2007. december 18.
XV. évfolyam 25. szám
KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT
MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken
Gyertyagyújtás Városunkban idén először rendeznek olyan adventi programsorozatot, melynek során egyházak képviselői együtt gyújtják meg a koszorú gyertyáit a településvezetőkkel és civil szervezetek képviselőivel. A főtéren felállított „Város Karácsonyfája” mellett a vasárnap délutánonkénti program során az egyházak képviselői beszélnek a közelgő ünnep lényegéről, az adventi várakozásról; majd sor kerül a gyertyagyújtásra. Az eddigi rendezvények sikeresnek mondhatók, köszönhetően elsősorban az óvodások és általános iskolások fellépéseinek, melyek kellően nagy létszámú érdeklődőt vonzottak. Az utolsó, negyedik gyertyát is megnyújtják a december 23-án, vasárnap 15 órától sorra kerülő záró alkalmon. Ekkor mutatnak be betlehemes játékot a Szegedi Kis István Református Gimnázium tanulói. Ebben az évben új helyszínen került sor a főtéri kézműves vásárra is. A széltől és hidegtől védelmet nyújtó Galéria aulája kedvezőbb helyszínnek bizonyult, mint a tavalyi Széchenyi tér, bár elmondható, hogy az egyébként jó hangulatú Luca-napi vásár köztudatba kerüléséhez még évekre lesz szükség. A vásárt és a köré szervezett kulturális bemutatókat, fellépéseket – melyeknek a „Főtéri Lucázások” fantázianevet adták – a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület mellett az önkormányzat szervezte és támogatta.
Sztrájk Békésen is Lapunk nyomdába kerülésekor, december 17-én, hétfőn még nem lehet tudni, hogy milyen eredménnyel és mikor ér véget a bizonytalan időre meghirdetett országos sztrájk. Lapunk úgy értesült, hogy sztrájkolnak december 17-én a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégiumban is. Ezen a hétfőn nincs tanítás az iskolában, és a kollégiumi nevelők sem veszik fel a munkát. Az iskola vezetése, valamint a tanári kar nagy többsége mellé állt a munkabeszüntetésnek, mellyel az egészségügyben tervezett változtatások, valamint a nyugdíjba vonulás szabályozásának szigorítása ellen lépnek fel. A
minimális szolgáltatást az iskola biztosítja, így felügyelik azokat a diákokat, akiknek otthon tartózkodása a családja számára túl nagy terhet jelentene – tájékoztatta a Békési Újságot Turbucz Ildikó, az iskolai sztrájkbizottság tagja. Közleményük még leszögezi, hogy december 18-án reggel a szokott rendben folytatódik a tanítás. Országosan mintegy negyvenezer pedagógus fejezi ki szolidaritását hétfőn a Liga Szakszervezetek akciójával a Pedagógusok Szakszervezete adatai szerint. A békési református iskola egész napos munkabeszüntetéséhez hasonlóra azonban Kelet-Magyarországon csak kevés helyütt kerül sor.
2
2007. december 18.
Lezárult a projekt
ÉLÕ BOLYGÓ
A HEFOP 2.1.6 Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése projekt „Lépések az együttnevelés szakmai és szakszolgálati hálózatának és információs rendszerének építéséhez Békés megyében” című pályázat megvalósítói november 30-án tartott záró értekezleten számoltak be a 2006. április 1-jével indult, 35 millió Ft pályázati forrással támogatott, 20 hónapon át tartó tevékenységükről.
Felhívás a közelgő év végi veszélyekre!
A főpályázó a Békés Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (Békés), az átszervezéseket követően 2007. július 1-től Farkas Gyula Közoktatási Intézmény (Békés). A konferencia résztvevőit Kissné dr. Balogh Ibolya igazgató köszöntötte, majd Farkas Zoltán a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg a rendezvényt. Kőpatakiné Mészáros Mária az Országos Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa a várható változásokról, a nemzetközi tapasztalatokról beszélt, melyek a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai pályafutását befolyásolhatják. Őt követte Sáriné Zentai Gabriella mérési szakértő az általános iskolai nevelési vizsgálat eredményeinek bemutatásával. Csepregi András a békéscsabai TKV Szakértői Bizottság vezetője a törvényi változásokról tájékoztatta a hallgatóságot. Ezt követően minden konzorciumi partner beszámolt eddigi tevékenységéről. A program zárásaként a szakmai munkát értékelte Varga Sándorné szakmai szervező, a megvalósulást és a projekt befejező feladatait Csendes Andrásné projektvezető foglalta össze. Az országban a második legnagyobb létszámú, 12 partneres konzorcium, melyben megyei fenntartású gyógypedagógiai intézmények (gyulai, békési, orosházi, magyarbánhegyesi) és általános iskolák (békési Karacs, a muronyi, lőkösházi, gyomaendrődi, orosházi, medgyesegyházi,) valamint középiskolák (békési Farkas Gyula, orosházi Eötvös József) és a Humán Fejlesztési és Információs Központ vettek részt. A pályázat célja: A sajátos nevelési igényű tanulók/gyermekek (olvasás-írás-számolás és magatartászavaros valamint egyéb érzékszervi vagy értelmi fogyatékos) segítése pedagógiai
módszerekkel és a befogadó szemlélet erősítésével. Intézményi együttműködés megteremtése az esélyegyenlőség biztosítása, a megfelelő szolgáltatások eljuttatása a sajátos nevelési igényű tanulókhoz, hogy társaikkal együtt tudjanak haladni és sikereket érjenek el ezáltal. A pályázat célja, hogy segítse a pedagógusok szemléletváltását. A tanfolyamok elvégzésével a szemlélet formálódjon, legyen lehetőségük új technikák megismerésére, mely a tanulási-tanítási folyamatot befolyásolhatja. A konzorciumban részt vevő intézmények gyógypedagógusai, az általános és középiskolák tanítói, tanárai közösen dolgoztak 20 hónapon keresztül ezen célok megvalósítása érdekében. További kiemelt cél volt a nyilvánosság biztosítása, melyet az információs segélyvonal működtetésével, az inkluzio.hu web-lap létrehozásával, a szülők számára tartott fórumokkal, ismertető füzetek, kiadványok készítésével valósultak meg. Az együttnevelési gyakorlat fejlesztése, a befogadó szemlélet elterjedése erősíti a sajátos nevelési igényű tanulók inklúzióját (befogadását), illetve mindez a sikeres iskolai pályafutásukat segíti. A projektvezetés bízik abban, hogy a pályázati eredmények fenntarthatósága a szolgáltatások és az intézményi együttműködések megtartása hosszú távon is megvalósul. (x)
Önfeledten egymás között A mezőberényi Fogjunk Össze Közhasznú Alapítvány éveket át sikerrel rendezte meg a Fogyatékosok Nemzetközi Napjához (december 3.) időzített kulturális és szórakoztató rendezvényét, melyet ettől az évtől immár vándor jelleggel, minden évben máshol szerveznek meg. Idén Békésen tartották a nagysikerű rendezvényt. A békési partner a sérült gyerekeket nevelő szülőket tömörítő Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület volt. A helyszínválasztás is kiválónak mondható. A Kulturális Központ tágas teret biztosított a fellépésekhez. Rögtön az első fellépő, Bodrogközi Rita énekes kiváló hangulatot teremtett karácsonyi dalaival, lufi ajándékaival. Később megérkezett a várva várt Mikulás is, majd békési,
mezőberényi, orosházi, gyomaendrődi sérült emberekkel foglalkozó szervezetek műsora volt látható. A mezőkovácsházi Duma Színház fellépése szintén kiválóra sikerült. A nagyszámú érdeklődő, köztük rengeteg gyermek nagyon jól érezte magát ezen a rendezvényen, melyen végre nem kellett visszafogni, rejtegetni magukat. Ez a nap a fogyatékkal élőké – és családjuké – volt. Sz. K.
Megállíthatatlanul közeleg az évvége. Szilveszterkor mindig számos problémát okoznak a petárdázások, tűzijátékok és a többi nagy hanghatással járó pirotechnikai eszközök. Mindamellett, hogy igen veszélyesek, egy meggyújtott petárdának az óriási hanghatása szinte az összes környéken élő kutyust és cicát megijeszti, megrémíti, sőt el is ijesztheti a környékről. Az éjszakai petárdázások elkövetőit szinte lehetetlen lenyomozni. A kisebb-nagyobb durranásoktól sok kutyus megrémül, és ha lehetősége van rá, azonnal megpróbál elbújni, vagy rémületében elmenekül, messze a város durranásaitól. Mivel sajnos ezeket a petárdázásokat nem lehet megállítani, ezért a kutya és macska tulajdonosoknak kell gondoskodniuk olyan zárt helyről, ahonnét nem tudnak kimenekülni.
