Harai Dénes A TISZTJELÖLTEK NEMZETI NEVELÉSÉNEK ELVI ÉS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEIRŐL (Egy konferencia elé) A "krisna-tudatról" az egyik kereskedelmi csatornán - a közelmúltban - egy órás műsort közvetítettek, - amit évente többször is megismételnek, mert az önellátó magyarországi közösségről szól, - ha azonban a "magyar-tudatról" akarunk beszélgetni, az bizonyos csoportoknál zavart okoz, mivel a nacionalizmusnak csak a hatalmi, negatív felhangja kap teret, olyan mintha nem szívesen hallottak volna, vagy hallanának a patriotizmusról, az olyan hazaszeretetről, amelyik a magyarság nyelvi, irodalmi, történelmi, vallási, tudományos valamint tradicionális értékeiből építkezik. Emiatt gyakran szembekerülünk: (1) a kritikus, de gyorsan felejtő; vagy (2) a kritikus, de elkötelezett; vagy (3) az akció-értelmiségiek csoportjaival a médián keresztül. Kérdezhetnénk, hogy miért? "A nemzeti öntudat eldurvulása, ami a 19. század utolsó negyedében bekövetkezett, kétségkívül a sajtó eldurvulásával függ össze, valamint a meginduló fegyverkezési versennyel." 1 – írta J. Huizinga a két világháború között. Ebből adódóan e témában tervezett konferencia egyik céljának látom: a nemzeti nevelés problematikájának, a nemzeti szemlélet korszerű alakításának beemelését a katonai, szakmai közgondolkodásba. A magyarság, erős nemzetségi érzésének kötőszövete, a hadsereg volt, már Attila korában is, - ez vezetett a középkor végére, határozott államkeretben a magyar nemzethez. A magyarsággal A. Strindberg megfogalmazásában: "…egy egészen új népfaj lépett a színpadra, amelynek az eredete is ismeretlen volt; s úgy tetszett, hogy a sors visszaveszi a Kanaán ígéretét, melyet most a germánoknak adott, mert a hunok végre letelepedtek a mai Magyarországon s adót szedtek a világ minden népétől" 2 A. Strindbergről (1849-1913) nem mondhatjuk, hogy nem volt érzékeny az ember és az emberi problémák iránt. Akik azt gondolják, hogy a nemzeti nevelés visszatérést jelent a rovásíráshoz, valamint ahhoz a két világháború közötti gyakorlathoz, ami a katonai nevelést az egész nemzetre igyekezett kiterjeszteni – azaz egy regressziós folyamatot feltételeznek, - azok igen leegyszerűsítik a kérdést, és szélsőségekben gondolkodnak. 1 2
J. Huizinga: Patriotizmus, nacionalizmus /ford.: Szentkúthy Pál / Danubia Kiadás, Vita Nova,1., 71. old. A. Strindberg: Történelmi miniatűrök / ford.:Bálint Lajos / Révai-Kiadás, 1912. 160. old.
1
Úgy vélem, olyan nemzeti felkészítés szükséges, amely a katonai elitképzésre irányul, és amelyből a polgári életnek is haszna lehet, ha a két igény helyes arányt kap. Általában a felnőttoktatás – benne a tisztjelöltek képzése is - a tanulás-specializálódás fázisába tartozik, amelyben egyszerre van szükség (i) az individuális – egyéni, családból hozott olyan előfeltételek (prediszpozíciók), mint: a magyar nyelv-irodalom, történelem és az otthoni táj szeretete; elfogadott erkölcsi meggyőződések, szokások és példák, stb.); valamint (ii) a hivatásbeli viselkedés testületi normáinak, értékeinek, szükségleteinek alakítására. Cél: a sikerorientált, teljesítményképes, a katonai hagyományokhoz ragaszkodó, erős-karakterű tisztjelöltek nevelése, felkészítése! A társadalmi élet jelentős változáspontjain a nevelésnek lehet funkciója a felnőttképzésben is. A tudat csak közvetetten a földrajzi környezet terméke, közvetve: a nevelés, az oktatás-képzés, a szakmai praxis valamint a társadalmi hatások eredménye. Akkor lehet eredményes a témakörrel való foglalkozás, ha: (a) az oktatás nem tömeges megoldásokra szorítkozik (elit-képzés); (b) minőségre törekszik és (c) módszereiben dinamikusan cserélődnek a közvetett és a közvetlen eljárások. (d) A tanári stílus legyen pátoszmentes, tárgyszerű, érvelő. Az ilyen oktatás energiát ad, megerősít és produktívabbá tesz. Fontos, hogy a felkészítés minősége hasson ki a szolgálatteljesítés színvonalára, szellemiségére! A hivatásbeli sikeresség függjön, - a társadalomban és honvédségben egyaránt - az elvárt viselkedéstől! A katonai tradíciók szabványok, - és a tömeghadseregek