Glózer Rita – Sütő Mónika
Ifjúsági médiahasználat a bentlakásos nevelési intézményekben (esettanulmányok)
Kulcsszavak: fiatalok, médiahasználat, gyermekvédelmi intézmények, mulatós zene Az alább közreadott két esettanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az intézményes keretek között nevelkedő fiatalok médiahasználatát elkerülhetetlenül, döntő módon befolyásolják az oktatási, gyermekvédelmi intézmények szabályrendszere, napirendje, társas viszonyai, térkialakítása. Ez a hatás leginkább korlátozásban, tilalmakban és kontrollban nyilvánul meg, de bizonyos helyzetekben a tiltó hatalom teremtő hatalommá válhat, és sajátos médiahasználati, médiafogyasztási módokat hozhat létre. Az első esettanulmány a hiány és a tiltás működését, a második pedig a mulatós zenei tartalmak köré épülő sajátos médiafogyasztási mintázatot mutatja be egy-egy gyermekvédelmi intézményben. Bevezetés A hátrányos helyzetű fiatalok médiahasználatát áttekintő vizsgálatunk (Glózer 2015) ráirányította a figyelmet a családban1 és a gyermekvédelmi, oktatási intézményekben nevelkedő fiatalok médiahasználati lehetőségei, szokásai közötti lényegi különbségekre. Az eltérő használati módok és mintázatok összefüggéseinek mélyebb megértését segíti, ha „közelebb megyünk” azoknak az intézményeknek a világához, melyekben a Z generációhoz tartozó, hátrányos helyzetű fiatalok élik a mindennapjaikat. Az alábbi két esettanulmány közreadásával az a célunk, hogy megmutassuk: a különféle strukturális korlátok, tiltások és (materiális és immateriális természetű) hiányok miként hozzák létre a gyermekvédelmi és oktatási intézményekben a médiahasználatnak a korosztályi átlagtól és családi környezettől eltérő sajátos mintázatait.
1
A vér szerinti és a nevelőszülős családok között ebben a vonatkozásban lényegében nem látunk különbséget.
1
Az
első
esettanulmány
a
Z
generációs
kutatás
keretében
a
balatonboglári
gyermekotthonban végzett interjús és résztvevő megfigyelésen alapuló vizsgálat2 eredményeit foglalja össze a fenti kérdéshez kapcsolódóan. Az esettanulmány fókuszában a családból kiemelt, állami gondoskodásban élő fiatalok élethelyzete áll, ezen belül is elsősorban az a kérdés, hogy a családi környezet hiánya hogyan alakítja a médiumokhoz való viszonyt. A kutatás módszere itt a megfigyelt fiatalok által kitöltött médianapló, az ezekhez kapcsolódó interjúk, valamint a résztvevő megfigyelés volt. A kutatás helyszínéül szolgáló gyermekotthon szépen kialakított, jól felszerelt, családias légkörű, minden igényt kielégítő nevelési intézmény. A másik esettanulmány ugyenezen kutatási projekt által inspirált egyéni kutatómunka eredménye3. Ez esetben egy földrajzi-gazdasági-társadalmi tekintetben egyaránt rendkívül hátrányos térségben, meglehetősen szűkös körülmények között működő bentlakásos iskola és kollégium szolgált kutatási terepként, ahol sérült és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok oktatása folyik. Ennek a vizsgálatnak a legfontosabb megfigyelése, hogy a kommunikációs eszközökhöz és médiatartalmakhoz való hozzáférés hiánya, korlátai pozitív módon létre is hozhatnak bizonyos használati mintázatokat. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ezek az egyébként alacsony presztízsű tartalmak és fogyasztási módok fontos szocializációs és szimbolikus funkciót töltenek be egy erősen deprivált közegben. A kutatás módszere itt kizárólag a résztvevő megfigyelés volt, mivel a hátrányos helyzetű, sérült, és sok esetben fogyatékkal élő fiatalok esetében sem a médianapló, sem az interjús módszer nem volt alkalmazható. A gyermekotthonban élő fiatalok médiahasználata A hátrányos helyzetű fiatalokból álló almintán elvégzett kutatás (Glózer 2015) fontos felismerése, hogy az intézményi keretek közötti élet – szemben a családban nevelkedéssel – a médiumhasználatnak, médiafogyasztásnak sajátos, a családban élő fiatalokétól eltérő intézményi és strukturális mintázatait hozza létre, a gyermekvédelmi intézményrendszer munkatársainak maximális jó szándéka ellenére is, törvényszerűen, a helyzetből fakadóan. A családotthonok, gyermekotthonok, de még a kollégiumok is az ott élő fiatalok mindennapjainak szervezése érdekében korlátokat állítanak fel a médiumok használatára vonatkozóan. Pontosabban, már ezt megelőzően az intézmények közös használatú 2
Az adatfelvételt Kiss Dóra, a PTE BTK kommunikáció- és médiatudomány MA szakos hallgatója végezte. További részletek a kutatásról és az eredményekről lásd Kiss 2014. 3 A kutatást végezte és az esettanulmányt készítette a tanulmány társszerzője, Sütő Mónika (a PTE BTK szociológia MA szakos hallgatója).
2
kommunikációs eszközökkel (TV-készülék, számítógép, internet stb.) való ellátottsága szűkebb keresztmetszetbe kényszeríti a médiatartalmak fogyasztását, másfelől pedig időben és térben korlátok közé szorítja az azokhoz való hozzáférést. A hétköznapjaikat kollégiumban, gyermekotthonban, családotthonban töltő fiatalok nem mindig azt, akkor és úgy néznek, hallgatnak, játszanak, mint családban élő társaik. A családon belül természetesen a szülők is állítanak fel korlátokat ezen a területen, mégis a különbség nagyon markánsan megjelenik az interjúkban. „Hát, meg van végül is szabva, amikor volt számítógépünk, akkor az úgy ment, hogy akkor például mondjuk, csinálok egy pluszmunkát, például felmosom a folyosót és akkor mondjuk, azért kapok mondjuk egy 15…negyed órát, vagy fél órát. A tévé az igazából, az is meg van szabva, mert egytől háromig tanóra van, akkor nem lehet bekapcsolni a tévét. Utána, hát nem engedik ugye, mert kijött a jó idő, utána vagy lemegyünk az udvarra…” (10.)4 „Hát, oda kell adnom a nevelőnek, hogy ne Facebookozzak este, vagy ne hallgassak zenét, ne zavarjam a szobatársaimat.” „Hát, mikor elkérem, akkor megkapom, vagyis amikor hétvégén takarítunk, akkor nem mindig adják vissza, csak takarítás után, mert akkor tudják, hogy Facebook-ozom..„ (9.) „Hát, igazándiból benn van a nevelői szobában (PC), mert ugye, hát azért elég drága volt a dolog, hogy ott a picik belenyúlkáljanak, vagy esetleg a nagyok valamit elcsenjenek belőle (…). És ott benn szokott lenni a nevelőiben, akinek például szüksége van rá, az internetezhet, tehát nincs megszabva, hogy mennyi ideig, de azért az ember érzi, hogy most nem ülhet ott 45 órán át.” (10.) Az intézetben élő fiatalok számára általában véve egy objektívnak érzékelt külső rend szabja meg a napirendet, ami nem feltétlenül válik személyessé, nem mindig érzik-értik annak értelmét, csak adottnak, és esetleg kijátszandó szabálynak tekintik. Ez érződik az egyik intézetben élő lány interjúalanyunk szavaiból is, aki személyes napirendjével, ártalmatlan (de az intézmény számára esetleg kényelmetlen) szokásaival kapcsolatban érzékel a nevelők részéről valamiféle rosszallást, elutasítást, de ennek oka igazából nem válik ismertté, és így nem is értelmezhető a számára. „Igen, csütörtökre esett ez a nap, reggel olyan negyed 7 körül van az ébresztőnk, akkor ugye felkelünk, elmegyünk fürdeni, mármint én le szoktam fürdeni, meg este is… ez egy kicsit olyan rossz, nem szeretik a nevelők, de le szoktam fürdeni, utána mindig kifésülöm
4
Az interjúalanyok rövid bemutatását lásd a Glózer (2015) 1. számú függelékében.
