GKI GAZDASÁGKUTATÓ Rt. KOPINT-DATORG Rt. TÁRKI TÁRSADALOMKUTATÁSI INTÉZET Rt

GKI GAZDASÁGKUTATÓ Rt. KOPINT-DATORG Rt. TÁRKI TÁRSADALOMKUTATÁSI INTÉZET Rt.

Az EU-csatlakozás középtávú gazdasági és társadalmi hatásai Magyarországon 2006-ig – különös tekintettel a társadalompolitikai feladatokra

Budapest, 2004. március

Készítették a

GKI GAZDASÁGKUTATÓ Rt. KOPINT-DATORG Rt. TÁRKI TÁRSADALOMKUTATÁSI INTÉZET Rt. munkatársai:

Adler Judit Akar László Balassa Ákos Barta Judit Bartha Attila Benyó Balázs Bíró Péter Bogó Rozália Butt László Fábián Zoltán Gábos András Gál Róbert Gyulavári Tamás Havas Éva Hárs Ágnes Hegedűs Miklós Hüttl Antónia Jávor András Karsai Gábor Klauber Mátyás Kolosi Tamás Köves András Lannert Judit Losoncz Miklós Malatinszky Jenő

Matheika Zoltán Medgyesi Márton Molnár László Nagy Ágnes Nagy Katalin Némethné Pál Katalin Palócz Éva Papanek Gábor Pásztori Veronika Petz Raymund Pénzes Petra Pichovszky Kristóf Róbert Péter Sági Matild Sik Endre Skultéty László Sulok Zoltán Szabó László Szívós Péter Tóth István György Vanicsek Mária Vértes András Viszt Erzsébet Zongor Gábor

Szerkesztette: Karsai Gábor A tanulmánynak vagy részeinek bármely módon való sokszorosítása tilos. A tanulmány megállapításai csak a forrás megjelölésével idézhetők.

Tartalomjegyzék

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

1

I. A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS KILÁTÁSAI A 25 TAGÚ EURÓPAI UNIÓBAN 1. A világgazdasági helyzet a keleti bővülés előtt 2. A nemzetközi konjunktúra és az EU15 növekedési kilátásai 3. A csatlakozó országok várható gazdasági fejlődése 3.1. Fő irányzatok és problémák 3.2. Demográfiai mutatók, gazdasági fejlettség és növekedés 3.3. Külső egyensúly 3.4. Maastrichti kritériumok, GMU-csatlakozási esélyek 3.5. Növekedés és integráció Európában

13 13 16 23 23 26 28 30 32

II. AZ EU-CSATLAKOZÁS HATÁSA A GAZDASÁGRA 1. Általános hatások 2. Támogatások 3. Üzleti várakozások az EU-csatlakozás piaci hatásaival kapcsolatban

35 35 38 39

III. A 2006-IG SZÓLÓ MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZIS FŐ JELLEMZŐI

46

IV. GAZDASÁGPOLITIKAI KÖVETELMÉNYEK, VÁRHATÓ ÉS JAVASOLT SZEMPONTOK 1. Úton a Gazdasági és Monetáris Unió felé 2. Az államháztartási reformok irányai 3. Fejlesztés 3.1. Az üzleti szféra fejlesztései 3.2. Az állam szerepe a versenyszféra fejlesztéseiben 3.3. Lakásépítés 3.4. Az infrastruktúra és a közszolgáltatás fejlesztése 3.5. Finanszírozási szerkezet

51 51 56 61 63 66 67 68 73

V. AZ ÜZLETI SZEKTOR FEJLŐDÉSE 1. Tőke 2. Tulajdonosi és méretstruktúra 3. Verseny 4. Versenyképesség 5. Innováció 6. Kis- és középvállalati szektor

76 76 79 80 81 83 85

VI. AZ ÜZLETI SZEKTOR EGYES ÁGAZATAINAK FEJLŐDÉSE 1. Ipar és építőipar 2. Mezőgazdaság 3. Közlekedés 4. Távközlés, e-business 5. Kereskedelem, turizmus 6. A külkereskedelemi struktúra változása

87 87 93 99 101 107 109

2

VII. ÁR- ÉS BÉRKONVERGENCIA, ADÓHARMONIZÁCIÓ 1. Gazdasági fejlettség, ár- és bérszint európai összehasonlításban 2. Árkonvergencia 3. Határmenti árkülönbségek, bevásárlóturizmus 4. Reálgazdasági konvergencia: az EU tagországainak tapasztalatai 5. Adóharmonizáció

112 114 117 119 121 124

VIII. BÉRARÁNYOK ÉS MIGRÁCIÓ 1. Az ágazati bérarányok összehasonlítása 2. Migráció: Magyarországról az Európai Unióba 3. Migráció Magyarországra

128 128 131 135

IX. AZ EU-CSATLAKOZÁS TÁRSADALMI HATÁSA 1. A társadalom fő jellemzői 2. A társadalmi rétegződés várható tendenciái 3. Területi és regionális egyenlőtlenségek 4. Oktatás és munkaerőpiac 5. A jövedelmi egyenlőtlenségek 6. Az egészségügy rövidtávú kilátásai 7. Jogkövető magatartás

138 138 141 147 151 157 160 162

MELLÉKLETEK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Az EU-csatlakozás középtávú gazdasági-társadalmi hatásai Magyarországra Az energiaszektor és -felhasználás fejlődése 2006-ig Vállalati konjunktúra és előrejelzés Társadalmi rétegződés Életszínvonal, jövedelem, fogyasztás, vagyoni egyenlőtlenség A magyar társadalom felkészültsége az Európai Uniós csatlakozásra Háttérstatisztika az agráriumhoz A határmenti bevásárlóturizmus néhány jellemző szegmense Nemzetközi adatbázis Az EU-csatlakozás hatásainak kérdőíves vizsgálata

1

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. EU-tagság: lezárás és nyitány Az EU-csatlakozás középtávú társadalmi-gazdasági hatásainak vizsgálatakor abból indultunk ki, hogy a belépés egy csaknem másfél évtizedes folyamat lezárását és egyben egy új szakasz nyitányát jelenti. Magyarország ebben a folyamatban mindig arra törekedett, hogy az előnyös hatások minél korábban jelentkezzenek. Így a vámok eltörléséből, a piacok megnyitásából, a befektetések növekedéséből, továbbá a piacgazdaság intézményeinek kiépítéséből eredő pozitív hatások a magyar gazdaságban és társadalomban már sok-sok éve érvényesülnek. Ezért a csatlakozási folyamat lezárulásának közvetlen pozitív hatásai 2004-2006 között viszonylag mérsékeltek. Az uniós csatlakozás további szerkezeti átalakulással jár a magyar gazdaságban és társadalomban. Ennek mechanizmusa, nyertesei és vesztesei nagyon hasonlatosak lesznek ahhoz, amit a rendszerváltás, a piacgazdasági átalakulás során eddig is tapasztalhattunk, hiszen a csatlakozás csak felgyorsítja, olyan területekre is kiterjeszti a változásokat, ahol azok eddig kevésbé érvényesültek. A gazdaságra és a társadalomra gyakorolt hatások mértéke azonban sokkal kisebb lesz az elmúlt másfél évtizedben tapasztaltnál. A változásokban szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak a piacgazdasági átmenet folytatódásából és a speciálisan az EU-tagságból fakadó jelenségek. Számítani kell arra, hogy a társadalom a növekvő versenyből származó előnyöket természetesnek tekinti, a hátrányokat viszont automatikusan a – hazai vagy európai – kormányzat számlájára írja. A csatlakozás a magyarországi politikai és intézményi szerkezetet az uniós politikai és közösségi intézményekhez való illeszkedésre kényszeríti. A belépés a hazai közszféra és politikai élet szakszerűsödését, civilizálódását hozhatja magával. A kormányzat mozgástere ugyan szűkül abban, hogy sajátos politikai eszközeivel beavatkozzon a gazdaság működésébe, ez azonban pozitív hozadékkal járhat, jótékonyan tompíthatja a „politikai” üzleti ciklusokat, fegyelmező erőként működik a kormányzati költekezési szándékokkal szemben. Ugyanakkor a csatlakozás a (mindenkori) kormányzat számára csábítást is jelent, hogy a népszerűtlen intézkedések és reformok meghozatalakor az EU-ra hivatkozzon.

2

Az EU-szkepticizmus elkerülésének ezért elemi előfeltétele, hogy a kormányzat ne "járadékvadász", egyoldalú "nemzetállam kontra EU" megközelítést alkalmazzon, hanem nyíltan azonosuljon a többségben levő nyertesek piaci versennyel egybeeső érdekeivel, miközben tartsa napirenden a vesztesek problémáit.

2.

Európai Unió: gyengeségek

javuló

konjunktúra

-

strukturális

Az Európai Unió keleti bővülésére 2004 májusában javuló nemzetközi konjunkturális helyzetben kerül sor. Az EU azonban most sem tartozik a világ dinamikusan fejlődő régió közé, világgazdasági súlya folyamatosan csökken. Ezért a kedvezőbb globális feltételek csak ahhoz elegendőek, hogy kilépjen a 2002-2003. évek stagnáláshoz közeli helyzetéből, s GDP-je 2006-ig évi 2% körüli, azt esetleg kevéssel meghaladó ütemben nőjön. Az EU mai gyengeségei elsősorban belső eredetűek. Tágabb értelemben az európai integráció további fejlődési irányainak bizonytalanságairól, szűkebb értelemben a maastrichti kritériumok erőltetésének növekedést visszafogó hatásairól, egészen póriasan a német egyesülés hihetetlenül nagynak bizonyult hatékonyságrontó következményeiről van szó. A kemény társadalmi és politikai ellenállást kiváltó – részben folyamatban lévő, részben tervezett – strukturális reformok (hatékonyabb állam, versenyképesebb gazdaság) hatása csak hosszabb idő után érvényesülhet. Kelet-Közép-Európában a következő három évben átlagosan bő 4% körüli növekedést tartunk elérhetőnek. Ez az eddigi tendenciáknak megfelelően kb. 2 százalékponttal gyorsabb ütem, mint az EU-é. Ha az utolsó öt évben megfigyelt konvergencia nagyjából változatlan ütemben folytatódna, a most csatlakozóknak átlagosan közel 20 évre lenne szükségük a 15 tagú EU legszegényebb tagországai (Görögország és Portugália) relatív fejlettségének eléréséhez.

3. EU-transzferek: szerény pozitív szaldó A gazdasági folyamatokat az EU belépés főleg közvetetten, a várakozások és a megítélés javulásán, a stabilitás erősítésén keresztül befolyásolja. Az államháztartás deficitje ugyan önmagában romlik a közösségi pénzügyi források igénybe vételéhez kapcsolódó társfinanszírozás biztosítása és a vámbevételek egy részének

3

elmaradása miatt, de ezt a gyorsabb gazdasági növekedésből adódó forrásnövekedés jórészt ellensúlyozza, a közös költségvetésbe történő befizetést pedig az onnan származó támogatás bőven fedezi. A gazdaság egésze többlet-forrásokhoz jut. Az Európai Közösség 5,1 milliárd euró összegben vállalt kötelezettséget a Magyarországnak nyújtandó támogatásra 2004 és 2006 között (ebből fejlesztési célra 2,8 milliárd eurót). Az utófinanszírozás miatt az EU kifizetési előirányzata ennél kisebb, 3,6 milliárd euró. E pénz megszerzéséhez is jól működő intézményrendszerre van szükség. A közösségi költségvetésbe pedig Magyarországnak e három év alatt mintegy 2,3 milliárd eurót kell hozzájárulásként befizetnie. A nettó EU-támogatás így 2004-2006-ban összesen 1,3 milliárd euró. Ez azonos a 2002 őszén az EU által jóváhagyottal, de jóval kevesebb a kilencvenes évek végén reméltnél, vagy bármely korábbi bővítés fajlagos mutatójánál.

4. Üzleti várakozások: az országnak jó az EU-csatlakozás A GKI Rt. 2004 tavaszán végzett kérdőíves felmérése szerint (közel 1800 válaszoló, a megkérdezettek 14%-a) a cégek fele úgy gondolja, hogy hazánk csatlakozása az EU-hoz kisebb vagy nagyobb mértékben javítja a magyar nemzetgazdaság középtávú fejlődési lehetőségeit. A cégvezetők mintegy harmada szerint viszont a csatlakozás hátrányai nagyobb súllyal esnek latba, mint a potenciális előnyök. Az integráció makrogazdasági hatásainak megítélésében tehát elég erős a polarizáció, de az optimista cégvezetők vannak többségben. A csatlakozásnak a magyar gazdaság egészére kifejlett hatását illetően az átlagosnál jóval derűlátóbbak a 250 főnél többet foglalkoztató nagyvállalatok, a külföldi többségi tulajdonban lévők, a szállítás- távközlés területén, illetve a központi-régióban működő cégek.

5. Az EU-csatlakozás hatása a cégekre: szektoronkénti eltérés A GKI Rt. felmérése szerint az európai integrációnak a cégek saját üzletmenetére illetve szektoruk egészére kifejtett hatásának megítélésében nincs jelentős különbség: a pesszimisták vannak enyhe többségben. A felmérés válaszadóinak döntő többsége úgy gondolja, az EU csatlakozás hatásait illetően szakágazatának egészével együtt sír vagy nevet. Az integráció várható következményeit tehát igen erősnek érzik a cégek, amely elől – szerintük – akár jobb felkészüléssel és hatékonyabb gazdálkodással is csak nagyon nehezen lehet „kitérni”.

4

A saját vállalkozásuk fejlődésére várható integrációs hatást az átlagosnál jóval derűlátóbban ítélték meg a külföldi többségi tulajdonban lévő, az üzleti szolgáltató illetve a központi-régióban működő cégek, viszont az átlagosnál sokkal pesszimistábban a mezőgazdasági termelők, valamint az alföldi, a közép- és nyugat-dunántúli vállalkozások. A csak hazai piacon megjelenő vállalkozások között a derűlátók és borúlátók arányai 26 és 42%, míg a jelentős exportőrök körében 44 és 28%. Saját magát a legnagyobb nyertesnek a távközlés, a bányászat, az ingatlanügyletek, a szálláshely-szolgáltatás, a gépjármű- és üzemanyag-kereskedelem, a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatások és a gépipar tekintette. Legnagyobb vesztesnek viszont az állattenyésztés a szállítást kiegészítő tevékenység, a textil és ruházati ipar, a élelmiszeripar, a vegyes gazdálkodás, a fa-, papír-, nyomda- és a bútoripari termékek gyártása, a közúti teherszállítás és az erdőgazdálkodás. A felmérésben részt vevő cégvezetők várakozásai szerint hazánk EU csatlakozásának következményeként jelentősen nőnek a környezetvédelmi, az adminisztrációs, valamint a munka- és egészségvédelmi terhek. A válaszadók döntő többsége nem valószínűsít számottevő mértékű munkaerő-elvándorlást. Egyértelmű többségben vannak azok a cégek (ezek a válaszadók több mint felét teszik ki), amelyek 2006-ig a bérköltségek jelentős növekedésével számolnak. (Azonban az EU-ra jól vagy kiválóan felkészült vállalkozások alacsony hányada számít jelentős bérköltségnövekedésre, míg a gyengén felkészült cégek jóval magasabb arányban valószínűsítik ugyanezt.) A csatlakozás után a magyar vállalkozások a belföldi értékesítési lehetőségek romlására, de az exportlehetőségek javulására számítanak. A belpiaci lehetőségeket illetően a kisvállalkozások és az iparvállalatok a leginkább pesszimisták (azaz az e téren romlásra számítók aránya jelentősen meghaladja a javulásra számítókét), míg a külföldi többségű cégek, az üzleti szolgáltatók, illetve a saját integrációs felkészültségüket jónak minősítő gazdálkodó szervezetek gyakorlatilag változatlan értékesítési feltételekkel számolnak (azaz az e téren romlásra és javulásra számítók aránya megegyezik). Az exportlehetőségek kedvezőbbé válására a válaszadó cégek 36%-a számít, ezek kedvezőtlen változásától egynegyedük tart, tehát az előbbiek vannak határozott többségben. Az exportlehetőségek javulására leginkább az ipari, a 250 főnél többet foglalkoztató, valamint a külföldi többségű vállalkozások számítanak.

5

A vállalati jövedelmezőség csatlakozás utáni romlására a válaszadó vállalatok 45%-a számít, míg ennek javulását csak 15%-uk valószínűsíti. E negatív vélemény kialakításakor a cégvezetők vélhetően figyelembe vették: a verseny várható erősödését, a bérköltségek valószínű növekedését, illetve az adminisztrációs és egyéb költségek emelkedését. Különösen az 50 fő alatti kisvállalkozások tartanak magas arányban a profitabilitás várható romlásától, a külföldi többségű cégek viszont a legkevésbé. A jelentős exportőr vállalatok jóval optimistábbak e téren, mint a csak belföldi piacon megjelenő vállalkozások. A tőkebevonási lehetőségek jelentős változása a kapott vállalati válaszok alapján nem valószínű: az e tekintetben javulásra és romlásra számítók aránya gyakorlatilag megegyezik. A cégvezetők várakozási szerint viszont javulnak a technológia-import esélyei. Elsősorban a 250 fő feletti nagyvállalatok, a külföldi többségű és a jelentős exportőrcégek számítanak kedvező változásra.

6. Ipar és építőipar: nyertesek és vesztesek A GKI Rt. felmérésében szereplő üzleti várakozások többsége reálisnak tűnik. Az exportorientált cégek helyzete javul, a belföldi piacra termelőké viszont az erősödő verseny miatt romlik. Minden jel arra mutat, hogy a magyar feldolgozóipar az elmúlt évek erőteljes béremelkedése és a reálértelemben számottevően erősödő árfolyam nyomán végleg elvesztette versenyképességét azokban az ágazatokban, ahol az már korábban is csekély volt (textilipar, ruházati ipar, cipőipar, stb.), de a magasabb feldolgozottságot, nagyobb szakmai felkészültséget igénylő területeken (híradástechnika, elektronika, járműrészegység-gyártás, gyógyszeripar, stb.) európai méretekben továbbra is hatékony, befektetésre érdemes lesz. Az építőipar hazánk EU-csatlakozásának az egyik legnagyobb nyertese lehet. A csatlakozás után beáramló - az EU Strukturális és Kohéziós alapjaiból érkező - fejlesztési források nyilvánvalóan jelentősen bővítik az építés iránti keresletet. A Magyarország viszonylagos infrastrukturális elmaradottságának felszámolására irányuló projektek még jó ideig biztos piacot jelentenek az építőipari cégek számára.

6

7. Mezőgazdaság: kedvezményezettek és ellehetetlenülők Magyarország energiáit a 2006-ig tartó időszakban bizonyosan le fogja kötni az EU intézmény- és szabályrendszerének befogadása, s az a törekvés, hogy a források igénybevételének feltételeit biztosítsa. Ez nem kizárólag a pályázatok megírásából és a saját erő biztosításából áll, hanem a megfelelő nyilvántartási és azonosító rendszerek felállításából és működtetéséből. A magyar mezőgazdaság az EU csatlakozást követően esély kap a felzárkózásra. A mélyreható szerkezeti átalakulás (ha lesz!) nem egy tényező markáns hatásának lesz köszönhető, hanem több tényező (támogatási rendszer, piacbővülés, a világ élelmiszeriparának koncentrációja stb.) azonos irányú változásokat eredményező hatásának. A változások eredményeként négy-öt év múlva a magyar mezőgazdaság hatékonyabb, korszerűbb, méreteiben kisebb és összefogottabb lesz a mainál, a változások már 2006-ban érezhetők lesznek. Ennek azonban sok kistermelő ellehetetlenülése lesz az ára. Az EU csatlakozás elsőszámú kedvezményezettjei a közvetlen támogatáshoz hozzájutó, termelési kvótával rendelkező termékek és termelők lesznek. Elsősorban a gabonaipar (ezen belül különösen a takarmánygabona) az, amely az összes támogatás mintegy 70%-ára számíthat (kb. a jelenlegi vetésterületen), másodsorban a hússzarvasmarha-ágazat, amelynek ugyan nem tér vissza régi mérete, de helyzete stabilizálódik, és az állomány versenyképessége javul. Kedvezményezett lesz továbbá a cukor és a dohányipar is. A kvóták elosztása a cukor és a tejkvóta esetében már megtörtént, itt a többlettermelést az EU bünteti. A kvótával nem szabályozott termékek, pl. sertés és baromfi esetében a hazai támogatások megszűnése az első években sokkot fog okozni, hiszen e területek mintegy évi 10-10 milliárd forintos támogatástól esnek el. Ezen enyhíthet: a várható gabona árcsökkenés, a kibővülő piaci lehetőségek és a kedvezőbb export lehetőségek. Kedvező változás lesz, hogy az export visszatérítési rendszer az EU-ban – a WTO egyezmény szerint - szélesebb termékkört érint, mint Magyarországon, de ez természetesen csak az EU-n kívüli kereskedelemre vonatkozik. A szarvasmarha hízlalás és a juhászat számára az EU csatlakozás a piaci és jövedelmezőségi viszonyok javulását eredményezi. A tejágazatban az árak radikális csökkenése következtében valószínűsíthető a kistermelők versenyképtelensége.

7

8. Szolgáltatók: bővülő piac - jó lehetőségek Az üzleti szolgáltatások piaca jelentősen bővülni fog, különösen a távközlés (és e-business), az ingatlanszektor, a kereskedelem valamint a gazdasági szolgáltatás, tanácsadás területén. Ez jó bővülési lehetőségeket kínál, miközben differenciálódással és összességében a verseny erősödésével jár együtt. Az EU előírásainak megfelelni nem képes (kis, elavult) cégek a szabályok szigorú betartása esetén ellehetetlenülhetnek. A verseny a nagy cégek között - például a kereskedelemben - is folytatódó koncentrációhoz vezet.

9. Növekedés: fokozatosan gyorsul A gazdasági növekedés 2004-2006-ban fokozatosan gyorsul. Üteme éves átlagban meghaladja a 2001-2003 közötti dekonjunktúrás időszakot, de elmarad az 1998-2000-re jellemző dinamikától. A GDP növekedési üteme a vizsgált 3 év átlagában 4-4,5% között lesz. A gyorsulást főleg a világgazdasági élénkülés hatására bővülő export, kisebb részben a beruházások dinamikájának fokozódása eredményezi, miközben a fogyasztás növekedési üteme az elmúlt évekhez képest mérséklődik. Ha a korábbinál mérsékeltebben is, ismét jellemzők lesznek a 2000 előtti évekre jellemző strukturális átrendeződések: a GDP húzóereje ismét az ipar (ezen belül a feldolgozóipar) lesz, emellett nő az építőipar, a távközlés és egyes üzleti szolgáltatások aránya is.

10. Bérkonvergencia: előreszaladtunk Magyarországon 2002-ben viszonylagos összhang érvényesült az ár-, termelékenységi és bérkonvergencia között. 2003-ban a bérek további gyors emelkedése folytán ez az összhang megbomlott, de a gazdaságpolitikai kiigazítások hatására 2004-2005-körül – egy némileg magasabb relatív fejlettségi, termelékenységi, illetve árszint mellett – ismét létrejöhet a reálgazdasági, a nominális és bérkonvergencia mutatói közötti konzisztencia. Ezt követően a bérek fenntartható mértékű felzárkóztatását csak a termelékenység növekedésével együtt, de attól kissé elmaradó ütemben indokolt lehetővé tenni.

8

11. Árkonvergencia: lassú közeledés A csatlakozó országok esetében a gazdaságpolitikát már most nagymértékben befolyásolják a maastrichti kritériumok, ami korlátot szab a jelentős inflációs különbözet kialakulásának és ezzel a gyors árszint-konvergenciának. Ugyanakkor, mivel az euróövezethez történő csatlakozásra való felkészülés jegyében az árfolyam tendenciájában erősödő, a csekélyebb inflációs többlet is lassú, de érzékelhető árszint-felzárkózáshoz vezethet. A Balassa-Samuelson hatás miatt Magyarország esetében - melynek árszínvonal-elmaradása az EU-15 átlagához képest megfelel a gazdasági fejlettségben mutatkozó különbségnek is - ez utóbbi valószínű.

12. Reálgazdasági konvergencia: nem egyenletesen, de valószínű A reálgazdasági konvergencia – világgazdaságilag távolról sem általános – irányzata az Európai Unió mai tagországai között egyértelműen kimutatható. A mai EU-hoz tartozó, egykor relatíve szegény országok lemaradása az elmúlt négy évtizedben számottevően csökkent. Ez azonban korántsem bizonyult egyenletes folyamatnak: a felzárkózást hosszabb-rövidebb stagnálással, relatív lemaradással jellemezhető periódusok szakították meg. Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem jár a felzárkózás sebességének automatikus gyorsulásával. Hosszabb távon nagy valószínűséggel számíthatunk az EU átlagát meghaladó gazdasági növekedésre és a termelékenység hasonló mértékű emelkedésére.

13. Adókonvergencia: igazodás a csökkentőkhöz Az EU-országok átlagos adóterhelése nagyjából elérte a gazdaságok teljesítőképességének és adóztathatóságának felső határát, ezért ebben az évtizedben inkább az átlagos adóterhelés mérséklődése lesz jellemző. Ezt valószínűsíti, hogy az adókedvezmények és a támogatások nyújtásának korábbinál szigorúbb tiltása és ellenőrzése miatt a tagországok egyre inkább a standard adókulcsok csökkentéséhez folyamodnak. Magyarországon az adók formájában központosított jövedelem aránya a GDP-ben 38%, amely alig marad el az EU átlagos 40,5%-os mutatójától. A fokozódó adóversenyre a magyar gazdaságpolitikának is fel kell készülnie, s az adókulcsok csökkentésére terveket kell kidolgoznia.

9

14. Migráció: alaptalan félelmek Nem várható jelentős magyarországi migráció az EU-ba. Ezt támasztják alá a lakosság körében végzett vizsgálatok, a várható reálgazdasági konvergencia és a viszonylag kis összegű bértöbblet. A többi csatlakozó országból sem valószínű, hogy sokan akarnának Magyarországra jönni, ugyanis a magyar kereseti lehetőség nem olyan vonzó a számukra.

15. Gazdasági és Monetáris Unió: belépni, de milyen gyorsan? Az újonnan csatlakozó országok számára nincs választás abban a kérdésben, hogy csatlakoznak-e a Gazdasági Monetáris Unióhoz (GMU), az viszont már a csatlakozó országokon múlik, hogy mikorra tervezik ennek megtételét. Ehhez össze kell vetni a csatlakozásra való felkészülés terheit, áldozatait a csatlakozással szerezhető előnyökkel, s mindezt az országnak leginkább megfelelő távlatba kell beilleszteni. A Stabilitási és Növekedési Paktummal szemben a csatlakozó országok nézőpontjából a fő kifogás az, hogy a hosszú távon egyensúlyban lévő államháztartási pozícióra való törekvés gátolja a közepesen fejlett országok költségvetésből finanszírozott beruházásainak növelését, ezáltal a reál konvergenciát. A monetáris politikával szembeni fő kifogás az, hogy az Európai Központi Bank 2 százalék körüli inflációs célja túlságosan szigorú, nincs összhangban a GMU-országok jelentős részének adottságaival, gátolja a gazdasági növekedést, egyes tagországokban deflációs irányzatokat erősít. A szigorú pénzpolitika különösen olyan időszakban növekedés-visszafogó hatású, amikor az euró erős a főbb devizákkal szemben. Mindebből az a következtetés is levonható, hogy Magyarországnak nem kell siettetnie a GMU-hoz történő csatlakozást, hanem célszerű megvárnia a Stabilitás és Növekedési Paktum folyamatban lévő reformjának és az Európai Központi Bank monetáris politikája felülvizsgálatának eredményeit, és azok függvényében meghatározni a GMU-csatlakozás menetrendjét. Egyébként lehet, hogy feleslegesen hoznánk áldozatokat olyan célok érvényesítése érdekében, amelyek módosulhatnak.

10

Ugyanakkor az ország helyzetének más szempontból történő elemzése alapján ettől eltérő következtetésre lehet jutni. A liberalizált devizagazdálkodást folytató, a világgazdaságra nyitott kis országok devizái nagyságrendi összefüggések miatt különösen alkalmas célpontok spekulációs támadásokra. A lehetséges árfolyamrendszerek elemzése arra enged következtetni, hogy nincs olyan árfolyamrendszer, amely teljes mértékben alkalmas egy világgazdaságra nyitott kis ország devizája elleni támadás kivédésére és a viszonylagos árfolyam-stabilitás biztosítására. Ez az euró-övezethez való gyors csatlakozást indokolja. A politikai és a közgazdasági viták középpontjába ezért nem a GMUcsatlakozás időzítését, hanem a fenntartható fejlődést és a GMU-ba való belépést egyaránt lehetővé tevő reformok megvalósítását célszerű állítani.

16. Államháztartási reformok: csak kis lépések várhatók Az államháztartási reformok szükségességéből nem vezethetők le a 2006-ig megteendő konkrét lépések, mivel a politikai ciklusból adódóan komolyabb döntések már csak legfeljebb 2004-ben várhatók, s ezek tartalmánál is tekintetbe kell venni, hogy a kormánynak nincs 2/3-os parlamenti többsége. A közigazgatásban a területi megjelenést biztosító minisztériumi szervezeteket regionális alapon célszerű összevonni. Ha nem sikerül törvényben előírni a kötelező kistérségi társulásokat (körjegyzőségeket), ezt pénzügyi eszközökkel is el lehet érni. Így például a szakapparátusi tevékenységet kistérségi társulások (körjegyző) révén megszervező önkormányzatok részére nagyságrendileg magasabb településüzemeltetési támogatás folyósítása, továbbá az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkörmányzatok támogatásából az ilyen társulásban részt nem vevő önkormányzatok kizárása is kellő ösztönzést adhat. Egy átfogó egészségügyi reform szakmai körvonalai nem látszanak, de a különböző elképzeléseknek (és az őket képviselő lobbiknak) elég erejük van szinte bármilyen komolyabb változtatási javaslat blokkolására. Jó lenne egy hosszabb távra szóló konszenzusos reformprogram elfogadása, de ennek valószínűsége mérsékelt.

11

A haderőreform és ennek keretében a hivatásos hadseregre való átállás előkészítése jól halad. A rendőrségnél is folyamatban van az átszervezés, ami a vezetési szintek egyszerűsítését és a tényleges végrehajtó állomány erősítését szolgálja. A nyugdíjreform volt az elmúlt évtized legsikeresebb reformlépése, ezzel együtt bizonyos korrekciós lépések itt is indokoltak. Mindenekelőtt a nyilvántartási, információs rendszer igen nehézkesen működik, ennek javítása az első és a második pillér esetében egyaránt szükséges. Hiányzik a nyugdíjpénztári megtakarítások nyugdíjszolgáltatásra való átváltási mechanizmusa (nincsenek ilyen ajánlatok), noha ez az önkéntes pénztáraknál már lassan aktuálissá válik. A felsőoktatásban a tanulólétszám nemzetközi összehasonlításban is igen magasra futott fel, miközben hiány van a szakmunkásképzésben, s a felnőttoktatásban is alacsony a részvétel. Az oktatási rendszernek jobban kellene igazodnia a munkaerőpiac igényeihez. A képzés vezérelte kínálati piacot mindinkább fel kellene váltania a munkaadók által vezérelt keresleti piacnak. A közoktatásban ugyanakkor a kapacitások jóval meghaladják az igényeket, a középiskolák eltérő képzési ideje pedig eleve rontja az általános iskolák működésének gazdaságosságát. Ezért komoly gazdasági előnye lenne az egységesítésnek.

17. Szürke gazdaság: a fehérítés ára A kiskereskedelem és a lakossági szolgáltatások egy része jelenleg „maszatos” jogi feltételekkel működik. A kisvállalkozások tömegesen kerülik meg kisebb-nagyobb mértékben a szabályozókat, állandó kiskapukat keresnek, és tömegek vesznek igénybe ilyen szolgáltatásokat. Ugyanakkor általában a lakosság nem jogkerülő: a biztonság iránti igény a jogi biztonságra is érvényes. Ha törvénytisztelő módon is boldogulni tudnak, a többség nem keresi a jogsértő megoldásokat. Az uniós szabályozó rendszer érvényesítése esetén a kiskapukra épülő vállalkozói és fogyasztói beállítódás ütközni fog a lehetőségekkel. Ha a szabályozás szigorodását követően a gazdasági és jövedelmi viszonyok változása lehetővé teszi, hogy a szürke gazdaság kifehéredjen, ez kedvező lakossági fogadtatásra talál. Ha viszont a szabályozás szigorodását követően úgy szűnik meg a szürke gazdaság, hogy a jelenlegi kisvállalkozói és fogyasztói rétegei kielégítetlenek maradnak, ez jelentős feszültségekhez vezethet.

12

18. Osztályszerkezet: stabilizálódóban Mára kialakulni látszik egy stabilizálódó osztályszerkezet. A 10-12%nyi felső középosztály belsőleg erőteljesen differenciált, de az elmúlt másfél évtizedben egyértelműen javult a társadalmi státusza. A további 30%-ot kitevő klasszikus polgári középosztály belsőleg szintén differenciáltan élte meg a rendszerváltást, de többségüket inkább a nyertesek közé sorolhatjuk. Más a helyzet a közel 40%-ot kitevő munkásosztállyal. A kilencvenes évek elejének gazdasági válsága és szűkülő munkaerőpiaca az ő státuszukat rengette meg leginkább, s a beindult gazdasági növekedésből és a politikai ciklusoknak megfelelő állami osztogatásokból is relatíve ők részesültek a legkevésbé. Végül a mintegy 20%-nyi (leszakadt) folyamatos szegénységben és az államtól való függőségben él, még akkor is, ha az elmúlt 2-3 évben jövedelmük az átlagosnál jobban nőtt. Hosszabb távon a társadalom gazdaságilag potens felső szegmense és a középosztály esetében is a társadalmi helyzet javulására számítunk, a csatlakozás következtében kiszámíthatóbb gazdasági környezet, a jelenleginél átláthatóbb szabályok mellett folytatott verseny körülményei között. A hazai új tőkésosztály már kellő mértékben megszilárdította anyagi és társadalmi helyzetét ahhoz, hogy megfelelően helyt álljon a kibővült uniós piacon is, s valószínűleg felkészült a versenyre. Ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozók alkotják a középosztály leginkább sérülékeny, instabil rétegét. Az agrártermelők és a szolgáltatók bizonyos csoportjai mellett alapvetően a belső piacra termelő ipari cégek helyzete ugyancsak nehezedhet.

19. Társadalmi egyenlőtlenségek: sok helyen nagyobbak Számos uniós és csatlakozó országban lényegesen nagyobbak az egyenlőtlenségek, mint Magyarországon. A hazai jövedelem-eloszlási mutatók a csatlakozó országok egyenlőtlenségeihez viszonyítva magasabbak mint Csehországban és Szlovéniában, de alacsonyabbak mint Lengyelországban vagy a balti köztársaságokban. Rövidtávon a társadalmi – különösen a kereseti – egyenlőtlenségek némi emelkedésére számítunk. Ezzel együtt is az várható, hogy az abszolút szegénység – az Uniós szegénységi normák alatt élő népesség aránya – némileg már rövid távon is csökkenni fog. Ez is indokolhatja a szociálpolitikai források erős koncentrálását a leginkább rászorultakra.

