HTHDSÚ034 - Specializációs tantárgy I. Herman Ridderbos, Paul, An Outline of His Theology William B. Eerdmans Publishing Company, 1975.
Kormos Erik 2010-2011. tanév, őszi félév
TARTALOMJEGYZÉK I.
Herman Ridderbos élete és munkássága ....................................................................................................... 3
II.
Pál teológiájának interpretációja és annak főbb irányelvei ........................................................................... 4 1. A Tübingeni Iskola magyarázati elvei ............................................................................................................. 4 2. Liberális interpretáció .................................................................................................................................... 4 3. Vallásfenomenológiai megközelítés ............................................................................................................... 5 4. Az eszkatológiai interpretáció lehetősége ...................................................................................................... 6
III.
Az interpretálás alapvető struktúrái ............................................................................................................... 7 1. Az idők teljessége, a misztérium kinyilatkoztatása ......................................................................................... 7 2. Az eszkatológia és a krisztológia kapcsolata ................................................................................................... 7 3. Krisztusban, Krisztussal együtt. Az „ó” és az „új” ember ................................................................................ 8 4. Krisztus Isten Fia és Isten képmása ................................................................................................................. 9 5. Krisztus a fenséges és eljövendő Úr .............................................................................................................. 10
IV.
Pál teológiájának nagy témái Ridderbos értelmezése alapján ..................................................................... 11 1. Élet a bűnben ............................................................................................................................................... 11 2. Az új élet - új engedelmesség ....................................................................................................................... 13
V.
Az egyház építésének páli teológiája ............................................................................................................ 15 1. A sákramentumok szerepe ........................................................................................................................... 15 1.1.
A keresztség .................................................................................................................................... 15
1.2.
Az úrvacsora .................................................................................................................................... 16
2. A gyülekezet építése ..................................................................................................................................... 18 3. A jövő Isten szerint ....................................................................................................................................... 19
2
I. HERMAN RIDDERBOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA Teljes nevén Herman Nicolaas Ridderbos. Született 1909. február 13-án Oosterend városban, Hollandiában. A Református Egyházban nőtt fel, amihez egy nagyon erősen konzervatív szülői, nevelői háttér társult. Meghalt 2007. március 8-án, 98 éves korában. Az egyik legnagyobb hatású és legfontosabb újszövetségi teológus volt a 20. században. Ennek oka, hogy teológiájának központjában a megváltás története található, és ezért teológiája határozottan biblikus irányt mutat. Apja a Holland Református Egyháznak volt a felszentelt lelkésze, de egyben igemagyarázatok írója is és Kampenben a református teológia Ószövetségi Tanszékének professzora is volt. Hermann a tanulmányait itt fejezte be, majd később posztgraduális képzéssel az Amszterdam Szabadegyetemen F. W. Gorsheid vezetése alatt folytatott doktori tanulmányokat. Doktori fokozatát 1936-ban kapta meg. Nyolc évig szolgált lelkészként, majd kinevezték ugyanarra az egyetemre Újszövetségi Teológusnak. Az egyetemen Dr. Sidney Greidanus volt az egyik professzor munkatársa. Herman több mint 40 évig látta el szolgálatát az egyetemen. Több mint 30 jelentősebb terjedelmű művet publikált élete során. 1 Legfontosabb munkái a teljesség igénye nélkül:2 The Coming of the Kingdom. (Isten országának eljövetele) Redemptive History and the New Testament Scriptures. (A megváltás története az Újszövetség irataiban) Paul: An Outline of His Theology. (Pál és teológiájának irányvonala) The Gospel of John: A Theological Commentary. (János evangéliuma: Teológiai kommentár)
1
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Herman_Nicolaas_Ridderbos 2011. 01. 02.
2
Forrás: http://philgons.com/2007/03/herman-nicolaas-ridderbos/ 2011. 01. 02. 3
II. PÁL TEOLÓGIÁJÁNAK INTERPRETÁCIÓJA ÉS ANNAK FŐBB IRÁNYELVEI Ridderbos
konzervatív
álláspontot
képvisel
teológiájában,
ezért
az
interpretáció
módszertanának első lépéseként a római katolikus teológia liberalizmusát említi, amivel szemben áll Pál kegyelemtana. Ez az értelmezés határozza meg az egész művet, ami alapján állíthatjuk, hogy nem csak konzervatív, de skolasztikus protestáns álláspontot is képvisel, amit magas fokon művel. Ennek előnyeit más teológiai véleményekkel való szembeállítással fejezi ki:
1. A TÜBINGENI ISKOLA MAGYARÁZATI ELVEI A Tübingeni Iskola magyarázati elveinek gyengéit Hegel filozófiája alapján konkretizálja.3 A hegeli filozófiában az ellentétek kioltják egymást. Ezt Ridderbos test és a lélek ellentétének kioltásában látja. Pál teológiája szerint egy holisztikus ószövetségi emberkép áll előttünk, ami test (sa,rx) lélek (pneu/ma) és szellem (yuch,) szétválaszthatatlan egysége. Ettől csak abban az esetben tér el, ha a hellénekhez szól, ilyenkor a dualizmus nyelvét használja. Ezt a holisztikus és dualista képet tagadja a hegeli dialektika: Ha a lélek és a test kioltják egymás hatását, az semleges lesz. Ezt az elvet elutasítja Ridderbos. Szerinte nem létezik a pneuma-idea, nem létezik az, hogy a lélek megjelenik a történelem minden pontján és az ideálist formálja ki a történelemből. Érezhetően nem ért egyet azzal a történetkritikai szellemmel, amit a Tübingeni Iskola képviselt.
