A Mesterek üzenetei MAGYAR KÖNYVKLUB

Brian Weiss

A Mesterek üzenetei

MAGYAR KÖNYVKLUB

Fordította Révbíró Tamás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Brian Weiss Messages from the Masters Warner Books. 2000

Hungarian Translation © Révbíró Tamás. 2002

Magyar Könyvklub, Budapest. 2002 Felelős kiadó Révai Gábor, a Magyar Könyvklub igazgatója Irodalmi vezető Ambrus Éva Felelős szerkesztő Greguss Ferenc Műszaki vezető Mátay-Mayei Gergely A borítói tervezte Gelányi Mariann Műszaki szerkesztő Császár András

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Feleségem, Carole kifogyhatatlan forrása a szeretetnek, a támogatásnak, a bátorításnak. Szavak ki nem fejezhetik, mennyire hálás vagyok neki. Ő tette lehetővé, hogy könyveimet megírjam, és szakadatlanul emlékeztet rá. milyen csodálatos, ha az ember a lélektársával élheti életét. Mélyen lekötelezve érzem magam irodalmi ügynököm. Joni Evans iránt, aki nagyszerű és tehetséges asszony. Mindig öröm együtt dolgozni vele. Ugyancsak sokkal tartozom a Warner Books két munkatársának: Jessica Papinnek és Tina Andreadisnak Jessica a szerkesztőm; észrevételei, nagyszerű stiláris képességei felmérhetetlenül sokat segítettek ebben a könyvben is. Tina a könyveim terjesztésében, propagandájában végzett remek munkát; tehetségét és jó szívét nagyra becsülöm. Lány Kirshbaum is köszönetet érdemel, mert ő hozott a Warner Books kiadóhoz. Lelkesedése és támogatása sokat jelent nekem. Oly sokan vannak még, akiknek köszönetet kellene mondanom Valójában mindenkinek hálás vagyok.

TARTALOM

Köszönetnyilvánítás ……………………………………………………. 5 Első fejezet – A kezdet ………………………………………………… 9 Második fejezet – Az élet körforgása …………………………………. 19 Harmadik fejezet – Visszatérés ………………………………………... 50 Negyedik fejezet – Szeretet a kapcsolatokban………………………… 66 Ötödik fejezet – Számoljuk fel a boldogság akadályait!……………… 92 Hatodik fejezet – A gyógyító megértés………………………………. 112 Hetedik fejezet – Szeretet és együttérzés ……………………………. 141 Nyolcadik fejezet – Meg kellene változtatni a világot ……………… 147 Kilencedik fejezet – Vár a fény …………………………………….. 157 Tizedik fejezet – Gyógyítók …………………………………………. 170 Tizenegyedik fejezet – Tanítók ………………………………………. 184 Tizenkettedik fejezet – Látnokok, médiumok ………………………. 190 Tizenharmadik fejezet – Különleges üzenetek ………………………. 200 Tizennegyedik fejezet – Hogyan haladjuk meg önmagunkat? ………………………………….. 221 Tizenötödik fejezet – Isten és vallás ………………………………….. 236 Tizenhatodik fejezet – Hazatalálni…………………………………… 242 A függelék – Közös spirituális értékek ……………………………… 244 B függelék – Hosszabb meditációs gyakorlatok …………………….. 254

ELSŐ FEJEZET

A kezdet Az a dolgunk, hogy tanuljunk, s a ludas révén Istenhez váljunk hasonlatossá. Oly keveset tudunk… A tudás állal közel kerülünk istenhez, és ott megpihenhetünk. Azután pedig visszatérünk, hogy tanítsunk és segítsünk másokat.

Azok számára, akik először találkoznak velem, szükséges néhány szót előrebocsátanom Hosszú utat tettem meg az óta a végzetes nap óta, amikor hagyományos képzésű orvosként, a pszichiátria professzoraként és meggyőződéses kételkedőként rádöbbentem, hogy az emberi élet nagyszerűbb és mélyebb, mint amit lelkiismeretesen elvégzett orvosi tanulmányaim során valaha képzeltem. Tudósnak tanultam; a középiskola után a Columbia Egyetemen szereztem ..college” diplomát, majd a Yale orvosi fakultását végeztem el, és ugyanott voltam szakorvosjelölt főorvos is. Utána több egyetemen és klinikán lettem oktató, és tizenegy éven át dolgoztam tanszékvezető professzorként a Mount Sinai orvosegyetemen a floridai Miami Beachben. Mire megismertem Catherine-t, azt a páciensemet, akinek történetét Életek, Mesterek című első könyvemben hoztam nyilvánosságra, 1 már több mint negyven tudományos cikket, könyvfejezetet írtam, és nemzetközi hírnevet szereztem a pszichofarmakológia, valamint az agy vegyi folyamatainak kutatása terén. Nem csoda, hogy tökéletesen szkeptikus voltam az afféle ..tudománytalan területek iránt, mint a parapszichológia. Az előző életek vagy a reinkarnáció témájáról semmit sem tudtam, és nem is akartam tudni. És akkor következett be a váratlan és megdöbbentő fordulat: megmutatkozott számomra a spiritualitás, a jobb agyi félteke, a nemlineáris idő világa. Megmagyarázhatatlan jelenségnek lettem tanúja: Catherine olyan emlékeket idézett fel, amelyek mintha előző életeiből származtak volna. A regressziós folyamat során valami módon a klinikai tünetei is javulást mutattak. Elképedtem, de kezdtem rájönni, hogy a tudomány és az intuíció összhangba hozható. A folyamat húsz évvel ezelőtt kezdődött. Azóta több mint kétezer pácienssel végeztem regressziós hipnózist a születés körüli, méhen belüli vagy előző életekből származó emlékeikbe. Mostanra már három könyvet írtam ezekről a tapasztalataimról, és e könyveket csaknem harminc nyelvre fordították le. Mivel e munkáim a reinkarnációval, az életregressziós terápiával és a lélektársak újra találkozásának témakörével foglalkoznak, valamiképpen a reinkarnáció (a lélekvándorlás) fölszenteletlen papjává váltam. Szívesen vállalom ezt a szerepet, mert valóban hiszek abban, hogy újra és újra megszületünk, amíg meg nem tanuljuk a leckét, és .felsőbb osztály1

Édesvíz Kiadó. 1993. Ford. Széphegyi Katalin

5

ba'' nem lépünk. Többször is megírtam már: tekintélyes mennyiségű történelmi és klinikai bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a reinkarnáció valóság. Ez a könyv azonban, amelyben azt írom meg, hogy ma mit tanítok pácienseimnek és hallgatóimnak, sokkal többről szól, mint a reinkarnáció és a regressziós terápia. Ezek is fontos darabkái a kirakójátéknak, de vannak egyéb fontos darabkák is, és az embernek mindet ismernie kell, sőt jól kell ismernie. Tanulmányoztam gyógyítókat, médiumokat, látnokokat, egyéb paranormális képességekkel rendelkező embereket és másokat is, akik átfogó (holisztikus), a hagyományostól eltérő, de egyenértékű (alternatív) megoldásokat alkalmaznak, és ma már tudom, hogy más utak is léteznek, amelyeken az ember eljuthat a szellemi (spirituális) ébredéshez. Ez a könyv húszévnyi tapasztalás és kutatómunka betetőzése számomra, és nemcsak a reinkarnáció témakörében, hanem az egész New Age-nek nevezett mozgalom területen. Ez az én eszközöm arra, hogy a szeretetre és az örömre emlékeztessem az olvasót; hogy megtanítsam, miként érheti el ezeket most, amíg itt van. ebben a fizikai testben. Megtanítok olyan technikákat, amelyekkel a belső béke és boldogság ma még talán ismeretlen szintjeit érheti el. Bőséges ismertetést talál majd a lélek természetéről, a halhatatlanságról és az értékekről. Sok gyakorlati ötlet és megoldás létezik, amelynek segítségével megváltoztathatja életét, kapcsolatait, hangulatait és tudatállapotát, testi egészségét és közérzetét – tehát a sorsát. Előző életeink ismeretére nincs szükség e pozitív változások előidézéséhez. A lényeg a megértés. Ha megérti saját mibenlétét, igazi célját, akkor élete végérvényesen megváltozik, és hozzáláthat, hogy ön. kedves olvasó, átalakítsa a világot. Az én életem ugyanilyen átalakuláson ment keresztül. Az előző életek kérdését változatlanul fontos és értékes témának tartom, de hétköznapi életemben fontosabb lett a megértés, a tapasztalás, fontosabb a szeretet, az öröm és a belső béke kifejezése. Rendkívül hálás vagyok, hogy Catherine azon a bizonyos napon bejött a rendelőmbe, és rányitotta szememet az előző életek fogalomkörére, mert ez lett az én személyes ébredésem útja. Ez az ébredés utóbb spirituális fejlődéshez és megértéshez vezetett. Catherine regressziójának meglepő és fontos vonása, hogy mély hipnózisban képes volt a tudás magasabb forrásából származó, részletes és pontos információt közölni. Az így létrejött szöveganyag sok ezer ember számára bizonyult gondolatébresztőnek, útmutatónak szerte a földgolyón. Catherine e bölcsességforrást így nevezte: .,a Mesterek”: nagyon fejlett lelkek, akik nem nyilvánulnak meg fizikai formában. Úgy mondta: „bölcs és csodálatos'' dolgokat hallott tőlük, és mindezt az ismeretet továbbadta nekem. Miután a hipnózis állapotából visszatért, az imént átélt korábbi életeinek sok részletére emlékezett, de a Mesterekhez fűződő kapcsolatából soha semmit sem tudott felidézni, mert a Mesterek üzenetei rajta keresztül érkeztek, nem az ő memóriájából származtak. Az emberek levelekben és élőszóban rendszeresen ostromolnak a Mesterek további üzeneteiért. – Hallott egyebet is? – Még mindig kapcsolatban áll velük? – Mi mást tanult tőlük? A válasz: igen. A válasz: ez a könyv. Más páciensek, utazások és saját meditációim által sokkal több mindent megtanultam. Ráadásul világossá vált. hogy azt is mélyebb szinten kell megértenünk, ami eddig rendelkezésünkre állt Ennélfogva korábbi könyveimből a fontos üzeneteket dőlt betűvel illesztettem a fejezetek elé, olykor magába a szövegbe is.

6

A régi és az új összeötvözése közben ráébredtem, hogy szép csöndben egy teljes spirituális filozófia bontakozik ki a kezem alatt. Mivel középpontjában a szeretet áll, azt hiszem, hogy mi, emberek készek és képesek vagyunk befogadni. A stabilitást az ősi bölcsesség felélesztésének útján kerestük, különösen az utóbbi harminc évben, mintha a tudományos-technikai fejlődés már a puszta tömegénél fogva felborította volna egyensúlyunkat. Szerencsére sikerült lepárolnunk az ősi tudás lényegét, elvetettük az elavult babonákat, mítoszokat. Tudatunk végül odáig fejlődött, hogy elfogadja a történelmi korokon át máig leszűrt bölcsességet. Az Új Korszak, a New Age holisztikus, spirituális tengerében lebegünk, amely láthatólag átszakította a régi hitek és a beszűkült tudat gátjait. Mindenütt tapasztalhatjuk ennek tanújeleit. Az új gondolkodás vált uralkodóvá. Az Egyesült Államok egészségügyi intézményei kutatásokat támogatnak az akupunktúra, a gyógynövényekkel való gyógyítás, a hipnózis, a megváltozott tudatállapotok témakörében. A biztosítótársaságok alternatív és kiegészítő gyógymódokra is pénzt adnak. Hagyományos eszközökkel működő hirdetési cégek egyes termékek nemzetközi reklámkampányában kereskedelmi tényezőként alkalmazzák a reinkarnációt. Filmek és tévéműsorok foglalkoznak a New Age témáival, és érdeklődő nézők milliói kísérik őket figyelemmel. Mi ez az egész? Az emberek évszázadokon át úgy gondolták hogy a technika, ha egyszer eléri a kellő fejlettségi szintet, megoldási ad az emberiség bajaira, a tudomány megmutatja majd az erdőiből kivezető utat, felszámolja a betegségeket, a szegénységet, a nyomorúságot, a szenvedést. Ma már tudjuk, hogy sem a technika, sem a tudomány nem képes önmagában megoldani gondjainkat. A technika jó is rossz célokra egyaránt felhasználható. Csak akkor segíthet, ha felvilágosultan, bölcsen alkalmazzuk, és ügyelünk, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon. Az egyensúly a lényeg. A mérleg alapja, amelyen az egész nyugszik: a szeretet. Amikor az embernek erőteljes spirituális tapasztalatban van része, szinte mindig .szeretetenergia szabadul fel. A szeretetnek ez a formája abszolút, feltétel nélküli és transzcendens (érzékfeletti) jellegű. Olyan, mint a tiszta energia lüktetése – az ilyen energia jól körülírható tulajdonságokkal rendelkezik: bölcsesség, együttérzés, időtlenség, emelkedett tudat. A szeretet a legalapvetőbb energiafajta, amely mindent áthat. Lényünk és világunk legtöbb hatóereje. A szeretet a természet alapvető ..építőköve”, amely minden dolgot, minden embert összeköt és egyesít. A szeretet több mint cél, több mint hajtóanyag, több mint eszmény. A szeretet alaptermészetünk. Mi magunk vagyunk a szeretet. Remélem, ez a könyv megtanítja majd az olvasót a szeretet felismerésére, a szeretet élményének átélésére es tokozására (különösen önmaga iránt és kapcsolataiban), valamint arra, hogy miként jelenítheti meg. miként sugározhatja a szeretetet mások felé. Ha így cselekszik, óhatatlanul több öröm, egészség, boldogság lesz osztályrésze. A szeretet a legfőbb gyógyító. Már a közeljövőben várható, hogy tudományos vizsgálat tárgya lesz a szeretet energiája, egyes jellemzőinek, összetevőinek meghatározása, mérése és megértése. Más tulajdonságai változatlanul titokzatosak maradnak, megőrzik mérhetetlen, nem anyagi jellegüket. Szerencsére amikor mélyen átérezzük a szeretet energiáját, akkor is megtapasztaljuk gyógyító hatását, ha sem mérni, sem megérteni nem vagyunk képesek. A. fizikusok tudják, hogy minden energiából áll. A robbanó atomtöltetek az energia átalakításán es felszabadításán alapulnak. A gyógynövények és a hagyományos gyógyszerek azért hatékonyak, mert a sejtek szintjén energiaátalakítást idéznek elő.

7

Az eredmények között mérhetetlen a különbség, de mindegyiknek a mélyén ugyanaz a mechanizmus húzódik meg: az energia átalakítása. Lehetőségeit tekintve a szeretet energiája sokkalta erőteljesebb, mint bármilyen robbanótöltet, és finomabb, mint bármelyik gyógynövény. Csak éppen még nem tanultuk meg. miként hasznosíthatjuk a legelemibb, legtisztább energiát. Ha egyszer majd sikerül, minden szinten bekövetkezik a gyógyulás: az egyének és a bolygó szintjén egyaránt. Mielőtt e könyvet elkezdtem volna, a különféle metafizikai élmények fenomenológiájával foglalkoztam, olyan témákkal, mint a reinkarnáció, a lélek mibenléte, a gyógyítók tevékenysége, a paranormális események és médiumi képességek, a halálközeli és halál utáni élmények, valamint a jelek szerint a .túlsó oldalon létező lények felmérhetetlen bölcsességein a lehetőség arra, hogy megértsük és megtapasztaljuk az energiát, amely minden ilyen élményben, jelenségben, lényben közös, és összekapcsolja valamennyit. Ha ez sikerül, életünk kibővül, minősége javul, és képesek leszünk eltávolítani a belső béke, az öröm és a boldogság útjában álló akadályokat. Lelkünk mindig a szeretet felé vonzódik. Amikor teljes mértékben felfogjuk majd, hogy a szeretet nem más, mint egy mindent magában foglaló energia, amelynek lüktetése átformálhatja testünket, elménket, lelkünket – akkor fogunk túllépni krónikus szenvedéseinken és betegségeinken.

8

Hogyan használjuk ezt a könyvet Rendkívül fontos, hogy az olvasó mindvégig logikusan és észszerűen gondolkodó elmével járja végig ezt az utat. Gondolkodás, elemzés, óvatosság nélkül elfogadni mindent – ez éppolyan ostobaság lenne, mint ugyanígy mindent elutasítani. A tudomány lényege az, hogy elfogulatlanul, előítéletektől mentesen vizsgálódjunk. Én igyekeztem, hogy így járjak el Megismerkedtem sok rendkívüli tehetségű emberrel – látnokokkal. médiumokkal, gyógyítókkal és másokkal – es még több olyannal, akinek korlátozott tehetsége vagy képessége van. és javarészt megalkuvásokkal él. Sok éven át tanultam és alkalmaztam a tudomány módszereit, közben mindvégig ébren tartottam elmémben a kételyt, és minden tapasztalatomat a tudományosság szűrőjén bocsátottam át. Arra is ügyeltem azonban, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsem. Lehet, hogy egy személy vagy egy tapasztalat kudarcot jelent, a következő azonban rendkívüli eredményt hozhat, így a korábbi események miatt nem szabad eleve elvetni. Azért írtam ezt a könyvet, hogy visszaadjak valamicskét abból, amit kaptam. Elgondolkodtam: vajon mennyire válhat fontossá egyetlen könyv? Végül is már írtam hármat, azokban szintén bőven van mit megemészteni. Manapság ráadásul gombamód szaporodnak a spirituális útmutatást tartalmazó művek. Mit tehet ezekhez hozzá egy újabb könyv? A tanítás egyéni folyamat, gondoltam, függ a stílustól, az időzítéstől, az egyéni ízléstől, értékrendtől meg még számtalan egyéb tényezőtől. Előfordulhat például, hogy mások könyvei, előadásai ugyanazt mondják, de talán másképpen. Ha egyetlen igazság létezik is, azt az igazságot sokféle módon lehet megközelíteni. A válasz mégis mindig ugyanaz: az igazság nem változik. Ez nem azt jelenti, hogy valamelyik tanító jobb a többinél, vagy hogy annak a tanítónak a módszere, filozófiája magasabb rendű. Egyszerűen csak – más. Az ön számára az a jó, amelyik működik, és amelyik az ön esetében nem működik, az is működhet valaki másnál. Mindannyian ugyanoda tartunk. Az ember spirituális mivoltának megértése számomra szorgos tudományos kutatás, orvosi tanulmányok, pszichiátriai szakképzés, majd több évtizedes szakmai és klinikai gyakorlat útján ment végbe. Ez volt az én utam. Mások egyetlen hatalmas, mindent elsöprő, spontán élmény hatására is eljuthatnak ugyanide, amilyen például a halálközeli élmény. Ismét mások valamilyen technika – például a meditáció – gyakorlása során hosz-szabb idő alatt érhetik el ezt a szintet. A megvilágosodásnak sok útja van. Közösen fogjuk felderíteni őket. A személyes tapasztalat ereje, közvetlensége képes megváltoztatni az ember hitének rendszerét. Akkor kezdünk megérteni valamit, ha megtapasztaljuk a lényegét. A hit ekkor válik tudássá. Nem elég csupán elolvasni az itt ismertetett fogalmakat, nem elég kizárólag a mások élményeire hagyatkozni, amelyeket az elmondottak illusztrálására írok le. E könyvben gyakorlatokat és különféle technikákat ismertetek, amelyek arra szolgálnak, hogy hozzájáruljanak saját tapasztalatunkhoz, és közvetlenül segítsenek az átalakulásban. Pácienseimnek sok éven át azt tanácsoltam, hogy vezessenek álomnaplót, amelyben ébredés után azonnal följegyzik, amire álmukból emlékeznek. Kis gyakorlással az álmok felidézésének képessége sokban javítható. Minél több részletre emlékszünk, minél többet jegyzünk fel belőlük, annál könnyebb lesz |pontosan elemezni az álmot. Ugyanez áll a meditációra és a vizualizációra (a képzeletbeli megjelenítésre) is. Amikor kipróbáljuk ezeket a gyakorlatokat, hasznos lehet, ha feljegyzéseket készítünk gondolatainkról, érzéseinkről, megfigyeléseinkről, tapasztalatainkról.

9

Akárcsak az álmok esetében, minél többet jegyzetelünk, annál könnyebben emlékezünk élményeink részleteire, és annál könnyebb lesz feldolgozni őket. E technikák gyakorlása alapos nehézséget jelentett a számomra, ezért saját tapasztalatom alapján csak azzal biztatom az olvasót, hogy ne csüggedjen. Talán úgy érzi majd, hogy kínos lassúsággal halad. Néha én is azon kapom magam, hogy ellustultam, és már hetek óta nem meditálok, mire ismét eszembe jut a gyakorlás. Ma is néha gödörbe kerülök, elbotlom az élet kátyúiban, időnként magával sodor a gőg. az irigység, a bizonytalanság. Emberek vagyunk, és az élet nehéz. A nehézségeket gyakran csalódással fogadjuk. Nem vagyunk türelmes faja az élővilágnak. Mint mondtam: az irány számít, nem a sebesség. Ha ön szeretetteljesebb emberre fejleszti magát, olyanná, akiben több az együttérzés, és kevesebb az erőszakosság, akkor .a jó irányban halad. És akárcsak velem, önnel is megtörténhet, hogy igyekezete lanyhul, olykor rossz irányba fordul, és tévelyeg, amíg vissza nem talál a helyes útra. Lehet, hogy úgy érzi. két lépést tesz előre, aztán egyet hátra, de ez. nem baj. Amíg emberi alakban élünk, így működik a dolog. A megvilágosodás lassú és fáradságos folyamat, elkötelezettséget és fegyelmet követel. Semmi rossz sincs abban, ha néha lazít közben az ember. Ilyenkor sem csúszik vissza, csak megszilárdítja az eddig elérteket, és megpihen. A fejlődés nem mindig egyenes vonalú. Lehet, hogy ön jótékonyság és együttérzés terén igen fejlett, de a harag és a türelem kérdésében újoncnak számít. Fontos, hogy ne maga ítélje meg önmagát. Ha nem ítélkezik, és másoknak sem engedi, hogy ítélkezzenek, elkerülheti a csalódást. E könyv olvasása közben olyan tapasztalatokra tesz majd szert, amelyeknek a célja szeretettel és örömmel teli, erőszaktól és félelemtől mentes élet kialakítása. A spirituális ösvényen nem egyenes vonalban haladunk, ennélfogva előfordulhat, hogy a fogalmak, gyakorlatok némelyikét egyszerűnek találja majd, másokat nehezebbnek. Készüljön föl erre. Sokszor elbuktam, de mindannyiszor megerősítettem tudatosságomat, és folytattam az utat. Talán ön is járt már így. Reményeim szerint e könyvvel segítséget nyújthatok, hogy ritkábban bukjék el, könnyebben találjon újból önmagára és a fejlődés útjára. Tudom, hogy az olvasók levelei, visszajelzései ugyanezt a segítséget fogják nyújtani nekem. E könyv megírását csak a Mesterek bölcsessége és támogatása tette lehetővé, mert a tőlük származó idézetek jelentik a fejezetekben foglalt eszmék, gyakorlatok kiindulópontját. Az üzenetekben körvonalazott gondolatok és fogalmak olyanok, mint a tudatomba ültetett, különleges magvak, amelyek az évek során gyönyörű virágokká fejlődtek, s e virágokat ezennel átnyújtom az. olvasónak. A Mesterektől származó üzeneteket hasonlíthatjuk azokhoz a csengettyűkhöz is. amelyeket a buddhisták azért szólaltatnak meg gyakran, hogy a hangjuk visszaterelje az elkalandozó elmét a jelenhez, az éberséghez, a tudatossághoz. A Mesterek üzenetei ugyanígy emlékeztetnek bennünket arra, hogy elménknek a fontos dolgokkal kell foglalkoznia – a szeretettel, a békével, az örök élettel, a spirituális gondolatokkal, gyakorlatokkal –. ezért tegyük félre a lényegtelen tételeket: az anyagi dolgokat, a büszkeséget, az egót, az erőszakot, a félelmet, a szorongást, a gyűlöletet. Az idézetek, akárcsak a csengettyűk, visszavezetnek a tudatossághoz. Ahol dőlt betűs szövegrészekkel találkozik, lassítson az olvasással, és igyekezzék megemészteni a jelentésüket Ritkán adódik alkalom ennél édesebb gyümölcs kóstolgatására. Mindannyian egy csónakban evezünk, és a láthatáron baljós viharfelhők gyülekeznek. Világunkat látszólag az erőszak és az ostobaság uralja. Nekünk harmóniában kell eveznünk, elutasítva a gyűlöletet, a haragot, a félelmet, a gőgöt. Meg kell lennie bennünk a bátorságnak, hogy helyesen cselekedjünk.

10

Szeretnünk és becsülnünk kell egymást, hogy meglássuk és értékeljük a mindenkiben meglévő belső szépséget és méltóságot, hiszen valamennyien ugyanabból az „anyagból'' – lélekből vagyunk. Ha együtt evezünk, mint olyan csapat, amelynek minden tagja egyet akar, elkerülhetjük a viharokat, és hazatalálhatunk.

11

MÁSODIK FEJEZET

Az élet körforgása

Amíg itt vagyunk, sok állapoton keresztülmegyünk. Levetjük csecsemőtestünket. és felöltjük a gyermekét, a gyermektest után a felnőttét, azután pedig az öregét. Miért ne tehetnénk még egy lépést, hogy a felnőtt testéből a szellemi síkra jussunk? Hát éppen ezt tesszük. Fejlődésünkben nincs megállás: folyamatosan fejlődünk. Ha átlépünk a spirituális síkra, fejlődésünk ott is folytatódik. Különböző szakaszokon megyünk keresztül Kiégett állapotban érkezünk, aztán egymást követi a megújulási szakasz, a tanulási szakasz, majd a döntési szakasz. Eldöntjük, mikor hová és milyen céllal akarunk visszatérni. Egyesek úgy döntenek, hogy nem térnek vissza, hanem a fejlődés egy másik szintjén folytatják útjukat. Ők megtartják szellemi alakjukat, mielőtt visszatérnének; van, aki tovább is megtartja, mint mások. Ez mind csupa fejlődés és tanulás… folyamatos fejlődés. A testünk csupán hordozó, eszköz, arra az időre szól, amíg itt tartózkodunk. Lelkünk, tudatunk örökkévaló. Életünk nem véletlenszerű cselekedetek és események sorozata. Az életsorsok gondosan és bölcsen megtervezett folyamatok, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy fejlődésünk, tanulásunk célját szolgálják. Magunk választjuk meg szüleinket, akik rendszerint olyan lelkek, akikkel korábbi életeinkben már kapcsolatban álltunk. Gyermekként, serdülőként, majd felnőttként nemcsak testileg, hanem spirituálisán is fejlődünk. Miután lelkünk a fizikai „halál” bekövetkezésekor elhagyta testünket, tanulásunk felsőbb síkokon folytatódik, és ezek a tudatnak igen magas szintjei. Áttekintjük az éppen magunk mögött hagyott életet, megtanuljuk a leckéket, és megtervezzük következő életünket. A tanulás a test halálával nem ér véget. Amikor lelkünk elhagyja a fizikai testet, több tudati szintet is meglátogatunk. Az egyik ezek közül a tanulás szintje, ahol áttekintjük életünket. Újra átélünk minden találkozást, minden kapcsolatot Megéljük, mit éreztek azok az emberek, akiknek segítettünk, vagy akiket megbántottunk, akiket szerettünk, és akiket gyűlöltünk, akikre pozitív vagy negatív hatást gyakoroltunk. Nagyon mélyen átéljük érzéseiket, mert ez a szint hatalmas erejű tanulási fázis, afféle azonnali visszajelzés, hogy miként viselkedtünk földi tartózkodásunk 12

alatt Ugyanis a kapcsolatainkon keresztül tanulunk, ezért fontos, hogy megértsük, milyen hatást váltottunk ki mások életében. A reinkarnáció gondolata ad magyarázatot a jelen életünkben szereplő kapcsolatokra. Gyakran előfordul, hogy a távoli múltban végbement események ma is hatást gyakorolnak egy-egy emberhez fűződő viszonyunkra. Ha tudatosítjuk az előző életekben rejlő okokat, jóvátehetjük a mai életünkben rosszul működő kapcsolatot. A tudatosság, a megértés hatalmas gyógyító erő. Úgy döntöttem, hogy a következő regressziós esettel kezdem ezt a könyvet, mert ez érzékelteti és meg is magyarázza az általam használt regressziós terápia folyamatát, a technikát és az értelmezést egyaránt. A szövegen gyakorlatilag semmit sem változtattam. Szeretném, ha az olvasó úgy ismerné meg ennek az ülésnek az eseményeit, mintha maga is jelen lett volna. Ez ráadásul ugyancsak izgalmas eset, amelyben a mai élet és az előző életek is szerepet játszanak. Példát mutat a gyermekkori emlékekre, a születés előtti időszak emlékeire és a halál utáni időszakra is. Megmutatja, milyen utakon jár az emberi lélek. Egy nagy televíziós hírmagazin szereplésre kért fel egy adásban, hogy óriási nézősereg előtt mutassam be az elmúlt életbe vezető regressziós hipnózist. A tévécsatorna egyik munkatársnője, aki hallott a készülő eseményről, és érdeklődött a munkám iránt, önként jelentkezett a ..páciens'' szerepére Ebben a regresszióban a fokozatos ellazítás módszerét alkalmaztam: e technika segítségével az alany lassanként, fokozatosan kerül hipnotikus állapotba. Maga a hipnózis valójában nem egyéb. mint a fokozott összpontosítás és a relaxáció egy bizonyos formája. Ebben az ellazult, de erősen összpontosult tudatállapot ban felerősödik az emlékezet működése A regresszió drámai, mozgalmas és sűrű hangulatú lett. A hölgy képes volt újra átélni gyerekkorát, a születése körüli és az előző életéből való emlékeit, így ez később kedvező hatást gyakorolt életére és kapcsolataira. Május vége volt, New Yorkban fülledt kánikula uralkodott. A párás levegőben csak fokozta a hőséget .a rengeteg erős lámpa, amelyet a tévéfelvétel kedvéért állítottak be. Éreztem, hogy hátamon és az arcomra rakott vékony sminkréteg alatt kiüt a veríték. Andrea, a hírszerkesztő még nem érkezett meg. Kértem, hogy csöndes, nyugodt helyet válasszanak a felvétel helyszínéül, a gyártás ehelyett egy belvárosi lakásban rendezkedett be. Hangszigetelt, légkondicionált stúdióhelyiség helyett itt fulladoztunk ebben a szobában, ahol még klímaberendezés sem működött. Ha kinyitottuk az ablakot, kicsit megmozdult a levegő, viszont az amúgy is zsúfolt helyiségbe bezúdult a forgalom zaja, a szirénák sivítása, a nagyváros temérdek lármája, ami alaposan zavarja a figyelem összpontosítását. A keserves külső körülményekhez hozzájárult még a tévékamerák jelenléte is: borúsan arra gondoltam, hogy a sikeres regresszió esélye vajmi csekély. Végre megjött Andrea. A hőség és a szirénák egyáltalán nem zavarták. Láthatólag hozzászokott New York állandó háttérzajához. Sokkal jobban aggasztotta, hogy épp aznap délután heves menstruációs görcsök kínozták, ettől rajtam is erőt vett a szorongás, mert a fájdalom komoly figyelemelterelő tényező. A felvétel megkezdése előtt rászántunk néhány percet, hogy megismerkedjünk egymással és megbeszéljük a hipnózis folyamatát. Teljes egészében ideiktatom a hipnózis indukciós folyamatát, bár helyenként ismétléseket tartalmaz, mert érzékeltetni akarom a módszert, és meg akarom mutatni, hogy a hipnózisban, a regresszióban nincs semmi varázslat, semmi trükk. Az ismétlés szándékos, segít elmélyíteni az alany által átélt állapotot. Az elhangzottakon alig változtattam, mert azt szeretném, ha az olvasó úgy ismerné meg ezt az ülést, ahogyan megtörtént. Bekapcsolták a mikrofonokat, három kamera állt készenlétben, hogy rögzítse az ese13

ményeket. Andrea borvörös blúzban és fekete nadrágban elhelyezkedett az öreg, viharvert kanapén. Elkezdtük a hipnózis indukciós folyamatát. A kényelmetlen testi érzések ellenére Andrea hamar mély transzállapotba jutott. Később elmesélte, hogy görcsei tökéletesen megszűntek. Kezdetben némán hallgatta, ahogy gyengéden elmagyarázom, miként érheti el a mély hipnózis állapotát. – Elmondom, mi következik – mondtam. – A lassúbb módszert fogjuk alkalmazni. Az a cél, hogy nagyon kényelmesen érezze magát. Mindent lehunyt szemmel csinál majd. Tehát nincs más tennivalója, csak kövesse az utasításokat. Rendben van? Andrea bólintott. Már kezdett ellazulni. – Helyes. Vannak ennél gyorsabb módszerek, de azt szeretném, ha megtapasztalná a relaxáció folyamatát is. Tehát engedje a szemét szelíden becsukódni, az ülés hátralevő részében a szeme lehunyva marad. Először összpontosítson a lélegzésére. Ez a befelé fordulás egyik ősi módszere, egyesek jógalégzésnek nevezik. A légzés kétségkívül fontos. Képzelje el – és ma ne tartsa féken a képzeletét –, szóval képzelje el, hogy kilégzéskor kifújja testéből a feszültségeket, a stresszt, belégzéskor pedig a testét körülvevő gyönyörű energiát szívja magába… Kifújja a feszültséget, beszívja az energiát. Így minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedik. A hangomat hallani fogja, ez elkíséri majd, és segít még mélyebbre jutnia. A háttérzaj és a többi figyelemelterelő tényező mind segíteni fog, hogy egyre mélyebbre merüljön. Nem fogják zavarni. Már ma olyan mélyre juthat el. hogy csodás élményekben lesz része. Rövid időre elhallgattam. Andrea néhány mély lélegzetet vett. – Megbeszéltük, hogy az ellazulás roppant egészséges a testnek és az elmének is: feloldja a feszültséget, a stresszt, hogy ne görcsöljön a test. Helyes. Most nagyon-nagyon kényelmesen lélegzik… Kifújja a stresszt, beszívja az energiát. És közben minden izom ellazul a testében. Magának ez nagyon jól fog sikerülni, mert erősen tudatában van a testének: sok ember egyáltalán nem így működik. Helyezkedjen el olyan kényelmesen, amennyire csak lehet. Megmozdulhat, amikor csak tetszik. Ha valamelyik testrésze kényelmetlenséget érez, mozdítsa meg, helyezze el kényelmesebben. Ellazítja arca és állkapcsa izmait: érzi, hogy oldódik bennük a feszültség. Elenged minden feszültséget az izmaiból. Ellazítja nyakizmait, engedi, hogy ellazuljon, szépen, puhán, finoman. Sokan, akiket nyaki problémák vagy fejfájások kínoznak, nem is tudják, hogy tüneteiket a merev nyak okozza, úgyhogy engedje a nyakát teljesen ellazulni. Vállizmai is lazák, puhák. Kienged minden feszültséget, minden görcsöt. Karizmai is teljesen lazák. Már egyáltalán nem tartja a testét, teljesen átengedte magát a kanapénak, a párnának. Nagyon-nagyon kényelmesen. Úgy. Andrea légzése egyre lassúbb és mélyebb lett. Tudtam, hogy már a mély transz szintje felé süllyed. Hallottam, hogy az operatőrök motoszkálnak a hátam mögött; mozgatták a súlyos tévékamerákat, hogy kedvező szöget találjanak, mert Andrea feje lassan lekókadt, rendkívül lazán, ernyedten csüggött. – A hátizmai is nagyon ellazultak, a válla és a dereka táján is, és egyre mélyebbre merül a csodálatos, kellemes békességben. Minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre merül. Hasának izmai is ellazulnak, a légzése nyugodt. És végül ellazulnak az izmok a lábában is. Most már csak a kanapé tartja a testét, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre merül ebben a csodálatos békességben. Jó. Nagyon jó.

A hangomra figyel, és engedi, hogy a hangom egyre mélyebbre és mélyebbre vigye, a külső zajok csak segítenek abban, hogy egyre mélyebb szintre ereszkedjen. Időnként lesznek majd mindenféle zajok, de azok nem számítanak. Maga csak merül, egyre mélyebbre és mélyebbre. 14

Most pedig képzeljen el egy gyönyörű fényt a feje fölött. A színét vagy színeit maga választja meg. Képzelje el, hogy ez. a fény csodálatos gyógyító tulajdonsággal rendelkezik, hogy ez a fény tiszta energia, és ez a fény egyre mélyebb és mélyebb szintre juttatja a békességben, a nyugalomban. Megnyugtató ez a fény. teljesen megnyugszik tőle. Ez maga a spiritualitás fénye, összeköttetésben áll a fénnyel, amely a fejünk fölött és körülöttünk van. Maga választja meg a fény színét, es most engedje, hogy a fény a feje tetején át behatoljon a testébe, beragyogja az agyat és a gerincvelőt… Gyönyörű fényhullámként fentről lefelé szétárad a testében, megérint minden egyes sejtet, minden rostot, minden szövetet, minden szervet, és mindent beborít békével, szeretettel, gyógyító energiával, és maga csak merül, merül, egyre mélyebbre és mélyebbre. Andrea transzállapotának elmélyítésével folytattam. Hangom egyre halkabb és ritmikusabb lett, így fokozva a hipnotikus hatást. – A hangomra koncentrál, közben mind mélyebbre merül, és a fény betölti a szívét, gyógyítja a szívét, es továbbárad lefelé a testében. Nagyon erős ez a tény, nagyon nagy az energiája, és beburkol mindent, ami gyógyításra szorul. És ahogy egyre mélyebbre merül, úgy hatol a fény is egyre mélyebben a testébe, végig a lábszárába, egészen a lábfejéig, és most már az egész testét megtölti ez a gyönyörű fény. a béke, az ellazultság fénye. A hangomra koncentrál. Most azt képzeli el, hogy a fény kívülről is teljesen beburkolja a testét, mintha egy csodás fénygömbben vagy buborékban volna, és ez a fény védelmet nyújt, gyógyítja a bőrét, és segít, hogy még mélyebb szintre jusson. Most visszafelé fogok számolni, tíztől egyig, és ezalatt olyan mélyre fog merülni, ahol a tudatát már nem befolyásolják a tér és az idő megszokott korlátai. Olyan mélyre, ahol mindenre emlékszik, minden élményre, amely valaha érte, ebben a mostani testében, vagy bármelyik korábbi testben, vagy akár a testek közötti, spirituális állapotban. Mindenre emlékszik. A visszafelé számolás nagyon hatékony módszer. –Tíz, kilenc, nyolc. Minden egyes számmal egyre mélyebb es mélyebb szintre merül Hét. hat. öt. Nagyon mélyre, nagyon nyugodtan… Négy, három… Csodálatos béke és nyugalom van.. Kettő. Most már teljesen elhagyta testét a szorongás Egy. Nagyon jó! Ebben a csodálatos, nyugalmas állapotban képzelje el. hogy egy szép csigalépcsőn lépked lefele, lefele, egyre lejjebb és lejjebb, minden lépes egyre mélyebbre visz. És amikor leér a lépcső aljára, egy gyönyörű kert várja, a béke és biztonság kertje, a nyugalom és a szeretet kertje. Csodálatos kert. Menjen be ebbe a kertbe, és válasszon egy helyet, ahol megpihen. A testét betölti, körülveszi a fény, ezalatt pihen és gyógyul, erősödik és fiatalodik. Most megnyílhatnak elméjének legmélyebb szintjei, most mindenre vissza tud emlékezni. Hogy tudja, milyen ez az élmény, menjünk most vissza az időben, előbb csak egy kicsit, aztán egyre többet. Andrea olyan mélyen lehorgasztotta fejét. hogy álla veszedelmesen közel került a borvörös blúzra gondosan felerősített apró, csiptetős mikrofonhoz. Olyan mélyre merült, hogy további mélyítő technikára nem volt szükség. Úgy döntöttem, hogy megkezdem az időutazást. – Most mindjárt visszafelé fogok számolni, öttől egyig. Közben megjelenik majd egy emlék a gyerekkorából. Ha azt szeretné, hogy kellemes emlék legyen, akkor olyan lesz, de lehet tanulságos is, vagy olyasmi, ami a jelenlegi életét teszi örömtelibbé, nyugalmasabbá, boldogabbá. Engedje, hogy feltámadjon a teljes emlék, az érzésekkel, az érzékletekkel együtt – használja minden érzékszervét. Ha kényelmetlenül kezdi érezni magát, mindig megteheti, hogy eltávolodik, és a jelenet vagy az emlék fölött lebegve szemlélődik. Ha viszont nem érzi magát kényelmetlenül, akkor az emléken belül marad majd, és felidézi a maga teljes elevenségében. Képes beszélni ebben a nagyon-nagyon elmélyült állapotban, de közben ott marad, egészen mélyen, és folytatja az emlék átélését. Most pedig, miközben visszafelé számolok, pontosan, életszerűen, részletesen megjelenik az emlék, 15

minden érzékszervével átéli. Egy emlék a gyerekkorából. Öt, négy… Minden felidéződik… Három… Jól figyelje meg.. Kettő… Megjelent az egész… Egy. Maga is ott van. Élje át néhány percig, emlékezzen vissza. Képes beszélni, elmondani, hogy mit tapasztal, de közben ott marad azon a nagyon-nagyon mély szinten, és folytatódik az élmény. Mire emlékszik? Mi idéződik fel? – Tél van – kezdte Andrea – Apukámmal sétálunk a házunk környékén. Mindig megkért, hogy kísérjem el ezekre a téli sétákra. Velünk van a kutyánk is, egy husky, és nagyon fúj a szél, és havazik, és mi szembemegyünk a széllel, de mégis nagyon jó. mert csak ketten vagyunk apukámmal, és a többi gyereket sosem kérte meg, hogy kísérjék el. Jeges hideg van, apukám azt a csodás anorákját viseli, amit mindig, és a hold is előbújt, a kutyánk pedig imádja a havat. – Andrea egyre inkább úgy beszélt, mint egy kisgyerek. A hivatásos televíziós csiszolt kiejtése mindinkább délnyugati tájszólássá alakult. – Sétálunk, beszélgetünk, néha magasra rugdossuk a havat, és már jó késő este van. egy autó se jár, és mi az úttest közepén megyünk. A járda szélén azok a régifajta lámpaoszlopok állnak, olyan nagy, gömbölyű lámpákkal, és minden gyönyörű, mintha az egész világ megállt volna körülöttünk, és csak ketten lennénk az apukámmal. – Ragyogó mosoly áradt szét az arcán, amely most lágyabbnak és védtelenebbnek tűnt. – Látja magát? – kérdeztem. – Hogy néz ki? Milyen ruhában van? – Borzasztóan volt levágva a hajam – jegyezte meg. Hangjában meglepetés csengett. – Hány éves most? – faggattam tovább, hogy segítsek rögzíteni a jelenetet. – Nyolc – Biztosan télikabátot visel. – Nem látom, hogy milyen színű – felelte bizonytalanul. –Nem tudom. Sál van a nyakamban, meg kesztyű, és csizma is, de azért hideg a lábam. – És az édesapja kabátja milyen? – Piros anorák, fehér irhabéléssel. Chicagóban vette, és télen mindig azt hordta. Kapucnija is van, irhaszegéllyel. Apukám mindig azt hordja. – Úgy tűnik, hogy ez rendkívül boldog pillanat, mert együtt van édesapjával meg a kutyával, és olyan békés minden. Andrea szeme sarkában könnycsepp jelent meg. – Van ebben az emlékben egy kis szomorúság is? Megrázta a fejét. – Csupa boldogság? Mosoly volt a válasz. – Csak most azt kívánom, bár megint kislány lehetnék – tette hozzá halkan. – Most épp megteheti – magyaráztam. – Csak át kell élnie. Olyan eleven ez az egész, ott sétálhat újra a hóban. Ha akarja, azt is hallhatja, ahogy ropog a lába alatt, és láthatja, ahogy a kutya élvezettel hempereg a hóban. Mindent érezhet anélkül, hogy kényelmetlen benyomása lenne. – Azt akartam, hogy Andrea megtapasztalja ezt a szép gyerekkori emléket, és hogy minden érzékletet, minden érzést átéljen. – Sose mentünk haza korán – folytatta. – Hosszú-hosszú sétákat tettünk. Apukám soha…. nem kell sietnünk. Csak megyünk az utcán, és azt se tudom, merre járunk, de a végén mindig visszaértünk ugyanoda, és hazamegyünk, és az anyukám forró kakaót készített. – Andrea arcát megint ellágyította a sugárzó mosoly. A tévékamerák surrogása hallatán úgy döntöttem, hogy összefoglalom ezt az emléket, és továbbhaladok vele a még mélyebb szintek felé. A forgatás időkorlátainak szorításában célratörőbben kellett megállapítanom az összefüggéseket, az értelmezéseket, mint a rendelőmben. Arra is tekintettel kellett lennem, hogy mások is tartózkodnak a szobában, akikre bizonyos személyes jellegű információk nem tartoznak, ezért úgy intéztem, hogy Andrea egyes emlékeket szótlanul idézzen fel. Ez különben is bemutató volt, nem terápiás ülés. – Nagyon kedves dolog. Most azt szeretném, ha felidézné az ekkor tapasztalt szeretetet és odaadást, ami maga és az édesapja, maga és az édesanyja között volt. Az a forró kakaó 16

is szeretetről és együttérzésről tanúskodik. Ezek az emlékek szeretetről, fiatalságról es együttérzésről szólnak, meg a szüleiről, az apjához fűződő szoros kapcsolatról, meg ezekről a kellemes sétákról. Úgyhogy miután felébredt, azután is emlékezni fog a szeretetre, az. együttérzésre, a gondoskodásra. Ezek gyönyörű emlékek, és vissza fogja hozni őket magával… a jóságot, a boldogságot az örömöt, meg a kutyát is. mindent, az egész boldog hangulatot. Az életnek ilyennek kell lennie. Oly sok alkalom nyílik szeretetre, együttérzésre. Olyan egyszerű – egy séta az apával, nem is kell, hogy költséges legyen. Egy téli estén sétál az édesapjával meg a kutyával, es az édesanyja kakaót főz. Erre felébredés után is emlékezni fog. Felkészült, hogy még távolabbra menjünk vissza? – Igen – felelte tétovázás nélkül. Andrea megismerte az emlék édességét, élénkségét, és még többet szeretett volna belőle. – Helyes. Csak lebegjen az emlék felett. Lebegjen fölötte, szabadon és könnyedén, lebegjen tovább, elhagyva ezt az időszakot, engedje, hogy elhalványuljon ez az emlék. Viszszamegyünk az időben, oda, amikor még meg sem született, amikor édesanyja méhében volt. Megint visszafelé számolok, öttől egyig, és akármi merül fel, akármi jelenik meg emlékezetében, az nagyon jó lesz. Ne bírálja, ne próbálja megítélni, ne elemezze, csak élje át. Ennek az egésznek a tapasztalás a lényege. Amikor kimondom az egyet. legyen ott, a születése előtt az anyaméhben, és tapasztalja meg, hogy vannak-e érzései, gondolatai, érzékletei, akár fizikai, akár érzelmi, akár szellemi szinten. Lehet, hogy fölfedezi, miért ezt az életet, ezeket a szülőket választotta. Akármi jelenik meg, nagyon jó lesz. Lehet, hogy a testen kívüli eseményekről is tudomást szerez. Ez is előfordul néha. Nem számít. Bármit tapasztal, az jó. Rendben van? Andrea bólintott. – Helyes. Vegyen egy-két mély lélegzetet, és menjen mélyebbre, arra a nagyon-nagyon mély szintre. Ahogy visszaszámolok öttől egyig, visszamegyünk a születése előtti időbe, az anyaméhbe. Meglátjuk, mire emlékszik, mit tapasztal. Öt. mindenre képes emlékezni… Négy, visszamegyünk az anyaméhbe, mielőtt beleszületett ebbe az életbe… Három, akármi jelenik meg a tudatában, az mind jó… Kettő, már majdnem ott vagyunk.. Egy. Ott van. Élje át azt a környezetet, tudatosítson bármit… Érzéseket, fizikai, érzelmi, spirituális tapasztalatokat.. Benyomásokat, gondolatokat. Néha még édesanyja érzéseit, gondolatait is felfoghatja, olyan szoros kapcsolatban vannak. Sőt az édesapjáét is, aki szinten a közelben van. Pár percen át erre emlékezzen, ezt élje át újra Most is képes beszélni, miközben megmarad azon .a mélységesen mély szinten, es folytatja a tapasztalatszerzést. Képes elmondani, hogy mit tapasztal. – Mi az, amit meg tud figyelni? – kérdeztem. Andrea gyors mosollyal válaszolt, és én azonnal tudtam, hogy sikerült áthidalnia az évek szakadékát. Elérkezett jelenlegi élete kezdeteihez. – Az. anyukám nagyon boldog – mondta egyszerűen. Mosolya egy pillanatra sem halványult el. – Remek, remek – feleltem, és örültem, hogy egy igazán fontos körülményre máris visszaemlékezett. A kamerák mindent fölvettek. – Érzi a boldogságát? Andrea bólintott. – Nagyszerű. Tehát akarták, hogy megszülessen. Ez fontos. És még? Mit érzékel még? Hogy érzi magát? – Nem tudom megmondani. – Más benyomások vagy érzések? – Anyukámnak fura a frizurája. – Andrea már a születése előtt képes volt megfigyelni és elbírálni a hajviseletet. – Igen, ezt látja most. Hogyan tudná leírni a frizuráját? Mitől fura? – Olyan, mintha saját maga vágta volna le magának egy borotvával. Egészen rövid. 17

Apukámnak így tetszik. – Tudott tehát apja érzéseiről, arról, hogy mit szeret, mit nem. – Ő ilyen rövidnek szereti? – Igen. Az apukám nagyon jóképű – tette hozzá. – Most őt látja, fiatalabb korában? Jó. Nagyon örülök, hogy várták magát, és boldogok. Jó környezetbe érkezik. – És nagyon izgatottak. – Andrea szívesen időzött ezen a helyen, élvezte, hogy újra átélheti azokat a csodálatos érzéseket. Nem bánta, hogy múlik az idő, fut a szalag a kamerákban – Remek. Akkor most menjünk át a megszületésén, miközben háromig számolok, de nem lesz semmi fájdalom vagy kényelmetlenség. csak megfigyeli, hogy a szülés közben mit él át. Háromig számolok, de ez nem okoz fájdalmat, kényelmetlenséget magának. Egy, kettő, három. Átesett rajta. Mindegy, mit tapasztalt, mondja el. Andrea tíz-tizenöt másodpercig hallgatott. Végül megszólalt: – Sötét helyek. – Most hogy érzi magát? – Nem tudtam, hogy éppen hol van. mik lehetnek azok a „sötét helyek”. – Még nincs vége – magyarázta. Most már értettem. – Ó. tehát még nem született meg. Rendben, menjen végig, semmi fájdalom, semmi kényelmetlenség. Menjen át rajta, szülessen meg most. – Anyukám nem kapott semmilyen érzéstelenítőt. Nem kapott. Rózsaszín voltam, amikor kijöttem. – Érdekes megfigyelés egy újszülött részéről. – Rózsaszín, igen. Most pedig…? – Sírok, de jól vagyok. Anyukám is jól van. – Nem kért érzéstelenítést? – Visszautasította. Nem akarta, hogy kék legyek, amikor megszületek, mint a többi baba. – A szülésnél alkalmazott érzéstelenítő olykor hatást gyakorol a magzatra. – Értem. Nem is lett kék, rózsaszín volt, ébren volt és sírt. Most látja az édesanyját? Mit Iát? Andrea hangosan fölnevetett. Hullámokban tört fel belőle a derűs kacagás. – Mindenki úgy örül. Bevitték egy szobába, ahol a többi anyuka van. Az apukám orvos, de anyukám nem kapott külön szobát. – Enyhe iróniát tükrözött az észrevétel. – Kékség van odakint. Süt a nap. – Sok mindent észrevesz – jegyeztem meg. – Sok részletet. Odaviszik az édesanyjához? így történik? – A karjába vett. Mintha mindig is nála lettem volna. – Erre emlékszik, ahogy az anyukája karjában volt. Jól bánik magával? – Nagyon jól érzi magát. Elég sovány, nem hízott meg nagyon. – Andrea nagy figyelmet fordított a külső jegyekre: a hajviseletre, a testsúlyra… – Maga jól van? – kérdeztem. – Nagyon jól vagyok – biztosított. – Ez kellemes emlék. Sok részletet megfigyel. Engedje, hogy beépüljenek, ahogy az édesanyja a karjában tartja, hogy milyen a rövid hajával, mindent. Hogy nem hízott meg túlságosan. És maga boldog, hogy vele lehet. Remek. – Apukám olyan büszke, be nem áll a szája. Mindenkinek henceg velem. – Embereket hoz magával? – Állandóan. Nagyon kínos. Mindenkit odarángat ahhoz az ablakhoz a kórházban, hogy nézzenek meg engem. Kínos. És nagyon vicces. – Nagyon erős a kötődése magához, már a kezdet kezdetétől – jegyeztem meg, és közben arra a nyolc évvel későbbi, téli estére gondoltam, amikor együtt sétáltak a hóesésben – , de ez a szeretet kínos. Jó. Erre is emlékezni fog, amikor majd felébred. Tudom, hogy 18

rengeteg részlet van még. Nem kell most minden részletet elmondania. Rengeteg minden van még, amit megnézhet, megtapasztalhat, elmesélhet. Minden – a színek, a külvilág, a szoba, a többi baba, az édesapja ruhája, külseje –, ez az egész. Csak tudatosítsa. Szívja magába a szeretetet, akkor is, ha kínos, hiszen csupa szeretet, és ez nagyon jó. Édesapja megőrizte azt a szeretetet, és ez csodálatos. Rengeteg öröm és boldogság létezik. Csodálatos dolog így születni a világba: hogy akarják, szeretik, örülnek az érkezőnek. Emlékezni fog további részletekre is. Szívja magába őket, több és több részletet, például a szobát: mekkora volt, hogyan volt berendezve. A legfontosabb azonban a szeretet. Andrea arca elsötétült. – Az a nő anyukám mellett, a szomszédos ágyon… Most jött be hozzá a térje. Most született kisbabájuk, és a férfi szeretkezni akar. – Ott, abban a szobában? – kérdeztem, meglepődve a hirtelen feltámadt, kellemetlen emléktől. – Igen. és a felesége nem akarja. Nem kedves ez a férfi. Anyukám nem örül. – Az édesanyja is tud erről? – Aha. Függönyök vannak az ágyak között, de ez a férfi nagyon durva. – A felesége viszont visszautasítja. – Aha., hiszen csak most szült – magyarázta Andrea nyomatékkal. – Tudom. – Anyukám nem örül – ismételte. – Elmegy a férfi? – Nem. Kis csend következett Kitöltöttem az űrt. – Ebben a férfiban nincs megértés. Látja, abban a családban, amelybe született, sokkal több az együttérzés, a szeretet, csupa olyasmi, amit érdemes kivárni, megtapasztalni. – Úgy elfáradt a nyakam! – fakadt ki Andrea, és feje a kanapé karfájára billent. Hallottam, hogy a tévések átállnak a kamerákkal, igazodnak az új testhelyzethez. – Jól van. Így kényelmesebb. Felkészült, hogy itt hagyjuk ezt a jelenetet? – Andrea nem válaszolt; hagytam, hadd időzzön még egy kicsit. – Vagy szeretne inkább maradni egy kicsit? Maradjon, és menjen még mélyebbre. A lélegzés segít mélyebbre menni. Most már a nyaka sem zavarja. Nagyon kényelmesen elhelyezkedett, könnyen összpontosíthat a boldogságra és a többi részletre, ami csak eszébe jut. például arra az asszonyra a szomszédos ágyon. Ne engedje, hogy ami ott történik, negatív hatást gyakoroljon magára. Az nem a maga családja. Éljen át minél többet, aztán keresse meg a kapcsolatot ahhoz a másik jelenethez, amikor a hóban sétáltak. Adtam neki néhány támpontot a kapcsolatteremtéshez. – Az apa, az édesapja nagyon büszke volt. amikor maga megszületett, és nagyon szerette azokat a téli sétákat is. Ez ugyanaz a szeretet, ugyanaz a szeretetteljes kapcsolat. Mit számit hét-nyolc év? Semmit. A szeretet sohasem szűnik meg, örökké tart. Figyelje meg ezt a kapcsolatot, és időzzön el ebben az állapotban, mert nagyon kellemes itt. a boldog emlékek között. És maga képes volt elfogadni ezt a szeretetet, amely már a születése előtt megvolt, mert tudta, már a születés előtt tudta, hogy itt szeretet várja, hogy a szülei boldogok a megérkezése miatt. Egész életében, kapcsolataiban is megfigyelheti ugyanezt: és a szeretetet viszonozni is képes; nemcsak befogadja, hanem vissza is sugározza másokra, azokra, akiket szeret – Andrea megint mosolygott, miközben befogadta ezeket a gondolatokat. – Tehát ez nem pusztán szerencse kérdése: maga rászolgált erre, megérdemelte, és a szeretetnél semmi sem fontosabb. Most pedig készen állunk, hogy továbbmenjünk visszafelé. Rendben van? – Most már beleegyezett. – Helyes. Akkor most csak lebegjen itt a jelenet fölött, és hagyja el a kórtermet, a kór19

házat. Képzelje el, hogy egy gyönyörű ajtó áll maga előtt, ez az ajtó előző életekre vagy spirituális létállapotokra nyílik, mert azok is fontosak, megvilágíthatják, hogy mitől lett ennyi szeretet a mostani életében, magyarázatot adhatnak valamely személyhez fűződő viszonyára, egészségi állapotára vagy bármire, amire éppen összpontosítani akar. Ha átlép azon az. ajtón, miközben visszafele számolok öttől egyig, gyönyörűséges fényt fog látni a túloldalán. – Látom a fényt, beszűrődik az ajtó résein – jegyezte meg Andrea. Igazán mély transzállapotban volt. – Már látja is a fényt? Nagyon jó. Nos, akkor most belépünk az ajtón. Egy jelenetet fog látni. Lehet, hogy valamilyen nagyon régi korból, valamelyik előző életéből való jelenetet. Lépjen be ebbe a jelenetbe. Lépjen be az ajtón keresztül abba a gyönyörű fénybe, miközben visszafelé számolok. Öt, kinyílik az ajtó. Hívja magát, erős vonzást érez, hogy belépjen. Van valami az ajtó túloldalán, amit meg kell tudnia. Négy, belép az ajtón abba a ragyogó fénybe. Három, keresztülhatol a fényen, és látja, hogy a túlsó oldalán van valaki, egy személy vagy egy alak. Mire az egyet kimondom, ez az alak tökéletesen kirajzolódik Kettő, már élesebben lát, mindenre emlékszik. Egy. Ott van! Ha testben találja magát, nézzen le a lábára állapítsa meg, milyen lábbelit visel. Szandált, csizmát, prémet, vagy éppen semmit. Nézze meg a ruházatát, figyeljen a részletekre. Érezze az. anyagok tapintását, hiszen ez az. emlék nemcsak látványt, hanem másfajta érzékelést is jelent. Minden érzékszervet. – Férficipő van rajtam – szólalt meg Andrea. – Férficipő?-ismételtem. – Nincs saját cipőm. De nem férfi vagyok. Kislány vagyok. De kislánycipőm nincs, mert nem telik rá. – Nem telik rá. ezért hord férficipőt? – Fiúcipőben – helyesbített. – Olyan kerek orra van, én meg szégyellem, mert nem ilyen cipőben kéne járnom. – Mert ez fiúknak való? – Igen, nekem… szóval, nekem lánycipő kellene, de valahogy. – És a ruhája? – Szoknya van rajtam, leér a földig. Bordó színű, kötény is van hozzá, vagy valami hímzés elöl, vagy ilyesmi. Mintha egy külön ruhadarab volna. Sapkám is van. – Andrea szeme mozgott a lezárt szemhéj alatt, ahogy végignézte a ruháját. – Sapka, értem. És hány éves most? – Kilenc. Vagy tíz. – Nagyon jó. És hány évesek a többiek, akik körülveszik? Van ott valaki, akiről tudomása van? Van ott egy ház, az otthona? – Azon igyekeztem, hogy a korra jellemző részleteket csaljak elő. – Van egy kis ház. Kinn lakunk a prérin. De nem látok itt másik házat. Csak a miénket. És a cipőm a… Van egy bátyám, és ez az ő cipője. Most az van rajtam. Kinn vagyunk valahol a síkságon. Nyugaton, de nem annyira, mint ahol a Sziklás-hegység van. A síkságon vagyunk. Gazdálkodunk. – Andreának ez az élete az amerikai Középnyugaton zajlott. – Fáradságos élet lehet – jegyeztem meg. – Van egy tehenünk, és kertünk is. Itt egy kút. a ház meg nagyon egyszerű. – Jól van. Most idézze fel a szüleit is, ne csak a bátyját. Háromig számolok. Ezalatt meglátja az egész családot amely ott él. Egy, kettő, három. Látja az egész családot, talán együtt ülnek az ebédnél vagy hasonló alkalommal. Figyelje meg a többieket. – Mindenki kinn áll a ház előtt, mintha valaki fényképezné őket. Úgy is van; úgy álltak fel. mint egy képeslapon. – Jól van. Most tehát látja őket. 20

– De hát az anyukám meg az apukám ugyanaz. Ugyanolyan a szemük. – Többnyire más-más kapcsolatokban reinkarnálódunk. Andreának azonban ebben a telepeséletben, úgy látszik, ugyanazok voltak a szülei, akik a jelenlegiben. – Néha ez is előfordul. Újra és újra együtt vagyunk szeretteinkkel. Gyakran előfordul. A fivére, őt is látja? – Csak egy fivérem van, de ő kisebb. Azt hiszem, nem is ismerem. – Nem ismeri fel? – Nem is látom az arcát – magyarázta Andrea. – Az ő cipője van a lábán? – kérdeztem némileg elbizonytalanodva, mert azt hittem, idősebb testvérétől örökölte a cipőt – Nem. Volt egy másik fivérem is, de ő nincs ott. Ez nem az a testvérem. – Nem az. akié a cipő? – igyekeztem pontosítani. – Nem az, akié a cipő. A cipőmet a bátyámtól kaptam, de ő nincs ott. – Jól van a bátyja? – kérdeztem. Éreztem, hogy valami gond van. – Nem hiszem, hogy jól van. Senki nem mond semmit. Elhatároztam, hogy ezt közelebbről megvizsgáljuk. – Derítsük ki, mi történt vele. Most megkocogtatom a homlokát, és visszafelé számolok háromtól egyig, és addigra kiderül, mi történt a bátyjával. Három, kettő, egy. Most már emlékszik. A kopogtatás segít elmélyíteni a hipnózist, ezáltal hatékonyabb az emlékek felidézése. – Lelőtték – mondta Andrea váratlanul. – Lelőttek? – Annyira szomorú vagyok! – Sírva fakadt, egész testét rázta a zokogás. – Tudom. Ez nem haj. Baleset volt? – Nem hiszem. Azt hiszem, hogy nem baleset volt. – Zokogása alábbhagyott. – Nem. És hiányzik magának – A kisöcsém nem is emlékszik rá – Amikor ez a részlet felszínre került, a sírás abbamaradt. – Régen történt? – Akkor még csak kisbaba volt. – Amikor az öccse még csak kisbaba volt. Értem. De maga idősebb, maga emlékszik. Menjünk vissza abba az időbe, amikor a bátyja még élt, hogy lássuk őt. Emlékszik rá. Jól van. Ez nagyon régen történt. Amikor háromig számolok, menjen vissza abba az időbe, amikor a bátyja még élt. hiszen emlékszik rá. Megy vissza az időben… Egy. oda, ahol a bátyja még él.. Kettő, megkeresi a bátyját… Három, mielőtt agyonlőtték. Most. Emlékszik rá. – Ó, Istenem, ez John! Ez John, a testvérem! – Most ismerte fel, hogy aki abban a régi életében a bátyja volt, a jelenlegi életében is a fivéreként tért vissza. Andrea változatlanul nagyon szomorú volt, de már tudtam rajta segíteni. – Most már látja, nem történt semmi helyrehozhatatlan, hiszen a bátyja visszatért John alakjában. Most már nem kell szomorkodnia. Látja az összefüggést, és látja, hogy a testvére jól van. Életben van, és semmi baja. De akkor nagyon hiányzott magának, és ez sok mindent megmagyaráz a fivéréhez fűződő mai kapcsolatában. Valójában semmit sem tudtam Andrea és John kapcsolatáról. Látva, milyen erős érzelmi reakciót vált ki belőle fivére halála abban a régi életében, arra következtettem, hogy a minta tartósnak bizonyult, és jelenlegi kapcsolatukban is érezteti hatását. – Volt valaha olyan félelme, hogy elveszítheti jelenlegi testvérét? – Pici korában nagyon beteg volt. – Mi baja volt? – Koraszüléssel jött világra 21