13

I. A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS KILÁTÁSAI A 25 TAGÚ EURÓPAI UNIÓBAN 1. A világgazdasági helyzet a keleti bővülés előtt Az Európai Unió keleti bővülésére 2004 májusában javuló nemzetközi konjunkturális helyzetben kerül sor. A 2001-2002. évi recesszió, illetve stagnáláshoz közeli állapot után 2003-ban a világgazdasági folyamatok kedvezőbbre fordultak: Amerikában és Japánban már tavasztól kezdve határozott élénkülés volt tapasztalható. Nyugat-Európa növekedési teljesítménye viszont az év egészét tekintve még romlott is; a javulás csak az év vége felé indult meg, s a növekedés mindmáig meglehetősen vontatott. A 10 csatlakozó ország jó részének növekedése saját korábbi teljesítményéhez képest mérsékelt ütemű, nemzetközi összehasonlításban mégis számottevő. Ez a növekedés azonban több helyütt makacsul folytatódó (részben a csatlakozást közvetlenül megelőző időszakban fokozódott) bel- és külgazdasági egyensúlyi zavarok közepette megy végbe. A világgazdaság motorja változatlanul az Egyesült Államok maradt 3%ot meghaladó GDP-növekedéssel. A nemzetközi konjunktúra és egyben a világkereskedelem jelenlegi fellendülésében azonban növekvő súlyt képvisel Kína, ahol hosszú évek óta folyamatos és lendületes a gazdasági fejlődés. Vásárlóerő-paritáson számítva a világtermelés 19952002 közötti növekményéből az USA-ra 20% jut, Kínára ennél jóval több, 25%, és Délkelet-Ázsia hozzájárulása a növekményhez 18%! A Kínai Népköztársaság részesedése a világtermelésből az 1980. évi 3,5%-ról 2000-re 11,6%-ra nőtt (vásárlóerő-paritáson számolva), részesedése a világimportból a 80-as évek eleji alig 1%-ról a 90-es évek közepére 3,5%-ra, mostanára pedig 4,5-5%-ra emelkedett. A Kína részét képező, de külön közigazgatású (és a nemzetközi statisztikákban külön soron nyilvántartott) Hongkongot is figyelembe véve ennél egy százalékponttal lehet nagyobb az import-részarány. A világexportban Kína kb. egy százalékponttal nagyobb arányban részesedik. Ráadásul Kína dinamizáló szerepe egyre kevésbé korlátozódik a délkelet-ázsiai térségre; a világ legnépesebb állama a belföldi kereslet felfutása mellett dinamikus kivitelével, behozatalával, óriási működőtőke-vonzó kapacitásával, kiemelkedően magas devizatartalékaival és nem utolsó sorban nagyméretű hazai infrastrukturális beruházásaival a nemzetközi munkamegosztás számottevő tényezőjévé lépett elő.

14

Kína dinamizmusa az amerikai fellendüléssel együtt nagymértékben hozzájárult a délkelet-ázsiai és latin-amerikai országok ugyancsak élénkülő növekedéséhez. És persze fordítva is: a délkelet-ázsiai térség élénk kereslete maga is növekedést generáló tényező, nemcsak a közeli Japánban, hanem – egyebek között – némiképp még az európai országokban is. Oroszország és a többi FÁK-ország gazdasága évek óta gyorsan fejlődik, bár ezek az országok még messze vannak a rendszerváltás előtti GDP-szintjük helyreállításától. Mostani növekedési periódusok nem általában a globális konjunktúrához kötődik, hanem a magas világpiaci kőolajárhoz és az orosz fűtőanyag-export gyors növekedéséhez. Az úgyszólván valamennyi földrajzi térségre különböző mértékben kiterjedő gazdasági expanzió az exportőrök versengése és a verseny éleződése közepette egyelőre sem a fejlett, sem a fejlődő világban nem vezetett az infláció feléledéséhez. Az Egyesült Államokban és az eurózóna országaiban az áremelkedés éves átlagban kevéssel haladta meg a 2%-ot. A világátlag sem sokkal magasabb, a távol-keleten ugyanis az árak egyenesen stagnálnak, a világ fontosabb gazdaságai országai közül pedig nagyon kevés akad, ahol kétszámjegyű volt a tavalyi infláció. Az általános költségcsökkentés mellett (amelynek alapvető eszköze a munkabérrel és a létszámmal való takarékosság) a nemzetközi porondon a verseny másik alkalmas és hagyományos eszköze maga az árfolyam. A dollárhoz rögzített és/vagy a dollárral szemben a közel- vagy nem túl távoli múltban leértékelt valutájú távol-keleti és latin-amerikai országok – az USA-val együtt – mind a mai napig haszonélvezői a dollár leértékelődésének. A dollár árfolyamesésének fő kárvallottja az egységes európai valuta és a japán jen. A keresztárfolyamok alakulása – országonként eltérő mértékben – tükröződik a világkereskedelmi folyamatokban is. A dollár értékvesztésének, illetve az euró erősödésének kétségtelen szerepe volt és van az amerikai export élénkülésében, és persze a nyugat-európai kivitel stagnálásában is. Gyökeresen más a helyzet azonban Japán esetében, ahol a jennek – egyébként az eurónál kisebb mérvű – felértékelődése ellenére a verseny élvonalában maradt ágazatok, vállalatok és termékcsoportok dinamikusan növekvő kivitele új szerkezeti átalakulást látszik magával hozni a feldolgozóiparban. A valósághű képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy Japán kivitelének több mint 40%-a irányul a környező ázsiai országok dinamikusan bővülő piacaira, s ennek megközelítőleg egynegyede Kínába.

15

A világkereskedelemnek az ugyancsak a múlt év derekától bekövetkezett élénkülése nyomán volumenének éves növekedési üteme 2003-ban 5% körül alakulhatott, a jelenlegi tendenciák alapján idén ennek a kétszerese is elképzelhető. Noha a fejlett világ teljesítménye továbbra is elmarad a világátlagtól, az amerikai és a japán export és import volumene több mint 10%-kal nőhet. Nyugat-Európában ennél jóval lassabb lehet a növekedés üteme; arra számítunk, hogy az import 6-7%-os bővülése meghaladja az export 5% körüli növekedését. A világgazdaság helyzete azonban 2004 tavaszán, bár bizakodásra ad okot, nem nélkülözi a bizonytalan, kényes, illetve veszélyes elemeket sem. Ezek között tartjuk számon – egyebek mellett – a foglalkoztatottságot, illetve a munkanélküliséget (az utóbbi rátája 2000 óta minden OECD-térségben megnőtt), továbbá az igencsak aggályos amerikai kettős deficitet, a költségvetés és a folyó fizetési mérleg egyensúlyhiányát. Az eurózónában a Maastrichti Szerződés, illetve a Növekedési és Stabilitási Egyezmény adta keretek a dekonjunktúrából való nehéz kilábalás körülményei között a nemzeti gazdaságpolitikák béklyójává váltak. A keleti bővítés – történelmi távlatban az európai integrációs folyamat egyik legjelentősebb lépése – akkor valósul meg, amikor a nyugat-európai gazdaságok helyzete nem igazán kedvező, a strukturális gondok megoldása nehézségekbe ütközik, az EUintegráció jövőbeli stratégiája (részben persze a bővítés okán) homályos, alapkérdések vitatottak. A legutóbbi gazdasági recesszió Amerikában a korábbi alacsony munkanélküliség tetemes romlását hozta magával. Nyugat-Európában a dekonjunktúra ugyancsak visszájára fordította a kedvező irányú munkaerő-piaci folyamatokat. A munkanélküliség az Egyesült Államokban a 2000. évi 4%-ról 2003-ra 6%-ra emelkedett, az eurózóna országaiban 2001-2003 között 8%-ról – mintegy 8,8%-ra. (Különösen súlyos volt a munkanélküliség növekedése Németországban: 7,8-ról 9,4%-ra.) A munkaerő-piac gyengélkedése csak lassan enyhül, ami – főként Európa esetében – a nemzetközi összehasonlításban amúgy is nyomott belső fogyasztás lassú növekedésének tartóssá válásához vezethet, és értelemszerűen fékezheti a gazdasági növekedést. Az amerikai költségvetés egyensúlyának felborulása, a 2000. évi – a GDP bő 1%-át kitevő – többlet átalakulása 5-6% közötti GDP-arányos deficitté önmagában is példátlan mértékű az USA történetében. A változásnak a körülményei és nemzetközi következményei ugyancsak rendkívül figyelemreméltóak.

16

A külföldről az USA-ba beáramló működőtőke a 90-es évek második felének páratlan gazdasági prosperitását finanszírozta, s abból jelentős hasznot húzott, ami – egyebek mellett – a dollár tetemes felértékelődéséhez is vezetett. A 2000-2001. évi recesszió nyomán fokozatosan, de végeredményét tekintve radikálisan visszaesett a külföldi működőtőke beáramlása, s ezzel egyidejűleg megindult az amerikai állam újbóli eladósodásának a folyamata. Az amerikai költségvetési bevételeket ugyanis nemcsak a recesszió és az ezt kísérő tőzsdei árfolyamesés, hanem a folyamatos adócsökkentésekben materializálódó fiskális ösztönzés is megfaragta. Ráadásul ezzel egyidejűleg megindult a kiadások növelése is, kisebb részt gazdaságösztönzési, jobbára azonban hadi, biztonsági célokból. Miután a költségvetési deficitet – elegendő belföldi megtakarítás híján – sem a lakosság, sem pedig az üzleti világ nem képes ellentételezni, marad a külföldi eladósodás, azaz az állami értékpapírok (kötvények, kincstárjegyek stb.) ellenében történő hitelfelvétel. Mindez jól nyomon követhető az amerikai folyó fizetési mérleg alakulásán: 1999-ben a hiányt még teljes egészében finanszírozta a nettó működőtőke-beáramlás. 2002-ben ugyanez a tétel a deficit 10%-át sem fedezte. Ez kényszerítette ki a dollár árfolyam-irányzatának a megfordulását. Némiképpen leegyszerűsítve: itt és emiatt kezdődött meg a dollár értékének a lemorzsolódása, ami megszakításokkal, illetve ellentétes irányú kilengésekkel tarkítva a legutóbbi időkig is tart.

2. A nemzetközi konjunktúra és az EU15 növekedési kilátásai A világfejlődés legvalószínűbb (bár korántsem egyetlen lehetséges) variánsának azt tartjuk, hogy az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés az idén 4-5% közötti ütemmel eléri a ciklikus csúcsot, majd a következő években az amerikai gazdaság valamivel lassabban (3-3,5%-os éves ütemben) fejlődik, alacsony infláció, egyelőre gyenge dollár, enyhén szigorodó fiskális és monetáris politika, de ennek ellenére súlyos belső és külső egyensúlyi gondok közepette. Miközben a fogyasztás növekedése nagyjából az előző évek ütemében folytatódik, azaz meg fogja haladni az évi 3%-ot, rendkívül dinamikusan növekvő beruházásokra és a közelmúltbeli stagnálás után gyors ipari növekedésre is számítanak a prognoszták. A 2001-2002. évi hanyatlást és a tavalyi mérsékelt ütemű növekedést követően idén és jövőre az üzleti beruházások évi 9%-ot meghaladó bővülését várják. Az ipari termelés növekedése elérheti az évi 5%-ot. Az amerikai konjunktúra a

17

világgazdaság húzóereje marad. A nemzetközi konjunktúra fenntartásában és dinamizálásában támogatja azt a kelet- és délkeletázsiai fellendülés, elsősorban a világkereskedelem egyik leghatalmasabb szereplőjévé avanzsált Kína folytatódó gyors növekedése. Japánban a folytatódó defláció ellenére a mérsékelt ütemű GDP-növekedés fennmaradhat a következő években is. A világkereskedelmi volumen növekedése az idei év várt dinamikájától 2005-ben és 2006-ban némileg elmaradva 6-8% körül lehet. Az elmúlt évek nemzetközi konjunktúrájának (a jövőre vonatkozó várakozásokat tekintve persze inkább figyelmeztető, mint perdöntő) jellegzetességei, valamint a nemzetközi politikai, sőt katonai bizonytalanságok továbbra is óvatosságra intenek: mennél hosszabb időtávra szól az előrejelzés, annál inkább kell feltevésekre támaszkodnia. A feltevések egy része a gazdaságon kívüli tényezők alakulására vonatkozik, s úgy szól, hogy a prognózisidőszakban a természeti, stratégiai (katonai) és politikai feltételek változatlanok maradnak, legalábbis nem következnek be olyan sokkszerű, drámai fejlemények, amelyek törést okozhatnának a nemzetközi gazdasági folyamatokban. A feltevések másik része a világgazdasági egészére kiható gazdasági folyamatok némelyikének az alakulására vonatkozik. Immár hagyományosan – több mint negyed százada – az olaj áráról és a dollár árfolyamáról van szó. Az olajár alakulásának hosszabb távra való előrejelzése éppen az azt befolyásoló stratégiai (katonai) és politikai tényezők miatt meglehetősen kockázatos. Ha az olajárat befolyásoló gazdasági (keresleti és kínálati) tényezőket vesszük figyelembe, akkor arra következtetünk, hogy a 30 dollár feletti hordónkénti olajárnak nem kell fennmaradnia 2006-ig. Az idei év második felében a mainál alacsonyabb, esetleg 25-27 dollár körüli hordónkénti olajár alakulhat ki. Az említett sávban vagy ahhoz közel maradhat – a korábban megszokott erős kilengések mellett – feltételezésünk szerint az olajár ezt követően is. A dollár ereje vagy gyengesége mindenekelőtt az amerikai gazdaság helyzetéhez és az amerikai politikához kötődik. De a mai világgazdasági konjunktúra legkockázatosabb, legbizonytalanabb eleme éppen annak motorja: az amerikai gazdaság. A növekvő belső és külső egyensúlyhiányok ugyan az ellenkező jóslatokkal szemben mindmáig kezelhetőnek, finanszírozhatónak bizonyultak, de kétségtelenül súlyos problémát okoznak. Az amerikai költségvetés egyensúlyát az elmúlt években Bush elnök leginkább az adófizetők felső 20%-ának kedvező – adócsökkentési politikája sújtotta a legnagyobb mértékben, miközben a

18

bevételeket a tőzsdei buborék szétpukkanása is lefelé húzta, a kiadási kötelezettségeket a katonai költekezés fokozása és jelentős szociális terhek vállalása (oktatás, gyógyszertámogatás) növelte, a nagyra törő űrkutatási tervek feltételezhető későbbi hatásairól nem is beszélve. A jelenlegi várakozások szerint a szövetségi költségvetés hiánya a 20032004-es pénzügyi évben érte el a csúcsot, az idei elnökválasztás után az egyensúly javulni fog. Feltehető, hogy a majdani egyensúly-javító intézkedések között ezúttal nem a kiadások csökkentése, hanem az adóemelés játssza majd a fő szerepet (ha egyelőre a további adócsökkentésre vonatkozó ígéretek vannak is napirenden). Az amerikai társadalom jelentős része ugyanis ellenezné a jóléti jogosultsági programok lebontását, a nem katonai diszkrecionális – tehát a mindenkori kormány hatáskörébe tartozó – szövetségi kiadások pedig a költségvetésben szerény súllyal szerepelnek, így csökkentésük keveset oldhatna meg az államháztartás gondjaiból. A nemzetközi elemzői konszenzus azt tartja, hogy a dollár – lényegében az egész 2004-2006 közötti időszakban – gyenge marad, az euró/dollár árfolyam nem csökken 1,20 alá. (Vannak elemzők, akik a dollár számottevő további jelentős gyengülését is valószínűnek tartják.) Jóllehet február-márciusban a dollár váratlanul erősödni kezdett az euróval szemben, számos körülmény szól amellett, hogy a dollár gyenge marad: mindenekelőtt az, hogy az olcsó dollárhoz az erősebb félnek – az Egyesült Államoknak nyomós érdekei fűződnek. Mindaddig, amíg a folyó fizetési mérleg hiánya súlyos (2003-2004-ben a GDP-nek mintegy 5%-a), az olcsó dollár exportösztönző és az importot visszafogó hatásának az amerikai makrogazdasági folyamatokban fontos szerepet kell tulajdonítani. De a dollár gyengesége arra is utal, hogy a külföldi tőke hajlandósága az amerikai gazdaság hiányának finanszírozására a jelenlegi árfolyam- és kamatfeltételek mellett csökken. A dollár értékvesztése miatt azonban Amerikánál jobban aggódnak külföldi partnerei. Az amerikai valuta elhúzódó gyengesége – esetleges további gyengüléséről nem is beszélve – az Európai Unió országai külső exportjának versenyképességét aggasztó mértékben csökkenthetné, ronthatná az amúgy sem erőteljes konjunkturális javulás esélyeit. A több szempontból kedvező globális feltételek csak ahhoz lehetnek elegendőek, hogy Nyugat-Európa (az EU-15, illetve az eurózóna) kilépjen a 2002-2003. évek stagnáláshoz közeli helyzetéből, és a prognózisidőszakban együttes GDP-je évi 2% körüli, azt esetleg

19

kevéssel meghaladó ütemben nőjön. Németország gazdasági növekedése a 2003. évi stagnálás után 2006-ra elérheti a 2%-ot, miként Franciaországé és Olaszországé is. A nagyobb EU-országok közül az euró bevezetésétől egyelőre húzódozó Nagy-Britannia produkálhat gyorsabb növekedést. A legnagyobb kontinentális országoknál dinamikusabb növekedés várható Írország, Spanyolország, a skandináv országok és esetleg Ausztria esetében. Az áruimport és -export volumene 2004 és 2006 között gyorsabban nőhet, jó esetben elérheti az évi 4-6%-ot. Az infláció megakadályozását továbbra is alapvető célként kezeli az európai monetáris politika, jóllehet az árstabilitás az elmúlt években már lényegében megvalósult, a tavalyi évben 2% körüli infláció csökkenő irányzatú. (Igaz, a 2003. évi adatokat tekintve az átlagból felfelé lóg ki a nagyobb országok közül Spanyolország, Olaszország és Nagy-Britannia, valamint egyebek között Írország, Görögország és Portugália.) Az erős euró fékezi az importált inflációt is (euróban számítva az olaj egyáltalán nem annyira drága, mint ahogy ezt a dollárban kifejezett hivatalos árak mutatják). A foglalkoztatottság eltérő alakulása az egyik fontos magyarázata (más megközelítésben: következménye) Nyugat-Európa az Egyesült Államokétól elmaradó gazdasági növekedésének. Az amerikai gazdaság 2003-ban a foglalkoztatottság 0,9%-os növekedése mellett élénkült meg, miközben az eurózóna országaiban a foglalkoztatottak száma stagnált (0,1%-kal nőtt), azon belül Németországban több mint egy százalékkal csökkent. A prognózisok szerint a 2004-2006 közötti időszakban Amerikában a foglalkoztatottság évi 1,4-1,7%-kal nőhet – jóllehet a „munkahely-teremtés nélküli fellendülés” (jobless recovery) veszélyét ott is nap nap után szóba hozzák. Az eurózóna országaiban jóval alacsonyabb ütemben – évi 0,4-0,7%-kal – gyarapodhat a foglalkoztatottak létszáma, azon belül Németországban 2004-ben a létszám stagnálását valószínűsítik. Vagyis a termelékenység – az egy foglalkoztatottra jutó termelésen mérve – lassabban nőne az eurózóna országaiban, mint az Egyesült Államokban. A legnagyobb uniós tagállamok (Németország és Franciaország) ugyan a dekonjunktúra körülményei közt három éve nem tartják magukat a Stabilitási és Növekedési Egyezménynek az államháztartás egyensúlyára vonatkozó előírásaihoz, de a fiskális politikák a konjunkturális mélyponton is általában szigorúak, illetve szigorodóban vannak. A jóléti rendszerek ésszerűsítését, illetve a jóléti szolgáltatások mérséklését szolgáló (a társadalmi-politikai ellenállás

20

közepette ugyan lassan és következetlenül megvalósuló) „strukturális reformokkal”, valamint a magas munkanélküliséggel, a lakosság bizonytalanságával együtt mindez a belföldi fogyasztásnak továbbra is csak lassú, évi 1-2% körüli ütemű növekedését engedi meg. A beruházások – amelyek az elmúlt három évben az eurózónában csökkentek – csak vontatott, évi 2-3%-os ütemben élénkülnek. A lanyha beruházási tevékenység összefügg az erős eurónak az exportot fékező hatásával is. Ugyanez a mérsékelt ütemű – 2-3% közötti – növekedés valószínűsíthető az ipari termelésben is. A fenti néhány bekezdésben óvatosan optimista prognózist adtunk Nyugat-Európa (EU-15, eurózóna) 2004-2006. évi növekedéséről. Akárcsak a világgazdaság egészével kapcsolatban tettük, itt is utalnunk kell arra, hogy a meglévő kockázatok és veszélyek miatt az óvatosság nagyon is indokolt. Nemcsak arról van szó, hogy a nyugat-európai élénkülést az elemzők évek óta hiába várják. Miközben az amerikai gazdaság a 2001-es mélypontról elmozdulva folyamatosan, évről évre növelte teljesítményét, a nyugat-európai növekedés a 2000-es csúcsról 2003-ig folyamatosan lassult, s kilábalásról – megélénküléséről az eurózónában csak az elmúlt év végén lehetett beszélni (az eurózónán kívüli EU-országokban némileg kedvezőbb volt a helyzet). Picit kevésbé messzire visszatekintve: a 2004-re vonatkozóan havonként közzétett elemzői konszenzust kifejező GDP-prognózisok az Egyesült Államokat illetően az utóbbi 10 hónapban rendre javultak, az eurózónára vonatkozó előrejelzések ugyanezen idő alatt néhány tizedponttal még romlottak is. Nyugat-Európa gazdasági növekedése rengeteg szállal kötődik az Egyesült Államokéhoz (függ attól), de – mint az előbbiekből is következik – az amerikai konjunktúra alakulásából nem lehet egyértelműen levezetni a nyugat-európai konjunktúráét. A nyugat-európai, avagy konkrétan a német növekedésből pedig nem lehet leegyszerűsítve következtetni arra, hogy milyenek lesznek a konjunkturális irányzatok Kelet-Közép-Európának az Unióhoz csatlakozó országaiban (és még kevésbé azokban, amelyek gazdasága ugyancsak az Unióra orientálódik, de tagfelvételük későbbre halasztódik, vagy nincs is napirenden). Az európai konjunktúra ciklusai az elmúlt 30 év tapasztalatai szerint 3-5 negyedéves késéssel követik az amerikaiakat. A ciklusok szinkronizáltságának kétféle oka lehetséges. Nevezetesen az, hogy a kereskedelmi, pénzügyi és vállalati kapcsolatok közvetítik a gazdasági impulzusokat a két térség között. A másik lehetséges ok az, hogy a két térség országai lényegében ugyanazoknak a közös (bár a két térségben nem feltétlenül egyformán erősen ható) sokkoknak vannak kitéve. Ilyen

21

sokk például az olajárak szélsőséges ingadozása, a tőzsdei buborékok kipukkadása, a New-York-i terrortámadás, vagy éppenséggel az iraki háború. A sokkokra való reagálás gyorsasága attól is függ, mennyire rugalmas az adott ország gazdasága. Másfelől az együttmozgást időlegesen tompíthatják bizonyos tényezők: jelenleg például az euró felértékelődése fékezi az európai kivitel dinamizálódását.

Az elmúlt néhány évtized számos nemzetközi gazdasági és politikai fejleménye közrejátszott abban, hogy Nyugat-Európa, azon belül az EU összességében ma nem tartozik a világ dinamikusan fejlődő régió közé, s világgazdasági súlya csökkent. Ebben az időszakban a világgazdaság centruma eltolódott a csendes-óceáni térség felé, ahogy évszázadokkal előtte a nagy földrajzi felfedezések és az ottomán birodalom hódításai miatt a mediterrán térségből az Atlanti-óceán felé. 1980 és 2000 között a mai 15 EU-tagország részesedése a világtermelésből (vásárlóerő-paritáson számítva) 24,3%-ról 20,1%-ra csökkent, azon belül Németországé 5,4-ről (az ország újraegyesülése ellenére, vagy – legalábbis részben – az újraegyesülés nem kívánt gazdasági következményeként) 4,6%-ra. Az Egyesült Államok részesedése változatlan (22-23%) maradt, Japáné csökkent. Eközben Kínáé 3,5%-ról 11,6-re nőtt, Indiáé valamelyest szerényebb mértékben – 3,3-ról 4,6-ra. Az IMF által „Fejlődő Ázsiának” nevezett országcsoport több terméket állít ma elő, mint az EU, ennek a csoportnak két országa, Kína és India kb. ugyanannyit, mint az eurózóna összesen. Hasonlóképpen átrendeződött a világkereskedelem is. A mai 15 EUtagország külső exportja 1980-ban az (EU belső kereskedelme nélkül számított) világexportból mintegy 23%-kal részesedett, 2000-ben 17%kal. Az importban hasonló folyamat ment végbe: az ugyanebben az időintervallumban 21%-ról 17%-ra esett vissza. Németország világkereskedelmi részaránya (ugyancsak az EU belső kereskedelme nélkül számolva) 1990-ben az újraegyesítés hatására magasabb volt, mint 1980-ban, ma az exportban az 1980. évivel megegyezik, az importban annál alacsonyabb (5,6%-kal szemben 4,6%). Az Amerikától és a világgazdaságtól való nagyfokú függés ellenére a nyugat-európai gazdaság mai feszültségei, gyengeségei mégis elsősorban belső eredetűek és belső (nem csak szűk értelemben vett gazdaságpolitikai) kezelést kívánnak. Tágabb értelemben – mint utaltunk rá – az európai integráció további fejlődési irányainak bizonytalanságairól van szó, szűkebb értelemben a maastrichti kritériumok erőltetésének, illetve a Növekedési és Stabilitási Egyezménynek a gazdasági növekedést visszafogó hatásairól. A kemény társadalmi és politikai ellenállást kiváltó – részben folyamatban lévő, részben tervezett – „strukturális reformoktól” elvárt jótékony

22

következmények (hatékonyabb állam, versenyképesebb gazdaság) pedig jó estben is csak hosszabb idő után érvényesülhetnek, a prognózisidőszakban még nem fogják kifejteni kedvező hatásukat. Ugyanez vonatkozik a keleti bővülés várt hozadékára és félt terheire: a bővülés a mai EU-tagállamok gazdasági növekedését csak hosszabb távon, az intézményi és strukturális változások sok-sok áttételén keresztül befolyásolhatja; rövid távon a hatás a csatlakozó országok összességének a mai tagállamokhoz képest csekély gazdasági súlya miatt, és mert a de facto kereskedelmi integráció már jó ideje végbement, alig lesz érzékelhető. Az olcsó keleti munkaerő nagyarányú beáramlása pedig – amelynek megakadályozására az EU-országok a csatlakozási egyezményekben foglaltakon túl legújabban további korlátozó intézkedéseket hoztak – aligha (volt) tényleges veszély. Az EU legnagyobb és magyar szempontból legfontosabb gazdaságára: Németországra középtávon viszonylag kedvező világgazdasági környezetet feltételezve is a tartósan mérsékelt növekedés lesz jellemző, Németország az EU-n belül sereghajtó marad. Ebben nagy szerepe a német egyesülés hihetetlenül nagynak bizonyult hatékonyságrontó következményeinek. Ahogy az elmúlt évtizedben, úgy a következő években is az export növekedése fogja alapvetően meghatározni a német konjunktúra alakulását. Az áruk és szolgáltatások exportja, amely 2003-ban alig 1%-kal nőtt, fokozatos dinamizálódást követően 2006-ban már 7%-os növekedési ütemet mutathat. Az import növekedése ugyancsak felgyorsul a tavalyi 2%-ról és az idei kb. 3%-ról felemelkedve 2005-ben megközelítheti, 2006-ban elérheti a 7%-ot. Az általunk elgondolt, viszonylag optimista forgatókönyv feltételezi, hogy a megkezdett reformok folytatódnak, és valamilyen mértékben segítik a fogyasztói, illetve vállalkozói bizalom helyreállítását. Feltételezzük, hogy a költségvetési konszolidáció folytatódik, és ezzel párhuzamosan a konjunkturális fellendülés kompenzálja az adóreform következtében előirányzott adóbevétel-kiesést. Ha sikerül is a munkaerőpiaci reformokat folytatni, a munkanélküliségi helyzet javulására mindaddig nem lehet számítani, ameddig a béreket terhelő járulékok nem csökkennek, és a munkaerő nemzetközi összehasonlításban drága marad. A beruházások és a magánfogyasztás 2003-as visszaesése nem folytatódik, az éves növekedési értékek szerény gyarapodást fognak mutatni. A beruházási konjunktúra erősödésére az exportfellendülés tartóssága esetén lehet csak számítani, a magánfogyasztói kereslet erőteljesebb bővülését jelenlegi ismereteink alapján nem prognosztizálhatjuk.

23

A keleti tartományok növekedése továbbra is elmarad a nyugati tartományokétól, a felzárkózási folyamat újbóli megerősödésére egyelőre semmilyen jel nem utal. Annak ellenére, hogy a keletnémet vállalatok versenyképessége valamelyest javul, nincsen olyan meghatározó húzótevékenység, amely a jelenlegi holtpontról ki tudná mozdítani az öt keleti tartományt. Tekintettel arra, hogy az utóbbiakban a munkanélküliség továbbra is reménytelenül magas, a szövetségi transzferekre a jövőben is szükség lesz.

3. A csatlakozó országok várható gazdasági fejlődése 3.1. Fő irányzatok és problémák A keleti bővülésben érintett 10 ország közül Máltával és Ciprussal nem foglalkozunk. A balti országokban feltehetően az idő folyamán mérséklődő ütemben folytatódik az utóbbi évek gyors – 5-7% körüli – növekedése, amely alacsony inflációval, jelentős fizetésimérleg-hiánnyal és viszonylag magas munkanélküliséggel párosul. Megjegyzendő, hogy az eddigi dinamikus növekedés ellenére két balti országnak a GDPszintje még mindig alacsonyabb, mint a függetlenség elnyerésekor volt. (A harmadiké – Észtországé – csupán az 1989 évi becsült szintnél alacsonyabb, de azt a szintet, amelyen az ország függetlensége megszerzésekor volt, már elérte.) Kelet-Közép-Európában (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia) – a legvalószínűbb, bár nyilván nem az egyetlen lehetséges variánsként – a következő három évben átlagosan évi bő 4% körüli növekedést tartunk elérhetőnek. Ez az ütem – amely úgy alakul ki, hogy eközben az egyes országok eltérő növekedési pályán haladnak – valamivel alacsonyabb a különböző „reálkonvergencia”-forgatókönyvekben olvasható számoknál, és azoknál az elképzeléseknél is, amelyek az EU-hoz való de jure csatlakozás közvetlen és rövid távú következményeként a termelés és a termelékenység mérhető gyorsulásával számolnak. Összhangban van viszont a 2003 végén – 2004 elején ezekben az országokban ténylegesen megfigyelhető gazdaságnövekedési (gazdaságpolitikai) irányzatokkal, valamint a csatlakozó országok külső környezetének várható alakulásával. Ehhez a GDP-növekedési ütemhez a bruttó ipari termelés viszonylag gyors – 6-7% körüli – éves növekedése tartozik. A 2003. évinél átlagosan nehezen becsülhető mértékben, de valamivel magasabb

24

(erősen szóródó, 2005-2006-ban feltehetően már csökkenő) lehet az infláció. Lassan mérséklődne (ugyancsak országonként jelentősen eltérő mértékben) a munkanélküliség. Az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiánya csökkenő irányzatú, de továbbra is viszonylag magas lehet – ennek számszerűsítésével aligha érdemes próbálkozni. A térség egyes országaiban a hároméves időszak során természetesen előfordulhat akár 3%-nál alacsonyabb GDP-növekedés is, ha a fizetési mérleg és/vagy államháztartás konszolidációját célzó programok kedvezőtlen külső körülményekkel társulnak – de nem zárható ki az sem, hogy egy-egy évben akár 5% fölé is kerülnek kedvező körülmények összjátéka folytán. A teljes jogú tagság rövid távon is számottevő, jóllehet számszerűsíthetetlen pozitív hatással fog járni. A belépő országok nemzetközi státuszának megváltozása fokozatosan, s nem egyik napról a másikra változtathatja meg a tág értelemben vett külső megítélésüket. Viszont azonnal konkrétan több (uniós) pénzt, viszonylag rövidtávon (már a prognózisidőszakban) több beáramló működőtőkét hozhat a számukra. Mindenekelőtt a politikai és gazdasági stabilitás növekedése gyakorolhat vonzerőt, és növelheti a (belföldi és külföldi) bizalmat és a befektetői és hitelezői biztonságtudatot, a működő jog- és intézményrendszer könnyebb áttekintését, a nemzetközi ügyintézés egyszerűsítését (nemcsak vámok nem lesznek az Unióban, hanem például vámügyintézés sem az Unión belüli kereskedelemben). Ugyanakkor a gazdasági növekedésnek számos olyan korlátjával is szembe kell nézniük ezeknek az országoknak, amelyek részben az uniós csatlakozásból, részben a nemzetközi gazdaság állapotából, részben belső helyzetükből, fejlődésük sajátosságaiból következnek. Mindenekelőtt: nem tudjuk megítélni, hogy milyen területeken, miféle, mennyire súlyos és mennyire elhúzódó működési zavarok keletkezhetnek május 1-je után. A legnagyobb kétely azt övezi, hogy az új EU-tagországok valóban kidolgozták, előkészítették-e azokat a projekteket, illetve létrehozták-e (létrehozzák-e május 1-jéig) azt az igazgatási szervezetet, amely megfelelően felkészült az uniós pénzek fogadására, hatékony felhasználásának biztosítására. Másfelől: a lakosság, főként a kisvállalkozók elsajátították-e azokat az ismereteket, információkat, készségeket amelyek híján ezeket a pénzeket nem is igényelhetik. Kérdés, hogy ezek a zavarok inkább csak az idei évet fogják-e terhelni, vagy a prognózisidőszak hátralévő éveiben is okoznak nehézségeket. Másfelől, figyelmeztető jel az is, hogy a belépés közeledtével Nyugaton fokozódik a gyanakvás és az aggodalom amiatt, hogy a keleti bővülés magát az integrációt veszélyezteti, s ebből a

