H. R. GIGER MÚZEUM ÍGY LÁTTÁK ŐK PAUL BOOTH KIÁLLÍTÁS A KÖZÖNSÉG SZEMÉVEL

[H.R. GIGER MÚZEUM]: ÍGY LÁTTÁK ŐK – PAUL BOOTH KIÁLLÍTÁS f ÍRTA: VANDAN ZAYA f TÁRSSZERKESZTŐ: LES BARANY, A KIÁLLÍTÁS KURÁTORA f FOTÓ: RYSZARD WOJTYNSKI

[H.R. GIGER MÚZEUM]

H. R. GIGER MÚZEUM ÍGY LÁTTÁK ŐK – PAUL BOOTH KIÁLLÍTÁS A KÖZÖNSÉG SZEMÉVEL ISMÉT BEBIZONYOSODOTT, HOGY CSODÁK MÁRPEDIG VANNAK. PÉLDA ERRE A H.R. GIGER MÚZEUMBAN MEGRENDEZETT CRUCIATUS AETERNUM KIÁLLÍTÁS, AMELY PAUL BOOTH UTÓBBI TÍZ ÉVBEN KÉSZÜLT FESTMÉNYEIT, TETOVÁLÁSAIT ÉS INSTALLÁCIÓIT MUTATTA BE. HOGY EBBEN MI A CSODA? A VÁLASZ EGYSZERå: A TETOVÁLÁS LASSAN, DE BIZTOSAN ELFOGLALJA A HELYÉT A MåVÉSZET VILÁGÁBAN, KÖSZÖNHETáEN AZOKNAK, AKIK TETOVÁLÓKÉNT KÉPESEK FIGYELEMRE MÉLTÓT ALKOTNI MÁS MÉDIUMOKBAN.

photo by Ryszard

A

zt gondolom, az olvasóinknak nem kell bemutatni H.R. Gigert, az Oscar díjas festâmævészt és szobrászt. Az általa létrehozott múzeum egy festâi szépségæ svájci kis városkában, Gruyères-ben található és 1998-ban nyitotta meg a kapuit a nagyközönség elâtt. A múzeum tartalmazza Giger egész életmævét, kezdve az 1960-as évektâl, mindannyiunk által ismert biomechanikus szürrealista festményeket, szobrokat, filmdíszleteket és bútorokat. Ezen felül rendelkezik egy páratlan bárral és galériával, ahol a legkülönbözâbb mævészek kapnak önálló kiállítási lehetâséget. Ennek a nemes célú koncepciónak, illetve Les Barany munkájának köszönhetâen került sor Paul Booth kiállításra a H.R.Giger Múzeumban. Ugyan a kiállításnak már rég vége van (2011 novemberétâl 2012 márciusáig tartott), kötelességünk beszélni róla itthon, hiszen egyedülálló és egyben az utóbbi évtizedek legfontosabb eseményérâl van szó, amely összekapcsolja a tetoválást és a képzâmævészetet. Paul Booth a tetováló történelem kikerülhetetlen ikonja, egy kivételes tehetség, aki képes volt stílust teremteni azzal, hogy bârre vitte az ember legbelsâ félelmeit és sötét tapasztalásait. Egyedülálló felfogása, a negyedszázados pályafutása, a mævészet iránti elkötelezettsége és erâfeszítései a képzâmævészet világába emelték a tetoválást. Figyelemre méltó tény, hogy â az elsâ tetoválómævész, aki valaha bekerült a nagy múltú National

Arts Club tagjai közé. A 110 éves intézmény ma a legrégebbi és az egyik legelismertebb mævészeti intézmény az Egyesült Államokban. Érett mævészként azonban nem csak a saját útját egyengeti, de sok más tehetséget is felkarol, akiknek kiállítást rendez a most már világszerte ismert galériájában, a manhattani The Last Rites Tattoo Theatre and Art Gallery-ben. Saját elmondása szerint tinédzserként hosszú órákat töltött azzal, hogy megszállottan próbálta megfejteni és megérteni Giger sötét, szürreális világát, amely rabul ejtette a képzeletét. Felnâttként és mævészként arra törekszik, hogy a festményeivel azt a hatást érje el, amit a Giger alkotásai gyakoroltak rá. Azt vallja, hogy: „Az igazi kép olyan, mint egy keretbe zárt film. Érzéseket vált ki, emlékeztet valamire a múltból, és arra ösztönöz, hogy létrehozd a saját történetedet”. Aki megtekintette a kiállítást, annak hatalmas élményt nyújtott Giger életmævének és Paul festményeinek az összhangja. A megkérdezettek egytâl egyig egyetértettek abban, hogy páratlan volt mind a kiállítás, mind pedig a megnyitó ceremónia, amely keretein belül a legendás Leu család tagjai, Filip és Titine, illetve barátjuk, Sabine Gaffron együtt festettek Paul Booth-tal a közönség elâtt. Ezt ugye, mint tudjuk, ArtFusion-nak nevezik, és maga Paul Booth hozta létre az említett mævészekkel egyetemben több mint 10 éve.

