Pasarét, 2008. május 11. (pünkösdvasárnap)Cseri Kálmán
HOGY LÁSS... ApCsel 9, 17-18 Anániás elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: "Testvérem, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel." És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szemérıl, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett... Imádkozzunk! Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük az ünnepeket. Segíts ezt a szép ünnepet is a te akaratod szerint megszentelnünk. Indíts minket arra, hogy lehiggadjunk, és félretéve mindent, legyen most ezen a néhány napon mindennél fontosabb számunkra az, hogy te mit akarsz velünk, te mit mondasz nekünk, mi a te terved az életünkkel. Kérünk téged, hadd legyen valóság az, amirıl énekeltünk: a te Szentlelked világosságot gyújtson a szívünkben, és erıt, bátorságot adjon nekünk. Egyáltalán az élethez, a másokért való élethez és a neked való szolgálathoz. Köszönjük, Úr Jézus, hogy valóban igaz volt, amit mondtál: jobb nekünk, hogy elmentél és elküldted a te Szentlelkedet. Köszönjük, hogy a te Lelked ajándékát ma is kaphatja mindenki, aki hisz benned. Hadd legyünk mi is részesei ennek az ajándéknak. Könyörülj meg rajtunk, hogy most se csupán beszéljünk a te Lelkedrıl, hanem Szentlelked szólítson meg mindnyájunkat és munkálkodjék bennünk. Oly nagy szükségünk van az İ vigasztaló, bátorító, útmutató munkájára. Kérünk, teljesítsd be azt az ígéretedet is, hogy adod a te Lelkedet ma is mindazoknak, akik neked engednek. Hadd tartozzunk ezek közé. Szólíts meg minket most, és engedd, hogy az emberi szón keresztül a te teremtő, újjáteremtő igéd érkezzék el a szívünkhöz. Ámen. Igehirdetés Jézus Krisztus a feltámadása után még negyven napig együtt volt tanítványaival és felkészítette ıket szolgálatukra. A negyvenedik napon visszament a mennybe. A tanítványok, pedig itt maradtak szorongó szívvel, tele félelemmel. Az ezt követı tizedik napon azonban valami különös dolog történt. Egy pillanat alatt egyszerre, úgy magától, eltőnt a félelmük, bátran kimentek az emberek közé és különös erıvel prédikáltak Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentıségérıl. Olyan erı volt ebben, hogy sokan megvilágosodtak és Jézus tanítványaivá lettek. Luther Márton a reá jellemzı vaskos fogalmazásban ezt írja: pünkösdkor a tanítványok belemarkoltak az ige gazdagságába és szórták gazdagon az életet, támasztó igét. Én sem tudnék úgy prédikálni - folytatja -, pedig én a Szentírás doktora vagyok, ık meg halászok voltak. Nos, ez a pünkösd csodája, hogy függetlenül attól, hogy mik az emberi feltételek, maga Isten munkához lát és az újjáteremtés munkáját igéje, és Szentlelke által végzi, akár halászok által is. És ezek a tanítványok utólag ismerték fel, hogy ekkor teljesedett be Jézus ígérete, amit megmondott nekik elıre, hogy elküldi majd a Szentlelket, aki bátorrá teszi ıket, mondanivalót ad a szájukba, vezeti ıket, és védi is majd ıket. Így lett ez a feltámadás
utáni ötvenedik nap a Szentlélek kiáradásának az alkalma, aztán késıbb a pünkösd ünnepe. Pünkösd azt jelenti: ötvenedik. Ötvenedik nap Jézus feltámadása után. Az idén ez ma van. Az után azt tapasztalták az apostolok, hogy akik az ı szavuknak hittek, azokban is ugyanilyen mélyreható, pozitív változás következett be, és a mai napig ez a Szentlélek munkája. Aki Isten Lelkének az ajándékát kapja, az alapvetıen megváltozik: a gondolkozása, a jelleme, az értékrendje, az egész élete. Errıl a változásról szeretnék ma valamit mondani Isten igéje alapján. Két kérdésre keressünk választ: kicsoda a Szentlélek, és mi a Szentlélek munkája, mit jelent ez a változás, amirıl a Biblia beszél? 