Tények és vélemények. Figyelünk a különbségre. 2010. április 23., péntek
Hogyan rothasztja a túlzott gyızni akarás a társadalmat?
A hazai döntéshozók túlságosan nyerni akarnak; a tisztes versenynél is fontosabb a gyızelem. Ez teremti meg a korrupció kultúráját, amelynek költségei úgy ahogy számszerősíthetık, erkölcsromboló hatásai viszont aligha. Pedig az életszínvonal az átláthatóan mőködı, közösségi célokért is küzdı társadalmakban a legmagasabb. A vállalati korrupciós kultúra módszereirıl és a kivezetı útról szól Héjj Tibor írása. Héjj Tibor 2010. április 23. 14:54 A Sólyom László köztársasági elnök úr által – magánalapítványi formában - életre hívott Bölcsek Tanácsa két témával foglalkozott. Az egyik, ami az ország felemelkedését segítheti – az oktatás; a másik, ami visszafogja, lehúzza hazánkat, ez pedig a korrupció. Így lett a január végén – könyv formában - nyilvánosságra hozott végeredmény címe: „Szárny és teher”. Látszólag a két téma nem függ össze, de mint látni fogjuk, mégis jelentıs a kölcsönhatás. Ráadásul azt tapasztaljuk, hogy egyelıre sajnos a „teher” az, amirıl – elterjedtsége okán – azt mondhatjuk, hogy „szárnyal”, és az is sajnálatos, hogy az oktatás, ami a szárnyakat adhatná, szintén meg van terhelve – pl. korrupcióval… Mint a fenti munkában – önkéntes formában – részt vett szakértı, elsısorban a vállalati szemszögbıl releváns aspektusokat emelem ki. Nézzük elıször a „szárnyaló teher” aspektusát. Nem a teljességre törekedve, de az összképet bemutatandó vagyük elıször az analízist, azaz a szimptómákat, aztán ezek együtteseként a diagnózist, majd a mögöttes okokat és ezek összefüggéseit egymással és a makroszintő valósággal, így jutván el a szintézishez. Mennyi az árbevételedbıl az állami, megmondom milyen vagy?
Nem szorul bizonyításra, hogy ma, Magyarországon erıteljesen jelen van a korrupció. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk vélt, majd bizonyított vagy akár tudott, de (még?) nem bizonyított esetekrıl. Korrupció nemcsak nálunk van, hanem mindenütt. Ugyanakkor nagyon eltérı ennek elterjedtségi mértéke, és ezzel arányos a társadalmi megítélés is (nem mindegy, hogy ez részee a „szokásos üzletmenetnek”, vagy rendkívüli esemény?!). A „klasszikus eset”, amikor magáncég korrumpál állami, önkormányzati, hatósági vagy más közpénzt és jogokat osztó szervezetet. Leegyszerősítve azt is mondhatnánk, hogy elég egy kérdés és a rá adott válasz: „Mennyi az árbevételedbıl az állami, megmondom milyen vagy?!” 5-20 százalékarány teljesen elfogadható, hiszen beesett ilyen megrendelés is, de nem ebbıl élnek – zöld. 20-50 százalék esetén látszik, hogy igen jelentıs, vajon hogyan- sárga. 5080 százalék esetén (disztingválva, hogy milyen hirtelen lett ennyi, milyen találati aránnyal; hány ügyfélnél, mi a közös bennük, stb.)- általában jogosan gyullad ki a piros lámpa. 80 százalék fölötti állami megrendelés esetén, különösen olyan területen, ahol elvileg másnak is kellhet ilyen szolgáltatás (pl. ügyviteli szoftver, humán tanácsadás), mégis szinte csak ilyen ügyfelek és árbevételek vannak – tuti a villogó (elıbb-utóbb valóságos) „kék fény”... Ma, Magyarországon a magánvállalati szféra elsısorban mint az állami szervezeteket esetleg korrumpáló fél bukkan fel, pedig mint korrumpált résztvevı is gyakori szereplı lehet. Nem mindegy, hogy cégszintő vagy (cégnél dolgozó) egyéni kezdeményezéső-e a korrupció. Ahol a vállalat felelıs (?) vezetıinek csapata vagy a tulajdonosi kör szintjén van jelen a korrupcióban (bármelyik oldalon) való részvételi készség, részvételi szándék, ott már szervezett bőnözésrıl beszélhetünk – jócskán olvashatunk