HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

TOM BOBB: KIBUC – XIII. RÉSZ

- folytatásos regény -

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET Ácsorogsz, mint Bálám szamara, és figyeled a kereszteződést. Ne olyanra gondolj, ahol az út

hirtelen kétfelé rohan tovább! Ez a kereszteződés több útból áll, és a legszomorúbb ebben, hogy tisztában vagy vele: bármelyiket is választod, bármelyiken is mégy majd tovább, egyszer össze fogsz futni a többi úttal.

Szóval ácsorogsz, nyakadba zubog a harmatos eső (ami akár gusztustalan köpet is lehet az

űrből), és tudod, hogy nincsen sok időd a gondolkodásra. Ahogy azzal is tisztában kell lenned,

hogy ez a rohadt kereszteződés fordulópontot hoz majd az életedben. A jövődben, ha úgy jobban tetszik. Fordulópontokból sosem elég.

- Mi a baj? - kérdi Alexa a szoba félhomályában, szorosan hozzám bújva, a mellkasomról tekintve fel rám.

Nem felelek. Nem tudok mit felelni.

Talán jobb lenne egyetlen, lekövezett, napsütötte úttest. Ahol nincsenek kereszteződések.

Amikor ezen töprengek, rájövök, hogy titokban erre gondolok: talán a lekövezett, napsütötte utakon még átkozott göröngyök sincsenek! Mikor erre gondolok, jobb kedvem lesz.

- Mi a baj? - kérdi Pali is, miután beszélgettünk Gézával. A kocsihoz tartunk. - Miért is lenne baj? - morgolódom. Ösztönös harag ez. - Miért lenne baj, hogy tökéletesen

elbaszom az életemet?… Várjál csak! Ohó, várjál már…! De hiszen nem is én baszom el, hanem

te, méghozzá kurvára módszeresen! Ez nem baj, sőt! Miért lenne az? Miért is… - Megvonom a

vállamat. - Nincsen baj, semmi baj…

Szerintem érzik. Látják rajtam. Bárki érezheti és láthatja rajtam, ez tény. Úgy bűzlök a rám

nehezedő lelki súly alatt, mint egy jóllakott görény. Előbb Gabi próbálkozott. Másnap reggel, mikor Alexa elugrott a boltba és Pali is már hetedhét

határon túl volt az ügyeit intézni, bekopogott hozzám. Még ágyban hevertem és a friss újságot nézegettem.

- Zavarhatlak? - Nem zavarsz. - Letettem az újságot. Bejött, becsukta az ajtót, és leült az ágy szélére.

- Látom, hogy valami nem stimmel. Néztél már le az utcára? - Miért?

Apró fintort vágott, mint aki sejti, hogy már lenéztem az utcára, csak linkelek: - Mackó két embere folyamatosan őrzi a kaput. - Palit hívta Mackónak. Odébb túrta az ágyneműt. - Észre sem vetted? Tudom, hogy nagy zűrbe keveredtél, és tudom, hogy Mackó mindent megtesz a védelmed érdekében, de ha fegyveres bengákat látok az utcán őrködni, attól kiráz a hideg. Nem érzem

magam biztonságban, holott a látványukra ezt kellene tennem… Elmondod, miről van szó? Mackó semmibe sem avat be. Némán bámultam rá.

- Kérlek - mondta -, ne tedd az ártatlant! - Azt hiszem, meg akarnak ölni - feleltem. - Mindössze erről van szó.

- Aha… Hát persze… Ez a világ legtermészetesebb dolga - morogta. - És tegnap hol voltatok? - Mi ez: vallatás? - Oké. Figyelj! Mackó napról napra gondterheltebbnek tűnik. Nézd, Gáspár, nekem semmi bajom

veled, hiszen szeretlek téged, de el kell mondanom, hogy mióta újra felbukkantál közöttünk, emberem éjt nappallá téve szervezkedik, úton van, és mióta itt laksz, fegyveresek ácsorognak az utcán… és ez nem tetszik. És rajtad is látszik, hogy valami nincs rendben. Ki akar megölni? - Nem érdekes.

