HÍRLEVÉL ...a még jobb tájékoztatásért! A Holstein Genetika Kft. időszaki kiadványa | 2016. május
A MINŐSÉG MINDIG SZÁMÍT! A Holstein Genetika Kft. 26 éves fennállása óta az elmúlt esztendőben értékesítette a legtöbb szaporítóanyagot. Ez a tény az egyre keményebbé váló versenykörülmények között – a válságokkal terhelt ágazatban – külön kiemelést érdemel.
kívánják szolgálni. A tejpiac jelenlegi válságos időszakában a legjobb tehenészetek is az „önköltség” alatt tudják értékesíteni a megtermelt tejet. Ennek ellenére nagy örömünkre szolgál, hogy a kínálatunkban „prémium” kategóriát jelentő, magas TPI pontszá-
Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az általunk forgalmazott genetika a tenyésztés oldaláról korszerű, kiszámítható elem legyen, a fejlődést és a nyereségtermelést szolgálja partnereink számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a minőségi tejtermelést, valamint a termelők versenyképességét javító újdonságokat, a genetika terén elért legújabb eredményeket, a lehető leghamarabb a magyar tenyésztők és tehéntartók rendelkezésére bocsássuk. Bikakatalógusaink egyre bővülő információ-tartalommal, a legfrissebb mutatókkal segítik a döntéseket. Pár napja megjelent tavaszi bikakatalógusunk, web-lapunk karbantartása és a most megjelenő Hírlevél is partnereink még jobb tájékoztatását
mú hagyományos és genomikus bikáink iránti kereslet töretlenül növekszik. Ennek egyik oka, hogy a progresszív gondolkodású tenyésztők/tartók felismerték azt és hisznek abban, hogy a túlélést a legkorszerűbb módszerek alkalmazása garantálhatja. Fontos ki-
ma hagyományos sperma esetén 79 (szexált 25), míg a genomikus bikák esetében 48 (szexált 29). A legnépszerűbbek az ivadékvizsgált bikák között Epic, Subraro, Mizzou, He-Man, Shot, Trump voltak. A genomikus bikák keresleti rangsora a múlt évben a következőképpen alakult: Gifian, Magnum, Mayflower, Payton, Estate, Gambler. Bízunk benne, hogy az idei év is tartogat olyan kellemes meglepetést mint a tavalyi, amikor Morpheous bikánk kazsoki leánya lett a budapesti OMÉK nagydíjasa. Cégünk megalakulása óta a minőségi tejtermelés iránt elkötelezettségünk nem változott, sőt… Egyéb tevékenységeink között egyértelműen a minőség szolgálatát tükrözik a prémium kategóriába tartozó tőgyfertőtlenítő termékeink, jelesül a Pregold, Uddergold Platinum és a 4XLA, valamint a Lactagold. A tehenek tejtermelését (minőség és mennyiség), hosszú hasznos élettartamát, a többi között a megfelelő egészségi állapot, kellően jó fertilitás, kifogástalan minőségű takarmányozás alapozza meg. Az intenzív tejtermelést segítő tanácsadásaink és termékeink értékesítése az amerikai Techmix cég támogatásával valósul meg. Itt különösen az ellés körüli időszakra, a nagy
Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az általunk forgalmazott genetika a tenyésztés oldaláról korszerű, kiszámítható elem legyen emelni, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben a vevőkapcsolatainkat sikerült stabilan megtartani. Az amerikai World Wide Sires Ltd. cég bikáitól 142 partnergazdaságban értékesítettünk szaporítóanyagot 2015-ben. A forgalmazott bikák szá-
tejű csoportokra, valamint a hőstres�szes időszakra fókuszálunk. A takarmányok hatékony tartósítását az egyre népszerűbb Sil-All termékek használata biztosítja. Minden tömegtakarmány-féleség kiváló minőségben történő elkészítését teszik lehe- →
1
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN KIÁLLÍTÁS
→ tővé specifikus, komplex összetételük révén. Az SOP technológia most indult el, és az első tapasztalatok alapján nehéz higiéniai helyzetekben, különösen a mélyalmos vagy sok szalmát használó tartási körülmények között képes segíteni. Tréningek szervezése szintén beépült a szolgáltatásaink közé. A program az USA-ban, Washington államban, a Global Training Center keretében szervezett, 6-8 napos, célzott kurzusok formájában valósul meg, illetve Magyarországon háromnapos gyakorlati képzéseket indítottunk el.
A teljes körű szolgáltatási csomag koncepciója keretében útjára indítottuk CDP programunkat, ami különösen a telepi menedzsment és a takarmányozás kérdéseit öleli fel a Bábolna Takarmány Kft.-vel együttműködésben. A mindennapi munkában kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a belföldi és külföldi partnerkapcsolatoknak. Hírlevelünk megjelenésével egyidőben - május 16-18. között - Magyarország ad otthont a World Wide Sires Ltd. kétévenkénti üzleti – szakmai disztribútor konferenciájának, ahová több mint 50 országból mintegy 220-250
fő jelezte részvételét. A konferenciára érkezők közül sokan megtisztelik az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat Hódmezővásárhelyen, május 19-én. Cégünk a közeljövőben is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy termékeivel és szolgáltatásaival a minőségi tejtermelést szolgálja. Partnereink folyamatos informálására cégünk weboldalán (www.holstein-genetika. hu), illetve a WWS honlapján (www. wwsires.com) is folyamatosan rendelkezésre állnak a legfrissebb információk. Akác Balázs
JELEN ÉS JÖVŐ: MEGHATÁROZÓAK A WORLD WIDE SIRES TENYÉSZBIKÁI A dolgos hétköznapok után ismét közeleg a tavaszi tenyészállat-seregszemlék ideje. A tenyésztők szorgalmasan készültek az új kihívásokra, a Nemzeti Holstein Show-ra és a Franciaországban megrendezésre váró Holstein Európa Bajnokságra (European Holstein Championship 2016). (Utóbbival kapcsolatban mostanra kiderült, hogy sajnos a magyar részvételt megakadályozzák az állat-egészségügyi előírások. Így a hazai bemutatón még erősebb mezőnnyel számolhatunk). A teljesség igénye nélkül vegyük számba, hogy előzetes ismereteink szerint milyen World Wide Sires apaságú holstein-fríz tenyészállatokkal készülnek partnereink a tavaszi megmérettetésre. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat az idén kivételesen májusban rendezik meg, illeszkedve a World Wide Series forgalmazói világkonferenciájához. Bízunk benne, hogy partnereink segítségével méltóképpen sikerül számot adnunk az elmúlt évek, évtizedek tudatos tenyésztői munkájának eredményeiről. Szeretnénk, ha az ide látogatókban pozitív kép alakulna ki hazánkról és a magyar holstein-tenyésztők munkájáról. A rendező Hód-Mezőgazda Zrt. részéről a kijelölt keret tagja egy 25880
