hiszen a régiségek (bölcső, padka, sámli stb.) h a l m o z á s a még nem mese, sőt, ilyen f o r m á b a n az is kétséges, hogy a mai gyerekek megértik-e a régiségek igazi jelentését. Szóljunk azonban a gyűjtemény jó meséiről is, szerencsére ezek vannak nagyobb s z á m b a n . H o g y miért jobbak ezek? Egyszerűen azért, mert nem akarnak m i n d e n á r o n mesék lenni a szó szorosabb értelmében; ezekben a szövegekben a h a g y o m á n y o s mesei helyére a h é t k ö z n a p o k eseményei lép tek, a f o r m u l á k helyét a modern i r o d a l m i felismerések és e r e d m é n y e k töltik be; a k ö t e t több szövege „ a történet, a novella i r á n y á b a " hajlik. És ezek a jó mesék. N é h á n y k ö z ü l ü k b r a v ú r o s szöveg, m é l t ó képviselője a jugoszláviai magyar gyermekmeséknek (A madárijesztő szilvesztere. Valaki jár a kertben, Az Elégedettség Virága, Kétbalkezes Katóka, Cso daceruza, A török temető, Haraszti, Emese és a róka stb.). A z Érik a mese a felsorolt h i b á k ellenére is értékes k ö n y v . Egy t a n u l ságot azonban m á r le kellene vonnunk k ö n y v k i a d á s u n k k a l ( p á l y á z a t i b i zottságok összeállításával) kapcsolatban; nem á r t a n a ha szétnéznénk szakembereink t á b o r á b a n , és ne csak szerkesztőkre b í z n á n k a gyűjte m é n y e k összeállítását. H a például jelen esetben B á n y a i J á n o s mellett még egy író vagy meseszakértő lett volna a b i z o t t s á g b a n , valószínű, hogy a kifogásolt szövegek nem kerülnek a kötéribe. A gyűjtemény értékét növeli, hogy ó v o d á s o k és általános iskolások színes festményei, rajzai illusztrálják. VAJDA Zsuzsa
H O L T A R T A JUGOSZLÁV FORDÍTÁSTUDOMÁNY? Teorija
i poétika prevodjenja (Fordításelmélet és fordításpoétika) — liotéka XX vek sorozat. Prosveta kiadó, Belgrád, 1981.
Bib
H a b á r az i t t b e m u t a t á s r a k e r ü l ő t a n u l m á n y k ö t e t sem szerzőinek szá m á b a n és körében, sem a fordításhoz közelítés szempontjaiban nem k é p viseli a s z e r b h o r v á t n y e l v ű f o r d í t á s i r o d a l m a t , lévén, hogy a t a n u l m á nyok vagy a belgrádi Mostovi c. f o l y ó i r a t köré t ö m ö r ü l ő m ű f o r d í t ó iro d a l m á r o k vagy pedig a b e l g r á d i Filológiai K a r o n o k t a t ó , de szinte kivétel nélkül a m ű f o r d í t á s n a k elkötelezett t a n á r o k tolla alól k e r ü l t e k k i , a k ö tet egységesen mégis a jugoszláv f o r d í t á s t u d o m á n y egészét t ü k r ö z i . T ü k rözi és idézi az indulás m e g t o r p a n á s a i t , a hallgatólagosan s z á m o n tar t o t t és a tudatban fölvetett p r o b l é m á k a t é p p ú g y , m i n t az érlelődés, a felzárkózás b i z t a t ó eredményeit. A z é t a f o r d í t á s i r o d a l o m é t , amely a magyar (de i d e s o r o l h a t n á n k a t ö b b i „ k i s nyelvet" is) t r a n s z l a t o l ó giához h a s o n l ó a n é v t i z e d n y i késésben van a szintén csak évtizedekkel m é r h e t ő , a világnyelveken (angol, francia, orosz) m ű v e l t élvonaltól, de túl van m á r az egyedi fordítói g y a k o r l a t o k t ó l alig elszakadó, egyetlen
