Hajnal István: Az első gépek Az egyik első gépnek, azok között, amelyeknek már gyakorlati szerepük is volt az európai ipar forradalmasításában, a Jennynek nevezett fonógépet szokás emle getni, Hargreaves angol takácsmester találmányát az 1760-as évekből. Aki nem avatott a technikai tudományokban — mint jómagam sem —, nehe zen boldogul a találmány értelmezésével. Technikatörténetet általában magas képzettségű technikus szakemberek szoktak írni, akik saját nyelvükön beszélnek, s előadásukat nehéz az emberi és társadalmi vonatkozások szempontjából inter pretálni. Legyen szabad tehát ily irányú vesződségeimet az egyes gépeknél kissé részleteznem. Az ember az első fonógépben is eleinte természetesen valami kor szakalkotó új elvet szeretne találni, amelynél fogva a beléje dugott nyersanyag kész. fonálként kerül ki belőle. Ilyesmi új nagy elvről az. idevonatkozó szakmun kák nem nyilatkoznak, ezért türelmesen neki kell látni a gép szerkezetének vizs gálatához. Utóvégre is ez a szerkezet ragadja majd magához a munkás sorsát, s nagy hiba, hogy a történetírás mindenütt csak úgy általánosságban, a gépi szerke zetnek és a munkafolyamatban elfoglalt helyének konkrét leírása nélkül, mint társadalmi és termelési átalakító új tényezőről emlékezik meg róla. A munkaműveletek formáinak van akkora jelentőségük az emberi fejlődésben, mint pl. a kü lönböző művészeti stílusoknak, amelyekről azonban mégis sokkal bővebben va gyunk informálva írásban és képben. (Egyébként az első fonógépek ábrái megtalálhatók minden nagyobb lexikonban „Fonás" címszó alatt.) Tehát: az egyszerű kézi fonás úgy történik, hogy az ember két ujjal kihúzza a guzsalyból a megfelelő gyapjúszálcsomót, egyengeti, nyújtogatja, aztán először ferde irányban vezeti rá a sima kézi orsóra, amelyet a másik kezével megpörget, s ezáltal az orsó megsodorja a fonalat; azután ezt a megsodort fonalat az orsó ten gelyére merőlegesen vezeti rá, és így újabb pörgetéssel felgombolyítja. De az ipar már a koraibb középkortól fonókereket is használt, ami nem tévesztendő össze a rokkával: a fonókerék simaorsóval, a rokka szárnyasorsóval dolgozik, s ez nagy különbség a sodrás minőségében. A fonókerékre az egyik kéz már nagyobb fonalszakaszt készíthet elő, a másik kéz. a kereket hajtja, a kerék zsinóráttétellel for gatja az orsót, a kézi pörgetésnél gyorsabban és energikusabban; az előkészített fonalszakaszt előbb ferdén vezetik rá az orsóra, megsodrásra, majd merőlegesen, felgombolyitásra. A Jenny: egy állványra több orsót szerelnek fel; a munkás keze az egyik kereket hajtja, a másik kerék pedig zsinóráltételekkel egyszerre forgatja valamennyi orsót; a másik kéz két ujja helyett pedig, amelyek a kézi orsónál a gu zsalyból kihúzták az előkészítendő fonalszakaszt, most a munkás másik keze egy kicsiny kerekeken gördülő csapda által ragadja meg és húzza ki egyszerre vala mennyi fonalszakaszt, és egy zsinórral emelhető-süllyeszthető rúd segítségével irányítja rá valamennyit, először ferdén, majd merőlegesen az orsókra. Ennyi az egész. A szerkezet fából készült, semmi olyan alkatrész sincs rajta, aminek gyártása a jó kézműves készséget felülmúló tudást kívánt volna. Éppen ez hoz zavarba bennünket, hogy csak ennyiből áll az egész. Hiszen ilyen szerkezetet el tudott volna készíteni akármelyik ősi kultúra is, ahol nagyobb ará nyú fonó-szövőipar dolgozott! Európában pedig az orsók sokszorosításának gon dolata már évszázadokkal előbb kimutatható; s más célokra már régóta e fonó gépnél sokkal bonyolultabb mechanizmusokat is gyártottak és használtak, pl. a szalagszövő és a harisnyakötő iparban. némelyik ilyen készülék ezernyi fa- és fémalkatrészből volt összeszerkesztve, úgyhogy egy fogantyú ide-odatologatásával akár egy gyerek is dolgoztathatta az egész szerkezetet. Miért kellett várni ezzel a „fonógéppel" az ipari forradalom koráig?
Sajnos, bele kell ereszkednünk a textiltechnika további részleteibe is, hogy er re a kérdésre magyarázatot találjunk. A laikus számára feltűnő az, hogy hiába ke res a Hargreaves-készülék ábráján valami nyersanyagfélét, amit a gépnek kész fo nallá kellene feldolgoznia. A guzsaly helyett már egy fonal alakú anyagot lát egy csévesoron, ezt a fonalat sodorja meg újra az orsók sora. Modern fonógépen ter mészetesnek látszik az, hogy a gépek sora végzi el egymás után a mind finomabb műveleteket, de akkoriban, a kézművesi kézi munka teljében, egy egyetlen gép, csupán egy egyetlen finom művelet elvégzésével. Ez talán a legmélyebb impresszió, ami az első gép vizsgálatánál ér bennünket. Az első fonógép tehát nem gyártott fonalat, hanem csak egy végső, szabályos me chanikus műveletet végzett el a csaknem kész fonálon, amit a szakértő kézműves ség hosszú eljárásokkal előkészített. Sohasem érezhetjük erősebben, hogy a gép sohasem gyárt, csak vak mozgásokat végez, az emberi munka kiegészítésére, segí tésére. Ahhoz, hogy e mozgásokat a gyártásfolyamatba bele lehessen iktatni, ér telmes, képzelt emberi munkának kell az anyagot előkészítenie oly finomságokig, hogy végül már csak egyetlen gépies művelet maradjon hátra, a vak mechaniz musra bízható. Nem a mindenáron való mechanizálásnak gondolata teremti meg a gépet — hanem az anyagot minden sajátosságban ismerő, minden fázisában biz tos tudással megdolgozó kézműves szakmák választanak ki olyan finom művele teket, amelyekre még a gépies mozgás is alkalmazható. Nem a nyereséges üzlet, amely a gyors és tömeges gyártás céljaira lélektelen műveletekre bontaná szét, a lélektelenül mozgó emberi kezek sorozatára osztaná szét a folyamatot, nem ez a munka-lélektelenítés a gépkorszak eredete. A lökés vállalkozó gyorsítani akarná, mechanikussá tenni a bérmunkát, minden egyes ele ven munkásból kihajszolná az emberi izmok, idegek összes képességeit, s eszerint osztaná szét műveletekre a gyártásfolyamatot. Ebből pedig sohasem választódná nak ki olyan műveletszakaszok, amiket vak szerkezetre lehetne bízni, hanem csak szakaszok, amiket gépesített emberekre lehet bízni. Ahhoz, hogy egynemű, pusztán az anyagi törvényszerűség alatt álló mechanikus mozdulatok váljanak ki, az anyagnak szakértő, pontos finomságú, értelmes előzetes megdolgozása szükséges. Áll ez Adam Smith híres példájára is az acéltű és a vasszeg gyártásának mechanizálásáról. Smith példája szerint ahelyett, hogy mindegyik munkás maga külön vágná a drótanyagból s hegyezné, fejelné az egyes tűket és szögeket, az egyik munkás csak a szétvágást végzi, a másik csak a hegyezést, a harmadik csak a feje lést, de mindegyik most már gyakorlott, beidegzett, gyors, pontos mozdulatokkal. Ily módon ugyanazon három munkás hússzor annyi tűt, szöget tud gyártani, mint előbb, amikor mindegyik külön készítette el a teljes darabokat. A lényeges azon ban itt is az, hogy az acél- és vasdrót tökéletes és egyenletes minőségként a kívánt keménységgel, rugalmassággal, hajlékonysággal kerüljön a mechanikus művele tek alá, mert egyébként minden darabját mégiscsak külön figyelemmel, a szer számok, mozdulatok külön beállításával kellene kezelni. Tudjuk, a vasművesség kifejlesztése a középkori és újkori Európának egyik legcsodálatosabb teljesítmé nye. A bányától, a kohótól kezdve a bádog- és drótgyártáson át — amiket az. an tik ipar nem ismert — egészen a készárut gyártó lakatos, kovács, fegyverkovács, műszeres-óriásműhelyig a szakértő mesterségek bámulatos egymásba dolgozó tac)
V ö . erre az 1937. évi tanulmányban írottakat. (A technika fejlődése. Közölve e kötetben.)
