Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
I.
Kerületi hivatalok és jegyzői gyámhatóságok gyermekvédelmi eljárásainak átfogó- és célellenőrzése
gyámügyi,
Éves Célvizsgálati témák: A gyámügyi igazgatás tekintetében 2015. évben kiemelt cél a gyermeki és ügyféli jogok biztosítása érdekében az alábbi tevékenységek ellenőrzése: - Annak célvizsgálata, hogy hány esetben történt a gyermek bántalmazására utaló jelzés, bejelentés, vagy annak észlelése a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve a járási gyámhivatalnál és megtették-e a szükséges intézkedéseket, - alkalmazták-e a Gyvt. 11 § (1a) bekezdésben foglaltak alapján az egységes elveket és módszertant, - megvalósult-e a Gyvt. 17 § (2a) bekezdése szerinti zárt adatkezelés és a Gyvt. 17. § (3) bekezdés szerinti együttműködés, - hány esetben került sor feljelentés megtételére a gyámhivatal részéről a bántalmazóval szemben és - alkalmazta-e a Szociális és Gyámhivatal (Szociális és Gyámügyi Osztály) a Gyvt. 17. § (5) bekezdés szerinti egyeztető megbeszélés megtartását. ( A célvizsgálat a 2015. január 1- december 31. közötti időszakra terjed ki, a megállapításokról, javaslatokról készült összefoglalót 2016. február 28.-ig kell megküldeni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya részére)
A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bek.a. pontjában foglalt ellenőrzési jogkörében ellenőrzésre kijelölt szervek: Átfogó ellenőrzés Budapest XVIII. Kerület Gyámhivatala – 2015. május Felelős: Högenwarthné Nagy Marianna gyámügyi ügyintéző BFKH IV. Kerületi Hivatala– 2015. május Felelős: dr. Tóth Polina gyámügyi ügyintéző BFKH VIII. Kerületi Hivatala – 2015. május Felelős: dr. Szarvas Katalin gyámügyi ügyintéző BFKH XX. Kerületi Hivatala– 2015. szeptember felelős: Dr. Paál Péterné gyámügyi ügyintéző BFKH XXII. Kerületi Hivatala – 2015. szeptember Felelős: Högenwarthné Nagy Marianna gyámügyi ügyintéző BFKH II. Kerületi Hivatala - 2015. október Felelős: Dr. Bedekovics Letícia gyámügyi ügyintéző
1
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve Célvizsgálat: BFKH XXI. Kerületi Hivatala – 2015. november felelős: Dr. Bedekovics Letícia gyámügyi ügyintéző BFKH XII. Kerületi Hivatala – 2015. szeptember felelős: Dr. Szarvas Katalin gyámügyi ügyintéző BFKH XI. Kerület Gyámhivatala – 2015. szeptember Felelős: Lukács Beáta gyámügyi ügyintéző Utóvizsgálat: Kísérő nélküli kiskorúak ügyében Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala 2015. április, és 2015. október Felelős: Lukács Beáta gyámügyi ügyintéző
II.
Elsőfokú szociális hatóságok (kerületi hivatalok) ellenőrzése
A szociális pénzbeli és természetbeni ellátásokkal kapcsolatban kiemelt terület (kerületi hivatalok) -. A közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata: - Ellenőrzési időszak: 2015. január 1.-2015. december 31. - A szociális és gyermekvédelmi ellátások országos nyilvántartására vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata. Ellenőrzési időszak: 2015. január 1.-2015. július 31.
A megállapítások eredményeit 2015. augusztus 31.-ig kell megküldeni a Segélyek és Támogatások Főosztálya részére. Ellenőrzésre kijelölt elsőfokú hatóságok: Átfogó ellenőrzés BFKH XVI. Kerületi Hivatala- 2015 május Felelős: Ritterné dr. Nagy Edit szociális ügyintéző BFKH XXII. Kerületi Hivatala - 2015 június Felelős: Kovács Mariann szociális ügyintéző BFKH I. Kerületi Hivatala- 2015 augusztus Felelős: Nádasiné Nemes Erzsébet szociális ügyintéző BFKH X. Kerületi Hivatala- 2015. szeptember Felelős: dr. Lakatos Szilárd szociális ügyintéző BFKH VI. Kerületi Hivatala- 2015 október Felelős: Nádasiné Nemes Erzsébet szociális ügyintéző
Utóellenőrzés: BFKH XX. Kerületi Hivatala - 2015 május Felelős: dr. Lakatos Szilárd szociális ügyintéző
2
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
III. Szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények ellenőrzése 1. az alábbi jogszabályok előírásainak érvényesülését vizsgáljuk: •
1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról
• •
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról / Gyvt. / 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről /Gyár./ 235/l997./XII.17./. Korm. rendelet a gyámhatóságok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról
•
•
513/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről
•
29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról
•
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról
•
369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről
•
15/l998./IV.3o./ NM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről /NM rendelet/
•
9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről
•
1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről
•
8/2000. (VIII. 04.). SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról
•
2. A jogszabályi előírások megszegése esetén alkalmazható szankciók (369/2013 (X.24.) Korm. rendelet alapján.) „ 40. § (1) A működést engedélyező szerv az ellenőrzés során tett megállapítások alapján a) az engedélyest törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az engedélyes megszűnt vagy szolgáltatást nem nyújt, b) az ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiséget, a lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlant, illetve a külső férőhelyet - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az elhelyezésére szolgáló épület (épületrész) állaga az ellátottak életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti,
3
