Televíziós újságíró vagyok és motivációs tréner.
Riporterként
bepillanthattam:
rengeteg
találkoztam
boldog
sorsba és
boldogtalan emberekkel, gazdagokkal és nagyon szegényekkel, vesztesekkel vagy épp sikert sikerre halmozókkal. Azt vettem észre, hogy a boldogság és a siker – mint minden más is az életben – fejben dől el. Érdekelni kezdett, mi a titok, mi a kulcsa annak, hogy az egyik ember irigylésre méltó életet él, miközben a másik csak kihívásokkal küszködik. Tudtam, hogy szükségem van egy mesterre, akitől tanulhatok. Így leltem rá Jack Canfield-re, aki az Erőleves a léleknek sorozat írójaként pontosan olyan szívmelengető emberi történeteket gyűjtött, amilyeneket a kollégáimmal mi is mindig kerestünk a Naplóban. Hosszas egyeztetés, levelezés és telefonálgatás után 2009-ben végül felvételt nyertem Jack egy éves trénerképzőjére. Az ott tanultak megváltoztatták azt, ahogy a világot addig láttam és arra sarkalltak, hogy ezt a tudást minél több embernek átadhassam itthon, Magyarországon. Így született meg a Sikerkód, amely tartalmazza mindazt a tudást, amelyet a mesterem az elmúlt harminc évben a sikerről és a boldogságról összegyűjtött. A kétnapos tréningeket feleségemmel és társammal, Vietorisz Szilviával visszük el az ország minden sarkába. Az elmúlt öt évben tizenöt nagyvárosunkban több mint négyezer hallgató végezte el az alaptanfolyamot. Az eredményeik adják a lelkesedésünket a további munkához: van, aki megduplázta a fizetését; van, aki megszabadult 20 kiló fölöslegtől és visszanyerte a vágyott alakját; és olyan is akad, aki 42 évesen, kamasz gyereket nevelve megtalálta a szerelmet és egy új, boldog házasságot.
- Első fejezet Vágj bele!
Valahogy mindannyian várunk valamire. Egy kis biztatásra, engedélyre, anyagi támogatásra vagy éppen az isteni szikrára. És fogadkozunk, hogy akkor majd belevágunk. Hogy elkezdünk végre élni. Nem is, inkább csupa nagy betűvel: ÉLNI. Sokszor, sokaktól hallom a megszokott, szinte unalomig ismert mondatokat: ha megtalálom a tökéletes társat, boldog lehetek. Ha összekaparok végre egy kis pénzt, elindíthatom a vállalkozásomat. Már csak egy pár év, és nyugdíjaznak: akkor mindenre lesz időm. Íme, két dolog, ami ezekből a mondatokból következik. Egyrészt azok, akik már most is boldogok, sosem üldögéltek az élet nagy várótermében. Nem vártak jóváhagyásra: ha volt egy vágyuk, tervük, ötletük, akkor belevágtak még aznap. Másrészt, érdemes megfigyelni magadat: van-e neked is unalomig ismételgetett mondatod? Ha igen, mi a kifogásod, mit szoktál mondogatni magadnak? Mi tölt el félelemmel, milyen kétségeid vannak? Hiszen alapvetően a félelmek és a kétségek állítanak meg bennünket. Khm. Én hallottam már olyanokról is, akik nem vállalták a kockázatot, maradtak a fenekükön és inkább panaszkodtak, önigazolást kerestek és a sorsot hibáztatták fennhangon. Alább négy gyakran ismételgetett indok.
Ez talán a leggyakoribb kifogás. Hiszen mindannyian éreztük már így magunkat egyszer-egyszer az életben. Ha máskor nem, hát állás-interjú előtt. Hogy szükségünk lenne még egy nyelvvizsgára, el kellett volna végeznünk még egy kurzust, és akkor megfelelnénk. De ugyanígy van ez a vállalkozások esetében: ha értenék egy picit a könyveléshez és a marketinghez, lenne esélyem… Én azt tapasztaltam, hogy akik nem várnak több tudásra, hanem belevágnak a dolgokba, azok megtanulnak kérdezni. Folyamatosan kérdeznek, és a válaszok segítségével javítják a teljesítményüket. És persze, benne van a pakliban, hogy néha rosszul csinálják, amit csinálnak. De legalább kiderül számukra, miben kell fejlődniük.
Egy újabb klasszikus. Ugye, elvileg most eggyel kevesebb ember mondogathatja, mint eddig, mert két hete elvitték a kétmilliárdos lottónyereményt. Amúgy, ha megkérdezed az embereket, mire költenék azt a sok pénzt, legtöbbször általános válaszokat kapnál. Szép házat vennék, nagy autót. Ja igen, és utazgatnék. Érdemes belegondolni, hogy tulajdonképpen nem is annyira a sportkocsira vágyunk, mint arra az élményre, amit az autó vezetése jelent. Ezt az élményt egy autókölcsönző segítségével az autó vételárának töredékéért átélhetjük. Aztán ott van az utazás. Van olyan ismerősöm, aki évek óta álmodozik arról, hogy egyszer talán eljut a tengerpartra. De soha nem kérdezett utána, hogy egyáltalán mennyibe kerül az utazás. Szerinted eljut így valaha a partra? Múltkor meg összefutottam egy régi kollégámmal: vállalkozó lett. Mondta, hogy semmi különös, megyeget a vállalkozás. Kérdeztem, mit csinál a szabadidejében. Azt mondta, egzotikus helyekre utazik. Kérdezem, miből telik, ha csak megyeget a cég? Azt mondja, nem is hinném, de Indiában egy egész hónapot el tudtak tölteni a párjával 100 ezer forintból. Nincs nagy pénz, még sincs váróterem: csak az élmény van. Boldogság, most.
Én azt látom, hogy ami igazán fontos, arra mindig jut idő. Aminek meg nem szentelünk elegendő fontosságot, arra mindig jut kifogás. A gyerekeimen is látom (én is ugyanilyen voltam): a csellógyakorlásra valahogy ritkán jut idő. Facebookozásra ellenben mindig (jutna). Talán meg lehet így is fogalmazni: ha valaki pisztolyt tartana a fejedhez, és azt mondaná, vagy foglalkozol ezzel az üggyel, vagy lepuffant, hogyan találnál időt a vágyott dolog megvalósítására? Nyilvánvalóan ez is csak hozzáállás kérdése: a megoldást keresed vagy csak a probléma állította falat látod? Hozzáteszem, amióta a feleségemmel a saját cégünket építgetjük, mi is rájöttünk, hogy rengeteg szabad idő van este, a gyerekek lefektetése után. És csaknem ugyanennyi reggel, az ébresztésük előtt. Mondjuk cserébe leszoktunk az NCIS-ről és a House-ról. Ez benne van a pakliban.
Dr. Leonard Orr figyelte meg, hogy az emberi elme úgy viselkedik, mintha két részre lenne osztva: a gondolkodó és a bizonyító részre. Azt állítja, hogy bármit higgyen is a gondolkodó, azt a bizonyító rész bebizonyítja. Ez működik is, a mindennapjainkban. Hisszük, amit hiszünk, mert elegendő bizonyítékot gyűjtöttünk ahhoz, hogy elhihessük. Kapcsold át magad: végezd el az alábbi gyakorlatot! Ha van egy erős hited, ami azt mondja, hogy pl. nagyon rossz vagy a kapcsolatépítésben, de biztos vagy benne, hogy emiatt nem mennek jól a dolgaid, akkor változtasd meg a gondolatot. Mondd azt: jó vagyok a kapcsolatépítésben, sőt remek! És figyeld meg, hogy a bizonyító rész elkezd bizonyítékokat gyűjteni az új gondolatodhoz is. Érdemes elkezdeni a megszokott hiteid megkérdőjelezését. Persze csak akkor, ha mást akarsz megtapasztalni az életedben, mint amit eddig tapasztaltál. A váróteremben.
Hogyan tudhatod, hogy min kellene változtatnod? Talán nem vagy elégedett életed minden aspektusával, de valahogy megszoktad már a problémáidat és a visszatérő helyzeteket is. Nem feltétlenül élvezed, hogy a dolgaid úgy alakulnak, ahogy, de ez a komfortzónád: az életed ilyen szokott lenni. A nagy igazság az, hogy a boldogság mindig a jelenlegi komfortzónádon túl vár rád. És mindig változtatnod kell ahhoz, hogy ne azt kapd, amit szoktál, hanem azt, amire igazán vágysz. Rengeteg felmérés létezik, amelyek mindegyike abban segít, hogy felismerd a problémáidat, megértsd önmagad és a személyiségedet, aztán pedig elkezdd a dolgaidat másként csinálni, mint korábban. Az alábbi felmérést Barrie Davenport tette közzé a neten, ő a Live Bold and Bloom mozgalom alapítója. Én a hosszú feladatot lerövidítettem, hogy nagyobb kedvvel fogj neki a válaszadásnak. Ezzel a 15-20 percnyi időbefektetéssel többet tudhatsz meg magadról, mint az utóbbi 15-20 hónapban. Nézz szembe a problémáiddal, hogy meg tudd őket oldani! Hét témakörrel kapcsolatban találsz összesen 35 állítást, azaz témakörönként ötöt. Válaszd ki közülük azokat, amelyek NEM igazak most az életedre! Minden ilyen állítással kapcsolatban írj össze három olyan konkrét lépést, amelyet a következő hónapban megtehetsz azért, hogy az állítás igaz legyen!
Támogató, szerető kapcsolatban élek, boldog és elégedett vagyok a (házas)társammal. Vagy boldog és elégedett vagyok a szingliségemmel.
Vannak közeli, jó barátaim, akikkel támogató, szeretetteljes kapcsolatban vagyok, és rendszeresen jól érezzük magunkat együtt. Baráti kapcsolataimra a könnyedség jellemző.
Megnyugtatóan rendeztem minden, korábban megoldatlan ügyet a szüleimmel és a gyermekeimmel.
A kapcsolataimban könnyen kezelem az indulataimat.
Nem tartok fenn kapcsolatokat pusztán bűntudatból vagy kötelességtudatból.
Már most is elégedett vagyok az életemmel és a körülményeimmel.
Megtaláltam a harmonikus összhangot a munkám, a családom és a szabadidőm között.
Reggelente örömmel ébredek és izgatottan várom az eljövendő napot.
Kényelmes otthonom elégedettséggel tölt el.
Mások rosszkedve nem tud engem letörni.
Rendszeresen sportolok (hetente háromszor, alkalmanként legalább fél órát).
Egészséges ételeket és italokat fogyasztok, megfelelő mennyiségben.
Rendszeresen eljárok fogorvoshoz és szűrővizsgálatokra.
Évente legalább kétszer vakációzom.
Elfogadom, hogy a kudarc is a sikerhez vezető út része és a leckék hozzásegítenek a fejlődéshez.
Megoldottam
és
lezártam
a
gyermekkoromból
és
más,
korábbi
életszakaszaimból hozott traumákat.
Meghúztam a személyes határvonalakat és azokat be is tudom tartatni másokkal: így senki sem használhat ki engem.
Belső értékeimmel összhangban építettem fel és élem az életem.
Végigviszem a feladataimat, befejezem, amibe belekezdtem, csak nagyon kevés dolgot hagyok félbe.
Rendet tartok otthonomban és a munkahelyemen is, nem árasztanak el a kacatok.
Sosem érzem úgy, hogy megakadtam volna: lehetőségeim folyamatosan inspirálnak engem.
Nem úgy élek, hogy másoknak megfeleljek, hanem a saját elképzeléseim szerint.
Könnyedén fejlődök, mert szeretek újítani, új dolgokat kipróbálni.
Nem várok másokra, én kezdeményezem a változásokat.
Nem függök mások dicséreteitől, bízom magamban és a képességeimben.
Nincs gondom azzal, hogy kérjem, amit akarok.
Pozitív emberekkel vettem körül magam.
Motiváló célokat tűztem ki és nap, mint nap teszek is érte, hogy ezeket a célokat elérjem.
