HAJDANVOLT MESTEREK MESTERSÉGEK HAJDANÁN KIÁLLÍTÁSVEZETŐ. Helytörténeti Múzeum. Kunszentmárton. Helytörténeti Múzeum

Helytörténeti Múzeum 5440 Kunszentmárton, Kerületiház u. 8. Tel.: +36 56 461 518 Honlap: www.kunszentimuzeum.hu E-mail: [email protected]

HAJDANVOLT MESTEREK – MESTERSÉGEK HAJDANÁN KIÁLLÍTÁSVEZETŐ Helytörténeti Múzeum Kunszentmárton

Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Alfa programjának támogatásával

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

HAJDANVOLT MESTEREK – MESTERSÉGEK HAJDANÁN

CRAFTSMEN OF OLD TIMES - CRAFTS IN OLD TIMES


„Csak ott mennek jól a dolgok, ahol pl. a szabó, a szappanos, a cukrász stb. mind meg van győződve arról, hogy az ő mesterségétől s üzletétől függ az állam boldogsága.” (Széchenyi István naplójából)

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

HAJDANVOLT MESTEREK – MESTERSÉGEK HAJDANÁN CRAFTSMEN OF OLD TIMES - CRAFTS IN OLD TIMES

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ a múzeum állandó kiállításához

Permanent Exhibition Exhibition Guide

Helytörténeti Múzeum Kunszentmárton, 2011.


IMPRESSZUM Írta és szerkesztette: dr. Pusztai Gabriella A kunszentmártoni Kerületi Ház és Börtön történetét írta: Hegedűs Krisztián Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti emlékei fejezetet írta: dr. Csányi Marietta A kiadvány előkészítését segítette: Harangozóné Tóth Éva Kunszentmárton középkori történetét lektorálta: dr. Bagi Gábor Angol fordítás: Kiss Boglárka Fotók: Árvai Attila, Harangozóné Tóth Éva, Hegedűs Krisztián, Kozma Károly, a Helytörténeti Múzeum Adattára Térképek: Hadtörténeti Térképtár Felelős kiadó: dr. Horváth László megyei múzeumigazgató Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága ISBN: 978-963-9273-67-2

Nyomdai munka: Print 2000 Kft. A kiadvány a Patkós stúdió gondozásában jelent meg 2011-ben.

Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Alfa programjának támogatásával.

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum A nagykunsági kerületi ház börtöne – a mai múzeum – a város legrégibb épületei közé tartozik. Maga a börtön 1782-től egészen 1958-ig szolgálta eredeti célját. Kertjével, ódon falaival egyedülálló színfolt ma is a Körös partján. Barokk boltíves folyosóival és helyiségeivel, nagy belmagasságú kápolnájával, sajátos és egészen különleges teret biztosít kiállításaink számára. Az épület, az egykori börtön különleges eleme a látogatóknak nyújtott kínálatunknak. A rácsos ajtón belépve varázslatos világba kerülünk, ahol egykor a nagykun kapitány által elítélt rabok töltötték le büntetésüket. A szájhagyomány szerint neves betyárok raboskodtak a tömlöc falai között. Rózsa Sándor kalandos szökéséről, melyet társai segítettek a börtönbe ásott alagúton át, ma is szívesen mesélnek a helybéliek. Az épület kör alakú kápolnáját a hagyomány siralomházként tartja számon, bár halálos ítélet végrehajtásáról írásos bizonyítékot nem találtunk. Eredetileg négy többszemélyes és nyolc egykét személyes cella szolgált a rabok fogva tartására, melyből egyben általában női rabokat őriztek. A lépcsőfeljárat alatt sötétzárkát alakítottak ki az engedetlen foglyok megfenyítésére. A múzeumban a város és a mellette elterülő kistáj, a Tiszazug tárgyi, szellemi kultúrájának emlékeit őrizzük, melyek színe-javát az állandó kiállítás mutatja be. Vendégeink bepillanthatnak a város gazdag múltjába, a hajdan itt élt népcsoportok életébe, a tömlöc hétköznapjaiba. A település gazdag iparos múltja ösztönzött minket arra, hogy a 19. század végéről, a 20. század első évtizedeiből még megmaradt kézműves műhelyeket megmentsük a széthullástól, s celláinkban ismét élővé varázsoljuk. Eddigi gyűjtésünkből jelenleg kilenc műhely látható. Gazdag felszereltségű cukrász- és rézműves műhelyünk, szűcs-, szitás-, fazekas-, cipészműhelyünk és egy fotóműterem-labor az épület emeleti, földszinti celláiban kapott helyet. Az udvaron rendeztük be kötélgyártó és kádárműhelyünket, ahol pihenésre és kézügyességünk kipróbálására is lehetőség nyílik szervezett és szabad foglalkozások keretében.

5

Kellemes sétát és jó időtöltést kívánunk!


A helytörténeti kiállítás az emeleti folyosón

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A múzeum története


A kunszentmártoni Kerületi Ház és a hozzá tartozó börtön története A Kerületiház utca neve, amelyben az épület ma is található, őrzi ennek a régi intézménynek az emlékét. 1779-ből származik az első forrás, amely a Nagykun Kerület Szent-Márton-i birtokán lévő börtön nedves, egészségtelen levegőjéről és a Kerületi Ház szűkösségéről tudósít minket. Már ekkor kilátásba helyezték egy új épületegyüttes létrehozását.1 A régi házról, amelyben a törvénykezés 1782-ig folyt, nem sokat tudunk. Az új Kerületi Ház elkészülte után fiúiskolát helyeztek el benne. 1779-ben a tervek elkészítésével és a kivitelezéssel Jung József pesti építészt bízták meg. Jung ekkor a városnak is dolgozott, hiszen az új Római katolikus nagytemplom tervezését is ő végezte. Az építész népszerűségét, elismertségét mutatja, hogy többek között a hatvani Grassalkovich-kastély átépítésén is dolgozott. Rabl Károly gyöngyösi származású, kerületi építészmester ugyancsak részt vett a kivitelezésben. 1780 tavaszán kezdték meg az építkezést azon a Körös-parti telken, amelynek nagy részét a város ingyen biztosította a hármas kerület (Jász, Kiskun, Nagykun) számára.2 Dokumentumok alapján valószínűsíthető, hogy az 1780–82 között zajló építkezésnél a rabok munkaerejét is igénybe vették. 1783-ban már bizonyosan befejeződtek a munkálatok. A három épületet – vagyis a várnagyi lakot, a kapitányi székhelyet és a börtönt – tölgyfa ajtókkal és ablakokkal látták el, a tetejükre zsindely került. Az épületeket az évszázadok folyamán többször átépítették, így az eredeti állapotot nehéz lenne leírni. Az intézményt magas téglakerítés vette körül, ahová az utca felől egy boltíves kapun át lehetett bejutni, melyet a Nagykunság oroszlános címere díszített. A főépület földszintes volt, s ettől jobbra magasodott a börtön. Az épület utcai részén volt a személyzet, a hajdúk és a börtöntartó, később a fogházfelügyelő szállása. Itt kapott helyet a konyha és a kamra is. A hátsó részen, mindkét szinten ún. gangokról nyíltak a cellák ajtói. A cellák fűtését a falba mélyesztett nyolc fűtőnyílással

Az 1782-ben épült Kerületi Ház Nagykun Kerület törvénykezésének központját Mária Terézia helyezte Kunszentmártonba 1745 után. A kunszentmártoni Helytörténeti A Múzeum Adattára, továbbiakban HMA, 1794. 2 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, továbbiakban SZML, Tanácsülési jegyzőkönyv, továbbiakban Tjk. 1874. 456. 1

8

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

oldották meg, amit szalmával vagy jobb esetben fával raktak meg. A pincerészen nyolc egy-két személyes cella volt, míg a felső emeleten négy nagyobb, négy-hat személyes, csoportos cella várta a rabokat. A női elítélteket a férfiaktól külön helyezték el, de állandó cellát nem neveztek ki számukra. A lépcső alatt sötétzárkát alakítottak ki az engedetlen elítéltek számára. Jelenleg ebben a helyiségben tekinthető meg a börtön történetét bemutató kiállításunk. A telek másik oldalán párhuzamosan állt az úgynevezett várnagyi lak, amely az itt lakó tisztségvi-

Rabok által faragott mestergerenda 1823-ból

selőről kapta a nevét. 1818-ban a börtönhöz rendeltek egy castellanust (középkori eredetű tisztség, jelentése várnagy vagy háznagy), akinek a kerületek tulajdonában lévő házak gondozásán kívül a rabok rendben tartása, felügyelete is a kötelessége volt. A tömlöc rendjéért szintén ő felelt, és a hajdúk is neki tartoztak elszámolással.3 Az épületek a Nagykun Kerület tulajdonát képezték, így fenntartásukról is a várnagy gondoskodott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a börtönt bezárták, a Kerületi Házban a segédjárásbíró és egy időre a járási alkapitány székhelyét alakították ki.4 1852-ben felmerült a kerületek részéről, hogy a szinte üres épületeket el kellene adni, hiszen azok „mint a Körös folyó partján fekvő gyári célokra igen alkalmasak”. Bár az értékesítésre még 22 évig nem került sor, a benne lévő bútorokat már 1853-ban elárverezték. 1869-ig Maister Farkas, majd a Kunszentmártonban is létrehozott Népbank vette bérbe a Kerülettől. Mivel komolyabb felújítás az 1830-as évek óta nem történt, a házak már igen rossz állapotban voltak. Ilyen állapotban vásárolta meg Kunszentmárton városa a Kerületektől 1874-ben 10 628 forintért.5 A már korábban itt elhelyezett járásbíróságnak ingyen helyiséget biztosítottak a várnagyi lakban. 1879-től 1884-ig a „kiskun szobában” kisdedóvó működött. 1883-ban a képviselő-testület fontos döntéshozatal előtt állt. A felújítást már nem lehetett halogatni, viszont a megfelelő pénz előteremtése gondot jelentett számukra. Ekkor felmerült az eladás gondolata is, amit a testület a következő indokkal vetett el: „A bizottság nem ajánlja az eladását ezen épületnek, azért sem, mert városunk tapasztalt haladása és a népesség gyors növekedése talán néhány év múlván szükkségessé teszi Kulturális czélból ily nagyobb épületnek létesítését, melynek előállítása városunk mostani helyzetében igen nagy áldozatokkal volna csak létesíthető.”6 Azt viszont nem gondolhatták, hogy 100 év múlva az egykori börtönépület fog múzeumként kulturális célokat szolgálni. A felújítást 1884-ben Fejes György építési vállalkozó végezte el Szilárdfy Jakab városi mérnök felügyelete alatt. Ennek végeztével a korábbi várnagyi lakban két tanterem és két tanítói lakás lett S ZML A Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének iratai, Közig. ir. No. 664. 1819. SZML Karcagi járási cs. kir. kapitány jegyzőkönyve 1850–1854. 1851. 269. 5 SZML Tjk. 1874. 512. 6 SZML Kunszentmárton város iratai, Építési iratok, 1883. 297. 3 4

9


kialakítva, ezzel javítva a város hiányos oktatási körülményeit. 1907-ig a neves kunszentmártoni tanító Veress János és családja is ezen épület lakója volt. A főépületbe költözött járásbíróság igényeit a számukra átadott helyiségek csak rövid ideig elégítették ki, ezért 1900-ban kész tények elé állították a város vezetését. Vagy megfelelő iroda és börtönhelyiségeket biztosítanak számukra, vagy a királyi járásbíróságot Tiszaföldvárra helyezik át. A bíróság megtartásáért a tanács sokat fáradozott és jelentős költségekbe verte magát. A legjobb megoldásnak az épület kibővítése kínálkozott. Az emeletráépítés tervét és költségvetését Mátray Lajos építész, téglagyáros készítette, a kivitelezéssel Késmárky Miklós ácsmestert bízták meg. A 14 455 koronát felemésztő munkálatok 1900 májusától októberig tartottak, melynek végeztével az épület elnyerte mai formáját. A börtönt is felújították, így 50 év után ismét lakatok kerültek az ajtókra. A várnagyi lakban 1907-ig működött iskola, ekkor királyi adóhivatalt helyeztek el benne. Napjainkban már csak kevesen tudják, hogy a múzeumnak otthont adó épület, valaha börtön

A Járásbíróság tagjai 1897-ben

volt. A Nagykunság minden részéről származó bűnözőket tartottak itt lakat alatt. Mivel a kerület pallosjoggal rendelkezett, halálos ítéleteket is végrehajthattak Kunszentmártonban. A kivégzések emlékét őrzi, feltehetően, a város határában az Akasztófa-töltés helymegnevezés is. Az 1900-as felújítás után a 20. század közepéig a járásbíróság fogházaként használták az épületet, majd 1958-ban korszerűtlensége és kihasználatlansága miatt végleg bezárták. Az épület utcai részébe 1959-ben rendőrőrsöt helyeztek, később ezt szolgálati lakássá alakították át. Az 1960-as évek végétől használták a szolnoki muzeológusok segítségével kiállítások céljára. Az elmúlt évszázadok alatt a városnak sokat jelentett, hogy a Kerületi Ház épületegyüttese itt állt. Az idők folyamán nagyon fontos intézményeknek adott otthont, amelyek emelték a város tekintélyét, a környező települések fölé helyezték. Kijelenthető, hogy a törvényhatóság birtoklásának az 1807-es városi rang elnyerésében is szerepe volt. Bár 1874 után a városnak tetemes összeget kellett a fenntartásra fordítani, ezek jó befektetésnek bizonyultak. A bővítés és a felújítások révén a járásbíróságot itt tudták tartani, helyet biztosítottak az adóhivatalnak, és az állandó karbantartásnak köszönhetően a különleges épületegyüttes megmaradt az utókornak.

10

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A sötétzárka

11


Múzeum a tömlöcben Kunszentmártonban az 1860-as évek után többször is megfogalmazódott egy múzeum alapításának gondolata. 1863-ban a Nagyréven és Tiszainokán talált régészeti leletek nagy érdeklődést váltottak ki, s a rendszeres ásatások kezdetét jelentették a Tiszazug területén. Rómer Flóris közreműködésével 1876-ban megalakították a Tisza-Zugi Archaeológiai Magán-Társulatot. Az Archaeológiai Értesítő 1877-ben így méltatta munkájukat: „mindössze 8, mondd nyolcz tagból áll s legfőbb tevékenységét ásatásaiban fejti ki; bír muzeummal és szakkönyvtárral”.7 Egy helyi múzeum létrehozásával 1915-ben ismét megpróbálkoztak a volt nagyvendéglő épületében. Hillebrand Jenő 1927-ben ásatást vezetett Pusztaistvánházán, mely ismét felélesztette az igényt egy múzeum kialakítására, de mégsem került a gyűjtemény a kiszemelt Gyenes-féle szélmalomba. Turcsányi István az 1960-as években a gimA múzeum alapítója názium épületében kísérelte meg iskolamúzeum berendezését. VégleTurcsányi István ges helyet 1968–69-ben a volt Nagykun kerületi börtönben kaptak az addig vándorló értékek. Néprajzi, történeti, régészeti emlékek alkották a 60-as évek végén a gyűjtemény magját. A gyűjtés és a szervezés nagylelkű önkéntesei közé tartoztak – a teljesség igénye nélkül – neves helytörténészünk, Józsa László, dr. Szabó László, dr. Barna Gábor néprajzkutatók, Turcsányi István tanár, Smuta Kálmánné, a járási hivatal főtanácsosa. 1969. november 6-án négy cellában és a börtönkápolnában nyílt meg az első kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben Kunszentmárton török utáni újratelepedésének 250. évfordulójára. A gyűjteményt 1970 és 1975 között Turcsányi István nyugalmazott tanár felügyelte. A szakmai irányítást kezdettől fogva a szolnoki Damjanich János Múzeum muzeológusai végezték. Kaposvári Gyula megyei múzeumigazgató 1970-re már állandó kiállítást ígért az emeleti cellákba, melyet el is készítettek két helyiségben a Kerámia története az őskortól napjainkig címmel. Az 1970-es árvíz idején többször beszivárgott a víz az alagsorba, s a kiállítások egy részét le kellett bontani. 1971-ben indult a Tiszazug néprajzi, történeti, nyelvészeti kutatása. Ősszel látványos és rendkívül sikeres kiállítás nyitotta a tizennégy évig tartó kutatási időszakot. A tárlatokat és a tudományos tanácskozásokat kiállításvezetők, tanulmánykötetek megjelenése kísérte. A tervezés, kivitelezés szellemi atyja, gyakorlati irányítója dr. Szabó László volt, aki a 2007-ben induló Tiszazug-kutatást is ösztönözte, kezdeményezte. Még diákként kapcsolódott be a gyűjtésbe és a gyűjteményi munkába dr. Barna Gábor, akinek sokoldalú tevékenysége nélkülözhetetlen volt a gyűjtemény és a múzeum létrejöttében. Megkezdte az adattári rend kialakítását, szakkönyveket szerzett be, s a gyűjtést is folytatta. Rövid időre Cseuz Imre, majd Barna Mária kapta meg a volt Néprajzi gyűjtés az első Tiszazug-kutatás idején. Balra dr. Szabó László börtön kulcsait. 7

A Tisza-Zugi Archaeológiai Magántársulat 1876. évi ásatásainak leírása. HMA 3652.

12

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

1978-ban már az épület egészét a gyűjtemény rendelkezésére bocsátották. 1981–82-ben egy évig felügyelte az intézményt dr. Bereczki Ibolya, akkor még néprajz szakos egyetemi hallgató. Főállású szakmuzeológust 1982-től neveztek ki a gyűjtemény élére Magyari Márta személyében, majd 1983 őszétől Szendrei Eszter irányította a munkát. 1985. október 1-jétől hivatalosan is múzeummá avatták a gyűjteményt, s a megyei múzeumigazgatóság felügyelete alá került. 1987 őszén igazgató nélkül maradt az intézmény, s az évtized végétől kapott ismét muzeológust.

Klincsik János régészeti foglalkozást tart

Dr. Barna Gábor és szegedi egyetemisták a Tiszazug-kutatás idején a múzeumban

Indonéz vendégeink, 2009.

13


Az épület az 1990-es évek közepére katasztrofális állapotba került, ezért 1998. november elejétől felújítási munkálatok kezdődtek. A volt kun kerületi tömlöc falait a Köröstől mintegy 150 méterre, a gát mögött emelték az egykori építők, időről időre kitéve ezzel a folyó szeszélyeinek. A Körös áradása idején, 2000-ben egy reggel vízér tört fel az alagsorban. A víz szintje gyorsan emelkedett, s másfél óra alatt elöntötte az épületet. A kiállítási tárgyakat a polgárvédelem, a tűzoltóság mentette ki az elárasztott termekből. A városnak két év múlva állt elegendő pénz a rendelkezésére, hogy az árvízkárokat teljesen helyreállítsa. Jauernik István országgyűlési képviselő már ekkor hathatósan segített a támogatások megszerzésében, gyors és eredményes fellépésének sokat köszönhet a múzeum. Visszatérõ barátaink a kéményen A 2006-ban ismét betörő, s a múzeumban sok kárt okozó Körös árvíz rámutatott arra, hogy az épületet a kiállítások, a látogatók számára biztonságossá, a gyűjtemény állagmegóvása szempontjából megfelelővé kell tennünk. Két ütemben falátvágásos technikával, az aljzat cseréjével szigeteltettük az épületet, melynek következtében a nedvesség megszűnt, ideális páratartalom alakult ki, s a vakolat omlása megállt. A mai múzeum, az egykori Nagykun kerületi börtön belső terei, az ódon hangulatot árasztó cellák a tárlatok megrendezésére kiválóan alkalmasak lettek. Lehetővé vált, hogy ma két muzeológus és egy múzeumpedagógus megfelelő szakmai munkát végezzen az intézményben.8

Macskássy Izolda festõ kiállításának megnyitása 8

PUSZTAI Gabriella 2005. 38–55.

