rá költeni. Nem a végletek emberei, ezt azt jelenti, hogy anyagi helyzetükből kiindulva csak egy bizonyos összeget hajlandóak költeni az adott termékekre. Az olyan jellegű ruhadarabokat,

- 233 -


mint például a fehér neműk, leginkább olcsó helyeken szerzik be, mivel nem hajlandóak ezekre a termékekre magasabb összeget kiadni. Igyekeznek saját maguk kialakítani egyéni stílusirányzataikat, ezért nem tekintenek senkit - legyen az egy híres színész, vagy énekes, vagy média jelenség, vagy családtag, barát - példaképnek. Nem követik a divatot, mindegyikükre mondhatjuk, hogy saját stílusviláguk által preferált darabokat vásárolnak. Természetesen erre szánnak életükből, és szabadidejükből a legkevesebb időt és energiát, hogy most jelenleg mi is az aktuális trend, de természetesen hatással van rájuk is - mind mindenki másra - a közvetlen környezete. A kozmetikai termékek fogyasztásának témához érve pár másodperc ereéig megfagyott a levegő. Egyértelműnek látszott, hogy a személyesnek, intimnek tekinthető téma szűkszavúságot váltott ki a csoportban. Pár oldó jellegű kérdést követően már sokkal jobban érezhető volt a válaszokban az intenzitás. Az alapvető testápolási szereken kívül, mint például a tusfürdő, hajsampon, és egyéb borotválkozási szereken felül használnak egyéb termékeket is. Rendszeresen használnak parfümöt, hajlakkor, vagy hajzselét, Szabadidejük nagy részét a barátokkal, vagy barátnővel töltik, esetlegesen olvasnak vagy filmet néznek. Heti rendszerességgel nem sportolnak, inkább havi szintre bontható le az aktív tevékenységek darabszáma. A legtöbb esetben változó, hogy ha sportolnak azt kivel mikor és hányszor végzik. Teljes mértékben megoszlik az a vélemény, hogy edző terem igénybevételénél, kizárólag barátokkal szeretnek kimozdulni. Így lehetőségük van a sportolás mellett, egy kis társasági életet élni. Ha viszont csak a sportra koncentrálnak (futás, biciklizés), akkor inkább egyedül szeretnek mozogni. A saját maguk tempójában, ritmusukban, elmélyülve gondolataikban tudnak aktívan lefáradni, az egy fárasztó hét után. A csoporttagok között egyetlen egy ember volt igazából tisztában a metroszexuálisok jelentésével, de maga a fogalom származását nem tudta megmondani. Az indok, hogy közvetlen környezetében is észlelt ,,piperkőc” jellegű embereket, de semmilyen negatív jelzővel nem tudná őket illetni, mivel semmiben sem különböznek az átlag férfiaktól, csupán a fogyasztási magatartásukban Metro csoport Kutatásunk eredményessége szempontjából készítettünk egy másik fókuszcsoportos interjút, de igyekeztünk csak csupa metroszexuálisnak tekinthető férfiakat meghívni. Tíz fő biztosan ígérte jelenlétét az interjún, de ennek ellenére mégis csak hatan vettek részt. Véleményünk szerint ennek az oka az lehet, hogy félnek a társadalom felé kinyilvánítani valós érzelmeiket, nézeteiket.A vásárlási szokásuk rendkívül sajátosnak mondható. A vásárlást megelőzőleg a többség interneten informálódik az általa kiszemelt termékről. Blogokból, hírlevelekből, hirdetésekből és különböző közösségi portálokból szűrik le a szerintük fontosnak vélt információkat. Az interneten kívül még a rádiót és a magazinokat említették, ellentétben a televízióval. Szerintük a XXI. században a televízió kora már leáldozott, ennek oka első sorban az, hogy a reklámok már teljes mértékben elvesztették hitelességüket. Amit képviselnek, és amit sugároznak a fogyasztók irányába inkább manipulatív jellegű, emellett pedig objektív, ellentétben az internettel. A szituációs játék, amit ennél a csoportnál is végigvettünk, elég sajátos magaratási formákat jelenített meg, amit fontosnak tartanánk részletesebben elemezni. Mindegyikükre jellemző, hogy a termék hiányának felismerése az ott kezdődik, hogy a szekrényeikben egy alapos leltárt készítenek. Megnézik, hogy milyen színből, fazonból, stílusból van hiány és ez alapján fogalmazzák meg, hogy mi is lenne a saját elképzelés, amit majd a boltokban keresni fognak. Ahogy a fentiekben is említettük az információ szerzésnél, mik azok s média eszközök, melyeket felkeresnek, használnak, de mind emellett bevásárló központok kirakatait is tanulmányozzák. A többség bevásárló központokban vásárol, viszont az egyik interjú alany esetében a belváros üzleteit is szívesen felkeresi. Az egyik alany a termék beszerzése érdekében célirányosan keresi fel azt a jól

- 234 -


bevált fix 3-4 üzletet, ám ha kell akkor szívesen néz alaposabban körbe a versenytársak üzleteiben. Volt, aki kijelentette, hogy egy általa magas szinten preferált termékért a végletekig is képes elmenni. Ez azt jelenti, hogy ha kell, akkor még másik városba is hajlandó elutazni. Az egyik legmeglepőbb kijelentést az egyik interjú alany mondta, miszerint a 10 ruhamárkát forgalmazó cégből csak 6 gyárt férfiaknak szánt ruhadarabokat. Az adatokból az a következtetést vonták le, hogy nehezebb helyzetben vannak a férfiak, mert szűk a piac, azaz kevés a választék, nem csak mennyiségben, hanem stílusban is. Azt tapasztalták a vásárlásaik folyamán, hogy nagyjából, mindenhol ugyan azt a stílust, ugyan azt a fazont lehet megkapni, tehát nem csak az üzletek száma kevés, de még a választék is. A másik fontos megfigyelés, azaz volt, hogy a női termékekkel ellentétben a férfi termékek - legyen az egy ruhadarab sokkal drágábbak. Szerintük egy férfinak sokkal többe kerül anyagilag, ha elegánsan, sportosan, vagy ízlésesen akar megjelenni. Az akcióknak a szerepe ennél a fogyasztói csoportnál meglehetősen intenzív hatást gyakorol. A válaszok között többször is elhangzott, hogy érdemes nézni az akciókat, mert szívesen megveszi a terméket olcsóbban, ha abban a pillanatban nincs is rá szüksége, mert tudja, hogy egyszer úgy is szüksége lesz a választott termékre. Mivel ,, márkahűnek” mondhatjuk őket, sokkal fontosabb a minőség az árnál. Mindenki a saját jövedelméhez képest egy összeget áldoz a külső megjelenésére. Mivel a többség szezonális vásárlónak tartja magát, van közük olyan, aki a január-februári akciókra több hónappal előre spórol, mert tudja, hogy nagy mennyiségben fog vásárolni. Az egyik alany esetében már volt rá példa, hogy egy szezonban összesen hat számjegyű összeget költött csak ruhára. A szezontól függetlenül, ha évközbe meglátnak valamilyen számukra szimpatikus darabot, nem fogják otthagyni. Két alany esetén viszont már előfordult, hogy egy hírességen (Brad Pitt) meglátott egy ruhadarabot és utána céltudatosan kereste, hogy megvegye. A divat számukra többet jelent, min csupán egy kifejezés, vagy egy szó. Mindenkinek meg van a véleménye a különböző stílusirányzatokról. Vásárlás esetén egyből azokat a boltokat keresik fel, ahol tudják, hogy abban az üzletben az ő stílusuknak megfelelő ruhadarabokat fognak találni. Vannak olyan ruhadarabok menyeket semmi esetre sem vennék fel, ilyen például a kockás ing. Szeretik a divatot és teljes mértékben tisztában vannak is vele. Az egyediségre törekednek, nem szeretik, ha többször is visszaköszön máson ugyan az a ruhadarab. Mindegyikük igyekszik az saját maga által kialakított stílusát követni, melyet semmi áron sem adnák fel. A kozmetikai termékek témájának felhozatala során, szinte végig megfagyott a levegő. Érezhető volt, hogy a korábbi témák irányába sokkal nyitottabbak voltak. Az alap tisztálkodási szereken kívül a parfümöt, arckrémet és a szemkorrekciós krémet említették. A ruha iparral ellentétben a kozmetika termékek választéka szélesnek mondható. Szerintük árban és minőségben a nagy márkák között nincs különbség. Mivel árban majdnem mindegyik megegyezik, könnyen próbálgatnak a márkák között. Parfüm esetén viszont már inkább egy bizonyos márkát választanak, mivel azt nem igazán szeretik cserélgetni. Mivel a megkérdezettek nagyobb része dolgozik és tanul, ezért nagyon kevés szabadidejük van, így olyan programokat szerveznek, ami inkább társasági, vagy kikapcsolódás jellegű. A legjellemzőbb sporttevékenység a futás, a foci és az edzőterem. Egyöntetűen mindenki társaságban sportol, hisz így sokkal élvezetesebben, és könnyebben megy a mozgás. Abban az esetben, ha a barátok nem érnek rá, akkor mennek el egyedül futni. A társaságot, a közvetlen baráti körükkel való jó viszonynak a megtartását nagyon fontosnak tartják. Maga a metroszexualitás szó jelentésére való rákérdezésénél a hat főből mindenki tisztában volt a szó jelentésével. Tökéletesen körülírták, hogy mi is jellemzi ezt a speciális csoportot, miszerint ők nem mások, mint a női ideál tökéletes megtestesítői. Véleményük szerint a társadalom nagy része fogalomzavarban szenved, hisz ők egyből a homoszexuálisokra asszociálnak. Mivel a magyarokat nagyon előítéletesnek tartják, ezért ez a réteg nem tud teljes mértékben kibontakozni. Saját példát is említettek, hogy bizonyítsák a magyarok előítélő készségeit.

- 235 -


7. Interjúk összegzése A márka iránti hűségük szempontjából jelentősen eltérőek. A metroszexuálisok oly annyira ragaszkodnak az általuk preferált márkákhoz, hogy hajlandóak bármint megtenni egy-egy ruhadarab megszerzéséért. A márka emblémájának látványos helyen való szerepeltetése, már ellenszenvet válthat ki mindkét csoport esetén. A márkahű metroszexuális csoport esetén – mivel csak ők vásárolnak céltudatosabban ilyen termékeket – kielégítő, ha közvetlen környezete van csak tisztában az általuk hordott ruhadarabok márkájával. Az ellenkező csoport motiváció tényezője csupán az, hogy szimpátia alapján dönt. A vásárlás előtti informálódás szempontjából is jelentős eltérések mutatkoztak. A metroszex csoport sokkal inkább kihasználja az őket körülvevő média eszközöket. Nem csak az interneten és az üzletek kirakataiból szereznek információkat, hanem igénybe veszik a rádió és a nyomtatott média eszközének tárházát. Az átlag férfiak a televízióból is informálódnak, míg a megkérdezettek másik fele teljes mértékben elutasítja. Ennek oka, hogy a metroszexuálisok az őket érő reklámokat sokkal nagyobb alapossággal dolgozzák fel, elemzik ki, és vonnak le belőle következtetéseket, mint az általunk tárgyalt ellenkező csoport.A metroszexuális csoportot teljes mértékben befolyásolják az akciók. Olyan jellegű termékeket is hajlandóak vásárolni, melyekre egyáltalán nem is lenne szükségük, de mivel sokkal kedvezőbb áron jutnának hozzá, ennek következtében a fogyasztás rutin szerűvé válik. Az akció mellett a nem metroszex csoportot érő média által sugallt befolyásoló tényezők sem hatnak rájuk. Csak is abban az esetben vásárolnak, ha az adott termékre tényleg szükségük van. Csak a metroszexuális csoportból hoztak példát a példakép követésre, de általánosságban kijelenthetjük, hogy csak is a saját maguk által választott öltözködési stílusukat követik. Kozmetikai témára érve a mélyinterjú és a nem metroszex csoport alanyai készségesen, a saját véleményüket felvállalva feleltek, míg a piperkőc fókuszcsoport részvevői érzékeltették velünk, hogy elértük intimitásuk határát. Nem szívesen nyilatkoztak erről a témáról, szinte egy pillanat alatt passzívvá vált magatartásuk. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy hazánkban nem merik a társadalmi előítéletesség miatt felvállalni e témában a véleményüket. A metroszex csoport ügyel arra, hogy természetes alapanyagból készüljön a termék, ne állatokon teszteljék és akár külföldre is hajlandóak kiutazni ezekért az intim termékekért, addig a szimpla férfiak csak azokra a termékeket vásárolja meg amire tényleg szüksége van, azaz nem befolyásolja őket, hogy a presztízs terméket vegyenek. A szabadidő elöltése szempontjából a szimpla férfiak a hagyományos sportolási lehetőségekkel szimpatizálnak (pl: foci, biciklizés, futás), ezzel ellentétben a ,,metro csoport” sokkal nyitottabb a legaktuálisabb sportolási lehetőségekre (pl: TRX, kettlebell, spinning). 8. Javaslattétel A fókuszcsoportos interjú alatt rákérdeztünk arra, hogy mi a véleményük a metroszexualitásról, egyáltalán ismerik-e magát a fogalmat, ha igen akkor tudnak-e példát mondani rá. Meglepően tapasztaltuk, hogy a ,,metro csoportban” nagyon is tisztában voltak ezzel a jelenséggel, példát is fel tudtak hozni (pl: David Beckham). Ám amikor magáról a stílusról érdeklődtünk magyarországi viszonylatban mindkét csoport azonos véleményen volt, hogy idehaza nagyon előítéletesek az emberek és idő kell hozzá, hogy ez a életforma beépülhessen a köztudatba és el is fogadják. Ezen problémára egy helyettesítő kifejezést gondoltunk megoldásnak, ez a szó a ,,Dandy”. A dendi címszó alatt: „piperkőc, ficsúr”. A közvélekedésben kétségkívül ez a jelentés honosodott meg leginkább, a dandy mint figura legfőbb jellemzője az, ahogyan öltözködik, illetve ahogyan viselkedik. Ahogyan öltözködik: cilinder, fehér (vagy zöld, sárga, piros) selyemsál, tökéletesen megkötött nyakkendő (vagy

- 236 -


bármilyen nyakravaló, néha – majdnem – még a kötél is, lásd Oscar Wilde szerencsétlen esetét), keményített ingmell, legjobb szabású kabát, élére vasalt nadrág, sétapálca és az elmaradhatatlan kesztyű. Púderezett arc stb. És ezek csak a legalapvetőbb kritériumok. Ahogyan viselkedik: kifinomult, szinte kényes módon, affektál, következetesen használja a végletekig vitt udvariassági formulákat, a társasági élet igazi üdvöskéje, akit gyakorlatilag semmivel sem lehet kihozni a sodrából, mert modorára igencsak kínosan ügyel. [Bakos Ferenc, 2007] Ezen fogalom megismerése után egyértelműen látható a metroszexualitás és a dandy közti párhuzam. Ezért gondoltunk inkább ezen kifejezés használatára. A megkérdezés során arra voltunk kíváncsiak, hogy ez a szó elfogadhatóbb e a férfiak számára, mivel a metroszexualitásban szereplő szexualitás szó szerintük utal a homoszexualitásra, ezért sem szívesen azonosulnának ezzel a fogalommal. Legfőképpen a magyarországi viszonylatokat nézve, ahol előítéletesebbek az emberek, mint máshol Európában, ennek a szónak alapvetően pejoratív hatása van. Ezek eredményeképp hátrányos helyzetében van jelen ez a stílus és éppen ezért elutasítják a magyar emberek. Az interjúalanyok egyöntetű véleménye az volt, hogy hiába adnánk egy teljesen új nevet ennek a fogyasztói csoportnak az emberek fejében fogalomzavar van. Ennek feloldására teszünk most javaslatot, azaz igyekszünk erre a problémára megoldást találni.

A közvélemény formálás érdekében egy komplett marketing tervet dolgoztunk ki, melynek első és legfontosabb lépése a szponzorkeresés. Olyan kaliberű cégeket keresnénk, akik a luxust és a minőséget képviselik hazánkban is, de az átlagember számára is elérhető áron kaphatók a termékei. A második lépésünk, hogy szerkesztenénk egy mini sajtóanyagot, mely a Dougles mintájára, minőségi anyagból készülne és a fentiekben felsorakoztatott márkák termékreklámjait és termékmintáit tartalmazná. Az újság főképp férfiaknak szóló reklámokat, nagy kedvezményekre jogosító kuponokat, és ami a legfontosabb, hogy a metroszexualitásról egy összegző képet adó cikksorozatot tartalmazna, hazai és nemzetközi példákkal vegyítve. Ez a sajtó médium egyfajta ingyenes szóróanyagként jelenne meg az emberek postaládájában. A szóróanyag címe lehetne, az általunk javasolt Dandy kifejezés. Ezen sajtóanyagra építenénk a következő marketing lépésünket, mely egy rendezvény turné megszervezése, és annak lebonyolítása lenne. Ezen eseményen bemutatnánk a minket szponzoráló mind kozmetikai, mind ruházati márkák termékeit. A rendezvényt első sorban pároknak hirdetnénk a Dandy újságunkban. A páros hirdetés alatt, mi az egy fiú-egy lány megjelenését értjük, tehát a párok között lehet apa-lánya, testvéri, baráti stb… a kapcsolat. A fő oka, hogy a részvevők párosan jelenjenek meg azaz, hogy a nők hatással vannak a férfiakra, mivel rájuk jellemzőbb , hogy az ilyen jellegű rendezvényeken szívesebben vesznek részt. Minél szélesebb réteget szeretnénk elérni, ennek érdekében a nők csak férfiakkal jelenhetnek meg, ezzel ellentétben azok a férfiak akik egyedül vállalják a megjelenést, plusz ajándékban részesítenénk. Az ajándék a minket szponzorált cégek luxus termékei volnának. Ezzel is ösztönözve őket, hogy érdeklődjenek az itt felsorakoztatott szolgáltatások és produktumok iránt. Lehetőségünk lenne felmérni a kupon beváltási mennyiségét, ebből következtetnénk, hogy milyen olvasottsági aránya van a Dandy újságnak. Amennyiben pozitív képet kapnánk, akkor a gerilla marketing keretein belül piperkőc ruhába felöltözött modell fiúk kisebb szóróanyagokkal hirdetnék a Dandy rendezvény turnéját. A szórólapozás mellett más ATL reklámeszközt is alkalmaznánk plakát formájában, melyeket buszmegállókban, iskolákban, egyetemek közvetlen környezetében állítanánk ki. A plakátok utalnának a metroszexualitásra, reklám szövege provokatív jellegű lenne. Javasolnánk az alábbi szlogeneket: ,,Legyél te is civilizált!”, mint ahogy a NIVEA kampányában is

- 237 -


szerepelt.,, Te miért nem vagy Dandy?”, ,, Dandy a trendi!”. A közvélemény kutatás sikerességének függvényében azaz, hogy javult a közvélemény a metrókkal kapcsolatban, készítenénk egy rövid több részes mini sorozatot, melynek főszereplői hazai magyar színészek, akik magasabb körökben mozgó metroszexuális férfiak mindennapi életét mutatnák be vicces kereteken belül ( Sex és New York mintára). Megjelentetnénk benne hazai nagy márkákat, nem csak ruhadarabokat, kozmetikai szolgáltatásokat, hanem elektronikai eszközöket és kiegészítőket is, úgy hogy ez mégis a valóság talaján maradva képes legyen megérinteni a néző közönséget. 9. Kutatási korlát és jövőbeli kitekintés Kutatásainkat megnehezítette, hogy főképp idegen nyelvű forrásokat találtunk (angol, olasz, japán nyelvű források), mivel magyar nyelvű kutatás csak kis számban készült a témában. A szakirodalmi hátteret bemutató fejezetek megírása során csak forrásainkra támaszkodhattunk, ezek strukturálása nagy kihívás volt számunkra. A primer kutatásunk korlátjaként a mélyinterjúk alacsony számát és a kevés fókuszcsoportos beszélgetést tartjuk, de tapasztalataink szerint a célcsoport megszólítása nem könnyű feladat. Így dolgozatunkat első sorban elméleti jellegűnek és feltáró kutatásnak tartjuk. Kutatásunkat nem tekintjük lezártnak, a jövőben kérdőíves megkérdezés lefolytatását tervezzük a célcsoport tagjai között, kontrollcsoportként a hagyományos férfiakat szólítjuk meg. Bízunk abban, hogy munkák folytatásához megfelelő anyagi támogatáshoz jutunk a vállalati szféra részéről. 10. Összegzés Dolgozatukban részletes képet mutatunk az újonnan megjelent férfi típusról. Az elméleti részben alaposan bebarangoltuk a metroszexuálisok világát, megismerkedhettünk ennek fogalmával, származásával, történelmével. Az USA-ban és Európa nyugati országaiban ez a stílus virágkorát éli. Ez azért lehetséges, mert ezek kulturálisan és társadalmi magatartás szempontjából fejlett országoknak tekinthetők. Ezen a területeken élő emberek sokkal empatikusabbak különc társaikkal szemben, ezért tud jóval több élet és divatstílus képes életben maradni. Ezzel szemben hazánkban tombol az előítéletesség, ez következménye a késői rendszerváltásnak, a hosszú politikai elnyomásnak. Hazánk öregedő társadalmi tendenciája révén, legalább 10-15 évnek el kell telnie mire nyitottabbak lesznek a magyar emberek az innovatív irányzatokra. Ezt hűen tükrözi a metroszexuálisokról készített primerkutatásunk is, melyben az alanyok velősen kifejtették véleményüket. A kutatásunk során azt tapasztaltuk, hogy az interjúra felkért személyek töredéke volt hajlandó személyesen részt venni a fókuszcsoportos beszélgetésen és a mélyinterjús kutatáson. A felmérésünk két csoportja között érezhető volt a különbség fogyasztás és vásárlás szempontjából. Ez abban mutatkozott meg, hogy a metroszexuálisok válaszai egyértelműen bizonyították hovatartozásukat, ennek ellenére csoporton belül és egyénileg sem vállalták fel. A metro csoport véleménye is alátámasztotta feltevéseinket, miszerint hétköznapi példájukból kiindulva egyértelművé vált a hazai társadalmi ellenszenv. Erre próbáltunk a javaslattétel keretében megoldást találni, mellyel megismertetnénk, elfogadtatnánk az átlag fogyasztóval a metro szokásokat. Olyan marketing tervet készítettünk, mely átformálja az átlagfogyasztók tudatát, átfogóbb képet ad nekik az adott témáról. Reméljük, hogy kutatási célunkat elérve sikerrel jártunk.

- 238 -


Irodalomjegyzék 1. Bakos Ferenc [2007]: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2007. 2. Farkas Tímea [2004]: Metroszexualitás. http://www.nol.hu/archivum/archiv-324844, (2011.07.10) 3. Gozner Gertrúd [2005]: Melyik a szebbik nem?. http://sarm.transindex.ro/?cikk=3605, (2011.07.10) 4. V. Varga Zoltán [2009]: A pasi - De hová lettek a férfiak?. Magánkiadó, 7-8 .o.

- 239 -


POREISZ VERONIKA – EISINGERNÉ BALASSA BOGLÁRKA (Széchenyi István Egyetem, Győr): A vásárlási döntéshozatal folyamatának jellegzetességei a mozaikcsaládokban Bevezetés Napjainkra a hagyományos családformák megváltozása globális társadalmi jelenség lett. Magyarországon a KSH adatai szerint [KSH Demográfiai portré] a házasságok fele válással végződik, a gyermekek egy hatoda él mozaikcsaládokban. Számos nemzetközi kutatás foglalkozik a mozaikcsaládokban zajló pszichés folyamatok vizsgálatával [Fisher-LeveO’Leary-Leve, 2003], szociológusok a jelenség társadalmi okait és kihatásait kutatják [Cheal, 2002]. A marketingszakemberek részéről is készültek már tanulmányok a mozaikcsaládokkal kapcsolatban, mivel egy sajátos és bonyolult családi kapcsolatrendszerben zajló fogyasztói magatartás markáns eltéréseket mutat a hagyományos családmodellben élőkétől [Tinson, 2007]. Jelen tanulmányunkban a mozaikcsaládok sajátos vásárlási döntési folyamatát mutatjuk be kvalitatív kutatásunk eredményeink elemzésén keresztül. Kutatásunk első lépéseként 40 mélyinterjút készítettünk mozaikcsaládokban élőkkel, amelyben a vásárlási döntési folyamat jellegére, konfliktusaira kérdeztünk rá, első sorban az élelmiszerfogyasztás, a nyaralási szokások, a nagy értékű fogyasztási cikkek, továbbá a gyerekekkel kapcsolatos szolgáltatások és termékek vásárlásával összefüggésben. A kutatásban egy kérdőíves felmérést is elvégeztünk 141 mozaikcsaládos válaszadón. A kiértékelés során klaszterelemzéssel különböző csoportokat különítettünk el, melyekbe a mozaikcsaládosok sorolhatók attitűdjeik alapján. Tanulmányunkat hiánypótlónak tekintjük, mivel Magyarországon mozaikcsaládok vásárlási szokásaival kapcsolatban ez idáig nem készült kutatás A mozaikcsaládok életmódjának szociológiai és pszichológiai jellegű vizsgálatával évtizedek óta foglalkoznak a különböző tudományterületek szakemberei [Cheal, 2002]. A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mozaikcsaládok számának növekedése világméretű jelenség. Köztudott, hogy az angol gyermekek 76 százaléka olyan családban, ahol párok állnak a család élén. [UK Office of National Statistics, 2005, 2006], habár a hivatalos adatok nem tesznek különbséget a családok közt aszerint, hogy az „teljes” vagy mozaikcsalád. Míg az a tény, hogy a mostohaszülős családban élő gyermekek 83 %-a az édesanyjával él, közismert, úgy tűnik, hogy kevésbé nyilvánvaló a különbség a normális és a mozaikcsaládok között. [Beck-Gernsheim, 2002]. A Katolikus Egyház Egészségügyi és Fejlesztési Tanulmányában [Christchurch Health and Development Study] áll, hogy ötből egy gyermek 9 éves koráig legalább három különböző családi állapotot tapasztal meg. [Fergusson, Horwood, et al 1984]. Az Egyesült Államokban azok a 12 évesek, akik több, mint két, családban bekövetkezett változást (például válás) éltek át, nagyobb arányban mutatnak bomlasztó viselkedést az iskolában, mint akik nem tapasztaltak ilyet. [Kurdek, Fine, et al 1995]. Az Egyesült Államoki Népszámlálási Hivatal [The United States Census Bureau; 2003] jelentése szerint az összes gyermekes család 16 %-a mozaikcsaládban él. Magyarországon minden hatodik gyermek él patchwork családban [Spéder, 2003]. A növekvő nemzetközi publicitás mellett [Ahuja-Capella-Taylor, 1998; Felker-Fromme-ArnautStoll, 2002; Beck-Gernsheim, 2002; Fisher-Leve-O’Leary-Leve, 2003] számos kutatási program is indult el a témában [Corfman-Ehmann, 1987; Foxman-Tansuhaj-Ekstrom, 1989; Schumaker Dyke, 2005]. A szakirodalmi háttér bemutatása előtt a mozaikcsaládok fogalmának definiálása elengedhetetlen. 1. A mozaikcsalád olyan család, ahol a pár egyik vagy mindkét tagjának már van gyermeke az előző kapcsolatából. A pár azon tagját, aki nem biológiai szülője a - 240 -


gyermeknek, mostohaszülőnek nevezik (mostohaanya vagy mostohaapa). [Mintel, 2005]. 2. Keverék család (blended family) olyan család, amely különálló családokból házasság vagy más kapcsolat útján jött létre. [Barker, 2003, p. 46]. 3. Újjáalakult család (reconstituted family): a szociológiai értelmezése két felnőtt házasság, együttélés vagy élettársi kapcsolat útján létrejött kapcsolatának, akiknek már vannak gyermekei előző kapcsolatukból. 4. Egy új család, ami egy széthullot család maradványaiból alakult. [Biblarz and Gottainer, 2000]. 1. Szakirodalmi áttekintés A mozaik családokról Németországban elsőként 1984-ben tettek említést [Sager, CJ, Brown, HS, et al 1983]. Korábban ilyen családok a gyermekes özvegyek újraházasodásaival jöttek létre, ám a válások számának nagyarányú emelkedésével kialakult a ma leginkább elterjedt mozaikcsalád [Clarke-Joshi,2005]. Sager [1983] szerint a mozaikcsalád két partner házassága [vagy együttélése] révén jön létre és legalább egyikőjük volt már házas. [Visher és Visher, 1995] olyan életközösségként definiálja a mozaik családot, ahol legalább az egyik felnőtt pótszülő szerepben van. Minuchin [1990] rendszerszemléletű megközelítésben kezelte a mozaik családokat és egy családtérképet rajzolt fel, ahol a nukleáris családot egy pár illetve szülői alrendszerből illetve egy gyerek-testvér alrendszerből építette fel. Azok a szülők, akik a válás után már nem él együtt a családdal, továbbra is fontos szerepet játszik az új család életében is [Allan-Crow, 2001]. McGoldrick és Gerson [1987] genogrammal egészítette ki a családtérképet. A mozaikcsalád kívülről nézve nem sokban különbözik a nukláris családtól, azonban közelebbről megvizsgálva jelentősen eltér attól [Hetherington, 1999]. Visher és Visher strukturális összehasonlítása alapján megállapítható, hogy nagyon távol áll egymástól a két modell. A mozaikcsalád a különélő családdal, nevelő- és örökbefogadó családokkal mutat némi hasonlóságot (1. táblázat). 1. táblázat: A nukleáris és a mozaik család összehasonlítása Nukleáris család

Mozaik család

Tagjai

Két felnőtt, egy vagy több vér szerinti gyerek

Egyik vér szerinti szülő máshol él. Gyerekek nagyrészt az egyik szülővel (és a pótszülővel) élnek. Kivétel a közös gyerekek.

Szülői funkciók

Szülői funkciókat a házaspár gyakorolja

Különélő szülő is felelős marad a gyerekért.

Kapcsolatok

Felnőttek, szülők párként élnek

Szülő-gyerek egység az új kapcsolat előtt létrejött.

Családrendszer

Zárt rendszer, családtagok egyazon családrendszer tagjai. Biológiailag, jogilag stabil.

Nyitott családi kötelék, nincs világosan definiálva (biológiailag, jogilag). Gyerekek több rendszerben is részt vehetnek.

- 241 -


Nukleáris család Jogi viszony Szerepek

Mozaik család

Mindkét szülő jogi viszonya világos. Gyerekek összetartoznak. Biológiailag és generációsan adottak. Társadalmilag rögzített.

Célok

Utódokra irányul

Nagyszülők

Két pár Közös nézetek, értékek, hagyományok. Erős érvényű csoport Mindkét származási család támogatja

Csoport-hatás Összetartozás

Aszimmetrikus jogi viszony, pótszülőnek nincsenek szülői jogai. Féltestvérek jogilag nem rokonok. Vannak szerzett szerepek is (pl.: pótszülő) Utódok dolga nem központi cél. Más célok pl.: alrendszerek integrálása, párkapcsolat Legalább három pár Nincs közös történet, kisebb összetartó erő Származási családok nem támogatják magától értetődően.