1. Ki a Szentlélek? Isten maga, amint éppen dolgozik. A Szentlélek: Isten munkában. A Biblia második mondata már róla szól. "Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1). Még sötétség van, nincs élet, nincs rend, nincs kozmosz, csak káosz van. Kietlen és puszta. Tohuvabohu - ahogy a héber eredeti szövegben olvassuk. Isten Lelke azonban egyszerre hirtelen világosságot támaszt, életet teremt, rend keletkezik, márpedig rend magától soha nem keletkezik sem az asztalunkon, sem a szekrényünkben, sem az életünkben, sem a lelkünkben. Akkor hogyan? Kitıl? Mi a magyarázata ennek a hirtelen és jelentıs változásnak? Van egy érdekes szó a felolvasott mondatban: Isten Lelke "lebegett" a vizek felett. Ez a szó azt jelenti, amikor az anyamadár vagy a kotlós melegíti a tojásokat, és egyszer csak a tojások megmozdulnak. Új életek támadnak. Ez a Szentlélek munkája. A Szentlélek a teremtı Isten. A Szentlélek: Istenteremtés közben. És ugyanezt végzi el Isten Lelke minden hívınek az életében. Isten nélkül, a benne való hit nélkül lelki sötétségben élünk mindnyájan. Egy csomó dolgot nem lát az ember hit nélkül. A Biblia azt mondja: ez a halál állapota. Káosz van az emberben. Isten Szentlelke egyszer csak világosságot támaszt. Ugyanazt élik át a mai hívık is, amit itt Pálról olvastunk, hogy "mintha pikkelyek estek volna le a szemérıl", egyszerre rácsodálkozik a valóságra, arra a teljesebb valóságra, amit most már így láthat. Istennel kapcsolatba kerül az addig Isten nélkül élı ember, és ez által mennyei élet árad a lelkébe, és megváltozik a beszéde, a szokásai, az egész élete. Azért olvastam fel Pál apostol megtérésének a sokak által ismert történetét, mert ez rendkívül világosan szemlélteti a Szentlélek munkáját, és ezt a változást, amirıl itt szó van. Saul nagyon jól képzett, igen vallásos ember volt. Rajongott ıseinek a hagyományáért. Olyan veszélyeseknek tartotta az Úr Jézus tanítványait mint távtanítókat, hogy ki akarta irtani ıket egy szálig. Saul az egyház teljes megsemmisítésére törekedett. És amint ezzel a céllal Jeruzsálembıl Damaszkuszba tartott, az akkor már mennybe ment Jézus megállította ıt. Nevén szólította, bemutatkozott neki: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." És kérdıre vonta amiatt, hogy miért üldözi İt. Aztán amíg Saul gondolkozott a hallottakon, megmutatta neki a hatalmát és a szeretetét. A hatalmát úgy, hogy addig soha nem tapasztalt erejő fényesség vette
körül, belevakult átmenetileg, leesett a földre, és ıt, aki az inkvizíciós bizottság vezetıjeként akart Damaszkuszba megérkezni, úgy kellett kézen fogva bevezetni a városba, mint egy kisgyermeket, mert nem látott. De egyszersmind a szeretetérıl is biztosította ıt Jézus, mert közölte vele, hogy kiválasztotta. Valami nagyon szép, de nehéz feladata lesz. Küldetést kap Jézustól. A szabadító Krisztusról szóló örömhírt viheti a pogányok közé, és ez nagyon sokakon fog segíteni, a halálból életre viszi majd ıket. Saul-Pál ezt komolyan vette ott az úton, utána a három csendesnapja alatt az Egyenes utcai házban, és megváltozott az élete. Nem ı változtatta meg magát, nem mások gyúrták át ıt, hanem a Szentlélek átállította a gondolkozását. Új célok, új eszközök, új indítékok kezdtek munkálni az életében, és ı ezeknek az új indítékoknak engedett, annyira, hogy ott az úton