I. FELVONÁS A bandita

Giuseppe Verdi: Ernani SZEMÉLYEK Ernani, bandita Don Carlos, spanyol király Don Ruy Gomez de Silva Elvira, unokahúga és jegyese Giovanna, Elvira dajkája Don Riccardo Jago

tenor bariton basszus szoprán szoprán tenor basszus

Hegyilakók, banditák, a király lovagjai, Silva lovagjai,Silva háznépe, Elvira szolgálói, a Liga tagjai, spanyol és német nemesurak és hölgyek, választófejedelmek, apródok Történik Aragóniában a hegyekben és Silva kastélyában, Aachenben Nagy Károly császár kriptájában, Aragóniában Don Juan zaragozai palotájában, 1519-ben

I. FELVONÁS A bandita 1. kép (Hegység Aragóniában. A távolban Don Ruy Gomez de Silva mór stílusú kastélya látszik. Naplemente van. Rebellis hegyilakók és banditák esznek, isznak, játszanak, fegyvereikkel foglalatoskodnak) HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) Csak vígan! Igyunk! Igyunk! Ha folyik a bor, elcsitul a gond. Csak vígan! Igyunk, igyunk! Ha folyik a bor, elcsitul a gond! A zord banditának be jó kedve támad, ha kancsóba néz! Mi játszunk a pénzzel, mely oly könnyen vész el, ha tél van, ha nyár. Mi játszunk a sorssal, ha bármit is forral, az készen talál. Az erdőn ha járunk, nincs más jó barátunk: a mordály s a kés! Ha ránk hull az éjjel, sok szirt szerteszéjjel miránk vigyázva néz. Csak vígan! Igyunk, igyunk, igyunk, igyunk, bort igyunk! Csak vígan! Igyunk; igyunk! Csak igyuk a bort! Igyunk, igyunk! Ha folyik a bor, ha dől a bor: elcsitul a gond! Ha dől a bor, elcsitul a bánat, a bánat elszáll! Igyunk, igyunk! Ha folyik a bor, ha dől a bor: elcsitul a gond. Ha dől a bor, elcsitul a bánat, a bánat elszáll!

Ha folyik a bor, ha folyik a bor: elcsitul a gond, elcsitul a bánat! Ha folyik a bor, ha folyik a bor, elcsitul a gond, elcsitul a bánat! Ha teli a kancsó, elcsitul a gond, a gond messze száll! Ha teli a kancsó, elcsitul a gond, a gond messze száll! Ha dől a bor, ha dől a bor: elszáll a bánat és a gond! (Ernani gondterhelten tűnik föl egy sziklán) HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) Ernani, te búsulsz? Mért lepte bánat árnya nagy hősünk homlokát? Egy éltünk-halálunk! Mi melletted állunk, ha vész törne rád! A nyíl és az ólom, ha mi lőjük: mindig a célba talál. Nincs élő a földön, kit utol ne érne a biztos halál! Csak vígan! Igyunk, igyunk! Csak igyuk a bort! Igyunk, igyunk! Ha folyik a bor, ha dől a bor: elcsitul a gond. Ha dől a bor: elcsitul a bánat, a bánat elszáll! Igyunk, igyunk! Ha folyik a bor, ha dől a bor: elcsitul a gond. Ha dől a bor, elcsitul a bánat, a bánat elszáll. Ha folyik a bor, ha folyik a bor: elcsitul a gond, elcsitul a bánat! Ha folyik a bor, ha folyik a bor: elcsitul a gond, elcsitul a bánat! Ha teli a kancsó, elcsitul a gond. A gond messze száll. Ha teli a kancsó, elcsitul a gond. A gond messze száll. Ha dől a bor, ha dől a bor, elszáll a bánat és a gond! Elszáll a gond! ERNANI Mindnyájatoknak hála! Seregnyi hű barát! Halljátok titkom; azt: mi bántja szívem; hogy segítsetek rajtam, megértve-szánva! Másként Ernanit a kárhozat tüze várja! Mint harmat hull le hajnalon, úgy hullt le rám a hangja. Őróla, róla álmodom; szavát szívem mind egyre hallja! Egy szűzi lény, kit nékem szánt az ég, Kiért a vágyam lángra gyúlt, kiért szerelmem ég! Nagybátyja, Silva, mást akar: elveszi hitvesének...

Holnapra kész a nászi ágy, s fölzeng a nászi ének! Ó! Őt tőlem, ó jaj, ha elveszik: a kíntól meghalok! Őt tőlem hogyha elveszik, a kíntól meghalok! A kíntól, a vágytól, a vágytól meghalok! A vágytól meghalok! A kíntól ma meghalok! Elraboljuk! HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) El, ha kéred! Ámde jő-e vélünk s véled? ERNANI Erre vár! HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) Ha vár az árva, menjünk hát a Silva-várba! (körülveszik Ernanit) HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) Ott lesz, hogyha jő az éjjel, minden társad harcra készen! És ha rád ott karddal törnek: minden cenket kardunk öl meg! Jöjj, Ernani! Szűzi hölgyed szebbé szépíti a földet! Lesz a hűségednek díja, lesz a hűségednek díja: édes-édes szerelem, szerelem! Lesz a hűségednek díja, lesz a hűségednek díja: édes-édes szerelem, szerelem! Édes-édes szerelem, a szerelem. Édes-édes szerelem, a szerelem! Hűségednek díja lesz: édes-édes szerelem! ERNANI Hogyha bú nyom, hogyha bánat angyal őriz, angyal őriz: Elvirám! (magában) Lelkemnek áldott álma, jöjj, jöjj, életem virága! Nekünk a földön nincs más jobb, csak a szerelem, a szerelem. Ragyogjon újra napfény az arcodról énfelém; s eltűnik majd e szívből a kín, a gyötrelem! Ó! Eltűnik majd e szívből a gyász és a kín, a gyötrelem! A kín, a gyötrelem. A gyász, a gyötrelem, gyötrelem, gyötrelem, gyötrelem!

HEGYILAKÓK, BANDITÁK (kar) Édes-édes érzelem, szerelem; édes-édes érzelem, szerelem. Édes ez, édes ez, oly édes-édes szerelem! 2. kép (Elvira pazarul berendezett szobája Silva kastélyában Éjszaka van) ELVIRA Már itt az éjjel, de Silva nem tért vissza. Bárcsak ne jönne már! Gyűlölöm, ha látom, hogy ősz kísértet módján mindenhol követ; vallani kezd a szerelmével ámít ! De én csak Ernanit várom mindhalálig! Ernani! Ernani! Rab vagyok! Ments meg e szörnyű sorból! Csak együtt leszünk mi boldogok, ha minden jóra fordul. Utánad megyek bárhová, és lehet bármilyen vad a világ: egy éden lesz a zordon táj, hol boldogság vár miránk. Egy éden egy éden lesz a földön, hol vár ránk a boldogság! Egy éden, egy éden, egy éden, egy éden lesz a földön, hol vár ránk a boldogság! A boldogság vár. Az éden, az éden vár! Bennem mély-nagy érzés lángol; rejtve titkon szívemben óvom... Gyűlöletből semmi módon nem lesz más az ég alatt! Ó! Gyorsan szállj, tárt szárnyú idő! Jöjjön a perc, amikor elfuthatok innét. Szavam érd el Ernani szívét: s kínomból boldogság fakad! Érd utol Ernani szívét, és a kínból boldogság fakad. Sóhaj, érd utol Ernani szívét, és boldogság vár, boldogság fakad! (távozik) CARLOS (Elvira dajkájához) Mondd néki: jöjjön, de tüstént! GIOVANNA Nagyúr, több napja immár oly bús az úrnőm; mindenkit messze kerül... És Silva nincs itthon... CARLOS Ezt tudtam. Tedd, amit mondok! GIOVANNA Úgy lesz! (el)

CARLOS Megláttam Elvirát, s békémnek vége! Imádom. . . De neki nem kell sem a trónom, sem nagy szerelmem. Királyi trónom, nagy szerelmem: minden semmi néki! Egy bandita fészkel e tájon, esküdt ellenségem régen ő, akit szeret! De tegyünk próbát: most hátha mégis enyém lesz! ELVIRA (jön) Felség! Ön itt?! E házban! Itt, ilyen későn?! CARLOS Lángolón imádlak téged! ELVIRA Csalfa álom... Balga szólam... CARLOS Nem hazugság! A vágyam éget! ELVIRA Kérve-kérem: menjen, de gyorsan! CARLOS Menjünk együtt! ELVIRA Óvjon Isten! CARLOS Jöjj, s meglátod: mint szeretlek, mint imádlak! ELVIRA S a tisztességem?! CARLOS Trónom dísze: az leszel! ELVIRA Nem! Ó, hagyjon... Ne! Úgy kérem! CARLOS S a banditáért lángol benned még a vágy?! ELVIRA Minden szív mély titkot őriz... CARLOS Őrzök én is! Halljad hát... Égi fényű volt az óra, melyben végre megláttam arcod. Percnyi békém nincs azóta, hogy a tiszta vágy lelkem mélyén átviharzott. Add a szíved, te szűzi lélek, drága, szép lángod, szép lángod add nékem! Ó! Hadd, hogy eztán csak érted éljek, jöjj, hogy ékesítsd királyi trónusom.

ELVIRA Büszke vér, mi bennem árad, büszke vérnek ára nincsen! Dísze én a koronának úgy se lennék, az Isten úgy segítsen! CARLOS Add a szíved, szűzi lény! ELVIRA Ennyi fényt sohase vágytam... CARLOS Drága lángod énnekem add... ELVIRA Sem a trón magas kegyét! A király szerelmére nálam különb asszony méltó! Én méltatlan lennék! Én oly méltatlan, méltatlan lennék! Mert önhöz, Felség, merőben más nő, más nő méltó; én méltatlan lennék. Mert önhöz, Felség, merőben más nő, más nő méltó én meg méltatlan lennék! Méltatlan lény, ó! az lennék. CARLOS Hadd, hogy eztán, eztán érted éljek, ó, hadd, hogy eztán csak érted éljek; ó, hadd, hogy én csak érted éljek; érted éljek, jöjj, hogy ékesítsd királyod nagy szívét! Hadd, hogy csak érted éljek, érted éljek; jöjj, hogy ékesítsd királyod nagy szívét! Jöjj, ékesítsd te a király, ó! nagy szívét! Itt a perc: enyém leszel! Jöjj utánam! (át akarja ölelni Elvirát) ELVIRA (büszkeséggel) Hogy szólhat itt így a király?! CARLOS Kár a szóért... ELVIRA (kihúzza Carlos övéből a tőrét) Szó helyett a tőröd beszél! Távozz tőlem! Másként e tőrrel rád talál a csúf halál! CARLOS Kinn a társak... (ekkor lép be váratlanul Ernani) ELVIRA Szörnyű végzet! ERNANI Egyik, lásd, előtted áll! (lassan előbbre jön)

CARLOS Itt, Ernani?!... Hogy most végre látlak, mint a villám: a haragom öl meg! Itt, Ernani! Feje a banditáknak, rémes átka e nagyhírű földnek!? Ámde majd úgyis rád sújt az átok menj, te aljas! Az út nyitva áll! Fuss, te álnok, míg bosszút nem állok fuss el, te őrült, megkegyelmez a sértett király! ELVIRA (kétségbeesetten, a tőrrel kettőjük közé áll) Ennyi harag nem szerelmi zálog, mind a ketten ha szívembe döfnek. Átok talán, mely házamra szállott Elvirát utolérik ím, a könnyek! Sírva, zokogva, térdenállva kérlek: vége legyen a gyűlöletnek már! Sírva, zokogva, kínlódva kérlek: vége legyen e gyűlöletnek már! Lelkem ily ádáz percben nem ismer ma sem hű szerelmest, sem koronás királyt! Nem, nem ismer sem szerelmest, sem királyt, sem királyt, sem királyt! Nem! Nem, nem, sem szerelmest, sem királyt! Sem királyt! Nem! Nem, nem, sem szerelmest, sem királyt! Sem királyt! Nem! Sem királyt! Nem! Sem királyt! Nem! Nem! Sem királyt! ERNANI (Carloshoz) Lám, megismersz, és megérted végre: mért, hogy vadul, hogy szívből gyűlöllek! Elraboltál tőlem mindent régen, jó atyám te a néma sírba ölted! És hogy dühöm még lángolóbbra váljon, ketten imádjuk azt, ki itten áll. Nincs hát különbség köztünk, királyom döntsön az acél! Most kihívlak, király! Nincs hát különbség köztünk, királyom, döntsön az acél! Most kihívlak, király! Nincs különbség köztünk többé, döntsön az acél; kihívlak, király! Nem! Jöjj tehát, kihívlak, jöjj, király! Jöjj, király! Jöjj! Jöjj tehát, kihívlak, jöjj, király! Jöjj király, király, kihívlak, király. Kihívlak, király! Jöjj, jöjj, jöjj, király! CARLOS Megkegyelmez a sértett király. Őrült!... Fuss... Menj, az út nyitva áll! Fuss, te őrült! Fuss, te őrült megkegyelmez a király! A sértett király! Őrült, fuss el! Őrült, fuss el! Megkegyelmez a király! Őrült, fuss el! Őrült, fuss el!

