KATOLIKUS
HÍRMONDÓ 2010. Január
Kedves Olvasóink! A szerkesztôség nevében az új esztendôre kívánunk: Békét, csendet, mely elûz minden vihart, Szent erôt, mely a próbák közt kitart. Érzô szívet, mely enyhíti a nyomort, S mely alázattal porig hajol. Örömöt, mely nap sugaraként tud gondfelhôk között is szórni fényt, Bátorságot, mely meg nem remeg, Kész odaadni kincset, életet. Szívet, mely a bûnöst szereti, Gyengeségét, vétkét felfedi. És hitet, mely mint a sasmadár Fölfelé tart és az égbe száll, Melynek nincs nehéz, nincs ,,nem lehet”.... Ezt kívánom! S kell-e több neked?
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Jézus Krisztusban mindezt megtalálod! Beteljesíti ezt a kívánságot! Nyomába lépsz, boldogan követed, és hálaének lesz az életed!
#
Üdvösségünk eszközei: a szentségek A betegek kenete (III. RÉSZ) A betegség és a szenvedés mindig az emberi élet legsúlyosabb megpróbáltatásai közé tartozott. A betegségben az ember megtapasztalja tehetetlenségét, végességét, saját határait. Minden betegség megsejteti a halált. A betegség rémülethez, önmagába zárkózáshoz, sôt néha reménytelenséghez és Isten elleni lázadáshoz vezethet. Ugyanakkor a személyt érettebbé teheti, segítheti, hogy észrevegye, mi a lényegtelen életében, és afelé forduljon, ami lényeges. A betegség gyakran azt eredményezi, hogy a beteg ember Istent keresi, hozzá visszatér. Krisztus tanítványait fölszólította, hogy vegyék föl keresztjüket és úgy kövessék ôt. „Gyógyítsátok meg a betegeket!” (Mt 10,8). Ezt a feladatot az Egyház az Úrtól kapta és ezt igyekszik megvalósítani, amikor a betegekkel törôdik, s amikor ôket közbenjáró imádsággal kíséri. Az Egyház hisz Krisztus, a test és lélek orvosának éltetô jelenlétében. Az apostoli Egyház külön szertartással rendelkezett a betegek részére, amint azt Szent Jakab apostol tanúsítja (ld. 2009. novemberi számunkat). A betegek kenete – ahogyan arról korábban ugyancsak szóltunk – „nemcsak a halálveszélyben lévôk szentsége. Ezért felvételére már az az idô is biztosan alkalmas, amikor a hívô élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe jutni”. Az a beteg, aki felvette a szentséget, ha visszanyeri egészségét, újabb súlyos betegség esetén újra felveheti ezt a szentséget. Ugyanazon betegség során is meg lehet ismételni, ha a betegség súlyosbodik. Ajánlott felvenni a betegek kenetét komoly sebészeti beavatkozás elôtt. Ugyanez a helyzet az idôseknél, akiknek az állapota egyre törékenyebbé válik. Mint minden szentség, a betegek kenete is liturgikus és közösségi cselekmény, illô, hogy a szentmise keretében kerüljön kiszolgáltatásra. Akár egy beteg, akár egyszerre a betegek egész csoportja részesülhet e szentségben. E szentség elsô kegyelme a megerôsítés, a béke és a bátorság kegyelme, hogy a szentséget fölvevô a súlyos betegséggel vagy az öregséggel együtt járó, sajátos nehézségeket le tudja küzdeni. Ez a kegyelem 2
a Szentlélek ajándéka, aki megújítja az Istenbe vetett hitet és bizalmat, sôt megerôsít a Gonosz kísértései, az elbátortalanodás és a halálfélelem kísértései ellen. Az Úrnak ez a segítsége a Lélek erejében el akarja vezetni a beteget a lélek gyógyulására, sôt a test gyógyulására is, ha ez Isten akarata. Ezen túlmenôen, „ha bûnöket követett el, bocsánatot nyer” (Jak 5,15). E szentség kegyelme révén a beteg erôt kap és lehetôséget, hogy Krisztus szenvedésével bensôséges egységre lépjen: bizonyos módon megszentelôdik, hogy az Úr üdvözítô szenvedéséhez hasonulva gyümölcsöt hozzon. Az eredeti bûn következménye, a betegség új értelmet nyer: Jézus megváltó mûvébôl részesíti a beteget. (HT)
A pap a szent olajjal megkeni a beteg homlokát és mind a két kezét, miközben ezeket mondja: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével. Ámen. Szabadítson meg bûneidtôl, üdvözítsen téged, és erôsítsen meg jóságosan! Ámen.”