14

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Vayang-báb készítése a Régi idõk távoli tájak. Ausztrália-Óceánia-Indonézia című kiállításban

Az új állandó kiállítás megnyitása Jobbról: Dr. Bereczki Ibolya, Dr. Czuczi Mihály, Dr Réthelyi Miklós, Dr. Réthelyi Miklósné Szentágothai Klára, Schmidt Ágota

15


Kunszentmárton–Köttön-halom

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti és történeti emlékei


za Tis

Madár alakú kultikus edény, Nagyrév–Zsidóhalom

Körös Késő neolitikus festett edény rajza, Öcsöd–Kováshalom

Újkőkori arcos edény, Tiszaug–Vasútállomás Újkőkori díszes edény, Szelevény–Telekpart

Kun fejedelmi sír kétélű kardja, Kunszentmárton– Jaksorérpart

Kora bronzkori lakóház rekonstrukciója, Tiszaug– Kéménytető Rézkori pattintott kő lándzsahegy és kés, Szelevény–Öthalom

18

Késő bronzkor végi lábas edény, Kunszentmárton– Érpart–Gépállomás

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti emlékei A Körös és Tisza számtalan ága egykoron behálózta ezt a Tiszazugnak nevezett festői tájat. A vízfolyások árvízmentes partjain újra meg újra otthonra találtak lakóhelyet kereső elődeink. Az éltető víz közelségének, termékeny földjeinek köszönhetően a Tiszazug hazánk régészeti leletekben egyik leggazdagabb vidéke. A városban és környékén az 1800-as évek közepétől folytak régészeti ásatások. A nagyrévi és tiszainokai leletek felbukkanása után az 1860-as években megindultak a helyi feltárások. 1876-ban Tisza-Zugi Archaeológiai Magán-Társulat alakult Kovách Albert, Széll Farkas és Schweiger Alajos vezetésével. Hillebrand Jenő Pusztaistvánházán rézkori temetőt tárt fel. Dr. Csallány Gábor szintén sok ásatást vezetett Kunszentmárton környékén. Több mint 7000 évvel ezelőtt, az újkőkor kezdetén, Kr. e. 5000 táján vette birtokba ezt a vidéket az ember; benépesítette a folyópartokat, meghonosította a földművelést és az állattartást, elterjesztette a házépítés, a szövés-fonás, a kerámiakészítés mesterségét, mindazon tudást tehát, mely nélkül ma sem létezhetünk. Legtöbb településük éppen a Körösök partjain található, ezért a régészek Körös kultúrának nevezik ezt az írást még nem ismerő népességet. Az újkőkor szántóvetőit rézkori pásztortörzsek követték. Szervezett társadalmukról, főnökeik hatalmáról a puszatistvánházi temető sírjai tanúskodnak. A rézkor végén Kr. e. 4–3. évezred fordulóján Kelet-Európa sztyeppéiről érkeztek több hullámban népcsoportok. Az ő megjelenésükhöz köthető a számtalan, környéken látható halomtemetkezés, melyeket a népnyelv kunhalmoknak nevez. A bronzkorban több évszázadon át fennálló virágzó települések, már-már városok keletkeztek. Egymásra rakódott települési rétegeikből hatalmas dombok, idegen szóval „tell”-ek emelkedtek: Tiszaug–Kéménytető, Szelevény–Menyasszonypart, Nagyrév– Zsidóhalom, Csépa–Compó a régészeti kutatások máig kimeríthetetlen forrásai. A Kelet-Európa felől érkező szkítákkal és a nyugat felől hódító keltákkal megszűnik a vidék történelmének „névtelen” korszaka. Az új jövevényekről antik források szólnak. A kelták több gazdag temetkezését találták meg a régészek Öcsöd–Rédai-kert lelőhelyen. A római korban a Tiszazug is a „Barbaricum” része volt, a szarmaták lakták Krisztus születésétől a 4. század végéig és szinte minden alkalmas helyen megtelepedtek. A településsűrűségből nagy népességszámra következtethetünk. Ők a népvándorlás kor előhírnökei. Őket követően vált igazán mozgalmassá – az egész Alföldhöz hasonlóan – a Tiszazug története. Gepidák, hunok, avarok hódították meg egymást váltva majd leigázva a környéket. Az avarok emlékét is számtalan lelőhely őrzi, köztük az öcsödi temető, több lovas sírral, fülkés temetkezéssel. Kunszentmárton környékének legjelentősebb korai avar feltárása Csallány Dezső nevéhez fűződik. A Habranyi-telep nevű területen tárta fel a korszak egyik leggazdagabb ötvössírját, az ún. „kunszentmártoni ötvössírt”, melyben egy korabeli bronzműves nyugodott mesterségének szerszámaival eltemetve. Az avar kor előkelő férfijait rangjuknak megfelelően veretekkel díszített övvel, teljes fegyverzetben, a nőket finom kivitelű, értékes ékszerekkel temették el. Ennek az időszaknak sokszínű leletanyagában tűtartók, orsógombok, bronz karperecek, fülbevalók, bronz övdíszek szerepelnek a kiállításon. Kun fejedelmi sír mellékletei, Kunszentmárton–Jaksorérpart

19


Öcsöd avar kori temetőjéből származik kiállításunk sírrekonstrukciója. Az előkelő harcost vaskarddal, vaskéssel, reflexíjjal helyezték sírjába. Hatezer év csatáinak, vándorlásainak, békés évszázadainak emlékét őrizte már e föld, mire honfoglaló eleink a 9. század végén véglegesen birtokba nem vették. Kiállításunkban e gazdag régészeti emlékanyagból mutatunk be kis válogatást.

Avar kori sír rekonstrukciója

A kunszentmártoni ötvössír rekonstruált vértje (Készítette: Magyar András)

Ásatás Kunszentmárton határában

20

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Kunszentmárton története Már az Árpád-korban vonzotta a letelepedni vágyókat a Körös tiszta vize, a gazdag termőföldek, rétek. A középkori falu nyomait a régészek Kunszentmárton telekparti részén találták meg. A mai városka első írásos említését (Szentmárton) oklevéllel bizonyíthatóan csupán 1377-ből ismerjük,9 de lehetséges, hogy a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (Mortun falu, 1075), majd a Váradi regestrumban vagy Váradi jegyzőkönyvekben is írtak róla (1212–15). A tatárjárás után a török eredetű kunok érkeztek e területre, és a falu határa az ő megtelepedésükkel vált az évszázadok során a Nagykunság, e tiszántúli tájegység szerves részévé. Jelentőségét növelte, hogy a Tiszántúl középső részén a legkitűnőbb lehetőséget kínálta a Körösön a vízi átkelésKunszentmárton első ismert re, és az Erdélyből nyugatnak utazók a Cibakháza körüli tiszai átkelőhepecsétje 1677-ből lyen át folytathatták az útjukat Pest és Buda felé. Az idővel elmagyarosodó kunok a Magyar Királyság katonai szolgálat fejében kiváltságolt népelemei közé tartoztak, akiknek sajátos történeti fejlődése az évszázadok során az Alföld egészére komoly hatással volt. A 15. század közepén a források Szentmártonszállásról írnak, mely név már egyértelműen kun településre utal. 1447-ben oklevélben olvashatunk kun szálláskapitányának, Szentmártonszállási Lajos Jakabnak hatalmaskodásáról,10 aki a Nagykunság (ekkor Kolbázszék) Köröstől délre eső részeinek legfőbb ura lehetett. Utóbb a kunok feudalizálódása, a zavaros belviszonyok és a török hódítás nyomán nemcsak a kun szállások, hanem Külső-Szolnok vármegye települései között is említették Kunszentmártont. Feltételezhetően a településnek magyar lakosai, illetve magyar jogállású részei is lehettek. A 16–17. században adományozás és vásárlás útján több gazdája is volt a településnek. A rendelkezésre álló írott források, az adóösszeírások változatos és sokszor hányatott sorsról vallanak. 1521ben Szentmártont a török elleni harcban kitűnt Radics-Bosics családnak adományozták. 1535-ben Vásárhelyi Gergely és felesége kapta meg egyrészt a Radics-Bosics család kihalása miatt, másrészt mert e család Szapolyai Jánosnak, I. Ferdinánd ellenlábasának híve volt.11 Máig, mint Kunszentmárton történetének különleges eseményére emlékeznek a város lakói a Buda elfoglalása után, 1541. szeptember 18-án a Szent Koronával itt átutazó Izabella királynő látogatására.12 Magyar birtokosai a Habsburgok és a Szapolyaiak közötti hatalmi harcoknak megfelelően változtak. 1551-ben – de valószínűleg már az azt megelőző években – a Szapolyai-párti Peres Boldizsár tudhatta magáénak a vidék Külső-Szolnok vármegyéhez sorolt részét.13 Közben azonban a terület a Habsburg országrészhez került, és adóját is az egri vár fenntartására rendelték. Peres Boldizsártól Habsburg I. Ferdinánd 1557-ben vette el a birtokot, és az Székely Márton és Pejkes Péter gyulai katonák tulajdona lett. 1561-ben Kunszentmárton már a gyulai várnak adózott, de a vár 1566-os eleste után újra Egerhez tartozott. Így – az egri püspökség tizedösszeírása szerint – pénzt és vágómarhát juttatott a püspökségnek, valamint az egri vár főkapitányainak.14 Városi privilégium, 1807.

unszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. 2002. 17. K 10 Uo. 32. 11 Uo. 8., 66. 12 Uo. 68. 13 Uo. 69. 14 Uo. 72., 82., 87–89., 98–100., 95. 9

21


A település 1552-t (Szolnok elfoglalását) követően lett a török hódoltság része. A kettős adózás rendszerének kialakulásával a mohamedán hódítók saját állami és földesúri adóikat vetették ki a lakosokra, ezért szerepeltek a gyulai szandzsák 1567-es és 1579-es kapuadó összeírásában is. Török földesurai utóbb gyorsan változtak. A gyulai szandzsák török összeírásai a 16. század második felében 1567 1579 Kunszentmárton 92 kapu / 92 család 90 kapu / 90 család / (Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Szolnok, 2002., 89., 100.)

Az 1578–79-es birtokjegyzékben 97 jobbággyal szerepelt Kunszentmárton, melynek így mintegy 500 lakosa lehetett, ami a település viszonylagos nagyságára utal. 1599-ben Bornemissza Miklósnak adták zálogba Fodoróczi Péter fiai. A nádor ajándékozó levelében 1630-ban Kolláth Istvánra és Fodor Mihályra ruházta át az időközben kihalt Fodoróczi család birtokából.15 A nagykun települések és a nádor között létrejött úrbéri szerződések (1629, 1649, 1655) településlistáján pusztaként szerepelt Kunszentmárton, mely valószínűvé teszi, hogy nem lakták az 1600-as évek jelentős részében. 1686-ban Sennyei István lovaskapitány vásárolta meg Kunszentmártont Babay Zsigmondtól. A török korban a pusztítások következtében többször is elnéptelenedett a falu, s 1699-ben a Pentz-féle összeírás elhagyott nagykunsági falubirtokként emlegeti, mely 1683-ban vált először lakatlanná. A Nagykunság település-összeírásában 1709-ben már elhagyottként említették. A terület megszállását engedélyező 1717. május 24-én kelt iratban pusztaként szerepelt.16 A Rákóczi szabadságharc utáni években indulhatott meg Szentmárton-puszta benépesítése. A terület földbirtokosa, a kamara elsősorban a katolikus jobbágyok érkezését várta és támogatta, s ez a várakozás is szerepet játszott abban, hogy 1711-et követően nem indult meg azonnal a betelepedés. Régi iratok, visszaemlékezések vallanak az 1717-től ide érkező, túlnyomórészt jászsági származású, főleg Jászapátiból és Jászalsószentgyörgyről bevándorló telepesekről. A jászapáti lakosok Radics István, a település későbbi bírájának vezetésével érkeztek ide. A további évtizedekben a környező települések katolikus lakosságával egészült ki a falu. 1720-ban 41 családfőt írtak össze. A lakosság rohamos gyarapodására utal, hogy az 1725-ös összeírás szerint a lakosság elérte a 16.

A Dósa család 1883-ban 15 16

unszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Szolnok, 2002. 109., 114. K Uo. 117., 8–10., 134., 139., 145.

22

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A Piac tér, 1909.

Üzlet a főtér sarkán

századi méretét (1567-es adóösszeírás: 92 család; 1725-ös adóösszeírás: 117 család). Nagy csapást jelentett az 1739-es pestisjárvány, mely a lakosság csaknem felét (737 embert) követelte. A török kiűzése az országból meglehetősen kiürítette az államkincstárt. Lipót császár új bevételi forrásokat keresett, s 1702-ben eladta a Jászkunság területét, melyet a Német Lovagrend vásárolt meg. Az eladással korábbi kiváltságaikat elveszítő kunok és jászok sérelmeiket csak 1745-ben tudták orvosolni.17 Ekkor Mária Teréziának háborús kiadásaihoz jelentős pénzösszegre volt szüksége, s így az önmegváltás, latinul redemptió során földjeiket tetemes summával megválthatták, visszavásárolhatták. Visszakapták önállóságukat a jogszolgáltatásban, a közigazgatásban, szabadparaszti jogállást nyertek. A földjüket megváltók a redemptusok, a megváltásra képtelenek az irredemptusok lettek, s mellettük élt a nincstelen zsellérség is. A redemptusok és az irredemptusok közötti jogi és gazdasági különbségeket jól tükrözik a korabeli rendeletek. A redempció nagy lökést adott Kunszentmárton fejlődésének, hiszen ismét kiváltságos helység lett. A szabadparaszti társadalom jobb lehetőségei vonzották a betelepülőket. Mezőgazdaságát meghatározta, hogy hatalmas puszták tartoztak a településhez, mely jelentős állattartásra kínált lehetőséget (szarvasmarha, ló, juh). Kezdetben legelőként, kaszálóként használták a területeket, majd jellegzetes tanyai állattartást alakítottak ki. Fényes Elek 1837-ben már gazdagon termő gabonavidékként jellemzi és szól marhavásárairól, szőlőskertjeiről. Rendkívüli ütemben erősödött a kézművesipar, melyet a Jászkunságban eléggé korainak számító (1765) céhszerveződés igazol. Mivel Kunszentmárton ekkor még nem tartozott a városi rangú települések közé, ez rendkívüli dolognak számított. 1782-ben révprivilégiumot kapott a község, s 1806-ra első hídja is felépült.18 A település mintegy 90 év alatt a „semmiből” kinőve eljutott a városi rang megszerzéséig 1807-ben. A mezővárosi rangot elnyert település, s Nagykun kerületi székhely a 19. században lendületesen fejlődött. Folyami átkelőhelyként fontos szerepet játszott az Alföld forgalmának lebonyolításában. A kedvező földrajzi adottságok (folyóvíz, kiváló rét, legelő) megléte kecsegtette a betelepedőket és segítette az itt élők gyarapodását. A lakosság túlnyomó része továbbra is mezőgazdasági tevékenységet folytatott, de a városi címmel járó évi négy országos és egy hetivásár tartása kedvezően hatott az ipar és a kereskedelem élénkülésére. Ennek a jelentőségét abból is lemérhetjük, hogy a 19. század elejéig öt vásár tartásának jogát megszerző Jászberény és Mezőtúr területük kereskedelmi központjaivá váltak. Ugyanez a folyamat ment végbe a Békés, Csongrád és a Tiszazug kistáj határán fekvő Kunszentmártonban, melyet vásárai bekapcsoltak az országos kereskedelem vérkeringésébe. A 19. század folyamán a város vezető szerepet kapott a Tiszazugban, s e terület társadalmi, gazdasági, kulturális életének központjává vált. Kisipara, boltjai, vásárai az egész kistájat kiszolgálták. Az 1848–49-es 17 18

OTKA János – SZABÓ László 1980. 569. B Uo. 574.

23


Tanya

Hajókereskedelem a Körösön

események idején komoly áldozatokat vállaltak a kunszentmártoniak. Élelmezték az átvonuló hadseregeket, 105 fős nemzetőrséget állítottak ki, kisegítő honvédkórházat rendeztek be.19 A várossá válás olyan külsőségekben is megnyilvánult, mint a központ máig megmaradt képének kialakulása, a városi rangú középületek felépülése a 18. század végétől. A tanácsi jegyzőkönyvek az 1780-as évektől említenek vendégfogadót. A városháza 1813-ban, a Nagyvendéglő 1830-ban, a Nagyiskola 1837-ben készült el. 1822-ben új tornyot kapott a templom, majd 1895-ben új toronysisakot s 1909–10-ben két oldalhajót. 1849-ben megszülettek az állandó postaállomás felállításának tervei,20 mely bekapcsolta volna a települést az ország fő közlekedési útvonalaiba. 1850-ben elrendelték az utcák új elnevezését és a házak számozását.21 1870-ben rendezték a piacteret, betemették a kubikgödröket, s 1875-re elkészült a járdák építési terve. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulása (1876) után Kunszentmárton rendezett tanácsú város lett. A településhez tartozó Mesterszállás és Csorbapuszta elszakadása 1896-ban jelentős hanyatlást eredményezett, s jogilag nagyközséggé minősítették vissza a települést. A városi rang elvesztéséhez hozzájárult, hogy a paraszti árutermelés, a gabonakereskedelemből származó tőke nem volt elég erős hitelintézetek alapítására, komoly infrastrukturális beruházásokra (közművek, közlekedés, szállítás…) és főképp nem ipari befektetésekre. Egyéb városképző erők is hiányoztak, hiszen nem lett közigazgatási központ és forgalmi (vasúti) csomópont sem. A századfordulón – bár fejlődésének lendülete még tartott – a nagyközséggé visszaminősített Kunszentmárton kimaradt az állami városi támogatásokból. Saját anyagi erejére támaszkodva volt kénytelen folytatni a település formálását. Ám a lassan fejlődő infrastruktúra, a település kismértékű bővülése visszafogta az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdasági termelés növekedését. A lassan változásnak, előre lépésnek is megvoltak a (szerény) jelei. A hitelrendszer bővülését a Népbank és a Kunszentmártoni Takarékpénztár után létrejött Gazdasági Takarékpénztár (1896) jelezte. A századfordulón megalakultak az első szövetkezetek. A vasút, a hajózás, az építőtevékenység a kor gazdasági növekedésének központi tényezője volt. A vasútvonalak (1885. Pusztatenyő–Kunszentmárton, 1887. Kunszentmárton–Szentes) nem csupán a búza szállítását biztosították, hanem felgyorsították az ország kulturális, gazdasági változásainak, jelenségeinek eljutását az itt élőkhöz. Az egyesületek, körök saját székházakkal büszkélkedhettek, s a Gőz- és Kádfürdő (1903) mellett a Körös Szálló (1909) is elkészült. Megalapították az ipariskolát (1888). A Nagyiskola államosításával egy időben még négy kisebb iskola készült el. 1910-ben létrejött a Polgári Fiú és Leányiskola. Mátray Lajos téglagyáros felajánlása tette lehetővé 1910-ben a Körös Védgát elkészítését.22 S ZML Tjk. 1848. 683., 716., 723–724., 743., 756. SZML Tjk. 1849. 9. 21 SZML Tjk. 1950. 354. 22 PUSZTAI Gabriella 2008. 170–171. 19 20

24

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A háború kitörésekor, 1914-ben katonai kórház létesült a községben. 1918 novemberében a köztársaság kikiáltása mellett foglaltak állást a kunszentmártoniak.23 A következő év március 23án népgyűlésen ismertették a forradalmi változásokat, megalakították a munkás- és paraszttanácsot, a direktóriumot. Terveik megvalósítását a román csapatok gyors közeledése megakadályozta. A rablásokat, gyújtogatást, fosztogatást 1920 elejétől az ellenforradalmi terror követte. Magyarország az első világháború előtti kiemelkedő ütemű fejlődés után a két világháború között Európa leglassabban fejlődő országai közé süllyedt.24 Kunszentmártonban szerény növekedés indult meg az 1920-as, 30-as években. Területileg is bővült Kunszentmárton, 1925-ben Kungyalut és Istvánházát csatolták hozzá. A szálloda, a fürdő felépülése már jelezte a polgári, városi igényeket. Az építkezések folytatódtak, s elkészült az Ipartestület székháza, a Református templom. Magánházak szintén épültek, 1925-ben 350 házhelyet osztottak ki. Ugyanebben az évben avatták fel az új közúti hidat. Ezek a beruházások előnyösen hatottak a foglalkoztatásra. Körvonalazódott a „Nagykunszentmárton” koncepció, s zászlajára tűzte Kunszentmárton várossá fejlesztését, a régi tiszazugi pozíció visszaszerzését. Az infrastruktúra fejlődő területe a villamosítás lett (Kunszentmárton–Tiszazug Villamosítási Rt.). A Horváth testvérek malomtelepén létrejött a kunszentmártoni villanytelep, s 1923-ban elkezdődött a villanyvilágítás kiépítése Kunszentmártonban. Lassú ütemben bővültek a közlekedés lehetőségei. 1927-ben telepítették az első benzinkutat, 1936-ban indult meg Tiszakürt felé a buszjárat, majd megjelent az első személytaxi. Az őszi-tavaszi gabonaszállítások idején a Körös tekintélyes hajóforgalmat bonyolított le. 1943-ban indult az első személyhajó-járat a Körösön. A közúti áruszállítás lófogattal zajlott. Komoly elmaradások mutatkoztak a vasúthálózat további bővítésében. Hiányzott a Tiszazugot átfogó vasúti pálya (csak 1952-ben épült meg), de a hídvám is a szabad kereskedelmet akadályozta. A téli esőzések idején még kocsival is alig lehetett közlekedni a településen. Csupán 1935-ben indult a községi utak aszfaltozása. Mindez jelentősen hátráltatta egy jól működő belső piac létrejöttét. Az 1930-as évek elején csak néhány utcában volt kiépített téglajárda, s lényeges változást csak a háború előtti évek hoztak.25 Kunszentmártonban a megélhetés forrását elsősorban mindig a mezőgazdaság jelentette. Szántóterületei, rétjei a 19. század végéig dinamikusan növekedtek, istállózó tanyai állattartása erősödött. A Nagykunság más településeihez hasonlóan búzát, árpát, kölest, kukoricát, zabot termesztettek. Az 1800-as évek elejéig a fő tartott állat a szarvasmarha volt, amelyet fokozatosan a juh váltott fel. Az istállózó állattartás egyre általánosabbá vált a belső határban, a rideg állattartás a pusztákra került ki.26 1896-ban a puszták elcsatolása visszavetette a szarvasmarha- és juhtenyésztést, de 1940-re

Aratás, 1920-as évek

Szüret után

OTKA János – SZABÓ László 1980. 571. B 24 BEREND T. Iván – RÁNKI György 1972. 183. 25 PUSZTAI Gabriella 2008. 180–181. 26 BAGI Gábor 2008. 102. 23

25


mindkettő ismét jelentőssé vált a sertéstartással együtt. Az ipar virágzó területének minősült a malomipar és a téglagyártás. A Horváth- és a régi Trincz-féle malom, a betekincsi malom mellett 1910ben megalapították a kor műszaki színvonalán álló Cseuz malmot, s a Cseuz liszt a híres alföldi lisztek közé lépett elő. A gyáripar fellendülése 1935-től a kisiparosokra is hatást gyakorolt, s még ösztönzőbben érintette őket a háborús konjunktúra 1938-tól. A ruházati ipar, gépgyártás, építőipar kapott jelentős megrendeléseket. 1937-ben a Kunszentmártoni Szövőüzem 80 munkáslánnyal működött,27 s beindult a Palásthy-féle rosta- és terményszelelőket gyártó üzem.28 A Mátray gőztégla- cserép-, és agyagárugyár kunszentmártoni és csongrádi telepe az Alföld legnagyobb gőztéglagyáraként hirdette magát 1935-ben. A következő vállalkozásokkal folytathatjuk a sort: a Malomipar Vállalat Kft., a Weiss Testvérek fűrésztelepe, a Schweiger fatelep, az id. és az ifj. Szűcs Lajos gépjavító üzeme, Bozsik János földbirtokos és téglagyáros.29 A második világháború idején a község lakosságának zöme helyben maradt. 1944 szeptemberében az iskolákat kórházakká rendezték át. Október 6. éjjelén szovjet légitámadás sújtotta Kunszentmártont. A következő három napon a szovjet csapatok kiszorították a németeket. A helyi harcok során közel hetven ember vesztette életét, s hatszor érte légitámadás a települést. 1944 végét gyors politikai átalakulások jellemezték. Megalakult a Magyar Kommunista Párt, a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének helyi szervezete. A helyi Nemzeti Bizottság átvette a Munkástanács szerepét és feladatkörét. 1949-re lezárultak a társadalmi-politikai változások, s a proletárdiktatúra bevezetését radikális államosítások kísérték. Kialakult az állami és a szövetkezeti ipar dominanciája. 1948 októberében létrejött Szolnok megye második termelőszövetkezeti csoportja a Zalka Máté, majd a Búzakalász és a Zöld Mező, kisipari termelőszövetkezetek alakultak (Ruházati, Cipészipari Ktsz., Építőipari Ktsz. stb.). Az 1960-as évek végén kezdődő és az 1980-as évekig folyó iparosítás gyors és jelentős méretű volt. Olyan nagy- és középüzemek jöttek létre, mint a hagyományos bőrfeldolgozásra épülő Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat, a Beton- és Vasbetonipari Művek Kunszentmártoni Gyáregysége, melyek létszáma az 500 főt meghaladta. Kunszentmárton az 1980-as évekre a megye déli peremének egyetlen számottevő iparral rendelkező települése lett. Ekkor 14 ipari telephely és üzem jellemezte a községet. Az ipar népességmegtartó ereje 1981–85 között vált érezhetővé. Ez stabilizálta a település központi

Zenészek unszentmártoni Híradó, 1937. XX. évf. ápr. 25. K Kunszentmártoni Híradó, 1937. XX. évf. máj. 16. 29 A Faluszövetség útmutatója. Kunszentmárton, 1935., HMA 27 28

26

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Felvonulás a Kossuth Lajos utcán, 1956. május 1.

szerepkörét a térségben, s hozzájárult Kunszentmárton 1986. január 1-jei várossá nyilvánításához. Ám nem oldotta meg hosszú távon a foglalkoztatási problémákat. 1986-ban 5604 fő aktív keresőből 1300 fő ingázott Martfű, Szentes, Kecskemét, Szolnok, Mezőtúr felé.30 Ma Kunszentmárton a kistérségi szerveződés szerint 11 településből álló Tiszazug központja.

