Határon Túli Magyarok Hivatala. Vajdasági magyarság. T a r t a l o m:

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala

Vajdasági magyarság 2005 T a r t a l o m:

Oldal

Előszó ………………………………………………………………………….

2

1. Történelem ………………………………………………………………

5

2. Általános adatok ………………………………………………………

12

3. Jogi helyzet ………………………………………………………………

22

4. Érdekképviselet ……………………………………………………….

28

5. Gazdaság ……………………………………………….………………..

34

6. Civil társadalom ………………………………………………………

36

7. Oktatás …………………………………………………………………….

39

8. Művelődés, kultúra, tudomány ………………………………………

50

9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás ……………………

55

10. Tömegtájékoztatás ………………………………………………………

56

Jelentés a vajdasági magyarság helyzetéről

– 2/ 60 –

HTMH · 2005.

Kedves Olvasónk! A határon túli magyar közösségek helyzetét ismertető régiójelentéseket tartalmazó, 2000 nyarán elindított sorozat hatodik, a 2004-es év legfontosabb történéseivel és adataival kiegészített aktualizált kiadását tartja kezében. Az elmúlt évek folyamán sorra teljesültek a rendszerváltás fő külpolitikai céljai: csatlakoztunk az észak-atlanti szövetségi rendszerhez és az Európai Unióhoz. Magyarország a fejlett, demokratikus országok közössége köztiszteletnek örvendő tagjaként folytathatja szomszédságpolitikáját. Az Európai Unióhoz való csatlakozással Magyarország határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetpolitikája is megváltozott politikai és jogi környezetbe került. Aktívan befolyásolni tudjuk a megszülető uniós normákat, kezdeményezéseinkkel segíthetjük új jogszabályok kialakítását, lehetőségünk nyílik európai uniós kereteken belül lépéseket tenni a határon túli magyar kisebbségek megmaradása érdekében. A nemzeti kisebbségek kérdése a bővítés kapcsán a figyelem előterébe került az Európai Unióban, hiszen az új tagországok jelentős lélekszámú nemzeti kisebbséggel rendelkeznek. A kisebbségi jogokért folytatott érdekvédelmi törekvéseink összhangban vannak az európai demokráciák alapelveivel, és e küzdelemben ezúttal nem állunk egyedül. A nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletében segítségünkre lehetnek azok az államok, amelyek szintén nagy lélekszámú kisebbséggel rendelkeznek, ezért célunk az ezekkel az országokkal való intenzív együttműködés a kisebbségvédelem terén. A kormány tudatában van annak, hogy az Európai Unióban az érdekérvényesítés sikere az egybeeső érdekekre építve, megfelelő szövetségek kialakításával biztosítható. Fontos feladatunk a nemzeti és etnikai kisebbségek életét közvetlenül vagy közvetve érintő európai kisebbségi jogok kiterjesztése és biztosítása. Kedvező fejlemény az EU keretén belül az is, hogy nemcsak a szabályozás szintjén, hanem a monitoring, vagyis a szabályok betartásának ellenőrzése terén is bővülnek a lehetőségek. Az Európai Parlament megújult bizottságai közül a jövőben három is foglalkozik a kisebbségi kérdéssel: a Külügyi Bizottság az EU-n kívüli országok kisebbségi kérdéseit vizsgálja, a Polgári Szabadságjogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság hatáskörei között szerepel a kisebbségek védelme az EU területén, a Kulturális Bizottság pedig a kulturális és nyelvi sokszínűség védelmének és előmozdításának kérdéseivel foglalkozik, amely szintén szorosan kapcsolódik a kisebbségi lét problémáihoz. Az EU-n belüli törekvései során a magyar kormány szem előtt tartja azokat a kisebbségvédelmi szempontból fontos és előremutató fejleményeket, amelyek európai intézmények keretében bontakoztak ki. Az integrációs folyamatok, mechanizmusok előrehaladtával korábban nem tapasztalt lehetőséget kapott a magyar nemzeti identitás határokon túl történő kulturális megerősítése is. A határainkon kívül élő magyarok hétköznapjait azonban továbbra is az egyes országok belső jogrendjei fogják meghatározni, emiatt is elengedhetetlenül fontos, hogy megerősítsük a nemzetiségek európai szinten biztosított jogait, fokozottan

HTMH · 2005.

– 3 / 60 –


figyeljük azok betartását, s adott esetben határozottan fellépjünk e jogok érvényesítésének érdekében. A határon túli magyarok érdekeinek képviselete a közelmúltban külön hangsúlyt kapott a nemzetközi fórumokon. Vajdasági magyarokat ért támadások, atrocitások kapcsán bebizonyítottuk, hogy ha az ellentéteket és pártérdekeket félretéve, egységesen emeljük fel szavunkat az európai fórumokon, akkor siker koronázza erőfeszítéseinket: Európa felfigyel a magyar kisebbség problémáira. A hazánkat képviselő magyar politikusok erőfeszítéseinek köszönhetően mind az Európai Unió, mind az Európa Tanács foglalkozott a vajdasági magyarokat ért incidensekkel. 2005 januárjában az Európai Parlament tavaly év végén felállított tényfeltáró bizottsága a helyszínen tájékozódott a vajdasági kisebbségekkel szembeni kilengések és jogsértések hátteréről. Ennek során a bizottság megbeszéléseket folytatott mind az érintett kisebbségek képviselőivel, mind pedig a szerbiai köztársasági és vajdasági tartományi illetékesekkel. Hazánk EU-taggá válásával alapvetően más megközelítést igényelnek a velünk egy időben csatlakozott országokban (vagyis a Szlovákiában és a Szlovéniában) élő magyarok, más lehetőségekkel szembesülnek azok, akik a közeljövőben csatlakozó szomszédos országokban (azaz Romániában és Horvátországban) élnek, és megint más kihívások elé néznek azok, akik olyan országokban (Szerbia és Montenegró, Ukrajna) élnek, amelyek csak hosszabb idő múlva kapcsolódhatnak be az európai vérkeringésbe. A tagállamokban élő magyarokkal az EU-tagság hatására intenzívebbé válnak a kapcsolatok, egyre több közös ügyünk van, újabb szálakkal kapcsolódunk egymáshoz, egyre több nemzetközi testület munkájában fogunk együtt részt venni, megszaporodnak a véleménycsere, a találkozás lehetőségei. A szlovákiai és szlovéniai magyar kisebbség jövőbeli sorsa precedens jelleggel fog bírni a később csatlakozó országokban élő magyarok helyzetének alakulása tekintetében, előre jelezve a többi területen élők számára az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségeket, illetve az elkerülendő potenciális nehézségeket. Lényegesnek ítéljük, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt szomszédaink sikeres felzárkózásáért és az európai vérkeringésbe történő fokozottabb bekapcsolásáért. Nem kizárólag amiatt, mert ezekben az országokban sok magyar él — de nekünk ilyen szempontból mégis különleges a felelősségünk. Ezért minden eszközt felhasználunk annak érdekében, hogy ne jöjjenek létre újabb elválasztó falak. A kormány alapvetése, hogy a szülőföldjükön maradó határon túli magyarok ne érezzenek belső, lelki határokat, amelyek választóvonalat húznak az érvényesülés és az identitás megélése közé, de ne akadályozzák őket a fizikai határok sem az anyaország és a szülőföld közötti szabad átjárásban. Ha viszont arra az elhatározásra jutnak, hogy Magyarországon akarnak letelepedni, illetve megszerezni a magyar állampolgárságot, akkor az anyaország biztosítson számukra gyors, méltányos és egyszerű eljárást, amelynek keretében erre mindannyiuknak lehetősége nyílik.


– 4/ 60 –

HTMH · 2005.

A szomszédos államokban élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését szolgálja a határon túli magyarságot támogató pénzügyi forrás, a „Szülőföld Alap” létrehozásáról az Országgyűlés 2005. február 14-ei ülésnapján elfogadott 2005. évi II. törvény. A törvény értelmében a Szülőföld Alap elkülönített állami pénzalap. Célja a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való – egyéni és közösségi – boldogulását, anyagi és szellemi gyarapodását, nyelvének és kultúrájának megőrzését és továbbfejlesztését, az anyaországgal való sokoldalú kapcsolatának fenntartását és erősítését elősegítő támogatások nyújtása. A kormány az Alap működési céljait támogató és kiegészítő Gazdaságfejlesztési és Munkahely-teremtési Keretprogram – a Szülőföld-programcsomag – megvalósításával kívánja ösztönözni a határon túli magyarság szülőföldjén történő boldogulásának gazdasági megalapozását. A kormány eltökélt abban a tekintetben, hogy hatékonyabbá tegye a nem Magyarországon élő nemzettársaink támogatását. Az eddig eseti alapon működő rendszer helyett általános fejlesztési politikát kíván kialakítani az EU támogatásainak felhasználásával. A 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Tervet a Kárpát-medencei magyarsággal közösen dolgozza ki.

Bálint–Pataki József

HTMH · 2005.

– 5 / 60 –


Jelentés a vajdasági magyarság helyzetéről 1. TÖRTÉNELEM A ma Vajdaságként ismert terület három egysége – a Bánát (az egykori Temesi Bánság nyugati harmada), a Bácska és a Szerémség – egy évezreden át a történelmi Magyarország déli részét alkotta. A magyar honfoglalás idején ez a vidék három birodalom, a frank, a bizánci és az időnként megerősödő bolgár végvidéke (Belgrád: Nándor-, azaz Bolgárfehérvár) volt. Az államalapítás és a megyerendszer kialakulása után Temes, majd Torontál, Bács–Bodrog és Szerém vármegyék szervezték az itt lakók életét és védelmét. A XIV. század végén a Szerémség és a Duna–Tisza közének déli fele a magyar királyság leggazdagabb, legsűrűbben lakott és tisztán magyar népességű országrésze lett, amely élénk kapcsolatokat tartott fenn Itáliával. A bácsi földeken a török megjelenéséig 12 vár, 28 város és 529 kisebb település állott, 8 apátsággal és prépostsággal, „hites helyek”kel. A Szerémség és Bács az ország szellemiekben is legfejlettebb, minden újra fogékony területe volt: kimutatható a humanizmus hatása, elterjedt a huszitizmus, és készült itt magyar nyelvű bibliafordítás is. A törökök elől menekülő szerbek betelepedése – elsősorban a Szerémségbe – már a XIV. század végén megkezdődött. A Dózsa-féle parasztfelkelés (1514) kétszeresen is tragikus következményekkel járt a déli végeken: az emberek és az erődített helyek pusztulása kitárta a kaput az oszmán hódítás előtt, és első ízben fordította egymás ellen a magyarokat és a szerbeket. A mohácsi csatavesztés (1526) után a török hadak (és szerb– bosnyák–albán segédcsapataik) felégették a déli országrészt, az el nem menekülteket lemészárolták, és rabszolgaságba hurcolták. A török csak 1543-ban, Buda bevétele után vette teljesen birtokba az ország déli és középső részét. Az első török összeírás idején (1557–58) a lakosság nagyobb része még magyar volt a Bánság északi területein. A magyarországi hódoltsági területeken – már csak a szüntelen háborúskodás miatt is – kettős hatalom alakult ki: a király mindvégig gyakorolta az adományozási jogot, s az itteni lakosok földesuraiknak is fizették az adót, amelynek behajtásáról a végvári katonaság gondoskodott. A románok tömeges betelepedése is a török hódoltság idején indult meg. (Csak 1641 és 1646 között 10.000 család költözött be a Havasalföldről menekülve.) A Duna–Tisza köze 1686–87-ben szabadult fel, de átmeneti nyugalmat csak Savoyai Jenő 1697-es zentai győzelme és a karlócai béke (1699) hozott. A Tisza bal parti része, a volt Temesi Bánság 1716-ig maradt török uralom alatt, amit több mai településnév pl. Törökkanizsa és Törökbecse is tükröz. A tisza–marosi és a dunai szerb határőrvidék megszervezése két ütemben, 1686 és 1688, valamint 1700 és 1702 között történt. A Balkán nagy részét felszabadító keresztény sere-


– 6/ 60 –

HTMH · 2005.

gekhez csatlakozó szerbek – mintegy 35 ezer család – Arsenije Čarnojević ipeki (peći) pátriárka vezetésével a török ellentámadás elől menekülve az elnéptelenedett és elvadult dél-magyarországi és szlavóniai területeken telepedtek le. I. Lipót szabadságlevelei (1690, 1691) közösségi jogokat, (görögkeleti) egyházi–oktatási autonómiát biztosított számukra, kivonva őket a földesúri, megyei és katolikus egyházi fennhatóság alól. A Bécsből igazgatott Határőrvidéken (Vojna Krajina, Militärgrenze) nemcsak a Száva mentén húzódó osztrák–török határ védelmét látták el, hanem felhasználhatók voltak a magyar szabadságküzdelmek ellen is. Rákóczi seregei ellen 1703 és 1711 között 30 ezer fegyverest tudtak mozgósítani. A kölcsönösen kegyetlen hadjáratok és a pestis pusztításai nyomán a Duna–Tisza köze a Szeged–Szabadka–Zombor vonaltól délre ismét elnéptelenedett. Az egész terület udvari kamarai, kincstári birtok lett, ahová sem a magyar földbirtokosok, sem jobbágyaik nem térhettek vissza. Az udvari haditanács utasítása értelmében a szerb parasztok előnyben részesültek a más nemzetiségűekkel szemben. 1716-ban Temesvár székhellyel Bécsből igazgatott koronatartományt, s azon belül határőrvidékeket hoztak létre, ahonnan kitiltották a magyarokat és a zsidókat. A Temesvári Bánságban – a későbbi Torontál, Temes és Krassó–Szörény megyékben – a török kiűzése után 25 ezer, többségében szerb és román, az északi és keleti, Erdéllyel határos széleken kevés magyar túlélő maradt. Az 1736–39-es és 1787–90-es szerencsétlen török háborúk nemcsak területveszteséggel, hanem óriási ember- és anyagi veszteséggel is jártak, különösen a Bánság déli részén. A nagyarányú és szervezett újratelepítés során elsősorban katolikus németeket toboroztak. 1741-től felszámolták a tisza–marosi és dunai határőrvidéket. Kompenzációként szabad királyi városi rangot kapott, illetve vásárolhatott magának a délszláv többségű Zombor, Újvidék és Szabadka; létrehozták a kiváltságos kikindai szerb kerületet; és a tisztek magyar nemességet kaptak. A türelmi rendelet (1782) utáni időszakban protestáns – többségében református – magyarok, németek és szlovákok is letelepedhettek e vidéken. Ennek köszönhetően újra magyarok népesítették be a Tiszamentét, a két Kanizsától Óbecséig, Csókától Torontálvásárhelyig. A „hosszú XIX. század”: 1789-től 1914-ig a népességnövekedés, a békés gyarapodás, a gazdasági fejlődés, a közlekedési hálózat kiépülése, az egymásnak feszülő nemzeti újjászületési és reformmozgalmak ellenére is a rendezett nemzetiségi viszonyok, az oktatás– közművelődés intézményhálózatának megteremtése, azaz az európai gazdasági és szellemi életbe való újbóli bekapcsolódás egészében véve pozitív időszaka volt. Újvidéken felváltva választottak szerb és német polgármestert. Odaköltözött 1864-ben a ma is ott működő Matica Srpska; és az ottani és a karlócai szerb gimnáziumok a legjobbak közé tartoztak az országban — méltán nevezték hát Újvidéket a „szerb Athén”-nek. Ezt a folyamatot törték meg az 1848–49-es évek eseményei, amelyek során a bácska– bánsági országrész szenvedte el a legnagyobb ember- és anyagi veszteséget, mivel a bécsi kormányzatnak sikerült a szerb határőröket a pesti kormány és a magyarok ellen fordítani. Több ezer fős jól kiképzett és felfegyverzett, ágyúkkal is rendelkező haderő gyűlt össze, amely terrorizálta, sőt felégette a kormányhoz hű magyar, német és román településeket, elégették az 1840 óta magyarul vezetett iratokat, anyakönyveket. A kegyetlen-

HTMH · 2005.

– 7 / 60 –


kedéseket (újvidéki, kikindai gyilkosságok, emberfej-gúlák Zentán és Bácsföldváron, rablógyilkosságok, fosztogatások Zomborban) a több mint 2.000 szerbiai önkéntes (szervianus) követte el; ezek hírére érthető, hogy 10 ezer bácskai magyar, bunyevác és német állt be önként a nemzetőrségbe. A szerb követelések nagy részét (szabad nyelvhasználat helyi és megyei szinten, nemzetként való elismerés) 1848 novemberében a Honvédelmi Bizottmány és Kossuth már hajlandó lett volna teljesíteni, de az 1790 óta igényelt területi autonómiát, a Horvátország–Szlavóniával szövetséges Vajdaságot nem. A rosszul felszerelt és vezetett, kis létszámú magyar alakulatok visszavonultak, sorsára hagyva Zentát és Zombort, így 1849. február elejétől – Pétervárad és Szabadka kivételével – 2–3 hónapig szerb–osztrák fennhatóság alatt állt az egész későbbi Vajdaság. Az 1849 és 1860 között létező „Szerb Vajdaság – Temesi Bánság”-ban a szerbek kisebbségben voltak a románok, németek és magyarok mellett; a hivatalos nyelv a „német és az illír”, a gyakorlatban a német lett. Az 1867-tel kezdődő fél évszázad egész Magyarország és a déli területek igazi aranykora volt. Ekkor vált Bácska és a Bánság az ország és az egész Osztrák–Magyar Monarchia dúsan termő éléskamrájává, sőt a búzából és a lisztből bőven jutott az európai piacokra. Bár alapvetően mezőgazdasági jellegű maradt, gazdag falvai, modern városai, sűrű vasúthálózata, forgalmas vízi útjai a fejlett európai országok szintjére emelték, ahol békében éltek és gazdagodtak a magyarok, németek, szerbek, horvátok, szlovákok és románok. Az egy holdra jutó tiszta jövedelem a Bánságban a tiszántúlinak több mint háromszorosát érte el. E rendkívül kedvező kép árnyoldala az volt, hogy míg a nagy- és törpebirtokosok, mezőgazdasági cselédek és földnélküli agrárproletárok többsége a magyarok közül került ki, addig a gazdag- és középparaszti birtokkategóriákban a németek, szerbek, bunyevácok, szlovákok domináltak. A nagy vízlecsapolások, ármentesítés, csatorna- és töltésépítés hatására egészségesebbé vált a vidék, nőtt a termőterület, fejlődött a folyami közlekedés. A városok ekkor váltak a szó európai értelmében vett városokká: ekkor épült ki kővel borított út-, víz-, gáz- és csatornahálózatuk, gáz- majd villanyvilágításuk, a városi villamosvasút Szabadkán és Újvidéken. Impozáns középületek emelkedtek a kor divatos eklektikus, népi szecessziós stílusában (a zombori és a nagybecskereki megyeháza, a szabadkai és a többi városháza, bírósági, iskola- és kaszárnyaépületek, templomok). Már ekkor megindultak azonban a ma tetőző kedvezőtlen demográfiai tendenciák a magyarlakta körzetekben, a születésszám csökkenése, a népesség elöregedése, európai „rekord” az öngyilkosságban. Mindezek ellenére nőtt a magyarok részaránya, mivel természetes szaporodásuk meghaladta a nem magyarokét, s a kivándorlók többsége sem magyar, hanem német, szlovák, ruszin, horvát volt. Ugyanakkor erős elmagyarosodás folyt a németek, bunyevácok–sokácok, zsidók körében, amit az azonos vallás is elősegített, míg a többi etnikumot, így a szerbet ez alig érintette. Az első világháború kitörésekor több száz szerbet internáltak, és több ezer magyarországi szerb katona állt át a szövetségesek oldalára. 1918 novemberében az előre-


– 8/ 60 –

HTMH · 2005.

nyomuló szerb királyi hadsereg megszállta Temesvárt, Baját és Pécset is; november 25-én az újvidéki nagy népgyűlésen a bunyevácok képviselői is a Szerbiához való csatlakozás mellett foglaltak állást. Ekkor a déli országrész lakói 1/3–1/3 arányban oszlottak meg a magyarok, a délszlávok (szerbek, horvátok, bunyevácok), a németek és a többi népcsoport (szlovákok, románok, ruszinok) között. (A boszniai és a dalmáciai eredetű horvát, s részben szerb eredetű bunyevácok és sokácok a török elől menekülve telepedtek le Dél-Magyarországon, Szabadkán, Zomborban és környékén. Katolikus vallásuk okán váltak horvát identitásúakká.) A trianoni békeszerződés értelmében a történelmi Magyarország területének (Horvátország és Szlavónia nélkül) 6,5 %-a, azaz 21 ezer km²: a Mura-vidék, Muraköz, Duna– Drávaszög, Bácska és a volt Temesi Bánság egyharmada 1,5 millió lakossal – akiknek közel egyharmada volt magyar – az 1918. december 1-jén kikiáltott Szerb–Horvát– Szlovén Királyság részévé vált. Az 1910-ben 55,4 %-ban, 1921-ben 51,4 %-ban magyar és német többségű Vajdaság több szempontból is hátrányos helyzetbe került az új államon belül. Az ipar és a közlekedés fejlesztése megállt, és a nemzeti alapon végrehajtott földreform visszavetette a mezőgazdasági termelést. A határszélivé vált magyar– bunyevác Szabadka (1910-ben az ország harmadik legnagyobb városa) fejlődése megállt, s a királyi diktatúra bevezetése után adóját több mint kétszeresére emelték. Vele szemben fejlesztették a szerb többségű Újvidéket a Duna-Bánság székhelyét. Mindez belső migrációra és kivándorlásra kényszerítette az itt élőket. A tartomány népessége 1918 és 1940 között 190 ezer fővel gyarapodott, s ebből 80 ezer volt a „kolonisták”, túlnyomórészt szerbek száma. A „rendezetlen állampolgárságú” nem szlávokat az 1919. február 25ei minisztertanácsi rendelet kizárta a földigénylők köréből. A létalapjuktól megfosztott magyar béresek, aratómunkások, kisbérlők száma 1921-ben csak a Bácskában megközelítette a 24 ezret – a családtagokkal ez a réteg a magyar népesség több mint 1/4-ét jelentette –; természetes, hogy ezek közül került ki a kivándorlók, a városokba költözők és az ország más vidékein munkát vállalók zöme. A bankoknál és a pénzintézeteknél is végbement a nemzeti szempontok alapján történő „átállítás”: nagy részüket a korábbi, zömmel magyar és német vezetők félreállításával megszüntették vagy szerb bankokba való beolvadásra kényszerítették. A magyarok társadalmi struktúrája még kedvezőtlenebbé vált: 75 %-uk közvetlenül a mezőgazdaságból élt, a nagy- és kisiparban foglalkoztatottak aránya 18–20 %, a szellemi és az alkalmazotti kategóriákban még ennél is szerényebb. A többi elcsatolt területhez hasonlóan a Délvidékről is több ezer állami, megyei, községi alkalmazott, tiszt és tisztviselő, értelmiségi menekült át Magyarországra, szellemi vezetőréteg nélkül hagyva a magyarságot. A folyamatos elbocsátások, kiutasítások indoka a megbízhatatlanság és az államnyelv nem kielégítő ismerete volt. Sándor király 1929. január 6-án az 1921-es alkotmány hatályon kívül helyezésével szerb királyi diktatúrát vezetett be. Az országot 9 bánságra (banovina) és a fővárosra osztotta. Az 1,6 millió lakosú Vajdaság a 2,1 milliós Duna-Bánság része lett, amelyhez hozzácsatolták a Szerémséget és Észak-Kelet-Szerbiát, félmillió szerb és néhány tízezer horvát,

HTMH · 2005.