Urunk megkeresztelkedése (január 10.) Jézus megkeresztelkedése napján azt ünnepeljük, hogy Jézus a Jordán vizébe alámerült. Abba a vízbe, amelybe az emberek a vétkeiket lemoshatják magukról. Jézus abban a Jordánban áll, amelybe Keresztelô János már „belemosta” az emberiség bûneit. Jézus ezzel a tettével is szolidaritást vállal velünk, bûnös emberekkel. A vízben állva megnyílik felette az ég, és e hang hallatszik: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ez az isteni mondat azonban nem csak Jézusnak szól, hanem minden embernek, aki nyitott az Isten útmutatásaira. Ma is szól hozzánk az Isten, hozzád is személy szerint, kedves Olvasó. Ha vétkeidbôl és félelmeid tengerébôl az ég felé tekintesz, feletted is megnyílik az ég. És ha szívedet kitárod, lelked mélyén meghallod az Isten halk hangját: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” Már nem kell tovább magadat, – saját és mások – hibái, bûnei miatt emésztened. A megnyílt égbôl, Isten végtelen szeretettel vall téged saját fiának, akiben kedve telik, akit úgy szeret, ahogy van.
Jézus megkeresztelkedése saját keresztségedre is emlékeztet, amely során csodálatos szertartás keretében részesültél a keresztény életforma beavató szentségében. Elnyerted Krisztus királyi, prófétai és papi méltóságát. Királyi ember vagy, aki nem önmagáért, hanem másokért él. Próféta vagy, aki életével tanúságot tesz mindarról, amit az Isten csak is ôáltala akar a világ tudtára adni. Pap vagy, aki az Istent és a világot összeköti, aki e világot át „isteníti”. Megkeresztelt vagy, az Isten kedves fia. Jézus megkeresztelkedésének ünnepe ezt az igazságot akarja minden jó szándékú ember szívébe vésni, hogy mindennel együtt, ami vagy, erôddel és gyengeségeiddel, szereteteddel és bûneiddel együtt, az Isten személy szerint, különlegesen szeret. A mi kötelességünk „csak” annyi, hogy felismerjük, viszonozzuk és másokkal is megismertetjük Isten végtelen szeretetét. (SA)
Egyházközségünk archívumából Adventi lelkigyakorlat – December 3-a és 6-a között került megrendezésre templomunkban a szokásos adventi lelkigyakorlat, melyet városunk szülötte Retkes Zsolt atya, Baja-Belvárosi plébánia káplánja vezetett. A lelkigyakorlat megnyitóján elmondta, hogy nehéz dolga lesz, hiszen „senki nem lehet próféta a maga hazájában”. Ám Istenbe vetett hite és szeretete mégis prófétává tette, nem is akármilyen prófétává, a „mosoly prófétájává”. Az elsô este felhívta mindannyiunk figyelmét arra, hogy elfelejtettünk mosolyogni. Hogy már nem nézünk egymás szemébe, és nem mosolygunk rá a másikra. Pedig a mi feladatunk az lenne, hogy Krisztus arcát mosolyogjuk a világba. Zsolt atya mindig vidám tekintete és határozott kiállása hamar magával ragadta a hallgatóságot. A második este a fegyverletétel ideje volt. Arra hívott minket, hogy tegyük le az erkölcstelenség és hitetlenség fegyvereit. Addig nem nyerhetünk igazi csatát, míg a bûn fegyverzetében vagyunk. A harmadik estén pedig a kezünkbe adta „Isten fegyverét”, az erényt. Elmondta, hogy Isten fegyvere megkívánja, hogy a lelki életünkre koncentráljunk és a lelkiismeretünk hangja irányítson. Isten fegyvere abban
az emberségben lakozik, amit Ô teremtett saját képmására. Arra buzdított, hogy keressük meg magunkban Krisztus arcát. A lelkigyakorlat zárásaként a család szentségét emelte ki. Amíg a családokban nincs rend, addig sem az országban, sem a világban nem lesz rend. A lelkigyakorlat érdekessége volt az is, hogy Zsolt atya nálunk ünnepelte meg 27. születésnapját. Az egyházközség tortával, az ifjúság pedig énekkel köszöntötte ezen a jeles alkalmon. Úgy gondolom, hogy ez a lelkigyakorlat maradandó lelki élmény volt mindannyiunk számára, akik ott voltunk. Zsolt atya pedig ismét tanúságot tett jelmondata mellett, hogy „Menj és szeresd a világot!” Mert jött és szerette a Félegyháziakat. (BPR)