Az Árpád-korban létrejött település fejlődésének jelentősebb állomásait tablók fotói, dokumentumai, digitális fényképek ismertetik meg a látogatókkal. Korabeli újságmásolatok vallanak Kunszentmárton két világháború közötti éveiről. Interaktív térképek segítenek a település térbeli elhelyezésében, a jász betelepülés útvonalának megértésében.

30

GULYÁS Imre 2001. 217.

27


KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Kézműves műhelyek


A kézműves- és a kisipar története a második világháborút követő rendszerváltásig A török kor után, 1717-től Kunszentmárton-puszta látványosan gyors ütemben vált a Nagykunság déli részének fontos településévé. Több mint valószínű, hogy a török kor pusztításai után ide érkezők között mesteremberek is voltak. 1728-ban 29 kézművesről van tudomásunk.31 A 18. század közepétől (a redempciónak32 is köszönhetően) a lakosság növekvő száma és igényei egyre több iparosnak biztosított megélhetést a faluban. Kunszentmártonban 1765-ben jött létre az első céh, mely A szűcs céh zászlója többféle szakmabeli mester egyesülése volt. A korai céhszerveződés jelentőségét és a település rendkívül dinamikus iparfejlődését akkor értékelhetjük igazán, ha tudjuk, hogy a Jászkunság nem csak az Alföld, de az egész ország egyik legkevésbé iparosodottabb területének számított 1848 előtt. A céhek a legtöbb településen csupán a 19. század első harmadában alakultak meg. (Jászberényen, Mezőtúron, Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason kívül csak Kunszentmártonban létezett céhszervezet a 18. században.33) A fejletlenség egyik oka, hogy a Nagykunság a török időkben jobban elpusztult. Városai, s konkrétan Kunszentmárton várossá fejlődése az újratelepítés miatt jóval később indulhatott. Az első céh létrehozásában és működtetésében létszámuknál, befolyásuknál fogva nagy szerepet játszottak a szűcsök, csizmadiák, szabók. A nagyállattartás főleg a bőrt feldolgozó iparágak fejlődését ösztönözte. Nem véletlen, hogy a szűcsmesterség a kezdetektől a közelmúltig meghatározó kisipari ágazat volt a településen.34 Már az 52 céhváltó mester között 8 szűcs volt.35 A földrajzi adottságok is kedveztek a „bőrös mesterségeknek”, hiszen sok vízre volt szükségük, s a Körös a település szélén folyt. Kunszentmárton csizmadiái nagy hírnévre tettek szert a környező vidéken. A 18. század végén a legtöbb céhmester közéjük tartozott. A csizmadia-, cipészszakma erős tradíciója egészen a 20. századig hatott. A szabószakma korai fejlődéséhez több ok járult. Kunszentmárton, mint kun jogállású település köteles volt bandériumot állítani. A banderiális katonák egyenruhája komoly megrendelést jelentett, s lényeges hatást gyakorolt az itt élők öltözködésére. A mezővárosi jelleg és a földbirtokos kisnemesi jelenlét szintén elősegítette ennek az iparágnak a megerősödését. A város az idegenből érkező mesterek számára a 19. század első felében is kívánatos hely volt a letelepedésre. A várossá válást követő öt évtizedben az iparosok száma 2-3-szor olyan gyorsan nőtt, mint Szabólegény vándorkönyve 1874-ből a lakosságé. ISS József 1979. 131. K Mária Terézia oklevele 1745-ben engedélyezte a jászkunok számára a megváltakozást vagy redempciót, cserébe visszakapták kiváltságaikat, s az ország önálló törvényhatósággal bíró, személyileg szabad lakosai lettek. 33 EPERJESSY Géza 1967. 39. 34 Eltérően az országos átlagtól, ahol a legjelentősebbek a ruházati iparok a (szabó ...), majd az élelmezési iparok (hentes, pék…), s csak ezután következtek a vas- és fémiparok (kovács, ötvös…), a bőripar (tímár, szíjjártó…), a faipar (ács, asztalos…). 1828-as adatok. Gyimesi 1994. 112. 35 SZABÓ István 1974. Kiállításvezető 6. 31 32

30

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

1812-ben 70 iparos36 1810-ben 4383 lakos 1830-ban 126 iparos37 1830-ban 5975 lakos38 A lakosság száma 1810 és 1830 között 32,2%-kal nőtt, míg a céhes iparos száma 1812 és 1830 között 80%-kal. Szakma szerint 1830-ban a következőképpen oszlottak meg: takács 22, köteles 1, asztalos 6, pintér 1, kalapos 1, lakatos 11, festő 1, szíjgyártó 2, szabó 13, csizmadia 35, tímár és cserző 6, szűcs 15, kovács 9, bodnár 4.39 Ugyancsak látványosak a század közepének statisztikai adatai. A Pest-budai Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából 1853-ban készült összeírás a 219 céhes iparosról, 41 segédről, 49 inasról.40 Az egyesült céhek irataiban41 ugyanez a felsorolás szerepel kibővítve még négy szakmával. Ezek szerint 1853-ban 231 mester dolgozott Kunszentmártonban, s mellettük még a kontárok, a céhen kívüliek.42 Ha elfogadjuk, hogy Kunszentmártonban 1677 családfőt és 231 mestert számláltak, akkor 13,7%-ra tehető az iparosok aránya, s ez már valóban kiugróan magas még az országos átlaghoz képest is (alföldi mezővárosok átlaga: 10-12%). A mesterek között legtöbb továbbra is a szűcs, a csizmadia, valamint a takács volt.

A Kunszentmártoni Ipartestület elöljárósága 1908-ban (Szabó Tamás tulajdona) S ZML Kunszentmártoni Egyesült Céhek jegyzőkönyve 1765–1872. 4. k. 16. Szabó céh. Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz. 38 BAGI Gábor 1995. 266. 39 Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz. 40 SZML Főbírói iratok. Kunszentmárton, 1851–54. 179. 41 SZML Kunszentmártoni Egyesült céhek iratai 1829–1873. Céhek pénztárkönyve 10. sz. számadáskönyv, névjegyzék. 42 SZML Kunszentmárton, Mesternyilvántartás 1803–1854. 12. doboz 36 37

31


Kunszentmárton tehát a 19. században elérte a jászsági települések iparosodottsági fokát.43 A rendelkezésünkre álló adatok alapján azonban az is bizonyítható, hogy nemcsak elérte a Jászkunság szintjét, de minden 32 lakosra jutó egy iparosával az országos átlagot is jóval meghaladta.44 Erős kézművesipara megnövelte a város jelentőségét a környező falvakban élők, a vásárba járók, a különböző szolgáltatásokat igénylők Mesterlegénnyé avató bizonyítvány számára. Az iparosok a helyi igények kielégítésén túl több kézműipari ágban nagyobb mennyiségű árut termeltek a környékbeli piacokra, s vittek az ország nagyobb vásáraira, segítve a város területi központtá alakulását, erősödését. Kunszentmárton a 19. században valóban piacközpont lett, bár szállítási nehézségekkel, rossz utakkal, a magyar belső piac hiányával terhelve. A céhes ipart az 1800-as évek közepétől egyre több változás érintette. Az 1859. december 20-án kihirdetett iparrendtartás 14 kivételével az összes ipart szabadnak minősítette, melyek bejelentés után űzhetőek lettek. A céhektől elvették a szakmai minősítés jogát, megfosztva őket alapvető funkciójuktól. 1872-ben az országgyűlésben elfogadott törvény a céhek megszüntetéséről csak lezárta a folyamatot, s szabad utat nyitott a munkaerő-áramlásnak. A kézművesipar növekedése az 1870-es években lassult le Kunszentmártonban, s ettől kezdve inkább az országban lejátszódó gazdasági változások függvényében alakult. A régi kézművesipar 1890-re felbomlott, és kapitalista árutermelő kisipar bontakozott ki a csupán csírájában meglévő nagyipari formák (téglagyár, malmok) mellett. A 19. század végének polgárosodása helyet adott a városban a modern szolgáltatóiparoknak. A lakosoknak lassan megváltozott a viselete, tárgyi és lakáskultúrája, bár a paraszti múlt számos elemét megőrizve.45 Az élelmezési, ruházati kisipar bővült, egyes iparok differenciálódtak, s létrejöttek az új szolgáltatóiparok, az építőipar (kisipari jelleggel) és a hozzá kapcsolódó vasipari ágazatok. A differenciálódás folyamata Kunszentmártonban egyértelműen a század második felében indult, s meg sem közelítette azt a sokszínűséget, mely a nagyobb városok fém-, élelmiszer-, textilipari ágazatait jellemezte. 1824-ben könyvkötő,46 1826-ban kéményseprő47 (bár a tanácsi jegyzőkönyvekben már 1766-tól fel-felbukkantak) 1829-ben külön női48 és férfiszabó,

1850-ben nyerges, 1853-ban mézeskalácsos, 1869-ben órás,49 1879-ben aranyműves telepedett le.50

„ A Nagykunság és Külső-Szolnok megye Mezőtúrt és Tiszafüredet leszámítva sohasem érte el ezek iparosodási szintjét.” BOTKA János – SZABÓ László 1980. 52. 44 EPERJESSY Géza 1967. 175. 45 SZABÓ László 1982. 17–18. 46 TURCSÁNYI István 1973. 2. 47 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1826. 297. 48 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 2146. 49 TURCSÁNYI István 1973. 2. 50 SÍPOS Orbán 1880. 206–210. 43

32

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

1877-ig nyolc pék kísérelte meg a műhelynyitást, a házi sütés miatt kevés sikerrel.51 Feltűnően korán, 1868-ban említik a több éve a városban működő állandó fényképészt.52 Karcag, Kunhegyes, Kisújszállás, Mezőtúr, Túrkeve városok közül csak itt dolgozott fodrász.53 Az új ízlést szolgálták a század végétől Bozsik Kálmán lakásdíszként megjelenő kerámiái, homlokzatdíszei, Beleznay műbútorasztalos polgári jellegű, de mégis paraszti ízlésű bútorai. A helyi építőiparban a tégla- és a cserépégetést idegenek végezték az állandó téglaégető (1804) s az első helybeli cserépégető (1823) megnyitásáAz iparosok székháza 1901-ben ig. A városi tégla- és cserépégető monopóliuma 1872-ben szűnt meg. A hagyományos technikák háttérbe szorultak, s a szakmunkát igénylő, modern építőipar felvirágzott. A Mátray téglagyárat, az Alföld egyik legjelentősebb téglagyárát 1891-ben alapították. 1910-ben már 12, a húszas évek közepén 25 kőműves dolgozott Kunszentmártonban, s megjelentek az építészek, akik terveztek és vállalkoztak is.54 Az 1870-es évek gazdasági válsága, a céhek megszűnése valóban nagy csapást mérhetett a kézművesek jelentős részére. A 19. század utolsó 2-3 évtizedében a születő kisiparnak meg kellett küzdenie nemcsak a kontárok, parasztiparosok konkurenciájával, hanem a közlekedés javulásával a vasúton az ipari tömegtermelésből vidékre kerülő áruk versenyével is. Aggasztó volt a gyorsabban fejlődő osztrák gyáripari termékek beáramlása. A tímár- és takácsmesterek alig voltak képesek talpon maradni a beözönlő osztrák bőr- és textilárukkal szemben. Hanyatlottak a népélethez köthető iparok (szűrszabó, fonó-szövő stb.). Molnár Mihály55 az 1830-as évektől az 1870-es évekig dolgozott, mint szűrszabó. Öt gyermeke szűrszabó lett, így Ignác nevű fia is, akinek testvérei később szakmát váltottak, mert a századfordulón a szűr kiment a divatból. Kunszentmártonban az 1920-as, 30-as években már nem dolgozott szűrszabó. A századforduló, a 20. század eleje a szolgáltatóipar megerősödését is magával hozta. Az élelmiszerellátásban a munkamegosztás gyorsan haladt. 10 hentest és 3 mézeskalácsost Ökrös Ferenc szabóműhelye, jobbról ifj., balról id. Ökrös Ferenc tartott el a város, az első URCSÁNYI István 1973. 2. T Iparosok jegyzéke 1868. aug. 10. SZML közvetlenül levéltárba utalt iratok (KL) 87/1868. SÍPOS Orbán 1880. 206–210. 54 SZABÓ László 1982. 366. 55 Id. Paczolay Gábor nyugdíjas tanár dédapja. FAZEKAS István 1982. 228. 51 52 53

33


cukrász az 1800-as évek végén alapított üzletet.56 A ruházkodásban egyre nagyobb súlya lett a szabónak, cipésznek, kalaposnak. A szabómesterek a férfiruha elkészítésén túl szerepet játszottak a divat, a kívülről jövő hatások közvetítésében. E foglalkozás elterjedésének köszönhető továbbá a népviselet polgárosodása is. A neves fényképész, Sáray Szabó Albert fotóin az 1910-es évektől határozottan polgári jellegű viseleteket láthatunk. Fejlődött a szálloda és a vendéglátóipar, 1909-ben elkészült a Körös Szálló. Az 1905-től dolgozó Beleznay Ferenc asztalos műhelyében a jobb módú lakosság is kielégíthette igényeit.57 A vas- és gépipari szakmák is bővültek (a kovácson kívül a mezőgazdasági gépjavító, vasúti javítók). Megjelentek az első nyomdák és újságok. Az iparosok vidéken még nehezebben fogadták a termékstruktúra és a technika megújításával kapcsolatos kihívásokat, mint a nagyobb városokban. Az új piacok, igények felmérését viszont segítette a vásározás és a vándorlás szokásának megőrzése. A gazdaság átalakulásához alkalmazkodók saját termékeik mellett igyekeztek gyárit is árulni vagy beépíteni termékeikbe (pl. Nagy Sándor cukrászdájában, a Jauernik rézműves műhelyben). Alkalmazkodtak az új ízléshez, javítottak a technikai felszerelésen. Sikeresen szálltak szembe a gyáripar versenyével Kunszentmártonban a cipészek és a szabók, folyamatosan emelkedett számuk a második világháborúig. A szitások közül talpon maradt és virágzó ipart épített ki Szabó András az első világháborút követően. Szintén átvészelte a kezdeti nehézségeket a gyáripar által sújtott kötélgyártók közül az 19. század negyvenes éveitől napjainkig dolgozó Roskó család. A kisipari vállalkozások felfutása nem csupán a tőkétől, a hitellehetőségektől függött. A századfordulótól virágzásnak induló kunszentmátoni műhelyek, a mester mellett dolgozó inasok, segédek

Gőzgép a Horváth testvérek malmában 56 57

USZTAI Gabriella 1993. 155. P TÓTH Judit 1982. 398.

34

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

számának növelésével, a szaktudás, a szerszámkészlet korszerűsítésével érték el sikerüket (Papp Péter szűcsműhely, Nagy Sándor cukrászat stb.). Mások olyan munkaigényes termelési ágakat kerestek, ahol még nem jelentett veszélyes versenytársat a gyáripar (pl. az 1920-as évektől itt dolgozó ékszerészek). Az 1870-es évektől szűkültek a szűcsök lehetőségei. A legelők összezsugorodása mellett sújtotta őket, hogy a gyáripari termékek is népszerűbbek lettek. Bár a parasztok vásároltak tőlük, de kevesebb subát tudtak már eladni. Ám a nagy múltú, híres szűcsdinasztiák (Papp, Bíró, Pásztor, majd a Parti stb.) kihasználva a századfordulótól a szőrme divatját, egészen napjainkig folytatták mesterségüket. Az iparos dinasztiák egy része tehát megerősödött magas színvonalú szakmai munkájuk elismertsége, az üzlet modernizálása, új termékek bevezetése nyomán, s túlélte a kisipart érő csapásokat, a szövetkezeti, gyáripari konkurenciát. Kunszentmártonban 1873-ban megszűntek a céhek, az iparosok ügyeivel mintegy másfél évtizedig a község elöljárói, a város vezetői, a szolgabírók foglalkoztak. A Kunszentmártoni Ipartestület 1887. augusztus 20-án alakult meg (ekkor 243-an fizettek tagdíjat, alig többen, mint 1853-ban), s 1949-es feloszlatásáig intézte az iparosok ügyeit, védte érdekeiket. 1898-ban vették meg első székházukat,58 majd három évvel később vásároltak a mai művelődési ház helyén egy nádfedeles, imittamott beázó épületet, melyet lebontottak, és helyén közadakozásból újat építettek 1927-ben. Egyik legfontosabb eredményük a megyeszerte elismert ipariskola létrehozása volt 1888-ban. Az ipartestület több volt, mint egyszerű iparszervezet. Tagjai erkölcsi, politikai, társadalmi magatartásukkal példát igyekeztek mutatni, képezték magukat szakmájukban, fiataljaik az Iparos Ifjak Önképzőkörébe jártak. Többen az elöljáróság tagjai voltak, megyebizottsági tagok, haladó törekvések képviselői. Társadalmi egyesülete az Iparoskör volt, mely ünnepi gyűléseket, műkedvelő, népművelő előadásokat, bálokat rendezett.59 A 19. század végén Kunszentmárton iparának fejlődését erősen befolyásolta, hogy 1896-ban elveszítve városi rangját nagyközséggé lépett vissza a település. Az ipartestület megalakulása után ugyan mérsékeltebben, de 1925-ig folytatódott a kisipari konjunktúra, majd stagnált, s az 1930-as évek közepén ismét megindult. A kisipar átmenetileg kedvező helyzetbe került a háború, a forradalom után, mivel a Trianont követő zűrzavarban, munkanélküliségben egyedül több eséllyel próbálhattak szerencsét az emberek, ennélfogva tömegesen váltottak iparengedélyt. Az ipartestületben – elsősorban a háború következtében –1917-ben rendkívül kevesen, 177-en fizettek tagdíjat.60 1925-ben már jelentős számú (315) iparost írtak össze. Érdemes megvizsgálni, mely szakmák népszerűsége okozta a gyors létszámnövekedést. Az osztrák konkurencia eltűnésével nőtt a kevés tőkét igénylő szabóipar súlya. Népszerű kereseti lehetőséggé vált ez a szakma az elszegényedő középosztálybeli hölgyek számára.61 A csizma lassan ment ki a divatból. A két világháború között olyan csizmadiák neve vált fogalommá, mint Devánszki Ignácé. A cipésznek továbbra is nagy konkurenciát jelentettek a cipőgyárak, a tömegtermelő kézi üzemek. Az országban a cipésztanulók száma 1930ra lecsökkent,62 de Kunszentmártonban az erős hagyományok és a vásárlóerő miatt az országos tendencia a legkevésbé sem érvényesült, s a második világháborúig egyre többen nyitottak műhelyt. S ZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1887–1894. Jegyzőkönyv 1. k. 1888. febr. 2., 1894–1899; Jegyzőkönyv 1. k. 1898. márc. 6. TURCSÁNYI István 1970. 3. 60 A kunszentmártoni ipartestület bevétel és kiadási naplója 1887–1917. HMA; Botka János – Szabó László 1980. 577. 61 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1940. nov. 6. HMT/Ad 381–2009. 62 SZULOVSZKY János 2005. 281. 58 59

