16. oldal
Hálaadás
2005. október 31.
Előttünk álló alkalmak November 2. 18 óra: a Pozsonyi úti esték sorozat keretében a nagy erdélyi költő, Kányádi Sándor látogat el hozzánk. November 11-12.: ifjúsági kirándulás a felvidéki Miglécre November 20-26.: adventi evangélizációs hét November 26. 15 óra: adventi gyermekdélutánt tartunk. November 27. 10 óra: advent első vasárnapja, úrvacsorás istentisztelet, igét hirdet: Antal Géza farcádi lelkipásztor. December 11. 10 óra: zenés isten-
tisztelet keretében elhangzik Vivaldi Gloria című kompozíciója a Hálaadás kórus, szólisták és zenekar előadásában. December 18. 16 óra: családi karácsonyi ünnepély a templomban. December 18–23.: karácsonyi előkészítő alkalmak. December 24. 15 óra: szentesti áhítat. December 25. és 26. 10 óra: karácsonyi úrvacsorás istentisztelet. Alkalmainkra mindenkit szeretettel és jó szívvel várunk!
Hálaadás
A Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja A tartalomból Ima . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Károlyi Gáspár budapesti szobrának története . . . . . 3 Ravasz László: Hitbizonyosság és reformáció4 Megemlékezés a 301-es parcellánál . . . . . . . . . . . . . 6 Kirándulás a hittanos gyerekekkel . . . . . . . . . . . . 6 József Attila: Csöndes estéli zsoltár . . . . 8 Bartók Béla emlékezete. . . . . . . . . . . . . 9 A gyülekezeti Nagy könyv szavazás végeredménye . 11 Ajánló Szűcs Ferenc: Tükör Által . . . . . . . . . . . 14 Mendelssohn-Bartholdy: V. (D-dúr) Reformációszimfónia. . . . . . . . . . . . . 15
Kirándulás a hittanos gyerekekkel (6. oldal)
A Pro Missione Alapítvány hálás köszönetet mond mindazoknak, akik 2004. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták tevékenységünket. A számlára érkezett 594.965 Ftot az alapító okiratban meghatározott célokra használjuk fel.
Illyés Gyula
A Reformáció genfi emlékműve előtt Ha — bár „hiába” Gusztáv Adolf nem ül harci lovára, s jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább fegyvert ölteni a touloise-i tiszták, valdeusok, husziták, Bocskay írást-imát se tudó hajdui, hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár, amilyet az imént lemosolyogtál? Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs — Kálvin? Nem hiszem. Vagy mást mondok: szobádban volna villany, ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Hol kezdődött, hogy atomerő is van s holnap rakétán repülsz ki az űrbe? Övék az érdem, kiket sem a máglya nem riaszthatott vissza, sem a gálya — sem harcaik bukása, a léptenként fölmeredő „hiába”! Látták, vagy nem a céljuk, azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; a mult, ahogy füst-vetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: előre! és ők vállalták e sorsot — Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!
2. oldal
Hálaadás
2005. október 31.
2005. október 31.
Hálaadás
15. oldal
Ajánló
Ima
Felix Mendelssohn-Bartholdy: V. (D-dúr) Reformáció-szimfónia Az Úr Istent magasztalom, jóvoltáról emlékezem, mindig hozzá folyamodom, mert meghallgat, azt jól tudom.
Csuda irgalmasságodat, hiszem, Uram, hatalmadat, onnan vészen bizodalmat, én lelkem minden oltalmat.
Számtalan kínokban valék, bűneimért kit érdemlék; de ismét megkönnyebbülék, mihelyt vígasztalást hallék.
Kezeidnek karjaiban, élet, halál birtokodban, megmutatád, hogy markodban, vagyon minden oltalmadban.
Elterjesztvén kezeimet, kiáltottam Istenemet, csak bé sem húnytam szememet; nem leltem sehol helyemet.
Erős vitéz mint népeit, az ember ő két szemeit, mint jó pásztor ő juhait: úgy oltamazza híveit.
