Kerti munkás helyi szakmai program
HELYI SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport Kerti munkás szakma OKJ száma: 31 622 01 0100 21 04
A Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon szakiskolai munka közössége, az FVM KSZI ajánlása alapján a moduláris rendszerű központi program elfogadása esetén alkalmazza.
1
Kerti munkás helyi szakmai program
CÉLOK ÉS FELADATOK, FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK A tantervben meghatározott tananyag feldolgozásának célja, hogy a Kerti munkás szakma gyakorlása során szükséges munkafeladatok, maradéktalan végrehajtására felkészítse a tanulókat. Ez a cél a központi programban meghatározott ismeretek, típusuknak megfelelő elsajátíttatásán keresztül valósítható meg. A szakma gyakorlása során végrehajtandó feladatok: A fényviszonyokat szabályozza A hőmérsékleti viszonyokat szabályozza A munkaviszony megkezdésére, folytatására, megszűnésére, megszűntetésére vonatkozó szabályokat, előírásokat betart, betartat A növényekkel, mint élő anyaggal dolgozik Előkészíti a munkaterületet Épületeket, berendezéseket, műtárgyakat, gépeket, szerszámokat karbantart Gyümölcsöst gondoz Gyümölcsöt betakarít, csomagol Gyümölcsöst telepít Kiválasztja, előkészíti a munkájához szükséges eszközöket, gépeket, anyagokat Környezetvédelmi jogszabályokat, hatósági előírásokat betart, betartat Munkavédelmi, balesetvédelmi, tűzvédelmi, biztonságtechnikai, higiéniai és minőségbiztosítási jogszabályokat, hatósági előírásokat betart, betartat Növényvédelmi feladatot lát el Öntözést végez Szabadföldi zöldségtermesztést folytat Szaporítóanyagot előállít, előkészít Szaporítóanyagot telepít Szőlő gondozását végzi Szőlő telepítését végzi Szőlőt betakarít Talajmunkákat, gyomirtást, talajvédelmi munkát végez Talajt előkészít Tápanyag-utánpótlást végez Termesztő-berendezést, -közeget előkészít
2
Kerti munkás helyi szakmai program Üzemelteti, használja a munka- és erőgépeket, eszközöket, kéziszerszámokat, termesztő-berendezéseket Zöldségnövényt ápol Zöldségnövényt betakarít, csomagol Zöldségnövényt hajtat Zöldségnövényt szaporít
3
Kerti munkás helyi szakmai program Az alkalmazandó ismeretek, típusonként: ”A” típusú ismeret: A A
Baleset-, munka-, tűzvédelmi szabályok, higiéniai előírások Munkajogi ismeretek
”B” típusú ismeret: B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B B
A fiatal és termő ültetvények gondozása A kertészetben előforduló erő- és munkagépek A kertészeti termesztésben előforduló erő- és munkagépek, eszközök, anyagok, épületek, építmények A növények életjelenségei (fiziológia) A növényi szervek külső alaktana (morfológia) A szőlő betakarítása Talaj-előkészítés, tápanyag-gazdálkodás, vetés Ápolási munkák Zöldségnövények betakarítása, áru-előkészítése, kezelése, tárolása, egyszerűbb tartósítási eljárások A szőlő telepítése Az ökotermesztés lehetőségei a zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztésben Éghajlatigény Gyümölcsültetvények létesítése Fiatal fák és termő gyümölcsösök gondozása. A gyümölcs betakarítása, kezelése, csomagolása, tárolása Környezetigény Környezetvédelmi szabályok Magyarország éghajlati viszonyai Talajigény Talajtípusok jellemzői Termesztéstechnológia
”C” típusú ismeret: C C C C C C C C C C C C C C
A fontosabb kórokozók, kártevők, gyomok felismerése A gyümölcstermő növények csoportosítása, környezeti igénye A gyümölcstermő növények részei A gyümölcstermő növények szaporításának módjai A növény és a környezet kapcsolata (ökológia) A növénycsoportok jellemzői A növényi szervek felépítése, működése (anatómia) A növényvédelem eszközei, gépei A szőlő környezeti igénye A szőlőnövény részei A szőlő szaporítási módjai A talaj alkotórészei, jellemzői A talajművelés eljárásai A talajművelés eszközei, gépei
4
Kerti munkás helyi szakmai program C C C C C C C C C C C C C C
A tápanyag-utánpótlás eszközei, gépei A tápanyag-utánpótlás lehetőségei A zöldségfélék csoportosítása, környezeti igénye A zöldségfélék termesztési módjai, termesztő létesítmények A zöldségfélék szaporítási módjai Az áru- és vagyonvédelmi berendezések fajtái Az áru- és vagyonvédelmi berendezések használata Meteorológiai műszerek Öntözés eszközei, gépei Öntözés módjai Természetvédelem (védett növények) Termesztő-berendezések Trágyafélék jellemzői (szerves-, és műtrágyák) Védekezési eljárások a növényvédelemben
”D” típusú ismeret: D
A Föld meteorológiai jellemzői
A szakmai képzés során szem előtt kell tartani, hogy a munkaköri feladatok mindennapi végrehajtására a szakemberek csak megfelelő készségek és kompetenciák birtokában képesek. Ezért fejlesztési követelményként az alábbiakban felsorolt készségek és kompetenciák fejlesztését kell kitűzni. A szakmai készségek szintenként: ”4”-es szintűek: 4 4 4 4 4 4
Elemi számolási készség Köznyelvi beszédkészség Mennyiségérzék Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
”3”-as szintűek: 3 3 3 3 3
Információforrások kezelése Kézírás Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
5
Kerti munkás helyi szakmai program
Elágazáshoz kapcsolódó kompetenciák, típusonként: Személyes kompetenciák: Felelősségtudat Kézügyesség Megbízhatóság Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Önállóság Pontosság Szorgalom, igyekezet Testi erő Társas kompetenciák: Határozottság Kapcsolatteremtő készség Nyelvhelyesség Segítőkészség Módszerkompetenciák: A környezet tisztántartása Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Hibakeresés (diagnosztizálás) Ismeretek helyénvaló alkalmazása Körültekintés, elővigyázatosság Lényegfelismerés (lényeglátás) Módszeres munkavégzés Problémamegoldás, hibaelhárítás
6
Kerti munkás helyi szakmai program
21 Kerti munkás óraterve Modul neve, száma
Tantárgy
Szakmai elméleti tantárgyak Növénytan Termesztési ismeretek Műszaki alapismeretek Műszaki ismeretek (Kertészet) Zöldségtermesztés Gyümölcstermesztés Szőlőtermesztés Munkavállalói ismeretek Szakmai elmélet összesen Szakmai gyakorlati tantárgyak 2220-06 Kertészeti alapismeretek Termesztési ismeretek gyakorlat 2220-06 Kertészeti alapismeretek Műszaki alapismeretek gyakorlat Műszaki ismeretek gyakorlat 2718-06 Kertészet (Kertészet) 2718-06 Kertészet Zöldségtermesztés gyakorlat 2718-06 Kertészet Gyümölcstermesztés gyakorlat 2718-06 Kertészet Szőlőtermesztés gyakorlat Nyári összefüggő szakmai gyakorlat Szakmai gyakorlat összesen Szakmai óraszám összesen
2220-06 Kertészeti alapismeretek 2220-06 Kertészeti alapismeretek 2220-06 Kertészeti alapismeretek 2718-06 Kertészet 2718-06 Kertészet 2718-06 Kertészet 2718-06 Kertészet 2221-06 Munkavállalói ismeretek
(40% elmélet, 60 % gyakorlat) Kötelező elmélet Osztályfőnöki Testnevelés Szabadon választható kötelező tantárgyak (20 %) Szabadon választható kötelező elmélet - Anyanyelv és kommunikáció - Matematika - Informatika Szabadon választható kötelező szakmai gyakorlat - Gyümölcstermesztés - Szőlőtermesztés - Zöldségtermesztés - Műszaki ismeretek Elmélet összesen Gyakorlat összesen
Összes óraszám
I/11. Óra (/hét) 36 hét 36 (1) 108 (3) 108 (3)
II/12. Összes óraÓra (/hét) szám 32 hét -
64 (2) 36 (1) 96 (3) 36 (1) 96 (3) 36 (1) 64 (2) 36 (1) 396 (11) 320 (10) 126 (3,5) 126 (3,5)
36 108 108 64 132 132 100 36 716
126 126 112 (3,5) 112 -
108 (3) 144 (4,5) 252 72 (2) 128 (4) 200 72 (2) 96 (3) 168 90 90 594 (14) 480 (15) 1074 990 (25) 800 (25) 1790 108 (3) 36 (1) 72 (2) 252 (7)
96 (3) 32 (1) 64 (2) 224 (7)
214 68 136 476
108 (3) 36 (1) 36 (1) 36 (1) 144 (4)
96 (3) 32 (1) 32 (1) 32 (1) 128 (4)
204 68 68 68 272
36 (1) 72 (2) 36 (1) 612 (17) 738 (18)
32 (1) 32 (1) 48 (1,5) 16 (0,5) 512 (16) 608 (19)
68 104 84 16 1124 1346
1350 (35) 1120 (35) 2470
7
Kerti munkás helyi tanterv
1/11. évfolyam Növénytan Elméleti óraszám: 36, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/1.1/2220-06 A növények külső és belső felépítése 14 óra
Tartalmak Tanulói tevékenységformák A gyökér, a szár, a levél (fogalma, feladata, típusai, módosulásai). A Tesztfeladat megoldása 20% virág, virágzat (fogalma, részei). A termés (fogalma, valódi és Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% áltermés). A sejt részei: élő részek (citoplazma, színtestek, sejtmag), Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% élettelen részek (sejtfal, sejtüreg-sejtnedv, zárványok). A növényi szövetek: osztódó szövetek (merisztéma, kambium, sebkambium), állandósult szövetek (bőrszövet, szállítószövet, különböző alapszövetek). A növényi szervek működése (gyökér, szár, levél, virág, termés).
A továbbhaladás feltételei Ismeri és megnevezi a növényi szervek (gyökér, szár, levél, virág, termés) részeit, típusait, módosulásait. Megérti a növényi szervek működését, feladatait. Jellemzi a növényeket külső megjelenésük alapján. Jellemzi a növények belső felépítését (sejtek, szövetek, szervek részei, típusai). Értelmezi a növénytani alapfogalmakat.
399/1.2/2220-06 A növények életjelenségei 8 óra
Anyagcsere: asszimiláció (fotoszintézis, kemoszintézis), disszimiláció (aerob, anaerob légzés). Növekedés (mennyiségi változás) és fejlődés (minőségi változás). A virágos növények fejlődési fázisai: mag nyugalmi állapota, csírázás, vegetatív fejlődés (gyökér, szár, levél), generatív fejlődés (virág, termés). A növények szaporodása: ivaros (virágzás, megporzás, kettős megtermékenyítés, termésérés), ivartalan (természetes szaporító képletek, inda, sarj, fiókhagyma, sarjhagyma, sarjhagymagumó, gumó). Kertészeti szaporítási módok. Növényi mozgások: passzív, aktív (helyváltoztató, helyzetváltoztató). A rendszerezés alapjai: mesterséges és természetes rendszer, rendszertani kategóriák, faj, fajta fogalma, kettős nevezéktan. A kertészetben jelentős törzsek, osztályok, családok ismerete: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők. Fontosabb két- és egyszikű növénycsaládok. A növény és környezete: élő környezeti tényezők (más növények, állatok, ember), élettelen környezeti tényezők (levegő, hőmérséklet, fény, víz, tápanyag, talaj). A természetvédelem jelentősége, védett fajok fogalma. Mérgező és allergiát kiváltó növények a kertészetben.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a növény fejlődési fázisait (mag, csírázás, vegetatív fejlődés, generatív fejlődés). Megérti a növények életjelenségeinek összefüggéseit (anyagcsere, növekedés, fejlődés, mozgás).
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a fontosabb növénycsoportok rendszertani jellemzőit. Alkalmazni tudja a fontosabb rendszertani kategóriákat (család, nemzetség, faj, fajta).
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Megérti és jellemzi a növény és a környezete közötti kölcsönhatásokat.