2. LIBERÁLIS INTERPRETÁCIÓ Elveti Pál teológiájának liberális interpretációját is, amelynek keretein belül a Baur utáni időszakot említi, de első sorban H. J. Holzmannt.4 A liberális értelmezés problematikája, hogy
3
Hegel filozófiájának nem az Istentagadás volt a lényege, hanem a tradicionális, kinyilatkoztatáson alapuló istenkép tagadása. Hitt a logoszban, kereste a legfelsőbb lény fogalmát. E mellett kell megemlíteni a dialektikus gondolkodást: Az egymásnak ellentmondó kijelentéseket nem zsákutcának tekintette, hanem a fejlődés lehetőségét látta azokban. Pl.: Van létezés és nem létezés, ezek egymásnak ellentmondó dolgok, de Hegel szerint a „valamivé válásban” szintetizálódnak egymással. In: Frank Sawyer, Filozófiai perspektívák Kanttól Nietzschéig. A Sárospataki Református Kollégium Teológiai Akadémiájának Kiadványai, 17. sz, Sárospatak, 2000, 65-70.o. 4
Teljes nevén Heinrich Julius Holzmann, 1832-1910. Az Újszövetség kritikusaként ismert, mint mérsékelten liberális teológus, exegéta. Különösen az evangéliumok eredetének kritikájáról ismert, csak úgy, mint nagyon 4
etikai és misztikus szempontból kettéválik a páli levelek tartalma: Amely résznek nincs etikai mondanivalója azt a liberális teológia vallástörténeti eszközökkel magyarázza. Ez azt jelenti, hogy az ókori emberek számára volt mondanivalója, de a mai ember számára az már átértékelődött, vagy teljesen elveszítette eredeti üzenetét. Ezt a liberális szemléletet utasítja el a szerző.
3. VALLÁSFENOMENOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS Pozitívumként említi a vallásos megközelítést: Ennek a megközelítésnek a lényege, hogy Pál leveleit az evangéliumokkal egyenértékűnek vesszük, így a levelek üzenetét első sorban kérügmának kell tekinteni. A vallásos megközelítésnek természetesen van más vetülete is, nem csak a keresztény vallás részéről kell megvizsgálni Pál teológiáját, hanem mindazok felől a vallások felől is, amelyek, a kereszténységgel relációba kerültek: Misztériumvallások (Róma) szimbolikusan beszéltek a halál és a feltámadás tényéről. Ha Jézus halálát és feltámadását értelmezzük, kortörténet szempontjából ezt a tényezőt is figyelembe kell venni.5 A Róma 6-ban és a Kolossé 2-ben viszont Ridderbos szerint nem lehet csak egyszerűen e miatt szimbolikus nyelvről beszélni. Ezzel hívja fel a figyelmet arra a szerző, hogy még a más vallásokkal való reláció esetében sem vonatkoztathatunk el a szövegrész ihletettségétől. Ezzel tagadja Lietzmann 6 álláspontját, aki a történetkritika híve. A fenti példa rámutat arra, hogy Ridderbos a tartalmi ihletettség híve, ami kiegyensúlyozott álláspont a történetkritika és a szó szerinti ihletettség között. Pál leveleit teljese egészében irányadónak tekinti, ha Pál teológiáját akarjuk meghatározni. Ez a szemlélet a későbbiekben lesz fontos.
sok tübingeni személyiség. Azzal, hogy Ridderbos a saját nézeteit szembeállítja Holzmannal, elzárkózik a liberalizmus mindenféle szellemétől. Lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/Heinrich_Julius_Holtzmann 2011.01.05. 5
A misztériumvallásokkal való relációt Pecsuk Ottó is említi a Római levél kortörténeti olvasatában.
6
Lietzmann a történetkritikusokhoz hasonlóan történész volt. Ridderbos az 1915-ben keletkezett művére hivatkozik, amely Péter és Pál teológiáját állítja szembe: Petrus und Paulus in Rome. Lietzmann élt: 1875-1942ig. Lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/Hans_Lietzmann 2011.01.04. 5
4. AZ ESZKATOLÓGIAI INTERPRETÁCIÓ LEHETŐSÉGE E megközelítés alapja, hogy megértsük Krisztus vallásának a misztériumát, amiről különösen sokat ír Pál apostol a különböző kifejezéseken keresztül: Krisztusban lenni, Krisztussal egyesülni, vagy együtt lenni, mindörökké, Krisztussal együtt megfeszíttetni és feltámadni. Ez a vetület a jelen teológiája. Ezekkel a kifejezésekkel magyarázza el Pál apostol az Új szövetség fogalmát, annak gyakorlati megvalósítását szemben a judaista nominalizmussal. Ugyanígy fontos a jövő teológiája is, ami az eszkaton teológiája. Erről is több alkalommal ír Pál apostol, de nem mint jövőről, hanem a jelenünkről: Az eszkaton már megjelent Krisztus halálával és feltámadásával, és azzal, hogy ezt elhisszük, mi magunk is részesei lehetünk már az eszkatonnak; a jövő, Krisztusban jelen van. Miközben a liberális teológusok az etikára teszik a hangsúlyt, Ridderbos szerint a kereszténység etikája ebben a jelenben beteljesedő eszkatonban keresendő.
6
III. AZ INTERPRETÁLÁS ALAPVETŐ STRUKTÚRÁI Pál teológiájának interpretálását a leveleiben meghatározató nagy témakörök köré csoportosítja. Ridderbos szerint egy-egy témakör képez egy-egy hermeneutikai perspektívát, amelyeken keresztül szisztematikusan értelmezi Pál teológiáját. Érdekes, hogy ezek után egy egész fejezetet szentel annak, hogy dogmatikus rendszerbe foglalva dolgozza fel Pál teológiáját. Így az itt felsorolt pillérek inkább hermeneutikai perspektívákat jelentenek, amelyeket fontosnak tartottam felsorolás szerűen megemlíteni és egy-egy bekezdésnyi terjedelemben azok tartalmát összegezni:
1. AZ IDŐK TELJESSÉGE, A MISZTÉRIUM KINYILATKOZTATÁSA Az evangéliumokban Keresztelő János és Jézus az „idők teljességéről” beszél. Ezt folytatja Pál apostol is. Gal. 4,4 „az idők teljessége…” Efézus 1,10 „Az idők teljességének rendjére nézve…” kifejezések utalnak a korábban már említett eszkatologikus értelmezésre, ami Krisztussal megjelent és már jelen van. Hivatkozik még 2 Kor. 6,2; 5,17; Róma 16,25-26; Kol. 1,26; Ef. 1,9; 3,5 stb. Ezek keretén belül tárgyalja az apokalipszisz, sesigemenon, müsztérion szavakat. Ridderbos szerint, Pál apostol a fent említett teológiai kijelentéseivel a Mt. és Mk. valamint Péter pünkösdi prédikációjában elmondott időszemlélettel harmóniában írja a leveleit. Ezzel a konzervatív véleménnyel nem domborítja ki azt a történetkritikai szempontot, ami az őskereszténységet három hagyományra bontja: pauliánus, jeruzsálemi, és johannita kereszténységre.
