11 GYŰRŰSFÉRGEK
I. Gyűrűsférgek törzse (Phylum Annelida) Külső és belső szelvényezettséggel rendelkező magasabb rendű gerinctelenek. Nagyságuk néhány mm és 3 méter között változik. Szelvényezettségük nemcsak külső, hanem a belső szervek ismétlődésében is megmutatkozik. Szelvényezettségük lehet egynemű (homonom), amikor a szelvények külsőleg és belsőleg is hasonló szerkezetűek, és lehet különnemű (heteronom), amikor az eltérő felépítésű szelvényekből kialakulnak a testtájékok: a fejlebenyből (prostomium) és a hozzá csatlakozó egy vagy több szomatikus szelvényből jön létre a fejtájék, ezután következik a törzs (soma), majd a faroktájék (pygidium). Törzsfejlődési jelentőségüket emeli, hogy a szelvényezettségük mellett náluk jelennek meg az ízelt láb irányába mutató jellegeket viselő külső testfüggelékek, a csonklábak (parapodium). Kiválasztószervük sem protonephridiális, hanem metanephridiális jellegű (elővesécske). Édesvizekben, tengerekben és szárazföldön egyaránt megtalálhatók. 1. Soksertéjűek osztálya (Classis Polychaeta) Heteronom szelvényezettségű gyűrűsférgek, a szabdonélőknél fej-, törzs- és faroktájékot különíthetünk el, a szesszilis fajoknál csak fej- és tözstájékot. A szabadonélők fejtájékán számos fejlett érzékszervet található. Szelvényeik két oldalán sertekötegekkel ellátott csonklábak (parapodium) vannak. Nagyságuk a néhány tized mm és a 3 méter között változik. Többnyire váltivarúak, néha ivari kétalakúságot is mutatnak. Egyes fajoknál csak bizonyos szelvényekben, többnyire a test hátulsó részében termelődnek ivarsejtek, ezeknél elkülöníthető a test elülső, ivartermékek létrehozatalában részt nem vevő atok, és a test hátsó, ivarsejteket termelő epitok része. Szaporodás idején ezeknél a fajoknál a két testtájék külső morfológiája jelentősen megváltozik, az epitok rész szelvényei megduzzadnak, csonklábaik megnövekednek, ellaposodnak. Ivartalan szaporodásra is képesek egyes fajaik, ideiglenes telepeket, állatláncokat hozhatnak létre. Nagy regenerációs képességgel rendelkeznek. A legtöbb soksertéjű fenéklakó tengeri állat, de lebegő és szabadon úszó fajok is vannak. Kevés édesvízi fajuk van, ugyanakkor a trópusokon, folyóparti erdőkben lehullott levelek között, százlábúak módjára, szárazföldi soksertéjűek is élnek. Táplálkozási módjuk alapján lehetnek ragadozók, iszapevők, mikrofágok vagy külső élősködők. Mintegy 5.000 fajuk ismeretes.
a.) Phyllodocida rend (Ordo Phyllodocida) Tipikus soksertéjű férgek, általában aktívan mászó életmódot folytatnak, s ennek megfelelően jól fejlett csonklábakkal rendelkeznek. A kisebb mélységeket kedvelik. Úszó életmódot folytató fajaik is ismeretesek. Többnyire ragadozók, állkapcsokkal felfegyverzett, kiölthető ormányuk van. Nereis diversicolor Teste három tájékra különül: fej, törzs és végszelvény. Hengeres, hát-hasi irányban gyengén lapított, 6-12 cm hosszú teste van. Szelvényeinek száma meghaladja a százat. A fejet prostomium és peristomium alkotja. A prostomium vagy fejlebeny elülső szélén két vékony csáp (tentaculum) található, alapi részével két széles tapogató (palpus) kapcsolódik, háti oldalán négy egyszerű, szemlencse nélküli hólyagszem van. A peristomium a szájmögötti szelvény (metastomium) és az első törzsszelvény összenövéséből jött létre, elülső szélén a hasoldalon van a szájnyílás, két oldalán a négy pár hosszú fonalszerű tapogató (cirrhus) található. A izmos garat ormányszerűen kiölthető. A garat felületén sok apró, szaruszerű fekete fogacska van, csúcsi részén két nagy, fogazott és kitines állkapocs található. A törzs szelvényei csaknem egyformák, a test vége felé fokozatosan kisebbednek, két oldalukon egy-egy csonkláb (parapodium) található. A csonklábak a testfal kidudorodásaiból jönnek létre, primitív mozgásszervek, széles alappal kapcsolódnak a törzshöz és hátivalamint hasi ágban folytatódnak (notopodium és neuropodium). Mind a noto-, mind a neuropodium csúcsi része két-két lebenyre tagolódik. A csonklábból két serteköteg nyúlik ki, egyik a notopodium lebenyei között, másik a neuropodium háti lebenyének csúcsán. A parapodiumon még megfigyelhető egy hátoldali és egy hasoldali tapogató (cirrhus). A harmadik testtájat a végszelvény (pygidium) alkotja. Csonklábai nincsenek, csak két hosszú, hátrafelé irányuló, tapogató (analis cirrhus) található rajta, csúcsi részén van a végbélnyílás. A Nereis keresztmetszete A testfalat jól fejlett bőrizomtömlő alkotja. Legkívül felismerhető a világos színű vékony hámréteg, amit az ugyancsak vékony, de sötétebb színű körkörös izomréteg követ. A nagyon fejlett hosszanti izomréteg két latero-dorzális és két latero-ventrális kötegbe rendeződik. A hasoldal közepét a parapodiumokkal ferde (transversalis) izmok kötik össze. A bélcsatorna keresztmetszete foglalja el a test közepét, e fölött található a háti, alatta a hasi véredény. A bélcsatorna keresztmetszetben fehéres színű, a véredények vöröses feketék. A hasi véredény alatt látható a hasdúclánc ovális alakú keresztmetszete. A bőrizomtömlő és a bélcsatorna között van a másodlagos testüreg, melyet vékony mezodermális hártya (peritoneum) bélel. A peritoneum külső, testfal felé eső része a somatopleura, a bélcsatorna felőli része a splanchnopleura, a test középvonalában a somatopleurát a splanchnopleurával a mezenterium kapcsolja össze.