– 9 / 60 –


német és szlovák lakossal. Ezáltal a korábban többséget alkotó magyarok és németek aránya nagymértékben visszaesett. 1. ábra

Tájegységek a Vajdaságban Anyanyelvű oktatás csak az elemi iskola alsó 4, illetve 6 osztályában folyt; Szabadkán működött az egyetlen magyar tannyelvű gimnázium; a felsőoktatás nyelve még a teológiai akadémiákon is az „államnyelv” volt. A félmilliós magyarságnak csupán egy ezreléke szerzett diplomát a két háború közötti időszakban: hiányzott a magyar tanár, lelkész, orvos, állatorvos, gazdasági és mezőgazdasági szakember. A katolikus és protestáns egyházak sokat tettek a nemzeti kisebbségek nyelvének és kultúrájának fenntartásáért, de a közművelődés terén aktív lelkészeket zaklatták, bebörtönözték, kiutasították. A szabadkai püspök (1927-től) a horvát nyelv használatát helyezte előtérbe, és a magyar egyházközségekbe is Zágráb felé orientálódó, bunyevác lelkészeket nevezett ki. Az ügyvédek, orvosok, földbirtokosok által szervezett és vezetett Jugoszláviai Magyar Párt csak 1922ben alakulhatott meg. Többször betiltották, vezetőit, aktivistáit üldözték, megfélemlítették. Várady Imre, Deák Leó, Prokopy Imre a belgrádi szkupstinában és a népszövetség fórumain, például Genfben adtak hangot a kisebbségi sérelmeknek és próbáltak védelmet szerezni. 1941 áprilisában a német, olasz és bolgár támadás hatására a királyi Jugoszlávia szétesett és kapitulált. A független horvát állam megalakulása után megindultak a magyar csapatok is, és visszafoglalták a Bácskát, Dél-Baranyát, a horvátok lakta Muraközt és a szlo-


– 10/ 60 –

HTMH · 2005.

vének lakta Muravidéket, a Bánság viszont német kézre került. A Szovjetunió megtámadása után robbant ki – moszkvai utasításra – a szervezett partizánharc. 1941 júliusa és októbere között 35 szabotázsakcióra került sor Bácskában. Egyetlen szervezett partizánosztag működött, az 58 fős Titel-környéki, sajkási. 1941 decemberétől több csendőrt, határőrt és katonát lelőttek, így a zsablyai csendőrparancsnokot is. Az azt követő tömeges razziákra és kivégzésekre nem elegendő indok a Zsablyára, Csurogra és Újvidékre – részben az egyidejű bánáti német akció elől – menekült és ott rejtőző partizánok felkutatása, hiszen azok száma aligha haladhatta meg a százat. A „tisztogató akció”-nak 3.300 áldozata volt, közülük 2.500 szerb („Hideg napok”). A három és fél éves magyar uralom elsősorban oktatási–művelődési téren hozott jótékony változást az ottani magyarok számára (bár a szerb–horvát és a „vend” nyelvet minden iskolában továbbra is kötelezően tanították). Csalódást is okozott azonban: elmaradt a várt igazságos földreform, amely végre földhöz juttatta volna a kisemmizett magyarokat. A magyar etnikum II. világháborús vérvesztesége minden bizonnyal megközelíti a 60 ezer főt; a magyar nyelvű zsidóságé a 16 ezret. 1944. október 18-án kezdődött meg a németek és a magyarok táborokba gyűjtése. Hivatalos kimutatás szerint a 41 vajdasági munkatáborba 140 ezer németet és több száz magyart kényszerítettek; közülük igen sokakkal betegség és az éhezés végzett. A magyarság lelkiállapotát hasonlóképpen súlyosan terhelték az ellene 1944–45-ben elkövetett megtorló intézkedések, amelyek során Matuska Márton és Mészáros Sándor vizsgálatai és levéltári kutatásai alapján állíthatjuk, hogy minden ítélkezés nélkül 20 ezer magyart végeztek ki. Az áldozatok között százával gyilkolták le a katolikus és protestáns papokat és világi vezetőket a fasisztákkal való együttműködés – alaptalan – vádjával. (A történtekről a közelmúltig még beszélni sem volt szabad. Az újvidéki temetőben emlékükre állított kereszteket évről–évre megrongálják.) A megtorlás, a megfélemlítés és a vezetőktől való megfosztás hármas céljával történő népirtás mellett a magyarság sorsát is megpecsételte a hozzá hasonló vallású és (munka) kultúrájú németek eltűnése. A 600 ezres jugoszláviai németségből több mint negyedmillióan pusztultak el a frontokon, a koncentrációs táborokban és az 1944–45-ös bosszúhadjáratban. A mintegy 330 ezer túlélő Németország nyugati felén talált új hazát. A vajdasági magyarság megbélyegzett voltát csak részben enyhítette az, hogy igen nagy számú magyar vett részt az antifasiszta harcban (a Petőfi brigádban és a vajdasági hadtestekben). Azt sem lehetett eltitkolni, hogy a két háború között a magyarság rendkívül aktív szakszervezeti életet élt, és erős baloldali kötődése volt, viszont polgári és nemzeti hagyományainak még az említése is tiltott volt. A Vajdaság a Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács 1943-as jajcei határozatnak megfelelően autonóm tartományi státust kapott Szerbián belül. A partizán tevékenységet összefogó Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács az országot szövetségi államok és tartományok rendszerében szervezte újjá. 1944 és 1948 között 40 ezer déli telepes család (likaiak, bosnyákok, crnagorácok) 200 ezer tagja között 385 ezer hektár földet

HTMH · 2005.

– 11/ 60 –


osztottak szét a Vajdaságban és Szlavóniában. Ennek 1/10-ét kapta 18 ezer magyar földnélküli. A németeket leszámítva nem került sor nagyarányú kitelepítésekre, lakosságcserére. Ennek ellenére mintegy 30 ezren – főként a magyar hadseregben szolgáltak és családtagjaik, valamint a II. világháború idején betelepített bukovinai székelyek – kerültek át Magyarországra. A beáramlás délről folytatódott: még 1953 és 1971 között is több mint félmillióan költöztek be a Vajdaságba, s ez a folyamat – a Koszovóból kiköltözőkkel – a mai napig tart, aminek következtében a magyarság egyre reménytelenebb kisebbségbe szorul, a tartományon belüli egykori 1/3-os aránya mára 1/6 alá süllyedt. 1956-tól a Jugoszláviára nehezedő nyomás csökkenése miatt a korábbi évek kisebbségi kirakatpolitikájában alapvető változás következett be: a hatalom megtette az első lépéseket az önálló magyar intézmények megszüntetésére. Minden, a „vertikális önszerveződés”-re irányuló kezdeményezéssel leszámolt. Ezután még költői metaforában sem engedték meg és tűrték meg a hasonló követeléseket. Az ilyen alkotások azonnal zúzdába kerültek. Az ún. területi iskolák és a kétnyelvű művelődési egyesületek erőltetésével fokozatosan elsorvadt az önálló szellemi élet a magyar szórványtelepüléseken. A fiatal nemzedékek megindultak az asszimiláció útján. Ugyanakkor a vajdasági „nemzetiségek”nek Kelet-Közép-Európában egyedülálló művelődési és tájékoztatási intézményrendszerét hozták létre. A ’60-as és ’70-es években a Magyar Szó című újvidéki napilapot tartották a legjobb magyar nyelvű lapnak a világon, kitűnő hír- és kulturális műsorokkal jelentkezett az újvidéki rádió és televízió; a Híd, az Új Symposion és a Létünk a legszínvonalasabb magyar folyóiratok közé tartoztak; a Forum hosszú időn át a legeredményesebb határain túli magyar kiadóként működött. Az 1974-es alkotmány ugyan ellentmondásosan jelölte ki a két tartomány helyét, valójában azonban Vajdaság és Koszovó csaknem másfél évtizeden keresztül köztársasági jogállást élvezett. A „de-etatizálás”-sal és az önigazgatás kiépítésével már az 1951-es években megkezdődött a köztársasági, tartományi és községi hatalmi központok kialakulása — ezt a folyamatot csak kodifikálta az 1974-es alkotmány. A Čanadanović–Doronjski–Krunić–Major-féle vajdasági vezetés kiállt ugyan a helyi, elsősorban gazdasági érdekek védelmében, de keménykezű elnyomó politikát folytatott a demokratizálásért küzdő értelmiségiek és nemzetiségiek (magyarok, sőt a horvátoknak tekintett bunyevácok) ellen, megakadályozva nemzetiségi alapon létrehozandó ún. vertikális szervezeteik megalakítását, nehezítve anyanemzeteikkel fenntartott kapcsolataikat; megfélemlítésül koncepciós pereket is kreált [az Új Symposion betiltása (1971), Vicei Károly elítélése (1975), a Nyelvművelő Egyesület szétzilálása és rendőri megfigyelése, a kanizsai tanárok elüldözése, a Sziveri vezette Új Symposion újbóli szétverése (1982)]. Az egyházakra nehezedő – a Szovjetunióhoz hasonló, sőt esetenként azt meghaladó méreteket öltő – nyomás itt volt a legnagyobb. A hitoktatást felszámolták, az egyházi közszereplést vállaló pedagógusokat (pl. a kántorként is működő tanárokat ) elbocsátották, a lelkészek társadalmi tevékenységét, s különösen az ifjúság körében végzett munkát minden eszközzel megakadályozták. A vallásukat gyakorlók nem szerezhettek magasabb képesítést és a társadalom perifériájára szorultak.


– 12/ 60 –

HTMH · 2005.

1948 után a szovjet támadásra való felkészítés állandósított fenyegetettség-pszichózisa mellett a legveszedelmesebbnek tartott magyar nacionalizmus ellen küzdöttek minden eszközzel. Megpróbáltak kialakítani egy a „budapesti”-vel szembefordítható, jugoszláviai–vajdasági magyar nemzet(iség)-tudatot. A Vajdaság saját, mindenekelőtt a lakosság 1/4-ét kitevő nemzetiségi polgárai kárára képezett ki egyetemein és főiskoláin egy nagy létszámú, idegen mentalitású értelmiségi és vezető réteget, amely nem tért vissza az elmaradott déli területekre, hanem ott szerezve állást magának, rontotta a vajdaságiak – elsősorban a nemzetiségi fiatalok – elhelyezkedési esélyeit, és magához ragadta a vezető posztokat. Ezt az „autonomista” vezetést söpörte el 1988. október 6-án a „joghurtforradalom”, egy Belgrádból szervezett „spontán” tömegtüntetés, amelyhez a tömegeket az autóbuszokkal, vonatokkal odaszállított főként déli telepesek és leszármazottaik, felsőbb utasításra kivezényelt iskolások és munkások adták, akik természetesen arra a napra is megkapták fizetésüket. A kedélyes tüntetők között szendvicseket, üdítőt és joghurtot osztogattak — innen az elnevezés is. 1990. augusztus 8-án a jugoszláv szövetségi parlament alkotmánymódosítása lehetővé tette az országban a többpártrendszert, így a magyar önszerveződést is. A várt kiteljesedés helyett azonban az 1986-ban a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Memorandumában meghirdetett, majd 1989-ben a rigómezei és a belgrádi nagygyűlésen Milošević által megerősített „Nagy-Szerbia” létrehozásáért vívott harc vette kezdetét, amely a JSZSZK szétesésével, szankciókkal, a NATO bombázásával és Milošević bukásával ért véget. A vajdasági magyarság legújabb kori történelme egyik legnehezebb időszakát, az elmúlt évtizedet lezáró 2000. évi választások egy minőségileg új, kedvezőbb politikai légkör kialakulását tették lehetővé, amely a demokratikus folyamatok kibontakozása mellett a magyarság autonómia törekvési megvalósulásának is kedvez. 2. ÁLTALÁNOS ADATOK Terület: 102.173 km² (Szerbia: 88.361 km², Montenegró 13.812 km²). Összlakosság: Szerbia (Koszovó nélkül) – 7.498.001 fő (2002), Montenegró: 654.000 fő (a Jugoszláv Statisztikai Hivatal 2001. évi becslése). Népsűrűség: 101,7 fő / km² (1991). Etnikai csoportok: szerb – 62,6 %, albán – 13,5 %, montenegrói – 5,5 %, magyar – 3,9 %, bosnyák – 3,00 % (1991). Vallások: szerb görögkeleti (44 %), katolikus (31 %), muzulmán (12 %), izraelita (nincs adat), protestáns (nincs adat), egyéb (11,5 %) (1991). Beszélt nyelvek: szerb (hivatalos nyelv), albán, magyar. Népegészség: átlagéletkor – 73 év (nők), illetve 68 év (férfiak). Államforma: szövetségi köztársaság (Szerbia és Montenegró /Crna Gora/).

HTMH · 2005.

– 13/ 60 –


Hatalmi ágak: A törvényhozás szervei a szerbiai és montenegrói, köztársasági és vajdasági tartományi parlament. A végrehajtó hatalom a szövetségi köztársasági elnök ellenőrzése alatt álló szövetségi kormány. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve a legfelsőbb bíróság. Főváros: Belgrád (1.576.124 fő). Egyéb városok: Novi Sad (Újvidék), Niš, Kragujevac, Subotica (Szabadka). Városi lakosság: 46 %. Közigazgatási beosztás: helyi önkormányzat (4.819), helyi önkormányzatok közössége (210), Szerbiában 29 körzet, 2 tartomány, ezen belül Vajdaság: Bácska Bánság Szerémség Összesen

Terület (km²) Lakosság (fő) 8.956 984.511 8.886 680.347 3.838 349.011 21.680 2.013.869

Tartományi központ: Újvidék/Novi Sad Jelentősebb politikai pártok: Szerbiában – Demokrata Párt, Szerbiai Demokrata Párt, Szerbiai Polgári Szövetség, Szerbiai Szocialista Párt (SPS), Szerb Radikális Párt, Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), G17-Plussz, Új Szerbia, Vajdasági Szociáldemokrata Liga, Szerbiai Kereszténydemokrata Párt, Szerbia Ereje Mozgalom, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Crna Gorában: Szocialisták Demokrata Pártja, Szocialista Néppárt, Néppárt, Szociáldemokrata Párt, Liberális Szövetség, Albánok Demokratikus Uniója. Alapvető gazdasági mutatók változása: – Szerbia külkereskedelmi árucsere-forgalma 2001-ben 5.982 millió USD, 2002-ben 7.698 millió USD, 2003-ban 9.801 millió USD, a 2004 januártól októberig terjedő időszakban pedig 11.348 millió USD volt, ami az előző év azonos időszakához képest 37,8 % növekedésnek felel meg. – A 2004-es évben Szerbia kivitele elérte a 2.857,8 millió USD-t, ami 25,9 %-kal haladja meg az előző évi adatot, míg a behozatal 8.490,2 millió USD-t tett ki, ez 2003-hoz képest 42,3 %-os növekedést jelent. – A kivitel terén a 2004-es évben Bosznia és Hercegovina, Olaszország, Németország, Macedónia, az Orosz Föderáció, Franciaország, Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Horvátország, míg a behozatal tekintetében Németország, az Orosz Föderáció, Olaszország, Kína, Franciaország, Magyarország, Szlovénia, Ausztria, USA, Törökország tartoztak Szerbia legfontosabb partnerei közé. – Szerbia a következő országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezményt: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Macedónia, Moldávia, Horvátország, Románia, Orosz Föderáció.


– 14/ 60 –

HTMH · 2005.

– – – –

Az EU 52,9 %-kal részesedik Szerbia külkereskedelmi árucsere-forgalmából. Az inflációs ráta Szerbiában kb. 14 % (2004). Szerbia GDP-je 2004-ben 8 %-kal nőtt az előző évhez képest. A jugoszláv dinár (YUD) 2004-ben 10,7 %-os értékvesztést könyvelhetett el az előző évhez képest. Az amerikai dollárhoz viszonyítva az értékvesztés 5,7 %, az euróval szemben 13,4 %, míg a svájci frankhoz képest 14,3 % volt. – A Szerbiai Nemzeti Bank árfolyamlistája (1 YUD egységben, 2004. december 15-én): Devizanem EUR

Középárfolyam 78,49

Kanadai dollár

47,69

SFR

51,30

USD

58,81

HUF (100)

31,94

Átlagos havi jövedelem: Szerbia – 14.000 YUD (2004). Munkanélküliség: 34,6 % (2001. november). A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Szerbia területén – Koszovó nélkül – 295.379, a Vajdaság területén 290.207 magyar élt. A legutóbbi összeírás idején a vajdasági magyarság 76,86 %-a Bácska, 21,67 %-a Bánát és 1,45 %-a Szerémség területén élt. Hat járásban – Zentán (Senta), Adán (Ada), Magyarkanizsán (Kanjiža), Kishegyesen (Mali Iðoš), Topolyán (Bačka Topola) és Csókán (Čoka) – abszolút többséget, további két járásban – Óbecsén (Bečej) és Szabadkán (Subotica) – relatív többséget alkot. Egyes falvakban, a szórványban is többségben él a magyar lakosság. A 2 milliós Vajdaság területén – ahol részarányuk megközelíti a 15 %-ot – gyakorlatilag nincs település magyar nélkül. A magyarság népességcsökkenésének okai: a rendkívül alacsony születésszám, a folyamatos és erőszakos asszimiláció, a tömeges kivándorlás, a katasztrofális elöregedés, a példátlan öngyilkossági hullám, az alkoholizmus, az epidemológiai válság a válások és abortuszok magas száma, a vegyes házasságok mellett az ún. jugoszláv népszámlálási kategória. A Trianon óta szakadatlan betelepítések, a népszámlálási manipulációk, s velük párhuzamosan a mesterségesen elsorvasztott magyar intézményrendszer következtében a magyarság részaránya jelentősen visszaesett a szerb népességhez viszonyítva.

HTMH · 2005.

– 15/ 60 –


2. ábra

A Vajdaság nemzetiségi összetétele és a magyarok számának alakulása 1910 és 2002 között A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Szerbia területén – Koszovó nélkül – 295.379, a Vajdaság területén 290.207 magyar élt. A legutóbbi összeírás idején a vajdasági magyarság 76,86 %-a Bácska, 21,67 %-a Bánát és 1,45 %-a Szerémség területén élt. Hat járásban – Zentán (Senta), Adán (Ada), Magyarkanizsán (Kanjiža), Kishegyesen (Mali Iðoš), Topolyán (Bačka Topola) és Csókán (Čoka) – abszolút többséget, további két járásban – Óbecsén (Bečej) és Szabadkán (Subotica) – relatív többséget alkot. Egyes falvakban, a szórványban is többségben él a magyar lakosság. A 2 milliós Vajdaság területén – ahol részarányuk megközelíti a 15 %-ot – gyakorlatilag nincs település magyar nélkül. A magyarság népességcsökkenésének okai: a rendkívül alacsony születésszám, a folyamatos és erőszakos asszimiláció, a tömeges kivándorlás, a katasztrofális elöregedés, a példátlan öngyilkossági hullám, az alkoholizmus, az epidemológiai válság a válások és abortuszok magas száma, a vegyes házasságok mellett az ún. jugoszláv népszámlálási kategória. A Trianon óta szakadatlan betelepítések, a népszámlálási manipulációk, s velük párhuzamosan a mesterségesen elsorvasztott magyar intézményrendszer következtében a magyarság részaránya jelentősen visszaesett a szerb népességhez viszonyítva.


– 16/ 60 –

HTMH · 2005.

3. ábra

Magyarok a Vajdaságban

4. ábra

Magyarok a vajdasági községekben

HTMH · 2005.

