HAJNAL ALBERT ASTROSOPHIA HERMETICA

HAJNAL ALBERT

ASTROSOPHIA HERMETICA

Tartalomjegyzék BEVEZETŐ.........................................................................................................................................1 A MÓDSZER.......................................................................................................................................3 ANALÓGIÁK ÉS SZIMBÓLUMOK .................................................................................................5 EMBER ÉS KOZMOSZ .....................................................................................................................7 NÉZŐPONT ÉS VILÁGKÉP ..............................................................................................................9 A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS .................................................................................12 A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ....................................................................................................18 A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER ..........................................................................23 NAP ...............................................................................................................................................24 HOLD ...........................................................................................................................................26 MARS ...........................................................................................................................................28 MERKÚR .....................................................................................................................................29 JUPITER........................................................................................................................................31 VÉNUSZ .......................................................................................................................................33 SZATURNUSZ .............................................................................................................................35 A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM ............................................................................39 URÁNUSZ ....................................................................................................................................40 NEPTUNUSZ ...............................................................................................................................43 PLÚTÓ ..........................................................................................................................................48 A TŰZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT ............................................................53 AZ ÉLŐ TŰZ ÉS AZ ENERGIA ..................................................................................................54 A HERMETIKUS HALMAZÁLLAPOTOK................................................................................55 A BOLYGÓK ÉS A NÉGY ŐSELEM KAPCSOLATA................................................................55 A NÉGY ŐSELEM ÉS AZ EMBER ............................................................................................57 A TŰZ-ELEM ...............................................................................................................................57 A FÖLD-ELEM ............................................................................................................................58 A VÍZ-ELEM ................................................................................................................................59 A LEVEGŐ-ELEM .......................................................................................................................61 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK .................................................................................................................63 A KÖR ÉS A KÖRFORGÁS: A MEGNYILVÁNULT VILÁG SZIMBÓLUMA .......................64 A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN ..........................65 AZ ÁLLATÖV, MINT A NAP SZÍNKÉPE ..................................................................................66 A NÉGY ŐSELEM AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN ....................................................................67 VILÁGOK HARCA .....................................................................................................................67 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK, MINT ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK ..............................................69 A TIZENKÉT MAHAVÁKJA ......................................................................................................70 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER ......................................................................................71 KOS ..............................................................................................................................................73 BIKA .............................................................................................................................................76 IKREK ..........................................................................................................................................78 RÁK ..............................................................................................................................................80 OROSZLÁN .................................................................................................................................81 SZŰZ ............................................................................................................................................82 MÉRLEG ......................................................................................................................................84 SKORPIÓ .....................................................................................................................................86 NYILAS ........................................................................................................................................87 BAK ..............................................................................................................................................89 VÍZÖNTŐ .....................................................................................................................................91 HALAK ........................................................................................................................................93 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS A HÁZAK..........................................................................................96

ELEMI SZERVEZŐDÉSMINTÁK ..................................................................................................99 SZÁMSZIMBÓLUMOK, MODERN TÉRELMÉLETEK ..........................................................99 ELEMI TÉRFAJTÁK .................................................................................................................100 GEOMETRIAI ÉS ASZTRONÓMIAI VONATKOZÁSOK .....................................................101 AZ ELEMI TÉRFAJTÁK A CSILLAGFEJTÉSBEN ................................................................102 M 0° AZAZ KONJUNKCIÓ ..................................................................................................104 W 180° AZAZ OPPOZÍCIÓ ...................................................................................................105 S 120° AZAZ TRIGON .........................................................................................................106 R 90° AZAZ KVADRÁT VAGY TETRAGON .....................................................................106 Q (K) 72° AZAZ PENTAGRAM ...........................................................................................107 P (O) 60° AZAZ HEXAGRAM, SEXTIL .............................................................................108 EPILÓGUS ......................................................................................................................................110

BEVEZETŐ A csillagfejtés az egyik legvitatottabb ága az emberi tudományoknak. Ahány ember, rendszerint annyiféle a ferde ismeret, hallomás, vélemény róla. Vásári kóklerek, kávéházi asztrológusok, lelkes és naiv dilettánsok, nagynevű csillagászok és tudósok, és még sokan mások, akiket művelői, csalói vagy sóvárgói között találunk. Változik idők folyamán az értékelése is. Magabiztos, életvidám korok elvetik; viharos kataklizmatikus korszakokban gombamódra szaporodnak az érdeklődők és művelők. Ha eleve nem ítélik értelmetlenségnek, szinte kivétel nélkül arra akarnak általa választ kapni: mi lesz a jövő? Hatalomvágyók, uralkodók, szerelmesek, szenvedők, pénz- és élvhajhászok mind ezt kutatják. Akinek vágyai teljesültek, azért, vajon nem jön-e kedvezőtlenebb sorsszakasz? A kevésbé szerencsés azért, vajon fordul-e a szerencsekerék? Valamennyi, főleg érzelmi hátterű érdeklődés lényegében annak megsejtése, hogy a Kozmosz távoli tájainak és a Földnek valamilyen fajta kölcsönhatása összefügg az ember egyéni sorsának és közösségi életének alakulásával. Az összefüggés törvényszerűségeinek sóvárgott megismerése és tudása biztonságot ígér a sors jövőbeli ismeretlenségeivel szemben. Ezek a törvények ismertek, vagy megismerhetők – tanítják az ezoterikus hagyományok. De tudásukhoz nem juthat minden feltétel nélkül az ember. Attól függően, hogy milyen tudatállapottal, a földhözragadtság milyen mértékével vizsgál és kutat ilyen irányba, változnak a megismerés korlátai és a megismert törvények érvényességi határai. Ezért is olyan széles a színképe az asztrológia művelőinek és az általuk hirdetett tudás tartalmának. Az asztrológia hol korjelmezbe öltöztetve jelenik meg, hol egyéni emberi tulajdonságok maszkja díszíti vagy torzítja el. Mindezek mellett van a kozmikus kölcsönhatások ismeretének koroktól, egyéni torzításoktól független ezoterikus változata. Ez valójában nem is változat, mert az előbb említettek tulajdonképpen az ezoterikus csillagfejtés tudományának morzsái és töredékei. Az ezoterikus csillagfejtés a kozmikus erők törvényeinek olyan távlatait tárja fel, amelynek tudása szinte beláthatatlan lehetőségeket nyit meg. E törvények egyetemes érvényűek és korszakok, emberi tudatállapotok fölött állnak. Annyiban mégis kapcsolódnak az emberiség egyes művelődési korszakaihoz, ha a történelmi időket tekintjük, hogy a fejlődés egyes jellegzetes állomásain újra kell fogalmazni. A kor kultúrájához alkalmazkodó megfogalmazás korjelmez ugyan, de ezt tudva, már nem megtévesztő és nem zárja el az egyetemes távlatokat. Csupán azt kell tudni, hogy a megjelenésforma, azaz a megfogalmazás miként hántható le a lényegi tartalomról. A XX. századdal az emberiség életében olyan nagyszabású átalakulás kezdődött, amely igényli az ezoterikus csillagfejtési hagyományok újrafogalmazását. Az átalakulás talán már a francia forradalommal indul, majd a régi az újjal a XIX. század ellentmondásos eszméiben, civilizációjában vívja első csatáit, hogy a XX. században szinte minden lerombolódjék, ami hosszú évszázadok világképében biztos alap volt. Két szembeötlően más úton kezd az új kibontakozni. A egyik út a természettudományok, a másik a művészetek. A kettő közötti különbség művelőinek más-más magatartása és tudatállapota. A természettudósok megfigyelők regisztrálók, s céljuk a természet jelenségeinek valamilyen nézőpont szerinti rendszerezése. A művész más utat választ. Egyesül a világgal, amelyet ábrázol s átéléseiben gyűjt ismereteket és tapasztalatokat. E különböző út ellenére ugyanarra a kérdésre keresik a választ. Régen így kérdeztek: milyen az érzékelhető világ? A századfordulón változott a kérdés: milyen a nem érzékelhető világ? Az előbbi kérdésre kapott világképválasz végsőkig redukált koordinátái: tér és idő. A XX. század újfajta kíváncsiságát azonban korlátozzák e dimenziók. A természettudós nem igényli már munkahipotézise számára sem a kizárólagos objektivitást. Ugyanakkor a művész képzeletében teremtett és az érzékelhetőtől eltérő világra sem mondható, hogy csak szubjektív. Heisenberg határozatlansági elvének általánosított, ismeretelméleti megfogalmazása módosítja a természettudós kérdéseit és a válaszok lehetőségét: a világmindenségről szerzett ismereteink a világról alkotott fogalmak és a természetben végzett megfigyelések kölcsönhatásának eredményei.

1

A tudós és művész magatartása kiegészítik egymást, sőt határozottan szükségszerű, hogy a kétfajta ember világképének kontrapunktikus szintézise létrejöjjön. Mindkettőből az hiányzik, ami a másikban elburjánzott. Ilyen természetű szintézis számára egyfajta kitűnő útmutató az ezoterikus hagyományoknak a csillagfejtésben ránk hagyott öröksége, amely a tudomány és művészet mellé harmadiknak a vallást is magában foglalja. Ilyen hátterű korban sok nehézséget okoz régi korszakok nyelvén öröklött hagyományok újrafogalmazása. A szakosított tudományok definitív nyelvezete eléggé gazdag árnyalatú ugyan, éppen ez azonban korlátoz is. Vagy új terminológia szükséges, ugyanis definiált tartalommal; vagy régóta használtaknak kell új értelmet adni, amelyből könnyen közlési félreértés származhat. Az új terminológia elengedhetetlen, – bár veszélyes következményei lehetnek: a nyelv olyan szükségképpeni differenciálódásával jár együtt, amely világképünkben a részletek összefüggéstelen szingularitását idézheti elő. Szükséges azonban a nyelvkészlet kiegészítése e veszély ellenére is, mert a régi nyelvi elemek nem mindig kielégítőek. A régi kifejezések használata pedig újfajta jelenségek ismertetésére akkor megfelelő, ha új tartalmuk analógiás kapcsolatban van a régivel. A nyelvi nehézségek ellenére kényszerítő az újrafogalmazás. A földi élet és a kozmosz kölcsönhatásának törvényszerűségei az emberiség kultúrájának alappillérei. Tulajdonképen kinyilatkoztatások. Transzcendentális eredetükre az vall, hogy a sok-sok múló emberi ismeret mellett egyes művelődés korszakokban újra és újra megjelennek. Az átfogalmazásban figyelembe kell tehát venni mind az aktuális világkép elemeket, mind a lényegében változatlan tartalmat. Előbbi túlhangsúlyozása azonban racionalisztikus sematizmussá soványítja a teljességigénnyel fellépő csillagfejtést. Az éppen aktuális kultúra figyelmen kívül hagyása miatt pedig az ember fejlődése során megoldandó problémák vesztik el a kapcsolatot a minden emberben meglevő transzcendentális hovatartozás tudatával. Azaz ott nem hasznosíthatók az ismeretek ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Az életfeladatoknak van aktualitása és kortól független vonatkozása. Ahhoz, hogy ezek ellentmondása feloldható legyen, a transzcendentális távlatokat egy-egy kor sajátos stílusával, életritmusával, világképével is össze kell hangolni. Az ezoterikus iskolák közül a hermetika különösképpen törekedett arra, hogy a transzcendentális és a korszerű szervesen és életteljesen kapcsolódjék össze az emberben. Hagyományai az ősi Egyiptom letűnt kultúrájában gyökereznek, amely a még távolabbi atlantiszi kultúra örököse. Egyiptom után rejtett archívumokban, titkos társaságokban őrizték e kultúra fennmaradt hagyományait. Csak az európai középkor végén, az igazi alkímia csodált, megvetett és üldözött képviselői vetik fel újra egy időre a nyilvánosság előtt. Ebben és a közvetlen utána következő korban éled fel és burjánzik el ennek eltorzult mellékhajtásaként az asztrológia, mint jövendőmondás. Az ősi bölcsesség a földi élet és a kozmikus erők kölcsönhatásának e népszerű lesoványítása helyett mindig a teljesség átélésének útját-módját tanította. Ez az írás is ugyanilyen törekvéseket igyekszik megvalósítani. Éppen ezért nem a horoszkópfejtés és jövendőmondás „varázsformuláit” kívánja ismertetni. Célja az, hogy a csillagfejtés sajátos területén elindulva segítse az emberbe rejtett transzcendentális mag és a XX. század kultúrájának összehangolását. E célkitűzés megvalósítása nem könnyű. A szerénység sem lehet elegendő nagy, mellyel e területen munkálkodni kell. Ha ennek ellenére nagyon is magabiztosnak tűnő kijelentések olvashatók, azok sem tartanak igényt arra, hogy valamely kinyilatkoztatás közvetítőjének minősüljenek. Mert nem a közvetítésen keresztül válik valami egyetemes érvényűvé az ember számára, hanem ha egész lényét átjárja a megismerés tiszta élménye. S régi emberi tapasztalás, hogy ilyen élménye bárkinek lehet, hisz minden ismeret bárki által kiolvasható közvetítő nélkül a kozmoszból. Mielőtt magára a csillagfejtés témakörére rátérnénk, szükséges, hogy behangolásként néhány általánosabb vonatkozású kérdést megvizsgáljunk. Szólni kell a módszerről; a csillagfejtés szemléletmódjáról, valamint arról, hogy a hagyományok mit tanítanak az ember kozmikus helyzetéről, szerepéről, feladatairól.

2

A MÓDSZER A nyugati ember – világképének kialakításában – nagy fontosságot tulajdonít az ismeretszerzés módszereinek. A módszertan tulajdonképpen a görögség és az utána következő korok filozófiájában kapta meg alapvetését. Ezek praktikumaként is kezelhetjük a XX. század természettudományát. Minden elmélettel megalapozott praktikum az elmélet foghíjasságát, sőt esetleg alapvető hiányosságait is megmutatja. Ezek úgy jelentkeznek, hogy az előzetes gondolati rendszer nem alkalmas valamennyi észlelt jelenség magyarázatára. A természettudományos világkép kialakítást magyarázó W. Heisenberg azt tanácsolja ilyen esetben: vagy fogalmainkat változtassuk meg, vagy másképp figyeljük a jelenségeket. Ezt a tanácsot alátámasztja az is, hogy ma már nyilvánvalóvá lett: az érzékszervekkel nem érzékelhető világ törvényei nem fogalmazhatók az érzékszervi világkép elemeinek újfajta kombinációjával. Kitűnt, hogy a XIX. századtól kapott világképörökség érvényessége korlátozott. Még a fizika és kémia által vizsgált elhatárolt jelenségvilágban is, a biológiát, lélektant, társadalomtudományt stb. nem is említve. A modern kvantummechanika s azon belül különösképpen a Heisenberg-féle határozatlansági elv is mutatja századunk világképének hiányosságait. Hiányosság persze az is, hogy van fizikai, kémiai, biológiai stb. világkép, s hogy a jelenségeket tér és idő koordinátákkal akarjuk megadni. De sorolhatnánk még sok más jellemzőt. A szaktudományi világképváltozatok eredménye, hogy a világmindenség teljessége tudatunkban intellektuális sémákká válik, mert a szaktudományok szerinti differenciáltság akadályozza világképünk további tágítását. Az újfajta kérdésfeltevés: milyen a nem érzékelhető világ? egészen nagyszabású módszerváltoztatást igényel. A teljes kibontakozás előtt ma még csak azoknak örvendezhetünk, amelyek töredékesen árulkodnak az újról. A természettudomány területén észlelhetők is ilyen törekvések. Két egymáshoz közelfekvő szakágnak áthidaló tudományága alakul ki /pl. fizikai kémia, biokémia/. Az eddigi kategorizáló megkülönböztetésekkel szemben az összefüggések nagyobb mértékű kutatása is megindult. Az egyes tudományszakok visszahatnak egymásra, módosítják egymás világképét. Mindinkább nyilvánvalóvá lesz azonban, hogy ezek a módszerek is korlátozottak. A jelenségeknek csupán valamilyen „felszíni” jellegét ismerhetik meg így. Önként kínálkozóan nagyszabású átalakulást ígér az alkotó művészet és a természettudományok megismerési módszereinek szintézise. Az első a megkülönböztetőképesség finomodásával juttat differenciált ismeretekhez. A művészi átélés tudatállapota ezzel szemben összekapcsol, szintézist teremt. A hermetika módszertani hagyományai e szerpentinszerű fokozatosságnál még sokkal többet, még nagyobb szabású világképtágulást ígérnek. E hagyományok koroktól és kultúráktól független transzcendentális lényegét Hermész Triszmegisztosz smaragdtáblájának szövege, másként az analógia törvénye foglalja össze. „Ami fent van, egyenlő azzal, ami lent van, és ami lent van, az egyenlő azzal, ami fent van.” Ez az egyszerű „módszertani” formula a legmeglepőbb változataiban alkalmazva is érvényes. A feltétel csupán az, hogy a „lenti” és „fenti” világokat összekötő analógialáncot kellő bátorsággal kézben tartsuk. A hermetika módszertana lényegében ennek a formulának következetes alkalmazása. A XX. század két embertípusának a „tudósnak” és a „művésznek” eltérő módszere mind erőteljesebben igényli a szintézist. Az analógia formula ehhez a szintézishez is kulcs. Mindkettő öntudatlanul alkalmazza ugyan az analógiatörvényt; a tudós azonban elsősorban egysíkú formai analógiákkal operál, a művészben pedig az emberi létformához szükségképpen tartozó megkülönböztetőkészség sorvadt el. A kifinomult megkülönböztetőkészség és az egyetemes összefüggésekre ráhangolt tudatállapot szinkronicitásából egészen más világkép formálódik. Az ember átélheti a felismerés eksztázis élményeiben, hogy tér és idő mikrodimenzióiban és a makrokozmosz távlataiban ugyanaz az

3

alapgondolat ölt formát. Ugyanaz a teremtési szándék hat „lent és fent”. A differenciált szemekből felépült lánc felső végpontján egyetemes érvényű princípiumokat találunk. Az ezoterikus csillagfejtés hagyományainak is alapja az analógia törvény. A távoli Kozmosztájak és a Föld kölcsönhatásainak összefüggése az ember életjelenségeivel analógiás kapcsolatokat mutat a hagyományok szerint. A hermetika két alapvető módszertani hagyományában az analógiatörvény szerepe különösen fontos. Az egyik szerint a tudatunkat érintő jelenségeknek hármas rétegződése van, melyeket fizikai, asztrális és mentális síkoknak jelöl meg. A másik: ezek a csupán tudatunkkal szétválasztott síkok analógialáncokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A megkülönböztetőképesség hiperérzékenységűvé finomítását a három sík jelentősen elősegíti. Beszélhetnénk nem csak három, hanem több síkról is, a hermetika sok évezredes hagyományában azonban e három elegendőnek mutatkozott. E síkok természetesen csak a tudatunkban határolhatók el egymástól. A világmindenség nem síkok összegzése, hanem maga a teljesség. A továbbiakban a részletek kibontása során az analógia törvényt, a háromsíkúságnak megfelelő differenciáltságot és a síkok közti analógiakapcsolatokat egyaránt szem előtt tartjuk. A három dimenzió analógiás összetartozása a teljességigényt is jelöli. A kozmikus kölcsönhatástörvények kutatása és alkalmazása is csak a teljesség igényével lesz eredményes. Ennek hiánya miatt a törvények egyetemes távlatai a kategóriák torzító szűrőin áthaladva részvetületeikben tűnnek csak szemünkbe. Vagy megfordítva, bátran alkalmazott analógiákkal és teljességigénnyel – bármilyen dimenzióbeli részletet kutatunk is – azonos forrásra találunk. Akik nem így közelednek az ezoterikus csillagtudományhoz, legfeljebb tudósai, mesteremberei lesznek e tudásnak, de a zseni magasrendű szintézisét nem élhetik át.

4

ANALÓGIÁK ÉS SZIMBÓLUMOK Az elmondottak után természetes a kérdés: milyen gyakorlati haszna van az analógiás szemléletnek és a három hermetikus síknak? A hermetika azt tanítja, hogy a három sík használatának indokoltsága tulajdonképpen kozmogóniai természetű. Ebben a koncepcióban a mentális, asztrális és fizikai síkok a kozmosz kialakulásának energetikai sűrűségi állapotát jelképezik. Mindezekről később még részletesebben szó esik. Itt csupán annyit, hogy minden megvalósuló idea e három sík állapotain megy át. Az analógiák elvont princípiummagja, az idea, mentális természetű, amely asztrális vágytöltéssel törekszik a legváltozatosabb fizikai síkú formák létrehozására. A három hermetikus sík tehát nem pusztán értelmi kategória, hanem a gondolkodásunkat egyetemes minták szerint tereli. A jelenlegi embertípus gondolkodása és világképe az érzékszervek élettani funkcióihoz kötött. Ki kell szabadulni az érzékszervi világ fizikai korlátaiból s a kozmikus mintát követve át kell élni a jelenségek eddig nem érzékelt asztromentális természetét is. A régi korok ismertebb ezoterikus hagyományai közül talán éppen a csillagfejtés ágazata az, amely a legkövetkezetesebben alkalmazza az analógiatörvényt. A XX. század értelmi kategóriáiba nem fér bele, hogy egymástól távoli világszigetek ugyanannak az ősprincípiumnak megtestesülései. Úgy is jellemezhetnénk a természettudományos gondolkodásmódot, hogy „egy”-értelműségre törekszik. Az analógiás látásmód ezzel szemben „több”-értelmű. A többértelműség első látszatra kihúzza a biztos alapot gondolkodásunk alól. Megfelelő szellemi tréning meggyőzi azonban a kutatót, hogy a jelenségek háromsíkú értelmezésének képessége beláthatatlan távlatokat nyit meg. Egyéni életének, a földi lét eseményeinek értelme és távoli világok törvényei fokozatosan világosodnak meg előtte. A természettudományos gondolkodásmód minden egyértelműségre törekvése ellenére sok olyan eset említhető meg, amely a többértelműség spontán alkalmazását példázza. Csak néhányat ezek közül. Valamennyi matematikai nyelven fogalmazott törvény tulajdonképpen analóg jelenségeket jelöl, amelyek azonban csak egysíkú analógiakapcsolatok. Nyelvünk szavai, fogalmaink érzékszervi világunkat kötik össze elvont gondolati dimenziókkal (durva felület – durva magatartás – durvaság; vagy sugárzó fény – sugárzó egyéniség – sugárzás, stb.). A nyelv analógiás természetére utal az is, hogy a természettudomány minden szakosítottsága ellenére, spontán felismert analógiákkal – azaz többértelműséggel – hidalja át a nyelvi és fogalmi nehézségeket. Egy-egy tudományág a másik terminológiáját használja a saját kiszűrt területén (vízáramlás, hőáramlás, elektromos áramlás). Ezek a spontán nyelvi analógiakapcsolatok is mutatják, merre kell elindulni a szakosított világképek szintézisének megvalósítása céljából. A csillagfejtés egyik tudatosan szem előtt tartott vezérgondolata az analógiás többértelműség. A természettudományos gondolkodás egysíkú analógiájával ellentétben egész jelképrendszere és gyakorlata a háromsíkúság kozmikus mintáját alkalmazza. Ebben a világképben a rendkívül változatos formavilág sokkal „kevesebb” princípiummaggá „redukálódik”. Hangsúlyozandó azonban, hogy a kinyílt háromsíkúság tudatállapotában végezhető csak el a redukció. Mert ez nem csökevényesítés. Az analógiakapcsolatok háromsíkú természetének átélésében ugyanis éppen ellenkezően, a jelenségvilág által eltakart egyetemes tartalom válik ismertté. Az egész csillagfejtés lényegében ilyen egyetemes érvényű jelképrendszer. Ez hagyományozódott át korokon keresztül a régi emberiségtől a mai emberiség számára. A jelképrendszer princípiumai koroktól függetlenek, mentális tartalmuk változatlan. Csupán az asztrális és főleg a fizikai síkú analógiák igénylik a koronkénti átfogalmazást. Hamis út lenne azonban, ha az átfordítás nem analógiák korszerű jelképrendszerét eredményezné. A csillagfejtés hagyományaihoz való visszatéréssel azt akarjuk példázni,hogy az ősi jelképrendszer egyetemes érvényű. Tér és idő nem kötik, bár a gyakorlati alkalmazás során azt is vizsgáljuk, hogy e dimenziók koordináta-rendszerében milyen transzformációval érvényes. 5

A mai emberfajta tudata a környezettel érzékszervein keresztül keresi a kapcsolatot. Közléseit is olyan eszközzel adja tovább, amely valamely érzékszerv számára adekvát közlésforma. A legerősebben igénybe vett két ilyen érzékelés a látás és a hallás. Ma már a természettudomány is állítja, hogy bármelyik érzékszervünkkel a fizikai síknak is csupán egészen keskeny hatásspektrumsávját érzékelhetjük. Az ezoterikus hagyományok szerint voltak emberfajták (Atlantisz, Lemuria), akiknek érzékszervei mindhárom hermetikus sík világát közvetítették a tudat számára. Ez a három sík akkor egybeolvadt, a kategorizálás csupán a mai emberfajta számára szükséges. A csökevényesedés ellenére a kozmikus kölcsönhatások azonban továbbra is összekapcsolják mindhárom síkot. Az ember is három síkon él, de asztrális és mentális „vakságban”, „süketségben” stb. szenved. E korlátozottság feloldásának kezdetén analógiahidak építhetők. Ezek alapja a fizikai világ valamelyik jelensége, formája, melynek meg kell találni hármas értelmét. Ezt a látásmódot nevezzük szimbólumszemléletnek. A szimbólumszemlélet kifejlesztésének fokozatai vannak. Csak néhány jelentős fokot említve: az értelmi analógiaérzékenység, szinesztéziás készség, az asztralitás érzékszerveinek behangolása, a jelenségvilág ideáinak átélése. A teljes háromsíkú szimbólumérzékenység már olyan tudatállapot, melyben a kozmikus folyamatok mintájára történik minden, akció, befogadás, vagy semleges szemlélődés. Valamennyi ezoterikus iskola nevelési célja közt talán a legfontosabb volt a szimbólumérzékenység háromsíkúvá tágítása. Alkalmas gyakorlatokkal meggyorsítható e tudatállapotok elérése.

6

EMBER ÉS KOZMOSZ Minden emberben előbb vagy utóbb felvetődik a kérdés: hol a helye a Világmindenségben? Ez a kérdés feltehető személyes és általános emberi vonatkozásban is. Amíg ezt a helyzetöntudatot nem tisztáztuk, csak tehetetlen, vak és süket eszközök vagyunk a kozmikus erők kezében. Valamennyi nagy, transzcendentális távlatú ősi hagyomány és iskola e helyzetöntudat tisztázását célul tűzte ki. A tanítványok a beavatások misztériumában kapták meg azt a kozmikus biztonságot, amely válasz is az előbbi kérdésre. A beavatott ekkor látta meg valódi lényét s ekkor tárultak fel számára az ember, a teremtett világ és a kozmikus történések kapcsolatának titkai is. Az ősi indiai, héber és hermetikus kozmogóniák sok mindent megmagyaráznak e kapcsolatról s a kapcsolatok törvényeiről. Ezek a tanítások mítoszok, amelyek a maguk antropomorf elbeszélő módján sejtetik a teremtés misztériumát s mindazt, ami a megnyilvánulatlan örökkévalóság méhéből kilépve, a teremtés kezdetén megszületett. Megtanítják a kozmikus vakságban szenvedő embert arra, hogy önmaga valódi lényegét, melyet a lét kalandos változásaiban önkéntelenül hordozott, hogyan találja meg. Az embernek kulcshelyzete van a Kozmoszban e tanítások szerint s az ősi kozmogóniák erre is rávilágítanak a maguk szimbolikus nyelvén. A kozmikus történésekre vonatkozó hagyományok már csak a kinyílt háromsíkú szimbólumérzékenység tudatállapotai számára szólnak. Ennek ellenére meg kell említeni néhány fontos részletet, mert az ezoterikus csillagfejtés számára szükségesek ilyen távlatú összefüggések. A hermetika többek között az alábbiakat tanítja az ember, a Kozmosz és a kozmikus történések kapcsolatáról: 1. „A megnyilvánult világban két egymással ellentétes tendencia ismerhető fel. – – –

Az egyik a létbetörekvés teremtő akaratával alakít, formál: szervezeteket, Énbörtönbe zárt egységeket hoz létre. Az involúció anyagba sűrítő örvénye ez. A másik tendencia a teremtés tapasztalataival és tanulságaival kifelé vezet a létből. Az evolúció feloldó-lebontó spiráljában elhagyja a létesülés változó formáinak világát, s visszatér a meg nem nyilvánulás kezdet és vég nélküli Ősforrásához, a Nirvánába, E két tendencia ciklikus változását szimbolizálja az indiai kozmogónia „Brahma” nappalaival és éjszakáival.

2. A megnyilvánulás körforgásában létrejött egységek egy-egy teremtési vezérelv megtestesítői. Minden teremtésben több vezérelv is hat, mégis ezek közül valamelyiknek irányt szabó jelentősége van. A Kozmosz valamennyi képződményében, ködökben, naprendszerekben éppen úgy megtalálható ezek alaptöltése, mint az ezeken belül kialakult más szervezetű létformákban, mikro- és makrokozmikus élőlényekben. 3. A világmindenség különböző tájain található képződmények a Kozmosz sugárzó, befogadó és közvetítő állomásai egyszerre. Ezek egymás felé sugározzák a bennük túlfokozottan megtestesült ideákat, kultúrájuk sajátos töltését, s ezek a hozzájuk tartozó fejlődési állapotra is jellemzők. Ilyenformán Naprendszerünk, ezen belül valamennyi bolygó, tehát a Föld is sugárzó közvetítő és befogadó állomás s ennek hatása az emberi létformában is szembeötlően érvényesül. 4. A megnyilvánult világ fejlődése filogenetikus. A jelenlegi teremtésben is találhatók a régi világok képviselői, vagy az új létformákban mint tapasztalás oldódtak fel. 5. Az ember létformájában az inkarnációk, valamint az ezek közötti bardóállapot „Brahma éjszakái és nappalai” analógiája. 6. A Kozmosz összefüggő egész. A részegységek nem érthetők meg az egész ismerete nélkül, a teljesség pedig a részek által tárja fel titkait.” A hermetikus hagyományok után idézzük még a héber ZÓHÁR egyik tanítását, amely így szól: „Az ember formája minden dolgokat magában foglal, s minden, aminek van tartása, általa nyer állandó7

ságot.” Ezek a tanítások kozmikus távlatokat nyitnak meg az ezoterikus kutatók előtt. Meglátja, hogy ami az emberben hat és működik, ami állandó és ami változó, megvan az egész világmindenségben, naprendszerekben és tejútrendszerek csillagmilliárdjaiban, atomok és molekulák mikrovilágában, különböző formájú szervezetek kaleidoszkópos kavargásában. Mert az ember formája minden dolgokat magában foglal.

8

NÉZŐPONT ÉS VILÁGKÉP Az emberi kultúrák állandóan visszatérő motívuma, az eszmélés egyik legnagyobb problémája: a világkép nézőpontja. A nézőpont természetéhez tartozik, hogy vetítő középpont. Az ebből kiinduló vetítősugarak rajzolják ki egy-egy tudatállapothoz tartozó világképünket. A világkép tehát szükségképpen valamilyen vetítő középponthoz tartozó vetület. Ilyenformán viszonylagos, s egy-egy világképváltozat és a hozzá tartozó nézőpont nem választható el egymástól. A nézőpont hosszú időn keresztül csupán látens problémája az emberiségnek. Különböző ismeretrendszerek elvont problémaköreiben néha fel-felbukkan, különösen bölcseleti vonatkozásaiban. De csak a természettudományok legutóbbi fejlődése eredményezi azt, hogy nagy erővel exponálódik. Első ilyen nagy felvetődése a régi geocentrikus szemlélettel szemben megjelenő heliocentrikus szemlélet kibontakozása és elfogadása idején figyelhető meg, amikor a heliocentrikus szemlélet átfogóan megváltoztatja az emberiség világképét. Ez azonban szerény változás ahhoz képest, amelyet a XX. század tudománya okozott. A geocentrikus szemléletről heliocentrikusra való átváltásban a nézőpont, mint olyan, alárendelt, s csak most, utólagos értékeléssel látjuk akkori jelentőségét. Mert a világkép nézőpontjának megváltozása egyben mindig művelődéstörténeti állomás is az emberiség életében. A nézőpontprobléma teljes jelentőségében a XX. század természettudományában jelenik meg először. Bár a természettudomány csak az egészen szűk és korlátozott fizikai sík kereteiben küszködik ezzel a kérdéssel, az általa elvégzett expozíció az emberi élet valamennyi területét érintette. Nemcsak a fizikai sík elvont vizsgálati módszereiben hozott forradalmat, hanem teljes világképükben. A relativitás a XX. század központi problémája lett. Első látszatra ez az einsteini relativitáselmélet népszerűsítő általánosításának tűnik. Mélyebb összefüggéseiben azonban megszűnik ez a látszat. Szinte kalandos ennek az expozíciónak a hatása, s minthogy a megváltozott világképben minden elem változáson és újraértékelésen megy át, kifejlődése ma még beláthatatlan. A relativitás hálójába került ma az egész emberiség. S bár világképünket erősen átalakította, mégis a XX. század emberisége ebben a hálóban tehetetlenül és látszólag teljesen reménytelenül vergődik. Mert mindaz, amit eddig fölényes biztonsággal állandónak hitt, kártyavárként omlott össze. Összeomlottak, s ezért újraértékelésre szorulnak az ismeretszerzés módszerei, gondolkodásformánk és logikánk, azaz eddigi világképünk alappillérei; végeredményben az egész emberiség kozmikus helyzetöntudata. A XX. század szellemi mozgalmainak összeütközéseit a nézőpontok harcának is nevezhetnénk. Ebben a harcban már szándékosan és tudatosan alkalmazott fegyverként mindegyik fél fegyvertárában ott szerepel a nézőpont. Minden olyan mozgalom, amely az emberi kultúrákban valaha is megjelent, ma egyszerre adott találkozót egymásnak a szellemi küzdelmek csataterén. Vallás, filozófia, természettudomány, biológia, gazdaságtudomány stb. elvontabb ismeretrendszerei ugyanúgy tudatosan alkalmazzák, leghathatósabb fegyverként, mint a mindennapi élet materiálisabb életkereteire érvényesnek tartott szűk látókörű és egyszerűbb életelvek. Sőt, ha a végsőkig elmegyünk, meg kell látni, hogy maga a nézőpont is relatív. Az abból eredő hatványozottság folytán a nézőpontok és az azokhoz tartozó világképek káprázatos, kaleidoszkópszerű, szinte szabály nélkül változó kavargásával állunk szemben. Ahhoz, hogy a nézőpont és csillagfejtés sajátos, sokrétű kapcsolatát világosan lássuk, hasznos lesz megvizsgálni és kielemezni ezoterikus és exoterikus vonatkozásait. Az, hogy a vizsgálathoz milyen módszert és nézőpontot választunk, egyben azt is magában rejti, hogy sikeres lesz-e, vagy ugyanolyan mértékben topogunk egyhelyben, mint századunk különböző ismeretelméleti rendszereinek kísérletei. Az már előre látszik, hogy minden módszer és nézőpont, amely a módszert fontosabbnak tartja, mint magát a problémát és amelynek nézőpontjából nem kozmikus távlatú kép tárul elénk, eleve eredménytelenséget ígér és hiábavaló is. Olyan távlatokat kell felnyitni minden vonatkozásban, amelyek kozmikus méretűek. Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a relativitás hálójából, a végső nagy kérdések távlataihoz kell mértékeinket igazítani. 9

A hermetika hagyományai szerint a teremtés olyan Kozmikus Elmék műve, akik szuprakozmikus törvények szerint egy-egy világkorszakban uralomra kerülnek, megvalósítják az addig lényük lényegi magvában látensen rejtőző ideákat. Ezek az ideák mint az önmagát szétosztó teremtő Elme részei jelennek meg és nyilvánulnak meg. Az ideák a megnyilvánulás folytán önálló életet nyernek s az analógiák törvénye szerint ezek a megnyilvánult ideák a magát megosztó Kozmikus Elme, a „százezerszeres Brahma” analógiái. Azzal, hogy a teremtés kozmikus aktusában a teremtő önmagát szétosztotta, azaz megvalósította a lényében rejlő ideákat, s az általa teremtett egységek önálló életet kezdtek: öntudata számtalan egyéni tudattá osztódott az így létrejött formákat kitöltő ideákban. Decentralizált tudata pedig centralizált tudattá sűrűsödött ismét a Kozmosz önálló életet kapott egyéneinek tudatában. A Kozmosz minden szervezete hordozza ezt a tudatot. Az előző teremtési világkorszakok vezérideáinak filogenetikus újramegjelenési formáiban és a világkorszak egészen új konstrukcióiban egyaránt megtaláljuk. Az ásványok, növények, állatok és az ember számlálhatatlan formaváltozatában egyszerre éli a maga megnyilvánult létállapotát a százezerszeres Brahma. Mindez azonban semmitmondó mese marad, ha nem éljük át ennek a mitikus hagyománynak minden összefüggését és távlatát. Ha az ember létformájára alkalmazzuk az előbbieket, nyilvánvaló, hogy az ember tudata is egyéni tudat. Egocentrikus, helyesebben antropocentrikus tudat. S ha ezen a teremtési egységen belül tovább bontjuk, az ember létformáihoz tartozó tudatállapotok legkülönbözőbb változatait találjuk. Az analógia törvény szerint ezek lényegileg azonosak, csupán a megjelenési formák között kell a kulcsot megtalálni, hogy transzcendens valóságuk előttünk álljon. A megnyilvánult világ az ember antropocentrikus tudatában Tér és Idő koordinátákban jelenik meg. Tudata Térhez és Időhöz kötött, s így minden ehhez tartozó nézőpont is csak e korlátok közé szorított látást enged meg. A nézőpontok változásában két ellentétes tendencia: az involúció és evolúció megnyilvánulását figyelhetjük meg. Így az ember tudatállapotai is lehetnek involúciós és evolúciós tudatállapotok. A két látásmódnak ugyanúgy más-más a világképe, mint amennyire más e két tendencia a teremtett világban. Helyesebben, amennyiben a Tér és Idő korlátai között vergődő emberi tudat nézőpontjából nézzük, ezt az osztottságot látjuk. Az involúciós tudatállapotok mindig centralizáló törekvéssel telítettek. Bárhogyan változik is a tudat, a hozzá tartozó nézőpont egyben világképközéppontot is jelent. Az ember létformájában akár térbeli, akár időbeli: koordináták szerint, akár a személyes Én, akár az egész emberiség filo- és ontogenezisét vizsgáljuk, ez szembeötlően előtűnik. Az anyag korlátai közé inkarnálódott ember első gyermeki eszmélésében már antropocentrikus tudatú, s bármilyen mértékben tágul a tudata, az ehhez szükségképpen hozzátartozó Térben, Időben kijelölhető látóhatára és világképe centrikus. Ez a tágulás azonban csak látszólagos. Hiszen, midőn a személyes Én tudata az emberi együttélés nagyobb egységeibe transzformálódik, a családi, faji, népi osztály vagy akár analóg kulturális szemléletmód öntudatává lesz, akkor is centrikus. De még akkor is, ha a tér kozmikus méreteibe tágítjuk világképünket, mert csak geocentrikus lesz. A kozmikus jelenségeket úgy vizsgáljuk, a Kozmoszban csak úgy tájékozódunk, hogy vizsgálódásunk nézőpontja a Föld. Végeredményben az involúciós tudat csak centrikus világkép kialakítására alkalmas. Látóhatára Tér és Idő kategóriáihoz kötött, s e két Kategória bármelyikéhez tartozhat, külön-külön és együtt is. A tudatnak, a nézőpontnak és a látóhatárnak ez az osztottsága az emberi értelem korlátozott látásából fakad. Gondolkodásmódunk, szemléletformáink és logikánk ezért nem tud szabadulni a centrikus és kategorizáló látás bilincseiből. Éppen a XX. század természettudományának eredményei mutatják legfrappánsabban ezt. A Heisenberg-féle hattározatlansági elv, a részecskehullám szemlélet mindmáig fel nem oldott érzékelési dualizmusa, a psziché betegesnek tartott tudathasadásai, stb. szembeötlően feltárják az involúciós tudat, a centrikus látás és az abból eredő gondolkodásmód kilátástalanságát és zsákutcáját. Az involúciós tudatállapotok mellett, evolúciós tudat is létezik az emberben. Formai megjelenésükben szinte nem is különböznek egymástól, csupán a belőlük fakadó törekvések mutatnak ellentétes tendenciát. Míg az involúciós tudat mindent egyéni centrikus látásnézőpontjából értékel, az evolúciós tudat decentralizál. Az emberi és földi kultúra minden olyan megnyilvánulása, amely az antropocentrikus tudatot valamilyen nagyobb egység több elemből álló tágultabb keretébe tágítja, evolúciós 10

tendenciát mutat. Ezt azonban az involúciós tudattól az különbözteti meg, hogy az involúciós tudat tágulása csupán formai s a kitágultabb világkép ugyanúgy centrikus, ahogyan a régi. Az előző tudatállapotnak csupán a látóhatára szűkebb. Az evolúciós tudatállapotban azonban a világkép tágulásával együtt a tudat is decentralizálódik, és ugyanakkor tágul. Az involúció és evolúció között kölcsönhatás figyelhető meg, ha mélyebben elmerülünk vizsgálatukba. A tudat tér- és időbeli tágulása mutatkozik meg például abban, hogy az egyéni életet élő ember eszmélése során tudatát család, nemzetség, faj, nép, földrész tudatává tágítja, még mindig centrikusan. Miközben azonban ezt teszi, bár csak a keretek változása látszik, öntudatlan eszköze lesz a transzcendentális törvények szerint működő evolúciónak és a keretekhez szorosan kapcsolódó tudat ezáltal állandó evolúciós töltést kap. S elérkezik egyszer abba az állapotba, amikor már nem csak tehetetlenül és akaratlanul vesz részt ebben a változásban, hanem önmaga is, a megvilágosodottság forrásából merítve, akarattal tágul és osztja meg tudatát a látóhatár már feltárt egyedeibe. Ha valamilyen geometriai szimbólummal akarnánk jellemezni a két ellentétes törekvést gerjesztő állapotot, a gömb lenne a legalkalmasabb arra. Az involúciós tudat mint a gömb középpontjába öszszesűrített tudat, s bármilyen mértékben növekszik a gömb, a középpont változatlan marad. Az evolúciós tudat azonban már a gömb maga. Ami eddig csupán a világkép korlátait jelentette, ami csak látóhatár volt, az most már tudathatárrá vált. Az evolúciós tudatnak tehát valójában nincs is nézőpontja, hiszen a tudathatárok lényege határait jelentik. Nincs látóhatára, mert bármerre néz, önmagát látja. Lényegi azonosság van közte és a lényét alkotó egységek között. Az emberre transzformálva mindezt: az antropocentrikus tudat végső kifejlődésében kozmocentrikussá válik, hogy ebből egy átváltással kozmikussá legyen. A kozmocentrikus és kozmikus tudat abban különbözik egymástól, hogy előbbinek látóhatára, világképe tágult kozmikussá, de még mindig a Tér és Idő kategóriáival operál, s vetítő középpontja van: a kozmikus tudat azonban önmaga tágult ki, s vált egyetemes szintézissel kozmikussá. Ez az állapot a keresztény misztika „Misztikus Unió”-ja, a tibeti Csöd kylkhor-misztériumának egyik célja. Messzire vezetne a kozmikus tudat további taglalása, ezért csupán azokat a vonatkozásait domborítjuk ki, amelyek a csillagfejtés gyakorlati problémáinak értéséhez feltétlenül szükségesek. A kozmikus öntudatnak nincs vetítő középpontja, mivel lénye és a Kozmosz lényegileg azonosak. Az addig tudatában értelmi kategóriákként élő egyedek egyenként és együttesen válnak kozmikus szintézissé benne. Mindez még megnyilvánult világban történik, ahol a Tér és Idő létezik, mint a teremtés sajátos koordinátái, nincs azonban a koordináta-rendszerben a kozmikussá tágult tudat számára semmiféle korlátozottság. Aiónok és másodpercek számlálhatatlan számsorral megadott törtrészei, fényévek milliói és a mikrokozmosz érzékelhetetlenül kis távolságai egyformán e tudat részeit alkotják. Kicsiny és nagy egységek egyaránt hozzá tartoznak. Nincs már múlt, jelen és jövő, mert Téren és Időn kívüli szintézisben oldódtak fel. Mindaz, amit a centrikus tudat nézőpont változtatásnak lát, semmi más, mint önmaga decentralizált tudatának transzformációja anélkül, hogy bármilyen koncentrálódás történt volna. Mindaddig azonban, amíg a tudat kozmikussá nem tágult, csak a nézőpont vetítő sugarai által kirajzolt centrikus világkép, s így a relativitás korlátozó bizonytalanságában létezhet az ember. Bármilyen részeredmény azonban, amely az evolúciós tudattágulásból ered, közelebb visz bennünket a kozmikus öntudathoz. Sőt lényegében, ha Tér és Idő gátjaitól megszabadultunk, antropocentrikus tudatunk és egyéniségünk egyeduralmát feloldottuk, a kozmikussá tágult tudat analógiáját valósítottuk meg. A Zóhár idézett része arra tanít bennünket, hogy „az ember formája minden dolgokat magában foglal, s minden, aminek tartása van, általa nyer állandóságot”. Fizikai testünk korlátaiból is kinőhet a kozmikus tudat, mert utóbbiban éppen a tér- és időbeli korlátozottság oldódik fel. Makrokozmoszt és mikrokozmoszt, a kicsi és nagy szintézisét magunkban hordozzuk.

11

A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS A nézőpont és a kozmikus tudat után a szintén egyetemes jelentőségű kettősség kérdését kell részletesebben megvizsgálni. Valamennyi ősi tanítás, írásos vagy szóbeli hagyomány egyaránt foglalkozik ezzel, függetlenül attól, hogy a választott antropomorf analógiaforma, melybe a mondanivalót öltözteti, a látható világok melyik területéhez kapcsolódik. Elvont kozmogóniai koncepcióktól az emberi élet mindennapi jelenségeit érintő tanításokig a kettősség princípiuma állandóan felvetődő probléma. Az ezoterikus csillagfejtéssel kapcsolatban is szükséges beszélni erről. Emberi létformánk minden területén találkozunk a kettősség misztériumával. Bármelyik sajátos területről kiindulhatnánk, mivel az emberi ismeretek valamennyi ága: természettudomány. lélektan, történelem, az egyes ember és az emberi közösségek élete számtalan lehetőséget nyújtanának a kérdés vizsgálatához, s az analógiák kulcsa a megnyilvánult világ valamennyi látszólag elhatárolt területe között feltárná az összefüggéseket. Célszerűbb azonban, ha a kérdés végső kozmozófiai magjáig megyünk el, mert így kiszabadulunk a formai különbözőségek megtévesztő látszataiból és általános érvényű kulcsképleteket nyerünk. A kérdés lényegét kristályos tisztasággal LAO CE Tao-Te-Kingjében a következőképpen fogalmazza meg: TAOból lett az Egység, Egy-ből lett a Kettő, Kettőből lett a Három, A Háromság hozta létre a teremtményeket, A teremtmények a Yin és Yang őselemből lettek. A teremtés misztériumának sűrített formulája ez. Ha a formális azonosságlogika eszközeivel analitikusan nyúlnak hozzá, zsákutcába jutunk. A formula azt mondja: „TAOból lett az Egység, Egy-ből lett a Kettő”. Nem egyszerű kettéosztásról beszél, amelyet az azonosságlogikán felépülő számtani művelettel is könnyen meg lehetne fogni. Nem csupán mennyiségi, hanem minőségi folyamatot is jelöl, amely azonban egyszerre mennyiségi és minőségi jellegű, ha ezeket a tévesztő kategóriákat mindenképpen alkalmazni kívánjuk. Közelebb visz ennek appercipiálásához a következő sor: „A teremtmények a Yin és Yang őselemtől lettek”. Alapjában véve tehát az „Egy” és a „Kettő” sajátos kapcsolatáról van szó. A mennyiségi értékelés megtéveszt, mert ez a formula arra utal, hogy a „Kettő” lényegében „Egy”. S az, hogy az „Egy”-ből lett a „Kettő”, azáltal vált lehetségessé, hogy a Meg-nem-nyilatkozott TAO ősforrásból teremtés indult el. Az ősi kozmozófia tanítások és a teremtés mítoszok azt tanítják, hogy a teremtett világok egymást követő változása mögött két ősprincípium létezik, amely a meg-nem-nyilvánulás kezdet- és vég nélküli ősforrásából minden teremtési ciklus során különváltan és polarizáltan lép a megnyilvánulás színterére. Ez a két őspolaritás nem különváltan létező. Egyik sem oka a másiknak. Csupán, amikor a megnyilvánulásra vállalkoznak, akkor válnak ketté, alapjellegükből fakadó ellentétes tendenciájú törekvésekkel. A LAO CE formula is erre utal, amidőn TAO, az Egy, a Kettő és a Három kapcsolatát kibontja és a végén Yin és Yang őselemről beszél. Ez a két őselem hat és működik minden teremtés mögött. Yin és Yang a két őspolaritás, a nőnemű és a hímnemű princípium, a negatív és a pozitív elv. Alaptöltésük, az ebből fakadó megnyilvánulási tendenciák és törekvéseik ellentétesek. Ellentét mivoltukban és tevékenységükben azonban, minden tévesztő látszat ellenére, egyetemes törvény rejtőzik, amely szerint: Minden csupán az ellentétével együtt képez egy egységet. A nőnemű princípium, a Yin jellemzője a nyugalom, az állandóság, a formanélküliség, a szabály, rend és organizáció nélküli állapot. A hímnemű princípium, Yang ezzel szemben nyugtalan, mozgékony, integrációs törekvésekkel telített szabályok és törvények szerint formákat akar létrehozni. Ilyen irányú törekvéseinek kiéléséhez a negatív töltésű őselemet használja fel szubsztanciaként. A 12

negatív princípium állaga a Yang által elképzelt formák kitöltő szubsztanciája lesz, minden ellenállása ellenére. A teremtés misztériumában e két őspolaritás csírái kilépnek a meg-nem-nyilvánulás semlegességéből s kettőjük nászából teremtő ideáktól terhes formaképződések indulnak el. Mert a két polaritás a semlegesség állapotát elhagyva, vonzódik egymáshoz: Yin vonz a formaképzésre, Yang pedig formákat, organizmusokat akar létrehozni. Yin azonban ugyanakkor ellene szegül az integrációs törekvéseknek s Yang állandóan ébren tartott teremtő akarata tud csak időlegesen valamely szervezetet fenntartani. Kettőjük között a vonzás és az ellentétes törekvés töltése folytán harc kezdődik, amely harcban hol az egyik, hol a másik kerül fölénybe, egymást váltva a sikerben és a sikertelenségben. A polaritások nászából mindig teremtés materializálódott formaképződése jön létre. A kettőjük közötti ütköző ellentét is csak ekkor vetődik fel. Magasabb világokban a két polaritás még ütközés nélkül megfér egymás mellett, sőt vonzódnak egymáshoz. Az ütköző kettősség a matéria, a látható világ adottsága Térben és Időben. A Kozmoszban a két típus számtalan formációja él, lüktet egymás mellett, az ellentétek polifóniájában. Mindegyik formához az ellentétpárok egymást váltásának egészen sajátos ritmusa tartozik. Az élet a látható világokban a különböző ritmusban váltakozó ellentétpárok egyidőben való megjelenése. A kettősség a Kozmoszban, mint a változások mutatják, nem statikus, hanem dinamikus princípium. Ez a dinamizmus a periodikus, ritmikus mozgásban realizálódik. A periodicitás kozmikus törvény. A két polaritás a teremtésben különbözőképpen viselkedik, s ez teszi lehetővé, hogy az involúcióba merülés következményei: az anyag sötétségében való megmerevedés szenvedései egyszer megszűnnek, s megindulhat az evolúció feloldó folyamata, s a lét a tapasztalások spirálján visszajut az Ősforráshoz, a Meg-nem-nyilatkozotthoz. A teremtett világok látható és láthatatlan megnyilvánulásformái mögött is a kettősség dinamikus relációi működnek. Kétirányú átváltozássorozatokon keresztül csereforgalom áramlatainak erői lüktetnek: ideák valósulnak meg és tűnnek el a mikroszkopikus világ forma nélküli és láthatatlan erőtér kölcsönhatásaiban és ellenkező irányban szellem szabadul fel Hádész mélységeiből, s tűnik el Jákob létrájának fényködben feloldódó lépcsőfokain a kozmikus intelligenciák láthatatlan világában. Ez a két ellentétes áramlat a láthatatlan világokban találkozik, hogy a körfolyam bezáruljon. Mert a farkába harapó kígyó transzcendens emblémája minden teremtésnek. Ha a megnyilvánult világ bármilyen formaképződését vizsgáljuk, a kettősséget, a feminin és maszkulin ősprincípiumok ellentétformáit, akár mint tulajdonsággócot, akár mint állapotváltozási tendenciát, mindenhol megtaláljuk. A jelen világkorszakban, a prekozmikus világok Kozmoszunkban fellelhető képviselőiben, s ezen belül a látható és láthatatlan világok valamennyi alakulatában, így az ember világában is egyaránt szembeötlik jelenlétük. Még a kauzalitás gondolatrendszerére felépített természettudományunk is felismerte a polaritások létezését. Az atomok szerkezetében a proton és az elektron, e pozitív és negatív töltésű részecskék az építő elemek. S a nagyobb szervezetek, a molekulák dimenzióiban is csak akkor jöhetnek létre kémiai reakciók, ha pozitív és negatív töltésű elem lép egymással kémiai házasságra. Nem kevésbé szembeötlő ez a tény a növény- és állatvilágban. A Dirac-féle antivilág koncepció pedig már a végső kérdések titkainak kapuját döngeti. Nem célunk azonban a prekozmikus vezérideákat átszármaztató megjelenésformák kérdéseibe mélyebben elmerülni, csupán analógiapéldaként említettük ezeket. Sokkal részletesebben kell azonban feltárni az emberi létformával kapcsolatban a kettősség arculatait, minthogy a csillagfejtés összes emberi vonatkozásai mögött ugyancsak megtaláljuk a két ősprincípium generáló gócait és kölcsönhatásváltozatait. Az ember, mint bonyolultabb felépítésű szervezet, természetesen a kettősség princípiumainak megjelenési formáiban is sokkal gazdagabb és változatosabb, mint például az atomok és molekulák vagy a növényi világok. „Az ember formája minden dolgokat magában foglal”.

13

Rá kell mutatni a három hermetikus sík és a kettősség kapcsolatára. Ahogyan a Kozmosz érzékelhető és érzékelhetetlen világában is három síkon keresztül kialakuló átváltozássorozatok ismerhetők fel, ugyanúgy jut érvényre az emberben is a nemek kettőssége. Formai megjelenésében azonban már a fizikai, az asztrális és a mentális síkon. Az ezoterikus csillagtudomány is mindig három síkon értelmezte az ember és a Kozmosz kapcsolatát. A pozitív és negatív princípium az emberben, mint Férfi és Nő mutatja meg sajátos arculatát legszembetűnőbben. Mind a Férfi, mind a Nő, amíg szűk korlátú egocentrikus világképe nem kezd kozmikussá tágulni, mereven körülhatárolt individuum. Mindkettő magában hordozza ugyan a feminin és maszkulin princípium egységét, egymásnak azonban tükörképei, kiegészítői, ellentétei. Amelyik a férfiban erősebb töltésű, az a nőben látensen húzódik meg láthatatlanul, s ugyanez áll fordítva is. A fizikai síkon, amely merevít, szervezeti felépítésében láthatóan is megjelenik ez a különbség. S mennél finomabb síkok vetületeiben vizsgáljuk az ember poláris töltöttségeit, annál inkább kezd ez a különbözőség feloldódni. A férfiban lassan előtűnik a feminin princípium képviselője, a psziché finom, passzív világa, a nőben pedig az önző, aktív egyéniség egocentrikus törekvései. Az ember a maga sajátos kis világában a Kozmosz analógiája. Lénye szükségképpen színtere a Kozmoszban működő ikererők egymást őrlő küzdelmének. Miközben elmerülünk lényünk szemléletében, e kozmikus skizofrénia konfliktusai mögött a teremtés misztériuma tárul fel előttünk. A bennünk rejlő teremtő mágus ideái transzformálódnak az anyagi világ merev kötései felé, hogy a két ősprincípium küzdelmében sajátos emberi keretek között tapasztalások, sikerek és sikertelenségek tanulságait gyűjtsük emléktárunkba. Az ember, férfi és nő egyaránt, magában hordozza a kozmikus polaritások karaktertöltését, de ugyanúgy transzformáló állomása is az Univerzum kétirányú csereforgalmának. Rajta is keresztül áramlanak a Kozmosz ellentétes erői. Az ember kozmikus helyzetöntudata azonban megnyomorodott. E kétirányú áramlatnak csak egyirányú tendenciáját érzékelheti, s csak egyirányú áramlatok részeként átértékeli a maga kozmikus helyzetét. Analitikus tudata az ezekkel ellentétes áramokat rajta kívül állóknak, őt csak diszharmonikusan érintő hatásoknak tekinti. Az ember minden konfliktusa lényegében a tudatnak ebből az analitikus szűréséből származik, mert ez a tudat a kozmikus körfolyamban ellentétesnek hitt kategóriák szegényes értékrendmértékeivel tud csak tájékozódni. Minden olyan hatást, amely egocentrikus világát gyarapítja, jónak, harmonikusnak, segítő tendenciájúnak, tisztának, világosnak értékel, ami pedig egyéni törekvéseivel ellentétes, azt rossznak, diszharmonikusnak, akadályozónak, sötétnek, szenvedésnek tekinti. Az emberek egy nagy kozmikus közösséghez tartoznak. Ami egyiket gyarapítja, az másokat csökkent. Életük váltakozó sikerek és sikertelenségek, örömök és szenvedések harcában lüktet. Az embernek saját belső világával és a külső környezettel szemben vívott küzdelme mögött, ha nem is érzékeljük, a Kozmosz metabolizmusának involúciós és evolúciós erői működnek. Felfedezzük ezt az emberi létforma fizikai síkján, az érzelmek hullámzásában, és az intellektuális tevékenységek valamennyi dimenziójában. Az egocentrikus fizikai síkú ölés, pusztítás önző küzdelmei ciklikus transzformatív formaváltozások, amelyekben az alacsonyabb rendű létformák szubsztanciái a látszólagos dezintegráció mögött magasabb síkra tolódnak át. Itt az alkotó elemek az új állapot rendező ideáitól egyben más, magasabb rendű értelmet kapnak, az új dimenziók más természetű törvényeinek megfelelően. A finomabb állagú asztrál síkon a psziché hullámzásában hatnak az involúciós és evolúciós tendenciák. Indulatok és elcsendesedő békesség, vágyakozás és kielégülés, öröm és bánat ugyancsak e kétirányú folyamat vetületei. Ha a mentál sík emberi analógiáját, a szintetikus látás helyett érvényesülő értelmi tevékenységeket vizsgáljuk, a Kozmosz rend- és törvényvilágának szintetikus feltárulása helyett az intellektuális felvillanást egy másik ellentétes követ, s az emberi tudat úgy kezeli ezeket, mint amelyek lényegileg különböznek egymástól. A létrejövő interferenciában kialszik az előző fény vigasztaló pislákolása is. Így vesztik el jelentőségüket örökérvényűnek hitt eszmék. Így omlanak össze alapjaiban biztos támaszként kezelt hipotetikus elméletek az Univerzum törvényvilágáról.