A legtöbb kutyaeltűnés az év utolsó hónapjában történik. Rendszeresen jelzik nekem például az Élővíz-csatorna környékén lakók, hogy ott is jellemzőek a petárdázások. Akiknek nagy örömöt jelent egy eldurrant petárda, gondoljon arra is, hogy tette károsítja a környezetet, negatívan hat az élővilágra. A csatornán pihenő vadkacsákat elriasztja. Másik jó tanács arra az esetre, ha eltűnik a kutyusunk. Mindenféleképpen érdemes Békés gyepmesteri telepére kilátogatni, hiszen ott élnek a városban befogott kóbor kutyusok! Ha ott sem járunk szerencsével, akkor érdemes apróhirdetést feladnunk, fényképes hirdetést kiplakátolni az eltűnt kedvencünkről a forgalmasabb helyeken. Ezek gyakran megoldást jelentenek. Minden kedves olvasónak sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! Pap Zsolt
Mészáros lemondásra szólította fel Szalait A SZOCIALISTÁK VÁROSI ELNÖKE MARAD A TESTÜLETBEN
Felszólítom Szalai Lászlót, az MSZP helyi elnökét, hogy mondjon le a békési képviselőtestületben betöltött tagságáról – jelentette be napokban megtartott sajtótájékoztatóján Mészáros Sándor, a Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör lapzártánkkal egy időben megtartott sajtótájékoztatóján. Mészáros – aki maga is önkormányzati képviselő – kifejtette, a szocialista politikus üzlethelyiséget bérel a várostól. – A bérleti szerződés rögzíti, hogy a bérlőnek az üzleten milyen körű beruházást kell elvégeznie. Ezért cserébe a vállalkozót egymillió 288 ezer forint bérbeszámítási jog illeti meg, azaz ezt az összeget levonták a bérleti díjból. Szalai László ugyanakkor – bár ez előírás – nem tudta
számlával igazolni, hogy mindez megtörtént. Etikailag is erősen megkérdőjelezhető mindez, ezért felszólítom, hogy mondjon le képviselő helyéről – mondta a sajtótájékoztatóján Mészáros. Szalai lapunknak elmondta, nincs miért lemondania, s Békés-Mezőberény pályázat hétmillió forintos sikerdíja utáni gyengécske kísérletnek minősítette Mészáros Sándor sajtótájékoztatóját. (Más kérdés, hogy korábban a jobbol-
dali politikus azon véleményének adott hangot, Szalai „bort iszik és vizet prédikál.”) Az MSZP helyi elnöke nyomatékosította, hogy az üzletben elvégezte az átalakításokat, amit a mai napig megtekinthet bárki. A számlák másolatával rendelkezik, miközben az épület műszaki átadásáról a polgármesteri hivatal munkatársai jegyzőkönyvet vettek fel. Papp Gábor
3
2007. december 18.
Polgármesteri karácsonyi köszöntő
Je g y z e t
KEDVES BÉKÉSIEK, TISZTELT POLGÁRTÁRSAIM!
Ünnep
Az emberiség legszebb, legmeghittebb ünnepéhez közeledve gondolataink egyremásra elkalandoznak, hazaszállnak a reményeinkben mindig megjelenő meghitt, fenyőillatú karácsonyesthez. Több mint kétezer esztendeje ünnepeljük a Megváltó születését, mégsem akadt még soha két egyforma szenteste. Nem is csoda, hiszen a körülöttünk folyamatosan változó világ mindig új tartalommal, új felismerésekkel gazdagít valamennyiünket, így teszi mindig mássá a karácsonyt is. Úgy érzem, a lassan mögöttünk maradó esztendő is nagy változásokat, életre szóló tanulságos felismeréseket hozott mindannyiunknak. Polgármesterként éppúgy, mint szülőként, nagyszülőként napról-napra szembesültem a körülöttünk folyamatosan emelkedő korlátokkal, lehetőségeink egyre szűkülő sorával. Ezt éli most meg minden család. Meggyőződésem, hogy Békés város mégis sikeresen búcsúzhat 2007-től. Most, az ünnepvárás napjaiban megtiszteltetés számomra, hogy a város polgármestereként egy olyan közösség részeként dolgozhatok, akik egymást is megtartva mozdítják előre a várost ebben a mai, nehéz időszakban. Ők azok,
akik engedték megtapasztalnom, hogy Békés sorsa legkevésbé a politikától függ. Emberi sorsok, érzelmek és nehéz döntések - ezek voltak és várhatóan lesznek is minden család, minden közösség, így a város legfontosabb kérdései is. Ezek jelentik a legnagyobb kihívást mindannyiunk számára, ugyanakkor erőt is adnak valamennyiünknek. Az adventi várakozás időszakában az összetartozás, a szeretet érzése járja át a családokat, régi ismerősök, rég nem látott rokonok találnak újra egymásra. Hiszem, hogy mai, elüzletiesedett világunkban minden eddiginél nagyobb szükségünk van ezekre az energiaforrásokra. Szükség van arra, hogy az ünnep közeledtével valamenynyien megtaláljuk a kikapcsolódás lehetőségét családunk, barátaink körében. Hadd kívánjak ezúton is a Békési Újság minden olvasójának, minden békési embernek, családnak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt a költő, Kosztolányi Dezső szavaival: Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörög, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a rakott fa. Izsó Gábor
Összefogott a Fideszes és a szocialista képviselő Különleges sajtótájékoztatót tartottak nemrégiben Dobozon. Együtt lépett a médiumok elé Erdős Norbert, Békési és térsége Fideszes országgyűlési képviselője és Varga Zoltán, szocialista honatya. A sajtótájékoztató – bár konkrétan nem kapcsolódik Békés városához - mégis számos érdekességet vet fel. A 2005. augusztusi belvíz után Doboz mintegy 150 millió forintot kapott lakossági kárenyhítésre, az akkori településvezetés azonban a megítélt összeget nem megfelelően használta fel, Doboznak így most 62 millió forintot kellene egy összegben visszafizetnie, ami viszont akár működésképtelenné is tehetné a községet. A problémáról értesülvén Varga Zoltán és Erdős Norbert a 2006-os zárszámadás tárgyalása során közös módosító javaslatot terjesztett az országgyűlés elé. A két politikus ebben azt kezdeményezte, hogy Doboz 2015-ig részletekben fizethesse vissza a 62 millió forintot. A Tisztelt Ház elfogadta az elképzelést, így a hamarosan a Békési Kistérséghez tartozó község lélegzethez jutott. – A helyi ügyekben, amennyiben lehetséges és szükséges mindenképpen szükség van az együttműködésre – hangsúlyozta a két képviselő. Papp Gábor
Bababarát a Rendelőintézet Az Egészségügyi Minisztérium által kiírt Bababarát Terület kialakítására benyújtott pályázaton az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 100 ezer forint összegű támogatást nyert. A pénzből olyan helyiséget kialakítottak ki, ahol a Rendelőintézetben a rendeléseken és a tanácsadóban megjelenő anyák csecsemőjüket kulturált, egészséges, nyugodt körülmények között megszoptathatják napközben. A helyiség a védőnői szolgálat szerves része, így lehetőség nyílik az esetleg felmerülő szoptatással kapcsolatos problémák azonnali szakszerű megbeszélésére. Ezzel a Rendelőintézet elnyerte a „Bababarát Terület” címet, melyet ünnepélyes keretek között november 29én vett át Budapesten. Országosan 29 helyen nyerték el a kitüntető címet.
Anyakönyvi hírek Házasságot kötöttek: nem érkezett jelentés. Elhunytak: Kónya Lajosné (78 évesen), Csikós Jánosné (82), Nagy Istvánné (58), Malmos András (51), Budai Antal Pál (73), özv. Szász Imréné (84), Kiss Lászlóné (86), Dr. Szabó Mihályné (77), özv. Bíró Gáborné
(93), Károly János (81, Bélmegyer), Nagy Lajos (83), özv. Sebestyén Mihályné (74, Tarhos), Antal Elemérné (65), Bujdosó Vilmos (78).