399/1.3/2220-06 Növényrendszertan 8 óra
399/1.4/2220-06 Környezettan 6 óra
8
Kerti munkás helyi tanterv
Termesztési ismeretek Elméleti óraszám: 108, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/2.1/2220-06 A kertészeti termesztés tárgyi feltételei 6 óra
Tartalmak Tanulói tevékenységformák A kertészeti termesztésben előforduló termesztőberendezések Tesztfeladat megoldása 20% (üvegházak, növényágyak, fóliás berendezések), kiegészítő Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% építmények (tárolók), termesztőedények (cserepek, szaporítóládák, - Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% tálcák), kertészeti szerszámok (ásó, gereblye, kapa, metszőolló stb.).
399/2.2/2220-06 Éghajlattan 20 óra
A növények növekedését befolyásoló éghajlati tényezők. Általános meteorológiai fogalmak: idő, időjárás, éghajlat, légkör, légköri elemek, légkör összetétele, légnyomás, szél, csapadék, léghőmérséklet, talajhőmérséklet, páratartalom, napsütés. Éghajlattani alapismeretek: az éghajlatot befolyásoló tényezők, éghajlatok osztályozása, makroklíma, mikroklíma éghajlatot jellemző főbb értékek. Magyarország éghajlata, agrometeorológiája. A talaj képződése és fogalma. A talajok összetétele. A talajok fontosabb tulajdonságai (kötöttség, kémhatás, szerkezet, víz-levegő, hőgazdálkodás, tápanyag-gazdálkodás). A talajok osztályozása. A talaj-tulajdonságok vizsgálata. Kertészeti földnemek, közegek.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
399/2.4/2220-06 Talajművelés 14 óra
A talajművelés célja és alapelvei. Talajművelési eljárások, azok eszközei, gépei: szántás, tárcsázás, kultivátorozás, boronálás, simítózás, hengerezés, a talajmaró és a mélylazító használata. Talajművelési rendszerek kialakítása.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
399/2.5/2220-06 Trágyázás 14 óra
A trágyázás célja. A trágyafélék csoportosítása: szerves trágyák Tesztfeladat megoldása 20% (istállótrágya fogalma, összetétele, kezelése, tárolása, hígtrágya, Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% zöldtrágya, egyéb szerves trágyák) és műtrágyák (nitrogén-, foszfor-, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% káliumtartalmú műtrágyák, mikroelem-trágyák) jellemzői, használatuk lehetőségei és tárolásuk. A szervestrágyázás és a műtrágyázás hatásának összefüggései, környezetvédelmi vonatkozásai.
399/2.6/x2220-06 Öntözés 10 óra
Az öntözés jelentősége. Az öntözés célja: vízpótló-, kelesztő-, frissítő-, párásító-, nedvességtároló-, talajátmosó-, trágyázó-, beiszapoló-, színező- és fagy elleni öntözés. Az öntözővíz
399/2.3/2220-06 Talajtan 20 óra
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
9
A továbbhaladás feltételei Felismeri a kertészeti termesztésben előforduló termesztőberendezéseket, termesztőedényeket, kertészeti szerszámokat, tudja felhasználási lehetőségeiket. Ismeri a termesztőberendezések, egyéb építmények szakszerű használatát. Ismeri hazánk éghajlati és talajadottságait. Értelmezi az éghajlati és talajtani alapfogalmakat.
Ismeri a talajok kialakulását, tulajdonságait, a főbb talajtípusokat és talajvizsgálati módszereket, műszereket. Megérti a talajélet és a talaj termékenységének összefüggéseit, fenntartásának lehetőségeit. Megérti a talaj termelékenységét befolyásoló tényezőket. Jellemzi a kertészeti földnemeket, közegeket. Ismeri a talajművelés célját, idejét, módjait. Megérti a talajművelést befolyásoló tényezőket. Megérti a talajvédelmi szempontok figyelembe vételével a talajművelő eszközök talajszerkezetre gyakorolt hatását, okszerű megválasztását. Meg tudja választani a talajművelési eljárásokat. Ismeri trágyázás célját, idejét, módjait. Megérti a tápanyag-gazdálkodás jelentőségét. Megérti a gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével a tápanyag szerepét és a tápanyag-utánpótlás összefüggéseit. Meg tudja választani a szükséges tápanyagmennyiség megállapításának módjait, technikáját. Meg tudja választani a trágyázási módokat, azok anyagait, eszközeit. Jellemzi a kertészetben használatos trágyaféleségeket. Ismeri az öntözés célját, idejét, módjait. Megérti az öntözés szerepét, jelentőségét, hatásait, technológiáját, a talajvédelmi szempontokat. Meg
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök
399/2.7/2220-06 Növényvédelem 24 óra
Tartalmak Tanulói tevékenységformák tulajdonságai: ásványisó-tartalma, keménysége, hőfoka és szennyezettsége. Öntözési módok: felületi-, esőszerű-, altalaj- és csepegtető öntözés. Az öntözés időpontjának és az öntözővíz mennyiségének meghatározása (öntözési norma, idénynorma, öntözési forduló). A növényvédelem jelentősége, tárgya, rövid története, feladata. Tesztfeladat megoldása 20% Legfontosabb, a növényeket károsító élő szervezetek (vírusok, Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% baktériumok, gombák, állati kártevők) életfeltételei, károsításuk Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% megjelenési formái. A kertészeti kultúrák legfontosabb gyomnövényei. Növényvédő szerek ismerete, felhasználása, tárolása. A növényvédelem módjai, előrejelzés, megelőzés, védekezés. A környezetvédelem szerepe a növényvédelemben. Komplex és integrált növényvédelem.
10
A továbbhaladás feltételei tudja választani az öntözési módokat és azok eszközeit.
Ismeri a legfontosabb kórokozókat, kártevőket, gyomokat és az ellenük való védekezés módjait. Jellemzi a komplex és integrált növényvédelem módjait, eljárásait. Megérti a megelőző és rendszeres növényvédelem közötti különbségeket. Megérti a növényvédelmi előrejelzés jelentőségét. Megérti a növényvédelem és a környezetvédelem kapcsolatát, a kölcsönhatások magyarázatát az életközösségben. Jellemzi a környezetkímélő növényvédelem módjait.
Kerti munkás helyi tanterv
Műszaki alapismeretek Elméleti óraszám: 108, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/4.1/2220-06 Anyagismeret 6 óra
Tartalmak Tanulói tevékenységformák A szerkezeti anyagok tulajdonságai, jellemző felhasználási módjuk. Tesztfeladat megoldása 20% Fémek: vas és ötvözetei, alumínium, réz. Nem fémes anyagok: fa, Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% gumi, üveg, fólia, műanyagok. Tüzelő- és kenőanyagok, ezek Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% jellemző tulajdonságai, felhasználásuk.
399/4.2/2220-06 A műszaki ábrázolás alapjai 18 óra
A műszaki rajzok rendszere, szabványok, vonalvastagságok, szövegmező, méretarányok. Alapvető ábrázolási módok, a vetületek, ezek elrendezése. Alkatrészrajz, összeállítási rajz, metszet. Méretjelölés, méretháló. Gépészeti működési vázlat. Építészeti rajz. 399/4.3/2220-06 Gépelemek szerkezeti Kötésmódok: oldhatatlan kötések, oldható kötések. Csapágyak egységek feladata, fajtái, karbantartása. Tengelykapcsolók: súrlódásos, 9 óra biztonsági, kardántengelyek. Nyomatékátvitel (szíjhajtás, lánchajtás, fogaskerékhajtás). Az áttétel. Mozgást átalakító hajtóművek (bütykös, forgattyús). Szivattyúk: dugattyús-, membrán-, centrifugál-, fogaskerékszivattyú. Hidraulikus munkahengerek. 399/4.4/2220-06 Belsőégésű motorok A négyütemű Ottó-motor szerkezete, működése. A négyütemű 18 óra Diesel-motor szerkezete, működése. A kétütemű motorok. Az Ottómotor üzemanyag-ellátó rendszerének működése, karbantartása. Az elemi karburátor működése, a hidegindítás. A Diesel-motor üzemanyag-ellátó rendszere, ennek karbantartása, a légtelenítés, a hidegindítás. A motorok hűtése, a vízhűtő rendszer működése, karbantartása. A motorok kenési módjai, a nyomóolajozás működése, karbantartása. 399/4.5/2220-06 Az erőgépek Az erőgépek fajtái, általános felépítésük, az erőátvitel egységei szerkezeti felépítése (motor, tengelykapcsoló, sebességváltó, kiegyenlítőmű, véglehajtás, 14 óra járókerék). A teljesítményleadó-tengely, a függesztő-szerkezet, a vonószerkezet. A járószerkezet és a kormányzás. A fékszerkezetek feladata, fajtái, működése, karbantartása. A járművek elektromos berendezései. Az akkumulátor működése, karbantartása. Az indítómotor, a generátor, gyújtórendszer, világítóberendezések, ezek üzemeltetése, karbantartása. 399/4.6/2220-06 Villanymotorok A villanymotorok működési elve, szerkezete, fajtái. A 3 óra villanymotorok üzemeltetése, biztonságtechnikája.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
399/4.7/2220-06 A termesztés, növényápolás gépei
A talajművelő gépek. Az ekék feladata, fajtái, az ágyeke fő részei, működése, beállítása. A boronák fajtái, működése. A tárcsák,
11
A továbbhaladás feltételei Ismeri a gépek legfontosabb szerkezeti anyagainak tulajdonságait, felhasználási módjukat. Megérti az üzemanyagok, kenőanyagok, tüzelőanyagok alkalmazás szempontjából fontos tulajdonságait, gazdaságos felhasználását. Ismeri az ábrázolás és a méretmegadás szabályait, a műszaki vázlat értelmezését.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri gépészetben alkalmazott legfontosabb oldható és oldhatatlan kötéseket.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a belsőégésű motorok szerkezetét, működését. Megérti az erőgépek, belső égésű motorok felépítését, működését, karbantartásuk alapelveit.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri az erőgépek szerkezeti részeit. Ismeri az erőgépek erőátviteli berendezéseit. Ismeri az erőgépek elektromos berendezéseit.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a villanymotorok működését.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%
Ismeri a talajművelés, trágyázás, öntözés, növényvédelem gépeinek használatát. Megérti a
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 40 óra
Tartalmak Tanulói tevékenységformák kultivátorok felépítése, működése, beállítása. A lazítók és a Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50% hengerek. A talajmarók. Az istállótrágya-szórók felépítése, működése, szabályozása. A hígtrágya kijuttatás. A műtrágyaszórók felépítése, működése, szabályozása (röpítőtárcsás, pneumatikus). A növényvédő gépek csoportosítása (permetezők, porozók, nagyüzemi és háti permetezők, légi növényvédelem), cseppképzési módok. Hidraulikus porlasztású gépek, légporlasztásos gépek és szállítólevegős gépek fő részei, működése. A porozógépek, csávázók. Háti permetezők (szivattyús, légszivattyús, légporlasztásos). A permetezőgépek automatikái. Az üzemeltetés, karbantartás, környezetvédelem feladatai. Permetlé összetétel számítása. A traktoros és teherautós szállítás általános eszközei. Traktoros és önjáró homlokrakodók, gémes rakodók. Biztonsági előírások a szállítás, rakodás gépeire. Az öntözési módok (felületi-, esőztető-, mikro-, csepegtető öntözés) stabil, félstabil öntözőtelep és eszközeik. Tápanyag-utánpótlás öntözéssel. A tereprendezés gépei. A melioráció fogalma, fő feladatai, a terület előkészítése, bozótirtás. Földnyesők, földtolók, földgyaluk, talajlazítók, talajtömörítők. Csatornakészítés gépei: rotációs csatornanyitók, profilkotró. Kisrakodók, kotrógépek.
12
A továbbhaladás feltételei kertészeti gépek felépítését, működését, karbantartásuk alapelveit.