Magamban én dolgaimról, elébbeni életemről, nagy kedves nyájasságomról: gondolkodtam énekimről.
A híveknek számuk vagyon, nevük nála írva vagyon, hajuk szála számon vagyon: rájuk gondja van oly nagyon.
Nagy erősen igaz hittel, magam Isten beszédével, kegyelmes ígéretével, bátorítám Szentlelkével.
Ne félj azért háborúdban, ó, én lelkem, nyavalyádban; erős légy bizodalmadban, mert vagy Isten oltalmában. Németi Ferenc, Tokaj kapitánya 1565
A
jeles német zeneszerző az evangélikus vallás elkötelezett híve volt. Művei közt számtalan vallási, biblia témát találunk. Az ő elévülhetetlen zenetörténeti érdeme Bach Máté-passiójának előadása 1829ben; innen számítjuk a remekmű reneszánszát. Az V. szimfónia fiatalkori alkotás, a huszonegy éves Mendelssohn műve. Megtévesztően magas opuszszámát azért kapta, mert több mint két évtizeddel a zeneszerző halála után jelent meg nyomtatásban. Fiatal kora ellenére is érett, széles látókörű, lelkes gyakorlati muzsikusként írta — a vallásháborúk korából merítve ihletét — a Reformáció-szimfóniát. A Confessio Augustana (Ágostai Hit-
vallás) háromszázadik évfordulójára írta meg, de csak később, 1823-ben mutatták be a szerző vezényletével, Berlinben. A nagyszabású romantikus mű négy tételből áll: a Luther Márton által írt „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű korál képviseli a mű alapdallamát. A zárótételben a fuvola szólójával mintegy öszszegzésként, a maga egészében felcsendül a korál kristálytiszta dallama, ezután fokozatosan bontakozik ki a Reformáció ünnepi, örvendező köszöntése, melyben hitelveink tisztasága és igei indíttatása kristályosodott ki. Felix Mendelssohn-Bartholdy: V. (D-dúr) Reformáció-szimfónia. Hungaroton
14. oldal
Hálaadás
2005. október 31.
1 szavazatot kapott Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak Dalos Sándor: A nap szerelmese Dalos Sándor: Aranyecset Dan Brown: A Da Vinci-kód Esterházy Péter: Harmonia caelestis Faludy György: Pokolbéli víg napjaim Nógrádi Gábor: PetePite Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly John Steinbeck: Édentől keletre Szabó Magda: Az ajtó Vámos Miklós: Apák könyve Wass Albert: Kard és kasza
Ajánló
két évtizede. Kihallik belőlük mindig valami megfontolt, alaposan átgondolt alapérték, mely minden kor teológusának vezérlő elv, s egyben visszatartó erő kellene hogy legyen: az apostol felismerése, hogy „tükör által, homályosan látunk”. Hogy „rész szerint van bennünk az ismeret”. Ilyen értelmű visszafogottság, ugyanakkor ebből adódóan más vélemények megismerésére és megértésére való törekvés és átlátás jellemzi Szűcs Ferenc megnyilatkozásait. Ismerősen köszön vissza mindez a kötet maga által választotta címében is. Szűcs Ferenc: Tükör által. THÉMA Protestáns Tanulmányi Kör, 2004.
Tükör által Jelen kötet szerzője, Szűcs Ferenc teológus. Szisztematikus teológiája azonban nem csupán a tudomány elefántcsonttornyába húzódik vissza, hanem mindenki számára elérhető módon hangzik az egyetemi katedráról, a gyülekezeti terem pódiumáról, a közösségi helyiség asztalától és a szószékről is. Mert Szűcs Ferenc tanító teológus, s tanításán már több lelkész generáció nőtt fel a Dunamelléken és a Dunántúlon. Előadásait egyetemisták, katechéták, presbiterek és gyülekezetek tagjai hallgatják több mint
2005. október 31.