melegében elhagyja az ajkát ez a sorsdöntı kérdés: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" És ettıl kezdve ez volt neki a legfontosabb: mit akar Jézus vele. 2. Miben áll ez a változás? Amikor ez az Anániás nevő keresztyén mégis elmegy Saulhoz, akkor mit mond neki? "... Azért küldött engem Jézus, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel." Addig Saul önmagával volt tele. Pontosan tudta, hogy mit akar, azt is, hogy miért akarja, csak nem látta világosan, hogy mi is ez. Önmaga ura volt, saját maga szabta meg a programját. Mostantól kezdve az a lehetısége, hogy lásson, és ne önmagával legyen tele, hanem megteljen Szentlélekkel. Egy kicsit ezt nézzük meg részletesebben. Mit jelent, hogy láss. Mit nem látott addig Saul, és mit látott ettıl kezdve, ami új alapokra helyezte az életét? Ez a Szentlélek munkája. Elıször is meglátta önmagát annak, aki valójában volt, aztán meglátta Jézust annak, aki İ valójában, és meglátta a Jézustól kapott feladatát, és ennek rendelt alá ettıl kezdve mindent. a) Megismerte mindenekelıtt önmagát. Ez a fejezet ezzel a mondattal kezdıdik: "Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstıl és öldökléstıl lihegve elment a fıpaphoz, és leveleket kért tıle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nıket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe." Ilyen volt tehát Saul. Gyilkos indulat főtötte, a győlöletnek a rabja volt, és így indult összeszedni és kivégeztetni keresztyéneket. És meg volt gyızıdve, hogy jót cselekszik, amikor ezt teszi. Olyan figyelemreméltó, hogy késıbb, amikor többször beszámolt errıl a damaszkuszi úti tapasztalatáról, megrendülve és mély bőnbánattal említette mindig, hogy milyen súlyos, gyilkos bőnnek tekinti azt, hogy üldözte Jézust és a benne hívıket. Ez mindig a Szentlélek munkája, amikor valaki ennek a felismerésére eljut. Amikor valaki helyes önismeretre jut. Amikor végre bőnnek látja azt az életében, ami Isten szerint bőn, azt néven nevezi és minden magyarázkodás, mentegetızés nélkül megbánja, bocsánatot kér rá, és keményen elhatározza, hogy azt elhagyja. És ha sikerül elhagynia, az meg végképp a Szentléleknek az áldott munkája. Jézus ezt ígérte a Lélekrıl: az meggyız majd titeket bőn, igazság és ítélet tekintetében. Ismerıs-e nekünk, a Szentléleknek ez a munkája? Amikor végre fájni kezd, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. Amikor végre hallani kezdi az ember a bántó szavait, amit másoknak mondott. Amikor szégyellni kezdi magát hazugságai
miatt. Amikor leleplezıdik, és megalázkodva tudomásul veszi, hogy mennyi hiúság, büszkeség, gıg, lustaság, közömbösség, önzés van a szívünk mélyén, és nem akar tovább együtt élni ezekkel a nyomorúságokkal. Ezzel a felismeréssel kezdıdik a szabadulás. Ezzel kezdıdik a Szentléleknek az a munkája, amirıl majd mindjárt énekelünk, hogy: "az új ember szíve saját kezed míve." Amikor a Szentlélek a kezébe vesz egy ilyen szennyes szívet, mint amilyennel megszülettünk mindnyájan, és átalakítja, megtisztítja, sıt új szívet ad a hívınek. Ez mindig teremtés. Az új ember teremtése. Saulnak a szeme megnyílt. Azt olvastuk: mintha pikkelyek estek volna le róla, úgy megnyílt, és megdöbbenve látta a maga igazi arcát. Ki ı valójában így Jézus nélkül. Fontos lenne, hogy megvizsgáljuk: mikor volt utoljára ilyen tapasztalatunk. Ismétlıdik-e ez az életünkben, hogy a Szentlélek bele reflektoroz a szívünkbe, és ott a rejtett bugyrokból is elıkerül az, amirıl talán magunk