2
LUCIANO és egy 26556 HE-MAN apaságú tenyészüsző. A tehenek versenyében 24046 ZIGGY és 21645 JAKE utódának bemutatásával számolunk. Elismeréssel követjük azt a Fekete Balázs nevével fémjelzett, precíz tenyésztői munkát, amely ebben a gazdaságban a nemzedékek tudatos egymásra építésével megannyi kiemelkedő tehenet adott a magyar-
országi holstein-fríz tenyésztésnek. Több mint egy évtizede Deszken, következetes tenyésztői munka folyik Korhammer János szakmai vezetésével az Agronómia Kft.-nél. Még 2002-ben az ország egyik legrosszabb küllemű tehénállományát vette át, amit áldozatos tenyésztői munkával mára Magyarország élvonalába tartozó küllemi tulajdonságokkal rendelkező állomá-
Airlift lányai világszerte kedveltek a show-ringben
www.holstein-genetika.hu
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN KIÁLLÍTÁS
nyává fejlesztett. Az állomány legszebb tőgyű tehenére szexált 24417 AIRLIFT spermát párosítva, embriós program keretében 8 azonos, azaz AIRLIFT x SID pedigrével rendelkező nőivarú tenyészállat született, amelyek mára termelő tehenekké fejlődtek. Ez a kombináció a telep történetének legjobban sikerült párosítása. A két legszebb AIRLIFT apaságú tehén eredetileg az európai versenyre is alkalmasnak találtatott. További kettő a Nemzeti Holstein Show-ra készült. Békés megyei partnereink közül a telekgerendási For-Milk Kft., Püski János tenyészpárosítási programjából két első laktációs, 24193 MAGNIFICO apaságú fiatal tehénnel, és két második laktációs tenyészállattal készül a Nemzeti Holstein Show-ra. A második laktációs tehenek közül a Csákó nevű, 20916 PLANET x 21642 BOGART hátterű tenyészállat a debreceni Farmer-Expo Szakkiállításon, 2015-ben, nagydíjas lett, és elnyerte a legszebb tőgyű állat díját. Idén is nagy reményeket fűzünk hozzá a második laktációs tehenek mezőnyében. Szintén második laktációs mezőnyben indul egy 23074 SHAMROCK apaságú tenyészállat. Érdekességképpen: SHAMROCK a PLANET bika egyik legjobb tenyészbika utóda. Ugyancsak Püski János munkáját dicséri a Békési Egyetértés
Ez a kombináció a telep történetének legjobban sikerült párosítása Szarvasmarha-tenyésztő Kft. tarhosi telepén született, 26493 GIFIAN apaságú növendék üsző, amelyet szintén szívesen látnánk Hódmezővásárhelyen. A Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt. évről évre fontos résztvevője a tenyészállat seregszemléknek. Madar László 2012-es nagydíjas, O-Man x Blitz pedigréjű tehenét a mai napig sokat emlegetjük. Az európai versenyre két második laktációs tehénnel készültek. Egyikük 23052 GOLD CROWN X 19246 ZENITH pedigrével
www.holstein-genetika.hu
rendelkezik, s kiváló tőgyével, amíg a 21643 GABOR apaságú tehén testkapacitásával, törzsmélységével és kiváló lábával emelkedik ki az állományból. A harmadik laktációsok mezőnyében 21395 CHICAGO apaságú tenyészállattal készülnek. A tavalyi
mezőnyében egy MCCUTCHEN x GABOR apaságú tehén az induló a fiatal növendék üszők versenyében pedig 22285 EMPHASIS apaságú tenyészállat képviselheti a World Wide Sires genetikát. Leskó Magdolnáék, a sárospataki Geo-Milk Kft., a tervek
7HO10849 Shamrock lánya, Morsan Miss Blarney
OMÉK-ról és Farmer-Expo Szakkiállításról jól ismert 716 Klára (24416 MCCUTCHEN x 21430 ALEXANDER) és a 24863 FAVRE apaságú, 761 Szilvia a vemhes üszők mezőnyében térhetnek vissza a ringbe. A hajdúnánási Nyakas Farmon Nyakas Andrásék az Európa Show-ra jelölt kiváló küllemű, 24045 MIXER apaságú, első laktációs tehénnel, a hódmezővásárhelyi kiállításra MCCUTCHEN apaságú növendék üszővel készültek-készülnek. A Bicskei Mg. Zrt. Etyek-Ödönmajor büszkesége, 1181 Hamvas, jó szokásához híven ismét megellett, és kiváló formában várja a legújabb megmérettetéseket. Eddigi élete során több mint 75 000 kg tejet termelt, és már a 8. laktációját kezdte el. A 17645 O-Man apaságú, EX91 pontos tőgyű és 90 végső pontot szerzett csodálatos tenyészállat joggal nevezhető élő legendának! A fiatal tehenek
szerint először szerepelnek növendék üszővel a kiállítások történetében. Az ALEXANDER apaságú állat ígéretes küllemi jegyeket hordoz. Végül, de nem utolsó sorban egy valódi kuriózum: a Bóly Zrt. a világ egyik legértékesebb, legmeghatározóbb bikájától, 24089 MOGUL-tól szándékozik vemhes üszőt bemutatni. Bíró András és csapata erőteljes genetikai programjának köszönhetően a vehem ráadásul a 27261 MILES bikánktól származik, amely augusztusban kapja meg ivadékvizsgálati eredményét. Bólyból érkezik még egy 25460 SUBRARO apaságú növendék üsző, egy év feletti életkorú 24065 GONE GOLD üsző és egy GABOR-tól fogant tehén. Ezúton kívánunk a felkészüléshez erőt, egészséget, szorgalmas és kitartó munkát, a tenyészállat-bemutatókon pedig sikeres és eredményes részvételt! Balogh László
3
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN TENYÉSZTÉS