Hálaadás
3. oldal
Károlyi budapesti szobrának története
M
iért jó szakdolgozatot írni? Többek között azért, mert így az ember olyat tud meg gyülekezete életéről, amit eddig nem ismert. Ezt természetesen nem mindenki mondhatja el magáról, de én szerencsésen ebbe a helyzetbe kerültem. Bibliafordítások nyelvészeti összehasonlítása közben Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliájáról olvastam Bottyán János könyvéből, A magyar Biblia évszázadaiból. Ekkor akadt meg a szemem egy rövid bekezdésen, amely szerint a Vizsolyi Biblia 350. évfordulójára egy szobrot terveztek Károlyi Gáspárnak Budapesten, mégpedig a Pozsonyi úti templom mellé. Nem hagyott nyugodni ez a történet, így bővebben utánajártam a dolognak. Károlyi Gáspár történelmünk egyik legnagyobb alakja. Bibliafordításának 350. évfordulóján, 1940-ben az or-
szág minden részén nagy tiszteletadással adóztak emléke előtt, hol bibliakiállítással, hol emléktábla-avatással, hol emlékkönyv szerkesztésével. Budapest vezetése úgy gondolta, hogy egy két és fél méteres szoborral állítanak emléket a magyar irodalmi nyelv hatalmas munkásának. A főváros Halmágyi István szobrászművészt bízta meg a munkával. A művész nem volt ismeretlen: a Pozsonyi út gyülekezeti termében már ott állt 60 cm-es terrakotta Károlyi szobra. Károlyi Gáspár ábrázolásáról mindenkinek a gönci szobor jut eszébe, amely a bibliafordításon dolgozó csendre, nyugalomra vágyó „szent öreg” tudóst ábrázolja. A képen Halmágyi István szobortervének 40 cm-es terrakotta modelljét láthatjuk, amely alapján a zsűri elfogadta a művész tervét. Ez a szobor merőben más lett volna, mint gönci elődje: a Szentírást erősen magához szorító prédiká-
4. oldal
Hálaadás
tor hősi hitvallása, kiállása. A művész csak annyit emelt ki az alakból, amennyi szükséges, semmi egyéb dísz nincs rajta. Halmágyi István elkészítette a szobor gipszmintáját, de a második világháború közbeszólt: a művészt is behívták katonának, s mire visszatért, darabokra szaggatva találta a tervét. A romok és a törmelékek eltemették a szobor állításának gondolatát. Kósa László történész előadásában külön kiemelte, hogy Budapesten alig
2005. október 31.
található református hősöket, a múltunkat ábrázoló szobor. De tudjuk azt is, hogy ma már nem olcsó mulatság egy szobor felállítása. Talán a Főváros sem támogatná annyira; elképzelhető, hogy a művész alkotása sem nyerné el a mai gyülekezeti tagok tetszését. Mégis, hordozzuk emlékezetünkben, hogy a nagy bibliafordítónak templomunk előtt akartak emléket állítani! Jusson eszünkbe akkor is, ha egyszer lehetőség adódna felállítására! Berkesi Anna
Hitbizonyosság és reformáció Részletek Ravasz László a Protestáns Szemle 1917. évi jubileumi számában megjelent írásából
K
ét nagyszerű felfedezést tett a reformációban a kegyes lélek. Az egyik Luthernek az a nagyszerű tapasztalása volt, mely a vallás garanciáját magában a hitben kereste. Nem valami sákramentális cselekmény, nem az egyház tekintélye, nem az előírt cselekedetek, a búcsú, a pap absolutiója, nem ez tesz bizonyossá arról, hogy Isten kiengesztelődött irántam és gyermekéül elfogadott, hanem a hit, mint belső tapasztalás. A hit a léleknek elsajátító szerve, az egyetlen érzék az isteni üdvhatás iránt. Benne és általa élettényezővé
válik az Isten kijelentése […]. A hit teremtő erő, mert a láthatatlan objektív isteni világot alanyi életté változtatja át, „fides est creatrix divinitatis”: a hit Isten ajándéka, azaz nem magától nő a lélekben, hanem csak úgy, ha Isten sajátkezűleg elülteti. A hit gyökere, lelke, ereje az egész új életnek; alapjában receptivitás, de ugyanakkor életformáló erő, hősies tett maga, a Szent Lélek élő hatalmának alanyi feldolgozása. […] Luther az isteni realitásának biztosítása érdekében kelt útra és elérkezett az isteni transcendenciájának emelé-
2005. október 31.