Nem akarok mindent egyedül elvégezni, amit csak lehet, delegálok.
Nem halogatom a feladatokat, hanem beütemezem őket a napomba és a tervem szerint haladok.
Nem küzdök az anyagi sikerért: a pénz szinte magától jön hozzám.
Legalább fél évre elegendő tartalékom van a bankban.
Bevételeim legalább 10%-át rendszeresen befektetem, hogy gondoskodjam nyugdíjas éveimről.
Meggondoltan és nem impulzívan vásárolok.
Jó úton haladok az anyagi függetlenség felé (vagy már el is értem.)
Hát eddig az állítások: emlékezz, hogy azokkal kapcsolatban, amelyek még NEM igazak az életedre írj össze legalább három konkrét lépést, amely közelebb visz ahhoz, hogy az állítás rád is igaz legyen. Ne keseredj el, ha sok ilyen állítást találtál – ez természetes. Mindannyian küzdünk problémákkal, a baj csak az, hogy sokszor nem is tudatosítjuk őket – így aztán a megoldásukon sem tudunk dolgozni.
- Második fejezet Fedezd fel küldetésed!
- Na, mit csináltatok hajnalban? – kérdeztem, még ágyban fekve a két nagyobbik lányomtól. Negyed nyolc volt, kimelegedve, kifulladva, sárosan, megázva és nyakig beöltözve álltak a szállodai szobánkban. Fülig ért a szájuk, de csak néztek egymásra, hogy melyikük is mondja az előre begyakorolt választ. – Na, mit csináltak apa hercegnői? – tettem fel újra a kérdést. – Szart szedtünk, apa! - pukkant ki belőlük a hahotázás. Tudták, hogy csúnya szó, tudták, hogy nem szabad, de azt is tudták, hogy ezúttal elnézem nekik. Csak úgy áradt belőlük a lelkesedés. Juli és Eszti ugyanis istálló-ügyeletben volt, a vadregényes, bakonyi Szépalmapusztán. Hatkor már lent sepregették a lócitromot a kedvenc lovaik alól. Csete, Sebes, Szamóca, Rugó, már régóta kívülről fújom én is a névsort. Ami iskolaidőben felér a balsors összes nyűgével, nyilával (hatkor kelés) az ilyenkor, lovas tábor idején maga a mennyország. Alig lehet kivárni, hogy elteljen az éjszaka és végre indulni lehessen a lovakhoz. Ugye, milyen érdekes az emberi természet? Jó szülőként vihetjük mi őket wellness-hétvégére, vidámparkba, akár külföldre. Néha az is UNCSI. Minek örül ez a két lókötő, de úgy, hogy majd kicsattan a hátsója? Hát annak, ha hideg, esős hajnalon kaparhatja a lócitromot a bokszokból. Nem kellett nekik kétszer szólni az ébresztésnél, nem volt a szokásos, Anyaaa, csak még öt perc, légyszi-légyszi…. Keljfeljancsiként pattantak ki az ágyból. Elnéztem a tekintetüket. Ismerős volt ez a tekintet. Egy neves sebészprofesszor nézett így, amikor az általa kidolgozott porcpótló térdműtétről beszélt nekem. Egy mérnök nézett így, amikor az általa feltalált, forradalmian új biciklihajtásról beszélt nekem. Egy zenész nézett így, amikor a világszínvonalú, saját maga által tervezett stúdióját járta végig velem.
A szenvedély sugárzott a
szemükből, mint ahogy az én gyerekeim szeméből is a szenvedély sugárzott ezen a reggelen. A lényeg persze az, hogy ezt a nézést tíz-tizenöt éves korunkra nagyon sokan elfelejtjük. Te mikor néztél így utoljára? Mikor csináltál legutóbb úgy valamit, hogy teljesen belevesztél és elveszítetted az időérzékedet? Jelen van-e a szenvedély bármikor az életedben? Gondolkodj erősen, mert nagyon fontos a válasz. Tudnod kell, hogy mi az, ami szenvedéllyel tölt el. Tudnod kell: a sikereid azzal kezdődnek,
hogy valamit szenvedéllyel csinálsz. A szenvedély adja a tüzet a kitartáshoz. Mert kitartás és vasfegyelem kell ahhoz, hogy a terveidből valóság váljék. Gondold csak végig a munkádat. Gondold végig a hét minden egyes munkanapját. Esetleg a munkád egésze, vagy bizonyos része az, amelyet határtalanul élvezel? Megfigyelheted, hogy ez – nem véletlenül – munkádnak pont az a része, amelyben a legjobb vagy, amit a legjobban csinálsz. A szenvedély a súgó, amely abban segít téged, hogy megfejtsd a küldetésedet. Az is sokat mond, ha arra döbbensz rá, hogy egyetlen olyan perc sincs a hetedben, amelyet élveznél. Két lehetőséged van: megkeresheted azt az érzést, amely elvitt a jelenlegi munkahelyedre. Mit vártál tőle? Mi volt benne az izgalmas kihívás? Melyek voltak az első sikereid és miért voltál büszke rájuk? Munkádnak mely szegmensében váltál először sikeressé, hasznos tagjává a közösségnek? A másik lehetőség pedig a szembenézésé. Ha nincs és nem is volt semmi, amit élveztél volna a munkádban, érdemes végiggondolnod, hogy meddig fogod mindezt tolerálni? Mikorra halsz bele lelkileg, hogy a fizetésért cserébe meghúzod magad? Mikor lesz akkora a teher, hogy vállalod a váltás kockázatát és új munka után nézel? Ne feledd, a lócitromszedést sem szereti mindenki szenvedélyesen. Mindenkit más tölt el – és fel – lelkesedéssel. Vedd magad annyira komolyan, hogy megkeresed a belső tüzedet. És, ha kell, fellobbantod újra!
Egy réges-régi anekdota jutott eszembe. Herbert von Karajan, a világhírű karmester vezényelt egyszer Hollandiában. Zenekari próba volt és a mester azt vette észre, hogy az első hegedűs valamiért mindig elügyetlenkedi a szólamát. Karmesteri pálcájával elkezdte hát kocogtatni a kottatartóját, jelezve, hogy leinti a próbát. - Ne haragudjon kolléga, esetleg nem szereti ezt a termet? – kérdezte támogatólag a hegedűst. – Dehogyis mester, biztosíthatom, hogy ebben a teremben szeretek a legjobban dolgozni. Ennyiben maradtak, folytatódott a munka. Majd Karajan megint leintette a próbát az első hegedűs miatt. – Esetleg Brahms-t nem szereti? – tette fel az újabb kérdést. A hegedűs ismét készségesen válaszolt. – Ugyan, kérem, Brahms a kedvencem, őt hallgatom még a kocsiban is. Megy tovább a próba. A hegedűs még mindig szörnyen játszik. Karajan lekopogja a zenészeket. – Talán engem nem szeret, Uram? – kérdezi. – Mester, kérem, ne mondjon ilyet, számomra a legnagyobb megtiszteltetés, hogy Ön vezényel engem. Újabb néhány taktus. Ügyetlenkedés. Lekopogás. - Akkor most már árulja el, mit nem szeret maga tulajdonképpen? A hegedűs hosszasan néz maga elé, majd Karajanra emeli a pillantását és bánatosan azt mondja: - Mester, én sajnos hegedülni nem szeretek. A történetet természetesen nemcsak azért írom le, mert szórakoztató. Sokkal inkább azért, mert nagyon is tanulságos. És nagyon sok ember életéről szól. Mondhatni, csak kívülről nézve mulatságos. Találkoztam már ügyvédekkel, akik szülői nyomásra választották a jogi egyetemet és küzdötték végig örömtelenül a karrierjüket. Vagy élsportolóvá nevelt fiatalokkal, akik édesapjuk vagy édesanyjuk álmát voltak hivatottak megvalósítani. Ilyen esetben az is sovány vigasz, ha sikerül. De általában nem is sikerül… A
kérdés,
amelyet
érdemes
feltenni
magunknak,
így
hangzik:
a
hétköznapjaimban, a munkámban, magamnak akarok-e megfelelni, vagy valaki más álmait élem? Ha nem lenne rajtam ennek a másik embernek a kimondottkimondatlan nyomása, vajon ugyanígy telnének-e a hétköznapjaim? Vagy valami egészen mással foglalkoznék?
Mesterem, Jack Canfield mesélte egyszer, hogy a tanfolyama szünetében odament hozzá egy orvos. És könnyek között vallota meg neki, hogy őt tulajdonképpen csakis az autók érdeklik. A szerelésük, a felújításuk, bármi, ami kocsi. De a szülei kérlelhetetlen akarata alatt meghajolva aneszteziológus lett belőle. És gyűlölte az életét. Ahogy ő mondta, testeket szerelt kocsik helyett. Jack akkor a következő tanácsot adta neki: ne fordítson azonnal hátat a megszokott életének, viszont csempésszen bele örömöt, és tegye elviselhetőbbé. Abban állapodtak meg, hogy a doki vesz egy öreg veterán autót és a hétvégeken elkezdi újjá varázsolni. Ettől a lehetőségtől a férfi rögtön jobb kedvre derült. A történet pedig csak azt példázza, hogy nincs veszve semmi akkor sem, ha ebben a pillanatban épp nem az álmainknak élünk. De hogyan tudhatjuk meg, hogy mi az, ami leginkább hajt bennünket? Hogy melyek azok a dolgok, amelyek igazán fontosak? Íme, egy feladat, amihez nem kell más, mint két üres lap és egy kis időbefektetés.
Emlékezz vissza egy olyan időszakra az életedből/karrieredből, amikor igazán jól mentek a dolgaid!
Írd le az emléket 8-10 mondatban egy oldalon keresztül.
Keress 10 olyan kifejezést a szövegben, ami kulcsfontosságú és számodra azt jelképezi, ami miatt az az időszak annyira pozitív emlékké vált.
Megcsinálhatod az ellenpróbát is.
Emlékezz vissza egy olyan időszakra az életedből/karrieredből, amikor igazán rosszul mentek a dolgaid.
Írd le az emléket 8-10 mondatban egy oldalon keresztül.
Keress 10 olyan kifejezést a szövegben, ami kulcsfontosságú és számodra azt jelképezi, ami abból az időszakból a leginkább hiányzott neked.
Tedd egymás mellé a két listát. Lassan kibontakoznak majd azok az alapértékek, amelyek a legfontosabbak számodra az életedben. Keresd ezeket az alapértékeket a hétköznapjaidban: tedd őket minél inkább részévé az életednek. Ha nem teszel így, sokkal nehezebben találsz majd örömet akár a munkádban, akár a szabadidődben.