Színe szivárványosan változó, lehet zöldes, sárgás vagy vöröses árnyalatú. Vízinövényeken, kövek alatt, sziklarepedésekben és homokba vagy iszapba vájt járatokban található. Az Európa körüli tengerekben és a Fekete-tengerben gyakori. Palolo (Eunice) viridis (palolóféreg) Szaporodás idején az epitok rész (kb. 40 cm hosszúak) leválik a testről, és a tenger felszínére emelkedik, ahol felhasad, s így a tengerbe jutnak az ivartermékek. Erre általában az utolsó holdnegyed előtti napon kerül sor. Ilyenkor a bennszülött lakosság nagy mennyiségben halássza és fogyasztja nyersen vagy sütve az epitok részeket. A Polinéziai szigetek körüli vizekben található a Csendes óceánban.
Aphrodite aculeata (sünféreg) Hát-hasi irányban lapított testű ovális alakú gyűrűsféreg. Teste 10-20 cm hosszú és 48 cm széles. A hátoldal két szélén hátrafelé irányuló hosszú serték tömege figyelhető meg. Ezek a serték a szivárvány színeiben csillognak. A hátoldal középső részét finom serték nemezszerű szövedéke borítja. A test elején két vékony csáp (tentaculum) található. Ha a hátoldal szövedékét eltávolítjuk két sorban elhelyezkedő, áttetsző, pikkelyszerű lemezkék válnak láthatóvá. Ezek a pikkelyek ellaposodott háti cirrhusokból jönnek létre, és fedélszerű réteget képeznek a kopoltyúk fölött. Hasoldalról vizsgálva a sünférget jól felismerhetők a szelvények és ezek két oldalán a parapodiumok. Az Európa körüli tengerekben gyakori, aljzatlakó (bentonikus) életmódot folytat. b.) Sabellida rend (Ordo Sabellida) Többnyire homokos vagy iszapos tengerfenéken, maguk készítette csövekben vagy járatokban élnek. Egyesek részben, mások teljesen ülő (szesszilis) életmódot folytatnak. Prostomiumuk gyengén fejlett, állkapcsaik nincsenek, mikrofágok. Módosult ormányukkal az iszapban turkálva szerzik táplálékukat. Arenicola marina (csaliféreg) Hengeres, 15-30 cm hosszú teste elől vastagabb vége felé elvékonyodik. Kívülről minden szelvény másodlagosan 5-5 gyűrűre tagolódik, az utolsó gyűrű a többinél vastagabb. A csaliféreg testén fej-, kopoltyú- és faroktájék különíthető el. A fejtájék 7 szelvényből épül fel, csúcsi részén tölcsér alakú, szemölcsökkel borított, kiölthető ormány figyelhető meg, a szelvények két oldalán egy-egy csökevényes, fonál alakú parapodium van. A kopoltyútájékot 13 szelvény alkotja, melyeken a parapodiumok mellett, bojtszerűen elágazó kopoltyúk is találhatók. A faroktájék szelvényszáma változó, sem parapodiumok, sem kopoltyúk nincs rajta. Végén található a csúcsállású végbélnyílás. Az Európa környéki tengerek egyik leggyakoribb gyűrűsférge. Homokba vájt Ualakú járatokban él. Színe változó, zöldes, sárgás- vagy vörösesbarna. Spirographis spallanzanii (forgós féreg) Teste 20-30 cm-re nő meg, bőrnemű csövet választ ki. Ez a cső többnyire függőlegesen sziklára rögzítve található. A csőből csak a fejtájék nyúlik ki, ezen spirális, ötcsavaros tapogatókoszorú található. Az élő állat tapogatói fehéres-sárgás színűek, vöröses vagy lilás harántsávokkal, a táplálkozásban és légzésben van szerepük. Veszély esetén a tapogatókkal borított fejtájék visszahúzható a csőbe. A csövet eltávolítva láthatóvá válik a mintegy 300 szelvényből álló törzs. A törzs alakja a Nereis-re emlékeztet, de a csonklábak sokkal gyengébben fejlettek. Az európai tengerekben gyakori. Serpula sp. (csőféreg) Szilárd aljzaton, sziklákon, csigák, kagylók vázán gyakran megtalálható a Serpula fajok cső alakú mészváza. Ezek a különböző alakban hajlott csövek fokozatosan megvastagodnak, szabálytalan felszínükön hosszanti él figyelhető meg. Az élő állat jellegzetes tapogatókoszorúja a fejtájék két oldalnyúlványán található, ezek között kúp alakú csőfedő helyezkedik el. Ha a féreg visszahúzódik a csőbe, ez a fedő elzárja a cső nyílását. 2. Nyeregképzők osztálya (Classis Clitellata)