Felhorkant: - Még hogy nem érdekes?! Az istenit, Gáspár: dehogynem! Szerintem mi is

veszélyben vagyunk… Alexa és én. Ne mondd, hogy nem így van! Ne mondd! Mackó ezért őrizteti a házat. Megráztam a fejem: - Sok krimit nézel mostanában.

- Baszd meg, Gáspár! - csattant fel. - Mi is itt élünk veletek, és igenis tudnunk kell, mit forgattok a fejetekben! Nézd, idejöttem, és nem kerteltem neked, mert megmondtam, hogy Mackó semmit sem mondott, de azt hittem… azt hittem, veled lehet értelmesen beszélni!

Igyekeztem óvatosan fogalmazni: - El fogunk innen költözni. A jövőben hozzá kell majd

szoknotok a fegyveres testőrökhöz. Ennyit mondhatok csak. Remélem, kielégítő voltam! Durcásan nézett a szemembe. - Nem voltál az.

- Ennyit mondhatok. Ha érdekel a dolog többi része, beszélj Palival! Rá tíz percre Alexa is hazaérkezett a boltból. Egy pohár friss tejjel ült le mellém: - Szóval? - firtatta. - Még mindig nem mondod el, hogy mi baj van?

Elvettem a tejet, felhajtottam a felét. Néztem, amint kitartóan bámulja az arcom.

- Édesem - mondtam -, nincs semmi baj. - Hazudsz.

- Rendben. Leguggolt az ágy mellé, úgy figyelt tovább.

- Nem azt kérem, hogy őrülten szerelmes légy belém… - szavalta. - Nem kérem, hogy én legyek a legfontosabb az életedben, mert tudom, hogy ilyet nem kérhetek… De azt talán kérhetem, hogy ha egy picit is számítok neked, akkor elmondd, mi nyomaszt! Nézem az arcát. Bájos és ártatlan.

Mit akarsz tudni? Azt szeretnéd megtudni, milyen érzés, mikor a saját kibaszott bátyád, akiről addig azt hitted, a rendőrök bárgyú hétköznapjait éli valami vidéki putriban és mindössze annyi a feladata, hogy elkóborolt teheneket kutasson fel a mezőn, leül veled szemben, itallal kínál, és szinte az arcodba röhög, miközben felveti, hogy dolgozz neki? Szeretnéd megtudni, ez miért baj? - Azt akarom, hogy nekem dolgozz - mondta Géza kertelés nélkül. A kezemben tartott pohárra pillantottam. A pohár oldalán gyöngyöző párára. - Beszarás - feleltem. - Talán legyek én is zsaru? - Nem. Maradj, aki vagy. Ezt szeretném. Melyiket akarod hallani: a rövidebb, vagy a hosszabb változatot?

Palira néztem. - Mi ez? - Válaszolj! - dünnyögte. - A rövidet.

- Röviden: immáron másfél éve dolgozunk rajta, hogy feltűnés nélkül beépülhessünk a szervezett alvilágba, és eddig mindössze annyit értünk el, hogy a többiek jegyzik a nevünket, elfogadják a jelenlétünket, de pár hónapja csak egy helyben toporgunk. A kapuk nem nyílnak

meg előttünk. Az igazi nagykutyákhoz nem jutunk el. Késve szerezzük be az információkat, késve csapunk le… A vezetés eredményeket akar. - Miféle vezetés? Nevetséges lettél!

- Ez most mellékes. Palit még azelőtt megkerestem, mielőtt Aljosa péppé zúzta volna a karjaid… Olyan emberre van szükségünk, aki makulátlan. Aki tiszta, mint egy kibaszott szűzlány. Ez az ember te vagy, Gazsi.

Nyugalom. Csak nyugalom, mondogattam magamban.