14

Említés történt arról, hogy a teremtett világban a kettősség dinamikus reláció. Megnyilvánulási formája pedig a változás s az analógiák kulcsa ennek legkülönbözőbb dimenzióiba vezet. Ma már a természettudomány ismeretei, tapasztalásai és módszerei analízisei is egyértelműen bizonyítják, hogy a fizikai síkon az anyag világában is felismerhető a periodikus ritmus. Differenciált részismereteinknek arra a fokára jutottunk, hogy ezt félreérthetetlenül és biztonsággal várhatjuk ott is, ahol ismereteink nincsenek. Bármilyen nézőpontból vizsgáljuk is érzékszerveinkkel a látható világot, bármilyen elhatárolt egységet figyelünk is, abban a periodikus ritmus mindig felfedezhető. A víz hullámzása, a levegő rezgése, nappalok és éjszakák, valamint az évszakok ciklikus változása, az elektromágneses sugárzás, az atommag körül elhelyezkedő elektronok rezgése, stb., mind ennek az egyetemes törvénynek érvényességét bizonyítják. Az asztrál sík hullámzása ugyancsak szembetűnően periodikus. Amikor boldog kitárulkozással, duzzadó Egonövelési vágytól hajtva örülünk, alkotunk, szeretünk, ölelünk, s amikor ezután letört vágyszárnyakkal, kókadtan, tehetetlenül, kiszolgáltatottan tűrjük, hogy a lét árja sodorjon ismeretlen, kilátástalan partok felé, az involúciós és evolúciós tendenciák egymást váltását tapasztaljuk. Az ember világából a Kozmoszba tágítva látásunk körét, ugyanezt találjuk, Brahma éjszakái és nappalai, „kilégzés és belégzés”, keletkezés és elmúlás, kiteljesedő ifjúság és elsorvasztó öregség, az energiatöltésű idea átalakulása anyaggá és az anyag felszabadulása energiává mi más lenne, mint a Kozmosz ritmusa. Így már felvillan a dolgok rejtett értelme, s tudjuk, hogyan követik egymást öröm és bánat, megnyugvás és szenvedés, magasrendű törekvések és sárba, posványos mocsárba lehúzó elgyengülések ciklikusan váltakozó ellentétpárjai. S hogyan vetődik ide-oda az ember a külső és belső konfliktusok egymást váltó szélsőségei között. Ez a Kozmosz ritmusa az Emberben. Helytelenül cselekszik az, aki fél ettől az emelkedéstől és süllyedéstől, vagy magában állandósítani akarja. Mert ezzel önmagában zavarja meg az egyetemes lét hullámzását és ebből újabb konfliktusok láncreakciója robban ki. Ezek után felvetődik a kérdés: vajon lehet-e egyensúly a teremtett világban? Ha igen, milyen az és mi a feltétele? A válasz erre a kérdésre a lét egyik legnagyobb titka. Szavakkal nem írható körül, kategorizáló fogalmakkal nem magyarázható. Csupán a végső kérdéseket érintő kontemplációban tárul fel az ember számára. Ha az ősi hagyományok egyes írásai mégis érintik ezt a titkot, mindig egyetemes érvényű analógiákat és szimbólumokat használnak, és a szimbolikus utalások mögött a feminin és maszkulin elv, Yin és Yang rejtőzik. Az egyensúlytalanság a két polaritás szétválásából fakad. Az egyensúly feltétele tehát a szétválás megszüntetése. A teremtett világ megnyilvánulási formája a mozgás, a változás, amelyben a polaritások erőinek periodikus egymást váltása lüktet. A teremtés kalandjába sodródott feminin és maszkulin princípium egyensúlya sohasem lehet ezért más, mint dinamikus egyensúly, amelyben mozgás és változás rezeg. A mozgás nélküli egyensúly már nem a teremtett világ állapota. Kétféle egyensúlyról beszélhetünk tehát: az egyik a teremtés dinamikus egyensúlya, a másik a nirvanisztikus egyensúly. A dinamikus egyensúly olyan állapot, amelyben nem külön-külön, öncélú törekvésekkel hatnak a polaritások erői, hanem együtt, a kozmikus egymásmellé rendeltség tudatában. Ezért ez lényegében nem, csupán tendenciájában egyensúly. Szinte lehetetlen lenne részletesen felsorolni, hogy az ember számára a dinamikus egyensúly elérésének mi a feltétele. A lényegében antropocentrikus tudat kozmikussá tágítása egyben a dinamikus egyensúlyt is biztosítja. A mérleg támasztékának analógiája az az egyensúly, de kozmikus androgünitásnak is nevezhetnénk. Mert nyilvánvaló, hogy amíg bármelyik polaritást túlfokozzuk magunkban, csak ütközik mindennel, ami a másik töltésével terhes.

15

A dinamikus egyensúly végső konzekvenciájaként az egyénben működő két polaritás, a nőnemű és a hímnemű elv válik egyszerre tudatossá. Ez az állapot a „TAO” analógiája a megnyilvánult világban. Az ember szexuális érzékiségéből fakadó cselekedetek mögött csodálatosan tárul fel ennek a problémának minden titka, a teremtés misztériuma, de hiábavalósága is. Mert azzal, hogy a két polaritás kilépett a meg-nem-nyilvánulás semlegességéből és élő princípiummá lettek, ezért a kettő nászából csak egy láng csaphat fel, hogy újra kettéválva, kielégíthetetlenül keressék egymást a nász és a széthullás körforgásában. Az ember szexuális érzékisége ennek a szétválásnak materiálisabb síkú vetülete. Az egyének poláris osztottságában a találkozás kielégülése utáni sóvárgás tölt be minden férfit és nőt. De kilátástalan ez a sóvárgás, mert a férfi és a nő találkozása lényegében mindig csak egy villanás, amely után széthullik mindkettő a saját polaritásába, hogy a vágyakozás, sóvárgás és kielégülés cirkulusz viciózusza újra kezdődjék. A célt, hogy az egyesülés extázisa végtelen hosszúra nyúljék, az ember nem érheti el. Ha a szerelmi egyesülés célja és értelme csak ennek a pillanatig tartó egyesülésnek ismételgetése, a csalódás és kiábrándulás nyilvánvaló. Nem segítenek a perverzitásnak semmiféle kifinomult próbálkozásai sem. Ezért kilátástalan minden olyan szerelem amely a megosztottság, a kettészakítottság állapotát nem oldja fel. A Föld világában azonban ez a kiegyenlítés nem lehetséges. Az ember evolúciós törekvéssel csupán a dinamikus egyensúly analógiáit valósíthatja meg. Ezek után magától értetődő a következő kérdés: vajon végső megoldás-e a dinamikus egyensúly? Minthogy a teremtés világához tartozik s minthogy a teremtés hibás kísérlet, a felelet erre a kérdésre csak nem lehet. A dinamikus egyensúly csupán a teremtett világból való kilépés utolsó kapuja, amelyen keresztül a Nirvánába térünk. Az ősi tanítások szerint a szerelmi egyesülés kozmikus extázisa mindig a halállal is kapcsolatban van. Atlantisz idején a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pillanatával egybeesett. A lét ilyen természetű áttolódása az asztrál síkra volt az EUTANÁZIA, az ember által elérhető legtisztább és egyben legerőteljesebb asztrális élmény. A szerelmi egyesülés és a halál különös azonossága azonban csak akkor áll fenn, ha a halál egyben a létből való kilépés is. Ha a szeretők egyesülése egyben tökéletes kiegyenlítődés is. Ha nem teremtő nász, amely az involúciós spirál örvényébe dobja be a férfit és a nőt. Amíg a szerelmi egyesülés extázisa nem jutott el az evolúciós spirál táguló örvényének olyan magasságába, ahol az extázis hatalmas intenzitása kirepít az élet utáni sóvárgás nyomorítottságából, az ember a vágyakozások és hamis kielégülés kiegyenlítés pótszerek állandó végletei között vergődik tehetetlenül. A tökéletes kiegyenlítődés a két polaritás olyan egyesülése, amelyben végleg kialszik a Tűz. A tökéletes egyensúly: a nirvanisztikus egyensúly, a Nirvána. Amikor minden visszatér a Ki-Nem-Nyilatkozott Ősforráshoz. A dinamikus egyensúly megvalósításához ad kristályos egyszerűségű tanácsokat a Bhagavad Gítá tizenkettedik éneke és LAO CE Tao-Te-Kingje. Befejezésül az utóbbiból idézünk néhány gondolatot: „A bölcs mindenben kitart az akarat nélküli cselekvés mellett. Példaadás, nem szó a tanítása. Alkot és magának nincs semmije. Munkálkodik és a munka jutalmára nem tart számot. Ha művét befejezte, magának nem igényel semmit. És mert sohasem igényel semmit, sohasem veszthet semmit.” „A terebélyes összemegy. Az erős gyenge lesz. Ami emelkedik, alászáll. Aki kapni akar, tanuljon meg adni. E példák egy mélyebb igazságot világítanak meg: a puha legyőzi a keményet, a gyenge az erőset.”

16

„Olvassuk a régi írók írásaiban: A lét és nemlét eszméje egymásból fakadnak; a nehéz és könnyű egymásból érthetők; a hosszúság és rövidség egymást magyarázzák; a magas és a mély is összetartoznak.” „A meg nem nevezhető TAO az égnek és földnek ősoka. A megnevezhető TAO minden teremtmény ősanyja. Már a régiek szerint is: csak állandó vágynélküliség állapota tesz képessé e fenséges titok szemléletére. Ellenben, aki nem szabadult meg vágyaitól, csak a külső jelenségeket szemlélheti. E kettő tulajdonképpen eredetében egy. Csak nevük különböző. Ez az egység a nagy titokzatosság, a titkok titka. Minden titok eredetének kapuja.”

17

A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK A csillagfejtés olyan problémacsoportjához érkeztünk el, amely már közelebb vezet a gyakorlati csillagfejtéshez. Háttérként ehhez is kozmogóniai távlat szükséges, és az analógiatörvény segítségével kell tájékozódni a különben értelmi fogalmakkal meg nem közelíthető témakörben. Minden ősi kultúra kísérletet tett arra, hogy a világmindenség teremtéséről valamilyen magyarázatot adjon. Az európai ember a görög mitológiából örökölte ezt legtisztábban, de néhány érdekes részlet egyiptomi, héber és a hindu mítoszokból is ránk maradt. E mitológiákban elbeszélt történetek azonban csupán sejtetik mindazt, ami a jelképek és allegóriák burkában el van rejtve. Az ezoterikus iskolák titkos archívumaiban és látszólag rejtélyes misztériumaiban maradt csak fenn tiszta formában az, amit a mítosz homályos körvonalakkal érzékeltet. Ezek a titkos tanítások a kozmikus szimbólumok nyelvén beszélnek. A szimbólumkulcs birtokában a különböző mitológiák allegóriáinak rejtett mondanivalói is megfejthetők. Ezek teremtési világkorszakokról és teremtési kísérletekről beszélnek kozmikus távlatokat rejtő jelképeikkel. A szimbólumokba öltöztetett teremtő ideák kauzalisztikusan megközelíthetetlenek. Kontemplációban található csak kapcsolat velük az analógiák hídján keresztül. Ezek hiányában a princípiumok a merev fogalmak és szóképek dadogásaiban ködös zavarossággá válnak. Az antropomorf elbeszélésformát választó szimbolikus tanításokban és mitológiákban pedig csak érthetetlen furcsa történeteket találunk s rapszodikus mesélőkedv buzogását látjuk. A hermetikus kozmogónia azt tanítja, hogy a világok teremtése mindig valamilyen teremtő idea csírájából indul el. Egy-egy idea adja a teremtés vezérelvét, amely azután a materializálódás mélypontjáról, mint sikertelen kísérlet, az evolúció transzcendens törvénye szerint lebontódik. Ennek tanulságai az Akasha kozmikus emléktárában elraktározódnak s egy újabb kísérletező Demiurgosz más természetű ideák alaptöltésével felfegyverkezve, e tapasztalások birtokában új világokat hoz létre. Minden új teremtésben a régi idea is megjelenik, de a korszak alapvető jellegét az éppen uralomra került Kozmikus Elme adja meg. Valamennyi teremtő princípium végigvonul azonban a teremtési világkorszakok láncolatán. Szinkron jelen vannak, csupán a keletkezés és elmúlás körforgásának ritmusában crescendo-decrescendo változnak. E dinamikai átalakulás folytán különböző intenzitással sugározzák a világok végtelen sok változatában a maguk sajátos töltésű energiáit. A sugárzás intenzitásának és a megnyilvánulás erőinek változása miatt a kölcsönhatások, cserefolyamatok által a formák gazdag kombinációi jönnek létre. Minden világkorszakban más-más idea kerül uralomra és ennek alaptöltése érvényesül a legnagyobb intenzitással létrejött rendszerben. A filogenezisként azonban az előző teremtési korszakok alapideái is megjelennek új formaköntösbe öltöztetve, mintegy kíséretként, emléktarsolyukban a tapasztalások tanulságaival. Bár vannak a Kozmoszban olyan rendszerek, amelyek helyi és pillanatnyi felerősödésüket lehetővé teszik, számukra azonban a filogenezis közbenső állomásai ezek, ahol a világegyetem emléktárában halványultan elraktározódott tanulságok újra izzásba jönnek. A prekozmikus ideáknak ezek a sajátos szigetei ugyanúgy beletartoznak az éppen létrejött teremtés szervezetébe, mint az uralmon lévő vezérelvet magába sűrítő formaváltozatok. Céljuk és feladatuk kettős: a prekozmikus múlt tapasztalatait újra életre keltik a filogenezis sűrítettebb ciklusaiban, ugyanakkor figyelmeztetnek az elmúlt sikertelenségekre és további tökéletesedésre ösztönöznek. A teremtő princípiumok minden formaképződésben hatnak. Hatnak a hermetikus síkokkal jellemzett dimenziókban, a látható és láthatatlan világokban. Hatnak az involúciós és evolúciós áramlatokban, részt vesznek a teremtés és a messianisztikus oldás munkájában. Hatásuk a Kozmosz ritmusának díszítő felharmonikusai. Mert minden kozmikus princípium az ellentétpárok dinamikus feszültségétől terhes. Épít és rombol, s e hatások mögött mindig a hímnemű és nőnemű elv működik. A kozmikus vezérelvek ideatartalmai úgy módosítják a két polaritás erőit, mint a különböző hangszerek egy-egy adott alaprezgésszámú zenei hangot.

18

A különböző mitológiák istenképei ebben a megvilágításban egészen másként jelennek meg előttünk. A görög mitológia olimposzi istenei a kozmikus teremtő ideák allegóriái. Az istentörténetek a prekozmikus múlt eseményeit és a jelenlegi világkorszak alapideáit egyaránt magukban rejtik, csak le kell hántani róluk a torzító emberi formákat. A mitológiai ábrázolás ősi kísérlet transzcendens törvények képszerű megjelenítésére, szimbolikus személyek és cselekedetsorozatok által. A Kozmosz története a mítosz s vele a homo magus olyan világot teremt, amelyben minden csoda magától értetődőnek, természetesnek hat. A mítoszokban a lét kiemelkedik a földi koordináták, a Tér és Idő bilincseiből. A csillagfejtésben ősidők óta ismert kozmikus teremtő princípiumokat mindenkor a „geocentrikus NAPrendszer” bolygóival hozták kapcsolatba és a bolygókat ezek analógiáiként tekintették. Mielőtt további fejtegetésekbe bocsátkoznánk, az alábbiakban néhány kulcsszóval jellemezzük a kozmikus princípiumok ideatöltéseit. 1. TAO, A MEG-NEM-NYILATKOZOTT. 2. Nap: LOGOSZ, a teremtő elv, a világosság. 3. Hold: nőiség, passzivitás, elfogadás, változás, a kettősség, az ÉN és a NEM-ÉN. 4. Mars: az energia, az akarat, a harc, a szenvedély. 5. Merkúr: a közvetítés, a tudás, tapasztalat hasznosítása, a Lélek és Szellem egyensúlya. 6. Jupiter: a rend, a törvény, a rendszeralakítás, igazság. 7. Vénusz: a teremtés vágya, a szépség, az együttműködés, harmónia. 8. Szaturnusz: a szanszára, a befejezettség, a Karma. 9. Uránusz: kataklizmatikus erők, a felbomlás és a ciklikus evolúció. 10. Neptunusz: a Káosz, a tágulás, átszellemülés, regeneráció. 11. Plútó: az ellentétek kiegyenlítődése, transzmutáció, a kétpolaritású semlegesség, a Nirvána Kapuja. A NAP és a HOLD kivételével az elnevezéseket a latin-római mitológia istenképeiből vette át az európai csillagfejtés, mint terminológiákat. A latin-római kultúra volt az utolsó antik ciklus, amely az európai kultúrára rányomta a bélyegét. Ennek a mitológiának istenképei és azok karaktere sokkal jobban tisztázott, mint akár az egyiptomi vagy görög mitológiák isteneinek karaktere, melyekben az előbbiekkel analóg istenek szintén megtalálhatók. A görög istenképek még nehezen körülhatárolhatók és csak nagy analógiaérzékenység tárja fel ideatöltésüket. Egyéniségük elmosódottabb, mint a nagy gyakorlati érzékkel telített latin szellemiség istenideáljai. A nyugat-európai népek számára, melyek mindinkább az elemző látásmód és gondolkodásmód irányába fejlesztették kultúrájukat, nyilvánvalóan ezen tulajdonságokkal körülhatárolt istenvilág sokkal megfelelőbb alapideákat hagyományozott át. A görög mitológia isteneinek karaktere ezzel szemben teljesebb. Felületes okoskodással azt lehetne mondani, éppen a latin istenképek pontos körülhatároltsága alapján, hogy a kozmikus princípiumok is csupán értelmünk sematizáló kategóriái, legfeljebb annyi a különbség, hogy ezek mögé még valami metafizikai hátteret is képzelünk. Valójában azonban anynyival teljesebb és egyetemesebb princípiumok ezek, mint amennyi a különbség a teljesség és az emberi sematizáló értelem világképe között. A Kozmoszban találhatók olyan körülhatárolt egységek, amelyekben a megfelelő transzformációs kulcs birtokában az egész teremtett világ analógiája felfedezhető. Ezek az egységek valamilyen módosulással, de magukban hordozzák a teremtés összes vezérelvét. Valamennyi egységvilágnak sajátos szerkezete és törvényvilága van, amelyek azonban úgy tekinthetők, mint a kozmikus vezérelvek keveredett eredménye és módosulása valamilyen formakeretben. Ilyen elhatárolt egységeket a Kozmosz összes alakulatában és dimenzióiban felfedezhetünk. A népszerű asztrológia rendszerint nem megy a Naprendszer határain túlra és csupán a Naprendszer bolygóira korlátozza a kozmikus princípiumok sugárzó gócait. E princípiumok azonban nemcsak néhány égitestben sűrűsödtek össze. Különböző Naprendszerekben, kozmikus ködökben, látható és láthatatlan kisebb-nagyobb csoportosulásokban hatásuk ugyanúgy felfedezhető, mint a Föld külön19

böző, sajátos életforma egységeiben, földrészek, országok, népek, társadalmak, család, ember életében. Az analógiatörvény azt is jelenti, hogy a kozmikus princípiumok a teremtett világ valamennyi alakulatában, szervezetében egyaránt hatnak. Az emberiségnek a mágikus lényeglátóképesség elvesztése után, amint a kozmikus méretű kataklizmából lassan kezdett kibontakozni és regenerálódni, egocentrikus világképe volt, amely fokozatosan váltott át antropocentrikussá, majd geocentrikussá. Világképének vetítő középpontja a FÖLD volt. Éjjel látta a csillagos eget feje fölött, nappal pedig a NAPot emelkedni a látóhatár széléről, s miután végigjárta a maga pályáját, ismét elmerülni. A FÖLD fix pontnak látszott és minden ahhoz képest mozdult el. Így lett a NAP bolygó a HOLDdal együtt, s a NAP addig felfedezett többi bolygójával, a MERKÚRral, VÉNUSZszal, MARSsal, JUPITERrel és SZATURNUSZszal így láthattak hét bolygót a geocentrikus látású világűr kutatók. Így kerül bele az emberiség világképébe – mai látással mérve – a „geocentrikus Naprendszer”. Bár később, az asztronómiai kutatások során a kopernikuszi felismerés után heliocentrikussá változott, ritkán és kevés emberben volt azonban az több, mint pillanatra felvillanó kitágult tudatállapot. Másként, mint egészen nagyfokú mentális transzformáció és a képzelőerők szinte mágikus felerősítése nélkül ebben a heliocentrikus világképbe nem helyezkedhetett bele senki. Hosszú évszázadokon keresztül uralkodott ez a hét bolygós világkép, míg az utolsó két évszázadban – hirtelen kozmikus váltóállítás folytán a NAPrendszer három újabb bolygóját fedezték fel: az URÁNUSZt, a NEPTUNUSZt és a PLÚTÓt. Ez a felfedezés összeesett az emberiség világképének nagyfokú változásával is. Mélyebb vizsgálat után azonnal szembeötlik, hogy az egybeesés nem véletlen, s igen messzenyúló távlatú összefüggéseknek a feltárását, nem akarván teljességre törekedni, inkább a legfontosabb jellemzőket vázoljuk csak fel. A geocentrikus látáshoz tartozó hétbolygós, valamint a három új bolygóval kitágított világkép kapcsolatainak feltáráshoz igen jó segítséget nyújt a Kabbala számszimbológiája. E szerint a számok kozmikus princípiumokat is jelölnek. Az előbbi táblázatban az összetartozó párokat is megadtuk. A tíz alapszámból hét a teremtés egy-egy fázisának szimbóluma, és mutatja a létbemerülés misztériumát. A LOGOSZ teremtő energiái a HOLD princípium befogadó méhében elültetik a teremtés csíráit, melyek a MARS koncentrált mágikus energiaáramlásaiban elindulnak a kiteljesedés felé. A MERKÚR mindehhez az előző teremtések tapasztalásait közvetíti, JUPITER hozzásegít az elképzelt rend kialakításához, VÉNUSZ közreműködik annak érdekében, hogy az ideák harmonikus formákba öltözzenek. Végül SZATURNUSZ segíti a Teremtőt a mű befejezésében. A befejezés egyben rögzítés, megmerevedés, kikristályosodás. Bármilyen vonatkozásban vetítjük ezt az alapelvet és azt a ciklust, az analógiák szembeötlőek. Az emberiség világképére rányomta a bélyegét, hogy abban csupán hét kozmikus princípium szerepel. A lényeglátóképesség elkorcsosulása után az ember gondolkodásmódja kauzalisztikus világa TÉR és IDŐ koordinátákból felépített. A teremtés hét fázisa is ezt szimbolizálja. A hétbolygós világkép éppen ezért – ezt rövid utánagondolással felismerhetjük – kauzalisztikus. Térben és Időben kötött. A hétbolygós világkép alapjellegét szinte frappánsan mutatja az is, hogy egészen az utolsó évszázadig az emberiség világképe mennyire kötött volt ezekhez a koordinátákhoz. Sőt éppen a XIX. és a XX. században élte virágkorát, mintegy utolsó fellobbanásként, a Tér és Idő koordinátákból felépített spekulatív világ. Az ember csak azt vette tudomásul, ami az érzékszerveivel érzékelhető. A hét kozmikus princípium az emberben csupán a látható világokkal teremtett kapcsolatot és ebben elsősorban az involúciós tendenciák érvényesültek. Csak akkor indult el a világkép nagyméretű tágulása, amikor a három új bolygó által képviselt princípium is hatni kezdett, mint az evolúciós hatások sugárzó gócai. Az ember analitikusan szűrő tudata folytán csak azt veszi tudomásul, amit e tudat kiszűr, ami ezzel is érzékelhető. Ezért szerepelt a népszerű csillagfejtés tudástárában hét bolygóprincípium. A másik három azonban tudomásulvétel nélkül is hatott. Minthogy ezek éppen a nem látható világok energiáit sugározták felénk, hatásuk is ennek megfelelő volt. Anyagba merült transzcendens lényük érzékelhetetlen és nem ismert megnyilvánulásaira hatottak. Ma azonban, amikor kauzalisztikus tuda20

tunkkal is tudomásul vesszük létezésüket, az emberiség egész centrikus tudatát átformáló látóhatár, sőt tudattágulást is eredményeznek. Hatásukra eddig ismeretlen dimenziók erői törtek be az emberiség tudatába. A változás tehát, amelyet ezek az újonnan tudomásul vett erők okoztak, nem tér- és időbeli, hanem többdimenziós tágulás volt. Ezt a nagyszabású változást mutatja a XX. század valamennyi jelentős eredménye. Még a kauzalisztikus látásmód által, sőt ellenére is kinyíltak a láthatatlan világok kapui, amelyek eddig zárva voltak. A mikrokozmikus világok mélységeiből és a makrokozmosz eddig elképzelhetetlen távlataiból inváziószerűen tárulnak fel előttünk a Kozmosz titkai. A közösségi életformákon nagyszabású forradalmak indultak el. A tudomány kezd foglalkozni, bár még szűk korlátok között, az emberi psziché sajátos problémáival. Sorolhatnánk végtelenségig ennek a dimenziótágulásnak, bár még gyengén mutatkozó, de mindenképpen egyértelmű jeleit. A három utoljára felfedezett bolygóprincípium, az URÁNUSZ, a NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a láthatatlan világok követei. Nem teremtő princípiumok, mert mindenfajta hatásukban a Kozmosz működő messiási, evolúciós energiák sugárzó gócai. Hatásukra a szükségképpen jelenlevő ellentmondások és feszültségek összeütközésekké és hatalmas méretű kisülésekké válnak. Az életörömtől izzó élniakarók természetesen egocentrikus nézőpontjuk folytán e princípiumok hatását rombolásnak tekintik. A kabbalisztikus számszimbológia szerint a 10-es a PLÚTÓ jele. A tízesben megjelenik újra az 1 és a 0, a LOGOSZ a teremtő és a Nirvanisztikus Istenség száma sajátosan összekapcsolva, a körforgás befejezettségét szimbolizálva. Említettük, hogy az ember centrikus látásmódja folytán a teremtett világban elhatárolt egységeket lát. Ezek az egységek, emberi méretekhez viszonyítva lehetnek a legkülönbözőbb méretűek: kozmikus ködök, napok vagy a földi életforma különböző egységei, földrészek, államok, közösségek, egyes emberek, növényi vagy állati életformák. A kozmikussá tágult tudat számára az egység-körülhatároltság látszólagos érvényessége megszűnik. Mindaddig azonban, amíg az egocentrikus létérzés él az emberben, amíg énünkből, mint középpontból nézünk és a látott képek is oda vetülnek vissza, ezeknek az egységeknek látszólagos létezésével számolni kell. Legfeljebb az analógiák hídja teremt kapcsolatot köztünk és a tőlünk elhatároltnak feltételezett világegységek között. Az ember éppen emiatt maga is, mint egyén, ilyen körülhatárolt egység. Látásának középpontja az Én, kozmikus középpontja a FÖLD, s a kozmikus princípiumokkal való kapcsolatának alapjellegét is ez határozza meg. A FÖLD a Naprendszer egyik égitestje, s az ember számára a kozmikus hatások legjobban érzékelhető sugárzó gócai a NAP bolygói. Az ősi tanítások szerint a NAP bolygói, bár valamennyi kozmikus vezérelv sajátos alapjellegét is magukban hordozzák, mégis egyet ezek közül nagyobb töltéssel sűrítenek magukba, mint a többit. A NAP körül keringő bolygók egymással való kapcsolata, kölcsönhatása olyan keveredéseket hoz létre, amely a kozmikus cserefolyamatok folytán sajátos módon alakítja a FÖLD és ezen belül valamennyi életforma világát. Minthogy az ember csupán kategóriákban tud tájékozódni, ezeket a kozmikus hatásokat is egy-egy sajátos dimenzió elhatárolt vetületében érzékeli. Kellőképpen kifejlődött analógiaérzékenységgel azonban a kategóriák és dimenziók határai elmosódnak, a vetületek megszűnnek. Az emberi élet legkülönbözőbb formái között is felismerhetővé válnak a kozmikus hatások alapjellegei és az analógiák hídján, mint transzformatív módosulások fonalán, könnyű végigmenni. Célunk elsősorban az ember és a kozmikus princípiumok kapcsolatának kibontása, hogy miként ismerhetők fel ezek az ember világában. A továbbiakban a kapcsolatok legfontosabb törvényeit foglaljuk össze. Nem terjed ki, nem is terjedhet ki ez az összefoglalás az élet valamennyi vonatkozására. Csupán az analógiákra kívánunk rámutatni, s néhány példával a transzformáció módját érthetőbbé és világosabbá tenni. Minden érdeklődőnek magának kell az analógiaérzékenységet olyan mér21

tékben kifejleszteni és finomítani, hogy a formák különböző változásaiban felismerje a bolygóprincípiumok lényegét.

22

A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER Az emberi élet célja, hogy visszavezessen a Kezdetnélküli Kezdet forrásához, hogy az ember megszabaduljon az anyag kötéseitől, feloldja magában az élet utáni sóvárgás öncélú törekvéseit és megismerje, milyen erők húzzák, kényszerítik a lét örvényeinek mélységeibe. A Kozmosz dinamikájának törvényeit kell ismernie. Valamennyi ősi hagyomány és ezoterikus iskola egyformán arra törekedett, hogy tanításában tisztázza e kérdéseket a kutatók előtt. Az ősi beavatási misztériumokban a neofiták abból is vizsgáztak, hogy mennyire ismerték fel önmagukban a kozmikus erőket. A sikertelen vizsga annak a jele volt, hogy ki nem élt energiák feszültségét hordozták magukban, s ezért tovább kellett zarándokolniuk a lét körforgásában, amíg a tapasztalások, sikertelenségek és megvilágosodások láncain végigmenve az anyagvilág felé húzó erők és feszültségek ki nem sültek. Voltak beavatások, melyek állomásai a teremtés hét fázisának analógiáját jelentették. Céljuk az volt, hogy az ember mikrokozmoszába transzformálják az involúció és evolúció sűrített mintáját. A beavatás alkalmával a neofiták a létbemerülés és az anyagi formák feloldásának misztériumát is átélték. Ezek emlékét őrzik, de ugyanakkor a teremtést is szimbolizálják a káld-babiloni-egyiptomi-héber hagyományoknak ránk maradt időszámításban a Hét napjai, a hétfő, a kedd, szerda stb. A kabbalisztikus számszimbológiában a számok egymásutánja és a kozmikus princípiumok kapcsolatai a hét napjaira is kiterjeszthetők. NAP: vasárnap. HOLD: hétfő, MARS: kedd, MERKÚR: szerda, JUPITER: csütörtök, VÉNUSZ: péntek, SZATURNUSZ: szombat. A kozmikus princípiumok összes változatain, mint a legkülönbözőbb dimenziókba vetült létformákon végig kell haladni mindenkinek, míg TAOhoz vezető rejtekajtót meg nem találja. A tapasztalások állomásain aiónokon keresztül is vándorolhat valaki, de ha kibontja burkából az isteni ént, egyetlen pillanatba is összesűrítheti az elmúlt megismeréseket, vagy legalább is inkarnációkat takaríthat meg egy-egy sűrített, nagyobb intenzitású élettel. A különböző kozmikus egységek, így az ember involúciója is a hét princípiumnak megfelelő fokozatokon megy át. Minden egyén egy vagy több princípium képviselője és ezeket teljesítenie kell kozmikus vándorútján. Valamennyit meg kell ismernie, de vándorlása csupán akkor lesz sikeres, ha a saját, vele harmóniában levő teremtő elv kiteljesedésével fejezi be útját. Az ősi beavatásokban is azt érvényesítették, amikor minden neofita számára a vele egyező bolygóprincípium beavatási formája volt a kezdő lépcsőfok és utána végigmenve valamennyi bolygónak megfelelő fokozaton, viszszatért oda, ahonnan elindult. Ezután már tapasztalásokkal és ismeretekkel a tarsolyában, csak a saját kozmikus töltésének megfelelő utat járta végig. A beavatások sűrített analógiái az involúció és evolúció körforgásának, s a mögöttük rejlő mágikus világkép szuprakozmikus törvényszerűségekre támaszkodik. A csillagfejtés ezotériája a kozmikus princípiumok és az ember kapcsolatának feltárása e háttér nélkül hiányos. A különböző asztrológiai írások a bolygóprincípiumok jellegzetes ellentét tulajdonságait hangsúlyozzák ki. Beszélnek arról, hogy hatásuk lehet harmonikus és diszharmonikus, magasrendű és alacsonyrendű. Bár első közelítésben ez a fajta kategorizálás is eredményre vezet, a Kozmosz dinamikájának csupán durva megközelítését adja. Hiányossága az, hogy megfeledkezik a hármasságról, s így a kettősség ellentétpárjait is helytelen transzformációval alkalmazza. A hármasság a két polaritás és semleges egyensúly egysége. A semleges nem polaritás nélküli, hanem mindkét polaritást magában foglalja. A bolygóprincípiumok is csupán a hármasság koncepciójával érthetők. Valamennyi kozmikus vezérelvben működik mindkét polaritás és az ellentétpárok egymást váltó ritmusában fedezhetjük fel a világmindenség dinamikus egyensúlyát. A bolygóprincípiumok és az ember kapcsolatában az ellentétpárok periodikus változása mellett az androgün kiegyenlítettséget is figyelembe kell venni. A dinamikus kiegyensúlyozottság a teremtő idea és az anyagi formák harmóniája. Ha bármelyik polaritás energiatöltése nagyobb a másik rovására, ez az egyensúly megbomlik. A pozitív teremtő idea 23

túltengésekor öncélúan elburjánzó szervezetek jönnek létre, ha pedig a pozitív hatások töltése elégtelen a befogadó princípium ellenállásának feloldásához, a szervezet gyenge és életképtelen lesz. A dinamikus kiegyensúlyozottság azt is jelenti, hogy az éppen uralkodó Kozmikus Elme teremtő szándékának megvalósításában a bolygóprincípiumok képviselői engedelmes eszközök. Ha bármelyik is, a saját erőit túlfokozva, öncélú akcióba kezd, az uralkodó vezérelvvel szemben a maga alapjellegét akarja érvényre juttatni, vagy gyenge intenzitás esetén a teremtő számára nincsenek biztosítva a megfelelő feltételek, az egyensúly megbomlik. Az indokolatlanul nagy, illetve gyenge intenzitás egyaránt diszharmonikus és a harmónia csupán mindkét polaritás ellenpontos polifóniából jöhet létre. Ez a koncepció alkalmas kulcs a kozmikus princípiumok és az ember kapcsolatának vizsgálatához. Szemben az említett írások módszerével, a bolygóprincípiumoknak ezt a hármas jellegét ki kell hangsúlyozni. Nagyon ritkán érvényesülnek a kozmikus princípiumok hatásai harmonikusan, tehát az androgün semlegesség kiegyenlítettségével. Egy-egy emberi egyéniség többnyire túlfokozott és gyenge intenzitású kozmikus erők eredője. Ez a teremtés sikertelenségére is rávilágít, ha az analógiák kulcsát elég bátran merjük alkalmazni. Mert a teremtett világ minden egysége, szervezete, életformája eltér a szabályosnak, ideálisnak elképzelt mintaképtől. A természetben előforduló ásványi kristályformák, növényi alakzatok, stb. sohasem tökéletesen szabályosak. Az ember által elképzelt ideák, melyeket szeretne megvalósítani, sohasem sikerülnek úgy, ahogyan azt megfogalmazásuk idején sejteni engedik. Így torzulnak el például vallások a kinyilatkoztatás és azt befogadó emberi lelkek állomásai között. Ezért torkolnak az emberiség javát célzó tiszta eszmék a fanatizmus vérengzéseibe. Az ilyenfajta emberi törekvés általában involúciós jellegű, s amíg a tiszta csírák az anyagi sík felé transzmutálódnak, a közbenső fázisokban a negatív princípium ellenállása mindig eltorzítja a teremtő képzeletben felgyúlt ideális szándékot. A következőkben részletesen ismertetjük az egyes kozmikus princípiumokat és emberi analógiákat.

NAP A teremtés misztériumában a pozitív polaritás legerőteljesebb kiteljesítője: a mindenkori teremtő istenség, a LOGOSZ, a keleti vallások Brahmája. Ő áll a világkorszak hierarchiájának csúcsán. A belőle kiáradó teremtőerők indítják el a megnyilvánult világ nagy kalandját. A Kozmoszban mindaz a NAP princípium szimbóluma, analógiája, képviselője, ami egy elhatárolt szervezetben az életenergiák generáló központja. Letűnt kultúrák romjai közt sok helyen virágzó NAPkultusz nyomait találjuk, melyek mutatják, hogy az emberiség kereste a kapcsolatot a kozmikus hierarchiák csúcsán álló NAPpal. A legtisztábban az egyiptomi kultúra hagyta ránk, de az amerikai kontinens indián kultúráinak kép és szobor emlékei is tanúskodnak róla. Egymástól térben és időben is távoli művelődéskörök szobrain és domborművein gyakran található NAPábrázolás, amelyek formái is sokszor alig különböznek, mutatva, hogy lényegileg azonos NAPkultusz kőbevésett maradványai. A NAPkultusz az ember legegyetemesebb kapcsolata a világmindenséggel. A NAP az ÉLŐ TŰZ, minden élet éltető energiájának szimbóluma is. Az ÉLŐ TŰZben a NAP sajátos arculata fordul felénk. A teremtő nász felvillanó lobogása után éltető hővé lesz, amellyel a létesülés magányosságában didergő individuumok köré az otthonosság melegét varázsolja. A NAP bolygórendszerében az éltető erők sugárzó központja maga a NAP. A Földön a fizikai sík bizonyos dimenzióban minden élet forrása és minden energiaforgalom fenntartója. A földi életformák jellemzője, hogy rendkívül változatos az energiaforgalom. Hacsak a „fizikai síkot” vesszük, már ott is fizikai, kémiai, biológiai változataival találkozunk. Mindennek az energiaforgalomnak a NAP a fenntartója. De vannak még egyéb folyamatok is, amelyek bár átvitt értelemben, de a FÖLD életéhez tartoznak. Pl. a víz körforgása, légáramlás, stb. Közvetve egész modern civilizációnk iparát tárolt NAPenergia táplálja, amennyiben villamos energiát szénből és vízerőből termelnek. 24

A NAP életfenntartó szerepét természetesen mindhárom síkon betölti. A csillagfejtés is e hármas NAP szerep törvényeit kutatja. A NAPenergiák is felgyúlás és kihunyás periodikus ritmusában sugároznak minden élőlény felé. Élet csak akkor jöhet létre, ha a NAP melege táplálja. Ha ez kialszik, az élet is lebontódik. Naprendszerünk Napja is ilyen periodikus intenzitás változással sugároz a Földre. Szinte számlálhatatlanok azok a jelenségek, amelyekben ez a ritmus visszatükröződik. Csak néhányat említve: az éjszakák és nappalok, a négy évszak és a hozzájuk kapcsolódó növényi vegetáció. E folyamatok mintája pedig a kozmikus ritmus: a keletkezés és elmúlás, a teremtés-lebontódás, Brahma nappalai és éjszakái. Ilyen távlatokat véve háttérnek, közelebb jutunk annak megértéséhez, mi rejlett a régi Egyiptom mágikus kultúrájának NAPkultuszában, vagy másként ATON kultuszában. A NAP az ember számára az Isteni Ént szimbolizálja, Élet és Halál is a NAPerők bennünk lüktető ritmusa. Az életerőnek a teremtett formával egyensúlyban kell lenni. Ha az éltető energia nagyobb, elburjánzik, vadhajtásokat ereszt az élet, ha pedig kevés, vérszegény, életképtelen szervezetek jönnek létre. Földünkön például az egyenlítő körül a formák buja orgiájában, s a sarkvidékek növénytelen fagyában ennek az egyensúlynak a megbomlása látható. Virágzó kultúrák mindig ott alakulnak ki, ahol a Kozmosz ritmusának hullámgörbéje nem tolódott el sem a negatív, sem a pozitív koordináták irányába. Minden organizmus számára van egy legkedvezőbb életmeleg. Ennél több gyorsan elégeti, kevesebb kihűti, gyengíti a szervezetet. Az egyénné vált teremtmény is a LOGOSZ éltető tüzében, a benne elrejtett tűzmag melegében formálódik a jelenségek láncolatán keresztül. A csillagfejtés hagyományai szerint az ember mikrokozmoszában az egyéniség, a Felsőbbrendű ÉN a NAP princípium analógiája. Az ÉN húsba rejtett isteni szikra. Amíg az ember vissza nem tér a Meg-Nem-Nyilvánulás nyugalmába, ennek a szikrának energiáiból táplálkozik. Valójában az ember minden megnyilvánulása ennek az egyéniségnek különbözőképpen színezett arca. A NAP valamennyi kozmikus princípium esszenciája, csupán hol egyik, hol másik szólal meg az erők orcheszterében, hol pedig együtt valamennyi. Az ember egyénisége is így mutat különböző arcokat. Attól függően, hogy milyen színező kísérletekkel hangzik az alapmotívum, úgy változik az ember kozmikus helyzetöntudata. A három hermetikus sík vetületében a NAPerők különböző transzformációkon mennek át. Fizikai síkon a test életképességét, egészségét befolyásolják. Zavarás nélkül ható NAPenergiák életerős, egészséges testet, túlfokozott hatással hamar elégő, gyorsan ellobbanó életet, gyenge, megzavart sugárzás beteges, életképtelen, vérszegény testi állapotot eredményeznek. A betegség természetét a többi bolygóhatással való sajátos keveredés mutatja pontosabban. Az asztrál síkon az Éntudat érzelmi kísérete is megjelenik. A NAP princípium a teremtett világ hierarchiájának csúcsán áll s ennek analógiájaként az emberi kapcsolatok különböző hierarchikus értékrendjét, azt, hogy egyik ember hogyan kapcsolódik társaihoz, a benne sajátosan modulálódott NAPerők határozzák meg. Ha az egyéniséget egyetlen bolygóhatás sem harsogja túl, akkor jellegzetes uralkodó típus áll előttünk: a magától értetődő tekintélyű király, különböző emberi társulások vezetői, akiket egy-egy emberi közösség természetes tekintélynek fogad el, akiknek hosszabb-rövidebb idő után senki sem vonja kétségbe vezető helyét. Az ilyen ember nemes, nagyvonalú, nagylelkű, méltóságteljes, igazságos, bőkezű, adakozó. Őszinte és nyíltszívű. Az egyéniség túltengése ezzel szemben zsarnokká, elnyomó rabszolgatartóvá, önhitté változtatja az embert. Ha ezzel szemben az egyéniség NAPtöltése gyenge, azt a szolgalelkűség, néha felfelé hajlongó, lefelé zsarnokoskodó hajlam mutatja. A mentál síkon a felsőbbrendű Ént jelenti, azt, amely örökkévaló. Az ősi kultúrák államszervezetében az uralkodót mindig a NAP fiaként tisztelték. Az egyiptomi, azték, inka, japán stb. hagyományok mind erről tanúskodnak. Ezek az államformák kozmikus rendet 25

alakítottak ki és napjainknak talán legnagyobb hibája és hiányossága, hogy éppen a kozmikus hierarchiarend bomlott meg és változott anarchiává. A NAP tehát a hatalom szimbóluma. A kozmikus erők által támogatott uralom jelképe, amely a világmindenségben működő kölcsönhatásokat az emberi együttélési formák számára zavar nélkül transzformálja. A láthatatlan hierarchiák küldötte mindig kedvelt a nép előtt. Az ilyen uralkodóról mondja LAO CE: „Nem parancsol és a nép mégis jólétben él. Szereti a békét, és a nép magától becsületes lesz. Nem erőszakolja a dolgokat és a nép boldogul. Mentes a vágyaktól és a nép magától egyszerű és igénytelen lesz.” Férfi számára a NAP önmagát a férfiembert, a nő számára az élettársat szimbolizálja. Ugyanakkor minden ember számára a nemző apa, magasabb vonatkozásban a teremtő Isten jelképe.

HOLD A HOLD princípiuma a kozmikus női polaritás, a befogadó, formálható őselem képviselője. Ami a teremtett világban létezik, két őspolaritásra vezethető vissza. A NAP a hímnemű Yang, a HOLD a nőnemű Yin megnyilvánult formája. Az analógialáncot felgöngyölítve, a teremtett világban a női elv, a HOLD princípium végtelen sok arcával találkozunk. Igazi lénye azonban sohasem az, amit a YANG által rákényszerített formaálarcok mutatnak. Csak paradoxonokkal közelíthető meg: csábít a nászra és mégis ellenáll. Valódi arca, amely a vibráló, rezgő, változó tükröződések mögött van, egyik legnagyobb titka. A teremtésben a HOLD a NAP-LOGOSZ ideaspermáitól megtermékenyülve, szenvedések, fájdalmak, de a féltő anyaság melegítő örömével szüli meg a fiút. Valamennyi ősi kultúra mitológiájában, de még a primitív antropomorf vallásokban is találkozunk a legfőbb istennő kultuszával. Az egyiptomi mitológia ISISe is ennek a princípiumnak megtestesítője. HOLD-ISIS a természet, a termékenység istennője. Benne sűrűsödik mindaz, ami alakul, változik, formálódik, mozgásban van, hogy majd az involúciós örvényének alján megmerevedjék. A megnyilvánult világban, így az emberben is, ami változás alá vettetett, HOLD princípium. Egészen különös, hogy az ősi csillagfejtés szerint a NAPrendszerben a negatív princípium képviselője Földünknek ez a szatellit égitestje, amely csupán közvetve bolygója a NAPnak. Valójában azonban a HOLD elv igazi hordozója a FÖLD. Földünk körül keringő égitest csupán kivetített energiahordozó tükörkép. Mindenfajta földsugárzás ebben az égitestben fókuszálódik és mi azt visszaverve, visszatükrözve érzékeljük. Különös jelentősége azért van, mert a „geocentrikus Naprendszerben” ez az égitest van legközelebb a Földhöz. Földünk holdja azonban nemcsak magát a Földet tükrözi vissza, hanem a Naprendszer valamennyi bolygójának hatását is közvetíti. Természetesen azt is közvetve, mint a Föld felé irányuló sugárzások reflexióit. Ezt a különös HOLD szerepet nem érthetjük meg kauzalisztikusan, mert az azonosságlogika menthetetlenül zsákutcába vezet bennünket. A kettősség, a Yin és Yang princípiumok misztériumán meditálva tárul csak fel e rejtelmes princípium titka. A NAP és a HOLD elv nem választható el egymástól. Egységük szoros és megbonthatatlan. A „geocentrikus Naprendszer” világképében a Hold változtatja helyzetét viszonylag a leggyorsabban. A felőle visszatükröző sugárzások alap kozmikus erőként hatnak a Földünkön mindenre, amelyben a változás és a periodikus ritmus alapmotívum. Az ellentétek egységének misztériumát is éppen ez a princípium tárja fel számunkra. A nőnemű elv alaptöltése a nyugalom, az állandóság, s azzal, hogy a férfierők megtermékenyítik, ennek a polaritásnak alaptöltését vetítik vissza, mint negatív tükörképet. A HOLD és a földi életformák kapcsolatát is ilyen kozmikus távlatokban érthetjük csak meg. A három hermetikus sík vetületében a HOLDhatások is különböző transzformációkon mennek át. 26

Fizikai síkon a természet és a növényi vegetáció, a nedvkeringés apálya-dagálya, az organizmusok fenntartásához szükséges kölcsönhatások és cserefolyamatok, az anyag megtermékenyíthetősége, alakíthatósága a HOLD princípium egy-egy arca. A túlfokozott, vagy gyenge hatások az életnek ezekben a folyamataiban és adottságaiban mindig megbontják a dinamikus egyensúlyt. A felfokozott változás rezgése és megnövekedett amplitúdója szétveti az organizmusokat, az alig észlelhető változás a pozitív erők fiaskójáról, a teremtmények életképtelenségéről tanúskodnak. Asztrál síkon az emberben arra hat elsősorban, amely a női princípium képviselője: az állandóan változó személyiségruha, a psziché, az érzelemvilág nappali ébertudatunkkal is ellenőrizhető megnyilvánulása befolyásolja. A HOLD hatások alatt álló asztralitásunk csupán a látható világokból érkező impulzusokra rezonál. Öröm és bánat arcunkon tükrözőjelek, a HOLD befolyás asztrális tolmácsolói. Az ember jelleme túlfokozott HOLD hatás esetén mintegy tükrözésként az aktív egyéniség túlburjánzását mutatja. Az ilyen ember változékony, állhatatlan, megbízhatatlan, szeszélyes, hiú, képzelgő, idegesen nyugtalan. A gyenge HOLD hatás folytán analóg módon az ember gyenge, gyáva, elpuhult, önállótlan. Jól kiegyensúlyozott polaritások esetén az ember finomérzésű, érzékeny, alkalmazkodó, lelki élményeket kereső, jó emlékezőtehetségű, élénk képzeletű. Mentál síkon a Lélek a HOLD princípium analógiája. A Lélek szenvedi meg a teremtő kísérleteit, mint ahogyan kozmikusan is az anyag a szellem kiszolgáltatottja. A személyiség változó álarcai mögött a Lélek érzelmei figyelmeztetnek bennünket, hogy törekvéseink helyesek-e vagy helytelenek. Ez mutatja meg a kiutat is a teremtés körforgásából. A megváltást nem nyugtalan szellemünk igényli, hiszen az mindig újat, változót akar. A lét kaleidoszkópos kavargásában jól érzi magát. A bennünk halkan meghúzódó negatív princípium azonban a nyugtalan szellem hiábavaló kísérleteinek fiaskóit áldozatként, kiszolgáltatottként szenvedi át és így a létesülés örvényéből is ennek bennünk levő képviselője, a Lélek finom érzékenysége vezet ki. Így győzi le az emberben a gyenge az erőset, a puha a keményet. Közösségek életében a HOLD képviselője maga a nép, a tömeg, amely vezetést vár, vezethető, irányítható, amely az uralkodót, a vezért, de a hamis reményeket megcsillogtató politikai kalandorokat is vakon követi, amely azonban a becsapottság felismerése után ugyanezeket trónjukról, demagógiájuk hordozójáról le is taszítja. Nő számára a HOLD a nő-embert, férfi számára az élettárs nőt jelképezi, de általában a szülő anya szimbóluma is. Az egyéniség és az ember belső természete a pozitív és negatív princípium képviselői bennünk. A természet és a jellem: az egyéniség tükörképe HOLD jellegű. A HOLD a visszatükrözője valamenynyi bolygóhatásnak, s így a bennünk levő HOLD természetből jellemünk alakíthatóságára, befolyásolhatóságára következtethetünk. A jellem állandóan változik, alakul a külvilág felől jövő ütközések, sikerek és szenvedések közepette. A körülöttünk lezajló kozmikus színjátéknak azonban csupán azokat a jeleneteit látjuk, hatást csak az vált ki bennünk, amelyek érzékeléséhez van rezonáló húrunk. A külvilág szemünkbe tóduló képei tehát önmagunk, egyéniségünk tükörképe. A HOLD természet tanulmányozása nagy segítséget jelent az ember fejlődése szempontjából, mert megtanít arra, hogy a szenvedések, örömök, sikerek és sikertelenségek kiváltói mi magunk vagyunk. A külvilág csak tükörképünk. Az ezoterikus úton járó HOLD egyéniség telve van kialakulatlan, homályos sejtésekkel. A szellem tiszta fénye még vakítja, ezért inkább az érzelmek befogadó, rezonáló rezgéseivel gyűjti tapasztalatait. Azok számára pedig, akik más kozmikus princípium erőteljesebb töltésével terhesek, a Lélek HOLD természetének tudatos felerősítése igen fontos, mert az érzékenységet, a befogadó készséget, a kozmikus lét emléktárának felnyitását csak az emberben lévő negatív princípium fejlesztheti, illetve végezheti el.

27

MARS A MARS az akarat, az energia, az erőkoncentráció, a szenvedély princípiuma. Kozmikus vonatkozásban eszköz a Teremtő Elme számára ahhoz, hogy művét végrehajtsa. Az akarat a pozitív és negatív polaritás közti feszültségkülönbség hatására létrejövő áramlás, mely magával viszi a teremtő ideákat a teremtés kísérletében magát kiszolgáltató negatív princípium felé. Ez az akaratáramlás akkor jöhet létre, ha a két polaritás között feszültségkülönbség áll be és van, ami ezt közvetítse is. A közvetítő kozmikus viszonylatban is semleges. Feszültség hatására a semleges állapot megbomlik és kétirányú áramlás kezdődik. Mindegyik pólus felé a vele ellentétes töltések közelednek. Az akarat csupán alapmegnyilvánulás, motorikus erő, amely fölé a teremtő szándéktól függően más-más idea szuperponálódik. A MARS princípium eszköz a teremtő kezében, minthogy annak teljes színképében is csupán egy részlet. A Kozmoszban vannak szervezetek, melyekben ez a teljes színkép eltorzul. Bennük a nagy akarattöltés nem eszköz, hanem öncél. Ha a szándék és annak megvalósításához szükséges eszköz nincs összhangban, ha az eszköz túlhangsúlyozottá válik, az akarat és az energia koncentrációja olyan nagy mértékben megnövekszik, hogy csak a MARS princípium érvényesül az általa hordozott idea rovására. Kozmikus méretű szenvedély árad szét, amelyben a MARS képviselője már csak öncélú, hatalmi törekvéseit akarja kiélni és minden mást háttérbe szorít. A MARS tehát csak akkor lehet harmonikus energiaspektrumsávja a teljességnek, ha mindenkor aláveti magát a Teremtő Elme szándékainak. Ha feladatának azt tekinti, hogy a pozitív és negatív princípium közti energia transzformációra szuperponálódott alapideát csupán hordozza. A potenciál különbség folytán létrejövő folyamatokban az akarat, mint segédeszköz, lehet túlzottan nagy és túlzottan kicsi. Túlméretezettség esetén kozmikus rövidzárlat jön létre. Az akarat által hordozott viszonylag kis teher és nagy akaratintenzitás frappáns analógiája az az eset, amikor egy villamos áramforrás áramkörébe nincs ellenállás bekapcsolva és a kört így zárjuk be, tehát rövidre zárjuk. De számtalan analógiát találhatunk még ezen kívül is a probléma mélyebb átgondolása után. Ezzel szemben, ha az akarat nem elég nagy, ha a teremtő gondolat feszültsége nem elég nagyszabású, nem jut el a megvalósuláshoz. A férfi és női princípium teremtő egyesülésében mindig az élet tüze is fellobban. A MARS lényege is TŰZ. MARS a fáklyahordozó. Az előbbiek az ember számára is érvényes analógiák. A három hermetikus síkon a MARS hatásai a következők: Fizikai síkon a MARS képviselője mindaz, ami a tűz, az akarat végrehajtó eszköze: a vér, az izomzat, a vas, a kard, a fegyver, a ragadozó állatok, a férfi nemi szerve. Asztrál síkon az ember jellemében az akarat és tevékenység, a szenvedély és belső tűz, a tetterő és elszántság, küzdőképesség, a vágykielégítő ösztönök és célratörő lendület természetét befolyásolja. A NAP és a HOLD erők feszülő ellentétei marsi módon törnek felszínre. Ha ezek egyensúlyban vannak, az akarat engedelmes kiszolgálóvá lesz, a belső tűz a kozmikus ritmussal együtt rezegve, alkotó vagy lebontó tendenciával mindig úgy lángol fel, ahogyan NAPlényünk pillanatnyi céljainak megfelel. Az ilyen ember határozott, céltudatos, erőteljes és bátor. Küzdelmet kedvelő, helyét mindenütt megállja, tudja a maga helyét a társadalom hierarchiájában. A túlfokozott MARS erőkben az akarat céltalan érvényesítése, durvaság, az indulat, a nyers brutalitás, az erőszakos kegyetlenség, a bosszúállásra hajlamos öncélú, mértéktelen gyilkos szenvedély lángja lobog. Ebben a tűzben végeredményben maga az ember ég el. A nemiség minden mást elborító vérgőzében az ösztönvilág tűzdémonai támadnak fel, vagy a kielégíthetetlen vágyak vámpírjai gyengítik el, s az egyéniség hamuvá ég, formátlan jellemgombolyaggá torzul a vágykarok, tapadó, szívó karmai között. Ha kicsi a belső feszültség, ha a MARStöltöttség gyenge az emberben, céljait nem tudja megvalósítani, a felmerülő akadályok előtt megtorpan, szándékaitól könnyen eltéríthető, alkotó törekvései legfeljebb a képzelet bizonytalan ködvilágában gomolyognak, egyénisége határozatlan. 28

Mentális síkon a teremtő akarat, az ÉLŐ TŰZ hordozójának szimbóluma. Az emberi közösségekben a MARSi egyéniség a harcos szerepét tölti be: hadvezér vagy közkatona. A kozmikusan kiegyensúlyozott államformákban ezek az államvezető akaratának végrehajtói. Ha ez az egyensúly megbomlik, vagy öncélú katonai diktatúrák alakulnak ki, vagy az állam életképessége lesz gyenge, mert az államfő szándékai befulladnak, a külső és belső támadások szétbomlasztják a szervezetet. Ez az analógia természetesen sok más egyéb vonatkozásban is továbbvihető. A MARS a férfi emberben a nemiséget, a férfiasságot, a no számára a másik nem szexuális megnyilvánulásait jelöli. Az ezoterikus kutató, ha MARS egyéniségű, csak nagy erőfeszítések árán tudja lefékezni a majdnem mindig öncélúságra ingerlő MARSenergiákat. Ha ez sikerül, a nagy céltudatosságot követelő jógapraxis, a koncentráció és a mágia területén nagyszerű eredményeket érhet el. De ha a kordába fogott MARSenergiák valamilyen résen kiszabadulnak, a kifejlesztett mágikus képességek katasztrófák és csak hosszú szenvedések árán feloldható karmák örvényeibe sodornak. Általánosságban a MARSenergiák tudatosítása minden ezoterikus kutató számára igen fontos, mert a megizmosított akarat, a céltudatosság, a koncentráltság, a teremtő energiákkal való helyes gazdálkodás alapfeltételei a sikernek. A belső TŰZ életre keltéséhez a MARSenergiák mozgósítása elengedhetetlen.

MERKÚR Alapkaraktere a semlegesség. A hét teremtő princípium közül csak ebben egyenlítődött ki a két polaritás. A belőle kiinduló hatások is a semlegességből fakadnak. Közvetít és kiegyenlít az ellentétek küzdelmében. A végleteket lefokozza, a feszültségeket célszerű irányba tereli. Kozmikus vonatkozásban az előző teremtések emlékeit a negatív princípium őrzi. Az AKASHA emlékezetében az összes kozmikus történések elraktározódtak, de ezek felszínre hozása, hasznosítása és a pozitív princípium, a teremtő felé való közvetítése ilyen semleges töltéssel lehetséges. A görög-római mitológia kozmikus világképéről tanúskodik, hogy az istenek között a princípiumok képviselője is szerepel. Hermész-Merkúr, a szárnyas lábú utazó kezében a kígyós bot éppen ennek a kozmikus kiegyenlítő és közvetítő szerepnek az emblémája. A botra feltekeredő fehér és fekete kígyó a benne kiegyenlített, de együtt meglevő polaritások szimbóluma. A görög-római mitológiának ebben az istenalakjában egyik legtisztábban meglátott kozmikus princípium testesült meg, s vált mitikusan antropomorf istenné. A Hermész-Merkúr kultusz azt bizonyítja, hogy az emberiségben mindig megvolt a törekvés a teremtés körforgásából való szabadulásra. Az ősi ezoterikus irányzatok közül is Hermész Triszmegisztosz útját járó Hermetika koncepciója a legteljesebb. Ami a TABULA SMARAGDINA tanításában, mint egyetemes ismeretkulcs örökségképpen ránk maradt, az egyik leggrandiózusabb tanítás az emberiség számára. Mindez azt mutatja, hogy a világok harcában csak ilyen kiegyenlített, alkalmazkodó princípium közvetíthet. Az ősi hagyományok szerint HermészMerkúr terel abba az irányba, ahol a rejtekajtó megtalálható. A princípium hármas természetét vizsgálva, MERKÚR csupán akkor tölti be kozmikus szerepét harmonikusan, ha valóban kiegyenlíti. Éppen, mert semleges, mindig kívülről jövő hatások befolyásolják. Ha a semlegesség pozitív irányban töltődik fel, a túlhangsúlyozott MERKÚR princípium öncélú közvetítővé válik. Többet nyújt, mint amire szükség lenne. A teremtő szándék koncentráltan terelt áramába mellékes célszerűtlenségeket vet be, a kapcsolatokat szükségtelen szálakkal bonyolítja, s ezzel a harmóniát megbontja. Negatív irányú eltolódás esetén nem közvetíti azt, amire szükség lenne, s a teremtő a hiányos ismeretek és tapasztalások birtokában hibásan alkotja meg művét. Az emberben a MERKÚR jelleget a tudásvágy, a tiszta kozmikus távlatú ismeretek utáni sóvárgás, a végletek kiegyenlítésére való törekvés mutatja. A három hermetikus sík vetületében a MERKÚR princípium ilyen analógiájával találkozunk.