gozódása volt szükséges ehhez. A kérdés az anyag alapvető megdolgozásán dőlt el: változatos, finom, pontos, igen érzékeny vegyi, hőtani, mechanikai műveletek d) sorának és kombinációjának kialakításán. Mi volt a végső darabgyártás az alko tómunka c szédítő mélységeihez képest! Csak vékonyka kicsiny végső sávja a tel jes és értelmes gyártásfolyamatnak, végső aratása az emberi és társadalmi készsé gek teljének, anyagi szerkezetre bízhatóan objektivált művelet, amelyben az ember már mintegy megpihenhet, a vak mozgásra hagyván a továbbiakat. Az első fonógép idején a textilkézművességek már régen a nyersanyagok, mi nőségek, finomságok meghatározott fonalfajtáinak százaival dolgoztak. Mit ér a gép, ha nem versenyezhet finomságukkal? Az „előfonál", ami a mechanizmusra került, már önmagában is mestermű, s nem a gép miatt lett azzá, hanem a kézmű vesség munkaszervezete által. A gép működtetése előtt már pontosan ismerni kell, hogy mik a reábízandó előfonálnak külső-belső tulajdonságáig hogy milyen végső nyújtást, milyen sodrást kíván, hogy a kívánt minőségű készfonál legyen be lőle. Pontosan ismerni kell, hogy milyen távolságra kell kihúzni a csapdakocsit, hogy eleinte milyen lassú forgásszámmal kell forgatni a kereket s milyen gyorsuló forgatással azután, a készáru minősége szerint, mert a gép nem gondolkodik és érzékel, csak mozgásokat hajt végre az. ember segítségére. S ettől függ a gép to vábbi fejlődőképessége is: minél tisztultabb, határozottabb, elmélyültebb a mes terségbeli tudás, annál biztosabb a különválasztása az újabb és újabb mechanikus műveleteknek, amelyek számára új és új alkatrészek szerelhetők a gépi szerkezet re. Ezért kellett várni Európában a XVIII. századig, a kézműves módszerek és munkaszervezetek bizonyos érettségi fokáig és az egyes műveletfajták általános ságáig, hogy az első fonógépek valóban megkezdhessék működésüket. Ezért nincs fonógép más régi és idegen kultúrákban — s nem azért, mert hiányzott volna a konstruáló ötlet és készség legkevésbé pedig azért, mintha nem lett volna másutt ele gendő tőke vagy vágy a nyereségre, vagy nem lett volna meg általában a hajlam és a hatalom másoknak gépies dolgoztatására. A gép: a kézműves társadalom évezredes munkájának eredménye, objektivációja. Egyike a legmagasabb, legtisztább emberi objektivációknak, a természet törvényeit vonja be az élet szolgálatába. Hargreaves hosszú éveken ál, mint valami eszelős dolgozott gépén, lakásán el zárkózva, hogy titkát meg ne lessék. Pedig, mint mondtuk, az orsók sokszorosítá sának ötlete már ősrégi volt, magában az angol iparban is említenek már többorsós készülékeket, és a mai kutatások egyre több példát tudnak felmutatni a Jennyt megközelítő konstrukciókra. Mint ahogyan akkoriban szinte egy emberöl tőn belül gomba módra bújtak ki a technikai újítások az ipar minden területén.e) Arra kell gondolnunk mégis, hogy e találmánykedvnek mégsem lehetett más oka, mint a nyereségnek fokozott lehetősége egy kapitalizálódó társadalomban. Valóban nem lehet kétséges, hogy a kézműves-feltalálót is az emberi munka megtaka r í t á s i g várható nyereség hevítette. „A kapitalizmus" egy fajtájának és fokozatá nak kétségtelenül volt valami alkotó szerepe a gép keletkezésében. de a kapitalizmusnak európai módon való kifejlődése hozzátartozott a kézművesség szervezetéhez. Ami a kapitalizmus leginkább alkotó funkciója volt, a szakmunkát d) e)
Az anyagmegmunkálás és a „feltaláló" gondolat szembeállítása 1944 óla (A gépkorszak kialaku lása) minden tanulmányában visszatér. Vö, erre Az újkor története Angliáról szóló fejezetében írottakkal. (Közölve e kötetben.)
erősítő és szervező szerepe, az a régi kézművességből származott. Már a kisműhelyeknél kezdődött a munkarészletek készáruvá szervezésének feladata s a piac szervezésének feladata is. Az európai kézművesség mélyen tagozódott üzem volt, egész együttesét te kintve. A textiliparban például már maga az előfonál is nagyszerű minőséggyárt mány. A gyapjúszálak egyenlő hossza, egymásba kapaszkodása, az anyag előzetes mechanikai és vegyi kidolgozása: feltétele a végső finom sodrásnak. Kicsiny egyenlőtlenségek sokszorossá növekszenek a sodrás által. Ezért döntő fontossá gúak az előfonalat megelőző műveletek, a kártolás vagy a fésülés. Hatalmas és önálló kézművesmesterségek voltak ezek, műszerszerűen finom és változatos esz közökkel, pontosan kialakult eljárásokkal. Sőt, maguknak a kártoló eszközöknek gyártása is különálló mesterség volt, a fémművességgel szoros kapcsolatban. Ami anyag a kártoló vagy fésülő kezéből kikerült, abban már alig lehetett ráismerni az eredeti nyers gyapjúra: finom, lágy és mégis ruganyos, összetartó, nem foszladó, egyenletes, fátyolszerűen könnyű „bunda", sokféle minőségi változatban. Ezt a bundát osztották fürtökre, a fürtőket illesztették egymáshoz, s készítették göngyölítéssel, lágy sodrással előfonállá. Azonban a kártolást is a műveletek hosszú és változatos sora előzte meg: a nyers gyapjút mosták, verték, tépték, tisztították, vegyi anyagokban fürdették — ugyancsak többé-kevésbé külön mesterségek. Ugyanilyen tagozódás látható a kész fonáltól felfelé, a szövés, kallózás, festés, végső kikészítés műveletsoraival, amíg a szövet készáruvá nem lesz. Ha nem is minden művelet önálló mesterség, mégis önálló elmélyülést kívánó feladat. Úgy a textiliparban, mint minden más iparban is, mindegyik mesterség, de mindegyik művelet is: külön felelősség, nemcsak a vásárlóval, hanem minden más mesterséggel és művelettel szemben is, ami csak összefüggésbe kerülhet vele a gyártásfolyamatban. Ez a kölcsönös társadalmias felelősség követeli meg azt, hogy a mester alaposan kiképezze segédeit, tanoncait; — a műhely egyik leglé nyegesebb funkciója az alapos utódképzés. A tanulás elválaszthatatlan a munká tól. Minden munkamódszer, minden művelet szinte önálló forgalmi értéket ter mel a társadalmas kölcsönösség következtében, még ha a termék nem is kerül önálló áruként forgalomba. De egyik műhely és egyik művelet sem válhat dolgoz tatott részletévé senki vállalkozásának. Szabad kölcsönösségben áll bármely más művelettel és egyenesen a vásárló közönséggel is. Minden kézművesség önmagá ban megálló teljes mesterség és képzettség, de önállóságát éppen az biztosítja, hogy a munka minden fokozatában szabályozott kölcsönösséget tart a rokon kéz művességekkel. Minden mester maga ítéli meg, milyen nyersanyagból milyen terméket célsze rű gyártania. A nyersanyag és a piac organizációja már a kézi munkánál kezdődik. Minden vidéknek, minden természeti környezetnek más a nyersanyaga s mások társadalmi szükségletei. Mindezt már a kézi munkás tapasztalja ki, sokkal szilár dabb alapokon, mint ha a hirtelen nyereséges alkalmat leső vállalkozó tenné. A vidék ezernyi kézi munkása valósággal a helyi társadalom helyi funkcionáriusa, a nyersanyagok feldolgozásában és a valóságos közszükségletek ellátásában. Mind egyik mesterség egy-egy tapasztaló, érzékelő szerv is volt, a társadalom igazi szük ségletei felé. Ez a nagy együttes nem hajlandó csupán felületes luxusszükségletekre alapítani, s nem a váltakozva feltörő politikai-hatalmi szükségletekre sem. A kisműhelyek összeszokott kölcsönössége messze vidékekre híres speciális árukat termelhet, a gyártásmódszerek megbízhatósága és tökéletessége viszi át az árut távoli országok határain is.