3
a hajamat, felöltözök, utána elpakolom a táskámat, aztán utána lemegyünk reggelizni.” (10.) Egy olyan rendszerben, amely nem, vagy csak korlátozottan tolerálja az egyéni életszervezést, szokásokat, kevéssé alakulnak ki önálló racionális stratégiák, és ezek részeként tudatos és célracionális médiahasználati szokások. Az intézmény saját racionalitása (célszerűen megszervezett működése) sem nem igényli, sem nem engedi túlzottan az ilyenfajta önállóságot. Ez a racionalitás világos szabályok segítségével jelöli ki az elvárt viselkedés kereteit, a szabályszegés szankciókat von maga után. Kutatásunk szempontjából különösen érdekes, hogy a gyermekvédelmi intézményekben a médiumhasználat korlátozása, megvonása – vagy éppen jutalmazásszerű engedélyezése – gyakran a nevelés (a szabályok áthágása esetén a büntetés, fegyelmezés) eszköze a pedagógusok kezében, akik adott esetben eltilthatják a gyerekeket a televízió, a telefon vagy a számítógép használatától. Az ő számukra az eszközökhöz való hozzáférés, azok használata tehát nem magától értetődő, adott esetben feltételhez kötött, amint az az alábbiakból is kiderül: „hát, sokszor meg szokták vonni, mikor nem tartjuk be a házirendet.” „Mondjuk, hogy tanórán nem tanulunk, hanem mást csinálunk, vagy nem érünk időben vissza, haza. Vagy ilyesmi. Vagy nem fogadunk szót, akkor meg szokták vonni az ilyen dolgokat.” „Hát akkor nem tévézhetek egy hétig, nem az, hogy Jóban-rosszban nincs, hanem semmi.” (tanóra alatt..) „Szoktam néha Facebook-ozni, és akkor elveszik a telefonomat.” (9.) A kommunikációs eszköz birtoklása, használata a szabály – szabályszegés – következmények, szankciók rendszerében gyakran, mint a függetlenség, autonómia tere vagy eszköze jelenik meg. A sokszor értelmetlennek tűnő szabályok, az egyéni lehetőségek korlátozottsága is szerepet játszhat abban, hogy az interjúk tanúsága szerint az intézeti gyerekekre a kortársi átlagnál is fokozottabban jellemző a szabadidő jelentős részére kiterjedő háttérmédiafogyasztás (azaz hogy valamilyen egyéb tevékenység, például olvasás, tanulás, sport, házimunka háttereként néznek tévét, hallgatnak zenét, vagy interneteznek). Ennek a jelenségnek a hátterében a fentiekkel is összefüggő motiválatlanság, céltalanság, valamiféle ingerszegénység és unalom húzódik meg. „De hát a tévé úgy délután az csak ilyen unalom, csak teregetek és nézem. Vagy leszedem a ruhákat és szoktam nézni, hogy valamivel elfoglaljam magam, hogy hamarabb menjen az idő.” (9.)
4
„Vagy ugye takarítanunk is kell … ugye ki kell takarítanunk az egész házat és közben is szoktuk nézni. Meg zenét hallgatni. Én általában mikor takarítok, akkor zenét szoktam hallgatni.” (9.) Az intézetben élő fiatalok gyakran említik a megszokást az egyes médiumok használatának okaként, miközben tényleges indítékot, motivációt nem tudnak megfogalmazni ehhez kapcsolódóan. Ez különösen igaz a közösségi médiabeli jelenlétre, tevékenységekre, amelyek sokszor valamiféle helyettesítő közösségi tevékenységnek, pótcselekvésnek tűnnek. „Hát nem tudom, megszoktam, hogy mindig Facebookozok. Minden nap hazamegyek, eszek, utána pedig Facebookozok”(9) Az állami gondoskodásban élő fiatalok (személyes használatú) kommunikációs eszközökkel való ellátottsága meglepően jó, sokszor akár meg is haladja a családban élő gyermekekét, mivel a távol levő családtagokkal való kapcsolattartás érdekében az összegyűjtött családi pótlékból sokuk számára vásároltak okostelefont, tabletet, laptopot. E kommunikációs eszközök használatát, kihasználtságát, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázását döntően meghatározza, hogy a fiatalnak van-e kivel kommunikálnia, kapcsolatot tartania. Van-e körülötte – szülőkből, testvérekből, hozzátartozókból álló – kapcsolatrendszer, amelynek működtetése, életben tartása szempontjából hasznos és fontos a jelzett eszközök használata. Azok, akiknek van élő és tartalmasnak mondható kapcsolatuk szülővel, rokonnal, lényegesen komplexebb módon használják okostelefonjukat, számítógépüket. Az alábbi interjúrészletekben különféle kapcsolatrendszerek körvonalazódnak a médiahasználat tükrében: „Hát, a szüleim … meg ezek … nem nagyon érdekelnek. Mondjuk a nővéreim igen, de nem szoktak ők se rám írni és én sem.” „Hát, vissza szoktam néha, de csak így röviden, hogy oké, vagy valami … nem nagyon szeretek velük beszélgetni, meg őket se nagyon kedvelem.” „Hát, mert amúgy nem is foglalkoznak nagyon velem, néha rám írnak Facebookon, hogy ne tűnjön az, hogy milyen rossz anya, vagy valami. Szóval apukámmal nem is tartom szinte a kapcsolatot”. (9.) „Hát a Facebookot, azt ugye a család miatt, azt általában mindig meg szoktam nézni” „Meg igazándiból, hogyha beszélgetek is Facebook-on valakivel, az a családom. Mert hogyha iskolából mit tudom én, valaki ír, jó visszaírok, bármit kérdez, de hogyha ilyen személyes dolgok vannak, akkor vissza se írok, mert nem akarok pont akkor beszélni, amikor otthon vagyok, mert azt egy hónapban csak egyszer tehetem meg. Hát, a nővérem, a bátyám, anyukám is fenn van, apukám is fenn van. … Hát úgy általában olyan 2-3 naponta szoktunk beszélgetni, mert addigra úgy már összegyűlnek információk, és azért 5
úgy könnyebb beszélni dolgokról, mint hogy naponta, na mi volt veled? Iskolában voltam, jó, szia. Szóval úgy elég unalmas lenne.” (10.) Hogy az egyéni élethelyzet mennyire meghatározza a médiahasználat jellegét, körülményeit, az abban is megmutatkozik, ahogyan lecsapódnak, tükröződnek az egyéni sorsok a gyermekotthonban élő fiatalok médiahasználati mintázataiban. A médiafogyasztási szokások, a médiahasználatra történő szocializáció a családban alakulnak ki, a gyermekotthonban, lakóotthonban élő fiatalok esetében nincs (vagy a családból való kiemeléskor megszakad) egy ilyen szocializációs folyamat, pontosabban, más jellegű intézményes szocializáció folyik, ám ez a jelek szerint inkább külsődleges. Azoknak a fiataloknak a visszaemlékezéseiben, akik korábban családban éltek, gyakran felidéződnek a családhoz kapcsolódó médiahasználati szokások, azok kapcsolódása családi helyzetekhez, relációkhoz. „mert ha leülök Jóban, rosszban-t nézni, akkor mindig fésülgetem a hajamat. Igen. Van, amikor vannak az izgalmas részek, és úgy meg szoktam tépni magam, de soha nem tudom letenni a fésűt. (Miért alakult ez ki?) Nem tudom, amikor kisebbek voltunk és még Anyunál voltunk otthon, mi már akkor is néztük. És Anyu nekünk mindig, abban az időben úgy volt, hogy – idézetben mondom, hogy abban – hogy mindig előtte lefürödtünk és volt, amikor Anyu megmosta a hajunkat. És Anyut mindig megkértük, hogy csak egy kicsit, egy icipicit szárítsa meg, hogy csak a fejbőrünk legyen nedv … vagy mi az… Száraz, és mindig megkértük, hogy fonja be, mert olyan hullámos volt a hajunk utána és azt tökre szerettük oviba. És hát mindig befonta, és pont mindig abba az időbe esett bele, hogy jött a Jóban-rosszban.” (10.) Az interjúkból ugyanakkor jól nyomon követhető (és méltányolható) a gyermekvédelmi intézmények törekvése arra, hogy a tömegkommunikációs eszközök, tömegmédiumok strukturált használata által előmozdítsák a fiatalok tájékozottságát szűkebb és tágabb környezetük, a világ dolgait illetően. A tv-híradó, hírműsorok és az internet irányított és kontrollált használata a nevelők szándéka szerint a társadalmi integráció, szocializáció hatásos eszköze lehet. Ezt a célt szolgálja a közös, lényegében kötelező vagy tudatos híradó-nézés, valamint azok a feladatok, amelyek az interneten történő anyaggyűjtésre, informálódásra építenek. Kérdés – és ezzel kapcsolatban a kis, nem reprezentatív mintán végzett kvalitatív kutatás sem adhat biztos választ –, hogy az ilyen kötelező jellegű, szabályozott médiahasználat képes-e betölteni azt a szocializációs szerepet, mely ideális esetben a médiafogyasztó fiatal saját érdeklődésén, motivációján, választásain alapul.