Forrás: In Verena Krähenbühl, Hans Jellouschek, Margarete Kohaus-Jellouschek, Rolan Weber: Mozaikcsalások – szerkezet, fejlődés, kezelés, 2007, Budapest, Animula, 22-23. oldal

A mozaikcsaládok vizsgálatánál különösen fontosak a határok, a pozíciók, a hierarchia és az összekapcsolódó alrendszerek. A legfontosabb átfogó tipológia Sager [1983] nevéhez fűződik, aki 24-féle mozaik családot különböztetett meg. A besorolás kritériumai az alábbiak voltak: 1. szülői felügyelet, 2. nemi hovatartozás, 3. korábbi házasságok. Papernow [1980] két típust jegyzett fel a. egyszerű mozaikcsalád-rendszer (egy szülő-gyerek rendszer és egy pótszülő) b. összetett család [két szülő-gyerek alrendszer]. Burgoyne és Clark [1981] véleménye szerint differenciáltabb kategóriák szükségesek és az olyan mozaik család, ahol egy vagy több közös gyerek van, külön definíciót igényel. Verena Krähenbühl és munkatársai kidolgoztak egy olyan tipológiát, mely azt is megkülönbözteti, hogy pótapa vagy pótanya csatlakozott a rendszerhez: 1. Pótanyás család: amikor egy nő csatlakozik egy férfihoz és annak vér szerinti gyermekéhez. 2. Pótpapás család: egy férfi csatlakozik a nőhöz és annak vér szerinti gyerekéhez. 3. Összetett mozaikcsalád: két rész-család kapcsolódik össze, mindkét partner magával hozza a korábbi kapcsolatból származó gyerekeit. 4. Mozaikcsalád közös gyermekkel vagy gyermekekkel: a hozott gyerekek mellett egy vagy több közös gyermek is van a családban. 5. Részidős mozaikcsalád: az előző kapcsolatból származó gyerekek a különélő szülővel és annak új partnerével bizonyos meghatározott időben együtt élnek. A mozaikcsaládok kevésbé összetartóak, mint más családok és az egyes családtagok közti különbségek miatt számos konfliktussal kell szembenézniük [Bien-Hartl-Teubner, 2002; Clingempeel-Brand-Clingempeel, 2004; Tinson-Nancarraow, 2007]. A gyerekeknek is kevesebb beleszólása van az egyes döntéseknél, mivel a családtagok nem szeretnék, hogy a helyzet bonyolultabb legyen [Tinson at al., 2008]. Közgondolkodásuk családcentrikus, ezért gyakran megfigyelhető, hogy igyekeznek életformájukat a „normális” családokéhoz igazítani, és tagadják a különbségeket [Bray-Berger, 1993]. A mozaikcsalád- tagok számára a nehézségek egyik fő forrása, hogy tisztázatlanok a velük szembeni szerepelvárások [Fischer, 2005]. Ezeknek a családoknak nincs közös történelmük, konfliktusok alakulhatnak ki a gyerekneveléssel kapcsolatosan és a napi dolgokkal kapcsolatos döntéseknél is [Lawton- 242 -


Sanders, 1994]. Több kutatás is bizonyítja, hogy a gyereknél többször előfordulnak olyan problémák, mint szegénység, pszichés és viselkedési problémák, tanulási nehézségek, egészségügyi problémák [Cockett and Tripp 1994]. Az egyik legnehezebben megoldható konfliktusokat az anyagi érdekellentétek okozzák. Életükben óriási jelentősége van a pénznek. Az új házastárs ugyan jellemzően részt vállal a feladatokból, de nem lehet számon kérni rajta, hogy mekkora összeget fordítson a gyerekekre a saját pénzéből. Közös a háztartásuk és a megtakarításaik is, de mindkét félnek megvan az igénye arra, hogy önállóan döntsenek egyes dolgokról (külön bankszámlát vezetnek) [Lansford-Ceballo-Abbey-Stewart, 2001]. Előrelátóbbnak kell lenniük, mint a nukleáris családoknak, ezért fontos lehet az ingatlantervezés és a házassági szerződés megkötése is számukra [Clark, 2008]. A családforma azonban kihatással van a vásárlási döntéshozatalra és a folyamat jellegére is [Rogers-Rose,2002, Brown, 2004]. 2. A kvalitatív kutatás módszertana Jelen kutatásunkat Magyarországon a Nyugat-dunántúli régióban végeztük. Tekintettel arra, hogy Magyarországon még nem készül olyan jellegű kutatás, amely a mozaikcsaládokban élők vásárlási szokásaikat vizsgálná, a téma feldolgozását egy kvalitatív technikára alapuló mélyinterjús megkérdezéssel kezdtük. A kutatást 2011 őszén végeztük el, 40 mozaikcsaládban élő felnőttet kérdeztünk meg (23 nő és 17 férfi). A családtípust tekintve 11 pótpapás, 3 összetett, 3 részidős, 2 közös gyermekes mostohaanyás és 11 közös gyermekes mostohaapás család volt a mintában. A mélyinterjú guide kifejlesztéséhez felhasználtuk a nemzetközi és hazai szakirodalomban található kutatások, szekunder adatforrások adatait, majd még a vezérfonal összeállítása előtt 5 darab strukturálatlan mélyinterjút készítettünk mozaikcsaládban élőkkel, ezt követően összeállítottuk a mélyinterjú vezérfonalát, amelyet 5 alanyon teszteltünk, ez alapján módosítottunk. A mélyinterjú három fő részből áll: 1. bevezető szakasz: az alanyok családi élete 2. vásárlási döntésekkel kapcsolatos kérdések 3. befejező szakasz: jövőkép A bevezető szakaszban rákérdeztünk az alanyok családi életére, az első családalapítástól a jelenlegi családi viszonyaikig, azonosításra kerültek a családdal közeli kapcsolatban lévő befolyásolók. A középső szakaszban a vásárlási döntésekkel kapcsolatos kérdések következtek. A kutatásban résztvevőknek meg kellett nevezniük a napi és a nagybevásárlások alkalmával elköltött összeg nagyságát, a vásárolt termékek körét, a vásárlást kezdeményező, a döntéshozó és azt kivitelező személyt a családon belül. Rákérdeztünk a közös és az egyéni döntésekre, konkrét termékeket kellett megnevezniük, a kérdések sorrendjét a vásárlási döntési modell alapján alkottuk meg. A vásárlási döntések konfliktusaival kapcsolatban először direkt kérdéseket tettünk fel, amelyekben pontosítaniuk kellett a válaszadóknak a legtöbb konfliktust kiváltó termékek és szolgáltatások körét, majd indirekt kérdések formájában (projekív technikával) kérdeztünk rá ugyanezen információkra. Véleményt kellett alkotniuk a mozaikcsaládok döntéseinek jellegzetességéről. Az interjú befejező részében a jövőképükről kérdeztük az interjúalanyokat. A kutatásban résztvevő kérdezőbiztosok maguk is mozaikcsaládban nőttek fel, ezáltal megteremtették azt a bizalmas légkört, amely a megkérdezés feltételeként mutatkozott meg. A mintában szereplő alanyokat hólabdás mintavételi módszerrel gyűjtöttük.

- 243 -


3. Kvalitatív kutatási eredmények A kutatás eredményeinek bemutatása során a mozaikcsaládok vásárlási döntéseivel [ShohamDalakas, 2003] kapcsolatos jellegzetességeket és konfliktusokat emelem ki. A mozaikcsaládokra jellemző a havi többszöri nagybevásárlás, mely során többet költenek, mint hagyományos családmodellben élők, összegyűjtik a különböző kuponokat és rendszeresen figyelik az akciókat is.

1. ábra: A kutatás során feltárt eredmények Forrás: Saját szerkesztés

A megkérdezettek többsége elmondta, hogy megtartotta a függetlenségét és hétköznapi értelemben nem alkotnak teljes családot, mivel megvan mindegyiküknek a saját lakása, annak ellenére, hogy van közös gyermekük. A vásárlási döntéseknél ezért mindenki a saját szükségleteire figyel továbbá a saját, illetve a közös gyermekére. A vásárlási döntési szerepek tekintetében elmondható, hogy a nők a hagyományos családmodellben élőkhöz hasonlóan az élelmiszervásárlásokról, háztartási dolgokról, tisztítószerekről, saját használatú dolgaikról és a gyerekruhákról döntenek, szinte minden téren magasabb befolyással rendelkeznek a férfiaknál. A hagyományostól eltérő módon egyes családoknál előfordul, hogy a feleségek akár az építkezésről és a házzal kapcsolatos munkálatokról is döntenek, ezekben a családokban a család mérete és összetettsége miatt a férfinak az anyagiak előteremtése teszi ki ideje nagy részét. A férfiak önállóan döntéseket a műszaki, az elektronikai, a hobbijukhoz kapcsolódó termékek (sportfelszerelés) az autó- és motorvásárlás, alkohol, továbbá az általuk használt tisztálkodó szerek tekintetében hoznak. Az anyagi függetlenség megőrzésének problémája többször felvetődött, különösen azokban a családokban, ahol nincs közös gyermek, vagy a háztartáson kívüli gyermek is van. Az igazságos elosztás és a másik gyermekéről való gondoskodás jelenti a legfőbb problémákat. A gyermekeket jellemzően csak kisebb dolgokban hagyják az interjúalanyok egyénileg dönteni, vélhetően amiatt, hogy az egyes - 244 -


családtagok között ne legyenek konfliktusok és különbségek, a nem velük élő gyermekeket kevésbé tekintik családtagnak, és gyakran előfordul, hogy a kapcsolatuk sem túl jó. A közös döntések tekintetében találtuk a legtöbb anomáliát a mélyinterjúk kiértékelése során. Általában mindenki azt mondta, hogy náluk konszenzusos a döntéshozatal, ám ha konkrét konfliktusokra kérdeztünk rá, akkor a családon kívül élő gyermekkel kapcsolatos vásárlásokat, továbbá a magasabb jövedelemmel rendelkező társ önálló döntéseit nevezték meg, különösen a nagy értékű termékek esetében. Problémát jelent a szabadidő és a nyaralás megszervezése is. Az időpont, a résztvevők egyeztetése, az úti cél kiválasztása okoz nehézséget. A közös gyermekes és a pótpapás mozaikcsaládoknál gyakorta szervezik a szabadidőt a gyerekek érdeklődési köre és az életkoruk alapján, függetlenül attól, melyik szülőhöz is tartozik. A gyerekeket csak a lehetőségek közötti választásba vonják bele, csökkentve ezzel a potenciális konfliktusok számát. A közös döntések speciális esete, amikor a vér szerinti szülők a gyerek iskolaválasztásával, magánóráival, sportolásával kapcsolatban döntik el, hogy ki finanszírozza azt. A leggyakrabban a gyerekkel egy háztartásban élő fizeti a költségeket, a másik édes szülő tartásdíjra hivatkozva nem. A közös családi döntések száma függ attól is, hogy hány gyermek van a családban és mennyire komplikált a család összetétele. Egy nagyobb, összetettebb családban jóval nehezebb döntést hozni a gyerekekkel kapcsolatban, ezért inkább a szülők döntenek. A mozaikcsaládokban élők pénzkezelésére jellemző, hogy a felek külön bankkártyával rendelkeznek, így mindenki megvásárolhatja a saját szükségleteit kielégítő termékeket és szolgáltatásokat a másik tudta nélkül. Az 1. ábrán szemléltetem a családban lévő egyéni és közös döntéseket a kutatás eredményei alapján. A mozaikcsaládok esetében az anyagi kérdések jelentik a legtöbb konfliktusforrást [BeattyTalpade, 1994; Lee-Beatty, 2002], ez a mintából is kitűnt. Az interjúalanyok többsége a direkt kérdésekre vagy kitérő, vagy pedig a valóságostól eltérő válaszokat adott (náluk nincsenek konfliktusok, csak problémamegoldó, vagy kompromisszumkereső konfliktuskezelés). Az indirekt kérdések esetében viszont már pontosan megnevezték a konfliktusos jellegét és a megoldási lehetőségeket, amelyet a 2. táblázat foglal össze. A megkérdezett interjúalanyok szerint a legtöbb konfliktus inkább a nagyobb volumenű vásárlásoknál adódik (lakásfelújítás, lakásfelszerelés, autó, műszaki dolgok vásárlása) a túlköltekezésből vagy a másik szerint felesleges költések miatt, főleg, ha ő a főkereső. A mozaikcsaládokban élők egy részére jellemző a konfliktuskerülő magatartás, inkább jóváhagyja a termék megvásárlását. Az interjúalanyok kisebb hányada bevallotta, hogy a vásárlási döntések miatt gyakorta alakulnak ki veszekedések felemelik hangjukat, vitáznak. A megkérdezettek fele a vásárlási döntések meghozatalát a hagyományos családmodellben élőkével hasonlatosnak találta (szeretnének hozzájuk hasonlítani) másik része szerint nehezebb a döntéseket meghozni, gyakran előfordul, hogy a nem közös gyerek háttérbe szorul az új feleség miatt, a nem közös gyereknek gyorsabban mond nemet a mostohaszülő, mint a sajátjának. A gyermekek korából is adódhatnak problémák, a gyermekek kevésbé fogadják el egymást és mások az igényeik. A vásárlások során adódó konfliktusok attól is függnek, hogy milyen típusú mozaikcsaládban élnek. Egy összetett, sokszereplős patchwork családban jóval nehezebb meghozni a döntést. A részidős mozaikcsaládban abból adódhatnak problémák, hogy nem ismerik egymás igényeit, szokásait és életritmusát. A családi ünnepek során az ajándékok értéke, továbbá a rokonok, befolyásolók hozzáállása is konfliktushelyzeteket szül. A rokonok gyakran tesznek különbséget a vér szerinti és a mostohagyerek között, melyet a szülők próbálnak meg orvosolni. A túlfogyasztás jelensége is jellemző a patchwork családokban, mivel a szülők és rokonok egymással versengve próbálják meg kivívni a gyermek szimpátiáját, amit a gyerekek ügyesen ki is használnak. A patchwork családok az interjúalanyok szerint nagyobb anyagi hátrányban vannak a hagyományos családmodellben élőkkel szemben, mivel a gyermektartás díja, a nagyobb háztartásméret, alkalmasint a több háztartás jelentős anyagi terheket ró a szülőkre.

- 245 -


2. táblázat: A kutatás során feltárt vásárlási konfliktusokat befolyásoló tényezők, források és megoldások Befolyásoló tényezők − A gyerekek száma a

családban − A gyerekek életkora,

neme

Források, okok − Nagyobb kiadások [autó,

Megoldások − Alkalmazkodás

lakás, elektronikai,

− Megbeszélés, egyeztetés

műszaki termékek]

− Igazságosság [különösen

− Nyaralás [hol, hova,

ünnepekkor]

− A mozaikcsalád típusa

mennyiért]

− Személyiség jellemzők

− Játékvásárlás

között

− A családban eltelt idő

− Ruhavásárlás

− Türelem

− Kompromisszumkészség

− Öröklés

− Anyagi függetlenség

− Egyenlőség a gyermekek

− A gyermek elfogadása Forrás: Saját szerkesztés

4. A kvantitatív kutatásunk bemutatása, a kutatás módszertana A kvalitatív kutatás eredményeit felhasználva kérdőíves megkérdezést végeztünk 2012 januárjától márciusig a mozaikcsaládok körében. A kutatásban résztvevőket hólabdás mintavételi módszerrel értük el, első sorban arra voltunk kíváncsiak, milyen életmódjuk, életstílusuk van a mozaikcsaládban élőknek, vásárlási döntéseiket máshogyan hozzák-e meg, mint a hagyományos családok. Jelen tanulmányban a kutatási eredmények közül a mozaikcsaládok körében végzett klaszterelemzés eredményeit mutatjuk be, tekintettel a terjedelmi korlátokra. A kutatás során 141 mozaikcsaládban élő felnőttet kérdeztünk meg, akik különféle típusú mozaikcsaládokban éltek. A klaszterelemzés megkezdése előtt faktorelemzést végeztünk, de tekintettel arra, hogy a variációk 30%-át elveszítettük, jobbnak láttuk visszatérni a kiindulási változókhoz, ezért a klaszterelemzés alapját nem a faktorértékek adták, hanem a kiindulási változók. A kutatásban 34 attitűdállítást használtunk, amelyeket előzetesen 20 fő közvetlen megkérdezésével teszteltünk. Az attitűdállítások közül 5 esetben nem tapasztaltunk szignifikáns eltérést a csoportok között. A mozaikcsaládokban élőket 4 klasztercsoportba soroltuk be, amelyek életmódjuk alapján markáns eltérést mutatnak. 1. klaszter: ebbe a klaszterbe tartozó egyéneknek első sorban mások megbecsülése a fontos. Családcentrikusak, az élet feladataival igyekszenek megbirkózni, ha elbuknak, újra próbálkoznak. Számukra fontos a hagyományok és a szokások tisztelete, de nyitottak az új dolgokra is. A csoportba tartozók a vásárlási döntéseiket előre átgondolják, nem jellemző rájuk az impulzusvásárlás, inkább a racionális döntések. Gyakorlatias beállítottságúak 2. klaszter: A szabadidejét otthon szereti eltölteni, nem megy a dolgok elébe. Számára a szabadidő a pénzkeresetnél is fontosabb, a munkájában is inkább elvárja, hogy a dolgok megtörténjenek vele, mintsem elébük menne. Szellemi beállítottságúak, szívesebben dolgoznak egy csapatban, mint vezetőként. 3. klaszter: az ebbe tartozók: kiemelkedően családcentrikusak, aktívak, és szeretik az újdonságokat. Az innováció iránt nyitottak, szívesen és gyakran próbálnak ki új termékeket és márkákat is, nem nevezetőek márka hűnek. Szabadidejét is szívesen

- 246 -


tölti el az otthonából kimozdulva, de a családjával. Számukra fontos a pénz, vásárlási döntéseiben impulzusvásárló. 3. klaszter: az ide tartozók otthonülők, első sorban a párjuk a fontos számukra. Nem szeretik kipróbálni az újdonságokat. Vezető típus, nem csapatjátékos, vásárlási döntéseit is racionálisan hozza meg, nem impulzusok alapján. Kitartó, képes a nehézségekkel szembenézni. 5. A kutatás korlátai és vezetői összefoglaló Tanulmányunk kutatási korlátját jelentette a mélyinterjúk alacsony száma, melyből számszerűsíthető eredményeket nem tudtunk bemutatni, de a téma szerény szakirodalmi és kutatási hátterét figyelembe véve elsődleges célunk egy feltáró jellegű, kvalitatív kutatás lebonyolítása volt. A kutatásunk eredményeit felhasználva, továbbá a szakirodalomban fellelt forrásokra támaszkodva jövőbeli célunk egy nagymintás megkérdezés elvégzése, kérdőíves kvantitatív kutatás formájában. Nem csak mozaikcsaládban élőket kívánunk megkérdezni, hanem kontrollcsoportként hagyományos családmodellben élőket is. Eredményeink ez által összehasonlíthatóvá válnak, feltárva és bemutatva az egyes családtípusok vásárlási döntési szerepei közötti különbségeket. A vállalati szférában számos olyan promóciós példát találunk, amelyek finoman és árnyaltan, de a mozaikcsaládokat célozzák meg. A különböző közösségfejlesztő szabadidős játékok, a nyaralásszervező programok mozaikcsaládok számára, vagy a szolgáltatáspiacon működő olyan coach-ok, akik a mozaikcsaládok számára kínálják szolgáltatásaikat, továbbá a filmipar is megtalálta a mostohaszülők témáját. Kutatásunk gyakorlati hasznosságát tehát abban látjuk, hogy 1. el kell oszlatni a társadalomban a mozaikcsaládokkal kapcsolatos előítéleteket (különösen igaz ez a magyar családokra) 2. fel kell hívni nem csak a pszichológusok, szociológusok, pedagógusok figyelmét a jelenségre 3. a marketingszakemberek számára világossá kell tenni, hogy a mozaikcsaládok – mivel a háztartásban élők száma több, mint az átlagos családnagyság - fogyasztási szerkezete is eltérő a hagyományos családokétól. A vásárlási döntéseiket hagyományostól eltérő módon hozzák meg, jellegzetessége, hogy a családtagok speciális rokoni kapcsolatai miatt sokkal több konfliktust kell megoldaniuk, mint a hagyományos családmodellben élőknek. Kutatásunkban egyértelműen megmutatkozott ugyanakkor, hogy a mozaikcsaládok is vágynak a „normális életre”. Úgy véljük, hogy a mozaikcsaládoknak szánt marketingkommunikáció üzenetének tartalma feltétlenül az elfogadást, a megérést és a pozitív hozzáállást kell, hogy sugározza. A termékfejlesztések és a szolgáltatáscsomagok kialakítása során figyelembe kell venni a csoport problémáit, a marketingkommunikációs üzenetben nem csak felvetni, de azonnal meg is kell oldani a problémát, megkönnyítve vele a mozaikcsaládokban élők mindennapjait.

- 247 -


Irodalomjegyzék 1. Ahuja, R.D. Capella, L.M. and Taylor, R.D. [1998]: Child influences, attitudinal and behavioural comparisons between single single parent and dual parent households in grocery shopping decisions, Journal of Marketing Theory and Practice, Winter, pp. 4862. 2. Allan, G. and Crow, G. [2001]: Families, Hoseholds and Society, Palgrave MacMillian, Basingstoke. 3. Barker, R.L. [2003]. The social work dictionary [5th ed.]. Washington, DC: NASW Press. 4. Beatty, S.E. and Talpade, S. [1994]: Adolescent influence in family decision making: a replication with extension, Journal of Consumer Research, Vol. 21, pp. 332-341. 5. Beck-Gernsheim, E. [2002], Re-inventing the Family: In Search of New Lifestyles, The New Confusion about the Family, Policy Press, Munich, pp. 1-15. 6. Biblarz, T.J. and Gottainer,G. [2000]: Family structure and children’s success: a comparison of widowed and divorced single-mother families, Journal of Marriage and Family, Vol. 62, PP 533-548. 7. Bien, W. and Hartl, A. and Teubner, M. [2002]: Stieffamilien in Deutschland. Eltern und Kinder zwischen Normalität und Konflikt. Opladen: Leske und Budrich. 8. Bray, J.H. and Berger, S.H. [1993]: Development issies in stepfamilies research: family relationships and parent-child interactions, Journal of Family Psychology, Vol.7,pp.7690. 9. Brown, S. [2004]: Family structure and child well-being: the significance ofparental cohabition, Journal of Marriage and Family, Vol. 66,pp.351-367. 10. Cheal, D. [2002]: Sociology of Family Life, Palgrawve MacMillan, Basingstoke. 11. Clarke, L. and Joshi, H [2005]: Children’s changing families and family resources, in Jenson, A.M. and McKee, L. [Eds], Children and the Changing Family: Between Transformation and Negotiation, RoutledgeFalmer, Abingdon, pp. 15-26. 12. Clingempeel, W. G., & Brand-Clingempeel, E. [2004]. Pathogenic conflict families and children: What we know, what we need to know. In M. Coleman & L. Ganong [Eds.], Contemporary families: Considering the past, contemplating the future [pp. 244-261]. Thousand Oaks, CA: Sage. 13. Cockett, M and J Tripp [1994] The Exeter Family Study, Exeter, University of Exeter. 14. Corfman, K.P. and ehmann, D.R. [1987]: Models of co-operative decision making and relative influence: an experimental influence of family purchase decisions, Journal of Consumer Research, Vol. 14, pp. 1-13. 15. Felker, J. A., Fromme, D. K., Arnaut, G. L., & Stoll, B. M. [2002]. A qualitative analysis of stepfamilies: The stepparent. Journal of Divorce & Remarriage, 38, 125-142. 16. Fergusson, D, J Horwood, et al [1984] “A proportional hazards model of family breakdown”, Journal of Marriage and the Family 46: 539–549. 17. Fischer Eszter [2005]: Modern mostohák. Saxum kiadó, Budapest, pp. 13-14. 18. Fisher, P. A., Leve, L. D., O’Leary, C. C., & Leve, C. [2003]. Parental monitoring of children’s behavior: Variation across stepmother, stepfather, and two-parent biological families. Family Relations, 52, 45-52. 19. Foxman, E.R., Tansuhaj, P.S. and Ekstrom, K. [1989]: Family mebers’ perception of adolescents’ influence in family decision making, Journal of Consumer Research, Vol. 15. No 4, pp. 482-492.

- 248 -


20. Hetherington, E. M. [1999]: Family functioning and adjustment of adolescent siblings in diverse type of families, in Hetherington, E.M., Henderson, S.H. and Reiss,D. [Eds], Adolescent Sibling in Stepfamilies: Family Functioning and Adolescent Adjustment, Monographs of the Society for Research is Child Development, Vol. 64, pp. 1-25. 21. Ian M. Lawton and Matthew R. Sanders [1994]: Designing effective behavioral family interventions for stepfamilies, Clinical Psychology Review, [1994] 14 [5]: 463-496. 22. Jane Bennett Clark [2008]: Blended Family Finances- When it comes to remarriage, money issues are tricky, Kiplinger's Personal Finance magazine, August Vol 62. No. 8, pp. 82-84. 23. Kurdek, LA, MA Fine, et al [1995] “School adjustment in sixth graders: Parenting transitions, family climate, and peer norm effects”, Child Development 66: 430–445. 24. Lansford, J. E., Ceballo, R., Abbey, A., & Stewart, A. J. [2001]. Does family structure matter? A comparison of adoptive, two-parent biological, single-mother, stepfather, and stepmother households. Journal of Marriage and the Family, 63, 840-852. 25. Lee, K.C.C. and Beatty, S.E. [2002]: Family structure and influence in family decision making, Journal of Consumer Marketing, Vol. 19. No 1, pp. 24-41. 26. Mintel [2005]: Marketing to Families, Mintel International Group Ltd, London. 27. Rogers, K.B. and Rose, H.A. [2002]: Risk and resiliency factors among adolescents experience marital transitions, Journal of Marriage and Family, Vol. 20, No 3, pp. 238251. 28. Sager, CJ, Brown, HS, et al [1983]: Treating the Remarried Family, New York 29. Scumaker Dyke, Kain [2005]: Successful stepfamilies: A family life education program to adress unique needs, Miami University, Osford, Ohio. 30. Shoham, A. and Dalakas, V. [2003]: Family consumer decision making in Israel: the role of teens and parents, Journal of Consumer Marketing, Vol. 20 No 3, pp. 238-251. 31. Spéder Zsolt [2003]: Az európai családformák változatossága – Párkapcsolatok, szülői és gyermeki szerepek az európai országokban az erdedfodulón. KSH, 2003. 32. Tinson, J. – Nancarrow, C. – Brace, I. [2008]: Purchase decision making and the increasing significance of family types, Journal of Consumer Marketing, Vol. 25. No. 1, pp. 45-56 33. Tinson, J. and Nancarraow, C. [2007]: Growing up: tweenagers involvment in family decision making, Journal of Consumer Marketing, Vol 24. No.3, pp. 160-170. 34. UK Office of National Statistics [2005], Social Trends, Vol. 35, NSO, London. 35. UK Office of National Statistics [2006], Social Trends, Vol. 36, NSO, London. 36. Visher EB, Visher JS [1995]: Stiefeltern, Stiefkinder und ihre Familien, Probleme und Chancen. Weinheim und München.

- 249 -


CSÖNGE TAMÁS (Pécsi Tudományegyetem): A Fikcionális és faktuális narráció a televízióban: A Mythbusters retorikája 1. Dokumentumfilm vagy show-műsor? A kortárs televíziózás érdekes műfajai közé tartoznak azok a dokumentumfilm-sorozatok, melyek szórakoztató formában próbálnak népszerűsíteni bizonyos tudományágakat. Felépítésük különlegességét a tudományosan pontos, dokumentumszerű részek és a showelemek gyakori keveredése adja. Ennek a hagyománynak paradigmatikus példája a Mythbusters (Állítólag...) című műsor, ahol a műsorvezetők egy alapos tényfeltárást követően egy-egy hiedelem, városi legenda vagy filmes reprezentáció valóságreferenciáját vonják kérdőre. A korábban speciális effektekkel dolgozó Jamie Hyneman és Adam Savage általában fizikai és kémiai kísérletek segítségével igyekszik bizonyosságot nyerni a köztudatban élő modern mítoszokat illetően, s nem szégyellik megmutatni, ha azok nem felelnek meg a valóság elvárásainak. Hipotézisem szerint a műsor témaválasztásaival és narratív szerkezetével nemcsak lerombol, de meg is erősít a benne vizsgáltaknál jelentéstanilag összetettebb, metaszinten elhelyezkedő mitikus jelentéseket, melyeknek megerősítéséről részben éppen a tárgyszinten levő jelenségek cáfolatával összefüggésben beszélhetünk. Gondolatmenetemben a műsorban feltűnően gyakran megjelenő filmes tematikára, mozifilmekkel kapcsolatos mítoszokra szeretnék fókuszálni. Itt nem a sztárokkal kapcsolatos pletykákról, forgatási technikákról van szó, hanem a fikcionális eseményekhez, híres filmjelenetekhez, illetve filmes toposzokhoz való viszonyról. Ezért feltevésem konkrétabb formában így hangzik: Miközben a műsor bebizonyítja egy-egy filmes jelenet lehetetlenségét, ezzel affirmálja a mozi metamítoszát, egy mítoszokat teremtő intézmény hatalmát, vagyis a mozi „varázsának” erejét. A kutatásomban elméleti keretként és módszertanként szemiotikai és narratológiai szakirodalmakra támaszkodtam. 2. A műsor mítoszfogalma A műsorban mítoszként vizsgált jelenségeket nagyabb három csoportra oszthatjuk. Az elsőbe idiomatikus nyelvi kifejezések (szólások) tartoznak, melyeknek elsődleges jelentése nyelvhasználatunkban a metaforikus, figuratív jelentés, szó szerinti értelmük éppen ezért sokszor problematikussá válik a referencialitás, a valóságra vonatkoztatás szempontjából: „Tényleg olyan nehéz megtalálni egy tűt a szénakazalban?” – teszik fel a kérdést a 23. epizódban. Vagy „az elefántok a porcelánboltban tényleg teljes pusztítást végeznek?” (85)158. A második csoport olyan művészi reprezentációkat tartalmaz, melyek legtöbbször a mozival és a populáris filmek világával állnak összefüggésben. Külön részek vannak szentelve az olyan klasszikusoknak, mint a Cápa (SP8), James Bond (95 és 98) vagy MacGyver karaktere (100). Különféle műfajok filmes toposzai is górcső alá kerülnek, így például a western-filmek (79) vagy a szuperhős-filmek (86) archetipikus jelenetei sem képeznek kivételt ez alól. Az utolsó csoportba olyan városi legendák, közkeletű tévedések és a józan észnek ellentmondó tudományos belátások tartoznak, amikre hagyományosan gondolunk a „modern mítoszok” kifejezés kapcsán. 158

Eredeti nyelven könnyebb dolguk van az alkotóknak, ugyanis az angol kifejezésben nem elefánt szerepel, hanem bika. Több példát azért nem sorolok fel, mert azok a magyar nyelvben nem léteznek, vagy egészen más szerkezettel fejezik ki őket. Ilyen a vizsgált „shooting fish in a barrel” (halakra lövöldözni egy hordóban – 91. epizód) kifejezés is.