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve c) a helyettes szülőt, nevelőszülőt - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az ellátottak életét, testi épségét, egészségét vagy az ellátott gyermekek fejlődését súlyosan veszélyezteti, illetve más alapvető jogát súlyosan sérti, vagy jogszabály kizárja, hogy helyettes szülőként, nevelőszülőként működjön, d) az engedélyes épületének egy részét lezáratja, ha az az engedélyes működőképességének fenntartása mellett megfelelően lezárható, és állaga az ellátottak életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti, e) a b)-d) pontban nem említett esetben az engedélyest törli a szolgáltatói nyilvántartásból, és kötelezi a fenntartót a szolgáltatásnyújtás megszüntetésére, ha az engedélyes személyi, tárgyi feltételei vagy működése az ellátottak életét, testi épségét, egészségét vagy az ellátott gyermekek fejlődését súlyosan veszélyezteti, vagy más alapvető jogát súlyosan sérti, f) a szolgáltatói nyilvántartás adatait az ellenőrzés során megállapított tényeknek és a jogszabályoknak megfelelően - a b) és c) pontban foglaltakon túl - hivatalból módosíthatja, ha a fenntartó elmulasztott adatmódosítást kérni, g) az a)-c) és e) pontban nem említett jogsértés esetén a jogsértés jellegétől és súlyától függően, az ellátottak érdekeinek figyelembevételével ga) legalább húsz napos, de legfeljebb négy hónapos határidő megjelölésével felszólíthatja a fenntartót a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására, gb) a ga) alpont szerinti felszólítással egyidejűleg - ha az ellátottak Szt., illetve Gyvt. szerinti jogainak megóvása érdekében szükséges - legfeljebb a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetéséig, és a jogszerű működés helyreállításáig megtilthatja újabb ellátottak felvételét, gc) az ügynek az ellátottak, az ellátási érdek és a fenntartó szempontjából is előnyös rendezése érdekében a hiányosság - legfeljebb három éven belül történő - megszüntetéséről a fenntartóval hatósági szerződést köthet, gd) kötelezheti a fenntartót és a szolgáltatót, hogy a jogsértő személyt küldje az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság által minősített továbbképzésre, ge) a jogsértéssel érintettek között egyeztető megbeszélés tartása iránt intézkedhet, h) az Szt. 92/L. § (1) bekezdésében, illetve a Gyvt. 100/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetben bírságot szabhat ki. (2) A hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására megállapított határidő a fenntartó kérelmére indokolt esetben egyszer, legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. 41. § (1) Ha a fenntartó a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására megállapított határidőn belül nem igazolja, hogy a felszólításban foglaltaknak eleget tett, vagy a felszólításban foglaltak teljesítésének megállapítása érdekében egyébként szükséges, a működést engedélyező szerv utóellenőrzést tart. (2) Ha a fenntartó a hiányosságot vagy más jogsértést határidőben nem szünteti meg, és a jogszerű működést határidőben nem állítja helyre, a működést engedélyező szerv a jogsértés jellegétől és súlyától függően, az ellátottak érdekeinek figyelembevételével a) a határozatlan vagy határozott időre bejegyzett lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlan, illetve szolgáltatás bejegyzését feltételek előírása mellett - legfeljebb két évig hatályos - ideiglenes hatályú bejegyzésre módosíthatja, b) az ügynek az ellátottak, az ellátási érdek és a fenntartó szempontjából is előnyös rendezése érdekében a hiányosság - legfeljebb három éven belül történő - megszüntetéséről a fenntartóval hatósági szerződést köthet, c) a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetéséig, és a jogszerű működés helyreállításáig megtilthatja újabb ellátottak felvételét, d) az engedélyes épületének egy részét lezárathatja, ha az az engedélyes működőképességének fenntartása mellett megfelelően lezárható, e) szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka és gyermekjóléti szolgáltatás esetén csökkentheti az ellátási területet, ha az engedélyes a biztosított feltételek alapján a szolgáltatást a teljes ellátási területen nem tudja nyújtani, f) csökkentheti a férőhelyszámot, házi segítségnyújtás esetén az ellátható személyek számát, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a kihelyezhető jelzőkészülékek számát,
4
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve g) a helyettes szülőt, nevelőszülőt - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, h) az ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiséget, a lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlant, illetve a külső férőhelyet - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, i) a szolgáltatói nyilvántartás adatait az ellenőrzés során megállapított tényeknek és a jogszabályoknak megfelelően - az a) és e)-h) pontban foglaltakon túl - hivatalból módosíthatja, ha a fenntartó elmulasztott adatmódosítást kérni, j) egyházi fenntartású és nem állami fenntartású bentlakásos szociális intézményi ellátás és támogatott lakhatás esetén az Szt. szerint határozhat a költségvetési támogatás visszatartásáról, k) kötelezheti a fenntartót és a szolgáltatót, hogy a jogsértő személyt küldje az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság által minősített továbbképzésre, l) a jogsértéssel érintettek között egyeztető megbeszélés tartása iránt intézkedhet, m) az engedélyest törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, és kötelezheti a fenntartót a szolgáltatásnyújtás megszüntetésére, n) az Szt. 92/L. § (1) bekezdésében, illetve a Gyvt. 100/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetben bírságot szabhat ki. 42. § (1) A jogsértés és a jogkövetkezmények jellegének, valamint a jogsértés súlyának megfelelően egyidejűleg több jogkövetkezmény is megállapítható.”
A szociális és gyermekjóléti szolgáltató tevékenység ellenőrzése során kiemelt figyelmet kell fordítani az alábbiakra: -
-
-
-
idősek nappali ellátása ellenőrzése során hangsúlyozottan vizsgálni kell- az ellátottak interjúztatásának módszerével is- hogy az ellátottak milyen szolgáltatásokat kapnak az ellátás nyújtása során; a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás esetén hangsúlyozottan vizsgálni kell a feladatellátás személyi feltételeinek alakulását, valamint azt, hogy milyen munkaformákat végeztek és milyen szolgáltatásokat nyújtottak, továbbá a szolgáltatást végzők mobilitása (közlekedés) milyen módon valósul meg; a családok átmeneti otthona esetén kiemelten vizsgálni kell az ellátás megszűnésének, megszüntetésének módjait, valamint ennek kapcsán a gyermekjóléti szolgálattal való együttműködés tartalmát; továbbra is különös figyelmet kell fordítani annak vizsgálatára, hogy az észlelő- és jelzőrendszer tagjai megfelelően közreműködnek-e a veszélyeztető tényezők felismerésében és kezelésében. Ennek feltárása érdekében gyermekjóléti szolgáltatónként legalább 10 szúrópróbaszerűen kiválasztott esetet meg kell vizsgálni. A gyermekvédelmi szakellátás vizsgálata során kiemelt terület:
-
A gyermekvédelmi szakellátásban levő gyermek megkapja-e a Gyvt. 53 § (1) bekezdés a.) pontja szerinti- a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetését, ruházattal való ellátását, mentálhigiénés és egészségügyi ellátását, gondozását, nevelését és lakhatását jelentő- teljes körű ellátást.
