Hámori Ágnes Hámori András, az iskolanévadó Visszaemlékezések nagybátyámra
Az eredeti interneten megjelent site alapján számítógépre vitte: Vincze István 2013-10-02
1
Az iskolai munka állomásai Záhony - a pályakezdés évei Az iskola a Rákóczi és Bercsényi utca sarkán volt, előtte iskolai gyakorlókert, a sarkon levő épületben járt a 4-5-6. osztály, a hátrább levő különálló épületben az első osztály, az iskolaszolga szolgálati szobája és a 2-3. osztály kapott helyet. Hámori András Záhonyba Mátyás István tanító helyére került, aki sorsjegyen nyert, s így feleségével (szintén tanító) beköltöztek Kisvárdára. Az első osztályt Papp Barna, a 2-3-at Siklós Mihály református kántor tanította, Hámori Andrásé volt az összevont 4-5-6. osztály. Lakásuk az Ady Endre úton volt, ami a falu fő utcájaként a központtól ment ki a vasúthoz, az orvosi lakás szomszédságában, a patikával szemben laktak. A család ugyanúgy, mint Béres József is a könyvében, mindig nagy szeretettel beszélt Gyüre doktorról és feleségéről. Első kislányuk a Gyüréné iránti barátság és tisztelet jeléül kapta a Györgyike nevet. Ugyanilyen kedves emlékük volt a patikus Annuska néni, akit nem csak azzal jellemezhetek, hogy amikor az orvos a háborúban volt, gyógyszerrel kezelte a betegeket, hanem azzal is, hogy egy tehetséges kislányt taníttatott, a külön foglalkozásért ő fizetett a pedagógusoknak. Ezek a családok is hozzájárultak ahhoz, hogy Záhony ezekben az időkben virágzó település volt, s lakói jól érezték magukat ott. Mivel a faluban lakott néhány katolikus család, de templomuk nem volt, az Odescalchi család a kastélyában rendezett be egy kápolnát, harmóniummal, s Hámori András vasárnaponként ott kántorkodott.
A polgári iskola A polgári iskola mint oktatási forma megszűnt a háború után az 1946-os februári iskolareform nyomán. Az addigi első polgáristákból lettek az V. osztályos, a II. polgáristákból a VI. osztályos tanulók. Az utolsó évfolyam 1947/48-ban végzett. A polgári iskolát a háború utáni második tanévben összevonták az alvégi állami elemi iskolával, s 1952-ig általános iskolaként működött, melynek igazgatója a polgári kifutása után Nagy János, a későbbi könyvtárigazgató, igazgatóhelyettese Varga Ferenc, aki a gimnázium megszervezője, majd 1957-ig igazgatója volt. Hámori András magyart, műhelygyakorlatot és tornát tanított, s a délutáni sportfoglalkozást vezette az első évben. (A műhelygyakorlat szabadon választható tárgy volt, amit a szülők az év elején megszavaztak. ) Ő volt az ált. iskolai diákkaptár vezetője is, ahol a gyerekek selyemhernyó-tenyésztéssel, gyógynövénygyűjtéssel, nyúltenyésztéssel foglalkoztak. A műhelygyakorlatban is, a mezőgazdasági munkákban is nagy hasznát vette a gyerekkorában az édesapjától eltanultaknak. Talán ezek az évek alapozták meg a későbbi szakmunkásképző iskolai tanár profilját. Az 1946/47-es tanévben a VI. ált. iskolai osztály osztályfőnökeként szabadbeszélgetési órája volt heti 1 alkalommal, (ez a mai osztályfőnöki óra elődje), a II. félévi értekezleten 1947. febr. 21-én a szabadbeszélgetésről tartott előadást kartársainak. A következő iskolai évben (ez a polgári iskola utolsó éve is volt) Hámori András első osztályt tanított, 29 diákot év elején a belterületi iskolában, majd év közben az alvégi iskolához került,
2
mivel onnan elődjét áthelyezték. Ebben az évben nov. 8-án nevelési értekezleten mintatanítást tartott “A gondolkodásra nevelés lélektani problémái “címen, matematikából. Az Alvégen végzett munka jó előgyakorlat volt a lekehalmi 2 évhez. Az alvégi gyerekek között azt átlagnál több a mulasztás, oka a szegénység, téli ruha hiánya. Itt váltott tanítás folyt, 2 tanterem volt, meg egy nevelői szoba. Az első és a második osztály járt külön, a 3-4. összevontan. A polgári iskolai évek úgy értékelhetők, hogy előrelépés történet a záhonyi elemi iskolai tanítás után, hiszen a volt polgári iskola 2-3 év alatt nem hígult fel annyira, hogy a volt polgáris képzés magasabb színvonala érzékelhető ne legyen, ekkori gyermekanyaga még a tehetségesebb, törekvőbb elemisták közül került ki. (Példaként említem, a harmadikos leány osztályban tíz kitűnő tanulót találunk, s az osztály tanulmányi átlaga is 2,6 volt; ami a mai 4,6nek felel meg ).
Lekehalma: osztatlan tanyasi iskola Egyik kollégája javaslatára és saját kérésére helyezték 1951-ben Lekehalmára, osztatlan tanyasi iskolába. A fő ok az volt, hogy itt adott volt a háztáji gazdálkodási lehetőség, a konyhára kerülő élelmiszer előállítása, s ez három gyermek mellett nem volt elhanyagolható szempont, némi anyagi előrelépést jelentett a családnak. Pusztalekehalma Tiszaszentimre külterülete, attól kb. 4 km távolságra van, akkoriban a tsz-ben és az állami gazdaságban dolgozók gyermekei jártak oda iskolába. Ennek a majorságnak a központja a Bagi kastély volt, napjainkra az un. kiskastély maradt meg, ami a gazdatiszt lakása lehetett régen. A kastély mellett volt az iskola és a szolgálati lakás. Ebbe az iskolába kb. 60 gyerek járt, délelőtt a felsősök, délután az alsó tagozat, hogy a kicsiknek ne kelljen korán kelni. Az iskola titulusa osztatlan tanyasi iskola, de a tanítás részben osztott rendszerben folyt, 4 osztály tanult együtt, amíg egy-egy osztállyal foglalkozott a tanító, addig a többiek feladatokat oldottak meg, gyakoroltak. Volt olyan tananyag, amit együtt végzett a 4 osztály, pl. szorzótábla gyakorlása, olvasás. Osztatlan volt az iskola olyan szempontból, hogy a 60 gyerekkel egy pedagógus foglalkozott, ami a mai fogalmak szerint rendkívül szokatlan, s csak nagyfokú önfeláldozással, szakmai tudással és sok szeretettel volt végrehajtható. Teljes embert kívánó feladat volt, emellett gazdálkodtak, állatokat tartottak, s ebben a család is nagymértékben segített. Ráadásul ezekben az években végezte Hámori András a Pedagógiai Főiskolát Szegeden, matematika-fizika szakot levelező tagozaton. Ez akkoriban 3 éves képzés keretében folyt, két nyáron bentlakásos konzultációkkal. Régen voltak a lekehalmi évek, de emlékezetesek maradtak a családnak is, az ott élőknek is. 1971-72-ben Tiszaszentimrén tanítottam, egyik sokgyerekes újszentgyörgyi tanítványom édesanyja felfigyelt a nevemre. Rokonom Hámori András? “Nagyon szerettük őket, nagyon jó emberek voltak. A felesége megismert és gondjaiba vett engem, amikor az ikrekkel bent feküdtem a szülőotthonban, s ez nekem nagyon jól esett.” A két év tanyasi tanítóskodás után ismét a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kerültek vissza Hámoriék Tiszafüredre, a Fiúiskolához. A két nagyobb lány felső tagozatos lett, oroszt kellett volna tanulniuk, az osztatlan iskolákban erre nem volt lehetőség. Első évben bejártak Tiszaszentimrére, oroszórára. (Mivel egy év korkülönbség volt köztük, egyszerre kerültek iskolába, egy osztályba jártak.)