– Idősebb magánál? – Fiatalabb – Fiatalabb. – Andrea megint majdnem elsírta magát. – Jól van. Most már minden jól van Sok minden világossá válhat most önmagával. Johnnal, az élettel kapcsolatban. Mit érez most? Mire emlékszik? – Még mindig szomorú vagyok. Úgy döntöttem, hogy továbbviszem. – Haladjunk előre annak a kislánynak az életében. Haladjunk tovább. Sok idő eltelt azóta, hogy a bátyját lelőtték, az már régen volt. Keressünk egy másik fontos eseményt az életében. Most már idősebb, a bátyja halála óta sok idő telt el. Andrea arca szinte azonnal felderült. Tudok pisztollyal lőni- jelentette ki büszkén Hangulata egy csapásra megváltozott. – Tud pisztollyal lőni? – visszhangoztam. – És remekül lövök. Nagyon jól eltalálom a célt jobban lövök, mint akármelyik fiú. És már másik cipőm is v an. – Most már van saját cipője? – És minden fiú nekem csapja a szelet, mert tetszik nekik, hogy tudok lőni. Most már nem elszigetelten élnek? – tudakoltam – Nem. Már van itt több ház is. Nem túl sok, de út is vezet ide. és jönnek-mennek az emberek. Már nagyobb vagyok. Jó itt. – Ezek már boldogabb emlékek: a fiúk csapják a szelet, ügyesen bánik a fegyverrel… – Azt akartam, hogy tovább időzzön ebben a jelenetben, a boldogabb hangulatban. – Sokat csúfolódnak, de fölnéznek rám – tette hozzá. – Látja saját magát? Hogy néz ki most? Biztosan nagyon csinos, ha minden fiú maga körül legyeskedik. – Barna a hajam, leér a vállam alá. Kék szalag, világoskék van a hajamban, és szoknya van rajtam, mintás szoknya, olyan kis virágos. A blúzom fehér vagy halvány rózsaszínű. Csak egy egyszerű blúz, semmi különös. De úgy érzem, mintha a bátyám nem volna ott. ezért tanultam meg… ezért akarták, hogy… érzem ezt a nyomás rajtam, nagy a nyomás, hogy olyan legyek, mint a fiúk. - Hogy ezzel pótolja a testvérét? – Csak azt akarom, hogy képes legyek vigyázni magamra – magyarázta Andrea. – Értem. És ez nagyon jól sikerült is. Megtanult lőni. tud bánni a fegyverrel, ugyanolyan jól, mint a fiúk. sőt jobban És mi a helyzet az udvarlással? Van köztük olyan, akivel… A szavamba vágott: – Valahogy mind olyan durvák. – Jól van. Akkor most menjünk tovább az időben. Háromig számolok. Menjünk át az élete következő fontos állomásához, a következő fontos eseményhez. Egy. kettő, három. Ott van. Idősebb, mint az előbb. Mi történik? – Saját háza van. Látom őt. – Andrea a megfigyelő helyzetébe állította magát, kívülről látta a prérin leélt életét. – Jól van. Nézheti is. bele is helyezkedhet… ahogy kényelmesebb. – Egyedül él. – Nem ment férjhez? – Sosem talált senkit. Mindig úgy gondolta, hogy ezek közül a fiúk közül egy sem való hozzá. Nem magányos. Itt van ez a farmja, és mások dolgoznak neki. Szeretik. Rendes nő… – Andrea hangja elhalkult, miközben a jelenetet figyelte. Előrevittem az időben. – Rendkívül önálló. Saját farmot hozott létre. Alkalmazottakat tart, megtalálta a helyét. Akkoriban ez nem volt semmiség egy nő részéről. Roppant erős lehetett. Menjünk tovább abban az életben, egészen a legutolsó napig, az utolsó percekig. Ha kényelmetlen magának 22

akkor lebegjen a jelenet fölött de ha nem akkor azonosulhat is vele. Mire háromig számolok, emlékezni fog a jelenetre, annak az életnek a legutolsó napjára. Egy, kettő, három. Ott van. Nézze meg. mi történik, és hogy van-e ott még valaki. Andrea nagyon nyugodt volt. – Semmi izgalmas; nagyon békés az élete. Öreg már. Senkije sem maradt. – De jól érzi magát. Andrea bólintott. – Kellemes élete volt. és nem is beteg. Jól is néz ki, csak öreg. Fehér ruhában van. magas nyakúban. Csak üldögél, nézelődik, üldögél a tornácon. – Ott is hal meg? – Azt hiszem. – Most kezdjen el lebegni, szálljon fel magasra Hagyja el azt az öreg testet. Könnyűnek és szabadnak érzi magát, ahogy a szelleme szárnyal a magasba. Talán le is tud nézni, hogy lássa a testét odalent. És ezután, hogy már ilyen szabad és ilyen könnyű lett. tekintse át ezt az életét. Mit tanult meg ez a nő, mit tanult meg maga abban az életében? – Azt, hogy ne féljen az. egyedülléttől. Hogy képes legyen gondot viselni magára – felelte Andrea a magasabb távlatból. – Úgy van: hogy független legyen – helyeseltem. – Rendkívül független volt. És nagyon szerette az életét. Az emberek gúnyolták, mert nem ment férjhez és nem szült gyereket, de ezzel sem törődött. A közösség tagjai szerették. Amikor idősebb lett, már nem is gúnyolódtak vele. Szerettek neki dolgozni. Sok állatot tartott, nagy csordája volt. – Most, ebben a lebegő állapotban, próbálja megállapítani, mi történik ezután. Elhagyta a testét, most lebeg. Mi lesz most? Mit érzékel? – Megyek fölfelé, ő pedig egyre kisebb odalent. Csak lebegek. Valami kékes fényben vagyok. Lebegek. –Jól van. Jól érzi magát, nincs többé betegség, nincs öregség, csak lebegés van. A tudata halad tovább. Mi történik ezután? Csak lebeg? – Csak kék fénysugarak vannak, baloldalt, a fejem fölött egy olyan nagy, kék fénykúp, és nem látom, mi van mögötte… – Megint hosszú szünet következett. – Van meg valami? – kérdeztem Szerettem volna többet tudni arról a kék fényről. – Nincs… – Jól van. Felkészült a visszatérésre? – Andrea bólintott. – Helyes. Mielőtt visszatérne, keresse meg. mi a kapcsolat a két élet között: miben hasonlít az ő élete ott a prérin a maga mostani életéhez? Tévékamerák ide vagy oda. Andrea megtanult néhány fontos leckét Hallgatott, tudatában zajlott ,az új információk feldolgozása. Végül széles mosoly ült az arcára. – Nagyon tetszik nekem az .a nő. – Helyes. Sok szorult magába az ő erejéből, ezt magával hozta. Ez. nagyon jó. És azt is megtudta, hogy a bátyja visszatért. A halál nem az, aminek látszik. Az emberek visszajönnek. – Annyira hiányzott. – Andrea arcán megint átsuhant a szomorúság. – Tudom – feleltem. – De az a nő mégis nagyon erős és független lett A kapcsolatok igen fontosak, és a függetlenség is, ha a kapcsolatok egyensúlyban vannak. A fivére is visszajött! Ezúttal, jóllehet gyermekkorában kissé bizonytalan volt az állapota, megérte a felnőttkort. Úgyhogy újra együtt lehetnek, így működik a lélek. Így működik a szeretet. Újra és újra találkozunk egymással. Úgyhogy engedje el szépen a szomorúságot, a veszteségtől való félelmet. Mindig újra meg újra visszatérünk. Emlékezzen édesapja szeretetére, ..kínos'' büszkeségére édesanyja szeretetére, amelynek révén ebben az életben ismét együtt lehettek, emlékezzen ezekre a felismerésekre. Ők is ott voltak a prérin. Emlékezzen a séta örömére, a kutyára, édesapja anorákjára… Arra a sok szeretetre, 23

amelyet áthozott ebbe az életébe, ahol kapcsolatokat és függetlenséget, erőt és szeretetet sikerült egyensúlyba hoznia. Sikerült megvalósítania ezt a nagyon kényes egyensúlyt. Ez csodálatos. Érezze annak a nőnek az erejét, függetlenségét, vegye tekintetbe saját képességét, hogy igazán jól működő kapcsolatokat teremtsen, és ezt a sok pozitív gondolatot, érzést mind hozza vissza magával. Ezen a ponton, miután megemésztette ezt a sok új ismeretet, és megtapasztalta ezt a sokféle érzelmet. Andrea fáradtnak látszott. Elhatároztam, hogy felébresztem. Mára már eleget tanult. – Pár pillanat múlva felébresztem, mégpedig úgy, hogy megnyomok egy pontot a homlokán, a két szemöldöke között. Felfelé fogom nyomni, maga ekkor kinyitja a szemét, és ébren lesz. Frissnek érzi majd magát, testi és szellemi képességeinek tökéletesen birtokában: csodálatosan érzi majd magát, igazán nagyszerűen, mintha súlyos tehertől szabadult volna meg, hiszen elmúlt a bátyja elvesztése miatt érzett szomorúság. Már tudja, hogy a testvére visszatért Nagyon békésnek, nagyon nyugodtnak érzi majd magát, de minden képességének birtokában lesz. Amikor megnyomom a homlokát, teljesen éber lesz. –Egy ujjal felfelé ható nyomást gyakoroltam Andrea homlokára, és ő lassanként felébredt. – Csak kényelmesen – biztattam –, megvárjuk, amíg teljesen visszatér. Remekül ment. Hogy érzi magát? – Kimerültem. – Kimerült – ismételtem Együtt éreztem vele Rájöttem, hogy én is elfáradtam; nekem is erősen kellett koncentrálnom – Kemény munka ez. Sok energiát kíván. Olyan volt. mint amire számított? – Nem tudtam, mire számítsak. Sosem hittem volna, hogy a testvéremmel fogok találkozni. Azt talán el tudtam képzelni, hogy valamelyik lányom előbukkan, de ők nem voltak ott. Úgy éreztem, mintha vonzana egy másik kor, egy másik élet, de nem tudtam átjutni. Egyszerűen képtelen voltam átjutni. Láttam, hogy hol van. de nem értem el. – Egy harmadik hely? –Aha. Nem tudtam odajutni. –Tudja, hogy az melyik korban volt? – Nem. A síksági élet előtt, de nem tudtam odaférkőzni. Mintha egy kék fénysugár lett volna, olyan sima, kúp alakú, és egyszer csak vége volt. Olyan volt, mint az első, amelyik teljesen körülvett, és egyszer csak megláttam a lábamat. Ez viszont… Láttam a fény határát, lehetett látni, ahol egyszer csak véget ér. Sötét volt odakint. Mintha valaki fogta volna azt a kúpot, és rám tette volna. Véget ért, csak úgy, egyszerűen. Andrea láthatólag bepillantott egy másik korábbi életébe, talán egy olyan életbe, ahol a lányával volt együtt, de azon a ragyogó kék fényen nem tudott áthatolni. Ez csak arra szolgált hogy jelezze magának a létezését, de nem mostanra szólt. Ez így van jól. Az is létezik, és biztos vagyok benne, hogy a lányaival is volt kapcsolata. A fivérére talált rá, nem arra. amire számított. Ez is jellemző erre a dologra: nem mindig azt kapjuk, amit reméltünk. Ez meglepetés volt De láthatólag szomorúság is volt benne. Andrea azonnal egyetértett. – Nagy meglepetés volt, mert most olyan boldog az. életem. Az öcsém meg én nagyon közel állunk egymáshoz, de az összes gyerek közül épp ő volt beteg, mindjárt a születése után. De arra nem számítottam, hogy találkozni fogok vele. – És az élmény rendkívül intenzív, mert amit ilyenkor átél az ember, az hihetetlenül valóságos. Maga érezte a. szomorúságot, átélte az elválást. Amikor viszont ebben az életében, hétnyolc éves korában, az édesapjával való séta közben a pozitív érzelmeket élte át, nagyon… – Igen, az csodálatos emlék volt – szólt közbe. – Az bizony, csodálatos élmény – helyeseltem. Andrea szeme felragyogott, amikor felidézte a gyerekkori jelenetet. 24

– Még a szelet is éreztem az arcomon. Még a hópelyhekre is emlékeztem. Láttam az egészet. Minden sarokra emlékeztem, ahol befordultunk az utcalámpák pedig…. azokat már teljesen elfelejtettem. – Azt hiszem, semmit sem felejtünk el – mondtam – . az ilyen részletekre így lehet visszaemlékezni: a hópelyhekre, az utcasarkokra, arra. hogy fázott a lába… minden ilyen érzés felidézhető Nemcsak az érzelmek: a fizikai érzékletek is. – Emlékezni fogok mindenre, amiről beszéltem? És talán még másra is? – Persze, még több mindenre fog emlékezni. Például a születésnél elég sokáig időzött. – Nem bírtam kijönni – idézte fel Andrea. – Sötét volt, és volt egy hosszú cső, és nem tudtam kijönni belőle. – Tehát ott időzött! Azt hittem, már kint van. Így már a sötétség is érthető. Akkor még nem született meg. De emlékezett egy férfira, aki a szomszédos ágyon szeretkezni akart a feleségével, pedig az nemrég szülte meg a gyerekét, és ez nagyon eleven emlék volt, pedig maga is csak akkor született. Ez. is nagyon érdekes volt, hogy az ilyesfajta információ is részletesen felidéződik. – Anyukám nem örült – ismetelte Andrea másodszor is. – Tudom. – Elfordított onnan. Megfordított. – Egyre több részlet bukkant fel Andrea emlékezetében. Teljesen ébren volt. mégis mind pontosabban tudta felidézni a kórházi jelenetet. – Talán ha erősebb lett volna, kimegy a szobából – tettem hozzá. Andrea egy pillanat alatt visszatért a jelen időbe – Van valami felmérés az első reinkarnációs hipnózisokról? – kérdezte ismét riporterré változva. – Talán ötven százalékuk számol be valamiféle emlékről. A magáé azonban már előszörre is annyira eleven és erőteljes volt, hogy okvetlenül az első tizenöt-húsz százalékhoz tartozik. Az embereknek talán csak tizenöt százaléka képes erre. Ez. a tech- nika sok más téren is működni fog, nem csak az emlékezés terén – tettem hozzá. – Megtanulhatja, hogyan szabályozza a testét. Ha például szüksége lenne rá, hogy csökkentse a vérnyomását, ezzel a módszerrel gyógyszerek nélkül is megtehetné. Egy szempillantás alatt képes lenne elaludni – pattintottam az ujjammal. – így el tudna aludni. Ezt fizikai, egészségügyi célok érdekében is felhasználhatja. Ha valamilyen fóbiában szenvedne, földeríthetnénk az okát. és megszabadulhatna tőle. – Utazásaim során előfordult néhányszor, hogy úgy éreztem, itt már jártam azelőtt. Az amerikai Nyugat az egyik ilyen terület, Oroszország a másik… A kamerák leálltak, a forgatás befejeződött, de Andrea változatlanul az előbbi, nyugodt kedélyállapotban maradt, és a regresszió alatt tapasztalt élményeken tűnődött. – Hosszú fegyverrel ölték meg – mondta. – Puskával, nem pisztollyal. Újabb és újabb részletek kerültek felszínre. A regresszióban részt vevő emberekben részletek százai válnak tudatossá – sokkal több mindenre emlékeznek, mint amennyit a transzállapotban a kérdésekre válaszolva elmondanak gyermekkori és előző életeikből származó emlékeikből. Andrea tűnődött és emlékezett. – Amikor John ebben az életében megszületett, sárga lett a bőre. Az ápolónők elvittek kezelésre, anyukám meg azt mondta nekik: .Lehet, hogy sosem látom többé. Lehet, hogy meg fog halni. Amikor édesanyja átadta újszülött kisfiát a nővéreknek, érzelmileg elkezdett leválni a gyermekről, mintegy készülni kezdett a baba halálára. Nagyon szerette a gyermeket, ez az érzelmi elővigyázatosság akkor is megmaradt, amikor John már megerősödött, és egészségi állapota rohamosan javult. Az anya bizonyos értelemben egyfolytában a fia halálára készült. Az újszülöttkori sárgaság eléggé gyakori jelenség: a vérben felszaporodik a bilirubin 25

nevű vegyület, ez okozza a bőr átmeneti besárgulását. Ha a csecsemőt természetes fénybe vagy meghatározott fényhullám-hosszúságú lámpa alá teszik, ez már önmagában is segít a fölösleges bilirubin lebontásában és a bőr színének normalizálódásában. A máj, amikor már teljesen érett, átveszi a bilirubin lebontásának feladatát, és a sárgaság teljesen elmúlik. Az egész gyógyulási folyamat alig néhány napot, legföljebb egy-két hetet vesz igénybe. Andrea édesanyja túlreagálta kisfia újszülöttkori sárgaságát. Orvos felesége lévén tudnia kellett volna, hogy John élete nincs veszélyben. Andrea szerint John mindig is érezte édesanyjuk tartózkodását vele szemben, bár sosem értette, mi a megkülönböztetés oka. – Látja az összefüggést? – kérdeztem Andreát. – Édesanyjuk már abban a régebbi életben, a múlt században is a világra hozta magukat. Akkor elveszítette a fiát. Amikor John most visszatért, az anya emlékezett a korábbi veszteségre. Tudatosan bizonyára nem, de az érzelmek szintjén, tudat alatt mégiscsak emlékezett. És azzal próbálta védeni magát, hogy visszafogta fia iránti érzelmeit. Nem bírta volna elviselni, ha ismét elveszíti Valóban azt hitte, hogy a kisfiú egészségi állapota rendkívül súlyos, és a gyermeke nemsokára megint elhagyja őt. Andreát majdnem szétfeszítette az izgalom. Regressziója magyarázatot adott az. öccse és édesanyjuk között fennálló viszonyra. Megtudta, hogy anyja viselkedése, öccse reakciói mind egy tőről fakadnak: az anya védőkorlátot emelt maga köré, attól tartva, hogy ismét elveszíti fiát. Andrea most végre elmagyarázhatja nekik az okokat. Az általam vezetett és tanulmányozott regressziók között Andrea esete az egyik iskolapélda. Van benne gyógyító erejű emlék, van erős érzelem, vannak eleven részletek Andreának ráadásul megvolt az. a rendkívüli tudati képessége, hogy le tudta vonni előző életeinek emlékeiből a tanulságokat, és ezeket jelenlegi életének feladataira vonatkoztatta A tévéfelvétel sohasem került adásba! A csatorna egyik vezetője szerint a jelenetek annyira elevenek, annyi érzelem kerül felszínre bennük, hogy alááshatják Andreának, a tárgyilagos tévériporternek a hitelességét. Így aztán nézők millióit fosztották meg a lehetőségtől, hogy többet tudjanak meg az élet mibenlétéről – arról, hogy miként kapcsolódunk egymáshoz, hogyan tartozunk felelősséggel egymásért, az ölés iszonyatáról, az általa okozott károkról, vagy arról, hogy az erőszak több életen át érezteti hátasat. Miután Andrea megtalálta az összefüggést fivére korábbi halála és édesanyjuk jelenlegi félelmei között, hosszú hallgatásba mélyedt. Láttam, hogy még mindig a regresszió által kiváltott erős érzelmek hatása alatt áll. Én is elszótlanodtam. Bensőséges pillanat volt ez Andrea számára, nem akartam a tévések jelenlétében további kérdésekkel bolygatni. Az ilyen tapasztalatok gyakran rendkívül viharosak és elvont jellegűek, túlságosan személyesek ahhoz, hogy bárkivel megbeszélje őket az ember, így hát hallgattam, és Andrea sugárzó arcát néztem. Együttérzéssel volt csordultig a szívem, emelkedettséget éreztem. Az én tudatomban is változás kezdődött. A fülledt, zsúfolt szoba kezdett elhalványulni. A forgalom zaja. a szirénák, a jelenlévők szakadatlan zsibongása megszűnt, nem voltam már teljesen tudatában a testemnek. Látómezőm peremén gyönyörű fényességet észleltem. Tudatom mély zugaiban, valahol egészen távol suttogó hang szólalt meg. Azt hiszem, a Mesterek egyike volt. – Ha egy másik emberre nézel, akár emberi kapcsolatban, akár gyógyításkor, mindig az idők végtelenjében, életek sokaságában megnyilvánuló lelkére tekints. Ne a veled szemben ülő, múlandó, fizikai lényt lásd benne. Te is ilyen lélek vagy. A hang halkan, szeretettel beszélt, telve mély együttérzéssel Tanács volt ez, nem bírálat. Figyelmemet ismét Andreára irányítottam, és egyszerre megpillantottam benne mai önmaga mellett azt az egykori kislányt, aki a prérin élte életét. Tudtam, hogy sok más élete, sok más neve is volt már, a lelke azonban mindig ugyanaz. Hogy megértsem az embe26

reket, és segíteni tudjak nekik, arra kell törekednem, hogy a lelkükre figyeljek: arra, ami állandó, ne pedig a fizikai formára, hiszen az úgyis átmeneti. Csak így segíthetek nekik, és csak így segíthetek önmagamnak is, hiszen én szintén ilyen lélek vagyok. És ön is, kedves olvasó. Sok páciensem esetében, akik Andreához hasonlóan régi emlékeket hoztak felszínre önmagukból, radikálisan csökkentek vagy teljesen megszűntek a krónikus panaszok. Egyszer például egy ötvenéves dél-amerikai asszonyt kezeltem regressziós hipnózissal. Súlyos klausztrofóbiában szenvedett: rettegett a szűk helyektől, a bezártságtól. Kisgyermekkora óta megvolt benne ez a félelem. A regresszió során visszaemlékezett rá. hogy egyszer élve eltemették. Rabszolga volt Egyiptomban, a fáraó egyik rokonának tulajdonában. Abban a korban az volt a szokás, hogy a méltóságok halálakor rabszolgáikat elevenen melléjük zárták a sírba, hogy a túlvilágon tovább szolgálhassák őt. A rabszolgák mérget kaptak, hogy véget vethessenek szenvedéseiknek, mielőtt a szűk sírkamrában elfogyna a levegő. Amikor ez az emlék felszínre került, az asszony klausztrofóbiája megszűnt, és soha többé nem jelentkezett. Mi a magyarázat ezekre a bizonyítható gyógyulásokra? Azt hiszem, legalább kétféle magyarázat létezik, bar nyilvánvalóan közrehatnak egyéb tényezők is. Tapasztalatom szerint az elfojtott vagy elfelejtett, sokszor megrázó, fájdalmas emlékek felidézése gyakran vezet gyógyuláshoz. Ezeknek az emlékéknek a hozzájuk kapcsolódó érzelmekkel együtt való felidézése, az úgynevezett katarzis vagy „lereagálás” a pszichoanalízis és több más, hagyományos pszichoterápia egyik alapköve. Már önmagában az. is nagyon sokat segít, ha a páciens tudatosítja ezeket az eltemetett emlékeket. Tapasztalataim azt jelzik, hogy a terápia terepe tágításra szorul, a lelki régészkedést nem hagyhatjuk abba a gyerekkornál, sőt még a csecsemőkornál sem – a teljes gyógyulás érdekében felszínre kell hoznunk az előző életek emlékeit, beidegződéseit is. A másik ok, amiért ezek az emlékek klinikai javulást idéznek elő: miközben más testekben, más történelmi korokban tapasztaljuk meg önmagunkat, miközben átélünk sok halált és újjászületést, fokozatosan eltölt bennünket a megingathatatlan bizonyosság, hogy nem különálló, elszigetelt testek vagyunk. Hogy valójában nem halunk meg, csupán más tudati szintre lépünk át. Mivel a szeretteink is halhatatlanok, valójában tőlük sem válunk el soha. Az ember spirituális jellegének felismerése hatalmas gyógyító erő. Miként a gyémánt minden lapjában megszemlélhető az egész drágakő, Andrea regreszsziós élménye is tükrözi ennek az egész könyvnek a fő témáit. Andrea a születése előtti, magzati kortól származó emlékeket, érzéseket idézett fel. Tudatában volt szülei érzéseinek is, ami igazolja, hogy a tudat nem lokális, helyi jellegű, nem korlátozódik fizikai testünkre, agyunkra.

Ez már önmagában arra utal, hogy ha meghalunk, tudatunk tovább él és tovább halad. hiszen nem fizikai természetű. Az előző életek végén megtapasztalt halál és az utána következők emléke természetesen ugyancsak megerősíti a tudat folyamatosságát. Andrea például látta az idős nő testét, amelyet maga mögött hagyott. Andrea képes volt olyan eseményeket is felidézni, amelyek alig néhány perccel a születése előtt játszódtak le. a csecsemők és a kisgyermekek sokkal több dolgot érzékelnek, mint gondoljuk. Nemcsak cselekedeteinknek, hanem érzelmeinknek is tudatában vannak. Szeretetteljes érzéseink, gondolataink eljutnak hozzájuk, születésük előtt és után is, ez az érzés táplálja lelküket, és egészséges fejlődésük szempontjából életfontosságú. A regresszió alatt felidézett emlékekből Andrea megtanulta, hogy az előző életében és a születése körül történt események mélyen befolyásolhatják jelenlegi életének kapcsolatait. Andrea az előző életében is rátalált mostani szüleire és fivérére, megtanulta, hogy újra és 27

újra találkozunk szeretteinkkel. A találkozás olykor a túlsó oldalon következik be, más dimenziókban, néha pedig egy jövőbeli életben egymás közelében ismét itt a Földön Andrea felismerte, mely értékek fontosak az életben, és melyek lényegtelenek vagy éppenséggel ártalmasak. Megtudta, milyen fájdalmat okozhatnak a fegyverek, az erőszak. Minden élet érték. Miután a síkságon leélt élete végén meghalt, Andrea gyönyörű, kék fénykúpot látott. Ebben a könyvben is és másutt is sokféle leírást lehet olvasni erről a gyönyörű, erőt adó fényről, amellyel a test elhagyása után találkoznak az emberek. Ez a találkozás a halálközeli élmények során megy végbe, de a jelek szerint a halál után is. A fényben sokszor egy szeretett rokon, barát vagy egy spirituális lény várja a testen kívüli utazót, és fontos tájékoztatást vagy üzenetet ad át neki. A túlsó oldalról érkező üzenetekről és néhány más, pszichikai vagy paranormális jelenségről egy későbbi fejezetben sokkal részletesebben szó lesz. Mindannyian lényegesen finomabb intuitív képességekkel rendelkezünk, mint hisszük. Miközben ön megismerkedik a könyvben sorakozó történetekkel, tapasztalatokkal, gyakorlatokkal, egyúttal megérzései is erősödnek, közvetlenebb módokon kaphat majd információkat és üzeneteket. Lesz olyan olvasóm is, akiben ennek hatására gyógyító képességek bontakoznak ki. Andrea egész regresszióját a szeretet energiáit hatotta át, az foglalta egységbe. A szülei szeretete, a fivére iránti szeretet, az elveszített testvérrel való újratalálkozás. Mint később elmondta, még azt a kék fénykúpot is melegnek érezte, megnyugtatónak; szeretet áradt belőle. Sokféle megnyilvánulásában volt alkalma megtapasztalni ezt az energiát, így ő is képes lesz mai életében, kapcsolataiban nyíltabban, teljesebben kifejezni a szeretetet. Könnyebb lesz számára elfogadni mások szeretetét is, mert a szeretet mindkét irányban áramlik, így egyaránt magában foglalja, hogy adunk és kapunk is. Andrea mélyreható regressziós élménye végül is oda vezet majd, hogy jobban megérti saját életét, önnön lelkét. Ez a megértés szent mozzanat. Az ilyen eseményekkel a jelenlegi életben végbemenő pozitív változások járnak együtt: javul a testi lelki egészség, egészségesebbé válnak a kapcsolatok, sokasodik az öröm. Miközben az olvasó megismeri a könyvben szereplő emberek történeteit, elgondolkodik a Mesterek üzenetein, és fontolóra veszi az én történeteimet, észrevételeimet is. Remélhetőleg maga is lépéseket tesz a bölcsesség felé vezető úton Amikor már ezen az úton jár, az életében felmerülő akadályokhoz több türelemmel, nagyobb nyugalommal fog közelíteni. Ha megérti az előző életek leckéit, feltárja a régről maradt adósságokat, akkor emlékezni fog mostani életének céljaira is. Elégedettnek érzi majd magát, nem pedig zavartnak vagy elveszettnek. Megtanulja legyőzni a félelmet, a szorongást, a szomorúságot. Minden pillanatban teljesebb életet élhet, és jobban élvezi az élet örömeit. És mindenekfelett megérti, mi az, ami mindannyiunkban közös: Nem vagyunk az élet és a halál, a tér és az idő foglyai. Halhatatlanok vagyunk, mindig azok voltunk, és mindig azok leszünk.

28

HARMADIK FEJEZET

Visszatérés

Mi választjuk meg. mikor lépünk át a fizikai síkra, és mikor hagyjuk el azt. Tudjuk, mikor végeztük el, aminek elvégzésére idejöttünk… Ha a léleknek, volt ideje kipihennie magát, és feltöltődnie energiával, úgy dönthet, hogy újra átlép a fizikai állapotba.

Nem véletlen, hogy melyik családba születünk. Mi választjuk meg a körülményeket, és még a fogamzás előtt megtervezzük életünket. A tervezés folyamatát segítik a szerető spirituális lények, akik akkor is kalauzolnak és védelmeznek majd bennünket, amikor fizikai testünkben tartózkodunk és élettervünk megvalósításán munkálkodunk. A sors valójában egyet jelent az általunk megtervezett dráma cselekményével Számos bizonyíték mutat arra, hogy már a tervezés szakaszában, a születésünk előtt előre látjuk életünk fontos eseményeinek bekövetkezését, azokat a pontokat, amelyek kijelölik sorsunk vonalát. Magam is, de más gyógyítók is gyűjtöttek efféle bizonyítékokat a páciensektől, akik hipnózisban, meditációban vagy spontán módon felbukkanó emlékek révén a születésük előtti időből származó ismeretekre tettek szert. Élettervünk térképén találhatók azok az emberek, akik fontos szerepet játszanak majd életünkben; ugyanígy a lélektársakkal való találkozások, sőt még a helyek is ki vannak jelölve, ahol a találkozások lezajlanak. Ezzel magyarázható a déjá vu néven ismert jelenség, amikor valami – egy hely vagy egy esemény – titokzatos, megmagyarázhatatlan módon ismerősnek tűnik: ilyenkor az életterv halvány emléke bukkan fel a megvalósulás pillanatában. Ez mindenkire egyaránt érvényes. Olyanok, akiket nevelőszülők fogadtak örökbe fel szokták tenni a kérdést hogy ez a tény vajon élettervük meghiúsulását jelenti-e. A válasz.– nem. A nevelőszülőket ugyanúgy maga választja az ember, mint a biológiai szüleit. Mindennek oka van, a sors nem ismer véletleneket. Bár minden embernek megvan a maga életterve, egyúttal megvan a szabad akarata is. ahogy a szüleinek is. és mindenki másnak, akivel csak kapcsolatba kerül. A mi életünk meg az övék a fizikai síkon meghozott döntéseink szerint alakul, sorsunk fordulópontjai azonban mindenképpen előállnak. Találkozunk azokkal, akikkel elterveztük a találkozást, elénk kerülnek azok a lehetőségek és akadályok, amelyeket jóval a születésünk előtt állítottunk oda. Abban azonban, hogy miként kezeljük ezeket, reakcióinkban és elejtéseinkben a szabad akaratunk tükröződik. A sors és a szabad akarat együttesen létezik, és állandó kölcsönhatásban áll egymással. Nem ellentétben állnak, hanem kiegészítik egymást. A regressziós pácienseimtől származó beszámolók egybehangzó tanúsága szerint a lélek a fogantatás idején mintegy „lefoglalja” önmaga számára azt a bizonyos fizikai testet Más lélek nem költözhet bele. A test és a lélek azonban egészen a születésig nem egyesül. Ezt megelőzően a születendő gyermek lelke hol kívül van a testen, hol belefészkeli magát, és gyakran a másik oldalon is szerez tapasztalatokat. Tudomására juthatnak a saját testén, 29

sőt az anya testén kívül végbemenő események is. A léleknek nem lehet ártani. Sem a spontán, sem a művi vetélés nem tesz benne kárt. Ha a terhességet nem sikerül kihordani, nem ritka eset, hogy ugyanazon szülők következő gyermekének testét ugyanaz a lélek foglalja el. A paranormális jelenségekről tartottam előadást, és utána egy végzős pszichológushallgató elmesélte egy álmát, amely akkor jelent meg előtte, amikor feleségének áldott állapota a negyedik hónapjánál tartott. Még nem ismerték a magzat nemét. Egy éjszaka igen eleven álomban jelent meg előtte születendő kislánya, megmondta a nevét, elmesélte előző életét, elmagyarázta, miért éppen ezt a fiatal párt választotta szüleinek, ismertette karmikus célját és terveit. Az álom élesen bevésődött a fiatalember tudatába, felébredéskor is tisztán emlékezett rá. E szavakkal fordult a feleségéhez: – Fantasztikus álmom volt az éjjel. – Az. asszony a szavába vágott. – Nekem is! – kiáltotta – Azt álmodtam, hogy a lányunk odajött hozzam… – Ugyanaz a név, ugyanaz az előző élet,ugyanazok a részletek: a férj es a feleség ugyanazt álmodta. Megdöbbentő élmény volt mindkettejüknek. Az apa és az anya egyidejű álomban azonos dolgokról szerzett tudomást: ez hitelesítette és megerősítette a kapott ismereteket. Öt hónappal ezután szép. egészséges kislányuk született. Marié, a hatvanhoz közeledő, olasz, származású asszony elképedve tapasztalta, milyen elevenek (és mint később kiderült, milyen pontosak) az emlékei azzal a véletlen eseménynyel kapcsolatban, amely a születése előtt egy hónappal történt. Marié még sosem volt hipnózisban, regresszióban, nehezen fogadta el, hogy élményei valódi emlékek, bár az események döbbenetes részletességgel mutatkoztak meg előtte. – Ez annyira hihetetlen – magyarázta. – Maga beszélt, én hallgattam, és amikor azt mondta, hogy anyám méhében vagyok, egyszerűen ott találtam magam, anyám pedig az. asztalnál ült. Marié ezután részletesen leírta édesanyja bronxi lakását, elsősorban a konyhát, ahol anyja és nagynénje ült az asztal mellett, teáztak, és egy különleges olasz süteményt majszoltak, amelyet a nagynéni szokott sütni karácsonykor. Marié elcsodálkozott, hogy a karácsonyfa fel van állítva, hiszen két héttel az ünnep előtt jártak. A két asszony között nagyon komoly hangú beszélgetés zajlott. – Ott ült a nagynénémmel – folytatta Marié –, láttam őket…pedig nyilván a méhében voltam. És akkor azt mondta a nagynénémnek: ..Meg fogok halni. Nem tudom fölnevelni ezt a kislányt.” – En meg azt mondtam magamban, hogy ez kísérteties. Az anyám tényleg meghalt. Ez egy-két héttel karácsony előtt történt… Anyám január tizennegyedikén halt meg tüdőgyulladásban – Marié elhallgatott, majd izgatottan folytatta: – Alig várom, hogy hazaérjek. Felhívom a nagynénémet, és megkérdezem: „Tényleg ott ültetek? Valóban ezt mondta?” biztos, hogy emlékezni fog, és azt fogja gondolni, hogy becsavarodtam, de nem tehetek róla, én ezt láttam… Sosem tudtam erről mostanáig. Marié a születése óta nem járt édesanyja régi lakásában, és a nagynénje sohasem mesélte el neki ezt a beszélgetést. Várható volt azonban, hogy pontosan emlékszik, mi hangzott el ott az asztalnál. Marié szerint a nyolcvanéves asszony esze „vág, mint a borotva”. Marié két óra múlva jelentkezett. Sikerült beszélnie nagynénjével, aki megerősítette: minden úgy történt. ahogy Marié átélte. – Felhívtam, és azt mondtam neki: ..Marié néni. Süti vagyok. Mire ő: ..Most meg ki a nyavalya halt meg?” Azt feleltem, nem halt meg senki, de gyorsan fogok beszélni, úgyhogy nagyon figyeljen. Azt mondtam: tudni szeretném, hogy üldögélt-e az asztalnál az 30

anyámmal egy tál sütemény mellett, amikor a karácsonyfa már fel volt állítva, pedig… A nagynénje a szavába vágott: – Ki a fene mesélte ezt el neked? – Ezt nem akarom elmondani, de meséld el, mi történt azon a napon Marié nagynénje így felelt: – Átmentem hozzá a friss süteménnyel, még forró volt. Az volt a kedvence. Ette a süteményt, simogatta a gömbölyű hasát, és azt mondta: ..Ezt az én kis Sütimnek küldöm.” – Ma is Süti a becenevem – magyarázta Marié. – Mindenki Sütinek hív. mert nagyon szeretem az édességet. A nagynénje szerint Marié édesanyja két süteményt evett meg, aztán a karácsonyfát nézte. – Ez két héttel karácsony előtt történt – magyarázta Marié. –Azért állította fel ilyen korán, mert úgy gondolta, hogy karácsonyi gyerek leszek. A várandós asszony azt mondta a húgának. – Marié, nem fogom megérni, hogy ez a kislány felnő. Látni fogom… Tudom, hogy kislány lesz. és azt akarom, hogy Rose Marié legyen a neve. de ha nem élek már, mire felnő, akkor is látni fogom. Ebben biztos vagyok… De azt is tudom, hogy meg fogok halni. – De hát ez képtelenség! – felelte Marié nagynénje. Marié édesanyja azonban csak mondta a magáét: – Nézd meg azt a karácsonyfát, és minden évben az én nevemben is tegyél alá ajándékot, akkor is, ha már nem leszek köztetek. Egész terhessége alatt Marié édesanyja kitűnő egészségnek örvendett. Semmi látható ok nem utalt arra. hogy indokolt lenne ez a sötét jóslat. – Úgy hidd el. ahogy mondom – folytatta Marié nagynénje –, anyád csak egy kicsit szipogott, de amúgy kutya baja sem volt. Karácsony napján aztán beütött a tüdőgyulladás. A szülés is komplikációkkal járt. Anyádat elvitte a betegség, de te megszülettél és megmaradtál. – Minden tökéletesen igaz! – mondta Marié. A nagynénje faggatni kezdte: – Honnan a fenéből tudsz te erről? – Azt hiszem, az anyaméhben láttam és hallottam az egészet – ismerte be Marié. – És most már biztos vagyok benne. – A nagynéni emlékei megerősítették és további részletekkel gazdagították a rendkívül eleven érzelmi tapasztalatot. Marié még jó néhány kérdést föltett a nagynénjének, aki több hiányzó mozaikdarabkát pótolt. Marié megtudta, hogy édesanyja konyhája és az egész lakás pontosan olyan volt, mint amilyennek látta. Marié néni azt is elmondta, hogy a kislány az édesanyja akaratához híven, őutána kapta keresztnevét. Aztán elismételte elhunyt nővére kívánságát, hogy minden évben az ő nevében is adjon ajándékot a gyereknek. – Megkérdeztem: „És adtál?” Azt felelte: „Nem én!” – Mindketten elmosolyodtunk.

31

Vanessa spanyol őseiktől származó fiatal nő, aki mostanáig hihetetlenül nehéz életet élt. A férjét elvitte egy hirtelen támadt betegség, és az asszony a fájdalomba majdnem belerokkant. Az egyik nagy csoportomban ismertem meg. találomra választottam ki a jelenlévők közül, hogy bemutassam az. egyéni regressziót. Az ötszáz főnyi hallgatóság kíváncsian. Vanessa édesapja – aki ugyancsak jelen volt – némi aggodalommal figyelte, hogy a fiatalasszony mély transzba kerül. Vanessa regressziós hipnózisának legfontosabb mozzanata is a születése előtti időhöz kötődik, élménye az anyaméhből származik. Az ellazult koncentráció legmélyebb pontján gyönyörű, békességes fényről beszélt, amely körülvette, és spirituális táplálékot nyújtott számára az édesanyja szervezetéből kapott testi táplálék mellett. Érezte, hogy szülei szeretik és örömmel várják. Vanessa arca ekkor megváltozott, az üdvözült boldogság helyére rémült döbbenet költözött. – Mindent látok – mondta –, azt is, ami a méhen belül történik, és azt is, ami odakint! Annyi mindent tudok… Mindent látok, mindent érzek! Vanessa láthatólag elképedt attól, hogy milyen mélységei voltak tudatának már az anyaméhben is. Lehunyt szeme remegett, a szava elakadt. Később elmesélte, hogy rengeteg dolgot figyelt meg azokban a pillanatokban. Édesapja később megerősítette a születése előtt lejátszódott jelenetek részleteit. – Előre láttam dolgokat… Láttam eljövendő életem eseményeit. Mindennek célja volt, semmi sem történt véletlenül, ahogy eddig gondoltam – jelentette ki Vanessa határozottan, miután magasabb távlattól pillantott életére. Amikor megtapasztalta a fényt, az emelkedett tudatot, felismerte élettervét és sorsát, kezdett fölengedni benne a régóta magában hordozott szomorúság. A méhen belüli élményekben gyökerező emlékek és élmények által a jelenkori élete is kezdett átalakulni. A méhen belüli időszakból származó emlékek sok szempontból fontosak. Segítik a gyógyulást olyan betegek esetében, akiknek tünetei gyerekkori megrázkódtatásokból eredeztethetek. Ezek az emlékek ráadásul azt bizonyítják, hogy már a születés előtt létezik tevékeny, éber tudat; hogy a magzat és a csecsemő sokkal több mindenről tud. mint hittük. Rengeteg információt fogad be és dolgoz, tel. Ennek az ismeretnek a fényében újra kellene gondolnunk, hogy miként bánunk ezekkel az apró kis lényekkel, akik buzgón igyekeznek ráhangolódni a szavakban, gondolatokban, érzésekben megnyilvánuló szeretet kifejezéseire. A csoportfoglalkozás második napján rendkívül különös életesemény történt az egész csoport szeme láttára. Ismét kiválasztottam egy önkéntest, hogy bemutassuk az egyéni regressziót. ezúttal egy sokkal gyorsabb indukciós módszert választottam a hipnózishoz. Az önkéntes páciens neve Ana volt. Előző nap gyengélkedett, ezért kihagyta a foglalkozást. Vanessa regresszióját senki sem mesélte el neki. Ana gyorsan eljutott a mély transz állapotába, és szintén a méhen belüli időszakig ment vissza. Ő is leírta a gyönyörű, aranyos fehér fényt, elmondta, hogy tudatában van az édesanyja méhében és a külvilágban végbemenő eseményeknek, tudja, miért ezeket a szülőket választotta, és milyen jellegű életet él majd. hogy a lélek tervét megvalósítsa. Elképedtem. Munkám során néha találkozom ilyen szimultán, szinkronisztikus eseménnyel, de mindig meglepődöm, hiszen statisztikailag annyira valószínűtlen. A teljes hallgatóság döbbenten hallgatta. Ana volt az egyetlen, akinek sejtelme sem volt arról, hogy szinte pontosan elismétli Vanessa tegnapi regresszióját. A csoportnak kétszer kellett végighallgatnia, hogy nem a természet szeszélye folytan csöppentünk ide. Isteni lények vagyunk, akik egy időre ennek a bolygónak az. iskolájába iratkoztunk be. és tantervünket a tanulás hatékonyabbá tétele érdekében határoztuk meg. A fényből érkeztünk, fényből valók vagyunk, és sokkal bölcsebbek, mint amit el tudunk képzelni. Csak emlékeznünk kell. 32

Bámulatos emlékek a gyermekkorból

Hét sík. létezik… hét sík, amelyen a visszatérés előtt át kell haladnunk. Az egyik az átváltozás síkja. Ott várakozik az ember. Ezen a síkon dől el. hogy mit hoz magával a következő életébe.

Amikor megszületünk, tekintélyes mennyiségű ismeretet hozunk magunkkal igazi otthonunkról, a túlsó oldalról, arról a dimenzióról, amelyet elhagyunk, hogy egy időre ismét fizikai testet oltsunk. Megdöbbentő mennyiségű szeretet átadására és befogadására vagyunk képesek, megtapasztalhatjuk a legtisztább örömöt, tökéletesen átélhetjük a jelen pillanatot. Csecsemőkorunkban nem aggaszt sem a múlt, sem a jövő. Önkéntelenül és tökéletesen a jelenben élünk, hiszen a fizikai dimenzió megtapasztalásának éppen ez a célja. A tudatunk elleni támadások kisgyermekkorunkban kezdődnek. Szülői, társadalmi, kulturális, vallási értékrendeket és nézeteket táplálnak belénk, amelyek lefojtják a velünk született tudást. Ha megpróbálnánk ellenállni ezeknek a támadásoknak, azonnal megtapasztalnánk a félelmet és a bűntudatot, miközben kinevetnek, leszidnak, megaláznak. A kiközösítés, a szeretet megvonása, sőt fizikai vagy érzelmi bántalmazás is fenyegethet. Szüleink, tanítóink, a társadalom, a kultúra gyakran tanít veszélyes tévedésekre. Egész világunk erről tanúskodik, amint a visszavonhatatlan pusztulás felé tántorog. Gyermekeink, ha megengedjük nekik, megmutathatják a kivezető utat. Van egy híres történet: az édesanya benyit a gyerekszobába, és azt látja, hogy a négyéves gyerek a bölcső fölé hajol. – Mesélj a mennyországról és Istenről – mondja csecsemőkorú kistestvérének. – Már kezdem elfelejteni! Sokat tanulhatunk gyermekeinktől, még mielőtt maguk is elfelejtik. Ebben az életben is. meg az összes többiben is gyereknek születtünk. Emlékeztünk, aztán elfelejtettük, most pedig, hogy önmagunkat es világunkat megmenthessük, ismét emlékeznünk kell. Merészen fel kell számolnunk az. agymosás hatását, amely annyi sok pusztítást, kétségbe-esést okozott már. Vissza kell szereznünk a szeretetre és örömre való képességünket. Ismét teljes emberre kell válnunk, amilyenek életünk kezdetén voltunk. Egy anya. akinek fia már húszéves is elmúlt, elmesélte, milyen különös dolgot művelt a gyerek hároméves korában. A család kutyája kimúlt; az asszony telefonált az állatorvosnak, hogy intézkedjék a tetem elszállításáról, és ezalatt a kisfiú magára maradt a kutyával. Amikor visszatért, döbbenetes látvány fogadta. – Beléptem a szobába, és azt láttam, hogy a gyerek becsomagolja a kutyát… Bekente vajjal, a fejétől a farkáig, és már hozzálátott, hogy betekerje gézzel… Az elpusztult kutyát… Életemben nem hallottam még ilyet. Rászóltam: „Mit csinálsz?” – Mama – felelte a kisfia –, így könnyebben bejut a mennyországba. – Én meg arra gondoltam – mesélte az anya –, hogy talán valami rajzfilmben láthatott hasonlót. – Aztán, évekkel később – folytatta –, még mielőtt bármit hallottam volna a reinkarnációról, meséltem erről egy barátnőmnek, mire ő lazán csak annyit felelt: .”Ó, hát biztosan egyiptomi volt azelőtt. Ők szokták bebalzsamozni az állataikat. Valamelyik előző életében bizonyára egyiptomi volt, és amikor eltemette a kutyáját, előtte nyilván bekente olajjal, és gyolcsba tekerte.” 33

Másnap a barátnő vitt neki egy könyvet, amelyben az ókori egyiptomiak temetési szertartásairól volt szó. – Amikor megmutatta azt a képet a könyvben, hát pontosan olyan volt. mint ahogy a kutyánk kinézett. Hátborzongató Megkérdeztem a fiamat, emlékszik-e, mit csinált a kutyával. Azt felelte, hogy emlékszik. Hozzátette: abban a pillanatban, hogy a kutya kiszenvedett, ő már tudta, hogy ezt kell tennie… Gondoskodnia kellett az állatról, mert annak lelke ott lebegett közvetlenül a test felett. Hároméves fejjel megértette ezt, és munkához látott. Az asszony ezzel fejezte be. – Ma már meg vagyok győződve róla, hogy a fiam egyiptomi volt, ami azért remek, mert most meg zsidók vagyunk. A személyében ez a két kultúra ötvöződik. Carcy Williams, az író mesélt egy másik esetet egy New York i ikerpárról. A két kisfiú kétéves volt, egy hírneves orvos gyermekei. Egy napon a szülők arra lettek figyelmesek, hogy az ikrek valami különös nyelven beszélgetnek egymással, és ez a nyelv bonyolultabbnak tűnt, mint a csecsemők szokásos gagyogása. Nem saját gyártmányú szavakat használtak az ismerős tárgyakra, a tévére vagy a telefonra; ezek az ikrek sokkal fejlettebb nyelvet beszéltek. A szülők sosem hallották addig ezeket a szavakat Elvitték a gyerekeket a Columbia Egyetemre, ahol egy nyelvészprofesszor, az ókori nyelvek szakértője a „gagyogásról” megállapította, hogy az bizony arámi nyelv. Az arámi ma már gyakorlatilag kihalt, csak Szíria egy eldugott zugában beszélik. Ezt az ősi sémi nyelvet főként Palesztina környékén beszélték Krisztus idejében. Ezt az ősi nyelvet meg New Yorkban sem lehet a kábeltévék éjszakai műsorából fölszedni. Az azonban lehetséges, hogy az előző életekből fennmaradt ismerethalmazból emelték ki. A gyermekek kiváltképp alkalmasak erre. ''Az ember például megkérdezheti kisgyermekét: emlékszik-e arra az időre, amikor „nagy”volt. Figyeljük meg a választ, mert könnyen meglehet, hogy az több, mint a mozgékony fantázia terméke Megeshet, hogy a gyerek hiteles adatokat szolgáltat előző életerői. Mindig megéri, ha megfigyeljük a játszadozó gyermekek örömét és rögtönzéseit. Sok felnőtt rég elfelejtette már, hogyan lehet élvezni az élet apró örömeit. Túl sokat foglalkoztatnak bennünket az olyan fogalmak, mint a siker és a kudarc, a jövő, vagy az. hogy milyen benyomást teszünk másokra. Kifelejtettük, hogyan lehet játszani, hogyan lehet örülni, és a gyerekek emlékeztetnek rá bennünket. Emlékeztetnek a legősibb értékekre, azokra, amelyek valóban fontosak az életben az öröm, a derű, a pillanat átélése, a bizalom, a jó kapcsolatok. Oly sok mindent tanulhatunk gyermekeinktől.

34

A karma és a tanulnivalók

Vannak adósságaink, amelyekéi törlesztetnünk kell. Ha nem fizettük k,. akkor tovább kell vinnünk tartozásainkat a következő életünkbe, hogy ledolgozzuk őket. Fejlődésetek az adósságok, törlesztése által megy végbe. Egyes lelkek gyorsabban fejlődnek, mint mások. Ha valami akadályt támaszt az adósság törlesztésére való képességetek, útjába, akkor vissza kell térnetek az emlékezés helyére, és ott meg kell vár notok, amíg a lélek, akinek tartoztok, fölkeres benneteket. Ha lehelőség nyílik rá, hogy együtt térjetek vissza a fizikai formák világába, akkor visszatérhettek. Hogy valójában mikor mentek vissza, azt ti döntitek el. Ti határozzátok meg azt is. hogy mi a teendő az adósság megfizetése érdekében. Sok élet következik még addig, amíg minden megállapodásnak eleget tesztek, minden adósságot megfizettek.

A többi síkokról nem tudok, de ez a sík, ahol törleszteni való adósságokról esik szó, összefüggést mutat a karma fogalmával. A karma: lehetőség a tanulásra, a szeretet és a megbocsátás gyakorlására. A karma a megbékélésre való lehetőség: a tábla letörlésére, hogy megkövessük azokat, akiket a múltban megbántottunk. A karma nemcsak keleti fogalom, hanem egyetemes gondolat, amely minden nagy vallásban megtalálható (lásd „felelősség a tetteinkért” az első.”Közös spirituális értékek” című függelékben). A biblia azt mondja: „a mit vet az ember azt aratándja is”. Minden gondolatnak és minden cselekedetnek kikerülhetetlen következményei vannak. Felelősek vagyunk tetteinkért. Ha az ember nyíltan elfogult, ellenséges valamely etnikummal vagy vallási csoporttal szemben, nagy bizonyossággal annak a csoportnak a tagjaként születik újjá. A gyűlölet, mint egy expresszvonat, odarepíti azok közé az emberek közé. A lélek néha úgy tanulja meg, mi a szeretet, hogy azzá válik, amit a leginkább megvetett. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a karma lényege a tanulás, nem a bűnhődés. Mindkét szülőnk meg a többi ember is, akivel kapcsolatba kerülünk, szabad akarattal rendelkezik. Szabadságukban áll szeretni és segíteni, de ugyanúgy gyűlölhetnek és árthatnak is. Az ő döntésük nem része a mi karmánknak. Ők is tanulnak. Némelyik lélek olykor különösen nagy feladatokkal teli életet választ, hogy meggyorsítsa spirituális fejlődését, vagy azért, hogy segítséget, útmutatást, támogatást nyújtson azoknak, akik hasonlóan nehéz életúton haladnak. A nehézségekkel teli élet nem büntetés, hanem lehetőség.

35

Más nép, más vallási közösség tagjaként, más nemű személyként, más és más vagyoni helyzetben születünk újjá, mert minden változatot meg kell tanulnunk, meg kell tapasztalnunk. A karma a tökéletes igazságszolgáltatás. Semmi sem merül feledésbe, semmi sem marad ki a tanulás során. A kegyelem azonban felülbírálhatja a karmát. A kegyelem: isteni beavatkozás, a mennyből nyújtott, szeretet által vezérelt, segítő kéz, amely enyhítheti terheinket, szenvedésünket. Ha már megtanultuk a leckét, nincs szükség további szenvedésre, még akkor sem, ha a karmíkus adósságot nem törlesztettük maradéktalanul. Ittlétünk célja az, hogy tanuljunk, nem az, hogy szenvedjünk. \ Elisabeth Kübler-Ross, a világhírű pszichiáter és író. akinek a halál és a halálközeli élmények terén végzett úttörő jellegű kutatásai módosították, ahogyan a halálról gondolkodunk, a következő történetet mesélte el nekem. Elisabeth hármas ikerszüléssel, csekély súlyú újszülöttként jött a világra, és az orvos azt mondta az anyának, hogy a három gyermek közül legalább kettő nem életképes. Elisabeth édesanyja azonban rendkívüli akaraterővel és bátorsággal megáldott asszony volt; olyan, aki bármiről képes lemondani mások kedvéért, de ellenszolgáltatást nem fogad el: büszke és végtelenül ónálló egyéniség. Megfogadta, hogy mindhárom kislányt életben fogja tartani. Majdnem egy éven át ápolta, mindig maga mellett, testmelegben tartotta őket az ágyban, ahogy manapság inkubátorban tartják a csecsemőket. Mind a három gyermek egészséges felnőtté vált. Elisabeth már a Chicagói Egyetem pszichiátriai tanszékén dolgozott, amikor egyszer meglátogatta édesanyját Svájcban, a család otthonában. Anyja szokatlan kéréssel állt lánya elé. – Elisabeth, azt akarom, hogy ha magatehetetlenné válok, adj be nekem valamit, amivel véget vetsz a szenvedéseimnek – jelentette ki. – Azt nem tehetem – felelte Elisabeth habozás nélkül. – Dehogyisnem – erősködött az anyja. – A gyerekeim között te vagy az egyetlen orvos. Majd tudsz adni valamit. – Nem, azt nem tehetem – ismételte Elisabeth. – Arról nem beszélve, hogy az olyanok, mint te, aki mindig makkegészséges voltál, és folyton a hegyeket jártad, kilencven évig szoktak élni. Nem is volt hajlandó többet az öngyilkosságban való segítségnyújtásról beszélni, majd visszarepült Chicagóba. Látogatása után körülbelül egy hónappal Elisabeth édesanyja súlyos szélütést kapott, amitől teste nagy része megbénult. Tudata szinte teljesen ép maradt: ez a büszke és független asszony a legelemibb szükségletei miatt is mások segítségére szorult. – Így tanultam meg, hogy hallgassak mások megérzéseire – mesélte Elisabeth. Anyja négy év múlva halt meg. és fizikai cselekvőképességét sohasem nyelte vissza. Elisabeth ádáz haragot érzett Isten iránt Közben azonban halálos betegségben szenvedő gyermekekkel dolgozott, és az ő csodálatos rajzaikat látva a benne fortyogó düh ellenére is tágult spirituális látóköre. Ekkor kezdett el meditálni. Egy napon, nem sokkal édesanyja halála után. Elisabethnek megdöbbentő élményben volt része. Egy harsány belső hang szólalt meg meditációja közben. – Miért haragszol rám? – kérdezte a hang. Elisabeth gondolatban így válaszolt: – Mert anyámat olyan sokáig engedted szenvedni. Azt a gyönyörű teremtést, aki tele volt szeretettel, soha semmit sem fogadott el önmaga számára, de mindenét odaadta másoknak. Te pedig hagytad négy évig szenvedni és a végén meghalni! – Ez ajándék volt édesanyád számára – felelte a hang szelíden. – A kegyelem ajándéka. A szeretetnek egyensúly kell. Ha senki sem fogadná el a szeretetet, akkor hogyan lehetne 36

szeretetet adni? Édesanyád ezt alig négy esztendő alatt megtanulta, ahelyett hogy súlyosan visszamaradottként. testi fogyatékosként élt volna le több életet, hogy kénytelen legyen elfogadni mások gondoskodását. Ezt most megtanulta, és továbbléphetett. Elisabeth ezt hallván megértette, mi történt, és elengedte önmagából a haragot. A megértés a legmélyebb fájdalmat is képes azonnal meggyógyítani. Egy anya a tizenéves lányával együtt vett részt az egyik foglalkozásomon, és mindketten csordultig voltak érzelemmel. A csoportfoglalkozás után a szünetben elmondták egymásnak tapasztalataikat és reakcióikat. Döbbenten vették tudomásul, hogy ugyanazt az életet élték át mind a ketten, sokkal régebben, sokkal vadabb időkben. – A lányom meg én csak ma vagyunk itt – mesélte az anya a csoportnak, mert a lánya a megrendüléstől nem tudott megszólalni – . és biztos vagyok benne, hogy egy előző életből való közös emlékünk támadt fel a meditáció alatt. Azt mesélte, hogy az volt a benyomása.. Mintha… mintha egy bika öklelné fel… Vagy egy férfi, akinek bikaszarvai vannak… Csak a szarvakat látta. És egyre csak kapta a döféseket, ütéseket, egyiket a másik után.. Az anya folytatta, rátért a saját, ezzel egyidejű élményére: – Amikor először mondta, hogy egy bika támadta meg, közben én is meghallottam a hangokat, és kezdtem távolodni a jelentől. Az előző életemben, amelyet megláttam, mintha viking lettem volna. Bőrruhák meg minden ilyesmi, és a fejemen egy sisak, szarvakkal… Egy barlangból vagy kunyhóból jöttem ki, és elém szaladt egy kisgyerek, én meg a kardommal megöltem. Rengeteg volt ott a félelem, sötét volt… és a lányom azt mesélte, hogy ő is nagyon félt… a meditáció közben testi fájdalmat érzett… pontosan ott. ahol a kard megsebeztél – Ezt annyira… – folytatta az anya – annyira. Nagyon nehéz beszélni erről, sokkal nehezebb, mint gondoltam. – Anya és gyermeke láthatólag mély érzelmi megrendülést tanúsított a korábbi életben tapasztaltak miatt. Elmagyaráztam, hogy ha ez valóban egy olyan életnek az emléke volt, amelyben már találkoztak egymással, és mindketten egyszerre idézték fel. akkor korábban is meghaltak, és most újra itt élnek együtt, egészségesen. Értelmetlen volna bűntudatot vagy haragot érezni, ma már csak megbocsátásnak és szeretetnek van helye. Közös emlékeik, közös életeik tanúsítják, hogy nincs halál, csak élet létezik. – Az ilyen élmények gyógyító ereje – mondtam – nemcsak az emlékezésből származik, nemcsak a katarzis eredménye, hanem a halállal kapcsolatos felismeréseké is. Ha az ember mélyen átéli ezt, akkor kezdi belátni, hogy a halál nem több, mint a test elhagyása. Mint amikor egy ajtón lép ki az ember. De aztán visszatér, hogy jóvátegye, amit elkövetett, tehát bűntudatnak nincs helye… Az anya közbeszólt: – Szó sincs róla.. Mindig azt mondogattam a lányomnak., már kiskorában is… hogy szeretem a zabolátlanságát. Ez mindig nagy hatást gyakorolt rám. Most is erről viccelődtünk, amikor megjegyezte: „Legutóbb kinyírtak miatta!” De a kapcsolatunk most nagyon jó, még jobb is, mint azelőtt, és érzem, hogy ebben az egész dologban rengeteg erő van!

37

NEGYEDIK FEJEZET

Szeretet a kapcsolatokban

A tanulásnak különböző szintjei vannak, a tudás egy részét húsból-vérből való testben kell elsajátítanunk. Éreznünk kell a szenvedést. A lélek nem szenved. A lélekállapot a megújulás állapota. Maga a lélek újul meg. Fizikai állapotban, a testben élhetitek át a szenvedést, úgy érezhették fájdalmat. A spirituális formában nincs fájdalom. Csak boldogság van, a jóllét érzése. Ez a megújulás időszaka…. a mi számunkra. Az emberek spirituális alakban egymáshoz is másként viszonyulnak. Amikor fizikai állapotban vagy, akkor tapasztalhatod meg a kapcsolatokat.

Miután megszülettünk a fizikai világba, tanulásunk legtöbb terepe az emberi kapcsolatok világa. A másokkal való együttélés örömeiben és kínjaiban fejlődünk spirituális utunkon, hogy a szeretet minden oldalát megtanuljuk. Kapcsolataink eleven laboratóriumként működnek, bennük határozhatjuk meg, miként haladunk, megtanultuk-e a leckét, földeríthetjük, mennyire sikerül megvalósítanunk előre kidolgozott élettervünket. Kapcsolatainkban érzelmek ébrednek bennünk, és mi ezekre reagálunk. Megtanultuk-e a bántalom után odafordítani a másik orcánkat is, vagy megtorlásra, bosszúra gondolunk- Megértéssel, szeretettel, együttérzéssel közelítünk-e másokhoz, vagy félelemmel, önzéssel, elutasítóan? Kapcsolatok híján mindezt nem tudnánk, fejlődésünk ütemét nem tehetnénk próbára. Minden kapcsolat csodálatos, de nem könnyű lehetőség a tanulásra. Azért vagyunk itt a fizikai világban, hogy tanuljunk és fejlődjünk. Olyan pozitív fogalmakat tanulunk meg, mint a szeretet, az erőszakmentesség, az együttérzés, a jótékonyság, a bizalom, a remény, a megbocsátás, a tudatosság. Egyúttal levetünk magunkról olyan negatív szokásokat, tulajdonságokat, mint a félelem, a harag, a gyűlölet, az erőszak, a kapzsiság, a gőg. a bujaság, az önzés, az előítélet. Ezeket a leckéket elsősorban a kapcsolatainkban tanuljuk meg. Ha sok nehézség merül fel, több tanulásra nyílik lehetőség, mint olyankor, ha kevés az akadály, vagy egyáltalán nincs. A bonyolult kapcsolatokkal, akadályokkal, veszteségekkel terhelt élet nyújtja a legtöbb lehetőséget a lélek fejlődésére Sokan azért választották a nehezebb életet, mert meg akarták gyorsítani spirituális fejlődésüket.