Hálaadás
13. oldal
William Golding: A legyek ura Fekete István: A téli berek A. A. Milne: Micimackó Rideg Sándor: Indul a bakterház Lev Tolsztoj: Anna Karenina
E. Hemingway: Búcsú a fegyverektől Jókai Anna: Ne féljetek Kertész Imre: Sorstalanság Móricz Zsigmond: Árvácska J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
7 szavazatot kapott Jókai Mór: Egy magyar nábob Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége Karl May: Winnetou Mikszáth: A fekete város Mikszáth: Szent Péter esernyője Móra Ferenc: Aranykoporsó
4 szavazatot kapott Daniel Defoe: Robinson Crusoe Alexandre Dumas: Monte Christo grófja Fekete István: Bogáncs Gárdonyi Géza: Ida regénye Jaroslav Hašek: Švejk Kosztolányi Dezső: Édes Anna Robert Merle: Mesterségem a halál Rejtő Jenő: Piszkos Fred a kapitány J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje Szerb Antal: A Pendragon legenda
6 szavazatot kapott Alexandre Dumas: A három testőr Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején Joseph Heller: A 22-es csapdája E. Hemingway: Akiért a harang szól Jókai Mór: Egy magyar nábob Erich Kästner: A két Lotti Eric Knight: Légy hű magadhoz Márai Sándor: Egy polgár valllomásai Margaret Mitchell: Elfújta a szél Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön 5 szavazatot kapott Jane Austen: Büszkeség és balítélet Emily Brontë: Üvöltő szelek Paulo Coelho: Az alkimista Umberto Eco: A rózsa neve
3 szavazatot kapott Eric Knight: Lassie hazatér Tomas Mann: A varázshegy Irwin Shaw: Oroszlánkölykök Stendhal: Vörös és fekete 2 szavazatot kapott Charlotte Brontë: Jane Eyre Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója Fehér Klára: Bezzeg az én időmben Thomas Mann: József és testvérei Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó Jerome David Salinger: Zabhegyező Szabó Magda: Régimódi történet Wass Albert: A funtinelli boszorkány
12. oldal
Hálaadás
A televíziós szavazás legjobbjaitól nagyon kevés az eltérés, a legtöbb megegyezik, de akadnak olyan művek, amelyek gyülekezetünkben jobban szerepeltek pl. Bűn és bűnhődés, Quo vadis, Háború és béke, Utas és holdvilág, A nyomorultak, Tóték. A szoros pontszámok miatt a teljes végeredményt, az összes szavazatot leközöljük. Reméljük, mindenkinek tetszett ez a kis játék! Ígéretünkhöz méltóan 3 szerencsés nyertest sorsoltunk ki, akik a gyülekezeti 12-es listából – azaz 24 könyvből – választhatnak egy könyvet. A nyertesek: Szabó Ervinné, Komjáthyné Andorka Anikó, Hunyadi Zsombor. Gratulálunk! Köszönjük mindenkinek, aki szavazott! 25 szavazatot kapott Gárdonyi Géza: Egri csillagok 24 szavazatot kapott Fekete István: Tüskevár 18 szavazatot kapott Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány Tamási Áron: Ábel a rengeregben 17 szavazatot kapott F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk 16 szavazatot kapott Ottlik Géza: Iskola a határon
2005. október 31.
15 szavazatot kapott George Orwell: 1984 Henryk Sienkiewicz: Quo vadis Szabó Magda: Abigél 14 szavazatot kapott Fekete István: Vuk Jókai Mór: A kőszívű ember fiai 13 szavazatot kapott Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita Lev Tolsztoj: Háború és béke 12 szavazatot kapott Jókai Mór: Az arany ember Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg 11 szavazatot kapott Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger 10 szavazatot kapott Victor Hugo: A nyomorultak 9 szavazatot kapott Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Németh László: Iszony Örkény István: Tóték Szerb Antal: Utas és holdvilág Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet 8 szavazatot kapott Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
2005. október 31.