3
Kiss Pál Iskola Az intézmény a volt református elemi iskola utóda, az épület a múlt századból való, 1929-ben emeletráépítéssel bővítették, szép mutatós iskolaépület. Az államosított iskola első neve 2. sz. Fiúiskola volt, 1955-ben vette fel Kiss Pál tiszafüredi 1848-as honvédtábornok nevét. A református iskola utolsó évében oda kb. 400 fő járt, 9 tanító foglalkozott velük, igazgatója Czövek Kálmán volt. A következő évben 10 tanító és 3 polgári iskolai tanár, az államosítás utáni első igazgató Kolozs Károly 1953-ig, hozzá ment át tanítani Hámori András. 1948-ban a két egyházi iskola megszűnt ugyan, de ez akkor csak fenntartóváltozást jelentett. Három évvel később, az 1951/1952-es tanévtől a volt református iskolából lett a községi fiúiskola, a volt katolikus, un. zárdaiskolából a leányiskola, a tanulók átirányításával. A koedukációt majd 1963. szeptembertől vezették be újra, amikor körzetek szerint csoportosították a tanulókat, csak a 8. osztályt hagyták érintetlenül. Ez az iskola a városi intézményrendszer átszervezésével és a volt egyházi iskola visszaigénylésével napjainkban szűnik meg, s adja vissza fokozatosan tantermeit a Bán Zsigmond Református Iskolának, megmaradt osztályai szervezetileg a Zrínyi Iskolához tartoznak az osztályok kifutásáig. A községi oktatási rendszerben a Kiss Pál Iskola előkelő helyet foglalt el. Olyan oktatónevelő gárdával rendelkezett, akik a régi elemi iskolai tanítók nyomdokain haladtak (pl. a Czövek házaspár, Lovassné Létay Anna, Kolozs Károly), átvették tőlük az értékeket, illetve, hiába történt meg az államosítás, változott meg az ideológiai rendszer, megmaradt belőle éppen a “törzsgárda” nyomán - minden, ami jó volt a régi iskolarendszerben, az az erkölcsi alapállás, melyben a tanuló érték és a pedagógiai munkának becsülete van. Ebben az iskolában tanítottak átmenetileg a volt polgári iskolai tanárok, akik aztán nagyrészt átkerültek a gimnáziumba, addig viszont emelték az oktatás színvonalát (Szigeti Iván, Szigeti Ivánné, Zemlényi Zoltán, Kiss Endre). Ebbe a szellembe csöppent bele Hámori András 1949-ben, hogy 1958 -tól mint igazgatóhelyettes továbbra is vigyázzon ezekre az értékekre, és fenntartsa a nevelői munka színvonalát. Kiegészült a tanári kar a régiek helyett új pedagógusokkal, akik különböző karakterű, de értékes egyéniségek voltak, s többségükben letelepedtek a községben. Ebből a tantestületből kiváló pedagógus utánpótlás nevelődött. Innen került a város más iskolájába igazgatónak Bodnár Károly, Fekete Sándor, Mogyorósi Ottó, a járási Művelődési osztályra Kovács Sándor és Varga Ferenc, a város festőművésze is itt volt rajztanár. 1961-ben a tantestület létszáma 21 fő, ennek a magja az 1949-es 15 fős testületből 11 személy. A szakfelügyeleti jelentések szerint egységes, jól képzett tantestület. A tények igazolják a fenti állítást. Az iskolát 1949. márc. 7-én Heves vármegye tanfelügyelője bázisiskolának jelölte ki. Tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, kulturális vetélkedőkön egyaránt szép eredményeket értek el. 1960-ban járási kultúrversenyt nyertek, aktív színjátszó csoportjuk volt az 50-es évek végén, nevezetes előadásuk többek között A Pál utcai fiúk c. 3 felvonásos ifjúsági dráma, melyet több évben is bemutattak, s megérdemelt sikert arattak vele. Ennek bevételéből mentek el táborozni az úttörők abban az évben. 1963-ban pl. a járási kultúrverseny 1-2. helyezéseinek zömét ennek az iskolának a tanulói hozták haza. Kézilabda csapatuk 1967-ben országos versenyre jutott be. Megyei versenyeken színvonalasan szerepelt énekkaruk is Fekete László karnagy vezetésével. Amikor egy iskola elmúlt évtizedeinek történetét kutatjuk, az elválaszthatatlan az úttörőmozgalomban elért - és esetünkben írásban rögzített - eredményeitől. Hiszen nagyon sokszor a mozgalom keretében lehetett megvalósítani a pedagógiai elképzeléseket, a nevelés tanórán kívüli színtere pedig egyértelműen az úttörő tevékenység volt. Ebben az iskolában az
4
iskolavezetés és a csapatvezetés együttesen munkálkodva és egyetértve igyekezett csökkenteni az úttörőmozgalom politikai élét, s az éppen soron következő éves célkitűzést a gyakorlati életnek megfelelően alakítani. Egy példát említek: Expedíció a jövőbe címmel folyt az éves aktuális program. A Kiss Pál Úttörőcsapat olyan tablót készített, amelyen a különböző gazdasági ágak fejlődősét, jövőjét képzelték el a gyerekek. Honismereti szakkörük elsők között alakult a járásban, az összegyűjtött tárgyakból iskolamúzeumot alapítottak, ez a mai napig látható. Eredményes volt más szakköri munkájuk is, 1952-ben repülőmodellező, 1953-ban technikai, famegmunkáló és irodalmi szakkör volt, kuriózumként említem a tűzoltó szakkört, ami a múlt század végén alakult református szervezésű Önkéntes Tűzoltó Egyletet idézi. A járási tűzoltó versenyen 3. helyezést értek el. Az irodalmi szakkör keretein belül sikeres színjátszás folyt az ötvenes években és a hatvanas évek elején, amint fentebb említettem. 1955-től adták ki - elsőként a megyében - a Tiszafüredi Úttörő c. Kiss Pál Iskola ill. Úttörőcsapat által szerkesztett stencilezett újságot, mely egészen 1978-ig megjelent.. Ugyanebben az évben országos oklevelet kapott az iskola “jó munkáért”. A minőségi úttörőmunka elismeréseként 1968-ban az úttörőcsapat megkapta a KISZ KB vörös selyemzászlaját, mint a járás legjobb csapata. Ennek az iskolának a volt tanulói nemrég - már nagyapa-korban - 50 éves iskolai találkozót tartottak, s nem ritkák a diáktalálkozók a későbbi évfolyamokban sem. 1995-ben attitűd-vizsgálatot végzett az iskolavezetés, az egyik kérdés azt vizsgálta, mennyire elégedettek a szülők, elvinnék-e más iskolába a gyerekeket? A szülők kötődését jelentősen befolyásolja, hogy 48 %-uk (37 fő) ebbe az iskolába járt, és közülük 33-an szívesen gondolnak vissza az itt töltött diákévekre. Sok tehetséges gyerek került ki a fiúiskolai korszakból, orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok, agronómusok, katonatisztek lettek belőlük. Az iskolavezetés számon tartotta, hogy az évente végzett diákjai milyen intézményben tanultak tovább, erről statisztikát is készített 17 évre visszamenőleg, tehát 1953-tól. Ez tartalmazza, hogy a végzett nyolcadikos osztályokból hányan tanultak tovább szakmunkásképzőben, gimnáziumban, s érettségi után hány tanulóból lett mérnök, tanár, orvos, jogász, katonatiszt, stb. A gyerekek 45 %-a tanult tovább ekkoriban, már 1949-től igyekeztek rábeszélni a szülőket a gyerekek taníttatására. Az eredmények csak jó kollektíva együttes erőfeszítései nyomán születhettek, erről Erdész József iskolaigazgató így nyilatkozott: “Az iskolavezetés tudja és látja a pedagógiai munkát, igyekszik megteremteni a munkatársi-baráti viszonyt a gyerekekkel.”
Ipari iskola “albérletben” 1953-54 meghatározója a további pályának. 1953 a hazakerülés éve, 1954-ből való a pecsét a tanári diplomán. Ebben az évben indul újra Füreden - 4 tanévnyi szünet után - az ipari iskola, s pontosan a fiúiskola termeiben, tanáraival. A két intézmény szorosan összefonódik mindaddig, míg el nem készül az ipari iskola különálló két tantermes épülete. Hámori András 1954-től óraadó az ipari iskolában, matematikát és fizikát tanít. Az akkori igazgató Makó Menyhért, aki akkor “mellesleg” a Járási Tanács Művelődési Osztályának vezetője volt. Ezekben az években 6-8 fő óraadó tanárral működött az iskola, s az előző korszak kisipari hagyományait viszi tovább a szakemberképzésben. A szakmai tárgyak oktatásába mesterembereket is bevontak időnként.
5
1959-től Hámori András lett a megbízott igazgató, 1960-tól főállásban a szakmunkásképző igazgatóhelyettese, és igazgatóhelyettese a fiúiskolának is, mely a hatvanas években már párhuzamos osztályokkal működik, kb. 35-40 fő pedagógussal. Tehát az ipari iskola “albérletbe” költözött a volt református iskola épületébe, s magától értetődően a fiúiskola tanárai tanítottak benne óraadóként. Meghatározott 2 nap volt egy héten a szakmunkástanulók napja délután. Egy időben nem a főépületbe jártak, hanem az ún. Veress-féle házba, melynek egyik része Veress József szolgálati lakása volt (az Igari útra néző fehér épület). A hatvanas évek második felében, mikor számuk 150 fölé emelkedett, még a tűzoltó laktanya kultúrtermében is tanultak. Kevesebb elméleti tantárgyuk volt, mint ma. A Kiss Pál Iskola már 1962-ben politechnikai műhelyt épített, ehhez épült hozzá gyakorlatilag az 1969ben átadott két tantermes ipari iskola. Visszagondolva az életút előző állomásaira, a gyermekorra, ahol nagy becsülete volt a kézműiparnak, Záhonyra, ahol egy falu értelmisége törődött tehetséges, továbbtanulásra méltó gyermekeivel, a polgári iskolára, ahol Hámori András műhelygyakorlatot tanított, ahol megismerhette a bejárás nehézségeit, a lekehalmi évekre, ahol megtapasztalhatta a munka mellett végzett tanulást - mindezek az élmények meghatározóak voltak abban, hogy a szakmunkásképzésben jártas szakemberré vált: átérezte az ipari tanulók minden problémáját, és tőle telhetően mindent elkövetett útjuk egyengetéséért.