-
A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben élő gyermekek játékhoz, szabadidőhöz, pihenéshez való joga érvényesül-e. ( A célvizsgálat a 2015. január 1- december 31. közötti időszakra terjed ki, a megállapításokról, javaslatokról készült összefoglalót 2016. február 28.-ig kell megküldeni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya részére)
5
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve Ellenőrzés alá volt intézmények, szolgáltatók: Ellenőrzés tervezett időpontja 2015. január
Szociális és Gyámhivatal ellenőrzésének helyszíne (intézmény neve, címe, ellenőrzést végző/kapcsolattartó neve)
BÁRKA Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ (1104 Budapest, Mádi u. 86.) Török Ibolya
2015. január
Aprókák Családi Napközi 1137 Budapest, Szent István park 10. félemelet 2. Muka László
2015. február
Terézvárosi Gyermekjóléti Szolgálat Bp. 1068 Király u. 82. félemelet 1. Muka László
2015. február
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Bp.VIII. Alföldi u.9-13.) ellenőrzése. Otthonok: Bp.VIII. Alföldi u.9-13. Bp.VIII. Teleki tér 8-9/B. Bp.XII. Árnyas u.40. Bp.XIV. Erzsébet királyné u. 6/b. Bp.XVII. Magvető u.11. Bp.XVII. Újlak u.43. Bp.XVIII. Szerencse u.9.
2015. február
Nevelőszülői Hálózat Külső férőhelyek Szakszolgáltatás Burkáné dr. Nagy Beáta, Bakonyiné Bedő Noémi, Tóthné Lovász Éva, Gerencsér Gábor Art-Vital Időskorúak Átmeneti Gondozóháza (címe: 1039 Budapest, Batthyány utca 45) -
2015. február
Időskorúak gondozóháza- átmeneti nem állami
Lőrinczi Andrea Budapest IV. kerület Újpest Önkormányzat "Őszi Fény" Integrált Gondozási Központ és "Sárga Rózsa" Idősek Klubja - Gondozóház (1046 Budapest 04. ker., Tungsram utca 9.) Lázich Melitta
2015. február
Budapest IV. kerület Újpest Önkormányzat "Őszi Fény" Integrált Gondozási Központ és "Bársonyszív" Idősek Klubja - Gondozóház
6
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve (1042 Budapest 04. ker., Király utca 15.) Lázich Melitta 2015. február
Habilitációs Fejlesztő Központ (1118 Bp. Ménesi út 16.) Török Ibolya
2015. február
Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ (1173 Bp. Gyökér u. 20.) Török Ibolya
2015. február
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Fogyatékos Emberek Fővárosi Támogató Szolgálata 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 43. Takácsné Juhász Ildikó
2015. február Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthona (1011 Budapest Fő u. 41.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. február
Hajléktalanokért Közalapítvány (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) által fenntartott Hajléktalanokért Közalapítvány Segítőháza (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. február
Hajléktalanokért Közalapítvány (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) által fenntartott PRO DOMO Éjjeli Menedékhely és Rehabilitációs Szálló (1106 Budapest, Gránátos u. 2.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. február
Hajléktalanokért Közalapítvány Speciális Menedékhelye, Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat (1067 Budapest, Szobi u. 3) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. február
Veled Érted Egyesület Észak-Budai Támogató Szolgálat 1085 Budapest, József körút 67
7
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve Pap Éva 2015. február Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) – (1097 Bp. Gyáli út 33-35) Lakatos Éva 2015. február
Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) – 1097 Bp. Aszódi u. Lakatos Éva
2015. február
Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) – 1134 Bp. Dózsa Gy. út 152.) Lakatos Éva
2015. február
Aranyló Napraforgó Alapítvány Kék pingvin 1 és 2 Családi napközi 1205 Bp., Pannónia u. 30. Tóthné Lovász Éva AMPÓK Alapítvány Kisgyermekeket Nevelő Családok Lelki Egészségéért Bazsarózsa bölcsőde 1141 Bp. Bazsarózsa u. 64. Bakonyiné Bedő Noémi CHINOIN Szociális és Jóléti Alapítvány Vadgesztenye Bölcsődéje 1046 Budapest, Ősz u. 146. Bakonyiné Bedő Noémi Belváros –Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Egyesített Bölcsődék 3 telephelyen Széchenyi rkp.7. Balaton u. 10. Papnövelde u. 4. Bakonyiné Bedő Noémi Budapest VI. ker. Önkormányzat Családok Átmeneti Otthona 1061 Budapest, Hegedű u. 7.
2015. február 2015. február 2015. február
2015. február
Muka László 2015. február 2015. február
2015. március 2015. február
2015. március
Gyermekek Átmeneti Otthona (1098 Budapest, Fehérholló utca 2-4.) Kieffer Brigitta Fecske" Ferencvárosi Egyesített Családsegítő Szolgálat és Intézményei, Gyermekjóléti Központ (1091 Budapest, Üllői utca 69.) Kieffer Brigitta Budapest Főváros Önkormányzata BMSZKI Családok Átmeneti Otthona I. II. III., 1142 Bp., Rákos-Szeg park 4. Gerencsér Gábor Jó Pásztor Nővérek Kongregációja Jó Pásztor Anyaotthon (CSÁO) 1032 Bp., Zápor u. 50. Jó Pásztor Háza Anyaotthon (CSÁO) 1032 Bp., Bécsi út 163. Gerencsér Gábor Menedék Alapítvány Menedék Mamásotthon (CSÁO) 1221 Bp., Szent Gellért u. 9. Gerencsér Gábor
8
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. március
Empátia Gondozóház (1135 Budapest, Kerekes utca 12-20) -
2015. március
Időskorúak gondozóháza- átmeneti nem állami
Lőrinczi Andrea Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1112 Budapest, Kamaraerdei út 16.) - Idősek Otthona, állami Lőrinczi Andrea
2015. március
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1115 Budapest, Bánk bán u. 12-20.) - Idősek Otthona, állami Lőrinczi Andrea
2015. március
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1112 Budapest, Rupphegyi út) -
Idősek Otthona, állami
Lőrinczi Andrea 2015. március
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Újbudai Idősek Háza (1115 Budapest, Fraknó u. 7.) Lázich Melitta
2015. március
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ - családsegítés (1134 Budapest, Tüzér u. 56-58.) Lázich Melitta
2015. március
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1182 Budapest, Alacskai út 22.) Lázich Melitta
2015. március
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1201 Budapest, Virág Benedek u. 36.) Lázich Melitta
9
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. március
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1192 Budapest, Mészáros Lőrinc u. 26.) Lázich Melitta
2015. március
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (1027 Budapest, Horvát u. 2-12. fsz. 1.) Török Ibolya III. számú Gondozási Központ (1028 Budapest Kazinczy u. 47.)