időszakában - a katonai neveléstől pont ezt a szabványosítást várták el, amit általában eredményesen teljesített. Ha azt mondom, hogy a legendás " cs. és kir. katonai bürokrácia," akkor lehet ezen mosolyogni, de ha nem lett volna olyan akadékoskodó és pontos, akkor ma hiába mennék a magyar és külföldi katonai levéltárakba, mert ott nem találnánk semmi megbízható adatot! Milyen legyen a céloknak megfelelő katonaiskola és képzés? Beöthy Zsolt írja a híres Sárospataki iskola hatásáról a hallgatóira: "Tudományban, modorban talán kevesebbet gyarapodtak, mint másutt, de a testnek és léleknek ritka épségét, egészségét vitték magukkal az életbe." 3 Erre, ebben a formában is nagy szükség van, de napjainkban különösen három terület kölcsönhatása fontos: (1) az intézményes oktatásban az ismeretszerzés; (2) a katonai erkölcs és testületi szellem, valamint (3) a tradíciók újrateremtése, ápolása. A graduális képzés hatékony járulékos részei lehetnek a katonai felsővezetők részvételével tartott, a fórum jellegű beszélgetések olyan témakörökben, mint: a 3
Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi irodalomban. II. 221. Lap. / Hivatkozik Gyulai Ágost: "Kiss Áron emlékezete" című munkájában / Franklin-Társulat Nyomdája, Budapest, 1909. 5-6. old.
2
társadalmi kohézió, nemzeti együttműködés, teljesítmény, valamint a magyar katonai identitás, hivatástudat, a közszolgálati és katonai vezetői kompetenciák. Továbbá: Magyar irodalmi estek szervezése. Tradíciók ápolása, a nemzeti, katonai valamint egyházi ünnepeken való részvétel. "A volt m. kir. honvédség az alkotmányosan elismert vallási és nemzeti ünnepeket az általános polgári szokásokhoz igazodva tartotta meg. Ilyen alkalmakkor a felekezetek istentiszteletein honvédségi küldöttség is megjelent. Az első világháború előtti szokásokból átvették a nagypénteki u.n. «Szet sír őrséget». 4 Hozzá tehetjük, hogy a bajtársiasság, a felebaráti segítségnyújtás vallási attitűdje. Jelentősége van a hagyományos katonai sportok művelésének valamint a magyar zenei programokon való közös részvétel (Liszt, Bartók, stb.). Mindehhez olyan kedvező feltételek társulnak, mint: a fiatal tisztjelöltek tudata nincs már megterhelve az 1990 előtti viszonyokkal és életkorukból adódóan is fogékonyak a nemzeti vonatkozásokra, a szocializmus időszaka a számukra – oktatási szempontból – csak történeti narratíva; valamint a nemzeti jelleg már szimbólumokban, egyenruhában,
megszólításokban
valamint
a
katonai
környezetben
alapvetően
megteremtődött. A hadsereggel, a katonákkal kapcsolatban esetenként napjainkban is kísértenek olyan negatív hatások, amelyek a történelemből már ismertek: "…a minden fegyveres háború kísérőjeként lapuló szellemi háború a maga alattomos eszközeivel igyekszik a harcban álló hadseregek harcait kedvezőtlenül megvilágítani, ezért híreket suttog, balsikereket megnagyít, sikereket és dicsőséges küzdelmeket elhallgat, vagy elhomályosít, tisztán csak azért, hogy a nemzet lelkében a háborús akaratot kisebbítse és a saját erőbe vetett hitet csökkentse." 5 – írta Nyárádgálfalvi Kádár Gyula értékelve a 2. magyar hadsereg helytállását, és hozzáteszi, hogy két további olyan mozzanat is van, mint minden hivatalos nyilatkozat mögött keresik a "titkot", amit elhallgattak és elfogadja az első "jól-értesülttől" a megtévesztő szóbeszédet, valamint mindezek találkoznak még a további emberi gyengeségekkel is. Napjainkban kiegészülnek ezek a média káros, manipulatív hatásaival is: a megbélyegző, leminősítő, mi több – esetenként - komplexust előidéző - beszédmóddal (a Fehér Házban nem fogadták…, ezzel az amerikaiak azt üzenték, hogy…, a New York Times azt írta, hogy…; mindehhez társul a fogalmak, szavak, mondatok jelentésének a félremagyarázása, zavarossá tétele, amelynek célja az energiák szétforgácsolása, a kisebbrendűségi tudat kondicionálása.. 4
Rázsó Gyula: Ünnepnapok és azok megtartási rendje a volt m. kir. honvédségnél 1920-1944 / HIM főigazgató írása 1990. / Kézirat. 5 Kádár Gyula: A 2. Magyar hadsereg harcainak méltatása / Magyar Katonaújság, 1943. április 10., 4-5. oldal.