6
Ugyancsak az intézményi szabályozásnak tudható be, hogy a gyermekotthon lakói rendszeresen járnak könyvtárba, ahol könyveket és DVD-ket kölcsönöznek. Ezzel minden bizonnyal összefügg, hogy a gyermekotthonban élő fiatalok között többen is kifejezetten lelkes olvasónak és könyvtárhasználónak tűntek. Az életkornak megfelelő ifjúsági irodalom itt láthatólag nagyon fontos mentálhigiénés funkciót is betölt, segít a saját sors feldolgozásában, a problémás élethelyzetek, konfliktusok megértésében és kezelésében, vágyak, fantáziák megélésében, az önismeret kialakulásában. Erre kiváló példa az a 15 éves gyermekotthonban élő interjúalanyunk, aki saját bevallása szerint „imád olvasni”, amikor a többiek este leülnek a televízió elé, ő sokszor inkább olvasással tölti az időt. Alább idézett szavaiból sejthető, hogy a könyvek, történetek személyes problémáinak megoldásában segítik: „hogyha első számban írja, akkor igazándiból az ő gondolatai is mások, mint az enyémek, ő máshogy oldja meg a problémákat, mint ahogy én, és ez tök sokat segít.” (10.) Amikor egy könyvtáros ajánlása alapján elolvasott Hol lehet Noel? című könyv történetét az ő interpretációjában halljuk, nem nehéz felismerni az élettörténeti párhuzamokat, és megérteni, miért olyan fontosak számára a mindennapokban az ehhez hasonló olvasmányélmények, és a könyv maga, mint médium: „Hát igazándiból arról szól, hogy van egy fiú és lerobban a kocsija, meg nagy tél van és betéved egy ilyen kávézószerűségbe, és ott találkozik egy lánnyal. És a lány valahogy nagyon jóba keveredik vele, mert valami helyen ők találkoztak már igazándiból, csak nem emlékeztek egymásra. És ennek a lánynak, hát ilyen nevelőszülei vannak, tehát nem otthon nevelkedett, és ez ezért is szerintem, ezért olyan rokonszenves nekem, és hogy nem otthon nevelkedett, de igazándiból jó élete van, csak annyi, hogy nem emlékszik az igazi családjára. De hogy velük is volt, csak nem emlékszik rájuk. Meg az egész családi dolgából egy piros gömb, egy ilyen karácsonyfadísz és oda van rá írva, hogy Noel. És végül is a hapsi, az kideríti, hogy a Noel az neki a húga.” (10.) Az intézményi közegben az együttes, intézményesült médiafogyasztásnak is jellegzetes formái, alkalmai figyelhetőek meg. A lakásotthonokban vagy intézeti csoportokban rendszeres közös tévénézés a Z generációs fiatalok esetében egy fokozottabb kényszert jelent az alkalmazkodásra a fiatalabb bentlakók igényeihez (a „kicsik”-hez). Ezért fordulhat elő, hogy gyakran nem a családban élő kortársaikhoz hasonló tartalmakat, például sorozatokat néznek rendszeresen, hanem kisebbeknek való rajzfilmeket (ami ellen azért nem nagyon tiltakoznak, mert így legálisan, azaz nem „ciki” módon nézhetnek olyasmit, amire gyakran még vágynának, de már nem tartják korukhoz illőnek). 7
„Meg meséket szoktunk nézni úgy általában a kicsik miatt, csak két kicsi van, de hát szeretjük mi is a mesét.” (9.) „Hát, most voltam ugye fönn a városi könyvtárban és most kivettük a, az egyiknek az a címe, hogy Lisa, a másiknak meg, hogy Alice Csodaországban…. Direkt azért hoztuk úgy ki, mert ezt ugye én is nézhetem meg a kicsik is nézhetik. De viszont a Lisa, az egy ilyen táncos film, és az mondjuk az ugye nem való piciknek, és azt úgy együtt (nézzük) a nagyokkal este, amikor elmentek a picik aludni.” (14.) A másokhoz történő alkalmazkodásnak itt része a nevelők szokásaihoz való igazodás is, ami gyakran folyamatos háttér-médiahasználatot eredményez: az együttélők mások aktív médiafogyasztását háttér-fogyasztásként kísérik. A közös médiafogyasztás azonban nem feltétlenül közösségi: az együttes, egymás melletti párhuzamos médiafogyasztás általában nem jár együtt a látottak megbeszélésével, arra adott reflexiókkal, vagy akárcsak a látottak élményszerű feldolgozásával. Vélhetően a mindennapok menetének erőteljes strukturáltsága, a napirend állandósága és kötelező volta miatt a kollégista és gyermekotthonban élő fiatalok gyakran beszéltek arról, hogy szabadidejüket – akár a médiafogyasztás alternatívájaként is – szívesebben töltik az intézményen kívül a természetben vagy városi színtereken. Ez a körülmény is befolyásolja a körükben megfigyelhető médiahasználati jellegzetességeket, hiszen az ilyen jellegű szabadidő-eltöltésbe legfeljebb a mobiltelefonon történő zenehallgatás, rádiózás vagy közösségi oldalakon zajló kommunikáció fér bele (elmélyültebb internetes böngészés, filmnézés, számítógépes játék már kevésbé). „Utána lemegyünk ebédelni, aztán utána igazándiból ilyen szabadfoglalkozás van, tehát hogy így nálunk úgy van, hogy kimenő, mert általában mindig mindenki ki szokott menni… Mert olyan… nem szeretünk igazándiból annyit benn lenni, tehát minél többet maradunk kinn, annál jobb.” (10.) „Hát úgy nagyjából, ha van olyan, hogy szoktunk menni ki focizni, vagy röpizni, vagy kosár, vagy tollas, ilyen sporttevékenységek. Tehát hogy ne unatkozzon az ember, mert itt ebben olyan, mint a börtön, én elneveztem, itt meg lehet őrülni.” (5.) Mindabból, amit az interjúk során a fiatalok magukról, mindennapjaikról elmeséltek, világképüknek egy erős dualitása rajzolódik ki. Élesen elkülönül a „kint” (intézeten kívüli világ), és a „bent” – és ez a duális rendszer a vonatkoztatási kerete a médiatartalmaknak is. Amit a hírmédiában látnak, olvasnak, az a kinti világról szól, amit kevéssé ismernek, és amihez kevéssé kötődnek. Az intézeten belüli világban a nevelők sajátos szűrőként és
8