- 250 -


Azonban nem nehéz észrevenni, hogy sokszor a harmadik kategóriába sorolt jelenségek, ha kimondatlanul is, de szoros összefüggésben állnak a második csoporttal, a filmek világával, amik mintegy forrásaként szolgálnak az adott mítoszról való tudásunknak. Például „lehetséges egy kilőtt nyílvesszőt a levegőben elkapni?” (78) Vagy „a jódlizás tényleg elindíthat egy lavinát?” (82) A sort folytathatnánk olyan mítoszokkal, mint „hány léggömbre van szükség, hogy felemeljen egy 20kg-os gyereket?” (21), „Kifesthetünk egy szobát dinamittal?” (52) Vagy „lehetséges pusztán egy hangszóró erejével elpusztítani egy kocsit?” (53) De vizsgáljunk meg egy tematikus epizódot (92), ami a kalózokkal foglalkozik! Az első „jelenet” azt boncolgatja, hogy „lehetséges-e egy csónakot tengeralattjáróként használni?” Ez az ártatlannak tűnő kérdés talán fel sem merülne, ha nem láthattuk volna számtalan kalózos tematikájú filmben, ahol a módszer (legalábbis egy ideig) működött. Az epizódban nincsenek konkrét filmek megnevezve, ám a jelenetek érdekességét, a vizsgálat apropóját éppen ez a kimondatlan kapcsolat biztosítja. A másik két példa is filmes asszociációkat kelt a nézőben: a nyakig homokba temetett ember szabadulási kísérlete, vagy az ágyúgolyóknak egyéb rögtönzött lövedékekkel való helyettesítése nem annyira a történelemórákról ismerős, de számtalan kalandfilm visszatérő elemeként ott él a filmes kultúrán nevelkedett nyugati nézőközönség fejében, így kijelenthetjük, hogy a műsorban archetipikussá vált jelenetek variációival találkozhatunk. Televíziós műsorról lévén szó, kiemelkedő jelentőséggel bír a vizsgált jelenségek vizuális hatásossága, ezért is kézenfekvő, hogy a műsor egy mediálisan hasonló közegből vegye példáit, ahol a látvány ugyancsak meghatározó szerepet játszik. 3. Proto-narratív szerkezetek A Mythbusters mítoszai szépen definiálhatók, ha a jelentéskonstitúció diakrón aspektusát helyezzük előtérbe. Észrevehetjük a hasonlóságot a nyelv múltját őrző, idiómának nevezett konfigurációk (figurák) és a kulturális tudatban meggyökeresedett, a popkultúra bizonyos regisztereinek történetét konzerváló történetcsírák (fikciók) között. A vizsgált jelenségek formális szempontból is közös nevezőre hozhatók, és az összefüggést legjobban a protonarratív159 jelzővel lehetne leírni. Proto-narratívnak nevezem az olyan történetlehetőségeket magukban rejtő, egyszerű, szituációszerű reprezentációs (vagyis nyelvi közegbe átültethető, azaz nem absztrakt módon vizuális vagy tisztán zenei) struktúrákat, amiket kibontva egy rövid, maximum egyetlen végső fordulatot megengedő, vagyis anekdotaszerű, csattanóval rendelkező elbeszélést kapunk. A proto-narratíva kibontása a metaforikusan működtetett nyelvi mítoszok esetében egyfajta referencializálással (valóságra való vonatkoztatással), szó szerintivé tevéssel, egy metonimikus (egymásmelletiségen alapuló) narratív struktúrába való beleillesztéssel jár, más szóval egy olyan szó szerinti jelentést kérünk számon rajta, amit a kifejezés formailag magában hordoz ugyan, de ami nyelvhasználatunk szempontjából tartalmilag nem elsődleges, sőt sok esetben tarthatatlan, hibás vagy éppen igazolhatatlan. A filmes proto-narratívának nem a történetszerűség a lényege (itt komplex vagy egyedi, sajátságos történetekre kell gondolni) - sokkal inkább az attrakciószerűség, a mutatványjelleg -, ám bizonyos szempontból mégis meghatározó szereppel bír a belőle kibomló, vagy éppen köré szerveződő elbeszélés. Mivel a mítosz (rész) és a történet (egész) viszonyában artikulálódik az előbbinek a jelentése, így egyáltalán nem mindegy, hogy az egy fikcionális narratíva (vagyis egy játékfilm) vagy egy dokumentumfilm részét képezi. A protonarratíva kibontásával itt nem egy metaforikus és egy szó szerinti jelentés feszültsége jelenik meg, hanem az adott „jelentéscsomag” különböző kontextusokban való működtetése: 159

Itt a szót nem a pszichológiai jelentésében használom, ahogyan azt Stern 1995-ös könyvében definiálja, bár kétségkívül lehetnek áthallások a két koncepció között. Daniel Stern (1995): Az anyaság állapota: a szülőcsecsemő pszichoterápia egységes szemlélete, Animula, Budapest.

- 251 -


láthatunk egy jelenetet, ami a film világában működőképes, a műsor valóságában (aminek referencialitását tekintve meg kéne egyeznie saját valóságunkkal) azonban nem. Feltehetjük a kérdést, hogy összességében milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie egy ilyen proto-narratívának ahhoz, hogy a műsorban szerepeljen? Először is a referenciális státuszának bizonytalannak kell lennie, ami, mint láthattuk, nem pusztán azt jelenti, hogy hibásan igaznak tartunk egy tévedést. A bizonytalanság forrása lehet a mítosz mediatizáltsága által kiváltott szorongás is, az a paradox helyzet, amikor különböző referenciavilágokkal kell számolnunk a jelenségek értelmezése kapcsán. A mítosz forrása ebben az esetben nem egy valóságosnak gondolt tény, hanem egy általánosan fikcióként kezelt, de különböző ontológiai szinteken érvényesnek, igaznak tekintett (ki)jelentés. Más szóval a mítosz nemcsak az „úgy tudom, így van” logikájára, hanem a „tudom, hogy nem így van, de valamilyen közegben mégis így működik a dolog” később részletesebben elemzendő elvére is épülhet, s ez a közeg lehet például a nyelv, a fantasztikus történetek, a filmek vagy éppen a bűvészmutatványok világa. A második kritérium, hogy a mítosz rendelkezzen egyfajta jelentéstöbblettel, egy szemantikai plusszal, ami „érdekessé” teszi a proto-narratívát, s így méltó lesz arra, hogy foglalkozzanak vele. Ezt a különlegességet több dolog is biztosíthatja. 4. A mítosz mint kifejezésmód Roland Barthes Mitológiák (1957) című könyvében 160 a modern mítoszokat szemiotikai alapokon megvizsgálva jut arra a megállapításra, hogy a mítosz valójában egyfajta beszédmód, amit nem a közlés tárgya határoz meg, hanem a közlés módja (Barthes 1957, 107)161 Másképpen fogalmazva fontosabb lesz az, ahogyan a mítosz jele utal jelöltjére mint az, hogy mi szóban forgó jel jelöltje. Barthes a dán nyelvésztől, Louis Hjelmslevtől kölcsönzött fogalmakkal denotációnak nevezi a szótári jelentést és konnotációnak a járulékos, asszociatív jelentéseket. Példaként a borosüveg képét említi, mondván, hogy „egy teli, sötét üveg képe az alkoholos ital jelöltjének a jelölője, de a burzsoá nézőpont egy új jelölthöz kapcsolja, egy egészséges, markánsan nyugtató élményhez, a borfogyasztás kultúrájához." (Barthes 1957, 63) Későbbi, rendszerező igényű írásában (A szemiológia elemei 1964) Barthes a konnotáció és a metanyelv másodlagos rendszereit egymással párhuzamba állítva vizsgálja, s ezzel egyértelműen jelelméleti (sőt nyelvi) keretek közé helyezi korábbi mítoszfogalmát is. A konnotációs jelműködéssel egy referenciális tárgy, szokás, esemény vagy szituáció mindig többletjelentésekkel telítődik személyes és/vagy szociokulturális asszociációk révén. Azonban a konnotációt nem pusztán egy saussure-i paradigmatikus dimenzióként 162 kell felfognunk (nem pusztán az asszociatív tengelyen mozog), hiszen a jelölő kontextusa, vagyis metonimikus kapcsolódásai jelentős befolyással bírnak a jelentést illetően. Tehát nem pusztán a jelrendszer sajátságaiból kell kiindulnunk, hanem figyelembe kell vennünk a pragmatikai dimenziót is: hogy mikképpen használjuk az adott rendszert. „Ezek a jelentettek szoros kapcsolatban vannak a kultúrával, a tudással, a történelemmel, mondhatnánk, a világ az ő segítségükkel járja át a rendszert.” (Barthes 1964, 87) A denotatív és konnontatív jelentés viszonya nem olyan egyszerű, amint arra Fiske is figyelmeztet minket: könnyedén olvasunk konnotatív értékeket denotatív tényekként, hiszen a denotáció 160

Jelen tanulmánynál az oldalszámok az 1972-es angol fordítást követik, mivel a könyv második (elméleti) részét nem fordították le magyarra. 161 A szerző erősen támaszkodik F. Saussure és C. S. Peirce megalapozó tanulmányaira a tárgyban. Magyarul lásd: Saussure Bevezetés az általános nyelvészetbe című kötetét és egy Horányi Özséb és Szépe György szerkesztésében megjelent szöveggyűjtemény új kiadását: A jel tudománya – Szemiotika. General Press, Budapest. (2005) 162 Saussure maga asszociatív tengelynek nevezte a nyelv azon dimenzióját, ahol egymással helyettesíthető nyelvi elemek paradigmatikus sorokba rendezhetők, vagyis egy olyan láncot alkotnak, aminek tagjai formai vagy tartalmi jegyeik okán felidézik egymást. (Saussure 1997, 144-145)

- 252 -


elsődlegessége egyáltalán nem bizonyos (Fiske 1982,92), sőt már Barthes is megkérdőjelezi azt késői korszakában. (Itt gondoljunk az S/Z gondolatmenetére.) 5. A műsor kettős kódja Ha filmes eredetű szituációkról van szó, a Mythbustersben egy különösen összetett jelentésképzés működik, amikor a műsorvezetők bemutatnak és megpróbálnak lerombolni egy ilyen mítoszt. A felszíni explicit (denotatív) jelentés és az annak ellentmondó implicit (konnotatív) jelentésréteg kettős kódolása úgy mutatható ki a legkönnyebben, ha feltárjuk a műsor tematikus anyagainak részben már körvonalazott forrásait. Megpróbáltuk megmondani, hogy micsoda a mítosz, milyen jegyekkel jellemezhető, milyen típusai vannak, és hogyan működik a referencialitás szempontjából. Most arra a kérdésre keressük a választ, hogy honnan származik a „mítosz jele” és ez a forrás miként hoz létre kettős jelentést. Az egyes mítoszok forrásai különböző mélységekig vezethetőek vissza, a következőkben az egyik leghosszabban visszafejthető, példaértékű szituációt kívánom elemezni, ahol egyszerű és elementáris volta miatt világosan látszik a proto-narratíva eredete. Ezt a tipikusnak mondható mítoszt a 47. epizódban tesztelik. A kérdés, hogy „képes-e egy ember a fogával megállítani egy puskagolyót?” A golyófogás mutatványa csaknem egyidős a lőfegyverekkel, az első híres golyófogó egy 17. században elhunyt francia illuzionista volt, Lorraine-i Coulew, akit a mítosz szerint saját fegyverével, a színpadon vert agyon egy dühös néző. A trükk a 19. század végén is igen népszerű volt, ezért nem csoda, hogy az újonnan megjelent illúziókeltő berendezésnek, a mozgóképnek is kedvelt témájává vált. A film a vágás technikájának segítségével zavarba ejtően hiteles varázstrükkök bemutatására volt képes. Az egyre javuló képminőség és a technikai újítások segítségével nemcsak, hogy egyre realisztikusabban ismételte meg a jól ismert illúziót, de az új médiumban a hangsúly a trükk referencialitásáról egyre inkább a látványra tevődött. Senki sem vonta kérdőre a mozgóképet, hogy valóságos-e amit mutat, csupán egy szórakoztató, elbűvölő mutatványra vágyott a közönség. A narratív film elterjedésével és dominanciájának kiépülésével163 már nem önkényes mutatványként szerepeltették a golyófogást, hanem egy történetbe illesztve, egy narratív fikció keretében. Így válhattak a filmre adaptált golyófogó jelenetek később műfaji toposszá, kiszakadva az aktuális filmekből, egyfajta „természetes befogadói mitizálás” keretében. A golyófogás konceptuális toposzából (a mutatványból) és a korábbi filmes reprezentációk vizuális toposzából merítenek azok az általunk is jól ismert, a jelen közönsége számára technikailag és művészileg is hozzáférhető (vagyis élvezhető) kultikus vagy éppen sikerfilmek, melyeknek jeleneteire implicit vagy explicit módon a Mythbusters is utal egy ilyen látványosság szerepeltetésével. A mítosz így két szemantikai minőségben lesz jelen: A műsor egyrészt aktualizálja a műfaji toposszá lett, konkrét filmtől elszakadt konceptuális forrást és gyakran társítja azt egy aktuális filmmel, egy új narratív kontextusba illesztve azt. Ha nem is ismerjük az éppen bemutatott filmes jelenetet, a konceptuális kód kulturális rögzítettsége miatt akkor sem lesz idegen számunkra a szituáció. (Mint például a James Bond mítoszok esetén.) Ha pedig éppen nincsen hivatkozás filmekre (mint a golyófogás esetében) a vizuális kód akkor is filmes konnotációkat hív elő bennünk. Így a jelenet egyszerre idéz fel egy komplex történet-struktúrát (egy konkrét filmet vagy egy általános filmes sémát), amit a műsor az eredet hamis helyeként jelöl meg és ahol a mítosz képes funkcionálni mint világmagyarázat, és egy „mutatvánnyá” egyszerűsödött mítoszt, amit beilleszt saját narratívájába: egy vizsgálati keretelbeszélésbe. Ennek a kétféle szemantikai minőségnek a feszültségében artikulálódik az a kettősség, mely egyrészt gyanúval kezeli a vizsgált jelenséget, objektív, tárgyilagos viszonyt igyekszik kialakítani vele, s egyfajta 163

Erről lásd: Tom Gunningnak Az attrakció mozija. A korai film és az avantgárd című tanulmányát.

- 253 -


elfogulatlanságot követel meg a befogadótól, másrészt önkéntelenül is kommentálja a mozi jelenségét, a benne működő illúzió hatásosságát. Általában elmondhatjuk, hogy a Mythbusters kettős kódolásában kulcs szerepet játszik, hogy kettős forrással dolgozik (a kiszakított attrakcióval és a filmes keretbe illesztett mítosszal) és ez a kettősség reflektálódik a kimeneti oldalon is. Amint arról a műsor is meggyőz minket, a játékfilmek narratívái képesek működtetni a mítoszokat, éppen ennek okán hívhatja mítosznak őket, valami olyasminek, ami nem pusztán fikció, nonszensz, hanem valami, ami képes egy hihető valóság benyomását kelteni. Ahogyan Barthes (1957) írja, a mítosz nem a dolgok megmagyarázásán alapul, hanem egy tény kijelentésén, azon, hogy természetesnek, ellentmondásmentesnek tüntesse fel a dolgokat, vagyis ideologikus módon működik. „A mítosz nem tagad dolgokat, éppen ellenkezőleg, funkciója, hogy beszéljen róluk; egyszerűen, megtisztítsa őket, ártatlanná tegye, természetes és időtlen igazolást biztosítson, világosságot adjon nekik, ami nem egy magyarázaton, hanem egy tény kijelentésén alapul.” (Barthes 1957, 143 – saját ford.) Ez egyben azon filmek logikája is, ahol a valósággal összeegyeztethetetlen, túlzásokkal teli, problematikusnak tűnő szituációkkal és cselekvésekkel találkozunk. Azon filmeké, ahol ezek a mozzanatok természetesként, esetleg meghökkentőként és különlegesként, de mindig valóságosként, sőt, sokszor csodálatra méltóként vannak ábrázolva. De miért élvezzük mégis ezeket a jeleneteket? Miért azonosulunk a fiktív világgal és függesztjük fel tudatosan valóságunk koordinátáit? A film kontextusába ágyazott mítoszokkal való kapcsolatunk hasonlít a francia filozófus, Jean Baudrillard által leírt reklám-logikához: „Ez pedig immár nem a kijelentés és a bizonyítás, hanem a mese és a hozzá való ragaszkodás logikája. Nem hiszünk benne, mégis ragaszkodunk hozzá. A termék >>demonstrációja<< alapjában véve senkit sem győz meg: a vásárlás racionalizálására szolgál, mely mindenképpen megelőzi vagy elárasztja a racionális indítékokat. Mégis, anélkül, hogy >>hinnék<< ennek a terméknek, hiszek a reklámnak, amely azt akarja, hogy higgyek neki. Olyan ez, mint a Télapó története: már a gyerekek sem igen kérdezősködnek létezése felől, és sohasem a létezéséből indulnak ki, ha el akarnak jutni a kapott ajándékokhoz mint az októl az okozathoz. (Baudrillard 1968, 195) Ha a filmtől meg akarom kapni a kívánt élvezetet (amiért pénzt vagy időt áldoztam), akkor előzetesen el kell hitetnem magammal, hogy amit látok, az egy szinten (akár egy másik világban, aminek a hősével azonosulni tudok) hiteles, vagyis az adott fikció szintjén ténylegesen megtörténik. Ez a valamit valamiért logikája: nézhetem szkeptikusan is az adott jelenetet, de ekkor kimaradok az élményből. A másik aspektus felől közelítve azt mondhatjuk, hogy az eredetéből kiszakított és a film által mediatizált mítosz önmagában is működőképes: ekkor nem a történet, vagy maga a fiktív világ nyűgözi le a befogadót, hanem a konceptuális alap technikai megvalósítása. Ilyen értelemben nem azt élvezzük, hogy amit látunk az igazi, hanem azt, hogy a látott illúzió az igazi, profi módon illeszkedik a kontextusába, meggyőző, bámulatos. Ezzel szöges ellentétben áll a Mythbusters magyarázatokat és igazolást kereső narratív sémája, ami úgy rekontextualizálja a mítoszt, hogy él a kétellyel, a tagadás mozzanatával, magának a mitikus momentumnak a negatív értékelésével, vagyis a mítoszrombolással. Mindegy, hogy a műsorban végül igazolódik-e az adott mítosz, már a vizsgálat-narratíva ténye megszünteti azt, mint funkcionáló mítoszt az adott narratív keretben. És paradox módon éppen itt jön a képbe a mítoszalkotás: ugyanis a műsor a kettős kódolás működtetésével éppen megerősít egy másik (mítoszokról szóló) mítoszt. Azzal, hogy a műsor megvilágítja az „eredet” (lehet, hogy hamis) helyét, úgy mutatja meg ezt a másik narratív és mediális keretet (a filmet), ahol igenis képes működni a saját narratívájában egyébként működésképtelen mítosz. Beláthatjuk, hogy a kiszakított (dekontextualizált) fizikai attrakció inkább negatív módon van kezelve, hiszen „gyanúval élünk” vele szemben. Vagyis ami valódi erejét adja, az eredetének közege, ahol működni tudott, ami varázslatosan igazzá tette, ami mitikus rangját, a barthes-i konnotációt biztosította. Sőt, ez az értelemkonstrukció

- 254 -


akkor működik a legjobban, ha bizonyítjuk, hogy a valóságban tényleg értéktelen / működésképtelen az adott szegmens / történetcsíra, hiszen ezzel nagy felelősséget ruházunk az eredet intézményére, a mozira, ami mégis képes úgy működtetni a mítoszt, hogy „felfüggesztjük érte a hitetlenségünket”. Így azt mondhatjuk, hogy minél inkább bizonyítva van egy mítosz hiteltelensége, annál inkább működik a mítoszokat bemutató mozi mitizálása. 6. Hiszem, ha látom? Coleridge óta számtalan próbálkozás született, hogy megragadja a jelenséget, amit általában a történet hősével való „azonosulásnak”, „pszichológiai részvételnek” (Walton 1990, 240-289) neveznek. Werner Wolf esztétikai illlúzióként határozza meg, „azt az alapvetően élvezetteljes elmeállapotot, amely reprezentatív szövegek, műalkotások vagy előadások befogadása során lép fel. Ezek a reprezentációk lehetnek fikcionálisak, faktuálisak és gyakran tartalmaznak narratívákat.” 164 Marie-Laure Ryan belemerülésnek nevezi a folyamatot, aminek során az olvasó/néző élvezetben részesül egy koherens tárgyvilágot reprezentáló műalkotás befogadása során. (Ryan 2001, 89-171) 165 Az esztétikai illúzió lényegében abban különbözik a megtévesztettség állapotától, hogy részben szándékos a befogadó részéről. Walton úgy fogalmaz, hogy egyszerre tapasztaljuk meg kívülről és belülről a kérdéses „fikcionális világot”. (Walton 1990, 273) A háttérben tudatában vagyunk annak, hogy a műalkotás csupán reprezentáció, de ezzel együtt egy „intuitív mentális szimuláció” is működik, ami folyamatosan „elfedi” ezt a tudást és csak a megfelelő pillanatokban aktivizálja újra. Különösen igaz ez a filmekre, ahol a képek ikonikus hasonlóságukkal konvencióktól függetlenül emlékeztetnek minket a valóságra, ezért a képi kifejezéseket nem kell a nyelv jeleihez hasonlóan világ-tartalmakra átfordítanunk.166 7. Valóságos fikciók és ideologikus konstrukciók A következőkben három epizód részletesebb elemzésével kívánom alátámasztani és igazolni feltevésemet, hogy a Mythbusters miképpen erősíti meg a mozi mítoszát. A műsor 164

Saját fordítást adtam, az eredeti szöveg: „Aesthetic illusion is a basically pleasurable mental state that emerges during the reception of many representational texts, artifacts or performances These representations may be fictional or factual, and in particular include narratives” Ez a folyamat Werner Wolf szerint részben magában a reprezentációban van kódolva, részben a befogadóban, részben kulturális és történeti kontextusokban, vagyis úgy sajátítjuk el nevelődésünk során - http://hup.sub.unihamburg.de/lhn/index.php?title=Illusion%20(Aesthetic)&oldid=1563, letöltés: 2012-04-23) 165 Ryan a következőképpen jellemzi a belemerülés szempontjából a fikciós és nem-fikciós narratívák befogadása közötti különbséget: Míg a tényirodalom [nonfiction] egy üzleti útra küldi az olvasót a szövegvilágba, gyakran nem sokat törődve az élmény minőségével – ami a leginkább számít, az az, ami a hazatérés után történik, addig a szépirodalom [fiction] a látogatást egy vakációként kezeli és a nyelv minden erejét mozgósítja, hogy megerősítse a kötődést a látogató és a textuális táj között.” [„While nonfiction sends the reader on a business trip to the textual world, often not caring too much about the quality of the experience — what matters most is what happens after the return home — fiction treats the visit as vacation and mobilizes all the powers of language to strengthen the bond between the visitor and the textual landscape.”] Ryan ezt kiegészíti azzal, hogy a hatás (az élvezet) gyakran nem magából a narrativitásból fakad, hanem a művek esztétikai minőségéből. Ekkor viszont nem beszélhetünk belemerülésről, mivel a kifejezést érdemesebb egy szűkebb jelenség leírására fenntartani, ahol a műalkotás egy koherens, totalitásában megragadható, „világszerű” képződményt mutat be. (Ryan 2001, 95) 166 Sven Birkerts így fogalmaz e jelenség kapcsán: „Amikor egy regényt olvasunk, nyilvánvalóan nem tudjuk felidézni az korábbi mondatokat és bekezdéseket. Tulajdonképpen általában egyáltalán nem emlékszünk a nyelvre, hacsak nem párbeszédről van szó. Mivel az olvasás egyfajta fordítás, kódok tartalmakká alakítása.” saját ford. [„When we are reading a novel we don’t, obviously, recall the preceding sentences and paragraphs. In fact we generally don’t remember the language at all, unless it’s dialogue. For reading is a conversion, a turning of codes into contents”] (Birkerts 1994, 97).

- 255 -


érdekessége, hogy miközben „a tudomány” metanyelvét használva a mítoszokról beszél, a jelenetek színrevitele, vagyis állításainak módja olyan konnotációkat hoz létre, ami leggyakrabban a mozi mitikus természetének megerősítésével jár. A mozival való kapcsolat majdhogynem magától értetődően van jelen: ugyanis a szóban forgó metanyelv ugyanazt a médiumot, a mozgóképek jelrendszerét alkalmazza, mint az éppen emiatt gyakran használt filmes forrásanyag. Néhány epizódban a készítők nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy a szokottnál jóval nyíltabban rámutassanak a mediális hasonlóságra, sőt a műsor egyik showelemeként használják fel azt. Úgy tűnik, hogy a fikcionalitás és a dokumentumszerűség jól megfér egymás mellett, sőt első közelítésben az előbbi aspektus teszi élvezhetővé, eladhatóvá a tények vizsgálatán alapuló mögöttes tartalmakat, s válik a műsor hasznossá, a fiatalság nevelésének és felvilágosításának eszközévé. A műsor nagy népszerűségének és az eddig sugárzott több, mint kétszáz epizódjának a fényében kérdéses, hogy nem fordult-e meg a helyzet és lett a társadalmi hasznosság puszta fogyasztói vagy egyéb ideológiává, nem vált-e a dokumentaritás a szórakoztató fikció legitimációjává, fogyasztásának igazolásává, hasznosságának bizonyítékává? Gondolkozzunk el azon a hazafias monológon, amit a 157. epizódban magától az Amerikai Egyesült Államok elnökétől, Barack Obamától hallunk, miután bevallja, hogy családjával együtt a műsor nagy rajongója, „részben, mert lenyűgözi a tudomány”. Obama szerint személyes érdekeltsége is van a tévhitek lerombolásában mint elnöknek, „hiszen semmi sem fontosabb az ország jövőjének a szempontjából, mint rávenni a fiatalságot a matematika és a tudomány irányában való elköteleződésre. A kihívások java része, amivel az országnak majd szembe kell néznie, a fiataloknak a tudományok iránti elkötelezettségén fog múlni; így rendkívül örülök, hogy ti srácok ilyen remek munkát végeztek azzal, hogy szórakoztatóvá teszitek!” 167 Míg a jelenet teatralitása egyáltalán nem, e mondatok súlya éles kontrasztban áll a műsor profiljával, különösképpen az ugyanabban az epizódban vizsgált filmes mítosz hangvételével, ahol a Pokolfajzat (Hellboy, 2004) című fantasy-akciófilm egyik jelenete válik kérdésessé: „Lehetséges-e egy kocsit a levegőben megperdíteni egy elég erős ütést mérve annak motorháztetőjére?” Itt ugyanaz a kettősség tűnik fel sokkal kiélezettebben, mint amit a többi epizód narratív sémája is követ. A beszéd tárgyának (a jelöltnek) és a beszéd módjának (a jeltestnek) a feszültségében kibontakozó ellentét a műsor sokat hangoztatott didaktikus jellegének és szórakoztató formájának a kettősségében mutatkozik meg. 168 A mítoszok esetén is ennek a szemantikai erőtérnek a két pólusa működik együtt. A műsor ez esetben a társadalmi felelősségvállalás hangoztatását egy gyakori filmes klisé, a nagyfőnöktől kapott fontos feladat narratíváját kombinálja az általánosan bevett „fogadás típusú” protonarratívával, ahol két fél, két műsorvezető ellentétes álláspontra helyezkedik (hogy a történéseknek jól kivehető kontrasztot és a nézőnek választási lehetőséget biztosítson) az aktuális kísérlet végkimenetelét illetően, hogy a tesztelés eredményétől függően az egyikükből sajnálnivaló optimista, a másikból diadalmas pesszimista váljék (vagy fordítva). Az elnök itt magával a műsorral szemben szkeptikus és ragaszkodik egy olyan mítosz

167

Az elnök angolul: „You guys make it fun and exciting and interesting, and occasionally you blow things up. Which is always cool. But I have a personal interest in this as president, because nothing is more important to our country’s future than getting young people engaged in math and science. A lot of the challenges that we face as a country are gonna depend on how engaged young people are in sciences, so I’m just thrilled that you guys do such a great job making it fun.” (Mythbusters, 157. epizód) 168 Ezt az ellentétet rendkívül találóan fogalmazza meg egy újságíró, aki az elnök szereplésének okai kapcsán azt írja: „A burkolt ígéret az, hogy a show – egy púpozott kanálnyi cukor – megéri az elnök idejét, mert az orvosság legalább nyomokban megtalálható benne.” [„The implicit promise is that the show—a heaping spoonful of sugar—is worth the president's time because there are at least trace amounts of medicine in it.”] (http://www.slate.com/articles/arts/television/2010/12/obama_on_mythbusters.html - 2012-04-24)

- 256 -


felülvizsgálatához, amit már kétszer is lebuktattak (16. és 46. epizód): Arkhimédész halálos sugaráról van szó.169 Az elnök nyilvánvalóan eltúlzott álláspontjának mesterkéltsége, színpadiasságának jelentése ironikus módon éppen a következő, 158. epizód hasonlóan megtervezett jelenetével összehasonlítva lepleződik le, ahol ugyanazokat a narratív kliséket mozgósítva egy teljesen más üzenetet kap a néző. A szóban forgó epizódban a Green Hornet (2011) című, az epizód sugárzásakor még be sem mutatott szuperhősfilm íróját és címszereplőjét játszó színész, Seth Rogen tesz látogatást a Mythbusters stúdiójában. Ugyanazzal a „fogadás” szituációval találkozunk, mint korábban, csakhogy ez a fogadás az elnöki felkéréssel ellentétben - mint később kiderül – egy nyílt csalás: szándékos fikcionalizálása a műsor narratívájának. Ugyanis Rogen színészként teljesen tisztában van a megvizsgálandó jelenet referenciális státuszával, mégis ellene fogad. (Egy eltemetett kocsiban levő rakéták felrobbantásáról és a rajta álló markoló röppályájának milyenségéről, valamint a kocsi utasainak túlélési esélyeiről van szó.) Ebben a bevezető szekvenciában nem pusztán egy kötelező, minimális színészi játékot láthatunk a műsorvezetők és Rogen részéről, de egyenesen túljátszásról beszélhetünk, mind gesztikuláris, mind tartalmi szinten. Minden néző számára nyilvánvaló, hogy Jamie Hyneman nem ott helyben találja ki a következő kísérletet és hívja meg társa tudta nélkül a színészt, akivel Rogen állítása szerint „jó barátok és állandóan együtt lógnak.” Miért engedheti meg magának ez a tudomány iránt ennyire elkötelezett műsor a show-elemeknek és a fikciónak az ilyen fokú szerepeltetését és egybejátszását a faktuális mozzanatokkal? A válasz talán ott rejlik, hogy éppen csak az ilyen fokú, eltúlzott, nyílt fikcionalitást engedheti meg, amit még véletlenül sem kever össze a néző a műsor realisztikus, „komoly” részeivel. A két jelenet (az elnökkel és a színésszel) ugyanarra a narratív magra, ugyanarra a jól bejáratott forgatókönyvre épül, mindkettő rájátszik arra a tényre, hogy a televízió képernyőjén közvetített kép és szöveg formailag megkülönböztethetetlen a mozifilmek eszközeitől, sőt a műsor rendezőjének nagyon oda kellett figyelnie, hogy az elnök mondandója ne tűnjön egy egyszerű dekorációnak vagy narratív klisének a lényegi mozzanat körül. Csakhogy a megalkotás módja, a mozi világára való folyamatos reflektálás jól bevált technikájával gyanúba keveri a megnyilatkozást: így annyit kijelenthetünk, hogy míg a két jelenetből az egyiket fikcionálisnak, a másikat legalábbis ideologikusnak tekinthetjük. A csapda éppen az, hogy az elnöknek egy olyan karakter szerepe jutott, aki a műsor narratívájában hagyományosan egy fikcionális-játékos pozícióban áll; egy olyan paramétert kellett aktualizálnia, amiről a nézők tudják, hogy „ez még csak színjáték, de ezután következik a komoly tudomány.” A műsorban a túljátszáson keresztül azon felül, hogy megidézik a populáris-mozit, annak egy fontos tulajdonságára is rámutatnak; ezt neveztük korábban esztétikai illúziónak, belemerülésnek, illetve azonosulásnak. Vagyis amit itt láthatunk, az a befogadói szituáció maga: tudom róla, hogy fikció, mégis élvezem. Ironikus módon tematizálja ezt a Mega Mozi Mítoszok (SP 9.) névre keresztelt speciális epizód, ahol egy mini történetként funkcionáló szekvencia egy némafilm stílusában van bemutatva, az epizódot lezáró keretjelenetben pedig saját műsorukat tekintik meg a műsorvezetők, ezzel is feltárva a hasonlóságot a filmek és a műsor bizonyos retorikai sajátosságai között. Az önreflexív jelenet különlegességét az adja, hogy a műsort mozifilmként tekintik meg (arról nem is beszélve, hogy az epizód rendhagyó módon másfél órás, azaz egy mozifilm hosszúságával rendelkezik), s a mítosz-kísérleteknek a szokásos kiértékelése ebben a szüzsében történik meg, mintegy a filmhez fűzött kommentárként. Az epizódban vizsgált összes mozi-mítoszt lebuktatják, azaz hiteltelennek nyilvánítják őket. Ezzel retorikusan szembeállítják a rész legvégén elhangzó párbeszédet, amikor az egyik műsorvezető felugrik a székéből és azt mondja a többieknek: „Ti aztán 169

A legenda szerint az ókori tudós tükrök segítségével, a nap sugarainak fókuszálásával képes volt felgyújtani a tengeren közeledő ellenséges hadihajókat.