mostanság ilyenekrıl. Ahol egyéni szintő a kezdeményezés, függetlenül attól, hogy korrumpáló vagy korrumpált szándékkal, ott a legtöbb esetben a cég érdekeivel szemben megy a korrupció. Érték és jelentıség szempontjából a cégszintő korrupció mértéke nagyságrenddel nagyobb, mint az egyének által kezdeményezett. Mr. 10 százaléktól az ügyes közbeszerzésig A korrupció nem iparág-válogató: a legegyszerőbb tevékenységektıl (pl. takarítás) az egyre inkább „iparszerően” így elnyerhetı projekteken (pl. számítástechnikai projektek) át a „legelegánsabb” tevékenységekig (pl. fejvadászat) egyaránt jellemzı. Primitív, bár így is elterjedt változat a „Mr. 10%”, akirıl köztudott, hogy 10 százalékot kér „táskában” vagy offshore titkos cégéhez. Nemcsak állami megrendelések és állami cégek esetén „dívik” ez a megoldás, hanem nagy magáncégek (akár magyar, akár multi és/vagy tızsdei) esetében is, ahol a belsı folyamatok, cégkultúra, ellenırzési lazaság ezt megengedi. További feltétel, hogy az illetékes döntéshozóban nem erıs a tulajdonosi szemlélet. Különösen ott nyílik minderre lehetıség, ahol sok a készpénzes (nyom nélküli) mozgás, pl. építıipar, logisztika, vendéglátás, kereskedelem; vagy ahol nehezen összehasonlíthatóak a teljesítmények, bizalmi jellegő a tartalom, pl. tréningek, oktatás, tanácsadások, ügyvédi szolgáltatások, marketingkommunikáció. Korrupció a nem is mindenki által annak tekintett (túlzottan motiváló, sıt elváró) ajándék vagy konferenciának (egzotikus helyen, jó ellátással, extra zsebpénzzel) álcázott motiválás. Ezek mellett, illetve helyett mára az elterjedt módszer a - szóban - megadott alvállalkozó
bevonása, mert ez az „igazi”, hiszen így kiszolgáltatódás nélkül (lebukási veszély nélkül) terelhetı pénz vissza a döntéshozó érdekkörébe. Közbeszerzésre ennek ellenére nemcsak az állami szervezetek és cégek kötelezettek, hanem számos esetben a magánvállalatok is. Ilyen esetek: amikor regionális monopóliummal rendelkeznek (pl. közüzemi tevékenységeket végzı cégek), vagy amikor EU-s forrásokat vagy állami pénzeket használnak fel. Látszólag a megelızés egyik jónak tőnı megoldása a magáncégeknél egyre jobban terjedı önkéntes alkalmazkodás a közbeszerzési szabályokhoz, ezek általános, minden beszerzésre kiterjedı beemelése a cégen belüli „policy”-k közé. Ugyanakkor köztudott, hogy a még a nagyon szabályozott közbeszerzéseknél is már elıre eldıl, hogy „kire írják ki” a pályázatot. Hiszen ık – a leendı nyertesek - javasolják a részvétel kritériumait vagy a bírálati szempontokat is, tehát semmi sincs a véletlenre bízva, az nyer, aki „megtervezi” a beszerzési folyamatot, kiírást. Így tehát a felsı vezetés is elnézı (vagy akár közremőködı is) azzal kapcsolatban, hogy elızetes döntés után maga a közbeszerzés csak egy formalitás marad – ezzel egyúttal megágyazva a korrupció lehetıségének. Ráadásul ennek van „ideológiai” alapja is, éspedig, hogy magáncégrıl lévén szó, „szabad akaratuknak” és komplex elvárásrendszerüknek megfelelıen akarnak választani, nem feltétlenül mechanikus (pl. legolcsóbb ár) alapon. És valóban: ne dobjuk ki a fürdıvízzel a babát, van és legyen menedzseri felelısség és velejáró szabadság! Hiszen: ügyvédet sem úgy fogad fel az ember, hogy kinek a legalacsonyabb az óradíja; vagy nem biztos, hogy a sarki közértben veszem meg a kenyeret, hanem két sarokkal odébb, drágábban, de finomabbat, vagy ott kedvesebb a kiszolgálás, vagy jobban becsomagolják, vagy ott lehet parkolni… – mindez legyen a vevı joga és felelıssége. Azaz számítson (újra) a bizalom, márka, múlt (referenciák), marketing, CRM, kiegészítı szolgáltatások sora is! Sokszínő látszatversenyek