„Manufaktúra" ez, annak nevezik egy-egy vidéknek egybedolgozó kisműhelyeit, holott nincs felettük egységes vállalkozói vezetés. A vállalkozók az önálló műhelyek között sürögnek-forognak és szervezik egybe a tervezett készárukhoz szükséges gyártásrészleteket. Csak későbbi és egyáltalán nem kizárólagos forma a műhelyeket tartósan maga alá vonó tőkés vállalkozás, és egészen ritka és többnyi re sikertelen is a műhelyek egybetelepítésével és rideg bérdolgoztatással egyesí tett manufaktúra. Az eredeti manufaktúra: egybedolgozó műhelyek társadalma; a műhelyek változatosan csoportosulhatnak egy-egy készárurendelés teljesítésére. Vannak vállalkozók, de ezek is szakmabeli kötelezettségekkel, többnyire mester vizsgát is követelnek tőlük. A vállalkozó feladata jól ismerni minden egyes mű helyt és az embert benne, mint önálló féllel dolgozni együtt mindegyikkel, bár mely munkarészletel képviseljen is, valamennyinek technikáját és érdekét egybeszerkeszteni készárukra, amelyek a munkások és fogyasztók érdekeinek egyaránt megfelelnek. Oly szervezet, amelynek minden pontján önálló és emberi munka, amelyet ezernyi értelmes és tapasztaló szerv köt össze a természettel és a társadalommal. A vállalkozó organizál, de éppen az önálló műhelyek és munká sok tapasztalatai alapján. Még a XVIII. század Angliájában is többnyire csak pár tucatnyi műhellyel dolgozott a vállalkozó, nagyobb arányokra nehéz a személyes adminisztrációit kiterjesztenie. Nem is gondol arra, hogy a kezek lélektelen moz dulataira alapítsa a kooperációt, ellenkezőleg, az egyes műhelyek minél önállóbb, képzettebb munkája a vállalkozás ereje. A munkás viszont ugyancsak személyes szervező vállalkozót kíván, szakértő embert, akivel tárgyalni lehet, nem személy telenül nyerészkedő és bürokratikusán tárgyaló nagytőkést. Az izoláltan kelet kezett nagy francia állami manufaktúrákhoz, pontosan szabályozott gyártási fo lyamatukhoz, kaszárnyaszerű munkarendjükhöz nem fűződik semmiféle igazi technikai újításnak emléke sem, a kézművestestületek vezetőségének elhivatalnokosítása pedig egyenesen megbénította a francia ipart. Ez lenne a régi kézművesség munkaszervezete, idealizált ábrázolással, a tömegélet parányi és elmosódott mindennaposságait erőteljes nagy vonásokká egyesítve. A régi iparnak élő szervezete nem egészen azonos a céhrendszerrel, kü lönösen, ahogy a céhrendszert ma elképzelik. A céh nem munkaszervezet, hanem csak a szabályokat ellenőrző testületiség. E rendszerben minden munkás képzett vagy képzésben lévő munkás, minden műhely önálló, egyik sem a vállalkozáshoz kötött, mindegyik mesterség teljes, önálló munkakör, bármily kis részleten dol gozzék is, tehát bármikor önállóan csatlakozhat más és más munkaszervezethez, vállalkozáshoz. Minden vállalkozás egyéni, de súlyos társadalmi és technikai fel adatokkal terhes. Ez a régi kézműves szervezet és a régi kézműves egzisztencia, amelyből a mo dern kapitalizmus kinőtt, elsősorban Angliában. Az angol kapitalizmus a XVIII. században már régóta elevenebb és áthatóbb volt, mint másutt Európában. Két ségtelen, hogy ennek a kapitalizmusnak egy fejlődéspillanata tette éppen Angliát a gép szülőhazájává. A kontinensen az ipari vezetés elbürokratizálódott, a kéz műves szorongva vonult vissza megszokott biztos munkaköréhez. Itt éppen az volt a baj, hogy a munkás nem tudott üzletemberré kifejlődni. Angliában minden munkás egy kissé vállalkozásra hivatottnak is érezte magát. De az egész angol tár sadalom is, már a középkortól, a paraszttól fel az arisztokráciáig. Az angol paf)
A nagytőke, a munkától elszakadó „nyerészkedő" vállalkozó ellen vö. A gépkorszak kialakulása ( 1 9 4 4 ) c. kéziratos tanulmánnyal. (Közölve e kötetben.)
rasztszervezet lazasága a kontinens parasztságához képest nem csupán az úri ha talom műve volt, a paraszt maga is könnyen változtatta munkáját, ha nyeresé gesebb kínálkozott. Ennek eredményeként széles üzleti középréteg alakult ki Angliában, a kicsiny vállalkozások sokasága sürgött-forgott a kézi munka társa dalmában. Nagy iparvidékek alakullak ki már a gépkorszak előtt, a munkások ez rei telepedtek össze, kicsiny házaiknak végtelen soraiból orsó surranása, szövő szék kattogása hallatszott, a patakok vize színes és mocskos volt a gyapjú mosástól és a festőanyagoktól. A határ mezőin szövetek fehéredlek a napsütésre kiterítve. Kicsiny földművelés támogatta minden háznál a munkásegzisztenciát. A vállalkozók ilyen házsorokat jártak végig, szerződtek a munkára, a nyersanyagok és a munkaeszközök is mindinkább az ő tulajdonukba kerültek. De a gép gondo lata nem vállalkozói tervszerűség volt, hanem az üzlettel eleven érintkezésben ál ló munkásszellemé. Az első feltalálók szinte kivétel nélkül kézművesek voltak, vagy ha nem, úgy értelmiségiek, akiket hivatásuk a kisebb nép életéhez kötött. Ha a tőkés üzlet túl korán és brutálisan betört volna a kézi munka szervezetébe, nem keletkezett volna gép, éppen azért, mert teljesen alávetett embereket dolgozta tott volna, a műveleteket nem az értelmes és gépre bízható részletek, hanem az embert kihasználó mozdulatok szerint osztotta volna ki a munkásokra. Ha azon ban a vállalkozói tőke idővel csakugyan mindinkább arra törekedett, hogy a mun kást önállóságából kiforgassa, munkaeszközét kisajátítsa, a munkaerőt saját nye reséges szempontja szerint használja fel — mégsem a munkának ez a hatalomba vétele volt a gép keletkezésének feltétele. Az európai kézművességhez, láttuk, mindig hozzátartozott a munka üzleti ol dala. Az első gépek tehát ilyen szempontból is az önálló kézművesség nagyszerű teljesítőképességét bizonyítják. A munkás feje mindig ki tudott nyúlni a szorosan vett kézi munka fölé, viszont