Blind Luck, 30×40 cm, olaj & mixed media, fatábla, 2011


TAT2 MAX #6 WWW.TAT2MAX.COM

Paranoia, 61×91 cm, Inner Child Series, olaj, fatábla, 2006

Behold a Pale Horse, 33 ×48 cm, olaj, vászon, 2011 A kiállítás és sajátos szemszögbâl, mégpedig a résztvevâk beszámolói alapján lesz bemutatva. Elâször, természetesen, magához a mævészhez fordultam, és arra voltam kíváncsi, hogy â hogyan élte meg az egészet, továbbá mi a véleménye a megnyitóról most, hogy már eltelt néhány hónap és leülepedtek az érzések. „Az életem és a karrierem egyik legnagyobb pillanatának tartom, bár még mindig szürreálisnak tænik a fejemben. Rengeteg barát és ismerâs jött el világ minden tájáról, csak a megnyitó miatt. Nagyon hálás vagyok ezért! Az pedig egyenesen felbecsülhetetlen, hogy maga Giger is tiszteletét tette”- mondja Paul Booth érthetâ lelkesedéssel, hiszen egy gyerekkori álom vált valóra. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy a gonosz megtestesítâje, vagy inkább megjelenítâje hogyan tudja összeegyeztetni ezt a mævészetére jellemzâ sötétséget olyan nemes és nobilis tevékenységekkel, mint az ArtFusion, amelynek a lényege az, hogy összehozza az embereket. Valahogy nem fért be a fejembe a jóságos sátán képe, ezért erre terelem a szót, mire így világosít fel: „Jóllehet, a felszínen úgy tænik, hogy ezek nem kompatibilisek, két teljesen különbözâ dologról beszélünk, amit az életben nem nehéz összeegyeztetni. Hiszen az egyik belülrâl jön, személyes utam, míg a másik egy közösségi dolog, amelynek tanulás és tanítás az alapja. Minden ember más és más háttérrel rendelkezik, mégis képesek vagyunk összejönni a mævészeten belül, és a mævészetért”. Paul Booth barátnâje, Paola Durán is jelen volt a megnyitón, és így nyilatkozott róla: „Számomra a legemlékezetesebb momentum az volt, amikor megjött maga Giger, hogy köszöntse Pault és aztán mindketten széles mosollyal üdvözölték egymást. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló különbség van a stílusok és technikáik között, a tartalom nagyon is kapcsolódik egymáshoz különös, távoli, de mélyreható módon. Megható volt, hogy a közönség milyen pozitívan fogadta Paul amúgy rendkívül ellentmondásos mæveit. Különös tekintettel arra, hogy az egyik fâ darab politikai okokból ki sem lett rakva a kiállításon. Ez a megnyitó nem

csak nagy teljesítmény, de óriási megtiszteltetés is, hiszen az, hogy lehetâséget kapott arra, hogy ilyen különleges helyen állítsa ki a képeit, felér egy varázslattal”. Hogy egy szakmabeli véleménye is kifejezésre jusson, felkerestük Rico Schinkel norvégiai tetoválómævészt, aki, mivel a volt NDK-ból származik, csak a fal omlása után láthatta az Alien filmeket és vált Giger-rajongóvá. Az â alkotásai, illetve Leu család, Paul Booth és Tin-Tin munkássága késztette arra, hogy rálépjen a tetoválói pályára. Ezért is volt nagy szó, hogy részt vehetett a kiállítás megnyitóján, ahol élâben, sât alkotás közben láthatta a példaképeit, és közelrâl is megtekinthette a mæveket. „Életem legjobb dolgai közé sorolom azt, hogy találkozhattam a hâseimmel. Ritkán adódik ilyen, de nem csak én éltem meg így, hanem a többi mævész is, köztük olyanok, akik több ezer kilométert tettek meg az esemény kedvéért, mint pl. Pavel Angel Moszkvából. A legemlékezetesebb pillanat, természetesen, a Giger érkezése volt. Egyetlen rajongó sem akart direkt módon hozzáférkâzni, csak tisztelettel figyeltük. Leírhatatlan volt a légkör, nem is tudom átadni. Paul Booth festményei pedig nagyot csattantak élâben: képes volt kifejezésre juttatni a személyes érzéseit, azt, hogy â hogyan látja a világot” – mondta Rico. Paul Booth valóban a belülrâl jövâ és személyes érzéseit öltötte festményekbe. A végeredmény démonikus, nyomasztó, néhol szinte provokáló. Sabine Gaffron azonban, aki maga is festâ és tetováló, és kezdetek óta együttmæködik vele, illetve Filip és Titine Leu-vel az ArtFusion projektjeiben, óvá int ezektâl az elhamarkodott véleményektâl. „Nem hinném, hogy jó dolog csak a negativitásra koncentrálni”, – mondja a mævésznâ. „Egy igazi mævésznek ki kell fejeznie mindazt, ami belâle jön, és ilyen szempontból Paul festményei nagyon is erâteljesek és âszinték. Idâvel sokat finomodtak, és a melankólikusságuk szinte költâivé teszik âket, szemben a korábbi brutalitással”. Szerinte Paul az a személy, aki sosem lesz elégedett, és ez mindig elâre fogja vinni ât a pályáján. Mivel a megnyitó egyik fâ attrakciója az ArtFusion