Az élet fordulatai igen eredeti szituációkat is tudnak eredményezni. Elıfordul például, hogy egy cég „felajánlást kap”, vagy pénzt kér azért, hogy ne induljon egy tenderen – így jutunk el a korrupciótól a versenyjogi kartellek összefüggı problémaköréhez (amikor a piac felosztásával akarják biztosítani saját gazdasági pozíciójukat). A „szervezı” cégek köre ilyenkor egymással megállapodást köt a leendı megbízásokról, és mást nem engedve versenyezni, megemelt áron pályáznak, így még a „legjobb ajánlat” is a piaci ár fölött lesz – a vele járó extraprofittal. Itt a kartellel összefonódó korrupció cégszinten folyik, amelynek kihatása a nemzetgazdaságra igen jelentıs lehet (pl. útépítések). Kerülhetı a feltőnés a látszatversenyek révén. Primitív változatban azonos tulajdonú cégek versengenek, de elegánsabb, ha külföldi áttétellel tőzdelten, a kapcsolódás nehezen (át)látható, ám az érdekcsoport azonos. Az újabban kialakuló legszofisztikáltabb módszer, amikor egy átlátható tulajdonú helyi cég a kierıszakolt nyertes – mely cég megvételére azonban a háttérben a szálakat kézben tartó érdekkör elıre opciós szerzıdést kötött… Némelyek nem bíbelıdnek ilyen komplikált konstrukciókkal, hanem azt a gyakorlatot követik, hogy beteszem az „emberemet” a vevıhöz pozícióba és én nyerek, ı meg erre motiválva van, hiszen tılem kapja a fı jövedelmét… Kicsi, de drága láncszemek Nemcsak állami vállalatoknál lehetséges az a furcsa eset, amikor egy cég „önkéntesen” megemelt árat fogad el pártközeli vagy a pártoknak pénzt juttatni képes és hajlandó cégektıl,
hogy így – egymással és az adott politikai szervezettel összejátszva - indirekt úton vegyenek részt az illegális pártfinanszírozásban. Ezen közben a szervezetek rászorulnak magánszemély „láncszemekre”, és elnézik azok egyéni „pénzcsapolásait”, amelyet a folyamat során „eltőnı” pénzekbıl tesznek el a maguk számára jövedelmet, vagy a láncban levıkkel szóban megállapodott mértékben, vagy éppen elılük is eltitkolt arányú jövedelmet. Így kapcsolódhat egymáshoz korrupció, illegális pártfinanszírozás (persze ez is egy „befektetés” az illetı cég részérıl, aminek révén busás megtérülést vár a támogatott párttól – azaz tudtán és akaratán kívül újfent extraköltségeket kénytelen vállalni az adófizetık amúgy is vékony rétege), egyéni adócsalás, külföldre, offshore cégekbe menekített adózatlan vagyon, mely ráadásul ott kerül újbóli befektetésre, és így a hazai gazdaságot többszörösen sújtja. Hasonlóan érdekesnek tőnik, amikor egy nemzetközi gyártó cég az azonos országbeli vevıjének itthon furcsa módon nem közvetlen szerzıdések keretében vált beszállítójává, hanem közbeiktatódott egy kis – esetleg csak egyetlen alkalmazottal rendelkezı – családi cég, mely így többmilliárdos árbevételre és több százmilliós profitra tett szert, éveken keresztül. A dolog nyitja, hogy amíg a vevı cég beszerzési döntéshozója korrumpálható, addig a beszállító csak így tudja biztosítani, hogy maga ne vegyen részt ilyen tevékenységben, de azért garantálva legyen az eladási terv teljesülése… A korrupció piacai Közismert, hogy van olyan világcég, amelyik eltérı etikai normák szerint köt üzletet vagy válogat ki kulcsembereket Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában. Itt nálunk – kvázi alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – olyan értékesítési felelıst keresnek (és persze találnak), aki elé ugyanolyan célokat tőznek, vagy olyan iparágban, szegmensben kell „hoznia a számokat bármi áron”, hogy azt csak korrupciós eszközökkel lehet elérni, de létrejön a megegyezés. Az pedig lényegében arról szól, hogyha „ügyes”, akkor jól jár ı is, a