a gép gondolatának a kézi munkához való tapadását mutatja az is, hogy nemcsak a fonás műveleténél, hanem a textilgyártás minden más fázisában is, sorjában, szinte egyidejűleg jelentkeztek a kezdő mechanizmu sok, a gyapjúmosásnál, verésnél, s főként a kártolásnál is — ahol a kéziszerszá mok mozdulatait kellett minden finomságukban és változatosságukban kártolóhengerek forgására átszerkeszteni. Az első fonógép tehát eredeti egyszerűségében még nem feszítette volna szél a kézművesműhely kereteit, sem költsége, sem kiszolgálása. Sőt, eddig éppen az volt a baj, hogy a takácsmester, aki az anyag előkészítésén, majd megszövésén dolgozott, a fonalgyártásnál megakadt, családja, tanoncai nem győzték a fonást, hogy a szövőszéket táplálhassák. A Jenny azután csakugyan el is terjedt a kicsiny műhelyekben egész Európában; sokáig használják a vidéki iparban a paraszt gyapjújának feldolgozására.h) A mi Műegyetemünk még ma is őriz egy ilyen „gé pet", a Jenny kissé haladottabb típusát. Egyszerű faszerkezet, mintha valami vidé ki iparos ácsolta volna össze. Állítólag a Székelyföldről való. De Magyarország más vidékein is, mintegy archaikusán megőrizték mindmáig a Jennynek és a hoz zátartozó felszereléseknek használatát, például Bonyhádon még ma is több ilyen kisüzem látható működésben.i)
g) h)
i)
Vö. Az újkor története Angliáról szóló fejezetében írottakkal. (Közölve e kötetben.) Hajnal a parasztiparnak nagy jelentőséget tulajdonított a kapitalista gazdálkodás kialakításában. Vö. erre Az. újkor története. A rendi társadalom: A parasztság és a nemesség c. fejezetét. (Közöl ve c kötetben.) Hajnal levelezett idős vidéki asszonyokkal a szövéseljárásokról. (Az erre vonatkozó leveleket Wellmann Imre őrizte meg. Ezúton is ismételt köszönetet mondok é r t e )
A gépkorszak kezdetén tehát nem az a probléma, hogy a gépesítés és a kézműves kisüzem állanak egymással szemben, hanem az, hogy a társadalom a gépesí tést milyen feltételekhez köti, milyen társadalomszervezetben valósítja meg." A kézművesség társadalomszervezete nem a gépek használatát tiltotta vagy ne hezítette, hanem azt, hogy a gépek készítője, vagy a gépek tulajdonosa ezt a hely zetet kihasználva, uralkodó helyzetbe jusson az összefüggő munkamenet olyan részeivel szemben is, melyeknek munkájára az ő szakértelme nem terjed ki. Ilyen feltételhez kötődött egykor a valóban legelső európai gépnek, a vízimalomnak fejlődése is.k) A népi szokásjogok tiltották, hogy a molnár saját üzletére dolgoztassa gépét, gabonával, liszttel kereskedjék, nehogy a nyersanyagot össze vásárolva, az olcsóbb gépi munka által versenyezzen a termelőkkel, akiknek nem állt rendelkezésükre hasonló mechanizmus, és hogy ily módon monopolizálja az egész termelést. Még az is tilos volt, hogy nagyszámú baromfit tartson, ami arra csábíthatta volna, hogy a rábízott gabonát saját céljaira használja fel. Éppen ez a társadalmias korlátozás gyökereztette meg a vízimalmot Európában, terjesztette el a legfélreesőbb falvakban is, és ez segítette nagyszerű tökéletesedésre is, új és új bonyolult szerkezetek beiktatására. Eredetileg itt is csak egyetlen vak mozgás ról volt szó, a termésgabonáról a megsütött kenyérig tartó gyártásfolyamatból. Akkor fordul mindenki e vak mozgáshoz, a malomőrletéshez, ha mindenki csu pán munkája segítségét láthatja benne. Ezért általánosodott Európában a vízima lom, s nem tudott általánosulni más nagy kultúrákban, holott ismerték szerkeze tét és meg is próbálták alkalmazni. A malom meghagyta értelmes épségükben és önállóságukban a termelés többi szakaszait, s éppen ezáltal vált maga is fejlődés képessé. Amit átvett, az. őrlés mechanikus műveletét, azt addig túlnyomóan aszszonyok kézi munkája végezte. A molnármesterség azért tudóit igazi hivatássá ki alakulni, mert társadalomszolgálat feladatait tette tartalmassá. Ugyanígy indult el a fonógép is, a fonókeréknél és a munkánál ülő asszonyoklói vette át a munkát, az egyszerű elemi műveleteket. A Jenny hosszú ideig, mint láttuk, kézműves készülékként terjedt. Aztán új és új alkatrészekkel bonyolódott, szerkezete vasba öltözött; s még mindig nem volt a tőkének igazi kedvence. Ere detétől kezdve a kisműhely koncepciója volt; az anyagfajták széles skálájára tudott dolgozni, de kevéssé volt automatizálható a tömegtermelés céljaira. A kéz művesség változatos munkafeladatainak, kicsiny megrendelések sokféle igényei nek megfelelően lehetett beállítani más-másfajta fonálnyújtásra, sodrásra, mert a gép működése, láttuk, szakaszokra oszlott; a kocsi tologatása, a kerék lassú, majd sebesre áttérő hajtása, a fonalak irányváltoztatása, mind külön szakértő feladat. A modern géptechnika egyik legbonyolultabb, legfinomabb alkotása, amikor vég re sikerült, a XIX. század derekán, c gép teljes automatizálása, a mai „szelfaktor" óriásszerkezetében. de még ma is ez a gép az igazi kísérleti eszköze a textiltech nikának, változatos és finom alkalmazhatóságával. Egy másik feltaláló, Arkwright, valamivel később mint Hargreaves, már nem annyira a kézművessmunka tökéletesítéséről, mint inkább az egész gyártásfolya mat gépesítéséről ábrándozott, sohasem látott nagyszerű üzletről, az emberi munka teljes kiküszöbölése által. Borbélymester volt, illetve parókakészítő, enynyiben volt köze a textiliparhoz, amit üzleti vándorlásai közben alaposan megisj) k)
Ezt már koncepcionális formában megtaláljuk az írásbeliségről írottaknál (Racionális fejlődés és írásbeliség 1932). majd tételesen a Történelem és szociológia ( 1 9 4 2 ) c. tanulmányban. A vízimalomról és a termelés üzletiességéről először részletesen A gépkorszak kialakulása ( 1 9 4 4 ) c. kéziratos tanulmányban. (Közölve e kötetben.)