38

Olykor valamely negatív esemény – például ha az ember elveszíti az állását – ajtót tárhat egy kedvezőbb lehetőségre. Nem érdemes a kelleténél hamarabb elkeseredni, szomorkodni. A végzetnek idő kell. hogy megszője finom hálóját. A szenvedés és a nehézségek mellett szeretet, öröm és elragadtatás is létezik ebben a világban. A közösség kedvéért vagyunk itt azért, hogy megtanuljuk a szeretet gyakorlását más emberek környezetében, akik ugyanazon a spirituális úton járnak, és ugyanazokból a tapasztalatokból tanulnak. A szeretet nem értelmi folyamat, inkább dinamikus energiafolyam, amely mindenkor átáramlik az emberen, akar tud róla, akár nem. A szeretetet nemcsak adni kell megtanulnunk, hanem elfogadni is. Csak közösségben, csak kapcsolatokban, csak szolgálatban tudjuk igazán megérteni a szeretet mindent felölelő energiáját. Az évek során számtalan olyan házaspárt, családot kezeltem, akik szenvedtek kapcsolataikban. Némelyikkel regressziót végeztem, és gyakran azt találtam, hogy jelenlegi ellentéteik előző életekben gyökereznek. Másoknál az egymással való érintkezés, a kommunikáció képességét kellett fejleszteni, ismét másoknak mélyebb szinteken kellett megérteniük egymást. Voltak olyanok, akiknek értékrendszerüket kellett átalakítaniuk. Akadt olyan is, akinek egy-két gyakorlati technikára volt szüksége ahhoz, hogy előbújjék sündisznóállásából, és a változás útjára lépjen. Az. hogy kinek milyen típusú segítségre van szüksége, hamar kiderüli. Ha őszintén hozzáfogtak, akkor elkezdődött a fejlődés, kapcsolataik gazdagodtak. A pácienseimnek felkínált javaslatok, technikák egy része inkább az élet és a sors mélyebb megértésén alapul, mint a hagyományos pszichoterápia megoldásain. Megfigyeléseim szerint szívünk és lelkünk sokkal érzékenyebben válaszol a lelki-szellemi gyógyításra, mint a tisztán értelmi vagy mechanikus módszerekre Amíg a fizikai világban tartózkodunk, növekedésünk táptalaja a kapcsolatokban keresendő. E könyvben felkínálom az olvasónak néhány gondolatomat, javaslatomat, technikámat, hogy segítséget találjon a kapcsolataihoz, különösen, ha az életnek ezen a területén nehézségekkel küzd. E gondolatok, ötletek nagy része akkor jutott el hozzam, amikor egy napon a kolumbiai Medellín város fölött a hegyekben meditáltam. Ezeket különösen értékeseknek tartom, mert meditáció útján kerültek birtokomba, éreztem a Mesterek jelenlétét a közelemben, de legalábbis a hatásukat, így ezeken a tanácsokon szinte semmit sem változtattam. Tudom, hogy némelyik szájbarágósnak némelyik túlzottan bonyolultnak tűnik. Megérkezésüket azonban óriási energia, szeretet és együttérzés áradata kísérte. A valóságban ezek az üzenetek, ezek az információk tele vannak szeretettel, gyógyító erővel. Tapasztalatból tudom, hogy ezek a technikák csodát művelhetnek, hiszen olyan pácienseken alkalmaztam őket, akik kapcsolataikban szorultak segítségre. A következő gondolatokat tömör, kristályos formában bocsátom közre, így gyorsolvasással nem dolgozhatók fel. Érdemes lehet időt szánni arra, hogy az olvasó elgondolkodjék vagy meditáljon azokon a javaslatokon, amelyeket önmagára nézve érvényesnek érez, vagy amelyek belső visszhangot váltanak ki benne. Az sem árthat, ha ezeket a gondolatainkat feljegyezzük a naplónkba 2 Nem kell sietni, nincs időbeosztás, nincs vizsga, és természetesen verseny sincs ön és a partnere között, legyen bár a partner a házastársa, a szülője, a gyermeke, a barátja, vagy bárki más. akivel kapcsolatban áll. Remélem, hogy ezek a gondolatok segítenek majd szabadabban, félelem nélkül szeretni. 2

Némelyik technikához Hugh és Gayle Prather / Will Never Leave You (Sohasem hagylak el) című könyvéből merítettem ötleteket.

39

Az Én-tudat erősítése

Ami megnyilvánul előttem az fontos számomra, az rám tartozik Mindenkinek azzal kell foglalkoznia, hogy teljessé tegye önmagát. Leckéket kell megtanulnia mindannyiunknak. Egyenként, sorban kell megtanulnunk ezeket a leckéket. Csak ekkor tudhatjuk, hogy mire van szüksége a másik embernek, vagy mire van szükségünk nekünk magunknak a teljességhez. Értsük meg az Én. a halhatatlan. Igazi Én mibenlétét. Ez. a megértés segít ahhoz, hogy kellő távlatból szemléljük n világ dolgait. Ismerjük meg önmagunkat, hogy tisztán lássunk, a tudatos elme és a tudatalatti torzításai nélkül. Gyakoroljuk a meditációt és a vizualizációt, a békés érzékelést, a kívülállóként való szemléletet és a függetlenné vált szeretetet. Aknázzuk ki ennek az állapotnak a lehetőségeit. Ismerjük meg gondolatainkat, alapelveinket, mert könnyen meglehet, hogy egészben nyeltük le őket. Ha az ember csoportokban, sztereotípiákban, általánosításokban gondolkodik, akkor már nem az egyedi embert látja. A társadalom múltjából ilyesféle nézeteket örököltünk: „A férfiak durvák és érzéketlenek”, vagy „A nők kényeskedők és érzelgősek”, ami torz valóságképet eredményezett. A tapasztalat sokkal erősebb, mint a hit. Tanuljunk a tapasztalatainkból. Minden értékes, ami úgy segít, hogy közben senki másnak nem árt. Vessük el elavult hiteinket, gondolatainkat! A boldogság belülről fakad. Nem függ külső tényezőktől, más emberektől. Akinek biztonságérzete, boldogsága mások viselkedésétől, tetteitől függ, az nagyon sebezhetővé, kiszolgáltatottá válik. Saját erőnket ne tegyük mástól függővé. Ne ragaszkodjunk tárgyakhoz. A háromdimenziós világban nem a tárgyak, hanem a kapcsolatok által tanulunk. Mindenki tudja, hogy amikor elmegy innen, semmit sem vihet magával. Amikor meghalunk, és lelkünk magasabb dimenziókba lép át, tetteinket, viselkedésünket, gondolatainkat, tudásunkat is magunkkal visszük. Sokkal fontosabb, hogy másokkal miként viselkedtünk, mint az, hogy anyagilag mennyit sikerült összeszednünk. Életünk során rengeteg materiális dolgot gyűjthetünk és veszíthetünk el. A túlvilágon az ember a vagyontárgyaival nem találkozik, szeretteivel azonban igen. Szükség esetén ez a gondolat segíthet, hogy újragondoljuk értékrendünket. John Gray A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról című könyve sok éven át sok országban szerepelt a bestsellerek listáján. (Magyarországon a Fabula adta ki 1995-ben, Szántó Balázs fordításában. – A ford.) Számtalan más könyv, film, tévéműsor foglalkozott a férfiak és nők között fennálló, látszólag áthidalhatatlan különbségekkel. A két nemet hatalmas szakadék választja el, és ez gondolkodásunkban, viselkedésünkben is megmutatkozik. A férfi nemi hormon, a tesztoszteron együttműködés helyett agresszióra és versengésre, a hazai terület és a család „birtoklására” készteti a férfiakat.

40

Az ösztrogén és a progeszteron – vagyis a női nemi – hormonok ezzel szemben az érzékenységet fokozzák, a versengéssel szemben inkább az együttműködést segítik, az erőszak helyett a védelmező magatartást serkentik. Az, ahogyan a fiúk és a lányok nevelkednek, tovább fokozza a velünk született aszimmetriát, erősíti a férfiakat és nőket elválasztó biológiai falat. A fiúktól a társadalom is agresszív, versengő, nyomuló viselkedést vár el. A lányokat passzivitásra, közlékenységre, együttműködésre nevelik. Szüleink és tanáraink, a társadalom és a kultúra, a média és a reklámok mind különféle értékeket sulykolnak belénk. A fentiekben sok az. igazság. Egyetlen problémát sem lehet megoldani addig, amíg a létezése nem válik tudatossá. Most már tudjuk ezt. Mi lehet a következő lépés? A fiúkat természetesen úgy is föl lehet nevelni, hogy fogékonyabbak, érzékenyebbek legyenek. Meg lehel tanítani őket az együttműködésre, jobb kifejezőkészséget lehet kifejleszteni bennük. A lányokat magabiztosabbá, öntudatosabbá lehet nevelni. Általában kijelenthető, hogy a fiúk nevelése nagyobb változtatásokra szorul, mert a világot elborítja az erőszak, ami szinte kizárólag a férfiaktól ered. De mi a helyzet a velünk született különbségekkel? Hogyan lehetne megváltoztatni a biológiát? Mit tehetünk a tesztoszteronnal? Erre egy hasonlattal válaszolok. A hormonok és egyes genetikai tényezők hatása következtében a férfiak arcán kinő a szőrzet. Azt jelenti, hogy a szakáll-viselet elkerülhetetlen, és minden férfi kénytelen hoszszú szakállt lobogtatni? A válasz természetesen nemleges. A férfiaknak megvan a lehetőségük, hogy szakállukat leborotválják. Minden férfi szabadon eldöntheti, hogy megteszi-e vagy sem. A biológiai hatások csupán tendenciák. Tudatosan, akarattal úrrá lehet lenni felettük. A tesztoszteron meg a többi hormon csak a késztetést adja, de nem kötelez. Ahogy a férfiaknak módjukban áll borotválkozni, ugyanúgy módjukban áll, hogy elutasítsák az erőszakot, visszafogják az agressziót, es több együttműködést, több érzékenységet tanúsítsanak, jobban kommunikáljanak. A következő lépés tehát az, hogy a férfiak az erőszak útja helyett tudatosan a szeretet útját választják. E döntés után az újabb lépés, hogy ráébredjünk a spirituális igazságra: lélek és szellem vagyunk, nem test és agyvelő. A léleknek nincs neme, nincsenek hormonjai, nincs biológiai meghatározottsága. A lélek tiszta, szeretetteljes energia. Miközben tudatára ébredünk létünk spirituális jellegének,felismerjük önnön lényegünket: azt, hogy isteni eredetűek és halhatatlanok vagyunk. Ha elutasítjuk az erőszakot, a gyűlöletet, a hataloméhséget, az önzést, a személyekre és tárgyakra irányuló birtoklási vágyat, könnyebben felismerjük ezt. A szeretet, az együttérzés, a jótékonyság, a remény, a hit, az együtt működés elfogadása természetessé válik. Életeink során néhányszor nemet váltunk. Mindannyian voltunk mar férfiak, és mindannyian voltunk már nők is. Azt hiszem, az emberek hajlamosak specializálódni, egyesek szívesebben születnek férfiként vagy nőként, mint a másik nem tagjaként, ennek ellenére – akár az egyetemistáknak a kötelezően választható tantárgyak esetében – mindenkinek tapasztalatot kell szereznie mindkét nemre vonatkozóan. Minden oldallal meg kell ismerkednünk. Gazdagsággal és szegénységgel, az erővel és a gyengeséggel, a buddhizmussal, a kereszténységgel, a zsidó, a hindu, a muszlim hittel vagy egyéb vallásokkal. Más és más népcsoportokkal. És persze a férfi meg a női nemmel is. Így végül legyőzhetjük a negatív biológiai hajlamokat, hogy spirituális lényegünk a maga teljességében megnyilvánulhasson. És mindannyian megtanulhatjuk azt is, hogyan legyünk úrrá ugyanezen okból a negatív társadalmi vagy kulturális beidegződéseken.

41

Egyesek lemaradnak majd, hiszen egyazon úton haladunk ugyan, mégsem azonos sebességgel fejlődünk. Akik az élen járnak, azoknak az a dolguk, hogy együttérzéssel és szeretettel hátrafordulva segítsenek az elmaradóknak. Hátrafordulni és segíteni, nem várni érte jutalmat, de még csak köszönetet sem. Hátrafordulni és segíteni, mert spirituális lényekhez ez illik. *** Élénken emlékszem arra az esetre, amikor Marianne Williamson, a csodálatos író és előadó egy közös előadásunk alkalmával megmentett. A kapcsolatok jobbá tételéről beszéltünk volna; fórum jellegűnek terveztük az előadást. Előzőleg megállapodtunk, hogy előbb tíz percig enyém a szó, aztán az ő tíz perce következik, majd megnyitjuk a közönséggel való beszélgetést, a következő száz percben a hallgatóság kérdéseire válaszolunk, azokat beszéljük meg. A közönség mintegy nyolcszáz főt tett ki. Körülbelül öl perce mondhattam megnyitó beszédemet, amikor a közönség első soraiban egy nő felállt, és fölemelte a kezét. Megzavart ez a viselkedés, megkérdeztem, mit akar mondani. Kissé ingerülten azt felelte: – Beszélgetésre jöttem ide. nem azért, hogy egy listát hallgassak végig! – Mondókámat ugyanis azzal kérdtem, hogy felsoroltam néhány módszert, megoldást, amelyet a hozzam forduló párok terápiájában alkalmaztam, Ezek a módszerek valóban segítenek az embereknek, ezért akartam megosztani ezt a „listát” a hallgatósággal. A nő természetesen nem tudta, hogy csupán tíz percig fogok beszélni. Lehet, hogy attól tartott: a felsorolás kitölti majd a teljes kétórás időtartamot. Már nyitottam a számat, hogy elmagyarázzam, miben állapodott meg velem Marianne az időbeosztás tekintetében. de egy szót sem tudtam szólni. Marianne ugyanis egy szempillantás alatt a védelmemre kelt. felugrott, odalépett a hátam mögé, két kezét határozottan a vállamra tette, és a nyolcszáz ember között egymagában álló nőre nézett. – Annyit talán maga is tud. hogy a férfiak listákat szoktak készíteni! – jelentette ki határozottan. A nő visszaült a helyére. – Miért ellenséges vele? Miért akarja ezt elvenni tőle? Marianne ezután szenvedélyes ékesszólással kiselőadást tartott a férfiak és nők közötti különbségekről. Jólesett, hogy Marianne a segítségemre sietett. Elismerem, a férfiak szeretnek listákat készíteni, bár jó néhány nő is így van vele. A nők viszont, gondoltam somolyogva. védelmezni szeretnek – és ezt Marianne látványosan be is mutatta az imént. Szeresd önmagadat. Ne törődj a többiek véleményével. Ha valóban el kell hárítanod valamilyen kötelezettséget, ha vissza kell utasítanod valamilyen ajánlatot, mondd meg nyíltan. Ha nem így jársz el, előbb-utóbb harag ébred benned Utálni fogod azt a tennivalót, és utálni fogod azt is. aki a nyakadba lőcsölte. Jobb nemet mondani, ha szükséges, és igent, ha lehetséges, ha az ember nem képes rá, hogy kellemetlen kötelezettségeket visszautasítson, annak gyakran fizikai betegség a következménye – hiszen ez. „elfogadható” módja annak, hogy nemet mondjunk. Akkor az embernek nincs más választása, mert a szervezete mond nemet helyette. Sokkal egészségesebb, ha az ember nyíltan képviseli saját érdekeit. Ennek az elvnek humoros megfogalmazását olvastam egyszer egy pólón: „Stressz az, amikor az eszed nemet mond, de a szád igent.”

42

A kivetítés (projekció) az a pszichológiai jelenség, amelyben az ember eltagadja félelmeit, tudattalan késztetéseit, majd ezeket a félelmeket és késztetéseket másoknak tulajdonítja. Legyünk mindig óvatosak, nehogy saját rejtett érzéseinket másokra vetítsük, vagy szándékosságot keressünk ott. ahol nincs. A valóság eltorzítása rosszat tesz nekünk is, embertársainknak is. Ha például valaki kevésre becsüli önmagát, ha olyan félelmek munkálnak benne, hogy el fogják hagyni, és a kedvese nem jelenik meg a randevún a megbeszélt időpontban, az ilyen ember könnyen efféle gondolatokra ragadtathatja magát: .,Nem is érdeklem igazán; nyilván azért ejtett engem, mert jobbat talált helyettem.'' Holott sokkal valószínűbb, legalábbis gyakoribb, hogy egész egyszerűen forgalmi dugóba került az illető. Figyeljünk fel az ismétlődő viselkedésmintákra, beidegződésekre, származzanak bár a gyermekkorunkból vagy előző életeinkből, és ismerjük fel hatásukat. Ha ezt elmulasztjuk, a minták a végtelenségig ismétlődnek, és fölöslegesen károsítják kapcsolatainkat. * ** Előző könyveimben megírtam, miként ismerhetjük fel ezeket az ismétlődő mintákat, és hogyan deríthetjük ki, hogy előző vagy jelenlegi életünkből származnak-e. E könyv- második fejezetében kiderült, hogy Andrea édesanyjának a csecsemője betegségére adott válaszreakciója valamiképpen valamelyik előző életéből áthozott viselkedésminta, amely ebbe az életébe is áthúzódik. Az a reakció, hogy valaki a problémák elől az alkoholhoz vagy a drogokhoz menekül, gyakran ismétlődik akár több életen keresztül is. A kapcsolatokban – akárcsak az ital vagy a drogok esetében – szintén gyakran előfordul, hogy újból felszínre kerülnek a régi minták, a hatalmaskodás, a befolyásolás, az erőszakosság, és negatív hatást fejtenek ki a résztvevőkre. Néha a gyermekkorba vagy előző életekbe vezetett regresszió megmutatja a valódi gyökereket. Más esetekben a gyökerek nem hatolnak ennyire mélyre, a jelenlegi életből erednek, és csak a büszkeségünk áll a feloldás útjában. Az élet leckéi közül az egyik legfontosabb, hogy megtanuljuk a függetlenséget, megértsük, mi a szabadság. Azt jelenti ez, hogy függetlenedünk a kötődésektől, az eredményektől, a véleményektől, az elvárásoktól. A kötődésektől való elszakadás vezet a szabadsághoz, ez azonban nem azt jelenti, hogy fel kell számolnunk szeretetteljes, fontos kapcsolatainkat, azokat a kapcsolatokat, amelyek táplálják lelkünket. Azt jelenti, hogy felszámoljuk a más emberekhez, dolgokhoz, fűződő függőségi viszonyunkat. A szeretet sohasem függőségi viszonyban működik. A szeretet abszolút, feltétel nélküli, időtlen állapot, amely semmit sem vár el cserébe. Fontos, hogy az ember szeresse és becsülje Önmagát, ezért nem helyes, ha pusztító, romboló kapcsolatot tart fenn, még akkor sem. ha úgy érzi. hogy szereti azt a másikat. Lehet, hogy a kapcsolat azért nem tud működni, mert a társunk gondokkal küzd, hiányzik belőle a megértés, vagy nem képes szabad akaratát érvényesíteni. Fontos azonban azt is szem előtt tartanunk, hogy a szeretet időtlen. Rengeteg alkalom adódhat még helyrehozni azt, ami most akadozik. Lássuk világosan a kapcsolat másik résztvevőjét, semmi esetre se állítsuk őt piedesztálra. Szüleink, tanítóink, a tekintéllyel rendelkező személyek ugyanolyan emberek, mint mi magunk. Bennük is vannak félelmek, kételyek, szorongások, ők sem tökéletesek. Nekik is megvannak a szándékaik, és sakkjátszmájukban olykor csak gyalogok vagyunk. Az ő ítéleteiknek sincs nagyobb súlyuk, mint másokénak. Vegyük fontolóra a véleményüket, mert lehet hogy bölcsek, lehet, hogy igazuk van. De ugyanúgy az is lehet, hogy tévednek.

43

Csoportjaimnak mindig el szoktam mesélni annak a páciensemnek a történetét, akinek apja merev, zárkózott, távolságtartó, parancsoló hajlamú férfi volt. Bíróként tevékenykedett, és megkövetelte, hogy mindenki felnézzen rá, nemcsak azok, akik a tárgyalóteremben megjelentek előtte, hanem a felesége és a gyermekei is. Soha nem ölelte meg a kislányát, sohasem mondta neki azt, hogy szereti. Az apa halála után a leány úgy érezte, hogy apjával való kapcsolata befejezetlen, megoldatlan, hogy nem látja tisztán ezt az embert – egyszerűen túl magas talapzatra állította magát. A páciensem egy napon, mély relaxációban egy gyönyörű kertbe képzelte magát, ahol megjelent előtte az apja, fiatalabb alakban, egészségesen, ellentétben azzal a képpel, amelyet leánya őrzött róla az utolsó napokból. – Gondolj rám úgy, mint a testvéredre – mondta az apja szeretettel. E szavak megváltoztatták kapcsolatuk jellegét. A leány ettől kezdve egyenrangúnak tekintette az apját, nem a feljebbvalójának. Sokkal tisztábban látta erényeit és hibáit is. Most már képes volt megérteni a férfit, és megbocsátott neki. A piedesztált az apa halála után már csak a lánya tartotta fenn, de ettől kezdve eltűnt a képzeletbeli talapzat, ahogy megszűnt a valóság torzítása is, ami mindig a kivetítés velejárója. A visszamaradt űrt szeretet és megbocsátás töltötte ki. Gyakran személyes ellenségességnek tekintjük, ha valaki „pokollá teszi az életünket”, holott igen gyakran csak bárkivel behelyettesíthető mellékszereplők vagyunk az illető neurózisainak drámájában. Ha valaki más lenne a helyünkben, ugyanígy bánnának vele akkor is, noha lennünk semmi elítélendőt vagy kárhoztatandót nem találnak. Ítéljük meg körültekintően az emberek „csomagolását”. Gyakran a legveszélyesebbek járnak a legvonzóbb köntösben: izgalmasak, szórakoztatóak, szeszélyesek, keresik a kockázatot, a szakadék szélén táncolnak, Ezek a külsődleges személyiségjegyek gyakran elkápráztatják az embert olyannyira, hogy nem is érzi a veszélyt. Tanuljunk meg a szemünk helyett a szívünkkel látni. A belső érzések, félelmek elfojtása, megtagadása az elővigyázatosság ellentéte. Az ember képes olyat mondani, olyat tenni, amivel kárt okoz a kapcsolatnak. Ha azonban öntudatra ébred, megismeri igazi önmagát, akaratlanul sem fog megbántani másokat.

A szeretet és a megértés fejlesztése a kapcsolatokban Ha valakinek, bárkinek a szemébe nézel, és azt tapasztalod, hogy a saját lelked néz vissza rád, akkor tudhatod, hogy tudatosság magasabb szintjére léptél.

A kapcsolatoknak ápolásra, figyelemre van szükségük. Válasszuk le magunkról félelmeinket, negatív érzéseinket, Ha beszélgetnünk kell, vagy kapcsolatot kell teremtenünk, ne feledkezzünk meg a fontossági sorrendről. Szánjunk időt és energiát a társunkra. Teljes tudatunkkal, figyelmünkkel forduljunk a kapcsolat, a felmerülő problémák felé. A kapcsolat fontosabb. mint a tévé vagy az újság. Zárjuk ki a figyelemelterelő tényezőket. Kapcsoljuk ki a tévét, tegyük le az újságot. Adjuk meg társunknak a tiszteletet. Ne vegyünk semmit eleve adottnak, de ne is vonuljunk sündisznóállásba. Szeretetteljes cselekedetek által újítsuk meg a kapcsolatot. A kapcsolat ugyanis eleven: most. a jelenben 44

létezik. Nem a múlthoz tartozik. Lelkünket tudatosan és megértéssel fordítsuk a kapcsolat felé. Ez mélyebb folyamatok alkímiáját indítja be: a lélek (a jobb agyi félteke) harmóniába kerül az egóval (a bal féltekével). A lélekkel teli kapcsolatok adják az élet igazi örömeit. Semmilyen veszéllyel nem jár. ha fenntartások nélkül, maradéktalanul adjuk a szeretetet. Sohasem találkozunk igazi elutasítással Csak akkor érezzük magunkat sebzettnek, védtelennek, ha az égőnk szóhoz jut. A szeretet maga abszolút, magába foglal mindent. A teljes, fenntartások nélküli szeretet sokak számára kockázatosnak, sőt veszélyesnek tűnhet. Csakhogy én nem arról beszélek, hogy a kapcsolatban az ember feladja, megtagadja önmagát, nem is arról, hogy el kell viselnünk a pusztító, erőszakos kapcsolatot, mert ez nem fakadhat az önmagunk, sem a másik ember iránt érzett szeretetből. A károsító kapcsolat fenntartása nem a feltétel nélküli szeretet példája – inkább a fogyatékos önbecsülést, az önszeretet hiányát bizonyítja, mint bármi egyebet. Emberek lehetnek veszélyesek, a szeretet soha. Szeretettel és együttérzéssel forduljunk másokhoz, csak azt nézve, hogy mit segíthetünk, azt nem, hogy mit kaphatunk ezért. Az nem számít, hogy sok emberen segítünk-e, vagy csak egyen. A mennyiség nem fontos, csak a segítő szándék. Ha az orvos segítőkészséggel, együttérzéssel fordul a beteghez, és meggyógyítja, ez sokszor inkább magának az orvosnak válik javára. Mindannyian a lélek orvosai vagyunk. A szívünkből nyilvánuljunk meg. ne az agyunkból. Amikor kétséges, hogy melyiknek van igaza, mindig a szívünkre hallgassunk. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell tagadnunk mindent, amit tapasztalati úton. eddigi életünk során tanulságként leszűrtünk. Csak annyit jelent: bízzuk belső énünkre, hogy összhangba hozza a tapasztalatot a megérzéssel. Az ész és a szív összhangja életünk fontos eleme, tudatosan kell figyelnünk rá. Ha tisztán és világosan megszólal egy belső hang, a szeretet hív cselekvésre. Minél jobban begyakoroljuk, hogy figyeljünk a nyugodt, belső hangra, az intuícióra, az ösztönös „megérzésre”, annál tisztábban és pontosabban értjük. A jelszó a bizalom. A szeretetben megbízhatunk. Az egyéni döntések esetleg károsnak tűnnek, de a szeretet nem lehet az. Amikor megértjük és elfogadjuk a tágabb összefüggéseket, világossá válik a szeretet szándéka. A gyerek talán nem érti meg. hogy az antibiotikum-injekciót szeretetből kapja. A szülő aggódik gyermekéért, és semmit sem sajnál azért, hogy megvédelmezze a súlyos betegségtől. A gyermek szemszögéből azonban az injekció beadása pusztán fájdalmas művelet. Bonyolultabb képlet, amikor a szeretett személyt el kell küldenünk, mert kapcsolatunk ártalmassá vált – például alkohol- vagy drogfüggősége miatt –, és a saját érdekében, de akarata ellenére kórházba kell utaltatnunk. Ez csupán kiragadott példa arra. hogy meg kell ismernünk a teljes képet, mielőtt ítéletet alkotunk valakinek a döntéseiről vagy cselekedeteiről. Sok férfitársamhoz hasonlóan én is hajlamos vagyok arra a feltételezésre, hogy a romantikus gesztusoknak nagyvonalúaknak kell lenniük: ékszerek, hatalmas virágcsokrok, elegáns helyen elköltött vacsorák, ilyesmi. Megtanultam azonban, hogy néha a legapróbb dolgok számítanak a legtöbbet. Sok évvel ezelőtt szakorvosjelölt voltam Connecticutban Fiunk, Jordán akkoriban még kisgyerek volt. Carole részmunkaidős állásban dolgozott. Gyakran előfordult, hogy késő estig dolgoztam a kórházban. Egy kánikulai éjszakán tizenegy óra tájban léptem ki a kapun. Váratlan ötlettel útközben megálltam, és vettem két fagylaltot: egyet Carolenak, egyet magamnak. Aznap nem tudtunk beszélni egymással, így fogalmam sem lehetett arról, hogy a feleségemnek kivételesen nehéz napja volt a munkahelyén is, otthon is. Leültünk, ettük a fagylaltot, és élveztük, hogy együtt vagyunk az éjszaka csendjében. Carole azt mondja: a legkedvesebb emlékei közé tartozik, hogy akkor éjjel gondoltam rá. és azt a fagylaltot vittem neki. 45

Segítsük a másikat élettervének, céljainak megvalósításában. A kapcsolat biztonságát a jelenben tett szeretetteljes gesztusok adják. – Kerüljük a függőséget. Ne fosszunk meg senkit az önbizalmától, se a pénzétől, hogy függő helyzetbe hozzuk. Ne alázzunk meg senkit. Szeretetben gazdag kapcsolatból csak a teljesen tudatlanok lépnek ki. Carole családjában nemzedékek óta járja egy mondás, amely szerint a legnagyobb vétek elvenni valakinek a nesumáját. A jiddis szó lefordítva azt fejezi ki, hogy bűn elrontani az örömét. Milyen gyakran teszik ezt az emberek egymással, és mennyit rombolnak ezzel egymáson! Mindannyiunkkal történt már ilyen, és átéltük azt a keserű érzést, ami együtt jár vele. Gyerekek, akik büszkék valamelyik rajzukra, a dalra, amit megtanultak, vagy valami hasonló apró eredményre, és ahelyett, hogy dicséretet kapnának érte, kinevetik őket. Idősebb korban is átélünk olyan [Pillanatokat, amikor a kritika tönkreteszi valakinek az örömét. Hiába tudjuk, hogy az illető cselekedetét az irigység vezérli, kisebbrendűségi érzésből ered, vagy valami hasonló oka van rá, akkor is ugyanazt a lesújtó érzést éljük át, mint gyerekkorunkban. Érdemes megjegyezni, hogy a nesuma szó valójában azt jelenti: „lélek”. A legnagyobb vétek elvenni valakinek a lelkét. A következő ötletek lehetőségeket kínálnak arra, hogy több együttérzéssel, kevésbé kritikusan fejtsük ki véleményünket. Valójában miniatűr gyakorlatok ezek; ha sűrűn gyakoroljuk őket, kapcsolataink javulni fognak, sőt kivirágozhatnak. Ezúttal is szánjuk rájuk a kellő időt. mert a javaslatok kikristályosított formában vannak megfogalmazva. Az olvasó bátran teret engedhet alkotókészségének, belátása szerint módosíthatja a javasolt technikákat. A szerepcsere például rendszeres gyakorlattá válhat: az ember az ellazult összpontosítás mély szintjén megpróbálja a másik ember tudatába vetíteni önmagát. Próbáljunk meg átváltozni a másikká, igyekezzünk megérteni reakcióit, félelmeit, reményeit, örömeit. Ezt olyan hosszan gyakorolhatjuk, ameddig szükséges. Nincs időbeli korlátja. Szóbeli megnyilvánulásaink legyenek pozitívak. Fogjuk meg gyakrabban a partner kezét. Dicsérjük meg, méghozzá őszintén, szívből. Szeretetet kapni is, adni is szükséges. Igyekezzünk minősítés. Ítélkezés nélkül társalogni inasokkal, bántó, ártó szándék nélkül. Szavainkkal, gesztusainkkal szeretetet, gondoskodást, együttérzést fejezzünk ki. Véleményünkkel ne igyekezzünk bántani, ne akarjunk győzedelmeskedni. Tegyük félre az egót. a büszkeséget, mert csak utunkban van Önmagunkat és a helyzetet távolságtartással figyeljük. Közös terünk legyen biztonságos menedék, ahol társunk őszintén megnyilatkozhat. Csak akkor beszéljünk, ha mondanivalónk van, mégpedig lehetőleg pozitív mondanivalónk Ne mondjunk ki semmit meggondolatlanul. Mindig biztosabb hallgatni, megértően figyelni. Derítsük fel a gondolatok, cselekedetek mélyén meghúzódó, rejtett félelmeket. A tágabb összefüggéseket nézzük, ne engedjük, hogy az indulatok, az érzelmek elragadjanak. Mindig a lényeget tekintsük: a minden dráma mélyén ott rejlő, titkos félelmeket. Soha ne cselekedjünk, ne is mondjunk semmit dühből A szavaknak messze ható erejük van, nehéz elfelejteni őket. Soha ne az alkohol vagy a drog beszéljen belőlünk. A düh vagy gyűlölet szülte szavak soha nem gyógyuló sebeket ejthetnek. Ha az én (az ego) szóhoz jut, egy vitában diadalmaskodni valójában egyenlő a vereséggel. Az igazi győzelmet a szeretet, a megértés, az együttérzés erősödése jelenti. Ha az ember akár önmagában, akár társában a negatív érzelmeket, a félelmet, a haragot, a bűntudatot, a szégyent, a szomorúságot, a szorongást, az aggodalmat, a gyűlöletet erősíti, akkor vesztett. A haragtól megszabadulni nem könnyű feladat. Az ember úgy érzi, hogy a dühe jogos, indokolt, esetleg a becsülete, az emberi tartása forog kockán. Az emberi létnek nevezett, hatalmas tanfolyamon az egyetlen vizsga abból áll. hogy elengedjük-e a haragot, és befo46

gadjuk-e a szeretetet. A haraghoz való ragaszkodás megmérgezi kapcsolatainkat. Őrizzük magunkban a szeretetet, még akkor is, ha a partner éppen haragszik, sértett vagy fél. A harag átmeneti, a szeretet állandó. Határozzuk meg a harag okát, javítsunk a körülményeken, aztán engedjük el. Mennyi ideig tart, mire megszabadulunk tőle? Öt nap? Három? Egy? Vagy egy óra? Ha öt nap alatt mindig sikerül túlesni rajta, akkor miért ne sikerülne egy óra alatt? Mindenki képes rá. Néhány évvel ezelőtt a rendelőmben egy házaspárt kezeltem párterápián. Intelligens, érzékeny emberek voltak mind a ketten, és a kapcsolatuk általánosságban jónak volt mondható. A kellemes együttélést azonban túlságosan gyakran szakították meg heves, indulatos viták, amelyek óhatatlanul keserűséget, sértett érzelmeket hagytak maguk után. Napokig tartották a haragot, közben persze mindketten szenvedtek, és mindkettejük számára kényelmetlen volt a helyzet. Büszkeségük azonban nem engedte, hogy hamar beszüntessék a háborúskodást, felszámolják a kínos helyzetet, még mielőtt önfenntartóvá válik. Egy hete tartott már közöttük a hadiállapot, amikor fölkerestek. Hét napon át a legapróbb esemény is kirobbantotta a bennük fortyogó indulatokat. Fél óráig sem tartott a terápiás ülés, amikor a nézeteltérés elrendeződött, dühük szinte teljesen elpárolgott. Mint rendesen, most is a büszkeség és a sértődöttség tartotta fenn a veszekedést, az jelentette a korai békekötés akadályát. Új megközelítéssel próbálkoztam. – Ezekben a veszekedésekben…-amelyek előbb-utóbb mindig véget érnek – vetettem fel –, mennyi ideig tart. amíg feldolgozzák magukban a haragot, és megbékülnek? – Hát, általában úgy öt-hat napig – felelte a férj. Az asszony egyetértett vele. – Gondolják, hogy le tudna zajlani három nap alatt is? – kérdeztem. – Akkor is rengeteg idejük maradna veszekedni, bőven kiforrhatná magát az ügy. Ha öt nap alatt megoldható, miért ne tudnák három nap alatt megoldani? Hiszen végül úgyis abbahagyják. Kicsit gondolkodtak, aztán bólintottak. Hogyne, megtehetnék, hogy öt-hat helyett csupán három napig veszekszenek. – Nos – folytattam –, ha három nap alatt végére tudnának járni, miért ne tudnának egy nap alatt is? Nyilván jól ismerik már a veszekedéseik folyamatát, az első pillanattól az utolsóig. Most már ismerik az összes eszközt is, amelyek a nézeteltérések feloldásához szükségesek. Nem tudnák felgyorsítani a folyamatot, és egy nap alatt elintézni az egészet? Ezt a gondolatot is meghányták-vetették magukban. Aztán igent mondtak. Meg tudnák oldani egyetlen nap alatt is. – No és – folytattam – mit szólnának hat órához? Az nem lenne elég? Hiszen ha egy napra össze tudják sűríteni, hogyne tudnák hat órára? Gondolják meg, mennyivel kevesebb lenne a keserűség, a szenvedés. Csupán hat óra. Ez az ötlet is kedvükre való volt, erre is rábólintottak. Tovább szűkítettem veszekedéseik időtartamát. Végül sikerült egy-két órára lefaragnom. Felismerni a kitörni készülő veszekedés, a harag okát, megbeszélni, megkeresni a kompromisszumos megoldást, és közben végig tekintettel lenni a párjuk érzéseire – megpróbáljak mindezt egy óra alatt megvalósítani. Azóta ennek házaspárnak az esetében a zsugorított időtartamú veszekedés-dühkibékülés folyamat működik, felismerték, hogy előbb-utóbb úgyis feladják haragjukat, és véget vetnek az ellenségeskedésnek. Így ahelyett, hogy öt-hat napon át gyötörnék egymást és emésztenék önmagukat, aránylag rövid ideig kínlódnak. Mindannyian megtanulhatjuk, hogy korai felismeréssel és gyors elhatározással korlátozzuk fortyogásunk időtartamát. Hiszen a végén úgyis elmúlik a haragunk. Miért ragasz47

kodnánk hozzá, minek szenvednénk fölöslegesen? Bocsássuk meg a múltat. Elmúlt. Tanuljunk belőle, és engedjük el. Az emberek állandóan változnak, fejlődnek. Ne ragaszkodjunk az emberek régi, korlátozott, negatív képéhez, amelyhez ma már semmi közük. Nézzük az illető mai arcát. A kapcsolatok is elevenek, szakadatlanul változnak. Most azonnal lássunk hozzá, hogy tevékenyen szeressük társunkat Ne sajnálkozzunk, hogy a múltban nem szerettünk eléggé A múltnak vége. Kezdjük el most. azonnal. Sohasem késő, hogy szeretetünket, együttérzésünket kifejezzük^ 1996-ban Brazíliában jártam, ahol egy asszony lépett oda hozzám erősen zaklatott lelkiállapotban. – Rémesen érzem magam, ha elgondolom, milyen merev-szigorral neveltem kiskorában az első fiamat. Fiatal és éretlen voltam, egyszerűen úgy bántam vele, ahogy az anyám bánt velem. Bárcsak elölről kezdhetném! Azt feleltem neki: – Szeresse úgy most. ahogy annak idején kellett volna szeretnie. Amikor egy év múlva ismét eljutottam Brazíliába, újra találkoztunk. Az asszony nagyon elégedett volt saját előrehaladásával. A rendszeres meditáció segített megszabadulnia a bűntudat okozta érzelmi bénultságtól, közelebb került a fiához, elhalmozta szeretetével, és az érzelmek rá is visszasugároztak. Képzeljük el ezt felfokozva. Képzeljük el. hogy a társunk és közöttünk tátongó szakadék eltűnik, és megtelik gyönyörű energiával. Nem különálló, egymástól függetlenül sodródó jéghegyek vagyunk, hanem mi vagyunk a köztük hullámzó víz is, amely fenntartja őket. Képzeljük el, és érezzük át ezt a kapcsolatot. Sugározzunk fényt és szeretetet. Társunk valamilyen szinten mindenképpen meg fogja kapni. Mindannyian összeköttetésben állunk egymással. Carole meg én minden évben többször is tartunk intenzív, csoportos gyakorló tanfolyamokat. Az egyik csoportban Carole egyszer egy olyan férfival találkozott, aki akkor ismerte meg a szeretet lényegét. A következőket Carole meséli. Gyakran kérdezik tőlem, hogy ismertem-e Briant, a férjemet valamelyik előző életemben. Vettem már részt regresszióban bizonyos problémák megoldása érdekében, de kifejezetten sohasem kerestem olyan eletet, amelyben vele találkoztam volna. A kíváncsiságon kívül más okom nem lett volna, hogy azért menjek regresszióba, mert őt keresem. Ezt nem tartom fontosnak, hiszen mindig is mély szeretetet és összetartozást éreztem kettőnk között. Mások esetében gyakran ez a fő oka annak, hogy regressziót végeznek: meg akarják tudni, hogy a számukra fontos személy játszott-e már szerepet valamelyik korábbi eletükben. Arthurnak is ez volt a célja. A tréning második napján, amikor végére értem az előadásomnak, odalépett hozzám egy Arthur nevű, hatvanas, dél-afrikai férfi, és megkérdezte, segítenék-e egy gondjának a megoldásában, ugyanis ez az egyik fő oka annak, hogy beiratkozott a tanfolyamra. Azt feleltem, hogy egyelőre néhány napon keresztül haladjon együtt a csoporttal, hadd lássuk, tapasztal-e javulást. Arra számítottam, hogy az általa keresett válaszok a kavargó hangulatú csoportos és egyéni foglalkozásokon maguktól megmutatkoznak. Arthur a negyedik napon ismét megkeresett, es közölte, hogy együttműködött ugyan a többiekkel, de valami mégis nyugtalanítja. Ezért aztán Brian egyedül csinált végig egy nagy csoportfoglalkozást, én pedig átmentem Arthurral egy másik helyiségbe, és négyszemközt beszélgettünk. Megkérdeztem tőle. mit szeretne elérni. Imádott édesanyja már jó ideje meghalt: neki 48

négy unokája született, és jóllehet mindet rajongva szerette, az egyik kislány különösképpen közel állt a szívéhez. Arthur azt szerette volna tudni, nem az édesanyja született-e újra a kislány személyében. Elhatároztuk, hogy kísérletet teszünk: vajon a tudatalattija képes-e visszavinni őt egy korábbi életébe, amelyben együtt volt édesanyjával. Arthur azt is elmondta, hogy a vizuális képzelőereje eléggé ingatag lábakon áll, és szerinte a csoportban tapasztalt nehézségek is részben ennek tudhatók be. Aránylag rövid indukció után visszamentünk az időben, és Arthur az 1800-as években, Angliában találta magát. Kisfiú volt, a szabad ég alatt állt. Látta a házat, amelyben a családjával él, de abban nem volt biztos, hogy a ház vajon a család tulajdonában van-e. Utasítottam, hogy lépjen be a házba. Tudta, hogy akiket odabent talált, azok a szülei, de nem tudta jól megnézni őket. Azt is tudta, hogy vannak testvérei, de őket sem tudta rendesen megfigyelni. Továbbmentünk hát iskoláskorába. Ekkor már látta, hogy egy bátyja és egy húga van. de a szülei alakja még mindig csak ködösen rajzolódott ki előtte. Rendkívül szerette az iskolát, élvezte az életet. Rájött, hogy az akkori húga lett ebben az életében az édesanyja, és roppant boldog volt ettől a felismeréstől. Azt is megsejtette, hogy a bátyja pedig a fiaként született újra a jelenlegi életében. Később jogász lett belőle; előrementünk az esküvője napjáig. Noha Arthur vizuális érzéke csökevényesen működött, ezt a jelenetet részletesen látta. Az esküvőn látta testvéreit. Tudta, hogy a szülei is jelen vannak, de az arcukat ekkor sem tudta megfigyelni. Még ekkor sem ismerte fel őket, de nem is nagyon érdekelték. A testvérei jelenlétének viszont igen örült. A szertartás szép volt, és Arthur boldognak érezte ezt a napot Elmondta, hogy házassága nem szerelemből, hanem józan megfontolásból köttetett. Együtt nőtt fel ezzel a lánnyal, a családjuk döntötte el, hogy mindenkinek jó lesz, ha összeházasodnak. Ő meg nem bánta, a lány jó barátja volt, és ő általában megtette, amit elvártak tőle. Idővel több gyerekük született, és Arthurból sikeres ügyvéd lett. Előrementünk a halála napjáig. Arthur öregemberként látta önmagát, családja körében: felesége és gyermekei mind mellette voltak. Aránylag szép életet élt. Feleségével mély szeretet kötötte össze; ők is, gyermekeik is egészen boldogok voltak. Ellentéteknek, megpróbáltatásoknak nyomát sem találtuk ebben az életében. Ez az idős férfi szeretteitől körülvéve, békésen távozott az életből. Arhurt ekkor, ahogy megfogalmazta, „elkapta egy tornádó”. Egy másik dimenzióba került. Szeretett személyeket talált ott, rokonokat, barátokat, akik mind őrá vártak. Látta őket, de tudta, hogy nem mehet oda hozzájuk. Előbb más lényekkel kellett találkoznia, akik felszólították, hogy tekintsen végig lezárult életén. Mielőtt továbbléphetett volna, ezt meg kellett tennie. Életére visszanézve meg kellett állapítania, miről szólt ez az egész, és meg kellett határoznia a tanulságát. Ez némi időt vett igénybe, de a végén megállapította, hogy a tanulság ez: nem kell nagy léptékű életet élni, tele izgalommal, fontos eseményekkel, anélkül is megélheti az ember a szeretet közegét, a csöndes boldogságot. Arthur szerint a lények elégedettek voltak ezzel a válasz-szak Ezek után találkozhatott rokonaival, barátaival. Ez a lehetőség mámoros örömmel töltötte el. Sok jelenlévőt felismert. Ott volt a fivére, a szüleit azonban nem látta a csoportban, másutt tartózkodtak. Ezt érdekesnek találta, hiszen ebben az életében sosem tudta határozottan megfigyelni a szüleit. Mindig csak elmosódott alakokként jelentek meg.

49

Megkérdeztem, hogy a húgát látja-e. Szeme ide-oda fordult lehunyt szemhéja alatt, és azt felelte: – Nem, ő sincs itt. – Aztán egyszer csak felragyogott az arca. – Ó. most ért ide. Már látom. Igen, már velünk van. Ő is közénk tartozik. Hagytam neki időt, hogy átélhesse a boldogságot, aztán újra megkérdeztem, mit tapasztal. Azt felelte: – Most éppen várunk. Várunk. Most fogjuk eldönteni, mikor születünk meg újra, mikor jövünk vissza. Megkérdeztem, ki van a közelében, s erre azt felelte: a Mesterek. Ők segítenek meghatározni, mihez kezdjen a következő életében. Érdekes adalék: Arthur szerint a Mesterek csak akkor adnak tanácsot, ha az ember kéri, egyébként nem erőltetik a közreműködést. Szerettem volna tudni, hogy a most véget ért életével kapcsolatban föltehetne-e kérdéseket a Mestereknek. Kis szünet után így felelt: Igen ez lehetséges. Ekkor azt javasoltam: ezúton puhatolja ki, hogy kis unokája azonos-e elhunyt édesanyjával. Arthur hallgatott egy darabig, majd ezeket mondta: – Válaszoltak nekem. Megkérdeztek: „Szeretted édesanyádat?” Azt teleltem, hogy nagyon szerettem. Újabb kérdés: „Szereted az unokádat?” Mire én: „Hát persze. Nagyonnagyon szeretem.” A Mesterek erre azt mondták: „Akkor hát mit számít? Mi lehet a jelentősége annak, hogy azonosak-e ők ketten?” És én ezt teleltem: „Egyáltalán nincs jelentősége. Egy dolog számít: a szeretet, amit érzek irántuk. Csak a szeretet számít. – Úgy éreztem, tetszik nekik a válaszom. Arthur rendkívül elégedetten tért vissza a regresszióból. Nem is akart tovább kutatni. Lelkünk a szeretet energiájának áramában létezik. Szeretteinktől valójában sohasem szakadunk el, még akkor sem, ha magányosnak, elhagyatottnak érezzük magunkat. Olykor váratlanul, drámai körülmények között találkozunk újra velük. Diane az én páciensem volt, harmincöt éves, csinos, dióbarna szemű, rövid, fekete hajú nő. apró termetét meghazudtolóan energikus, erőteljes egyéniség. Egy kórház sürgősségi osztályán dolgozik mint főnővér. nap mint nap élet és halál kérdésében kell döntenie, s ráadásul egy ápolónőkből, valamint technikusokból álló, népes csapatot irányít nagy rátermettséggel. Amikor megismertem. Diane amiatt volt elkeseredve, hogy nem talált férjet magának. Udvarlói közül többet elbátortalanított határozott személyisége – valósággal megfélemlítette őket. Többen tettek neki házassági ajánlatot, de ő nem akart megállapodni, szenvedélyes szerelem nélkül nem akart férjhez menni. A lélektársát kereste, de mindhiába. Néha valami zavaros bűntudat gyötörte, értéktelennek érezte magát, az a sejtés kerítette hatalmába, hogy nem érdemli meg a szerelmet, a boldogságot. Egy mozgalmas életregresszióban Diane néhány száz évet ment vissza az időben: az indiánokkal vívott háborúk idején, Észak-Amerikában találta magát. Telepes volt, fiatal anya, a kisfia akkoriban hagyta el a csecsemőkort. A férje nem volt otthon, amikor deszkából ácsolt házukat körülvette egy vadászaton járó indián csapat. Az asszony elbújt a kisfiával a padló alá épített rejtekhelyen. – A kicsi még nincs kétéves, de egy már elmúlt. A haja és a szeme is barna – közölte Diane. – Olyan aranyos – tette hozzá. Amint ismertette a körülményeket és leírta a kisgyermeket, egy közelgő tragédia előérzete vett erőt rajtam.

50

– A jobb válla alatt van egy anyajegy. Olyan alakú, mini egy félhold, vagy mint egy görbe kard – folytatta Dinné. – A hajam hosszú és fekete; egyszerű pamutruha van rajtam. Visszairányítottam a rejtekhelyre, és Diane pillanatok múlva zokogásba tört ki. Azt sugalmaztam neki, hogy szakadjon el a jelenettől, és a magasból figyelje, mintha filmet nézne. Így sikerült kordában tartania érzelmeit, miközben a régi életében lezajlott diámat mesélte. – Meghalt… Én öltem meg. Nem akartam… de egyre csak sírt, nem hallgatott el… Istenem, istenem, mit tettem! Az indiánok nem találtak rá, de hátralevő életét szenvedés és bűntudat keserítette meg. Sohasem bocsátott meg önmagának. Az asszony később még két gyermeket hozott a világra, e tragikus élet végén az unokákkal együtt ők is ott álluk a halálos agyánál. Az, hogy szerető anya és nagyanya volt. alig enyhítette benne a bűntudatot, a szégyent, az önvádat. Meghalt, ott lebegett a teste fölött, és egy csodálatos, aranyszínű, kör alakú fényről beszélt. A körön belül a nála korábban elhunyt szeretteinek lelkét látta, köztük a férjét és a szüleit. A kisgyermek azonban nem volt ott. Az asszony ennek ellenére hihetetlen békességet érzett. A fényből muzsika áradt. Diane nem talált szavakat a leírására. – Az a fény meg a zene olyan gyönyörű, hogy elmondhatatlan. Mintha hazaérkeztem volna. Üdvözölnek. Itthon vagyok. Kicsit szomorú volt, hogy elhagyta gyermekeit és unokáit, de a fény és a zene öröme mindent elhomályosított. – Nem értik, hogy nem haltam meg, csak elhagytam a testemet. Attól még működik a tudatom, önmagam vagyok. A „halál” rossz kifejezés. Nem haltam meg, de ők ezt nem tudják. Diane igazat beszélt. Valójában sohasem halunk meg. Csak a tudatunk lép át egy másik szintre, mint amikor valaki átlép egy ajtón, és egy világosabb, elevenebb környezetbe érkezik, amelyet a szeretet ténye és harmóniája tölt be. Hónapokkal a regressziós élmény után Diane a kórházban dolgozott, egy visszatérő asztmarohamokban szenvedő, negyvenegy éves férfit vizsgált Megmagyarázhatatlan vonzódást érzett a férfi iránt, de tudatosan elhárította az érzést, és folytatta a vizsgálatot. A férfi élénk figyelemmel kísérte a csinos főnővér ténykedését. Ő is érezte azt a különös kapcsolatot, mintha régóta ismernék egymást. Évődni kezdtek, és rengeteg közös témát fedeztek fel egymásban. Mivel asztmás tünetekkel került a keze alá. Diane a férfi háta mögé került, hogy meghallgassa a tüdejét. A hátához illesztette a fonendoszkópot. és eleinte csak fülelt, szinte oda sem nézett. Aztán egyszer csak kis híján elájult, a lélegzete elakadt, és a térde rogyadozni kezdett: meglátta a félhold alakú anyajegyet a beteg jobb válla alatt. Azonnal tudta, hogy nagyon fontos esemény történik vele. Diane ügyesen a férfi családi állapotára terelte a szót, és közben könnyek gyűltek a szemébe. A beteg elvált ember volt. Házasságuk alatt a felesége sokszor megcsalta, és évekkel ezelőtt elhagyta. Csak sértettséget, kiábrándulást, romokban heverő önbizalmat hagyott maga után a férjében. A férfi nem nősült meg újra, nehogy még egyszer elárulják. Nem lett volna képes elviselni újból ekkora fájdalmat. Miközben elmesélte életét, mindvégig az motoszkált a férfi fejében: miért mesélek ilyen személyes, bizalmas dolgokat ennek az ápolónőnek? Ki ez az asszony? Én azt hiszem, hogy találkozásuk nem a véletlen műve volt. Szeretetük, a régi életben befejezés nélkül maradt kapcsolatuk, élettervük újra egymás mellé kalauzolta őket. Lelkükben előre eltervezték ezt a találkozást. Ma már boldog házasságban élnek. 51

Diane bűntudata megszűnt, már nem érzi magát értéktelennek. A férjét sohasem kezeltem, bár szerettem volna. Nem azért mint ha igazolni akartam volna korábbi életükben fennállt kapcsolatukat. Az egymásra ismerő lelkek, az anyajegy, a közösen megtalált boldogság elég beszédes bizonyíték volt számomra. Szerelmesek voltak, ennél több nem kell. Azért akartam kezelni, hogy segítsek leküzdeni az asztmáját. Előző könyveimben már említettem: az előző életekben elszenvedett fulladásos halál a mostani életben gyakran asztma formájában jelentkezik.

52

ÖTÖDIK FEJEZET

Számoljuk fel a boldogság akadályait!

Sokkal többet tudsz, mint a többiek. Sokkal többel értesz. Légy velük türelmes Nekik nincs szükségük a tudásra, amely benned megírni. Szellemek jönnek majd vissza, hogy segítsenek neked. Igazad van, helyes, amit csinálsz. . Folytasd. Ezt az energiát nem szabad eltékozolni Szabadulj meg a félelemtől, és hatalmas erejű fegyverre leszel szert. Mindnyájan Isten képére vagyunk teremtve, és Isten mindannyiunkban benne van. Alaptermészetünk legmélyebben gyökerező vonása a szeretet, a békesség, a kiegyensúlyozottság, a harmónia. Az együttérzés, a gondoskodás, a gyengédség velünk született Lélekből vagyunk. Életünk folyamán erre rakódnak rá a negatív gondolatok érzések: a félelem, a harag, az irigység, a bánat, a bizonytalanság, és elfedik szépséges belső lényegünket. Ezt a külső fedőréteget gyermekkorunkban a neveltetés, későbbi életünkben a sok tapasztalat erősíti. Olyannak látszunk, amilyenek nem vagyunk – félelemtől és dühtől vezérelt emberek, telve bizonytalansággal, bűntudattal, kételkedéssel önmagunk iránt. Már el is felejtettük, milyenek vagyunk valójában. Nincs szükségünk arra, hogy megtanuljuk, mi a szeretet, a kiegyensúlyozottság, a béke, az együttérzés, a megbocsátás, a hit. Mindig is tudtuk ezeket. Inkább az a feladatunk, hogy elfelejtsük a negatív, ártalmas érzelmeket, az egész gondolkodásmódot, amely mérgezi az életünket, és annyi szenvedést okoz nekünk, közösségünknek meg az egész világnak. Ha felhagyunk ezekkel a negatív eszmékkel, lám csak, fölfedezhetjük valódi természetünket, pozitív, szeretetteljes önmagunkat, amely mindig is megvolt, létezett, csak rejtve, elfedett és elfeledett állapotban. Ha eltakarítjuk róla a szennyeződést, a hordalékot, vagyis a negatív gondolatokat és érzelmeket, ha megtisztítjuk és kifényesítjük, ismét napvilágra kerül a színtiszta gyémánt, az emberi természet. Hazafelé igyekvő, halhatatlan, isteni lélek lakik mindenkiben. A felszín alatt mindannyian gyémántok vagyunk. A félelemtől, a haragtól meg a többi negatív érzelemtől való megszabadulás nemcsak a spirituális, hanem a testi egészség szempontjából is lényeges. Ma már széles körben elismert tény, hogy a mentális stressz (idetartoznak a negatív érzelmek, a félelem, a harag, az idült szorongás vagy a depresszió) világszerte a halálozások egyik leggyakoribb kiváltó oka. Testünk és tudatunk között szoros a kapocs. hangulataink és érzelmeink könnyen lefordítódnak fizikai tünetekké. A szeretet gyógyít, a stressz viszont ölni tud. Az Egyesült Államok legjobbnak tartott orvosi szaklapja, a New England Journal of Medicine 1998 januárjában hosszú cikket közölt a krónikus stressz egészségkárosító hatásáról. A cikk arról számol be. hogy a stressz hatására több hormon és sok más vegyület jelenik meg a szervezetben. Ha ezeknek a hormonoknak az aktivitása nem szűnik meg rövid 53

idő alatt, ha a stressz fennmarad, és a szervezet tovább termeli e vegyi anyagokat, akkor szerveket károsító hatások keletkeznek. A stressz megváltoztatja a szívritmust, a vérnyomást, a vércukorszintet, és megnövekszik egy nagy hatékonyságú természetes szteroid hormon, a kortizol kiválasztása. A stressz hatással van a gyomorsav, az adrenalin és más erős hatású vegyi anyagok képződésére, márpedig ezek termelése elvileg csak meghatározott alkalmakkor, korlátozott ideig emelkedhetne meg. És ami mind közül talán a legrosszabb: a stressz a bizonyítékok szerint az immunrendszer működését is befolyásolja, csökkenti a szervezet ellenállását a fertőzésekkel és a krónikus betegségekkel, például a rákkal és az AIDS-szel szemben. A cikk azzal zárul, hogy a huzamos ideig fennálló stressz élettani változásokat idéz elő, ezek között megemlíti az inzulin-rezisztenciát, a szívbetegséget, a memóriavesztést, az immunrendszer működési zavarait és az osteoporosist, ismert nevén a csontritkulást aminek velejárója hogy a csontok meggyengülnek, törékennyé válnak A cikk idéz egy kutatót, aki kijelenti: „Az orvosok és az egészségügy egyéb dolgozói azzal mozdíthatják elő a stresszel összefüggő betegségek kockázatának csökkentését, ha segítenek a pácienseknek, hogy helyzetükkel szembenézzenek, korlátaikat felismerjék és elsajátítsák a lazítás technikáját.” Egy híres kardiológus, dr. Dean Ornish, aki úttörő szerepet játszott a stressz és a szívbetegségek, valamint a stressz és a prosztatarák összefüggéseinek kutatásában, nemrég könyvet jelentetett meg ezzel a címmel: Szeretet és életben maradás. A meghittség gyógyító erejének tudományos alapja. Az ő szavait idézem: „Ha megnyitjuk szívünket, azzal nemcsak életünk minőségét befolyásoljuk, hanem azt is, hogy milyen sokáig élünk. A magány, az elszigetelődés 200-500 százalékkal vagy még többel növeli a betegség és a korai halál valószínűségét. Aki magányos, az hajlamos rá, hogy túl sokat egyék, egyék, dolgozzék, a drogokhoz forduljon, vagy hasonló önpusztító szokásokat vegyen fel.”' Ornish szerint: ,,A szeretet, a meghittség megléte vagy hiánya dönti el az egészség vagy betegség kérdését, ez határozza meg. hogy szomorú vagy örömteli az életünk, ezen múlik, hogy szenvedünk-e vagy gyógyulunk. Nem ismerek az orvostudományban még egy olyan tényezőt – beleértve az étrendet, a dohányzást, a testmozgást, a stresszt, a genetikát, a drogokat, a sebészeti beavatkozásokat –, amely nagyobb hatást gyakorolna az élet minőségére, a betegségek előfordulására, a korai halálozásra.” Ornish egy önvallomásnak is beillő mondatban így fogalmazott: …..az érzelmi egészség nem attól függ, hogy az ember megtalálja a megfelelő partnert, hanem attól, hogy ő maga váljék megfelelővé.” Elengedni a negatív gondolatokat, érzelmeket, fölfedezni a belső békét, örömet, boldogságot – ezek a követendő célok így az ember sokkal jobban élvezi az életet, spirituális fejlődése felgyorsul, és lelke sokkal egészségesebb, a fizikai betegségeknek is jobban ellenálló testben nyilvánulhat meg Csodálatos összhang az eredmény Fia némelyek még vitatják is ezeket a spirituális összefüggéseket, ahhoz nem férhet kétség, hogy az itt leírt gyakorlatoknak, szemléletmódnak fizikai előnyei vannak. Az egészségi állapotra gyakorolt kedvező hatás már önmagában elég volna, hogy megfogadjuk a könyvünkben foglalt javaslatokat, és menet közben a spirituális hatások is bekövetkeznek. Semmit sem veszíthetünk, de megnyerhetünk mindent.

54

Elengedni a haragot

A harag gyökere az ítélkezésben rejlik. Valamely elképzelt vagy választott normához mérjük embertársainkat, és aszerint ítéljük meg őket. Lehet, hogy ők ezeknek a normáknak még a létezéséről sem tudnak, de ez minket persze nem befolyásol Az emberek gyakran azért haragszanak ránk. mert nem felelünk meg az elvárásaiknak. Elvárásaik esetleg tökéletesen valószerűtlenek, így számukra semmiképp sem válhatunk elfogadhatóvá. Egy női páciensem mesélte, hogy kislánykorában az édesanyja azért haragudott rá. mert nem szőke a haja. Micsoda tragédia.. A szülő ésszerűtlen elvárásai okozta gyerekkori sebek nehezen gyógyíthatók. Fel kell ismerni, hogy a szülő tévedett, elszakadt a valóságtól, és ennek a felismerésnek túl kell lépnie azon, hogy értelmileg belátjuk ezt a tényt. Szívünkkel, zsigereinkkel is át kell élnünk. Szelíden tegyük fel magunknak a következő kérdéseket, és anélkül, hogy ítélkeznénk vagy kritizálnánk, figyeljük meg, milyen gondolatok, érzések, képek merülnek fel bennünk. Mennyiben támasztottak ésszerűtlen elvárásokat irántunk a szüleink? Mennyiben voltunk mellékszereplők az ő torz játszmájukban? Mennyiben igyekeztek arra szorítani, hogy saját életüket rajtunk keresztül éljék meg? Mennyiben használtak bennünket arra a célra, hogy általunk nyerjek el mások, a barátaik, testvéreik, szüleik megbecsülését? Ha valaki túlzottan sokat ad mások véleményére, ez annak jele lehet, hogy ilyen célokra használták fel. Ideális körülmények között egyáltalán nem kellene számítania annak, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, mármint ha helyes úton járunk, és senkinek sem ártva a magunk igazságait keressük. Vessük el a függésnek ezt a fajtáját is. és váljunk szabaddá. A bűntudat az önmagunk iránt érzett, befelé forduló harag Az ember valami módon csalódást okozott önmagának, elmaradt az idealizált énje iránt támasztott elvárásaitól. A harag az ego önvédelme, a félelem ellen védekezik vele. Félelem a megalázástól, a megszégyenüléstől. a kigúnyoltatástól. a veszteségtől – lényegében a vesztessé válástól. Attól, hogy az ember nem teheti meg, amit szeretne. Azt hisszük, hogy a harag „megvéd” bennünket a többiektől, akik, ha nem lennénk résen, irántunk érzett haragjukban ilyeneket tennének velünk. A harag ártalmas és fölösleges érzelem, de a megértés és a szeretet által feloldható. Ha megértünk egy negatív érzést, és napvilágra kerülnek a gyökerei, az érzés erejét veszti, sőt teljesen el is tűnik. Amikor az ember haragot érez. az a természetes reakciója, hogy megpróbál rájönni, mi okozta, és ha teheti, igyekszik változtatni a helyzeten, majd pedig elengedi a haragot. Mindannyian összeköttetésben állunk egymással. Ugyanazok vagyunk. Egy csónakban evezünk. A düh mélyén gyakran szomorúság rejlik, mintha a harag páncélba vonhatná védtelenségünket. csüggedésünket. Megfigyelte már az. olvasó, hogy az, aki szerelmes, sokkal kevésbé haragos? Mintha a szerelmes ember mindenestül más ritmusban élne, és a harag kívül esne ezen a ritmuson. A szerelem ritmusa különleges, a haraggal és a kétségbeeséssel nem rezonál. Amikor haragszunk, szervezetünk károsító vegyületeket termel, amelyek többek között károsítják a gyomorfalat ártanak a vérnyomásnak, az agy és a szív ereinek, a belső elvá55

lasztású mirigyeknek, az immunrendszernek és így tovább. A harag ráadásul gátolja az eredményes cselekvést is Ha fel tudnánk deríteni a harag okát. és orvosolhatnánk a kiváltó helyzetet, sokkal jobban járnánk. Csakhogy mi a testi és érzelmi következmények ellenére ragaszkodunk a haraghoz. Konok egy faj vagyunk. A média dühös embereket állít elénk szerepmodellként. Rambo szakadatlanul dühös. Nem is tudom, elmosolyodott-e valaha. A rendőrök. Piszkos Harryvel az élen. a katonák meg a többi akcióhős mind tajtékzik a dühtől. Még Kirk kapitány is engesztelhetetlenül haragszik a Star Trekbcn. Ezeknek a hősöknek a haragját ráadásul úgy kezelik, mint jogos felindulást Valaki egyszer ártott nekik, ezért elfogadható, hogy dühöngjenek, sőt az is. hogy gyilkoljanak. Az ilyesfajta ábrázolás igen rossz szolgálatot tesz a közönségnek, vagyis nekünk. A haragot kerülni kellene, nem támogatni. A harag arra szolgál, hogy félelmeinket rávetítsük a „másikra”. Erőszakhoz, háborúhoz vezet, mérhetetlen szenvedést okoz. A harag kívül-belül pusztítja az embert: belül a hormonok, kívül az ellenségünkké lett ember fegyvere okozhatja vesztünket. A megértés és a szeretet eloszlatja a haragot, Megfigyeltem, hogy ha Miamiban autózom, abban a városban, ahol élek. és elém vág valaki, dühös leszek rá. Ha egy karib-tengeri szigeten nyaralok, és ott történik velem ugyanez, nem húzom fel magam. Nyaralás közben más szemszögből nézem a dolgokat, nem veszem személyes sértésnek az udvariatlanságot. A harag azonban nem földrajzi kérdés: ha ez a változás végbemegy bennem, akkor végbemehet Miamiban is.

Elengedni a félelmet, megnyitni az elmét

Önmagáddal is kapcsolatban állsz, akárcsak a többi emberrel. Sok testben, sok. korban éltél már. Tedd fel hát a kérdést jelenlegi önmagadnak: miért olyan félelmetes ez? Miért félsz, hogy vállald az ésszerű kockázatot? A hírneved miatt aggódsz? Félsz, hogy mit szólnak mások? Ezek a félelmek a gyermekkorból erednek – vagy még annál is korábbiak. Tedd fel önmagadnak ezeket a kérdéseket: Mit veszíthetek:''Ali a legrosszabb, ami történhet? Megfelel nekem, ha életem végéig így élek? A falhoz képest valóban olyan nagy a kockázat? Valahányszor érzelmi fenyegetettségben érezzük magunkat, félelemből rakunk falakat magunk köré. Félünk attól, hogy bántalom ér, hogy elutasítanak, kiközösítenek. Saját védtelenségünket érezzük fenyegetőnek, és falainkat azért emeljük, hogy ne érezzük ezt. Elfojtjuk érzelmeinket.