- Az erőm legyen veletek – így köszönt el tőlünk az észak-svájci Neftenbachban. Mindeközben fülig ért a szája, pedig akkor már 28 órája talpon volt. A háta mögött az átszakított célszalag, a kezében egy Komárom feliratú piros-fehérzöld zászló. A bámészkodók nagy-nagy tisztelettel súgtak össze a háta mögött: ő az a magyar, akiről beszélnek. A férfi, aki végigcsinálta a legkeményebb erőpróbát, amit ember valaha végigcsinálhatott. Ferencs, így mondták a svájciak, cs-vel. Ferencs Szonji. A mi Szőnyi Ferink. Néhány nappal korábban. Komáromban beszélünk meg találkát, délután négyre. Napközben építkezésen dolgozik, onnan jön, biciklivel. Meg sincs izzadva, pedig másfél órát tekert, 30-40 es tempóval. Egy üres üzlethelyiségbe vezet be: beszélgetés közben nekiáll, hogy gipszkarton lapokat szabjon és csavarozzon. Esténként a családi gyros-sütő-falatozót építgeti. És közben mesél, Mexikóról. Feri most 47 éves. Harmincas évei végén járt, amikor érezte, hogy jön a pocak, ő meg lassul és öregszik. És ez nem tetszett neki. Elkezdett túrázgatni a családdal, meg kocogni. Aztán 2000-ben vett egy kerékpárt. Először a környéken tekert, aztán bejárta Európát, nem sokkal később már Ausztráliát szelte át. Egy barátja unszolta, hogy induljon el egy triatlon versenyen. Ott ugye úszni, biciklizni és futni kell. Feri nem tudott úszni. De a barát kitartó volt. Feri meg 43 évesen végül beugrott a medencébe és kitanulta a gyorsúszás művészetét. Tavaly már Mexikóban indult a világ valaha volt legkeményebb versenyén: hússzoros triatlon, huszonnyolc nap alatt. Azaz 76 kilométer úszás, 3600 kilométer kerékpározás és 844 kilométer futás. Azt mondják ez kb. olyan, mintha valaki elbicajozna Oslóból Keszthelyre, ott hosszában átúszná a Balatont, aztán még elszaladna Bukarestig. Feri majdnem belehalt, de végigcsinálta. 20 nap alatt végzett a távval, aranyérmes lett. Világelső. Már réges-rég otthon volt Komáromban, amikor az utolsó befutó beért a célba a huszonnyolcadik napon. Beszélgettem orvosokkal. Nem tudták megmagyarázni, hogy lehet mindezt túlélni. Feri sem tudja. Azt viszont igen, hogy értelmet kapott az élete, büszke rá, hogy dicsőséget hozott a városának és a hazájának és ez spannolja. Havonta kéthárom borzalmas versenyre megy. Ő élvezi. Például a Spartathlont, ahol 246
kilométert kellett futnia terepen, sötétben, alvás nélkül, alig több mint 24 óra alatt. Azt is megcsinálta. Svájc mindehhez képest gyalog-galopp volt. Neftenbach gyönyörű kis falu dús legelőkkel, tüchtig társasházakkal és háromezer jól öltözött falusival. Itt rendezték a szeptemberi dupla triatlont. 7,6 kilométer úszással, 360 kilométer kerékpározással és egy dupla maratonnal. Sosem láttam még ilyen versenyt közvetlen közelről. Végigizgultam a csaknem 27 órás futamot. Nem bírtam elképzelni, hogy mindezt tényleg meg lehet csinálni. Láttam, ahogy görög isten külsejű hatalmas német sportolók szállnak le a kerékpárról a 10 órányi tekerés után és lépni nem tudva dobják be a törölközőt. Sötét volt, mikor a halálra fáradt csapat belevágott a dupla maratonba. Sokan nem értek célba. De Feri ment, mint a gép. 26 óra és 50 percen keresztül megállás nélkül. Menetközben evett, ivott, és talán aludt is egy pár másodpercet, futás közben. Ott volt a hátán a felirat: a név, amelyet a nagy, nemzetközi ultratriatlon család adott neki. Racemachine, azaz versenygép. Mert Feri tényleg úgy megy, mint a gép. Egyszer egy kisfiú megkérdezte tőle: bácsi, te mennyit tudsz futni? Annyit, amennyit akarok, válaszolta Feri. Még jó, hogy nem törődött bele az öregedésbe akkor, harminc-egynéhány évesen. Sose tudta volna meg, hogy micsoda képesség lakik benne. És mi sem tudtuk volna meg, hogy ő olyasvalaki, akinek a teljesítményére büszkék lehetünk. Pedig nagyon jól esik manapság, ha meg tudjuk mutatni magunkat a világnak. És fel tudunk mutatni újra meg újra egy magyart, akitől tátva maradnak a szájak. Kellenek nekünk a Szőnyi Ferik. Manapság különösen. Az ereje legyen velünk.
- Harmadik fejezet Tűzz ki célokat!
Rengeteg kiemelt időszak van, amikor legtöbben újult erővel vágunk neki kitűzött céljaink megvalósításának. Ilyen az év eleje, aztán a negyedévek eleje vagy éppen az év utolsó száz napja, stb. Persze, mielőtt nyakig merülnénk a munkába, érdemes megtanulni, melyek azok a hibák, amelyeket a legtöbben elkövetnek, ha célokat tűznek ki. És, ha már a tanulásnál tartunk, jöhet, ami még fontosabb: hogyan lehet ezeket a hibákat kijavítani. Alább a hét leggyakoribb ballépés – jó, ha tudsz róluk, így elkerülheted őket.
Amikor célokat tűzöl ki, fontos, hogy szabadjára engedd a fantáziád, felejtsd el a kétségeidet és álmodj nagyot. Ugyanakkor, miután kikötöttél egy cél mellett, bizonyosnak kell lenned abban is, hogy valóban elérheted abban az időintervallumban, amelyet kijelöltél magadnak. Például, ha az a vágyad, hogy lefusd a maratoni távot, kifejezetten irreális cél, ha rögtön jelentkezel is egy olyan versenyre, amelyet egy hónapon belül rendeznek meg, hacsak nem edzel már hónapok óta keményen a megmérettetésre. Vagy, ha az a célod, hogy fél éven belül egy nagyvállalat vezérigazgatója légy, de semmilyen vezetési tapasztalatod sincs, akkor valószínűleg ez az álmod sem fog ilyen hamar megvalósulni. Reális célokat akkor tudsz kitűzni, ha használod a következő módszert: vizsgáld meg, hogy a célod megfelel-e az alábbi kritériumoknak – a. konkrét, b. mérhető, c. elérhető, d. fontos számodra, e. határidőhöz kötött?
Lehet, hogy épp a napokban írtad meg a legfontosabb céljaidat 2012-re. Mondjuk elhatároztad, hogy 15%-kal növeled a bevételeidet, előléptetést kérsz és minden hónapban elolvasol egy értékesítési technikákról szóló kézikönyvet. Miközben ezek ambiciózus, és reális tervek, mégis könnyen észreveheted, hogy kizárólag a karriereddel kapcsolatosak. Ha így tűzted ki a céljaidat, teljes mértékben elhanyagoltad életed más területeit. Sok ember kizárólag a munkára
koncentrál, amikor célokat tűz ki. De ha kihagyja azokat az álmokat, amelyek boldogságot hoznak neki, saját magával szemben követ el bűnt. Ilyen, boldogságot hozó cél lehet, hogy az ember épít egy kis sziklakertet a ház mögött, vagy megtanul főzni, netán végigcsinál egy terepfutó-versenyt. Így, amikor célokat tűzöl ki, vedd figyelembe életed minden fontos területét: például a szabadidőd eltöltését vagy a kapcsolataidat is.
Hányszor esett meg veled, hogy egy projekt tovább tartott, mint azt eredetileg gondoltad volna? Nyilván számtalan alkalommal. És minden bizonnyal vonatkozik ez az általad korábban kitűzött célokra is. Észrevehetted azt is, hogy minden egyes alkalommal, amikor a célod lassabban valósult meg a vártnál, csalódott voltál és lehet, hogy fel is adtad. Tehát képezd magad ezen a téren is: tanulj a hatékony időgazdálkodásról, vezess haladási naplót, amelyben a részeredményeket dokumentálod és légy kegyes: adj magadnak egy kis extra időt, hogy ne szorulj be egy teljesíthetetlen szűkös keretbe.
Mindegy, milyen keményen dolgozol, időről-időre belefutsz majd egy-egy olyan célba, amelyet nem sikerül megvalósítanod. Mindenkivel megesett már, és tudjuk, nem túl nagy öröm. Mindazonáltal a kudarcaid azok, amelyek formálják a személyiségedet. Olyan leckéket adnak, amelyek végső soron javíthatnak az életminőségeden, ha van bátorságod tanulni belőlük. Tehát ne húzd fel magad, ha kudarcot vallasz egy céllal: viszont elemezd ki, mi történt, hogy megértsd, min siklott ki a próbálkozásod. Így már tudni fogod, mit kell legközelebb másképp csinálnod.
Vannak néhányan: családtagok, barátok, vagy éppen a főnökeid, akik igyekeznek beleszólni abba, milyen célt tűzz ki. Talán azt gondolják, hogy tudják, mi a legjobb neked, vagy egyszerűen csak befolyásolni akarnak abban, merre indulj, és mit tegyél. Nyilván fontos, hogy jó viszonyt ápolj ezekkel az emberekkel, és a józan ész határain belül kövesd a főnököd utasításait. De ugyanennyire fontos az is, hogy a céljaid a sajátjaid legyenek – nem tudsz értük szenvedéllyel dolgozni, ha valaki más szerint „kéne” azokat elérned. Légy tehát udvariasan, de kérlelhetetlenül öntudatos ebben a kérdésben.
A célok megvalósítása bizony időbe telik. És néha úgy érezheted, mintha egy helyben topognál. Ezért fontos, hogy rendszeresen vedd számba a legapróbb eredményeket is, amelyeket a céloddal kapcsolatban elértél. Tűzz ki kisebb részcélokat, ünnepeld meg a részsikereket is és elemezd, mi kell ahhoz, hogy mozgásban tudj maradni. Még ha úgy érzed, nagyon lassan haladsz, akkor is tudatosítsd magadban ezt a haladást és erre koncentrálj, ne a lassúság miatt felmerülő frusztrációra. Útközben is újraírhatod a céljaidat: nincsenek kőbe vésve. Lehet, hogy olyan dolgokat tanulsz meg magaddal vagy a céloddal kapcsolatban, amelyek módosítják a prioritásokat, netán rájössz, hogy szükség van néhány hétnyi extra időre. Változtass hát bátran, ha szükségét érzed!
Ahogyan
a
célodra
gondolsz,
az
meghatározza,
miként
érzel
vele
kapcsolatban. És ezek az érzések azok, amelyek végső soron eldöntik, hogy elérede a célt vagy sem. Sokan tűzik ki például azt
a
célt,
hogy leadnak néhány kilót
a
súlyfeleslegükből. És közben mire fókuszálnak: arra, amit utálnak magukon – a
súlyfeleslegükre. Sokkal hasznosabb, ha eleve úgy fogalmazod meg a soványsággal kapcsolatos célt, hogy az pozitív dologról, az energikusságod vagy az egészséged visszaszerzéséről szóljon. Megint mások azt mondják: ezután nem maradok minden este olyan sokáig az irodában.
Ezt
is
érdemes
átfogalmazni
úgy,
hogy a
pozitív
eredményre
koncentrálunk: például arra, hogy több időt töltök a családommal. A negatív célok érzelmileg taszíthatnak bennünket és így nehezebb lesz elérnünk őket. Vizsgáld meg a céljaidat ennek fényében és fogalmazd őket újra, ha kell!
A céljaink megvalósításával kapcsolatos egyik leggyakoribb buktató az, hogy hajlamosak vagyunk elhalasztani a munkát holnapig vagy jövő hétig, csak azért, hogy időt szorítsunk a legsürgetőbb feladatainkra. Sajnos a holnap mindig holnap marad… Leo Babauta, a világ talán legismertebb, személyiségfejlesztéssel foglalkozó bloggere (zenhabits.net) összegyűjtött néhány tanácsot, hogy megkönnyítse a választ a sokszor kellemetlen kérdésre: hogyan találok időt a személyes céljaim megvalósítására? Ha el akarsz érni egy célt, akkor ma kell belevágnod. A nagy kérdés persze az, hogyan találhatsz minderre időt. Manapság mindenki rohan, stresszes és komplikált életet él, és ha még lenne is ideje, inkább csak pihenne. Üldögélne a tévé előtt, vagy szunyókálna egy jót. Szóval, honnan lesz időd? Minderre nem létezik egyszerű válasz. Nem létezik titkos trükk, amely órákat szabadítana fel a zsúfolt napodból, azért, hogy az álmaiddal foglalkozhass. Munkára van szükség, elkötelezettségre, motivációra. Mégis, meg lehet csinálni. Leo Babauta hat gyereket nevel a feleségével, sokáig két állásban dolgozott és mindemellett lefutotta a maratoni távot, felszámolta az adósságait, áttért az egészséges táplálkozásra, rendbe tette az életét, és korán kelővé vált.