Pálmai Tamás
Ünnepeink sora következik. Ugyanakkor a csendes lelki felkészülés időszaka is, melyet majd Vízkereszt után a vidám bálozás évada követ. Igaz, ez utóbbi rövid lesz, hisz február ötödikén már Hamvazószerda és ezzel vége a zenés-táncos esték sorának, böjt a neve annak, ami ezután jön. Ám böjt van most is. Ha nem tudnánk áttekinteni a határokon, s ott is magyart látva feltöltekezni, hát az itthoni állapotokat látva lassan az élettől is elmegy az ember kedve. Mert ünnepek sora jön ugyan, mégis böjt van. Hisz szomjazzuk a jó szót, a szépet, a szeretetet, az igaz szerelmet, a tisztaságot, az adott szó hitelét. Éhezzük, koplaljunk – sokan szó szerint, és egyre többen – a hitványság szülte napjaink szürkeségében az erkölcsösséget, az emberi kapcsolatok valódiságát, melegségét. Üres zsebekben fagytól elkékült kézzel kotorászunk az utolsó garas után, közben üvölt a tévé, és arra csábít, hogy visszafizethetetlenül drága hitelért vegyünk teljesen haszontalan műkütyüt családunknak. Ha még van családunk. Ha nem verték még, már szét azt is. Azt mondják, hogy egy felmérés szerint a magyar emberek 70 %-a érzi úgy, hogy erkölcsilelki légüres térben él, hogy nincs igazi kapcsolata embertársaival, hogy nincs példa, akit követne, akire fel tudna nézni. Ilyen mélypont a rendszerváltás utáni első években volt. Aztán 1995-96tól folyamatosan javult a helyzet 2002-ig, attól kezdve pedig meredeken zuhant a mai szintre. S ha nem ébredünk már végre fel, kedves jól fizetett, jól öltözött vezetőinkkel együtt, hát lesz még lentebb, lesz még alább is. Ünnepek sora jön. Köztük a legmelegebb, legbensőségesebb, legcsaládibb, a Karácsony. Jézus Krisztus születésnapja. A hótól megtisztult tájban nyugvó, kivilágított ablakú házakban lakó, mosolygó arcú emberek ünnepe. Kik mindannyian befogadják lelkükbe a Szentcsaládot. Így kellene, hogy legyen. S hogy lesz-e még ilyen valaha, az nagyrészt rajtunk múlik. A sokszínű,
genetikailag szivárvány tarka, mára egységes (?) magyarság nemzetlelke beteg. Azzá tették. Kik akarattal, gonosz eltökéltséggel, tervszerűen, kik tudatlanságból, hanyagságból, restségből. De vétkezni lehet gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással egyaránt, ezt tudjuk és ne feledjük el egy percre sem. Nem feledhetjük egy percre sem, mert ma tényleg számít a történelmi perspektíva minden minutuma, tényleg nincs már elvesztegetni való időnk. Neves pénzügyi szakember szerint a gazdaság állapota, a krízis, a csőd, mely felé egyre gyorsabban haladunk, még visszafordítható, megelőzhető. De hamar kell cselekedni, mert minden másodperccel, csak a kár nő. Az emberi lelkekben, a gerincben, a tartásban, az erkölcsi tisztaságunkban, nemzeti büszkeségünkben befogadó (és ettől élő, túlélő) magyarságunkban tett kár mérhetetlen, de még ez is gyógyítható. Lesznek ugyan fájó veszteségeink, de akkor is haladnunk kell tovább. A szűk határú magyar nemzetmagnak meg kell tisztulnia. Meg kell végre szabadulnunk a lehúzó koloncainktól, el kell végre számolni és számoltatni mindenkit a nagy nyilvánosság előtt. Nincs testi kényszer, csak nyilvánosságra hozatal. Csak tiszta víz az ország poharában, hogy abból íva, végre erőre kapjon már minden magyar. Az igazság szabaddá tesz. Ennek ízére vágyik tudva, tudatlan minden honfitársunk. Ha ezt nem tesszük meg, nem csak mi veszünk el, trianoni határokon belül, hanem felmorzsoltatik majd az a határon túli testvérhadunk is, akikre ma rátekintve erőt merítünk. Nagy hát a felelősség, a teher, a feladat. Ám pont nagysága ad erőt. Nagy bajban, igazán nagy bajban összefog, égre néz, imádkozik, majd tenyerébe köp és célnak megfelelő eszközt ragadva cselekszik a magyar. Legyen ez a hit, ez a remény, amit a karácsonyfa alá teszünk egymásnak a közelgő ünnepen. A fenyő illata, a gyertya viasza, a mézeskalács, a töltött káposzta ünnepszaga adta miliőben fogjuk meg egymás kezét, és a Megváltó születésére gondolva akarjuk együtt a jót. Így sikerülni fog. S közös akarás szebb jövőt nemz majd nekünk.
4
2007. december 18.
Olvasóink mondták MILYEN ÉV VOLT 2007? DR. HEINERNÉ DR. KECSKÉS ARANKA
ERDŐS NORBERT országgyűlési képviselő, alpolgármester
Békés jegyzője
Nehéz és tömény év volt. Életem legszebb éve. Arra vágytam, hogy szülőföldemen gyakorolhassam a jegyzői hivatást. Azt azonban legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy ilyen sokszínű és tengernyi munka közepén találom magamat, hogy kilenc hónapja gyakorlatilag nem látom a napvilágot, mert gyakran az éjfél is a hivatalban talál. Egyvalamit bánok, hogy terveim ellenére nem tudtam még keresztül-kasul bebarangolni Békés utcáit. Ez lesz az új év feladata.
2007 számomra legjelentősebb eseménye a kislányom megszületése volt. Igyekszem minél több időt vele tölteni, a fürdetéseknél rendszeresen ott lenni és segíteni a feleségemnek. Pár hete már együtt mozog a család Békés és Pest között. Meggyőződésem, hogy a szocialista kormány veszélybe sodorja az emberek életét. Az egészségbiztosítási pénztár magánosításával ugyanis százezrek nem fogják tudni fizetni az egészségügyi ellátást. Ez 2007 legborzasztóbb hozománya.
HÉGELY LÁSZLÓ
BÖHM JÓZSEFNÉ
ny. agrármérnök, citerás-énekes
Nehéz év volt. A mezőgazdaságban dolgozók, őstermelők és nyugdíjasok egyre nehezebb körülmények között élnek. A jövő kilátástalan. Nem értek egyet az egészségügyi reformnak nevezett intézkedésekkel, ennek hatását még sokáig és igen sokan érezni fogjuk. Megnehezíti az életünket. Ami jó volt az évben, az a kulturális munka. Sok fellépésre hívtak, ezeknek igyekeztem eleget tenni. A Nyugdíjas Színkör első helyezést értünk el a békéscsabai Kulturális Börzén.
ruhaipari szakoktató
Az első félév sok munkával telt, az iskolában rengeteg teher hárult rám. A nyarat kritikusan éltem át, az iskola összevonásokból eredő bizonytalanság, a jövőtől való félelem miatt. Aztán feltaláltam magamat és mivel szeretek kertészkedni, a kerti munkákból származó jövedelemmel pótolom azt ami a családi kasszából hiányozna. Úgy érzem, hogy jövőre mindenkinek többet kell tennie, hogy fenntartsa önmagát. Hiszen az árak magasak, a bérek kicsik, a változások kedvezőtlenek.
KARÁCSONY „December 25.: Isten Fia, Jézus Krisztus földi születésének ünnepnapja. Az ünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése, a Boldogságos Szűz Máriától, Betlehemben. E születés az üdvtörtének központi eseménye, mert aki született, nem csak az ember fia, egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. Születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék az üdvözítő Jézus. A karácsony misztériuma tehát hármas születés: Az öröktől való, a földi (történeti), és a kegyelmi (a hívek lelkében való) születés. Az üdvtörténetben Jézus születésének fókusz és tengely jellege van: az előtte történtek rá irányulnak, az utána történtek belőle következnek, időpontja az általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja, ehhez viszonyítva számítjuk a történelem eseményeit, Krisztus előtt, Krisztus után.” Mindezek mellett ma a meleg szeretet, a boldog együttlét, az összetartozás és a viharok szelében csak azért is megmaradó keresztény család ünnepe. Pálmai Tamás
Elegáns Dr. Hepp-bál Magasra tette a mércét eleganciában a báli szezon kezdetén a Békési Kistérségi Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagintézménye, amely a Dübögő Étteremben rendezte meg ötödik jótékonysági bálját december elsején. A bál kis műsorral kezdődött, melyen a Twist Olivérből táncoltak egy slágert a 7-8. osztályosok, és latin táncokkal, vérpezsdítő dallamokra „színpadra léptek” a városi társastáncot tanuló fiatalok is. A bál védnöke, Izsó Gábor polgármester mint az iskola egykori tanára köszöntötte és buzdította jókedvre a rekord létszámú, közel háromszáz megjelent bálozót. A Békési Kistérségi Iskola igazgatója Farkas Lászlóné a bál jótékony jellegét emelte ki. A bevételt egyébként a gyerekek szabadidős tevékenységét szolgáló eszközök vásárlására fordítják.
Aprólékosan megtervezett részletek, elegáns külsőségek és derűs percek jellemezték a bált. Közel 200 tombolatárgy is gazdára talált. Az est egyetlen szépséghibája az volt, hogy a bálozók egy részét hely hiányában a nagyteremmel szomszédos kisebb helyiségekben voltak kénytelenek elhelyezni. A bál, melyen a Bibuczi együttes zenélt (a téliesített teraszon Rácz Béla és zenekara húzta a talpalávalót) másnap késő hajnalig eltartott. Sz. K.
NAGYVÁRADON TANÁCSKOZTAK A Mégis Van Remény Egyesület égisze alatt rendeztek együttműködési konferenciát a közelmúltban Nagyváradon. A partiumi városban megtartott megbeszélésen a helyi civil szervezetek és egyházak képviselői osztották meg tapasztalataikat az Európai Uniós csatlakozásról, illetve a különböző pályázati lehetőségekről. Romániában is jelenleg készülnek a a 2007-2013-as időszak fejlesztéseire. Részt vett a konferencián a Mégis Van Remény Egyesület közelmúltban megalakult ikerszervezete is.
LEZÁRULT A TANODA PROGRAM December végén lezárul a Mégis Van Remény Egyesület Tanoda programja, de a szervezet munkatársai szeretnék folytatni a roppant hasznos kezdeményezést. A projekt célja - mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk - az volt, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekeket a továbbtanulásban. A pedagógusok bevonásával megvalósult program keretében számos felzárkóztató foglalkozással és szabadidős lehetőséggel várták a gyerekeket, a fiatalok középiskolákat, pályaválasztási vásárokat tekintettek meg. Emellett a gyerekek tanulmányi eredményei is sokat javultak a Tanoda érában. Mint azt Rutai Gábor projektmenedzsertől megtudtuk, szeretnék folytatni a projektet, ezért az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírására is pályázni kívánnak majd. Némi rossz száj ízt talán csak a pályázati rendszer hagyott a szervezőkben, hiszen a támogatások átutalása gyakran igen sokat, esetenként félévet is csúszott. Persze azért örömre is akad ok, hiszen a gyerekek az elmúlt hetekben számos dekoratív karácsfadíszt készítettek, s lapunk megjelenésével egy időben közös karácsonyi ünneppel zárják majd az évet.
BÉKÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FELHÍVÁSA EGY KICSIT BŐVEBBEN A GYAPJÚRÓL! Az emberiség a gyapjút évszázadok óta használja pl: suba, kötött ruhaneműk. A subát nem csak a juhászok használták, hiszen régen majdnem minden háznál volt. Szalmazsákra ráterített derékaljként használták, és ennek köszönhetik, hogy nem hűltek ki, pedig régen nem volt olyan szigetelés és fűtés, mint ma. Térjünk át a mára. A mai, nálunk megtalálható Merinói gyapjú garnitúrák már többszörösen vannak finomítva és így gyapjúérzékenyek is használhatják. Semmi nem tudja pótolni azt a száraz meleget, amit a gyapjú garnitúra biztosít. Hiszen amikor belefekszik az ágyba, rögtön meleg, a paplannal vagy a dunnával ellentétben nem kell előmelegíteni őket, és mindig azt a hőmérsékletet tartja, ami benne van. Így a hőérzetünk és komfortérzetünk nagyon jó. Az érszűkületes láb nem fázik. Mivel mostmár alul és felül is gyapjúban fekszik, így nem fázik, és végre el tud aludni. Ahhoz, hogy ne fulladjon, kell még a párna, az allergiások, asztmások mentsvára. Már az első éjszakán való alváskor 17-szer kevesebb port és pollent lélegzik be. Mindezt az Önök gyapjútermék forgalmazója, Biotermékek Boltja és annak dolgozói biztosítják. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves vásárlómnak! Hegyesi László
CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Ismét benyújthatják támogatási igényeiket a civil szervezetek. A pályázatokat 2008. január 31-ig adhatják le az érdeklődők, a Polgármesteri Hivatal 30-as irodájában. A beérkezett pályázatok alapján március 17-ig tesz javaslatot a Civil Tanács a Képviselő-testületnek a támogatások mértékére. Pályázati adatlap felvehető a Civil Szervezetek Házában hétköznaponként 8-19 óráig. Ugyanitt lehet érdeklődni Szűcs Gábornénál hétköznaponként 8-15 óráig. Azoknak a civil szervezeteknek, amelyek már az előző években is pályáztak, nem kell újra benyújtani az alapszabályukat és a cégbírósági bejegyzésüket, csak, ha változás történt az adataikban. A támogatási kérelemhez csatolni kell a 2007. évi támogatás elszámolását (számlamásolat, indoklás).
5
2007. december 18.
„Véremet kiontom szép magyar hazámért” A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezete meghívására nemrégiben városunkban járt Kallós Zoltán néprajzkutató. Olyan diákokkal érkezett Békésre, a Galériában megrendezett előadására, akik az ő segítségével anyanyelvükön, magyarul tanulhatnak – énekelni is. Válaszút Csíkszeredától 22, Székelyudvarhelytől 46
1992-ben azt a – nevét viselő - alapítványt, amely a népi
Kallós Zoltán mellett a válaszútról érkezett kilencedik osztályos lányok, akik gyönyörű énekeket mutattak be: Szabó Renáta és Füleki Renáta
km-re található település. Itt hozta létre Kallós Zoltán
kultúra ápolását és továbbadását tűzte ki célul. Az egy-
kori családi kúriából olyan intézményt hozott létre munkatársaival, ahol egyre ismertebb nemzetközi népzene- és néptánctábort szerveznek meg. 25 év kényszerű szünet után újraindították a magyar nyelvű tanítást a faluban. Jelenleg 68, környékbeli falvakból származó óvodás és iskolás gyermeket nevelnek, akiknek másképpen esélyük sem lenne magyarul tanulni. A tanítás anyagi feltételeit az alapítványon keresztül magánszemélyek és más adakozók fedezik. Kallós Zoltán – immár túl a nyolcvanon – az egyik legelismertebb néprajzkutató, aki egész életét a népzene, a néptánc és a tárgyakban megőrzött népművészet megörökítésére szánta. Ma is járja a vidéket. Az összegyűjtött tárgyakból Erdély egyik legértékesebb népművészeti
A békési KÉSZ vezetése és tagsága köszönetet mond a Határtalan haza című rendezvényükön való szerepléséért Szeverényi Barnabás tanárnak. gyűjteményét rendezte be Válaszúton. Míg Bartók egykor fonográffal, Kallós Zoltán évtizedek óta kamerával örökíti meg az idős emberek énekét, táncát. Ezekből részleteket is láthatott a mintegy száz ér deklődő a Galéria nagytermében megtartott szombat esti rendezvényen. Nem pusztán Kallós Zoltán mutatta be munkáját Békésen, hanem ő is megismerhette városunkat. Az itteniek bemutatkozását a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai, Hégely László citerás-énekes és B. Szűcs Irén néprajzkutató, múzeumigazgató tette lehetővé. Szegfű Katalin
Epebajok, köves gondok 2. rész Koleszterin-kövecskék Az epekövet gyakorlatilag kicsapódott, megkövesedett koleszterin, bilirubin, illetve ezek együttese alkotja, mely eleinte csak finom homokszemcsék formájában jelentkezik, de az évek során több centiméternyi átmérőjű kővé (kövekké) fejlődhet. A koleszterin kicsapódásának oka lehet: – túlzott koleszterin-kiválasztás – a koleszterin oldásához szükséges epesavak hiánya – májműködési zavarok – az epehólyag lassú ürülése miatt az epe pangása – az epeutakat érintő, többnyire fertőzéses eredetű gyulladások Többször keveset Az epegörcs és a zsírban gazdag étkezés között szoros összefüggés található. Epekő esetén nagyon fontos diétás szabály tehát a zsírszegény táplálkozás, illetve, hogy a beteg gyakran, de egyszerre csak keveset egyen. Jó tudni, hogy az elfogyasztott étel mennyisége szabályozza az epehólyag összehúzódásának mértékét, kevés táplálékbevitelnél így kisebb összehúzódásra számíthatunk. A többszöri étkezés (kevés, zsírszegény táplálékkal) segít meggátolni a kövek kialakulását is, mert nem engedi besűrűsödni az epét, gyakrabban ürül az epehólyag. Folytatjuk…
Rövid hírek városunkról A városi óvoda felszereltségének javítása érdekében eszközbeszerzési pályázatot nyújtottak be a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványhoz. A pályázaton elnyert 502 ezer Ft-hoz az önkormányzat 251 ezer Ft önerőt biztosított. Ez lehetőséget adott arra, hogy 755.244 Ft értékben gyermekszékeket és gyermek fektetőket tudtak vásárolni. Az Integrált tagóvodába 25 modern ultrakönnyű óvodai fektető került, az Epreskerti-, Teleky és az Újvárosi tagóvoda egyegy csoportjában lecserélhették a gyermekszékeket esztétikus, időtálló bútordarabokra. December 2-án fejeződött be Debrecenben a nagy sikerű Da Vinci-kiállítás, amelyet a Békési Kistérségi Általános Iskola Karacs Teréz Tagintézményének 45 tanulója is megtekintett. „Nagyon érdekes, szemléletes kiállítást láttunk, jól éreztük magunkat.” – számolt be élményeikről a Békési Újságnak Földesi Magdolna tanár. „Mikulás, Mikulás, Kedves Mikulás, Gyere már, gyere már, minden gyermek vár…!” Szólt a gyerekek dala a békési tagóvodákban, így a Jantyik utcai óvodában is, és már csilingelt is a Mikulás, aki nagy puttonnyal érkezett meg minden oviba. Csodálkozva hallgatták szavait a gyerekek, hiszen mindenkihez volt néhány kedves szava. Ajándékot és édessé-
get is osztogatott, majd elbúcsúzott a gyerekektől. Ezután az óvó nénik báboztak a gyereknek több téli és karácsonyi mesét. Zenés délelőtt vendége volt a Bajza utcai Bóbita bölcsődében Hégely Laci bácsi, aki citerázott és békési, Békés környéki népdalokat énekelt. A bölcse szakmai programjában az anyanyelvi- és zenei nevelést tűzték ki célul. Ezek forrását Kodály Zoltán, Forrai Katalin gyűjteményei, a népi mondókák és a békési, Békés környéki népdalok csodálatos dallamvilága adja. A citeraszóra a gyermekek először elcsendesedtek, majd feloldódva, mosolyogva tapsoltak, mozogni, táncolni kezdtek a dalok ritmusára. A Békési Kistérségi Iskola Eötvös József Tagiskolájában december 7-én az alsó tagozatos gyerekek Mikulás ünnepségen vettek részt. A Művelődési Központ színpadán a 3.a, 4.a és 4.b osztályos tanulók előadásában láthattak egy nagyon hangulatos, vidám műsort, melyben verssel, énekkel, tánccal ünnepelték a kisgyerekek egyik legkedvesebb napját. A már lassan hagyománnyá váló megemlékezésen óvó nénijük kíséretében részt vettek a környékbeli óvodások nagycsoportosai is. Felkészítő tanítók: Liptákné Püski Erika, Molnár Emma, Fekete Mihály.