– 17/ 60 –


5. ábra

A természetes szaporulat a Vajdaságban 1953 és 1999 között A 2002. évi népszámlálás A 2002. április 1-je és 2002. április 15-e között lebonyolított szerbiai népszámlálás alkalmával nemcsak a jugoszláv állampolgárokat és a jugoszláviai lakóhelyű külföldi állampolgárokat írták össze, hanem azokat a személyeket is, akik a délszláv háború előtt létező Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) tagköztársaságaiból és Koszovó tartomány területéről menekültek Szerbiába, függetlenül attól, hogy megszerezték-e a jugoszláv állampolgárságot vagy sem. A Koszovó tartomány területéről elmenekült személyek kivételével a többi menekültet állandó lakosnak, míg az előzőeket ideiglenesen ott tartózkodó személyeknek tekintette a népszámlálás. A Szerbiai Köztársasági Statisztikai és Informatikai Intézet a népszámlálási íveket az etnikailag vegyes összetételű területeken a nemzetiségek nyelvén is megjelentette. A Vajdaságban 11.500 népszámlálási biztos bonyolította le a népszámlálást. A népszámlálással kapcsolatban több szabálytalanság is történt a magyarok által lakott helységekben (Újvidék–Telep, Titel, Maradék, Palánka, Nagybecskerek–Muzslya, Lukácsfalva, Kikinda, Csóka, Zenta, Ada, Kanizsa). Ezek közül a leggyakoribb eset az volt, hogy a kérdezőbiztosok grafitceruzával töltötték ki a népszámlálási íveken az adatokat. A szórvány magyar területeken feltűnően kevés volt a magyar kérdező biztos és több helyről is érkezett olyan panasz, hogy a más nemzetiségű kérdező biztos a nemzeti hovatartozás tekintetében igyekezett befolyásolni a kérdezett személyt. Hiányosságok mutatkoztak az összeírók felkészítése tekintetében is. Több civil és szakmai szerveződés (Árgus civil szervezet, Vajdasági Mozgalom, PER– Etnikai Fórum, Emberi Jogi Ügyészek Bizottsága) arra hívta fel a figyelmet, hogy még nem teremtődtek meg a politikai feltételek egy minden szempontból kielégítő népszámlálás elvégzéséhez. Figyelemre méltó az a szerb kormányzati lépés, hogy a népszámlálást a tervezettnél (2001) egy évvel később végezték el, s közben (2001 februárja) megszületett az a különösen liberális jugoszláv állampolgársági törvény, amelynek alapján igen rövid


– 18/ 60 –

HTMH · 2005.

idő alatt meg lehet szerezni a jugoszláv állampolgárságot. Feltételezések szerint ezzel az aktussal akarja hitelesíteni a szerbiai kormányzat a menekültek célirányos betelepítésével kialakult demográfiai helyzetet. A népszámlálást eredetileg 2001-ben kellett volna megszervezni, de Jugoszláviában 2002re, Montenegróban pedig 2003-ra halasztották el. Információink szerint Koszovó tartományban az általános politikai és társadalmi helyzet stabilizálódása után bonyolítják le az összeírást. Általános demográfiai változások Szerbiában A népszámlálás adatai szerint Szerbiában 7.498.001 ember él, valamivel kevesebb, mint a legutóbbi, 1991-ben megtartott népszámláláskor, amikor 7.581.437 személyt vett nyilvántartásba a jugoszláv Szövetségi Statisztikai Hivatal. Szerbia lakossága a világ legelöregedettebb nemzetei közé tartozik, az átlagéletkor 40 év, és a teljes lakosság mindössze 19,7 %-a kiskorú. Az általános etnikai mutatók szerint rendkívül megnövekedett a „határozatlanok” (neopredeljeni) száma, akik most 11-szer annyian vannak, mint 1991-ben, ugyanakkor a magukat szerbnek valló személyek száma 150.000-rel növekedett. A legjelentősebb csökkenés a „jugoszláv”-ok körében tapasztalható: 1991-hez viszonyítva összesen 232.000-rel csökkent a számuk. A Szerbia 161 járásában (opstina) elvégzett népszámlálás alapján a magyarok 8 (2 járás – relatív többség, 6 járás – abszolút többség), a bosnyákok 3, a bolgárok, a szlovákok és az albánok 2–2 járásban vannak többségben, míg a szerbség a fennmaradó 144-ben alkot többséget. Szerbia teljes lakosságának a 3,91 %-a – azaz összesen 293.299 fő – vallja magát magyar nemzetiségűnek, míg a szűkebb Szerbiában (a tartományok nélkül) 3.092 magyart írtak össze, amelyből 2.080 fő Szerbia fővárosában, Belgrádban él.

2002 Szerbia1 2 Szűkebb Szerbia3 Vajdaság

1

7.479.437 5.454.950 2.024.487

A lakosság létszáma Abszolút 1991 csökkenés – növekedés (1991–2002) 7.548.978 –69.541 5.582.611 –127.661 1.966.367 +58.120

Index 1991=100 99,1 97,7 103,0

2002-ben Koszovó területén a népszámlálást nem tartották meg. Az 1991-évi népszámlálás Bujanovac, Preševo és Medvedja járások területén – az albán bojkott miatt – csak becsült adatokon alapszik. 3 Szűkebb Szerbia alatt Szerbia központi része értendő, a tartományok (Vajdaság és Koszovó) nélkül.

2

HTMH · 2005.

– 19/ 60 –


A vajdasági magyarság demográfiai helyzete A vajdasági magyarság a legmeghatározóbb számú nemzeti kisebbség a Vajdaságban. Számaránya a tartomány teljes lakosságához képest 14,28 %, a 11 évvel korábbi adatokhoz képest további csökkenést mutat. Létszáma 290.207 fő, ez az 1991. évi népszámlálási adatokhoz (339.491 fő) képest 49.284 főnyi, azaz 14,5 %-os csökkenésnek felel meg. Szabadka járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Horvát Bunyevác Magyar Jugoszláv

35.826 16.688 16.254 57.092 8.562

2002 148.401 (24,14 %) (11,24 %) (10,95 %) (38,47 %) (5,76 %)

22.335 16.369 17.439 64.277 22.746

Kishegyes járás nemzetiségi adatai

1991 150.534 (14,83 %) (10,87 %) (11,58 %) (42,69 %) (15,11 %)

Kanizsa járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

2002 27.510 2.037 23.802

(6,21 %) (87,58 %)

Ada járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

2002 18.894 3.324 14.558

Csóka járás nemzetiségi adatai

1991 21.506 (17,59 %) 3.272 (77,05 %) 16.625

2002 25.568 2.739 20.587

(15,21 %) (77,30 %)

2002 13.832 5.205 (37,63 %) 7.133 (51,56 %)

Teljes létszám Szerb Magyar

1991 28.779 (10,71 %) 2.565 (80,51 %) 23.281

(8,91 %) (80,89 %)

2002 1991 132.051 136.778 98.794 (74,81 %) 93.944 (68,68 %) 14.211 (10,76 %) 17.264 (12,62 %)

2002 97.263 59.799 14.211 8.106 2.730

(61,48 %) (12,73 %) (8,30 %) (2,80 %

2002 1991 67.002 69.743 51.212 (76,43 %) 50.665 (72,64 %) 8.607 (12,84 %) 9.874 (14,15 %)


Pancsova járás nemzetiségi adatai

1991 96.105 93.944 15.397 8.693 2.946

2002 1991 40.987 42.685 16.832 (41,06 %) 14.295 (33,48 %) 20.018 (48,83 %) 23.224 (64,69 %)


Nagykikinda járás nemzetiségi adatai

Zombor járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar Horvát Bunyevác

1991 15.271 5.004 (32,76 %) 8.623 (56,46 %)

Óbecse járás nemzetiségi adatai

Nagybecskerek járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

1991 14.394 1.634 (11,35 %) 3.310 (22,99 %) 8.452 (58,71 %)

2002 1991 38.245 40.473 11.454 (29,94 %) 8.923 (22,04 %) 22.543 (58,94 %) 26.185 (64,69 %)


Zenta járás nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

2002 13.494 2.357 (17,46 %) 2.812 (20,83 %) 7.546 (55,92 %)

Bácstopolya járás nemzetiségi adatai

1991 30.668 (7,4 %) 1.907 (86,52 %) 26.862

Teljes létszám Szerb Crnagorác Magyar

(50,87 %) (16,02 %) (9,04 %) (3,06 %)


2002 127.162 97.137 (76,38 %) 4.037 (3,17 %)

1991 125.261 86.333 (68,09 %) 5.043 (4,02 %)


– 20/ 60 –

Újvidék város nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

2002 299.294 225.995 15.687

1991 179.626 (75,50 %) 114.966 (64,00 %) (5,24 %) 15.778 (8,78 %)

HTMH · 2005.

Temerin opstina (járás) nemzetiségi adatai Teljes létszám Szerb Magyar

2002 1991 28.275 24.939 18.155 (64,20 %) 13.122 (52,61 %) 8.341 (29,49 %) 9.646 (38,67 %)

A vajdasági magyarság csökkenése mégsem olyan nagy méretű, mint ahogyan azt több elemző is prognosztizálta. Az előző periódusokban ugyanis a magyarság tízévenkénti csökkenése kb. 10 %-os volt (önmagához viszonyítva), míg a legutóbbi népszámlálási periódusban ez az arány ugyan tovább növekedett (14,5 %), de mégsem akkora mértékben, hogy az megmaradásában fenyegetné a magyarságot. Tekintetbe véve az utóbbi egy évtized jugoszláviai politikai–gazdasági helyzetét, ez a számarány akár sokkal rosszabb is lehetett volna. Derűlátásra azonban nincs túlzottan sok ok, mert a szerbség aránya a Vajdaság magyarok által lakott részeken oly mértékben megnövekedett, hogy az az elkövetkező időszakban maga után vonhatja az asszimilációs folyamatok ütemének további felgyorsulását. Különösen nagymértékben növekedett a szerbség száma és aránya a szabadkai, a temerini, a zombori járásban és Újvidéken. Ezen a tényen az sem módosít sokat, hogy az említett régiókban a magyarság aránya ugyanakkor a várthoz képest nem csökkent drasztikus mértékben. A magyarság a Tisza-menti övezetben (Kanizsa, Zenta, Ada) tudta leginkább megtartani pozícióit, itt a létszámbeli csökkenés, illetve a szerbség növekedése messze nem érte el azt a szintet, ami a többi járásnál tapasztalható volt. Megfigyelhető, hogy a települések lakosságának száma nem csak a magyarok lakta régiókban csökkent, hanem a többségében szerbek lakta részekben is. Az óbecsei járásban a magyarság elveszítette abszolút többségét, 48 %-os arányával immáron csak relatív többséget képez, de ilyen ütemű csökkenés mellett a közeljövőben relatív többségét is elveszítheti. A szórványmagyarság (Nagykikinda, Nagybecskerek, Zombor, Pancsova) demográfiai helyzete a külső tényezőktől (szerb bevándorlás, háborús viszonyok, gazdasági leépülés) eltekintve stabilizálódott, számuk alakulása általában megegyezik a tömbmagyarság csökkenési szintjével, sőt annál talán valamivel kedvezőbb a tendencia. Menekültkérdés Mára a horvátországi és boszniai szerb „menekült”-ek Vajdaság területére történő tervszerű betelepítése – a becslések szerint – megközelítette a 250 ezret. Az 1995. évi augusztusi horvát katonai akció következtében a knini „Krajina”-ból Jugoszlávia mintegy 150 ezer menekültet fogadott be, közülük mintegy 110 ezret, vagyis a menekültek 75 %-át a Vajdaságba irányították. (A tartományi Vöröskereszt adatai szerint a Vajdaság több mint 200 ezer menekültet, a Szerbiába érkező menekültek 42 %-át fogadta be. Az UNHCR nyilvántartása szerint 1995-ben 259.719 menekült

HTMH · 2005.

– 21/ 60 –


tartózkodott a Vajdaságban.) Az 1920-as évek óta tudatosan és folyamatosan alkalmazott asszimilációs gyakorlatnak megfelelően tízezres nagyságrendben telepítették le a menekülteket a tömbben élő magyarság lakóterületén és NyugatBácskában. Érkezésük és letelepedésük több községben megbontotta a magyarság homogenitását, illetve az 50 % körüli (magyar–többségi nemzet) egyensúlyt. A felfegyverzett szerb menekültek számos helyi atrocitást provokáltak elsősorban horvát- és magyarlakta településeken. Megkezdték az eltávozottak vagy ideiglenesen távol lévők ingatlanainak összeírását, sőt fizikai birtokbavételét. A magyarság körében továbbra is aggodalmat kelt a szélsőséges szerb nacionalista erők jelenléte, amelyek egyes vajdasági községekben, ahol hatalmon vannak, folyamatosan hajtják végre a menekültek végleges elhelyezését, a települések átstrukturálását és az eredeti etnikai arányok megváltoztatását. Így történt ez Temerinben is, ahol a menekülteknek kizárólag a magyar többségű negyedben osztottak ingyenes telket, holott a település más területén is lett volna erre lehetőség. A területrendezési tervet a NATO jugoszláviai akciójának idején fogadta el a községi képviselőtestület. Hasonló veszély fenyegeti Bezdán települést is, ahol a helyi közösség ortodox templom építését tervezi a szerb menekültek részére. A történelmileg kialakult etnikai arányok megváltoztatását vonja maga után az a tény is, hogy 1999 júniusában Törökkanizsán a helyi közösség (önkormányzat) ingyen osztott földet a szerb menekülteknek. A helyzet a demokratikus fordulat után sem változott lényegesen. A szerb demokratikus pártok egyes képviselői továbbra is úgy szeretnék megoldani a szerbiai menekültkérdést, hogy a szerb menekülteket zömmel magyarok lakta területeken kívánják elhelyezni. A NATO jugoszláviai akcióját követően megindult a koszovói menekültek Vajdaságba érkezése is. A vajdasági magyar szervezetek becsült adatai szerint kb. 10–15 ezer új menekült (elsősorban koszovói roma) érkezett a tartomány területére. Az egykori JSZK területén az UNHCR adatai szerint kb. 800.000 menekült tartózkodik, akik nagy része véglegesen itt szeretne letelepedni, kisebbik hányaduk vissza szeretne költözni szülőföldjére, vagy más országba kíván emigrálni. Ezt a folyamatot látszik erősíteni a 2001 februárjában életbe lépett módosított jugoszláv állampolgársági törvény is, amelynek alapján szokatlanul rövid idő alatt megszerezhetővé vált a jugoszláv állampolgárság: összesen 125.000-en kapták meg az állampolgárságot, ebből 80.000 személy lett kettős állampolgár. A 2003-as évben, valamint a 2004-es év novemberéig folyamatosak voltak a magyarellenes cselekmények a vajdasági magyarlakta településeken, ezt követően intenzitásuk némileg csökkent. Ezek a cselekmények alapvetően három kategóriába sorolhatók: verések (általában magyar iskolások megverése), magyarellenes falfirkák és röplapok, illetve temető- és templomgyalázások (sírok borogatása és összetörése, magyarellenes feliratok a sírokon stb.). Előfordultak azonban más jellegű szélsőséges cselekmények is, így például a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnökének életveszélyes megfenyegetése, az Újvidéki Színház ablakainak betörése, illetve a Temerinben augusztus első napján benzines palackokkal elkövetett gyújtogatás.


– 22/ 60 –

HTMH · 2005.

Figyelemre méltó volt a vajdasági magyar pártok (Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Demokrata Párt), a vajdasági történelmi egyházak, a vajdasági civil szervezetek, illetve a vajdasági magyar tömegtájékoztatás határozott, karakteres fellépése e cselekmények ellen, bátor kiállásuk a magyar kisebbség egyenjogúságának, egyenrangúságának igénye mellett. 3. JOGI HELYZET Az 1974. évi jugoszláv szövetségi, szerb köztársasági és vajdaság tartományi alkotmány a magyarságot, mint nemzeti kisebbséget államalkotó közösségként ismerte el, biztosítva számára a kollektív jogokat. Bizonyítja ezt: • a JSZSZK Alkotmánya preambulumának 1. és 5. szakasza, az általános elvek I–VII. része, valamint az 1., 4., 154., 170., 171., 245., 246., 247., és 248. paragrafusa, • a Szerb Szocialista Köztársaság Alkotmánya preambuluma, valamint az 1., 2., 145., 146., 147., 148., 178., 194., 233., 240., 291., 293., 294., 295. paragrafusa, • még részletesebben Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány Alkotmánya 1. paragrafusa, a 2. paragrafus 1. bekezdése, a 4., 5., 177., 189. paragrafusok, a 192. paragrafus 4., 5., 6. bekezdése, a 197. paragrafus 1. bekezdése, a 233. paragrafus 1. és 2. bekezdése, a 237. paragrafus 1., 2. és 3. bekezdése, valamint a 271. paragrafus. Az 1974-es alkotmányok nyomán Jugoszláviában szerteágazó kisebbségvédelmi rendszer alakult ki. A széleskörű jogegyenlőség a hadügy, a külügy és a gazdaságpolitika kivételével az ország területén élő valamennyi nemzetiség számára biztosított volt. A magyarok a szövetségi, köztársasági és tartományi képviselőházakban és a községi képviselőtestületekben is lélekszámuknak megfelelő arányos képviseletet élveztek. Az államot irányító kollektív testület és a képviselőházak kollektív vezetősége összetételében – kivéve a hadügyet – a proporció és a rotáció elve érvényesült. A JSZSZK nemzetközi színtéren is gyakran volt kezdeményezője a kisebbségvédelmi jogrendszer továbbfejlesztésének. 1988-ig minden nemzetközi kisebbségvédelmi konvenciót elfogadott és ratifikált. A hatalom azonban kényesen ügyelt arra – elsősorban káderpolitikájával (a megválasztott és kinevezett magyar nemzetiségű vezetőt nem a magyar közösség választotta, minden esetben a hatalomhoz hű, vegyes házasságban élő párttag volt, s más állami vezetővel ellentétben semmilyen esetben sem élhetett a vétó jogával), valamint a nemzetiségi alapon történő gyülekezési, szervezkedési jog és a szólásszabadság korlátozásával –, hogy a törvényekben biztosított rengeteg formális elem gyakorlattá ne váljon. Az 1990. szeptember 28-án elfogadott Szerb Köztársasági Alkotmány, amely Szerbiát többpártrendszerű polgári államként határozza meg, nem ismeri el a nemzeti kisebbségeket, mint közösségeket, sem ezek kollektív jogait. A nemzetiségi jogokat mint egyéni állampolgári–emberi jogokat kezeli, amit jól érzékeltet az alkotmány preambulumából az 1., 6., 8. paragrafus, a 9. paragrafus 1. bekezdése, a 13. paragrafus, a 32. paragrafus 3. bekezdése, a 41., 49. paragrafus, a 108. paragrafus 1. és 2. bekezdése, a 109., a 110. para-

HTMH · 2005.

– 23/ 60 –


grafus 1. bekezdése és a 112. paragrafus. Vajdaság Autonóm Tartomány 1991-ben meghozott Alapszabályának 1. paragrafusa 1. bekezdése, majd a 4., 6., 13. és 15. paragrafusok érintik a nemzeti kisebbségek jogait, mint egyéni emberi, illetve polgári jogokat. A Jugoszláv Szövetségi (Szerbia és Montenegró) Köztársaság jóval később, 1992. április 27-én elfogadott Alkotmánya szintén egyéni jogokként kezeli a nemzetiségi jogokat, amit bizonyít preambuluma, valamint 1., 2., 11., 15., 20., 42., 45., 46., 47., 48., 49., és 50. paragrafusa. Az alkotmánymódosítással tehát a magyarság – hasonlóan Jugoszlávia más nemzetiségeihez – megkapta az önszerveződés és szabad gyülekezés jogát, mint az egyetemes emberi jogok elidegeníthetetlen részét, de elveszítette formális kollektív jogait. Jugoszlávia és Szerbia Alkotmánya megvonta a tartományoktól az alkotmányozás és törvényalkotás jogát, csupán véleményező szerepet hagyott meg számukra. Megszüntette a tartományok önálló pénzforrásait, a tartomány és a községek önálló költségvetéseit. A Vajdaság névleg továbbra is megmaradt önálló tartománynak, valójában azonban földrajzi fogalommá vált, ugyanis az erősen központosított köztársasági hatalom minden fontosabb döntési jogkört a maga kezében tart, a végrehajtást pedig az újonnan kialakított körzetekre bízta, amelyek élére kormányzókat nevezett ki. Valójában azonban minden hatalom a szövetségi köztársasági elnök kezébe összpontosul. Az alkotmánymódosítással megszűnt az addig kiterjedten alkalmazható többnyelvűségi gyakorlat. Mára már csak a múlté az öt hivatalos nyelv a Vajdaságban, csupán a szerb s annak is a cirill betűs változata számít hivatalosnak, bár helyi szinten, helyi forrásokból még biztosítható a közületi többnyelvűség. A vajdasági magyarság társadalmi és gazdasági helyzetét hátrányosan befolyásolta Szerbia Legfelsőbb Bíróságának 1990-ben meghozott határozata, amely törvénytelennek minősítette azt az addigi gyakorlatot, hogy a szabad munkahelyekre a felvételi pályázatokat kötelezően a nemzetek és nemzetiségek nyelvén is meg kell jelentetni. A döntés törvénytelennek nyilvánította a közvállalatok és közintézmények foglalkoztatási gyakorlatában alkalmazott „nemzetiségi kulcs” jogi elvének alkalmazását. Az 1990-es években elfogadott, több, látszatra minden állampolgárt egyformán érintő jogszabály elsősorban a magyarságot sújtja. Ezek legfontosabbjai: • Szerbia új körzetesítése (1991) a magyarlakta területet négy új körzetbe sorolva a hivatalos ügyintézést a természetes vonzásközpontok visszafejlesztésének szándékával, új, mesterséges – és többségi dominanciájú – központokba helyezte; • az új köztársasági területfejlesztési törvény (1991) a kisebbségek által lakott területek kárára olyan gazdasági intézkedéseket foganatosít, amelyek példátlan centralizációval még az eddiginél is nagyobb mértékben ömlesztik át a helyben megtermelt javakat Szerbiába; • az új köztársasági nyelvhasználati törvény (1991) megszüntette az autonóm tartomány idején alkalmazott anyanyelvhasználati jogokat. E törvény értelmében az önkormány-


– 24/ 60 –

HTMH · 2005.

zatok saját maguk dönthetnek a hivatalos nyelvek használatáról (az államigazgatási és bírósági eljárás során külön kell kérvényezni az anyanyelv használatát, de az ezzel kapcsolatok költségek finanszírozását a törvény eltörölte, a gyakorlatban a magyar nyelvű közigazgatási eljárások, a kétnyelvű dokumentumok – kivételt az anyakönyvezés jelent – és feliratok csak bürokratikus procedúrával igényelhetők); • a diszkriminatív oktatási törvények (1992, 1998) a még teljesen vagy részben magyar nyelvű alap-, közép- és felsőoktatási intézmények további elsorvasztását eredményezték (például 15 főhöz kötötték a tagozatok megnyitását, a pedagógusok alkalmazásának nem feltétele többé a kisebbségi nyelvismeret, az anyanyelvű iskolák így egyre inkább kétnyelvűvé válnak, az igazgatókat választás helyett központilag nevezik ki, az intézményekben szerb nyelvűvé változtatták az adminisztrációt stb.); • az 1995-ben elfogadott új köztársasági örökösödési törvény kizárja az örökösödésből a külföldre távozottakat, így a behívó elől elmenekülteket is. Jogi helyzet a Milošević-rendszer bukása után A magyarság szempontjából több olyan döntés született, amely az előző időszakhoz képest jobb lehetőségeket biztosít a jog területén, ugyanakkor született olyan alkotmánybírósági döntés is, amely a régi Milošević-korszakot idézte fel a magyarság körében. • A vajdasági képviselőház – saját hatáskörében – 2000. december 21-én elfogadta a többnyelvű anyakönyvi kivonatokról szóló határozatot, ezáltal a Vajdaságban újra lehet magyar nyelvű írott anyakönyvi kivonatot kérelmezni. • A Szerbiai Alkotmánybíróság 2001. január 25-ei döntése megtiltotta a magyar helységnevek hivatalos és közéleti használatát. (A döntés már a demokratikus kibontakozás időszakában született, amelyben tevőlegesen részt vesz a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség legnagyobb pártja is). • A szerbiai parlament 2001. február 14-én hatályon kívül helyezte a hírhedt tájékoztatási törvényt. Ezáltal lehetővé vált, hogy a szabad tájékoztatás – így a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás is – ne ütközzön a továbbiakban, diszkriminatív jogszabályokba. • A jugoszláv szövetségi parlament mindkét háza 2001. február 26-án elfogadta az amnesztiatörvényt (ezáltal lehetővé vált azon személyek visszatérése az országba, akik lelkiismereti okok miatt nem akartak részt venni a délszláv háborúkba). • A vajdasági képviselőház saját hatáskörében 2001. március 29-ei ülésén elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében a tartományban a főiskolákon és egyetemeken a nemzetiségek nyelvén is meg kell szervezni a felvételi vizsgát (ez a kötelezettség alól csak abban az esetben mentesülhet az intézmény, ha a tartományban nem talál olyan szaktanárt, aki le tudná vezetni az anyanyelvű felvételi vizsgát). • A szerbiai parlament 2002. február 4-én megszavazta az Egyes autonóm tartományi hatáskörök meghatározásáról szóló törvényt (Omnibusz-törvény), amellyel a Vajdaság 24 államigazgatási területen visszakapta azokat a jogköröket, amelyek a miloševići rendszer alatt

HTMH · 2005.