mert, különösen pedig mások próbálkozásait az egyes műveletek gépesítésére. Marx őt minden feltaláló között a legnagyobb tolvajnak nevezi. Csúnya patenspörei után, volt munkatársával, kézművesmesterekkel, mégis valóra váll ábránd j a ; hatalmasan meggazdagodott, lovagi rangra emeltetett. Ő az első gépüzemű „gyár" megalakítója. Az automatizálás lévén alapgondolata nem a fonókerékből, hanem a szárnyas orsós rokkából indult ki. Itt tudniillik az előfonál ferdén rászaladván a forgó or sóra, mindjárt folytatta útját a szárnyra, onnan merőlegesen az orsó tengelyére; tehát sodródik és felgombolyodik, megszakítás nélkül. Igaz, nagy hátránya, hogy az egymással kényszerösszefüggésben álló vak mozgások erősen megfeszítik a fo nalat, ezért a szárnyasorsóval csak erősen és gyorsan sodrott minőségeket lehet gyártani. nincs mód arra, hogy az egyes fonalszakaszokat külön-külön nyújtsák és egyengessék. A rokka kereke lábbal-pedállal hajtva, folyton forog, a két kéz. négy ujja igazgatja a folytonfutó előfonalat. Ezt a négy ujjat Arkwright két hengerpárral helyettesítette, a második gyorsabban forog, mint az első, és így kihúzza, nyújtja az elsőről hozzá futó fonalat. Zseniális ötlet, Arkwright másoktól vette át. Az orsók hosszú sorát forgató gép a részletek „racionalizálásával" így nagyjából készen volt, automata volt, vízerőre lehetett szerelni, a feltaláló ezért már erede tileg is a „water-frame" nevet adta neki. Ez az őse a mai fonógépek egy másik tí pusának, a szelfaktorral szemben. Arkwright fonógép elé előfonókészülékeket állított, ezek elé a kártolóhengerek sorát, mindezeket összekötötte a gyártásanyagot továbbító szerkezetekkel, az első gépszéria mozgását egybehangolta s a vízikerék erejére bízta, nagy épületet emelt az üzem fölé — és az első gyár már meg is kezdhette működéséi. Főként ehhez a gyártípushoz fűződik a kezdő gyáripar örökemlékű botránykrónikája. A még kezdetlegesen egymásba iktatóit gépi mozgások folytonos em beri beavatkozást, segédkezést kívánlak. Nem kellett ehhez képzett munkás, elég volt a női és gyermekerő is, csak energikus felügyelők kellettek melléjük. Gyor san, szünet nélküli figyelemmel kellett ugrándozni a gépek körül, amiknek egyike sem s egyik alkatrészük sem állhatott meg anélkül, hogy valamennyit meg ne kel lett volna állítani. Örökös zörgés, csattogás között, bűzhödt, pihékkel teli levegő ben, gyermekujjak kapkodtak az élesen forgó szerkezetbe. A gyár körül hamarosan gyermektemetők keletkeztek. Az angol törvényhozás aztán fokozatosan beavatkozott ez állapotokba, korlátozta a gyermek- és női munkát; s azóta világ szerte kifejlődött az üzemi munkának szociális szabályozása, a munkaadóé, a testi épség védelméé, egészen a finom lélektani kívánalmak figyelembevételéig. Csak egy maradt meg: a munkának a gépi mozgáshoz való tapadása. Az értelmes gyár tást a gépszériák végzik, az ember csak szolgál mellettük Aki a gépkorszak kezdetei iránt érdeklődik, a gőzgépre gondol elsősorban, és furcsállja, hogy kicsiny munkagépekkel vezettük be tárgyalásunkat. A valóság azonban az, hogy nem a gőzgép forradalmasította az ipart, hanem csak óriáshatásúvá tette a forradalmat. Amikor Watt gőzgépe, az 1780-as években, gyakorlati lag használható erőgéppé lett, a munkagépek sokasága már döntően átalakította az. ipari munkát. A munkagép az, amely átveszi az emberi műveleteket, alakítja a természetanyagot. Az erőgép nélküle csak üres forgást végezhet. Először csak olyan erőgépre gondoltak, amely nagy erőkifejtést kívánó, de egészen egyszerű munkát végez: a bányák víztelenítésére szolgáló szivattyúzást. de még itt is az volt a hiba, hogy a természeterőt túl gyorsan és közvetlenül akar-
ták a munkára alkalmazni. A kellő találkozásának sokkal mélyebb feltételei van nak. Itt is kitűnt, hogy ha az emberi munkát csak a legegyszerűbb mozgásokra visszavezetve lehet mechanizmusra bízni, úgy a természeterőt is csak legegysze rűbb mozgásra visszavezetve lehet az emberi munkába bekapcsolni. Az emberi élet elevensége és a természetfolyamatok elevensége egyébként összeférhetetlen egymással. Eleinte a gőzerőt közvetlenül rá akarták szabadítani a mozgatandó anyagra, a bányavízre. Kitűnt, hogy a gőzerő keletkezésének, kifejlődésének, elmúlásának minden pillanatában átalakul és másként viselkedik. Megpróbálták két szélső el lentétes pillanatát kihasználni: a legerősebb gőznyomás pillanatát arra, hogy a bányavizet a földfelszínre vezető csövön felnyomja, s a gőz megsemmisülésének, lecsapódásának pillanatát, hogy az így keletkezett légüres tér a vizet felszívja, azaz az. atmoszféra nyomása a vizet a légüres térbe felnyomja. (Savery gépe a XVIII. század elején.)l) Bebizonyult, hogy e két szélső állapotnak előidézése köz ben a gőz erejének messze túlnyomó része elfecsérlődik, a legnagyobb tűzfejlesztés és vízforralás sem tud ezen segíteni. Rá kellett jönniök, hogy nem a termé szeterő puszta tömegesítése csinálja a gépet, hanem a gőzfejlödés belső folyamatának mind részletesebb felbontása, minden részletének külön szerkezet be foglalása, külön sajátos kezelése. Most már egyelőre csak a legyegyszerűbb esethez folyamodtak s ehhez is külön szerkezetekhez a gőzfejlesztés szakaszaira: külön tüzelőkemence, külön kazán a gőzképződésre s külön munkahenger du gattyúval. A dugattyú alatti hengertért gőzzel telítették, majd c gőzt, befecsken dezett hideg vízzel, hirtelen kondenzálták, az így keletkezett vákuumba az. at moszféranyomás hirtelen erővel lelökte a dugattyúi. Ennek tengelyével kötötték össze, himba állal, a szivattyú rúdját, tehát már különválasztották a munkaszerke zetet a gőzerő közvetlen hatásától. Tulajdonképpen nem is a gőzerő mozgatott itt, hanem a légnyomás, a gőz. kondenzálása által előidézett légüres térben. (newcomen atmoszférikus-gépe.) Ez a gép került Watt kezébe. Gyönge hatású gép, még mindig óriási hengerátmérővel és a hozzátartozó óriási tüzelőfogyasztással akarták gyakorlatilag hasz nálhatóvá tenni. Ebből sohasem lett volna gőzgép. Watt ellenben folytatta az elő deitől megkezdett részletmunkát, a gőz anyagának és a szerkezet anyagának kitapasztalását, a folyamat minden pillanatában.m) Lehetetlen a kézművesség részleteket tapasztaló munkájára nem ismernünk ebben. Egyébként is, a vasművesség folyton haladó eredményei nélkül sohasem sikerüli volna Wattnak a gőz gépet használhatóan megszerkesztenie. A-tüzelőszerkezet pedig az ősrégi pék kézművességből, a kazánszerkezet főként a sörfőzés kézművességétől vette tanulságait; a szivattyú szerkesztése ugyancsak ősi mesterség, a gép alkatré szeinek, erőátvitelének módszerei a malomszerkezetekben már régóta tökélete sedtek.
l)
m)
A munkagép és erőgép közötti különbség először Az újkor története Anglia-fejezetében, majd ki fejtve mint a „szervesség" egyik kérdése, először 1946. októberi rádióelőadásában. (Közölve e kötetben.) Az anyagra irányuló technikai megmunkálás, minta szerves társadalomfejlődés velejárója, részle tesen kifejtve (ún. „technikai anyag") az 1944. évi kéziratos tanulmányban: A gépkorszak kiala kulása. (Közölve e kötetben.) Ezután az anyagra irányuló munkamegosztás az 1946. májusi rádió előadásban: A gép és az ember. (Közölve e kötetben.)