Hálaadás
séhez. Innen még csak egy lépést tehetett felfelé a vallás, Kálvinnál, aki az isteni transcendenciáját fokozta az abszolút mértékig s ezzel új, fejlettebb formáját adta meg az isteni realitásának is. […] Kálvin jutott el a vallástörténet csúcspontjára azzal a gondolattal, hogy nem az Isten van miérettünk, hanem mi vagyunk az Istenért, s ezzel minden pragmatizmust kettévágott. A vallásnak nem az a feladata, hogy minket tegyen különbekké, boldogabbakká, hanem az, hogy az Isten dicsőségét tegye teljesebbé, tömöttebbé. Isten dicsősége, azaz Isten lényege, mivolta az egyetlen tényező és az egyetlen érték, minden egyéb, a teremtett világ utolsó porcikájáig, csak arra való, hogy ezt a dicsőséget kisugároztassa. A teremtett mindenség az Isten dicsőségének szerszáma, eszköze, transzparense, s mint a kúpban kicsúcsosodó körívek, úgy emelkedik ez a dicsőség az emberi szellem tükörképeiben az elgondolható magasságra. Az ember kiváltságosan alkal-
5. oldal
mas lény arra, hogy az Isten dicsőségét csodálatos gazdagsággal bontsa szét és verje vissza. […] Az Isten kegyelme gondolatban, igében jelenik meg; az ige maga az életté vált kegyelem. Kétféle módon testesül meg az Ige: először Krisztusban, mint történeti személyben s azután a Szentírásban, mint a róla bizonyságot tevő irodalomban. Ezt a megtestesült kegyelmet a Szentírásból, mint egyetlen és elégséges forrásból ismerik meg az emberek, de csak a kiválasztottak ragadják meg és élnek vele. […] a hitben arról is bizonyosak leszünk, hogy Krisztushoz való kapcsolatunk nem ideiglenes, nem véletlen, nem elveszíthető ajándék, hanem egy olyan világfeletti és kozmikus tény, amire az egész örökkévalóság rá van építve. […] Tehát az üdvbizonyosság alapja nemcsak az egyéni érzelem, mely hangulatok szerint változhatik, nem is a külső tekintély, hanem Isten erkölcsi jelleme, maga Isten, ki önmagát Lelke által a hívőben megbizonyítja.
Hálaadás. A Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja. Főszerkesztő: Berkesi Anna. Tördelőszerkesztő: Hunyadi Levente. Felelős szerkesztő: Berkesi Gábor. Szerkesztőség: 1133 Budapest, Pozsonyi út 58. Telefon: 3-294-062. Honlap: http://pozsonyi.uw.hu. Email:
[email protected]. A Lelkészi Hivatal fogadóórái: hétfő–péntek 9–13 óra.
6. oldal
Hálaadás
Megemlékezés a 301-es parcellánál
I
mmár hagyományosnak mondható, hogy gyülekezetünk küldöttsége minden évben október 23-án kilátogat a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, hogy néhány szál virág elhelyezésével és csendes emlékezéssel adózzon az ‘56-os hősök emlékének. Idén nemzeti ünnepünk éppen vasárnapra esett, így adódott a lehetőség, hogy istentisztelet után közösen, bérelt busszal látogassunk ki a temetőbe. Így velünk tarthattak azok is, akiknek amúgy gondot okozna a temető bejáratától a több mint félórás séta a parcellákig, hiszen a busz bevitt minket egészen a sírokig. Ezen a vasárnapon pont olyan szép, tiszta idő volt, mint 1956. október 23án. Mire kiért kb. 40 fős csoportunk, már sok helyen égtek az emlékezés mécsesei, és koszorúk, virágok százai borították a síremlékeket. Különösen sokan állták körül a kivégzett Nagy Imre miniszterelnök, Tóth Ilona és Mansfeld Péter sírját, de voltak sokan, akik bajtársaikra, barátaikra vagy rokonaikra emlékeztek a kopjafák között. A központi emlékhelynél elhelyeztük gyülekezetünk nemzetiszínű szalaggal díszített koszorúját, és elénekel-
2005. október 31.