Kerti munkás helyi tanterv
Munkavállalói ismeretek Elméleti óraszám: 36, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/1.1/2221-06 Munkavédelmi szabályozás és felügyelet 2 óra
399/1.2/2221-06 Munkáltatók és munkavállalók munkavédelmi jogai és kötelességei 2 óra 399/1.3/2221-06 Balesetek balesetelhárítás 5 óra
399/1.4/2221-06 A munkavégzés jellegzetességei 2 óra
Tartalmak A munkavédelem fogalma és feladatai. Munkakörülmények, veszély, veszélyeztetettség, alkalmasság, munkabiztonság, biztonsági eszközrendszer, védőeszközök, biztonságtechnika fogalma, - feladata. A munkavédelmi törvény, jogszabályok. Biztonsági szabályzatok. A munkavédelem helyi szabályai. Gépkönyv, használati- és kezelési utasítás. Technológiai dokumentáció, leírás, utasítás. Műveleti – munkahelyi utasítás. Szabványok a munkavédelemben. A szabvány fogalma, fajtái, formai és tartalmi követelményei. Szabványok alkalmazása. A munkavédelem szervezetei. Irányítás, felügyelet (általános és szakfelügyeletek), társadalmi szervezetek, munkahelyi szervek. A vezető, munkahelyi vezető, szervezeti egységek vezetőinek munkavédelmi feladatai. A munkavállalók munkavédelmi feladatai.
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a munkavédelem célját, feladatait. Megérti a munkavédelmi oktatás jelentőségét, fontosságát.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a munkáltató és a munkavállaló munkavédelmi jogait és kötelességeit.
Baleset, munkabaleset, foglalkozási betegség fogalma. A balesetek bejelentése, kivizsgálása, dokumentálása. A balesetek típusai, jellegzetes okai. Megbetegedések bejelentése, kivizsgálása, dokumentálása. Baleseti ellátás, rehabilitáció. A munkaeszközökre vonatkozó általános követelmények. Munkahelyi magatartás. Biztonsági berendezések, védőburkolatok. Biztonsági szín- és alakjelek. Rendszeres ellenőrzés, karbantartás. Anyagmozgatás általános szabályai. Anyagtárolás általános szabályai. Tartályokban, aknákban, magasban végzett munkák általános szabályai. A laikus elsősegélynyújtó alapvető feladatai. Az első ellátás nyújtása. A veszélyes behatás megszakítása. A sérült biztonságba helyezése. Sérülések csoportosítása, ellátásuk. A légzés és vérkeringés fenntartása. Gondoskodás az orvosi ellátásról. Az elsősegélynyújtás eszközei. A munkák csoportosítása. Az ember energiaszükséglete. A fizikai munka energiaszükséglete. Alap-, munka- és szabadidős tevékenységi energia. A dinamikus és statikus munka jellemzése. Az idegi és szellemi munka energiaszükséglete. A szervezet alkalmazkodása a terheléshez. A fáradás fizikai és pszichikai módon. A munka minőségét befolyásoló tényezők (a munkateljesítmény időbeni alakulása, életkor, monotonitás, a munka szervezettsége). Munkaidő-pihenőidő összhangja.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a balesetek megelőzésének, a munkahelyi ártalmak kiküszöbölésének általános szabályait. Ismeri a teendőket baleset esetén. Megérti a baleset és a munkabaleset közötti különbségeket, azok eltérő jogi következményeit. Alkalmazni tudja az alapvető elsősegély-nyújtási módokat.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a munkák felosztását, a munka energiaszükségletét. Megérti a munkateljesítményt befolyásoló tényezőket.
13
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/1.5/2221-06 Munkaegészségtan 4 óra
399/1.6/2221-06 Munkalélektan 2 óra
399/1.7/2221-06 A kertészeti munkavégzés biztonságtechnikája 5 óra
Tartalmak Fogalmak és feladatok az általános és részletes munkaegészségtannal kapcsolatban. A foglalkozás-egészségügyi szolgálat. Az üzemek, munkahelyek telepítésének, elrendezésének, berendezésének általános követelményei. Telepítés – elrendezés (tájolás). Domborzati viszonyok. Talajviszonyok. Közművesítés. Úthálózat. Uralkodó szélirány. Tömbös és pavilonos rendszer. Munkahelyi klíma. Hőmérséklet, nedvességtartalom, légsebesség. Légszennyezettség. Légzésvédők fajtái és használata. Munkahelyek világítása. Természetes és mesterséges világítás. Színdinamikai kérdések. A munkahely színezésének élettani, lélektani hatása, hatása a munkateljesítményre. Üzemi létesítmények. Egészségügyi és szociális létesítmények hatása, következményei. Zaj- és rezgéshatás. Mérgezések, fertőzések. A foglalkozási betegségek megelőzésének módszerei. Alkalmassági vizsgálat, (előzetes, időszakos). Egészségügyi könyv. Nők- és fiatalkorúak védelme. Védőeszközök. Védőital. Szervezési intézkedések. Az ergonómia fogalma és feladata. Az ember és a gépkialakítás kapcsolatának jelentősége a hatékony és az egészséges munkavégzés szempontjából. A munkalélektan fogalma és feladata. Alapfogalmak. Munkabiztonság pszichikai háttere. Személyiség, magatartás, intelligencia, rátermettség, tehetség, érdeklődés, alkalmazkodás, képesség (értelmi és manuális), jártasság, készség. A pszichikai tényezők befolyásoló szerepe. A balesetek keletkezésének pszichikai okai. A munkát végző közösség és a biztonságos munkavégzés. Az alkoholos, és egyéb befolyásoltság. Veszélyes anyagok kezelése, tárolása, munkavégzés általános szabályai. A villamos áram élettani hatása. Villamos berendezések üzemeltetésének általános szabályai. Szabad vezeték közelében végzett munkák. Villámvédelem, villámhárító berendezések. A kertészeti termesztés, parképítés technológiai munkáinak biztonsági szabályai. Szabadföldi kézi és gépi munkák biztonságtechnikája. Biztonságos eszközhasználat. Munkagépek felszerelése, használata. Kézi munkák során használandó védőfelszerelések. Erőgépek, munkagépek biztonságos üzemeltetésének szabályai, üzembe helyezési eljárás jelentősége. Növényvédő szerek vásárlásának, használatának személyi feltételei. Az előkészítés (bekeverés), kijuttatás, és tárolás általános biztonságtechnikai előírásai, környezetvédelmi vonatkozásai. A szabadföldi és zárttéri növényvédelem biztonságtechnikai szabályai, környezetvédelmi vonatkozásai. A szermaradványok, csomagolóanyagok kezelése. Védőfelszerelések használata, azok karbantartása, elsősegélynyújtás növényvédő szer mérgezéskor. Áru- és vagyonvédelem.
14
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a munkahely kialakításának szempontjait. Ismeri az általános munka-egészségtani szabályokat zárt és szabad területen. Megérti a munkabiztonság és az alkoholfogyasztás összefüggéseit.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Megérti a balesetek bekövetkezésének lélektani okait.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a villamos árammal működő munkaeszközök biztonságtechnikai előírásait, megszegésük következményeit.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/1.8/2221-06 Tűz- és robbanásvédelem 4 óra
Tartalmak Tűz- és robbanásvédelmi alapfogalmak. Tűzveszélyességi osztályok. Éghetőség, tűzállóság. Tűzvédelmi jogszabályok. Irányító szervek, tűzoltóságok. Az üzemi tűzvédelmi feladatok. Tűzvédelmi oktatás. Tűzriadó-terv. Gépek és létesítmények tűzbiztonsági szabályai. Gépszínek, gépek (erő- és munkagépek) üzemeltetése. Tűzoltó anyagok, eszközök és készülékek. Tűzoltó anyagok: oltóporok, víz, oltóhabok, oltógázok (széndioxid). Tűzoltó eszközök és készülékek. Gázpalackok, gázkészülékek kezelésének biztonsági szabályai. 399/1.9/2221-06 Környezetvédelem A környezetvédelem fogalma és feladatai. A környezetvédelem jogi 4 óra szabályozása, szervezetek. A különböző környezet- és természetvédelmi (a veszélyes hulladékokról, az erdőkről, a vadakról stb. szóló) törvények. A minisztérium és a hatóságok. Környezetvédelmi feladatok. A talajvédelem: sík-és dombvidéki. Talajerózió, defláció. A talajok szennyeződése, az öntözés, műtrágyázás, vegyszeres növényvédelem hatása. A víz védelme. A víz szennyeződésének forrásai, megelőzés lehetőségei, víztisztítási lehetőségek. Tisztított szennyvíz elhelyezése. A levegő tisztaságának védelme. A levegő szennyezettsége, a légszennyezés folyamata, a levegőtisztaság megóvásának lehetőségei. Az erdők és a vadak védelme. Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram. Hulladékok. A hulladék fogalma, csoportosításuk, a hulladékok ártalmatlanításának, újrahasznosításának eljárásai. A veszélyes hulladékok és ártalmatlanításuk. Környezetvédelmi károk és bírságolás. 399/1.10/2221-06 Természetvédelem A természetvédelem feladata, jelentősége, elvárások az Európai 2 óra Unióban. Védett növények fogalma, a legfontosabb védett növényfajok. A kertész lehetőségei a környezetvédelem területén. Talajvédelem jelentősége a kertészeti termesztés során. Talajművelés, talajfertőtlenítés, speciális tápközegek használata. 399/1.11/2221-06 Munkajogi ismeretek Munkajogi fogalmak. Munkaviszony megszűnése és megszüntetése, 4 óra munkaidő, pihenőidő, munka díjazása. Az Európai Unió vonatkozó jogszabályai.
15
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a tűzvédelmi alapfogalmakat, a tűzveszélyességi osztályokat, a teendőket tűz esetén. Ismeri a tűz- és robbanásveszély megelőzésének módszereit. Meg tudja választani a tűz oltásához szükséges eszközöket, anyagokat.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a környezetvédelem törvényi szabályozását, a környezetvédelem területeit. Ismeri a kertészek környezetvédelmi lehetőségeit és kötelességeit. Megérti a környezetvédelem jelentőségét.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a kertészeti termesztésben előforduló védett növényeket. Megérti a természetvédelem jelentőségét.
Tesztfeladat megoldása 20% Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Ismeri a munkaviszony létrejöttével és megszűnésével kapcsolatos előírásokat, a szerződéskötés szabályait.
Kerti munkás helyi tanterv
Zöldségtermesztés Elméleti óraszám: 36, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/3.1/2718-06 A zöldségtermesztés jelentősége, helyzete; a zöldségfélék csoportosítása 4 óra
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% 399/3.1/2718-06 A zöldségnövények A zöldségnövények hőigénye. A zöldségnövények fényigénye. A Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% környezeti igényei zöldségnövények vízigénye. A zöldségnövények tápanyagigénye. Az Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 10 óra egyes makro- és mikroelemek növényi életfolyamatokban betöltött Információk önálló rendszerezése 20% szerepe. A zöldségnövények igénye a levegő összetételét illetően. A Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% talaj szerepe a zöldségfélék termesztésében. A környezeti tényezők Tesztfeladat megoldása 10% összefüggései és gyakorlati jelentőségük a zöldségnövények termesztésében. 399/3.1/2718-06 TermesztőA termesztő-berendezések fogalma. A termesztő-berendezések Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% berendezések csoportosítása, jellemzése csoportosítása: üvegházak vagy növényházak (szaporító, termesztő, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 12 óra vegyes hasznosítású növényházak), fóliás termesztő-berendezések. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/3.1/2718-06 A zöldségfélék termesztési módjai 10 óra
Tartalmak A zöldségnövény fogalma. A zöldségnövények táplálkozás-élettani és gazdasági jelentősége. A zöldségnövények származása, rendszertani, gyakorlati csoportosítása. A zöldségtermesztés helye, nagyságrendje a kertészeti és mezőgazdasági termelésben.
A zöldségfélék termesztési módjai: szabadföldi termesztés (korai-, tömegtermesztés), termesztő-berendezés alatti termesztés. A korszerű növényházi termesztés szerepe, jelentősége és sajátosságai. A fóliás termesztő-berendezések (alagút, ágy, sátor, blokk) alatti termesztés. A váz nélküli fóliatakarásos termesztés. Növényi sorrend, vetésszerkezet. A biotermesztés lehetőségei, feltételei.