Watt intelligens iparoscsaládból származott, gyenge egészsége miatt csak kö zepes iskolákat végzett. de apja hajóépítő műhelyében kisgyerek korától külön kis műhelye volt, itt szerezte bámulatos technikai készségét. Apja elszegényed vén, Watt a műszerkészítő iparba állott be tanoncnak, felszabadulása után a glas gow-i egyetem műszereinek gondozására alkalmazták. A fiatal professzorok és a diákok baráti körében kezdte kísérleteit a gőzgéppel is, megismerkedve a korabe li szakirodalommal is, erre a célra idegen nyelveket is tanult. Tehát a kézműves ség és a tudomány átmeneti típusa. Amit csinált, az igen kevés előzetes teóriát mutat. Inkább maga jött rá a fizikai törvényekre, a tudományban csak örömmel találta meg hitelesítésüket. Csodálatos volt benne az anyagban-formában való gondolkozás és kifejezés készsége. Hagyatékában dobozokból, papirosból, női gyűszűkből, hajtűkből, háztartási tárgyakból hirtelen készített, forrasztott, néha csak pecsétviasszal ragasztott „kísérleti eszközöket" találtak, futó sejtelmeinek kifejezésére — nem csupán fogalmakkal és betűkkel, hanem az anyag formálásá val is lehet gondolkozni. Folytatta a gépen a kezművesi munkát amit elődei megkezdtek, s ami egyúttal tudomány is volt az anyag magatartásának kicsiny részletekben való vizsgálatánál,n) néha mintha a gép és annak gazdasági haszna évekre eltűnt volna szemei elől az anyagnak egy-egy problémája mögött. A legjelentősebb volt a kondenzálás kérdése: a gép munkahengerébe váltakozva forró gőzt kellett bocsájtani, majd hi degvíz fecskendezéssel hirtelen lehűteni; a hengerfal hevülése majd hidege, a hű tővíz érintkezése a forró gőzzel folytonos energiapazarlást jelentett. Százszor és százszor lemérte magakészítette eszközein külön-külön c folyamatnak részleteit, s egyszer sétája közben jött rá legzseniálisabb s mégis egyszerű gondolatára: a gé pen is, mint kísérleti eszközeiben tette, külön kell bontani a folyamatot, külön s állandóan hűtött hengerben végeztetni el a kondenzálást s a forró munkahengerben külön a gőz munkáltatását. Ez a Watt-féle gép döntő újítása, a gőz most már átalakulásának minden szakaszában saját törvényeit követheti. A gőztechnika minden, későbbi tökéletesítése a részletek további finom felbontása volt. Hogy a gőznyomást a dugattyú emelkedése közben súlyokkal lemérhesse. Watt elzárta kísérleti eszközén a hengert a külső levegőtől és a dugattyúra nehezedett légnyo mást is gőznyomással helyettesítette: ez az improvizált kísérleti műszer, amelynek munkahengere egy hirtelen kéznél levő orvosi fecskendő volt, volt az első igazi gőzgép, amelyben már a légnyomás nem, hanem csakis a gőzerő dolgozott. Ezzel a gép függetlenné vált a külvilágtól, csakis a szerkezetébe zárt, szabályozható gőz erő mozgatta. A dugattyú lassú emelkedései, hirtelen csattanó lefele lökései he lyett szabályos, egyenletes gépjárást lehetett kialakítani, himba helyett egyenlete sen forgó hajtókerekeket. Egyetlen elemi vak mozgás tehát, amely már nem dolgozik semmit az ember helyett, csak magát a mozgást adja: s éppen ekkor kap csolható be a munkagépekbe, szabályozott vak mozgásukba. A nyers termé szeterő visszaszoríttatott az értelmes emberi munkába való avatkozástól, szerepét saját vak mozgástörvényeire korlátozták, és az ember rendelkezésére bocsátották. n)
A kézművesi munka, mint az anyagra irányuló alkotó, kísérletező, tehát újat hozó tevékenység mint célkitűzés: az 1946. októberi rádióelőadásban. (E kötetben: Technika és történelem) Ugyanitt a kapitalizmus-bírálat: az alkotástól fosztja meg a munkást a kapitalizmus. Majd a kéz művesség szerepe részletesen az 1948. januári akadémiai előadásban. (Közölve e kötetben: Kéz művesség, írásbeliség és európai fejlődés címmel)
Watt első használható gőzgépei már valóban a tőkés vállalkozás és a gyár ke reteiben készültek el. Eleinte barátainak kis pénzei segítették, aztán egy vagyo nos barátjával való társulása — aki azonban maga is tudós technikus és feltaláló volt, tönkre is ment kísérletezéseibe. Aztán került el Watt Boultonnak híres nagy üzemébe, Sohoba, Birmingham közelébe. Így is együttesen közel 30 évig tartott, amíg Watt gépe végre üzletet is jelent hetett. Sok szenvedés, balsors kísérte s érzékeny lelkületének önvádjai is, őrült gondolatai miatt, amellyel barátait is tönkreteszi. Boulton maga is a bukás szélén állott. Vagyonát, üzemét s annak tisztességes hírnevét szüleitől örökölte. Ez az üzem a fémáruk sokféleségét gyártotta. A vasmívesség hirtelen fejlődése miatt a társadalom akkoriban szinte dőzsölt az új lehetőségekben. Gombok, csatok, sze lencék, dísztárgyak és mindenféle más apróságok: újdonság volt, hogy mindez vasból való! A sohói üzemben kitűnő volt a munkaorganizáció, de már a gyárt mányok sokfélesége is mutatja, hogy inkább a kisműhelyek sokasága dolgozott együtt, közösek csak a vastechnika alapvető módszerei, az ezekhez tartozó tech nikai berendezkedések és a vízi erő mechanizmusok. nincs jele a mozdulatokat kézről kézre adó tanulatlan munkásságnak. Watt mellett is csupa kvalitásmunkást láttunk, hosszadalmas gonddal betanítva a gépalkatrészek szakértő gyártásá ra. Ez a munkásképzés volt a kísérleteknek legfőbb erőssége, a gőzgép sikerének biztosítéka. A munkások, valóban Watt és Boulton munkatársai voltak, többen közülük egyenesen részesek a gépi találmány érdemében. Egyikük, Murdoch, egyszerű fiatal munkásból maga is az ipari forradalom egyik legjelentősebb felta lálójává lett; nemcsak a gőzgép egynémely szerkezeti részletének megoldása az ő érdeme, hanem a gáznemű testek tulajdonságainak ismeretében a gázvilágítás megszerkesztése is, ami állal Sohó üzeme nemsokára „fényben úszóit". Később Boulton őt is üzlettársává fogadta. Watt elejétől mint üzlettárs szerepelt, holott tőkét nem hozott magával. Az üzem a gép elkészülte után is megmaradt szakszerű, munkásképző üzemnek. A gépeket tanult munkásokkal küldték el a megrendelőkhöz. Munkásokkal, akik nem csupán a gép működését tudták kiszolgálni, hanem meg is tudták ítélni a benne végbemenő folyamatokat s tanulságokat levonni tapasztalataiból. A gépe ket nem is a vételár egyszerű lefizetése ellenében helyezték el, hanem a végzett hasznos teljesítmény arányában megállapított törlesztésekkel, mégpedig a Newcomen-cég teljesítményeit felülmúló hasznos teljesítmény arányában. Mindez erős megterhelés volt a vállalkozói tőkének, nem csoda, ha időnként csaknem fel emésztette. De Boultonban a döntő a hivatásbeli becsvágy volt, s nem a nyereség ösztöne. Valósággal missziójának érezte a géperő általános terjesztését, mégpe dig elsősorban a gép presztízsének megszilárdítása állal. A munkásképzés mellett tartós kölcsönösség a vásárlókkal, tapasztalatok cserélése, tanácsadás, javítás, az esetleges újabb tökéletesítések rászerelése az eladott gépekre — a technikus tár sadalmias kölcsönössége ez a vásárlóközönséggel. Ez a technikushivatás szinte el különítette magát az üzletre való termeléstől, amely a gépet csak mint árucikket akarta volna kihasználni. S mégis óriási a feszítőereje c hivatásnak is az egyéni életben: Boulton, mondják, valósággal világhódítónak érezte magát, aki a géperő elterjesztése által nem sejtett magasságokba emeli az. emberiséget. Mondhatják, hogy Boulton és Watt is, ritkán adódó ideális lelkületek voltak, s ilyen lelkületekre nem lehet alapítani a gazdasági életet. De bennük is voltak ér des jellemvonások is; talán inkább a régi kézművesszervezetből való felnövekvé-