Adó 1 százalék Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a 2006. évi adójuk 1 százalékát a Békési Idősekért Alapítvány részére ajánlották fel. Az így kapott 28712 forintot városunk idős lakosainak karácsonyi élelmiszercsomag vásárlására fordítottuk. A Karacs Teréz Tagiskola Diákjainkért Alapítványa köszöni mindazoknak, akik az adójuk egy százalékával támogatták. A 280114 Ft-ot a diákok táboroztatására és a jutalomkirándulásra fordítjuk.
6
2007. december 18.
Kerti Kalendárium DECEMBER
Építési telkek, kertek, üzletek: BÉKÉSEN Belvárosi, 947 m2-es építési telek eladó, vagy Békésen 2+fél szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 8 millió. • BÉKÉSEN Tavasz utcában 867 m2es építési telek. Irányár: 3,5 millió. • BÉKÉSEN Vásárszélen 35 m2-es üzlet. Irányár: 7,0 millió+ÁFA. • BÉKÉSEN Vásárszélen 70 m2-es üzlet. Irányár: 13,5 millió+ÁFA. Lakások: BÉKÉSEN Veres Péter téren 54 m2-es, 2 szobás, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 5,8 millió. • BÉKÉSEN Veres Péter téren 55 m2-es, 2 szobás, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 6,2 millió. • BÉKÉSEN Karacson 59 m2-es, negyedik emeleti 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 6,8 millió. • BÉKÉSEN Karacson felújított 1+2x1/2 szobás, 59 m2-es lakás. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN felújított 60 m2-es, 2 szobás társasházi lakás. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN Kossuth utcában 38 m2-es, 1 szobás negyedik emeleti lakás. Irányár: 6 millió • BÉKÉSEN Fáy utcában felújított 54 m2-es, 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 7,4 millió. • BÉKÉSEN Karacson felújított 59 m2-es, 2 szobás, negyedik emeleti lakás eladó. Irányár: 7,2 millió. • BÉKÉSEN Karacson 59 m2-es, negyedik emeleti 1+1/2 szobás lakás. Irányár: 6,8 millió. • BÉKÉSEN Karacson 59 m2-es, 2 szobás, második emeleti lakás. Irányár: 8,7 millió. • BÉKÉSEN Széchenyi téren 65 m2-es, 2+1/2 szobás lakás. Irányár: 7,5 millió. • BÉKÉSEN Szarvasin felújított 65 m2es, 2+fél szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 9,0 millió. • BÉKÉSEN Széchenyi téren felújított 61 m2-es, 3 szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 9,2 millió. • BÉKÉSEN Kossuthon 59 m2-es, 2+1/2 szobás, második emeleti lakás + 18 m2-es garázs. Irányár: 9,0 millió+2,0 millió. • BÉKÉSEN Kossuthon felújított 76 m2-es, 3 szobás, harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,3 millió. • BÉKÉSEN Széchenyi téren 56 m2-es, 2 szobás második emeleti lakás eladó. Irányár: 9,6 millió. • BÉKÉSEN Széchenyi téren 69 m2-es, első emeleti lakás + Karacson 17 m2es garázs. Irányár: 10,5 millió+1,2 millió. • BÉKÉSEN Fáy utcában felújított 59 m2-es, 2+fél szobás, első emeleti klímás lakás eladó. Irányár: 11,5 millió. • BÉKÉSEN Kossuth utcában 3 szobás, 77 m2-es, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 8,5 millió. Családi házak: BÉKÉSEN Rosszerdőn 82 m2-es, 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Irányár: 2,5 millió. • BÉKÉSEN Szécsénykertben 2 szobás ház eladó. Irányár: 4,3 millió. • BÉKÉSEN Zsibongó téren 50 m2-es, 2 szobás nyaraló. Irányár: 5,0 millió. • BÉKÉSEN 2 szobás, 90 m2-es tanya, 6 m2-es pincével. Irányár: 6,5 millió. • BÉKÉSEN Felújított 85 m2-es, 2+1/2 szobás családi ház.Irányár: 6,8 millió.+ 2 Ha szántó 13 e Ft/Ak. • BÉKÉSEN Prágai utcában 125 m2-es, 2 és 2 fél szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN Szélmalom utcában 120 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 7,5 millió vagy csere. • BÉKÉSEN Rákóczi utcába 4 szobás, 220 m2-es családi ház. Irányár: 7,8 millió. • BÉKÉSEN Kölcsey utcában 63 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió.
Lapunk az új évben először január 15-én jelenik meg. 2008-ban is számíthat a BÉKÉSI ÚJSÁGRA! Tisztelt Olvasóink! Az apróhirdetésekben szereplõ adatok hitelességéért szerkesztõségünk NEM vállal felelõséget. Csak lakossági apróhirdetéseket adunk közre. INGATLAN Tisztelt hirdetõink! Kérjük önöket, hogy hirdetéseiknél a jobb áttekinthetõség kedvéért tüntessék fel az értékesíteni kívánt ingatlan irányárát vagy vételárát, hogy eszerint csoportosítva jelentethessük meg a hirdetést. Családi ház eladó, Békés, Szabó D. u. 48. Telefon: 411-293. Két és fél szobás házrész eladó vagy elcserélhető. Garázs is van. Tel.: 634-984. A Karacs Teréz utcában felújított, klímás, 2 szobás, 59 m2-es, harmadik emeleti lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd: 70/330-39-06. A Veres Péter tér 8/B-ben III. emeleti, 48 m2-es lakás eladó. Bármikor megtekinthető. Azonnal beköltözhető. Tel.: 70/ 630-44-63. Malomasszonykertben fűthető 40 m2-es padlásteres + garázsos ingatlan eladó. Érdeklődni: 30/ 258-04-69. A Veres Péter téren kétszobás, egyedi gázos, erkélyes, harmadik emeleti lakás eladó. Telefon: 70/ 510-11-89. Békésen háromszobás összkomfortos ház eladó. Első emeletig lakást beszámítok. 415-380.
Újra itt a tél. Pihen a kert, de nem minden esetben pihen a kertész. A fák kérgét, különösen az idősebb fákét most kell kezelni. A fa alá egy vásznat terítünk, majd gyökérkefével alaposan megsikáljuk a fa törzsét. A kefével csak az elhalt részeket, a hernyók bábjait kártevők tojásait, petéit távolítjuk el, hogy ne telelhessenek át. Az elhalt, összepöndörödött, még a fán lógó leveleket, összeaszott gyümölcs maradványokat is távolítsuk el. Az aranyfarú lepke és a galagonyalepke hernyói szívesen rejtőznek ilyen összesodrott levelekben, az összeaszott gyümölcs pedig a gombabetegségeknek a táptalaja. Végül a kiterített vásznat, vagy papírt összegöngyöljük és elégetjük. Metszeni való is akad, visszametszhetjük az alma és körtefákat, egres és ribizli bokrokat. A bekerítetlen gyümölcsösbe behatolnak
Mentési bemutató Dánfoknál A mentéseknél használt újabb technikákkal való ismerkedést szolgálta az a bemutató, melyet nemrégiben tartottak Dánfoknál a Sava szlovén cég magyarországi márkaképviselői a békési önkéntes tűzoltókkal közösen. Bemutattak például egy olyan eszközt, amellyel környezetvédelmi szenynyezéseket lehet „megfogni”, vagy olyan emelő emelőpárnát, mely műszaki mentéseknél lehet hasznos – nyilatkozta a Békési Újságnak Őri Zoltán, a békési önkéntes tűzoltók parancsnoka. Nagy sikert aratott a vízzel feltölthető mobilgát is. A bemutatón a megyei vízügyi igazgatóság, a katasztrófavédelem, önkormányzatok és tűzoltóságok képviselői jelentek meg főleg Békés megyéből, de messzebbről is. Sz. K.
Gyulai padlásteres kertes házat békési lakásra cserélnék első emeletig értékkülönbözettel. Telefon: 70/ 360-94-92. Ház eladó vagy emeletire cserélhető. 30/ 905-49-14. Rosszerdőn 10x10-es, tégla, 2 szobás lakás eladó. Villany, víz, kövesút, 8 kvadrát földdel. Érdeklődni: Békés, Summás u. 3. vagy a 30/ 386-89-65-ös telefonon. Hunyadi u. 18. sz. ház eladó, szép rendezett kis portával, téglaépítésű, 2 és fél szobás, ebédlős. Érdeklődni: 643-105. Békésen a Görbe utcában eladó háromszobás ebédlős kertes ház. Telefon: 643645 vagy 70/ 577-31-69.
újított, harmadik emeleti lakás az Ady utcában. Ára: 7,2 millió Ft. Érdeklődni: 30/ 28-95-372. Békésen 1,5 szobás lakás eladó a centrumhoz közel. Egyedis, nagy konyhás, felújítva. Ára: 7,2 millió Ft. Érdeklődni: 30/ 40-80-946. Ház eladó a Szendrey utcában. 30/ 3539-534. Irányár: 7,2 millió Ft.
INGATLAN 2-5 MILLIÓ FT KÖZÖTT
INGATLAN 8-10 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Mezőberény, Rövid u. 1/a. Telephelynek is használható 916 m2-es telek, régi parasztházrésszel eladó. Irányár: 3,2 millió Ft. Érd.: 20/886-8120 Muronyban összkomfortos ház eladó 4 millióért. Érdeklődni: 427-232, 643-524.