Megkegyelmez a király! A király, a király, a nagy király, a nagy király, kegyes a nagy király! (váratlanul belép Silva) SILVA Mi szörnyű látvány! Kastélyom drága szentélye nyitva-tárva! És ő, kit egy Silva készül nőül venni: egyszerre két férfit fogad! Termembe lépjetek be, hű barátok! (belép Silva háznépe, Elvira szolgálói, Jago, Giovanni) Látva lássátok mind, hogy mily gyalázat, mi szégyen az, mi érte ezt a házat !... Férfi szíved elhitte néki, hogy csak érted virult e rózsa. Mégsem így lett! Ősz a férfi. Szürke haján most a szégyen szennye ég! Ó, miért, miért ifjú a vérem bár az évek messze szálltak; és a rám hullott hószínű télben szívem mért nem lepte fagyával a jég?! Szívem, szívem nem lepte jég; szívem, szívem nem lepte jég! És a rám lehullott hószín télben Szívem mért nem lepte be a jég?! Nem lepte jég, fagyával nem lepte jég?! (Carloshoz és Ernanihoz) Megsértett tisztességem ma még bosszúra vár! Nem várok! Kell a vér! A kardom kérem... A régi Silva bosszút áll, de rögtön... A vér, a bűnös vére kell, lemosni ezt a vétket! A bűnre majd e kard felel, vagy rám vár a halál! E becstelenség tönkretett! Úgy reszket még a szívem. De éles kardom nem remeg, ha bosszút állva sújt! De éles kardom nem remeg, ha bosszút állva sújt. Lemossa majd gyalázatom. A kardom éle nem remeg: lesújtva bosszút áll! Bosszút áll e kard, és nem remeg, ha sújt, ha véres bosszút áll, ha véres bosszút áll! No, menjünk! ERNANI Csak egy szóra... SILVA Kár a szóért, úgyse hallom CARLOS Silva herceg...

SILVA Kint majd beszél a kardunk! Gyerünk ki, aljasok! (Carloshoz) Te jöjj először gyorsan... JAGO (bejelenti) Don Riccardo, a király kíséretéből! SILVA Csak jöjjön, lássa ő, hogy bosszút állok... RICCARDO (belép, Carlosra mutat) Hódoljatok ti néki: ő a király! ELVIRA (Ernanihoz) Úgy félek: reád mi vár! ERNANI (Elvirához) Úgy félek, reád mi vár! GIOVANNA, SILVA, JAGO, SILVA HÁZNÉPE, ELVIRA SZOLGÁLÓI (kar) A felség! A nagy király! A nagy király! CARLOS Ki itten áll! (Don Riccardóhoz, halkan) Nézd: az ősz-szakállú Silva mint rak féket bősz dühére; béke lesz a bosszú vége, minthogy itt van a király! A király, a király! Béke lesz a bosszúból, minthogy itt van a király. Itt van a király, minthogy itt van a király. GIOVANNA, JAGO, SILVA HÁZNÉPE, ELVIRA SZOLGÁLÓI (kar) Silva arca: lelke tükre, rajta bánat, bosszú, méreg; mégis féket vet dühének, minthogy itt van a király! A nagy király. Minthogy itt van a király, itt van a király, minthogy itt van a király! RICCARDO Félti Silva Elviráját, lánggal ég a férfi szíve. Mégis: ő a trónnak híve, tiszteli a nagy királyt! A nagy királyt. Tiszteli a nagy királyt; mélyen, a királyt, minthogy itt van a király!

ELVIRA Félek, hogy reád mi vár, mi vár! ERNANI Félek, hogy reád mi vár, mi vár! SILVA Ó, szemem! Lehullt a fátyol! Én, a vén, a gyönge szolga hinni mért is hittem volna azt, hogy itt van a király! A nagy király! Azt, hogy itt van a király, a király, azt, hogy itt van a király! ELVIRA (halkan Ernanihoz) Itt e tőr! E szörnyű házból ő fog megmenteni engem! Véd a tőr a zsarnok ellen szívem híven bízva vár. A szív a pajzsom a zsarnok ellen: ellenállva, híven vár; bízva, híven, várva vár. A szív a pajzsom a zsarnok ellen: ellenállva, híven vár; ki bízva, híven, várva vár! Ellenállva, várva vár. Ellenállva, várva vár. E szív, a szívem várva vár; ő várva vár. ERNANI Elvirám, holnap ha vársz rám: érted jövök, lelkem álma! Zsarnokodnak ellenállva hű szíveddel, híven várva várj! A zsarnokodnak te állj csak ellen, hű szíveddel várj te híven reám! Csak bízva, híven várva várj! A zsarnokodnak te állj csak ellen; hű szívvel várj te híven reám; csak bízva, híven, várva várj! Híven várva várj, várva várj, várva várj! Híven várva várj, várva várj, várva várj; te várva várj, te várva várj, te várva várj! CARLOS Béke lesz a bosszú vége, minthogy itt a nagy király. A nagy király. Így lesz béke a bosszú vége, mert itt áll, itt a nagy király, a nagy király. Így lesz béke a bosszú vége. mert itt áll, itt a nagy király, a nagy király. Mert itt ő áll: a nagy király. Ő van itt, a király. Mert itt ő áll: a nagy király. Ő van itt. A király, ki itten áll, ki itten áll: a nagy király!

SILVA Mért is hittem volna én, hogy itt találom... Nem! Hinni mért is hittem volna azt, hogy itt van a nagy király! Ó, hinni mért is hittem volna azt, hogy itt van a nagy király! Mert itt ő áll: a nagy király. Nagy király. Ó, hinni nem hihettem én azt, hogy itt a nagy király! GIOVANNA Minthogy itt a király, minthogy itt a király. Minthogy itt a nagy király. Mert itt ő áll: a nagy király, nagy király, nagy király. Mert itt ő áll: a nagy király, nagy király, nagy király... A nagy király, a nagy király, a nagy király! RICCARDO Így lesz béke a bosszúból, minthogy itt van... így lesz béke a bosszúból, minthogy itt van, minthogy itt a nagy király. Mert itt ő áll: a király. Nagy király, nagy király. Mert itt ő áll: a nagy király, nagy király, nagy király. A nagy király, a nagy király, a nagy király! JAGO De mégis féket minthogy itt a De mégis féket minthogy itt a A nagy király, A nagy király, A nagy király,

vet dühének, király, a nagy király. vet dühének, király, a nagy király. nagy király. nagy király. a nagy király, a nagy király!

SILVA HÁZNÉPE, ELVIRA SZOLGÁLÓI (kar) Így lesz béke a bosszúból, minthogy itt van... Így lesz béke a bosszúból, minthogy itt van a nagy király. Mert itten áll, mert itten áll a nagy király, a nagy király. Mert itten áll, mert itten áll nagy király, nagy király. Mert itten áll, mert itten áll a nagy király, a nagy király. A király, a király, a nagy király, a nagy király, a nagy király. SILVA (térdet hajt a király előtt) Nagy király, úgy fáj ez nékem...

CARLOS Állj föl, Silva. Mi megbocsátunk... SILVA (Ernanira mutat) Ezt az ismeretlen embert... CARLOS (magában) Látom, tévedésbe kerget. (halkan Silvához) Dédem, Miksa császár elhunyt. Vajon kié lesz a trónja?... Hű a szíved, bízunk benned. Számítunk jótanácsodra... SILVA Hála, felség... Nagy tisztesség ez... CARLOS (fennhangon, hogy mindenki hallja) Töltsük itt az éjszakát! Házigazdánk kastélya ékes! ELVIRA, ERNANI (magában) Jaj, mit hallok! CARLOS (Ernanihoz) Várj, megmentlek... (Silvához, Ernanim mutatva) Ezt a hívem küldjük követségbe most. ELVIRA (magában) Mégis égbe ért imám! (halkan Ernanihoz) Fuss el innét! A perc most oly átkos! Itt, a kastélyban mindenki átkoz. Még elárul egy szemvillanás. Bízva bízz bennem, én várva várlak, és a hű szívem majd rád vigyáz. ERNANI Messze száll majd e szívből a gyász! Végül ádáz dühöm átkos lángja hunyni kezd, szíved ha rám vigyáz! CARLOS (Silvához és Riccardóhoz) Vágyódva vágyom a császári trónra, a dús fényre, mi belőle árad. És ha elérem e szívbéli vágyat, hozzá méltó leszek, jól tudom! Vélem együtt a jogrend, igazság ül majd a császári nagy trónuson. Ha enyém lesz a császári trón! A trón. Ha enyém lesz a császári trón. Majd enyém ha lesz a trón, enyém a trón: a jogrend és igazság ül majd vélem

fönn a trónuson, majd ha enyém a trón, enyém, enyém lesz majd a trón, majd a trón, majd a trón. Vár a trón, vár a trón! Vágyódva vágyom a császári trónra, a dús fényre, mi belőle árad. És ha elérem e szívbéli vágyat: hozzá méltó leszek, jól tudom. Vélem együtt a jogrend, igazság ül majd a császári nagy trónuson, ha enyém lesz a császári trón, ha enyém lesz a császári trón, a trón, a trón. A jogrend és az igazság a trónuson, fönn, a nagy trónuson, ha enyém lesz a trón, a trón, a trón. Ha enyém lesz a trón, ha enyém a trón! SILVA (Carloshoz) Bízz meg a jogban, mi csak téged illet! Minden jónak a forrása nálad! Császári fényre ki méltóbb tenálad?! Téged illet a császári trón! Őt, kit népünk imád: majdan áldja minden országban úr és a pór! Őt, kit népünk imád, majdan áldja minden országban úr és a pór! Úr s a pór, az úr s a pór, az úr s a pór. A nagyvilágban a pór; a nagyvilágban az úr s a pór. Minden földön az úr és a pór. Úr s a pór, úr s a pór. Úr s a pór, úr s a pór. Bízz meg a jogban, mi csak téged illet. Minden jognak a forrása nálad. Császári fényre ki méltóbb tenálad?! Téged illet a császári trón. Őt, kit népünk imád: majdan áldja minden országban úr és a pór. Őt, kit népünk imád, áldja majd minden országban úr és a pór. Az úr s a pór. Minden, minden úr és pór. Áldja minden úr és a pór. Áldja úr és a pór. Az úr és a pór. A nagyvilágban az úr, az úr s a pór. Úr s a pór! JAGO Elszállt az árnyék, mely felhőzte Silvát, tiszta jókedv sugárzik az arcán. Épp, mint a tenger, ha elmúlt az orkán, s napfény játszik a hullámokon. És hogy házába tért most a fölség, ez mi nagy tisztesség, tudja jól. És hogy házába tért most a fölség, ez mi nagy tisztesség, tudja jól. Tisztesség, nagy tisztesség, ezt tudja jól. Tisztesség, Silva tudja jól.

Tisztesség, Silva tudja jól, tudja jól, tudja jól, tisztesség, Silva tudja jól, tudja jól, tudja jól. Tudja jól, tudja jól. Elszállt az árnyék, mely felhőzte Silvát, tiszta jókedv sugárzik az arcán, Épp, mint a tenger, ha elmúlt az orkán, s napfény játszik a hullámokon. És hogy a házába tért most a fölség, ez mi nagy tisztesség, tudja jól. És hogy házába tért a király, ez mi nagy tisztesség, tudja jól. Ezt tudja jól, tudja Silva, tudja jól, tisztesség, tisztesség, tudja jól. Silva ezt tudja jól, ezt tudja jól, tisztesség, Silva tudja jól, ő tudja jól, tudja jól! GIOVANNA Ifjú szemén miért nincsen mosoly; Elvira arca miért tompa-sápadt?! Itt már a napja a főrangú násznak, s rajta gond ül, komor fájdalom! Ám oly ártatlan ő és a szíve, és e jó szíve fájhat nagyon. Szíve fáj, a szíve fáj, a szíve fáj, jó szíve biztos fáj nagyon, jó szíve biztos fáj nagyon; fáj nagyon, fáj nagyon. Jó szíve biztos fáj nagyon, fáj nagyon, fáj nagyon, fáj nagyon, fáj nagyon. Ifjú szemén miért nincsen mosoly; Elvira arca miért tompa-sápadt?! Itt már a napja a főrangú násznak. S rajta gond ül, komor fájdalom. Ám oly ártatlan, jószívű ő, és e jó szíve fájhat nagyon. A szíve fáj, jó szíve biztos fáj nagyon. Fáj, fáj, fáj nagyon, fáj, fáj, fáj nagyon. Fáj, fáj, fáj, fáj nagyon. A szíve biztos fáj nagyon. Nagyon, nagyon. RICCARDO Bízz meg a jogban, mi csak téged illet. Minden jónak a forrása nálad. Császárságra ki méltóbb tenálad?! Téged illet a császári trón. Őt, kit népünk imád, majdan áldja minden országban úr és a pór. Úr s a pór a nagyvilágban, az úr a nagyvilágban, a pór a nagyvilágban, az úr és a pór. Minden földön mind az úr és a pór. Úr s a pór, úr s a pór, úr s a pór. Bízz meg a jogban, mi csak téged illet. Minden jónak a forrása nálad. Császárságra ki méltóbb tenálad? Téged illet a császári trón! Őt, kit népünk imád, áldja majd minden országban úr és a pór! Áldja minden, minden úr és pór.