„Fogadj örökbe egy papot! (II. rész)” A papság éve jegyében XVI. Benedek pápa meghirdette a „Fogadj örökbe egy papot!” kezdeményezést, bátorítva ezáltal a híveket, hogy imáikkal és erôfeszítéseikkel kérjék Krisztust, hogy adjon erôt és kitartást papjainak küldetésük teljesítésében. Folytatva az elôzô számunkban elkezdett összefog- adta: „Az egyetlen kiút a válságból a szentté válás, lalót, a soron következô elôadó Szaniszló Tibor atya avagy van-e még jövôje a papi hivatásnak?” Vélemévolt (november 12). Elôadásának a következô címet nye szerint a szakadék fölött hidat kellene építeni és 3
nekünk, keresztényeknek kellene átvezetni a többi embert a válságon. Klaus Berger nyilatkozata alapján egyet ért azzal, hogy sosem volt könnyû az Egyháznak (ma sem az), de minden idôben csak egy valami számított, mégpedig az, hogy szentekre van szükségünk (nem szenteskedôkre). Nincsenek kivételek, szentté kell válnia mindenkinek. Fel kell vállalnunk a kereszténységünket; igenis térdet kell hajtanunk a templomban, hallgatnunk kell a papjainkra, bûnbánatot kell tartanunk, gyónnunk és áldoznunk. Tisztelnünk kell az Oltáriszentségben a Megváltó Krisztust, mert csak akkor leszünk képesek a másik emberhez is alázattal fordulni. Jézus arcát magunkon kell hordanunk, nemcsak elöl, a hátunkon is. Szeretettel fel kell vállalnunk papjainkat, segítenünk kell nekik és megerôsíteni ôket a hivatásukban. A pap természetfelettiségének felismerése az ô gyengeségei és embersége mögött, a hívek számára óriási imádságos feladatot ró. El kell hinnünk, hogy a pap értünk van, el kell hinnünk, hogy a pap a megszentelô feladatot látja el megtört állapotában is, a bûnei ellenére is. Minden papban fel kell ismernünk Jézust, Isten üdvözítô ajándékát. Hisz minden pap megkérdôjelezhetetlen hivatása, hogy tevékenységében Krisztust, az Egyház fejét jelenítse meg. Ez sokkal fontosabb, mint a pap kinézete, tehetsége, színészi képessége vagy a népszerûsége. Mert ez az a gyökér, ahol a papság és a szentség összekapcsolódása a hívek számára újra érthetôvé teszi a katolikus identitást, amely a jelenlegi ökumenikus káoszban sem szégyen. A pap számára minden nap hivatásnap, a papnak nincs civil élete, a pap élete életáldozat és úgy kell rá tekinteni, mint ahogy a borba belecsöppenti a vizet. Így lesz teljessé a szentmise áldozat és ez jelenik meg az Egyházban. Ez az, amit elsôsorban értékelni kell. Tehát a feladatunk a papság évében, hogy a papban lássuk az áthidaló szerepet, aki felvállalja a szakadék felettiséget és a hit ôrzését. Legyen bennünk elég alázat, hogy elismerjük: papnak lenni megalkuvásmentesen jó. Katolikusnak lenni is jó, de csak megalkuvásmentesen, hogy a lelkiismeretünk ne vádoljon minket; és akkor, amikor ez a világ harsogja, hogy válság van, akkor mi oda tudjunk menni az emberekhez, hiteles szeretettel, és tudjuk elmondani mindenkinek azt a hírt, amit már annyira várnak: JÉZUS SZERET. 4
November 19-én Répa Bernadett M. Anna nôvér (Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanôvér) számolt be a papság évéhez fûzôdô gondolatairól. Elôször is felhívta a figyelmet arra, hogy bár nem vagyunk papok, valahol mégis annak mondhatjuk magunkat, hiszen kereszteléskor minden ember Krisztus általános papságában részesül. A felszentelt papokkal együtt tehát nekünk is ki kell vennünk a részünket a hit gyakorlásából. Ahogy a pápa és a püspökök pásztorbotja jelzi, hogy ôk (lelki)pásztorok, a katolikus nép „terelgetéséért” felelôs emberek; úgy mi is felelôsséggel tartozunk a szûk körünkben élô barátaink és családunk lelki-hitbeli fejlôdéséért. Ahogy tette ezt Vianney Szent János, azaz Jean Marie Baptiste Vianney (Dardilly, 1786. május 8. - Ars, 1859. augusztus 4.). János francia plébános volt, aki katolikus szent lett és a plébánosok védôszentje.