2. AZ ESZKATOLÓGIA ÉS A KRISZTOLÓGIA KAPCSOLATA Ennek a perspektívának több eleme van az idő síkján: Krisztus, mint Isten Fia elküldése, ami lehetővé tette, hogy teljes életet éljünk általa. Ez az idősík akkor kezdődik, amikor Isten belép a mi világunkba, és a kereszthalállal ér véget. Erről szól a Fil. 2,5kk Krisztushimnusza is. Krisztus parusziájáig tart a második idősík. A keresztény ember élete e kettő között van. Ez az, amit Krisztus misztériumának lehet nevezni, ami „el van rejtve Krisztusban” a Kol. 1,15 kk szerint. Ahogyan értelmezzük az eszkatológia fogalmát, úgy értelmezhetjük a krisztológiát is, mert a kettő egymástól függ.
7
Abban a pillanatban, hogy Isten Krisztusban belépett a mi világunkba Pál szerint mi is belépünk egy másik teljesebb világba Krisztusban. Ez az a megváltás lényege, amikor Isten Krisztusban lép be a mi világunkba. (Gal. 4,4; 1 Kor. 15,3.) Krisztus halálának is van eszkatologikus vonzata, a mi halálunkat, sőt már a földi életünket is megváltoztatja. Pál, Ádám személyét tipológiának használja, amikor Krisztust „eljövendő = hó eszkatosz” Ádámnak mondja. Strukturális szempontból Krisztus e világba való belépését a Zsid. 1,1 alapján érhetjük meg. Ridderbos szerint ebben tér el az újszövetségi eszkatológia és az ószövetségi.7 Annak a páli etikának, amit liberálisok másként értelmeznek, mint a konzervatívak ez az újszövetségi eszkaton az értelmezési alapja.
3. KRISZTUSBAN, KRISZTUSSAL EGYÜTT. AZ „Ó” ÉS AZ „ÚJ” EMBER Pál számos alkalommal használja azokat a kifejezéseket, amelyek szerint a Krisztusban hívő ember új teremtés, vagy a Krisztussal együtt szenvedés, járás az új élet feltétele. Az „ó” és az „új” ember együttesen van jelen. Ennek tanítását a dogmatikai ordo salutis szakkifejezéssel érzékelteti a szerző, ezzel egyben átlépi az újszövetségi teológia határait és a rendszeres teológia felé tendál, ami nem probléma egy ilyen terjedelmű szisztematikusan tagolt munka esetében. Krisztus istensége és embersége mindenben és bennünk a „minden egyben” (all-inone) 8 a titka az üdvösségünknek. Ez tanítja az üdvösség folyamatos jelenlétét, ami nem csak egyszer jelent meg Krisztusban, de megjelenik bennünk és az Isten teremtéseiben mindenkor. Miközben Krisztus halála és feltámadása Pál írásaiban fontos teológiai üzenetet képez, felvetődik a kérdés, hogy milyen karaktert rajzol nekünk Krisztus halál előtti állapotáról, amikor testben volt és a Lélek hatalmáról beszélt. Ez az, amivel a legkevesebbet foglalkozik Pál apostol. Néhány helyet lehet felsorolni ezzel kapcsolatosan: 1 Kor. 15,1-2; Gal. 1,11; 2 Thess. 2,5; 3,10. Ez a néhány előfordulás Jézus eszkatológiai karakterének érdekében olvasható, általában azzal a fordulattal, hogy Pál kihangsúlyozza: Krisztus Isten fia, aki megjelent testben. Ennek a különböző formáit olvashatjuk leveleiben. A lélek és a test kapcsolatáról azt írja ezek kontextusában Pál, hogy nem osztható az ember testre és lélekre,
7
Erről a megközelítésről Gerhard von Rad is ír: Az Ószövetség és az Újszövetség egymáshoz való viszonyát Krisztus megjelenésével újra kell értelmezni. Ez az értelmezés az Ószövetség jelentését is alapvetően megváltoztatja. Az a történelem, amiről az Ószövetség beszél az Újszövetségben Krisztus megjelenésével éri el a célját. In: Gerhard von Rad, Az Ószövetség teológiája. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. II. kötet, 306-307.o. 8
Ezt a kifejezést a szerzőtől idézetem az azonos fejezetcím alatt található részből. 8
vagyis ószövetségi antropológiát követ a görög filozofikus antropológia helyett, de ezt a későbbiekben részletesebben is tárgyaljuk. Az értelmezés struktúráját a páli teológiában tehát úgy vehetjük, hogy Krisztus minden mindenkinek, és minden, amivé mi válhatunk és mindez Krisztusban lehetséges. Ezt a teológiai okfejtést az Újszövetségben kizárólagosan csak Pál képviseli és fejti ki, teológiájának tehát ez az egyik irányvonala.