- 257 -


tényleg tudjátok, hogyan lehet elrontani egy filmet!” Mire a másik így szól: „Ezt megerősíthetem!”. De valóban elrontják a filmeket a műsorral? Megpróbáltam amellett érvelni, hogy éppen ellenkezőleg, hiszen egyes filmes trükkök leleplezésével csak olyasvalamit cáfolnak meg, ami a valóságban lehet, hogy nem, de a moziban biztos, hogy működik. Talán ez a bizonyosság teszi olyan népszerűvé több, mint száz éve a mozi intézményét. Mivel a kijelentés, hogy „elrontják a filmeket” a lehető leghatározottabb módon áll szemben az epizód retorikájával, ezért csak ironikusan érthető, hiszen a rész nemcsak megidézi, de többször, többféle formában meg is ismétli a mozizás kultikus gesztusait, ezt megerősíthetem.

Irodalomjegyzék 1. Barthes, Roland (1964): A szemiológia elemei In: Barthes, Roland (1976): Válogatott tanulmányok, Európa kiadó, Budapest. 2. Barthes, Roland (1972 [1957]): Mythologies (trans. Jonathan Cape). Noonday Press, New York. 3. Baudrillard, Jean (1987 [1968]): A tárgyak rendszere, Gondolat, Budapest. 4. Birkerts, Sven (1994): The Gutenberg Elegies: The Fate of Reading in an Electronic Age. Faber and Faber, Boston. 5. Fiske, John (1982): Introduction to Communication Studies. Routledge, London. 6. Gerrig, Richard J. (1993): Experiencing Narrative Worlds: On the Psychological Activities of Reading. New Haven: Yale UP. 7. Gunning, Tom (2004): Az attrakció mozija. A korai film és az avantgárd. In: Kovács András Bálint (szerk.) (2004): A kortárs filmelmélet útjai. Budapest, Palatinus, 292– 304. 8. Hjelmslev, Louis (1961): Prolegomena to a Theory of Language (trans. Francis J Whitfield). University of Wisconsin Press, Madison. 9. Ryan, Marie-Laure (1991): Possible Worlds, Artificial Intelligence and Narrative Theory 10. Ryan, Marie-Laure (2001): Narrative as Virtual Reality – Immersion and Interactivity in Literature and Electronic Media, The Johns Hopkins University Press. 11. Saussure, Ferdinand de (1997): Bevezetés az általános nyelvészetbe, Corvina, Budapest. 12. Walton, Kendall (1990): Mimesis as Make-Believe. Harvard University Press, Cambridge-London. 13. Wolf, Werner (2004): Aesthetic Illusion as an Effect of Fiction. In: Style 38, 325–51.

- 258 -


DR. KÁSA RICHÁRD (Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpont, Budapest): Szervezeti innovációk és nagy hatékonyságú munkaszervezési módszerek 1. Bevezetés Az innováció megértése és mérése kritikus fontosságú tényezővé vált az elmúlt időszakban a politikai és gazdasági döntéshozók számára. Rövid idő alatt a globalizáció jelentősen átformálta a meglévő gazdasági rendet, teljesen új lehetőségeket hozva a vállalkozásoknak. Ebben az új gazdasági rendben csak azok a vállalkozások tudnak boldogulni, versenyben maradni, akik felismerik az innováció jelentőségét, gyorsabban felismerik a fogyasztói igényeket, gyorsabban és hatékonyabban reagálnak azok változásaira, és mindemellett képesek létrehozni és működtetni egy olyan szervezetet, mely struktúrája hatékonyabban és gyorsabban képes ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni. Ebben a cikkben azt vizsgálom meg, hogy a releváns szakirodalomban ki mit ért szervezeti innováció alatt, hogyan határolható le ez a fogalom és hogyan kapcsolódnak hozzá a munkaszervezési módszerek, megközelítések, milyen kapcsolat van a szervezeti innovációk és a nagy hatékonyságú munkaszervezési módszerek között. 2. Szervezeti innovációk szakirodalmi lehatárolása A legáltalánosabban használt és elfogadott innováció definíció Schumpetertől (1939) származik: minden olyan tevékenységet és a tevékenység eredményét innovációnak tekint, ami valamilyen újdonság létrehozására irányul, vagy a meglévő termékek/szolgáltatások előállításának egy új módjára irányul. Alapvetően elkülöníti a növekedést és a fejlődést, a mennyiségi és a minőségi változást. Az új kombinációk lökésszerű megjelenését tekinti innovációnak, amely megbontja a kialakult egyensúlyviszonyokat, ezáltal érdekkonfliktusokat idéz elő. Az innováció az ugrásszerű /minőségi/ változások közé sorolható, ezért a fejlődés elsődleges mozgatórugója (Pakucs, Papanek 2006). Ennek kapcsán a fogalmi fejlődések és definíciós lehatárolások két irányt vettek: egyrészről megindult a növekedéselméleteken keresztüli innováció értelmezés, ami makroökonómiai kategóriaként értelmezi az innovációt, megengedve a schumpeteri új kombinációk csupán viszonylagos újdonságát is, más, eddig még nem ismert újdonságokkal kombinálva (Bucsy 1976, Kulcsár 1981, Szabó K. 1978), esetenként leszűkítik, és kizárólag műszaki tartalommal ruházzák fel. Az innovációt műszaki, gyártási és kereskedelmi lépések sorozatának tekintik, ahol új, iparilag előállított termékek értékesítéséhez vezet (Goulding, Kennedy 1968). A legújabb vélemények szerint az innováció multidiszciplináris – multidimenzionális jelenség (Gáspár 1998), szinte valamennyi tudományágnak van hozzátennivalója (Pakucs, Papanek 2006). Ezzel összhangban az Oslo Kézikönyv a termék- és eljárás-innováción kívül az innovációba beleérti a marketing-innovációt és szervezési-szervezeti innovációt is: Az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketing-módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben, vagy a külső kapcsolatokban. Ezzel el is jutunk addig, hogy az innovációs folyamat alapja a szervezetalakítás (Van de Van et al. 1999), így ebben az értelemben egy ötlet vagy viselkedésminta (cselekvés) megvalósítása vagy adaptálása, mely a szervezet számára újdonságtartalommal bír szervezeti innovációnak nevezhető (Daft 1978, Damanpour és Evan 1984, Damanpour 1996). A szervezeti innovációk szakirodalmi lehatárolása erős diverzifikációt mutat. Tágabb értelemben véve három folyamatot értenek szervezeti innováció alatt. A szervezettervezési elméletek többnyire a szervezeti formák és a szervezet innovációs

- 259 -


képessége, potenciálja közötti kapcsolatra fókuszál (Burns, Stalker 1961; Lawrence, Lorsch 1967; Mintzberg 1979). A vizsgálat egysége a szervezet, célja pedig az innovatív vállalkozások szeparálása után ezek fő jellemzőik lehatárolása: annak vizsgálata, hogy mely strukturális változók milyen hatással vannak a szervezet innovációs potenciáljára (Lam 2005). A kognitív elméletek, melyek tudástranszferre és a megismerés folyamatára, kognitív procedúrákra épülnek, arra keresik a válasz, hogy hogyan történik a szervezetben az új ötletek generálása problémamegoldásra (Lam 2005). Az innovációk kognitív alapjait hangsúlyozzák, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a tanulással, a szervezeti tudásteremtés folyamatával (Agyris and Schon 1978; Nonaka 1994; Nonaka and Takeuchi 1995) és a tudástranszferrel. Annak a megértésére fókuszál, hogy hogyan tudnak a szervezetek innovációk létrehozása céljából effektív tudást létrehozni és hatékonyan felhasználni, illetve kihasználni ezt a tudást, akár közvetlenül, akár közvetve. A harmadik csoportja a szervezeti innovációknak a szervezet változási és változásadaptálási képességére, valamint új szervezeti formák létrehozásának képességére vonatkozik. A kutatások legfőbb iránya az, hogy a szervezetek túl tudnak-e jutni egy adott tehetetlenségi ponton, és képesek-e hatékonyan reagálni a környezeti és technológiai változásokra azáltal, hogy a szervezeti struktúrában lényegi változtatásokat hoznak létre és adaptálják ezeket (Hannan, Freeman 1977; 1984; Romanellie, Tushman 1994). Ebben az értelemben a szervezeti innovációt definiálhatjuk úgy, mint a külső környezet változásaira történő válaszadási képesség a szervezet egynéhány strukturális jellemzőjének változtatásával (Burgleman 1991; Child 1997). A negyedik típusa a szervezeti innovációknak a nagy hatékonyságú, innovatív, nagyfokú tanulási kapacitással rendelkező, teljesítménynövekedést elősegítő munkaszervezési formák (Antione et al 2009). A kreativitás és minden új ötlet alapvető és kizárólagos forrása az egyén (Redmond et al 1993), egyszersmind az egyén képezi a szervezeti innovációk alapját (Shalley, Gilson 2004). Ebből következik, hogy a munkavállalók kreatív (és innovatív) teljesítménye szolgáltat nyersanyagot a szervezeti innovációk számára (Oldham, Cummings 1996). Ez a teljesítmény képes a meglévő eszközöknek és módszereknek új, vagy újszerű felhasználási, kombinálási felhasználását feltalálni, vagy újszerű, de működőképes munkaszervezési ötletekkel előállni: új vagy újszerű szervezési gyakorlatokat, rutinokat, procedúrákat, egyszersmind új szervezeti termékeket előállítani. Ebből következően a munkaszervezés, mint szervezeti innováció részben alulról jövő önszerveződés eredménye, részben pedig felülről érkező, hatékonysági elvárások szüleménye. Schumpeteri innovációk Multidimenzionális innovációk

Szervezeti innovációk Szervezet tervezés

Műszaki innovációk

Tudástranszfer Szervezetalakítás Munkaszervezés

1. ábra: Szervezeti innovációk elvi levezetése és típusai Forrás: saját szerkesztés

Ezzel eljutottunk oda, hogy a hatékony munkaszervezési módszerek alkalmazása, a munkafolyamatok hatékony szervezése éppen úgy innovációnak tekinthető, mint schumpeteri

- 260 -


értelemben új termék vagy szolgáltatás létrehozása, illetve az ezekhez jobban illeszkedő új szervezet alakítása. A hatékony munkaszervezés tehát kritikus fontossággal bír a szervezeti innovációk esetében, akár alulról jövő kreativitás szüli, akár felülről érkező hatékonyságnövelési vagy racionalizálási, költségcsökkentési elvárás. 3. Nagy hatékonyságú levezetése

munkaszervezési

módszerek

innováció-elméleti

A termelés- és munkaszervezéssel foglalkozó kutatások mára meghatározó vonulatává vált a kiemelkedő teljesítményű munkavégzési módszerek jellemzőinek, terjedésének és kialakulásának vizsgálata. Az emberi tőke, a kreativitás mára felismert és elismert, fenntartható versenyelőnnyé vált, semmint költségtényezővé. Tágabb értelemben véve a szellemi javak, és a szervezet, amely vonzza, megtartja, képezi és fejleszti ezeket egyre inkább a stratégiai döntéshozatal szisztematikus elemévé válik. Ez az evolucionális fejlődés közvetlenül levezethető a gyorsan változó piaci igényekből, valamint a parancs és ellenőrzés elvű szervezeti struktúrák csökkenő arányából. Míg a stratégiai emberi erőforrás menedzsment irodalom nagy hangsúlyt fektet a motivációs elméletekre, és a motivációkra, addig az újabb megítélések szerint a legalapvetőbb kérdés az lenne, hogy a stratégiai HRM biztosít-e a szervezet számára hosszú távú versenyelőnyt, vagy csak egy olyan szervezeti, munkaszervezési módszert nyújt, mely általános, a versenytársak által könnyen megismerhető, elsajátítható és adaptálható (Becker, Huselid 1998). A stratégiaalkotás legalapvetőbb és legáltalánosabb kérdése így nem más, mint hogy mi a hosszú távú versenyelőny elemi forrása a szervezeten belül, hogyan lehet ilyen előnyt előállítani, és hogyan tartható fenn ez az előny hosszú távon (Schendel 1996). Mind akadémiai, mind pedig piaci körökben egyre nagyobb hangsúlyt kap a piaci követelmények nyomására fejlesztett hatékony szervezeti struktúrák és szervezési módszerek kialakítása a szervezet tagjainak kreativitásán és alapvető kompetenciáin keresztül, nem csak piaci változásokra adott hatékonyáguk miatt, de azért is, mert ezek nehezen másolhatóak a versenytársak számára (Hamel, Prahalad 1994; Stalk, Evans, Shulman 1992). Így a szervezet irányítási módszerei és infrastrukturális adottságai fenntartható versenyelőnyök potenciális forrásává válhatnak. Ilyen értelemben a nagy hatékonyságú munkaszervezési módszerek stratégiai szerepet töltenek be: egyik oldalról mint az alapvető kompetenciák fejlesztésének erőforrása, másrészt pedig mint a hatékony és hatásos stratégia végrehajtás nélkülözhetetlen eleme (Dyer 1993; Levine 1995; Pfeffer 1994). Ezzel összefüggésben a definitív szakirodalom két irányzatot taglal. Az egyik legfőbb kérdése az, hogy a nagy hatékonyságú munkaszervezési módszerek milyen mechanizmusokon keresztül hatnak a szervezet teljesítményére, illetve másik, hogy hogyan képesek ezek a rendszerek az értékteremtés fenntarthatóságát biztosítani, ahelyett, hogy csak a költségtényezők feletti teljes kontrol birtoklásának hamis látszatát keltik. A viselkedéselméleti megközelítés (Jackson, Schuler, Rivero 1989) igen egyszerű választ ad az első kérdésre: azok a szervezetek, melyek a humán tőkéből származtatnak maguknak versenyelőnyt megkövetelik a stratégiák megvalósításához szükséges produktív viselkedésmintákat, melyek alapvető forrása a szervezet humán erőforrás menedzsment rendszere, mind a beszerzést illetően, mind pedig a megtartást és motivációt illetően (Bailey 1993; Jackson et al. 1989; Pfeffer 1994; Schuler, MacMillan 1984). A másik kulcstényezőt az erőforrás alapú megközelítések (Barney 1991) adják. A nagy hatékonyságú munkaszervezési módszerek és utánozhatatlan, lemásolhatatlan (emberi) erőforrások két fontos jellemzőjét fogalmazza meg az irányzat: az okozati bizonytalanságot és a káros berögzülést (Collis, Montgomery 1995). Ez a berögzülés jellemzi a múltban kialakított erőforrásszerű rutinokat, tanulási és tapasztalati folyamatokat, melyeken keresztül a szervezet versenyelőnyökre tett

- 261 -


szert, élenjáróvá vált, ám a körülmények megváltozásával elavulhatnak ezek a rutink. Bár másolásuk, piaci beszerzésük nehéz a versenytársak számára, idővel a berögzülnek, elfásulnak, robosztusakká válnak. Folyamatos karbantartásuk, fejlesztésük, finomhangolásuk elengedhetetlen fontosságú. A másik jellemző az okozati bizonytalanság, mely azokat az erőforrásokat jellemzi, amelyek tartama és alapvető összetevői, keletkezési okai, támogató folyamatai annyira árnyaltak, annyira finomak, szabályozottak és megértésük olyannyira nehézkes, hogy a szervezeten kívüli szemlélő számára ezek reprodukálhatatlanok és elidegeníthetetlenek (Lado, Wilson 1994; LengnickHall, Lengnick-Hall 1988). 4. Következtetések A XXI. századra a klasszikus innováció értelmezések alapjaiban változtak meg. Néhány esetben jelentősen szűkültek a definíciók, és egyes szerzők kizárólag technológiai értelemben beszélnek az innovációról, míg ezzel ellentétesen megindult a kiterjesztés is, megjelentek a multidimenzionális, multidiszciplináris nézetek. Ennek egyik következménye a szervezeti innovációk leválása a tisztán technológiai elhatárolástól és a schumpeteri innovációértelmezésből. Ugyan a kevésbé szigorúan technológiai definíciók terminusában rendre megjelenik a termeléshez jobban igazodó, hatékony, esetleg karcsúbb szervezet létrehozása, újabban önálló értelmezést nyernek a szervezeti innovációk. Ennek egyik lehetséges alrendszere, befolyásoló tényezője a munkaszervezési rendszerek, ezek közül is azok, amelyek a stratégia megvalósítása mellett hatékonyságnövelést is céloznak. ennek alapvetően két forrása lehet: jöhet alulról, a végrehajtó szint egy kreatív kezdeményezéseképpen, vagy jöhet felülről, egyfajta direkt hatékonyságnövelés eszközeként.

Felhasznált irodalom 1. Argyris, C., & Schon, D. (1978). Organizational Learning: A Theory of Action Perspective. Reading, MA: Addison-Wesley. 2. Bailey, T. (1993). Discretionary effort and the organization of work: Employee participation and work reform since Hawthorns. Columbia University: Working Paper. 3. Barney, J. (1991). Firm resources and sustained competitive advantage. Journal of Management 17, 99-120. 4. Becker, B. E., & Huselid, M. A. (1998). High Performance Work Systems and Firm Performance: A Synthesis of Research and Managerial Implications. Research in personnel and human resources management 16, 53–102. 5. Burgleman, E. (1991). Intraorganizational Ecology of Strategy Making and Organizational Adaptation: Theory and Research. Organization Science, 2/3, 239-262. 6. Burns, T., & Stalker, G. (1961). The Management of Innovation. London: Tavistock. 7. Child, J. (1997). Strategic Choice in the Analysis of Action, Structure, Organizations and Environment: Retrospect and Prospect. Organization Studies, 18/1, 43-76. 8. Collis, D. J., & Montgomery, C. (1995). Competing on resources: Strategy for the 1990's. Harvard Business Review, July-August, 118-128. 9. Daft, R. (1978). A Dual-Core Model of Organizational Innovation. Academy of Management Review, 21, 193-210. 10. Damanpour, F. (1996). Organizational Complexity and Innovation: Developing and Testing Multiple Contingency Models. Management Science, 42/5, 693-716. 11. Damanpour, F., & Evan, W. (1984). Organizational Innovation and Performance: The Problem of Organizational Lag. Administrative Science Quarterly, 29, 392-402.

- 262 -


12. Dyer, L. (1993). Human resources as a source of competitive advantage. Kingston, Ont.: Queen's University, Industrial Relations Centre Press. 13. Gáspár, L. (1998). Általános innovációelmélet. Budapest: Dunaprint Kiadó. 14. Hamel, G., & Prahalad, C. .. (1994). Competing for the Future. Boston: Harvard Business School. 15. Hannan, M., & Freeman, J. (1977). The Population Ecology of Organizations. American Journal of Sociology, 82/5, 929-963. 16. Jackson, S. E., Schuler, R. S., & Rivero, J. C. (1989). Organizational characteristics as predictors of personnel practices. Personnel Psychology 42, 727-786. 17. Lado, A. A., & Wilson, M. C. (1994). Human resource systems and sustained competitive advantage; A ompetency-based perspective. Academy of Management Review 19, 699-727. 18. Lam, A. (2005). Organizational Innovation. In J. Fagerberger, D. Mowery, & R. R. Nelson, The Oxford Handbook of Innovation (old.: 115-147). Oxford: Oxford University Press. 19. Lawrence, P., & Lorsch, J. (1967). Differentiation and Integration in Complex Organizations. Administrative Science Quarterly, 12, 1-47. 20. Lengnick-Hall, C. A., & Lengnick-Hall, M. L. (1988). Strategic human resource management : A review of the literature and a proposed typology. Academy of Management Review 13, 454-470. 21. Levine, D. (1995). Reinventing the workplace: How business and employees can both win. Washington, DC: Brookings Institution. 22. Mintzberg, H. (1979). The Structuring of Organization. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall. 23. Nonaka, I. (1994). A Dynamic Theory of Organizational Knowledge Creation. Organization Science, 5, 14-37. 24. Nonaka, I., & Takeuchi, H. (1995). The Knowledge Creating Company. New York: Oxford University Press. 25. OECD. (1999). Managing National Innovation Systems. Paris: OECD Publications Services. 26. OECD. (2002). Frascati Manual. Paris: OECD Publications Service. 27. OECD. (2005). Oslo Manual: The Measurement of Scientific and Technological Activities. 3rd Edition: OECD & Eurostat. 28. Oldham, G., & Cummings, A. (1996). Employee creativity: personal and contextual factors at work. Academy of Management Journal 39(3), 607–634. 29. Pakucs, J., & Papanek, G. (2006). Az innovációs folyamatok szervezése. Budapest: Magyar Innovációs Szövetség. 30. Pavitt, K. (1984). Sectoral patterns of technical change: towards a taxonomy and a theory. Research Policy 13, 343-373. 31. Pfeffer, J. (1994). Competitive advantage through people. Boston: Harvard Business School Press. 32. Redmond, M., M.D., M., & Teach, R. (1993). Putting creativity to work: effects of leader behavior on subordinate creativity. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 55, 120–151. 33. Romanelli, E., & Tushman, M. (1994). Organizational Transformation as Punctuated Equilibrium: An Empirical Test. The Academy of Management Journal, 37/5:, 11411116. 34. Schendel, D. (1996). Editor's introduction to the 1996 winter special issue : Knowledge and the firm. Strategic Management Journal 17, 1-4.

- 263 -


35. Schuler, R. S., & MacMillan, L. C. (1984). Gaining competitive advantage through human resource practices. Human Resource Management 23, 241-255. 36. Schumpeter, J. (1934). The Theory of Economic Development. Boston: Harvard University Press. 37. Shalley, C., & L.L., G. (2004). What leaders need to know: a review of social and contextual factors that can foster or hinder creativity. Leadership Quarterly, 15(1), 33–53. 38. Stalk, G., Evans, P., & Shulman, L. (1992). Competing on capabilities : The new rules of orporate strategy. Harvard Business Review (March-April), 57-69. 39. Szakály, D. (2008). Innovációs menedzsment. Miskolc: Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. 40. Valeyre, A., Lorenz, E., Cartron, D., P., C., Gollac, M., Illéssy, M., & Makó, C. (dátum nélk.). Munkaszervezeti modellek Európában és az emberi erőgazdálkodás néhány jellemzője. 41. Van de Ven, A., Polley, D., Garud, S., & Venkataraman, S. (1999). The Innovation Journey. New York: Oxford University Press.

- 264 -


GALLI RICHÁRD (Széchenyi István Egyetem, Győr): Adattárházak a vállalati információs rendszerben Absztrakt Nagyvállalatoknál relatíve könnyen azonosítható az a három dolgozói csoport, akiknek a hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy egy adattárház projekt sikeres lehessen. Az első ilyen csoport a menedzsment (vagy vezetői réteg) – feladatuk a hosszú távú elkötelezettség, engedélyezés és vezetés mellett számos döntés meghozatala is. A második csoport a cég belső munkatársai; feladatuk kettős lesz: egyfelől ők lesznek az üzleti folyamatok definiálói (ami alapján az informatikai csoport a tervezést és kivitelezést végezheti), másfelől ez a csoport lesz az adattárház létének fő haszonélvezője: az ő munkájuk lesz hatékonyabb az információk gyorsabb rendelkezésre állása, a jobban megalapozott és gyorsabb döntések miatt. A harmadik csoport – a bevezetésben leginkább érintett: a cég informatikai részlegének munkatársai, feladatuk lesz az adattárház kivitelezése, a bevezetés és a számos támogatófolyamat kialakítása. A cikkben vizsgálatra kerül tehát, hogy egy adattárházbevezetés milyen kihívásokkal szembesíti ezeket a csoportokat, kinek milyen felelősséggel kell számolnia egy ilyen projekt esetében. Kulcsszavak: adattárház, adattárház-technológia, döntéstámogatás, vállalati információs rendszer, jelentéskészítés, vezetői információs rendszer, adatpiac, adat-műveletek

Bevezetés Minden nagyobb vállalatnál előbb utóbb felmerül a vállalati adattárhát létrehozásának ötlete. Mint minden informatikai / fejlesztési / bevezetési projekt előtt, ilyen esetben is fontos megvizsgálni, hogy kik lehetnek érintettek egy ilyen rendszer kialakításában, illetve milyen pozitív, illetve negatív hozadékai lehetnek a bevezetésnek. Egy évtizeddel ezelőtt az adattárházak meglétét csak a legnagyobb cégek tudták megengedni maguknak – mára ez szerencsésen változóban van. Az utóbbi néhány év technológiai fejlesztései között több szoftvercégnél ott a kezdeményezés, mi szerint létre kell hozni egy kis- és közepes vállalatok által használható és elérhető adattárház technológiát megvalósító szoftvert. Erre érdemes lesz figyelni még évekig, mivel az üzleti intelligencia megoldások ugyanígy kezdtek betörni néhány éve a kisebb cégek szektorába – az adattárház technológia pedig nagyon jó táptalajként funkcionál üzleti intelligencia megoldásokhoz és azok tökéletesítéséhez. A cikkben elsősorban az adattárházak üzleti és felületes technológiai oldala kerül vizsgálatra, aszerint, hogy kik érintettek a létrehozásban / bevezetésben. Alapvetően három csoportot lehet itt megkülönböztetni: a vezetést (illetve menedzsereket), az üzleti terület alkalmazottait, valamint a cég informatikai részlegén dolgozókat. A vezetés szemszögéből A vezetés egyik első feladata minden adattárház projekt tekintetében az, hogy elfogadja az igazolást, mi szerint szükség van egy adattárházra [28]. Nagyon fontos (mint minden informatikai projekt esetén), hogy a vezetés kitartson az elképzelések mellett és támogassa egyrészt a fejlesztő csapatot a kivitelezésben, másrészt az üzleti részlegeket és elősegítse a felhasználást. Nem szabad szem elől téveszteni: egy

- 265 -


adattárház projekt nagyon költséges tud lenni (éppen ezért az utóbbi évek egyik jelentős fejlesztési célja egy kis és közepes vállalkozások számára is elérhető és jól hasznosítható adattárház rendszer fejlesztése), ám a célja hosszú távon épp a hatékonyság növelése. Lássuk csak be, hogy idő és pénz takarítható meg azzal, ha a döntéseket alátámasztó információk gyorsan és precízen rendelkezésre állnak – nem kell időt ölni az adatok összegyűjtésébe, és biztosak lehetnek a vezetők, hogy a kapott információk helyesek. Ahhoz persze, hogy az elvárt megtérülés be is következhessen, kitartónak kell lenni: az adattárház megépítését a hosszú távú stratégiának alá kell támasztani – ezért szükséges a vezetés teljes elkötelezettsége [17]. Előbb utóbb persze minden vezetőben megfogalmazódik a kérdés: „Azt értem, hogy a cégnek miért jó egy adattárház, de nekem miért lesz hasznos?”. Egyértelmű és bizonyított, hogy egy jó adattárház megvalósítás hozzásegíti a vezetőket, annak megértéséhez, hogy mitől megy jól az üzlet (illetve mitől mehet még jobban), segít azonosítani a piacon kínálkozó lehetőségeket és potenciális problémákat, segíthet a marketing stratégia és ügyfélkezelés helyes kialakításában (főként egy jó CRM rendszer segítségével), valamint a szektor állapotáról is jó átfogó képet is segít kialakítani [18]. Az információtechnológia fejlődésével a vállalatok egyre több rendszerüket automatizálták. Azóta ezekben a rendszerekben nagy mennyiségű kihasználatlan adat van. Az eladási, könyvelés, termelés, HR rendszereken kívül ugyancsak sok szignifikáns történeti, aktuális vagy prediktív adat lelhető fel. Mint ismert, az adattárház koncepció egy olyan informatikai rendszert jelent, mely a vállalat minden adatának repozitóriuma [1. ábra] olyan formában, hogy azon elemzéseket lehessen készíteni, riportokat lehessen generálni a menedzsment és más tudással dolgozók [14] számára [5. ábra]. Ha ez a cél adott, számos kihívással kell szembe nézni: • Az adatokat számos egymással nem kompatibilis rendszerből kell összegyűjteni; • Ugyanaz az információ különböző rendszerekben, különböző formában lehet tárolva, ráadásul el is térhetnek egymástól. Meg kell határozni, hogy melyik a helyes, és milyen formában helyes az adott adat; • Meg kell határozni, hogy a folyamatosan változó adatokat milyen gyakran frissítsék az adattárházakban; • Meg kell határozni, hogy a hatalmas adatmennyiség hogyan reprezentálható használhatóan és egyszerűen [16]; • Ahhoz, hogy ezek az igények kielégíthetőek legyenek, számos támogató alkalmazás kifejlesztésére volt szükség, ezek: ETL folyamatokat megvalósító alkalmazások, melyek az adatok mozgatásáért felelősek (az adattárházba). Adatbányászati és elemző szoftverek, melyekben lehet egyedi módszereket definiálni, és alvégezhetőek ezek a folyamatok az adattárház tartalmán. Egyszerű, de lényegre törő megjelenítést támogató riport készítő eszközök.

- 266 -


1. ábra: Az adattárház folyamatai Mindez persze nem a menedzsment feladata, ám a helyes felelősség-kiosztás és ellenőrzés annál inkább. Az adattárház kialakítás a menedzsment és az informatikusok számára a legnagyobb kihívás, ugyanakkor legnagyobb haszonélvezői a belső felhasználók és a vezetők lehetnek. A belső felhasználók szemszögéből Ahogyan az egész vállalatot felölelő adattárházak használatba jöttek, rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy sok alkalmazás számára felesleges. Ennek megoldására kezdtek terjedni az adatpiacok (data mart). Ezek az adatpiacok az adattárházak specializált változatai, mert amíg az adattárház egy az egész vállalat minden adatát felölelő szervezeti repozitórium, addig az adatpiac egy témaorientált repozitórium specifikus adatokkal töltve, felhasználók egy csoportjának részére kialakítva. Ebből következően az adatpiac az adattárház adatainak csak egy részét tartalmazza [2. ábra]. Adatpiac Az 1. részterülethez

Adatpiac Az 3. részterülethez

Adatpiac Az 2. részterülethez

Adattárház

2. ábra: Több specializált adatpiac egy adattárházban

- 267 -


Az adatpiaccal kapcsolatban ugyanazok az elvárások, mint az adattárházzal kapcsolatban – ETL, adatbányászat, riportkészítés. Mivel kevesebb adatot tartalmaz, alkalmazása költséghatékonyabb az adattárháznál. Ez hardverigények kapcsán jelentősen érezhető. Lényeges még, hogy mivel az adatbázis is kisebb lesz, ezért a lekérdezések futtatása is érezhetően gyorsabbá válik. Az adatpiacok népszerűségének oka nem csak az olcsóságuk és költséghatékonyságuk, hanem az is, hogy szervezeti egységenként külön-külön adatpiac építhető, azok fennhatósága alá tartozva. Így a menedzserek úgy érezhetik, saját adatforrásuk van, helyben, nem kell távoli adatokra támaszkodni az anyacég adattárházából. A komplex üzleti intelligencia rendszerek mára lehetőségek egész sorát nyújtják (nagyrészt lefedve a vállalat minden ide kapcsolódó folyamatát), mely mind-mind a vállalati teljesítmény növeléséhez járul hozzá. Ezen eszközök feladatok egész sorát képesek támogatni, legfőképpen olyan céllal, hogy az üzleti / gazdasági folyamatok során előálló döntési helyzetekben az optimális döntés legyen meghozható. Ezek közé az elvégezhető feladatok közé tartozik tehát az adatgyűjtés és tárolás, az interaktív jelentéskészítés, az (esetleg online) analitika, az adatintegráció, az eseménykezelés és az együttműködés a vállalat többi informatikai rendszerével. [2] Ezeknek az eszközöknek megvan az a tulajdonsága, hogy képesek hatalmas mennyiségű adat tárolására – a későbbi elemzés céljából. Az itt tárolt (adattárházban) archív és kurrens adatok pedig a vállalat számára igény szerint folyamatosan elérhetőek. Ezzel lehetővé válik minden művelet információszükségletének kielégítése. Az üzleti intelligencia rendszerekben összegyűjtött adatok igény szerint elemezhetőek és adhatóak ki, segítségükkel jól alátámasztható minden céges kezdeményezés. Az elemzések eredményeinek átvizsgálásával adott a lehetőség a vállalati teljesítmény és okainak vizsgálatára. De az elemzések egyértelműen legfontosabb felhasználási módja a döntések megalapozása kell legyen. [3] Járulékosan ezen eszközök használatával csökkenthető az idő, energia és egyéb erőforrás tervezési ráfordítása. Köszönhető ez az adatok mindenkori rendelkezésre állásának és az azokból különböző elemzési technikákkal készülő jelentések elérhetőségének – így a döntések meghozataláért mindenkor felelős személyek gyorsan és hatékonyan lehetnek képesek következtetések levonására és megfelelő megoldások formálására. Így a vezetők és menedzserek több időt tudnak fordítani azok megvalósítására és ellenőrzésére, biztosítva, hogy a tervek kivitelezése megfelelően alakuljon [28]. A fejlesztők szemszögéből A fejlesztők (nevezhetőek nyugodtan a cég IT részlegének is) feladata kettős: meg kell tervezniük az adattárház architektúráját, létre kell hozni a hatalmas tömegű adat tárolásának lehetőségét, majd gondoskodniuk kell az adatok odajuttatásáról. Az adattárház létrehozása tipikusan iteratív feladat [3. ábra]. Ennek köszönhetően minden adattárház kibocsátási változat kicsit jobb, bővebb lesz az azt megelőzőnél. Az adatok mozgatásának ettől némiképp függetlenül saját életciklusa alakult ki, de a két filozófia nagyon jól kiegészíti egymást [19] [23].