2015. március
2015. március
Török Ibolya Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesülete Louis Braille Támogató Szolgálat 1146 Budapest, Hermina út 57. Takácsné Juhász Ildikó
Baptista Szeretet Szolgálat Egyházi Jogi Személy Utcafront Menedék (1102 Budapest Bánya u. 1.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. március
Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány (.1045 Budapest Berlini u. 47-49.) által fenntartott HNJ Átmeneti Szálló és Képzési Központ Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. március
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u. 58-60.) által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállása 1013 Bp. Feszty Á. u. 6. Horváth-Papp Zsuzsanna
10
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. március
Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u. 58-60.) által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum 1013 Bp. Feszty Á. u. 6. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. március
2015. március
Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány Józan Babák Klub - Alternatív Terhesgondozás és Családgondozás alacsonyküszöbű ellátás - Szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás 1082 Budapest, Baross utca 118. Pap Éva KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület (1103 Bp. Noszlopy u. 1.) Lakatos Éva
2015. március
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (1211 Bp. Ady E. u. 64.)
2015. március
MVK Csepeli Hajléktalan Szálló (1211 Bp. Központi út 55-59.) Lakatos Éva
2015. március
Malvin Ház Szolgáltató Kft. Csutkababa Családi napközi, Malvin-Ház Családi Napközi 1016 Bp., Szirtes út 15/b. Tóthné Lovász Éva
2015. március
Budai Református Egyházközség Budai Református Családi napközi 1011 Bp. Szilágyi Dezső tér 3. Tóthné Lovász Éva
11
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. március
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aga Gyermekotthon 1186 Bp. Tövishát u. 2./a Bakonyiné Bedő Noémi
2015. március
Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek- Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona-1125 Bp. Mátyás király u. 29. Bakonyiné Bedő Noémi
2015. március
Terézvárosi Egyesített Bölcsődék 1. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Aradi utca 17. Muka László Terézvárosi Egyesített Bölcsődék 2. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Szondi utca 88. 3. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Városligeti fasor 40. 4. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Dózsa György út 104. Muka László
2015. március
Budapest Hegyvidék XII. ker. Önkormányzat Svábhegyi Bölcsőde (1121 Budapest, Mártonhegyi utca 4.) Krisztinavárosi Bölcsőde (1122 Budapest, Ráth György utca 18-20.) Zugligeti Bölcsőde (1125 Budapest, Zalai út 2.) Kieffer Brigitta
2015. március
Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (1124 Budapest, Beethoven u. 7-9.) Kieffer Brigitta
2015. április
Ezüstfény Gondozóház (1139 Budapest 13. ker., Hajdú utca 46) -
2015. április
Időskorúak gondozóháza- átmeneti nem állami
Lőrinczi Andrea "Csak Egyet" Szociális Segítő Központ (1068 Bp., Király u. 98/A)
12
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
- hajléktalanok nappali intézménye - egyházi Lőrinczi Andrea 2015. április
Boldogasszony Iskolanővérek Nikodémus Szeretetotthon (1092 Budapest, Ráday u. 36.) Lázich Melitta
2015. április
Congragatio Jesu Idős Nővérek Otthona (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 50.) Lázich Melitta
2015. április
Ambrózia Pesterzsébeti Akácfa Gondozóház (1204 Budapest, Akácfa u. 39.) Lázich Melitta
2015.április
Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja (1025 Budapest, Szilfa u. 4.) Török Ibolya
2015. április
2015. április 2015. április 2015. április
2015. április
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042 Budapest, Deák Ferenc u. 93. Takácsné Juhász Ildikó „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ és „Bársonyszív” Idősek Klubja 1042 Budapest, Király u. 15. Takácsné Juhász Ildikó „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ és „Őszkacsintó” Idősek Klubja, 1044 Budapest, Nagyszombat u. 17. Takácsné Juhász Ildikó „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ és” Sárga Rózsa” Idősek Klubja, 1046 Budapest, Tungsram u. 9. Takácsné Juhász Ildikó
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vakok Állami Intézete Látásfogyatékosok Rehabilitációs Intézménye és telephelyei Horváth-Papp Zsuzsanna 1146 Budapest 14. ker., Hungária körút 146-148 -1146 Budapest 14. ker., Hermina utca 21 Horváth-Papp Zsuzsanna
13
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
2015. április
Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u. 58-60.) által fenntartott Gondviselés Háza –Hajléktalanok Otthona 1098 Bp. Távíró u. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. április
Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u. 58-60.) által fenntartott Gondviselés Háza – Öregek Szeretetotthona 1182 Bp. Marosvásárhelyi u. 27. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. április
Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u. 58-60.) által fenntartott Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye 1033 Budapest, Miklós utca 32. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. április
2015.április
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona II. 1154 Budapest Bánkút utca 67-69. Idősek otthona 520 fő Időskorúak gondozóháza 20 fő Pap Éva Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pesterzsébeti Máltai Játszótér-Játszóház 1203 Bp., Hársfa sétány 13-15.Tóthné Lovász Éva
2015. április
„Habakukk a Gyermekekért” Alapítvány Habakukk Bölcsőde 1022 Bp. Marczibányi tér 12. Tóthné Lovász Éva
2015 április
Bilimbo Np. Kft. Peppino-Bilimbo Családi Napközi 1016 Bp. Nyárs u. 3. Tóthné Lovász Éva
2015 április
Pöttöm Hanna Kh. Alapítvány Kotini Családi Napközi 1024 Bp. Keleti K. u. 33/A. Tóthné Lovász Éva
14
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015 április
Little Appletree Np. Kft. Apple Tree Családi Napközi 1026 Bp., Trombitás út 11.
2015. április
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota Pestújhely Rákospalota Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye FIOKA Gyermek és Ifjúságjóléti Központ Bp. 1155 Kolozsvár u. 4./b Bakonyiné Bedő Noémi
2015. április
Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzat Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Munkásotthon u. Labdarugó u. Aradi u. Lakkozó u. Pozsonyi u. Hajnal u. Deák u. Hajló u. Homoktövis u. Rózsaliget u. Leiningen u. Bakonyiné Bedő Noémi Hetedhét Gyermekjóléti Központ
2015.április
1073 Budapest, Kertész u. 20.
2015. április
Muka László Körtemuzsika I.-III. családi napközik 1071 Damjanich u. 36.
