HIDROBIOLÓGIA Tantárgyfelelős: Dr. Nagy Sándor Alex Oktató: Tanszék: Hidrobiológiai Tanszék Megkövetelt előzmény: A biológia alapjai, Bevezetés a környezettanba Képzés: Biológus ökológus operátor Periódus: 2 Óraszám: 2+0+0 Kredit: 2 Számonkérés: Kollokvium RÉSZLETES TEMATIKA 1. hét A Hidrobiológia tárgya, vonatkoztatási rendszere, társ- és résztudományai, a víz mint közeg, s a szárazföldi vizek fogalma. A hidrobiológia tárgykörének körülhatárolása, a hidrológia, a biológia, s a hidrobiológia alapvető vonatkoztatási rendszerének értelmezése, a hidrobiológia tudományában. A hidrobiológia sajátos szemléletmódjának értelmezése. A vizsgálat tárgya a vízburok (hidroszféra), a történések szemléletmódja szünbiológiai. A hidrológia, minta a víznek a Földünkön előforduló megjelenési formáival és állandó körforgásának törvényszerűségeivel foglalkozó földtani tudomány (fontosabb résztudományai: oceanológia, potamológia, limnológia, hidrogeológia, kriológia). A hidrobiológia, mint a vízburoknak a populációcentrikus posztulátum által kitüntetett élővilágával foglalkozó szünbiológiai tudomány (fontosabb résztudományai: oceanobiológia, potamobiológia, limnobiológia, freatobiológia, kriobiológia) közötti különbségek. A hidrobiológia két alapvető kérdésének elemzése. A víztereket benépesítő élőlények populációinak milyen térbeli, időbeli és mennyiségi eloszlási mintázatai vannak? Ezek kialakulásáértmilyen okok tehetők felelőssé? A vízburok (hidroszféra) vízterei mint közegek, a szárazföldi vizek fogalmának értelmezése, az „édesvíz” fogalom kritikája. 2. hét A vizek fizikai sajátosságai I. (A vizek mozgása). A vizeket mozgató legáltalánosabb erők bemutatása (nehézségi erő, Coriolis-erők, a hold tömegvonzása, a légnyomás- és hőmérséklet változások, a levegő mozgása). A vízmozgások időben történő változás szerinti csoportosítása: 1. Aperiodikus mozgások. A vízfolyások áramlása (a vizek folyása) nehézségi erő hatására, a vízfolyások haladó, jellegzetesen turbulens mozgása, s ezeknek a folyómeder létrehozásában és formálásában játszott szerepe. Az óceánok áramlásai a hőmérséklet különbségek, a szélrendszerek, illetve a Corioliserők hatására. Kontinentális állóvizek áramlásai szél, sűrűség különbségek,
nyomáskülönbségek, hőmérsékletkülönbségek hatására. A vízszintkilendülés (denivelláció), a konvekció, a vizek keveredése. 2. Periodikus vízmozgások. A hullámzás, mint a szélkeltette mozgás. A hullámzás létrejöttének oka, a kritikus szélsebesség, a rezgési állapot terjedése. A hullámok hosszúsága és magassága, a hullámzás hatása sekély és mély vízterekben. A tólengés (Seiche) kialakulása és jellegzetességei. A vízmozgások biológiai rendszerekre gyakorolt pozitív és negatív hatásai. Az áramlást kedvelő (reofil) és a stagnáló vizeket kedvelő (limnofil) élőlények sajátosságai. 3. hét A vizek fizikai sajátosságai II. (A vizek hőmérséklete, a vizek fényklímája). A hőmérséklet. A vízek különleges termikus sajátosságai. A hőátadás formái a vízi közegben. A hővezetés, a hőáramlás, a hősugárzás. A vizek hőmennyiségének eredete, a felszíni vizek felmelegedése, lehűlése, a víz fajhője, a vizek hőmérsékletváltozásainak kiegyenlítettsége. A sűrűség függése a hőmérséklettől, a folyadék feletti légtér nyomásától és az oldott anyagok mennyiségétől. A víz sűrűségi anomáliájának (folyékony halmazállapotban sokkal sűrűbb, mint szilárdan) következményei jégjelenségek idején, s ennek biológiai jelentősége. Hőmérsékletingadozások a vízmélység függvényében. Nagytavak, mélytavak, ill. sekélytavak hőrétegzettsége, az epilimnion, a hipolimnion és a metalimnion kialakulása. A direkt és indirekt rétegzettség, a ciklikus felkeveredés és a múló rétegzettség. A fény. A fény szerepe a Földi élet szempontjából. A