56

Néha elutasítjuk azt a személyt, akit fenyegetőnek érzünk, még mielőtt ő utasítana el bennünket, mintegy megelőzzük a bántalmat. Az önvédelemnek ezt a fajtáját kudarckerülő védekezésnek nevezik. Sajnos a falaink sokkal jobban kínoznak bennünket, mint amennyire bárki emberfia kínozhatna. Falaink elzárnak bennünket, szívünket becsukják, állapotunk pedig rosszabbodik. Ha elfalazzuk magunkat, ha elzárjuk érzelmeinket, nem juthatunk el a szenvedés forrásához, a mélyben rejlő félelmekhez, sebezhetőségünk okához. Nem hozhatjuk felszínre problémáink gyökerét. Nem gyógyulhatunk, nem válhatunk egésszé. A tapasztalat több, mint a hit. Tanítsd meg nekik a tapasztalást. Távolítsd el félelmeiket. Tanítsd meg őket a szeretetre: arra, hogy segítsék egymást.

Hunyd le a szemed, és végy néhány mély lélegzetet. Engedd, hogy falaid ledőljenek körülötted. Ítélkezés, kritika, bűntudat nélkül vizsgáld meg. mi rejlik mögöttük. Mi elől védelmezed magad? Mit tehetsz, hogy felszámold a félelmet? Miként lehetsz ismét egész? Ha valóban megérted félelmedet és forrásait, eloszlik a félelem. A szíved ismét megnyílik, örömed kiteljesedik. Mike egy nagy csoportban végrehajtott regresszió alkalmával élte át első ízben az előző életekből származó emlékek felbukkanását. Abban az életében igen művelt vallási vezető volt, és éppen előadást tartott Isten hím- és nőnemű jellegéről. Mike ezután többet is szeretett volna megtudni erről az életéről, és azt is ki akarta deríteni, vajon felidézhető-e ma az akkori, vallásos iskolázottsága. Ezúttal már csak ketten voltunk jelen a regresszió alatt, és az ülésen elhangzottakat magnóra vettük. Előző könyveimben már megírtam: a tudatalattinak a jelek szerint saját akarata, saját célja van. Gyakran nem reagál a szuggesztíóimra, sőt a páciens kívánságaira sem. Oda megy, ahová akar, nem okvetlenül oda. ahová mi szeretnénk. Mike ennélfogva a mély transz állapotában egészen más helyen és időben találta magát: az évszázadokkal ezelőtti Angliában. Éppen egy háborúból tért haza. Úgy látszik, ebből a régi életéből volt még tanulnivalója, mégpedig olyasmi, ami fontosabb, mint a hittudós tisztán intellektuális ismeretei. – Egy kőfal mellett állok, amely egészen a mezőig húzódik. A falon belül hatalmas fa áll, én meg… azt hiszem… most jöttem meg a háborúból… Mert nagyon örülök, hogy itt vagyok, és újra láthatom ezt a földet meg a barátomat. Mike így folytatta: – A barátom a fal túlsó oldalán áll. Régebben ott szoktunk üldögélni a fa alatt, és az életről beszélgettünk, meg arról, hogy mit csinálunk majd felnőttként, és mihez kellene kezdenünk a körülöttünk zajló eseményekkel. A barátom itt várt rám. – Látja őt? – kérdeztem. – Barna haja van… és széles járomcsontja. Vagyis inkább keskeny az arca, a járomcsontja sem igazán széles, csak hangsúlyos. Sokszor elálmélkodom, milyen részletes és pontos megfigyeléseket tesznek a regressziók resztvevői. Mike folytatta barátja személyleírását: – Karcsú termetű, de nem sovány, és olyan… olyan testhez álló ruhában van, íj és nyilak vannak nála. – Mire használja az íjat? – kérdeztem. 57

– fiát… vadászatra.. Például szarvasra… de önvédelemre is. Most jöttem meg a habomból. – Melyik háborúból? – érdeklődtem. – Íjakkal háborúztunk. Nálam is ott van az íjam. Van egy kötelem is, mind a két végén egy-egy kővel, ez hajítófegyver. Ezekkel háborúztam. – És milyen érzés hazaérkezni a háborúból? – Csodálatos! – vágta rá Mike. – Mert nem is… mert életben maradtam, és most újra vigadozhatok a barátaimmal Apám és anyám is van, talán egy nővérem is, de az nem biztos. Előrevittem az időben, hogy megtudjuk, mi lett ezzel a fiatalemberrel, aki oly boldogan jött meg a háborúból – Egy kastélyban lakom a dombtetőn, de… de a ház kihalt. Amikor elmentünk, elfoglalták a birtokot. Anyám meghalt, apám raboskodik valahol. – Mi történik magával? Mihez kezd most? – kérdeztem tovább. – Nagyon elfáradtam a hadakozásban. Azt hiszem, azt kell tennem, ami a kötelességem. Azt hiszem, szükségük van rám. szükségük van arra, hogy visszatérjek, és segítsek rajtuk. Továbbvittem az időben, az élete végéhez. – Ünnepelünk – mondta –, azt ünnepeljük, hogy minden úgy alakult, ahogy lennie kellett, mire hazatérek. Mindenki boldog, mindenkinek megvan mindene, a kormányzás is a megfelelő kézben van. Helyreállt a rend, újra mellettem van apám és a barátom. Megint a dombon fogunk élni. Élete ebben az általános megelégedettségben ért véget. Amikor halála után a teste fölött lebegett, megkérdeztem, milyen tanulsága volt számára ennek az életének. Álmatagon, lassan válaszolt: – Ez az élet az otthonról szólt. Arról, hogy az ember tegye meg, amit meg kell tennie, és ne féljen… Hinni kell abban, hogy minden rendbe jön, ha az ember a szívére hallgat. És a barátság fontosságáról szólt. Ez a felismerés igen fontos volt Mike számára, aminthogy mindannyiunk számára fontos. Hallgassunk a szívünkre, és ne féljünk. A félelem zavarja a megértést, megnehezíti, hogy kövessük a sorsunkat. Lehet, hogy a megnyilvánuló, fizikai szinten a dolgok nem mindig sikerülnek úgy. ahogy szeretnénk, a spirituális szinten viszont mindig úgy alakulnak, es végül persze a fizikai síkon is – ha nem ebben az életben, akkor majd valamelyik következőben. ***

Ha elménk zárt, akkor semmi újat nem tudunk megtanulni. A zárt elme visszautasítja, ami újszerű és ellentmond a régi hiteknek, holott azok esetleg nem is voltak helytállóak. A zárt elme elfelejtette, hogy a tapasztalat erősebb, mint a hit. Az elmét a félelem zárja le. Új tudást csak a nyílt elme képes befogadni, feldolgozni. Mielőtt a Catherine körüli eseményekre sor került, az én elmém is nagyon zárt volt, innen tudom, milyen nehéz megnyílni az új lehetőségek előtt. A következő beszámolót Carole az én kérésemre írta, hogy bemutassa, mekkora akadályt jelentett az én zárt tudatom a kettőnk közötti megértés útján. Carole szavaival: – Alig több mint két éve voltunk házasok, amikor telefonon értesítést kaptunk, hogy apám súlyos szívrohamban meghalt. Sietve összecsomagoltunk, és elindultunk a mintegy háromszáz kilométeres útra Connecticutból, ahol éltünk, Pennsylvaniáig, a szüleim otthonáig. Apámnak azelőtt is voltak gondjai a szívével, de csak ötvenhárom éves volt, senki 58

sem számított a halálára. Karizmatikus, kedves ember volt, a gyászhét alatt tele volt a ház a barátaival, üzletfeleivel A temetés után Brian visszament az orvosi egyetemre, én pedig még körülbelül egy hétig anyám mellett maradtam. A szüleim kedves kis házban laktak, ahol két telefonkészülék működött. Az egyik a földszinten, a hálószobájuk mellett a folyosón, a másik az emeleti hálószobában, amelyben most én szállásoltam el magam. Ez a telefon egy kis asztalkán állt az ágy lábánál. Néhány nappal Brian elutazása után arra ébredtem, hogy hangosan megszólal a telefon a szobámban. Gyorsan fölvettem, és apám félreismerhetetlen, mély hangja szólalt meg a hallgatóban. Azt mondta: „Hello, hogy vagytok?” Döbbenten így feleltem: „Nagyon szomorúak vagyunk a halálod miatt, apa, de azért azt hiszem, magunkra fogunk találni.” Ezután megkérdezte, mit akar tenni anya a vállalkozással. Apámnak roncstelepe volt, fémhulladékkal kereskedett. Anyám sosem foglalkozott az üzlettel, sőt a lábát is csak ritkán tette a telepre. Gyászában mégis képtelen lett volna megválni bármitől, amihez az imádott Benjynek köze volt, úgy döntött hát, hogy tovább viszi a vállalatot. Elmondtam ezt apámnak, és hozzátettem, hogy a barátai közül többen, akik ugyanebben a szakmában működtek, felajánlották a segítségüket. Apám ekkor azt az üzenetet bízta rám, hogy anyám tegye azt, amihez kedve van, ő nem ragaszkodik ahhoz, hogy megtartsa a vastelepet. Aztán hozzátette: ..Mondd meg nekik, hogy szeretem őket, és jól vagyok. Többé nem jelentkezem.” Letettem a telefont, arcomon patakzottak a könnyek. Teljesen éber voltam, és bármilyen különös volt ez az esemény, mégis tudtam, hogy valóban az. apámmal beszéltem. Megnyugtatott, hogy hallottam a hangját, de szomorú voltam, hogy sohasem hallok felőle többet. Másnap reggel megkérdeztem anyámat és a húgomat, hogy hallották-e éjjel a telefon csörgését. Egyikük sem hallott semmit, ezért nehezen szántam el magam, hogy beszámoljak az éjszakai élményről. Anyám erre elmesélte, hogy álmában az az érzése támadt, mintha valaki a keze fejére felírná ezt a szót: „Szeretlek”. Apámnak szokása volt, hogy moziban, vendéglőben vagy hasonló nyilvános helyeken titkon e szót simogatta anyám kezére. Anyám tudta, hogy aznap éjjel látogatója volt. Ehhez járult hozzá az én beszámolóm. Pár nap múlva én is hazautaztam Connecticutba. A telefonhívás emléke még mindig kísértett, de Briannek nem meséltem el. mert ő hallani sem akart semmiről, ami csak távolról is kapcsolatban volt a paranormális jelenségekkel. Számomra annyira fontos volt, ami történt, hogy nem bírtam volna el az ő józan, racionális ellenvetéseit. Ez lett az egyetlen titok a kapcsolatunkban. Évekkel később, miután Brian megismerte Catherine-t, és sor került az ismert eseményekre, elmeséltem neki mit éltem át azon az éjszakán. Addigra már tekintélyes könyvtárat gyűjtött össze a témába vágó művekből. Figyelmesen végighallgatott, majd hátrafordult ültében, levett a polcról egy könyvet, és megmutatta a címét: Telefonhívások a túlvilágról. 1992 novemberében olvastam, hogy a katolikus egyház végre felmentette Galileit az „átkozott eretnekség” vádja alól, amiért azt állította, hogy nem a Föld a Naprendszer középpontja. A vizsgálat – amely Galilei feloldozásához vezetett – tizenkét és fél évig tartott.

59

Kissé meglepődtem, mert addig azt hittem, hogy Galilei ügye 1722-ben tisztázódott: Sir Isaac Newton ekkor bizonyította be, hogy az itáliai tudósnak igaza volt. De nem! Szegény Galilei a felfedezés után még 360 éven át várt a feloldozásra. Ilyen sokáig is eltarthat, mire az elmék megnyílnak. Egy barátom rámutatott, hogy Galilei körülbelül egy évvel Newton születése előtt halt meg. – Nagyon érdekes – mondtam. – Mi van akkor, ha Sir Isaac Newton alakjában maga Galilei tért vissza, hogy bebizonyítsa igazát? Elképzelhető, milyen erős lehetett benne a késztetés, hogy ezt megtegye. – És mi van akkor – tette hozzá a barátom –, ha később ugyanő tért vissza pápaként, hogy feloldozza saját magát?

Ki kell űznöd elméjükből a félelmet. A félelem energiapazarlás. Megakadályozza az embereket abban, hogy teljesítsék küldetésüket, elvégezzék azt, amiért idejöttek. A bajok csak a felszínen léteznek. A lélek legmélyén kell megérintened az embereket: ott. ahol az eszmék születnek,

Dél-Amerikában, egy tanfolyamom csoportfoglalkozásának szünetében egy nő átadott nekem egy levelet, amelyben a télelem leküzdésének folyamatát ina le. Megosztom a történetet az olvasóval. „Mindig is „tudtam”, sőt „láttam., hogy negyvenkét éves koromban fogok meghalni. Egy barátnőm, akinek elmondtam ezt, azt ajánlotta, hogy olvassam el az Ön Életek. Mesterek című könyvét 3 mert minél jobban közeledett a végzetes negyvenkettedik év, annál jobban féltem, annyira eleven., volt ez a halálkép. Miközben a könyvet olvastam, többször le kellett lennem, mert mindig előjött ez az „álom”.., meg még egy sor másik is. ami miatt sokat gyötrődtem. De minél többet olvastam a könyvből, annál több kérdésemre kaptam meg a választ. Valahányszor egy-egy bekezdés a szívembe talált, mindig megkönnyebbülést éreztem, míg végre rájöttem, hogy ezek a rémes álmok egy előző életemből való emlékképek. Amikor a könyv elolvasása után újra találkoztam a barátnőmmel, az első szava az volt, hogy úgy nézek ki, mint akinek nagy kő esett le a szívéről. Két hónap múlva leszek negyvenöt éves, és sokkal könnyebb a teher, amit cipelek. Köszönöm.” Egy asszony elmesélte egyszer egy évekkel azelőtt átélt halálközeli élményét. Nem sokkal ezután meghívták a helyi televízióba, a halálközeli élményekről szóló műsorba. A stúdióbeszélgetés során részletesen elmesélte ezt a rendkívül személyes, érzelmekben bővelkedő élményt. A műsor egy másik vendége egy pszichiáter volt, akit „szakértőnek'' hívtak meg. hogy a műsor egyensúlya érdekében a másik oldalt képviselje Ez az ember fölényes, kioktató hangon előadta, hogy az asszony élménye nem valóságos, nem is hiteles, csupán az agyban végbemenő kémiai reakciók velejárója. – Micsoda nagyképűség – morogtam dühösen, amikor hallgattam a történetet. – Annak a fickónak fogalma sem lehetett arról, milyen gazdag látványvilágot tapasztalt meg akkor, 3

Édesvíz Kiadó, 1993. Ford. Széphegyi Katalin

60

milyen megrendítő érzelmi élményekben volt része; fogalma sincs az üzenetekről, amelyeket odaát kapott. Fogalma sincs semmiről, de azért elveti az egészet, mondván, hogy kémiai reakció! – Nem – tiltakozott az asszony szelíden. – Nem nagyképűség volt, hanem félelem. Az az ember félt. Természetesen igaza volt az asszonynak. Az arrogancia nem más, mint a félelem egyik arca. Aki nem fél, annak nincs szüksége arroganciára. Fontos tanulság volt ez számomra, jól megjegyeztem. Ítélkeztem az ismeretlen kolléga felett, ahelyett hogy megértettem volna. A megbocsátás nem felejtést jelent, hanem megértést.

Elengedni a bizonytalanságot

„Emlékezz- mondta a hang. – Sose feledkezz meg arról, hogy állandóan szeretetben élsz. Mindig védelmeznek, sohasem vagy magadra hagyatva. Te is a fény. a bölcsesség, a szeretet gyermeke vagy, sosem válhatsz elfeledetté. Nem maradhatsz számon kívül, nem szűnhet meg a rád irányuló figyelem Nem vagy azonos a testeddel, sem az agyaddal, de még csak az elméddel sem vagy azonos. Szellem vagy. Csupán annyi a dolgod, hogy felidézed emlékeidet. Hogy emlékezel. A szellem számára nem érvényesek a fizikai test,. az elme vagy az értelem korlátai.” 1 Az emberiség egyik legsúlyosabb rákfenéje a sikerorientáltság. Állandóan az eredmények állnak figyelmünk előterében, ami fölösleges szorongáshoz, félelemhez, boldogtalansághoz vezet. Szorongásunk tárgya saját teljesítményünk. Mi lesz, ha nem ütjük meg a mértéket? Mi lesz, ha kudarcot vallunk? Mit gondolnak majd rólunk? Milyen lesújtó véleménnyel leszünk majd önmagunkról? Ez a félelem a kitűzött cél elveszítésére vonatkozik. Azt gondoljuk: ha kudarcot vallunk, nem szerezhetjük meg, amit akarunk. Vesztesekké válunk, kivet minket magából a társadalom, megvetjük majd önmagunkat. Ahelyett, hogy bizonyos meghatározott célok és eredmények miatt aggodalmaskodunk, egyszerűbb, ha azt tesszük, ami helyes. Cselekedjünk önzetlenül, és reméljük a legjobbakat. A remény jó dolog, ellentétben az elvárással, mert az elvárások közelében mindig ott ólálkodik a csalódás lehetősége. Egy reggel meditálás közben üzenet jelent meg váratlanul a tudatomban, nagyon tisztán és világosan.”Szeressétek egymást teljes szívvel, és ne féljetek, ne tartsátok vissza magatokat. Mert minél többet adtok, annál többet kaptok vissza belőle.”

61

A bölcsesség és a szeretet biztonsága helyett a biztonság illúzióját keresitek A pénz semleges, önmagában se nem jó, se nem rossz A lényeges kérdés az, hogy mire használjuk. A pénzen ennivalót, ruhát vehetünk a szegényeknek, de felhasználhatjuk önző célokra is, elszalasztva a lehetőséget A döntés a miénk, és előbb-utóbb úgyis megtanulunk minden leckét. A pénz nem azonos a biztonsággal. A biztonság csak belülről fakadhat. Nem földi, hanem spirituális körülmény. A pénz földi dolog. Ha távozunk, nem vihetjük magunkkal. Ha a megtanulásra váró lecke vagy a sors úgy kívánja, mindenünket elveszíthetjük percek alatt. A biztonság a belső békéből fakad: valódi lényegünknek, a szellemnek a tudásából. Lehetetlenség igazán ártani nekünk, mert halhatatlanok vagyunk, létünk örök, nem fizikai testek vagyunk, hanem spirituális lények. Mert állandó szeretetben és védelemben létezünk. Mert sohasem vagyunk magunkra hagyatva. Mert Isten és szerető szellemek egész hada védelmez. Mert mindannyiunk lényege azonos. Félelemre tehát semmi szükség. Lényegében ez az alapigazság biztonságunk és boldogságunk titka J „Szeressétek egymást teljes szívvel, és ne féljetek, ne tartsátok vissza magatokat. Mert minél többet adtok, annál többet kaptok vissza belőle.” Tom nagyon részletes regressziót élt át: a 19. századi Angliában járt. Lassú, megfontolt szavakkal teljes leírást adott önmagáról, a házáról, de tudtam, hogy sokkal több mindent tapasztal, mint amennyit közöl. Jelenlegi életében megmagyarázhatatlan félelem kínozta: állandóan úgy érezte, hogy valami súlyos veszteség előtt áll. Előző, angliai életében is fölfedezte a bizonytalanságot. Dús, gazdag vidéket írt le, hullámzó dombokról, hatalmas fákról beszélt. – Földbirtokos vagyok… Elmúltam negyven… de nem tartozom a társadalom felsőbb rétegéhez. Vidéki udvarházban élek. Feleségem van és két fiam.. – Mi az. ami ebbe az életébe vonzotta? – kérdeztem. – Jómódú vagyok, kényelmes az életem. Vagyonosnak számítok – felelte –, de mégis szorongás van bennem, mert nem tartozom a társadalmi elithez, és tele vagyok bizonytalansággal, mert tudom, hogy bármikor elveszíthetek mindent, vagy elvehetik tőlem. Előrevittem az időben annak az életének egy jelentős eseményéig. – Ég az istálló – mondta rémülten. – Tombol a tűz, ki akarom menteni az állatokat… Két lovat sikerül kihoznom, de többet nem… Mintha a házam is égne! – Mi történik azután? – A fiúk nincsenek itthon, de azt hiszem, a feleségem meghal a tűzben – felelte mélyen lesújtva – Mit érez most? – kérdeztem. – Most, hogy mindenre emlékszik? – Kétségbe vagyok esve – hangzott a válasz. – Tudja, hogy keletkezett a tűz? – Azt hiszem, gyújtogatás volt. – Pár másodpercre elhallgatott. – Azt is tudja, ki követte el? – törtem meg a csendet. – A falubeliek… Azt hiszem, azért tették, mert zsidó vagyok. – Súlyos, mély csend.

62

Miután felesége odaveszett a tűzben, Tom elhagyta Angliát, kivándorolt Amerikába, de szomorúsága nem enyhült, magányos életet élt. Továbbvittem, oda. ahol ez az élete véget ért. – Ágyban fekszem… Öreg vagyok, a két fiam is itt van, családostul… Furcsa itt az idegen országban, de készen állok arra, hogy itt hagyjam. – Meghalt, elhagyta testét. – Érzem… Van bennem egy érzés, hogy azért bántanak, ami vagyok, nem azért, amit elkövettem. – Felismerte, hogy a harag, az előítélet, a gyűlölet rettenetes károkat tud okozni. Pozitív-tanulságot is leszűrt ebből az életéből. – A fiaim… A szeretetük… A családi összetartozás… Ez volt, ami vigaszt nyújtott. Tom, aki jelenlegi életében nem zsidó, sokat tanult a regresszióból. többet, mint csupán azt. hogy miből ered a bizonytalansága, a veszteségtől való félelme. Megtanulta, hogy a gyűlölet és az előítélet hihetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezethet. Azt is megtanulta, hogy minden szenvedésre a szeretet a gyógyír. Abban a régi életben nem Tom dolga volt. hogy megbüntesse azokat, akik felégették a javait, megölték a feleségét. Még az sem az ő dolga volt, hogy elítélje őket. Arról majd a karma, az isteni törvény gondoskodik, lomnak az a dolga, hogy megértse és megbocsássa. Ez az, amit a szeretet előír.

Spirituális házunk biztonsága Egy üzenetre ébredtem álmomból, „Spirituális házatokat magatok ácsoljátok – hallottam. – Hány kalapácsra van szükség, hogy felépítsd spirituális házadat? Ezer kalapács jobb. mint egyetlenegy, amely tökéletes? A ház minősége számít nem az. hogy hány kalapácsa volt az ácsnak.” Túl sok időt töltünk azzal, hogy gyűjtjük a kalapácsokat, így nem jut elég idő a ház építésére. Van olyan, hogy az ember biológiai családja nem azonos az igazi családjával. Lehet, hogy szüleink, testvéreink, rokonaink nem értenek meg bennünket. Lehet, hogy nem éreznek szeretetet irántunk. Előfordulhat, hogy elutasítanak, kegyetlenül bánnak velünk. Nem kötelességünk eltűrni az embertelen bánásmódot. Nem létezik olyan karmikus kötelezettség, hogy valaki kénytelen legyen bántalmakat elszenvedni – sem a hozzátarto-zóitól, sem senki mástól. A kegyetlenkedés, a bántalmazás annak a szabad akaratától függ, aki elköveti. Soha senki sem érdemli meg. Ahogy az ember előrehalad az életben, azt tapasztalja, hogy egyre több olyan barátja akad, akik igazán szeretik, valóban törődnek vele, és megadják azt a biztonságérzetet, amely egymás szeretetéből, tiszteletéből fakad. Ezek a barátaink, szeretteink lesznek az igazi családunk. Az ő spirituális értékrendszerük megegyezhet a miénkkel, így segíthetjük egymást fejlődésben. Ezekből az emberekből áll a spirituális családunk. Ha az embert a vér szerinti családja nem fogadja be, a spirituális család akkor is keblére öleli, támogatást nyújt, végül ez lesz az ember fontosabbik családja Ezzel nem azt tanácsolom, hogy szakítsunk a családunkkal, ne tartsunk fenn rokonainkkal szívélyes, jó viszonyt. Azt azonban ne engedjük meg, hogy rosszul bánjanak velünk, legyen szó akár testi, akár lelki kínzásról. Nehogy beletörődjünk a bántalmazásba pusztán azért, mert a családtól, a baráti körtől vagy a templomi gyülekezettől származik.

63

„Van egy régi angol mondás: „A vér sűrűbb a víznél”. Aki használja, arra utal vele, hogy ha komoly baj van, a barátok, ismerősök cserbenhagyhatják az embert, a vérrokonaira azonban mindig számíthat. Nos, ha igaz, hogy a vér sűrűbb, mint a víz, akkor a szellem még a vérnél is sűrűbb. Spirituális családunk hoz, lelki rokonainkhoz bármikor fordulhatunk, mindig mellettünk lesznek.

64

HATODIK FEJEZET

A gyógyító megértés

A szeretet – minden. Minden a szeretet. A szeretettel együtt jár a megértés A megértéssel együtt jár a türelem. Az idő megáll. Minden most létezik. Elménk legmélyebben fekvő területei fölött nem uralkodnak az idő megszokott törvényei. Rég elmúlt események fájdalmas közvetlenséggel képesek hatni ránk. Régi sebek úgy tudják befolyásolni hangulatunkat, viselkedésünket, mintha csak tegnap kaptuk volna őket, sőt a hatásuk némelykor az idővel csak erősödik. Ezekre a régi traumákra a megértés hozhat gyógyulást. Az elme mélyebb rétegei nincsenek alárendelve a tér és az idő szokásos körülményeinek, a múlt eseményei átírhatók, átértelmezhetők. Ok és okozat nem áll elválaszthatatlan kapcsolatban egymással. A megrázkódtatások átértelmezhetők, károsító hatásuk megfordítható- Nagy távlatból, sokévi szenvedés után is mélyreható gyógyulást lehet elérni. A szeretet mélyreható gyógyulási hozhat kapcsolatainkba, a megértés pedig enyhítheti a félelmet. A megértés megnyitja az ablakot, amelyen át a szeretet friss légáramlata szelíden elfújja kételyeinket, szorongásainkat, felfrissíti lelkünket, ápolja kapcsolatainkat. Félelmeink igen gyakran olyan eseményekhez kötődnek, amelyek már végbementek akár a mostani életünkben, akár valamelyik korábbiban. Magát az eseményt már elfelejtettük, ezért a hozzá kapcsolódó félelmeket kivetítjük a jövőbe. Tehát az, amitől félünk, valójában már lezajlott. A félelem felszámolásához nem is kell mást tennünk, mint emlékezni, felidézni a múltat. Egy fiatal dél-amerikai nő levélben mesélte el felébredését és a belőle fakadó gyógyulást. .Elolvastam az ön összes könyvet. Nagy hatást tettek rám az emberek előző életeiből származó történetek, meg hogy ezek képesek arra is. hogy meggyógyítsanak bizonyos fóbiákat. Egyik könyvének ( Tbrough Time Intő Healing- A gyógyító idő) utolsó oldalain az önhipnózis folyamatára tanítja meg az olvasót. Ebben a levélben azt akarom elmesélni, hogy mit éltem át, mit éreztem. Előrebocsátom, hogy ötször kellett elkezdenem, mire valóban eljutottam a „transz” állapotába. Talán azért, mert eleinte nagyon izgatott voltam, nem hagytam magam koncentrálni. Szóval, amióta megismertem a fiúmat, és járni kezdtünk (ez tizenöt hónappal ezelőtt volt), mindig nagyon féltem attól, hogy elveszítem. Ez az érzés túlment a normalitás határán, mert néha már az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben. És az volt az egészben a legrosszabb, hogy soha semmi okot nem szolgáltatott ezekre a gondolatokra, sőt állandóan ezernyi jelét adta, hogy nagyon szeret. Egy napon már annyira rosszul éreztem magam, hogy elhatároztam: elég ebből! Akkor eszembe jutott, hogy az egész folyamatot, az önhipnózis indukcióját fölvettem magnóra. Most már konkrét cél érdekében láttam hozzá: ki akartam deríteni, miért félek ennyire. 65

Azonnal megláttam magamat, egy út szélén ültem a csillagos ég alatt. Franciaországban voltam, 1679-ben. Francia voltam, a nevem Marie-Claire. Körülbelül húszéves lehettem, és nagyon csinos, hosszú, fekete hajam volt. Rongyos, barna ruha és valami szandál volt rajtam, azt hiszem, nagyon szegény voltam. Csecsemőt tartottam a karomban, és vigasztalhatatlanig zokogtam. Valaki más is szerepelt a jelenetben. Azonnal megismertem: a mostani barátom volt. Pedrónak hívták, Spanyolországból származott. Jóval idősebb volt nálam, talán negyvenéves, nagyon magas, sovány testalkatit. Egymás mellett ültünk, a baba a mi gyerekünk volt. Pedro is sírt, ahogy én. Aztán két fegyveres lépett oda hozzánk, és elhurcolták mellőlem. Kinyújtotta felém a kezét, és könyörgött az őröknek, hogy engedjék el. Többet nem láttam, mert heves izgatottság vett erőt rajtam, és kinyitottam a szemem. Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy mit éreztem utána. Olyan boldogság vett erőt rajtam, hogy szerettem volna kiabálni, hangosan nevetni. Elképzelhetetlen megtisztulás, megkönnyebbülés volt. És ami a legszebb, azóta egyetlen könnyet sem ejtettem a barátom miatt, az összes rossz érzésem elmúlt! Sokkal jobb lett a kapcsolatunk. Remélem, hogy ezt az újfajta terápiás módszert a lehető leghamarabb elfogadják mindenütt!” Én is ezt remélem, de azt is tudom, hogy ez jóval több mint terápiás módszer. Ez a módja annak, hogy megértsük az élet működését, a kapcsolat állandó megújulását. Így érthetjük meg, hogy szeretteinket sohasem veszítjük el. Ez a két ember háromszáz év elteltével, új testben, egészségesen újra szereti egymást, és ismét összeköti életét. Ennek megértése az, ami gyógyít: a megértés által a szeretet is állandóan megújulva nyilvánul meg. Ők ketten nem véletlenül találkoztak. A végzet a maga gyengéd eszközeivel elérte, hogy újra megtalálják szerelmüket Még mielőtt a jelenlegi testükben megszülettek volna, már megegyeztek, hogy életük folyamán valamikor találkozni fognak. Találkoznak, hogy egy mélyebb szinten felismerjék egymásban az időn átívelő lélekközösséget. és ebben az inkarnációban is meghozzák döntésüket a kapcsolatuk jövőjét illetően. Vajon az ego. a társadalom, a család, a kultúra által megrendszabályozott logikus elme vitába száll-e a szív tudományával, megzavarja-e két lélektárs egymásra találását? Vagy ellenkezőleg, a szívük diadalmaskodik, és leküzdi az ész által támasztott akadályokat? Bizonyos félelmek, beidegződések újra meg újra felszínre kerülnek, a levélíró esetében a tragikus, gyötrelmes elválástól való „irracionális” félelem, mivel ez a trauma már háromszáz évvel ezelőtt, Franciaországban bekövetkezett. A leány nem tudott a réges-régi esetről, a lelke tudattalan memóriája azonban jól emlékezett rá, ebből eredt a félelem, hogy az elválás valamikor a jövőben be fog következni. Ennek a lánynak az volt az egyik karmikus feladata, hogy legyőzze az elválástól való félelmét, éspedig azáltal, hogy megérti: a szeretet az abszolút energia, amely soha, még a fizikai test halálával sem múlik el. Mindig újra és újra találkozunk szeretteinkkel, vagy itt. vagy a másik oldalon. A lelke jól tudta ezt, ám amikor erre az életre megszületett, elfelejtette a szerelmeséhez fűződő korábbi kapcsolatát. Az volt a feladata, hogy emlékezzék a szeretet örökkévaló voltára, es e tudás által legyőzze félelmeit. Ez a tudás ugrott a tudatos elme előterébe, amikor a könyvem nyomán készített magnószalagot hallgatta, és felidézte a franciaországi életét. Ettől kezdve minden szinten jelen volt benne a tudás, ő pedig azonnal elengedte a régi és az újabb keletű félelmeket is. Ettől kezdve szabadon tudott szeretni. Nem kellett a szeretett személy elvesztésétől való félelem miatt visszafognia magát. Ennek a leánynak az esete kitűnően példázza, hogy születésünk előtt magunk tervezzük meg és állítjuk össze életünk tanulási lehetőségeit, a végzet sarokpontjait, amelyek segítenek majd a megértésben, a szeretet elfogadásában, a félelem felszámolásában. A „tanterv” 66

elkészítésében isteni, spirituális energiák segítenek. A déjá vu érzése némelykor azt jelzi, hogy homályosan felrémlik a születés előtti életterv valamely mozzanatának emléke amikor életünk során az előre meghatározott helyen és időben fizikai valósággá válik. Emlékszünk rá. Rendkívül fontos, hogy komoly figyelmet fordítsunk az életünk során bekövetkező véletlenekre, a szinkronisztikus eseményekre, a déjá vu érzésre, mert ezek gyakran azt jelzik hogy életünk folyása közelít a spirituális tervhez. Amikor emlékezünk, akár előző életekből származó emlékek felidézése által, akár az álmok, akár egy-egy déjá vu, akár egy véletlen vagy a szinkronicitás megnyilvánulása által, vagy ,,csak úgy”, spontán módon, spirituális töltésű pillanatokban, misztikus események hatására, vagy bármi más módon – akkor kezdődik a megértés. A megértés pedig a félelmek elengedését hozza magával. Ahogy elengedjük félelmeinket, eltűnnek a szeretet akadályai, a szeretet szabadon áradhat bennünk és körülöttünk. Gyakran felteszik a kérdést, hogy honnan lehet tudni, vajon az „emlék” valóságos-e vagy merő képzelgés, esetleg valamely olvasmányélmény megjelenése. Talán furcsának hangzik, de a terápia szempontjából ennek a jelek szerint nincs jelentősége. Az emberek állapota javul, jobban érzik magukat, tüneteik megszűnnek. Még az sem játszik szerepet, hogy vajon a páciens vagy akár a terapeuta hisz-e az előző életek valóságosságában. Egyébként 1994-ben a USA Today című napilap, a CNN hírtelevízió és a Gallup közvélemény-kutató közös felmérése szerint az amerikaiak 27 százaléka hisz a reinkarnációban. Ma ez az értek sokkal magasabb is lehet. Az ország lakosságának 90 százaléka hisz a mennyország létezésében. A kiértékelés szintjén persze mégis van jelentősége ennek a kérdésnek. A klinikusok és a kutatók is tudni szeretnék, mely beszámolók valóságosak, hogyan lehet az emlékeket elkülöníteni a képzelettől. Néha ez egyáltalán nem nehéz feladat. Ha valaki például a xenoglosszia jelenségét mutatja, vagyis olyan idegen nyelven szólal meg, amelyet sohasem tanult, akkor nagy valószínűséggel egy korábbi életének emléke elevenedett föl. A másik lehetőség, hogy az illető rendkívüli paranormális képességekkel rendelkezik. Az, hogy az idegen nyelv valóban egy előző élet emléke-e, rendszerint kiderül a regresszióból. További bizonyító erejű jel, ha valaki részletes történelmi ismeretekről tesz tanúbizonyságot olyan történelmi korszakkal kapcsolatban, amelyet sohasem tanulmányozott. Egy-egy sajátos, anakronisztikus tünet, például a nyaktilótól való fóbiás félelem, amelynek kezelése során a 18. század végén, Franciaországban leélt életre bukkanunk, úgyszintén sokat nyomhat a latban. Sok egyéb jellemző is utalhat arra, hogy az emlék valóságos lehet. Az ilyen emlék elevenebbnek hat, és gyakran több látványelemet tartalmaz, mint a fantáziaképek. A regreszsziós hipnózisba vitt személy érzelmileg érintettnek mutatkozik, és rendszerint a jelenet résztvevőjeként szerepel, nem megfigyelőként. Az epizód úgy pereg le, mint egy filmjelenet, és az alany általában ismerősnek érzi az eseményeket. Az előző életbéli látkép a mostani élet gondjaira, mozzanataira rímel. Az cmlékképekben tükrözött problémák vagy tünetek – legyenek bár fizikai vagy pszichológiai természetűek – az emléket követően általában enyhülnek vagy megszűnnek. Megfigyelhető, hogy a terapeuta szavai a regressziós jelenetben nem okoznak változást. Mintha az emlék önálló életet élne. Az emlékképként felmerült jelenetek az ismételt felidézés során bővülnek, újabb részletekkel gazdagodnak. Az a kérdés is gyakran elhangzik, hogy az előző életekre vonatkozó emlékképek nem magyarázhatók-e úgy, hogy valamiféle genetikai memória nyilvánul meg bennük. Nem származhatnak-e ezek az emlékek a génjeinkből, a kromoszómáinkból, vagyis abból a genetikai anyagból, amelyet a szüleinktől örököltünk, ők pedig a nagyszüleinktől és így tovább, végig a nemzedékek hosszú során? 67

Nos, lehet, hogy bizonyos általános emlékanyag valóban átöröklődik a génekben, de az előző életekből származó emlékek esetében valószínűtlennek tartom, hogy ez volna a helyzet. Több tényező szól ez ellen. 1. Sok páciensem idézte fel olyan élet emlékeit, amelyben gyermekkorában halt meg, vagy nem hagyott utódot maga után, tehát egyáltalán nem adhatta tovább a genetikai anyagot. Az ilyen, gyermektelen életek emlékei is elevenek, részletesek 2. Az emlékek rendkívül specifikusak- A páciens felidézheti egy középkori csatamező emlékét, és az ott elesettek ezrei között is pontosan tudja, melyik volt ő. Az illető katonának a sebei gyakran megfeleltethetők annak a mai testi betegségnek, amely a régi élet emlékének felidézése után javulni kezd. A genetikai memória közrehatása esetén nem lenne ilyen szembetűnő ez a sajátosság. A kollektív tudattalan vagy a faji emlékezet fogalma sem ad magyarázatot a meghökkentően részletes emlékekre, amelyek a regressziókban igencsak gyakoriak. Ezek az emlékek nem tág értelmezésű archetípusokat vagy kategóriákat mutatnak, hanem egészen apró részleteket, és igen gyakran erős érzelmek kísérik őket. 3. Sok emlékkép a fizikai testen kívüli állapotból származik, ahol nincs genetikai anyag. A fenti példát alapul véve (amelyet egyébkent egy valódi esetből kölcsönöztem) az emlék egy része a fizikai halál beállta utáni történésekről szól. az alany a holttest fölött lebegve szemlélte az alatta lejátszódó jelenetet. Látta a testet, amelyből kilépett az imént, megfigyelte a sebesüléseit, áttekintette a teljes csatateret, és végigkísérte a csatát, amely akkor még mindig zajlott. A testen kívüli állapotban átélt érzelmekről és gondolatokról is beszámolt.

68

Emlékezés: a boldogság kulcsa

Fizikai testben lenni rendellenes állapot. Amikor spirituális állapotban vagytok, azt érzitek természetesnek Ha visszaküldenek bennünket, az olyan, mintha az ismeretlenbe lépnénk. Nekünk tovább is tart az átlépés. A szellem világban várakoznotok kell, és azalatt megújultok. Létezik, a megújulás állapota – ez ugyanolyan dimenzió, mint a többi Mindannyian szellemek vagyunk – egyesek fizikai állapotban, mások a megújulás állapotában. Ismét mások őrzőként működnek. De mindannyian végigmegyünk ezeken az állapotokon. Mi is voltunk már őrzők. A boldogság kulcsa: emlékezni arra. hogy lelkek vagyunk, halhatatlanok, és létezésünk színtere az energia végtelen tengere. Ebben az energiatengerben segítő szellemek sokasága terelget bennünket sorsunk útján, az Isten tudat felé vezető evolúciós utazáson. Nem állunk versenyben más lelkekkel. Nekik is megvan a maguk útja, nekünk is a magunké. Verseny nincs, csak az együttműködő lelkek társas utazása létezik, amelynek célja a tudatosság fénye. A fejlettebb lelkek, akik előbbre jutottak az úton, hátranyúlva, szeretettel és együttérzéssel segítik az elmaradókat. Az utolsó, aki megteszi ezt az utat, nem alábbvaló a legelsőnél. Ennek a Föld nevű iskolának egyik különleges sajátossága, hogy itt nagyon nehéz belátni: nemcsak fizikai testek, hanem halhatatlan lelkek vagyunk. A három dimenzió illúzióvilága állandóan eltereli figyelmünket. Arra tanít bennünket, hogy a pénz. a hatalom, a tekintély, az anyagi javak, a vagyontárgyak meg a kényelmet szolgáló eszközök rendkívül fontosak, sőt olykor életcéllá lépnek elő. Azt a tanulságot sulykolja belénk, hogy a boldogság attól függ, mások szeretnek vagy tisztelnek-e bennünket, hogy egyedül lenni maga a nyomorúság. A valóságban halhatatlan lények vagyunk, sosem halunk meg, és az energia tengerében sosem szakadunk el szeretteinktől. Vannak örök lélektársaink, lélekcsaládokhoz tartozunk. Őrző szellemek állandó szeretete és útmutatása kísér utunkon. Sohasem vagyunk egyedül. Ha meghalunk, a tárgyakat nem vihetjük magunkkal. Magunkkal visszük viszont tetteinket, szívünk bölcsességének gyümölcseit. Amikor ráébredünk az igazságra, hogy mindannyian spirituális lények vagyunk, akkor értékrendünk átalakul, végre megtalálhatjuk a békét, a boldogságot. Mit számít, hogy ebben az életben te gazdag vagy, én pedig nem? Úgyis csak a szellem kincseit őrizhetjük meg. A boldogság nem a hatalomból, nem a hírnévből fakad, hanem egyedül a szeretetből. Mit számít, hogy téged többen szeretnek, többen tisztelnek, mint engem? Lehet, hogy én merészebben mondom ki az igazságot, és az igazság bizony ritkán népszerű. A boldogság odabent keletkezik, nem kívülről költözik belénk. Nem tükörképe annak, hogy mások mit tartanak rólunk. Az irigység megmérgezi a lelket.

69

Emlékezzünk tehát: célunk az ébredés. Lehet, hogy ebben a könyvben is van egy olyan történet, egy olyan bekezdés, amely épp az ön emlékezetét serkenti majd, talán épp az rázza meg annyira, hogy újra felébredjen, magasabb tudatállapotba kerüljön. Nekem pedig, ahogy Clint Eastwood mondta egyik filmjében: „Akkor lesz jó napom.” Könnyen meglehet, az emberek többségének azért nincsenek spontán emlékei korábbi életeiből, mert a fizikai testben való tanulás része a folyamatnak. Biztosítani kell, hogy spirituális gyarapodásunk, tudásunk eljut lényünk legmélyéig. Ha csak azért tartózkodnánk az erőszaktól, mert egy előző, brutális élet tapasztalatai miatt félünk az ilyen viselkedés következményeitől, akkor még nem tanultuk meg rendesen a leckét. Akkor sajátítottuk el tökéletesen, ha azért nem alkalmazunk erőszakot, mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy az erőszak önmagában helytelen. Azt azonban mégsem hiszem, hogy ne lenne szabad hozzáférnünk ezekhez az emlékekhez. Hipnózis alkalmazásával a felidézés sokkal könnyebb, a megtanulandó dolgokat magasabb távlatból tekinthetjük át, a tünetek enyhülnek, a spirituális megértés drámai ütemben felgyorsul. Nancy esete ezt a folyamatot illusztrálja. Nancy drapp sortot és fehér pólót viselt. Háromnapos tréninget tartottam az Omega Intézetben, a New York állambeli Rhine-beckben működő holisztikus oktatási központban. Itt, a gyönyörű Catskill-hegység lábánál töltöttük az egész hétvégét, mindenki nagyon kisimult, ellazult. A nyugodt hangulathoz a csoportos regressziós ülések is hozzájárultak. Nancy ötödmagával jelentkezett, hogy részt vegyen az egész csoport jelenlétében végzett regresszióban. Őt választottam, mert megéreztem, hogy jót tenne neki az egyéni regresszió, amelyben kérdéseket tehetek fel, és célirányosan vezethetem a folyamatot. A nagy, csoportos gyakorlatokban egyéni visszajelzésre nem nyílik lehetőség. Mivel Nancy önként jelentkező volt, nem páciens, a regressziót inkább a technika bemutatására, nem pedig terápiás célokra szántam. Mégis, ha valaki ebbe a mélyen ellazult, az aktív és összpontosított tudatállapotba kerül, gyakran bekövetkezik a gyógyulás. Amíg a tudatalatti biztonságban érzi magát, nem törődik az én szándékaimmal Nancy számára ez az alkalom lehetőség volt a gyógyulásra, tanulási helyzet, és az ilyen ragyogó alkalmat vétek kihagyni. Néhány percig négyszemközt beszélgettünk, elmondtam neki, milyen lesz a folyamat, amelyben mindketten részt veszünk. Úgy döntöttem, hogy gyors indukciós technikát fogok használni. Ezzel a módszerrel alig húsz másodperc alatt a mély hipnózis állapotába tudom hozni az alanyt. – Rendben van, Nancy, ahogy megbeszéltük, tegye jobb kezét a tenyerembe, és nézzen a szemembe. Azután kövesse az utasításokat. Felkészült? Nancy bólintott. – Helyes. Mindjárt háromig fogok számolni. Amikor kimondom a hármat, erősen nyomja lefelé a kezét. Érezni fogja, hogy én fölfelé nyomom. Állandóan nézzen a szemembe, és kövesse az utasításokat. Egy… kettő… három. A szemhéja egyre nehezebb, mindjárt lecsukódik. Egyre álmosabbnak érzi magát, lecsukódik a szeme. Engedje, hogy lecsukódjon. Így… igen.. alszik. Gyorsan elvettem a kezemet, és Nancy mély transzba merült. Utána néhány további technika alkalmazásával még mélyebbre vittem, azután megkérdeztem, mit tapasztal. Néhány pillanatnyi csend után megszólalt: – Az elsőáldozásom. Autóban ülünk, a nagypapám visz bennünket fagyizni. Nagy nap ez az életemben. Mindenki rám figyel, nagyon izgatott vagyok. – Sugárzó mosoly ült az arcán. – Hány éves lehet? 70

– Hat – felelte habozás nélkül. – Meg tudja nézni, milyen ruhát visel? – Fehéret. A fehér cipőm van rajtam és fehér blúz, csipke van a mandzsettáján. Csinos vagyok és rém izgatott, és mindenki azt mondogatja, hogy milyen csinos vagyok – Tehát ez boldog pillanat? – kérdeztem, bár nyilvánvaló volt a válasz. – Igen. – Látja a többieket is. akik ott vannak? – Az ilyen vizuális körülmények rögzítése mindig nagyon fontos. – Igen. A nagypapám, az anyukám, a húgom meg az öcsém. – És milyennek látja őket? – Hogy milyennek… Hát ott ülünk mind az autóban. Együtt vannak velem, ott az autóban, az öcsém meg a húgom velem együtt a hátsó ülésen. Ők fiatalabbak, körülbelül.. Nem tudom, milyen idősek lehetnek. – Ez tehát boldog emlék az életéből. Boldognak is érzi magát? – Azért tettem fel ezt a kérdést, mert könnycseppeket láttam megcsillanni a szeme sarkában. – Igen – És a könnyek a szemében: azok az öröm vagy a bánat könnyei? – Rém izgatott vagyok. Most, hogy megbizonyosodtam felőle, valóban örömteli emléket hozott a felszínre, elhatároztam, hogy összefoglalom és lezárom ezt a jelenetet, majd továbbviszem visszafelé az időben. – Ez csodálatos emlék, és maga mindenre emlékszik, ami ezután történt. Kellemes emlék. Maga elbűvölő a fehér ruhájában, mindenki magára figyel. Ezt vissza fogja hozni magával. Majd ha teljesen éber lesz. akkor is emlékezni fog erre a nagyon boldog helyzetre, erre a kellemes érzésre és arra. hogy akkor, ott igazán szerette önmagát. Mert az nem csak egyetlen napra, egy különleges alkalomra szól: szeretheti önmagát minden áldott nap. Különlegessé teheti élete minden napját. Emlékezni fog arra a boldog időszakra Emlékezni fog arra, hogy mit érzett akkor, és áthozza magával azt az érzést a jelenbe, hogy most is boldog legyen. Magával hozza annak a fehér ruhás, elsőáldozó kislánynak a boldogságát, az egész család örömét, a sok figyelmet és szeretetet, amit kapott mindenkitől. Ezt mind visszahozza magával, jó? –Nancy bólintott, és láthatólag itta magába a szeretet megnyilvánulásait. – Készen áll. hogy visszamenjünk az időben? Ismét bólintott. – Emelkedjen föl. lebegjen a jelenet fölött, és az már kezd elhalványulni. Azt a kellemes emléket vissza fogja hozni magával, emlékezni fog, hogyan szerette önmagát, de az a jelenet most elhalványul. Engedje, hogy elhalványuljon Most már csak lebeg, szabadon és békésen, nagy nyugalomban. Visszamegyünk abba az időbe, amikor még nem született meg. amikor még az édesanyja méhében volt. Rendben van? – Nancy intett, hogy mehetünk. – Nézzük, mi jut eszébe ebből az időszakból, emlékszik-e valamire. Megérintem a homlokát, és számolni fogok visszafelé öttől egyig. Menjen vissza a születése előtti időbe, az anyaméhbe, és nézze meg. tapasztal-e valamilyen benyomást, érzékletet, gondolatot, érzést ebből az időszakból. Nancy pár pillanat múlva megszólalt: – Lebegek, mintha úsznék. Szeretetet érzek. Anyukámnak fáj a háta. Érzem, ahogy nyomkodja. – Várják magát, akarják, hogy megszülessen. Érzi a szeretetet, ami ideát várja. – Igen. És rengeteg minden történik. Sok-sok-sok-sok a tennivaló. Azt hiszem, hogy. készülődnek… Igen, készülődnek. – Mi az. ami történik? 71

– Festetnek, és jönnek a bútorszállítók… – És maga tud ezekről a dolgokról? – kérdeztem elképedve Bámulatos volt. hogy mennyi mindent érzékelt már akkor. Igen, mindenki csuda izgatott. Jó dolgok történnek. – És a könnyei mit jelentenek? – Észrevettem, hogy ismét kibuggyant néhány könnycsepp. – Nem tudom. Boldog vagyok. – Ezt az emléket is visszahozza majd magával: azt az érzést, hogy örömmel várták, azt a kellemes izgatottságot. Ez a készülődés természetes dolog: festetnek, előkészítik a szobát, kicsinosítják a maga megérkezésének örömére. Mert öröm a megérkezése, szeretettel várják magát. Rengeteg szeretetet tapasztal. Pontosan érzi, miközben ott lebeg, úszkál, és ez nagyon fontos. Menjünk végig a születésen, egészen addig, amíg a világra jön. Amíg háromig számolok, menjen végig rajta Fájdalom, kényelmetlenség nélkül, csak azért, hogy lássa, hogyan fogadják, mit éreznek a többiek. Milyen volt a fogadtatás? Egy. kettő, három. Már meg is született, és remekül érzi magát. Mit tapasztal most? – Hideg van – felelte, és összeborzongott. – Anyukám nincs ébren, nincs itt. Nem is tudja, hogy itt vagyok. Közöny van, nem történt semmi, megint született egy gyerek. Az orvosok meg a nővérek mind azt teszik, ami a dolguk. – Nancy édesanyja valószínűleg az általános érzéstelenítés miatt nem volt öntudatánál. Az orvosok megtettek mindent, ami szükséges, de Nancy érzékelte, hogy nem sok érzelmet tanúsítottak. – Nem szeretik annyira, mint az édesanyja. – Valahogy úgy. – Becsomagolják valamibe, hogy ne fázzon? – Nem tudom. Nancy olyan hevesen didergett, hogy elhatároztam, kiviszem a szülőszobából. – Most fölemelkedünk, elhagyjuk ezt a jelenetet, és maga újra fölmelegszik. Melegítse át magát. Lebeg a magasban, és az a jelenet szépen elhalványul. Most már átmelegedett, kényelmesen érzi magát, és csak lebeg. Felkészült, hogy visszamenjünk még korábbi időszakokba? – Igen – Nagyon jó. Akkor utazunk még egyet, és megállunk egy újabb helyen. Menjünk viszsza még távolabbra a múltba. Ha van olyan korábbi élete, amelyre emlékeznie kell arra fog most visszaemlékezni, amikor megérintem a homlokát és visszafelé számolok öttől egyig. Ezalatt megjelenik majd egy kép valamelyik előző életéből. Figyelje meg jól a részleteket. Amikor az egyhez érek, a kép már teljesen éles lesz. Maga ebben a mély tudatállapotban marad, de elmondja majd. mit lát, mit érez: egy elmúlt életének valamelyik jelenetét vagy akármi mást, amit fontosnak tart. Miközben egyig számolok, visszatérnek az emlékek. Öt, mindenre emlékszik. Négy, az előző életéből jelenik meg valami. Három, egyre élesebben látja. Kettő… és egy. Jól van. Nem kell tennie semmit, csak legyen ott. Megfigyelheti a ruhákat, a házakat, a tájat, önmagát… Vannak ott mások is? Akármit észlel, az nagyon jó. Ebben a mély tudatállapotban marad, de tud beszélni, és miközben beszél, továbbra is érzékeli, ami történik. Elmeséli nekem, hogy mit érzékel, mit tapasztal. – Egy faluban vagyok – felelte Nancy, és szeme meg-meg-rebbent a lehunyt szemhéj alatt. – A közepén, mintha a piactér lenne. Nagy a nyüzsgés, rengetegen vannak, kiabálnak, mintha árverés lenne. Árverés, Én csak erre járok, nem veszek részt benne. Férfi vagyok. Szakállas. Büdös van. sokféle szag keveredik. Nem tiszta ez a hely. – Szeme mozgása jelezte, hogy alaposan szemügyre veszi a környezetet, részleteket figyel meg. – Milyen ez a piac? Hogyan öltözködnek az emberek? A szabad ég alatt van? Miféle portékát kínálnak? – Igyekeztem meghatározni a történelmi kort. 72

– A szabadban van, sátrak állnak. Nagy a szárazság, minden poros. Csirkék, zöldségek de elég kevés zöldség. Az emberek… mintha parasztok lennének, valami külterületen vagyunk. – Egy nagyobb város külterületén? – Látok egy falat. Elválasztja ezt a részt egy másik résztől. Azt akartam mondani, hogy Egyiptom, de nem Egyiptom. Egyiptom volt. Egyiptom. – Arra gondoltam, hogy olyan területen lehet, amely gyakran került más-más megszállók kezére, többször áthelyeződtek a határok. – Menjünk tovább az időben: lássuk, mi lesz ezzel a férfival. Itt megy a piactéren ez a szakállas férfi… Mi történik vele? Menjünk tovább a jövőjébe, az élete következő fontos eseményéig. Amikor megérintem a homlokát és háromig számolok, menjen tovább a következő fontos eseményhez. Egy, kettő, barom. Csak engedje át magát, hadd történjen, ami történik. Most is megmarad ebben a nagyon-nagyon mély állapotban, de azért tud beszélni, és elmondja, hogy mit tapasztal, mit figyel meg, mi történik magával. – Ez egy gyűlés. Emberekkel találkozik. Fontos személy. Sokat tud… Elmondja a többieknek, hogy mi történik más helyeken. Változások, változások… Nem tudom, milyen változások. Az emberek nem akarják a változásokat. – És mit érez ez a férfi? Mit érez maga? – Szándékosan fogalmaztam így, hogy erősítsem azonosságát azzal a régi férfival. – Aggódik. Nem tudja, hogyan fogadják majd a híreket. – Fontos ismeretek ezek? A változásoknak be kell következniük? – Tudja, hogy meg kell mondania nekik. Nem teheti meg, hogy nem mondja el. Az a parancs, hogy el kell mondania. – Megérintem a homlokát, és próbáljuk meg. ki tudja-e deríteni, hogy mit kell elmondania, milyen változásokról van szó. Három.. Bármilyen részlet, ami csak az eszébe jut. . Kettő… egy. – Egy papirost látok. Azt hiszem, hogy térkép Nem egészen… – Pár pillanatra elhallgatott. – Hadsereget érzek – folytatta. – Nagyon sokan fognak idejönni. Igen. Azt hiszem, elfoglalják ezt a földet. Azt hiszem, bevonulnak, és ezeknek az embereknek el kell menniük innen, különben erőszakkal hajtják ki őket. Ha nem mennek el, akkor háború lesz. – És magának mi a szerepe ebben? Melyik oldalon áll? Mit kell elérnie? – Azt hiszem, én a másik oldalon állok. Figyelmeztetem őket. Majdnem hogy kém vagyok. Mindkét oldalon azt hiszik, hogy őket segítem, de én azt szeretném, ha fennmaradna köztük a béke. – Ez nagyon jó, ha segít a háború elkerülésében. Fontos feladat, de magára nézve veszélyes. – Félek. – Nancy arcán világosan látszott a szorongás. Előrevittem az időben. – Menjünk tovább, nézzük meg, mi történik magával. Nagyon kényes, veszedelmes helyzet. Maga fél. Közeledik a hadsereg, magát küldték előfutárnak, hogy igyekezzék elejét venni a háborúnak, de azt nem tudhatja, hogy ezek az emberek merre indulnak el. Lépjünk tovább, nézzük meg, mi történik ezután. Három… kettő… Mindenre emlékszik, mindent fel tud idézni. Egy. Nyugodtan, bátran emlékezhet. Bátran emlékezhet mindenre, ami ezekkel az emberekkel, ezzel az országgal történt. – A sivatagban vagyok. Nem ott, ahol az előbb. Megtettem, amit elvártak tőlem. Azok az emberek egymással kezdtek viaskodni. Voltak, akik hittek nekem, mások nem. Amikor láttam, hogy megértették az üzenetet, otthagytam őket és továbbmentem, és most megyek. Nem tudom, hol vagyok és hová megyek Ez mind ismeretlen. Csak megyek a sivatagban egyedül. 73

– Most már idősebb? – Nem sokkal… – Nancy elhallgatott, mindannyian vártuk a folytatást. Végre én törtem meg a csendet: – Lépjünk tovább, ennek az életnek a végére. Maga kém volt, felderítő, futár. Amikor megérintem a homlokát, lépjen tovább, egészen ennek az életnek a végéig, az utolsó percekig, és nézzük meg, mi történik. Minden emlék fölelevenedik. Öt. mindenre emlékszik. Négy, eljött a legutolsó nap… három, ennek a férfinak az életében… Kettő… Egy. Jól van, most odaért a végéhez. Mi az, amit érzékel? – Egy barátom házában vagyok. Meg fogok halni. Megbékéltem. – Nancy arca is tükrözte ezt a megbékélést. – Látja a barátját? – Érzem, hogy vannak mellettem. Nagyon jó barátaim, egy férfi meg a felesége. Az utóbbi években ők viselték gondomat. Nagyon öreg vagyok. – Tehát túlélte a veszélyt, és magas kort ért meg. Most eljött a távozás ideje, kiléphet ebből a testből, amely az öregségtől meghalni készül. Fölötte lebeg, szabadnak és könnyűnek érzi magát, békében lebeg, és gondolatban végignézi az életét. Mi volt a tanulsága? Mit tanult meg ez az ember? Mi volt ennek a fontos, de bonyolult, sok kockázattal leélt életnek a tanulsága? Mit tanult meg belőle? – Nancy hallgatott, gondolkodott. – Áldozatot kellett hoznom. Nem mindig az én boldogságom volt a fontos. Nagyobb feladataim voltak. El kellett hagynom a családomat, hogy másokat megmentsek. – Kötelezettségei voltak. – Igen. De megérte. Így volt helyes. Elégedett vagyok. – Sok esetben így lehetett fenntartani a békét, vagy legalábbis elkerülni a háborút – tettem hozzá. – Igen. azt hiszem. Így volt. Igazából sosem tudom meg. – Mert megy tovább a kővetkező helyre? – Igen, mindig csak megyek, és ritkán kapok híreket onnan, ahonnan eljöttem. – Jól van. Gondolatban teremtse most meg a kapcsolatot a mostani életével, Nancy életével. Mit hozna magával annak a férfinak az életéből? A kötelességtudatot. a tekintélyt, a fegyelmet, az együttérzést? Keresse meg a kapcsolatot, és állapítsa meg, mit tanulhat meg belőle.. Az erőt? Csak egyszerűen hozza át a mostani életébe. Nem kell beszélnie, akár ne is mondjon el semmit. Ez csak a maga belső ügye. Gazdagítsa Nancy életét mindazzal, amit ál tud hozni, amire szüksége van, és ami egykor már a magáé volt. Keresse meg a kapcsolatot. Hozza át Nancy életébe, a maga életébe. Vártunk. Megéreztem, amikor végrehajtotta az elé állított feladatot. – Nagyon jó. Felkészült a visszatérésre? –Fel. – Jól van. Pár pillanat múlva felébresztem, mégpedig úgy, hogy megnyomok egy pontot a homlokán, a két szemöldöke között. Felfelé fogom nyomni, és akkor majd kinyithatja a szemét. Teljesen éber lesz. egészen visszatér ide, mindenre emlékezni fog, és testi-lelki képességeinek tökéletesen birtokában lesz. – Megnyomtam a homlokát, Nancy lassan kinyitotta a szemét. Tekintete kissé még kába volt. Nagyon mély állapotból tért vissza, hoszszú utat tett meg. – Úgy. Isten hozta. Hogy érezte magát? Milyen volt ez az élmény? – Úgy éreztem magam, mintha kívülről figyelnék valamit, nem élném át, de ugyanakkor mégis átéltem. Még sosem éreztem ilyet. – Erős. intenzív érzés – tettem hozzá. – Nagyon erős – helyeselt Nancy. – Tudtam, hogy valami fontos dologban járok el, de azt nem tudtam, hogy abban a korban mi számított fontos dolognak. Amikor aztán a végén visszanéztem, akkor jöttem rá, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett. – Helyes. Időközben előbukkant még egy gyerekkori emléke is, az elsőáldozás. Emlék74

szik arra a fehér ruhára meg arra a különleges érzésre? Testvérei voltak, úgyhogy nem sokszor lehetett része ilyenben. – Hét közül az ötödik vagyok – közölte Nancy. – Az ember ilyenkor nem mindig kapja meg azt a figyelmet, amit szeretne. – Úgy van. He ez akkor is a maga napja volt. – Bizony. Aznap én voltam a királynő – felelte büszkén, visszaemlékezve elsőáldozására. – Aztán visszamentünk a születéséhez, vissza a méhen belüli időszakba, és aztán a születéséhez. Akkor is érezte a szeretetet, érezte, hogy várják, hogy készülnek az érkezésére. Igazán akarták, hogy megszülessen. Ötödiknek született, de szeretettel várták. Ez nagyon fontos. A szülei nagyon izgatottak voltak. Maga is érezte, mennyire más volt az orvosok meg a nővérek energiája: ők csak a munkájukat végezték, a szülei viszont szeretetet, örömet sugároztak, és mindenféle előkészületeket tettek, amikor magát várták. – Akkor nagy távolságot éreztem, nem volt velem kapcsolatuk, nem örültek annak, hogy megérkeztem. – Nancy a kórházi személyzetről beszélt. – Újabb gyerek született, hát mechanikusan elvégezték a tennivalókat. – Aztán jött az a szakállas férfiról szóló emlék. A sivatag, talán Egyiptomban vagy Kis Ázsiában. Nancy a távolba nézett, és újabb részleteket hozott fel emlékezetéből. – Láttam, ahogy gyalogol az úton; dombos vidéken ment, egy hosszú földúton, mindkét oldalon megművelt földek voltak. Egyedül ment. – Ő készítette elő a terepet, hogy a hadsereg ne veszítsen sok katonát szükségtelenül. Arra igyekezett rávenni az embereket, hogy adják meg magukat, ne kezdjenek kilátástalan harcba – jegyeztem meg. Nancy ennél többet is tudott. – Azt érzem, hogy magányosan élte ugyan az életet, mégsem volt egyedül, sosem érezte magát magányosnak. Azt hiszem, a cél összekapcsolta a többiekkel. – Én pedig azt szerettem volna, ha fölfedezi, milyen kapcsolat fűzi magához ezt az embert, de nem kell beszélnie erről, ez személyes ügy. Nem bánja, ha most a csoport tagjai föltesznek néhány kérdést? – Nancy beleegyezett. A hallgatóság még mindig az előző élmények hatása alatt volt, percekbe telt. mire valaki megkockáztatott egy kérdést. – Mikor történt ez? Nancy elgondolkodott a válaszon. – A ruhákból akartam megállapítani a kort. de nem tudom pontosan meghatározni. Mindenesetre úgy érzem, hogy még a Krisztus előtti időkben. Nem tudom pontosabban. Nem éreztem meg, hogy melyik év lehet. Miközben Nancy a kérdésre válaszolt, gondolataim elkalandoztak az első regressziós páciensem, Catherine felé akiről első, Életek, Mesterek című könyvemet írtam. Catherine is beszélt Krisztus előtti időpontról. Bírálóim éveken át sokan a fejemhez vágták ezt. mint valami súlyos ellentmondást. „Honnan tudhatta, hogy Krisztus előtt van? Hiszen az ókorban ez a fogalom még nem is létezett!” – hangoztatták. És tessék, Nancy most ugyanezt mondja. A megoldás persze egyszerű, ha az ember érti a hipnózis es a regresszió folyamatát. Hipnotikus állapotban az alany egyszerre megfigyelő és résztvevője az eseményeknek. Transzállapotban nagyon sokan a saját múltjukat is úgy látjak, mintha filmet néznének. Az ember éber tudata a hipnózis alatt mindig tudatos marad, és figyeli az eseményeket. A mely, tudat alatti kapcsolat ellenére a tudat képes megjegyzéseket, sőt bírálatot, nemegyszer elmarasztaló ítéletet fűzni a tapasztaltakhoz. Ez a magyarázata annak, hogy azok, akik hipnózis által a gyerekkorukban vagy valamelyik előző életükben járnak, és aktívan részt vesznek az ott zajló történésekben, közben válaszolni tudnak a terapeuta kérdéseire, a ko75

rabeli nyelven tudnak megszólalni,ismerik az ottani környék földrajzát, tereptárgyait, sőt még az évszámot is tudják; ez utóbbi sok esetben felvillanásként jelenik meg lelki szemük előtt, vagy egyszerűen csak tudják. A hipnotizált elme miközben belehelyezkedik a gyerekkori vagy előző életbéli világ összefüggéseibe, mindig megőrzi a jelenre vonatkozó tudatosságot Egy példa: ha mondjuk az. 1900-as évszám villan fel. és az. alany ókori öltözékben, az egyiptomi piramisépítők között találja magát, nyilvánvalóan tudja, hogy a Krisztus előtti időszakban jár, még akkor is. ha a felvillanás ezt nem jelezte Az emberek, mint látjuk, zsenge gyerekkorukból, sőt életük legelső napjáról is őriznek emlékeket, és ezeket tökéletes megfogalmazásban képesek elmondani. Miért? Mert ezek emlékek. Nem arról van szó, hogy újra gyermekké válnak, vagy elveszítik azóta szerzett testi és szellemi képességeiket. Figyelmem ismét visszakanyarodott Nancy és a csoport felé. Újabb kérdés hangzott el; – Nancy, van-e elképzelése arról, hogy miért éppen ezt az életét látogatta meg most, az összes többi elmúlt élet közül? Egyszerűen csak ez jutott eszébe? Nancy így felelt: – Fogalmam sincs, hogy miért ez jött elő. Azt hiszem, ez az utolsó résszel függ össze: amikor arról volt szó. hogy mi a tennivalóm ebben a mostani életemben. Azt hiszem, hogy ez hasznos lecke volt, tudnom kell róla, át kell gondolnom. Talán az egyedülléttel és a magányossággal kapcsolatban kell megértenem valamit. Elhangzott még néhány kérdés a technikát illetően, azután lezártam a foglalkozást. Pár nap múlva levelet kaptam Nancytől. „Önnek az a foglalkozása, hogy megváltoztassa az emberek életét. Én a magam részéről úgy érzem, rendkívüli mértékben megerősödtem, amióta elolvastam az Ön könyveit. Még alig kezdtem el a hét végén tapasztaltak feldolgozását, de azt hiszem, értem az üzenetet, amelyet kaptam, és tudom, mi a jelentősége a mostani életemben. Tudom, hogy gyökeres változást hoz majd az életemben és a környezetem életében is. Köszönöm, hogy alkalmat adott ilyen fokú szabadság átélésére, a saját halhatatlan lelkemmel való megismerkedésre!” Nancy ezek szerint megértette a szent utazás lényegét.

