Hugo de Burgh Kína – barát vagy ellenség?
kina_1_001-078_K2.indd 1
8/24/07 2:05:11 PM
Hugo de Burgh
Kína – barát vagy ellenség?
kina_1_001-078_K2.indd 3
8/24/07 2:05:13 PM
A fordítás alapja: China – friend or foe?
Szöveg © Hugo de Burgh Fordította: Gárdos Bálint Hungarian translation © Gárdos Bálint Szerkesztette: Tenner Anna, Sárváry Gabriella Szaklektor: Polonyi Péter
Borítóterv: Kuszkó Rajmund
ISBN 978-963-9686-08-3
Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.
Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2007. Felelôs kiadó: Szauer Péter
Nyomdai elôkészítés: HVG Press Kft. Felelôs vezetô: Erényi Ágnes
Nyomás: Generál Nyomda Kft. Felelôs vezetô: Hunya Ágnes
kina_1_001-078_K2.indd 4
8/24/07 2:05:13 PM
Tartalom A szerzôrôl ……………………………………………………………………………………… 7 Elôszó ………………………………………………………………………………………………… 9 Bevezetô ………………………………………………………………………………………… 11 1. rész: A politika …………………………………………………………………………… 27 01. A párt ……………………………………………………………………………………………………………29 02. Mao Ce-tung ………………………………………………………………………………………………35 03. A központi kormány …………………………………………………………………………………41 04. A helyi kormány …………………………………………………………………………………………47 05. A nacionalizmus …………………………………………………………………………………………53 06. A fegyveres testületek ……………………………………………………………………………61 07. A puha hatalom …………………………………………………………………………………………67 08. Tibet és Kelet-Turkesztán ………………………………………………………………………73 2. rész: Az üzleti élet……………………………………………………………………… 79 09. A gazdaság …………………………………………………………………………………………………81 10. A kereskedelem …………………………………………………………………………………………87 11. A pénz …………………………………………………………………………………………………………93 12. A Gazdasági Világszervezet (WTO) …………………………………………………………99 13. Tudomány és technológia …………………………………………………………………… 105 14. A szellemi tulajdon ………………………………………………………………………………… 113 15. Állások ……………………………………………………………………………………………………… 119 16. A turizmus………………………………………………………………………………………………… 125 3. rész: A kultúra ……………………………………………………………………………131 17. Történelem ……………………………………………………………………………………………… 133 18. A mûvészetek ………………………………………………………………………………………… 139
kina_1_001-078_K2.indd 5
8/24/07 2:05:14 PM
19. A táplálkozáskultúra ……………………………………………………………………………… 147 20. A vallás ……………………………………………………………………………………………………… 153 21. A családi élet …………………………………………………………………………………………… 159 22. A média …………………………………………………………………………………………………… 165 23. A sport ……………………………………………………………………………………………………… 171 4. rész: A környezet, a kapcsolatok ………………………………………………177 24. A geopolitika …………………………………………………………………………………………… 179 25. Az internet ……………………………………………………………………………………………… 185 26. A globalizáció …………………………………………………………………………………………… 191 27. A népesség ……………………………………………………………………………………………… 197 28. A mezôgazdaság …………………………………………………………………………………… 203 29. A környezet ……………………………………………………………………………………………… 211 30. A Három Szurdok …………………………………………………………………………………… 217 31. Régiók és nyelvek ………………………………………………………………………………… 223 5. rész: A társadalom ……………………………………………………………………229 32. Az egészségügy ……………………………………………………………………………………… 231 33. A jog…………………………………………………………………………………………………………… 237 34. Emberi jogok …………………………………………………………………………………………… 243 35. A civil társadalom …………………………………………………………………………………… 249 36. A jóléti rendszer ……………………………………………………………………………………… 255 37. Az értelmiségiek……………………………………………………………………………………… 261 38. Az egyetemek ………………………………………………………………………………………… 267 39. Az iskolák ………………………………………………………………………………………………… 273 40. Vidéki Kína – városi Kína ……………………………………………………………………… 279 Jegyzetek ………………………………………………………………………………………285 Kislexikon ………………………………………………………………………………………305 Dinasztiák uralkodása ……………………………………………………………………321 Kronológia ………………………………………………………………………………………323 Név- és tárgymutató ………………………………………………………………………335
kina_1_001-078_K2.indd 6
8/24/07 2:05:14 PM
A szerzôrôl Hugo de Burgh újságírást tanít a Westminster Egyetemen, és egyúttal a Kína Média Központ igazgatója. A kulturális forradalom vége felé járt elôször Kínában. A Scottish Television, a BBC és a Channel 4 tudósítója volt. Korábbi könyvei: Oknyomozó újságírás (Investigative Journalism, 2000),* The Chinese Journalist (A kínai újságíró, 2003), Making Journalists (Újságíró-iskola, 2005) és China and Britain: the Potential Impact of China’s Development (Kína és Nagy-Britannia: a kínai fejlôdés lehetséges hatásai, 2005).
* Jószöveg Mûhely, Budapest, 2005. Béresi Csilla fordítása.