- Nem kérünk tőled semmi olyat, amit ne tudnál megtenni. - Te vagy a vezér? - Nem.

Ismét Palira néztem: - Mi a franc ez? Elmagyaráznád?

- Persze. - Közelebb hajolt. Egy másodpercig összeszedte a gondolatait, majd belekezdett: - Ez az ország kicsi. A kicsi országokban nem igazán fér meg a sok link ember. Nos. Itt vannak az ukránok, mellettük az oroszok, a csecsenek, az örmények, és a lettek. Rajtuk kívül a lengyelek, a bolgárok, az albánok és szerbek. Ezeken felül a törökök, az arabok, az olaszok és a németek. És

természetesen a magyarok. Mindenki nagyot akar szakítani. Ez a kurva ország túl jó helyen fekszik: Európa kellős közepén. Itt esik le a legnagyobb falat, ha valaki jól tátja ki a száját. Eddig

világos?

- Világos. - A legfőbb hatalom most arab, ukrán és magyar kézben van. A magyar szálat Leopold papa és

barátai irányítják, méghozzá elég kellemesen: az ő kezükben összpontosul a fél ország.

Telekspekulációk, építési beruházások, üzletek, éttermek, árnyékvállalkozások, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Az ukránok általában kábítószerekben és autólopásokban, nemzetközi kamionárúkban érdekeltek, az arabok pedig a jól menő üzletekre csaptak le. Ez a banda csak sápot szed, és nem

nagyon érdekli őket más, mindössze a leadott dohány. Legalábbis ez a látszat. A zsidóknak velük van a legtöbb gondjuk. Stimm? Te is csak azért dolgoztál Shmuliknak, hogy az arabok ne pattogjanak.

- Az utóbbi években megnőtt a leszámolások száma - vette át a szót Géza. - Robbantások,

gyilkosságok történnek, akár fényes nappal. Az emberek félnek. Azt beszélik, Budapest lett KeletEurópa Chicagója, és ebben van valami… Ennek véget kell vetni. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt. Mindenki tisztában van vele, hogy az alvilágot nem lehet felszámolni, öcskös, de

szabályozni, kordában tartani… Nos, ez talán megvalósítható. De csak akkor, ha előre tudjuk, mi fog történni. Ha meg tudjuk akadályozni a komolyabb összecsapásokat. - Hantázol - feleltem. - Mindössze a hivatalban rád fagyott szar beszél belőled.

Pali felhorkant: - Rosszul gondolod! Mindvégig egy marha nagyra nőtt gyalogos voltál, baszd

meg, aki még a saját kibaszott orránál sem látott tovább, úgyhogy ne okoskodj! Ha nyitott szemmel járkálnál, akkor nem kezdtél volna Aljosa kurváival! Ne dumálj! Semmiről sem tudsz! - Hagyd - szólt Géza.

Egymásra néztünk. Emlékezetembe villant, mit éreztem, mikor hosszú évek múltán, miután kijött a börtönből, először láttam. Az utcán sétáltunk, és ő közölte: - Kimegyek. - Hová? - kérdeztem.

- Ez nem az én világom. Jelentkezek a Légióba. Néztem, ahogy rágyújt. Leültünk a játszótéren egy padra. - Ez az ország megfojt engem. Nincsenek lehetőségek. Nincsen mozgás. Nincsen élet. Mi a

véleményed? Te nem jössz?

Nem mentem vele. Míg ő hihetetlenül kemény kiképzést kapott a Francia Idegenlégióban, mert átszökött a határon és sikeresen eljutott Marseille-be a toborzókhoz, addig én itthon

szövögettem a jövőmet, és észre sem vettem, hogy hiába gondolom másként: valóban csak egy átkozott gyalogos maradtam. Gyerekkoromban felnéztem rá. Idősebb, erősebb, tapasztaltabb volt. Most rájöttem, mi idegesít

a viselkedésében. Az, hogy idősebb, erősebb, tapasztaltabb. Semmi sem változott. Nagyra nőtt

gyermekek maradtunk, és ő most is megmondja, mit tegyek, és bizony rá kell jönnöm: ha jót akarok magamnak, hallgatnom kell rá. Ez idegesít. A valóság.

