DIÁKCSEMEGE A CSANÁDAPÁCAI NAGYBOLDOGASSZONY KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÚJSÁGJA 2015. NYÁR II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM Kedves Olvasó! Már érezzük az első igazi, meleg napsugarakat, a rövidnadrágok, szoknyák egyértelműen jelzik, hogy közeledik a nyár. Az osztálytermekben év végi hangulat uralkodik, tekintetünket gyakran felejtjük az ablakban – nyári terveinket szövögetjük, csalogat az udvar, a játszótér, a focipálya. De ne rohanjunk ennyire előre! Még legalább három hét, hogy megírjuk az összes felmérést, javítsunk a jegyeinken, elköszönjünk a ballagóktól és felírjuk a táblára, hogy VAKÁCIÓ! Addig is kitartás és olvassátok a Diákcsemegét! Szeretettel: a Szerkesztők Szabó Lőrinc: Vakáció előtt (részlet) Drága, jó iskola, iskola udvara, iskolapad, hurrá, ma sok gyerek öröme nagy! Kifelé rajzik a siserehad, csak az fáj egy kicsit, hogy te most szüretig árva vagy. Volt lecke rengeteg s játszottunk eleget. Szurkoltunk is? Lehet, de üsse kő: ami rossz, elszaladt, ami jó, megmarad, tótágast gyerekek, száz cigánykereket – ma az a fő, hogy itt van, itt van a nagy szünidő! Szervusz hát, iskola, iskola udvara, könyv, lecke, pad – visszajön ősszel új szeretettel a siserehad!
TARTALOM: A szentség útján – Veszélyben a Föld – Jövőképeink – A Büszke-szirten és azon túl – Napos, havas kaland – Én és a sport – Gyermeknapi kívánságaink – Szegedi Ifjúsági Találkozó – Humor – Naptár – Rejtvény – Ha végre itt a nyár… Újságunkat elektronikus formában is olvashatjátok a www. suli-apaca.sulinet.hu oldalon.
Veszélyben a Föld Globális problémák veszélyei az emberiség életében Ezzel a címmel írtunk dolgozatot történelemből. A téma mindenkit érint most és a jövőben méginkább. Élhető lesz-e a Föld a mi gyermekeink, unokáink számára, ha már most is azt halljuk, hogy mennyi embernek nem jut még tiszta ivóvíz sem? A saját bőrünkön érzékeljük a klímaváltozást; összeolvadnak az évszakok, szmog van a nagyvárosokban, nagy természeti katasztrófákról tudósít a híradó. Az Egyenlítő mentén pusztulnak az esőerdők, a Sarkvidékeken olvad a jég. A növények és állatok közül sokan elveszítik élőhelyeiket, felbomlanak az életközösségek és táplálékláncok, fajok halnak ki- az utóbbi 20 évben 869 faj pusztult ki vagy került a kipusztulás szélére. Mindennek a hátterében legfőképpen az ember áll. Azt mondják a tudósok, nagy az ökológiai lábnyomunk, vagyis többet veszünk el a természettől, mint amennyit visszaadunk neki. Gondoltál már például arra, mennyi fát dolgoznak fel egy füzetnyi papírért? Mennyi vizet csurgatsz el fogmosás közben? A ti autótok kipufogója is szennyezi a levegőt? Mi lesz azzal a sok műanyag csomagolóval, amit bevásárláskor hazaviszünk, aztán rögtön ki is dobunk? Szóval, ha az ember a legfőbb okozója ezeknek a problémáknak, akkor ő is változtathat rajta! Mi is! Te is! A politikusok nemzetközi egyezményeket kötnek például a szén-dioxid kibocsájtás csökkentéséről, természetvédelmi területekről, növény-, és álltafajok védelméről. Az iskolákban környezettudatos nevelés folyik. Divat a natúr, a természetes. Különböző programok, kampányok folynak a tiszta környezetért, ivóvízért, erdőkért, hogy csak néhányat említsünk az utóbbi hetekből.