vezetés is, a cég is, ha pedig nem (akár azért, mert rosszul intézi a korrupciót, akár azért, mert nem tesz ilyet), akkor ı rosszul jár, a felettesei pedig keresnek mást, hogy az elsı eset következzék be. „Odahaza” ezt nem mernék megtenni, de nem is lenne szükség rá. De létezik ez a piac, sıt mőködik is. Ugyan mire utal vajon az a pályázatírási ajánlkozás, mely – szóban - 100 százalék eddigi sikerességi rátával büszkélkedik?! Vagy az a másik pályázatkészítı cég, amelyik írásban közzétett hirdetésében „a kiváló lobbi”-kapcsolatait hangsúlyozza!? Úgy tőnik, hogy az ilyen ígéreteket lobogtató pályázatkészítık már nemcsak – projektmenedzsment-képességeken alapuló - formai megfelelésre, vagy – szaktudáson alapuló – tartalmi megfelelésre vállalnak garanciát, sıt sok esetben erre nem is, hiszen „nem ez a lényeg”, hanem nyerésre is, eufemisztikusan fogalmazva a „megfelelı lobbierı révén”. A forrásokhoz hozzájutni akaró vállalkozások – függetlenül nemzetiségtıl, mérettıl - pedig természetesen azt a szolgáltatót választják, akinél minél biztosabbra mehetnek – ráadásul a „lobbi” outsource-olásával maguk nem is keveredhetnek kellemetlen helyzetbe… Gyors, érdemi javulás jöhet Miután mindennek történelmi, kulturális, politikai és szociológiai gyökerei egyaránt vannak, így érdemes magunkat e téren is a volt szocialista országokhoz, azon belül a környékbeliekhez mérnünk. Ezen körben a minta Szlovénia lehet, mely a Transparency International ezirányú évenkénti rangsorolásában stabilan tartja 27. helyét (a 10-s skálán 6,6 ponttal), míg mi a 46. körül vagyunk, az 5,1-s pontszámunkkal (a jelenleg vizsgált, kb. 180 ország rangsorában) – nem is egyértelmően pozitív trenddel.
A Bölcsek Tanácsa reális, 10 éven belül elérhetı és elérendı célnak a mai szlovéniai szintet célozta meg, éspedig a helyzetet kifejezı mérıszám terén. Ehhez nem feltétlenül tartozik majd azonos sorszám, sıt várhatóan – miután feltételezhetı, hogy az elıttünk levı országok is fejlıdnek – ezzel a javulással is csak araszolva lehet feljebb jutni a „ranglistán”. Ezzel persze nem érnénk el a folyamat végét, de a mai áldatlan állapotokhoz képest ugrásszerő pozitív változást érnénk el. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy társadalmi középpontba állított, jól átgondolt program, melyhez a hivatalos politikai és gazdasági vezetık tényleges (nem csak „szónoklati szintő”) elkötelezettsége és az informális mértékadó körök (pl. média) csatlakozása esetén a fejlıdés nem lineáris, hanem a megcélzott javulás döntı többségét kb. 3 éven belül el lehet érni. A korrupció oka: bármi áron nyerni akarunk Ha már a gyökereket említettük, nézzünk valóban mélyre, azaz, hogy miért és miként vált/válik a korrupció az élet részévé. Hiszen nem baj, sıt a teljes társadalomra nézve is elınyös a versengés, ennek teljesítmény- és minıségfokozó hatása. Ami a káros, az a mindenáron való nyerés szenvedélye. Az igazi kérdés tehát az, hogy miért vannak nálunk ilyen nagy számban a céljukat bármi áron elérni akarók?! Történelmileg és szociológiailag olyan társadalom alakult ki, melynek alapja a túlzott individualizmus és vele az együttmőködés képességének hiánya. A túlzott individualizmus nem ismeri el a közjót, mint az egyéni érdek felett álló célt. Márpedig a közjó nem egyenlı a „majdnem mindenki jól jár, kivéve az arctalan államot”, mely sok arcból álló adófizetıt – minket – jelent! Ugyanígy káros, hogy arra lettünk szocializálva, hogy ne tekintsük magasabb rendőnek az énfejlıdést a materiális és kifelé forduló „gyızelem”-nél. Nálunk „ügyes” az, aki „megoldja a problémákat” vagy a túloldalon ülve, szintén számos körben