A TENYÉSZBIKÁK FERTILITÁSÁNAK MÉRÉSE A tenyésztőket mindig is foglalkoztatta, hogy a megvásárolt szaporítóanyagból sikerül-e vemhet előállítani. A Holstein Genetika Kft., mint szaporítóanyagot forgalmazó vállalat nagyon odafigyel arra, hogy a lehető legjobb termékenyítő képességű anyagokkal szolgálja ki partnereit. Az amerikai szaporítóanyag-minősítési rendszer régóta kiterjed a bikák üzemi eredményeinek nyomon követésére. A ma használt értékelési rendszer az SCR (Sire Conception Rate) index, ez az egyetlen, amely az Egyesült Államok egész területére kiterjedően gyűjtött adatokkal dolgozik. A rendkívüli méretű adatbázisból, független szervezet által végzett adatfeldolgozás hasznos segítség a felhasználó számára. Az elemző-értékelő modellt folyamatosan figyelik, vizsgálják,
közzé. AZ ERCR az első termékenyítés eredményességét mérő, a 70 napon belül vissza nem ivarzó (Non-Return Rate, NRR) egyedek arányán alapuló fenotípusos értékelés volt. Az NRR értékeket a termelés-ellenőrzésben résztvevő üzemekből gyűjtötték, elsősorban az Egyesült Államok keleti és közép-nyugati részéről. 2003-ban, az SSFS (Service Sire Fertility Summary) rendszer keretében kezdték elemezni a bikák fertilitását. Ennek alapja a 75. napon igazoltan fennálló vemhesség. Az SSFS akár öt termékenyítést is tartalmazhat tehenenként, laktációnként, és az Egyesült Államok egész területén szóródó 20 államból résztvevő telepek termelés-ellenőrzési adatbázisából dolgozik. 2006. májusában, az össz-szövetségi mezőgazdasági kormányzat intézmé-
Nagy genetikai érték, kiváló fertilitás: 7HO12139 Siemers Mogul Pety
hogy minél pontosabb, megbízhatóbb információt nyújthassanak a tenyésztőknek. A bikasperma fertilitásának üzemi eredmények alapján végzett értékelése harminc évre, 1986-ra nyúlik vissza. Kezdetben az eredményeket az úgynevezett ERCR (Estimated Relative Conception Rate) formájában tették
4
nye, a USDA-AIPL (Animal Improvement Programs Laboratory = Állati Fejlesztési Programok Intézete) vette át a fenotípusos ERCR számítását és közzétételét. Kezdetben az AIPL nem változtatott a mutató eredeti számítási módján. Ugyaneben az évben az AIPL intenzív kutatási programba kezdett, amely 2008. augusztusáig tartott, és az SCR-
nek elnevezett új mutató megjelenésében öltött testet. Az SCR rendkívül összetett tartalmú index. Az SCR értékelési modell figyelembe veszi az adott termékenyítő bika (service sire) rokontenyésztettségének mértékét, továbbá a párosításból származó utód rokontenyésztettségét. A bika életkora, a spermát gyűjtő mesterséges termékenyítő szervezet, a sperma felhasználásának éve szintén számításba vett tényezők. A termékenyített tehén fogamzási potenciáljára vonatkozó sokféle változó is szerepel a modellben azzal a céllal, hogy pontosan el lehessen különíteni a bika és a tehén általi hatást a vemhesség létrejöttének esélyében. Az SCR számításához használt adatbázisba mind a négy amerikai tejtermelési adatfeldolgozó központ szolgáltat információkat. Ezek az USA mind az 50 államából, valamint Puerto Rico-ból és Mexikóból érkeznek. Az adatok feldolgozása rendkívül széles körű. Csak az ismert eredménnyel végződő termékenyítéseket használják. Minden egyes termékenyítés értékelése kapcsán egyéb pontosító információkat is bevonnak. Laktációnként akár öt termékenyítés is szerepelhet a számításokban az első öt laktációra kiterjedően. Az üszőkön végzett termékenyítéseket nem veszik figyelembe, ahogyan a fajtakeresztezések adatait sem. A termékenyítő bika és a termékenyített tehén, illetve annak apja azonos fajtába kell, hogy tartozzanak. A CDCB (Council on Dairy Cattle Breeding = Tejelőmarha Tenyésztő Tanács, az SCR-értékelés adatbázisát biztosító és a számításokért felelős szervezet) hatalmas adatállományát 2004. januárja és 2015 decembere között végrehajtott 57 millió termékenyítés alkotja. Ilyen méretű és ilyen pontosságot biztosító adathalmaz közelítőleg sem áll rendelkezésre máshol a világon. A 2015. decemberi SCR számításokhoz a megelőző 48 hónap terméke-
www.holstein-genetika.hu
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN TENYÉSZTÉS
nyítéseit vették tekintetbe, ami több mint 5 millió tehénen végrehajtott, 18 milliót meghaladó termékenyítés feljegyzéseit jelenti. Azért, hogy naprakészebb, relevánsabb legyen adott bika mindenkori legfrissebb SCR indexe, az utolsó 24 hónap adatai nagyobb súllyal esnek latba, mint a megelőző 24 hónapéi. A 2015. decemberi SCR értékelésben 20 760 termékenyítő bika szerepelt, közülük hat fajtából 2730 tenyészbika – köztük 2273 holstein-fríz- teljesítette a közzétételhez szükséges minimális kívánalmakat. Ezek a minimális követelmények az aktív ivadékvizsgált és genomikus holstein-fríz bikákra nézve 300 termékenyítés a megelőző négy évben, ezen belül legalább 100 az elmúlt tizenkét hónapban, legalább 10 üzemben. Az említett 2273 holstein-fríz tenyészbikától elvégzett termékenyítések átlagos száma 4314 volt. Az SCR mutatót évente háromszor, a tenyészérték-becsléshez kapcsolódóan (április, augusztus, december) számítja a CDCB. Az SCR a bika fertilitásának fenotípusos előrejelzése, amely abban segít, hogy fertilisebb bikát választhassunk. A kifejezés módja a relatív vemhesítési arány. Formailag egytized százalék pontossággal adják meg. Az adott fajta összes bikájának átlaga számít az SCR alappontjának, azaz 0,0 százaléknak. Egy +2 százalék SCR-rel rendelkező bika várhatóan 2 százalékkal jobb vemhesülést produkál egy átlagot képviselő bikához képest, és 4 százalékkal jobbat, mint egy -2,0 százalékos indexű bika. Más szóval: egy +2 százalékos bika 32 százalékos vemhesülést tesz elérhetővé olyan állományban, ahol az átlag egyébként 30 százalék, és történetileg mindig átlagos SCR-ű bikákat használtak. A „várhatóan” kifejezés használata azért indokolt, mert elegendően nagyszámú termékenyítésre van szükség az eredmény realizálódásához. A vemhesítő képesség előrejelzése mindenképpen csak ilyen esetben tekinthető kellően megbízhatónak, ami egyben rávilágít a kis elemszámú üzemi elemzések gyenge pontjára.