tük a Szózatot, amelyhez több ismeretlen emlékező is csatlakozott. Ezután mindenki szabadon sétálhatott a sírok, emléktáblák és kopjafák között. Az itt nyugvó ismert és névtelen hősök emléke arra int minket, ma élő magyarokat, hogy soha ne feledjük az ő áldozatukat, amelyet azért a nemzetért hoztak, amelynek mi is tagjai vagyunk. Komjáthy István
Kirándulás hittanos gyerekekkel
E
gy kirándulás szervezéséhez hozzáfogni mindig izgalmas dologhát még akkor, ha a résztvevők várható létszáma, összetétele bizonytalan. Márpedig az autóbuszt meg kell rendelni, a csoportot be kell jelenteni... Így történt ez jelen esetben is, amikor néhány héttel a hittanos év elkezdése után a komáromi Monostori Várerődöt tűztük ki őszi kirándulásunk fő úticéljául. Az „előjelek” alapján biztonságosabbnak tűnt még egy autóbuszt rendelni, s bár néhányan sajnos megbetegedtek, a kitűzött szombat reggelén hetvenhat emberrel indultak el az autóbuszok templomunk elől. A kiránduló gyermekek zömével, s néhány
2005. október 31.
Hálaadás
táncokat, vegyeskarra fogalmazta a Négy szlovák népdalt. Szállóigévé magasztosult az a néhány sor, amit 1931. januárjában írt egy román zeneszerzőnek, Octavian Beu-nak: „Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmből telik – szolgálni zenémben.” Illyés Gyula hiteles Bartók-képet rajzolt a róla szóló versben: Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót a rosszat, az erényt, a bűnt, – te bennünk növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez-ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis!... Megállva e jelképes ravatal mellett, hadd üzenjen újra a Cantata profana zárókórusa, a felsikoltó tenorszóló utáni csendes, örökké emlékeztető és figyelmeztető ars humana: „…csak tiszta forrásból.” A III. zongoraverseny második, lassú tételének ünnepélyes koráldallamára Bárdos Lajos kérésére Balássy László írt verset. Álljon itt az emlékező utókor tiszteleteként nevezett
11. oldal
imádság refrénje: „Nagy Fölségű Úristen, nézz le ránk, hozd el békéd érlelő új aranykorát! Ontsd örök sugarát, élő hajnalát, messze messzeszálló esztendőkön át!” Berkesi Gábor
A szavazás végeredménye
É
rdekesen alakult közös játékunk. Majdnem 60 szavazat érkezett, amely alapján igazából nem tudunk legjobb tizenkettőt hirdetni, ugyanis sokan azonos pontszámmal végeztek. Így legfeljebb a legjobb 24-et jelölhetjük ki, hiszen ennyi mű végzett az első 12 helyen. Az első két helyezés esetében nincs semmi kétség; a két regény tarolt, majdnem minden második szavazó ikszet tett melléjük. Érdekes az is, hogy a 100 regényből csupán 7-re nem tett voksot valaki, 93-ra érkezett jelölés. A magyar szépirodalom győzött a legjobb 12 között.