Given a choice, 40 ×51 cm, Inner Child Sorozat, olaj, fatábla, 2006

Icarus Syndrome, 40 × 51 cm, Inner Child Sorozat, olaj, fatábla, 2006



The Fibonacci Worm, 61 × 91 cm, olaj, fatábla, 2007 volt, ahol a mævésznâ szintén ecsetet ragadott, megkérem, meséljen egy kicsit. „Paul, Titine, Filip és én nagyon jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy mit várhatunk el a másiktól, mint barátok és mint festâk egyaránt. Ezért nem volt szükség elâkészületekre, csak azt beszéltük meg, hogy mi lesz az a téma, aminek a megfestése belefér az adott idâkeretbe. Mindannyian arra törekedtük, hogy érvényesüljünk úgy, hogy közben tekintettel vagyunk a másikra és szem elâtt tartjuk a célt. Egy ilyen támogató közönség elâtt nagyszeræen ment a munka, ráadásul abban a luxusban volt részünk, hogy Ajja Leu és Billy Cosmosis adták alánk a zenét” – számolt be az élményeirâl Sabine. A tárlat egy részét a 2000-es évek közepén készült Inner Child sorozat képezte, amely Paola Durán szerint a mævész életének egy nagyon sötét korszakát és fájdalmas élményeit eleveníti fel. Szerinte ezeken a festményeken keresztül Paul a legmélyebb félelmeit tárja fel, míg maga a folyamat egy méregtelenítâ kúraként hathatott a lelkére. De vajon honnan táplálkozik ez az egész? Mi az, ami kiváltja eme víziókat? Hogy választ kapjak, a családtagjaihoz fordulok a kérdéseimmel, amit alább olvashattok, és talán komplexebb képet kaptok a mævészrâl, a közvetlen környezetérâl és a kiállításról egyaránt.

BESZÉLGETÉS PAULA ELLIS-SEL, PAUL BOOTH ÉDESANYJÁVAL: Úgy tudom, Paul egyházi iskolába járt, ami önmagában is óriási ellentmondás. Hogyan befolyásolta ez a mævészetét? Azt akartam, hogy Paul a lehetâ legjobb oktatásban részesüljön. Abban az idâben az egyházi iskolák voltak a legnépszeræbbek ebbâl a szempontból. Paul gondolkodó, elemzâ és kíváncsi természete hamar összeütközött a vallási iskola nézeteivel, így a fiam korán szembesült azokkal a kettâsségekkel, amelyekkel én csak idâsebb korban. Elfogadni