– 25/ 60 –


szűntek meg. Ugyanakkor e törvény elfogadása egyáltalán nem jelentette az 1974-es jugoszláv alkotmány által szavatolt jogok teljes mértékű visszanyerését. • 2002. február 14-én a szerbiai parlament elfogadta a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, amelynek köszönhetően növekedhet az önkormányzati bevételek aránya. A törvény azonban nem rendezte a települési önkormányzatok létrehozásának, az önkormányzati vagyon visszaállításának és a városi cím elnyerésének kérdését. • A jugoszláv szövetségi parlament mindkét háza 2002. február 26-án elfogadta A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvényt. A törvény a maga nemében előrelépést jelent a jugoszláv kisebbségvédelem területén, legfontosabb eleme az önrendelkezési jog elismerése. (A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény megítélésében – hasonlóan a többi kisebbségeket érintő törvényhez – megoszlik a magyar pártok véleménye. Míg a Vajdasági Magyar Szövetség részt vett a törvény előkészítésében és magát a jogszabályt (jogszabályokat) is példaértékűnek tartja, addig a Vajdasági Magyar Demokrata Párt erősen bírálja a törvényt, mert az – megítélése szerint – mellőzi a lényegi kisebbségi autonómiát. A VMDP szerint a törvényben a kisebbségek nemzeti tanácsát nem elektorok útján, hanem külön magyar választói névjegyzék alapján lenne szerencsés megválasztani). A vajdasági parlament 2003 folyamán saját hatáskörben döntött két magyar tannyelvű (szabadkai és zentai) tehetséggondozó gimnázium megalapításáról, amelyek időközben (2003. szeptember 1-jével) meg is kezdték működésüket. Ugyancsak ez a testület hozott határozatot arról, hogy a magyar többségű vagy jelentős magyar lakossággal rendelkező települések visszakaphassák magyar nevüket, illetve azokat hivatalosan használják. 2003 augusztusától kezdve mintegy 150 vajdasági település kapta vissza magyar nevét, amelyek folyamatosan megjelennek a települési névtáblákon is. 2004 szeptemberében a vajdasági parlament saját hatáskörében módosította a tartományi választási törvényt, s ennek során figyelembe vették a kisebbségek választhatóságának pozitív diszkriminációját. A módosított törvény szerint a tartományi választásokon a kombinált rendszert alkalmazzák: a 120 képviselő felét a többségi elv szerint választják meg, miközben minden járásnak legalább egy képviselője kell, hogy legyen, a másik felét pedig részarányos elv alapján, vagyis a jelöltek pártlistákról kerülnek be a képviselőházba. Az utóbbi esetben 5 %-os küszöböt határoztak meg, ami ugyanakkor nem vonatkozik a kisebbségi pártokra. Rájuk ugyanis a természetes küszöb érvényes, amely a részvételi aránytól függően egy mandátumra vetítve kb. 12.000 és 18.000 szavazat között mozog. Az 5 %-os választási küszöb eltörlése mellett a kisebbségi pártok még egy kedvezményben részesültek, ugyanis a pártlisták érvényességéhez 6.000 helyett 3.000 hitelesített aláírást kell összegyűjteniük. A 2005. évi szerbiai költségvetésben először jelent meg kiadási tételként a szerbiai kisebbségek nemzeti tanácsainak finanszírozása, ami óriási előrelépést jelent a korábbi állapotokhoz képest. Ezzel az aktussal Szerbia a gyakorlatban is meghatározó tényezőként ismerte el a nemzeti tanácsokat a politikai színtéren.


– 26/ 60 –

HTMH · 2005.

A magyarok részvétele a törvényhozó hatalomban (a 2003-as szerbiai parlamenti választások) A magyar érdekvédelmi szervezetek megválasztott képviselői 1990-től egészen 2003 végéig egyaránt jelen voltak a szövetségi, köztársasági és tartományi parlamentben. A 2000. évi – úgymond rendszerváltó – választások eredményeként már csak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) rendelkezett teljes körű parlamenti képviselettel. Ugyanakkor a 2003. december 28-án megtartott szerbiai választásokon történt meg először, hogy a vajdasági magyarság parlamenti képviselet nélkül maradt a szerbiai parlamentben. Ez elsősorban annak a választási törvénynek volt köszönhető, amely 5%-ban szabta meg a politikai pártok parlamentbe jutásának alsó határát. Maga a törvény, amely még a Milošević-korszakban lett elfogadva eleve kizárta azt a lehetőséget, hogy bármely kisebbségi párt önállóan parlamenti képviselethez juthasson a szerbiai parlamentbe, hisz egyik kisebbség létszáma sem érte el Szerbiában az 5%-ot. A VMSZ, mint a vajdasági magyarság legerősebb politikai szervezete a „Együtt a Toleanciáért” elnevezésű tömörülés színeiben indult a választásokon, amelynek részét képezte többek között a Nenad Čanak által vezetett Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Rasim Ljajić kisebbségügyi miniszter által irányított Szandzsáki Szociáldemokrata Párt, valamint a szerbiai Šumadija Koalíció és több más magyar és nem magyar kisebbségi politikai önszerveződés. Az Ágoston András által vezetett Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) a Vajdasági Reformistákkal indult szövetségben, míg a Páll Sándor által irányított Vajdasági Magyarok Demokrata Pártja (VMDK) bojkottálta a választásokat. A választások a vajdasági magyarság szempontjából nem jól végződtek, ugyanis egyik magyar párt sem tudott mandátumot szerezni a szerbiai parlamentbe. Ehhez legközelebb a VMSZ állt, amely, mint az „Együtt a Toleranciáért” koalíció legmeghatározóbb politikai szereplője, szövetségeseivel, 4,23%-os eredményt ért el. A Vajdasági Reformistákkal koalícióban induló VMDP csak a szavaztok fél százalékát volt képes megszerezni. A Vajdaságban az „Együtt a Toleranciáért” koalíció minden magyar többségű járásban, valamint a VMDP központjának számító temerini járásban is sokkal több szavazatot szerzett, mint a VMDP. Parlamenti pártok Szerbiában a 2003. december 28-ai választásokat követően Pártok Szerb Radikális Párt Szerbiai Demokrata Párt Demokrata Párt G 17+ Szerb Megújhodási Mozgalom – Új Szerbia Szerbiai Szocialista Párt

Szavazatok száma 1.056.256 678.031 481.249 438.422 293.082 291.341

% 27, 61 17, 72 12, 58 11, 46 7,66 7,61

Mandátumok száma 82 53 37 34 22 22

HTMH · 2005.

– 27/ 60 –


A választások végkimenetele alapján a vajdasági magyarság automatikusan képviselő nélkül maradt a Szerbia és Montenegró államközösség parlamentjében. A tartományi képviselőházban továbbra is megmaradt a korábbi magyar politikai képviselet, vagyis a VMSZ-nek 17, a VMDP-nek 1 képviselője van. Annak ellenére, hogy a VMSZ szövetségi és köztársasági parlamenti képviselet nélkül maradt, továbbra is igen erős pozíciókkal rendelkezik a Vajdaság Tartományban (így például Egeresi Sándor a tartományi parlament alelnöke, Pásztor István a tartományi végrehajtó tanács alelnöke, dr. Korhecz Tamás a kisebbségi ügyekkel foglalkozó tárca titkára, Bunyik Zoltán az oktatási tárca titkára, Kasza József a szerbiai kormány alelnöke volt stb.). A 2004. szeptember 19-ei, illetve október 3-ai vajdasági tartományi parlamenti választásokon a VMSZ képviselői mandátumainak száma a korábbi 17-ről 11-re csökkent, míg a VMDP továbbra is egy tartományi képviselői hellyel rendelkezik. Magyar nemzetiségű képviselők jelen vannak más pártok színeiben is a tartományi, illetve a köztársasági parlamentben. A VMSZ tisztségviselői a 2004. évi tartományi választásokat követően továbbra is részesei maradtak a vajdasági végrehajtó hatalomnak, sőt a párt pozíciói erősödtek. Korhecz Tamás a (vajdasági) Tartományi Végrehajtó Tanács (kormány) alelnöke lett és továbbra is a kisebbségi ügyekkel foglalkozó tárca vezetője, Egeresi Sándor a tartományi parlament alelnöke, Bunyik Zoltán (VMSZ-alelnök) az oktatási– művelődési tárca vezetője, Pásztor István pedig a privatizációs beruházási tárca vezetője maradt. Mindezek mellett Gyarmati József személyében a környezetvédelmi tárca vezetését is a VMSZ kapta meg. A vajdasági parlament összetétele a 2004. évi tartományi választásokat követően Pártok Szerb Radikális Párt Demokrata Párt Vajdasági Magyar Szövetség Szerbiai Szocialista Párt Együtt a Vajdaságért Szerbiai Demokrata Párt Szerbia Ereje Mozgalom Vajdasági Reformpárt G17 Plusz Vajdasági Magyar Demokrata Párt Függetlenek

Mandátumok száma 36 34 11 8 7

7

7 2 2 1 5


– 28/ 60 –

HTMH · 2005.

A magyarok részvétele az önkormányzatokban A szerbiai önkormányzati választásokon – amelyekre a 2004. évi tartományi választásokkal egy időben került sor – a VMSZ négy községben szerezte meg a polgármesteri címet, mégpedig Szabadkán, Topolyán, Zentán és Kishegyesen. Ez az eredmény visszalépést jelent az előző állapothoz képest, amikor a párt VMSZ nyolc községben rendelkezett meghatározó politikai erővel, illetve nyolc községet irányított. Ada, Csóka, Óbecse és Magyarkanizsa elvesztése után a VMSZ hozzákezdett az alapszervezetek újjászervezéséhez ezekben a községekben. A VMDP Temerin községben a legtöbb magyar képviselővel rendelkezik, ám létszámuk szintén jelentős mértékben csökkent a korábbiakhoz képest. A községi önkormányzatok igyekeznek őrizni függetlenségüket, de föléjük rendelve működik a körzeti biztos intézménye. A körzetek kialakításánál legkevésbé a nemzetiségi szempontok játszottak meghatározó szerepet, jól szemlélteti ezt az észak-bácskai magyar tömb kettévágása. A példátlan központosítás következtében a helyi önkormányzatok mozgástere igen szűk, amit nem bővít lényegesen az új önkormányzati törvény sem. 4. ÉRDEKKÉPVISELET A volt JSZSZK parlamentjének 1990. augusztus 8-ai alkotmánymódosítása tette lehetővé az országban a többpártrendszer bevezetését és ez szolgált alapul a vajdasági magyarság vertikális érdekvédelmi szervezetei létrehozásának is. 1989. december 18-án Ágoston András egy 11 főből álló kezdeményező bizottság nevében benyújtotta a Szocialista Szövetség Vajdasági Tartományi Választmányának a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megalakítására vonatkozó dokumentumokat. 1990. március 31-én a nyugat-bácskai Doroszlón, négy évtized után az első vajdasági magyar vertikális érdekvédelmi szervezetként megalakult a VMDK. Az alakuló közgyűlés a szervezet elnökévé Ágoston Andrást, alelnökévé Hódi Sándort és Vékás Jánost választotta. A vajdasági magyarok politikai mozgalmaként létrejött szervezet programcéljai közül a következők emelhetők ki: • a választott hatósági szervekben való arányos részvétel és együttműködés, valamint a közigazgatási és igazságszolgáltatási szervekben való megfelelő képviselet joga, • az anyanyelv használatának joga a hatósági és igazságszolgáltatási szervekkel való érintkezésben és a közéletben általában, • a nemzetiségi intézmények, szervezetek, egyesületek és klubok megalakításának és működésének joga, • anyanyelven történő tájékoztatáshoz való jog, • a nemzetiségek nyelvén folytatott művészi alkotómunka ápolásához és védelméhez, továbbá az etnográfiai értékek megőrzéséhez való jog, • a nemzetiségek helyzetével kapcsolatos tudományos kutatásokhoz való jog,

HTMH · 2005.

– 29/ 60 –


• a nemzetiségi jellegű urbanisztikai egységek védelmére és az anyagi kultúra tárgyi emlékeinek megőrzéséhez való jog, • az anyanyelvű általános és középfokú oktatás, valamint a megfelelő felsőoktatási forma biztosításához való jog, • az anyaország intézményeivel való szervezett kapcsolatokra, a tudomány és kultúra területén történő egyéni képzés és továbbképzés céljából ott nyújtott anyagi kedvezmények szabad igénybevételére való jog, • nemzetiségek és nemzeti kisebbségek nemzetközi szervezeteinek munkájába történő bekapcsolódáshoz való jog. A szervezet megalakulását követően Ágoston András levélben kérte a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiát arra, hogy induljanak tudományos kutatások az 1944–45ben több mint 20 ezer magyaron elkövetett vérbosszú okainak felderítésére azzal a céllal, hogy a vajdasági magyarság, mint közösség megtudja a teljes igazságot. 1990. július 27én memorandumot juttatott el Szerbia államelnökének, amelyben hangsúlyozta, hogy a VMDK nem tekinti Szerbia belügyének a vajdasági magyarok nyílt és megoldatlan helyzetét, először kínálva dialógust a szerb államnak. 1990. június 28-án felszólította tagságát és a vajdasági magyarságot, hogy a július 1-jei referendumon szavazzon a többpártrendszer bevezetésére. 1990. augusztus 3-án aláírásgyűjtésbe kezdett a szabadkai Népszínház megszüntetése ellen. 1990. augusztus 27-én hosszas halogatás után az illetékes állami szervek bejegyezték a VMDK-t. Ezt követően kezdődhetett meg helyi és körzeti szervezeteinek kiépítése. A VMDK tagsága hamarosan elérte a 25 ezer főt. 1990. szeptember 17-én jelent meg közlönyének, a Hírmondónak első száma (majd kisebb megszakításokkal egészen 1996-ig kiadták). 1990. szeptember 29-én Adán, 500 küldött jelenlétében megtartott I. kongreszszusa elfogadta a szervezet programját. (Nem sokkal ez után az állítólag állambiztonsági szervek megkíséreltek létrehozni egy Magyarok Hazájukért – Jugoszláviáért elnevezésű ellenszervezetet, amelynek élére Molnár Josip személyében egy belügyi tisztet választottak. Megtévesztő hatása a magyarságra nem volt.) A VMDK II. kongresszusát 1991. április 21-én Szabadkán, 1.100 küldött és mintegy 3.000 érdeklődő jelenlétében tartották meg. A kongresszuson részt vevő Tőkés László egyetemes megoldásokat szorgalmazott a közép-európai térség kisebbségi kérdései és a nyitott határok tekintetében. Ágoston András a VMDK-t a vajdasági magyarok egyetlen legitim politikai képviseletévé nyilvánította. A kongresszus a legerélyesebben tiltakozott Szerbia körzetesítése és az azok élére kinevezett kormánybiztosok központosító politikája ellen. 1992. április 25-én Magyarkanizsán tartott közgyűlése – a rá nehezedő lélektani nyomás és uszítás ellenére – elfogadta a Carrington-dokumentum alapján kidolgozott magyar autonómia-koncepciót, amely a személyi és a területi elv, valamint a helyi önkormányzatok elemeit egyesítette.


– 30/ 60 –

HTMH · 2005.

Az 1991 és 1994 közötti időszakban a VMDK vezető testületei, körzeti szervezetei és tagsága tevékenysége az erőszakos mozgósítás elleni politikai küzdelemre és következményeinek ellensúlyozására összpontosult. A VMDK dokumentumok egész sorában hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarokat számarányukat messze meghaladóan hurcolják el a harcterekre. Egyik meghatározó kezdeményezője volt a békemozgalmaknak. 1992. év végétől, az első horvátországi és boszniai szerb menekültcsoportok betelepítési kísérletétől kezdődően tevékenységének súlypontja a Vajdaság nemzetiségi arányainak erőszakos megváltoztatása elleni harcra helyeződött át. Számtalan levelet intézett az ENSZ, az EU, az EP, az (akkor még) EBEÉ és mindenekelőtt a Jugoszlávia-értekezlet elnökéhez és tisztségviselőihez azzal a céllal, hogy a jugoszláv térség rendezése érdekében tett erőfeszítések során vegyék figyelembe a vajdasági magyarok jogos igényeit is. A VMDK legnagyobb sikerét az 1992. decemberi választásokon érte el: képviselőjelöltjei közül csaknem 300-an szereztek mandátumot. A szövetségi parlamentbe 3, a köztársasági parlamentbe 9 képviselőt küldhetett, a vajdasági képviselőházban pedig 17 mandátumot szerzett. A magyar többségű járások önkormányzati képviselő-testületeiben is a VMDK került többségbe, 6 polgármestert is adva. 1993. január 16-án került sor Kisebbségi Parlament néven a magyar parlamenti képviselők és tanácsnokok első értekezletére, amelyen a résztvevők ismét hitet tettek a magyar autonómia megvalósítása mellett. Az autonómia vonatkozásában – áll a VMDK Elnöksége 1993. február 13-án Adán kiadott közleményében – „a VMDK alkut nem ismer, ettől teszi függővé mind az egyes pártokkal való együttműködés lehetőségét, mind pedig az egyes személyek politikai magatartásának és megnyilatkozásainak megítélését”. A képviselők többsége egyetértett ugyan a VMDK követeléseivel, de azok megvalósítását az ország érvényes törvényeivel összhangban és azok betartásával tudta csak elképzelni. Többen ettől az időponttól számítják a VMDK csúcsvezetősége és a magyar többségű önkormányzatok közötti ellentétek, a VMDK-n belüli szakadás kezdetét. Az 1993-as év, amely a vajdasági magyarságot már egzisztenciális helyzetében veszélyeztette, újabb próbatétel elé állította a szervezetet. Tekintettel arra, hogy a vajdasági magyarság jelentős része már segélyre szorult, a VMDK magyarországi segédlettel megszervezte a Vox Humana Emberbaráti Szervezetet. Mivel az emberbaráti segélyre gyűjtött adományok egy része nem jutott célba, és a szervezet vezetői között is ellentétek keletkeztek a magyarországi támogatásokkal kapcsolatban, az 1993-as előrehozott parlamenti választások alkalmával a külső és belső nyomás alatt álló szervezet csupán 5 képviselői helyet tudott szerezni a köztársasági parlamentben. A magyar többségű községek önkormányzataiban viszont tovább erősödött: ezúttal már 7 magyar többségű helyhatóságot és polgármestert is adott. A VMDK a későbbiek során a vele szemben támasztott követelményeknek, a vajdasági magyarság részéről rá nehezedő nyomásnak nem tudott eleget tenni, ami egyfelől népszerűsége fokozatos csökkenésével, a különböző szintű képviselői helyek elvesztésével, másfelől a párt kettészakadásával járt. 1994. március 27-ei zentai tisztújító közgyűlése

HTMH · 2005.