35


A szűcsök egy része ekkor már nem önálló iparosként dolgozott, hanem nagyobb műhelyekben bérmunkát vállalt. Jövedelmező vállalkozást vezetett a korszakban Papp Péter. A műhelyek üzemmé, nagyüzemmé válására Kunszentmártonban nem találtam példát a két világháború között. Mégis a szocialista rendszer kisiparban végzett rombolása ellenére is volt akkora hatása a szűcsöknek, hogy dr. Papp Péternek (a mester fiának) kezdeményezésére megalapították a Pannónia Szőrmegyár kunszentmártoni gyárát 1967-ben. Az üzemmé válás felé csupán az 1989-es rendszerváltás után indulhatott el egy-egy műhely. Ennek szép példája Parti József szűcsmester vállalkozása, akinek unokája ma a legnagyobb szűcsüzemet működteti a városban. Kunszentmárton az 1930-as évek fellendülő építkezései, komolyabb megrendelései előtt is elegendő munkát tudott adni asztalosainak. Az ipariskolában 1901–1902-ben már 15-en tanultak asztalosnak, ugyanannyian, mint cipésznek.63 1927-ben 15 asztalosmester tevékenykedett a községben, s egy közülük temetkezési vállalkozást is vezetett.64 Nem érzékelhető ez a fellendülés az ácsoknál, kádároknál. A fémiparban sikeres, virágzó műhelyt vezettek a Jauernik testvérek (Ferenc, Károly, Miklós), akik többek között saját találmányukat, a Jauernik-féle permetezőt gyártották. A kovácsok a mezőgazdaságon kívül a közlekedésre szakosodtak. 1911–12-ben már két géplakatos tanult a lakatosokon kívül. Fellendült a borbély- és fodrászipar: 1901–1902-ben 6 borbélyt oktattak,65 a 40-es években 19 borbély, 1 fodrász, 1 borbély-fodrász dolgozott.66 Soós László borbély és fodrász az 1920-as évek elején nyitott üzletet, s nem csupán szakmájának vált kiváló mesterévé, de Kunszentmártonról készült fényképfelvételei pótolhatatlan dokumentumai korának. Az építőiparban több lett az önálló, műszaki értelmiség. Gyalai Simon építőmester vállalkozását a Községi Téglagyár haszonbérletével bővítette 1931-től.67 A közművesítéssel egyre több gáz-, vízvezeték-, központifűtés-szerelő állt munkába. A gáz- és petróleumlámpák helyett bevezetett villanyvilágítás a villanyszerelők számát növelte (1935-ben két műszerész és villanyszerelő élt a településen68). Az élelmiszeriparban a cukrászat fejlődött legerősebben. Sorban nyíltak Nagy Sándor tanítványainak cukrászdái, közöttük megyeszerte híres üzletek, mint Hegedűs Károlyé vagy a ma már három nemzedékre visszatekintő Talmácsi cukrászat. A gazdasági válság előtt 1929-ben 320 önálló kisiparost, 110 iparsegédet, 131 iparostanoncot tartottak nyilván, s 53 ipari tanulót szabadítottak fel.69 A válság évei erősen visszavetették a beinduló gazdaságot, s az 1932-es árvíz csak tetézte a károkat a településen. A tönkrement kisiparosok egy része budapesti gyárakban, üzemekben próbált szerencsét. Dezsőfi György lakatosmester Kispesten vállalt munkát. Újításai, szabadalmai a széntüzelésű kályhák hatékonyságát növelték. Kovács Károly sikeres cukrászdát üzemeltetett, hiszen sokáig Pesten tanulta az újfajta termékek elkészítését. A talpon maradást segítette az iparosok kétlakisága, szoros kapcsolatuk a mezőgazdasággal (pl. Németh István kovács családja). Általában a jobb módú mesterek birtokoltak szőlőt, melyet napszámossal műveltettek, mint Szabó szitásék. A szezonális iparosok vagy a kis jövedelműek mezőgazdasági bérmunkát vállaltak. A magyar gyáripar fellendülése a 30-as évek közepétől a kisiparosokra is hatást gyakorolt, s még ösztönzőbb volt a háborús konjunktúra 1938-tól. Nagy reményeket fűztek iparosaink a gazdasági kiállításokhoz. A Faluszövetség 1935-ös járási nagy kiállítására 445 kiállító jelentkezett, köztük a helyi iparosok színe-java. Budapestről „két filléres gyors hozta a látogatókat”. Az Ipartestület fennállásának 50. évfordulóját méltóképpen ünnepelték meg az 1937-es ipari kiállítással.70 J ÓZSA László 1982. 304. NOVÁK István 1982. 188. JÓZSA László 1989. 23. 66 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–49. Smuta Kálmánné tulajdona. 67 GULYÁS Imre 2002. 90. 68 JÓZSA László 1989. 48. 69 JENEI József – JÓZSA László – TURCSÁNYI István 1970. 88. 70 A Faluszövetség útmutatója. Kunszentmárton, 1935., HMA; Kunszentmártoni Híradó, 1937. augusztus 8. XX. évf. 32. sz. 63 64 65

36

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A kunszentmártoni iparosok nem csupán számukat tekintve voltak kimagaslóak. Minőségi árut termeltek, s hírük – elsősorban a bőrös iparosok híre – a kiállítások, a vásárok, a nagyobb megrendelések révén messzire eljutott. Papp Péter MÁV-nak készített irhasubái jóval fölülmúlták a Budapesten gyártott subákat. Parti József tanítómesterével együtt készített hímzett subája a lipcsei kiállításon 1938-ban aranyérmet nyert. A második világháború alatt a cipészek többször kaptak prémiumot a minőségi katonai bakancsaikért.71 Bozsik Kálmán fazekas elismerő okleveleit összeszámolni sem tudjuk. A második világháborút követő években, 1948–49-re a kisiparosok elveszítették érdekvédelmi szervezetüket, majd a legtöbben saját műhelyüket is. A kisiparosság a község területi központtá válásának jótékony hatását már nem érhette meg 1950-ben. Bár Kunszentmárton a 20. század közepén elveszítette önálló kisiparosai, kisipari műhelyeinek mintegy 80%-át, hagyományaiknak, öröklődő szakértelmüknek köszönhetően jöhettek létre a település gyáriparának fontos elemei, s a rendszerváltás több jelentős vállalkozása. A ma élő iparosok nemcsak az elődök szakmai fogásait őrzik és alkalmazzák műhelyükben, hanem idézik szállóigévé vált mondásaikat, s ápolják a legnagyobb mesterek sírját, s megemlékeznek róluk ma is.72

Kunszentmártoni iparosok 1978-ban Balról: Szabó János asztalos, Papp József szobafestő, Pásztor János szűcs, Tarr Miklós kovács, Bozsik Béla szabó, Elek András bádogos, Papp Gergely gumijavító Ülők: Varga Károly kőműves, Kakuk Simon cipész, Papp István szűcs, Tóvízi …, Tigyi Károly szabó, Kiss Mihály cipész

71 72

unszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1943. jan. 31. HMT/Ad 381–2009. K PUSZTAI Gabriella 2008. 181–182.

37


Egy édes mesterség Az édes íz szeretete az ember vele született tulajdonsága. Ez az emberi tulajdonság rangot teremtett az édességkészítés számára. Ám csak a sokáig édesítőszerként használt méz és nádcukor után a 19. század elejétől elterjedő répacukor siettethette a cukrász kézműipar kialakulását, elterjedését.73

Kunszentmárton első cukrászai A cukrászok megjelenése előtt mézeskalácsosok, pékek elégítették ki a helybéliek édességek iránti igényét. Az 1898–99-es tanévben az ipariskolában 16 foglalkozást oktattak, melyek között már a cukrász is felbukkant.74 Kunszentmárton első cukrászáról azonban csak 1900-tól találtunk hiteles feljegyzéseket az iparos tanonclajstromban. E szerint Szabó Mihálynak már a századfordulótól voltak cukrász- és mézeskalácsos tanulói mintegy 30 éven keresztül.75 Üzletéről azonban szinte semmit sem tudunk, csupán a 10-es évektől maradtak fenn szórvány adatok.76 Valószínűleg éppen ezért tartják ma is a település első cukrászának inkább Nagy Sándort, aki 1909-ben nyitotta meg üzletét, melyet az első világháború végén nála tanuló Vígh István (leendő sógora) vett át 1942-ben. Az 1910-es évek elején a lakosság igényeinek növekedésével megnyílhatott a harmadik cukrászat is Kiss József vezetésével. A Kunszentmártoni Hiradó 1920. január 6-án Kalajkovics Antal új cukrászdáját hirdeti a Körös-parton. Nagy Sándor tudását számos tehetséges segédjének adta át, többek között Hegedűs Károlynak, aki 1926-ban fővárosi színvonalon berendezett üzletet nyitott. Kovács Károly cukrász népszerűségét Pesten tanult termékeinek köszönhette.77

Hegedűs Károly cukrászmester

Vígh István, Kovács Károly, Berta Ferenc, Huszár András cukrászmesterek

ORSÓDY Mihály 2000. 8. B JÓZSA László 1982. 304. SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Tanonclajstrom 1900–1949. 76 Közérdek, 1911. 12. sz. 3. 77 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 73 74 75

38

Vígh István cukrász

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Nagy Sándor cukrászmester (1885–1958) Nagy Sándor 1885-ben Kunszentmártonban született. Két leánytestvére után ő volt a harmadik gyermek. Hat elemi iskolai osztályt végzett, majd Zsibrita Mátyás mézeskalács-bábosnál inaskodott. Nagy Sándor nem elégedett meg mestere tudásával, évekig vándorolt, míg megtanulta a torta, a linzer, a cukorka, a grillázs stb. készítését. Későbbi sokoldalúsága a mesterségben ennek köszönhető. Üzletét a Zsinór úton nyitotta meg, műhelye a Deák Ferenc utcában állt. Segítője és társa Vígh Ida lett, akit 1911-ben vett feleségül. Ettől kezdve ő szolgált ki az üzletben. Nagy Sándort 1914-ben vitték el katonának. 1918-ban hazajött, s a műhelyt rögtön az üzlet mellé telepítette. Cukrászdája egyre népszerűbbé vált a helyi lakosok és a Tiszazugban élők körében. A cukrászok egész nemzedéke nőtt fel Nagy Sándor keze alatt. Saját családjában heten követték a mesterségben. Tanítványai közé tartozott: Vígh István, Hegedűs Károly, Stepán László, Hegedűs István, Dékány Nagy Sándor cukrászmester feleségével János, Talmácsi Károly, Horpácsi Imre, hogy csupán néhányat említsünk. Nagy Sándor a kunszentmártoni iparosok között nagy tekintélyt szerzett szakmai tudásával, s az igen jól jövedelmező üzlettel. Tagja volt az Ipartestületnek, alapító dísztagja az Iparoskörnek, a Kereskedelmi Kör pártoló, a Polgári Iskola alapító tagként tarthatta számon. 1942 februárjában vonult nyugalomba, s szülőhelyén 73 éves korában, 1958. augusztus 14-én érte a halál.

39


Talmácsi Károly cukrászmester (1918–1994) Kunszentmártonban született 1918. június 14-én. A polgári iskolai évek után híres cukrászmesterünk, Nagy Sándor vette fel tanulónak 1932-ben. Segédként, majd vezető segédként is nála dolgozott 1936-ig. Követve az elődök hagyományait 1937-től négy éven át neves mestereknél bővítette tudását Budapesten, Bécsben, Komáromban. Nagy Sándor mindig visszavette, és örült az új recepteknek és mesterfogásoknak. Mestervizsgáját 1940. június 4-én tette le Debrecenben, majd ipart váltott. 1942 áprilisában cukrászdát nyitott Kunszentmártonban, a Kossuth u. 24. szám alatt. Feleségével, Csík Máriával két fiúgyermeket neveltek fel, mindkettő cukrász lett. Cukrászdáját 1948-ban áthelyezte a Kossuth utca 30. szám alatti házába. 1951-ben az államosítás során bezárták üzletét, elvették berendezését. Ezt követően 1954-ig a kunszentmártoni ÁFÉSZ cukrászüzemét vezette, Talmácsi Károly később ipart váltott, üzletét azonban nem kapta vissza. Piacokon, azután az cukrászmester 1958-ban visszavásárolt üzletében árulta termékeit. 1970-re az egész ház korszerű cukrászüzemmé fejlődött, amely kisebb-nagyobb átalakításokkal jelenleg is működik fia, Talmácsi József s unokája, Talmácsi Krisztián cukrászmesterek irányítása alatt. A mester 1994. május 27-én Kunszentmártonban bekövetkezett haláláig mindig bejárt a műhelybe és tapasztalatával segítette a munkát.78

Az üzlet és a műhely A mester, Nagy Sándor műhelyében az asztalokon kívül csupán egy beépített kemence és a tűzhely állt. Innen nyílt a raktár, ahová a parasztgazdák hordták be a tejet, túrót, tejfölt, vajat, tojást hetente több alkalommal. Ide kerültek a gyümölcsök (eper, málna, barack stb.) is, melyekből fagylalt, szörp, lekvár készült. A lakodalmas, őszi szezonban egy-egy szombatra 300-400 tortát rendeltek a sütemények, cukorkák mellett. Karácsony előtt éjjel-nappal folyt a szaloncukor formákba öntése és csomagolása. 1939-ig minden munkát kézi erővel végeztek a műhelyben, s csak 1940-től használtak gépeket (Wertheim fagyasztógép, ostyasütőgép). Az üzletben zárt, üveges pultokban kínálták a tortát, a süteményeket állványon, a cukorkákat üvegekben, a sokféle teasüteményt üveges fiókban lehetett kiválasztani. Gyári árukat is hoztak saját készítményeik mellé a Stühmer, a Szerencsi, a Dreher, a Hollós cégektől. Már a negyvenes években folyamatosan kaptak nyers kávét, melyet itt pörköltek meg, majd törökösen főztek. A vendégek rendelhettek málnaszörpöt, limonádét, szódavizet és vizet. Az uzsonnateremben márványasztaloknál szolgálták fel a kávét, limonádét, az édességeket a tonett székeken ülő vendégeknek. Leánderrel körbefuttatott, lámpákkal díszített kerthelyiség nyílt az üzletből, mely gyakran zsúfolásig telt az ide látogatókkal. „Minden első osztályú volt. Szolnokon a Kádár cukrászda süteményei utol sem érték.”79 akos Antalné, szül. Vígh Ida visszaemlékezése. Kunszentmárton, 1991. május 6.; Talmácsi József visszaemlékezése. Kunszentmárton, 2011. B július 14. 79 Dr. Szirom József visszaemlékezése. Kunszentmárton, 1992. június 12. 78

40

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Termékek Nagy Sándor évekig vándorolt, míg megtanulta a később oly közkedvelt süteményeinek elkészítését. „Százféle” áru került cukrászdája pultjaira: csokoládék: táblás csokoládé, kosarak, praliné, desszertek, öntött csokoládéfigurák; kelt tészták: kalács, diétás kalács, briós; sütemények: linzerek, édes és sós teasütemények (15-20 féle), torta, rolók, krémesek, mignonok; grillázs, nyalóka, mentolcukor, maláta, szaloncukor, egyéb cukorkák, fondant-készítmények (öntött tojás, nyúl stb.), mézeskalács bábok; fagylalt és parfék.

Gazdag tárgyi, írásos hagyatékának, valamint visszaemlékezéseknek köszönhetően kiállításunkon egy vidéki cukrászműhely és -üzlet képét idézzük fel a 20. század első feléből. A helyiség alapterülete korlátozta lehetőségeinket, s ezért számban az eredetihez képest kevesebb, néha jelzésértékű berendezési tárgyat helyeztünk el, mint pl. a falba épített cukrászkemence előlap. A szerszámok Nagy Sándor, Talmácsi Károly és Hankó Lászlóné tulajdonából kerültek gyűjteményünkbe. A kiállítás díszmunkáit Talmácsi József és Talmácsi Krisztián készítették.

Részlet az állandó kiállításból

41


A lábbeli készítői A csizma, bár már a 18. században terjedt használata, általános viseletté a 19. század elején vált. A parasztság, mint legdrágább lábbelijét, meglehetősen kímélte. A cipő mindennapi használata a magyarság körében csupán a század második felében terjedt el.80 Korábban mezítláb jártak vagy kapcát, bocskort, csizmát hordtak. A cipő esetleg ünnepi alkalmakkor került elő. A kövezett utak, járdák segítették népszerűvé válását. Csizmadiák, cipészek A csizma, cipő, papucs magas színvonalú elkészítésének több évszázados hagyománya van városunkban. Csizmadia- és cipészmestereink híresek voltak tudásukról. Csizmadiák valószínűleg már az 1717-ben induló újratelepülés óta éltek nálunk. 1745-ben az írások név szerint is megemlítik Juhász Józsefet.81 Az 1765-ben megalakult első céh tagjai között is megjelentek. Céhalcsoportjuk 1812-ben vált ki a közös céhből 18 fővel.82 Suszterlegények 1818-ban már bizonyosan tanultak kunszentmártoni mestereknél, s az 1850-es évek céhnyilvántartásai a csizmadiától elkülönítve tartják nyilván szakmájukat.83 1830-ban a városka 126 mesterének mintegy egynegyede (35-en) csizmadiaként dolgozott.84 A céhes iparosokról készült összeírásban 1855-ben 31 csizmadia és cipész szerepelt.85 A 20. század első évei a cipészet felvirágzását jelzik. Ekkor 23 mesternél tanultak inasok a helységben. Az 1920-as években a tanonclajstrom 54 mestert sorolt fel. Közöttük tekintélyes, elismert szakemberek voltak. Kakuk Matuzsálem, az Iparoskör elnöke 1893-tól működő műhelyében 10-12 segéddel dolgozott. Devánszki Ignácz a két világháború között vált keresett mesterré. A lakodalmakon a vőlegények Devánszki mester által készített csizmában táncoltak. A béresek a gazdáikkal úgy egyezkedtek, Devánszki Ignácz csizmadia műhelye hogy a fizetés mellett még egy pár Devánszki készítette lábbelit kapjanak, mert azt javítás nélkül 5-6 évig használhatták.86 Az 1940-es években olyan nagy nevek dolgoztak a szakmában, mint Szarka János, akit pontos, megbízható, tetszetős munkája miatt a „cipészek Paganinijeként” emlegettek megrendelői.87 Az utolsó békeévben, 1938-ban a település 378 kisiparosából minden ötödik lábbelikészítésből élt.88 Később ez a tradíció játszott szerepet abban, hogy a Tisza Cipőgyár létrehozta üzemét Kunszentmártonban 1968-ban. ENE Zsuzsanna 1964. 22., 33. B JÓZSA László 1982. 297. SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1765–1872. 4. sz. könyv, Szabó céh 169., 17. 83 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 2146. 84 Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz 85 SZML Kunszentmártoni összeírások. 1855. 288. 86 PUSZTAI Gabriella 2003. 19–20., 2006. 16. 87 GULYÁS Imre 2002. 249. 88 JENEI József – JÓZSA László – TURCSÁNYI István 1970. 243. 80 81 82

42

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Szarka János cipészmester

Kuna Imre cipészmester

A műhely Szűcs Imre 1946-ban a főutcán nyitotta meg műhelyét. Az indulás nem volt egyszerű. Pesten egy kereskedésben 40 pár kaptafát vásárolt, s a Zrínyi utcában bérelt ki egy kis helyiséget havi 40 forintért. Az utca felől üveges kirakat fogadta, s néhány mestermunkával csalogatta a megrendelőket. A berendezést – a segítőkész jó barátoktól kapott – fenyőfa deszkákból csináltatta (egy 2,5 méteres panglit, 4 suszterszéket, 4 hokedlit és egy kaptafatartót). Két kereskedő ismerőse egy pulttal és egy nagy fiókos szekrénnyel ajándékozta meg, hogy teljes legyen a felszerelés. A mester a pulton szabta az anyagot, s a hozzá tartozó hatalmas fiókokban raktározta. Az ablak alatt a cipészvarrógép állt. Kezdetben Szűcs Imre még egyéni megrendelésekre dolgozott, s az üzletet magas szintű mesterségbeli tudása sikerre vitte. Népszerűsége ellenére 1953-tól folyamatosan át kellett állnia a vásári cipőkészítésre, mivel jó minőségű alapanyaghoz (az igényesebb megrendelők számára) elég nehéz volt hozzájutni. A mester és az állandóan mellette dolgozó két segéd és két inas feltöltötte a raktárat, majd ezzel a készlettel járták a környező piacokat, vásárokat. A mester a műhelyben először a szabásmintát készítette el, összeállította a felsőrészt és átadta a segédnek, aki a teljes cipőt összerakta (rátette a kaptafára, talppal, sarokkal látta el). Az inasok kezdetben csak a javításokkal foglalkoztak. A termékek között női és férficipők egyaránt szerepeltek. Népszerű volt a női fűzős félcipő séta sarokkal, a női száras cipő, a női spanglis (pántos) félcipő kubán sarokkal, a férfi ünneplő félcipők (pl. francia kaplis), a férfi száras cipő. Az 1950-es évektől jó üzletnek számított a csizma készítése, mert jóval drágábban lehetett eladni, mint a cipőt.

Szűcs Imre cipészmester (1921–2008)

Szűcs Imre cipészmester

89

A mester 1921. december 14-én született Kunszentmártonban. Édesapját korán elveszítette, s nem sok lehetősége maradt a továbbtanuláskor a szakma kiválasztására, hiszen drága szerszámokra, műhelyre nem jutott pénz: így lett cipész. A négy keserves tanulóév alatt sokszor még a havi egy pengő hetven fillér biztosítási díjat sem tudta kifizetni. „A 10-20 filléres borravalókból szedtem össze a pénzt, amelyet tehetősebb családoktól kaptam. Nagyon nehéz volt. Édesapám öreg kaptafáit árultam a piacon, egy párat 40 fillérért. A gyerekek, a komák csúfoltak: „a tönkrement cipész”. Végül mestere segített a fiatal fiún és kitűnő tanulmányaira, példás magatartására tekintettel kifizette a biztosítást. Szűcs Imre kiváló eredménnyel szabadult fel 1937-ben, s már ekkor elismerő oklevelet kapott a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamarától. 26 évesen nősült meg és két gyermeket neveltek fel. 1960. január 1-jén lépett be a cipészszövetkezetbe, de másfél év múlva már a martfűi Tisza Cipőgyár alkalmazta, ahol 22 évet töltött.89

Szűcs Imre önéletrajza. HMA 5576.