Egyszerûen „Curé d’Ars” („az ars-i plébános”) néven is ismerik. Nemzetközi hírnévre tett szert azzal, hogy pásztori tevékenységével, szentekhez illô életével, gyóntatói munkájával radikálisan átformálta környezete szellemiségét. Amikor híre ment, egész Franciaországból özönlöttek hozzá a zarándokok gyónni. November 26-án Geszler Péter, szintén volt kiskunfélegyházi káplán tartott elôadást a „királyi papságról”. Beszédét egy idézettel kezdte (Péter 2, 9-10), aminek
tartalmi lényege, hogy mi mindannyian a királyi papság tagjai vagyunk. Mi vagyunk a szent nemzet, a megváltott nép, ami annyit jelent, hogy Krisztushoz tartozó, Krisztushoz hasonló, küldetéssel rendelkezô közösség vagyunk. Az embereknek szeretetre van szüksége, megváltásra van szüksége, ezért kaptuk mi meg Jézus Krisztust, ezért született közénk, ezért halt meg értünk, adta oda életét értünk, s ezért támadt fel. Rá van szükségünk. A világ az Istent szomjazza, és a világ az Istentôl jövô szeretetre szomjazik, s ezt kell nekünk hirdetnünk; és ha sikerül, akkor ténylegesen szent nemzet, királyi papság, megváltott nép lesz belôlünk. Szeretni az embert annyit jelent, mint szeretni az Istent. Jézus eljött a világba, hogy megvalósítsa a szeretetnek a forradalmát, de ez a forradalom nem jön létre nélkülünk, ez csak általunk valósulhat meg. Addig, amíg számunkra a szeretet csak egy langyos, takaréklángon pislákoló valami, addig nem fog ezzel a világgal történni semmi, addig nem lesz jobb, addig nem lesz szebb, de általunk meg tud változni, általunk jobbá tud lenni ez a világ; és persze ezt el kell hinni. Ahhoz, hogy magunkat is szeretni tudjunk elengedhetetlen az, hogy szeretve legyünk. Néha azt hisszük, hogy ahhoz, hogy Jézus elfogadjon bennünket tisztának, bûntelennek, makulátlannak kell lennünk. S ezért, mert nem tiszta a lelkiismeretünk, mert bûntudatunk van, eltávolodunk az Istentôl, nem megyünk templomba, nem megyünk el gyónni, már nem imádkozunk annyit, „bújócskázunk az Istennel”. De Jézus azt mondja, hogy „Én úgy szeretlek, ahogy vagy, amikor hozzám jössz nem kell ünneplôt húznod, nem kell nyakkendôt kötnöd, nem kell kiillatosítanod
magadat!” Jézus nem olyan bûnösen szeret bennünket, ahogy vagyunk, nem errôl van szó. Arról van szó, hogy neki úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk és ehhez jobbá kell válnunk, hogy mi is rájöjjünk. Ha valakit szeretnek teljes szívvel, teljes lélekkel: nincs olyan, hogy az a valaki ne változzon meg, ne akarjon jobb lenni, ne akarjon megfelelni. Amíg nem hisszük el, hogy Isten szeret bennünket úgy ahogy vagyunk, addig bújócskázunk elôle. A szeretetnek a forradalma, a szeretet megvalósítása ott kezdôdik, mikor elhiszem, hogy az Isten engem tényleg szeret, nem utál, nem akar elpusztítani, szeret, királyi papsággá tett, szent népének tagjává tett, a megváltott emberek közé tett és azt akarja, hogy én üdvözüljek, azt