Mindennapos boldogság; a szív tanulnivalója Mindig legyen merszed vállalni a kockázatot. Halhatatlan vagy. Nem eshet bajod.

Néha a megtanult leckék látszólag egyszerűek, maguktól értetődőek, mégis a legmélyebb szinten, a szívünkkel kell elsajátítanunk őket, nem elég az értelmünkkel felfognunk. A közvetlen tapasztalat, nemritkán a regresszió során szerzett tapasztalás jelenti a szívhez vezető utat.

76

Barbara részletes és mélyen átélt életregresszión ment keresztül: a 19. század végén élt az Egyesült Államok déli részén. Emlékezett a nagy fehér házra, ahol édesanyjával élt a polgárháború sújtotta vidéken, és emlékezett a sok nehézségre amelyekkel meg kellett küzdeniük. Emlékezett ugyanebből az életéből a boldogabb időkre is, amikor már férjnél volt, két kisgyermeket nevelt, és egy másik házban lakott. Előrevittcm ennek az életének utolsó napjáig. – Öreg vagyok… Foltokat látok a kezemen.. Barna foltok vannak a kezemen, és a bőröm nagyon vékony. – Van még valaki a közelben? – kérdeztem. – A fiam itt van mellettem… és a lányom is, ő az ajtóban áll, és engem néz. Olyan szomorú az arca – suttogta Barbara panaszosan. – Nem akarom, hogy szomorkodjon. Meghalt, ott lebegett a maga mögött hagyott, öreg test fölött. – Most hogy érzi magát? – kérdeztem. – Jobban – felelte, és erősebben szólalt meg a hangja. – Látom őket a szobában. Látom az asszonyt is az ágyon – tette hozzá, korábbi testére utalva. – Hófehér a haja. ráncos az arca… Olyan nyugalom van itt. Csak lebegek… lebegek… Láthatólag élvezte ezt a nyugalmas, békés helyet. Mielőtt felébresztettem volna, megkértem, hogy jól nézze meg a gyermekeit, hogy meg tudja állapítani, jelen vannak-e mai életeién. – Az az érzésem, hogy a lányom most az unokahúgom, Rebecca… Milyen furcsa.. Érzem a kapcsolatot a lányom és Rebecca között. Emlékeztettem Barbarát, hogy nagyon gyakran ugyanazokkal az emberekkel együtt térünk vissza, jóllehet az egymáshoz fűződő viszonyaink változhatnak. Ez az egyik módja a fizikai állapotban való tanulásnak. Az öreg testet hátrahagyva végignézte éppen véget élt életét, a kezdeti gazdagságot, a polgárháború pusztításait, majd a családban megtalált boldogságot. Egy tanulság messze fontosabbnak látszott a többinél. – Le kell lassítani, és örülni kell annak, ami adatott – mondta Barbara nyomatékkal. Itt is, mint sok más esetben, a tanulság őrá vonatkozik, de mindannyian tanulhatunk belőle Tengernyi szépség, igazság és szeretet vesz körül bennünket, de mi ritkán lassítunk le annyira, hogy észrevegyük, megcsodáljuk. Néha egy-egy tragédia vagy súlyos veszteség ráébreszt bennünket, de csakhamar visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Lassíts, és élvezd a virágok illatát – ezt tanulhatjuk meg Barbara példájából. Élvezd e gyönyörű kert gyümölcseit. Nem elég, ha csupán az értelmeddel fogod fel. A szíveddel is érezned kell. mindennapi gondolataidnak, cselekedeteidnek is tükrözniük kell, hogy a szíved igazán tudja. Ülj vagy feküdj le kényelmesen, és hunyd le a szemed. Végy néhány mély lélegzetet, és engedd, hogy minden feszültség, kényelmetlenség távozzék belőled. Gondolj vissza olyan alkalmakra, amikor a szemed a boldogság, az öröm könnyeitől lett fátyolos. Talán önzetlenül segítettél egy embertársadon. Talán kéretlenül, váratlanul a segítségedre sietett valaki. Talán olvastál egy könyvel, láttál egy filmet vagy a való életnek olyan jelenetét, amelyben az emberek életét megérintette a szeretet. Idézz fel magadban ilyen eseteket, és ne siesd el. Szíved kezd megnyílni. Ha érzed, hogy könnyes lesz a szemed, állj meg, és vizsgálódj. Mit tapasztalsz? Miért épp ez érintett meg? Mi az. ami hiányzik az életedből? Földerítettél egy fontos támpontot: máris többet tudsz arról, milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy több öröm, több boldogság, több békesség költözzék az életedbe.

77

Köztudomású, hogy a boldogság a bensőnkben születik. A boldogság belső állapot. Az ember nem válik varázsütésre boldoggá attól, ha valaki más megváltozik, vagy akar az egész külvilág megváltozik – csak akkor, ha ő maga változik meg. Magasabb távlatból kell szemlélni a dolgokat. Mások megmutathatják az utat. megtaníthatnak egy-két technikát, de ennél többet nem tehetnek. A többi tőlünk függ. Nem helytelen, nem bűnös, nem spiritualitásellenes állapot boldognak lenni, urambocsá, szórakozni. Ezt az iskolát csak az végezheti el, aki megtanul örülni. Kalkuttai Teréz anya írta egy helyütt: Biztos vagyok abban: ha egyszer mindenki megérti az aranyszabályt – azt. hogy Isten a szeretet, és nagy célokra teremtett bennünket, arra. hogy szeressünk, és szeressenek bennünket –, akkor minden ember ugyanúgy szeretné a másikat, ahogyan Ő szeretett mindannyiunkat. Az igaz szeretet csak ad és ad, hogy az már fáj Nem az számít, hogy mennyit ad az ember, hanem az. hogy mennyi szeretet van az adakozásában. Ezért van szükség imádkozásra: az imádság gyümölcse a Hit elmélyülése, a Hit gyümölcse a Szeretet, a cselekvő Szeretet a Szolgálat, tehát a Szeretet cselekedetei a Béke cselekedetei – ha így él az ember, akkor él az Aranyszabályhoz híven. Szeressétek egymást, ahogy Isten szeret mindannyiunkat.”' Ebben egy dologgal nem értek egyet: azzal, hogy az igaz szeretetből való adakozás fáj – hiszen az ilyen adakozásban tengernyi öröm van, minden fájdalmat hamar lecsillapíthat. A többi azonban színtiszta bölcsesség. Ha mindenki Teréz anya egyszerű receptje szerint élne, megszűnne az erőszak, a háború, és béke uralkodnék a világon. Egy mélyebb, pszichológiai szinten az egyes emberek is megéreznék ezt a békét. Enyhülne, majd megszűnne a félelem, hiszen a szeretet eloszlatja a félelmet. Félelem nélkül meg tudnánk valósítani mindazt, aminek megvalósítására születtünk. Boldogabbak lennénk. Elpárolognának a falak, amelyek mögé rejtőzünk, mert nem lenne szükség rejtőzködésre: akiben nincs félelem, az nem akarja elszigetelni magát. Megnyithatnánk magunkat a szeretet energiája előtt. Egyszer egy hivatásos golfjátékost kezeltem, akit túlzottan nyomasztottak az eredményei. És minél jobban szorongott, annál több ütéssel csinálta végig a pályát. A rendelőmben, egy különösen mély meditációban maga mögött hagyta az egóját. és „eggyé vált” a golfpályával. A golfozást az élet metaforájának kezdte látni. A golfpályában lüktetett az élet, eleven lénnyé vált. – Mi a tanulság? – kérdeztem páciensemet. – Az, hogy a pályát nem érdekli, milyen eredményt érek el, sem az, hogy miként játszom. Csak azt akarja, hogy élvezzem, gyönyörködjem a szépségében és mindabban, amit ad. Az az egyetlen vágya, hogy örömhöz juttassa az embert. Ez az ember rendkívüli spirituális fejlődésről tett tanúbizonyságot. Nem meglepő: ma már, ha golfleckéket ad, az életből ad leckéket. Tanítványai kettős hasznot húznak az óráiból, és ráadásul az eredményei is sokat javultak. Egy nap meditáció közben érkezett hozzám egy üzenet, és választ adott egy föl nem tett kérdésre, amely akkoriban formálódott gondolataimban. Sokat dolgoztam akkortájt: a rendelőmben pácienseket kezeltem, előadásokat tartottam, konferenciákon vettem részt, és levelezésem is tonnákban volt mérhető Nem mentem nyaralni, nem olvastam a magam örömére, nem golfoztam úgy, hogy nem számolom az ütéseket (én így szeretem). Lehet, hogy több időt kellene töltenem a családommal és a barátaimmal? Jobban kellene élveznem az élet apró örömeit? Vagy a munka mindennél fontosabb? Az üzenet nagy nyomatékkal érkezett.

78

„Ezt a világot úgy kaptátok, mint egy gyönyörű kertet A kert értékét csorbítja, ha nem élvezitek a gyümölcseit.

Tudatosság

Mielőtt továbblépnél, vess számot gyarlóságaiddal. Ha nem teszed, továbbviszed őket a következő életedbe. Csak mi szabadíthatjuk meg önmagunkat a fizikai állapotban ránk ragadt rossz szokásoktól. A Mesterek nem tehetik meg ezt helyettünk Ha úgy döntesz, hogy nem szabadítod meg önmagad, akkor továbbviszed ezeket a következő életedbe. Csak ha már elég erős vagy ahhoz, hogy úrrá légy a külső problémákon, attól kezdve hagyhatod el őket a kői étkező életeidből. Anthony de Mello jezsuita pap és pszichológus mesél egy anekdotát a felébredésről: arról, hogy az ember rájön: ha a megszokott kerékvágásban tölti napjait, az egyet jelent azzal, hogy álomban él. Az apa egy reggel észreveszi, hogy a fia már megint elaludt, el fog késni az iskolából. Hangosan megdöngeti az. ajtót. – Ébredj, különben elkésel! – harsogja. – Nem akarok iskolába menni – feleli a fia. – Miért nem? – Három okom van – hangzik a válasz. – Először, mert az iskola unalmas. Másodszor, mert a gyerekek állandóan csúfolnak, és harmadszor: mert utálom az iskolát! – Akkor én is mondok három indokot, amiért muszáj elmenned az iskolába – vág vissza az apa. – Először, mert ez kötelességed. Másodszor, mert már negyvenöt éves vagy. És harmadszor, mert te vagy az iskola igazgatója! Ébredjünk fel tehát, és lépjünk ki a megszokott kerékvágásból. Aki nem ébred fel, álmában öregszik meg, és elszalasztja élete lehetőségét. A jelenben éljünk, ne a múltban vagy a jövőben. A múltnak vége van, vonjuk le a tanulságait, és lépjünk tovább. A jövő még nincs itt. Készítsünk terveket, de ne aggódjunk. Az aggodalom csak emészti az időt és az energiát. Egy vietnami buddhista szerzetes. Thich Nath Hahn leírja, hogyan élvezzünk egy csésze finom teát. A jelen pillanatban kell tartózkodnunk, tudatosan és éberen, hogy átélhessük a kellemes illatot, a csodás ízeket, a csésze melegét. Ha az ember közben a múlt eseményein búsong, vagy a jövő miatt aggodalmaskodik, akkor mire ránéz a csészére, a tea már nincs sehol. Megitta, de nem emlékszik rá, mert cselekedete nem volt tudatos. Az élet olyan, mint ez a csésze tea

79

Ha nem élitek át a jelent, ha elmerültök a múltban, vagy szorongtok a jövő miatt, nagy szívfájdalmat és bánatot okoztok magatoknak

A kitágult tudathoz vezető ajtó a regressziós élmény közben is megnyílhat. Ha a terapeuta felkészült, és van annyira rugalmas, hogy átengedi az irányítást a páciens felsőbb tudatának, ahelyett, hogy a maga elképzelését erőltetné, életre szóló élmény is bekövetkezhet. John esetében például ez történt. John középkorú, művelt férfi volt, egy bostoni csoportfoglalkozáson, több száz ember előtt hipnotizáltam. Közben az a benyomásom támadt, hogy a hallgatóság szokatlanul elcsöndesedett. Feszült várakozással fogadtak minden egyes elhangzott szót. Finoman, fokozatosan vezettem visszafelé az időben. Az első kép, amely megjelent előtte, egy családi karácsony volt, ötéves korából. Sugárzott a gyermeki büszkeségtől, miközben élénken leírta a felidézett jelenetet. – Ott vannak a nagynénikéim. Látom őket. Az első öltönyöm van rajtam., szürke flanel! – Felnőttnek érezte magát abban az öltönyben. – Látom a karácsonyfát, teli van gyertyákkal – folytatta. Hallgattam egy darabig; hagytam, hadd élvezze ezt a réges-régi jelenetet, élje át újra a büszkeséget, a boldogságot. Aztán visszavittem még korábbi, a születése előtti időkbe, az anyaméhbe. Azonnal kijelentette: – Itt nagyon szűk a hely! Ki akarok nyújtózni! John mozgatni kezdte a fejét, nyújtogatta a lábát, óvatosan emelgette karjait. Aztán észrevette, hogy a köldökzsinóron keresztül valami „sziporkázó fény” árad be hozzá, és a fény megnyugtatta, abbahagyta a fészkelődést. Átvezettem a születésén: fizikai kényelmetlenséget nem érzett ugyan, de zavarta a lárma. – Rengeteg ember van itt. és mind egyszerre beszél – méltatlankodott. Utasítottam, hogy szakadjon el a születési jelenettől, de maradjon meg a mély hipnózis állapotában. Utána megkértem, hogy képzeljen el egy különleges ajtót, és lépjen be rajta, hogy mögötte előző életeiből származó emlékeket fedezzen fel. John azonban nem ezt tette: spirituális élményt élt át helyette. Egy gyönyörű kertben találta magát. Elmondta, hogy a kert csodálatos, szórt fényben fürdik; ez a fény mély békességgel tölti el az embert. Gyerekekre, sok-sok gyerekre lett figyelmes. Elmondta, hogy idősebb a gyerekeknél – ő a tanítójuk. A közelben egy fehér lovat vett észre, és azonnal a tisztaság szó villant elméjébe. Jobbra tőle magányos fa állott. John nagyon lassan beszélt, minden szót megfontolt, de úgy érezte, a szavak nem alkalmasak arra, hogy leírják, amit átél. Nem lehet szavakkal kifejezni, milyen az a fény a kertben. Éreztem, hogy sokkal többet él át, mint amennyit meg tud osztani velünk. – Mit tanít a gyerekeknek? – kérdeztem. Válasza először talányosnak tűnt. – Játszani tanítom őket – felelte lassan, halkan. Aztán a hangja felerősödött, mintha mi, akik hallgattuk, gyermekekké változtunk volna, és most bennünket tanítana. – Állandóan ott lehetünk! – mondta. – Állandóan ott lehetünk. 80

Elhallgatott. Nagyon halkan szólalt meg újra. szinte suttogva, mintha azt akarná, hogy én jobban halljam, mint a többiek. – Ez az. öröm… a szépség., a tudatosság, ez a kert állandóan jelen lehetne a Földön, amikor csak akarjuk. Akár most ebben a pillanatban is, ha akarnánk… ha emlékeznénk, hogy miként teremthetjük meg. – Megint elhallgatott, arcán örömkönnyek gördültek le. John nem akart kijönni a kertből; engedtem, hogy megpihenjen ott. Ezt tanította John a gyerekeknek: ha elhatározzuk, akkor meg tudjuk teremteni a földi paradicsomot. John üzenetének óriási a jelentősége. Ma már tudatosíthatjuk a „másik” valóságot, akár a jelenlegi állapotunkban, fizikai testünkben is. Már ma is érezhetjük a tiszta örömet, az elragadtatást, a békét. Ha pedig eltávozunk a fizikai állapotból, ugyanazt tapasztaljuk, ugyanoda jutunk majd. hiszen ugyanazok vagyunk. Feledékenységünk, „tudattalan” állapotunk gyógyítható, visszafordítható.Nem kell meghalnunk, de még csak halálközeli élményt átélnünk sem ahhoz, hogy emlékezzünk és újra megtapasztaljuk ezt John szeméből patakzottak az öröm könnyei. Felismerte – amint korábban én is –, hogy életében változás áll be: ami eddig túlzottan elvont szellemi jellegű volt, most változik át élő gyakorlattá. Megnyílt egy átjáró, és többé már nem is zárul le, annyira pozitív, annyira erős volt az élmény. John két hét múlva levelet írt nekem, amelyben szinkronisztíkus (véletlenszerű) eseményekről számolt be; ezek mind megerősítették az élmény hatását. Mindenfelé kerttel kapcsolatos dolgokba botlott. Bement egy hanglemezboltba, és azonnal a kezébe akadt egy CD, amelynek Titkos kert volt a címe. A borítón e szavakat olvasta: „Tizennégy új kelta és norvég dallam, amely segít a hallgatónak megtalálni a saját titkos kertjét.” John máskor egy könyvesboltba tért be, egy bizonyos, meghatározott könyvet akart megvenni. Ösztönös megérzése azonban egy másik könyvre irányította figyelmét: ez utóbbinak ez. volt a címe: A kert kapuja mögött, és csodálatos, lényben úszó kerteket ábrázoló festmények reprodukciói voltak benne a kert szimbólumrendszeréhez kapcsolódó versekkel egyetemben. Pár nappal ezután valahol beszállt egy liftbe, és egy ókori, Krisztus után az első vagy második századbéli származó verset talált ragasztószalaggal a falra erősítve. Szépek mindazok, akik szeretnek. jelenléted túlárad bennük, csak jót cselekedhetnek, semmi mást. Kertedben mindenkinek helye van. mindannyiunkat szívesen látsz. nem is kell mást tennünk, csak belépnünk.

John hozzátette: „Amerre csak nézek, mindenütt kertekkel találkozom. És azzal az. igazsággal, hogy a kertet a szívével éri el az ember, a lélek kertjéhez így vezet az út.” John bostoni regressziója alatt az én tudatom is változni kezdett. – Ez a kert állandóan jelen lehetne a Földön., akár ebben a pillanatban is. ha akarnánk – mondta John. Nem szabad elfelejtenünk. Hiszen képesek vagyunk megőrizni a tudást, hogy isteni lények vagyunk, akik közvetlenül megtapasztalhatjuk az örömöt, a szeretetet, a határtalan együttérzést, a béke és a biztonság mély érzését – és mindezt itt, most. a jelenben.

81

Pusztán azáltal, hogy tanúi voltak, látták es átélték, a bostoni közönségből több száz hallgatónak is kezdett megnyílni a tudata. A teremben mindenütt az öröm, a béke. a biztonság érzése uralkodott el, mintha a felsőbb igazság eltöltött volna bennünket a halhatatlanság és a szeretet tudásával. Mi magunk vagyunk a szeretet. A szeretet az az energia, amely átjárja lényünk minden atomját – semmitől sincs félnivalónk.

82

HETEDIK FEJEZET

Szeretet és együttérzés

A szeretet válasz mindenre. A szeretet nem elvont fogalom, hanem valóságos energia, sőt olyan energiák egész skálája, amelyeket „megteremthetsz”. és fenntarthatsz önmagádban. Így kerülhetsz közelebb Istenhez. Érezd a szeretetet, és ha érzed, engedd, hogy megnyilvánuljon. A szeretet eloszlatja a félelmet Aki szeretetet érez, nem fél. Minden energiából áll, és a szeretet minden energiát magában foglal, ezért a szeretet minden. Az emberek többsége úgy éli életét, mintha nem lenne tudomása spirituális eredetéről. Úgy kezelik önmagukat, mintha lélek és szellem nélküli, fizikai tárgyak volnának. Különben senki sem követne el olyan őrültségeket, amilyeneket nap mint nap elkövetünk. Az Egyesült Államok lakosságának több mint 90 százaléka hisz Istenben, a mennyország létezésében, hisz abban, hogy halálunk után egy másik birodalomba kerülünk. Viselkedésünk azonban rácáfol ezekre a hitekre. Durván, erőszakosan bánunk egymással. Népirtások sorát követjük el, és szakadatlanul háborúzunk. Napirenden van a gyilkosság, az erőszak, a kínzás, a lopás. Önző és kegyetlen módon viselkedünk. A félelem az, amely megakadályoz valóságos spirituális mivoltunk felismerésében. Spirituális lényeknek, akik vagyunk, együttérzést és jótékonyságot kellene gyakorolniuk, nem rablást, gyilkosságot elkövetni. Rengeteg félelem lakik bennünk. Ha mindenáron a jutalom és büntetés fogalomkörében akarunk gondolkodni, vegyük úgy, hogy a szeretetet és együttérzést tükröző gondolatokért és cselekedetekért busás jutalomban részesülünk. A gyűlöletből, erőszakosságból fakadó tettekért viszont elkerülhetetlen büntetés az osztályrészünk. Az ember azonban sehogy sem érti ezt, sőt olykor a szeretetet kifejező megnyilvánulásoktól fél jobban. Félünk az elutasítástól, félünk a megaláztatástól, félünk attól, hogy nevetségessé válunk, hogy „gyengének” bélyegeznek bennünket, vagy egyszerűen csak bolondot csinálunk magunkból. Holott még ezek a félelmek is alaptalanok: állandó szeretetben és védelemben élünk. Spirituális lények vagyunk a spiritualitás végtelen tengerében, amelyet számtalan hozzánk hasonló spirituális lény népesít be. Némelyek fizikai alakban, a többség azonban nem. Ebben a tengerben a víz a szeretet. A szeretet energia, a legtisztább, legmagasabb rendű energia. A legmagasabb rezgésszinten magában foglalja a bölcsességet és a tudatosságot. Ez az az energia, amely egyesít mindent, ami él. A szeretet abszolútum, amelynek soha és sehol sincs vége. Fizikai laboratóriumokban is mérték már a gyógyítók által kibocsátott energiát; ilyenkor akár beteg emberre, akár baktériumtenyészetre, akármi másra sugározzák, szerintem ezek az energiák kapcsolatban vannak a szeretet energiájával (a spirituális energiával). A gyógyító energia egyik összetevője a spirituális energia. 83

A technika fejlődésével, későbbi kutatások segítségével jobban értjük majd ezeket az öszszefüggéseket. Az orvosok beszélnek olykor a test és a tudat kapcsolatáról – én úgy hiszem, itt is a szeretet az összetartó energia. Amikor a vallások Isten mibenlétét elemzik, mindig szóba kerül a szeretet. Ez minden vallásra igaz, így mindannyiunkat összeköt. Az energia egyik jellemzője a rezgés. A gázmolekulák gyorsabban rezegnek, mint a folyadékok molekulái, azok viszont magasabb rezgésszámúak. mint a szilárd testek. A molekula lehet azonos – például H20 (víz)–, a halmazállapotot a molekulák rezgésének frekvenciája szabja meg. Nem is túlzás, ha úgy képzeljük, hogy csupán egyfajta tiszta energia létezik: az, amelyet szeretetnek nevezünk. Ahogy a rezgése csökken, változik a halmazállapota. A szilárd megjelenési tormája mi magunk vagyunk. Két fő életcélunk egyike a megváltás, a másik a belső béke elérése Megváltásnak én a felszabadulást tekintem: a karma legyőzését cselekedeteink es a kegyelem által. A megváltáshoz sok út vezet. Aki részesült a megváltásban, az visszakapta az uralmat lelkének sorsa fölött. A megváltást itt nem a vallási, keresztény értelemben használom: számomra ez a szó a megvilágosodást, az élet és halál fizikai körforgásából való kiszabadulást jelenti. A megváltás: folyamat, amely spirituális otthonunk felé vezet bennünket elkerülhetetlenül. A lélek, miután felszabadult, olyan döntést is hozhat, hogy visszatér a fizikai dimenzióba, mert segíteni akar másoknak a megváltás felé vezető úton. A megváltást a szeretet hozza, nem a szenvedés. Ha szívunk túlcsordul a szeretettől, és szeretetünk eléri a többi embert, akkor vagyunk benne a megváltás folyamatában. Teljesítjük es ezáltal felszámoljuk karmikus adósságainkat. Visszatérünk Isten kebelére, a szeretet legfelső fokára. A belső békét elérni önmagában nem elég. A vallási aszketizmus lehet a cél elérése érdekében alkalmazható eszköz, de semmiképpen sem lehet maga a cél. Egy tibeti barlangban üldögélve eljutni a nyugalom állapotába – ez elismerésre méltó, de akkor is csak az első szint, fizikai világban élünk, ez a tény fizikai tetteket követel: tetteket annak érdekében, hogy megtaláljunk másokat, akiknek szenvedésein enyhíthetünk, és tovább segíthetjük őket útjukon: valamint annak érdekében, hogy együtt-érzőek és segítőkészek legyünk; hogy kivegyük részünket a bolygónak és lakóinak gyógyításából: hogy tanítsunk és tanuljunk is egyszersmind. Aki bekapcsolódott ebbe a folyamatba, az megtalálja a belső békét még akkor is. ha egy szabad perce sincs, amelyet egy barlangban tölthetne meditációval.

84

Ne várjunk viszonzást

A többiek továbbra is jutalomban reménykednek: jutalomban, viselkedésük helyességének igazolásában – holott jutalom, olyan jutalom, amelyet szeretnének, nem létezik. A jutalom a cselekvésben rejlik: abban, ha valaki úgy cselekszik, hogy nem vár érte viszonzást. Az önzetlen cselekvésben.

A szeretettel kapcsolatban sok mindent a feleségemtől tanultam meg. Ő a háttérből támogat, sohasem keresi a reflektorfényt, sőt nagyon vigyáz, nehogy a rám irányuló reflektorok sugara rá vetüljön. Visszahúzódva, csendben tevékenykedik, és semmit sem kér viszonzásul. Türelmesen figyeli, hogy mások foglalják le az időmet, energiámat, és ezzel őt is megrövidítik, hiszen e nélkül többet lehetnék vele. Megérti. Néha tréfásan azt mondja, hogy jobban szeret engem, mint amennyire én szeretem őt Én mindig tiltakozom, mondván, hogy én is ugyanannyira szeretem. De közben, azt hiszem, igaza van. Ő szeret jobban. Mert hiába szeretem mérhetetlenül, ő többet tud a szeretetről, mint én. Tudja a módját, hogy jobban szeressen. Én csak megígérni tudom, hogy tanulok, és igyekszem utolérni.

Együttérzés

Albert Einstein kijelentette: „Az ember része annak, amit világmindenségnek nevezünk; időben és térben behatárolt része. Úgy éli meg önmagát, gondolatait és érzéseit, mint valamit, ami külön áll a többitől – ez afféle optikai csalódás a tudatában. Ez a csalódás a börtönünk, személyes vágyaink korlátoznak bennünket, és csak a hozzánk legközelebb állok iránt viseltetünk érzelmekkel. Az a feladatunk, hogy kiszabaduljunk ebből a börtönből, kitágítsuk érzelmeink határait, hogy magukba foglaljanak minden eleven lényt. az. egész természetet.” 1996 augusztusában jártam először Brazíliában. Eltöltöttem némi időt e spirituális ország nagyszerű lakosai és természeti csodái között, így ismerkedtem meg Geraldóval. könyveim brazíliai kiadójával is. Tbrougb Time Into Healing (A gyógyító idő) című könyvem brazíliai kiadásához külön előszót írtam, ebben fogalmaztam meg az alábbiakat Geraldóról. Azért idézem most, mert illusztrálja a cselekvő szeretet működését. „Brazíliai élményeim között egy kislány arca az egyik legemlékezetesebb. Tizenkét éves lehetett; ma is látom csillogó szemét, hallom mélyről jövő nevetését, ugyanúgy, mint mikor néhány tucatnyi társával együtt elszaladt mellettem „munkahelye”felé. Erre a rendkívüli helyre egy csodálatos ember, Geraldo Jordáo Pereira, a kiadóm vitt el. Javarészt ő és a felesége. Regina alapította és működteti ezt az intézményt hátrányos helyzetű fiatal lányok számára Rio de Janeiro szegénynegyedében. A központ néhány kis épületből áll, és a lányok, akik ide járnak, egy sor gyakorlati tudnivalót sajátítanak itt el: a varrást, az írógép használatát, a haj- és körömápolást stb. A lányok között barátságok szö85

vődnek, önbecsülésük erősödik, ráadásul hasznos és piacképes tudásra is szert tesznek. Amikor ott jártam, túláradó örömmel mutatták be tudományukat. Megindított ennek a helynek, ezeknek a kislányoknak az energiája. Geraldo pedig, aki odavitt, számomra a brazil szellem példája lett. Intelligens, kulturált, értelmes ember, aki rengeteget ad vissza országának, népének mindabból, amit kapott. Ez az. amiért itt vagyunk, ezen a bolygón. Azért, hogy szeretettel és együttérzéssel forduljunk embertársaink felé, nem törődve azzal, hogy erőfeszítéseink megtérülnek-e valaha. A kislányok ragyogó, szeretetet sugárzó arcát látva tudtam, hogy Geraldo és Brazília a jó úton jár.' Volt egyszer egy álmom, amely az együttérzésről és a közösségi együttműködésről szólt. Egy ideális falu épületeit, lakóit láttam, és éreztem bennük az elkötelezettséget, az embertársaik iránti felelősségtudatot. Ettől lesz igazi a közösség, ez a módja annak, hogy világunkat földi paradicsommá változtathassuk – ez földi létünk célja. Ha megfeledkezünk erről, akkor lesz úrrá rajtunk a hatalom, a pénz, a hírnév, a kiváltságok utáni vágy. Együttérzés és együttműködés helyett hierarchiák, osztálykülönbségek jönnek létre. Az együttérzés, az együttműködés, az embertársainkról való gondoskodás, a közösség tagjai iránti felelősségérzet nem gazdasági kérdés. Ezek a szívünkre, nem a törvényhozásra tartoznak, kívülről nem lehet őket az emberekre kényszeríteni. Ezeket csak bensőnkben lehet elsajátítani. Ebből a szempontból nem számít, milyen gazdasági vagy politikai rendszerben működik egy ország vagy egy közösség. Tehetségünk, erőfeszítéseink gyümölcseit a teljes közösséggel kell megosztanunk, miután elvettük belőlük a saját magunk és családunk igényeinek kielégítéséhez szükséges részt. Nem a gazdasági rendszer az, amely megosztja az emberek munkálkodásának gyümölcseit a közösséggel, hanem az egyes emberek szív jósága. Kapunk is. adunk is. Cserében embertársaink is adnak nekünk a magukéból. Az öröm az adás és az elfogadás egyensúlyából fakad. Ha közösségeinkben uralkodóvá válik az együttérzés és az együttműködés, amikor a felelősségérzet válik meghatározóvá, akkor itt a Földön valósíthatjuk meg a mennyország egy kis darabját.

86

NYOLCADIK FEJEZET

Meg kellene változtatni a világot

Együttélés és harmónia.. Mindennek egyensúlyban kell lennie. A természetben egyensúly uralkodik. Az állatok harmóniában élnek. Az emberek ezt nem tanulták meg. Ők folyamatosan pusztítják, önmagukat. Nincs harmónia, nincs rendszer abban, amit tesznek. A természetben másként van. A természetben megvan az egyensúly. A természetben energia, élet van – és megújulás. Az emberek csak pusztítanak. Pusztítják a természetet. Pusztítják a többi embert. Végül önmagukat fogják elpusztítani. Egy meditációban bolygónkat olyannak láttam, mint egy régi típusú, falusi iskolát, ahol a gyerekek – elsősöktől a végzősökig – egyazon tanteremben foglalnak helyet, és minden osztályt ugyanaz a tanító oktat. Úgy láttam, hogy az iskola bajban van. A fiatalabb gyerekek zavarták a fejlettebbeket. Nem volt harmónia, nem volt együttműködés. Még maga az épület is megrongálódott. Tudtam, hogy ha ez a káosz fennmarad, akkor az iskola előbb-utóbb működésképtelenné válik. Azután láttam néhány korszerű iskolát is, mindegyik a maga gyönyörű parkjában állt. Általános iskola, középiskola, főiskola, egyetem – mindegyik szakosodott, és mindegyikbe csak az léphetett be. aki beiratkozott. Az osztályokban rend uralkodott, de hiányzott az egytermes iskolára jellemző energia, elevenség. Előfordulhat-e, hogy a Föld. ez a mi egytermes iskolánk a társadalmi zűrzavar miatt oda fejlődik, hogy végül egymással össze nem függő elemek együtteséből tevődik össze? Eljöhet az az idő, amikor a fejletlenebb növendékeket eltávolítják a fejlettebbek közül? Azokat, akik még mindig az erőszakot, a gyűlöletet, a kapzsiságot, a félelmet gyakorolják, el kell-e zárni azoktól, akik már megtanulták a szeretet, a megbocsátás, az együttérzés, a gyengédség leckéjét? Az álom véget ért. de a vége bizonytalan maradt. Tudtam, hogy a meglévő modell megmenthető, ha az együttműködés, a szeretet és a harmónia tölti be az egyetlen osztálytermit iskolát. Az iskola szép, hatékony és legjobb működési tormája az, ha az idősebb tanulók segítenek a fiatalabbak oktatásában – egy tanár, sok tanársegéd. Ha azonban a diszharmónia, a félelem és az önzés uralkodik el, az iskolát fel kell váltani egy biztonságosabb, de elszigeteltebb megoldással: a külön épületek rendszerével. A döntés rajtunk áll. Mindannyian arról álmodunk, hogy egy jobb társadalomban jobb életet éljünk. Ma már azonban nehéz végigcsinálni egy napot úgy, hogy az embert közben ne érné kiábrándító élmény, ne kellene csalódnia. el ne szívnák energiáját a bennünket körülvevő alacsony szellemű, önző emberek. Rengetegen csak a saját személyes hasznukkal törődnek. Durvák, erőszakosak, kíméletlenek, érzéketlenek. Nemhogy a cselekedeteik megviselnek ben87

nünket, de a legtöbb ember úgy érzi, tehetetlen ezzel a jelenséggel szemben, és csak azok változtathatnak valamit, akiknek hatalom van a kezükben. Ha elfogadjuk a feladatot, hogy mi legyünk a bolygó megvilágosodott lényei, mi is megváltoztathatjuk a világot. Azt hiszem, ez a változás fokozatosan megy majd végbe, ahogy mindennap a jót cselekedjük; apró tettekre gondolok, amelyek hatására az emberek jobban érzik magukat, mint annak előtte. Talán a szerencsétlen sorsúak megsegítése a megoldás. Talán egyszerűen csak annyi, hogy kedvesen bánunk valakivel, teszünk iránta egy kedves gesztust anélkül, hogy bármit is várnánk cserében. Oprah Winfrey, a híres tévés műsorvezető éveken át arra ösztönözte az embereket, hogy mindennap tegyenek valami jót. Ezeknek a jó cselekedeteknek nem kell látványosnak vagy költségesnek lenniük. Elég egy kedves mosoly, egy őszinte bók vagy apró segítség egy rászorulónak. Lehet egy kedves szó, egy gyengéd gesztus, egy szeretetet kifejező cselekedet, együtt érző érdeklődés, megosztott öröm, segítő kéz. Ilyesformán apránként, lépésről lépésre végbemehet a társadalom hatalmas átalakulása Az. emberek erőt merítenek a többiek kedves gesztusaiból. A félelem, a bizonytalanság, a védekező hideg merevség elolvad a szeretet melegében. Ismeretlenek is közeledhetnek egymáshoz jóakaratú cselekedetek által. A kedvességet, a gondoskodást ne tartsuk fenn a családtagjaink számára, különben a társadalom mit sem változik. Mindenki felé ki kell nyújtanunk kezünket, nemcsak azok felé, akik olyanok, mint mi vagyunk. Ha az embereket rá lehetne venni, hogy mindenki mindennap csak egyetlen jó cselekedetet hajtson végre megváltoztathatnánk a világot. Legalábbis igen jó kezdetnek lenne mondható. Napjaink kellemesebben telnének, nem olyan embernyúzó módon, mint jelenleg, és több reményt táplálnánk a jövőre nézve. Az embertársaink iránt tanúsított kedves, együtt érző magatartás lehetne az ország első számú exportcikke, nem pedig a kapzsiság szülte számos pénzügyi praktika és a könyörtelen, érzéketlen verseny. Ezzel ráadásul gyermekeink számára is szerepmodellé válhatnánk. Megtanulnák a szelídség erejét, fontosságát. Megtanulnák: nem az a fontos, hogy kedvességünkkel hány embert érünk el. A lényeg az, hogy megtegyük. Az emberiség nagy tanítói az idők kezdete óra szeretetet és együttérzést hirdettek kapcsolatainkban és a közösségben. Nem vesztegették az időt arra, hogy megtanítsák: miként lehet hatalmas vagyonra szert tenni, nem arra tanítottak, hogy önzők, aljasak, gorombák, arrogánsak legyünk. Az igazi mester, az igazi tanító, az igazi guru segít megtalálni igazi utadat, megmutatja, mi fontos és mi nem fontos spirituális fejlődésedben, és mi az, ami kifejezetten akadályt jelent. Nekünk az a dolgunk, hogy a mindennapi életben megvalósítsuk az ő tanításaikat. Hogy szelídek és segítőkészek legyünk, és szeretetteljes cselekedeteket hajtsunk végre. A világ megváltoztatásának nincs határideje. Csak az fontos, hogy hozzákezdjünk. Ha igaz az, hogy „az ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik”, akkor az első lépés az, hogy engedjük el félelmeinket, oldjuk fel elszigeteltségünket, és kezdjük gyakorolni a kedvességet, akár véletlenszerű alkalmakkor, akár előre eltervezetten, akár nagy, akár kicsiny cselekedetekkel, és ezt minden áldott nap tegyük. Megváltoztatni a világot, kiemelni mai erőszakos, versengő, gyűlölettel terhes állapotából, ez nem oldható meg néhány megvilágosodott személy által még akkor sem, ha nagy hatalommal felruházott vezetőkről van szó. Sokkal inkább a mindennapos szeretetteljes cselekedetek, az emberek és kis csoportok közötti együttérzés teheti a világot kedvesebbé, barátságosabbá. Az embereknek meg kell érteniük, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, mind ugyanolyanok, a mindennapi életben mindenki békességre, boldogságra, biztonságra 88

vágyik. A hadakozás, egymás öldöklése nem folytatható tovább. Gyermekeink éberen figyelnek bennünket. Ahhoz idomulnak, amit maguk körül látnak: viselkedésünkhöz, értékrendünkhöz, világszemléletünkhöz. Ha mi gyűlölködők és erőszakosak vagyunk, ők is olyanok lesznek. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy helyes értékrendet adjunk át, helyes viselkedésmódot tanítsunk meg gyermekeinknek már kiskorukban, hiszen a csecsemők is figyelnek bennünket, és sokkal több mindent megértenek, mint gondolnánk. Emlékszem, évekkel ezelőtt olvastam a hopi indián törzsről. Az ő oktatási rendszerükben, ha egy diák nem tudta a választ a tanító kérdésére, a többi tanuló közül nem jelentkezett az, aki ismerte a választ, fia mégis jelentkezik, durva és civilizálatlan viselkedésnek ítélték volna, a diák megszégyenítésének, megalázásának. Azt egyáltalán nem tartották fontosnak, hogy elkápráztassák tudásukkal a tanárt, barbár dolognak ítélték, ha valaki a társai rovására akar érvényesülni. A „civilizált” nyugati világ modern iskolájában természetesen karok erdeje nyújtózkodik, hogy gazdája hasznot húzzon a szerencsétlen tanuló hátrányából. Arra tanítottak bennünket, hogy mások kárából kovácsoljunk szerencsét, társainkat letaposva jussunk el a csúcsra. Versengést, könyörtelenséget tanulunk: azt, hogy eszünkbe se jusson, mit érezhetnek azok, akiken taposunk. Csak ne gondoljunk arra, mit érezhet tudatlan diáktársunk, ha itt a lehetőség, hogy jó benyomást keltsünk a tanárban. Ebben rejlenek az erőszak csírái – a magvakat még egészen kicsiny korunkban ültetik belénk. He lehetőségünk van az ébredésre, hogy felismerjük, mi is valójában ez a bennünk burjánzó növényszörnyeteg, és kitéphetjük gyökerestül. Ehhez azonban tisztába kell jönnünk valódi mibenlétünkkel, ami bizony nem egyszerű folyamat. Évekkel ezelőtt a Miami Egyetemen a gyógyszertani képzés keretében az alkohol- és drogfüggőségről adtam elő másodév es orvostanhallgatóknak. Az. előadáson részt vett az. egész évfolyam Sokkal jobban érdekelt az, hogy a hallgatók mennyit sajátítottak el az elhangzottakból, mint a tanulmányi eredményeik, ezért a záróvizsgán elhatároztam, hogy enyhítem a rajuk nehezedő nyomást. Úgy ítéltem meg, hogy szorongás nélkül jobban tudnak koncentrálni a lényegre. Az egyetem megkövetelte, hogy átfogó záróvizsgát tartsak, amely százhúsz tesztkérdésből és néhány dolgozati témából állt. Bejelentettem a diákoknak, hogy a vizsga előtti utolsó előadáson átadom a kérdéseket es a témákat. Így a diákoknak idejük lesz felkészülni a vizsgára. Azt gondoltam, ezzel egyrészt a tananyag jobb megértését segítem elő, másrészt minden diák jelesre vizsgázhat majd. Tervemet végre is hajtottam. Döbbenetes élmény volt, amikor átnéztem és értékeltem a tesztlapokat. Arra számítottam, hogy mindenkinek az eredménye szinte tökéletes lesz. Ehelyett ezúttal is a jól ismert haranggörbe jelentkezett: a diákok kis része jelest, egy másik kis része elégségest vagy elégtelent ért el, a legnagyobb részük a közép-tájon, a „közepes” és „jó” érdemjegy környékén helyezkedett el. Hogyan lehetséges ez? Hiszen a vizsga előtt egy héttel odaadtam nekik a megoldásokat! A hallgatók egyike, egy barátom leánygyermeke hibátlan tesztet adott be. Tanácstalanságomban tőle kérdeztem meg, mi volt ez. – Nem hittek önnek – felelte. – Azt hitték, hogy becsapja őket,hogy nem az igazi kérdéseket adja oda, a vizsgán más kérdések lesznek. – Ez a lány szerencséjére hitt nekem. Ezeket a diákokat a kultúra már beidomította a cinizmusra, a bizalmatlanságra, az ádáz versengésre. A következő évtizedben ezek a fiatalok lesznek az orvosaink, a gyógyítók. Cinikus, versengő, bizalmatlan gyógyítók.

89

Nyugati, „civilizált” kultúránk kezd cserbenhagyni bennünket. Ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok, a gyermekeinkkel kell kezdenünk: meg kell mutatnunk nekik, milyen fontos a szeretet és a gyengédség, a hit és a remény, az erőszak elutasítása és az együttérzés; milyen fontos tisztelni egymás méltóságát, ahelyett hogy a többi embert lépcsőfokoknak tekintenénk, amelyekre hágva feljuthatunk az anyagi gyarapodás csúcsaira. Sem a guruk, sem a politikai vezetők nem tehetik ezt meg helyettünk. A felelősség mindannyiunké: ügyes-bajos, hétköznapi dolgainkban is segítenünk kell egymást, nem törődve azzal, hogy mi térül meg belőle: vagyis önzetlenül. Ez a módja annak, hogy megváltoztassuk a világot. Ha nincs lehetőségünk nagyszerű tettek végrehajtásához, akkor apró tetteket vihetünk véghez nagyszerűen.

Az erőszak és a gyűlölet elutasítása

Nincs jogunk véget vetni az emberek életének, mielőtt be nem teljesítették a karmájukat. Ehhez nincs jogunk. Ha élni hagyjuk őket, súlyosabb megtorlás lesz osztályrészük. Ha majd meghalnak, és átlépnek a másik dimenzióba, sokat szenvednek majd. Nem lelhetik nyugalmukat. Nem lesz békességük. És azután visszatérnek ide, és igen nehéz életük lesz. És mindenkivel szemben jóvá kell tenniük az igazságtalanságot, amit ellene elkövettek. Csak Isten büntetheti meg őket, nem mi. És meglesz a büntetésük Az erőszak sokkal több annál, mint az. hogy az emberek fizikai fajdalmát okoznak egymásnak. Az erőszak egyes fajtái sokkal kegyetlenebbek lehetnek a fizikai változatnak Néha sokkal finomabbak. A világ felosztása „mi”-re és „ők”-re már önmagában erőszakos cselekedet. Az emberek közötti különbségekre összpontosítunk az azonosságok helyett, ez előbb-utóbb óhatatlanul erőszakhoz vezet. Félünk a „másik”-tól. Rávetítjük öngyűlöletünket,kudarcainkat, hibáinkat. Őt vádoljuk gondjainkért, ahelyett hogy önmagunkba néznénk. Saját problémánkat úgy próbáljuk megoldani, hogy a másik embert „intézzük el”, nemritkán erőszakkal. Azok a „country klubok”, ahol korlátozzák a belépés lehetőségét, az erőszak színterei. Nem számít, hogy a tagok a nyári napokon a fák között legföljebb golfütőt lóbálnak, nem lőfegyvert. Az erőszak attól még jelen van. Jelen van a „mi” és az „ők vagyis mindenki más. „Ők” mások, mint mi. Nem lehet megbízni bennük. Veszélyesek, félni kell tőlük. Ha szeretettel és együttérzéssel közeledünk azok felé, akik látszatra különböznek tőlünk, és legyőzzük félelmünket, akkor ennek a helyét szeretet foglalja el. Túljutunk az erőszakon, és azonosulunk a sorsunkkal. Állítólag Maya Angelou, a költőnő, ha bármely embercsoporttal kapcsolatban elfogult véleményt mond előtte valaki, még ha csak tréfából is, azonnal és határozottan rászól az illetőre: ..Hagyja ezt abba!” Csengő hangja az emberekkel zsúfolt estélyeken is eljut a terem legtávolabbi sarkába.

90

Nagyszerű megoldás. Ha mindenki ehhez, folyamodna, a bigottság, az előítéletek meggyengülnének, végül remélhetőleg meg is szűnnének. Nagy bátorság kell azonban ahhoz, hogy szóljunk valakire: – Hagyja abba! – Mindenütt, családi vagy baráti körben, mindenkit, velünk egyenrangúakat vagy akár a főnökünket, sőt idegeneket is fel kell szólítanunk arra, hogy szüntesse be az erőszakos viselkedést. Ez nehéznek látszik, de vegyük számításba: aki elutasítja magától a többieket, mert mások, mint ő, az az ár ellen úszik, szembeszegül a szeretet áramlatával. A szeretet elárulja, hogy mindannyian kapcsolatban állunk, mind egyformák vagyunk, sőt mind ugyanazok. A regressziós terápia akkor is működik, ha a páciens nem hisz a reinkarnációiban. Ha az olvasónak úgy tetszik, tekintheti az egészet metaforának. Higgyen akármit, a látott jelenetek részletgazdagok és terápiás hatásúak. 1996 tavaszán szerepeltem Maury Povích televíziós show-műsorában. A műsort közönség előtt vették fel: előtte több emberen hajtottam végre regressziót, miközben a kamerák rögzítették élményeiket. A regresszió résztvevőinek egyike volt Jim, a negyvenes éveinek vége felé járó zenész, a vietnami háború veteránja. Akarata ellenére, behívóparancsra vonult be. gyűlölte az öldöklést, de nem tehetett mást. kénytelen volt katonáskodni a háborúban. Alig néhány perccel a regresszió kezdete előtt ismerkedtem meg Jimmel. Röviden elmagyaráztam, mi következik, és elnézést kértem a kamerák meg a lámpák miatt. Jim azt felelte, hogy még sohasem hipnotizálták, előző életekkel kapcsolatos tapasztalatai sincsenek, de kész kipróbálni. Jim néhány perc múlva már mély hipnotikus transzban volt. és egy korábbi életéből való. megrázó élményt élt át. A kamera és a stáb egyáltalán nem zavarta. – Katonák között vagyok, egy lovasszakasszal – kezdte lassan –, valahol Észak- vagy Dél-Dakotában járunk… és… sok indián tör ránk. lemészárolnak bennünket… és én igyekszem elhitetni a bajtársaimmal, hogy dicsőséges a halálunk… pedig nem az. – Könnyek patakzottak a szeméből. Szomorúsága, elkeseredése szinte tapintható volt. – Itt van Gary is – tette hozzá Jim. és elmosolyodott Gary az egyik legjobb barátja a mostani életében. – Felismeri? – kérdeztem halkan. – Igen – felelte Jim megkönnyebbüléssel –, itt van Gary, a barátom. – Ő is maguk közé tartozik? – Igen – A mosoly megmaradt, de a könnyek továbbra sem apadlak el. – Ez így van jól – igyekeztem vigasztalni – ugyanazokkal az emberekkel együtt térünk vissza. . Sikerül életben maradnia? – Nem. – Mi történik magukkal? – Magukkal viszik a hajamat – felelte Jim komoran. – Most mit lát? Még szomorúbb lett a hangja. – Szörnyűséges vérontás. Jaj, miket követünk el… Elirányítottam ettől a halálától. – Nézze meg magasabb szempontból is, hogy mit tanult ebből az életéből. Pár pillanatig hallgatott. Észrevettem, hogy szemgolyója néha megmozdul, mintha lehunyt szemhéja alatt képeket pásztázna végig tekintetével. Jim később elmesélte, hogy imént véget ért életéből panorámaképeket látott, amelyekben elé tárult a háború borzalma, a zabolátlanul megnyilvánuló erőszak jelenetei. Minden ilyen jelenetnek ő maga is szereplője volt, némelykor áldozatként, máskor ő követte el az erőszakos telteket, ismét máskor a gyászba borult túlélő szerepében találta magát.

91

Mozdulatlanul ült. Megismételtem kérdésemet– Magasabb távlatból szemlélve ezt az életét, mii vont le belőle? Mi volt a tanulsága? Könnyes szemmel, alig hallhatóan válaszolt: szavai hallatán végigfutott rajtam a hideg. – Azt, hogy az élet szent, ölni sohasem szabad. Jim ugyanazt az üzenetet visszhangozta, amelyet tizenöt évvel azelőtt Catherine tolmácsolt mint a Mesterek üzenetét; nekem közben eszembe jutott, hogy Jim tizenkilenc éves korában nem akart bevonulni, csak kínnal-keservvel vett részt a vietnami háborúban. Nem politikai, nem ideológiai okokból nem fűt hozzá a foga. Mély, érzelmi szinten nyilván emlékezett a tragikus eseményekre, amelyeket a tizenkilencedik század vége fele, az indiánok ellen vívott háborúkban személyesen megtapasztalt. Az élet szent, és ölni sohasem szabad.

92

KILENCEDIK FEJEZET

Vár a fény

Most csak a békességet érzem. Ez a megnyugvás időszaka. Le kell csillapodnunk. A lélek. . a lélek itt találja meg a békét. Maga mögött hagyja a testi fájdalmakat. Békés és elégedett. Csodálatos érzés… Csodálatos: mintha állandóan sütne a nap Olyan ragyogó a fény! Ebből a fényből jön az energia. A lelkünk azonnal ide kerül. Olyan ez. mint egy mágneses erő, amely idevonzza az embert. Csodálatos. Olyan, mint egy áramforrás. Ismeri a gyógyítás módját. A halálközeli élmények kutatása során következetesen tapasztalt jelenség, hogy az, aki ezt az élményt átéli, gyönyörű, megnyugtató fényt érzékel. Ez a fény nem a sérült agyban lejátszódó idegi-vegyi folyamat velejárója, ez csodálatos bepillantás a túlsó oldal világába. A fényben vagy a közelében gyakran egy elhunyt rokon vagy egy spirituális lény jelenik meg, és tanácsot, tudást, mély szeretetet ad. Az alanyok gyakran olyan eseményeket, részleteket figyelnek meg, amelyekről előzőleg nem volt tudomásuk. Voltak, akikkel elhunyt rokonuk közölte a családi ékszerek, végrendeletek rejtekhelyét és sok más ismeretlen tényt. Ezek az alanyok később, miután betegségükből, sérüléseikből felépültek, a jelzett helyen megtaláltak a tárgyakat, így az eszméletlen állapotban vagy kómában kapott tájékoztatás helyesnek bizonyult. Ha a fényt az agysérülés „okozza'' – ahogy a halálközeli élmény bírálói állítják – ezek az információk nem igazolódnának. Jóllehet a halálközeli élmény egyes részletei különböző kultúrákban eltérnek egymástól, ennek a gyönyörű fénynek az érzékelése általános jelenségnek tűnik. Az Egyesült Államokban a halálközeli élményen átment emberek alagúton haladnak át. hogy odaérjenek a fényhez. Japánban a leggyakrabban előforduló beszámolók szerint hídon vagy vízfelületen kell átkelniük. Akár alagutat, akár hidat érzékelnek azonban, a fény mindenütt jelen van, csakúgy, mint a vele járó érzés: a béke és a megnyugvás. Egy egészségügyi dolgozók számára tartott, kétnapos intenzív csoportfoglalkozás után levelet kaptam a csoport egyik tagjától. A hölgy köszönetet mondott azért, hogy őt és a többieket megismertettem a gyönyörű fénnyel. Hitem szerint ez ugyanaz a fény, amelyet halálközeli és halál utáni élményekben látnak, éreznek az emberek. Meditációban vagy hipnózisban természetesen szintén megtapasztalható ez a fény csakúgy, mint álmainkban, a spontán misztikus élményekben és még számos egyéb módon. A levélíró most harminchat éves. és a fénnyel való első találkozása ma is elevenen él emlékezetében, holott arra tizennégy éves korában került sor. Meg akarta osztani velem ezt a történetet, én pedig szó szerint idézem, mert a beszámoló a klasszikus élmény pontos leírását adja. A hölgy Latin-Amerikában nevelkedett, katolikus iskolarendszerben. A levelet angolul irta, de az anyanyelve spanyol.

93

„Semmit sem tudtam halálközeli élményekről vagy előző életekről. Sosem gondoltam volna, hogy kilencedik osztályos koromban ilyen jellegű tapasztalatban lesz részem.'' Az osztálytársaival körös táborban voltak lelkigyakorlaton, és egy pap meditációs, vizualizációs technikákat tanított nekik. A gyerekek hanyatt feküdtek, és először azt mondta: lélegezzetek lassan, mélyen. Aztán egy gyönyörű, virágos rétre kellett képzelniük magukat. A fiatalasszony élménye ekkor fokozatosan megváltozott, eltért a pap instrukcióitól. „Daloltak a madarak, élveztük a környezetet. A pap szelíd hangon azt mondta, hogy sétálgassunk a réten, de én éreztem, hogy a homlokom ráncba szalad; képtelen voltam követni az útmutatást. Háromszor is megpróbáltam, és ahelyett, hogy a fűben sétáltam volna, mindig egy kúthoz érkeztem. A pap hangja egyre távolodott, a rétről beszélt, de a kút nélkül.. A testem egyre erőtlenebb lett. végül megadtam magam. Láttam, ahogy áthajolok a kút peremén, hogy megnézzem, mi van odalenn, de beleestem. Akkor már nem kút volt, hanem egy alagút. A jobb kezemben volt egy kis elemlámpa. Gyalogolni kezdtem az alagútban, minden sötét volt. csak a lámpám fénye világított. Egy idő után észrevettem, hogy az alagút enyhén balra kanyarodik, és apró fénysugarak tűntek elő. ahogy közelebb értem. Aztán, ahogy egyik lépést tettem a másik után, egyre nagyobbak lettek. Nagyon kíváncsi voltam, hogy megtudjam, mi van ott. Odaértem a kanyarulathoz, és akkor megláttam. Istenem, azt hittem, végem van. A legragyogóbb, legdrágább, legnagyobb fény. amit valaha láttam. Kerek és óriási, és ragyogó, mint a nap, de tiszta fehér. Tömörnek tűnik, de ugyanakkor átlátszónak. Hogyan lehetséges ez? (Jelen időben írom ezeket a sorokat, mert a lelkem tudja, hogy ez a csodás fény létezik, és mindig is létezett mindenki számára.) Egy darabig féltem, de közben ellenállhatatlanul vonzott az a fény. Kis lámpámat szorongatva megpróbáltam behatolni az előttem hatalmasodó, óriási fénybe, kissé megzavarva a belőle áradó, gyönyörű sugarakat Bele kell jutnom, meg kell tudnom, mi van mögötte! Részévé akarok válni! Úgy éreztem, hogy a fény környezetének határozottan férfi jellege van. Már éppen behatoltam volna, amikor hirtelen egy erős hang szólalt meg a fejemben, és azt mondta: »Nem, a lénybe nem léphetsz be!« Ma is emlékszem, mekkora energiája volt annak a hangnak. Fiatal férfihang volt, de nem láttam sehol senkit. Egy láthatatlan korlát távol tartott a fénytől. Közvetlenül a hang megszólalása után erős lökést éreztem a mellkasomon, amitől hátrarepültem, vissza az alagútba, és zuhantam visszafelé, aztán az alagútból hirtelen megint kút lett, és én fölfelé zuhantam benne! És amikor nagy sebességgel kirepültem a kútból, abban a pillanatban újra megláttam a kék eget meg a rétet. Éles ütést éreztem a testemben, mintha hirtelen visszaszökkent volna bele a lelkem. Azért jött vissza, mert nem léphetett át a Fényen.” A levélíró ekkor kinyitotta a szemét. „Meglepetésemre a pap még mindig a rétről beszélt, osztály társaim mind ott feküdtek lehunyt szemmel. Senki sem adta jelét, hogy észrevette volna a visszatérésemet.” A fiatal lányt akkor annyira megrendítette az élmény, hogy nem mesélte el senkinek. Sok évig a fénnyel kapcsolatos emlékeket személyes titokként kezelte Tizenkét évvel ezután egy újságban olvasott egy beszámolót: egy négyéves kislány mesélte el halálközeli élményét. A cikk olvastán, mint írta, túláradó boldogság vett erőt rajta. Rájött, hogy az a kislány azért léphetett be a fénybe, mert ha csak pár percre is, de halott volt. „Sokat sírtam. Nem voltam többe magányos. Megtudtam, hogy nem csak képzeltem azt a fényt. Azóta még sohasem éreztem a Fény szeretetét, isteni békéjét. A mi fizikai világunkban semmi sincs, amit ahhoz lehetne hasonlítani. Hiányzik.” 94

Ez az asszony ma haldoklók mellett dolgozik egy kórházban, segít nekik a spirituális világba való átlépésben, saját spirituális tapasztalata révén megnyugvást tud adni nekik. Érdekes, hogy ő is ugyanolyan jelenségeket figyelt meg. mint a legkisebb öcsém, Péter és a felesége, Barbara, akik onkológusok, és tapasztalataikat a Through 'Time Into Healig című könyvemben meg is írtam. A levél így folytatódik: „Haldokló betegekkel dolgozom. Ők – látják- elhunyt szüleiket, szeretteiket, akik a másik dimenzióban fogadják őket, elébük jönnek. A betegek távozásuk előtt elmesélik nekem látomásaikat, élményeiket. Nagy örömöt élnek át, amikor találkoznak anyjukkal, apjukkal vagy egy szépséges, mosolygó lénnyel, aki fogadja őket. Tudom, hogy a fényben boldogok lesznek. Szükségem van. valójában minden embernek szüksége van arra, hogy többet tudjon a haldoklók gondozásáról, segítéséről, mert az a fény létezik: a fényből érkezünk, és a fénybe térünk vissza. Ott a fény közelében olyan szeretetet és boldogságot éltem át, hogy azóta tudom: a szeretet nem ér véget a halállal.” Igaza van. A Fény és a Szeretet végtelen. Közvetlenül, mindörökre összefonódnak. A Mesterektől kapott és összegyűjtött tudás szerint a halál utáni élmény nagyon hasonló ehhez. Ugyanúgy a fényhez járulunk, és ugyanabban a megnyugvásban, szeretetben, békességben van részünk. A különbség a folytatásban van. A halálközeli élmény végén az ember visszatér fizikai testébe. A halál után viszont továbbhalad, folytatja a tanulást a másik oldalon, a mennyországban, majd csecsemőtestben tér vissza, reinkarnálódik a fizikai világban, ha ez szükséges, vagy ha a lélek akarja. Az utóbbi időben találkozni lehetett olyan beszámolókkal is, amelyek szerint egyeseknek negatív halálközeli élményben volt részük. Utánajártam ennek. Azt találtam, hogy az úgynevezett negatív halálközeli élmény valójában nem is halálközeli élmény volt. A sérülést szenvedett ember a megrázkódtatás hatására bizonytalan, ingatag, hullámzó tudatállapotba került. A részleges ébrenlét tudati szintjén határozatlanul érzékelhette a valóságban lejátszódó eseményeket. Nem azt akarom ezzel bizonyítani, hogy negatív halálközeli élmény nem létezik, csak azt állítom, hogy nagyon kevés ilyen esetről tudunk, és azok sem mind hitelesek. Egyszer például regressziót végeztem egy rendőrrel, aki szolgálatban súlyos autóbalesetet szenvedett, Ő például „borzalmas” halálközeli élményről beszélt, amelyben gonosz szörnyek lökdösték, vagdosták, szurkálták. A regresszió alatt bebizonyosodott, hogy útban a baleseti kórház felé részlegesen visszanyerte öntudatát. A mentőautóban elsősegélyben részesítették, a folyadékveszteség pótlására infúziót kötöttek be a vénájába, gyógyszereket adtak be neki, megmérték a vérnyomását, gégéjét becsövezték, hogy megkönnyítsék a légzését és így tovább. A „gonosz szörnyek” a valóságban a mentősök voltak, akik megmentették az életét. Aki megtalálja a fényt, az a békét, a megnyugvást, a szeretetet találja meg. Ebben a gyönyörű élményben nincs semmi negatívum. A pokollal sohasem találkoztam, legfeljebb a tudatlanság különböző fokozataival. Minél nagyobb a tudatlanság, annál kevesebb a fény. A gonoszság a tudatlanság legmélyén található, ahol szinte teljes sötétség uralkodik.