m e g o l d á s o k a t szentesítő „fordítói v a l l o m á s o k o n " , a merev mesterségbeli s z a b á l y o k o n , és a jó hírű f o r d í t ó t a l á l k o z ó k n a k (Bled, O h r i d stb.) k ö szönve a gyakorlatban fölmerülő rengeteg kérdés n é h á n y — igaz, eléggé ellenpontos — a l a p p r o b l é m a köré k r i s t á l y o s o d o t t k i . A megkésettság azonban még érezteti h a t á s á t az eredetében idegen ter minológiával v a l ó küszködésben, sőt az idegen nyelvi viszonylatokban kialakult, főleg azokra érvényes fordításelméleti rendszer „honosításá ban" még i n k á b b . A k ü l ö n b ö z ő n y e l v ű szakirodalmak és felfogások fe lől közelítő tizennégy t a n u l m á n y mozaikszerűsége miatt, amint ezt a szerkesztő, Ljubiša Rajiić is h a n g s ú l y o z z a , a legalapvetőbb kérdéseikben sem jutott el egységes álláspontig, modelljük sem elmélet', sem m ó d s z e r tani s z e m p o n t b ó l nem azonos, de nagy tájékozottsággal vázolják fel a f o r d í t á s t u d o m á n y i g o n d o l k o d á s széles p a n o r á m á j á t . A k ö t e t szerkezete a címben felvetett fordításelmélet és fordításpoétika kettős tagolását próbálja é r v é n y r e juttatni. A fordításeLméleti fejtegetések s o r á t Ranko Bugarski, a neves belgrádi nyelvész A fordításelmélet mint önálló tudomány c. t a n u l m á n y a nyitja meg, amelynek széles és mély alapozása is arról á r u l k o d i k , hogy szer zője a f o r d í t á s o k t a t á s felől közelítette meg a nyelvi átültetést. Azon t á l , hogy megadja az egész m ű a l a p h a n g j á t , hellyel-közzel a nemzetközi szakirodalomban, felszínen levő p r o b l é m á k a t is összefoglalja. A fordítás f o l y a m a t á t vizsgálva egy belső, a fordítási g y a k o r l a t b ó l v a l ó kiindulás mellett foglal állást — noha írása é p p a külső, ez esetben a nyelvészet felőli megközelítést p é l d á z z a . A folyamat feltárásában ő is a nagy is meretlenbe ü t k ö z i k , m a g á b a a p r o b l é m a m e g o l d ó intellektuális tevékeny ségbe, amelynek a fordítás verbális mozzanata csak a külső burka, de mivel a nyelviség a kezdet és a vég is, lényegileg sem v á l a s z t h a t ó él a tudattartalmakban t ö r t é n ő k t ő l . Erre m é g nem született egy tapasztalati elmélet, csupán hipotetikus elméletek, amelyek ennek a t u d a t i folyamat nak szerteágazó t é n y a n y a g á b a n i n k á b b kivételekre, mint összefüggésekre v e t n é k fényt, holott az idegen gondolatok sajátunkénti tolmácsolása az u t ó b b i t igényeimé. Bugarski maga is megkísérli ezt a folyamatot definiálni, miszerint az „egy adott nyelven kifejezett nyelven k í v ü l i tartalmak megfogalmazása egy másik nyelven". Ez a m e g h a t á r o z á s eléggé modern, mert él t u d v o natkoztatni egy adott nyelvtől, de nem kellőképpen pszichologikus, hogy eljusson a k o m m u n i k á c i ó b a n a nyelven k í v ü l i valóságot sajátosan t ü k r ö z ő tudattartalomig, és nem eléggé „ m ű v e l e t i " , mivel az eredeti „ p r e n o s i t i " (átvitel) nem érinti a tevékenység mibenlétét. A f o r d í t á s t u d o m á n y k a t e g ó r i á k szerinti, nyelvi viszonylatoknak meg felelő belső tagolása (általános fordításelmélet, á g a z a t i és speciális fordí táselméletek), a t u d o m á n y á g viszonylagos ö n á l l ó s á g á n a k b e h a t á r o l á s a és a koherens elméleti rendszer m e g f o g a l m a z á s a u t á n Bugarski eljut a transzlatológia legvitatottabb belső problémájáig, hogy a (fordítás milyen