sem tudunk, vagy amit gondosan rejtegetünk, és amit nem ítéltünk még el, együtt élünk vele és belülrıl mérgezi, fertızi az életünket, s rajtunk keresztül a környezetünket is. Sokszor éppen olyan bőnök lapulnak a szívünk mélyén, amiket ki nem állhatunk másokban. Tessék megfigyelni, mit nem tudunk elviselni a családtagokban, mert valószínő, hogy az bennünk is megvan. Ma sokan úrvacsorázni is fogunk, készültünk-e erre? Kérdeztük-e Istent: Uram, mi az, ami most utálatos neked az életemben, mert én nem akarok azzal tovább együtt élni? Ez a Szentlélek munkája. Ezzel kezdıdik mindig, ezt követik azután a csodák. A pünkösdi történetben is azt olvassuk, hogy a nagy sokaság hallgatta Péter prédikációját, aki több mindenrıl beszélt. Idézett igéket az Ószövetségbıl, beszélt Jézus Krisztusról, és a hallgatók közül sokan a szívükben megkeseredtek. Magukra ismertek és azt kérdezték Pétertıl, hogy most ezek után milyen lehetıségünk van még? Amit mondasz, sajnos igaz. Lehet-e változtatni? - Ismerıs-e ez nekünk, hogy olvassuk az igét, hallgatjuk, magunkra ismerünk? Igent mondunk Isten ítéletére, de nem állunk meg itt, mert szeretnénk újjáteremtett emberekké válni. Az újjáteremtés a Szentlélek munkája. Így ismerte meg magát elıször az apostol. b) Aztán megismerte Jézust. Ki İ valójában. Egészen hamis elképzelései voltak addig Jézusról. Tévtanítónak tartotta. Úgy, ahogy tanították neki: Isten-káromlónak tartotta, hiszen Isten Fiának vallotta magát. És most? Miután a Szentlélek megvilágosította, teljes meggyızıdéssel vallja és hirdeti, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, a Messiás, a názáreti Jézus valóban az, akinek mondta magát: az élı Isten Fia. Így olvastuk ezt itt: "... Azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy İ az Isten Fia. Mindenki csodálkozott ezen, ı azonban egyre jobban felbátorodott és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus." Vagyis a Messiás. Helyes Krisztus-ismeretre, a valóságnak megfelelı Isten-ismeretre a Szentlélek segít el mindnyájunkat. Ezt megelızıen lehetnek különbözı elképzeléseink Istenrıl, és ezt néha nagy öntudattal mondják is vallásos emberek, csak éppen nem veszik komolyan: "Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az İ egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz İbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Aki ezt felismeri, és egészen bizonyos lesz abban, hogy Jézus nélkül ı is elvész, és nincs örök élete, de ıreá is
érvényes ez, hogy aki hisz Jézusban, annak örök élete van. -Ez mindig a Szentlélek munkája. Ezt a változást is Isten Lelke végzi el bennünk. Ez meg azt a kérdést intézi hozzánk, ami elıl nem lehet kitérni: Ki neked Jézus? Azt olvassuk a János evangéliuma végén, hogy azért írta meg az apostol az egész evangéliumot, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus az Isten Fia és ebben a hitben életetek legyen az İ nevében. Életünk csak ebben a bizonyos hitben van. Péter pünkösdi prédikációjának is terjedelmes része arról szólt, hogy elmondta a hallgatóknak, kicsoda Jézus. "Halljátok meg ezeket az igéket: a názáreti Jézust, azt a férfit, akit az Isten igazolt elıttetek erıkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogy magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De İt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa İt. İt, pedig Úrrá és Krisztussá tette az Isten." (ApCsel 2, 23-24. 