Disaffected soul, 61×91 cm, olaj, vászon, 2011

és nem vitatni mindazt, amit mondanak, és fâleg nem kérdezni,- ez volt a szabály. Az iskola nem ismert olyan alapvetâ fogalmakat, mint kedvesség, becsületesség vagy intellektuális kíváncsiság, de rendszeresek voltak a büntetések, mint pl. vonalzóval való verés vagy osztály elâtti megszégyenítés. Sajnos, ezt késân vettem észre, ezért neki is keresztül kellett mennie egy bæntudattal teli idâszakon, ahogy nekem is. De ugye, mindennek megvan az oka és ideje. Mennyire volt nehéz elfogadni Paul döntését, hogy tetováló lesz? Mivel Paul intelligens volt és tehetséges, nem volt kérdés, hogy egyetemre megy, hogy aztán, mondjuk, építész legyen. Azonban tehetsége más irányba vitte. Mindig is rajzolt, 14 évesen már volt saját mævészeti vállalkozása. „The Mural Man” néven festett airbrush-sal reklámtáblákat, falakat, még farmerdzsekiken és kocsikon is lehetett látni a rajzait. Egyszer egy utazó zenekar járt a városban és a frontemberük látta Paul munkáit. Azonnal felkérte, hogy menjen Tennessee-be és fújja le a kocsiját. Ez volt Paul elsâ nagy megbízása, amit aztán apja, Lew Booth, aki egyébként ismert késkészítâ, lefényképezett és bemutatott a „Trucker Magazin”-ban. Gimnázium után Paul végül fâiskolára ment, de abbahagyta, mert nem érezte magáénak, és beállt dolgozni. Közben járt mævészeti tanfolyamokra, fejlesztette magát. Idâvel sok pozitív elismerésben részesült, ez növelte az önbizalmát, szakértelmét és elkötelezettségét ahhoz, hogy megtalálja a mævészi céljait. Szeretett volna tetováltatni, de túl fiatal volt hozzá. Amint 19 éves lett, megszerezte az elsâ tetoválását, és egyúttal beleszeretett ebbe a mævészeti formába. Egy éves tanonckodás után, 20 évesen elkezdte a tetováló karrierjét. Mindig is a mævészet körül forgott az élete, így kénytelen voltam elfogadni és támogatni. Paul egy nagyon kedves, âszinte felnâtté vált, megvalósította és elérte a céljait, minden korábbi trauma ellenére. Alázatos és elkötelezett a mævészetében, arra törekszik, hogy a legjobbat hozza ki magából, miközben a kreativitásával másoknak ad ihletet… Kell ennél több egy anyának?

F o o l 's P ar a di s e , 61×76 cm , o l a j , v ás z o n, 2 01 1


Loretta Leu és Paul édesanyja, Paula Ellis, Alexander Tattoograf, www.tattoograf.com

Neglect, 61 × 76 cm, Inner Child Sorozat, olaj, fatábla, 2006

Artfusion, photo by Matthias Belz

I'll teach you to smile, 30 × 40 cm, olaj, tábla, 2011


The Fountain Of All Iniquity, 61 ×76 cm, olaj, váaszon, 2011

Milyen érzelmi változások mentek végbe Benned mostanáig? Mint anya, azt akartam, hogy a gyermekem elég erâs és rutinos legyen ahhoz, hogy megvalósítsa álmait és céljait, tudjon tapasztalatokat szerezni, döntéseket hozni, vállalni és megérteni azok következményeit. Mint pedagógus, azt akartam, hogy építse a szellemét és eddze az elméjét. A legnagyobb változás ezen a téren volt, hiszen a valóság meglepett és rávilágított arra, hogy ne legyek olyan, mint a legtöbb nevelâ. Volt egy idâszak, amikor nehezen fogadtam el Paul pályaválasztását. De közben sok csodálatos emberrel találkoztam a világ minden tájáról, bekapcsolódtam Paul üzletébe, így megváltozott a véleményem. Mindennek a kulcsa az elfogadás.

Van kedvenc festményed Paultól? Az egyik kedvencem a „Neglect”, amely kifejezi Paul tudatosságát, és a korai évekre jellemzâ érzékenységét, valamint a kreativitását és ügyességét, amellyel képes megjeleníteni tapasztalatait a vásznon. „Delusions” egy olyan hihetetlen darab, amelyen megmutatkozik, hogy mennyire mestere az ecsetkezelésnek. De minden festménye mélységrâl és szenvedélyrâl szól, illetve a türelemrâl, amely szükséges ahhoz, hogy ilyen mævek szülessenek. Röviden, nagyon büszke vagyok a fiamra, mert példamutató ember és egy csodálatos mævész!

Milyennek mondanád a gyerekkorod? Az apád egy igazi úttörâ és rocksztár, nincs olyan hely a világon, ahol a tetoválás-rajongók ne ismernék a nevét. Nehéz volt felnâni ilyen háttérrel? Nem volt gond addig, amíg nem lettem olyan 12-13 éves. Akkor jöttem rá, hogy az én életem különbözik a kortársaimétól. Nehéznek nem mondanám, csak másnak. Büszke voltam arra, hogy honnan jöttem, ki az apám, de egy idâ után – mivel minden beszélgetésnek az volt a vége, hogy tetoválna-e az apád, lehet-e ingyen tetkóm – gyanakvóvá váltam. Vehettem volna ezt bóknak is, de csalódott voltam, hiszen nem tudtam úgy beszélni a családomról, hogy végül ne erre terelâdött volna a szó. Örülök viszont, hogy van bizonyos tudásom és tapasztalatom a tetoválással, és annak a történelmével kapcsolatban.