Többnyire egynemű szelvényezettséggel rendelkező gyűrűsférgek. Névadó jellegzetességük a szaporodás idején fejlődő nyereg, ez egyes fajoknál többé-kevésbé fejletten egész életük folyamán megtalálható. 2.1. Kevéssertéjűek alosztálya (Subclassis Oligochaeta) Megnyúlt, hengeres testük van. Nagyságuk a mm-es és a 3 méter között változik. Szelvényezettségük többnyire egynemű, szelvényszámuk 7 és 600 között változik. Csonklábakkal nem rendelkeznek, s az érzékszerveik sem különösen fejlettek. Aránylag kis számú sertéik a bőrizomtömlőbe vannak beágyazva. Váltivarúak és hímnősek egyaránt vannak közöttük. A fajok többsége talajevő, de vannak közöttük ragadozók is. Többségükben szárazföldiek és édesvíziek, igen csekély a tengeriek száma. A fajok száma meghaladja a 3.000-t. a.) Giliszták családja (Familia Lumbricidae) Egy vagy két pár heréjük van és egy vagy két pár petefészkük. A hím ivarnyílások messze a hereszelvények mögött találhatók. Többnyire 4 pár sertéjük van egy szelvényen. Általában szárazföldiek, de vannak közöttük édesvíziek is. Legnagyobb fajuk az ausztrál Megascolides australis (óriásgiliszta), 2-3 méter hosszú és 3 cm vastag. A kevéssertéjűek többsége (kb. 2.500 faj) ebbe a rendbe tartozik. Lumbricus terrestris (közönséges földigiliszta) Hosszúsága 10-30 cm között változik, a szelvényeinek száma 110-180. Hengerded testének elülső része vastagabb, hátulsó része valamivel vékonyabb és hát-hasi irányban gyengén lapított. Elülső vége fokozatosan kihegyesedő, hátulsó vége lekerekített. A hátoldal domborúbb és sötétebb ibolyás-barna színű, a hasoldal laposabb és világosabb színű. Az ivarérett példányok jellemző képződménye a nyereg (clitellum), mely a 32-37 szelvények megduzzadt háti- és oldalrészeiből jön létre, a test többi részétől eltérő szürkés színe van. A szájnyílás a metastomium elülső és hasi oldalán nyílik, felülről befedi a fejlebeny (prostomium). A test végén található a csúcsi helyzetű végbélnyílás. A hasítékszerű hím ivarnyílások a 15. szelvény hasoldalán helyezkednek el, ajakszerű duzzanatok határolják. A kicsi és nehezen látható női ivarnyílások a 14. szelvényen vannak. A 9-10. és 10-11. szelvények határán latero-ventrálisan nyílnak a szabadba az ondótartályok. A hím ivarnyílások és a nyereg között két hosszanti barázda, az ún. ivari vályú, húzódik végig. A nyereg hasoldalán két hosszanti mirigyes megvastagodás, a serdülési dudor figyelhető meg. Minden szelvényen, a három első és az utolsó kivételével, latero-ventrálisan egy-egy pár kiválasztónyílás van. A 11. szelvénytől kezdődően minden szelvény középvonalában háti pórus nyílik a szabadba, ezen keresztül a testüreg kapcsolatban van a külvilággal. A bőrizomtömlőbe beágyazva szelvényenként 4 pár serte található, két pár latero-ventrálisan és két pár latero-dorzálisan. A serték többé-kevésbé kinyúlnak a felszínre, kézi nagyítóval is láthatók és ujjal kitapinthatóak. A földigiliszta boncolása A gilisztát hátoldalával felfele bonctálba helyezzük, és gombostűvel rögzítjük a test elülső és hátulsó végét. A test elejét a 2. szelvénynél kell átszúrni, hogy ne sérüljön a 3. szelvényen található agydúc. A hátoldal középvonalában, a nyereg és az elülső testvég között, ollóval felvágjuk a bőrizomtömlőt, ügyelve arra, hogy a belső szervek ne sérüljelek meg. A testfal két szélét gombostűkkel a bonctál aljához rögzítjük. A boncolás és a belső szervek megfigyelése víz alatt történik. Amint szétnyitjuk a testfalat legelőször a szelvényeket elválasztó válaszfalakat (dissepimentumok) tűnnek a szemünkbe. Ezek a vékony és átlátszó hártyák a testfal szétfeszítése során részben elszakadoznak.