www.holstein-genetika.hu
A CDCB már hét éve végzi az SCR mutató számítását és közzétételét. Mivel idővel a korábbi feltételezések módosulhatnak, az NAAB (National Association of Animal Breeders = az amerikai mesterséges termékenyítő vállalatok ernyőszervezete) szakbi-
SCR-átlagával is mi rendelkezünk (1,32), ami majd egy egész értékkel jobb, mint az SCR-rel rendelkező ös�szes amerikai holstein-fríz tenyészbika átlaga (0,54). A genomikus fiatal bikákat tekintve különösen fontosak számunkra GForce+ státuszú fiatal bi-
7H011456 Mr. Wabash-Way Dom Edison
zottsága (Tenyészbikák Fertilitását Értékelő Bizottság) megkérte a CDCB-t az SCR-modell újbóli elemzésére. A felülvizsgálat alátámasztotta, hogy a jelenleg alkalmazott modell továbbra is megfelelő az SCR számítására, a tenyészbikák termékenyítő képességének jelzésére. A SCR mellett más hasznos mutatók is a tenyésztők rendelkezésére állnak, köztük a nőivarú egyedek fertilitását leíró FI (Fertility Index), illetve az abban foglalt DPR (Daughter Pregnancy Rate), de ilyennek tekinthető a tehenek várható hasznos élettartamát jelző PL (Predicted Longevity vagy Productive Life) index is. A World Wide Sires Ltd. 2016. tavaszi kínálatában is számos nagy fertilitású szaporítóanyagot találunk. Nem kevesebb, mint 53 ivadékvizsgált bikánk rendelkezik 1,5 feletti spermafertilitási (SCR) értékkel. Ez több mint duplája a következő versenytárs kínálatának! Az amerikai mesterséges termékenyítő vállalatok legjobb
káink, amelyek ivadékvizsgált apától származnak, rendelkeznek saját elléslefolyási (SCE) - és spermafertilitási (SCR) mutatókkal, ezáltal fokozott bizalommal használhatók. A WWS 121 GForce+ bikájának átlagos tejörökítő (PTAM) értéke 1100, küllemjavító értéke (PTAT) + 1,88! Nem utolsó sorban pedig SCR-indexük átlaga +1,5. Itthon is elérhetők a nagy fertilitású tenyészbikák! Csak a példa kedvéért: a jelenleg aktív, ivadékvizsgált bikáink közül különösen kiemelkedő SCR-mutatóval (2,5<) rendelkeznek a következők: EDISON, HEADLINER, MAYFIELD, PAT-RED, SUPERSIRE. A genomikusok között ilyen szintű eredményeket meglehetősen sokan értek el, például DRAGONHEART, DECEIVER, NOLAN, MALLINGER, DAVINCI, MAIN EVENT, SPARTK, MONTROSS,MILLINGTON,KINGBOY, HONEYBEE, WONKA, AICON, PETY. Süpek Zoltán
5
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN AKTUÁLIS
GONDOLATOK AZ ÁPRILISI TENYÉSZÉRTÉK-BECSLÉSRŐL... Az április elején frissített tenyészérték-becslési eredmények - a legkülönbözőbb összevetésekben - örömünkre tovább erősítették a World Wide Sires tenyészbikáinak vezető pozícióját. Az ivadékvizsgálattal is rendelkező bikák között nem kevesebb mint 10 bikánk szerepel a legjobb 12, míg 27 a legjobb 50 TPI-indexű bika között! A közel négyezer lánnyal értékelődött, extra tejmennyiség-javító SUPERSIRE utcahosszal vezeti az ivadékvizsgált bikák TPI-listáját, amint a Robust-vonal meghatározó jelenlétét sem lehet elvitatni! A fajta jelenét alakító másik tenyészbika MOGUL, pedig már hétezer lány felett jár, nem halványuló érdemekkel! A nagy beköszönő ebben a körben a sokak által genomikusként komoly tételben használt MAYFLOWER. Rengeteg tejet, hosszú élettartamot és kiváló takarmány-értékesítő képességet örö-
kít, spermája jóval átlag feletti fertilitású. Számos egyéb ország ranglistáján is éllovas pozíciókat foglal el. A másik értékelődött Snowman-fiú, PLATINUM, ugyancsak beváltotta a genomikus korában hozzá fűzött reményeket. A genomikus fiatal bikák friss toplistáját a mi négy bikánk vezeti: MODESTY (Pety), FLAGSHIP (Alta1stclass), BANDARES (Yoder), JEDI (Montross). Mind eltérő apától, köztük három WWS-apától származik. Ez azonban csak ízelítő a lenyűgöző genomikus kínálatunkhoz való kedvcsinálásban. A következő nemzedék előállításában ők már most részt vesznek. Számos bikánál közölni tudunk egy új mutatót (WT$), amelynek számítását a genomika tette lehetővé, s amely hat úgynevezett wellness-tulajdonságot (tőgygyulladás, sántaság, méhgyulladás, magzatburok-visszatartás, oltógyomor-áthelyeződés, ketózis),
7HO11618 Seagull-Bay Platinum
illetve az ezekre való hajlamot foglalja magába. Mi, a Holstein Genetika Kft. munkatársai meggyőződéssel valljuk, hogy ami genetikai oldalról ma a holstein-fríz fajtában előremutató, azzal minden téren rendelkezünk! A genetikai érték növelése nem állhat meg a hazai állományokban sem, hiszen az amerikai genetikai előrehaladás egyre gyorsuló ütemű, és a világ élvonalát ez határozza meg. S.Z.