– 31/ 60 –


elvetette a platformok létrehozásának lehetőségét. Alapszabályának módosításával megszüntette az egyesületek kollektív tagságának lehetőségét. A pénzügyi visszaéléssel gyanúsított Hódi Sándor alelnök helyére dr. Páll Sándort választották meg. Az 1995. márciusi szabadkai közgyűlés elfogadta a magyarországi szakértői közreműködéssel korszerűsített autonómia-tervezetet, amelynek súlypontjai a személyi elvű önkormányzatiság felé tolódtak el. Ugyanakkor – alapszabály-módosítással – kizárta soraiból mindazokat (75 főt), akik tisztséget vállaltak az időközben létrejött Vajdasági Magyar Szövetségben. Az 1996. évi választásokon már nem tudott képviselői helyet szerezni a szövetségi és a köztársasági parlamentben, és a helyhatóságokban is – a korábbiakhoz viszonyítva – csak szerény eredményt ért el. A sikertelen választási szereplés után, 1996 decemberében a szervezet becsei közgyűlése leváltotta a teljes elnökséget, és dr. Páll Sándor személyében új elnököt választott. A közgyűlés határozatban rögzítette, hogy a VMDK visszatér a „doroszlói” elvekhez és eredeti autonómia-koncepciójához. A leváltott elnök, Ágoston András 1997 februárjában Szenttamáson 130 taggal új pártot alakított Vajdasági Magyar Demokrata Párt néven, és továbbra is a VMDK szellemi örökösének tartja magát. Törekvései középpontjában a vajdasági magyarság személyi elvű önkormányzatának megvalósítása áll. Célkitűzései között szerepel a vajdasági magyarság számarányának megfelelő képviselet és a kettős állampolgárság biztosítása. A VMDK politikájából kiábrándultak egy kisebb csoportja 1997 januárjában létrehozta a Vajdasági Magyar Kereszténydemokrata Pártot, amelynek elnöke Pap Ferenc lett. Szándékai szerint családközpontú, gyakorlatias, minden jó szándékú kezdeményezés és szervezet irányában nyitott pártként kíván működni. Elnöksége 1998. augusztus 1-jén megtartott ülése elfogadta a Vajdasági magyarok önkormányzati rendszerének tervezete című autonómia-koncepciót. Miután a VMDK 1994. márciusi zentai tisztújító közgyűlése elvetette a párton belüli platformok létrehozásának lehetőségét, az ezzel szembeszegülők fokozatosan kiszorultak a pártból, majd 1994. június 17-én – szintén Zentán – Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) néven új magyar érdekvédelmi szervezetet hoztak létre. A szervezet elnökévé Csubela Ferencet választották, aki már korábban nagy népszerűségre tett szert azzal, hogy parlamenti képviselőként megvédte Bácskossuthfalva (Ómoravica) fiatalságát az erőszakos mozgósítástól és elhurcolástól. Észak-Bácska területén – többedmagával – békemozgalmat szervezett. A VMSZ tagjai önmagukat polgári egyesületként jegyeztették be, gyűjtőfórum kívántak maradni, s a VMDK alapszabályának azon kitételére hivatkozva, amely szerint a tagsággal összeegyeztethető más párttagsági viszony is, nem léptek ki a VMDK-ból. A VMSZ megalakulása után VMSZ-tag vagy -szimpatizáns lett az 5 köztársasági parlamenti képviselőből 3, a 18 tartományi képviselőből 13, valamint az összes (7) magyar többségű önkormányzat magyar képviselői, a polgármesterekkel együtt. 1995. június 17-én megtartott közgyűlése az addig egyesületként működő VMSZ-t politikai érdekvédelmi szervezetté nyilvánítja, és ennek szellemében fogadja el a szervezet


– 32/ 60 –

HTMH · 2005.

alapszabályát, valamint Magyarként itt maradni elnevezésű programját. A VMSZ vezetését Csubela Ferenc tragikus halála miatt 1995 decemberétől Kasza József köztársasági parlamenti képviselő, Szabadka polgármestere vette át. Kasza József javaslatára a VMSZ tanácsa 1996 januárjában, majd a közgyűlés 1996. szeptember 11-én elfogadja a Megállapodástervezet a vajdasági magyarok önszerveződésének alapjairól című autonómiakoncepciót, amely a VMDK-éhoz hasonlóan három pillérre épült. A Szövetségi és a Szerb Köztársasági Parlamentbe 1996-ban bejutott 3, illetve 4 magyar képviselő mindegyike a VMSZ-hez tartozott, s a Vajdasági Tartományi Nemzetgyűlés 14 magyar képviselője közül is csupán hármat választottak meg más magyar szervezetek képviseletében. A Szerb Köztársasági Parlament egyik alelnöki tisztségét is a VMSZ képviselője, Ispánovics István töltötte be 1999 őszéig. Az észak-vajdasági 7 magyar önkormányzatban ugyancsak jelentős képviselethez jutott a Szövetség. A VMSZ szakértői 1997. év második felében elkészítették a Jugoszláviában élő magyar nemzeti közösség helyzetének egyes kérdéseiről című tanulmányt, amelyet eljuttattak Milošević elnökhöz. Ezt követően előbb 1997. december 27-én, majd 1998. január 20-án a VMSZ delegációját fogadta a jugoszláv köztársasági elnök. A VMSZ Milošević elnökkel folytatott párbeszédének eredményeként engedélyezték a hatóságok (az 1998–99-es tanévtől) a szabadkai tanítóképző újbóli megindítását, és ugyancsak a VMSZ-szel folytatott tárgyalásoknak köszönhetően 1998. július 10-én megalakították a Vajdasági Tartományi Kisebbségi Tanácsot, mint a vajdasági kisebbségeknek a tartományi Végrehajtó Tanács mellett működő, konzultatív és javaslattevő szerepkörrel felruházott testületét. 1998. szeptember 22-én a VMSZ Memorandumot intézett az Összekötő Csoporthoz, amelyben kérte, hogy a koszovói válság megoldásának kezelésével egyidejűleg vizsgálja meg a Szerbiában élő magyar kisebbség helyzetét is. 1998 decemberében a Hill– Milutinović-féle koszovói autonómia-tervezet mintájára kidolgozta a Megállapodástervezet a Vajdaság önkormányzatának politikai kereteiről elnevezésű koncepciót, amelyben a magyarság mellett a vajdaság területén élő valamennyi nemzeti közösség számára felkínálja a lehetőséget önkormányzata politikai és jogi kereteinek rendezésére. Vajdaság tartomány autonómiájának helyreállítása mellett a magyarság perszonális és területi autonómiáját is szorgalmazza a hatalommal történő megállapodás útján. A VMSZ sikerei ellenére maga is tovább osztódott. A platformjaként működő Kereszténydemokrata Tömörülést (KDT) 1997. július 4-én önálló pártként jegyeztette be Tóth Horti Gábor. A KDT deklarálta ugyan, hogy továbbra is tagja a VMSZ-nek, a VMSZ azonban ezt nem tartotta értelmezhetőnek, és Tóth Hortit – két társával együtt – leváltotta a szervezet vezetői tisztségéből, valamint a zentai polgármesteri tisztségből is. 2000. július 29-én pedig a VMSZ-en belül működő Európa Platform tagjainak tevékenységét függesztették fel, akik 2000. augusztus 12-én a VMKDM tisztújító értekezletén a régi tagokkal közösen újraformálták a szervezetet, s elnöknek a VMSZ adai szervezetének elnökét, Varga Tibort választották, és a régi elnevezés helyett a Keresztény Demok-

HTMH · 2005.

– 33/ 60 –


rata Európa Mozgalom (KDEM) nevet vették fel. Mint látható, valamennyi eddig felsorolt vajdasági magyar érdekvédelmi szervezet a VMDK-ból jött létre. Kivételt ez alól a mindössze százas nagyságrendű tagsággal rendelkező, 1995-ben létrejött politikai szervezet, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (VMPM) képezett, amelynek elnöke Böröc József volt. A vajdasági magyar szervezetek autonómia-koncepciói közös értékszemléletre, egyazon állam- és jogfelfogásra épülnek, valamint ugyanazon célt tűzik ki: a magyar nemzeti kisebbség kollektív jogainak intézményes keretek között történő biztosítását, összhangban az európai normákkal és a fejlett európai demokráciák gyakorlatával. A VMSZ és a VMDK 1999. május 28-án aláírt együttműködési megállapodása szerint a két szervezet közösen dolgozza ki a vajdasági magyarság autonómiájára vonatkozó elképzeléseit, és azokat együttesen képviseli. Az 1999. május–június hónap folyamán zajló szakértői egyeztetéseken a VMDP is képviseltette magát. A vajdasági magyarság közös autonómia-koncepciójának végleges változata – magyarországi szakemberek bevonásával – júliusra készült el. A „Megállapodás a Vajdaság és a vajdasági nemzeti közösségek önkormányzatának politikai és jogi kereteiről” (1999. július 5.) címet viselő dokumentum a hangsúlyt a Vajdaság tartományi autonómiájának helyreállítására teszi, a hatalommal történő megállapodással. A koncepció 3 autonómiaformát tartalmaz: perszonális önkormányzat, területi önkormányzat és Vajdaság tartomány autonómiája. A VMSZ, a VMDK és a VMPM képviselői 1999. augusztus 20-án alakították meg az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot. Tagjai: a magyar pártok szövetségi, köztársasági és tartományi parlamenti képviselői, valamint a magyar helyi önkormányzati képviselők 1/5-e, a párt-hovatartozási arányok figyelembevételével. A legutóbbi választások után 2000. november 25-én újraalakult az IMNT, de tevékenységében a korábbi szövetséges, a VMDK már nem vett részt. A VMPM is a kilépéssel fenyegetőzött, amennyiben nem vonják őket be szorosabban az IMNT munkájába. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) A jugoszláv kisebbségi törvény alapján 2002. szeptember 21-én Szabadkán megválasztásra került a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács (MNT). Elnökévé Józsa Lászlót választották. A Tanács rövidesen megválasztotta a 8 tagú Intéző Bizottságot, amelynek elnöke Pásztor Bálint lett. Az intézőbizottság az MNT végrehajtó szerve: a felső- és közoktatással, a művelődéssel, a tájékoztatással, valamint a hivatalos nyelvhasználattal (ezek a törvény által delegált hatáskörök), illetve az önkormányzati kérdésekkel és a gazdasággal foglalkozó reszort-felelősök foglalnak benne helyet. Az MNT költségvetési eszközökből és adományokból tartja fenn magát. Az alapítványnak tájékoztató szerepkört is be kell töltenie abból a célból, hogy a magyar intézmények, intézményvezetők, sőt még a magánszemélyek is pontosan tudják, hogy milyen pályázási lehetőségek léteznek, illetve állnak a rendelkezésükre.


– 34/ 60 –

HTMH · 2005.

Eddigi tevékenysége alatt a Tanács egyrészt nagyon fontos területeken ért el eredményeket, másrészt elindultak azok a lényeges folyamatok, amelyek hatásköréből fakadóan a jövőbeni tennivalók meghatározását jelentik. Az intézőbizottság programjában kulcsszerep jut a vajdasági magyar oktatásnak, tájékoztatásnak, művelődésnek. Helyet kapott benne a vajdasági magyar egyetem is, de – rövidtávon – a színvonalas általános iskolai oktatásra és a magyar nyelvű középiskolai oktatásra összpontosítanak. Kiemelkedő szerep hárul majd a tehetséggondozó gimnáziumokra. Az MNT egyik nagyon fontos döntése volt ezzel összefüggésben Szabadka és Zenta önkormányzatai tehetséggondozó magyar gimnáziumok megalapítására vonatkozó kezdeményezésének támogatása. Ennek köszönhetően 2003. szeptemberétől meg is kezdték működésüket a szabadkai (Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium) valamint a zentai tehetséggondozó gimnáziumok, amelyek hosszú évtizedeket követően az első magyar nyelvű középiskolai intézmények a Vajdaságban. A gimnáziumok működésével párhuzamosan a kollégiumok épületeinek felépítései is megkezdődtek. Az MNT ötödik ülésén 2003. augusztus 16-án Szabadkán elfogadták a vajdasági magyar helységnevek meghozataláról szóló határozatot, amelynek révén több mint 360 vajdasági magyar település kaphatta vissza hivatalos formában a magyar elnevezését, a résztvevők egybehangzó állítása szerint az MNT eddigi tevékenységének egyik legnagyobb vívmányaként tekinthető e határozat meghozatala. Az MNT egyértelmű sikerei közé sorolható a továbbiakban a magyarországi tankönyvek engedélyezési folyamatainak előkészítése is. Az MNT a tömegtájékoztatásban átvállalta a vajdasági magyarság számára kulcsfontosságú intézmények (Magyar Szó napilap, Hét Nap hetilap) feletti alapítói jogokat, amihez az állami szerveknek kell majd biztosítani a forrásokat. Az önkormányzatokat illetően elsősorban a gazdaságnak szán az MNT kulcsszerepet, megelőzendő, hogy a gazdasági folyamatok teljesen elkerüljék a magyarságot. 5. GAZDASÁG A Jugoszlávia szétesése után létrejött államformáció gazdasági életében – részben öröklött gazdasági potenciálja, részben nagyobb lakossága (piaca) miatt – Szerbia dominál. A délszláv háború következtében Jugoszlávia ENSZ-tagságát felfüggesztették, majd 1992. június 2-ától gazdasági szankciókat vezettek be az ország ellen. Emiatt mindmáig képtelen rendezni tagságát az IMF-ben, a Világbankban és a GATT-ban, nem tudott csatlakozni a WTO-hoz sem. A daytoni egyezmény feltételei teljesítésének következményeként 1995 novemberétől a szankciókat enyhítették, megszüntetésük azonban az 1996. évi helyhatósági választásokon elkövetett csalások és egyéb okok miatt megakadt. 1998 tavaszától, az ismert koszovói események következtében ismét a legszigorúbb gazdasági büntetőintézkedések érvényesülnek Szerbiával szemben. Milošević bukásával a JSZK

HTMH · 2005.

– 35/ 60 –


előtt újra lehetővé vált, hogy visszanyerje tagságát az ENSZ-ben, a további reformoktól függően pedig a közeljövőben ismételten tagja lehet azoknak a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, amelyekből a ’90-es években kizárták. A JSZK gazdaságát az 1991 óta szakadatlanul zajló háborúk teljesen szétzilálták, talpra állítása a hivatalos becslések szerint is legalább 20 évet igényel. Az ország ipari termelése az 1990. évi szint 40 %-ára esett vissza, a hiperinfláció miatt a pénzügyi rendszer szétesett. A fokozatosan növekvő kereskedelmi hiányt az egyre zsugorodó vállalati és lakossági tartalékok fedezik. Az országra erejét messze meghaladó terheket ró a mintegy 2 millió főre tehető munkanélküli eltartása. (Ide sorolandó a kb. 800.000 fő menekült és a mintegy 550–600.000 fő kényszerszabadságon lévő is.) A 2 millió fő munkanélküli a teljes lakosság mintegy 20 %-a, illetve a munkaképes korú lakosság kb. 40 %-a. A feketegazdaság részesedése a gazdasági folyamatokban megközelíti a 40–45 %-ot. Az új kormányzat által meghirdetett gazdaságstabilizációs lépéseket nagymértékben hátráltatja, hogy az ország súlyos bel- és külföldi tőkehiánytól szenved. Számítások szerint a gazdaság egészséges dinamizmusának beindításához 20–22 milliárd USD azonnali tőkére lenne szükség, továbbá fontos feltétel lenne normalizált viszonyok kialakítása a szomszédos országokkal, elsősorban a volt jugoszláv köztársaságokkal. Ez a folyamat elindult ugyan, de a belső politikai viszonyok (a montenegrói–szerb viszony, a hágai nemzetközi törvényszékkel való nem kielégítő együttműködés) miatt igencsak lassan halad. A jelenlegi helyzetben Szerbián és Montenegrón belül a Vajdaság helyzete felértékelődött, a fokozódó központosítás következtében azonban a hagyományosan donorként kezelt tartományból a helyben megtermelt jövedelem nagy részét elvonják. A miloševići fordulat megszüntette a titói Jugoszlávia nemzetiségi kulcsrendszerét, amelynek értelmében a kisebbséghez tartozóknak biztosítani kellett az arányos részvételt a társadalmi, a kulturális és a gazdasági életben. A szakmai alkalmasság kizárólagossága elvének hangsúlyozása a gyakorlatban a nemzetiségek képviselőit az állami és társadalmi élet peremére szorította. Ennek hatására a magyarok ma már a tömbmagyarság által lakott területeken is számarányukhoz viszonyítva mélyen alulreprezentáltak az állami vállalatok vezetői között; kiválasztásuk során nemzetiségi diszkrimináció érvényesül. A vajdasági magyarságot egzisztenciálisan rendkívül visszavetették az 1991 óta tartó háborús válság következményei. A gazdasági élet területén tapasztalható megkülönböztető rendelkezések – közöttük a diszkriminatív adó- és felvásárlási intézkedések – nagymértékben sújtják a mezőgazdaságot, a falusi magyar lakosságot, amely az alacsony terményárak, az elöregedő géppark és az állandóan növekvő termelési költségek, valamint a szinte állandósuló üzemanyag és áramhiány miatt jórészt felélte tartalékait. A hagyományos vállalkozási területeken (mezőgazdaság, élelmiszeripar) súlyos tőkehiány mutatkozik. Az állam a helyi vállalkozásokat nem támogatja, sőt a fejlesztési tervekből kihagyják Közép-Bácska magyarlakta területeit. Ezek rovására a friss betelepítéseket (a Duna mentén és Észak-Bánátban) részesítik előny-


– 36/ 60 –

HTMH · 2005.

ben. Nehezíti a vállalkozások beindítását az is, hogy az erre potenciálisan alkalmas réteg nagy számban hagyta el az országot. A privatizáció tekintetében a jugoszláviai belpolitikai helyzet és a jugoszláv cégek többségének átvilágíthatatlansága miatt nem történt nagyobb mérvű előrehaladás. A magyar kormány Vajdaság magyar lakta települései és az ott élő magyar közösség megsegítése céljából 500 millió forint összegű segélykeretet hozott létre, amellyel a délvidéki magyarság szülőföldön való boldogulását kívánta elősegíteni. A segély célja az elmúlt – háborúkkal és nélkülözésekkel teli – tíz esztendő során ellehetetlenült magyar közösségi intézmények, egyesületek újjászervezésének, új intézmények létrehozásának, valamint az életkörülmények javítását elősegítő humanitárius akciók lebonyolításának a támogatása volt. Ebből a forrásból valósulhattak meg a közösség szempontjából olyan kiemelt fontossággal bíró intézmények, mint a muzslyai és tóthfalusi diákotthon, vagy a zentai Magyar Művelődési Intézet. A délvidéki alap támogatásával újulhatott meg 16 vajdasági művelődési otthon és nagyszámú egyházi ingatlan. A támogatások révén nyílhatott meg Szabadkán a Híd–Most Térségfejlesztési KHT irodája. A vajdasági gazdasági élet ismert személyiségei által kezdeményezett vállalkozás célja a magyarországi és jugoszláviai üzleti világ közötti kapcsolatok elmélyítése. Célkitűzéseik megvalósításához egy átfogó céginformációs adatbázis létrehozását, üzletember-találkozók megszervezését, jogi és gazdasági szaktanácsadás és pályázatfigyelő rendszer kialakítását tervezték. Az Orbán-kormány általa elindított Délvidéki Alap támogatási rendszerét a Medgyessy-kormány is igen fontosnak tartotta, ebből kifolyólag a 2004. évi magyar költségvetés részeként újabb Délvidéki Alapot hozott létre. A Délvidéki Alap II-ből hasonló beruházások kerültek, illetve kerülnek megvalósításra: többek között támogatásban részesült a zentai és a szabadkai tehetséggondozó gimnázium, a szabadkai „Magyar Ház”-projekt, a Szabadkai Tanítóképző Kar, a tóthfalusi tehetséggondozó általános iskola, a muzslyai Szórvány Közalapítvány, az újvidéki központú Mozaik Alapítvány stb. 6. CIVIL TÁRSADALOM A Vajdaságban a második világháborút követően látszatra kedvezően alakult a helyzet, sorra jöttek létre a művelődési egyesületek, csoportok és szövetségek. 1945. május 10-én Nagybecskereken megalakult a Magyar Közművelődési Közösség, június 22-én pedig szabadkai székhellyel létrejött a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség, a vajdasági magyarság mindmáig legjelentősebb intézménye, amely átfogta a művelődési élet minden területét. A szövetség 1947 januárjában összehívott, a jugoszláviai magyarság egészét megmozgató közgyűlésén, megválasztotta Kultúrtanácsát és szakbizottságait, megjelölte kultúregyesületeinek gócpontjait. Rövid idő leforgása alatt 62 egyesületet sikerült beszervezniük, s a szakbizottságok is eredményesen működtek. Tevékenységének kiemelt területe az ún. írástudási mozgalom volt. 12 vándorkönyvtárat hozott létre, amelyek a körzetükhöz tartozó tanyaközpontokat is bejárták. Magyar néprajzi múzeum felállításáról is döntés

HTMH · 2005.

– 37/ 60 –


született, de az intézmény létrehozására már nem kerülhetett sor, pedig a vajdasági magyarságnak igen nagy szüksége lett volna erre (s lenne ma is). A magyar társadalmi és kulturális élet ilyen központosított irányítását mind erőteljesebben kifogásolták az uralkodó Kommunista Párt szerb nemzetiségű vezetői. A Kultúrszövetség felszámolására az alkalmat a Tájékoztató Iroda elleni 1948. évi intézkedés adta. Példátlanul kemény intézkedésekkel kényszerítették nyilatkozattételre az elnökségben, tanácsban és szakbizottságban tevékenykedő párttagokat. Az aktív kultúrmunkások jó részét a hírhedt Goliotokra hurcolták, a megmaradt párttagokkal pedig kimondatták a Kultúrszövetség „önkéntes alapon” történő megszűnését. Időközben a vajdasági pártszervezet 1948 nyarán Újvidék központtal megalakította a többnemzetiségű Vajdasági Közművelődési Közösséget, ennek keretében pedig a Kultúrszövetség utódját, a Közművelődési Közösség Magyar Osztályát, amely átvette a szövetség vagyonát, irattárát és az addig sikeresen működő központi és vidéki alapszervezetek irányítását. Ettől kezdve a magyar művelődési egyesületekben a saját kulturális örökség ápolása helyett a kétnyelvű kultúrmunka került előtérbe, a szerb egyesületekben a kétnyelvűség és a magyar kultúrörökség ápolása viszont szóba sem jöhetett. Ezek az intézkedések és az ellenséges légkör a művelődési egyesületek elnéptelenedéséhez, s a szerémségi, bánáti és dél-bácskai egyesületek megszűnéséhez vezettek. Hasonló megpróbáltatásokat élt át az 1964-ben alakult Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület, amely 1968 után hozta létre szakbizottságait és helyi szervezeteit. 1970-ban megszervezte Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat, a Magyar Szó c. újvidéki napilapban megindította a Nyelvművelő c. mellékletet, kidolgozta a Magyar helyesírás szabályainak jugoszláviai függelékét, és részt vett a vajdasági nyelvhasználati törvény tervezetének kidolgozásában. 1971-ben nacionalizmus vádjával nyílt politikai támadás indult a szervezet főleg szabadkai vezetői ellen, amelynek következtében a szervezet tevékenysége teljesen legyengült, majd – kellő hatástalanítás után – újraszervezték. A ’90-es évtized elejétől – a politikai szervezetek mellett – sorra létrejöhettek a magyar szakmai szervezetek. A magyarországi gyakorlattal ellentétben azonban központi költségvetési támogatást nem kapnak, legfeljebb egyes önkormányzatok segítségére, anyaországi alapítványi és más forrásokra támaszkodhatnak. Az egykor oly nagy jelentőségű Vajdasági Magyar Kultúrszövetség örökségének felvállalását tűzte ki célul az 1992. július 11-én Szenttamáson megalakult Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ). A jelenleg 92 tagszervezettel és mintegy 10 ezer taggal rendelkező szövetség a művelődési egyesületek és öntevékeny művészeti csoportok összefogása, szakmai módszertani irányítása mellett fontos szerepet játszik a közművelődési szakemberek (néptánc- és zenepedagógusok) képzésében, továbbá kulturális seregszemlék szervezésében. Ez utóbbiak közül kezdeményezője volt a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok és a Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje újraindításának. Szervezi a Vajdasági Magyar Amatőrszínjátszó és 1999-től a Gyöngyösbokréta és Durindó c. hagyományápoló szemléket. Kezdeményezője és társszervezője volt a Tóthfalusi Kerekasztal és az I. Vajdasági Magyar Értelmiségi Fórum elnevezésű, a kü-


– 38/ 60 –

HTMH · 2005.

lönböző áramlatokhoz tartozó magyar értelmiség között tapasztalható nézetkülönbségek megvitatását szorgalmazó tanácskozásoknak. A VMMSZ kezdeményezésére indította meg a budapesti székhelyű Magyar Kultúra Alapítvány a Régiók bemutatkozása című, a szomszédos országokban élő magyarság kulturális életét bemutató, évről–évre megrendezésre kerülő programsorozatot. Elnöke Dudás Károly. A Vajdaságban működő, az egész magyar közösség szempontjából fontos művelődési egyesületek közül – a teljesség igénye nélkül – a szabadkai Népkör, a zombori Polgári Kaszinó Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a nagybecskereki és az újvidéki Petőfi Művelődési Egyesület, a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Egyesület, valamint a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ emelhető ki. Művelődési mozgalommá terebélyesedett a szabadkai Városi Könyvtár olvasóterméből 1958-ban elindult Életjel című irodalmi élőújság. A vajdasági magyarság kulturális életében jelentős esemény a vajdasági magyar néptánccsoportok seregszemléje, a Gyöngyösbokréta, a magyar népzenei együttesek találkozója, a Durindó, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője, a kanizsai Tiszai Ünnepi Játékok, ahol a Tisza mente és ÉszakBácska műkedvelő színjátszói adnak évről–évre találkozót. A szórványmagyarság szempontjából meghatározó jelentőségű a hatalom által megszűntetett, majd a VMMSZ kezdeményezésére ismét megindított Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek szemléje. A vajdasági magyarság mindmáig őrzi „írástudó” elődeinek emlékét, amelyet bizonyít az irodalmi zarándokhelyek rendszerese felkeresése és az évente megrendezett Kanizsai Írótábor, a Szenteleky-napok, a Csépe Imre Emléknapok, a Kosztolányi Napok, a Szirmai Károly Emléknap, valamint a Fehér Ferenc Emléknap. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) 1993-ban alakult meg pártoktól független szakmai szervezetként. Célkitűzései között a magyar nyelvű oktatás szervezése, segítése és színvonalának emelése szerepel. A szervezet az Újvidéki Rádióval közösen évente megszervezi a Szólj síp szólj népzenei, valamint a Kőketánc néptánc és gyermekjáték vetélkedőt. Az anyanyelvű oktatás fejlesztése érdekében szorosan együttműködik a magyar módszertani központokkal, a diáksegélyező egyesületekkel, valamint az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Tankönyvtanáccsal. Aktív tevékenységet folytat az önállóan is bejegyzett szabadkai székhelyű Észak-Bácskai Pedagógusok Egyesülete és a délbánáti szórványmagyarság oktatási kérdéseinek felkarolásával foglalkozó pancsovai székhelyű Börcsök Erzsébet Módszertani Központ. A VMPE elnöke Nagy Margit. Az orvosokat tömörít a Vajdasági Magyar Egészségügyi Társaság. Magyarországi inspirációk nyomán kelt életre a Vajdasági Gazdakörök Szövetsége. Az írott és elektronikus sajtó munkásai alakították meg a Vajdasági Magyar Média Társaságot, a szak- és szépírók, könyv- és lapkiadók pedig a Vajdasági Magyar Kiadók Társulását. A Magyarok Világszövetsége Jugoszláviai Országos Tanácsa (MVSZ JOT), a Vajdasági Pax Romana, s a cserkészmozgalom mellett szólnunk kell a kisebbségi ifjúság önálló szervezeti kísérleteiről (Délvidéki Magyar Ifjúsági Szövetség – DMISZ, Vajdasági Magyar Ifjúsági Szövetség – VMISZ, Vajdasági Ifjúsági Fórum – VIFÓ, Vajdasági Magyar Diákszövetség –

HTMH · 2005.