A bélcsatorna egyenes lefutású, a test középvonalában húzódik végig. Az előbél legelső szakasza az izmos falú, fehéres színű garat, ez a 7-13. szelvényekben vékony hengeres nyelőcsőben folytatódik. A szürkés színű nyelőcső oldalfalában, a 10-12. szelvényekben 3 pár fehéres színű mészmirigy (Morren-féle mirigy) található. A nyelőcsövet nagyrészt elfedik az ivarszervek és véredények. A nyelőcső végső szakasza kitágul, és a 14-15. szelvényekben létrehozza a gömbded, vékonyfalú begyet. Az előbél utolsó szakasza a gyomor, ugyancsak gömbded alakú, a begynél valamivel nagyobb, a 16-18. szelvényekben található, vastag izmos fala fehéres színű. A középbél egységes henger alakú, hátoldalán hosszanti betüremkedés (redő), az ún. typhlosolis húzódik végig. A középbelet sárga chloragogén sejtek rétege veszi körül, ezek a sejtek behatolnak a redő belsejébe is, és elfedik a nyílását. Az utóbél rövid és a csúcsi helyzetű végbélnyílásban végződik. A véredényrendszer felismerhető sötét vöröses-fekete színéről. A bélcsatorna fölött van a háti véredény, alatta a hasi véredény, a hasdúclánc alatt még egy vékony szubneurális véredény is található. A nyelőcső magasságában a háti és a hasi véredényt 5 (ritkán 6) vastag gyűrű alakú harántvéredény kapcsolja össze. Ezeket az izmos falú harántvéredényeket szíveknek is nevezik, mivel lüktető mozgást végeznek, elősegítve a vér áramlását. A hosszanti véredényekből szelvényenként elágazások indulnak ki a különböző szervek irányába. A kiválasztószervek elővesécskék (metanephiridiumok), és szelvényenként párosával helyezkednek el, csak az első három és az utolsó szelvényből hiányoznak. A bélcsatornától jobbra és balra, a disszepimentumok között láthatók a vékony és kanyarulatos kiválasztócsatornák. Az elővesécskék kezdeti szakasza a csillós tölcsér (nephrostoma) az előző szelvényben található. Tipikus hasdúcláncos idegrendszere van. A harmadik szelvényben a garat fölött található az agydúcpár, amely a garat körüli ideggyűrűben, majd a hasdúcláncban folytatódik. A hasdúcláncot szelvényenként egy pár dúc alkotja, a dúcpárok egymással összenőttek, de a szomszédos szelvények dúcpárjait összekötő hosszanti idegfonatok (connectivumok) párosak. Az idegrendszer fehér színű. A földigiliszta hermafrodita ivarszervei a 9-15. szelvényben helyezkednek el. A 10. és 11. szelvények elülső disszepimentumán van a két pár here. A sárgás színű herék oválisak, rövid ujjszerű elágazások vannak rajtuk. A hím ivarvezetékek a 10. illetve a 11. szelvények hátulsó felében egy-egy pár csillós tölcsérrel kezdődnek, és vékony herecsatornácskákban (vas efferens) folytatódnak. A egyoldali herecsatornácskák ondóvezetékekben (vas defferens) egyesülnek, és a 15. szelvényen nyílnak a szabadba. A hím ivarszervekkel terjedelmes ondóhólyagok (vesicula seminalis) kapcsolatosak, ezeknek az alapi része a 10. és 11. szelvényekben tokszerűen magába foglalja a heréket és a kivezető tölcséreket. Az ondóhólyagok alapi részével három pár kizacskósodás kapcsolatos. Az első legkisebb pár előre nyúlik a 9. szelvénybe, a középső pár a 11. szelvényben található, a legnagyobb 3. pár a 12-14 szelvényekben helyezkedik el. A női ivarszerv egy pár petefészekkel rendelkezik, ezek fehéres színűek, fürtös szerkezetűek, a 13. szelvény elülső disszepimentumán találhatók. A petevezetékek ugyanabban a szelvényben csillós tölcsérrel kezdődnek, áttörik a hátulsó disszepimentumot, és a 14. szelvény hasoldalán nyílnak a szabadba. A női ivaszervhez tartoznak a fehér, gömb alakú ondótartályok (receptaculum seminis) is. A két pár ondótartály a 9. és 10. szelvényekben található, és mindegyik külön nyílik a szabadba a megfelelő szelvényen. Az ivarszervekből szabad szemmel jól láthatóak az ondóhólyagok és az ondótartályok.
Hermafrodita faj, petéit citrom alakú, barna színű kokonokba rakja le. A kokon a nyereg mirigysejtjeinek megszilárdult váladékából jön létre. A földgömb északi vidékein szélesen elterjedt faj. Erdei és mezőgazdaságilag megművelt talajokban, kertekben, parkokban gyakori. A földigiliszta keretszmetszete Keresztmetszetben a hátoldal domború, a hasoldal majdnem egyenes. A testfalat jól fejlett bőrizomtömlő alkotja, legkívül helyezkedik el az egyrétegű hengerhám, a hámsejtek alapi hártyára támaszkodnak, külső felületüket vékony kutikula borítja. A megnyúlt hengeres hámsejtek között szélesebb ovális mirigysejtek láthatók. A hámréteg alatt található körkörös izomréteg keresztmetszeti képe hullámosan vonalkázott. A bőrizomtömlő legbelső és
legvastagabb rétegét a hosszanti izomzat képezi. A hosszanti izomrostok vékony hosszanti és a felületre merőleges hártyák két oldalán ülnek. Keresztmetszetben a hártyák vékony, a felületre merőleges vonalaknak látszanak, ezeknek két oldalán egy-egy sorban vannak az izomrostok orsó alakú metszetei. A hártyák a rajtuk lévő izmok metszeteivel fenyőgallyacskákra emlékeztető képet mutatnak, ezek a képletek egy sorban sűrűn egymás mellett helyezkednek el. A bőrizomtömlőt négy helyen (latero-dorzálisan és latero-ventrálisan) megszakítják a sertepárok, amelyek hámtüszőkben, az izomzatba beágyazva találhatók. A serték többnyire nem, avagy csak részben esnek bele a metszési síkba, de ha nem láthatók, akkor is a megfelelő helyen megszakad az izomréteg. Ha a metszési sík a háti pórus közelében érte a giliszta testtét, akkor az izomréteg a hátoldal középvonalában is megszakad vagy elvékonyodik. A hosszanti izomrétegen belül vékony hártya a somatopleura metszete látható, ez alkotja a másodlagos testüreg külső falát. A keresztmetszet közepén helyezkedik el a középbél metszete, ennek a hátoldalán jól megfigyelhető a betüremkedett redő. A középbél patkó alakú lumenét egyrétegű hengerhám határolja, külső felületén kapillárisok és vékony izomréteg található. A bélcsatornát tömlő alakú chloragogén sejtek rétege veszi körül, ezek a sejtek megtalálhatók a redő belsejében is. A chloragogén sejtek rétege a splanchnopleurából jön létre, és a kiválasztásban játszik szerepet. A bélcsatorna fölött van a háti-, alatta a hasi véredény. A véredények keresztmetszetben szabálytalan oválisak és sötét színűek. Közvetlenül a hasdúclánc alatt helyezkedik el a szubneurális véredény, ez sokkal vékonyabb a háti vagy hasi véredénynél. A bélcsatorna és a hasi véredény között felismerhető a hasoldali mezentérium, amely lefele haladva körülveszi a hasi véredényt és a hasdúcláncot is. A testüregben a bélcsatorna két oldalán vannak a metanefridiumok kanyargós csatornáinak a metszetei.