ÚT A JÖVEDELMEZŐ TEJTERMELÉS FELÉ Igen, nem tévedés a cím. Még a mai nehéz gazdasági körülmények között is lehet jövedelmező a tejtermelés. Mondhatjuk ezt azért, mert az USA tejtermelő tehenészetei évtizedek óta, valódi ver-
senyhelyzetben, kvóta nélküli piacon és sokszor nyomott tejárakkal kell, hogy helytálljanak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy akik megmaradtak, azok valamit másképp csináltak, mint akik nem tudták kiállni a próbatételeket. A World Wide Sires amerikai gyakorlati oktatási központjában, a Global Training Centerben (GTC) tartott képzéseknek az egyik sarkalatos mondanivalója,
6
hogy a gazdaságos működés elengedhetetlen feltétele - egyebek között- a telepi irányításban, az úgynevezett menedzsmentben rejlik. A képzés alapvetően a következő területekre helyezi a hangsúlyt: humán erőforrások legjobb hasznosítása a tejelő és növendék állomány teljesítményének maximalizálása (kifejezett hangsúllyal a szaporodásbiológián) takarmányozás-menedzsment Hazánkból a központban 2011 óta 40 telepi vezető és inszeminátor tett 8-10 napos látogatást. A képviselt hazai telepek mindegyike valamilyen hasznos gondolatot (gondolatokat) megragadott, amit sikeresen beépített a napi működésébe. Erre napi munkánk, azaz partnereink telepeinek látogatása során számos példát látunk. A kolosztrum-szondázástól a drencselésen keresztül a krétázásos ivarzás-megfigyeléséig (amelyek csak kiragadott példák a sok közül) olyan praktikák kerültek át az itteni gyakorlatba,
amelyek az adott telep mutatószámainak javítását célozzák. Óriási előnye a GTC-nek, hogy olyan emberekkel ismerkedünk meg, akik több ezres telepeken, napi viszonylatban sikeresen dolgoznak, és ennek a sikernek a kulcsát képesek és örömmel hajlandók átadni. A kapcsolattartás a képzéssel nem ér véget, hanem a hazai telepek és a GTC szakemberei közötti folyamatos és intenzív kommunikációval folytatódik. Ez a „csapatmunka” is nagymértékben hozzájárul egy-egy telep sikeres működéséhez, fejlődéséhez. Nemcsak az USA-ba szervezünk tanulmányi programot, hanem a GTC szakemberei hazánkba is ellátogatnak, folytatva az ott elkezdett munkát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy idén második alkalommal tartottuk meg a GTC vezető szakemberével, a Claessens Mg. Kft. somogyszobi telepén háromnapos szaporodásbiológiai továbbképzésünket. Szilágyi László
www.holstein-genetika.hu
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN TUDOMÁNY
„PRECÍZIÓS” TENYÉSZPÁROSÍTÁS Idén februárban az Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárinformatikai Klaszter több mint ötszáz résztvevővel második alkalommal is megrendezte a Precíziós Gazdálkodási Konferenciát és kiállítást. Ezen a gyakorlat-orientált szakmai fórumon olyan fontos témákról tartottak előadásokat, mint a precíziós szántóföldi növénytermesztés, a precíziós kertészet és a precíziós állattenyésztés. Az állattenyésztési szekcióba kapott meghívást a Holstein Genetika Kft. is, így megismertethettük a résztvevőkkel a WMS tenyészpárosítási szolgáltatást. Tejtermelő tehenészeti telepeken nagy százalékban okozza a termelő egyedek kikerülését a tőgy és a lábak problémája. Ennek megelőzése érdekében a tenyésztők célja olyan, nagy szervezeti szilárdságú teheneket „előállítani”, amelyek problémamentesen - minél több laktációban, minél több tejet -, végső soron gazdaságosan termelnek. Ehhez kiváló eszköz a fennállásának 26. évében járó Holstein Genetika Kft. tenyészpárosítási szolgáltatása, amely éppen két évtizede áll tenyésztő partnerei rendelkezésére. Ez idő alatt folyamatosan fejlődött, korszerűsödött technikai és szakmai téren egyaránt. Munkánk lényege az egyedi, korrektív tenyészpárosítás, illetve az ehhez szükséges küllemi bírálat. A párosításhoz a WMS számítógépes programot használjuk, mely a World Wide Sires Mating Service közismert mozaikszava. A szoftver tulajdonosa és fejlesztője a Select Sires. Mivel ez a mesterséges termékenyítő vállalat a World Wide Sires egyik tulajdonosa, lehetőség nyílt a program nemzetközi szintű alkalmazására. Jelenleg évente mintegy 6 millió egyedet párosítanak vele, azaz kiemelkedő elfogadottságnak örvend! A program két fő területre helyezi a hangsúlyt. Ezek egyike a rokontenyésztés minimalizálása, a másik a
www.holstein-genetika.hu
funkcionális küllemi tulajdonságok javításával, homogén állományok létrehozása. A rokontenyésztettség mértéke napjainkra már a holstein-fríz fajtában is jóval meghaladta az 5 százalékot, a jersey esetében pedig a 8 százalékhoz áll közelebb. Kutatások is alátámasztották, hogy 1 százalékos növekedés a rokontenyésztettségben átlagosan 359 kg-mal kevesebb tejmennyiséget, 13 kg-mal kevesebb tejzsírt, 11 kg-mal kevesebb tejfehérjét és 13,1-del kevesebb laktációs napot eredményez egy tehén életteljesítményében. Sajnos úgy tűnik, hogy
tások bizonyították, hogy 1 egységnyi (STA) növekedés a lábpontszámban tízzel több tejelő napot és 120,4 dollárral több profitot jelent tehenenként, ami egy 500-as telepnél már 60 200 dolláros többlet-eredmény. Ugyanígy, 1 STA növekedés a tőgypontszámban 18-cal több tejelő napot, tehenenként 135,45 dollárral több profitot, 500-as állományban 67 725 dollárt jelent! A WMS program úgy válogat a nőivarú egyedekhez bikákat, hogy a rokontenyésztettséget a születendő utódnál a lehető legalacsonyabb
A rokontenyésztettség növekedése a tejelő fajtákban 1960 - 2010
a genomika térnyerésével inkább a rokonsági körök szűkülésének vagyunk tanúi. Egy-egy népszerű tenyészvonal rendkívüli mértékben képes hatást gyakorolni az állományok genetikai összetételére. Ilyen esetben fontos egyedi szinten hangsúlyt helyezni az idegen vonalból származó apaállatok kiválasztására, amiben a WMS program pedigré-elemzése egyre nélkülözhetetlenebb segítség. A másik terület a küllemi tulajdonságok alakítása, ami szintén tudományos igényű adatfeldolgozások tapasztalatain alapul. Amerikai kuta-
szinten lehessen tartani. Továbbá a szoftver a küllemi bírálat által kódolt adatokat is feldolgozza úgy, hogy amennyiben egy tehén valamelyik tulajdonságban javításra szorul, ahhoz a program olyan bikát párosít, ami a születendő utódnál ezt javítani képes. A program célja, hogy egyöntetű, homogén, nagy szervezeti szilárdságú állományt hozzunk létre, amellyel a gazdák sokáig, gazdaságosan, hatékonyan tudnak tejet termelni! André Gergely