10. oldal
Hálaadás
kicsiny művészi réteg tudatában nagy kincs. Pedig Bartók az egész magyar nép szellemi felemelkedésére tette fel az életét. Már 22 éves korában megfogalmazta ars poeticáját: „Én részemről egész életemben, minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és haza javát.” De ez a magyar haza jelentős néprétegeknek nem kellett. Történelmünk utóbbi bő száz évének súlyos átka, hogy – főképpen a zene világában – ami külhonból hozott (leginkább a nyugatról importált könnyűzene), nagyon hamar talajt talál, és ami hazainak tűnik, arról kevesen tudják, hogy sokszor mily idegen, távoli. Bartók korában két vokális műfaj dívott, a csillogó-villogó, sok esetben oly igaztalan, ámító és blőd operett, valamint az érzelmeket mesterkélten felkorbácsoló, ritmikátlan, magyarnak aposztrofált, de valójában magyartalan nóta. Akik ezek élvezetén nőttek fel – és nem voltak kevesen –, ellenszenvvel fogadták a mester zenei igazmondását, meg nem alkuvását. Ő nem akart a zenével igényeket kiszolgálni, hanem szolgálni akart. Szolgálni és nevelni. 1904-ben írja Bartók húgának, Elzá-
2005. október 31.
nak: „…Most új tervem van: a magyar népdalok legszebbjeit összegyűjtöm, a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy a műdal nívójára emelem. Ez arra volna jó, hogy a külföld ilyen gyűjteményből megismerhesse a magyar népzenét. Jó magyarjainknak persze ez nem való. Ezek írtóznak minden komoly dologtól. Sokkal jobban ízlik nekik a megszokott slendrián, amelytől minden zenész és minden külföldi világgá fut.” Fájónak, a meg nem értést érzékeltetik a következő sorok: „…Mennyi szépet tudtam volna még véghezvinni – értem ez alatt a népdalgyűjtést – de a világ esztelensége megakadályozta…” Ám Bartók úgy volt magyar, hogy népben, népekben és emberben gondolkodott. A környező népeket tisztelte. Amikor Trianon után magyar ajkakról oly sokszor és dühödt indulattal hangzott fel az „oláhozás” és a „tótozás”, ő vándorbotot vett kezébe, fonográfot a hátára, és járta fáradhatatlanul a Magas Tátra szlovák falvait, Havasalföld és Moldva hegyi útjait, keresve az embert, építve a kapcsolatokat, gyűjtve az egyetemes kultúra népdalkincseit. Megírta a Román népi
2005. október 31.
Hálaadás
velünk tartó szülővel még igen friss az ismeretség, mégis kezdettől jó segítőkké lettek- nem beszélve a régi kedves szülőtársakról! A közös éneklés az autóbuszban, a játék- mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy szép, jó hangulatú kirándulásban legyen részünk, amire jó visszaemlékezni. Áldassék Isten érte! Komáromban a földalatti várerőd történetének megismeréséhez vezetőt kaptunk, aki ugyancsak érdekfeszítő stílusban tolmácsolta a tudnivalókat. Így jártuk be a zegzugos, félhomályos folyosókat, kazamatákat. Lehet, hogy nem csak én figyeltem fel rá a legsötétebb folyosón elindulván, ahol csak elemlámpáink fényére hagyatkozhattunk: a sok kisgyermeken „csupán” a felfedezés izgalma érződött, zajongásnak, nyafogásnak nyoma sem volt. Némi riadalmat azért nem úsztunk meg. A sok zegzug az élvonal közelében haladó néhány kedves törzsgárda felnőttünket megtévesztette, s ezt észre nem véve továbbnyomultak zseblámpáikkal a több kilométer hosszú folyosón. A vezetőnknek sikerült hamar utolérni őket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a riadalmat csak mi, a pár perce kint várakozók éltük át, ők igencsak vidáman csatlakoztak hozzánk, hogy immár őket is megszámolhassuk. A vezetés után a
7. oldal
már jóval beláthatóbb múzeumi termekben, a körülzárt hatalmas udvarban mindenki szabadon mozoghatott, nézelődhetett, esetleg ágyúra, tankra mászhatott. Miután madárlátta ebédünket is elfogyasztottuk, többféle közös játékot játszottunk a napsütéses időben. Buszra szállásunk előtt megvizsgáltuk az erőd bejáratánál felállított, üvegbetonból készült alkotást (magyar találmány), mely az Európa Kapu nevet kapta. A visszafelé vezető úton a tatai Öreg- tó mellett ezúttal csak lassítottunk, ám a Tatabánya városa fölé magasodó hegyen található turulszoborhoz tettünk egy kitérőt. A hatalmas madarat megcsodálva, a 14 m fesztávolságú szárnyak alá letelepedve kicsit gyönyörködtünk a kilátásban. Innen pár percnyi járásra található a Szelim- barlang, mely rendkívüli módon elnyerte a gyerekek tetszését. A várerőd sötét folyosójában tapasztalt visszafojtott csenddel ellentétben most felszabadult visongás, üdvrivalgás hallatszott. Mivel időnk eltelt, a barlangból ezúttal csak ízelítőt kaphattunk. Zegzugainak, párkányainak alaposabb felderítésére, akusztikájának énekszóval való kipróbálására egy másik kirándulás alkalmával kerülhet sor. Akkor majd a tatai tónál sem csak lassítani szeretnénk… Polgárné Horváth Éva
8. oldal
Hálaadás
2005. október 31.
