A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Helyzetkép Izrael és a Palesztin Autonómia
Honnan ered az Izrael elnevezés?
Bibliai eredet –
Ábrahám, mint ősatyja → felesége Sára → Izsák → Rebeka szolgálólány Hágár ↓ ↓ Ézsau ↔ Jákob Izmael ↓ álma Istennel (Bét El) harc az angyallal ↓ Izrael nevet kapja Izrael jelentése: - aki harcol Istennel - akit Isten irányít - aki harcol Istenért - Isten becsületes embere 1948-ban hosszas vita folyt arról, hogy mi legyen a zsidó állam neve, de végül egyértelmű volt a választás
Honnan ered a Palesztina elnevezés?
Rómaiaktól ered • Miután a római légiók leverték a Bar Kochba-felkelést közigazgatásilag is végleg elakarták törölni Izrael és Júdea nevét, így a területet, a zsidók korábbi ellenségeiről, a filiszteusokról – Palesztina Provinciának nevezték el. • A filiszteusok kis-ázsiai görögök voltak, akik főként a tengeri partsávban éltek (Askelón, Gáza) • A nevezett korszakban még nem létezik az iszlám vallás, a beduin arab közösségek jóval délebbre élnek, s csak századokkal később hódítják meg a területet. • Az évszázadok különböző hódításai során fennmarad a Palesztina elnevezés, melyet használnak mind a területre, mind pedig az ott élő népekre – köztük a zsidókra – vonatkoztatva. • Az I. világháború után brit gyarmatkörbe kerül – Palesztinai Brit Mandátum pontosan körülhatárolt terület és az ott élő valamennyi népre vonatkoztatva • A palesztinai arabok 1967 után következetes identitásépítéssel sajátítják ki önmagukra a jelzőt, mintha a terület évezredek óta ott élő őslakói lennének → tudatos szembeszegülés a zsidó őshaza állásponttal. • Törekvésük sikere: palesztinai arabok → palesztinok; palesztinai arab állam → Palesztina (konfliktus-értelmezési torzulások)
Hol található Izrael és a Palesztin Autonómia?
Mely országokkal határosak?
Mekkora a területük? Milyen részekre tagolhatóak? Mik azok a „vitatott területek”? Mik azok a „megszállt területek”?
Területe: Izrael: 20770 km² Nyugati Part: 5860 km² (több vitatott résszel) Gáza: 360 km² Melyek a „vitatott területek”: Gáza és a Nyugati Part, illetve a Golán déli része Miért? 1. Nem létezett legális szuverenitás 2. Önvédelem jogán foglalta el Izrael 3. Eddigi izraeli-PFSZ egyezmények 4. Háborúval szerzett a Golán déli része Melyik a „megszállt terület”: Golán-fennsík, 242-es ENSZ-határozat
Mennyi lakosa van Izraelnek? A társadalom milyen arányban oszlik meg etnikai, vallási értelemben? A zsidó lakosság milyen arányban oszlik meg származási értelemben? Mit mutatnak a demográfiai tendenciák?
Izrael lakossága: - Jelentős eltérések (Jeruzsálem, kék igazolványosok, külföldön élők, PSH torzításai, stb.) - CIA: kb. 7 707 000 (zsidó telepesekkel együtt) - Izraeli Statisztikai Hivatal: kb. 8 018 000 (kelet-jeruzsálemi arabokkal) Megoszlás etnikai, vallási értelemben: - CIA: kb. 5 780 000 zsidó (és nem zsidó rokonaik) és kb. 1 927 000 arab - Izraeli Statisztikai Hivatal: 6 042 000 zsidó, 318 000 nem zsidó (főként a zsidó bevándorlók nem zsidó rokonai) és 1 658 000 arab Izraeli arabok: 9%-uk drúz és 9%-uk keresztény, tehát kb. 18%-uk nem muzulmán, míg további 5-6%-uk beduin Népesség-növekedés: zsidóknál - 1,7%; arabok esetében 2,2% (ellentétes tendenciák) Nyugati Part és Gáza lakossága: CIA: Nyugati Part: 2 670 000; Gáza: 1 770 000 Izraeli Statisztikai Hivatal: Nyugati Part és Gáza együtt maximum 3,8 millió Demográfiai tendenciák: CIA : Izrael: 1,5%; Nyugati Part: 2,03 %; Gáza: 3% (ellentétes tendenciák) Izraeli Statisztikai Hivatal: Izrael: 1,9%; Palesztin Autonómia: 2,4% (ellentétes tendenciák)
Mi Izrael és mi a Palesztin Autonómia fővárosa? Mit jelképez az izraeli és a palesztin zászló?
Izrael fővárosának kérdése vita tárgya - Már 1949 óta de facto Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának - A nemzetközi jog azonban a mai napig Tel-Aviv-Jaffot ismeri csak el - 1967-ben Kelet-Jeruzsálem elfoglalása után a város eggyé vált - 1980-as a Jeruzsálem törvény - PFSZ követelése
Izrael zászlaja: - Anticionista felfogás – két folyó – Nagy-Izrael - Valóságban az imasál és Dávid király csillaga
Palesztin zászló: Tipikus arab zászló (Kuvait, Jordánia, Szudán, stb.) Színek: Piros: arab hódítás és bizonyos „törzsek” Fekete: Mohamed próféta és kivonulását Fehér: Ummajád-dinasztia (Damaszkusz) Zöld: Fatimid-dinasztia (Észak-Afrika) Nincs egyetlen palesztin identitást jelképező elem sem (nyelv, vallás óhaza, állam, stb.)