kina_1_001-078_K2.indd 7
8/24/07 2:05:14 PM
Elôszó E könyv megírásának gondolata akkor fogant meg bennem, amikor a BBC Start the Week (Kezdjük a hetet) címû mûsorában egy nagy tudású újságíró és politikai szakértô azt nyilatkozta, hogy még soha nem hallott a „május 4. mozgalom”-ról. (Lásd a kötet végén: Fogalmak, meghatározó személyek.) Hirtelen egészen hatalmába kerített az érzés: milyen elkeserítô, hogy a honfitársaim mit sem tudnak Kínáról, még azok sem, akik azzal büszkélkednek, hogy gondolataik a világ minden táján érdemesek a nézôk figyelmére. Úgy gondoltam, ma, amikor Kína hatása napról napra jobban érezhetô, ez megbocsáthatatlan. Ebben a könyvben tehát tömör fejezetekbe sûrítve összefoglaltam a legfontosabb tudnivalókat Kínáról, és megadtam néhány forrást és referenciát, amely segítheti a további tájékozódást. Olyan témaköröket tárgyalok Kínával kapcsolatban, amelyekre a külföldiek lehetnek kíváncsiak – vagy amelyek szerintem érdekelhetik ôket –, de nem szabad elfelejteni, hogy egy hatalmas, bonyolult társadalomról beszélünk, és sok más téma is szóba jöhetett volna. Ez a könyv érdeklôdô, gyakorlatias gondolkodású emberekhez szól, akik ha a hírekben egy vidéki lázongásról hallanak, szeretnék tudni, miképpen lépnek föl ilyenkor a kormányzati hivatalnokok, hogy ez mennyire tekinthetô tipikusnak, és mi is történik valójában. Ha egy új tudományos áttörésrôl értesülnek, érdekli ôket a dolog tágabb összefüggése is. A könyvben kitérek Kína erôsségeire és a gyenge oldalaira is, hogy az olvasó önálló álláspontot alakíthasson ki. Hálával tartozom Wilf Stevensonnak és Gordon Brown képviselô úrnak, hogy bevontak a Kína értékelése címû szemináriumaikba a Smith Institute-nál 2005–2006-ban; az ott végzett munka szolgáltatta a könyv alapjait. Peter Pugh, az Icon Books munkatársa felismerte a könyv szükségességét, és hozzájárult a koncepció kifinomításához; nagy segítsé-
9
kina_1_001-078_K2.indd 9
8/24/07 2:05:15 PM
get jelentett mindaz, amivel ô és Duncan Heath hozzájárult a szöveg megírásához. A kollégáim a Kína Média Centrumnál, Sally Feldmann, Colin Sparks, Annette Hill, Peter Goodwin és Teite Buhr, mind nagyban támogattak a kérdéseikkel, és elnézôek voltak hiányosságaimat illetôen. Hálás vagyok nekik, és mindenekelôtt Chang Yirunak, fölbecsülhetetlen segítségéért.
10
kina_1_001-078_K2.indd 10
8/24/07 2:05:15 PM
Bevezetô Elképesztô sebességû változások zajlanak Kínában. A jómódú országok félelemmel vegyes elismeréssel követik e változásokat. Elveszíthetik vezetô szerepüket? Veszélyben lenne a gazdaságuk? Fenyegetik-e ôket egyáltalán a kínaiak ambíciói? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel, és az emberek úgy vélik, döntést kell hozniuk: barátnak vagy ellenségnek tekintik-e Kínát. Ez a könyv részben azért íródott, hogy bebizonyítsa: az ilyen kérdések rossz kérdések. Abban bízom, hogy mire az olvasó a végére ér ennek a „Kínaízelítônek”, be fogja látni, a valódi kérdések sokkal inkább ezek: képes-e a kormány az egészségügyi és környezeti katasztrófák megakadályozására? Képes-e továbbhaladni az ellenôrizhetôbb kormányzás felé vezetô úton anélkül, hogy visszaesne a kártékony populizmus vagy a katonai elnyomás állapotába? Képes lesz-e a világ többi része kezelni azokat a változásokat, amelyeket egy ilyen hatalmas népesség életvitelében végbemenô alapvetô javulás rákényszerít az országaikra anélkül, hogy ezekért Kínát vádolná, és konfliktusokat provokálna? A rossz kérdések a negatívumokra irányulnak; semmi nem sül ki belôlük, és sokkal inkább pánikból, semmint megfontolásból születnek. Ha ezek a félelmek szükségesek ahhoz, hogy erôfeszítéseket tegyünk Kína alaposabb megismerésére, és ezek egyúttal rákényszerítik a Kínai Népköztársaságot (KNK), hogy figyelembe vegye lépései nemzetközi következményeit, akkor érdemes föltenni ezeket a kérdéseket. Ám ha csak feszültséget és ellenségeskedést szítanak, amely miatt Kína fölemelkedésének következményeit tekintve lehetetlen döntések születnek, akkor nem, hiszen a következmények jelentôsek. Az ezt megelôzô generációk még attól féltek, hogy Japán gazdasági fejlôdése bomlasztó erôvel fog hatni, a világ mégis túlélte, hogy Japán lett a második gazda-
11
kina_1_001-078_K2.indd 11
8/24/07 2:05:15 PM
sági nagyhatalom. Ezúttal azonban nemcsak az a félelem oka, hogy Kína esetében is ugyanez történik, hanem hogy a világ legnépesebb országának modernizációja ennél jóval nagyobb hatással lehet az életünkre. Ha továbbra is a jelenlegi tendenciák érvényesülnek, idôvel Kína gazdasága lesz a legerôsebb, hiszen rengeteg ember még csak ezután fog hozzá1 járulni a kínai csodához. A világ népességeinek egynegyede kínai. A világ más részein zajló párhuzamos folyamatok szintén növelhetik azt a hatást, amit Kína felemelkedése vált ki. Kelet- és Dél-Ázsia népessége is egyre javuló körülmények között él, és egyre többen rendelkeznek a gazdag országokban elvárt jövedelemmel. Ez ma már 3,3 milliárd fôrôl mondható el, vagyis háromszor annyi emberrôl, mint amennyi a jómódú országokban él.