támpontként működnek közre a fiatalok médiahasználatát illetően, akik többnyire hozzájuk fordulnak segítségért, illetve gyakran a nevelők kezdeményeznek a médiahasználat során. „Nevelők szoktak sok filmet hozni, nem tudom… hát, így jön. Meg mondják, hogy tök jó, nézd meg, és akkor meg szoktuk általában nézni. …Igen, volt már sokszor olyan, hogy a nevelő letölt nekünk, hogy nézhessünk filmet, meg sok jó film van amúgy.” (9.) „elsősorban megkérdezem a felnőttet, utána meg elmegyek, hogyha ő nem tudja, elmegyek a könyvtárba és akkor ott” (14.) Összegzésképpen megállapítható, hogy a gyermekotthonban élő fiatalok médiához fűződő viszonyát, médiahasználati készségeit döntően meghatározzák életkörülményeik. Ezek sorában a közös használatú eszközökhöz való korlátozott hozzáférés, valamint ezek használata során szükséges állandó alkalmazkodás, illetve ezzel párhuzamosan az egyéni eszközökkel való átlag feletti ellátottság, ám erősen kontrollált és korlátozott használati alkalmak jelölik ki a fiatalok mozgásterét. Ebben az erősen szabályozott rendszerben egyéni médiahasználati stratégiák nem szükségesek és nem is lehetségesek, ezért a médiahasználat zöme unaloműző jellegű, céltalan, kevéssé produktív. Az állami gondoskodásban élő fiatalok egyéni médiahasználatát emellett erősen befolyásolja meglévő vagy megmaradt szociális (elsősorban családi, rokoni) kapcsolatrendszerük, valamint családi környezetükből hozott emlékeik, mintáik. A fiatalok médiahasználatra történő szocializációját ilyen családi minták hiányában a gyermekvédelmi intézmények tudatos, strukturális módon igyekeznek irányítani, törekvéseik csak részben tekinthetőek eredményesnek. Hátrányos helyzetű fiatalok és a mulatós zene A másik kutatás terepéül szolgáló Szivárvány EGYMI Barcson, Somogy megye délnyugati részén, a Dráva folyó völgyében található. A kistérség településeinek többsége gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, rossz az úthálózat, a képzettségi és foglalkoztatási mutatók gyengék, a munkanélküliség meghaladja az országos átlagot. Több nemzetiség képviselői is élnek a környéken, közülük a legnagyobb létszámban és arányban a romák vannak jelen. Néhány településen fokozatosan súlyosbodó szociokulturális feszültségek állnak fenn, megfigyelhető a helyi társadalmak polarizálódása. A barcsi kistérség egyetlen komplex feladatot ellátó gyógypedagógiai intézménye az 1990-es évek elején alakult Szivárvány EGYMI. Ez az intézmény biztosítja a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését és kollégiumi ellátását 0-tól 23 éves korig. Az iskola 2000-ben új épületbe költözött, ennek alsó szintjén a szakszolgálat és az irodák találhatóak, míg a felső szinten helyezkedik el maga az iskola. A kollégium kialakítása az udvari szárny átépítésével 9
valósult meg. Az épület akadálymentesített, a tanulók kikapcsolódását az iskola körüli sportudvar, tankert és játszótér biztosítja. Az iskola kérdőív segítségével minden második évben elvégzi a tanulók szociokulturális hátterének vizsgálatát, melyből kiderül, hogy az intézménybe járó gyerekek többsége az átlagosnál jóval szegényesebb szociokulturális háttérrel rendelkezik. A tanulók nagy részének családjában a társadalom szinte összes nehézsége, devianciája (megélhetési nehézségek, munkanélküliség, szenvedélybetegségek) előfordul. Ezek a hatások tükröződnek a fiatalok teljesítményében és viselkedéskultúrájában is. A szülők egyharmada az általános iskola 8 osztályát sem végezte el, nekik esélyük sincs arra, hogy kiemelkedjenek a szakképzetlen rétegből. Az intézetbe járó gyerekek többsége nagycsaládból érkezik ahol jellemzőbb az öt, mint az egy gyermek. Az alapvető higiéniai viszonyokra jellemző, hogy sokuk otthonában nincs fürdőszoba, ami azt jelenti, hogy a teljes testre kiterjedő mosdás a gyerekek egy részénél még hetente sem valósul meg. Néhány tanulónál rendszeres a hajtetű, gyakori a rüh, illetve a bélférgesség. Ezeket a problémákat – a gyerekek nagy többségénél – az iskola sem tudja megoldani. A kutatás terepéül szolgáló kollégium 10 szobájában 80 gyermek elhelyezésére nyílik lehetőség. A szobák nemcsak a távol lakó gyerekek számára biztosítanak férőhelyet, hanem a hátrányos helyzetű tanulók lakhatása is megoldott. Jelenleg megközelítőleg 70 gyerek lakik az iskola kollégiumában5, akik igény szerint használhatják az iskola létesítményeit: a tánctermet, tornatermet, számítógépes termet és a könyvtárat. 3-tól 20 éves korig mindenféle korosztály megtalálható itt, a fiúk és a lányok külön szobákban vannak elhelyezve, a két részleget ugyanakkor csak egy folyóson lévő ajtó választja el egymástól. A gyerekek nevelését 1 gyógypedagógus, 2 szociálpedagógus és 3 gyermekfelügyelő végzi. A kollégium vezetősége határozott szabályokat és elvárásokat állít a tanulók elé, ez a benti élet szervezett működéséhez elengedhetetlen. A diákotthon technikai felszereltsége egy CD-s magnóból és 3 televízióból áll, ezek közül egyhez DVD-lejátszó is tartozik. Csoportos (és korlátozott) médiahasználat A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a sérült (esetenként értelmi fogyatékos) gyerekek számára ismeretlen az egyedüllét fogalma, hiszen kollégiumi szabadidejüket soha nem egyedül,
hanem
a
többi
kollégista
társaságában
töltik
el.
Kizárólagos,
egyedi
médiahasználatra sincs lehetőségük, hiszen a hely szűkössége ezt nem teszi lehetővé, és a 5
Forrásként Domonkosné Rippel Éva TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0022 „FOGADJ EL” című pályázatát használtam.