Mennyire volt fontos Paul számára ez a kiállítás a pályafutása szempontjából? Paul elsâsorban autodidakta mævész. Azoktól tanult és merített, akiknek a mævészete közel állt hozzá, és H.R. Giger egyike volt azoknak, akik leginkább inspirálták ât. Nagyon lelkes volt a meghívás miatt, ez óriási megtiszteltetés volt számára, amely egyben egy nagy szakmai és személyes elârelépés is. Természetesen, a csúcspont az volt, amikor megjelent Giger személyesen, és Paul tudott beszélgetni a mentorával. A megnyitó egy jól szervezett és véghezvitt esemény volt, amelyen olyan emberek vettek részt, akik tisztelik mind Giger, mind pedig Paul Booth munkásságát.

BESZÉLGETÉS PAUL BOOTH LÁNYÁVAL, TABITHA-VAL:

Paul Booth festményei komoly, mély mondanivalóval bírnak. Mekkora voltál, amikor elkezdted ezt felfogni vagy megérteni? Hogy viszonyulsz a festményeihez? Mivel a gyermeke vagyok, valahogy természetes megértenem és elfogadnom az alkotásait. Az is lehet, hogy azért, mert egyszeræen többet látom a festményeit, vagy mert én magam is mævészi beállítottságú vagyok. Emlékszem, ahogy ülök mellette, miközben dolgozik az Alíz a csodaországban témájú flasheken. Az ilyen élmények természetessé tették számomra az apám mæveit. Személyes kedvencem az a festmény, amelyet apám az Alex Grey Microcosm Galériája számára készített, illetve az Icarus Syndrome.

Úgy tudom, hogy játszottál egy zongoradarabot a kiállítás megnyitóján. Mit játszottál, és miért pont azt, amit? Sajnos, a megnyitóra nem vittem magammal a gitáromat. Amikor elkezdtem sétálni a múzeumban, felfedeztem egy zongorát ott, ahol Giger privát gyæjteménye van. Leültem, és elkezdtem játszani, improvizálni, amit általában akkor teszek, amikor nem tudom kifejezni magam szavakkal. Sok érzés kavargott bennem, ezért nagy öröm volt, hogy végül megtaláltam a zongorát, és átadhattam magam a zenének.

Tabitha és Paul, Alexander Tattoograf, www.tattoograf.com


Lil Skeeter, 46 × 61 cm, olaj, vászon, 2010

The King, 30 × 40 cm olaj, fatábla, 2010

The Glutton King, 61 × 76 cm, olaj, fatábla, 2010

TAT2 MAX #66 WWW.TAT2MAX.COM CO

Delusions, 61 ×91 cm, Inner Child Series, olaj, fatábla, 2006

The Were Tiki, 46×61 cm, olaj, fatábla, 2010 Kivételes helyen volt a kiállítás, hiszen Giger ezrek példaképe és inspirálója. Te hogy élted meg? Teljesen el voltam ragadtatva. A falu, a kâ-tégla házak, a csillagos éjszakák, a vár a domb tetején… Olyan volt, mint egy középkori falu. Úgy éreztem magam, mint egy könyvben, vagy egy filmben. Nem beszélve magáról a múzeumról. Nem mintha nem tudtam volna, hogy Giger úr mitâl akkora legenda, amekkora, de amikor ott vagy a mævei közt, akkor érted meg igazán. Tudom, hogy apámnak ez egy óriási megtiszteltetés volt. Mesélnél egy kicsit az apáddal való kapcsolatról? Valahol azt olvastam, hogy az elsâ tetoválása a te neved volt. Valójában nincs sok elmesélnivaló. Nagyon mély a kettânk kapcsolata. Nagyra értékelem, hogy az emberek csodálják, de nekem akkor is csak az apám marad. Tudok viccelâdni vele, néha kirúgunk a hámból. És igen, az elsâ tetoválása a nevem volt. Két gimnazista szerelmébâl… bumm, és megszülettem. Most itt vagyok, 25 évvel késâbb. A legtöbb ember megdöbben, hogy van egy gyereke, arról nem is beszélve, hogy már 25 éves. Azt hiszem, ez vicces. Fâleg az emberek reakciója. De nem bánom. Jó a kapcsolatunk, és ez a lényeg. Mævészek vagyunk, és nárcisztikus gazemberek, akik hajlamosak azt hinni, hogy körülöttünk forog a világ. Épp most kezdtünk el dolgozni egy zenei projekten, ami hamarosan nyilvános lesz.