Hatások Kína egyre kifinomultabb területeken vetélkedik a nagy hagyományú ipari cégekkel. Elôször a textilipari cégek veszítik el a versenyt a rivális kínai cégekkel szemben, azután az elektrotechnikai összeszerelô 2 mûhelyek, és így tovább, egészen a technológiai létra csúcsáig. Az amerikai rémlátókat – akik a Kongresszusban ipari tevékenységük védelméért lobbiznak – mindeddig kordában tartották azok az óriási, magas technológiát alkalmazó vállalatok, amelyek boldogan adják el a termékeiket Kínának. Az európaiakat jobban érdekli az a haszon, amelyet a fogyasztók húznak a kínai fejlôdésbôl, hiszen azt látják, hogy az összes jómódú országban a családok kevesebb pénzt adnak ki fogyasztási cikkekre. Kínának köszönhetôen gazdagabbak lettünk. Ahogy a versengés leszorította az iparcikkek árát, úgy nôtt a kínai export mennyisége, ami tovább fokozta az ország termelési kapacitását, így egyre több paraszt hagyta ott a földet, és helyezkedett el az iparban. Ennek következtében a jómódú országokban csökken a szakképzetlen munkások bére, és munkahelyek szûnnek meg. A kormányok pedig újabb módszereket dolgoznak ki az oktatás fejlesztésére, és annak elérésére, hogy minél kevesebben álljanak sorba munkanélküli-segélyért. Úgy érzik, nem tehetnek mást, tovább kell versenyezniük a csúcstech-
12
kina_1_001-078_K2.indd 12
8/24/07 2:05:15 PM
nológia-fejlesztés élvonalában; bízva például a „láthatatlan mûveletek” és az oktatás terén szerzett tapasztalataikban – bár nem lehetnek biztosak benne, hogy hosszú távon akár ezeken a területeken is meg tudnák ôrizni versenyképességüket. A meghatározó személyek azt kérdezik: tényleg meg kell szabadulnunk jóléti programjainktól, és meg kell reformálnunk az oktatási rendszert, hogy versenyképesek maradjunk? Kínának olyan óriási mennyiségû tüzelô- és nyersanyagra van szüksége az iparosításhoz, hogy az egyes országoknak és vállalatoknak muszáj elgondolkodniuk azon, hogy ez milyen hatással lesz az ô saját fejlesztési terveikre. Mindezek a tényezôk együtt valóságos fölforduláshoz vezettek. Hogy az egyes országok képesek-e alkalmazkodni az új helyzethez, nagymértékben függ attól, hogy a gazdaságuk kiegészíti-e Kína gazdasá3 gát, vagy versengésben van vele. Németország és az Egyesült Államok talán képes lesz ugyanannyi új munkahelyet teremteni, mint amennyi megszûnik, Mexikónak azonban nem biztos, hogy ugyanez sikerül, hiszen Kína egészen aláaknázza az iparukat, és az elszegényedett lakosság egyre kétségbeesettebben igyekszik átjutni Amerikába. Vajon a francia, a spanyol és az olasz gazdaság is olyan sikeresen fog alkalmazkodni, mint Németország, vagy olyan nehéz helyzetbe kerül, mint Mexikó? És milyen politikai hatásai lesznek mindennek? Persze nem csupán közvetlen gazdasági jellegû hatásokról beszélhetünk. Meggyôzô érvek merültek föl amellett, hogy nem lesznek elegendôek a világ élelmiszerforrásai most, hogy Kína többet importál, mint amennyit exportál, s így gyorsabban növekedik a kereslet, mint 4 a kínálat. A termékeny szántóföldek száma és a haltartalék is csökken. Kína vöröshús-igénye még a leghatékonyabb termelôk kapacitását is fölülmúlja, a világ legnagyobb húsfogyasztója lett, s ahogy egyre növekszik népessége, és egyre több húst fogyaszt, a világ többi része 5 kénytelen lesz alkalmazkodni; például úgy, hogy kevesebb húst eszik. A nagymértékû iparosítás és fejlôdés, amely ugyanolyan anyagi feltételeket akar megteremteni, mint amilyenek között az amerikaiak élnek, az egész világon érezteti környezeti hatását.
13
kina_1_001-078_K2.indd 13
8/24/07 2:05:16 PM
Minthogy sok ember a fölfordulásra összpontosít, nagy a veszélye, hogy Kína feltámadását sokan negatív dologként fogják látni – pedig lenne ok üdvözlésre, ünneplésre. Csodálatos dolog, hogy a szegények kijuthatnak a folyamatos létbizonytalanságból és éhezésbôl, mert a kormány megtalálta a módját, hogyan lehet föllendíteni a vállalkozói kedvet, és a kereskedelem révén lehetôvé tenni a meggazdagodást. Nagyszerû teljesítmény, hogy a kínaiaknak is lehetôségük nyílik ugyanolyan körülmények között élni, mint a jómódú országok polgárainak. Ám miközben a gazdag országok utat engednek annak az importnak, amely lehetôvé teszi ezt a fejlôdést, a politikusaiknak biztosítaniuk kell, hogy a saját társadalmuk kreatív és produktív energiái képesek legyenek az elveszett iparágak pótlására, nehogy az egyik oldal sikere a másik elszegényedéséhez vezessen. A tudomány és a technológia megrémült amerikai 6 képviselôi cselekvést követelnek. Kína haladása, ha kihívásként tekintik, remekül ösztönözheti a technológiai és tudományos fejlôdést. És ennél sokkal többet is elérhet. Kína nem csupán olcsóbb játékok és számítógépek elôállítója: a legnagyobb fogyasztói piacot teremti meg – ennek az egész világra kiható következményeivel együtt –, egyre képzettebb, és új szolgáltatásokat gondol ki. A versengés Kínával változtatásokra kényszerít minket. Javítanunk kell az oktatási rendszeren, hogy ne maradjunk le, újítanunk kell a turisztikai szolgáltatásokon az olyan vendégek számára, akik magasabb elvárásokkal érkeznek, realisztikusabb válaszokat kell kidolgozni a környezetszennyezés kérdésének megoldására, és olyan problémákkal is foglalkoznunk kell – a jóléti reformoktól a szakképzésen át az álláshelyek teremtéséig és a tudományos kutatásokba való befektetésig –, amelyeket a politikusok eddig megkerültek.