Áldja minden úr és pór, az úr s a pór. A világban úr s a pór! SILVA HÁZNÉPE, ELVIRA SZOLGÁLÓI (kar) Elszállt az árnyék, mely felhőzte Silvát. Tiszta jókedv sugárzik az arcán. Épp, mint a tenger, ha elmúlt az orkán, s napfény játszik a hullámokon. És hogy házába tért most a fölség, ez mi nagy tisztesség, tudja jól. Tisztesség, nagy tisztesség, ezt tudja jól. Tisztesség, Silva tudja jól, tudja jól, tudja jól; tisztesség, Silva tudja jól, tudja jól, tudja jól, tudja jól, tudja jól. Elszállt az árnyék, mely felhőzte Silvát. Tiszta jókedv sugárzik az arcán. Épp, mint a tenger, ha elmúlt az orkán, s napfény játszik a hullámokon. És hogy házába tért a király, ez mi nagy tisztesség, tudja jól, ezt tudja jól. Tisztesség, Silva tudja jól. Tisztesség, tisztesség, tudja jól, Silva ezt tudja jól, ezt tudja jól, Silva tudja jól, ó tudja jól. Tudja jól. ELVIRA Bízva bízzál, míg én várva várlak. Hű szívem érted dobog, rád vigyáz. Rád vár, rád vár, és rád, rád vigyáz. Hű szívem rád vár, rád vigyáz. Hű szívem vár, rád vigyáz, rád vigyáz, rád, csak rád várva, rád vigyáz, rád vigyáz. Bízva bízzál, míg én várva várlak. Hű szívem érted dobog, rád vigyáz. Bízva bízzál, s e szív visszavár. Hű e szív, hű e szív: rád vigyáz. Híven vigyáz rád, várva vigyáz, rád vigyáz, rád vigyáz, vigyáz, vigyáz, a szívem mindig rád vigyáz, vigyáz, vigyáz! ERNANI Végül ádáz dühöm átkos lángja hunyni kezd, ha szíved rám vigyáz. Hunyni kezd, ha szíved énrám vigyáz. Hunyni kezd, ha szíved énrám vigyáz. A szíved hogyha rám vigyáz, a szíved hogyha rám vigyáz, a szíved hogyha rám vigyáz, rám vigyáz, rám vigyáz, a szíved hogyha rám vigyáz, rám vigyáz, rám vigyáz. Végül ádáz dühöm átkos lángja hunyni kezd, ha szíved rám vigyáz. Hunyni kezd, ha rám vigyáz. Hunyni kezd, ha rám vigyáz. Híven vigyáz rám, várva rám. Híven rám vigyáz, híven rám vigyáz, vigyáz, vigyáz, ha szíved mindig rám vigyáz. Szíved hogyha rám, rám vár!

II. FELVONÁS A vendég (Pompás terem Silva kastélyában. Díszes keretben képek függenek a falakon. Silva családjának tagjait ábrázolják. A képek fölött hercegi korona, pajzs. Minden kép alatt lovasszobor, a lefestett személy korának fegyverzetében. Gazdagon terített asztal. Hercegi trónus.) SILVA LOVAGJAI, SILVA HÁZNÉPE, APRÓDOK (kar) Éljen soká a jókedv, az öröm, Silva házát ne lepje a felleg. Ez a nap itt a legjobb, a legszebb bőven árad a fénye miránk. A fénye ránk. Ez a nap itt a legjobb, a legszebb, bőven árad a fénye miránk. Ez a nap itt a legjobb, a legszebb. Bőven árad a fénye miránk. Sok a jókedv, a jókedv, az öröm. Sok a jókedv, vígan száll! Hószín virágdísze készül. Bájnak bája, és nincs párja másik. Ég és föld rája vágyódva vágyik: Elvirára, ki szebb, mint a fény. Hószín virág, mit Silva ma nyújt át, ő, ki lovagnak ékes, hibátlan. Épp oly győztes ma hírben, tudásban, mint mint rég ha vívott a véres csatán. Boldog legyen az út, melyre lépnek. Áldás hulljon e Hymenre százszor! Sok-sok gyermek fakadjon e nászból szépség kísérje mindkét szülőt. Sok-sok gyermek fakadjon a nászból. Szépség kísérje mindkét szülőt. A két szülőt. Részük legyen sok-sok öröm, napfény várja mindkettőt. Részük legyen sok-sok öröm, napfény várja mindkettőt. Sok a jókedv, a jókedv, az öröm. Sok a jókedv, vígan száll! Jó a kedv, jó a kedvünk, víg dal szárnyán vígan száll! SILVA (A spanyol grandok díszes ruhájában leül a trónusra) Jago! A jó zarándok jöjjön hozzám. (Jago eltávozik. Majd bejön Ernani, zarándokcsuhába öltözve) ERNANI Az ég ragyogjon rátok! SILVA Zarándok, lépj elém. Mondd meg, mit kívánsz! ERNANI Azt, amit vendég szokott.

SILVA A jog, mi téged illet, számomra szent. Bárki légy is, bárhonnan jöjj: e perctől mindegy nékem. Vendégem vagy te már... Az Isten küldött. Kérj bármit... ERNANI Nagyúr, fogadd hálám! SILVA Nincs hála! Vendégem itt az úr! (Kinyílik egy ajtó, Elvira lép be rajta, pompás menyasszonyi ruhát visel, apródok és szolgálólányok kísérik) SILVA (Ernanihoz) Látod, e lánynak férje leszek... ERNANI Férje! SILVA Egy óra múlva! (Elvirához) Mért nincsen rajtad a korona s a gyűrű? Mért nem ékesít téged? ERNANI Férje! Egy óra múlva! Ha nászajándékot adok, elfogadnád-e, herceg? SILVA Te? ERNANI Én! ELVIRA A hangja! SILVA Mit adhatsz? ERNANI (ledobja magáról a zarándokcsuhát) A fejem vágd le! ELVIRA Ernani ő! Nagy Isten! ERNANI Bárki ha aranyra áhitoz, betöltöm én a vágyát! A vérdíj, vérdíjam épp elég, hasznát hogy lássák, hasznát hogy lássák! Hajszol ezernyi fegyveres, de úgy, mint vadat a vad kutyák. Én, aki Ernani voltam: gyűlölöm önmagam és az ég urát!

ELVIRA (magában) Nagy ég! Ó jaj! De szörnyű! Magának árt csupán! SILVA (az egybegyűltekhez) Megtébolyult az ifjú, megtébolyult szegény. ERNANI Ernani csapatja szétfutott, ő béna fogoly e házban! Adjátok őt át a királynak... SILVA Nálam maradsz, ez így lesz! Csak itt vagy biztonságban! ELVIRA Nagy ég! Magának, ó jaj, magának árt csupán! Ó, jaj, jaj! Magának árt csupán. Ó jaj! jaj! Magának árt csupán, magának árt csupán! SILVA Silva nem szószegő, soha nem szószegő, sosem. Nem, nem, sohase szószegő. Sosem. Silva nem szószegő; nem, nem, sohase szószegő, nem, Silva sosem szószegő! ERNANI Adjatok engem a királynak át. A trónnak, a királynak át. Ernanit: engem, adjatok a királynak át! Engem, a királynak át! Engem, engem, a királynak át. A királynak adjatok át! SILVA E ház vendége épp olyan, mint jog szerint a testvér! A kardunk óv meg téged itt, megvéd a Silva-kastély! No, jöjjetek! (Silva int Elvirának, hogy vonuljon vissza szolgálóival; ő maga a fegyveresekkel kimegy. Elvira, aki néhány lépést tett, hogy kövesse már kiment szolgálóit, megáll, majd aggódva Ernanihoz lép) ERNANI (méltatlankodva eltaszítja magától Elvirát) Hagyj, szószegő! Mersz még szemembe nézni?! ELVIRA Te bántod azt, kinek szíve a régi! Mért bántod azt, aki hű maradt? ! Hű! Ernani meghalt, ezt mondták. Így hittem én is...

ERNANI Élek! Látod, hogy élek! ELVIRA Emlékezz, hogy esküt tettem néked! (elővesz egy elrejtett tőrt) E tőr lesz az én gyilkosom, oltár elé ha visznek! Ó! Nem, nem! (sírva) Nem vagyok bűnös! Te meg csak bántasz, bűntelent! ERNANI Hagyd a könnyet... És bocsáss meg... Örült voltam! Hű szíved áldva áldom! ELVIRA Drágább e szónál nincs, mert elszáll tőle minden fájdalom! ERNANI, ELVIRA Hív az ég meghalni együtt, Ó, Ernani (Elvira), itt az óra. Szív a szíven, összeforrva, ez az égi boldogság. Hű szerelmünk, az, mit érzünk, itt a földön bajt hoz ránk. Bajt hoz miránk! (Átölelik egymást, ekkor tér vissza Silva, kirántott tőrrel; dühösen szétválasztja őket) SILVA Mind a ketten lakoltok! Megöllek... Ez a hála, ó, te álnok! Nyugta, féke nincs dühömnek: esküszöm, hogy bosszút állok! (hirtelen megjelenik Jago) JAGO A király, kíséretével, kinn, a zárt kapuk előtt áll! Látni óhajt... SILVA (kis gondolkodás után) Jó... Várjuk őt! (Jago el) ERNANI Ó, tőröd döfjön le inkább! Én tőled várom a halált! SILVA (Ernanihoz) Nem, mert szörnyűbb lesz a bosszúm: két kezem közt van a lelked. Jöjj, elrejtlek, oly jó e rejtek: rád itt senki nem talál... Büntetésre épp elég lesz Silva egymagában már! Egyedül büntet Silva, egymagában már!

ERNANI, ELVIRA És ha szörnyűbb lesz a bosszúd: szörnyű súllyal sújtson rám csak. Ő nem vétkes! Kíméld! Ne bántsad! Légy kegyes hozzá, szívből szánd meg! Tőröd éle csak engem érjen benne se bűnt, se hibát nem lelsz! Nem, nem találsz se vétket, se bűnt, nem, nem találsz, sem vétket nem találsz, sem bűnt, sem vétket nem találsz! SILVA Büntetésre épp elég lesz Silva egymagában már. Bosszút áll! Silva jó lesz egymagában már! Ő bosszút áll, bosszút áll, ő, Silva, egymagában már! (Silva, saját képmása mögött, kinyit egy rejtekajtót, oda tuszkolja be Ernanit. Elvira visszavonul szobájába. Megjelenik a király, kísérettel) CARLOS Jó bátyám, mondd, milyen okból van a kastélyod zárva? (Silva szótlanul térdet hajt) No, válaszolj! SILVA Ó, felség... CARLOS Már értem... Lázad a gróf, a herceg... Épp olyan, mint a hidra: pártütéstek... De tudok mindent! A bűntanyákon taposom szét a férget: ezt a pártütést! A vétkest, s azt, ki a bűnnek pártjára áll! Szólj hát ! SILVA Királyom, e ház a trónnak híve. CARLOS Meglátjuk... Aki lázadt, mind utolérte sorsát: tönkrezúztam! A banditáknak feje, Ernani, ebben a házban lelt menedékre! Add nékem át őt! Vagy lánggal égve ég el a házad, herceg úr! Tartom a szavam, jól tudod, te, Silva! SILVA Hogy mondjam... igaz, hogy nálunk egy zarándok van most, ki vendéglátást kért Isten nevében... Hogy lennék árulója... CARLOS Gyönge férfi! Nekem árulóm lehetsz?!

SILVA Nem, nem árulók a Silvák! CARLOS A fejed add nékem, vagy add Ernani fejét! Nos, érted?! SILVA Vedd hát az enyém... CARLOS (Riccardóhoz) Te, don Riccardo, előbb vedd el a kardját! (Riccardo elveszi Silva kardját) Tágas a kastély! Keressétek Ernanit: hol rejtezik a gyáva! SILVA (magában) Hű itt a kő is, hű, akár gazdája! (A kíséret egy része eltávozik) CARLOS (haraggal, Silvához) Látni vágyom, mily merész vagy: ellenállsz-e majd, ellenállsz-e majd a trónnak! Mert a vétked súlya oly nagy, hogy a király sújt le rád! A király sújt le, a király sújt le rád! Bűnbe tévedt ősz fejedre mint a villám, mint a villám sújtom én le bosszúvágyam lánggal égve, dühöm ádáz ostorát! Dühöm ádáz, dühöm ádáz ostorát! SILVA Mért kívánod tőle: Silva nem lesz úgyse becstelen! Mért kívánod tőle: Silva nem lesz úgyse becstelen! CARLOS Vagy te halsz meg, vagy ő: Ernani, választhatsz, nincs más kiút! Te, vagy ő! Mert nincsen más kiút! SILVA Mért kívánod tőle: Silva nem lesz úgyse becstelen! CARLOS Vagy te halsz meg, vagy ő: Ernani! Válassz! Nincs más kiút! Te, vagy ő, mert nincsen más kiút! SILVA Silva nem lesz, nem lesz becstelen!

CARLOS Nincs más kiút! Válassz: te, vagy ő! Nincs más, nincsen más kiút! (visszatérnek a kíséret tagjai: fegyvereket hoznak) A KIRÁLY LOVAGJAI (kar) Végigjártuk mind a kastélyt, át, a legrejtettebb zugig. Mégsem értük el a nagy célt: nincs Ernani, nincsen itt! Összeszedtünk minden fegyvert; látod, terved nem megy füstbe. És nem érdemel kegyelmet az, ki lázadásra szít. Úgysem érdemel kegyelmet az, ki lázadásra szít. Úgyse kap már kegyelmet az, ki lázadásra szít. CARLOS Majd a bűnöst szóra bírja vallatásnak szörnyű kínja! (Elvira hirtelen be, Giovanna kíséri. Elvira a király lába elé veti magát) ELVIRA Ó, királyom, oly jó a szíved! Éljen benne most a kegyes irgalom! (A király meglepetten segíti felállni Elvirát) CARLOS Tőlem kéred...? Elvira kér, a harag lángja elcsitul. (Silvához) Hűséged zálogául ő szolgáljon engem híven... Vagy ő jön, vagy add az árulót! SILVA Őt, a lányt, ne vidd, ne vidd őt! Lelkem mélyén, nagy király, ne ejts vérző sebet! Ne vidd el őt! Ó! Ezt a lányt itt... Úgy szeretem, úgy szeretem, ő vigaszom a földön... Ne vedd el tőlem Elvirát, inkább a halálom hadd jöjjön! CARLOS Ernanit add hát! SILVA Vidd a lányt! Nem leszek áruló! A KIRÁLY LOVAGJAI (kar: Silvához) Légy engedelmes, hercegünk! A banditát ne szánd!