4. KRISZTUS ISTEN FIA ÉS ISTEN KÉPMÁSA Az Isten képmása kifejezést az Ószövetség az első emberpárra használja, az Újszövetség viszont Jézus Krisztusra mondja néhány alkalommal: 2 Kor. 4,4; Kol. 1,15; Fil. 2,6. Ennek jelentősége, hogy Pál ezzel akarja kihangsúlyozni Krisztus istenségét, ami a legjellemzőbb meghatározója Pál apostol krisztológiájának. (Egyben Pál apostol az, aki a legrészletesebb krisztológiákat írja leveleiben, többféle szempontból is.) Ez a karakter határozza meg azt is, hogyan gondolkodunk a megváltás munkájáról: Nem mindegy, hogy a megváltó személye isteni, vagy emberi természetű. Az Isten képmása kifejezés Ridderbos szerint Krisztus pre-exisztenciájára is mutat. Ez a kép kapcsolja össze az első és a második, vagy utolsó Ádámot. Két kifejezést használ Pál, a morfé9 és az eikon10 szavakat. Az utóbbi segíti megérteni az elsőt és a LXX szóhasználatát is. A skolasztikusok ebben látták Jézus kozmikus dimenzióit kifejezve. A gnosztikusok szerint az első antroposz volt, akik mindenek tudója. A Kol. 2,3 latin fordítása11 alapján Jézus volt, aki a „filo-szofia” embere, amivel Pál talán egy kolosséi herezisre akar rámutatni, csakúgy, mint Jn. evangélista a gnosztikusok szóhasználatával. Pál teológiájában ezt a fogalmat inkább másra kell érteni: Az egyház folyamatosan Krisztussal él, ennek az elsőszülöttje Krisztus. Elsőszülött a halottak közül, a halál legyőzője. A Kol. 2,2 kk szerint az a személy, akiben a bölcsesség és a tudás el van rejtve. Az értelmezés struktúrájában, ha Pál krisztológiájában figyelmen kívül hagyjuk a Krisztus istenségéről szóló részeket, az egész megváltás teológiája sérül. A mi megváltásunk
9
A morfh, hapax legomenon a páli korpuszban. Csak Márk evangéliumában használt fogalom, ott azonban szintén Jézus „alakjára” vonatkoztatja a szerző a Mark 16:12-ben. 10
A LXX nem használja az eivkw.n szót éppen azért, mert az kiábrázolást jelent. Az Újszövetségben pl. a császár képmása az adópénzen Mt. 22,20-ban. Pál sajátos teológiája, hogy ezt a szót Isten kiábrázolására használja. 11
A Vulgata a „sapientia” szót használja, így Ridderbos nem erről a fordításról beszél. 9
szempontjából nem mindegy, hogy Krisztus ki volt pontosan. Erre Pál két nagy Krisztus himnusza mutat rá: A Fil. 2,5kk és az 1 Kor. 15,1kk feltámadáshimnusza. Itt találhatjuk meg legtömörebben Pál teológiai okfejtéseit.
5. KRISZTUS A FENSÉGES ÉS ELJÖVENDŐ ÚR Az őskeresztény világban nagy feszültséget jelentett az Isten-ember Krisztus kérdése. Jó példa erre az Ap.Csel. 17,16 kk.-ban Pál athéni élménye. Nem csak a dogmatikának kellett ezzel az ősegyházban megbirkóznia, de a Biblia egyes kijelentéseiből is arra következtethetünk, hogy ez már Pál korában is „botránykő” volt. A jeruzsálemi zsidóság számára a messiási kép politikai messiást jelentett, a hellén kultúra számára és és a gnosztikusok számára viszont teljesen más fogalmat hordozott Pál igehirdetése. Ezért foglalkozik olyan sokat az apostol írásaiban ezzel a kérdéssel. Pálnál első sorban az kerül kihangsúlyozásra, hogy a parusziában aki visszajön, nem ember, hanem Küriosz. Ezt a szempontot kell tehát az értelmezés struktúrájának figyelembe venni. A küriosz kifejezésnek jelentősége volt abban a kultúrában, ahol Pál használta: Uralkodót értettek alatta. Ezt a vonatkozást akarja kihangsúlyozni Pál apostol. Ez Ridderbos szerint Pál végső teocentrikus érve a krisztológiában, de tekinthetjük úgy is, mint végső érvet az értelmezésben, Pál teológiájának egy lehetséges irányvonalát.
10
IV. PÁL TEOLÓGIÁJÁNAK NAGY TÉMÁI RIDDERBOS ÉRTELMEZÉSE ALAPJÁN A következő alfejezetek sorrendje nagyon hasonlít a református dogmatika artikulusaira. Tehát nem az értelmezés struktúrájával azonos szempontokból, hanem a dogmatika egyes kérdésköreit érintő témák sorrendje szerint dolgozza fel a szerző Pál teológiáját. A dolgozat terjedelmét illetően ezért két főbb fejezetre bontottam a következő részt: A IV. fejezetben a legfőbb témákat foglaltam össze, az V. fejezetben pedig a sákramentumok és a gyülekezet építésével kapcsolatos teológiai mondanivalókat összegeztem. Megítélésem szerint ezek az utolsó témák egy kategóriába sorolhatók.
1. ÉLET A BŰNBEN A könyv azonos című egész fejezetét megközelítésében a Luther által is használt „már igen, még nem” teológiai álláspont képviselete jellemzi. Ezt olyan ellentétes fogalmak kihangsúlyozásával érzékelteti a szerző, mint „aion és kozmosz” valamint a „bűn egyetemessége és Ádám, mint test” analógiája. Legszemléletesebben ezt a Róma 7 magyarázatában figyelhetjük meg, amivel nagyon sokan foglalkoztak már. Ebben egy rá jellemző konzervatív véleményt képvisel: -
a bűn abszolút szuverenitását az ember felett
-
a test tehetetlenségét a törvénnyel szemben
-
szembe állítja a Róma 7-tel a párhuzamos páli tartalmakat: Gal. 5; Róma 6
-
A „nous” szó használatát fejti ki részletesen; nem keverendő össze a filozófusok által akkor használatos „nous”-sal, ami a gnosztikusok ismeret fogalmával kapcsolatos lenne. Pál szóhasználatában ez Isten és az önmaga ismeretére vonatkozik.12
A kozmosz és az aion szavak használatán keresztül Pál apostol a megváltás teológiájának idősíkjait érzékelteti. A kozmosz általában az istenek panteonját jelenti, Pálnál a jelenvaló világot, amit kihangsúlyoz leveleiben, hogy múlandó.