Te mit tehetsz? Ismerd meg a közvetlen környezetedet! Próbáld megóvni tisztaságát! Szerezz barátokat a növények, állatok közül! Takarékoskodj a vízzel, papírral, élelmiszerekkel! Törekedj az újrahasznosításra! A műanyag helyett válaszd a természetest! A sok kicsi sokra megy mondás alapján így talán megőrizhetjük az élőhelyünket, a Földet utódaink számára. Frank Hanna, Bereczki Dávid A kommunikáció hiánya Korunk egyik legnagyobb globális problémájának tartom a személyes kommunikáció hiányát. Az internet részben jó és részben rossz is. Azért jó, mert sok mindent meg lehet oldani vele teljesen költségmentesen. Ezzel ellentétben azért rossz, mert teljesen felváltotta a személyes kommunikációt. Sajnos egyre több arra a példa, hogy ismerőseinket fel sem köszöntenénk, ha a Facebook nem jelezné, hogy kinek van az adott napon születésnapja. A kézzel írt leveleket is teljesen felváltotta az e-mail. A facebookon volt egy olyan eset, hogy egy házaspár 60. házassági évfordulóját ünnepelte. A lányuk kiposztolta a facebookra, hogy aki teheti, küldjön nekik egy képeslapot. Így közel 5000 képeslapot kaptak, de lehet, hogyha a lány nem írja ki, rajta kívül senki sem köszöntötte volna fel a házaspárt. Ha mindenki csak az interneten kommunikálna a másikkal, akkor mikor személyesen találkoznának, lehet meg sem tudnának szólalni. A megoldás talán az lenne, ha nemcsak az interneten tartanák az emberek egymással a kapcsolatot, hanem személyesen is. Ha így folytatódik, akkor pár év múlva teljesen meg fog szűnni a személyes beszélgetés? Rakonczai Mihály
Terveim a jövőmre A ballagó nyolcadikosok írták le, hogyan képzelik el a jövőjüket. Ebből válogattunk egy csokorravalót. - Gyerekkori álmom, hogy rendőr szeretnék lenni. S most életemnek arra a pontjára jutottam, hogy tehetek valamit a cél érdekében. Rendészeti szakot választottam. - Először a gépi forgácsoló szakmát szeretném megszerezni, majd utána jöhet az érettségi. - Várom az új közösséget, az új barátokat, a magasépítés szakmai tantárgyait. Négy év után még egy évig maradnék technikusi végzettséget szerezni, majd az egyetemre szeretnék menni! - Először színész akartam lenni, de úgy érzem jelenleg ez elérhetetlen. Szeretnék szép kandallókat és kályhákat készíteni. Ebben is van művészet! - Érettségi után főiskolára szeretnék menni. Sok időt akarok gyerekek között tölteni, ezért vonz az óvónői pálya. - Az egészségügyi szakmát választottam, mert nagyszerű érzés lehet embereken segíteni. Később szakápolói szakot is szeretnék elvégezni. - Bízom a leendő szakmám fontosságában, remélem, sikeres leszek! Persze tudom, ez főleg rajtam múlik. - Közgazdasági szakot választottam, amire nagyon kíváncsi vagyok. Tudom, magasabbak lesznek az elvárások, de igyekezni fogok azokat teljesíteni. - Ha érettségim, szakmám lesz, szívesen kipróbálnám magam külföldön. Persze nem örökre mennék el, csak egy pár évre. - A sport továbbra is fontos marad. Tiszteletre tanított, magabiztosságot ad. - Szeretnék a mezőgazdaságról még többet tudni. Az állattenyésztés érdekel, hiszen a család is ezzel foglalkozik. - Szeretném a középiskolát jó eredménnyel elvégezni, hogy aztán egyetemen vagy főiskolán tanulhassak. - Olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol közel lehetek az emberekhez. Ezért választottam az egészségügyi szakmát. - Fontosnak tartom a nyelvtudást, középiskolai tanulmányaim folyamán szeretnék nyelvvizsgát tenni. - Szeretném kitanulni az asztalos szakmát. Leendő családi házam bútorait magam megtervezni és elkészíteni. - Szeretnék mérnök lenni. Érdekel a magasépítés, de az autótervezés is. Emellett az írás is érdekel. - Szeretném magas szinten elsajátítani a német nyelvet, s ha lehetséges, német egyetemen tanulni. - Amikor először gondolkodtam a továbbtanuláson, nem jutott eszembe semmi. Végül szállítmányozási szakra jelentkeztem. Családunk egyik barátja is ilyen munkakörben dolgozik, s néha már engem is elvitt magával a munkahelyére. - Jó szerelő szeretnék lenni, szeretnék olyan tisztességes ember lenni, mint a szüleim. Kedves nyolcadikosok! Kívánjuk, hogy terveitek valóra váljanak!
„fölötted az ég, alattad a föld,
benned a létra.”