29

Fizikai síkon MERKÚR jelképei a közlekedési eszközök, posta, újság, pénz mint kereskedelmi kapcsolat teremtő eszköze. Asztrális vonatkozásaiban az ember jellemét szenvedélytelenné, hűvösen személytelenné alakítja. Az ilyen ember látszólag kívül áll minden eseményen, kritikusan szemlélő távolmaradással nézi mások küzdelmét és lobogását. Ha azonban mégis szükség van rá, segít és támogat, semlegesít, tanít, készségesen átadja mindazt, ami erejéből telik és amit kérnek tőle. A maga útját járja, de mégis együtt rezeg mindenkivel. Minthogy poláris szenvedélytöltés nem borítja el, tárgyilagos, konstruktívan kritikus, sokoldalú, körültekintő, alkalmazkodó, találékony, talpraesett. Kitűnő diplomata. Tapasztalásait célszerűen rendezi és alkalmazza. Szellemes és könnyedén nagyvonalú. Emlékezete, nyelvkészsége jó. Intelligens és gyors felfogású. Írás- és fogalmazó készsége ötletes és gyakorlati. A pozitív irányba eltolódott MERKÚR jellegű ember tudása tapasztalatokra nem támaszkodik, hamis, összezagyvált intellektuális tevékenységekben jelentkezik. Van értékrendje, de az csak látszólagos, mert a kozmikus morál, a jóról és rosszról alkotott értékrendje mindig aszerint módosul, ahogyan éppen öncélú törekvései számára kívánatos. Cselekedeteinek igazolására szofisztikus ideológiákat, normákat gyárt rendkívül nagy alkalmazkodó készséggel. Szélhámoskodó, hazudozó és megbízhatatlan. Gondolatai, mondanivalói sziporkáznak, de üresek, Cinikus, bántóan, rosszindulatúan kritikus és gúnyolódó. Tekintélyt nem ismer. Kotnyeles és illetéktelenül kíváncsi. A MERKÚR erők gyengesége az értelmi adottságok gátoltságában nyilatkozik meg. Hiányzik a tudásvágy. Az emlékezőkészség a gyakorlati alkalmazkodóképesség hiánya miatt befullad, mivel sohasem tudja felhozni emlék és ismerettárából azt, amire szüksége van. Ezért tudása nem is annyira hamis, mint inkább hiányos. Értékrendjéből és moráljából is mindig éppen az hiányzik, amely szerint cselekedeteit mérlegelni kellene. Nehézkes és alkalmazkodása lassú. Felfogókészsége gyenge, kapcsolataiban merev és makacs. Ha az emberben a MERKÚR princípium a mentál síkon is aktiválódott, a szellem és lélek harmóniájában kezdenek hatásai kibomlani. Filozófia és elvont, nagytávlatú koncepciók, matematika, természettudomány stb. az első lépcsők, amelyeken mind magasabbra jut az ember. A tudásnak ezek a személytelenséget és hűvös szenvedélytelenséget igénylő területei felelnek meg legjobban a MERKÚR karakternek. Itt már alig észrevehető átmenettel nyílik ki a kozmikus öntudat s tárulnak fel az Univerzum rejtett törvényei és összefüggései. A közösségek, társadalmak életében a MERKÚR karakterű emberek és kereskedők, utazók, pénzügyek szakértői, újságírók, diplomaták és tanítók. Az állami hierarchiában ok az uralkodók háttérben meghúzódó tanácsadói. A tiszta MERKÚR egyéniség nem kedveli a reflektorfényt. Szeret a névtelenség csendességében szolgálatkészen tevékenykedni. Olyan munkakörben találjuk őket, ahol széleskörű ismeretekre, áttekintőkészségre, szintetikus látásra, nagyfokú rugalmasságra és gyakorlati alkalmazkodókészségre van szükség. MERKÚR ember a közvetítő az államvezető és a nép, a NAP egyéniség és a HOLD jellegű, vezetésre váró tömegember között, de az államok közötti diplomáciában is. A MERKÚR karakterű ember ezoterikus kutatásai során valamennyi irányzat iránt érdeklődik, útja sokrétű és szerte ágazó. E bolygóprincípium töltését magában hordozó neofita szorgalmas igyekezettel, a világban dúló küzdelmek közepette, szinte kataklizmák és tragédiák nélkül csapolja meg a maga számára a messiási erők forrásait. Nincs külön elhatárolt szakterülete, mert mágia, misztika, csillagfejtés, alkímia, kozmogónia, stb. egyaránt érdeklik. Bár eleinte csak elvont, elméleti vonatkozásaikban, viszont nem akar semmit kockáztatni, s inkább több fáradtságot igénylő szintetikus tudás útját választja, amelyen végigjárva, észrevétlenül nyílnak meg számára a láthatatlan világok rejtekajtói. Általában a MERKÚR princípium életre keltése rendkívül megkönnyíti az ezoterikus kutató útját, mert tárgyilagos kritikussá tesz és sok katasztrófát okozó éltévelyedéstől tart távol.

30

JUPITER A rend, a rendszeralakítás, a törvény, az igazság princípiuma. A JUPITER elv tevékenykedik minden kozmikus rendszer mögött, mint a rend kialakítója, az abban működő folyamatok törvényeinek őrzője. A hűvös, személytelen, semleges töltésű MERKÚR tudását életképessé teszi, mert az új teremtő ideákat és az előző teremtések tapasztalatait megfelelő szintézisbe hozza. A hagyományok szerint ennek a teremtési világkorszaknak vezérelve JUPITER jellegű. A görög-római mitológiában is az istenek feje, királya Zeusz-Jupiter. Ez ennek a bolygó princípiumnak külön jelentőséget ad, részletesebb kozmogóniai elemzése azonban a tárgykör kereteit meghaladja. Annyit mégis meg kell említeni, hogy bár ennek a világkorszaknak vezérlő ideája, a maga sajátos részfeladatát a többi princípiummal együtt, mint a teljesség része, változatlanul betölti. A teremtett világ a LOGOSZ egy-egy ideájának matériává sűrűsödött, különálló egységgé vált egyedeiből tevődik össze. A mag mindegyikben: maga a teremtő. Mégis, többdimenziós szakadék választja el egymástól ezeket az egységeket. Ez a szakadék a részek különvalóság-tudatából fakad. Tehát nem a Kozmosz rendje ez a szétválasztottság, hanem tudatállapot. A szétszakítottságban az eleven kapcsolatot a JUPITER princípium teremti meg ezek között. Az egymás mellett horizontálisan és vertikálisan, tehát azonos síkon és más-más dimenziókban kialakult egységek kölcsönhatásban vannak. A kölcsönhatás tehát a vertikális és horizontális folyamatokat úgy tereli, hogy a teremtő szándékai megvalósuljanak. A JUPITERi karakter megnyilvánulásaiban szintén fellelhető a hármas jelleg. Túlhangsúlyozott JUPITER hatására, öncélúsága folytán, elvész a kapcsolat a létrehozott világ alapideája és az azt fenntartó, éltető törvényrend között, mert utóbbi mechanikus görccsé merevedik. Ha a JUPITER gyenge, nem tud segítően közreműködni, ezért a teremtés rendje széteső, zavaros, bizonytalan. A szervezetben működő folyamatokban üzemzavar támad az átgondolatlanság, a gyenge energiájú rendfenntartó elv miatt bekövetkező hiányosságok folytán. Konstruktív rend csak akkor alakulhat ki, ha a két polaritás teremtő feszültsége elegendő, s ha az új rendszer már a tapasztalások tanulságaira támaszkodik. A JUPITER erők csak ilyen körülmények között nem bontják meg a dinamikus egyensúlyt. Mert a túlszervezett rendszerek és az anarchiára felépült szervezetek egyaránt idő előtt széthullanak. Az emberi életben is megtalálhatók ennek analógiái horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Az egyének kapcsolatainak rendje, a különböző közösségi életformák törvényei, morálja és etikája, a jogrend és igazságszolgáltatás a JUPITER princípium horizontális, tehát mellérendeltségi megnyilvánulása. A vertikális JUPITERi hatások pedig a kozmikus rend kérdéseivel foglalkozó vallási és filozófiai koncepciókban érvényesülnek. Egy-egy emberi közösség, család, társadalom, államforma csak akkor életképes, ha az azokat alkotó egyének közös cél érdekében összefoghatók és mozgósíthatók, ha az összes egyéni célok erői egy összetartó rendben, egymást támogatva, nagyszabású eredővé egyesülnek. Az a társadalom és állam, amelyből hiányzik a segítő egymás mellé rendeltség tudata, morálja és etikája, az egyének más-más irányú, öncélú anarchiájában robban szét. Az együttélés és a kapcsolatok rendje természetesen a változatok számtalan lehetőségét kínálja. A legkülönbözőbb társadalmi és közösségi (politikai és gazdasági természetű) eszmék megvalósítási szándékaival kapcsolódhat. Ugyanakkor a kisebb egységek nagyobb szervezetek alkotóelemei. A vertikális-hierarchikus kapcsolatokban a JUPITER elvnek más természetűek az analógiái. Az ember ilyen JUPITER hatásokra kezd foglalkozni a világmindenséget összetartó renddel és törvényekkel, a saját kozmikus helyzetével és kapcsolataival. A filozófiai rendszerek törekvése is mindig ez. Habár az egyéni nézőpontok, másként a centrikus látásmód miatt a filozófiai világképek látszólag különböznek egymástól, végül is valamennyi szándéka, öntudatlanul vagy tudatosan a kozmikus egység koncepciójának kialakítása. A vallási elem megjelenése újabb színnel gazdagít. Legmagasztosabb célkitűzéseiben végső fokon a teremtővel, Istennel akar kapcsolatot létrehozni. A JUPITER egyéniség azonban rendszerint nem jut tovább az antropomorf koncepciókon. Mind filozófiai, mind vallási érdeklődése a látható világ tér és idő koordinátáiban mozog. 31

Azok az emberek, akiknek szoros kapcsolatuk van ezekkel a problémákkal, a JUPITER princípium képviselői: jogászok, papok, ügyvédek és bírák, s mindazok, akik templomi és jogi vonatkozásokkal kapcsolatban vannak. Filozófusok, magasrangú reprezentatív állami irányító személyek. Tanítók és próféták. Az ember fejlődési állapotai nem statikus, hanem dinamikus jellegűek, mint ahogyan a kozmikus vonatkozásban sincs másként. Ezért a JUPITER is akkor érvényesíti hatásait dinamikus harmóniával, ha a pillanatnyi célkitűzésekkel összhangban van. Az ember együttélési formáinak rendje sem lehet merev, statikus szervezetbe nyomorító kaloda. A Kozmoszban minden változik, a változásnak is megvannak azonban a törvényei. Egy-egy társadalom vezető, irányító eszméi módosulnak a tapasztalások és tanulságok folytán, s a betörő új elemek szükségképpen állandóan mozgásban tartják az eszme realizálódását elősegítő törvényeket, szabályokat, mértéknormákat is. Csak akkor életképes egy-egy közösség szervezete, ha eléggé rugalmas is. Annyira, hogy nem csak javítani, módosítani tud törvényein, hanem szükség esetén a kiöregedett rendszert fel is tudja bontani, hogy helyet engedjen új kísérletezők számára. E változások mögött van azonban egy formailag változó, de lényegében magától értetődő, a JUPITER természetéhez szükségképpen hozzátartozó elv: a Kozmoszban dinamikus rend van és a kis egységek világában csak akkor kerülhetők el a katasztrófák, ha ehhez a kozmikus rendhez minden egység harmonikusan alkalmazkodik. Az emberi igazságoknak, mint relatív természetű rendszerelemeknek érvényességi határai vannak, horizontálisan és vertikálisan. Családnak, társadalmi formáknak, államszervezeteknek, kozmikus egységeknek mások a törvényei. Ez a különbözőség azonban látszólagos és a valamennyi mögött megtalálható kozmikus analógiát megfelelően felismerhetjük. A JUPITER elv azt is szükségessé teszi, hogy ezeket az érvényességi határokat meglássuk, s a helyes transzformációt szükség szerint vertikálisan is elvégezzük. Ha a JUPITER erők a dinamikus egyensúlyt pozitív irányba kibillentően hatnak az emberben, a törvény és rend öncélú formasággá burjánzik, s a szabály- és normabábák között elvész az alapidea, melynek megvalósítása érdekében jön létre minden társulás és szervezet. Teoretikus koncepciók így válnak szorító, akadályozó ideológiává. A rugalmatlan világképek széttörhetetlen páncélként szorítják a megszületésre váró új gondolatokat és eszméket, s az addig óvó, védelmező régi tojásburokba befullad a más életformába induló élet. Vallások, rituálék formalisztikus, üres dogmává válnak, s az új kinyilatkoztatás szabadabb, frissebb levegője után áhítozókat eretnekként veti az elavulttá váló rend inkvizíciója börtönbe, máglyára, vagy koncentrációs táborokba. A nagyméretű, milliós áldozatokat szedő konfliktusok népek, vallások, társadalmi rendszerek között az öncélúvá telítődött JUPITER hatásokról is tanúskodnak. Gyenge JUPITER hatás a kozmikus helyzetöntudat megzavarodását, s ennek alacsonyabb síkú analógiájaként bizonytalan, talajtalan, gyökértelen, értékrend nélküli világképet eredményez. Az ember nem tudja felfogni a kozmikus rendet. A közösségek törvényeit elveti, vagy érzéketlen irányukban s még csak relatív morálja és igazságai sincsenek. Vagy ha vannak, azok öncélúak és mindig aszerint változnak, hogy az önző, másokat megrövidítő szándékok igazoltnak látszanak. A három hermetikus sík vetületében a JUPITER princípium analógiái a következők: Fizikai síkon az emberi kapcsolatok és az egyén társas-anyagi természetű vonatkozásaiban hat. A JUPITER a „Nagy Szerencse” bolygója. Segít és támogat jó anyagi helyzet, magasabb állásúak protekciója vagy akár szerencsejátékok nyereségei által. Asztrális síkon az ember jellemét kiegyensúlyozottá teszik a harmonikus JUPITER hatások. Bölcsesség, igazságszeretet, hit, emberszeretet, őszinteség, becsületesség, tiszta eszmeiség, mértéktartó életszeretet, jóindulat és segítőkészség, mások tanítása jellemzi az ilyen embert. Túlfokozott JUPITER merev erkölcscsősszé, nagyhangú dicsekvővé, kevéllyé, gőgössé, vakbuzgóvá tesz. Erőtlen JUPITER erkölcstelen, vagy álerkölcsös, élvhajhászó, kicsapongó szofista, jámborkodó, mértéktelen, törvényeket öncélúan alkalmazó jellemet enged kialakulni.

32

Mentális síkon bölcseleti érdeklődés, hívő vallásosság, magasrendű etikus világkép, a szociális és társadalmi problémák iránti fogékonyság, az egyetemes igazság kutatása és érvényesítése, a kozmikus rend megismerése utáni sóvárgás, utópisztikus társadalmi rend, szervezetek és államformák a JUPITER princípium saját hatása alatt állnak. A JUPITER emberben a látható világokkal kapcsolatos filozofikus érdeklődést és az egyetemes, hívő vallásosság érzését keltik fel. Az ezoterikus problémák iránt érdeklődő JUPITER egyéniség is elsősorban e területeket kutatja és lesz ezeknek emberszeretettől áthatott apostola. Ideális társadalom vonzza és minden olyan nyilvános vagy titkos társaságban, szervezetben szívesen tevékenykedik, amely ennek megvalósításáért küzd. A világ rejtett törvényei és a dolgok mélyebb összefüggései leginkább a bizakodó hit fázisáig tárulnak fel előtte. Előbb az élet gyakorlati vonatkozásaiban szeretne rendet s e törekvéseihez az erőt a hit forrásából meríti. Általában minden más bolygó egyéniségű ezoterikus kutató számára a JUPITER princípium a látható világ, az emberi kapcsolatok magasabbrendű etikus alapját nyújtja és arra figyelmeztet, hogy a titkos tudományok művelése csak akkor helyes, ha az érzékelhető világokkal való kapcsolat nincs ellentétben a magasabbrendű törekvésekkel, s ha a titkos tudományok ismereteihez az emberi kapcsolatok magasrendű etikája is társul. Minden misztikus rituálé, amely a formális elemeken túlmenően többdimenziós tartalommal töltött, szintén a JUPITER elv jegyében történik.

VÉNUSZ A szépség, a harmónia, a művészet, az esztétika, a vonzás, a szerelem princípiuma. A teremtés első fázisaiban a MARS, MERKÚR, JUPITER erők görcsbe merevednének és a teremtő szándék megakadna még az utolsó fázis előtt, ha a VÉNUSZ ezeket nem oldaná fel. VÉNUSZ legfontosabb feladata a teremtés színképében, hogy az involúció utolsó fázisában végleg az anyaghoz vezesse az előző világkorszakok tapasztalatain tovább fejlődő, új rendet akaró teremtőt. De ezt nem akaratgörccsel, nem steril tudással, nem a rend és a törvény öncélú korlátaival, hanem a forma szépségeiben feloldó vonzással éri el. A VÉNUSZ az előző fázisok tömény kísérleteit fellazítja. A teremtő ideák számára a legmegfelelőbb formát nyújtja kehelyként. A tartalom és a forma harmonikus összeölelkezése váltja ki a szépség élményét. Az ókori mitológiákban ez a princípium a szerelem istennőjeként jelenik meg, aki a legszebb az istenek között. A föníciai Astarté, a görög Aphrodité, a római Vénusz azonos princípium különböző mitikus formája és antropomorf megtestesítője. Az ősi kultúrák mély lényeglátó képességéről tanúskodik ez a mitikus istennő alak, aki a Szépség, a Vonzás, a Szerelem egyesítője. Valójában a férfi princípiumot, s annak minden képviselőjét a negatív princípium a felvillanó formalehetőségek varázsával vonzza a teremtő nászba: a szerelem kozmikus misztérium. Igen fontos, hogy a VÉNUSZ princípium ezoterikus lényege tisztán álljon előttünk. VÉNUSZ is csak a színképekre osztott teljesség egy sávja és önmagában nem létezik. A teremtés misztériumába csak akkor illeszkedik be harmonikusan, ha összhangban van a teremtő alapideával és megfelelő formakerethez segíti hozzá a teremtőt. A VÉNUSZ természet, a hármas megnyilvánulási tendencia szerint vizsgálva, szintén sajátos vonásokat mutat. Ha hatásai elnyomják a teremtő elv alapmotívumait, VÉNUSZ tüze a tüzijáték sziporkázó szikráiban lobban fel. A felvillogó formaszikrák szépsége a teremtés hiábavalóságának tudatát elkápráztatja és elvakítja. Újra és újra felrepül a vágy rakétája a kielégülés sejtett extatikus magasságába, azonban mindig csak a romlandóság szertehulló szikraesőjében alszik ki a Láng, amely a beteljesülés utáni sóvárgásból csap fel. Túlfokozott VÉNUSZ erők, bár esztétikusan – hiszen a VÉNUSZ elvvel az unesztétikus nem egyeztethető össze, – egy-egy idea köré túlburjánzó formavilágot épít. A tökéletlent, a torzat, a hiányosat, a formák sziporkázásával teszi kultusz tárgyává. A múlót, a romlandót körülragyogja és buja életszínekkel díszíti azt, ami megérett a lebontódásra. A VÉNUSZ mindig életigenlő. Közvetlenül sohasem életellenes, legfeljebb tanulságaiban és hatásainak követ33

kezményeiben. Ha VÉNUSZ hatása gyenge, nem tud megfelelő hátteret biztosítani a teremtő ideák számára. A koncentrált teremtő erők aszketikus merevségbe görcsösödnek, az élet könnyedsége helyett robusztus formák jönnek létre. Bár a szépség és az esztétika most sem maradnak el, a hiányosságok szembetűnőek. Az emberben a VÉNUSZ princípium legtisztábban az alkotó művészet életigenlő törekvéseit ébreszti fel. A szobrászat anyaggal birkózó küzdelme, a festészet szín- és formavilágba való beolvadása, az írás elvontabb és több dimenziót átfogó kísérletei, vagy a zene már egészen absztrakt hangjelképrendszere, mint művészeti ágazatok mind a VÉNUSZ védnöksége alá tartoznak, VÉNUSZ kelti fel teljes pompával bennük a teremtő erőt, de egyben azt is feltárja végkövetkeztetésként, hogy a formák kaleidoszkópja káprázat, MAYA varázs. Ezen a káprázattüzijátékon mindenkinek át kell égnie. Törés, katasztrófa nélkül csak akkor kerülhetünk ki a szépség varázsának tisztító tüzéből, ha egyéniségünk valamennyi kozmikus töltése összhangban zeng. Enélkül az ember csak sok csalódás után talál rá valódi lényére. Az egyéniség túlfejlődött VÉNUSZ tagja a művészetek területén az öncélú „l’art pour l’art” követőivé teszi az embert. A művészetek tárgya: az életigenlés hamis örömeinek hangsúlyozása, a dekadencia, a szépségfátyolba burkolt élvetegség, nyomorék ideákat hamis jelmezbe felöltöztető torz stílusok, életképtelen teremtő erők szépségflastrommal dekorált törekvései. Az egyéniség ilyenkor teremti meg öntudatlan mágiával hibás ideáinak képzelet ruhájú kylkhorjait, melyek ugyanakkor megfertőznek minden tiszta szándékú igyekezetet is. Utolsó szalmaszálnak hisz minden kivetített szépséget, s csak akkor jön rá, hogy az fikció, ha hirtelen félelmes arcú démonná változik. Lefelé húzó örvényben saját ideáinak kivetített káprázata kavarog körülötte. A nemiség és a szerelem így válik soha ki nem elégíthető sóvárgáspokollá. A gyenge VÉNUSZ hatások az élet stílusát nehézkessé, döcögővé, sivárrá, örömtelenné teszik. Hiányzik az élet könnyedsége, a belső és külső katasztrófákat elviselhetőbbé tevő esztétikus keret. A három hermetikus síkon szintén megtalálhatók a VÉNUSZ princípium emberi analógiái. Fizikai síkon az alakzatok, külső formák és szépség, a női nemi szerv (az anyaméh nem) VÉNUSZ jellegűek. Asztrális síkon elsősorban a művészeti alkotások szemléletéből fakadó élmény és esztétikai élvezet, a szerelem asztrális élményei, a társas kapcsolatok harmonikus örömei VÉNUSZ jellegűek. Jellemformáló hatásai az embert kellemessé, vonzóvá, vidámmá, életkedvelővé, barátságossá, kiegyensúlyozottá és harmonikussá, társaságkedvelővé teszik. A VÉNUSZ egyéniség szépérzéke igen fejlett. Kedveli a szép környezetet és minden cselekedetét esztétikus köntösbe tudja öltöztetni. Nemisége kiegyensúlyozott. A VÉNUSZ jelleg kiegyensúlyozatlansága esetén az egyéniség jellemében mindenáron való kellemetlenkedés, ízléstelenség, nagyfokú hiúság, hűtlenség, kicsapongó érzékiség, gátlástalan erkölcsiség, mohó élvezethajszolás jelenik meg. Gyenge VÉNUSZ hatások ezzel szemben nehézkessé, elhanyagolt külsejűvé, társaságban nem alkalmazkodóvá, ellenszenvessé teszik az embert. Mentális síkon a harmónia iránti érzékenységet, a tartalom és a forma lényegi egységének igényét befolyásolja. VÉNUSZ általában a vonzó nőiség analógiája. Férfi számára a csupán szexuális női kapcsolatokat, a no számára a külsőt, a szerelemre és szeretetre irányuló hajlamot jelenti és jelképezi. A VÉNUSZ egyéniséget vonzza az anyag szépsége, s ez még akkor is visszatart, ha az alkotó művészet magasrendű törekvéseivel társul, minthogy involúciós tendenciájú. A VÉNUSZ csak akkor segít az ezoterikus kutatónak, ha evolúciós fejlődése során a formák szépségének MAYA fátylát félre tudja húzni. De ugyancsak ez kelti életre bennünk a harmónia iránti érzékenységet. Végeredményben a VÉNUSZ princípium mentális hatásait kell hasznosítani. 34

SZATURNUSZ Lényege a kristályosodás, a befejezés, a megmerevedés. A teremtő folyamatok utolsó fázisa: a végsőkig sűrített anyagi világ, amely fordulópont a körforgásban. A teremtő nász extázisa, melyben az alkotás öncélú tüze lobog, a tudás hűvös öröme, a rend felemelő etikája, s az életöröm káprázata ellentétébe vált át. Minden, ami kalandos, élvezetes életélmények lehetőségét kínálta, most a szenvedések kínjává torzul, hogy az ellentétek őrlő malmában megszűnjék az élet utáni sóvárgás. Valamennyi kozmikus vallás és a hermetikus hagyományok szerint az anyagba szállt szellem, azaz az élet hibás törekvés eredménye. Ez a felismerés azonban csak e hibás szándék megvalósulás, a következmények hiábavalóságára való ráébredés után lehetséges. A SZATURNUSZ ezt a felvilágosítást végzi el. Hatásai ezért életellenesek. A SZATURNUSZ princípium szerepe egyenes folytatása a vénuszi esztétika szépségvilágának. Minthogy minden teremtés tökéletlen kísérlet, az idea sohasem találhat megfelelő formakeretet, amely tökéletesen harmonizál vele. VÉNUSZ szépségsziporkázása csupán megkönnyíti, de nem teszi tökéletessé szépségflastrommal sem azt, ami már elinduláskor magában rejtette a tökéletlenséget. A vénuszi életigenlés hiábavalóságára hívja fel a figyelmet a SZATURNUSZ. S mindaz, amit a vénuszi szépségvonzás hatására a teremtő hibásan létrehozott, SZATURNUSZ próbakövén derül ki. A SZATURNUSZ princípium megnyilvánulásának hármassága ugyancsak felismerhető. A túlfokozott SZATURNUSZ hatások olyan akadályfalakat emelnek, hogy a teremtő erők visszapattannak róla. Ezek az akadályok, már közvetve sem tekinthetők támogatónak, mert öncélú akadályozóvá válnak. A gyenge SZATURNUSZ erők viszont éppen a próba megnyugtató mércéjének hiányát mutatják, amikor minden hibás idea realizálódhat. A kiegyensúlyozott SZATURNUSZ hatások a végső kibontakozást segítik elő. Az utolsó fázisban SZATURNUSZ támogat, amikor az involúció valamennyi közbenső állomásán végigmenve, a teremtő ideák az anyagi síkon kikristályosodnak. A SZATURNUSZ az ember számára az involúció utolsó fázisa. Ahol a lét tendenciája átfordul ellentétébe: az a megkötött formák világa. A forma az emberi látásmód fikciója. Mert alakzatok, szervezetek változnak, szerveződnek és szétesnek, egyszerre mindkét irányú ellentétes tendenciájú folyamatban. A forma valamilyen szabály szerint terelt és az emberi látásmódtól is függő dinamikai reláció. A mikrofizika fontos felismerése, hogy az atomok magját potenciálfal veszi körül, amely lényegében elektromos erőtér. Ez a potenciálfal – szemléletesen – gömbszerű a mag körül. A formafikcióhoz kötött klasszikus fizika látásmódja szerint a fal potenciáljánál kisebb mozgási energiájú részecske nem haladhat át rajta sem kifelé, sem befelé. Van azonban egy „rejtekajtó”, amelyen keresztül a kisebb energiájú részecskék átjuthatnak a falon, s ezt alagúthatásnak nevezték. A klasszikus fizika látásával ellentétben a kvantummechanika már magyarázza az alagúthatást. Úgy azonban, hogy nem beszél zárt erőkről és kötött energiákról (tehát a látásmód formafikcióit feloldja anélkül, hogy tagadná), s azt állítja, hogy az általunk eddig ismert törvények a nukleonok világában transzformáción mennek át. Az atomszerkezeteknek ez a törvényszerűsége frappáns analógiája az emberi látásmód formafikcióinak: aki a formák világába beszorul, azt a fikciók potenciálfala veszi körül, amelyből nem tud kitörni. Ezek a korlátok mágikusan kivetített látszólagos gátak s az analógiák alapján a teremtett világ minden alakzatában felfedezhetjük az emberi látásmód következményeként. Zárt egységeket bárhol találhatunk, csupán a nézőponttól függ, hogy ezek határait hol vonjuk meg formateremtő akaratunkkal.

35

Ásványi, növényi alakzatok, az egyéniség önös világa, közösségek, államformák, kozmikus szervezetek a formateremtő képzelet kivetített fikciói és káprázata, az ember számára azonban a valóság hiedelmével felruházott képződmények. Ezek az általunk teremtett gátak fiktív voltuk ellenére vágyaink dinamikus törekvéseivel szemben ellenállnak. Akadályozó falként mered előttünk, ha kívül lévőnek képzeljük magunkat és börtönt vonnak körénk, ha nézőpontunk a formaegységen belül van. VÉNUSZ esztétikus varázsa így válik SZATURNUSZ kijárás nélküli barlangjává. A szaturnuszi merevítés a valóság látszatát keltő anyagi formába zárja szellemünket. Amit vágyaink mágikus kivetítésével megteremtünk, falként mered előttünk, kalodaként kényszerít tehetetlenségre. Amiről azt hittük, gyarapít, most fogyaszt, erőnket felemészti, s tehetetlenül vívunk szélmalomharcot velük. Súlyos teherként nehezedik ránk, amiről azt gondoltuk, szárnyakká válik. A SZATURNUSZ lényegi szerepe felhívni a teremtmények figyelmét arra, hogy az anyagi forma kötései csupán egyfajta tudatállapot fikciója. Az akadályok arra kényszerítenek, hogy előbb vagy utóbb legyőzessenek. Ha a fikciók káprázata megszűnik, ha a potenciálfalak rejtekajtójának kulcsát megtaláljuk, szellemünk felszabadul ebből a börtönből. Az emberi életben a SZATURNUSZ szerepe az egyik legnagyobb áldás. Azzal, hogy akadályokat emel, ellenőrzésre kényszerít s állandóan mérlegkészítésre ösztönzi az embert. A túl könnyen elért eredmények öncélú életigenlést és örömhabzsolást váltanak ki, mely az ember életértékelését hamis értékrendűvé teszi, s tökéletesnek tartaná azt is, ami tökéletlen. A sikertelen kísérletek azonban figyelmeztetnek, hogy a pozitív töltöttség nem elegendő. A SZATURNUSZnak ezek a hatásai egyenesen szükségesek a vénuszi élmények után. A SZATURNUSZ princípiumot az ősi hagyományok a karma bételjésítőjeként említik. SZATURNUSZ a fordító, az akcióval szemben támadó reakció közvetítője. Poláris töltése is negatív. A karma cselekedeteink negatívja, ellentéte. Megmutatja törekvéseink hibáit. Amit tettünk, azok merev formákká, vágyaink megvalósulva, akadályozó kalodává válnak. A szorító korlátok ránk nehezednek, amíg a hibákra rá nem jöttünk és csíráit is elpusztítva magunkban, a szükséges tanulságokat le nem vonjuk. Végeredményben, amíg törekvéseink involúciós tendenciájúak, addig az akció-reakció törvénye érvényesül és saját törekvéseink ellentétébe ütközünk. Az emberi élet evolúciója során azonban fokozatosan megszűnik az akció-reakció érvényessége, mert az ilyen tendenciájú életforma már kivezet a létből. A SZATURNUSZ antropomorf képzettársításaként felmerül az öregség problémája. A szervezetek elöregedésének tünetei ugyanis SZATURNUSZ jellegűek. Akik még nem rezegnek együtt a Kozmosz ritmusaival, görcsösen ragaszkodnak az élethez. Az öregséget fájdalmas, sivár, keserű állapotnak tartják. Éppen a test fizikai állapota, melyet fiatalkorban oly mohó kultusszal emeltek magasra, figyelmeztet először a lebontódásra. Mert a szervezet megmerevedése, rugalmatlansága egyben az életerő elsatnyulása is. De elöregedhetnek, időszerűtlenné válhatnak eszmék, kultúrák, szellemi törekvések, érzelmi kapcsolatok is. Az öregségből hiányzik a kibontakozó élet spontaneitása. Csak görcsbe merevedhet ilyenkor minden életigenlő magatartás. A spontaneitás lehetősége azonban nem szűnt meg, csupán a tendenciája változott. Minden törekvés spontán, amely a lebontódás felé terel. Az öregség harmonikus elfogadásának kulcsa: a lebontódás szuprakozmikus törvény s egy új létforma kibontakozásának feltétele. A SZATURNUSZt a csillagfejtés hagyománya a „Nagy Szerencsétlenség” princípiumának tartja. Mint ilyen, életellenes is és sikertelenségeket idéz elő az ember életében. De csak az involúciós tudat számára életellenes. Kétségtelen, hogy akadályokat gördít emberi törekvések elé és szenvedéseket okoz. Ezek azonban az evolúció feloldó áramában tapasztalásokká, tanulságokká változnak át s épp ennek következtében az emberi törekvések tendenciái is megfordulnak: a lét helyett a Meg Nem Nyilvánult Istenség örök nyugalma felé fordítanak. Akiket megérintett a messianizmus árama, a szenvedést megnyugvással fogadják, a sikertelenségeket hibás szándékok következményeinek tart-

36

ják. A SZATURNUSZt pedig – minthogy éppen ez a princípium végzi el ezt a munkát – az örökkévalóság követének tekintik. Az emberi élet három hermetikus síkú vetületében a SZATURNUSZ analógiái a csillagfejtés hagyományai szerint a következők: Fizikai síkon mindaz hatása alatt áll, amely az anyagi világ kötéseihez tartozik. Így a megmerevedés, a kristályosodás, az akció-reakció ütközései, a kozmikus korlátozások, akadályok és szenvedések, az élet sorsszerű adottságai: katasztrófák, veszteségek, gond, betegség, halál. Asztrális síkon az ember jellemét a SZATURNUSZ csiszolja, tisztítja, formálja, alakítja. A kiegyensúlyozott, harmonikus hatások az embert törekvéseiben megbízhatóvá, határozottá, állhatatossá, elmélyedővé, megfontolttá teszik. Az ilyen SZATURNUSZ egyéniség minden feladatát, a kicsit és a nagyot egyaránt a legnagyobb komolysággal végzi el. Szereti a magányt és az elvonultságot, munkájában koncentrált, pontos. Meggyőződéseihez ragaszkodik, s élete minden vonatkozásában súlyos teherként vonszolja a merev törvényhez kötöttség koloncait. Életének eseményei mindig súlyosan problematikusak. Sohasem könnyed és lazán nagyvonalú, mert minden eseményben a lét mélyebb törvényeit kutatja elmélyedve és nagy komolysággal. Kapcsolataiban hűséges és ragaszkodó. A túlfokozott SZATURNUSZ hatások a jellemet merevvé, nehézkessé, rideggé teszik. Ilyen hatások alatt álló ember fanatikus és makacs, nagyon sokszor kicsinyes, emberkerülő, megátalkodott, a kákán is csomót keres. Gyenge SZATURNUSZ hatások ezzel szemben az exisztencia bizonytalanságaiban, a vitalitás gyengeségeiben, a helyes kritika, az elmélyült törekvések, barátságos kapcsolatok hiányában nyilvánulnak meg. A mentál síkon a SZATURNUSZ tárja fel az ember előtt a sorserők szerepét az egyéniség alakításában, a karma titkait és rejtett összefüggéseit, az anyagi világhoz tartozó ütközések, küzdelmek, szenvedések és megpróbáltatások értelmét. Az emberi közösségek életében a SZATURNUSZ egyéniségek közül kerülnek ki a kézművesek, földmunkások, bányászok, temetési ügyekkel foglalkozók, filozófusok, magányos kutatók. A SZATURNUSZ bizonyos analógiái az idősebb embereket, férfiakat, idősebb barátokat, fivért szimbolizálják. Az ezoterikus kutató számára a SZATURNUSZ közvetíti a szenvedéseken és megpróbáltatásokon keresztül az emberi és kozmikus lét összefüggéseinek megértését. A hagyományok a SZATURNUSZt a „Küszöb Őré”-nek is nevezik. A „Küszöb Őre” cselekvéseink reakcióinak megtestesült szimbóluma. Az ezoterikus tanítások elsősorban a beavatások misztériumairól szóló beszámolókban beszélnek róla. Minden neofita találkozik nem is egyszer, misztikus útján ezzel a saját maga által teremtett fantommal, gyengeségeinek, hibáinak, hibás cselekedeteinek öntudatlan mágiával létrehozott, s az anyagi világban valóságosan létezőnek hitt teremtménnyel. Ez a fantom a lelkiismeretfurdalás gyötrelmeiben, mint félelmetes akadályozó és tehetetlenségre kárhoztató teremtmény él és zárja el az utat a továbbfejlődéstől. Mert a lelkiismeretfurdalás azt jelenti, hogy az emberben benne vannak a lelkiismeretfurdalást kiváltó gyengeségek, hibák és hiányosságok, s ezek mindaddig nyomorítják is, amíg az egyéniség különvalóság tudatából fakadó betegséggócok meg nem szűnnek. A tudatos találkozás a „Küszöb Őré”-vel azonban nem csupán egy nevezetes állomás jelzője. Az involúciós tendenciájú létszakasz állandó kísérője ez. Mágikus töltésű képlete, esszenciája mindannak, amit az ember öntudatlan teremtő erőfeszítéssel az öngyarapítás csalóka és hamisan csábító varázslataiban létrehozott. Ez a teremtmény végigkíséri az embert a létformák láncolatain, s lénye érzékelhetetlen dimenzióiból küldi figyelmeztetéseit, amikor elbízza magát. Mindig és minden olyan létérzésben megszólal, amidon az ember a húsvilág kereteiben biztonságban érzi magát, s ekkor képzelt erői gyengeséggé válnak, hamis biztonságérzete kozmikus méretű. Csak akkor szűnik meg e fantomnak fiktív élete, ha ezt a fikciót az ember tudatosan felismeri, ha magát az akció-reakció kötései alól felszabadítja. Addig a „Küszöb Őrző”-je legyőzhe37

tetlen akadályként állja útját. Aki a maga „Küszöb Őré”-vel találkozott és az átengedi a szűk kapun, túljutott az involúció és evolúció fordulójának holtpontján és bekapcsolódott a messianisztikus erők létből kivezető áramába. Az ezoterikus úton haladók számára a SZATURNUSZ a törekvések elmélyítését, s a szenvedések és megpróbáltatások misztériumának megértését segíti elő. Elsősorban a kemény aszketikus életforma, a jógapraxis, alkímia, különösen a tibeti csöd felel meg a legjobban a SZATURNUSZ egyéniség számára, de a rendszerező, mély összefüggéseket feltáró tudományágak és filozófia is a SZATURNUSZ egyéniségek kedvelt és kozmikusan is megfelelő kutatási területei.

38

A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM A három új bolygóprincípium és az ember kapcsolatának részletes tárgyalása előtt szükséges egy összefoglaló áttekintés ezek együttes szerepéről. Nagyon messze vezetnek és a tárgykör kereteit igen meghaladná, ha alapjellegük és hatásuk kozmozófiai vonatkozását is megtárgyalnánk. Ezért a bolygóprincípiumok és az ember szorosabban vett kapcsolataira térünk csak ki. A hét teremtő princípium kozmozófiáját továbbfejlesztve a három messianisztikus princípium emberi vetületei is kozmikussá transzformálhatók és az analógiák kulcsával bárki ilyen vonatkozásaikat is feltárhatja. Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a hétbolygós világkép értékrendjével és normáival nem közelíthetők meg. Mindhárom hatása ugyanis az, hogy fellazítja a hétbolygós világképet és egészen új dimenziók szelepeit nyitja meg az emberben, melyeken ezek energiái beáramolhatnak. A hétbolygós világkép axiómái olyan nézőpontok tartozéka, ahonnan csak az involúciós folyamatok szűrhetők ki. A világkép bázisa tehát a merev anyagi formák. A három új bolygó bennünk működő erői éppen ebből a merev törvényvilágból segítenek kiszabadulni azzal, hogy a tudatot és a lelket eddig nem érzékelt dimenziók felé is fogékonnyá és érzékennyé teszik. Szerepük messianisztikus, hatásaik tendenciája evolúciós és hármuk egységében tisztán fénylik a három hermetikus sík által jelképezett teljesség. Az URÁNUSZ a fizikai síkhoz kapcsolódó tudatrészünkre hat és tágítja ki az értelmi érzékelhetőség korlátait. Eddigi Tér és IDŐ koordinátájú világképünk érvénytelenné válik. A modern természettudomány jellegzetesen uránuszi erők működésére enged következtetni. Az új természettudományos világképben már felbomlottak a formák fikciói és a jelenségek időbeli lefolyása sem vizsgálható a percek, másodpercek időegységeivel. A mikrovilág dimenzióiban az anyagi formák erők, energiák viszonylatai s a jelenségek a másodperc érzékelhetetlen töredékei alatt zajlanak le. De felbomlanak a formák fikciói a makrokozmosz irányába is. Csak egy példát említve, az utóbbi évtizedekben kifejlődött rádióteleszkópia az olyan kozmikus égitestek, ködök, intra- és extragalaktikai rendszerek létezését derítette fel, amelyek nem látható fényt, hanem a spektrumoknak más szakaszához tartozó elektromágneses sugarakat bocsátanak ki magukból. Sőt arról is tudósít, hogy a Nap körül átmérőjének többszörösét kitevő átmérőjű rádióhullámokat kibocsátó burok van. Az URÁNUSZ segít elsősorban annak felismeréséhez, hogy az involúciós világkép törvényeinek érvényességi határai vannak. Szinte robbanásszerűen veti szét a befejezettség hiedelmét keltő formafikciókat. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a formák mindig valamilyen önkényesen választott nézőponthoz tartoznak, s minthogy ezek a nézőpontok változók, a hozzájuk tartozó képek is ingatagok. NEPTUNUSZ hatásai jelentősebben az asztralitásban érvényesülnek és az URÁNUSZ oldó munkáját itt folytatják. Ha az ember világképe alapjaiban megváltozik, feltételezett rendje is felbomlik. Ennek villámlásszerű felismerése után a tudat számára is megszűnik a formákkal és a renddel megteremtett biztonságérzet. A Káosz forma és kötöttség nélküli bizonytalanságába hullik az ember a NEPTUNUSZ a világképnek ezt a teljes szétbomlását váltja ki. Azt az állapotot, amelyben a lélek addig ismeretlen dimenziók lakója lesz. A kaotikus lélekállapotok a bennük működő negatív princípium eluralkodásával is együttjárnak. A befogadó képesség fokozódik és az önátadás állapotában új világok, a Kozmosz ismeretlen dimenzióiból jövő áramlatok is felfoghatókká válnak. A világkép zártsága felbomlik s a tudat a forma- és szabálynélküliség befogadó készséget is jelentő káoszába hullik bele. Ilyenkor teremtődik meg a feltétele annak, hogy a Nirvanisztikus Istenség harmadik követe, a PLÚTÓ is elvégezze munkáját. A PLÚTÓ a mentális dimenziók tiszta légkörének szétárasztója. A másik két princípium munkájának betetőzője. A mentális sík az ütközések kiegyenlítettségének világa is. Ez a PLÚTÓi kiegyenlítés a dinamikus egyensúly, amely végleg kivezet a hét bolygó világképéből. E három bolygó nem vizsgálható és magyarázható az ember centrikus látásmódjával, hatása nem mérhető ennek normáival. A centrikus tudat involúciós tudat s bennük nyilvánvalóan csak romboló 39

erők működését állapítaná meg. A kozmikussá tágult látásmód az, amely dimenziókat vág át, téren és időn túli távlatokat mutat és felfogja a princípiumokban működő messianisztikus hatások evolúciós tendenciáit is. Ezért a három princípium ismertetése során elsősorban a kétfajta, a centrikus és a kozmikus távlatú tudat látásmódját domborítják ki. A témakör ilyenfajta fogalmazása és magyarázata is lényegében a polaritások és a semlegesség hármas egységébe illeszkedik, mert a polaritásokat az involúciós és evolúciós tendenciák, a semlegességet pedig ezek körforgásából létrejövő bezáruló kör szimbolizálja. Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a kauzalisztikus gondolkodású emberekre nem, vagy csak alig érzékelhetően hat. Ha igen, akkor is látszólag romboló hatásúnak tűnnek és ezért szokás ezeket rosszindulatú bolygóknak is nevezni. Az evolúció azonban életellenes. Csupán azok hasznosíthatják a bolygók erőit, akik az evolúció létből kivezető áramába már belekerültek, nem csak sodortatva, hanem erőteljes törekvéssel. Akik átadták magukat a messianisztikus segítő erőknek és ezeknek pozitív továbbközvetítői is. Mindhárom bolygó a három hermetikus sík emberi vetületeiben is hat, mégis alapjellegüknek megfelelő síkon érvényesítik hatásukat legerőteljesebben és legnagyobb intenzitással. Kommentár nélkül, csupán érdekességként megemlítjük, hogy a nukleáris energiák felszabadításában elért első eredmények az Uránnak nevezett elemhez kapcsolódnak, s a további kutatások során még másik két elem is jelentős szerepet kapott, melyeket Neptúniumnak és Plutóniumnak neveztek el. Hangsúlyozni kell, éppen az összefüggések feltárása érdekében, hogy ezeket az elemeket akkor fedezték fel, mikor még a természettudománynak nem volt birtokában a nukleáris energiák felszabadításának kulcsa.

URÁNUSZ Az URÁNUSZ a kataklizmatikus erők közvetítője. Ezek az erők hirtelen, robbanásszerűen, váratlanul hatnak, hatásaikra nem könnyű felkészülni. Jellemzésére kézenfekvő analógia az elektromos ívkisülés. Ez túlméretezett feszültség hatására jön létre, amikor a hasznosított potenciál vezetésében zavar keletkezik és a kiegyenlítődés nem jár munkavégzéssel, hanem pl. a levegőn keresztül jön létre rövidzárlat. Ha a levegő ionizált és néhány elektron a feszültségkülönbség hatása alá kerül, ionizációs lavinát indít el, amely a két pólus közötti levegőn keresztül kisüti ezt a feszültséget. Bár maga a villamosság és minden villamos jelenség URÁNUSZ jellegű, hangsúlyozzuk, az előbbi fizikai példát segítő hasonlatként említettük meg. Mert az URÁNUSZ megnyilvánulási formái sokkal bonyolultabbak. Az analógia elsősorban olyan transzformációval alkalmazható, amely az emberi élet alakulásaiban, folyamataiban, a hirtelen fordulatú, mellékutakat rövidre záró adottságokat tárja fel. A lét körforgásában, a kozmikus lét spiráljárataiban az emberi szellem és a lélek gyakran talál ilyen mellékutakat, amelyek a kényelmes szerpentineket átvágják. Lehet, hogy ezek tüskések, sziklásak, veszélyesek, de mégis rövidebbek. Az emberben mindig van hajlandóság, a benne rejlő örökkévaló Isteni Én sugalmazására, hogy ezeket a rövidítő, de veszélyes utakat válassza a kényelmes szerpentinek helyett. Az Isteni Én gyakran sugall ilyen gyorsításokat. Ha azonban a korlátozott látású személyiség és mindenkiben rejtetten meglévő kozmikus Én között akadályozott a kapcsolat, ez a rövidítés tragédiák, beteges pszichózisok, intellektuális megzavarodottságok kiváltója lesz. De mindez csak a centrikus látású tudat számára tragédia. Csak az zavarodik meg, akinek hibás hipotézisekből felépített világképe délibábként foszlik széjjel. Egyedül a végeredmény fontos. Mert e rövidre záró mellékutakon az Isteni Én minden tragédia, bukás, sérülés ellenére a legnagyobb tapasztalásintenzitással jut el a csúcsra. A belső feszültségek villámlásszerű kisülései arra késztetik az embert, hogy mielőbb kiszabadítsa börtönéből a benne rejtőző isteni magot. Az involúciós, illetve a messianizmus áramába került evolúciós tudat látásmódja szerint vizsgálva, az URÁNUSZ princípium hatásai mindhárom hermetikus sík vetületében végig- követhetők. 40

A hagyományok szerint az ember involúciójában a SZATURNUSZ képviseli az utolsó állomást. A hét bolygós világkép megmerevedett SZATURNUSZ keretei robbanásszerű, kataklizmatikus átalakulásban hullanak szét. Megváltoznak a vénuszi formák esztétikájának normái. Érvényüket vesztik a JUPITER által képviselt antropomorf törvények tételei is. Az ember egyéni világképének törvényei horizontális és vertikális jellegű kapcsolatokat mutatnak. Horizontális jellegűek az egyének, valamint az egyén és a közösség között kapcsolatok, vertikális jellegűek az egyéni élet és a kozmikus történések összefüggései. Az ember világképének sajátos normái és értékrend elemei is e törvények szerint alakulnak. Az URÁNUSZ ezt a világképet és törvényrendet érvényteleníti. A fizikai sík vonatkozásaiban átalakulnak a világkép fikciói, a Tér és Idő eddigi rendje, mértékegységei. A hétbolygós világképben a tudáselemek az érzékelhető világra korlátozódnak. Az URÁNUSZ olyan jelenségek iránt is fogékonnyá tesz, amelyek már nem az érzékelhető világban vannak. Atomi részecskék vagy makrokozmikus méretű tejútrendszerek ködvilágában lejátszódó eseményeket tár fel. Ezek már nem közelíthetők meg a földi látásmód statikus formafikcióinak elemeivel, mert a formák csupán dinamikus viszonylatokként foghatók fel. A villamosság és a nukleáris energia fajták jellegzetesen mutatják, hogy az emberiség azzal, hogy természettudományos kutatásai során ezeket felismerte, megtette az első lépéseket a világmindenség több dimenziós felépítésének megismerése felé. A mai természettudományos világképben azonban még igen sok tényező köt a régebbi, az értelmi szűrőn csupán az érzékelhető világot átengedő ismeretrendszerhez, így a kutatások módszere is a kategorizáló látásmód, a szintetikus kozmikus látásmód helyett. Bár kétségtelen lényeges haladás figyelhető meg ebből a szempontból is. Így pl. az, hogy a modern fizika a jelenségvilág bizonyos dimenzióiban nem különböztet már meg fizikát és kémiát, hanem ha elég szűk területre szorítkozóan és bátortalanul is, de összefoglaló elméletekkel igyekszik ezeket szintézisbe hozni. Egyik nagy hiányossága azonban a sok között, hogy még nem találta meg a makro- és mikrovilág kapcsolatát a Bioszféra dimenzióval. De említhetnénk még számtalan példát. Az asztrális URÁNUSZ hatások, mint a lélek belső feszültségei, ki nem élt törekvései, szenvedélyei és kirobbanásai törnek hirtelen felszínre. Ezekben a kataklizmákban az addigi etikus-morális korlátok szalmaszálként törnek össze. A léleknek és szellemnek a lét dualitásából fakadó rövidzárlatai, asztrális ionizációs lavinái ezek. Létrejövésükhöz szinte egészen kis impulzus is elegendő és az asztralitásban kitörő erővel indul meg a belső feszültségek kisülése. A mentális sík vonatkozásában az ember egész kozmikus helyzetöntudata változik meg azzal, hogy a Kozmosz érzékelhetetlen dimenziói is jeleket adnak. Ez a helyzetöntudat valamilyen nézőponthoz tartozó világképben nyugszik, amelyben antropomorf módon kialakult rend- és kapcsolatformák adják a fiktív vázat. Az URÁNUSZ hatására ezek szintén érvénytelenné válnak, mert az ember észreveszi, hogy a nézőpontok nem rögzíthetők, hanem kaleidoszokópszerűen, állandóan, sokszor szinte érzékelhetetlen gyorsasággal változnak. Az URÁNUSZ hívja fel a centrikus látású ember figyelmét először arra, hogy a nézőpont relatív. Ezek a hatások nyilvánvalóan olyan mértékben lazítják fel és bontják meg az ember egész világképét, hogy minden elem önmagában és kapcsolataiban, újraértékelésre szorul, s a tájékozódás számára egészen új eszközöket kell keresni. Újra meg kell tanulni tájékozódni. Ha mindezeket az evolúció értékrendjével mérjük, az URÁNUSZ messianisztikus jellege kezd szembetűnni. A fizikai sík Tér és Idő koordinátáiból felépített formák és folyamatok merev kereteinek fellazulása azt jelenti, hogy az ember kivetített organizáló törekvése hibás s az erre alapított biztonság megbomlása is szükségszerű. Magától értetődő tanulsága ennek, hogy a fizikai sík biztosnak hitt kereteit, korlátait, az életnek e megtévesztő káprázatát is analóg módon tudatosan felül kell vizsgálni, át kell értékelni, tovább kell fejleszteni. Az emberi életet egy dimenziós torzítottságból többdimenzióssá kell tudatosítani. Az asztrál sík URÁNUSZ jellegű, nagyfeszültségű robbanásai a látszólagos katasztrófák ellenére is megtisztítanak, s a lélek új eddig nem érzékelt dimenziók iránt is fogékonnyá lesz. 41

A mentál síkon azután egész nagyszerűségében feltárul az URÁNUSZ szerepe. Azzal, hogy a fizikai sík formavilága felbomlott, a mentális értékelés megmutatja, hogyan kötődik az ember az élet húskereteihez. A formák a látásmód folytán körülhatárolt dinamikai viszonylatok. Tőlünk függ, hol húzzuk meg a határokat, de az is, hogy egyáltalán elhatárolunk-e. Ilyen elhatárolt egységek az ember világképében például maga az ember, azután a család, népi, nemzeti közösségek, világrészek. De ilyenek az érzelemvilág különböző vágytörekvései, az intellektuális tevékenységek sokrétű területei, tudomány és művészet stb. Az URÁNUSZ evolúciós hatásaiban ezt az igen változatos, de azért organikus formaképző készséget teszi rendkívül rugalmassá, hogy végső kifejlődésében a teljes határtalanságban és korlátozatlanságban oldódik fel az ember. De a rugalmas nézőpontváltoztató készség kifejeződését is jelenti ez. Húséletünk földhözkötöttsége, karmikus keretünk valamilyen családi, népi közösségben; nevelésünk, tanulmányaink, érdeklődési körünk, vágyéletünk, sorsunk szerencsés vagy tragikus alakulása mind attól függnek, milyen nézőpontból nézzük és vizsgáljuk őket. A nézőpontok merevségének és látszólagos kötöttségének feloldása után felismerjük, hogy a világkép kategóriái összefüggnek egymással. A kapcsolatok meglátása nagy transzformáló készséget is kifejleszt s ezáltal létérzésünk is kitágul. Nemcsak egy nézőponthoz tartozó korlátozott világ lakói leszünk. Lényünk kinyílik más nézőpontok Tér és Idő koordináta-rendszerei, sőt, a lét többi vertikális dimenziói iránt is. Az ember helyzetöntudata evolúciós hatásaiban kezd kozmikussá változni. A nézőponttól függő kozmikus egységek funkcionális és dinamikus kapcsolataiban a lehetőségek végtelen sorát nyitja meg az ember számára. Ez látszólag éppen a sokféleség miatt a szétbomlás hiedelmét váltja ki, amely azonban csak látszat. Ha a különböző rendszerek kapcsolatát feltáró készség kifejlődik bennünk, a világmindenség egyetemes törvényrendje is fokozatosan megvilágosodik. Rendkívül szembeötlő az URÁNUSZ hatása az egyének közösségi kapcsolataiban. Minden kornak, a Föld fejlődésének megfelelően van közösségi etikája és morálja, a közösségek szellemi, politikai törekvéseit vezérlő eszméje, ideológiája, materiális és transzcendentális vonatkozású értékrendje. Az ilyen közösségi törekvés valamilyen csoport öntudathoz, például osztály, faj, népi közösség, anyagi érdekközösség, azonos szellemi törekvés, művészeti felfogás stb. öntudatához is kötődik. Ennek azonban alapjellege involúciós, látásmódja tehát centrikus. Éppen az URÁNUSZ bolygó felfedezése utáni időben indult meg az emberiség életében ilyen vonatkozásban nagyszabású változás. Legszembeötlőbb a különböző csoportöntudathoz tartozó értékrend forradalmi változása. Mérhetjük ezeket az involúciós és evolúciós látásmód szerint egyaránt. Az involúciós látás szerint életellenesnek tűnnek ezek a változások, melyek során régi társadalmak hullottak szét, merev törvényformák vesztették érvényüket s a forradalmakban kirobbanó feszültség hatására romboló elemi erők szabadultak el. Az evolúció értékelésével mérve azonban mindezek a jelenségek az emberiség életének olyan változásai, amelyek új kapcsolatformák lehetőségét teremtik meg. A változás alaptendenciája, hogy e hatások a látszólagos rombolás ellenére közelebb terelik az emberiséget az evolúciós öntudat közösségi analógiájához: az egy akol, egy pásztor krisztusi világképéhez. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az URÁNUSZ ebben a munkában csak részfeladatot végez. Az első impulzust adja s elsősorban a fizikai sík vetületében érvényesül. A teljes munkát a három messianisztikus princípium együttes hatása végzi el. Az emberben működő URÁNUSZ arc igen sokrétű. Közelebbről, e princípium analógiái azok a tényezők, amelyek hozzásegítik az embert az érzékfölötti világokkal való kapcsolat megteremtéséhez. De az értelemmel szembeni intuíció, a magasabbrendű intellektus, az elavult, lassan érvényüket vesztő felfogások lerombolására és átalakítására irányuló törekvés, a forradalmi változások igénylése és az azok iránti fogékonyság is mind az URÁNUSZ princípium egy-egy arca. Az emberi élet minden területén felismerhetjük ezeket az URÁNUSZ analógiákat. A fizikai síkon URÁNUSZ jellegű az elektromosság, a gyors helyzetváltoztatásra használt eszközök, mint a robbanómotor, a repülőgép, a különböző távközlő berendezések, mint a távbeszélő, rádió, televízió, de a nagyerejű robbanószerek is, valamint a központi idegrendszer és az emberi aura. 42

Az asztrál síkon az ember jellemének egészen sajátos színezetet ad az URÁNUSZ. Evolúciós tendenciájú hatásaiban az URÁNUSZ egyéniség nagyvonalú, önálló és független. Szereti a gyors ritmusú életet, a változásokat, a változatosságot, a rendkívüli, újszerű, szokatlan dolgokat. Az elavult hagyományokat forradalmi újításokkal igyekszik megváltoztatni. Új eszmeáramlatok iránt nemcsak fogékony, de maga is alkotószellemű közreműködéssel, sőt erőteljes kezdeményezéssel kapcsolódik ezekhez. Rendkívül finomérzésű, érzékfeletti hatásokra érzékeny. Eredeti és szellemes. Ha azonban még csak az involúciós tendenciájú hatások érvényesülnek, az ember jellemét excentrikussá, végletessé, túlfeszítetten indulatossá, felforgatóvá, tekintélyrombolóvá teszik. Az ilyen ember nem tűr semmiféle korlátozást. Gátlástalan, erkölcstelen, szexuális életében perverzitásokra hajlamos, szellemi törekvéseiben utópisztikus, rögeszmés, gyökértelen célokat kergető, túlzó, fantaszta, rajongó forradalmár. A mentál sík vonatkozásaiban az URÁNUSZ csak akkor érvényesülhet, ha az ember a messianisztikus hatásokra már fogékony és érzékeny. Kedvező kombinációk esetén lángész, aki korszakformáló hatásával új világkép kialakításához segíti hozzá az emberiséget. Az URÁNUSZ a mentál sík tudatállapotaiban az érzékfölötti világ kapuit is kinyitja. Az ezoterikus kutató számára az URÁNUSZ princípium segítő hatásai elengedhetetlenek. Az érzékfölötti világokkal való tudatos kapcsolat megteremtéséhez a hét princípium szükséges, de nem elégséges. Az anyagi világ összes kötései csak akkor szakadnak el s a láthatatlan dimenziókban akkor tudunk tájékozódni, ha a három messianisztikus princípium közül legalább az URÁNUSZ erőit be tudja fogni az ezoterikus kutató segítő támogatóként.