természetű, melyik t u d o m á n y által l e g i n k á b b megközelíthető műveletsor. Kérdésfelvetése arra a kéttényezős felfogásra rezonál, amelynek kibékít hetetlen szélsőségeit a n e m z e t k ö z i szakirodalomban E. Cary, G. M o u nin, A . V . Fjodorov neve jelzi, és amelynek b ű v ö s köréből a kötet többi szerzője sem t u d o t t k i t ö r n i . A z egyik szélsőséges é r v mellett a fordítást a nyelvismeret, nyelvi tevékenység o k á n és ü r ü g y é n kisajátító nyelvészet t ö r t l á n d z s á t : a fordítás nyelvi tevékenység, t u d o m á n y a csak a n y e l v é szeti a l a p t u d o m á n y felől közelíthető meg, és ez a t u d o m á n y alapozta is meg. Ezzel ellentétben fogalmazta meg a m ű f o r d í t á s fejlettségében m i n den más k a t e g ó r i á t messze t ú l h a l a d ó elmélete, hogy a f o r d í t á s (hallgató lagosan a műfordítást abszolutizálva) eredendően nem nyelvi, még ke vésbé nyelvészeti, sőt t u d o m á n y o s a n , tapasztalatilag fel sem t á r h a t ó te vékenység, hanem művészi, irodalmi adottságok függvénye. Bugarski a fordítás önelvűségét hangoztatva egy kissé a nyelviség t ú l s ú l y a felé haj l i k , és ez a kiállás szimpatikus annyiban, hogy csakugyan a nyelvészet vallotta először a fordítás tapasztalati megismerhetőségét. Á m az á t ültetés nyelvi (főleg k o m m u n i k á c i ó s értelemben) természete, illetve a nyelvészet nagyfokú absztrakciói k ö z ö t t jelentősek a távolságok, hiszen k i z á r t dolog, hogy a fordító az ige, főnév, névszó, szószerkezet fogalmi kategóriáiban g o n d o l k o d n é k . Természetesen ugyanez vonatkozik a metonímiára, m e t a f o r á r a , az i r o d a l o m t u d o m á n y e l v o n a t k o z t a t á s a i r a is. A fordítási művelet utólagos elemző leírására viszont az indíttatástól füg gően egyik fogalmi rendszer é p p o l y a n jó, mint a másik. A nyelviség vagy valami más? dilemmáját viszi t o v á b b „ A l k o t ó k " és „ e l m é l k e d ő k " című t a n u l m á n y á b a n Miodrag Sibinovié, akinek n e m r é giben Originál i prevod (Az eredeti m ű és a fordítás), címen ö n á l l ó for dításelméleti m ű v e is megjelent. A z a l k o t ó k , vagyis a gyakorlat, illetve az elmélkedők — az elméleti megközelítések v o n a l á n indulva á t t e k i n t i a fordításelmélet k o r a i zsengéit, és a m ű f o r d í t á s o k t a n u l m á n y o z á s á b ó l le szűrt tapasztalat és a nyelvészeti fordításelmélet ellentmondásáig j u t el. A z az érve, hogy a nyelvészeti modell nem tudja befogni a szépiro dalmi m ű organikus egységét, esztétikumát, c á f o l h a t a t l a n . Más kérdés, hogy a műfordítás-elméletnek vannak-e minden szint leírására eszközei. A z t á n m e g h a t á r o z a t l a n marad nála is, m á s o k n á l is a fordítás irodalmi k o m p e t e n c i á j á n a k területe. H o l v é g z ő d i k az általános irodalmi érzé kenység, a d o t t s á g és hol k e z d ő d n e k azok a készségek, amelyek a d r á m a fordítás s z í n p a d i g o n d o l k o d á s á b a n , cselekménylátásában jutnak kifeje zésre, vagy a külön fordítói adottság, készség — lévén, hogy nem m i n den író, k ö l t ő lesz automatikusan m ű f o r d í t ó is. Sibinovié, ha nem is explicit fogalmazásban, de eljut addig a gondo latig, hogy a f o r d í t á s n a k műfajilag a sajátos k o m m u n i k á c i ó s gyakor latra v a l ó ráérzés a p r ó b a k ö v e . Innen m á r csak egy lépés a k ö v e t k e z t e tés: a puszta nyelvismerettel, nyelviséggel nem az irodalom, hanem a különleges k o m m u n i k á c i ó s aktusban v a l ó jártasság és a t á r g y i s m e r e t ál-