Kortyoltam az üdítőből. Mindketten türelmesen vártak. Gondolkoztam. Aztán Géza barátságos

hangon ennyit szólt: - Nem erőltetek semmit. Nem a te dolgod, hogy rendet tegyél, és senki sem kéri tőled, hogy az életed kockáztasd bármiért is. Azonban ne feledd: mindössze huszonöt éves vagy, és egyre lejjebb csúszol a csúszdán. Egy idő után leérsz az aljába. Elmondjam, mi vár ott? Némán bámultam rá.

- Fegyveres leszel. Bérenc. Gyilkos. Aztán börtöntöltelék, mert azok ott fönn hiába ígérnek bármit: el fogunk kapni. És ha elkapunk, bezárunk. Gyilkosságért akár tizenöt évet is a nyakadba varrhatnak. Majd azt mondják neked, a legjobb ügyvédet veszik elő számodra, és kivakarnak a szarból, de biztosra veszem, hogy basznak rá, mi fog veled történni! Azt is megkockáztatom: ha túl sok szálat ismertél meg az ügyből, odabenn a börtönben végeznek ki! Ez így megy. - Ja. A moziban. - Ne légy naiv! Sóhajtottam. - Gondolkoznom kell. - Tudom.

Szóval mit akarsz megtudni, édes Alexám? Szeretnéd megtudni, miért vagyok ilyen gondterhelt, miért látod a szemeimben a tanácstalanságod? Szeretnéd megtudni, milyen érzés volt ez, milyen kurva rossz érzés, hogy senkivel sem oszthatod meg a gondolataidat, csak magadban számolgathatsz? Számolni muszáj. Első számolási pont: mi van akkor, ha elvállalom az ügyet, hagyom, hogy Géza és tetves bandája beépítsen, felhasználjon, esetleg meg is ölessen? A válasz: mivel egyelőre semmi más kiutat nem látok jelenlegi igazán szar helyzetemből, kénytelen leszek jó pofát vágni a dologhoz, és tenni, amit mondanak. Második számolási pont: mi van akkor, ha az egész ügy megrendezett színjáték volt? Géza: - Megmondom, mi a bibi, öregem: az, hogy nincsen egyetlen tiszta pelenkába csomagolt emberünk sem. Egyetlen olyan sem, aki már kis szarosként benne lett volna a csapatban. Tudod, ez mit jelent? Azt, hogy soha a kurva életbe nem tudunk beférkőzni közéjük! Pali (vállvonva): - Ha nincs embered, szervezz be egy olyat, aki már bent van! Géza: - Kire gondolsz? Pali: - Gáspárt azóta ismerik, hogy először felállt neki. Géza (fejét rázva): - Nem, öregem, őt nem keverem bele! Pali: - Akkor soha a büdös életben nem fogsz beférkőzni közéjük. Ő segíthet. Csak ő egyedül. Nézd, mikor felkerestél, megmondtam, hogy én vajmi kevés vagyok ehhez! Emlékszel, nem? Én nem tudlak bevinni a cseresznyésbe!

Géza (fintorogva): - Málnásba, Pali. Tehát a második számolási pont: ezek ketten bevittek a rosszba. Megrendezték az egészet. Tudtak a lányokról, mert Rudi az ő emberük, és a fiú mindenről beszámolt nekik. Ó, igen! Mert ha

türelmesen átböngésszük a dolgot, rá kell jönnünk valamire: Rudi túl gyorsan adta be a derekát!