NEPTUNUSZ Az ezoterikus csillagfejtés szerint a NEPTUNUSZ princípium analógiái: a misztika, divináció, médiumitás, misztikus unió, a tudat alatti világ (modern pszichológiai kifejezéssel élve), az ember asztralitása általában. De említhetnénk még számos más analógiát. Ezek a példák legtöbbször nem is állnak „logikai” kapcsolatban egymással. Látszólag összefüggéstelen fogalmak, jelenségek, magatartásformák, tudatállapotok. Valóban, a NEPTUNUSZ nem „érthető meg”, kauzálisan magyarázhatatlan. NEPTUNUSZ világa az, amelyben a klasszikus logika végleg kudarcot váll. Az értelem nem elháríthatatlan akadályokba ütközik, sőt éppen az a „baj”, hogy itt nincs ellenállás. Minden szétfolyik, határtalanságba olvad, ködbe vész, ha értelemmel közeledünk hozzá. Hangsúlyozzuk, hogy a NEPTUNUSZ és az ember kapcsolatáról van szó, mert kozmozófiai vonatkozásai ennek a princípiumnak szavakkal már el sem mondhatók. A következőkben is csak arra szorítkozunk, hogy az analógiakapcsolatok sajátosságait magyarázzuk, csökevényes definiálgatások helyett. A görög-római mitológiában Poszeidón-Neptunusz a tenger és az erdő istene. A hagyomány szerint Atlantisz idején főisten volt. Ez a mitológiai utalás közelebb visz kozmikus lényegéhez. Mert NEPTUNUSZ a folyékony halmazállapotú világ. A folyékonyság is, mint a többi halmazállapot, a teremtés többdimenziós energiaállapota. Sajátsága, hogy a teremtő és lebontó tendenciák legváltozatosabb lehetőségei tárulnak elénk a folyékonyság világában. A merev-szilárd és a légnemű halmazállapot között van. Attól függően, hogy a teremtő vagy a lebontó mágiával élünk ebben a léthalmazállapotban, aszerint transzformálódhatunk a merev, vagy levegős állag felé. Természetesen nem tévesztendő össze a NEPTUNUSZ folyékonyság az érzékszervekre felépülő klasszikus fizika hasonló tételeivel. Az utóbbi fizikai halmazállapot egysíkú koncepció. Az ezoterikus hagyományok olyan létállapotnak tekintették azt, amelyben a tudat valahol, középúton áll a létesülés és az anyagi világból való felszabadulás között. A folyékonyság a Biosznak is, amely az ásványi formák és a láthatatlan lélekállapotok között átmenet, szintén alapvető eleme.

43

Ehhez az átmeneti állapothoz tartozik, hogy az ember számára folyékonyság állapotában végleg érvényüket vesztik például az időkoordinátához tartozó sorrendiség kategóriái. A múlt, a jelen és jövő valahogyan összefolynak, elhatárolhatatlanul. A modern természettudomány és atomfizika szintén eljutott fejlődésében odáig, hogy a mikrovilág jelenségeinek vizsgálata során felismerte ezt. Heisenberg a „Mai fizika világképe” (Das Naturbild der heutigen Physik 1955) című művében, melyben a mai természettudomány ismeretelméleti kérdéseivel foglalkozik, a következőket mondja: „… Az elemi részecskék nagyságrendjébe eső egészen kicsi tér-idő tartományokban a Tér és Idő sajátosan elkentek olyképpen, hogy az itt fellépő igen kicsi időtartamokra nézve már az ilyen fogalmakat, mint ,előbb’, vagy ,utóbb’, nem lehet többé egyértelműen definiálni; … számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az egészen kicsiny tér-idő tartományokban lezajló folyamatok az időben nem az ok és okozat sorrendjében, hanem éppen fordítva folynak le. Ezen a ponton tehát az atomfizika legújabb fejlődése ismét az okság törvényével függ össze.” – Ez azt jelenti, hogy a klasszikus kauzalitás kezd csődöt mondani … „a legutolsó években ezáltal, hogy igen kicsiny terekben és időtartamokra nézve az időbeli egymásutániság – úgy látszik – problematikussá vált, s ez idő szerint még nem tudjuk megmondani, hogy az a rejtély egymagában megoldható-e”. Heisenberg, mint jó természettudóshoz illik, még óvatos és csak a fizika által vizsgált területre vonatkoztatva mondja ki ezt a néhány évvel ezelőtt is még abszurdnak látszó megállapítást. Ennek egyéb analógiái azonban nem újak az ember számára, ha a kérdés nagyobb távlatait is hozzákapcsoljuk. Gondoljunk csak az álomvilág jellegzetes élményeire, amelyek az asztrális dimenziókban zajlanak le. Itt igen gyakran összekeverednek az események és az időrend teljesen felborul. Múltbeli események álomban felötlő emlékeit úgy éljük át, mintha a jelenben történne. Vagy döbbenetes próféciával látunk meg jövőbeli eseményeket. De egy-egy nagyhatású életeseményt is többször átélhetünk ugyanazzal az intenzitással és részletességgel, mint eredetileg. A NEPTUNUSZ által szimbolizált állapot tehát egészen új törvényű világokat nyit meg számunkra, amelyben jelen, múlt és jövő már nem használható koordináták. Ezután már csak energiaállapotokról beszélhetünk. Ez lényegében azt jelenti, folytonos formaképző és formafeloldó energiakombinációk alakulnak és változnak s ugyanakkor alakítanak és változtatnak. Ebben a koncepcióban már nem választhatók szét a polaritások sem statikus töltés, sem ezek dinamikus hatásaiból fakadó ellentétes tendenciájú funkciók szempontjából. A modern fizika csak egészen kis terület, amellyel kapcsolatban az ember világképe kaotikussá vált. A XX. század emberének természetkutatása azonban a régebben művelt speciális ágazatokon kívül egészen új területekre is kiterjed. A NEPTUNUSZ tudatos felismerése teljesen megváltoztatta az ember és a természet viszonyát. Különösen az újabban meginduló mélytengeri kutatások és a modern lélektan vizsgálatai mutatják jellegzetesen a NEPTUNUSZ tudat- és világkép tágító hatását. A mélytengeri kutatás éppen a folyékony létkeret életformáit ismerteti meg, az asztrális folyékonyság pedig az ember tudatalatti világa. A folyékonyság különböző dimenziójú analógiái iránt feltámadó érdeklődés a VÍZÖNTŐ korszak kozmikus jegyeit viseli magán. S minthogy Kozmosz feletti törvény az, hogy minden új csak a régi káosszá szétbomlott elemeiből épülhet fel, az Univerzumnak ezek az újonnan kutatott területei teljesen káoszba fullasztották az ember eddigi, a természetről alkotott magabiztos világképét. Tárgykörünket közelebbről érintő kutatási terület a modern lélektan. Talán ez mutatja legjellegzetesebben a neptuni hatásokat. A NEPTUNUSZ emberi vonatkozásait szintén az involúciós és evolúciós tudatállapotok látásmódjával kapcsolatban célszerű vizsgálni. A három hermetikus sík vetületeiben azonban már rendkívül nehéz szétválasztani. Ezek ugyanis nem szembeötlőek. Inkább csak a psziché rezgései és ezekre szuperponálódott konkrét tartalmi vonatkozások utalnak egy-egy sík uralkodó jellegére. Mert a NEPTUNUSZ a három messianisztikus princípium közül elsősorban az asztrálvilág analógiája.

44

Involúciós látásmód szerint hatásaiban jellegzetesen a káosz az alapmotívum. Amit az URÁNUSZ elkezdett, mint forradalmi romboló, azt NEPTUNUSZ folytatja. Az egocentrikus merevgörcsöket tovább lazítja. Az ember és a Kozmosz kapcsolatára vonatkozó világkép teljesen kaotikussá, azaz érvénytelenné válik az eddig ismert törvényvilághoz képest. Az URÁNUSZ hatása következtében a mikro- és makrokozmosz felé terelődött a figyelem és az érzékelés érzékenysége. A NEPTUNUSZ pedig már dimenzióváltozást okoz. A Biosz létkerete, a folyékonyság s annak finomabb dimenzióba transzformált analógiája, a psziché világa, szintén. A fizikai sík vonatkozásaiban a NEPTUNUSZ hatására az ember mindennapi életének jelenségei sajátos érzelmi visszahatásokat váltanak ki. Egészen mások ezek az érzelmek, mint a többi bolygó által kiváltott analóg hatások. Bennük a formák elbomlása tovább folytatódik az érzelmi nézőpontok kavargó változása folytán és a kuszaság látszata erősödik. Minden hangulati állapot tulajdonképpen nézőpont és szűrő. Emiatt az eddig objektívnek tartott értékelés és megismerés lehetősége alól kicsúszik a biztonság. Ez a szubjektivitás viszont hullámzó, változó, alakuló folyékony halmazállapot, amelynek csak az lehet a következménye, hogy az anyagi világ, mindennapi életünk érzékelt jelenségei a tudat érzelmi állapotaitól függően tárják fel titkukat számunkra. A neptuni érzelmi szűrő egyes színeket letompít, másokat felerősít, s a benyomások és visszahatások elemeinek kavargó intenzitásváltozása a létérzet hullámzó tengerén kormányát vesztett hajóhoz teszi hasonlóvá. Az asztrális vonatkozások az emberi élet szinte beláthatatlan területeit érintik. NEPTUNUSZ legerőteljesebb bomlasztó hatásai a pszichében mutatkoznak. Ezért a centrikus tudat látásmódjának ezeket a vonatkozásait részletesebben kifejtjük. A Lélek emberi analógiája a psziché, a tudatalatti világ, az ember akashája. Az újraszületések sorozatában ruhákként hordott különböző személyiségek cselekedetei ebben, mint emléktárban rögzítődnek. Az élmények hol rejtőző energiaformák, melyek látszólag megmagyarázhatatlan hajlamként vetítődnek ki a nappali tudatunkba, hol pedig a mindennapi élet színes formavilágának képszerű alakjaiban éli át őket az ember. Ha ezekhez a személyiségruhákhoz fel nem oldott magatartás- és tudatállapotgörcsök tartoznak, az ember nappali ébertudatában egészen különös hatásokat váltanak ki. A fel nem oldott egocentrikus szerepkörök, a szellem mágikus teremtő törekvéseinek hatására öntudatlanul teremtett kylkhorokká válnak, szinte önálló életet kezdő torz démonokká nőnek. Ezek súlyos diszharmóniát és zavarokat okoznak s felborítják az éppen feltöltött személyiség korlátozott tudatú, hamis egyensúlyérzetét. Attól függően, hogy ki nem élt, nagyfokú, pozitív töltésű energiák emlékrugói pattannak fel, vagy fel nem oldott egyéni és közösségi kataklizmák emlékeinek képe vetítődik a tudat vásznára, az emberi lélek mélyvilágából kirobbanó hatalmi ösztönök, vagy megnyomorító félelemgörcsök torzszülöttei törnek elő. A modern lélektan szintén felfigyelt már az általános emberi magatartástól eltérő jelenségekre. Elmekórtani vizsgálatok során sok ilyen kóros jelenséget jegyeztek fel: Összefüggéstelen képzettársítások, előző inkarnációk élményeinek fantomként kísértő emlékei, melyek a pszichikus ellenőrzés korlátain racionálisan indokolatlan kényszerképzetekként törnek át; a nemi ösztön elfajulása, különösen érzelmi vetületeiben; az akarati koncentrálókészség teljes elvesztése, víziók, hallucinációk, tudathasadások, amelyek az emberi lélek olyan dimenzióiból erednek, ahol a kauzalisztikus tudat már minden befolyását elveszíti; megszállottságok, melyekben a lélek nagy érzékenységű együttrezgő készsége folytán átengedi magát a kívülről jövő akarati befolyásoknak; monomániává torzult transzcendens sóvárgás istenélmények után, mely például vallási szektarianizmusban vetül ki, – mind a NEPTUNUSZ princípium jellegzetes hatásait mutatják. Az ember asztralitásának ezeket a szokatlan feltöréseit általában kóros betegségformákként könyvelik el és statisztikusan csak kis gyakorisággal előforduló pszichózisoknak tartják. Analitikus vizsgálattal kétségtelenül ilyen képet kapunk. A pszichének előbb jellemzett rezgései azonban, ha kisebb amplitúdóval is, de minden normálisnak tartott emberben felismerhetők. Mert e pszichózisok csupán annyiban különböznek egészségesnek értékelt gátlásainktól-gátlástalanságainktól, hogy hiányosság, tehát túlkompenzáltság figyelhető meg.

45

A pszichének ezek az egyensúlyt vesztett formái csak a centrikus tudat értékrendje szerint kórosak. Mert a túlkompenzáltság ellentétes irányú visszahatásai hasonló szélsőséges kilengést váltanak ki a másik irányba. Ezekben az állapotokban az új meg új szelepek nyílnak meg a messiási áramlatok számára s intenzitásuk az emberben állandóan növekedik. A mentális NEPTUNUSZ befolyások az ember világképét, kozmikus helyzetöntudatát káoszba oldják szét. A tudat mentális hatóterületei, melyek addig az érzékelt és tudomásul vett világhoz kapcsolódtak, kusza és ködös dimenzióknak látszanak. Az érzékelt világ biztonsága megszűnik. A törvények érvénytelenné válnak. A jó és rossz értékrendjébe bizonytalanságot okozó, új elemek törnek be. Az így kibontakozó világ körvonaltalan, gomolygóan kavargó nyüzsgés, kiszámíthatatlan, megfoghatatlan ismeretlenség. Olyan hatások bukkannak elő, hogy velük szemben tanácstalanul áll a vakságából lassan látóvá tisztuló, hunyorgó szemű ember. Olyan állapot ez, mint amikor valaki vízbe esik. Egy időre elveszíti tájékozódó és egyensúlyozó készségét. Ijedt kapkodással csapkod a füle körül zúgó, csak derengő félhomályt átengedő vízben. Aki már átélte a víz alatti egyensúlytalanság és elveszített tájékozódókészség ijesztő élményét, könnyen átfordíthatja ezt a fizikai állapotot, mert az analógia a tudat félelmet és ijedelmet kiváltó tanácstalanságával kézenfekvő. Az evolúciós látásmód számára azonban ez a kusza ködösség egészen másként értékelődik. Ahogyan az URÁNUSZ szétvetette a világkép görcsösen szorongatott rendszereit és hipotéziseit, a NEPTUNUSZ ezt a lélekben folytatja tovább: ahol érzelmeink, indulataink, szenvedélyeink vagy érzéketlenségeink szorító asztrálbörtönébe zártuk magunkat, ahol vágyainkból káprázatvilágot építettünk. A rombolás fájdalmas, különösen, ha öncélú, küzdelmes harcokban hoztuk létre mindazt, ami támaszték nélkül foszlik szét. Mégis meg kell történnie mindennek. Csak így indulhat meg a tudatban valami új tartalmú rendeződés. S ez már nem az anyagi formafikciók, hanem a lét többdimenziós tudatállapota felé vezet és kozmikus kitágulást eredményez. Meglátjuk, hogy az anyagi világ nem megmerevedett formákból áll, hanem a mindenség többdimenziós felépítettségének vetülete. A psziché kóros betegségformái, az elmebetegségek, a normálisnak tartott érzelmi és tudatállapotokkal együtt transzcendens távlatokat nyitnak meg. A lélek betegségei csupán egy-egy új létforma felé törekvés következményei, amelyekben az Isteni Én transzmutációban bontja le a kifáradt asztrális elementárokból felépült sejteket, hogy új életkeretet építsen magának. Aki már a NEPTUNUSZ mentális hatásai iránt is érzékennyé válik, az az evolúciós tágulás kozmikus élményeit is átélheti. A folyékonyság tudatállapotában a mindenség teremtő és szülő állapotai kötöttség és kristályosodás nélkül egymásba oldódva váltják egymást állandó folyamatossággal. Aki már járatos a folyékonyság tudatállapotában, megszabadult az anyagi világ kristályos, lekötő merevségéből, az megindult az evolúció emelkedő, táguló spirálján. Ezek a tapasztalatok csak a mindenséggel egységet teremtő tudat élményei lehetnek, az egocentrikus látásmód számára elérhetetlenek. A tudat folyékony halmazállapotában az ember is a kozmikus cserefolyamatok befogadó, közvetítő és sugárzó állomása. Mint befogadó, a láthatatlan világokból folyamatosan áramló ideacsíráktól termékenyül meg, mint sugárzó pedig a benne felhalmozódott magasrendű ideákat plántálja át más szervezetek dimenzióinak méhébe. Ez a kozmikus misztérium az, amely a NEPTUNUSZ egyéniség számára a titokfüggöny fellebbentése után feltárul. Nem több ez azonban, mint sóvárgás, látomásokban, extázis- élményekben felvillanó megsejtés. Mert az ember evolúciós törekvéseire végül is a PLÚTÓ teszi fel a koronát. A régit felváltó új ismeretrendszerek iránt mindenkor fogékonyabb írók, képzőművészet, zeneköltők századunkban szembeötlően mutatják a NEPTUNUSZ princípium hatásait alkotásaikban. Az érzékszervi világkép majdnem teljes elvetése látható a futurizmus, kubizmus, szürrealizmus, tassizmus stb. sajátos stílusaiban, akár irodalmi, akár képzőművészeti változataikat nézzük. Akik az érzékelt világ megszokott formáinak és értékrendjének kötéseitől nem tudnak megszabadulni, megmagyarázhatatlannak tartják a modern művészeti stílusokba öltöztetett alkotásokat. Mert nem a látható ter46

mészetet másolják akadémikus pontossággal, hanem olyan világokból származó élményeket közvetítenek egyéni stílusszűrőiken keresztül, ahol csak a szimbólumok analógia sorozataival tájékozódhat az ember. Kétségtelen, hogy a művészek alkotásaiban az asztrálvilág sokszor démonikus, ijesztő kuszasága és diszharmóniája vetül ki, s gyakran hibás jelképrendszert is alkalmaznak. Ezek a művészeti irányok is azt mutatják azonban, hogy a XX. század kultúrája, ha botladozva, hunyorgó és lassan múló vaksággal is, de eddig figyelmen kívül hagyott jelenségeket is kezd beépíteni világképébe. Bartók, Schönberg, Webern és kortársaik muzsikája ma még sokszor az érzelemvilág infernális mélységeit és kaotikusnak látszó élményeit fordítja le diszharmonikus akkordrendszerével a zene nyelvére. De talán nincs már messze, amikor ezek az irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások a tudatkáosz diszharmóniájának ellenpontjaként a Mindenség többdimenziós harmóniáját is közvetíteni tudják. Az emberi közösségek életét irányító eszmeáramlatokban szintén vannak NEPTUNUSZ jellemvonások. Az URÁNUSZ jellegű forradalmi gondolatok, a megmerevedett közösségi szervezetek szétrobbantására irányuló törekvések végül is minden ilyen szervezet fenntartásához szükséges rend teljes felborulását eredményezik. Amikor az egyéni indulatok, szenvedélyek, hangulatok nézőpontjai elemi erejű tömegpszichózissá egyesülnek, amikor a közösségi morál és etika korlátozó szabályai teljes gátlástalanságba váltanak át, az a neptuni káosznak közösségek életkeretébe transzformálódott változata. Ilyenkor nincs hierarchikus rend és irányítás, legalábbis az államformák és társadalmak megszokott formájában. Ha történelmi folyamatokban emberi közösségek eljutnak ilyen állapotba, azaz a közösségi tudatnak ebbe a folyékony halmazállapotába, akkor mindig erőteljes NEPTUNUSZ hatások is felismerhetők. Az egyes ember életében mutatkozó involúciós és evolúciós hatások analógiás látással az egyénekből felépített közösségek rendszerébe is átvihetők. Az involúciós értékelés szerint természetesen borzalmas minden olyan történelmi jelenség, amelyben a hierarchikus rend, a kapcsolatokat szabályozó morál köddé oszlik. Ijesztő látvány a tömegindulatok és szenvedélyek féktelen tombolása. Ezek a történelmi tünetek a közösségek életében jelentkező tömegpszichózisok, az egyén elmebetegségei helyes transzformációval meglepő analógiákat mutatnak. A családok, társadalmak, népek fejlődésük során eljutnak időnként olyan állapotba, hogy szükségesek nagy átalakulások. A csoportlélek asztralitásából, mélyvilágából ilyenkor törnek fel a démoniság elfojtott energiái és társadalmi feszültségei. Az egyes ember pszichikai kórformái közösségi változatban vetődnek felszínre. Sajátos közösségi skizofréniák figyelhetők meg, amikor az irányító hierarchia sűrűsödött csoporttudat az egyének öncélú, egymással ellentétes tudatrészeire hasad szét. Levitézlett eszmék és utópisztikus ideológiák kaotikus zavargása ez. A csoportlélek asztráltengerének tajtékos hullámzása. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a tömegpszichózisokban töményebben figyelhetők meg az egyéni lelki kórformák jelei. Az evolúció kozmikus áramában azonban ezek a történelmi jelenségek valami új kialakulásához szükséges folyamatok. Az életképtelen, elöregedett szervezet lebontódik, hogy a szétbomlott elemekből szublimáltabb életek alakulhassanak ki. A NEPTUNUSZ hatásai az ember életében igen változatosak. Amikor az ember egyéni világképének, értékrendjének, moráljának a továbbfejlődés érdekében változáson kell keresztül mennie, a lélek addig rejtett területei észrevétetik magukat, a megmerevedett magatartásformák és tudatállapot zavaros kuszasággá válnak, a psziché és a jellem addigi struktúrája szétoldódik. Majd megindul egy új rendeződés a régi elemekből. A három hermetikus síkban jellegzetes arcvonásai vannak ebből a szempontból a NEPTUNUSZnak. A fizikai síkon elsősorban a folyékonyság és a ködösség, a tenger a NEPTUNUSZ analógiái, és mindaz, ami ezekkel összefügg. De a psziché megszokott állapotait alakító, megzavaró kemikáliák szintén: az altató szerek, narkotikumok (alkohol, kávé, tea, hasis, kokain stb.), melyek az érzelemvilág szétzilált, ködös állapotát idézik elő, vagy a tudattágító hatású, sokszor az asztrálvilágból származó élményeket is felszínre segítő peyotl.

47

Asztrál síkon a lélek sajátos megnyilvánulásaival befolyásolja a jellemet. Evolúciós tendenciájú hatásaival az érzékfölötti jelenségek iránti fogékonyság, nagyfokú és finom érzékenység, magasrendű ösztönzések követésének sokszor zseniális formájában érvényesül a NEPTUNUSZ. Az ilyen kozmikus töltésű egyéniség művészi érzéke fejlett, különösen az új stílusú kifejezésformák iránt, legyen az képzőművészeti, zenei vagy irodalmi vonatkozású. Emberi kapcsolataiban önfeláldozó segítőkészség, nagyvonalúság, egyetemességre törekvés jellemzik. Ameddig az ember csak involúciós értékrenddel méri hatásait, az érzelemvilág és kedélyállapot sokszor kóros változásai, kiszámíthatatlanság, zavarosság, túlérzékenység, nagyfokú passzivitás, melankólia, pesszimizmus, minden befolyás iránti beteges fogékonyság jellemzik a NEPTUNUSZ egyéniséget. Érzelemvilága sokszor teljesen irányíthatatlan lesz, amelyhez néha még a kábítószerek okozta narkózis szenvedélye is hozzájárul. Minden érzékfölötti hatás, vagy jelenség iránt kritikátlanul fogékony. Gondolkodása zavaros, szétfolyó és kusza. Megfelelő egyéb hatások összeesése esetén nemisége is kizökkent. A mentál sík vonatkozásaiban az egyetemességben, a határtalanságban való feloldódást, az egyéniség korlátainak leomlását, a KOZMOSZ feletti egység átélését idézi fel az emberben. Minden olyan intellektuális érdeklődés, amely e kérdésekre vonatkozik, lélektan, misztika, az újkori művészetek, humanista törekvések, eszményi kommunizmus, az egy akol-egy pásztor utópisztikus eszméje, szintén a NEPTUNUSZ princípium hatása alatt áll. Az ezoterikus kutató számára rendkívül sok lehetőséget nyújt a NEPTUNUSZ princípium a világmindenség összefüggéseinek megismeréséhez. Nagyon vigyázni kell azonban, mert igen finom és sokkal érzékenyebb mértékkel mérendők a NEPTUNUSZ jellegű jelenségek, mint azt az ember érzékszervi világképe szerint megszokta, vonatkozzanak azok akár az érzékfölötti világokkal való kapcsolatokra, akár az érzelemvilág és tudat különböző állapotaira. Az egyéniség káprázatvilága – MÁJÁ érzékcsalódást kiváltó káprázata – alig észrevehetően különbözik csak a NEPTUNUSZ hatására feltáruló érzékfölötti világ jelenségeitől. Ez a könnyen megtévesztő különbség sokszor az eleinte kritikátlanul befogadott érzékfeletti hatásokat megszállottsággá, önámító képzelgéssé, hamis misztifikációvá torzíthatja el. A kozmikus egység első extatikus átéléséből, mely a lélek jellegzetes folyékony halmazállapota, könnyen szilárddá, pszichikai görccsé merevedő tudatállapotok keletkezhetnek. Jelentős szerepe van a keresztény misztikusok, tisztánlátók, spiritiszta médiumok születési képletében is. Legmagasabb mentális hatásai, mint már említettük, a lényegében passzív tudatállapotot igénylő misztikus unió extázisának élményéhez segíti hozzá az embert.

PLÚTÓ Naprendszerünknek ezt a bolygóját csak 1930-ban fedezték fel. A régebbi csillagfejtés kézikönyvek tehát nem is említik meg, az újabbak pedig csak futólag érintik azzal az indoklással, hogy nincs kellő tapasztalat e bolygóprincípium hatásairól. Valóban, olyan módszerrel, amely elsősorban statisztikus alátámasztásokat és igazolásokat igényel, igen lassan jutnak előre. Hiányzik az ilyen szemléletből az a magabiztosság, amely elengedhetetlen minden új, megvilágosodásszerű felismeréshez. Ehhez a princípiumhoz sem közeledhetünk másként, csak a lélek megtermékenyülést igénylő kitárulkozásával. Ezzel a befogadó érzékenységgel ráhangolódhatunk a Kozmoszban, tehát bennünk, az emberben is működő PLÚTÓ hatásokra. A meditatív jellegű megismerés mellett még birtokunkban vannak az ősi hagyományok tanításai is, s ezek segítségével már fogalomnyelvre is lefordíthatók ezek a sokszor megfogalmazhatatlan felismerések. A PLÚTÓ az ütköző ellentétek közötti dinamikus egyensúly és a transzmutáció princípiuma. Az előző két messianisztikus princípium harmadik társa, s a hatásaiban jellegzetesen mentális vonások uralkodnak, mintegy kiegészítve az URÁNUSZt és a NEPTUNUSZt. Az előző fejezetekben valamennyi bolygóprincípium jellemzőinek ismertetése során, a könnyebb megértés érdekében megfelelő analógiákat említettünk. A PLÚTÓ hatások megvilágításához az erjedés ilyen analógia.

48

A biológia mai álláspontja szerint az erjedés olyan bonyolult folyamat, melyben az erjedő szerves anyag és bizonyos mikrobák kölcsönhatása folytán kémiai és strukturális átalakulás jön létre. A mikroorganizmusok anyagcsereforgalmában a bonyolultan összetett szervezetek egyszerűbb kémiai képződménnyé bontódnak le. Az alkímia sokkal tágabban értelmezi és magyarázza az erjedést. Az ezoterikus hagyományok és a szimbolikus alkímiai írások a halállal hozzák kapcsolatba. A halál valamilyen életforma elöregedett szervezetének szétbomlása. Az éltető elv a régebbi élet keretét lebontja azért, hogy valami új felépítésének teremtse meg a feltételét. Az újból már hiányzik mindaz, ami az előzőben kipróbáltatván salaknak minősült. Az erjedésben is ez történik. Bonyolult élő szervezetek (a szónak többsíkú értelmét kell itt használni) lebontódása a rothadással indul el, s ennek közvetlen folytatása az erjedés. E két egymásba kapcsolódó folyamatban választódik szét a használhatatlan, a salak, és az, ami tiszta, egyszerűbb összetételben alkalmas új szervezetek létrehozására. A növényi magban lejátszódó folyamatok további analógiapéldák az erjedés általánosabb érvényű megmagyarázásához. A mag – elsősorban annak csírája – magába sűríti valamilyen életelv halálba merevedett létformáját (a halál alatt természetesen nem megsemmisülést értve, hanem sajátos létállapotot). Két tényező fontos a magban: a csíra és az azt körülvevő magburok, magtest. A föld mélyébe helyezett mag, mielőtt a csíra fejlődni kezdene, rothadásnak indul, elveszti eredeti formáját, felépítése megváltozik és lassan szétbomlik. Csak ezután kezd a csíra fejlődni, akkor indul egy új élet körfolyam. A mikrobiológia egészen szűk értelmezésével szemben a rothadást és erjedést az alkímia kozmikus érvényűnek tartja. A kozmosz valamennyi életformájában megtaláljuk a rothadásban és az erjedésben kialakuló transzmutáció analógiáját. Az elöregedett szervezetek az őket fenntartó mágikus teremtő ideákat s a tapasztalatokat új, frissebb utódok magjába sűrítik össze. Ezek részben szülőik lassan rothadó szervezetéből választják ki maguknak a szükséges táplálékot. De csak azokat, amelyek alkalmasak az új szervezetek táplálására. Mert a salak veszedelmes melléktermék. Megmérgezi azt, amely kiválasztotta és kidobta magából. Egészen érdekes, bár ugyanakkor magától értetődő is, hogy nyelvünkben a rothadás és erjedés szavaknak többsíkú jelentéstartalma van. Beszélünk rothadó világszemléletről, erkölcsről, társadalomról, államformáról, vagy erjedő eszmékről, gondolatokról, mozgalmakról. Ez is bizonyítja, hogy amikor nem szűklátású, egysíkú szemlélettel vizsgáljuk a jelenségeket, amikor egyetemesebb látású öntudatunk szinte észrevétlenül leveti az értelem korlátait, a jelenségek kozmikus távlatai magától értetődőkké válnak. A PLÚTÓ princípium jellegzetesen ilyen erjesztő hatások generáló góca. Az átalakuló életforma alanya klauzúrába vonul, hogy ott egy teljesen új létkeret dimenzióinak kapuján átmenjen. Ez az alaphatás érvényesül a PLÚTÓ princípiumában. A rothadás-erjedés kulcsa, mint minden kozmikus folyamaté is a kettősség titkának megfejtésével juthat a kezünkbe. A kettősség dinamikus megnyilvánulása a kozmikus csereforgalom ellentétes áramlataiban ismerhető fel. A keletkezés és elmúlás, az involúció és evolúció ilyen ellentétes folyamatanalógiák. A rothadásban és az erjedésben az involúció és evolúció elválaszthatatlan. Új formálódik a régi elemeiből. Az emberre vonatkoztatva: lebontódnak a beszűkült tudat világképei, s a különböző létformák, ismeretrendszerek, kapcsolatformák egymást váltják, egymásba alakulnak. Az ember ezekkel a jelenségekkel úgy áll szemben, hogy hol az egyik, hol a másik tendenciájú folyamathoz kapcsolja a tudatát. Az involúciós áramlatok lehúzzák az anyagi létformák irányába, az evolúciós hatásokban pedig olyat lát, amely segítséget nyújt az előzővel ellentétes irányú transzmutációhoz. Egymásba kapcsolódó létformák mikroszkopikusan sokszoros transzformációval alakulnak egymásba. (Ezt a kérdést részletesebben a „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben tárgyaltuk.) A PLÚTÓ hatására az iránta érzékeny ember tudatában ezek az egymással szemben kialakuló áramlatok lassan elvesztik szétválasztottságukat. Az ellentétek, a két polaritás egysége a mentál sík and49

rogünitásában elválaszthatatlan. A PLÚTÓ a három sík közül a mentál sík jelölője, s így a polaritások vonatkozásában is a kiegyenlítettség, helyesebben az ütköző ellentétek dinamikus egyensúlyának hatásaival formálja az embert a körforgás különböző állomásain. A PLÚTÓ a dinamikus egyensúly princípiuma is. A MERKÚRt és a PLÚTÓt kivéve valamennyi többi bolygóhatás valahogyan egyoldalúan, egyik polaritás irányába tolja el a dolgokat. A MERKÚR szerepe a közvetítés, a kapcsolatteremtés az ellentétek között. A PLÚTÓ hatása ennél sokkal több: az ellentétek egységének kozmikus élményét idézi fel az emberben. A PLÚTÓ hatás sohasem egyoldalú. Még akkor sem, ha ezt nem vesszük észre, ha tudatunk nem képes az ellentét-egység felfogására. Ha a bennünk rejtett isteni mag azonban már oly mértékben transzmutálódott, hogy a PLÚTÓ hatásokra is érzékeny, az ellentétes cserefolyamatok polifóniájának tudatosítása is lehetővé válik. A PLÚTÓ a mentális androgünitás princípiuma is. Az ember tudatában a legnagyobb, szinte kozmikus élménnyel járó konfliktusokat is kiegészíti. A konfliktus természetéhez tartozik, hogy az ellentétek feloldása többsíkú transzmutációval lehetséges. A kozmikus érvényű erjedés folyamatában játszódik le ilyen transzmutáció. Ebben minden salak, minden veszedelmes melléktermék kiválasztódik, s az erjedő szubsztancia megtisztul. A PLÚTÓ hatására meginduló erjedés transzmutációjában, éppen, mert a PLÚTÓ annyira kétpolaritású, az ellentétek legszélsőségesebb végletei is felszínre törnek. A PLÚTÓ magában rejti a legsötétebb poklot és a legragyogóbb fényességet. A görög mitológiában PLÚTÓ az alvilág istene. A messiások, küldetésük végrehajtása során alászállnak a poklok sötétségébe. Bár a PLÚTÓ hatásokban az ellentétek dinamikus kiegyenlítettsége alapvető jellemző, mégis beszélni kell arról, hogy involúciós és evolúciós tudatú ember látása szerint ez a két kozmikus tendencia hogyan érvényesül bennünk a PLÚTÓ által átszínezett módon. A PLÚTÓval kapcsolatban azonban már rendkívül nehéz ez a megkülönböztetés és a kategorizáló racionalisztikus erőltetettség kockázata is igen nagy. Ezért inkább csak jellegzetes analógiapéldákkal közelítjük meg a problémának ezeket a részleteit. Hasonló a nehézség, ha a három hermetikus sík spektrumszakaszaira akarjuk bontani a PLÚTÓ hatásokat. Ezért ezzel kapcsolatban is az előbb említett mód szerint célszerű alkalmazni. Az involúciós tudatú emberben a PLÚTÓ egészen nagy feszültségeket okoz. Ha az URÁNUSZ és a NEPTUNUSZ erők nem oldották fel az egocentrikus görcsöket, az annak a jele, hogy valahol egészen mélyen, sok-sok személyiség ruha burkába betokozódva rejlik a betegséggóc. A transzcendens Én sérült meg a kozmikus körforgás valamelyik állomásán. Ennek a sérülésnek a következményei messze túl a fizikai és az asztrális síkon, egészen más dimenziókban csomósodtak össze, ahol már csak hatalmas feszültségű potenciálok kisülései hatnak. Nem közönséges konfliktusokból származó sérülések már ezek a transzcendens Énen. Mögöttük szinte mindig kozmikus távlatú kataklizmák emlékei rejtőznek. A mindennapi élet kicsinyes, szűk korlátú történései mögött a PLÚTÓ erőket hiába is keressük. Ha ezek a hatások nagy potenciális töltöttségük folytán el is jutnak az ember érzékszervi tudatáig, azaz, ha a PLÚTÓ potenciák többdimenziós transzformációjuk folytán az érzékelhető világban is felismerhetők, a befolyásolt területek igen nagyok. Nem egy embert érintenek, hanem közösségek, népek, államformák, nagyszabású szellemi áramlatok mutatják a PLÚTÓ erők működést. Ezek generáló gócai ugyanis az érzékelhető világ dimenzióinál sokszorosan tágabb és összetettebb dimenziókból küldik energiáikat az ember felé. Minthogy azonban ilyen „magasról” transzformálódnak, a hierarchikus kölcsönhatás gúlatörvénye szerint, mire ezek az ember érzékelhető világában érvényesülnek, a gúla alapja, a horizontális hatóterület oly mértékben megnövekszik, hogy a hatások szinte az emberiség egészének kollektív életét alakítják. Ha mégis egy ember születési képletében jelentős szerepet tölt be, akkor annak kozmikus missziója van. Az általa képviselt ideák korszellemet jelentenek, világnézeteket, világképeket alakítanak át. Elöregedett, megmerevedett ideológiákat, szemléletmódokat érvénytelenítenek. Messiások, Budd50

hák azok a szellemi gócok, akik a PLÚTÓ erőket a földünkre közvetítik, hogy azok elvégezzék a szükséges erjesztést, a salakot kiválasszák és a tisztát még tisztábbá tegyék. A közösségek, népek és az egész emberiség sorsán keresztül természetesen az egyes ember is megérzi hatásait. Az az ember is, akinek öntudata alig nyílt ki, vagy csupán egy-egy csoport öntudatának részét képezi. Mert az egyes ember egy-egy inkarnációban karmikus keretként kapja korának minden adottságát, szellemi, politikai törekvéseit, háborúit stb. S ami ma nagy közösségekben lejátszódik, az a transzformálódó analógiák folytán az egyénben is érvényesül. Ahhoz, hogy az egyes ember tudatosan is felfogja a PLÚTÓ nagyszabású hatásait, tudatát az egyéni egocentrikus körből közösségek, sőt az egész emberiség koordináta-rendszerébe kell transzformálnia. E transzformációval PLÚTÓ evolúciós hatásai is felfoghatók. A tudat evolúciójának egyik legszembeötlőbb jele a tér- és időkoncepciókban jelentkező nagyszabású változás. Az URÁNUSZ hatására mindkét koordinátában, a makro- és mikrokozmikus világok eddig nem ismert léptékegységeivel is kell számolni. NEPTUNUSZ az ezekhez kapcsolódó értékrendben idézett elő változást, mely szerint közel és távol, múlt és jövő lassan értelmetlen kategóriákká válnak. Az URÁNUSZ forradalmat kiváltó szerepét és a NEPTUNUSZ világképünkben káoszt okozó hatásait PLÚTÓ az ember tudatában szintézisbe hozta. Az embernek az idő- és tér- koordinátákat még tudomásul kell venni. A PLÚTÓ által okozott változásnak az a jelentősége, hogy a múlandó élet és az örökkévalóság összefüggései tárulnak fel az ember számára. Minden bolygónak van sajátos tér-idő léptékegysége, s ezeken belül is bizonyos viszonylagosság van. Mennél erősebben kapcsolódik a tudatunk a személyiség mindennapi problémáihoz, annál inkább belebonyolódunk az emberi élet zűrzavaraiba. S mennél kozmikusabb az értékrendünk, mennél mentálisabb a teremtő princípiumok ideáinak sugárzó góca bennünk, annál inkább átváltanak a makro- és mikrokozmosz léptékeibe. A személyiség börtönében élő ember „centiméterekben, percekben, órákban” gondolkodik. De ha fokozatosan kiemeli magát a percemberkék koordinátáiból, világának léptékegységei változni kezdenek, a tudat tér- és idő regiszterei rendkívül nagy alkalmazkodó rugalmasságot mutatnak. Minden nehézség nélkül tudjuk például országok, földrészek, égitestek, fényévek, illetve évszázadok, évmilliók, aiónok más-más koncepciójába transzformálni az emberi élet és a kozmikus lét jelenségeit, eseményeit. A PLÚTÓ éppen azzal, hogy a tér- és idő kon cepcióval kapcsolatban a tudat ilyen nagyfokú alkalmazkodó képességét, tehát dinamikus egyensúlyát teremti meg, a kozmikus tudat kifejlődését segíti elő, amely végül is a tér-idő koncepció teljes megszűnését is jelenti. A XX. században szemünk előtt kibontakozó emberi kultúra minden zavarossága és kuszasága ellenére is, a PLÚTÓ erők erjesztő hatásairól tanúskodik. A XIX. század nagy magabiztosságával szemben a XX. század embere teljesen talajtalannak és gyökértelennek látszik. A gyökértelenség látszata azonban a valójában törés nélkül fejlődő kultúránk azon megtévesztő vonásában rejlik, hogy a régi világképelemekhez ragaszkodó emberiség még nem végezte el a szükséges átértékelést, amellyel az elkövetkező korok erőteljesen betörő előőrsei magasabb spiráljáraton megjelenő régi kultúrák inkarnációjának tekinthetők. Aki azonban kifejlesztette magában ezt a transzformáló készséget s a PLÚTÓ erőkre ráhangolódott, gyökértelenség helyett azt érzi, hogy a lét körforgásának nagy jelentőségű állomására érkezett el, ahol transzformatív, dinamikus analógiakapcsolat van az emberiség kultúrájának valamennyi múltbeli és jövőbeli változata között. A PLÚTÓ hatások az egyes emberben csak akkor kezdenek érvényesülni, ha kutató törekvései során a lét végső kérdéseit és kozmikus összefüggéseit akarja feltárni. Határponthoz érkezik el akkor az ember. A tudatában elhatárolt különböző dimenziórendszerek, makrokozmosz és mikrokozmosz szintézisben oldódnak fel. Transzformáló készségének rugalmassága folytán a hermetikus analógiakulcs igazsága, a „fent és lent” lényegi azonossága, nemcsak értelmi kategória, hanem tudatállapot. Ezen a határponton kezdenek hatni a PLÚTÓ messianisztikus erői az egyes emberre. Ebben a szerepében már a PLÚTÓ a Nirvanisztikus Istenség, a Ki-Nem-Nyilatkozott, a TAO követének feladatát tölti be.

51

A PLÚTÓ hatások a három hermetikus sík vonatkozásában – mint már említettük – igen nehezen választhatók szét. De megfelelő analógiás kapcsolatok azért felismerhetők szinte egészen jellegzetesen. A fizikai síkon a PLÚTÓ hatása alatt állnak például a belső elválasztású mirigyek általában, amelyeknek asztrális megfelelői a keleti szemlélet csakrái, különösképpen a tobozmirigy. Az asztrál sík vonatkozásaiban az egyéniség jellemét formáló hatások a másik két messianisztikus princípiumhoz hasonlóan, szintén kétféle tendenciával érvényesülnek. A messianizmus áramába került embert elszánttá, merésszé teszi, aki nem tér ki a megoldásra váró problémák és válságok elől. Hatása a környezetre egészen nagyszabású és magával ragadó. Koncepciója messze túlnő korának múlandó kulturális és szellemi problémavilágán. Úttörő, korszakformáló és mindent a végső célnak rendel alá. Az elavult régi szemléletek, eszmék és gondolatok érvénytelenségének feltárása mellett szinte beláthatatlan következményű mágikus hatásaival az új kialakításán is erőteljesen dolgozik. Az örök érvényű hagyományok és az eljövendő kultúrák szintézisére törekszik, nemcsak önmagában belül, de az emberi közösségekben kifejtett munkájával is. Lényében olyan egyensúlyt és harmóniát teremt, amely mágikus feszültség dinamizmusa. Ezért a közösség érdekében kifejtett munkásságát is kiegyenlítő, egységesítő törekvés jellemzi. Ha azonban még erőteljesen érvényesülnek benne a centrikus tudat jellemvonásai, egyénisége egészen nagyfokú végletességbe torzul. Romboló, fanatikus, dacos, kíméletlen. Minden cél nélkül keresi a harcot és az összeütközést. Betegesen önös, gátlástalan, zsarnokoskodó. A mentális sík vonatkozásában az ellentéteket egységbe feloldó törekvések, válságokat mindenkor megoldó igyekezet, az erjesztő transzmutáció mutatják a PLÚTÓ vonásokat.

A kozmikus princípiumok fejezetének ezzel végére érkeztünk. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az elmondottak egy-egy bolygóprincípium analitikusan összeállított jellemzőit tartalmazzák. A valóságban ilyen kristályosan, elhatároltan nem találkozunk a bolygók hatásaival, mert igen sok tényező alakítja, módosítja, gazdagítja vagy szegényíti ezeket a hatásokat. Számtalan kölcsönhatás formában szerepelnek ezek, mint elemek, hogy egy-egy szervezetben s így az emberben is betöltsék a maguk szerepét. A későbbiekben néhány újabb, hasonlóan fontos alapelem ismertetése után viszszatérünk még ezekre és akkor a lét körforgásában működő tényezők kölcsönhatásainak kérdéseivel foglalkozunk részletesebben, a bolygóprincípiumokat is más megvilágításba helyezve. Gyakran találkozunk asztrológiai könyvekben olyan osztályozással, amely hangsúlyozottan egyes bolygókat jótevőnek, segítőnek, másokat ártónak, rosszindulatúnak minősít. A jelentéstartalmak ismertetése során ezt a fajta hamis morális sorolást kerültük. Nem mintha nem tapasztalnánk egyes bolygók különösen segítő vagy különösen ártó hatásait, hanem azért, mert egyik bolygó sem jó, sem rossz önmagában, s az ember kozmikus helyzete sem értékelhető ilyen egysíkú értékrenddel. A hermetikus hagyományokat vettük alapul, amely a bolygóprincípiumokat is kozmikus távlatú összefüggéseikben, a lét kettősségének kihangsúlyozásával, egyoldalú polarizálás nélkül vizsgálja.

52

A TŰZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT Az ősi bölcsesség szinte valamennyi megfogalmazásában találkozunk az ún. négy őselemmel. Három közülük kozmikus halmazállapotot jelent s ezeket a hagyományok nyelvezetében a FÖLD, a VÍZ és a LEVEGŐ szavak szimbolizálják. A negyedik őselem a TŰZ. A TŰZ-FÖLD-VÍZ-LEVEGŐ négyest nem szabad racionális értelmezéssel szó szerint venni. Ezek általános érvényű szimbólumok. A modern fizika terminológiája valamivel kiterjedtebb analógiákat nyújt, mely szerint szilárd, folyékony és légnemű halmazállapotról beszélünk. A fizika értelmezései természetesen csak az anyagi struktúrákra vonatkoznak. E halmazállapotok azonban a KOZMOSZ legkülönbözőbb dimenzióiban körülhatárolt rendszerekre is érvényesek, ha megfelelő analógiás transzformációkat alkalmazunk. Ebben a fejezetben a kozmikus halmazállapotokat és a mindháromhoz hozzákapcsolódó TŰZ princípiumot vizsgáljuk meg részletesebben. Olyan távlatokat kell keresni, amely az ősi hagyományok (fizika, kémia, biológia) és lélektan szintézisét is lehetővé teszi. A csillagfejtés gyakorlatán túlmenő vonatkozásokat csak olyan mértékig tárgyaljuk, amennyire az öszszefüggések tisztázása érdekében szükséges. A négy őselem részletkérdései az alkímia tárgykörébe tartoznak s az utóbbi a csillagfejtés közvetlen témakörén kívül esik. Bár a két kutatási terület nem választható szét és csak a ma még feltétlenül szükséges didaktikai szempontok miatt kell bizonyos mértékig elhatárolni egymástól. Először röviden összefoglaljuk, amit a modern fizika a három halmazállapotról és a TŰZről feltár. Ezek az ismeretek e kérdéscsoportot ugyanis új megvilágításban mutatják be. A fizika e problémakörrel kapcsolatos ismereteiről nem azért szólunk, mintha az egyszerűbbel akarnánk az összetettebbet, a bonyolultabbat magyarázni. Ezek csupán segítő analógiák. Olyan törvények érvényesek ugyanis a fizika által megismert jelenségekben is, mint az egész világegyetemben. Az érzékszervekkel kiszűrt jelenségeknek mindig többdimenziós értelmet kell adni. S ekkor szimbólumokká válnak. A szimbólum behangoló eszköz az egyébként egysíkúnak érzékelt jelenségek, folyamatok többdimenzióssá transzformálásához. Azért fontos, hogy a négy őselem szimbolizmusáról beszéljünk, mert a hagyományok e területén a természettudomány ismeretei könnyen vezetnek a leszűkítő értékelés sematizmusába. Pedig a négy őselem kozmikus lényegét csak akkor élhetjük át, ha ezeket a Kozmosz dimenzióinak analógiáiként tudatosan életre keltjük magunkban. A fizika és kémia attól függően, hogy az érzékszervekkel érzékelt dimenziók saját halmazállapotproblémáit vagy a mikroszkópikus dimenziók atomi és molekuláris jelenségeit vizsgálja, más és más koordináta-rendszerbe transzformálja a felismert törvényszerűséget. A halmazállapotnak egészen más tulajdonságai domborodnak ki a dimenziók vizsgálata során. A fizika is eljutott ma már odáig, hogy keresi a mikro- és makroszkópikus hátteret és kapcsolatot. Mikroszkópikus dimenziókban vizsgálva, a halmazállapotokat az alábbi tényezők befolyásolják: • • •

az elemek/atomok és molekulák és az elemekből felépített rendszer energiaállapota, az elemek közti kölcsönhatások, a rendszer szerkezeti építménye.

Ezek a tényezők szorosan összefüggenek egymással s hatásaik eredőjeképpen alakul ki egy-egy halmazállapot. A fizika lényegében kétfajta energiaállapotról beszél: az egyik a potenciális energia, a másik a mozgási energia. Bizonyos, a kategorizáló tudatunkkal elhatárolt rendszerben előfordulhat csak potenciális energia, s ez az, amit érzékszervi világképünkben anyagnak nevezünk. Az anyagi potenciális energia átalakulhat mozgási energiává. Valójában azonban a két energia fajta mindig együtt van jelen egy rendszerben. Ha az önkényes rendszerelhatárolást elhagyjuk, azt találjuk, hogy folytonosan és állandóan egymásba alakulnak át ezek az energiafajták. Természetesen az energia átalakulások-

53

nak is nemcsak horizontális, azaz egyazon dimenzión belüli formája ismerhető fel. Van dimenziók közti, tehát vertikális tendenciájú energiaátalakulás is. A potenciális energiaállapot jellemzője a megmerevedés, megkötöttség, megszűnése pedig mozgással jár. Szándékosan használunk ilyen természettudományosan nem szabatos kifejezéseket. Analógiás látással azonban nem pongyolaságok ezek, hanem éppen nagyobb távlatú összefüggéseket takarnak, mint az a későbbiekben jobban is kiviláglik. Egy rendszer halmazállapotát az határozza meg, hogy építőelemeinek energiaállapotában statikus összegezéssel a potenciális vagy mozgási energiafajta van-e túlsúlyban. Szilárd halmazállapotban a potenciális energiarész nagyobb. A folyékonyban fokozatosan növekszik a mozgási energia, míg a légnemű állapotban már ez utóbbi túlsúlyba is került. Az elektrosztatikus, valamint a rendszer potenciális mozgási energiaállapotára jellemző kölcsönhatások eredőjét szokás kohéziónak nevezni. A szilárdtestek kohéziója a legnagyobb, a folyékonyaké már csökken, a légnemű állapotban pedig majdnem megszűnik. Egy rendszer halmazállapotára tehát a felépítő elemek kohéziója is jellemző. A fizika szerint a gázok az anyagnak olyan állapota, amely teljes statisztikus rendezetlenségnek felel meg. Az ellenkező véglet a tökéletes kristály, amelyben az összes atomok valamilyen szabály szerint tökéletes rendezettséggel építik fel az illető anyagra jellemző kristályrácsot. A folyékonyság fokozatos átmenet a két halmazállapot között. A kristály kötöttsége hiányzik ugyan, de mégis van valamilyen rendezettsége. A gondolatmenet természetesen továbbfejleszthető az atommagon belüli mikroteleszkópia, más néven a kozmikus égitestek makroteleszkópiájának tudomásulvételével. A fizikai halmazállapotoknak a legváltozatosabb kombinációival állandó kísérői a termodinamikai állapotok. Egy rendszer termikus egyensúlya vagy egyensúlytalansága az alkotóelemek energiaállapotának a statisztikus jellemzője. A termodinamikai folyamatok lejátszódása közben a rendszer valamilyen formában energiát cserél környezetével. A termikus energia annál nagyobb, minél jobban eltolódik a különbség a potenciális és a mozgási energiák között az utóbbi javára. Az alkotóelemek mozgási energiájának statisztikus megnövekedése, azaz, ha a rendszer a környezetétől energiát vesz fel, megbontja ennek termodinamikai egyensúlyát. Az egyensúly csak akkor áll helyre, ha a régi struktúra, a régi halmazállapot megváltozott. Tehát minden halmazállapotváltozás termodinamikai folyamattal, azaz az energiaállapot megváltozásával jár együtt. Ezek a jelenségek ilyen elhatároltsággal ma már a fizikában is csupán speciális esetként szerepelnek. Az érzékszervi világképünkben határesetek ezek. Általánosabb érvényű megfogalmazással a halmazállapotok analógiái már sokkal jobban megközelítik a hagyományok által szimbolikusan FÖLD-VÍZ-LEVEGŐnek nevezett állapotokat. A következőkben megkíséreljük a hagyományok és a modern fizika ismereteit olyan megfogalmazással összehangolni, hogy a csillagfejtés számára hasznosítható legyen.

AZ ÉLŐ TŰZ ÉS AZ ENERGIA Először a TŰZ problémáját vizsgáljuk meg. A megnyilvánult világ két ellentétes, involúciós és evolúciós folyamatában a TŰZ, a hagyományok ÉLŐ-TŰZ-e állapotváltozásokon megy keresztül. Ez a princípium lényegében azonos a három hermetikus síkon értelmezett „energiá”-val, amely ezáltal szimbolikus értelmet kap. Az involúciós TŰZ teremtő Tűz. Potenciális energiák felhalmozása, energiák lekötése. Az evolúciós, a lebontó TŰZben a potenciális energia mozgási energiává szabadul fel, amely azonban nem csupán anyagi-, térbeli-, időbeli mozgást jelent, hanem olyan változást, amely lehetőségeket nyújt kozmikus csereforgalom kialakulása számára. A polarizált szinkronizmussal működő, teremtő és lebontó energiaátalakulások minden változata voltaképpen kozmikus metabolizmus, energiacsere rendszerek, szervezetek között. 54

Az energia, az ÉLŐ TŰZ lényegében a polaritások involúciós és evolúciós nászának következménye. Miközben szervezetek épülnek fel vagy bontódnak le, energiaállapotuk is megváltozik. A TŰZ hermetikus értelmezéssel tehát nemcsak az anyagi szervezetek kémiai reakcióiban ismerhető fel. Nemcsak a láng TŰZ. A TŰZnek számtalan megnyilvánulási formája van ezeken kívül a biológiai folyamatokban, a pszichében s a mentál sík mágikus teremtő és lebontó energiáiban. Beszélhetnénk a TŰZ olyan természetű arculatairól, amelyek az atomi rendszerek magenergia átalakulásának analógiái. Ez azonban igen messze vezetne. Olyan rendszerekbe kellene transzformálni a TŰZ princípium hozzánk közelebb fekvő megjelenési formáit, amelyek már nem a Föld viszonylag kiegyensúlyozott létformái. Naprendszerben, kozmikus ködökben lezajló folyamatokhoz kellene kutató tudatunkat igazítani. A hermetikus meditációs és kontemplációs gyakorlatok Csillagjógája által az arra rátermettek dadogó szóképekkel való körülírás helyett misztikus élményekben élhetik át a TŰZ kozmikus lényegét.

A HERMETIKUS HALMAZÁLLAPOTOK Az alkímiai hagyományok szimbolikus halmazállapotai jellegzetes polidimenzionális energiaállapotok. A hermetikus kozmogónia felfogása szerint a kozmikus anyagcserefolyamatokban mikro-makroszkópikus lények, szervezetek alakítják át a létük fenntartásához szükséges energiákat s közben halmazállapotuk is más lesz. A halmazállapot valamilyen szervezet alkotó elemeinek kapcsolatára jellemző. Ez a kapcsolat nemcsak a rendszeren belül fontos, de befolyásolja a rendszer és környezet kölcsönhatásait is. Minthogy a Kozmosz különböző dimenziói között hierarchikus kölcsönhatás is van, a halmazállapotok és az ÉLŐ TŰZ megnyilvánulásai, azaz az energiaállapotok is hierarchikus teleszkópiával kapcsolódnak egymásba a különböző dimenziók szervezetein keresztül. Egy-egy halmazállapot mindig valamely ideamag köré csoportosított, elhatárolt rendszerre jellemző. Előfordul, hogy valamilyen összetettebb szervezet építő eleme, mint „kisebb” rendszer, szilárd halmazállapotban van, a „nagy” organizmus halmazállapota pedig már folyékony. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek az adottságok csupán az emberi tudatban élnek. A valóság összetett és egységes. Az ÉLŐ TŰZ különböző megjelenési formái és a három halmazállapot saját egymásba kapcsolódással összefüggő egység. Földünkön az ismert kémiai elemek, az ásványok, a Biosz élő szervezetei, de kozmikus rendszerek is az alkímiai halmazállapotok és az ÉLŐ TŰZ valamilyen jellegzetes kapcsolatát mutatják. Az alkotóelemek kohéziója nemcsak a rendszer struktúrájára jellemző, hanem a benne elrejtett ideák, a dimenziók közti kölcsönhatások és a kozmikus csereforgalom transzcendens törvényeiről is felvilágosítást ad.