- 268 -


3. ábra: Az adattárházak életciklusa Az adatintegráció nem más, mint az elemzés számára fontos adatbázisok tartalmának és egyéb adattartalmak egyesítése [4]. Ha az adatintegráció az egész vállalatra kiterjed, akkor a célterület adattárház (illetve lokális értelemben lehet adatpiac is) [21]. Egy adatintegrációs project számos problémát vet fel: inkonzisztens és duplikált adatok létezése esetén meg kell határozni, hogy melyik adat lesz a megbízható, az elsődleges. Természetesen a vállalati infrastruktúra heterogenitása (különböző beszerzési lehetőségek miatt, valamint az informatikai stratégia hiánya miatt kialakult) növeli az adatintegráció nehézségét (ugyanígy növeli a nehézségét, ha a céges hierarchia változik, összevonások miatt adatforrások összevonására is sor kerül). Sajnos, ha projektek sokaságát nézzük, az adatmigrációs próbálkozásokról általánosan elmondható, hogy nem jól sikerülnek. A Bloor Research kutatása szerint a próbálkozások mintegy 60%-a sikertelen [5]. Sok adatintegrációs kezdeményezés azzal válik sikertelenné, hogy nem tudja megoldani az adatminőség problémáját, valamint csak nehezen képes követni a változásokat. A legtöbb adatintegrációs folyamat része az adatmigráció. Sajnos a legtöbb szervezet esetében nem egyszeri, hanem folyamatos tevékenységről van szó. A migráció ebben az esetben persze nem a népvándorlásra utal, mindinkább az adatok / adatbázisok / szoftverek mozgatására. Leggyakrabban a migráció egy régebbi adatbázisból az adatok kinyerését, majd (átalakítva) egy új adatbázisba való betöltését jelenti [6]. Mára számos BI termékcsomag rendelkezik adatintegrációt segítő szolgáltatással; előredefiniált folyamatrészekkel. Létezik azonban egy járható, tapasztalati úton kialakított módszer, amit követve sikerre vihető a projekt [4. ábra].

4. ábra: Az adatintegráció / adatmigráció folyamata - 269 -


Az adatmigrációs projekt első fázisa az adatforrások felkutatása [16. ábra] és azonosítása. Az azonosítás legelfogadottabb módja az, ha az adatokat csoportosítjuk a vásárlói, termék, folyamat, cím illetve egyéb hovatartozás alapján – mindezt persze befolyásolja a tervezett modell is [7]. Könnyen megeshet, hogy a forrásrendszer több ezer mezőt is tartalmazhat, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek közt rengeteg lesz a duplikált, illetve lesz sok olyan is, ami nem lesz hasznosítható az új, célrendszerben. Ebben az állapotban egyelőre azt kell megjegyezni, hogy melyik adat az ami fontos, hol található, esetlegesen hol található meg redundánsan; fel kell jegyezni a szükségtelen adatokat is. Ennek megfelelően azonban ha a kiinduló rendszer nem tartalmaz minden adatot, amit a célmodell igényelne, akkor ott hézag van. Ebben az esetben a hézag eltűntetéséért konszolidációra lehet szükség: ekkor több helyről kell adatokat összevonni, és olyan adatot képezni, ami megfelel a célmodellnek. Az adatok kategóriákba sorolása is itt végezhető el. Több adatforrás használata persze több validációs pontot is jelent, ezért még inkább megbízható adatokat kapunk. A következő logikai lépés a forrásadatok minőségének értékelése kell legyen, ugyanis ha az új rendszer hibásan működik adat-inkonzisztencia, redundancia vagy hézagok miatt, akkor értelmét veszti a migrációs próbálkozás [8]. Erre szolgál az adatok jellemzésvizsgálata (data profiling). A jellemzésvizsgálat nem más, mint minden adatbázis, minden táblájának, minden oszlopának tartalmának minőségi vizsgálata. Ezzel kiszűrhetőek a hibás/defektes adatok. Ez a vizsgálat hosszadalmas ugyan, de a folyamat fontos része, mivel biztosítható vele az adatok megegyezősége a célrendszer számára. A vizsgálatba beletartozik a rekordok és azok metaadatainak [9] vizsgálata. Annak ellenére, hogy ezzel a lépéssel biztosítható, hogy a projekt nem fog több időt igénybe venni a tervezettnél, nagyon sok kezdeményezés adatvizsgálat nélkül indul. A jellemzésvizsgálat segítségével meghatározható [10], hogy: • Az adatok megfelelnek-e az üzleti céloknak, • Milyen legyen az integrációs stratégia, mivel a normálistól eltérő adat-előfordulásokat megismerjük • Végrehajtható-e a későbbiekben automatizáltan az integrációs folyamat. A fázis végeredményeként a team megismeri az adatok minőségét és mennyiségét a forrásrendszerben, a felmerült problémákat. Kialakulnak a korrigálási szabályok. Kialakítható egy nagyon absztrakt, felső szintű nézet az integrációs folyamat tervét illetően [11]. A migráció tervezése fázisban a technikai architektúra és a migrációs folyamat kialakítása a cél. Ehhez még szigorúan hozzá kell venni a tesztelési eljárások megtervezését, és azt hogy hogyan lesznek végrehajtva a célrendszeren [12]. El kell dönteni, hogy lesz-e a régi és új rendszernek párhuzamos futása, vagy nulla-időkieséses migráció lesz, vagy egyszerűen ha az új rendszer üzemképes az átállás után, a régi rendszer dekomissiózására kerül-e sor [13]. Fontos, hogy a terveket írásban rögzítsük. A leírásba bele kell foglalni a követelmények mellett az ütemrendet, illetve a már eldöntött technikai részleteket. A negyedik fázis a migráció részletes tervezése és kivitelezése. Vigyázni kell azonban, általában csak egyszer hajtható végre (sok esetben azért csak egyszer hajtható végre, mert a hatalmas adattömeg mozgatásának tervezése és mozgatása sok időt vesz igénybe), ezzel magyarázható a migrációs projektek sikertelensége / időtúllépése. Jó lépés ha a már

- 270 -


kategorizált adatok közül csak az egyikkel kezdjük. Nagy projektek esetén fejleszthetőek a kategóriák párhuzamosan is. Célszerű először egyetlen kategórián/komponensen belül egy kisebb adathalmazt alapul venni, erre kidolgozni a transzformációs műveletsorozatot, kipróbálni és ezzel biztosítani, hogy működik, majd az adatmennyiség növelésével tovább tesztelni, és végül az összes így elkészült programot összevonni egyetlen alkalmazásba. A probléma megoldására (adattárházba töltés, frissítés és ellentmondások feloldása) tökéletes módszer volt az ETL (Extract, Transform and Load). Mint ahogy a neve is mutatja, ezek feladata a forrásadatbázisból az adatok kivonása [20][25], majd azon adatok az adattárház számára értelmezhető formára hozása, és az adattárházba töltése [5. ábra].

Örökölt rendszer adatbázisa

Extract (Kigyűjtés)

Transform (Átalakítás) Köztes adatbázis Load (Betöltés)

Adattárház

5. ábra: ETL folyamatok A siker kulcsa a megfelelő formára hozás. A feladat egy sor szabály alkalmazása a kivont adatokra, hogy az értelmezhető formájúvá változzon; ilyenek lehetnek: • Adatok kiválasztása, • Kódolás megváltoztatása, • Szabadszavas értékek szabványos formára hozása, • Számított értékek meghatározása, • Több adatforrásból adatok összefésülése, • Oszlopok vagy sorok összegének meghatározása, • Oszlopok szétbontása, • Azonos adatok közti ellentmondások feloldása, • Adatok validálása, • Adat konzisztencia biztosítása. Az ETL funkció lehetővé teszi több adatforrás konszolidációját egy komplex elemzéseket lehetővé tevő jól strukturált adatbázisba. Az ETL folyamatokat periodikusan kell futtatni: ez lehet napi, heti, havi, igazából az üzleti igények határozzák meg. A folyamatot inkább offline ETL-nek érdemes nevezni, utalva arra, hogy a céladatbázis frissítése nem folyamatos – a célját tökéletesen szolgálja, de vannak hátrányai is: • Az adattárház adatai nem lesznek frissek, akár hetesek is lehetnek. Így stratégiai célokra alkalmasak ugyan, de taktikai célokra nem.

- 271 -


•

A folyamat idejére a forrásadatbázist zárolni kell, különben a céladatbázisban inkonzisztencia léphet fel. Ez akár órás leállásokat is jelenthet – ez nem mindenhol kivitelezhető. A valósidejű üzleti intelligencia támogatása érdekében az ETL folyamatoknak nem szabad más folyamatokra nézve támadónak lenni, illetve célszerű folyamatosnak tervezni azokat – ez az online ETL. Az offline ETL évtizedek óta használt technológia, a stratégiai döntéshozást segítő rendszerekben még mindig használatban van, de nem alkalmas a taktikai, rövidtávú döntések támogatására. A fázis eredményeként előáll egy testreszabott, tesztelt és rugalmas migrációs / integráció alkalmazás. Ezután következik az elindítás fázis. Mindenre kiterjedő tesztelés után elindítható a migrációs folyamat. Erre az időre szokás szerint leállítják a forrásrendszereket, hogy ne keletkezzen új adat. Az üzletmenet fennakadását elkerülendő ezt általában hétvégén vagy ünnepnapon végzik. Azokban az esetekben, amikor a rendszernek napi 24 órában, heti 7 napban, az év 365 napján kell rendelkezésre állnia , nulla-időkieséses migrációra lesz szükség – ekkor a kezdeti adatok áttöltése után szükséges az áttöltés ideje alatt keletkezett adatok szinkronizálása. Az átmenet a következő fázis, itt vándorol a valódi munka és terhelés az új rendszerre, és ha indokolt, a régi rendszer leállítására is itt kerül sor. Meg kell győződni, hogy az átállás sikeres volt, ez elsősorban a naplófájlokból deríthető ki. Ha sikeres volt, a terhelést át kell helyezni az új rendszerre (az adatok forrásait is ide kell irányítani). Az utolsó fázis a működtetés. A tervezési folyamatban leírtak szerint kell eljárni, a régi rendszert leszerelni. Arra azonban figyelni kell, hogy a régi rendszer nem minden eleme lesz valószínűleg leállítva, így az adatok minőségének kérdése továbbra is figyelemmel követendő marad. Ha a migrációs projekt sikerrel zárult, várhatóan lesz következő. Ehhez azonban már rendelkezésre állhat számos anyag a mostani kategorizálási / tervezési fázisokból. Összegzés Összefoglalásként elmondható, hogy – amennyiben igazolható, hogy tényleg szükség van rá – az adattárház léte számos olyan lehetőséget tesz elérhetővé a cég számára, melyek a későbbiekben extra profitot eredményezhetnek (adattárházak építésének tipikus mozgatórugója kereskedelmi cégeknél a keresztértékesítés elősegítése – azaz olyan vásárlói csoportok azonosítása, melyek nagy valószínűséggel hajlandóak lennének más terméket / szolgáltatást megvásárolni, vagy – ugyancsak kereskedelmi szektorra jellemzően a vásárlói kosarak elemzésével hatékonyabb értékesítés és akciózás összeállítása – ez tipikus üzleti intelligencia feladat, mely adattárház segítségével könnyebben megvalósítható), vagy segíthetnek döntések gyors meghozatalában (ha a cég rendelkezik valamilyen üzleti intelligencia megoldással, akkor az üzleti intelligencia rendszer képes lesz az adattárházban tárolt rengeteg – legnagyobbrészt történeti – adatok elemzésére, aminek segítségével becslést lehet majd végezni a jövőre vonatkozóan), vagy akár bizonyos üzleti folyamatok átfutási idejét csökkenthetik (jelentések automatizáltan és rendszeresen készülhetnek, tárolódhatnak, így a belőlük leszűrhető információk azonnal rendelkezésre állnak). Irodalomjegyzék [1]

Kelly, Sean: Data Warehousing: The Route to Mass Customization. John Wiley & Sons, Ltd., 1996.

- 272 -


[2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15]

Vercellis, Carlo: Business Intelligence: Data Mining and Optimization for Decision Making. John Wiley and Sons, 2009. Kudyba, Stephan – Hoptroff, Richard: Data mining and business intelligence: a guide to productivity. Idea Group Inc (IGI), 2001. Dr. Bodon Ferenc: Adatbányászati algoritmusok. Budapest, 2010. Howard, Philip: A Data Migration. Bloor research, 2007. Barkaway, David: How to migrate your data in 7 steps. SASCOM, 2009/1. Khan, Arshad: SAP and BW Data Warehousing: How to Plan and Implement: iUniverse, 2005. Olson, Jack E.: Data quality: the accuracy dimension. Morgan Kaufmann, 2003. Smiraglia, Richard P.: Metadata: a cataloger's primer. Routledge, 2005. Zeng, Marcia Lei – Qin, Jian: Metadata. Neal-Schuman Publishers, 2008. Inmon, William H. – O’Neil, Bonnie K. – Fryman, Lowell: Business metadata: capturing enterprise knowledge. Morgan Kaufmann, 2008. Hodge, Gail M.: Understanding metadata. NISO Press, 2004. Hay, David C.: Data model patterns: a metadata map. Morgan Kaufmann, 2006. Inmon, William – Strauss, Derek – Neuschloss, Genia: DW2.0 – The Architecture for the Next Generation of Data Warehousing. Morgan-Kaufmann, 2007. Tupper, Charled D.: Data Architecture – from Zen to Reality. Morgan-Kaufmann, 2011.

Hawkins, Humphries: Data Warehousing Architecture and Implementation. Prentice Hall PTR, 1998. Kozielski, Stanislaw – Wrembel, Robert: New Trends is Data Warehousing and Data Analysis. [17] Springer, 2008. Reeves, Laura L.: A Manager’s Guide to Data Warehousing. Wiley, 2010. [18] Ponniah, Paulraj: Data warehousing fundamentals for IT professionals. Wiley, 2010. [19] Inmon, W. H.: Building the data warehouse. Wiley, 2002. [20] Hoberman, Steve: Data Modeler’s Workbench. Wiley, 2002. [21] Poole, John – Chang, Dan – Tolbert, Douglas – Mellor, David: Common Warehouse [22] Metamodel. Wiley, 2002. Ponniah, Paulraj: Data warehousing fundamentals – A Comprehensive Guide for IT [23] professionals. Wiley, 2001. Chan, Yupo – Talburt, John – Talley, Terry M.: Data Engineering – Mining, Information and [24] Intelligence. Springer, 2010. Rainardi, Vincent: Building a Data Warehouse – With Examples in SQL Server. Apress, 2008. [25] Wang, John: Encyclopedia of Data Warehousing and Mining. Idea Group, 2006. [26] Sumathi, S. – Sivanandam, S. N.: Introduction to Data Mining and its Applications. Studies in [27] Computational Intelligence, Volume 29, 2006. Schlukbier, Alan: Implementing Enterprise Data Warehousing – A Guide for Executives. [28] Lulu.com, 2007. Ullrey, Bruce Russel: Implementing a Data Warehose – A Methodology That Worked. [29] AuthourHouse, 2007. Kimball, Ralph – Ross, Margy – Thornthwaite, Warren – Mundy, Joy – Becker, Bob: The Data [30] Warehouse Lifecycle Toolkit. John Wiley and Sons, 2011. Prabhu, C. S. R.: Data Warehousing: Concepts, Techniques, Products and Applications. PHI [31] Learning, 2004. SCN Education B.V.: Data Warehousing: The Ultimate Guide to Building Corporate Business [32] Intelligence. BirkHauser, 2001. [16]

- 273 -


HORNYÁK ANDREA (Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron): Tanítható-e a pénzügyi kultúra, avagy hogyan bővíthető a fiatalok gazdasági tájékozottsága 1. Bevezetés A 2008. évben kirobbant nemzetközi pénzügyi válság negatív hatásai mellett talán az egyetlen pozitívumként az emelhető ki, hogy világszerte előtérbe került a lakosság pénzügyi kultúrájának vizsgálata. Tanulmányok bebizonyították, hogy a válság kialakulásának számos oka mellett a lakosság pénzügyi ismereteinek hiánya is jelentős szerepet játszott. De mi is az a pénzügyi kultúra és hogyan befolyásolhatja országunk gazdasági válságból való kilábalását? A pénzügyi kultúra fogalmát az alábbi meghatározás tükrözi a legjobban: „ A pénzügyi ismeretek és képességek olyan szintje, amelynek segítségével az egyének képesek az alapvető pénzügyi információkat értelmezni, tudatos döntéseket hozni, felmérve döntésük lehetséges jövőbeni pénzügyi következményeit.” [Süge, 2010] Vajon a devizahitelt erejét meghaladó mértékben felvett magyar lakosság ezen pénzügyi ismeretek birtokában volt-e? A választ mindenki tudja: egyáltalán nem! Vajon honnan tehettek volna szert ilyen ismeretekre? A szakirodalom elsősorban a család szerepét hangsúlyozza a pénzügyi szokások, attitűdök kialakulásában. Ha azonban a szülők pénzügyileg tájékozatlanok, akkor nincsenek olyan tudás és tapasztalat birtokában, amelyet továbbadhatnának gyermekeiknek. Szüleink idejében ebben a régióban a pénz szerepe minimális volt, hiszen a szovjet befolyásolás hatására a társadalomba azt sulykolták, hogy a kommunizmusban előbb utóbb teljesen el is fog tűnni. [ Dr. Kulcsár - Kovácsné, 2011] Iyen társadalmi és gazdasági környezetben tehát egyáltalán nem meglepő, hogy a válság előtt az MNB és PSZÁF által megfogalmazott figyelmeztetéseket, amelyek a devizahitelekre vonatkozó kockázatra hívták fel a figyelmet, sem a pénzügyi szolgáltatók, sem az állam, sem a hitelfelvevők nem vették komolyan. [ Dr. Bod, 2010] Felvetődik tehát az a kérdés, vajon a hitelfelvevők felelősek-e a jelenlegi helyzetért, vagy kizárólag a körülmények okolhatók? Elvárható-e a mai magyar társadalom nagyrészétől, hogy a hitelfelvételre vonatkozó döntés, ne impulzus- és ne rutindöntés legyen, hanem az ügyfelek a meglévő kockázatok mérlegelésével és a pénzintézetek különféle konstrukcióinak összehasonlításával tudatos döntést hozzanak? A közgazdasági feltevések racionális, tökéletesen informált fogyasztóiktól elvárhatók ezek a követelmények. A magyar hitelfelvevők nagyrésze azonban nem rendelkezik ilyen irányú piaci ismeretekkel, tehát pénzügyi döntéseit nem tudja racionális alapon meghozni. Ez teszi szükségessé az állami beavatkozást, amely 2 különböző formában valósulhat meg. Az egyik út, ha törvényi és fogyasztóvédelmi szabályozásokkal igyekeznek pótolni a fogyasztók hiányos gazdasági ismereteit, és megakadályozni őket a számukra kedvezőtlen döntések meghozatalában. Ez a megoldás nagyon hasonló a szocializmusban megtapasztalt gyakorlathoz, amikor minden döntést meghoztak helyettünk, nem volt választási lehetőségünk és nem kellett döntéseink következményeivel számolnunk. Mindez - előnyei mellett - jelentősen gyengíti a fogyasztók alkalmazkodó képességét, és előbb vagy utóbb a gazdasági növekedés gátjává válik. Mivel tehát az állami szabályozás növelése nem jelent hosszú távú megoldást, az egyetlen járható út az egész társadalom számára a fogyasztók pénzügyi kultúrájának fejlesztése. Nézzük meg, hogy milyen kapcsolat van hazánk gazdasági növekedése, a magyar bankszektor jövedelmezősége és a lakosság pénzügyi kultúrájának színvonala között! - 274 -


2. A gazdasági válság hatása a magyar bankszektorra A hazai bankszektorban a pénzügyi válság közvetlen hatása először a finanszírozási források jelentős megdrágulásában jelentkezett, amit a recesszió és a forint árfolyamának gyengülése miatt a devizahitel kockázatának ugrásszerű növekedése követett. Egymást erősítő spirális hatás alakult ki a hitelfeltételek szigorítása és a gazdasági hanyatlás között, hiszen a rossz adósok miatt csökkent a pénzintézetek hitelezési aktivitása, amely tovább mélyítette a recessziót, de ilyen negatív gazdasági feltételek mellett a bankok hitelezési hajlandósága is jelentősen visszaesett, amely a gazdasági helyzet további romlását eredményezte. 2009-ben a pénzügyi szektor eredménypozíciója - az egyre növekvő hitelezési kockázat miatt - jelentősen romlott, ami egy év alatt közel háromszorosára növelte az értékvesztést és céltartalék képzést. [Várhegyi, 2011] Az európai nagy bankcsoportok átlagos jövedelmezősége a válság hatására jóval nagyobb mértékben visszaesett, mint a hazai bankoké, de míg az övék 2010-ben már javulásnak indult, addig hazánkban ez még 2010-ben is tovább romlott. A magyar bankok eredményességét a kockázati költségek további növekedése, az üzleti volumen zsugorodása, valamint a bankszektorra kivetett különadó továbbra is negatívan befolyásolja. Bár a bankok hitelállományának minősége 2010-ben kevésbé romlott, mint az előző évben, de sajnos a késedelmesen törlesztett hitelek aránya még mindig nő. Hazánkban a részvénytársasági formában működő bankok közül 2010-ben 15-en zárták veszteséggel az évet, szemben az egy évvel korábbi kilenccel. [Csabai, 2011]. A veszteséges bankok mérlegfőösszeg szerinti aránya 4,3-ról 36,1 százalékra ugrott, és olyan nagybankok is rangsor végén állnak, mint az MKB, a CIB, a Raiffeisen Bank. A Moody’s Investors Services hitelminősítő a „Banking System Outlook Hungary” című jelentésében így összegezte hazánk helyzetét 2011. nyarán: „A magyar bankrendszer besorolási kilátása továbbra is negatív, mivel az eszközállomány minőségének további romlása várható, a jövedelmezőség gyenge marad és a működési környezet változatlanul bizonytalan Magyarországon.” Hazánkban a válság közvetlen hatásait jelentősen megnöveli a bankokra kirótt különadó, amellyel kapcsolatban négy probléma vetődik fel: az adó mértéke, a kivetésének módja, a versenysemlegesség megsértése, valamint az adó felhasználásának jellege. Kutatási témám szempontjából ezzel az utóbbival fogok kiemelten foglalkozni. Éles kritikák fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy míg a külföldi országok jelentős részében a bankadóból befolyó összeg egy -a későbbi bankválság kezelésére szolgáló- alapba folyik, addig nálunk a központi költségvetés bevételei közé tartozik. Követendő példa lehet, hogy Németországban az ilyen adóból befolyt összeget egy pénzpiaci stabilitást szolgáló hivatal kezeli, amely megkapta azt a jogot is, hogy különböző adómértéket határozzon meg a nagyobb kockázatú tranzakciókat lebonyolító, illetve a mérsékeltebb kockázatot bevállaló szolgáltatók között. A német adót az éves nyereség 15 százalékában maximálták, amelyet az intézmények mérete, piaci súlya, működési területei alapján differenciáltak. [ Várhegyi, 2011] A kormány véleménye alapján ezzel az adótípussal még több évig kell a piac szereplőinek számolniuk, tehát érdemes az ebből származó összeg felhasználására nagyobb gondot fordítani. A magyar bankrendszer szereplőinek bankadóval szembeni ellenszenvét csökkenteni lehet, ha az így befizetett összegnek nemcsak a költségét, hanem hasznát is érzékelhetnék. Mindenképpen szükséges egy az államtól elkülönített szervezet létrehozása a befolyt díj kezelésének, és a felhasználásának koordinálására. Jó megoldás lenne, ha ezen

- 275 -


pénzösszeg meghatározott részéből a fogyasztók piaci ismereteinek fejlesztését finanszíroznák, amely mindenképpen szükséges a jelenlegi gazdasági recesszióból való kilábaláshoz. 3. A pénzügyi kultúra fejlesztésének jelenlegi lépései A pénzügyek tanulását nem lehet elég korán kezdeni - ezzel a megállapítással valamennyi pénzintézet egyetért, de miközben a vakációzó magyar általános iskolások bicikliznek, addig amerikai társaik befektetési táborokban sajátítják el a pénzügyek rejtelmeit. Míg itthon a fiatal vállalkozóknak járó támogatások, díjak a 18-30 éves korosztálynak szólnak, addig az USAban már az általános iskolásoknak szerveznek vállalkozói táborokat, ahol az üzleti élet területeivel foglalkoznak. Ezen kívül a fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban már igen korán, a középiskola elején tananyagban szerepelnek a pénzüggyel kapcsolatos tudnivalók, addig nálunk csak a közgazdasági szakközépiskolás osztályoknál a 11. és 12. évfolyamon foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel. Vannak olyan USA-beli tagállamok, ahol a gazdasági alapismeretek oktatásán túl egyéb tantárgyak is szorosan kapcsolódnak ehhez a témához: például matematikából nem az a feladat, hogy mennyibe kerül 3 kg alma, hanem, hogy mennyi pénzem lesz, ha eladok egy részvényt, 5,6-os, egy másikat 6,9-es árfolyamon. Az amerikai kincstár weboldalán ötletes rajzfigurák magyarázzák el a gyerekeknek a pénzvilág alapjait, az államkötvények és az adózás rejtelmeit. Például Trez, egy kicsit túlsúlyos macska ijesztgeti a gyerekeket azzal, hogy a nyári munkáért kapott pénz kevesebb lesz, mint amennyire számítanak, hiszen adót is kell fizetni belőle. A fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező országokban a pénzügyi intézményeknek is sokkal nagyobb piacot jelentenek a 18 éven aluliak, ezért számos terméket és szolgáltatást fejlesztettek ki erre a speciális piacra. A HSBC bank külön életkorra lebontva, egyedi szolgáltatásokkal kiegészítve kínálja termékeit már az egészen fiataloknak is. Az egyik legjellemzőbb termék azonban az olyan banki szolgáltatás nyújtása, amely az egyetemi költségekre való spórolást, vagy magát az egyetemi életet teszi könnyebbé. Magyarországon a szocializmus idején takarékbélyegek gyűjtésével igyekeztek a gyerekeket a takarékoskodásra biztatni. Ez egy kifejezetten kisiskolásoknak kialakított megtakarítási forma volt a kilencvenes évek elejéig. Sajnos ennek a jó kezdeményezésnek mára már vége szakadt. Jelenleg a MNB, a PSZÁF és több alapítvány is igyekszik megkönnyíteni a diákok számára a pénzügyi ismeretek elsajátítását. Nemcsak az MNB által működtetett látogatóközpont, különböző kiadványok, versenyek /Monetary/ foglalkoznak ezzel a témával, hanem a jegybank 2007. óta minden évben eljuttatja a 11. évfolyamos diákoknak a „Pénz beszél- Te is érted” című kiadványát, amely alapvető információkat tartalmaz a tanulók számára. A Felügyelethez befolyt bírságok egy részéből finanszírozzák egyes középiskolákban történő pénzügyi oktatás beindítását, hiszen az MNB az oktatási tárca közreműködésével 2009. évben létrehozta a Pénziránytű iskolahálózatot. Ennek a keretében került kidolgozásra a Pénzügyi Oktatási Program /POP/, amelyben 2011. évben 60 középiskola 130 tanára és 2000 diákja vesz részt. 4. Oktatás és a pénzügyi kultúra kapcsolata Tanítható-e a pénzügyi kultúra? elnevezésű konferencián hangzott el, hogy „pénz, tudás és megfelelő hozzáállás együtt szükséges” a társadalom öngondoskodásának kialakulásához. Számos kutatás bebizonyította, hogy bár a gazdasági válság hatására egyre többet foglalkozunk a pénzügyi kérdésekkel, de eddig sajnos nem sikerült számottevő eredményeket

- 276 -


elérni. Szerintem ennek elsődleges oka, hogy hiányzik az összefogás az állam, a pénzügyi szolgáltatók, ellenőrző szervezetek, a közoktatás és a család között. Hibás az a szemlélet, hogy mivel az állampolgárok a pénzintézetekkel kerülnek kapcsolatba az ő feladatuk, hogy ügyfeleik tájékozottak legyenek, valamint az se állja meg a helyét, hogy kizárólag az államnak kell gondoskodnia társadalom pénzügyi kultúrájának fejlesztéséről. A fiatalokkal készített felmérésekből kitűnik, hogy ennél a korosztálynál a pénzügyi ismeretek átadásában a család mellett az oktatásnak is óriási szerepe van. Pénzügyei ma már mindenkinek vannak, akár akarja, akár nem. Ha az állam elvárja állampolgáraitól, hogy pénzügyi döntéseiben tudatosan viselkedjenek, akkor az ehhez szükséges feltételeket is biztosítania kell. Mindenképpen törvényi szabályozás szükséges ahhoz, hogy a pénzügyi ismeretek megfelelő szintjéhez mindenki saját életkorának, előképzettségének, tudásának, céljainak függvényében hozzájuthasson. A Nemzeti Alaptanterv (NAT) gazdasági neveléssel, mint kiemelt fejlesztési feladattal történő 2007-es kibővítése alapján már vannak olyan középiskolák, ahol a pénzügyi ismeteretek oktatása beépült a helyi tantervbe és sikeresen történik ezen képzésben részesülő diákok pénzügyi tudatosságának nevelése. Ez a jó kezdeményezés azonban még nem elégséges a magyar fiatalok gazdasági tájékozottságának növeléséhez! A megoldást mindenképpen az jelentené, ha ez az ismeretanyag kötelező jelleggel be is épül minden középiskola tantervébe. Jó lehetőséget kínál erre a közeljövőben újra módosításra kerülő NAT. Jelenleg még csak a készülő törvény tervezetét ismerhetjük meg, amelyben az alábbi változások találhatók: A kiemelt fejlesztési területek közé bekerült a mindennapi életre, értékekre és munkára nevelés, amelyben a családi élet, a szociális munka mellett a pénzügyi – gazdasági kultúra fontossága is szerepel. Ezen új elemeket a matematika, osztályfőnöki, életvitel, állampolgári ismeretek órákon kellene elsajátítania a diákoknak. A fenti változások jó irányba mutatnak, de nem pótolhatják a középiskolás diákok hiányos pénzügyi ismereteit! 5. A jövőbe vezető út Az egyén és az egész társadalom szempontjából létfontosságú, hogy legalább a következő generáció tudjon tudatos pénzügyi döntéseket hozni. Ez azonban csak úgy valósulhat meg, ha a közoktatásba kötelezően beépítésre kerül a pénzügyi tantárgy oktatása is. Természetesen a különböző iskolatípusoknál differenciált formában kell történnie ezen ismeretek bevezetésének, külön kell választani a gimnáziumokat, a gazdasági szakmai képzést folytató szakközépiskolákat, egyéb szakközépiskolákat és szakiskolákat. . [ Kaposi, 2010] A gazdasági szakmacsoportos (közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom) oktatással foglalkozó intézményeknél egyszerűbb feladat a pénzügyi kultúra fejlesztése, hiszen az ott tanuló diákok már a 9. évfolyamtól kezdve tanulnak gazdasági alapozó tantárgyakat, amelyek a 11. és 12. évfolyamban speciális szaktárgyakkal is kibővülnek (pl. pénzügytan, számvitel, közgazdaságtan, marketing, vállalkozási ismeretek, stb.). A középiskolai tanulmányaik végén érettségi tantárgyként is választhatják és választják is szépszámmal azok a diákok, akik ilyen szakirányon szeretnének továbbtanulni. Ezekben az oktatási intézményben szaktanárok is rendelkezésre állnak, akik a helyi tantervek kialakítása során a NAT által kötelezően előírt pénzügyi témákat beépítik az egyes szakmai tárgyakba.