25

veszélyből, ha nem is nyíltan bevallva, a két- vagy többsebességű integrációban, bizonyos értelemben a megosztás egy ideig való további fenntartásában vélik megtalálni a kiutat. Jelzi ezt a szabad munkaerőáramlást korlátozó korábbi intézkedések már említett általános szigorítása a tagállamok részéről. Lényegesebb: az integrációhoz való csatlakozás elméletben (is) elsősorban kereskedelemteremtő hatása révén járul hozzá az új belépők gazdaságának növekedéséhez. A kereskedelmi korlátok lebontása már túlnyomórészt megtörtént, a csatlakozó országok teljes külkereskedelmüknek mintegy kétharmadát (az importban valamivel kevesebbet) a 15 mai EU-tagországgal bonyolítják le a kilencvenes évek vége óta. Ez (a világtermelés és –kereskedelem már említett hosszabb távú irányzatait is figyelembe véve) már most is túl erős, és jórészt egyoldalú függőséget mutat a tizenötöktől, ami különösen érződik dekonjunkturális időszakokban, pláne ha azok epicentruma éppen Nyugat-Európában (Németországban) van. Az uniós összevetésben is különösen nagy függőséget a tizenötöktől és Németországtól tovább növelni se nem ajánlatos, se nem lehetséges; ha az EU-15 konjunktúrája javul is, a verseny is erősödni fog a nyugat-európai piacokon. Ugyanakkor az Unión kívül kevés olyan partnerünk van, amellyel reálisan lehetséges volna a dinamikus forgalomnövelés. Valamelyes tartalékok a csatlakozó kelet-közép-európai országok egymás közötti kereskedelmében létezhetnek, ha ennek a kereskedelemnek a multinacionalizálódása (a multinacionális cégek globális termelési, összeszerelési és értékesítési láncolataiba való bekapcsolódása) előrehalad. Az orosz importpiac kicsinysége (az orosz termékimport a világból 2002-ben kisebb volt Lengyelországénál) más tényezőkkel együtt gátat szab az oda irányuló kelet-közép-európai kivitel jelentősebb növelésének. Az Oroszországból származó energiahordozó-import fennmaradása viszont az uniós politikától függ. Dinamikusan növekszik (s kétségtelenül perspektívikus) a Kínával való forgalom, ami KeletKözép-Európában azonban egyelőre csupán Kínából származó importot jelent. Mindez együtt a GDP-növekedés dinamikáját korlátozó tényező olyan országokban, ahol a nem exportorientált gazdaságfejlesztési stratégia zsákutca. Nemcsak a dekonjunktúra, hanem – attól elválaszthatatlanul – az erős euró is növekedéskorlátozó tényező, amennyiben csökkenti a keletközép-európai országok versenyképességét, illetve tőkevonzó képességét azokhoz az országokhoz képest, amelyek a gyengülő dollárhoz kötik valutájukat. Ezzel is összefügghet, hogy 2003-ban az FDI beáramlás az öt most csatlakozó kelet-közép-európai országba csökkent

26

– az általunk ismert becslések szerint az előző évinek az egyharmadára –, miközben a globális működőtőke-áramlás szintje nem változott. Ismeretes, hogy az euró mielőbbi (közeljövőbeli) bevezetését prioritásként kezelve a most az EU-hoz csatlakozó országok egyre szorosabban kapcsolják nemzeti valutájukat az euróhoz, ami a nominális konvergencia erőltetésével jár. Mindettől nem függetlenül valamennyi kelet-közép-európai ország (különböző mértékben, eltérő élességgel) olyan egyensúlyi gondokkal küszködik, amelyek a prognózisidőszakban egyensúly-javító, illetve a további romlást megakadályozó, rövidtávon a gazdasági növekedést (a belföldi felhasználást, főként a háztartási fogyasztást) fékező lépésekre kényszerítik őket. A kilencvenes évek első felének hosszabb-rövidebb – de mindenütt súlyos – visszaesése után a kelet-közép-európai országok gazdaságában dinamikus növekedés vette kezdetét. Az egyes országokban elért 4-5, esetleg 6%-os GDP-növekedést előszeretettel vetítették ki a jövőre – jelentősebb megszakítások, visszaesések eshetőségét jórészt figyelmen kívül hagyva – azokban a számításokban, amelyek a reálkonvergenciára, azaz a jelenlegi EU-tagországok gazdasági fejlettségéhez, életszínvonalához való közeledésre, felzárkózásra vonatkoztak. Ezzel kapcsolatban két dolog lett világos az elmúlt években – legelőször Csehországban, ahol 1997-től kezdve három éven át csökkent a GDP, majd Szlovákiában, Lengyelországban és az utóbbi években Magyarországon is, ahol csak lassult annak növekedése. Az egyik az, hogy a rendszerváltó országokban sincs töretlen növekedés, viszont vannak konjunkturális ciklusok (mint minden rendes piacgazdaságban), amelyekkel számolni kell. A másik: a kilencvenes évek elejének elhúzódó, mély depressziójából, a Kornai-féle transzformációs válságból való kilábalás kezdetén sokkal könnyebb gyors növekedést produkálni, mint a fejlődés későbbi szakaszában. A kilencvenes évek végén – a kétezres évek legelején Kelet-Közép-Európa gazdaságai elérték a rendszerváltáskori szintet a GDP előállítása tekintetében. 2003-ról 2004-re valamennyi országban a növekedés (viszonylag szerény mértékű) gyorsulására számítunk. 3.2. Demográfiai mutatók, gazdasági fejlettség és növekedés Annak érzékeltetéséhez, hogy a tizek milyen szerepet játszhatnak az Európai Unió teljes gazdasági növekedésében, célszerű röviden áttekinteni demográfiai súlyukat, és a jelenlegi népesedési, illetve migrációs folyamatokat. A tíz ország együttes népessége mindössze 74 millió fő, ami kevesebb, mint Németország lakossága. A csatlakozók a

27

25 tagú EU össznépességének 2004-ben is az alig 16%-át adják, ráadásul számottevő népességfogyás jellemzi a kelet-közép-európai országok többségét. A természetes népszaporulat különösen negatív Magyarországon, Észtországban, Lettországban és Litvániában. A csatlakozók összességében pozitív vándorlási egyenlege ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy valószínűleg megalapozatlan a félelem az új tagországok lakosságának a régiekbe történő tömeges áttelepülésétől. A tavalyi év tanúsága szerint csak a három kis balti országból, illetve Lengyelországból van érzékelhető kivándorlás; népességsúlya miatt tehát legfeljebb a lengyel munkaerő mozgása támaszthat(na) enyhe feszültségeket. Szlovénia, Csehország és Magyarország, valamint a két aprócska mediterrán sziget (Ciprus és Málta) vándorlási egyenlege ugyanakkor már évek óta egyértelműen pozitív. A csatlakozó országok egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson, 1998-2002 (EU-15=100) Csatlakozó-10 Ciprus* Málta Szlovénia Csehország Magyarország Szlovákia Lengyelország Észtország Litvánia Lettország 30

40

50

1998

60

70

80

2002

Forrás: Eurostat

Gazdasági szerepüket tekintve még kisebb a csatlakozó országok súlya: 2002-ben – vásárlóerő-paritáson számolt adatok szerint – a tizek együttes nemzeti összterméke a 25 tagú EU GDP-jének alig 9%-át tette ki, ami valamivel elmarad Spanyolország részarányától. Ebből két következtetés adódik: egyrészt gazdasági tehertételként a mostani

28

bővítés aligha lesz nagyobb, mint 1986-ban az ibériai országok felvétele után. Másrészt, az újaknak az EU-átlagnál lényegesen gyorsabb gazdasági növekedése – csekély súlyuk miatt – nem tud majd érdemi dinamizáló hatást kifejteni az Unió egészére. A fejlettségi különbségek a régi és az új tagországok között még mindig roppant nagyok, bár évről évre csökkennek. Ha nagyon optimista módon feltételeznénk, hogy az utolsó öt évben megfigyelt konvergencia nagyjából változatlan ütemben folytatódik, a most csatlakozóknak átlagosan közel 20 évre lenne szükségük a 15 tagú EU legszegényebb tagországai (Görögország és Portugália) relatív fejlettségének eléréséhez. A nyolc kelet-közép-európai és balti ország közötti fejlettségi sorrend nem változott, bár 2003-ban a csoporttagok között egyértelmű konvergencia figyelhető meg: a három fejlettebb ország (Szlovénia, Csehország és Magyarország) szerényebb, 2,5-3% körüli GDPbővülésével szemben Lengyelország, Szlovákia, valamint a három balti köztársaság nemzeti összterméke lényegesen gyorsabban nő. Különösen impozáns Lettország 7%-ot meghaladó, illetve Litvánia közel 9%-os növekedése. 3.3. Külső egyensúly A növekedés motorja valamennyi csatlakozó országban az export. Különösen Észtország, Szlovákia, Magyarország és Csehország gazdasága nyitott, ami azonban erős függést is jelent a világgazdaság konjunkturális ciklikusságától, döntően pedig az Eurózóna importkeresletének alakulásától. Valószínű, hogy a további felzárkózás húzóereje középtávon is a feldolgozóipar, azon belül pedig elsősorban a járműgyártás, illetve a villamosgép- és műszergyártás marad, a németországi piacra történő túlzott ráutaltságot azonban a nyolcaknak részben más piacokkal kell helyettesíteniük. A külkereskedelmi reorientáció terepe lehet egyrészt az EU dinamikusan fejlődő északi régiója, másrészt a csatlakozók egymás közötti kereskedelmének bővülése. A csatlakozó országok számára tehát a külgazdasági teljesítmény a növekedés meghatározó tényezője, hajtóereje. Másrészt a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg egyenlegének alakulása a növekedés és a gazdasági felzárkózás egyensúlyi korlátja is. Ez még a legnagyobb belső piaccal rendelkező és legkevésbé nyitott Lengyelországra nézve is igaz, de fokozottan érvényes a kisebb, felzárkózásukat az importból származó csúcstechnológiai beruházásokra építő kisebb országokra, így például Magyarországra vagy

29

Csehországra, főként pedig az információs társadalom fejlesztésében élenjáró Észtországra. Fontos tanulság – amelyre a 2003-as év folyamatai újólag ráirányították a figyelmet –, hogy ezekben az országokban a belső keresletre alapozott élénkítés a fogyasztási célú import megugrása miatt könnyen a külső egyensúly drámai romlását okozhatja, különösen élénkülő vállalati beruházások mellett. A csatlakozó országok ugyanis nemcsak a nyugati eredetű technológiából, hanem a döntően orosz forrásokból származó energiából is állandó behozatalra szorulnak, vagyis esetükben a külkereskedelmi deficit bizonyos mértéke nem átmeneti, hanem tartós, strukturális jellegű. Nem véletlen tehát, hogy az áruimport mennyisége valamennyi csatlakozó ország esetében meghaladja az exportét. Mi több, Szlovénia kivételével a csatlakozók mindegyike a folyó fizetési mérleg jelentős hiányával küzd, azaz a szolgáltatások többlete sem kompenzálja az árukereskedelmi deficitet. Mindebből két következtetés adódik a csatlakozó országok gazdaságpolitikai mozgásterét illetően. Az egyik a költségvetési politikával kapcsolatos: mindaddig, amíg a technológia-áramlás jelenlegi iránya meg nem változik (ahogy erre a kilencvenes években Írországban sor került), a külső egyensúlyhiány fenntarthatósága érdekében a fiskális politika még átmenetileg sem lehet túlságosan expanzív. A másik következtetés a működőtőke-áramlásra vonatkozik: a folyó fizetési mérleg strukturálisan kódolt hiányának finanszírozására a működőtőkevonzás, a befektetésbarát környezet fenntartása elengedhetetlen. Különösen érvényes a gazdaságpolitikai mozgástér e kettős behatároltsága akkor, ha egy ország államadóssága a GDP-hez viszonyítva magas (a csatlakozók közül ez Magyarországról mondható el, jóllehet az EU tagországaival való összehasonlításban az adósságállomány nem különösen nagy), illetve ha a működőtőkekiáramlás is megélénkül – ahogyan az a szlovén, az észt, a magyar és a cseh vállalatok esetében 2003-ban megfigyelhető volt. A csatlakozó országok számára tehát a működőtőke-áramlás pozitív egyenlegének fenntartása és az államháztartás hiányának csökkentése elsősorban önérdek.

30

3.4. Maastrichti kritériumok, GMU-csatlakozási esélyek A májusi EU-belépéssel az új tagországok egyszersmind vállalták, hogy a "lehető leghamarabb" csatlakoznak az Eurózónához, vagyis teljesítik a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) tagságának feltételéül szabott ún. maastrichti kritériumokat. Ezeknek az országoknak tehát – ellentétben az Eurózónából kimaradó, de EU-tag Egyesült Királysággal, Dániával és Svédországgal – nincs hosszú távú kimaradási opciójuk. A gazdaságpolitikai választás a nyolcak számára így arra szűkül, hogy mikor és milyen ütemezéssel érik el az inflációra, az államháztartás hiányára, a bruttó államadósságra, az árfolyam-stabilitásra és a kamatszintre megszabott referenciaértékeket. Igaz, az Európai Unió keleti bővítésének eddigi története azt sugallja, hogy az euró itteni bevezetésének módja és időpontja a csatlakozó országok konvergenciateljesítményén kívül elsősorban politikai döntés kérdése lehet. E tekintetben a keleti bővítés körülményei egyelőre nem feltétlenül optimizmust sugároznak. A fő maastrichti kritériumok teljesülésének állása, 2003 Infláció Szlovénia Magyarország Csehország Szlovákia Lengyelország Észtország Lettország Litvánia Referenciaérték

3,6** 6,6* 2,3* 8,3* 1,7* 0,4** 3,9* -1,3* 2,6*

Államháztartási hiány Bruttó államadósság a GDP %-ában a GDP %-ában -2,2 27,4 -5,9 59,0 -6,6 30,7 -5,1 45,1 -4,6 45,1 0,0 5,4 -2,7 16,7 -2,6 23,3 -3,0 60,0

* 2004. január, ** 2004. február Forrás: European Economy, Kopint-Datorg adatbázis, nemzeti statisztikai hivatalok

Ebben az írásban csak a három kitüntetett mutatót (infláció, államháztartási hiány és államadósság) vizsgáljuk; a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ezek teljesülése automatikusan maga után vonja az árfolyam-stabilitás és a kamatkonvergenciára vonatkozó kritérium teljesülését is. A bruttó államadósságra vonatkozó – a GDP legfeljebb 60%-ában maximált – referenciaértéknek 2003 végén valamennyi csatlakozó megfelelt, és csak Magyarország állt közel a határhoz (ezt a határt azonban számos mai EU-tagország túllépi). Az infláció és az államháztartási hiány szerint ugyanakkor erősen szóródik a mezőny.

31

A 2004 eleji helyzetkép szerint a konvergencia-kritériumok alakulását tekintve a nyolc kelet-közép-európai ország közül négyben – Észtországban, Lettországban, Litvániában és Szlovéniában – könnyen lehetséges volna gyors, 2007 körüli GMU-csatlakozás, hacsak nem következik be radikális gazdaságpolitikai irányváltás. A négy visegrádi országnak ugyanakkor komoly gondot jelenthet az államháztartási hiányra vonatkozó előírás teljesítése. Csehországban a gazdaságpolitikai döntéshozók jelenleg is 2010-es GMU-csatlakozással számolnak, és az utóbbi hónapokban a lengyel, illetve a magyar álláspont is hasonló cél irányába mutat. A magyarországi kettős problémával szemben – egyidejűleg csökkenteni az államháztartás hiányát és az inflációt – Csehországban és Lengyelországban "csak" az államháztartási deficit leszorításával kell megküzdeni. (Valamint a makrogazdasági és szociális fejlődés megannyi problémájával a mezőgazdaságtól a munkanélküliségig és egyéb szociális gondokig, amelyek könnyen társadalmi és gazdasági problémává transzformálódnak). Mivel az euró bevezetésének jelenlegi legjelentősebb akadálya az államháztartási hiány mértéke, Csehország – a kormány és a jegybank egyetértése mellett – csak akkor kíván az ERM-II rendszerbe belépni, ha a maastrichti kritériumok teljesülnek. Bár első ránézésre – magas inflációja miatt – Szlovákia áll a legtávolabb a kritériumok teljesítésétől, mégis figyelembe kell venni, hogy tavaly és az idei évben az elképzelések szerint jórészt túljutnak a hatósági árkiigazítás okozta felpörgő inflációs perióduson, és 2005-ben az áremelkedések ugrásszerű mérséklődésével számolnak. A dezinflációs folyamatot támogathatja a korona további erősödése, amit részben a tőkebeáramlás, részben a többi visegrádi ország valutájához képest fennálló alulértékeltség táplál. Ha a kedvező makrogazdasági folyamatok folytatódnak, mindenekelőtt a régió átlagánál lényegesen gyorsabb marad a növekedés, akkor látványosan csökkenhet az államháztartás hiánya is. Egyelőre azonban nem világosak a közelmúltbeli gazdaságpolitikai intézkedések (az egységes egy kulcsos adó bevezetése) hatásai, s különösen nem azok társadalmi-politikai következményei egy olyan országban, ahol az amúgy is ingatag kormány nem veszi észre, hogy a társadalom egy része nyomorúságos körülmények között él, amiért a szociálpolitikai megszorítások miatt szegénylázadások törhetnek ki.

32

3.5. Növekedés és integráció Európában A 2004. május 1-jén megvalósuló keleti bővítés nagy lépés Európa, demokratikus alapokon történő egyesítése felé. A 25 tagúvá váló Európai Unió a világ legnagyobb, 450 millió lakost számláló integrált egységes belső piacát alkotja majd. Az egyelőre 12 országban érvényes egységes közös valuta feltehetőleg fokozatosan bevezethetővé válik a többi tagállamban is. A Gazdasági és Pénzügyi Unióban testet öltött nagyfokú gazdasági összefonódás és az integráció további elmélyítésére való törekvés mindinkább a politikai egységesülés felé tereli az Uniót. De sem a mai gazdasági, sem a politikai (integráció-politikai) helyzet nem ad alapot egyértelmű optimizmusra. Az EU-országok gazdasága lassan növekszik, versenyképessége nem javul, a tagállamok egymás közötti kereskedelme is elveszítette korábbi dinamizmusát. Több működőtőke áramlik az EU-ból más régiókba, mint amennyit az Unió gazdasága befelé vonz. Nagy a lemaradás a nemzetközi élbolytól az infokommunikáció terén és számos más vonatkozásban. Irreális arra számítani, hogy sikerül valóra váltani az ún. lisszaboni stratégiában 2000-ben kitűzött ambiciózus célokat: azt ti, hogy 2010-re az EU a világ legversenyképesebb, tudás alapú gazdaságává váljék. Kérdéses, hogy a transz-európai közlekedési hálózatok fejlesztésének felgyorsítását, s ennek révén a gazdaság megélénkülését célzó újsütetű stratégiától valóban várható-e a beruházások felfutása és számottevő számban új munkahelyek létesítése. A prognózisok egyelőre nem számolnak ezzel. A bővítés hatására az EU népessége csaknem 20%-kal növekszik, de a huszonötök összesített GDP-je vásárlóerő-paritáson mindössze 7-8%kal, árfolyamon számolva 4-5%-kal lesz nagyobb a tizenötökénél. A nagyobb Unióban az egy főre jutó GDP ennek megfelelően jóval alacsonyabb lesz, mint a mai EU-ban. Az újonnan csatlakozó országok egy főre jutó bruttó nemzeti terméke ugyanis – országonként jelentős szóródást mutatva – összességében kevesebb, mint fele a jelenlegi EUátlagnak. Az Unión belüli regionális fejlettségbeli eltérések jelentősen nőnek, különösen akkor, ha 2007-ben valóban sor kerül Bulgária és Románia befogadására is. Noha a kohézióra, a gazdasági fejlettségi szintkülönbségek mérséklésére irányuló törekvés, minden jel szerint, az integrációs alapelvek egyike marad a jövőben is, a közös költségvetésben erre a célra előirányzott források minden bizonnyal kevésnek bizonyulnak majd az új tagállamok gyors felzárkóztatásához. A hosszasnak ígérkező gazdasági-társadalmi kiegyenlítődési folyamat

33

önmagában is tartós – országokon belüli és országok közötti – feszültségek forrása lehet a kibővített Unióban. Az EU-nak eddig nem vagy csak részben sikerült keresztülvinnie a korábban a bővítés feltételeként megfogalmazott intézményi reformokat. Az integráció elmélyítése halasztást szenved. Feltehetőleg csak az új tagállamok csatlakozását követően kerülhet sor a politikai és az intézményi struktúra számottevő megváltoztatására. Nem került közelebb az Unió az integráció jövőjének tisztázásához sem. A Konvent által kidolgozott alkotmánytervezet hatályba léptetése jelentős haladás lenne. Az alkotmány elfogadása jelezhetné, milyen irányban halad majd az integráció. A tagállamok többsége azonban ellenáll, egyes tagállamok és tagjelöltek álláspontja megmerevedett. Ezért a tervezetet eddig nem sikerült elfogadtatni. A mindenki számára elfogadható kompromisszum kialakításában való további késlekedés az alkotmány, azon belül az intézményi reformok – főként a döntéshozatalban alkalmazandó minősített többségi szavazás értelmezése, valamint a Bizottság létszáma – kérdéskörében súlyos negatív következményekkel járhat. Megbénulhat a már eddig is akadozó döntéshozatali rendszer – éppen akkor, amikor a keleti bővítést követően annak hatékony működésére nagyobb szüksége lenne, mint valaha. Folytatódhat a lakosság bizalomvesztése a régi és az új tagállamokban, amit amúgy is táplál – egyebek mellett – az integráció jövőjének tisztázatlansága. Még nagyobb akadályok gördülhetnének az EU világgazdasági és -politikai ambícióinak érvényesülése elé. Az alkotmánytervezet esetleges ismételt elutasítása tovább növelné a két- vagy többsebességű integráció kialakulásának reális veszélyét. Ismeretes: egyes tagországok részéről – az alkotmánytól függetlenül is – határozott törekvés mutatkozik arra, hogy egymás között ún. ”megerősített együttműködést” kialakítva, létrehozzák az integráció „kemény magját”, a többi tagállamnál gyorsabban haladó, magasabb szinten összefonódó külön csoportosulásukat. E törekvést tovább táplálja az új tagországok megjelenése, amelyek egymástól és az EU-átlagtól is eltérő, alacsonyabb gazdasági-társadalmi fejlettségi és integrációs felkészültségi szinten állnak. A jelenlegi struktúrába történő beilleszkedésük is súlyos gondokkal és feszültségekkel jár. Több mostani tagállam ezért úgy tartja, hogy az új tagországok (legalábbis többségük), továbbá néhányan a jelenlegi tagállamok közül is nem érettek még az integráció további – elsősorban politikai és védelmi – elmélyítésére, sőt egyáltalán ellene van az integráció ebben az irányban való mélyítésének.

34

Az Unión belül kialakítandó újfajta csoportosulást leginkább az EU vezető tagállamai, Németország, Franciaország és újabban – más megfontolásból - Nagy-Britannia szorgalmazzák. A három nagy ország ilyen irányú nyílt vagy burkolt törekvése tovább élezi a kisebb és a nagy tagállamok között kialakult és különösen az alkotmányozás során nyíltan felszínre került ellentéteket. Mi több: esetleg megbonthatná az integrációs folyamat, illetve az integrációs intézményrendszer eddig többé-kevésbé megőrzött egységét. Az utóbbi hónapok integrációs fejleményei más vonatkozásban is jelzik a nemzeti érdekellentétek kiéleződésének, a folyamat esetleges megtörésének lehetőségét. Mintha a korábbiaknál nagyobb hangsúly helyeződne a vélt vagy valós nemzeti érdekek érvényesítésére a közösségi integrációs érdekekkel szemben. Mind a mostani, mind a most belépő tagországok, úgy tűnik, napjainkban kevésbé tartják magától értetődőnek, hogy bizonyos nemzeti jogosítványok, a szuverenitás bizonyos elemei az integráció mélyülésével egyre inkább átruházódnak a közös integrációs intézményekre, a nemzeti szabályozásokat pedig – közvetve vagy közvetlenül – mind több területen közösségi szabályozók, közös politikák váltják fel. Mindezért az előttünk álló három éves periódusban (2004-2006 között) az integráció kínálta előnyök mellett számolnunk kell azzal is, hogy az EU középtávon nem lesz képes teljes mértékben élni a kibővítés kínálta növekedési, versenyképességi, politikai lehetőségekkel. Valamiféle törés is bekövetkezhet az integrációs folyamatban. De az Unió gazdasága pillanatnyilag a megélénkülés halvány jeleit mutatja. Egy kibontakozó gazdasági fellendülési szakasz a mostaninál sokkal kedvezőbb környezetet teremthet az integráció továbbviteléhez, a tagországok nemzeti érdekeinek egyeztetéséhez, a kompromisszumok kereséséhez – a csatlakozó országok gazdaságának fejlődéséhez is.

35

II. AZ EU-CSATLAKOZÁS HATÁSA A GAZDASÁGRA 1. Általános hatások Magyarország EU tagsága új korszakot nyit a magyar gazdaság fejlődésében. A magyar gazdaság a világ második legnagyobb gazdasági térségének szerves részévé válik. A hazai piac önálló léte megszűnik, a gazdaságnak az európai és ezáltal a világgazdasághoz történő integrációja felgyorsul és beteljesedik. Az áruk és a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő (átmeneti korlátozások után), a szellemi ismeretek, termékek és technológiák az európai térségben kölcsönösen szabadon áramolhatnak. Az említett folyamatok már a tagság elnyerése előtt megindultak és előrehaladtak. A belépés időpontja még nem jelent azonnali beteljesülést, de a taggá válás erős impulzust, jogi és morális késztetést jelent ahhoz, hogy az említett folyamatok minél hamarabb kiteljesedjenek. A 2006-ig terjedő időszakban ezen az úton jelentős előrehaladás történhet. Az EU-csatlakozás egyre inkább élénkítőleg befolyásolhatja a gazdasági növekedést. A gazdasági folyamatokat az EU belépés főleg közvetetten, a várakozások és a megítélés javulásán, a stabilitás erősítésén keresztül befolyásolja. Az államháztartás deficitje ugyan önmagában romlik a közösségi pénzügyi források igénybe vételéhez kapcsolódó társfinanszírozás biztosítása és a vámbevételek egy részének elmaradása miatt, de ezt a gyorsabb gazdasági növekedésből adódó forrásnövekedés jórészt ellensúlyozza, a közös költségvetésbe történő befizetést pedig az onnan származó (illetve a mezőgazdaságban a magyar költségvetést tehermentesítő) támogatás kiegyenlíti (bőven fedezi). A külkereskedelmi mérleg a beruházások importigénye miatt ugyan romlik, de az EU-támogatások, a turizmus javuló egyenlege és a bővülő tőkeimport a fizetési mérlegben, illetve finanszírozásában ezt ellentételezi. Az EU-csatlakozás serkentőleg hat az ipar fejlődésére, még ha e szférát érintően a különböző korlátok nagyrészt már korábban megszűntek. Az EU-országok nemcsak nagy-, hanem középvállalatai számára is érdemes lesz partneri, kölcsönös beszállítói, kutatás-fejlesztési, piaci és tulajdoni kapcsolatokat kiépíteni a magyar vállalatokkal, ami elősegítheti a magyar export növekedését és a magyar piaci verseny erősödését.

36

Az EU-csatlakozás egyik fő nyertese a növekvő beruházási kereslet előnyeit élvező építő- és építőanyagipar. Az EU-csatlakozás után a magyar agrárgazdaság támogatási rendszere megváltozik, a piacbővülés és beruházás-növekedés, a világ élelmiszeriparának koncentrációs folyamatába való bekapcsolódás révén az eddiginél gyorsabban fejődhet. Az EU-csatlakozás kezdetben nem eredményez sokkal több támogatást a magyar mezőgazdaság számára, ennek eloszlása azonban koncentráltabb és hatékonyabb lesz. Ugyanakkor a kisgazdaságok jelentős része életképtelenné válik. Az EU csatlakozás hatására a szolgáltatások területén is fellendülés várható. Felgyorsul a hazai szállítási (vasúti valamint közúti) és az informatikai és távközlési infrastruktúra modernizálódása. Élénkül az ingatlanpiac. A nemzetközi környezetvédelmi normáknak való megfelelés elengedhetetlen a társadalmi jólét európai szintjének eléréséhez. Környezetvédelmi célokra EU-források pályázhatók meg. Az 1991-ben aláírt Európai Megállapodás (Társulási Szerződés) rendelkezései értelmében a Magyarország és az EU közötti iparcikkkereskedelemben és az agrárkereskedelem túlnyomó hányadában eltörölték a vámokat. A csatlakozás után minden vám megszűnik, az EU belső határszakaszán (Ausztria, Szlovákia és Szlovénia) eltörlik a vámellenőrzést és a vámeljárást, ami megkönnyíti és meggyorsítja a külkereskedelem lebonyolítását az EU tagjaival. Ez a határ mellett élők számára új üzleti és vásárlási lehetőségeket nyit. A gyorsuló technikai-technológiai fejlődés hatására növekszik a termelékenység. Ezzel párhuzamosan a hazai bérek fokozatosan közelítenek az EU-tagországok bérszintjéhez. Az EU-csatlakozás közvetlenül nem érinti a nyugdíjakat (azokat a hazai törvények és döntések szabályozzák), de távlatilag a bérek kedvezőbb alakulása a nyugdíjakra is pozitívan hat. A csatlakozás hatására a foglalkoztatás csökken a mezőgazdaságban, stagnál az iparban, a szolgáltató szektorban viszont nő. Összességében a foglalkoztatottak száma kissé emelkedik. Az EU-ba való belépés eltérő mértékben érinti az egyes foglalkoztatotti csoportokat. Az exportorientált, magas hozzáadott értéket produkáló ágazatokban nő a kereslet az iskolázott, képzett munkaerő iránt. Az alacsony hozzáadott értéket termelő export-ágazatokban viszont a jelenlegi foglalkoztatás is veszélybe kerülhet a növekvő bérköltségek

37

miatt. Egyes, a feltételek változásához nehezen alkalmazkodó kis- és középvállalkozásokban a foglalkoztatottak nehezebb helyzetbe kerülhetnek, mert itt élénkül a verseny, s ezek a cégek általában alultőkésítettek és kevésbé versenyképesek. A csatlakozás azonban újabb piacokat is megnyit, javítja a rugalmas, fejlődőképes vállalkozások lehetőségeit. A képzett munkaerő iránti kereslet növekedése általában a fiatal generáció helyzetét javítja az idősebbekhez képest. A strukturális alapok támogatásaiból a romák és a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű más csoportok is részesülni fognak, ami csökkentheti az esélyegyenlőtlenségeket és a társadalmi kirekesztés mértékét. Az EU-csatlakozás évében a magyar infláció ugyan emelkedik, ez azonban döntően korábbi belső okok következménye. A hazai árak magasabb EU-árakhoz való közeledése egyes területeken ugyan érezhető lesz, a Maastrichti Szerződés inflációs kritériumának érvényesítése azonban korlátozza az árszínvonal növekedését. Hasonlóképpen antiinflációs hatású a forint reálfelértékelődése. Az EU egységes belső piacán érvényesülő erős verseny is korlátokat szab az áremelkedésnek. A csatlakozás tehát összességében antiinflációs hatású. Nem várható a régiók közötti jövedelmi különbségek további éleződése, hosszabb távon inkább a közeledés lesz a jellemző. A növekedés és a bérfelzárkóztatás körülményei között az abszolút szegénység csökkenése valószínű. Reálisnak tűnik, hogy az uniós szegénységi küszöb alapján mért magyarországi szegénységi ráta néhány év alatt jelentősen mérséklődjön. A csatlakozás nyomán a középosztályok erősödése várható. A vállalkozói szférában dolgozó fehérgallérosok, a köztisztviselők és a közalkalmazottak helyzete és perspektívája javul. Ezzel erősödik a társadalmi csoportok közötti kohézió. Az EU-tagság elősegíti az országban az államháztartási, az adózási és az állampolgári „fegyelem”, az üzleti tisztesség erősödését, a jogszabályok következetesebb betartását, a jogkövető magatartást mind az állam, mind a szervezetek és a polgárok részéről. Arra is számítani lehet, hogy javul és „civilizáltabbá” válik a politikai légkör, egyre inkább valósággá válik nemcsak a jog-, hanem az esélyegyenlőség is, nő a lakosság kulturáltsága és képzettségi színvonala, meghatározóvá válnak a humanizmus értékei. 2006-ig e vonatkozásokban is előreléphetünk.

38

2. Támogatások A csatlakozási szerződés hatályba lépésével Magyarország számára elérhetővé válik a közösségi forrástranszfer. Ezen belül megkülönböztetendő egymástól a kötelezettségvállalási és a kifizetési előirányzat. A kötelezettségvállalási előirányzat az adott évben vállalt, jogi erővel bíró kiadási előirányzatokat tartalmazza. A kifizetési előirányzat a korábbi évek és az adott év kötelezettségvállalásaiból eredő tényleges kifizetésekre vonatkozik. A kifizetési előirányzat jelenik meg Magyarország központi költségvetésében. Ennek tételei a következők: a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásai, a vidékfejlesztési támogatás, az előcsatlakozási támogatások, az áthúzódó kifizetések, a schengeni felkészülést segítő pénzek és 2004-ben a forrástranszfer egyenlegének javítását szolgáló egy összegű visszatérítés. Ezeknek a forrásoknak a lehívására is meg kell teremteni a koncepcionális és az intézményi feltételeket, beérkezésük nem automatikus, de igen valószínű. Itt is lehet lemorzsolódás, például a SAPARD-források fogadásához szükséges feltételek megteremtésében meglévő csúszás miatt. A kötelezettségvállalási és a kifizetési előirányzat közötti különbség (agrárpiaci támogatások, közvetlen agrártámogatások, belső politikák – Brüsszelből irányított pályázatok – címén nyújtott támogatások) nem jelenik meg a központi költségvetésben. Ez utóbbi összegek beérkezése a finanszírozás sajátosságai (utófinanszírozás) miatt később történik. A kifizetéseket itt is feltételekhez kötik, tehát a források beérkezése nem automatikus. Feltételezzük, hogy az összes kötelezettségvállalási előirányzat 70%-át le fogjuk tudni hívni. Ez nemzetközi összehasonlításban magas arány. Az Európai Közösség 5,1 milliárd euró összegben vállalt kötelezettséget a Magyarországnak nyújtandó támogatásra 2004 és 2006 között. Az EU kifizetési előirányzata ennél kisebb, 3,6 milliárd euró. A közösségi költségvetésbe Magyarországnak 2004-ben összesen 553 millió, 2005-ben 845 millió, míg 2006-ban 865 millió eurót, három év alatt mintegy 2,3 milliárd eurót kell hozzájárulásként befizetnie. A nettó EU-támogatás így 2004-2006-ban összesen 1,3 milliárd euró. Ez azonos a 2002 őszén az EU által jóváhagyottal, de jóval kevesebb a ’90-es évek végén reméltnél, vagy bármely korábbi bővítés fajlagos mutatójánál. Élesen fogalmazva: a szovjet tankok (udvariasabban a szovjet modell) fenyegetésének megszűnése megszüntette az EU bőkezűségét is. Durván fogalmazva: a 10 csatlakozó ország elképesztően alacsony nettó támogatása nem más, mint ezen országok hozzájárulása a német egyesítés költségeihez.