7
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA
GENETIKA ÉS MENEDZSMENT: KÉZ A KÉZBEN A tejtermelés kedvezőtlen helyzete volt a legutóbbi Axiál Gyakorlati Akadémia előadásainak fő témája, amelyet áprilisban tartottak. Erre a rendezvényre külhoni előadóként Kevin Bousquet, a WWS Gyakorlati Oktatóközpontjának igazgatója, a Global Dairy Solutions csapatának tagja, szaporodásbiológus kapott felkérést a szervezőktől. Az állattenyésztés-
Kevin Bousquet
ben, így a tejelő tehenészetekben is naponta adódhatnak problémák, ezért prevenciós szemlélettel kell vezetni a gazdaságot annak érdekében, hogy az állatokban rejlő genetikai képességekből a lehető legtöbbet hozzuk felszínre. A legtöbb tehenészetben a reprodukció helyzetének rendezésével kell kezdeni a problémák megoldását. A túlélés érdekében fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit csinálunk rosszul. A válasz nem is olyan bonyolult, mert – ahogy az előadó fogalmazott – „a kereket nem kell újra feltalálni, azt kell csinálni, amit a sikeres tehené-
8
szetek gyakorlatából el tudunk lesni”. Azaz nem a saját hibáinkból, hanem a holstein tenyésztést nálunk legalább harminc évvel korábban kezdő amerikai tenyésztők tapasztalataiból érdemes tanulni. Az előadó, aki egyébként harminc évig dolgozott a tejtermelés különböző szektoraiban, azzal a megállapítással kezdte előadását, hogy Magyarországot tejtermelési adottságai alapvetően alkalmassá tennék arra, hogy az Európai Uniót ellátó egyik ország legyen. Az általa fontosnak tartott korlátozó tényezőkre helyezte a hangsúlyt, amelyek akadályozzák, hogy egy tejtermelő gazdaság eredményessé váljon. Mint mondta, a túlélés érdekében először is fel kell mérni az aktuális piaci helyzetet. Most megszűnt a kvóta, és arról is hallani, hogy 2020 után átalakul a támogatási rendszer. Mindez azt látszik tükrözni, ami az USA-ban is lezajlott az elmúlt 2030 évben. Ha növekszik a termelés, csökkennek a tejárak. Az elmúlt négy hónapban az amerikai tejtermelő üzemek is veszteségesek voltak, ahogy 2007-ben és 2008-ban is minden nap veszteséget termeltek. A „hullámvasút-effektussal” együtt kell tudni élni, és aki erre nem képes, annak előbb-utóbb fel kell hagynia a termeléssel. A jelenlegi helyzet tehát nem magyar és nem is európai uniós sajátosság. Az előadó Henry Kravis üzletembert idézte, aki szerint „az igazi vállalkozó alatt nincs biztonsági háló.” Az EU-ban ezt a biztonsági hálót eddig a már nem létező támogatások és a tejkvóta jelentették, Amerikában pedig már jó ideje ez a valóság. A tejtermelő ágazatban minden mozgásban van: az Európai Unióban a tehenek száma alig, a tehenészetek és a tehenészettel foglalkozók száma jelentős mértékben változik. Így volt ez Észak-Amerikában is: ott az elmúlt negyven évben csak mintegy 2 millió
egyeddel csökkent a tehénállomány. Igaz, még így is több mint 9 millió tehenet tartanak. Viszont drámai változás következett be a tehenészetek méretében és az üzemenkénti tehénlétszámban, ugyanis az elmúlt negyven évben mintegy 400 ezren hagytak fel a tejtermeléssel. „Akik maradtak, azok a túlélők, és ennek oka van. Ez a folyamat jelenleg is zajlik Amerikában: minden évben kiesnek tehenészetek, a megmaradók pedig növekednek. Ma ugyanazt a tehénlétszámot sokkal kevesebb ember irányítja a sokkal kevesebb gazdaságban”, mondta az előadó. Az, hogy mekkorák legyenek a tehenészetek, nem valakinek az elhatározása volt. A növekedés a továbbélés érdekében bekövetkező racionális
A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e olyan környezetet teremteni az állatoknak, amelyben kifejeződhetnek a képességeik folyamat. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A fogyasztókkal is el kell fogadtatni, hogy az iparszerű nagy tehenészetek is alkalmasak a kiszolgálásukra! Az EU rengeteg tejet termel, 139 milliárd kilogrammot, szemben az egyesült államokbeli termeléssel, ami 91 milliárd kiló. Viszont a tehenenkénti tejhozam jelentősen alatta marad az amerikai eredménynek: az EU-ban 6047 kg/tehén, az USA-ban 9939 kg/ tehén. Mi az oka ennek, és miként lehet csökkenteni ezt a különbséget? Az elmaradás nem feltétlenül és nem elsősorban genetikai eredetű, hanem a környezet, a menedzsment, illetve ezek hiányosságai okozzák. „A genetika dolgozik – csak éppen nem mindegy, hogy értünk vagy ellenünk” – hangsúlyozta Kevin
www.holstein-genetika.hu
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA
Bousquet. Mint elmondta, hatvan évvel ezelőtt az volt kívánatos, ha egy tehén minél több tejet termelt, így nőttek meg mára a tejhozamok. E tekintetben a genetika értünk dolgozik, hasznosan. Azonban a tejhozam növekedésével párhuzamosan a genetika ellenünk dolgozott a fertilitás és a betegség-ellenállóság területén, amelyekkel az elmúlt tíz évet leszámítva nem törődtünk eléggé! A genetikai programnak tehát tervszerűnek kell lennie. Ehhez nyújtanak segítséget a párosítási programok, amelyek segítségével a túlzott mértékű rokontenyésztés is elkerülhető. A katalógusokban egyre több hasznos mutató áll rendelkezésre, pl. a tehenek újravemhesülési hajlandóságát jelző DPR vagy a komplexebb „nőivarú fertilitási index (FI)”. Az előadó szerint az elkövetkező időszakot a genomika és az in vitro fertilizációs programok elterjedése jellemzi majd. Egy nemzedéknyi időn belül leszünk képesek olyan genetikai előrehaladást elérni, ami korábban négy-öt nemzedéket, tehát mintegy húsz évet igényelt. A termelés azonban nyilván nem pusztán genetika függvénye, a környezet, a menedzsment rendkívül nagy szerepet játszik az eredményességében. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e olyan környezetet teremteni az állatoknak, amelyben kifejeződhetnek a képességeik. A holstein tehén élete – nagyon leegyszerűsítve – négy esemény köré épül: ellés, termékenyítés, vemhesség, szárazra állítás. A tehenészet eredményességét az határozza meg, hogy ezt a körfolyamatot milyen gyorsan tudjuk pörgetni. A sebességet meghatározó legfontosabb esemény a vemhesülés. Minden tehenészetben folyamatosan, megfelelő számú vemhességre van szükség. A cél az, hogy két éven belül két csúcsot érjen el adott tehén tejtermelési görbéje. Egy kifejlett tehén a laktáció 50-60. napja körül termeli a legtöbb tejet. A megtermelt tej költségének 50-60 százaléka a takarmány, ahogy az is ismert, hogy egy átlagos holstein