Békés városközpontjában 60 m2-es, szépen felújított lakás eladó. Irányár: 8,5 millió Ft. Telefon: 30/ 465-22-72. Békésen a Szarvasi úton 1+2 félszobás, 66 m2-es, első emeleti, egyedi gáz, víz, és villanymérős lakás és 22 m2-es garázs együtt és külön is eladó. 9,5 millió + 2,6 millió Ft. Telefon: 30/ 30-40-307.
Ez az eszköz képes megakadályozni karambolnál megsérült tartálykocsik szivárgását.
Apróhirdetések 260-54-21. Háromszobás, kétkonyhás, kétszintes családi ház eladó a lakás alatt 58 m2-es exkluzív garázzsal. Irányár: 16,7 millió Ft. Békés, Szent Pál sor 2/1. Telefon: 411-837. Fürdővel szemben sorházi lakás eladó. Irányár: 18 millió Ft. Tel.: 30/ 410-81-78. Békésen, a Kinizsi utcában villaszerű, háromszobás, zárt teraszos, összkomfortos családi ház, 400 négyszögöles telken beköltözhető állapotban eladó. Irányár: 19,8 millió Ft. Telefon: 30/ 295-03-88. Eladó Békésen a dr. Veress E. u. 34. szám alatti tetőtér beépítéses, igényesen felújított öt szobás nagy udvaros családi ház. Amerikai konyha, 3 fázisú műhely, 2 garázs, sok melléképület. Irányár: 23 millió Ft. Telefon: 20/ 370-55-09.
INGATLAN 5-8 MILLIÓ FT KÖZÖTT
KIADÓ INGATLAN
Békés, Táncsics u. 8. sz. alatti ház eladó. Hatmillió Ft. Telefon: 414-224 vagy 30/ 439-9262. Békésen a Karacson negyedik emeleti, egyedis, erkélyes, 59 m2-es, azonnal beköltözhető kétszobás lakás 6,7 millió Ft-ért eladó. Érdeklődni: 30/ 582-11-42. Muronyban elcserélném háromszobás összkomfortos házamat (vasút, busz 3 percre) első emeleti lakásra. Irányár: 7 millió Ft. Telefon: 30/ 975-36-14. Eladó egy 1,5 szobás egyedis, extrán fel-
Garázs kiadó a Fáy u. 10. mögött. Érdeklődni: 414-009. A Fáy utcában garázs kiadó. 634-588.
INGYENES APRÓHIRDETÉS!
A KITÖLTÖTT SZELVÉNYT LEADHATJA A ZSINÓROS KÖZÖSSÉGI HÁZBAN HÉTFÕTÕL PÉNTEKIG 8-16 ÓRÁIG, VALAMINT LEVÉLBEN ÉS E-MAIL-BEN. LEADÁSI HATÁRIDÕ: JANUÁR 7.
a vadak, nyulak és őzek, ezek megrágják a fák kérgét, főleg a fiatal, frissen ültetett fákét. Ilyen helyen dróthálóval vagy műanyaghálóval védekezhetünk, legalább másfél méterig borítsuk be a fát. A kertészkedés sok munkával jár, nem mindegy, hogy milyen szerszámmal dolgozunk. A téli zimankós napokon megtisztogathatjuk, megjavíthatjuk, élezhetjük szerszámainkat, hogy a tavasz jöttével erre már ne legyen gondunk. A téli időben fordítsunk gondot kis segítőtársainkra, a madarakra is. Ne felejtsük újból és újból feltölteni a madáretetőt, mert ha a madarak egyszer oda szoknak, és esetleg nem találnak élelmet az etetőben, el is pusztulhatnak. Minden kedves olvasómnak kellemes ünnepeket, és boldog új évet kívánok. Dacziné
INGATLAN 10-15 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Kossuth u. 7-ben, harmadik emeleti gyönyörűen felújított 77 m2-es lakás eladó. Irányár: 11millió Ft. Ugyanitt üzlethelyiségnek kialakítható padlásteres garázs eladó. Irányár: 3 millió Ft. Érd.: 20/886-8120 Karacs T. utcában 3. emeleti, kétszobás, teljesen felújított lakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 10,5 millió Ft. Telefon: 20/ 95-46-306. Képek: http://bekes.karacs. fotoalbum.hu. Békésen a Fáy 9-ben háromszobás első emeleti felújított lakás, garázs + udvari tároló eladó. Irányár: 11 millió Ft. Telefon: 70/ 367-02-40. Békésen 3,5 szobás ház eladó. 11,5 millió Ft. Telefon: 70/ 234-64-19. Háromszobás családi ház műhellyel, ipari árammal eladó. Irányár: 12 millió Ft. Békés, Árvíz u. 1. 70/ 406-26-48. Családi ház eladó a Dózsa Gy. u. 5. szám alatt. Irányár: 12,5 millió Ft. INGATLAN 15 MILLIÓ FT FÖLÖTT
Városközpontban lévő új építésű családi ház eladó. Telefon: 634-404. Négyszobás nagy családi ház sok melléképülettel eladó. 15 millió Ft. Telefon: 30/
KERT Nagykertben 5,3 kvadrát bekerített kert fúrt kúttal gyümölcsössel eladó. Telefon: 634-460. Sebők kertben 4 kvadrát zártkert kisebb épület szerszámossal, villannyal, kúttal és szép gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: 414-123. Nagykertben, út mellett 21 kvadrát kert kunyhóval, kis gyümölcsössel, villannyal eladó. Telefon: 415-268. Nagykertben 5 kvadrát föld eladó. Telefon: 415-268. Irányár: 120 ezer Ft.
érvényes műszakival friss zöldkártyával eladó. Irányár: 300 ezer Ft. Érd.: 30/ 239-80-72. Polski Fiat motor eladó. Érd.: 30/376-6916
ÁLLAT Hízók eladók, 120-140 kg-osak. Érdeklődni. 30/ 619-71-26. Nagysúlyú hízók, süldők és malacok eladók. Érdeklődni: 70/ 28-63-963. Kiscicák ingyen elvihetők. Érdeklődni: 30/ 259-68-28. 1 db 200-220 kg-os hízó eladó. Telefon: 20/ 357-83-92. Választási malacok eladók. Érdeklődni: Damjanich u. 8. Telefon: 70/ 240-58-71. Húsjellegű hízók eladók. Érdeklődni lehet a 70/ 518-71-96-os telefonszámon. 180 kg-os hízó eladó. Békés, Kispince 33. Telefon: 415-282. 1 db 3,3 kg-os tápmentes húsjellegű hízó, valamint 160-190 kg-os hízók eladók. Ár megegyezés szerint. Tel.: 30/ 433-79-89. 1 db 240 kg-os hízó eladó. Érdeklődni: Békés, Tóth u. 3. Három hónapos házi kiscicák elvihetők. 70/ 510-06-69. 180-200 kg-os hízók eladók. Irányi u. 40. 634-920. Palotapincsi kiskutyusok eladók. Shih-Tzu és mopsz kan fedez. 30/ 260-54-21.
MUNKÁT KERES Megbízható hölgy munkát keres akár kisegíteni is eladói munkakörben, de takarítást is vállalok megbízható családnál. Telefon: 30/ 61-97-126. Könyvelői végzettséggel és gyakorlattal munkát keresek. 70/ 39-50-963. Takarítást vállalok! Telefon: 30/ 608-83-33. Leinformálható ápolónő idősek gondozását vállalja. Telefon: 70/ 341-37-54 és 30/ 232-70-52.