39

A kapott támogatásokon belül külön célszerű kitérni a fejlesztési célú forrásokra. Az EU 2004 és 2006 között összesen 2,8 milliárd euró közösségi támogatásra vállalt kötelezettséget a Strukturális és a Kohéziós Alapból. Ezek a források beruházásra használhatók, s a 2004 és 2006 között várható magyar GDP évi átlagban kb. 1,2%-át (az összes beruházás 4,5-5%-át) adják. Ezekhez a kötelezettségvállalásokhoz jelentős hazai források is kapcsolódnak majd, így a közösségi támogatások 1500-1600 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósításában játszanak szerepet. A fejlesztési támogatások esetében a közbeszerzési eljárás sajátosságaiból adódóan számolni kell az EU régi és új tagjai gazdasági szereplőinek a versenyével. A Pénzügyminisztérium számításai szerint 2004-ben Magyarországnak 155 milliárd forint hozzájárulást kell befizetnie a közösségi költségvetésbe (ez 255 forint/euró árfolyamon 607 millió euró), amivel szemben 315 milliárd forint (1,24 milliárd euró) közösségi transzfer áll. Ebből 209 milliárd forint (820 millió euró megjelenik a központi költségvetésben, a fennmaradó 106 milliárd forint (416 millió euró) nem. (A 2004. előirányzatok forint alapon készültek, az euróra történő konverziót egy feltételezett árfolyamon hajtottuk végre, ezért különböznek az Európai Bizottság költségvetési számaitól.)

3. Üzleti várakozások az EU-csatlakozás piaci hatásaival kapcsolatban A GKI Rt. a magyar gazdálkodó szféra EU-csatlakozással kapcsolatos várakozásainak és kilátásainak feltérképezése céljából kérdőíves felmérést végzett. A továbbiakban e megkérdezés legfontosabb eredményeit foglaljuk össze. A felmérés során 12000 - húsz főnél több munkavállalót foglalkoztató - jogi személyiségű vállalkozást kerestünk meg. A kitűzött határidőre 1788 értékelhető választ kaptunk. A válaszadási arány tehát meghaladta a 14%-ot. A válaszadó vállalkozások foglalkoztatják a versenyszférában dolgozók 19%-át. E reprezentációs arány kiemelkedően magas a vállalati felmérések hazai gyakorlatában. A minta összességében alkalmas keretet nyújt a vizsgálandó folyamatok elemzéséhez, belső szerkezete ugyanis nem tér el lényegesen az alapsokaságétól (azaz a versenyszféráétól). A felmérés során nem vizsgáltuk a következő szektorokat: pénzügyi szolgáltatások, kötelező társadalombiztosítás, egészségügyi és szociális ellátás.

40

Véleménye szerint hazánk EU csatlakozása 2006-ig hogyan hat 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% a magyar gazdaság egészének fejlődésére?

az Önök szakágazatának fejlődésére?

az Önök cégének fejlődésére?

nagyon kedvezően

kissé kedvezően

nem lesz érdemi hatás

kissé kedvezőtlenül

nagyon kedvezőtlenül

Forrás: GKI Rt. felmérése

A válaszadó cégek fele úgy gondolja, hogy hazánk csatlakozása az EUhoz kisebb vagy nagyobb mértékben javítja a magyar nemzetgazdaság középtávú fejlődési lehetőségeit. A cégvezetők mintegy harmada szerint viszont a csatlakozás hátrányai nagyobb súllyal esnek latba, mint a potenciális előnyök. Az integráció makrogazdasági hatásainak megítélésében tehát elég erős a polarizáció, de az optimista cégvezetők vannak többségben. A csatlakozásnak a magyar gazdaság egészére kifejlett hatását illetően az átlagosnál jóval derűlátóbbak a 250 fő felett foglalkoztató nagyvállalatok, a külföldi többségi tulajdonban lévő, a szállítás, távközlés területén, illetve a Központi-régióban működő cégek.

A válaszadó cégek az EU csatlakozásnak a saját szektorukra kifejtett várható hatását illetően már összességében kevésbé derűlátóak, mint a magyar gazdaság egészét illetően. A borúlátók aránya ugyanis valamivel magasabb, mint a derűlátóké: a gazdálkodó szervezetek egyharmada inkább kedvező, 37%-a inkább kedvezőtlen hatásokra számít. A saját szektorukra várhatóan kifejtett hatások tekintetében pozitív irányban a külföldi többségű és a központi régióban tevékenykedő cégek emelhetők ki, negatív irányban a belföldi magáncégek, a mezőgazdaság,

41

a szállítás, távközlés, valamint az alföldi, a közép- és a nyugat-dunántúli régiók területén működő gazdálkodó szervezetek. A nemzetgazdaság egészére és a saját szektorukra várhatóan kifejtett integrációs hatás megítélése között elég szoros az összefüggés. A megfelelő korrelációs együttható értéke 0,62, ami a közepesnél kissé erősebb statisztikai kapcsolatot jelez.

Az európai integrációnak a cégek saját üzletmenetére illetve szektoruk egészére kifejtett hatások megítélésében nincs jelentős különbség: az előbbi esetében a pesszimisták vannak enyhe többségben (36%) az optimistákkal szemben (31%). A két kérdésre adott válaszok együttmozgását mérő statisztikai mutató, a korrelációs együttható értéke 0,80, ami igen szoros kapcsolatot jelez. Azon cégek között, amelyek a szakágazatuk esetében pozitív hatásokat várnak mindössze 5% azok aránya, akik saját cégük esetében negatív hatásokra számítanak. S mindez fordítva is igaz: tehát azon cégek közül, amelyek szektoruk egészére nézve kedvezőtlen hatásokra számítanak, 5% azok aránya, amelyek saját cégük esetében kedvező hatásra számítanak. A felmérés válaszadóinak döntő többsége úgy gondolja, az EU csatlakozás hatásait illetően szakágazatának egészével együtt sír vagy nevet. Az integráció várható következményeit tehát igen erősnek érzik a cégek, amely elől – szerintük – akár jobb felkészüléssel és hatékonyabb gazdálkodással is csak nagyon nehezen lehet „kitérni”. A saját vállalkozás fejlődésére várható integrációs hatást az átlagosnál jóval derűlátóbban ítéltek meg a külföldi többségi tulajdonban lévő, az építőipari, az üzleti szolgáltató illetve a központi-régióban működő cégek, viszont az átlagosnál sokkal pesszimistábban a mezőgazdasági termelők, valamint az alföldi, a közép- és nyugat-dunántúli vállalkozások. A csak hazai piacon megjelenő vállalkozások között a derűlátók és borúlátók arányai 26 és 42%, míg a jelentős exportőrök körében 44 és 28%. Az integrációra történő vállalati felkészülés színvonala – a vállalati válaszok alapján – jelentősen befolyásolja a csatlakozás várható hatását. A saját bevallásuk szerint gyengén felkészült cégek mindössze 11%-a vár kedvező hatást saját üzletmenetére, míg 62%-uk kedvezőtlen hatástól tart. Ugyanez a két arány a jól felkészült cégek esetében 38 és 27%. A jó felkészülés tehát nem „csodaszer” az integráció teremtette helyzethez történő alkalmazkodásban, de nagyban javítja az alkalmazkodás esélyeit.

42

A következő táblázat azt foglalja össze, hogy gazdaságunk mely területein számítanak a felmérésben részt vevő cégek a legnagyobb mértékű kedvező és kedvezőtlen, integrációval összefüggő hatásokra saját cégük várható fejlődését illetően 2006-ig, azaz mely ágazatok hazánk EU csatlakozásának legnagyobb potenciális nyertesei és melyek a vesztesei. Az uniós csatlakozás potenciális nyertesei és vesztesei a vállalati vélemények alapján (egyenleg-mutatók*) „Nyertes” ágazatok Távközlés Bányászat Ingatlanügyletek Szálláshely-szolgáltatás Gépjármű- és üzemanyagkereskedelem Gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatások Gépipar

Egyenleg 40 20 13 10 9

„Vesztes ágazatok” Állattenyésztés Szállítást kiegészítő tevékenység Textil és ruházati ipar Élelmiszeripar Vegyes gazdálkodás

Egyenleg -40 -30 -29 -20 -20

Fa-, papír-, nyomda- és -17 bútoripari termékek gyártása 1 Közúti teherszállítás -14 Erdőgazdálkodás -14 */ Az egyenleg-mutató az adott kérdésre pozitív és negatív választ adók (súlyozott) különbsége, értéke –100 és +100 között változhat. Forrás: GKI Rt. felmérése 6

A felmérésben részt vevő cégvezetők várakozási szerint hazánk EU csatlakozásának következményeként jelentősen nőnek a környezetvédelmi, az adminisztrációs, valamint a munka- és egészségvédelmi terhek. Az első tényező esetében a válaszadók négyötöde, a másik két esetben kétharmaduk tart e terhek növekedésétől, míg ezek csökkenésére egytizedüknél is kevesebb számít. Ezek a vélekedések meglehetősen általánosak a gazdálkodó szférában, számottevő különbségek e tekintetben nem alakultak ki a vizsgált csoportok között. Az iparjogvédelmi terhek növekedését, illetve a szabványok változásából adódó többlet erőfeszítések szükségességét a válaszadók mintegy fele említette, mint a csatlakozás után kedvezőtlenebbé váló jelenséget. A munkaerő kínálatában a cégek egyharmada kedvezőtlen, s közel egyötödük kedvező irányú változásra számít. A válaszadók döntő többsége tehát nem valószínűsít számottevő mértékű munkaerőelvándorlást. Az EU csatlakozás utáni helyzetre magukat felkészültnek érző gazdálkodó szervezetek között a munkaerő kínálatának növekedésére és csökkenésére számítók aránya lényegében megegyezik. Az átlagosnál kissé pesszimistábbak az iparvállalatok, viszont az átlagosnál derűlátóbbak a külföldi tulajdonosi hátterű vállalkozások.

43

Egyértelmű többségben vannak azok a cégek (ezek a válaszadók több mint felét teszik ki), amelyek 2006-ig a bérköltségek jelentős növekedésével számolnak, míg e költségfajta csökkenésére csak a vállalatok egytizede számít. A csatlakozás utáni helyzetre történt felkészülés minősége és a bérköltségek várható alakulásának megítélése között viszonylag szoros a kapcsolat: a jól vagy kiválóan felkészült vállalkozások alacsony hányada számít jelentős bérköltségnövekedésre, míg a gyengén felkészült cégek jóval magasabb arányban valószínűsítik ugyanezt. A csatlakozás után a magyar vállalkozások a belföldi értékesítési lehetőségek romlására, de az exportlehetőségek javulására számítanak. A belföldi eladási lehetőségek kedvezőbbé válására a válaszadó cégek 14%-a számít, ezek kedvezőtlen változásától egyharmaduk tart. A belpiaci lehetőségeket illetően a kisvállalkozások és az iparvállalatok a leginkább pesszimisták (azaz az e téren romlásra számítók aránya jelentősen meghaladja a javulásra számítókét), míg a külföldi többségű cégek, az üzleti szolgáltatók, illetve a saját integrációs felkészültségüket jónak minősítő gazdálkodó szervezetek gyakorlatilag változatlan értékesítési feltételekkel számolnak (azaz az e téren romlásra és javulásra számítók aránya megegyezik). Az exportlehetőségek kedvezőbbé válására a válaszadó cégek 36%-a számít, ezek kedvezőtlen változásától egynegyedük tart, tehát az előbbiek vannak határozott többségben. Az exportlehetőségek javulására leginkább az ipari, a 250 főnél többet foglalkoztató, valamint a külföldi többségű vállalkozások számítanak. Az integrációra jól felkészült cégek ebben a relációban is kedvezőbb helyzetben érzik magukat, mint a kevésbé felkészültek. A vállalati jövedelmezőségnek a csatlakozás utáni romlására a válaszadó vállalatok 45%-a számít, míg ennek javulását csak 15%uk valószínűsíti. E negatív vélemény kialakításakor a cégvezetők vélhetően figyelembe vették a fentiekben bemutatott tényezőket: a verseny várható erősödését, a bérköltségek valószínű növekedését, illetve az adminisztrációs és egyéb költségek emelkedését. Különösen az 50 fő alatt foglalkoztató kisvállalkozások tartanak magas arányban a profitabilitás várható romlásától, a külföldi többségű cégek viszont a legkisebb arányban. (Ez utóbbi a fentiekben megismert várakozásaik ismeretében egyáltalán nem meglepő.) A jelentős exportőr vállalatok jóval optimistábbak e téren, mint a csak belföldi piacon megjelenő vállalkozások.

44

A tőkebevonási lehetőségek jelentős változása a kapott vállalati válaszok alapján nem valószínű: az e tekintetben javulásra és romlásra számítók aránya gyakorlatilag megegyezik. A cégvezetők várakozási szerint viszont javulnak a technológia-import esélyei. A kedvező és kedvezőtlen irányú változást valószínűsítők aránya 39 és 19%. Elsősorban a 250 feletti nagyvállalatok, a külföldi többségű és a jelentős exportőr-cégek számítanak kedvező változásra. A válaszadó cégek csaknem harmada jónak vagy kiválónak minősítette saját felkészültségét a hazánk EU csatlakozása utáni helyzetre, míg csaknem fele közepesre értékelte ezt. A külföldi többségű, a jelentős exportőr, a szállítás-távközlésben érdekelt, valamint a központi és a közép-dunántúli régióban működő cégek az átlagosnál jobban, a mezőgazdasági, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi vállalkozások az átlagosnál gyengébben készültek fel. A további felkészüléshez elsősorban a szakmai érdekvédelmi szervezetek, másodsorban a főhatóságok segítségét igényelnék a felmérés résztvevői. Minél felkészültebb egy cég a csatlakozás utáni helyzetre, annál kevésbé számít a főhatóságok segítségére, viszont annál inkább tartja hasznosnak tanácsadók közreműködését. A vállalatok felkészültsége 2002-ben és 2004-ben 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 2002-ben

Elégtelen

Forrás: GKI Rt. felmérése

Elégséges

2004-ben

Közepes

Jó

Kiváló

45

A vállalati felkészültségre vonatkozó kérdést a GKI Rt. 2002 februárjában is feltette. A két felmérés eredményeinek összevetése arra utal, hogy a vállalkozásoknak a hazánk EU-csatlakozása utáni helyzetre való felkészültsége az elmúlt két évben alig javult. Határozott javulás volt regisztrálható az építőipar, valamint a szállítás és a távközlés területén, viszont kimutathatóan romlott a kereskedelmi cégek felkészültsége. E kérdés mögött azonban két mozzanat húzódik meg. Egyfelől a vállalatvezetők informáltsága arról, hogy az adott cég mennyire készült fel ezekre a kihívásokra. Azon cégvezetők között, akik alábecsülik az integráció hatását, nyilván nagyobb arányban találhatóak a saját cégüket felkészültnek gondolók, mint azok között, akik reálisan mérik fel a csatlakozás saját vállalkozásuk helyzetére kifejtett hatását. Az integráció hatásait a válaszadó menedzserek vélhetően nagyobb hatékonysággal tudták megbecsülni 2004-ben, mint tették azt két évvel korábban. Emiatt remélhető, hogy a 2004 februárjában kapott válaszok mögött nagyobb cégvezetői tudatosság és informáltság áll.

46

III. A 2006-IG SZÓLÓ MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZIS FŐ JELLEMZŐI A gazdasági növekedés 2004-2006-ban fokozatosan gyorsul. Üteme éves átlagban meghaladja a 2001-2003 közötti dekonjunktúrás időszakot, de elmarad az 1998-2000-re jellemző dinamikától. A GDP növekedési üteme a vizsgált 3 év átlagában 4-4,5% között lesz. A GDP 2004-ben 3,7%-kal, 2005-ben 4-4,5%-kal, 2006-ban 4,5-5% közötti ütemben emelkedik. A gyorsulást főleg a világgazdasági élénkülés hatására bővülő export, kisebb részben a beruházások dinamikájának fokozódása eredményezi, miközben a fogyasztás növekedési üteme az elmúlt évekhez képest mérséklődik. A folyamatot az EU-csatlakozás is támogatja. Ha a korábbinál mérsékeltebben is, ismét jellemzők lesznek a 2000 előtti évekre jellemző strukturális átrendeződések: a GDP húzóereje ismét az ipar (ezen belül a feldolgozóipar) lesz, emellett nő az építőipar, a távközlés és egyes üzleti szolgáltatások aránya is. A gazdasági egyensúly javul. Az államháztartási deficit számottevően csökken. A teljes belső felhasználás a GDP-vel párhuzamosan (de ezen belül a fogyasztás ennél lassabban, a beruházás igen dinamikusan) nő. A folyó fizetési mérleg hiánya a jelenlegi elszámolási rend szerint is magas marad, de a GDP százalékában csökken. A külföldi adósságállomány nominálisan emelkedik, de a GDP-hez mérten ugyancsak mérséklődik. A nemzetgazdasági szintű munkatermelékenység átlagosan évi 3,23,5%-kal nő. A foglalkoztatottak száma évi 0,5-1%-kal emelkedik. A foglalkoztatottság szerkezetének lassú módosulása folytatódik. A munkanélküliség összességében a jelenlegi szinten marad, a munkanélküliségi ráta 5,8% körül (nagy valószínűséggel kissé alatta) lesz. A strukturális, területi stb. feszültségek lassan enyhülnek. Az államháztartás bevételei 2004-ben a GDP-nél gyorsabban, 20052006-ben kissé lassabban nőnek. A kiadások körében a takarékosság erősödik, kisebb reformlépések várhatók. Kiemelt fontosságú az infrastruktúra-fejlesztési kiadások emelése. 2005-2006-ban valószínűleg a jóléti kiadások is kissé újra emelkedni fognak. A kamatkiadások az időszak második felében csökkennek.

47

Az államháztartás hiánya 2004-ben a GDP 4,6%-a körül várható, 2005re a deficit 4,1%-ra, 2006-ban 3,6%-ra megy le. A monetáris politika meghatározó célja az infláció mérséklése lesz. Előreláthatólag legkésőbb 2005-ben belépünk az ERM-II. rendszerbe. A forint árfolyama feltehetően tendenciaszerűen kismértékben erősödik (ami a forint reálfelértékelődését jelenti). A nominális kamatok csökkennek. Az éves átlagos infláció az egyensúlyjavító – főleg forgalmi adókat növelő – intézkedések hatására 2004-ben átmenetileg 6% fölé – egyes hónapokban 7% fölé – emelkedik. 2005-2006-ban azonban ismét csökkenés várható; ezt a külgazdasági folyamatok, valamint a költségvetési és a monetáris politika is elősegíti. 2005-ben kb. 4,8%-os, 2006-ban kb. 3,5%-os (a 3 év egészében 16%-hoz közeli) fogyasztói árszínvonal-emelkedés valószínű. A beruházások terén mind az üzleti szféra, mind az állam fejlesztései esetében 2004-től gyorsulás várható és 2005-2006-ban már évente több mint 10%-os ütem valószínű. A kormány és az önkormányzatok beruházási tevékenysége a források bővülése nyomán számottevően emelkedhet, de egyensúlyi okoknál fogva a gazdaságilag és politikailag kívánatos szint alatt fog maradni. Az üzleti szférában a szükséges tőke fő forrása a hazai vállalkozások (ideértve a részben vagy teljesen külföldi tulajdonban levőket is) saját belső felhalmozása lesz. Az elmúlt két évben erősen mérséklődött a versenyszféra beruházási tevékenysége, így a cégek nagy részének a fejlesztések beindításához felhasználható tartalékai vannak. A következő években a konjunktúra javulása és a bérek teljesítményeknél lassúbb növekedése erősíteni fogja a vállalkozások felhalmozási képességét. Egyes állami intézkedések szintén javítják a cégek pénzügyi lehetőségeit. A hitelhez jutás terén különösebb nehézségek nem várhatók. Bővülni fognak és a biztonságosan jól jövedelmező befektetésekhez mindenképen rendelkezésre fognak állni a (részben külföldi eredetű) banki hitelek. Számos vállalkozás fejlesztéseihez állami támogatások és uniós források is biztosíthatók lesznek. Az intézményi befektetők közül a biztosítók díjtartalékai a bankok tovább-hitelezéséhez számottevő forrást fognak jelenteni, s a nyugdíjpénztárak befektethető alapjai is gyorsan növekszenek.

48

A külföldi működőtőke nettó beáramlása 2003-ban igen alacsony, 0,2 milliárd euró volt. A bruttó beáramlás 1,5 milliárd körül volt, azonban igen jelentős a magyarországi vállalkozások tőkekivitele is. 2004-2006-ban több tényező a külföldiek működőtőke befektetéseinek növekedése irányába fog hatni. Ilyen a világgazdaság élénkülése, számos, a fejlettebb országokban már nem gazdaságos termelékenység Magyarországra telepítése, a munkaerő még most is viszonylag alacsony ára, az ország szolgáltatási és kutatás-fejlesztési lehetőségei stb. Másfelől a folyamatot több tényező hátráltatja. Ilyen az európai élénkülés lassúsága, az EU-országok tőkekivitelének belpolitikai gátja, hazánk tőkevonzó képességének számos negatív eleme, a tőkebefogadásra kész és képes EU-csatlakozó és más (kelet-európai és távol-keleti) országok részéről várható konkurencia. A tényezők mérlegelése nyomán összességében Magyarország tőkevonzó képességének némi javulását, a bruttó beáramlás mértékének növekedését valószínűsítjük. Ugyanakkor a hazai vállalkozások is folytatni fogják külföldi terjeszkedésüket. A működőtőke nettó beáramlása ezért a 2003-as alacsony összeghez képest emelkedni, de a 3 év egészében valószínűleg (évi 1,3-1,5 milliárd euró körüli szinten) stagnálni fog. Ehhez járulnak még a fejlesztési célú EUtranszferek évi néhány száz millió eurós nagyságrendben, s – az új elszámolás szerint – a külföldi tulajdonú cégek Magyarországon újrabefektetett profitja. A lakosság jövedelme az előző évekénél mérsékeltebben nő. A nemzetgazdaságban a reálkereset 2004-ben 1%-kal, 2005-2006-ban évi 4%-kal, három év alatt összesen 11%-kal nő. A nyugdíjak reálértéke a rendszer szerinti emelések, a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése és az özvegyi nyugdíj emelése nyomán 2004-ben 2,5%-kal, 2005-2006-ban évi 4,5%-kal, három év alatt összesen kb. 13%-kal bővül. Az egyéb társadalmi juttatások reálértéke évi 2-3%-kal emelkedik, eközben a családi támogatások és az adókedvezmények szerepe az előbbiek javára változik. A lakosság fogyasztásának dinamikája előbb jelentősen mérséklődik, majd enyhén gyorsul: 2004-ben 2%, 2005-ben 4%, 2006-ban 3,5% lesz. Az időszakban három év alatt összesen kb. 100 ezer új lakás épül, javul a lakások komfortossága. A lakosság környezeti terhelése kis mértékben csökken. Az oktatási és egészségügyi ellátás – szerkezeti változások mellett – kissé javul és differenciálódik.

49

A külgazdasági kapcsolatok szerepe a gazdaság fejlődésében továbbra is kiemelkedő lesz. Az árukivitel dinamikája gyorsul, de a GKI Rt. szerint a korábbi csúcsévekét nem éri el, átlagosan évi 10-11% lesz. A behozatal növekedési üteme a kivitelével azonos lesz. Az áruforgalmi mérleg hiánya folyamatosan tovább nő. A folyó fizetési mérleg deficitje 2005-ben nominálisan emelkedik, azt követően stagnál. Az időszakban a hiány (a régi módszertan szerint) a GDP 5%-a körül várható. A deficit finanszírozásához a külföldi működőtőke élénkülő nettó beáramlása mellett EU-források is hozzájárulnak; de a bruttó és a nettó külföldi adósságállomány is számottevően nő. Alapvető gazdaságfejlődési mutatók, a GKI Rt. prognózisa, 19982006

GDP - ebből Ipar Építőipar Mezőgazdaság Lakossági fogyasztás Beruházás Export (áruk és szolgáltatások) Import (áruk és szolgáltatások) Áruforgalmi egyenleg Folyó fizetési mérleg Folyó fizetési mérleg/GDP Külföldi működőtőke beáramlása - bruttó

Mérték- 1998-2000 2001-2003 egység éves átlag százalék 4,8 3,4

2003 tény

százalék százalék százalék százalék százalék

8,3 5,7 -2,9 4,8 8,9

1,5 6,8 2,9 7,2 4,6

3,5* 0,0* -8,0* 7,0* 3,0

5,0 4,0 5,0 2,0 7,0

7,0 9,0 3,0 4,0 11,0

7,5 10,0 3,0 3,5 11,0

6,7 7,6 3,7 3,2 9,7

százalék

17,4

5,5

8,0*

10,0

12,0

13,0

11,7

százalék

19,2

6,7

10,0*

10,0

12,0

13,0

11,7

-3,2

-3,9

-4,3

-4,6

-6,0

-6,5

-5,7

-2,5

-3,0

-4,2

-4,2

-4,5

-4,5

-4,4

-5,4

-4,5

-5,8

-5,4

-5,1

-4,6

-5,0

1,8

1,8

1,5

2,5

2,2

2,0

2,2

1,4

1,3

0,2

1,7

1,5

1,3

1,5

3795

3899

3922

3950

3978

4015

3981

1,8

0,5

1,5

0,7

0,7

0,9

0,8

287 7,1

241 5,8

250 5,8

250 5,9

240 5,8

230 5,8

240 5,8

3,9

6,4

5,8

4,6

4,1

3,6

4,1

11,3

6,4

4,7

6,7

4,8

3,5

5,0

milliárd euró milliárd euró százalék

milliárd euró - nettó milliárd euró Foglalkoztatottak száma ezer fő Foglalkoztatottak százalék számának változása Munkanélküliek száma ezer fő Munkanélküliségi ráta százalék Államháztartás egyenlege/GDP (EU százalék módszertan szerint) Infláció százalék

* GKI Rt. becslése

2,9

2004

2005 2006 2004-2006 prognózis éves átlag 3,7 4,3 4,8 4,3

50

A GKI Rt. és a Kopint-Datorg előrejelzése nem különbözik egymástól lényegesen, csupán néhány olyan pont van, amelynél érdemes a két prognózist megkülönböztetni. Egyrészt a Kopint-Datorg prognózisa 2004-2006 között dinamikusabb exportnövekedést vár, s a következő két évben a kivitelnek az importénál gyorsabb emelkedését jelzi előre. Másrészt a GDP növekedésének az ütemét a Kopint-Datorg árnyalatnyival alacsonyabbra becsüli a következő 3 évre, ami mögött elsősorban a beruházások így is tempós (évi átlagban 6,7%-os), de a GKI Rt. által jelzettnél valamivel szerényebb emelkedése áll. Alapvető gazdaságfejlődési mutatók, a KOPINT-DATORG prognózisa, 2002-2006 2002 tény GDP összesen Belföldi felhasználás Magánfogyasztás Közösségi fogyasztás Állóeszköz-felhalmozás Export (áruk és szolgáltatások) Import (áruk és szolgáltatások) Fogyasztói árak Ipari termelői árak Nettó reálkeresetek Foglalkoztatás Munkanélküliségi ráta (%) Folyó fizetési mérleg egyenlege* Államháztartás egyenlege** Bruttó államadósság**

3,5 5,3 9,4 5 7,2 3,8 6,1 5,3 -0,8 13,6 0,1 5,8 -6,1 -9,4 55,1

2003 előzetes tény /becslés 2,9 6,2 7,4 1 3,1 8,2 12,1 4,7 2,4 9,2 1,4 5,9 -7,8 -5,9 59

2004

2005

2006

prognózis 3,4 3,3 2,4 0 5,5 15,2 14,3 6,6 5,6 1,6 0,3 5,9 -7,4 -4,9 59,5

4,3 4,2 3,7 1 6,5 12 11,5 4,8 3,5 4,3 1 5,8 -7 -4 58,6

4,4 5,3 4,4 2 8,2 9 9 4 2,4 4,2 1,1 5,6 -6,3 -3,4 56,5

2004-2006 éves átlag 4,0 4,3 3,5 1,0 6,7 12,1 11,6 5,1 3,8 3,4 0,8 5,8 -6,9 -4,1 58,2

* Visszaforgatott jövedelmekkel, a GDP százalékában ** Az EU módszertana szerint, a GDP százalékában

A lényeg azonban az, hogy mindkét előrejelzés a gazdasági növekedés ütemének gyorsulásával és az egyensúlyi mutatók, valamint a fogyasztói árindex némi javulásával számol.

51

IV. GAZDASÁGPOLITIKAI KÖVETELMÉNYEK, VÁRHATÓ ÉS JAVASOLT SZEMPONTOK 1. Úton a Gazdasági és Monetáris Unió felé Az újonnan csatlakozó országok számára nincs választás abban a kérdésben, hogy csatlakoznak-e a Gazdasági Monetáris Unióhoz (GMU), az viszont már a csatlakozó országon múlik, hogy mikorra tervezi ennek megtételét. Ehhez össze szükséges vetni a csatlakozásra való felkészülés terheit, áldozatait a csatlakozással szerezhető előnyökkel, s mindezt olyan távlatba kell beilleszteni, amely az országnak leginkább megfelel. A GMU-tagságot sikeresen elérő kisebb európai országok tapasztalatai azt jelzik, hogy a felkészülés fázisaiban, 1994-1998 között az országok megszerezték a taggá váláshoz elengedhetetlen hitelességet, a pénz- és tőkepiacok egyik ország részvételét sem kérdőjelezték meg. Az országok által folytatott sikeres gazdaságpolitika egyik fő eleme a monetáris stabilitás korai megteremtése és fenntartása volt. A szigorú monetáris politika támogatást kapott a fiskális és a jövedelempolitikától is. Kérdés persze, hogy abban az időben a fiskális politikát milyen mértékben determinálták dezinflációs célok, és mennyiben a Maastrichti Szerződés konvergencia-kritériumainak teljesítése. A monetáris stabilitást nem az árfolyam, hanem szigorú kamatláb-politikával érték el. A hatékony gazdaságpolitikai cél- és eszközrendszert széles körű társadalmi támogatás övezte, ami leginkább a mérsékelt, a termelékenység javulásával összhangban lévő bérkövetelésekben jutott kifejezésre. Fontos volt még a jegybankok és a kormányok hiteles elkötelezettsége a GMU-ba való belépés mellett. Mindebből természetesen következett a monetáris, a fiskális és a jövedelempolitika összhangja. A most csatlakozó országok már más körülmények között készülnek az euró bevezetésére, nem számíthatnak olyan széles összefogásra, mint amely akkor alakult ki az európai országok között. A feltételrendszer is más, hiszen a csatlakozó országok már teljesen nyitott tőke- és pénzpiacokkal rendelkeznek, míg az euróra való felkészülés egyes szakaszában a mostani tagországok közül némelyik alkalmazott a rövid távú tőkemozgásokra korlátozásokat.

52

A megalapítása óta eltelt időszak a Gazdasági és Monetáris Unió működésének néhány hátrányos elemét is felszínre hozta. A leglényegesebb hátrányok között említhető a Stabilitási és Növekedési paktum diszfunkcionális működése és az Európai Központi Bank túl szigorú monetáris politikája. A Stabilitási és Növekedési Paktummal szembeni a csatlakozó országok nézőpontjából a fő kifogás az, hogy a hosszú távon egyensúlyban lévő államháztartási pozícióra való törekvés gátolja a közepesen fejlett országok költségvetésből finanszírozott beruházásainak növelését, ezáltal a reál konvergenciát. A monetáris politikával szembeni fő kifogás az, hogy az Európai Központi Bank 2 százalék körüli inflációs célja túlságosan szigorú, nincs összhangban a GMU-országok jelentős részének adottságaival, gátolja a gazdasági növekedést, egyes tagországokban deflációs irányzatokat erősít. A szigorú pénzpolitika különösen olyan időszakban növekedés-visszafogó hatású, amikor az euró erős a főbb devizákkal szemben. Mindebből az a következtetés is levonható, hogy Magyarországnak nem kell siettetnie a GMU-hoz történő csatlakozást, hanem célszerű megvárnia a Stabilitás és Növekedési Paktum folyamatban lévő reformjának és az Európai Központi Bank monetáris politikája felülvizsgálatának eredményeit, és azok függvényében meghatározni a GMU-csatlakozás menetrendjét. Ha Magyarország a jelenlegi feltételek között készül a GMU-tagságra, tűz ki időpontot az euró bevezetésére, akkor azt kockáztatja, hogy feleslegesen hoz áldozatokat olyan célok érvényesítése érdekében, amelyek módosulhatnak. Ugyanakkor az ország helyzetének más szempontból történő elemzése alapján ettől eltérő következtetésre lehet jutni. A liberalizált devizagazdálkodást folytató, a világgazdaságra nyitott kis országok devizái nagyságrendi összefüggések miatt különösen alkalmas célpontok spekulációs támadásokra. A kis országok devizapiaca szűk, likviditása csekély, adott feltételek között devizájuknak a horgonydevizával szemben meghatározott árfolyama könnyen elmozdítható mind a gyenge, mind az erős irányba. Magyarország GDPjének volumene csekély, következésképpen nagyságrendi okokból kifolyólag viszonylag kevés spekulatív tőkével is nagy mozgásokat lehet kiváltani a forint euróval szembeni árfolyamában. A magyar gazdaságot érintő leglényegesebb kihívás tehát a forint árfolyamának alakulásával kapcsolatos.

53

A lehetséges árfolyamrendszerek elemzése arra enged következtetni, hogy nincs olyan árfolyamrendszer, amely teljes mértékben alkalmas egy világgazdaságra nyitott kis ország devizája elleni támadás kivédésére és a viszonylagos árfolyam-stabilitás biztosítására. Az árfolyamrendszer megválasztásában nincs számottevő mozgástér, azonban az árfolyamrendszer nem függetleníthető a monetáris politikától, azon belül a jegybanki kamatláb-politikától. Az árfolyam elleni támadások gyakorisága és intenzitása alapvetően az ország egyensúlyi helyzetétől függ. Ebből az következik, hogy a tavalyi fel-, illetve leértékelődésre játszó spekulációkhoz hasonló támadások végleges kiiktatása érdekében Magyarországnak minél előbb célszerű csatlakoznia az ERM-2 árfolyamrendszerhez, majd a Gazdasági és Monetáris Unióhoz. Az árfolyammal szembeni spekulációk végleges megszüntetése ugyanis olyan előny, amelyet még esetleges rövid távú reálgazdasági hátrányok (növekedési áldozat) mellett is érdemes vállalni. A GMU-hoz való csatlakozás feltételeinek teljesítése önmagában is számos kérdést vet fel. Itt főképp azt kell kalkulálni, hogy a kritériumok teljesítése érdekében hozott növekedési áldozat (tehát az államháztartási deficit és az infláció leszorításának ára az alacsonyabb gazdasági növekedés, lassúbb felzárkózás a fejlett országok mögött) milyen időtávon a leginkább minimális. A Magyar Nemzeti Bank 2003 végén készített értékelése szerint Magyarország jelenleg felkészültebb a Gazdasági és Monetáris Unióra való belépésre, mint a dél-európai országok (Görögország, Spanyolország, Portugália és Olaszország) voltak 4-5 évvel a GMU létrehozása, illetve a hozzá történt csatlakozás előtt. Ennek alapján Magyarország elvileg képes teljesíteni a konvergencia-kritériumokat akár a 2008-ban történő GMU-csatlakozáshoz is. Más csatlakozó országok, például Csehország és Lengyelország inkább az elhúzódó, 2010 utáni GMU-csatlakozást támogatja, fontosabbnak tűnik számukra a nominális konvergencia. Nem egyértelmű az EU szervezeteinek és az EKB-nak a véleménye. Az eddigi kijelentések alapján azonban inkább az feltételezhető, hogy a későbbi csatlakozást támogatják az euró értékének megőrzése, az alacsony infláció fenntartása érdekében. Számukra is előnyösebb, ha a felzárkózás inflációs, bérnövekedési terhei az adott ország pénzügyi rendszerén belül maradnának. Emellett így is elég gond van a jelenlegi tagországok államháztartási deficitjével, nem kívánják a csatlakozó országok felzárkózás miatti költségvetési deficitjének „árát” a közös valutával megfizettetni.