43


A cipő készítése A mester megmérte a megrendelő lábát, s elkészítette a szabásmintát a méret alapján. A cipő fejét a bőr legjavából kellett szabni, gyenge részét (slamp) nem használhatták. A szabás után jött a serfelés művelete, az alkatrészek (nyelv, szár stb.) széleinek a kifaragása, levékonyítása egy éles késsel, hogy az behajtható legyen. A kifaragott részt gumicementtel kenték be, és a minta után hajszálpontosan behajtották az alkatrészek széleit, vagyis bebukkolták. Következett az összeállítás, összeragasztás s a közbélelés vászonnal (ha vékony volt az anyag). Ezután az alkatrészek összetűzésére került sor. A fejet a szélek letisztázása után tűzték fel. Ezután a mester beringlizte a felsőrészt és ezzel elkészült. Meg kell említeni, hogy a fejbőr és a bélés közé oldalerősítő bőrt (ibejstim) is tettek. Kövér János cipészmester Ekkor jutott el a mester az ún. alja megmunkálásához. A hozzávaló anyagokat czugihernek nevezték. Legelőször a kaptafát kellett méretnek megfelelően előkészíteni. Ha a kaptafa mérete kisebb volt, mint a láb mérete, kipótolták (bőrből készült kaptafa kipótlók: alszni, halb alszni, tyúkszembőr, húsbőr, anslóg). Ha eddig eljutottak a munkafolyamatban, a cipész ránézte a fölsőrészt a kaptafára, hogy jó-e, s nyolc-tíz szeggel felerősítette, felíberelte. Következett a riktolás a kemény áru elkészítésére. Ezeket a kemény speciális anyagokat vízbe áztatták s hagyták, hogy finoman megpuhuljanak, sanftolódjanak. Az alkatrészeket – a talpbélés (branzol), az orrkeménység (kapli), kéreg, ráma – megmunkálták, riktolták (körbevágták a kaptafa méretére), serfelték. Következett a beragasztás arany csirizzel (búzalisztből készült). Fontos művelet volt a kaptafára foglalás, cvikkolás egy különös fogóval (falczang). Ezután a felsőrészt bevarrták a talpbéléshez, a branzolhoz (bindolás). A rámázás során 16 mm széles bőrcsíkot szegeztek fel faszeggel a cipő szélére. A rámázás következtében egy kis homorú üreg keletkezett, amelyet kitöltöttek. A talp alatti kitöltést ballédernek nevezték, a lágyék alattit glengstukknak. A gleng-erősítő lehetett vékony falemezből is (horopont). A talpállítás: a megpuhult talpat klostán nevű kő vagy vasüllőn kikalapálták (kloffolás). A talpat pontosan a ráma mellett éles késsel (kneipp) körülvágták, s megadták a pontos formát. Ezután bejelölték a faszegezés vonalát. Először mintegy tíz helyen szegezték meg a talpat (hefftelés) ár (bórer) és kalapács segítségével. A faszeg helyén az árat kalapáccsal beleütötték, majd ebbe a lyukba került a faszög. Ezt követte a sarok felépítése. Egy keskeny bőrcsíkból felszegezték a kantnit (sarokrész), s erre építették a sarkat, melynek elemei a flekkek (unter- és oberflekkek). Amikor ezzel elkészültek, összeállt a cipő. Következett a sróbolás, vagyis a cipő peremét fareszelővel fazonra reszelték. Éles, pattintott üvegcseréppel körülkaparták a cipőt (abczigolás), hogy a reszelőnyomot eltüntessék. Ezt követte a glózolás (smirglipapírral lesimították a peremet). Amikor készen voltak, a glenget (lábboltozat rész) és a kantot (sarokrész) kiabnemolták, magyarul a peremet levágták egyágú késsel. A snittvassal felnyomták a snittet (snittvassal körbenyomták díszítésként a perem oldalát),

44

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

gleng-vassal a glenget (lesimítják a glengrészen a peremet), az ampasz anflijával pedig a kantot (vagyis a sarokrészen is lesimítják a peremet). Hátravolt még a festés, mely politúrral történt. Majd jött a pucolás, brenolás meleg vasakkal, felmelegített viasz segítségével. A jó brenolás olyan volt, mint a tükör. A kaptafa kihúzása, lásztolása után a faszegek kireszelését végezték el talpreszelővel, továbbá a talpbélés beragasztását csirizzel. Ezt követte a kész cipő befűzése és kikészítése. A kikészítés történhetett speciális pasztával, vagy speciális festőfolyadékkal.90

A múzeumban látható kiállítást Szűcs Imre cipész visszaemlékezése alapján rendeztük be Kövér János segítségével, műhelyfelszerelésével. A szerszámok Szűcs Imre, Kövér János, id. Kuna Imre műhelyéből származnak.

Varrógép és cipészasztal a kiállításban

90

Pusztai Gabriella: Interjú Kövér János cipésszel. Kunszentmárton, 2011. július 1.; Sindel Edit: Interjú Szűcs Imre cipésszel. HMA 5007.

45


A fény mesterei Talán a fénykép a legtitokzatosabb mindazon tárgyak közül, melyekből összeáll és szövevénnyé sűrűsödik az a környezet, amelyet modernnek látunk. Minden fénykép valóban egyegy rabul ejtett élmény, s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírnivágyással teli tudat számára.91

Fényképészek Kunszentmártonban Az első állandó fényképész – a szomszéd városokat jóval megelőzve – már az 1860-as években letelepedett.92 1898-ban Sáray Szabó Albert indította el üzletét, s vált hosszú időre a település keresett fényképészévé. Első női fotográfusunk, Ungár Gizella a Piac téren nyitott műtermet (1915–19), de már a megelőző években is fogadott tanulókat.93 A fényképészet jó lehetőség volt a szakmát elsajátítani, dolgozni akaró nők számára. A tanonclajstromok számos női tanulót jegyeztek fel. A Turul Műteremben egy Fankovics nevű mester működött 1920tól, majd segédje Spitzer Sári 1921-től.94 Az 1940-es években már Sáray Szabó Albert tanítványai Bárdos Jolán és Mészáros János (1941-től) saját műhelyeiket működtették.95 Az Ipartestület nyilvántartásában 3 fényképész szerepelt 1941 és 1949 között.96

Mészáros János fényképész S USAN Sontag 1981. 9–32. Iparosok jegyzéke 1868. aug. 10. SZML közvetlenül levéltárba utalt iratok (KL) 87/1868. Debrecenben 1858-ban, Kecskeméten 1860–70 körül, Szolnokon, Szentesen, Baján az 1880-as években alapítottak műtermet. BERECZKI Ibolya 1982. 414. 93 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 94 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Tanonclajstrom 1900–1949. 95 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 96 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona. 91 92

46

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Sáray Szabó Albert fényképész (1869–1956) Sáray Szabó Albert 1869. augusztus 14-én született Békésszentandráson. Fiatal koráról szinte semmit sem tudunk. 1890 körül báró Harkányi uradalmába került, ahol hat évig kulcsárként alkalmazták. Ezt követően tanulta ki a fényképész mesterséget.97 Szolnok legismertebb fotográfusánál, Szigety Henriknél dolgozott segédként 1896-tól. Mestere nagy tudású szakember volt, aki pályája csúcsán, 1903-ban József főherceg udvari fényképésze kitüntető címet nyerte el. Sáray 1897-ben szabadult fel, s a következő évben ipart váltott. 1899-ben feleségül vette Kézsmárki Erzsébetet. Első műhelye a Piac téren állt, majd a főutcára költözött át a mai művelődési ház helyére. A humoráról is jól ismert fényképész gyorsan közkedveltté vált. Az első világháború idején, kihasználva tehetségét, haditudósítóként dolgozott. Új műtermét – mely 1927-ben nyílt meg – Bethlen Gábor utcai házánál építette fel. A mester élete végéig itt dolgozott. 87 éves korában távozott felesége után. Sírja a Felső-temetőben található.98 Az idős fényképész majd fél évszázados monopóliumát az utódoknak nehéz volt megtörni, a közönség megszokta és szerette őt. Fényképek ezreit készítette el, melyek korának pótolhatatlan dokumentumai. Forrásul szolgálnak helytörténészeknek, néprajzkutatóknak, antropológusoknak, vallás- és fotótörténészeknek.

A műterem és a műhely Sáray Szabó Albert, legnevesebb fotográfusunk napfényműtermet alakított ki. Oldala és teteje üvegből készült, s csupán sötétedésig lehetett használni. A felszerelése igen egyszerű volt, csupán egy háromlábú gép egy 13×18-as kamerával, valamint kazetták. A csekély számú díszlet viszonylag változatos hátteret, környezetet biztosított a fényképezéshez. A falat, amely előtt a vendégek álltak, az első években csupán meszelték. Később a szebb háttér érdekében különböző festmények kerültek rá (geometrikus minta, vízparti részlet, oszlopok, kerítésrészlet bokorral, valamint egy kastélyablak hatalmas sokkarú gyertyatartóval). A fényképezésnél két szőnyeget használtak, egy rombuszmintásat és egy perzsa utánzatot, melyeket vagy a földre fektettek vagy az asztalra, mint terítőt. Asztalból egy kicsi magas, és egy konyhaasztal nagyságú állt a műteremben. Fotelból és székből több is látható a képeken. A gyerekeknek játékokat, képes kockákat, babákat, macikat adtak fotózás közben.99

Sáray Szabó Albert fényképész (jobbra) S CHEFTSIK György 1935. 112. 98 HOLLÓ András HMA 3619. 99 BERECZKI Ibolya 1982. 427–428. 97

47


A fénykép előhívása A fényképek előhívása helyben, a laboratóriumban zajlott napfény segítségével. Mesterünk ugyanis napfénypapírt használt. Az ilyen eljárás során a kép nem a megvilágításkor képződő latens kép előhívásával, hanem közvetlenül a fény hatására keletkező fémezüstből jött létre. Ezért a másolást a napfényre kitett másolókeretben végezte. Előhívásra nem volt szükség, csupán rögzítésre. Sáray Albertnél ez a következőképpen történt: „Üveglapon szárított Sáray… azt spiritusszal lekentük, utána ilyen hintőporral, (fédervájsznak neveztük), és akkor azzal szépen a pórusokat betömtük. Még én is volt, amikor használtam, ha elromlott a szárítógépem. És akkor azt vagy a napra vagy télen a meleg szobába tettük, s akkor az lepergett magától. Ha piszkos volt, akkor ráragadt a kép s tönkrement. Tehát lassúbb volt, de szebb volt a tükörfényezése” – emlékezik vissza Mészáros János fényképész. Sáray Albert fényképészi működése végéig nem barátkozott meg azokkal a technikai újításokkal, amelyek már az 1920-as években elterjedtek. A világítás, majd a gépi berendezés korszerűsítését mégis kénytelen volt elvégezni. Az 1938-tól Sáraynál segédkező Mészáros János már a modernebb gázfénypapírral dolgozott, s krómlapos elektromos szárítóval váltotta fel a napon történő pozitív szárítást. Felvételeit mesterséges fénynél készítette, s portréin igyekezett az arc karakterét, a fotóalany egyéniségét visszaadni.100 Kiss Mátyásné Sáray Szabó Albert fényképe jellegzetes beállítással

A zselatinos szárazlemez A zselatinos szárazlemeznél egy igazán sikeres eljárást, az új ezüstbromid emulziót használták, s lényegében máig használják. 1871-es megjelenésekor nem csupán egyet jelentett a sok fotótechnikai felfedezés közül, hanem az egész fotográfia megújulásának, népszerűvé és ezáltal tömegessé válásának eszköze is lett. Ezzel együtt járt egyrészt a fényképezés kézműves jellegének lassú megszűnése, másrészt ugrásszerűen megnőtt a fényképezők száma. Már rövid idővel feltalálása után kész, felönthető emulziót árultak hozzá. 1878-tól kész lemezt is lehetett kapni. A múzeum tulajdonában lévő üvegnegatív lemezek fotói többnyire ezzel az eljárással készültek. Jellegzetes károsodásáról, a szélektől befelé induló, szivárványos fényű, sárgás ezüstkiválásról ismerhető fel.

100

BERECZKI Ibolya 1982. 428–429.

48

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Üveglemez, üvegnegatív, üvegkép Az üvegnegatív üveghordozóra készített fénykép. Ilyen pl. az amphytípia, a kollódiumos nedves eljárásos negatív és direktpozitív, a zselatinos szárazlemez. De készült pl. pigment- vagy guminyomat is ilyen alapra. Az első színes felvételi anyagok pl. az Autochrome is hasonló hordozóra készültek.

A kiállítás a vidéki fényképész műtermek korabeli egyszerű berendezését idézi, s az 1930-as évek hangulatát tükrözi. A terembe egy korabeli fényképész-laboratórium kellékeit (az előhívás eszközei, nagyítógépek, retuspult stb.) helyeztük el. Polcokon mutatjuk be az alapanyagokat s néhány korhű fényképezőgépet. Festett műtermi háttér mellett tekinthetők meg a fényképezés közben használt kellékek. A falakon körben Kunszentmártonban, s elsősorban a Sárayműteremben készült fotók árulkodnak a kedvelt beállításokról, témákról, a mester szakértelméről. Különálló vitrinben kisebb válogatást adunk a múzeum tulajdonában lévő mintegy 10 000 üvegnegatívból. A tárlatot a cibakházi fényképész, Kiss István néhány eszköze egészíti ki.

A fotóműterem a kiállításban

49

Retuspult


Mesterségünk címere: a suba A szűcsök bőröket szabtak, varrtak, készítettek ki. A mesterség régi voltára utal, hogy szűcs és ködmön szavunk bolgár–török eredetű. Szűcsöket már a tihanyi apátság alapító levele (1055) is említ.101 Kunszentmártonban e mesterség a 18. századtól a csizmadia mellett a másik jelentős bőrös szakma volt.

Szűcsök Kunszentmártonban A nagyállattartás főleg a bőrt feldolgozó iparágak fejlődését ösztönözte a településen, hiszen a lakosság igényei mellett egy-egy szakma elterjedtségét meghatározta az is, hogy milyen nyersanyag állt rendelkezésre. A céhalapítás idején már 8 szűcs látta el a lakosságot, minden hetedik mester közéjük tartozott. A céhszervezet fennállása alatt 1765-től 1872-ig 114-en kérték felvételüket a tagok sorába.102 A mesterek számát vizsgálva jól látható e szakma Szűcslegények nevei 1837-ből súlyának gyors növekedése a korabeli számadatokból. A 19. század közepén készült céhes összeírásban a legtöbb mester, 66 a szűcsök között volt.103 Az 1860as évek közepén kimagaslóan sokan, 69-en dolgoztak Kunszentmártonban a kontárokon kívül, míg a kunsági városokban átlagosan 15–20-an.104 Az 1847-es vagyonösszeírás azt is bizonyítja, hogy jövedelmük sem volt elhanyagolható, hiszen a második osztályba tartozó 10 mesterember között három szűcs volt.105 Dominanciájukat mutatja, hogy bár kissé megkésve, 1865-ben akartak önálló céhet alapítani.106

Molnár Rafael szűcslegény vándorkönyve

Parti József szűcsmester

A szabó és szűcs céh tagjainak jövedelem lajstroma, 1821.

agyar Néprajzi Lexikon 1992. 122. M SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1812–1885. 5. sz. könyv, Vegyes céh. 103 SZML Főbírói iratok. Kunszentmárton, 1851–54. 179. 104 Fazekas István 1982. 228. 105 Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz. 106 FAZEKAS István 1982. 224. 101 102

50

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Az 1849-től kibontakozó és az 1870-es évekig tartó országos agrárkonjunktúra a földművelés előretörését vonta maga után. A gazdálkodók egyre nagyobb területet törtek fel, s a 19. század második felében már drasztikusan csökkent a legelőterület, az állatok száma. Az 1870-es évektől szűkültek a szűcsök lehetőségei, s a gyáripari termékek is egyre népszerűbbek lettek. Sípos Orbán 1879-ben a megyéről írt jelentésében107 a városban már csak 14 szakmabelit vett számba. A századfordulótól ismét divatba jött a szőrme, melyre a két világháború között jelentős szűcsműhelyek (Pásztor, Bíró, Papp) épültek Kunszentmártonban. A mesterek egy része ekkor már nem önálló iparosként dolgozott, hanem nagyobb műhelyekben – mint Papp Péter jól működő vállalkozása – bérmunkát vállalt. Parti József 1957-ben indította el kunszentmártoni műhelyét, mely kiváló szaktudásának köszönhetően a korszakban végig virágzott.108

Pásztor család

Ifj. Pásztor János

A család valószínűleg már az 1800-as évek közepén büszkélkedhetett neves mesterekkel. 1853-ban, majd három évvel később is egy-egy Pásztor nevű szűcsmestert avattak a céhben.109 Pásztor Márton 1847-ben született, s mintegy 12 évet szolgált a katonaságnál. Ennek is köszönhető, hogy csak 30 éves korában, 1877-ben alapította meg tímárműhelyét. Az első szűcs a családban, az 1881-ben született Pásztor János volt. Fia, ifj. Pásztor János 1929-ben látta meg a napvilágot, s 1946-tól segédként, majd három év múlva mesterként vállalt munkát édesapja mellett, s dolgozott egészen haláláig (1993). A „bőrös szakma” negyedik generációját a legifjabb Pásztor János képviselte az elmúlt harmincöt évben. 1968-ban tette le mestervizsgáját. Mindketten fontos szerepet játszottak a település iparos társadalmában. Ifj. Pásztor János a Népművészeti Egyesület tagja volt, s számtalan kiállításon vett részt. Díjat nyert a frankfurti Handwerk ’98, az Esztergom 2000 kiállításon. Subái, szűrjei, hímzett mellényei többek között a szolnoki Damjanich, a szigetvári Zrínyi Múzeumban láthatóak. A Pásztor család utolsó szűcsmestere Kunszentmártonban hunyt el 2002. szeptember 2-án.110

A műhely A műhelyben a fő termék a második világháború előtt a suba volt, subás szűcsöknek is nevezték Pásztorékat. A mester a bőrt felvásárolta, s a tímárhagyományokra építve ki is készítette, majd feldolgozta. Havonta legalább 30 suba került ki a kezük alól. Egyedi megrendelésre ugyancsak bármit elkészítettek. A jó minőségű bőr biztosítására ifj. Pásztor János saját rackajuh-nyájat is tartott. Jelük minden elkészült darabra rákerült (fekete-zöld szív piros száröltéssel, a szegőszélen zöld lefonással). Ifj. Pásztor János édesapjával közös műhelyt tartott fenn, bár ő már divat-szűcstermékeket is készített. Felesége, Hegedűs Ilona segédkezett mellette 1969-es házasságkötésük után. Varrt, hímezte a nagykunsági, alföldi motívumokat. A subán kívül, melyet teljes egészében kézzel varrtak, bundát, női mellényt, férfimellényt, kisbundát, férfikabátot, egyujjas kesztyűt, muffokat, gyermekkabátot, ülésre szőrpárnát készítettek. S ÍPOS Orbán 1880. 206–210. 108 PUSZTAI Gabriella 2006. 57. 109 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 2146. 110 A Pásztor család iratai. Iparhatósági igazolvány. HMT/Ad 805–2011. 107

51

Id. Pásztor János szűcsmester


A bőr kikészítése, szabása, varrása A nyers bőrt a szennytől, húsdaraboktól megtisztították, majd szárították. A kikészítés első fázisa az áztatás volt, ahol a bőr visszanyerte rugalmasságát. A bőröket kivették a vízből, és lóvakaróval lehúzták a maradék szen�nyeződést. A mosást szappangyökérporral és mosószódával végezték. A gyorsabb eredmény elérése érdekében a vízbe hajtogatott bőröket még kb. egy órán át taposták. Ha már nem volt fag�Bőrmosás a Körös-parton (Balról haladva Papp István, gyús a bőr, akkor lóvakaróval lecsapták Ványó József, Tigyi Imre, Papp Mátyás, Papp István, Teleki Béla, a szappangyökérhabot és kiáztatták tiszKocsis Imre, Hegedűs Menyhért, Talmácsi Károly) ta vízben a bőröket. Ezután következett a húsolás, amikor deszkán húsolóvassal végigmentek a bőrön, hogy az esetleg rajta maradt húsdarabokat leszedjék, valamint egyöntetűbbé tegyék a bőrt. A következő művelet a szőrmekikészítés legfontosabb művelete, a csávázás volt. A kád vízbe bőrönként fél marék sót, egy marék korpát s fél marék árpalisztet szórtak. A csávázás két hétig tartott, miközben forgatták nap mint nap a bőröket. Kiszedték, csurgóra akasztották, s kicsapták a földre a levet. A száradás előtt a nedves bőrt zsírozták, puha kefével faggyút, disznózsírt dolgoztak az irhába, hogy puha maradjon. Száradás után a raktárba került utánérésre. A szőrével, bőrével egymásra helyezett darabok összefülledését nevezték utánérésnek. Később a bőrt kelesztették, vizes ruhával puhították. A sarokkal taposás, majd a törés volt a következő munkafolyamat. A gerendán lógó kötélre rögzített bőröket vasgamóval alaposan meghúzgálták, megtörték, beszórták gipsszel, s a kaszapadon meghúzgálták. A kartácsdeszkán a már megszárított, kiporolt szőrme kifésülése történt. A színezéshez növényi festékeket készítettek vagy fuxint használtak. A szűcs a bőröket összeválogatta egy-egy ruhadarabhoz, s kiteregette a munkaasztalon. Nehezékkel rögzítette a méret alapján megadott szabásmintát, s a minta mentén szűcs-szabókéssel elhasította a bőrt. A szabás után a darabokat összevarrták, esetleg hímezték.111

Papp Péter szűcsmester (az asztalnál áll) 111

Papp István szűcsmester

Pusztai Gabriella: Interjú özv. Pásztor Jánosnéval. Kunszentmárton, 2004. június 20.; SZABÓ István 1974. Melléklet 1–31.

52

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A suba A suba a hosszúfürtű magyar juh szőrös bőréből készült, palástszerű, bokáig érő ruha. Az egyszerűbbeket 5–7 bőrből, az ünneplőket – kinek-kinek módja szerint – 12-24 bőrből csinálták. A suba virágkorát a 19. században élte és az első világháború után ment ki a divatból. Viselője, használati célja, szabása és készítésmódja szerint a következő főbb fajtáit különböztették meg: ünneplő suba, juhászbunda, kocsiravaló suba és asszonysuba.112

A kiállítás a Pásztor család hagyatékából származó műhelyfelszerelésre épül. A bőr előkészítésével kapcsolatos eszközök az udvari színben láthatók (áztatás, mosás, szárítás, csávázás eszközei). A szabás, varrás, a termék elkészítése a múzeumépület emeleti termében követhető nyomon. A bejárattal szemben a műhelyben készült suba, balra a késztermékek (kucsma, kesztyű stb.) gazdag választéka látható. A kiállításban látható termékeket Pásztor János, Hürkeczné Fazekas Marianna, Parti József és Papp Józsefné készítették.