Paul Booth tetoválók generációi számára jelentett inspirációt. Hogyan inspirál téged? Egy szóval tudom jellemezni: kitartás. Hogy tetszett Svájc? Mit nem adtam volna azért, hogy láthassam a kiállítás közönségét, ahogy végigvonul egy konzervatív svájci kisfalucskában… Valóban páratlan látvány volt az a sok feketébe öltözött tetovált ember. A hely egyetlen bárja este 10-kor bezárt! - Egyébként nagyon jó volt a fogadtatás. A város lakói tudták, hogy ez a sok ember azért verâdött össze világ minden tájáról, mert számukra fontos esemény van, és ezt tiszteletben tartották. Mindenképp szeretnék visszamenni, ha másért nem, egy kis sajtért. Mesélj egy kicsit magadról, ha már ilyen sokáig homály fedte a kiléted. Egy étteremben dolgozom, hogy összeszedhessem a tâkét az elsâ lemezem kiadásához. Jelenleg az elsâ számom felvételénél tartok, amelyet egy hihetetlenül tehetséges énekes és zongorista segédletével hozom öszsze. Volt már egy pár fellépésem, meg együttmæködök néhány bandával, amit nagyon élvezek, de mindenképp egy saját zenekar összehozása a cél. Nagyon boldog vagyok, hogy végre a saját számaim felvételénél tartok. Az elsâ szám, amely Gaia névre hallgat, pár héten belül ki fog jönni.

(Itt megnézheted Tabitha múzeumbeli zongora-játékát: http://www.youtube.com/watch?v=-JiupaVptMs)

Life Sentence, 56 × 122 cm, Inner Child sorozat, olaj, fatábla, 2006

Dominus Muscae, 76×76 cm, olaj, vászon, 2011

[H. R. GIGER MÚZEUM]: CÍMLAPLÁNYUNK, ALICIA MUSSON f ÍRTA: VANDAN ZAYA f FOTÓK: RYSZARD WOJTYNSKI, PAUL MANN, MATTHIAS BELZ


Paul Booth, Filip Leu és Les Barany, photo by Ryszard Cikkünk záróakkordjaként LES BARANYT, H.R. Giger ügynökét kérdeztem ki, aki ezúttal a kiállítás kurátora is volt egyben: Mint kurátor, miért gondoltad, hogy ez egy sikeres kiállítás lesz? Ez egyszeræ. Amint megláttam Paul új képét, amit a kiállításra készített, tudtam, hogy nem lesz baj. Nem mintha kételkedtem volna benne, csak kissé aggasztott az a döntése, hogy sok régi helyett új festményekkel készül, miközben már július közepét írtunk, a kiállítás megnyitója pedig novemberre volt kitæzve. Nem volt elég megfesteni, de katalógust is kellett készíteni, meg elszállítani a kész mæveket Svájcba. Ráadásul, épp felújította a Last Rites Gallery-t, tehát bâven volt dolga. Végül összehoztátok problémamentesen? Paul nagyon szigorú menetrendet állított fel, amibâl kizárta a hibalehetâségeket, és amit sikerült is betartania. Több mint 200 ember érkezett a megnyitóra egész Európából, ill. USA-ból. A lengyel Tatuaz magazin szervezett egy 50 fâs buszjáratot a múzeumba. A hétvége folyamán találkoztam németekkel, franciákkal, oroszokkal, osztrákokkal, angolokkal és norvégokkal. Mindenki elâre tudta, hogy ez egy egyedülálló esemény lesz. Az is volt, hiszen Paul Booth elsâ európai kiállítására H. R. Giger Múzeumban került sor, és olyan „csillagok” jöttek el, mint pl. a legendás Leu család. Ez nem a szokásos 3-4 órás megnyitó volt, hanem egy egész hétvégés rendezvény, a tetoválás és a mævészet szerelem-fesztiválja. Mágikus történet volt ez, ahol a mævészet ünneplésén kívül barátságok is születtek. Biztos vagyok abban, hogy aki ott volt, az élete végéig fog emlékezni erre a hétvégére. Mi volt Giger véleménye Paul Booth fetményeirâl? Szereti a munkáit, és úgy gondolja, hogy nagyon erâteljesek. Évek során mindig megmutattam Gigernek azok munkáit, akikrâl azt gondol-