Nézzük tehát az iparis éveket! Kollégáiból kiválasztott egy megfelelő tantestületet, akik az ipari iskolában is óraadók lettek, s mindez számukra inkább kitüntetés volt, mint kényszer. Említek néhány nevet az “állandó” óraadók közül: Veress József, Szikra Zoltán, Szigeti Iván, Szigeti Ivánné, Tóth Mihály, Mogyorósi Ottó. Közben hívott még óraadókat, mikor kire volt éppen szükség, időnként óraadó volt ily módon Herbály László, Barna János, Fekete Sándor, összességében sok óraadó volt az évek során. Herbály László így emlékszik erre az időre: ” Engem nagyon szeretett, meghívott tanítani az ipari iskolába 1965-ben, amikor bekerültem Kócsújfaluból.” (Az óraadók kiválasztásában a férfipártiság szerintem nem azt jelenti, hogy női munkatársait nem becsülte volna, sőt, inkább kímélni akarta. Az ipariban akkor késő estébe nyúló tanítás folyt, a tanulók nagy része is fiú volt! ) Megfelelő szakoktatói gárdát keresett az oktatott szakmákhoz, s végül 10 év ínséges időszak után, kemény küzdelemmel otthont teremtett az ipari iskolának. Az iskola minden vagyona 1969-ig egy darab kétajtós szekrény volt, a naplók, iratok, néhány szemléltető eszköz számára. A heti 2 napon, a törvény által előírtan du. 2-től 6-ig tanultak, csökkentett óraszámú képzés folyt. A törvényt még így is sokszor meg kellett szegni, s este 8 óráig is folyt az oktatás, elsősorban teremhiány miatt. Volt egy időszak, amikor Nagyivánra este 11 óra után ment a busz, a tanítás tehát addig tartott, erről természetesen a megyei felettes hatóság nem tudott. Az akkori tanulók munkaideje napi 10-12 óra volt, s a tanítási nap délelőttjén is dolgozniuk kellett, így a tanulásra, felkészülésre nem maradt idejük és energiájuk. Nyolc községből jártak be a tanulók, s ebből négy helyről (Nagyiván, Tiszaszentimre, Tiszaderzs, Tiszaszőlős), csak havonta egyszer kellett megjelenniük, a rossz közlekedési viszonyok miatt. Meglehetősen formális volt a képzés a fentieket figyelembe véve. A mesterek viszont, akik a gyakorlati oktatást vállalták - ők a törekvő helyi kisiparosokból tevődtek össze - arra hivatkoztak, hogy heti 4 napon a szakma nem tanulható meg.
6
A termelőszövetkezetek megszervezése, a maszek világ felmorzsolódása a 60-as években nem kedvezett a szakmunkásképzésnek, a helyi mestereknek nem volt érdekük, hogy tanulókat foglalkoztassanak. Voltak kivételek, akik a munkájuk szeretetét át akarták adni a fiataloknak, fontosnak tartották, hogy utódokat neveljenek ki az általuk jól művelt szakmában. Igaz, ingyen munkaerőt is jelentettek ezek a tanulók, akiknek munkája pl. a nyári időszakban igen korán kezdődött. Ezért a szakmunkástanulók szerettek iskolába járni, mert akkor nem kellett dolgozni. Az iparitanuló-iskola fejlesztése érdekében tanulótoborzás is folyt, 1960-ból tudunk konkrétan ilyenről. Ipari tanulónak akkoriban a legszegényebb népréteg gyermekei és a leggyengébb tanulók jelentkeztek általában, s a mesterek többsége részéről még kizsákmányolásnak is nevezhetjük kihasználásukat. Mindezeket a tényezőket figyelembe véve az ipari tanulókkal való foglalkozás, a bánásmód “leereszkedő” volt, a szó jó értelmében. Mivel Tiszafüred 4 megye határán található, vonzáskörzete a megyehatáron túli szomszédos településekre is kiterjed, rendkívül sok helyről jártak be a tanulók: Poroszló, Borsodivánka, Egyek, Sarud községek is szolgáltattak gyerekanyagot a füredi ipari iskolának, a kosárfonás oktatása idejében még Mezőkövesd is, Ilyen mostoha körülmények között vállalta el Hámori András az iskola igazgatását 1959ben, tudatosan felkészülve a nehézségekre, melyeket jól ismert az elmúlt évekből, s azzal az elhatározással, hogy a szakmunkásképzés érdekében mindent meg fog tenni a körülmények javítására. Tíz év alatt sikerült! Akkorra már éppen ideje volt megnagyobbítani a megnövekedett létszámhoz az iskolát, hiszen ekkortájt indult be Füreden a nagyipari képzés, a vidéki ipartelepítések kapcsán létrejött az MHD, s ennek keretében a korszerű tanműhelyi szakképzés, az addigi iparosoknál folyó szakoktatás és néhány kisebb tanműhely helyett (Gépállomás, Vegyesipari KTSZ, Háziipari Szövetkezet).
Az iskolaépítésről Hámori András többéves, szívós kitartó kezdeményezése meggyőzte a Megyei Szakmunkásképző Iskolák Igazgatóságát és a MÜM Szakoktatási Főosztályát, s adtak pénzt az iskolaépítésre, amit a község is és a járás is szeretett volna kisajátítani. (A községi tanács 1967-es iktatókönyvei szerint “iskolai politechnikai műhelyterem” épül). A megbízó levelet 1967. márc. 11-én kapta a Szolnok Megyei Beruházási vállalat két tanterem megépítésére, de a beruházó a községi tanács, a kivitelező a községi tanács “Házilagos Építési Csoportja” (ez a költségvetési üzem elődje volt). Az építési szerződés dátuma 1968. máj. 2. Az iratokban szereplő elnevezés “Ipari tanuló iskola”, a köznyelvben pedig, az iktatókönyvekben is Ipari Iskola szerepel következetesen, s 3 tanterem épül. Az elkészült ipari szakmunkásképző iskola átadása 1969. júl. 16-án történt meg. Céltudatosság, szívósság, szervezőkészség kellett ahhoz, hogy két év alatt létrejöjjön ez az iskolaépület, s megindulhasson most már magasabb színvonalon az oktatás. Az a két bejáratú, lapos tetős épület, melybe most a Bán Zsigmond Iskola gyerekei járnak, csak részben épült 1969-ben, illetve hozzáépült a már meglevő politechnikai műhelyteremhez. Az épület átadása után lett benne járási politechnikai műhely, ebédlő a Kiss Pál Iskolásoknak, két tantermet kapott a szakmunkásképző, egy tanári meg egy igazgatói szobát. Az átadott ebédlő fejében délután használhatták a Kiss Pál Iskola termeit. (Láthatjuk, hogy a teljes önállóság most sem valósult meg!)