Eisenia submontana (tigrisgiliszta) Teste 8-18 cm hosszú, 60-130 szelvényből épül fel. Minden szelvényen barnásvörös harántsáv található, erről kapta nevét. A 23-34. szelvények tájékán, 5-11 szelvényből alakul ki a nyereg. Hegyvidéki erdőkben moha és fakéreg alatt gyakori. Gyakori rokona a trágyagiliszta (Eisenia foetida), magyar nevéhez méltóan elsősorban bomló szerves anyagokban gazdag foltokban él alföldön és dombvidéken. Védekezésképpen bűzös váladékot ereszt támadójára az emésztőcsatornájából. Allolobophora robusta (bánáti giliszta) A bánáti hegységek endémikus faja, a leghosszabb hazai gilisztafaj, elérheti a méteres hosszúságot is. Közeli rokona a rózsaszínű giliszta (Allolobophora rosea), mindenhol elterjedt, jellegzetesen rózsaszínű. b.) Csővájó férgek családja (Familia Tubificidae) Egy pár herével és egy pár petefészekkel rendelkeznek. A hím ivarnyílások közvetlenül a hereszelvény mögött vannak. A serték száma változó, gyakran csomókba tömörülnek. Külső gyűrűzöttségük néha elmosódik. Gyakran ivartalanul is szaporodnak. Többségük édesvízi, de vannak tengeri és talajlakó fajaik is. Jellegzetes talajlakó az 1-4 cmes hosszúságú, fehéres színű televényférgek (Enchytraeidae) csoportja. Tubifex tubifex (csővájó féreg) Viszonylag kis méretű, 3-9 mm hosszú vörös színű féreg. Teste elülső fele vastagabb, mint a hátulsó. A fejvégen tapogatók vagy szemek nincsenek. A serték minden szelvényen négy csomóban helyezkednek el, a test elülső felén 3-6 serte, a hátulsóban 1-3 serte van egy csomóban. Hosszú pillás felületű kapilláris sertékkel és rövidebb, vastagabb, elágazó villás sertékkel rendelkezik. Vére vörös színű, hemoglobint tartalmaz, ez adja testének is a különleges vörös színt.
Szennyezett álló- és folyóvizek iszapjában csoportosan, bevonatszerűen található. Elülső testvégével az iszapba fúródik, hátulsó szabadon álló testvége állandó ingó mozgásban van, ez a mozgás a légzést segíti elő. Iszappal táplálkozik. Haleledelként használják. 2.2. Piócák alosztálya (Subclassis Hirudinea) Külső élősködők vagy ragadozók. Mindkét végükön egy-egy tapadókorong van. Külső szelvényezettségük zavart, mivel a szelvények másodlagosan 2-14 gyűrűre tagolódnak. Nagy többségük édesvizekben él, de ismeretesek tengeri és szárazföldi fajok is. a.) Piócagiliszták rendje (Ordo Branchiobdellidae) Egy-négy pár heréjük és egy-három pár petefészkük van. A hím ivarnyílások többnyire a hereszelvényen vannak. Rendesen szelvényenként 4 pár sertéjük van, egyes fajoknál a serték hiányoznak. Édesvízi törmelékevők vagy külső élősködők. Branchiobdella parasitica (rákféreg) Édesvizekben gyakori, a folyami rák páncélján él, kommenzalista. Öt-tíz mm hosszú teste 15 szelvényből épül fel. Az első 4 szelvény nagy, tölcsérszerű fejtájékot képez, 8 törzsszelvényük kétgyűrűs, az utolsó 3 szelvényből jön létre a hátulsó tapadó korong. Sertéik nincsenek. A szájüregben két (felső és alsó) háromszög alakú és fogazott állkapocs van. A hátulsó tapadókorong előtt a hátoldalon nyílik a végbélnyílás. A rák páncélján található élő bevonattal, táplálékmorzsákkal táplálkozik. b.) Sertés piócák rendje (Ordo Acathobdellidae) Testük 31 szelvényből épül fel, az első 5 szelvényen 2-2 pár serteköteg van. Az utolsó szelvény tapadókoronggá alakul. Másodlagos testüregük elkülönült cölomazacskókból áll. Acanthobdella peledina (horgas nadály) A sertés piócák rendjének egyetlen képviselője. Eurázsia északi vidékein él, a lazacfélék parazitája. c.) Valódi piócák rendje (Ordo Hirudinida) c.1. Ormányos nadályok alrendje (Subordo Rhynchobdellidae) Kiölthető izmos ormányuk a gazdaállat testfalának áttörésére szolgál. Tágas lakúna rendszerükben még megtalálható a háti- és a hasi véredény. A piócáknak fajokban leggazdagabb rendje. Piscicola geometra (halpióca) A szájszívó jól elhatárolódik a törzstől, kerek. A szemfoltok a szívókorong közepe mögött vannak. Vékony hengeres teste több mint tízszer hosszabb a szélességénél. Alapszíne zöldes- vagy sárgás-szürke, oldalán világosabb foltok sorakoznak. 20-50 mm hosszú. Édesvízi halak vérét szívja. Ragadozó rokona a csigapióca (Glossiphonia complanata), melynek három pár szemgoltja két párhuzamos sorban helyezkedik el, hátoldalán hosszanti sorokba rendeződött szemölcsök vannak. Ivarnyílásait két gyűrű választja el. Színe sárgás- vagy zöldesbarna. Széles és lapos teste 10-30 mm hosszú. Álló- és folyóvizekben gyakori, nevéhez méltóan elsősorban csigákkal táplálkozik.