Ritka eset. hogy az előző életekbe való regresszió során híres ember, kimagasló fontosságú személyiség bukkan fel. Az én praxisomban Henry volt a kivétel. Jelenlegi életében mérnöktanárként dolgozik az amerikai közép-nyugat egyik nagy egyetemén. Gondolkodása és cselekedetei egyaránt rendkívül logikusak és racionálisak. Csak némi vonakodás után jött el egyik nagy csoportos foglalkozásomra, inkább csak azért, hogy a feleségét elkísérje. Tevőleges részvételre nem készült. Aztán, ahogy a sors intézni szokta, egyszer 95

csak ott találta magát kétszáz ember előtt: önként jelentkezett egyéni regresszióra. A korábbi csoportfoglalkozásokon igen eleven, részletes, érzelmekben gazdag emlékek bukkantak fel gyerekkorából. Feltámadt benne a vágy, hogy tovább búvárkodjon. Henry a hipnózisnak olyan mély szintjére jutott, ahová csak kevesen. Eszembe jutott a régi mondás, hogy a könyvet ne a borítójáról ítéljük meg. A mérnökök is megengedhetik maguknak olykor, hogy önmagukban elmélyüljenek. Olyan mélységig jutott el, hogy utána a teljes regresszióra kiterjedő emlékezetvesztés lépett fel nála. Az átélt élmények emlékei kérdésekkel azért bizonyos mértékig felidézhetőnek bizonyultak. Szerencsére az egész regressziót videón rögzítettük, így később alkalma volt rá, hogy újból átéljen mindent. A mély hipnózisban Henry gyermekkori emlékei ezúttal is tele voltak részletekkel. Először hároméves korába vittem vissza, amikor édesanyjától komoly szidást kapott, mert elgurult labdája után kiszaladt a kocsiútra, és egy autó majdnem elütötte. Pontosan érezte anyja haragját és megkönnyebbülését, sőt arra is emlékezett, hogy miként vette tudomásul ezeket az ellentmondásos érzelmeket. Aztán átléptünk egy előző életébe, és ahogy ott ült mély transzban, áradatban zúdultak rá az élmények. Megfeledkezett a népes hallgatóságról, teljesen elmerült az emlékezésben. A Római Birodalom hadseregének tábornoka volt. – Érzékel valamit? kérdeztem, miután abba az állapotba hoztam, amelyben az előző életekből származó emlékek felmerülhetnek. – Igen – felelte azonnal. – Háború van. Harcolok. Ahh… mintha római katona volnék. Olyan… olyan tiszti öltözék van rajtam… harcolok az embereimmel együtt. Hadi szekerem van, kocsissal… Csatában vagyunk, lándzsákat hajigálok, ölöm az embereket. És… és… én irányítom a csatát. Ezek az emberek… egy másik hadsereg… Mintha germánok lennének, olyanok, mint az északiak… És bele… beleszorítjuk őket a folyóba, és a túlsó oldalon meredek a partfal… Henrynek nem volt szüksége a kérdéseimre. Tovább beszélt, mint egy tiszt, a csata stratégiáját ismertette. – Úgy látszik, a nap kedvezően zárul számunkra. – Visszatért önmaga leírására. – Valamiféle páncélt viselek. A sisakom bronzból készült, toll van rajta… Az arcom előtt rostély van… A mellvértem is fémből van… és még valami védőöltözet, amely deréktól a térdemig ér. – Ahogy dobálom a lándzsákat, észreveszem, hogy valaki felém is hajított egyet. és… és nem félek! – tette hozzá kissé meglepetten. – El is talál, itt, ezen a ponton – mutatta a hasa jobb oldalát. – De a páncélom ebből az új fémből készült, nem telek ezektől a kőből csiszolt lándzsahegyektől. Nagyon erős ez a páncél. – Ezután át… vagyis vissza… visszamentem a kocsival a sereg mögé, mert már nem akartam részt venni a csatában, de az zajlott tovább. A dombtetőről figyeltük, biztonságos helyről. Augustus megköveteli, hogy a tábornokai részt vegyenek a csatában, de nem a legvégéig… különösen, ha a mérleg erősen a mi oldalunkra billen. Elhallgatott. Sejtettem, hogy éppen a megnyert csata utolsó pillanatai zajlanak. Annak az életének végéhez irányítottam. Néhány percig még hallgatott, azután újra beszélni kezdett. – Most… Most gazdag ember vagyok, pedig szegény fiúként kezdtem, most viszont vagyonos vagyok, földbirtokom van… Sok oszlopot látok. A szenátusban vagyok. Bíborszegélyű tógát viselek. Szenátor lettem. – Tehát hatalma van? – kérdeztem. – Igen, igen. Van némi hatalmam – válaszolta –, bár nem annyi, mint Caesarnak. Én inkább… Már visszavonultam, nem háborúzom többé. Jobbára a birtokomon tartózkodom 96

Szicíliában, és csak… gazdálkodom, birkákat nevelek. Caesarral is találkozom néhanap, amikor Siracusába látogat. – Kész elhagyni ezt a kort? Vagy van még valami? – kérdeztem. – Látom, ahogy meghalok – felelte – Nagyon öreg vagyok már, és… Nagyon kemény felületen fekszem, de mintha mégis ágy volna… és látom, hogy körülöttem emberek szorgoskodnak.. Sürögnek-forognak… És a szememet fölfelé függesztem, de a fejem lent marad az ágyon… és látom… a feleségemet… és aztán meghalok. – Elhallgatott. – Mit érzékel ezután? – tudakoltam. – Látom… saját magamat látom. Megint fiatal vagyok. Látom magam, ahogy lenézek a szobára. Jól vagyok. Örülök, jól vagyok, és látom magam. – És hallom a hívást. Valaki szólít… És van itt egy ragyogó sárga fény… Egy nagyon erős sárga fény. Nem is tudok belenézni… de benne van a hang, és engem szólít, úgyhogy odamegyek a fényhez… – Benne vagyok a fényben, és ez nagyon kellemes, olyan, mintha meleg energia venné körül az ember testét. Nagyon kellemes, olyan, mint a… mint a legkellemesebb éghajlat. Még mindig a szenátori tóga van rajtam… de fiatal vagyok… újra fiatal vagyok. – Ismét elhallgatott. – El tud még valamit mondani ebből az állapotból? – érdeklődtem. – Mi lesz ezután… Nem tudom… Nem tudom… Ennél többre most nem emlékszem – felelte lassan. Visszahoztam Henryt a mély transzból. – Hogy érzi magát? – kérdeztem. – Remekül – felelte. – Elkezdjük végre? – Utolsó tudatos emléke az volt, hogy hipnotizálni kezdem, ami vagy negyvenöt perccel ezelőtt történt Egy héttel a történtek után Henry egyik jó barátja elmesélte, hogy Henry csodálatosan érzi magát, a regresszió nagyobb békét és boldogságot hozott az életébe, mint eddig bármi, és jobban érzi magát, mint valaha, legalábbis ebben az életében. Mosolyogtam. Oly sok félelem eltűnik, ha az ember közvetlenül, mélyen megtapasztalja isteni mivoltát, halhatatlanságát. Henrynek nem maradt kétsége afelől, hogy évszázadokkal ezelőtt, az ókori Rómában már élt itt a Földön. Előző életeink emlékei és a fizikai testünk elhagyása után megismert gyönyörű fény nemcsak félelmeinket tünteti el: megismerjük a transzcendens örömöt, a mindent elborító megnyugvást. Abban a fényben rengeteg szeretet van – táplálék a lélek számára. Henry is megismerte a fényt. Ő sárga fényt tapasztalt. Van. aki aranyszínű fényről számol be. Előfordul olyan is, hogy a fény színe meghatározhatatlan, mintha egyidejűleg az összes szín benne lenne. A béke és a szeretet azonban mindig jellemző rá. A halál nem az, aminek a legtöbben hiszik. A halál a fizikai test elhagyása, amikor a halhatatlan lélek átlép a túlsó oldalra. Ebben az értelemben nem létezik halál, csak élet és szeretet. A fény ennek az univerzális, időtlen, mindent magában foglaló szeretetnek az egyik megnyilvánulási formája. A halálközeli élmények kutatói, köztük dr. Raymond Moody és dr. Elisabeth KüblerRoss többször is beszélnek az „életszemle” jelenségéről. Ebben több bölcs és szeretetteljes lény segít az embernek áttekinteni élete eseményeit. Különös figyelmet kapnak a kapcsolatok: az, hogy az ember miként bánt másokkal. Pácienseimtől, akik felidézték korábban megtapasztalt halálaik körülményeit, magam is úgy tudom, hogy a halálélmény mindenki számára nagyjából ugyanolyan. Az életszemle a szeretet közegében zajlik, bírálat és szemrehányások nélkül. Az érzelmeket azonban mélyen átéli az ember, mind a sajátjait, mind embertársaiéit, s így igen mély szinten tanuk

97

Ha például az ember igazán segített valakinek a szükségben, átéli az illető háláját és a felé áramló szeretetet. Ha azonban megbántott, megsértett valakit, akár érzelmileg, akár fizikailag, akkor saját dühét és a másik ember fájdalmát is átéli. Csodálatos alkalom ez a tanulásra. Utóbb, amikor az átköltözött és segítői – a szerető útmutatók, mesterek, angyalok és a többiek, akik az idők végtelenségén át kalauzolják az embert – megtervezik a következő életet, úgy intézik, hogy alkalom nyíljék a rossz cselekedetek jóvátevésére. Állandóan tanulunk, fejlődünk. Amikor már nincs szükség több reinkarnációra, mert az ember már minden leckét megtanult, minden adósságot törlesztett, akkor választási lehetőséget kap. Visszatérhet önként, hogy szolgálatával segítse az emberiséget, vagy ott maradhat a túlsó oldalon, és onnan nyújthat segítséget. Mindkét esetben folytatja a fejlődést a mennyei dimenziók felé.

Más dimenziók

„Az emberek azt képzelik, hogy csak ők vannak a világon. Pedig ez nem igaz. Sok világ létezik, és sok dimenzió… és sokkal-sokkal több lélek. Sok lélek van ebben a dimenzióban. Nem én vagyok az egyetlen. Türelmesnek kell lennünk. Ez is olyasmi, amit sosem tanultam meg… Sok dimenzió létezik…” Megkérdeztem, hogy járt-e már itt azelőtt, reinkarnálódott-e valaha. „Különböző korokban különböző síkokon voltam. Mindegyik a tudatnak egy-egy magasabb szintjét jelenti. Hogy melyik síkra kerülünk, azt a fejlettségünk dönti el. Bolygónkon ma több ember él, mint valaha. Sokkal több lélek létezik azonban, mint ahány ember. Nem ez az egyetlen világ. A lelkek sok dimenzióban léteznek. Azért jönnek egyre növekvő számban erre a bolygóra, a létező iskolák közül éppen ide, mert ez nagyon népszerű iskola. Oly sok mindent lehet itt megtanulni. Amikor más dimenziókról szólok, más energiaállapotokra, sőt más tudatállapotokra gondolok, nem feltétlenül más bolygórendszerekre vagy galaxisokra. A mennyország is egy másik dimenziónak tekinthető, hiszen nyilvánvalóan ott is energia-átalakulásról van szó a háromdimenziós tudathoz képest. Hiszek abban, hogy a szeretet energiájának fizikai és fizikán túli (metafizikai) tulajdonságai vannak, és minden dimenzióban létezik. A szeretet az a szubsztancia, amely egyesít minden dimenziót, a fizikai síkon túl létezőket is. Egy-egy dimenzión vagy síkon belül több szint létezik. Úgy is mondhatjuk: a mennyországnak több szintje van. Lépésenként haladunk ezek között a szintek között, ahogy egyre inkább megvilágosodunk. Bizonyos értelemben valamennyien földönkívüliek vagyunk. Egyikünk sem a Földön kezdte a létezést. Ez a bolygó afféle középiskola. Nem a legalacsonyabb szint, de nem is a legmagasabb. Viszont igen népszerű iskola Ha elvégezzük, másutt tanulhatunk tovább. A lélek azonban a világmindenségben mindenütt ugyanolyan.

98

Robert fiatal pincér volt, sok nehézséget élt át jelenlegi életében, és állandó mélabú jellemezte. Roppant kevés dologban talált örömet. Anyagi gondok szorongatták, kerülte a kapcsolatokat, mert gyerekkorában sok bántás érte. Egykedvű volt, arca alig árult el érzelmeket. Mély transzállapotban egy trópusi őserdőben vagy kertben találta magát. Azonnal az öröm, a boldogság könnyei kezdtek potyogni a szeméből. Alig tudott megszólalni. Egyáltalán nem volt jellemző rá az effajta érzelmi megnyilvánulás. – Hogy érzi magát? – kérdeztem. – Ez… ez a dzsungel… Ez olyan, mint az otthon Az én otthonom – felelte vontatottan. Hangja elcsuklott az érzelmektől. – Úgy látom, valami mély élményen megy keresztül. Mit tapasztal? – Mámort… – Patakzottak a könnyek az arcán. Nem volt képes beszélni, ezért néhány perc múlva felébresztettem. Azt reméltem, hogy tudatos állapotban többet tud majd mondani, amikor az érzelmek már nem olyan mélyek, nem annyira emsék. Percekbe telt, mire újra összeszedte magát. – Mit élt át? – kérdeztem. – Egy kertet láttam, olyan volt, mint a paradicsom… Dús volt és ragyogó… Csak én voltam ott, senki más. – Mit gondol, miért kavarta fel ennyire érzelmileg? – érdeklődtem, de Róbert csak nagy nehezen tudott válaszolni. Mélyen megrendítette az élmény. Végül mesélni kezdett, de nagyon szűkszavúan. – Úgy érzem, előbb-utóbb mindenképpen visszajutok oda. Tudom, hogy voltam már ott azelőtt, és leszek is még… De semmit sem akarok siettetni, át akarok élni minden lépést. Néhány nap múlva elmesélte, hogy a regresszió alatt látott helyen minden ismerős volt, minden hihetetlenül békés és biztonságos. Még ekkor is keresgélnie kellett a szavakat, hogy le tudja írni ezt az édenkerthez hasonlatos dzsungelt. Ekkor már nemcsak a túláradó érzelmek akadályozták, egyszerűen úgy érezte, hogy a szavak nem méltók az élmény szépségéhez, magasztosságához. Leírhatatlan volt. Azt hiszem, Róbert a hipnózisban nem valamelyik előző életének emlékét élte át újra, hanem spirituális élményben volt része. Számomra egyértelműen erre utal a megjelenő környezet jellege és a vele együtt járó felfokozott öröm, valamint a kevés megjelenő részlet és változás. Kicsiben átélte a hazatérés boldogságát. A Föld, a háromdimenziós világ nem az igazi otthonunk. Spirituális lények lévén az otthonunk is spirituális, időtlen hely. amelyet sokan a mennyországnak neveznek.

99

TIZEDIK FEJEZET

Gyógyítók

Meg kell osztanunk tudásunkat a többi emberrel. Sokkal több képességgel rendelkezünk, mint amenynyit használunk belőlük. A kapcsolatok által fejlődtök. Vannak kőztetek olyanok, akik nagyobb Indussal tértek vissza. Ők megkeresik azokat, akiknek szükségük van a fejlődésre és segítenek, nekik. Ebben a Földnek nevezett, egytermes iskolában nem egyszerre tanuljuk meg az összes leckét. Lehet például, hogy az együttérzés és jótékonyság nevű tantárgyat már elsajátítottuk, ám türelem vagy megbocsátás tekintetében még kezdők vagyunk. Végzősök lehetünk hitben és reményben, amikor harag és erőszakmentesség szempontjairól még csak az óvodában tartunk. Hasonlóképpen az is lehet, hogy korábbi inkarnációinkban elsajátított tudásunkat, tehetségünket továbbvisszük, más területen viszont még kezdőnek számítunk. Vannak közöttünk olyanok, akik bizonyos tantárgyakat már jól tudnak, bizonyos képességeik már igen fejlettek, és azért vannak köztünk, hogy tudásukat megosszák a többi tanulóval. Más területeken a szerepek fel is cserélődhetnek. Ilyenformán mindannyian tanítók és tanulók vagyunk, tudásunkat másokkal is meg kell osztanunk. Sok orvos azért választotta ezt a pályát, mert azt akarta, hogy gyógyító képességei megnyilvánuljanak, és taníthasson másokat. Másfelől viszont a jó orvos mindig kész arra, hogy tanuljon a betegeitől. A páciens szeretetre, türelemre, belső békére taníthatja orvosát, vagy barmi egyébre, aminek megtanulásáért idejöttünk. Az orvos is és a beteg is jól jár. Egy női páciensem egy késő délután azzal a panasszal lépett be hozzám, hogy tetanuszoltást kapott, és az elfertőződött. Az oltás környékén megdagadt a karja, forró volt, kemény és fájdalmas. Miközben hozzám jött terápiára, a kórház folyosóján találkozott a belgyógyászával, aki azt tanácsolta, hogy másnap reggel keresse fel, és antibiotikus kezelést helyezett kilátásba. – Szükség van antibiotikumra – mondta az orvos –, különben csak rosszabb lesz a helyzet. Elhatároztam, hogy hipnózissal segítek a betegen. Gyorsan mély hipnotikus állapotba került, s utána arra utasítottam, hogy küldjön gyógyító fényt a gyulladt területre. Elképzeltettem vele, hogy a fertőzés környékén felerősödik a vérkeringés, kitisztítja a területet, elhordja a károsodott sejteket, és elpusztítja a kártékony baktériumokat. Betegem élénken elképzelte az egészséges sejteket és azt, hogy a betegségnek nyoma sem marad. Az ülés végére a fájdalom megszűnt, a fertőzött területen enyhült a gyulladás. Nem lepődtem meg, hiszen a hipnózist régóta alkalmazzák fájdalomcsillapításra. Estére a megduzzadt terület a felére csökkent. Az. asszony karja másnap reggelre teljesen rendbe jött, a szó szoros értelmében csak a hűlt helye maradt a fertőzésnek. 100

Azért mégis felkereste a belgyógyászt. – Mi történt a karjával? – kiáltott fel az orvos. – Az ilyesmi nem szokott magától elmúlni! – Talán spontán remisszió – felelte az asszony, őrizve titkát. Tudta, hogy az orvos ezt a magyarázatot tudja elfogadni, az alternatív és kiegészítő gyógymódok előtt zárva az elméje. Ha a beteg azt válaszolta volna, hogy irányított fantázia segítségével gyógyult meg, letorkolta volna. A betegségek spontán remissziója valójában sohasem igazán spontán. Lehet, hogy tudatosan nem vagyunk képesek megfogalmazni a mélyben közreható mechanizmusokat, ám a hatékony gyógyító erők „titokban” munkálva helyrehozzák a károkat. Dr. Bernié Siegelt sokkal régebben ismerem, mint amióta híres író lett, és nemzetközi bestsellerré váltak nagyszerű könyvei, például a Szeretet, gyógyítás, csodák (Édesvíz, 1993, fordította Csákó Gabriella) vagy a Peace, Lore and Healing (Béke, szeretet és gyógyítás). Bernié az 1960-as évek végén a Yale-New Haven Kórház sebésze volt. New Haveriben tartott fenn magánrendelést, én pedig orvostanhallgatóként sebészetet tanultam a Yale Egyetemen. Úgy döntöttem, hogy a magánorvosokat hallgatom, mert gyorsabbnak és szórakoztatóbbnak ismertem meg őket, mint az egyetemi tanári kar merev, didaktikus, tekintélyelvű tagjait Bernié és munkatársa, dr. Richárd Selzer, aki szintén írt néhány népszerű könyvet, különösen jó humorú embernek bizonyult. Viccelődtek, pikáns verseket idéztek, sztoriztak – két remek figurát ismertem meg bennük. Ráadásul nagyszerű technikájú sebész volt mind a kettő, sokat tanultam tőlük. Akkoriban még senki sem tudta, hogy egyes betegek altatás közben is hallják a körülöttük zajló beszélgetéseket, vicceket, ugratásokat. Ma már tisztában vagyunk ezzel. Nemrégiben találkoztam Bernie-vel, amikor Miamiban tartott előadást. Egyetértettünk abban, hogy az egykori viccelődéssel, ugratásokkal nem ártottunk. A páciens a legrosszabb esetben azt gondolhatta: mit humorizál, dr. Siegel? Legyen szíves, figyeljen oda a testemre, hiszen nekem az a fontos. Jobb, ha a páciens tréfálkozni hallja a sebészt, mint ha az sötét szavakkal ecsetelné a túlélés esélyeit, vagy a műtéti beavatkozással együtt járó szövődmények lehetőségét latolgatná. Az ilyen kijelentések arra indíthatják a beteget, hogy feladja, ne vállalja a rá váró rendkívüli nehézségeket. Az orvosoknak meg kell ismerniük a „kémia” különleges válfaját, amely sokkal mélyebb, mint a vér- vagy laborvizsgálatokban alkalmazott eljárások. Sok orvos túlságosan leterhelt, hajszolt, öntelt, gyáva vagy anyagias ahhoz, hogy időt szenteljen a páciens megismerésére, kapcsolatot teremtsen a beteggel. Ez mind az orvos, mind a páciens szempontjából tragikus helyzet. Az orvos megvonja magától a személyes ismeretség lehetőségét, s ezáltal mindazt, amit a terápiás kapcsolatban megtanulhatna a betegtől A személyes kapcsolat mozzanata híján az orvosi gyakorlat steril és gépies. Az orvos állandóan siet, úgy érzi. hogy lemaradásban van. Ennek gyakori következménye az, hogy az orvos korán kiég, depresszióssá válik. A beteg is úgy érzi, hogy sürgetik, nem törődnek vele, csak a tünetei vagy a rosszul működő szenei érdeklik az orvost (vagy ami még rosszabb, a pénze), jóformán nem is tekinti embernek, a barátjának pedig meg kevésbe Ez emberi méltóságában sérti a pácienst. Minden orvost igen mélyen érint, ha rászánja az időt. és meghallgatja betegét. Sokat tanul is ilyenkor. Jó néhány orvos mesélt már nekem „szokatlan” eseteiről, amelyek nem illenek az egyetemen tanultak körébe Egy Miami környékén működő, nagy hírű plasztikai sebész elmesélte egyik rendkívüli esetét. Hónapokkal azelőtt történt, de az orvos arcán még akkor is elképedés tükröződött, amikor ismertette velem, hogy mi történt. 101

Egy nőbeteget súlyos autóbaleset után vittek a kórházba. Komoly fejsérülést szenvedett, arckoponyája több helyen eltört, és más belső sérülései is voltak. Sürgős sebészi beavatkozást készítettek elő, de a betegnek nem sok esélyt adtak az életben maradásra. A sebész felkészítette a hozzátartozókat a valószínűleg bekövetkező tragikus végkifejletre, a beteg pedig ezalatt kilépett a testéből. Az orvos és a családtagok megbeszélése az épület egészen más részében zajlott, mint ahol a műtétei végezték, a páciens mégis rájuk talált, végighallgatta beszélgetésüket, és tehetetlenül nézte szeretteinek kétségbeesését. – Nem haltam meg! – kiáltotta, de senki sem hallotta. Feladta a hasztalan igyekezetet, és dühös lett, hogy a családját a halálára készítik fel, ezért visszatért a testébe. A kiváló orvosi munka és a beteg páratlan akaratereje – az orvos szavait idézve – ”csodával határos” gyógyulást produkált. „Ilyen sérülésekből senki sem épül fel” – mondogatta a sebész A betegnek később alkalma nyílt elismételni az orvos és a család beszélgetését. Nemcsak hogy a halált sikerült elkerülnie, de valami módon a gyógyulás folyamatát is rendkívüli mértékben fel tudta gyorsítani. Csontjai, szövetei a normálisnál sokszorta gyorsabban regenerálódtak. Egy idős hölgyet, aki cukorbetegség következtében megvakult, abban a kórházban ápoltak, ahol a pszichiátriai osztályt vezettem. A betegnek a kórházban megállt a szíve. A személyzet nagy erőfeszítések árán újraélesztette. A páciens később elmesélte, hogy kilépett a testéből, megállt az ablaknál, es onnan figyelte, hogy az orvosok sebtében bekötött infúziós csöveken át gyógyszereket juttatnak a szervezetébe. Semmi fájdalmat nem érzett, miközben erőteljes ütésekkel igyekeztek újraindítani a szívét, és a mellkasát nyomkodva levegőt pumpáltak a tüdejébe. Az újraélesztés alatt az orvos zsebéből kiesett egy golyóstoll, és ahhoz az ablakhoz gurult, ahonnan a hölgy testetlen szelleme figyelte az eseményeket. Az orvos később odalépett, fölvette a tollat, és visszadugta a zsebébe, majd folytatta az újraélesztést, amely végül sikerrel járt. A páciens néhány nap múlva elmondta az orvosnak, hogy a szívmegállás ideje alatt figyelte az újraélesztési erőfeszítéseket. – Dehogyis – nyugtatgatta az orvos. – Bizonyára csak hallucinált az oxigénhiány miatt. Előfordul ez, ha valakinek leáll a szíve. – Csakhogy én azt is láttam, amikor az ön tolla elgurult az ablak alá – felelte a beteg, majd elmondta, milyen az a toll. és az újraélesztés további részleteiről is beszámolt. Az orvos megdöbbent. Páciense az újraélesztés közben kómában volt, és ráadásul évekkel ezelőtt elveszítette a szeme világát. Nemcsak a szemével lát az ember. A kórház egyik orvosa megkért, hogy vizsgáljam meg azt a . páciensét, aki egy súlyos műtét után erősen zaklatott idegállapotban, kiáltozva tért magához az altatásból. Az aszszony a műtétet végigaludta, még a lélegzését is az altatóorvos szabályozta. A műtét alatt bizonytalanná vált a beteg vérnyomása, és zavarokat észleltek a szívritmusában. A beteg a műtét alatt a testén dolgozó sebészek fölött lebegett. Alaposan megrémült, amikor a vérnyomása és a szívritmusa rendellenessé vált. Az altatóorvos hangjában érzékelte a riadalmat, ezért odament hozzá, és beleolvasott a feljegyzéseibe. Amikor magához tért az akutszobában, páni félelem fogta el – mesélte nekem később – azok miatt a rendellenességek miatt, amelyekről a kórlapból olvasott a műtét alatt. A beteg az egész beavatkozás során eszméletlen volt. de ébren se láthatta volna a kórlapot, ugyanis az aneszteziológus a fejénél ült, jó egy méter távolságban a műtőasztaltól. Egy közeli kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvos egy könyvdedikálás alkalmával több mint fél órán át állt sorba, hogy elmesélhesse nekem a történetét. Egyik betegét méhcsipés érte, és szervezetében anaphylaxiás sokk alakult ki. Ez az allergiás reakció a vérnyomás radikális zuhanását eredményezi, és esetenként akár halált is okozhat. A sürgősségi osztályon heroikus küzdelmet folytattak az asszony életéért, az or102

vosban azonban az a meggyőződés alakult ki. hogy betege hamarosan meghal. A páciens később elmesélte, hogy mikor a hordágyon begurították a kórházba, a teste mellett lebegett. Végighallgatta és később felidézte a sürgősségi osztály személyzetének vitáit, az utasításokat, a káromkodásokat, a reménykedést, az, aggódást. „Látta” az arcukat, a ruházatukat, azt is látta, hogy ki mivel foglalkozik éppen, holott közben kómában volt. Csodálatos módon felépült, az orvos később igazolta az elhangzottakkal és a történtekkel kapcsolatos emlékeit: ezek némelyike másik helyiségben zajlott, mint ahol a beteg tartózkodott. Oly sok orvostól hallottam ilyen és hasonló történeteket a betegek halálközeli és testen kívüli élményeiről, hogy tisztán orvosi vagy élettani alapon nem tudom megmagyarázni őket. Magasan képzett, kiváló egyetemeken végzett, logikus gondolkodású, szkeptikus orvosokról van szó, akik mindannyian azt állították, hogy eszméletlen betegeik elhagyták testüket, és tőlük távol végbemenő dolgokat „hallottak”, „figyeltek meg” Ma már nem hiszem, hogy ez ritka eset volna. Csak éppen a betegek nagy része nem szívesen mondja el orvosának az ilyesmit, attól tartva, hogy az orvos hallucinációnak minősíti az élményt, vagy esetleg őt tartja zavarodottnak. Minek kockáztatni? És az orvosok miért vállalnák a kockázatot, hogy megszólaljanak az ügyben? A legtöbb pszichiáter még attól is fél, hogy a regresszióval kapcsolatos tapasztalatait nyilvánosság elé tarja. Pszichiáterek százai, pszichológusok, szociális dolgozók. hipnoterapeuták, ápolási osztályok dolgozói és más terápiával foglalkozó emberek ezrei hívtak már telefonon vagy kerestek meg levélben, hogy beszámoljanak róla: az utóbbi öt-tíz, olykor húsz esztendeiben előző életekbe való regressziókat hajtottak végre „a bezárt rendelőben”, vagy „szigorúan titokban, a kollégákat sem beavatva”. Több ezer eset, értékes részletek, adatok, tények tömege rejlik itt. Klinikai beszámolók, amelyek nagy része kutatható, igazolható. Rengeteg további bizonyíték! A levelek részletes ismertetést adnak a felidézett előző életekről; a páciensek neveket, dátumokat, mindenféle részletet említenek, más városokról, országokról, földrészekről adnak leírást. Néhány beteg megtalálta „régi” nevét olyan település irattárában, amelyről ebben az életében még csak nem is hallott, nemhogy megfordult volna ott. Volt aki a saját sírkövére is rábukkant. A nyilvánosság vállalásának rendkívül nagy a veszélye. Az orvosok attól tarthatnak, hogy jó hírüket, nehezen felépített praxisukat, családjuk biztonságát, társadalmi helyzetüket teszik ezzel kockára. Meg tudom érteni, ha nincs bátorságuk hozzá. Én magam is évekig tétováztam, mire rászántam magam, hogy publikáljam megfigyeléseimet. Ezek a megfigyelések azonban tökéletesen hihetőek, így az orvosoknak megvan a lehetőségük, hogy saját tapasztalataikkal alátámasszák az igazságot. Ha megteszik, emberek millióinak tesznek szolgálatot, beleértve saját magukat is. A halálközeli és testen kívüli élményekkel kapcsolatos igazságok, a „csodálatos gyógyulások, az előző életekből való emlékek, az életregressziós terápiák nyilvánosságra hozatala ugyanolyan fontos, mint a „hagyományos” orvosi kutatásokra vonatkozó információk közzététele. Minél többet tudunk, annál több emberen segíthetünk. Ráadásul ezeknek az igazságoknak a megismerése által maguk az orvosok is boldogabbak, elégedettebbek lehetnek, személyes és szakmai életük is kiteljesedik. Én már tudom, hiszen átéltem. Az orvosoktól származó történetek többsége halálközeli és testen kívüli élményekről szól. Előző életekből származó emlékek felbukkanása kevésbé valószínű. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen az orvosok gyakran súlyos betegségben szenvedő páciensekkel foglalkoznak. A gyógyulás azonban, akár halálközeli, akár testen kívüli élményről, akár előző életekből származó emlékek felidézéséről van szó, minden esetben hasonló. A betegek azt tapasztalják. hogy életük kedvező irányba fordul, a fizikai és lelki javulás rendkívüli mértékben felgyorsul. 103

Az. ilyen élmények közös mozzanata, hogy a tudat a fizikai testtől, az agytól függetlenül létezik. A tudat a fizikái testből való kilépés után kitágul. A színek, a hangok elevenebbé válnak. A lélek útjának célja világosabban kirajzolódik. Egyértelműen megnyilvánul az ember spirituális lényege, ezekben a pillanatokban megértjük, hogy végtelen bölcsességgel, szeretettel és együttérzéssel felruházott, halhatatlan lények vagyunk. A test és a lélek kapcsolata elválásuk ideje alatt paradox módon megerősödik. A gyógyulás úgy megy végbe, hogy a tudat akaratlagosan energiát küld a testnek azokra a tájaira, amelyek megerősítésre szoruInak. Több ázsiai kultúra – például a kínai, a japán és a koreai – évszázadokon át tanulmányozta testünk gyógyító energiájának áramlatait. Felhasználták ezeket az energiákat, feltérképezték az energia áramlásának útvonalait, erősségét. A kínaiak ezt az energiát csinek, a japánok kinek nevezik. Ezekben a kultúrákban kinevelődtek a test és lélek kapcsolatának szakemberei, és nekem abban a szerencsében volt részem, hogy közülük néhánnyal együtt dolgozhattam. Két ízben nyílt alkalmam, hogy regressziós hipnózist végezzek a kínai anyaországban élő orvosokkal. Mindketten az energiával végzett gyógyítás szakemberei voltak. Az első a New York-i Egyetem fizikai intézetében végzett kísérletsorozat alanya volt. Az egyetem engem kért fel a kapcsolatteremtésre, mert Kínában akkor már ismert orvos voltam, könyveim nagy példányszámban keltek el. Tolmáccsal dolgoztunk, mert a kínai orvos nem beszélt angolul. Szerette volna tudni, hogy az én technikám hasonlít-e ahhoz, amit fiatal korában a mesterétől tanult, fölvetette tehát, hogy próbálkozzunk meg egy regresszióval. Mély hipnózisba merült, és érdekes emlékeket hozott vissza valamelyik előző életéből. Később megjegyezte, hogy technikánk valóban nagyon hasonló. Aztán megkérdezte, én is láttam, átéltem-e az ő regressziós emlékeit, mintha együtt néztük volna ugyanazt a filmet a moziban. – Nem – feleltem. – Néha támadnak ugyan előérzeteim, mintha megsejteném, hogy valami történni fog, de azt, hogy mi zajlik le a páciens tudatában, nem látom. – Kár – mondta a tolmács révén. – A mesterem látta. A másik alkalommal egy híres kínai orvosnő látogatott meg Miamiban, és bámulatos bemutatót tartott a Csi Gong gyógyítási technikából. Cserébe életregressziót kért, én pedig beleegyeztem. Ő sem beszélt angolul, a tolmács elkísérte. Nagyon mély transzba merült. Perceken belül már egy száz évvel ezelőtti életében. San Franciscóban találta magát, és a regresszió alatt folyékonyan beszélt angolul. A tolmács gyakorlott profi volt, egy szempillantás alatt átváltott, és felém fordulva kínaira fordította az elhangzottakat. Egy pillanatig nem értettem, aztán szóltam neki, hogy ez fölösleges. Arcára kiült a döbbenet – csak akkor fogta fel, hogy mi történik. Jól tudta, hogy az orvosnő egy árva szót sem tud angolul. A pszichoanalízis és a többi analitikus jellegű pszichoterápia a végét járja. A technikák elavultak, lassúak, nem elég hatékonyak. A nyelvezet betokosodott, formálissá, hajlíthatatlanná vált. A mai pszichoterápiában már nincs élet, csak egy áporodott, monolitikus rendszer van, amely egyre csak porosodik. Nem alkalmas elég nagy számú kezelésre, különösen nem egyesével. És még akikhez elér ez a megkopott, gyötrelmesen lassú, hideg és barátságtalan terápia, azokon sem segít. A hagyományos kezelés csupán annyit tesz, hogy egyik neurózis helyébe beültet egy másikat. A siker mércéje a kívülről látszó „működés”, nem a belső béke és elégedettség. Nem cél sem az egyéni, sem a társadalmi változás. A gazdasági széthullás is nyilvánvaló. Az emberek nem engedhetik meg maguknak heti négy-hat alkalommal az ötvenperces órákat, három vagy akár tizenöt éven keresztül.

104

A legtöbbnek heti egy alkalomra sem telik, a biztosítók pedig drasztikusan csökkentik a támogatást. Freud és tanítványai hatalmas szolgálatot tettek az elme működésének megértésében, a tudattalan felfedezésében, a gyermekkori szexualitás megismerésében és az álomfejtésben, de a pszichoanalízisnek nincsenek spirituális gyökerei, nem is képes felszabadítani az ember spiritualitását. Maga Freud talán nem is hitt abban, hogy elméletei végérvényesek, de a követői kőbe vésték őket. Jung eltávolodott a többiektől, és megelőzte korát. Ő a rejtelmes, spirituális, természetfölötti dolgokhoz értett, de csupa kőfaragóval volt körülvéve. A pszichoanalízis és a hozzá kapcsolódó hagyományos pszichoterápiás eljárások egyik nagy hibája az ego megjavításának felfogása. Az ego az „én”, a végrehajtó funkció, az emberi személyiségnek az a része, amelynek be kell illeszkednie és el kell boldogulnia a mindennapi életben. Ez a mi közönséges, „hétköznapi' elménk A hétköznapi elme logikus, racionális, elöntéseket hoz, használja a gondolkodást és az emlékezetet, terveket készít és aggodalmakat táplál a jövőre nézve, és a múltba tud merengeni. Folyton ítéleteket alkot, gondolatokat ültet a fejünkbe, átértékeli a múltat, és „Mi lett volna, ha…?” jellegű kérdéseket tesz fel. A legtöbb pszichoterapeuta sajnos folyamatosan a sérült ego megjavításán iparkodik. Szerintük az. egót serülések érik a szigorú, szerepükre alkalmatlan szülők, a gyerekkori traumák, a gyermek korlátozott fizikai képességei stb. miatt. Ezek a terapeuták ezért mindig az egót ápolják, dédelgetik, olykor ormótlan méretűre növesztik. Holott valójában azt kellene megtanulnunk, hogy miként lépjünk túl az egón. De hát nem fogunk ettől szétesni? Hogyan lehetnénk képesek életben maradni és működni az én, a hétköznapi elme irányítása nélkül? A válasz nagyon egyszerű. A hagyományos terápiák hívei szerint az elsődleges cél a működés – holott a belső béke, az öröm fontosabb. Ha egyre kevesebbet törődnénk azzal, hogy „működjünk”, hogy beilleszkedjünk ebbe a beteg társadalomba, hogy tulajdonra tegyünk szert, ha többé nem aggódnánk amiatt, hogy mit gondolnak rólunk mások, szép fokozatosan megnövelhetnénk önmagunkban az örömre való képességet. Elménk a múlthoz és a jövőhöz béklyóz bennünket. Egónk a folyamatos szorongás, az elemezgetés, a tépelődés által megakadályozza, hogy a jelenben éljünk, hogy kizökkenjünk a megszokott, régi kerékvágásból. Hogyan is tudnánk a dolgokat a maguk jelenlegi valóságában érzékelni, ha régi beidegződéseink, feltevéseink, előítéleteink, elfogultságaink és részrehajlásunk folyamatosan utunkban áll? Önmagunk és a világ megmentése érdekében féken kell tartanunk az egót. A pszichoanalízis lényegileg spiritualitásellenes, steril tudományág. Semmit sem mond a halhatatlanságról, a fizikai halált túlélő lélekről, az élet valódi értékeiről. Megtorpan, még mielőtt az igazi kérdéseket feltette volna. Amikor pedig működik, akkor is csak azért működik, mert a terapeuta igazán együtt érző módon kötődik a pácienshez. A kapcsolatuk az, ami gyógyít. A biológiai pszichiátria is gyakran alatta marad a kívánalmaknak. Az új gyógyszerek, amelyekkel a depressziót, a hangulatingadozásokat, a pszichotikus állapotokat szokták kezelni, csupán eszközök egy cél elérésében, nem pedig a célt jelentik. Túl sokan vannak az olyan pszichiáterek, akik felírják a gyógyszert, és nem tesznek semmi egyebet. Ez szörnyű pazarlás. A gyógyszerek arra szolgálnak, hogy a beteg kezelhető legyen a pszichospirituálís terápiával, amelynek követnie kellene a gyógyszeres kezelést. Ha a terápia elmarad, a kezelés lényege marad el. Akad elég gond a „segíts magadon” jellegű könyvekkel is, amelyek százával sorakoznak az otthonok polcain. Jó lenne, ha a kezelés olyan ripsz-ropsz megvalósítható lenne, de sajnos nem ez a helyzet. Boldog, elégedett, örömteli állapotot elérni igencsak nehéz. Az pedig, hogy ha már elértük, ezt az állapotot tartósan megszilárdítsuk, még komolyabb feladat. 105

Nem könnyű kikerülni a régi kerékvágásból. A belső kutatás, önmagunk tökéletesebb megértése, a kellő távlatból való, független szemlélet kialakítása nehéz feladat, türelmet és sok gyakorlást igényel. Az út fáradságos és hosszú, de bőven megéri. Igazán boldognak lenni annyit tesz, hogy az. ember érti az életet és a halált, természetévé vált a szeretet, a megbocsátás és a spiritualitás. A befelé fordulás, a meditáció, a szeretettel végzett szolgálat, a gondoskodás, a jótékonyság – ezek mind egy-egy lépést jelentenek az úton. Az önmagunk és mások iránti megbocsátás, az erőszakmentesség gyakorlása, a jó cselekedetek, a harag, a félelem, a kapzsiság, az önzés, a gőg felszámolása – ezek a további lépések. Sok terapeuta nem hajlandó regressziós kezelést végezni, és különösen előző életeket megcélzó regresszióra nem kaphattak. Számos klinikus újra és újra igazolja, hogy megdöbbentő gyakorisággal következik be testi és lelki javulás, a tünetek enyhülése, sőt teljes gyógyulás. Akár egyetlen ülés kell hozzá, akár tíz, a regressziós terápia eredményei tartósak, és az egész életre kihatnak. A klinikai javulást gyakran spirituális gyarapodás, bölcsesség, belső béke kialakulása kíséri. Szerintem két fő oka van annak, hogy az orvosi és pszichoterápiás intézményrendszer még mérlegelni sem hajlandó ezt az aránylag gyors, olcsó és biztonságos módszert, nemhogy elfogadni. Az első ok a félelem. A második a pénz. Mindenki tudja, hogy az ismeretlentől való félelem mennyire be tudja zárni az emberek tudatát. Még ésszerű mértékű kockázatot sem hajlandók vállalni, ha valami újdonságot kellene kipróbálniuk. Az a terapeuta, aki fél az új technikák elsajátításától annak ellenére, hogy ezek hatékonyabbak, gazdaságosabbak és gyorsabbak, mint az eddigiek, a betegének is és önmagának is rossz szolgálatot tesz. A félelem a segítségnyújtási ösztönt is eltorzítja. Felmerül a logikus kérdés: miért félnek? A pénz kérdése annyiban vetődik fel, hogy ennek a módszernek igen gyors és tartós a hatása. Ijesztő gondolat, hogy a lelki egészség helyreállítása üzletté silányult, de mégis ez a helyzet: a kevesebb terápiás ülés és a ritkább visszaesés kevesebb dollárt hoz a konyhára. A spirituális pszichoterápia alkalmazásával járó öröm és boldogság bőven ellensúlyozná a gyógyítókban és a betegekben meglévő félelmeket. Mint említettem: a holisztikus és alternatív gyógyítási technikák betörnek a hagyományos egészségügy falai közé, és új életerővel töltik fel az elöregedett rendszert. Egyre több helyen elfogadottá válik a csontkovácsolás, a hipnotikus gyógyítás, az akupunktúra, a gyógynövények alkalmazása, a bioenergetika, a meditáció, a jóga, a masszázs meg a többi vagylagos megoldás. Végül a hagyományos orvosi modellek és a kiegészítő megoldások együttese fogja lehetővé tenni az orvosi szakma számára, hogy az egész embert gyógyítsák: a testét, tudatát és a szellemét egyaránt. Ez a frissítő áramlat nem hurrikán, hogy egyszerűen elsöpörje a régit. Arra van szükség, hogy az egész emberrel foglalkozó holisztikus és a hagyományos módszerek harmóniába kerüljenek, lehetővé váljék az egyes betegek tüneteihez, illetve szükségleteihez szabott egyéni gyógyító programok kidolgozása. Ha a gyógyítók – legyenek bár a hagyományos vagy bármelyik másik iskola hívei nyitottak maradnak a többi technika iránt, ha a gyógyítás művészetét együttérzéssel, tehetséggel és odaadással gyakorolják, és – ami a legfontosabb – ha a testtel együtt a szellemet is gyógyítják, akkor örvendhetünk majd valóban tökéletes egészségnek.

106

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Tanítók

Azt is meg kell tanulnunk, hogy ne csak azokkal az emberekkel foglalkozzunk, akiknek, a rezgése ugyanolyan, mint a miénk Természetes, hogy azokhoz vonzódunk, akik ugyanazon a szinten állnak, mint ahol mi vagyunk. Ez azonban nem helyes. Azokhoz is oda kell menni, akiknek a rezgése nem harmonizál a miénkkel. Lényeges, hogy ezeknek az embereknek szintén segítséget nyújtsunk. Az út odabent halad Ez a nehezebbik út, a fájdalmasabb utazás Saját tanulásunkért mi magunk viseljük a felelősséget. Bölcs tanítók járnak közöttünk, akik megmutatják nekünk az utat, hogy könnyítsenek terheinken a spirituális úton. Sajnos sok a hamis próféta. Akár a gőg, akár az ego, a kapzsiság, a bizonytalanság vagy más, önző erő hajtja őket, tanítóként vagy guruként állnak az emberek elé. Megmondják, mit tegyünk, holott nekik maguknak sejtelmük sincs róla. Veszedelmes az ilyeneket követni, de ha egyszer szeretetteljes, nyitott emberek vagyunk, hogyan választhatjuk szét a tiszta búzát az ocsútól? Az igaz tanítót úgy különböztethetjük meg a hamistól, ha a belső hangot, intuíciónkat követjük. Igaznak érezzük a tanításokat? Szeretetre, együttérzésre, erőszakmentességre tanítanak? Segítenek megszabadulni a félelemtől? Egyenlőnek mutatnak-e minden csoportot, minden embert, mint a sorsuk útján járó lelkeket? Szólnak-e arról, hogy senki sem különb a másiknál, hogy mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk? És beismerik-e. hogy jóllehet meg tudják mutatni az utat, de nem képesek senkit sem „eljuttatni a spirituális kiteljesedésig? Hiszen a célt mindenkinek magának kell elérnie, végtére is a hazafelé vezető út benső út. A guruktól módszereket, technikákat tanulhatunk. Segíthetnek abban, hogy jobban értsük az életet, a halált, a spirituális síkokat. Segíthetnek a félelem és az akadályok eltávolításában. Megmutathatják az ajtót, de belépni nem léphetnek be helyettünk. A mennyei birodalom valóban létezik a bensőnkben, minden öröm és boldogság csak belőlünk magunkból fakadhat. Senki más nem fog a segítségünkre sietni. Miközben megtapasztaljuk az igazi szeretetet, és megvilágosodottá válunk, mi magunk „váltjuk meg” magunkat. A hetvenes évek elején volt egy csodálatos komikus, Flip Wilson, akinek egyik színpadi figurája, bizonyos Geraldine. ha valami „bűnös”vagy önző dolgot cselekedett csípőre tett kézzel megállt, és kijelentette: „Ezt az ördög műveltette velem!” Gyönyörű kivetítés. Igen vonzó a gondolat, hogy tetteinkért nem mi vagyunk felelősek. Szerfölött kényelmes, ha külső erőt hibáztatnak.

107

Vannak, akik a sorsot szapulják. Jóllehet az életünk előre meghatározott pályán halad, cselekedeteinkért nem a sors felelős Ugyanúgy, ahogy teljes felelősséget kell vállalnunk viselkedésünk negatív, ártalmas mozzanataiért, a pozitív, szeretetteljes mozzanatok is a mi számlánkra íródnak Senki inas nem végezheti el helyettünk. Az ördög nem árthat nekünk, és végső soron a guruk sem képesek megmenteni bennünket. Seattle-ben tanítottam éppen, amikor ott járt a nagyszerű tudós és misztikus, Jean Houston is. Meghallgattam az előadását. Arról beszélt, milyen veszélyekkel jár, ha vakon követünk egy gurut. – Ne feledjék – mondta Jean – . a G-U-R-U szó, ha kibetűzzük, ezt a mondatot adja: „Gee, you are you.” (Jé, te te vagy!) Jót mulattam magamban, mert a Vanity Fair magazin másnap megjelent számában engem neveztek így: „a floridai guru” Egy este, amikor munkatársaim már mind hazamentek, és a rendelő elcsöndesedett, mély meditációba merültem az alkonyatban. Kiábrándítóan ért véget a nap, és az évek során megtanultam, hogy egy csöndes helyen, naplemente táján végzett meditáció mindig megnyugtat. Aznapi utolsó páciensem, egy középkorú hölgy, sikertelenül próbálta felidézni előző életeiből származó emlékeit. Még az ellazulás, a tudat mélyebb szintjének elérése is nehezen ment neki. A relaxációs gyakorlat egy bizonyos pontján mindig nyugtalanná vált, visszatért az éber tudatállapotba, és könyörgött, hogy segítsek mélyebb szintre jutnia. Ez az asszony szenvedélyesen olvas, temérdek metafizikai tárgyú könyvet és cikket olvasott már. Részt vett számos New Age szemináriumon és csoportfoglalkozáson. Könyvekből és szemtanúként is jól ismerte mások élményeit, de ezen a téren nem rendelkezett saját tapasztalatokkal. Görcsös igyekezettel törekedett arra. hogy neki is legyenek ilyen élményei. Az utóbbi időben több könyvet olvasott Szai Babáról, a híres indiai spirituális tanítóról, és azt fontolgatta, hogy elutazik hozzá Indiába. Talán a guru majd segít túllendülnie a holtponton. A csöndes estében meditálva üzenetek és képek áradtak a tudatomba; azonnal tudtam, hogy neki, csalódott páciensemnek szólnak. „Nem az a dolgunk, hogy kövessük Szai Babát – szólt az üzenet –, hanem az, hogy Szai Babává váljunk Türelmesen vártam a folytatást. „Szai Baba a cselekvő szeretet, és nekünk magunknak is cselekvő szeretetté kell válnunk.” Ekkor látomásszerű képek jelentek meg előttem, kaleidoszkópszerűen változékony jelenetek páciensem előző életeiből. Sok esetben kolostorban láttam őt, és világossá vált előttem, mi okozza a patthelyzetet. Páciensem sok életét élte zárdában, kolostorban. Elsajátította a befelé fordulás, a mély meditáció művészetét. Jelenlegi életében azonban a valóságos világban kell élnie, valódi emberek között, akik problémákkal küszködnek, és az a dolga, hogy segítsen nekik. Látható, érzékelhető módon kell kinyilvánítania szeretetét, együttérzését. Leblokkolta önmagában a meditációra való képességet. Különben visszazökkent volna a régi kerékvágásba, az önmagában való elmerülésbe, és elhanyagolta volna mostani életcélját. Működését nem a külvilágban fejtette volna ki. Amikor az asszony legközelebb fölkeresett, elmondtam ezt a meditációs élményt. Azonnal megkönnyebbült, mintha óriási terhet vettem volna le a válláról. Megtudta: nem vallott kudarcot, egyszerűen csak a választott útra irányítja önmagát. A mindennapi mély meditációval kapcsolatban más álláspontra helyezkedett: „Ezt már 108

csináltam, jól ismerem.” Ehelyett hozzáfogott, hogy a szegényeket, a hajléktalanokat segítő önkéntes programokban vegyen részt, és jótékony célú gyűjtéseket szervezzen. Boldogabb lett, mint ebben az életében valaha A sors iróniája, hogy miközben egyre lelkesebben folytatta a társadalmi munkát, meditációra való képessége is kezdett visszatérni. Kiegyensúlyozottá vált, így a vele való munkám természetes módon véget ért. „Nem az a dolgunk, hogy kövessük Szai Babát, hanem az. hogy Szai Babává váljunk.” Idővel minden megvilágosodik előtted. Addig azonban meg kell emésztened mindazt a tudást, amit mostanáig kaptál. Évekkel ezelőtt egy hatalmas New Age gyűlésen tartottam előadást Los Angelesben. Közel negyvenezer ember jelentkezett és fizette ki a belépti díjat, hogy az óriási hangfalakból meghallgassa az előadók sokaságát, akik között egyetemi tanárok, elismert tudósok éppúgy voltak, mint talmi portékájukat kínálgató szerencsevadászok. Fizikusok és szektavezetők tolongtak mindenfelé. A magam részéről nagy zavarban voltam. Hogyan tehetnék különbséget közöttük? Mivel ellenőrizhetném a hitelességüket? Úgy éreztem, meg kell védelmeznem azt a negyvenezer embert. Először is könnyed mozdulattal elvetettem azokat az előadókat, akik más galaxisokról érkeztek. Másodjára a „channeling” művelőinek 95 százalékát, akik vagy a saját tudatalattijukkal társalogtak, vagy tudatosan fabrikáltak a „túlsó oldalról” kapott üzeneteket. Harmadszor: elhanyagolhatónak ítéltem a csarnokban felállított standokon árusított több tonna kristályt. Viszont a zene kellemes volt, és az emberek rendkívül barátságosak. Sok előadáson és műhelymunkán vettem részt. Az előadók némelyike szenzációs volt, elsősorban a tudósok – nekik nyilvánvalóm volt mit tanítaniuk. Akadtak azután szép számmal borzasztóak is. Ahogy hallgattam az előadásokban elhangzó, hajuknál fogva előrángatott elméleteket, amelyeket semmiféle kutatás vagy bizonyíték nem támasztott alá, megpróbáltam felmérni, hogyan fogadja ezeket a közönség. Nagy bánatomra sokan csak bólogattak, gondolkodás nélkül elhitték ezeket az agy rémeket. Annak a negyvenezer embernek a nagy többsége azért jött el ide, mert szerette volna valamivel gazdagítani az életét. Sokan a saját paranormális, megérzéses élményeikre kerestek megerősítést. Új élményekre, új felismerésekre vágytak Gyarapodni akartak. Serkentő hatásokat kerestek. Arra törekedtek, amire mindenki: az öröm és a béke felé vezető utat igyekeztek megtalálni. A legtöbben azonban a tudatos, kritikus elméjüket nem hozták magukkal. Szerettem volna megszólítani mind a negyvenezer hallgatót. Azt akartam mondani nekik: ne kívül keressék a válaszokat, ne vásároljanak „instant” megoldásokat, azonnali gyógymódokat. Azt akartam mondani: nézzenek önmagukba. Most, ezúton teszem közzé azokat a tanácsokat, amelyeket annak a negyvenezer embernek szerettem volna elmondani, aki változtatni akart az életén. Gyakorolják a spiritualitást! Szánjanak több időt imádkozásra, adakozásra, mások megsegítésére, a szeretet megnyilvánulásaira. Csatlakozzanak önkéntes segítségnyújtókhoz, gyakorolják a nagylelkűséget, a szeretetet. Szabaduljanak meg a gőgtől, az egótól. az önzéstől, a haragtól, az önvádtól, a hiúságtól, a törtetéstől. Fordítsanak kevesebb időt a tulajdonszerzésre, az aggodalmaskodásra, a múlttal vagy a jövővel kapcsolatos tépelődésre, ne bántsanak meg másokat, és hagyják el az erőszak minden formáját. Soha ne fogadjanak el egyetlen elméletet sem anélkül, hogy megforgatták volna ösztönös bölcsességük fényében.

109

Elősegíti-e az az elmélet a szeretet, a gyengédség, a béke, az egység kibontakozását? Vagy az elkülönülést, a megosztást, a gyűlöletet, az önzést, az erőszakot támogatja? Halhatatlanok vagyunk. Azért jöttünk ide, hogy tanuljunk, gyarapítsuk bölcsességünket, és Istenhez váljunk hasonlatossá. Amit itt megtanulunk, halálunk után magunkkal visszük. Semmi egyebet nem vihetünk magunkkal. Ilyen egyszerű A mennyország birodalma bennünk található. Ne keressük a gurukat, inkább önmagunkat találjuk meg. Hamarosan hazatalálunk.

110

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Látnokok, médiumok

A spirituális állapotban sokkal gyorsabb a tanulás mint a fizikai állapotban. De mi választjuk meg, hogy mit akarunk megtanulni. Ha vissza kell térnünk, hogy egy kapcsolatot feldolgozzunk, akkor visszatérünk. Ha befejeztük, akkor továbblépünk. Aki spirituális alakban van. az is érintkezhet kívánsága szerint azokkal, akik a fizikai valóságban tartózkodnak. De csak akkor, ha ez nagyon fontos… ha olyasmit kell közölnie velük, amit mindenképpen tudniuk kell Olykor meg is jelenhetsz az illető személy előtt., abban az alakban, ahogyan életedben ismert. Máskor csak szellemi kapcsolatba lépsz vele. Néha az üzenet titokzatos, de az illető többnyire jól tudja, mire vonatkozik. Felfogja, hogy ilyenkor tudat kapcsolódik tudattal. Páciensek ezreivel végzett munkám, tapasztalataim és a világ legtehetségesebb médiumainak némelyikével végzett kutatásaim nyomán úgy látszik, nem vagyunk egyedül a világmindenségben. A mi fizikai dimenziónkon túli, „láthatatlan” világot különféle fejlettségű és képességű szellemek sokasága népesíti be. Némelyiküknek igen magas a fejlettségi szintje, másoké kevésbé. Egyesek itt éltek a Földön, és éppen a két földi élet közötti átmeneti állapotban vannak. Mások már „végeztek”, és nem kell visszatérniük, csak akkor, ha segíteni akarnak az embereknek. Ismét mások egyáltalán nem éltek a fizikai világban, csak a túlsó oldalról segítenek. Hogy szellemeknek, angyaloknak vagy segítőknek nevezzük-e őket. az mindegy. Létezésükről rengeteg elszórt történet szól, a bizonyítékokat a legkülönfélébb kultúrákban, vallásokban évszázadok óta gyűjtik. A csecsemők, a kisgyermekek gyakran érzékelik is a szerető szellemek, energiák jelenlétét, ám az ő kapcsolatteremtő képességük még nem elég fejlett. Mi, felnőttek inkább nem hiszünk az ilyesmiben, és az effajta jelenségek érzékelését merő fantaziálásnak ítéljük. Holott az, amit a gyerekek érzékelnek, nagyon is valóságos. Amikor meghalunk, és elhagyjuk fizikai testünket, arra a tudatszintre lépünk tovább, ahol a legkényelmesebben tartózkodhatunk. Minél több szeretet és bölcsesség van bennünk, annál fejlettebbek leszünk a túlsó oldalon is. Ma is mindig meglep, mennyire egybecseng mindaz a tudás, amit a pácienseim a mély meditáció vagy hipnózis állapotában közölnek velem. A középiskolából kimaradt műtős és az atomfizikus, az ügyvéd és a hivatásos sportoló szinte tökéletesen ugyanazt mondja, ha a spirituális síkokról vagy a földi céljainkról beszél. Élményeiket ez teszi hitelessé.

111

Itt ismét hangsúlyoznom kell, hogy megfigyeléseim a klinikai gyakorlatból származnak, és sok száz páciens tapasztalatára támaszkodnak. Ilyen erős hasonlóságot mutató és ekkora tömegű egybeesés a statisztika szempontjából is meghatározó jelentőségű. Egyes embereknek rendkívüli tehetségük van a spirituális forrásból származó tudás közvetítésében. Az egyik ilyen példa Edgár Cayce. akinek munkásságát alaposan tanulmányozták, feldolgozták. Mindannyian hallottunk már a híres keleti látnokokról – ilyen például Paramahansa Yogananda –, csakhogy hasonló képességekkel megáldott emberek a nyugati világban is élnek. Abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam néhánynyal közülük, és kétszeres szerencsének tartom, hogy az ő munkásságuk alátámasztja az én pácienseim élményeit, beszámolóit. Tapasztalataim kiértékeléséi a pszichiátriában gyakorlott elmém végzi. Az analitikus megközelítés tökéletesen összefér a nyitottsággal. Döbbenetes képességű emberekkel is találkoztam, de megismertem olyanokat is, akiknek tudása korlátozott vagy nem is létezik. AZ emberekhez hasonlóan a szellemek is sok szinten helyezkednek el. Az alacsonyabb szintekről félrevezető vagy éppen ártalmas üzenetek érkezhetnek, és általában olyan emberek fogadjak ezeket, akiknek médiumi képességei korlátozottak vagy spirituális tekintetben nem elég fejlettek. A magasabb szinten tartózkodó szellemek a jelek szerint csak a magasabb spirituális fejlettségű emberek számára hozzáférhetőek, és/ vagy azoknak, akiknek a szándéka makulátlan, akiknek nem az a céljuk, hogy mások rovására jussanak előnyhöz. Ha az ember olyan látnokkal vagy bölcs tanítóval találkozik, akinek vezérlő elve, hogy a megértéshez segítse, gyógyítsa és segítse a többi embert spirituális útján, akkor ez a találkozás mélyreható változást idézhet elő a tudatában. Másként kezdi látni a világot, tele lesz láthatatlan segítőkkel, a szeretet frissítő energiája árad felé mindenhonnan. Az ember önkéntelenül, magától is átélhet ilyen sorsfordító élményeket. Álmok, déjá vu élmények, a váratlanul jelentkező látnoki képesség vagy egyéb paranormális események (beleértve a halálközeli élményeket is) egy szempillantás alatt ráébreszthetik a valóságra. A meditáció fokozhatja annak valószínűségét, hogy ez bekövetkezik.I Mi, emberek hajlamosak vagyunk rá, hogy elfelejtsük – de legalábbis kimagyarázzuk, lekicsinyeljük – azokat az élményeket, amelyeket „valószerűtlennek” vagy „felfoghatatlannak” ítélünk. Sőt megengedjük, hogy „logikus” elménk eltávolítsa az esetből a spirituális tartalmat. Valaki azt mondta egyszer, hogy a véletlenek Isten ujjlenyomatai. Nem tudok elég sok emberrel regressziót végezni, és annyi terapeutát sem tudok kiképezni, hogy a világon mindenkinek jusson. Azt azonban megtehetem, hogy megosztom olvasóimmal ezeket az igaz történeteket, élményeket, hogy ismét emlékeztessem önöket spirituális származásunkra meg arra a tengernyi szeretetre és segítő energiára, amely állandóan bennünk és körülöttünk zsong. Egyes keresztény misztikusok azt tanították: az ember fizikai lény, akinek időnként spirituális élményei vannak. Éppen fordítva: az ember spirituális lény, aki éppen fizikai élményeket szerez. Ahogy egyre mélyebbre jutottam az emberi elme és a tudat határainak feltérképezésében, találkoztam rendkívüli képességű emberekkel is. Egyesek hozzájuthattak olyan ismeretekhez is. amelyeket pusztán az öt érzékszerv segítségével lehetetlen lett volna megszerezni. Mintha egy további, hatodik érzékszervük lett volna, valami belső tudás vagy intuíció, és az így szerzett információ igen gyakran nagyon pontosnak bizonyult. Mások médiumi képességgel voltak megáldva: azzal a tudással, hogy a „másik oldalon” tartózkodó lényektől származó üzeneteket felfogjanak és továbbítsanak; az üzenetek forrása lehet valamely útmutató szellem, elhunyt hozzátartozó vagy bármely más tudat, amely a test és az agy szokásos határain kívül tartózkodik.