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a zöldségnövények fogalmát, csoportosítási módjait, táplálkozási, gazdasági jelentőségét. Ismeri a zöldségnövények származási helyének fontosságát. Ismeri a zöldségnövények ökológiai igényeit. Megérti a csírázási hőmérséklet és a talajhőmérséklet közötti összefüggést. Megérti a hő- és fényhatás, valamint a növény fejlődése és növekedése közötti összefüggést. Ismeri a termesztő-berendezések típusait, részeit, a hajtató-telepek helyének kiválasztását meghatározó szempontokat. Jellemzi a növényházi zöldségtermesztés sajátosságait. Megérti a fóliaágyak, fóliasátrak létesítésének menetét, üzemeltetési munkáit. Értelmezi a hajtatás feltételeit, gazdaságosságának elemzését. Ismeri a zöldségnövények termesztési módjait, korszerű technológiákat. Ismeri a növényi sorrend összeállításának szempontjait, a kettős termesztés lehetőségeit Ismeri a biotermesztés lehetőségeit, feltételeit. Megérti a biotermesztés jelentőségét.
Gyümölcstermesztés Elméleti óraszám: 36, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök
Tartalmak A gyümölcstermesztés táplálkozás-élettani és gazdasági jelentősége. 399/1.1/2718-06 A gyümölcstermesztés A gyümölcstermő terület nagysága, fajonkénti megoszlása, jelentősége, helyzete gyümölcsfélék termésmennyisége. A gyümölcsfélék szektoronkénti 4 óra megoszlása. A gyümölcsértékesítés helyzete (belföldi, export).
16
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a gyümölcs gazdasági és táplálkozástudományi jelentőségét.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök
399/1.1/2718-06 Gyümölcstermő növények csoportosítása, növények, növényi részek jellemzése 5 óra
399/1.1/2718-06 Gyümölcstermő növények környezetigénye 7 óra
399/1.1/2718-06 Gyümölcstermő növények szaporítása, nevelése 20 óra
Tartalmak Termőtájak A gyümölcstermő növények csoportosítása külső testalakulás szerint (fák, cserjék, félcserjék, dudvásszárúak). Csoportosítás növénytani és gyakorlati szempontból. A gyümölcstermő növény részei: gyökér, törzs, korona és részei. A gyümölcstermő növények termőrészei: almagyümölcsűek, csonthéjasok, héjasok, bogyósgyümölcsűek esetében. A faj-fajta fogalma. Az alany és a fajta használata a gyümölcstermesztésben. A termőhelyi adottságok szerepe az ültetvény létesítésében. Az éghajlati tényezők szerepe. A talajadottságok szerepe. Domborzat, fekvés. Biológiai tényezők. A gazdasági viszonyok: közgazdasági tényezők, piaci lehetőségek. Üzemi viszonyok.
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 10% Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Az ivaros szaporítás technológiai folyamata: mag begyűjtése, Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% tisztítása, tárolása, magvetés helye, ideje, módja, ápolási munkák, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% átültetés nevelőtáblába. Ivartalan szaporítási módok technológiai Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% folyamatai: gyökereztetéses szaporítási módok (dugványozás, bujtás), növényi részek összenövesztésével történő szaporításmódok Tesztfeladat megoldása 10% (oltás, szemzés). Alany és nemes összeférhetősége. Csemeték ápolása, nevelése, kitermelése.
A továbbhaladás feltételei Ismeri a gyümölcstermő növények csoportosítását és részeit.
Ismeri a gyümölcstermő ültetvények létesítéséhez szükséges ökológiai és ökonómiai feltételeket.
Ismeri a gyümölcstermő növények szaporítási módjait és az ültetési anyag előállítását.
Szőlőtermesztés Elméleti óraszám: 36, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/2.1/2718-06 A szőlőtermesztés jelentősége, helyzete 10 óra 399/2.1/2718-06 A szőlő környezeti igényei 6 óra 399/2.1/2718-06 A szőlő szaporítása, nevelése 20 óra
Tartalmak A szőlő származása, rendszertani besorolása. A szőlőnövény felépítése. A vesszők, hajtásrendszer, a rügyek felépítése, a virágtípusok ismerete, a szőlőtőke részei. A szőlő táplálkozásélettani, gazdasági jelentősége. A szőlőtermesztés helyzete, a fejlesztés lehetőségei. A szőlő életműködése. Az éghajlat hatása a szőlőtermesztésre. A talaj hatása a szőlőtermesztésre. A gazdasági környezet hatása a szőlőtermesztésre. A szaporítás módjai, mikroszaporítás elterjedése. Törzsültetvények jelentősége, növényvédelmi hatása. Európai vessző előállítása (begyűjtés helye, ideje). A vesszőtárolása és növényvédelmi vonzata. A szaporításra alkalmas vessző szabványa. Az európai vessző iskolázása, módjai, ápolása, felszedése. Alanyvessző előállítása, alanyfajták ismerete (mésztűrés, filoxéra-ellenállóság). Alanytelep éves ápolási munkái. Az oltványkészítés műveletei.
17
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlőtermesztés jelentőségét, történetét, jelenlegi helyzetét. Jellemzi a szőlőnövény biológiai tulajdonságait, részeit. Megérti a szőlő táplálkozásbiológiai, élettani jelentőségét. Ismeri az éghajlat és az élettani szakaszok kapcsolatát.
Ismeri a szőlő szaporítási módjait. Ismeri a szőlő szaporító- és ültetési anyagait, azok szabványait, az előállítás követelményeit. Meg tudja választani a szaporítóanyag-termesztés munkaműveleteit.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/2.1/2718-06 Szőlőültetvény létesítésének feltételei, folyamata, szervezése 18 óra
Tartalmak Előhajtatás, edzés. Oltványok iskolázása. Gyökeres oltványok felszedése, szabványok. In vitro szaporítóanyag előállítása. A szőlőültetvény létesítés feltételei. A telepítési program. A telepítési terv. Az ültetvény-telepítések előkészítése. Az ültetés ideje, módja, menete, szervezése. A telepítés gondozása. A szőlőültetvény támberendezései. A támberendezések típusai és jellemzésük. A támberendezések anyagai, építésük. A támberendezések karbantartása, felújítása.
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 Szőlőművelési módok A tőkeművelésmódok fogalma, csoportosítása. A tőkeformát 16 óra kialakító tényezők. A korszerű tőkeformák jellemzése. A hagyományos tőkeformák jellemzése.
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 A metszés célja, jelentősége, módjai, menete, biológiai alapjai 20 óra
A metszés célja, jelentősége. A metszés biológiai alapjai (polaritás, termőegyensúly, a rügyek termékenysége, a megterhelés, a rügyek helyzete, a metszésmódok elemei). A metszésmódok (rövidmetszések, hosszúmetszések). A metszés menete (felkészülés a metszésre, a metszésmód meghatározása, korszerű és hagyományos tőkeformák alakító-fenntartó metszése). A metszés utáni munkák (a venyige eltávolítása, a támberendezés karbantartása, törzs- és karkötözés, a szálvesszők lekötése, harmatgyökerezés).
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 A szőlő zöldmunkáinak fogalma, jelentősége, módjai, menete 12 óra
A zöldmunkák fogalma, szerepe, jelentősége, csoportosítása. A korszerű művelésű nem termő és termő szőlők zöldmunkái. A hagyományos művelésű szőlők zöldmunkái. Az elemi kárt szenvedett szőlők hajtáskezelése.
399/2.1/2718-06 A talajmunkák célja, jelentősége, módjai, menete 10 óra 399/2.1/2718-06 A szőlő tápanyagellátás célja; a tápelemek jelentősége, tápanyagellátás ideje, módja, menete 10 óra 399/2.1/2718-06 A szőlőöntözés célja, jelentősége, módjai, menete 7 óra
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A talajmunkák célja, jelentősége, csoportosítása (szélessoros szőlők Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% művelése, hagyományos művelésű szőlők művelése). Szélessoros Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% homok-, kötött talajú szőlők művelése. A vegyszeres gyomirtás. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Talajmunkák a hagyományos szőlőben. A talajművelési eljárások Tesztfeladat megoldása 10% várható alakulása a szőlőben. A szőlő tápanyagellátás célja, jelentősége, ideje, módja, menete. A Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% tápelemek szerepe, aránya. A tápanyag-gazdálkodás anyagai. A Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% tápanyagfelvételre ható természeti tényezők. A tápanyagInformációk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% gazdálkodás rendszere (a készlettrágyázás, az alaptrágyázás, a Tesztfeladat megoldása 10% fenntartó vagy kiegészítő trágyázás). A tápanyagok felhasználása. A szőlőöntözés célja, jelentősége. Az öntözés hatása a tőke Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% növekedésére, a termékenységére, a termés minőségére. A Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% természeti tényezők hatása az öntözésre. Az öntözés idejének, Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% gyakoriságának, az öntözővíz mennyiségének meghatározása
18
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlőültetvény létesítés feltételeit. Meg tudja választani a támberendezés létesítésének, karbantartásának munkáit. Ismeri a szőlőültetvény létesítésével kapcsolatos előkészítési, tervezési feladatokat. Ismeri a támberendezések típusait, anyagait, karbantartási munkáit. Ismeri az alkalmazott tőkeformák, telepítési rendszerek jellemzőit. Értelmezi a tőkeforma és a telepítési rendszer kapcsolatát. Értelmezi a művelésmód megválasztásának szempontjait. Ismeri a metszés célját, biológiai alapjait. Ismeri a metszésmód és a fajta összefüggéseit. Ismeri a nem termő és termőszőlő metszésének alapelveit. Ismeri a szőlő metszési idejének, eszközeinek megválasztását. Meg tudja határozni a termőegyensúly fogalmát. Meg tudja határozni a tőke terhelhetőségét. Meg tudja választani a nem termő és termőszőlők metszésmódját. Ismeri a nem termő és termőszőlők zöldmunkáit. Ismeri a szőlő vegetatív és generatív ciklusát, az azokhoz kapcsolódó szőlőtermesztő beavatkozások időrendjét. Ismeri a talajművelés csoportosítását, műveleteit.
célját,
jelentőségét,
Ismeri a szőlő tápanyagellátás célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét. Meg tudja választani a trágyázás műveleteit. Ismeri a szőlő öntözés célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/2.1/2718-06 A szőlő növényvédelmének célja, jelentősége, módjai, menete 21 óra 399/2.1/2229-06 A szőlőbetakarítás ideje, módja, menete 12 óra
Tartalmak Öntözési módok a szőlőültetvényben. Az öntözés menete, szervezése. A szőlő növényvédelmének célja, jelentősége. A szőlő károsítói (élettani-fertőző betegségek, kártevők, gyomok).
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 10%
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A szőlő érettségének megállapítása. A szüret előkészítése. Az Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% étkezési- és borszőlő szedése. Az étkezési szőlő manipulálása, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% csomagolása. A szőlő szállítása tárolóba, feldolgozóba. A kézi-gépi Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% szüret szervezése Tesztfeladat megoldása 10%
19
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlő növényvédelmének célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét. Jellemzi a szőlő károsítóit és a védekezési módokat. Ismeri a szőlő érettségének megállapítási módját, szüret előkészítését, szüreti módokat.
Kerti munkás helyi tanterv
Termesztési ismeretek gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 126, csoportbontásban Témakörök 399/3.1/2220-06 A kertészeti termesztés tárgyi feltételeinek megismerése 21 óra 399/3.2/2220-06 Éghajlattani gyakorlatok 35 óra
399/3.3/2220-06 Talajtani gyakorlatok 14 óra 399/3.4/2220-06 Trágyázási gyakorlatok 21 óra 399/3.5/2220-06 Növényvédelmi gyakorlatok 35 óra
Tartalmak A kertészeti termesztésben előforduló termesztő-berendezések (üvegházak, növényágyak, fóliás berendezések), kiegészítő építmények (tárolók), termesztő-edények (cserepek, szaporítóládák, -tálcák), kertészeti szerszámok (ásó, gereblye, kapa, metszőolló stb.) megismerése. A meteorológiai mérőház. A páratartalom meghatározására alkalmazható mérőeszközök (hajszálas nedvességmérő, száraznedves hőmérő, polyméter). A léghőmérséklet mérésének eszközei (állomási hőmérő, Fuess-féle maximum-minimum hőmérő). A csapadékmérés eszközei. A talajhőmérséklet meghatározásának eszközei (felszíni-, mélységi talajhőmérők). A szél irányának, erősségének, sebességének mérésére alkalmazható mérőeszközök (Wild-féle nyomólapos szélzászló, kézi kanalas szélsebességmérő). A talaj helyszíni vizsgálata (előzetes tájékozódás, bejárás). Talajminta-vétel (szelvényminta, átlagminta). Talajminták előkészítése laboratóriumi vizsgálatra. Egyszerű talajvizsgálatok (pH-érték, szerkezeti elemek, talajkötöttség, mésztartalom). Szerves trágyák ismerete (istállótrágya, zöldtrágya, egyéb növényi eredetű szerves trágyák, komposzttrágyák). Műtrágyák ismerete (egyszerű-, összetett-, kevert-, és mikroelem trágyák). Legfontosabb kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák) és állati kártevők kártételének felismerése (kór- és kárképek). Kertészeti kultúrák legfontosabb gyomnövényeinek felismerése.