az a pozitív, „akivel lehet értelmesen beszélni”. Ilyen viszonyok között beindul(t) az az ördögi kör, melynek során a (bármilyen módon elért) gyızelem a fontos, nem a tisztességes versenyfolyamatban elért gyızelem. Márpedig a korrupció az egyik kézenfekvı megoldás a „rövid úton” megszerezhetı gyızelemre. Miután ennek mértéke elérte a kritikus mennyiségő szintet és nemcsak ez vált köztudomásúvá, hanem az is, hogy egy „következmények nélküli országban” élünk, a résztvevık abból indulnak ki – sajnos nem is megalapozatlanul - , hogy ez a norma, az általánosan elfogadott játékszabály. Így azok is „beszállnak”, akik a kritikus mennyiségő korrupciós szint alatt nem éltek volna ezzel a módszerrel, és nem is feltétlenül „jogtalan elıny”-höz akarnak jutni, hanem esetleg csak a faramuci helyzet általi „jogtalan hátrány”-t akarják kiküszöbölni. Ez viszont még általánosabbá teszi ezt a viselkedésmódot. Így jutottunk el oda, hogy pl. számos forrás szerint a mai magyar közbeszerzések 80-90 százaléka van „elıre lezsírozva”. Mik a korrupció hatásai? A közvetlen, azonnali, egzaktan kimutatható hatás a rendszerbe így beépülı felárak (10-30-50 százalék) felesleges, drágító hatása – mely hasznos beruházásokat és költségeket szorít ki a megvalósítás lehetıségébıl. A következı szint a minıséghiány adta járulékos költségek anyagi kára. Idézve Bojár Gábort:
„A ’minıségi kifogások nehezebb érvényesítése’ terminológia pedig erıs eufémizmus. Itt ugyanis arról van szó, hogy egy útfelújítást például, ahelyett hogy tisztességesen megcsinálnának, és legalább tíz évig nem kellene hozzányúlni, úgy végeznek el, hogy két év múlva kezdhetik az egészet elölrıl, így pedig a már említett +30 százalék helyett ötszörös a költség.” Miután nem a „legjobb” cég fejlıdik, így kontraszelekció alakul ki. Elterjedtsége révén az ország összversenyképessége romlik – ez a lecsúszás azért különösen veszélyes, mert többszörösen nehezíti majd az egyén, a cég és a nemzetgazdaság szintjén is a világszínvonalhoz tartozást, vagy akár felzárkózást. Végsı soron itt a jövıbeli pénztermelı képességünk kárára tömködjük a pénzt az azt meg nem érdemlık pénztárcájába. Hasonlóan a környezetvédelemhez, a következı generációt lopjuk meg a mostani egyéni eredmény kedvéért. A rendszer kialakulása és fennmaradása révén sérül a demokrácia. Ahol és amikor a társadalom – morogva, bosszankodva, felháborodva, de – elfogadja, hogy „ez van”, azaz úgy tekinti, hogy nincs lehetıség a rossz rendszer egyéni, civil vagy intézményes felszámolására, ott megszőnt, vagy legalábbis igen erısen sérült a demokrácia, sıt burkolt zsarnokság alakult ki, hiszen egy kis réteg gyakorolja a tényleges hatalmat, hiába vannak a többség által elfogadott törvények. Megkerülhetetlen, hogy a még áttételesebb okokról és következményekrıl is beszéljünk, éspedig a morális aspektusokról. Ilyen téren pedig hívjuk szakértınek a témával 2000 éve foglalkozó Egyházat, konkrétan a tavaly nyáron kiadott „Szeretet az igazságban” pápai enciklikát, melynek elkészültében a legnevesebb közgazdász és egyéb szakértık is részt vettek. Ez a dokumentum – nem meglepı módon - egyértelmően kijelenti, hogy „a közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazság és a szeretet követelménye”. A nagyobb összefüggésekre is rávilágít és pont a korrupció társadalom- és gazdaságromboló hatására is vonatkoztathatjuk, amikor ezt állapítja meg: „Az egy országon belüli és az országok közötti társadalmi egyenlıtlenség szisztematikus növelése, azaz a relatív szegénység tartós növekedése nemcsak a gazdaság összefüggı rendszerét erodálja, veszélyeztetve ezzel a demokráciát, de a