Ellenség? Milyen feltételek mellett válhat Kína ellenségessé? Többnyire olyan feltételek mellett, amelyeknek kialakításáért nem Kínát terhelné a nagyobb felelôsség. Az erôforrásokért való versengés ellenségeskedéssé fajulhat: a megrémült vetélytársak esetleg megpróbálják kiszorítani Kínát a
14
kina_1_001-078_K2.indd 14
8/24/07 2:05:16 PM
piacokról, ez aztán tönkretenné a fejlôdési lehetôségeit, és politikai zûrzavart okozna, amelyért majd könnyû lenne a „külföldieket” okolni. Gyakran fogalmazódnak meg olyan félelmek is, hogy a tisztázatlan ellentétek Kína és a szomszédai között háborúhoz vezethetnek, hiszen 7 olyan könnyû felszítani a nacionalizmust. A kormány lehet, a háborút választaná, mert az eltereli az emberek figyelmét a gazdasági kudarcról, de elképzelhetô az is, hogy a nacionalista düh ellenôrizhetetlenné válhatna a külföldi megaláztatás miatt. Tajvan a legnyilvánvalóbb ütközési pont. Az Egyesült Királyságban – aminek politikusai még most is a gyarmati múlt örökségével küzdenek Írországban, és ami nemrégiben ismerte el Skócia és Wales parlamentjét – a tajvani és tibeti katonai beavatkozás elfogadhatatlannak tûnik, hiszen számukra egyértelmû: Kína érdeke, hogy tiszteletben tartsa e területek önállóságát. Sajnálatos módon azonban 1949 óta e téren annyira elszabadultak az indulatok, hogy a józan vita teljesen lehetetlenné vált. Még a más ügyekben józanul gondolkodó kínaiak körében is vannak olyanok, akik megesküdnének, hogy a háború Tajvannal elkerülhetetlen, és hogy érdemes megfizetni ezt az árat az „egység” megteremtése érdekében. Minthogy az Egyesült Államok – pillanatnyilag – elismeri Tajvan autonómiáját, és a kínai gazdaság olyan erôsen összefonódott az amerikai gazdasággal, valószerûtlennek tûnik, hogy a kínai kormány újra olyan mértékben fenyegesse Tajvant, mint ahogy 1996-ban tette, hacsak a tömegek indulatai nem kényszerítik erre. De továbbra is fönnáll a kockázat, hogy az utcai zavargások és/vagy a katonák ambíciói folytán a kormányra nehezedô nyomás olyan lépésre kényszeríti a kormányt, amirôl maga is tudja, hogy katasztrófát okozhat. Figyelembe véve Kína legújabb kori történelmét, és azt, ahogyan ezt a történelmet a politikusok manipulálták, nem nehéz megérteni a nép hajthatatlanságát. Amíg a kínaiaknak nem ad biztonságérzetet és önbizalmat saját nemzeti identitásuk, valószínûleg fenyegetve érzik majd magukat, és ellenségesen fognak viselkedni minden olyan esetben, amikor olyanoknak az önállósulási kísérleteit támogatják, akiket nem lelkesít a gondolat, hogy a KNK tagjai lehetnek.
15
kina_1_001-078_K2.indd 15
8/24/07 2:05:16 PM
Egyesek úgy gondolják, hogy Kínától éppen annyira kell félni, mint 8 ahogyan Németországtól és Japántól kellett az 1930-as években. Ôk csak azt látják, hogy Kína jelentôs katonai erôkkel bír, amelyet öntelt tábornokok vezetnek, a politikai rendszer átláthatatlan, a környezet szenynyezett, viharos múlt áll az ország mögött, amely területeket követel a szomszédos országoktól, és kielégíthetetlenül éhezik a nyersanyagokra, hiszen azok nélkül nem lenne fenntartható a növekedése. Kína azonban véget vetett a kegyetlen totalitárius diktatúrának, amely semmivel sem volt jobb, mint amit a nácik vagy a bolsevikok mûveltek a lakosaikkal, és lassan de biztosan egyre gyengül az önkényes hatalomgyakorlás. Éppen most hajtja végre azt, ami nem minden országnak sikerült: háború nélkül hagyja maga mögött a totalitarizmust. Kína mindenekelôtt a gazdasági gyarapodással van elfoglalva, amelyet a háború nem mozdítana elô. Kínában most éled újra a régi értékeknek és attitûdöknek egy része, amelyek a szocialista kísérlet elôtt tartották össze az országot, és ezek ritkán voltak agresszívek. Bár dühödt nacionalizmus jellemzi az országot, a politikai vezetôk magasan képzett, pragmatikus emberek, akik többnyire jóindulattal viseltetnek a világ többi része iránt, és a gondolkodásuk mentes az ideológiától. A kínai politikusok tisztában vannak vele: ahhoz, hogy fenntarthassák a „békés fejlôdést”, és ne rémítsék el az emberiség többi részét, olyan problémákkal kell szembenézniük, amelyek nemcsak hogy aggasztanak egyeseket, de a vállalkozás egészét is kockára tehetik. Vannak, akik úgy látják, hogy Kína 1949 óta egy agresszor, amely csupán korlátozott lehetôségei miatt nem terjeszkedik tovább. Bekebelezte Tibetet, háborút szított Koreában, Vietnamban és Indiában, fenyegeti Tajvant, és azon mesterkedik, hogy nukleáris katonai hatalommá váljék. Ám éppígy amellett is lehet érvelni, hogy a maoista korszak már véget ért, és hogy – 1992 óta legalábbis – a KNK kormánya mindent elkövet annak érdekében, hogy normalizálja a külföldi kapcsolatokat, mindenekfölött pedig, hogy visszatérjenek a kínai múlt hagyományaihoz. Ezek a hagyományok az erô használatának korlátozására és a puha hatalom-
16
kina_1_001-078_K2.indd 16
8/24/07 2:05:16 PM
ba vetett hitre késztetnek, és a kulturális kötôdés hatalmára építenek a katonai erôvel szemben. Akkor talán a Kínai Kommunista Párt (KKP) állna annak az útjába, hogy a kínaiak visszatérjenek ezekhez a tradíciókhoz? A KKP uralmának legfôbb létjogosultsága, hogy javítani tud az életkörülményeken, támogatja a gazdasági fejlôdést, és egy gazdag ország ígéretét kínálja az embereknek. Minthogy a gazdasági fejôdés elsôsorban az Egyesült Államokkal való kapcsolatoktól függ – és itt Kína a gyengébb partner –, a KKP köteles megtenni mindent annak az érdekében, hogy a jó kapcsolat megmaradjon, még ha a retorikája néha látszólag ellentmond is ennek a célnak. Az Amerika-ellenes nacionalizmus tehát veszedelmes lehet a KKP számára, s így korlátozásra szorul. Ez azonban egy olyan társadalomban, amely számos generáción át idegengyûlölô volt, ahol a tömegkommunikáció egyre inkább képes arra, hogy tükrözze, sôt megerôsítse a népszerû vélekedéseket, és ahol a politikusok rettegnek attól, hogy esetleg nem találják ôket eléggé „hazafiasnak”, bizony nem könnyû. A hadsereget általában „hazafiasabbnak” tartják a kormánynál, bizonyára azért, mert a tiszteknek nemigen van tapasztalatuk azzal kapcsolatban, hogy milyen bonyolult feladat egy modern gazdaságot vezetni és a nemzetközi kapcsolatokat ápolni. Ezek után elmondható, hogy a KKP megérdemli azoknak a nyugati kormányoknak a támogatását, amelyek aggódnak amiatt, hogy a nacionalizmus nemzetközi konfliktusokba sodorhatja Kínát. Peter Nolan érvelése szerint azok az elképzelések, amelyek szerint alá kellene aknázni a KKP-t, hogy így támogassuk a demokráciát, veszélyesek Kínára 9 és az egész világra nézve is. A kínaiak épp elég megpróbáltatást álltak ki az elmúlt évszázadban. Semmi szükségük nincs instabilitásra, s még kevésbé forradalomra, amikor végre olyan kormányuk van, amely nem csupán minden korábbinál jobb lehetôségeket biztosít, de egyre tágítja ezeket a lehetôségeket. A fölfordulás következményeit nem csak a kínaiak éreznék meg, hanem – hiszen Kína már része a világgazdaság rendszerének – mindenki más is.