20
Tanulói tevékenységformák Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Anyagok, eszközök felismerése 80%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a kertészeti termesztésben előforduló termesztő-berendezéseket, kiegészítő építményeket, termesztő-edényeket, kertészeti szerszámokat.
Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Műszerek felismerése 50%
Használni tudja a meteorológiai eszközöket.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Talajminták felismerése 50% Talajminták elemzése 20%
El tudja végezni a talajmintavételt, az egyszerű talajvizsgálatokat.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Trágyák, műtrágyák felismerése 70%
Ismeri a legfontosabb szerves és műtrágyákat.
Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Kór- és kárképek, gyomok felismerése 50%
Felismeri a legfontosabb kór- és kárképeket, gyomnövényeket. Ismeri a legfontosabb növényvédő szereket.
Kerti munkás helyi tanterv
Műszaki alapismeretek gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 126, csoportbontásban Témakörök 399/5.1/2220-06 Kéziszerszámok, anyagok ismerete, használata 7 óra
Tartalmak A műhely kéziszerszámainak megismertetése, a használat gyakorlása. A gépek anyagai, ezek megmunkálhatósága. Kötésmódok (oldható, nem oldható). Kertészeti szerszámok élezése, nyelezése, karbantartása. 399/5.2/2220-06 Gépelemek, szerkezeti A legfontosabb gépépítő egységek megismertetése (tengelyek, egységek ismerete csapágyak, tengelykapcsolók, szivattyúk, hidraulikus 7 óra munkahengerek), működésük, karbantartásuk, jellegzetes meghibásodásuk. 399/5.3/2220-06 Motorok szerkezete, Az Otto-motorok, Diesel-motorok szerkezete, működése. Az működtetése üzemanyag-ellátó rendszerek, a kenési rendszer és a hűtési rendszer, 21 óra valamint a levegőszűrő fő részei, működése, karbantartása. Hidegindítások, indítások gyakorlása. A kétütemű és a négyütemű motorok összehasonlítása. Üzemanyagok, kenőanyagok. 399/5.4/2220-06 Erőgépek szerkezete, Az erőgépek szerkezeti egységei, ezek megnevezése, funkciója, működtetése elhelyezkedése a járművön. Az erőátvitel egységei. A kormányzás, a 28 óra járószerkezet, a fékek, a 3 pont felfüggesztés. Az erőgép indításának, leállításának, vezetésének gyakorlása. 399/5.5/x2220-06 Elektromos A járművillamossági berendezések elhelyezkedése a járművön, berendezések, villanymotorok feladatuk, működésük, karbantartásuk (akkumulátor, generátor, működtetése indítómotor, világítás, biztosítékok). Váltóáramú motorok indítása, 7 óra üzemeltetése. 399/5.6/2220-06 Erőgépek, A 3 pont felfüggesztés, ennek állítási lehetőségei. A vonóhorog, a munkagépek összekapcsolása teljesítmény-leadó tengely, a hidraulikus és elektromos 14 óra csatlakoztatás. A traktor és pótkocsi, a traktor és meghajtott munkagép összekapcsolása, szétkapcsolása. A csatlakoztatás biztonságtechnikája, járműszerelvény vezetése. Motoros kisgépek kezelése. 399/5.7/2220-06 A termesztés, A talajművelő gépek szerkezetének, működésének áttekintése, a növényápolás gépeinek üzemeltetése csatlakoztatások, beállítások, az üzemeltetés és a karbantartás 42 óra gyakorlása a rendelkezésre álló eszközökkel (ágyeke, tárcsa, kultivátor, talajmaró, boronák, lazítók, hengerek, rotációs kapák). Az istállótrágya-szórók és műtrágyaszórók szerkezeti részei, csatlakoztatásuk az erőgéphez, beállításuk, üzemeltetésük, karbantartásuk gyakorlása. A vontatott és háti permetezők szerkezetének, működésének bemutatása, üzemeltetése, szabályozása, karbantartása. Vontatott gépeknél: hidraulikus porlasztású légporlasztásos és szállítólevegős permetezők. Vontatott porozó. Háti permetezőnél: szivattyús, légszivattyús, légporlasztásos
21
Tanulói tevékenységformák Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Anyagok, eszközök felismerése 70%
A továbbhaladás feltételei Karbantartja a kézi szerszámokat.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Gépelemek, szerkezeti egységek felismerése 70%
Végre tudja hajtani az erő- és munkagépek összekapcsolását.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Motorok működtetése 70%
Ismeri a motorok főbb szerkezeti részeit.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Erőgépek működtetése 70%
Ismeri az erőgépek szerkezeti felépítését. Üzemelteti, karbantartja, és vezetni tudja a megfelelő erőgépet.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Villanymotorok működtetése 70%
Működteti a járművillamossági berendezéseket.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Erő- és munkagépek összekapcsolása 70%
Elvégzi a traktor és pótkocsi, a traktor és meghajtott munkagép összekapcsolását illetve szétkapcsolását.
Információk feladattal vezetett feldolgozása 30% Gépek üzemeltetése, karbantartása 70%
Elvégezi a kertészeti kisgépek és erőgépek napi karbantartását. Be tudja állítani a szerves- és műtrágyaszórás gépeit. Be tudja állítani, és üzemeltetni tudja a talajművelés gépeit, a háti, a háti motoros és a vontatott permetezőgépeket. Működtetni tudja az öntözőberendezéseket.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök
Tartalmak motoros. Szórófejek, cseppnagyság jelentősége. Környezetvédelmi, karbantartási feladatok. Permetlé összetétel számítás. Permetezőgépek automatikái. A traktoros pótkocsik felépítése, a csatlakoztatás, vontatás gyakorlása. A billenthető pótkocsik üzemeltetése. Traktoros és önjáró homlokrakodók. Kerti traktor és pótkocsi összekapcsolása. Karbantartási teendők, munkabiztonsági követelmények. Elektromos és gázüzemű rakodók. Az esőztető és csepegtető öntözés berendezéseinek főbb egységei (szivattyúk, vezetékek, szórófejek, csepegtető testek, zárószerkezetek). Kézi áttelepítésű vagy mobil berendezés összeszerelése, szétszerelése, üzemeltetése, karbantartása. Öntözési automatika. A kertészetben leggyakrabban használatos kisgépek (fűnyírók, komposztálók, láncfűrészek stb.) üzemeltetése, karbantartása, kisebb javítása.
22
Tanulói tevékenységformák
A továbbhaladás feltételei
Kerti munkás helyi tanterv
Gyümölcstermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 72, csoportbontásban Témakörök 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfaiskolai gyakorlatok 10 óra
Tartalmak A gyümölcsfaiskola részeinek megismerése. Ivaros és ivartalan szaporítási módok gyakorlása. Csemetenövények nevelése, ápolása, kitermelése.
A telepítés: az ültetési anyag átvétele, a fák előkészítése az ültetéshez (gyökérmetszés, pépezés), a gyümölcsfák ültetése, a telepítést követő munkák (védelem, a telepítés nyilvántartása). A 399/1.2/2718-06 Gyümölcsös telepítése telepítés előkészítése: területrendezés, talajjavítás, talajfertőtlenítés, 7 óra talaj-előkészítés, a fák helyének kitűzése.
399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök trágyázása 5 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök talajművelése 4 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök öntözése 4 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék betakarítása 21 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék piaci előkészítése 14 óra
Szervestrágyázás: istállótrágyázás; trágyalé, komposzt, szerves hulladék kijuttatása és bedolgozása; zöldtrágyázás. Műtrágyázás: szilárd műtrágyák kijuttatása, bedolgozása; folyékony műtrágyák használata. Mechanikai talajművelés: telepítés előtti tereprendezés, talajforgatás, telepítés utáni talajművelés (tárcsázás, kultivátorozás, talajmarózás, boronálás). Kémiai (vegyszeres) talajművelés: gyomirtószer megválasztás, bekeverés, kijuttatás, bedolgozás. Biológiai talajművelés: füvesítés, zöldtrágyázás, talajtakarás. Öntözési módok tanulmányozása a gyümölcstermő ültetvényekben (árasztó, barázdás, mikroöntözés, esőszerű öntözés). Öntözési munkaműveletek gyakorlása (telepítés, tápoldatozás). A gyümölcsfélék (almatermésűek, csonthéjasok, héjasok, bogyós gyümölcsűek) kézi szedése. A gyümölcsfélék gépi betakarítása, szállítása, tanulmányozása. A gyümölcsfélék kézi válogatása, osztályozása, csomagolása. A gyümölcsfélék gépi válogatása, osztályozása, csomagolása tanulmányozása, az egyes munkaműveletek begyakorlása.
A gyümölcsfélék tárolási módjainak tanulmányozása, egyes 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék tárolása munkaműveletek begyakorlása. 7 óra
23
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a gyümölcsfaiskola részeit. El tudja végezni az ivaros és ivartalan szaporítási módokat, csemetenövények nevelését, ápolását, kitermelését. El tudja végezni az ültetési anyag minőségi átvételét. Tudja a minőségi követelményeket. El tudja végezni a fák előkészítését, ültetését. Végre tudja hajtani a telepítés előtti és utáni munkákat. El tudja végezni az ültetési anyag ideiglenes vermelését. Végre tudja hajtani a különböző trágyázási módokat, kijuttatásukat és bedolgozásukat. Végre tudja hajtani a különböző talajművelési eljárásokat (mechanikai, kémiai, biológiai).
Végre tudja hajtani a különböző öntözési technikákat. El tudja végezni a gyümölcsfélék betakarítását.
El tudja végezni a gyümölcsfélék válogatását, osztályozását, csomagolását. El tudja végezni a gyümölcsfélék tárolását többféle módon.
Kerti munkás helyi tanterv Zöldségtermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 108, csoportbontásban Témakörök 399/3.2/2718-06 Termesztőberendezések ismerete, létesítése, karbantartása 14 óra 399/3.2/2718-06 Zöldségfélék szaporítása 21 óra
Tartalmak A termesztő-berendezések ismerete: részei, felszerelése, hasznosítása. A termesztő-berendezések létesítése: a fóliás termesztő-berendezések építése, felszerelése. A termesztőberendezések napi és időszakos karbantartása. Vetőmagismeret. A vetőmag tulajdonságainak ismerete. Vetőmagszükséglet számítása. Vetőmag kezelési eljárások tanulmányozása, gyakorlása. A zöldségfélék vetése szabadföldbe, termesztő-berendezésbe. A palántanevelés munkafolyamatai: talajelőkészítés, tápanyag-utánpótlás, magvetés, tűzdelés, növényápolás, edzés, kiültetés, pótlás. Palántaismeret.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék trágyázása 5 óra
A trágyaanyagok kiválasztása, a mennyiség meghatározása. A trágyaanyagok előkészítése (keverése), szállítása, kézi-gépi kijuttatása. A trágyaanyagok kézi-gépi bedolgozása.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék talajművelése 7 óra 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék öntözése 5 óra 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék különleges (speciális) ápolási munkái 7 óra 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék növényvédelme 7 óra 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék betakarítása 25 óra
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kézi-gépi talajmunkák gyakorlása, tanulmányozása. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Az öntözési módok tanulmányozása, a munkafolyamatok (telepítés, Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással üzemeltetés, karbantartás, tápoldatozás) gyakorlása. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A zöldségfélék különleges ápolási munkáinak (rögzítés, Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással érésszabályozás, növényirész-eltávolítás és -halványítás, 40% termékenyülés elősegítés) gyakorlása. Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A zöldségfélék kórokozóinak, károsítóinak ismerete, gyomok Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással felismerése. A növényápoló és növényvédelmi munkák a 40% zöldségtermesztésben. Műveletek gyakorlása 40% Írásos elemzések készítése 20 % Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10% A szedési érettség meghatározása. A betakarítás előkészítése Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással (eszközök, anyagok biztosítása). Kézi-gépi szedés gyakorlása, 40% tanulmányozása. A zöldségfélék szállítása, átmeneti tárolása. Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
24
A továbbhaladás feltételei Tudja a fóliasátrak, fóliaágyak, blokkok létesítését, üzemeltetését és karbantartását. Ismeri a legfontosabb zöldségnövényeket és azok magvait és palántáit. Tudja a vetőmag tulajdonságok meghatározását, értékelését, válogatását, tisztítását. Tudja a mindenkori szabványok alkalmazását, el tudja végezni a vetőmag- és palántaszükséglet kiszámítását. Tudja a palántanevelés munkafolyamatait. Tudja a kiültetésre alkalmas palánta ismérveit, el tudja végezni a palánták kiültetését, a növények be- és átcserepezését. Ismeri a trágyafélék kiválasztását, a mennyiség meghatározását. Elő tudja készíteni, szállítani, bedolgozni a trágyaféléket (kézi-gépi). El tudja végezni a kézi-gépi talajmunkákat.