Szűcsmunkák az emeleti cellában 112

Magyar Néprajzi Lexikon 1992. 122.

53


Rézművesek Kunszentmártonban Az ember által elsőként feldolgozott fém a réz. A rézművesek a vörösréz lemezt hidegen kalapálták, később az üsthöz gyárban készült félkész árut, sálát használtak. E ritka szakma csupán a gyári edények, permetezők elterjedésével tűnt el.

Az első rézművesek a városban Az első állandó rézműves lakosról, Lakatos Mihályról 1801-ben írnak a tanácsi jegyzőkönyvek. 1916-ban Lakatos Péter rézműves javította meg a tűzoltók vízipuskáját. A templomtorony burkolatán egy Dénes Antal nevű mester dolgozott 1823-ban.113 A hódmezővásárhelyi születésű Jauernik Ferenc rézműves (1848-as honvéd) fia, Jauernik Károly 1895-ben nyitotta meg rézműves műhelyét Kunszentmártonban. Három fia (Ferenc 1899–1974., Károly 1901–1977., Miklós 1911–1998.) szintén magas színvonalú mesterségbeli tudással folytatta szakmáját. Jauernik Ferenc 1924-ben, Károly pedig 1936-ban váltott ipart.114

A Jauernik rézműves család 1895-ben

113 114

S ZML Tjk. Kunszentmárton, 1801. 124., 1816. 381., 1823. 306. SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949.

54

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Jauernik Miklós rézműves mester (1911–1998)

A mester 1911. június 13-án született Cibakházán. A polgári iskolát Kunszentmártonban végezte, de az ipari iskolát édesapja halála miatt abba kellett hagynia. A rézművesség fogásait két bátyjától tanulta, akik jóval idősebbek voltak nála.115 Mesterré 1932-ben avatták, s már a következő évben be kellett vonulnia katonának. A második világháború végén házasságot kötött Hegedűs Máriával. Cibakházán telepedtek le, ahonnan Jauernik Miklós hazajárt dolgozni. 1953-tól öt éven át a cibakházi szeszfőzde javításait végezte, később a főzde vezetője lett. Két fiútestvére halála után a szerszámokban kivételesen gazdag műhely Miklósra szállt. Ezt a ritka ipartörténeti kincset adta át a Jauernik család 1997-ben a múzeumnak. Faragó Anna értékes rézedényekkel egészítette ki a Jauernik Miklós a pálinkafőző szerszámokat. karbantartása közben Jauernik Miklós 87 évesen, 1998. június 26-án hunyt el a szentesi kórházban, szülőhelyén, a cibakházi temetőben nyugszik. Vele az egyik legősibb fémműves szakma utolsó képviselőjét temettük el a Tiszazug térségében.

A műhely A műhelyben reggeltől estig folyt a munka. A mesterek mellett segédek és alkalmazottak tevékenykedtek. Legkevesebb nyolc, de gyakran 16-18 ember kalapált, foltozott egymás mellett. Többnyire két kovácsot alkalmaztak, ők készítették az üstök fülét, a perem alatti vaskarikát, s más vasmunkákat. Anna testvérük férje, Faragó János szintén rézművesként végezte munkáját a műhelyben, s egy lakatost is alkalmaztak. A szerszámokat, melyek „százszám” álltak a műhelyben saját maguk készítették. Az 1930-as években – a műhely fénykorában – hetente 50 üst is készült a márciustól szeptemberig tartó szezonban. A legkisebb méret 16 col (col /zol/ : általában 2,2–3 cm között) volt, a felső határ a 25-26 col. Egyedi rendelésre bármilyen nagyságú üstöt megformáltak. A tímárüst 3 hektós is lehetett. Alapanyagul a különböző méretű sálák vagy Jauernik Erzsébet, Anna, rézlemezek szolgáltak. A lemezek lágyak, kemények, félkeméFerenc és Károly nyek voltak, s e szerint más és más megmunkálást igényeltek. A másik igen kelendő cikk – főként a tiszazugi szőlőtelepítéseket követően – a permetező volt. Három fajtáját készítették és javították: Vermorelt, Turult és a saját gyártmányú Jauernik-féle típust. Az utóbbi dugattyús rendszerű, külső szélkazános, a forgalomban lévőknél nagyobb nyomással működő készülék volt. A permetező készítése, javítása szintén szezonális munkát jelentett, tavasztól a permetezések beindulásáig, majd ősszel a javítások miatt. A szőlészethez, borászathoz, pálinkafőzéshez szintén sok eszköz készült. Cserkeszőlő, a homoki (Tiszaföldvár) szőlősgazdák, az egész Tiszazug igényelte termékeiket. A konyhai edények az 1940-es évek közepéig nagyon keresettek voltak (mosogatótál, kuglófsütő, réztölcsér, derelyemetélő stb.).116 Megrendelői körük Kunszentmártonon és a Tiszazugon kívül főként a Tiszántúlra és a Duna– Tisza közére terjedt ki. A helyi vásárokon kívül Szentesre, Szarvasra, Tiszakécskére és a környező kisebb településekre jártak.117 z ipariskola előmeneteli naplója 1926/27. HMA 3141. A Pusztai Gabriella: Interjú Jauernik Miklóssal. Kunszentmárton, 1995. május 14., 21. 117 A Jauernik család iratai. Megrendelések. HMA 3242/1–37. 115 116

55


Az üst készítése Az üst sálából vagy vörösréz lemezből készült. Lemez esetén először két méretre szabott darabot kellett sála (sapkaszerű) formára összekalapálni. Ehhez az egymásba illesztéseknél a lemezek szélét bevagdosták, beirdalták, s a két szélet ezek mentén egymásba csúsztatták, majd egybekalapálták. A rézműves munkában nagyon fontos volt a fémek tisztasága, mert kalapálás közben minden szennyeződés bekerülhetett. A rezet tehát hígított kénsavval megtisztították. A formázása peremezéssel kezdődött. A sála szélét fakalapáccsal derékszögbe, majd kifelé hajló helyzetbe kalapálták. A művelet közben, s később, a többi munkálat során is, az anyagot többször melegíteni kellett, mivel csak így volt megmunkálható. A kohóban eközben gömbvasból tűziforrasztással vaskarikát készítettek, amit alulról felhúztak a perem alá. A perem szélét szabályos kerekre vágták, majd ráhajlították a karikára. Ezt követte a fenék kialakítása. A sála alját féldomborúra, az eredetinél laposabbra formázták. Az üstöt fejjel lefelé a domború Jauernik Károly segédlevele üllőre húzták, s megmunkálás közben kétszer is melegítették. Az üllők és fakalapácsok méretét az üst nagyságának megfelelően változtatták. Domború üllő több volt a műhelyben. A fenék után a glenk következett, mely a fenék és az oldal közötti pár centis hajlított részt jelentette. Már a perem lehajlítása után rajzolópálcával körbehúzták a fenék fölött az üstöt. Az alsó részt ezután tömörítették. A vonal fölötti pár centit, a glenket lapos kalapáccsal glenküllőn megkalapálták, a fölfelé eső részt nyújtották. Az oldalt domború fakalapáccsal sima hosszú üllőn végigkalapálták, miközben többször is melegítették az anyagot. Időnként sablont használtak, ellenőrizve a kijelölt formát. A kész üstöt gyengített kénsavoldattal kisúrolták, majd fűrészporral, liszttel átdörzsölték. Ezután ún. vörös krétaport kevertek össze tojásfehérjével, s a külsejét átfestették vele. Végső simításként polírozott vaskalapáccsal, polírozott üllőn centiméterről centiméterre, hogy egymást érjék az ütések, átkalapálták kívülről a feneket és a glenket. A glenktől a peremig a kalapácsütések sűrűbben vagy ritkábban pettyezéssel díszítették az edény külsejét. Ez adta meg végső színét az üstnek, de az anyag tömörítésére is szolgált. A két vasfület négy rézszöggel erősítették föl. Esetenként 99%-os angol ónnal befuttatták az edényt.118

118

usztai Gabriella: Interjú Jauernik Miklóssal. Kunszentmárton, 1995. május 14., 21.; Interjú Jauernik Nándorral 1996. február. 6.; PUSZTAI P Gabriella 1996. 397–416.

56

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A Jauernik család rézműves műhelye nagyságát, hagyományait tekintve is egyedülálló a Tiszántúl térségében. A gazdag tárgyegyüttes jelenleg a múzeum egyik büszkesége. Szerszámkészletük – eredeti elhelyezéséhez hasonlóan – a műhelykiállítás falán tartókban (fa- és vaskalapácsok, reszelők, körzők, metszők), polcokon (üllők, apró alkatrészek), valamint a helyiség bal oldali sarkában a kohóban (tűzifogók stb.) látható. A helyiség közepén tőkék állnak üllőkkel, satuval felszerelve. A tárlat a műhely termékeinek széles skálájából válogatott: üst, permetezők, konyhai edények, kanna, fodrász hajmosó tál, éjjeliedény, borászati eszközök közül a lopó. A kiállítás termékeit Jauernik Miklós, Jauernik Ferenc, Jauernik Károly készítette, a műhely berendezését Jauernik Nándor segítette.

A műhelykiállítás részlete

57


A szitaszövés titkai A szitások a háztartásokban és a malmokban használt szitákat készítették. A szakma fellendülését a 19. század második felének virágzó gabonatermelése segítette, mely a kenyér és süteményfogyasztás növekedésével járt. Ahhoz, hogy ízletes kenyér, foszlós kalács kerülhessen az asztalra, jó szitára volt szükség.

Szitások Kunszentmártonban A településen Balla György szitás működése, vagyis 1908 előtt nem találtam adatokat szitaszövő mesterekről. A vásárlók igényeit az 1910-es évektől már ketten, Oláh Lajossal elégítették ki.119 Szabó András szitás 1893-ban született. 15 évesen lett tanonc, majd három év múlva segéd Balla Györgynél. Az ipart 27 évesen váltotta ki, s haláláig feleségével, Szabó Andrásné szitásmesterrel, műhelyében, a Széchenyi utcában dolgozott.120

Szabó András szitás

A műhely A berendezést kezdetben egy szövőszék és a szükséges szerszámok jelentették. Az 1930-as években viszont már hat szövőszéken dolgoztak, s külön helyiségben állították a szitákat. A két mester mellett betanított munkásként 4-6 lány készítette a szitaszövetet, és 2-3 férfisegéd állította a kérget. Az ún. „állítókból” kevesebbre volt szükség, mert ez a munka gyorsabban haladt, mint a szövés (egy nap 30 db is elkészült). 119 120

S ZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. Kunszentmártoni iparosok 1941–1949 között. Smuta Kálmánné tulajdona.

58

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A szitaszövetet lószőrből szőtték. A szálak száma határozta meg a felhasználás lehetőségét. Egyszálas szövetet használtak a lisztszitához. A kétszálasból párszűrő készült. Négy szálat fogtak össze, amikor a passzírsziták készültek a paradicsom és a gyümölcsök áttöréséhez. A szövetet – a passzírszövet kivételével, mely mindig fekete volt – pirosra, sárgára festették, s gyakran kockásra szőtték. A lószőr szitákon kívül készültek selyemsziták, melyeket fátyolszitának is neveztek. Ezekre a háborút követő évek rossz minőségű, korSzabó Andrásné szitásmester vásárban árul pás lisztjének megtisztításához volt szükség. A rézszita szövetét Budapesten vásárolták, és csak a felállítását végezték a műhelyben. Szabóék rostákat is készítettek, melyekhez szintén vásárolt cinszövetet használtak (tarhonya-, bab-, búzarosta). A sziták mérete 4-5 coltól 15 colig terjedt. Az alapanyagul szolgáló lószőrt pesti kereskedőktől vásárolták. A fenyőfából hasított kéreg Erdélyből, Szászrégenből érkezett. A második világháború után a behozatal innen megszűnt, ezért áttértek a nyárfakéreg használatára, melyet Szombathely mellől, Rumról vásároltak. A drótfonat készítése, eladása az 1920-as évektől, a drótkerítés elterjedésétől kezdve fontos bevételi forrást jelentett a családnak. Kelendő cikk volt a Szabóéknál készült réz ágybetét és kocsiülés. A késztermékek mellett komoly munkát jelentettek a javítások, mivel a lyukas fenék helyett a jó kéregre még egy újat lehetett húzni.121 A szita készítése Ahhoz, hogy a mester keze alól kikerüljön egy szita, 54-féle feladatot kellett a munka során elvégezni. A szövést a lószőr előkészítése után lehetett csak megkezdeni. A szőrt langyos vízbe áztatták, majd gerebenen többször áthúzták, s egy ritka fogú fésűvel át is fésülték. Ezt követően három helyen spárgával sáfba (csomóba) kötötték. Görbekéssel előbb az egyik majd a másik végén egyforma hos�szúra húzták a szálakat. A csomó két szélére kerülhettek rövidebb szálak is, hiszen a szövetet kerekre szőtték, s a középső szálaknak kellett a leghosszabbaknak lenni. A legrövidebb szőrt a kefekötővel cserélték el hosszúért. A csomóból gombokat kötöttek, s akácfa cövekkel becövekelték. Ez nedves állapotban bedagadt, így a feszítésnél nem jöttek ki a szálak. A szövés megkezdése előtt a sarbliba (áztató fazék) rongyot mártottak, s a cövek mellé ugyanezen célból vizet csurgattak, majd a gombot felrakták a priglire (fahengerre, melyre szövéskor a szövetet felszedik). A lószőrt a spiclivel befűzték a nyüstbe, mely vékony cérnából készült. A nyüstből egy hágli (vashoroghoz hasonló szerszám) segítségével befűzték a bordába (a borda vékony rézszálakból áll). A lószőr végére csomókat kötöttek, s egy linterzsinór segítségével a másik priglire erősítették. Ekkor a sicc-cel megkezdhették a szövést. A sicc anyaga bodzafa volt, melyet belül kiégettek. Ebbe verték majd húzták bele az összekötött entrógot (a rövidebb keresztszőrt). A szövőnő a sturpedlin (fa ülőkén) ült, a lábtaposó nyomásával nyitotta szét a bordát, amivel a sáf is szétnyílt, s a siccet át lehetett rajta dugni. 121

Szabó Andrásné visszaemlékezése alapján. HMA 3838/1–6.

59


Az utolsó munkafolyamat a kéregre húzás vagy állítás volt, melyet alacsony padon néhány egyszerű szerszám segítségével végeztek: keresztfa, klupni (csíptető), callosmérő (colstokot is használtak), pindal, görbetű, sniccer (görbekés), egyeneskés, fakalapács (klopfholc), vaskalapács, ár, aládugóvas, cangli (fogó), kéreggyalu. Kiválasztották a szita méretének megfelelő keresztfát, rámérték a kérget, s azt kör alakúra formálták. Két darab klupnival összefogatták a kérget, s hársfa háncsával összevarrták. A sniccerrel stócolták vagyis levágták a fa végét. Rámérték a kéregre a ráfot, vagyis a szita felső részét, összevarrták ezt is és stócolták. A felső részen belülről görbekéssel nútot faragtak. A kéregre rászabtak egy fűzfavesszőt és ráfogatták kívülről a szövetet. Egy vékonyabb huzallal rákötötték és úgy tették rá a ráfot. Fakalapáccsal kifeszítették a szövetet (addig kalapálták össze a ráfot a kéreggel, míg kifeszült a szövet). Kalapáccsal, faszeggel ö ss z e szögezték a ráfot és a kérget. Végül kívülről körbegyalulták, majd megcsiszolták a szitát.122

Pindol

Sulyok

Görbetű

122

észült Szabó Andrásné visszaemlékezése alapján. HMA 3838/1–6.; Pusztai Gabriella: Interjú Kollár Gyulával. Kunszentmárton, 2011. K július 12.

60

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Szabó András és Andrásné műhelyének ránk maradt szerszámai, termékei tették lehetővé ma látható kiállításunk megrendezését. A szitakészítés két fő fázisát a terem közepén (szövés) és a fal mellett álló padon (állítás) mutatjuk be. A sziták, a rosták az oldalfalakon függnek. Állandó tárlatunk egyes eszközeit Kollár Gyula hatvani szitás ajándékozta múzeumunknak.

Szövőszék és szitaállító pad a kiállítás szitásműhelyében

61


A korong mesterei A magyar népi cserépedény-készítés sok száz éves történetében az Alföld fazekasközpontjainak megkülönböztetett szerepük volt. Ez annak is köszönhető, mivel a mezővárosokban, vásártartó településeken élő lakosság ízlésvilágára, tárgykultúrájára, kerámiakultúrájára régóta a (később) „magyarosnak” nevezett stílus volt jellemző.123

Fazekasok Kunszentmártonban Településünkön és környékén a fazekasság nem tartozott a gyakran választott foglalkozások közé. Elterjedését akadályozta, hogy a környéken nem bányászható elegendő, jó minőségű fazekasagyag. A megyéről 1879-ben írt jelentés mégis három mestert tüntetett fel, melynél csak Mezőtúron élt több.124 Egyikük a Mezőtúron tanult Kegyes Balázs lehetett. Az iparos tanonciskolában 1899-ben jelentek meg a fazekastanulók, mivel egyre nagyobb lett az igény az építkezéseken a falba applikálható kerámiadíszekre, egyéb lakásdíszekre. Ők Fodor György, fia Fodor Mihály, majd Bozsik Kálmán fazekasok műhelyeiben tanulhattak. Nálhi Antal fazekas 1905-ben saját fiát, Tóbiást képezte segédként a mesterség fortélyaira. 1912-től kétségtelenül volt műhelye R. Tóth András fazekasnak.125 1933-ban ifj. Bozsik Kálmán, 1947-ben Bozsik Béla váltott ipart.126 A kunszentmártoni iparosok jegyzéke 1941–1949 között két fazekasról közölt adatokat, melyből egyik Bozsik Kálmán, másik fia, Bozsik Béla lehetett.127 Kegyes Balázs munkája, melyen többféle fazekas díszítési technikát foglal össze

usztai Zsolt: Tablófelirat Mesterek és tanítványok c. időszaki kiállításhoz. HMA 6503–2011. P SÍPOS Orbán 1880. 206–210. 125 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Tanonclajstrom 1900–1949. 126 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 127 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona 123 124

62

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Bozsik Kálmán fazekasmester (1872–1959) A kunszentmártoni fazekasság legszebb és legvirágzóbb korszaka Bozsik Kálmán nevéhez fűződik. A később oly elismert és népszerű mester 1872-ben született s korán árvaságra jutott. Bár a szakmát nevelőapjától, Kegyes Balázs fazekastól kezdte tanulni, munkáin egyértelműen a mezőtúri Badár Balázs, későbbi tanítómesterének hatása érezhető. Bozsik Kálmán 1895-ben nyitotta meg műhelyét a Kerületiház utcában. Eleinte egyedül, majd két fiával dolgozott. Munkái nem csak a Tiszazugban váltak ismertté. Díszedényei bejárták Los Angelest, New Yorkot, Chicagót, Stockholmot, Rómát, Amsterdamot, Párizst, Brüsszelt. Európa különböző országaiból kapott megrendeléseket a hazai igényeken kívül. Már 18 évesen díjat nyert kerámiáival, melyeket Badár Balázzsal közösen állítottak ki. Nemzetközi kiállításokon elért sikerei bizonyítják, hogy sajátos stílusa Bozsik Kálmán találkozott a kor Európájának ízlésével s igényeivel. 1896-ban a millenniumi kiállításon bronzérmet nyert, 1897-ben a Brüsszeli Világkiállításon bronzérmet, 1900-ban a Párizsin ezüstérmet, 1904-ben St. Luisban bronzérmet, 1906-ban Milánóban aranyérmet kapott. Számtalan díj, elismerő oklevél kísérte útját Magyarországon. Szűkebb hazájában, Kunszentmártonban is megbecsülésnek örvendett. Hosszú ideig tevékenykedett a helyi ipartestületben, s 1931-től hét éven át annak elnöke volt. Bozsik Kálmán halála (1959.) után műhelye egészen 1968-ig fiai irányításával működött. Mind rá, mind mesterére igaz az a megállapítás, hogy kisvárosi körülmények között olyan színvonalon oldották meg a hagyományos, népi kerámiakészítésről az iparművészeti kerámiák készítésére való átállást, ami méltán vívta ki koruk és az őket követő korok elismerését.128

A műhely Bozsik Kálmán a helybeli téglagyár agyagával dolgozott. A gyúróládák az udvaron álltak. Az egyikben esőben leáztatták, majd szűrés után a másikban tárolták a nyersanyagot. Munkadarabjait a mester a legkülönbözőbb technikák felhasználásával készítette. Az edények füleit gipszformában mintázta. A falidíszekhez 18–19. századi mézeskalácsformákat, stilizált leveles virágformákat használt. A tányérok szélének áttörését különböző alakú formákkal, késekkel végezte. A korongozáskor hosszú nyakú edényeknél kanál alakú formázókkal dolgozott. Díszedényeit ólommázzal vonta be. A megformált edényekre fehér vagy fekete öntőföldet borított és félszáraz állapotban karcolta, majd festette a mintát zölddel, sárgával. Az első égetés után következett a kobaltkék, piros és a többi szín festése. Festés után ólommázzal öntötte le a kerámiát, és másodszor is kiégette a kemencében. A karcolt kontúrokat ecsettel vagy írókával színezték. Az utóbbi félszáraz állapotban vagy az első égetés után történt. A minták felkarcolását ő maga végezte, majd a mintát írókás asszonyok festették, esetleg írókáztak is. Az asszonyok időnként gyengébb színvonalú munkája erősen befolyásolta a termékek minőségét. A legtehetségesebb és leghűségesebb írókás asszonya Harangozóné Bozsó Mária volt, aki negyven évig dolgozott műhelyében.129 A sokat alkalmazott badáros stílus mellett a kunszentmártoni műhely törekedett egyfajta magyar styl megteremtésére. A magyar kerámiaművesség különböző területeiről hozott hagyomáHarangozóné Bozsó Mária írókás asszony nyos formákat: székely bokályokat, alföldi, nagyhasú köcsögöket. 128 129

USZTAI Gabriella 2003. 215–230. P Pusztai Gabriella: Interjú Harangozóné Bozsó Máriával. 2002. június 10.