36). Helyes Krisztus-ismeret nélkül nincs üdvössége az embernek. c) És a harmadik, amit meglátott Saul-Pál, miután kapta a Szentlelket, hogy mi végre van a világon. Vagyis, hogy mi Isten terve ıvele. Eddig neki saját tervei voltak. Pontos programja volt: kiirtani a keresztyéneket, aztán majd utána megint elhatározza, hogy mik a feladatai. És most mit hall? Azt mondja neki ez az Anániás nevő keresztyén: "Jézus küldött engem, aki kiválasztott téged, hogy elvigyed az İ nevét a pogányok közé, és azért küldött, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel." Kiderült, hogy az élı Krisztusnak pontos terve van ezzel az emberrel. Miután l80fokos fordulatot tesz az élete, aki a Krisztus tanítványait ki akarta irtani, az most Krisztus tanítványaként neki akar megnyerni embereket. Ezek után csak arra figyel, hogy mit akar vele az ı Ura. Életének új Ura van. Ehhez kap bátorságot is ott mindjárt. Életveszélyes volt Jézust Messiásnak vallani a zsinagógákban. Kap hozzá bátorságot, megkapja a mondanivalót, megkapja érte az üldözést is: azonnal az életére törnek, de már vannak új testvérei. Azok által Isten megmenti az életét, és az egész hátralevı életét azzal töltötte, hogy Jézushoz vezetett embereket. Ennyire nem magánügy az, amikor valaki hitetlenbıl hívıvé lesz. Ennyire a közösséget akarja megajándékozni a Szentlélek azokon keresztül, akik már látnak és akik kapták a Szentlelket. Az ostoba mesebeszéd, hogy magánügy. Ma reggel a rádióban Fabinyi Tamás evangélikus püspök úr egy különös kifejezést mondott: az egyházat mindig a sekrestye-állapotba akarják beszorítani, és a hívık jó része is ezt a kényelmes sekrestye-keresztyénséget vállalja. A templom melléképületében még beszélgetünk Isten dolgairól, ahelyett, hogy vinnénk ki a világba azt a világosságot, amit a Szentlélek gyújt a szívünkben. Pál ezt a feladatot kapta Jézustól, és minden hívınek ezt a feladatot adja a mi Urunk. Ilyen nagy az a változás, ami azoknak az életében bekövetkezik, akik kapják Isten Szentlelkét. Ez nem fejlıdés eredménye, hanem ez teremtés. Isten a semmibıl valamit létrehoz. Egy önzı, az İ számára használhatatlan ember İérte és másokért minden áldozatra kész Krisztus-tanítvány lesz. Arra is fel kell figyelnünk ennek az igének az olvasása közben, hogy ugyanígy munkálkodik a Szentlélek a hívıkben is. Mert itt van ez a kedves Anániás nevő keresztyén, aki amikor meghallja Jézusnak a küldı szavát, megijed és kezdi magyarázni: Uram, itt valami félreértés lehet, mert ha ugyanarra a Saulra gondolunk,
az egy borzasztó ember. Azért küldték ide, hogy minket megsemmisítsen, és most hozzá küldesz engem? És a Szentlélek veszi ki a szívébıl a félelmet. A Szentlélek ad neki bátorságot, hogy mégis elmenjen és ad a szájába mondanivalót, ad a szívébe szeretetet. - Nem megható, hogy ezek után így szólítja meg Sault: "Testvérem, Saul, az Úr küldött engem..." Mert a Szentlélek ad bizonyosságot Anániás szívébe, hogy amit hallott, az igaz. İ csak a múltját ismeri Saulnak, a jövıjét végképp nem, de a jelent sem. Ott már egy másik Sault fog találni. Menjen csak nyugodtan. De az ilyen engedelmességekhez is a Szentlélek ad bátorságot a hívıknek, és İ ad erıt a szavaiba, hogy amit mond, az meg is történjék Saulnak az életében. És ez ma is pontosan így van. Ilyen magunkfajta, egyszerő, mezei hívıket Isten Szentlelke bármire képessé tehet, amire Jézus Krisztus küld minket. És İ ad hozzá bátorságot, İ ad szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és teszi igévé azt, amit talán egyszerően mondunk másoknak. A Szentlélek mindig Jézushoz vezet, és vele kapcsol össze még erıteljesebben. Ezt maga Jézus is megmondta: engem dicsıít majd, eszetekbe juttatja azt, amire én tanítottalak titeket, elvezet a teljes igazságra. Vigasztal, bátorít és használ titeket. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól tiáltalatok. Hiszik-e ezt a hívık? Hisszük-e ezt igazán ma, és így végezzük-e az Úr Jézustól kapott szolgálatunkat? El lehet éldegélni Szentlélek nélkül is. Lehet valaki nagyon vallásos Szentlélek nélkül is. Pál is az volt. Tudhat valaki beszélni, jó svádája van. Még Istenrıl is beszélhet Szentlélek nélkül is. Sok jót is tehet valaki. Egy valamit biztos, hogy nem lehet: üdvözülni, Istennel valóságos kapcsolatba kerülni, az Isten országába belépni. Annak az igen derék és nagyon vallásos embernek, Nikodémusnak éppen ezt magyarázta Jézus. Olyan különös, hogy İ, aki általában egyszer fogalmazott meg valamit, akkor világosan és érthetıen, itt többször is megfogalmazza Nikodémusnak: értsd már meg! Így, ahogy vagy, nem mehetsz be az Isten országába. Pedig te tanító vagy. Betéve tudod a Szentírást, azt alkalmazod másra és magadra. Erkölcsileg is kifogástalan az életed. Aki nem születik víztıl és Lélektıl, nem mehet be az Isten országába, mert test és vér (vagyis ahogy a világra jövünk mindnyájan) nem örökölheti Isten országát. Komolyan vesszük-e ezt? Ezért olyan nagy ünnep a pünkösd, mert a legfontosabbra emlékeztet minket. Az, amit Jézus az İ testté-lételével, kereszthalálával, feltámadásával megszerzett nekünk, csak akkor lesz a mienk, ha Isten Szentlelkét kapjuk. Akkor viszont a mienk lesz. Akkor Jézust viszi magában az ember. Hiszen ezt üzeni itt Jézus is Saulnak: "választott eszközöm ı, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé." A név maga a személy. Azt mondja Jézus, hogy Pált arra hívta el, hogy İt vigye el másokhoz. Krisztushordozóvá válik az, aki a Szentlelket kapta. Kevesen tudják, hogy a Kristóf név ennek a rövidülése. Görögül Krisztoforosz, magyarul: Krisztus-hordozó. A Szentlélek mindannyiunkat Krisztoforoszokká akar tenni. Krisztus-hordozókká. Jézus a Hegyi beszédben egy képpel ezt így mondta: kovásszá. Ott van egy nagy halom liszt, abból magától soha nem lesz kenyér. Belekevernek egy kicsi kovászt, megkel, és abból lesz a kenyér. Ezt a kovász-szerepet szánta Jézus a benne hívıknek, és erre a Szentlélek által tesz képesekké minket. Ezért nem szabad a bögrében maradni, mert úgy sohasem csinálunk kenyeret a lisztbıl. A kovásznak bele kell elegyednie. De a kovász nem válik lisztté, hanem átdolgozza a
lisztet. Ez a hívık feladata ezen a világon, és erre a Szentlélek tesz mindannyiunkat alkalmasakká. Ebbıl a történetbıl is kitőnik: a Szentlélek ajándék. Isten adja annak, akinek akarja. Pál végképp nem ezen elmélkedett ott az úton, s egyszer csak kapta Isten Szentlelkét. Látott és megtelt Szentlélekkel. De arról is beszél a Biblia, hogy valamit mi is tehetünk ezért. Mit? Azt, hogy vágyakozzunk rá. Azt, hogy ismerjük már fel végre, ha olyan langyos, senkinek nem használó a mi úgynevezett hívı életünk, akkor az nem az igazi. De lehetne igazi. Lehetne olyan, ami erıt fejt ki, ami kovász, aki körül átalakul az élet. Vágyakozunk-e erre, vagy jó nekünk így is? Akkor így maradunk. Vagy a hivatásunk magaslatára emel a Szentlélek, ha a tıle kapott küldetést kezdjük végezni. Ehhez az kell, hogy mindenekelıtt rádöbbenjen valaki és fájjon neki, hogy most nem azt végzem. Nem vagyok Jézus igazi tanítványa. Ettıl még nem