12
Ridderbos itt Kálvin véleményét képviseli, aki az Institutio előszavában írja azt, hogy az Istenismeret és az önismeret a legfontosabb két pillére a teológiának. „… az önismeret nemcsak mindenkit Isten megkeresésére, hanem kezén fogva is vezet mindenkit az ő megtalálására.” Lásd: Institutio, 1. fejezet, 1. pont, a Teremtő Isten megismeréséről. In: MRVSZ 2000 CD Rom, Archanum Adatbázis, Budapest, 2000. 11
Ezzel szemben az aion az, ahol az „istenek” tartózkodnak a görög gondolkodás szerint is. Pál ezt a kifejezést használja az eljövendő, örök világra. De az aion kifejezést, mint jelenvaló világot is használja, így szembe állítja a kozmosz fogalmával. Ezzel a váltott szóhasználattal érzékelteti, hogy a megváltás szempontjából úgy a jelen, mint a jövő egészen más relációban jelenik meg Krisztuban, mint a görög gondolkodásban, ahol az aion és a kozmosz szavak az istenek panteonjának jelentésében foglalt kifejezése volt. 13 Pál a test lélek szempontjából dualista álláspontot képvisel. Két dolog létezik, a test és a kozmosz. Ridderbos szerint ez egy metafizikai dualista vélemény az emberről. A bűnről azt a véleményt képviseli, hogy az a világhoz, vagyis a kozmoszhoz tartozik (ez idegen volt a görögök gondolkodásától). Ez a bűn benne van az emberben, mert a testi ember ennek a kozmosznak a része. Nagyon valószínű, hogy Pál ezt a véleményét a hellén gnózis misztériuma miatt írja. (Erről árulkodik a Kolossé levél angyalkultuszra vonatkozó kijelentése.) Pál, csakúgy, mint az kozmosz és az aion szavak esetében itt is kicserél egyes fogalmakat ahhoz, hogy a megváltás szempontjából értelmezze újra a bűn, a világ és az ember fogalmát. Pál a judaizmussal való konfliktusát ennek a fent elmondott dualizmusnak köszönheti. Judaista értelmesben a bűn fogalmát a szövetség alá rendelték: Akik a szövetségben voltak, azoknak a Tízparancsolat nem erkölcsi törvény volt, hanem a Sínai - hegyi szövetség záloga. Pál, különösen a Római levélben a bűn erkölcsi vonatkozására és nem a jogi szerepére teszi a hangsúlyt. Ezért magyarázza a Sínai – hegyi szövetséget, mint tipológiát a Galata levél 4,24 kk-ban. Ugyanakkor éppen a zsidóság kedvéért magyarázza a bűn jogi fogalmát is: Két szélsőséggel választja külön Pál a törvény alatt lévők bűnét, vagyis a „jogi” bűnt a törvényen kívüliek bűnével, vagyis az etikai értelemben a kozmoszhoz tartozó bűntől: A dicsekvés és a „szkandallon”, vagyis botránkozó. Ha van különbség a szövetség népe, vagyis a „törvény alatt lévők” és a szövetségen kívüliek között, akkor az egyik csoport „dicsekedhet”, a másik pedig megbotránkozhat. Ezzel Ridderbos szerint az anti-júdaizmust teremti meg Pál, ami a kereszténység megjelenésének egyik analógiája. Pál apostol nem a zsidósággal való
13
Nem fejti ki Ridderbos, de érzékelhetően arra mutat rá, hogy Pál az aiont az ószövetségi ólám szó megfelelőjeként használja, a kozmoszt pedig a LXX értelmében a teremtett világ rendjének megfelelően ellentétben a káosszal. 12
szembenállását akarja igazolni, de a zsidóság legszigorúbb kegyességi irányzatával, vagyis a saját korábbi farizeusi törvényértelmezésével igen. Pál kegyelemteológiájának a bűn szempontjából lényege, hogy ha a bűn erkölcsi és nem jogi fogalom, akkor nincs pogányok és zsidók között különbség. Ezzel a páli szemlélettel értékelődik fel Krisztus megváltásának teológiája. A katolikus legalizmusban 14 éppen ezért fordítottak kevesebb figyelmet a Pál szerinti Krisztusra, mint az evangéliumok szerintire.15 Az evangéliumok alapján Jézus inkább erkölcsi példakép és csodatévő, de Pál az, aki elmagyarázza, hogyan kell érteni, alkalmazni a Kereszt teológiáját az ember bűnösségére. Habár Ridderbos nem támogatja a Tübingen utáni értelmezést, maga is foglalkozik etikai kérdésekkel nem csak az eszkatológiában, amelyről már volt szó, hanem az ember megszentelődése vonatkozásában is.
2. AZ ÚJ ÉLET - ÚJ ENGEDELMESSÉG Az új életben járást az eddigiekben már használt krisztológiai fogalmakban mutatja be a szerző; halál és feltámadás Krisztussal együtt, élet a Szentlélek által. Ezekről az életformákról, mint etikai jellemzőkről beszél, és az ilyen „újszövetségben” élő embert „új embernek” nevezi. Ennek az új életnek egy jellemzője van a hit, a hitnek pedig a tárgya és egyben az alanya is Krisztus, mert „Krisztusban” és „Krisztus által” hiszünk. A halál és a feltámadás Krisztussal együtt teológiáját a Róma 6-ban fejti ki Pál. Ezt nem etikai vagy misztikus értelemben alkalmazza Pál, hanem metamorfózisszerűen. Nem a textus magyarázatára használja a metamorfózist, hanem az ember átalakulására, ami egy folyamat az egyházban, Krisztusba oltott életnek. Pál a későbbiekben kifejti, hogy „az egy meghalt mindenkiért” teológiája az egyház számára a megváltástörténetben a kezdőpontot jelenti. Amikor valaki metamorfózissal magáévá teszi Krisztus halálát, a keresztség által, kiterjeszti az egyházban ezt a funkciót a saját maga számára, ily módon belekerül a megváltás történetébe ő maga is. Ridderbos kihangsúlyozza, hogy szerinte a keresztséget nem elegendő szakrálisan, vagy misztikusan értelmezni, Pál arra mutat rá, hogy inkább a metamorfózis megértése a fontos.
14
A kifejezést Ridderbos használja.