www.holstein-genetika.hu
tehén a laktáció első 100-110 napjában termel hasznot. Ezzel nincs baj, ha a tehén időben vemhesül, így a következő laktációja is időben indul és eléri az említett csúcsot. A vemhe-
minálási indexnek felel meg. Ma már tudják, hogy ez tévedés. Hiányzott az egyenletből az ivarzásmegfigyelés, az ivarzó állatok megtalálása minél nagyobb arányban. Ez a módszer –
A tejtermelő ágazatban minden mozgásban van
sülés ideális ideje az ellést követő 50. és 100. nap között van! Ez garantálja, hogy az említett kétéves periódusban két laktációs csúcsot produkáljon. Ha túllépi a száz napot, kockázatos helyzetbe kerülünk, mert megeszi az első száz napban termelt hasznot. Ha a tehén úgy éri el a 150. tejelő napját, hogy még mindig nem vemhes, akkor már veszteséget termel. Ha nincsenek adataink az üzleti (termelő) tevékenységünkről, akkor nem tudunk gazdálkodni. Alaposan meg kell fontolni, hogy mit és hogyan mérünk, mert a nem igazán fontos adatok félrevezethetnek bennün-
A katalógusokban egyre több hasznos mutató áll rendelkezésre ket. A ’90-es évek közepe előtt az észak-amerikai farmokon – akárcsak a világ többi részén – egy számot használtak a reprodukció mutatójaként: a vemhesülési arányt, ami gyakorlatilag a spermaindexnek vagy az insze-
az ivari ciklusnak megfelelően – 21 napos mérési időszakot vesz alapul. A számításhoz nem kell mást tenni, mint az ivarzómegtalálási arányt (Heat Detection Rate, HDR) összeszorozni a vemhesülési arány értékével. Így megkapjuk a pregnancy rate (PR) komplex mutatót, amivel már jól jellemezhető a szaporodásbiológiai helyzet. Ez az arány megmutatja, hogy a potenciálisan vemhesülhető tehenekhez képest mennyi lett a tényleges vehemszám egy 21 napos periódusban. „Amerikában 15-20 évig tartott, amíg a tejtermelők elfogadták ennek a mutatónak a jelentőségét, és hogy ez rávilágít a hibákra. Észak-Amerikában most 19 százalékos az átlagos PR-arány, ami nem rossz. A termelt tej mennyiségét már nem korlátozza, bár a célunk 20 százalék fölötti arány elérése. Becslések szerint ez az arány az EU-ban mindössze 11 százalék... Bárdos B. Edit
9
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN TAKARMÁNYOZÁS
MINŐSÉGI TÖMEGTAKARMÁNY SZENÁZSTARTÓSÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL A szenázsok minőségének javításával lehetőségünk nyílik arra, hogy fokozzuk az állatok takarmányfelvételét, a tejtermelés hatékonyságát. A helyes szenázs-oltóanyag használatával csökkenthetőek a veszteségek, és ezáltal még több emészthető szerves anyagot tudunk megőrizni szenázsainkban.
natos „vad” baktériumok – például az Enterobacteriumok, a Listeriák és a Clostridiumok – folyamatos mikrobiális légzése okozza. Minél gyorsabban le tud zajlani a kulcsfontosságú erjedés a Sil-All segítségével, annál gyorsabban leállítható ez a veszteségeket okozó légzés – és a friss takarmány tápanyagai-
Gyors erjedés speciálisan kiválasztott baktériumtörzsekkel
A SIL-ALL 4X4+ FVA TÖRZSVÁLASZTÉKA
OPTIMÁLIS PH
MŰKÖDÉSI PH-TARTOMÁNY
Lactobacillus plantarum
< 5,0
7,8–2,0
Pediococcus acidilactici
6,4–5,8
7,5–4,2
Pediococcus pentosaceus
6,5–6,0
7,5–4,2
Propionibacterium acidipropionici
N. A.
N. A.
A Sil-All termékcsalád egy természetes, több baktériumtörzset tartalmazó oltóanyag, melyet a takarmánynövények legszélesebb körén alkalmaznak világszerte. A szárazanyag-veszteségeket a növényi anyag sejtlégzése és a friss takarmányokon jelen lévő nemkívá-
10
nak, emészthetőségének és szárazanyag-tartalmának annál nagyobb részét őrzi meg az elkészült szenázs. Silózás közben a friss takarmánynövény pH-jának a körülbelül 6,5/7,0 (semleges) értékről mintegy 4,0-ra kell csökkennie: ez a savasság mintegy 1000-szeres növekedésének
felel meg. Minden élő szervezetnek – köztük a baktériumoknak is – van egy optimális élőhelye vagy életkörülmény-tartománya, amelyben képes életben maradni. A Sil-All baktériumtörzseit úgy választották ki, hogy „egymást váltva” a szenázs teljes pH-tartományában működni tudjanak, a friss takarmánytól egészen a teljes erjedési folyamaton átesett kész szenázsig. Ez a Sil-All termékek által biztosított gyors és hatékony silózási folyamat kulcsa, melyet 4 baktériummal végez, nem 1 baktériummal – mint a legtöbb konkurens termék, melyeket az elmúlt 20 évben nem is fejlesztettek tovább. Ha csak egyetlen baktériumtörzs van jelen, a szenázs erjedése csak annak az egy baktériumnak a konkrét pH-tartományában megy végbe. Ezen a pH-tartományon kívül „vad erjedés” zajlik le, ami tápanyag- és időveszteséggel is jár. A Sil-All készítmények enzimeket is tartalmaznak a hasznosítható cukortartalom növelése és a rostemésztés javítása érdekében. Az enzim, nem más, mint egy reakciót felgyorsító biológiai katalizátor. A baktériumokkal „vállvetve” dolgozó enzimek fontos szerepet játszanak a sikeres erjedés biztosításában. Tevékenységük a következőkre terjed ki: A keményítőt cukorrá bontják le, így plusz cukrot tesznek hozzáférhetővé a tejsavbaktériumok számára és az erjedés hajtóerejeként szolgálnak. Az enzimek lehetővé teszik, hogy a baktériumoknak elegendő men�nyiségű szubsztrát (cukor) álljon a rendelkezésére a takarmány gyors erjesztéséhez. A szenázs cukorszintjét fenntartva lehetővé teszik a bendő mikroorganizmusok szaporodását, így megemelik a bendőben keletkező
www.holstein-genetika.hu
TÖBB MINT 25 ÉVE A MINŐSÉGI TEJTERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN GYAKORLAT
mikrobafehérjék mennyiségét. Két kulcsfontosságú strukturális szénhidrát (a cellulóz és a hemicellulóz) fizikai alakját megváltoztatva jobban hasznosíthatóvá teszik azt a bendő számára. A Sil-All termékcsalád készítményei olyan gondosan kiválogatott enzimeket tartalmaznak, amelyek hatékonyan végzik az említett tevékenységeket. Az enzimeknek – ugyanúgy, mint a mikroorganizmusoknak, melyekből
A SIL-ALL 4X4+ FVA ELŐNYÖS HATÁSAI: Gyorsítja és hatékonyabbá teszi az erjedést. Segít megőrizni a szenázs tápanyagtartalmát, fehérjetartalmát és emészthetőségét. Javítja a tejtermelést. Javítja az élőtömeg-gyarapodást. Növeli a termelés jövedelmezőségét.