sük vonla el őket a vakmerő s tanította a kicsinyből felépülő alakító munka és a társadalomszolgálat megbecsülésére. Azon fordul meg tehát e pillanatban a gép jövendő sorsa, hogy a kézművesség nek az a „kapitalizálódása", az emberi munka megtakarításánál elérhető nyere ségre való beállítódása, mely az első kézműves feltalálókat mozgatta, bele fog-e illeszkedni a kézművesség régi, társadalmias kölcsönösségen alapuló szervezeté be? A fejlődés feljutott a válság élére: hagyományos kézművesség vagy üzletre dolgozás? Angliában, amilyen eleven és teremtésre kész volt a munkás kapcsolata a vállalkozói feladatokkal, annyira laza volt már kézművesség rég i szervezete. Már nem csak azé a szerszám, aki hivatásosan képzett használatára. A fonógép tehát a gyártás többi szakaszait magához ragadja, tömegtermelésével legázolja a szakértő önálló mesterségeket. Ezért történt meg, hogy mikor Jenny elkészült és használhatónak bizonyult, a munkások megtámadták a feltalálót, s házát gépével együtt szétrombolták; nem pedig azért, mert a fonógép egyes munkamozdulato kat feleslegessé tett ezzel a kézi munkások munkáját „elvette". Nem az asszo nyok lázadlak fel a fonógép ellen, akik helyett a munkát elvégezte, hanem a gépi munkát megelőző és azt követő munkákat végző kézművesek, akiket a fonógép azzal fenyegetett, hogy a fonógép tulajdonosának önállótlan bérmunkásaivá vál nak. Franciaországban is igen nehezen fogadta be a kézművesség, annak ellenére, hogy a legerősebb kormánypropagandái fej telték ki érdekében, a francia felvilá gosodás tudósai elbűvölten szóltak róla, s a nagy Enciklopédia utasításokat, raj zokat adott készítéséhez. Szó sincs azonban arról, hogy ezek a munkások egyszerűen a gépekkel, a gépi haladással s egyes munkaszakaszoknak gépekre való bízásával állottak volna szemben. Az embereknek az az érzése, hogy ha akkoriban nagyobb figyelemmel hallgatták volna meg a munkásságnak a gépekkel kapcsolatos érveit és kívánsá gait, azok, még ha nem is lettek volna mindenestül keresztülvihetők, lettek volna olyan gyakorlatiak, mint a tudósok és kormányzatok nézetei, és semmiképpen sem maga a gép ellen irányultak volna, mely a kézművesség munkájának és munkaszervezetének az eredménye volt. Függetlenül attól a kérdéstől, hogy a gépkorszaknak az a fejlődési iránya, mely tényleg bekövetkezett, milyen mértékben és milyen részében volt szükségszerű és mennyiben nem, a gép beilleszkedését a munkaszervezetbe többféleképpen lehet elképzelni: 1. A gép megmarad a kisműhely tulajdonában és használatában. Ez lenne az alaptermészete: csupán kiegészíti és segíti az értelmes munkát, mintegy pihenő változatosságként hajtják a gépet a mester vagy családjának tagjai. Ez azonban a gép fejlődésének megállítását jelentené. 2. A gép a tőkés vállalkozó tulajdonába kerül. Ez esetben hatalmas irammal fejlődik tovább, a tőke nyereségösztöne kihasználja a tömeggyártás minden elő nyét, olcsóságával elnyomja a versenyben a kézműveseket, s oly módon tökélete síti a gépet, hogy a munka még nem gépesített szakaszait függő és tanulatlan munkások is elvégezhessék, igyekszik a gyártás minden részletét az emberre való tekintet nélkül gépesíteni, majd az. egészet egyetlen hajtóerő mozgatására beren dezett automatává alakítani, ami mellett a munkás már csak kiszolgáló munkát végez. Körülbelül ez következett be a mi gyáriparunkban. Ma már fantasztikus jövőbe látások szólnak a gépszörnyelegekről, melyek az emberiséget táplálják, ruházzák, s amelyek automata módon önmaguk nemzik meg saját gép-utódjaikat
is. Az emberek idegbeteg mozdulatokkal szolgálják ki őket, nélkülük nem élhet nek, minden önálló emberi munka rég felejtve már, ami géprendszer nélkül is, csak az emberi értelem és kéz által dolgozhatná ki a természetből az életre szük ségeset. Egyetlen kiút látszik, ennek, a munkának az önállótlanságából: a mai géptechnika végtelen fokozása, oly fokig, amikor mindenki szükségleteit parányi munka ellenében ki lehet elégíteni, és e rövid munkaidőn túl mindenki saját ma gasabb szellemi emelkedésének élhet. de hol van az a határ, amidőn a technika mindenki szükségleteit kielégítheti? Tegnap a villanyfény a fényűzők legszebb ál ma volt, ma elemi közszükséglet. Ma az autó, ami tegnap még álom volt, hova tovább szükséglet s a repülés a szívek vágya; holnap nyomorultnak érezheti ma gát az, aki szabadon nem repülhet. Az emberi haladásnak ereje és szépsége éppen abban rejlik, hogy soha sincs kielégített közszükséglet. Talán tökéletesedhetik a mai technika annyira, hogy mindenkinek csak napi két órát kell dolgoznia a közszükségletek állítólagos kielégítése céljából. Könnyű munkát, mondjuk, hogy csak gombok nyomogatását, a gépek mozgásának szabályozására. Méltó ez vajon az emberi élethez? Vagy a nap többi hosszú szabad óráiban elégítsük ki egyéni al kotásvágyunkat? De ha ez a cél, ha ez a lényeg, miért nem kezdjük mindjárt, már most a szabad egyéni munka organizálásán a dolgot? Miért végigjáratni előbb az emberiséget a lélektelen technika útján? Felépíteni a technika óriási racionális világszerkezetét s aztán csak mellette, elkülönülten, próbálkozni az élet értelmé nek egyéni kielégítésével? 3, A harmadik lehetőség, melyet a régi kézművestársadalom szervezetének is meretében és a gépkorszak kezdetének bizonyos ingadozásai alapján lehetséges nek kell tartanunk, az, hogy a gép nem kerül kizárólag a vállalkozói nyereségnek és a termelés fokozásának szempontjai állal uralt szervezet irányítása alá, hanem annak a szakszerű hivatásnak az irányítása alatt áll, mely feltalálja, tökéletesíti, szerkeszti, gyártja, szakértően alkalmazza és kezeli.o) Kapitalista, magántulajdoni rendszerben ez. azt jelentette volna, hogy a gép tulajdonosának nincs másra joga, csak teljesített szakmunkájának méltó díjazására mindenki részéről, aki a gépet igénybe veszi. A pátensjog és nyújtott segítség szerint mért illetékeken kívül tilos az, hogy a géptulajdonos saját számlájára gyártson, mert semmi más sem az övé, csupán a gépi technika, úgy, amint azt a vízimalom szabályozásánál leírtuk. Ha a vállalkozást továbbra is terhelték volna a régi társadalmias kötelezettségek, azaz minden munkás joga a munkaeszközre, az önálló képzettségre és munkakörre, ennek lettek volna bizonyára hátrányos következményei is, az azonban semmi képpen sem, hogy a gépkorszak nem következett volna be, amint azt általánosan felteszik. A gépnek a kézműves munkaszervezetben rejlő előzményeit ismerve, bizonyosnak vehetjük, hogy a gépkorszak bekövetkezett volna így is, csakhogy másféle munkamegosztással és másféle technikai formákkal. Bizonyára nem ala kult volna ki az. óriástermelő gyáripar mai rendszere. Nem tudni, miként lett vol na; de ha már mások emberfölötti gépszörnyetekekről fantáziálnak, legyen sza bad kissé nekünk is szabadjára engednünk képzeletünket. Ha a gép, társadalmiasan szabályozott és képzett hivatásoknak tulajdonában csak a mecha nikai és vegyi hatásokat szolgáltatta volna az emberi munka számára, az ipari munkásságnak, mint képzett kézművességnek óriási és finom specializálódását o)
A fizikai munkát mint alkotótevékenységet, a gép és az alkotómunka viszonyát aktuális éllel elő ször az 1946. májusi rádióelőadásban. (E kötetben: A gép és az ember.)