7
Az új iskola igazgatója egy személyben volt adminisztrátor és igazgatóhelyettes is, órarend, házirend, adminisztratív teendők ellátása, pénzügyek intézése nem volt egyszerű feladat, mivel a tanulói létszám ekkoriban rendszeresen meghaladta a 200 főt. Ekkortól vált meg a Kiss Pál Iskolától véglegesen Hámori András. Szervezőmunkája nyomán 1969-től lettek fokozatosan főhivatásúak az itt tanító pedagógusok, s létrejött egy főhivatású szakoktatói gárda is. Vegyük figyelembe, hogy a helyileg önállósodó intézet Hámori András igazgatósága alatt a megyei szervezetben nem volt önálló, 1974-ig a szolnoki 605-ös, 1974-től a karcagi 629-es szakmunkásképző kihelyezett iskolája, tehát annak igazgatása és felügyelete alatt áll, ami nem könnyítette meg az igazgató feladatait. Nagyfokú tűrőképesség, kompromisszumkészség kellett az ebből a tényből önkéntelenül is adódó gondok elfogadásához, a velük együtt éléshez az igazgató részéről. Hámori András mindezt emberszeretetből, szakmaszeretetből és hivatástudatból vállalta. Az első önálló nevelő gárda: Hámori András, Kovács Mátyás; következő évtől Uszkay Szilveszter; szakoktatók: 1970-71-től: Mohácsi Miklós, Pécsi Lajos, Kiss Pál, László János, Halmai László, Csete Lajos. Az addigi óraadókat (Kiss Pálosok) fokozatosan felváltották a közismereti tárgyakban a gimnáziumból átjárók, természetes, hogy belőlük nem lett szakmunkásképzős tanár, épp ezért ők fokozatosan főállású közimeretis tanárokkal cserélődtek fel az évek folyamán. A körülmények javulása után 1970/71-ben bevezették az iskolában az emelt szintű képzést, ami heti 3 nap elméletet jelentett, 2 napot pedig a korszerű tanműhelyekben gyakorolhattak a tanulók. 1975-ben a szakmunkásképzés bázisává vált az MHD, a tanulók 75 %-a a gyakorlati képzést ott kapta, szerkezeti lakatos, géplakatos, hegesztő, esztergályos szakmát tanultak. A képzésben 18-24 nevelő: tanár és szakoktató vett részt. Ezzel olyan minőségi ugrás történt, mely több mint egy évtizedre lendületet adott a helyi szakmunkásképzésnek, s megalapozta azt az iskolát, mely 1987-ben költözhetett az új épületbe, mai helyére, s folytathatta a megváltozott társadalmi-gazdasági körülményeknek megfelelő szakmunkásképzést a rendszerváltozás után. Az iparitanuló-iskola megszervezésében mutatkozott meg Hámori András jó szervező készsége. Mivel a szakmunkásképzés nem a legelismertebb és kedveltebb ága a pedagógus tevékenységének, nem lehetett főállásúakkal feltölteni az iskolát, különösen az első években, amikor a tanuló létszám kevesebb volt, a tanított szakmák száma viszont meglehetősen magas, így a szakismereti tárgyak tanítógárdájának összeállítása külön gondot jelentett. Vélem, hogy főként ezért elsősorban érettségivel és több szakmával vagy technikummal rendelkező emberek jöhettek számításba szaktanárként. Természetesen, hogy ebbe a számba bekerültek volt diákok, akikben némi pedagógiai készséget és megfelelő emberi hozzáállást sejtett az igazgató. (Mivel jó emberismerő volt, nemigen tévedett!) Ha ezek az emberek elkötelezték magukat a pályán, innen mentek nyugdíjba, vagy a mai napig az utód intézményben oktatnak. S nem feltétlenül szakoktatnak! Többüket beszélte rá Bandi bácsi, hogy végezzék el a tanárképző főiskolát vagy a miskolci egyetem műszaki tanári szakát. Azoknak a tanároknak a zöme, akik ma a “Hámori” szakmunkásképző iskolai részében tanítanak, az 1970-es évek elején, a felfejlesztés időszakában került az iskolához, hogy aztán vezető mesterükhöz hasonlóan a szakmunkásképzés elkötelezett apostolaivá váljanak. Akiket pályára állított ilyen módon, a mai napig hálásak érte és példaképüknek tekintik. 1974-től erőteljesen érvényesült a karcagi iskola elszívó és sorvasztó hatása, egyes szakmák oktatását ők vették át, a füredi iskolában 4-5-re szűkült a választható szakmák száma, 150 körülire csappant a tanulólétszám, amihez 5-6 tanár és 6-7 szakoktató elegendő volt.
8
Ennek ellenére egyértelművé vált, hogy a két tanterem kevésnek bizonyult, hiszen ekkoriban is folyt az oktatás a Kiss Pál iskola termeiben és bérelt termekben is. A Szakmunkásképző akkori népszerűségét mutatja, hogy egy Kiss Pál Iskolai felmérés szerint az ott végzett tanulók fele, vagy több mint fele szakmunkásképzőben tanult tovább 1974-77. között. 1975-ben a Községi Tanács VB tárgyalta a szakmunkásképző helyzetét, megállapították, hogy a személyi feltételek az iskolánál megfelelőek, a tárgyi feltételek elégtelenek, a gondokat csak új szakmunkásképző építése oldhatja meg. A megyei oktatási igazgatóság ehhez a bekerülési összeg felét, tíz milliót biztosított volna, a helyi fedezet nem jött össze. A városnak 12 évet kellett várnia erre az új iskolára, végül 1987-ben megépült az új tiszafüredi szakmunkásképző. A viszonylagos hanyatlás ellenére igen magas szintű és eredményes oktatómunka folyt, a megyei versenyeken részt vettek a diákok, 2-3 évente helyezést is hoztak, néha országosat is, általában a középmezőnyben végeztek. Összességében jól képzett, szakmájukat értő tanulók kerültek ki az iskolából. 1972-ben szakmai építőtáborban első helyezést értek el. A Füreden végzett tanulók közül sokan tanultak tovább, még mérnökök is lettek belőlük. Az 197374-es tanévben 80-an végeztek, 30-an a szakmunkások szakközépiskolájában tanultak tovább, s közülük került több középvezető is az akkori két gyárba. A hetvenes évek fellendüléséhez tartozik, hogy a kulturális tevékenység is intenzívebbé vált, színház- és hangversenylátogatások, bérletek, a helyi művelődési központtal és a könyvtárral színvonalas együttműködés említhető meg. A szakmunkástanulók - öregdiákokként a Kossuth iskolának gokartot készítettek, amivel az iskola diákjai országos 3. helyezést értek el. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a 22 év alatt szívós, töretlen tevékenység folyt a szakmai képzés terén, mely méltó utóda volt a száz éves tiszafüredi szakképzésnek, s ennek célja és eredménye változatlanul - csak modernebb megfogalmazásban - minél több értelmes, szakmáját magas fokon művelő szakember képzése, s általánosságban olyan fiatalok nevelése, akik majd emberek lesznek. Ebben a tevékenységben nem kis szerep jutott Hámori Andrásnak.
9
Hámori András 1916-1977 “Köszöntik ősz fejét régi tanítványok elmúlt életükre emlékezve.” (A márványtábla az aulában)
A tiszafüredi, 630. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, mint városi fenntartású középiskola kezdi meg önálló működését 1987-ben.1996-97-es tanévvel szakközépiskolai képzést indít, majd 1997-ben felveszi volt tanárának és igazgatójának, Hámori Andrásnak nevét Az avatóbeszéden elhangzottakból: Hámori András pedagógiai ars poeticája: “Elveszett tanuló nem létezik, mert a szertelenség, faragatlanság, mely időnként kitör a kamaszodó fiúkból, csak a felszín, mint ahogy a nagyravágyó pökhendiség is. Mindezt vissza kell, hogy utasítsa a nevelői szigor és következetesség, de túl kell jutni a puszta tiltás és ledorongolás mezsgyéjén. Alkalmas pillanatban magunkhoz kell emelni a tanulót, egyenrangú félként kell vele beszélnünk az élet vagy a szakma fontos dolgairól. A nevelői alázat parancsolja ezt, mely felvállalja a bizalommal való visszaélés kockázatát, mert hisz abban, hogy az emberség ereje legyőzi a hiúság ördögét.” (Mohácsi Miklós avató beszédéből.) Özvegye az avatáson másik mondását is idézte: “Az vagy, ami a munkád”. Azt hiszem, hogyha összevonjuk ezt a két gondolatot, pontosan ahhoz a fogalomkörhöz jutunk, ami a mai szakmunkásképzésnek is mottója lehetne, s akkoriban így fogalmazódott meg: Becsületes, derék iparosokat nevelni.
10
A szülők Hopka Demeter (1879-1965) és Mályi Erzsébet (1881-1957) gyermekeként született római katolikus családban 1916. nov. 26-án, ezért kapta a keresztségben az András nevet, 1937-ig, amíg nem magyarosított, Hopka Andrásnak hívták, a család és a rokonság Endrének szólította. A Hopka család tősgyökeres örvényinek vallotta magát, de a keresztlevelek tanúsága szerint egy-egy nagyszülő Egyekről ill. Poroszlóról származott. (A 40-es években mint állami alkalmazottnak visszamenőlegesen is bizonyítania kellett keresztény voltát, s az erre a célra összegyűjtött keresztleveleket özvegye a mai napig őrzi.) A Hopka nagyszülők: Hopka Benedek(1853) és Szanyi Rozália (sz. Egyeken, 1855-ben). Hopka Benedek rövid ideig bíró volt a faluban. A Mályi nagyszülők Mályi Péter (1842) és Balog Julianna(1845), ő a poroszlói. Hopka Demeter és Mályi Erzsébet 1901-ben kötöttek házasságot, s ebben az évben adtak be házépítési kérelmet. Öt gyermekük született, kettő kicsi korábban torokgyíkban meghalt, idősebb lánytestvére, Marianna 1906-ban született, 1969-ben halt meg szülőfalujában. Fiútestvére, Demeter 1913-ban született, s tíz év dánszentmiklósi számtartóskodást kivéve (1939-1949) szintén a településen élt 1978-ban bekövetkezett halálig. Viszonylag fiatalon haltak meg mind a hárman. A család szegényparaszti sorban élt, néhány hold földön gazdálkodott, ami a tiszaörvényi birtokszerkezet szerint a falu több határrészén volt megtalálható, az Ártéren, a Szőlőben és a Rókáson. Az édesapa, Hopka Demeter ügyes kezű “mesterember” is volt, értett az asztalosmunkához, a kosárfonáshoz, szívesen henteskedett másoknak is. Méhészkedési hajlamát és méhészetét fiai örökölték, s folytatták magasabb szinten.(Az édesdapa még méhkasban tartotta méheit, fiai nagy-boconádi kaptárakkal dolgoztak, vándoroltatták is a méheket) Demeter nagyapám szeretett olvasni, idős korában téli estéken “okuláréval” a szemén, könyvvel a kezében láttam gyakran. Az édesanya, a faluban közkedvelt Mályi Örzse néni sok szeretettel igyekezett pótolni azt, amit anyagiakban nem adhatott meg gyermekeinek. Ahogy mai pszichológiai kifejezéssel mondanánk, meleg, engedékeny családi légkörben növekedtek a gyerekek.