- 277 -


Személyes tapasztalat mondatja azt is velem, hogy a gazdasági iskolákban a közismereti tantárgyakat oktatók is szívesen illesztik bele tanóráikba a pénzügyi ismereteket, hivatkozva a szakmai órán elhangzottakra. Számos alkalommal előfordult, hogy idegen nyelvórákon közgazdasági cikkekről beszélgettek a diákok, földrajz órán az Uniós országokban kialakult gazdasági válság is szóba került, matematika órán a kamatos kamat számítását aktuális, napi hitelezési feladatból tanulták a tanulók, informatika órán a bankok betétakcióit táblázatba foglalva hasonlították össze, és magyar irodalom órán a HVG és a Figyelő című újságokból vett pénzügyi szövegeket elemezték. Egyéb, nem gazdasági szakos középiskolákban már nehezebb, de mindenképpen szükséges feladat a pénzügyi oktatás kötelezővé tétele és beépítése a többi alaptantárgy, magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, stb., közé. Mindez megoldható, hiszen a 2010/2011-es tanévben 60 középiskolában vezették be a gazdasági ismeret oktatását nagyon kedvező tapasztalatokkal. A jövőben már a 9. osztálytól kezdve tanulniuk kellene a diákoknak a pénzügyi alapokat, majd 11. évfolyamon eldönthetik, hogy érettségizni szeretnének-e belőle, illetve egy központi vizsgát tesznek ezen ismeretekből. Akik ezek közül a lehetőségek közül választanak, azok emelt óraszámban tanulják tovább ezeket ismereteket, szemben többiek alapóraszámával. Jó példa erre, az elméleti mikro-és makroökonómiára épülő gazdasági ismeretek tantárgy, amely már több gimnáziumban - a tantervbe beépülve - érettségi vizsga letételére is lehetőséget biztosít. Azok a 12. évfolyamos diákok pedig, akik nem akarnak gazdasági szakirányon továbbtanulni, de a pénzügyi ismereteket egy meghatározott szinten elsajátítják és ebből egy központilag előírt vizsgán megfelelnek, azok a felsőoktatási felvételi eljárás során többletpontokhoz juthatnak. /Ez a rendszer hasonló lenne a jelenlegi nyelvvizsgához kapcsolódó szabályokhoz./ Szerintem így lehetne ösztönözni a kimondottan felvételi centrikus gimnáziumban tanuló diákokat is. A pénzügyi tantárgy kötelező bevezetésével kapcsolatban elhangzó ellenérv, hogy a jelenlegi gazdasági szakos tanárok száma nem elegendő a megnövekedett igények kielégítésére. A kötelező tanártovábbképzés keretében a közismereti tárgyak oktatói is megszerezhetnék azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyeket saját szakóráikon, illetve a mindennapi életben is használni tudnának. Az új tananyag elkészítésének költségeit, valamint a tanártovábbképzés pénzügyi forrásait a PSZÁF-hoz befolyt bírságokból, illetve a bankadóból összegyűlt összegből kellene finanszírozni. 6. A pénzügyi szféra és a pénzügyi kultúra kapcsolata A gazdasági válság hatására a pénzügyi szektor is felismerte, hogy a hazai társadalom pénzügyi tájékozottságának növelése hosszútávon megtérülő befektetés, hiszen a pénzügyileg kiművelt fogyasztók tudatos döntést képesek hozni banki ügyeikkel kapcsolatban. A bankok jelentős része áldozatot is hajlandó hozni a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében, hiszen számos kutatás bebizonyította, hogy a 15-19. éves korosztálynak óriási a lemaradása ezen a területen.

- 278 -


Egy soproni és egy miskolci bankfiók vezetővel készített interjúk során kiderült számomra, hogy a hitelintézeteknél mind a rövid távú taktikai, mind a hosszú távú stratégiai célok között jelentős szerepet tölt be az edukáció, a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítése. Fontosnak tartják, hogy ügyfeleik megértsék a jelenlegi gazdasági helyzetet, a pénzügyi válság hatásait, valamint hogy közösen megoldási javaslatot találjanak a válságból való kilábalásra. Természetesen a különböző pénzintézethez tartozó fiókokban mindez másképpen valósul meg, hiszen eltérő az ügyfélkörük, földrajzi elhelyezkedésük, stratégiai céljaik. A pénzügyi válság a bankfiókok termékszerkezetét is jelentősen átalakította, hiszen alkalmazkodniuk kellett ügyfelei megváltozott igényeihez, a szigorodó törvényi előírásokhoz, a tulajdonosok jövedelmezőségi elvárásaihoz. A termékkínálat sokszínűsége megteremtette a lehetőségét a különböző piaci szegmensek igényeinek kielégítésére, de ehhez nyitott, vállalkozó szellemű, pénzügyileg tudatos ügyfelek is szükségesek. A válság hatásának pozitív oldalához tartozik, hogy a társadalomban egyfajta pénzügyi szemléletváltás alakult ki, megindult az öngondoskodás iránti igény, amiben azonban az ügyfelek -a gyakorlat hiánya miatt- még jelentős segítségre szorulnak. A fiókvezető asszony a pénzintézetek társadalmi felelősségét is hangsúlyozta, hiszen a banki referensek kerülnek közvetlen kapcsolatba az ügyfelekkel, nekik kell őket megfelelően tájékoztatni, igényeiket felmérni és megtalálni a számukra lehető legjobb megoldást. A megkérdezett pénzügyi vezetők a fiatalok gazdasági ismereteit nagyon hiányosnak tartották, aminek elsődleges oka, hogy ezen tudás elsajátítására sem a családon belül, sem tanulmányaik során nincs lehetőségük. A probléma megoldása az oktatási intézmények és a bankfiókok közti összefogásban keresendő: amennyiben igény van rá, akkor a pénzintézetek referensei általános, nem bankspecifikus előadásokat tartanának a középiskolákban, hogy a diákok megfelelő jártasságra tegyenek szert „bankolásuk” során. A fiataloknál kiemelten fontos az is, hogy minél hamarabb ki is próbálhassák a pénzintézetek szolgáltatásait, hiszen így a későbbiekben sokkal rutinosabban fogják ezeket használni és az új lehetőségekre is sokkal nyitottabbak lesznek. 7. Mérhető-e a pénzügyi kultúra? A pénzügyi tudatosság, tájékozottság nemcsak a pénzügyi fogalmak ismeretét jelenti, hanem a pénzügyi gondolkodásmódot, szokásokat, valamint, hogy az egyének a megszerzett tudásukat hogyan építik be mindennapi pénzügyi döntéseikbe. Kísérletek történtek a pénzügyi kultúra statisztikai adatokkal történő vizsgálatára is: a megtakarítási hajlandóság nagysága, valamint az el nem költött pénzösszeg befektetési eszközökbe történő elhelyezése nyújthat erről információt. [Süge, 2010] A társadalom pénzügyi tájékozottságának elmélyülésére utal, ha a megtakarítási hajlandóság nő, hiszen ilyenkor a háztartási szféra egyre nagyobb jövedelemmennyiséget hajlandó feláldozni a jelenlegi fogyasztásából a jövőbe céljai elérése érdekében, valamint a hosszú távú befektetési formák előtérbe helyezése is a pénzügyi ismeretek megszerzésének növekedését jelenti. Ezek a számszerűsíthető makrogazdasági mutatók azonban nem alkalmazhatók a fiatalok, főleg a középiskolás diákok elérése során, hiszen ők még jelentős pénzügyi forrásokkal nem rendelkeznek. Kérdőíves piackutatásokkal igyekeznek felmérni pénzügyi tájékozottságukat, illetve elősegíteni ezen ismeretekben mutatkozó hiányosságok megszüntetését.

- 279 -


8. Egy középiskolában végzett primer kutatás: Kutatásom célja az volt, hogy felmérjem a középiskolás diákok pénzügyi ismereteit, pénzügyi szokásait, bankokkal kapcsolatos attitűdjeit. A primer adatfelvételt 2011. tavaszán hajtottam végre egy budapesti középiskolában. Ez egy oktatási központ, ahol 3 különböző típusú tagintézményben tanulnak a diákok: egy gimnáziumban /elődje: Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium/, egy közgazdasági szakközépiskolában /előd intézmények: Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola és Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola/ és egy műszaki középiskolában /elődje: Szigeti György Műszaki Szakközépiskola/. Az egyes tagozatok megtartották önállóságukat és eredeti, a szaknak megfelelő tantervvel haladnak tovább. A diákok legnagyobb arányban közgazdasági tanulmányokat folytatnak. A kutatás célcsoportja a 15-18 éves diákok voltak, akiket véletlenszerűen választottam ki a tanulók iskolai névjegyzékéből. Lekérdezés módszere: kérdőíves felmérés volt. Mivel a kérdőívben bankkártya használattal kapcsolatos kérdés is szerepelt, ezért csak azon diákok kerültek bele a mintába, akik már rendelkeznek bankkártyával. A kérdőívet személyesen juttattam el a diákokhoz, kértem, hogy a megadott határidőig hozzák vissza nekem. A kiadott 120 kérdőívből 105 db-ot kaptam vissza, de ezekből 3 db értékelhetetlen volt, ezért 102 kérdőívet sikerült feldolgoznom. Kutatásomat ősszel szeretném még kiterjeszteni az ország különböző régiójában tanuló középiskolások, illetve 18-30 év közötti fiatal felnőttek /egyetemisták, dolgozók/ vizsgálatára is. A kiadott kérdőív főbb témakörei: − általános pénzügyi ismeretek, − bankválasztás szempontjai, − bankkártyahasználat, − hitelezéssel kapcsolatos attitűdök. A kérdőív több kérdést tartalmaz a jelenleg elemzett kérdéscsoportoknál, a későbbi bővített adatfelvételre és elemzésre való tekintettel. Az általam vizsgált mintasokaságban 50 fiú és 52 lány volt, akik közül 15 éves 12 fő, 16 és 17 éves 36-36 fő, valamint a 18 évesek száma 18 fő volt. A kitöltők nagyobb része, 41,18 %-a Budapesten lakik, más városban 34,31 %-a, faluban, községben 24,51%-a él. A vizsgált 4 tagintézmény közül 2 gazdasági tagozatos, 1 gimnázium és 1 műszaki tagozatos volt, amely a mintasokaság összetételéből is kitűnik, azaz a gazdasági tagozatra a megkérdezettek közel 50% jár. A beérkezett adatok alapján először azt vizsgáltam meg, hogy a felsorolt pénzügyi szervezeteket /MNB, PSZÁF, OBA, BEVA/, illetve fogalmakat /THM, EBKM/ mennyire ismerik a válaszadók.

- 280 -


A lehetséges válaszok a következők voltak: 1= egyáltalán nem hallottam róla, 2= hallottam róla, de nem tudom, hogy mivel foglalkozik, 3= hallottam róla, de ismereteim hiányosak, 4= sok mindent tudok róla, de vannak még hiányosságaim, 5= pontosan ismerem a pénzügyi szervezet szerepét, a fogalom jelentését. 1. táblázat: Pénzügyi szervezetek, fogalmak ismertsége Mennyire ismeri az MNB-t? Mennyire ismeri a PSZÁF-t? Mennyire ismeri az OBA-t? Mennyire ismeri a BEVA-t? Mennyire ismeri a THM-et? Mennyire ismeri az EBKM-et? Forrás: Saját kutatás alapján

Esetszám Minimum Maximum Átlag Szórás Variancia 102 1 5 3,01 0,928 0,861 102 1 5 2,84 1,012 1,025 102 1 4 2,37 0,933 0,87 1 4 2,02 0,783 0,613 102 102 1 5 3,33 0,916 0,838 1 4 2,46 1,012 1,023 102

Az SPSS statisztikai programmal készített elemzésből látszik /1. táblázat/, hogy a THM /teljes hiteldíjmutató/ pénzügyi fogalom a legismertebb, míg a BEVA /Befektető-védelmi Alap/ pénzügyi szervezet ismertsége a legalacsonyabb. Érdemes megjegyezni, hogy a diákok közül nagyon kevesen jelölték meg, hogy tudásuk alapos, pontos az adott fogalommal kapcsolatban. Sőt a hat közül három szervezet, fogalom /OBA, BEVA, EBKM/ nem is kapott maximális pontszámot. A THM-ről készített /1. ábra/ diagramból kiderül, hogy csupán 3 diák rendelkezik pontos, precíz ismeretekkel, még 53-an úgy vélik, hogy sok mindent tudnak róla, de vannak még hiányosságai. A BEVA-ról készített diagramból /2. ábra/ kitűnik, hogy a két alsó választ adó diákok száma 74, amely a mintanagysághoz képest igen magas, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a válaszadók 49%-a gazdasági oktatásban vesz részt.

- 281 -


1. ábra: THM ismertsége Forrás: Saját kutatás alapján

2. ábra: BEVA ismertsége Forrás: Saját kutatás alapján

- 282 -


A diákok pénzügyekkel kapcsolatos ismereteit iskolatípustól függően más- más forrásból szerzik be: a gimnazisták 75%-a a család véleményére hallgat, 15%-a a reklámokból, 10%-a az internetről tájékozódik. Hasonlóan a család /93%/ és az internet /7%/ játszik jelentős szerepet az egyéb középiskolások informálódása során. A gazdasági szakosok már többféle forrásból igyekeznek tájékozódni: 65%-uk a családból, 20%-uk az iskolai képzésből, 8%-uk a reklámokból, 4%-uk a szakmai folyóiratokból, 3%-uk pedig a bankok internetes honlapjáról szerzi be információit. Önbevallással igyekeztem felmérni ismereteik mélységét is: a gazdasági szakközépiskolások 53%-a jónak ítélte meg a banki termékekkel kapcsolatos ismereteit, ez a gimnazistáknál 37%, a műszaki tagozatos diákoknál 19% volt. Véleményük szerint legalaposabb ismerettel a bankkártyáról, bankbetétről rendelkeznek, míg a befektetési jegyről és az E-bankingról ismereteik minimálisnak mondhatók. A folyószámla és a megtakarítási számla megkülönböztetése a gazdasági középiskolások 71%-ának, a gimnazisták 52%-ának és az egyéb középiskolások 33%-ának sikerült. A megtakarítási formák hozama és kockázata közti kapcsolatot a szakmai tárgyakat is tanulók 58%-a, míg a gimnazisták 41%-a és a műszakisok 23%-a érzékelte jól. A bankkártya használathoz kapcsolódó kérdésekből kiderült, hogy a válaszoló diákok közül szinte ugyanannyian használják hetente többször /42 diák, 41%/, illetve havonta többször /41 diák, 40%/ kártyájukat pénzfelvételre. A megkérdezettek közül 47 fő, /46%/ havonta többször és 24 fő /23,5%/ havonta vagy ritkábban fizet ezzel a készpénzkímélő eszközzel. A telefonfeltöltésre viszonylag ritkán kerül sor bankkártyával, a mintasokaság 48%-a /49 diák/ havonta vagy ritkábban, míg 30%-a /31 diák/ egyáltalán nem használja erre kártyáját. Az SPSS program kereszttábla elemzésének segítségével azt kutattam, hogy a diákok pénzügyi ismereteiben, „bankolási” szokásaiban milyen szerepet játszik az általuk látogatott iskolatípus. A módszer alkalmazása előtt azt kellett megvizsgálni, hogy van-e szignifikáns kapcsolat a két vizsgált változó között /Pearson féle Khi-négyzet próbával/, majd a kapcsolat erősségét /Cramer V és kontingencia-együtthatóval/ kellett kimutatni. A különböző iskolatípusok és a pénzügyi oktatás fontosságának megítélése közti kapcsolatot elemezve látható, hogy a gazdasági középiskolások 88%-a fontosnak tartja a pénzügyi tantárgyak oktatását, a gimnazisták 76,9 %-a gondolkodik ugyanígy, míg az egyéb középiskolások véleménye ettől teljesen eltér, hiszen a 88,5%-uk nemmel szavazna a pénzügyi tárgyakra.

- 283 -


2. táblázat: A pénzügyi oktatás és az iskolatípusok közti kereszttábla

Forrás: Saját kutatás alapján

A későbbi hitelfelvételi szándék tekintetében is különböztek a megkérdezettek, hiszen a gimnazisták viszonylag magas arányban /76,9%/ vennének fel hitelt, és az egyéb szakközépiskolások nagy része /61,5%/ is ezen a véleményen van. A műszaki szakközépbe járók közül senki nem utasította el a hitelfelvételt, hanem a többiek még nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Meglepődve tapasztaltam, hogy a gazdasági középiskolások magas arányban nemmel szavaztak a későbbi hitelfelvételre. Szerintem ezen ok kiderítése egy későbbi kutatás témáját adhatja. Későbbi hitelfelvételük esetén a gimnazisták többsége a kamatról, a hitelátütemezésről és a diákhitelről, a műszaki szakközépiskolások szintén a kamatról, a hitelátütemezésről, míg a gazdaságisok a THM-ről és a törlesztő részletről szeretnének bővebb információhoz jutni. Összegzés Kutatásom során igyekeztem felmérni a különböző iskolatípusban tanuló diákok pénzügyi tájékozottságát a banki termékekkel kapcsolatban, bankkártya használati szokásaikat, valamint a későbbi hitelfelvétellel és a gazdasági tantárgyakkal összefüggő véleményüket, attitüdjeiket. Ebben a témában készült felmérésekhez hasonlóan azt tapasztaltam, hogy a 1519 éves középiskolás korosztály pénzügyi ismeretei meglehetősen hiányosak, bár a gazdasági középiskolások többsége, 53%-a jónak ítélte a témában való jártasságát. Mindenképpen pozitív eredménynek tartom, hogy a gimnazisták és a gazdasági szakközépiskolások jelentős része felismerte a gazdasági tantárgyak fontosságát és szívesen tanulják, tanulnák ezt a középiskolában is. A feldolgozott adatokból kitűnik, hogy szoros kapcsolat van a tanulók pénzügyi kultúrája és az általuk látogatott iskolatípusok között. Nem meglepő, hogy a gazdasági középiskolások társaiknál alaposabb pénzügyi ismeretekkel rendelkeznek (több, mint kétszer annyian ismerik közülük a banki termékeket, mint az egyéb középiskolások közül) és örömömre szolgált, - 284 -


hogy ezeket tudatosan használják is. A családi befolyásolás náluk is erős, de igyekeznek egyéb forrásból is információkhoz jutni. Az iskolában tanultakon kívül tájékozódnak a reklámokból, a szakmai folyóiratokból és a pénzintézetek honlapjairól is. Hitelfelvételhez kapcsolódóan is érezhetők a különbségek, hiszen a gazdasági szakosak nagyobb része nemmel válaszolt, míg az egyéb középiskolások közül senki nem utasította el ezt a banki szolgáltatást. Más-más információt tartanak fontosnak ezen döntésük során, hiszen a szakmai oktatásban résztvevők a THM-ről, míg a többiek a kamatról kérnének többlettájékoztatást. A személyes kapcsolat, a bizalom nagyon lényeges tényező ennél a korosztálynál, hiszen többször előfordult velem is, hogy diákjaim kikérték a véleményemet bankszámlanyitásuk előtt, vagy a nyári munkával megszerzett összeg befektetésével kapcsolatban, illetve volt olyan tanuló, aki szüleivel együtt keresett meg egy hitelfelvételt megelőzően. Kutatásom során kiderült, hogy jelenleg a diákok körében óriási igény mutatkozik a pénzügyi tájékozottság iránt, hiszen ők már világosan látják, hogy ennek a hiányában nem tudnak boldogulni a „nagybetűs Életben”. A családok jelentős részében a szülők pénzügyi kultúrájának alacsony színvonala miatt a gyerekeknek esélyük sincs ilyen tudás megszerzésére és gyakorlatban történő kipróbálására. Ez azért nagyon veszélyes, mert a pénzügyi tájékozatlanság továbböröklődik majd, és a következő generációk sem lesznek képesek tudatos gazdasági döntéseket hozni. Szerintem a jövőbe vezető út az lenne, ha hazánk összes középiskolásának órarendjébe kötelező jelleggel beépítésre kerülne a pénzügyi oktatás. Természetesen differenciáltan, iskolatípustól függően kell ezt megoldani, de csak így biztosítható mindenki számára egy alapvető gazdasági jártasság megszerzése. Ennek a bevezetése azonban nem egyszerű feladat és csak az érdekelt felek összefogásával valósulhat meg. Itt tényleg szó szerint kell érteni azt a gyakran emlegetett közmondást: „Nem az iskolának tanulsz, hanem az életnek.” Tanulmányomban igyekeztem bebizonyítani, hogy az állam, a pénzügyi szolgáltatók, az oktatási intézmények, a szülők és a diákok közös érdeke a társadalom pénzügyi kultúrájának fejlesztése, amelyet már középiskoláskorban, a pénzügyi alapismeretek közoktatásba történő beemelésével lehet csak elindítani. Irodalomjegyzék 1. Csabai Károly [2011]: Útközben – A magyar bankrendszer utóbbi másfél éve. HVG, 2011. július 9. 2. Dr. Bod Péter Ákos [2010]: A fogyasztótól elvárható piacismeret. Fogyasztóvédelmi Szemle, 3. évfolyam 4. szám 3. Dr. Kulcsár László - Kovácsné Henye Lívia [2011]: Pénzügyi kultúra: Kincs, ami nincs. Kaposvári Egyetem, Képzés és Gyakorlat folyóirat. 4. Süge Csongor [2010]: A pénzügyi kultúra mérhetősége. www.tpfk.hu /web /suge.csongor/publikaciok /Penzugyi_kultura_2010.pdf

Letöltés ideje: 2012. február13. 5. Várhegyi Éva [2011]: Kettős szorításban: a magyar bankszektor helyzete és kilátásai. Hitelintézeti Szemle, 10. évfolyam 1. szám 6. kaposi_jozsef_fpn_2010_nat_valtozasai Letöltés ideje: 2012. február 24. 7. www.mnb.hu Letöltés ideje: 2012. január 19.

- 285 -


PETROVICS PETRA (Miskolci Egyetem): Energy price forecasts Abstract The aim of this study is to forecast energy prices, which have large examination power on energy consumption. It fits into a short-term goal of forecasting alternative energy consumption and into a long-term goal of developing an energy supply model based on alternative resources as well. In this paper I forecasted energy prices, which could be an independent variable in each energy consumption forecasts. Oil prices have large influence on energy prices, hence on energy consumption. Assumptions about world oil prices are important factors that underscore the considerable uncertainty in long-term energy market projections. Every analysis in the energy sector has two scenarios: one in the case of high and an other one in the case of low oil prices. Therefore it is important to know predictions about oil prices. Thus I chose crude oil to be forecasted. I found technical approach of forecasting more reliable which focuses on the price itself so all available information on crude oil price movements in the future is reflected in the current price. I chose ARIMA model because its goodness-of-fit was larger than e.g. simple regression-based models. I compared the results for future values with a forecast of the International Energy Agency, to test the validity of the model. Energy price forecasts are highly uncertain therefore forecasting methods only visualizes current trends. We do not have to forget that it can be broken at any time due to the arrival of new information. 1. Introduction We often use time-series data to help us to make economic decision. Crude oil price forecast is essential information for successful economic activity. Crude oil price forecast is a helpful tool for managing energy production and consumption, its export and import and other economic activities of energy sector. It helps to understand current trends and fluctuations on the market and the global economic processes. Expectations for the future world oil prices are a major source of uncertainty. They are important factors that underscore the considerable uncertainty in long-term energy market projections. The effects of different assumptions about future oil prices are illustrated by two alternative oil price cases: high oil price case and moderate oil price case. [European Commission, 2008]

- 286 -


Figure 3: The fuel mix (Mtoe) in different scenarios Source: According to PRIMES, European Commission, 2008 Renewable energy sources are going to increase their share in all scenarios. Given current trends and policies with moderate oil prices, the additional energy consumption in 2020 will be primarily met by renewables and natural gas. According to a report of Europe’s energy position, high oil prices would reduce the oil and gas share by four percentage points in 2020. Under the New Energy Policy with moderate price, natural gas is challenged by massive penetration of renewable energy sources. Under high oil prices, the share of natural gas drops significantly by two percentage points. Although the difference in world oil prices between the High and Low Oil Price cases is considerable, the projections for total world energy consumption in 2035 do not vary substantially among the cases. The most substantial impacts of the high and low price assumptions are on the mix of energy fuels consumed in each region—particularly, fossil fuels. For instance, natural gas consumption is 5 quadrillion Btu higher, and renewable energy use is 2 quadrillion Btu higher than projected in the Reference case. The difference in nuclear power consumption between the two cases is small. Renewables will increase their market share to 13% in final energy in 2020. Use of renewable energy sources increases most in power generation, transport, heating and cooling of buildings as well as in industrial use of biomass/waste. High oil prices, favouring renewable deployment, would add 1.6 percentage points to the market share of renewables in 2020. With high oil prices, renewables will become the fourth pillar of the EU's fuel mix. [European Commission, 2008] Therefore, this study is about forecasting the price of crude oil, so I chose the West Texas Intermediate Spot Average crude oil monthly price (dollars per barrel), and since it is measured on exchange, it can be the reference price of oil. 2. Crude oil price trends The crude oil price has an increasing tendency. The highest volatile was in 2008-2009, which was caused by the world economic crises.

- 287 -


Figure 4: WTI crude oil prices (1993-2012) Source: Own compilation (SPSS 19.0), database: EIA According to the Short-term Energy Outlook of the International Energy Agency, the recent price stability suggests that little has changed with regard to the market’s expectations for future supply and demand of crude oil. [EIA, 2012] The U.S. Energy Information Administration’s forecast of the WTI spot price is averaging about $106 per barrel in both 2012 and 2013. (Figure 3) However, the International Energy Agency notes that several uncertainties could push oil prices higher or lower than projected. Oil prices could be higher than projected if the recoveries of non-OPEC countries from the disruptions are slower than forecast, additional disruptions occur, or supply growth is lower than expected. Additionally, although the effects of the impending European Union embargo and other sanctions targeting Iranian crude oil imports are still uncertain, heightened market anxiety surrounding a potentially significant supply disruption could further bolster oil prices. On the demand side, if the pace of global economic growth fails to recover in countries belonging to the OECD, or if economic growth slows in non-OECD countries, prices could be lower. [EIA, 2012, p. 4.]

- 288 -


Figure 5: West Texas Intermediate crude oil price forecasts, EIA Source: EIA, Short-Term Energy Outlook (STEO), April 2012 Several uncertainties could push oil prices higher or lower than projected. According to the Energy Information Administration, oil prices could be higher than projected if the recoveries of non-OPEC countries from the disruptions are slower than forecast, additional disruptions occur, or supply growth is lower than expected. Additionally, although the effects of the impending European Union embargo and other sanctions targeting Iranian crude oil imports are still uncertain, heightened market anxiety surrounding a potentially significant supply disruption could further bolster oil prices. On the demand side, if the pace of global economic growth fails to recover in countries belonging to the OECD, or if economic growth slows in non-OECD countries, prices could be lower. [EIA, 2012] 3. Forecasting Method Since my aim was testing the forecasting methods, first, I have chosen the technical approach, which focuses on the price itself. I used a 20-year-long series of monthly West Texas Intermediate Spot Average Crude Oil Price (WTISACOP) – 231 observations – as database. For data analysis, I used Microsoft Excel 2010 and the SPSS 19.0 statistical program. All available information on crude oil price movements in the future is reflected in the current price, because technical analysis looks for the repetition of specific price patterns. [Susmel, 2011] The simplest method of forecasting is estimating a trend in a time series and using that trend to predict future values of the time series. [Desfusco et. al 2007] Frequently the variation in the data increases with the level [Bovars and Ledolter, 1983, p. 229]. The figure below is about the first difference of a time series, which is the series of changes from one period to the next. Now, it is easily observed that the assumption of a constant variance does not hold for the WTISA crude oil price. There are periods where oil price is quite volatile, while during other periods does not move very much. For example, consider the volatile 2008-2009 period with the quiet period in 2011. - 289 -


Figure 6: WTI crude oil price changes (1993-2012) Source: Own compilation (SPSS 19.0) According to Figure 4, the first difference of oil price is not stationary or completely random, because its value at period t is autocorrelated with its value at earlier periods. Due to these differences, the distribution of oil price is not normal. Thus a more sophisticated forecasting model such as ARIMA may be appropriate. Furthermore, in cases where the standard deviation of the data is proportional to the level a logarithmic transformation will stabilize the variance [Bovars and Ledolter, 1983, p.249]. 3.1.

ARIMA Model

Any future event leading to a change in crude oil prices is purely random from today’s perspective. This is called as random walk model. Thus, the best possible forecast of an oil price is its price today. Moving average models are typically technical models. There are models which imply a variety of different correlation structures: they are the autoregressive integrated moving average models (ARIMA), also called Box-Jenkins models. The Autoregressive Integrated Moving Average model is one of the stochastic time series models, which imply a variety of different correlation structures [Bovars and Ledolter, 1983]. The basic idea is that the series st at time t is affected by past values of st in a predictable manner. ARIMA models have three orders: p, d and q, which are the orders of autoregressive (p), difference (d) and moving average (q) polynomials. These orders are usually small, which we can specify according to the pattern of autocorrelation and partial autocorrelation functions. In the case of autoregressive model (AR), the current value of the time series is expressed by its previous values, such as a stochastic model with an error term. The moving average model (MA) expresses the current value of the time series by the current and previous error terms. An ARMA model can be autoregressive or moving average or the combination of

- 290 -


them. The combined model (ARMA) expresses the current value of the time series by its own previous values and the current and previous error terms. [Hajdu et. al, 1994] ARIMA(p,0,q):

(1)

And then an autoregressive integrated moving average (ARIMA) model is a d-ordered integrated ARMA model, which is transformed into stationary.

Figure 7: Stages of ARIMA model Source: Own compilation based on Brooks, 2008 The identification of the initial parameters (p, d, and q) is the first step in an ARIMA model, because in this way we can test the assumptions as well. Most statistical forecasting methods are based on the assumption that the time series can be rendered approximately stationary through the use of mathematical transformations. For forecasting we need stationary process, because it is relatively easy to predict: its statistical properties will be the same in the future as they have been in the past. [Nau, 2005] It is stipulating that statistical descriptors of the time series are invariant for different ranges of the series. Thus the mean and variance of the process should be constant; moreover, the autocorrelations should depend on the lag. Weak stationarity assumes only that the mean and variance are invariant. Strict stationarity also requires that the series is normally distributed. If the series has a stable long-run trend and tends to revert to the trend line following a disturbance, it may be possible to stationarize it by de-trending (by including the time index as an independent variable in an ARIMA model). [Garson, accessed: 2012] The next stage is the estimation of the p and q components to see if they contribute significantly to the model or if one or the other should be dropped. Last but not least, we test the residuals to see if they are random and normally distributed, indicating a good model. The identification of ARIMA parameters (p, d, q) begins with the analysis of ACF and PACF curves. Specifically, ACF and PACF plots plot deviations from zero autocorrelation by time period: the larger the positive or negative autocorrelation for a period, the longer the plot line to the right (positive) or left (negative) of zero. [Garson, accessed: 2012] Since correlograms test the hypothesis whether autocorrelation coefficients significantly differ from zero at 5% significance level, we can make decision about stationary as well.