2005. október 31.
Hálaadás
9. oldal
Bartók Béla emlékezete
József Attila
A
Csöndes estéli zsoltár Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet. Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat. De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam. Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel. Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám. Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok. De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked. Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek. Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra. Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések. Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni. Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is. Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök. Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem. De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam. 1922. július–augusztus E verssel emlékezünk a költő születésének 100. évfordulójára.
z idén hatvan esztendeje, 1945. szeptember 26-án a New York-i Side Hospitalban hunyt el a magyar és az egyetemes kultúra kiemelkedő személyisége: Bartók Béla. 17 ütem híján még be tudta fejezni a csodálatos III. zongoraversenyt, de a Brácsaversenybe csak belekezdett, a VII. vonósnégyes pedig álom maradt csupán. Tudta, hogy beteg, ám – az amerikai időszak alkotói és pedagógiai krízisén a zenekari Concerto sikerével túljutva – mégis tele volt elképzeléssel. Utolsó napjaiban így panaszkodik kezelőorvosának: „Csak azt sajnálom, hogy tele poggyásszal kell elmennem.” Művei mellett másik fő gondolata szeretett hazája. Halála előtt három hónappal gyűjtést kezdeményez, segítséget kér a háborúban oly sokat szenvedett magyar népnek, legutolsó levelében pedig így vágyakozik: „Szeretnék hazamenni, de végleg…” De ez csak vágy maradt. Bizonyára nem gondolta, hogy az általa Békésgyulán gyűjtött és közismertté lett gyönyörű népdal 1940 őszén Amerikába indultában róla fog szólni: „Elindultam szép hazámból, Híres kis Magyarországból, Visszanéztem fél utamból, Szememből a könny kicsordul…”
A New York Times másnapi száma csupán apró kis hírben számol be haláláról. A pusztító világháborút frontközelben túlélő vagy a hátországban megélő emberiséget más foglalkoztatta. Jelentéktelennek tűnt egy haláleset a milliók mellett, még ha az az egy lángelméé volt is. Haláláról és temetéséről írja a művésztárs, Yehudi Menuhin: „Amikor nagy emberek – mármint a szellem emberei – meghalnak, a mi világunk meglepően érzéketlen marad. Azon a napon, amikor Bartók meghalt, hiába kereshettük volna szerte New York-ban valamiféle konkrét bizonyítékát annak, hogy egy nagy ember, egy éltető szellem nincs többé. Nem volt semmi jel, semmi tiszteletadás; minden olyannak rémlett, mint egyébkor […], egyetlenegy szó sem hangzott el az ő szeretett magyar nyelvén.” Ám hozzáteszi: „Bartók művei túlélik majd a római fürdőket vagy a kínai falat, feltéve, ha világunk ilyen hosszú ideig fennmarad.” Vajon napjainkban, hatvan évvel később hányan járulunk jelképes ravatalához e hazában, tisztelegve a nagy mester erkölcsi, szellemi hagyatéka előtt? Félő, hogy nagyon kevesen. Félő, hogy az örökség csak egy igen