3
Módszertan: Minden szintű katonai képzésben, az életkori sajátosságoknak megfelelő élmény-intenzív módszerek szükségesek, – olyan módszerek, amelyek hatására nemcsak a katona, hanem a parancsnoka is ráérez. A kialakult helyzet az értékelvű pedagógiát részesíti előnyben, gondoljunk az élet- és intellektuális értékekre, a személyi és a társadalmi hatékonyság valamint a nemzeti kulturális értékekre. A módszerek közül kettőt említek, egy történetit és egy jelenkorit: 1. Szuggesztió: direkt módszereként kell értékelnünk Zadravecz István6 vezérőrnagy, ferences-rendi tábori püspök javaslatát, aki ezzel (1922) fél évszázaddal megelőzte Pratkanis és Aronson "Rábeszélőgép"- ként felismert és megnevezett módszerét: " Oda kell szólni nekik (a katonáknak – H. D.) minél gyakrabban: "Magyar vagy?...és a katona eleinte csak nézni fog a tisztre, aztán hallani, majd tudni, végre érezni fogja, hogy ő magyar." Ennek a mintájára ajánlották a kiképzőknek 1933-ban a legénység önbizalmának fokozása érdekében, hogy alkalmas pillanatokban kiáltsák oda a honvédeknek: "Mit akartok honvédek?" – amire kórusban a határozott válasz: "Magyar feltámadást!" Ruházat, mint szimbólum esetében törekedtek a zsinórozási-gombolási módot a gombokkal együtt ősi magyar módra visszacsinálni. (a kabát-nemek is ebbe a kategóriába tartoztak!). Kovács Imre 7 öccse, Endre elszántságáról írja, aki szembetalálta magát a bátyjáért jövő Gestapoval: "Egyenruhában volt, gyorsan a revolveréhez kapott, a tanfolyamon azt tanulta, hogy egy magyar tisztjelölt nem adja meg magát, utolsó leheletéig harcol…" 2. Önszuggesztió: Fort Hoodban, - Bush elnök jelenlétében -
4500 rekedt, elszánt
katonatorokból tört fel egyszerre, - a terepszínű egyenruhába öltözött katonák, futás közbeni, ütemes bakancsdobogásával hangsúlyozott - kiáltása: Hu-AH! Hu-AH! Hu-AH! 8 – ez az 1930-as Falangista utcai demonstrációt idézi – írja a szerző, erről az amerikai módszerről. Fort Hood 50 mérföldre van Bush családi ranchától (50.000 katona állomáshelye, kiképző központja), emblematikusan: "Fort Hood, Home of America's Hammer" – szól a szlogen, amit azt hiszem, olvasóinknak nem kell lefordítani. Kiképzőként észre kell vennünk az olyan jelenségeket is, hogy egy harckocsiból az amerikai vezető kitart egy darab kockás papírt – 6
Uzdóczy- Zadravecz István (1884-1965) OFM vörgy., (ferences rendi szerzetes) tábori püspök . Kovács Imre válogatott írásai / In. Szabó A. Ferenc / Magyar Napló, Budapest, 2011.