l í t h a t ó szembe, aminek — fordítás tekintetében — az irodalom csak egyik esete. A Most oviból jól ismert M i i a Stojnić Fordításelmélet vagy fordítási módszerek című tanulmányaiban a fordításelméletet jórészt utólagos, post festa általánosításnak tartja, és figyelme i n k á b b fordítási módszerek felé f o r d u l , noha a t a n u l m á n y b a n félvetett kérdések, az adott nyelvek től független i n v a r i á n s elemek keresése, a fordítási egységek és egyenérté kűségek (ekvivalenseik) b e h a t á r o l á s a a módszeres műveleteknek csak előz ménye, és a fordításelmélethez tartozik. Megkísérli s z á m b a venni az á t h i d a l a n d ó különbségek típusait is, mint a forrásnyelvben meglevő, de a célnyelvből h i á n y z ó , a forrásnyelvből h i á n y z ó , de a oélnyelvben meglevő, a m i n d k é t nyelvben meglevő, de eltérő funkciójú k a t e g ó r i á k a t , á m a rendszerszerűséget m e g s z a k í t v a , csak a m ű f o r d í t á s n é h á n y szélsőséges ese tét e m l í t i : egy nyelvjárástípus célnyelvi megfeleltetését, az archaizálást stb., amelyek mellett a teljesség kedvéért meg kellett volna említenie az argó, a zsargonok, a m o d e r n i z á l á s , a korstílus kérdését és sok egyebet. Ezekkel a jelenségtípusokkal is a fordításnak nevezett m ű f o r d í t á s nyelvi megközelíthetetlenségét, irodalmi természetét k í v á n j a a l á t á m a s z t a n i , b á r a z t á n , m a g á t cáfolva, eljut az á l t a l u n k kifejtett, a k é t pólust cáfoló megállapításig: „ N é p r a j z i elemekben b ő v e l k e d ő szövegeket csak folklór ismeretek b i r t o k á b a n lehet fordítani*' — t e h á t nemcsak irodalmiakkal. A z i r o d a l m i színezetű megközelítéseknek szélsőséges ellentéte Ljubomir Mihailovic t a n u l m á n y a , A fordításelmélet nyelvészeti modelljei, amely a fordítás sajátos, sui generis v o l t á t m e l l ő z v e , nyelvészeti fogalmakkal, kí vülről közelíti meg nem is m a g á t a tevékenységet, hanem végeredmé nyét, a f o r d í t o t t szöveget, észrevételei t e h á t i n k á b b a lingvisztikában, mint a f o r d í t á s t u d o m á n y b a n hasznosíthatók. A divatos, de h a t á r o z a t l a n t a r t a l m ú transzlémából (magyarul fordítási egység lenne) kiindulva gram matikai lelkiismeretességgel felfejleszti a m o r f é m a — m o r f é m a , s z ó — s z ó , szószerkezet—szószerkezet, mondat—mondat megfeleléseket, á m ezek hallgatólagosan olyan modellt idéznek, amely j ó v a l kezdetlegesebb a Ranko Bugarski által m e g f o g a l m a z o t t n á l , mivel a fordítást puszta cseré nek, a nyelvi egységek behelyettesítésének tartja. A t r a n s z l é m á k — for dítási egységek k ö r ü l g y ű r ű z ő v i t á k á l t a l á b a n a z é r t terméketlenek, mivel nem eléggé o p e r a t í v a l a p o z á s ú a k : nem jutnak el az értelmezési egység (amikor a szövegrészek hírértékét kutatjuk, és egyetlen s z ó n a k a k á r egy egész regény lehet a szövegkörnyezete, transzlémája), illetve az átváltási egység kettősségéig. A fordításelméleti t a n u l m á n y o k s o r á t N i k o l a Kremzer Egynyelvi és kétnyelvi jelentésviszonylatok c. írása zárja, amely a f o r d í t á s b a n is hasz n o s í t h a t ó lexikai-jelentéstani összefüggéseket elemzi. Fordításelméleti szem p o n t b ó l is igen t e r m é k e n y gondolata, hogy a szavak szemantikai össze függései (több jelentése, s z i n o n i m á i stb.) a nyelvi realizálódástól függet lenül jelen vannak és hatnak a k ö z l ő vagy befogadó t u d a t á b a n . A je-