d.) Állkapcsos és garatos nadályok alrendje (Subordo Arhynchobdellidae) A garatfőben három fogazott szélű állkapocs található. Egyes esetekben azonban sem ormányuk, sem állkapcsuk nincs. Izmos garatjuk szolgál a táplálék felvételére. A másodlagos testüregből képződött lakúna rendszer helyettesíti a véredényeket. Hirudo medicinalis (orvosi pióca) Kinyújtott teste 10-15 cm hosszú, hát-hasi irányban lapított, hátoldala domborúbb, mint a hasoldal, elülső része valamivel vékonyabb, mint a hátulsó. A hátoldal alapszíne sötét olajzöld, narancssárga, és fekete foltokkal tarkázott. A foltok többnyire 6 hosszanti sávba rendeződnek. A hasoldal világosabb szürkés árnyalatú, gyakran sötéten márványozott. Teste 34 szelvényből épül fel. A szelvények másodlagosan gyűrűzöttek. Az első, második és 26. szelvények egy-egy gyűrűből állnak, a harmadik, 24. és 25. két-két gyűrűből, a negyedik és az ötödik, valamint a 23. három-három szelvényből. A többi szelvényt öt-öt gyűrű alkotja, ennek megfelelően a pióca testén összesen 101 gyűrűt figyelhetünk meg. Az első négy szelvény hasoldalán van a háromszög alakú elülső tapadókorong (szívókorong vagy szájszívó). Ennek a közepén nyílik a fordított Y-alakú szájnyílás. A test végén a 27-34. szelvényekből jön létre a hátulsó tapadókorong, amely a szívókorongnál jóval nagyobb és lekerekített. A hátulsó tapadókorong előtt, a hátoldalon található a végbélnyílás. Az első 5 szelvényen (az 1., 2., 3., 5. és 8. gyűrűkön) egy-egy pár szemfolt található. A hasoldal középvonalában a 10. szelvényen (30-31. gyűrűk között) van a hím ivarnyílás és a 11. szelvényen (35-36. gyűrűk között) a női ivarnyílás. A 7-23. szelvények hasoldalán 17 pár kiválasztónyílás található. A pióca boncolása A piócát hátoldalával felfelé a bonctálba helyezzük, két végét gombostűvel rögzítjük. A hátoldal középvonalában, ollóval vagy bonckéssel felvágjuk a testfalat, ügyelve arra, hogy a belső szervek ne sérüljenek. Ezután a testfal két szélét gombostűkkel a bonctál aljához rögzítjük. A rögzítés alkalmával arra kell törekednünk, hogy a pióca testét mind hosszanti, mind haránt irányban minél jobban kinyújtsuk. Ebből a célból jól lerögzítjük a hátulsó végét, bal kézzel megfogjuk az elülső végét, és előre húzzuk, miközben gombostűkkel oldalirányban szétfeszítjük a testfalat. Ez a művelet elég nehezen valósítható meg, mivel a testüreg nagy részét izomzat tölti ki. A pióca másodlagos testürege elcsökevényesedett, a szelvények között nincsenek válaszfalak, ennek ellenére a legtöbb belső szerv megőrizte szelvényes elrendeződését. A bélcsatorna egyenes lefutású. A garatfőben három, fordított Y-alakban elhelyezkedő állkapocs található. Az állkapcsok félig ovális kitines lemezkék, egyenesebb szélükkel a garatfő falához nőttek, szabadon álló szélükön mintegy 100 apró fogacska sorakozik. Az ovális, izomsfalú garat a 4-7. szelvényekben található, vékony nyelőcsőben, majd terjedelmes gyomorban folytatódik. A gyomor két oldalán, szelvényes elrendeződésben tíz pár vakbél figyelhető meg. Az utolsó pár a legnagyobb, az utóbéllel párhuzamosan hátrafele irányul. A gyomor után rövid kúpos középbél, majd hosszabb utóbél következik, ennek a végső szakasza a valamivel vastagabb végbél (rectum), amely a hátulsó tapadókorong előtt és fölött nyílik. A vérkeringési rendszer szempontjából a magasabb rendű piócáknál lényeges módosulások figyelhetők meg. A valódi véredények eltűnnek, és a vér a lakúna-rendszerre redukálódott testüregben kering. Az orvosi piócánál négy hosszanti lakúna van: háti-, hasi- és oldallakúnák, ezek sötétvörös színükről könnyen felismerhetők. Mivel a bélcsatorna a többi belső szervet nagyrészt eltakarja, csipesszel el kell távolítani, és csak ezután folyathatjuk a többi belső szerv tanulmányozását. A kiválasztó szervet 17 pár metanephridium képezi, ezek a 7-23. szelvényekben találhatók. Szabad szemmel is felismerhető a patkó alakban meghajlott kiválasztó csatorna és ennek a végső szakasza a terjedelmes ovális gyűjtőhólyag, amely az oldallakúna mellett