Muka László 2015. április
S.O.S. Krízis Alapítvány CSÁO III. 1147 Bp. Jávorka Ádám u. 18. Gerencsér Gábor
2015.április
Fehér Kereszt Baráti Kör Egyesület Helyettes Szülői Hálózat 1029 Bp., Hímes u. 3. Gerencsér Gábor
2015. április
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete CSÁO I. 1213 Bp., Erdősor u. 53-55. CSÁO II. 1213 Bp., Nagykalapács u. 3. Gerencsér Gábor
2015. április
XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde 1165 Budapest, Centenáriumi sétány 5/a és telephelyei: 1162 Budapest, Monoki utca 67. 1163 Budapest, Kolozs utca 36. 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1164 Budapest, Felsőmalom u.5-7.
15
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
Kieffer Brigitta
2015. április
Napraforgó Gyermekjóléti Központ, Családsegítő Szolgálat és Nevelési Tanácsadó (1163 Budapest, Cziráki u. 22.) Kieffer Brigitta
2015. május
Nem Adom Fel Támogató Szolgálat (1126 Budapest, Tartsay Vilmos utca alagsor 19) -
2015. május
Lőrinczi Andrea XIII. Kerület Önk. Időskorúak Gondozóháza (1138 Bp., Jakab József u. 2-4.) -
2015. május
támogató szolgáltatás nem állami
Időskorúak gondozóháza- átmeneti állami Lőrinczi Andrea
Magyarok Nagyasszonya Társaság Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon (1021 Budapest, Szerb Antal u. 13-17.) Lázich Melitta
2015. május
Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat XXIII. János Szeretetotthon Okos Gizella Szeretetotthona (1112 Budapest, Dayka Gábor u. 102-104.) Lázich Melitta
2015. május
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1124 Budapest, Kútvölgyi út 20-22.) Lázich Melitta
2015. május
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1031 Budapest, Ányos u. 3.) Lázich M
2015. május
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona
16
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve Lázich M. (1121 Budapest, Mártonhegyi út 58.)
2015. május
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1124 Budapest, Mártonhegyi út 53-57.) Lázich M.
2015. május
Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona (1028 Budapest, Hidegkúti út 158.) Török Ibolya I.számú Gondozási Központ (1027 Bp. Bem József tér 2.)
2015. május 2015. május 2015. május
2015. május
Terézvárosi Gondozó Szolgálat (TEGOSZ) 1061 Budapest, Király u. 38. Takácsné Juhász Ildikó Terézvárosi Gondozó Szolgálat (TEGOSZ) 2. sz. Gondozási Központ és 2. sz. Idősek Klubja 1068 Budapest, Benczúr u. 35/C. Takácsné Juhász Ildikó Rés Alapítvány- Női Éjjeli Menedékhely 1067 Budapest, Podmaniczky u. 33.
Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy (1111 Budapest, Budafoki út 34/B.) által fenntartott Baptista Szeretetszolgálat REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállója 1181 Budapest, Reviczky Gyula u. 72. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. május
Baptista Szeretet Szolgálat Egyházi Jogi Személy Országos Szociális Segítő Központ 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57. II. épület 2. emelet Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. május
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona I. 1086 Budapest Mátyás tér 6. Idősek otthona 75 fő Időskorúak gondozóháza 10 fő
17
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
Pap Éva 2015. május
2015. május
2015. május
2015. május
2015. május
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona III. 1214 Budapest Tejút utca 1. Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona IV. 1214 Budapest Rakéta utca 7-11. Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva MVK Átmeneti Szálló (1131 Bp. Madridi út 7.) Lakatos Éva Menedék Alapítvány Fiú Otthon (1221 Bp. Péter Pál u. 21.) Lakatos Éva Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Óvoda és Bölcsőde 1022 Bp. Barsi u. 3. Tóthné Lovász Éva
2015. május
Tárczy Virág Cseperedő Családi Napközi 1028 Bp., Bethlen u. 3. Tóthné Lovász Éva
2015. május
Mesefalva Csanak h. Np. Kft. Mesefalva Családi Napközi 1116 Bp., Szerelmey M. u. 15. Tóthné Lovász Éva
2015. május
Sugerencia Kft. Zöldpötty Családi Napközi 1114 Bp., Hamzsabégi út 38-40/A. III/4 Tóthné Lovász Éva
2015. május
Royal 2008 Np. Kft. Napsugár Gyermekvár Családi Napközi 1112 Bp., Fehér ló u. 8. Tóthné Lovász Éva
18
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. május
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság József Attila Gyermekotthon (Bp. XIX. József A.u.65-69.) és telephelyei Bp. IV. Kassai u.5., Bp. XIX. Rákóczi u.105. Bp. XV. Szerencs u.13.) ellenőrzése. Bakonyiné Bedő Noémi
2015. május
Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzat „Aranyhíd” Gyermekek Átmeneti Otthona Budapest, IV. kerület Hajnal u. 15. Bakonyiné Bedő Noémi Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ (1134 Budapest, Tüzér u. 56-58.) Muka László
2015. május
2015. május
Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Bólyai Gyermekotthon és telephelye 1023 Bp., Bolyai u. 11. 1118 Bp., Breznó köz 10-12. Gerencsér Gábor
2015. május
Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Kaffka Margit Gyermekotthon 1125 Bp., Acsády Ignác u. 3. Gerencsér Gábor
19
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. május
Csalogány Gyermekotthon (1035 Budapest, San Marco u.48-50.) Csalogány Gyermekotthon Lakásotthona (1015 Budapest, Hattyú u.3/b. f.2.) Csalogány Gyermekotthon Lakásotthona (1089 Budapest, Reguly A.u.36.) Kieffer Brigitta
2015. június
Aranyeső Integrált Támogató Szolgálat (1032 Budapest 03. ker., San Marco utca 76) -
támogató szolgáltatás nem állami
Lőrinczi Andrea 2015. június
Zsidó Szeretetotthon (1122 Budapest, Alma u. 2.) -
Idősek Otthona egyházi
Lőrinczi Andrea 2015. június
Katolikus Szeretetszolgálat Máriaremetei Szeretetotthona és Gondozóháza (1029 Budapest, Máriaremetei u. 187.) Lázich Melitta
2015. június
Katolikus Szeretetszolgálat Máriaremetei Szeretetotthona és Gondozóháza Szent József utcai telephely (1029 Budapest, Szent József u. 5.) Lázich Melitta
2015. június
Anikó Napsugár Kft. Idősek Átmeneti Otthona (1204 Budapest, Kövező u. 4.) Lázich Melitta
20
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. június
Medical Home Center Házi Segítségnyújtó és Gondozási Szolgálat (1048 Budapest, Kordován tér 1. V. emelet 20. ajtó) Török Ibolya
2015. Június
II. számú Gondozási Központ (1022 Bp. Fillér u. 50/b) Török Ibolya
2015. június
Filadelfia Ház- Fogyatékosokat Segítő Református Központ 1146 Budapest, Hungária krt. 200. Takácsné Juhász Ildikó
2015. június
Filadelfia Ház Fogyatékosokat Segítő Református Központ 1089 Budapest, Baross utca 120. fsz. 1. Takácsné Juhász Ildikó
2015. június
Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy (1111 Budapest, Budafoki út 34/B.)által fenntartott Baptista Szeretetszolgálat Népsziget Nappali Melegedő 1133, Népsziget hrsz 25992/1. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. június
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VI. 1149 Budapest Vezér utca 155. Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva
21
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. június
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VII. 1149 Budapest Vezér utca 151 Idősek otthona 147 fő Időskorúak gondozóháza 3 fő Pap Éva
2015. június
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VIII. 1149 Budapest Vezér utca 153 Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva
2015. június
Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona IX. 1149 Budapest Termál utca 10 Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva
2015. június
Menhely Alapítvány „Vajda3” Menhelye (1082 Bp. Vajdahunyad u. 3.)