Hogyan? Az eredmény egy többlépcsős folyamatnak köszönhető, ennek a tanulságait Leo szívesen megosztja mindenkivel. Tisztázd, hogy tényleg igazán akarod-e. Nem elég, ha azt mondod: jó lenne megtanulni franciául, vagy olyan menő lenne, ha minden reggel jógáznék. A cél akkor valósulhat meg, ha szívből vágysz rá. Tedd fel magadnak a kérdéseket: miért akarom elérni ezt a célt? Mennyire akarom én ezt? Mennyire erős a belső motivációm? Legelőször ezeket kell tisztázni ahhoz, hogy később valóban hajlandó légy időt szánni a megvalósításra. Tedd az áttörést hozó célodat a fontossági lista élére! A mindennapokban rengeteg dologra kell koncentrálnunk: a munkától az iskolán keresztül a napi teendőkig és betartandó ígéretekig bezárólag. Ha mindezeket előbbre rangsoroljuk, mint a legfontosabb célunkat, akkor ez utóbbira már nem fog időnk maradni. Egy nap meghatározott számú órából áll, ezen nem tudunk változtatni. Azon viszont igen, milyen fontossági sorrendet állítunk fel. Adj fel néhány dolgot! Leo legfontosabb témája az egyszerűsítés. Ő azt mondja, le kell írni azt a 4-5 dolgot, ami igazán fontos számodra az életben. Neki ezen a listán a családdal közösen eltöltött idő, az írás, az olvasás és a futás szerepelt. Minden más nélkül boldogan megvan. Ha megírtad a listádat, néhány dolgot – ami nem szerepel rajta – fel kell adnod. Például megkérdezheted magadtól, hogy örömöt szerez-e még a megszokott kedd esti foci, vagy a szerda délutáni közös kávézás a barátnőkkel? Ha nem, udvariasan farolj ki ezekből a programokból. Máris több időd van. Fogalmazz egyszerűen! Nem segít, ha a célod olyan bonyolult, hogy csak egy évekig tartó lépés-sorozat következetes véghezvitelével tudod megvalósítani. Ilyenkor egyszerűbb, ha kisebb rész-célokra bontod a nagy tervet és nem terheled túl magad. Ha például az a célod, hogy megalapozd a kényelmes nyugdíjas éveket, akkor az első célod legyen az, hogy kitanulod a biztonságos pénzbefektetés csínjátbínját. A második kis cél magának az elő-takarékossági számlának a megnyitása lehet.
Aztán
következő
lépésben
meghatározhatod
azt
a
bevételeidből
automatikusan levonandó havi összeget, amelyet magadnak teszel félre. A másik
megközelítés, hogy először egy olyan szokást teszel magadévá, ami automatikusan elvisz majd a célodig. Ha formába akarod hozni magad, akkor tedd szokásoddá a hosszú, napi sétákat (vagy járj biciklivel dolgozni, stb.) Ahogy az első szokást kialakítottad, tovább léphetsz: tedd szokásoddá, hogy csak vízzel oltod a szomjadat. Aztán térj át a cukros nassolnivalókról a gyümölcsökre. És így tovább. Tartsd a szemedet a célon! Amikor egy álmunk megvalósításán dolgozunk, az a legnehezebb, hogy folyamatosan arra a bizonyos célra összpontosítsunk. Ha képbe kerül valami zavaró dolog, már arra fókuszálunk és hirtelen azon kapjunk magunkat, hogy nincs időnk a céljainkért dolgozni. Tedd szokásoddá, hogy folyamatosan emlékezteted magad a célodra: írd ki a faladra, ahol minden nap látod! Legyen az a háttérképed a számítógépeden vagy a telefonodon. Beszélj a célodról minél több ismerősödnek! Szakíts rá időt! Tudom, ez a legnehezebb lépés. Csak azért nem ez az első, mert az eddigiek úgymond megágyaztak neki. Azonban, ha túl vagy az alapok lefektetésén, napi rendszerességgel időt kell szakítanod a célod megvalósítására. Gondold végig, melyik a számodra leginkább megfelelő napszak: reggel, rögtön ébredés után, vagy délelőtt, netán ebédidőben, délután, vagy este? Olyan nyugalmas napszakot keress, amikor más, sürgős ügyek (értekezlet, telefonok, gyerekek) nem szakítják félbe a munkádat! Az is fontos szempont, hogy ebben a napszakban energikus légy! Legalább 30 percet szánj a munkára, egy óra még jobb! Úgy gondolj a célodra szánt időre, mint a legfontosabb találkozódra! Vannak olyan találkozók, amelyeket igazán fontosnak tartunk: ilyen az, ha bejelentkezünk az orvoshoz, vagy a főnökünk összehív egy értekezletet. Mindent megteszünk, hogy időben ott legyünk, és minden mást mögéjük sorolunk a fontossági sorrend felállításakor. De amikor végre magunkkal foglalkozhatnánk, akkor sokszor azt mondjuk: ó, van ennél sokkal sürgetőbb dolgom is most. Ez baj: tedd szentté és sérthetetlenné azt az időt, amelyet a célod megvalósítására szántál! Mutasd
meg,
hogy
komolyan
gondolod!
Kötelezd
el
magad
visszavonhatatlanul: mondd el minél több embernek, hogy mi a célod és azt is, melyik napszakban szakítasz időt a megvalósítására! Írd le a célodat, légy konkrét:
ha le sem tudod írni, nem gondolod igazán komolyan! Tervezd meg a megvalósítást: készülj fel az akadályokra, és alakíts ki stratégiát a leküzdésükre! Találd meg, mivel vesztegeted el az idődet! Minden ember életében megvannak azok a dolgok, amelyeket fel tud adni anélkül, hogy fontos élményeket veszítene. Van, aki a számítógép vagy a tévé előtt ül hosszú órákat, van, aki videojátékokkal játszik, akad, aki a munkahelyén tart fél órás cigi- vagy kávészüneteket. Ha felismerted az időrablóidat, meg tudsz tőlük szabadulni! Tedd napi rutinná! Bármit is teszel a célodért, építsd be a rituáléidba! Egy-egy fontosabb célt nem lehet néhány hét alatt megvalósítani. Ezért, ha hosszabb ideig dolgozol valamin, a leghasznosabb, ha beépíted ezt a tevékenységet a mindennapjaidba. A külső megjelenéssel kapcsolatos céloknál például ilyen a rendszeres testmozgás, ha a környezetedet akarod rendbe szedni, akkor lehet ez napi egy polc kitakarítása, stb. A lényeg, hogy kösd hozzá egy már meglévő szokáshoz: például végezd mindig a fogmosás után, így nem fogod elfelejteni, hogy aznap is tenned kell a célodért.
Fenntartani a lelkesedésünket olykor igencsak küzdelmes. Néha a jövőn aggodalmaskodunk, olykor meg negatív gondolatokkal harcolunk. Egyszer-egyszer mindenkit megtalál a kétség vagy éppen a kétségbeesés. Az igazán sikeres emberek arról ismerszenek meg, hogy ilyenkor is töretlenül tovább haladnak a céljaik felé. Nincs egyszerű válasz arra a kérdésre, mi a megoldás a motiváció hiányára. Ha sikerült is leküzdeni egy-egy mélypontot, a probléma visszatérhet, amint újabb kudarcok érnek minket. A titok nyitja, hogy megértsd a gondolataidat és azt, milyen hatást gyakorolnak az érzéseidre. Ha megtanultad, hogyan ültess el elmédben motiváló gondolatokat, hogyan semlegesítheted a negatívakat és azt, hogyan összpontosíthatsz a célodhoz vezető következő lépésre, akkor kiránthatod magad a gödörből még azelőtt, hogy a legmélyére zuhantál volna. Motivációnk elvesztésének három alapvető oka lehet.
Az önbizalom hiánya – ha nem hiszel abban, hogy neked is sikerülhet, miért próbálnád meg egyáltalán? Az összpontosítás hiánya - ha nem tudod, mit akarsz, miért csodálkozol, hogy nem is kapod meg? Az irányzék hiánya – ha nem tudod, mit tegyél, honnan lenne motivációd, hogy mégis megtedd?
Ha csak azzal vagy elfoglalva, amit meg akarsz szerezni, akkor az elméd elkezd magyarázatokat gyártani, hogy miért nem kaptad meg máris. Mindebből hamar születnek negatív gondolatok: a múltbéli kudarcok képei, felelevenített gyengeségeid árnyai. Elkezdesz irigykedni azokra, akiknek éppen jobban megy és önigazolásokat gyártasz, hogy neked miért nem sikerülhet. Így hamar elillan az önbizalom.
Ehelyett kezdj el a hálára összpontosítani. Vizsgáld meg, mi minden van máris az életedben, ami pozitív. Listázd ki erősségeidet, idézd fel múltbéli sikereidet. Tégy erőfeszítést: ne csak eljátszd, hogy hálás vagy, éld is meg a hálát! Ez hozzásegít ahhoz, hogy kompetensnek és sikeresnek érezd magad, ezzel emelve önbizalmad szintjét.
Hányszor jár úgy az ember, hogy arra fókuszál, amit nem akar, ahelyett, hogy egy konkrét célon töprengene? Sokszor a félelem alakítja a gondolkodásunkat: félek attól, hogy elveszítem a munkámat, hogy egyedül maradok, hogy nem tudom fizetni a részleteket, stb. A legnagyobb gond, hogy a félelem legtöbbször passzivitásba húz: inkább nem teszünk semmit, csak csendben rettegünk. Ehelyett írj egy konkrét célt, amely megszabadít a félelmeidtől. Ha attól tartasz, hogy elszegényedsz, akkor a célod szóljon a bevételeid megnöveléséről. Ehhez lehet, hogy vissza kell ülnöd az iskolapadba és képezned magad, lehet, hogy új állást kell keresned, vagy új kapcsolatokat kell kiépítened. A lényeg, hogy fogd munkára az agyad. A félelem bénító hatását felváltja a célhoz vezető út megtervezésének izgalma. Ahelyett, hogy a jövődön aggodalmaskodnál, végre tehetsz azért valamit, hogy javíts a kilátásaidon. Elkezdesz cselekedni, és ez a legfontosabb segítség ahhoz, hogy visszanyerd a motivációdat.
A motivációs puzzle utolsó darabja az irányzék. Az összpontosítás a végcélról szólt, az irányzék a napi stratégiákról, amelyek eljuttatnak a célig. A jó irányzék hiánya megöli a motivációt, mert ha nincs pontos terved arra, hogy konkrétan milyen lépéseket kell megtenned, akkor elsüllyedsz a halogatás mocsarában. Írd össze a lehetséges lépéseket, állítsd őket fontossági sorrendbe, aztán rendelj melléjük időpontokat, hogy melyiket meddig akarod megtenni. Ha pontosan tudod, melyek a legfontosabb feladataid, az energiát ad ahhoz, hogy meg is lépd a lépéseket. Ne terheld túl magad! Egyszerre csak egy lépéssel foglalkozz: nem kell nagy léptekkel haladnod, de maradj mozgásban. Így juthatsz el végül a célodig.
Elkerülhetetlen, hogy olykor útakadályokba botolj, kétségek terheljenek, vagy félelmeid legyenek. Ha nem használod tudatosan az elméd, ezek az apró buktatók leküzdhetetlen falakká alakulhatnak. Most már tisztában vagy a három legfontosabb motiváció-gyilkossal és azzal is, hogyan kerekedhetsz felül rajtuk. Használd ki a visszakapott motivációt és engedd, hogy az a céljaidig repítsen.
- Negyedik fejezet Szerezz lendületet!