CARLOS (Elvirához) Minden lépted lepjék rózsák, bárhol jársz - csak erre vágyom! Nem lesz más, csak boldog órád, minden órád mennybéli boldogság! Szárítsd föl szemednek könnyét, lássam újból bájos arcod. Gondolj rá, hogy mennyi szépség, mennyi pompa vár terád. Mennyi pompa, mennyi pompa vár rád, mennyi pompa vár rád! ELVIRA Ó jaj, a sorsom átka üldöz, fájdalom, mi vár reám. Jaj, a sorsom átka üldöz, fájdalom, mi vár reám. Vár majd reám, vár majd reám. Az vár énrám! GIOVANNA Ó, jaj, a rossz, mi Silvát sújtja: rosszabb, mint a kínhalál. Jaj, a rossz, mi Silvát sújtja, rosszabb, mint a kínhalál. Kínhalál, kínhalál. Akár a kínhalál. RICCARDO Ó, gondolj rá, hogy mennyi szép, hogy mennyi pompa vár terád. Gondolj rá, hogy mennyi szép, hogy mennyi pompa vár terád, vár majd terád, vár majd terád. Vár terád! CARLOS Gondolj rá, hogy mennyi Gondolj rá, hogy mennyi Hogy mennyi vár terád!

hogy mennyi szép, pompa vár terád. hogy mennyi szép, pompa vár terád. pompa vár terád,

SILVA Már ég a láng az agg szívében: Silva végül bosszút áll. Ég a láng az agg szívében: Silva végül bosszút áll. Majd bosszút áll, majd bosszút áll, majd bosszút áll. HÖLGYEK (kar) Ó, jaj, a rossz, mi Silvát sújtja: rosszabb, mint a kínhalál. Jaj, a rossz, mi Silvát sújtja: rosszabb, mint a kínhalál. Kínhalál, kínhalál. Akár a kínhalál.

A KIRÁLY LOVAGJAI (kar) Ó, gondolj rá, hogy mennyi szép, hogy mennyi pompa vár terád. Gondolj rá, hogy mennyi szép, hogy mennyi pompa vár terád, vár majd terád, vár majd terád, vár terád. (A király és kísérete magával viszi a Giovanna támogatta Elvirát; a szolgálólányok visszatérnek úrnőjük szobájába) SILVA (mozdulatlanul nézi, hogy a király magával viszi Elvirát) Őrizze őt az ég, akárhol jár... Átkozva gyűlöllek téged, míg élek, király! (A festmények előtt lévő fegyverzetekhez siet, két kardot vesz elő, majd Ernani rejtekhelyéhez lép, hogy kinyissa) Lépj ki! (megmutatja Ernaninak a két kardot) Itt van... Válassz... Vár terád... ERNANI Mi várna? Mi az? SILVA A párbaj! ERNANI Ezt nem tehetem! SILVA Átkozott! Sima acél ez a kard, amitől sápadsz! Jöjj velem! ERNANI Az éveid megtiltják SILVA Párbajra hívlak, te ifjú hős! Közülünk egy, közülünk egy meghal ! ERNANI Te óvtál meg, most pusztíts el, de kérlek: hallgass rám... SILVA Meghalsz! ERNANI Úgy lesz, de kérlek: tedd meg, mit végül kérek SILVA Fordulj az éghez hát... ERNANI Nem... nem... Szívedhez fordulok.

SILVA Beszélj! Beszélj! Bennem pokol lángja lobog! ERNANI Ó, egyszer, csak egyszer, utoljára engedd, hogy lássam... SILVA Kit? ERNANI Csak őt : Elvirámat ! SILVA Most viszi el túszul Carlos király! ERNANI Carlos a vetélytársad! Szerelmes Elvirába! SILVA Ó egek! Nagy Isten! Hogy ő... a király! Ezt mondtad?! ERNANI Így van... SILVA Fegyverbe mind az, ki hívem! ERNANI Hadd menjek én is veled, hogy bosszút álljunk együtt! SILVA Nem, megöllek én előbb! ERNANI Haljon meg ő, az átkozott, ölj meg utána majd! SILVA Mért higgyek néked, mondd?! ERNANI (egy vadászkürtöt nyújt át Silvának) Itt a zálog. Fújj e kürtbe, hogyha végleg halni szánod. Hallja majd a kürt szavát, s Ernani már nem él tovább! SILVA Kezed, hogy így lesz! Esküszöl? ERNANI Atyámra és az égre! SILVA, ERNANI Az ég az esküt hallja meg. A bosszú a bűnöst utolérje. Bármerre jár a becstelen: gyalázat, gyalázat szálljon rá! (Silva lovagjai, fegyvertelen, sietve jönnek)

SILVA LOVAGJAI (kar) Melletted állnak híveid, SILVA Silva haragja rádtalál, te hitszegő király! SILVA LOVAGJAI és mind parancsra vár. SILVA, ERNANI Fel a lóra, ki él, aki bátor, véres bosszúra, bosszúra készen! SILVA LOVAGJAI (kar) Aki híved, e szót alig várta, indul harcra és bosszúra készen! SILVA, ERNANI Vér kell, vér kell, és bosszú, és bosszú! SILVA LOVAGJAI (kar) Vér kell, vér kell, és bosszú, és bosszú! SILVA, ERNANI Silva áll most az élen, és díjat adat annak, ki méltó lesz rá! SILVA LOVAGJAI (kar) Mivel Silva ki szólít, hogy menjünk: ez a zálog, hogy bátrak leszünk! (Ernani és Silva a régi fegyverekre mutat) SILVA, ERNANI Nézz rá holt hősök hős fegyverére, mind jó kard arra, hogy szívbe mártsuk... (fölemelik a fegyvereket) SILVA LOVAGJAI (kar) Nézz rá holt ősök hős fegyverére, mind jó kard arra, hogy szívbe mártsuk... SILVA, ERNANI, SILVA LOVAGJAI (kar) Az, ki ellenáll, meghal! Nincs más út ! Bűn lesz, ha szánalmat érzünk, szánalmat! Meg ne szánj senkit se szánj. Meg ne szánj! Bűnös az, ki bárkit szán! Bűnös az, ki bárkit szán! Bűnös, bűnös, ha bárkit szán! Bűnös az, ki bárkit szán. . . Bárkit szán!

III. FELVONÁS A kegyelem Aachen. Nagy Károly császár temetkezési kriptája a föld alatt. Az emlékmű bronzkapuja fölött hatalmas betűkkel a felirat: NAGY KÁROLY. A háttérben lépcső, amely a kripta mélye felé nyílik; itt több kisebb sír látható. A színpad előterében más kapuk, amelyek más földalatti helyiségekbe vezetnek. CARLOS Ez itt a színhely? RICCARDO Ez. CARLOS És mikor? RICCARDO Most mindjárt. Itt jön össze a Liga. CARLOS Ellenem szőnek tervet... Hogy meg ne lásson senki: elrejtezem. Elrejt Nagy Károly sírja... (hosszú szünet) S a választók? RICCARDO Megjöttek, s tárgyalnak. Vitatják, kié lesz a legszebb koronája e földnek, babér s a bíbor, császárok dísze, éke... CARLOS Tudom... Most menj el. (Riccardo menni készül) Egy szóra... Ha én lennék a császár, a nagy torony harangszava háromszor adja hírül... Te gyere hozzám le, s hozzad a lányt is. RICCARDO Mást mit óhajt? CARLOS Nincs más... Szót értek majd itt a holtak szellemével, s végzek a lázadókkal! (Riccardo elmegy) Nagy Isten! E sírokon fenik a pengét, a gyilkos tőrt hogy majd szívembe döfjék!... Trónok! Dicsőség! Ti rangok! Ti fények! Ifjúság! Mindez: nagy semmi! Szó, puszta szó csak, melyet vízre írtak! Éjféli árnyék... Gyógyíthatatlan kín csak! Mígnem eljutsz a sírod küszöbére, s együtt enyésztek ott, hol a vágynak, a dicsőségnek vége! Szép ifjúságom álma

széthullt a kósza szélben. Mégiscsak, újból vágyva: ma értem, ma értem: miért hogy éltem! Mert hogyha nékem szánják Károlynak fényes trónját sasröptű szárnyon szállhatok a földön, az égen, mint a szél! Ó! Múlhatnak majd a századok: e nagy név, a nevem még mindig él! Múlhatnak majd a századok: a nevem mindig él... A hírem él, mindig él! Legyőzve seregnyi századot: a hírem mindig él! (Kulccsal kinyitja Nagy Károly emlékművének kapuját, és belép. Kinyíltak a kisebb ajtók, és bő köpenyekbe burkolózva, fáklyával kezükben, óvatosan a Liga tagjai lépnek be) A LIGA TAGJAI (kar) Ad augusta! ... Jelszavunk... Per angusta... Itt vagyunk. Szent a cél, mely szívünkben ég. Gyújtsa lángra a tett tüzét! ERNANI, SILVA Ad augusta! A LIGA TAGJAI (kar) Per augusta! ERNANI, SILVA Szent a tervünk, szent a célunk. JAGO Néma sírok márványán szól a végzet, hogy mit kíván. SILVA Nem hiányzik senki innen? A LIGA TAGJAI (kar) Köztünk gyáva nincsen egy sem! (Silva föláll az egyik kisebb sírra) SILVA Fedjük föl az ő titkát itt: Károly császárságra vágyik! JAGO, A LIGA TAGJAI (kar) Mint e fáklya, hunyjon ki ő is! (földhöz érintik a fáklyákat) Szent Ibériát igába hajtva gyötri... Bosszúvágy hajtja mind, ki titkon itt ma összegyűlt!

SILVA Egy elég lesz! Végrehajtja majd kit arra szán a sorsa! (Mindegyik egy kis táblát vesz elő, fölírja rá nevét, s egy fedelenincs kis sírba dobja. Silva lassan közeledik a sír felé belenyúl, kivesz egy táblácskát. mindnyájan várakozva veszik körül) A LIGA TAGJAI (kar) Készen állunk, bármi vár ma, gyilkolásra vagy halálra! Mondd, ki lesz az! SILVA Ernani! SILVA, JAGO, A LIGA TAGJAI Ernani! ERNANI (örömujjongással) Sorsom áldom! Megadta nékem! Atyám, ó atyám! JAGO, A LIGA TAGJAI (kar) Bosszút áll mind e tőr, ha téged érne a halál! SILVA (halkan Ernanihoz) Adjad át, hadd öljem én meg! ERNANI Nem, míg élek! Akárhogy kéred! SILVA Vedd a váram, mind a kincsem, itt a kürtöd... ERNANI Nem! SILVA (fölmutatja a kürtöt) S ha kérném: döfd szívedbe most a tőrt?! ERNANI Nem... Ölni vágyom én előbb! SILVA Így ami szörnyű bosszú rád vár: kínosabb bármi más halálnál! A LIGA TAGJAI (kar) Kössön össze most az óhaj: összefogni esküszóval!

ERNANI, SILVA, JAGO, A LIGA TAGJAI (kar) Az óhaj! Nagy esküszóval! Talpra szép büszke föld, hív az óra! Zengve zúgják a völgyek, a bércek. Sűrű visszhangja keljen a vésznek, éppúgy, miként rég, midőn a mór tört reánk! Egy család vagyunk egy évezred óta, harcra szállunk, ha kell, puszta kézzel! S míg a rabság el nem vész egészen: harcolunk érted, szép spanyol hazánk! Száz halál nem tart vissza, hogy győzzünk; új virága ha fakad a vérnek: talpraállnak majd mind, akik élnek, és a hősök hada új harcra kél! Majd ha mély tisztakék lesz az égbolt, s fönn a Nap fénye nékünk ha lángol, majd ha cenkek hadán győz a bátor nem lesz járom, s a nép szabadon él! A nép szabadon él! A nép szabadon él! (egy ágyúdörrenés) Ágyú dörrent! (Újabb dörrenés. Kinyílik az emlékmű ajtaja) Mit jelent?! Mert a végzet hangja szent! (Harmadik dörrenés. Carlos feltűnik a küszöbön. Mindenki; rémülten: ) Nagy Károly császár! (Carlos háromszor ráüt tőre gombjával a bronzkapura, majd rettentő hangon rájuk kiált) CARLOS Ötödik Károly, ti árulók! (Kinyílik a nagykapu, és belép rajta hat aranybrokátba öltözött választófejedelem; apródok a császári jelvényeket hozzák, a koronát és a többit. Spanyol és német nemesek veszik körül a császárt) RICCARDO Ön mától ím császár! Így határoztak, kik összegyűltek! Felséged átvenni kész-e most tőlük császári díszét? CARLOS (a választókhoz) Így akarja az Ég, óhajtom én is... S ők itt, az aljasok, összefogtak ellenem! (az összeesküvőkhöz) Remegtek, átkos férgek?! De késő! Lám, mind kezemben vagytok! S ha összeszorítom, mind földre hulltok... (egy tiszthez) Ki gróf, ki herceg: válaszd külön a néptől. A nép sorsa börtön. De bárd alá a nemest! ERNANI Mondj énrám is halált, kérlek, királyom! (büszkén a nemesek közé lép, leveszi csuklyáját) Nézd az arcom! Látva láthatsz: Cardonának hercegére, Aragóni Don Juanra bennem ismerj rá, király! Arra vágytam, hogy szép hazámért

bosszút álljak, megölt atyámért. Mégse lesz így... Erre vágytál: itt a fejem, a bárdra vár! CARLOS Porba hull a többi fővel! (Elvira berohan, térdre veti magát Carlos előtt) ELVIRA Ó, nagy úr! a trónok legtündöklőbb trónját ma te kaptad! Bárki más csak porszem, bármit tett is, bocsáss meg annak! Hagyd a bosszút, hogy ne bántson többé lelkifurdalás! CARLOS Kár a szóért! ELVIRA Az Ég szól bennem, hallgass rá, az ő szavára, irgalmazz nékik, megbocsáss! CARLOS (mereven nézi Nagy Károly sírját) Nagy Károly császár, nemcsak nevedhez: hozzád is méltó kívánok lenni! Szent esküszóval ígérem az égnek: Nagy Károly útján megyek tovább! Bocsánat néktek! (Elvira és Ernani kezét egymásba helyezi) Tiéd ez ifjú, s e lány tiéd! Dicsérjük Nagy Károly nagy szellemét! ELVIRA, GIOVANNA, ERNANI, RICCARDO, JAGO, NEMESURAK ÉS HÖLGYEK (kar) A császárt, Károlyt megáldja az ég! Mi dicsérjük mindig Károlyt, a jámbor, nagyszívű császárt! Mert aki bűnös, feledi annak; ha rátörtek, megbocsát. Éljen! RICCARDO Mert irgalmas, miként az Isten. CARLOS Szent esküszóval ígérem az Égnek: Nagy Károly útján megyek tovább! Szent esküszóval ígérem az Égnek, Nagy Károly útján megyek tovább ! SILVA A bosszú műve nincs bevégezve még. Bár veszve minden, nincs nyugtom addig, míg minden visszafizetve nincsen! Csakis a bosszú, csakis a gyűlölet mi éltet még tovább! Égjen! ELVIRA, ERNANI A trónon isteni fénnyel lepje császári babér az ő homlokát!