Túl gyorsan döntötte el, hogy maga mögött hagyja Shmulikot és segít nekem a lányok dolgában. Hol is ér véget a gyerekkor? Hol is húzódik ez a pont? Mikor érkezik el? Nevetnem kell.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Itt van ez a két ember. Egyelőre ne nevezzük meg őket! Egyikük alacsony, köpcös és van egy rossz szokása: egymás után fogyasztja a nyugtatókat. Ő a magasabb beosztású, egyben az ingerlékenyebb és aljasabb is. A másik hozzá képest daliás termetű, majdhogynem Adonisz, bár már jelentősen kopaszodik és himlőhelyes az arca. Ők ketten a vállalat istenei.

Nem a vezetői, mert csak papíron vezetik a céget (nevezzük el Nagy Cerbengóc Ipari

Szövetkezetnek, csak a rend kedvéért); amolyan kirakati bábúk, akiknek néhol még aláírási

jogkörük is van, ami már-már a röhejes kategóriába röpíti a teljes igazságot látó embert. És itt van ez a lány. A titkárnő.

A probléma másfél hónappal ezelőtt kezdődött, mikor a mi kis titkárnőnk „véletlenül” viszonyt

kezdett a daliás, de meglehetősen ragyás arcú igazgatóhelyettessel, és az irodai, folyosói flörtökből pár nap alatt el is jutottak a szokásos motel szokásos ágyába. A viszony még éppen csak bimbózott, mikor a brutálisan alacsony és nevetségesen köpcös igazgató egyik nap leépítéseket

helyezett

kilátásba,

és

hónap

végére

bájos

titkárnőnket

(több

hasonlóan

nélkülözhető emberkével együtt) utcára tették. Eddig minden olyan, mint mese habbal. Csakhogy titkárnőnk ismerte Rudit. Ugorjunk vissza az

időben, hogy megértsük!

- Nem adom fel az életemet néhány kurva és egy eszelős fasz miatt. Érthető? - mondta Rudi, miután leültettem és elmondtam neki, mire készülök a kurvákkal. Akkor még azt hittem, ez a bolt mindössze kettőnk boltja lesz, de tévedtem.

Rudi rögtön ezt követően beszélt Palival. Elmondott neki mindent. Elmondta, hogy Detty mennyire behálózott, és hogy képtelen vagyok kiszabadulni a magam szőtte álomvilágból, mely szerint nagyobb problémák nélkül képes lennék áthozni magamhoz a kurvákat.

Pali felkerekedett, és beszélt Shmulikkal. Shmulik persze szokás szerint csak a vállát vonogatta,

meghallván, mibe vágom a fejszémet, és közölte, hogy amennyiben kiesek az üzletében rám eső szerepből, úgy őt baromi nagy veszteség éri, blablabla, blablabla… Erre Pali felkereste Leopold bácsit, és neki is elmondta, merre fog kavarogni a hosszú hónapok óta álló sártenger, és hogy gondok lesznek az ukránokkal, mint ahogy gond lesz Shmulikkal is.

Leopold bácsi persze nem értette, neki mi köze ehhez, és kijelentette, hogy másnapra vágják el a torkomat. Azt hiszem, ez volt az a pont, mikor elege lett belőlem. Talán nem csoda. Valahogy nem feleltem meg a hozzám fűzött reményeknek.

És ekkor Pali, mivel más választása nem volt, elballagott Gézához. Géza korábban rá gondolt, mint belső emberre. Ezt egy kellemes, félhomályos kisvendéglő

hátsó asztalánál ecsetelte neki, miközben odakinn még dübörgött a hóesés, és vidám Télapók

dobálták cukorkával az arra járó ijedt gyerekeket. Pali csak röhögött és elküldte őt a francba, titkon azt remélve, hogy soha többé ebben a büdös életben nem találkozik még egy ekkora fasszal, mint „rablóból pandúrrá” átvedlett bátyámmal.