Az édesannya időskori fényképe
Az édesapa a méhesben
11
Életrajz Az elemi iskolát Hopka András szülőfalujában Tiszaörvényen végezte el kiváló eredménnyel, tanítója Farkas János volt az 1-2. osztályban, Mályi Árpád a 3-6. osztályban. Polgári iskolába 1928-1932. között járt, itt is mindvégig jeles eredménnyel tanult, évvégeken dicséretet ill. jutalmat kapott, a 3. évfolyam végén Csengery-érmet, ami a helyi legnagyobb elismerés volt. A füredi polgári iskolába gyalog jártak akkoriban csapatostól együtt a tanulók, napi 4 km-t tettek meg oda is, vissza is, télen latyakban-hófúvásban egyaránt, akkoriban még kövezett út sem vezetett be Örvényről Füredre. Az édesapa szintén jó tanuló volt annak idején, de csak 6 elemit végzett, nem tanulhatott tovább. Épp ezért örült fiai sikerének, s minden áldozatot meghozott, hogy taníttassa őket. Az anyagi nehézségek és az elvégzendő mezei munka azonban a fiatalok jó kedélyét nem befolyásolta. A polgári iskolás években és később, egri diák korában is színes társas életet élt Hámori András a korabeli örvényi fiatalokkal együtt. Csapatostól sétáltak a falu korzóján, a gáton, nyaranta fürödtek a Tiszában.
Telenként a maguk készítette korcsolyával csúszkáltak a jégen. (Ez egy megfelelően megmunkált és a lábra kötözött fadarab volt, amibe vastag drótot ékeltek bele, hogy jobban csússzon. ) A méhészkedő édesapának gyalupadja is volt, így az asztalosmunkában némi jártasságot szereztek fiai. A falu fiatal tanítónője, Sextius Sarolta is összefogta az iskolásokon kívül a nagyobb gyerekeket is, színdarabokat tanított be velük. Több ilyen előadásról szól az emlékezet, pl. a Sárga csikó c. akkoriban gyakran előadott népszínművet is bemutatták. Fényképünk az Árpádházi Szent Erzsébet előadásról maradt fenn, ebben a férj, Lajos gróf szerepét játszotta Hámori András. Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy az anyóst későbbi sógornője alakította. 1935 körül került sor erre azt előadásra, a darab szent Erzsébet születésének 700. évfordulójára, 1931-ben íródott, a címe Szent Erzsébet legenda volt. Hopka András a polgári iskola után rögtön folytatta tanulmányait az egri érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézetben. A tehetséges diákot tanárai is biztatták a továbbtanulásra, hitoktatója is, Véber János, aki anyagilag is támogatta: “Eredj fiam, próbálkozz. “
Az egri diák
12
Az elemi iskolai tanítóképzés ebben az időszakban öt évfolyamos volt, a gimnázium 4. osztályából vagy a polgári iskolából lehetett jelentkezni. Egerben magánházaknál laktak a fiúk, egy év volt, amikor testvérével egy időben jártak oda, s együtt szállásoltak. A szülők könnyebbségére a szállásért természetben is lehetett fizetni (gabonával), meg a diákok is hozzájárultak eltartásukhoz, tanítványokat vállaltak, Hámori András 2. éves prepa korától, s ezért vacsorát kapott. Egy ideig a zsidó árvaházban ebédelt és vacsorázott térítésmentesen. Sokszor tanultak vagy olvastak a nyitott ablakban, az utcai lámpa fénye mellett. A tanítóképzőben tanára volt Somos Lajos és Abkarovics Endre, akik később a tanárképző főiskolán még tanítottak (1967-ig. ill. 1970-ig) Testvérével együtt, egyik egri tanáruk biztatására változtatták meg nevüket. Az akkori szabályok szerint az új névnek a régivel azonos betűvel kellett kezdődnie, s három nevet jelölhettek meg, amiből a hatóság választott. Így lettek a Hopka fiúk Hámoriakká. Közben a falujában elvállalt alkalmi munkákat, volt cseretelep-vezető, cséplési ellenőr, írnok az épülő öntözőrendszernél. Akkoriban kezdett elterjedni a kerékpár, első jelentősebb keresetéből Hámori András is vett, s ezzel jártak be Füredre, a már említett társasággal messzebbre is, a tiszaörsi fürdőbe, sőt a Mátrába is eljutottak. Már tanítóképzős korában megismerkedett az Örvényen nyaraló Kurucz Ilona püspökladányi leánnyal, de a nősülésnek akadálya volt az álláshiány. Végül, sok próbálkozás után 1940-ben Záhonyban állami iskolában lett ideiglenesen kinevezett helyettes tanító. 1940. nov. 16-án Püspökladányban feleségül vette Kurucz Ilonát. Milyen volt az első közös évek színtere? Záhony nagyon messze esett Örvénytől, de hasonló Tisza-parti kis falu volt. Északról és nyugatról öleli a Tisza, mely Trianon óta határfolyó is, Ukrajna és Szlovákia felé. A múlt század végén alig ezer lelkes kis település a vasút megépítésének, a határ közelségének köszönhette fejlődését, (1872-ben épült ki a Nyíregyháza-Csap vasútvonal). 1941-ben a lakosok száma 1382. Református temploma 1778ból való, jezsuita rendháza is a XVIII. századból. A két világháború között a záhonyi határ nagy része Odescalchi (olasz származású hercegi család) birtok volt, akiknek a “jelenléte” szintén hozzájárult a falu fejlődéséhez. Ebbe a faluba került pályakezdő tanítóként és fiatal házas emberként Hámori András 1940-ben állami iskolába. Itt ismerkedett meg Béres Józseffel, a későbbi feltalálóval, aki Záhonyban született, s ott járt iskolába. Hámoriék ottlétekor már felnőtt fiatalember volt, akit a fiatal tanító is biztatott a továbbtanulásra, látva tehetségét és szorgalmát. Barátságuk Hámori András haláláig tartott, feleségével máig kapcsolatban vannak. Kölcsönösen nagyra becsülték egymást. A záhonyi időben született két kislányuk, Györgyike 1941-ben, Marianna 1942-ben. Hámori András egy gyermekkori betegség következtében csak 3 hónapos katonai kiképzésben részesült, s bár így a frontszolgálatot megúszta, falujából elhurcolták hadifogolynak. “1944. dec. 5-én Záhonyból mintegy 80 embert hadifogolytáborba hurcoltak csak azért, mert magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Dec. 13-án visszeres lábam miatt hazaengedtek.” Az 1946-47-es tanévben, év közben, 1946-ban jöttek haza Tiszafüredre, Körmendy Károly akkori polgári iskolai igazgató hívására, a 4637/1946. sz. rendelettel helyezték át. Vele együtt még 4 tanító került ebben az évben a volt polgári iskolába, hogy a polgáriból majd alakítandó általános iskolában tanítsanak. Az általános iskola beindulásáig a volt polgárista növendékeket oktatták.
13
1946-ban született harmadik kislányuk, Éva. A következő tanévben fejeződött be a polgári iskola, utána még egy évig tanított Hámori András ebben az iskolában, az 1949-50-es tanévben Kolozs Károly akkori igazgató hívására átment a volt református elemi iskolába, ahol szolgálati lakást is kaptak. A Kiss Pál iskolai évek egészen 1969-ig, az önálló szakmunkásképző megépítéséig tartottak, kivéve a két éves lekehalmi kitérőt. Lekehalmáról visszatérve 1953-ban költözött a család a Hősök tere 2. sz. alatti szolgálati lakásba. (Ma Deák tér; a Zrínyi Iskola épületéhez tartozik). A háború előtt ez Soltész Henrik tiszafüredi ügyvéd háza volt, csodálatos kovácsolt vas kapuval, mely ma a Kemény-kastélynál található. Az udvaruk közös volt az iskola udvarával, ahol csupán kis virágoskertnek jutott hely, és a tanyáról behozott fekete pulinak. Mivel az államosított iskolákban szaktanárokra is szükség volt, Hámori András is továbbképezte magát. 1952-1954. között levelező tagozaton elvégezte Szegeden a Pedagógiai Főiskolán a matematika-fizika szakot, természetesen a tőle már megszokott jó eredménnyel.