fény három fő minőségi tartományának – 300–380 nm hullámhosszú ibolyántúli (ultraviola), 380–750 nm hullámhosszú látható sprektumú, 750 és 3000 nm hullámhossz közötti vörösen inneni (infravörös) – ismertetése. A 300 és 3000 nm közötti tartomány két fő összetevője, a közvetlen napsugárzás és az égbolt közvetett, szórt sugárzása, a kettő egymáshoz viszonyított megoszlásának változása a légköri sajátosságok függvényében. A víz felszínére érkező fény lehetséges sorsa, a reflexió (fényvisszaverődés), a diffúzió (fényszóródás) és abszorpció (fényelnyelés). A fénnyel érkező energia sorsa a vizekben. A természetese vizek szine és a vizek szineződései. A vizek fényklímája, a fotikus(trofogén), a kompenzációs- és az afotikus (trofolítikus) réteg fogalma. 4. hét A vízi környezet kémiai sajátosságai, a víz általános kémiai jellemzői, a vízben oldott legfontosabb gázok közül az oxigén előfordulása és oxigénháztartás elemzése. A vízkémia fogalmának értelmezése a hidrobiológiában. Az igen jó oldóképességű, a hőmérséklet változásával rendhagyóan változó sűrűségű, speciális hőtani adottságokkal is rendelkező különleges tulajdonságú víz, mint a bioszféra kialakulásában és jelenlegi arculatának formálásában központi szerepet betöltő környezeti elem. Az egy oxigént és két hidrogént tartalmazó molekula szerkezete, a dipólusos jelleg, a szerkezet változása a hőmérséklet hatására. A „tiszta” víz és a
természetes vizek elektromos vezetőképessége, az elektrolitos disszociáció. A víz ionszorzata (H3O+ * OH– = KW = 10–14) és a pH-érték (pH = –log H+). A gázok vizekben történő kémiai átalakulás nélküli oldódásának törvényszerőségei (Henry és Dalton törvénye). A vizek oxigénháztartása. Az O2:N2 arány a levegőben és a vízekben, az oxigén oldódása a vizekben, a vizek oldott oxigén tartalma, az oldott oxigéntartalom változása a hőmérsékletváltozás függvényében. Az oxigéntelítettség fogalma és értelmezése, a 100%-nál kisebb és nagyobb telítettségi értékek kialaulásának lehetősége. A vízben található oxigén mennyiségének változása. Az oxigéntartalmat általában emelő (fotoszintetikus tevékenység, magasabb O2 tartalmú befolyó víz, diffúzió), ill. általában csökkentő (nagy az O2 tartalmú kifolyó víz, kiszellőzés az atmoszférába, jelentős szervesanyag lebontás, kémiai folyamatok) tényezők. A vizek élővilágának szerepe az oxigénháztartásban, az oxigénviszonyok napszakos, vertikális és horizontális változása a vizekben. 5. hét A széndioxid, az ammónia, a kénhidrogén, a metán, vízben oldott szervetlen és szerves anyagok. A széndioxid vízben való oldódásának összevetése az oxigénnel. A vizekben létező széndioxid rendszer főbb alkotói (CO2, a HCO3– és a CO32–), s a rendszer működésének sajátoságai. A széndioxid kapcsolata alkálifémekkel és alkáliföldfémekkel. A szervetlen szénformák előfordulása a vizekben, az egyes formák egymáshoz viszonyított arányának pH függése. A vizek pufferkapacitása. A széndioxid-tartalmat emelő (élőlények légzése, szervesanyagok bakteriális lebontása, diffúzió) és csökkentő (fotoszintézise, biogén mészkő kiválás, pH emelkedés, diffúzió) tényzők. Az ammónia oldódása a vizekben, az ammónia - ammónium ion rendszer működése és az egyes formák pH függése. A disszociálatlan szabad ammónia (NH3) és az ammónium ion (NH4+) hatása az élőlényekre. A víz ammóniatartalmának forrásai, és felhasználódásának útjai. A kénhidrogén (H2S) vizekben való megjelenése, oldódása, viselkedése anaerob és aerob körülmények között. A disszociálatlan H2S molekula, és a szulfid-ion (S2–) hatása az élőlényekre, a két forma pH függése. A metán (CH4) keletkezése a vizekben, ill. felhasználódása (távozása) onnan. A vizek szervetlen kémiai jellege (halobitás) s ennek meghatározásában szerepet játszó makroionok (Na+, K+, Ca2+, Mg2+; ill. CO32–, HCO3–, Cl–, SO42–), a Maucha-féle csillagábra. A sótartalom mennyiségi és minőségi változása, a limnotípusú (kontinentális) és a halin típusú (tengeri) vizekben. A limnotípusú (kontinentális) vizeknek két altípusa (α- és β-limnotípusú víz) és a vízi élővilág kölcsönhatásai. A vizek keménységnek, lúgosságnak, savasságnak és a redoxipotenciál értékének hidrobiológiai jelentősége, a vízben oldott, ill. formált szerves anyagok csoportosítása. A kémiai (KOI) és a biológiai (BOI5) oxigénigény. 