– 39/ 60 –


VaMaDisz) is. 7. OKTATÁS A vajdasági nemzeti kisebbségek oktatási jogait a köztársasági oktatási törvények szabályozzák. Mielőtt a Szerb Köztársaság megszüntette volna a tartományok (Koszovó és Vajdaság) törvényhozási jogkörét, az oktatásügyet és ezzel együtt a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását is tartományi törvények szabályozták. Az oktatásügyet szabályozó négy szerbiai törvény a következő: az „általános iskolai törvény”, a „középiskolai törvény”, a „főiskolai törvény”, valamint a „tudományegyetemről szóló törvény”. Az új felsőoktatási törvény nyilvános vitája 2004-ben lezárult, életbelépését 2005-re várják. Az oktatási törvények iskolaigazgatókra vonatkozó rendelkezései rendkívül széles döntési jogkört ruháznak az igazgatókra. Az iskolavezetés kinevezését a 2004. évi közoktatási törvény a helyi önkormányzatok képviselőházára bízza, de a jóváhagyást továbbra is az oktatási minisztérium hatáskörébe utalják. Az iskolaigazgatók többek között önállóan dönthetnek a tanárok felvételéről és elbocsátásáról, az oktatás megszervezéséről stb. A miloševići centralizáció körülményei között néhány igazgató önkényes döntése azzal járt, hogy számos iskolában (olyan városokban is, ahol a kisebbségek többségben vannak) a nemzetiségi tagozatokon a tantárgyak többségét szerb nyelven hallgatták a tanulók, míg a Milošević előtti korszakban csak kivételesen fordult elő, hogy akár egy tantárgyat is szerbül tanuljanak a nemzetiségi osztályokban. Manapság a tantervek és programok összeállítása a Nemzeti Tanügyi Tanács hatáskörébe tartozik, amelyet a szerb oktatási minisztérium nevez ki. Tagjai nem csak egyetemi tanárok, pedagógiai karok szakemberei lehetnek, hanem az egyház, az oktatási és tudományos civil szervezetek és a nemzeti kisebbségek Nemzeti Tanácsainak a képviselői is. Ajánlásait az oktatási tárcának adja át, amelynek munkájához segítséget nyújt két intézmény: az Oktatás- és Nevelésfejlesztési Intézet (Zavod za unapređivanje obrazovanja i vaspitanja) és a Minőségellenőrző Intézet (Zavod za vrednovanje kvaliteta obrazovanja i vaspitanja). Újdonság továbbá, hogy a tankönyvek nyomtatása többé nem egy állami intézmény (Zavod za izdavanje udžbenika) monopóliuma, hanem több kiadó is pályázhat a tankönyvek és segédeszközök kiadási tevékenységére. A Magyar Nemzeti Tanács 2004-ben elérte, hogy az oktatási minisztérium az általános iskolák magyar alsó tagozatos tanulói számára engedélyt adjon magyarországi könyvbehozatalra. Az általános iskolai (129. és 133. szakasz), a középiskolai (99. és 100. szakasz), valamint a főiskolai törvény (47. és 48. szakasz) előírja, hogy a kisebbségi tagozatokon tanulók részére a hivatalos okiratokat, diplomákat és bizonyítványokat két nyelven, tehát a kisebbség nyelvén is ki kell állítani, továbbá az iskola hivatalos nyilvántartását is két nyelven kell vezetni, ha ott az oktatás a nemzeti kisebbségek nyelvén is folyik. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az pénzbírsággal sújtandó.


– 40/ 60 –

HTMH · 2005.

Amíg az általános- és középiskolai törvény kisebbségekre vonatkozó szakaszai – az iskolaigazgatókra vonatkozó rendelkezéseket kivéve – nem jelentenek visszalépést a hatályon kívül helyezett vajdasági oktatási törvényhez viszonyítva, addig a felsőoktatásban az új szerbiai törvények zsugorították a nemzeti kisebbségek jogait. A főiskolákon és egyetemeken az oktatás kizárólag a szerb kormány jóváhagyásával szervezhető meg a nemzeti kisebbségek nyelvén. A jelenleg még érvényes egyetemi törvény rendelkezése visszalépést jelent az 1990. évi – már hatályon kívül helyezett – szerbiai törvényhez viszonyítva, amelynek 43. szakasza úgy rendelkezett, hogy a Vajdaságban 30 hallgató jelentkezése esetén kötelező az oktatást a nemzeti kisebbség nyelvén is megszervezni. Hasonlóan rendelkezett az ugyancsak hatályát veszített, egységes vajdasági oktatási törvény 21. szakasza is. A tartományi oktatási titkárság rendelete alapján az Újvidéki Egyetem keretein belül 2004-ben megszervezték a magyarul érettségizők anyanyelvi felvételi vizsgáját abban az esetben, ha a tanulók időben jelezték ezt a szándékukat az egyes karokon. Az utóbbi évtizedben az említett korlátozások és központosító tanügyi törvények, valamint a háború miatti elvándorlás következtében a Vajdaságban jelentősen csökken a magyar tagozatok és az azokon tanuló magyar tanulók létszáma. A hivatalos kimutatások szerint az oktatás minden szintjén visszaesés mutatkozik az anyanyelvű tanulók létszámában. Példaként említhető, hogy amíg 1978-ban 30.564 magyar nemzetiségű diák tanult magyar nyelvű osztályokban az általános iskolákban, addig 1993-ban az oktatás valamennyi szintjén mindössze 26.000 magyar diák folytatta anyanyelvén tanulmányait. 6. ábra

Az összes vajdasági diákból magyar nyelven tanulók aránya 1946 és 1999 között Az 1996–97-es tanévben 29 vajdasági községben folyt magyar nyelvű általános iskolai oktatás 83 általános iskolában és 35 kihelyezett tagozaton, ami 1.042 tagozaton 22.062 tanulót jelentett. Az előző iskolaévhez viszonyítva a magyar nyelvű általános iskolai oktatásban részesülő tanulók száma 5.669-cel, illetve 2,52 %-kal, a tagozatok száma pedig 18-cal csökkent. A legnagyobb létszámcsökkenés az észak-vajdasági községek területén

HTMH · 2005.

– 41/ 60 –


volt tapasztalható: Zentán 143, Topolyán 78, Zomborban 70, Törökkanizsán 63 tanulóval regisztráltak kevesebbet. A felnőtt korosztály számára magyar nyelvű általános iskolai képzés két iskolában (Szabadkán és Zomborban) folyt, összesen 8 tagozaton 92 résztvevővel. A 2001–2002-es tanévben Vajdaság 344 általános iskolája közül 80-ban oktattak magyarul (is), ebből 8 általános iskola csak magyar tannyelvű, 67 kétnyelvű (szerb és magyar, ebből 21 dominánsan magyar), 4 iskola pedig háromnyelvű (2 szerb–román–magyar, 2 szerb–szlovák–magyar) volt. A 344 alapfokú oktatási intézményből 253-ban tanult magyar nemzetiségű diák. A magyar nemzetiségű tanulók összlétszáma 22.553 fő, ami a vajdasági általános iskolások 11,99 %-át teszi ki. A 22.533 magyar nemzetiségű tanuló közül 18.249 magyar tannyelvű osztályba jár (80,91 %). A magyar nyelvű képzés és anyanyelvápolás hiánya az oktatás teljes skálájára jellemző. Feltűnő, hogy a szórványban – elsősorban az önkormányzatok nem megfelelő hozzáállása miatt – kedvezőtlen az általános és a középiskolai hálózat helyzete (a magyar tagozatok, szakok nem felelnek meg a piacgazdasági igényeknek), ami miatt igen sok magyar ajkú tanuló iratkozik szerb tagozatokba. Az általános iskolákban a 2003–2004-es tanévben a következőképpen alakult községenként a magyar tanulók létszáma4: Község és az iskola neve Ada Apatin Topolya Fehértemplom Óbecse Begaszentgyörgy Becskerek Kanizsa Nagykikinda Antalfalva Kevevára Kúla Kishegyes Csernye Törökbecse Törökkanizsa Újvidék Hódság Pancsova Zichyfalva Zenta Torontálszécsány Zombor 4

I. 161 26 251 2 221 39 82 316 46 22 31 12 97 24 40 26 59 11 2 5 241 7 54

II. 154 28 214 4 239 40 74 284 48 23 35 14 74 19 37 25 55 5 1 9 270 2 57

III. IV. 149 132 18 24 227 177 0 2 196 218 34 35 80 85 280 252 54 47 20 17 27 35 19 14 72 79 20 33 32 38 29 29 56 55 6 9 4 8 11 11 254 220 0 3 65 55

Osztály V. VI. VII. VIII. Összesen 146 142 171 147 1.202 25 27 28 29 205 211 229 244 228 1.781 0 0 0 0 8 190 189 195 204 1.652 39 33 46 34 300 67 83 91 83 645 273 272 282 269 2.228 49 52 51 52 399 22 25 27 26 182 32 21 23 33 237 18 10 15 23 125 87 91 75 74 649 21 30 30 22 199 27 39 35 28 276 36 27 22 27 221 60 49 61 47 442 5 9 6 4 55 0 6 0 7 28 5 8 10 10 69 257 205 232 225 1.904 0 0 0 0 12 62 54 76 62 485

Forrás: Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság, Újvidék, 2004.

– 42/ 60 –


Község és az iskola neve Szenttamás Szabadka Temerin Csóka Mindösszesen a Vajdaságban

I.

II.

33 35 494 464 82 101 60 68 2.444 2.379

HTMH · 2005.

Osztály III. IV. V. VI. VII. VIII. 32 40 21 39 32 38 455 451 469 507 453 464 83 70 81 78 92 65 72 73 71 57 78 63 2.295 2.212 2.274 2.282 2.375 2.264

Összesen 270 3.757 652 542 18.525

A fenti táblázat alapján a legtöbb (ezernél is több) magyar nyelven tanuló általános iskolással (a vajdasági magyar tanulók közel 70 %-a) a következő községek rendelkeznek: Szabadka (3.757 tanuló 16 iskolában), Magyarkanizsa (2.228), Zenta (1.904), Topolya (1.781), Óbecse (1.652) és Ada (1.202). A szórványban – ahol egyes községben még ötszáz fő körül mozog az általános iskolás diákok létszáma a nyolc évfolyamon – a helyzet körültekintő tervezést és odafigyelést igényel. A magyar középiskolás tanulói bázis községek és iskolák szerinti megoszlása: Hároméves Község és az iskola neve:

Négyéves

Összes

Tagozatok Tanulók Tagozatok Tanulók

Tagozat

Tanuló

Száma Ada 1. Műszaki középiskola Magyarkanizsa 1. Műszaki középiskola Törökkanizsa 1. Gimnázium 2. Dositelj Obradović Középiskola Zenta

497 497 609 609 134 46 88 874

17

286

8

211

25

17

352

13

257

30

0 6

0 88

4 0

46 0

4 6

1. Gimnázium 2. Bolyai Tehetséggondozó Matematikai Gimnázium 3. Közgazdasági és kereskedelmi középiskola 4. Egészségügyi középiskola Csóka 1. Vegyészeti és élelmiszeripari középiskola Nagybecskerek

0

0

11

302

11

302

0

0

1

20

1

20

3 0

89 0

8 7

249 214

11 7

338 214 236

6

124

5

112

11

236

1. Gimnázium

0

0

4

84

4

84

2. Egészségügyi középiskola

0

0

3

84

3

84

3. Mezőgazdasági középiskola 4. Vegyészeti, élelmiszer-, textilipari középiskola 5. Villamossági és építészeti középiskola

1

18

0

0

1

18

1

10

0

0

1

2

32

3

71

5

299

10 103

HTMH · 2005.

– 43/ 60 –

Hároméves Község és az iskola neve:


Összes

Négyéves

Tagozatok Tanulók Tagozatok Tanulók

Tagozat

Tanuló

száma Topolya 1. Gimnázium 2. Mezőgazdasági középiskola 3. Műszaki középiskola

775 0

0

8

180

8

180

11

206

9

211

20

417

8

166

1

12

9

178

Szabadka

2 309

1. Gimnázium

0

0

12

315

12

315

2. Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium

0

0

1

24

1

24

3. Közgazdasági középiskola

3

87

8

249

11

336


0

0

8

217

8

217

5. Politechnikum

6

135

7

203

13

338

6. Vegyészeti és technológiai középiskola

10

242

7

157

17

399

7. Műszaki középiskola

10

245

13

370

23

615

0

0

4

65

4

65

8. Zeneiskola Zombor

196

1. Gimnázium

0

0

3

36

3

36


0

0

4

98

4

98


3

44

1

18

4

62

Óbecse

550

1. Gimnázium

0

0

6

131

6

131

2. Közgazdasági és kereskedelmi közép.

6

142

4

117

10

259


8

160

0

0

8

160

Újvidék

244

1. Gimnázium

0

0

4

103

4

103


0

0

2

49

2

49

3. Villamossági középiskola

2

25

4

67

6

92

Temerin 1. Műszaki középiskola Összesen a Vajdaságban Ebből az összes gimnazista száma

60 4

60

0

0

4

60

124

2.511

173

4.272

297

6.783

0

0

52

1.197

54

1.241

A vajdasági magyar tömbhöz tartozó községekben összesen 5.139 magyar ajkú középiskolás tanul, ami a magyar diákok 75,76 %-ának felel meg. A többi, szórványhoz tartozó községre összesen 1.644 magyar középiskolás jut. A szórványban kedvezőtlen az általános és középiskolák hálózata, és emiatt igen sok magyar nemzetiségű tanuló szerb osztályokba kényszerül járni (az utóbbi években azonban némi javulás tapasztalható ezen a téren).


– 44/ 60 –

HTMH · 2005.

A magyarlakta községek tekintetében a helyzet a következőképpen alakul (zárójelben a diákok száma szerinti sorrend): Magyar önkormányzat – tömb Szabadka (1) Zenta (2) Topolya (3) Kanizsa (4) Óbecse (5) Аda (6) Törökkanizsa (11) Összesen Magyarlakta község – szórvány Nagybecskerek (7) Újvidék (8) Csóka (9) Zombor (10) Temerin (12)

Diákok száma 2.309 874 775 609 550 497 134 5.748 299 244 236 196 60 1.035

Összesen

2000-ben a magyar nyelvű középfokú oktatásban részt vevő diákok mindössze 19,68 %-a járt gimnáziumba, 39,46 %-a négyéves szakközépiskolába, 39,25 %-a pedig hároméves szakközépiskolába. A magyar tannyelvű középiskolákban a tantárgyak jelentős részét szerb nyelven tanítják. Kissé javult a helyzet 2004-ben, ugyanis a két magyar tehetséggondozó gimnázium tanulóival a gimnáziumba járó magyar ajkú diákok aránya immár meghaladta a 20 %-ot. A Magyarságkutató Tudományos Társaság által ismertetett számadatok alapján megállapítható, hogy a Vajdaságban a magyar tannyelvű gimnáziumi oktatás nem igazán népszerű. Ez a magyar nyelvű felsőoktatás szempontjából negatív tényező, hiszen az egyetemi hallgatók utánpótlását elsősorban a magasabb színvonalú elméleti képzést nyújtó gimnáziumok és középiskolák biztosíthatják. Összességében a magyar képzést folytató közoktatási intézmények aránya a következőképpen oszlik meg a Vajdaságban: Észak-Bácska – 31 %, Észak-Bánság – 29 %, DélBácska – 16 %, Nyugat-Bácska – 10 %, Közép-Bánság – 9 %, Dél-Bánság – 5 %. A vajdasági magyarság közoktatási helyzete a 2003–2004-es tanévben

Magyar nyelven tanuló diákok

Általános iskola

Gimnázium

18.525

1.241

Középiskola Szakközépiskola 3.075

Szakmunkásképző

Összesen

2.511

25.352

HTMH · 2005.

– 45/ 60 –


Becslések szerint a Vajdaságban a magyar általános iskolások 70 %-a és a középiskolások 30 %-a tanul anyanyelvén. A többiek két nyelven vagy szerbül kénytelenek kijárni az alap-, illetve a középiskolát. A szórványban szerb nyelven tanul a magyar diákok 50 %-a. A felsőoktatásban a helyzet tovább romlik, mert a magyarok alulreprezentáltak a többségi nemzethez képest. A felsőoktatás hallgatói bázisát jelentő magyar nyelven tanuló érettségiző diákok nagy része Észak-Bácskához köthető, tehát itt összpontosul a magyar nyelvű felsőoktatás bázisa. A vajdasági magyar tömbből és a nyugat-bácskai községekből évente körülbelül 700 magyar érettségiző fejezi be tanulmányait. A tapasztalatok szerint a felvételik után több mint a felük felvételt nyer a felsőoktatási intézményekbe. A közép- és dél-bánáti, valamint a dél-bácskai érettségizők (évente kb. 250 diák) egy része, a területi közelség miatt az újvidéki karokat választja. A magyar diákok száma viszonylag nagy a szabadkai Közgazdasági Karon és a Műszaki Főiskolán, többek között azért is, mert a munkaerőpiacon is népszerű e két szak. A vajdasági magyar tömbben érettségizők tetemes része – akik magyar nyelv- és irodalom-szakra, illetve az orvosi karra felvételiztek – Magyarországot választják (főleg a szegedi, pécsi és a budapesti karokat). 7. ábra

A felsőoktatásban tanuló magyarok területi eloszlása a 2002–2003-as tanévben Önálló magyar felsőoktatási intézmény a Vajdaságban nincs. Bár az 1980-as évek elején az újvidéki bölcsészkaron a jogi keretek és a személyi feltételek adottak lettek volna teljes magyar nyelvű évfolyam megindítására, ennek kivitelezését lehetetlenné tették. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, majd később a VMSZ és Szabadka önkormányzata megbeszéléseket folytatott a szegedi JATE kihelyezett tagozatának létesítésé-

– 46/ 60 –


HTMH · 2005.

ről. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem 1996 februárjában nyitotta meg zentai konzultációs központját. Ugyanettől az évtől működik Szabadkán a Gábor Dénes Műszaki Főiskola távoktatásos konzultációs központja. A hatalom 1997-ben kísérletet tett mindkét konzultációs központ működésének ellehetetlenítésére. Magyarországi kihelyezett tagozatok, konzultációs központok a Vajdaságban a 2002–2003-as tanévben Főiskolások száma

Magyarul tanul

A budapesti Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara Kertészmérnöki Szakának Határon Túli Levelező Tagozata – Zenta

166

100 %

A konzultációk magyarul folynak. 2002 végéig 70-en diplomáztak.

A budapesti Gábor Dénes Informatikai Főiskola konzultációs központja, Szabadka

162

100 %

A konzultációk magyarul folynak. 2003 közepéig 25-en diplomáztak.

Jellemzők

A hallgatók5 és a tanerő karonkénti megoszlásának alakulása az Újvidéki Egyetemen a 2002–2003-as tanévben6 Összes Egyetemi kar neve, székhelye

hallgató

Magyar hallgatók részaránya,

száma

Magyar tanerő

Magyar oktatás

létszáma

Technológiai Kar, Újvidék

1.227

44

3,58

77

11

Nincs.

Bölcsészettudományi Kar, Újvidék

3.313

239

7,21

282

41

Teljes magyar oktatás a Magyar Tanszéken.

Természettudományi – Matematikai Kar, Újvidék

3.982

166

4,17

223

20

Csak konzultáció, de tervben az összevont óratartás.

Mezőgazdasági Kar, Újvidék

2.132

103

4,83

175

6

Nincs.

Műszaki Tudományok Kara, Újvidék

6.839

228

3,33

421

14

Nincs.

726

31

4,27

45

2

Nincs.