54

Ami az államháztartási kritériumokat illeti, kétségtelen tény, hogy a kiadások mérséklése számottevő korlátokba és társadalmi ellenállásba ütközik. Nagyon sok olyan folyó tétel van a költségvetésben, amelynek csökkentése csak időleges megtakarítást jelent, a következmények ugyanis később halmozottan jelentkeznek az államháztartási deficit növekedésében. Sok területen a közszolgáltatások jelenlegi szintjének fenntartását veszélyezteti a kiadások csökkentése. A korábbi döntések determinációi is gátat szabnak a kiadáscsökkentésnek. Elvileg az is elképzelhető, hogy az államháztartási reformot a kormány a költségvetésből finanszírozott beruházások visszafogásával helyettesíti, azaz reformok nélkül kívánja teljesíteni a költségvetésre vonatkozó konvergencia-kritériumot, vállalva egy ilyen döntés hosszú távú negatív következményeit a gazdaság versenyképességére. A Stabilitási és Növekedési Paktum azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a költségvetés kiadási oldalának tudatos átalakítása szükséges ahhoz, hogy a deficit mérséklődjön, eseti, egyszeri hatással járó döntések nem alkalmasak arra, hogy hosszú távon fenntartsák az egyensúly-közeli állapotot. Ami az inflációs és a kamatláb-kritériumot illeti, a GMU-csatlakozás időpontjának kitűzése az oda vezető hiteles út meghatározásával felerősíti a konvergencia-játékot, azaz külföldi portfolió-befektetők mind nagyobb mennységben vásárolnak magyar állampapírokat abban a reményben, hogy a hosszú, majd később a rövid távú magyar állampapír-piaci hozamok közeledése az eurózónáéihoz a papírok lejáratig történő megtartása esetén kamat-, hozamcsökkenés idején történő eladása esetén pedig árfolyamnyereséget eredményez számukra. A konvergenciával kapcsolatos befektetői magatartás és spekuláció leszorítja a kamatlábat, miközben a külföldi tőke beáramlása nyomán erősödik a forint euróval szembeni árfolyama, ami viszont az inflációs kritérium teljesítését könnyíti meg. Ennek túlzott mértéke viszont kedvezőtlenül érintheti a versenyképességet. Megjegyzendő, hogy az eurózónához való csatlakozás perspektívája a külföldi működőtőke-importot is dinamizálni fogja, ami tovább erősítheti a forint árfolyamát. A csökkenő kamatlábak az államháztartási kamatkiadásait is mérséklik, ami növeli a kormány mozgásterét a fiskális politikában, azaz kisebb mértékű hiánycsökkentést tesz szükségessé az államháztartás elsődleges (azaz kamatfizetés és kamatbevétel nélkül vett) egyenlegében. A forint erősödése egyszersmind az inflációs várakozásokat is hűti.

55

Ami az árfolyam-kritériumot illeti, a forint euróval szembeni árfolyama elleni spekulációs támadások kivédése és az árfolyam volatilitásának mérséklése önmagában is olyan előny a gazdasági szereplők számára, amely megér bizonyos növekedési vagy egyéb áldozatokat. A nagyságrendi összefüggéseket érzékelteti, hogy a magyar kivitel értéke 2004-ben 45 milliárd euróra, a behozatalé 50 milliárd euróra prognosztizálható. Az éves átlagárfolyam 1%-os változása (ez 2,55 Ft) ilyen volumennél nemzetgazdasági szinten számottevő nagyságrendű folyamatokat indukál, azokról a károkról nem is beszélve, amelyek a rövid távú árfolyamváltozások során érik a gazdasági szereplőket. Jelenleg a reálgazdasági fundamentumok alapján hosszabb távon inkább a leértékelődésre irányuló spekuláció veszélye a nagyobb. Az ERM-2 árfolyam-mechanizmushoz történő csatlakozás azáltal mérsékli a spekulációs veszélyt — az intervenciós sáv gyenge oldalán —, hogy a külföldi gazdasági szereplőknek nemcsak az MNB, hanem a jóval nagyobb devizatartalékokkal rendelkező EKB intervenciójával is számolniuk kell. Az ERM-2-be való belépés egyik leglényegesebb kérdése az árfolyam. Ha Magyarország az egyensúlyi árfolyamhoz képest gyengébb árfolyam mellett lép be az ERM-be, akkor ennek következményeit (inflációs nyomás) könnyebb gazdaság- és monetáris politikai eszközökkel kezelni, mint a relatíve erős árfolyamét (deflációs nyomás, illetve romló versenyképesség). Az ERM-2-be való belépés időpontja is fontos, hiszen a kötelező 2 évet nem célszerű sokkal meghosszabbítani. Itt ismét a gyors, vagy lassúbb csatlakozás kérdése merül fel: egy mihamarabbi ERM-2 csatlakozás valószínűleg gyengébb sávközepet jelent, mint egy későbbi, de a gyors csatlakozás értelemszerűen gyors államháztartási konvergenciát is megkíván, ellenkező esetben az árfolyamstabilitás nem biztosítható. Mind nemzetközi tapasztalatok alapján, mind pedig logikai úton könnyen lehet arra a következtetésre jutni, hogy a reformokat nem lehet megtakarítani, minél később kezdenek hozzá a megvalósításhoz, annál magasabb lesz a végrehajtás költsége. Történelmi tapasztalatok alapján a reformok rendszerint belső okok miatt buktak el vagy puhultak fel, nem pedig a külső kihívások súlya alatt. A GMU-csatlakozás elodázásával rövid távon tágul ugyan a fiskális politika mozgástere, ezt azonban több más tényező ellensúlyozza. A nemzetközi tapasztalatok más oldalról azt is erősítik, hogy csak a monetáris és fiskális politika összefogásával, a politikai és az érdekvédelmi szervezetek egyetértő támogatásával lehet felkészülni megfelelően a GMU-csatlakozásra. A politikai és a közgazdasági viták középpontjába ezért nem a GMU-csatlakozás

56

időzítését, hanem a fenntartható fejlődést és a GMU-ba való belépést egyaránt lehetővé tevő, reformok megvalósítását célszerű állítani. Ha viszont a fenntartható fejlődést eredményező reformokról megszületett az elhatározás, akkor nincs értelme a Gazdasági és Monetáris Unióba való belépés halogatásának. A GMU-csatlakozás ütemezése a gazdasági helyzet, a magyar gazdaságot érő kihívások értékelésétől is függ. A magyar állampapírpiacon elfoglalt külföldi részvételt, tágabb értelemben a külföldi befektetőknek az államháztartási deficit és az államadósság finanszírozásában betöltött szerepét tekintve a gazdaságpolitika prioritása a külföldi gazdasági szereplők, azok közül is különösen az intézményi végbefektetők bizalmának a megnyerése, illetve erősítése kell, hogy legyen. A külföldi tőkekivonás megakadályozásának, a külföldi tőkebeáramlás ösztönzésének és ezáltal a forintgyengülés meggátlásának az eszköze a GMU-csatlakozás kritériumainak belátható időn belül eleget tevő fiskális és monetáris politika. Ami a konvergencia-kritériumok teljesítésének gazdaságpolitikai, politikai és társadalompolitikai feltételeit illeti, a legfontosabb kérdés az, hogy a kormány mennyire elkötelezett a GMU-ba való minél előbbi belépés mellett. Ha ez megvan, akkor konzisztens és hiteles gazdaságpolitikai és monetáris politikai célok kitűzésére van szükség, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank közötti együttműködés folytatásával. Elengedhetetlen a konszenzus elérése a politikai pártok között a GMU-csatlakozásról. Az lenne az ideális, ha ez a kérdés (a forint árfolyamát is beleértve) nem képezné belpolitikai viták tárgyát. A jelenlegi feszült, konfrontációra épülő belpolitikai légkör nem kedvez a konszenzus-keresésnek, ez azonban talán változtatható. Konszenzusra van szükség az érdekképviseletekkel is, amelynek fő tartalma az lenne, hogy a jövedelempolitikában a reálbérek legfeljebb a termelékenységjavulás ütemének megfelelő mértékben emelkedhetnek. Végül szükség van a társadalom felkészítésére is GMU-csatlakozásra.

2. Az államháztartási reformok irányai Az EU-csatlakozásra való felkészülés, a jogharmonizáció lényeges hatással volt a magyar államháztartás működésére is. A bevételek jövőbeni alakulását befolyásolja az áfa és a jövedéki törvények, illetve néhány vonatkozásban a jövedelemadóztatás (pl. befektetési adókedvezmények) igazodása az uniós irányelvekhez, továbbá a vámbevételek közös kasszába kerülése, illetve az EU támogatások megjelenése. A kiadásokat tekintve az EU követelmények alapvetően

57

átalakítják az agrárszféra támogatási rendszerét és az állam által végzett fejlesztésfinanszírozást, emellett kiváltják a közigazgatási intézményrendszer alkalmazkodását az új feltételrendszerhez, miközben megjelennek a közös kasszába kerülő tagsági díjak is. Ugyanakkor mivel a költségvetés politika – az államháztartási hiány nagyságától eltekintve – nemzeti hatáskörben marad, az államháztartási reformok szükségessége, tartalma nem következik egyenesen a csatlakozásból, az erre vonatkozó döntés továbbra is az adott ország szándékaitól függően alakulhat. Természetesen a nemzeti döntéshozatal nem tekinthet el a gazdasági és társadalmi követelményektől, amelyek nemzeti és európai szinten egyaránt jelen vannak. A követelmények fő eleme a világméretű gazdasági versenyben való jobb európai helytállás szükségessége, az un. lisszaboni célrendszer elérésének szándéka. A lakosság elöregedésének problémája ugyancsak komoly kihívást jelent az európai társadalmak és gazdaság számára. Mindezek az európai megfontolások a magyar társadalom és gazdaság számára is érvényesek. Nálunk a versenyképesség erősítése egyben az Unión belüli gazdasági felzárkózás kibontakozásának is a kulcskérdése, fő gazdaságstratégiai célnak tekinthető felzárkózás az államtól is komoly szerepvállalást igényel: az oktatás és képzés, a tudományos kutatás és az infrastruktúra fejlesztése terén. Már ezeknek a fő követelményeknek való megfelelés is elképzelhetetlen az államháztartási reformok nélkül. Ráadásul a reformok mellett szól a jelenlegi működés számos nyilvánvaló problémája, az állami szolgáltatások színvonalával való széleskörű elégedetlenség is. Az államháztartási reformok hosszabb távon fennálló egyértelmű szükségességéből azonban nem vezethetők le a 2006-ig megtehető illetve megteendő konkrét lépések, rövidebb távon a választási lehetőség nagyobb. A választást korlátozza, hogy a politikai ciklusból adódóan komolyabb döntések már csak legfeljebb 2004-ben várhatóak, s ezek tartalmánál is tekintetbe kell venni, hogy a kormánynak nincs 2/3-os parlamenti többsége. Az EU-csatlakozás pozitív hatásait, az ország fejlődési lehetőségeit, az állami szolgáltatásokkal való megelégedettséget javító lépések azonban néhány területen lehetségesek. A közigazgatás működése nemzetközi összehasonlításban is viszonylag drága, a bürokrácia igen elterjedt. Ez részben az intézményrendszerből fakad. Az országos közigazgatásban a minisztériumok száma nem sok, de a különböző háttérintézmények, elrejtett közhasznú és egyéb társaságok, továbbá a megyei szintre

58

telepített központi intézmények méretezése túldimenzionált. Az önkormányzati rendszerben pedig a 3200 önkormányzat sok, legalább az őket támogató szakigazgatási tevékenységet, illetve több más szolgáltatást kistérségenként kellene biztosítani. Hosszabb távon hatékonyabb működést jelenthet a megyei szint helyett a regionális szint bevezetése is. Az egyes minisztériumokhoz tartozó különböző szervezetek áttekintése és racionalizálása indokolt. A területi megjelenést biztosító minisztériumi szervezeteket regionális alapon célszerű összevonni. Ha nem sikerül törvényben előírni a kötelező kistérségi társulásokat (körjegyzőségeket), ezt pénzügyi eszközökkel is el lehet érni. Így például a szakapparátusi tevékenységet kistérségi társulások (körjegyző) révén megszervező önkormányzatok részére nagyságrendileg magasabb településüzemeltetési támogatás folyósítása, továbbá az un. önhiki támogatásból az ilyen társulásban részt nem vevő önkormányzatok kizárása is kellő ösztönzést adhat. Az egészségügy reformja nyilvánvalóan megkerülhetetlen. A végrehajtott jelentős bérfejlesztés stabilizálta a nővérállományt és enyhített az orvostársadalom egzisztenciális gondjain. Ugyanakkor az EU-csatlakozás után az egészségügyben valószínűleg megerősödik való külföldi munkavállalás, hiszen a jövedelemkülönbségek – legalábbis a kevésbé hálapénzes területeken – óriásiak és ez élezi a helyzetet. Az irányított betegellátási kísérletnek vannak eredményei, de ez kevéssé változtat a rendszer alapvető problémáin. A kórház-privatizáció újraszabályozása elbukott, a kórházak vállalati feltételrendszerben való működtetésére való áttérés alig halad. Egy átfogó reform szakmai körvonalai nem látszanak, de a különböző elképzeléseknek (és az őket képviselő lobbiknak) elég erejük van szinte bármilyen komolyabb változtatási javaslat blokkolására. Jó lenne egy hosszabb távra szóló konszenzusos reformprogram elfogadása, de ennek valószínűsége mérsékelt. Viszonylagos egyetértésre lehet némi esély, ha a változtatási elképzelések elkerülik a legtöbb ellenvéleményt kiváltó kérdéseket: így főleg a kórház privatizáció szorgalmazását és a több biztosítós alapfinanszírozási modell bevezetését. Ebben a szellemben, a konszenzuskeresés mellett megtehető lépések lehetnek a következők: −8 A kórházak vállalati formában való működtetésének elősegítése. A kórházi osztályok önálló gazdálkodási egységként való kezelése és az eredmények alapján (más kórházakkal való összehasonlítás után) a kapacitások racionalizálása.

59

−8 A Munka Törvénykönyve alapján végzett (a közalkalmazotti védettség nélküli) orvosi tevékenység számára az szja-ban speciális költségelszámolási lehetőségek biztosítása. −8 A szakrendelések privatizálása, ami akár koncessziós formában is történhet a vállalkozó orvos csoportok részére. −8 Az egészségügyi finanszírozásban a jelenlegi pontrendszer aktualizálása, az amortizáció elismerése. −8 A kiegészítő egészségpénztárak szerepének növelése. −8 A gyógyszer túlfogyasztást, ileltve az áremelkedést korlátozó lépések megtétele. A haderőreform és ennek keretében a hivatásos hadseregre való átállás előkészítése jól halad. A rendőrségnél is folyamatban van az átszervezés, ami a vezetési szintek egyszerűsítését és a tényleges végrehajtó állomány erősítését szolgálja. A nyugdíjreform volt az elmúlt évtized legsikeresebb reformlépése, ezzel együtt bizonyos korrekciós lépések itt is indokoltak. Mindenekelőtt a nyilvántartási, információs rendszer igen nehézkesen működik, ennek javítása az első és a második pillér esetében egyaránt szükséges. Hiányzik a nyugdíjpénztári megtakarítások nyugdíjszolgáltatásra való átváltási mechanizmusa (nincsenek ilyen ajánlatok), noha ez az önkéntes pénztáraknál már lassan aktuálissá válik. A magánpénztári tagdíj, illetve az egyéni nyugdíjjárulék adókedvezményének idei megszüntetése elvileg nincs összhangban a nyugdíjak későbbre tervezett személyi jövedelemadóztatásával. A felsőoktatásban a tanulólétszám nemzetközi összehasonlításban is igen magasra futott fel, miközben hiány van a szakmunkásképzésben, s a felnőttoktatásban is alacsony a részvétel. Az oktatási rendszernek jobban kellene igazodnia a munkaerőpiac igényeihez. A közoktatásban ugyanakkor a kapacitások jóval meghaladják az igényeket, a középiskolák eltérő képzési ideje pedig eleve rontja az általános iskolák működésének gazdaságosságát. Ezért lenne komoly gazdasági előnye lenne az egységesítésnek. Az államháztartás szinte minden területén van lehetőség kisebb vagy közepes méretű ésszerűsítésekre. Szinte mindegyik kiadási sorral kapcsolatban érdemes feltenni azt a kérdést, hogy az adott közpénz felhasználásával mit lehet elérni, a haszon összhangban van-e a ráfordítással, nem lehetne-e jobban célozva (és olcsóbban) elérni az eredetileg szándékolt célt.

60

Az államháztartás kiadásait érintő fentiekben említett reformoktól elvárható, hogy tegyék lehetővé a kiadások folyó áras GDP-től elmaradó emelkedését. Mindez - a hiánycsökkentési követelmény elsődleges egyenleget érintő részét is figyelembe véve - lehetővé teszi az adóterhek némi mérséklését. Ezen összefüggések alapján azonban az államháztartás a 2006-ig terjedő időszakban csak szerény mértékben tud lemondani bevételekről. Az adórendszer belső átalakítását, átrendezését ezért is érdemes napirendre tűzni. Az adórendszer EU-harmonizációja megvalósult, illetve néhány utolsó változás május 1-én lép hatályba. A belépéstől kezdve a vállalkozások számára sokkal kedvezőbbé válik az import finanszírozása. Az áfát nem kell a határátlépéskor befizetni, majd a következő bevallási időpontban – vagy jóval később visszaigényelni –, hanem az import áfa egyidejű bevallással és visszaigényléssel (vagyis átmeneti finanszírozási igény nélkül) rendezhető. Ez javítja az importáló vállalkozások likviditását, ugyanakkor az átállás évében kedvezőtlen a költségvetésre nézve (emiatt a szokásosnál sokkal nagyobb idén a pénzforgalmi és az ESA-95 deficit eltérése). A változás ugyanakkor az adóbevételek részbeni elfolyásának kockázatát is hordozza, hiszen a vámellenőrzés nélkül behozott árukat könnyebb a számlamentes forgalom körébe vonni. Ezért célszerű az áfa ellenőrzés preventív erősítése, különösen a nagy értékű importcikkekre (pl. bútor, bizonyos ruházat, építőanyag) vonatkozó számlaadás tekintetében. Az adórendszer további, 2006-ig felmerülő változtatásai belső megfontolásokból, a versenyképesség erősítésének követelményeiből adódnak, s kevés kivétellel (pl. cigaretta jövedéki adója) nem vezethetők le EU előírásaiból. A jelenlegi adó és járulékrendszer legfontosabb problémái a következők: −8 Az élőmunka közterhei túlzottan magasak, ez a foglalkoztatás bővítése ellen hat és táplálja a szürke-fekete munkavégzést. A foglalkoztatás terheinek további csökkentése erősítené a versenyképességet (némileg ellensúlyozva a korábbi gyors béremelkedések hatásait is) −8 A személyi jövedelem adó rendszerében továbbra is igen alacsony jövedelemnél lép be a legmagasabb adókulcs, miközben a kettős (alkalmazotti és gyermekek utáni) adójóváírás (kellő adó hiányában) indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza az alacsony jövedelmű családokat. Az szja kedvezmények rendszere továbbra is igen kiterjedt.

61

−8 Az iparűzési adó kivetésének alapja joggal vitatható (költségvetési szempontból viszont annyiban előnyös, hogy erre a kötelezettségre automatikusan nem érvényesíthetőek a társasági adókedvezmények, illetve a nyereséget nem kimutató vállalkozásokat is bekapcsolja a közteherviselésbe). Emellett az ezen adóból származó bevétel az önkormányzati finanszírozás egyik alapelemévé vált. −8 A hazai forgalmiadó-rendszerben a 25%-os felső kulcs a környező országokénál jóval magasabb, ami átmenetileg fenntartható, de hosszabb távon (a származási ország szerinti adókivetésre való áttérésnél mindenképpen) megszüntetésre vár. A fenti problémák enyhítésére a 2006-ig tartó időszak csak részben lehet alkalmas. Az áfa 25 és 15%-os kulcsát távlatilag fokozatosan csökkenteni kell. Az iparűzési adó esetében a befizetett iparűzési adó társasági adóból való egyre növekvő leírási lehetősége jelentheti a legkisebb konfliktussal járó racionális megoldást, legalábbis az önkormányzati rendszer átfogó reformjáig. Célszerű lenne legalább a 38%-os szja-kulcs jövedelemhatárának lényeges emelése, továbbá az egészségügyi hozzájárulás megszüntetése (ami különösen a kis és középvállalkozásoknak lenne előnyös). Minderre részben az szja kedvezmények további szűkítése és az egyéni egészségügyi járulék emelése adhatna fedezetet. Külön kérdés a családi adókedvezmény ügye, ami vagy un. negatív szja bevezetésével, vagy az adókedvezmény családi pótlékosításával lehet kezelhető. Célszerű lenne megoldás egy hosszabb távra szóló, 2006-on túlnyúló adóváltoztatási programcsomag felvázolása is, amely például 2008-ra tűzné ki egy mainál kívánatosabb közteherviselési helyzet elérését.

3. Fejlesztés A beruházások volumene 1998-2000 között évi átlagban 8,9%-kal, igen dinamikusan, a GDP évi 4,8%-os növekedésénél sokkal gyorsabban bővült. A gazdasági fejlődés jelentős részben beruházás vezérelt volt. 2001-2003 között a beruházás összesen 14,3%-kal emelkedett (ez éves átlagban 4,6%), míg a GDP 3 év alatt 10,4%-kal (éves átlagban 3,4%kal) lett nagyobb. Ezekben az években tehát a beruházás alig nőtt gyorsabban a GDP-nél. A beruházásokat az utóbbi három évben főleg az ingatlanfejlesztés (ezen belül a szálloda és a lakásépítés), a kereskedelem és a távközlés hajtotta végre. Az állami és önkormányzati beruházások 11-13%-ot tettek ki a teljes költésből.

62

A beruházás éves átlagos változása, 1998-2006 (százalék) Volumenváltozás GDP volumenváltozás Beruházás/GDP

1998-2000 8,9 4,8 23,9

2001-2003 4,6 3,4 23,0

2004-2006 9,7 4,3 25,0

Forrás: KSH, 2004-től GKI Rt. előrejelzése

2004-2006 között a beruházások összességében 32%-kal, évi átlagban kb. 9,7%-kal bővülnek. A világgazdasági konjunktúra javulásával, az EU csatlakozás hatására a növekedés már 2004-ben dinamikus, 7% körüli lesz, 2005-2006-ban pedig évi 11%-ra gyorsul. Ekkor (már EU tagállamként) Magyarország számára újabb piacok nyílnak meg, illetve versenyhátrányunk is csökken (élelmiszeripar, mezőgazdaság). A csatlakozás során vállalt különböző (főleg környezetvédelmi és infrastrukturális jellegű) feladatok miatt az állami-önkormányzati beruházások élénkülnek. Emellett – a következő évi választások miatt is – újabb fejlesztési tervek megvalósítása is elkezdődik. A beszállító cégek utóbbi időszakban élénkebbé váló betelepülése is nagyobb sebességre kapcsol; részben az EU-ból települnek ki, részben a távolkeletről települnek be beszállítók. A beruházási ráta 2001-2003-ban a GDP 23%-a körül alakult (2003-ban 23% volt). A 2004-2006 közötti időszakban a beruházási ráta fokozatosan a GDP 26,7%-ára nő, ami kiemelkedő arány az utóbbi 10 évhez viszonyítva (a legmagasabb arány eddig 24% volt). A beruházások alakulása, 1990-2006 (százalék) 30

250

25

200

20 150 15 100 10 50

5

0

0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 B e ru h á z á s i rá ta (b a l te n g e ly )

Forrás: KSH. 2003-2006: GKI Rt. előrejelzése

A b e ru h á z á s o k v o lu m e n e (1 9 8 9 = 1 0 0 ) (jo b b te n g e ly

63

3.1. Az üzleti szféra fejlesztései 2001-2003-ban az üzleti szféra a beruházások 85%-át valósította meg. A versenyszféra 2002-ben becslésünk szerint 3250, 2003-ban 3720 milliárd forintot ruházott be. Az üzleti szféra a 2004-2006 években várhatóan 14 ezer milliárd forint beruházást valósít meg 2002-es árakon (ez folyó áron kb. 16,6 ezer milliárd forint keresletet jelent a beruházási javak iránt). Az export bővülése a közvetlenül és közvetve exportorientált ipari termelők fejlesztéseit élénkíti (elektronika, műszergyártás, gépgyártás, autóipari beszállítás), a lakásépítkezések az építőipari termelést, az építőanyag ipart, valamint a bútor- és háztartási nagygépek iránti igényt bővítik. A 2004. évi EU-csatlakozás miatt – más belépőkkel együtt – a hazai, viszonylag olcsó munkaerő jelentősége „felértékelődik”, hiszen az itt gyártott termékek közvetlenül, korlátozás nélkül kerülhetnek az EU piacra. Ez vonzó lehet az Unió piacaira termelő nem EU tagállamok vállalatai számára (acélipar, minőségi textilipar, élelmiszeripar), illetve várhatóan az EU termelők egy része is ide helyezi ki termelését (főleg a munkaigényes termelést). A 2004 első negyedévéig bejelentett új, nagy volumenű feldolgozóipari beruházások már ezt a szándékot is jelzik. Az elektronikai iparban a kereslet 2001-2002-ben érzékelhető erős csökkenése valószínűleg átmeneti jelenség volt. Úgy tűnik, hogy a fellendülés 2003 közepétől megindult, s 2004-től kiteljesedik. Az informatikai beruházások – a szoftver beruházások is – növekedni fognak. Az autóiparban a beruházások volumene 2002-ben visszaesett. 2003tól, az európai konjunktúra érezhető javulásával a hazai kapacitások ismét felértékelődnek, ami várhatóan újabb beruházásokra ösztönzi a nagy autóipari cégeket. A Suzuki pl. 30-40%-kal növeli kapacitásait, de az Audi is újabb, nagy volumenű beruházást tervez. Várhatóan új alkatrész és részegység gyártók települnek hazánkba, illetve várhatóan a benn lévők termelési kapacitásai is bővülnek. A nehézvegyiparban 2004-től jelentős beruházások várhatók. Folytatódik az új etiléngyártó üzem építése a TVK-nál, növekednek a MOL környezetvédelmi beruházásai, s a Borsodchemnél is várható kapacitásbővítés (a TVK-val korábban megkötött etilén szerződés biztonságos hátteret nyújt új feldolgozó üzem számára). A MOL gázüzletágának rentábilissá tételével várhatóan sor kerül az elaggott gázvezeték hálózat egy részének rekonstrukciójára. A gázpiaci liberalizáció újabb (nagy kapacitású) tartályok építésével is járhat.

64

A gyógyszeripar egyre inkább a határon túli lehetőségek felé orientálódik, a források jelentős része a kutatás és fejlesztés területére áramlik. Az idén átadott újabb kapacitások a következő időszakban nagyrészt fedezik a szükségleteket, jelentősebb beruházás főleg a környezetvédelem területén várható (veszélyes hulladék feldolgozása). A tulajdonosok (pl. TEVA, Sanofi gyógyszergyárak) révén várhatóan újabb termékek gyártása is megkezdődik, elképzelhető, hogy ez a kapacitások jelentős bővítését is kiváltja. A villamos energia iparban továbbra is a környezetvédelmi beruházások állnak előtérben, de a hálózati veszteség mérséklése is jelentős terhet ró a társaságokra. Emellett a versenypiacra készülve több kisebb erőmű építése fejeződik be, illetve kezdődik el. Ezek részben a nagyobb üzleti felhasználók, részben a települési önkormányzatok együttműködésével épülnek meg. Egyre sürgetőbbé válik Paks helyzetének rendezése, annak eldöntése, szükség van-e újabb erőművi blokkra, vagy hosszabb távon megszűnik az atomenergia felhasználása hazánkban. Ez utóbbi esetén újabb erőművek építésére lesz szükség. Ekkor az új erőművi beruházások már 2006-ban elindulhatnak. Az EU támogatási politikájával összhangban kiemelt szerepet kapnak a megújuló energiaforrások. Ennek keretében több szélerőmű és biomassza égető projekt áll megvalósítás alatt, de az időszakban várhatóan újabb (geotermikus energiára, napenergiára vonatkozó) tervek is megvalósulnak. A kereskedelemben és a közúti járműjavításban az ideinél gyorsabb ütemben folytatódik a hiper- és szupermarketek, valamint a bevásárlóés szórakoztató centrumok építése (főleg vidéken, de a fővárosban is újabb fejlesztések indulnak). Várhatóan nő a már meglévő üzletek, kereskedelmi egységek felújítási tevékenysége, hiszen jelentős az avulás. A vendéglátásban is számottevő beruházásra lehet számítani, egyfelől az idegenforgalmi, másfelől a kereskedelmi centrum fejlesztések folyományaként. A javításban a személygépkocsi szervizek minőségi fejlődése várható, amit a lakosság növekvő vásárló ereje is elősegít. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban kissé mérsékeltebb beruházási kereslet várható, különösen a fővárosban és a fürdővel rendelkező településeken. A turizmus infrastruktúrájának államilag támogatott fejlesztése a szegényebb településeknek is lehetővé teszi beruházások indítását. Ez 2003-ban tetőzött. Ide sorolható a polgári repülőterek kiemelt fejlesztése is, hiszen ezek hosszabb távon a turizmust is élénkíthetik. A kis- és középvállalkozások támogatási

65

keretéből pedig a vendéglátás juthat többletforrásokhoz. Várhatóan eltolódás lesz a nagyobb fejlesztésektől a kisebbek felé, különösen a szálláshely-szolgáltatásban. Az ötcsillagos és magasabb kategóriájú szállodaépítkezések 2003 után lassulnak, a piac lassan telítődik, míg a háromcsillagos kategóriában (és a panziókban) továbbra is lesz fejlődés. A turisztikai fejlesztésekkel igényesebb vevőkör nyerhető meg, így a növekvő kereslet az időszak végére már újabb fejlesztéseket is szükségessé tehet. A távközlés ágazatban a (várhatóan 2004. évi újabb) piacnyitást követően kisebb beruházási fellendülésre lehet számítani, amit a verseny éleződése vált ki. Ez az internet-szolgáltatás esetében a kábeltévé hálózatok bővítésében, a szolgáltatási színvonal emelésében jelenik meg. Tovább folytatódik a konszolidáció, a kisebb cégek piaci lehetőségei szűkülnek. A hagyományos szolgáltatóknál az adatátviteli szolgáltatások fejlesztése, a sebesség és a biztonság növelése, míg a kábeltelevízióknál az IP alapú szolgáltatások kiterjesztése, a minőség javítása, a multimédiás szolgáltatások bővítése és az Internet szolgáltatás növelése igényel fejlesztéseket. Várhatóan elterjednek a különböző piacterek is. A szélessávú Internet-szolgáltatás kormányzati támogatása miatt a kisebb településeken is kialakulnak nagy sebességre képes hálózatok, s az e-business egyre inkább elterjed a KKV-k körében is. Mindez költséges hardverfejlesztéseket tesz szükségessé. A pénzügyi tevékenység területén az informatikai rendszerek korszerűsítése mellett továbbra is a tevékenységi rendszer átalakítása zajlik. Egyre több bank, brókercég és biztosító jelenik meg az interneten, s terjedőben van a mobilbanki szolgáltatás nyújtása is. A kis- és közepes bankok és biztosítók a piaci részesedés növelésének útját újabb fiókok nyitásában, illetve más bankok felvásárlásában látják, másrészt a már megtörtént fúziók miatt fiókokat zárnak be (ezt az internetes tranzakciók kiterjedése is elősegítheti). Az informatikai rendszerek cseréje, összehangolása és/vagy fejlesztése rendkívül költséges és beruházás igényes tevékenység. Az ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás beruházásaiban ugyan a lakásberuházás a meghatározó, de az iroda és üzlethelyiség kialakítás, építés is fontos szerepet tölt be. 2002-ben 160 ezer, 2003-ban közel 100 ezer, 2004-2006-ban további 400-450 ezer négyzetméter irodaterületet adnak át, miközben a piacon (főleg a fővárosban) a telítődés jelei látszanak. (Az alapterületben mért bővülés éves átlagos üteme 2004-2006-ban mind az iroda, mind az üzlethelyiségek piacán 8-10% körüli lesz.) A raktárak iránt élénk a

66

kereslet, de a kínálat is gyorsan bővül, így már 2002-ben is egyensúlyhoz közeli állapot alakult ki. 2003 után enyhe túlkínálatra lehet számítani úgy, hogy az új raktárterületek növekedési üteme kissé mérséklődik, de dinamikus marad. 2004-2006-ban a logisztikai központok átadása miatt is jelentősen bővül a raktár és irodaterület. Az agrárgazdaság beruházásai ugyan 2001 óta jelentősen bővültek a korábbi rendkívül alacsony szinthez képest, de ez a szféra további lecsúszását nem volt képes megállítani. A mezőgazdaságban, az erdészetben és a halászatban egyaránt a tőkehiány gátolja a szükséges fejlesztéseket, s ezen érdemben nem segítettek a különböző beruházástámogató kedvezmények, hitelek. Az EU csatlakozás követelményei, a versenyképes termelés biztosítása, a környezetkímélő termelési módok meghonosítása jelentős gépesítést és talajjavítást kíván, illetve a szigorú egészségügyi követelményeknek való megfelelést a növényi és állati termékek feldolgozása során. Az EU támogatások megjelenése (még ha az utófinanszírozás keretében történik is) fokozódó modernizációt tesz majd lehetővé 2004 után a magyar agráriumban. A földalapú támogatások és a garantált árak révén a hektáronkénti bevételek 2030%-kal nőnek, így több forrás jut a gépesítésre is. 3.2. Az állam szerepe a versenyszféra fejlesztéseiben A kormány beruházás-ösztönzési csomagjából az adómentes felhalmozási alap képzése és a gyorsított amortizáció lehetőségének kiterjesztése jelenthet újabb lökést a beruházási folyamatokban. Ez részben a már meglévő beruházási tervek megvalósítását segíti elő (enélkül is megvalósulna a beruházások nagyobb része), de esély van arra, hogy a tőkeszegény cégeknél is többet költsenek felhalmozásra. A nagy árbevételű cégek esetében a gyorsított amortizáció kiterjesztése (amennyiben erre lehetőségük van) elősegítheti a forrásképződést. Az eva alanyiság kiterjesztése is forrásbővítő hatású a bejelentkező cégek esetében. 2004-től leírhatóvá vált az iparűzési adó 25%-a a társasági adóalapból, s 16%-ra csökkent a társasági adó kulcsa is. Az egyéni tb-járulékok 1 százalékponttal emelkednek ugyan, de ez nincs érdemi hatással a vállalkozások beruházási döntéseire. Az elmaradott régiókban történő beruházási adókedvezmények feltételei is jelentősen enyhültek. A Széchenyi terv – bár szűkülő körben – fennmarad. Az új rendszer is bürokratikus, az elbírálás lassú. Beindult, s 2004-től már érezhető hatású lesz a különböző hitelkonstrukciók hatása is. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2003. szeptemberben útjára indított egy