10
rendelkezésükre álló eszközök száma is korlátozott. A 60 gyermekre jutó 3 televízió meglehetősen kevés, a készülékek az ebédlőben, az egyik fiú-, illetve lányszobában kapnak helyet (a tv-s helyeket a kollégiumban „villának” nevezik). Az ebédlőben található tévé volt az egyetlen, ami a kutatás ideje alatt folyamatosan működött, ugyanis a lányoknál lévő készülék több hónapja meghibásodott, a fiúk villájában pedig kiesett az ablak, így ez a helyiség ideiglenesen használhatatlanná vált. Amíg azonban a fiúk villájában volt lehetőség tévét nézni, a nevelők rendszerint animációs mesefilmeket játszottak le a diákoknak. A kollégiumi étkezőt közösségi helyként is használják, itt készülnek fel a különböző ünnepi műsorokra, és a délutáni foglalkozások is itt zajlanak. Ez az egyetlen olyan hely, ahol a kollégisták nagyobb létszámban is kényelmesen elférnek, és egy falra szerelt, síkképernyős tv szolgálja a kikapcsolódásukat. A kollégium lakóinak körében csekély mértékű a mobiltelefon használata. A nevelők elmondása szerint az elmúlt években valamivel több diák hordott magával mobiltelefont, azonban mostanra ez már nem jellemző. Mindez adódhat a vezetőség által előírt szabályokból, melyek szerint a kollégista gyerekek csak tanítás után (délután 4 órakor) kapják kézhez telefonjukat, lefekvés előtt pedig újra elveszik tőlük. Így néhány diák úgy gondolja, hogy erre a 4-5 órás időtartamra nem érdemes magukkal hordaniuk készülékeiket. Másfelől pedig az intézetben gyakoriak a lopások és betörések, ezen kívül a legtöbb kollégista halmozottan hátrányos helyzete, illetve fogyatékossága miatt sem képes a mobiltelefon tudatos használatára. A megfigyelés alatt mindössze két fiúnál láttam ilyen készüléket, egyikük több kényelmi funkciót magában foglaló okostelefonnal rendelkezett. Ezt a Facebookon való kapcsolattartásra, illetve hírek olvasására használta, ami a következő napi időjárás megszemlélésében merült ki. A hagyományos mobillal rendelkező tanuló esetében egyértelműen a zenehallgatás dominált, a folyóson járkálva hallgatta a cigányzenét, s ha néha betért egy szobába, ott a zenét meghallva rögtön táncolni kezdtek a lányok. Internethasználat – kevesek kiváltsága Mivel a kollégiumban nincs lehetőség hálózati kapcsolat létesítésére, illetve az intézmény épületén belül is meglehetősen korlátozott a net-hozzáférés, az értelmi fogyatékos gyerekek internethasználati szokásainak megfigyelése érdekében rendszeres résztvevője voltam a szerda délutánonkénti szabad foglalkozásoknak. Ezeknek a foglalkozásoknak az iskola számítógépes terme biztosított helyet, ahol a tanár felügyeletével 7-8 gyereknek nyílt lehetősége a számítógép használatára. Rendszerint két tanár – egymással előzetesen egyeztetve – döntötte el, hogy kik azok a kollégisták, akik részt vehetnek a foglalkozáson. A 11
diákok kiválasztásánál a viselkedésük, illetve a tanórákon nyújtott teljesítményük volt a mérvadó. Ennek alapján a csoport egyik felét mindig ugyanaz az állandóan jól teljesítő 3-4 fiú alkotta, a többiek viszont minden alkalommal cserélődtek. Kezdetben a teremben lévő 15 gép közül 7 gépen volt internetkapcsolat, a többi PC-n az alapjátékokon kívül (Flipper, Pasziánsz) semmiféle, a gyerekeket akár egy pillanatig is érdeklő program nem futott. Itt nyilvánvalóan érvényesült az a tendencia, hogy a számítógépek online kapcsolat nélkül már-már használhatatlanok (vö. Kitta 2012). A társaság több mint fele rendelkezett saját Facebook-profillal, azonban már a közösségi oldal betöltésénél problémák jelentkeztek. A rendszerint délután 4 órától 5 óráig tartó foglalkozás első 5 perce azzal telt, hogy a gyerekek felidézzék, mi a belépéshez szükséges jelszavuk. Általában elfelejtették, vagy nem tudták helyesen beírni a megfelelő jelszót, esetleg a kis- és nagybetűk felcserélésénél akadtak meg. Több diák megkért arra, hogy segítsek nekik regisztrálni a Facebook-ra, azonban minden ilyen próbálkozás kudarcba fulladt, hiszen a regisztrációhoz szükséges e-mail címmel sem rendelkeztek. A közösségi oldalt kizárólag ellenkező nemű személyek képeinek nézegetésére, s rövid üzenetváltásokra használták, de gyakran előfordult, hogy mindennapi életüket ültették át ebbe a virtuális világba, például amikor cseten keresztül „beszólogattak” másoknak. A tanulóknak tantervi keretek között heti egy informatikaórájuk van. Ezeken az órákon az alapvető számítógépes ismereteket próbálják elsajátítani, vagyis a Paint-ben való rajzolást és a Microsoft Word-ös szövegszerkesztést gyakorolhatják. A zenehallgatás jelentősége Az általános kutatási mintához hasonlóan (lásd Guld – Maksa 2015) a kollégiumban megfigyelt sérült és hátrányos helyzetű gyerekekre is jellemző, hogy a médiahasználatra fordított idő nagy részében zenét hallgatnak (vö. Kitta 2012). Többször is tanúja voltam annak, hogy amikor a diákok bekapcsolták a számítógépeket, azonnal a komputerhez tartozó fülhallgatót is a fejükre tették, és kedvükre való zenét kerestek a Youtube-on. Néhány fiú rövid ideig hallgatta a ma divatos rapperek, Mr. Busta és Mr. Missh számait, de hamar váltottak a többség által is preferált mulatós, illetve cigányzenei tartalomra: Jolly és Suzy, L.L. Junior, Stefano, Gino, Kis Grófo, Bódi Guszti és Nótár Mary zenéi állandó kísérői voltak ezeknek a szerdai szabadfoglalkozásoknak. A kollégisták számára a mulatós zene sztárjai valódi celebek, akiknek életét a bulvármédia jóvoltából figyelemmel kísérik. Jolly és Suzy többször beszédtéma volt a kollégisták között, olyannyira, hogy a velük kapcsolatos híreket illetően naprakészek voltak. A lányok áradoztak a sztárpáros nemrég született gyerekéről, 12
irigykedtek Suzy hosszú szőke hajára, és tőlük tudtam meg azt is, hogy talán mégsem olyan tökéletes Jolly és Suzy kapcsolata, hiszen a pletykák szerint éppen válni készülnek. Amikor a nevelők felügyelete nélkül is megfigyelhettem, hogy milyen televíziós tartalmakat fogyasztanak a tanulók, nyilvánvalóvá vált, hogy ha tehetnék, egész nap a Nóta TV-t és a Muzsika TV-t néznék, hallgatnák. Az ilyen alkalmak során csoportosan összegyűlve hallgatták és énekelték valamelyik tematikus zenecsatornán éppen elhangzó mulatós slágert. A kutatás során előfordult az is, hogy zenés mulatság tanúja voltam a kollégiumban. Már az udvarról hallani lehetett, ahogy szól a mulatós zene, óriási volt a hangzavar, a tanárok ugyanis megengedték, hogy az egyik lányos szobában zenét hallgassanak a fiatalok. A szoba középen egy kisasztalra állított CD-s rádiómagnóból teljes hangerővel szólt a zene, többnyire otthonról hozott CD-ről hallgatták a „mulatóst”. A meglehetősen szűk szobában legalább 10 gyerek ugrándozott, nevetgélt és énekelte az éppen elhangzó nótát. A mulatós zenei szcéna A mulatós zenei műfaj népszerűsége napjainkban felfelé ível, és ebben nagy szerepet játszanak az ilyen típusú tartalmaknak teret adó médiumok: a televízió és az internet. A hazai kereskedelmi televízió csatornákon már régóta jelen vannak különféle mulatós zenei műsorok, sőt önálló tematikus („mulatós”) televízió csatornák is működnek, ami valós fogyasztói igények meglétét jelzi. A videómegosztók megjelenésével a felhasználók és a nem professzionális tartalomelőállítók számára is megnyílt a lehetőség különféle mulatós zenei tartalmak létrehozására, közzétételére. A mulatós zene világához kezdettől fogva jól alkalmazkodtak a cigányzenészek, ennek is köszönhetik, hogy az elmúlt évszázadok alatt a mulatós zene minden képviselőjével szemben fölénybe kerültek (Sárosi 2008). A romák körében a szórakoztató zenészként elért társadalmi elfogadottság és elismertség egy foglakozástípust is létrehozott. Bár a cigányzenészekhez leginkább a magyar nótát szokták kötni (Lengyelfi 2000), ezen kívül több más zenei műfajban is meghatározó a jelenlétük: az ismert hazai jazz zenészek egy része is cigány származású (Somogyi 2002), de rap és hip hop előadók között is szép számmal fordulnak elő romák. Magyarországon jelenleg két olyan tematikus zenei televízió csatorna működik, melyeknek műsorstruktúrája a mulatós zenére épít. A Muzsika Tv és a Sláger Tv (korábban Nóta TV) évről évre egyre jobb nézettségi adatokat produkálnak, ez annak is köszönhető, hogy saját gyártású mulatós-szórakoztató műsoraikkal igyekeznek a nézők kedvében járni, s a feltörekvő tehetségeknek is lehetőséget biztosítanak a képernyőn való megjelenéshez.