CARLOS Megáldja Károly nagy nevét, Nagy Károly nagy nevét áldja az ég! Áldja az Ég! Szent esküszóval ígérem az Égnek: Nagy Károly útján megyek tovább! Megáldja Károly nagy nevét, Nagy Károly nagy nevét áldja az Ég! Áldja az Ég! Megáldja Károly szellemét az Ég! ELVIRA, GIOVANNA, ERNANI, RICCARDO, JAGO, NEMESURAK ÉS HÖLGYEK (kar) Most Ötödik Károlyt áldja az Ég! Áldja az Ég! Áldja az Ég! ELVIRA, ERNANI A trónon isteni fénnyel lepje császári babér az ő homlokát! SILVA Hószínre festette hajam a tél! Ám gyűlöletem még olthatatlan ég! Csakis a bosszú, csakis a harag! ELVIRA, GIOVANNA, ERNANI, RICCARDO, JAGO, NEMESURAK ÉS HÖLGYEK (kar) Most ötödik Károlyt áldja az Ég! Áldja az Ég! Áldja az Ég! SILVA Hószínre festette hajam a tél. Ám gyűlöletem most is olthatatlan ég. A bosszú tüze lánggal ég! ELVIRA, GIOVANNA, ERNANI, RICCARDO, JAGO, NEMESURAK ÉS HÖLGYEK (kar) Ötödik Károlyt áldja az Ég!

IV. FELVONÁS Az álarcos (Aragóniai Don Juan zaragozai palotájának erkélye Ajtók, amelyek a palota termeibe nyílnak. Háttérben a kert, megvilágítva, mögötte Zaragoza egy részlete Jobb oldalt, a háttérben lépcső vezet le a kertbe. Egy baloldali terem felől báli muzsika hallatszik) (Nemesurak és hölgyek, álarcosok jönnek-mennek, szélgetnek)

NEMESURAK ÉS HÖLGYEK, ÁLARCOSOK (kar) Az arcukról árad a boldogság fénye; Oly tündöklőn szépek, mint két szál virág. A felhők elszálltak, a szélvésznek vége; a napfény hadd hulljon ma rájuk s miránk! A napfény hadd hulljon ma rájuk s miránk! Az, ki búsul, fusson innét! Féke bánat, félre gond! Ma csengjen a jókedv, hogy visszhangja keljen, a szívben, az ajkon csak csengjen a dal. Csak csengjen, csak zengjen a dal, a dal! Csak csengjen, csak zengjen a dal! Csengjen a jókedvű dal, zengjen a jókedvű dal! A jókedvű dal, a jókedvű dal! Éljen a jókedv! (távoznak) (Elvira és Ernani a bálterem felől jön.) ERNANI Elhalt a víg dal, kialudt minden fáklya; szent e csönd, s fölcsap benne szerelmem lángja. Lásd, mennyi csillag ragyog fönn az égen, s mind boldog mosolygással nézi nászunk! ELVIRA A fényük most is épp olyan, mint mikor terád vártam rabként a várban, s úgy vert a szívem, türelmetlen, aggódva! Száz évnek rémlett minden múló óra... Enyém vagy végre, mondd? ERNANI Amíg élek! ELVIRA Míg élünk ERNANI Mindörökké, a sírig... ELVIRA, ERNANI Míg ajkam végsőt lehel, nem választ senki tőlem el! (távoli kürtszó) ERNANI Jaj, utolért az átok! ELVIRA Ó, hagyd arcod látnom! Hintsd rám a fényét! (újabb kürtszó) ERNANI (kétségbeesetten) Itt a vérszomjas vadkan! Élek még?! ELVIRA (riadtan) Drágám, mi lelt? Mi bánt most?!

ERNANI (delirálva) Elvira, nézd csak! Pokolnak rémes árnya az éjben üldöz... Csupa gúny most, hogy rámnéz! Ő, az öreg! Az öreg! Látod? ELVIRA Megháborodtál? (a kürtszó egyre közeledik) ERNANI Életem kéri! Ó, Elvirám, te édes... Egy régi sebem új tűzzel égve kínoz... Menj, gyorsan, siess gyógyszerért, te kedves... ELVIRA De te... jó uram! ERNANI Ha szeretsz, menj, de gyorsan! (Elvira bemegy a nászi szobába) Oly csöndes újból itt minden. Álmodtam volna? Bárcsak álom volna! A szív nem szokott még a boldogsághoz, visszatér még a szorongás, az átkos! Gyerünk! (Elvira után akar menni) SILVA (Csuklyásan megjelenik a hátsó lépcső tetején) Egy szóra! ERNANI (riadtan) Ha látlak, gyász-ciprus váltja föl a mirtuszágat! SILVA (mutatja a kürtöt) "Itt a zálog: fújj e kürtbe, hogyha végleg halni szánod... Hallja majd e kürt szavát s Ernani már nem él tovább!" (leveti csuklyáját, úgy közeledik Ernani felé) Szavad hazug talán? ERNANI Egy szót csak, egy szót csak, hallgass rám! Magányban múltak az éveim, kószálva messze távol. A bánat keserű serlegét csöppig kiittam százszor! Most egyszer mégis rám ragyog a mennyboltnak ékes fénye. Engedd kiinnom végre a boldogság édes poharát!

SILVA (tőrt és mérget nyújt felé) Idd ezt a mérget! Vedd a tőrt, de gyorsan! ERNANI Nagy Isten! SILVA Ezt vagy azt tedd! Percig se késlekedj! ERNANI Tőrt s mérget adsz te nékem?! Herceg, hiszen ez borzalom... SILVA A hispán virtus hol van? A becsület? És az esküd? ERNANI Legyen... Add hát a tőrt! ELVIRA (megjelenik a nászi szoba ajtajában) Állj meg! Mért vagy kettőnknek gyilkosa?! Miért, miért a tőr, a méreg? (Silvához) Poklok kegyetlen démona, a bosszú vágya éltet?! Rád vár a néma sírgödör, s te mégis másnak szánod?! Meggyorsítom halálod, te vén cenk, te átkozott! (rá akarja vetni magát Silvára. Visszahőköl. Sírva) Ó, jaj, bármit mondtam, megbocsásd... Jaj, bármit mondtam, megbocsásd! Belőlem csak a kín, az aggódás, a rettenet szólt! Félelmem komor hangja szólt! SILVA Ha sírsz, a könnyed oly hiába árad. Ne sírj, mert énnálam úgy sincs bocsánat! ERNANI A szörnyeteg könyörtelen! ELVIRA Vérem s a te véred: egy vér... Őt szeretem... Hogy tőle senki el nem választhat sohase már! SILVA (metsző gúnnyal) Szereted? Ezért hal ő meg! Halálba küldöm őt e szerelemért! ELVIRA Ó szánj meg engem, s őt kíméld, zokogva kérlek, szánj meg! Őt kíméld!

ERNANI Ne sírj, Elvira, nem segít a könnyár lelkem gondján. Az én szomorú bánatom nagyobb a fájdalomnál! ELVIRA Ne bántsd! Kíméld meg őt, meg engem... Kíméld! ERNANI Egy szörnyű eskü halni küld! Eskümnek átkát hordom. Gúny volt csupán a sorstól, mit kínált, nem boldogság! ELVIRA, ERNANI Egy átkos végzet üldözött, egy átkos végzet üldözött, a sorsunk meg nem szánt! A sorsunk nem szánt meg, nem, nem szánt soha a sors! SILVA Nem! Halál reá! Halál reá! Halál! Meghal a szerelemért! Halál reá! ELVIRA Ó, szánj meg engem, szánd meg őt is! SILVA Ha sírsz, a könnyed oly hiába árad. Ne sírj, mert énnálam nincsen bocsánat! ERNANI Egy átkos végzet üldözött. ELVIRA Kíméld meg őt! SILVA Ő ma meghal e szerelemért! ERNANI Nem szánt meg a sors, a sors nem szánt, nem szánt meg! ELVIRA Ó, ne bántsd! Ne bántsd! Kíméld meg őt! Kíméld meg őt! Ne bánts, ne bántsd! SILVA Halál, halál reá! Halál, halál reá! Ha sírsz, a könnyed oly hiába árad. Ne sírj, mert énnálam nincsen bocsánat! ERNANI Egy átkos végzet üldözött, nem szánt a sorsunk, sohase szánt! Nem szánt meg a sors, a sors nem szánt! Nem szánt, nem szánt! A sorsunk meg nem szánt. Sorsunk nem, nem szánt. Nem szánt, nem szánt meg!

ELVIRA Ó, ne bánts! Ne bántsd! Kíméld meg őt! Ne bánts, ne bántsd! Kíméld meg őt! Ne bántsd! Kíméljed, őt ne bántsd! Szánd meg, szánd meg, szánd meg! SILVA Ő ma meghal e szerelemért ! Halál, halál reá! Halál, halál reá! Halál reá! Halál reá! Halál reá! Halj meg! Halj meg! Halj meg! "Hallja majd a kürt szavát, s Ernani már nem él tovább!" ERNANI Parancsod: a sírom! Lásd, betelt a végzet átka rajtam! (mellébe döfi a tőrt) ELVIRA Mit tettél, drágám! Jaj, szörnyűség! Nem várok, a tőrt add nékem! SILVA Kár lenne érted, esztelen! Rád vár a földi éden! ERNANI Elvira! Elvira! ELVIRA Ha vársz reám, követlek én a sírba... ERNANI Élj csak... szeress, de élj tovább... Drága, ezt kérem... Ég áldjon... ERNANI, ELVIRA Mirtuszból ciprus, gyász a nászból: betelt a sorsunk! SILVA Jöjj, bosszúállás démona, a műved készen áll! ERNANI Elvira, Elvira, Ég áldjon! ELVIRA Te várj rám! SILVA Te győztél! fordította Dalos László

Verdi: Ernani Dramma lirico in 4 parti Libretto di Francesco Maria Piave

Personaggi: Ernani (Don Giovanni di Aragona), il bandito (tenore) Don Carlo, re di Spagna (baritono) Don Ruy Gomez de Silva, grande di Spagna (basso) Elvira, sua nipote e fidanzata (soprano) Giovanna, di lei nutrice (mezzosoprano) Don Riccardo, scudiero del re (tenore) Jago, scudiero di Don Ruy Gomez (basso) Banditi, Cavalieri, Vassalli, Cortigiani, Principi elettori, Paggi e Dame di Corte Luogo: Parte I, nelle montagne d'Aragona e nel castello di Don Ruy Gomez de Silva - Parte II, nello stesso castello Parte III, in Aquisgrana - Parte IV, in Saragozza. Epoca: 1519.

Parte prima: Il bandito Scena prima Montagne dell'Aragona. Vedesi in lontananza il moresco castello di Don Ruy Gomez de Silva. È presso il tramonto. Coro di ribelli montanari e banditi. Mangiano e bevono: parte gioca, e parte assetta le armi Tutti Evviva!... Beviamo! - Nel vino cerchiamo almeno un piacer! Che resta al bandito, - da tutti sfuggito, se manca il bicchier? Coro I Giuochiamo, ché l'oro - è vano tesoro, qual viene sen va. Giuochiam, se la vita - non fa più gradita ridente beltà! Coro II Per boschi e pendici - abbiam soli amici, moschetto e pugnal. Quand'esce la notte - nell'orride grotte ne forman guancial. Tutti Allegri! Beviamo!... Beviam! - Nel vino cerchiam almeno un piacer!

Scena seconda Ernani che mesto si mostra da una vetta, e detti. Ernani pensoso! - Perché, o valoroso, sul volto hai pallor? Comune abbiam sorte, - in vita ed in morte son tuoi braccio e cor. Qual freccia scagliata - la meta segnata sapremo colpir. Non avvi mortale - che il piombo o il pugnale non possa ferir. Allegri! Beviamo!... Beviam! - Nel vino cerchiam almeno un piacer!