Úgy érzed, ha végre belekezdenél egy munkahelyi feladatba, valaki mindig félbeszakít? Hogy sokat foglalkozol egy-egy üggyel, mégsem jutsz a végére? Hogy hiába erőlködsz, nem tudod tartani a saját magad által megszabott határidőket? Hogy egy nehéz nap végén viheted haza a munkát? Bevallom őszintén, én sokszor éreztem így magam. A legdühítőbb talán az, amikor nekiállok megválaszolni egy emailt, és közben jön három másik, amelyikre ugyanolyan gyorsan kellene reagálni. Egyértelmű, hogy a xxi. század legfontosabb, legszűkösebb erőforrása az idő. Nem mindegy, mire megy el. Hol vannak már azok a délutánok a nyolcvanas évekből, amikor lassan vánszorogtak a napok? Az embernek még olvasni is volt ideje. És beszélgetni a barátokkal. És rendet rakni a szobájában. És megcsinálni a leckét. És igen, lemenni a játszótérre, sötétedésig. Ennek vége. Egész egyszerűen felpörögtek a dolgok. Ügyesebben kell beosztanunk azt, ami maradt. Ehhez szeretnék néhány tippet adni.
Nagyon sokan töltik úgy a napjaikat, hogy feladatról-feladatra görnyedve szinte fel sem állnak a gép elől, mégsem jutnak semmire, mert nem a megfelelő dolgokra koncentrálnak. Először is, a Pareto-elv ebben az esetben is működik. A 80:20-as szabály itt azt mondja ki, hogy 80%-nyi fókuszálatlan erőbefektetés legfeljebb 20%nyi eredményt hoz. Az eredményeid maradék 80%-át az erőbefektetésed 20%-ával fogod elérni. Ott van benned a lehetőség, de eddig nem hoztad ki magadból!
Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán lásd, mikor, mivel kell foglalkoznod. Viszont, ha nem tudod, pontosan merre is tartasz, az idő kifolyik a kezeid közül. Lehet, hogy sokat dolgozol, de nem tudsz majd látványos eredményeket felmutatni. Az emberek többsége nem szeret célokat kitűzni, mert az is időbe telik. De tudnod kell, hogy egy kis erőfeszítéssel később rengeteg időt spórolhatsz meg. Tedd fel
magadnak a kérdéseket: Hol akarok tartani fél év múlva a munkámban és a magánéletemben? Hol akarok tartani egy év múlva? És mi a jövőképem a következő 10 évre? Ha nincs azonnali, egyértelmű válaszod ezekre a kérdésekre, akkor itt az ideje, hogy leülj és megírj néhány fontos célt: a pénzügyek, a karrier, a kapcsolatok, az egészséged és külső megjelenésed terén.
Jártál már úgy, hogy érezted, valamit elfelejtettél, valami fontosat, amit azonnal meg kellene csinálnod? Ha igen, akkor valószínűleg nem írtál aznapra teendő-listát. Ne érts félre: nem gondolom, hogy robot vagy és nem is hiszem, hogy minden áldott napra szükséged lenne egy-egy újabb listára. De bizony vannak bonyolultabb napok (ezek általában csapatban támadnak, hehe) és ilyen napokon fontos, hogy korán reggel, akár már előző este összeírd, hogy mi mindent kell megtenned.
Ennek számtalan rendszere van: vannak, akik A-F-ig prioritizálnak (az A nagyon fontos feladat, az F lényegtelen). Mindig a legfontosabbal érdemes kezdeni! Ha azzal végzel, tudod, hogy a nehezén már túl vagy, és erőt kapsz ahhoz, hogy a könnyebbeket is legyűrd.
Egyszer olvastam, hogy egy munka közben megérkező, váratlan email akár 15 percre is elterelheti a figyelmedet. A kutatások szerint a munkanapokból két óra megy el a beérkező (olykor érdektelen) hívásokkal, levelekkel, facebook-ozással, belépő kollégákkal folytatott beszélgetésekkel. Tehetsz azért, hogy gyorsabban végezz a feladataiddal és te magad urald az idődet: először is némítsd le a telefont, kapcsold ki a zenét vagy a tévét, és zárd be a levelezőprogramot, hogyha nekiállsz valaminek! Teljes egészében koncentráld a figyelmed a feladatra! Az email-ek tudnak várni egy-két órát. A legtöbb „idő-guru” általában amúgy is azt javasolja, hogy
csak naponta kétszer válaszolj a megkeresésekre: egy általad kiválasztott délelőtti és délutáni időpontban.
Olyan ember vagy, aki inkább reggel szeret dolgozni, vagy olyan vagy, aki késő este tudja a legtöbbet kihozni magából? Mindegyikünknek más és más a saját ritmusa. Megpróbálhatod megtagadni magad, de ez általában nem vezet eredményre. Vannak, akik azzal hitegetik magukat, hogy bár nem sikerült délelőtt végezni a feladattal, de majd megcsinálják este, miután a gyerekek is ágyba kerültek. Ha azonban ők inkább „délelőtti” emberek, jobban járnak, ha a másnapi koránkelést választják az éjszakázás helyett. Egész egyszerűen ki kell ismerned magadat, tudnod kell, melyek a leghatékonyabb időszakaid a nap folyamán és oda kell betervezned a legfontosabb teendőket!
Még ha nagyon keményen kell is dolgoznod egy közelgő határidő miatt, akkor sem hitegetheted magad azzal, hogy 8-10 órán keresztül képes vagy fókuszálni egy adott feladatra. Az agynak is szüksége van egy kis töltődésre, úgyhogy ne úgy gondolj a szünetekre, mint kidobott időre. Ha kell, állítsd be a telefonodat, hogy az figyelmeztessen: legalább 5 percet pihenned kell óránként. Állj fel az asztal mellől, igyál egy forró italt, vagy csak hunyd be a szemed és meditálj!
Mindig tudd, hogy egyszerre csak egy dologra tudsz igazán figyelni. És igen, a vonal túlsó végén ülő hallja a billentyűk kopogását, ha a beszélgetés közben még a leveleidre is akarsz válaszolni. Írd le a teendőket, alakítsd ki a fontossági sorrendet, tervezd be a napodba az igazán komoly munkára szánt időszakot és aztán állj neki. Ha a halogatást is le tudod győzni, nem lesz párod a munkahelyeden. Már ami a hatékonyságot illeti.
Az első gondolatod, amikor ránézel erre a néhány sorra, az lesz: ’Majd később elolvasom valamikor.’ Ne engedd, hogy így legyen. Vágj most bele ebbe a feladatba. Olvasd el most. Mindössze két percedet veszi igénybe. És órákat spórol majd meg neked. Próbáld ki a következőt: azonosítsd a legfontosabb teendőt, amelyet ma el kell végezned! És most jön a lényeg: kezdd el csinálni. No, nem az egészet, csak az első percét, ha nem többet, akkor csak az első 30 másodpercét! A belevágás az egyetlen dolog, ami számít. Erre az egy percre szüntesd meg az összes zavaró körülményt, ami elvonhatja a figyelmedet. Kapcsold ki a tévét. Zárd be az összes ablakot a számítógépeden. Csak Te légy ott és a teendőd. Végy egy mély lélegzetet és koncentrálj a feladat elkezdésére. Nem az egész feladat végigcsinálására, csak a kezdésre. Figyelj oda elméd trükkjeire, ahogy megpróbál majd rávenni arra, hogy inkább mással foglalkozz. Esetleg arra, hogy ránézz a facebookra, vagy ellenőrizd az emailjeidet. Lehet, hogy kedved lenne kimenni a konyhába egy kávéért, vagy gyorsan felhívnál még valakit. Figyelj oda ezekre a késztetésekre, de ne engedelmeskedj nekik. Vedd észre, hogy a késztetések úgy jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. Nagy energiával közelednek, aztán egy idő után visszahúzódnak. Hagyd, hogy visszahúzódjanak. Aztán rádöbbenhetsz, hogy a logikus elméd megpróbálja majd megindokolni, miért nem a MOST a legjobb alkalom a munkára. Ne engedd, hogy a belső monológ eltántorítson a kitűzött céltól. És most már készen állsz arra, hogy megtedd az első lépést a teendőd megoldásában. Lehet az annyira kicsi lépés is, hogy az szinte már nevetséges. Csak vágj bele, ez a lényeg. És figyeld meg, milyen nehéz lesz abbahagyni…
Forgatási nap volt – úgy emlékszem, csütörtök lehetett. Egy kis, keletmagyarországi faluban voltam, egy nagyon beteg kisfiú családjánál. Jobban mondva, egy már gyógyulófélben lévő fiú mesélte el a stábnak, hogyan gyűrte-gyűri le a szörnyű betegséget. Felvettük az interjúkat, már csak a vágóképek voltak hátra. Az édesanya azt javasolta, hogy menjünk ki a tópartra, sétálni. Ígérte, ott szép képeket vehet majd fel operatőr kollégám. Ahogy közeledtünk, a család arról mesélt, hogy az egy évvel azelőtti, súlyos belvíz nagyon lassan vonult el, és a polgármesterük végül úgy döntött, hogy a maradék vízből csinál egy kis tavat a falu közepére. Már messziről láttam, hogy gondozott, murvás sétálóút veszi körül és egészen pofás kis park szegélyezi a tavat. Aztán közelebb mentünk és megcsapott az orrfacsaró bűz. A nejlonfóliákkal bélelt, lefolyástalan mederbe ugyanis bedöglött a víz. Centinyi vastag békanyál lepte, minden lépésünkkel békákat ijesztettünk fel, a rettenetes szagban kínszenvedés volt a séta minden perce. És akkor beugrott egy réges-régi idézet, egy Nobel-díjas orosz írótól. A gulagot is megjárt Szolzsenyicin a következőt mondta férfi és nő kapcsolatáról: „Mint egy bicikli vagy egy kerék, amely ha elkezd gurulni, csak mozgás közben őrzi meg egyensúlyát, mihelyt megáll, eldől - a férfi és nő között elkezdődött játék is csak fejlődésben létezhet.” Gondolom, nem kell túlmagyaráznom, mi köze a tónak az idézethez: nyilván te is láttál már olyan párkapcsolatot, amely belezápult a dermedt rutinba és – megállva a fejlődésben – egyszerűen eldőlt. Azóta sokszor eszembe jut ez az idézet, mert azt látom, hogy a lendületben tartás, a mozgásban maradás életünk minden egyes aspektusában épp ilyen fontos. Gondolj csak bele, milyen akadásaink szoktak lenni az életben? A leggyakoribbak az alábbi négy pillér egyikén keresendők: karrier, pénzügyek, kapcsolatok és személyes fejlődés. Nézzük rögtön a karriert. Mi az, amivel lendületben tartod a képzeletbeli kereket a munkahelyeden? Elvégeztél esetleg az elmúlt egy évben bármilyen tréninget, vagy továbbképzést, amellyel frissítetted a tudásodat? Megismerkedtél új emberekkel, akiknek a tanácsai alapján meg tudtad újítani a munkádban alkalmazott
technikáidat? Vagy már régóta csak a rutin van és eldőlt a kerék? Ha ez a helyzet, gondold végig, mit vállalhatnál az elkövetkező egy évre, hogy visszanyerd a lendületed? Aztán itt vannak a pénzügyeid. Tettél-e azért valamit, hogy lendületben maradj? Képezted magad pénzügyileg, kértél ötleteket tanácsadóktól, tettél félre nyugdíjas éveidre, befektettél, hogy legyen passzív jövedelmed? Vagy hagytad, hogy minden menjen tovább a megszokott kerékvágásban? Ha elégedett vagy a pénzügyi helyzeteddel, akkor ez nyilván nem baj, de ha hónapról-hónapra küzdesz a sárga csekkekkel, akkor talán érdemes lenne végre lendületbe hozni azt a képzeletbeli kereket… Mit tettél a kapcsolataidért? Mi jelenti idén a lendületet a párodhoz fűződő viszonyban: eljártok együtt futni, vagy éppen társastánc-oktatásra? Együtt főztök hétvégente, vagy végigjárjátok a kék-túra útvonalat? Ugyanez a kérdés például a gyerekeidhez vagy a
barátaidhoz fűződő
kapcsolatodban
is:
mivel
tartod
mozgásban? Ha csak a megszokás vagy a rokoni szál tartja össze a viszonyt, akkor a kerék már rég eldőlt. És végül: hogyan lehelhetnél egy kis energiát a személyes fejlődésedbe? Van, aki a rendszeres meditálást teszi szokásává, van, aki a jógát. Van, hogy a nyelvvizsga hoz új lendületet az életedbe, de az is lehet, hogy a maratoni táv lefutása az igazi álmod. És az benne a legszebb, hogy mindez rajtad áll. Elfogadhatod a büdös pocsolyaszagot életed bármelyik területén: legtöbbször úgyis csak a te orrodat facsarja a bűz. De dönthetsz úgy is, hogy változtatsz – megragadod a kereket és elkezded görgetni. Csak addig nehéz, amíg az első néhány métert megteszi. Aztán már csak fenn kell tartani a lendületet…
- Az a baj, hogy elfelejtettünk élni. – fordult oda hozzám Zsolti, a szomszéd utcabéli videotéka tulajdonosa. Néhány perccel korábban kezdtünk el beszélgetni. Én megkérdeztem, hogy megy az üzlet, mire ő fintorgott egyet, majd rávágta, hogy sehogy. – Nyilván az illegális filmletöltések miatt – vetettem oda. És erre kaptam a fenti választ: hogy már nincs időnk semmire, hogy már nem veszünk ki filmeket sem, mert annyira rohanunk, hogy elfelejtettünk élni… Belegondoltam és rádöbbentem, hogy teljesen igaza van. Két dolog ugrott be. Az egyik, hogy néhány nappal korábban egy bölcs tanítótól olvastam a következő gondolatot: szülőként a legszebb feladatunk, hogy élményekkel ajándékozzuk meg a gyerekeinket. És persze mélyen megérintett, mert azt éreztem, hogy az utóbbi évben inkább az eredményeken és a teljesítményen volt a hangsúly, mint a közös, családi élményeken. Mintha nem maradt volna időnk a közös kalandokra, mintha a rohanásban elfelejtettünk volna élni… (Teszem hozzá, ma délelőtt közösen bevásároltunk a kerti sütögetéshez, közösen építettünk egy szalonnasütőt a kert végében, közösen összeraktuk a kerti medencét és most, ahogy lobog a tűz, közösen eszegetjük a kolbászt. Várjuk a csillagokat.) A másik dolog, ami beugrott, szintén egy közelmúltbéli élmény. Anyósom összerakta az ős, öreg videomagnót, és mi megnéztünk egy tíz-tizenkét évvel ezelőtti családi videót. Először azt hittük, hogy véletlenül lassítva játssza le a gép. De nem. Mi voltunk sokkal lassabbak. A mai pörgésből akár csak a közelmúltba visszatekerve is egy sokkal kiegyensúlyozottabb világ bontakozik ki. És nyilván nem azért írom most le mindezt, mert nosztalgiázni szeretnék. Hanem azért, mert mindig a megoldások érdekeltek. Hogy mit tehetünk? Hogyan tudunk ismét megtanulni élni? Javaslok
két
pofonegyszerű,
ám
annál
mesteremtől, Jack Canfield-től tanultam.