13
A Muzsika TV az RTL csoport zenecsatornája, amely egyaránt sugároz tradicionális és modern szórakoztató zenét, kínálatában a mulatós, a tánczene, a pop és a diszkó stílus, az operett és a magyar nóta egyformán jelen van. A csatorna arcai közé tartozik Lagzi Lajcsi, Balázs Pali és Déki Lakatos Sándor. Az egykori Nóta TV 2009-es indulásakor még elsősorban az idősebb korosztályt célozta meg, ma azonban már igyekszik nyitni a 18-49 éves korosztály felé. Ezt jelzi a csatorna nevének, arculatának és a műsorstruktúrájának 2014. szeptemberi teljesen megújítása. A Nóta TV-re korábban jellemző koncertfelvételek helyét a Sláger TV-n a videómegosztókról ismert műfaj, a videoklip vette át. A bemutatott videoklipekre nem jellemzőek az igényes operatőri vagy technikai megoldások, céljuk egyszerűen a mulatós zeneszám közreadása az előadók előtérbe állításával, esetleg egy rövid történet elmesélésével. Az így létrejövő videók stílusa egyértelműen a fiatalok ízlésvilágához igazodik. A Sláger TV másik újítása a Sztár-Like című kívánságműsor, melynek érdekessége, hogy a kívánságokat a csatorna Facebook-oldalán keresztül lehet leadni. Az itt kért zeneszámokat minden adás alkalmával más és más mulatós sztár konferálja fel. A közösségi oldal népszerűsége, a kívánságok eljuttatásának egyszerűsége és gyorsasága minden eddiginél nagyobb aktivitást tesz lehetővé. A csatorna közelmúltban lezajlott átalakulása az online videószcéna és a hagyományos televízió egymásba olvadásából létrejövő hibrid, konvergens televíziózás trendjébe illeszkedik (vö. Csigó 2009). Kutatásunk szempontjából ennek az egymásba olvadásnak a jelentősége abban áll, hogy a tematikus mulatós tévécsatornák és a videómegosztókon elérhető online videók egyetlen, könnyen átjárható élménytérbe olvadnak össze a fiatalok számára, megsokszorozva a kedvelt médiatartalmak fogyasztásának lehetőségeit egy olyan közegben, ahol a médiafogyasztás egyébként erősen korlátozott. A kutatásba bevont értelmi fogyatékos fiatalok által kedvelt előadók a zenei csatorna arculatát meghatározó mulatós sztárok, a programkínálat állandó szereplői. Az egyik legnagyobb mulatós sztár a fiatalok körében Jolly (eredeti nevén Tarcsi Zoltán), aki különösen sokat szerepel a képernyőn, ebből adódóan személyisége teljes mértékben meghatározza a Sláger TV arculatát, de a Muzsika TV-n is gyakran feltűnik. Munkássága és magánélete kapcsán a kereskedelmi csatornák műsorainak és a bulvársajtónak is gyakori szereplője. Felesége Királyvári Zsuzsanna, művésznevén Suzy, aki eleinte Jolly háttértáncosa, majd háttérénekese volt, végül a pedig felesége lett. Jolly sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden eddig kiadott lemeze arany- vagy platinalemez lett, illetve hogy Kis
14
Grófoval közös „No roxa áj” című számuk több mint 13 milliós nézettséget6 ért el a Youtubeon. A műsorvezető nem roma származású, megjelenésével mégis igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha ehhez a kisebbséghez tartozna. Ennek megfelelően megjelenésének jellegzetes kellékei a sötét, gondosan beállított, zselézett haj, napszemüveg, fülbevaló, arany ékszerek és kifényezett cipő. A hazai mulatós szcéna másik csillaga L.L. Junior, akinek a neve a „Fekete Vonat” nevű formáció révén vált ismertté. Az együttessel elért sikerei után Junior szólókarrierbe kezdett, és mára az egyik leghíresebb roma származású előadó Magyarországon. Nem azt a klasszikus értelemben vett mulatós zenei vonalat képviseli, mint Jolly és Suzy, de különleges rapelési stílusa, egyedi mozgástechnikája miatt a fiatalok nagy kedvence. L.L. Junior mellett a dalokban, klipekben gyakran feltűnik az egyik legismertebb női mulatós előadó, Nótár Mary, akinek pályája az L.L. Juniorral való együttműködés hatására kezdett ugrásszerűen felfelé ívelni. Az ő esetében az utóbbi időben a mulatós számok mellett megfigyelhető a populáris zenei irányba történő elmozdulás. Megjelenésében elegánsabb vonalat követ, gyakran látható testhez simuló, földig érő szoknyában. Családi formációként működik a Bódi Guszti és a Fekete Szemek nevű együttes, melynek tagjai Bódi Guszti, felesége Margó, valamint két fiúk, Csabi és kis Guszti. Bódi Csabi is a Sláger TV klipjeinek állandó szereplője, Monitával közösen énekli a csatorna új „Sláger TV Party” című műsorának főcímdalát. A Bódi család tagjai jellemzően mindig fekete ruhában lépnek fel, a három férfi pedig napszemüveget visel. Bódi kis Guszti ritkábban énekel, általában gitárral kíséri a családját. Bunyós Pityu (eredeti nevén Szikora István) profi ökölvívóból lett mulatós sztár. Fásy Ádám felfedezettje, aki saját műsorában való szerepeltetésével hozzájárult ahhoz, hogy az egész ország megismerje. Kellemes hangjával, bokszolóhoz méltó termetes külsejével, ugyanakkor esetlen mozgásával hamar a nézők szívébe lopta magát. A magyar mulatós zenei szcénára jellemző vonások – ideértve a dalok hangzásvilágát, az előadók és a klipek stílusát, a zenei tartalmak fogyasztásának sajátosságait, sőt ezek társadalmi megítélését is – korántsem egyedülállóak. Kelet-Európa és a Balkán hasonló zenei jelenségeivel összevetve (különösképpen a román manele-vel) számos hasonlóságot fedezhetünk fel. A manele olyan Délkelet-Európában elterjedt alacsony presztízsű, hibrid vagy etno-pop műfaj, amely az 1980-90-es évek fordulóján, a kelet-európai rendszerváltások időszakában tört be a médiapiacra. Romániában és Magyarországon az iskolázott közönség mélyen elítélte a műfajt, különösen Romániában a posztszocialista káosz szimbólumaként 6
2015. január 5-i adat.