Ernani Mercè, diletti amici; o tanto amor, mercè... Udite or tutti del mio cor gli affanni; e se voi negherete il vostro aiuto, forse per sempre Ernani fia perduto... Come rugiada al cespite d'un appassito fiore, d'aragonese vergine scendeami voce al core: fu quello il primo palpito d'amor che mi beò. Il vecchio Silva stendere osa su lei la mano... domani trarla al talamo confida l'inumano... Ah, s'ella m'è tolta, ah misero! d'affanno morirò! Si rapisca... Banditi Sia rapita! Ma in seguirci sarà ardita? Ernani Me'l giurò. Banditi Dunque verremo; al castel ti seguiremo: (attorniandolo) Quando notte il cielo copra tu ne avrai compagni all'opra; dagli sgherri d'un rivale ti fia scudo ogni pugnale. Vieni, Ernani; la tua bella de' banditi fia la stella. Saran premio al tuo valore le dolcezze dell'amor. Ernani Dell'esiglio nel dolore angiol fia consolator. (fra sé) (O tu che l'alma adora, vien, la mia vita infiora; per noi d'ogni altro bene il loco amor terrà. Purché sul tuo bel viso vegga brillare il riso, gli stenti suoi, le pene Ernani scorderà.) Banditi Vieni, Ernani, la tua bella, ecc. (S'avviano al castello)

Scena terza Ricche stanze d'Elvira nel castello di Silva. È notte. Elvira è sola. Elvira Surta è la notte, e Silva non ritorna! Ah, non tornasse ei più! Questo odiato veglio, che quale immondo spettro ognor m'insegue, col favellar d'amore, più sempre Ernani mi configge in core. Ernani!... Ernani, involami

all'abborrito amplesso. Fuggiam... se teco vivere mi sia d'amor concesso, per antri e lande inospiti ti seguirà il mio piè. Un Eden di delizia saran quegli antri a me.

Scena quarta Detta ed Ancelle, che entrano portando ricchi doni di nozze. Ancelle Quante d'Iberia giovani te invidieran, signora! Quante ambirien il talamo di Silva che t'adora! Questi monili splendidi lo sposo ti destina; tu sembrerai regina per gemme e per beltà. Sposa domani in giubilio te ognun saluterà. Elvira M'è dolce il volto ingenuo che il vostro cor mi fa. (fra sé) (Tutto sprezzo che d'Ernani non favella a questo core, non v'ha gemma che in amore possa l'odio tramutar. Vola, o tempo, e presto reca di mia fuga il lieto istante! Vola, o tempo, al core amante è supplizio I'indugiar.) Ancelle (Sarà sposa, non amante se non mostra giubilar.) (Partono. Entra Don Carlo, seguito da Giovanna)

Scena quinta Carlo (a Giovanna) Fa che a me venga... e tosto. Giovanna Signor, da lunghi giorni pensosa ognora, ogni consorzio evita... è Silva assente. Carlo Intendo. Or m'obbedisci. Giovanna Sia. (Parte.)

Scena sesta Carlo Perché Elvira rapì la pace mia? Io l'amo... e il mio potere... I'amor mio ella non cura... ed io preferito mi veggo un nemico giurato, un masnadiero... quel cor tentiam, una sol volta ancora.

Scena settima Detto ed Elvira. Elvira Sire!... fia ver? voi stesso!... ed a quest'ora? Carlo Qui mi trasse amor possente. Elvira Non m'amate... voi mentite... Carlo Che favelli?... Un re non mente. Elvira Da qui dunque ora partite. Carlo Vieni meco... Elvira ... Tolga Iddio! Carlo Vien, mi segui, ben vedrai quant'io t'ami... Elvira ... E l'onor mio? Carlo Di mia Corte onor sarai. Elvira No!... cessate... Carlo E un masnadiero fai superbo del tuo cor? Elvira Ogni cor serba un mistero... Carlo Quello ascolta del mio cor. Da quel dì che t'ho veduta bella come un primo amore, la mia pace fu perduta, tuo fu il palpito del core. Cedi, Elvira, a' voti miei: puro amor desio da te; ah, gioia e vita essere tu dêi del tuo amante, del tuo re. Elvira Fiero sangue d'Aragona nelle vene a me trascorre... lo splendor d'una corona leggi al cor non puote imporre... Aspirar non deggio al trono, né i favor vogl'io d'un re. L'amor vostro, o Sire, è un dono troppo grande o vil per me. Carlo Cedi, Elvira, a' voti miei, ecc. (afferrandole un braccio) Non t'ascolto... mia sarai... vien, mi segui. Elvira (fieramente dignitosa) Il re dov'è?... Nol ravviso... Carlo Lo saprai.

Elvira (strappandogli dal fianco il pugnale ) So che questo basta a me. Mi lasciate, o d'ambo il core disperata ferirò. Carlo Ho i miei fidi... Elvira Quale orrore!

Scena ottava Detti ed Ernani che viene da un uscio segreto e va a porsi tra loro. Ernani Fra quei fidi io pur qui sto. Carlo Tu se' Ernani!... mel dice lo sdegno che in vederti quest'anima invade: tu se' Ernani!... il bandito, I'indegno turbatore di queste contrade... A un mio cenno perduto saresti... va... ti sprezzo, pietade ho di te. Pria che l'ira in me tutta si desti fuggi, o stolto, I'offeso tuo re. Ernani (a Carlo) Me conosci?... Tu dunque saprai con qual odio t'abborra il mio core... beni, onori rapito tu m'hai, dal tuo morto fu il mio genitore. Perché l'ira s'accresca ambi amiamo questa donna insidiata da te. In odiarci e in amor pari siamo; vieni adunque, disfidoti, o re. ecc. Elvira (entrando disperata fra loro col pugnale sguainato) No, crudeli, d'amor non m'è pegno l'ira estrema che v'arde nel core... Perché al mondo di scherno far segno di sua casa, d'Elvira l'onore? S'anco un gesto vi sfugga, un accento, qui trafitta cadrò al vostro piè. No, quest'alma in sì fiero momento non conosce l'amante né il re. ecc. Carlo Fuggi, o stolto, I'offeso tuo re. Stolto! Va!... Va, pietade ho di te. A un mio cenno perduto saresti, ecc.

Scena nona Detti e Silva, seguito poscia dai suoi Cavalieri e da Giovanna con le Ancelle. Carlo starà in modo da non essere facilmente riconosciuto da Silva. Elvira cerca di ricomporsi, e cela il pugnale. Silva Che mai vegg'io! Nel penetral più sacro di mia magione, presso a lei che sposa esser dovrà d'un Silva, due seduttori io scorgo? Entrate, olà, miei fidi cavalieri. (Entrano cavalieri e famigli, Giovanna ed Ancelle.) Sia ognun testimon del disonore, dell'onta che si reca al suo signore. (fra sé)

(Infelice!... e tuo credevi sì bel giglio immacolato!... Del tuo crine fra le nevi piomba invece il disonor. Ah! perché l'etade in seno giovin core m'ha serbato! Mi dovevan gli anni almeno far di gelo ancora il cor.) (a Carlo ed Ernani) L'offeso onor, signori, inulto non andrà. Scudieri, I'azza a me, la spada mia... I'antico Silva vuol vendetta, e tosto... Infin che un brando vindice resta al vegliardo ancora; saprà l'infamia tergere o vinto al suol cadrà! Me fa tremante il subito sdegno che mi divora... cercando il sen del perfido la man non tremerà. Coro Lo sdegno suo reprimere quel nobil cor non sa. Silva Uscite... Ernani Ma, signore... Silva Non un detto ov'io parlo... Carlo Signor duca... Silva Favelleran le spade; uscite, o vili. (a Carlo) E tu... per primo... vieni.

Scena decima Detti, Jago e Don Riccardo. Jago Il regale scudiero Don Riccardo. Silva Ben venga, spettator di mia vendetta. Riccardo (indicando Carlo, al cui fianco prende posto) Sol fedeltate e omaggio al re si spetta. Giovanna, Silva, Jago, servitori Oh cielo! è desso il re!!! Elvira e Ernani (fra loro) Io tremo, sol per te! Riccardo Omaggio al re! Carlo lo sono il re! Carlo (a Riccardo) Vedi come il buon vegliardo or del cor l'ira depone; lo ritorna alla ragione la presenza del suo re.

Riccardo (a Carlo, sottovoce) Più feroce a Silva in petto de' gelosi avvampa il foco, ma dell'ira or prende loco il rispetto pel suo re. Silva (Ah! dagl'occhi un vel mi cade! Credo appena a' sensi miei; sospettare io non potei la presenza del mio re!) Elvira e Ernani Io tremo sol per te! Giovanna, Jago, servitori (fra loro) Ben di Silva mostra il volto, I'aspra guerra che ha nel core, pure ei frena tal furore in presenza del suo re. Ernani (piano ad Elvira) M'odi, Elvira; al nuovo sole saprò tôrti a tanto affanno; ma resisti al tuo tiranno, serba a Ernani la tua fe'. ecc. Elvira (piano ad Ernani) Tua per sempre... o questo ferro può salvarmi dai tiranni!... M'è conforto negli affanni la costanza di mia fe'. ecc. Silva Sospettare io non potei la presenza del mio re, ecc. Riccardo, Carlo, Giovanna, servitori Lo ritorna alla ragione la presenza del suo re, ecc. Jago Ah, pure ei frena tal furore, in presenza del suo re, ecc. Silva (a Carlo, piegando in ginocchio) Mio signor, dolente io sono... Carlo Sorgi, amico, io ti perdono. Silva Questo incognito serbato... Carlo Ben lo veggo, t'ha ingannato. (appressandoglisi confidente) Morte colse l'avo augusto, or si pensa al successore... La tua fe' conosco e il core... vo' i consigli d'un fedel. Silva Mi fia onore... onor supremo... Carlo (forte, per esser inteso da tutti) Se ti piace, il tuo castel questa notte occuperemo. Silva Sire, esulto!... Elvira ed Ernani (Che mai sento!) Carlo (ad Ernani) (Vo' salvarti...) Sul momento (a Silva, indicando Ernani) questo fido partirà.

Elvira (tra sé) (Sentì il ciel di me pietà!) Ernani (fissando Carlo) (Io tuo fido? Il sarò a tutte l'ore come spettro che cerca vendetta. Dal tuo ucciso il mio padre l'aspetta; I'ombra irata placare saprò. L'odio inulto, che m'arde nel core, tutto spegnere alfine potrò.) Elvira (piano ad Ernani) Fuggi, Ernani, ti serba al mio amore. Fuggi, fuggi quest'aura funesta... Qui, lo vedi, qui ognun ti detesta: Va'... un accento tradire ti può. Come tutto possiedi il mio core, la mia fede serbarti saprò. Ernani (fra sé) L'ombra irata placare saprò, ecc. Carlo (a Silva e Riccardo) Più d'ogni astro vagheggio il fulgore di che splende cesarea corona; se al mio capo il destino la dona d'essa degno mostrarmi saprò. La clemente giustizia e il valore, meco ascendere in trono farò, ecc. Silva e Riccardo (a Carlo) Nel tuo dritto confida, o signore: è d'ogni altro più sacro e più giusto. No, giammai sovra capo più augusto, mai de' Cesari il lauro posò. Chi d'Iberia possiede l'amore, quello tutto del mondo mertò. ecc. Giovanna ed Ancelle (fra loro) Perché mai dell'etade in sul fiore, perché Elvira smarrita ed oppressa, or che il giomo di nozze s'appressa non di gioia un sorriso mostrò? Ben si vede... l'ingenuo suo core, simulare gli affetti non può. ecc. Jago e Cavalieri (fra loro) Silva in gioia cangiato ha il furore: tutta lieta or si vede quell'alma, come in mare ritoma la calma quando l'ira de' venti passò. La dimora del re, nuovo onore al castello di Silva apportò. ecc. Elvira (a Ernani) Come tutto possiedi il mio core, la mia fede serbarti saprò, ecc. Ernani (fra sé) (L'odio inulto che m'arde nel core tutto spegnere alfine potrò, ecc.)

Parte seconda: L'ospite Scena prima Magnifica sala nel palazzo di Don Ruy Gomez de Silva. Porte che mettono a vari appartamenti. Intorno alle pareti veggonsi disposti entro ricche cornici, sormontate da corone ducali e stemmi dorati, i ritratti della famiglia di Silva. Presso ciascun ritratto vedesi collocata una completa armatura equestre, corrispondente all'epoca in cui il dipinto personaggio viveva. Avvi pure una ricca tavola con presso un seggiolone ducale di quercio. Cavalieri e Paggi di Don Ruy, Dame, Damigelle di Elvira riccamente abbigliate.

Tutti Esultiamo! Letizia ne innondi! Tutto arrida di Silva al castello; no, di questo mai giorno più bello, dalla balza d'oriente spuntò. Esultiamo! Esultiam! Dame Quale fior che le aiuole giocondi, olezzando dal vergine stelo, cui la terra vagheggia ed il cielo, è d'Elvira la rara beltà. Cavalieri Tale fior sarà colto, adorato, dal più bello e gentil cavaliere, ch'ora vince in consiglio e sapere quanti un dì col valore eclissò. Tutti Sia il connubio, qual merta, beato, e se lieto esser possa di prole, come in onda ripetesi il sole, de' parenti abbia senno e beltà. Esultiamo! Esultiam!