társadalmi tıke, vagyis a mai polgári együttéléshez múlhatatlanul szükséges, bizalmon, megbízhatóságon, a szabályok tiszteletben tartásán alapuló kapcsolatok folyamatos lepusztulása miatt negatív hatással van a gazdaság szintjére.” Így válik igazzá az is, hogy „minden gazdasági döntés erkölcsi jellegő következményekkel jár”, de a fordítottja is, hogy minden morális züllés negatívan hat vissza a társadalom gazdasági állapotára is! Ezzel el is jutunk a másik aspektushoz, a „terhes szárnyhoz”. Az oktatás, illetve a nevelés az, ami hivatott lenne alulról megváltoztatni ezeket a társadalmi folyamatokat. Korrupcióra képez az iskola Életszínvonal és transzparencia dolgában egyaránt vezetı országokban (nem véletlen, hogy ezek kéz a kézben járnak, nagy mértékben átfednek a listák!) a legjobb diákok mennek tanítani. Nagy az erkölcsi és az anyagi megbecsülésük is. És nálunk?!... Közismert és közszinten elfogadott, hogy a magyar egyetemi diákok nem igazán járnak be a „kötelezı” órákra sem. Ellenırzés van, de kijátszható és ez meg is történik. Van, ahol már ujjlenyomat-olvasóval próbálják kiszőrni a mások helyett aláírókat – mert persze a jelenlét-
igazolást azért próbálják „megoldani”. Vajon mire nevel ez a „macska-egér” harc?!... Szakmai körökben beazonosíthatóak azon felsıoktatási intézményi tanszékek vagy akár komplett intézmények, ahol „ára van” a tantárgyelismerésnek, jegynek, diplomának. Az ilyen módon diplomássá lett fiatalok jó esetben idejekorán szembesülnek a munkahelyükön azzal, hogy nem elég a „papírt” lobogtatni, tudásra is szükség van. Rosszabb – és ez is gyakori – esetben hasonló módszerekkel tudják végiglavírozni a karrierjüket – pl. egy fentebb említett, korrupciós módszereket sem kizáró „sales” pozícióban… Valóban nı egyfajta know-how-juk és vagyonuk – de egyértelmően értékrontással és a társadalom kárára! Hogy az oktatási rendszerünk mire szocializálja a 10-20 évet itt „nevelıdı” jövı generációját, arra hadd idézzem Fülöp Márta felmérését, illetve azt összegzı tanulmányát: „Magyar, angol, szlovén (!) összehasonlító vizsgálatunk során a magyar iskolai tanórai gyakorlat során figyeltük meg a legtöbb, a versengéshez kapcsolódó csalást. A pedagógusok a csalások mindössze egytizedét vették észre. A fennmaradó csalások esetén nem fogadták el a társas kontrollt … … morálisan a bejelentıt és nem a lehetséges csalót ítélték el.” Ugyanezen tanulmányban késıbb ez olvasható: „Ha a korrupciós ügyek nem transzparensek … nem azok szenvedik el a büntetést, akik azt jogosan megérdemelnék … akkor ez szociális cinizmushoz vezet.” Ezt éljük meg mindannyian, folyamatosan. Végül pedig a Semmelweis Egyetemen tanító Falus professzor közelmúltbeli nyilatkozatával mutatom be a tudomány-oktatás-erkölcs-korrupció összefüggéseit: „A moralitás széles körő érvényesülése, az etikai közmegegyezés normalitása nélkül az ún. "tudásalapú társadalom” cinizmust, szőklátókörő bigottságot, elidegenedett és elidegenítı technokratizmust jelent, jó esetben. Rossz esetben ez a mentális gettó áporodott korrupciót, a társadalom foszló, lélekgyilkos atomizálódását hozza sajnos karnyújtásnyi közelségbe.” Valóban azonnali, széleskörően nemzeti és szakmailag interdiszciplináris társadalmi, politikai, szakmai és gazdasági összefogásra van szükség – a jelenlegi és jövıbeli generációk valós érdekében egyaránt! Hogy milyen összehangolt eszközrendszerrel, arról a „Szárny és teher”-ben olvashatók a Bölcsek Tanácsának javaslatai – de ezeket valósítsuk is meg! (Héjj Tibor a Proactive Management Consulting alapítója, ügyvezetıje.) http://www.fn.hu/belfold/20100421/hogyan_rothasztja_tulzott_gyozni/