JÁRMŰ, ALKATRÉSZ
EGYÉB
Szkif campingsátras utánfutó eladó. Érdeklődni az esti órákban: 634-160. 50 cm3-es Malaguti Cross motor és Simsonok eladók vagy cserélhetők. Érdeklődni: 412-356, 30/ 457-23-02. Ople Astra kombi, benzines, 1995-ös évj., sok extrával, jó állapotban eladó. Irányár: 599000 Ft. Telefon: 30/ 32-63-629. ’91-es, 1,5-ös Diesel Opel Corsa 2009-ig
350 m2 fóliaváz eladó. Érd.: 30/376-6916 Textima ipari varrógép és gáztűzhely palackkal eladó. Érd.: 20/ 886-39-09. Karácsonyra fenyőfa eladó. Érdeklődni: Tarhos, Petőfi u. 24/A. Tel.: 30/ 264-58-88. Nagyteljesítményű akkutöltő traktorok indításához (bikázni) eladó. Telefon: 20/ 47-09-500. Automata mosógép eladó. Irányár: 20
ezer Ft. Érd.: 20/ 355-77-26, 17 óra után. Gépi lemezolló-lemezhajlító, prés, kismaró, eszterga stb. eladók. Békés, Posta u. 6. Telefon: 414-056. Négy hónapot használt centrifuga, 2 db ágyneműtartós heverő, WC-kagyló eladó. Telefon: 30/ 975-36-14. Nappali ülőgarnitúra, ebédlő szekrénysor, férfi bőrkabát, gobelin képek, Csepel varrógép, nippek eladók. 70/ 510-06-69. S.P.C. hatsoros műtrágyaszórós kukorica vetőgép – alig használt – eladó- 30/ 23229-89. Eladó 1 db vegyes tüzelésű kályha, 1 db vezeték nélküli telefon (4X-TG 1100 Panasonic), 1 db cseresznyefa rönk, 1 db háromszárnyú ablak (110-130-as), 2 db egyszárnyú ablak (60-125-ös, bontott). Érd.: 20/ 357-83-92, vagy a Libazug u. 53. Eladó ágyneműtartós heverő 2 fotellal (30 ezer Ft), új teniszháló, régi könyvek, festmény, bakelit lemezek. Tel.: 30/ 467-13-39. Szobabútor eladó. Érd.: 30/ 911-61-51. 1,5-2,5 m közötti vágott és gyökeres ezüstfenyők eladók. Békés, Dr. Veress E. u. 22., 15 óra után. Telefon: 30/ 433-79-89. Befont üvegek 3-25 literig, leánderek: rózsaszínű, fehér, vajszínű 500-14000 Ftig (minden méretben). Telefon: 416-144. Cím: Deák F. u. 39. Fatüzelésű bojler, bontott Bohn cserép, valamint bontott redőnyös nyílászáró eladó. Érdeklődni: 30/ 434-91-03. Whirlepool elöltöltős mosógép egyvezetékes, egy palackos gáztűzhely, kéttálcás rozsdamentes mosogató eladó. Érdeklődni: 30/ 463-44-60. Rozsdamentes anyagból készült hűtőfelépítmény és új 10-es válaszfal tégla eladó. 30/ 47-66-166. 840 db új német hódfarkú cserép árkedvezménnyel eladó. Telefon: 634-404. Új német légpuska (távcsöves) olcsón eladó. Fieszta Komfort gáztűzhely, újonnan garanciával eladó. 20/ 228-58-66. Hajdú Energomat automata mosógép eladó. Telefon: 30/ 646-70-57. Ceragem masszázságy eladó. 30/ 49498-24. Ingyen elszállítjuk háztartási lomjait, üzemképtelen hűtőt, mosógépet, centrifugát, gáztűzhelyt, rossz akkumulátort, fém és vas hulladékot, egyebeket. Telefon: 30/ 93-19-085. Gyerekek! Ha gyűjtitek a „Lecsó”-s matricákat és szeretnétek cserélni, hívjatok. Telefon: 634-020.
7
2007. december 18.
Meseország babákkal darabjai láthatók. Nagyjából 200 baba került a vitrinekbe, sok közülük igen különleges. Vannak porcelánbabák, a világ számos országának viseletébe öltöztetett babák:
képviselik. Vannak Götz babák is, ezeket a nagy gondossággal kézileg készített babákat 1950 óta gyártják, de nálunk csak a rendszerváltás óta kaphatók.
BÉKÉSI PROGRAMOK – DECEMBER 19.-JANUÁR 15. KÖZÖTT December 19. (szerda) 18 órától Karácsonyi hangverseny Református templom
HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE
December 20. (csütörtök) 10 órától 50 felett önfeledten - csoportfoglalkozás időseknek (Mentálhigiénés Egyesület) Idősek klubja (Szarvasi út 40/1.)
vész különös hangulatú álomvilágba vezető alkotásai, főleg meseillusztrációi mellett Somlyai Lajosné tanárnő magán babagyűjteményének
Európa majdnem minden országa mellett indonéz, palesztin és perui például. Hazánkat kalocsai és hollóházi viseletbe öltöztetett babák
A Meseország című kiállítás január 15-ig várja a látogatókat a Széchenyi tér 4. szám alatti Békési Galéria kistermében. Sz. K.
Szalók József festőművész kiállítása Mészáros Zsuzsa, a Munkácsy Emlékház művészeti vezetője – aki egyben a kiállítást rendezte is – nyitotta meg Szalók József festőművész tárlatát a Békési Galériában. A művész fia és testvére is jelen volt a megnyitón. Az 1922-ben Orosházán született alkotó szakmai fejlődését Csáki-Maronyák József, Kohán György, illetve Aba-Novák Vilmos segítette. A Képzőművészeti Főiskolán Boldizsár István osztályában tanult, majd 1941-44 között a Nagybányai Szabadiskolában folytatta tanulmányait Mikola Andrásról és Krizsán Jánosnál. Szalók József „A Magyar Barbizon” Művésztelep alapítója volt „A természet fanatikusai”-nak nevezték őket, akik impresszionisztikus képeket festettek. A művész 1960-76
között a Petfői Termelőszövetkezet kertésze volt, s így, ebből a földművelő életformából merítette témáit tájképeihez. Sajnos a 60-as évekből nem maradt fenn képe, csak a 80-as, 90-es esztendőkből. Tájképek mellett számos utcarészletet, csendéletet festett. Mészáros Zsuzsa méltatásában „tomboló napszínek”, „saját belső csönd”, „minden őszök tájai” jelzőkkel jellemezte Szalók József művészetét, s megjegyezte: „Új mikrokozmosz születik a makrokozmoszban”, valamint „Nyugalom, béke ebben a rohanó világban”. Az alkotó több száz darabos hagyatékából mutat be egy válogatást, amely az általa oly nagyon szeretett orosháza-szentetornyai tájnak és paraszti életnek állít emléket. A művész 1994-ben hunyt el. A kiállítás 2008. március 31-ig várja a látogatókat. Zs. I.
December 22. (szombat) 9 órától Mosolytréning (Mentálhigiénés Egyesület) Civil Szervezetek Háza (Múzeum köz 1.) December 23. (vasárnap) 15 óra A Békés-Advent programsorozat keretében negyedik Gyertyagyújtás és az Újvárosi Óvoda műsora. Betlehemes játékot mutatnak be a Szegedi Kis István Gimnázium tanulói. Széchenyi tér
December 27-28-29. (csütörtök-szombat) 9 órától Szertelenül… - kézműves foglalkozás, filmklub (Mentálhigiénés Egyesület) Civil Szervezetek Háza HÉTVÉGE
Különleges, színvonalas kiállítás nyílott nemrégiben a Galériában. A tárlat elsősorban a kisebb és nagyobb leányokat érdekelheti, hiszen Diószegi Eszter grafikusmű-
December 28-29. (péntek-szombat) Országos Kajak-Kenu Kispályás Labdarúgó Torna két korcsoportban, neves sportolók részvételével Sportcsarnok
Január 2. (szerda) 17 órától BUÉK Békés 2008! – újévi koncert. Fellép Gyebnár Csekka és Király Adrián színművész, házigazda a városi ifjúsági fúvószenekar Bagoly László vezetésével. A belépő 500 Ft-ba kerül, és tartalmaz egy pohár pezsgőt is. Kulturális Központ
Egy nyelvet beszélünk AZ IZÉ MEG A HOGYISHÍVJÁK A lapok olvasói rovatának egyik jellemzője, hogy sokszor nem az olvassa el, akinek szánják. Így lesz ez valószínűleg most is, hiszen a nyelvi rovatot az olvassa, aki szépen, igényesen beszél, az izét, hogyishívjákot használók pedig nem veszik kezükbe a lapot. Mi is az az izé? Bármilyen meglepő, a latin szótárban is előfordul, a „dolog” szó szinonimájaként. A feltételezések szerint finnugor eredetű szó, a tizenhetedik század elején írták le először, ugyanebben a jelentésben. Mikor szokták használni? Én legtöbbször rádióban hallom, akkor, ha valaki keresi a megfelelő szót, de nem találja. Ez még önmagában nem lenne baj, de a riportalany legtöbbször fél, hogy elveszíti a beszéd jogát, ezért igyekszik folyamatosan kitölteni az időt. Érdekes, hogy a határon túli magyarok körülbelül négyszer annyit használják, mint mi – talán azért, mert idegen nyelvi környezetben élnek, néha keresni kell a magyar szavakat. Általában olyan szavakat helyettesítenek így, amelyek a passzív szókincsben megvannak, de az aktívban nem (azaz megértik ugyan, de nem használják). A használat során, ha lehetséges, szeretnek rá is mutatni a kérdéses tárgyra. Megfigyelték, hogy gyakran tulajdonnevek helyett monda-
nak izét, ez talán azért van, mert a Kovács János névre nem lehet könnyű rokonértelmű szót találni. No és mi van a hogyishívjákkal? Azt hinnénk, ugyanolyan, mint az izé… de ez túl egyszerű lenne. Ha csak rápillantunk a két szóra, már látni a különbséget: az első rövid, a második meg (majdnem másfélszer olyan) hosszú – és bármilyen furcsa, az izét rövid, a hogyishívjákot meg terjedelmesebb, főleg összetett szavak helyettesítésére használják. Van egy másik eltérés is: a hogyishívják mindig az alany szerepében tetszeleg a mondatban. Van egy idősebb testvérük is, a hogymondjam. Akik mélyebben szeretnek nyelvészeti problémákon gondolkodni, talán már kitalálták: ez csak akkor keveredik a mondatba, ha már a szavak megvannak, csak a megfogalmazás bizonytalan. A hogymondjam egyfajta „töredezettség-mentesítő”, és a mondat második felét teljesen átrendezi, azaz a beszélő másodszor is nekirugaszkodik a megfogalmazásnak. Öröm az ürömben: amint látják, az igénytelen megfogalmazást „kedvelők” is betartanak néhány… hogyishívjákot… - nyelvhelyességi szabályt. Szilágyiné Szabó Ágnes
Mosolyt csalt a kis arcokra a Mikulás-napi bűvész A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezete váltott. Idén nem hittanosaik és a városi szociális szolgáltató központ által figyelmükbe ajánlott rászoruló gyerekek számára szervezett Mikulás ünnepséget, hanem ajándékait a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény égisze alatt működő tagiskola (korábbi speciális óvoda és általános iskola) gyermekeihez vitte el. A Szánthó Albert utca 10. szám alatt december 5-én megtartott kis ünnepségen előbb Molnár Imre bűvész késztette ámélkodásra, nevetésre és önfeledt jókedvre a gyerekeket,
majd szaloncukor és mézeskalács ajándékozásra került sor. A legnagyobb örömet azonban a bűvész hozta az 55 óvodás és kisiskolás, tanulásban akadályozott gyermek, valamint nevelőik közé. Sokan még sosem láttak efféle produkciót. Molnár Imre nagy szeretettel bánt a gyerekekkel, akik első pillanattól feszülten figyelték a színvonalas produkció trükkjeit. Bizonyára régen rezegtette meg annyi nevetés az intézmény falait. Nem is csoda, hogy a produkció és ajándékosztás végén sorban kérlelték a gyerekek jótevőiket, hogy jövőre is együtt várják a Mikulást. Sz. K.