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres S.)
A szentség útján Tavasszal 12 bérmálkozó és 18 elsőáldozó kezdte meg felkészülését, hogy májusban élete egyik meghatározó élményében legyen része, a szentség útjára lépjen. A foglalkozások szombatonként kerültek megrendezésre. A plébános úr az elsőáldozóknak kora délután, nekünk bérmálkozóknak az esti szentmise után tartott hittanórát. Segített megismerni Jézus tanításait. Beszéltünk a hét szentségről, az egyház öt parancsolatáról, az utolsó hetekben pedig a lelki tükörről.
a szegénység, tisztaság engedelmesség. (Három csomó a madzagon…) Ebéd után tréfás, játékok következtek. Nekem az tetszett a legjobban, amikor úgy kellett a teniszlabdát lepattintani, hogy eltaláljon egy műanyag poharat. Sokat nevettünk a csirkedobálás közben és a kötélhúzáson is. Felejthetetlen a szuper játszótér. Gyorsan eltelt a nap, aminek a végén még fagyiztunk is. Nagyon jól éreztem magam, izgatottan várom a következő, május 16-i Békéscsabai Ifjúsági Találkozót! Nagy Zsaklin 6.b
- De, hogy mi is ez? - A lelki tükör segít megismerni önmagunkat és felismerni a hibáinkat. Az órák viszont nem csak komolysággal és tanulással teltek, hanem humorral és játékkal is. A beszélgetések közben az atyának mindig volt egy- két jó története, melyeken percekig nevettünk. A foglalkozásokat mindig játékkal zártuk. A hideg téli időben társasjátékkal, a melegebb napokban szabadtéri játékokkal vagy csocsóval játszottunk. A fiúk nem hagyták ki a slaggal való húsvéti locsolkodást sem. Az eldobott bumeráng pedig azóta sem jött vissza. Május 9-én délelőtt került sor a gyónásra, ahol mindannyiunkban volt egy kis félelem. Délután eljött az ünnepi szentmise ideje, melyet a helynök József atya tartott. Keresztet rajzolt a homlokunkra, majd békét kínálva kezet nyújtott. Az elsőáldozás május 17-én, délelőtt tíz órakor lesz. Mi bérmálkozók sok tudással és élménnyel gazdagodtunk, valamint a kicsik és nagyok is megtanulhattak az oltárnál szolgálni, áldozni. Bárcsak mindenki megélhetné ezeket a boldog perceket! Domján Melinda 7. o.
Szegedi Ifjúsági Találkozó Április 20-án egy mikrobusznyi gyerek és három kísérő felnőtt indult Szegedre, ifjúsági találkozóra. Már az utazás kalandos volt, mert Beáta tanár néni egy kicsit eltévedt a nagy forgalom miatt. Gyülekező és regisztráció után misén vettünk részt, majd a csapatok összeállítása és a menetrend megbeszélése következett. Elkezdődött a játék, amelyben a nagyobb szerzetesrendek életébe pillanthattunk be játékos feladatokon keresztül. A szerzetesi élet alappillére
Gyermeknapi kívánságaink Közeledik a gyereknap. Ezzel kapcsolatban kérdezősködtem, mit szeretnének csinálni az iskolai gyereknapon. Több extra kívánság is felmerült, de nem mindegyik teljesíthető, például a fáról leugrás vagy híres zenekarok koncertje. E mellett számtalan jó ötlet is elhangzott. Szeretnénk trambulint, ugrálóvárat, Twistert és vicces pontgyűjtő játékokat játszani! Jó lenne egy nagy közös sütizést is rendezni! Többen említették, hogy örülnének családi programoknak, ahol nemcsak a barátok, hanem a testvérek, szülők is együtt szórakozhatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján bízunk benne, hogy az idén is mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot ezen a napon! Szabó Szófia
A Büszke szirten és azon túl 2015. április 20-án és 21-én az orosházi Petőfi Művelődési Ház nagy színpadán előadásra került az Oroszlánkirály című musical, amelyet a (F)apácák Énekstúdió növendékei adtak elő. A táncokban a Művészeti Iskola társas- és modern táncosai is részt vettek. Intézményünk néhány diákja és pedagógusa is megtekintette produkciónkat. A műsor szövegkönyvét angolról magyarra Béres Bence fordította, a zenés darabot Nagy Krisztina Margaréta rendezte. A díszleteket, a sminket Felföldiné Tóth Erika és lánya készítette. A jelmezeinkről magunk gondoskodtunk, az oroszlánok fülét, farkát Csizmadiáné Zsura Edit varrta. Több szereplőnek meg kellett tanulni egy új nyelvet, a zoulut. Hosszú próbák sora következett, amelyek jó hangulatban teltek. Annyit gyakoroltunk, hogy mindenki tudta a másik szerepét, dalait. A táncjelenetek elsajátítása közben sokat nevetgéltünk, mulattunk. A főpróbákon már a fényeffekteket is használtuk, megbeszéltük végleges helyünket. Az előadások teltházasak voltak, hatalmas ovációval. Természetesen mindenki örült a nagy sikernek. Remélem, aki megtisztelt minket figyelmével, az egy tartalmas délutánt tudhatott maga mögött. Bohus Valéria 7.o.