erőteljesebb
technikát.
Mindkettőt
Az első a reggeli számvetés. A feladat csak annyi, hogy szánjunk néhány percet az összpontosításra. Hogy összhangba hozzuk magunkat a magasabb énünkkel. Ehhez nem kell mást tennünk, elég, ha kényelmesen elhelyezkedünk egy fotelben, lehunyjuk a szemünket és néhány mély lélegzetvétel segítségével ellazulunk. Ebben sokat segít, ha tudatosan figyelünk a légzésünkre, minden figyelmünket a be- és kilégzésre összpontosítjuk. Elképzelhetjük, hogy gyógyító fényt lélegzünk be és stresszt vagy fáradtságot fújunk ki. Egy-két perc elteltével aztán ezt az egyetlen kérdést tegyük fel magunknak: miről is szól a mai napom? És várjuk, hogy megérkezzen a válasz. Lehet, hogy ez egy átsuhanó gondolat lesz, vagy egy kép. Vannak, akik csendes, belső hangot hallanak. Ilyesmikre gondolok: ma a családoddal kell foglalkoznod. Vagy: ma ki kell állnod magadért. Vagy: engedj meg magadnak egy nap szünetet és egy kis pihenést! Ha ezzel a tudással vágunk neki a napnak, és ezzel a tudással összhangban hozzuk meg a döntéseinket, eredményesebb és boldogabb napot tudhatunk majd magunk mögött. A másik technika az esti számvetés. Ezt a lefekvés előtti utolsó 45 percben érdemes csinálni. Azért akkor, mert ez az időszak van a legnagyobb hatással az éjszakánkra. Az utolsó háromnegyed óra történéseit a tudatalattink éjszaka hatszor gyakrabban idézi fel és dolgozza fel. (Ilyenkor érdemes hát vizualizálni is: elképzelni, hogy a vágyott céljaink máris megvalósultak.) Az esti számvetéshez is érdemes ülve elhelyezkedni – így kevésbé valószínű, hogy belealudnánk a folyamatba. Válasszunk egy kérdést az alábbiak közül:
mutasd meg, hogyan lehettem volna ma hatékonyabb
mutasd meg, hogyan lehettem volna ma tudatosabb
mutasd meg, hogyan lehettem volna ma jobb tanár, orvos, asztalos, stb…
mutasd meg, hogyan lehettem volna ma szeretetreméltóbb
mutasd meg, hogyan lehettem volna ma határozottabb
A csendes befogadás állapotában figyeljük meg, elménk milyen képsorokat vetít nekünk a nap történéseiből. Mindenféle ítélkezés nélkül nézzük végig a „mozit”! Majd a végén játsszuk le újra a filmet, de már úgy, ahogy mindezt meg szerettük volna valósítani egy kicsivel több hatékonysággal, tudatossággal, stb…
Mindkét technika abban segít, hogy megértsük, mi fontos, és mi nem az életünkben. Mi az, amire felesleges időt pazarolni, és mi az, amire érdemes szánni néhány percet a napunkból. Egy kicsit mind a kettő az elfelejtett tudományunkat hozza vissza: megtanít jobban élni.
- Ötödik fejezet Növeld a kreativitásod és bízz magadban!
Riporterként azt láttam, hogy ha már eltöltöttél jó nyolc-tíz évet a szakmában, a történetek elkezdenek ismétlődni. Egyszerűen azt kezded érezni, hogy már minden létező témát leforgattál. Ilyenkor alapvetően három út van: vagy kiégsz és elkezded utálni a munkádat, vagy szeded a sátorfádat és más munkahely után nézel, vagy elkezded még jobban kiaknázni a kreativitásodat. Mi a saját műsorunkban ezt a harmadik utat választottuk. Emlékszem, az évek során hány és hány riportot forgattunk a kátyúkról. Ugye, a probléma nem múlt el, az autósokat újra meg újra bosszantották a keréktörő, lukacsos utak. Mi meg játékká tettük, hogy hány újszerű megközelítést, variációt tudunk kitalálni ugyanarra a témára. Első évben leforgattuk, hogy kátyúsak az utak. Aztán egy évre rá rejtett kamerával megmutattuk, milyen lehetetlen bebizonyítani a hivatalban, hogy valóban kátyú okozta a kárunkat. Később megmutattuk, hogy Ausztriában benne marad az útban az aszfalttömés, amit a munkások használnak, nálunk meg nem. Aztán teszteltük a mondást: „olyan rosszak az utak, mint Bukarestben.” És kiderült, hogy a románok már rég sima sugárutakon járnak. Egy évvel később bemutattunk egy fiatal, pesti motorost, aki egy kátyúbalesetben bénult le. És a válság idején találtunk diplomás kátyúzó munkást, aki jobb híján elvállalta a fizikai munkát. Egy-egy téma tulajdonképpen kimeríthetetlen: csak a kreativitáson múlik, hogy se a riporter, se a néző ne unatkozzon. Nemrég láttam egy jópofa és egyszerű ötletet arról, hogyan növelhetjük a kreativitásunkat. A lényeg az, hogy próbáld elvégezni a hétköznapi tevékenységeidet a nem domináns kezeddel. Például, ha jobbkezes vagy, moss fogat bal kézzel, vagy fésülködj bal kézzel, írj bal kézzel, stb. Mindezt ne azért tedd, hogy frusztráld magad (merthogy mindez azért elég frusztráló tud lenni), hanem azért, hogy az agyadat kibillentsd a rutinból és újszerű megoldások kidolgozására késztesd. De ha kíváncsi vagy, mi mindent tehetsz még a kreativitásod fejlesztéséért, összegyűjtöttem néhány fontos tippet, próbáld ki őket, kísérletezz: Tervezz be rendszeres időpontot, amikor kreatív tevékenységet végzel – pl. ha író vagy, írj mindig 9-11-ig! Az elme szereti a rendszerességet és az ihlet is
jobban kikényszeríthető, ha időkorlátot is megszabsz. Ha tudod, hogy két órán belül elő kell rukkolnod egy remek ötlettel, valószínű, hogy eszedbe is jut valami izgalmas, mint akkor, ha csak úgy általában gondolkodsz. Apropó ihlet: hallgass barokk zenét – pl. Vivaldi 4 évszakja és Pachbel Kánonja egyes kutatók megfigyelései szerint másodpercenkénti 60 rezgésen szinkronizálja az agyhullámokat, amelyeket könnyű összefüggésbe hozni az alfahullámokkal és ez utóbbiakat pedig a kreativitással. Használj korlátokat: pl. üsd fel a szótárt és válassz találomra egy szót! Úgy dolgozd ki az adott feladat kreatív megoldását, hogy e köré a szó köré szervezed az ötletedet. A húzd meg, ereszd meg stratégia: dolgozz és pihenj, felváltva! Seymour Cray, a legendás informatikus például egy hatalmas alagút kiásásán dolgozott Chipewa Falls-i háza alatt, minden alkalommal, amikor megakadt egy-egy szuper komputer tervezésével. Kilépett a problémából és elterelte a figyelmét egy kis fizikai munkával. Nem a testét pihentette, hanem az elméjét. Edison például horgászott, két találmány közt. Asimov pedig belekezdett egy új könyvbe, ha megakadt az aktuális könyve írásával. Aztán egy idő után visszatért a régihez és befejezte. Tégy fel magadnak kérdéseket: mi lenne, ha… miért is ne… hogy máshogy lehetne ezt megoldani? Hogyan lehetne jobbá tenni? Milyen lehetőségek vannak még? A lényeg, hogy már a kérdések megfogalmazásával azt sugallod az elmédnek: ez nem zsákutca, igenis létezhet megoldás. Vegyél egy új füzetet – térj vissza az alapokhoz! Van valami egy új noteszben, ami arra sarkallja a tulajdonosát, hogy írjon bele valamit. Írd bele a legjobb ötleteidet! Írd őket bele akkor, amikor eszedbe jutottak. Ha mindig veled van a kis notesz, egy jó ötleted sem fog feledésbe menni. (Mert az viszont IGAZÁN frusztráló.) Tudd, hogy több jó megoldás is van. Az iskolai oktatás legnagyobb hátulütője, hogy „a” jó választ keresteti a diákokkal. Pedig legtöbbször igencsak sokféleképpen meg lehet oldani ugyanazt a feladatot (lásd kátyúk.) Tanulj és kísérletezz: ha zenész vagy írj, ha író vagy fotózz, ha fotós vagy, rajzolj és így tovább.