2015. június
Menhely Alapítvány Práter Utcai Nappali Melegedő (1082 Bp. Práter u. 29/B.) Lakatos Éva
2015. június
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Humán- Mini Pikler Emmi Bölcsőde 1022 Bp., Lóczy L. u. 3. Tóthné Lovász Éva
22
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. június
Zsebibaba Német Nemzetiségi Óvoda Alapítvány Nefelejcs Családi napközi 1021 Bp. Bimbó út 148. Tóthné Lovász Éva
2015. június
Csanoda csana Np. Bt Csanoda Családi Napközi és Játszóház 1202 Bp., Besenyei u. 10.Tóthné Lovász Éva
2015 június
Pesterzsébeti Önkormányzat Humán Szolgáltatások Intézménye (családi napközi, gyermekjóléti központ, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülői hálózat, Gyermekek Átmeneti Otthona) szh: 1205 Bp. Jókai Mór u. 74-76.1203 Bp., Lajtha u. 5-7. Tóthné Lovász Éva
2015. június
Budapest Főváros XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ 1193 Bp. Táncsics u. 7.
2015. június
Lisieuxi Kis Szent Teréz Bölcsőde 1044 Budapest, Fóti út 35/B. Bakonyiné Bedő Noémi
2015. június
Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ Bölcsődék -1071 Városligeti fasor 39-41 -1072 Klauzál utca 16 - 1074 Dohány utca 32-34 - 1074 Dob utca 23. - 1075 Wesselényi utca 44.
23
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve - 1077 Lövölde tér 1
2015. június
Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Esze Tamás Gyermekotthon és th-e. 1122 Bp, Diósárok u. 40., 1125 Bp., Rőzse u. 22. Gerencsér Gábor
2015. június
Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon 1038 Bp., Dózsa György u. 44. Gerencsér Gábor
2015. június
Szent Miklós Gyermekotthon (1035 Budapest, Miklós tér 5.) Szent Miklós Gyermekotthon Lakásotthon I. (1035 Budapest, Szentendrei út 18.VI/32.) Szent Miklós Gyermekotthon Lakásotthon II. (1035 Budapest, Szentendrei út 19.III/24-25.) Kieffer Brigitta
2015. június
Bokréta Lakásotthonok - 1103 Budapest, Szlávy u. 40. -1172 Budapest, IV. u. 47. -1172 Budapest, Szent Imre herceg u. 46. - 1108 Budapest, Lenfonó u. 4. V/23.) - 1165 Budapest, Farkasbab u. 24.) - 1097 Budapest, Vaskapu u. 7. III/6.)
2015. július
Kieffer Brigitta Holnap Háza Nappali Rehabilitációs Központ (1022 Budapest, Marczibányi tér 3. „D” épület) Lázich Melitta
24
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. július
„Kaptár” Fogyatékos Emberek Átmeneti Otthona (1081 Budapest, Népszínház u. 17. III/1.) Lázich Melitta
2015. július
„Önálló Életért” Fogyatékos Emberek Átmeneti Otthona (1118 Budapest, Kaptárkő u. 9. I/2.) Lázich Melitta
2015. július
Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány 1143 Budapest, Tábornok u. 11/B. Takácsné Juhász Ildikó
2015. július
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1121 Budapest, Széchenyi emlékút 3-5. – 40 fő Pap Éva
2015. július
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1203 Budapest, Vas Gereben u. 19-21.- 40 fő Pap Éva
2015. július
Belváros –Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény Belvárosi Gyermekjóléti Szolgálat 1056 Bp. Havas u. 2. Bakonyiné Bedő Noémi
25
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. július
Váci Egyházmegye „Otthon” Szociális Szolgáltató Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat, 1182 Bp., Királyhágó u. 83. Gerencsér Gábor
2015. július
Napocskakert Napközi Kh. Np. Kft. Napocska Családi napközi 1223 Bp. Tábor u. 6. Tóthné Lovász Éva
2015. augusztus
Drogprevenciós Alapítvány 1136 Budapest, Balzac u. 48/A. Takácsné Juhász Ildikó
2015. augusztus
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1138 Budapest, Berettyó u. 3. – 24 fő Pap Éva
2015. augusztus
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona – 40 fő 1095 Budapest, Soroksári út 61. Pap Éva
2015. augusztus
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egy. Zuglói CSÁO I., CSÁO II., CSÁO III. 1142 Bp., Szatmár u. 26. és telephelyei (5 db) Gerencsér Gábor
26
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. szeptember
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egy. Békásmegyeri CSÁO 1033 Bp., Kelta u. 5. és telephelye Gerencsér Gábor
2015 augusztus
Virgonc Kópé Csana és Játszóház Np. Kft. Virgonc Kópé I-II. Családi Napközik 1222 Bp., Széchenyi u. 50. Tóthné Lovász Éva
2015. szeptember
CAT Otthon ( 1037 Budapest, Újvár utca 2) -
idősek otthona nem állami
Lőrinczi Andrea
2015. szeptember
Ilona Aranykor (1201 Budapest, Vörösmarty utca 56) -
2015. szeptember
idősek otthona pszichiátriai betegek otthona nem állami Lőrinczi Andrea
OMSZI Ódry Árpád Művészotthon (1062 Budapest, Lendvay u. 13.) Lázich Melitta
2015. szeptember
OMSZI Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthon (1029 Budapest, Szent József u. 8.) Lázich Melitta
2015. szeptember
SzGyF Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.) Lázich Melitta
27
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. szeptember
SzGyF Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Tordas (1183 Budapest, Ráday Gedeon u. 3.) Lázich Melitta
2015. szeptember
SzGyF Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Tordas Lakóotthonok (1183 Budapest, Ráday Gedeon u. 3.) Lázich Melitta
2015. szeptember
Rákoskeresztúri Családsegítő Központ (1173 Budapest, Újlak u. 106.) Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (1035 Budapest, Váradi S. u. 9-11.) Török Ibolya
2015. szeptember
Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (1081 Bp. Népszínház u. 22.) Török Ibolya
2015. szeptember
Magyarországi Református Egyház Válaszút Misszió 1122 Budapest, Krisztina krt. 5. Takácsné Juhász Ildikó
2015 szeptember
Kéznyújtás a Rászorultakért Alapítvány- Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása és Nappali Melegedő 1239 Budapest, Grassalkovich út 294. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. szeptember
2015. szeptember
Napsugár Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Magasúti köz 3. Idősek otthona 40 fő Időskorúak gondozóháza 10 fő Pap Éva Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Hajléktalanok Átmeneti Szállása (1078 Bp. Nefelejcs u. 39.) Lakatos Éva