- 291 -


Figure 8: ACF (left) and PACF (right) curves Source: Own compilation (SPSS 19.0) Autocorrelation coefficients out of the confidence interval refer to a ‘system’ in the time series [Kehl and Sipos, 2011]. Moreover, nonstationary processes exhibit changing levels and slowly decaying autocorrelations [Bovars and Ledolter, 1983, p.249]. The d (integrated) component is simply 0 if the raw data are stationary to begin with, 1 if there is a linear trend (the usual case), or 2 if there is a quadratic trend. The model is not stationary, so we should use d component (d=1). There is no seasonality in the model, so it is not a SARIMA model, which contains seasonal components. A value of p means autocorrelation at lag p. (Lag n means an effect n periods back.) An autoregressive component of p=1 thus means that the dependent (WTI crude oil price) is affected by the preceding one value, Yt-1. A model can be an AR model, when PACF cuts off sharply but ACF declines slowly. To determine tentatively the value of p, look at the PACF plot and determine the highest lag at which the PACF is significant. Now this model is not an AR model (p=0). A value of q means the correlation with shocks at lag q. I used Expert Modeler in the SPSS to quantify q, because it automatically finds the best-fitting model for the dependent series. The best fitting ARIMA model was an ARIMA(0,1,1)(0,0,0). Table 2: ARIMA model statistics Model Fit Rsquared 0.978

Ljung-Box Q (18)

MAPE170 MaxAPE171 6.270%

33.929%

Number of Statistics DF Sig. outliers 21.629 17 0.199 0 Source: Own compilation (SPSS 19.0)

ARIMA(0,1,1)(0,0,0) model explains 97.8% of the total variation of WTI oil price in the series. It means that 97.8% is the goodness-of-fit of the model. Moreover, the oil price series varies from its model predicted level by 6.27%; in brief 6.27% is the accuracy in the fitted WTI oil price series, while the largest forecasted error is 33.929%. 170 171

MAPE: mean absolute percentage error MaxAPE: maximum absolute percentage error

- 292 -


The Ljung-Box statistic provides an indication of whether the model is correctly specified. A significance value less than 0.05 implies that there is structure in the observed series which is not accounted for by the model [SPSS 19.0 Tutorial, 2010], therefore the model is significant. There is no outlier in the model. Table 3: ARIMA model parameters

Difference MA Lag 1

Estimate 1 -0.204

SE 0.065

t

Sig.

-3.158 0.002 Source: Own compilation (SPSS 19.0)

The ARIMA model parameters table displays values for all of the parameters in the model, with an entry for each estimated model labeled by the model identifier. [SPSS Tutorial 19.0, 2010] For our purposes, it will list all of the variables in the model, including the dependent variable. The model parameters are significant at every significance level according to t-test.

Figure 9: WTI crude oil price forecasts by ARIMA model Source: Own compilation, SPSS 19.0 The pairwise correlation coefficients show strong relation between the forecasted WTI crude oil price and the future values defined by EIA. However, a strong correlation does not imply a perfect forecast.

- 293 -


Figure 10: WTI crude oil price forecasts compared to forecasts of EIA (STEO) Source: Own compilation Statistical significance and practical significance are different terms [Armstrong, 1985], although it helps to consider them jointly when interpreting the results. First, when an analysis is significant both statistically and practically, the method should be adopted. Next, if it is statistically significant, but not practically, we should reject proposed method. In the case of practically significant results, which are not significant statistically, we should do more work on method as well as in case of non-significant statistical and practical results. In my opinion, the results are almost statistically significant, but we still need corrections on method. 3.2. The impact of crisis A forecasting can be influenced by unexpected events, such as the crisis in 2008 and 2009, which is certainly a historical turning point not only in our financial and economic culture, but also fundamental changes in other fields. The international financial system was again on the edge of a serious crash and financial turmoil seemed to have historic extent. [Petrovics, 2012] Thus it had an effect on oil prices as well. So I made the forecasting by setting up a validation period from the middle of 2008. In this way, the database was about the period before the crisis and before its huge impact on WTI crude oil prices (as it was shown on Figure 2 and 4). Therefore the impact of crisis on oil prices could be predicted.

- 294 -


Figure 11: Forecasted WTI crude oil prices after 2008 – the impact of crisis Source: Own compilation The results of prediction – sometimes even the lower bounds of a 95% confidence interval – were overestimated in comparison to real values. The original oil price is correlated to the lower confidence level (LCL) for WTI oil price more than to the upper values. Although according to the results of ARIMA model we would think that the prediction fits well (R2=98.6%) to the series, now we can compare them with the actual figures. I defined the relative differences of this prediction (when the database was only the period before the crisis) in relation to the prediction, which was made to forecast future values from April 2012. The upper confidence level of estimated series in the case of forecasting from 2008 (the beginning of the crisis) were related to the upper ones in the case of current forecasting (RD_UCL), while the lower confidence levels to the lower ones (RD_LCL) and the forecasted values from 2008 till 2013 to the forecasted ones from 2012 to 2013 (RD_Forecast). (2)

- 295 -


Figure 12: Relative differences of upper and lower confidence levels for predictions Source: Own compilation The WTI oil price values forecasted from 2008 – when the database has not contained the impact of crisis yet – overestimate the ARIMA forecasts from 2012 by 57.69%. The upper confidence values of forecasts made from 2008 are 259.23% overestimated in relation to the upper confidence values of forecasts made from 2012 on the average. The lower confidence values are closer to the estimated values of forecast from 2012: the relative difference is 35.26%. Therefore the impact of crisis could be estimated: the distortion because of the crisis is between 35.26 and 259.23% at a confidence level of 95%. 4. Conclusion After the analysis of WTI crude oil price series, I could conclude that every prediction is affected by a lot of factors. Future data are difficult to accurately quantify whatever near future we are talking about. Several uncertainties could push oil prices higher or lower than projected. Sometimes, if the validation is not successful, using different or combined forecasting methods or just the change of parameters can help in getting more accurate results. The use (or lack of use) of independent factors can be another problem. Using them in ARIMA models also requires forecasts for independents, and a forecast with forecasted values would result more statistical error. Nevertheless it is always good to take independent factors into consideration, because they can have influence on decision makers when they use forecasted values. So it can be concluded that a trend not always can be used for forecasting. It does not predict the future; it only visualizes current trends that can be broken at any time due to the arrival of new information. We do not have to forget, that any unexpected event, such as the crisis can change the trend parameters.

- 296 -


Acknowledgements The described work was carried out as part of the TÁMOP‐4.2.1.B‐10/2/KONV‐2010‐ 0001 project in the framework of the New Hungarian Development Plan. The realization of this project is supported by the European Union, co‐financed by the European Social Fund.

References 1.

2.

3. 4. 5.

6.

7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

14.

Armstrong, J.C.: Long-range forecasting from crystal ball to computer. Wharton School, University of Pennsylvania. Wiley-Interscience Publication, Second Edition.1985. p. 346-361. Bovars, A. and Ledolter J.: Statistical Methods for Forecasting. University of Waterloo, University of Iowa, Wiley Series in Probability and Mathematical Statistics, John Wiley & Sons, Inc. 1983. Brooks, C.: Introductory Econometrics for Finance. Cambridge University Press, Second Edition, 2008. p. 206-258. Defusco, R.A. - McLeavy D.W. - Pinto J.E. - Runkle D.E.: Quantitative Investment Analysis. CFA Institute Investment Series, Second Edition, 2007. p. 518-581. European Commission: Europe’s current and future energy position – Demand – resources – investments Second Strategic Energy Review. Belgium. 2008. p. 6-21; 5863 On-line: http://ec.europa.eu/energy/strategies/2008/doc/2008_11_ser2/strategic_energy_review _wd_future_position2.pdf. Date of access: 10/02/2012. Garson, G.D.: Quantitative Research in Public Administration: Time Series Analysis. On-line: http://faculty.chass.ncsu.edu/garson/PA765/time.htm. Date of access: 10-122011. Hajdu O. - Herman S. – Pintér J. - Rappai G. – Rédey K.: Statistics II. Publisher: JPTE, Pécs, 1994. IBM SPSS Inc,: SPSS 19.0 Tutorial, 2010 Kehl D. and Sipos B.: Excel script used in statistical analysis. Teaching notes in Hungarian. University of Pécs. 2011. p. 98-126. Nau, R.F.: Stationarity and differencing. Duke University. 2005. On-line: http://www.duke.edu/~rnau/411diff.htm. Date of access: 10/01/2012. Petrovics P.: Forecasts during crisis or how to forecast a crisis? In: 13th International Scientific Days. Gyöngyös, 2012. p. 1030-1037. Ricta, R. and Sulz, O.: Forecasting and the scientific and technological revolution. Unesco, International Social Science Journal, Volume 21, Number 4, 1969. p. 566. U.S. Energy Information Administration (EIA): Short-Term Energy Outlook (STEO), April 2012. On-line: http://www.eia.gov/forecasts/steo/pdf/steo_full.pdf. Date of access: 13-04-2012. Susmel, R.: Lecture Notes in International Finance. Chapter V: Forecasting exchange rates. Unpublished teaching notes. University of Houston. 2011. p. 1-28. On-line: http://www.bauer.uh.edu/rsusmel/7386/ln5.pdf. Date of access: 17-01-2012.

- 297 -


PROF. h.c. DR. oec. SVÉHLIK CSABA (KHEOPS Automobil-Kutató Intézet): Magyarországi autóipari beszállító cégek társadalmi felelősségvállalása Motto: "Navigare necesse est..." (Közlekedni kell...) Pompeius, i.e. 70

Abstract The global automotive industry’s take on CSR is the practical application of the concept of sustainable development by business organisations. Admittedly, it’s not a new idea. Manufacturers in the sector have always taken care of their natural and social environments, to greater or lesser degrees. The new facet is to gather these activities together under the conceptual umbrella of CSR. The content of CSR is a dynamic process, driven by both market forces and social stakeholder groups, in turn shaped and influenced by cultural traditions and history as well as by the particularities of locales distributed throughout the world. There are some further elements of CSR in the sector: customer closeness, willingness and ability to accept responsibility, for employees, environment and corporate goals; maximise performance and sustainability, i.e. long-term forward-looking, socially and environmentallyoriented corporate activities; respect for the achievements of others and a willingness to learn; foster the creation of values and courage, creativity and fantasy to forge ahead with corporate renewal. Regarding CSR the lecture introduces many concrete examples in the global automotive industry. Abszrakt A globális autóipar CSR-on a fenntartható fejlődés üzleti vállalkozások általi figyelembe vételének a gyakorlati alkalmazását érti. Kétségkívül ez nem egy új ötlet. A szektorban a gyártók mindig is figyelmet fordítottak a természeti és szociális környezetükre kisebbnagyobb mértékben. Új az egészben az, hogy e tevékenységeket a CSR koncepcionális ernyője alá gyűjtik össze. Tartalmában a CSR dinamikus folyamatként jellemezhető, amelyre mind piaci tendenciák, mind stakeholderek hatással vannak, kulturális és történelmi hagyományok által formált és megalkotott, figyelembe veszi bárhol a világban a mindenkori telephelyek lokális sajátosságait. A CSR néhány további eleme a szektorban: vevőközelség, szolgálatkészség és képesség, hogy az alkalmazottakért, a környezetért és a vállalati célokért felelősséget tudjanak vállalni; teljesítési színvonal és fenntarthatóság maximalizálása, tehát hosszú távú, előre tekintő, szociális és környezet-orientált vállalati tevékenységek; tisztelet mások teljesítménye iránt, tanulási hajlandóság; értékek képzése és bátorság, kreativitás és fantázia, amelyek elősegítik a vállalat megújhodását. A CSR-ral kapcsolatosan az előadás számos konkrét esetpéldát mutat be a nemzetközi autóiparból. Kulcsszavak: autóipar, társadalmi felelősségvállalás, fenntartható fejlődés, adományozás

- 298 -


1. Bevezetés Egy vállalat több mint nyers gazdasági racionalitás elvén működő gépezet, millió szállal, érzékeny kölcsönhatásban kötődik társadalmi és természeti környezetéhez. Következésképpen minden felelősen gondolkodó cégvezető számára nyilvánvaló, hogy a gazdálkodási értékek közé – a profitmaximalizáláson túl – szociális, emberjogi és környezetvédelmi szempontok is beletartoznak [10]. Valójában az etikus, emberbaráti üzleti szemlélet egyáltalán nem új, több helyütt, főként az angolszász országokban és Japánban nagy hagyományokra tekinthet vissza. Ám a társadalmi ügyek iránti elkötelezettség a mai cégvilágban újra terjed. A vállalati szociális felelősség (amelyet az angol „Corporate Social Responsibility” kifejezés után legtöbbször „CSR” zsargonban rövidítenek) hovatovább már tananyag: immáron üzleti iskolákon oktatják, a nagy nemzetközi szervezetek és nemzeti kormányok hosszú „CSR”-ajánlásokat fogalmaznak meg. Sőt mi több, az ilyen közjót támogató és környezetóvó cégpraktika kötelező feladatnak számít a nemzetközi üzleti életben: szinte minden magára adó nagyvállalat a profiteredményeket taglaló éves jelentés mellett hosszú fejezeteket szentel szociális célú tevékenységének. Eszerint a „CSR” egy olyan koncepció, amelynek keretében a vállalatok önkéntesen szociális és környezeti szempontokat, megfontolásokat integrálnak üzleti működésükbe, és ilyen elvek fényében alakítják kapcsolataikat mindazokkal, akiket ténykedésük érint, illetve akik kihatással vannak az üzletmenetre. Noha eddig elsősorban a multinacionális óriásvállalatok mutattak érdeklődést a „CSR” iránt, fontos hangsúlyozni, hogy minden típusú és méretű vállalatra alkalmazható és hasznos. Különösen fontos, hogy a kis és közepes nagyságú vállalatok körében is növekedjen a „CSR” (el)ismertsége, elvégre a kisvállalkozások foglalkoztatják az unió munkavállalóinak több mint felét. E cégek az európai mintájú fejlődés szimbólumai, helyi szinten ők a fő gazdasági és szociális szereplők. 2. A CSR a nemzetközi autóiparban A globális autóipar „CSR”-on a fenntartható fejlődés üzleti vállalkozások általi figyelembe vételének a gyakorlati alkalmazását érti. Természetesen a társadalmi felelősségvállalás, mint eszme már régóta jelen van a szektorban. Az autógyárak mindig is figyelmet fordítottak a természeti és szociális környezetükre kisebb-nagyobb mértékben. Új az egészben az, hogy e tevékenységeket a „CSR” koncepcionális ernyője alá gyűjtik össze. Tartalmában a „CSR” dinamikus folyamatként jellemezhető, amelyre mind piaci tendenciák, mind stakeholderek hatással vannak, kulturális és történelmi hagyományok által formált és megalkotott, figyelembe veszi bárhol a világban a mindenkori telephelyek lokális sajátosságait. Így például számos fejlődő országban (Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, India, Kína, stb.), ahol jellemzően az autógyárak telephelyekkel rendelkeznek, az Aids elleni küzdelem, utcagyerekeknek való segítség nyújtása, vagy éppen az analfabetizmus elleni kampány ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a gazdagabb országokban kielégítő számú gyakorlati képzőhely kialakítása, ami persze már egy más szintű „CSR” tevékenységet igényel. (A következő fejezetekben erről még bővebben is szó lesz.)

- 299 -


3. Empirikus (primer) kutatás 3.1. A kutatás alapjai és alapelvei Az autóipari szektor a hazai ipar szerkezetében is nagy jelentőséggel bír, így a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának elemzésekor akkor kapunk teljes képet, ha a dokumentumokon és esettanulmányokon alapuló vizsgálódásokat egy szisztematikus empirikus (primer) kutatás is kiegészíti (lásd 1. ábra). E harmadik kutatási szint lehet ugyanis alkalmas arra, hogy átfogó képet adjon a hazai vállalati adományozás nagyságrendjéről, szerkezetéről, s adalékokkal szolgáljon a jelenség motivációs és érdekhátterének feltárásához. A vállalatok társadalmi felelősségvállalásának egy speciális formája a vállalatok által nyújtott támogatás, az adományozás. Amint azt ma már kutatások is bizonyítják, hazánkra is jellemző, hogy vállalatok szép számmal nyújtanak támogatásokat, adományoznak. A kutatásnak jó támpontjául szolgált Kuti Évának a magyarországi vállalatok körében végzett adományozási kutatásának elve [12]. A szakirodalom [13] szerint a vállalatok adományozásának elsődleges motivációi három fő forrásból fakadnak: 1. Így a morális és társadalmi felelősségből (amelyet a társadalmi elvárás felerősíthet); 2. abból a felfogásból, hogy a vállalatnak hosszú távú érdeke, hogy egészséges társadalomban működhessen; 3. s abból a felismerésből, hogy az adakozás a vállalat közvetlen gazdasági előnyeit növelheti. Természetesen a valóságban ezek nem feltétlenül különülnek el, s nem is mindig különböztethetők meg egyértelműen. Előfordul az is, hogy mindhárom motiváció együtt érvényesül, vagy valamely motiváció előtérbe kerül. Megállapítható, hogy gyakran nem lehet beszélni a vállalatok részéről fennálló tudatos választásról sem. A támogatáspolitikát mindenesetre jelentősen befolyásolja, hogy • a vállalat akarja-e, hogy támogatásai kapcsolódjanak a vállalati érdekekhez, • vár-e a vállalat viszonzást, s ha igen, milyet és mikor, • valamint, hogy a támogatás megtérültét a saját berkein belüli vagy a környezetében elért változások alapján értékeli-e. 2011 tavaszán 82 különböző nagyságú, hazai és külföldi tulajdonú autóipari cégnél készítettünk kérdőíves felmérést és interjút, amely vállalatok földrajzilag Magyarország minden főbb régióját (Budapest, Dunántúl, Duna-Tisza köze és Tiszántúl) reprezentálják. A kutatás számos várt és nem várt eredménnyel zárult. 3.2. Alapkérdések és hipotézisek A következő tanulmány e kutatás eredményeit foglalja össze. A vállalatok reprezentatív mintavételen alapuló vizsgálatára alapozva a kutatás során az alábbi két fő kérdéskör elemzésére tettünk kísérletet. Ezek a következők: 1. Mennyire elterjedt ma Magyarországon a vállalatok társadalmi felelősségvállalásán belül a vállalati adakozás, jótékonykodás az autóiparban? Milyen a cégek tényleges adományozói magatartása ebben a szektorban? Mi jellemzi a támogatást nyújtó és az attól elzárkózó cégeket?

- 300 -


2. Milyen célok, értékek és indítékok vannak hatással ennek a magatartásnak az alakulására? Milyen szorosak és mennyire civilizáltak a kapcsolatok a potenciális adományozók és a támogatást keresők között? Az előzetes ismereteinkből adódóan az alábbi hipotéziseket fogalmaztuk meg: 1. hipotézis A hazai, autóiparban tevékenykedő cégek jelentős része hajlandóságot mutat arra, hogy pénzbeni és/vagy természetbeni támogatással segítse a nonprofit szervezeteket. 2. hipotézis Az autóipari vállalatok a támogatásokra vonatkozó döntéseik során mérlegelik a kérelmezők általános ismertségét, jó hírét, az ajánlott program minőségét, valamint a hatékony és sikeres megvalósítás valószínűségét. Az egész programban viszonylag kevés a szisztematikus gondolkodásmód: minél nagyobb azonban egy vállalat, annál valószínűbb, hogy a jótékonysági programokkal kapcsolatban is megfogalmazódik a professzionális végrehajtás követelménye, bár a támogatások elosztásában a személyi tényezők és olykor a véletlenek is nagy szerepet játszhatnak. 3. hipotézis Az autóipari cégek tulajdonosának és első számú vezetőjének számottevő befolyása van a támogatáspolitika alakítására. Minél kisebb a vállalat, annál valószínűbb, hogy maguknak a segítségben részesített nonprofit szervezeteknek a kiválasztását is a vezetők személyes preferenciái határozzák meg. 4. hipotézis Az autóipari vállalati döntéshozók indítékai mutatnak bizonyos rokonságot az egyéni adományozók motivációjával. Ugyanakkor a piaci szférában dolgozó vezetők értékrendje különbözhet is az átlagemberétől. Számukra valószínűleg fontosabb a racionális viselkedés és a formai követelmények betartása, mint az egyéni adományozók esetében. Azt is okkal feltételezhetjük, hogy a támogatások címzettjének és formáinak megválasztása során a cég közvetlen és közvetett piaci érdekei is fontos szempontként szerepelnek. 5. hipotézis A szűkebb környezet (adott település, kistérség) segítését célzó vállalati adományok feltehetőleg gyakoribbak azoknál a cégeknél, amelyek kisebb településeken működnek. Minél jobban átlátható helyi közösségbe ágyazódik be egy vállalat, annál kevésbé lehet közömbös számára, hogy ez a környezet milyen: • akadályozza-e vagy segíti a tevékenységét; • kedvező vagy kedvezőtlen feltételeket teremt-e a működéséhez; • vonzó életlehetőségeket kínál-e vezetőinek és munkavállalóinak, vagy megnehezíti mindennapjaikat. A fenti hipotézisek ellenőrzéséhez szükség volt egy önálló, kifejezetten a vállalati adományozásra összpontosító vizsgálat elvégzésére. 3.3. A vállalatok adományozási hajlandósága az autóipari cégek körében 2011 tavaszán a hazai, autóiparban tevékenykedő általunk vizsgált vállalatok pontosan kétharmada (66,7 százalék) vallotta magát adományozónak (1. diagram). 14,8 százalékuk

- 301 -


mondta azt, hogy nem támogatott és semmiképp nem is támogatna különböző külső programokat, tehát a vállalati társadalmi felelősségvállalási hajlandóságuk zérussal egyenértékű. E negatív hozzáállás viszonylag magas arányt képvisel, hiszen minden hetedik (!) cég válaszában ez fogalmazódott meg. A vállalatok 18,5 százaléka nem nyújtott még eddig támogatást, de nem zárta ki, hogy a későbbiekben valamilyen módon bekapcsolódjon a jótékonykodásba. Bár ennek feltételei vannak (1. diagram). 1. diagram: A hazai autóipari cégek adakozási hajlandósága Elzárkózik 14,80%

Adna, de nincs rá módja 18,50%

Adományoz 66,70%

Forrás: saját kutatás

3.3.1. Adakozási hajlandóság cégnagyság szerint Mindenképpen fontos megvizsgálni, hogy a vállalat nagysága (esetünkben az árbevétel) miként befolyásolja az autóipari cégek társadalmi felelősségvállalásában játszott szerepét. Kutatásunk során 4 árbevételi kategóriát képeztünk, így ennek megfelelően vizsgáltuk a cégeket (1. táblázat). Talán nem meglepő, hogy legnagyobb arányban, 78,6 százalékban az igazi (5 milliárd Ft-nál nagyobb árbevétellel dolgozó) nagyvállalatok támogatják a külső, részben nonprofit szervezeteket. Az előzőekben láttuk, hogy a hazai, autóiparban tevékenykedő cégek kétharmada adakozik rendszeresen, ettől az átlagtól jócskán elmarad ugyanakkor a kisebb (100 millió Ft-ot meg nem haladó forgalmú) vállalkozások támogatási aktivitása. Körükben a támogatók aránya mindössze 48,5 százalék volt, s közel egynegyedük (23,1 százalék) a jövőre nézve is kizárta a jótékonykodás lehetőségét. 1. táblázat: A hazai, autóipari cégek adakozási hajlandósága árbevételük szerint A cég árbevétele 100 millió Ft alatt 100 millió – 1 milliárd 1 milliárd – 5 milliárd 5 milliárd felett

Adományoz 48,5 67,4 72,3 78,6

Adna, de nincs rá módja 28,4 20,6 13,5 11,4

Elzárkózik előle

Összesen (%)

23,1 12,0 14,2 10,0

100 100 100 100


Az 1. grafikon azokat a hazai, autóipari cégeket mutatja be az árbevételük szerint, amelyek rendszeres adakozó, adományozó tevékenységet folytatnak.

- 302 -


A grafikon jól tükrözi a kutatásnak azt a fontos eredményét, miszerint a cég nagysága erősen befolyásolja a vállalati társadalmi felelősségvállalási tevékenységet. A két szélső árbevételi kategória között 30,1 százaléknyi különbség adódott, tehát az 5 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek ennyivel nagyobb arányban vallják (tetteikben is) a társadalmi felelősségvállalás eszmeiségét, mint az évi 100 millió forint alattiak. Ennek oka nagy valószínűség szerint abban rejlik, hogy a rendszerváltás után sok tőkeszegény „kényszervállalkozás” született, amelyek komoly lehetőséget láttak abban, hogy a nemzetközi autóipar vérkeringésébe valamilyen módon (pl. egyszerű, kis hozzáadott értékű termék gyártásával) beintegrálódjanak. Egyrészt a tőkehiány, másrészt a szektorban lévő erős árverseny miatt e főként magyar tulajdonú cégek nem tudnak áldozni adakozási programokra. 1. grafikon: Az adakozó hazai, autóipari cégek aránya az árbevételük szerint 100% 90%

78,6%

80% 70% 60% 50%

67,4%

72,3%

100 mill. - 1 mrd.

1 - 5 mrd.

48,5%

40% 30% 20% 10% 0% 100 mill. alatt

5 mrd. felett


2. grafikon: Az „adakozna, de nincs rá módja” kategóriába tartozó hazai, autóipari cégek aránya az árbevételük szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30%

28,4% 20,6%

20%

13,5% 11,4%

10% 0% 100 mill. alatt

100 mill. - 1 mrd.

1 - 5 mrd.

5 mrd. felett


A 2. grafikon azokat a cégeket mutatja be, amelyek elmondásuk szerint szívesen „adakoznának, de nincs rá módjuk”. A grafikon jól mutatja be azt az előző grafikonnal - 303 -


ellentétes trendet, miszerint minél kisebb egy cég annál inkább érez „lelkifurdalást”, hogy neki is több áldozatot kellene hoznia a vállalati társadalmi felelősségvállalás oltárán. Ez mindenképpen szép eredmény, mutatja minden autóipari vállalkozás egyenrangú elkötelezettségét, de az anyagi források hiánya nagymértékben korlátot szab a konkrét cselekvési terveknek. A „tenni akarás, de nem tudás” leginkább tehát is kisebb cégnagyságra jellemző, a vállalkozások 28,4 százaléka érzi úgy, hogy ha módja lenne rá, akkor szívesen segítené valamilyen módon külső szervezetek tevékenységét. Az x. grafikonon jól láthattuk, hogy az 5 milliárd forintnál nagyobb árbevétellel rendelkező autóipari cégek 78,6 százaléka adakozik rendszeresen, mégis úgy érzi ezek vállalatok 11,4 százaléka (ez minden kilencedik céget jelenti), hogy bizonyos feltételek megléte esetén még többet áldozna valamilyen nemes célra. Ez mindenképpen nagyon pozitívnak tekinthető kutatási eredmény. A 3. grafikon azokat a cégeket prezentálja, amelyek valamilyen oknál fogva elzárkóznak az adakozás elől. 100 millió forint árbevétel alatti cégek esetén ez majdnem minden negyedik céget (23,1 százalék) érinti. A magasabb árbevételt elérő vállalatok esetén ez a negatív hozzáállás csak minden nyolcadik, tízedik céget illeti. Ennek okairól a későbbiekben még részletes kutatási beszámoló és értékelő lesz. 3. grafikon: Az adakozás elől elzárkózó hazai, autóipari cégek aránya az árbevételük szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30%

23,1%

20%

12,0%

14,2%

10,0%

100 mill. - 1 mrd.

1 - 5 mrd.

5 mrd. felett

10% 0% 100 mill. alatt


3.3.2. Adakozási hajlandóság földrajzi elhelyezkedés szerint Érdekes kettősséget mutat az autóipari cégek adományozási hajlandósága területi és településtípusok szerint. Az ebből adódó különbségek (2. táblázat) részben megfelelnek a várakozásoknak, részben azonban meglepetést tartogatnak. A kisvárosokban működő vállalkozások valóban nagyobb arányban támogatták a nonprofit szervezeteket, mint a nagyvárosi, de különösen a fővárosi székhelyű vállalatok. A magyarázat talán kézenfekvő. A helyi közösséggel való szoros együttélés nyilvánvalóan együtt jár a gondok közvetlen átélésével és a problémák megoldásáért érzett felelősséggel. A kapcsolati háló bizonyára erősebb, a civil szervezetek és vezetőik feltehetőleg ismertebbek, a nyújtott támogatások felhasználása is jobban áttekinthető,

- 304 -


mint a nagyobb településeken. A helyi cégek vezetői nagy valószínűséggel személyesen és családjukon keresztül is kapcsolódnak különböző szervezetekhez: • az iskolai alapítványokhoz, • egészségügyi alapítványokhoz, • a szabadidős egyesületekhez, • kulturális egyesületekhez, stb. 2. táblázat: A hazai, autóipari cégek adakozási hajlandósága földrajzi elhelyezkedésük szerint Földrajzi elhelyezkedés Budapest Dunántúl Duna-Tisza Köze Tiszántúl

Adományoz 65,4 69,8 68,5 68,4

Adna, de nincs rá módja 25,1 15,3 21,2 23,3

Elzárkózik előle

Összesen (%)

9,5 14,9 10,3 8,3

100 100 100 100


A 4. grafikon jól tükrözi, hogy a vidéki településeken működő autóipari cégek nagyobb arányban vesznek részt társadalmi felelősségvállaláshoz köthető kezdeményezésekben, mint a fővárosban. A budapesti autóipari vállalatok 3,0-4,4 százalékkal kisebb mértékben vesznek részt ilyen programokban, amelynek természetesen oka van. A vidéki kisvárosokban tevékenykedő vállalkozások nem kerülhetik el, hogy az utóbbi években egyre nagyobb számban létrejövő kistérségi együttműködésekben, regionális fejlesztési projektekben, különböző célokkal létrehozott alapítványokban, egyesületekben, polgárőrségekben és egyéb, a bővülő pályázati lehetőségek kihasználására létrehozott civil kezdeményezésekben szerepet vállaljanak. Ez utóbbiak támogatásához számos esetben persze közvetve vagy közvetlenül gazdasági érdekeik is fűződnek. 4. grafikon: Az adakozó hazai, autóipari cégek aránya földrajzi elhelyezkedésük szerint 100% 90% 80% 70%

65,4%

69,8%

68,5%

68,4%

Budapest

Dunántúl

Duna-Tisza köze

Tiszántúl

60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%


Az imént leírtak hűen bemutatják a vidéki cégek társadalmi felelősséghez való hozzáállását, amelynek lényegében az ellenkezője érvényes a fővárosban, ahol a gazdasági és a társadalmi szerepkörök sokkal inkább szétválnak, a kapcsolatok lazábbak, s így a támogatási - 305 -


tevékenység is sokkal személytelenebb. Mindennek természetesen az a következménye, hogy nehezebben foglalható rendszerbe az adakozási tevékenység, számos esetben a „véletlenszerű” kiválasztás kulcsszerepet játszik. A 4. grafikon alapján kissé meglepetésnek számít viszont, hogy a Nyugat- és KeletMagyarország (Dunántúl, Tiszántúl) közötti különbség viszonylag kicsi volt, és nem is bizonyult teljesen egyértelműnek. A ténylegesen adományozó vállalatok aránya az ország nyugati felében valamivel magasabb szintet ért ugyan el, de a támogatástól teljesen elzárkózók is többen voltak. A Duna-Tisza köze régió mutatóinak alakulásában nyilvánvalóan Budapest hatása is dominált. 5. grafikon: Az „adakozna, de nincs rá módja” kategóriába tartozó hazai, autóipari cégek aránya földrajzi elhelyezkedésük szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30%

25,1%

20%

23,3% 15,3%

21,2%

Dunántúl

Duna-Tisza köze

10% 0% Budapest

Tiszántúl


6. grafikon: Az adakozás elől elzárkózó hazai, autóipari cégek aránya földrajzi elhelyezkedésük szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10%

14,9% 9,5%

10,3%

8,3%

Duna-Tisza köze

Tiszántúl

0% Budapest

Dunántúl


- 306 -


Érdekes képet mutat az 5. grafikon. Jóllehet Budapesten a legkisebb az autóipari vállalatok adakozási kedve, viszont itt a legnagyobb (25,1 százalék) azoknak a cégeknek az aránya, amelyek „adnának, de nincs rá módjuk”. A vidék a konkrét tettekben megnyilvánuló tevékenységeket tekintve nagyjából egységes képet mutat (5. grafikon), de ebben a kategóriában egy viszonylag erőteljes „nyugat-kelet” irányzat érhető tetten. Eszerint a Tiszántúlon gondolják többnyire a vállalkozások azt, hogy bizonyos feltételek megléte esetén szívesen vállalnának hangsúlyosabb szerepet a társadalmi felelősségvállalásban. Míg a Dunántúlon csak nagyjából minden hetedik cég (15,3 százalék) válaszolta ezt, addig a tiszántúli vállalatok közel negyede (23,3 százalék) érzi a „nagyobb felelősség súlyát”. A 6. grafikon szerint is a Tiszántúlon működő autóipari cégek körében a legkisebb azon vállalatok aránya (8,3 százalék), amelyek teljes mértékben elutasítják azt, hogy bármilyen felelősségvállalási programban részt vegyenek. Szembetűnő viszont a Dunántúli cégek esete. Adakozásban a teljes országot tekintve az élen állnak, de az adakozás elöli elzárkózásban is. 3.3.3. Adakozási hajlandóság tulajdonosi szerkezet szerint Az előbbiektől aligha függetlenek azok az előzetes feltevéseinkkel merőben ellentétes arányszámok, amelyek a tulajdonosi szerkezet adományozási hajlandóságra gyakorolt hatását mutatják. A közvéleményben kimondva, vagy kimondatlanul, de szilárdan jelen van az az előítélet, mely szerint a „vadkapitalizmus” körülményei között újonnan létrejövő magyar autóipari vállalkozói rétegnek kisebb gondja is nagyobb a jótékonykodásnál. Kisebb az egyetértés ennek a negatív vélekedésnek a „pozitív párja” körül, de – főleg szakmai körökben – mégis sokan gondolják, hogy a közösségi, szolidaritási elven alapuló szemlélet, a felelősségteljes támogatói magatartás sokkal inkább jellemző azokra a külföldi vállalkozásokra, amelyeknek – a fejlett világ kiegyensúlyozottabb fejlődési pályáit járva – több módjuk volt az adományozói kultúra kifejlesztésére. A kutatás eredményi az előző mindkét feltevést cáfolják (3. táblázat, 2. és 3. diagram). A hazai autóipari vállalkozások között több mint 50 százalékos az adományozók aránya, mint a külföldi autóipari cégek körében. Mi több, ez utóbbiak közel fele semmiképp nem nyújtana támogatást. Ez a teljes elzárkózás a hazai tulajdonú autóipari vállalatoknak csak 11,1 százalékát (minden kilencediket) jellemzi. A magyarázat valószínűleg rendkívül egyszerű. A közvéleményben kialakult képet néhány magas összegeket adományozó multinacionális autóipari vállalat nagy publicitást kapó, igényes, koncepciózus támogatási tevékenysége befolyásolja. Mögöttük azonban jótékony homályban marad egy sor olyan külföldi cég, amelynek nincs apparátusa a beérkező kérelmek elbírálásához, a felhasználás ellenőrzéséhez, és a végrehajtott programok hatásfokának méréséhez, így inkább elzárkózik az adományozástól. A távolság, a társadalmi-kulturális kötődések hiánya, a bizalmatlanság és a nyelvi nehézségek mind-mind szerepet játszhatnak abban, hogy e cégek tulajdonosai vonakodnak a magyarországi társadalmi szerepvállalástól. A nem adományozó külföldi autóipari vállalatokkal folytatott interjúinkból származó reakciók és válaszok jól mutatják, hogy ez a tulajdonosi attitűd a hazai ügyvezetők egy részében erős ellenérzéseket kelt. Számukra valószínűleg napi frusztráció forrása, hogy a tulajdonos utasítására mereven el kell zárkózniuk a helyi civil szervezetek programjainak és működésének támogatásától.