63


Díszítettek olyan virágmotívummal, mely ládák festéseként szolgált. Bozsik Kálmán kültéri, építészeti kerámiáin sem a Zsolnay-féle „hivatalos” szecessziót követte, hanem valamiféle népies-kisvárosi szecesszió került ki a gipsz öntő- és présformákból. Ám nem mindig volt a magyaros dísz a cél. Nem egyszer a vázákat, kancsókat dekoráló szegfűk, rózsák, karéjos levelek kétséget kizáróan a török, az iszlám hatást sugallták. Színvilága gazdag és igen jellegzetes. Az alapszín általában zsemlesárga, de előfordul a barna, fekete és a sötétzöld is. A motívumok körvonala mindig barna, a díszítés a vörösnek, a zöldnek különböző árnyalatai, ill. kék, néha sárga. Vázáin a fő motívum általában a hosszúkás formájú tulipán többszínű szirommal, ebből ágaznak el a hajladozó karéjos levelek, amelyekhez kétoldalt ismét virág kapcsolódik, szegfű vagy rózsa. Tányérjain előfordul a félbevágott gránátalma motívum, belül tagolt rácsmintával. Edényeinél a szép ívű alapformák kialakítása volt a jellemző. A görögös vázák, a zsiráfvázák, a koronás vázák, a hosszú nyakú lopóvázák, a talpas kígyós vázák, festett tányérok, korsók, díszkorsók (berlini, római forma), gyümölcsállványok, kulacsok Bozsik Kálmán jellegzetes darabjai. A műhelyben a díszmunkákon kívül készültek használati kerámiák, pl. virágcserepek, csirkeitatók, tányérok, szűrőtálak.130

Bozsik Kálmán fazekas árjegyzéke

Edény készítése Az előzőleg megpuhított és vízben szétáztatott agyagot darabolókéssel háromszor-négyszer átvágták. A taposás folyamata deszkán vagy kőlapon történt, ahol háromszor-négyszer áttaposták az anyagot. A kézi gyúrás a fából készült gyúrópadon zajlott. Az átgyúrt agyagot rögökre tépték az edény nagyságától függően. Az előkészítő munkák közé tartozott ugyancsak a mázak, engóbok megőrlése mázőrlő köveken. A korongolás folyamata már a munka látványos része volt. A korongolt edényt metsződróttal vágták le a korongról. Az edényeket deszkalapokon szárították, télen a műhelyben, nyáron árnyékos helyen, az udvaron. Bőrkemény állapotban engóbozták a termékeket, s ebben az állapotban rátéteket helyezhettek rá. Ekkor kerültek az edényre a kézzel vagy fülpréssel húzott fülek. Az engóbozott edényt ecsettel, írókával vagy karcolással díszítették. Ez nagy kézügyességet igényelt. Az első égetést vagy zsengélést követte a mázazás, a mázzal díszítés. A második égetéssel fejeződött be az edény elkészítése.

130

PUSZTAI Gabriella 2003. 215–230.

64

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Múzeumi kiállításunk Bozsik Kálmán agyagipari műhelyének eszközeiből, változatos termékeiből kínál válogatást. A fazekaskorong a mezőtúri Badárműhely korongja, melyen mesterünk tanult. A tárlaton a múzeum gyűjteményét dr. Barna Gábor Bozsik kerámiái egészítik ki. Az edények elkészítésének fázisait Mucsi Ferenc és Pusztai Zsolt munkái szemléltetik.

Fazekaskorong, melyen Bozsik Kálmán korongozni tanult

Részlet a műhelyből

65


A kötélgyártás fortélyai „A kötél kell. Olyan, mint a levegő. Ha van – természetes, de ha nincs…” Akit a leomló rakomány tett szerencsétlenné, vagy akiben kárt tett a jószág, az tudja, mit ér a jó kötél.131

Kötélverők Kunszentmártonban A török kor után ismét benépesedő, s jelentős állatállománnyal rendelkező, gazdálkodó lakosoknak nélkülözhetetlen eszköze volt a kötél. A tanácsi jegyzőkönyvek 1766-ban említik az első házat vásárló kötélgyártót. A rév új köteleit Gajger Mátyás helyi kötélgyártó készítette 1803-ban.132 1817-ben két mester válthatta meg a városi szolgálatot napi egy forinttal.133 Az 1830-as években egy köteles élt Kunszentmártonban.134 A városi kézműipar virágzása idején, a 19. század közepén a szakma képviselői közül már négyet tartottak el a megrendelők.135 A fellendülő gazdasági életet jelzi az 1850-es, 60-as években vezetett céhmester-nyilvántartás is,136 mely a számos szűcs, csizmadia, asztalos s egyéb mesterek mellett öt kötélgyártóról ír. A század utolsó évtizedeiből maradt forrás szerint 1879-ben már csak ketten művelték ezt a szakmát.137 Ennek egyike lehetett Roskó Károly, akinek műhelye a 19. század közepén már létezett Kunszentmártonban, s máig apáról fiúra száll. A századfordulón dolgozott Bencsik István, s fia, István is ezt a mesterséget tanulta. Hegedűs Pál 1912-től, Lengyel Mihály 1922-től már kétséget kizáróan önálló iparosként működött.138 A második világháború után már csak egyetlen kötelesre volt szüksége a lakosságnak.139

Igazolvány

ALÁGYI Béla: A kötélverő. (Interjú Roskó Károllyal) Szolnok Megyei Néplap, 1974. október 16. 5. P SZML Tjk. Kunszentmárton, 1766. 40., 1803. 321. Házzal bíró mesterek 8 napot, házzal nem rendelkezők 6 napot tartoznak szolgálni. Egy napot egy forinttal lehetett megváltani. SZML Tjk. 1816. június (930) 366. 1817. június 65. 134 Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz. 135 Kunszentmártoni Egyesült céhek iratai 1829–1873. Céhek pénztárkönyve 10. sz. számadáskönyv névjegyzékkel. 136 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 2146. 137 SÍPOS Orbán 1880. 206–210. 138 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 139 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona. 131 132 133

66

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A Roskó család

Roskó Károly

A családban mindenki kötélgyártónak tanult, nemcsak a fiúgyermekek, hanem a testvérek is. Id. Roskó Károly dédnagyapja az 1848–49-es szabadságharc honvéd őrmestereként küzdött, s már ő sem az első generációja volt a kötélgyártó családnak. Fiának, Roskó Károlynak 1889-ben született meg Károly nevű gyermeke, aki már Öcsödre telepedett át. Fia, ifj. Roskó Károly köteles, itt látta meg a napvilágot 1925-ben. Édesapja mellett tanulta meg a szakma mesterfogásait. Alig volt 5-6 éves, s gyakran segédkezett a műhelyben. 1941–1944-ig inasként, ezután pedig segédként fonta a madzagot, a köteleket. 1948-ban hét évre hivatásos katonának állt, majd visszatért eredeti szakmájához. Az édesapjától örökölt műhelyt sikerült megmentenie az államosítás elől. Az 50-es években nehezen lehetett megélni ebből a szakmából, ezért Roskó Károly úgy döntött, hogy műhelyét bérbe adja a helyi téesznek. Ez biztos megélhetést garantált a családnak, hiszen a téesz ellátta megrendelésekkel, valamint alkalmazottakkal. 1967-től egészen nyugdíjazásáig, 1985-ig kötélgyártó kisiparosként dolgozott Öcsödön.140 A 70-es években teljesen megszűnt a kötélgyártás oktatása. Roskó Károly fia, Roskó Gábor már nem végzett kötélgyártó, de a szakma csínját-bínját elsajátította édesapjától. 1990-től kötélgyártó vállalkozóként modern gépekkel dolgozik Szarvason, saját műhelyében. Fia alkalmazottként segíti munkáját.141

Roskó Károly kötélverő mester vásárban árul

140 141

Roskó család iratai. HMNL 2008. 8. 4. A Harangozóné Tóth Éva: Interjú Roskó Gáborral. Szarvas, 2006. november 8.; A Roskó család iratai. HMA. HMNL 2008. 8. 4.

67


A műhely Id. Roskó Károly Kunszentmártonból a közeli Öcsödre nősült, ahová műhelyét is áttelepítette. Gépeit (kötélfonó gép) az első világháború előtt Bácskából, Apatinból szerezte be. Megrendelői főleg állattartók voltak, akik kora tavasztól késő őszig vásároltak nála. Ilyenkor hajnaltól napestig dolgoztak a műhelyben. Az alapanyagot (kendert) Kisszállásról rendelte, általában tilolt – összetört, de még nem finom – kendert vásárolt. Termékeinek felhasználása igen változatos volt. Az állattartáshoz kapcsolódott: a borjú- és tehénkötőfék, csikó- és lókötőfék, kötőfékszár, istráng a lovas kocsikhoz, hajtószár (gyeplő), nyűg (a tehén lábainak összefogásához, hogy fejésnél ne rúgjon), nyakló (a lovas kocsi rúdjához és a rögzítéshez a ló Vásárban nyakánál, a kocsi irányításához). Ifj. Roskó Károly a díszes, 12 ágból font kötőfék készítéséhez is értett. A bálázott anyagok rögzítésére készült a kocsikötő kötél. Rendeltek nála ruhaszárító kötelet, fűrészzsinórt, ugró- és mászókötelet, vontatókötelet. A felhasználás szabta meg a kötél vastagságát, a hajókötél 5 cm-es lehetett, az ostorkészítéshez, zsákhurkoláshoz vékony kötél készült. A műhelyben fonták az öcsödi malom működése idején az ékszíjakat helyettesítő meghajtóköteleket, a malomkerekek hajtására szolgáló erős gurtnikat.142 A termékeket nemcsak a műhelyben árusították, hanem vásárokba is jártak, elsősorban a közelebbi településekre Kunszentmártonba, Szarvasra, de eljutottak Nagykőrösre, Szegedre, Debrecenbe is. A kötél készítése A kendert áztatták, szárították, kézi törőgéppel törték s megrázták, hogy a maradék csepű is kihulljon belőle. A kendert kezdetben maguk tilolták, egy oszlophoz kikötött deszkán egy nagy késsel (tilolókéssel) verték, míg a csepű kipattogott belőle. (Később a tilolt kendert, a szálakendert a kisszállási anyagraktárból vásárolták.) Majd gerebenezték, a rostokat kifésülték. A szálakat – melyek között három méter hosszú is volt – előbb durva, majd sűrűfogú gerebenen húzták át. A fésülés a görcsöket megbontotta, a szálakat finomította, hogy fonásra alkalmassá váljon az alapanyag. A fésülésnél az első szál volt a legjobb minőségű, majd a börtli (második szál) és a gerebenkóc (harmadik szál) következett. Az alapfonalakat fonókerékkel készítették, s 1-2 millimétertől 5 milliméter vastagságig készültek. Az istrángnak, a különböző felvonóköteleknek, a műszaki köteleknek kellett a legnagyobb szakítószilárdságúaknak lenni. Az istráng készülhetett 28 fonálból, 142

Roskó Gábor kötélverő mester

Barna Gábor: A kötélgyártó mesterség. Kunszentmárton, 1973. cédulák, HMA 51/1–46.

68

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

16 fonálból úgy, hogy 4-4 fonál volt egy zsinórban. Egy vastagabb műszaki kötélbe 100 fonál került: egy zsinórba 25 fonalat raktak, majd 4 zsinórt fontak kötéllé. A fonálból kezdték fonni a vékony zsinegeket. Ezt kézi fonó- és zsinórozógéppel végezték egy fonóhorog segítségével. Ez adta a kötél alapját. Attól függően, hogy milyen vastagságú kötélre volt szükség, annyi szálat, zsineget fogtak össze, 2-3-4-et vagy többet is. Szálazásnak nevezték, amikor 3-4 szálból összeengedték a kötelet. Amikor elkészült, be kellett sűríteni, vagyis sűrítő hajtást tenni bele, hogy ne tudjon megcsavarodni. A tisztítás során a halászoknál kiselejtezett hálóból egy marékra valót összefogtak, s ezzel leszorítva lehúzták a kötelet. A háló a szemetet, a maradék csepűt letisztította, s szép fényes, tiszta termék került ki a műhelyből. A lesimítást a kötegelés (összeszedés) követte. Lehetett kerek, ill. hosszú csomagba kötegelni vagy matringba felcsavarni.143

Az udvaron álló kiállításban a Roskó család műhelyének régi eszközei (kendertiloló, kötélfonó gép, gereben) és a mesterek által készített termékek várják látogatóinkat. A kötélverést egy hagyományos kézi hajtású gépen próbálhatják ki kézműves foglalkozásaink résztvevői.

A kötélgyártó műhely az udvari színben

Uo.

143

69


A kádárműhely remekei A hordó készítése és használata az ókorig nyúlik vissza, és nagyban összefügg a szőlőtermeléssel és a borkultúrával. Magyarországon már Szent István király idejéből van tudomásunk kádárokról. Aki jó bort akar inni és kínálni, az ma is fahordót használ. Kádárok Kunszentmártonban Kakuk Mátyás 1801–1817144 között vizsgálta a kunszentmártoni anyakönyveket és bukkant rá az első bizonyítékra, hogy kádármesterek is munkálkodtak az itt élő közösségben. Az 1820-as összeírásban már nincs nyoma ennek a szakmának,145 s a céhes iratok, iparosjegyzékek sem említenek a 19. század folyamán egyetlenegy kádárt sem. Ennek ellenére elképzelhető, hogy rövidebb időre letelepedett egy-egy mester, csupán írásos bizonyíték nem maradt erre. Létszámuk növekedése inkább a tiszazugi szőlőtelepítésekkel függhetett össze.146 1914-ben Kerekes László kádár neve bukkant fel a segédnyilvántartó lapjain, majd Kerekes Mihályé 1921-ben, Hegedűs Péteré 1923-ban. 1929-ben Bognár Sándor, 1930-ban Hegedűs Ferenc váltott ipart.147 A tanonciskola statisztikáiban 1936-ból van tudomásunk az első tanulóról,148 s három mester is dolgozott ugyanakkor Kunszentmártonban (Kerekes Alajos, Hegedűs József, id. Kerekes László).149 A második világháború után tovább nőtt a számuk, öten dolgoztak a községben.150

Hordó javítása Tiszaugon. Balra Kotvics Imre, jobbra Váradi Sándor AKUK Mátyás 1985. 62. K Kunszent Mártony várossába található mesterek nevei mindenféle professiobéli 1820. SZML Kunszentmártoni összeírások 288. Az 1870-es évek végén a filoxéra hatására Kunszentmárton fekete földi szőlőjének nagy része kipusztult. A századfordulón homokon telepített új szőlőket, később ez a terület csökkent, de ezzel egyidejűleg a Tiszazug homokján telepített be hatalmas területeket. BOTKA János – SZABÓ László 1980. 575. 147 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Segédnyilvántartó 1902–1949. 148 JÓZSA László 1989. 25. 149 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület iratai. Tanonclajstrom 1900–1949. 150 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona. 144 145 146

70

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Id. Kotvics Imre kádár családjával 1943-ban

A Kotvics család Ennek az igen szép, de egyben nehéz és nagy szakértelmet igénylő mesterségnek kiváló ismerőjeként emlegetik ma is a tiszakürti Kotvics Imrét, akinek apja és nagyapja is hordókészítéssel foglalkozott. A család Délvidékről érkezett a Tiszazugba. A cégalapító nagyapa 1864 óta dolgozott a szakmában, a családi cégér is őrzi az alapítás dátumát. 1900-ban költöztek Tiszakürtre. Fiai, id. Kotvics Imre és testvére Károly mellette váltak a vidék híres-neves mestereivé. Imre 1907ben szabadult fel édesapjánál, telket vásárolt a falu szélén és új műhelyt, házat épített. Károly Lakiteleken lett keresett és népszerű kádár. A térség fejlett borászatának köszönhetően, termékeikkel nem kellett vásárokba járniuk, jobbára megrendelésre dolgoztak. Id. Kotvics Imre 1926-ban váltotta ki az ipart,151 s a Jász-Nagykun-Szolnok megyei iparkiállításon már 1928-ban bronzérmet, majd az azt követő 1929-es Tiszavidéki Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Ipari Kiállításon és Vásáron aranyérmet és díszoklevelet kapott nevezetes ovális hordójáért. Ifj. Kotvics Imre Kunszentmártonban végezte a tanonciskolát (1944–46), s apja mellett segédkezett. Ő már asztalosmunkát is vállalt, míg édesapja elsősorban hordókat készített. 1957–87 között kisebb kihagyással önálló iparosként dolgozott. Az általa készített legnagyobb hordó 130 hl-es volt, amit a kecskeméti pincegazdaság rendelt.152 1982-ben Tiszakürt másik neves kádármesterével, Váradi Sándorral részt vettek a megye legnagyobb hordójának javításában, amely 177 hl és 20 l-es űrméretével és 3 m 40 cm-es belvilágával öt ember háromheti munkájával készülhetett el.153

A műhely A Kotvics-féle hordóból kétfelé rekesztése, valamint kétszárú csapjának köszönhetően vörös és fehérbor egyaránt csapolható volt. Az eredeti díjnyertes darab – amit 1957-ben elkoboztak a családtól – a hagyomány szerint igen kalandos utat járt be. Kotvics Imre elmondása szerint a különleges termék a Szovjetunióba került, ahol Ny. Sz. Hruscsov szovjet pártfőtitkárt ajándékozták meg vele. A mester később elkészítette ennek az egyedülálló hordónak a pontos másolatát, amely a műhely megvásárlásával múzeumunk tulajdonába került. A család nagyon büszke hagyományaira, hisz túlzás nélkül állítható, hogy a Tiszazug leghíresebb és legkeresettebb kádárműhelyével büszkélkedhettek. A Tiszakürti műhelyben, amely még ma is áll, a megrendelésektől függően 4-6 ember is dolgozott. Id. Kotvics Imre pályafutása alatt hat segéd kitanítását vállalta, és mindig minőségi munka került ki a keze alól. otvics Imre kádár iratai. HMNL 2008. 71. 1., 2. K 152 Pusztai Gabriella: Interjú Váradi Sándorral. Tiszakürt, 2011. július 13. 153 VARGA Antal 2002. 79–84. 151

71

A műhely


Egy olyan szakma, ahol nagyon fontos a pontosság, a jó illesztés, különleges, jó minőségű egyedi szerszámokat kíván. Az 1900-as évek elejétől Bécsből, Jozef Augusztin szerszámkészítő cégétől vásároltak. Számos szerszámon látható a Staller Wien felirat. A második világháború előtt és után, a fémszerszámokat a keszthelyi Németh József kovácsmestertől szerezték be, aki jó minőségű mozdonykerekek acélköpenyéből dolgozott. A keményfából készült kádárszerszámokat a váci Balogh Géza kádárszerszám-készítő mestertől vették.154 1926ban vásárolták az első gépet, egy Bánki–Csonka-féle motort, ezzel hajtották a dongavágó fűrészt (cilinderfűrész). A háború alatt és után a benzinhiány miatt gőzüzemű transzmissziós gépet vásároltak, s 1957-ben tértek át a villamos hajtásra.155 A hordó készítése A hordó alapanyaga a tölgyfa volt, melyet Horvátországból (Jugoszláviából), időnként Egerből hoztak. A fa 40-60 cm átmérőjű rönkben érkezett, melyet fűrésszel fölvágtak, az udvaron gúlákba raktak 3-4 évre. Amikor kiszáradt, akkor kezdtek belőle dongát készíteni. Tőkén szekercével egyenként kifaragták a dongákat. A színét gömbölyűre gyalulták, aszerint, hogy mekkora hordót akartak készíteni. A megfelelő méretű módlit többször a dongához mérték, hogy segítségével a méretet tartani tudják. A műhelyt alapító Kotvics Imre fiával, A hordó összeállítása következett. A tüid. Kotvics Imrével, 1912. zelővasba belerakták körben a dongákat, majd még két vasat (abroncsot) húztak rá. A vasakat hengerműből vásárolták súlyra, feltekert csomagokban, ezeket méretre vágták, üllőn kovácsolták s összeszegecselték. A vasat a hordóra fakalapáccsal (szechammer) verték rá úgy, hogy a szechammert vaskalapáccsal ütötték. Közben a hordó belsejébe tüzelőkosarat, abba fadarabokat tettek és meggyújtották, ezzel melegítve a dongákat. A mester figyelte a donga hőmérsékletét és a cúggal egyre jobban összehúzta. Megfordította a hordót és a másik oldalról is három vasat húzott rá, miközben a cúg még rajta volt. A kisebb hordókra 6 vas került, a 6-7 hektósakat 8 vas tartotta össze. Az oldalára döntött hordó két végét simára vágták, majd görbegyaluval (stemmgyaluval) le is gyalulták. Görbekéssel előkészítették a végeket a csínvágásra, kigárbolták, vagyis a hordó végének belső felét lesimították. A dongák összehúzása 154 155

egedűs Krisztián: Interjú Kotvics Imrével. Tiszakürt, 2007. július 12. H VARGA Antal 2002. 79–84.