Scena seconda Detti, Jago, e Silva, che pomposamente vestito da grande di Spagna, va a sedersi sul seggiolone ducale. Silva Jago, qui tosto il pellegrin adduci. (Jago esce, e tosto compare Ernani sulla porta vestito da pellegrino) Ernani Sorrida il cielo a voi. Silva T'appressa, o pellegrin... chiedi, che brami? Ernani Chieggo ospitalità. Silva (indicando i quadri) Fu sempre sacra a' Silva, e lo sarà. Qual tu sia, donde venga, io già saper non voglio. Ospite mio sei tu, ti manda Iddio... disponi. Ernani A te, signor, mercè. Silva Non cale; qui l'ospite è signor.

Scena terza S'apre la porta dell'appartamento di Elvira, ed ella entra in ricco abbigliamento nuziale, seguita dai giovani Paggi ed Ancelle. Silva (a Ernani) Vedi? La sposa mia s'appressa. Ernani Sposa! Silva (a Ernani) Fra un'ora... (a Elvira) A che d'anello e di ducal corona, non t'adornasti, Elvira?

Ernani Sposa!! Fra un'ora!!! Adunque di nozze il dono io voglio offrirti, o duca. Silva Tu? Ernani Sì. Elvira (Che intendo! ) Silva E quale? Ernani (gettando il travestimento) Il capo mio. Elvira (Ernani egli è!) Gran Dio! Ernani Oro, quant'oro ogni avido puote saziar desìo, a tutti v'offro, abbiatelo prezzo del sangue mio. Mille guerrier m'inseguono, siccome belva i cani... sono il bandito Ernani, odio me stesso e il dì. Elvira (Ohimè, ohimè, si perde il misero!) Silva (a' suoi) Smarrita ha la ragione. Ernani I miei dispersi fuggono, vostro son io prigione, al re mi date, e premio... Silva Ciò non sarà, lo giuro; rimanti qui sicuro. Silva giammai tradì, ecc. Elvira Ohimè, si perde il misero, ohimè!, ecc. Ernani Al re mi date, mi date al re, ecc. Silva In queste mura ogn'ospite ha i dritti d'un fratello. Olà, miei fidi, s'armino le torri del castello. (a Elvira) Seguitemi. (Accenna ad Elvira di entrar nelle sue stanze con le Ancelle, e seguito da' suoi parte)

Scena quarta Elvira, partito Silva, fa alcuni passi per seguire le Ancelle, indi si ferma e, uscite quelle, torna ansiosa ad Ernani, che sdegnosamente la respinge. Ernani Tu, perfida... Come fissarmi ardisci? Elvira A te il mio sen, ferisci, ma fui e son fedel, sì. Fama te spento credere, fece dovunque...

Ernani Spento! Io vivo ancora! Elvira (mostrandogli il pugnale celato) Memore del fatto giuramento, sull'ara stessa estinguere me di pugnal volea, ah... (piangendo) non sono rea come tu sei crudel. Ernani Tergi il pianto, mi perdona, fu delirio. T'amo, sì, t'amo ancor. Elvira Caro accento! Al cor mi suona più potente del dolor. Elvira e Ernani (a due) Ah, morir, potessi adesso, o mio Ernani (mia Elvira), sul tuo petto. Preverrebbe questo amplesso la celeste voluttà. Solo affanni il nostro affetto sulla terra a noi darà.

Scena quinta Silva, che vedendoli abbracciati si scaglia furibondo tra loro,col pugnale alla mano, e detti. Silva Scellerati, il mio furore non ha posa, non ha freno; strapperò l'ingrato core, vendicarmi saprò almeno.

Scena sesta Jago frettoloso, e detti. Jago Alla porta del castello giunse il re con un drappello. Vuole ingresso... Silva (dopo aver pensato, dice:) S'apra al re. (Jago parte)

Scena settima Silva, Elvira ed Ernani. Ernani Morte invoco or io da te. Silva No, vendetta più tremenda vo' serbata alla mia mano; (ad Ernani) vien, ti cela, ognuno invano rinvenirti tenterà. A punir l'infamia orrenda Silva solo basterà.

Elvira e Ernani La vendetta più tremenda, su me compia la tua mano, ma con lui/lei ti serba umano, abbi un'aura di pietade. L'ira tua su me sol penda; colpa in lui/lei no giuro non v'ha. Silva A punir l'infamia orrenda Silva solo basterà. (Ernani entra in un nascondiglio apertogli da Silva dietro il proprio ritratto. Elvira si ritira nelle sue stanze. )

Scena ottava Silva, Don Carlo, Don Riccardo con seguito di Cavalieri. Carlo Cugino, a che munito il tuo castel ritrovo? (Silva s'inchina senza parlare) Rispondimi. Silva Signore... Carlo Intendo... Di ribellione l'idra, miseri conti e duchi, ridestate... Ma veglio anch'io, e ne' merlati covi quest'idre tutte soffocar saprò, e covi e difensori abbatterò. Parla... Silva Signore, i Silva son leali. Carlo Vedremo... De' ribelli I'ultima torma, vinta, fu dispersa; il capo lor bandito, Ernani, al tuo castello ebbe ricetto. Tu me'l consegna, o il foco, ti prometto, qui tutto s'appianerà! S'io fede attenga, tu saper ben puoi. Silva Nol niego, è ver tra noi un pellegrino giunse, ed ospitalità chiese per Dio; tradirlo non degg'io. Carlo Sciagurato! E il tuo re tradir vuoi tu? Silva Non tradiscono i Silva. Carlo Il capo tuo, o quel d'Ernani io voglio. Intendi? Silva Abbiate il mio. Carlo Tu, Don Riccardo, a lui togli la spada. (agli altri, mentre Riccardo eseguisce) Voi, del castello, ogni angolo cercate, scoprite il traditore.

Silva Fida è la rocca come il suo signore. (parte de' Cavalieri escono)

Scena nona Don Carlo, Silva, Don Riccardo e parte de' Cavalieri. Carlo (con fuoco, a Silva) Lo vedremo, veglio audace, se resistermi potrai, se tranquillo sfiderai, la vendetta del tuo re. Essa rugge sul tuo capo; pensa pria che tutto scenda, più feroce, più tremenda d'una folgore su te. Silva No, de' Silva il disonore non vorrà d'Iberia un re. Carlo Il tuo capo, o il traditore, altro scampo, no, non v'è.

Scena decima Cavalieri che rientrano portando fasci d'armi, e detti. Coro Fu esplorata del castello ogni latebra più occulta; tutto invano, del ribello nulla traccia si scoprì. Fur le scolte disarmate; l'ira tua non andrà inulta, ascoltar non dêi pietade per chi fede, onor tradì. Carlo Fra tormenti parleranno, il bandito additeranno.

Scena undicesima Elvira che esce precipitosamente dalle sue stanze seguita da Giovanna e Ancelle, e detti. Elvira (Gettandosi ai piedi di Carlo) Deh, cessate... in regal core non sia muta la pietà. Carlo (sorpreso) Tu me'l chiedi? Ogni rancore (rialzandola) per Elvira tacerà. (a Silva) Della tua fede statico, questa donzella sia. Mi segua... o del colpevole...

Silva No, no; ciò mai non fia. Deh, sire, in mezzo all'anima non mi voler ferir... Io l'amo... al vecchio misero solo conforto è in terra... non mi volerla togliere... pria questo capo atterra... Carlo Adunque, Ernani? Silva Seguati, la fè non vo' tradir. Coro Ogni pietade è inutile, t'è forza l'obbedir. Carlo (ad Elvira) Vieni meco, sol di rose intrecciarti ti vo' la vita; vieni meco, ore penose per te il tempo non avrà. Tergi il pianto, o giovinetta, dalla guancia scolorita; pensa al gaudio che t'aspetta, che felice ti farà. Giovanna e Ancelle (Ciò la morte a Silva affretta più che i danni dell'età. ecc.) Riccardo e Cavalieri (a Elvira) Credi, il gaudio che t'aspetta te felice renderà, ecc. Silva (Sete ardente di vendetta, Silva appien ti appagherà, ecc.) Elvira (Ah, la sorte che m'aspetta il mio duolo eternerà, ecc.) Carlo Ah, vieni meco, sol di rose, ecc. (Il Re parte col suo seguito, seco traendo Elvira appoggiata al braccio di Giovanna; le Ancelle entrano nelle stanze della loro signora.)

Scena dodicesima Silva(Dopo avere veduto immobile partire il re col suo seguito) Vigili pure il ciel sempre su te. L'odio vivrà in cor mio pur sempre, o re. (Corre alle armature che sono presso i ritratti, ne trae due spade, e va quindi ad aprire il nascondiglio di Ernani)

Scena tredicesima (Ernani e detto) Esci... a te... scegli... seguimi. Ernani Seguirti?... dove? Silva Al campo. Ernani Nol vo'... nol deggio... Silva Misero! Di questo acciaro al lampo impallidisci?... Seguimi.

Ernani Mel vietan gli anni tuoi. Silva Vien, ti disfido, o giovane; uno di noi morrà. Ernani Tu m'hai salvato, uccidimi, Ma ascolta, per pietà! Silva Morrai... Ernani Morrò, ma pria I'ultima prece mia... Silva Volgerla a Dio tu puoi. Ernani No... la rivolgo a te. Silva Parla... (ho l'inferno in me.) Ernani Ah, una sol volta, un'ultima fa ch'io la vegga... Silva Chi? Ernani Elvira. Silva Or, or partì: seco la trasse il re. Ernani Vecchio, che mai facesti? Nostro rivale egli è. Silva Oh, rabbia!... Il ver dicesti? Ernani L'ama. Silva (furente per la scena) Vassalli, all'armi! Ernani A parte dêi chiamarmi di tua vendetta Silva No. Te prima ucciderò. Ernani Teco la voglio compiere, poscia m'ucciderai. Silva La fè mi serberai? Ernani (Gli consegna un corno da caccia.) Ecco il pegno: nel momento in che Ernani vorrai spento, se uno squillo intenderà tosto Ernani morirà. Silva A me la destra... giuralo. Ernani Pel padre mio lo giuro.

Ernani e Silva (a due) Iddio n'ascolti, e vindice punisca lo spergiuro; I'aura, la luce manchino, sia infamia al mentitor. [ Esiste un finale ampliato con aria e cabaletta di Ernani ] [ The final scene with additional aria & cabaletta of Ernani ]

Scena quattordicesima (I cavalieri di Silva entrano frettolosamente.) Cavalieri Salvi ne vedi, e liberi a' cenni tuoi, signor. Silva L'ira mi torna giovane, s'insegua il rapitor. Ernani e Silva In arcione, cavalieri; armi, sangue, vendetta. Cavalieri Pronti vedi li tuoi cavalieri, per te spirano sangue, vendetta. Ernani e Silva Sangue, sangue, vendetta, vendetta; Silva stesso ti guida, v'affretta, premio degno egli darvi saprà. Cavalieri Sangue, sangue, vendetta, vendetta; se di Silva la voce gli affretta, più gagliardo ciascuno sarà! Ernani e Silva, Cavalieri (brandendo le spade) Questi brandi, di morte forieri, d'ogni cor troveranno la strada. Chi resister s'attenti, pria cada, fia delitto il sentire pietà. [ Finale comprendente aria e cabaletta di Ernani, scritto da Verdi per il tenore Nicolai Ivanov - Parma, 1845 ]

Scena quattordicesima Jago D'Ernani i fidi chiedono parlare al duca lor. Silva Or ben. Fa che avanzino Infiamma il loro ardor.

Scena quindicesima Ernani Padre, con essi intrepido m'avrai vendicator. Odi il voto, o grande Iddio, che al tuo soglio un cor ti porta; deh, ti piaccia il brando mio di quel sangue dissetar. Nell'angoscia del mio core questo è sol che mi conforta: del trafitto genitore l'ombra inulta alfin placar.

Scena sedicesima Coro di banditi Vieni, con te dividere vogliamo gioie e pene; imponi, e come folgori teco saprem pugnar. Ernani Verrete voi? Giuratelo! Coro di banditi Giuriam sul nostro acciar! Ernani Ah! Sprezzo la vita: né più m'alletta che per la speme della vendetta gioia del forte che non rifiuta per lei morir. Coro È la vendetta gioia del forte per la vendetta bello è il morir. (tutti partono, brandendo le spade)

Parte terza: La clemenza Scena prima Sotterranei sepolcrali che rinserrano la tomba di Carlo Magno in Acquisgrana. A destra dello spettatore avvi lo stesso monumento con porta di bronzo, sopra la quale leggesi in lettere cubitali l'iscrizione "Karolo Magno": in fondo scalea che mette alla maggior porta del sotterraneo, nel quale si vedranno altri minori sepolcri; sul piano della scena altre porte che conducono ad altri sotterranei. Due lampade pendenti dal mezzo spandono una fioca luce su quegli avelli. Don Carlo e Don Riccardo avvolti in ampi mantelli oscuri entrano guardinghi dalla porta principale. Don Riccardo precede con una fiaccola. Carlo È questo il loco? Riccardo Sì... Carlo È l'ora? Riccardo È questa. Qui s'aduna la lega... Carlo ... che contro me cospira! Degli assassini al guardo l'avel mi celerà di Carlo Magno. E gli elettor? Riccardo Raccolti, cribrano i dritti a cui spetti del mondo la più bella corona, il lauro invitto de' Cesari decoro. Carlo Lo so. Mi lascia... (Riccardo va per partire) Ascolta: se mai prescelto io sia, tre volte il bronzo ignivomo dalla gran torre tuoni. Tu poscia scendi a me; qui guida Elvira.