67

négylépcsős hitelrendszert (Mikrohitel, Széchenyi-kártya, Midihitel és Európa hitel). A Midihitel 10 millió forint hitel felvételét teszi lehetővé a vállalkozóknak, akik mindehhez három éven át 4 százalékpontos kamattámogatást is kapnak. 2004-2006 között 90 milliárd Ft hitelfelvételt valószínűsítünk, ez a költségvetésnek összesen 3-4 milliárd Ft-ba kerül, miközben 160 milliárd Ft beruházás várható ennek hatására. A forgóeszköz-finanszírozásra igénybe vehető Széchenyi kártya esetében a hitelösszeg 1 millióról 5 millió forintra emelkedett. A fejlesztésekre igénybe vehető, 10-500 millió forintos Európa hitel 3 év alatt 200 milliárd Ft forrást biztosít a vállalkozóknak. 3.3. Lakásépítés A lakásépítések számának az elmúlt években tapasztalt növekedése után a vizsgált időszakban a stabilizálódás lesz meghatározó. 20012003-ban összesen 95 ezer lakás épült, 2004-2006-ban három év alatt kb. 100 ezer lakás készül el. A lakásépítések átlagos kivitelezési ideje csökken, a vállalkozói típusú építés aránya nő. Egyre több lakás épül telepszerű formában. A lakásprogram korábbi rendszerének módosításai, valamint az emelkedő lakásépítési kedvezmény (ún. szocpol) egyértelműen a kevésbé vagyonosak lakáshoz jutását támogatja. Ennek a rétegnek a hitelképessé válása tovább növeli a lakásépítések bázisát. A lakás-takarékpénztári rendszer befizetéseihez kormánydöntés alapján 2003-tól megemelt állami támogatás jár. Ez a döntés javíthat a lakástakarék pénztáraknak a kedvezményes lakáshitelek bevezetése óta tartó viszonylagos hátrányos helyzetén. (A szerződéses összegnek azonban csak egy része áramlik a lakásszektorba, hiszen ez a megtakarítási forma sokak számára csupán kedvező befektetési lehetőséget jelent.) Évi 50-60 milliárd forint hitelnyújtás várható a pénztáraktól. A folyósított lakossági lakáshitelek teljes állománya 2002-ben 791 milliárd forintra rúgott, s 2003 végére 1400 milliárd forintra nőtt. 2003-ban a lakásszektor támogatása 100-110 milliárd Ft között volt. A lakáshitelállomány az EU-hoz korábban csatlakozott országban is rendkívül gyors ütemben emelkedett a csatlakozást megelőző és követő években, függetlenül a támogatási konstrukcióktól. Magyarországon a magas forintkamatok miatt érezhetően nő az érdeklődés az euró alapú lakáshitelek iránt. Ez – mivel ehhez nem jár kamattámogatás – csökkenti

68

a költségvetési kiadásokra nehezedő nyomást, azonban a forinthitelekhez hasonlóan rontja a makrogazdasági egyensúlyt. Ha a költségvetési támogatások iránti igény túlzottan megnőne, módosítani kell a kamattámogatási feltételeken. 3.4. Az infrastruktúra és a közszolgáltatás fejlesztése A 2003-ban visszafogott kormányzati beruházások után a tervek szerint 2004-től élénkülés következik be: csak idén 15%-kal nő a beruházás a költségvetési körben. A kormányzat a ciklus végéig kiemelten kezeli a gyorsforgalmi utak (autópálya, autóút) építésének ügyét. 2004 végéig 64 kilométer gyorsforgalmi utat adnak át. Elkészül az M30-as sztráda az M3-as és Miskolc között, befejezik az M3-as Polgár és Görbeháza közötti szakaszát, átadják az M7-es Becsehely és Letenye közötti részét, valamint befejezik az autóutat Letenye és Tornyiszentmiklós között. 2005 végéig közel 50 km, 2006-ban a folyamatban lévő építések befejezésével várhatóan további 280 kilométer gyorsforgalmi út kerül átadásra 320-350 milliárd forint értékben. Az építésben a hazai cégeknek előreláthatólag jelentős alvállalkozói, illetve beszállítói szerep jut, de az EU pályázati követelmények miatt egyre több külföldi építőcég is megjelenik a piacon. A gyorsforgalmi utak építésének finanszírozásában a költségvetési források mellett előreláthatólag külföldi források és más konstrukciók is jelentős szerepet játszanak. Noha a teherforgalom jelentős része továbbra is az alsóbbrendű utakon bonyolódik le, ezekre nem jut kellő pénz. 2004-2006 között 270-300 milliárd forint lesz erre a célra (2004-ben 50-55 milliárd forint). A gyorsforgalmi és főúthálózat hosszának növekedése, 2000-2006 (százalék) Gyorsforgalmi utak (autópálya, autóút) Főutak (első- és másodrendű főutak, csomópontok)

2000/1997 15,6

2003/2000 23

2006/2003 62

1,4

1

0

Az EU-ban kiemelten kezelik a vasút/gyorsvasút fejlesztését is. A személy- és tehergépkocsi park felújításának támogatása mellett sürgető feladat (lenne) a kötöttpályás hálózatok mielőbbi rehabilitációja, a rendszeres vágányzárak kiváltása, az utazósebesség növelése. A MÁV Rt.-nek a következő 10 évre szóló vasútfejlesztési terveiben 2006-ig

69

mintegy 800 km pályarehabilitációs munka is szerepel. Emellett jelentős fejlesztések kellenek a vasút villamosítása érdekében is. A teljes vasúti hálózat egy szintre hozása nem indokolt, valójában az alig használt pályaszakaszokat „privatizálni” célszerű, de a jelenlegi hálózatnak csupán 41%-án engedélyezett 100 km/órás vagy nagyobb sebesség. A pályák ésszerű feljavítása, a vágányzárak megszüntetése és a gördülő állomány feljavítása együttesen közel 900-1000 milliárd forintot igényel. 2004-2006 között összesen 270-300 milliárd forint fejlesztés megvalósítása lenne ésszerű, de ebből – EU forrásokkal együtt is – csak 150-200 milliárd forint beruházása tűnik reálisnak. Ezen belül a BécsBudapest és a Ljubljana-Budapest vonal élvezi az EU támogatását. A belföldi távolsági és a helyi tömegközlekedés terén is nagyon lassan javul a színvonal. A Volán társaságok autóbusz-parkjának csak harmada korszerű, bár a motoroknak már közel háromnegyede környezetkímélő (Euro 3-as). A Volánokban tulajdonos ÁPV Rt. nem nyújt kellő támogatást ezeknek a cégeknek, míg az önkormányzati fenntartású cégeknél az önkormányzatok forráshiánya gátolja a beszerzéseket. A főváros esetében 2006-ig talán (a választások miatti gyorsítás következtében) befejeződik a 4-es metró két szakaszának megépítése és előrehalad a 2-es metró felújítása is. További közlekedésfejlesztésre 2004 és 2006 között mintegy 100 milliárd forintot kíván költeni a főváros. (A beruházási és felújítási kiadások mintegy felét a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból biztosítja.) Tekintettel azonban a főváros forráshelyzetére és a megvalósítás során tapasztalható csúszásokra, reálisan 80 milliárd forint elköltésére lehet számítani. Az uniós csatlakozás révén a légi közlekedés forgalmának növekedése várható, így folyamatos kapacitásbővítésre (a Ferihegyi-terminál bővítése stb.) is szükség lehet. Az informatika fejlesztésére évről-évre növekvő költségvetési források (eddig évi 30-35 milliárd forint) álltak rendelkezésre, ezek elköltése azonban nem volt hatékony. Előtérbe kerültek az Internet elterjedését szolgáló támogatások (olcsóbb hozzáférés, a hardverek árcsökkentésének elérése stb.), illetve a hazai tartalmak fejlesztését segítő támogatások. A következő három év alatt (2004-től) közel 150 milliárd forint szolgálja az internet és az e-kormányzat megvalósítását (ennek egyre nagyobb hányada működési kiadás). 2003-ban új elemként megjelent a dolgozók otthoni számítógéphez jutásának vállalati adókedvezményekkel való ösztönzése, illetve adójóváírás lehetősége

70

számítástechnikai eszközök beszerzésekor a lakosság részére. A támogatások hatására ugrásszerű növekedés indult meg a lakossági piacon és szinte általános termékhiány lépett fel. A környezetvédelmi fejlesztések középtávú alakulását alapvetően meghatározó 2003-2008 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP-II.) és az erre épülő Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiai céljai alapján az előirányzott feladatok várható összköltsége mintegy 4200 Mrd Ft-ot tesz ki. 2003-2006 időszakra tervezett fejlesztések megindulását több tényező is visszafoghatja. Egyrészről a korábbi évek tapasztalata szerint az úniós támogatások kihasználása sem volt maradéktalan, várhatóan tagországként – a kezdeti időszakban – az alapokból „megítélt” összegek lehívása sem lesz az. Másrészről a visszafogottabb központi költségvetési és önkormányzati beruházási tervek, illetőleg a kifizetések várhatóan elhúzódó üteme nem a gyors fellendülés képét vetítik előre. Mindezek miatt a környezetvédelmi beruházásokból 2006-ig a hatéves programnál várhatóan jóval kevesebb, mint fele valósulhat csak meg. Az NKP II.-ben megfogalmazottak szerint az állami költségvetés várhatóan a környezetvédelmi kiadások 60%-át, az önkormányzatok (a lakossággal együtt) a kiadások 10%-át, a gazdálkodó szervezetek a 23%-át, külső (főleg EU) források 7%-át fedezik. Az állami költségvetés környezetvédelmi kiadása az NKP II. időszaka alatt volumenében növekvő lesz, részaránya ugyanakkor fokozatosan csökken. Ezzel párhuzamosan a többi forrás szerepe nő. Az önkormányzati rész (a lakossággal együtt) várhatóan 12-13% lesz. Az államháztartási szektor mellett meghatározóvá válik a gazdálkodók szerepvállalása.

Az NKP II. adott évre vonatkozó teljes központi költségvetési forrása számos költségvetési fejezet (minisztérium) különböző előirányzataiból (KAC, turisztikai célelőirányzat, mezőgazdasági előirányzatok stb.), vagy azok bizonyos részéből tevődik össze, illetve elsődlegesen ISPA, SAPARD, Strukturális és Kohéziós alapok, LIFE III. stb. külföldi forrásokra támaszkodik. A környezetvédelmi fejlesztések 63%-a a szennyvízkezelést, 17%-a a hulladékgazdálkodást, 5-5%-a a vízgazdálkodást és a levegőtisztaságot, míg 10%-a egyéb célokat szolgál. A célokat más ágazati törekvésekkel (Magyarország Középtávú Gazdaságpolitikai Programja, Országos Területfejlesztési Koncepció, Országos Területrendezési Terv, Nemzeti Fejlesztési Terv stb.) összehangoltan kívánja megvalósítani a kormányzat.

71

A legnagyobb mérvű (közvetlen és közvetett) környezetvédelmi beruházások közül a legjelentősebb a Központi (Csepeli) szennyvíztisztító telep építése, melyre 2003 és 2006 között még mintegy 50 milliárd forintot kíván fordítani a Főváros. Továbbra sincs kielégítő beruházási tevékenység az egészségügyben. Nem alakult ki a megfelelő koncepció és a finanszírozás nem megoldott. A 2004-2006 közötti időszakban várhatóan elszámolhatóvá válik az amortizáció, s a finanszírozás is közelít majd a valós költségekhez. Az egészségügyben nő a magánszolgáltatások szerepe. A beruházási források valamelyest növekedni fognak, de továbbra is szűkösek lesznek. Ezen a meginduló kórház-privatizáció érdemben nem változtat, a külső tőkebevonás fokozatosan jelenik meg. Megvalósul a Honvédkórház átépítése, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a csepeli és néhány vidéki kórház (Debrecen, Szeged stb.) fejlesztése, átalakítása, folytatódik a nagy értékű műszerek részleges cseréje (röntgen gépek, CT-k stb.). Az oktatási beruházásokon belül a felsőoktatás marad a kiemelt terület, az eddigi elígérkezések 2004-2006 között jelentős forrásokat kötnek le. Ezen belül a kollégiumi férőhelyek és a tantermek száma bővül érdemben (részben magánforrásból), a minőségi oktatás fejlesztését szolgáló gép- és műszerbeszerzések (számítógépek, Internetcsatlakozás) is folytatódnak. A kulturális területen folytatódik a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója, megépül a Modern Magyar Művészetek Múzeuma, a fővárosi levéltár új épülete és egy koncert-terem a Nemzeti Színház mellett. Emellett megkezdődik a Mátyás templom rekonstrukciója is. Folytatódik a kastély-rehabilitációs program, így például a fertődi Esterházy-kastély felújítása. A területi esélyegyenlőtlenség csökkentése jegyében tovább bővül a nemzeti közművelődési és könyvtári hálózatfejlesztésre szánt keret. A sport területén a stadion felújítás és –építés (néhány vidéki városban), az új beléptetési és regisztrációs rendszer kiépítése kap állami forrásokat. Az élsport mellett egyre nagyobb igény van a tömegsportra, 2004 után várhatóan előtérbe kerül ennek intézményi támogatása. Az új budapesti uszoda-komplexum, a pályarekonstrukciók a tömegigények kielégítésére is szolgálnak.

72

2003 után az infrastrukturális fejlesztések felgyorsulásával a térségi különbségek lassan csökkenhetnek. A közvetlen térségfejlesztést szolgáló források valószínűleg növekednek (éves átlagban 50 milliárd forintra); ez kis változást hoz a területi különbségekben. Ugyanakkor valamelyest demokratizálódik a pénzelosztás, a központi kormányzati szervek beleszólása a helyi döntésekbe csökken. Az EU csatlakozás hatására jelentős források jelennek meg a térségfejlesztésben (éves átlagban további 80 milliárd Ft). Ezek igénybevételéhez megalapozott elgondolásokra és a követelményeket kielégítő, alaposan kidolgozott pályázatokra van szükség. Ezt az előkészítő munkát központilag is segítik; de a jelenleginél sokkal aktívabb és szakmailag megfelelő helyi tevékenység kell ahhoz, hogy a teljes megajánlott EU forrás leköthető lehessen. Ugyanakkor az állami regionális fejlesztéseket szolgáló források igen elaprózottak. Sok helyről lehet kis összegeket pályázni, de ezek nem állnak össze koherens egésszé. A nagyobb beruházási tervek így gyakran szenvednek késedelmet, s igen lassú a pályázatok elbírálása és elszámolása is. Gyakran gondot okoz a saját erő biztosítása, előfinanszírozásra csak kevesen képesek. Az önkormányzatok jelentős részénél az ésszerű (takarékos) működéshez és a minimálisan indokolt fejlesztésekhez szükséges források hiánya az elmúlt években tovább nőtt. Egyes önkormányzatok ugyan kedvezőbb helyzetbe jutottak, de mások (elsősorban a községi önkormányzatok) működési zavarokkal küszködnek. Az önkormányzatok jól kiválasztott, hatékony fejlesztési elképzeléseik megvalósítása során a lassan bővülő saját lehetőségek mellett főleg EU forrásokra számíthatnak. A fejlesztésekben továbbra is az alapvető infrastruktúra kiépítése és működtetése lesz a meghatározó (víz- és csatornahálózat, utak és hidak stb.). Ugyanakkor egyre több önkormányzat segít a helyi vállalkozóknak olyan infrastruktúra kialakításával, amellyel azok költségeiket csökkenthetik (pl. ipari parkok, inkubációs házak, teleházak stb.) A Nemzeti Fejlesztési Terv fokozatos megvalósításával lehetőség nyílhat a korábbi közigazgatási reformelképzelések és az elkezdett folyamatok modernizáció, a szolgáltató információs közigazgatás megteremtése, és az elektronikus önkormányzati rendszer kialakítása - továbbvitelére, esetleg koncepcionális felülvizsgálatára, valamint a régóta halogatott területfejlesztési források decentralizálására és koordinációjára.

73

A regionális intézményrendszer fejlesztése során kiemelt fontosságú a – megyei szintnél magasabb – közigazgatási régiók, ill. a helyi önkormányzatok térségi együttműködési, tervezési és fejlesztési funkcióinak fejlesztése és modernizációja, azok szervezeti és működési feltételeinek, forrásainak biztosítása, a szomszédos kistérségek programjainak regionális harmonizációja. Ennek megfelelő intézkedések találhatók az NFT Regionális Operatív Programjában. Ebben azonban jobban ki kell hangsúlyozni a régiós specifikumokat, jellemzőket. Az NFT-n keresztül az EU pályázati rendszere az önkormányzatokat – lényegében az ellátott feladatokhoz mérten jelentős forráshiány miatt – önkéntes társulásra „kényszeríti”: leginkább szennyvíztisztításra, csatornázásra vagy regionális iparfejlesztésre szövetkeznek. Ennek megfelelően vannak települések, amelyek a megvalósítandó feladattól függően egyszerre több kistérségi társuláshoz is csatlakoznak. 3.5. Finanszírozási szerkezet A 2004-2006 közötti időszak átlagában a beruházások finanszírozásának átlagosan 77%-át a vállalkozói szféra (az adózott eredmény, a képződött amortizáció, a vállalati hitelek és a működőtőke befektetés) biztosítja. A lakosság (az általa felvett hitelekkel együtt) a források 7%-át adja, s részaránya az időszak egészében növekvő tendenciájú. A központi költségvetés és az önkormányzatok forrásai átlagosan 14%-os súlyt fognak képviselni. Az EU szerepe növekvő, átlagosan 2% körül lesz a részesedése a forrásokból. Az üzleti beruházások élénkülése finanszírozási és piaci oldalról is megalapozott. Egyfelől a vállalati szférában jelentős profitok képződtek (2002-ben 1950 milliárd forint), illetve az elszámolt amortizáció értéke a korábbi évek beruházásai miatt növekedett. 2002-ben a profit és az amortizáció együttesen kb. 3400 milliárd forintot tett ki. Emellett a külföldi működő tőke beáramlása (beleértve a tulajdonosi hiteleket is) 2004-től már nő. A hitelforrások bőségesek lesznek. A banki hitelek mellett a kötvény és részben a részvény kibocsátások is szerepet kapnak a beruházások forrásai között (ami lehet közvetett is, pl. banki kötvénykibocsátásból finanszíroznak kis- és középvállalatokat), de ez az összes forrás 1%-át várhatóan nem haladja majd meg. A lakossági beruházás (lakásépítés és -felújítás) két forrásból valósul meg. Egyrészt továbbra is magas marad a saját erő részaránya (a meglévő megtakarítások terhére), másrészt a hitelek súlya folyamatosan nő.

74

A központi költségvetés (beleértve az ÁPV Rt.-t és az MFB-t is) 20042006 között folyóáron összesen 1900-1950 milliárd forint beruházást valósít meg (az összes beruházás 7-9%-át). Ebből a gyorsforgalmi és egyéb útépítés közel 500-530 milliárd forintot, a vasútfejlesztés 200 milliárd forintot, a légi közlekedés beruházásai 20-30 milliárd forintot tesznek ki. A folyószabályozás 50-60 milliárd forintba, a közvetlen informatikai fejlesztések 150-160 milliárd forintba, a sportcélú beruházások 20-30 milliárd forintba kerülnek. A honvédség beruházása összességében 150 milliárd forintot is elérheti. Az önkormányzatok finanszírozásának átalakításával újabb források kerülhetnek az önkormányzati rendszerbe, így azok beruházási tevékenysége is élénkül, s összesen várhatóan 950 milliárd forintnyi fejlesztést hajtanak végre, gyakran hitel segítségével (ez az összes beruházás 3-4%-a). Az EU források fokozatosan bővülnek. 2004-2006 között 310 milliárd Ft beruházási forrást nyújt az EU. Míg 2004-ben 65 milliárd forinthoz jutunk ilyen módon, addig 2006-ban már közel 150 milliárd forintra számíthatunk. Az EU közös költségvetése a vizsgált időszakban a Phare program keretében évi 80-100 millió eurós (mai áron 20-25 milliárd forint) támogatást nyújt a hazai elmaradott régióknak. Az ISPA program támogatásából Magyarország évi 90-100 millió euró (mai áron 22-25 milliárd forint) összegre jogosult; e támogatás fele-fele arányban a közlekedési és a környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztését célozza. A SAPARD éves pénzügyi kerete 38 millió euró (mai áron 9 milliárd forint). Az EU-források a Nemzeti Fejlesztési Terv, illetve annak programjai közvetítésével jutnak el – pályázatokon keresztül – a beruházásokat megvalósító szervezetekhez. Az Európai Unió tagjaként Magyarország jogosulttá válik az unió fejlesztési támogatásainak igénybevételére, melyeket a strukturális alapok és a Kohéziós Alap nyújtanak. Az Nemzeti Fejlesztési Terv azon stratégiai fejlesztési programok összessége, amely alapján a Közösségi Támogatási Keretszerződés rögzíti az EU, illetve Magyarország pénzügyi kötelezettségvállalását a 2004 és 2006 közötti időszak közös fejlesztéseit illetően. Az NFT, illetve a Közösségi Támogatási Keret az eljövendő 3 évben elvileg mintegy 1275 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósítását teszi lehetővé.

75

Az NFT indikatív pénzügyi táblája prioritásonként 2004-2006 (millió euró) Terület (Operatív Program) A termelőszektor 2004 versenyképességének javítása 2005 2006 A foglalkoztatás növelése és az 2004 emberi erőforrások fejlesztése 2005 2006 Jobb infrastruktúra, tisztább 2004 környezet biztosítása 2005 2006 A regionális és helyi potenciál 2004 erősítése 2005 2006 Technikai segítségnyújtás 2004 2005 2006 Összesen 2004 2005 2006

Nemzeti EU államháztartási Magán támogatás finanszírozás 175 58 359 241 80 494 301 100 617 119 40 0 164 55 0 206 69 0 47 16 10 64 21 14 80 27 17 77 27 10 106 37 13 133 47 17 13 4 0 17 6 0 22 7 0 431 145 378 593 200 521 742 250 651

Kohéziós Alap

Összes beruházás

0 0 0 0 0 0 343 282 370 0 0 0 0 0 0 343 282 370

592 815 1019 159 219 274 415 381 494 114 157 196 17 23 29 1297 1595 2012

Forrás: MeH Nemzeti Fejlesztési és EU Integrációs Hivatal, A Nemzeti Fejlesztési Terv pénzügyi terve

A Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala irányításával a támogatások fogadásának és a pályáztatások lebonyolításának intézményrendszere felállt és működőképes. Ennek ellenére a 2004. május 1-től meginduló pályázati „dömping” ez év nyarán jelentős többletmunkát, és ennek következtében – a 3 hónapos elbírálási határidő ellenére is – elhúzódó szerződéskötéseket fog jelenteni. Emiatt az első, ez évre tervezett részteljesítések kifizetése legkorábban decemberben történhet meg, de sokkal valószínűbb, hogy 2005 elejére tolódik az elfogadott részteljesítések kifizetése. A megítélt támogatási összegek átutalása a teljesítések százalékában történik, de nem tolódhat az EU költségvetési időszakát követő második év utánra, tehát 2008 utánra. Ennek alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a pályázati rendszerben való kezdeti „tapasztalatlanságunk”, illetőleg az átlagos és projektenként eltérő beruházási idő miatt a megvalósuló fejlesztések kifizetése, így azok maradéktalan megvalósulása nem fog megtörténni 2006-ig.

76

V. AZ ÜZLETI SZEKTOR FEJLŐDÉSE Az EU-hoz korábban csatlakozott országok fejlődéséből leszűrhető néhány, a magyar versenyképesség szempontjából is érdemes tapasztalat: −8 Az egyesülő Európa történetében nincs példa arra, hogy egy csatlakozó ország rosszabb helyzetbe került volna, mint a tagság előtt. −8 Az uniós csatlakozás minden esetben egy társadalmi-gazdasági modernizációs folyamat egyik állomása volt. A gazdasági szerkezet átalakulása már korábban megkezdődött és jóval a csatlakozás után is folytatódott, sőt gyorsult. −8 Az intézményi hatások közül a csatlakozásnál sokkal nagyobb szerepe volt az egységes piac létrejöttének. A munkaerő, az áruk, szolgáltatások és a tőke áramlásának szabaddá tétele a gyengébb helyzetben levő gazdaságok felzárkózását is gyorsította. −8 Azt, hogy egy ország milyen gyorsan fejlődött, szerkezeti átalakulása milyen jellegű volt és milyen eredményt hozott, igen sok tényezőt befolyásolta: a történelmi előzmények, a társadalom alkalmazkodóképessége és a kormányok gazdaságpolitikája. Ahol a járadékvadász csoportoknak sikerült elérni, hogy a támogatások jövedelem kiegészítéssé váljanak (mint Görögországban, illetve az agrárszektorban mindenütt), ott az adott gazdasági szegmens versenyképessége romlott. A támogatások hasznosulásának legsikeresebb példái az infrastruktúra fejlesztésébe (nem feltétlenül autópálya, de úthálózat) és az oktatásba (középfokú képzés és műszaki felsőoktatás) történt befektetések voltak.

1. Tőke A gazdasági növekedés élénküléséhez, a modernizációhoz, valamint a szükséges infrastrukturális, környezetvédelmi stb. fejlesztésekhez óriási tőke szükséges. Az állami szférában az elmúlt két év személyi jövedelmeket növelő intézkedései és (a nem beruházás jellegű) állami kötelezettség-vállalások hatalmas összegeket vontak – és az áthúzódó hatások miatt a közeljövőben is vonnak – el a felhalmozástól. Ugyanakkor a kormányprogram beruházás jellegű vállalásai (autópályák, metró, stb.), az EU-csatlakozás követelményei (helytállás az erősödő piaci versenyben, az EU-támogatások önrésze, környezetvédelmi és

77

más normák teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtése), továbbá az élénkülő kereslet által indukált magán-fejlesztések a tőke iránti kereslet jelentős növekedéséhez vezetnek. Az üzleti szférában a szükséges tőke fő forrása a hazai vállalkozások (ideértve a részben vagy teljesen külföldi tulajdonban levőket is) saját belső felhalmozása lesz. A cégek nagy részének a fejlesztések beindításához felhasználható tartalékai vannak. A következő években a konjunktúra javulása és a bérek teljesítményeknél lassúbb növekedése erősíteni fogja a vállalkozások felhalmozási képességét. Egyes állami intézkedések szintén javítják a cégek pénzügyi lehetőségeit. Bővülni fognak és a biztonságos, jól jövedelmező befektetésekhez mindenképen rendelkezésre fognak állni a (részben külföldi eredetű) banki hitelek. A kis- és középvállalkozások számára azonban gondot okoz a forinthitelek rendkívül magas kamata. Számos vállalkozás fejlesztéseihez állami támogatások és uniós források is biztosíthatók lesznek. Az intézményi befektetők közül a biztosítók díjtartalékai a bankok tovább-hitelezéséhez számottevő forrást fognak jelenteni, s a nyugdíjpénztárak befektethető alapjai is gyorsan növekedni fognak. A külföldi működő tőke be- és kiáramlásának egyenlege 1998-2000ben még magas volt, 2001-2003-ban azonban jelentős csökkenés történt, ebben a magyar tőkekivitel növekedése is jelentős szerepet játszott. 2004-2006-ban várhatóan valamelyest nő a működőtőke beáramlása, mert az EU-tag magyar gazdaság vonzóbb lesz főleg a tengerentúli nagy befektetők számára, s számítani lehet arra is, hogy szaporodnak a külföldi középvállalkozások beruházásai is. A működő tőke beáramlás lassulásnak több oka van. Világszerte csökkent a tőkekivitel. Erős a befogadó országok versenye a forrásokért. Magyarországon a romló exportlehetőségek, valamint az erős forint és a dinamikusan növekvő bérek miatti versenyképesség-romlás kedvezőtlenül hatott a külföldiek beruházási kedvére. A képet azonban árnyalja, hogy az országban már bent lévő külföldi működőtőke hozamának egy jelentős része visszaforgatásra került (ennek nagyságáról nincsenek megbízható adataink). 2004-2006-ban több tényező a külföldiek működőtőke befektetéseinek növekedése irányában fog hatni. Ilyen a világgazdaság élénkülése, számos, Európa fejlettebb felén már nem gazdaságos tevékenység Mayarországra telepítése, a hazai szakképzett munkaerő bővíthetősége

78

és még most is viszonylag alacsony ára, az ország szolgáltatási és kutatás-fejlesztési lehetőségei, stb. Másfelől azonban a folyamatot több tényező hátráltatja. Ilyen az európai élénkülés lassúsága, az EUországok tőkekivitelének belpolitikai gátja, hazánk tőkevonzó képességének számos negatív eleme, a tőkebefogadásra kész és képes EU-csatlakozó és más (kelet-európai és távol-keleti) országok részéről várható konkurencia. A tényezők mérlegelése nyomán összességében Magyarország tőkevonzó képességének némi javulását, a bruttó beáramlás mértékének növekedését valószínűsítjük. Ugyanakkor a hazai vállalkozások folytatni fogják külföldi terjeszkedésüket. A működőtőke nettó beáramlása ezért a 2003-as alacsony összeghez képest emelkedni, de a három év egészében valószínűleg (évi 1,31,5 milliárd euró körüli szinten) stagnálni fog. A magyarországi tőkeáramlás, 2003-2006 (milliárd euró)

2003 2004 2005 2006

Beáramló Kiáramló működőtőke 1,5 1,3 2,5 0,7 2,2 0,7 2,0 0,7

Egyenleg 0,2 1,8 1,5 1,3

Forrás: GKI Rt. előrejelzése

Emellett 2004-2006-ban a tulajdonosi hitelek tovább emelkednek. Tőkebeáramlást jelent a fejlesztési célú EU-transzferek évi többszáz millió eurós összege, s – az új elszámolás szerint – a külföldi tulajdonú cégek visszaforgatott profitja. Valószínű, hogy a vállalkozások tőkeellátásában a portfoliótőke beáramlásának nem lesz számottevő szerepe. A korábbinál tőzsdebarátabb gazdaságpolitika és a főbb tőzsdei cégek eredménye ösztönözni fogja a külföldiek részvénybefektetéseit, a költségvetési hiány finanszírozási szükséglete viszont jelentős szívóhatást fog gyakorolni a vállalati kötvény, illetve részvénybefektetésektől az állampapír vásárlások felé. A fentiek alapján az valószínűsíthető, hogy a szó széles értelmében (tehát az állami feladatokat is számításba vevő) tőkeigények meg fogják haladni a rendelkezésre álló hazai forrásokat, de az üzleti szféra hatékony fejlesztéseit tőkehiány nem fogja korlátozni, s az ország külföldi forrásokat von be a modernizációba.

79

2. Tulajdonosi és méretstruktúra A kilencvenes évek robbanásszerű növekedése eredményeként az ezer lakosra jutó vállalkozások száma Magyarországon ma már meghaladja a nyugat-európai átlagot. A vállalkozások számának növekedése lassan megáll. A nagyvállalatok száma nem nő, de részesedése a GDP-ből, a nemzetgazdaságban működő tőkéből és az exportból tovább bővül. A középvállalkozások helyzete az utóbbi években valamelyest megszilárdult, s többségük a 2001-2002-es dekonjunktúrát is jól átvészelte. Az erősödő konjunktúra helyzetüket tovább javítja. Az adózás, az adókedvezmények és állami támogatások rendszere azonban sokkal inkább a nagy (rendszerint külföldi érdekeltségű) vállalatoknak kedvez, amelyek nagyobb tőkeerejük és nemzetközi hátterük folytán amúgy is előnyben vannak a közép- és kisvállalkozásokkal szemben. Az egyéni vállalkozások száma 2000 óta csökken, a társas vállalkozásoké ezekben az években látszik tetőzni, s a 2004-2006-os időszakban már minden vállalkozásfajtában csökkenés (vagyis további koncentráció) várható. A gazdaság tulajdonosi szerkezetének átalakulása – a korábbinál valamelyest lassúbb ütemben, de azonos irányban – folytatódik. A társas vállalkozások jegyzett tőkéjének tulajdonosok szerinti összetétele (az időszak végén, százalékban) Tulajdonos jellege 1992 1995 1998 Belföldi magánszemély 9,8 12,4 11,2 Belföldi társaság 12,4 19,9 26,2 Szövetkezet 2,8 2,1 1,7 MRP szervezet 0,1 1,0 0,6 Hazai magán összesen 25,1 35,4 39,7 Külföldi természetes és jogi személy 10,1 27,9 37,6 Magán összesen 35,2 63,3 77,3 Központi kormányzat 58,9 29,5 13,3 Önkormányzat 5,1 6,3 7,6 Egyéb 0,8 0,9 1,8 Állami és egyéb 64,8 36,7 22,7 Jegyzett tőke összesen 100,0 100,0 100,0 Forrás: 1992-2002: APEH adatok. 2006: GKI Rt. előrejelzése

2001 8,8 17,7 0,6 0,3 27,4 58,4 85,8 8,0 5,4 0,8 14,2 100,0

2002 8,8 18,1 0,5 0,2 27,6 57,4 85,0 9,5 4,4 1,1 15,0 100,0

2006

24 65 89

11 100,0

80

A külföldi tőke nemzetgazdasági súlya nő. Amint az a táblázatból látható, 1998 és 2002 között a külföldi tulajdon részesedése a társas vállalkozások jegyzett tőkéjéből több mint másfélszeresére nőtt, miközben a hazai magánszektor részesedése egyharmadával csökkent. Ez a folyamat 2002-ben megtorpant, de minden bizonnyal átmeneti jelleggel. Az állami szektor terjedelme az utóbbi 2-3 évben alig változott, viszonylagos súlya csak a magánszektor dinamikus növekedése miatt csökkent. A privatizáció marginális volt, sőt új államosításokra is sor került. A korábbi kormányzat nem szorgalmazta az állam vállalkozói szerepvállalásának érdemi csökkentését, sőt gyakran inkább bővítette azt (pl. bankszektor, nyugdíjbiztosítás, légi közlekedés, földgáz, stb.). A nemzetgazdaságon belül ugyan nem nagy az állami tulajdonban levő vállalkozások aránya, abszolút értékük azonban jelentős és legtöbbjük fontos ágazatokban működik. Kizárólagos vagy részleges állami tulajdonban van a MÁV, az MVM, a Paksi Atomerőmű, a Posta, a Mahart, a Malév, a Volán vállalatok, egyes vegyipari és hadiipari üzemek, az MFB, erdő- és mezőgazdasági üzemek, kutató intézetek, stb. Az állam kezében lévő vállalatok jelentős része veszteséges és jövedelmezősége folyamatosan romlik. A szektor történetében 2002 volt az első év, amikor a konszolidált eredmény negatív volt. Ennek nemcsak a vállalatok rossz hatékonysága az oka, hanem vagy a kedvezőtlen gazdasági környezet, vagy a hatósági árszabályozás, amely a politikai-szociális szempontokat a jövedelmezőség elé helyezi.