ientéstani összefüggéseket á t t e k i n t v e az egy nyelven bélüli és a nyelvek k ö z t i viszonylatokat p á r h u z a m b a állítja, és az ekvivalencia h á r o m lehet séges esetét rendezi h a l a d v á n y b a : a teljes egyenértékűség ritka példáit (földrajzi nevek, m i n t Wien—Bécs, napok nevei, számok, n e m z e t k ö z i ter minusok), a részleges egyenértékűség nagy területét, amelyen belül — él j ü n k a magyar jelentéstan p á r h u z a m a i v a l — K á r o l y S á n d o r é h o z hasonló jelenségeket (Általános és magyar jelentéstan) figyel meg és illusztrál p é l d á k k a l , anélkül, hogy élne a n e m z e t k ö z i szemantikai szakirodalom fogalmaival, a Sprachfelddel (magyarul szómezővel), illetve a jelentésmezővel. A jelenségeket azonban ö n m a g u k b a n jól ragadja meg: a nyel ven k í v ü l i valóság eltérő tagolását — ilyenek a német Baum—Holz— W a l d és a s z e r b h o r v á t drvo—suma korelációi, amelyek a magyar ekviva lenseknek (a fa és az erdő) megfelelően alakulnak, azaz a németben k ü lön szó v a n az élő és k ü l ö n szó a tűzifa megnevezésére — , másrészt pe dig az alapjelentésük szerint azonos szavak eltérő természetű és számú mellékjelentéseit, jelentésváltozását. P é l d a k é n t említi a német scharf szót, amely éleset, erősét, csípőset, veszélyeset is jelent, s z e r b h o r v á t nyélven viszont erre vagy ö n á l l ó alapjélentésű szavak vannak (oštar, jak, ljut, opasan), vagy más elemekhez csatlakoznak mellékjelenrésként ( m á r a Ijuta paprika és a magyar erős paprika is eltér). H a r m a d i k esetként az ekvivalencia teljes h i á n y á t említi meg. Mladen J o v a n o v i ć A gépi fordítás alapkérdései és problémái c. dolgo zata az általános fordításelméleti blokkba k e r ü l t ugyan, de v a l ó j á b a n ez a terület részkérdésként, az emberi (humánus) fordítástól némileg elvá l a s z t h a t ó á g a z a t i elméletként fogható fel. J o v a n o v i é t a n u l m á n y a a k ö tet egyik legeredetibb, legjobb fejezete, mert helyére teszi a gépi fordítást. Leszámol a „ g o n d o l k o d ó g é p " m í t o s z á v a l , aminek és amelynek helyébe az emberi agy h a t h a t ó s eszköze kerül. A komputer n a g y f o k ú bonyolult sággal és a u t o m a t i z á l t s á g g a l ugyan, de csak kész összefüggéseket, b e t á p lált programot r e p r o d u k á l h a t . A fordításpoétika sem ennek a k ö t e t n é k , sem a f o r d í t á s i r o d a l o m n a k nem egészen l e t i s z t á z o t t területe, mivel az egzaktabb fordítástechnika és az átültetés p r o b l é m á i h o z v a l ó következetes viszonyulás — mondjuk ars poetica — elemei keverednek, sőt a fordítástörténet és fordításkritika is részeként szerepel. J ó n é h á n y e l g o n d o l k o d t a t ó , állásfoglalásra késztető kérdést vet fel Radivoj K o n s t a n t i n o v i ć A versfordításról c. t a n u l m á n y á b a n , például a m ű f o r d í t ó felelősségéről: „ A rossz író a maga nevében ír, a rossz f o r d í t ó v i szont a nagy írót is b e á r n y é k o l j a " , a visszafordításról m i n t az ellenőr zés helytelen módszeréről, ami igen gyakori a f o r d í t á s k r i t i k á k b a n . Fog l a l k o z i k a f o r d í t á s k r i t i k a n é h á n y elvével, amelynek legtisztább megva lósulását Isidora Sekulié írásaiban fedezte f e l ; figyelmeztet a túl t e r m é keny m ű f o r d í t ó k r a leselkedő veszélyékre, akiknek kezén minden i r o dalmi a l k o t á s n a k a f o r d í t ó r a jellemző íze-bűze lesz. A z z a l a megállapí-