8
2007. december 18.
Békési sporteredmények
SPORT
Országos utánpótlás súlyemelő bajnokság A Magyar Súlyemelő Szövetség Oroszlányban rendezte az országos utánpótlás bajnokságot. A fiatalok legjelentősebb hazai versenyén a Békési TE súlyemelő szakosztályát két versenyző képviselte. A kölyök korcsoportban /13-14 évesek/ között a 69 kg-os súlycsoportban indult a szakosztály tehetséges versenyzője Csató István. Esélyesként érkezet a versenyre. Súlycsoportjában hatan neveztek. Voltak, akik egy súlycsoporttal feljebb indultak, igyekeztek elkerülni a békési sportolót. Szakításban Csató István 85 kg-ig jutott, lökésben a 100 kg-ot is sikeresen teljesítette. Így lökésben is, és összetettben is egyéni csúcsot javított, és megnyerte a magyar bajnokságot. A serdülők /15-16 évesek/ +85 kg-os kategóriában indult Tóth István. Ebben a súlycsoportban kilenc versenyző indult. Tóth István számára elérhető cél volt a harmadik helyezés. Szakításban a 85 kg-os kezdősúlyt sikeresen teljesítette, azután 90 kg-on kétszer hibázott. Lökésben nagyszerűen versenyzett és 108 kg-ig jutott. Sajnos ez kevésnek bizonyult és végül 193 összteljesítménnyel meg kellett elégednie a 4. helyezéssel. Mindkettőjük edzője Balogh János.
Horgász szemmel CSUKAFOGÁS VAGY KIFOGÁS 2. RÉSZ Folytatjuk a félhalmi barangolásunkat az ötös holtágon. Távol a városok zajaitól megnyugodva érezheti magát a horgász, az ember agya kikapcsol és csak a horgászat tölti el. Nincsenek bevermelt pontyhorgászok, akik hetekre vagy hónapokra kitelepülve a jó fogás reményében fogják a helyeket. Szabadon mozgolódhat minden horgász. Szeretnék pár fajta pergetési technikát bemutatni, ami a csukafogásban élenjár. Mielőtt a csalinkat kiválasztanánk, célszerű jó minőségű köthető vagy már készen lévő fémfonatos előkét a főzsinórra kötni clin csomóval, eztán már bátran támadhatnak a krokodilpofájúak. Hozzám igen közel állnak a plasztik csalik, gumihalak, twisterek. Ezek a csalik számtalan formában és méretben használhatók, de mit sem érnek, ha rosszul vannak kiválasztva. Két összetevőnek: a fejnek és a testnek ha nincs meg az összhangja, akkor hiába a szuper botorsó-műcsali, eredménytelen lesz a horgászatunk. Normál pergetési tempónál lágyan de kihívóan kell működtetni a plasztik csalinkat. Érdemes minden helyen pergetni, sokszor a reménytelen helyeken lapul a csuka. Minden év végén reménykedek, hogy ezek a páratlan holtágak jövő télre is biztosíthatnak bennünket a jó fogásról. Vagy csak a rabsicok által megtizedelt állomány marad?! Szekerczés Sándor
Kézilabda Erste-Békési FKC – Komlói KSK 30-30 (16-16) A férfi kézlabda NBI-ben 600 néző előtt játszotta utolsó hazai meccsét a Békés, amely – talán a nagy tét miatt – nagy akarással, de sok hibával küzdötte végig a találkozót. A végén örülni kellett a megmentett pontnak. A hazaiak legeredményesebb játékosa Oláh Gábor volt 11 találattal. Tatai HAC – Békési FKC 33-41 (15-21) Sok békési szurkoló kísérte el a vendég együttest, amely kezdettől fogva annak tudatában játszott, hogy győzelmük esetén a bajnokság felsőházában folytathatják a küzdelmet. Elsősorban lerohanásokból és gyors indításokból születő gólokkal fokozatosan húztak el az Oláh, valamint a szintén gólerős Djuricin vezette békésiek. Győzelmével a Békési FKC a legjobb nyolc magyar csapat között folytathatja. Bakó Botond edző a meccs végén köszönetet mondott a lelkes békési szurkolóknak, valamint csapata minden tagjának. Asztalitenisz Pénzügyőr – Békési TE 0:7 Extraligás férfi mérkőzésen kiütéses győzelmet aratott a Békés a tabella hatodik helyén álló fővárosiakkal szemben. Két-két egyéni mérkőzést nyert Baranyi, dr. Bohács és Klampár, valamint a Baranyi – dr. Bohács páros. Tanoda SE Miskolc – Békési TE 4:14 NB I-es női mérkőzésen nagy fölénnyel sikerült nyerniük a vendég békésieknek, vezéregyéniségük ezúttal Sipos és Misurák volt. Kiskunfélegyháza – Békési TE II. 17:1 NB I-es férfi találkozón a vendég békésiek sérülés miatt csak három játékossal álltak ki a találkozóra. A bajnokesélyes hazaiak sikere megérdemelt, de a végeredmény a mutatott játék alapján túlzó, ugyanis öt mérkőzésen is 3:2-es játszmaaránnyal kaptak csak ki a Békési TE játékosai.
Labdarúgás Békés – Frühwald-Jamina 3-2 (0-2) Kétszáz néző előtt játszotta téli szünet előtti utolsó mérkőzését a Békés, amely egy félidő alatt kétgólos hátrányba került. A második félidőben azonban Jánosi, Árgyelán és Horváth góljaival fordítottak. Curling A hatodik helyet szerezte meg a Békési TE curling (jégteke) csapatára épülő magyar válogatott a németországi Füssenben megrendezett Európa-bajnokságon. Sajtójelentések szerint az európai válogatottak szakemberei felfigyeltek a mieinkre, akik rögtön meghívást is kaptak a World Curling Tour Europe prágai versenyére. A csapat tagjai voltak: Belleli Lajos (csapatkapitány), Riesz Gábor, Ezsöl Gábor, Nyitrai József és Rókusfalvi András. Ökölvívás A Hajdúsámsonban megrendezett 84. amatőr férfi országos ökölvívó-bajnokságon Maczik Pál tanítványa, a +91 kg-ban szereplő Kurtucz Csaba (tavalyelőtt az év békési sportolója cím jutalmazottja) újabb aranyérmét szerezte meg. A döntőbe jutásért folyó összecsapáson a debreceni Bernáth István sem izzasztotta meg igazán (Csaba 9:3 arányú pontozással nyert), míg döntőbeli ellenfele, a budapesti Bouquet Bence sérülésre hivatkozva ki sem állt ellene. Kurtucz Csaba a korábbi két junior magyar bajnoki címe mellé ötödik felnőtt aranyérmével térhetett haza. Kosárlabda Békés-Mezőberény 83-76 Nagyon jól kezdett a Békés, de a mezőberényi csapat felzárkózott, nehézzé tette a mérkőzést. Küzdelmes, kemény csatában nyert a hazai csapat. A békésiek közül ponterős volt Baukó (25 pont) Korcsog (15) és Madaras (14). Edző: Balog Vilmos.
TOTÓ VARIÁCIÓ AZ ÓDIUM LOTTÓZÓ TÁMOGATÁSÁVAL
BÉKÉSI ÚJSÁG helyi információs, közéleti és hirdetési újság Megjelenik: 1994. évtõl, minden második héten Felelõs szerkesztõ: Szegfû Katalin Hirdetésszervezõ: Varga Ferencné 30/62-78-252 Vad Péter 20/93-51-683
ÓDIUM LOTTÓZÓ Békés, Ady utca 14. Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: 7-19 óráig Szombat: 7-16 óráig Vasárnap: 9-12 óráig. Telefon: 415-766 Gépi telefonfeltöltés!
Szerkesztõség címe: 5630 Békés, Ady u. 1. Postacím: 5630 Békés, Pf. 61. E-mail, Web cím:
[email protected] www.bekesiujsag.atw.hu Telefon: 30/432-2030 Kiadó: Családért Alapítvány HU ISSN 1218-4241