Egyenes út az a lekövezett út, amiről én álmodozom, ha valakik a háttérből sorra pakolják eléd a köveket. Merthogy Géza miatt élek még ma is. Merthogy Géza megszerezte azt a pénzt, amivel be lehetett fogni Shmulik száját, és Géza intézte el azt is, hogy Rudi mellém szegődhessen, és talán

az is rajta múlt, hogy Leopold bácsi figyelmen kívül hagyta, hogy még mindig ép nyakkal bandukolok a városban. Akkoriban csak és kizárólag az volt számomra a fontos, hogy kitörjek az „erősfiú”, a gyalogos, a

balek szerepéből.

Szóval Pali mindent megszervezett. Még Aljosánál is járt. Körülbelül egymillióba kerültem, mire eljött az én éjszakám, és Rudival közösen péppé vertük a két szerencsétlen nagyarcút, akiket Detty főnökeinek (futtatóinak) véltem.

Azt követően, hogy Aljosa emberei közrefogtak és kocsiba ültetve elhajtottak velem Leányfaluig, Rudi a megbeszélt tervek szerint visszatért Kapuvárra, hogy tovább dolgozzon a szervezetből egyre inkább kifelé bambuló Shmuliknak.

A mi kis titkárnőnk körülbelül három évvel ezelőtt ismerte meg Rudit. Itt kanyarodunk vissza a Nagy Cerbengóc Ipari Szövetkezethez. Miután ezt a közel sem szép, ám legalább annyira bájos leányzót egy napsütötte szerdai napon a felmondólevele várta az asztalán, bekopogott a ragyás arcú Adoniszhoz, és ezt mondta: - Kálmán! Mi ez? - És felmutatta a levelet. - Azt hittem… azt hittem… Kálmán a maga egyszerű módján tárta szét a kezeit. - Semmit sem tehetek. - De… Mi van kettőnkkel? - Ez nem az én döntésem volt. Naja. Bájos titkárnőnk szipogva, kifelé menet már szabadjára eresztett könnyekkel vette tudomásul, hogy ez az érzéketlen fasz mindössze ágymelegítőnek, magyarán szólva: újabb áldozatnak használta perverz szexuális játékaihoz. Hazafelé tartva a villamoson aztán eszébe jutott Rudi. - Mit vársz tőlem? - kérdezte Rudi, miután a lány elutazott Kapuvárra és egy fagyival a kezében előadta neki bánatát a főutcán sétálva. - Azt, hogy fingasd meg ezt a szemetet! - jött a válasz. - Miért fingatnám meg? Ez a te személyes ügyed. - Azt hittem, a barátom vagy. - Az vagyok. De feleslegesen nem kockáztatok. - Ugyan már! - mondta a lány. - Mindössze annyit kérek, hogy nézz a körmére! Rudi este felhívta Gézát. Elmondta neki a dolgot. - Mi közünk nekünk ehhez? - kérdezte Géza. - Nem értem, mit akarsz. - A következőről van szó. Adrienn szerint a cég embercsempészettel foglalkozik. A fuvarozás csak gyenge álca. Legfőképp románokat hoznak be, akiket építkezésekhez adnak tovább, de foglalkoznak átutaztatással is. Sok törököt, afgánt, albánt, irakit, indiait segítenek nyugatra. Ha most azt mondod, ez hétköznapi eset, kiröhöglek! Géza a beszélgetés után bekopogott a szobánkba. - Azt hiszem, eljött az időd, öcskös - mondta. Akkor már harmadik hónapja élveztem a vendégszeretetét. Érdekes érzés volt a rendőrség pénzén élni. Fintort vágtam: - Mi a fene. Halljuk! - Még nincs mondanivalóm. Csak az biztos - felelte -, hogy vége a lazításnak. - Kedves vagy. A szemembe nézett. - Minden ki lesz dolgozva. Ne félj.

Miután távozott, Alexára pillantottam. - Mi a faszt képzel?! - Nyugodj meg!

Az ablakhoz sétáltam. Mi a faszt képzel ez magáról? Elkezdődött.