tásával, hogy Zmaj fordításai á l t a l á b a n jobbak, mint az eredetiek, a for dításelmélet mai állása szerint nem é r t h e t ü n k egyet. Jovan Janiéijevic Műfordítás és irodalmi közvetítés c. t a n u l m á n y á b a n a fordítás és összehasonlító i r o d a l o m t ö r t é n e t kapcsolatait kutatja, b á r a fordító személyiségének, döntéseinek is figyelmet szentel. Irodalmi, diak ronikus s ú l y p o n t ú Slobodan Grubačić* A fordítás és irodalomtörténet c. írása. A fordításelméleti g o n d o l k o d á s Cicerótól korunkig ívelő történetét á t t e k i n t v e , két felfogást kristályosít k i , az egyik Goethétől ered, leg alábbis m e g f o g a l m a z á s á b a n : egy k ö l t ő t ú g y kell fordítani, hogy saját nemzeti p o é t á n k n a k é r e z z ü k (körülbelül ezt mondta P á z m á n y P é t e r is k o r á b b a n ) . A másik hűségeszmény k á r o s n a k tartja az idegen széllem ilyen „ h o n o s í t á s á t " , mert így a fordítás ellenére is a nemzeti irodalom önkörében reked meg, nem kap idegen m i n t á k a t fejlődéséhez. Érdekesen v e t ő d i k fel ez a k é t ellentétes felfogás a korstílusok eseté ben. A z impresszionizmus vagy a szürrealizmus költészetének f o r d í t á sában miféle t r a d í c i ó k r a , belső m i n t á k r a lehetett t á m a s z k o d n i ? A z élső megszólalóknak, f o r d í t ó k n a k mégiscsak idegen m i n t á k r a kellett nyelvi poétikai újításokhoz folyamodniuk. I l y m ó d o n a f o r d í t ó i hűséghez v a l ó viszonyulás is k o r o n k é n t v á l t o z i k . M e g k ü l ö n b ö z t e t e t t figyelmet érdemel N i k o l a B e r t o l i n ó n a k a fordítás kritikáról írt t a n u l m á n y a , aki szerint erről a tevékenységről, műfajról ma még a szó igazi értelmében alig lehet beszélni. A z elfogadható fordítási műveletre vagy a fordítás végtermékére i r á n y u l á s helyett ugyanis egy harmadik viszony d o m i n á l : m a g á r ó l az eredeti m ű r ő l és alkotójáról ér tekeznek a f o r d í t á s k r i t i k a ü r ü g y é n . Ennek o k á t Bertolino objektív és szubjektív k ö r ü l m é n y e k b e n látja. A f o r d í t á s k r i t i k á n a k szerinte sincs sem saját követelményrendszere, sem módszerei, nem marad h á t más., m i n t az eredetihez v a l ó hűséggel foglalkozik jó — nem jó sarkítással, m i n t n é h á n y esetleges p é l d a követ. A z eredeti m ű r e összpontosítás szubjektív tényezője az a felfogás, hogy csak az eredetit tartja autentikus irodalmi m ű n e k , a fordítást viszont valami irodalmon k í v ü l i információnak, amelyet kitéptek keletkezése idejéből és k ö r ü l m é n y e i k ö z ü l . A f o r d í t o t t m ű t ő l v a l ó elfordulás t ö b b síkon érezteti h a t á s á t . H i á n y z i k a f o r d í t o t t m ű i r o d a l o m t ö r t é n e t i elhelyezése, viszonyítása és a szilárd fordítási hűségeszmény, amelyhez minden egyes m ű v e t h o z z á le hetne m é r n i . Bertolino a megoldást a k e t t ő s b e n y o m á s : a fordítás füg getlen befogadása és az eredetivel v a l ó összevetése egyesítésében látja. Foglalkozik t o v á b b á a viszonylag jobb f o r d í t á s k r i t i k á k k a l , amelyek m á r a fordításra i r á n y u l n a k , de i n k á b b a f o l y a m a t á r a , nem végered m é n y é r e . Í g y a f o r d í t á s k r i t i k a szintézis nélküli folytonos analízis, sőt néha h i b a v a d á s z a t t á d e g r a d á l ó d i k , a fordítást az eredeti ikertestvérének szeretné látni, holott a k é t m ű hasonlósága nem „ a z azonos v é r c s o p o r t b ó l " k ö v e t k e z i k . Felveti a kérdést, hogy m e g f o g h a t ó - e e g y á l t a l á n ez a