3. Verseny Az üzleti szférában alapvetően korlátozás nélkül működik a verseny a piaci szereplők között. Az ezt felügyelő Versenyhivatal tevékenysége az erőfölénnyel való visszaélési ügyektől eltolódott a fúziókontroll felé, újabban egyre többször kartell-ügyekben vizsgálódik. Lassú az előrelépés a hálózatos szolgáltatások (távközlés, villamosenergia, gáz, vasút) liberalizálása, illetve az e téren meglévő monopolhelyzetek megtörése vagy legalább korlátozása terén. A vezetékes telefóniában eddig csak a belföldi távolsági és a nemzetközi hívásoknál sikerült versenyt kialakítani, s ennek nyomán árat csökkenteni. 2004-2006 között inkább a mobil telefónia versenye fogja jobb kiszolgálásra és alacsonyabb árakra szorítani a vezetékes szolgáltatókat.

81

A villamosenergia-piac megnyitása 2003 januárjában indult. A liberalizálás egyelőre korlátozott: a fogyasztás kb. 10%-át érinti és igen szerény költségcsökkenést eredményez. 2004-2006 között a szabad piac bővülni fog, de a folyamatot lassítja az a tény, hogy az MVM-nek hosszú távú kötöttáras megállapodása van számos nagy erőművel. A 2003-ban elfogadott gáztörvény alapján 2004 január elsejétől a feljogosított nagy ipari fogyasztók a szabad piacra léphetnek. A szabad piacról történő beszerzés volumene 2004-ben még igen szerény lesz, de 2006-ig bővülni fog. Mindez azonban egyelőre nem vezet árletöréshez, mivel a hazai gáz eddigi ára mélyen a világpiaci ár alatt volt. A törvény értelmében a MOL által termelt hazai gáz is világpiaci ár alapján kerül elszámolásra, tehát a MOL jövedelmezősége javulni fog. A vasúti közlekedésben az EU előírások szerint a belépéskor a pálya 20 százalékát, 2007-től pedig a teljes hálózatot meg kell nyitni az unió vasúttársaságai előtt. Ennek lehetővé tételére 2003 januárjától önálló üzletággá és profitcentrummá alakult a személyszállítás, az áruszállítás, a pályák fenntartása és a vontatás. Ez azonban csak a külföldi vasúti társaságok megjelenése után fog versenyhelyzetet teremteni.

4. Versenyképesség Magyarország számára új kihívást jelent, hogy a régió többi csatlakozó országához képest – főleg 2002 után – jelentősen veszített a versenyképességéből. Nyilvánvaló, hogy ez a fejlődési pálya versenyképességi szempontok miatt nem tartható fenn, miközben az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledtével erős a társadalom igénye a bérek, jövedelmek növekedése iránt. Fontos megjegyezni: hasonló nyomás érvényesül a bérek emelésére más csatlakozó országokban is, de hasonlóan drasztikus mértékű béremelésre sehol nem került eddig sor. Az EU alacsonyabb fejlettségű országainak a csatlakozás utáni tapasztalatai is arra figyelmeztetnek: veszélyes törekvés, ha egy alacsony fejlettségű ország a béreit túlzottan siettetve kívánja felzárkóztatni a fejlett országok szintjére.

82

A termelés egységére jutó bérköltségek alakulása négy csatlakozó országban (1999=100) 125 120 115 110 105 100 95 90 85 80 2000

2001 Cseh

2002 Magyar

Lengyel

2003 Szlovén

2004 Szlovák

Forrás: CANSTAT, KSH 2003.3

Spanyolország és Írország példája alapján is megállapítható: e folyamat siettetése később visszaveti a gazdaság fejlődését. Portugália példája inkább követésre méltó: ott a bérek és a gazdaság teljesítménye egymással nagyobb összhangban, jelentős kilengések nélkül, fenntartható pályán, határozottan nő, előrehalad a bérkonvergencia folyamata.

Az elmúlt hat évben (1998-2003) az export volumennövekedése igen dinamikus, évi átlagban 13%-os, ezen belül 1998-2000-ben 20%-os volt. Keresleti oldalról a kivitel magas ütemű növekedését a kedvező európai konjunktúra biztosította, miközben igen versenyképes volt a kínálat is. A világgazdasági dekonjunktúra miatt azonban a kivitel dinamikája már 2001-ben jelentősen csökkent, 2002-ben tovább mérséklődött és 2003-ban is alacsony ütemű maradt. 2001-2003-ban a kivitel mindössze átlagosan évi 6,7%-kal bővült. Az áruexport 2004-2006-ban lassan, de fokozatosan emelkedő ütemben, átlagosan évi 10%-kal nő. A növekedés messze alatta marad az 1998-2000. évekének, de sokkal gyorsabb az elmúlt három évinél. Ezt a következő tényezők okozzák: −8 a magyar gazdaság versenyképessége az elmúlt években romlott, különös tekintettel a forint reálárfolyamának emelkedésére (ez – enyhébben, de – folytatódni fog), a reálbéreknek a termelékenység

83

növekedési ütemét meghaladó emelkedésére (ez a folyamat megfordul) és a feldolgozóipari beruházások lecsökkent szintjére (e tekintetben is javulás várható); −8 a termelékenységi tartalékok nagyok, s a termelékenység növekedésének üteme továbbra is lényegesen meghaladja az EUátlagát. Az EU-25 új tagjaival szemben a versenyképességi előny a reálbérek gyors növekedése és a forint erősödése miatt csökkent, de még fennmarad, mert a termelés egységére jutó bérköltségek színvonala euróban középtávon alatta marad a régióbeli versenytársakénak. Ugyanakkor azt is tekintetbe kell venni, hogy a növekedés fő hajtóereje a technológia és magas szaktudás igényű ágazatokban, szolgáltatásokban várható, tehát az is valószínű, hogy a termelékenység növekedési üteme is gyorsul majd. Ezt a folyamatot is előmozdítja az új tagállamok munkavállalóinak kizárása a régi tagállamok munkaerőpiacáról: a vállalkozókat ez arra kényszeríti, hogy ők menjenek az olcsóbb szakképzett munkaerőhöz.

5. Innováció A hazai termelőszférában az innováció terén (az 1995 és 2000 között a külföldi tőkeimport hatására bekövetkezett viszonylag gyors korszerűsödés és az elmúlt évek lassúbb fejlődése után) 2004-től ismét jelentős változások várhatók. A remélt világgazdasági élénkülés, az EU csatlakozás, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló új törvény, illetve a kutatás-fejlesztés és az innováció kormányzati irányítószerveinek átszervezése módosíthatja az eddigi folyamatokat: −8 Az új Nemzeti Fejlesztési Hivatal (az alapítását elrendelő kormányhatározatnak megfelelően) kialakítja a nemzetgazdaság fejlesztési „tervét” (politikáját). Ennek nyomán megszűnhet a hazai tudományos-technológiai és innovációs folyamatok kormányzati befolyásolása terén az elmúlt években megszokott rögtönzés. −8 A hazai K+F ráfordítás, mely 1989-1990-et követően a korábbiak felére, a GDP 1%-a alá mérséklődött, részben a növekvő EU támogatás, részben az Alapba befolyó összegek növekedése következtében erőteljesen (2006-ra a GDP 1,6%-ára) növekedhet. Ugyanakkor a kiadások növelése önmagában még nem jelent garanciát a K+F tevékenység valóságos, hatékony fejlődésére.

84

−8 Bővülhet az innovációkat bevezető vállalati kör is. Míg az előző évtizedben elsősorban a külföldi tulajdonú nagyvállalatok körében – döntően technológia transzferre alapozva került sor korszerűsödésre, most a kkv szférában szélesedhetnek a lemaradás felszámolásának a lehetőségei. A vázoltak nyomán valószínűleg folytatódik a termelőszféra modernizációja. A (többnyire külföldi tulajdonú) nagyvállalatoknál az európai élénkülés megindulása után ismét lendületet kaphatnak az innovációs erőfeszítések, beruházások. A kis-közepes vállalatok egyes szféráiban a bővülő források mellett az integráció következtében élénkülő verseny is hasonló lépéseket kényszeríthet ki. Ezt ma már egyre több vállalkozás ismeri fel. A GKI Rt. 2004 tavaszi vállalkozói felmérésében a válaszadók 10%-a jelölte meg a cég fejlődésének akadályaként a meglevő kapacitások alacsony műszaki színvonalát.

A sikerhez nélkülözhetetlen azonban, hogy a kormányzat is erőteljesen támogassa az innovációs folyamatokat. Jelentősen segítheti ezt a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítési lehetőségeinek a megteremtése, az innovációs „tudást” a kkv-khoz közvetítő intézményrendszer hatékonyságának a növelése és a támogatásoknak valóban az innovatív kkv-k körére koncentrálása. A magyar K+F szektort mintegy 2000 intézmény (hozzávetőleg másfél száz kutató-fejlesztő intézet, több mint 1600 felsőoktatási kutató intézmény és közel 700 vállalati kutatóhely) alkotja. A – kívánatosnál kisebb számú - vállalati kutatóhely jövőjéről viszonylag kedvező kép adható, jelentős hányaduk ma is versenyképes és sikerrel fog beilleszkedni az Európai Kutatási Térségbe. A még ma is jelentős súlyú állami szféra perspektívái viszont ma még bizonytalanok. Az állami K+F szférát kettős elmaradás gondjai terhelik. Ismeretes, hogy a világpiacon az EU kutatói is gondokkal küzdenek. Bár a tudósok kiváló teljesítménye vitathatatlan, a színvonalas publikációk száma magas, ez nem mutatkozik meg a gazdaság teljesítményében. A tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása vontatott. A világszínvonalú „tudás” nem tükröződik például a szabadalmak számában (ez az un. európai paradoxon). A magyar gazdaságban pedig az Európában megszokottnál is mélyebb a „tudomány” és a „gyakorlat” közti szakadék. A gond lényegét az üzleti szféra igen alacsony K+F megbízásai is kifejezik.

85

A hazai kutatás-fejlesztési eredmények szerény gyakorlati hasznosulását sokban az alkalmazók, a vállalati szféra hagyományossá vált konzervatizmusa, gyenge innovációs hajlandósága magyarázza. Figyelembe véve azonban, hogy az állami K+F ráfordítások GDP-hez viszonyított színvonala nemzetközi összehasonlításban nem alacsony, a köztulajdonú K+F szektornak is csak két lehetősége van pénzügyi helyzete javítására: vagy a magyar piacon értékesít, vagy a - többnyire a hazainál is nehezebb - exportpiacokon szerez bevételeket. Mind felsőfokú oktatási intézményeink „vállalkozó egyetemekké” alakulása, mind az akadémiai kutatóintézetek üzleti világba integrálódása várhatóan hosszú és nehéz folyamat lesz. A kudarc viszont a brain drain-nek, a magyar K+F szféra Nyugat-Európába településének a veszélyeit növeli.

6. Kis- és középvállalati szektor A kis- és középvállalkozásokat is különbözőképpen érint az uniós csatlakozás. Egyes cégek bizonyára ki tudják majd használni a közösség KKV-támogatási programjait. A Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében jelenleg különösen az innovatív cégek számára kínálkoznak kedvező lehetőségek. Mások a bővülő partnerkapcsolatokból kovácsolhatnak előnyt. Bár a nagy nemzetközi cégek csaknem mindegyike jelen van már Magyarországon, az unióban is nehezebben mozduló, óvatosabb KKV-k valószínűleg most kezdenek majd kapcsolatés piacépítésbe a csatlakozó tagállamokban. Ez esély (termékkör- és piacbővülés, tőkebevonás) és fenyegetés (felvásárlás, piacról való kiszorulás) is a hazai cégek számára. Nem kis részben a cégvezetés üzleti kultúráján múlik, hogy harcba kezd-e a megszokott működését veszélyeztető ellenfelekkel, vagy kooperációra lép az új üzletfelekkel. Óhatatlanul lesznek vesztesek is. A szigorúbb egészség-, fogyasztó- és környezetvédelmi szabályok (amelyek többsége már ma is érvényes, de betartásukat egyre nyomatékosabban meg fogja követelni a közösség) és különösen majd a schengeni határőrizet (a keleti országrészben jelenleg komoly csempészhálózatok működnek) megvalósítása az eddigi területeken a régi és új tagállamokkal határos régiókban új versenytársakkal szembetalálkozó magyar vállalkozók sora alól húzhatja ki a talajt például a kereskedelemben és a vendéglátásban.

86

A GKI Rt. uniós esélyeket és kockázatokat vizsgáló vállalkozói felmérése szerint a kis- és középvállalkozások igen hasonlóan értékelték felkészülésüket a csatlakozásra – iskolai osztályzatokkal átlagosan 3,1-re –, ami alig maradt el az információkhoz elvileg könnyebben hozzájutó nagyvállalatok 3,4-es osztályzatától. A KKV-k körében 30% felett volt az önön felkészülését jóra, vagy jelesre minősítők száma. Az uniós csatlakozástól várt változások (iskolai osztályzatok* átlaga)

Esélyek Belföldi piac Exportlehetőségek Tőkebevonás Technológia import Munkaerő kínálat Jövedelmezőség Állami- és EU-támogatásokhoz való hozzáférés Fenyegetések Bérköltségek Környezetvédelmi terhek Adminisztrációs terhek Iparjogvédelmi terhek Munka- és egészségvédelmi terhek Szabványok * = 1: nagyon kis hatás; 5: nagyon erős hatás.

Kisvállalatok

Középvállalatok

Nagyvállalatok

2,7 3,0 2,9 3,1 2,8 2,5 3,1

2,8 3,1 3,0 3,3 2,7 2,7 3,1

2,8 3,3 3,3 3,4 2,9 2,7 3,4

2,4 2,0 2,0 2,3 2,1 2,2

2,4 1,9 2,2 2,5 2,3 2,5

2,5 1,9 2,1 2,5 2,2 2,7

Igen érdekes, hogy míg a csatlakozástól a gazdaság egészére várt hatások megítélése együtt nőtt a vállalatmérettel, addig az ágazat és a saját cég számára várt hatásokat elég hasonlóan ítélték meg a válaszadók. Még ennél is meglepőbb, hogy alig találtunk eltérést – az sem volt szignifikáns – az unióba lépéssel járó egyes előnyök és hátrányok megítélésénél. Még az exportlehetőségek alakulását is alig értékelték kevésbé kedvezőnek a kisebb cégek, mint a nagyok. Legnagyobb (0,4) különbség a tőkebevonási lehetőségek változására adott osztályzatnál volt. A kis- és középvállalatok elsősorban az érdekképviseleti szervektől, másodsorban a főhatóságoktól vártak segítséget csatlakozási ügyekben.

87

VI. AZ ÜZLETI SZEKTOR EGYES ÁGAZATAINAK FEJLŐDÉSE 1. Ipar és építőipar A kilencvenes évek közepén meglódult magyar ipari növekedés csúcspontját 2000-ben érte el, amikor a bruttó termelési érték volumene 18,3%-kal, az iparban előállított hozzáadott érték 9,6%-kal emelkedett az előző évhez képest. Ez már a világgazdasági recesszió kezdetének esztendeje volt, az év utolsó hónapjaiban megjelentek a lassulás jelei. A folyamat szorosan együtt mozgott a világgazdaság helyzetével: az információtechnológiai szektor először túltermelési válságba került, majd tavaly e szektor magához térésével kezdődött újabb növekedési periódus. Mivel a magyar feldolgozóipar legnagyobb súlyú ágazatai éppen ezen a területen találhatók, az információtechnológiai szektor világméretű növekedési pályára állása a magyar ipari termelők számára kedvező feltételeket teremt. Az ITC szektor növekedésének hajtóereje a modern technológiáknak a hagyományos gazdasági ágakban való elterjedése lesz. Ez részben további ipari ágazatok számára jelent növekvő keresletet, részben minden cég számára a versenyben való helytállás alapkövetelményé teszi az innovációt. Minden jel arra mutat, hogy a magyar feldolgozóipar az elmúlt évek erőteljes béremelkedése és a reálértelemben számottevően erősödő árfolyam nyomán végleg elvesztette versenyképességét azokban az ágazatokban, ahol már valójában korábban sem volt az (textilipar, ruházati ipar, cipőipar, stb.), de a magasabb feldolgozottságot, nagyobb szakmai felkészültséget igénylő területeken (híradástechnika, elektronika, járműrészegység-gyártás, gyógyszeripar, stb.) európai méretekben továbbra is hatékonynak, befektetésre érdemesnek minősül. A konjunktúra 2003 őszén elkezdődött élénkülése elsősorban a feldolgozóipari növekedés gyorsulásában jelenik meg. Mivel a magyar feldolgozóipar erősen exportorientált, a külpiacokon – főként Európában – bekövetkező fellendülés jelentős keresletet, s így növekedési hajtóerőt jelent a hazai termelőknek.

88

Míg a belföldi keresletet élénkítő gazdaságpolitika 2001-2002-ben a feldolgozóipar hazai értékesítésének stagnálásával járt, addig az export élénkülése minden jel szerint magával húzza majd a belföldi piacot is. Ez elsősorban a vállalatok között kiépült bonyolult kapcsolati hálók következménye, amelyek sokkal kiterjedtebbnek bizonyultak a korábbi beszállítási arányokon alapuló becsléseknél. Az elmúlt évtizedekben a hazai energiaszektor a nemzetközi trendektől sok vonatkozásban eltérően fejlődött. Az eltérő hazai fejlődés leglényegesebb mozgatójának a tényleges költségektől tartósan és nem jelentéktelen mértékben eltérített hazai energiaárak bizonyultak. Az utóbbi 4-5 évben és várhatóan a következő 5-6 évben a nemzetközi trendektől némiképp eltérő hazai fejlődés döntően a viharos további strukturális átrendeződésből, a belső árak "világpiacosodásából", valamint a vezetékes energiahordozók piacának megindult és a következő években kiteljesedő liberalizálásából táplálkozik. A rendszerváltás után érvényesülő hazai tendenciák alapján a magyar energiaszektor fejlődési sajátosságai a következők: −8 A nemzetközi összehasonlítások szerint magas induló fajlagos energiaigény a rendszerváltás után bekövetkezett struktúra átrendeződés, valamint az energiaáraknak az átlagos inflációt jóval meghaladó növekedése miatt csökken. Ez a sajátosság a következő években is jellemző marad, bár a javulás üteme lassulhat. −8 Az energiaforrások szerkezetének a szénhidrogének javára történő átrendeződése nálunk jóval később indult, de részben a hazai szenek kifejezetten előnytelen gazdaságossága, részben a torz árrendszer miatt a földgáz aránya az energiaforrásokon belül az EU átlaga fölé emelkedett. Minden jel szerint a földgáz szerepe továbbra is kiemelkedő marad, de térhódításának üteme 2005-ig csendesülni fog. −8 A gazdasági növekedés energiaigénye csak szerény mértékben nő, de a hazai erőforrások gazdaságtalansága, valamint a hazai szénhidrogén készletek csökkenése miatt az import aránya közel változatlan energiafelhasználás mellett is növekedett és a következő években további térnyerésére számítunk. −8 Az energiaszükséglet stagnálása miatt a hazai termelőkapacitások jelenleg kiegyensúlyozott energiaellátást biztosítanak, de az évtized végére a tovább már nem halasztható rekonstrukció, az ellátás-biztonság, és a környezeti előírások teljesíthetősége igen komoly beruházások elindítását teszi szükségessé, különösen a villamosenergia-szektorban.

89

Mivel a piacgazdaságra való áttérést követően a magyar gazdaság növekedése döntően az export expanziójától függ, a nemzetközi versenyképesség megtartása és erősítése meg nem kerülhető követelmény a hazai gazdaság számára, különösen pedig az exportban meghatározó szerepet játszó feldolgozóiparban. Az EUátlagot jóval meghaladó fajlagos energiaigény világpiaci árak esetén komoly versenyhátrányt jelent. Mivel a termelékenység-növekedést szorosabban követő béremelkedés az eddigieknél szerényebb versenyelőnyt biztosít a jövőben, az anyag- és energiaigényesség szisztematikus és jelentős csökkentése elengedhetetlen a hazai export nemzetközi versenyképességének erősödéséhez. Azt feltételezzük tehát, hogy az EU-csatlakozással jelentkező erőteljesebb versenykényszer az ágazati, valamint a termékstruktúra további dinamikus átalakulását és a modernizáció felgyorsulását hozza. Az EU-csatlakozás további kedvező hatása, hogy a versenyt az energiaszektorban is erősíteni kívánó EU-szabályozás szűkíti a hazai gazdaságpolitika „mozgásterét”, vagyis megnehezül a piacgazdaság követelményeitől eltérő gazdaságpolitikai szempontok érvényesítése. Ezért is nagyon fontos követelmény, hogy az energiaszektort és az energiafelhasználást szankcionáló állami elvonások – adók, környezetterhelési díjak, stb. – ne csak költségvetési szempontokat érvényesítsenek, hanem segítsék elő a hazai energiaszektor könnyebb alkalmazkodását, ami igen fontos feltétele a magyar gazdaság versenyképessége javításának. E ponton az EU-csatlakozás várható hatása találkozik a másik, külön vizsgálandó kérdéskörrel az energiahordozók jövőbeni áralakulásával. Röviden szólva az EU-csatlakozás egyfelől a liberalizáció itthoni kibontakozásával valószínűleg mérséklően hat a hazai energiaárak várható növekedésére, másfelől, miután a világpiaci áraktól való tartós és jelentősebb eltérést nem tolerálja, az energiaárak erőteljesebb növekedését váltja ki. Úgy ítéljük meg, hogy a piac liberalizálásától várt hazai árcsökkenés sokaknál igen túlzott. A villamosenergia-szektor mostani, nem túlságosan magas jövedelmezősége miatt ez összességében csak szerény mértékű lehet és inkább csak a csatlakozást követően érvényesül. Az EU-csatlakozás után az EU követelményeihez, törekvéseihez történő igazodás komoly versenyképességi kihívást jelent a magyar gazdaság és benne az energiaszektor számára. A kihívásban szerepet játszó tényezőket a következőkben jelöljük meg:

90

- Jelenleg a GDP-re vetített energiafelhasználás Magyarországon az EU átlagánál magasabb, csak fokozatosan közeledik a fejlett országokéhoz. - Importfüggőségünk már most is jóval erőteljesebb, mint az EUátlag. Fokozódásának üteme mérsékelhető, de nem állítható meg. - A globális környezeti kihívások megválaszolásában az EU által választott kitüntetett szerep a térség energiaköltségeit drágítja, legalább is a meghatározó versenyszférákkal – USA, Ázsia – szemben. - Jelenleg és a következő időszakban a megújuló energiaforrások EU általi előtérbe állítása a magyar gazdaság számára növekvő terheket jelenthet, mivel a megújuló energiaforrások nálunk összességében kedvezőtlenebb feltételek mellett hasznosíthatók. Az utóbbi évtizedekben egyre világosabbá válik, hogy az eddigi gazdasági növekedés komoly környezeti változásokat indított el. Világméretekben erősödnek a környezetvédelemmel kapcsolatos követelmények és szempontok, a természeti környezetre káros kibocsátást korlátozó, szabályozó nemzetközi megállapodások születnek. Miután az energiaszektor jellegéből és sajátosságából fakadóan a természettel igen szoros kapcsolatban működik, a környezeti ártalmak egyik fő okozója is. Ezért a jövőre irányuló EU direktívák megkerülhetetlen szerves része az egészséges és tiszta környezet követelményének érvényesítése, a környezeti szempontok prioritásként való rögzítése. A kevésbé fejlett, felzárkózó országok alapvető problémája e vonatkozásban egyrészt az, hogy a hagyományos energiahordozók legtöbbje csak igen jelentős ráfordítások árán tehető ”tisztává” másrészt, hogy az előtérbe kerülő megújuló energiaforrások – a vízenergiát kivéve – ma még gazdaságilag nem igazán versenyképesek. Az ismert adatok szerint napjainkban és a következő évtizedben a megújuló energiaforrások egységköltsége többszöröse a most használtaknak. A felzárkózó országok, különösen Magyarország számára tehát a szigorodó környezeti követelmények és a megújuló energiaforrások nagyobb igénybevétele gazdaságilag nehezen kezelhető növekedési problémát jelent. Mindezek alapján a magyar energiapolitika legfontosabb célja, hogy a hosszú távú szempontokat is mérlegelve harmonizálja az ellátásbiztonság, a gazdaságosság és a környezetvédelem sokszor egymásnak feszülő ellentmondásait. A kívánatos optimum elérése nagyon sok, nemcsak gazdasági tényező mérlegelését feltételezi, amely a piacgazdaságban működő erők mellett az állam közreműködését is nélkülözhetetlenné teszi.

91

Az építőipar hazánk EU-csatlakozásának az egyik legnagyobb nyertese lehet. A csatlakozás után beáramló - az EU Strukturális és Kohéziós alapjaiból érkező - fejlesztési források nyilvánvalóan jelentősen bővítik az építés iránti keresletet. Hazánk viszonylagos infrastrukturális elmaradottságának felszámolására irányuló projektek még jó ideig biztos piacot jelentenek az építőipari cégek számára. 2004 és 2006 között az EU várhatóan 500 milliárd forint támogatást nyújt a NFT végrehajtásához a Strukturális Alapokból, amit hazai finanszírozási források egészítenek ki. A magyar célkitűzések megvalósításához a Kohéziós Alapból finanszírozott nagyméretű közlekedési és környezetvédelmi infrastrukturális projektek is hozzájárulnak, ezek várható összege a fenti három évre 250 milliárd forint. Összesen tehát – amennyiben az EU forrásokhoz maradéktalanul sikerül magyar társfinanszírozást biztosítani – három év alatt 1500 milliárd forint fejlesztés valósulhat meg. Ez hozzávetőlegesen egyenlő a magyar építőipar 2003as teljesítményével.

A GKI Rt. vállalati felmérésének építőipari válaszadói között az EU csatlakozásnak a cégek saját üzletmenetére kifejtett hatását illetően a derűlátók aránya (31%) nem marad el lényegesen a borúlátók arányától (34%). Mindazonáltal az építőipari gazdálkodó szervezetek a nemzetgazdasági átlagnál kedvezőbb várakozásokat fogalmaztak meg. E várható integrációs hatások tekintetében az ágazat szinte „kettészakadt”: a 250 fő felett foglalkoztató nagyvállalatok csaknem fele az integráció várhatóan kedvező hatásait érzékeli, míg saját helyzetének romlására ezek közül egyetlen egy cég sem számít. A kis- és középvállalkozások várakozásai viszont meglehetős megosztottságot mutatnak. A nagyvállalatok a belföldi értékesítési lehetőségek határozott javulására számítanak, az 50 és 250 fő között foglalkoztató középvállalatok e téren változatlan helyzetet, az 50 fő alatti kisvállalkozások pedig romló lehetőségeket prognosztizálnak. A vállalkozói helyzetértékelés a GKI Rt. szerint jórészt megalapozott. A magyar kivitelezői árszint a szlovákénál átlagosan 20, a szlovénénál 30%-kal alacsonyabb. Ez nyilván gátat szab a verseny erősödésének. Mivel azonban a magyar építési piac növekedési potenciálja magas, nem zárható ki külföldről érkező vállalkozások megjelenése, elsősorban néhány speciális építési feladat területén, ahol főként a kis- és középvállalkozások érdekeltek. Az építési szolgáltatás exportja, ami nem más, mint a bérmunka egy formája, az ágazat összes árbevételének 3%-át tette ki 2002-ben. A legfontosabb célországok Németország és Ausztria. Az exportban érdekelt cégek elsősorban a magyar munkaerő viszonylagos olcsóságát

92

használják ki, ez versenyképességük alapja. Az export jelentős élénkülésére a csatlakozást követő években sem lehet számítani. Ezt ugyanis egyrészt jelentősen korlátozzák a német és az osztrák kormány átmeneti piackorlátozó intézkedései, másrészt a magyar cégek tőkeereje és referenciái az uniós piacokon a legtöbb esetben nem elégségesek. Ugyanilyen az irányba mutatnak a vállalati vélemények is: a külpiacokon egyáltalán megjelenő nagyvállalatok csaknem mindegyike javuló exportlehetőségekre, míg a kis- és középvállalkozások zsugorodó lehetőségekre számítanak. A törvényi környezet változása az ágazat szereplőinek tevékenységét számos ponton befolyásolja. A közbeszerzési törvény módosítása 2004. január 1-eje után nem ad lehetőséget a hazai kis- és középvállalkozások támogatására, a közbeszerzési eljárásokban való előnyben részesítésére. Az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések műszaki követelményeinek és megfelelőségi igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának EU-harmonizált szabályait a magyar szabályozás 2003-ban léptette életbe. Számos új szabvány átvétele is hatályos 2004. január 1-étől, a legfontosabb a betonra és betonszerkezetekre vonatkozó. Ezek lényege, hogy a korábbi magyar szabvány továbbra is használható, de csak Magyarország területén. Az exportban viszont az uniós szabványokat kell figyelembe venni.

A felmérésben részt vevő cégvezetők várakozási szerint hazánk EU csatlakozásának következményeként jelentősen nőnek a környezetvédelmi, a munka- és egészségvédelmi terhek, a kis- és középvállalatok döntő többsége az adminisztrációs terhek jelentős növekedését is valószínűnek tartja. A szabványok változásának következményeit az építőipari vállalkozások a nemzetgazdasági átlagnál súlyosabbnak ítélik. Egyértelmű többségben vannak azok a cégek (a válaszadók csaknem felét teszik ki), amelyek 2006-ig a bérköltségek jelentős növekedésével számolnak, míg a bérköltségek csökkenésére csak a vállalatok 16%-a számít. A vállalati jövedelmezőségnek a csatlakozás utáni romlására a válaszadó vállalatok 43%-a számít, míg ennek javulását csak 15%-uk valószínűsíti. A nagyvállalatok többsége javuló profitabilitásra számít, a kis- és középvállalatok között viszont a pesszimisták vannak határozott többségben.

93

2. Mezőgazdaság Az agrárgazdaság ma a természeti adottságai alatt teljesít, műszakitechnikai színvonala elmarad az 1990-es évek szintjétől. Az állami szerepvállalás energiáit jórészt a piaci zavarok kezelése köti le. A mezőgazdaságban a kárpótlás és a termelőszövetkezetek feloszlása a törpebirtokok túlsúlyát eredményezte. A 100 hektár feletti nagybirtokok, amelyek a mezőgazdasági földterület 58%-át teszik ki és a foglalkoztatottságból alig 0,3%-kal részesednek, ugyanakkor az 1 ha alatti törpebirtokok a földterület 17,8%-án gazdálkodnak és a foglalkoztatottak 94%-a itt tevékenykedik. Erőteljes differenciálódás ment végbe a gazdasági üzemméretekben, ami egyben az agrárnépesség polarizációját is okozta. A leginkább tőkeerős és nagyobb gazdaságok nyugati értelemben vett farmokká alakulása megindult és a mezőgazdasági vállalkozók egyre inkább elkülönültek a kiegészítő gazdálkodást folytatók népes táborától. A mezőgazdasági vállalkozók körében 50 hektár felett gyakori a haszonbérlet, itt a földeknek csak mintegy harmada saját tulajdonú, a többi bérelt. Bár a Nemzeti Földalap létrehozása elősegíti a birtokrendeződés folyamatát, az elfogadható áron működő földpiac a magántőke beáramlás alapvető feltétele. Az élelmiszeriparban végbement átalakulás a rendszerváltást követően erőteljes volt. A tulajdonosváltás a külföldi tőke beáramlását hozta, ez javította a tőkeellátottságot, csökkentette a likviditási gondokat és racionálisabb gazdálkodást kényszerített ki. A termelési folyamat vertikális integrációja – különösen a külföldiek által dominált ágazatokban – jellemzővé vált. Az integráció résztvevői között azonban sok esetben nem azonosak az erőviszonyok. A nagy mennyiségi potenciállal rendelkező feldolgozó üzemmel szemben az elaprózott termelők kiszolgáltatottak, kapcsolatukat a bizonytalanság, a bizalmatlanság és az áttekinthetetlenség egyaránt jellemzi. A mezőgazdasági termelés erőteljesen hullámzik, amelyet főként a gabonatermés változásai okoznak. A magyar mezőgazdaság részesedése a GDP termelésből évek óta csökkenő mértékű: 2001-ben 3,9% volt. Összehasonlításként az EUtagságra jelölt országokban a mezőgazdaság átlagosan a GDP 4,5%-át adja, az EU15-ök átlaga pedig 2%-ot tesz ki. Minél fejlettebb egy ország bruttó nemzeti termékének annál kisebb része származik a mezőgazdaságból. Nem mindegy azonban, hogy ezt az ágazati az

94

erőforrások mennyire hatékony felhasználásával valósítja meg. A tőke és a munkaerő hatékony felhasználásával kell elérni, hogy a kisméretű ágazat hatékonysága világszínvonalú legyen, s a mezőgazdaságban tevékenykedők jövedelmezőségi viszonyai hasonlóak legyenek a gazdaság egyéb szektoraiban működőkhöz. A kilencvenes évtized első felében erősebben második felében lassuló ütemben, de nyílt az agrárolló. Ennek következtében a mezőgazdaságban egyre kevesebb műtrágyát, korszerű adalékanyagot használnak, csökkent a fajtaválaszték, silányodott a termesztésben felhasznált vetőmag, s romlott a takarmány összetétele, vagyis a mezőgazdasági termelés szakmai színvonala hanyatlott. Az agrárium ma természeti adottsági alatt teljesít, alacsonyabb jövedelmet biztosít a belőle élők többségének, mint a gazdaság többi szektora, és piaci zavarainak finanszírozása sokba kerül a költségvetésen keresztül minden adófizetőnek. A mezőgazdaság fejlődését a 2004-2006 közötti időszakban (és még azt követően is) az Európai Unióhoz csatlakozás ténye, a Közös Agrárpolitika, az innen kapott támogatások összege és struktúrája, az Európai Unió szervezeti és szabályrendszeréhez való igazodás fogja meghatározni. Az Európai Unióban az egyetlen ágazati politika az agrárpolitika, amelyet közösségi döntési hatáskörben tartanak, az ehhez szükséges forrásokat is központosították. Ezt a szigort némileg enyhíti a támogatások nemzeti kiegészítésének lehetősége, de csak a KAP által engedélyezett mértékig és célokra. A csatlakozó országok esetében a nemzeti kiegészítés mértéke a közvetlen termelői támogatások fokozatos EU támogatásának rendszere miatt nagyobb, mint a korábbi tagországok esetében, de a célok ugyanúgy közösségileg determináltak. Magyarország a standard támogatás-igénybevétel helyett az egyszerűsített, területalapú elszámolási rendszert választotta. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a 25%-nyi európai uniós forrásból származó pénzt a megművelt mezőgazdasági terület alapján osztják fel, míg a nemzeti támogatásként adható 30%-os kiegészítést a GOFR növények (gabona, olajosmagvak, fehérje, dohány és rizs) területe, illetve a szarvasmarha és juh állatlétszáma alapján osztják el. Várhatóan az EU-ból érkező 25% 17-18 ezer forintot, a hazai kiegészítés 22-25 ezer forintot jelent hektáronként: vagyis a mindkét forrásból származó közvetlen támogatásra jogosult gazdálkodók összesen

95

mintegy 40 ezer forint hektáronkénti területalapú közvetlen kifizetéshez juthatnak. Komoly gondot jelent, hogy az EU-s kifizetéshez csak decemberben lehet hozzáférni, és a hazai kiegészítésnek is csak egy része adható korábban. E helyzet áthidalására a kormány mintegy 100150 milliárd forintos támogatott hitel konstrukciót kíván létrehozni. Mindezt azonban szintén csak az Unió hozzájárulásával tehetjük meg. Magyarország erre vonatkozóan el is küldte hat javaslatát Brüsszelbe, amelyre az unió megalkotja a SAPS (Single Area Payment Scheme) rendeletét. Tisztán hazai forrásból, 2004-ben április 30-ig még mintegy 60-65 milliárd forint nemzeti támogatás áll rendelkezésre, aminek nagyon sok címzettje van, többek között: ültetvénytelepítés, termőföld-védelem, állattenyésztés, agrárgazdasági szolgáltatások stb. Még az idén májusig rendelkezésre áll a SAPARD program, mintegy 32 milliárd forintos keretével. Ennek lefutása után indítható az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program, ahol pályázati úton van lehetőség meghatározott célokra agrártámogatások elnyerésére. Ennek a futamideje 2006-ig tart, a források átvihetők az egyes évek között és összességében 2008-ig felhasználhatók. Magyarország energiáit a 2006-ig tartó időszakban bizonyosan le fogja kötni az Uniós intézmény és szabályrendszer befogadása, és az arra való törekvés, hogy a források igénybevételének feltételeit biztosítsa, ami nem kizárólag a pályázatok megírásából és a saját erő biztosításából áll, hanem a megfelelő nyilvántartási és azonosító rendszerek (Ügyfélregiszter, Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer, MePAR) és az állatokra vonatkozó Egységes Nyilvántartási és Azonosító Rendszer (ENAR) felállításából és működtetéséből. Emellett természetesen fel kell készülni az Uniós testületekben, bizottságokban a magyar érdekek képviseletére. Itt már szükség van arra, hogy mindez egy hosszú távú agrárstratégia mentén történjen, de az ebből fakadó tényleges előnyök túlmutatnak az általunk vizsgált időszakon. A magyar mezőgazdaság az EU csatlakozást követően esély kap a felzárkózásra. A mélyreható szerkezeti átalakulás nem egy tényező markáns hatásának lesz köszönhető, hanem annak, hogy a különböző tényezők hatása (támogatási rendszer, piacbővülés, a világ élelmiszeriparának koncentrációja stb.) azonos irányú változásokat eredményez.