6. hét A vizi anyagforgalom legfontosabb elemei és jellemzői, az elemek biogeokémiai ciklusainak főbb jellemvonásai, a szén- és a nitrogén ciklus. A biogeokémiai vagy tápanyagciklusok a bioszférában. A tápanyagokat mozgató, rendszeresen ismétlődő tömegforgalmi folyamatok fázisai, a környezeti fázis, és az élőlény-fázis jellegzeteségei. A vizek életében kiemelten fontos négy elem (szén (C), nitrogén (N), foszfor (P), kén (S)) – melyek a természetben jelen levő (92) elem közül
az élethez nélkülözhetetlennek tekinthető (mintegy 40), közül is kiemelkednek – szerepének hangsúlyozása. A szénciklus. A szén, mint a földi lét kialakulása szempontjából az egyik legfontosabb elem. A CO2 mint a szénciklus központi vegyülete. Az élő állapotú anyagi rendszerek létezésének alapja, az asszimiláció és a disszimiláció. A szén szerves szerves formába való kerülésének lehetőségei, az élő rendszereken való átáramlás módja, s a szerves állapot megszűnése. A nitrogénciklus. Az elemi nitrogén bejutásának lehetőségei a tápanyagciklus élőlényfázisába. A vízben található főbb nitrogénkötő szervezetek, s a nitrogénfixáció egyéb útjai. A vizekben található nitrogén-formák csoportosítása (oldott, molekuláris vagy elemi nitrogén; oldott és alakos állapotban található szerves nitrogén; szabad ammónia (NH3) és ammónium-ion (NH4+); nitrit-ion (NO2–); nitrát-ion (NO3–)). A nitrogén, mint a vízi rendszerek termelő folyamatokat limitáló faktorainak egyike. A nitrogén biológiai körforgalmának további fontos állomásai (a deaminálás, a nitrifikáció, a biológiai nitrátredukció, a denitrifikáció), s az e folyamatokban szerepet játszó élő szervezetek. 7. hét A vizi anyagforgalom legfontosabb elemei és jellemzői, az elemek biogeokémiai ciklusainak főbb jellemvonásai, a foszforciklus és a kénciklus. A foszfor, mint az élő szervezetek alapvető anyagcsere-folyamataihoz kapcsolódó anyag. A foszfor aránya az élő szervezetekben, és a környezetben, a foszfor, mint a szervesanyag-termelés legfőbb szabályozója. A vízben található foszforformák (ortofoszfát (PO43–), azaz a reaktív foszfor; nem reaktív foszfor, a szerves Pvegyületek és különféle kondenzáltsági fokú polifoszfátok; redukált foszforhidrogének, foszfin és difoszfin. Az ortofoszfát-ion, mint a foszforciklus legfontosabb, központi vegyülete. A biológiai foszforciklus folyamatai, a foszfor szerves formába kerülésének, az élő rendszereken való átáramlásának, s szervetlen állapotba való kerülésének folyamatai, s ezekben a folyamatokban szerepet játszó élőlények. A kén, mint a földrajzi burok történései szempontjából egyik legfontosabb elem. Oxidációs állapotai (-2, 0, +4 és +6), és ezek következményei. A kénciklus négy alapvető formájának (SO42–, szerves kén, H2S és elemi kén) kiemelten fontos szerepe. A vízbe való bejutása a csapadékból, a meder közeteiből és a fenéküledékben található piritből, de jelentős szerepe van az emberi tevékenység során bejutó mennyiségnek is. A szulfát (SO42–), mint a növények kénforrása, melyet az asszimilácó során beépítenek saját szervesanyagaikba (asszimilációs szulfátredukció). A a növényekben "kötött" kén elérhetősége az állati szervezetek számára, a fotoautrotóf szervezetek által megtermelt szervesanyagok átsajátítítása. A heterotóf baktériumok szerepe (aerob körülmények között a szerves kénvegyületeket kénhidrogénné (H2S) alakítása), s a H2S ún. disszimilációs szulfátredukció során szulfátból való keletkezése, anaerob viszonyok között. A kénoxidáció bakteriális folymatai. 