tam, hogy jók, és tetszenének neki, így â már ismerte Paul dolgait, akivel amúgy találkoztak is NY-ban, 2002-ben. Amikor megnyílt a galéria a Giger Múzeumban, összeállítottunk egy névsort azokról az amerikai mævészekrâl, akiket meg akartunk hívni, és szerepelt benne Paul neve is. Elâször 2007-ben beszéltünk errâl a kiállításról, végül, különbözâ okok miatt csak 2011-ben került rá sor. A tetoválók számára Giger egy nagy legenda, örök inspiráció és példakép. Tisztában vagy vele, hogy azzal, hogy összehoztad ezt a kiállítást, illetve a két egymáshoz mindig is közelálló, de sosem igazán érintkezâ világot, sokat tettél a tetoválókért? Azt hiszem, azt akarod mondani, hogy Giger tett sokat a tetováló világért ezzel a kiállítással. Szerintem örülne, ha hallaná ezt, illetve hozzátenné, hogy Paul is sokat tett a tárlatával a Giger Múzeumért. Ugyanis jóval több látogató érkezett Gruyères-be a Cruciatus Aeternum megnyitójára, mint elâtte bármikor, és jóval több festmény kelt el, mint bármely más show alkalmával. Nagyon örülök, hogy hozzájárulhattam ehhez a sikerhez. Számomra ennek a tárlatnak a megszervezésével egy teljes kör íródott le. Javítsanak ki, ha nem így van, de ha jól emlékszem, 2000-ben volt az elsâ olyan kiállítás, amelyen tetoválók képzâmævészeti alkotásai voltak láthatók. Azt a példátlan tárlatot, amely a THE SKIN WITHIN: The Other Side of NYC Tattoo Artists címet viselte, a 3. NY Tattoo Convention támogatásával sikerült megszervezni, és én voltam a kurátora. Egyenként vettem fel a kapcsolatot a new yorki tetoválókkal, és végül 24 kiváló tetoválómævész jött össze, köztük volt Paul Booth is. Azt hiszem a Voices c. festményét szerepeltette, amely legutóbb a Cruciatus Aeternum katalógusának volt elsâ képe. Tehát, mindent összevetve nagyon elégedett vagyok.

A cikkben szereplâ mævészek és megszólalók elérhetâségei: Paul Booth: http://Darkimages.com, http://LastRitesGallery.com Ryszard Wojtynski: http://www.facebook.com/ryszard.wojtynski f Paula Ellis: http://www.facebook.com/paula.ellis.10888 Tabitha Mancini: http://www.facebook.com/tabitha.e.mancini f Sabine Gaffron: www.sabinegaffron.com Paola Durán: http://LastRitesGallery.com f Rico Schinkel: http://www.facebook.com/enrico.schinkel Les Barany: http://www.BaranyArtists.com, http://www.BaranyBooks.com, http://www.HRGigerAgent.com.

CÍMLAPLÁNYUNK,

ALICIA MUSSON A CÍMLAPLÁNYUNK, ALICIA MUSSON, AZÓTA RAJONG GIGERÉRT, AMIÓTA MEGNÉZTE AZ ELSá ALIEN FILMET. RIDLEY SCOTT MOZIJA OLYAN MÉLY BENYOMÁST TETT RÁ, HOGY NEKI SZENTELTE TESTE NAGY RÉSZÉT. KÖZEL HÁROM ÉVET VETT IGÉNYBE A TETOVÁLÁSOK ELKÉSZÍTTETÉSE, A VÉGEREDMÉNY PEDIG, AMELYET EGY ANGOL TETOVÁLÓMåVÉSZ SEGÍTSÉGÉVEL ÉRT EL, LENYåGÖZá LETT. ÉVEK SORÁN SOK-SOK ALIEN IHLETTE TETOVÁLÁST LÁTHATTUNK, DE OLYAN, AMI ENNYIRE KÖVETNÉ A VISELáJE TESTÉT, ÉS ENNYIRE EGYÜTT ÉLNE VELE, RITKÁN FORDULT ELá. EZ A GRANDIÓZUS Må A LONDONI TATTOO CONVENTION BÍRÁIT IS LENYåGÖZTE, HISZEN PÁR ÉVE ELáKELá HELYEZÉST KAPOTT A FEKETE-FEHÉR KATEGÓRIÁBAN. ÉRTHETá HÁT, HOGY KAPVA KAPTUNK AZ ALKALMON, HOGY KÉSZÍTSÜNK VELE EGY RÖVID INTERJÚT, AMELY MAXIMÁLISAN KIEGÉSZÍTI AZ ELáZá ANYAGUNKAT, ÉS LEHETáSÉGET AD ARRA, HOGY EGY KISSÉ ELTÉRá MÓDON TEKINTSÜNK BE A PAUL BOOTH KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNÉÜL SZOLGÁLÓ H.R.GIGER MÚZEUMBA. Fotó: Ryszard Wojtynski