15
tekintettek rá, a Nyugathoz való felzárkózásra és a nemzet igazi értékeire nézve is károsnak ítélték. Ezt az ellenállást tovább erősítette az is, hogy ezeknek a daloknak a nagy része a verejtékes munkát mellőző alvilági életet és annak jellegzetes alakjait ünnepelte. A dalokban olyan világ képe jelent meg, melyben a családi kapcsolatok, a férfiak hódításai és ravaszkodásai, valamint a pénz uralma a meghatározó, az előadókról pedig úgy hírlett, hogy rövid időn belül hatalmas vagyonra tettek szert. A műfajban ma már az elnyomottak egzotikus önkifejezését, a rap és hip-hop helyi megfelelőjét látják, esetenként népi jellegű társadalomkritikaként értékelik (Pulay 2012). A Balkánról észak-nyugat felé terjedve a közép-kelet európai régióban nem azonos módon zajlott a műfaj előretörése. Pulay Gergő, a téma kutatója hangsúlyozza, hogy míg Bulgáriában az ottani mulatós zenének megfelelő csalga a mainstream kultúra részévé vált, és Romániában is nagy népszerűségnek örvend a manele, addig a magyar mulatós zenének kevésbé sikerült domináns helyzetbe kerülnie a hazai zenei színtéren. Ha a mulatós zene nem is, de a kiemelkedő népszerűségű mulatós sztárok az utóbbi években egyértelműen jelen vannak a kereskedelmi médiában: Jollyék, L.L. Junior és Bódi Gusztiék a TV2-n futó Édes élet című reality show rendszeres szereplői voltak, Bunyós Pityu az RTL Klub-os Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungeljében tűnt fel. Az Éjjel-nappal Budapest Lalija kitalált mulatós karakterével, Csóró Laliként vált ismertté, Lali pop című száma mára már elérte a 7 milliós nézettséget a Youtube-on. A román manele és a hazai mulatós szcéna szereplői, a klipek képi világa, stílusa többékevésbé rejtett utalásokat hordoz a bűnözői alvilággal való kapcsolatra, bár ez a klipekben sohasem válik egyértelművé. Romániában manapság is előfordul, hogy az előadók éppen börtönben lévő közismert üzletembernek címeznek egy dalt, vagy a nemrég szabadult kollégával együtt szerepelnek a videoklipekben. Ugyan a dalcímzés nálunk is bevett gyakorlat, az énekesek leginkább szerelmüknek, szüleiknek, gyermeküknek mondanak ilyen módon köszönetet. A román manele-előadók legfőbb bevételi forrását a privát meghívások (lakodalmak, születésnapok, keresztelők) jelentik. A magyarországi mulatós sztárok esetében is megfigyelhető, hogy vagyonuk és népszerűségük gyarapítása érdekében falunapok és esküvők rendszeres résztvevői, sőt a Sláger TV honlapjáról bizonyos összegért bárki „megrendelheti” őket. Vannak olyan 0-24 órás manele-adók is, amiken sms-ben lehet számot kérni, s a péntek esti bulizós időszakban óriási sms-csaták alakulnak ki különböző társaságok között, hiszen mindenki a kedvenc slágerét akarja hallani. Ehhez hasonló célt szolgál a Sláger TV újdonsága, a már jelzett Sztár-Like is, ahol jókora kommentelői aktivitás figyelhető meg az óhajtott szám lejátszása érdekében. 16
Annak ellenére, hogy Pulay Gergő a magyar mulatós zene és a manele közötti különbségekre is felhívja a figyelmet, a Youtube-ra feltöltött videóklipek tanúsága szerint hangulatát, stílusát, üzenetét tekintve a két műfaj hasonló vonásokkal rendelkezik. A magyar mulatós videoklipekben a jómód, a pénz közvetett megjelenítése központi szerepet tölt be: a luxusautók, a luxusklubok és a tengerparti helyszínek elmaradhatatlan részei a videóknak, melyek fényűző helyszíneken készülnek, a szereplők drága ruhákat, órákat viselnek, feltűnően szép nők társaságában szerepelnek. A magyarországi mulatós zenészek túlnyomó többségére azonban korántsem az ilyen fényűző életmód jellemző, tehát feltételezhetjük, hogy sokkal inkább a mulatós „életérzés” bemutatása a klipek célja. A luxus fogyasztási cikkek szerepeltetéséhez hasonlóan a képeken feltűnő női szereplők is inkább a látványvilághoz tartoznak, hiszen az ilyen klipekkel jelentkező mulatós sztárjainkról tudni lehet, hogy a való életben mind házasok (Jolly, kis Grófo, Bódi Csabi). A romániai és hazai videókban magukra sokat adó, elegáns külsejű énekesek szerepelnek, s gyakoriak a párbeszédes szerkezetű, két előadó által felváltva énekelt dalok, melyek nem ritkán tartalmaznak utalásokat korábbi dalszövegekre. Romániában gyakori, hogy egy-egy sikeres számot átvesznek egymástól az énekesek, akár bolgár szerzőktől is, így egy-egy csalga-slágernek akár manele változata is kialakulhat, de közös dalok is születtek már a két ország mulatósainak együttműködéséből. Az ilyesfajta kooperációk hazánkban is gyakoriak, de nálunk inkább országhatáron belüli együttműködésről van szó, ahol a magyar mulatós zenei szcéna „nagymenői” állnak össze akár több zeneszám erejéig is. Pozitív azonosulási lehetőségek? Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy ilyen – a mindennapi valóságtól és lehetőségeiktől igen távoli világot megjelenítő – zenei műfaj fogyasztása mit nyújt a hátrányos helyzetű, sérült, és többségükben roma fiataloknak. Az elmúlt években több szociológiai-antropológiai kutatás keretében vizsgálták a roma emberek és a roma kultúra médiabeli megjelenésének sajátosságait, másrészt a roma fiatalok viszonyát a közismert, sikeres roma származású előadóművészekhez. Ezen kutatások eredményei közelebb visznek bennünket a mulatós zene népszerűségének megértéséhez. Bernáth Gábor és Messing Vera 2010-ben és 2011-ben azt vizsgálták, hogyan jelennek meg a magyar többségi médiában a romák. Média-tartalomelemzésen alapuló kutatásukból kiderült, hogy a roma tematika hangsúlyossága ugyan növekedett a korábbi évekhez képest, azonban nemzetközi összehasonlításban ez még mindig elenyésző mértékű, és a cigányság legtöbbször a többségi politika és a bűnözés kontextusában jelent meg. A roma kultúrával, 17
művészettel foglalkozó tartalmak valahol a középmezőnyben kaptak helyet, ugyanakkor a kulturális jellegű tartalmak több mint fele olyan tehetségkutató műsorokban feltűnt celebekről szólt, akik köztudottan cigány származásúak. Ezek a sztárok azonban a korábbi évek előadóihoz képest (Caramel, Oláh Ibolya) már-már „kifehéredve” – azaz elsősorban nem romaként – jelentek meg, ami nemcsak a média elfogultságának volt tulajdonítható (Bernáth – Messing 2012). Németh Boglárka hasonló témájú tanulmányának központi kérdése, hogy kínálhat-e a roma kisebbséghez tartozó fiatalok számára (etnikai identitásuk pozitív megélését segítő) azonosulási lehetőséget a zene és a populáris kultúra. A fiatalokkal készített interjúi alátámasztják
azt,
hogy
a
roma
médiaszereplők
–
zenei
sztárok,
művészek,