15
A keleti teológiában Pál leveleinek egyes állításait még mindig kevéssé magyarázzák, inkább parafrázisként emlegetik. 13
Ennek a metamorfózisnak a tényleges megtörténése a Szentlélek átformáló ereje által lehetséges. Erről egy egész fejezetet ír a szerző. Ennek teológiáját a Róma 6-tal szinonimának nevezett Róma 8,9-ben látja, mert ahogyan Krisztus halálának és feltámadásának metamorfotikus magunkévá tétele megvalósul, úgy valósul meg a „test” helyett a „lélek” általi élet. Krisztussal egyszerre két aion van jelen, a régi és az új. A lélek általi új élet jelenti az isteni aionba való átlépést, ami nem a feltámadással, hanem ezzel a metamorfózissal történik meg. A két aion jelenléte Pál teológiájának egyik sajátossága. Nem csak két aionról beszél, hanem két szövetségről is: Az Ószövetség a betűé, viszont az Újszövetség (nem a sákramentumokban) hanem a Lélekben nyilvánul meg. A Lélek nem anonim működik, tevékenységét a csodák jelzik. Nem csak beszámol a csodákról Pál, de értelmezi, kategorizálja is azokat. Ez egyházban a Lélek működésének jellemzői a csodák, csakúgy, mint a test cselekedeteinek is megvannak a maga ismertető jegyei. (Gal. 5,20kk) A Lélek követése nem egy választható lehetőség, hanem a Lélek tud arra inspirálni bennünket, hogy a megváltás útján, vagyis a Lélek átformáló útján haladjunk.16 Az új életben való járás teológiáját Pál apostol imperatívuszokban és indikativuszokban fejezi ki. Időnként amitkor inperativuszt kívánna meg a logika, Pál egyszerűen indikativuszt használ, amikor pedig indikativuszban kellene beszélni, felszólít. Ezzel egyben retorikai eszközöket is használ Pál az érvelés tudományában. Mindkét igei formát arra használja, hogy determinálja a jelenre üzenetét. Az üdvösség realizációja már nem a múltban van, hanem a jelenben, ezért nem „éljetek” a Lélek által, hanem „éltek” általa. Az életről, mint „dzóéról” és nem „bioszról” is indikativuszban beszél. Pl. Gal. 2,20 kk. Imperatívuszban általában a szentebb életre szólít fel, ami a Krisztussal való szövetség etikai következménye. Az egész páli teológiát át- és átszövi egy teocentrikus irányvonal, mint olyan, ami a legfőbb jellemzője írásainak, amit predominanciának nevezhetünk az értelmezés jellemzőjeként. Az abszolút értelemben vett igazság a teocentrikus gondolkodás két olyan jellemző, ami nélkül nem csak Pál teológiáját nem érthetjük meg, de engedelmes természetűek sem lehetünk. Az engedelmesség szintén Pál teológiájának egy olyan eleme, amire imperatívuszban szólít fel. Pl. Róma 12,1 kk.
16
Ezzel a véleményével Ridderbos nem csak újszövetségi álláspontot képvisel, hanem erősen kálvinista dogmatikai álláspontot is elutasítva az arminiánus szabad akarat túlhangsúlyozását. Az adventista álláspont a kettő közötti kiegyensúlyozott véleményt mondja ki: A bűneset utáni embernek korlátozott mértékben van szabad akarata, könnyebb akarnia a rosszat, tehát szükséges van a Szentlélek befolyására, de a szabad akaratunkat nem helyettesíti. 14
V. AZ EGYHÁZ ÉPÍTÉSÉNEK PÁLI TEOLÓGIÁJA Mint a korábbiakban jeleztem ebben a fejezetben az egyház építésére vonatkozó teológiai instrukciókat foglaltam össze valamint az egyházról alkotott páli analógiák jelentőségével együtt a az egyház jövőjét a páli teológia szerint. Három főrészre tagolódik: A sákramentumok különböző meghatározásaiban rejlő teológiai lehetőségek, amik az egyház életben tartásához kellenek. Ez az új szövetég feltétele. A gyülekezet, vagy egyház építése. Az egyházról mondott hasonlatok értelmezése, valamint a jövő, egy új aion a páli teológia egyik sajátossága.
1. A SÁKRAMENTUMOK SZEREPE A sákramentumok különböző definíciói segítenek Pál egymástól eltérőnek ltszó álláspontjainak a megértésében. Ridderbos kiválóan állítja ezeket egymás mellé, mint az egyház építésének elengedhetetlen részeit. Kimerítően tárgyalja a „vízbe meríteni” és a „megmosni vízzel” kifejezésekben rejlő lehetőségeket, amelyek a baptidzó szó lehetséges fordításai.
1.1. A KERESZTSÉG Az első definíció a tisztulás fürdőjének a tipológiája. 1 Kor. 6,11 és Ef. 5,26. Nem kétséges, hogy a „megmosni” és a „víznek fürdője” a keresztségre vonatkozó kifejezések. Az őskereszténységben ezek szimbolizálták a bűntől való megtisztulást, etikai, de törvény szerinti értelmezésben is egy új lehetőség kezdetét jelentette. Ennek a megtisztulásnak a résztvevője a Szentlélek, csakúgy, mint a fizikai tisztátalanságnak a víz. Így nem kell különválasztani Pál teológiájában a Szentlélek keresztségét és a vízkeresztséget. A második meghatározés az előzőből következik: Mit jelent a Szentlélek keresztsége, amit Mk. 1,8; ApCsel. 2,4 és a Jn. 3,5 ír? Pál írásaiban ez direkt módon szerepel. Pl. az 1 Kor. 12,13-ban nem azt mondja, hogy a Szentlélek által történik a keresztség, hanem „benne”, vagy „vele együtt”.