28
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. szeptember
Reménysugár Habilitációs Intézet (1223 Bp. Kápolna u. 3.)Lakatos Éva
2015 szeptember
Segély Helyett Esély „Tisztás” Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye (1223 Bp. Jókai u. 21-23.) Lakatos Éva
2015. szeptember
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Kossuth Lajos Gyermekotthon 1112 Bp., Menyecske u. 16. Tóthné Lovász Éva
2015. szeptember
Future Inno Np. Kft. Ciróka Családi Napközi 1115 Budapest, Keveháza u. 11. fszt. Tóthné Lovász Éva
2015. szeptember
Fehér Kereszt Egyesület Katica 1 és 2 Családi Napközik 1223 Budapest, Nyél u. 48. Tóthné Lovász Éva
2015. szeptember
Krajcsik-Csana Bt. Eperke Családi Napközi 1221 Bp., Tábla u. 1. Tóthné Lovász Éva
2015. szeptember
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság XIV. Pestújhelyi Gyermekotthon Pestújhelyi út 66. Apolló u. Kúróczy Pál u. Lőcse u. Honvéd u. Bakonyiné Bedő Noémi Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Sziget Gyermekotthon és telephelyei 1211 Bp., Templom u. 13. Gerencsér Gábor
2015. szeptember
2015. szeptember
Klebelsberg Intézményfenntartó Közp. Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona 1146 Bp., Ajtósi Dürer sor 39. Gerencsér Gábor
29
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. szeptember
Cseppkő Gyermekotthonok (1025 Budapest, Cseppkő u. 74.) Kieffer Brigitta
2015. szeptember
Gyöngyvirág Gyermekotthon 1184 Budapest Gyöngyvirág u. 28. Gyöngyvirág Gyermekotthon Lakásotthona 1188 Budapest Pázsit u. 34. Muka L.
2015. október
Menedékház Alapítvány – Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő 1102 Budapest, Muskétás u. 1. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. október
Barnabás Református Támogató Szolgálat 1146 Budapest, Hungária krt. 200. Takácsné Juhász Ildikó
2015. október
Farkas Edit Szeretetotthon (1013 Budapest 01. ker., Krisztina körút 61/a)
-
2015. október
Lőrinczi Andrea Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (1238 Budapest, Grassalkovich út 104) -
2015. október
Idősek Otthona egyházi
családsegítés nem állami
Lőrinczi Andrea Fénysugár Lakóotthon (1064 Budapest, Izabella u. 82.,.) Lázich Melitta
2015. október
Fénysugár Lakóotthon (1144 Bp. Ond vezér u. 5-7) Lázich Melitta
30
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. október
Kőbányai Szivárvány Szociális Gondoskodást Nyújtó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.) Lázich Melitta
2015. október
SzGyF Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.) Lázich Melitta
2015. október
Humán Szolgáltatások Igazgatósága (1211 Budapest, Kiss János altábornagy u.54.) Török Ibolya
2015. október
Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely (1105 Budapest, Bánya u. 37.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. október
Budapesti Szociális és Módszertani Központ Nappali Melegedő (1105 Budapest, Fehérköz 2.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. október
Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1105 Budapest Előd 9.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. október
Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1087 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 84.) Horváth-Papp Zsuzsanna
31
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. október
Budapesti Zsidó Hitközség – Újpesti Zsidó Szeretetotthon (Idősek Otthona, és Fogyatékos Személyek Otthona (1042 Budapest, Liszt Ferenc tér. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. október
2015. október
Normafa Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Normafa út 48-52. Idősek otthona 120 fő Időskorúak gondozóháza 30 fő Pap Éva Normafa 2 Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Normafa út 48-52. Idősek otthona 80 fő Időskorúak gondozóháza 70 fő
2015. október
Pap Éva Otthonnapközik e-GO Kolibri 2 Családi Napközi 1113 Bp., Kosztolányi D. tér 7. fszt.2. Tóthné Lovász Éva
2015. október
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Zirzen Janka Gyermekotthon 1021 Bp., Heinrich I. u. 2. Tóthné Lovász Éva
2015. október
Budafok-Tétény XXII. ker. Önkormányzat Családok Átmeneti Otthona 1221 Bp., Bartók Béla u. 25. Tóthné Lovász Éva
2015. október
Zuglói Egyesített Bölcsődék 1141 Mályva tér 12. és telephelyei 1141. Budapest, Tipegő u. 3-5. 1141 Budapest, Jerney u. 32. 1141 Budapest, Tihany tér 37-39. 1142 Budapest, Róna-park 5-7. 1143 Budapest, Utász u. 23. 1143 Budapest, Ond vezér sétány 9-11. 1144 Budapest, Bácskai u. 17/a. 1145 Budapest, Bölcsőde u. 1. 1146 Budapest, Thököly u. 92. 1147 Budapest, Ilosvai tér 5. Bakonyiné Bedő Noémi Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Fővárosi Kornis Klára Gyermekotthon 1042 Bp., Árpád u. 199. Gerencsér Gábor
2015. október
32
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. október
Szociális és Gyermekvédelmi Főig. EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon 1151 Bp., Pozsony u. 36. Gerencsér Gábor
2015. október
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet CSÁO 1185 Bp., Lőcsei u. 51. Gerencsér Gábor
2015. október
Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon címe: 1098 Budapest Friss u. 2. Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Lakásotthon I. címe: 1104 Budapest Szentimrey u.3. Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Lakásotthon II. címe: 1104 Budapest Szentimrey u.3. Muka László
2015. október
Bp. XVII. ker. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ bölcsődék: -
Nefelejcs bölcsőde 1172 Dormánd u. 21. Kipp-Kopp b. 1173 Lázár deák utca 15-17 Gólyafészek 1173 Kaszáló utca 50 Napraforgó, 1173 Sági u. 5. Mirr-Murr, 1173 Gyökér utca 5. Csibe, 1173 Újlak utca 112. Muka László
2015. október
Utógondozó Otthonok - - 1103 Budapest, Kőér u. 26. - 1102 Budapest, Harmat u. 5. - 1062 Budapest, Lehel u. 5. II/31.