A BOLYGÓK ÉS A NÉGY ŐSELEM KAPCSOLATA Mielőtt a négy őselemnek a gyakorlati csillagfejtés szempontjából fontos analógiáira rátérnénk, meg kell vizsgálnunk a bolygóprincípiumok és a négy őselem kapcsolatát. A sugárzó princípiumokra jellemző, hogy valamelyik őselemet előnyben részesíti. A konkrét bolygóhatásokhoz egy-egy őselem ad módosító keretet. A kémiai elemek között – analóg módon – egyes elemek a szilárd, vagy a folyékony, mások a gáznemű halmazállapotot „kedvelik”. Egy-egy szervezet számára azonban minden halmazállapot előfordulhat és lehetséges bizonyos feltételek mellett. A bolygóprincípiumok alaphatásaiban a következő energiaállapot változatok érvényesülnek:

55

TŰZ: NAP, MARS, JUPITER FÖLD: MERKÚR, VÉNUSZ, SZATURNUSZ VÍZ: HOLD, NEPTUNUSZ LEVEGŐ: MERKÚR, URÁNUSZ A PLÚTÓt külön kell megemlíteni, mert annak a tüzes és vizes jellege egyaránt jellemző. Nem lesz érdektelen, ha az összeállítás kozmogóniai és alkímiai vonatkozásait részletesebben is kibontjuk. Ha csak a teremtő princípiumokat vesszük egyelőre figyelembe, a tüzes jelleg erőteljesebb a NAP, MARS és a JUPITER hatásokban. A NAP-TŰZ a LOGOSZ teremtő és éltető tüze. Teremtő energiák transzmutálódnak a két polaritás nászából s indulnak el a megnyilvánulás körforgásában olyan kozmikus állapotok felé, ahol valamilyen gócba sűrített potenciális energiává alakulnak át. A MARS, mint már említettük, a NAP-TŰZ fáklyahordozója és tüzes szerepe ebben a szolgálatban fejeződik ki. A JUPITER princípium feladata, hogy a MARS által hordozott NAP energiákat valamilyen rendszerbe transzmutálja. A létrejövő formák ideavázába energiatöltést ad, hogy azt esztétikummal majd a VÉNUSZ töltse meg, a kristályosodó tapasztalatok és tanulságok lehetőségét pedig a SZATURNUSZ teremtse meg. A HOLD princípium kedvelt halmazállapota a folyékonyság. Az élő természet – ISIS világa – is ebben a halmazállapotban létezik. Semmiféle ideasperma nem termékenyíthet meg, ha a befogadó nem a folyékonyság halmazállapotában van. De az életbe induló csíra sem fejlődhet a folyékonyság jelenléte nélkül. Az involúciós és evolúciós folyamatok csomópontja, a transzmutáció indulási-átmeneti holtpontja a folyékonyság. Az energiatranszmutációkat közvetítő metabolizmus (kozmikus csereforgalom egyszerűbb szervezetekbe, vagy a lebontódás végtermékeit választja ki a rendszerből) is folyékonysághoz kötött. A hét teremtő princípium közül a HOLDnak van egyedül VÍZes jellege. Két FÖLD jellegű teremtő elv van, a VÉNUSZ és a SZATURNUSZ. Mindkettő már a teremtés utolsó fázisának jelölője. A formavilág ideocentrikus vonzásterei alakulnak ki a szilárd halmazállapotban; VÉNUSZ hatására a JUPITER rend esztétikai keretet kap a formák és tartalom harmóniájával. A SZATURNUSZ pedig a végső kikristályosodást, a teljes megszilárdulást, a tapasztalati potenciák kialakulását segíti elő. A mi világkorszakunkban mindig a sűrűbb halmazállapot nyújt tapasztaláslehetőséget a kevésbé kötött halmazállapotban levő ideák számára. A szilárd halmazállapotban bontakozik ki minden megnyilvánult idea kristályos váza. Ez adja a teremtés mércéjét, tanulságát. A lét körforgásának fordulópontja ez, amikor a megszilárdulás állapotában a szellem tapasztalásaival visszatér kiinduló pontjához. A megszilárdult ideák merevek, mozdíthatatlanok. Csak egy újabb energiaátalakulás, a szervezet struktúrájának teljes megváltozása, lebontódása szüntetheti meg ezt a kristályos merevséget. A hét bolygó közül egyedül a MERKÚR LEVEGŐ jellegű. A légnemű halmazállapotot az állandó mozgás jellemzi. Minden forma körül kialakul valamilyen szféra, amely a tiszta kötetlenség szabadságát, a lehetőségek végtelen variációját nyújtja. Szabad kísérletezések, próbálkozások területei ezek. Evolúciós értékeléssel a lebontódásnak, a szellem teljes felszabadulásának végállapota a megnyilvánult világban. Ez már nem teremtő töltésű törekvésekkel elérendő halmazállapot. Ez a levegő jelleg is mutatja, hogy a MERKÚR princípiumnak egészen egyedülálló szerepe van. Az alkímiai operációban a légnemű halmazállapot, fizikokémiai folyamatok szimbólum- analógiájával jellemezve, kétféle úton érhető el. Az egyik a nedves út, – a desztilláció –, a másik a száraz út, – a szublimáció. A desztillációban a szilárd halmazállapot folyékonyban való feloldása után következik a légnemű. A szublimációban a szilárd állapot közbenső fázis kihagyásával légneművé válik. A nedves út a teljesebb. A három messianisztikus princípium közül az Uránusz LEVEGŐ jellegű. A tudati evolúcióban a SZATURNUSZ állapot után érvényesülhet jellegzetes szublimáló szerepe. Minden tudatbeli meg-

56

merevedést úgy alakít át, hogy hirtelen szabadítja fel a formafikciókba szorult tudat potenciális energiáit. A NEPTUNUSZ VÍZes jellege szembetűnő. Erről egyes részleteket a bolygóprincípium ismertetése során már közöltünk. Itt csak azt említjük meg, hogy a HOLD szerepét evolúciós tendenciájú hatásaival egészíti ki. A neptuni folyékonyság a szellem felszabadulásának közbenső fázisa. A PLÚTÓ kettős természete, tüzes-vizes jellege arra utal, hogy ez a princípium a két ellentét kiegyenlítésével tölti be evolúciós szerepét. Az élet folyékonyság, mely a tűzelemmel egyesülve az embernek más, magasabb dimenziókba való transzmutációját idézi elő.

A NÉGY ŐSELEM ÉS AZ EMBER A négy őselem és bolygóprincípiumok közti kölcsönhatások rövid összefoglalása után lássuk a négy elem emberi analógiáit. Nem foglalkozunk azzal, hogy miként érvényesülnek ezek az ember fizikai testében és a környezettel való kapcsolataiban. Ez a csillagfejtés egy speciális ágazatához, az orvosi asztrológiához tartozik. Azt vizsgáljuk meg részletesebben, hogy az ember asztrális és mentális rétegeiben miként ismerhető fel az őselemek természete, s a csillagfejtés gyakorlatában hogyan vehetők figyelembe a halmazállapotok és a TŰZ elem hatásai. Az ember születési képletében látható bolygók és a négy őselem kapcsolatai adják az egyéniség háromsíkú organizmusát (test, lélek, szellem). Ez annak képlete is, hogy a négy őselem milyen arányban osztódik el a mindenkori személyiségben. Az isteni Én kozmikus vándorlása során ciklikus váltakozással átmegy a különböző halmazállapotokon mind asztralitásával, mind mentális tudatával. Egy-egy inkarnációs személyiségre a halmazállapotok egymáshoz való aránya is jellemző. Az őselemnek a szellemi törekvéseknek jellegzetes alaptöltést adnak, amely az intellektuális érdeklődésben, magasrendű vagy önző célok megvalósítása érdekében felvett magatartásban és életstílusban, az új megismerésének módszereiben, az alkotások formai jellegében mutatkozik meg. De az érzelem világának is vannak jellegzetes őselemvonatkozásai. Az asztralitás rezgései, potenciális töltöttsége (érzések, szenvedélyek, indulati kitörések vagy halvány, vérszegény, elfojtott érzelmi megnyilvánulások stb.) továbbá az érzelmek intenzitása utalnak ezekre. A fizikai test egészségi állapota, betegségek iránti érzékenység, regenerálódó készség, a test felépítése az, amely egy-egy őselem sajátos vonásait mutatja.

A TŰZ-ELEM Fellobbanása az egyéniségben transzmutációval jár együtt. Ha a lélek anyaga a tűzpróbák kohójába kerül és ha abból minden salak kiégett, a tűzben nemes tisztaságú tapasztalás és tanulság válik ki. A TŰZben is felismerhető a hármasságnak az a jellegzetessége, amelyet a bolygó- princípiumok taglalása során kidomborítottunk. Ha az energiasugárzó pozitív elem érvényesül erőteljesebben, akkor minden emberi megnyilvánulás fokozódik, sokszor oly mértékben, hogy eléget. Ha viszont gyenge, a lélek transzmutációi lassúak. A helyesen szabályozott, dinamikus egyensúlyban tartott belső tűz a kozmikus metabolizmusban áramló energiák analógiája. Ez a dinamikus egyensúly alkalmas arra, hogy a szükséghez mérten a tudat csak annyi energiatöltést szabadítson fel mágikus erejével, amennyire szükség van. Az alkímiai operációk sikerének egyik feltétele, hogy a transzmutáló tűz szabályozásának készségét, az alkimista mindhárom hermetikus síkon egyaránt kifejlessze. Az ember életében felismerhető TŰZ formákat néhány példával mutatjuk be. Elsősorban a TŰZ mentális és asztrális analógiáit említjük meg. A TŰZ-elem fizikai síkú analógiái eléggé ismertek a kémia, fizika és biológia kutatásai nyomán, s ezeket a felsorolásból kihagyjuk. A mentális TŰZ az ember nagyszabású alkotásaihoz, új mágikus ideák elvetéséhez elengedhetetlen. A nagy potenciális töltöttségű egyéniség, akinek TŰZ jellegű szerepe van, mindig erőteljes átalakító hatással van kör57

nyezetére. Eszmék, gondolatok romboló-építő hatású tűzcsóvái repülnek szét, s nagy energiájú ideaspermák csapódnak bele mások fogékony lelkébe az ilyen emberből. Bár gyakran benne is sok minden elég ebben az általa felgyújtott tűzben. Különösen, ha az energiatranszmutációk dinamikus egyensúlya és szabályozottsága nincs meg, adott esetben például a szükségesnél nagyobb az energiatöltés. Mégis végeredményben desztillációs vagy szublimációs folyamatokat indít el és visz végbe önmagában, környezetében. Megmerevedett, öncélú ideológiák, eszmei törekvések ilyen nagyszabású tűzkataklizmában szabadulnak ki a tamasz sötétségéből és transzmutálódnak szattvikus létformák felé. Az emberben élő mentális TŰZ akkor helyesen szabályozott, ha a kozmikus alkímia, azaz a kozmikus energiaforgalom analógiájaként alakul ki. Teremtő és lebontó folyamatokban egyaránt egyensúlyban kell tartani a TŰZet. A magasabb dimenziók felől átáramló energiákból mindig annyit kell felhasználni, amennyi egy-egy feladat elvégzéséhez alacsonyabb dimenziókban végrehajtandó cselekedetekhez szükséges. Ha többet szív magába, mint amennyi az egyensúly fenntartásához kell, o maga ég el, ha kevesebbet, feladatait nem hajtja végre. Evolúciós törekvésekben is szükség van szabályozottságra. Ha nagyobb a belső tűz, a fejlődés és a tapasztalatszerzés vonalában bizonyos szakaszok kimaradnak és esetleg vissza kell fordulni a hiányok pótlása végett. Ha ellenben kevesebb, megragadunk a lét körforgásában valahol a túlfokozott egocentrikus világ görcsös létformáiban. Az alkímiai TŰZ nem égethet el, de nem is aludhat ki. Az érzelmek túlméretezett energiatöltésének kórosan burjánzó érzelmi élet a következménye. A szenvedélyek – legyen bár azok konkrét tartalma a szerelem, hatalmi törekvések, öncélú vagyongyűjtés, vagy az intellektuális célok elérését, eszmék megvalósítását kísérő szenvedélyesség – elégetnek. Az érzelmek nagy lángú lobogása mindig kóros. Az érzelmi túlfűtöttség megfontolatlanná, elsietővé, felületessé tesz. Ha azonban az energiatöltés kevés, az érzelmek vérszegények lesznek, s átütő erejű érzelmi élmények nélkül egyhelyben topog a belső TŰZ nélküli ember. Az érzelmek helyes szabályozottsága, dinamikus egyensúlya adja az asztralitás kiegyensúlyozottságát. A lélek szubsztanciái, a psziché érzelmei tulajdonképpen a belső TŰZ tápláló anyagai. A lélek-TŰZ égésének dinamikus kiegyensúlyozottsága tehát azt jelenti, hogy a mentális energiák áramlásának (akár teremtő, akár lebontó TŰZ ez) mindenkor harmonikus közvetítő közege a psziché. Ha valaki életében a TŰZ princípiumnak kidomborodó fontossága van, az a kozmikus vándorlásnak arra a szakaszára érkezett el, ahol nagy jelentőségű mérleget kell csinálnia. Elmúlt életének minden tanulságát összegeznie kell s a benne áramló transzmutáló energiákat arra kell elhasználnia, hogy egyéniségét magasabb dimenziókba lendítse át. A lélek TŰZ kohójában kivált salakot ekkor ki kell dobnia magából s csak a megtisztult nemes anyagot szabad transzmutálnia. Az ilyen ember élete állandó égés, állandó transzmutáció. Feladata pedig az, hogy szellemének mágikus erejével a TŰZet önmagában ébren tartsa. A TŰZ jegyű ember missziója az emberi közösségekben az, hogy a magában hordozott energiákat másokba átplántálja, mások életében is elősegítse a transzmutációt. Minden halmazállapothoz a TŰZ valamilyen megnyilvánulás formája tartozik. Ezért igen hasznos, ha a születési képletből megismerjük, milyen a halmazállapotok színképe, azaz viszonylagos eloszlása. Ez ismeret hiánya megnehezíti a belső energiagazdálkodás egyensúlyának fenntartását. Ezt az energiaszínképet melynek finom részleteit különböző tényezők (bolygók, állatövi jegyek sajátos elrendezettsége) befolyásolják, egy-egy születési képlet vizsgálatakor mindig pontosan ki kell elemezni. A csillagfejtés tudománya nem fejleszthető művészi tökélyre az asztromentális energiaspektrálanalízisben való jártasság nélkül.

A FÖLD-ELEM A FÖLD-elem energetikai spektrumában a potenciális rész érvényesül erőteljesebben. Kialakulását az emberben az egocentrikus vágyak erőterének megnövekedése okozza. Ez az egocentrikus erőtér 58

minden mozgást és változást megmerevít. Involúciós minden emberi törekvés, amely a belső energiaegyensúlyt úgy bontja meg, hogy az egocentrikus erőtér megnövekedik. A szilárd halmazállapot azonban a kozmikus metabolizmusban nem állandó. Evolúciós látásmód szerint szerepe az, hogy minden egocentrikus emberi törekvés kristályos léegyszerűsítéssel lemérhető legyen, s így tapasztalás és tanulság számára nyújtson lehetőséget. A tudat szilárd halmazállapotának jellegzetessége, hogy az ember asztromentális energiaspektrumának összetételétől függően kisebb vagy nagyobb mértékben hiányzik a környezethez való alkalmazkodás, a kölcsönhatásokban való rugalmasság készsége. A világkép például megmerevedik az érzékelhető világ forma-tér dimenzióiban. A FÖLD-elem nagymértékű érvényesülése esetén az embert az érzékelhető világ problémái kötik le. Az asztralitásnak is lecsökkenhet az alakíthatósága s ez az emberben, mint az érzelemvilág szegénysége mutatkozik meg. Az élet lüktető forgataga, az érzelmek, szenvedélyek hullámzása iránt az ilyen ember érzéketlen. Éppen ezért az élmények is szegényesek. Sokszor az aszketikus elszáradás és élettelenség, az alakíthatatlan érzelem görcsök és pszichózisok is az érzelemvilág szilárd halmazállapotának jellemzői. Ha hiányzik a minden változáshoz szükséges energiaátalakulás lehetősége, a szenvedélyek merevgörcsökbe nyomorítanak, a vágyakozások, értelmi törekvések monomániává válnak. Az egyéniség asztromentális energia spektrumának összetételtől függően a jellegzetes FÖLD természetű emberi magatartásformák: a lassúság, nehézkesség, nyugalom, kényelmesség, restség, tehetetlenség vagy kedvező kombinációk esetén állhatatosság, kitartás, céltudatosság a törekvésekben, megbízhatóság, megfontoltság. Valamilyen beindított törekvésen vagy állapoton az ilyen ember nem könnyen változtat. Új javak megszerzéséért nem sok erőfeszítést tesz, de az adottságokhoz, a meglevő lehetőségekhez erőteljesen ragaszkodik. Hagyománytisztelő, sőt haladásellenes. Nagy ritkán feltörő szenvedélyeiben keményfejű és makacs. Ha az emberben a FÖLD princípiumnak jelentős a szerepe, akkor elsősorban a tapasztalatszerzés útját járja. Isteni Énje elzárult, egyénisége kristályossá merevedett s öntudatlanul halad az élet ütközésekkel teli útján. Ha mégis felébredt volna ebből a kristályálomból, rendkívül sok nehézséggel, megpróbáltatással kell megküzdenie kozmikus vándorlása során. Ezek a megpróbáltatások azonban a mindenkor éberen figyelő tudatban azonnal biztos tapasztalatokká, tanulságokká, bölcsességgé alakulnak át. Az ilyen embernek tehát különösképpen nem szabad megijedni az akadályoktól, nehézségektől, mert könnyen a megbántottság és a hibás értékelések merevgörcseibe nyomorodik bele. A FÖLD jellegű munkaterületeken a nehézkes anyaggal kell tevékenykedni. Földművelés, bányászat, de átvitt értelemben a művészetek, különösképpen a szobrászat, festészet, s a megnyilvánult világ törvényeinek filozofikus jellegű kutatása. A FÖLD jellegű ember akkor teremtheti meg magában az energia áramlások egyensúlyát, ha minden törekvésével, szándékával a tapasztalatszerzés és az ebből kialakuló bölcsesség elérését tűzi ki céljául. Erre a szemlélődő életforma, az érzékenyre állított, figyelő tudatú klauzúra, az akadályok legyőzésére fordított nagyszabású erőfeszítések adják a legmegfelelőbb keretet a mindennapi élet vonatkozásaiban. Rendkívül ügyelni kell azonban, hogy a szemlélődés ne váljék szellemi tompultsággá, a klauzúra ne fulladjon görcsös aszkézisbe s az akadályokkal szemben folytatott harc monomániává ne torzuljon.

A VÍZ-ELEM Több ízben említettük és most – fontossága miatt – újra hangsúlyozzuk, hogy minden élő szervezetben a folyékonyságnak elsőrendű szerepe van. S ez a megállapítás érvényes bármilyen dimenzióban kialakult szervezetre. A folyékonyság alapvető feladattal bír. A feminin princípium egy-egy megje-

59

lenés formája csak folyékony halmazállapotban foganó képes; ha pedig már megindult a szervezet kifejlődése, a folyékonyság szerepe megváltozik: az élet energiahordozója lesz. A folyékonyság dinamikus arculatát vizsgálva, ha involúciós energiaáramlások érvényesülnek az anyagcsere forgalomban, áradás következik be, az evolúciós lebontódásban pedig az életenergiák apadását figyelhetjük meg. Az emberre is érvényesek a kozmikus törvények megfelelő analógiái. Ki van téve a környezetéből érkező megtermékenyítő hatásoknak s ugyanakkor háromsíkú organizmusát energiaáramlások tartják életben. Dimenziók közti kölcsönhatás ez, a megnyilvánult világ teljességére is jellemző periodicitással. Az ember lényében építő szervezetek, mint részelemek születnek és halnak el, másrészt a kibontakozó élet áradó nedvkeringése s kihunyó energiák elapadása polifon harmóniában lüktetnek szüntelenül. A gyermek testében, érzelemvilágában és szabad, kötöttség nélküli képzeletvilágában az életenergiák gazdagon áramlanak. Az öregember fokozatosan rugalmatlanná váló teste, elszáradó érzelemvilága, teremtő képzeletének elszegényedése és életenergiák visszahúzódását mutatja. Ez az analógia persze alkalmazható a természet valamennyi jelenségére, emberi cselekedetekre és magatartásformákra is. Nagyon fontos, hogy az ember e két tendencia törvényeihez alkalmazkodjék. Induló terveket nagy energiával kell megtölteni és időszerűtlenné vált törekvésekből ki kell vonni az energiákat. De tudni kell azt is, hogy valamilyen szervezet energiaforgalmában helyi jellegű ár-apály is előfordulhat. Túladagolt energiák például helyi gátszakadást okozhatnak, melyek következtében megbomlik a szervezet dinamikus egyensúlya. Egyes szervek túlburjánzó energiatartalmuk miatt anarchiába fúlnak, mások energia hiányban szenvednek. Ezeket az analógiákat alkalmazva, nézzük, a VÍZ elem hogyan vesz részt az egyéniség s egy-egy inkarnációs személyiség alakításában. A folyékonyságot, miként a FÖLD elemmel kapcsolatban is tettük, az ember asztromentális spektruma szempontjából is kell nézni. Ezen belül azután további finomítás az involúciós-evolúciós tendenciák figyelembe vétele és az a szerep, melyet az élet dinamikus egyensúlyának fenntartásában betölt. A kozmikus kölcsönhatások következményeképp az emberben a folyékonyság összhangban lehet az adott inkarnációs személyiség karmikus életével és elérendő fejlődési céljával. Enélkül az egyéniség dinamikus egyensúlya is megbomlik. Ha ugyanis az energiaspektrumban a VÍZ-elem hangsúlyos, az ember lényegében a feminin magatartás uralkodik el. Minden iránt, szélsőséges esetben válogatás nélkül, fogékony és befogadó képes. Ha pedig a VÍZ-elem jelentősége kicsi, az ember érzéketlenné, szellemileg terméketlenné válik. Sokfajta emberi tulajdonság utal ezekre. A hangulati befolyásolhatóság, szimpátia-antipátia szerinti értékelés, érzékenység más emberek szellemi magatartása és érzelmi hullámzásai, de a kozmikus sugárzások, meteorológiai változások iránt is. Az egyéniség struktúrájának folyékony jellegű kohéziója folytán az ember és a környezet közti kölcsönhatások néha egészen kis energiájú impulzussal megbontják a nyugalmi állapotot vagy megzavarhatják a dinamikus egyensúlyt. A folyékonyság az emberben energiaszabályozó közeg. Ha az egyéniségspektrumban a tudat folyékony halmazállapota eluralkodik, a teremtő képzelet hatására a legfantasztikusabb eszmék kelnek életre az emberben, állandó, soha meg nem szűnő változékonysággal. Lehetnek ezek sokszor letűnt korszakok atavisztikus visszaütései és elkövetkezendő világok előképei egyaránt, melyek nyilvánvalóan életképtelenek, s így az ilyen ember nem tud beleilleszkedni jelenlegi inkarnációjának átlagos kereteibe. Ha pedig a tudat folyékony spektrumszakasza kis területre húzódik össze, képzeletvilágideái elszáradt, életképtelen, rugalmatlan képletekké válnak. Az érzelmek, az ember asztralitása tulajdonképpen legjellegzetesebben mutatnak VÍZ-elem tulajdonságokat. Ha az egyéniség egocentrikus vágyerőterének hatása alá kerül az érzelemvilág, a kielégítendő vágy potenciálkülönbséget teremt a nyugalmi állapot és a kielégítettség között. Megindulhat az érzelmek olyan áramlása, amely néha hatalmas áradással mossa el a kielégítést akadályozó gátakat. De ha az asztralitás kohéziós tulajdonságai folytán ez az áramlás gyenge, tehát a megfelelő ér60

zelmi potenciálok kicsik, a szervezet életképessége is gyenge, vagy korlátozott. Az érzelmek formátlan gomolygása, mentális irányítottságuk hiánya a VÍZ-elem megzavart szerepére vall. Az emberben lévő VÍZ-elemnek úgy kell betöltenie feladatát, hogy a lét dinamikus egyensúlya fenntartható legyen. Az energiahordozó VÍZ-elem alkalmazkodjék a kozmikus ritmushoz. Ha szükséges, hogy új ideák plántálódjanak az emberbe, mert a régiek már elhasználódtak, fogékonnyá kell magát tennie új, továbbmozgató eszmék iránt. Az ilyenkor beálló egyensúly megbomlása az érzelemvilág harmonikus hangolásával szabályozható. A háromsíkú életképesség feltétele, hogy éppen az energiahordozó érzelemvilágban valamilyen érzelmi potenciálkülönbség hatására se áradás, se leszárító apadás ne keletkezzék. A tudat mentális kezdeményezéseinek megfelelő érzelemkíséretet kell beállítani. A VÍZes természetű emberekben az érzelemvilág jelentősége megnövekedik. Emiatt a befogadókészség gyakran kritika nélküli befolyásolhatósággá változhat. Szélsőséges érzelmi hullámzásokra hajlamos, s így nagy öröm és lehangoltság sokszor látszólag indokolatlanul is felváltják egymást. Ha az asztralitás nincs harmóniában a mentális törekvésekkel, kusza, kaotikus érzelmi állapotok uralkodnak el az emberben. Kedvezőtlen hatáskeveredések esetén a psziché teljes irányíthatatlansága, beteges rapszodikussága, kóros egyensúlytalansága is bekövetkezhet. A VÍZ jellegű embereknek nagyon sokféle szerepük lehet. Minthogy különösképpen fogékonyak és érzékenyek, a magasabb hierarchiák felől érkező új idea csírák bennük fogannak meg leghamarabb. Látnokok, próféták, misztikusok ilyen inspirálható egyéniségek, akik ezeket az új gondolatokat, eszméket az emberiség számára közvetítik. Ezek az emberek életük majdnem minden pillanatában élményszerűen érzik lüktetni magukban élet és halál kozmikus ritmusát. Vagy ha már mindezeken túl vannak, lényük kozmikus tágultságában eggyé oldódnak a mindenséggel.

A LEVEGŐ-ELEM A LEVEGŐ-elem energetikai jellemzője, hogy benne a mozgási energiafajta érvényesül erőteljesen s szimbóluma is ennek. A légnemű halmazállapotban hiányzik a kötött rendezettség. Kétirányú folyamat egyik-egyik tendenciájaként is kezelhetjük ezt az állapotot. Involúciós folyamatban a rendezetlenség kezdeti állomása. A teremtő ideák még csak mentál síkon vannak készen. A felhasználandó szubsztanciák rendezése ezután következik. Az evolúció folyamatában desztillációs-szublimációs változások utolsó fázisa. De a rendezetlenség ugyanakkor egy új rendezés, valamilyen magasabb dimenzióba való átváltás feltétele is. S így kapcsolódnak egymásba a mindenségben létrejövő ellentétes irányú cserefolyamatok. Az emberben a LEVEGŐ-elemnek sokféle megnyilvánulási formája van. A tudatműködések energiaspektrumában a LEVEGŐ-elemnek is megvan a megfelelő helye, melynek eltolódása egyensúly zavarral jár együtt. A fejlődés során az ember kozmikus helyzetöntudata állandóan változik s ez a tudatműködésre is hat. Ha ennek során az egyensúlybomlás a mozgási energiaállapotok felé tart, a tudat kötetlensége és rendezetlensége a fennálló rend és törvény tudomásul nem vételében mutatkozik meg. A világkép átalakulásai rendszerint felületesek, élmény nélküliek, mert nincs tapasztalati hátterük. A nézőpontok rapszodikus, csapongó változásaihoz, így távlataiban kellőképpen át nem élt világképek tartoznak. Az egyéniségben a LEVEGŐ jelleg erőteljesebb érvényesülése azt jelenti, hogy az érzelmek szerepe csekély. Élettelen elvontságok töltik be a tudatot. A FÖLD-elemmel ellentétben a LEVEGŐ egyéniségeknek nem görcsössé vált, hanem a rendezettség hiánya folytán rendkívül felületes, csapongó az érzelemviláguk. Márpedig, ha az asztralitás rész csökevényes, a befogadó és megtermékenyülő készségben is sterilitás mutatkozik. Hiányzik az eszmei elvontságok és a fizikai sík életeseményei között a szükséges híd. Így a mentális törekvések is életképtelenek. A jellegzetesen LEVEGŐ természetű ember ezért állhatatlan, megbízhatatlan érzelmi kapcsolataiban, amelyeket könnyen köt és könnyen old fel. 61

A LEVEGŐ természet a személyiség magatartásformáiban is kiütközik. A LEVEGŐ jellegű ember érdeklődése rendkívül sokoldalú és elsősorban értelmi területek felé irányul. Helyzetfelismerése, alkalmazkodó készsége, felfogó és tanuló készsége gyors, de rendszerint, ha más tényezők ebben a vonatkozásban nem ellensúlyozzák, gyorsan is felejt. A kitartás és céltudatosság hiánya miatt az elkezdett dolgoknak csak a kezdete érdekli, a befejezés nem fontos. – Nyugtalansága, felelőtlenségbe válthat át, megbízhatatlansággá, kétszínűséggé torzulhat. Az élet fizikai síkú vonatkozásaiban a LEVEGŐ jellegű emberre különösképpen jellemző az állandó helyzetváltoztatás, utazások, sokszor még a nomád életmód kedvelése is. A felmerülő nehézségeken, akadályokon játékos könnyedséggel siklik át. A LEVEGŐ-elem akkor van egyensúlyban az egyéniség halmazállapot spektrumának többi részével, ha a képzeletvilág nagyfokú mozgékonyságát, a lét változásaihoz feltétlenül szükséges gyors alkalmazkodó készséget segíti elő. Ha az élet megmerevedett adottságainak, az egyéniség tudati és érzelmi görcseinek desztillációját-szublimációját is lehetővé teszi. Mert a LEVEGŐ állapotok egészen új létforma kialakításának lehetnek kezdeti fázisai. Ekkor a tudat könnyen változtathatja, alakíthatja és teljesebbé teheti világképét. Az asztralitás állapotainak nagy kohéziójú sűrűsége is megszüntethető. A kozmikus alkímiában, az ember magasabb entitások számára príma matéria. Ebben a vonatkozásban a LEVEGŐ állapot a szellem anyagi kötöttségektől való megszabadulását szimbolizálja. A légnemű halmazállapotban minden szervezet struktúrája szertefoszlik. Semmilyen újfajta rendeződés nem indulhat el azonban a régi teljes, háromsíkú felbomlása nélkül. Az alkímiai folyamatok ki nem hagyható fázisa desztilláció-szublimáció. A fizikai síkon tevékenykedő vagy asztrális príma matériával kísérletező alkimista, miközben anyagát légnemű halmazállapotba hozza, mágikus energiával önmagát is LEVEGŐ állapotba kell transzformálnia. Ha megáll a szilárd halmazállapotban, legfeljebb a kristályos merevségű anyag alaktalan tömeggé való porítását végzi el. De a folyékony halmazállapotban sem rekedhet meg, mert az oldásban, a folyékonyságban csupán a szilárd állapot kohéziós természetét változtatja meg bizonyos mértékig. Csak a kohézió teljes megszűnésével nyílik meg a szabad kísérletezések lehetősége. A LEVEGŐ egyéniségű embereknek a közösségekben általában közvetítő szerepük van, amely a MERKÚR természettel is analóg.

62

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK A bolygóprincípiumok, valamint a négy őselem után újabb, igen fontos kérdéscsoportra térünk át. A NAPrendszerből az Univerzum távolabbi tájai felé lépünk ki. A bolygók asztronómiai szempontból a Naprendszer legjelentősebb elemei, s a geocentrikus világképben, mint a hozzánk legközelebb eső égitestek kapnak fontosságot. A Kozmoszban létrejött szervezetek közti kölcsönhatás folytán azonban a távoli világok is hatnak ránk. A csillagfejtési hagyományok szerint ez nem független tőlünk. A Kozmosz valamennyi égitestje sugároz és az emberben meglevő lényegileg azonos tényezők rezonálnak ezekre. A Földhöz képest a tér minden irányában elhelyezkedő Univerzum részek közül különösen azok tűnnek ki, melyek a látszólagos éggömbön a Nappálya, az ekliptika (mint tudjuk, valójában a bolygópályák) meghosszabbított síkja közelében, e fölött és alatt láthatók. Az ebben az irányban levő csillagképeket majdnem minden jelentősebb művelődési korszak csillagászata kiemelte. Legfeljebb az elnevezésük volt más, vagy a csillagokból más képeket formáltak képzeletükben. Régen tizenkét csillagképet jelöltek meg, amelyek előtt a Nap elhalad. E csillagképekkel egyben a Nappályát és így az éggömböt is tizenkét szektorra osztották. Ha a csillagképek elhelyezkedését nézzük, azok nem egyenletes szöghosszúságúak s így nem is osztják egyenlő részekre a Nappályát. Egyesek egymást átfedik, mások nem érnek össze. Ez a kérdés csupán a leíró csillagászat szempontjából lényeges. A távoli csillagképekhez fűződő metafizikai koncepcióban azonban ez az egyenetlenség lényegtelen. Elsősorban a Föld körül, tehát a geocentrikus koordináta rendszerhez viszonyított Univerzum szektorok jelölésére használták a csillagképeket. A FÖLD és a Kozmosz kapcsolatában azonban nemcsak a csillagképekben levő néhány csillag veendő figyelembe. Ugyanolyan lényeges az a sok milliárd többi csillag is, mely a Naprendszerünket magában foglaló galaktikában, az extragalaktikában, csillaghalmazokban és ködképletekben helyezkedik el, a Földtől sokszor csak többmillió fényévben kifejezhető távolságra. Ezért nem a csillagképek ívhosszúságához igazodó egyenlőtlen szektorokra osztották be a Nappályát, hanem tizenkét egyenlő részre, amelynek szimbolikus jelentősége van. A régi mágikus kultúrákban ezt a szimbolizmust tudatosan szem előtt tartották. Csak a racionális-mechanikus gondolkodás lassú térhódítása során halványult el mélyebb értelme s ugyanakkor az előbb említett Univerzum szektorok is csak az állatövi csillagképekre korlátozódtak. Az ősi hagyomány és a metafizikai alapjait elvesztett csillagászat közti különbség kihangsúlyozása érdekében ezentúl nem csillagképekről, hanem állatövi égtájakról, állatövi jegyekről beszélünk. S utóbbiak alatt mindenkor az éggömb tizenkét szimbolikus szektorát értjük, amelyben az Univerzum megfelelő tája felé elhelyezkedő valamennyi csillag, csillaghalmaz, galaktika, stb. is bennfoglaltatik. Ősidők óta 360 egyenlő fokra osztják fel az ekliptika ívkörét s így egy-egy állatövi szektor szöghosszúsága 30 fok. Az állatövi szektorok a következők: a b c d e f g h i j k l

KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

0– 30° 30– 60° 60– 90° 90–120° 120–150° 150–180° 180–210° 210–240° 240–270° 270–300° 300–330° 330–360° 63

Ezek az elnevezések a középtengeri görög-római kultúrákból maradtak ránk, a bolygó princípiumokhoz hasonlóan. A nevek azonban nem csupán találomra, a játékos képzelet világából születtek. Az állatövi szektorokban rejlő ideatartalom és az elnevezések között analógia van. Mielőtt az állatövi jegyek részletes és az ember szempontjából lényeges vonatkozásaira rátérnénk, néhány olyan fontos kérdésről kell beszélni, amely megkönnyíti az állatövi jegyek szimbolizmusainak megvilágítását. Két fontos szempontot tartunk szem előtt. Az egyik a megkülönböztető képesség érzékennyé tétele, amelyet a fejlődésnek jelenlegi fokán álló ember differenciáló-elemző látásmódja tesz szükségessé. A másik szempont a teljességre törekvés. Az egyes állatövi jegyek szimbolikus jelentéstartalma igen sokrétű kölcsönhatások eredője. Ezeknek a következőkben alkalmazott rendszerezése csak az analitikus szemléletű ember számára szükséges. Nem azért törekszünk e hatáselemek szétválasztására, hogy sovány kategóriákat gyártsunk, hanem hogy olyan finom árnyalatú kategóriákat kapjunk, amelyek a differenciáltság egy bizonyos mértéke után szükségképpen kiváltják a szintézis igényét, a teljesség mind nagyobb mértékű megközelítését. Ezt a módszert követtük már az előzőekben is. S bár akkor is kiemeltük, hogy a csillagfejtés elemeinek ismertetése során ez a szándék vezet, most ismét megemlítjük azzal, hogy ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A KÖR ÉS A KÖRFORGÁS: A MEGNYILVÁNULT VILÁG SZIMBÓLUMA Az állatövi égtájak a Nap és a bolygópályák által kapnak jelentőséget. Ebben rejlik az állatöv tizenkét jegyének egyik legfontosabb szimbólum tartalma. A Nap az Én, az egyéniség, a Felsőbbrendű Én, a teremtő LOGOSZ szimbóluma. A kör, a körforgás pedig az involúciós és evolúciós folyamatok egyetemes emblémája. A csillagfejtési hagyomány szerint a Nap látszólagos körbenjárása az állatövi szektorokban – miközben különböző hatásokkal keveredik – a szellem és a lélek involúciójának és evolúciójának kozmikus mintája. Az állatövi jegyek az ember koordináta rendszerére vonatkoztatva, a földi élet involúciós és evolúciós tapasztalatszerzési állomásainak szimbólumai. Ez a szimbolizmus megfelelő analógiás transzformációval más dimenziók koordináta rendszerében is érvényes. E tágabb értelmezés részletesebb kifejtése a tárgykör keretein messze túlmenne és szavakkal talán le sem írható. Az ugyanis, hogy az Univerzum más tájain kialakult kultúrák számára ez a körforgás szimbólum milyen létformákat takar, csak nagyfokú tudattranszformációval közelíthető meg. Amennyiben ottani kultúrákra is érvényes a centrikus látásmódhoz tartozó világkép analóg koncepciója, azokról a helyekről egészen másnak látszik az égitestek elrendezettsége. A hermetikus hagyományok szerint analógia mindenesetre van a földi létformához tartozó kozmikus hatások és a többi kultúrákban érvényesülő tendenciák között. Az állatöv és a NAP-ÉN kapcsolatának a létforgás szimbolizmusában elrejtett egyetemes mondanivalója a csillagfejtési hagyományok egyik legjelentősebb tanítása. Míg a bolygó princípiumokról szóló tanítások a megnyilvánult világ ideatartalmainak problémáira vonatkoznak, az állatöv mint körforgás szimbólum az ideák megvalósításához szükséges életformákat jelenti. A lét körforgása egymásba kapcsolódó, más-más dimenziókban lejátszódó spirálciklusokkal szimbolizálható. E ciklusok a tér és idő koordinátákhoz kötött tudatban úgy viszonylanak egymáshoz, mint a nappal – éjszaka, testöltés – bardó, művelődéskorszakok élete és kihunyása, stb. Tulajdonképpen mindegyik ugyanannak az egyetemes ritmusnak más-más dimenzióbeli analógiája és a Földnek, mint a Naprendszer bolygójának saját tengelye körüli forgásával, Nap körüli keringésével és a Föld tengelyprecessziójából adódó tavaszpont eltolódással érzékelhető. E mozgások periodicitása végeredményben az involúció és evolúció, vagy a Vedánta bölcselet kifejezésével, Brahma nappalának és éjszakájának analógiája. A körforgásnak az állatövi jegyekkel kapcsolatos felvetése a probléma mély és csak szimbolikusan értelmezhető jelentőségére kíván rámutatni. A csillagfejtési hagyományoknak ebben a koncepciójá64

ban is az jut kifejezésre, hogy az involúció és evolúció szakadás nélküli körfolyamat. Egy-egy szektor ebből, még analitikus – racionális szemlélettel is, csupán az egész részeként kezelhető. Az emberi létforma körforgásából sem ragadhatunk ki egy racionálisan térben-időben rögzített pillanatképet, mert az hamisat, görcsöset mutat. A létet csak teljességében, szerveződésében és lebontódásában, a teremtés és megváltó körforgásának zártságában szabad, még értelmi korlátozottságok esetén is, szemlélni. Különben a végső kérdések kozmikus távlatai elhomályosulnak.

A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN A polaritások a hímnemű és nőnemű elv a jegyekben egymást váltó ismétlődéssel érvényesülnek. A hímnemű elv az Én, az egyéniség, a személyiségtudat, valamint az ahhoz tartozó szemlélet és értékrend természetében mutatkozik meg. A nőnemű elv az egyéni látszatkülönbség elhalványulását, a kollektívumban való feloldódás különböző változatait, a TE szimbólumát jelenti. Röviden az Én és a TE kérdése ez, amely még a kozmikus hierarchikus helyzetöntudattal, a nézőpont problémájával, és a hozzá tartozó tudatállapotokkal is összefügg. A jegyek közül egyeseknek pozitív, másoknak negatív töltése van. Az egyén és a kollektívum szétválasztott tudatállapotainak egymással való kapcsolata periodikus élményeken keresztül alakul ki. Az Én egocentrikus létének hatásai állandóan tágulnak az öntudatra ébredés fázisaiban a pozitív jegyekhez tartozó fejlődési állomásokon, amikor feltámad a kollektívum egyéniség nélküli temetőjéből. A negatív jegyekben viszont, amelyek mindig egy-egy pozitív jegy után következnek, a törekvéseiben és töltésében öncélúvá burjánzott ÉNnek tudomásul kell vennie olyan tényezőket is, amelyek az egocentrikus tudatállapotok reakcióiként jelentkeznek. Így éli át az ember különböző életek más-más hatástendenciáiban az egyén és a kollektívum, az ÉN és a Te, a hímnemű és a nőnemű polaritások egységének misztériumát. A csillagfejtési hagyomány a kettősség és a kozmikus ritmus misztériumáról még egy másfajta vonatkozásban is szól. A könnyebb megkülönböztetés kedvéért az előbb elmondottakat vegyük úgy, mint amelyben a polaritások statikus jellege domborodott ki. A hím- és nőnemű természet ezért potenciális töltöttségnek is tekinthető. Van azonban a polaritásoknak dinamikus megnyilvánulásformája is, amelyre a mozgás, a folyamat a jellemző. De, amint már a „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben is kifejtettük, mind a statikus, mind a dinamikus természet csak a hármasság koncepciójában válik kozmikussá. A hímnemű és a nőnemű elv lényegi természetéhez ezek egysége is hozzátartozik. Dinamikus vonatkozásaiban viszont az aktivitás-passzivitás-semlegesség, akció-reakció-dinamikus egyensúly szavakkal jellemezhetjük ezt a hármasságot. A polaritások dinamikus természetét is át kell élnie az embernek. A teremtés-lebontódás-megváltás az emberi létformák dinamikus folyamatainak kozmikus analógiája. Az állatöv egymásután következő jegyei közül egyikben az aktív, másikban a passzív, harmadikban a semleges magatartásra való hajlamosság érvényesül erőteljesebben. A megnyilvánult világban többdimenziós metabolizmus áramai folynak s az ember ezekben sugárzó-befogadó-transzformáló csomópont. Az öntudatra ébredés fázisaiban kozmikus helyzete e magatartásformák tapasztalatain keresztül tudatosodik. Át kell élnie a teremtő és befogadó-megtermékenyülő állapotok spirálciklusait, amelyek végén mindig tapasztalatokkal és tanulságokkal gazdagodva egyensúlyt teremt önmagában és a környezettel való kapcsolatában, hogy egy újabb spirálciklushoz gyűjtsön energiát. Az ismert csillagfejtés könyvek az állatövi jegyeknek ezt a természetét kardinális-szilárd-változó minőség kifejezésekkel jellemzik. E jelzőkben azonban elsikkadnak a polaritások dinamizmusának kozmikus analógiái, s ezért helyesebb az előzőekben említett kifejezések alkalmazása. Kellőképpen kifejlesztett analógiaérzékenységgel az aktivitás-passzivitás-dinamikus egyensúly legkülönbözőbb formaváltozataiban is tájékozódni tudunk anélkül, hogy a megnyilvánult világ formagazdagsága elsikkadna. 65

AZ ÁLLATÖV, MINT A NAP SZÍNKÉPE Az állatöv jegyeinek egymástól megkülönböztetett jelentéstartalma van a csillagfejtés hagyományai szerint. Ugyanakkor azonban sajátos kapcsolat van a jegyek között, minthogy a NAP-LOGOSZ anyagba merülésének, a megnyilvánult világnak tizenkét állomását jelentik. Az állatöv tizenkét szimbóluma a NAP-LOGOSZ színképe. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából a színkép differenciáltságának jellemzőit kell majd részletezni. A földi életformákban az előbbi analógiájaként a tizenkét állatövi jegy jelentéstartalma a Naprendszerünk NAPjának sajátos színképelemei. A kozmikus princípiumok ismertetése során megemlítettük, hogy a csillagfejtési hagyományok szerint a NAP a bolygóprincípiumok esszenciája, s a bolygók a megnyilvánulás prizmáján megtörő NAP ideaszínképét adják. Az állatövi szimbólumokban ez úgy érvényesül, hogy mindegyik állatövi jegynek valamely bolygóprincípiummal erőteljesebb a kapcsolata, mint a többivel. Ezt az illető állatövi jegy uralkodójának nevezzük, mely a jegy alaptónusát határozza meg. A tizenkét jegyet és uralkodóikat emlékeztetőül az alábbiakban felsoroljuk és mindegyik jegynél megemlítjük a benne érvényre jutó természetet is. KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

MARS VÉNUSZ MERKÚR HOLD NAP MERKÚR VÉNUSZ PLÚTÓ, MARS JUPITER SZATURNUSZ URÁNUSZ, SZATURNUSZ NEPTUNUSZ, JUPITER

TŰZ FÖLD LEVEGŐ VÍZ TŰZ FÖLD LEVEGŐ VÍZ, TŰZ TŰZ FÖLD LEVEGŐ VÍZ

A hagyományok szerint az állatöv egyes tájai nem olyan „állandó” sugárzók, mint a bolygók. Hatásuk csupán akkor érvényesül, ha – geocentrikus koordináta rendszerben vizsgálva – a Nap, a Hold és a többi bolygó, körforgásuk során, a Földről nézve, az éggömbnek ezeken a részein haladnak át. Az Univerzum Naprendszeren kívüli részei tehát csupán látens sugárzók, s egy-egy dinamikus bolygóhatás kapcsolja be őket. A bolygóprincípiumok kétféleképpen befolyásolják az állatövi jegyek jelentéstartalmát; egyrészt látens alaptermészetüket, mint jegyuralkodók, másrészt erre szuperponálva, megnyilvánuló hatástónusukat, midőn azon az égtájon tartózkodnak. A jegyek és a bolygók kölcsönhatása folytán nemcsak a jegy természete módosul, hanem a bolygó tiszta alaptónusa is átszíneződik. Az állatövi jegyeket, melyek csupán életforma lehetőségek, e kölcsönhatások gazdag változatú keveredése élettel telíti. Ha megvizsgáljuk a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatát, érdekes sajátosságokkal találkozunk. Az első két jegynek, a KOSnak és a BIKÁnak a MARS, illetve a VÉNUSZ az uralkodója. E két bolygóprincípium emberi analógiáiban szembeötlő, hogy poláris töltöttségük az emberi öntudatra ébredés kezdeti fázisait a tapasztalatlan fiatalságra jellemző mohósággal és szinte öncélú törekvésekkel telíti. A MARS maszkulin töltése még nem teremtő erő, csupán gyermekes konfliktus keresések, akaratérvényesítések erőszakossága. S a VÉNUSZ nőiessége is még terméketlen kacérkodás a másik pólus elkápráztatása céljából. Ha azután továbbmegyünk a harmadik jegybe, az IKREK uralkodójaként a MERKURral találkozunk, amely a két polaritás között közvetít. (A görög-római mito66

lógiában a MARS-VÉNUSZ kapcsolat kettőjeként Amor-Cupido is szerepel, mint a MERKÚR princípium IKREK természetű antropomorf alakja.) S a MARS-VÉNUSZ élmények után még a MERKÚRban is van valami könnyed játékos felelőtlenség és ártatlan kajánság, amely különösképpen alkalmas az élet gazdag lehetőségeivel való kötetlen, ismerkedés számára. Az öntudatra ébredés nagy élményeit tulajdonképpen a következő három jegy adja. A kamaszos önérvényesítés után a RÁKban a kibontakozó nőiség már HOLD termékenységgé, az OROSZLÁNban a sugárzó férfiasság NAP teremtőerővé érik. A SZŰZ jegyben újra a MERKÚR az uralkodó, annak már komollyá érett arcával, amely a HOLD és a NAP élmény megrázó és nagyszerű tapasztalatait is tarsolyában hordja. A forduló után, a második hat jegy elején ismét a VÉNUSZszal és a MARSsal találkozunk a MÉRLEGben, illetve a SKORPIÓban, a MÉRLEG VÉNUSZa már a tulajdonképpen minden nőiség-arc mögött rejlő HOLD magatartás tudatossá tett esztétikum kísérlete. A SKORPIÓ-MARS szerepe annyiban gazdagodott, hogy a konfliktusokat kamaszos felelőtlenséggel nemcsak elindítja, hanem legszélsőségesebb végleteiben át is éli. Ezek a végletek, melyek a SKORPIÓ alaptermészetében rejlenek, még jobban kihangsúlyozódnak azáltal, hogy a három messianisztikus bolygóprincípium közül a PLÚTÓ is uralkodója a SKORPIÓnak. A következő jegyben, a NYILASban a JUPITER magasztos komolysága kezd kibontakozni, majd a BAKban a SZATURNUSZ nagyszabású „Küszöb őre” élményeket, csak hatalmas erőfeszítésekkel legyőzhető akadályokat támaszt. A VÍZÖNTŐ jegynek két uralkodója is van. Az egyik a SZATURNUSZ, amelynek gátló korlátai ebben a jegyben kikristályosodott és összegyúlt tapasztalatpotenciák szinte robbanásszerű kisülése által omlanak le. Ezt a szerepet a VÍZÖNTŐ másik uralkodója, az URÁNUSZ teljesíti ki. Az utolsó, a HALAK jegye a végső tudatkitágulás élményét, a kozmikus egység megsejtését nyújtja, a magasabb hierarchiák, valamint magasabb tudatállapotok felé terelő JUPITERrel és NEPTUNUSZszal. Ezzel csupán vázlatosan kívántunk rámutatni a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatára. Az állatövi jegyek részletes ismertetése során még bővebben is kibontjuk ezeket a részeket.

A NÉGY ŐSELEM AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN Az állatövi jegyek természetében a négy őselemnek is jelentős szerepe van. Mindegyik jegyben a Kozmosz energiaállapotainak más-más változata érvényesült. Egyrészt úgy, hogy a jegynek valamely őselem ad sajátos energetikai magatartásformát. TŰZ jellegűek a KOS-OROSZLÁN-NYILAS, FÖLD jellegűek a BIKA-SZŰZ-BAK, LEVEGŐ-jellegűek az IKREK-MÉRLEG-VÍZÖNTŐ és végül VÍZ jellegűek a RÁK-SKORPIÓ-HALAK jegyei. Ezenkívül a négy őselem még a bolygóprincípiumok hatásainak is érvényre jut, mert amint már említettük, mindegyik bolygó valamelyik őselemtől is kap átszínező felharmonikust. A tiszta őselem természet is állatövi jegyekben aszerint módosul, hogy a vizsgált jegyben milyen összetevők (a polaritások potenciális és dinamikus változatai, a bolygók és azok energiaformái) alakítják ki az eredő természetet. A részletekre majd az állatövi jegyek jelentéstartalmainak ismertetése során térünk ki. Annyit azonban már most kihangsúlyozunk, hogy az állatövi jegyek természetét és így a hatásuk alatt álló ember magatartását, értékrendjét és világszemléletét az őselemtulajdonságok kidomborodó jellegzetességgel befolyásolják. Mindegyik őselem emberi képviselője világszemléletében különbözik a másiktól. Ezek szemléletmódját és filozófiáját a négy őselemnek megfelelően „pirozófiának”, „tageazófiának”, „hidrozófiának” és „aerozófiának” is nevezhetnénk. Ezek a világképek is egyben az embernek az ÉN és a TE, az egyén és a kollektívum viszonylataiban tanúsított magatartására is kihatnak.

VILÁGOK HARCA A hermetika egyik legnehezebben magyarázható, de ugyanakkor egyik legnagyszerűbb részlete a „világok harcá”-ra vonatkozó hagyomány. A harcra, háborúra utalás ezt nem mindenben fedi. A megnyilvánult világnak ez az arculata csupán a centrikus látású ember nézőpontjából látszik hábo67

rúnak. Az evolúció útján elindult ember táguló öntudatában azonban már transzcendentális távlatai is felderengenek, mert e tudattállapot olyan analógiai érzékenységgel, a szimbólumkulcsok alkalmazásának olyan készségével párosul, hogy a jelenségek felszíni részletein túl a polidimenzionális távlat is felfogható. Az állatövi jegyek már összetett, bonyolult világok szimbólumai. Azért tárgyaljuk a világok harcát a csillagfejtésnek e témaköréhez kapcsolódva, mert tartalmi és formai részleteinek gazdagsága legátfogóbban az állatövi jegyekkel kapcsolatban bontható ki. Mindazt, amit az állatövről már elmondtunk, a nézőpont átváltásával most másfajta összefüggéseiben mutatjuk be. Ennek a háborúnak van szintén rejtett involúciós-evolúciós körforgás jellege. A küzdelem feszültségét a szembenálló ellentétek potenciális töltöttsége, intenzitásai az egymással küzdők aktivitása és passzivitása befolyásolja. A harcban résztvevők a bolygó ideákat tűzik zászlóikra, az őselem természet pedig a harcoló energiatöltöttségére jellemző. Röviden vizsgáljuk meg ezeket a kozmogóniai összefüggéseiben is. A Kozmoszban létrejött világok egy teremtő idea csírájából hajtottak ki. Az Akasha emlékek tanúsága szerint a jelenlegi világkorszak előtt más alapszerkezetű világok is léteztek, amelyek a kozmikus involúció és evolúciós körfolyamatában elöregedésük után lebontódtak és helyet adtak frissebb ideák megvalósulásának. Ezek az elmúlt, lebontódott világok azonban nem semmisültek meg, mert az utánuk következő teremtéseknek részei lettek, másrészt a bennük potenciálisan elrejtett ideacsírák úgy kelnek életre, hogy egy teomágikus rendező elv hatására az új vezéridea megvalósulását elősegítsék. A hagyomány négy prekozmikus világkorszakról beszél. Ilyenek voltak az elektromos, kémiai, ásványi, növényi felépítésű Kozmoszok, melyek után a jelenlegi zoológiai világkorszak következett. Ez utóbbiban az irányító zoológiai vezérelv mellett, strukturális és funkcionális hierarchiával valamennyi előző világkorszak idea csírái kihajtanak. Ha egy összetettebb szervezetű individuum valamilyen konzekvencia eredményeként kivonja a zoológiai elv teomágikus rendező erőit, szervezetéből, a többi növényi, ásványi, kémiai és elektromos világok kezdik érvényesíteni saját törekvéseiket. Az ember létformája is nagyobb távlatú magyarázatot kap ebben a koncepcióban. Ha egy emberi szervezet szerveződési fázisban van, saját szervezetének felépítéséhez használja fel az elektromosságot hordozó részecskéket, az atomi és molekuláris kémiai affinitást, ásványi létformák merev vázát s a növényi szervezetre jellemző sejt- és szövetkultúrákat. Ha pedig elöregedve elgyengül a fenntartó elv, megindul ezeknek az elemeknek saját ideatöltésüket érvényre juttató, szétbomlasztó törekvése. Ekkor az energia háztartás dinamikus egyensúlya is megbomlik. A földi életformák, ásványok, növények, állatok, emberek, de a bolygók, naprendszerek, tejutak élete is egyaránt azt mutatja, hogy a küzdelem élő valóság a természetben. BUDDHA mondja: „MINDEN ÉLŐLÉNY A MÁSIK TEMETKEZŐ HELYE”. Ezt a mondást azzal egészítjük ki: „Minden élőlény a másik táplálója”. Elöregedő kultúrák szétbomló hullája táptalajt nyújt új teremtő törekvéseknek. Növények ásványi elemekből és élettelenné vált szerves lények szétbomló szervezetéből épülnek, állatok más állatokat falnak fel. Analóg folyamat figyelhető meg a csillagok világában. Egymás hatáskörébe kerülő égitestek egymásba olvadnak vagy ütközésükkor szétrobbanhatnak. Mindez az állatövi égtájak irányában elhelyezkedő univerzumrészek és a földi kultúra kapcsolatának szempontjából is vizsgálható. A földön élő lények mindegyike valamelyik állatövi jegy ideakomplexumának képviselője is. A lét körforgásainak állomásain más és más világok kultúrájában gyűjti tapasztalatait s ezek a kultúrák lényük individuális kozmoszában jönnek létre. A KOS jeggyel szimbolizált világ emberi képviselőjének például a pozitív töltöttség, az aktív magatartás, a MARS princípiumtól kapott eszmei tartalom és a TŰZ-elem transzmutáló tendenciáinak hatására egészen más az egyénisége, mint a RÁK jegyet képviselő emberé, akinek aktív nőisége a HOLD princípium szerepét a folyékonyság halmazállapotában érvényesíti s egyénisége a tényezők polidimenzionális eredője. A poláris töltöttség és dinamika a jegyek uralkodói, továbbá a négy őselem változatos állatöv típusokat alakítanak ki. Ezeket még tovább gazdagítja az is, hogy a bolygóprincípiumok miként színeződnek át az állatövi jegyek hatására. 68

A gyakorlati csillagfejtés szempontjából vizsgálva, egy-egy állatövi jegy képviselőjének egyéni szemléletmódja, etikus morális értékrendje van. Különböző a világképük s törekvéseiket más eszmei célkitűzések vezérlik. Más a környezetükhöz, embertársaikhoz való kapcsolatuk. Másként kezdeményeznek és a környezetüktől származó hatásokra más a reakciójuk. Egyéniségük struktúrája különböző. A világok harca az analógialáncon végigmenve, nemcsak az emberek között ismerhető fel, de az egyes ember individuális mikrokozmoszán belül is, amely belső háború lényének alkotóelemei között dúl. Ha az Isteni Én nem képes mágikus irányítással ennek a sok elemnek eltérő törekvését összhangba hozni, lénye diszharmóniák bomlasztó gócává válik. A világok harcában nem mindenki küzd mindenki ellen. Vannak szövetségesek is, s ezek nemcsak az azonos állatövi jegyekből toborzódnak. Lehetnek a törekvésekben részlethasonlatosságok is. Ilyen szövetségesek például az azonos őselemek képviselői. Ez azonban már nem teljesértékű szövetség. Inkább csak az egyéni célok egy-egy részletének megvalósításában tudnak együttműködni. De szövetségesek lehetnek és harmonikus együttműködés alakulhat ki az azonos polaritású állatövi jegyek között is. A TŰZ elem a LEVEGŐ elemmel harmonizál, a VÍZ a FÖLDdel. A szembenálló a legerőteljesebb a TŰZ és a VÍZ, azaz a pirozófia és hidrozófia világképének, illetve a LEVEGŐ és a FÖLD az aerozófia és terrazófia szemléletmódjának képviselői között. A Kozmosz élő szervezet. Ameddig az uralkodó Kozmikus Elme képes e szervezet fenntartásának olyan dinamikus és harmonikus egyensúlyi állapotát biztosítani, melyben a részek az egészért vannak és az egész a részek egysége, a háború e szervezetben voltaképpen kozmikus metabolizmus.

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK, MINT ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK Az ezoterikus tudományok ágazatai csupán látszólag, az avatatlan és felszínes szemlélő számára különböznek egymástól. Valójában összetartoznak szerves egészként, az emberiség kozmikus hovatartozását őrző monumentális templomként. Így kapcsolódik egymáshoz az alkímia és a csillagfejtés is. A hermetikus hagyományok az alkímiai operációban kozmikus minták követését írják elő. Az alkimista retortájában az anyagban lekötött szellem felszabadítása folyik, s ennek a folyamatnak tizenkét fokozata az állatövi jegyek világainak analógiája. Az alkimista megfelelő tudatállapot behangolásával járja végig ugyanezeket a világokat. A következőkben részletesebb kifejtés és elemzés nélkül, csupán a legfontosabb terminológiákkal és szimbolizmussal ismertetjük az állatövi jegyek alkímiai vonatkozásait. a b c d e f g h i j k l

Calcinatio: Az animális lélek expulziója hőségen keresztül. Megtisztulás az aspiráció tüzében. Congelatio: A részek egyesítése. Az egyirányúság vagy célszerűség keresztülvitele. Fixatio: A megszilárdulás állapota. Az akarat rögzítése. Dissolutio: A feloldódás. Folyékony állapot. A személyiség egyetemessé tétele. Digestio: Megpuhulás forróságban és nedvességben. A dolgok szemléletének tökéletesítése bölcsesség (hő) és képzelet (nedvesség) által. Destillatio: A szárnyas elem elválasztása a szubsztanciától. A lélek kiszabadítása az anyag korlátaiból. Sublimatio: Az elementáris testek megfinomítása, magasabb rezgésszámokra való beállítása. Putrefactio: A filozófiai halál. A spirituális és materiális elemek elválasztása. Internatio: Salak elégetése. A lélek tüze felemészti a külső testet. Fermentatio: Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételűvé erjedéssel. Az ember-arany felépítése. Multiplicatio: A gyarapodás fokozása. Adeptusi rang. Projectio: Az alapanyag arannyá transzmutálása. A munka bevégzése. Halhatatlanság. Unió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel. 69

A TIZENKÉT MAHAVÁKJA Külön meg kell emlékezni a keleti ezotéria tanításainak arról a kevéssé ismert részletéről, amely az állatövi jegyeknek már egészen transzcendens távlataira vonatkozik. A „Tizenkét Mahavákja” azaz „Tizenkét nagy tanítás” néven szerepel ez az ősi hindu kéziratokban. Az alábbiakban részletesebb elemzés nélkül ismertetjük a tizenkét Mahavákja szimbolikus formuláit. Ezek a rendkívül tömör formulák egyértelmű szimbólumok. Egészen leegyszerűsített megszövegezésük ellenére esszenciái mindannak, amit az összes – európai ember számára készült – csillagfejtés könyvek analitikus részletességgel az állatövi jegyekről elmondanak. A Tizenkét Mahavákja szanszkrit szövege és magyar fordítása a következő: a b c d e f g h i j k l

AHAM BRAHMA ASMI: Én vagy Brahma BAHU SIAM: Sokasodjunk NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA: A dolgoknak nincs valósága AHAM ETAT ITI DESTARAM: Én vagyok a NEM-ÉN, a Felfoghatatlan AHAM ETAT ASMI: Én AZ vagyok ETAT NA AHAM ASMI: Én nem vagyok Az TAT TVAM ASI: Te is Az vagy AHAM BRAHMA: Brahma vagyok SARVAM KALU IDAM BRAHMA: Mindez valóban Brahma NA IHA NAMA ASTI KINGSTANA: Semminek sincs igazi léte, csak Brahmának SATIAN INENAMEN ANANTAM BRAHMA: Brahma az örök Igazság és Tudás AHAM BAHA SIAM: Sokasodjék meg az ÉN

E mantrikus formulákon meditálva az ezoterikus hagyományok állatövi jegyekről szóló tanításainak egészen új és ismeretlen távlatai bontakoznak ki. Tizenkét világ alapideáinak, külön-külön pedig a szanszara, a megnyilvánult világ involúciós és evolúciós állomásainak formulái ezek. Szimbolizálják a bolygóprincípiumok jellegzetes ideatartalmait, a polaritások gazdag változatú analógiáit s mindazt, ami az állatövi jegyek kozmikus természetére jellemző.