17
Az őskereszténységben találkozunk az ígéret Lelkével, a Lélek
kitöltetésével, Jóel próféciájának beteljesedésével az 1 Pünkösd alkalmával. A páli
17
Sajnos a magyar fordításokban (Károli és Prot. Újf.) pontosan ez a jelleg vész el, amikor a
h`mei/j kifejezést a “Szentlélek által”-nak fordítják. 15
evn e`ni. pneu,mati
teológiában azonban a Lélek keresztsége, vagy kitöltetése, nem minden esetben kapcsolódik össze a lelki ajándékok jelenlétével, vagy azok megnyilvánulásával, de összekapcsolódik a keresztséggel minden esetben. Így építi a keresztség az egyházat. Pál szerint harmadik meghatározásképpen nem csak a bűntől való megtisztulás és a Szentlélekkel való beteljesedés a keresztség, de az „új életben járás” kezdete és ebből következik, hogy az egyházba lépés kezdőmotívuma is. Erre mutat Róma 6 magyarázata. Így a Krisztussal együtt meghalás és feltámadás gondolata jelenik meg ebben. Ez az analógia kapcsolja össze az úrvacsorával is a keresztséget: Az 1 Kor. 11 szerint az úrvacsora „az Úrnak halálát hirdesd, amíg eljövend” teológiája. A keresztség analógiájának páli értelmezése tehát: 1. A megváltás önmagunkra való realizálása. 2. A Szentlélekkel való egyesülés. 3. Az egyházba lépés és az új élet kezdetének a szimbóluma.
1.2. AZ ÚRVACSORA Az úrvacsora egyes értelmezési lehetőségeit és a problematikáját a keresztséghez hasonlóan a szerző az egyház építése szempontjából tárgyalja. Így az első szempont az úrvacsora, mint a megváltás realizálódása. Az 1 Kor. 10 és 11, mindkét rész a korinthusi gyülekezetért való aggódás és az ott fellelhető problémák kezeléséről szól. Ennek része Pál szereztetési igéje. Ezzel kapcsolódik össze az, ami a 10 részben van, az úrvacsora a keresztény közösség ápolásának is az eszköze. (Nyugati gondolkodásban ezért mondják communion service-nek). Nagyon sok szerző az agapé jelentését vonatkoztatja az úrvacsora alkalmának kifejezésére. Az agapé szó önmagában nem jelent úrvacsorát, de ilyen módon összekapcsolódik a jelentése ezzel az alkalommal. Ezt a két szempontot, a közösségi jelleget és a megváltás realizációját 5 szisztéma szerint határozza meg Pál Ridderbos véleménye szerint: Az úrvacsora, mint áldozati étkezés. Jézus maga beszélt arról, hogy a teste és a vére az ő megszemélyesítése. Ezzel a kifejezéssel Jeremiás könyvére utal vissza, aki új szövetség
16
ígéretéről beszél a Jer. 31,31 kk-ban.18 Jézus az utolsó vacsorán nem mint főpap van jelen, aki áldozatot mutat be, és nem is beszél úgy, mint aki papi szolgálatot végezne. Nem beszél arról, hogy ez az étkezés a templomi áldozatok folytatása lenne, és ilyen értelemben lenne új szövetség. Éppen a Korinthusi levélben tárgyalja azt a kérdést, hogy a pogányoknak bemutatott áldozatot meg lehet enni, ez a keresztény ember számára nem jelent áldozást egy pogány oltáron. Azok akik ezen analógia szerint értelmezik az úrvacsorát általában a 1Kor. 11,27-re hivatkoznak. Ez azonban a 10-11. rész kontextusában értelmezve egészen mást jelent. Lelki eledel és lelki ital. Van egy metaforikus értelmezési lehetőség is, csak úgy, mint a keresztség esetében. Ezt Pál azért használja, hogy megfossza az úrvacsorai jegyeket a szakralizációtól. (Ezért mondja Kálvin, hogy az úrvacsorában a jel és a jelzett dolog különválik egymástól. Ez az oka annak, hogy éppen ez a terület a legvitatottabb kérdés a protestáns teológiában.) Ilyen metaforikus kifejezéseket Krisztusra többet is találunk Pálnál; Pl. Krisztus a lelki kőszikla. A Vörös tengeren való átkelést keresztség tipológiájának értelmezi, mint Izrael keresztségét. Itt tehát arról van szó, hogy az egyház nemcsak egyszer keresztelkedett meg és egyszer ivott a lelki kősziklából, hanem folyamatosan kell fenntartania ezt a kapcsolatot Istennel. Ennek a metaforája ez az értelmezési lehetőség. Emlékezés. A szerző az „anamnezis” szót használja, ami több mint a „memorial”. A kettő közötti különbség Jézus szavaiban rejlik: az úrvacsora emlékeztetés a megváltás eseményeire, ezért parancsolja meg Jézus. Az Újszövetség összekapcsolja az utolsó vacsora időpontját a páskával. A páska a kivonulás emlékünnepe volt, Jézus szintén emlékezésre hívja fel a követőit. Az „úrnak halálát hirdessétek” formula nem tartozik hozzá ehhez a tradícióhoz. Az étkezés Krisztus halálával való azonosulás az indíttatás, a konklúziót pedig Pál teszi hozzá, hogy a korinthusiaknak etikai tanulságot vonjon le mindabból, amit ez a gyakorlatban jelent. Az úrvacsora és az egyház. Pál apostol írásaiban szoros kapcsolatban van egymással a gyülekezet megalapítása, építése és az úrvacsora eseménye. Az 1 Kor. 10, 16-17 szövege utal erre leginkább: A gyülekezet tagjai is egy test, az úrvacsora ennek a testnek a táplálása metaforikusban lelkiekkel. Ebben az analógiában nyilvánul meg leginkább a közösségi jelleg, sokkal inkább, mint az agapé hasonlatban: Amikor az ApCsel. agapéétkezésről szól, nem biztos, hogy azonos volt az úrvacsorával, a Lk. ev. emmausi tanítványainak esete pedig
18
A szerző itt hivatkozik egy fontos forrásra: Joachim Jeremias, The Eucharistic Words of Jesus, 222-237. o. 17
teológiai szempontból egészen más eset. Az agapé hagyomány igazolására kevésbé találunk Pálnál teológiai érveket, az inkább a jeruzsálemi hagyományhoz köthető hozzá szorosabban a fent nevezett textusok alapján. Az úrvacsora és a keresztség. Minkét szövetség a megváltásban való részesedés kifejeződése, bármelyik analógiát is domborítjuk ki. Ebben az azonosságban mindkét szövetség esetében az „önvizsgálat” előzi meg a közösségi eseményt, ez előfeltételezi azt az etikai elvárát, ami a közösséghez tartozás feltétele. Mindkét sákramentum esetében a „testhez” mint egyházhoz való tartozás közösségi eseményéről olvasunk. Minkét esetben beszél Pál a Szentlélek közreműködésénél: A keresztségnél az újjászületés, az úrvacsoránál a lelki ital és eledel metaforikus fogalma mögött meghúzódó isteni személy. Pál a leveleiben beszél arról, hogy egyszer kell átváltozni a keresztség által, és folyamatosan fenn kell tartani a kapcsolatot Istennel az úrvacsora által.