Testnevelési Kar, Újvidék

5

%

Tanerő

Közgazdasági Kar, Szabadka

6.963

636

9,13

94

15

636 magyar hallgató; az első évfolyamon öt, a másodéven egy tantárgy magyarul.

Építőmérnöki Kar, Szabadka

484

105

21,69

47

18

Az első évfolyamon öt, a másodéven három tantárgy magyarul.

Egyes karok az évismétlőket is beleszámították, mások csak a „tiszta” generációt A Tartományi Oktatási és Művelődési Titkársághoz beérkező adatok és az egyes karokon tanító kollégáknak a Magyarságkutató Tudományos Társaság archívumában gyűjtött információi alapján. 6

HTMH · 2005.

– 47/ 60 –

Összes Egyetemi kar neve, székhelye

hallgató


száma

%


Tanerő

Magyar tanerő

Magyar oktatás

létszáma

Művészeti Akadémia, Újvidék

622

51

8,19

143

2

Minden második évben indul magyar képzés és akkor hat tantárgyat tanítanak magyarul.

Orvostudományi Kar, Újvidék

3.043

179

5,88

469

23

Nincs, de van angol nyelven.

Jogtudományi Kar Újvidék

4.798

167

3.48

49

2

Csak konzultáció.

Műszaki Kar, Nagybecskerek

1.810

114

6,29

60

3

Nincs.

683

168

24,59

48

10

Szabadkán 168-an hallgatják, 25 tantárgy magyar nyelven!

35.424

2.124

5,99

2.118

164

5 karon van magyar tagozat.

Tanítóképző Kar, Zombor – Szabadka Kihelyezett Tagozat Karok összesen

A főiskolai hallgatók7 és a tanerő főiskolánkénti megoszlásának alakulása a 2003–2004-es tanévben

Főiskola neve, székhelye

Összes hallgató


száma Műszaki Főiskola, Újvidék

%

Tanerő

Magyar tanerő

1.136

24

2,11

47

0

Műszaki Főiskola, Szabadka

878

444

50,57

41

30

Műszaki Főiskola, Nagybecskerek

844

78

9,24

34

3

Nincs.

4.243

160

3,77

54

1

160 magyar diák, de magyar oktatás nincs.

Ügyviteli Főiskola, Újvidék Óvóképző Főiskola, Újvidék

7

Magyar oktatás

létszáma Nincs. 444 magyar főiskolás; teljes magyar nyelvű képzés.

454

42

9,25

20

4

27 magyar hallgató, csak konzultáció.

Óvóképző Főiskola, Kikinda

248

17

6,85

10

0

Nincs.

Óvóképző Főiskola, Mitrovica

277

2

0,72

15

1

Nincs.

Óvóképző Főiskola, Fehértemplom – Versec

364

6

1,65

14

0

Nincs, de van román nyelven.

Ismétlők nélkül.

– 48/ 60 –


Főiskola neve, székhelye

Összes hallgató


száma Óvóképző Főiskola, Szabadka Főiskolák összesen

%

HTMH · 2005.

Magyar tanerő

Tanerő

Magyar oktatás

létszáma

303

94

31,02

24

4

94 magyar főiskolásnak 9 tantárgy és 4 gyakorlat magyarul.

8.747

867

9,91

251

43

3 főiskolán magyar tagozat.

Összességében a 2002–2003-as tanévben a magyar felsőoktatás helyzete az előző iskolai évhez képest valamelyest javult. A magyar felsőoktatás helyzetének alakulása a Vajdaságban a 2002–2003-as tanévben Egyetemisták száma öszszesen 35.424 Főiskolások száma összesen 12.348

Magyar egyetemisták száma

részaránya, %

2.124

5,99

Magyar főiskolások száma 856

részaránya, % 6,93

Összes tanár

Magyar tanárok

száma 2.118 Összes tanár

részaránya, % 164

Magyar tanárok

száma 251

7,74

részaránya, % 43

17,13

A Vajdaságban egyetemi karokon és főiskolákon munkaviszonyban levő, magyar nyelvet beszélő tanárok és tanársegédek száma (207) a vajdasági magyarság etnikai arányához viszonyítva csekély, hiszen míg a főiskolákon a tanárok 17,13 %-a magyar, az egyetemeken ez a részarány nem haladja meg a 7,74 %-ot. A magyar pedagógusok szakképzését – az óvónőképzéstől a középiskolai tanárok képzéséig – 1946 és 1959 között az újvidéki Tanárképző Főiskola Magyar Tanszéke, ezt követően az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszéke, valamint az Újvidéki és a Szabadkai Pedagógiai Akadémiák végezték, illetve végzik. 1993-ban Újvidéken és Szabadkán megszűnt a tanítóképzés — ami az utóbbi esetben az intézmény teljes feloszlatását is jelentette. A szerb többségi környezetű Zombori Egyetemen magyar szak indult helyettük, azonban az eddigi teljes anyanyelvűség mellőzésével: immár csupán az utolsó évben, bizonyos szaktárgyakat hallgattak magyarul a diákok, városon belüli gyakorló iskolai háttér nélkül. A VMSZ Milošević elnökkel folytatott tárgyalásainak eredményeként a hatóságok 1998 szeptemberétől engedélyezték a szabadkai tanítóképző újbóli megindítását, de nem önálló intézményként, hanem az Újvidéki Egyetem Zombori Tanítóképzőjének kihelyezett tagozata formájában. Az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén a kilencvenes évek elejéig mintegy 140 általános iskolai és 430 közép-

HTMH · 2005.

– 49/ 60 –


iskolai tanár szerzett oklevelet (emellett a hetvenes évek végétől igen sok hallgató szerzett könyvtárosi és fordítói minősítést), 42-en magiszteri vizsgát tettek, 25-en pedig elnyerték a tudományok doktora címet. A csúcspontot jelentő 1976–77-es tanév 45 rendes hallgatójával szemben 1993/94-ben csak 16-an jelentkeztek a katedrára. Pedagógustovábbképzésre különböző magyarországi intézmények szervezésében és a vajdasági magyar pedagógusszervezet által nyílik csak lehetőség. A magyar nyelvű pedagógusképzés elsorvasztása és a kilencvenes évek elején bekövetkezett kivándorlás miatt a vajdasági magyar oktatás súlyos pedagógushiánnyal küzd. A Magyarságkutató Tudományos Társaság által végzett kutatások alapján 1998-ban a Vajdaság általános iskoláiban 195 tanár hiányzott, s a következő négy év során még 60-an mentek nyugdíjba. Tanítóból csupán a szórványvidéken mutatkozik hiány. A középiskolákban ugyan emelkedett a tanárok száma, de a végzettség nélküli vagy nem megfelelő végzettségű pedagógusoké is megnőtt. Súlyosbítja a helyzetet, ha figyelembe vesszük a nyugdíjaztatásra jogosult középiskolai tanárok nagy számát (32 fő) is. A Magyarországon végző és visszatérő vajdasági pedagógusok munkába állását diplomahonosítási nehézségek akadályozzák. A szabadkai önkormányzat 2003 elején kérvénnyel fordult a vajdasági tartományi oktatásügyi titkársághoz egy önálló Pedagógiai Kar megnyitása érdekében, amelyen a tannyelv elsősorban magyar lett volna. A tartományi parlament döntése alapján (2004 márciusában) megalapították, majd 2004 augusztusában regisztrálták az önálló Tanítóképző Kart Szabadkán, de a szerbiai oktatási minisztérium megvonta számlanyitási engedélyét és ellehetetlenítette a finanszírozását. Jelenleg a szabadkai kihelyezett tagozat működését Zomborból irányítják, igen mostoha feltételek mellett. A szabadkai tanítóképzős hallgatók összetételének alakulása a 2003–2004-es tanévben Az oktatás éve

I.

II.

III.

IV.

Abszolvensek

Mindösszesen

Hallgatók száma

29

29

36

66

66

226

Költségvetés terhére beiratkozottak

20

28

34

65

65

212

Önköltségesek

9

1

2

1

1

14

magyar 40 szerb 14 jugoszláv 6 horvát 3 bunyevác 2 zsidó 1

magyar 173 szerb 34 jugoszláv 12 horvát 3 bunyevác 2 montenegrói 1 zsidó 1

Nemzeti hovatartozás

magyar 28 jugoszláv 1

magyar 29

magyar 36

magyar 40 szerb 20 jugoszláv 5 montenegrói 1

Továbbképzésen

–

–

94

88

–

182

Összesen

29

29

130

154

66

408


– 50/ 60 –

HTMH · 2005.

Az erősen alulfinanszírozott oktatási intézmények égető problémája többek között az anyanyelvű könyvek és tankönyvek hiánya, ugyanis a nyolcvanas évek végétől az újvidéki Tankönyvkiadó Intézetnél megszűnt az általános és középiskolai tankönyveknek, segédleteknek, kötelező olvasmányoknak a tartomány öt hivatalos nyelvén történő kiadása. A hatalom gyakorlatilag lehetetlenné teszi anyaországi tankönyvek használatát (ugyanakkor a magyar gyakorlat nem akadályozza sem a szerbiai tankönyvek, sem más művek behozatalát és használatát). A gondok áthidalására helyi szerzők tollából tankönyvpótló ismeretterjesztő füzeteket adott ki előbb a Családi Kör c. hetilap, majd 1995től a Vajdasági Magyar Tankönyvtanács. Magyar nyelvű alapítványi és magániskolák nem működnek, az egyetlen egyházi középiskola a kispapokat nevelő, szabadkai Paulinum, amely horvát nyelvű képzést biztosít római katolikus diákjai számára. A tehetséggondozás középfokon külön tehetséggondozó gimnáziumokban – Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium Szabadkán és Bolyai Matematikai Gimnázium Zentán – folyik magyar nyelven. Az utóbbi években több kollégium is létesült, így a szórványban Nagybecskereken a Miasszonyunk Szegény Iskolanővérek Rendje által működtetett és fenntartott középiskolai leánykollégium, a muzslyai Emmausz Fiúkollégium középiskolások számára és az újvidéki Apáczai Kollégium — mindhárom kollégium egyházi jellegű. Mindezek mellett megkezdte működését a zentai tehetséggondozó gimnázium kollégiuma is. A kollégiumok már most egyik alappillérét képezik a vajdasági magyar oktatásnak. A vajdasági magyarság önálló oktatási intézményhálózatának létrehozása céljából az elmúlt évtized során számtalan felmérést, tanácskozást és vitát szerveztek, eddig azonban nem sikerült érdemi előrelépést elérni. 8. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY A délvidéki magyar szellemi élet kiemelkedő eseményeként 1945. október 29-én megalakult Szabadkán az első magyar színház, amely produkcióit olyan helyekre vitte el, ahol soha azelőtt nem láttak hivatásos színházat, de még műkedvelő előadásokat sem. Másodikként, 1950-ben a topolyai Magyar Népszínház jött létre, majd 1953-ban Nagybecskereken Magyar Társulat létesült, amely újraélesztője lett a bánáti magyar műkedvelő színházkultúrának. A szintén 1953-ban létrehozott zombori magyar színházat két esztendő múlva azzal az indokkal szüntették meg, hogy a város területén nem él 5.000 magyar. 1960-ra a délvidéki magyarságnak egyetlen színháza maradt, a szabadkai Népszínház, de az ötvenes évek végétől a hatalom minden valós értéket száműzni igyekezett még a színház környékéről is. A hatvanas évek második felétől ismét az egyetemes magyar kultúra alkotásait vitték színre hazai rendezők, elsősorban Virágh Mihály és kiváló színészek munkájával. 1969-ben mutatták be a vajdasági Deák Ferenc Áfonyák, 1971-ben pedig Légszomj című drámáját. Ez utóbbi a kisebbségi létben vergődő délvidéki magyarokról szól. A szabadkai magyar társulat több rangos elis-

HTMH · 2005.

– 51/ 60 –


merésben részesült. Virágh Mihály halálával a színház veszített korábbi színvonalából, de a társulat és az egész színház igazi összeroppanása 1985-ben, a tartomány akkori vezetésének fenntartás nélküli támogatását maga mögött tudó Ljubisa Ristic szerb rendező munkásságával kezdődött, és a színház teljes tönkretételével végződött. A magyarságtól azzal az ürüggyel vették el a színházat, hogy az „etnikailag tiszta színház ártalmas a kisebbség egészségére”. Az anyanyelvű színház visszaperelése érdekében 1990-ben kezdeményezett petíció lapjain 20.209 aláírás hitelesítette a polgárok azon óhaját, hogy Szabadka kapjon olyan színházat, amely gazdag kulturális és történelmi hagyományai alapján megilleti. A hatalom azonban visszautasította a kérést, Ristic pedig a sajtóban lefasisztázta az anyanyelvű színházat visszakövetelő magyarokat. A kőszínház falai közül kiszoruló magyar társulat ekkor szétszéledt, majd később a Kosztolányi Dezső Színház keretein belül kezdte meg, és folytatta tevékenységét mindaddig, amíg néhány évvel ezelőtt ismét lehetőség nyílt arra, hogy Kovács Frigyes vezetésével a szabadkai Népszínház magyar társulataként működjön. A Kosztolányi Színház, Péter Ferenc vezetésével megőrizte önállóságát és az Ágoston Pribilla Valéria által vezetett szabadkai gyermekszínházzal együtt anyanyelvű színházi produkciókat biztosít az észak-vajdasági magyarság számára. 1973-ban megalakult az Újvidéki Színház is, amely az avatón Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatta be. A színház életre hívásában mindenképpen kiemelt szempontként szerepelt, hogy a klasszikus hagyományokat ápoló szabadkai színháztól eltérő, modern kultúrával gazdagodjon a jugoszláviai magyarság. A színház 1978 és 1981 között élte valódi fénykorát a világhírű, erdélyi származású Harag György tevékenységének köszönhetően, aki nemcsak rendezéseivel szerzett elismerést, hanem a színház igazi arculatának és az állandó színtársulat kialakításával is. Fennállásának 10. évfordulójára végre önálló társulatot és saját épületet (amit 1994-ben a szélsőséges Szerb Radikális Párt által irányított újvidéki önkormányzat akart elvenni) kapott a színház. A szabadkai színház tönkretétele után az újvidéki színház volt kénytelen magára vállalni a tájolás feladatát. A délvidéki magyar színjátszás legeredetibb kezdeményezése az 1978-ban Tanyaszínház néven létrehozott nyári társulat, amely a népi, vásári színjátszás egykor igen kedvelt formáival szórakoztatta Bácska magyar településeit, legeldugottabb tanyáit is. A fiatal művészekből álló társulat évről–évre megújulásra képesen járta nemcsak a bácskai tanyavilágot, hanem később eljutott a Drávaszögbe, a Muravidékre, sőt Magyarországra is. Az 1991-ben kitört háborút követő pénztelenség miatt azonban tevékenysége megtorpant. Legalább a számbavétel erejéig szólni kell még a kanizsai Amatőrszínházról is. A mai értelemben vett vajdasági magyar filmgyártás az 1970-es évek elején vette kezdetét. Az újvidéki Vicsek Károly első játékfilmje, a Parlag (Deák Ferenc forgatókönyve alapján készült) 1974-ben a Pulai és a San Remói Filmfesztiválon is megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben ugyancsak ennek a szerzőpárosnak az alkotása, a Trófea nyerte el a Pulai Fesztivál nagydíját, az Arany Arénát. 1982-ben azonban Vicsek Károly és Gion Nándor Naplemente című filmjének sajtóbemutatóján


– 52/ 60 –

HTMH · 2005.

néhány belgrádi filmes kimondta, hogy a vajdasági filmgyártást Belgrád felügyelete alá kell vonni, és meg kell tisztítani a vidéki színektől és a sajátos (magyar) folklórelemektől. Az Újvidéki Televízió keretén belül 1977 és 1990 között 11 magyar tévéjáték született, túlnyomó többségük Vicsek Károly rendezésében. 1986-ban Siflis Zoltán kezdeményezésére Topolyai Video Alkotóműhely néven megalakult az első független vajdasági filmműhely. Alkotói elsősorban olyan korábban tabunak számító témákat dolgoztak fel, amelyek a kisebbségi sorba kényszerített délvidéki magyarság kollektív vagy egyéni meghurcoltatásait taglalják. Az alkotóműhely mintegy harminc alkotásából – a teljesség igénye nélkül – a következők emelhetők ki: Siflis Zoltán Nehéz idők (1987) c. filmje a háború utáni kényszerbeszolgáltatásokról, Dudás Károly–Siflis Zoltán Gádor-lakók (1988) c. filmje a drávaszögi odúlakásokban tengődő emberek sorsáról, Csorba Béla–Siflis Zoltán Ez inkvizíció (1988) c. filmje a hírhedt horgosi orgonaügyről, több kanizsai tanár meghurcoltatásáról, a Siflis Zoltán–Blaskó Márta–Csorba Béla–Dudás Károly–Matuska Márton Temetetlen halottaink (1989–1990) c. filmje a délvidéki magyarok ellen 1944–45-ben elkövetett rémtettekről, Szemerédi Magda–Hoffmann Artúr–Póth Imre Piros (1991) c. filmje a szórvány magyarság iskoláinak felszámolásáról mutat be dokumentumokat. A második világháború után a magyar nyelvű könyvkiadás és könyvterjesztés megszervezése a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség, később a Jugoszláviai Magyar Kultúregyesületek Vajdasági Szövetsége Magyar Osztályának feladata lett. A Kultúrszövetség kezdeményezésére jött létre a Híd Könyvkiadó Vállalat, amely az 1951-ben megalakított Testvériség–Egység Könyv- és Lapkiadó mellett ekkoriban a megjelenő magyar könyvek kizárólagos gondozója volt. Miután az 1955–56-os években a Testvériség–Egység Kiadó válságba került, 1957-ben létrehozták a Fórum Könyvkiadót, amelyet a legkorszerűbb nyomdatechnikával szereltek fel. Itt állították fel Jugoszlávia első többszínnyomó ofszet rotációs gépét. Érthető tehát, hogy a Fórum a vajdasági magyarság egyik legfontosabb, ugyanakkor sokat vitatott intézményévé vált. 1957 és 1991 között 1.729 címet adott ki, köztük a jugoszláviai magyar irodalom, társadalomtudomány és néprajzkutatás legfontosabb műveit. Az 1990-es évek elejére a Fórum Könyvkiadót is elérték a háborús válság következményei, amelyek még hatványozottabban jelentkeznek azáltal, hogy a kiadó elveszítette a nyomda fölötti befolyását és a Fórum-házon belüli önálló jogi státusát. A könyvkiadó ma formailag állami vállalat, s mint ilyen a szerb állam restrikciós politikája miatt osztozik a többi állami nemzetiségi intézmény sorsában. Fennmaradása csak a magyarországi támogatásnak köszönhető. 1973-tól fontos hézagpótló szerepet töltöttek be a vajdasági könyvkiadásban a szabadkai Munkásegyetem kiadásában megjelent Életjel könyvek. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete fennállása óta közel 220 kiadvánnyal járult hozzá a vaj-

HTMH · 2005.

– 53/ 60 –


dasági magyar irodalomtudomány, nyelvészet és néprajztudomány eredményeinek publikálásához. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytat magyarországi és egyéb alapítványi támogatással a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság. A vallási tárgyú könyvek kiadása terén az újvidéki Agape mellett egyre nagyobb szerepet játszik a Tóthfaluban működő Logos Grafikai Műhely. Ez utóbbi a délvidéki magyarság sorskérdéseivel kapcsolatos kiadványok megjelentetésére is vállalkozik. Az 1991-es háborús évek kezdetétől mind több vajdasági alkotás jelenik meg magyarországi könyvkiadók gondozásában. Évtizedeken keresztül a magyar nyelvű és érdekeltségű tudományos kutatások egyetlen, anyagilag is jelentős eszközökkel támogatott intézménye az Újvidéki Egyetem 1959-ben létrehozott Magyar Tanszéke volt annak ellenére, hogy megalakulásakor elsődlegesen oktatói feladatokat látott el. 1968. június 21-én létrejött a Hungarológiai Intézet, amely Szeli István vezetésével 1969. február 1-jén kezdte meg tényleges tevékenységét. Az intézmény tudományos céljai között a jugoszláviai magyarság nyelvének, irodalmának, művelődésének és néprajzának kutatása szerepelt, különös tekintettel a délszláv–magyar irodalmi és művelődéstörténeti kapcsolatokra. A magyarság társadalmának szociológiai és demográfiai kutatásairól azonban szó sem lehetett. Az Intézet 1976-ban elveszítette önállóságát, Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete néven egyesítették a Magyar Tanszékkel. Az intézmény a szerbiai felsőoktatási törvény értelmében 1993-tól visszaváltozott a hagyományos értelemben vett tanszékké. A tanszéken és az intézetben folytatott kutatások eredményei az irodalomtörténet, az irodalomelmélet és a nyelvtudomány területén az egyetemes magyar irodalom- és nyelvtudomány mércéivel mérve is jelentősek. A tanszék kutatási tevékenysége keretében került sor a szerbhorvát–magyar nagyszótár kiadására. A Vajdaságban külön magyar nyelvű könyvtári dokumentumokkal rendelkező könyvtárakról nem beszélhetünk. A hatalom az elmúlt években ezen a téren is erős központosítást hajtott végre. Míg korábban a Vajdaságban a tartományi központi könyvtár (Szerb Matica Könyvtára) látta el a könyvtárak általános és szakfelügyeletét, addig a legutóbbi jogszabályozás szerint ezt a felügyeletet is a Szerb Nemzeti Könyvtár végzi, egy–egy körzet központi könyvtárával közösen (ilyen összesen 5 van: Szabadkán, Zomborban, Újvidéken, Nagykikindán és Nagybecskereken). A Tisza-menti magyar többségű települések könyvtárainak felügyeletét a szabadkai helyett a szerb érdekeltségű nagykikindaira bízták. 1990-től a Magyarországról behozott könyvek száma nagymértékben csökkent, ami a vajdasági magyar könyvállomány minőségi és mennyiségi romlásához vezetett. A legtöbb magyar nyelvű könyv Szabadkán (91.966), Zomborban (58.948), Topolyán (57.202), Óbecsén (36.725), Zentán (35.494), Nagykikindán (30.717), Magyarkanizsán (33.010), Adán (28.015), Nagybecskereken (18.588) és Újvidéken (17.980) található. A felsőfokú könyvtáros képzés – mint szabadon választott képzési forma – korábban a tanári képzés mellett az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén folyt. Ilyen szakképzési


– 54/ 60 –

HTMH · 2005.

forma jelenleg nem létezik. 1990. június 24-én Újvidéken alakult meg az értelmiséget tömörítő Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság (JMMT) „az alkotómunka közösségi serkentése, az alkotói eredmények népszerűsítése, az íráskultúra nemzetiségi szerepének érvényesítése, a délszláv és egyéb nemzeti–nemzetiségi íráskultúrával való kapcsolatok tervszerű ápolása, az alkotói érdekvédelem, önsegélyezés, szerzői és emberi jogvédelem intézményes biztosításának céljával”. Fennállása óta számtalan tanácskozást szervezett a Társaság; közülük a Hogyan tovább a háború után? elnevezésű vitaciklus volt a legjelentősebb, amely a magyar nyelvű oktatás, művelődés és tájékoztatás kérdéseire kereste a választ. A vajdasági magyar oktatási tervezetek összevető vizsgálata című tanácskozás megszervezése egy átfogó magyar nyelvű oktatási rendszer kiépítésének előkészítését vette tervbe. A JMMT figyelemre méltó könyvkiadási tevékenységével is nagyban hozzájárul a vajdasági magyarság szellemi életének gazdagodásához. Elnöki tisztét Bosnyák István látta el, a 2000. évi tisztújítás óta Bálint Sándor, a Magyar Szó c. napilap korábbi főszerkesztője tölti be. A korábban elhanyagolt társadalomkutatások erőteljesebbé tételét tűzte ki célul az 1991-ben megalakult Magyarságkutató Tudományos Társaság (MTT). Elsősorban azokkal a témákkal foglalkozik rendezvényein és publikációiban, amelyek a vajdasági magyarság létkérdéseit boncolják. Legfontosabb kutatási témái közül a következők emelhetők ki: a vajdasági magyarság demográfiai mutatói (migráció a kilencvenes években), szórványosodás, a magyar nyelvű oktatás múltja, jelene és jövője a Vajdaságban, a vajdasági magyarok nemzeti identitástudata, a vallás szerepe a nemzet identitásának kialakításában, tudósok és műveik (a Vajdaságban) a XX. században, honismereti tanulmányok, a vajdasági magyar községek jellegzetességei, életmódformák, ifjúságkutatás, szociolingvisztikai és nyelvpszichológiai tanulmányok. A MTT Könyvtára sorozatban megjelenő kötetek is a vajdasági magyarság legégetőbb kérdéseinek tudományos jellegű kérdéseit foglalják össze. Az MTT 2002 óta a MTA külhoni kutatóállomásaként külön támogatásban részesül. A Társaság elnöke Gábrity Molnár Irén. A délvidéki magyar tudományos kutatások taglalása alkalmával szólnunk kell a Létünk tematikus számairól az Új Symposion-ban megjelent publikációkról, Mirnics Károly szociológiai és demográfiai kutatásairól stb. 2003. május 31-én sor került a Délvidéki Alap által támogatott zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) átadására, amely hosszú évtizedek elmúltával az első olyan vajdasági magyar művelődési intézet a maga nemében, amelynek újra kiemelt célja lesz a délvidéki magyarság tudományos életének, hagyományainak, anyanyelvének, identitásának koordinált, szakszerű ápolása. Különösen nagy hangsúlyt fog fektetni a tudományosság és a kultúra azon területeire, ahol a közeljövőben nem lesz esély kizárólag magyar jellegű intézmények létrehozására, ezért ezeken a területeken magának a művelődési intézetnek kell, majd felvállalnia az ilyen jellegű munkák irányítását, valamint segítését az egész Délvidékre kiterjedő közművelődési tanácsadással és szolgáltatással.