A szegedi indexkép A Kiss Pál Iskolában 1958-tól igazgatóhelyettes volt egészen 1969-ig, amikor főállású igazgatója lett a szakmunkásképzőnek. 1959-től megbízott igazgató a szakmunkásképzőben, egy év múlva - mivel az intézmény ekkortól a karcagi 629. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézethez tartozott - itt is igazgatóhelyettes formálisan, ténylegesen igazgató.
A három lány
14
A két nagyobb lány 1956-ban befejezte a 8. osztályt, Györgyike a szarvasi tanítóképzőbe, Mariann a szegedi közgazdasági technikum statisztikai tagozatára került. (Ebben az időben az értelmiségi szülők gyermekei nem voltak kívánatos elemek az egyetemeken, főiskolákon, még ha első generációs értelmiségiek voltak is a szülők! Ezért igyekeztek érettségit és képesítést is adó intézménybe íratni a gyermekeiket. Amikorra a legkisebb lány lett nyolcadikos, már enyhült ez az “ideológiai légkör”. Éva a helyi gimnázium után került édesapja diákvárosába, a tanárképző főiskolára matematika-műszaki gyakorlat szakra. Jelképesnek is nevezhetnénk a három lány pályaválasztását, hiszen édesapjuk életútjának minden fontos állomása megtalálható benne. Mindhárom lány pedagógus lett, Mariann felnőtt fejjel végezte a szegedi főiskolát levelező tagozaton, magyartörténelem szakon. Két veje is pedagógus, s a hat unoka közül négy szintén a tanári hivatást választotta, kettő mérnök lett. 1957-ben meghalt Hámori András édesanyja, s ezután az édesapáról ők gondoskodtak. Felesége 1960-ig naponta hordta Örvényre az ebédet, míg az édesapa be nem költözött hozzájuk, s végül náluk halt meg 1965-ben. Hámori Andrásné 1959-ben az egészségügyben helyezkedett el, a szülőotthoni irodán, majd 1969-től a községi tanács egészségügyi gondnokságán dolgozott 1975-ig, nyugdíjazásáig. Örvényen, a lebontott szülői ház helyén építkeztek, már a nyugdíjas évekre készülve Hámori Andrásék, 1974-ben költöztek ki, az utolsó évben innen járt be tanítani kerékpárral, kismotorral. Vonzotta a szülőfalu, ott szerette volna eltölteni nyugdíjas éveit, azon a helyen, ahol született, s amelyhez rokoni-baráti kapcsolatok is fűzték, hiszen nagyszámú tágabb rokonságát is ismerte és számon tartotta. 1975-ben a megyei néplap újságírója riportot készített vele. Alapjában elégedett az iskola helyzetével - nyilatkozta. Ha néha “morgok, csak azért, mert még mindig csak két tantermünk van, tornateremről és kollégiumról pedig csak álmodunk”. Reálisan látta az intézmény legsürgetőbb gondjait, hiszen egy kollégium létrehozásával a profilszűkítés is elkerülhető lett volna. Ha egy jóságos tündér megkérdezné, mi lenne a 3 kívánsága? Nagyobb iskola, kollégium, tornaterem, s az, hogy “most lehessek 30 éves. Jövőre sajnos már nyugdíjba megyek”. Szinte látom azt a kis mosolyt, amivel ezeket a szavakat kísérte. Szívesen tanított volna még! S milyen boldogan vette volna “birtokába” az 1987-ben végre megépült szép új szakmunkásképzőt! Unokái pályaválasztásának, az azóta elért szép eredményeiknek sem örülhetett (6 unokája közül négy a pedagógus hivatást választotta; egyikük országosan jegyzett festőművész; egyik veje ismert halbiológus). 1976. decemberében fejezte be a tanítást, s tulajdonképpen az akkor szokásban levő pártérdek kívánta, hogy átadja a helyét. A nyugdíjas életet csupán fél évig élvezte, 1977. május 24-én méhészkedés közben kapta a halálos infarktust. Szeretett szülőfalujának temetőjében nyugszik, egy védetté nyilvánított nagy gesztenyefa alatt, 2-300 méterre a függőcsatornától, amelynek tetején át írnokoskodása idején annyiszor közlekedett. Őseinktől örökölt közös hitünkkel vallom, hogy tud rólunk, egyengeti az utunkat, övéivel örül sikereiknek, velük szomorkodik bánatukban is.
15
Visszaemlékezések Elsőként Béres József, a feltaláló (kérésemre küldött) visszaemlékező szavait idézem: “A Hámori családot az 1940-es években ismertem meg. Ismeretségünket Gyüre Zoltánné Györgyike néni kezdeményezte, mivel közvetlen szomszédok voltak, s Györgyike néniéknél, a kertjükben gyakran dolgozgattam. A Hámori családot nagyon sokra értékeltem. Két kislányuk volt. Hámori András Záhonyban tanított. Szerény, becsületes, igazságos és hazaszerető emberként tartottam számon a frontszolgálatom idején is. Embertársaival kölcsönösen jó viszonyra törekedett. Ellentétek esetén is igyekezett egyensúlyt teremteni. Meggondolt, céltudatos, a szépségre igényes, melegszívű ember volt. Fejlett családfői ambíció élt benne. Negyven év távlatából a belém vésődött életviteléről, magatartásáról a fentieket tudom felidézni. Összességében példamutató pedagógus, családszerető ember volt, és megérdemli, hogy emlékét megőrizzük. “
Amikor Béres József válaszlevelét megkaptam, megéreztem, hogy a visszaemlékezések gyűjtésének nem lesz akadálya. Szeretném kiemelni, hiszen ezzel is Hámori Andrást jellemzem: akihez csak fordultam ilyen ügyben, mindenki szívesen és készségesen állt rendelkezésemre. Az egyik volt kolléga így fogalmazta meg: Miért is ne segítenék magának? Hiszen tiszteltem, becsültem Bandi bácsit. Volt tanítvány-kollégái is így nyilatkoztak: természetes, hogy őt választottam névadóként, amikor erről szavaztunk, itt töltötte el az életét, méltó arra, hogy iskolánk a nevét viselje. Néhány gondolatot idézek a névadást is tárgyaló képviselőtestületi ülés anyagából: Pártpolitika-mentesen irányította a szakmunkásképzést, az szívügye volt. Munkájára a puritán igényességű, hivalkodásmentes alkotás a jellemző. Tiszafüred megbecsült, széles körű szakmai tudással rendelkező tanára volt. Az avatóbeszéden elhangzottakból: Hámori András pedagógiai ars poeticája: “Elveszett tanuló nem létezik, mert a szertelenség, faragatlanság, mely időnként kitör a kamaszodó fiúkból, csak a felszín, mint ahogy a nagyravágyó pökhendiség is. Mindezt vissza kell, hogy utasítsa a nevelői szigor és következetesség, de túl kell jutni a puszta tiltás és ledorongolás mezsgyéjén. Alkalmas pillanatban magunkhoz kell emelni a tanulót, egyenrangú félként kell vele beszélnünk az élet vagy a szakma fontos dolgairól. A nevelői alázat parancsolja ezt, mely felvállalja a bizalommal való visszaélés kockázatát, mert hisz abban, hogy az emberség ereje legyőzi a hiúság ördögét.” Özvegye az avatáson másik mondását is idézte: “Az vagy, ami a munkád”. Azt hiszem, hogyha összevonjuk ezt a két gondolatot, pontosan ahhoz a fogalomkörhöz jutunk, ami a mai szakmunkásképzésnek is mottója lehetne, s akkoriban így fogalmazódott meg: Becsületes, derék iparosokat nevelni.