Én és a sport Sportolni azért jó, mert nem leszünk kövérek, közben boldogok vagyunk, és legyőzzük a kihívásokat. Iskolánkban sokféle sportot kipróbálhatunk és versenyszerűen is űzhetünk. Mi is kipróbáltuk már a futást, focit, kézilabdát, floorballt, de a legjobban a tájfutást élvezzük. Gyakran járunk edzőtáborokba és versenyekre, ilyenkor felfedezünk új tájakat, megismerünk sok embert. Egy-egy verseny nemcsak a futásról szól, hanem sokat játszunk, mindig vidám a hangulat. Az eredmények is ösztönöznek bennünket. Sok érmet és kupát nyertünk már. Legutóbb a Diákolimpia országos döntőjébe jutott be Tóth Alexandra, Toldi Alexandra és Véró Petra. Május 16-17-én rendezik a Zala Kupát, ahol Dániel Dóri indul majd. Szívből ajánljuk, hogy te is válassz magadnak egy sportágat! Dániel Dóri 5.a és Tóth Szandi 7.o.
Napos, havas kaland Az idei év legemlékezetesebb tájfutó edzőtáboráról szeretnék írni, melyet Erdélyben, a Bihari-hágón rendeztek meg. A hosszú utazás után első nap futással kezdtünk, majd kincsvadászatot játszottunk, természetesen hóban. Mert míg itthon már a tavasz első napsugarait élveztük, a hegyekben még javában tél volt. Úgyhogy a túrázás, hegymászás is téli túra volt. Felejthetetlen a Rozsdás-hasadékról elénk táruló látvány, a kalandos, csúszó-mászó ereszkedés a hegyről. A harmadik napon a sípálya volt a helyszín, kipróbálhattuk a síelést. Voltak kisebb esések, bukások, de ez egyáltalán nem szegte kedvünket. Természetesen a tájékozódást, tájfutást is gyakoroltuk minden nap. Élményekkel teli, napsütötte arccal tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a kiránduláson. Czene Nikolett 5.b
Rejtvény Keresd meg, melyik szó illik a két szó közé, hogy két összetett szót kapj! drága … só, fa … híd, élet … könyv, hegy … velő, pihenő … fény, költő … jutalom, napra … étel,
Rövid hírek: - A Kálti Márk Történelem Verseny országos döntőjében Szikora Dóra 2., Domján Melinda 5., Gyallai Ádám 7. és Mihalik Márk 9. helyezést ért el. Gratulálunk! - A Diákolimpia országos döntőjében tájfutóink (Tóth Alexandra, Toldi Alexandra, Véró Petra) szépen helytálltak, tovább öregbítve iskolánk hírnevét. Így tovább lányok! - Dániel Dóri korcsoportjában első lett tájfutásban a Zala Kupán. Gratulálunk! - A Gitárklub ősztől kezdő csoportot is szeretne indítani, nagy szeretettel és sok zenével várjuk a jelentkezőket! Humor Két kutya beszélget a háztetőn: - Hogyan jussunk le innen? - kérdi a tacskó. - Szerintem ugorjunk le! - mondja a bulldog. - Persze, hogy nekem is így belapuljon az orrom, mint neked?
Naptár: máj. 22. Gyereknap máj. 25. Pünkösd – ünnepnap máj. 27. a mérés napja jún. 4. Trianoni emlékünnepség jún. 12. utolsó tanítási nap jún. 13. Ballagás
HA VÉGRE ITT A NYÁR…
A rajzokat készítették: Lipták Liliána, Volencsik Dávid, Kormányos Boglárka és Bartyik Ildikó 1. o tanulók