indíthatta volna meg. Az anyagfeldolgozás részleteinek, a technikai félgyártmá nyoknak és a mesterségeknek végtelenül változatos, egymáshoz kapcsolódó összefüggése alakulhatott volna ki. Minden pontján gépi segítség is, de minden pontján az ember kezének munkája és próbálkozása is. Olyan munka, amely lát tuk, átmehet egyenesen a tudományos munkába is. Milliói a képzett értelmes ke zeknek — a tudományos laboratóriumok széles alapjául. S kérdés: maga a több termelés is szenvedett volna-e ezáltal? Tehát egyénien specializált készülékek és gépek keletkeztek volna, de minden kicsiny munka segítségére és fokozására. Ta lán parasztasszonyaink millióinak teste nem rokkanna meg ma már a kézi mun kában, kapálásban, s talán egyébként is minden más egyénies, ma alig gépesíthető kézi munka mozdulatait is könnyítenék, hatásukban fokoznák az ember kezébe adott technikai processzusok. Nem az a célunk mindezzel, hogy a XVIII. század vége óta elkezdődött gép korszakról visszamenően megállapítsuk, hogy „kellett volna", vagy „hogy lett vol na jobb" fejlődnie. A régi idők elmúltak, csak korlátolt elmék olcsó romantikája kívánná a régi kézművesség formáinak visszaállításával orvosolni a mai bajokat. E formák egyébként már az ő idejükben is elkorcsosultak, nem fejezték ki a mö göttük végbement egészséges folyamatokat. Célunk az, hogy felvázoljuk a gépek nek a társadalomszervezetbe való beilleszkedése számára elképzelhető és eddig többé-kevésbé kitapasztalt különböző lehetőségeket, hogy ezek tanulságai a társadalomszervezés további munkájában felhasználhatók legyenek. A tőkés vállalkozó kikapcsolásával, a gyárnak és a gépnek közösségi-ellenőrzés alá való kerülésével ugyanis teljesen új helyzet állott elő, amiben semmi sem írja elő azt, hogy a gépkorszak további fejlődési útján minden tekintetben a gépnek és a munkának azt a viszonyát kell fenntartani, amelyet a tőkés vállalkozó nyereség p) vágya hívott életre és növelt nagyra. Az elképzelhető lehetőségek között szaba don választhatjuk meg egy jövendő társadalmi szabályozás szempontjait, s szaba don hozhatunk létre olyan szabályokat, melyek régi tapasztalatokat is felhasználnak. Olyan szabályokat, amelyek nem követnek el erőszakot senkin s nem rombolnak semmin, hanem ellenkezőleg, rövidesen az emberi élet termé szetes következményeinek érezheti mindenki őket, s ezért világmegegyezésre is számíthatnak. Olyan szabályozásokra lehetne talán gondolni, amelyek a munka üzemeket fokozatosan ismét egyúttal képzőüzemekké is fejlesztenék ki. Idővel ne lehessen munkást felvenni még tanulatlan munkára se anélkül, hogy előzőleg is alkalmazás közben ki ne képeznék speciális továbbképzésre, egészen a tudo mányig. Ezzel a munkásegzisztenciát is a munkás elhelyezkedését is önállóvá ten nék, az üzem is kényszerülne arra, hogy ragaszkodjék már kiképzett munkásai hoz, ne dolgozzék konjunktúrára, a munkáselbocsájtások lehetőségeiben bízva.q) Tehát c szabályozásnak végeredményképpen termelési reguláló hatása is lenne. Az üzemtechnikát úgy rendezhetné be a szabályozás, hogy a munkásnak, beleért ve a mérnököt is, saját próbálkozásokra, önmaga továbbképzésére is módja le gyen: a gyártásprocesszus megfigyelésére műszereket a gépekre, a kísérletezések re műhelyeket! A munkás is kevésbé idegenül állana a technikával szemben, p)
Erről ilyen értelemben először Az újkor története Angliával foglalkozó fejezetében 1935-ben-
(Közölve e kötetben.) q) A szellemi és fizikai munka szétválása ellen, illetve a keletkezett szakadék áthidalásáért először 1945-ben a Materializmus c. kéziratos tanulmányban, azután minden technikatörténettel foglalkozó előadásban, szövegben.
érdeklődése, aktivilása idővel az üzemre hasznos lehetne. A munkásújítások szer zői jogát megfelelően lehetne biztosítani. A mérnöki hivatás mindezek által mé lyebb, önállóbb, munkásképző és vezető hivatássá is válnék; jól képzett munkás csoportjával egyéni tényezővé az üzemben. Idővel külön szabályozások választhatnák el a technikai üzem feladatait a termelés üzleti részétől s a piac és a fogyasztás megszervezésétől. Mindez magának a munkaszervezetnek, sőt magá nak a technikai üzemnek is újfajta belső tagozódására vezetne. Lehet, hogy a gyáriparnak a XIX. században kifejlődőn formáira és belső szervezetére egykor úgy fognak utódaink visszatekinteni, mint valami egzotikus formára, mint a tech nika valami kezdeti eltévelyedésére, s legalább annyira vagy jobban megcsodálják, mint mi a középkori élet romantikus formáit. Az embert fejlődésre és művelődésre képessé nem a kézi munkától élesen el választott tudományos, tervező- és szervezőm unka, vagy a munkán kívül adagoli „szellemi képzés" leszi, hanem magának az emberi munkának az értelmessége, értelmes továbbfejleszthetősége és ebből fakadó emberi méltósága. Nem lehet igaz az a szörnyű ítélet a kézi munka társadalma fölött, hogy a tapasztalati munka és haladás kora már lejárt és valami egészen más korszak, a tudományé kezdődött meg a technikai haladás területén. Az emberi fejlődés az értelmes kéznek anyagot-természetet tapasztaló munkáját sohasem nélkülözheti. Az európai fejlődést főleg a képzett kézi munka emelte minden régi kultúra fölé, ebből a másutt meg vetett munkából alakult ki a modern társadalomfejlődés gerinceként a polgárság és a munkásság egyaránt. Az anyag megtapasztalása magasrendű emberi funkció, életteljesebb az elvont gondolkodásnál. Vannak született zsenijei is. Gyerme kekben csodálhatjuk meg leginkább ezt a zseniatitást — amíg meg nem rontja bennük az élet, talán éppen az iskola, gyakran éppen a technikai magasiskolázás. Ma talán éppen az a helyzet, hogy annak a tudósnak, aki eredeti eredményekre törekszik, előbb fáradtságosán át kell törnie magát tudományának elvont rend szerén, visszaszereznie tapasztalatai érzékét, a kézművesség módszereit újra ele ven összefüggésbe hozni a tudományéval. Ehhez kell igazi egyéni nagyság, ezt tartjuk tudós zsenialitásnak. „A munka az olaj a lámpában, a szellem meggyújtja és világít vele" — idézi Marx egy többszáz éves angol könyvből. Minden ember szellem, mindenkinek olyan munka jusson, hogy világíthasson vele. Csak a méltó emberi munka általánossága valósíthatja meg a valóságos emberi-társadalmi egyenlőséget.r) Csak úgy valósíthatjuk meg, ha az egyéni munkának színes, válto zatos különbségeire alapítjuk, az ebből kiemelkedő munkatehetségek hierarehiá jával. S hinnünk kell abban, hogy ez az egyenlősítés nemcsak társadalmi igazság szolgáltatás, hanem a termelésnek érdeke; hinnünk kell, hogy a változatosan egyenlők világa mindenkire öröm, anyagi-lelki gazdagodás, az egyén boldogabb aktivitása és a kultúrának az eddiginél még csodálatosabb fejlődése. Megjelent: Válasz, 1949. 357-371. p. (Lenyomatként: Kecskemét, 1949)
r)
A társadalmi egyenlőség mint a fejlődés célja 1945-től minden kéziratos (tehát meg nem jelent) szövegben is Hajnal vezéreszméje. Vö. a Materializmus c. tanulmány bevezetőjében a kisgazdák egyik programszövegére írott sorok idézését 1945 tavaszáról.