8. hét A biológiai termelés A biológiai termelés tudománytörténeti áttekintése, a mai biológiai termelés fogalom gyökerei. A produkció és a biomassza dimenzionálásának különbségei. A megtermelt anyagok mellett a veszteségek figyelembevételének szükségessége, az
energia figyelembevétele, a produkció fogalom fejlődésének buktatói, a nulla és a negatív produkció. A termelés – fogyasztás – lebontás hármas egységének kritikája. A biológiai termelés modern értelmezése lényegének „egységnyi idő alatt termelt, vagy átsajátított élő anyag mennyiség” elemzése. A termelés fogalmának autotróf és heterotróf élőlényekre alapozott rendszerének bemutatása, a környezetközpontú és az élőlényközpontú szemlélet. Az anyagforgalom (az anyagok mozgása) és az energiaáramlás különbözőségei, az anyagoknak a biológiai rendszerekbe való visszatérésének lehetőségei, ill. az energia egyszeri átáramlásának okai. A primer és a szekunder produkció lényege. A primer produkció hatékonysága, trófiaként való értelmezése. A trófia létrejöttének alkotóelemei, a trofitás és a konstruktivitás értelmezése. Az eutrofizálódás lényege, az eutrofizáció, mint emberi nézőpontból hátrányos, ill. előnyös következményekkel járó folyamat. A szapróbia mint fogalom, s létrejöttének alkotóelemei, a szaprobitás és a destruktivitás fogalmának értelmezése. A trofikus szintek fogalma, anyag- és energiamennyiségek egyik trofikus szintről a másikra való átkerülése, az elszenvedett veszteségek, a trofikus szintek lehetséges száma vízi ökológiai rendszerekben, táplálkozási láncok és táplálkozási hálózat a vizekben, az Elton piramisok sajátosságai vízi ökológiai rendszerekben. 9. hét A meder függőleges tagolódása. A meder mélység szerinti tagolásának célszerűsége. A mélység szerinti lehatárolás és az eltérő fénybehatolásból adódó jellegzetes különbségek. Az élőlényegyüttesek eloszlási sajátosságainak értelmezhetősége, a vizekre jellemző anyagforgalmi és energiaáramlási folyamatok elkülönítésének lehetősége. A lehatárolás mint tényleges magassági, vagy mélységi érték, ill. a lehatárolt részek, mint a víztérben folyó sajátos fizikai, kémiai és biológiai folyamatok lévén kialakuló, folyamatos változásban lévő egységek. A meder függőleges tagolása főbb egységeinek, mint a tájék (tractus), öv (cingulus), és lépcső (gradus) értelmezése. A meder két nagy egységének a parti (litorális) és a mélységi (profundális) tájéknak az elkülönítése. A parti tájék hidrobiológiai jelentősége hazai vízi ökológiai rendszerekben. A parti tájékon található övek, a partfeletti (paralimno-litorális) és parti (litorális) öv jellemzése. A parti öv részét képző parti (eulitorális) lépcső mélységi kiterjedése, az alatta elhelyezkedő partalji vagy alámerült (infralitorális) lépcső jellemzése, s ennek a makrovegetáció előfordulási sajátosságai alapján további három allépcsőre való bonthatósága (felsőpartalji vagy mocsárinövényzetű (epiinfralitorális) allépcső, középsőpartalji vagy gyökerező vízfelszíni-hínáros (mezoinfralitorális) allépcső, alsópartalji vagy gyökerező alámerülthínáros (hipoinfralitorális) allépcső). E tagolódás megjelenése hazai vízterekben. A partfeletti öv tagolódása (alsópartszegélyi vagy locsolási (szupralitorális) lépcső, felsőpartszegélyi, vagy páratelt (epilitorális) lépcső. A mélységi (profundális) tájék tagolódása (partalatti, vagy átmeneti (litoriprofundális) öv, mélységi (euprofundális) öv, nagymélységi (abisszális) öv.