helyezkedik el. A metanephridiumok kezdeti szakaszai a csillós tölcsérek (nephrostoma) igen kicsik, közvetlenül a herék mellett találhatók. A kiválasztó szerv színtelen, áttetsző. A piócáknak tipikus hasdúcláncos idegrendszere van. A garat fölött, a 6. szelvényben van az agydúcpár, a garat körüli ideggyűrű és a háromszög alakú garat alatti dúc ugyanabban a szelvényben található. A garat alatti dúc 5 dúcpár összenövéséből jött létre. A hasdúclánc 21 dúcpárja a 7-27. szelvényekben található. A dúcpárok egymással összenőttek, de a szomszédos dúcpárokat összekötő konnektívumok párosak. Az idegrendszer fehér színű, a hasdúclánc a hasi lakúna belsejében helyezkedik el. A pióca hímnős állat. A hím ivarszerv 9 pár (ritkán 10) herével kezdődik. A fehér, gömbded herék a 12-20. szelvényekben, a hasi lakúna közelében láthatók. Rövid herecsatornácskákban folyatódnak. A jobb illetve a baloldali herecsatornácskák egy-egy hosszanti ondóvezetékben egyesülnek. A hím ivarvezetékek következő szakaszai, az ondóhólyagok gomolyag alakú mellékheréket hoznak létre a 10. szelvényben. A mellékherék után izmosfalú kilövelőjáratok következnek, ezek páratlan párzószervben egyesülnek. A párzószerv kezdeti szakaszával prosztata mirigy kapcsolatos. A 10. szelvény hasoldalán van a hím ivarnyílás. A női ivarszerv teljes egészében a 11. szelvényben található. A két kicsi tojásdad alakú petefészek vékony petevezetékben folyatódik. Az petevezetékek páratlan és vastagabb hüvelyben egyesülnek, amely a 11. szelvény hasoldalán nyílik a szabadba. A hüvely kezdeti szakaszával szíkmirigy kapcsolatos.
Sűrű növényzetű állóvizeket kedveli. Gerinces állatok vérével táplálkozik, állkapcsaival Y-alakú sebet ejt az áldozat bőrén, izmos garatjával felszívja a vért, és a gyomor kizacskósodásaiban raktározza el, a rövid középbélben történik az emésztés. Ha egyszer teleszívta magát vérrel, hetekig eltart az emésztés. A táplálékul szolgáló vér megalvadását a garat falában levő mirigyek váladéka, a hirudinin gátolja. Európából, ÉszakAfrikából és Ázsia délnyugati részéből ismeretes. A pióca keresztmetszete A keresztmetszeti kép haránt-ovális, a hátoldal domborúbb, mint a hasoldal. Kívülről a testet egyrétegű hengerhám borítja. A hámsejtek között sok mirigysejt található, ezek mélyen benyúlnak az izomrétegbe. A körkörös és különösen a hosszanti izomrétegek nagyon fejlettek, kitöltik a test belsejének nagy részét, hát-hasi izmok is találhatók. A másodlagos testüreg a lakúna rendszerre redukálódik és keresztmetszetben felismerhetők a háti-, hasi és az oldallakúnák, néha ezeknek az elágazásai is. A hasi lakúnában látható a hasdúclánc keresztmetszete is. A keresztmetszet közepén a gyomor található, ennek kétoldalán néha vakbelek keresztmetszetei is megtalálhatók. A bélcsatorna falát egyrétegű hám alkotja. A bélcsatornától jobbra és balra a metanephridiumok kanyargós csatornáinak a metszetei, az oldallakúnák közelében a gyűjtőhólyagok terjedelmes üregei figyelhetőek meg. Egyes készítményekben a bélcsatorna alatt a herék és ondóvezetékek metszetei is felismerhetőek. A belső szervek közötti teret parenchima tölti ki.
Haemopis sanguisuga (lópióca) Hátoldala egyszínű fekete vagy feketés-barna. Kifejlett korban meghaladhatja a tíz cm-es hosszúságot. Öt pár szemfolttal rendelkezik. A garatfőben három állkapocs található. Az állkapocs szegélyén két sorban kb. 40 fogacska ül. Ragadozó. Álló- és lassan folyó vizekben gyakori. Erpobdella octoculata (nyolcszemű nadály) A test hátoldala szabálytalanul foltozott. A szájszívó nem határolódik el a testtől. Sem ormánya, sem állkapcsa nincs. Izmos garatja szolgál a táplálék felvételére. Négy pár szemfolttal rendelkezik. Két pár szemfolt egy sorban a fejvég elülső széle közelében látható, a másik két pár oldalállású. Ivarnyílásaikat jobbára két és fél gyűrű választja el. 20-60 mm hosszú. Különböző típusú vizekben található, ragadozó.