72

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

A csínvágóval belevágták a csínt, s a körzővel pontot tettek bele, majd hatszor végigmérték ugyanazzal a körzőmérettel. Ha pontosan hatszor fért rá a méret, akkor ezzel a körzőmérettel kirajzolhatták a hordó fenekét. A fenékhez (mind a kettőhöz) a dongákat meggyalulták, összeszögelték (összefugolták). A kört kirajzolták a körzővel és körülfűrészelték. A csín szélét a megfelelő módlival (rajzmódlival) körbejelölték, és a szekercével lefaragták. A legutolsó vasat leütötték a hordóról, és amikor megtágult egy kicsit, akkor került bele a fenék. Előtte a csínt és a hordó valamennyi fugáját gyékénnyel tömítették. Visszakerült a legutolsó vas, és elkészült a hordó. A nagyobb méretű (8-10 hl) hordókra ajtó készült, hiszen ezeket nem tudták mozgatni, s a tisztítását csak az ajtaján keresztül lehetett megoldani. 30 hektótól kezdve olyan nagy volt az ajtó, hogy a hordóba be tudtak menni.156 Ha érdekli, miért nevezik a kádárokat a „fa kovácsainak”, tekintse meg a fedett szín alatt berendezett kiállításunkat! Kotvics Imre múzeumunknak átadott gazdag szerszámanyagát, termékeit Váradi Sándor tiszakürti kádár néhány eszközével egészítettük ki. Az udvaron felállított hordólovagló pad izgalmas játékot nyújt a kisebbek számára.

A kiállítás részlete 156

Pusztai Gabriella: Interjú Váradi Sándorral. Tiszakürt, 2011. július 13.

73


The corridor in the basement where the archaeological exhibition is

exhibition guide

CRAFTSmen OF OLD TIMES – CRAFTS IN OLD TIMES


Craftsmen of old times – Crafts in old times Let us invite you to explore the rich past of Kunszentmárton and peek into the everydays of the people who lived here and into the everydays of the jail. Get insight into the niceties of traditional handicrafts by visiting our reconstructed workshops. If the weather is nice, you can step out into the yard and discover the traditional crafting methods and materials used and even try them for yourself or simply have a well deserved rest.

The fence of the former jail The museum’s yard

The history of Kunszentmárton The river Körös and the lush area surrounding it have attracted the Magyar settlers since the 10th century. After the Mongol invasion Cumans settled down in the region. That is the reason why later the village became an integral part of Greater Cumania. During the Ottoman rule, the inhabitants fled the village leaving it deserted. In 1702, Leopold I sold the lands of Jazygia-Cumania so as to fill the treasury drained by the end of the Ottoman rule. The lost privileges of the Jassic and the Cuman people were only restored in 1745, when Maria Theresa, in order to raise money to finance her wars, allowed them to buy back their lands at a very high price. In 1718, Jassic settlers begun to repopulate the abandoned villages. The fact that the lands came back to the possession of the original owners boosted the development of Kunszentmárton, since it meant that the settlement regained its privileges. Also, the opportunity to live as a free peasant attracted many incomers. About 90 years later, Kunszentmáron managed to rebuild itself from its ashes and was granted town status in 1807. Kunszentmárton was developing dynamically and became the seat of the Great-Cuman district in the 19th century. Its advantageous location, lush meadows, fertile soil and the nearness of the river ensured the continuous growth. The town was also notable as an important river crossing point. As a market town, Kunszentmárton had the right to host four national fairs a year and hold a local

76

exhibition guide

market every week, which had a very positive effect on local trade and industry. In 1896, Kunszentmárton lost its town status due to, among other reasons, the lack of capital and the fact that Mesterszállás and Csorbapuszta became separate settlements. By the turn of the century, Kunszentmárton did not manage to become either an administrative centre or a notable transport junction, which hindered the settlement from regaining town status. Kunszentmárton had to rely on its own resources to finance its development. Thus the progress was slow which set back the growth of the town’s economy. In World War II, a Soviet air raid hit Kunszentmárton. Almost 70 people lost their lives in the battles. By 1949, the dictatorship of the proletariat was introduced along with radical plans for nationalization. The first agricultural production community, the Máté Zalka LPG was founded in October 1948, and was followed by the Búzakalász LPG and the Zöld Mező LPG. The industrialisation process that started in the 1960s and ended in the1980s was fast and effective. In these years, large- and middle-scale industries such as the fur-processing factory and the concrete factory were established, transforming Kunszentmárton into the only industrialized settlement in the area. The advantageous position helped Kunszentmárton to regain town status on 1 January 1986. Year 1751 1771 Population 1070 2365

1786 1810 3022 4383

1830 1831 1849 1869 1880 5975 5837 7575 9409 9693 1945. jún./ 2007. jan. 1./ Year 1890 1900 1910 1920 1931 1960 June 1945 1 January 2007 Population 9754 10.769 10.410 10.456 11.551 11.951 10.780 9336

The old bridge leading to the town

The War Hero Memorial in Kunszentmárton (1929) Red Cross war hospital (World War I)

77


The artefacts of Kunszentmárton and the Tiszazug The picturesque area interwoven with rivers and creeks that is called Tiszazug has always attracted settlers. Due to its nearness to the river and its fertile lands the Tiszazug is one of the richest archaeological sites of the country. Since the mid-1800s several archaeological excavations were conducted in Kunszentmárton and its surroundings, which are goldmines of artefacts from different cultures. Hillebrand Jenő, the noted archaeologist discovered a cemetery dating from the Copper Age in Pusztaistvánháza in 1925. Three of the graves were transferred to the Hungarian National Museum and one of them was presented to the local school. The excavations carried out in the Öcsöd-Kováshalom (New Stone Age), Tiszaug-Kisrétpart (Copper Age), Nagyrév-Zsidóhalom (Bronze Age), Tiszaug-Kéménytető (Bronze Age) areas also revealed a great variety of artefacts from past times.

Reflex bow A: Unstrung, B: Strung, C: Drawn

Grave from a Copper Age cemetery (Pusztaistvánháza) (Hillebrand Jenő: A pusztaistvánházi korarézkori temető, VI. Tábla)

Kunszentmárton – Telekhalom

78

exhibition guide

The history of the jail Only few people are aware of the fact that the museum was built to be a jail and served as a jail from 1782 until 1853. It was used as the prison of the district court up until the middle of the 20th century, when it was closed due to being outdated and underused. Convicts from all around Greater Cumania were locked up here. Kunszentmárton even had the right to execute capital punishment upon criminals. The compartment of the prison warder was on the front of the building. The basement hid eight individual cells, while the larger multiple-occupant cells were upstairs. Under the stairs there were dark cells reserved for disobedient inmates. From time to time, convicts attempted to escape and some of them even managed to get away. In 1812, two inmates attempted to break out through a tunnel twice, so finally the warden had to chain them down. In 1835, a rustler tried to free three of his fellows with a key snatched from a guard.

The map of Kunszentmárton (a sign marks the site of the gallows) First Military Mapping Survey of Austria-Hungary, 1782-85. (Hadtörténeti Térképtár)

79


A sweet profession The Konditor’s workshop Over the years the profession of the Konditor (confectioner) gradually became a completely separate pastry-making profession. Nagy Sándor, the first Konditor of Kunszentmárton opened his Konditorei in 1909. He trained generations of confectioners who came to learn from him. He received a great number of orders for cakes. In the autumn, which was the traditional season for nuptials, he was always very busy preparing cakes for Saturday weddings. Sometimes as many as 300-400 for a single occasion. Christmas seasons were all about making and wrapping fondant candies. Besides all these, he prepared cakes, pies and all kind of sweets for birthdays or other family occasions, even for resellers.

Part of the exhibition

80

exhibition guide

Shoemakers The shoemaker’s workshop The shoemakers of Kunszentmárton were famous for their skills. Before World War II broke out, there were 72 of them working in the town. At the beginning of the 1950s, bootmaking became a very popular business. Imre Szűcs master shoemaker opened his shop after the end of the war. First, he cut the leather on his workbench, according to the pattern. Then he assembled the upper part of the shoe and gave it to his apprentice, who put it on the last in order to give it the proper shape. Lastly, the soles and the heel of the shoe were attached. Imre Szűcs started his prosperous business by crafting custom-made shoes. Despite being a noted and successful craftsman, from the beginning of the 1950s, he had to travel around and sell his shoes at local markets.

Advertisement


81


The artists of light and shade The photo studio In as early as 1868, the first photographic studio was opened in Kunszentmárton. Albert Sáray Szabó was the most famous photographer of the town. He was known and liked for his good sense of humor and he captured the life of Kunszentmárton on calotypes. His calotype negatives are highly treasured by historians, ethnographers and anthropologists. Advertisement


82

exhibition guide

The suba-makers The furrier’s workshop Furriers cut, sewed and curried leather. It was one of the most important professions in Kunszentmárton, complete furrier dynasties made the settlement famous. The Pásztors were one of them, Pásztor János Jr., a fourth-generation craftsman, was the last of his family to practice the trade. Their main product was the suba, a long, wide sheepskin coat, traditionally worn by shepherds, hence they were called “subás szűcs” (suba crafters). The master furrier selected, picked, bought and curried pelts and made different pieces of clothing of them. They were known to craft at least thirty subas a month.

Kucsma (pointed sheepskin cap)

Suba

83


Coppersmiths in Kunszentmárton The coppersmith’s workshop The metal first used by man was copper. In the beginning, it was worked without heating, later they discovered that copper casting was also possible. Generations of coppersmiths were brought up in the Jauernick family, whose workshop was famous and unique not only in Kunszentmárton, but in the Tiszántúl region as well. Károly Jauernik begun to work as a redsmith in the town in 1895 and his three sons followed in their father’s footsteps. The workshop was blooming in the 1930s, they crafted 50 cauldrons a week. They took orders for custom made items too. Crafting a cauldron meant hard physical work, since it could not be done without intense hammering. Unfortunately this rare profession has become practically extinct.

The interior of the coppersmith’s workshop

84

exhibition guide

The secrets of sieve making The sieve maker’s workshop Sieve makers crafted sieves used in households and in mills. The heyday of the profession was in the second half of the 19th century when wheat production was booming and brought about an upswing in the demand for pastry. András Szabó master sieve maker opened his workshop in 1924. By the 1930s, six looms were weaving various horsehair meshes there. The number of the strands defined what the mesh could be used for. For flour sifters the finest mesh was needed. Sieves with bigger holes could be used as food mills for example. The final steps of sieve making were the fitting of the mesh and the fixing of the rim. Szabó Andrásné master sieve maker

Sieves

85


Masters of wheels The potter’s workshop The clay extracted in the area has been used since the Stone Age. In Kunszentmárton, the potter’s art is associated with Kálmán Bozsik’s works, who was the most prominent potter of the town. He opened his workshop in 1895. His two sons became potters as well and joined the family business. Bozsik’s ornate ceramics brought him international fame and were displayed in the capitals of Europe as well as in Los Angeles and New York. He produced potteries for domestic use as well, which were sold at markets. All the architectural ornaments, stove tiles, decorative vessels he made contributed to the shaping of the predominant interior decorating trends of the period. His style was strongly influenced by the Art Nouveau movement.

The potter’s workshop

86

exhibition guide

Twisting the ropes The ropemaker’s workshop Hemp is the raw material of which ropes and cords are made. These products were mainly used around the house and the farm, for ropes were essential when things needed to be pulled, fastened, attached, carried or lifted. The Rosko family’s business was founded in the 1880s in Kunszentmárton and it has been running ever since. Due to the fact that most people had lands and animals, the whole town turned to them if they needed ropes. Therefore the Roskos were busy manufacturing ropes from spring to the end of autumn, from dawn until dusk. Unfortunately the spreading of chains and synthetic fibers retarded the demand for their products.

Károly Roskó master rope maker

Rope making machine

87


Masterworks from the cooper’s workshop The cooper’s workshop Barrels have been crafted and used since ancient times and have been in close connection with wine culture and grape production. Accordingly, coopers have been present in the country since the reign of Saint Stephen I. Imre Kotvics became a cooper in 1864 and later a true master of this profession. He established the family business, and his family is still very proud of its traditions, since the Kotvics workshop was the most reputed and their products were the most sought after in the whole Tiszazug region. Imre Kotvics was awarded several prizes for his famous elliptical barrel. Due to the cunning construction of the elliptical barrel and the special barrel tap, both white and red wine could be served from it.

The cooper’s workshop

88

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Irodalom BAGI Gábor 1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745–1848. Szolnok

BAGI Gábor

2 008 Gazdaság és társadalom a 19. század közepén, a városi élet mindennapjai. In.: „...Körös vizinek napkeleti partján ...” Kunszentmárton, a mezőváros. Szerk.: Barna Gábor és Pusztai Gabriella. Kunszentmárton, 96–121.

BARNA Gábor – PUSZTAI Gabriella (szerk.)

2008 „…Körös vizinek napkeleti partján…” Kunszentmárton, a mezőváros. Kunszentmárton

BENE Zsuzsanna

1964 Lábbeli a magyar népviseletben. Bőripari Tudományos Egyesület Múzeumi Bizottságának Kiadványa, Budapest

BENEDEK Gyula (közreadja)

2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai. 1333–1737. Szolnok

T. BERECZKI Ibolya

1982 A fényképészek működése és szerepe a parasztpolgári közösségben. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 418–441.

BORSÓDY Mihály

2000 Epizódok a cukrász ipartestületek történetéből. Budapest

BOTKA János – SZABÓ László

1980 Kunszentmárton. In: Adatok Szolnok megye történetéből I. k., Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok, 567–586.

DÓKA Klára

2005 A kézművesipar a török kiűzésétől a céhek megszüntetéséig (1686–1872). In: SZULOVSZKY János (szerk.) A magyar kézművesipar története. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest, 209–240.

ECSÉDY Ferenc

1982 Mozaikok a kunszentmártoni iparosok életéből. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 211–221.

EPERJESSY Géza

1967 Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon 1686–1848. Akadémiai Kiadó, Budapest

FANTA Károly (szerk.)

1941 Országos ipari címtár. Budapest

FAZEKAS István

1982 Szűcsmesterek Kunszentmártonban és környékén. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 222–245.

FÉNYES Elek

1839 Magyar országnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. Ötödik kötet, Pesten

FÓNAGY Zoltán

2005 A bomló feudalizmus gazdasága. In: GERGELY András (szerk.) Magyarország története a 19. században. OSIRIS Kiadó, Budapest, 26–56.

GULYÁS Éva

1982 A szabómesterség emlékei és hatása a népviseletre Kunszentmártonban. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 410–417.

GULYÁS Imre

2002 Kunszentmárton község képviselő-testületei működése a 1919–1950-es években. Kézirat, HM Adattára 5691.

GULYÁS Imre

2001 A Kunszentmártoni Tanács Végrehajtó Bizottsága működése a 1950–1990. Kézirat, HMA

GYIMESI Sándor

1975 A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Akadémiai Kiadó, Budapest

89


GYIMESI Sándor 1994 Utunk Európába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

HOLLÓ András

1997 Sáray Szabó Albert élete és munkássága. Szakdolgozat, Jászberény, HMA 3619.

JÓZSA László

1989 A tanoncképzés története Kunszentmártonban. In: KASZA József (szerk.) 100 éves a szakmai képzés Kunszentmártonban. Kunszentmárton, 9–53.

JENEI József – JÓZSA László – TURCSÁNYI István

1970 Kunszentmárton 25 évének története. Pályázat, HM Adattára 2590.

KAKUK Mátyás

1985 Iparoscsaládok Kunszentmártonban a XVIII–XIX. században. In: Múzeumi Levelek 49–50. Szolnok, 57–86.

KISS József

1979 A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején (1702–1731). Akadémia Kiadó, Budapest

KOTICS József – MAGYARI Márta

1982 Az iparosok mezőgazdasági jellegű tevékenysége. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 280–288.

KÖVÉR György

1982 Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848–1914. Gondolat, Budapest

NOVÁK László

1982 Kézműipari kapcsolatok a Tiszazug és a Duna–Tisza köze nagyobb mezővárosai között. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 179–206.

ORTUTAY Gyula (szerk.)

1992 Magyar Néprajzi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest

PALÁGYI Béla

1974 A kötélverő. (Interjú Roskó Károllyal) Szolnok Megyei Néplap, 1974. október 16. 5.

PALUGYAY Imre

1854 Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Budapest

PUSZTAI Gabriella

2006 Bozsik Kálmán, Devánszki Ignácz, Parti József, Sáray Szabó Albert. In: Tiszazugi Füzetek, 9. Kunszentmárton, 12., 16., 57., 62.

PUSZTAI Gabriella

2003 Hét évtized a kaptafa mellett. Tiszazugi Füzetek, 7., Kunszentmárton, 18–22.

PUSZTAI Gabriella

1993 Kunszentmárton első cukrászmestere. In. Múzeumi Levelek, 71–72. Szolnok, 155–177.

PUSZTAI Gabriella

1996 Kunszentmárton utolsó rézművesmestere, Jauernik Miklós. In: Múzeumi Levelek, 75. II. Szolnok, 397–416.

PUSZTAI Gabriella

2003 Bozsik Kálmán fazekasmester. In: Múzeumi Levelek, 78–79., Szolnok, 215–230.

PUSZTAI Gabriella

2005 Húszéves a kunszentmártoni múzeum. In. Tiszazugi Füzetek, 8., Kunszentmárton, 38–55.

PUSZTAI Gabriella

2008 A kézműves- és a kisipar története Kunszentmártonban. In.: „...Körös vizinek napkeleti partján...” Kunszentmárton, a mezőváros. Szerk.: Barna Gábor és Pusztai Gabriella. Kunszentmárton, 158–195.

SÍPOS Orbán (szerk.)

1880 Rendszeres jelentés Jász-Nagykun-Szolnok megye állapotáról 1879. Szolnok

SUSAN Sontag:

1981 Platón barlangjában. In: A fényképezésről. Európa, Modern Könyvtár, 9–32.

90

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

SZABÓ László 1982 Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, DamjanichMúzeum, 358–391.

SZABÓ István

1982 Adatok Kunszentmárton iparának és kereskedelmének történetéhez. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 34–62.

SZABÓ István

1974 Szűcsmesterség Kunszentmártonban. In: SZABÓ László – BARNA Gábor – SMUTA Kálmánné (szerk.) Tiszazugi Füzetek I. Kunszentmárton–Szolnok, Melléklet 1–31.

SZULOVSZKY János

2005 A kézművesipar helyzetének változásai a céhek megszüntetésétől az államosítás küszöbéig (1872–1945). In: SZULOVSZKY János (szerk.) A magyar kézművesipar története. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest, 243–285.

TÓTH Judit

1982 A kisipar hatása a lakáskultúrára. In: BERECZKI Ibolya – SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 392–409.

TURCSÁNYI István

1966 Kunszentmártoni krónika. Kunszentmárton, Kézirat DAMMA: 1–72.

TURCSÁNYI István

1970 A kunszentmártoni ipar kialakulása és mai helyzete. DAMHA: 43–73.

VARGA Antal

2002 Kihaló szakmák a Tiszazugban – a kádár. In: Múzeumi Levelek, 76–77. Szolnok, 79–84.

VÖRÖS István

1911 A mezőtúri céhek élete. Szentgotthárd

1960. évi népszámlálás, 3. Szolnok megye személyi és családi adatai. Budapest, 1962. KSH 1970. évi népszámlálás 19. Szolnok megye adatai. Budapest, 1972. KSH Az 1941. évi népszámlálás. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1975. 612. Az 1920. évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények, 69. k., Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1923. 803. A magyar magánkisipar. Statisztikai adatgyűjtemény 1938–1960. Statisztikai Időszaki Közlemények 44. k., Központi Statisztikai Hivatal 1961/6. 178–178. Magyarország Népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21., Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, XII. kötet, Budapest, 1896. 195. A Faluszövetség által 1935. szeptember 7–11-én Kunszentmártonban, a tiszai alsójárás községeinek bevonásával rendezett gazdasági, kulturális egészségügyi, ipari és kereskedelmi kiállítás útmutatója. Kunszentmárton, 1935. (HMA) HMA: Helytörténeti Múzeum Adattára HMT/Ad: Helytörténeti Múzeum Történeti Adattára HMNL: Helytörténeti Múzeum Néprajzi Leltárkönyve

91


92

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ

Tartalomjegyzék A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum.......................................................................................... 5 A múzeum története................................................................................................................................. 7 A kunszentmártoni Kerületi Ház és a hozzá tartozó börtön története.............................................. 8 Múzeum a tömlöcben............................................................................................................................. 12 Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti és történeti emlékei........................................................... 17 Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti emlékei............................................................................... 19 Kunszentmárton története..................................................................................................................... 21 Kézműves műhelyek................................................................................................................................ A kézműves- és a kisipar története a második világháborút követő rendszerváltásig................... Egy édes mesterség ................................................................................................................................. A lábbeli készítői...................................................................................................................................... A fény mesterei........................................................................................................................................ Mesterségünk címere: a suba................................................................................................................. Rézművesek Kunszentmártonban......................................................................................................... A szitaszövés titkai.................................................................................................................................. A korong mesterei................................................................................................................................... A kötélgyártás fortélyai........................................................................................................................... A kádárműhely remekei.........................................................................................................................

29 30 38 42 46 50 54 58 62 66 70

Craftsmen of old times – crafts in old times........................................................................................ The history of Kunszentmárton............................................................................................................. The artefacts of Kunszentmárton and the Tiszazug............................................................................ The History of the Jail............................................................................................................................. The Konditor’s workshop........................................................................................................................ The shoemaker’s workshop.................................................................................................................... The photo studio...................................................................................................................................... The furrier’s workshop............................................................................................................................ The coppersmith’s workshop.................................................................................................................. The sieve maker’s workshop................................................................................................................... The potter’s workshop............................................................................................................................. The ropemaker’s workshop.................................................................................................................... The cooper’s workshop...........................................................................................................................

75 76 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88

93


A múzeum jelenlegi dolgozói: Dr. Pusztai Gabriella történész, múzeumvezető Harangozóné Tóth Éva múzeumpedagógus Hegedűs Krisztián történész Győri Ilona teremőr, takarítónő

Nyitva tartás: Keddtől szombatig: 9.00–12.00; 13.00–16.30

A múzeum elérhetőségei: Cím: Helytörténeti Múzeum, Kunszentmárton, Kerületiház u. 8., 5440 Telefon: +36 56 461 518 Honlap: www.kunszentimuzeum.hu E-mail: [email protected]

94

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ


HAJDANVOLT MESTEREK MESTERSÉGEK HAJDANÁN KIÁLLÍTÁSVEZETŐ. Helytörténeti Múzeum. Kunszentmárton. Helytörténeti Múzeum

Recommend Documents