akarja, hogy boldog legyek. S mikor én ezt képes vagyok elhinni, akkor fájdalmas lesz a bûnöm, fájdalmas lesz az, hogy valami mégis elszakít az Istentôl és akkor fogok megváltozni, akkor fogom azt mondani, hogy jobb ember akarok lenni. és akkor a körülöttem lévô embereket is jobbá akarom majd tenni Ha a hit szerves része az életünknek, akkor magától elô fog belôlünk törni. Sokszor úgy is, hogy észre se vesszük. De ha az embernek tiszta a lelke, Istenhez kapcsolódik a lelke, az meglátszik az arcán is; és ez lesz a mi evangelizációnk. A tulajdonképpeni igehirdetés nem a prédikációkban és nem a tudományos konferenciákon megy végbe, hanem egy-egy elejtett szóból, egy gesztus, egy mosoly, egy simogatás révén nyilvánul meg, amit nekünk kell megtenni. Az irgalmasság cselekedetei által evangelizálunk. Mindenkinek feladata a „Tegyük szebbé a világot” projekt. (KG)
Adventi ifjúsági lelki nap – Advent az elcsendesedés és az Úrra való ráhagyatkozás ideje. Ilyenkor szükségünk van arra, hogy közeledjünk az Isten felé, és megerôsítsük az elkötelezôdésünket Iránta. Ennek okán egyházközségünk Ifjúsági Csoportja adventi lelki napot szervezett Pálosszentkúton. A sûrû köd ellenére a csoport nagyobb része gyalog vágott neki az útnak. Péntek este gitáros szentmisével vette kezdetét a két napos lelkigyakorlat, ahol Attila atya interaktív prédikációjában az Isten és ember közötti barátságról hallhattunk értékes gondolatokat. A vacsora után szentségimádás és éneklés következett. Reggel újult erôvel kezdtük a szombatot, amikor az értékek után jártunk, hogy vajon hová tûntek el a mai világból. Játékos feladatokkal, plakátrajzolással és keresztény „KRESZ”-szel találtuk meg a megoldást. Ezután krumplipucolás és ebédfôzés következett. A lelkigyakorlat zárásaként Attila atya összegezte az elhangzottakat, majd újra hazatértünk Félegyházára. (BPR) 5
„Engedjétek hozzám a gyermekeket!”
Kedves Gyerekek! EBBEN A HÓNAPBAN A FARSANGRÓL OLVASHATTOK ÉS TUDHATTOK MEG ÉRDEKES INFORMÁCIÓKAT. A Farsang a _________________- tôl, [ A MEGFEJTÉS HELYE ], (Január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó idôszak elnevezése. A Magyarországon közismert farsang elnevezés a bajorosztrák Fasching szóból ered. Ez a fogalom a középkorban a böjttel függött össze, a böjt napját megelôzô éjszaka elnevezése volt. A katolikus egyház liturgiájában ez a rövidebb évközi idô, ilyenkor a remény színében, zöldben misézik a pap. Ezt az idôszakot hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. Farsangi mulatságokat rendeznek, ahol a fiatalok és idôsek is szívesen öltöznek jelmezekbe. Tradicionális farsangi élet a farsangi fánk. A hamvazószerda elôtti húshagyó kedden, éjfél után elcsitulnak a zajos mulatságok, kezdetét veszi a nagyböjt. FEJTSD MEG A REJTVÉNYT, HOGY MEGKAPD, MIKOR KEZDÔDIK A FARSANG! 3.
1. A keresztség szimbóluma, ezzel öntik le a megkeresztelendô embert.
8.