17
kina_1_001-078_K2.indd 17
8/24/07 2:05:17 PM
A kínai perspektíva Kína ázsiai szomszédai talán nyomasztónak érzik Kína megerôsödését, a kínaiak azonban az Egyesült Államok, a térség legjelentôsebb nagyhatalma által érzik magukat fenyegetve. Gazdasági és katonai hatalmukat tekintve a két ország között óriási különbség van. Kína semmilyen olyan szövetségessel nem tudna összefogni, amellyel kiegyensúlyoz10 hatná ezt a különbséget. Kína jelenleg számos szempontból függ az USA-tól. Ez a kínai export legfontosabb piaca, és az EU után valószínûleg 11 a legfontosabb kereskedelmi partnere. Az Egyesült Államok azonban relatíve kevés árut ad el Kínának, bár azok a modern termékek, amelyeket elad, nagyon is sokat számítanak a vevônek. A kínai befektetések igen nagy része azt célozza, hogy eladhatóvá tegye a termékeiket az USA-ban. Az amerikaiak tönkretehetnék a kínai gazdaságot, ha csökkentenék a beruházásaikat. Az Egyesült Államok képes lenne mindazt, amit Kínából importál, más fejlôdô országokból is beszerezni, ez pedig súlyos következményekkel járna Kínára nézve. Amerikából érkeznek 12 a legértékesebb technikai felszerelések. Kína nagyobb hiteleket kap a Világbanktól, mint a világ bármely másik országa, az USA-nak pedig igen erôs befolyása van a Világbank döntéseire. Az amerikai politikusok, üzletemberek és szakszervezeti tagok, Kína gyenge helyzete ellenére, gyakran és nyilvánosan sértegetik az ország lakosait. A kereskedelmi tárgyalások során az Egyesült Államok emberi jogi ügyekben gyakran próbál nyomást gyakorolni Kínára, és igyekszik másokat is rávenni erre. A kínaiak szerint Tajvan az amerikaiak hatalmának köszönheti az önállóságát. Kína általában úgy tekint minden egyes vitára, mint egy átfogó, ellene irányuló törekvés összetevôire, míg az amerikaiak konkrét ügyek13 ként kezelik ezeket. Mindent egybevéve, a kínaiak szerint Amerika azt a lehetséges riválist látja bennük, amelynek a fejlôdését mielôbb meg kell állítania. Szerintük egy olyan ország, amely egészen gyenge ürügyekkel képes volt megtámadni Irakot, elôbb-utóbb megtalálja a módját, hogy Kínát is a hatalma alá vegye, amiben bizonyára segíteni fogják olyan nyugati vezetôk is, mint a brit Tony Blair, aki mindig igyekszik a szuperhatalom
18
kina_1_001-078_K2.indd 18
8/24/07 2:05:17 PM
mellett állni. Ilyen felfogás mellett a KNK-nak nagyon óvatosan kell eljárnia az Egyesült Államokkal való kapcsolatában.