El tudja végezni a különböző öntözési módokat (telepítés, üzemeltetés, karbantartás, tápoldatozás). El tudja végezni az egyes zöldségfélék speciális ápolási munkáit. Tudja a hajtatás különleges munkálatait. Ismeri a legfontosabb károsítókat és károsításokat, el tudja végezni a növényápoló, növényvédelmi munkákat. Meg tudja határozni a szedés idejét. Elő tudja készíteni a betakarítás eszközeit, anyagait (kézi-gépi), szedését, szállítását, átmeneti tárolását.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék válogatása, osztályozása, csomagolása 10 óra
Tartalmak A zöldségfélék kézi-gépi manipulálásának gyakorlása, tanulmányozása.
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék tárolása 7 óra
A tárolóterek előkészítése (takarítás, fertőtlenítés). Tárolási módok (verem, prizma) munkafolyamatainak gyakorlása. Korszerű tárolási módok tanulmányozása.
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Tudja a termesztési célnak és az adott szabványnak megfelelő árukikészítést és a szakszerű csomagolást, tárolást. Tudja az egyes zöldségfélék feldolgozását. Tudja a mindenkori szabványok alkalmazását. Tudja a tárolóterek előkészítését (takarítás, fertőtlenítés). Tudja a tárolási módok munkafolyamatait.
Szőlőtermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 72, csoportbontásban Témakörök 399/2.2/2718-06 A szőlő szaporítási, nevelési munkái 7 óra
Tartalmak Az európai vessző iskolázása, módjai, ápolása, felszedése. Alanyvessző előállítása, alanyfajták ismerete (mésztűrés, filoxéraellenállóság). Alanytelep éves ápolási munkái. Előhajtatás, edzés. Oltványok iskolázása. Gyökeres oltványok felszedése, szabványok. Az ültetvény-telepítések előkészítése (tereprendezés, talajmintavétel, talajelőkészítés, a fák helyének kitűzése, a szaporítóanyag előkészítése). Az ültetés (ültetés gödörbe, kézifúróval, hidrofúróval, fóliatakarással). Az ültetés befejező munkái (felcsirkézés, az ültetés minőségének ellenőrzése, törzskönyvezés). A telepítés gondozása. Támberendezés-típusok tanulmányozása, építése (az oszlopok beállítása, karózás, huzalozás). A támberendezések karbantartása, felújítása. A hagyományos és korszerű tőkeformák alakító metszése. Termő szőlőültetvények kézi és gépi metszése. A metszés utáni munkák (a venyige eltávolítása, a támberendezés karbantartása, törzs- és karkötözés, a szálvesszők lekötése, harmatgyökerezés).
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Elvégzi a szaporítóanyag szabvány szerinti előállítását, osztályozását, minősítését. Tudja a kézi és gépi oltást, iskolázás műveleteit, alanytelepek ápolási munkáit. Ismeri a szőlőtelepítés előkészítésének műveleteit. Ismeri az eredményesség kiszámítását. El tudja végezni a telepítési munkafolyamatokat.
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Tudja a szőlőnövény részeit. El tudja végezni a hagyományos és korszerű tőkeformák metszését (alakító-termő), metszés utáni munkálatokat. Tudja a tőkepótlási eljárásokat.
399/2.2/2718-06 A szőlő zöldmunkái 10 óra
Törzstisztítás, hajtásválogatás, kötözés, hajtásrögzítés huzalos támasz mellett, fésülés, csonkázás, hónaljazás, termőhajtások bekurtítása, fürtritkítás, levelezés, gyűrűzés.
El tudja végezni a szőlő zöldmunkáit. Tudja a törzs-, karkötözés és szálvessző lekötözés műveleteit.
399/2.2/2718-06 A szőlő talajmunkái 5 óra
Talajművelési eljárások tanulmányozása (mechanikai, vegyszeres, biológiai). Sorközök gépi művelése (mélylazítás, szántás, tárcsázás, fűápolás). A sorok kapálása, vegyszerezés, gépi művelés, takarás.
399/2.2/2718-06 A szőlő
Szerves- és műtrágyázás. A tápanyagok kézi-gépi kijuttatása,
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással
399/2.2/2718-06 Szőlőültetvény létesítése 7 óra
399/2.2/2718-06 Szőlő metszése 10 óra
25
El tudja végezni a talajművelési eljárásokat.
El tudja végezni a szerves- és műtrágyázási
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök tápanyagellátása 5 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő öntözése 5 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő növényvédelme 7 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő betakarítása 16 óra
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Öntözési módok tanulmányozása a szőlőültetvényben. Öntözőgépek Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással beállítása, üzemeltetése. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A növényvédelmi eljárások tanulmányozása. Kézi-gépi vegyszeres Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással növényvédelem a munkavédelmi és környezetvédelmi előírások 40% betartásával. Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A szőlő minősítése. A szőlő kézi szedése. A szőlő gépi Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással betakarításának tanulmányozása. A szőlő érettségének 40% megállapítása. A szüret előkészítése. Az étkezési- és borszőlő Műveletek gyakorlása 40% szedése. Az étkezési szőlő manipulálása, csomagolása. A szőlő Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% szállítása tárolóba, feldolgozóba. A kézi-gépi szüret szervezése. bedolgozása.
A továbbhaladás feltételei eljárásokat. El tudja végezni az öntözési eljárásokat.
Tudja a legfontosabb kórokozók és kártevők elleni védekezési eljárásokat (környezettudatosan). Ismeri a szőlő mérlegelését, minősítését. Ismeri a csemegeszőlő osztályozását, csomagolását. Tudja a próbaszüreti mintavételt. El tudja végezni a szüretelés műveleteit.
2/12. évfolyam Műszaki ismeretek (Kertészet) Elméleti óraszám: 64, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/1.1/2672-06 Kerti kisgépek csoportosítása, jellemzése 3 óra 399/1.2/2672-06 Kerti kisgépek működése 6 óra 399/1.3/2672-06 A kertészeti termesztésben használatos kerti kisgépek (telepítés, gondozás, betakarítás, tárolás). 55 óra
Tartalmak A kerti kisgépek üzemmód szerinti csoportosítása, jellemzése. Kerti kisgépek felhasználás szerinti jellemzése.
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Géprajz értelmezése 20% A motorok szerkezeti felépítése, funkciója, működésük. Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Géprajz értelmezése 20% A talajművelés, trágyázás gépei. A vetés, ültetés gépei. A Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% növényápolás gépei. A betakarítás, tárolás gépei. Speciális kisgépek Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% a szőlő-, gyümölcs- zöldségtermesztésben. Információk önálló rendszerezése 20% Géprajz értelmezése 20%
26
A továbbhaladás feltételei Ismeri a kerti kisgépek üzemmód szerinti csoportosítását, jellemzését. Ismeri a motorok szerkezeti felépítését, funkcióját, működését. Ismeri a talajművelés, trágyázás, növényápolás gépeit. Ismeri a betakarítás, tárolás gépeit.
Kerti munkás helyi tanterv Műszaki ismeretek gyakorlat (Kertészet) Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 112, csoportbontásban Témakörök 399/2.1/2672-06 Kerti kisgépek beállítása, üzemeltetése, karbantartása 98 óra
Tartalmak Otto- és Diesel- rendszerű motorok (kerti traktor), villamos üzemű kerti kisgépek üzembe helyezés előtti ellenőrzése, beállítása. Kerti kisgépek üzembe helyezése, üzemeltetése, folyamatos ellenőrzése. Kisebb hibák elhárítása. Kerti kisgépek napi karbantartása.
399/2.2/2672-06 Kerti kisgépek karbantartása, téli tárolása 14 óra
Kerti kisgépek időszakos (szezonvégi) karbantartása, tárolása
Tanulói tevékenységformák Műveletek gyakorlása 30% Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 20% Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 10% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40% Géprajz értelmezése 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 50%
A továbbhaladás feltételei Tudja a különböző rendszerű kerti gépek üzembe helyezés előtti ellenőrzését, beállítását, üzemeltetését, folyamatos ellenőrzését, kisebb hibák elhárítását, napi karbantartása. Tudja a kerti kisgépek szezonvégi karbantartását, tárolását.
Zöldségtermesztés Elméleti óraszám: 96, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/3.1/2718-06 A zöldségfélék szaporítási módjai, menete 22 óra
399/3.1/2718-06 A zöldségfélék tápanyag-utánpótlás módjai, menete 10 óra 399/3.1/2718-06 A zöldségfélék talajművelési módjai, menete 7 óra
399/3.1/2718-06 A zöldségfélék öntözési módjai, menete 7 óra
Tartalmak A szaporítás fogalma. Szaporítási módok a zöldségtermesztésben: ivaros (magról), ivartalan (vegetatív) szaporítási eljárások. A vetés. A vetőmag tulajdonságai. A vetőmag vetés előtti kezelése. A zöldségnövények tenyészterülete. Vetésmódok. A vetés mélysége. A vetőmagszükséglet kiszámítása. A vetés idejének ütemezése. A szabadföldi vetés, ültetés időpontjai. A palántanevelés előnyei, módjai: tűzdelés nélküli és tűzdeléses palántanevelés. A palántanevelés közegei és termesztő-edényei. A palántanevelés helye, időtartama, munkái. Palánta kiültetés. A trágyázás célja, jelentősége. A trágyázás módjai, menete: alaptrágyázás, indítótrágyázás, fejtrágyázás. Szerves-, műtrágyázás a zöldségtermesztésben.
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A talajművelés fogalma, célja. A talajművelés módjai: alapOlvasott szöveg önálló feldolgozása 30% talajművelés, vetés előtti talaj-előkészítés, növényápoló talajművelés Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% munkái, menete. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Az öntözés célja, jelentősége. Az öntözés módjai: esőztető-, felületi-, Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% altalaj-, csepegtető öntözés. Az öntözési időpont meghatározása. Az Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% öntözővíz mennyiségének meghatározása. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10%
27
A továbbhaladás feltételei Meg tudja választani a zöldségnövények szaporítási módjait. Megérti a zöldségnövények tenyészterület igényének megállapítását. Megérti a palánták kiültetésének idejét, módját.