származnak – optimális hőmérsékletre és pH-értékre van szükségük ahhoz, hogy a szenázsban hatékonyan ki tudják fejteni aktivitásukat. Egyes takarmánytípusoknak a besilózást követően alacsony a cukorszintjük, így az enzimek nélkülözhetetlenek a hasznosítható cukor mennyiségének növeléséhez és ezáltal az optimális erjedés biztosításához. Mátyás-Dzuró Tímea Vörös Imre
ÉVTIZEDES TENYÉSZTŐI MUNKA EREDMÉNYEI BELEDEN A Holstein Genetika Kft. immár tíz éve elkötelezett partnere a beledi Extra Tej Tejtermelő Kft.-nek, így 2006-ban kezdődött az a következetes munka, amely a holstein-fríz fajta legfontosabb tenyészértékének, a tejmennyiségnek a maximalizálását célozza meg, a legjobb hatékonyság mellett. Ekkor a szakmai vezetés döntött az amerikai World Wide Sires (WWS) cég és hazai képviselője a Holstein Genetika Kft. mellett. A megtisztelő felkérés abban állt, hogy a tehenészet számára biztosítsunk kiváló minőségű termékenyítő anyagot, valamint a WMS párosítási szolgáltatással segítsük a tenyésztői munkát. A világ legjobb apaállataitól származó genetika hatását az elmúlt tíz év töretlen fejlődése bizonyítja. A tejtermelés javításának érdekében nem csak a szakmailag megalapozott tenyésztési programot indítottuk el, hanem a tulajdonosok számos területen komoly infrastrukturális fejlesztésbe kezdtek. A mélyalmos istállókból átkerültek a tehenek a nagy légterű, magas komfortú, pihenőbokszos istállókba. Megépült egy modern, 50 férőhelyes karusszel fejőház,
amely ma már nélkülözhetetlen része a telepnek. Átalakult a takarmánytermesztés és -betakarítás gyakorlata. A kiváló géppark, valamint az ideális fenológiai fázisban történő betakarítás eredményeként nagy mennyiségű, országos szinten is elismert, kiváló minőségű alaptakarmány áll rendelkezésre. Az ágazatban dolgozók képzésére is kezdettől nagy figyelmet fordítottak: rendszeresek ezek a kurzusok a fejők és az inszeminátorok számára. A felső vezetés a WWS Global Training Center képzési központban tanulmányúton vett részt. A tenyésztésben és a szaporodásbiológiában is határozott elképzelést fogalmaztak meg a tulajdonosok: a rendelkezésre álló legmagasabb tej-tenyészértékű bikakört használva a lehető legtöbb üszőborjút kell előállítani. Ezért bevezették az ultrahangos korai vemhességvizsgálatot, valamint előtérbe került a szexált sperma használata az üszőállományban. A létszám 2006-ban 611 tehenet számlált, amelyek átlagos 305 napos laktációs termelése 8749 kg volt. A világ sok más országában is kiváló termelésű lányokkal rendelkező bikák, mint
Marion, Gabor, Planet, Spur és O-Man Beleden is hozzák az elvárt magas termelést. Utódaik teljesítménye erősíti a ma bent álló állományt, amelynek létszáma 886-ra nőtt és a 305 napos laktációs tejtermelés a 2016 áprilisáig laktációt zárt teheneknél 11 280 literre növekedett. A bikaválasztásnál a legfontosabb szempont az extrém mértékű tej-tenyészérték, de figyelmet fordítanak a küllemre és a produktív élettartamra is. A fajta potenciálját mutatja, hogy a tenyészetben már volt napi 90 liter tejet adó, Marion apaságú tehén. Szintén büszkeségre ad okot a két Dutch Boy-tehén, melyek bekerültek az Aranytörzskönyvbe 100 000 litert meghaladó életteljesítményükért. A beledi tehénállományban a Marion bika hatása meghatározónak számít, bizonyíték erre a telepen található 182 termelő lány. A 2016. áprilisi értékelés alapján is kimagasló értékeket mutatnak ezek a megbízható öreg bikák, jó választásnak bizonyultak. Eredményeik a 2014. decemberi bázisváltás tükrében is jelentős javító hatást mutatnak. Alföldi László
IMPRESSZUM Holstein Genetika Hírlevél - A Holstein Genetika Kft. időszaki kiadványa Felelős kiadó: Akác Balázs | Kiadja: Magyar Mezőgazdaság Kft. | Szerkesztette: Mash Kft. Nyomdai munkák: Ipress Center Hungary Kft.
www.holstein-genetika.hu
11
EGY SZÜKSÉGES PLUSZ
a k i t e n e G n i e t s ol H a k o t í z s é kieg y n á m r a ! k n a e t b é y g e j ” Célzott n o i trit u n t n e v e d e im t a n á j á t t e l pa “ HŐSTRESSZ A Bovine BlueLite Pellets összetétele: • az elektrolit-egyensúlyt biztosító ásványi anyagok • az ozmózisfolyamatokat elősegítő betain • többféle energiaforrás • élesztő és más emésztést javító anyagok • vitaminok
a klinikai vagy szubklinikai BET kiszáradás S EG É elsőrendű okai! SÉG ELL
A termék használatának előnyei: Hőstr e
43
ssz in
sékle
t (C º)
40
Hőmé r
• növekvő ivóvízfelvétel • nagyobb szárazanyag-felvétel Rehydrate. Recover. Perform. • az elektrolit-egyensúly karbantartása • pozitív energiamérleg elősegítése • tejhozam emelkedése vagy a hozamcsökkenés mérséklődése • ellés után gyorsabban és magasabbra emelkedik a napi tejtermelés
dex
37
Végze tes
34 31
28
Közep es
25
y
Enyhe
22 0
Komo l
10
20
30
Relat
40
50
60 ív pár 70 atarta lom (% )
80
90
100
HOLSTEIN GENETIKA KFT. 2100 Gödöllő, Pattantyús Ábrahám krt. 11. Tel./Fax: 06-28-510060 • E-mail:
[email protected] Web: www.holstein-genetika.hu