II. Fecskendőférgek törzse (Phylum Sipunculida) Tengeri állatok, többnyire iszap- vagy homoklakók. Henger vagy zacskó alakú testükön szelvényezettség nem figyelhető meg. A test elejével kiölthető és visszahúzható ormány kapcsolatos. Sipunculus nudus (csupasz fecskendőféreg) Megnyúlt hengeres teste 20-25 cm hosszú. A test elejével hengeres és vékony ormány kapcsolatos. Az ormány felületét apró szemölcsök borítják, csúcsi helyzetű szájnyílását tapogatókoszorú veszi körül. A törzs felszínét mély hosszanti és harántsáncok barázdálják. A test elején, a hátoldalon nyílik a végbélnyílás és a hasoldalon, az ormány közelében, van a páros kiválasztónyílás. Az Atlanti-, Csendes- és Indiai-óceánban és a körülöttük levő kisebb tengerekben él, homokos tengerfenéken 2000 m mélységig megtalálható. Szürkés- vagy vörösessárga színű. III. Ormányosférgek (Csillagférgek) törzse (Phylum Echiuroidea) Kivétel nélkül tengeri állatok, főképpen a parti öv lakói. Henger, tömlő vagy gömb alakú testük elején ormány található. Bonelia viridis (villásormányú féreg) Feltűnő ivari kétalakúsággal rendelkező tengeri állat. A hím 1-2 mm hosszú, ormány nélküli, csillós testű lény. A nősténynek 5-8 cm hosszú, sötétzöld tömlő alakú teste van. Ormánya hozzávetőleg 20 cm hosszú, de kinyúlt állapotban elérheti az egy métert is, vége villásan elágazik, hasoldalán csillós barázda található. Az ormány tövénél van a szájnyílás. A hím a nőstény ormányában él. A Csendes-, Indiai- és az Atlanti-óceánból, valamint a Földközi-tengerből ismert.
IV. Tapogatókoszorúsok törzse (Phylum Tentaculata) A tapogatókoszorúsok állattörzsébe tartozó állatok közös jellemvonása, hogy csillós tapogatókoszorújuk van. A szájnyílás a tapogatókoszorún belül, a végbélnyílás ezen kívül található. Többnyire helyhez kötöttek, csövekben laknak vagy héj veszi körül őket. 1. Mohaállatok osztálya (Classis Bryozoa) Többnyire mohaszerű bevonatot képeznek, de vannak fa- vagy bokorszerűen elágazó fajaik is. Telepes állatok, az egyedeket összekötő testrészt indának nevezik, ebből emelkednek ki a cső alakút tokocskák a bennük lévő polipocskákkal. Számos fajuk él tengerekben, de vannak édesvízi fajaik is. Plumatella fungosa (kéreg-mohaállat) Telepei bevonat vagy gumószerűek. A telep 1 cm2-nyi felületén 400-450 egyed (zoöcium) található. Az egyed teste polipocskákból és tokocskákból áll. A polipocska (polypid) felső részét a tapogatókoszorú alkotja, ennek van egy patkóalakú duzzanata (lophophor), melyen 40-60 hosszú és vékony, csillókkal borított tapogató van. A tapogatókoszorún belül nyílik a szájnyílás. A polipocska tapogatókoszorú alatti nyaki részét tapogatóhüvelynek nevezik, ebbe behúzhatók a tapogatók. Ugyancsak a polipocskához tartozik az U-alakú, hajlott bélcsatorna, amelynek az elő- és utóbél része vékonyabb, a kitáguló középbelet gyomornak nevezik. A tapogatókoszorún kívül, annak közelében található a végbélnyílás. A cső alakú tokocska (cystid) felső végén kerek szájadéknyílás van, amelyen kinyúlik a polipocska tapogatókoszorúja, alsó vége az egyedeket összekötő indával (stolo) kapcsolatos. Veszély esetén a polipocska teljesen behúzható a tokocskába. A tokocskát kívülről barnás színű, szabálytalan felszínű kutikula borítja. A gyomor alsó részével mezodermális szalag (funiculus) kapcsolatos, ebben fejlődnek ki a belső bimbók (statoblastok), ezek ovális, lencseszerűen lapított képletek (átmérőjük kb. 0,4 mm). A statoblastokat kívülről kettős, sárgás színű ektoderma réteg borítja, ezek között vékony feketés-barna kutikula réteg van, belsejüket szíkben gazdag mezoderma sejtek töltik ki, színük sárgás-barna. Télen a kéreg-mohaállat telepei elpusztulnak, csak a statoblastok telelnek át, tavasszal ezekből fejlődik ki az új telep. A növényzetben gazdag álló és lassan folyó tiszta vizeket kedvelik. Különböző élő vagy élettelen tárgyakon telepednek meg: vízinövények szárán, vízbe esett ágakon, köveken, cölöpökön, puhatestűek vázán. BIBLIOGRÁFIA KIS Béla (1981): Állattan gyakorlatok I. Gerinctelenek. – Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Biológia, Földrajz és Geológia Kar, Kolozsvár. KIS Béla, ZACHIU, Matic (1983): Állattan I. rész. Gerinctelenek 1. kötet. - Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Biológia, Földrajz és Geológia Kar, Kolozsvár.