folyamat vagy leírható-e. H a nem, akkor minek a fordításkritikus, h i szen mégiscsak az eredeti m ű a fordítás n é m a , de legjobb k r i t i k á j a , nem a hevenyészve kiemelt felszínes p é l d á k . A kritikus csak akkor szerezhet m a g á n a k létjogosultságot, ha a fordítást nagy összefüggéseiben, lényeges jegyeiben tudja látni és l á t t a t n i , az egyetlen realizálódás m ö g ö t t pedig a lehetséges m e g v a l ó s u l á s o k a t is fel tudja fedezni. A fordításkritika pangásából Bertölino a k ö v e t k e z ő k b e n látja a k i u t a t : mindig kétpólusú legyen az értékelés, az eredetit egységében kell ele mezni, és ú g y eljutni a v á r h a t ó nehézségekig valamint a f o r d í t ó megol dásaiig, k i kell terjednie a m ű f o r d í t á s m i n t ö n á l l ó m ű poétikai értékeire, és azokat i r o d a l o m t ö r t é n e t i kontextusba kell helyeznie, végül a részle tek összevetegetése helyett az összegező összehasonlításokig k e l l jutnia. Ljubiša Rajiénak a Tovább fordításról (közvetett fordításról) c. tanul m á n y a azzal az e g y á l t a l á n nem ritka jelenséggel foglalkozik, amikor a f o r d í t o t t m ű v e t egy vagy t ö b b újabb nyelvre ültetik át, ennek a t á r s a dalmi, kulturális körülményeivel. A t o v á b b f o r d í t á s és a lámcfordítás (ami kor t ö b b nyelv i k t a t ó d i k be) k ö z v e t í t ő nyelvei á l t a l á b a n a világnyelvek, eredeti célpontjai pedig a távoli népek, elérhetetlen nyelvek alkotásai (kí nai, j a p á n , finn). R á m u t a t ennek a bonyolult folyamatnak veszélyeire, t o r z u l á s a i r a is, amelyek igen számosak. Dragoslav A n d r i é A modern színpadi művek fordításáról c. t a n u l m á n y á b a n a d r á m á k jól k ö r ü l h a t á r o l h a t ó fordítási kérdéseivel foglalkozik. Brecht amerikai élményéből kiindulva, aki azt a v á l t o z a t á t fogadta el m ű v e f o r d í t á s á n a k , amelyet a színész „ l e g s z í n p a d i b b a n " , legmeggyő zőbben tudott e l ő a d n i , A n d r i c legtisztábban fogalmazza meg, amit m á r k o r á b b a n h a n g s ú l y o z t u n k : (ez esetben) a színpadi m ű v e k fordításához a d r á m á b a n , a s z í n p a d lehetőségeiben v a l ó g o n d o l k o d á s a legfontosabb fel tétel, amely kiterjed az e l m o n d h a t ó s á g r a , a párbeszédek gördül ékenységére, feszültségére és nem utolsósorban a k ü l ö n b ö z ő nyelvek élőnyelvi közlésének eltérő fordulataira, szokásaira. A k ö t e t e t a k é t legszubjektívebb, legpoétikaibb (a fordításpoétikai é r telemben) írás zárja. M i l o v a n D a n o j l i ć A költő mint műfordító, valamint Branimir Zivojnovié Jegyzetek a fordításról c. t a n u l m á n y a . A z első a szerző saját tapasztalatain á t s z ű r v e az ú n . nyelvi relativizmus kérdéseit veti fel, miszerint a nyelv a megismerést, g o n d o l k o d á s t is megszabja, a m ű f o r d í t ó kritikusi szerepét. A második egészen egyéni, de a gyakorlat által m e g g y ő z ő e n igazolt gondolatokat vet fel az irodalmak tolmácsoláfáról. Végezetül csak ennyit: ebben a v á l o g a t á s b a n benne rejlenek mindazok a gondolatok, kérdések, amelyek ma a (mű)fordítás izgató, élő idősze rűségét jelentik, csak m é g az élvszerű letisztulás v á r a t m a g á r a . PAPP
György