Modernség A XVIII. századi európai felvilágosodást megelôzô világrend kialakulásában Kína kiemelkedôen fontos szerepet játszott. Sokan kifejtették már, hogy Kína megújulása – történelmi perspektívában – e világrend visszaállását eredményezheti. Abban az idôben a kínaiak a saját országukat tartották a világ középpontjának és minden civilizáció kútfôjének. Egész Európa bámulta Kínát, de talán senki sem jobban, mint az angolok. Mi történt azután? Kína és a többi ország – különösen az angol nyelvû világ – kapcsolata gyökeresen megváltozott. Az elmúlt 150 év során kizárólag Kína alkalmazkodott a többiekhez; ez azonban megváltozhat, most, hogy már nemcsak az angol nyelvû népek határozzák meg a modernség mibenlétét. Az angoloknak 1715 elôtt egészen jelentéktelen szerepük volt Délkelet-Kína kereskedelmi partnerei között. Ahogy a Kelet-indiai Társaság üzletelni kezdett Kantonban, még az évben megelôzték a portugálokat és a hollandokat, és az angolok hamarosan nagyobb kereskedelmet bonyolítottak a térségben, mint az összes többi ország együttvéve. Ugyanazokat a termékeket vitték Európába, amelyeket a kereskedôk korábbi generációi még egy szûk elit részére szállítottak: selymet, porcelánt, teát és dísztárgyakat, amelyekre – minthogy egyre több jómódú üzletember volt Európában – jócskán megnôtt a kereslet. Az angol mesteremberek utánozták a kínai stílust és eljárásokat, és az európai közvélemény formálói – korlátozott információik alapján – igen tisztelték az ország kormányának érdemeken alapuló elôléptetési rendszerét és dicsôséges kultúráját. Anglia egykettôre teafüggô lett. 1669-ben importáltak elôször teát, 1830-ra pedig már 30 millió tonnát szállítottak, és ez a mennyiség egyre csak növekedett. Anglia a XVIII. században már diplomáciai kapcsolatokat keresett Kínával, mert azt akarta, hogy a kereskedôit – akiknek tilos volt hoszszú távra berendezkedniük, és akiknek, kínai partnereikhez hasonlóan,
19
kina_1_001-078_K2.indd 19
8/24/07 2:05:17 PM
rengeteg korlátozás nehezítette a munkáját – formálisan is elismerjék. 1793-ban Lord Macartney vezetésével követség érkezett a pekingi udvarba. A császár kijelentette: Kína önellátó, és a többi országtól hûbéri alázaton kívül másra nincs szüksége. A császárnak akkor igaza volt, hiszen Kína volt a leggazdagabb és legönállóbb ország, ám az ezt követô ötven évben minden megváltozott, és hogy utódai mégis kitartottak az elszigetelôdés politikája mellett, abban már egyáltalán nem volt igazuk. Miközben a kereskedôket továbbra is kellemetlenségek érték, Kína gyengesége egyre szembetûnôbbé vált. A késô tizennyolcadik századi ragyogás után láthatóvá vált, hogy a császárság adminisztrációja omladozik, és katonai ereje generációkkal elmaradt az európai hadseregek mögött. Kiderült, hogy az ország exportját egyre növekvô mértékben ópiumban fizetik meg, s az ópiumszívás szokásának elterjedése bomlasztóan hat a kínai társadalomra. Ha ma egy ország betiltaná az alkoholfogyasztást, elkobozná a bortermelôk készleteit, és megtámadná a raktáraikat, föl lennénk háborodva; különösen, ha saját honfitársainkkal történne mindez. A kínai hivatalnokok éppen így léptek föl az ópiummal szemben, amivel föl is dühítették a briteket, olyannyira, hogy visszavágtak. Az ópiumháború során megsemmisítették a helyi csapatokat, és elfogadtatták a kínaiakkal a nankingi szerzôdést – az elsô úgynevezett „egyenlôtlen szerzôdést” –, amely rákényszerítette Kínát, hogy megnyissa a kikötôit a külföldi kereskedôk elôtt, és országhatáron túli jogokat adjon nekik, vagyis függetlenséget a kínai törvények alól. Kínának le kellett mondania Hongkongról. A kínaiak még ma is ôrzik ennek a megszégyenülésnek az emlékét, bár sok hasznuk is származott belôle. Amíg Kína a polgárháborús állapotok, majd a szocialista tisztogatások miatt szenvedett, Hongkong vált – a 135 évig tartó brit uralom során – a politikai diszszidensek és a menekültek mentsvárává. A város a kínai szellemi élet központja és a késôbbi gazdasági fejôdés modellje lett. Nagy-Britannia végül 1926-ban fölszólította a külföldi hatalmakat, hogy mondjanak le speciális kiváltságaikról, és együttmûködött a kínai kormánnyal azok 1943-as eltörlésében. Nagy-Britannia kezdeményezte az 1970-es évek-
20
kina_1_001-078_K2.indd 20
8/24/07 2:05:18 PM
ben a Hongkong visszaadásáról szóló tárgyalásokat, és vezette azt a folyamatot, amelynek az eredményeképpen 1997-ben a várost visszacsatolták Kínához. Az XIX. század közepéig a Nyugat másolt és importált. Az 1600-as években a jezsuiták voltak az elsô európaiak, akik kísérletet tettek arra, hogy megértsék Kínát, és tanuljanak tôle, utánuk pedig az angolok jártak élen a kerámia, a lakkozás, a papírgyártás és számos egyéb kínai technika elsajátításában. Lord Macartney küldöttségéhez egy botanikai expedíció is csatlakozott, amely sokféle magot vitt haza abból az országból, amelyben, mint felismerték, a világ leggazdagabb mérsékelt övi 14 flórája található. Anglia ennek a vállalkozásnak köszönheti a krizantémot, a bazsarózsát, a kankalint, a tearózsát, a klematiszt, az azáleát, a kaméliát és még ezernyi más virágot és növényt. A XIX. századi közigazgatási reformokat is kínai mintára vezették be Angliában. A XIX. század során James Legge angolra fordította a kínai klasszikusokat, és a kínai kereskedôk adományaiból professzori széket alapítottak neki Oxfordban. Ôt követték a nagy szótárak szerkesztôi, Morrison és Giles, majd a szépirodalom és a filozófia fordítói, akik közül Arthur Waley volt a legnevesebb, zseniálisan tolmácsolta a legfennköltebb verseket is. 1908-ban Lawrence Binyon publikált elôször európai nyelven könyvet a kínai festészetrôl, 1935-ben pedig hatalmas kínai mûvészeti kiállítást rendeztek Londonban. Mindezek ellenére, az ópiumháború után a szerepek felcserélôdtek: Kína volt az, amely tanulni kezdett Európától. Igyekezett megérteni, miképpen válhatott a Nyugat olyan erôssé, hogy véget tudott vetni a kínaiak fölényének. Az iskolázottak megértették, hogy muszáj lesz továbbtanulniuk. Ezt elôször úgy fogalmazták meg, hogy „a barbárokat a barbárok eszközeivel (képességeivel) kell legyôzni”. Késôbb pedig, amikor világossá vált, hogy a fegyverek vagy a hajók megszerzése önmagában nem elegendô, így fogalmaztak: „a kínai tudást a lényeges dolgokra tartogassuk, az idegenek tudását pedig használjuk az ügyek intézésére”. A kínaiak azóta is azzal küszködnek, miképp ôrizzék meg kínai voltukat, és egyáltalán megôrizzék-e, miközben azon vannak, hogy gazdasági és