változom meg, de legalább lássam ezt. Két olyan ige van, ami arra utal, hogy mit tehetünk mi. Azt olvassuk a Cselekedetek könyvében: ad az Isten Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek. Ha akármiben megértettem, hogy mi lenne Isten akarata velem, de azt eddig nem csináltam, elkezdem tenni, kinyitottam a szívemet İelıtte és İ ad Szentlelket. Akkor is ajándék, és akkor adja, amikor akarja, de nyitva vagyok. A legkisebb engedelmesség alkalmassá tesz erre. (ApCsel 5,32). És a másik ige, amit Jézus mond: Ad az Isten Szentlelket azoknak, akik İhozzá buzgón imádkoznak. Akik İt kérik. Nem feltétlenül Szentlelket kérnek, de akik imádságos kapcsolatban vannak vele, még ha néha olyan lapos, egyhangú az az imádság, de beszélünk hozzá. Az imádság megint azt jelenti, hogy nyitva van a szívem ajtaja felfelé, és bármikor bejöhet az áldás. (Lk 11, 13). Isten Szentlelkének a munkája már az is, ha valaki elégedetlen lesz önmagával és elkezd vágyakozni a többre. Attól kezdve ilyen Kristófok lehetünk mindnyájan. Krisztoforoszok, Krisztus-hordozók, akik visszük az İ nevét a pogányoknak. Ez azt jelenti, hogy mivel Krisztus van bennünk (a mai újszövetségi igénket a Róm 8-ból tessék elolvasni, mert ott fejti ki ezt részletesen Pál apostol), ha a Krisztus bennetek van, akkor mi-minden ennek a következménye. Például, hogy nem egyedül kell hordoznom a terheimet, meg az, hogy mások számára is tovább tudom adni azt, amit tıle kaptam. Isten segítsen ebben mindnyájunkat, és így tegyünk vallást egy énekkel arról, hogy az új ember szíve a Szentlélek saját mőve. A 377, 2. dicséretet énekeljük imádság elıtt. Szentlélek, imádunk mi téged, Valljuk istenséged. Hisszük, hogy az új ember szíve Saját kezed míve. Te vagy a hitnek mind szerzıje, Mind elvégezıje, Te gyújtasz szívünkben világot, Forró buzgóságot. Imádkozzunk! Dicsıséges Urunk, Jézus Krisztus! Olyan jó, hogy nem nekünk kell valahogy mindezt elérnünk, nem a mi teljesítményeink következménye lehet a csoda, hogy te adod nekünk Szentlelkedet, hanem mindez a te munkád. Dicsıítünk azért, amit kereszthaláloddal, feltámadásoddal megszereztél nekünk. Magasztalunk azért, mert a mennyben is szüntelenül imádkozol értünk.
Köszönjük, hogy várhatjuk mindnyájan, egészen személyesen, hogy a te ígéreted a mi életünkben is beteljesedik: adod nekünk Szentlelkedet. Támassz a mi szívünkben vágyat ez után a több után, aki te magad vagy, amire elhívtad a benned hívıket. Hozz ki minket mindenféle langyosságból, ebbıl a féligmeddig való keresztyénségbıl. Segíts el erre a teljes átadottságra. Hadd szülessék meg a mi szívünkben is a kérdés: mit akarsz, hogy cselekedjem? És attól kezdve Szentlelkeddel tedd könnyővé számunkra a neked való engedelmeskedést. Kérünk, Urunk, formálj át minket egészen a te képedre és hasonlatosságodra, hogy valóban Krisztus lakozzék bennünk a hit által, és téged tudjunk vinni másokhoz. Ne a magunk, velünk született utálatos természetével találkozzanak az emberek, hanem a te szentséged, tisztaságod, szereteted, szelídségen áradjon belılünk, hogy tudjunk rólad meggyızıdéssel és meggyızıen bizonyságot tenni. Kérünk, ajándékozz meg minket is azzal, hogy lássuk önmagunkat, téged, annak, akik vagyunk, és aki vagy, és a feladatainkat. Valóban a te akaratod szerint töltsük el a testben hátralevı idıt. Kérünk, beszélj velünk tovább is ezeken az igéken keresztül, segíts, hogy lépjünk elıbbre a hit útján, közelebb hozzád. Vonzzon minket a te ellenállhatatlan szereteted. Ámen.