2. E nnyi parancsot kapott Mózes a két kôtáblán.
7.
5.
2. 1.
3. A Szerecsen király neve.
4.
6.
9.
10.
4. E bben a városban volt az a menyegzô, ahol Jézus borrá változtatta a vizet. 5. E bben a városban született Jézus. 6. A z adventi, hajnali mise más elnevezése. 7. J ézus bemutatásakor a templomban megjövendölte, hogy ô az Üdvözítô. 8. M áté foglalkozása volt, mielôtt Jézus meghívta. 9. F ára mászott, hogy lássa Jézust. 10. A hitetlennek mondott tanítvány neve.
6
„Úgy fussatok, hogy megkapjátok a jutalmat!
(1Kor 9,24)”
„Van egy nagy, mégis hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idô. Van naptár, van óra, perc, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhet, vagy el is suhanhat, akár egy pillanat; attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idô élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.”- írja Michael Ende, Momo címû meseregényében. A történetben szürke ruhás öltönyös emberek jelennek meg a város utcáin és elrabolják a körülöttük lévôk idejét. „Nagyszabású és gondosan elôkészített terveket szôttek az emberek idejének megszerzésére, úgy, hogy lehetôleg azt senki ne vegye észre. Lépésrôl lépésre, föltûnés nélkül hatoltak naponként elôre, s birtokba vették az embereket. Észrevétlenül megtapadtak a nagyváros életén, hozzáférkôzve annak lakosaihoz.” Csakhogy a valóságban ez már nem mese. A német származású író már a múlt században remekül rámutatott a jelen kor legnagyobb problémájára, az idôhiányra és rohanásra. A mai világ nagyon felgyorsult. Mindenki rohan valahová, rohanunk a munkába, az iskolába, jóformán az egész életünk csak egy nagy rohanás. De megéri ez nekünk? Rohanás talán a folyamatos „nincs idôm” érzés. Mindenki szembesül vele, amikor úgy érzi, hogy nem tud már úrrá lenni teendôin. És ezután jön a kapkodás és a stressz. Ilyenkor kell eszünkbe jutnia Szent Pál apostol egy gondolatának: „Futok, mint aki elôtt nem bizonytalan a cél…” (1Kor 9,19-27) Szent Pál egy atlétaként ábrázolja magát, aki a cél felé fut. Fut, és nem rohan. Óriási különbség van e két dolog között. A futásnak technikája van. Megfelelô levegôbeosztás, megfelelô tempó, meghatározott irány, közbeiktatott pihenôk és önfegyelem jellemzi. Míg a rohanásnál csak az irány adott, és minden energiát felemésztô izommunka van jelen. Az rohanó atléta hamar kifullad és hatalmába keríti a levegôhiány. Rohanás közben az ember magára sem, és másra sem tud figyelni. A mi életünk is ilyen. Ha folyton csak rohanunk, saját magunkat tesszük tönkre. Nem jut idônk se magunkra, se másokra. Nincs idônk fellélegezni, megpihenni, és erônk sincs felemelni a fejünket, hogy a célt meglássuk. Szent Pál példája nyomán tehát futássá kell alakítanunk a mindennapok rohanását. Gondoljunk csak Jézus Krisztusra. Mindössze 3 éve volt arra, hogy megalapozza egyházát, gyógyítson és megtanítsa apostolainak az „örömhírt”. Mégis volt ideje megállni, elvonulni, imádkozni. Nekünk is meg kell szakítani néha a folyamatos rohanást, és törôdni egy kicsit a lelkünkkel és az embertársainkkal. Isten nem a reklámfilmekben, szórólapokban, a televízióban vagy az interneten szól hozzánk. Hagyjunk neki is egy kommunikációs csatornát. Hagyjuk meg neki a csöndet. Az elcsendesült pillanatokban feltöltôdhetünk, hogy aztán újult erôvel ismét nekikezdhessünk a futásnak. És nem szabad szem elôl tévesztenünk a célt sem. Úgy kell futnunk, hogy az út az örök életre vezessen. Persze nem könnyû feladat, míg a rohanásból futás lesz, viszont egy próbát azért megér. S ha jó tanulónak bizonyulunk, akkor majd mi is azt mondhatjuk, amit Szent Pál élete alkonyán: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam…” (2Tim4,6). A cél már adott, a többi csak rajtunk áll! Eredményes futást kívánunk! (BPR)
KATOLIKUS HÍRMONDÓ A KISKUNFÉLEGYHÁZI SARLÓS BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG HAVILAPJA
[email protected] http://katolikushirmondo.mindenkilapja.hu Kiadja: Római Katolikus Plébánia I.
Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.,
http://otemplom.gportal.hu
Felelôs kiadó: Talapka István c. apát, plébános Fôszerkesztô: Dr. Hevér Tibor
[email protected]
A szerkesztôség tagjai: Barna-Pap Rozália, Hevér Nóra, Keresztesi Gréta, Papp Alexandra, Sárkány Bence, Tarjányi Attila
Nyomda: Pressman Nyomdaipari Bt. (Dabas)
29/365-564, 30/210-5644 7
Újévi ima Egyetlen Isten! Atya, Fiú és Szentlélek! Neked ajánljuk ma az emberi idô új kezdetét, az évet, amely most kezdôdik. Neked ajánljuk, aki kezdetnélküli Kezdet vagy, aki igazság és Szeretet vagy, aki mindenhatóság és irgalmasság vagy, Te légy jelen benne, és cselekedjél benne! Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk. Az új évnek ezt az elsô napját az Ige földi születése titkával egyesítjük. Ô a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál, hogy egy legyen velünk. Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül a názáreti Szûz anyaságát, akit Te, örök Atya, kiválasztottál, hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek mûve által, aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában. Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével: „Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes! Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!’” Újév alkalmával ezeket a kívánságokat fejezzük ki kölcsönösen egymásnak: Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra! Az Ô neve azt jelenti: Isten üdvözít! (II. JÁNOS PÁL)
Liturgikus naptár – JANUÁR Dátum
#
1.
P
2.
Szo
3.
V
4.
H
5.
K
6.
Sze
7.
Cs
8.
P
9.
Szo
10.
V
11.
H
12.
K
13.
Sze
14.
Cs
15.
P
16.
Szo
17.
V
18.
H
19.
K
20.
Sze
21.
Cs
22.
P
23.
Szo
24.
V
25.
H
26.
K
27.
Sze
28.
Cs
29.
P
30.
Szo
31.
V
Liturgikus esemény, ünnep / Miseruha színe Evangélium Lk 2,16-21 Szûz Mária, Isten Anyja (Újév) Jn 1,19-28 Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók Mt 2,1-12 Urunk megjelenése (Vízkereszt) Mt 4,12-17.23-25 köznap Mk 6,34-44 köznap Mk 6,45-52 köznap Lk 4,14-22a köznap Penyaforti Szent Rajmund áldozópap Lk 5,12-16 köznap Jn 3,22-30 köznap Lk 3,15-16.21-22 Urunk megkeresztelkedése Mk 1,14-20 köznap Mk 1,21-28 köznap Mk 1,29-39 köznap Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító Mk 1,40-45 köznap Mk 2,1-12 köznap Remete Szent Pál Mk 2,13-17 köznap Szûz Mária szombatja Jn 2,1-11 Évközi 2. vasárnap Mt 25,1-13 Árpádházi Szent Margit szûz Mk 2,23-28 köznap Szent Fábián pápa Szent Sebestyén Boldog Özséb Mk 3,1-6 köznap és vértanú vértanú áldozópap Szent Ágnes szûz és vértanú Boldog BatthyánySzent Vince diakónus köznap Strattmann László és vértanú köznap Szûz Mária szombatja Évközi 3. vasárnap Szent Pál apostol megtérése Szent Timóteusz és Szent Titusz püspökök köznap Merici Szent Angéla szûz Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító köznap köznap Szûz Mária szombatja Évközi 4. vasárnap
Mk 3,7-12 Mk 3,13-19 Mk 3,20-21 Lk 1,1-4; 4,14-21 Mk 16,15-18 Lk 10,1-9 Mk 4,1-20 Mk 4,21-25 Mk 4,26-34 Mk 4,35-40 Lk 4,21-30