2. A GYÜLEKEZET ÉPÍTÉSE Ahogyan a sákramentumok szerepe összefügg az egyházépítés funkciójával, úgy Pál apostol a gyülekezetet, egyházat hasonlóan a sákramentumokhoz analógiákkal fejezi ki: Egyik analógia: Az egyház, mint Isten népe. Pál prédikálásában a keresztény gyülekezet azért jelenik meg ebben a tisztében, mert Izrael népe jogfolytonosságát akarja érzékeltetni a kereszténységben, csakúgy, mint Péter apostol a pünkösdi prédikációjában. A Galata levélben az egész analógiát értelmezi a Sínai-hegyi szövetségkötés és Ábrahám szerepének fényében. Általában ebben a kontextusban használja Pál az „ekklészia” szót, ami a „kihívottak közössége”-ként értelmezhető, ha még Ábrahám elhívására gondolunk vissza. Ez a szó megegyezik a deuteronomiumi Qöhal-Jahve kifejezéssel. Nem csak analógiaként jelenteti meg Pál ezt a szót, de az „Isten népe” terminusz technikusz is a Jeruzsálemben és Júdeában élő keresztények megjelölésére, pl. 1 Thessz. 2,14; (tw/n evkklhsiw/n tou/ qeou//). Mindezek mellett ebben a vonatkozásban használja Pál az Isten népére a „szentek” a „kiválasztottak” az „imádottak” kifejezéseket is. A második nagy analógia az „egyház, mint Krisztus teste”. Ez a megközelítés mindig kedvelt volt a teológiában, a keleti és nyugati gondolkodásban mást és mást jelentett. A keleti modellben, mivel a Szentlélek teológiája ott egészen más, az egyházat úgy tekintik Krisztus testének, mint az emberi test(ek) és a Szentlélek pneumatikus kapcsolatát. A katolikus teológiában az exegézis alapján az egyház, mint Krisztus teste első sorban nem 18
pneumatikusan valósul meg, hanem annak a gyümölcse, hogy az egyház egyesül a isteni és emberi természetű Krisztussal. Tehát míg Keleten a Szentlélekre teszik a hangsúlyt, addig a nyugati gondolkodásban Krisztus személyének van nagyobb szerepe. A kétféle felfogás egyegy ábrával is érzékeltethető: Keleti: Krisztus → Szentlélek → az egyház Krisztus teste Nyugati: Krisztus → Krisztus teste az egyház → Szentlélek, aki a gyümölcsöket termi az egyházban. A második analógia része, de nem nevezhető harmadik féle megközelítésnek a „test és a fej” analógiája. Efézus és Kolosé levelek. Ez a megfogalmazás fejezi ki azt, ami a keleti-nyugati teológiában elválik és ilyen módon ellentétet sugall. Pál a Krisztussal együtt történő megfeszíttetést ajánlja, aminek meg kell történnie az egyén és az egyház életében egyaránt. Krisztus halálának két része van: testi és lelki halál. Pál apostol arról beszél, hogy a gyülekezetnek testestől-lelkestől kell megelevenednie. Ezért ebben az analógiában azt tanítja, hogy a test mi vagyunk, mint tagok, de a Szentlélek láthatatlanul és titokzatosan összekapcsol bennünket Krisztussal, aki a fej. Így hármas egység alakul ki: Krisztus a fő → Szentlélek → mi, akik „test” vagyunk. Mivel ebben az esetben Krisztus haláláról, az Ő irányításáról és a benne való megújulásról van szó, inkább a nyugati és azon belül is inkább a protestáns teológiában kerül alkalmazásra ez a modell. Ennek Krisztus fősége az oka, ami kétségkívül a római katolikus teológiában a papság fogalmának az átértelmezését jelenti.
3. A JÖVŐ ISTEN SZERINT Az egész páli teológia egyik sarkalatos mondani valója a „már igen még nem”. Ez az eszkatonban igaz, vagy ahogyan korábban már néztük az aionok találkozásában. A páli eszkatológiában van azonban egy rész, ami az egyház jövőjével foglalkozik. Ezekben a részekben a jelent és múltat viszonyítja a parusziához. Ebben a megközelítésben beszél arról, hogy az „idő rövid”. Teljesen mindegy, hogy most, vagy a múltban olvassuk, értelmezzük Pál kifejezését, a lényeg, hogy az örökkévalósághoz képpest az egyház ideje korlátozott. Az 1 Kor. 7,29-et említi a szerző. Itt Pál apostol a kairo,j szót használja az idő kifejezésére. A kairo,j az aivwn, ioj –hoz képest viszonyítva mindig erre a különbségre mutat rá. 19
Ezért az érzékelhető különbségért beszél Pál arról, hogy lesznek, akik megélik a parusziát és átváltozik a testük, de a többiek nem előzik meg ezeket, hanem feltámadnak. A halált pedig a kettő közötti állapotként jellemzi. Ezzel arra is választ ad, amit jogos kérdésként tesz fel a kereszténység: hogyan lehetek Krisztussal, ha Krisztusban vagyok. Pál szerint most még testben vagyunk, vagy szó szerint „húsban”, de akkor majd hasonlatosak leszünk Őhozzá, mert ha van „fizikai test” akkor van „lelki test” is. A 1. Thesszalonikai levél eszkatologikus részében fogalmazza meg Pál, hogy ennek a gyakorlatban mi a jelentősége: „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.”
20