112

Az igazán tehetséges emberek nem szorulnak arra, hogy csaljanak vagy trükkökhöz, bűvészmutatványokhoz folyamodjanak. Az ilyenek képességei valóságosak. Másfelől viszont a látnokok és médiumok világa tele van szélhámosokkal, csalókkal, sarlatánokkal. Roppant fontos, hogy képesek legyünk megkülönböztetni az igazít a hamistól- íme, néhány alapszabály 1. Mindenki rendelkezik paranormális képességekkel, intuícióval, méghozzá jóval nagyobb mértékben mint hinné. A médiumtól hallott minden szót alaposan mérjünk meg belső bölcsességünk patikamérlegén. Ha az így kapott információ nem tűnik hitelesnek, valóságosnak, valószínűleg nem is igaz. Mindenki médium. 2. A látnokoktól, médiumoktól származó minden információ szükségszerűen átszűrődik a közvetítő tudatán, mielőtt szavakban megfogalmazódna. Következésképpen a médium tudati folyamatai jelentős torzulást idézhetnek elő az. üzenetben. A torzulás mértéke a médium állapotától függ. A médium is csak ember, még a legtehetségesebb is közvetíthet eltorzított üzenetet, ha személyes problémái, hangulata, gondjai vagy vágyai megzavarják a folyamatot. 3. A szélhámosok rendszerint sok pénzt kérnek, igyekeznek elérni, hogy aki hozzájuk fordul, függővé váljon tőlük és a tanácsaiktól. „Különlegesnek” igyekeznek feltüntetni magukat, akinek olyan képességei vannak, mint senki másnak, igyekeznek gurunak állítani be magukat, akit muszáj követni. Ha ilyen taktika jeleit észleljük, az a leghelyesebb, ha sürgősen továbbállunk. Dél-Amerikában megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy nagy tehetségű médiumok és gyógyítók – akik közül sokan más szakmában keresik meg a mindennapit – gyakran otthonukban látogatják meg a szegényeket, akiknek segítségre vagy gyógyításra van szükségük. Szabadságot vesznek ki a munkahelyükön, maguk fizetik az útiköltséget, és semmit sem kérnek fizetségül a pácienstől. Hetenként-kéthetenként többször is tesznek ilyen látogatásokat. 4. Az igazi fejlődés belső folyamat. A látnók, a médium segíthet abban, hogy az ember – kellő mélységű és mennyiségű – meditációval megtalálja belső bölcsességét, saját médiumává váljék, és ne legyen többé szüksége külső segítségre. Kezdetben akkor is szükség lehet visszaigazolásra egy olyan médium vagy látnok részéről, aki kevés torzítással működik. 5. A médiumi képességek nem járnak együtt szükségszerűen a spirituális fejlettséggel. Tudunk olyan rendkívüli képességekkel megáldott médiumokról, akik igencsak önző, sőt aljas módon viselkedtek. Ne tulajdonítsunk magas fokú spiritualitást indokolatlanul olyan embernek, akiről csak annyit tudunk, hogy különleges, paranormális tehetsége van. Manipulációnak tehetjük ki magunkat, és áldozattá is válhatunk, ha azt hisszük, hogy ha a médium tehetséges, akkor egyszersmind erkölcsös is. 6. Érdemes azt is észben tartani, hogy a médiumok, látnokok túlnyomó többsége nem terapeuta, nem rendelkezik egészségügyi képzettséggel, nem ismeri a gyógyító technikákat. Ne várjuk tehát, hogy tüneteink, szorongásaink, problémáink egy médiummal való beszélgetés után csodálatos módon megszűnnek. Ne várjuk, hogy elhangzik valami, amitől egy csapásra megvilágosodunk, megértjük és magunk mögött hagyjuk gondjainkat. Ilyesmi nem szokott bekövetkezni. Sokéves gyakorlat híján a médiumok többsége nincs felkészülve arra. hogy a túloldalról érkező információt elemezze, értelmezze. Ők csupán közvetítik, átadják az érintettnek. Az így kapott anyag esetleg bepillantást nyújthat egy másik dimenzióba, és beláthatatlanul értékesnek bizonyulhat, de pszichoterápiának akkor sem tekinthető. Ha egy médiumtól olyasmit hallunk, ami nem helytálló, vagy amit kifejezetten rosszulesik hallanunk, gondoljunk arra: az illető nem képzett terapeuta, aki bölcsen és együttérzéssel tud beszélni. 113

A médiumokat is ugyanúgy ítéljük meg, ahogy akárki mást. Életünk irányítását ne engedjük át senkinek. 7. Sokan tisztelik, sőt irigylik a fejlett látnoki vagy médiumi képességekkel rendelkező embereket. Igazi céljainkat azonban nem szabad szem elől tévesztenünk. Azért vagyunk itt, hogy spirituális lényekként fejlődjünk és gyarapodjunk; egyre több szeretetet és együttérzést gyűjtsünk magunkba; eletünkben egyensúlyt és harmóniát teremtsünk; átéljük és megszilárdítsuk a belső békét. Nagyon kevés kivételtől eltekintve senki sem azért jött, hogy híres médium vagy látnok váljék belőle. A spirituális úton való előrehaladásunkkal párhuzamosan bennünk is fejlődhetnek ezek a képességek, de a célunk akkor sem ez. Ezek az élmények csupán szegélyezik az utat, helyenként talán megvilágítják, de nem azonosak a céllal. Évekkel ezelőtt olvastam egy történetet Buddháról és a tanítványairól. Egy csöndes kertben meditáltak, és az egyik tanítvány, aki mélyen elmerült a meditációban, lebegni kezdett. Amikor megérezte, hogy teste fölemelkedik a földről, nagy izgalom vett erőt rajta, és igencsak büszke lett a tudományára. Abbahagyta a meditációt, és odament Buddhához. – Elsajátítottam a levitációt – jelentette be mesterének. – Nagyon szép dolog – felelte Buddha –, de ne engedd, hogy ez megzavarja elmélkedésedet. 8. Vannak emberek, akiket különleges tehetségük képessé tesz arra, hogy szellemekkel érintkezzenek Akárhogy magyarázzuk is a lehetséges módszereket és mechanizmusokat, mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy itt valami valóságos és jelentős dolog megy végbe. Persze ha valaki meghal, és spirituális alakban létezik tovább, ebből még nem következik, hogy mérhetetlen bölcsességre tesz szert. Ugyanez áll a spirituális tanácsadókra és őrzőkre is. Szintjei vannak a hierarchiának, kezdve a tudatlan és bolondos szellemektől egészen az igazán magas szinten álló mesterekig. Mondani sem kell, milyen fontos, hogy tudjuk, kivel van dolgunk, ha valaki tudatlan, oktondi szellemtől származó üzeneteket közvetít, ugyan miért fordítanánk rá figyelmet'' Hogyan tegyünk különbséget?Támaszkodjunk itt is a belső, ösztönös bölcsességre. A magas szinten álló szellemeket arról ismerhetjük meg, hogy üzeneteik tartalma szeretettel van teli és a részletek pontosak. Nemritkán előfordul, hogy ellenőrizhető adatokat közölnek üzeneteik igazolása érdekében.) 9. A médium esetleg jelkép, metafora vagy látomás formájában kaphat üzenetet a másik oldalról. A közlésnek ez a része nagyon pontos lehet. De a következőkben, a jelkép értelmezésében súlyos torzításokat is elkövethet a médium. Előfordulhat, hogy az értelmezés teljesen hamis vagy félrevezető. Egy példa jól megvilágítja ezt. Tegyük fel hogy a médium egy szál rózsát érzékel, ezért felteszi a kérdést az ügyfélnek, hogy van-e kertje, vagy valamilyen szempontból fontosak-e számára a virágok. Az ügyfél tanácstalan. A rózsa pedig valójában utalás az ügyfél elhunyt édesanyjára, akinek Rose (Rózsa) volt a neve. A médium tehát akkor jár el helyesen, ha felteszi a kérdést: .,Az, hogy rózsa-, jelent önnek valamit?” Olykor – különösen ha az üzenet szavakból áll – a médium zavarosnak, .” jósnak” érezheti a közlést, mint amikor egy rádiókészülék nincs pontosan az állomásra hangolva. Ilyen körülmények között félre is értheti a szavakat. Ez az „interferencia” magyarázza, hogy a médiumok miért tesznek fel gyakran eldöntendő kérdéseket a szellemeknek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Az ilyen kérdésre csak „igen” vagy”nem” lehet a válasz, amiből kiderül, hogy pontosan értették, értelmezték-e a kapott jeleket. 10. A tehetséges látnokok, médiumok nagyon sokat segíthetnek nekünk, különösen akkor, ha bepillantást nyújtanak a másik oldalra, és elhunyt szeretteinktől származó üzeneteket közvetítenek. Jóvoltukból megtapasztalhatjuk a halál utáni élet valóságosságát, a lélek 114

halhatatlanságát, megbizonyosodhatunk arról, hogy módunkban áll újra találkozni rokonainkkal, barátainkkal. Útmutatást adhatnak életvezetésünk, értékrendünk tekintetében, vagy annak megállapításában, hogy mi fontos, mi nem. De végül is közvetlenül kell átélnünk mindezt, önmagunkban. Akkor tudjuk majd igazán, ha már benne voltunk. Ha közvetlenül látjuk, halljuk, érezzük eltávozott szeretteinket, akkor tudjuk igazán, hogy elválásunk csak időleges. Ha közvetlenül, a maga elragadó csodálatosságában éljük át a létezés isteni mivoltát, mi is megvilágosodhatunk a bölcsek és a misztikusok útján. Sokféleképpen fokozható az ember paranormális érzékenysége. Hallgassunk ösztönös megérzéseinkre, és bízzunk bennük. Figyeljük meg, milyen gyakran bizonyulnak helytállónak. Jó gyakorlat: ha megszólal a telefon, próbáljuk meg kitalálni, hogy ki hív. Azt fogjuk tapasztalni, hogy elég gyakran eltaláljuk. Ha alkalmunk nyílik, találjunk ki hasonló intuíciós játékokat (például: ha a barátunkat várjuk találkozóra, igyekezzünk elképzelni, milyen színű ruhában lesz). A könyv vége felé található gyakorlatok közül több is – például a pszichometria, az Arcok, az energialetapogatás vagy a vizualizáció – további gyakorlásra ad lehetőséget, hogy fejleszthessük és finomíthassuk látnoki és meg-érzőképességeinket. A gyakorlatok hatására esetleg médiumi képességek is felszínre kerülhetnek. A B függelék két bosszú meditációja is hatékony gyakorlat lehet. A meditáció mibenlétét, művészetét később részletesebben is tárgyalni fogjuk meditáció és a befelé fordulás többi hasonló technikája szintén megnyithatja a túlsó oldalra a csatornákat, lehetővé teheti, hogy az ember közvetlen tapasztalatot szerezzen a lelkispirituális világból. Igen fontos az is, hogy elhatározzuk, nyitottak leszünk a látnoki-médiumi élmények átélésére. Elalvás előtt adjuk ki az utasítást önmagunknak, hogy fogékonyak leszünk a látnoki álmokra, üzenetekre. Kérjük ezek előfordulását, és tapasztalatainkat mindig jegyezzük fel naplónkba.!! A misztikus, látnoki események előfordulásának gyakoriságát az is növelheti, hogy egyre jobban tudjuk, értjük, érezzük önnön spiritualitásunkat. Tudatunk mind könnyebben fogadja el az ilyen jelenségeket, sőt elősegíti újabbak bekövetkezését. Ahogy Wayne Dyer, az író fogalmazta: „Látod, ha hiszed!” Egy páciensem mélyen gyászolta tizenhárom évesen, 1994-ben elhunyt fiát. A gyerek váratlan halálát szív-megnagyobbodás okozta, amelyet nem ismertek fel idejekorán. A fiú halálakor csak a kishúga volt mellette. A család azért fordult hozzám, mert segítségre volt szükségük a tragédia feldolgozásában. Két évvel az esemény után rendelőmben megjelent az anya a férjével, a tizenkét éves kislánnyal és egy leánycsecsemővel, aki éhes volt és nyűgös. Az asszony kivitte, hogy megszoptassa, én a rendelőben várakoztam a többiekkel. Beszélgetni kezdtünk, az autóvezetés került szóba, és észrevettem, hogy az apa egyszerre nagyon elkomorodott. – Mi baj? – kérdeztem. – A fiam most lenne tizenöt éves. Ha élne, most tanítanám gépkocsit vezetni… Mindig úgy vártam, hogy együtt autózom majd vele, és most már sohasem lesz rá lehetőségem – felelte halkan. A bánatáról beszélgettünk egy darabig, aztán áttértünk valami más témára. Amikor az anya és a baba visszatért, irányított imaginációs gyakorlatot kezdtem az anyával és a kislánnyal. Az apa ezalatt fel-alá sétált a szobában, karján a csecsemővel, hogy elaltassa. Az imagináció kezdetén azt mondtam a két résztvevőnek: képzeljenek el egy finom mívű kincsesládikát és töltsék meg mindazzal, amire igazán szükségük van az életben. Az anya az imagináció közben csöndesen elsírta magát. Később megkérdeztem, mit tapasztalt. – Láttam a fiamat – felelte –, nagyon elevennek és valóságosnak láttam. Őt is be akar115

tam tenni a ládikába, és akkor megszólalt! Beszélt hozzám! – Engem ne tegyél be a ládába – mondta anyjának a fiú. – De azt szeretném, ha mindig velem lennél – magyarázta az asszony. – Mindig veletek vagyok – felelte a fiú. – Szeretlek benneteket… Apának igaza van. Szeretek vele autózni, különösen olyankor, amikor egyedül van. Az asszony nem tudott a férje szomorúságáról, hiszen az előző beszélgetés alatt nem volt a szobában. Az eleven látomás és a fiával való beszélgetés sokat segített a gyász gyógyításában. Ez az ő saját tapasztalata volt, és azonnal visszaigazolást kapott a férjétől meg a nagyobbik lányától. Valóban kapcsolatba került az elhunyt fiúval. Érezte, hogy tényleg beszélt vele. A családi kötelék még az eddiginél is szorosabbra fűződött közöttük az élmény hatására. Tovább gyászoltak, de a gyógyulás már megkezdődött. Spirituális lények vagyunk. Mindegyikünkben megvan a képesség, hogy látnoki és médiumi tapasztalatokra tegyünk szert, ahogy ez az asszony is, aki a fiával találkozott. A legtöbbünk számára azonban egyszerűbb, ha az ilyen üzenetekhez közvetett úton jutunk hozzá: például egy jó képességű médium által, akinek helyén van a szíve. Az elhunyt szeretteinktől érkező üzenetek rendkívül mély benyomást tesznek ránk, sőt megváltoztathatják az életünket.

116

TIZENHARMADIK FEJEZET

Különleges üzenetek

Ezen a síkon bizonyos lelkeknek megengedtetik, hogy megnyilvánuljanak a fizikai formában élő emberek előtt. Szabad visszatérniük. Ezen a síkon engedély van a kommunikációra. A kommunikációs képességek használata által kapcsolatba kerülhetünk a fizikai formában élő emberekkel. Ennek sokféle módja van Egyesek a látvány lehetőségét kapják, és megmutatkozhatnak a fizikai világ emberei előtt. Mások a mozgatás képességével rendelkeznek, ők telepatikus úton tárgyakat képesek megmozdítani. Sokan csak azért jönnek ide. mert itt lehetőségük nyílik rá, hogy közelről lássák azokat, akik még mindig fizikai formában élnek. Tizenéves lányom, Amy elment egyszer Charhoz, a kiváló tehetségű látnokhoz és médiumhoz. Előző nap Carole meg én temetésen voltunk. Amy barátjának, Davidnek a nagyapját temettük. Amy az elhunytnak csak a becenevét ismerte: Buzzy. – Van itt egy üzenet valakinek, akinek Dávid a neve – mondta Char Amynek. – A nagyapjától, akinek a neve Howard… vagy Harold – folytatta a médium. Amy nem tudta, hogy Buzzy valódi neve Howard volt. Mondd meg nekik, hogy jól van. Max és Sam is itt van vele. Sem a Max. sem a Sam név nem mondott nekünk semmit. Másnap tudtuk meg, hogy Sam volt Buzzy apja, Max pedig huszonöt éven keresztül a jó barátja és üzlettársa. Nem halunk meg akkor, amikor a fizikai testünk meghal. Egy részünk él tovább: a szellem a lélek, a tudat. Olyan ez. mint amikor egyik szobából átmegyünk egy másikba, amely tágasabb, világosabb, csodálatosabb. Ezért aztán semmi értelme a félelemnek. Mindig szeretet vesz körül bennünket. Szeretteink sohasem hagynak el. Gyönyörű, halhatatlan lelkek vagyunk valamennyien. Egy darabig a testünkben tartózkodunk, de nem vagyunk azonosak vele. A halottaktól érkező üzenetek jelentős része nagyon hasonlít egymásra. Akár regresszióban, akár alomban, akár médiumon keresztül jón az üzenet, szinte mindig benne van egy közös mozzanat. „Szeretlek Jól vagyok. Vigyázz magadra, és ne szomorkodj miattam.” Mindig benne van az. hogy ne szomorkodjunk. Odaát tudnak valamit, amit mi elfelejtettünk. Ők halhatatlanok, de azok vagyunk mi is. Életem egyik legmegrázóbb hatású élményére akkor került sor, amikor egy Catherinenel végzett regresszió során rendkívüli üzenetet kaptam. Azért mesélem el. hogy az olvasó megértse a pillanatot, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet. 117

Életem legnagyobb tragédiája elsőszülött fiunk, Adam váratlan halála volt: csak huszonhárom napig élt 1971 elején. Tíz nappal azután, hogy hazavittük a kórházból, légzési nehézségei támadtak, sugárban hányt. A diagnózis roppant nehezen született meg. – A pulmonális vénák teljes transzpozíciója és pitvari septum defektus – mondták az orvosok. – Tízmillió szülésből egyszer fordul elő. – A tüdő erei, amelyeknek az oxigénben dús vért kellett volna visszaszállítaniuk a szívbe, rosszul voltak bekötve: a szív másik oldalára csatlakoztak. Mintha a szíve megfordult volna a helyén. Nagyon-nagyon ritka eset. Adam életét a szívműtét sem menthette meg, néhány nap múlva meghalt. Hónapokig gyászoltuk álmaink, reményeink romjain. Sebeinkre egy év múlva hozott gyógyírt második fiunk, Jordán születése. Adam születése idején éppen elbizonytalanodtam abban, helyesen döntöttem-e, amikor a pszichiátriát választottam életpályámul. Szerettem a belgyógyászati gyakorlatot, ajánlatot is kaptam egy kórháztól, hogy belgyógyász szakorvosjelölti időszakomat náluk tölthetem. Adam halála után döntöttem el határozottan, hogy a pszichiátria lesz a szakterületem. Dühös voltam, mert a modern orvostudomány minden technikai felkészültsége ellenére sem volt képes megmenteni a fiamat, ezt az ártatlan, apró csecsemőt. Apám egész életében kitűnő egészségnek örvendett, egészen addig, míg 1979-ben, hatvanegy éves korában súlyos szívroham nem érte. Túlélte a rohamot, de a szíve helyrehozhatatlan károsodást szenvedett, három év múlva meg is halt. Ez körülbelül kilenc hónappal Catherine első látogatása előtt történt. Apám vallásos ember volt, de számára a vallás inkább rituális, mint spirituális dolog volt. Héber neve, Avrom jobban illett hozzá, mint az angol Alvin. Halála után négy hónappal megszületett a lányunk, Amy, aki apám emlékére kapta a nevét. Aztán 1982-ben, a besötétített, csöndes rendelőben fülsiketítő áradatban zúdult rám a titkos, rejtett információk tömege. Olyan volt, mintha a spiritualitás tengerében úsznék, és igencsak jólesett az. úszás. A karom is libabőrös lett. Lehetetlen, hogy Catherine-nek tudomása legyen ezekről a dolgokról. Nem is tudott volna hol utánanézni. Apám héber neve, a kisfiam, aki néhány napos korában egy rendkívül ritka születési rendellenességben halt meg. az orvostudománnyal kapcsolatos kétségeim, apám halála, a kislányom névadásának háttere – mindez túl sok, túl aprólékos, túlságosan igaz volt. Ez az egyszerű laboratóriumi asszisztens a transzcendentális tudás közvetítőjévé lett a hipnózis alatt. És ha ezeket az igazságokat képes volt közvetíteni, mi lehet ott még? Többet akartam tudni. – Ki az – dadogtam –, ki az, aki itt van? Ki mondja ezeket a dolgokat? – A Mesterek – suttogta Catherine. – A Szellemi Mesterek közlik velem. Azt mondják, már nyolcvanhat életet éltem a fizikai világban. Catherine lélegzése lelassult tejét sem forgatta már jobbra-balra. Megpihent. Folytatni akartam, de közben megragadtam annál, amit legutóbb mondott. Valóban nyolcvanhat életet élt volna? Lehetséges ez? Lehetséges, hogy életünket szellemek kormányozzák? Az apámról és a kisfiámtól .szóló üzenet megnyitotta elmémet arra, hogy komolyan fontolóra vegyem az örökkévalóság, a paranormális jelenségek igazságát. Ez és a más páciensekkel szerzett további tapasztalataim hatására átalakult értékrendem, közeledtem a spirituális világhoz, távolodtam az anyagitól. Pontosabbak lettek az emberek és a kapcsolatok, mind kevésbé érdekelt, hogy anyagi javakat halmozzak fel. Kezdtem átlátni, mi az, amit magunkkal viszünk, és mi az, amit nem. Pedig korábban még abban sem hittem, hogy lényünk egy része túléli a test halálát. Brazíliában, ebben a spirituálisán magas fejlettségű országban sok kiváló képességű. megvilágosodott emberrel ismerkedtem meg. Egy Celia nevű médium különösen emlékezetes hatást tett rám.

118

Egyik barátom hirtelen ötlettől vezérelve elvitt Celia csoportos ülésére, Rio de Janeiro egyik munkáskerületébe. Celia semmit sem tudott rólam vagy a könyveimről. Csak portugálul tudott, a barátom tolmácsolt közöttünk. A hallgatóság első soraiban foglaltam helyet. Az emberek cédulákra írták a nevüket, és bedobták egy kosárba. Celia fölvett egy-egy cédulát, összegyűrte, és anélkül hogy megnézte volna, egy nevet kiáltott. Az, aki felismerte elhunyt hozzátartozójának nevét, odalépett a kis dobogóhoz, amelyen Celia ült egy asztalka mellett. Volt, hogy csak egy ember ment oda, volt, hogy házaspárok, máskor teljes családok. Az arcukon, a taglejtéseikben megnyilvánuló érzelmek minden kétséget kizáróan valódiak voltak. A közönség több mint nyolcszáz emberből állt, a társadalom minden rétege képviseltette magát. Senki sem tudta, mikor kerül sorra. Ritkán láttam embert olyan gyorsan dolgozni, mint ahogy Celia tevékenykedett. Vízesésként áradtak belőle a nevek, személyleírások, emberi jellemzők. Nemcsak azt tudta, hogyan haltak meg ezek az emberek, hanem az életükkel kapcsolatban is személyes jellegű, bizalmas információk álltak rendelkezésére, és olyan részleteket is közölt, amelyeket az elhunyt hozzátartozói rendkívül megnyugtatónak találtak. Szavai megdöbbentő erővel törtek elő az apró termetű, törékeny, hatvanöt-hetven éves asszonyból. Nem lehetett magasabb százötven centiméternél, s időnként inhalálókészüléket használt, hogy asztmáját kordában tartsa. Két történet kiváltképp megrendítő volt. Celia egy férfi nevét kiáltotta, az illető apja. anyja és nővére járult a dobogó elé. A családtagok reszketve hallgatták, ahogy Celia eleven színekkel lefestette a szörnyű autóbalesetet, amelyben a fiatalember életét vesztette. Közölte a családdal, hogy most már jól van, és szereti őket, de hozzátette, hogy nincs egyedül. Abban az autóban vele együtt két másik fiatalember is meghalt. Celia két nevet kiáltott, és a két másik áldozat családja is kivonult a pódium elé. Az egyik apa kissé távolabb, a többiek háta mögött állt meg, és mereven tartotta magát, iparkodott úrrá lenni érzésein, a többiek azonban összekapaszkodtak, és egymás vállán zokogtak. Celia az elkülönült férfi feleségéhez fordult. – Ne érezzen bűntudatot. Most már jól vannak, a lelkük egészséges. – Ennek az aszszonynak a fia vezette a kocsit, elvileg ő volt a felelős a balesetért, ezért az édesanyja kiváltképp rossz lelkiállapotba került. – A szeretetüket küldik – folytatta Celia, és még néhány személyes jellegű részletet adott elő. Azután hosszú pillantást vetett a külön álló férfira. Lassan felemelkedett, és noha az emelvényen állt, egy kis asztal mögött, a többiek pedig megrendülten álltak a padlón, mégis alig magasodott ki a többiek közül. De jobban akarta látni azt a férfit. – A fia azt üzeni, hogy maga nehezebben fogadja el azt, ami itt történik, mégpedig azért, mert mérnök a foglalkozása. – A férfi bólintott, jelezve, hogy pontos az információ. – Azt üzeni, hogy többé nem kell a szőnyeg miatt vitatkozniuk. Most már lényegtelen. Az apa ekkor tört meg. Átölelte feleségét, és sírni kezdett. A többiek nem tudtak róla. de ő meg a felesége sokat vitatkoztak egy bizonyos szőnyeg miatt. Az apa meggyőződéssel állította, hogy a szőnyeg pora okozza a fiúk allergiáját, asztmás rohamait. A felesége azonban ragaszkodott a szőnyeghez., közölte, hogy az nem tehet semmiről, és nem volt hajlandó megszabadulni tőle. Ez a mélységesen bizalmas családi ügy megtörte a mérnök ellenállását, és végre szíven ütötte. Nem tudta többé letagadni hogy mi történik a szeme láttára. Összeölelkezett a feleségével, zokogtak mind a kerten, mert tudták hogy a fiuk lélekben tovább él, megtudták, hogy az ember több, mint a teste, és valójában nem hal meg soha. Lezajlott még néhány érzelmekben és pontos adatokban bővelkedő párbeszéd a túlsó oldallal, majd Celia egy olyan férfinak a nevét kiáltotta, akit három héttel ezelőtt agyonlőt119

tek. A dobogó elé járult a meggyilkolt ember felesége és két fia. mindketten orvosok. A Celia által közvetített üzenetekben rengeteg személyes jellegű részlet hangzott el. Ezután Celia leírta a lövöldözés körülményeit, majd a rákövetkező orvosi beavatkozásokat. Nagyon pontos orvosi kifejezéseket használt, sőt a kvantumfizika rejtelmeibe is bemerészkedett. Erősen kételkedtem afelől, hogy Cellának orvosi vagy fizikai képzettsége lenne, és tolmácsom igazolta ezt az érzésemet A meggyilkolt ember biztosította szeretetéről a családot, és három hozzátartozója ezalatt szorosan összeölelkezett. A teremben érezni lehetett a feléjük áradó gyógyító energiát. Celia azonban még nem fejezte be. Átadott egy szépséges spirituális üzenetet is. – Örül, hogy ennyi szeretet és együttérzés van bennetek, de azt szeretné, ha részvétet éreznetek az iránt az ember iránt is, aki megölte őt. Engedjétek el a haragot. Az az ember alacsonyabb szinten áll. még nem érti a spiritualitás törvényeit. Súlyos árat fog fizetni tetteiért, de mivel tudatlan, hát szüksége van segítségre. Szüksége van az imáitokra. Nem tudta, mit cselekszik, ennélfogva nem ítélhető el. Úgy hatvan-hetven ilyen kinyilatkoztatás után Celia szünetet tartott. Bevezettek a kis szobába, ahová visszavonult; vagy egy tucat ember tartózkodott odabent. Celia már egy karosszékben pihent, úgy mutattak be neki, mint egy híres amerikai orvost, aki könyveket ír és előadásokat tart a spiritualitásról, a reinkarnációról!. Celia föltett néhány kérdést a munkámmal kapcsolatban, ezekből egyértelműen meg tudtam állapítani, hogy sem rólam, sem a munkáimról nem hallott mostanáig. Most megáldotta tevékenységemet, én pedig elismerő szavakkal illettem képességeit. Egyetértettünk abban, hogy az egyetlen dolog, ami számít, a feltétel nélküli szeretet. Ezután minden átmenet nélkül, még a hangja sem változott meg, üzenetet kezdett közvetíteni – nekem. – A fiad, Adam van itt, azt akarja tudatni, hogy most már normális helyzetben van a szíve. És hogy állandóan vigyáz az öccsére, Jordánra, meg a húgára, akit ugyanúgy hívnak, mint az apát. Szeretetét küldi édesanyjának, Carole-nak is (így ejtette a nevet: kerólí). Azt mondja: a halálára szükség volt ahhoz, hogy később, a munkádban megtaláld a békét, a nyugalmat. A feleségem nevét csak az apja és a nagybátyja ejtette ki így, játékos becenévként, mindketten sok éve meghaltak. Celia hangja most kicsit megváltozott, komolyabbnak hangzott. – Spirituális munkád tökéletesen megfelelő, helyes és rendjén való. Ne csüggedj… folytasd. A munka mindenütt segít, még a túlsó oldalon is. És még tovább is növekszik majd. Ahogy Celia szavai behatoltak elmémbe, szívembe, eszembe jutottak a tizenhét évvel ezelőtti üzenetek, amelyeket Catherine közvetített apámtól és a fiamtól. Még most, tizenhét év távlatából is beleborzongtam Tudtam, hogy Celia semmit sem tud rólam vagy a családomról, és a könyveimet sem olvasta. Szavai mégis olyan pontosak voltak, hogy libabőrös lettem tőle. Még ma sem tudom természetesnek venni, ha „csoda'' történik. Celia nem tudhatta, hogy időnként valóban elcsüggedek, mert munkám gyakran távol tart a családomtól, a barátaimtól, mert nem vagyok képes minden segítségkérésre válaszolni, és a kételkedők, a bírálók szűnni nem akaró támadásainak vagyok kitéve. Celia szavaitól szívem-lelkem megerősödött, felfrissült. Rendkívüli élményben volt része annak a nyolcszáz embernek velem együtt. Amikor visszamentem a nagy terembe, éreztem az egész házat betöltő, békés szeretetenergiát. Röviden elbeszélgettem a négy családdal, akiknek esetét fentebb elmeséltem.

120

Egyikőjük sem ismerte Celiát, sem a munkatársait addig a pillanatig, ameddig a médium ki nem szólította őket az emelvény elé. Másnap reggel felhívtam a barátomat, hogy köszönetet mondjak neki. Elmesélte, hogy a távozásom után még egyszer beszélt Celiával, és az asszony azt mondta neki: amikor ott voltam nála a kisebbik szobában, sok más szellem is velem jött. Többen is igyekeztek üzenetet küldeni nekem, de Celia nem akart túlterhelni velük, ezért csak Adam üzenetét közvetítette, a többit nem. Enyhe csalódottságot éreztem, mert sokkal többet szerettem volna tudni, de aztán felülkerekedett bennem az öröm, hiszen csodálatos dolgokat láttam és hallottam azon a napon, és még a bizonytalanságom is enyhült. Néhány évvel azelőtt a híres amerikai médium, James Van Praagh, a nemzetközi sikerű Talking to Heven (Beszélgetés a mennyországgal) és Reaching to Heaven (Hogyan jussunk a mennyországba?) című könyvek szerzője megjósolta, hogy a munkám eredményei mind több és több emberhez fognak eljutni. Azt állította: átmeneti időszakban vagyok, és utána még sokkal erősebb hatást fogok kifejteni a világra, amelynek nagy szüksége van spirituális útmutatásra, a természettudomány és a spiritualitás összeötvözésére. Meghallgattam a jövendölést, de igazából nem hittem el. Túl sok ellenállás, hitetlenség állt az utániban. Kilenc éven át küszködtem, hogy az igazságot tanítsam: a halál utáni életet, a lélekvándorlást, az. isteni szeretetet. Kilenc éven át tűrtem, hogy gúnyoljanak, nevetségessé tegyenek, mert azt tanítom, hogy a szeretet nem hal meg, nem szűnünk meg létezni a testünkkel együtt, hanem tovább élünk, szellem alakban továbbvisszük a szeretetet, és ha kell, visszahozzuk ide, a fizikai valóságba is. Tudtam, hogy az igazat tanítom, de sokan elzárták elméjüket. Hogyan fejthetnék ki nagyobb hatást, és miért éppen most.'' Brazíliai utazásom alatt és közvetlenül utána három olyan esemény történt, amely fokozatosan ráébresztett, hogy Cellának es Jamesnek esetleg igaza lehet. Az első az volt, hogy Brazíliában óriási tömegek jelentek meg az előadásaimon, a csoportfoglalkozásaimon, és kedvező volt a sajtóvisszhang. Minden városban, ahol megfordultam, tódultak az emberek az előadótermekbe. Minden egyes esemény táblás ház előtt zajlott. Tévécsatornák, hírlapok, magazinok foglalkoztak mindegyikkel. A könyvdedikálások órákon át tartottak, hosszú sorokban várakoztak az emberek türelmesen. Tudatos elmém igyekezett elbagatellizálni ezt a fogadtatást. .Ez Brazília – érveltem magamnak. Brazíliában óriási a spirituális tudatosság, az ország lakói nagymértékben megvilágosodottak, itt a tájak is, az emberek is rendkívüli szépségűek. A brazilok nyitottak, tele vannak szeretettel, és spirituális szempontból úgy tetszik, hogy már felébredtek. A spiritiszták – például Allan Kardec – már kikövezték itt az utat. Brazília – és Latin-Amerika jó néhány országa – kivételnek számít, gondoltam. Itt az emberek szabadon mernek beszélni spirituális tapasztalataikról. Majd bekövetkezett a második esemény. Az évek során számos híres embert kezeltem, politikai vezetőket, a sport kiválóságait. Sokan közülük drámai élményeket éltek át akár előző életeik emlékei, akár más spirituális jelenségek formájában. Az orvosi titoktartás és az ő magánszférájuk tisztelete miatt nem írhatok róluk. Őket természetesen nem korlátozzák hasonló kötelezettségek. A közvélemény kiszámíthatatlan reakciója miatt mégis ritkaság, hogy igazi hírességek megemlítsék a nevemet, a velem való együttműködést. Az egyik kivétel ez alól Glória Estefan. A hihetetlenül tehetséges énekesnő és színésznő, aki rendkívüli fizikai es erkölcsi bátorságról is tanúságot tett spirituális szempontból bámulatosan fejlett személyiség. Csodálatos szíve van, sokféle úton-módon segített már Miami rászoruló lakóinak. Amikor egy interjúban rólam is nyilatkozott, megvallom, jólesett, de végül is nem ért meglepetésként. Glória 1996 júniusában ezeket nyilatkozta egy magazinnak: „Egész életemben meditáltam, a módszerem már majdnem önhipnózisnak számít, de igazából sosem tudtam, mit jelent ez. Aztán egyszer egy országos turnén baleset érte az autóbuszunkat. Egy barátom ek121

kor küldte el Brian Weiss Életek. Mesterek. című könyvét. Óriási hatást gyakorolt rám ez a mű, lábadozásomban rengeteg erőt merítettem belőle. Azóta is gyakran visszatérek hozzá. Mindig érdekelt a hipnózis, de fogalmam sem volt róla. hogy évek óta magam is művelem az egyik válfaját. Végül megismertem Brian Weisst, és amikor hipnotizált, ugyanazt a módszert alkalmazta, amit én magam is gyerekkorom óta használtam valamiféle belső meditációra. Ugyanígy szoktam imádkozni is.” De a második esemény nem Glória Estefan volt. hanem Sylvester Stallone. 1997 augusztusában éppen Brazíliában tartózkodtam, amikor nyilvánosságra hozta az amerikai sajtóban, hogy én segítettem neki felkészülni a Cop Land című új filmben játszott szerepére. A film kritikusai magasztalták Stallone alakítását. Ezúttal nem egy újabb akcióhőst játszott, a szerep sokkal drámaibb követelményeket támasztott elé: egy testi fogyatékos seriffel kellett alakítania, aki egy kisvárosban küzd a korrupció ellen. Részlet egy újságcikkből:”Stallone belsőleg is felkészült a szerepre, különösen miután megtudta, hogy olyan partnerei lesznek, mint Róbert De Niro. Harvey Keitel és Ray Liotta – Még sosem dolgoztam ilyen színészóriásokkal – mondja Stallone, beismerve, hogy némi lámpalázat érez-, és hirtelen bedobtak ebbe az arénába. Olyan volt, mintha a kiscserkészek közül egyszeriben a zöldsapkások közé csöppentem volna. Felkészülésének része volt. hogy fölkereste dr. Brian Weisst, az Életek, Mesterek című. nagy sikerű könyv szerzőjét. Weiss Miamiban dolgozik pszichiáterként; módszerében ötvözi a hipnózist, a spirituális pszichoterápiát és az életregressziót. Stal-lone esetéhen segített felidézni olyan dolgokat, amelyeket a színész már elfelejtett. – Weiss segítségével fedeztem fel a nem fizikai bátorságot, amely a legértékesebb: ha az ember olyan helyzetbe kerül, amelyben semmi esélye sem marad az életben maradásra, és mégis vállalja, tudatosan, az elveiért – mondja Stallone. Weiss szerint Stallone esetében nem előző életek emlékeit ásták elő. – A kapcsolatunk nem olyan, mint az orvos és a páciens viszonya. Ez a szerep egy mély spirituális és morális bátorsággal rendelkező hős ábrázolását követelte, Stallone pedig nem volt biztos abban, hogy képes lesz-e megoldani ezt. Az volt a benyomásom, hogy eredendően megvannak benne ezek a tulajdonságok, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy segítsek eltávolítani az akadályokat, amelyek megnehezítették e vonások megnyilvánulását. Stallone már régóta nem készült ilyen mélyrehatóan egyetlen szerepére sem – nem azért, mert nem akart, hanem mert az általa eljátszott szerepek nem követeltek tőle egyebet, mint hogy megjelenjen a vásznon, elhajoljon a golyók elől, és időnként egy-egy sziklán csimpaszkodjon.” Az, hogy Sylvester Stallone vette a bátorságot, és megemlítette nevemet a nyilvánosság előtt, azt jelentette, hogy azonnal emberek milliói szereztek tudomást a munkámról. A harmadik esemény néhány nappal a Stallone-interjú és a Celia által közvetített üzenetek után történt. Óriási hatást gyakorolt rám, de sokkal személyesebb jellegű volt. 1997. augusztus 19-én tértem vissza Brazíliából Miamiba. Három nap múlva, augusztus 22-én a rendelőmben megszólalt a telefon. Londonból hívtak: a Kensington palotából, ahol Diana walesi hercegnő lakott. Jacqueline Allén, Diana hercegnő személyi titkárnője volt a vonalban. – A hercegnő olvasta az ön Only Love Is Real (Csak a szeretet az igazi) című könyvét – mondta Jacqueline. – Sok békét és megnyugvást merített belőle. Szeretne személyesen beszélni önnel. Nem tervez európai utazást a közeljövőben? – Nem – feleltem. – Nem készülök ilyesmire, de biztos, hogy ki tudunk találni valamit. – A hercegnő most éppen nyaral, de amikor visszatér Angliába, szeretné felvenni önnel a kapcsolatot. 122

– Örömömre szolgálna – mondtam. – Addig is küldök neki néhány további könyvet és magnókazettát. Még aznap délután postára adtuk a könyveket és a kazettákat, majd türelmetlenül vártam Diana jelentkezését. Nagyra becsültem a bátorságát, emberi együttérzését, jótékonysági munkáját és azt, hogy őszinte szeretetet tudott tanúsítani az AIDS-ben és más súlyos betegségekben szenvedők iránt. Diana hercegnő sohasem jelentkezett. Augusztus 31-én, épp mielőtt hazautazott volna Angliába, ő és Dodi Fayed egy párizsi alagútban szörnyű autóbalesetet szenvedett, és életét vesztette. Nem hiszek a véletlenekben; ezeket a Dianáról szóló sorokat alig néhány nappal a halála után írom. Tragédiája mélyen elszomorított, holott pontosan tudom, hogy jól van ragyogó, szeretetteljes lelke tovább él a túlsó oldalon, ahol szeretet és fény veszi körül. Mégis mindig elszomorító, ha valaki fizikailag távozik. Azt hiszem, két oka is van annak, hogy a Diana halála előtti héten megkerestek a Kensington palotából. Az Only Love Is Real című könyv a lélektársakról és a szeretetről szól. Olyan emberekről, akik időn és téren átívelő, különleges, transzcendens kapcsolatban állnak egymással. Olyan emberekről, akik már korábban is éltek együtt, előző életekben vagy a spirituális dimenziókban, és most ebben az életben újra megtalálták, akit szeretnek. Megtanulták, hogy a szeretet örök és abszolút. A szeretet sohasem ér véget, még a halállal sem. A szeretet örök. Sohasem maradunk egyedül. Mindig viszontlátjuk szeretteinket. Azt hiszem, Diana hercegnő ilyen lélektársi kapcsolatot érzett Dodi Fayed iránt, talán a fiai és más közel álló személyek iránt is. Lehet, hogy az Only Love Is Real segített abban, hogy megértse ezeket a hatalmas erejű kapcsolatokat. A másik ok: az embereket gyakran előérzet, valami erős, belső érzés figyelmezteti, hogy életükben fontos esemény következik. Nemritkán vonatkozik ez halálesetre – akár a saját halálukat, akár valaki más, közeli személy halálát érzik meg előre. Számtalan példa bizonyítja, hogy valaki a váratlan halála előtt képletesen elbúcsúzik szeretteitől. Egyik páciensem, egy állapotos fiatalasszony, akinek üzletember férje repülőgéppel zuhant le Kolumbiában, a baleset előtt egy teljes hónapon át újra és újra repülőgépszerencsétlenségről álmodott. Hogyan kaphatott volna ennyi előzetes figyelmeztetést, ha valóban véletlen balesetről lett volna szó? Egy másik páciensem egy Miamiban élő nő volt. akinek bátyja Michigan államban halt meg autóbalesetben. Az asszony-hetekkel a baleset előtt elkezdett tájékozódni különféle temetkezési vállalatokról. Lehet, hogy tudata egy bizonyos szintjén Diana is tisztában volt azzal, mi következik. A az Csak a szeretet igazi és a többi könyvem, az Életek, Mesterek és A gyógyító idősem csupán a lélektársakról, az előző életekről szól, hanem az igazságról, az isteni szeretetről. Elmagyarázzák, hogy halál valójában nincs, csak élet létezik, hogy lelkünk örök életű és sérthetetlen; hogy testben és lélekben egyaránt újra találkozunk még elhunyt szeretteinkkel. A remény könyvei, és nemcsak azért, mert vigaszt nyújtanak, hanem mert igazak. Lehet, hogy Diana hőn szeretett édesapja halálával kapcsolatosan merített vigaszt a könyvből. Vajon még akkor is gyászolta? Apjára vonatkozott volna a „béke és megnyugvás”? Diana hercegnő kevéssel a halála előtt olvasta a könyvemet. Már az időzítés sem véletlen. A lélektársakról és egyáltalán – a lélekről olvasott. Biztos vagyok benne, hogy a túlsó oldalon ragyogó fény, áradó szeretet és határtalan öröm fogadta. Hiányozni fog. Remélem, hogy a könyvem segített neki egy kicsit. A kis konferenciatermet zsúfolásig megtöltötte a százötven ember, aki – velem együtt – csügg a híres médium. James Van Praagh szavain. Praagh a halottaktól hozott üzenetet. 123

Még a sorainkban helyet foglaló szkeptikusok is elámultak, mennyi részlet hangzott el – azok örömére, akik bizonyítékot szerettek volna kapni, hogy szeretteik a haláluk után tovább élnek. Akikhez beszélt, igazolták szavait. Minél bensőségesebb információ hangzott el, annál nagyobb volt a hallgatóság elképedése, megrendülése. Carole meg én a széksorok közepe táján foglaltunk helyet. Nem fért a fejembe, honnan tudhatja James ezeket az. apró részleteket. – Megmondják nekem – felelte egyszerűen, ha valaki rákérdezett. Bal oldalamon egy harmincas éveinek közepén járó nő ült. James egy férfinevet kiáltott, a szomszédom mellett ülő, idősebb nő felállt. – Az anyám – súgta nekem a fiatalabbik nő. James egy sor bizonyító erejű apróságot mondott az idősebb nőnek, aki hatvan fölött járhatott. – Igen, igen… Ó, igen! – válaszolgatta, és közben ökölbe szorítva tartotta mindkét kezét. A térde is remegett. – Köszöni, hogy gondozza a rózsáit – folytatta James. – Tudja, hogy ezt is szeretetből teszi, és viszonozza a szeretetet. – Az idősebb nő könnyes szemmel bólintott. – A kutyák miatt pedig ne aggodalmaskodjon – tette hozzá James talányosan, kissé tréfás hangsúllyal. Az asszony leánya hozzám fordult, hogy megmagyarázza. – Anyám tényleg ápolgatja apa rózsakertjét, úgy érzi, ezzel tartozik neki… És állandóan szorong, nehogy a kutyáink beszaladgáljanak, és tönkretegyék a rózsákat… Ez elképesztő! – Az ő szeme is könnybe lábadt. Én magam is úgy meghatódtam attól, ami történt, hogy csak erőfeszítések árán tudtam megőrizni objektív távolságtartásomat. James csakhamar elérte, hogy mindenkinek könnyes volt a szeme. – Köszöni, hogy magával hozott ide valamit, ami az övé… – James egy pillanatra elhallgatott. – Azt mondja, hogy a gyűrűjét… Elhozta magával a gyűrűjét, hogy ezzel megkönnyítse neki az átjutást. James elhallgatott, az asszony pedig lassan kinyújtotta és kinyitotta bal kezét, amelyet mostanáig szorosan összezárva tartott. Tenyerén ott volt a férje jegygyűrűje – alig egyméternyire ültem tőle, de még én sem vettem észre mostanáig. A teremben mindenkit mélyen megindított a jelenet. Az idős asszony arcán sugárzó mosoly áradt szét. Tudta, hogy a férje beszélget vele. – Sosem hordja magánál ezt a gyűrűt – válaszolt kérdő tekintetemre a leánya. – Csak most hozta el erre a találkozóra, hogy hátha segít. Szerintem segített is – mondta a fiatal nő. és arcán legördült egy könnycsepp. A médiumok nem gondolatolvasók. Akárhonnan származik is a tudásuk, az inspirációjuk, semmiképpen sem az ügyfél vagy a közönség tudatából. Egy másik James Van Praagh-féle történet jól szemlélteti ezt. A floridai Fort Lauderdale-ben, egy szálloda báltermében, mintegy hatszáz főnyi közönséggel dolgozott, és ismét csak a hallgatóság bizonyos tagjaihoz „irányították”. Tanúja voltam, hogy vigaszt nyújt egy gyászba borult házaspárnak, amelynek hétéves kislánya nemrég halt meg leukémiában. – Szeretetét küldi, és nagyon köszöni, hogy a játék babái meg az egyszarvúak között lehet. Ennek számomra semmi értelme sem volt, a fiatal szülők azonban nyomban reagáltak. Az érzelmektől elragadva elmagyarázták, hogy kislányukat elhamvasztatták. A hamvait tartalmazó urnát a gyerekszobában helyezték el, a kislány játékai, babái között. Az ágyra a kislány kedvenc ágyneműjét húzták fel, amelyet egyszarvúakat ábrázoló minta díszített. James addig a percig sosem látta ezt a fiatal párt. Természetesen azt sem tudta, hogy a következő ifjú hölgyet, akivel foglalkozott, történetesen személyesen ismerem. James Ka124

liforniában él, akkor érkezett Floridába, soha életében nem találkozott az illetővel. – Dávid van itt… Dávid… Valakinek a fia, aki meghalt, és szellem alakban van – kezdte James. Néhány nő felállt, a Dávid nem ritka keresztnév. Ismerősöm azonban ülve maradt. Nincsenek gyermekei, férjének a bátyja, akinek Dávid volt a neve, két évvel azelőtt halt meg váratlanul, de az elhangzott információ nem volt elég pontos ahhoz, hogy a fiatalasszony reagáljon rá. James tekintete átsiklott azokon, akik felálltak. – Ki itt a pilóta? – kérdezte – Egy pilótáról beszél. Davidnek van valakije, aki pilóta. Azok, akik az előbb felálltak, most visszaültek a helyükre, és az én ismerősöm állt fel reszkető lábakkal. – Én tudok egy Dávidról – mondta. – Ő a sógorom, a férjem testvére. Két éve halt meg. És az édesanyjuk pilóta. Repülőgépeket vezet. James elégedettnek látszott, hogy létrejött a kapcsolat. – Dávid a szeretetét küldi az illetőnek – tette hozzá James. Fölemelte a fejét és oldalt fordította, mintha valakinek a szavait hallgatná, aki mellette áll. Amikor visszafordult a fiatalasszonyhoz, fölfelé nézett, a feje fölé. – Egy piros nyelű kést látok a feje fölött – mondta. – Azt közli velem, hogy valaki… valaki nézegette ezt a kést, és azon gondolkodott, hogy megtisztítja. Az asszony semmit sem tudott piros nyelű késről. Sem neki, sem a férjének nem volt ilyen kése. Ezt az információt nem tudta megerősíteni. – Tegye ezt el – javasolta James, úgy értve a tanácsot, hogy ne feledkezzék meg róla, majd továbblépett a következő idegenhez – hiszen senkit sem ismert a teremben. Pár nap múlva beszéltem ezzel a fiatalasszonnyal. – Nem fogja elhinni – mesélte. Amikor James Van Praagh bemutatójáról hazaért, felhívta az anyósát. Dávid édesanyját, aki egy kisvárosban lakik Pennsylvaniában. Nem mondott semmit arról, ami aznap történt, csak egy kérdést tett fel neki: – Jelent neked valamit egy piros nyelű kés? – Érdekes, hogy ezt kérdezed. Épp tegnap (tehát a James-féle találkozó előtti napon) a pincében takarítottam, és elraktam az ott heverő horgászfelszerelést. Akkor került a kezembe Dávid svájci bicskája. Emlékszem, arra gondoltam, hogy meg kellene tisztítanom. James tehát tudomást szerzett egy gondolatról, amely Dávid anyjának fejéhen fordult meg. aki egy nappal menye és James találkozása előtt vette kézbe azt a bicskát. A közönség soraiban helyet foglaló fiatalasszony még arról sem tudott, hogy a bicska egyáltalán létezik, nemhogy egy tőle majd kétezer kilométerre felmerülő gondolatról. A svájci bicska, a pilóta, az egyszarvú meg a többi mind-mind túlságosan pontos és beszűkített információ ahhoz, hogy egyszerűen a véletlen számlájára írjuk. Ahogy ebből a könyvből is kiderül, mindenki megtanulhatja azt amit James csinál, csak éppen az önbizalmunk és a gyakorlatunk hiányzik hozza. Ha a paranormális képességek fejlesztéséről beszélek, a zongorázást szoktam példaként felhozni. Nem mindenki született olyan képességekkel, hogy virtuóz zongoraművész váljék belőle. Tanulás, gyakorlás és kemény munka árán mégis mindenki el tud jutni oda. hogy lejátszik egykét darabot. Ugyanígy van ez intuitív képességeinkkel is. Végezetül megértjük majd, hogy minden bölcsesség mibennünk van, és ahogy fokozatosan mindjobban visszaemlékszünk erre a bölcsességre, minél többet gyakoroljuk, minél többet használjuk, annál inkább válunk önmagunk tanítójává. Ezen a ponton megtalálhatjuk a békét és a nyugalmat a jelenben; mert valójában az a legfontosabb, hogy a jelen pillanatban miként éljük az életünket, most mennyire vagyunk spirituálisak, függetlenül attól, hogy mit próbáltak velünk mostanáig elhitetni. 125

És amint felébredünk, a szellemek közvetlenül a fülünkbe éneklik majd dalukat. Többé-kevésbé ismeretlenül, észrevétlenül foglaltam helyet a Maury Povich-show közönségében, 1997 augusztusában. Figyeltem, ahogy a híres brit gyógyító és médium, Rosemary Altea pontos és részletes adatokat mond a színpadon ülőknek, akik mind egyegy elhunyt hozzátartozójukat gyászolták. Carole-lal látogatóban jártunk New Yorkban, és a műsor felvétele előtti napon beköszöntünk irodalmi ügynököm, Joni Evans irodájába. Joni az ügynöke Rosemarynek is, ezért hirtelen ötlettel meghívott bennünket a show közönségébe. Rosemary nem tudta, hogy ott leszünk. Rosemary, akinek két könyve is megjelent már addigra The Eagle and the Rose (A sas és a rózsa) és Proud Spirit (Büszke lélek) címmel, kiemelkedően tehetséges a túlsó oldalról érkező üzenetek közvetítésében, hogy képességét jobban kamatoztathassa a világ hasznára, megalapította a Gyógyítók Rosemary Altea Szövetségét (angol rövidítése: RAAII). egy angliai székhelyű, nonprofit szervezetet. Olvastam és szerettem a könyveit, működését láttam már a televízióban is. de ez volt az első lehetőségem, hogy személyesen jelen legyek, miközben dolgozik. Oly kevés igazán jó és pontosan közvetítő médium él a Földön, hogy kapva kaptam a lehetőségen. Az amerikai televíziókban sajnos minden fellépés vizsgának számít. Rosemarynek pontos részleteket kellett mondania olyan emberek elhunyt hozzátartozóival kapcsolatban, akiket most látott először, és akiknek az életéről semmit sem tudott. Mindezt egy tévéstúdióban, közönség előtt. Rettenetes nyomás lehet rajta, gondoltam. Kettesben-hármasban kellene találkoznia velük, mindenféle zavaró mozzanat kizárásával. Rosenmaryt azonban láthatólag nem zavartak a körülmények.Tudom, hogy a tévé az emberek spontán reakcióiból él. Magamban szurkoltam, hogy sikere legyen, mert jól tudtam, hogy ez nem éppen sportszerű módja képességei bemutatásának. Rosemary sikerrel küzdötte le a hátrányokat, és megdöbbentő pontosságú részletekkel, tényeket tárt a gyászoló családok elé, egyiket a másik után. Megnyugvást, reményt, megkönnyebbülést kaptak tőle, és ez mindenki számára jól érzékelhető volt. A teljes közönséget magával ragadta ez a megrendítő, drámai élmény. Senki sem tudott róla, de a színpadon helyet foglalók közül kettőt ismertem. Ralph és Kathy Robinson egy évvel azelőtt részt vett az egyik előadásomon, és sokat beszélgettem velük fiuk, Ryan tragikus haláláról – a tizenéves fiút egyik barátja véletlenül lőtte agyon. Ryan és a barátja felügyelet nélkül vett részt egy bulin, és találtak a házban egy orosz gyártmányú kézifegyvert. Azt hitték, hogy nincs megtöltve, mert ezen a pisztolyon a biztosítóretesz úgy működik, hogy a ravaszt el lehet húzni. Sokszor meghúzták a ravaszt, csattogtatták a fegyvert, és az egyszer sem sült el. de aztán véletlenül kibiztosították. A csőben egyetlen golyó lapult, és egy hideg októberi estén, tizenhatodik születésnapja után nem sokkal Ryan fejlövést kapott. Azonnal meghalt Robinsonék élete darabokra hullott. Elemésztette őket a fájdalom Ismertem Ryan halálának és rövidke életének részleteit. Rosemary, aki az egészről mit sem tudott, feléjük fordult. – Bumm! – mondta hangosan. – Azt mondogatja: „Bumm!” – Ezután még azt is elmondta, milyen szag volt a szörnyűséges baleset helyszínén, és hozzátett jó néhány további részletet Ryan szülei, akik művelt, kulturált emberek, láthatóan megrendültek Tudtam, hogy a Rosemaryvel való találkozás segít majd a sebeik begyógyításában, azon túl is, amit én tehettem értük. – Olyan kis rosszcsont – tette hozzá Rosemary, ami pontosan ráillett Ryanre, de a fiú édesanyját kissé megzavarta. A „rosszcsont” brit szóhasználatban az egészségesen pajkos 126

gyerek jelzője, és Ryan kétségkívül ilyen volt. Mrs. Robinson, miután elmagyarázták neki a szó brit jelentését, egyetértően bólintott. Pár nap múlva levelet kaptam Ralphtól. .,Vagy a tévések előre ellátták információval, vagy Rosemary valóban fenomenális. Csodálatos kedvességgel kezelt bennünket. A műsor előtt bejött a várószobába, hogy előre ismertesse a munkamódszerét velünk meg a többi résztvevővel. A műsor után is elidőzött még közöttünk, mert meg akart győződni róla, hogy senkiben sem maradt hiányérzet. Mindent összevéve fantasztikus élményben volt részünk, és mindketten nagyon örülünk, hogy ön is jelen volt.' Ryan halála és a szülők későbbi tapasztalatai bámulatos spirituális gyarapodást hoztak Robinsonék számára: részt vesznek az Együtt Érző Barátok nevű országos szervezet munkájában, amely a gyászoló családokat támogatja. Szerintem véletlenek nincsenek. Robinsonék rengeteget adakoztak másoknak, és most Rosemary valamit visszaadott nekik abból a sok jóból. Én magam pedig a közös nevező voltam, és tanúja lehettem az egész folyamatnak. Ralph a levelébe betett egy verset, amelyet a fia írt. „Nem is tudtuk, hogy foglalkozott költészettel, amíg a halála után meg nem találtuk a naplóját.”

Elvezet a szél Elvezet a szél oda, a túloldalra: ott is rád várnak. Megragadod-e az életet, amelyet le kell még élned? Beszennyeződött lelked megtisztítható: idővel, hittel. Ryan J. Robinson

Ralph egy másik levelében ezt írta: „Megtanultam, milyen fontos, hogy megmondjuk az embereknek: szeretjük őket, mert a holnap olyan fogalom, amely csak a tudatunkban létezik.” Rosemary ugyanebben a műsorban mély értelmű dolgokat mondott a figyelemről. Azt mondta: egyre csak kérjük, kérjük és kérjük az üzeneteket, a jeleket, a kapcsolatot a túlsó oldalról. Arra viszont alig vesszük a fáradságot, hogy hallgassunk, figyeljünk. Hogyan hallhatnánk meg az üzenetet, ha nem figyelünk? A hallgatáshoz pedig idő kell. Türelemre van szükségünk. És kiváltképp alaposan kell figyelnünk a „véletlenekre" Természetes, normális emberi vágy, hogy jeleket, üzeneteket szeretnénk kapni, méghozzá azonnal. Előbb azonban meg kell tanulnunk a hallgatást, és az efféle képesség kifejlődéséhez idő kell. Miközben gyakoroljuk a figyelést, a befelé fordulást, rászánjuk az időt a hallgatásra, és megteremtjük a helyet, ahol hallgathatunk, akkor hallani fogunk. Akkor meglátjuk majd a jeleket, megkapjuk az üzeneteket. És egyszersmind a türelem művészetét is gyakoroljuk.

127

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Hogyan haladjuk meg önmagunkat?

A meditáció és a vizualizáció segít majd,. hogy ne gondolkodj olyan sokat, segít megtalálni az utat visszafelé. Gyógyulásban lesz részed. Használni fogod használatlan elmédet. Majd meglátod. Majd megérted. És bölcs leszel. És az lesz a béke.

Szívünk ismeri a boldogsághoz, a belső békéhez vezető utat. A különféle spirituális gyakorlatok – például a meditáció és az ima – felidézik emlékezetünkben azt, amit már úgyis tudunk. Amikor megfeledkezünk szívünk üzenetéről, és visszavánszorgunk életünk régi taposómalmába, boldogtalanságot érzünk. Szorongás, depresszió fog el. Ilyenkor elmosódik bennünk az. összkép, elfeledkezünk a távlatról, letérünk az útról. A gyógymód egyszerű. Szánjunk időt arra, hogy emlékezetünkbe idézzük isteni származásunkat, ember voltunk spiritualitását. Emlékezzünk vissza, miért vagyunk itt. Az emlékezet felfrissítésének egyik módja a meditáció. A meditáció az a módszer vagy technika, amelynek segítségével lecsöndesíthetjük a tudatunkat betöltő állandó lármát, ricsajt. A tudat csendjében az ember megfigyelővé válik, függetlenedik, és végül magasabb tudati szintre emelkedik. A meditáció kizökkent a hétköznapi tudat által kikoptatott régi kerékvágásból. Így emlékeztet arra, amit a magasabb, spirituális értékekről megtanultunk. A rendszeres meditáció rendszeres emlékezetfrissítést jelent. Elénk rajzolódik a tágabb perspektíva, ismét tudatosodik, hogy mi fontos, mi nem. Fegyelmezett gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy kitakarítsuk elménkből az ezernyi hétköznapi gondolatot. Nekem például három hónapon át tartó mindennapos meditációra volt szükségem ahhoz, hogy mélyebb tudatszintet érjek el. Lényeges, hogy türelemmel végezzük, és gyakorlás közben ne kedvetlenedjünk el. A meditáció nem sikerülhet egyik napról a másikra. Nem fontos, hogy a meditációhoz lótuszülésben helyezkedjünk el. Gyakorolhatjuk fekve is vagy széken ülve, sőt séta közben is. A cél az, hogy abbahagyjuk a gondolkodást, hogy független, éber megfigyelővé váljunk. A meditáció tanulása közben érdemes vizualizációval és hipnózissal is megpróbálkoznunk. Mindkét technika esetében a gyakorlatvezető hangját hallja az ember, ami segíthet az összpontosításban. Az ember sem a meditációban, sem a vizualizációban, sem a hipnózisban nem engedi át az önmaga feletti uralmat. Nincsenek olyan „erők”, amelyek leigáznák az elmét vagy a testet. Nem kerülünk időgépbe sem. Csupán arról van szó. hogy az ember igen mélyen koncentrál, és a világon semmiféle veszély nem fenyegeti. Ezek a tudatállapotok ihletet adhatnak az embernek, magasabb tudati szintre juthatunk, megtapasztalhatjuk isteni eredetünk tanúbizonyságait. Ezek a megvilágosodás ösvényei.

128

Íme, a meditáció lényege. Szent minden lépés, amit teszünk Szent még a levegő is, amit beszívunk. Ha megértjük és gyakoroljuk ezeket az alapelveket, tudatunk átvált hétköznapi állapotából a „másik” perspektívába. Független megfigyelővé válunk, olyanná, aki nem ítélkezik. *** Meditációt tanítottam egyik páciensemnek, egy vállalat vezető beosztású tisztviselőnőjének. Az egyik ülés kezdetén megjegyezte: – Egy csodálatosan szép fát láttam idefelé jövet. – Hol látta azt a fát? – érdeklődtem. – A házam előtt – felelte. Az a fa mindig is ott állt. Ha lecsendesítjük tudatunkat, csodálatosan szép dolgokat láthatunk. Csoportfoglalkozásaimon olyan, egyszerű meditációs technikákat tanítok, amelyekhez mindössze két percre van szükség. Az első percben felszólítom a csoport tagjait, hogy hunyják le a szemüket, vegyenek néhány mély lélegzetet, és lazítsanak. A következő negyvenöt másodpercben felkérem őket, hogy csöndesítsék le elméjüket, igyekezzenek nem gondolkodni. A legtöbb ember számára ez rendkívül nehéz. Elménk retteg az ürességtől, ezért az űrt mindenféle hétköznapi gondolatokkal igyekszik kitölteni. „Fáj a hátam.” „Valaki köhög.” „Mást kellett volna reggeliznem.” Az ilyesmiben nincs kozmikus inspiráció. Ha azt akarjuk, hogy elménk nyugodt, független megfigyelőként működjék, ilyen gondolatokra nincs szükségünk. A második percben arra szólítom fel a csoport tagjait, hogy képzeljék el: egy gyönyörű tó fenekén ülnek. Lélegzésük teljesen egyenletes. – Valahányszor eszükbe jut valami – mondom nekik –, tegyék bele a gondolatot egy buborékba, bocsássák fel a felszínre, és figyeljék, ahogy elpattan. Aztán hozzák ismét nyugalomba elméjüket. Ha újabb gondolatuk támad, azt is tegyék buborékba, és engedjék fel a felszínre. Folyamatosan ezt a gyakorlatot kövessék. Akik valami okból félnek a víztől, azoknak azt tanácsolom, hogy képzeljék magukat egy szép, zöld mező közepére, és buborék helyett léggömbbel küldjék fel a gondolatokat. A második perc a buborékok, léggömbök elégetésével telik el. A csoport elkezdte a meditációt. Ennek a módszernek buborékmeditáció a neve, de használhatunk helyette szavakat is, ilyenkor elménket arra a szóra összpontosítjuk. Ha gondolataink elkalandoznak, szelíden és ítélkezés nélkül tereljük vissza a kiválasztott szóhoz. Ez a szó lehel teljesen semleges, például az .”egy”' számnév. Használhatunk szanszkrit szavakat, úgynevezett mantrát is. Lehet érzelmi töltéssel rendelkező szó, például az, hogy ”szeretet”. Figyeljük meg, milyen érzéseket kelt bennünk. Használhatunk vizuális segítséget is, példáid egy gyertya lángját vagy egy szál világot. Alkalmazhatjuk azt az ősi technikát is, hogy a lélegzetvételünkre figyelünk, számoljuk a be- és kilégzéseket. Próbáljuk ki a buborékmeditációt. Meg fogunk lepődni, milyen jót tesz.

129

Csoportos gyakorlatok Munkacsoportjaimban gyakran alkalmazom az Arcok nevű gyakorlatot. Egy besötétített helyiségben, ahol épp csak annyi fény van, hogy ne legyen teljes a sötétség, párosával ültetem le az embereket. Nagyon ellazult, meditatív állapotba vezetem őket, s utána egymás arcát, vonásait nézik szelíden. Ez a gyakorlat öt vagy tíz percig tart. Az arcok egy idő után változni látszanak: az arcok életkori, etnikai, nemi jellegzetességei is megváltozhatnak. Előfordul, hogy állati arcot vagy hasonló, jelképes jelenséget látunk. A gyakorlat résztvevői gyakran rejtelmes forrásból származó, intuitív információra tesznek szert partnerükkel kapcsolatban. Megdöbbentő dolgok történhetnek. Az eredmény sokkal több. mint egyszerű érzékcsalódás. A csoport tagjai igazi ismeretekhez jutnak. Érdemes ezt is kipróbálni *** Egyszer Bostonban egy nagyobb csoporttal végeztettem az Arcok gyakorlatot. Az egyik párban egy bostoni asszony és egy Milwaukee-ban élő nő került szembe egymással. Addig a pillanatig sohasem találkoztak, látszólag a vakvéletlen sodorta őket egy párba a hétszáz jelenlévő között. A terem elején ültek, és miután szemem hozzászokott a sötétséghez, jól láttam az arcukat. A bostoni hölgy arcán könnyek peregtek. A gyakorlat végeztével a kettes-hármas kis csoportoknak időt engedtem, hogy feldolgozzák, megosszák egymással az élményt, majd megkérdeztem a bostoni asszonyt, hajlandó lenne-e elmondani nekünk, mit tapasztalt. Beleegyezett. – Örömömben kezdtem sírni – mondta – A bátyám arcát pillantottam meg, pedig nagyon régóta nem láttam már. – A bátyja katona volt a második világháborúban, tizenkilenc és fél éves korában, Franciaországban elesett. Partnere vette át tőle a mikrofont. – Tegnap, a nagy csoportos regresszió alatt, amikor előző életeinkbe mentünk vissza, azt éltem át, hogy tizenkilenc és fél éves katona vagyok, és Franciaországban haltam meg a második világháborúban. Ezután még elmondott néhány részletet a haláláról, és pontos .személyleírást adott partnere bátyjáról. Sokunknak libabőrös lett a karja. Később azt is kiderítették, hogy a Milwaukee-ból érkezett asszony ugyanazon a napon született, amikor a kiskatonát megölték Franciaországban. Valóban nincsenek véletlenek. Egyszer New Yorkban vezettem az Arcok gyakorlatot, és egy idős indiai férfi sírni kezdett a boldogságtól. Partnerén, egy Új-Angliából érkezett fiatal nőn, akivel tíz perccel azelőtt találkozott először, egy női Buddha arcát ismerte fel. – A női Buddha rendkívüli ritkaság! – magyarázta. Partnere ezután tudomásunkra hozta, hogy korábban éveken át tagja volt egy olyan kis buddhista szektának, amelynek működését egy női Buddha tisztelete foglalta keretbe. Ezek a jelentőségteljes „véletlenek” segíthetnek eligazodni életünk ösvényén – azon az ösvényen, amelyet születésünk előtt jelöltünk ki magunknak.