16
Kollégák tanúságtétele Vincze Pálné Bencskó Ágota: Mi még Záhonyból ismertük egymást, bár én akkor még csak a képzőbe jártam. Amikor a férjemet ide helyezték Füredre, persze, nagyon örültem az ismerősöknek. Akkor volt kicsi a fiam, és 1-2 évig állás nélkül maradtam. Egyszer felkeresett egy kollégájával - akkor még nem volt igazgatóhelyettes - és figyelmeztetett, hogy most adjam be a pályázatot, mert a 3. osztály gazda nélkül marad. Így kerültem a Kiss Pál Iskolába, s ezután kollégák lettünk 1969-ig. Követelt a nevelőktől, amit kért, azt magától értetődően be kellett tartani, mivel következetes volt a számonkérésben. Szerette és megkövetelte a pontosságot, a munkakezdésben is, az írásbeli kötelezettségekben is. Egyéni példamutatásával tartott fegyelmet a kollégák között. Egyszer valami iskolai problémát beszéltek meg a nevelők becsengetés után a folyosón. - Ragasztó van azon a folyosón? - kérdezte. Nagyon jó számmemóriája volt, fejben tudta tartani a számokat, a dátumoktól a matematikai feladatokig. Udvariasan beszélt a kollégákkal, s ezt el is várta tőlük. Amikor egy kolléganő valami oda nem illő megjegyzést tett, nem szólt semmit, csak otthagyta őket, jól bevágta az ajtót. Erdész József mint igazgató képviselte az iskolát a különböző szervezeteknél, pártvonalon, a tényleges szakmai irányító az igazgatóhelyettes, Hámori András volt. Kapcsolatuk meglehetősen jó volt, mint igazgatóé és helyettesé, a magánéletben is összejártak. 1969-től a két önálló, de azonos telken lévő intézmény igazgatóiról már nem mondható el ugyanez. Uszkay Szilveszter, a vő és munkatárs Szaktanárként precíz volt a felkészülésében, abban nem lehetett hibát találni. Szemléletesen magyarázott. A matematika közös szakunk volt, kölcsönösen segítettük egymást. Amikor valami új tanterv, stb. nem volt világos előtte, nem restellte a fiatalabbakat megkérdezni, ember számba vette őket. Vitás kérdések esetén kerülte az ütközéseket is, a felesleges szócséplést is: “Most álljunk meg, nekem is van más dolgom, majd visszajövök és megbeszéljük” jelszóval napolta el a vitás kérdés megtárgyalását, a vitát viszont délután vagy másnap következetesen lezárta, s akkor már higgadtan és könnyen megegyeztünk. Hajlandó volt engedni az elveiből, elképzeléseiből, de feltétlenül kikényszerítette a megegyezést. Volt olyan központi intézkedés, amit a saját szakállára feladott, ha azzal a testület nem értett egyet, más esetben megmondta őszintén: “Gyerekek, nem tartom helyesnek, de végre kell hajtanunk.” Őszinte és bizalomteli légkört teremtett, de ezt elvárta kollégáitól is. Bárki bármit elmondhatott, mindenkit meghallgatott, és megpróbálta megkeresni a legjobb megoldást. A gyerekekkel szemben nem voltak fegyelmezési gondjai. Egyénisége diktálta a munkatempót, egyszerűn, szívből jövően tanított, a gyerekek elfogadták a vezetést. “Tananyagon kívül és belül is beszélő kontaktusa volt a gyerekekkel.” Érdekelte a sorsuk, számon tartotta a problémáikat, tudott kérdezni tőlük, s mindez őszinte érdeklődést is tükrözött, tehát szívesen válaszoltak. Ebben segítette jó emlékező tehetsége, empátiája. Elismerte, ha a tanuló többet tudott a tananyagnál, hozzáolvasott, s erről beszámolt, ezt nem feltétlenül ötös érdemjeggyel jutalmazta, hanem nyilvános dicsérettel az osztály előtt, s ennek a nevelő ereje nagy volt.
17
Fekete Sándor Magas fokú hivatástudattal, szolgálatkészséggel végezte a munkáját. rendkívül okos, rokonszenves pedagógusegyéniség volt. Türelmes, tapintatos, segítőkész volt a gyerekekkel és a nevelőkkel egyaránt. Vezetőként is nagyfokú kollegialitás mutatkozott meg benne, nem érzékeltette, hogy ő a vezető, igazgatóhelyettesként is a kollégák között és közülük való volt, közel állt hozzájuk. Ellenőrzéseitől nem kellett félni, az új kollégákat bevezette a munkába. Nagy erénye volt a fiatalok pályára állítása, segítése, közvetlen egyéniségével segítette, s ugyanakkor önálló személyiségnek is elfogadta a pályakezdőket. A fiatalokat vezetőtársként is egyenrangúnak tekintette, nem szabta meg, hogyan oldják meg a feladatot. Megfontolt, kimért ember volt, de huncut, finom, fanyar humor jellemezte, ezekkel a tulajdonságaival figyelemre méltó színfoltja volt a nevelőtestületnek.
Fekete Andrásné Kővágó Erzsébet Ő fogadott, amikor pályakezdőként bemutatkozó látogatásra mentem. Ennek több mint 35 éve, de a mai napig nem tudok meghatottság nélkül gondolni erre a találkozásra. Nagyon kedvesen fogadott annak ellenére, hogy rögtön kiderült, egy félreértés folytán nem az én szakomnak megfelelő pedagógusra lett volna szükség. Az iskolai életben köztünk élt, részt vett a beszélgetésekben, ami által mint vezető tájékozódott is, irányított is. Önzetlenül végezte a munkáját, ritkán kapott jutalmat az igazgatójától, mondván, jutalom az újonnan odakerült pedagógusoknak kell, hogy el ne pályázzanak. Mogyorósi Ottó Kezdettől óraadó voltam az ipari iskolában. Amikor Hámori András lett az igazgató, nagy egyetértésben, baráti kapcsolatban dolgoztunk együtt. Nem egyszer kérte ki véleményemet gyakorlati jellegű dolgokban, főként a szakmai képzés terén, ami alapján aztán együtt döntöttünk. Rendkívül nagy energiát igényelt a tanulók beiskolázása az ún. szórványképzésben, rengeteg időnket kötött le a feltételek hiánya, főként a teremhiányból adódó gondok. Épp ezért folyamatosan felszínen levő és közös tevékenységünk volt az önálló szakmunkásképző iskola megteremtése. Ma már nem titok, hogy utódjaként kezeltek, s emiatt az utolsó évben, amikor ő táppénzen volt, nagyon sokat beszélgettünk örvényi otthonában, s a szakmai megbeszélések mellett az utódlásról való gondoskodás is állandó témánk volt. Hámori Andrást, az embert úgy tudnám jellemezni, hogy őszinte szívű, nyílt természetű, közvetlen barát volt. Szinte családi-baráti kapcsolatban álltunk, összekötöttek a közös szakmai és pedagógus kirándulások, a baráti összejövetelek, névnapok, szalonnasütések is. A tanulókat őszinte tisztelettel és hivatásszeretettel nevelte és oktatta. Munkájában fáradhatatlan, precíz és pontos volt.
18
Kovács Mátyás 1969-ben én voltam az első függetlenített szaktanár az ipari iskolában. Akkoriban végeztem Szolnokon a pedagógia szakot. Egy évig főállásúak csak ketten voltunk, ezért nagyon sokat segítettem, főleg a szakmai tárgyak oktatását beszéltük meg gyakran. Közvetlen, demokratikus ember volt Hámori András, rendes és kötelességtudó. Mint igazgató ritkán látogatott órát, 8 év alatt talán háromszor. Egyetlen kifogása volt utána: “Óra alatt ne gyújtsál rá!” Annál többet beszélgettünk az irodában, a szünetekben, az órák után, megbeszéltük a felmerülő gondokat. A róla alkotott kép nem lenne teljes, ha nem szólnék világnézeti “elkötelezettségéről”. Hámori András nem volt párttag, s nem is hódolt be igazán az akkori politikai rendszernek. A párttagság hiányát elnézték neki a felkészültségéért, szakmai értékeiért. Ismertem a családját Örvényről még gyermekkoromból, tudtam, hogy hívő katolikusok. Így természetes volt számomra, hogy halála után egyházi temetésben részesült. (Mivel az iskola saját halottjának tekintette, társadalmi szónokként Erdész József, volt igazgatója búcsúztatta.)