Sokat tanulhatsz ezekből a kalandokból, újabb és újabb
képzeletbeli ösvényeket törsz fel az agyadban. Ha végigmész ezeken a korábban járatlan utakon, akkor a tapasztalataidat más téren is kamatoztathatod. Gyűjtsd
az izgalmas cikkeket,
képeket, könyveket,
amelyeket
aztán
elővehetsz, hogy ihletet meríts belőlük! Légy mindig kíváncsi: olvass, kutakodj, tanulj. Sosem tudhatod, hogy 2-3, látszólag össze nem tartozó gondolatból hogyan válik egy teljesen új, saját ötlet. Einstein azt mondta: az átlagember nem keres tovább, ha megtalálta a tűt a szénakazalban. Ellenben ő – tette hozzá - egy ilyen helyzetben nem hagyna fel a kutatással, kíváncsi lenne, hogy vannak-e még tűk odabent. Utazz vissza egy kicsit az időben: Baudelaire mondta, hogy a kreativitás nem más, mint a gyerekkor akaratlagos újra átélése. Lépj kapcsolatba a benned élő belső gyermekkel. Színezz: nem baj, ha kimész a vonalból. Csússz le egy csúszdán, építs homokvárat vagy tégy bármit, amit 5 éves korodban élveztél. Nézegess néhány régi, kedves gyerekkönyvet! Rajzold le a célod! Lépj túl a korlátaidon: ne úgy gondolkodj, mint máskor! Ehhez másként is kell viselkedned: menj másik úton a munkahelyedre, egyél olyasmit, amit sosem próbáltál, ha rocker vagy, hallgass komolyzenét, stb. És a legfontosabb persze az: ne méricskéld az ötletedet annak alapján, hogy szerinted mások mit szólnak majd hozzá. Ha így teszel, előbb-utóbb lesz majd valaki, aki meg valósítja helyetted a te remek gondolatodat. És nem szeretném azt látni, hogy ugrálsz a kalapodon…
Szoktad-e te is játszani a „ha majd-akkor” játékot? Ez ugye arról szól, hogy bizonyos dolgoknak teljesülniük kell ahhoz, hogy megvalósuljon az álmunk, teljes fényünkben ragyoghassunk, vagy épp révbe érjünk. Ismerősek a mondatok? Ha lesz egy kis önbizalmam, bemegyek a főnökhöz fizetésemelésért. Ha meglesz a nyelvvizsgám, végre meg merek majd szólalni társaságban is angolul. Ha nyerek a lottón, belevágok a tervezett vállalkozásba, stb. Néhány olyan tippet szedtem össze, amely abban segít, hogy azonnal emelhesd az önbizalom-szintedet. Ne kelljen várnod arra, hogy bizonyos dolgok megvalósuljanak előtte. Mert ez a játék már csak ilyen: valójában fordítva működik. Ha több önbizalmat akarsz, tégy úgy, mintha máris meglenne. Viselkedj már most úgy, mintha csak úgy dagadnál a magabiztosságtól. Ez hozza meg a kívánt eredményt, nem a várakozás. Alább a 7 tipp:
Vállalj be egy ejtőernyős-ugrást! Ülj fel egy hullámvasútra! Vetkőzz meztelenre a nudista strandon vagy menj el egyedül egy buliba! A lényeg, hogy csinálj valamit, amit korábban sosem. Olyasmit, ami kicsit talán megijeszt. Emlékszem, én egyszer elmentem egy bokszedzésre, pedig igazán távol áll tőlem a közelharc. Alaposan meg voltam ijedve az elején, de aztán egyik marcona sporttárs sem ütött ki, és – bár halálosan kimerültem a végére – mégis jó emlék maradt a bokszkesztyűs kaland. És pont ez a lényeg: ha megtapasztalod, hogy könnyűszerrel túlélsz egy meglehetősen ijesztő eseményt, az olyan, mintha szteroidokat pumpálnál az önbizalomháztartásodba. Ha kockáztatsz és legyőzöd az akadályt, akkor az megadja számodra a hitet, hogy legközelebb is győzni tudsz, ha akadályba botlasz.
Talán veled is sokszor megtörtént már: sms-t küldesz egy barátodnak, és az nem válaszol. A főnököd mogorva volt veled, vagy beszélgetni próbáltál valakivel a boltban, és az csak rosszkedvűen vakkantott valamit, majd feképnél hagyott.
Általában valami ilyesmi ilyenkor az első gondolatunk: „Ajjaj, mit rontottam el?”. A válasz pedig ez: valószínűleg semmit. Bár gyakran feltételezzük, hogy a többi ember viselkedése közvetlen következménye valamilyen cselekedetünknek, a helyzet az, hogy ez általában nincs így. Legtöbbször magunk kreálunk történetet a helyzet köré. Ezek a történetek leginkább a pillanatnyi érzéseinkről és nem a tényekről szólnak. A megfelelő hozzáállás a következő: ha belefutunk egy rosszkedvű, tapintatlan emberbe, akkor mondjuk azt, „Hú, de rossz napja van itt valakinek”, aztán menjünk tovább és tegyük a dolgunkat.
Sokan előbb vállalnának foghúzást érzéstelenítés nélkül, mint azt, hogy beüljenek egy elegáns étterembe, vagy egy moziba – egyedül. De ha olykor vállalod, hogy egymagad csinálsz végig néhány ilyen – egyébként párban, csapatban mindig kellemes – eseményt, akkor növeled az önbizalmadat, mert megtapasztalod, hogy egyedül is megállod a helyed az életben, és legtöbbször megvagy mások segítsége nélkül is. Ennek aztán az a hozadéka, hogy könnyebben kiállsz magadért a munkahelyeden vagy épp egy kellemetlen beszélgetésben is.
Arra bármikor szívesen vállalkozunk, hogy halogén reflektorral világítsuk meg a gyengeségeinket vagy a ballépéseinket, akár egy nagyobb társaságban folytatott beszélgetésben is. Azzal, ha egyszer-egyszer számot vetünk az erősségeinkkel is, kiegyensúlyozhatjuk
a
mérleg
nyelvét.
Például
kezdetnek összeírhatod
30
győzelmedet: akár az esetleges nyelvvizsgát, vagy elvégzett tanfolyamot, a megszerzett jogsit, de beleférnek az apróbb örömök is, amikor például sikerült egy kis árengedményt kicsikarnod a ruhaboltban. Így aztán, amikor éppen kicsinek és szerencsétlennek érzed magad, végigolvashatod a listád és azt mondhatod magadnak: „Rendben, vannak dolgok, amiket elszúrtam. De azért van itt csomó dolog is, amiket viszont remekül csináltam.”
Első hallásra ez talán különösen hangzik, de meglehetősen erőteljes hatású játék. Tulajdonképpen egy képi megerősítés, amellyel azt sugallod magadnak: „szép vagyok”. Legtöbbször a nők azok, akik kifejezetten kritikusak a külsejükkel kapcsolatban. Aki puszit dob magának a reggeli sminkelés után a tükörbe, az egyúttal azt is állítja magának: jól nézek ki, még akkor is, ha talán nem tökéletes a hajam, kicsit nagyobb a hasam, mint szeretném, vagy épp a ruha mutat többet, mint amennyi szerintem még belefér. A gyakorlat az első néhány alkalommal akár kínos is lehet. De minél inkább belejössz, annál inkább változik a hitrendszered. Egyre szebbnek látod majd magadat és ennek hatására egyre szebbnek lát majd a környezeted is.
Csavard fel a hangerőt – pumpálj egy kis energiát a hangodba! Ha valaki alig hallhatóan beszél, az általában gyengének és jelentéktelennek érzi magát. És sok esetben a környezete is ilyennek látja őt. De ugyanaz az ember, ha változtat a beszédhangján
és
energetikusabban,
szenvedélyesebben,
netán
nagyobb
beleéléssel beszél, akkor sokkal nagyobb önbizalmat tud sugározni. Próbáld ki, esetleg gyakorolj egy kicsit tükör előtt. Különösen jól jöhet ez állásinterjúknál, vagy fontosabb munkahelyi értekezleteken.
A testbeszéded megváltoztatása segít megváltoztatni a magadról alkotott képet is. Kezdj el úgy járni-kelni, mintha épp kicsattannál az önbizalomtól: varázsolj mosolyt az arcodra, húzd ki a vállaidat, emeld fel a fejed és egyből magabiztosabbnak érzed magad, mint néhány perccel korábban. Amint a tested elkezdi játszani az „önbizalomtól duzzadó” szerepet, az elméd fogja a jeleket és végül valóban növeled az önbizalmadat akár ezzel az egyetlen apró trükkel is. (Ha most az irodában ülsz, gyorsan próbáld is ki, menj egy kört a folyosón és figyeld meg az eredményt!)
Dr. Emmett Velten 1967-ben írt disszertációjában lefektette egy érdekes technika alapjait, amelyet ma úgy hívnak, hogy a Velten-féle hangulatkiváltó eljárás. Az idős doktor a mai napig praktizál az arizonai Phoenix-ben, és a módszerét a mai napig használják a pszichológusok, főként azért, hogy pozitív hangulatba hozzák a kísérleti alanyokat. Hát én a saját kísérletemben voltam a saját magam alanya. Mindenesetre kipróbáltam, hogy a Velten-módszer jár-e pozitív hatással. A válasz számomra egyértelmű igen. Érdemes kipróbálni, érdemes használni, ha rosszkedvű vagy, esetleg akkor, ha egy fontos megbeszélésre készülsz és sikerre akarod hangolni magad, vagy akkor, ha kérned kell valakitől valamit és jól jönne egy kis önbizalom. Meglehetősen egyszerű módszerről van szó. Néhány állítást kell elolvasnod, majd újraolvasnod úgy, hogy közben igyekszel meg is élni a vázolt érzéseket vagy éppen hangulatot. A megerősítésként ható mondatok semlegesen indulnak, majd egyre pozitívabbakká válnak, ahogy előre haladsz. Az állításokat úgy tervezték meg, hogy igazán euforikus, kifejezetten optimista, bizakodó hangulatba hozzák az alanyt. Téged.
Mindegyik alábbi állítást olvasd el magadban. Aztán olvasd fel hangosan is az állítást, majd néhány pillanatig éld át az általa sugallt érzést! Ha jól esik, hunyd le a szemed és képzeld is el, hogy mindez megtörténik veled. Ne tölts túl sok időt egyegy állítással, néhány másodperc után lépj tovább a következő mondatra. Az egész eljárás nem tart tovább 10 percnél. A sikered azon múlik, hogy hajlandó vagy-e érzelmileg reagálni a felolvasott felvetésekre: ha csak gépiesen, beleélés nélkül ismételgeted az állításokat, sokkal kisebb lesz a hangulatodra gyakorolt hatásuk.
A mai nap se nem jobb, se nem rosszabb, mint bármelyik másik nap.
Mégis, kiválóan érzem ma magam.
Gondtalannak és könnyűnek érzem magam.
A végén még kiderül, hogy ez egyike a jó napjaimnak.
Ha jó az ember hangulata, akkor jó dolgok történnek vele, és nekem jó a hangulatom.
Annyi energiám és önbizalmam van, hogy jut belőle másnak is.
Vidám vagyok és életteli.
Mindent összevetve, nem okoz túl sok gondot az, hogy tiszta fejjel gondolkodjak.
A szüleim legtöbbször nagyon büszkék rám.
Lefogadom, hogy a nap hátralevő részében a dolgaim remekül alakulnak majd.
Örömmel tölt el, hogy a legtöbb ember kedves és barátságos velem.
A legtöbb dolgot helyesen ítélem meg.
Tele vagyok energiával és ambícióval, úgy érzem, hosszú időt kibírnék alvás nélkül.
Ez egy olyan nap, amikor erőfeszítés nélkül át tudom rágni magam a feladataimon.
Könnyűszerrel szerzek új barátokat.
Ha odateszem magam, rendbe tudok hozni bármilyen ügyet.
Most lelkes és magabiztos vagyok.
Bízom benne, hogy a jövőben számtalan jó napot élhetek meg.
Újra meg újra eszembe jut a kedvenc dalom.
Olyan jó, hogy a barátaim között vannak energikus és optimista emberek.
Olyan nagy kedvem lenne beszélgetni. Mindegy kivel, bárkivel szívesen beszélgetnék most.
Tele vagyok energiával és egyre inkább tetszik a munkám.
Képes vagyok pontosan és hatékonyan elvégezni a feladataimat.
Pontosan tudom, hogy képes vagyok elérni a kitűzött céljaimat.
Most jut csak eszembe, hogy a legtöbb dolog, amely nyomasztott, nem is nyomasztott volna, ha másképp állok hozzájuk.
Erősnek és élettelinek érzem magam.
Most valami nagyon nagy dolognak kellene történnie ahhoz, hogy megállítson.