130

Nem tudom, mi az oka, hogy Puerto Ricóban tartott csoportfoglalkozásaim mindig olyan varázslatosak, teli vannak misztikus élményekkel. Lehet, hogy az ottani emberek lelkesedése, nyitottsága, spiritualitása okozza. 1998 márciusában a San Juan-i Condado Plaza Hotel zsúfolásig telt előadótermében megint csodák történtek. Egy középkorú asszony, aki a nyakában állandóan egy pillangót ábrázoló szépséges függőt viselt vékony aranyláncon, a kétnapos foglalkozás kezdete előtt imádkozott hét hónappal azelőtt elhunyt fiához. Én erről természetesen mit sem tudtam. – Adj egy jelet, küldj üzenetet – könyörgött a gyászoló anya. – Ha a pillangó jelét küldöd, tudni fogom, hogy te vagy az. Mielőtt elkezdtük volna az Arcok nevű gyakorlatot, elmondtam a hallgatóságnak néhány megható történetet, amelyben pillangók szerepeltek, például a szellem jelképeként; megemlítettem, hogy szívesen rajzolnak pillangót a haldokló gyerekek vagy olyanok, akik tudják, hogy halál vár rájuk (pillangókat ábrázoló gyerekrajzok maradtak fenn tömegével például a náci haláltáborokból), szót ejtettem arról, hogy temetéseken sokszor szálldosnak lepkék a gyászolók feje fölött… Nem terveztem el előre, hogy elmondom ezeket. Az ötlet váratlanul merült fel tudatomban, és semmi sem szólt az ellen, hogy éppen pillangókról beszéljek, hát pillangókról beszéltem. Széles mosoly ült a gyászoló anya arcára. Vette a fia üzenetét. Hanem a java még csak azután következett. Az elsötétített teremben hozzáláttunk az Arcok gyakorlathoz. Felhívtam a résztvevők figyelmét, hogy olyan partnert válasszanak, akit azelőtt nem ismertek. A gyászoló anya partnere egy másik középkorú nő lett, aki nem tudott arról, hogy bármiféle paranormális képessége volna, de most egyszer csak az anya háta mögött egy fiatalember szellemét pillantotta meg. Személyleírást adott róla az anyának, aztán pontos tényeket közölt a fiú életéről, személyiségéről, kapcsolatairól. Az anya megdöbbent, elképedt, föllelkesedett. – Szó szerint igaz volt minden, amit mondott! Pontos leírást adott a fiamról! – mesélte a gyakorlat után. Az arca sugárzott, szinte még a lélegzetvétele is megváltozott, tartása kiegyenesedett, mintha most tette volna le a bánat hatalmas terhét a válláról. Ezt és más módszereket tanítottam a csoportnak, hogy ki-ki megnyithassa az utat önnön megérző- és látnoki képességei felé, közben lépten-nyomon elképesztő dolgok történtek mindenfelé a teremben. Az egyik sarokban tevékenykedő csoport egyszer csak ráérzett a távoli, átellenes sarokban működő csoport élményeire. Hihetetlen .”v életlenek”' és szinkronisztikus események mentek végbe egyszerre több csoportban, a terem egymástól távol eső részein. Olyanok, akik eddig soha semmilyen látnoki képességet nem tapasztaltak önmagukban, pontos kortörténetet adtak olyanokról, akikkel most találkoztak először. Idegenek sokkal több információval rendelkeztek egymásról, mint ami normális tudatállapotban elképzelhető. Figyeltem ezeket a hihetetlen találkozásokat, és magamban álmélkodtam, milyen döbbenetes erővel, érzékenységgel működik az emberi tudat. Sokkal többre vagyunk képesek, mint gondoljuk. Bámulatosak vagyunk. A látnokok, a médiumok, a guruk fontosak lehetnek számunkra, de csak egy ideig. Segíthetnek, hogy megértsük: életünk lényegesen többről szól, mint hisszük. Puerto Ricóban újra megtapasztaltam: mindannyian látnokok, médiumok és guruk vagyunk. Tanulásunk közben megnyitjuk és megerősítjük intuitív képességeinket, és bölcsességre teszünk szert.

131

Pszichometria Ezt a gyakorlatot általában kéttagú csoportokkal végeztetem; a résztvevők átadnak egymásnak egy-egy apró saját tárgyat. Gyűrűt, karórát, karkötőt, kulcsot, medált, ami épp náluk van. Lényeg, hogy olyan tárgy legyen, amelyet a gazdája érint meg legtöbbször. A gyakorlat rövid relaxációval kezdődik, ami segít a résztvevőknek, hogy összpontosítsanak és lecsendesítsék elméjüket. Lehunyt szemmel, ellazult állapotban kezükben tartják a partnerüktől kapott tárgyat. Felkérem őket, hogy jegyezzenek meg minden gondolatot, érzést, benyomást, ami csak felmerül bennük. A benyomások lehetnek pszichológiai jellegűek (érzelmek, hangulatok), fizikaiak (testi érzések), paranormálisak (látomások, üzenetek, gondolatok, gyerekkori vagy előző életekből való emlékek) és spirituálisak (más dimenziókból származó üzenetek, képek). Öt perc elteltével felszólítom a csoport tagjait, hogy minden részletre kitérve beszéljék meg partnerükkel az élményt. Nagyon fontos, hogy minden érzést, gondolatot, benyomást kimondjanak, akkor is, ha ostobának vagy bizarrnak tűnik, mert nemritkán épp ezek a legpontosabb „találatok”. Sok esetben e különös benyomások azonnali, jelentőségteljes viszszaigazolást kapnak. Akár a kézben tartott tárgy energiája, akár a nyugodtan összpontosító elme az, amely elősegíti az ismeretek átvitelét, az eredmény mindenképpen a felébredést szolgálja, és igazolja, hogy mindannyian rendelkezünk a megérzés képességével. Ez a gyakorlat is teljesen biztonságos, tanulságos, és ráadásul szerfölött szórakoztató.

Energialetapogatás Bármilyen érzés vagy benyomás merül fel tudatunkban, az mindenképpen érvényes. Ebben a gyakorlatban szabadjára engedhetjük fantáziánkat. Célunk a tanulás, a fejlődés. A hallgatóság tagjaival, mielőtt párokra osztanám a társaságot, gyakoroltatom saját energiamezejük tudatosítását. Felkérem őket, hogy ellazult állapotban, szemüket gyengéden lehunyva közelítsék egymáshoz két tenyerüket, kezdjék mintegy hatvan centiméter távolságból.. Ahogy a két kéz közelebb kerül egymáshoz, sokan bizsergést éreznek tenyerükben, vagy melegséget, valamint finom, alig észrevehető ellenállást, mintha egy nagyon puha korlátot kellene leküzdeni a tenyerek összeérintéséhez. Ezt a bevezető gyakorlatot többször megismételtetem a csoporttal. A kettes csoportokban a „letapogató” lassan végigpásztázza a nyugodtan, mozdulatlanul ülő partner testét. A letapogatást két tenyerükkel végzik, arasznyi vagy még nagyobb távolságban végighúzva kezüket a partner teste mentén. A letapogató nem érinti meg partnerét. Az egész testet minden oldalról végig kell pásztázni, a letapogatónak fel kell figyelnie a hőmérséklet változásaira, vagyis hűvösebb és melegebb területeket keres. Megjegyez ezenkívül minden gondolatot, érzést, benyomást. Az energiamező módosulásait szintén érzékeli és megjegyzi. Néhány perc elteltével cserélnek. A letapogató lesz a mozdulatlan „alany”, partnere végzi a letapogatást. A folyamat megismétlése után a párok tagjai néhány perc alatt megbeszélik egymással a teljes élményt, minden megfigyelésüket. Gyakran megdöbbentően pontos orvosi diagnózisok születnek a gyakorlat alatt. A letapogató valami módon olyan üzenet birtokába jut, amelyet senki sem közölt vele. Ez a gyakorlat is alkalmas arra. hogy serkentse ösztönös képességeinket.

132

Rövid vizualizációs gyakorlatok A hipnózis nem több, mint irányított koncentráció. Nincs benne semmi titokzatos, semmi veszedelmes. Hunyjuk le szemünket, és képzeljük el, hogy beleharapunk egy jókora, lédús citromba. Képzeljük el minden érzékszervünkkel. Érezzük az ízét, az illatát. Képzeljük el a színét. Harapjunk bele jó nagyot. Sok ember olyan arcot vág a gyakorlat közben. „mint aki citromba harapott”. Emlékezetük felidézi korábbi tapasztalataikat. Aki megérezte a citrom ízét, az hipnotizálva volt. Megkérem az olvasót, nyújtsa előre mindkét karját, felfelé fordított tenyérrel Könyökét ne hajlítsa be. Hunyja le a szemét, és képzelje el, hogy a bal tenyerére ráteszek egy nagy, súlyos könyvet. Aztán annak a tetejére egy másik nagy, súlyos könyvet helyezek. Majd a jobb csuklójához hozzákötözök egy óriási, jól felfújt, héliumos léggömböt. A bal kezébe egy harmadik súlyos könyv kerül, a jobb csuklójához egy második léggömböt kötözök. Most pedig, anélkül hogy karját megmozdítaná, nyissa ki a szemét. Nemcsak a tudat, a test is részt vesz a hipnózis folyamatában. Az utóbbi mintegy kétszáz évben, az úgynevezett felvilágosodás megjelenése és térhódítása nyomán az emberek túlzott jelentőséget tulajdonítanak a logika és a tudomány szerepének az emberi kapcsolatokban, a kultúrában, az egészségben, a filozófiában. Az a közvélekedés alakult ki, hogy minden gondunkra-bajunkra a tudomány adja majd meg a gyógyírt. Ez a fajta gondolkodás hozta magával mai kiegyensúlyozatlanságunkat. Semmibe vettük szívünk intuitív bölcsességét, az ihlet teremtő erejét. Dicsfénnyel öveztük a technikát, ám az etikánk, erkölcsünk, spirituális fejlettségünk nem nőtt a technikáéval azonos ütemben. Mára pedig abba a helyzetbe kerültünk, hogy technikai eszközeink segítségével képesek vagyunk elpusztítani a világot, és nem elég bölcs, nem elég felvilágosodott emberek tartják ujjukat az atomfegyverek kioldó gombján. A technika, a tudomány önmagában semleges. Értékét az határozza meg, hogy mit kezd vele az ember, milyen körülmények között és mire használja. Annyit már tudunk, hogy az emberiség minden bajára a tudomány nem képes választ adni. Csak bölcs, szeretetben és együttérzésben gazdag, felelős vezetők képesek elérni ezt a célt. Az inga most visszafelé lendül. Nem megy már vissza a másik végletig, a babonás félelmekig, a középpontig azonban mindenképpen, ahol harmónia és egyensúly uralkodik. Oda, ahol a tudomány és a megérzés tökéletes összhangban áll, ahol a szív és az ész egyesült erővel munkálkodik a béke és az egészség megőrzésén. Fontos tudnivaló, hogy miként működik az intuíció. Még mielőtt tanúja lettem volna a férje rózsakertjét ápoló, gyűrűjét szorongató özvegy esetének, alkalmam volt megfigyelni James Van Praagh működését egy New Orleans-i csoportmunkában, ahol elhunyt emberekkel kapcsolatos, pontos részleteket közölt a jelen lévő családokkal. Vagy négyszázan zsúfolódtunk össze a teremben. James kapott egy képet vagy üzenetet, ezt közölte a nagy csoporttal, majd kiegészítette egy-két további részlettel, amíg egyszer csak valaki felállt, és igazolta az üzenet helyességét. Én a terem végében ültem, és megpróbáltam ugyanazt tenni, amit James. Igyekeztem előre kitalálni a kérdéseit, megjegyzéseit, az üzeneteket, de csak a legritkább esetben jártam sikerrel. Lehet, hogy James valami módon vezeti a társaságot?

133

Hogy széles általánosságokból indít, olyannyira, hogy a teremben okvetlenül legyen valaki, aki találva érzi magát? Lehet, hogy nagyon ért a testbeszéd olvasásához? James Van Praagh nem a közönségtől kapja ezeket az adatokat, ezt a tudást, és segít a közönség tagjainak a gyász feldolgozásában. Hát jó, gondoltam, van a világon néhány rendkívüli tehetségű ember, aki valahogy hozzáfér a tudásnak ehhez a tárházához, és én nyilván nem tartozom közéjük. Két hét múlva én tartottam gyakorlati csoportfoglalkozást a floridai West Palm Beachben. a spiritualitás és az életregressziós terápia tárgykörében. A hétszáz főnyi közönség soraiból érkező kérdésre egy példával próbáltam érzékeltetni, hogyan működnek a médiumok. – A következőről van szó – kezdtem, és elképzeltem egy élethelyzetet. – A médium azt mondja: „Érzékelek egy fiatalembert, akinek a neve Róbert. Tizenkilenc vagy húszéves, autóbalesetben halt meg. Azt üzeni, hogy jól érzi magát, szeretetét küldi, és azt üzeni, hogy ne szomorkodjanak miatta, jól van, és ott maradt maguk mellett. És azt kéri, hogy a szekrénybe akasztott fekete bőrdzsekit adják oda Garynek.” Az egészet ott helyben találtam ki. Aztán áttértem valami más témára Carole a terem végében ült, és azt gondolta: „Remélem, hogy ezt a példát James Van Praaghtól vette át, mert van valaki itt a közönségben, akit nagyon eltalált vele. A csoportfoglalkozás után dedikáltam néhány könyvel, és közben odalépett két aszszony, egyiküknek a szeme könnyben úszott. – Honnan vette azt a történetet Robertről és az autóbalesetről? – kérdezte halkan. Megmondtam, hogy csak kitaláltam az egészet – Szó sincs róla – jelentette ki határozottan. – Az öcsém. Robert húszéves korában halt meg autóbalesetben. Azóta is nagyon hiányzik. Nemrégiben határoztam el, hogy a szekrényben logó dzsekijét odaadom az öcsénknek, Garynek. Úgy éreztem. Robert így akarja. Emberi alakban megnyilvánuló spirituális lények vagyunk. Spirituális részünk nem hal meg soha. Valójában sohasem veszítjük el szeretteinket. Ennélfogva mindannyian megtehetjük azt, amire én képes voltam, hiszen mindenki kapcsolatban áll mindenki mással. Meditációs tudatállapotban és álmomban ma is látok eleven, jelképi érvényű képeket, gondolatébresztő felismeréseket. Gyakran kapok így választ olyan kérdésekre, dilemmákra, amelyek régóta irritáltak a tudatalattim legmélyén – olyan folyamat ez, mint ahogyan a kagylóban kialakul a gyöngyszem. Egy ilyen nagy erejű, de látszólag egyszerű látomásban megfigyelhettem, hogy az emberek különálló létezőknek, entitásoknak tekintik önmagukat, holott a valóságban mindannyian mindörökre összetartozunk. Hatalmas vízfelületet láttam, amelyen jégkockák tömege úszott. Mindegyikőjük körülhatárolt, jól elkülöníthető egységet mutatott, és mindegyik a jéghideg vízben úszott. Majd csakhamar a víz melegedni kezdett, és a jégkockák felolvadtak. Most már minden a víz volt. Az összes jégkocka összeolvadt az összes többi jégkockával. Aztán tovább melegedett a tenger, forrásba jött. és gőzzé alakult. Rövidesen nem maradt más, csak néma és láthatatlan pára. Ám abban benne volt a víz és benne volt az összes jégkocka is. A jeget, a vizet és a gőzt csak a halmazállapot különbözteti meg egymástól: a molekulák rezgési energiája Az ember hajlamos rá. hogy fizikailag különállónak tekintse önmagát, mint a jégkockái. Holott valójában mind ugyanannak az összefüggő létezőnek a 1 eszei vagyunk. Előző életekből való emlékeket nem csak hipnózis útján lehet megtapasztalni. Az első két életregressziós utazást tűszúrásos kezelés közben éltem át. Az első egy igen mozgalmas kép volt, ókori papként láttam viszont magamat, magasabb és soványabb testben, mint a mostani. Egy különös alakú, mértani szerkezetű, lejtős oldalú építmény tetején áll134

tam. Tudatomban felmerült a zikkurat szó, de akkor még nem tudtam, mit jelent. Annak a papnak nagy hatalma volt, de ahelyett, hogy a helyzetét a spirituális igazságok tanítására használta volna, inkább azzal volt elfoglalva, hogy még nagyobb hatalmat és vagyont kaparintson meg magának. Belenéztem a jövőjébe is, és láttam, hogy értékrendje később sem változik, nincs benne helye a spiritualitásnak. holott a papoknak akkoriban szabad volt az igazságot tanítaniuk, feltéve, hogy szem előtt tartják az uralkodó érdekeit. Fokozatosan visszatértem a normális, éber tudatállapotba. Hazaérve a lexikonban utánanéztem a zikkurat szónak. Benne volt. Krisztus előtt ezer évvel, a történelem babiloni korszakában olyan alakú templomokat építettek, amilyenből egyet a látomás nekem is megmutatott, és zikkuratnak nevezték őket. Pár év múlva újabb emlék merült fel előző életeimből – ezúttal álmomban. Ötnapos továbbképző tanfolyamot tartottam pszichiátereknek, a második éjszakán láttam ezt az almot. A tanfolyam résztvevői mind ugyanabban a szállodában szálltak meg, és a nappali foglalkozások igencsak kimerítőek voltak. Az álomban, amely annyira eleven volt, hogy utóbb rengeteg részletére emlékeztem, ismét csak pap voltam, de ezúttal katolikus pap, valahol Európában, sok száz évvel ezelőtt. Börtönben raboskodtam. Egyik karomat a hátam mögött a falhoz láncolták. Megkínoztak, majd kivégeztek, mert eretnekségeket, tilalmas tanokat hirdettem. Felébredtem, de csak félig, amolyan hipnózisszerű állapotba kerültem, és az álom kis ideig még folytatódott. A teljesen besötétített szobában még láttam és éreztem az álombeli eseményeket. Aztán egy belső hangra lettem figyelmes, amely üzenetet közölt velem. – Amikor alkalmad volt az igazságot hirdetni, nem tetted. Tudtam, hogy az utalás a babiloni papra vonatkozik; ő volt az, aki nem tanította a spiritualitás igazságait. – Amikor nem volt alkalmad, akkor erőltetted. Jól tudtam: a katolikus pap nyugodtan, békében hirdethette volna a szeretetet és az együttérzést. Nem kellett volna magára haragítania a szigorú hatóságokat, nem kellett volna megöletnie magát. – Ezúttal ne hibázd el – tette hozzá szelíden a hang. Nem tudtam visszaaludni, hiába próbáltam. Végül aztán lementem reggelizni, és ott találtam a tanfolyam egyik résztvevőjét, egy nagynevű egyetem híres pszichiáterprofesszor asszonyát. – Rémesen nézel ki – jegyezte meg, amikor megállt mellettem. – Tudom – feleltem. – Rosszul aludtam az éjjel. – Tudom – mondta. – Belenéztem az álmodba! Nem hittem el. hogy ez lehetséges, ő pedig, megérezve kétkedésemet, magyarázatba kezdett. – A családomban anyai ágon sok nemzedék óta médiumi képességek öröklődnek. Nekem is jutott belőlük. Így már érdekelt a dolog; megkértem, hogy mondja el mit látott. – Katolikus pap voltál sok száz évvel ezelőtt Skóciában. Börtönbe vetettek. A jobb karodat a falhoz láncolták a hátad mögött. Megkínoztak és kivégeztek, mert a reinkarnáció tanát terjesztetted. – Többet tudott a saját álmomról, mint amire én magam emlékeztem De még nem volt vége. – Óvatosnak kell lenned. Azok közül az emberek közül néhányan újra itt vannak! – tette hozzá a kollégám. Úgyhogy nyitva tartom a szemem.

135

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Isten és vallás Azt mondják, sok isten van, mert Isten benne van mindenkiben Csak egy vallás létezik, és az a szeretet. Nekünk, is emlékeznünk kell arra. hogy a transzcendens Lény a világmindenség egyetlen oka, atyja és teremtője. Hogy Ő tölt be mindent, és nemcsak a gondolataival, hanem a lényegével. Az Ő lényege nem ér véget ott. ahol a világmindenség. Ő ennek fölötte áll, ő kiterjed ezen túlra is. Elmondható, hogy a mindenségben egyedül az Ő hatalma érvényesül. Csakhogy Ő fölötte áll saját halalmának, magában foglalja azt. Amit teremtményei tesznek, azt Ő teszi általuk Az emberek a hozzám írt levelekben, a konferenciákon, a be-telefonálós rádióműsorokban időnként megkérdezik: hol van írásaimban Isten? Ezen a kérdésen mindig elcsodálkozom, mert én úgy érzem, Isten mindenütt jelen van az írásaimban, nemcsak az Isten névvel megjelölve, hanem számos egyéb módon is. Valahányszor leírom azt a szót: szeretet. Istenre gondolok. Istent mindannyian magunkban hordjuk. Furán hathat, hogy egy pszichiáter Istenről és a szeretetről beszél. Mégsem kerülhetem el. mert a spirituális pszichoterápia alapkövetelménye, hogy felismerjük isteni lényegünket, lelkünk valódi mibenlétét, fizikai formában való megnyilvánulásunk igazi célját. A tágabb képet csak így láthatjuk meg. Szeretet nélkül és Isten nélkül semmi sem létezik. Isten nem követel meg tiszteletet. Lépten-nyomon megszemélyesítjük Istent, holott jól tudjuk, hogy Isten sokkal több annál, mint amit emberi elménkkel felfoghatnánk. Istennek nincs neme. Ez is megszemélyesítés. Istennek nincs vallása. A szíve mélyén ezt mindenki tudja. Isten nem tartozik emberfajtához. Isten: minden, a szeretet energiája, amely felmérhetetlen bölcsességgel, hatalommal es megismerhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. Mindannyian Istenből vagyunk, ennélfogva Isten bennünk van, lényünk lényegét képezi. A gőzben benne van a víz lehetősége es a jég lehetősége is – Isten azonban még ezen is túl van. Isten láthatatlan és megismerhetetlen, de magában hordja mindennek a lehetőséget. Van egy vicc egy ájtatos, vakbuzgó emberről, aki egyszer életveszélybe kerül az árvízben. Sebesen emelkedik a víz. az ember fölmenekül a háztetőre. A víz azonban egyre csak emelkedik. Arra jön egy rendőrségi motorcsónak, észreveszik. A rendőr odakiált neki: – Jöjjön, szálljon be! 136

– Nem én – feleli az ember. – Egész életemben hívő voltam. Isten majd megsegít. – Ne legyen őrült – mondja a rendőr. – Szálljon be, a víz emelkedik, nemsokára ellepi a teteit. Az ember továbbra is nemet mond. a csónak elmegy. A víz csak emelkedik. A rendőrök még kétszer visszatérnek, és a csökönyös férfi mindannyiszor elutasítja, hogy megmentsék. – Isten majd gondot visel rám – hajtogatja magabiztosan. A rendőrök továbbállnak, hogy másokat mentsenek meg. Az árvíz végül elborítja az egész házat, és emberünk belefullad. A mennyországban találkozik Istennel. Magából kikelve reklamálni kezd. – Egész életemben követtem a parancsolatokat. Rengeteget adakoztam a szegényeknek. És amikor egyetlenegyszer igazán szükségem lett volna rád, cserbenhagytál! – De hiszen háromszor is odaküldtem a motorcsónakot – feleli Isten. – Miért nem szálltál be? Az emberiség ősidők óta, évszázadokon, évezredeken át félreértelmezte, eltorzította, tudatosan manipulálta Istent és a vallást. Isten nevével, a béke, a szeretet, az együttérzés legtisztább jelképével számtalanszor éltek vissza háborúk, gyilkosságok, népirtások fedezésére. Még ma, a huszonegyedik század elején is „szent” háborúk fertőzik a bolygót, mint a középkorban a pestis. Hogyan lehetne szent a háború? Ez önellentmondás, szörnyűséges agyrém, az abszolút bűn, amelyei magyarázkodással, manipulációval igyekeznek palástolni. Isten a béke. Isten a szeretet. Elfelejtettük már,hogy – mivel Isten képmására vagyunk teremtve – Isten benne van a szívünkben, mi is a béke és a szeretet isteni teremtményei vagyunk. Csak egy vallás létezik, hiszen csak egy Isten van, mindannyiunk Istene. Szeretnünk kell egymást, mert a szeretet a hazavezető út. Különben, mint a konok diákgyerekeknek, nekünk is újra meg újra osztályt kell ismételnünk, amíg meg nem tanuljuk a szeretet leckéjét. Csak ha elengedjük magunktól a félelmet, a többi vallás híveit önmagunkkal egyenrangúnak fogadjuk el, mint útitársainkat a mennyország felé vezető úton, akkor gyakoroljuk a feltétel nélküli szeretetet. Egyformák vagyunk, egy csónakban evezünk. Inkarnációink során mi magunk is voltunk már mindenféle vallás hívei, tartoztunk már mindenféle népcsoporthoz. A léleknek nincs nemzetisége, nincs vallása. Csak a szeretetet és az együttérzést ismeri. Ha már jól tudjuk, hogy mindannyian egyformák vagyunk, és csupán felszíni, lényegtelen különbségek vannak köztünk, de igazán fontos dolgokban nem különbözünk, akkor hátrafordulva segíthetünk azoknak is, akik mögöttünk haladnak az úton, akár olyanok, mint mi vagyunk, akár nem. Ha leásunk a különböző vallások rítusainak, szokásainak felszíne alá, meglepően azonos eszményeket, fogalmakat, tanácsokat találunk. Még a szavak is hihetetlenül hasonlóak.4 A vallások nevében öljük egymást, holott a mélyebb szinteken a legel-kötelezettebb hívők is ugyanabban hisznek. A nagy vallások mindegyike fontosnak tartja a spirituális életvitelt: a minden létező lényben és dologban meglévő isteni lényeg felismerését, a jó cselekedeteket, a szolgálatot, a szeretetet, az együttérzést, a jótékonyságot, a reményt, a hitet. Mindegyik beszél a halál utáni életről, a lélek halhatatlanságáról. Mindegyik hangsúlyozza a szelídséget, a megbocsátást, a békét. Amikor vallásokról beszélek, a csodálatos bölcsességre, a hagyományokra gondolok, nem az ember alkotta rendeletekre és szabályzatokra, amelyeket politikai okokból alkot4

Lásd az. A jelű függelékei, amelyben a nagy világvallások néhány közös spirituális értéke olvasható.

137

tak, azért, hogy az embereket szétválasszák, nem pedig azért, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Körültekintően szét kell választanunk a spirituális igazságokat a politika diktálta szabályoktól. Ezek a szabályok olyan kerítést alkotnak, amely szétválasztja es félelemben tartja az embereket. Ma már adatok, dokumentumok tanúsága alapján – nem pusztán vakhitből – fogadhatjuk el a mindenben jelen való istenség fogalmát, a lélek halhatatlanságát, a fizikai halál utáni életet. Hát akkor miért veszi körül még mindig oly sok tudatlanság saját vallásunk lényegét, a gazdag spirituális hagyományokat – embertársaink, felebarátaink vallásáról nem is beszélve? Miért ragaszkodunk oly csökönyösen ahhoz, hogy a különbözőségeket hangsúlyozzuk, mikor pedig az azonosságok oly elsöprő erővel mutatkoznak? Miért nem hallgatunk a nagy tanítók által szeretettel, bölcsességgel megfogalmazott tételekre, előírásokra, szabályokra, útmutatásokra? Megint csak azt hiszem: elfelejtettük azt, amit már tudtunk. A hétköznapok taposómalmában annyira elfoglalnak saját szorongásaink, aggodalmaink, társadalmi helyzetünk feletti gyötrődéseink és egyáltalán: a külsőségek, hogy spirituális lényünkről megfeledkezünk. Félünk a haláltól, mert nem emlékszünk már igazi lényegünkre. Mivel annyira védjük hírnevünket,pozíciónkat; annyira tartunk mások befolyásoló hatásától, hogy majd ők „nyernek”, mi pedig „veszítünk”: és mivel annyira rettegünk attól, hogy ostobának mutatkozzunk, ezért spirituális lényünket már nem is engedjük megnyilvánulni. Holott a tudomány és a spiritualitás, e két ősellenségnek tartott terület kezd már összebékülni. A fizikusokból és a pszichiáterekből lettek a mai kor misztikusai. Most mi támasztjuk alá azt, amit a régi korok misztikusai megsejtettek és állítottak. Minden ember isteni lény. Évezredeken át jól tudtuk ezt, de mostanra elfelejtettük. Ahhoz, hogy hazataláljunk, ismernünk kell az utat. Ha csak egy Isten van, egy vallás létezik, ami maga a szeretet, miért kellene azt a vallást gyakorolnunk, amelybe születtünk, miért kellene egyiket előnyben részesíteni a többivel szemben? Végül is nem számít, melyik templomba járunk, ha egyáltalán járunk valamelyikbe. A nagy vallások által diktált utak olyanok, mint a kerék küllői: ugyanabba a középpontba, az, istenség, a megvilágosodás felé vezetnek. Egyik út sem jobb vagy rosszabb, mint a másik. Mind egyenrangúak. Mivel azonban az emberek többsége valamely vallás szellemében nevelkedett, ez a tény számos előnnyel is jár – például azzal, hogy tekintélyes mennyiségű tudást és tapasztalatot veszünk át, ráadásul a vallásos nevelés kényelmes, ismerős területté tette a spiritualitást. Az, hogy ismerős terepen közlekedünk, magabiztossá tesz. Szinte tudatos erőfeszítés nélkül képesek lehetünk a mély meditáció állapotába jutni. Figyelmünk kevésbé hajlamos elkalandozni, könnyebben összpontosíthatunk, simábban haladhatunk a meditáció, az ima, az elmélkedés egyre mélyebb szintjeire. Ebben a mély állapotban transzcendens tudatszinteket is megismerhetünk. Minden nagy vallási hagyomány nagy igazságokat, szépséget, bölcsességet foglal magában Jó diákként mindegyikből szemezgethetünk, mert egy fontos felismerés szerint a spirituális nézőpont változása felgyorsíthatja az ember lelki-szellemi fejlődését. Arra semmi szükség, hogy elhagyjuk saját vallásunkat. Végül is van, aki a rózsát kedveli, mások az orchideát, a liliomot, a pipacsot vagy a napraforgót. A maga nemében mindegyik gyönyörű virág. Isten úgy intézte, hogy a nap mindegyikre egyformán süssön, az eső mindet egy formán öntözze. Mind más, mind különleges. Egy minden spirituális tanításban megtalálható mondással élve: az eső a gyomot és a virágot egyformán öntözi, a nap egyformán süt a börtönre és a templomra.

138

Isten fénye nem tesz különbséget, ne tegyünk hát mi se. Nemcsak egy út, egy egyház. egy ideológia létezik. Fény azonban csak egy van. Ha a kerítések ledőlnek, páratlanul csodálatos kert jön létre, amelyben minden virág együtt nyílhat – ez. lesz az. Éden kertje.

139

TIZENHATODIK FEJEZET

Hazatalálni

Türelem, kivárás… Minden akkor következik be amikor eljön az ideje. Az életet nem lehet siettetni, nem lehet szabott időrendbe kényszeríteni, ahogy sokan szeretnék. El kell fogadnunk, ami az adott pillanatban adatik, és ne követeljünk többel. Az élet végtelen, sohasem halunk meg, hiszen valójában nem is születtünk meg soha. Csak éppen különböző fázisokon megyünk keresztül. Ennek nincs vége. Az ember sok-sok dimenzióban létezik. Az idő nem úgy működik, ahogyan mi látjuk inkább a megtanult leckék formájában fejeződik ki. A könyv elején már írtam: az emberek állandóan azt kérdezgetik, hogy van-e még kapcsolatom a Mesterekkel. Az olvasó mostanra már jól tudja: a Mesterek üzenetei mindenfelől érkeznek. Van üzenet, amelyet meditációban kapok meg, van olyan, amelyet érzések közvetítenek, a megértésnek olyan szintjén, hogy roppant nehéz szavakra fordítani. Sok fogalom szavakkal ki sem fejezhető. A tudás oroszlánrésze példákon és tapasztalatokon keresztül jut el, ahogyan ezzel együtt mind a négy könyvemben igyekeztem érzékeltetni. Az idézetekből, a szövegből, a történetekből, az elmélkedésekből egy teljes és összefüggő spirituális filozófia rajzolódik ki. A válaszok ott vannak, de gyakran nem szánjuk rá az időt, hogy észrevegyük, felfogjuk, megemésszük. Csak szeretet létezik. A szeretet hihetetlen erejű energia. Mindannyian ebből az energiából állunk. A szeretet: abszolútum. Nincs kezdete, nincs vége. Legtisztább formája a feltétel nélküli szeretet, amely azt fejezi ki. hogy az ember szeret, és semmit sem vár viszonzásként. Az ingyen osztogatott szeretet által válhatunk spirituális milliomossá. Ne felejtsük el meghallgatni, mit mond az intuíciónk, és ne hagyjuk, hogy félelmeink elnyomják szívünk szelíd, csöndes szavát. A fenntartások, feltételek, korlátok nélküli szeretet végtelen szabadságot ad. Életünk ezen a síkon korlátok között zajlik. Iskolába járunk ide. Ha majd hazatérünk, csak gondolatainkat, tetteinket, szeretetünket vihetjük magunkkal. És végezetül: ne féljünk. Halhatatlan, örök életű szellemek vagyunk, életünk közege a szeretet. Mi magunk vagyunk a szeretet.

140

A FÜGGELÉK

Közös spirituális értékek Az alábbiakban a nagy világvallások szent szövegeiből vett részletek olvashatók. Ezek az idézetek bizonyítják, hogy valójában csak egyetlen vallás létezik, ha a felszíni rituálékon túllépve a mélyen rejlő spirituális kincseket vesszük szemügyre. A könyvnek ehhez, a részéhez felhasználtam Jeffrey Moses Oneness: Great Principles Shared by All Religions (Egyetlenség: minden vallás közös alapelvei) című nagyszerű könyvét. (A Bibliából vett idézeteket Károli Gáspár fordítása nyomán közöljük.)

Felelősség a tetteinkért Buddhizmus A természet törvénye, hogy amit vetünk, azt aratjuk. Kereszténység Ne tévelyegjetek. Isten nem csúfoltatik meg: mert a mit vet az' ember; azt aratándja is … /Isten/ megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint Hinduizmus Nem arathatod az,. amit nem vetettél, ahogyan elültetted a fát, azonképpen nő. Judaizmus A mással jóttevő ember megkövéredik: és a ki mást felüdít, maga is üdül.

Megbocsátás Buddhizmus A gyűlöletet sohasem tompíthatjuk gyűlölettel. Csak szeretettel tompíthatjuk- ez örök törvény. Kereszténység Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.. Uram. hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus. Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.

141

Hinduizmus A nemes szívűek a béke előmozdításáért és mások boldogulásáén munkálkodnak – még azokért is. akik. bántották őket. Iszlám Bocsáss meg szolgádnak naponta hetvenhétszer is. Judaizmus A legszebb dolog, amit ember tehet, hogy megbocsátja a sérelmet.

Béke és szeretet Buddhizmus Azt aratod, amit vetettél, ez a Törvény…. Magva a Szeretet, termése a Béke. Ha erővel győzöd le ellenségedet, fokozod a dühét. Győzd le szeretettel, és utólag nem érzel majd megbánást.. Azt nevezem igazi brahmánnak, aki igazat szól, aki tanít, és aki senkit meg nem bánt vele. Aki a béke érdekében az igazságosságot gyakorolja, diadalt arat Szóval vagy tettel ne sérts, következetesen cselekedj jót. Kereszténység Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. …És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat… Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokéit, a kik. háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat. a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Hinduizmus Az elme nyugtalan és nehezen zabolázható, de gyakorlattal, a vágyak féken tartásával meg lehet zabolázni. Aki meg akarja fékezni az állhatatlan elmét, vezesse vissza a Szellemhez. A legnagyobb áldás a bölcset éri. akinek elméje nyugalomban vau. Szelídséggel legyőzhető a harag, jósággal a rosszindulat, a nagylelkűség erőt vesz a kapzsiságon, az egyenes igazság diadalt arat a csalás és a hazugság felett.

142

Iszlám A gonoszságot ellensúlyozd, győzd le jósággal. Mondjam-e el, mely cselekedetek jobbak a böjtölésnél, kegyességnél, imádkozásnál? Ilyen cselekedet békét teremteni két ellenség között, mert az ellenségesség, a rosszindulat gyökerestül irtja ki a mennyei jutalmakat. Judaizmus Mily szépek a hegyeken az örömmondónak. lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet… Hanem azt mondom néktek: a szeretet cselekedetei különbek, mint a törvény parancsolatai… Nem a tudás, hanem a cselekvés a fő dolog. A szeretet a Tóra kezdete és vége. Szeressed felebarátodat, mint magadat.

Az aranyszabály Buddhizmus Ne bánts meg másokat azzal, ami neked fáj. Aki telve van szeretettel a világ minden dolgai iránt, aki mások érdekében gyakorolja az erényt, egyedül az az ember boldog. Ne ítéld meg embertársadat Kereszténység Ne ítéljetek és nem ítéltettek . A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal- mert ez a törvény és a próféták… Mert szoros az a kapu és keskeny az az út. a mely az életre visz.. Hinduizmus Ez minden igazságosság foglalata: bánj úgy másokkal, ahogyan szeretnéd, ha ők bánnának teled Ne légy olyat más emberrel, amit nem szívesen fogadnád, ha ő tenne teled. Az ember akkor cselekszik helyesen, ha úgy tekint másra, miként önmagára Iszlám Azt tedd az emberekkel, amit tőlük, magadnak szeretnél, és 'lefogadd el másoknak azt. amit magadnak el nem fogadnál. Judaizmus Ami neked árt, azt ne tedd felebarátoddal. Ez a Tóra egésze, a többi csupán magyarázat Ne ítéld meg felebarátodat, amíg a helyébe nem kerülsz.

Spirituális értékek Buddhizmus Mint egy gyönyörű virág, melynek színei káprázatosak, de illata nincsen, olyanok a szép, de terméketlen szavak, ha tettek nem támasztják alá őket

143

Az igazi kincseket az halmozza fel, aki kegyességet, mértékletességet és önmérsékletet gyakorol. Az így elrejtett kincs biztonságban van. és el nem vész: Kereszténység Ennek okáért csak jók legyetek, miként Mennyei Atyátok is csupa jóság.. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben.. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a mely Istennek szájából származik. Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetet egy arasszal, életét egy nappal? Keressétek először Istennek országát. és az ő igazságát: és ezek mind megadatnak néktek. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat… Ne ölj: ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat, és– Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben… Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy-nem a gazdagnak az Isten országába bejutni… Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők. Hinduizmus A szolgálatban keresd a bölcsességei, erősen kutatva, kérdezve, alázattal. Ebben a világban semmi úgy meg nem tisztít, mint a spirituális tudás. Azt mondd, ami az igazság.Tedd a kötelességedet. Az igazságtól soha ne térj el! Aki igazságosan cselekszik, az a bölcs. Az ember nemcsak kenyérrel él.. Ne árts másoknak, se gondolattal, se tettekkel, se fájdalmat okozó szavakkal. Aki feladja haragját, eléri Istent. Iszlám Tudod-e ki veti el magától a hitet? Az, aki nem törődik az árvával Aki sohasem ád enni a szegényeknek. Jaj tehát annak, aki az imákat elmondja a kellő időben, de nem cselekszi azt, ami bennük foglaltatik. Az ilyen, csak kérkedik ájtatosságával, de a kegyességet nem gyakorolja. Tegyetek jót, mert Allah a kegyeseket szereti. Ne vegyétek el mások pénzét becstelenül. Ne zavarjátok meg hamis tanúságtétellel az igazságszolgáltatást, és ne hallgassátok el az igazságot. Allah mindenütt jelen van és mindent tud. Az ember elveszett. Kivétel az, aki hisz, és igaz életet él, és támogatja embertársát az igazságosságban, és támogatja az állhatatosságba n. Egy ember megkérdezte Mohamedtől, honnan tudható, hogy valóban igaz hitű-e az ember, és ő így felelt: „Ha a jóban, amit cselekszel, örömedet leled, és ha a gonoszság, amit teszel, elszomorít, akkor vagy igazhívő.” Bölcsődtől sírodig keresd az igazat. Judaizmus Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánj semmit, a mi a te felebarátodé. Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű, a ki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra. Igazságot szóljon ki-ki az ő felebarátjával igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban.

144

Boldog, aki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr. Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik

Halhatatlanság Buddhizmus Az Én az Én ura… Ha az ember önmagát jól leigázza, olyan urat talál, amilyet nehéz találni. Tudván, hogy a test csupán olyan, mint a hullámtaraj, és a természet merő délibáb, a tanítványt a halál nem érinti meg… Akiben föltámadt a Teljesség utáni vágy, akinek elméjét ez a vágy halja át, akinek gondolatait alacsonyabb vágyak nem térítik el, az úszik felfelé a folyón, a forrás irányába. Kereszténység A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván.– Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákob Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Én mondám: Istenek vagytok? … Azokat isteneknek monda, a kikhez az Isten beszéde lőn. Mert a miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttettek. Hinduizmus A lélek tudása, amely benne van abban is, aki tudja, és abban is, amit tud: a bölcsesség… Ha valami létrejön, azt a test és a lélek egyesülése hozza létre. A tévelygők nem tudják, mikor pihen meg a lélek, és mikor marad benne a testben. Mélyen legbelül egy másik élet lakozik, nem olyan, mint az érzékeké, láthatatlan és változhatatlan. Ez megmarad akkor is, ha minden teremtett dolgok elenyésznek. Az egyéni lélek lényegében semmi más, mint az egyetemes lélek… Az emberek olyanok, mint egymás feje. keze, törzse, lába. Iszlám A gazdagság nem a földi javak hőségében van, hanem az állhatatos elmében. Ami jót teszel másokkal, az mind megelőzi lelkedet, és Isten színe elé kerülvén ott találod majd. Isten mindent lát Judaizmus Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm Füves legelőkön nyugtat engem… Lelkemet megvidámítja… Még ha a halál árnyékának völgyében járok is. nem félek a gonosztól, mert te velem vagy… Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Az egyetemes Isten Buddhizmus Ha azt hiszed, hogy a Törvény kívüled van. nem az egyetemes törvényt követed, hanem egy alacsonyabb tanítás hívéül szegődtél. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet. 145

Kereszténység Az Isten szeretet: és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek? Az Isten országa ti beintelek vau. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. Hinduizmus Ahogyan egyetlen nap világítja be az egész világot, ugyanúgy az Egyetlen Szellem ragyog be minden testet. Azok számára, akikben az igazi Én felismerése felszámolta a tudatlanságot, megmutatkozik a Legfeljebb Való, mintha a nap ragyogna ki. Az egyetlen Isten, aki benne rejlik mindenben, aki mindent áthat, minden létező lényege, figyel minden világokat, ott lakik mindenben, ami él., ő a tanú. az érzékelő… Isten mindannyiunk szívében ott lakik. Iszlám Isten saját természete szerint formálta az embert… Minden teremtmény Isten családja, és Isten azt szereti legjobban, aki a legtöbb jót cselekszi a családjával. Judaizmus Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a le Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak, a melyeket én ma parancsolok néktek, úgy hogy az Urat, a ti Isteneteket szeretitek, és néki szolgáltok teljes szívetekből és teljes lelketekből: Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben.. Füvet is adok a te meződre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel És tanítsátok meg (e szavakra) a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz. mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz… Hogy megsokasodjanak a ti napjaitok. Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak?Nem egy Isten teremtett-é minket?… Teremte tehát az Isten az embert az ő képére. Isten képére teremté őt.

146

B FÜGGELÉK

Hosszabb meditációs gyakorlatok

Az itt közölt két meditáció segít megtalálni a békét, amennyiben eltávolítja az akadályokat a belső öröm és boldogság útjából. Végezhetjük partnerrel is, ilyenkor az egyik felolvassa a szöveget a másiknak, aki lehunyt szemmel lazít. A másik módszer, hogy magnóra vesszük a szöveget, és visszajátszszuk önmagunknak, ilyenformán a beszélő és a hallgató egy és ugyanaz. Soha ne játsszuk azonban ezt a szalagot autóvezetés közben Mielőtt elkezdjük a gyakorlatot, feküdjünk hanyatt, vagy üljünk egy kényelmes ülőalkalmatosságba, és lazítsuk meg szoros ruhadarabjainkat. Gondoskodjunk róla, hogy semmi ne vonja el figyelmünket: vegyük le a cipőt, a szemüveget, távolítsuk el a kontaktlencsét- Lazítsunk tökéletesen. Lábunkat ne tegyük keresztbe. Föltehetünk valami halk, szelíd zenét, ha az megnyugtat. Bármilyen képek, érzések, érzelmek vagy gondolatok felmerülhetnek tudatunkban, semmi sem baj. Ne elemezzük, ne minősítsük, ne bíráljuk. Azzal ráérünk később foglalkozni. Miközben hallgatjuk, igyekezzünk csak azt átélni, ami történik. Ne törődjünk azzal, hogy ami történik, az emlék, fantáziakép, elképzelés, metafora vagy jelkép, vagy ezek bármilyen kombinációja. Nem számít. Mindenképpen jobban fogjuk érezni magunkat. Nyugodt hangon, lassan olvassuk fel a szöveget, rövid szünetet tartva ott, ahol három pontot látunk (. .), és hosszabb szüneteket tartva ott, ahol a szöveg zárójelben ezt írja elő. (A biztonság kedvéért ezt is ideírom: a zárójelbe tett instrukciókat nem kell felolvasni.) Mielőtt felolvasnánk a szöveget valakinek,vagy mielőtt magnóra mondanánk, érdemes lehet egyszer-kétszer próbaképpen felolvasni magunknak, hogy megtaláljuk a ritmust, amelyik jólesik, és elegendő időt enged, hogy reagáljunk az utasításokra. Ne siettessük a folyamatot. A gyakorlatnak nincs időkorlátja, bármilyen sokáig tarthat. Végezzük el többször is ezeket a gyakorlatokat. Minél többet meditálunk, annál mélyebb szintre jutunk, annál több élményben lesz részünk. Ezt az anyagot a legtöbb ember minden nehézség nélkül képes kezelni, befogadni. Hatására a közérzetük sokat javul. A zavaró reakciók (például bűntudat, szorongás”) kockázata minimális. Ha ez mégis bekövetkeznék, forduljunk terapeutához, aki segít feloldani a problémákat.

1. meditáció Az előző életekre nyíló ajtó Lazán hunyd le a szemed, végy néhány mély lélegzetet. Képzeld el, hogy a kilégzéssel kiengeded testedből a feszültséget, a stresszt… Képzeld el, hogy belégzéskor feltöltődsz a körülötted áradó, csodálatos energiával… Minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre jutsz az ellazultság csodálatos állapotában. (Tarts tizenöt másodperc szünetet, hogy a mély légzés ellazítsa a testet.)

147

Most lazítsd el izmaidat. Lazítsd el az izmokat az arcodon, az állkapcsodban. Oldj fel minden feszülést, minden merevséget ezekben az izmokban… Lazítsd el nyakizmaidat… vállizmaidat… Lazítsd el a karodat.. Teljesen lazítsd el a hátizmaidat, a felső hátizmokat… és az alsókat is… Engedj el minden feszülést, minden merevséget ezekből az izmokból. Lazítsd el hasizmaidat úgy, hogy közben légzésed tökéletesen nyugodt marad… Lazítsd e! tökéletesen a hasizmaidat… és most már az egész tested a mély nyugalom állapotában van… Ha valami zaj van, vagy más külső körülmény jelentkezik, az segíteni fog, hogy meg mélyebben ellazulj. Képzeld el, vagy érezd, hogy a fejed fölött ragyogó fény jelenik meg. Eldöntheted, hogy milyen színű ez a fény Ez a fény segít elmélyíteni .a szintet, és gyógyítja a testedet… Hagyd beáradni ezt a fényt a testedbe, a fejed tetején keresztül. Beragyogja agyadat, a gerinccsatornát, gyógyítja a szöveteket, és segít még mélyebb szintre jutni… Engedd, hogy ez a gyönyörű fény szétáradjon a testedben, felülről lefele, mint egy csodálatos hullám: eljut benned minden sejthez, minden rosthoz, minden szénhez, es gyógyító békébe, szeretetbe burkolja őket… Most képzeld el. hogy a fény kívülről is teljesen beburkolja a testedet, mintha egy csodás fénybuborék venne körül. Ez a buborék védelmet nyújt, gyógyítja a bőrödet, és segít még mélyebb szintre jutni.. Tíztől számolok visszafelé egyig, és minden szám egyre mélyebb szintet jelent az. ellazulásban. Tíz… Kilenc… Nyolc… Minden szám egyre mélyebbre visz… Hét… Hat. . Öt… Egyre ellazultabb és nyugodtabb vagy… Négy… Három… Nyugodt vagy és ellazult… Kettő… Már majdnem ott vagy… Egy… Jól van. Ebben a csodálatos békében és nyugalomban képzeld el hogy egy szép lépcsőházban lépkedsz lefelé… lejjebb, egyre lejjebb… mélyebbre és mélyebbre… még lejjebb és még lejjebb.. Minden lépéssel egyre mélyebb szintre jutsz… Most elérsz a lépcső aljára, és egy gyönyörű kert van előtted… a béke, a szépség kertje, a biztonság, a menedék… Belépsz ebbe a kertbe, es kiválasztasz egy helyet, ahol megpihenhetsz.. Testedet betölti és beburkolja a fény. amely gyógyít és védelmez. Megnyílnak tudatod legmélyebb szintjei. Mindenre emlékszel. Megtapasztalhatod sokdimenziós éned minden szintjét. Sokkal nagyobb vagy. mint a tested, mint az elméd. Ha a meditáció során valamelyik emlék, érzés vagy élmény kellemetlenné válik, emelkedj fölé és messziről nézz le rá. mintha moziban látnád Ha még így is kellemetlennek érzed, lépj vissza a kertbe pihenni. vagy nyisd ki a szemed, és térj vissza .a normális, éber tudatszintre. Ha nem érzel kényelmetlenséget, maradj a képekkel, az érzésekkel. Mindig tiéd a döntés, hogy mit leszel. Ebben a mélyen ellazult állapotban emlékezeted felerősödik, megnyílik. Mindenre emlékszel, minden élményre, amiben valaha részed volt, akár ebben a mostani testedben, akár egy másikban.. Hogy ezt megérezd. menjünk vissza az időben, előbb csak egy kicsit, aztán egyre többet és többet Visszafelé számolok öttől egyig, és közben emlékezz vissza egy kellemes vacsorára a közelmúltból. Használd minden érzékszervedet, képzeld el a látványt, a hangokat, a tapintást, az ízeket, az illatot. 148

Képzeld el olyan valóságosnak, amennyire csak tudod, idézz fel annyi részletet, amennyit csak bírsz. Öt… Négy… Mindenre emlékszel… Három… Egy kellemes vacsora a közelmúltból… Kettő… Tisztán megjelenik előtted.. Egy… Ott vagy, most néhány percig újra átéled ezt a vacsorát.. Van melletted valaki?… Emlékezz. (Tizenöt másodperc szünet. ) Sokkal többre is képes vagy emlékezni, mint ez a vacsora. Megint visszafelé számolok öttől egyig, és ezalatt idézz fel egy emléket a gyerekkorodból. Ha jólesik, válogass a kellemes emlékekből… Válassz egy kellemes gyerekkori emléket. Mindig tartsd szem előtt, hogy ha az emlék kényelmetlenné válik, emelkedj fölé, és távolról nézd mintha filmet látnál. Vagy ha akarsz, visszamehetsz a kertbe megpihenni. Ha nagyon kellemetlennek érzel valamit, egyszerűen kinyithatod a szemed, tökéletesen éber és tudatos leszel. Öt… Megyünk visszafelé, egy kellemes, gyerekkori emlékhez. Négy… Mindenre emlékszel. Három… Kettő… Tisztán megjelenik előtted. Egy…. Ott vagy, és újra átéled az egészet. (Egy perc szünet.) Sokkal többre is emlékezhetsz, mint a gyerekkorod. Megint visszafelé számolok öttől egyig, és közben visszaemlékszel arra az időre, amikor még nem születtél meg… Amikor még anyukád hasában voltál, az anyaméhben. Figyelj meg minden érzést, benyomást, testi, érzelmi vagy spirituális érzékletet. Akár testen kívüli élményt is átélhetsz. Érzékelheted édesanyád érzéseit, gondolatait, hiszen nagyon szoros közöttetek a kötelék. Akármit tapasztalsz, akármi történik, az mind jó – úgy, ahogy van. Öt… Egészen vissza a méhen belüli időszakba, az anyaméhbe… Négy… Mindenre emlékszel… Három… Kettő… Tisztán megjelenik előtted… Egy… Ott vagy, és újra átéled ezt a környezetet… (Egy perc szünet.) Ha akarod, megfigyelheted a születésedet, de fájdalom és kényelmetlenség nélkül… Nézd meg, kik vannak jelen, és hogyan fogadnak… Fájdalom nélkül, csak megfigyelőként… (Tizenöt másodperc szünet.) Most pedig emelkedj fel, és hagyd el azt a környezetet… Képzelj el egy gyönyörű szép ajtót, amely ott áll előtted… Ez az ajtó átvezet téren és időn előző életeidbe vagy a spirituális állapotba. Van valami az ajtó túloldalán, amit meg kell tudnod… Valami, ami segíthet ebben a mostani életedben. Visszafelé fogok számolni öttől egyig, és az ajtó kinyílik. Érzed, hogy hív, magához vonz. Menj oda az ajtóhoz. A túloldalán gyönyörű fényt látsz. Átlépsz a küszöbön, belépsz a fénybe. Menj át a fényen, és lépj be az ott lejátszódó jelenetbe, személybe – éld át azt, ami a fényen túl történik. Amikor kimondom az egyet, teljesen megmutatkozik az egész. Megnyílik az ajtó… Magához vonz… Menj oda… Menj be az ajtón, lépj be a fénybe. Öt… Visszamegyünk, egészen vissza, az előző életeidbe.. Négy… Emlékszel mindenre. . Lépj be a fénybe.. Három… Látod magad előtt a jelenetet, a személyt, az eseményt a fény túloldalán.. Kettő… Egyre jobban kirajzolódik… Egy… Ott vagy! Ha testben találod magad, nézz le a lábadra… Milyen lábbeli van rajtad, ha van egyáltalán? Figyeld meg a részleteket.. Milyen ruhát viselsz?… A bőröd, a kezed megváltozott? Keresd meg ennek az életednek a fontos eseményeit… Előre is, hátra is mozoghatsz az időben… Nézd meg, mi történik veled… Mi lesz belőled… (Harminc másodperc szünet.) Ha másokat is látsz, figyeld meg az arcukat, a szemüket… Felismered őket?… 149

Lehet, hogy többet érzel vagy hallasz, mint amennyit látsz. Emlékeidből talán nem a látvány mutatkozik meg… Keresd meg ennek az életnek a többi fontos eseményét… (Egy perc szünet.) Most menj el ennek az életnek a végére, és nézd meg, mi történik veled… (Tizenöt másodperc szünet.) Kik vannak körülötted? (Tizenöt másodperc szünet.) Most felemelkedsz, és elhagyod azt a jelenetet… Tekintsd át, amit tapasztaltál… Mit tanultál meg?… Mi volt ennek az életnek a tanulsága?… (Tizenöt másodperc szünet.) Hogyan kapcsolódik ez a tanulság a jelenlegi életedhez?… (Tizenöt másodperc szünet.) Képzeld el, hogy egy gyönyörű, szeretetteljes lény, például egy angyal jön hozzád, és egy ideig melletted marad. Érintkezhetsz vele akár szavakkal… akár gondolatokkal… érzésekkel., látomásokkal… Vagy akármi más módon… Van számodra üzenete?… Átad olyan tudást, amit visszahozhatsz magaddal?… (Harminc másodperc szünet.) Ha akarsz, tégy föl neki egy kérdést, és hallgasd meg a választ… (Harminc másodperc szünet.) A tested ott van a csodálatos kertben, tele azzal a gyönyörű fénnyel. A fény felfrissített, gyógyította a testedet. Most itt az ideje, hogy visszatérj az éber tudatállapotba. Egytől tízig fogok számolni. Minden szám egyre éberebb tudatállapotba juttat. Amikor kimondom a tizet, kinyitod a szemed, és teljesen éber leszel, testi és szellemi képességeid teljes birtokában. Egy.. Kettő… Három… Egyre éberebb vagy. Négy.. Öt.. Hat… Egyre éberebben és nagyon jól érzeti magad.. Hét… Nyolc… Már majdnem teljesen felébredtél.. Kilenc… fiz Nyisd ki a szemed. Teljesen éber és friss vagy. Maradj még így egy kicsit… Nyújtózz egy nagyot.. Visszatértél.

2. meditáció Gyógyító meditáció delfinekkel

Lazán hunyd le a szemed, végy néhány mély lélegzetet. Képzeld el. hogy a kilégzéssel kiengeded testedből a feszültséget, a stresszt.. Képzeld el. hogy belégzéskor feltöltődsz a körülötted áradó, csodálatos energiával… Minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre jutsz az ellazultság csodálatos állapotában. (Tarts tizenöt másodperc szünetet, hogy a mély légzés ellazítsa a testet.) Most lazítsd el izmaidat. Lazítsd el az. izmokat az arcodon, az állkapcsodban. Oldj fel minden feszülést, minden merevséget ezekben az izmokban.. Lazítsd el nyak izmaidat… vállizmaidat. Lazítsd el a karodat… Teljesen lazítsd el a hátizmaidat, a felső hátizmokat., és az alsókat is… Engedj el minden feszülést, minden merevséget ezekből az izmokból. Lazítsd el hasizmaidat ügy. hogy közben a légzésed tökéletesen nyugodt marad… Lazítsd el tökéletesen a lábizmaidat, és most már az egész tested a mély nyugalom állapotában van.. Ha valami zaj van. vagy más külső körülmény jelentkezik, az segíteni fog, hogy még mélyebben ellazulj. Képzeld el. vagy érezd, hogy a fejed fölött ragyogó lény jelenik meg. Eldöntheted, 150

hogy milyen színű. Ez a fény segít elmélyíteni a szintet, és gyógyítja a testedet.. Hagyd beáradni ezt a fényt a testedbe a fejed tetején keresztül. Beragyogja agyadat, a gerinccsatornát, gyógyítja a szöveteket, és segít meg mélyebb szintre jutni.. Engedd, hogy ez a gyönyörű fény szétáradjon a testedben, felülről lefelé, mint egy csodálatos hullám; eljut benned minden sejthez, minden rosthoz, minden szervhez, és gyógyító békébe, szeretetbe burkolja őket… Ahol a testednek gyógyításra van szüksége, ott ez. a fény különösen erős és ragyogó… (Tizenöt másodperc szünet.) És a fény végigárad a testeden, egészen a lábujjadig, és kitölti az egész testedet… Most képzeld el, hogy a fény kívülről is teljesen beburkolja a testedet, mintha egy csodás fénybuborék venne körül. Ez a buborék védelmet nyújt, gyógyítja a bőrödet, és segít még mélyebb szintre jutni… Tíztől számolok visszafelé egyig, és minden szám egyre mélyebb szintet jelent az ellazulásban Tíz. Kilenc… Nyolc… Minden szám egyre mélyebbre visz… 1 lét… 1 lat… Öt… Egyre ellazultabb és nyugodtabb vagy.. Négy… Három… Nyugodt vagy és ellazult… Kettő… Már majdnem ott vagy… Egy…Jól van. Ebben a csodálatos békében és nyugalomban képzeld el, hogy egy szép lépcsőházban lépkedsz léteié… lejjebb, egyre lejjebb… mélyebbre és mélyebbre… még lejjebb és még lejjebb… Minden lépéssel egyre mélyebb szintre jutsz. Most elérsz a lépcső aljára, és egy gyönyörű kert van előtted… a béke, a szépség kertje, a biztonság, a menedék… Belépsz ebbe a kertbe, és kiválasztasz egy helyet, ahol megpihenhetsz.. Testedet betölti és beburkolja a fény, amely gyógyít és védelmez. Megnyílnak tudatod legmélyebb szintjei. Mindenre emlékszel. Megtapasztalhatod sokdimenziós éned minden szintjét. Sokkal nagyobb vagy, mint a tested, mint az elméd. Ha a meditáció során valamelyik emlék, érzés vagy élmény kellemetlenné válik, emelkedj fölé, és messziről nézz le rá, mintha moziban látnád. Ha még így is kellemetlennek érzed, lépj vissza a kertbe pihenni, vagy nyisd ki a szemed, és térj vissza a normális, éber tudatszintre. Ha nem érzel kényelmetlenséget, maradj a képekkel, az érzésekkel. Mindig tiéd a döntés, hogy mit teszel. Lebegj a tested fölött a kertben… és utazz el egy gyönyörű, ősi szigetre, ahol köröskörül csak a türkizkék tenger látszik… Ez a gyógyulás szigete… Lesétálhatsz a szépséges tengerpartra… Érzed a nap melegét… érzed a hűvös szelet… A tenger fenekén, a part közelében hatalmas, varázserejű kristályok hevernek a homokba ágyazódva… Ezek gyógyító kristályok. A kristályok gyógyító energiát sugároznak a vízbe. Belegázolsz a tengerbe, keveset vagy akár egész mélyre, ahogy jólesik… Érzed a víz bizsergésén a gyógyító energiát… A kristályokból kiáradó energiát a bőröd fölveszi a vízből, és tested megtelik vele… (Tizenöt másodperc szünet.) Most képzeld el, hogy néhány nagyon szelíd és nagyon barátságos delfin van veled ott a vízben… A delfinek a gyógyítás nagymesterei. Pontosan tudják, hogy tested melyik részének van szüksége gyógyításra… Megmutatják ezeket a helyeket… Segítenek a víznek, hogy kifejtse gyógyító hatását. (Harminc másodperc szünet.) Ha akarsz, úszkálhatsz, játszhatsz a delfinekkel.. 151

Most már itt az idő. hogy elbúcsúzz a delfinektől, és visszajöjj a partra… de bármikor újra felkeresheted őket… ahányszor csak kedved tartja vagy szükséged van rá. Ahogy kilépsz a vízből, észreveszed, hogy a tested azonnal megszárad… Ez nagyon különleges víz… Ahogy leülsz a parton, gondolatban nézd meg azokat a testtájaidat, amelyek gyógyításra szorulnak. . Használd a képzelőerődet: képzeld magad a régi betegség helyébe.. Milyen hatást gyakorolsz arra az emberre, akinek a testében vagy?… Milyen üzenetet próbálsz közölni vele?… Milyen szerepet játszol az életében?… Hasznodat veszi valami módon?… Hogyan szabadulhatna meg tőled? Most szerepet cseréltek, és ismét önmagad vagy… Képzeld el életedet a betegség nélkül… Mit tudtál meg a betegségedről? Mivel ellensúlyoztad a betegség hiányát? Mivel pótoltad a betegséget?… Képzeld el, hogy a betegség elmúlt, és a tested újra egészséges… teljes… és tele van a fénnyel… (Harminc másodperc szünet.) A tengerpart fölött lebegve visszatérsz a gyönyörű kertbe. A tested ott van, a csodálatos kertben, tele azzal a gyönyörű fénnyel. A fény felfrissített, gyógyította a testedet. Most itt az ideje, hogy visszatérj az éber tudatállapotba. Egytől tízig fogok számolni. Minden szám egyre éberebb tudatállapotba juttat. Amikor kimondom a tízet, kinyitod a szemed, és teljesen éber leszel, testi és szellemi képességeid teljes birtokában. Egy… Kettő… Három… Egyre éberebb vagy… Négy… Öt… Hat… Egyre éberebb, és nagyon jól érzed magad… Hét… Nyolc… Már majdnem teljesen felébredtél… Kilenc… Tíz… Nyisd ki a szemed. Teljesen éber és friss vagy. Maradj még így egy kicsit… Nyújtózz egy nagyot… Visszatértél.

152

Szedte a Malum Stúdió Nyomta a Dürer Nyomda Kft., Gyula Felelős vezető Megyik András ügyvezető igazgató Megjelent 14,75 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 547 574 8

153