HTMH · 2005.

– 55/ 60 –


9. EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS VALLÁSGYAKORLÁS A vajdasági magyarság hívő részének döntő hányada római katolikus, a többiek pedig zömében reformátusok. A szabadkai székhelyű, bácskai római katolikus egyházmegyéhez tartozó 360 ezer hívő közel 80 %-a – kb. 290 ezer fő – magyar, a többi döntően horvát. Az egyházmegye területén elenyésző számban élnek még német, szlovák és ruszin ajkú katolikusok is. A nagybecskereki központú, bánáti római katolikus püspökség területén mintegy 90 ezer hívő él, akiknek 90 %-a, kb. 70 ezer fő magyar kötődésű. Az egyházmegye területén csekély számú horvát, bolgár, cseh és német hívő él. Trianon óta először mindkét egyházmegye élén magyar nemzetiségű lelkipásztor – Szabadkán Pénzes János püspök, Nagybecskereken pedig Huzsvár László püspök – szolgál. A feketicsi székhelyű Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház területén 13 egyházközségben és 38 szórványban 15 ezer alá süllyedt a hívők száma, ők – püspökükkel, Csete Szemesi Istvánnal együtt – gyakorlatilag mind magyarok. Vajdaság tartomány területén kisszámú egyéb protestáns magyar él, közöttük a legjelentősebb a Dolinszki Árpád szuperintendens által vezetett, bajmoki székhelyű evangélikus egyház. A pártállam időszakában mindenféle vallásgyakorlatot szankcionáltak, a lelkipásztorok mintegy a társadalmon kívüliség állapotába kerültek. Az egyházak nemzettudat-formáló hatása így a katolikusoknál alig – ezt a jelentős számú horvát pap a magyar nyelvhasználat mellőzésével fokozta –, a reformátusoknál inkább érvényesült. Mivel a helyi társadalmak életébe sem igen kapcsolódhattak be, a kisebbségi közösség életét is csak igen kevéssé befolyásolhatták. A politikai pluralizmus beköszöntével a két magyar római katolikus püspök közéleti tevékenysége és egyházaik aktivitása elsősorban bizonyos háborúellenes lépések megtételében, a karitatív munka fokozásában, s néhány helyen vállalkozások beindításában nyilvánult meg. A tóthfalusi plébánia – amelyhez a Szabadkai Püspökség Lelkigyakorlatos Háza és Művelődési Központja tartozik – fontos szerepet tölt be a vajdasági magyarság szellemi életében. Kisugárzó erejéről vált híressé a Horgos melletti Domus Pacis, a horvátországi Ferences Rendtartomány lelkiségi és közösségi háza. Meghatározó jelentőségű a zentai Kis Szent Teréz Plébánia és a köré csoportosuló szerteágazó tevékenység, amelynek egy részét a Thurzó Lajos Közművelődési Központtal közösen végezi. Mindenképpen szólni kell a katolikus és református egyháznak a szerémségi és dél-bánáti magyar szórványok megtartása érdekében végzett kitartó munkájáról. Miután mindkét történelmi egyház paphiányban szenved, az egyre öregedő lelkészállományra fokozott terhelés nehezedik. Ez, valamint a plébániák egy részének idegen ajkú pásztorral való betöltése, a településeken s családokon belüli etnikai átrendeződések mind korlátozzák a magyar nyelvű vallásgyakorlást és a magyar közösség megtartására gyakorolt szerepét. Az egyházi javak visszaszolgáltatásából a katolikus és református egyház kimaradt.


– 56/ 60 –

HTMH · 2005.

Az utóbbi időszakban aggasztó méreteket öltöttek a magyar nemzetiségű papok és egyházi intézmények elleni támadások. A NATO-akció idején ismeretlen tettesek felrobbantották Káptalanfalva római katolikus imaházát. A nyár folyamán több vajdasági plébániát, így pl. a moholit is feltörték. 1999. október 4-én a magyarittabéi református parókia udvarán ismeretlen tettesek bántalmazták Marton Ilonát, a helyi lelkész Nagybecskereken szolgáló feleségét. 1999. november 9-én este a tóthfalusi katolikus plébánián krajinai tájszólásban beszélő ismeretlen személyek megverték Utasi Jenő helyi katolikus plébánost, Kecskés M. Ferenc nyugalmazott bezdáni papot és az ugyancsak a plébánián szolgálatot teljesítő hitoktató hölgyet, aki bordarepedést és ujjtörést szenvedett. Az ősz folyamán két alkalommal is megrongálták az újvidéki Futaki úti katolikus temetőben az 1944–45-ös vérengzés áldozatainak tiszteletére elhelyezett emlékkereszteket. 10. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS A vajdasági magyar nyelvű sajtótermékek száma megtévesztően nagy, ennek ellenére komoly gondokkal küzdenek. A lapszerkesztőségek 1990. évi ún. közvállalattá történő alakítása a szerkesztéspolitikába és a káderkérdésbe való közvetlen állami beleszólást eredményezte. A tájékoztatási eszközök testületeiben a 2000. évi tartományi választásokig sem a magyar érdekvédelmi szervezetek, sem a művelődési egyesületek nem voltak képviselve. A választásokat követően ebben a tekintetben változások következtek be. Az 1998 októberében elfogadott szerb köztársasági tájékoztatási törvény – amely teljes egészében ellentétben áll a véleménynyilvánítás szabadságával – különös tekintettel a törvény elfojtó, megtorló jellegére, komoly fenyegetésnek tette ki a magyar nemzetiségű sajtó képviselőit. A törvényt 2001 tavaszán hatályon kívül helyezte a köztársasági parlament. A még állami kézben maradt napi-, hetilapok s más periodikák is ellehetetlenültek pénzügyileg, ami csak kis részben magyarázható az évekig tartó szankciós körülményekkel. Oka sokkal inkább a többségi hatalom alig leplezett szándéka a kisebbségi és ellenzéki sajtó megfojtására. A magánlapok a kis példányszámból adódó ráfizetés és a vásárlóerő csökkenése miatt eleve a megszűnés határán tengődnek. A kilencvenes években szinte minden orgánum magyarországi papír- és anyagi támogatásra szorult. A vajdasági magyarság egyetlen magyar nyelven megjelenő napilapja az újvidéki Magyar Szó, amelynek alapítója a Vajdasági Tartományi Képviselőház. Miután 1990-ben – más orgánumok mellett – közvállalattá alakították, a hatalom még közvetlenebb módon avatkozott be a szerkesztés- és káderpolitikába: a főszerkesztőt el akarták mozdítani, s helyébe az uralkodó párt emberét ültetni. A terv a szerkesztőség egyöntetű ellenállásán s a többnemzetiségű olvasótábor és a szakma szolidaritásán bukott meg. Azóta drasztikusan csökkentették a lapnak nyújtott állami támogatást és – a háborús ellátási nehézségekre hivatkozva – a felhasználható papírmennyiséget. 1993-ban rövid ideig szünetelt, illetve ritkábbá vált a megjelenése. Az elmúlt években jelentősen csökkenteni kényszerültek a terjedelmet, regionális és tematikus mellékleteiket pedig meg kellett szüntetniük.

HTMH · 2005.

– 57/ 60 –


A szerkesztőség 1998-ban és 1999-ben is több alkalommal sztrájkba lépett az elmaradt állami támogatás és a kifizetetlen bérek miatt. 1999-ben a Magyar Szó hétköznapi példányszáma 5.000 körül mozgott, a csütörtöki lapszámé 22.000, a vasárnapié pedig 28.000 (kb. 10 % visszáruval). Milošević bukása után a Forum Holding élére új igazgatót neveztek ki, míg a Magyar Szó élén nem történt változás. 2002-ben az alapító szándékaival összhangban megkezdődött a Forum Holding három szervezeti egységének – a nyomdának, a könyvkiadónak és a napilap szerkesztőségének – az átszervezése, majd az MNT a 2004-es évben – jogköreivel összhangban – átvette a vajdasági tartományi képviselőháztól többek között a Magyar Szó alapító jogait is. A hetilapok között a legnagyobb múltra a 7 Nap tekinthet vissza, amely fénykorában – a nyolcvanas évek közepén – az 55 ezres példányszámot is meghaladta. A kezdetben újság-formátumú, utóbb színes családi magazin tartalmas, tényfeltáró riportjaival, szókimondó cikkeivel, színes, szórakoztató tárcáival nagy népszerűségre tett szert. 1990 őszén a 7 Napot is közvállalattá alakították, majd a sorozatos hatalmi beavatkozások miatt 1993-ban megszűnni kényszerült. A szerkesztőség tagjai rövidesen Új Hét Nap néven magánlapot indítottak, ami néhány szám után szintén megszűnt. Az eredeti jelleget felvállalva, sőt a Magyar Szó által leadni kényszerült regionális és tematikus mellékleteket felélesztve, Szabad Hét Nap címmel 1994. augusztus 4-én színvonalas, heti rendszerességgel megjelenő, politikai jellegű családi magazin indult, amelynek példányszáma a legutóbbi időszakig 14–16 ezer között mozgott. 1999-ben – a magas nyomdai költségek miatt – példányszámát 11.000-re volt kénytelen leszállítani. A magát a 7 Nap szellemi örökösének tekintő hetilap 68 oldal terjedelemben nagy figyelmet fordított a vajdasági és az egyetemes magyarság sorskérdéseinek taglalására. A hetilap mellékleteként jelent meg 1998. év végéig a VMSZ közlönye, a Körkép. Az állami támogatásban nem részesülő lap súlyos anyagi gondokkal küzdött, amit csak részben tudott enyhíteni a szabadkai és más vajdasági magyar többségű önkormányzatok, valamint a magyarországi alapítványok támogatása. Időközben a hatalom újraindította a 7 Napot, amely állami támogatásának köszönhetően kétheti rendszerességgel 26 oldalon, 5.500 példányban jelent meg. Szerkesztéspolitikája megfelelt a rezsim által meghatározott irányelveknek. A 2000 őszén bekövetkezett változások után a Szabad Hét Nap és a Hét Nap szerkesztősége összevonásra került. A Dolgozók c. szakszervezeti fenntartású képeslap negyvenhárom évfolyam után, 1990ben megszűnt. Helyébe rövidesen a Családi Kör c. független hetilap lépett. A 68 oldalas lapot a Forum-Dolgozók Kft adja ki. Olvasmányos, szórakoztató jellege miatt több tízezres a példányszáma, de a népcsoport közérdekű problémái csak ritkán jelennek meg a hasábjain. Nem csupán generációs, hanem a közösség egészét befolyásoló orgánumként működött a hatvanas évek végétől mintegy két évtizedig a Képes Ifjúság. Bátor hangja, súlyos társadalmi problémák és a kisebbséget érintő kérdések felvetése, a kilencvenes években pe-


– 58/ 60 –

HTMH · 2005.

dig háborúellenessége révén szintén kivívta a hatalom haragját. 1991-től hasonlóképpen fojtogatják, mint laptársait. Jelenleg a Forum Holding keretein belül működik. Állami támogatásának jelképessé válása miatt megjelenése 1999 márciusában és a NATO akció idején is szünetelt, majd a Magyar Szó c. napilapban kapott hetente egy oldalon helyet. Az ifjúsági hetilap 2002 januárjától – Szabó Palócz Attila szerkesztésében – ismét önállóan jelenik meg. A Mézeskalács az óvodások és kisiskolások 32 kis oldalon, havonta 8000 példányban megjelenő lapja. A Jó Pajtás az általános iskolásoknak kínál olvasnivalót az iskolaév minden hetén, 32 oldal terjedelemben. A kilencvenes évek elején megjelenése többször szünetelt, majd az alapítói jogok a Forum Holdinghoz kerültek, ez azonban semmit sem oldott meg. 1993 őszén időlegesen ismét felfüggesztette megjelenését, végül nagy harc árán kivált a holdingból és magánlappá alakult. Válaszul az állam megvonta tőle a támogatást. Pénzügyi helyzete a magyar gyermekek számának nagyarányú fogyása miatt máig bizonytalan. Megjelenését Szabadka önkormányzata és az Illyés Közalapítvány támogatja. Színvonalas, szabadelvű réteglapként, magánkiadásban jelent meg 1990 és 1997 között a Napló című közéleti hetilap. Kérlelhetetlen kritikája – mind a hatalom, mind pedig a kisebbségi szervezetek hibáival szemben –, valamint háborúellenes kiállása máig hitelesíti a hetilapot otthon és a határokon túl egyaránt. A főszerkesztő halála és a pénzügyi nehézségek miatt a lap megszűnt. 2001. augusztus 20-án látott napvilágot – az Aracs Társadalmi Szervezet gondozásában – a délvidéki magyarság közéleti folyóirata, az Aracs. Egyes magyarlakta régiókban az önkormányzatok magyar nyelvű kétheti lapot – pl. Új Kanizsai Újság, Dunatáj – adnak ki. Helyi lap jelenik meg többek között Palicson, Csantavéren, Kishegyesen, Magyarcsernyén, Muzslyán, Tordán, Székelykevén. Az MNT a 2004-es évben – jogkörével összhangban – átvette a vajdasági tartományi képviselőháztól a Szabad Hétnap, a Képes Ifjúság, illetve az egyetlen magyar nyelvű vajdasági napilap, a Magyar Szó alapító jogait. Még a két világháború között indult irodalmi–kulturális folyóirat az újvidéki Híd, s szintén több évtizedes múltra tekint vissza a regionalitást jobban vállaló Üzenet. A szakmai lapok közül figyelemre méltó az Új Kép címmel megjelelő pedagógiai lap. Az egyházak kiadványai közül – a teljesség igénye nélkül – a Hitélet és az Útitárs emelhető ki. A LOGOS Önálló Grafikai Műhely 2002 májusától Hírvivő címmel katolikus hetilapot indított útjára. A Belgrádi Televízió 1968-tól sugárzott magyar nyelvű informatív, művelődési, mezőgazdasági és gyermekműsorokat. Szerepüket 1975-től az Újvidéki Televízió vette át. A kilencvenes évek elejétől itt is nyomon követhető a személyi és terjedelmi leépítés, valamint a műsorok tartalmába, szellemiségébe való közvetlen hatalmi be-

HTMH · 2005.

– 59/ 60 –


avatkozás. A nyomásgyakorlás, a kényszerszabadságok, a behívók és a háború elől egyre többen távoztak a szerkesztőségből, így az 1988-ban még száz tagú szerkesztőség 1998-ra 35 főre apadt. A szerkesztőség 1999 szeptemberére 23 főre zsugorodott. A légitámadás idején a TV épülete, a műszaki berendezések és a dokumentáció egy része megsemmisült. A magyar nyelvű televíziózás 31 év után arra a szintre esett vissza, mint amiről 1968-ban elindult. Az Újvidéki Televízió magyar nyelvű adásaiban, mind minőségi, mind pedig menynyiségi szempontból nem következtek be pozitív változások a 2000 évet követően. A 2003-as évben a kisebbségi nyelven sugárzott műsorok átkerültek az Újvidéki Televízió II. csatornájára, amely viszont nem vételezhető kielégítő minőségben a Vajdaság egész területén, ehhez mindenképpen szükséges volna az újvidéki és a verseci adó felerősítése, valamint egy kikindai és egy zombori átjátszóállomás felállítása. Óriási hiányosságok mutatkoznak, mind a TV, mind pedig a rádió magyar szerkesztőségének káderhiányában, továbbra sem megoldott az új, fiatal munkaerő alkalmazása ezen a téren, aminek következtében a magyar nyelvű vajdasági televíziózást várhatóan további megrázkódtatások fogják érni. A 2004-es évben a magyar nyelvű televíziózás újabb helyi jellegű televíziós csatornával bővült. Az újvidéki központú Mozaik Alapítvány létrehozta a Mozaik Szórvány Televíziót, amely napi két órás műsorral jelentkezik. Hír- és tájékoztató jellegű műsorai elsősorban a dél-bácskai, szerémségi, illetve a közép-bánsági szórvány magyarságra összpontosítanak. Céljuk, hogy a vajdasági szórványt minél szélesebb körű anyanyelvi tájékoztatással lássák el, a műsorok időtartamának és vételi lehetőségeinek bővítését tervezik. A televízió működtetéséhez a 2004-es évben hozzájárult a magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium is. Dél-Bánságban, Pancsova község önkormányzatának helyi televíziójában (RTV) 2000. január 16-tól heti negyed órás adással jelentkezik a „Magyar Percek Adása”, amely információkkal és a helyi magyarság művelődési életével foglalkozó műsoraival látja el e régió szórványmagyarságát. A lelkes kis csapat szerkesztőségének vezetője Balassa Julianna. Az Újvidéki Rádió magyar adása az elmúlt évekig napi huszonnégy órában, középhullámon sugározta a műsorait, önálló szerkesztőséggel. 1991-től az adásidő egyharmadát áttették ultrarövidhullámra, aminek következtében vételi lehetősége csökkent. A szerkesztéspolitika kézi vezérlési kísérlete és a munkatársak elvándorlása következtében a főszerkesztő 1993-ban lemondott, és áttelepült Magyarországra. A NATO légitámadását követően ez az adó is megsemmisült, de míg a szerb nyelvű műsorok ismét hallható hullámhosszat kaptak, addig a kisebbségi adásoknak, így a magyar adásnak is egy, a Vajdaságban alig fogható középhullámot engedtek át, felaprózva a műsoridőt a különböző adásnyelvek között. A lerombolt 1 kW kapacitású adó helyett 100 Wattos erővel sugároznak jelenleg, ami csak Újvidék környékét fedi. Az Újvidéki Rádió magyar nyelvű adásának helyzetének hosszú távra szóló rendezése – hasonlóan a többi vajdasági nemzetiség adásához – nem biztosított, továbbra sem történtek meg a szervezési átalakítások,


– 60/ 60 –

HTMH · 2005.

így az Újvidéki Televízió és Rádió finanszírozása és irányítása továbbra is Belgrádból történik. Az önkormányzat által alapított Szabadkai Rádió a NATO-akciót megelőzően szinte egész Vajdaság területén fogható volt, jelenleg Szabadka környékén mintegy 30 km-es körzetben hallgatható. Az adásidőn és a műszaki felszerelésen három szerkesztőség osztozik. A magyar nyelvű műsor 6 órás, a horvát 1, a szerb szintén 6 órás. A szabadkai rádió műsorában az óránkénti hírek mellett leginkább a napi aktualitások és néhány visszatérő rovat (oktatás, színház, rendezvények) szerepelnek. Nagy hangsúlyt fektet a magyarságot érintő vagy sorsát formáló események bemutatására. Adásait a kanizsai rádió is átveszi. A rádió 2002 áprilisától napi 24 órás magyar nyelvű adást sugároz.

Jelentések a határon túli magyarok helyzetérõl Ó

Kiadja: Határon Túli Magyarok Hivatala

+ 1518 Budapest 112, Pf. 43,

1016 Bérc u. 13-15. · (: 466-9406, 466-9434 • Fax: 385-2601 • Web-site: http://www.htmh.hu • E-mail:[email protected] Felelős kiadó: Bálint–Pataki József, a HTMH elnöke Sorozatszerkesztő: dr. Bátai Tibor Térképek és ábrák: dr. Sebők László ISSN: 1586–8133

Határon Túli Magyarok Hivatala. Vajdasági magyarság. T a r t a l o m:

Recommend Documents