Tanítványok emlékei Balogh Mihályné Kulcsár Ilona: A polgáriban a lányokat nem tanította, csak helyettesített nálunk egyszer magyarból. A nagyenyedi két fűzfából olvasott fel egy részletet - olyan csodálatosan, hogy a mai napig emlékszem rá. Ferenczi Sándor: Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy én mondhattam az ünnepi beszédet az iskolai névadó ünnepségen. Nagyszerű ember, pedagógus és közéleti személyiség volt Hámori András. Sokat segített a közéletben való eligazodásban, olyan nevelésben részesítette a tanulókat, ami érdemessé teszi arra, hogy róla nevezzék el az iskolát. Felső tagozatos koromban ő volt a matematikatanárom, s mivel a matek volt a kedvenc tantárgyam, kellemes emlékeim fűződnek hozzá, mindíg szívesen gondolok vissza arra az alapképzésre, amit a fiúiskolában kaptunk tőle. Bandi bácsi a szó szoros értelmében vett pedagógus volt. Akkor volt elégedett, ha mindenkivel meg tudta tanítani az anyagot. Nem osztotta meg a diákjait, hogy jó matekos, gyenge matekos, arra törekedett, hogy a gyengébb képességűek is elsajátítsák az alapokat. Ő magyarázta meg nekünk először, hogy minden tantárgy fontos ugyan, de a matematika mintegy a tudományok alapja. Járási matekversenyeken vettünk részt, ahonnan helyezéssel jöttünk haza. Ezekre a versenyekre felkészített bennünket, külön foglalkozás keretében, nagyon fontosnak tartotta, hogy eredményesen szerepeljünk, s érdekelte, hogyan folyt le a verseny. Úgy emlékszem vissza, hogy a tantestületben is számított a véleménye. (Akkor még nem volt igazgatóhelyettes, Ferenczi Sándor 1956-ban végezte el a 8. osztályt)
19
Végh József (A Hámori András Szakközépiskola tanára) A Fiúiskolába jártam, olyan osztályba, ahol 37 közül 27-en középiskolában tanultunk tovább. Hámori András nem tanított, csak igazgatóhelyettesem volt. Komoly, korrekt, határozott, nyugodt embernek ismertem. Akkoriban még nagyon sokszínű volt az iskolánk tanári tablója, engem még Czövek Kálmán is tanított, aki igen karakteres egyéniség volt, de a többiek is. Igazgatóhelyettesként Hámori András jól össze tudta fogni ezt a testületet, de úgy, hogy mindenkinek az egyéniségét tiszteletben tartotta, s nem kényszerítette rájuk a sajátját. Vérbeli pedagógusként emlékszem rá, gyerekszerető és igazságos volt, akinél a gyereknek is igaza lehetett, amennyiben meg tudta magyarázni a “bizonyítványát”, s ő is elmagyarázta nekünk: mit, miért nem szabad. Vincze István (A Hámori András Szakközépiskola tanára) - “Tanított-e Hámori András? Felfedezettje voltam!” 7-8. osztályos lehettem, bevittem egy villanymotort az iskolába, amit magam készítettem, s ezután Bandi bácsi mint fizikatanárom eljött hozzánk családlátogatásra, megnézni, hol él az a gyerek, aki ilyeneket készít. Pedagógusi hozzáállása, segítőkészsége fokozta ez irányú érdeklődésemet, s segített pályaválasztásomban. Andrási Gyula: 1959-62 között voltam kőműves tanuló. Nálunk dolgozott Spisák György kőműves, amikor kikerültem a nyolcadik osztályból, s megtetszett a munkája. Ő beszélt rá, hogy jelentkezzem az ipari iskolába. Bandi bácsit korábbról ismertem, másodikos általánosban tanított. Komoly, megfontolt embernek emlékszem rá, soha nem mosolygott. Amit mondott, az természetes volt, hogy úgy kell csinálni. Érezni lehetett a szigorúságot, az ember nem merte elengedni magát. Az ipariban nekem Veress József tanította a matematikát, Bandi bácsi csak rövid ideig, vagy helyettesíteni jött be. Ő inkább az igazgatói teendőkkel volt elfoglalva. Az iskolában rendkívül demokratikus légkör uralkodott. A tanárok szinte velünk együtt tanulták a szakmát, hiszen nem az a tantárgy volt a szakjuk, amit nekünk tanítaniuk kellett, az anyagismeretet, szakmai tárgyakat ők is akkor tanulmányozták. Meg lehetett velük beszélni, ha nekünk a gyakorlatban más volt a véleményünk, más eljárásokat ismertünk meg, mint ami a könyvekben állt. Ebből soha nem volt sértődés részükről. A matematikatanárunk olyan példákat adott fel gyakorlásképpen, ami kinek-kinek a szakmájával függött össze. Ekkor jöttem rá, hogy az életnek tanulunk, és érdemes tanulni. Mi heti vagy havi váltásban - nem emlékszem pontosan délelőtt-délután jártunk iskolába heti két nap. Szerettünk délelőtt járni, mert akkor délután már nem kellett menni dolgozni, fordítva viszont igen. A számonkéréstől nem kellett tartani, általában a legrosszabb képességű társunk is elvégezte az iskolát, mert elsősorban a szakmáját kellett megtanulnia és tudni. A közismereti tárgyakat csak két évig tanultuk.
20
Halmai László (A Hámori András Szakközépiskola tanára) 1971-ben hívott haza Pestről Bandi bácsi, mert ismerte emberi tulajdonságaimat, hiszen a szakmunkásképzőben tanítványa voltam. Emberileg nagyon tiszteltem őt, sokat tanultam tőle. Olyan karakterűnek ismertem, aki minden beosztottjával differenciáltan tudott bánni, figyelembe vette emberi sajátosságainkat. Az ipariban nekem matematikát tanított, szakszámtant, ahogy akkor nevezték. Végtelen türelemmel próbálta pótolni hiányos alapjainkat. Én nem voltam jó számtanos, nála négyesre fejlődtem föl, s ez reális jegy volt, nem szimpátiáját tükrözte. Megkövetelte matematikából, amit alapvetően a szakma műveléséhez tudnunk kellett, s mivel különböző szakmák tanulói jártunk együtt, ez differenciált foglalkozást jelentett. Az óra menetében, a számonkérésben egyénileg is foglalkozott a tanulókkal, számon tartotta, kinek mi a gyenge pontja, s azt külön is gyakoroltatta, tehát egyfajta felzárkóztatásra törekedett. Mindezt végtelen türelemmel és nagy empátiával oldotta meg.
A család emlékezik Az iskolai munkát, az iskolai gondokat soha nem hozta haza magával. A lekehalmi évek alatt a lányok csak akkor kérdezhették ki a többieket, ha minden negyedikesnek az volt a feladata, egyébként még többet követelt tőlük, mint mástól, nem ismerte a kivételezést. A családban az iskolai munka ellenőrzése, a nevelés inkább az édesanya feladata volt, de amikor úgy adódott, Hámori András engedékenyebb volt, mint a felesége. Az iránt érdeklődtem, mi volt a kedvenc tevékenysége. A méhészkedésre én is emlékszem, hiszen kezdetben édesapámmal együtt tartották a méheket a szülői ház kertjében, s együtt “vándoroltak” (vitték a hegyekbe akácvirágzáskor a méhcsaládokat). A későbbi években Endre bátyám a kollégájával, Veress Józseffel társult. A méhészkedés hobbinak indult, hiszen kedvvel csinálta, aztán kereset-kiegészítő tevékenységgé vált. Abban az időben több pedagógus foglalkozott méhészettel, mert rendkívül megnyugtató tevékenység volt. Szabad levegőn töltött könnyű fizikai munka, mely ráadásul ki is követelte magának a nyugodtságot, a méhekkel szemben nem szabad kapkodni, s így még az önfegyelmet is erősítette. Pihentető volt benne a természettel való együttélés, a csend a vándorlások során, a hegyekben, vagy nyáron a Tisza partján. Másik pihenése az olvasás volt. Elsősorban szépirodalmat olvasott, Mikszáth, Móricz és Veres Péter volt a kedvence, szerette a népies irodalmat, de a történelmet is. Aktív tagja volt a községi könyvtárnak, a legnagyobb dologidőben sem múlt el nap, hogy este legalább egy negyedórát, félórát ne olvasott volna. Kedvelt vasárnapi időtöltése volt egy időszakban, a hatvanas években a kaláber nevű kártyajáték, amit még az egri diákévekben tanultak testvérével. Aktív társas életet éltek, baráti körükhöz kollégák, szomszédok tartoztak, főként névnapokon jöttek össze, 20 körüli létszámban. Annak idején, amikor televízió még csak az iskolákban volt, egy-egy tantestületben szilveszterestet is tartottak a nevelők, egy ilyenre még a mi családunkat is meghívták. A Hősök terei szolgálati lakás nyitva állt előttünk, fizikai és átvitt értelemben egyaránt.
21
Az örvényi kertben, amikor már erre lehetőség adódott, tehát a hatvanas évektől, kertészkedett is. Nagyon szerette a háziállatokat, különösen a kutyát, tőle hallottam először, hogy a kutya szereti a jó embereket, illetve megérzi, hogy kik szeretik. A mi kuvasz kutyánk megkülönböztetett figyelemmel és farkcsóválással fogadta őt, valahányszor hozzánk jött. Ilyenkor legszívesebben valahol a gyümölcsöskert közepén telepedtek le egy kis beszélgetésre édesapámmal, különböző háziállatok társaságában. Úgy érzem, sikerült valamennyire képet rajzolnom Hámori Andrásról, a pedagógusról és az emberről is. Amennyiben egy példaképről szólunk, ezt ugyanolyan fontosnak érzem, mint a tények és adatok szigorú számbavételét és megőrzését. Ha ez a gyorsfénykép kissé szubjektívre sikerült, nemcsak az én hibám vagy érdemem, azoké is, akik megnyilatkoztak, s az idő, az eltelt 23 év szépíthet. Tanúságokat levonni nem szeretnék, hiszen az életmű önmagáért szól. Befejezésül - jelképesen is - a tanítvány-tanárt, Mohácsi Miklóst idézem, az avató beszédben elhangzottakat: “Maradandót alkotott hivalkodástól mentesen, igényes egyszerűséggel, ezek mélyén azonban óriási energia feszült, a néptanítói hevület. Életműve hasonlatos volt a szél vagy a víz természetalakító munkájához, miként a szél büszke hegyormokból ingatag kőbálványokat farag, vagy a víz, mely ezer méteres kanyonokat vés a kemény kőzetbe szinte észrevétlen.
22