Ha a nagy egészet nézem, akkor nyilvánvaló, hogy a dolgok egyre jobban és jobban alakultak az életemben.
Tudom, hogy a jövőben nem fogom túlhangsúlyozni az úgynevezett ’problémákat’.
Optimistán hiszem, hogy a jövőben jól elboldogulok majd a legtöbb emberrel, akivel találkozom.
Túlzottan elfoglalt vagyok ahhoz, hogy aggodalmaskodjak.
Elképesztően jól érzem ma magam!
Ebben a hangulatban tele vagyok ötletekkel.
Fantasztikusan jól vagyok! A képességeim legjavát adom ma.
A dolgaim nagyon jól alakulnak, tele vagyok lehetőségekkel!
Érzem, hogy a barátaim java a jövőben is mellettem lesz majd.
Majdnem mindenben meglátom a jót.
Annyira vidám és játékos vagyok ma, hogy legszívesebben mondanék valakinek egy ostoba viccet.
Bármibe fogok, telve vagyok bizsergető energiával.
Frissnek és kipihentnek érzem magam.
Az emlékezőtehetségem kiváló formában van ma.
Ilyen feldobott állapotban gyorsan dolgozom és minden elsőre sikerül.
Bármilyen feladatot végzek, kiválóan tudok koncentrálni.
Az elmém tiszta, az eszem gyorsan forog.
Az élet tele van vidám dolgokkal, rengeteg örömforrás vesz körül.
A dolgaim ma egyre jobban és jobban alakulnak.
Olyan a munkabírásom, mint egy lónak: ide nekem egy feladatot!
Könnyen hozok jó döntéseket és könnyűszerrel védem meg őket a kritikával szemben.
Az életem gyeplője az én kezemben van.
Bárcsak bekapcsolna valaki egy jó zenét, jó hangosan!
Hát ez milyen jó! Fantasztikusan érzem magam, kirobbanóan jó kedvem van!
Összeszedett vagyok. Vág az eszem, mint a borotvapenge.
Ez egy olyan nap, amikor bármire képes vagyok!
Mindjárt kirobban belőlem a nevetés. Bárcsak mondana valaki egy viccet, hogy legyen mire fognom!
Tele vagyok energiával!
Istenem, csodálatosan érzem magam!
Az eredeti feladat 60 kártyából áll. Ha van kedved hozzá, te is kártyákra másolhatod a Velten-féle megerősítő mondatokat. Másrészt, nyilván észrevetted, hogy én csak 56 állítást fordítottam le. Nos, a doktor eredetileg egyetemisták hangulatjavításán dolgozott, így a kimaradtak leginkább iskolai dolgokról szólnak, nem akartam őket belekeverni a listába, csak elterelték volna a figyelmet. De megnézheted őket Velten honlapján:
http://rebt-cbt.com/Articles/Velten-Mood-Induction-ProcedureVMIP.htm
-5A győztesek hozzáállása, a hála
Nagyon csendes folyosó volt. Ijesztően csendes. Csak a gépek csipogtak kitartóan: az egyik halkabban, a másik hangosabban. Néha egy maszkos nővérke jelent meg, kezében egy-egy infúzióval. Aztán hangtalanul eltűnt egy üvegajtó mögött. Sok üvegajtó volt. És mindegyik mögött egy gyerek. Látogató ide nem jöhetett be. Legfeljebb az édesanya vagy az édesapa. De ők is csak felváltva. Vigyázni kellett a gyerekekre. A legapróbb fertőzés is beláthatatlan következménnyel járt volna. Ne kérdezd, melyik kórházról van szó. Ha lehunyod a szemed, úgyis látod: a sárga linóleumpadlót, a fertőtlenítős kézmosókat, az infúziós állványokat. És talán a gyerekeket is. Akik sokkal erősebbek a felnőtteknél. Keményebben küzdenek, kitartóbbak. Mindent túlélnek. Jobban mondva, majdnem mindent. Ne kérdezd azt se, hogy kerültünk oda a gyerekünkkel. Átutazók voltunk ebben a különös, zárt világban. Csak két napot töltöttünk az egyik üvegajtó mögött. Talán nem volt hely másik osztályon, nem mondták. Mi pedig nem kérdeztük. Vártuk, hogy teljen az idő. Vittünk mindent, okostelefont, rejtvényújságot, dvd-lejátszót. A kórházban mindig lassabban telnek a percek, mint odakint, a falakon túl. Betettük a Gyűrűk Ura utolsó részét. Több mint három órás film. És látványos. Néhány percre elfelejted, hogy hol is vagy. Az üvegajtókat, a tekinteteket, a csipogást. Megnyomtuk a pillanatmegállítást. Egy nővérke toppant be a szobába, hogy ránézzen a lányunkra. Kedvesen tette a dolgát, de nem kezdeményezett beszélgetést. Rajtam azonban úrrá lett a kíváncsiság. A kórterem átlátszatlan üvegfalára böktem, a szomszéd szoba felé. – Van ott bent egy kamaszfiú. Reggel elmegy, délután visszajön. Talán iskolába megy? – kérdeztem a nővértől. Ő egy pillanatra megállt és azt mondta: - A szomszéd fiú? Ő már több mint egy éve itt van. A beavatkozás után súlyos szövődmény jelentkezett. Nem tudjuk hazaengedni. – De akkor hova megy napközben? – a nővér elmosolyodott a kérdésem hallatán. – Hát a szomszéd épületbe, egy másik kórterembe. Ezt tudtuk kitalálni, hogy valahogy érdekesebbé tegyük a napjait. Délelőtt átsétál, délután meg vissza. Így megy ez… egy kicsit elgondolkodott, maga elé nézett, majd összeszedte magát és kiment a szobából.
Visszakapcsoltuk a lejátszót. A film már a vége felé járt. Frodó, a hobbit és hű társa, Samu már a Végzet hegyénél jártak a gyűrűvel. A történet szerint a dühöngő tűzhányó lávájába kell bedobni a gyűrűt, hogy elpusztítva azt, megtörjék a gonosz Sauron hatalmát. Frodó és Samu azonban fáradtan rogyik le a kietlen hegyoldalban. Jártányi erejük sincs, minden szürke, mindent belep a vulkáni hamu, életnek semmi nyoma. És akkor Samu elkezd beszélni Frodóhoz. A réges-rég hátrahagyott otthonukról: - Emlékszel a Megyére? Hamarosan tavasz lesz. A gyümölcsfák virágba borulnak, a madarak fészket raknak. Lassan elvetik a nyári árpát a földeken. Megeszik az első epreket tejszínnel. Emlékszel az eper ízére? Hirtelen
zajokat
hallottam.
Az
üvegfal
túloldaláról.
A
szomszéd
fiú
visszaérkezett. Ma is, mint egy éve minden délután, amikor jobban volt és felkelhetett az ágyból. Nem ismertem, még az arcát sem láttam – csak a betakart lába látszott, amikor bekukucskáltam az üvegajtón – mégis mindennél pontosabban éreztem azt, amit ő érezhet. Vajon emlékszik-e az otthon illatára? A szobájára, ahol a könyvei és a játékai várják? És az ágya. Egy olyan ágy, ahol nem azért fekszik az ember, hogy infúzió csorogjon belé, fájdalmat és hányingert hozva. Csak egy egyszerű ágy, amelyben jól esik lepihenni egy kemény, délutáni focimeccs után… Beugrott az egyik kedvenc dalom. A Big Yellow Taxi. Eredetileg Joni Mitchell énekelte, de akkor lett igazán híres dal, amikor Adam Duritz újraértelmezte. De nem ez a lényeg, hanem a refrén első két sora: „Don’t it always seem to go, that you don’t know what you’ve got ’til it’s gone” - vagyis valahogy mindig úgy jár az ember, hogy nem értékeli azt, ami van, amíg el nem veszíti. Hogy érezheti az eper ízét, az otthon illatát; azt, ahogy a selymes fű simogatja a bokáját, nem sorolom tovább, pontosan tudod, mire gondolok. Mi az az életedben, amiért hálát adhatsz? Ami tökéletes, úgy, ahogy van. Ami örömmel tölt el. Ami megmelengeti a lelkedet. Ami kellemessé, élhetővé, szerethetővé teszi az életed. Lehet, eddig azt hitted, hogy apróság. Vagy, hogy jár. Vagy, hogy természetes. Pedig nem az. Semmi sem az. Gondold magad egy percre a Fiú helyébe. Egyetlen percre. Annyi pont elég lesz.
Olyasmit láttam ma, amiről biztosra vettem, hogy hamisítvány, városi legenda.
Egy
angol
nyelvű
tévériportba
botlottam
a
youtube-on.
Annyira
hihetetlennek tűnt, hogy a nevek alapján rákerestem a megszólalókra. Kiderült: valóban ők azok, valóban az a titulusuk, valóban úgy néznek ki. Mégis kételkedtem. Szerettem volna hinni, hogy ilyesmi nem történhet meg a XXI. században. A végén a brit Guardian és a National Geographic magazin egymástól független cikkei meggyőztek róla, hogy a történet valóságos. A helyszín Cité Soleil, Haiti egyik rosszhírű szegénynegyede. A komor történetnek otthont adó vállalkozás leginkább egy nyüzsgő fazekasműhelyre hasonlít. A porlepte udvaron asszonyok gyúrják a nedves agyagot. Majd a masszát egy kanállal szétkenik a földre terített szutykos lepedőn. Úgy formázzák, hogy kerek és lapos legyen. A közepén jobban megnyomják a kanalat, így a korongok kapnak egy kis peremet is. Talán egy kicsit hevenyészett a szakmai munka: a kiszáradt végtermék egyenetlen felületű, a perem repedezett. A vevők mégsem ellenkeznek. Merthogy az agyagos földből készült korongok nem arra szolgálnak, hogy tányérként megtartsák az ételt. A korong maga az étel. Amilyen döbbenetesen hangzik, annyira hétköznapi mindez a világ egyik legszegényebb országaként számon tartott Haitin. Az éhezők bármire képesek, hogy enyhítsék az éhség okozta kínszenvedést. A helyiek azt mondják: még a sóval és növényi olajjal ízesített megszáradt agyagmassza is jobb a semminél. Tölti a gyomrot. Korábban csak a kalcium-tartalom miatt fogyasztották a legszegényebb terhes asszonyok, manapság egész haiti családok élnek a „sár-süteményen”. Hatalmas vásznakon száradnak az udvarokban, tereken. Egy szikkadt agyagkorong átszámítva mintegy négy forintba kerül. Ezt az összeget azok a családok is ki tudják fizetni, amelyeknek egyébként már kenyérre sem futja. A tévériportban, az újságok képein a legmegrázóbb jelenet az, ahogy a kisgyerekek falják a földet. A morzsánként leküzdött „sütemény” után a szétrágott agyag miatt gyurmaszerűen szürke a kinyújtott nyelvük. Mindezt csak azért írtam le, mert nehezebb napokon hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy rossz az életünk. Hogy a szörnyű főnökünk kibírhatatlan, hogy csak
nekünk nincs pénzünk a vágyott okostelefonra, hogy az esetleg válságba jutott párkapcsolatunk miatt mi vagyunk a világegyetem legnagyobb lúzerei, hogy a szomszédnak szebb a kocsija és így lehet ugyan élni, de nem érdemes. Sorolhatnám a panaszokat oldalakon át. Szóval, mindezt csak azért írtam le, hogy ezeken a nehezebb napokon is adj hálát a fantasztikus életedért. Jussanak eszedbe a haiti sárkorongok és adj hálát, amikor megkensz magadnak egy szelet vajas kenyeret. Adj hálát az ablaküvegért, amikor kizárod a szelet. Adj hálát a tetőért, amely megvéd a vihartól. Adj hálát a vezetékes vízért. És nézz körül az életedben: keress meg mindent, amiért még ezen felül is hálát adhatsz. Szánj rá elég időt: meg fogsz lepődni, milyen hosszúra nyúlik majd a listád!