10. hét A víztértipológia alapjai, a hidrológiai ciklus, a szárazföldi vizek vízforgalmi típusai, az ökológiai vízigény, a szárazföldi vizek földkérgben való elhelyezkedésének típusai. A hidroszféra különböző vízterei osztályozásának elsődleges szempontjai. A vízterek illeszkedése a földrajzi burokba, viszonyuk a kőzetburokhoz (litoszféra) és a légkörhöz (atmoszféra). A vízterek víztömegének résztvétele a víz teljes földi körfolyamatában (hidrológiai ciklus). A kontinentális vízterek víztértipológiai rendszerének alapjai. A sekély és a mély vízterek sajátosságai. A vízforgalmi sajátosságok szerepe vízterek osztályozásában, a szárazföldi vizek három fő típusának különítése. Az eusztatikus (állandó vízforgalmú), a szemisztatikus (átmeneti vízforgalmú) és az asztatikus (változó vízforgalmú) vizek) vízforgalmi sajátosságainak bemutatása. Az ökológiai vízigény fogalmának értelmezése, az ökológiai vízpótlás lehetőségei és veszélyei, az ökológiai vízigény kielégítésének törvényi megjelenítése, s a végrehajtás nehézségei. A szárazföldi vizek által alkotott vízterek földkéreghez (a litoszféra felső része) viszonyított helyzete alapján történő csoportosítása. A földkéreg felületi mélyedéseiben található vízterek (felszíni vizek), a földkéreg belső üreg-, hézag- és pórusrendszereit kitöltő vízterek (felszín alatti vizek), a felszín alatti vizek feltörései, felszínre bukkanásai (források). 11. hét A főbb víztértípusok jellemzés Az állóvizek sajátoságai és jellemzése. A nagytavak, mélytavak és sekélytavak elkülönítésének sajátosságai. A magyarországi természetes állóvizek típusainak bemutatása. A sekélytavak, kopolyák, kistavak, fertők, lápok, mocsarak, kisvizek (tömpölyök, pocsolyák, dagonyák, tocsogók, telmák) jellemzése a kiterjedés, a vízfelület nagysága, a mélység, a vízforgalmi típus, a növényállományborítottság, az üledékviszonyok és keletkezésük körülményei szempontjából. A vízfolyások sajátosságai. A folyamok, folyók (nagyfolyó, közepes folyó, kisfolyó), kisvízfolyások (patak, csermely, ér) jellemzése topográfiai helyük, vízgyűjtő területük, hosszuk, vízhozamuk, vízforgalmuk, mederesésviszonyaik, mederanyag minőségük és a makrovegetáció alapján. A források sajátosságai. A reokrén (zuhogó) források, a limnokrén (feltörő) források, a helokrén (mocsárforrások vagy forráslápok), és a foglalt források jellemzése a felszínre bukkanás helye, módja, a forrásmedence mederanyaga, vízforgalma, vízhozam és a makrovegetáció szempontjából. A felszín alatti vizek sajátoságai, és fő csoportjainak (juvenilis, fosszilis, vadózus) elkülönítése. A felszín alatti vizek közül hidrobiológiai szempontból legfontosabbnak számító vadózus vizek (barlangi vizek, hasadékvizek, átitató – intersticiális – vizek) csoportosítása és jellemzése a földkéreg üreg-, hézag- és pórusrendszereiben elfoglalt helyük és helyzetük alapján. A partmenti és parttávoli átitató vizek különbözősége. A parttávoli átitató vizek (talajnedvesség, talajvíz, rétegvíz) jellemzése. 12. hét
Élőhelytipológia, a bioszféra entitásai, élettájak állóvizekben és vízfolyásokban. A földfelszíni természeti egységek élőhelytipológiai szempontból három alapvető típusának, a vízi (akvatikus), a vizes (szemiakvatikus) és a szárazföldi (terresztris) élőhelyeknek jellemzése, a felületarányos vízmélység, a víztömeg, a vízforgalom, a makrovegetáció és a talaj vízellátottsága szempontjából, különös tekintettel a vizes (szemiakvatikus) élőhelyekre, mint a hazai víztereink túlnyomó többségében jelen lévő, általában igen nagy biodiverzitással és nagy produktivitással jellemezhető élőhelytípusra, melyeknek rendkívül fontos szerepük van a flóra és fauna gazdagságának megőrzésében és változatosságának fenntartásában. A vízi élettájak – mint az egy-egy víztéren belül eltérő élőhelyek – általános jellemzése, melyek az élővilág szempontjából releváns