33
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve
2015. november
- 1095 Budapest, Soroksári út 72. - 1096 Budapest, Telepy u. 15/b. IV/7.) - 1141 Budapest, Szuglói körvasút sor 110. Kieffer Brigitta Gyermeksziget Családi Napközi 1182 Budapest, Dráva u. 69. Tudorkuckó Családi Napközi 1184 Budapest, Lenkei u. 50.
2015. november
Muka László 1 Kolping Támogató Szolgálat Óbuda (1035 Budapest 03. ker., Vihar utca 8.) -
támogató szolgáltatás egyházi
2 Szent
Erzsébet Karitasz-Szenvedélybeteg -segítő Lelki Központ (1035 Budapest 03. ker., Kórház utca 37.) -
2015. november
támogató szolgáltatás egyházi
Lőrinczi Andrea Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskola Nővérek Társulata Szent Szív Otthon (1085 Budapest, Mária u. 20.) Lázich Melitta
2015. november
Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskola Nővérek Társulata Szent József Otthon (1214 Budapest, Béke tér 13.) Lázich Melitta
2015. november
Virágoskert Értelmi Sérültek Napközi és Átmeneti Otthona (1173 Budapest, Újlak u. 106.) Török ibolya
2015. november
Szivárványország Napközi Otthon
(1016 Bp. Mészáros u. 38.) Török Ibolya
34
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. november
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Központi Egyesített Támogató Szolgálat 1032 Budapest, San Marco u. 76. Takácsné Juhász Ildikó
2015. november
Szent Márton Támogató Szolgálat 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 71. II. em. 12. Takácsné Juhász Ildikó
2015. november
Budapesti Zsidó Hitközség – Újpesti Zsidó Szeretetotthon (Idősek Otthona, és Fogyatékos Személyek Otthona (1042 Budapest, Liszt Ferenc tér. Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. november
Oltalom Karitatív Egyesület (1086 Budapest, Dankó u. 11) által fenntartott Női Átmeneti Szálló ( 1052 Budapest, József nádor tér 10.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015..november
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (1152 Budapest, Aporháza utca 61-63.) hogy az által fenntartott Hajléktalan Személyek Rehabilitációs Intézménye címe: (1152 Budapest, Aporháza utca 61-63. ) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015.. november
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (1152 Budapest, Aporháza utca 61-63.) Hajléktalan Férfiak Rehabilitációs Otthona címe: (1224 Zagyva u. 6/b. 1.) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015.. november
Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület Támasz-pont Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1084 Budapest, Őr u. 9) Horváth-Papp Zsuzsanna
2015 november
Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek által fenntartott Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola (1125 Budapest, Mátyás király út 29.)
35
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve Horváth-Papp Zsuzsanna
2015. november
2015. november
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Sztehlo Gábor Gyermekotthon (Bp. 1063 Bp. Kmety Gy. u. 31.) és telephelyei (csecsemőotthonok) Bp. II. Gárdonyi u.25. Gyermekotthon Bp. XII. Budakeszi út 48. Gyermekotthon Bp. XII. Rege út 4. Gyermekotthon ellenőrzése. Tóthné Lovász Éva Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hűvösvölgyi Gyermekotthon 1021 Bp. Hűvösvölgyi út 165. Tóthné Lovász Éva
2015. november
Budavári Önkormányzat Szociális és Gyermekjóléti Központ gyermekjóléti szolgáltatása 1016 Bp. Attila u. 89. Tóthné Lovász Éva
2015. november
Budapest Főváros XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat Egyesített Bölcsődék Csillagfény Harangvirág Eszterlánc Wekerlei Gyöngyszem Bokréta telephelyek Bakonyiné Bedő Noémi Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon 1212 Bp., Táncsics M. u. 27-29. Gerencsér Gábor
2015. november
2015. november
Krízis Alapítvány Krízis Alapítvány Gyermekotthona 1225 Bp., Nagytétényi út 266. Gerencsér Gábor
2015. november
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány CSÁO I., CSÁO II., CSÁO III. 1152 Bp., Aporháza u. 63. és telephelyei (15 db) Gerencsér Gábor
2015. november
Béke Gyermekotthon I-II. szakmai egységei ( Bp.II. Hárshegyi út 9.) ellenőrzése Kieffer Brigitta
36
Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 2015. évi hatósági ellenőrzési terve 2015. december
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1047 Budapest, Baross u. 100.) Lázich Melitta
2015. december
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1046 Budapest, Csokonai u. 38.) Lázich Melitta
2015. december
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1044 Budapest, Béla u. 18.) Lázich Melitta
2015. december
Budapest Főváros III. kerület Óbuda Békásmegyer Önkormányzat Óbuda Gyermekek Átmeneti Otthona Családok Átmeneti Otthona Madzsar J. u. 31. Pacsirtamező u. 27. Pacsirtamező u. 16. Margitliget u. 1. Viziorgona u. 1. Viziorgona u. 8. Bakonyiné Bedő Noémi
Budapest, 2015. június 3.
Burkáné dr. Nagy Beáta s.k. főosztályvezető-helyettes
37