Riccardo E vorreste? Carlo Non più... Fra questi avelli converserò co' morti e scoprirò i ribelli. (Don Riccardo partee)

Scena seconda Carlo Gran Dio! costor sui sepolcrali marmi affilano il pugnal per trucidarmi. Scettri!... dovizie!... onori!... bellezza!... gioventù!... che siete voi? Cimbe natanti sovra il mar degl'anni, cui l'onda batte d'incessanti affanni, finché giunto allo scoglio della tomba con voi nel nulla il nome vostro piomba! Oh, de' verd'anni miei sogni e bugiarde larve, se troppo vi credei, I'incanto ora disparve. S'ora chiamato sono, al più sublime trono, della virtù com'aquila sui vanni m'alzerò, ah, e vincitor de' secoli il nome mio farò. (Apre con chiave la porta del monumento di Carlo Magno e vi entra.)

Scena terza Schiudonsi le porte minori del sotterraneo, e vi entrano guardinghi ed avvolti in grandi mantelli i Personaggi della Lega portando fiaccole. Coro I Ad augusta! Coro II Chi va là? Coro I Per angusta! Coro II Bene sta. Tutti Per la lega santo ardor l'alme invada, accenda i cor.

Scena quarta Detti, Silva, Ernani e Jago vestiti come i primi. Silva, Ernani e Jago (a tre) Ad augusta! Coro Per angusta! Silva, Ernani e Jago (a tre) Per la lega... Coro Santa e giusta!> Tutti Dalle tombe parlerà del destin la volontà. Silva (salendo sopra una delle minori tombe) All'invito manca alcuno?

Lega Qui codardo havvi nessuno. Silva Dunque svelisi il mistero: Carlo aspira al sacro impero. Jago e Coro Spento pria qual face cada. (Tutti spegono contro terra le faci.) Dell'iberica contrada Franse i dritti... s'armerà ogni destra che qui sta. Silva Una basti... la sua morte ad un sol fidi la sorte. (Ognuno trae dal seno una tavoletta, v'incide col pugnale la propria cifra, e la getta in un avello scoperchiato) Coro È ognun pronto in ogni evento... a ferire od esser spento. (Silva si appressa lentamente all'avello, ne cava una tavoletta; tutti ansiosi lo circondano) Qual si noma? Silva Ernani. Jago e Lega È desso!!! Ernani (con trasporto di giubilo) Oh, qual gaudio m'è concesso!!! Padre, ah, padre! Jago e Coro Se cadrai, vendicato ben sarai. Silva (sottovoce ad Ernani) L'opra, o giovine, mi cedi. Ernani Me sì vile, o vecchio, credi? Silva La tua vita, gli aver miei io ti dono... Ernani No. Silva (mostrandogli il corno) Potrei ora astringerti a morir. Ernani No, no, vorrei prima ferir. Silva Dunque, o giovane, t'aspetta Ia più orribile vendetta. Tutti Noi fratelli in tal momento stringa un patto, un giuramento. (Tutti si abbracciano, e nella massima agitazione traendo le spade prorompono nel seguente inno.) Coro Si ridesti il Leon di Castiglia e d'Iberia ogni monte, ogni lito eco formi al tremendo ruggito, come un dì contro i Mori oppressor. Siamo tutti una sola famiglia, pugnerem colle braccia, co' petti; schiavi inulti più a lungo e negletti non sarem finché vita abbia il cor. Morte colga o n'arrida vittoria, pugnerem, ed il sangue de' spenti nuovo ardir ai figliuoli viventi,

forze nuove al pugnare darà. Sorga alfine radiante di gloria, sorga un giomo a brillare su noi... sarà Iberia feconda d'eroi, dal servaggio redenta sarà.

Scena quinta Don Carlo alla porta del monumento, e detti. Coro (S'ode un colpo di cannone) Qual rumore!! * Che sarà? (*Altro colpo di cannone, e la porta del monumento si apre.) Il destin si compirà. (Terzo colpo di cannone, e Don Carlo si mostra sulla soglia) Carlo Magno imperator!! (atterriti) Carlo (picchia tre volte col pomo del pugnale sulla porticella di bronzo, poi eclama con terribile voce:) Carlo Quinto, o traditor!

Scena sesta S'apre la gran porta del sotterraneo, e allo squillar delle trombe entrano sei Elettori vestiti di broccato d'oro seguiti da Paggi che portano sovra cuscini di velluto lo scettro, la corona e le altre insegne imperiali. Ricco corteo di Gentiluomini e Dame Alemanne e Spagnole circonda l'imperatore. Fra le ultime vedesi Elvira seguita da Giovanna. Nel fondo saranno spiegate le bandiere dell'impero, e molte fiaccole portate da soldati illumineranno la scena. Don Riccardo è. alla testa del corteggio. Riccardo L'elettoral consesso v'acclamava augusto imperatore, e le cesaree insegne, o Sire, ora v'invia. Carlo (agli elettori) La volontà del ciel sarà la mia. Questi ribaldi contro me cospirano. (ai congiurati) Tremate, o vili, adesso? E tardi!... tutti in mano mia qui siete... la mano stringerò, tutti cadrete. Dal volgo si divida (alle guardie che eseguiscono, lasciando Ernani tra il volgo) solo chi è conte o duca, prigion sia il volgo, ai nobili la scure. Ernani Decreta dunque, o re, morte a me pure. (avanzando fieramente fra i nobili e scoprendosi il capo) Io son conte, duca sono di Segorbia, di Cardona... Don Giovanni d'Aragona riconosca ognun in me. Or di patria e genitore mi sperai vendicatore... non t'uccisi... t'abbandono questo capo... il tronca, o re. Carlo Sì, cadrà... con altri appresso.

Elvira (gettandosi ai piedi di Carlo) Ah! Signor, se t'è concesso il maggiore d'ogni trono, questa polvere negletta or confondi col perdono... sia lo sprezzo tua vendetta che il rimorso compirà. Carlo Taci, o donna. Elvira Ah no, non sia. Parlò il ciel per voce mia, virtù augusta è la pietà. (Si alza.) Carlo (concentrato, fissando la tomba di Carlo Magno) O sommo Carlo, - più del tuo nome le tue virtudi - aver vogl'io, sarò, lo giuro - a te ed a Dio, delle tue gesta - imitator. (dopo qualche pausa) Perdono a tutti - (mie brame ho dome). (guidando Elvira tra le braccia di Ernani) Sposi voi siate, - v'amate ognor. A Carlo Magno - sia gloria e onor. Tutti Sia lode eterna - Carlo, al tuo nome. Tu, re clemente - somigli a Dio, perché l'offesa - coprì l'oblio, perché perdoni - agli offensor. Il lauro augusto - sulle tue chiome acquista insolito - divin fulgor. A Carlo Quinto - sia gloria e onor. ecc. Silva (Oh mie speranze - vinte, non dome, tutte appagarvi - saprò ben io; per la vendetta, - per l'odio mio avrà sol vita - in seno il cor. Canute gli anni - mi fêr le chiome; ma inestinguibile - è il mio livor... Vendetta gridami - l'offeso onor. ecc.) Carlo Sarò, lo giuro - a te ed a Dio, delle tue gesta - imitator. A Carlo Magno - sia gloria e onor! ecc.

Parte quarta: La maschera Scena prima Terrazzo nel palazzo di Don Giovanni d' Aragona in Saragozza. A destra ed a manca sonvi porte che mettono a vari appartamenti; il fondo è chiuso da cancelli, attraverso i quali vedonsi i giardini del palazzo illuminati e parte di Saragozza. Nel fondo a destra dello spettatore avvi una grande scalea che va nei giardini. Da una scala a sinistra di chi guarda odesi la lieta musica delle danze. Gentiluomini, Dama, Maschere, Paggi ed Ancelle vanno e vengono gaiamente tra loro discorrendo. Tutti Oh, come felici - gioiscon gli sposi! saranno quai fiori - cresciuti a uno stel. Cessò la bufera - dei dì procellosi; sorrider sovr'essi - vorrà sempre il ciel.

Scena seconda Comparisce una Maschera tutta chiusa in nero domino, che guarda impaziente d'intorno, come chi cerca con premura alcuno. Coro I Chi è costui che qui s'aggira vagolando in nero ammanto? Coro II Sembra spettro che un incanto dalle tombe rivocò. Coro I (attorniando la maschera) Par celare a stento l'ira. Coro II Ha per occhi brage ardenti. Tutti Vada, fugga dai contenti, che il suo aspetto funestò. (La Maschera, dopo qualche atto di minacciosa collera, s'invola alla comune curiosità, scendendo ne' giardini.)

Scena terza Sopraggiungono altre Maschere dalla sala da ballo. Tutti Sol gaudio, sol festa - qui tutto risuoni, palesi ogni labbro - la gioia del cor! Qui solo di nozze - il canto s'intuoni... un nume fe' paghe - le brame d'amor. (Tutti partono, la musica delle danze tace; si spengono le faci e tutto resta in un profondo silenzio.

Scena quarta Elvira ed Ernani vengono dalla sala da ballo, avviandosi alla destra dello spettatore, ov'è la stanza nuziale. Ernani Cessaro i suoni, disparì ogni face, di silenzî e mistero amor si piace. Ve' come gli astri stessi, Elvira mia, sorrider sembrano al felice imene... Elvira Così brillar vedeali di Silva dal castello, allor che mesta io ti attendeva... e all'impaziente core secoli eterni rassembravan l'ore. Or meco alfin sei tu... Ernani E per sempre. Elvira O gioia! Ernani Sì, sì, per sempre tuo... Elvira e Ernani Fino al sospiro estremo un solo core avremo. (S'ode un lontano suon di corno) Ernani (Maledizion di Dio!) Elvira Il riso del tuo volto fa ch'io veda. (S'ode altro suono.) Ernani (Ah, la tigre domanda la sua preda!) Elvira (spaventata) Cielo!... Che hai tu?... Che affanni!...

Ernani (delirante) Non vedi, Elvira, un infernal sogghigno, che me, tra l'ombre, corruscante irride?... È il vecchio!... il vecchio!... mira!... Elvira Ohimè, smarrisci i sensi! (I suoni ingagliardiscono appressandosi.) Ernani (Egli mi vuole!) Ascolta, o dolce Elvira... solo ora m'ange una ferita antica... Va tosto per un farmaco, o diletta... Elvira Ma tu, signor!... Ernani Se m'ami, va, t'affretta. (Elvira va nelle stanze nuziali)

Scena quinta Ernani Tutto ora tace intorno; forse fu vana illusion la mia!... Il cor, non uso ad esser beato, sognò forse le angosce del passato. Andiam... (Va per seguire Elvira.)

Scena quinta Detto e Silva mascherato. Silva (fermandosi a capo della scala) T'arresta. Ernani (spaventato) (È desso! Viene il mirto a cangiarmi col cipresso!) Silva (mostrandogli il corno) Ecco il pegno: nel momento in che Ernani vorrai spento, se uno squillo intenderà tosto Ernani morirà. (appressandoglisi e smascherandosi) Sarai tu mentitor?... Ernani Ascolta un detto ancor! Solingo, errante, misero, fin da' prim'anni miei, d'affanni amaro un calice, tutto ingoiar dovei. Ora che alfine arridere mi veggo il ciel sereno, lascia ch'io libi almeno la tazza dell'amor. Silva (fieramente presentandogli un pugnale e un veleno) Ecco la tazza... scegliere, ma tosto, io ti concedo. Ernani Gran Dio! Silva Se tardi od esiti... Ernani Ferro e velen qui vedo! Duca... rifugge l'anima...

Silva Dov'è l'ispano onore, spergiuro, mentitore?... Ernani Ebben... porgi... morrò! (Prende il pugnale)

Scena ultima Detti ed Elvira dalle stanze nuziali. Elvira (ad Emani) Ferma, crudele, estinguere perché vuoi tu due vite? (a Silva) Quale d'Averno demone ha tali trame ordite? Presso al sepolcro mediti, compisci tal vendetta!... La morte che t'aspetta, o vecchio, affretterò. (Va per iscagliarlisi contro, poi s'arresta.) Ah, ma che diss'io? perdonami... L'angoscia in me parlò. Silva È vano, o donna, il piangere... È vano... io non perdono. Ernani (La furia è inesorabile.) Elvira (a Silva) Figlia d'un Silva io sono. Io l'amo... indissolubile nodo mi stringe a lui. Silva (con feroce ironia) L'ami!... morrà costui, per tale amor morrà. Elvira Per queste amare lagrime di me, di lui pietà. Ernani Quel pianto, Elvira, ascondimi... ho d'uopo di costanza... Elvira Pietà! Ernani L'affanno di quest'anima ogni dolore avanza... Elvira Di lui, di me pietade. Ernani Un giuramento orribile ora mi danna a morte. Elvira Pietà! Silva No. Ernani Fu scherno della sorte la mia felicità. Elvira Di lui, di me pietà!

Silva Morrà... morrà, per tale amor morrà! È vano, o donna, il piangere... è vano... io no, non perdono. Sì, per tale amor morrà! Ernani Non ebbe di noi miseri, non ebbe il ciel pietà. Silva (appressandoglisi minaccioso) Se uno squillo intenderà tosto Ernani morirà. Ernani Intendo... intendo... compiasi il mio destin fatale. (Si pianta il pugnale nel petto.) Elvira Che mai facesti, ahi misero? Ch'io mora!... a me il pugnale... Silva No, sciagurata... arrestati, il delirar non vale... Ernani Elvira!... Elvira!... Elvira Attendimi... Sol te seguir desio... Ernani Vivi... d'amarmi e vivere... cara... t'impongo... addio... Elvira e Ernani Per noi d'amore il talamo di morte fu l'altar. Silva (Delle vendette il demone qui venga ad esultar.) Ernani Elvira, Elvira, addio! Elvira Attendimi. Silva (Qui venga!) (Ernani spira ed Elvira sviene)