háttérfaktorok igen sokrétű változása révén, más-más létfeltételeket biztosítanak az adott helyet benépesítő vízi életközösségnek. A víz felületének, azaz a folyadék és a légkör határfázisának élettája a faciál, a makrovegetáció uralta élettáj a fitál, a víz és az üledék fázis határán fellelhető élettáj a bentál, a nyíltvízre jellemző aljzat nélküli élettáj a pelagiál, az alakőzetben levő, felszíni vízhez közvetlenül kapcsolódó vízi élettáj a sztigál, s az alapkőzetben lévő, a felszíni vízzel közvetlen kapcsolat nélküli freatál jellemzése. A vízfolyások forrásától a torkolatig való futása során elkölöníthető élettájak ismertetése. A vízfolyások kezdetének a forrás tájékának (krenál), a forrásokhoz kapcsolódó, a hegy- és dombvidék kisvízfolyások, alkotta ritrál (ritrális élettáj), s a nagy méretű vízfolyások (folyamok és folyók) élettájának (potamál) jellemzése. A flebál, mint a síkvidékek kisvízfolyásokat sajátos élettája. A vízfolyások élettájfelosztása a sugarasúszójú halak alapján, a nagy folyókra és a közepes, ill. kisfolyókra kialakított szinttájbeosztás. 13. hét Vízi élőlények életformatípusai és jellemzésük Az életformatípus fogalmának értelmezése, az élettájak és az életformatípusok viszonya. A faciálhoz (vízfelületi élettáj) tartozó két életformatípus, a neuszton és a pleuszton jellemzése, a víz felületi hártyájának sajátosságaiból következő – az élőlények a víz felületi hártyájára alulról tapadnak fel, vagy arra felülről támaszkodnak – lehetőségeket kihasználó, "hipo", illetve "epi" előtaggal azonosított életformatípusba tartozó élőlények jellemzése. A hazánkban nagy hidrobiológiai jelentőségű, a hínár- és mocsárinövényzettel benőtt vizek jellegzetes élettája a fitál két fő életformatípusának (rizomenon és metafiton) jellemzése példákkal. A víz és az üledék fázis határához (bentál) kötött életformatípus (benton) jellemzése. A benton, bentosz és pedon fogalmak értelmezése, a víz és bármely – az üledéktől különböző – szilárd fázis határához kötődő élőbevonat (biotekton), mint sajátos életformatípus értelmezése, a pekton, és a plokon fogalma. Az aljzat nélküli élet képviselőinek, a nyíltvizet (pelagiál) benépesítő két életformatípusnak (plankton és a nekton) általános jellemzése. A plankton, mint a víz hullámzásához, mozgásához képeset elhanyagolható saját helyváltoztató mozgásra képes életformatípus. A plankton állandó (holoplanktonikus), és időszakos (meroplanktonikus) tagjai. A gyakorlati vizsgálhatóság következtében elkülönített főbb csoportjainak (bakterioplankton, fitoplankton, zooplankton) általános jellemzése.
A nekton, mint az erőteljes mozgásszerveik lévén számottevő, a víz mozgásához képest is jelentős helyváltoztatásra képes életformatípus. Az alakőzetben található vizek élővilágának két fő életformatípusa, a sztigálhoz kötődő sztigon, és a freatálhoz kötődő freaton. 14. hét Hidrobiológiai, hidroökológiai vizsgálatok tervezése A mérési és mintavételi helyek kijelölésének stratégiája. A random módon való kijelölés lehetőségei és korlátai. A reprezentatív mérési és mintavételi stratégia. Vízterek víztérközpontú, ill. vízgyűjtőközpontú állapotfelmérése. Ajánlott irodalom: Dévai Gy , Nagy S., Wittner I., Aradi Cs., Csabai Z., Tóth A. 2001: A vízi és a vizes élőhelyek sajátosságai és tipológiája. In.: (szerk.: Bőhm A., Szabó M.) Vizes élőhelyek: a természeti és társadalmi környezet kapcsolata, Budapest 2001, p. 11–74. Dévai Gy., Végvári P., Nagy S., Bancsi I.,(szerk.) 1999: Az ökológiai vízminősítés elmélete és gyakorlata 1. rész – Acta Biol. Debr. Oecol. Hung. 10/1. 216 pp. Felföldy L. 1981: A vizek környezettana. Általános hidrobiológia – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 290 pp. Padisák J. 2005: Általános limnológia – ELTE Ötvös Kiadó, Budapest, 310 pp. Woynárovich E. 2003: Vizeinkről mindenkinek – Agroinform Kiadó, Budapest, 271 pp.