21
kina_1_001-078_K2.indd 21
8/24/07 2:05:18 PM
politikai értelemben legalábbis utolérjék a jómódú országokat. Több olyan korszak is volt, amikor mindentôl, ami kínai, meg akartak szabadulni. A szerzôdésekben vállalt kötelezettségeket, amelyeket a kereskedelmi érdekeiktôl motivált nyugatiak Kínára kényszerítettek, muszáj volt teljesíteni, de az 1840-es évekre Kína már nem rendelkezett olyan adminisztrációval, amely el tudta volna látni a kereskedelem modern szabályozását és megvámolását. Robert Hart kiépíttette a Kínai Császári Tengeri Vámot, amely nem csupán begyûjtötte a vámot, és felügyelte a kikötôket és a vízi utakat, de arra is kötelezte a külföldi kereskedôket, hogy tartsák tiszteletben Kína jogait; miközben egyúttal lehetôvé tette, hogy Kína betartsa a szerzôdés kikötéseit. A kínai kormány szolgálatában álló következô brit hivatalnok Charles Gordon volt; ô szervezte újjá a kínai hadsereget, amely így már képes volt legyôzni a Tajping-felkelést. Számos misszió tevékenykedett Kínában a nankingi szerzôdés után, de ezek inkább a modern betegápolás, az oktatás és a jólét területén, semmint a hittérítés terén értek el sikereket. Számos nyugati könyvet – a mérnöki munkáktól a filozófiáig – fordítottak le kínai nyelvre. Európai szellemi vezetôket hívtak meg Kínába, és új egyetemeket alapítottak az 1890-es évektôl. Mások mellett Bertrand Russell is ellátogatott az ázsiai országba, hogy kifejtse a gondolatait az 1920-as években. A XX. század elsô felének irodalmi reneszánszára ugyanakkora hatást gyakorolt az angol irodalom, mint az orosz. Egyre több kínai fiatal folytatott külföldi tanulmányokat, Teng Hsziao-ping, késôbbi politikai vezetô Franciaországban, Csou En-lai pedig Németországban. Igen elszántan érkeztek haza, minden téren növelni akarták honfitársaik elvárásait. A ’30-as és ’40-es évek vezetô újságírói többnyire az Egyesült Államokban végezték tanulmányaikat csakúgy, mint számos mérnök, tudós és orvos is. A hadsereg tisztjeit korábban Nagy-Britannia, Németország és Japán, majd a XX. század elsô felében az Egyesült Államok képezte ki, mivel érdekében állt egy egységes, erôs Kína támogatása, legvégül pedig Oroszország. A konfucianizmus elvein alapuló civilizációba vetett hit megingott, különösen, miután a Kínai Kommunista Párt 1949 után ezeket az elveket
22
kina_1_001-078_K2.indd 22
8/24/07 2:05:18 PM
a szocializmusra próbálta lecserélni, és teljes egészében szakítani akart a múlttal. Ahogy az 1970-es évektôl kezdve a KKP-ba vetett hit fokozatosan összeomlott, úgy nôtt a tisztelet és a bizalom a hazai kultúra iránt. Egy angol tudós jelentôs szerepet játszott abban, hogy megváltoztak a vita alapjai, és felbátorodtak azok, akik újra értéket akarnak látni a kínai civilizációban. Joseph Needham egyrészt azért emelkedik ki a számos brit sinológus közül, mert ô tette a legtöbbet azért, hogy megismertesse a kínai tudomány és technológia eredményeit, mindazt, amit az emberiség a kínaiaknak köszönhet, másrészt, mert megcáfolta azt a nézetet, amely szerint a kínaiak elmaradottak lennének. Bebizonyította egy olyan világnak, amely a tudományt becsüli a legtöbbre, hogy a konfuciánus civilizáció nemcsak adminisztratív és mûvészi teljesítményekkel büszkélkedhet, hanem tudományos eredményekkel is. Épp ezek az eredmények hatottak a Nyugatra, és tették lehetôvé, hogy versenyre keljen Kínával. Számos kínai még a közelmúltban is úgy gondolta, hogy csak úgy lehetnek modernek, ha elvetik ôseik civilizációját. De végre megértettük, hogy a kínai hagyományok nagyban hozzájárultak a modernség kialakulásához. Ez alapvetô változás, amelynek a hatásai meszsze túlmutatnak Kínán. A kínai mentalitásban az Angliával való XIX. század közepi összecsapások óta történt változásra reflektálva Wang Gongwu úgy fogalmazott, hogy az angol nyelvû országok hatása legerôsebben a tudományos gondolkodás széles körû elterjedésében, illetve a kormányzati és az üzleti szféra szerkezetének átalakulásában érezhetô. Kína elsô elnöke, az angolbarát Szun Jat-szen eredetileg a „tudomány és a demokrácia” ügyét hirdette, mielôtt elfogadta volna annak a szocialista forradalomnak az eszméit, amelynek késôbb olyan katasztrofális következményei lettek. Ma Szingapúr és Hongkong a követendô példa Kína vezetôi számára: egy olyan politikai rendszer, amelyet adminisztrátorok irányítanak. Bár elutasították az angol politikát, a kínaiak mégis csodálják a törvénytiszteletet, a polgári fegyelmet és a hatékonyságot – annak ellenére, 15 hogy „nem tudták, mivel érték el ezt a tiszteletet”. A közelmúltban elmélyülten tanulmányozták az angol nyelvterületek üzleti modelljeit,
23
kina_1_001-078_K2.indd 23
8/24/07 2:05:18 PM
igaz, a kínai üzletemberek már sokkal korábban megtanulták, hogy a gazdasági növekedés számára milyen fontos a kormánnyal való jó kapcsolat (még ha ezeket a tapasztalatokat a kommunizmus idején csak a KNK határain kívül szerezhették is meg). Kínában a hagyomány szerint megvetették az üzletelést, és erôsen korlátozták is, ma azonban mindenki az üzleti élet fellendülésében látja a nemzeti fejlôdés motorját. Gyakran emlegetett történet, hogy 1995 táján egy, a Tienanmen-téren szolgálatot teljesítô forgalmi rendôr halálra rémült, amikor kocsisort látott közeledni a fôváros fôútján. Halálra rémült, mert a kormányôrség nem figyelmeztette elôre, így nem tisztították meg az utat a felé tartó, magas beosztású tisztviselô karavánja elôtt. Kétségbeesetten instrukciókért telefonált, míg végre ô és kollégái megértették, hogy nem hivatalos felvonulásról, csak egy újgazdag esküvôi menetérôl van szó. Az üzleti szféra megítélése valószínûleg örökre megváltozott a kínai társadalomban. A kínai kormány azoknak a modelleknek az alapján igyekszik védelmezni és támogatni ezt a szférát, amelyeket NagyBritannia alkalmazott a XIX. században, amikor a vállalkozóknak kormánytámogatást nyújtott Kínában. Japán modern kori történelme is ugyanerre ösztönzi ôket. Az üzleti tevékenység tisztelete alapvetô változást jelent a kínai állam hozzáállásában, hiszen „a kínai vezetôk ezelôtt soha nem ismerték fel a kereskedelem területén elért siker és a kínai 16 össznépesség életszínvonalának növekedése közötti összefüggést”.