70

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER Minden ember valamelyik állatövi jegy képviselője a Földön amellett, hogy az emberi kozmosz valamennyi jegy polifón kapcsolata. Azt, hogy egy-egy emberben melyik jegytermészet kap különleges szerepet, a születés pillanatában érvényesülő kozmikus hatások mutatják. Az uralkodó jegytermészetet a csillagfejtési hagyomány az ún. aszcendenssel és a Nap helyzetével jelöli meg. Mindkettő a geocentrikus látásmódhoz tartozik. Az aszcendensben a Föld kétfajta naprendszerbeli mozgása: a Nap körüli keringés és a saját tengelye körüli forgás jut kifejezésre. A születési helyhez tartozó virtuális horizont és az ekliptika metszéspontja a mozgásoktól függően tartózkodik valamelyik állatövi jegy előtt, a születés pillanatában. Egy bizonyos földi helyhez tartozó aszcendens egy nap alatt végigvonul mind a tizenkét állatövi jegy előtt. Módosítja az aszcendens helyzetét az is, hogy a Föld Nap körüli keringése során pályájának melyik szakaszán tartózkodik. Az aszcendens tehát tulajdonképpen ezen állatövi jegy felé mutat, ahol a Napot látnánk felkelni akkor, ha a születés pillanatában bukkanna fel a látóhatáron. (Az asztronómiai részletek bármelyik csillagászati vagy csillagfejtési szakkönyvben megtalálhatók.) A Nap helyzetét, geocentrikus koordináta-rendszerben ábrázolva, a Föld Nap körüli keringése határozza meg. Ha például a Föld csupán a tengelye körül forogna, a Napot csak az állatöv egyetlen jegye előtt látnánk tartózkodni. A keringés miatt azonban a Nap helyzete fokozatosan eltolódik, s a keringés egy éve alatt elhalad látszólagos útja során az állatöv valamennyi jegye előtt. E kétfajta mozgás ritmusa szorosan összefügg az említett két csillagfejtési szimbólummal. Az aszcendens ritmusa (időben szemlélve) gyorsabb, a Napé lassúbb. Ezt a ritmusbeli különbözőséget a földi létformában figyelembe kell venni. Sőt, a csillagfejtési hagyomány e szimbólumokkal arra is rá kíván mutatni, hogy az emberi földi létformában a kozmikus tudat kinyílásáig számolni kell az idővel. Az aszcendens a csillagfejtési szimbólumok között az inkarnáció sorozatok során változó személyiség aktuális feladatköreit jelenti. Az, hogy a születés pillanatában melyik állatövi jegy felé mutat, a személyiség uralkodó szerepköreinek állatövi kapcsolataira utal. A személyiség öntudatlanul hordozott szerep, melyet a kozmikus vándorlás során az embernek másokkal kell felcserélni, ha annak minden tapasztaláslehetőségét kimerítette. A Naprendszer Napja a Felsőbbrendű ÉN, a bennünk elrejtett isteni mag szimbóluma. Ilyenformán a születés pillanatában a Napállással kijelölt állatövi jegy a Felsőbbrendű ÉN, a személyiség ruhák mögött rejlő Isteni Én sajátos és az előbbihez képest más mértékkel mérendő állatövi hovatartozásra ad felvilágosítást. Az aszcendenshez és a Nap álláshoz tartozó állatövi jegy más-más dimenzióbeli világot és tudatállapotot szimbolizál, amelyek azonban nem választhatók szét egymástól, mert a létkörforgás teleszkópikusan egymásba kapcsoló állomásainak analógiái. Valahol a kauzalitás és a látható világok síkján túl lényegileg összetartoznak. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából az aszcendens az öntudatlan ént jelöli. Mindaddig, míg az élet és a lét tudatosabb szemléletére a tapasztalatok hiánya miatt nem nyílik lehetőség, elsősorban az aszcendenshez tartozó állatövi jegy hatásai érvényesülnek az emberben. Amikor a Felsőbbrendű Én szava és akarata már nem fullad el a személyiség káprázat világában, hanem irányíthatja az ember cselekedeteit, gondolatait, befolyásolhatja világképét értékrendjét, a NAP által jelölt állatövi jegy is erőteljesebben kezd hatni. Természetesen ez a megkülönböztetés csak segítő séma, de igen jól mutatja az ember földi kapcsolatait, kötéseit, feladatait és kozmikus hovatartozását is. Az aszcendenshez és a Nap álláshoz tartozó állatövi jegyek azt is szimbolizálják, hogy az ember milyen kozmikus világok állampolgára. Ezek a világok nem határolhatók el térben és időben. A dimenzióhatárok a polidimenzionális koordináta-rendszerek természetének megfelelően az ember világképében, etikus és morális értékrendjében, a vágyvilág konkrét céljaiban, az élet intenzitásában stb. ismerhetők fel. A határok természete és tulajdonsága ellenére mégis gyakran emberek között, 71

akik esetleg sok évtizedekig élnek egymás mellett, sokkal áthághatatlanabb válaszfalak meredhetnek, mintha hegymagasságú országhatárok állnának közöttük. Ezzel szemben viszont egy cél érdekében munkálkodhatnak olyan emberek is, akiket több tízezer kilométer választ el egymástól, s legtöbbször személyesen nem is ismerik egymást. Az uralkodó állatövi jegyek világai, melyeknek az ember kozmikus állampolgára, komplex módon alakítják életünket. A fizikai test felépítésében és élettani folyamataiban, a psziché gazdag változatú színeiben, a tudatban felmerülő ideák természetében, tartalmában, a törekvések céljában – mintegy a három sík analógiájaként – egyaránt felismerhető az állatövi hovatartozás. Ezeken kívül azonban az emberben valamennyi állatövi jegy is érvényesül, mintegy módosítva az aszcendens és a Nap jegyét. Így az emberi test egyes részeiben is valamilyen jegytermészet ismerhető fel, mintegy az egész test szervi differenciáltságaként. Az analógia törvény szerint a test minden része összekapcsolt az asztralitás valamely részével is. De a mentál síkú emberi megnyilvánulások is szorosan összefüggnek a másik két síkkal. Ezekből a háromsíkú kölcsönhatásokból alakul ki az emberi individuum kozmosza, mint életkeret, egy-egy inkarnáció közvetlen céljainak megfelelően. Az állatövi jegyek valamennyi síkú képviselői megannyi kozmosz, különböző törvényvilággal, az involúció és evolúció sajátos változataival. Ezek a Kozmoszok a mindenség analógiái. Különbözőségükben is azonosak és azonosságuk ellenére is más-más speciális feladatot töltenek be. Mindaz, amit az állatövi jegyekről elmondottunk, a következőkben összegezhető. Szóltunk arról, hogy a lét körforgása, a polaritások és a kozmikus ritmus, valamint a bolygóprincípiumok milyen kapcsolatban vannak az állatövi jegyekkel. Megvizsgáltuk, mit tanít a csillagfejtési tudomány az őselemekről, összevetve a modern fizika világképével és az állatövi jegyekkel. Láttuk, hogy a világok harcára vonatkozó hermetikus hagyomány milyen grandiózus kozmikus folyamatokat magyaráz. Mindezt egybevetve az ember sajátos földi kulcshelyzetével, hogy ti. az ember háromsíkú lényében a létsíkok szimbiózisa, összetett és sokrétű ideák szintézise valósult meg továbbá azzal, hogy az emberi individuum is a teremtő LOGOSZ analógiája, aki átmegy a kozmikus fejlődési folyamatok minden állomásán, a csillagfejtési hagyomány egyetemes érvényű tanításainak újabb részletei tárulnak fel. Az állatövi jegyek szimbólumaiban a földi koordináta rendszerre vonatkoztatott egyetemes törvények gazdag tárháza nyílik meg. Polidimenzionális és kozmikus összefüggéseiben válik magyarázhatóvá az emberi élet számtalan problémája. Olyanok is, melyek áttörhetetlen titokfalként meredtek előttünk és merednek továbbra is, ha csupán a centrikus tudat leszűkült világképébe próbáljuk az eddig magyarázhatatlan jelenségeket elhelyezni. Eddig csak arról esett szó, hogy az állatövi jegyek szimbolizmusa az egyes ember életére ad magyarázatot. Az analógia törvény alapján azonban minden nehézség nélkül transzformálhatók az elmondottak nagyobb emberi közösségekre. Csupán a dimenziók mások s a kozmikus törvények megnyilvánulási formái mutatnak különbséget. Ami az egyes emberben felismerhető, az megfelelő analógiás transzformációval más szervezetekben, életformákban is érvényes. A hagyományok szerint a földi kultúra számára is fejlődési állomásokat jelentenek az állatövi jegyek. A Föld analóg módon átéli az állatövi jegyek valamennyi változatát. Ezt a körforgást a Föld precessziója szimbolizálja. A Föld tengelye teljes kúpot ír le 26000 év alatt s e miatt a tavaszpont (az égi egyenlítő és az ekliptikus metszéspontja) fokozatosan eltolódik és az előbbiekhez hasonlóan, geocentrikus koordináta-rendszerben vizsgálva, végigmegy valamennyi állatövi szektor vetületében. Jelenleg a VÍZÖNTŐben tartózkodik. A csillagfejtési könyvek rendszerint nem említenek egy nagyon fontos tényt, amely pedig az ezoterikus hagyományok szerint feltétlenül figyelembe veendő. Általában csak tizenkét állatövi jegyről esik szó és például a VÍZÖNTŐ szektort magában foglaló 30° bármelyik részében van is az aszcendens vagy a Nap, azt mondják, hogy az ilyen ember a VÍZÖNTŐ jegyében született. Durvább vizsgálathoz ez a felfogás nem ad ugyan hibás eredményt, ha mélyebben el akarunk azonban merülni a csillagfejtés ezotériájába és egészen finom részletekre is kíváncsiak vagyunk, figyelembe kell ven72

ni, hogy egy jegy valamennyi foka felől más-más módon átszínezett hatások sugároznak felénk. A VÍZÖNTŐ jegy alaptermészete persze valamennyi fokra jellemző, csupán különböző módosító felharmonikusok is érvényesülnek. Ez azzal magyarázható, hogy az Univerzum távoli tájain más-más kultúrákat képviselő csillagok, tejutak, csillaghalmazok helyezkednek el, melyek egy szektoron belül is módosítják a jegy alaptónusát. A túlságosan leegyszerűsíthető kategóriák helyett így finomabb részletek is feltárulnak előttünk. Eleinte természetesen elegendő, ha az állatöv tizenkét jegyének alapszínével ismerkedünk meg. Túlságosan bonyolult és áttekinthetetlen képet adna ugyanis a 360 fokra való szétválasztás, és az analógia összefüggések is elsikkadnának. Éppen emiatt a későbbiek is, a tizenkét állatövi jegy szimbólumtartalmát tárgyalják részletesen, kihangsúlyozva azonban, hogy további részletfinomságok feltárásához figyelembe kell venni az állatöv teljes körének minden pontját. Ha módszertanilag vizsgáljuk az állatövi jegyek jelentéstartalmával való megismerkedést, s összehasonlítjuk a csillagfejtés eddig ismertetett elemeivel, azt látjuk, hogy ezek már összetett szimbólumok. A róluk szóló ezoterikus tanítással azt figyelembe véve kell megismerkedni. Más tudatállapot szükséges, ha a polaritások analógiáit vizsgáljuk, más, ha a bolygó princípiumok szimbólumaiban rejlő tartalmakkal kívánunk ismerkedni, más, ha az élet változatos energiaformációit kutatjuk. Minthogy az európai ember jelenlegi fejlődési állapotában csak kategorizálva kiszűrő értelemmel tud ismereteket szerezni és azokat tárolni, ezt az adottságot tudomásul kell vennünk. Az állatövi jegyek szimbólumaival is csak így ismerkedjünk eleinte, hogy meditálva, egész lényünkkel éljük át a polaritások, a bolygóprincípiumok és a négy őselem gazdag változatú analógiáit. Csak azután célszerű továbbmenni az állatövi jegyekre. Ahhoz hasonlóan, ahogy egy zenekari mű előadására felkészülnek a zenekar tagjai. Mindegyik megtanulja előbb a maga szólamát, s amikor technikailag és művészileg kellőképpen kidolgozott valamennyi hangszer számára a mű, a karmester ezeket az analizálva betanult muzsikaelemeket mágikusan összehangolja. (Csupán módszertani hasonlatot kívántunk ezzel említeni, mert más vonatkozásban már sántítanak.) A jegyszimbólumok külön-külön és együtt ilyen előzetes felkészülés nélkül nem is lesznek több számunkra érdekesen csoportosított kategóriáknál, kozmikus távlat és összefüggések nélkül. Persze a jegyekkel való megismerkedés is a csillagfejtés teljes koncepciójának megértéséhez vezető úton csak egy újabb állomás. Az eddigiektől annyiban tér el, hogy itt más az analitikusan szétválasztott részletek bizonyos mértékű polifóniája iránt is ki kell fejleszteni felfogóképességünket. Fizikai síkú vonatkozásaiban a Naprendszer és a rajta kívül elhelyezkedő Univerzumrészek képviselik az állatövi jegyekben rejlő kozmikus hatások sugárzó gócait, s ezzel még a tér-időhöz kötött értelmünknek is tudomásul kell venni, hogy a Föld életében a Kozmosz távoli tájai is éreztetik hatásukat. De figyelembe kell venni az egészen más természetű és törvényvilágú asztrál sík dimenzióinak jellegzetességeit s ezeken kívül mindazt, amit az ezoterikus hagyományok kozmogóniai és kozmozófiai tanításai a megnyilvánult világ polidimenzionális természetéről számunkra mondanak. Az állatövi jegyek szimbólumvilágába való behatolás kellóképen kifejlesztett és gyakorlatoztatott szintéziskészséget igényel. Ha ebben más megfelelő jártasságot szereztünk az állatövi jegyek nem csupán értelmi segédeszközül használható kategóriák lesznek, hanem egyetemes érvényű, polidimenzionális szimbólumok. A továbbiak során részletesen ismertetjük az állatövi jegyek természetének analógiáit. Miként a bolygó princípiumok és a többi csillagfejtési elem eseténél tettük, ezzel az ismertetéssel sem törekszünk teljességre. Inkább csak analógiákat mutatunk be az elmondottak példázása végett. További részletfinomságokkal ezeket mindenkinek saját csillagfejtési gyakorlatában kell kiegészítenie.

KOS A KOS jegye ősidők óta a kezdet szimbóluma. Ez a szimbólum nem a tér és idő világ kategóriája, bár ilyen vetülete is van. Csak az örökkévalóság különböző élményeiben és poláris ellentétpárjával a vég, a befejezés szimbólumával való összefüggésében ismerhető fel egyetemes tartalma. Minden 73

kezdetben benne van a befejezettségnek is valamilyen változata. Ahol valami lezárul, helyébe újak lépnek és semmi sem kezdődhet anélkül, hogy valami egyben be ne fejeződjék. Még akkor is, ha esetleg tér és időbeli változataira korlátozódik a figyelmünk, ezt a hátteret hallgatólagosan számon kell tartanunk. A tizenkét Mahavákja első formulája így hangzik: „Én vagy Brahma”. Induló világok Brahmájának teremtő mantrája ez. Az Éntudat kihangsúlyozott érvényre jutása. A kezdet állapot jellemzője: teremtő energiák szétáradása a mozgás lendületes változataiban. A kibontakozó élet csírái szinte túlméretezett energiák tárházai. Az idea megfogalmazásának extázisában a legnagyobb a feszültség az életrekelt idea és a végcél között. Ahhoz azonban, hogy ez az idea kibontakozhassék és életképesnek bizonyuljon, a potenciális energiák nagyszabású megmozdulására, az energiaszétáradás fokozatosan növekvő áramára van szükség. Minden megfogamzott idea szervezetet akar építeni magának a szolgálatába fogott anyagból. Ez a szándék egocentrikus törekvésekkel telített. Az idea individuummá lesz s ez már szükségképpen öncélú is. A kozmobiológiai folyamatoknak ezt a kezdet aspektusát, amikor az Én valamilyen létállapotot befejez és egy másikat újra kezd, a KOS természet tulajdonságai jellemzik. Ebben a MARS princípium ideái, a maszkulin polarizáció és a kezdéshez szükséges aktivitás együttesen érvényesülnek. A transzcendens ÉN hatalmas energiákat szabadít fel a lebontott világ szervezetéből és tapasztalásaiból. Ezek az energiák transzmutáló tűzzé válnak s elégetnek mindent, ami az új élet számára haszontalan. A transzcendens ÉN valamilyen indulás szakaszban MARS szerepkört ölt magára. A NAP-ÉN terveit, elgondolásait a teremtő ideák hordozója, a mozgató erőt képviselő MARS-akarat viszi el a megvalósulás felé, amikor a kibontakozás akaratcsatornáin létrejön az új élet vérkeringése és energiaáramlása. Minden gátlást, akadályt meg kell szüntetni, s ez MARS feladat. Az új élet sikere érdekében a NAP-ÉN a MARS erői mozgósításával bontja meg a vég és kezdet egyensúlyát. Az ember is, bármilyen tudatállapotában, egy-egy kezdetélményt a KOS jegy törvényei szerint él át. A kozmikus vándorlás földi állomásain, egy-egy testöltés kibontakozásában, célok, törekvések megvalósításában a KOS világ számtalan analógiájával találkozunk. Valamennyi állatövi jegy szimbólumtartalma polidimenzionális állapotjelző. Jellemzője az ember személyiségének, Felsőbbrendű ÉNjének, egyéni jellemének, közösségi kapcsolatainak, létérzésének, tudatállapotának. De ugyanez vonatkozik a földi élet más rendszereire is pl. emberi szervezetek, művelődési korszakok, eszmék, szellemi mozgalmak kialakulására. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az emberben hogyan jut érvényre a KOS jegy természete és törvényvilága. Az ÉN kezdetélményeinek sokféle változata van. Például az inkarnáció sorozatok között a fejlődés olyan állapotai, amikor új létszakasz kezdődik. Az ÉN ekkor új szerepkört próbál ki, a régitől céljaiból és majdan levonandó tanulságaiban eltérő életformát tapasztal meg. A célok különbözők lehetnek, az irányt szabó ideacsírák azonban minden esetben kibontakozó energiákkal terhesek és fokozatosan testet építenek maguknak. A növekvő szervezet involúciós tudatú. Terveinek megvalósítása érdekében lelkes tapasztalatlansággal, szinte falánk öncélúsággal használ fel környezetéből mindent, amivel szervezetét gyarapíthatja. Ha akadályba ütközik, MARS erőket mozgósít. Csatázik, célratörő lendülettel töri át a gátakat. Öntudatlan naivsággal, lobogó lelkesedéssel, csak személyes célja felé tekintve, cselekedeteit mindig igazoltnak tudva támad mindenre, csakhogy minél életképesebb szervezetet építhessen magának. A KOS ember élete csupa mozgalmasság, nagy energiájú lendület. Az életet kiaknázatlan lehetőségek tárházának tekinti és lelkesen vállalkozik olyan feladatra, amelyhez kezdeményezés, erő, harckészség, akarat szükséges. Nem szereti a bonyolult problémákat. Kozmikus természete folytán ez nem is feladata. Hanem az, hogy a lényében rejlő energiákat valaki, vagy valamilyen eszme szolgálatába állítsa. Közben azonban gyakran elfelejtkezik erről a szolgálatról. Cselekvéseinek szattvikus indítéka és távolabbi célja elhomályosul tudatában és csak a közvetlen cél megvalósítása lebeg előtte. Törekvésének tartalma csak ürüggyé válik és az ÉNérvényesítés adja meg az alaphangot. Nem latolgató, hanem spontán cselekvő. Látszólag öncélú ez a lendületes, életerős magatartás. Valójában azonban, mint minden fiatal, tapasztalatlanságában és ön74

tudatlanságában ártatlan. Nem keresi cselekvéseinek mélyebb értelmét, rejtett rugóit. A számára érthetően kitűzött cél annál gyorsabb megvalósítására törekszik. Ezért sokszor felületes, meggondolatlan cselekedetei elhamarkodottak. Érzelemvilága még nyers, kiműveletlen. Egyéb befolyásoló tényezőktől függően energikus, impulzív, nyers, erőszakos, uralkodni akaró, brutális. Érzelmeit szabadjára engedi, kísérői minden megnyilvánulásának. Értelmi adottságai inkább csak közvetve mutatkoznak meg. Ismereteiben elég felületes. Az elemezgető vizsgálódás, az összefüggések törvényszerűségeinek kutatása nem vonzza, mert ezek szemlélődést igényelnek. Ha valamit felismer, azzal gondolkodás nélkül azonosítja magát, azért kiáll, szenvedélyesen harcol. Hajlamos azonban arra, hogy a számára fel nem fogható dolgokat egyszerűen abszurdumnak minősítse. A KOS törvények érvényesek a NAP-ÉN kezdetélményeiben is. A NAP-ÉN életritmusa más. Periodicitása nagyobb távlatú. Amíg a személyiség KOS állapotai szorosan kötődnek a földi élet múló, állandóan változó problémáihoz, a NAP-ÉN magasabb világokban éli át egy-egy létciklus KOS élményeit. Az elindulás, a kezdet, de a további fejlődési fázisok kozmikus analógiaváltozatait is sokféle formában kell megismerni. S miközben ezek a formák változnak, a NAP-ÉN újabb és újabb energiákat mozgósít, hogy minél nagyobb terület bekapcsolható legyen, a változatos lehetőségek minél nagyobb mértékben kibontakozhassanak. Persze, miközben a NAP-ÉN valamely idea kibontásán fáradozik, a személyiségnek lehetnek nem KOS szerepkörei is. Más állatövi jegy szerinti életet is építhet magának valamilyen testetöltésben. Mégis, a NAP-ÉN tudatvilágára a KOS világ nyomja rá a bélyegét. Amikor a körforgásnak az állatövi jegyekkel kapcsolatos felvetésével, a problémának csak szimbolikusan értelmezhető jelentőségéről szóltunk, ilyen értelemben vizsgáltuk a jegyek szimbolizmusát. Ha a NAP-ÉN-t nem nyomják el a személyiség szándékai, azaz cselekedeteiben már kozmikus távlatok vezetik, a KOS ember mágikus egyéniséggé lesz. Ez a magatartás a teremtő energiák tudatos szabályozottságával jár együtt. Egy idea életre keltése nem igényli a minden részleteiben való kidolgozottságot attól, aki azt elindítja. A Kozmoszban transzcendens törvény, hogy megfelelő energiával töltött ideacsíra megfogamzása után magára hagyva is életre kel és kibontakozik. A KOS ember mágikus egyéniségét éppen az mutatja, hogy a részletekbe menő kidolgozottság nélkül is megvalósulnak a szolgálatába fogott erők közreműködésével az általa elindított eszmék, ideák. Szólni kell az állatövi jegyek törvényvilágának morális vonatkozásáról. A morál az ÉN és TE, a másik ember, a többi ember szövevényes kapcsolatának kulcskérdése. A személyiségtudat periódikus átváltozásokon megy át. Eközben hol az egocentrikus különvalóságot, hol a halványan átderengő kozmikus egység tudatának különböző spiráljáratú analógiái érvényesülnek erőteljesebben. Az első Mahavákja formulája: „Én vagyok Brahma”, a kulcs a KOS ember moráljához is. A KOS ember mindenfajta kapcsolatára e formula szimbolikus tartalma érvényes. A személyiség kapcsolatformáiban ez a KOS ember öntudatlan öncélúságaként, szinte gyermeki ártatlanságú önzéseként jelentkezik. Hiszen célja éppen az, hogy ideái részére testet építsen, azokat megvalósítsa s ezt csak mások rovására teheti. Ahhoz, hogy építsen, másokat kell megrövidíteni. A diktátor morálja ez. A TE csak eszköz ebben és magától értetődően el is fogadja szolgálatát, sőt gyakran erőszakosan követeli. Az egyéni fejlődés bármelyik spiráljáratú KOS állomásán van is valaki moráljában az öncélúságnak valamilyen analógia változata megtalálható. A KOS jegyben az ÉN erőtere egocentrikus. Minden olyan cselekedete, akcepciója igazolt, amely egy induló élet megalapozását szolgálja. Természetesen ennek az egocentrikus morálnak megvan a következménye. Az akció reakciójaként egy másik létszakaszban át kell élnie e magatartás ellentétét, hogy lássa, hol követett el hibát, hol kell javítania. A szolgálatok öncélú igénybevételének következménye a kiszolgáltatottság. Ezt majd a következő állatövi jegy törvényvilágában és létállapotaiban kell átélnie.

75

BIKA A kezdet nagylendületű energiamozgósítása, erőszétárasztása után következik a regenerálódás, az elért eredmények tartósítása, az életképesség megszilárdítása. Ezt a folyamatot szimbolizálja a BIKA jegye. A második Mahavákja „Sokasodjunk” formulája is ennek az állapotnak mágikus mantrája. Egy idea életképességét az is mutatja, milyen sok változatban jelenik meg és ölt testet. Ezek a változatok egymás analógiái, a létsíkok más-más koordináta-rendszerében. A BIKA jegy szimbolizálja a fejlődésnek azokat az állomásait, amelyekben bármilyen ideatöltésű szervezetről legyen is szó, a megjelenítési formák pompázatos gazdagsága kezd kialakulni. Sokféle analógiát találhatunk ezekre a földi életformák között. A fejlődés BIKA fokozatán a VÉNUSZ veszi át a KOSbeli MARS szerepét. A KOSban elért eredmények megszilárdulását, a BIKA jegy FÖLD természete segíti elő. A regenerálódás lehetőségét pedig a befogadó állapotot jelentő negatív polaritás. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az állatövi jegyeknek a fejlődésre és a kibontakozásra vonatkozó szimbolizmusában racionális-logikai összefüggéseket hiába is keresne valaki. Ugyanis önként felmerül a kérdés, miért éppen a VÉNUSZ princípium, a negatív polaritás, valamint az őselemék közül a FÖLD együttes hatása jellemzi a BIKA jegygyel szimbolizált fejlődési fokozatot? Erre a miértre – miként végső fokon semmiféle miértre – nem kaphatunk kauzális feleletet. Csupán szemlélődő meditációban jutunk el olyan megismeréshez, mely igazolja a csillagfejtési hagyományoknak ezt a tanítását. A BIKA világában kibomló formák viruló szépsége és pompája VÉNUSZ természetű. Vaskosak még ezek a formák. VÉNUSZnak nem is kifinomult esztétikai harmóniát mutató arcával találkozunk itt. Hanem azzal, amelyik még csak vonz a sokszorozódó formaváltozatok létrehozására. A létkörforgásnak ezen az állomásán minden alkotó szinte megrészegedve látja az elvetett ideamagok kibontakozásának végtelen sok lehetőségét. Mindez csábít arra, amit a második Mahavákja így fejez ki: Sokasodjunk; a teremtő teremtményeibe sokszorozza szét magát. A sokszorozódás csábító alkalmait kínáló VÉNUSZ arc mögött a feminin princípium teljes önátadása ismerhető fel, a véglegesség, a megszilárdulás lehetőségét ígérve. A kezdet teremtő feszültsége fokozatosan csökken, az életfenntartó energia a létrejött individuumok világába töltődik át. Minden individuum külön kozmosz, önmagában zárt egész, amely azonban éppen zártsága miatt környezetétől el is határolja magát. A BIKA életmegnyilvánulásai is ezt hangsúlyozzák ki. Bár már kevésbé, mint a KOS állapotban. Az életfenntartás, a különböző egyedek között energiaáramlást tesz szükségessé. A szervezetet táplálni kell, hogy fennmaradjon, s hogy továbbfejlődhessék, szaporodhassék. Ehhez a környezetével kapcsolatot kell teremteni. A VÉNUSZ princípiumoknak nagy szerepe van ebben. A VÉNUSZ harmónia aspektusának sajátos változatával találkozunk itt. Különböző árnyalatú, de jellegzetesen öncélú harmónia ez. Mert a fejlődés BIKA állapotában egy szervezet ÉNje csak azzal harmonizál, ami hajlandó közreműködni önfenntartó törekvéseiben, közvetve, vagy közvetlenül segíti viruló életét. Ez a harmónia lényegében a Hasznosság harmóniája. Más individuumok érdeke csak akkor fontos számára, ha az o érdekéhez közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik. Mások érdekeit nemcsak figyelmen kívül hagyja és érzéketlen is irántuk. Ebből a tudatállapotból a birtoklás magatartása adhat csak ki. Sokasodni s ennek érdekében a hasznosság jelszavával birtokolni, ez a BIKA világ alaptermészete. A BIKA poláris töltése feminin jellegű. Nem mások leigázása árán gyűjtöget. Ezt a magatartásformát a KOS élményekben kitapasztalta. Most már mindent kiszűr, ami nem harmonikusan segíti elő ezt a gyűjtögetést.. Érdekeivel egyező befolyásokat azonban magához vonz, ezek számára nyitott, kitárulkozó. E magatartásban benne van már az a sok tanulság is, amely a KOS világ ütközései után kikristályosodott. A tanulságok rendezése és az élet ezek szerinti alakítása a BIKA FÖLD természetéből fakad.

76

A kozmobiológiai folyamatokban a BIKA az induló életek gazdagon pompázó tavaszának szimbóluma is. Túljutottak már a nagy energiatöltöttségű, a formaszegénység kopárságából lassan kibontakozó KOS állapoton. Minden létforma egyben öntudatlan vagy tudatos kultusza kiteljesítése is valamilyen kozmikus ideálnak. A BIKA világ ideálja: az ANYAG, mely lényegében a feminin princípium egyik arculata. A BIKA állapot magját itt kell keresnünk. Szembeötlően domborodik ki ez a jegy szimbolizmusában: a VÉNUSZ, a feminin jelleg és a FÖLD természet mutatnak erre. Azt jelenti ez, hogy a kozmikus ritmusnak megfelelően a feminin princípium került felszínre, mintegy elnyelve magában ellentétének erőit és energiáit. Az ember világában a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaiban is megtaláljuk az előbbiekben említett BIKA természet analógiát. Midőn a KOS után a NAP-ÉN a BIKA világ állampolgára lesz, tapasztalja, teremtményeiben, hogyan osztódik számtalan egyeddé, önálló lénnyé a teremtő. Kettős célja van ennek a fejlődési szakasznak. Az egyik: a KOS világ öncélú MARSi erőszakosságai visszahatnak: mit oly nagy lendülettel megvalósított, abban a hiedelemben, hogy teremtményeinek ura is marad, most azok önálló lényekként, sőt ellentétként kelnek életre és saját teremtményei egyben börtönévé is válnak. Ez a KOS akció következménye, reakciója. A BIKA állapot másik célja, hogy ennek az új fejlődési szakasznak is megismerje minden adottságát, lehetőségét és korlátozottságát. A sokszorozódás egyben elkülönülést is jelent, az egység megbomlásával jár. Az irányító teremtő hierarchia eleinte összhangot teremtett az elkülönült egyedek között. Az összhang azonban látszólagos. Mert fokozatosan kiderül, hogy a birtoklás kultusza nem az egység, az összhang kultusza, hanem az egyéni érdekek hangsúlyozódás mások rovására. A transzcendens ÉN első TE élménye ez anélkül, hogy ennek öszszes vonatkozása tudatossá válna. A BIKA ember világképe jellegzetesen érzékszervi világkép. Fizikai környezetét elfogadja úgy, ahogy érzékeli, anélkül, hogy mögötte érzékfeletti titkokat kutatna. Ami személyiség öntudatának hatókörén belül van, azt tudomásul veszi, értelmi funkcióiban alkalmazza, de ami ismeretlen, az nem vonzza. A VÉNUSZ hatása néha művészi törekvésekben is kivetül. Ezek azonban nem jutnak tovább az érzékelhető világ ábrázolásán. Kedveli a szép formákat, a dekorációt, a vénuszi esztétikum vaskosabb változatait, az ékszereket. Mindezekben az anyag kultuszának egy-egy analógiája ismerhető fel. Érzelemvilága is csak olyan hatásokra érzékeny, amelyekre szűk hatókörű tudata rezonál. Biztonság igénye asztrális hasznosságra törekvéssel jár együtt, s így szinte konfliktusai sincsenek. Nem szenvedélyes. Érzéseiben, érzelmi kapcsolataiban állhatatos. A VÉNUSZ hatás és a FÖLD természet érzelemvilágának kiegyensúlyozottságot adnak. Ez a kiegyensúlyozottság azonban nem a bölcs ember harmóniája. Érzelemvilága kiműveletlen és így finomabb behatásokkal szembeni rezonanciaspektruma is korlátozott. Ez kíméli meg a nagyobb lelki megrázkódtatásoktól. A nyugodt, vaskos életörömök állandóságában és egyhangúságában érzi jól magát. A személyiség anyagkultusza már közvetlenül a földi élet adottságait érinti. Ha a BIKA jegy egy testöltés alapmagatartásának jellemzője, az ember minden cselekedete, érzelemmegnyilvánulása, intellektuális érdeklődése telítve van az anyag kultuszával. A BIKA ember biztonságban akarja érezni magát a Földön; NAP-ÉNjének transzcendens távlatai elhomályosulnak, a csak „egyszer élünk” jelszóval ezt a biztonságot vagyongyűjtéssel, szorgalmas munkával véli elérni. E biztonságigény nem engedi meg semmiféle kalandos vállalkozást, vagy elvont ideálok, eszmék iránti lelkesedést. A BIKA ember gyakorlati ember. Céljai felé nem erőszakkal igyekszik, sikerét nem a törekvés nagy lendülete biztosítja, hanem állhatatossága, kitartása. A kitaposott, kipróbált utakat kedveli és elkerül mindent, ami ismeretlen. Bizalom csak ahhoz van, ami érzékelhető, kézzel fogható. A „Sokasodjunk” mantra a személyiség aktuális feladataiban úgy érvényesül, hogy a már megismert világ javait gyarapítja, gyűjtögeti. De úgy is, hogy családot alapít, s utódainak anyagi biztonságáról is gondoskodik. Önmaga biztonságának közvetve ilyen célja is van. A BIKA ember jellegzetes példája a kispolgár, akinek nincsenek elvont ideáljai, aki ha célját kiteljesítette, nyugodtan hal meg. 77

A hasznosságelv, az anyag kultusza a BIKA morálnak is alapmotívuma. Az anyagi biztonság moráljának is nevezhetnénk azokat a szabályokat, amelyek szerint a BIKA ember berendezi az életét. Ebből a morálból hiányzik a kozmikus egység távlata. Az emberi együttélés biztonságának alapját a magántulajdon sérthetetlenségében látja. Nem azt hangsúlyozza azonban ki, hogy ne vedd el a másét, hanem azt, ne vedd el azt, ami az enyém. A különvalóság tudat egocentrikus világképének enyhébb változatú öncélúsága ez, a gyűjtögető nyájember, az összeütközések háborúságaitól félő kispolgár öncélú biztonsága.

IKREK Az IKREK az előző két állomás szintézise. Nem a mindent összegzés, nem a mindent felölelő tapasztalások harmóniája, nem is megállapodás valamely útszakasz befejezése után. A szintézis lehetőségeit, de egyben korlátozásait is a jegy uralkodója, a MERKÚR, valamint a pozitív töltöttség és a LEVEGŐ természet határozza meg. A transzcendens ÉN MERKÚR szerepkörét veszi magára a MARS és a VÉNUSZ után. A MERKÚR princípium alapjellegénél fogva fentiek az előző jegyek erőteljes poláris korlátozottsága után két világ lakójává teszik az IKREK állomásra érkezett kozmikus vándort. E világok poláris világok, melyek minden jelentősebb művelődési korszak szellemi hagyományában és világképében szerepelnek. A perzsák Ozmund és Arimán mítosza, a kínai Yin-Yang tan, a görögök Olimposza és Hádésze, de a kereszténység mennyország és pokol szimbólumai egyaránt példái ennek. A kínai Yin-Yang tanítást kivéve valamennyi ilyen poláris világokról szóló mítosznak, vallásnak morális jellege is van. Az egyik pólust jónak tartja, a másikat rossznak, elvetendőnek. Végeredményben az egyikhez kötődik le. Ilyen távlatú kérdések vizsgálatánál azonban ezt a poláris elkötelezettséget kerülni kell, mert zavarja a teljes kép kibontakozásait. Az IKREK szimbolizmusában éppen ez az egymás mellé rendelt kettősség domborodik ki szembeötlően az uralkodó MERKÚR princípium és a LEVEGŐ természetén keresztül. A XX. század fizikájának egyik legérdekesebb része az a felismerés, hogy két világ létezik, amelyek egymáshoz viszonyítva antivilágok. Bennük az egymásnak megfelelő építőelemek tulajdonságai ellentétesek. Az, hogy melyiket nevezzük antivilágnak, csupán a választott nézőponttól függ. Annak a Kozmosznak a szerkezete szempontjából, melyhez a Földünk is tartozik, létezik egy antivilág, amelyet negatív Kozmosznak nevezhetnénk és amely nem választható el a mi Kozmoszunktól. Sőt, egymást áthatják, egymásba alakulhatnak bizonyos feltételek mellett, s az átalakulás mindig az energiaállapot változásával jár együtt. A dolgok szimbolizmusát hangsúlyozva és nem törekedve a fizika szempontjából szabatos fogalmazására, az egyik világban potenciálisnak minősülő energiaállapotnak az antivilágban mozgási energiaállapot felel meg és fordítva. De talán legjellemzőbb és legszebb ebben a koncepcióban az a szimbolikus magyarázat, mely szerint az egyik világban vákuumnak (azaz anyaghiánynak) minősülő állapot tulajdonképpen azért vákuum, mert azt az antianyag tölti ki. A Földünk anyaga pedig „lyuk a vákuumban”. A „vákuum hiánya” ugyanis anyag. Ezzel csupán arra kívántunk rámutatni, hogy az ősi hagyományok antivilágokról szóló tanítása a modern fizikai világképben is megjelent, más jelképrendszerben fogalmazva ugyan, de lényegében azonos tartalommal. Hipotéziseit mind több kísérlet igazolja. Ha az antivilágok mélyebb háromsíkú törvényszerűségeit is nézzük, bennük már nemcsak a létsíkok hierarchiájáról van szó, hanem egymásba kapcsolódó poláris világokról és kapcsolatuk törvényeiről. Az IKREK világ lakóinak élete a nagyfokú kötetlenség és mozgékony természetük miatt állandó csapongó kirándulás a két világban. Játékos, könnyed, rapszodikus ismerkedés ez az antivilágoknak életkörükbe befogott részeivel. A tudatállapot nem kötődhet sem a teremtő, sem az állandósításra törekvő befogadó polaritáshoz, hanem folytonos átváltással mindkettővel kísérletezik. Változatos ötletek ideáit indítja el s azok minél gyorsabb megvalósítására törekszik, majd ugyanolyan hamar le is

78

bontja ezeket, miután már ideáinak ellentéteivel is megismerkedett. A teremtő és feloldó játékosságnak ez a gyors ritmusok hullámzása igen változatos létállapot lehetőségeket rejt magában. Ebben a világban szerezhető élmények eszméltetnek rá, éppen az öncélú játékos kísérleteken keresztül, hogy a BIKA világ állandóságlátszata hamis. Az IKREK tudat poláris világok iránti érzékenysége folytán az ellentétek egymást váltását is felismeri: nincs állandóság, nincs végérvényes kötés a megnyilvánult világban. Az állandóság csak a tudat sajátos állapotának MAYA káprázata. NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA. A dolgoknak nincs valósága. A káprázat mégis vonzza. Mint gyermeket a kaleidoszkóp. Nem az köti le, ami változik, hanem a változás, a mozgás maga. Az IKREK létforma a játék és játékosság kultusza. Sem a KOS, sem a BIKA egyoldalú polarizáltsága nem alkalmas erre. Aki játszik, egyik oldalhoz sem kötődik igazán, hanem váltakozva mindkettőhöz. A poláris világok kalandozó vándorának a MERKÚRnak „fiatalabb” változata mutatja ezt a játékos magatartást. Ide-oda hullámzás ez az antivilágok között, szabadon, kötetlenül, görcsösség nélkül. A játék: a kötés és oldás, a teremtés és lebontás kozmikus folyamatának sajátos esztétikájú analógiája. Bármelyik hiánya poláris görcsbe merevedéssel jár. A NAP-ÉN számára a gyors ritmussal változó, egymással ellentétes, magasabb tudatállapotok jelentik az IKREK motívumot. Nagyfrekvenciájú vibrálással indulnak el és bontódnak le ideák, úgyhogy közben nem jutnak el a teljes sűrűsödésig. A cél az, hogy az idea az ellentétével szinkron merüljön fel, s ezzel a hibák is szinkron megjelenéssel nyújtanak lehetőséget tapasztalatra. A NAP-ÉN az IKREKben a szervezet ÉNközpontja és környezete közötti kölcsönhatások változatos lehetőségeit is kipróbálja. Az IKREK világ halmazállapota légnemű és kötetlen. Az előző jegy szilárd halmazállapotú formái a közbenső fázis kihagyásával hirtelen absztrakciókká, összefüggésekké, gyakran szimbólumokká szublimálódnak a tudatban. A személyiségtudat világképe kaleidoszkópszerű: állandóan változik, egy-egy nézőponttól függően. Sokoldalú, de felszínes ismeretek, váratlan, ötletes, néha hökkentően újszerű összefüggések felismerése, ez jellemző különösen az IKREK emberre. Műveltségében mindig egy kicsit polihisztor is. Az igazi polihisztor számára azonban a szembetűnően nagy területekre kiterjedt lexikális ismeretek fontosak elsősorban, mert az egyetemességet, a teljességet igényli világképében, s elméje átfogó összefüggéseket kutat. Az IKREK polihisztor ismeretei azonban gyakran felszínesek. Élményeinek színképe nem mutatja, hogy többdimenziós tudatállapotok átéléseiből fakadnának. Az előző jegyekhez képest eredményként könyvelhető el a személyiség és a környezet, az ÉN és a TE egyes kapcsolatformáinak megismerése. Ha felszínes is, de megismerés. Az IKREK ember érzelemvilága könnyed, játékos, szinte vibrálóan változó. A LEVEGŐ természet miatt azonban túlságosan elintellektualizálja az érzelmi élményeket, vagy állhatatlan felszínességgel éli át őket, legtöbbször ellentétes szélsőségeiben. Az IKREK emberre talán legjellemzőbb a merkúri szerepkör, amelyet a földi életben be kell töltenie. Közvetítő szerep ez. Nagy mozgékonysággal, a közvetítő eszközök minden változatát felhasználva, alakít ki kapcsolatokat az emberi közösségekben. A földi élet háromsíkú metabolizmusában sok ilyen eszköz van: szó, írás, újságok, könyvek, kereskedelem, áru, pénzforgalom, stb. Az IKREK embert e szerepkörben nem is vezetik hangsúlyozott célszerűségi szempontok, mert az már kötött irányítottságot jelent. Az IKREK morál alapszabálya a teljes kötetlenség. Felszabadulás a KOS morál öngyarapítási kényszere és a BIKA hasznosság morálja alól. A teljes kötetlenség az ÉN és a TE kapcsolatában egészen új tapasztaláslehetőségeket nyújt. Gyakran hallható, hogy az IKREK embernek nincs morálja, de még etikája sem. Ha az asztrozófia tanítása szerint értékeljük ezt az állítást, hibája azonnal szembeötlik. Mert az IKREK embernek is van morálja: csak az IKREK morál. S nem elszigetelten kell nézni, hanem a teljesség színképelemeként.

79

RÁK A negyedik Mahavákja formulája: „Én vagyok a Nem-ÉN, a Felfoghatatlan”. Kulcs is a RÁK világ törvényeihez annak ellenére, hogy tartalma kulcs mivoltában paradoxonná teszi. Ez a racionálisanlogikusan ellentmondásos jelleg érvényes a RÁK természet valamennyi tulajdonsága. Uralkodója a kozmikus nőiség princípiuma, a HOLD még többet mond a RÁK irracionális természetéről. A RÁK világ folyékony halmazállapotú, poláris jellege negatív, de a nőiség paradoxon aktivitása jellemző rá. A HOLD princípium, ISIS halmazállapota szintén a folyékonyság. Az élő természet is ebben a halmazállapotban létezik. Apuleiosz jól ismert „Aranyszamár” történetében ISIS a tengerből emelkedik ki, amikor megidézik. Említettük már, hogy a HOLD a FÖLD princípiummal azonos. Mindez azt jelenti, hogy a kozmikus analógialánc egy szakaszán a RÁK világa maga földi világ, törvényei a földi létformák természettörvényei. Természetesen a többi állatövi jegy létformája sem kizárt a Földről. Mindez úgy tekintendő, hogy a természet folyamatai, maga az élet RÁK törvények szerint alakulnak, s minden egyéb szűkebb hatókorú létforma törvényvilága erre szuperponálódik, tónusaiban módosítja a természet rendjét. Régi mágikus kultúrák hagyományai is félreérthetetlenül utalnak erre. ISIS kultusza tulajdonképpen a FÖLDön található összes létforma mögött rejtőzködő kozmikus nőiség kultusza, s az ISIS misztériumokat fedi a legtöbb homály, avatatlanok számára a legtitokzatosabbak. A RÁK világa a FÖLD kultusza, azaz a földi létformák kiteljesítése, amely magasabb spiráljáraton az egész megnyilvánult világ titkának megfejtését célozza. A természet és a Kozmosz transzcendentális lényege csak létrejötte misztériumának átélésében tárja fel magát. A Kozmikus Anya a megnyilvánult világban megtestesült ideák forma álarcait vette magára. A felszín ismerete nem elegendő. A formák mögé kell behatolni. Le kell hántani ISIS igazi arcáról az eltakaró fátylakat. Az ISIS misztérium ezért a hagyományok Nagy Misztériuma. Kozmikus vonatkozásban tehát a RÁK jegy a kozmikus Anya kultuszának szimbóluma. Mindezek meditatív átélése jelentősen hozzásegít a RÁK jegy összetett szimbólum tartalmának megfejtéséhez. A fejlődés eddigi állomásain áthaladó NAP-ÉNre valami gyermeki öntudatlanság jellemző. Tapasztalatszerzése az öntudatlanságból fakadóan felszínes. A RÁKra való átváltáskor a gyermeki magabiztosság megzavarodik. Homályos sejtések indulnak el, s eddig tudomásul nem vett tényezők irracionális hatásai kezdenek az individuum tudatáig eljutni. Ezek a hatások a RÁK folyékony halmazállapotú világában körvonaltalanok. Sejtések csupán, melyek lényege mélységeiből áramlanak fel, s arra figyelmeztetnek, hogy az eddig felszínesen élő ÉNnek van egy észre nem vett másik része is. Valamennyi RÁK életforma a NEM-ÉNnel való ismerkedés is. A RÁK poláris természete talán azzal a paradoxonnal jellemezhető, hogy a feminin princípium aktivizálódott ebben a számára legkedvezőbb folyékony halmazállapotú világban. A élet kibontakozott, s megindult a lét nagy áramlása. Minden lény a másik teremtője, de a másik táplálója is. Fogantatás, születés-halál misztériuma sokszorozódik megszámlálhatatlan változatban, minden lényben. A Kozmikus vándor, miközben maga is elmerül ezekben a misztériumokban, mindig a NEM-ÉNnel találja magát szemben, s minden találkozás után egy-egy újabb fátyolt hánt le eltakart arcáról. Amikor a NAP-ÉN a RÁK világ állampolgára lesz, lassan kibontakozik az előző IKREK jegy tapasztalatainak értelme. Ott csapongó kirándulásokat tett, ismerkedett kötetlenül a megnyilvánult világ számtalan területével. Mintegy feltérképezte azokat. A legtöbb élményt pedig az adta, hogy az antivilágok kapui is megnyíltak. Ha az IKREK fázis a tanulás, a RÁK a beavatás, a lét titkának, misztériumának átélése. A meghalás és újjászületés.

80

A RÁK életkeretet a személyiség tudatállapotához kapcsolva, a jegy természetének néhány emberi analógiája a következő: A RÁK ember világképére is jellemző, amit az előzőekben elmondtunk. Ismereteit nem aprólékos gyűjtögetéssel szerzi, mint a BIKA ember. Nem is olyan öncélú csapongással és kötetlen nézőpont változtatással, mint az IKREK. A RÁK embernek szinte nincs is nézőpontja. A centrikus látású tudat első fiaskóját a RÁK világában szenvedi. ITT végleg kiderül, amit az IKREK ember még csak játékosan kezelt, hogy „a dolgoknak nincs valósága”. A természet csak értelemmel nem ismerhető meg. Szükséges, hogy egész lényünk, tehát ismeretlen másik fele is, egyesüljön azzal, amit meg akar ismerni. Még az elsorvadt intuíció is többet befog néha a világból, mint a virtuozitásig kiművelt értelem. A RÁK ember világképének mindig van valami teljességanalógiája, ez azonban még csak a megsejtett teljesség megfogalmazása a tudatban. A kibontakozás ezután következik. S ha közbe-közbe ennek emléke is kihuny, megmagyarázhatatlan nosztalgiák formájában más változatban figyelmeztet a lélek ezekre az élményekre. A RÁK ember érzelemvilága kifinomult és gazdag színképű. Az intellektus a RÁK emberre jellemzően visszahúzódik, s helyet ad az érzelmek sokszínűségének. Ha behatároljuk, ezek az érzelmek még láthatók a felszínen: az arcon, a cselekedetekben. A külvilág sok hatása szinte majdnem csak a pszichén keresztül éri el a tudatot. Mindent azonnal kimutatott szimpátia, antipátia szerint rendez el. Csak az iránt fogékony, ami szimpatikus. Az antipatikust elutasítja. A RÁK ember érzelmei között legjellemzőbb az éltető, melengető szeretet, amely az anyai szeretetben teljesedik ki. Ez az érzelem nem bonyolult elemekből tevődik össze. Inkább magától értetődő. Odaadó és önfeláldozó spontán egyszerűséggel. Szeretetének van olyan motívuma is, hogy szeret azért, mert neki örömet okoz Érzelmein keresztül nagyon könnyen irányítható, ha szimpatikus rezonanciákat váltanak ki benne. A RÁK ember otthonülő, otthonkedvelő, mintegy a FÖLD kultusz analógiájaként. Szívesen tevékenykedik ott, ahol karitatív közreműködésre van szükség. A VÍZ-elem folytán gyakran találunk a RÁK emberek között hajósokat, halászokat. A közösségi együttélés szabályai a RÁK ember moráljában tulajdonképpen szintén a FÖLD kultuszt mutatják. Szükségképpen azt tartja helyesnek, ami a legzavartalanabb életet nyújtja számára a Földön. Az idők folyamán kialakult családi életforma, a békés hazaszeretet, a becsületesség az, amely szerint háborúság nélkül biztosítja az egyes ember, de a különböző nemzetek számára is a nyugodt élet harmóniáját. A RÁK ember sejti már, valahol a lénye mélyén az ÉN és a TE egységét, ez azonban még csak úgy vetül ki, hogy az élet biztonságát félti általában a konfliktusoktól.

OROSZLÁN A hagyományok az állatöv OROSZLÁN jegyét a NAP princípiummal kapcsolják össze. A kapcsolat hatás e jegyvilág törvényeire alapvető. A jegyuralkodó NAP mellett a TŰZ-elem és a pozitív polaritás alakítják az OROSZLÁN természetét. A LOGOSZnak három TŰZ arcával találkozunk a megnyilvánult világ körforgásában. Az egyik involúciós hatású, a teremtő energiákat a kibontakozó ideák maximális életképességének biztosítása koncentrálja. A másik, az evolúciós TŰZ lebontó hatású. A harmadik TŰZ változat a kibontakozott életet egyensúlyban tartja. Az OROSZLÁN világ ennek a LOGOSZ arcnak a kultusza. Az OROSZLÁNban a NAP princípium éltető tüze tölti be a világot. Mindaz, amit a NAP természetéről elmondtunk, az OROSZLÁNban bontakozik ki pompázatos gazdagságban. A szétsugárzó NAP energiák a Világfenntartó lényéből, a NAP-LOGOSZból áradnak, fenséges nyugalommal, szükség szerint minden élőlényhez. Az OROSZLÁN TŰZe szükséges a kozmobiológiai folyamatokhoz, mert ez az élet fenntartásához igényelt legkedvezőbb energia mennyiséget nyújtja. Nem irányított és koncentrált, hanem szétsugárzó. Nem éget el, csupán egyensúlyban tartja az életenergiák áramlását. Bármilyen szervezet, kultúra eljut egyszer az OROSZLÁN állapotba is, s ez annak a kultúrának aranykora. Ezért a legtisztább és legegyetemesebb NAP kultusz is az OROSZLÁN világ. Már min81

den kiteljesedett, ami a teremtés kezdetén csak idea volt. Ekkor válik minden kultúra felnőtté. NAP kultusz természetesen valamely kultúra életének nemcsak OROSZLÁN fázisában lehetséges. A legteljesebb azonban mindig a kozmikus minta szerint az OROSZLÁN aranykorban. Az OROSZLÁN világ a lét körforgásában az az állapot, melyről Madách „Az ember tragédiája” nyitó jelenetében így beszél: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítani kell. Fel hát világim véd-nemtői fel. Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek, amint elzúgtok lábaim alatt”. A színpadi antropomorfizálás torzításai ellenére is szembeötlő, hogy e pár sor OROSZLÁN állapotra utal. Az eddig elmondottak új vonatkozásai bontakoznak ki, ha az emberi analógiákat vizsgáljuk. A NAP-ÉN az OROSZLÁN világban ébred teljes öntudatra. Ekkor válik valóban „felnőtté”. Ez az öntudatra ébredés természetesen a legkülönbözőbb tudatrétegekben lehetséges, a kozmikus körforgás spiráltendenciája szerint. Úgy is jellemezhető ez a tudatállapot, hogy ekkor ismeri fel kozmikus helyzetét először. A benne elrejtett ideák öntudatos meglátása ehhez a létszakaszhoz tartozik. Létének eddig a fázisáig rajta kívül álló hatások kiszolgáltatottja. Sokszor még akkor is, ha nem regisztrálja. A KOS gyermeki akarnoksága, a BIKA biztonságra törekvése, de az IKREK csapongó kötetlensége sem nyújt teljes függetlenséget. Törekvéseiknek szattvikus indítékai is rendszerint elhomályosulnak az aktuális feladatok elvégzése során. A RÁK állapotban már homályosan feldereng valami a Tiszta ÉNtudatból, ennek a világnak paradoxonos módján, a NEM-ÉNen keresztül. Ez az ÉN önmagát szétosztó LOGOSZ lényének szikrája, az individuumban elvetett mag, amely teljes kibontakozását az OROSZLÁN tudatállapotában éri el. Az ÉNtudatnak ez a legteljesebb kinyílása. A személyiség OROSZLÁN jellegű tudatállapotai szintén analógiái az elmondottaknak. Az OROSZLÁN ember éppen kinyílt ÉN-tudata folytán tudja szerepét a világban. Ez a felismert szerepkör egyben világképét is meghatározza. Az egocentrikus látás kiteljesedése ez a világkép és a belőle fakadó magatartás. Persze a lénye NAPszerű. Nem önmagát gyarapítja ezzel az öncélúsággal, hanem éppen önmagát osztja szét. Szerepe a LOGOSZ szerepével analóg egy-egy organizmusban. S önössége úgy mutatkozik meg, hogy azért sugároz, mert ezzel önmagát állíthatja előtérbe. Az OROSZLÁN jegye királyi jegy. Különböző szervezetekben és dimenziókban élheti át az uralkodó szerepét, azét, aki egy-egy létforma hierarchiájának csúcsán van. Szervezetek irányítói, népek, államok vezetői jellegzetes OROSZLÁN szerepkört töltenek be. Az uralkodó, aki igazi NAP király nem csak önmagáért él. Tudja, hogy a benne koncentrálódott ideák szétsugárzása a realizálódás hierarchikus láncolatain keresztül emberi életekre hat, azokat alakíthatja, éltetheti, vagy elpusztíthatja. A NAP király tudottan vállalja ezt a szerepet, minden következményével. Az ind Ramajána eposz ilyen NAP királyról szóló hősköltemény. Az OROSZLÁN ember valamennyi változatában kiütköznek a „királyi” öntudat érzelmi motívumai. Büszkeség, parancsoló tekintély, amelyben általa magától értetődőnek tartott hiúság járul. Adakozó, mert neki is sok van. Ezzel másoknak, de ugyanilyen mértékben magának is örömet szerez. Nagyvonalú, hiszen tudja, hierarchikus helyzeténél fogva nem neki kell az apró munkát elvégezni. Minthogy az OROSZLÁN állapot a teljes ÉNtudat kibontakozása, életigenlő. A kozmikus ritmus szerint az OROSZLÁN embernek ez szinte „kötelessége”. Az OROSZLÁN morálja valamilyen szervezet hierarchiájával is összekapcsolt. Az együttélés szabályait a csúcson álló ember szabja meg. Szükségképpen arisztokratikus és tekintélyen alapul. Az OROSZLÁN egyéniség méltóságán alulinak érezné, ha nem lenne törvénytisztelő és igazságos, de valahogy annak kimondott vagy ki nem mondott tudatában, hogy „a törvény én vagyok”!