[H. R. GIGER MÚZEUM]: CÍMLAPLÁNYUNK, ALICIA MUSSON f ÍRTA: VANDAN ZAYA f FOTÓK: RYSZARD WOJTYNSKI, PAUL MANN, MATTHIAS BELZ


Hogyan találtál rá Adam Collins-ra, aki készítette a tetoválásod? Mennyire vettél részt a tervezésben és mennyi ideig készült a mæ? Egy barátom javaslatára mentem el a londoni New Wave Tattoo-ba, ahol találkoztam Adam-mel. Maximálisan megértette, hogy mit szeretnék. Több hasonló tetoválást is láttam, amit â készített, mindegyik hozzáértésrâl és kiváló technikáról árulkodott. Azt, hogy a különbözâ képek hogyan illeszkedjenek össze, természetesen rábíztam. A hátam elkészítése egy, a karoké pedig két évet vett igénybe. Mivel ott voltál a Paul Booth kiállításának a megnyitóján, gondolom, találkoztál Gigerrel. Milyen volt a reakciója a tetoválásaid láttán? Számára is rendkívüli lehetett, hogy a saját mævei életre kelnek egy ilyen gyönyöræ nân… Akkor találkoztam vele elâször, és kissé ideges voltam, hogy vajon milyennek találja, hiszen számtalan nagyszeræ tetoválást láthatott. Örömömre, úgy tænt, hogy érdekelték az enyémek, sât, lenyægözték. Hozzád közel áll Giger, és tetoválás világa egyaránt. Éppen ezért érdekelne a véleményed a kiállításról és a megnyitóról. A megnyitó nagyon izgalmas volt és kaotikus, tele kedves és barátságos emberekkel, akik ugyanazért jöttek el, mint én. Sok jó emberrel találkoztam, akik boldogan mutatták meg nekem saját Giger-tetoválásaikat, és annak ellenére, hogy különbözâ helyekrâl verâdtünk össze, sok közös témánk volt. Számomra a legjobban várt pillanat a Giger érkezése volt. Volt egy kép, ami a munkái, írásai és róla szóló könyvek alapján alakult ki bennem, és kíváncsi voltam, hogy milyen a valóságban. Nem csalódtam. Türelmes volt, és nagylelkæ. Ugyanez mondható el Paul Booth-ról is. Csak nagyon rövid idâre találkoztam vele, de hihetetlenül udvarias és tisztelettudó volt. Az este leginkább figyelemre méltó aspektusa természetesen, a mævészet volt. Lélegzetelállító volt látni az eredeti, teljes méretæ Giger és Paul festményeket, felfedezni bennük a hasonlóságot, ami fâleg a fény és árnyékolás, a textúra és finom részleteknél nyilvánult meg. Ezt az ember csak akkor láthatja, ha élâben nézi, ezért kiváltságosnak érzem magam, hogy ott lehettem. Elképesztâ volt az ArtFusion-ban résztvevâ mævészek közös erâfeszítése is. Ami még túlszárnyalta a várakozásaimat, az a Giger Bar. Olyan túlvilági. Mintha egy csontváz barlangban lennénk. Mostanra az egész hétvége egy összefüggâ és felejthetetlen élménnyé særæsödött.

Fotó: Ryszard Wojtynski

Fo tó tó:: PPaauul Ma Mannn

ul Maan Foo tó: Paul

Fotó: Matthias Belz

n

Foottóó:: Pau Fot Paull M Maann annn

Fotó: Ryszard Wojtynski

Fotó: Matthias Belz

A múzeumban készült rólad egy fotósorozat, Ryszard Wojtynski által. Lenyægözâ lett az eredmény, és nem csak a helyszín szokatlansága miatt. Mesélnél errâl egy kicsit? Amikor vége lett a Paul Booth megnyitójának és mindenki távozott, lehetâséget kaptunk arra, hogy használjuk a múzeumot fotózásra, és a fantáziánkra volt bízva, hogy mit hozunk ki belâle. Egy Giger-rajongó számára ez olyan, mint amikor egy kisgyerek beszabadul az édességboltba. Ryszard a leginspirálóbb fotós, akivel valaha találkoztam. Úgy használta fel a múzeum adta lehetâségeket, pl. a világítást, hogy sokkal drámaibb hatást ért el: kihangsúlyozta az izmokat és a csontok szerkezetét, ami jól mæködött együtt Giger alkotásaival. Üdítâ volt ez a szabadság, és közben nem kellett stylist-ra, fodrászra vagy sminkesre figyelni.

H. R. GIGER MÚZEUM ÍGY LÁTTÁK ŐK PAUL BOOTH KIÁLLÍTÁS A KÖZÖNSÉG SZEMÉVEL

Recommend Documents