7 8
We're in the Army Now / The G.O.P.'s plan to militarize our culture By Kevin Baker / HARPER'S Magazin / October 2003. 35-46 pp.
4
már Irakban, – nem hiszem, hogy csak a média számára - amelyre ez van írva: "Send Me Home." Az illusztrációként idézett öntudatosító és kiképző módszereket látva, felmerülhet a kérdés, lehet-e másként kiképzőnek, katonának lenni? A válaszunk az lehet, hogy nem nagyon! Szükség van hasonló módszerekre. Amennyiben értékforrásokat keresünk a képzés számára, érdemes figyelnünk az 1848-49- es szabadságharc, a Horthy korszak valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakára. A katonák gondolkodásában a nemzet önálló univerzum, és mint ilyen nem politikai kategória. Tapasztalhattuk az elmúlt évszázadban, hogy a morális katasztrófa is van olyan értékpusztító, mint a természeti vagy az ipari. A remoralizáció jelenlegi folyamatában, még nincs szó harmóniáról, nincs szó kiegyensúlyozottságról, csak a hozzájuk vezető kezdeti lépésekről. Másik tiszt és katonaképen érdemes gondolkodni, olyanon, amelyben döntőek a magyar viszonyok, de számolnunk kell a nyugati impulzusokkal is, mint ahogyan a két világháború között is említették a szakértők. Ha egy katonai vezetőnek van egyénisége, morális karaktere, akkor lesz alegységének is! Tenni kell valami újat, különösen a tisztjelöltek képzésében, ami valóban jövőt meghatározó faktorrá válhat. Machiavelli stílusában megjelölhető cél: a jó morál, jó törvények és a jó hadsereg. A korábbi szocialista katonai emberképben: a kifelé-irányítottság, a pártolitikai-hatalmi determináció volt a meghatározó. A katonai pedagógia paradigmája a hierarchia, a sémaszerű besoroltság volt. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudták, hogy a katonák, mint egyének különböznek egymástól, hanem azt, hogy a különbségeikben - szolgálati idejükben nem állhattak fent. A diszharmóniák eredete ebből adódóan: a tiltások atmoszférája; a negatív mezőbe szorítás; az értelmi nevelés korlátozottsága; a testületi-falanx valamint az elszigetelés (izoláció) volt. Napjainkban azonban, a katonának már van arca és kapcsolata a külvilággal, internethasználó, sikeresen missziós feladatokat teljesít más kultúrákban, egyetemi szakmai képzésben vesz részt, TDK pályázatokat ír, képviseli a történeti hagyományt, de európai horizontja van, és még sorolhatnám. Az EU-ban vagy a NATO-ban is profitálni csak egymás eredetiségéből tudunk. Megemlítek egy kedves, de igen elgondolkodtató jelenetet az egyik bevásárló központból. Egy hároméves forma óvodás kislány ült a bevásárló-kocsiban, és egy ismert gyerekdalt énekelt, amely fonetikusan így hangzott: Kolgét, kolgét (Colgate, Colgate) taligakerék,…Mi körülötte állók jót derültünk rajta. Mire az anyja megszólalt: kislányom,
5
nem Colgate, mert tudod, hogy az a fogkrém, hanem: kordé, kordé… - mire a kislány majdnem sírva rákérdezett: mi az a kordé, anya? Általában a világon a katonai, haditechnikai területnek - a felkészítésből eredő - központi identitás témája: a verseny (rivalizáció). A katona a győzelemben születhetett újjá. Adekvát William James kifejezése a „twice-born character” (kétszer született ember), amelyre egyetlen esély a katonai győzelem volt. Ez volt az egyetlen útja annak, hogy másikként tudja felmutatni önmagát. A vágy és a vágyteljesülés dinamikájának elvét értelmezve, azt mondhatom, hogy a katonatisztet kiéheztetették a győzelemre, a nagy megvalósulásra, amely azonban a magyar katonatisztek esetében - az elmúlt évszázadban - nem következett be. Írásomban csak jelezni szerettem volna néhány csomóponti problémát, - a konferencia előtt az érdeklődőknek – olyanokat, amelyekről úgy gondolom, már lehet higgadt, eredményes szakmai konferenciát rendezni. Budapest, 2011. november 15-én.
6