SZŰZ A SZŰZ jegye a tizenkét jegyből álló kör első felének utolsó állomása. E fordulópont törvényvilágát és az ebből fakadó lehetőségeket a jegyuralkodó MERKÚR, a negatív polaritás és a FÖLD természet keveredése mutatja. 82

A MARS-VÉNUSZ pár és a HOLD-NAP pár, melynek ideáival találkozott a kozmikus vándor, e princípiumok számára kedvező miliőkben és tudatállapotokban misztérium élményeket, de ellentétek ütközésének élményeit is nyújtották. Különböző fokozatokban és az ezekkel együttjáró tudatállapotok sokféle változatában próbálhatók ki a különlét konfliktus következményei. A teremtő energiák fáklyahordozója a KOSban; virágzó létformák kibontakoztatásának és állandósításának propagálója a BIKÁban; ellentétes világok játékos ízlelgetője, az IKREKben: a formaálarcok mögött rejtőző Kozmikus Anyával való találkozás a RÁKban és az individualizálódott ÉNtudat teljes kibontakozása az OROSZLÁNban jelzik az eddig megtett út egy-egy állomását. Kipróbálta a lét sűrűségi fokainak mindhárom halmazállapotát is. Átélte a feminin és maszkulin jelleg periódikusan változó sorozatát, az aktivitás és passzivitás magatartásformáit. Az előző jegyek létformájából sok tapasztalat és tanulság vihető tovább. A SZŰZ jegy természete alkalmasabb a MERKÚR számára e tapasztalatok értékelésére, mint az IKREK világ nagyfokú kötetlensége. A FÖLD elem az eddigi tanulságok kikristályosodását, a negatív töltés a szemlélődést segíti elő. A szilárd halmazállapot és a feminin jelleg mozdulatlanságra késztető hatását pedig a MERKÚR LEVEGŐ természete ellensúlyozza. Még mélyebbre ható összefüggéseket magyaráz a SZŰZ jegyre vonatkozó hermetikus alkímiai hagyomány. A kozmikus mintájú alkímiai folyamatban a jegy a „desztilláció” állomásának felel meg. Az alkímia szimbólumnyelvén ez a „szárnyas elem és a szubsztancia szétválasztása”, a lélek kiszabadítása az anyag kötéseiből. Ezek a jelek a SZŰZ világ nyújtotta tudatállapotokat jelentőssé teszik. A szellem az eddigi létformákban így vagy úgy, de megnyilvánulásra törekedett, SZŰZ át is élte az involúció, a kibontakozó élet minden lehetőségét. Itt a létspirál fordulóhoz érkezik. A hermetikus hagyományok szerint a spirálforduló kapu a megnyilvánult világból való kilépésre. Az anyagba süllyedés mélypontja a megváltás kapuja. A SZŰZben válaszút előtt áll az individuum. Átadhatja magát az oldó messianisztikus erőknek, vagy karmaként az előző világok poláris ellentéteit kell átélni, kiszolgáltatottan, tehetetlenül, míg egy újabb fordulón megint nem nyílik lehetőség a TAOhoz való visszatérésre. A SZŰZ világ MERKUR-HERMÉSZ kultusza. HERMÉSZ az a mitikus titkos követ, aki a kezdet végnélküli születő-kihunyó világok láncolatain végig kísér láthatatlanul. O a LÉLEK és a SZELLEM nászának tűzgyújtó szikrahordozója, melytől a Kozmikus Anya tűzkelyhéből az élet tüze lobog fel. De o az, aki kaput nyit tisztultabb világok felé a Lélek és a Szellem misztériumán keresztül. Fény és Sötétség világainak szárnyas lélekvezetője. A SZŰZ világ nyújtja a lét körforgásában a legkedvezőbb lehetőséget ennek a szárnyas lélekvezetőnek. Hermetikus hagyomány szerint a megnyilvánulás kezdeti félkörében a Szellem a kezdeményező, az irányító. A második félkörben a Lélek is felszínre kerül és a spirálfordulót elhagyva vagy az anyagi lét alvilágba viszi tovább a Szellemet, vagy az evolúció messianisztikus retortáin kivezet a megnyilvánulás körforgásából. Az OROSZLÁNban öntudatra ébredt ÉN szabad döntésétől függ, hogy melyiket választja. A SZŰZ jegy analógiáihoz az alkímiai szimbólum a legfrappánsabb kulcs. „A szárnyas elem szétválasztása a szubsztanciától”. A NAP-ÉN, még öntudatlan spontaneitással, sokféle élményben esett át már. Az ÉNtudat azonban csak az OROSZLÁNban ébredt fel teljesen. Miután ennek az állapotnak minden ízét, örömét kipróbálta, tudatosan ismerkedik a világgal: a környezetével. De a poláris szimpátiát-antipátiát személytelenségnek kell felváltani, hogy ennek a jegynek kozmikus célja, a tudatos megkülönböztető képesség, az ARS DISCRIMINATIONIS kibontakozzék. A MERKÚR segít, hogy a megkülönböztetés valóban művészet legyen. Ebben is kozmikus mintát kell követni, azaz egyoldalú polarizálódás helyett Lélek és Szellem egységének tudatállapotát kell átélni. A hermetika hagyományai így olvadnak bele a kozmikus folyamatokba. Ars discriminationis az analógia törvény is, mert helyesen behangolt tudatállapotban ismerhető fel, választható szét, ami fent van és ami lent van. Az analógiák csak azok számára kulcs a megnyilvánult világ titkaihoz, akik szét tudják választani a „szárnyas elemet a szubsztanciától”. A SZŰZ természetű személyiség más dimenziójú tudatállapotaiban ugyancsak analóg világok lakója és ennek megfelelő feladatokat kell elvégezni. 83

Meg kell ismerkednie a világgal, amely körülötte van. A dolgok mélyebb értelmét, nagyobb távlatú összefüggéseiben kell feltárni. Ami az IKREK állapotában még kamaszos könnyedséggel és felszínességgel feltérképezett, azt most felnőttségének komolyságával újra megvizsgálja. Ehhez a magatartáshoz szemlélődő bölcsesség, filozofikus behangoltság szükséges. A megkülönböztető képesség úgy jelentkezik, hogy megfigyeléseit, melyek általában eredeti észlelések, összegyűjti, rendszerezi. Nem olyan módon, mint a BIKA ember, aki ismereteit is vagyonként gyűjti. A SZŰZ úgy tájékozódik a világban, hogy meg akarja ismerni annak fenntartó rendjét. Ehhez a jelenségvilág elemeinek differenciált ismerete és az ezek közötti összefüggések, kapcsolatok feltárása szükséges. A SZŰZ ember világképe differenciálódott, de csak olyan mértékben, hogy azért áttekinthető legyen. Érzelemvilágára a FÖLD természet és a negatív beállítottság jellemző. Hüvös és szenvedélytelen. Ez az állapot az, amelyre a Bhagavad Gítá azt mondja: „Nem szeret és nem gyűlöl”. Szolgálatkész, magányosságra hajlamos. Végeredményben az érzelmi kiegyensúlyozottság az, amely legkedvezőbb és legkedveltebb asztrális légkört jelent számára. A merkúri közvetítés, – az IKREKhez hasonlóan – szerepkör a SZŰZ ember számára is. De amíg az IKREK – játékossága és felszínessége miatt – valamelyest a kalandor és a szélhámos határát is súrolhatja és megbízhatatlan is lehet, a SZŰZ a közvetítő szerepet igen komolyan veszi. Nagy felelősségérzettel pontosan és rendezetten végzi. Kritikájába ütközik a felelőtlen nagyvonalúság. Lelkiismeretes, átfogó látású kereskedők, szakemberek, diplomáciai és politikai tanácsadók kerülnek ki a SZŰZ jegyű emberek közül. Különösképpen jellemző rájuk, hogy ellentétben az OROSZLÁNnal, nem szeretnek reflektorfényben lenni. Inkább alkalmazott, mint vezető, vagy pedig független. A SZŰZ ember morálja különböző spirálfokozatú lehet. Alacsonyabb fokon rendszerető, kerüli az ütközéseket, mert ez zavarja csendes munkálkodásában. De morálja tulajdonképpen kulcs a kozmikus morálhoz. A fordulópont, az ars discriminationis morálja: „Add meg az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré”, amely végül is szétválasztás mellett a kozmikus egységhez vezet.

MÉRLEG A KOSsal kezdődő létszakaszban az ÉN exponálódott s bontódott ki különböző tudatállapotokon keresztül. A második körfélben a MÉRLEG-világ a TE expozíciója. Az első Mahavákja és a hetedik Mahavákja formulája is azt szimbolizálja: „Én vagyok Brahma” és „Te is AZ vagy”. Az előző körfél KOS világának és a MÉRLEG világnak a szembenállása is exponálódik, amikor a SZŰZ jegy után elkezdődik a második körfél. Az éltető energiáktól duzzadó ÉN – aki (kicsit antropomorf allegóriával) a SZŰZben inkognitóba vonult, hiszen a nagy mű forog – igyekszik szinte vég nélkül fenntartani az OROSZLÁN aranykort. A lét poláris természete folytán azonban a teljes virágzásban kibontakozott ÉN szükségképpen egyoldalú polaritás. Kozmosz feletti törvény, hogy a megnyilvánult világban egyoldalú polarizálódás csak periodikus váltással lehetséges, s így egyszer az eddig „elnyomott” TE is felszínre kerül. A szimbólumok és analógiák egész sorozatából is félreérthetetlenül kiolvasható a MÉRLEG állomással kezdődő ciklus-szakasz mélyértelmű mondanivalója. Néhányat ezek közül rövid értelmezés kíséretében megemlítünk, hogy egyrészt a MÉRLEG világ törvényszerűségei, másrészt az ezzel a jeggyel kezdődő létszakasz ezoterikus vonatkozásai minél tisztábban kialakuljanak. A KOS és a MÉRLEG jegyével megjelölt Univerzum-tájék egymással pontosan szemközt helyezkedik el. Háromsíkú értelmezéssel a poláris világok kozmikus méretű szimbólumává tágul ez a térbeli állapot. A SZŰZ világában MERKÚR segédlettel szétválasztódott a szárnyas elem a szubsztanciától. A MÉRLEGben ez oppozíciós feszültségként vetődik fel. Az ÉNtudat egocentrikus vaksága megszűnik és észleli, hogy a csak ÉN eredetűnek hitt világban ismeretlen jelenségek és hatások is működnek. A NEM-ÉN első tudatos észlelése ez, amely más, mint a még egocentrikus létszakaszba számító RÁK állapot homályos sejtése. A NEM-ÉN a TEvé polarizálódik, TEként kerül felszínre. A Kozmikus Elme is analóg tudatállapotban ébred rá, hogy a megnyilvánult világ nem egyetlen terem84

tő műve. Rajta kívül sok más is létezik. Egymásbaható, összekapcsolódó, összeütköző és szétváló világok ezek, kozmikus céljuk kiteljesítésének megfelelően. Túlságosan messze vezetnének azonban a kozmogóniai analógiák, ezért inkább az emberi vonatkozásokat domborítjuk ki. Az ideák világában az ellentétek ütközés nélkül egymásba átalakulhatnak, periodikus változással. A matéria sűrűségében találkozó ellentétek azonban összeütköznek. Az ÉNtudat polarizálódott materiális öntudat, amelynek a TEvel való találkozása diszharmonikus. A megnyilvánulás körforgásában harmónia és diszharmónia váltják egymást. Minden harmóniaigény az ellentétek feloldásának, a kezdet és a vég harmóniaélményének emlékezete, ill. sóvárgása. A TEvel való első tudatos találkozás is a diszharmónia feloldását igényli. Anyagi síkon azonban harmónia csak úgy lehetséges, hogy az ellentéteket kikapcsoljuk. Az ÉN is ezt tette eddig, a MÉRLEG világában azonban új helyzet előtt áll. A MÉRLEG tudatállapot kétféle lehet aszerint, hogy a SZŰZ és a MÉRLEG fordulópontján megérintette-e a messianisztikus erők árama vagy nem. A TE élmény megváltás is lehet, amikor az ellentétek tudatos kiegyenlítődése sűrített harmóniákban villan fel, a TAOval való unió ígéretes élményeiként. Vagy a másik esetben karmikus oppozíciókban kénytelen a további létszakasz tapasztalatait átélni. A MÉRLEG világ jelentőségének újabb vonatkozásai domborodnak ki a csillagfejtés jelképrendszerében. A jegyuralkodó a VÉNUSZ, és a jegynek LEVEGŐ természete és pozitív töltése van. Ha figyelembe vesszük, hogy a szemben levő KOSnak a MARS az uralkodója, az eddig elmondottak még mélyebb összefüggései kezdenek fokozatosan kibontakozni. A VÉNUSZszal valóban megjelenik a harmónia ígérete, amely a jelenségvilágban az esztétikum, a poláris kapcsolódású tartalom és forma egyensúlya. A MÉRLEG világ az esztétikum kultusza. A MÉRLEG élményekben kezd a NAP-ÉN számára a lét kontrapunktikus polifóniája is teljes pompájában kibontakozni. Nem csak a szemlélődés eredményeként. Az ÉN és a TE ellentéteinek diszharmonikus ütközéseiben és harmóniába oldó kiegyenlítődéseiben maga is átéli. Az a művészi alkotás, amelyben a művész belső feszültségeinek ellentéteit egyenlíti ki az esztétikum harmóniájával, a MÉRLEG világ jegyeit viseli magán. De MÉRLEG probléma a helyes mérték és arányosság is, mely lényegében szintén a tartalom és a forma egyensúlyának vénuszi vonása. A MÉRLEG tudatállapotok harmónia lehetőségei korlátozottak. Túlságosan erős még a kötöttség az anyagi világhoz, semhogy a kozmikus vándorlás itt befejezhető lenne. A személyiség korlátozottabb, aktuális feladatokkal körülhatárolt MÉRLEG világában lényegében ugyanezek a jellegzetességek. Ha még sok szál köti a jelenségvilághoz, világképében, társadalmi kapcsolataiban törekszik arra, hogy feszültségmentes légkör vegye körül. Érzelemvilága is ennek megfelelően finomérzékenységű, tudatosan hangolható és alkalmazkodó. Az életet nem vaskos örömök lehetőségeinek tekinti, hanem mélyebb tartalmat, kifinomult esztétikát is igényel érzelmi életében. Kiegyenlítésre törekvése, diplomatikus hajlékonysága és alkalmazkodása a művészetek mellett különösen a diplomáciai pályákra teszik alkalmassá. De az öltözködés, divat, kozmetika és a művészi kézművesség is MÉRLEG természetű munkaterületek. A MÉRLEG jegyű ember a közösségi élet családi, társadalmi, stb. viszonylataiban is az ÉN és TE ütközésmentes kapcsolatára törekszik. A MÉRLEG forduló morális hatása, hogy az egocentrikus ÉNtudat fölénye az ÉN és TE mellérendeltségi viszonylatává oldódik. A társadalmi érintkezés kifinomult, de nem üres, hanem szellemmel töltött formaságai, a kellemes és barátságos környezet, mint esztétikus háttér, különös jelentőséget kapnak a MÉRLEG ember moráljában. Az esztétikakultuszt ebben a viszonylatban is megtaláljuk. Ennek a morálnak volt lelkes hirdetője az antik görög humanizmus, amelynek anakronizmusai kulturált széplelkek nosztalgiáiban néha még ma is feltűnnek.

85

SKORPIÓ A MÉRLEG és az utána következő jegyek kihangsúlyozottan csak úgy vizsgálhatók, ha a velük szemben állók természetét is figyelembe vesszük. Nem mintha az előző félkörben nem kellene a második félkör jegyeire ügyelni. Mert kölcsönösen hatnak egymásra. Nagyon bonyolítaná és megnehezítené azonban a jegyek természetének ismertetését, ha erre is kitérnénk. A csillagfejtés gyakorlatában azonban figyelembe kell venni, mert éppen e kölcsönhatások hozzák felszínre az élet gazdag finomságait. Egyébként is az állatövi jegyek sorozatában elsősorban az ÉN kozmikus vándorlásai során átélt tudatállapotokat domborítottuk ki, mert egyéb tényezők figyelembevétele jelentősen nehezítené a feladatot. Ilyen vonatkozásban a TEvel is csupán a MÉRLEGben találkozik tudatosan, következményeit is tapasztalva ennek a találkozásnak. A polarizáció azonban nemcsak ilyen vonatkozásban és ilyen analógiákkal jelentkezik. Úgy is, hogyha valaki gyarapodott, el kell fogynia; visszafelé is meg kell járnia a kibontakozás útját, le kell bontódnia. A csillagfejtési hagyományok ennek a kozmosz feletti törvénynek az expozícióját a SKORPIÓ jegy világával hozzák összefüggésbe, amelyben a legváltozatosabb formában kell ezt az individuumnak átélnie. A BIKA világ kultuszának tárgya az anyag volt, mint a kreáció célja. A SKORPIÓ világ alaptörvénye így fogalmazható: az anyag reakciója, mondhatni az élet karmája, a halál. A csillagfejtés jelképrendszere szerint a SKORPIÓ VÍZ természetű, negatív polaritású, uralkodó bolygója a MARS, valamint a PLÚTÓ. Ezek figyelembevételével részleteiben is kibonthatók a SKORPIÓ jellegzetességei. A jegy végletességét idézi elő a folyékony jellegű világ és a TŰZes MARS, meg a TŰZ-VÍZ keveredésű PLÚTÓ kölcsönhatása. Mindez, ami ennek a jegynek kozmikus mélységeiben elrejtett, szavakkal már alig jellemezhető. Ami az emberiség életében SKORPIÓ természetű, azt rendszerint az értelem elől valami mélytitkú ismeretlenségburok zárja el. A kibontakozott ÉN sok, eddigi egocentrikus világába bele nem férő élménnyel találkozik a SKORPIÓ állomáson. Meglátja, hogy a megnyilvánult világ nemcsak szépség és ragyogás, amilyennek a MÉRLEG állapot VÉNUSZ szűrője mutatta. Megrázó élmény már az is, hogy az egocentrikus világ nem kizárólagos érvényű. Találkozik azonban eddigi kreatív törekvéseinek következményeivel is, melyek mindig ellentétei annak, amit elért és megvalósított. Az anyag emlékezik. Minden egocentrikus kötésre emlékeztet, és ami az egocentrikus világban szép, vonzó, ígéretes volt, az ezeknek az arcoknak ellentéteként vetődik fel. Ez már a lét individuális alapjait rázza meg. Az ÉNtudat és minden következményének lebontása visszafordított filogenezis. A teljes lebontás azt igényli, hogy elmúlt világok összes sikertelenségein is végig kell vándorolni. A kozmikus múlt emlékeit Akasha-engramok őrzik, és ezért az evolúciós filogenezis is csak szimbólumokkal megközelíthető az ember számára. A ránk maradt mítosz töredékek Alvilágra vonatkozó részei utalnak azokra a tudatállapotokra, melyeket az ÉNnek át kell élni e felszín alatti ellentétvilágban. Ez a világ tele van szörnyűséggel és borzalommal. Szimbolikus lényei ijesztőek, félelmet keltőek, akik el akarják pusztítani az alvilágba sodródott nem közéjük valót. Ez a pusztító szándék az egocentrikus kötések feloldásának szimbóluma. Nemcsak abban a világban kell ezt elvégezni, amelyet o hozott létre, de a Kozmikus múlt valamennyi létformáját vissza kell pergetni. Az alvilági mítoszok néhány töredéke maradt meg számunkra. Ilyenek ISTÁR pokolra szállása, Orfeusz és Euridiké története, továbbá a közelebbi görög-római művelődés kör részletesebb mitológiájában Hádész. Még érdekesebb az Egyiptomi Halottaskönyv és a Bardo Tödol anyaga, amely az embert közvetlenebbül érintő közlésformában tartalmazza ugyanezt a problémakört. A beavatások misztériumaiban ennek a kozmikus folyamatnak analógiáját élték át a neofiták, akik önként indultak az alvilági kirándulásra, és vállalták az ÉNtudat halálát a kozmikus tudat érdekében. Ezek a mitologikus hagyományok kulcsot is adnak a kezünkbe, amellyel sok titok megfejthető. Közöttük a halál az, amely talán a legtöbbet foglalkoztatja az emberiséget. A SKORPIÓ világ élmé86

nyei, akár a NAP-ÉN tudatállapotaiban, akár a személyiség számára, mind halálélmények is egyben. A lét analógialáncok sorozatán keresztül nyújtja az ember számára ezeket az átéléseket a SKORPIÓban. A jegy PLÚTÓ uralkodója arra utal, hogy ennek a körforgásállomásnak kiugróan nagy a fontossága. Rendkívül sokrétű jelentéstartalmából csak néhányat említünk meg. Részben a jegy bolygóuralkodói, őselem tulajdonsága stb., részben az elmondottak analógiáiként bárki további részleteket bonthat ki a SKORPIÓ világ törvényeiből. A BIKA jegy VÉNUSZa és a SKORPIÓ MARSa nyilvánvalóan felszínre hozza, hogy a polaritások misztériumának emberi analógiája, a szerelem különös jelentőséget kap a SKORPIÓ világában. A KOS nagytüzű öntudatlan lobogása, a BIKA vaskos örömei, az IKREK csapongó játékossága, a RÁK gomolygó érzelemörvényei, az OROSZLÁN nyugodt, kissé önös nagyvonalúsága, a SKORPIÓ hűvös cizelláltsága és a MÉRLEG idillikus örömei mintha egycsapásra eltűntek volna a szerelem megismert emberi változataiból és csak egy maradt: élet és halál találkozásának megrázó misztériuma. A SKORPIÓ ember szerelmi élményeiben benne van a polarizálódott ÉN magányosságának minden fájdalma és tragikuma. Kiolthatatlanul ég benne a kiegészülni akarás mitikus távlatú nosztalgiája, amely csak akkor szűnik meg, ha a szerelemben meghal az ÉN! Egyébként a szerelem földi pokollá válik és az alvilági mítoszok minden szörnyűségét átéli, húsbörtönbe zárva, a sóvárgott egyesülés soha ki nem elégíthető kínjában égve. A MARS és a PLÚTÓ szinte kataklizmatikus erőkkel pusztítanak minden ÉNépítményt, nemcsak a SKORPIÓ-emberben, de azokban is, akik hozzákapcsolódnak. Az atlantiszi EUTANÁZIÁban a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pillanatával esett egybe. A három sík vonatkozásában is szembeötlők a SKORPIÓ jellemvonások. A SKORPIÓ világ tele van az ütköző ellentétek minden háborúságával. Az egocentrikus világkép alapjaiban inog. A magas szellemiségű tiszta önzetlenség és a megbéklyózó anyagi önösség értékrendjei csatáznak néha egy emberen belül is. A SKORPIÓ ember minden érzelemmegnyilvánulásában végletesen szenvedélyes (a tüzes MARS és a VÍZ-elem kapcsolata). A szent misztikus extázisa és a sötét démoniság egyaránt megtalálható és ha valamennyi SKORPIÓ ember nem is ennyire és ilyen mélységekből fakadóan végletes, az ellentétek démoni harca mindenképpen dúl asztralitásában. Alacsonyabb fejlődési fokozaton a szexuál mágia és a fekete mágia örvényei is lehúzhatják. Az emberi társadalomnak SKORPIÓ jellegű szerepkörei közé tartoznak szinte szembeötlően mindazok, amelyek valamilyen – közvetlen vagy közvetett – kapcsolatban vannak a halállal. Orvosok, hagyatéki ügyekkel foglalkozó bírók, temetkezési vállalkozók, de új eszmék nagyhatású, átalakító erejű hirdetői, mágusok, okkultisták stb. A SKORPIÓ ember morálja az ütközéseknek nem felszínes elkerülése, vagy feszültség kiegyenlítése. Minden emberi kapcsolatában a magasabbrendű törvények igazságai érdeklik, azok, amelyek már nem csak az élet világára vonatkoznak, hanem transzcendentális távlatúak. Indokoltságukat és helyességüket azonban nem csak intellektuálisan akarja elfogadni, hanem egész lényével át is akarja élni. Látszólag immorális, különösen szexuális kapcsolataiban, a SKORPIÓ ember azonban nem köthető meg álszemérmes erkölcscsőszök életszabályaival. Erkölcsi normák betartása nem nyújthat olyan mélyélményű tapasztalatokat, amelyek éppen az ÉN és a TE egységének elérését célozzák.

NYILAS A SKORPIÓ végletes világa után következő állomás a NYILAS. Uralkodó bolygója a JUPITER, TŰZ természetű és pozitív. Az állatövben az IKREK jegye van vele szemben. A NYILAS kozmikus analógiáit az uralkodó JUPITER, valamint a kilencedik Mahavákja formulája: SARVAM KALU IDAM BRAHMA – Mindez valóban Brahma –, mutatják. a NAP-LOGOSZ JUPITER színképelemének ideái nyújtják azt a lehetőséget, hogy az individuális létformák tudatál87

lapotai számára a tudattal elérhető legmagasabb hierarchia csúcs princípiuma invokálható legyen. Az invokáció rítus, az individuum teljes lényének uniója az idézett princípiummal. A megnyilvánult világ legegyetemesebb individuális tudatállapota: unió a teremtő princípiummal a NAP-LOGOSZ aktuális képviselőjével. Ennek az Uniónak hierarchia fokozatai vannak, amelyek az ÉNtudat kozmikussá válásának mértékei. A NYILAS világ speciális feladatkörei nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy a kilencedik Mahavákja formulája valóban életre keljen és a teremtő ideái kiteljesedjenek az egyéni lét ÉNtudatának mikrokozmoszában. Ha a SKORPIÓ állomás eredménye a halál titkának kinyílt tudattal való átélése, azaz az ÉNtudat halála a kozmikus tudat, ezután el kell még égetni az anyagi világban fennmaradt ÉNtudat fantomokat, ÉNhüvelyeket is. Az alkímiai művelet NYILAS fázisa az, amelyben a lélek tüze felemészti a külső testet. Ezek a tudatállapotok azonban már csak szimbolikusan közelíthetők meg és mindenkor szimbólumokba is rejtették az ezekről szóló ismertetéseket. Ha az ÉNtudat még a NYILASban is erős, a lét körforgása nem szakadhat meg. A SKORPIÓban át élte az individuális lét következményeként az ellentétek feszültségeit és egocentrikus világának várfalait támadó erők ütközéseit. A NYILAS a különféle JUPITER természetű lehetőségét nyújtja a spirálciklus új próbálkozásaként. Felismerte már – a létformák hierarchiájának bármely dimenziójához kacsolódik is –, hogy az ÉN világa nem egyedülálló, tudomásul kell venni más életigényeket is. Erről a SKORPIÓ világ küzdelmei is eléggé meggyőzték. Szinte alig marad más, mint a kihangsúlyozott ÉNtudat egocentrikus magatartásait, megnyilvánulásait valamilyen magasabb rendszer törvényvilágának alárendelni. Ez a létforma az élet fenntartásához szükséges dinamikus egyensúly lehetősége is. A MÉRLEGben még csak az egymás mellett élés újszerű viszonylatait kóstolgatta. A SKORPIÓban kiderült azonban, hogy az individuális lét keretei között egocentrikus tudattal lehetetlen az idillikus nyugalom. Most újabb fordulattal, nála hatalmasabb erők árnyékában igyekszik egocentrikus világát kibontakoztatni. Ez persze szükségképpen igényli a még mindig centrikus látóhatár kitágítását. Sokféle emberi szerepkör lehetséges, különböző spirálfokozaton, amely a NYILAS világ tudatállapotának megfelelő életteret enged. Ha eljutott már odáig, hogy a látható világon túli metafizikai régiókká tágította látóhatárát, akkor valamely kozmikus princípium kultuszának, vallásának lesz élethivatásul választott képviselője. Feladata ilyenkor az, hogy a kultuszt nagy átfogó mozgalommá szélesítse és fenntartsa minden részletre kiterjedő rendszabályokkal, dogmákkal, tételekkel. Ez átfogó képességet igényel, amely a hierarchia csúcsára vagy igen magas tisztségére teszi alkalmassá. Főpapja, vezérkari papja lesz a választott eszmének, vallásnak, kultusznak. Valamely kozmikus princípium földi kultusza, megjelenésének és életének idején mindig időszerű és alátámasztott. Feladata van az emberiség életében, akár nagyobb közösségekre vonatkoztatjuk, akár csak az egyes emberre. E kultusz főpapja a kozmikus alátámasztottság tudatában áld meg, ítél bűnösnek, átkoz ki, minősít eretneknek, vagy oldoz fel. O valóban az éppen időszerű világkép és kozmikus rend legfelsőbb képviselője a látható hierarchiákban. Jupiteri magatartást igényel ez a magasrendű szerep: emberszeretetet, segítőkészséget, jóindulatot. Ha az ÉNtudat látóhatára nem tágult volna még a láthatatlan világ távlataiba, az előbbiekhez képest „kisebb” léptékű koordináta-rendszerben teljesíti a NYILAS szerepet. A hosszabb-rövidebb ideig tartó államformák fölött álló, elvont jogrend több korszakon át is érvényes normáinak lesz védője, bírója és ügyvédje. Nyugodt lelkiismerettel ítél el embereket, akik ennek a jogrendnek megszegői, áthágói, hiszen a saját fejlődésében is éppen arra törekszik, hogy az emberekkel való kapcsolatát valamiféle emberfölöttinek vélt rendhez szabja. A háborúság nélküli életet csak így látja biztosítottnak mind a saját, mind mások életében. Alacsonyabb fokon aktuális államformák magas állású hivatalnokaként, „rend-őre”-ként őrködik az államrend fenntartásán.

88

A felsorolt NYILAS szerepkörök nem csupán foglalkozáságak. Kozmikusan alátámasztott magatartásformák ezek, amelyekben a legtisztábban kibontakozhat e fejlődési állomás értelme. A NYILAS ember világképe még egocentrikus. Minden fokozaton választ valamilyen rendet, amelyhez kapcsolódva, egocentrikus világát biztonságban levőnek tudja. Ezért konzervatív is. Az esetleges ellentmondásokat felszínes egyensúlyra törekvéssel, tüneti kezelésekkel igyekszik kiküszöbölni mind a saját életében, mind közösségi vonatkozásban. Született anti-forradalmár. Nem merev dogmatizmus azonban a NYILAS magatartás. Kész kényelmes engedékenységre, ha ezzel saját egocentriája eltusolható, vagy igazolható. Kemény és elítélő, ha az őt ért sérelemről és megbántásról kell véleményt mondani. Kedveli a felszínes egyensúlyra törekvés érzelmi narkózisait, melyeknek mindig van valami szertartásos, ünnepélyes jellege. Konzervatív, de az ínyenc érzelmi kiruccanások titkos zsákutcáiban szívesen elidőzik, amíg ez zavar nélkül lehetséges. Érzelmeiben általában még önös, azzal a hallgatólagos szemponttal, hogy hazugság és hibáinak eltusolása árán is fenn kell tartania emberi kapcsolataiban a békességet. A már említetteken kívül NYILAS jellegű foglalkozás és munkakör a politikus jogász, ügyvéd, időszerű társadalmi és közéleti kérdések újságírója, jótékonysági egyesületek és mozgalmak reprezentatív pártfogója stb. A NYILAS világ habozás nélkül a morál kultuszának minősíthető. Következésképpen a NYILAS ember közösségi kapcsolatainak szabályai az individuális lét minden változatában a legrészletesebben kidolgozottak. Ez a morál már egész jogrend. És a NYILAS ember ezek alapján „csalhatatlanul” ítél, dönt, értékel.

BAK A BAK jegyre a SZATURNUSZ mint uralkodó, a FÖLD-elem, valamint a negatív és passzív természet jellemző. A kozmikus körforgásnak rendkívül jelentős állomása ez a jegy. Amint az előbb felsorolt tényezők is mutatják, ebben különös jelentőséget kapnak az anyag transzcendentális lényegét érintő tudatállapotok. A BAK világhoz a jegy alapjellegét meghatározó princípiumokon kívül az alkímiai magyarázat még egy újabb kulcsot ad. Eszerint ez az állomás: „Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételűvé erjedéssel. Az emberarany felépítése.” Az erjedésről elmondottuk, hogy az alkímia szimbolizmusa szerint összefügg azzal, amikor valamely életforma ÉNje klauzúrába vonul, hogy ott teljesen új létkeret dimenziójába menjen át. Mikrobiológiai szemlélet szerint az erjedésben bonyolult organizmusok bontódnak le, miközben energiaállapotuk is megváltozik. Közbevetőleg meg kell említeni a fizika ún. második termodinamikai tételét, amely szerint egy rendszer entrópiája állandóan növekszik az idők folyamán. Egyik legegyszerűbb entrópiaváltozás, ha a melegebb testből a hidegebb test felé áramlik a hóenergia. Ez azt jelenti, hogy a hőrendszerezettség, tehát az organizáció mértéke idővel csökken, hiszen valamely test és a környezete közt a hőmérséklet kiegyenlítődik. Általánosabb érvényű megfogalmazással az entrópia valamely rendszer organizáltságának mértéke. A világmindenségben a fizika e törvénye szerint az entrópia növekedik, azaz minden az egyszerűbb organizáció állapota felé tart , s a teljes rendezetlenség egyben a hőhalál is. Ebben az állapotban semmiféle organizmus per differentionem nem létezhet a fizika világképe szerint. Az erjedés folyamata és az entrópianövekedés között tehát bizonyos nem formai, de hermetikus értelmezéssel vett analógia van.

89

A kozmikus vándorlás BAK állomásán a SZATURNUSZ princípium az ÉNt az individuálissá polarizált lét nagy titkaival, az anyaggal állítja szembe, amely mint a jegy FÖLD elem jellege, negatívpasszív természete is mutatja, végső fokon a negatív princípium titka is. Az ÉN vágyainak egocentrikus kivetítésével a formák változatos alakulatait hozta létre, amelyhez a negatív princípium szolgáltatta a szubsztanciát. Sokféle megjelenésforma álarca rejti az anyagot. Csupán földi viszonylatú, érzékszervi világképünkben is előfordulhat többek között erőterek kölcsönhatásaként, kémiai, ásványi, biológiai, zoológiai és emberi viszonylatok forma és szervezet kitöltő szubsztanciájaként. Valamennyi viszonylatra az ÉN-tudat-világkép nézőpontja is jellemző, amely egocentrikus. Ez a tudatállapot végeredményben egyetemes érvényű „analógiaredukció” után a két polaritás különválasztottságában leli magyarázatát. Ahhoz, hogy ez a különválasztottság, – amely csak tudatállapot, de a lét végső összefüggéseiben nézve fikció – megszűnjék, a formaakadályokat kell sorra ledöntögetni. A BAK világban a SZATURNUSZszal megjelent a „Küszöb Őre” is. Ez lényegében az ÉNtudat összes formafikcióinak ezoterikus szimbóluma. A „Küszöb Őre” mágikus szimbólum és az anyagi formák, rendszerek szerveződésének, a kitöltő szubsztancia alakíthatóságának összes törvényét magába sűríti. A hagyományok szerint ahhoz, hogy az individuális lét kapuján kilépjünk, a „Küszöb Őré”-t meg kell semmisíteni. Le kell hántani összes formaálarcát. Ez a szimbolikus művelet tudatállapotok sorozata. A mai ember világképelemeivel szimbolizálva ezt a folyamatot, a tudatállapotok fordított filogenezisét kell elvégezni az emberi-zoológiai-botanikai-minerális-kémiai világképek és formafikciók tudatállapotain keresztül, amíg erőtere viszonylatává redukálódik és akkor kell megtalálni a kaput, amely a matéria kozmikus titkának megfejtéséhez vezet. Ezzel a képpel inkább hasonlatot, mint analógiát kívántunk adni a BAK világ jellemzésére. Mert a lebontás az érzékszervi világképeken belül nem elegendő. Ugyanolyan mágikus műveletnek kell lennie, mint a felépítés. A „Küszöb Őre” szimbólumról és a vele való találkozásról egy bátor és jó analógiai érzékű fizikus azt mondhatná: tulajdonképpen az entrópiatörvény misztikus köntösbe öltöztetve. Ugyanezt a mikrobiológus jó fajta filozofikus fermentumnak is nevezhetné, amely hozzájárul a nézőpontok megváltozásához és az érzékszervi világkép mikrokozmikus viszonylatok irányába való dezorganizációjához. És ezzel eljutottunk, ha merész analógiafűzésekkel is oda, hogy az entrópianövekedés tulajdonképpen tágabb értelmezéssel valamilyen erjedés, amelynek végső állapota a hőhalál, az ÉLŐ TŰZ kialvása, azaz átváltás másfajta létállapotba. Szándékosan kevertük itt össze különböző világképek terminológiáját azért, hogy a BAK állomás mélyebb összefüggései minél általánosabb érvénnyel kibontakozzanak. Az alkímia szimbólumnyelvén összegezve az eddig elmondottakat, az emberarany felépítése csak az alkímiai erjedésben létrejövő teljes tudatállapotváltozással lehetséges. Ez az állapot az, amelyben az individuális lét megszűnik, tehát az anyag sem titok többé, amely állapothoz tartozik a tizedik Mahavákja formulájának transzcendentális élménye: „Semminek nincs igazi léte, csak Brahmának”. Még további mély összefüggések tárulnak fel a BAK világról, ha figyelembe vesszük, hogy az állatövben vele szemben a RÁK jegye van, amelyről azt mondottuk, hogy ISISszel, a Kozmikus Anyával van kapcsolatban… Mindezeket összevetve, a hermetikus világkép szinte alig követhető transzcendentális távlatai nyílnak meg az ezoterikus kutató előtt. Alacsonyabb fokozaton a közbenső BAK állomáson is számtalan változatban kell leküzdeni az egocentrikus világkép merev formakorlátait. Bármilyen koordináta rendszerben és tudathatókörű területen tevékenykedik a BAK ember, a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotai az anyaggal való szinte mitikus küzdelem tölti be. Számára minden tele van akadállyal, mágikusan kivetített tudatburokkal, amelyet más világ polgára talán észre sem vesz. A BAK ember ÉNje az egocentrikus tudatburok ajtóinál álló Küszöb Őrökkel folytatott küzdelemben hal meg fokozatosan. 90

A BAK ember mentális vonatkozásban filozófikus beállítottságú. E beállítottságnak azonban mindazon jellemzőivel, amely a FÖLD természet és a szaturnikus vonásokból fakad. A tudatprojekciók és a Küszöbök Őrei benne kemény törvényekké merevednek és így tulajdonképpen a legádázabb csatát saját magával vívja. Először azért, hogy törvényeinek érvényt szerezzen még önmagával szemben is; később pedig amikor a törvényeket mint dogmatikus korlátokat érvényteleníti. Megfontolt, körültekintő, mindig kész akadályok legyőzésére. O az, aki a nehezebb utat választja. Elhatározásában makacs és hajthatatlan. Nagyfokú fegyelmezettsége, koncentráltsága és szorgalma megbízhatóbbá teszi és alkalmassá a legnehezebb feladatok elvégzésére. Kapcsolataiban állhatatos, hűséges, néha azonban merev és darabos. Ha valamilyen törekvése, első kísérletei sikertelenek lennének, többször újra tud kezdeni. Takarékos, gyakran az aprólékos zsugoriságig menően. Hagyományhű és gyakorlati érzékű. Mindezek a tulajdonságok jellemzik érzelemvilágát, amelyben könynyen túlfokozódik és az egyes BAK jellemvonások merevekké válhatnak. A fizikai síknak megfelelő foglalkozáságak között több olyan előfordul, mint legdurvább változat, amely földmunkával, bányászattal, kőfaragással kapcsolatos. De minden munkakör, amely áttekinthető, aprólékos gondosságot, fegyelmezettséget, tudományos beállítottságot igényel, szintén BAK embernek alkalmas foglalkozáság. Emberi kapcsolataiban a morális szabályok nála törvénnyé válnak. Ezek betartását a legszigorúbban megköveteli. A megszegőket keményen elítéli és ha rajta áll, meg is bünteti, még akkor is, ha azt más elnézhető apróbb kisiklásnak minősíti.

VÍZÖNTŐ Az eddigi jegyekhez képest valamivel több részletet kell a VÍZÖNTŐről elmondanunk. Az állatövben rejlő sokszoros időteleszkópiát, – azaz különböző koordinátarendszer-folyamatok spirálciklusait – figyelembe véve, sok fontos probléma tartozik ehhez a jegyhez. A jegy LEVEGŐ természetű, uralkodója a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ, poláris jellege pedig pozitív. Az emberiség valamennyi kozmikus távlatú mítoszában, vallásában legalább is a vallás ezoterikus részében kidomborodó jelentősége van négy állatövi jegynek, illetve velük analóg szimbólumoknak. Ezek a BIKA, az OROSZLÁN, a SKORPIÓ és a VÍZÖNTŐ. Jelentőségük a VÍZÖNTŐben összegződik. A kabbalisztikus hagyományok négy szimbolikus lénye, a bika, oroszlán, sas és kerub, a lélek vándorlásának nagy jelentőségű állomásai. A bika az anyagias erők, az oroszlán a teremtő, a sas és alvilági változata a sárkány a felemelkedés vagy elbukás, végül a kerub az anyagi világtól való teljes szabadulás szimbóluma. De az egyéni lélek útján kívül szerepelnek a nagy NAP évben, a precessziós ciklusban is a földi kultúrák sarkalatos állomásainak szimbólumaként. A Jelenések Könyvében olvasható: „A Királyi szék előtt hét lámpás van, huszonnégy király széke és négy lelkes állat… Az első az oroszlánhoz hasonló, a második a borjúhoz, a harmadiknak emberéhez hasonló arca van, s a negyedik hasonló a sashoz.” A Jelenések Könyve már nemcsak a lélek individuális útjának fontos állomásait, de kozmikus távlatú eseményeket szimbolizál a négy állattal. S bár a sorrend más, csak a betű szerinti értelmet olvasónak különbség ez. De megtaláljuk a négy állatot az idők folyamán töredékekre hullott más mítoszok, regék, így a germánok és az ősmagyarok mondavilágának maradványaiban is. A négy jegy együttesen az anyagi lét szimbóluma is. Minden négyes rendszer a Kozmoszban ideiglenesen megkötött erők, a realizálódott és megmerevedett ideák alakzata. Szimbolizálja a négy elemet is, az OROSZLÁN TŰZ, a BIKA FÖLD, a VÍZÖNTŐ LEVEGŐ és a SKORPIÓ VÍZ természetű, s a négyes szimbólum is az értelme, hogy ez a négy elem, azaz a TŰZ és a három halmazállapot az anyagi formákhoz hozzátartozik. A BAK állomás feladata volt az anyag titkának megfejtése. Aki az alkímiai erjedésben, az anyagi formák fordított filogenezisében fokozatosan lehántotta magáról az ÉNjét körülvevő tudatburkokat, 91

eljutott az androgün természetű kerubi lét teljes szabadságáig: az adeptusi rang az anyag kötéseitől megszabadult ember kozmikus tudata, kerubi állapota. A VÍZÖNTŐ poláris párja az OROSZLÁNnak. Az OROSZLÁN az egocentrikus ÉNtudat kiteljesedésének világa. Az állatöv második fele állandó és tudatos találkozás a TEvel, amely a MÉRLEGtől kezdve sokféle fokozaton keresztül jutott el odáig, hogy a különlét megszűnjék. Az OROSZLÁN poláris kiegészítőjeként a kerubi állapot, az ÉN és TE élmény összefügg az anyag titkának felnyitásával is. A VÍZÖNTŐ jegynek két uralkodója van, a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ. Aki megoldotta SZATURNUSZ kötéseit a BAKban, annak többé nem állja útját a Küszöb Őre, s átjuthat a VÍZÖNTŐ uránuszi ideáinak világába. Az URÁNUSZ magasabb világok messianisztikus követe. Ideái már a lét evolúciós folyamatát segítik, s kivezetnek a körforgásból. Ha a BAK nagy feladata megoldatlan marad, az URÁNUSZ erők csak rejtetten érvényesülhetnek, SZATURNUSZ szerepe továbbra is jelentős marad. Ekkor a VÍZÖNTŐ LEVEGŐ természete folytán a tudat állandó ingaszerű változása következik be a légnemű és a szaturnuszi állapotok között s a váltakozás frekvenciája uránuszi. A tudat formafikcióinak szétbontása így is elkezdődhet. A SZATURNUSZ és a LEVEGŐ-elem keveredése rejtett uránuszi hatással nagyszabású változást idéz elő az ember hétbolygós világképében, amelynek a SZATURNUSZ egyik legmarkánsabb ideája. Ilyen váltakozásban minden tudatbeli formának megszűnik a tartása és mozaik töredékek összefüggéstelen részleteivé hasad szét, majd újra összeáll, amelyből azonban hiányzik az érzékszervi világ észszerisége, sőt gyakran teljesen értelmetlen is. Ez a lebontódás nem filogenetikus, azaz nem mágikus. A tapasztalatok csupán az érzékszervi világkép ingadozó voltának élményszerű átéléseire, végeredményben a tudat fizikai síkhoz kapcsolódó formavilágára korlátozódnak. Korunk a nagy NAPciklusban a VÍZÖNTŐ korszak kezdete. A jegy jelentősége sokszorosan megnövekedik ezáltal. Individuális vonatkozásai egy tágabb koordináta-rendszerű VÍZÖNTŐ világ VÍZÖNTŐ felharmonikusai. A lét körforgásában erre az állomásra ért vándor tehát legjellegzetesebb képviselője ennek az új FÖLD korszaknak az átmenet minden negatívumával és pozitívumával együtt. A VÍZÖNTŐ korszak nagy változásairól, s ezek ezoterikus bolygó ismertetése során szóltunk részletesen. Bár a VÍZÖNTŐ kor az URÁNUSZ ideáit hozza felszínre, a másik kettő, a NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ ideái is ott kavarognak a XX. és az utána következő századok nagyszabású átalakulásaiban. A VÍZÖNTŐ kor és a VÍZÖNTŐ embertípus csupán a dimenzió analógiákon keresztül nézve érthető. Különben teljesen elvesztik a kor probléma tengerében, melyet a korszakváltozás vihara oly mértékben felkavart, hogy a megelőző korszak világképével sem hajózni, sem tájékozódni rajta nem lehet. Mindezek szem előtt tartásával nézzük meg a továbbiakban, hogy a jegyvilág milyen analógiái tartoznak a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaihoz. Módszertani könnyítésként a NAP-ÉN-t úgy tekintjük, hogy benne az URÁNUSZ ideái felszínre jöttek, azaz evolúciós tudatállapotok kezdenek kibontakozni, a személyiség esetében az URÁNUSZnak csak rejtett megnyilvánulásai érvényesülnek. Ilyen éles elhatárolás természetesen nem lehetséges, s csupán a hermetikus ars discriminationis feltételeinek betartása esetén engedhető meg. A VÍZÖNTŐ létben az érzékszervi világ törvényeit érvényteleníti az URÁNUSZ és egészen új világkép távlatait, értékrendjét nyitja meg a NAP-ÉN számára. Az anyagi világhoz sem tudatállapotbeli, sem külön szemléletbeli kötelékek nem kötik már. Az ellentétek konfliktusai sem nyomorítják, hiszen ezt a problémát is megoldotta. A nagy misztérium extázisa olyan régiókba emelheti, ahol végleg kiléphet a buddhaság állapotán át a lét körforgásából. Az ilyen ember lénye mágikus hatású környezetére is. Avult, időszerűtlenné vált szemléletek merevedett dogmáit és törvényeit lazítja meg, sőt rombolja szét. Az evolúciós látású ember számára ez természetesen magától értetődő, mert új csak akkor jöhet a régi helyébe, ha utóbbi lerombolódott. Ebben a magatartásban azonban – ezt ki kell hangsúlyozni – nem a rombolás a lényeg. Az csak következmény. Az új feszíti szét az életképtelen, korhadozó régit. A jelenségek kozmikus szemléletével nézve, ez szükségképpeni állapotváltozás. A VÍZÖNTŐ ember, ha szelleme kinőtt már az érzékszervi világ korlátai közül, s bár még nem 92

érte el a korábbi állapotot, olyan világok állampolgára, melyet a földhözragadt szelleműek csodálnak, sóvárognak és a képviselőjének elpusztításával esetleg megszüntethetőnek gondolnak. A magas szellemiségű ember mágikus hatásával szemben senki sem közömbös. Alacsonyabb síkú tudatállapotok személyiség fokozatán a VÍZÖNTŐ ember mindannak analógiáját éli át, amit az előbbiekben elmondtunk. Új eszmék, társadalmi, politikai mozgalmak, művészi irányzatok eredeti elgondolásai és szemléletei mindig lelkes követőkre találnak a VÍZÖNTŐ emberében. Egész lényével arra van beállítva, hogy megszüntessen mindent, ami korszerűtlen. A LEVEGŐ természet és a SZATURNUSZ állandó csatája ez, amelyből tulajdonképpen a háttérben, a személyiség mögött láthatatlanul tevékenykedő NAP-ÉN URÁNUSZa kerül ki győztesen. Az öntudatlanabb VÍZÖNTŐ ember sokféle változatának közös ismertetője a meghökkentően szokatlan, az átlagtól eltérő, az eredeti, a vibrálóan, sziporkázóan szellemes. Ezek a tulajdonságok azonban nem felszínesek. Összefüggések felismerésének intuitív élményei vannak mögöttük. Lelkesedése nem naiv és gyermekes, még akkor sem, ha látszólagos excentricitása donquijote-izmusa nevetésre, bosszankodásra, vagy sajnálatra ingerli az embereket. Csupán mindig úgy érzi, hogy nem abba a világba való, amelyben él. Hiányzó realitásérzékének következménye ez, amely az anyagi világhoz, a formafikciókhoz láncolt tudatállapotainak oldódását mutatja. Érzelemvilága is szokatlan rezdülésekkel kíséri szellemének, intuíciójának csapongását, eszmei törekvéseit. Rendkívül finom érzékenységű, még alacsonyabb fokozatokon is, amely sokszor állhatatlanságnak tűnik, valójában azonban annak a következménye, hogy mások által nem érzékelt jelenségekre is rezonál, amelynek nincs észszérű magyarázata. A fehérképű bohóc, aki festők képein, de különösen pantomimjátékok főszerepeiben századunk hiperérzékeny modern művészetének állandóan visszatérő alakja, a meg nem értett érzelemvilágú VÍZÖNTŐ ember szimbóluma. Igazi arcát álarc alá kénytelen rejteni. Szellemével még o maga sem tudja követni a lélek különös rejtekútját. Kicsit önmaga előtt is takar ez az álarc, amely nem nevettetni akar, hanem rejteni az érdemtelenek elől. A VÍZÖNTŐ kor saját gyermekét olyan foglalkozási ágakban találjuk, amelyek testi, lelki, szellemi merészséget, uránuszi vakmerőséget, újszerű eredetiséget igényelnek. Kutatók, okkult vonatkozású tudományágak művelői, a repülés, villamosság úttörői között gyakran előfordulnak VÍZÖNTŐ emberek. De maguk a foglalkozási ágak is jellemzőek e jegy természetére. A morális korlátok csupán az egocentrikus ÉN számára kellenek. A VÍZÖNTŐ ember úgy érzi, megtalálta e kulcsot e korlátok feloldásához, s ez a teljes szabadság, minden egocentrikus elhatároltság feloldása, az ÉN és TE egysége, minden individuális létformában élő számára. Ez a „moráltalan morál” azonban csak a VÍZÖNTŐ világban érvényesíthető. Más, fejletlenebb világokban a még szükséges morális mankók korai eldobása nem a helyesen értelmezett szabadságot eredményezi, hanem anarchiát.

HALAK Ezzel a jeggyel az állatöv köre lezárul. Kezdet és vég összeérnek. A körnek ezt a szimbólumtartalmát sokféle vonatkozásban érintettük már eddig, is, többek között a KOS jegynek, mint a kezdet szimbólumának taglalása során. Valamennyi állatövi jegy részletes kifejtése után azonban most a HALAK jegyéhez kapcsolva, tágabb értelmet kap. A KOSban elindult folyamatok a kozmikus létspirált végállomásán ellenkező előjellel megismétlődnek. A teremtő energiák visszahúzódnak, a szerepüket betöltött és kiteljesedett ideák lebontódnak. A HALAK állomás minden folyamat befejezésének egyetemes szimbóluma. A tér és idő koordinátákba befogható világkép folyamatainak és a koordinátákat szétfeszítő kozmikus folyamatoknak egyaránt van HALAK végállomása. Minden ilyen vég lezárulás, visszahúzódás, elmúlás. Az előző jegyben a megnyilvánulás, az individuális lét formakorlátai lebontódtak; az ÉN és a TE elhatároltságának olyan feloldása következhet be, amikor a szellem koncepcióhatásai a Lélek határta93

lanságában oldódnak fel. Az ÉN feláldozása ez a különlét megszűnéséhez vezető misztériumban. Valahány folyamat eléri – a spirálciklus bármelyik fokozatában – azt az állapotot, amikor az életerők visszahúzódnak, az idea élő szervezete lebontódik, mindig ilyen megváltás folyamat zárul le. Az életbe indult idea feláldozza ekkor mindazt, amit felépített: ÉNjét áldozza fel. A hermetikus hagyományok és a Kozmosz HALAK fázisánál azt tanítják, hogy megnyilvánulásának ebben a tudatállapotában a Kozmikus ELME elöregedett. Felismerte a teremtő törekvéseinek hiábavalóságát és feladja ÉNjét. Megnyilvánult lényéhez tartozott és lebontódott világok tapasztalatai pedig elraktározódnak majdani újabb világok létbe hívó teremtője számára. Ez a hermetikus hagyomány formulának is tekinthető s lényegében megegyezik a tizenkettedik Mahavákja: „Sokasodjék meg az ÉN” szimbolikus tartalmával, de az alkímiai projectio fokozat tudatállapotával is. A XIX. és XX. század természetfilozófiájának két szembenálló véglete a materialista és idealista irányzat. Ezek nagy ismeretelméleti problémája a véges és a végtelen. Meghökkentő, de ugyanakkor magától értetődő jelenség szemlélői vagyunk ebben a vitában. Mert a materialista szemlélet a világ, azaz kultuszának princípiuma: az anyag végtelensége mellett kardoskodik, míg a vele szemben álló azt állítja, hogy a világ véges. Nem szándékozunk részletesebben kitérni ezekre a világképekre, hiszen az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy a két kozmikus ősprincípium különválasztottságából fakadó kultuszok szembenállásáról van szó. Mindegyik a saját kultuszban tisztelt princípiumának megnyilvánulási tendenciáját szimbolizálja, amikor egyik végtelenségről, a másik végességről beszél. A nyelv és a fogalomalkotás meglepő spontán szimbólumérzékenységéről tanúskodik, hogy a latin szóhasználat alapján képzett „materializmus” tulajdonképpen „mater”-kultusz, a Kozmikus Anya, a feminin ősprincípium, a Yin kultusza. Analóg a helyzet a másik világnézeti tábor esetében is. A véges és végtelen fölötti vitában azonban mindaddig nem lesz megoldás, amíg az emberiség egyedeiben és egészében is el nem éri azt a tudatállapotot, amelyben megszűnik ez a végletes elhatárolás. Az utat az emberiség számára a HALAKkal szemben levő SZŰZ jegy uralkodója HERMÉSZMERKÚR mutatta meg az analógiák törvényében. Ennek a törvénynek mély értelme is a HALAK világában bontakozik ki. A SMARAGDTÁBLA ránkmaradt formulája lényegében mindkét ősprincípium kultuszának formulája is. A mai emberfajták tudata számára úgy fogalmazható az ebben rejlő kettősség, hogy az „ars discriminationis” és az „ars analogiarum” mindkét ősprincípium megnyilvánulási tendenciájához kulcsot ad. Ha azonban akár az egyik, akár a másik tudatállapot iránti készség hiányzik, s ha meg is vannak, de a kettő életteljes polifóniája nem teljesedik ki, HERMÉSZ hiába adta kézbe a kulcsot. Még sok-sok spirálcikluson kell végigvándorolni, amíg az ember-alkímia eljut a HALAK állapotába, mely unió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel. Ha megnézzük, hogy a különböző hagyományok milyen jelképrendszerbe öltöztetve szimbolizálják a HALAK állapotot, első látszatra meglepő az eltérő szimbólum köntös. A tizenkettedik Mahavakja így hangzik: „Sokasodjék meg az ÉN.” Az alkímia „projekció”-fázisnak nevezi, amelyben az alapanyag aránnyá transzmutálódik; ez a halhatatlanság állapota, unió a Meg-Nem-Nyilvánult Istenséggel. A csillagfejtés jelképrendszerében pedig a HALAK világ VÍZ jellegű, uralkodója a NEPTUNUSZ és a JUPITER, poláris természete negatív, illetve kiegyensúlyozott. Ezek az eltérő szimbólum formák azonban azonos tartalmat takarnak. Tárgykörünknek megfelelően csupán a csillagfejtési szimbólumok alapján vizsgáljuk meg részletesen a HALAK jegyet. Az eddigiekben tett egyéb utalásainkkal az ezoterikus hagyományok még távolabbi összefüggéseket feltáró részleteire kívántunk rámutatni. A NAP-ÉN tudatállapotaiban elért oda, hogy felismerte: minden hiábavalóság. Ha ez az élmény kozmikus távlatú, miként a világban csupán egy szerep nem látszik hiábavalóságnak: mások segítése abban, hogy ehhez az élményhez eljussanak. A tizenkettedik Mahavákjának ez a messianisztikus értelme. Ez a szerep a legnagyobb áldozatvállalás. A létspirál alacsonyabb fokozatain a hiábavalóságélmény átélt létszakaszok tapasztalataiként jelentkezik, amelyek egy újabb létciklusban potenci94

ális tanulságként támogatják a vándorló NAP-ÉNt. A HALAK tudatállapot éppen azért mindig együttjár valamilyen ÉNfeladással, valaminek a feláldozásával, amit mások, a HALAKba el nem jutott egyének nem tudnának megtenni. A HALAK állapot nemcsak a végére ért életfolyamat befejezése. A tapasztalások birtokában, amikor a karmikus törlesztések is lezárultak, új világok adnak jelt homályos sejtéseken keresztül. Ezért találhatók a HALAK egyéniségek között előremutató próféták, más világokba is bepillantó tisztánlátók. Ez a tudatállapot érthetetlen az ÉNtudat érzékszervi korlátai közé zárt emberek számára, a HALAK embernek azonban magától értetődő. Az o tudatkorlátai már lebontódtak, s csupán a szűnő vakság hunyorgása miatt nem nyílik fel a teljes másik világ. A tudat folyékony halmazállapota teszi lehetővé, hogy új ismeretlen világok üzenetei iránt befogadóképes legyen. Ha megnézzük, a RÁK, a SKORPIÓ VÍZ jelű állomásain is, a létspirál más fázisában ugyan, de analóg folyamat zajlott le. A RÁKban a NEM-ÉN a SKORPIÓban a tudat felvilágának ellentétalvilága nyitotta ki kapuit. Ez az átmeneti természet a HALAK folyékony világának is jellemzője. Ha az ÉN még szűk korlátú inkarnációs személyiség jelmezeiben él, a HALAK világ természete e tér idő koordinátákhoz kötött tudatállapotokban is érvényre jut. A HALAK ember világképe a kozmikus minta analógiájára a legkevésbé körülhatárolt. Minden világkép tudat „projekció”, de ennek élményszerű felismerése itt valósul meg igazán. A fejlődési ciklus végére ért ÉN lassan lebontja az átélt létszakasz tudatkötéseit. Mivel azonban a földi lét még nem hagyható el, erről alkotott képe veszti el benne a körülhatároltságot. Még szebben kibontódik ez az analógia, ha az asztralitás HALAK jellegét vizsgáljuk. Az érzelemvilág a híd a fizikai életforma és tudat között. A HALAK ember tudatában feloldódott az intellektuális fegyelmezettség, s így érzelemvilágában a negatív princípium felszínre kerülhet a maga szétterjedő, határozatlan, kötéseket szétoldó megnyilvánulási tendenciájával. Fejlettebb fokozat kulturált és igen kifinomult érzékenységű érzelemvilágot eredményezhet, ha az intellektus szerepét a Felsőbbrendű ÉN vette át. Fejletlenebb tudatfokozatokban ez másként érvényesül. A fegyelmezettségét és érzelmi szabályozottságát elvesztett HALAK emberre ezért szokás azt mondani, hogy nem él a földön. A belső elföldietlenedés és a külső földi világ ezért sok kaotikus kölcsönhatása jellemző a HALAK személyiségre. A földi létforma igényli még az ars discriminationist, amely a HALAKnak ebben a fokozatában hiányzik. Ezért ítéletei gyakran hamis látszatok és megtévesztések alapján alakulnak ki. Más egyének akarati befolyásával szemben ellenállásképtelen, melynek másfajta változatában démoni megszállottságoknak is kiszolgáltatott. A HALAK számára sok fizikai síkú szerepkör kínálkozik: önfeláldozó betegápoló, a földi élettől elszakadó és klauzúrába vonuló szerzetes és apáca, érzékfölötti világok kutatója, inspirálhatóságot igénylő művész, mint színész, muzsikus. Végül a még földi létre kényszerülő HALAK ember moráljáról. Minden HALAK ciklus valamilyen módon az ÉN feláldozása. A morál tehát tulajdonképpen értelmét veszti a HALAK ember számára. Lényének alaptermészete ÉNfeladás. O maga nem rövidít meg és a bántalmak nem sértik. Olyan világban és életformában, ahol a körülötte élő embereknek morálkorlátok között kell élni, a HALAK kiszolgáltatott, mindenki által megrövidíthető. Végeredményben áldozat. Végső fokon a HALAK a kozmikus morál mértékeivel mér, még alacsonyabb spirálfokozaton is.