médiaszemélyiségek – elért sikerük, önerőből megvalósított felemelkedésük által pozitív példát jelenthetnek a serdülők számára. A roma szereplők sikeressége megerősíti a fiatalokban azt az érzést, hogy nekik is lehetőségük van a felemelkedésre, a tisztelet kivívására. Egy több mint 10 éven keresztül zajló hazai nagymintás empirikus kutatás eredményei is azt mutatták, hogy a 12-18 év közötti roma származású fiatalok előszeretettel jelölnek meg roma médiaszemélyiségeket – elsősorban énekeseket – követendő példaként. Ennek kapcsán mind a Bernáth – Messing-féle (2012) kutatás, mind Németh (2011) tanulmánya arra mutat rá, hogy a roma származású énekesek, sztárok médiabeli jelenléte akkor képes hozzájárulni a kisebbség önazonosságának megerősödéséhez, ha a többség által elfogadott módon (pozitív kontextusban), és a többségi médiában jelennek meg. A roma, hátrányos helyzetű és sérült fiatalok körében a mulatós zene népszerűsége több összetevővel magyarázható. A klipek által közvetített életérzés egyszerre teremt alkalmat az önfeledt szórakozásra és az érzések melankolikus-búslakodó megélésére. Az érzelmek átélése a családjuktól távol, meglehetősen sivár környezetben élő fiatalok számára mindenképpen fontos igény. A csatornák programkínálatának sokszínűsége, a populáris, könnyen befogadható dallamok és szövegek, a klipek látványvilága mind arra hivatottak és alkalmasak, hogy rövid időre kiszakítsák a nézőt a hétköznapok egyhangúságából, sivárságából. A hazai populáris médiában nincs még egy olyan csatorna, amely a mulatós zenét sugárzó televízió csatornákhoz vagy a videómegosztón jelenlévő klipekhez hasonló pozitív képet sugallna a roma szereplőkről. A mulatós roma sztárok a felvételeken sikeresnek, gazdagnak, boldognak tűnnek, könnyen válhatnak a nehéz sorsú fiatalok számára igazodási ponttá, követendő példaképpé. A kollégisták médiahasználati szokásait erősen behatárolták a kollégiumi nevelés során szankció, büntetés gyanánt alkalmazott korlátozások. Emellett az intézmény korlátozott 18
anyagi lehetőségei sem tették lehetővé a hosszabb, egyéni, vagy más platformokon zajló médiafogyasztást, ami így a fiatalok érdeklődésének, otthonról hozott szokásainak, kultúrájuknak megfelelő irányban, a mulatós zenét sugárzó televízió csatornák és online videótartalmak irányába tört utat magának. Az ilyen típusú médiatartalmak fogyasztása vélhetően a fiatalok etnikai identitásának pozitív megélésében fontos szerepet játszik. Összegzés A fenti két esettanulmány jellegükben ugyan eltérő, mégis strukturálisan hasonló intézményekben
élő
fiatalok
mindennapos
médiahasználatába,
médiafogyasztási
lehetőségeikbe és szokásaikba nyújtott bepillantást. Mind a jól felszerelt, szépen berendezett, családiasan kialakított gyermekotthon, mind a kevésbé jó adottságokkal rendelkező, szegényes kollégium esetében nyilvánvaló, hogy pusztán az intézményes működés, a fiatalok intézményi nevelése olyan, a napirendhez kötődő médiahasználati szabályokat, a médiához való hozzáférést érintő korlátozásokat hoz magával, melyek a fiatalok médiához való viszonyát az átlagostól eltérően alakítják. Mindez alátámasztja azt a korábbi kutatási megfigyelést, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok lemaradását a kommunikációs eszközökhöz és platformokhoz való hozzáférés akadályoztatottsága még tovább növeli (Ságvári 2011). Az intézményekben élő fiatalok számára a médiafogyasztás gyakran egyenlő a – másokhoz kényszerűen alkalmazkodó – közösségi médiafogyasztással, saját használatú eszközökhöz nem, vagy csak kontrollált módon férnek hozzá. Az intézményes nevelés során a médiahasználat engedélyezése gyakran jutalmazó-büntető nevelési eszközzé válik, ami a fentiekkel együtt lényegében lehetetlenné teszi, hogy a fiatalok egyéni, tudatos és produktív médiahasználati stratégiákat alakítsanak ki. A sérült és hátrányos helyzetű fiatalok kollégiumában megfigyelt médiafogyasztási módok arra utalnak, hogy a hiány és a tiltás ugyan deficitessé teszi a médiafogyasztást, de egyúttal sajátos fogyasztási kultúrát, mintázatot is létrehozhat. Hivatkozások Bernáth
G.
–
Messing
V.
(2012),
„Szélre
tolva”,
Médiakutató,
tavasz,
[utolsó
letöltés
http://www.mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/05_roma_mediakep ideje: 2015. január 5.]
Csigó P. (2009), A konvergens televíziózás. Web, TV, közösség, L’Harmattan Kiadó: Budapest Glózer R. (2015), „Hátrányos helyzetű fiatalok médiahasználata”, in: Törőcsik M. (szerk.), jelen kötet adatai, oldalszám.. 19
Guld Á. – Maksa Gy.
(2015), „Fiatalok kommunikációjának és médiahasználatának
viszgálata”, in: Törőcsik M. (szerk.), jelen kötet adatai, oldalszám.. Kiss D. (2014), „Most már én jövök?” Állami gondozásban élő fiatalok médiahasználata, szakdolgozat, PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék: Pécs Kitta G. (2013), „Médiahasználat a magyar ifjúság körében”, in: Székely L. (szerk.), Magyar Ifjúság 2012 – Tanulmánykötet. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó: Budapest Lengyelfi M. (2000), Régi nóta, híres nóta: fejezetek a magyar nóta két évszázadából. N. T. Kulturális és Oktatási Bt.: Budapest Németh B. (2011), „Úgy, ahogy van, én büszke vagyok rá, hogy beás vagyok” – A pozitív etnikai azonosulás lehetőségei. Fókuszcsoportos identitáskutatás beás középiskolások körében, Szakdolgozat, PTE-BTK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék: Pécs Ságvári B. (2011), „A net-generáció törésvonalai”, In: Bauer B. – Szabó A. (szerk.), Arctalan (?) nemzedék, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet: Budapest Sárosi B. (2008), A hangszeres magyar népzenei hagyomány, Balassi Kiadó: Budapest Somogyi L. (2002), "Az igazi roma hip hop" – etnicitás és rapzene Magyarországon, PTE BTK Romológia Tanszék: Pécs Pulay G. (2012), „A civilizált, a csavargó, a rafinált és a balek”, Beszélő, december. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-civilizalt-a-csavargo-a-rafinalt-es-a-balek [2015. január 5.] Egyéb források Domonkosné
Rippel
Éva
(2011):
TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0022
Az
Egységes
Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése és a szolgáltatást támogató eszközök beszerzése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében. „FOGADJ EL!”, Pályázat. http://www.notatv.hu [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://www.lljunior.hu [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://www.notarmary.hu [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://www.bunyospityu.hu/biografia [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://brandtrend.hu/2014/07/21/nevet-valt-a-nota-tv/ [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://slagertv.tv/ [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.] http://www.rtlkabeltelevizio.hu/cikk/550231 [utolsó letöltés ideje: 2015. január 5.]
Media usage of young people in child welfare institutions 20
Keywords: youth, media usage, child welfare institution, rollicking gipsy music
The case studies below remind us that the media usage of young people, nurtured in child welfare institutions, is fundamentally influenced by the rules, time-tables, social connections and layout of these institutions. This effect manifests itself mostly in restrictions, prohibitions and control but in certain cases prohibitive power can turn into constructive power and can generate special patterns of media consumption and media usage. The first case study focuses on how poverty and prohibition work in the case of these children, while the second one presents the specific patterns of the consumption of rollicking gipsy music among the youth in a child welfare institution.
21