Meg tudja választani eszközeit, anyagait.
a
trágyázás
módjait,
Ismeri a zöldségtermesztési üzemek talajművelési rendszereit. Értelmezi a növényápoló talajmunkák célját és módjait. Meg tudja választani a zöldségeskert őszi és tavaszi talaj-előkészítésének munkálatait. Értelmezi az öntözés célját és időpontjának megállapítását.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák Tesztfeladat megoldása 10% 399/3.1/2718-06 A zöldségfélék A különleges ápolási munkák fogalma, célja. A különleges ápolási Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% különleges ápolási munkáinak célja, munkák módjai: növények rögzítése, növényi részek eltávolítása, a Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% módjai, menete termékenyülés elősegítése, érésszabályozás. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% 6 óra Tesztfeladat megoldása 10% 399/3.1/2718-06 A zöldségfélék A növényvédelem fogalma, célja, jelentősége, feladatai. Élettani Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% növényvédelmének célja, jelentősége, károsodások: éghajlati tényezők, légköri- és talajszennyeződések, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% feladatai, módjai tápanyagellátás zavarai. Fertőző betegségek által okozott Információk önálló rendszerezése 20% 12 óra károsodások: vírusok, baktériumok, gombák. Kártevők által okozott Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% károsodások. Gyomnövények kártétele. A védekezés módjai a zöldségtermesztésben (megelőzés, gyógyítás). Védekezési eljárások: agrotechnikai, mechanikai, kémiai, biológiai, biotechnológiai. Komplex, integrált növényvédelem. A növényvédőszerek csoportosítása. 399/3.1/2718-06 A betakarítás ideje, A betakarítás fogalma, célja. A zöldségnövények betakarítási Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% módjai, menete, szervezése időpontját meghatározó tényezők. A szedések gyakorisága. A Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 12 óra betakarítás módjai, eszközei. A zöldségfélék átmeneti tárolása. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% 399/3.1/2718-06 A zöldségmanipulálás A manipulálás célja, jelentősége. A betakarított termények Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% célja, jelentősége, módjai, menete tulajdonságai. Tisztítás, osztályozás, csomagolás. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 10óra Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% 399/3.1/2718-06 A zöldségtárolás célja, A tárolás célja, jelentősége. A tárolás módjai, menete: szabadtéri Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% jelentősége, módjai, menete tárolás, zárt téri tárolás, tárolás korszerű létesítményekben. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 10 óra Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a különleges ápolási munkákat.
Ismeri a leggyakrabban előforduló betegségeket, kártevőket, gyomnövényeket. Jellemzi a vegyszeres gyomirtás módjait. Jellemzi a zöldségnövények károsítóit és az ellenük való védekezési módokat. Meg tudja választani a zöldségnövények környezetkímélő növényvédelmének módjait. Ismeri a betakarítás fogalma, célja Jellemzi a szedés eszközeinek, módjainak kiválasztását, az árukezelés módjait, Meg tudja választani a termesztett zöldségfélék szedési idejét, Megérti a zöldségfélék feldolgozásának jelentőségét.
Meg tudja választani a növényi részek tárolási módjait.
Gyümölcstermesztés Elméleti óraszám: 96, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/1.1/2718-06 A gyümölcsös telepítésének feltételei, formái, folyamata 10 óra 399/1.1/2718-06 A metszés célja, elmélete, biológiai alapjai; metszést
Tartalmak A gyümölcsös telepítés személyi, tárgyi feltételei. A gyümölcsös típusai: nagy és kis árutermelő gyümölcsösök; házikert, hétvégi kert. Ültetési rendszerek, az ültetvény térállása. A gyümölcsös telepítés folyamata: tervezés, telepítés-előkészítés, telepítés (ideje, módja, menete, szervezése), telepítést követő munkák. Az alakító és ritkító metszés célja. A korona alakítását befolyásoló tényezők (életkor, faj-fajta, talaj- és éghajlati viszonyok). A metszés
28
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%
A továbbhaladás feltételei Ismeri az ültetvény létesítésének folyamatát.
Ismeri a metszés elemeit, módjait és a metszést kiegészítő eljárásokat.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök kiegészítő eljárások 14 óra
Tartalmak és hajlítás biológiai alapjai. A metszés elemei. A metszést kiegészítő eljárások (a hajtások csavarása, a vesszők lehajlítása, leívelése). A metszésmódok hatása a növekedésre, termőrész-képződésre. A termőegyensúly. A tápanyagellátás célja. A tápanyagellátást befolyásoló tényezők. A tápelemek szerepe a gyümölcstermő növények tápanyagellátásában. A tápanyag-ellátottság hatása a gyümölcs minőségére. A gyümölcsös trágyázásának ideje, módjai (szerves-, műtrágyázás).
Tanulói tevékenységformák Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A talajművelés, célja, jelentősége, feladata, módjai (mechanikai, Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% 399/1.1/2718-06 A talajművelés célja, vegyszeres, biológiai vagy talajtakarásos), menete. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% jelentősége, ideje, módja, menete Információk önálló rendszerezése 20% 8 óra Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% Az öntözés célja, jelentősége. A gyümölcstermő növények Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% vízigénye. Az öntözés időpontjai. Öntözési célok a Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% 399/1.1/2718-06 Az öntözés célja, gyümölcstermesztésben (vízpótló, frissítő, kondícionáló, színező Információk önálló rendszerezése 20% jelentősége, módjai, menete stb.). Öntözési módok a gyümölcstermesztésben: árasztó, barázdás, Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% 7 óra mikroöntözés (csepegtető, mini szórófejes, mini esőztető), esőszerű Tesztfeladat megoldása 10% öntözés. Az öntözés menete. A növényvédelem célja, jelentősége, feladata (a károsítók Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% 399/1.1/2718-06 Növényvédelem célja, felismerése, az elterjedés megakadályozása, előrejelzés, megelőző, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% jelentősége, feladata, módjai, gyógyító védekezés). A gyümölcsfélék általános károsítói: élettani Információk önálló rendszerezése 20% gyümölcsfélék általános károsítói Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% és fertőző betegségek, kártevők, gyomok. 20 óra Tesztfeladat megoldása 10% A szedés időpontját befolyásoló tényezők. A szedési idő Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% 399/1.1/2718-06 A gyümölcs-betakarítás meghatározása, a szüret előkészítése, szervezése, módjai, eszközei. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% ideje, módjai, menete Információk önálló rendszerezése 20% 11 óra Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A gyümölcs áruvá készítésének célja. Az áruvá készítés módjai, Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% 399/1.1/2718-06 A gyümölcs válogatása, menete, szervezése. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% osztályozása, csomagolása Információk önálló rendszerezése 20% 10 óra Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A gyümölcstárolás célja, jelentősége, az átmeneti és tartós tárolás Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% 399/1.1/2718-06 Tárolás célja, módjai, menete. Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% jelentősége, módjai, menete Információk önálló rendszerezése 20% 8 óra Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% 399/1.1/2718-06 Gyümölcsösök tápanyag-utánpótlása 8 óra
Szőlőtermesztés
29
A továbbhaladás feltételei
Ismeri a tápelemek hatásait, a trágyázás idejét és módját.
Ismeri a talajművelés módjait, eljárásait.
Ismeri az öntözés célját, módjait.
Ismeri a növényvédelem módjait és a leggyakoribb károsítókat.
Ismeri a betakarítás munkafolyamatait, eszközeit és szervezését.
Ismeri az áruvá készítés munkafolyamatait, eszközeit és szervezését.
Ismeri a tárolási módokat és berendezéseit.
Kerti munkás helyi tanterv Elméleti óraszám: 64, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, osztálykeretben Témakörök 399/2.1/2718-06 Szőlőültetvény létesítésének feltételei, folyamata, szervezése 10 óra
Tartalmak A szőlőültetvény létesítés feltételei. A telepítési program. A telepítési terv. Az ültetvény-telepítések előkészítése. Az ültetés ideje, módja, menete, szervezése. A telepítés gondozása. A szőlőültetvény támberendezései. A támberendezések típusai és jellemzésük. A támberendezések anyagai, építésük. A támberendezések karbantartása, felújítása.
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 Szőlőművelési módok A tőkeművelésmódok fogalma, csoportosítása. A tőkeformát 8 óra kialakító tényezők. A korszerű tőkeformák jellemzése. A hagyományos tőkeformák jellemzése.
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 A metszés célja, jelentősége, módjai, menete, biológiai alapjai 10 óra
A metszés célja, jelentősége. A metszés biológiai alapjai (polaritás, termőegyensúly, a rügyek termékenysége, a megterhelés, a rügyek helyzete, a metszésmódok elemei). A metszésmódok (rövidmetszések, hosszúmetszések). A metszés menete (felkészülés a metszésre, a metszésmód meghatározása, korszerű és hagyományos tőkeformák alakító-fenntartó metszése). A metszés utáni munkák (a venyige eltávolítása, a támberendezés karbantartása, törzs- és karkötözés, a szálvesszők lekötése, harmatgyökerezés).
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10%
399/2.1/2718-06 A szőlő zöldmunkáinak fogalma, jelentősége, módjai, menete 6 óra
A zöldmunkák fogalma, szerepe, jelentősége, csoportosítása. A korszerű művelésű nem termő és termő szőlők zöldmunkái. A hagyományos művelésű szőlők zöldmunkái. Az elemi kárt szenvedett szőlők hajtáskezelése.
399/2.1/2718-06 A talajmunkák célja, jelentősége, módjai, menete 5 óra 399/2.1/2718-06 A szőlő tápanyagellátás célja; a tápelemek jelentősége, tápanyagellátás ideje, módja, menete 5 óra 399/2.1/2718-06 A szőlőöntözés célja, jelentősége, módjai, menete 3 óra
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A talajmunkák célja, jelentősége, csoportosítása (szélessoros szőlők Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% művelése, hagyományos művelésű szőlők művelése). Szélessoros Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% homok-, kötött talajú szőlők művelése. A vegyszeres gyomirtás. Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Talajmunkák a hagyományos szőlőben. A talajművelési eljárások Tesztfeladat megoldása 10% várható alakulása a szőlőben. A szőlő tápanyagellátás célja, jelentősége, ideje, módja, menete. A Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% tápelemek szerepe, aránya. A tápanyag-gazdálkodás anyagai. A Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% tápanyagfelvételre ható természeti tényezők. A tápanyagInformációk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% gazdálkodás rendszere (a készlettrágyázás, az alaptrágyázás, a Tesztfeladat megoldása 10% fenntartó vagy kiegészítő trágyázás). A tápanyagok felhasználása. A szőlőöntözés célja, jelentősége. Az öntözés hatása a tőke Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% növekedésére, a termékenységére, a termés minőségére. A Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% természeti tényezők hatása az öntözésre. Az öntözés idejének, Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% gyakoriságának, az öntözővíz mennyiségének meghatározása Tesztfeladat megoldása 10% Öntözési módok a szőlőültetvényben. Az öntözés menete, szervezése.
30
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlőültetvény létesítés feltételeit. Meg tudja választani a támberendezés létesítésének, karbantartásának munkáit. Ismeri a szőlőültetvény létesítésével kapcsolatos előkészítési, tervezési feladatokat. Ismeri a támberendezések típusait, anyagait, karbantartási munkáit. Ismeri az alkalmazott tőkeformák, telepítési rendszerek jellemzőit. Értelmezi a tőkeforma és a telepítési rendszer kapcsolatát. Értelmezi a művelésmód megválasztásának szempontjait. Ismeri a metszés célját, biológiai alapjait. Ismeri a metszésmód és a fajta összefüggéseit. Ismeri a nem termő és termőszőlő metszésének alapelveit. Ismeri a szőlő metszési idejének, eszközeinek megválasztását. Meg tudja határozni a tőke terhelhetőségét. Meg tudja választani a nem termő és termőszőlők metszésmódját. Ismeri a nem termő és termőszőlők zöldmunkáit. Ismeri a szőlő vegetatív és generatív ciklusát, az azokhoz kapcsolódó szőlőtermesztő beavatkozások időrendjét. Ismeri a talajművelés csoportosítását, műveleteit.
célját,
jelentőségét,
Ismeri a szőlő tápanyagellátás célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét. Meg tudja választani a trágyázás műveleteit. Ismeri a szőlő öntözés célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/2.1/2718-06 A szőlő növényvédelmének célja, jelentősége, módjai, menete 10 óra 399/2.1/2229-06 A szőlőbetakarítás ideje, módja, menete 7 óra
Tartalmak A szőlő növényvédelmének célja, jelentősége. A szőlő károsítói (élettani-fertőző betegségek, kártevők, gyomok).
Tanulói tevékenységformák Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tesztfeladat megoldása 10% A szőlő érettségének megállapítása. A szüret előkészítése. Az Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30% étkezési- és borszőlő szedése. Az étkezési szőlő manipulálása, Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% csomagolása. A szőlő szállítása tárolóba, feldolgozóba. A kézi-gépi Információk önálló rendszerezése 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% szüret szervezése Tesztfeladat megoldása 10%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlő növényvédelmének célját, jelentőségét, idejét, módját, menetét. Jellemzi a szőlő károsítóit és a védekezési módokat. Ismeri a szőlő érettségének megállapítási módját, szüret előkészítését, szüreti módokat.
Zöldségtermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 144, csoportbontásban Témakörök 399/3.2/2718-06 Termesztőberendezések ismerete, létesítése, karbantartása 7 óra 399/3.2/2718-06 Zöldségfélék szaporítása 14 óra
Tartalmak A termesztő-berendezések létesítése: a fóliás termesztőberendezések építése, felszerelése. A termesztő-berendezések napi és időszakos karbantartása.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék trágyázása 7 óra
A trágyaanyagok kiválasztása, a mennyiség meghatározása. A trágyaanyagok előkészítése (keverése), szállítása, kézi-gépi kijuttatása. A trágyaanyagok kézi-gépi bedolgozása.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék talajművelése 14 óra 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék öntözése 7 óra
A zöldségfélék vetése szabadföldbe, termesztő-berendezésbe. A palántanevelés munkafolyamatai: talaj-előkészítés, tápanyagutánpótlás, magvetés, tűzdelés, növényápolás, edzés, kiültetés, pótlás. Palántaismeret.
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kézi-gépi talajmunkák gyakorlása, tanulmányozása. Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Az öntözési módok tanulmányozása, a munkafolyamatok (telepítés, Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással üzemeltetés, karbantartás, tápoldatozás) gyakorlása. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
31
A továbbhaladás feltételei Tudja a fóliasátrak, fóliaágyak, blokkok létesítését, üzemeltetését és karbantartását. Ismeri a legfontosabb zöldségnövényeket és azok magvait és palántáit. Tudja a vetőmag tulajdonságok meghatározását, értékelését, válogatását, tisztítását. Tudja a mindenkori szabványok alkalmazását, el tudja végezni a vetőmag- és palántaszükséglet kiszámítását. Tudja a palántanevelés munkafolyamatait. Tudja a kiültetésre alkalmas palánta ismérveit, el tudja végezni a palánták kiültetését, a növények be- és átcserepezését. Ismeri a trágyafélék kiválasztását, a mennyiség meghatározását. Elő tudja készíteni, szállítani, bedolgozni a trágyaféléket (kézi-gépi). El tudja végezni a kézi-gépi talajmunkákat.
El tudja végezni a különböző öntözési módokat (telepítés, üzemeltetés, karbantartás, tápoldatozás).
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/3.2/2718-06 A zöldségfélék különleges (speciális) ápolási munkái 14 óra
Tartalmak A zöldségfélék különleges ápolási munkáinak (rögzítés, érésszabályozás, növényirész-eltávolítás és -halványítás, termékenyülés elősegítés) gyakorlása.
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék növényvédelme 14 óra
A zöldségfélék kórokozóinak, károsítóinak ismerete, gyomok felismerése. A növényápoló és növényvédelmi munkák a zöldségtermesztésben.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék betakarítása 39 óra
A szedési érettség meghatározása. A betakarítás előkészítése (eszközök, anyagok biztosítása). Kézi-gépi szedés gyakorlása, tanulmányozása. A zöldségfélék szállítása, átmeneti tárolása.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék válogatása, osztályozása, csomagolása 21 óra
A zöldségfélék kézi-gépi manipulálásának gyakorlása, tanulmányozása.
399/3.2/2718-06 A zöldségfélék tárolása 7 óra
A tárolóterek előkészítése (takarítás, fertőtlenítés). Tárolási módok (verem, prizma) munkafolyamatainak gyakorlása. Korszerű tárolási módok tanulmányozása.
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei El tudja végezni az egyes zöldségfélék speciális ápolási munkáit. Tudja a hajtatás különleges munkálatait. Ismeri a legfontosabb károsítókat és károsításokat, el tudja végezni a növényápoló, növényvédelmi munkákat. Tudja meghatározni a szedés idejét. Elő tudja készíteni a betakarítás eszközeit, anyagait (kézi-gépi), szedését, szállítását, átmeneti tárolását. Tudja a termesztési célnak és az adott szabványnak megfelelő árukikészítést és a szakszerű csomagolást, tárolást. Tudja az egyes zöldségfélék feldolgozását. Tudja a mindenkori szabványok alkalmazását. Tudja a tárolóterek előkészítését (takarítás, fertőtlenítés). Tudja a tárolási módok munkafolyamatait.
Gyümölcstermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 128, csoportbontásban Témakörök 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfaiskolai gyakorlatok 14 óra
Tartalmak A gyümölcsfaiskola részeinek megismerése. Ivaros és ivartalan szaporítási módok gyakorlása. Csemetenövények nevelése, ápolása, kitermelése.
A telepítés: az ültetési anyag átvétele, a fák előkészítése az ültetéshez (gyökérmetszés, pépezés), a gyümölcsfák ültetése, a 399/1.2/2718-06 Gyümölcsös telepítése telepítést követő munkák (védelem, a telepítés nyilvántartása). A 14 óra telepítés előkészítése: területrendezés, talajjavítás, talajfertőtlenítés, talaj-előkészítés, a fák helyének kitűzése.
399/1.2/2718-06 Fiatal és termő fák metszése, metszést kiegészítő eljárások 21 óra
A legelterjedtebb koronaformák kialakítása: sudaras, kombinált, termőkaros-, szabad-, karcsúorsó, sövények, katlan-, vázakorona. A termőfelület fenntartása: ritkító metszés (almatermésűek, csonthéjasok, héjasok, bogyósok), ifjító metszés, tő- és gyökérsarjak eltávolítása, hajtáskezelések.
32
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a gyümölcsfaiskola részeit. El tudja végezni az ivaros és ivartalan szaporítási módokat, csemetenövények nevelését, ápolását, kitermelését. El tudja végezni az ültetési anyag minőségi átvételét. Tudja a minőségi követelményeket. El tudja végezni a fák előkészítését, ültetését. Végre tudja hajtani a telepítés előtti és utáni munkákat. El tudja végezni az ültetési anyag ideiglenes vermelését. El tudja végezni a legelterjedtebb koronaformák kialakítását és metszését. El tudja végezni a zöldmunkákat és a lekötözéseket a korona kialakításánál. El tudja végezni a sövények létesítését és gondozását. El tudja végezni a termő gyümölcsösök metszését.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök trágyázása 7 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök talajművelése 7 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök öntözése 5 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsösök növényvédelme, károsítók felismerése 14 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék betakarítása 27 óra 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék piaci előkészítése 10 óra
Tartalmak Szervestrágyázás: istállótrágyázás; trágyalé, komposzt, szerves hulladék kijuttatása és bedolgozása; zöldtrágyázás. Műtrágyázás: szilárd műtrágyák kijuttatása, bedolgozása; folyékony műtrágyák használata. Mechanikai talajművelés: telepítés előtti tereprendezés, talajforgatás, telepítés utáni talajművelés (tárcsázás, kultivátorozás, talajmarózás, boronálás). Kémiai (vegyszeres) talajművelés: gyomirtószer megválasztás, bekeverés, kijuttatás, bedolgozás. Biológiai talajművelés: füvesítés, zöldtrágyázás, talajtakarás. Öntözési módok tanulmányozása a gyümölcstermő ültetvényekben (árasztó, barázdás, mikroöntözés, esőszerű öntözés). Öntözési munkaműveletek gyakorlása (telepítés, tápoldatozás). A növényvédelem célja, jelentősége, feladata (a károsítók felismerése, az elterjedés megakadályozása, előrejelzés, megelőző, gyógyító védekezés). A gyümölcsfélék általános károsítói: élettani és fertőző betegségek, kártevők, gyomok. A gyümölcsfélék (almatermésűek, csonthéjasok, héjasok, bogyós gyümölcsűek) kézi szedése. A gyümölcsfélék gépi betakarítása, szállítása, tanulmányozása. A gyümölcsfélék kézi válogatása, osztályozása, csomagolása. A gyümölcsfélék gépi válogatása, osztályozása, csomagolása tanulmányozása, az egyes munkaműveletek begyakorlása.
A gyümölcsfélék tárolási módjainak tanulmányozása, egyes 399/1.2/2718-06 Gyümölcsfélék tárolása munkaműveletek begyakorlása. 9 óra
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Végre tudja hajtani a különböző trágyázási módokat, kijuttatásukat és bedolgozásukat.
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Végre tudja hajtani a különböző öntözési technikákat.
Végre tudja hajtani a különböző talajművelési eljárásokat (mechanikai, kémiai, biológiai).
Ismeri a legfontosabb károsítókat, az előrejelzést. Végre tudja hajtani a különböző növényvédelmi módokat és feladatokat. El tudja végezni a gyümölcsfélék betakarítását.
El tudja végezni a gyümölcsfélék válogatását, osztályozását, csomagolását. El tudja végezni a gyümölcsfélék tárolását többféle módon.
Szőlőtermesztés gyakorlat Elméleti óraszám: 0, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 96, csoportbontásban Témakörök 399/2.2/2718-06 Szőlőültetvény létesítése 7 óra
Tartalmak Az ültetvény-telepítések előkészítése (tereprendezés, talajmintavétel, talajelőkészítés, a fák helyének kitűzése, a szaporítóanyag előkészítése). Az ültetés (ültetés gödörbe, kézifúróval, hidrofúróval, fóliatakarással). Az ültetés befejező munkái (felcsirkézés, az ültetés minőségének ellenőrzése, törzskönyvezés). A telepítés gondozása. Támberendezés-típusok tanulmányozása, építése (az oszlopok beállítása, karózás, huzalozás). A támberendezések karbantartása, felújítása.
33
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
A továbbhaladás feltételei Ismeri a szőlőtelepítés előkészítésének műveleteit. Ismeri az eredményesség kiszámítását. El tudja végezni a telepítési munkafolyamatokat.
Kerti munkás helyi tanterv Témakörök 399/2.2/2718-06 Szőlő metszése 14 óra
Tartalmak A hagyományos és korszerű tőkeformák alakító metszése. Termő szőlőültetvények kézi és gépi metszése. A metszés utáni munkák (a venyige eltávolítása, a támberendezés karbantartása, törzs- és karkötözés, a szálvesszők lekötése, harmatgyökerezés).
399/2.2/2718-06 A szőlő zöldmunkái 21 óra
Törzstisztítás, hajtásválogatás, kötözés, hajtásrögzítés huzalos támasz mellett, fésülés, csonkázás, hónaljazás, termőhajtások bekurtítása, fürtritkítás, levelezés, gyűrűzés.
399/2.2/2718-06 A szőlő talajmunkái 7 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő tápanyagellátása 5 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő öntözése 5 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő növényvédelme 14 óra 399/2.2/2718-06 A szőlő betakarítása 23 óra
Tanulói tevékenységformák Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%
Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Talajművelési eljárások tanulmányozása (mechanikai, vegyszeres, Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással biológiai). Sorközök gépi művelése (mélylazítás, szántás, tárcsázás, 40% fűápolás). A sorok kapálása, vegyszerezés, gépi művelés, takarás. Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Szerves- és műtrágyázás. A tápanyagok kézi-gépi kijuttatása, Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással bedolgozása. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Öntözési módok tanulmányozása a szőlőültetvényben. Öntözőgépek Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással beállítása, üzemeltetése. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A növényvédelmi eljárások tanulmányozása. A szőlő károsodásainak Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással és fontosabb gyomnövényeinek felismerése. 40% Műveletek gyakorlása 40% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% A szőlő minősítése. A szőlő kézi szedése. A szőlő gépi Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással betakarításának tanulmányozása. A szőlő érettségének 40% megállapítása. A szüret előkészítése. Az étkezési- és borszőlő Műveletek gyakorlása 40% szedése. Az étkezési szőlő manipulálása, csomagolása. A szőlő Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% szállítása tárolóba, feldolgozóba. A kézi-gépi szüret szervezése.
34
A továbbhaladás feltételei Tudja a szőlőnövény részeit. El tudja végezni a hagyományos és korszerű tőkeformák metszését (alakító-termő), metszés utáni munkálatokat. Tudja a tőkepótlási eljárásokat. El tudja végezni a szőlő zöldmunkáit. Tudja a törzs-, karkötözés és szálvessző lekötözés műveleteit. El tudja végezni a talajművelési eljárásokat.
El tudja végezni a szerves- és műtrágyázási eljárásokat. El tudja végezni az öntözési eljárásokat.
Felismeri a szőlő károsítóit és kártevőit, a fontosabb gyomnövényeket. Ismeri a szőlő mérlegelését, minősítését. Ismeri a csemegeszőlő osztályozását, csomagolását. Tudja a próbaszüreti mintavételt. El tudja végezni a szüretelés műveleteit.