- 307 -


A legáltalánosabb 5 reakció az alábbi volt a magyarországi cégvezetés részéről: 1. 2. 3. 4. 5.

Külföldi az anyacég, a helyi problémák nem érdeklik Inkább otthon adakoznak, a magyarokat nem támogatják Multinacionális cég, központi döntés van a támogatásokat illetően Az anyacég nem támogatja az itteni adakozásokat Minden ilyen dolognál a külföldi tulajdonostól kellene engedélyt kérni

3. táblázat: Adakozási hajlandóság belföldi és külföldi tulajdonú cégek szerint Tulajdonosi szerkezet Belföldi tulajdon Külföldi tulajdon

Adományoz

Adna, de nincs rá módja 18,4 15,5

70,5 45,2

Elzárkózik előle

Összesen (%)

11,1 39,3

100 100


2. diagram: Belföldi tulajdonú autóipari cégek adakozási hajlandósága Belföldi tulajdon Elzárkózik 11,1% Adna, nincs rá módja 18,4%

Adományoz 70,50%


A fenti válaszok azt sugallják, hogy a külföldi autóipari vállalkozások egy része még nem illeszkedett be a magyarországi társadalmi környezetbe, inkább viselkedik előkelő idegenként, mint felelős társadalmi szereplőként. Ennek a közvéleményre gyakorolt hatásait a médiában egyelőre ellensúlyozzák a komoly adományozási tevékenységet végző külföldi autóipari nagyvállalatokról szóló híradások; anyagi szempontból pedig, az utóbbiak által nyújtott támogatások magas összege bőven „kiköszörüli a csorbát”, így az egész társadalmi felelősségvállalási szerepnek az „optikája” a közvélemény szemében másképpen fest. Ez a kisebb társadalmi felelősségvállalási kedv aligha értelmezhető máshogy, mint olyan problémaként, amelyre az érintetteknek saját, hosszú távú érdekükben előbb vagy utóbb megoldást kellene találniuk, mivel a 21. század modern vállalatánál a társadalmi felelősségvállalás, mint eszmeiség csak akkor lehet sikeres, ha az a cégcsoport minden egyes tagvállalatánál – ha különböző mértékben is – de egyformán érvényesül.

- 308 -


3. diagram: Külföldi tulajdonú autóipari cégek adakozási hajlandósága Külföldi tulajdonú cégek esetén

Elzárkózik 39,3%

Adományoz 45,2%

Adna, nincs rá módja 15,5%


3.4. Miért zárkóznak el a cégek a társadalmi felelősségvállalási programban való részvétel alól? A „miért nem?” kérdésre kapott válaszok (4. táblázat) azonban korántsem csak a külföldi autóipari vállalatok számára kínálnak megfontolásra érdemes tanulságokat. Éppen ellenkezőleg, döntő többségük olyan belső problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekkel a hazai nonprofit és üzleti szervezeteknek kell megbirkózniuk. Összességében akár biztatónak is tekinthetjük, hogy a nem adományozó vállalatok 70,5 százaléka anyagi okokkal (a piac pangásával, a megrendelések csökkenésével, stb.) magyarázta a támogatások elmaradását. 11,1 százalék (minden kilencedik cég (!)) volt azoknak a válaszadóknak az aránya, akik azt mondták, hogy cégük közvetlenül nem támogat ugyan civil szervezeteket, de valamilyen más módon folyik náluk jótékonykodás. (Ez a „más mód” leggyakrabban azt jelentette, hogy a vállalat tulajdonosai, menedzserei és/vagy alkalmazottai magánemberként adományoztak, de ide soroltuk azokat az eseteket is, amikor a támogatáspolitikai döntéseket távoli vállalati központokban, a helyiek tudta és megkérdezése nélkül hozták meg.) 4. táblázat: Miért zárkóznak el a cégek az adományozás elől?

1. 2. 3. 4. 5.

Ok A cég „rossz” pénzügyi helyzete miatt A cég „más módon” tesz eleget ennek A cégvezetés nem érzi ennek fontosságát Nagy mennyiségű kérelem érkezik Nincs olyan cél, amit szívesen támogatna Összesen:

% 70,5 11,1 9,7 5,4 3,3 100,0


A legáltalánosabb 5 reakció az alábbi volt a magyarországi cégvezetés részéről: 1. Soha nem tudni pontosan, hogy ténylegesen hová kerül az adományozott összeg - 309 -


2. 3. 4. 5.

A támogatásnak csak kis összege jut valójában az odaszánt helyre Túl sok az adakozási kérés, nehéz kiválasztani azt a célt, amelyre szívesen adnánk A rengeteg befizetett adóból az államnak kellene adnia oda, ahol szükség van rá. Nem ez a fő feladtunk, elég a saját cégünket fenntartani. Ez az állam feladata lenne főként

Szintén figyelemre méltó, hogy az állami szerepvállalás számonkérése nem feltétlenül jár együtt az adományozás megtagadásával. A támogató autóipari cégek körében szintén számos megkérdezett spontán módon jelezte, mennyire sajnálatosnak és szégyenletesnek tartja, hogy ennyi adományra van szükség, s az állam az elemi szociálpolitikai feladatok megoldásának anyagi fedezetét sem biztosítja. Az adománykereső civil szervezetek szempontjából ez azt jelenti, hogy még a jótékonysági megoldásokat elvi okokból ellenző vállalatok meggyőzése sem teljesen reménytelen próbálkozás. Ami továbbra is hiányzik (a megkérdezett autóipari cégek világosan kifejezésre juttatták), az • a támogatást kérők megbízhatóságának, hitelességének garantálása, • az adományszerzés etikai normáinak lefektetése és • a betartásukhoz szükséges szabályozási, szervezeti, infrastrukturális feltételek megteremtése Ezeknek a lépéseknek a megtétele elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a nonprofit szektor továbbra is számíthasson a vállalati és a magánadományozók, illetve a személyi jövedelemadó 1 százalékáról rendelkező állampolgárok (remélhetőleg növekvő) támogatására. 3.5. Ha lenne rá módja, mire adna az, akinek „nincs rá módja”? A nem adományozó vállalatok több mint fele úgy nyilatkozott, hogy a későbbiekben hajlandó lenne a nonprofit szervezetek támogatására. Ezek döntő többsége azt a célcsoportot, tevékenységi területet is megjelölte, amelyre adományait legszívesebben irányítaná (5. táblázat). 27,3 százalékuk a gyerekek (főként a beteg gyerekek) támogatását tekintette olyan célnak, amelynek érdekében anyagi áldozatokra is hajlandó volna. Elsősorban azonban (32,1 százalék) az egészségügyi és a szociális ellátás (ezen belül inkább az egészségügy) jelentette azt a területet, amelyet a későbbiekben támogatnának. Az oktatást és a kultúrát már viszonylag kevés, a nonprofit szervezetek többi tevékenységi területét (a település- és gazdaságfejlesztést, környezetvédelmet, jogvédelmet stb.) pedig elenyésző számú vállalat említette (8,8 százalék). 5. táblázat: Ha lenne rá módja, mire adna?

1. 2. 3. 4. 5.

Adományozási cél Szociális, egészségügy Gyerekek Sport Oktatás, kultúra Településfejlesztés, környezetvédelem Összesen: Forrás: saját kutatás

- 310 -

% 32,1 27,3 18,1 13,7 8,8 100,0


Biztató jelnek tekinthetjük, hogy a ma még nem adományozó autóipari vállalatok mintegy egyötöde meg tudott nevezni olyan nonprofit szervezetet, amelyet szívesen támogatna. Különösen sokan említették közülük a nagynevű gyermekintézmények és kórházak alapítványait, a konkrét betegségek gyógyítását célzó nonprofit szervezeteket, valamint a Vöröskeresztet, a Máltai Szeretetszolgálatot, az SOS Gyermekfalut és a Gyermekétkeztetési Alapítványt. Ugyanakkor számos kisebb, nyilvánvalóan a vállalat székhelytelepüléséhez kötődő egyesület és alapítvány neve is felmerült. Közülük legtöbben a számukra jól ismert, lehetőleg helyi szervezetek között kívánják megtalálni civil partnereiket. Követelményként említették még a támogatásra aspiráló szervezet megbízhatóságát és politikamentességét is. 3.6. Milyen feltételek mellett adakoznának az autóipari cégek? A jövőben esetleg adományozó autóipari vállalatok közel háromnegyede (72,5 százalék) saját gazdasági helyzetének javulását nevezte meg olyan körülményként, amely hatással lesz támogatói tevékenységének alakulására (6. táblázat). Az autóipari vállalatok közel egyötöde (17,4 százalék) változatos formákban utalt arra, hogy támogatói hajlandóságát számottevően fogja befolyásolni a kérelmező nonprofit szervezetek gazdálkodásának átláthatósága és az adományozott összeg felhasználásának nyomon követhetősége. Nagyon fontos kutatási eredmény, hogy csak a cégek kis hányada (csupán 5,1 százaléka) szabja az adakozás feltételéül, hogy az állam kedvezőbb adópolitikát folytasson az adományozás területén. 6. táblázat: Milyen feltétel megléte esetén adna?

1. 2. 3. 4. 5.

Feltétel Nyereségesebb legyen a cég Tudni azt, hogy jó helyre megy a pénz Kedvezőbb adózási feltételek adományozáskor Értelmes célok megfogalmazása A cég hírneve is erősödjön Összesen:

% 72,5 17,4 5,1 2,5 2,5 100,0


A legáltalánosabb 5 reakció az alábbi volt a magyarországi cégvezetés részéről: 1. 2. 3. 4. 5.

Biztosított legyen az adományozás átláthatósága A kérelmező pontosan határozza meg, hogy mire kér adományt Értelmes legyen a kérelem célja és meggyőző a megkeresés A cég neve jelenjen meg bizonyos helyeken, ez reklámértékkel bír Számunkra is legyen hasznos ez a dolog

Az eddigieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy – a már most is adományozó közel kétharmadon túl – az autóipari vállalatok további egyötöde viszonylag könnyen megnyerhető lenne a nonprofit szervezetek támogatásának. Ahhoz azonban, hogy az ilyen törekvések sikerrel járjanak, nemcsak az adományszerzés stratégiáján és technikáin kell sokat javítani, hanem a vállalati motiváció és magatartási minták megismerésére is szükség van. Ebben

- 311 -


segíthet a már ma is adományozó autóipari cégek támogatási tevékenységének részletesebb elemzése. 3.7. Milyen támogatásokat adnak az adományozók? A 7. grafikon a pénzadományban és természetbeni juttatásban részesült területek arányát mutatja be. 7. grafikon: Pénzadományban és természetbeni juttatásban részesült területek aránya 0%

10%

Pénzbeni segítség

Természetbeni segítség

20%

30%

40%

35%

16%

50%

60%

20%

24%

Egészségügy

15%

30%

Szociális

Oktatás

Sport

70%

80%

90%

15%

10%

14%

13%

Kultúra

100%

5%

3%

Egyéb


Az adományok tevékenységi területek közötti megoszlása (7. grafikon) lényegében az adakozói prioritásokat tükrözi. A ténylegesen adományozók körében az egészségügy élvezte a legnagyobb támogatottságot (ebben a beteg gyerekek gyógyításával foglalkozó alapítványoknak nyújtott adományok is benne vannak) 35% százalékos részesedéssel. Az egészséges gyerekeknek szánt összegek nyilvánvalóan megoszlottak a szociális, az oktatási, a sport, és a kulturális nonprofit szervezetek között. Ebből a szerkezeti hasonlóságból levonható az a következtetés, hogy az adományozó és a nem adományozó vállalatok között nincsenek számottevő értékrendbeli különbségek. Mindkét csoportra jellemző, hogy támogatóként alapvetően a hagyományos jótékonysági mintákat követi, illetve követné. Érdekes viszont, hogy a természetbeni támogatásban részesített nonprofit szervezetek összetétele (7. grafikon) valamelyest különbözött a pénzadományt kapókétól. Ebből a támogatási formából elsősorban az oktatási nonprofit szervezetek (minden valószínűség szerint az iskolai alapítványok) részesedtek 30 százalékos részesedéssel. A pénztámogatások megszerzésében oly sikeres egészségügyi alapítványok e tekintetben csak a harmadik helyre szorultak. Ez főleg azért meglepő, mert – a kórházak állapotát ismerve – azt feltételezhetnénk, hogy az egészségügy igen jó hasznát láthatná szinte mindazoknak a termékeknek, amelyekkel a vállalatok a nonprofit szervezeteket támogatni szokták. Azt gondolhatnánk, hogy a különbségek oka a különböző szereplők eltérő prioritásaiban rejlik, de az adatok azt mutatják, hogy a pénztámogatást és a természetbeni támogatásokat nyújtó vállalatok között igen erős átfedések vannak. A természetbeni támogatás leggyakoribb formája a saját termékek és szolgáltatások felhasználása volt (7. táblázat). A fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások a jelek szerint

- 312 -


hajlottak arra, hogy olyan civil szervezeteket támogassanak, amelyek szoros kapcsolatban állnak a termékeik vásárlóközönségének tekintett fogyasztókkal. A készleten levő és a (sokszor kifejezetten adományozási céllal) vásárolt termékek felajánlása jócskán elmaradt a saját produktumokétól, de még mindig számottevő gyakoriságú volt (25,7 százalék). Lényegesen ritkábban fordult elő, hogy a vállalatok ingyenes vagy kedvezményes ingatlanhasználattal, szállítóeszközeik ideiglenes átengedésével, irodai és kommunikációs eszközeik használatának engedélyezésével segítették a nonprofit szervezeteket (17,2 százalék). 7. táblázat: Milyen támogatást adnak?

1. 2. 3. 4.

Természetbeni juttatások formája Saját termék, vagy szolgáltatás Vásárolt áruk Ingyenes szolgáltatás nyújtása Szakmai támogatás Összesen:

% 42,8 25,7 17,2 14,3 100,0


Összességében elmondhatjuk, hogy bár a természetbeni támogatások kultúrája fejlődőben van, ezen a területen valószínűleg sok még a tartalék. 3.8. A kapcsolatfelvétel módja és visszajelzések A kapcsolatteremtés kétoldalú dolog, nemcsak a kérelmezők kezdeményezhetik, de az első lépést az esetek többségében nekik kell megtenniük (8. táblázat). Az adományozásra az autóipari vállalatok több mint háromnegyedénél úgy került sor, hogy a kapcsolatfelvétel során a későbbi támogatott volt a kezdeményező fél. A támogatási céljaiknak megfelelő civil szervezeteket aktívan kereső cégek igen ritkák voltak, a nyilvánosan meghirdetett pályázat pedig kivételszámba ment. A vizsgálat egyik legnagyobb meglepetése, hogy a kapcsolatfelvétel milyen nagy arányban történt minden előzetes ismeretség nélkül, (sokszor formális, sokszorosított) levélben, személyesen vagy telefonhívás útján. A civil szervezeteknek komoly erőfeszítéseket kellene tenniük azért, hogy tiszta helyzetet teremtsenek, és hozzásegítsék a vállalati adományozókat a nonprofit világban való eligazodáshoz. 8. táblázat: A kapcsolatfelvétel módja

1. 2. 3. 4. 5. 6.

Kapcsolatfelvétel módja Már korábban is ismert volt a szervezet Személyes, vagy írásos megkeresés A cégvezető kapcsolatrendszere Konkrét céllal érkezett megkeresés Személyre szóló „szórólap” Médiában megjelent kérelem Forrás: saját kutatás

- 313 -

% 36% 78% 88% 40% 24% 14%


Nem voltak viszont teljesen elégedettek az autóipar részéről a támogatók a civil szervezetektől kapott köszönetnyilvánításokkal és visszajelzésekkel (4. diagram): Az adományozó autóipari vállalatok háromnegyede (75 százalék) kap rendszeres visszajelzéseket a támogatottaktól. Egyötödüknek csak néha, 5 százalékuknak sohasem köszönik meg a segítséget. A kutatás kissé fájdalmas eredménye, hogy ezek az adatok kissé lehangolóak. Az adományozás kultúrájának fejlődését a köszönetnyilvánítás kultúrájának hiánya minden bizonnyal komolyan gátolhatja. 4. diagram: A támogatásban részesült visszajelzése Soha 5% Néha 20%

Mindig 75%


3.9. Az empirikus kutatás összefoglalása A kutatás során kapott eredményeink a megfogalmazott hipotéziseknek csak egy részét igazolták: • 1. hipotézis: A magyar autóipari vállalatok jelentékeny részéről (pontosan kétharmadáról) valóban az derült ki, hogy társadalmilag felelős vállalat, vagyis hajlandó pénzbeni és/vagy természetbeni támogatással segíteni a nonprofit szervezeteket. • 2. hipotézis: A nonprofit szervezetek támogatására vonatkozó döntések főleg a szolidaritási elv mentén és érzelmi alapokon születnek. A vállalatok csak ritkán mérlegelik objektív kritériumok szerint, a vállalati érdekek figyelembevételével a kérelmezők jó hírét és az ajánlott program minőségét. • 3. hipotézis: Az autóipari vállalat tulajdonosának és első számú vezetőjének nem egyszerűen számottevő, hanem döntő és szinte kizárólagos befolyása van a támogatáspolitika alakítására. A segítségben részesített nonprofit szervezetek kiválasztását még a viszonylag nagyméretű vállalatoknál is a vezetők személyes preferenciái határozzák meg. • 4. hipotézis: Az autóipari vállalati döntéshozók indítékai rendkívül szoros rokonságot mutatnak az egyéni adományozók motivációjával. Egyelőre igen kevés jele van annak, hogy értékrendjük számottevően különbözne az átlagemberétől, hogy fontosabb lenne számukra a racionális viselkedés és a formai követelmények betartása, mint az egyéni adományozók

- 314 -


esetében. Az adományozási prioritások nem mutatnak szoros összefüggést az adott cég tevékenységével. A támogatások nagy része a gazdaság valamennyi területéről az egészségügyi és a szociális szférába áramlik (tehát jó helyre kerül (!)). A presztízsnövelés az adományozás indítékai között (szerencsére) csak az utolsó előtti helyet foglalja el. • 5. hipotézis: A szűkebb környezet (kisváros, kistérség) segítését célzó autóipari vállalati adományok valóban gyakoribbak azoknál a cégeknél, amelyek kisebb településeken működnek. A helyi közösségbe való beágyazódás érzékelhetően növeli az adományozási hajlandóságot. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a magyarországi autóipari vállalatok körülbelül félúton vannak azon a fejlődési pályán, amelynek stációit Burlingame [4] a vállalati jótékonyság négy különböző modelljének egymást követő megjelenésével írja le: • A neoklasszikus modell abból indul ki, hogy a vállalatnak elsődleges célja az üzleti hatékonyság növelése, tehát adományai is csak annyiban indokoltak, amennyiben (például azok reklámértékének köszönhetően) hozzájárulnak ennek a hatékonyságnak a növeléséhez. • A politikai modell abban látja a nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatások hasznát, hogy azok erősítik a vállalatok politikai pozícióit, és adott esetben az állami akarattal szemben is ellensúlyt teremtenek. • Az etikai modell azon alapul, hogy a piaci szektor gazdasági hatalma egyúttal társadalmi felelősséget és kötelezettségeket is jelent, amelyeknek altruista akciók útján lehet eleget tenni. • Mindezekhez képest valódi paradigmaváltást jelent a vállalatokat érintettként, kockázatviselőként definiáló modell, mely szerint a piaci szervezetek elválaszthatatlan részei a társadalom szövetének, így elemi érdekük, hogy annak épségéért mindent megtegyenek, többek között a civil szerveződéseket is segítsék. A mai magyar gyakorlatot elsősorban az etikai modell határozza meg. Az autóipari cégek alapvetően szolidaritási megfontolásokból adományoznak, s egyelőre még nem jutottak el annak tudatosításáig, hogy a hagyományos jótékonyságon túl kockázatviselőként is érdemes a környezetükben felmerülő társadalmi problémák megoldásáért anyagi áldozatokat és felelősséget vállalniuk. A kutatás egyik legfőbb hozadéka annak megállapítása, hogy: valamennyi (civil, üzleti és állami) szereplő közös erőfeszítésére lenne szükség ahhoz, hogy a sok vitathatatlan jó szándék találkozásából a szektorok a jelenleginél hatékonyabb és intenzívebb együttműködése alakuljon ki. 4. Befejezés A vállalatok társadalmi felelősségvállalása a 21. század egyik legfontosabb eszmeisége. A nemzetközi autóipar, mint húzóágazat, ebben is élen jár, egyre inkább vallva tetteiben is e szellemiséget. A társadalmi felelősségvállalás nem lehet öncélú, akkor lehet igazán sikeres, ha a teljes értékképzési láncolat minden eleme a cégfilozófia elemévé teszi.

- 315 -


A globális autóipar „CSR”-on a fenntartható fejlődés üzleti vállalkozások általi figyelembe vételének a gyakorlati alkalmazását érti. Természetesen a társadalmi felelősségvállalás, mint eszme már régóta jelen van a szektorban. Az autógyárak mindig is figyelmet fordítottak a természeti és szociális környezetükre kisebb-nagyobb mértékben. Új az egészben az, hogy e tevékenységeket a vállalati társadalmi felelősségvállalás koncepcionális ernyője alá gyűjtik össze. Mindenképpen elmondható, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) standardjainak, az ENSZ emberi jogok egyezménynek, az OECD nemzetközi cégekre vonatkozó irányelveinek és hasonló magatartási kódexek betartása a szektorban - néhány sajnálatos negatív példától eltekintve - nem kérdésesek. E standardok az autóipar számára a felelősségteljes üzleti működés szükséges, de nem kielégítő keretét adják. A szektor már régen túllépett mindezen és a gyárak egyre nagyobb mértékben dolgozzák ki a saját igen széles körű „CSR”-tevékenységi körüket. A kutatási projekt keretében a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatosan végeztünk mind primer, mind szekunder kutatásokat a nemzetközi autóipar példáján. Mindezt kiegészítettük egy nagymérvű empirikus kutatással, amelyet a hazánkban tevékenykedő autóipari cégek körében végeztünk. Az alábbi trendek jellemzők a „CSR” tekintetében a nemzetközi autóiparban: • szerteágazó, széles sprektumon mozgó CSR tevékenységek • egyre növekvő „CSR”-büdzsék az egyes gyártóknál • vállalati szintű „CSR”-politikák kialakítása • a stratégiai gondolkodás erősödése a „CSR” fontosságát illetően A fenti jellemző tendenciák alapján mindenképpen elmondható az a jó hír, hogy a „CSR” egyre inkább beépül az autógyárak tudatába, követendő példát mutatva más szektorok és minden fogékony ember számára, hiszen a vállalati fejlődéshez a 21. században már e szellemiség hitvallása is hozzátartozik. A „CSR” eszméit sugallni kell a céges környezet irányába is, de nem jelentheti a közfeladatok áthárítását a magánszektorra. Éppen itt jön be a kormányzat felelőssége több szempontból is. Nagyon fontos lenne, ha politikusok és más véleményformálók az eddigieknél sokkal intenzívebben kommunikálnák a vállalatok társadalmi felelősségének kiemelt fontosságát, hiszen eddig elsősorban a multinacionális óriásvállalatok mutattak érdeklődést a „CSR” iránt, azonban fontos hangsúlyozni, hogy minden típusú és méretű vállalatra alkalmazható és hasznos. A hazai autóipari cégek körében végzett empirikus kutatás számos olyan eredményt hozott, amelyet hazai autóipari vállalkozások is hatékonyan figyelembe tudnak venni akkor, amikor is a saját társadalmi felelősségvállalási filozófiájukat alakítják ki. Különösen fontos, hogy a hazai kis és közepes nagyságú vállalatok körében is növekedjen a „CSR” (el)ismertsége, hiszen a jövőben csak a társadalmilag felelős vállalatok tudnak csak fennmaradni. Amiel szavai méltó módon tükrözik mindezt [9]: „Aki nem fejlődik – megáll; Aki megáll – lemarad; Aki lemarad – elpusztul; A változatlan állapot a pusztulás félelmetes előjele!” H.F. Amiel (1821-1881)

- 316 -


Irodalomjegyzék [1] Angyal Ádám (2003): Nézetek az erkölcsről, Aula Kiadó [2] AT Kearney (2005): Growth and Innovation – key challenges for the auto industry, London [3] Bennett, Roger (1998): Corporate philanthropy in France, Germany and the UK International Marketing Review, Vol. 15,No. 6, pp. 458–475. [4] Burlingame, Dwight F. (2001): Corporate philanthropy’s future In: Third Sector Policy at the Crossroads, edited by Helmut K. Anheier, Jeremy Kendall, Routledge, London, New York [5] Clarkson, Max B. E. (1995): A stakeholder framework of analyzing and evaluating corporate social performance. In: Academy of Mangement Review, Vol. 20,No.1, pp. 92–117. [6] CSR Report 2007, Mitsui & Co., Ltd. [7] Drucker, Peter F. – Kaneko Ikuyo (1994): Crossover between the nonprofit and business sectors The Sasakawa Peace Foundation, Tokyo [8] Ernst & Young (2008): CSR und Automobilindustrie [9] Harsányi Eszter – Révész Éva (2003): A vállalati adományozás modelljei és gyakorlata (Kézirat), Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. [10] Heimer György: Emberarcú kapitalizmus, Complex Magazin, XIII. évfolyam 7. szám [11] Jagasics Béla (2001): Civil történet. A nonprofit szektor a ’90-es években. Tanulmányok, Landorhegy Alapítvány, Zalaegerszeg. [12] Kuti Éva (2005): A magyarországi vállalatok társadalmi felelősségvállalása Nonprofit Kutatócsoport, Budapest [13] Kuti Éva (szerk.) (2005): A „jótékonyság” vállalati stratégiája, Vállalati adományozás Magyarországon, tanulmányok [14] Morris, Christopher (2002): Patterns in corporate philanthropy. Capital Research Center, USA, August 2002, http://www.capitalresearch.org [15] Naisbitt, J. (1991): Megatrendek 2000, OMIKK [16] One Plus One Equals Three – CSR at Volkswagen, 2006 [17] Porter, Micheal E. – Kramer, Mark R. (2002): The competitive advantage of corporate philanthropy. In: Harvard Business Review, December [18] PriceWaterhouseCoopers (2002): Supplier Survival – Survival in the Modern Automotive Supply Chain, 2002 [19] Roberts, K. (2003): Brand challenges and understanding the brand core, Gabler [20] Schuler, V. (2006): CSR in the BMW Group, Supplier Conference, Munich [21] Smith, Bucklin & Associates (1997): Átfogó nonprofit menedzsment CONEX Könyvkiadó Kft, Budapest [22] Svéhlik Csaba (2008a): Paradoxonok a globális autóiparban, Tudományos előadás, CSR Tudományos Konferencia, Budapest, 2008. aug. 15. [23] Svéhlik Csaba (2008b): A globális autóipar „CSR”-tevékenysége CSR Konferencia, Széchenyi István Egyetem, Győr, 2008. szept. 22. [24] Tóth Gergely: A valóban felelős vállalat, Követ, 2007 [25] Useem, Michael (1991): A vállalati jótékonyság. In: Kuti Éva és Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Tanulmányok. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest [26] VDA-Statistik, 2007 [27] Wirtschaftswoche (2007): Die 10 Megatrends des Jahrhunderts, 12.2.2007 [28] Wood, D. J. (1991): Corporate social performance revisited In: Academy of Management Journal, 16:694 [29] Wood, Donna J. – Jones, Raymond E. (1995): Stakeholder mismatching: A theoretical problem in empirical research on corporate social performance In: The International Journal of Organizational Analysis, Vol. 3, No. 3, pp. 229–267.

- 317 -


VII. KHEOPS Tudományos Konferencia® (Mór, 2012. május 16. szerda)

Minden előadó részvételét köszönjük!

- 318 -

VII. KHEOPS Tudományos Konferencia

Recommend Documents