95

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS A HÁZAK A földi testöltés sorozatok Brahma nappalainak és éjszakáinak analógiája. Az állatöv köre a lélek anyagba szállásának, Brahma nappalának, emberi változatban pedig egy inkarnáción belül a születés és a halál közti életállomások szimbóluma. A földi élet folyamatai között az ember számára ez a ciklus az egyik legjelentősebb. A csillagfejtés hagyományai is kiemelik ezt az analógialáncból. Megkülönböztetésül az állomásokat házaknak nevezik, továbbá számozással jelölik a sorrendet 1– 12-ig. Az 1. ház megfelel a KOSnak, s végül a 12. a HALAKnak. A körforgás most a megszületett gyermek felnövekedését, felnőtté érését, és elöregedését szimbolizálja. A születés valamely kozmikus mintában készen levő idea elindulása. A „kozmikus minta” a születés földi helyére ható erők eredő ideatartalma. A gyakorlati csillagfejtés ennek a bonyolult és összetett ideakomplexumnak az ember testében eltöltött életét vizsgálja. Az elindulásnak, a KOS kezdetnek a házakban az aszcendens felel meg, s ezzel adva van a transzformáció kulcsa. A házak a kozmikus folyamatok a Földre, az emberi koordináta rendszerbe „transzformálják”. Az állatövi jegyek a Kozmosz tájaihoz kapcsolódnak. A születés helyéhez kötöttek, minthogy az aszcendens a Föld két jellegzetes és egy testöltésen belül is érzékelhető mozgásfajtájának függvénye. Az aszcendens után a többi jegyek analógiájára ugyanolyan sorrendben következnek az egyes házak is. Tulajdonképpen a házak rendszere egocentrikus koordináta-rendszerű állatöv. A csillagfejtés szimbolizmusa ezzel arra utal, hogy az ember számára a testi születés a tér és idő koordináták közti élet elindulása. Ez az idő azonban nem azonos a mai ember idő fogalmával. A hermetika értelmezése szerint az idő olyan folyamatokat szimbolizál, amelyek periodikus ritmusban intenzitásnövekedést és csökkenést mutatnak. Ez az analógia alkalmazandó a csillagfejtés időszimbólumában is, amikor a házak kérdése merül fel. A tér nem a puszta háromméretű geometriai tér, amelyben érzékszervi formák helyezkednek el. A születés, az ÉN születése ponttal szimbolizálható, – ez hangsúlyozottan szimbolikus jelölés – mint valamely három síkon elindult élet kezdete. Az ÉNben hordozott ideakomplexumok e pontban fókuszálódnak, mint kozmikus erők eredő ideatartalma. Az ÉN kibontakozása, azaz növekedése során válik a pontból fokozatosan egocentrikus erőtér, mely háromsíkú folyamatok, fenntartó és lebontó energiaáramlások csatornáival behálózott, s szemléletesen már nem is követhető. Mindezt azért bocsátottuk előre, hogy a házak problémájának ezoterikus mélységei és távlatai se sikkadjanak el. Szokás ugyanis a népszerű csillagfejtésben az egyes házakat olyan kategóriáknak és mechanikusan skatulyáknak kezelni, amelyekbe egyes életmegnyilvánulások, adottságok besorolhatók. A csillagfejtés házrendszere tehát a kozmikus tér és idő szimbóluma olyképpen, hogy az aszcendenshez kapcsolt házak a születéskor elindult ideakomplexum kibontakozását terelik a kozmikus folyamatok és szervezetek mintája szerint. Lényegében ugyanazok a tényezők, azaz bolygók poláris természete, őselemek jellemzik a házak rendszerét, mint az egyes állatövi jegyeket a köztük levő analógiakapcsolat folytán. Az ember háromsíkú anatómiai felépítése, a lényében lejátszódó háromsíkú folyamatok a házakban kapják meg azt a formát, amelyben az élet igen bonyolult részletei is kibontakoznak. A testben az atomi rendszerek szerveződése, a sejt és szövetkultúrák, az idegrendszer, a szervi differenciáltság, a test energiaháztartását fenntartó élettani folyamatok, az asztrális és a mentális tudatdimenziók együttesét szimbolizálják a házak. Minden horoszkóp vizsgálata azt igényli, hogy olyan tudatállapottal keressük egy ember kozmikus ideagrammjának megfejtését, amely lehetővé teszi az „ars analogiarum” és az „ars discriminationis” polifóniáját. A művész átélését és a tudós magatartását egyesíteni kell magában annak, aki az emberi élet sok-sok tényezőjét, jelenségét ki akarja bontani. 96

A házak jelentéstartalmait nem ismertetjük részletesen. Egész analógia láncsorozatokat kellene felsorolni ehhez. Célunk az volt inkább, hogy a csillagfejtés mechanizált és élettelen gyakorlata helyett az ősi hagyományok alkalmazásának modern szempontjait ismertessük. Csupán néhány rövid kulcsjelöléssel foglaljuk össze a ház szimbólumokat, s azokat a kozmikus hieroglifaolvasás módszerével bárki tovább bonthatja analógia láncok sorozatában. Ezenkívül a csillagfejtés bármelyik ismertebb és részletesebb tankönyvében gazdag utalások találhatók egy-egy ház analógiájára. Az egyes házak a következők: 1. HÁZ Ez egyben az aszcendenshez is kapcsolódik, így egy-egy inkarnációban vállalt szerepkör jelölője. A személyiség hármas felépítésére, azaz egy élet szellemi-lelki alapmagatartására, testi alkatra és életképességre mutat. Minden egyéb, amely az embernek egyéni jelleget ad, erre az alap magatartásra szuperponálódik. 2. HÁZ A BIKA analógiájára a ház szimbolizálja mindazt, ami az ember életének támasztéka a fizikai környezetben. Anyagi javak birtoklása, vagyon, jövedelem, saját munkával szerezve vagy életkeretként kapva, mindezek birtoklása vagy hiánya és az ezekhez fűződő érzelmi megnyilvánulások, fontosságukról vagy értéktelenségükről alkotott értékelés. 3. HÁZ Ez a ház IKREK természetű. Az ember kapcsolata környezetével, a külvilággal, egyéni adottságok a kapcsolatokhoz, mindezek csupán a környezet felszíni vonatkozásait érintik. A környezetbe tartoznak a velünk mellérendeltségi viszonyban lévő nem általunk választott, hanem adottságként kapott emberek, szomszédok, testvérek, rokonság. 4. HÁZ A RÁK analógiája, amellyel HOLD jellegű dolgok járnak együtt, így az eredet, a múlt, a hagyományok, a környezet mint élettér, otthon, szülői ház, szülők, faji hovatartozás, a haza, s ezek egyéb analógiái. Az élet periodicitása folytán az eredethez való visszatérés és öregkor. 5. HÁZ Az OROSZLÁN egy létciklus ideáinak kiteljesedése, amelynek emberi analógiái a célok, törekvések, vágyak és ezek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység; az élet örömei, az érzelmi, szerelmi, nemi élet, élmények, tapasztalatok, melyek ezekkel összefüggenek, a NAP szerep analógiájaként az alkotó törekvések, művészi adottságok, hajlamok. 6. HÁZ A személyiség visszahúzódása, s így az összes olyan hatások felszínre kerülése, melyekben nem a személyiség uralkodik, hanem éppen ellenkezően, kívülről jövő tényezők érvényesülnek. Ezek viszszahatások, korlátozottságok. Ez a ház a KARMA háza is, de jelöli a szolgálatot, a kiszolgáltatottságot, a betegségeket, munkát, mint kötelezettséget. 7. HÁZ Mérleg analógiák a TEvel, – mint tudatosan számbavett másik emberrel való kapcsolat – a házasság, élettárs, emberi társulások, érdekkapcsolatok, szövetkezések. 8. HÁZ A második ház ellentéteként a nem érzékelhető világgal, jelenségekkel való kapcsolat, az élet fölötti törvények, melyek legkivédhetetlenebb érvényesülése a halál, a halállal általában kapcsolatos események, jelenségek, körülmények, örökség, hagyaték.

97

9. HÁZ A személyiség és a külvilág, a környezet ellentéteinek feloldása a jelenségek magasabb törvényszerűségeinek megismerésével, – bölcselet – világnézet – vallás, jog és jogrend kérdéseivel való foglalkozás. 10. HÁZ A megvalósítandó magasabbrendű nem pusztán anyagi természetű földi célok, hivatás, társadalmi pozíció, a nagyobb, tágabb nyilvánosság kereteiben. 11. HÁZ Az élet adományai, amelynek nem látjuk magyarázatát. Barátok, segítség, támogatások, az illúziók, vágyak, remények. 12. HÁZ A bezáruló kör s a HALAK analógiájaként a személyiség elszakadása az élettől, áldozat, lemondás az élet örömeiről, magány, elzártság, önként vállalt vagy kényszerű büntetésszerű korlátozottság, kolostor, kórház, zárt intézet, börtön – az életet nem nyíltan akadályozó ellenségek, – az érzékfölötti világgal való összeköttetés, mely az élettel való kapcsolat lazulásának egyfajta megnyilvánulása.

A csillagfejtés gyakorlatában az embert, mint egészet, kétfajta szimbólum jelöli: az aszcendens, amely egy testöltés szerepköre és a NAP, amely a felsőbbrendű ÉN szimbóluma. Mindkettő sajátos tudatállapotot is jelöl. A NAP a bennünk elrejtett isteni szikra hordozója, a személyiség pedig testöltések aktuális szerepköreinek az a tudatállapota, amelynek hatóköre általában a test életére korlátozott. Ahogyan az aszcendenssel jelölt személyiség is kibontja a maga életét, hasonlóképpen beszélhetünk a NAP-ÉN finomabb, tágabb dimenziókat magába ölelő, a fizikai testöltéshez kevésbé kötött életkeretéről. A személyiség életterét az előbb ismertetett aszcendensházak, a NAP-ÉN életét viszont a NAPházak szimbolizálják. Az eddigiek alapján nem okoz nehézséget az állatövi jegyek és az aszcendens házak analógiáit a NAP házak keretébe transzformálni. Az aszcendensházak számítására nem térünk ki részletesen, azt bármelyik csillagfejtés tankönyv részletesen ismerteti. A NAP házak számítása minden nehézség nélkül megoldható, mert az első ház közepén a NAP áll és ettől 30, 60, 90 stb. fokon a többi házak közepe. A ház szögszélessége a házközéptől jobbra-balra 15-15°. Az aszcendensházak a fizikai élet egocentrikus tér-idő koordináta rendszerében elhelyezkedő születési képletet mutatják. Sokkal érzékenyebb is olyan finomságokra, mint a születés időpontja, születés helye stb., azaz a testetöltő ember születésének pillanatában mutatkozó tér- és időbeli koordinátákra. A NAP házak ellenben csupán a NAP állatövi helyzetétől függnek, s így sokkal inkább szimbolikus jelentőségük domborítandó ki, amelyről a gyakorlati részletek kibontása során nem szabad megfeledkezni.

98

ELEMI SZERVEZŐDÉSMINTÁK A mágikus világképigényt mutató kultúrákban kihangsúlyozott jelentősége van a Kozmosz felépítéséról szóló tanításoknak. Sok közülük mitológiai vagy másféle szimbolikus fogalmazás köntösébe van öltöztetve, mások a kor éppen elfogadott természettudományos szemléletének fogalmait alkalmazzák. Legtöbbet azok nyújtanak, amelyekben a számok, mint a felépítés törvényeire vonatkozó szimbolizmus elemei, fontos szerepet kapnak. A középkeleti, egyiptomi és görög művelődéskorok már kihangsúlyozott fontosságúnak tartják mindazt a tudást, amely a számok egyetemes jelentőségéről szól. A világmindenségben – úgy tűnik – vannak bizonyos egyetemes minták, amelyek létformáktól független tartást adnak a jelenségvilágnak. Rajtuk keresztül áramlanak be minden alakulatba, mikro- és makrokozmosz szervezetbe a Kozmosz energiái. Ezeket az egyetemes mintákat a hagyományok szorosan összekapcsolják a számokra vonatkozó ismereteinkkel, s a számok e mintáknak legpontosabb szimbolikus kifejezői. Különösen kihangsúlyozandó, hogy e szimbolizmusnak hierarchikus-hieroglifikus jellege van: valamely struktúraminta „létformainvariáns”, azaz a Kozmosz bármely alakulatában, létformájában, szervezetében tereli a teremtő-fenntartó és lebontó energiákat.

SZÁMSZIMBÓLUMOK, MODERN TÉRELMÉLETEK Korunk fizikájának egyik igen jelentős és ígéretes fejlődés előtt álló ágazata a térelmélet. Eddigi fogalmainkban és világképünkben a Térnek egyetlen homogén struktúrát mutató tulajdonsága volt: a geometriai kiterjedés, s ennek folyományaként a benne való tájékozódás lényegében helymegjelölés volt. Az új térelméletek szerint a Kozmosz jelenségei olyan erőterekben zajlanak le, melyeknek igen összetett tulajdonságai vannak. Mind többféle, bár még csak fizikai nézőpontú felfogás bontakozik ki a Kozmosz felépítéséról. Ezekben a koncepciókban a Térnek is újabb és újabb tulajdonságát fedezik fel. Egyesek pl. úgy látják, a Térnek az a tulajdonsága, hogy véges, mások hogy végtelen. Vagy egy megállapítás azt mondja, hogy a mikrofizikai kölcsönhatásokban bizonyos matematikai struktúrát mutatva, kvantált változások szerint alakulnak az energiaállapotok. Az is megfigyelhető, hogy néha egy-egy ilyen felfogás valamely tulajdonságról azt tartja, csak az érvényes egyedül. Szó esik még gravitációs, elektromágneses és intranukleáris terekről. Újabban pedig felbukkantak olyan törekvések is, hogy a világképünkben szigorú elhatároltsággal szereplő tértulajdonságokat valamilyen átfogóbb egységesítő törekvéssel összekapcsolják. (Einstein kísérlete a gravitációs és elektromágneses tereket egyaránt magába foglaló átfogó térelmélet kidolgozására.) A modern térelméletek már jelentősen megközelítik az ősi hagyományok kozmogóniai elképzeléseit. A lényeges és alapvető különbség az, hogy utóbbiak nem csupán a jelenkori fizika által vizsgált jelenségcsoportra szorítkoznak. Az analógiák következetes felhasználásával a fizikai jelenségekre vonatkozó állítások érvényesíthetők pl. a Biosz sokféle létformájára is. A csillagfejtés hagyományainak gazdag összefüggései is polidimenzionális tulajdonságokról szólnak. A modern természetbölcseletben, főleg a matematikai vonatkozások miatt, a sok koordinátájú rendszereket absztrakt tereknek is nevezik. Ebben a megfogalmazásban az figyelemreméltó, hogy a newtoni homogén geometriai teret igen differenciált koordináta tulajdonságok váltották fel. A sajátos tulajdonságú erőterek olyan ágensek, amelyek megszabott pályákon és folyamatokon keresztül terelik a lét jelenségeit. A csillagfejtési hagyomány Kozmikus struktúramintáit is ilyen ágenseknek tekinthetjük. Mindegyik valamilyen hieroglifikus természetű aktualitás kifejezője is, amely gyakorlatilag az e minta szerint megvalósult idea testöltésére fejti ki hatását. Az ezoterikus hagyományok geometriai formákkal is szimbolizálták az egyes térfajták tulajdonságait. A geometriai jelleg, mint érzékszervi alakzat azonban a hieroglifikusan értelmezendő tértulajdonság geometriai képe csupán. Valójában igen összetett, polidimenzionális tértulajdonságok rejlenek még a legegyszerűbb szimbólumok mögött is. E geometriai elemek szoros kapcsolatban vannak a számok világával. Azt mondhatnánk, hogy a geometriai alakzatok a látás számára szóló szimbólumok, míg a számoknak intellektuálisan absztrakt jelle99

gük van. Azaz más-más közvetítő szerv számára adekvát szimbólumai ugyanazon lényegi tartalomnak. Az ember a környezetével, a külvilággal elsősorban az érzékszervein keresztül tartja a kapcsolatot. Az érzékszervek közül a látás és a hallás különösen szembeötlő módon közvetítik az ember számára a természet matematikai struktúráját. Először csak érzékelt behatásként, később azonban mind több dimenziós távlatot kapnak ezek az ingerek és szimbólumokká válnak. A matematikai struktúra látási szimbólumai az alakzatok, melyek absztrahált változatai a geometriai formák, hangszimbólumaival pedig a zenén keresztül találkozunk. Mind a geometriában, mind a zenében egy-egy érzékszerv közvetíti felénk a Kozmosz erőjátékait. Az érzékszerveknek azonban igen szűkre korlátozott érzékenységi spektruma van. A korlátozást feloldva, sőt az érzékszervi elhatárolást szünesztéziává gazdagítva, azonnal szembeötlik a geometria és a zene szoros kapcsolata a számok jelképrendszerével. Ennek a kapcsolatnak egyik legfrappánsabb megfogalmazása az a megállapítás, hogy a geometriai formák és a kristályok megfagyott zene. A számok a hagyományok szerint a Kozmosz rendjének szimbólumai. Ilyenformán mind a geometriai normák, mind a zenei változatok is ugyanerre vonatkoznak, másfajta megfogalmazással. A széfrák zenéje, a teremtés zenéje tulajdonképpen a világmindenség rendje. A zene, a hang periodikus jelenség: rezgés, hullámmozgás. Ez a jelenségfajta arról is tudósít, hogy – az analógia kapcsolatok folytán – a számoknak, mint a kozmikus rend szimbólumainak jellegzetes tulajdonsága és megjelenésformája a rezgés. A hagyományok szerint a számok legegyszerűbb elemei a tízes számrendszer első tíz száma, 1–10ig. Minden további részletfinomság ezek kombinációja. Valamennyi szám egy-egy energiaállapot hierarchikus analógiáit szimbolizálja. A modern fizika egyik legforradalmasítóbb felismerése, hogy bizonyos zárt rendszeren belül, így az atomok világában energiaállapotok csak az elemi energiakvantum egész számú többszöröseiként fordulhatnak elő. Az anyag elemi szerkezetére vonatkozó kutatások azt is feltárták, hogy a szabályos geometriai formák, melyek lényegében szintén az egész számok szimbólumai, az anyag szerveződésének alapjai. Az atomi rácsszerkezet jellemző az anyag kémiai tulajdonságaira. E rácsszerkezetekben előforduló formaelemek között különösen jellegzetes alakzatok a szabályos háromszög, négyszög, ötszög és hatszög. Minden atomi részecske valamilyen energiaállapot konstrukció. Ennek folyományaként az atomokból felépülő anyagi struktúra a rácselemformák által szembeötlően mutatja, hogy a számoknak az anyag szerveződésében is feltűnő szerepük van. Az egyes rácsszerkezetformák az így egymáshoz kapcsolódó elemek kölcsönhatásaira is jellemzők. Az ásványok és kémiai elemek kristályszerkezete sajátos térkonstrukció vagy másként hatáskapcsolatok eredménye, melynek legkisebb változása is már jelentős tulajdonságmódosulással jár együtt. Példa erre az egymástól csupán atomi rácsszerkezetben eltérő két szénmódosulat: a grafit és a gyémánt.

ELEMI TÉRFAJTÁK A csillagfejtési hagyományok az anyag elemi felépítésében mutatkozó törvényszerűségeket nem csak az atomok és molekulák rácsszerkezeteiben tekinti érvényesnek, hanem más, több koordinátából felépült és összetettebb élőszervezet struktúrájára is. Sőt a jelképrendszer hagyomány analógiaváltozatainak értelmezése éppen ez utóbbi létformákra a leginkább tisztázott. A mikro- és makrokozmosz irányába még keresendők a transzformációs kulcsok. A hagyomány szintében talán így fogalmazható meg. Minden élő szervezet, minden alakulat lényegében összetett hatások eredője. A teremtő szerveződés egyetemes minták ideavázain indul meg. Azokat tölti fel alkalmas anyaggal, az éppen kialakuló polidimenzionális létforma állapotának megfelelően. Ha a kozmosz struktúrájára vonatkozó tudományt ismert fogalmakkal kívánnánk megközelíteni, nagyon sok szóképanalógia kínálkozik erre. Teremtő dinamika, szférák zenéje, kozmobiológiai kris100

tálytan, polidimenzionális erőterek statikája és dinamikája, kozmikus hieroglifák szimbológiája és így tovább. Valamennyi megfogalmazásforma utal a Kozmosz struktúrájának sajátos törvényszerűségeire. A számokra, mint hieroglifákra vonatkozó tudomány a régi mágikus kultúrákban a fenti felsorolás valamennyi változatát magában sűrítette s a csillagfejtés jelképrendszerében is ez maradt ránk. A következőkben a hagyomány legfontosabb elemeit foglaljuk össze. A részletek kifejtése során alkalmazott megfogalmazásokat, szókép analógiákat igyekeztünk úgy kiválogatni, hogy azokban a jelenkori természettudomány és a régi hagyományok közös vonásai is kidomborodjanak. Éppen ezért az analógiákat polidimenzionális tartalmuk szerint kell értelmezni. A kozmosz energiaátalakulásainak, az ezekkel összefüggő hatások tovaterjedésének sokféle változata van. A legegyszerűbb ezek közül, melyeket az egyenes vonal, a görbe vonal és a gömbhullám hieroglifikus jelentéstartalmával szimbolizálhatunk. Az ősi csillagfejtési hagyomány gyakorlatában gazdagabb részletekkel ezek közül az egyenes vonalú hatások maradtak meg, mint a teljes jelképrendszer elemei. Gyakorlatilag a számok és a legegyszerűbb szabályos geometriai idomok hieroglifikus kapcsolata, valamint analógiáik jelentik a jelképrendszert. Az egyetemes struktúraminták nagyon szemléletesen tárgyalhatók – kihangsúlyozva a szemléletesség szimbolikus jellegét – ha az egyes prekozmikus világok vezérideáival való kapcsolatot vizsgáljuk. Az elektromos, kémiai, mineralógiai, botanikai és zoológiai világok mindegyikében felismerhetők analóg minták, bár érzékszervi világképünk felszínessége sokhelyütt hiányossá teszi a teljes koncepciót. Az atomok, molekulák, vagy általánosabban az érzékszervi világképünkben holt anyagnak tekintett állagok az elektromágneses tér, a kémiai és minerológiai erőterek sajátos természetéről és tulajdonságairól tanúskodnak. Az összetettebb botanikai és zoológiai világok az előbbiek elemeiből épülnek fel, a szerveződés azonban még inkább polidimenzionális rétegződést mutat. Valamenynyi prekozmikus vezérelv képviselőinek megjelenésformájában megtaláljuk, bár a teljes struktúrájának csak mozaik elemeiként, az egyszerű szabályos geometriai alakzatokat. Különösen azokkal találkozunk, melyeket a csillagfejtés jelképrendszere is tartalmaz. Igaz, hogy mennél inkább polidimenzionális a felépítés, annál inkább igényli a szimbolikus értelmezést. Ha azonban olyan tudatállapottal közelítjük meg a természetnek e vonásait, hogy bennünk a vizuális motívumok nem üres szimbólum lárvák, hanem életrekelnek, világképünkben a természet struktúrája mindinkább megszűnik töredékes lenni. Nagyon messze vezetne, ha csak az egyszerűbb geometriai alakzatokkal szimbolizált kozmikus erőtérfajták és a prekozmikus világok összefüggését is részletesen elemeznénk. A problémán meditálva, bárki saját maga is kiolvashatja ezeket a természet könyvéből. Szükséges, hogy röviden összefoglaljuk a kapcsolódó geometriai és csillagászati vonatkozásokat.

GEOMETRIAI ÉS ASZTRONÓMIAI VONATKOZÁSOK Említettük már, hogy a gyakorlati csillagfejtés geocentrikus rendszerben vizsgálja a kozmikus hatásokat. Célunk ugyan a kozmikus, tehát már nem centrikus tudat elérése. A földi testöltésnek azonban adottsága az egocentrikus világkép. A kozmikus hatások és az emberi lét összefüggéseinek gyakorlati tér-időbeli vonatkozásait is ennek az egocentrikus koordináta-rendszernek a figyelembevételével kell vizsgálni. Az egocentrikus koordináta-rendszer a kozmikus tér viszonylatában azonos a geocentrikus rendszerrel. Azt is említettük, hogy az állatövi jegyek a különböző égtájak felől a Földre érkező hatásokat szimbolizálják. E hatások csak akkor kapcsolódnak be, ha valamelyik bolygó tartózkodik a Föld felől nézve az általunk jelölt tájrészben, hatásuk tartalma pedig átszínezi a bolygó hatását. Az állatöv és a bolygók ilyen természetű kölcsönhatásának finomságaira nem térünk ki részletesebben, mert ezek lényegében hatáskombinációk és az eddigiek alapján kellő szimbólum- és analógiaérzékenységgel és természetesen bizonyos gyakorlat után minden nehézség nélkül kibonthatók. Most csak erőtér-

101

kölcsönhatásokat és a hatások terjedésének módját vizsgáljuk, elhanyagolva a bennük érvényre jutó ideatartalmat. Az egyenes vonalban terjedő kozmikus kölcsönhatásokat a csillagfejtés hagyományai úgy veszik figyelembe, hogy azok a bolygókat és a Földet összekötő egyenes vonalak mentén érvényesülnek. (lásd. 1. ábra) A Földet középpontnak tekintve, két bolygó szögtávolsága az, amellyel jellemezhetjük ezeknek a Földhöz viszonyított helyzetét. A bolygók Földtől mért távolságát a csillagfejtés ebben a vonatkozásban elhanyagolja és csupán a Földnél találkozó hatásvonalak metszésszögének nagyságával számol. Minthogy a bolygók keringenek a Nap körül és keringési idejük nem azonos, a metszési szögek, azaz a bolygók szögtávolsága különböző lehet. E szögtávolságok (lásd 2. ábra) a már említett szabályos geometriai alakzatok és a tízes számrendszer alapszámai között fennálló kapcsolatot az alábbiakban világítjuk meg röviden. Az elemi geometriai szabályok szerint valamennyi szabályos geometriai idom berajzolható egy körbe. Ha a kört 360°-kal jelképezzük és e fokszámot egész számokkal elosztjuk, sorra a következőket kapjuk: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

1×360° 2×180° 3×120° 4× 90° 5× 72° 6× 60° 7× 51,6° 8× 45° 9× 40° 10× 36°

Fenti szögosztásokkal rajzolt középponti szögekből adódnak ki az egyes szabályos geometriai alakzatok. (lásd 3. ábra) Szokás még a szögek ún. kiegészítő szögeit is figyelembe venni, amely közül néhány megtalálható a felsoroltak között. A hiányzók és a csillagfejtési gyakorlatban figyelembe vett szögek még a 30°, a 108°, a 135°, a 144°, és a 150°. Ha figyelembe vesszük, hogy a modern térelmélet az euklideszi geometria mellett (e fejezet megállapításai az euklideszi geometria szerint értendők) másfélék létezésével is számol, mint pl. a Riemann-féle görbült tér geometriája, vagy ha a geometria analógiájaként heliometria, galaktikametria lehetőségeit is felvetjük, s ezeket megfelelő tudattranszformációval szintén hieroglifikusan értelmezzük, a Kozmosz struktúramintái szédítő világképtágulást ígérnek…

AZ ELEMI TÉRFAJTÁK A CSILLAGFEJTÉSBEN A csillagfejtési hagyományok a geocentrikus Naprendszerben a bolygók lehetséges szögtávolságai közül egyeseket kiemelnek és ezeknek különös jelentőséget tulajdonítanak. E szögek éppen azok, amelyeket az előbb felsoroltunk. A csillagfejtési jelképrendszerben e tízféle hatáskapcsolat közül is kihangsúlyozottabb szerepet kapnak az 1–6-ig terjedő számokkal jelzett változatok. Bár az analógiák következetes alkalmazásával a többi sajátságos jelentősége is felismerhető, az általuk szimbolizált erőtér tulajdonságokra vonatkozó hagyomány idők folyamán homályba veszett. Lehetne ugyan a számok kabbalisztikus jelképrendszerének felhasználásával rekonstruálni ezeket is, az összefüggések tisztázásához szükséges tapasztalati alátámasztás hiányzik azonban. Így a hagyományok részleteinek felelevenítése a jövő feladatai közé sorolandó. A következőkben éppen ezért csak a ma is általánosan figyelembe vett hatáskapcsolatok természetének vizsgálatáról, s ezen belül is elsősorban az emberi vonatkozásokról lesz szó. A taglalás módszere lényegében ugyanaz, mint amit az előző fejezetekben követtünk. 102

A geocentrikus Naprendszerben a hatáskapcsolatok többféle változata lehetséges, amely az erőforrás természetéről függően, az elemi erőtér hieroglifa tulajdonságainak finomárnyalatú módosulásait jelenti. Kapcsolódhatnak egymáshoz bolygók, azután a bolygók és az állatöv egyes égtájai a bolygóknak a Nap körüli keringése folytán különböző kombinációban. Állandóan változik tehát a Földre ható erőterek eredő képe, hiszen a bolygók egymáshoz viszonyított helyzete is minden pillanatban más. A hagyományok szerint az ember születése pillanatában és helyén éppen fennálló erőtérfajták eredőjeként alakul az ember testöltésének egyéni és aktuális struktúra váza. A Naprendszerkonstelláció tevődik át az ember lényébe. Az anyag szerveződésének hierostruktúrája ekkor kapja meg egy életre szóló polidimenzionális kristályszerkezetét. Énünk testalkotó teremtő ereje egy-egy testesülés életét a FÖLD princípium sűrű állagából (fizikai, éterikus és asztromentális állapot egyaránt beleértve a FÖLD állagába) ez összetett kristályszerkezethez tartozó tulajdonságokkal telítetten indítja el. A polidimenzionális kristályváz síkgeometriai szimbólumokkal könnyen fel is rajzolható, s az így kapott hieroglifa a horoszkóp vagy születési képlet. Bár ez a kép a születés pillanatában fennálló állapotot rögzíti, mégsem nevezhető statikusnak. Egy rendkívül összetett ember kozmoszt szimbolizál ugyanis, amely maga is analóg módon átmegy a világmindenség teremtési ciklusainak állomásain. Az összetettség kihangsúlyozása és bemutatása végett felsorolunk néhány fontos szempontot, amely mint távlat, a születési képlet hieroglifikus értelmezéséhez figyelembe veendő. Ilyenek: a) b) c) d)

A Naprendszer kozmikus helyzete és ezzel összefüggő szerepe a Kozmoszban. A Föld Naprendszerbeli helyzete és a kozmogenezis Földhöz kapcsolódó folyamatai. Az emberi létformához kötött teomágikus célkitűzések. A Földön kialakult létformák biológiai, kémiai, fizikai természetű kapcsolata az emberi létformával. e) Az ember-kozmosz szerveződése az elemi világokból. f) Az embernek, mint individuumnak transzcendentális céljai és vándorlása a megnyilvánult világban. Mindez természetesen csak néhány részlet abból, amit egy-egy ember egyéni horoszkóp hieroglifája kozmikus vonatkozásként magában rejt. Minthogy az intellektusunk kötve van még a kategóriák mankóihoz, a fenti módon értelmezett horoszkóp már annyira általános lenne, hogy szinte semmit sem tudna meg belőle az, aki nem esett át megfelelő tudatiskolázáson. A csillagfejtés hagyományai éppen gyakorlati célzatú részleteket őriztek meg számunkra anélkül, hogy a transzcendentális távlat megszenvedné. E hagyományok elsősorban az emberi létforma és egy inkarnáción belüli élet problémaköréhez kapcsolódnak. A három hermetikus sík és a hozzájuk tartozó analógiák itt is megkönnyítik a tárgyalást. A síkok analógia változatai azt szimbolizálják, hogy a világmindenség különböző létsíkok életformáinak szimbiózisa, s különösen az ember lénye mutat polidimenzionális rétegződést. A mentális analógiák az emberi lét kozmikus és transzcendentális vonatkozásait jelentik. A személyesen emberinek kozmikus távlata van, s a kozmikus az egyediben kapja meg értelmét. A mentál síkhoz kapcsolt analógiák utalnak arra, hogy az ember hogyan találhat kaput a tudatban egyediként elhatárolt struktúrán keresztül a kozmikus távlatokhoz. A szerveződés és dimenzióintegráció alapmotívumainak is tekinthetők ezek. Az asztrális analógiákban látható, miként módosul az asztrálvilág közvetítő szerepe a hierogramm hatástermészete szerint. Az érzelemvilág, a psziché, a tudatalatti dimenziók természete részben bizonyos hatások iránti rezonanciakészséggel, részben mások iránti érzéketlenséggel is jellemezhető. A létsíkok közti kapcsolatok szempontjából az asztralitásnak ilyen jellegű közvetítő szerepe van. A fizikai síkú analógiák a sok összetevőjű testöltésre, ennek eseményeire, adottságaira, korlátaira, lehetőségeire, feladataira vonatkoznak. Attól függően, hogy a kozmikus princípiumok és a távoli csillagvilágok hatásai ilyen vagy olyan hieroglifa szerint kapcsolódnak egymáshoz az emberben (vagy éppen nem kapcsolódnak) a lehetséges kombinációk az egyéniség valóban egyéni felépítését adják. 103

E témakörben is fontos tényező a nézőpont. A Kozmosz felépítésének kutatása messze eredményesebb, ha sikeresen oldja fel az ember az egocentrikus nézőpontot. Mennyire lehet jellemző a centrikus szemlélet korlátozottságára, hogy csak a bennünket érő fénysugarakat tudjuk észlelni, a tőlünk távolodót nem. Mindez a testi korlátok közé szorult tudat egyoldalú és hamis objektivitását példázza. A kozmikus energia áramlások és az elemi fiziko-asztromentális erőterek természetének megismerése sokkal eredményesebb lesz, ha a tudat egyoldalú észlelések helyett kölcsönhatásokat tud észlelni az „Én és a külvilág között”. Ilyen igénnyel kutatva fokozatosan eltűnnek a hatások önkényesen kiszúrt egyirányú tendenciái. Ezzel a viszonylagosságokból felépült világképpel eleinte bizonyos fajta bizonytalanság is szükségképpen együttjár. Ez azonban csak amolyan távlatviszony. Megfelelő szellemi tréning hamarosan megszünteti az éntudatnak ezt a görcsös félelmét. A következőkben az elemi hatáskapcsolatokra vonatkozó hagyományt foglaljuk össze. Az olvasó feltehetően találkozott már az itt közöltekkel az elemi szimbológia és a kabbalisztikus számszimbológia területén. Teljesen szépségében és gazdagságában azonban igazán csak a csillagfejtés problémaköréhez kapcsolódva vonatkoznak ki előttünk a hagyományok tanításai. M 0° AZAZ KONJUNKCIÓ

Minden számnak külön saját struktúrái vannak a világmindenségben. Az EGYes szám ezek között az ÉN erőterének jelölője. Az EGY számterében a törvények ehhez alkalmazkodnak, a folyamatok, hatások ilyen rend szerint alakulnak. Az EGY erőterének – miként valamennyi számnak – involúciós és evolúciós dinamikája van; bár ezt az elhatározást csak a centrikus és kozmikus tudat szétválasztottsága indokolja. A centrikus tudat az EGY számterében mindig öncélú, bekebelező, öngyarapító szándékú. A kozmikus tudat számára ezzel szemben ugyanez az unió extázisa, mely evolúciósan tágító. Az unióban résztvevő tényezők individuális természetének gazdagodása következik be a másik által. A részek különböző fokozatú közeledése ez a tökéletes kozmikus egység állapota felé. Ebben a kölcsönhatásban eltűnik minden elhatároltság, kihangsúlyozott elkülönülés. A fizika egyik terminológiájával jelölve, ez a legtökéletesebb rezonanciaállapot. Az ember tudata, ha különböző spirálszintekre kényszerülve is, képes unióállapotra. A konjunkció lényegében a teremtóerők megnyilvánulásának analógiája és ilyen természetű kölcsönhatásokban valami módon teremtés motívumok valami módon teremtés motívumok latens potenciái is rejlenek. Mentális analógiáit vizsgálva, minden ilyen természetű kölcsönhatás az ember számára a kozmikus egység átélését nyújtja, a legkülönbözőbb változatokban. A horoszkóp konjunkcióval kapcsolódó bolygói vagy egyéb tényezői azt jelentik, hogy elsősorban ezekkel analóg tudatállapotokon keresztül nyílnak kapuk a kozmikus egység élményéhez. Külön kiemelendő ezek közül a konjunkcióban levő állatövi jegyek és bolygók (a bolygók valamelyik állatövi jeggyel mindig konjunkcióba vannak), amelyek szembeötlően szimbolizálják az egyes Naprendszer elemek és a távoli világok unióját az ember polidimenzionális struktúrájában. Az evolúciós átalakulások szempontjából mindez úgy értékelhető, hogy a kozmikus vándorlás egyéni útjai mellett szinkron kínálkozik az egyéniség együttrezgése a Kozmosszal vagy másként az egyéninek állandó közeledése a kozmikus egység felé. Bár ugyanakkor éppen az ember lényének struktúrája azt is mutatja, hogy ezt az utat mindenkinek egyéni módon kell végigjárnia. Az asztrális analógiák már jobban szétválasztható involúciós-evolúciós változatokat nyújtanak. A centrikus tudat éngyarapító vágy erőtereket hoz létre maga körül. Az evolúciós unióváltozatok az asztralitás olyan mértékű kulturáltságát jelentik, amelyek individuumok közötti egymásra hangolódást tesznek lehetővé. A konkrét egyéni természet olyan involúciós egocentriája vagy uniókészsége jut érvényre, amilyen tényező konjunkcióval kapcsolódnak magában az emberben is. A fizikai síkú konjunkcióanalógiák elsősorban a testetöltött Felsőbbrendű ÉN és az aktuális személyiség struktúrájának kihangsúlyozott egyéni jellegét adják meg. Magatartás, értékrend, kapcsolat a 104

külvilággal és a belső világ, mind – elsősorban konjunkciós kölcsönhatású tényezőkben kapják meg az ÉN szembeötlően egyéni természetét. Ez a hatáskapcsolat különösen fontos analógiás kapcsolatokat tartalmaz egy-egy inkarnációs életforma konkrét tér-időbeli eseményeinek síkján. Elsősorban a bolygók és a jegyek, illetve a bolygók és a házak hatáskeveredése kap kiemelkedő fontosságot. W 180° AZAZ OPPOZÍCIÓ

A KETTŐ számtere lényegében a polaritások egymásra hatásának, a poláris erőtereknek a szimbóluma. Minden ilyen kölcsönhatás misztérium. Amit a „kettősségről” és a „kozmikus ritmus”-ról a hagyományok tanítanak, ebben a változatban különösen jelentőssé válik. Az oppozíciós hatáskapcsolatokban – bármilyen tartalom hordozói is – ellentétpárok állnak egymással szemben. Világunkban a polaritások szétválasztva léteznek egymás mellett. Minden poláris kölcsönhatás ennek az állapotnak az analógiája, illetve folyománya. Vagy a különvált polaritások találkozásának élményében élhető át a Misterium Magnum, vagy a kettévált, egymásra támadó ellentétek ütközésében mutatkozik meg ez az erőtérfajta. A modern fizika elektromágneses térre vonatkozó koncepciója sok részletet felkutatott már az oppozíciós hatáskapcsolatok természetéről. Ezeknek a ma még csak fizikai síkú ismereteknek háromsíkú értelmet adva, a világmindenség „alattunk és fölöttünk” levő dimenzióinak poláris tértulajdonságai is érthetőbbé válnak. A modern fizikában legmesszebb a Dirac által tisztán matematikai alapon kidolgozott és később kísérletekkel is alátámasztott kvantumelektrodinamika jutott, amely a világmindenség poláris természetét már az antivilágok közti kölcsönhatásaiban vizsgálja. Az anyag szerveződésének alapjai az atomok (proton-elektron), a kémiai kötések (pozitív-negatív elektronhéj kapcsolata) is poláris kölcsönhatások szerint alakulnak. A sejtek és magasabb szervezetek ilyen analógiái pedig szinte már felsorolhatatlanok. Ezért kapnak különös jelentőséget az alkímiai folyamatokban az oppozíciós kölcsönhatások. De a Tarot huszonkét Nagy Arkánumának második kártyája, s az általa szimbolizált „ezerarcú ISIS” lénye is ilyen poláris hatáskapcsolatok jelentőségére mutat. Az ISIS nevében találhat „S” betű pedig a hagyományok szerint a Misterium Magnum betűszimbóluma. Hosszú lenne persze minden részletet felsorolni. A problémán meditálva, sok öszszefüggés felderíthető a világmindenség poláris természetéről. Így válik érthetővé az többek között, miért ISIS a mágia igazi mestere. Valamennyi közül kiemelendő azonban, hogy mindenféle változás poláris feszültségek, oppozíciós kölcsönhatások folytán jön létre. S ezzel szorosan összefügg, hogy rejtett energiák felszínrehozása, áramlásuk megindulása vagy ugyanennek ellentéte tendenciájú megkötése is szorosan kapcsolódik a KETTŐ számterébe. A mentális oppozícióenergiák legtöbbet mondó szimbóluma az alkímiai nász, mint a kozmikus misztériumok tudatállapot analógiája. Az anyagban foglyul esett szellem megváltása értelmetlenné tesz minden szokott értelmetlenné tesz minden szokott értelemben vett involúciós kötést, s az oppozíciók az ember számára a kötetlen szabad változások lehetőségét nyújtják. A tudathangoltságtól függően egyedül az oppozíciós feszültség alkalmas teremtő hatások létrehozására. A polárisan individuális elkülönülés és szembenállás a mentál síkon egymást taszító ellentéteket jelent. Az ilyen polarizáltságnak csak asztrális és fizikai analógiái járnak együtt vonzással. Az ember horoszkópjában minden oppozíciós hatáskapcsolat teremtő energiák megkötését, vagy szabad kísérletezések lehetőségét jelenti. S a lét két nagy ellentétes árama, az involúció és evolúció, a teremtés és lebontás szétválasztott vagy szinkron folyamatai ígérnek az oppozíciókon keresztül tapasztalást. Az asztrális dimenziók struktúrájára különösen jellemző a polaritások kihangsúlyozottsága. Főleg akkor, ha az ember lelki szellemi kibontakozása során a psziché és az érzelemvilág kevésbé differenciálódott még. Mert az érzelemvilág elemi alakváltozásai csupa poláris dinamika eredménye. A centrikus tudat érzelmi feszültségei az ÉN és a TE szétválasztottságával függenek össze. Az evolúciós kibontakozás áramában az egység kereséséhez a szétválasztottság megszüntetéséhez ad ugyanez a poláris dinamika kellő feszültségű oppozíciós feltételeket. A horoszkóp asztrális oppozíciói – a 105

kapcsolódó tényezők természete szerint – a személyiség és a külvilág közti konfliktusok vagy az alkotó teremtő és lebontó tudatváltozások konkrét élményeit rejtik magukban. A fizikai sík oppozícióanalógiái nagyok sokfélék. A testöltés feladatai között a tudat megszámlálhatatlan kapcsolódása mutat ilyen kölcsönhatást. Általában a horoszkóp oppozíciói adják a lehetőségeket, amelyekkel mindenféle megmerevedés fellazítható vagy változások elindíthatók. De ugyancsak ezek utalnak arra, hogy milyen ütközésekkel tele akadályok állják az ember útját a kibontakozásban. S 120° AZAZ TRIGON

A „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben közölt Lao Ce idézet szerint: „… a háromság hozta létre a teremtményeket…” A HÁROM szám lényegében az élet kibontakozását, kivirágzását, az éltető energiák áramlását terelő erőtérstruktúra szimbóluma. Geometriai alakja az egyenlő oldalú háromszög, ill. a 120°-os szög. A háromszög az Élő Tűz szimbóluma is. A trigonhatásban kapcsolódó tényezők egy szervezet felépítésében az energiahordozók sajátos egyéni arculatát jelentik. Ezek közvetítik az élet, az egyéni törekvések kibontakozásához és fenntartásához szükséges energiákat. Az inkarnációs aktualitású feladatok megoldásához energiaforrások. A trigonhatáson keresztül áramlanak minden lénybe a kozmosz energiái. Valamennyi bolygóprincípiumnak is van a NAP színkép differenciálásaként egyedi energiaarculatú. Olyan szervezetek, melyek felépítésében nincs vagy csupán kevés trigontermészetű hatáskapcsolat van, rendszerint életképtelenek, akcióképtelenek. A túlburjánzó trigonok ezzel szemben – bár első látszatra nagy segítők – meggyorsítják az élet ütemét annyira, hogy az egyén dinamikus egyensúlya bomlik meg a „hajszolt égés” miatt. Az eddig elmondottak lényegében a trigon mentális analógiái. A horoszkóp trigon kapcsolatai tudatosan is hasznosíthatók megfelelő lelki szellemi kibontakozás után, bár ilyen nélkül is megfigyelhető a szerepük az ember életében. Az asztrális trigon analógiák az érzelemvilág felépítésében azt mutatják meg, hogy milyen sajátos pszichikai energiák forrásából meríthet az ember, s az élet motorja az akarat milyen módon segíthet. A fizikai sík világában trigon természetűek az élet konkretizálódott segítő adományai. Arra utalnak, hogy a testi lét egyéni életkeretében milyen természetű energiaforrásokhoz lehet segítségért fordulni. R 90° AZAZ KVADRÁT VAGY TETRAGON

A NÉGY számtere, illetve a négyzettel jellemzett hatáskapcsolatok a testet öltött ideák erőtér mintája. Ebben a térfajtában minden a legerősebb kötéssel kapcsolódik. Az anyag ilyen formában ejti fogságba a szellemet. A megvalósult ideák kikristályosodnak, s a lét legkülönbözőbb dimenzióiban építhetnek testet az anyag változatos szerveződéseként. Ez az erőtér minden mozgási energiát megköt potenciálisan valamilyen szervezet struktúrájában. A kvadrát jegyében létrejött hatáskapcsolat, illetve kötés egyben változások megállását, az átalakulás szünetelését jelenti. Ez a szerveződésminta a lét körforgásában a holtpont. A holtponton való megállás, megmerevedés is. Az ember individuális struktúrájában vagyis egy inkarnáción belüli fiziko-asztro-mentális kristályszerkezetében a kvadrátkötések elmúlt inkarnációkban megindított és realizálódott törekvésekre utalnak. A realizálódásnak ez olyan foka, amikor az egymáshoz kapcsolódó tényezők az egyén egocentrikus erőterében akkorák, hogy korlátozzák a továbbfejlődést. Ha a kötés ereje akadályozza a változást, „Karmikus kötés”-ről beszélünk. A kvadrátkötés mindig lebontandó, mert börtönné lett. Kicsúszott a Felsőbbrendű Én irányítása alól. A kvadrát a lét körforgásának dinamikus egyensúlyát bontja meg, akadályozza a mozgást, a válto106

zást, a vágyak kielégítését, az élet kibontakozását. Másként nevezve, ez betegség, katasztrófa, tehetetlen kiszolgáltatottság olyan hatásokkal szemben, melyek fölött az ÉN elvesztette az uralmát. Az egyéniség vagy személyiség struktúrájában a kvadrátkapcsolatokkal egymásra ható tényezőknek akadályoztatott az érvényesülése. Az ÉNérvényesítésnek ezek a korlátai, vagy nevezhetnénk egyegy inkarnáció karmikus életkereteinek is, egyben az élet támasztékai, tartói is, melyek evolúciós tudattal tapasztalatok bázisai lehetnek. Az asztrális kvadrát analógiák a lélek teljes színképében élettelenné merevedett érzelem motívumokat jelentenek. Az egymásra ható princípiumoknak megfelelően, a psziché és a lélek alkalmazkodóképességének hiányára utalnak ezek. A pszichének ezek a színei elfakultak, elszáradtak, megmerevedtek. Sokszor betegség gócokat, egyensúlyzavar lehetőségét hordják magukban. De felszínre jöhetnek még mint érzelmi merevgörcsök, a magasrendű messianisztikus hatások iránti érzéketlenség vagy rezonanciaképtelenség is. A kvadrát fizikai síkú analógiái lehetnek legyőzendő akadályok, megoldandó különösen nagy megpróbáltatást jelentő feladatok, a személyiség és az Én korlátozottsága folytán átélt szenvedések. Ezek a kvadrát természetű hatások végső fokon egy-egy inkarnációs szerepkör gátló akadályai is lehetnek. Q (K ) 72° AZAZ PENTAGRAM

Az ÖT és a hozzá tartozó geometriai szimbólum a pentagram, a rend, a törvény jelképe. Erőtér analógiája pedig a világ létformáit rejtetten terelő transzcendentális hatások ágensének tekinthető. Az ÖT számterében létrejövő hatások teomágikus jellegűek. Alapfeltételük a világmindenség Kozmosz feletti rendjéhez való alkalmazkodás, bármilyen tudatfokozatról legyen is szó. A megnyilvánuláson túli teomágikus törvényekre való ráhangolódás egyben megszabadulás az anyag kötéseitől, az ember lényében rejtett mag kibontakozása, a szellem szabaddá válása az anyag börtönéből. Így vált a pentagon a mágia szimbólumává. Akiben kibontakozott a készség arra, hogy környezetében levő világ adottságaihoz alkalmazkodva, de mégis fölé kerülve, érvényesítse mágikus törekvéseit, az megtalálta az Öt Titkos Kaput. Teomágikus hatások megnyilvánulásának kapui ezek, s mindegyiknek megvan az emberi létfokozathoz tartozó megfelelője is. E transzcendentális törvények nem kötöttek sem időhöz, sem térhez, bár az ember számára ilyen koordinátabeli analógiái is érvényesek. Az egyéniségének zárkájában élő ember az Öt Titkos Kapun keresztül keres kapcsolatot az ÉN és a külvilág között. Az emberben sokféle változatuk megtalálható. A testen többek között az öt érzékszerv is szimbolizálja. Az érzékszervek az ember passzív állapotai számára közvetítenek, s általában egymástól elhatároltan. A mágikus tudatállapotokhoz azonban nem csupán a passzív, hanem az aktív magatartásformák is hozzátartoznak. S nemcsak elhatároltan, hanem polidimenzionálisan mágikus, szünesztéziás összekapcsolódással. Azt jelenti ez, hogy az egysíkú, bár igen bonyolult fiziológiai folyamatok a tudat teljes polidimenzionális struktúrájában kiteljesednek. De tágul maga a funkció is. Az ízlés helyébe a Kozmosz energiaforgalma, a szaglás helyébe az ideák mágikus hatásainak mikro-makrokozmikus analógiái, a hallás helyébe a létrejött alakulatok rend és törvény struktúrája, a látás helyébe az ideák testét jelentő formavilág esztétikuma, s végül a tapintás helyébe az anyag szerveződésében elengedhetetlen állagfajták és halmazállapotok iránti aktív passzív tudatérzékenység lép. A pentagram hatások tartalmuk szerint módosulva, azt mutatják meg az ember egyéniségében, hogy az inkarnációs szerepek közepette merre találhat kiutat a magasabb létformák felé az anyagi kötések szétbontása után. A horoszkóp pentagon kapcsolatai arról tájékoztatnak, merre nyílik az egyéni testkorláton belül lehetőség részben a karmaoldás, részben az ősforráshoz, a kozmikus tudat eléréséhez vezető úton. Azaz a mágikus egyéniség egyéni útját mutatja, s a magasabb világokkal, hierarchiákkal való kapcsolat lehetőségét.

107

Az asztrális pentagram analógiák az érzelem és vágyvilág mágikus potenciáit jelölik, amelyek érvényesítésével a mágikus híd verhető a fizikai sík megoldandó inkarnációs feladatai és a magasabb isteni ideák között. A fizikai analógiák a karmikus kötések korlátainak ellazulási lehetőségei, az életben felhasználható és a kiművelt tudattal együttjáró mágikus képességek. Ez utóbbiak, a mágia törvényei szerint, érvényesíthetők a legerősebb karmikus kötöttséggel szemben is. Racionálisan persze nem magyarázhatók, lefolyásuk és következményük egyaránt meglepetésszerű. Az ilyen adottságok egyben a legnagyobb próbatételek is, mert öncélú változataik súlyos karmikus következményekkel járhatnak. P (O ) 60° AZAZ HEXAGRAM, SEXTIL

Végül a hatos számról és geometriai szimbólumáról a két egymásba kapcsolódó felfelé és lefelé mutató háromszögről szólunk. A hexagram ősi szimbólum, talán a legáltalánosabban ismert. Alakja sűrített szemléletességgel is mutatja, hogy az ilyen erőtér fajtákban minden az együttműködésnek, az ellentétek kiegyenlítődésének, a kozmikus energiák egyensúlyának, a harmóniának, a dinamikus egyensúlynak a jegyében történik. Vagy még sűrítettebben fogalmazva: a HAT az élet szimbóluma, az élet száma. Az egymáshoz kapcsolódó ideák és kozmikus erők olyan struktúráját jelenti, amelyből minden célszerűtlenség, diszharmónia kiküszöbölődött. Benne a lét involúciós és evolúciós áramai úgy lüktetnek, hogy hatástalan rá minden teremtő és romboló öncélúság. A hexagram struktúra mögött nagyon sok tanulság és tapasztalás rejlik, mert minden disszonancia általában csak ezek árán küszöbölhető ki. A HAT számterében létrejött hatások egy összetett szervezet fennmaradásának legbiztosabb támaszai. A földi természet fizikai síkján is megfigyelt szabály, hogy a legállandóbb formák valamiképp a hatos jegyében jönnek létre. Ezen tértulajdonságok sokféle arculata között szerepel a szépség, az esztétika is. A Kozmosz esztétikájának alapvető adottsága is benne rejlik a két egymásba kapcsolódó háromszög szimbólum alakjában. Ez adottság feltétel is más oldalról. Csak a poláris kiegyenlítettség, az idea és az anyag diszszonanciamentes szintézisben teremthetők szervezetek a Kozmosz esztétikájának mintájára. Ennek az esztétikának nem feltétele sem az egyszerűség, sem a bonyolultság. Úgy tűnik, e térfajta saját tulajdonsága egyetlen formulába sűríthető: a teremtő és lebontó folyamatok poláris dinamikus egyensúlya adja a Kozmosz esztétikáját. Az ember fiziko-asztro-mentális struktúrájában is rendkívül fontos a hexagram analógiák szerepe. Ezek jegyében átélt élmények egy-egy inkarnáció támaszai. Az egyéni tudat elhatároltságának és az ebből eredő diszharmóniák fokozatos megszűnésének élményeit a HAT jegyében kapcsolódó ideák tudatosodásán keresztül éli át az ember. Sok ilyen poláris harmónia lehetőség adódik az ember számára. Az ÉN és a külvilág, az egyén és a kollektívum, az egyedi és az egyetemes hatni akarás és a befogadó önátadás stb. lehetne néhány ilyen poláris pár a sok közül. Ezek harmóniájában az éppen egymáshoz kapcsolódó princípiumok tartalmi felharmonikusaival gazdagítva élhet át az ember ütközés nélküli, fájdalom és szenvedés mentes szépségélményeket. A horoszkópban ilyen kölcsönhatások azokat az eredményeket mutatják, melyekhez sok letisztult tapasztalás és tanulság kapcsolódik. A létnek ezeken a területein már megtalálta az ember, hogyan kapcsolódhat a Kozmosz törvényeihez és miként tarthat dinamikus egyensúlyban minden vele kapcsolatos poláris természetű kölcsönhatást. Ezek adnak még a legelborultabb tudatú ember lényében is szépségvillanásokat. Asztrális analógiái az érzelem- és vágyvilág jól szabályozott kiegyensúlyozottságára, a belső és külső világ összhangjára, a karmikus jellemadottságok és az egyéni kibontakozás lehetőségeinek zavartalan kapcsolatára nyújtanak mintákat. A fizikai sík világában hexagrammal szimbolizálható minden olyan hatás kapcsolatforma, mely az egyén inkarnációjában az élet zavartalan területeit jelenti. 108

A horoszkópbeli bolygókonstellációk hatásszögeinek értékelése során a fentiekben összefoglalt szempontokat figyelembe kell venni, az ars analogiarum és az ars discriminationis következetes alkalmazásával. A gyakorlatban elterjedt az a megkülönböztetés, hogy egyes hatásszögeket „jótékony, segítő, támogató”, másokat „rosszindulatú, gátló, akadályozó” természetűnek tekintenek. Ez a fajta osztályozás igen bizonytalanná teszi a horoszkóphieroglifa olvasását és ezzel a sematikus értékrenddel együtt el is veszik a polidimenzionális háttér. A Kozmosz struktúráját csak soknézőpontú tudatállapotok dimenzióérzékenysége közvetíti, márpedig az ilyen – végső fokon egocentrikus – szemlélet akadályozza ennek kifejlődését, azaz adott esetben a horoszkóp hieroglifa olvasását.

109

EPILÓGUS Az ezoterikus csillagtudomány lényegében kevés elemből épül fel. A polaritások, a kozmikus princípiumok, a négy őselem és az egymásrahatás alapformái; kiegészítésként pedig az állatövi jegyek mint a szellem anyagba szállásának szimbólumai, melyek azonban az előbbiek sajátos kombinációi – az a néhány elem, amelyeket a csillagtudomány axiómáinak is nevezhetünk. A megnyilvánult világ természetében rejlik, hogy ilyen természetű elemei vannak. Az emberiség mai tudástárából hiányoznak ezek az ismeretek. Tudománya, s annak egyes ágazatai lényegében az anyag szerveződésének néhány jellegzetes állapotához kötődnek (fizika, kémia, biológia stb.). Mindezek azonban az ismeret spektrumnak csak egészen keskeny szakaszába tartoznak. Szoros összefüggésben az ismert korlátozottsággal, mind szembeötlőbben látható, hogy ez a kultúra zsákutcába vezet. Egyre több jel hívja fel a figyelmet, hogy hajdan letűnt kultúrák hagyatékában sok olyan utalás van, amely kivezet a mai tudomány zsákutcájából és kilátástalanságából. Csupán az évezredek során rájuk rakódott port kell letörülni és kristályos ragyogással áll előttünk e távoli kultúráknak a mienktől egészen eltérő szellemi magatartása és emberfajtáinak tudatállapota. A mai kor embertípusából talán a művész áll legközelebb hozzájuk, közelebb, mint a tudós. Sajnos, ma még a művész is erősen hozzákötött a földi létforma tudatállapotaihoz, s legfeljebb az álomvilágból vagy ehhez hasonló régiókból áthozott gomolygó asztrálélményeket tud közvetíteni. Az említett koroknak mágikus kultúrája volt s e kultúrához hozzá tartozott a kozmikus hovatartozástudata. A testi környezeten kívül távoli világokkal is tudott kapcsolatot teremteni. Tudatállapotai nem korlátozták, s így a kozmikus hatásokat és folyamatokat önmagában is átélte, a távoli csillagvilágokban lezajló történéseket megfigyelhette vagy teomágikus ideogramjaikat is megfejthette. Mindaz, amit az ezoterikus hagyományok csillagtudományából tudunk, e kultúrák ránk maradt öröksége és – sajnos – töredéke. Az ezoterikus csillagtudomány szimbólumaival, hieroglifáival lehetőséget nyújt a mai ember számára, hogy megismerjen olyan világokat és átéljen olyan tudatállapotokat, melyekben nem tehetetlen kiszolgáltatottja a kozmikus jelenségeknek. Ma is látszik azonban, hogy a VÍZÖNTŐ kor jövendő kultúrája a hagyományoknál is messzebb fog menni. A csillagok tudománya olyan fejlődés előtt áll, amelynek lehetőségei szinte átláthatatlanok. Ami eddig titkos hagyomány volt, s csak kevesek férhettek hozzá, az majdan az egész földi kultúra egyik alaptámasztékává válik. A hieroglifa olvasás kulcsa pedig már nem a hermészi hármas értelmezés szimbólum szemlélete lesz, hanem talán a soknézőpontú tudatállapotok dimenzióérzékenysége és rezonancia készsége…

110