Barát Képtelen vagyok arra, hogy ellenségként gondoljak Kínára, részben azért, mert a kínai civilizáció számos aspektusát vonzónak találom, és értéknek tekintem, részben pedig azért, mert az ellenségeskedés senkinek sem áll az érdekében, legkevésbé Kínának. A politikai vezetôk a maoista korszaktól (1949–1976) olyan hatalmas zûrzavart örököltek, ami még Salamont is próbára tenné: a világ legnagyobb népességét és egy romba dôlt gazdaságot, egy sarkaiból kiforgatott kultúrát, milliónyi áldozatot, a jogrend teljes hiányát, gondozatlan közösségeket szörnyû lakhatási körülmények között, rettenetesen tönkretett környezeti viszonyokat
24
kina_1_001-078_K2.indd 24
8/24/07 2:05:19 PM
és elvadult fiatalokat. Tíz évig még az oktatás is szünetelt. És mindezt egy olyan idôszakban, amikor a környezô világ a csúcstechnológia és az anyagi jólét felé haladt. Ha az ember belegondol ezekbe a nehézségekbe, lehetetlen nem érezni csodálatot azok iránt a vezetô politikusok és irányadó személyek iránt, akikben megvolt a bátorság vagy a vakmerôség ahhoz, hogy elvállalják Kína irányításának a felelôsségét. Egy nevetséges ideológia terhe alatt, külsô és belsô elégedetlenség közepette – miközben alig ismerik el az eredményeiket, amelyek pedig számos posztszocialista országot pirulásra késztetnek – olyan nehézségekkel kell megküzdeniük, amelyekrôl a nyugati kollégáiknak sejtelmük sincs. Mégis kitartanak, csökönyös pragmatizmussal és kötelességtudattal. Ez a könyv némi rálátást ad ezekre a problémákra. Miközben dolgoztam rajta, több mindent megtanultam. Mindenekelôtt megtanultam tisztelni azt a kormányzati rendszert, amely továbbra is vonzza a tehetséges, a köz szolgálata iránt elkötelezett embereket, akik igyekeznek növelni a saját ellenôrizhetôségüket, miközben elképesztô változásokat irányítanak. Természetesen az ô tevékenységüket is alaposan meg kell vizsgálniuk mind a kínai polgároknak, mind a külföldi támogatóiknak. Másodszor, megtanultam, hogy minden, amit meg lehet tenni azért, hogy helyreálljon Kína hite a saját hagyományos identitásában, rendkívül hasznos. A maoizmus olyan mértékben károsította meg a civil társadalmat, hogy az még ma is állandó fenyegetést jelent. Azok az agresszív, ultranacionalista gondolatok, amelyekben ma már csak egy kisebbség hisz Kínában, nem abból a hagyományból erednek, amelyet tisztelünk, hanem a XIX. századi Európa szedett-vedett eszméibôl, mint pl. a darwini kiválasztódás, az eugenika vagy a tudományos szocializmus. Harmadszor: a kínai haladásra adott válaszunk eldöntheti a jövônket. Méltatlan a gazdag országokhoz, hogy azért haragudjanak Kínára, mert az fejlôdésnek indult, és ez a hozzáállás súlyos konfliktusokhoz vezethet. Fel kellene ismernünk: létfontosságú, hogy Kína továbbfejlôdjön. Ha nem tud ételt adni a lakosságának, és nem tudja megoldani a fenyegetô környezeti katasztrófát, akkor a világ többi része is nagy veszélybe kerül. Mindannyian érintettek vagyunk.
25
kina_1_001-078_K2.indd 25
8/24/07 2:05:19 PM
Negyedszer: csak akkor tudunk alkalmazkodni a Kína által jelentett kihíváshoz, ha értjük, mi történik. Régebben azzal biztattam a fiatal európaiakat arra, hogy tanuljanak kínaiul, hogy micsoda élvezet megismerkedni egy másik kultúrával, mennyi gyönyörûséget nyújt az irodalma, a mûvészete, a konyhája, vagy a kínaiak társasága. Az utilitaristáknak azt mondtam, nem lehet hosszú távon úgy üzletelni emberekkel, hogy nem beszéljük a nyelvüket. Most azonban sokkal komolyabb érv szól amellett, hogy kínaiul beszéljünk, és megismerjük Kínát: tanulnunk kell Kínától. Mint XVII. századi felmenôinknek, nekünk is tanulnunk kell Kínától, ha alkalmazkodni akarunk egy olyan világhoz, amelyben Kína talán ha nem is az elsô számú vezetô hatalom, de a gondolatainkat annál inkább uralhatja.
26
kina_1_001-078_K2.indd 26
8/24/07 2:05:19 PM