96

A változások eredményeként négy-öt év múlva a magyar mezőgazdaság hatékonyabb, korszerűbb, méreteiben kisebb és összefogottabb lesz a mainál, és a változások már 2006-ban érezhetők lesznek. A támogatások mértéke várhatóan nem eredményez átütően több forrást a magyar mezőgazdaság számára, eloszlásuk azonban sokkal koncentráltabb lesz a mainál a növénytermesztés javára. Az Európai Uniós és a Nemzeti Kiegészítési közvetlen kifizetések a mezőgazdaságban a csatlakozási szerződés alapján Megnevezés Európai Uniós támogatás, (millió euró) Nemzeti kiegészítési lehetőség (millió euró) Összesen Ebből: -Növénytermesztés (millió euró) Marha-, juh hús (millió euró)

2004

2005

2006

306,6 (79,7)

371,7 (96,6)

438,6 (114.0)

366,8 (95,4)

371,7 (96,6)

376,8 (98,0)

673,4 (175,1)

743,4 (193,3)

815,4 (212,0)

591,1 (153,7) 82,3 (21,4)

646 (168) 97,2 (25,2)

700,7 (182) 114,6 (29,8)

Zárójelben milliárd forintban, 260 Ft/eurós árfolyamon számolva Forrás: A csatlakozási szerződés II. sz. melléklete és az egyes termékek piacszabályozására vonatkozó EU Tanácsi rendeletek

Az EU csatlakozás elsőszámú kedvezményezettjei a közvetlen támogatáshoz hozzájutó, termelési kvótával rendelkező termékek és termelők lesznek. Elsősorban gabonaipar (ezen belül különösen a takarmánygabona) az, amely az összes támogatás mintegy 70%-ára számíthat (kb. a jelenlegi vetésterületen), másodsorban a hússzarvasmarha-ágazat, amelynek ugyan nem tér vissza régi mérete, de helyzete stabilizálódik, és az állomány versenyképessége javul. Kedvezményezett lesz továbbá a cukor és dohányipar is. A kvóták elosztása a cukor és a tejkvóta esetében már megtörtént, az előző évi termelés alapján. Itt a többlettermelést az EU bünteti. A kvótával nem szabályozott termékek, pl. sertés és baromfi esetében a hazai támogatások megszünése az első években sokkot fog okozni, hiszen mintegy évi 10-10 milliárd forintos támogatástól esnek el. Ezen enyhíthet: a várható gabona árcsökkenés, a kibővülő piaci lehetőségek és kedvezőbb export lehetőségek. Kedvező változás lesz, hogy az export visszatérítési rendszer az EU-ban – a WTO egyezmény szerint - szélesebb termékkört érint, mint Magyarországon, de ez ermészetesen csak az EU-n kívüli kereskedelemre vonatkozik.

97

A szarvasmarha-hízlalás és a juhászat számára az EU csatlakozás a piaci és jövedelmezőségi viszonyok javulását eredményezi. A tejágazatban az árak radikális csökkenése következtében valószínűsíthető a kistermelők versenyképtelensége. A zöldség és gyümölcs ágazat versenyképessége is romolhat, részben a támogatások csökkenése, részben a hazai termelők nem megfelelő szervezettségi szintje, a termelő-értékesítő szervezetek kis száma miatt. A kvótával nem szabályozott termékek esetében is elnyerhetők pályázatokon piacra jutási támogatások, például exporttámogatás. A teljes mezőgazdaságra igaz, hogy a támogatáspolitika stabilitása, kiszámíthatósága a termelési biztonság növekedése irányába hat. Az EU-s támogatási politika a mezőgazdasági hatékonyság növelése és nem a termelés bővítése irányába hat. A mezőgazdasági termelés szolid, éves átlagban 5% körüli növekedésével számolhatunk A mezőgazdasági beruházások főként gépvásárlásokban, kisebb mértékben épületekben, állattartó eszközökben öltenek testet és a támogatott szektorokra koncentrálódnak. Növekedésük éves átlagban 10% lesz. Nagyobb mértékű tőkebeáramlásra a földvásárlás felszabadítását követően lehet számítani. A támogatásokból kiszoruló mezőgazdasági termelők versenyhátránya nő, ezek főként az elavult technológiával termelő, kisbirtokos, kistermelők lesznek. A mezőgazdasági foglalkoztatottság változatlan szinten marad, míg a mezőgazdasági termelést rész vagy teljes munkaidőben folytató, piacra termelő gazdálkodók számának csökkenésére lehet számítani. Ennek a körnek a vidékfejlesztési támogatások elnyerése nyújt lehetőséget arra, hogy új, a mezőgazdasághoz közeli, de annak hatékonysági kritériumaival nem terhelt tevékenységbe kezdhessenek. Erre hazai források is felszabadíthatók. A mezőgazdasági támogatás hazai számláját 2004-től csak a közvetlen támogatások kiegészítése és a vidékfejlesztési támogatások 20%-os önrészesedése terheli. Regionális és egyéb támogatások formájában e rétegek számára a felszabaduló forrásokból hazai támogatások nyújthatók. A mezőgazdasági termékek esetében a csatlakozás után összességében kismértékű, az átlagos infláció alatti fogyasztói áremelkedésre lehet számítani, amelyet elsősorban a szigorú termelési kvótával szabályozott termékek (cukor, marhahús) termelői áremelkedése, és a jelenleginél magasabb intervenciós felvásárlási ár (takarmánygabona) okoz.

98

Az élelmiszeripar számára az EU csatlakozás elsősorban stabilizálódó, kiszámítható alapanyagforrást jelent majd. Könnyebbé válik valamelyest a termékek uniós piacra vitele is. A modernizációs források és az újabb befektetők (több szakágazatban mutatkozik komoly érdeklődés) gyorsíthatják az ágazat korszerűsödését. Az életszínvonal emelkedése növeli a magasabban feldolgozott élelmiszerek iránti belföldi keresletet. Az élelmiszerárakat több tényező alakítja. Ilyen az importverseny által kiváltott árcsökkenés, és a támogatott szektorokban megvalósuló termelői alapanyag áremelkedés. Ezek együttesen az élelmiszerárak enyhe emelkedéséhez vezetnek, ami együttmozog a fizetőképes kereslet növekedésével. Miközben a magyar mezőgazdaság közeljövőjét az Európai Uniós csatlakozás és annak való megfelelés alakítja, a világgazdasági háttérben egy átalakuló agrárpolitika körvonalai bontakoznak ki. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tárgyalások folyamatosan haladnak a támogatás-, illetve a vámleépítések irányába. A legutóbbi Cancúnban tartott konferencián azonban még nem sikerült egyezségre lépni a 2005 január 1-vel tervezett új kereskedelmi világrend életbeléptetéséről, elsősorban a fejlődő latin-amerikai országok Indiával és Kínával való összefogása miatt. A fejlődő országok a fejlettektől a támogatások teljes leépítését várják el, miközben maguk számára felmentést tartanak szükségesnek. Mindezek ellenére a világ, ha göröngyös úton is, a kereskedelem liberalizálása irányába halad. Az Európai Unió agrárgazdaságának helyzetét egyszerre jellemzik a piaci, főként túltermelési gondok és a Közös Agrárpolitika átalakításának szükségessége Az Európai Unió agárpolitikai reformja, 2003-ban már megkezdődött és 2005-2007 között már elveiben új rendszerként lép életbe. A tervezett agrárreform iránya a közvetlen agrártámogatások fokozatos csökkentése, és a támogatások elszakítása teljesítménytől és az agártevékenységtől. A támogatásokat az EU 15-ök esetében egy közeli 2000-2002 közötti referencia időszak alapján határozzák meg. A reform célja, hogy a termelés során jobban érzékelhetők legyenek a piaci hatások, de a gazdák életszínvonala és megélhetési lehetőségei ne kerüljenek veszélybe. Ez a rendszer az újonnan csatlakozókra még nem alkalmazható, ezért az új tagállamok esetében az egyes régiók termelői az Egyszerűsített Támogatási Rendszer alapján egységes területalapú támogatásokra jogosultak, amely az adott régió számára meghatározott keret, és a régiókban mezőgazdaságilag hasznosított terület hányadosából alakul ki, mint azt már korábban bemutattuk.

99

3. Közlekedés A rendszerváltás után a hazai szállítási teljesítmény valamivel nagyobb arányban esett vissza, mint a GDP. Ebben szerepet játszott a nagy anyag- és energiaigényű ágazatok és tevékenységek gyors ütemű leépülése. A lakossági jövedelmek csökkenése és az üzemanyag drasztikus drágulása pedig a személyszállítási igényeket vetette vissza. Az 1994-1995-ös mélyponthoz képest 2001-ig a naturáliában mért áru- és személyszállítási teljesítmények lassú, évenként 1-2%-os bővülése következett be. Ebben a dinamizáló szerepet a nemzetközi áru- és személyforgalom átlagot meghaladó bővülése játszotta. A 2001. elején jelentkező világgazdasági dekonjuktúra megakasztotta a hazai áruszállítási teljesítmény növekedését, a személyszállításban pedig valamivel később 2003. második felében jelentkezett az igények mérséklődése. Az EU-csatlakozás és a már javuló világgazdasági környezet további lökést adhat a nemzetközi munkamegosztás elmélyülésének, a nemzetközi áruforgalom ismételt felívelésének. 2004-2006 között éves átlagban szerény, 1-2% közötti szállítási teljesítmény-növekedést prognosztizálunk, amelyben a nemzetközi forgalom élénkülése lesz a meghatározó elem. Miután a nagy anyag - és energiaigényű ágazatok, tevékenységek leépülésével gyakorlatilag befejeződik a növekedéssel együtt járó ágazati átrendeződés, a szállítási igények bővülését a struktúraváltozás már csak kisebb mértékben fogja vissza. Az EU és a most csatlakozó országok, így Magyarország közlekedési infrastruktúrájának szervesebb egymásra épülése viszont csak lassan, fokozatosan mehet végbe, így e tekintetben látványos fordulatra a vizsgált időszakban nem számíthatunk. A 2001-2003 közötti igen jelentős reáljövedelem növekedés a személyszállítás teljesítményét valamelyest erősítette, a gépkocsiállomány évenként 200-250 ezer darabbal bővült, szerényebb selejtezés mellett. A 2004-2006 között várható belső egyensúlyi helyzetben a lakossági jövedelmek a GDP-től legalább 1 százalékponttal elmaradóan bővülnek, ebből következően a személyszállítás teljesítménye valószínűleg stagnál. A turizmus élénkülése csak színezi, de nem módosítja az alapvetően stagnáló jövőképet. Bár a gépkocsivásárlások éves növekedése továbbra is magas lehet, de kisebb az előző időszakénál, a gépkocsihasználat pedig inkább mérséklődik. Az egyéni és a tömegközlekedés kialakult arányaiban a vizsgált időszakban átrendeződésre nem számíthatunk.

100

Az EU-csatlakozás fő hatása a közlekedésre nem a szállítási igények alakulásában jelentkezik, hanem a közlekedési infrastruktúra fejlesztési követelményeiben és talán lehetőségeiben. Az EU közlekedési jövőképét felvázoló úgynevezett Fehér Könyv hosszabb távon a következő területeken kíván erőteljesebb változásokat kikényszeríteni: −8 −8 −8 −8 −8

vasút újjáélesztése, légi közlekedés telítettségének mérséklése, vízi közlekedés fejlesztése, infrastruktúra használati díjának bevezetése, üzemanyagadók harmonizálása.

Az EU megítélése szerint az egyes szállítási módok – vasút, közút, stb. – közötti eltérő fejlődés döntően abból adódik, hogy a mostani közlekedési költségekben a tényleges társadalmi ráfordításoknak csak kis része jelenik meg. Így például a közúti közlekedés jelentős versenyelőnyt élvez, mert az általa okozott környezeti (légszennyezés) és társadalmi (balesetek) károknak csak egy kis része jelenik meg a fuvarozók tényleges kiadásaiban. Az externáliák beépítése a vállalati költségekben ugyan környezeti szempontokból kívánatos, de jelentősen megdrágítja a közlekedés egészét, különösen annak legdinamikusabb elemét a közúti közlekedést. Az egyébként is versenyhátrányban lévő, magyar fuvarozókat különösen érzékenyen érinti az EU ezen törekvése, amely a jövőt tekintve egyrészt a hazai szállítók versenyképességét rontja, másrészt hatalmas fejlesztéseket, beruházásokat feltételez a közlekedési infrastruktúrában. Az alapprobléma a közlekedés területén az EU csatlakozással összefüggésben úgy fogalmazható meg, hogy lehetséges-e, illetve milyen forrásokból biztosíthatók azok a fejlesztések, amelyek egyfelől a hagyományos, de műszakilag rendkívül elavult vasút modernizáláshoz, másfelől a szegényes és meglehetősen leromlott közúti infrastruktúra kiépítéséhez és végül, az EU által elvárt környezeti szempontok teljesítéséhez szükségesek. Az EU-csatlakozással kétségtelenül kibővülnek a hazai közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordítható források, így az e területen felhalmozódott deficitek hosszabb kitekintésben mérséklődnek. Bizonyos vonatkozásban azonban eltérések vannak az EU közlekedési koncepciójában megfogalmazottak és a hazai közlekedési infrastruktúra tényleges fejlesztési igényei között. A csatlakozás után a szállítási cégek fajlagos költségeinek növekedése valószínűsíthető, amely tovább rontja egyébként is gyenge versenyképességüket, különösen a nemzetközi árués személyszállításban.

101

4. Távközlés, e-business Az általános világgazdasági bizonytalanság és a vártnál lassúbb kibontakozás ellenére a telekommunikációs ipar helyzete érezhetően javult. A fejlett piacokon a minőségi növekedés jelei mutatkoznak, ugyanakkor az alacsonyabb penetrációs mutatóval rendelkező országokban - főleg a mobilszolgáltatások és az internet iránt - továbbra is nő a kereslet. (2003-ban a legdinamikusabban fejlődő térség Egyenlítői Afrika volt, megelőzve a korábban vezető Közép-KeletEurópát.) A mobiltelefon piacon a gyártók – a fejlett piacokon is nehezen tudnak lépést tartani a hirtelen megnövekedett kereslettel. Ugyanakkor a nemzetközi tőkepiaci helyzet kedvez a felvásárlásoknak, ami tovább növeli a szolgáltatók koncentrációját. A kedvezőbb nemzetközi helyzet megerősíti Magyarországon a telekommunikáció húzóágazat jellegét. A liberalizált telekommunikációs piacon a verseny mérsékelt erősödése (a vezetékes telefon kivételével) és a penetrációs mutatók emelkedése várható. A vezetékes telefonszolgáltatások esetében a penetráció 2003-ban még csökken, majd azt követően kismértékben nő. 2006-ra 36,4%-os (a 2002. évinél valamivel magasabb) penetrációs mutatót várunk. Az EUcsatlakozást követően a vezetékes piac némi élénkülése valószínű. A vezetékes piac szerkezete várhatóan átrendeződik: az alternatív szolgáltatók felvásárlásokkal piaci részesdésüket folyamatosan növelik. Így a vizsgált időszak végére három, esetleg kétpólusú piac kialakulására, a piaci verseny növekedésére számítunk. A mobiltelefon szolgáltatások esetében az előfizetések száma a vizsgált időszakban már csak igen lassan emelkedik, azaz a piac gyakorlatilag telítődött. 2006-ra 78,5%-os penetrációt várunk. Az extenzív növekedés lezárulását követően kibontakozó intenzív piaci verseny a forgalmat tovább növeli, s az időszak végére az egy előfizetőre vetített forgalom kb. 30%-kal emelkedik. Összességében a mobiltelefon piac nagysága - árbevételben mérve – 2006-ra megközelíti a 730 milliárd forintot (azaz a GDP kb. 3,1%-át). A mobiltelefon piacon a szolgáltatók száma várhatóan csökken, oligopol piac jöhet létre. Az elkövetkező évek egyik legnagyobb kérdése a kábeltévé piac alakulása. Jelenleg ezt a szegmenst 4 nagy szolgáltató uralja, összesen közel másfélmillió előfizetővel. A piac viszonylag kis mérete miatt jelentős új szolgáltató piacra lépésére a vizsgált időszakban nem kell

102

számolni. A kábeltévé előfizetők száma 2006-ig összességében érezhetően nő. Ennek oka, hogy a 2004. január 1-én életbe lépett új elektronikus hírközlési törvény a korábbi akadályokat részben vagy egészében lebontotta, s minőségileg új piaci helyzetet hozott létre, mivel duplájára emelte a médiatörvény korábbi 1/6-os korlátozását, másfelől lehetővé tette, hogy egy műsorszolgáltató vállalkozásban meghatározó tulajdonnal rendelkező társaság más műsorszolgáltatóban is hasonló részesedést szerezzen. A szolgáltatók előtt álló igazi fejlődési lehetőség azonban a vezetékes telefon- és adatszolgáltatások piacára való belépés, mert így lehetőség nyílik komplex csomagok (televízió-, internet- és hangszolgáltatás) értékesítésére. (E nélkül, a havidíjak emelésével, a szolgáltatók hálózatfejlesztési beruházásai nehezen térülnek meg.) A kábeltévé piacon a koncentráció várhatóan nő, s a jelentősebb szolgáltatók száma csökken. Az információs gazdaság fejlődése az üzleti világban 2006-ig jelentősen előrehalad, az internet-szolgáltatások piacán a jelenleg is igen éles verseny folyamatosan tovább erősödik. Az internet előfizetők összes száma a 2003. III. negyedévi 624 ezerről 2006 végéig 1,4 millió közelébe emelkedhet. A növekedés alapvető forrása a lakossági kapcsolatok számának növekedése lesz. A szélessávú kapcsolódási megoldások aránya várhatóan gyorsan emelkedik, a vizsgált időszak végére elérheti az 50%-ot. Az igazi áttörést az ekereskedelem, az e-gazdaság robbanásszerű növekedése és az ekormányzati szolgáltatások elterjedése okozza majd. A csatlakozás után a magyar vállalatok egy olyan gazdasági térséggel kerülnek mind szorosabb kapcsolatba, ahol az elektronikus, információs társadalom megteremtésén már hosszú ideje munkálkodnak. A lisszaboni célok érdekében az Európai Unió 2000 júniusában indította el eEurope programját, melynek célja a tudás alapú társadalom és gazdaság megteremtésének felgyorsítása, aminek eredményeként magasabb gazdasági növekedés, több munkahely és a szolgáltatások jobb hozzáférhetősége valósulhat meg. A kezdeményezés később kiegészült az eEurope+ programmal, amely a csatlakozó országokra vonatkozott. Az eEurope 2002 által megfogalmazott célok többsége sikerrel megvalósult, így az Európai Bizottság 2002 júniusában elindította a program második szakaszát (eEurope 2005), mely szélessávú technológiák kihasználására fókuszál mind az állami, mind a magán szolgáltatások területén. Az eEurope+ 2003-as befejeztével a csatlakozó országok is az eEurope2005-ös kezdeményezéshez csatlakoznak.

103

Az elektronikus kereskedelmen belül a program a biztonságot, a titkosító technológiákat és az elektronikus bankolást külön prioritásként kezeli. Az egyik kulcsprogram a GoDigital program célja, hogy az összes kis- és középvállalkozás csatlakozhasson az internethez. (2004 elején a magyarországi kis és középvállalkozások 77%-a rendelkezett interneteléréssel, és minden második üzemeltetett saját honlapot.) Az üzleti kapcsolatokban Magyarországon is egyre fontosabb szerepet töltenek be az elektronikus, internetes megoldások, de az EU-ban olyan térségekkel, vállalatokkal kerülnek majd egyre inkább kapcsolatba a magyar vállalatok, amelyek évek óta egyrészt saját fejlesztésekből, másrészt uniós segítséggel építették ki informatikai infrastruktúrájukat, és elektronizált kereskedelmi rendszereiket. (2001-ben az európai uniós vállalatok 23%-a értékesített, illetve vásárolt online az interneten keresztül.) A magyar cégek versenyképességének megőrzése érdekében kulcskérdés lesz, hogy mennyire tudnak bekapcsolódni a már működő külföldi elektronikus piacterekbe, illetve elektronikus beszállítói (rendelési) rendszerekbe, mennyire lesznek képesek az ebből fakadó költségelőnyök kihasználására. (2003-ban a magyarországi legalább 5 alkalmazottal rendelkező vállalatok 12%-a vásárolt online módon és 7%a értékesítette termékeit, szolgáltatásait elektronikus úton. Elektronikus piactéren a vállalatok 2-3%-a vásárolt 2003 folyamán.) A Központi Statisztikai Hivatal 2003 tavaszán közzétett adatai szerint 2001-ben Magyarországon az e-kereskedelem, a számítógépes hálózatokon keresztüli forgalom az összes nettó árbevételnek csupán 1%-át tette ki. Az e-kereskedelmet folytató cégek is árbevételüknek csak 19%-át realizálták a számítógépes hálózatokon keresztüli értékesítésből. A GKI Gazdaságkutató Rt. felmérése szerint az 50 legnagyobb árbevétellel rendelkező cég közül 7-10 kap megrendeléseket elektronikus hálózatokon keresztül. Ezen cégek összes árbevételének 9%-a tekinthető elektronikus kereskedelemnek, ami azt jelenti, hogy 2003 folyamán a B2B forgalmuk kb. 1000-1200 milliárd forintra tehető. A felmérések alapján az elektronikus kereskedelem a vállalatok nettó árbevételének 1,4%-át tette ki 2001-ben, 2,1%-át 2002-ben és kb. 33,4%-ot a 2003. évben. Ennek alapján az összes elektronikus kereskedelem nagysága 2003 folyamán kb. 1200-1400 milliárd Ft lehetett.

104

A vállalatvezetők több mint háromnegyede úgy gondolja, hogy az internetes értékesítés és beszerzés aránya a elkövetkező egy évben változatlan marad cégénél (78%, illetve 76%). Minden ötödik cégnél ezzel szemben növekedésre számítanak a vezetők (az értékesítést illetően 18%-uk, a beszerzéseket illetően 20%-uk derülátó). A fentiek alapján az elektronikus kereskedelem részaránya 2006-ig 56%-ra növekedhet. A GfK-Szonda Ipsos 2003-as kutatása alapján Magyarországon a 14 éven felüli népesség 1,6%-a, az internetezők 8,4%-a vásárolt már az interneten keresztül. Az Európai Unióban egy 2001-es felmérés szerint az internethasználók 35%-a vásárolt már az interneten keresztül, de például Nagy-Britanniában ez az arány eléri az 50%-ot. Az elektronikus kiskereskedelem számára a piacot az internetezők teremtik meg, így fejlődésük kulcsa az internethez hozzáférők, illetve az azt használók táborának növekedése. Mindkét tekintetben Magyarország igen elmaradott az Unióval szemben, bár a lakossági internetpenetráció növekedése 2003-ban felgyorsult, különösen a szélessávú kapcsolatok száma és aránya emelkedett. Az elektronikus kiskereskedelem fejlesztése érdekében az internethozzáférések, különösen a szélessávú internetkapcsolatok terjedésének további támogatása szükséges. Rendkívül fontos az otthoni kapcsolatok számának növelése, hiszen otthonról az internetezők nagyobb arányban rendelnek, vásárolnak online módon. A hazai cégeket ugyanakkor verseny fenyegeti az online értékesítésben is, hiszen fizikai megjelenés nélkül léphetnek szolgáltató vagy kiskereskedelmi cégek a magyar piacra az interneten keresztül. Különösen igaz ez például a bankszektorban, vagy a biztosítások esetén, ahol a tőkekövetelmények megszűnésével bármely nyugateurópai pénzintézet megjelenhet internetes (és egyéb) szolgáltatásaival Magyarországon. A GKI Gazdaságkutató Rt. felmérései szerint az internetes kiskereskedelmi boltok összes forgalma 2002-ban kb. 4,5 milliárd forint volt, míg 2003-ban elérte a 6 milliárd forintot. Az összes kiskereskedelmi forgalomhoz viszonyítva azonban ez az összeg elhanyagolható, kevesebb mint 1 ezrelék. A növekvő internethasználat eredményeként az internetes kiskereskedelem aránya 2006-ig megközelítheti a fél százalékot.

105

A magyar kormányzati e-business, más szóval az elektronikus közbeszerzés jogszabályi és intézményi feltételeinek megteremtése szinte napra egybe fog esni hazánk EU-ba való ünnepélyes belépésével. Tehát lehetőség nyílik arra, hogy a vállalatok elektronikus úton is pályázhassanak a kormányzati megrendelésekért. Ez, a kezdeti zökkenők után, minden bizonnyal felgyorsítja majd az ügyintézést, növeli a döntési folyamatok transzparenciáját, és a költségvetési pénzek takarékosabb felhasználásához vezet. A közbeszerzésben érdekelt magyar gazdasági szervezetek azonban nemcsak az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) bevezetése következtében kerülnek alkalmazkodási kényszerhelyzetbe, hanem azzal a ténnyel is szembe kell nézniük, hogy az EU egységes belső piacának elve a közbeszerzésekre is vonatkozik. Vagyis az állami megrendelések elnyeréséért ezentúl már nemcsak a hazai, hanem más EU tagországok vállalataival is versenyezniük kell. Ugyanakkor számukra is nyitva áll majd a lehetőség más tagállamok által kiírt tendereken való indulásra, a többi tagállam állami intézményeit, állami vállalatait, önkormányzatait ellátó elektronikus piacterekre történő regisztrációra. Az EU Bizottság nemrégiben megjelentetett tanulmánya szerint 2002ben a jelenlegi 15 tagállam közbeszerzési piaca 1 500 milliárd eurót tett ki. Ez az összeg kiteszi az EU tagországok összesített bruttó hazai termékének 16%-át. A közbeszerzésben érdekelt cégek 46%-ának sikerült legalább egy alkalommal más tagállamok pályázatán is megrendelést elnyernie, mindazonáltal eme szerződések értéke alig haladta meg 2002-ben a 45 milliárd eurót, vagyis az összes közbeszerzés értékének mindössze 3%-át. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csupán ennyit szakítottak ki a külföldi cégek az egyes tagállamok állami megrendeléseiből, ugyanis a közbeszerzések értékének 30%-át külföldi cégeknek az adott országban működő leányvállalatai nyerték el. Vagyis a kisösszegű külföldi kormányzati megrendelések elnyeréséért jellemzően otthonról, a nagyobbakért a helyszínről pályáznak a külföldi cégek. A nagy volumenű állami megrendeléseket, különösen az informatikai fejlesztésre vonatkozóak esetében, Magyarországon is elsősorban a multinacionális cégek betelepült leányvállalatai nyerik el, s ez nagy valószínűséggel a jövőben sem fog másként alakulni. A kis- és középvállalatainknak (KKV) viszont új versenytársak megjelenésével kell számolniuk, s egy részük minden bizonnyal ki fog szorulni a közbeszerzések hazai piacáról.

106

Ugyanakkor megnyílik a lehetőség más országok közbeszerzési pályázatain való sikeres szereplés előtt, hiszen mind a jelenlegi tagállamok, mind a velünk együtt belépő új tagok állami megrendelései bizonyos szegmensében, a magyar munkaerő viszonylagos olcsósága és a külföldi cégekkel való együttműködés terén szerzett gyakorlat alapján a hazai KKV-k ajánlatai versenyképesek lehetnek. Ahhoz viszont, hogy ezt a potenciális versenyelőnyt ki is tudják használni, az információs társadalom követelményeinek megfelelő állami támogatásra lesz szükségük. E támogatási formák közül kiemelkedő jelentőséggel bír a hazai EKR mielőbbi, zökkenőmentes bevezetése, annak használatához, továbbá a külföldi tendereken való induláshoz szükséges ismeretek elsajátításának segítése, valamint egy sokoldalú, naprakész piacfigyelő rendszer kialakítása, igénybevételének népszerűsítése. Az EKR bevezetése még a fejlett EU-tagállamokban is gyerekcipőben jár. 2002-ben a közbeszerzési eljárásoknak mindössze 16%-át hirdették meg és bonyolították le elektronikus formában. 2005-re azonban már teljes körűvé kell válnia az EKR-nek. Szakértői számítások szerint a bevezetést követő évben a nagyobb transzparencia, az élesebb verseny és a gyorsabb ügyintézés következtében 10%-kal fog csökkenni a tagállamok beszerzésre szánt költségvetési kiadásainak összege. Vagyis csupán ettől az intézkedéstől átlagosan kb. 1,6 százalékponttal lehet kisebb a tagállamok költségvetési hiányának a GDP-hez viszonyított aránya. Az EKR bevezetése, különösen a közbeszerzések átláthatóságának erősödése folytán, hazánkban is számottevő megtakarítást fog majd eredményezni a prognózisidőszak második felében. A kormányzati e-business másik értelmezésben a kormányzati, önkormányzati szervek információs és kommunikációs technológiai (IKT) termékek és szolgáltatások iránti keresletét is jelölheti. Ebben a vonatkozásban a prognózisidőszak folyamán várhatóan bekövetkező változások közül azt kell kiemelni, hogy Magyarországon is szükség lesz a hazai intézmények rendszereinek egymás közötti, valamint Brüsszellel és a többi tagállam intézményeivel való interoperabilitását biztosító szabványok kialakítására, elfogadtatására. Ez egyrészt hátrányosan érinti az adott intézménynél korábban telepített, de más intézmények rendszereivel való együttműködést negligáló IKT vállalkozókat, másrészt viszont előnyös a költségvetési források célirányosabb felhasználhatósága szempontjából.

107

Bár a kormányzati informatikai nagyrendszerek szállítói szinte kivétel nélkül a multinacionális cégek hazai leányvállalatai sorából kerülnek ki, ezek alvállalkozójaként számos magyar IKT cégnek is sikerült közel jutnia a kormányzati e-businesshez. Ezek a cégek a maguk specifikus területein már olyan szaktudásra és referenciákra tettek szert, hogy multinacionális partnereikhez kapcsolódva a prognózisidőszak folyamán nagy valószínűséggel más tagállamok, különösen a velünk együtt belépők kormányzati/önkormányzati szerveitől is elnyerhetnek megrendeléseket. Különösen perspektívikus terület lehet a magyar IKT cégek számára az EU-n kívüli országok támogatását célul kitűző, az EURAID keretében meghirdetett e-kormányzati fejlesztésekben való részvétel.

5. Kereskedelem, turizmus A jövedelmek és a fogyasztás – korábbi évekénél mérsékeltebb – bővülésének hatására a kiskereskedelemi forgalom 2004 és 2006 között évente átlagosan 3,8%-kal bővül. Az EU-csatlakozás azonban hosszabb távon a vásárlóerő folyamatos növekedésének a lehetőségét rejti magában. Az egyes tevékenységi csoportok közül a gépjármű és járműalkatrész kereskedelem esetében várható a legdinamikusabb – éves átlagban 6%ot meghaladó – növekedés. Szintén átlag feletti (4,5-4,5%-os) éves átlagos növekedés várható a kultúrcikk kereskedelemben, illetve a bútorműszaki cikk- és vasáru kereskedelmében, illetve az iparcikk kereskedelem (4,2%). Az élelmiszer és a ruházati cikk kereskedelem növekedési üteme várhatóan elmarad az átlagostól. A kereskedelmi forgalom 2006-ra reálértéken összességében közel 12%-kal emelkedik, ami várhatóan jóval meghaladja a jelenlegi tagországokban várt dinamikát. A mennyiségi növekedés igen jelentős minőségi változással, illetve a fogyasztói szokások átalakulásával együtt következik be, ami a kereskedelemi ágazatot vonzó befektetési területté teszi. Az észak-, illetve nyugat-európai országokban a kereskedelmi ágazat igen koncentrált. Skandináviában, Nagy-Brittaniában, Hollandiában például a hiper- és szupermarketek bonyolítják a napi fogyasztási cikkek forgalmának mintegy 90%-át. Ezzel szemben a dél-európai típusú kereskedelem sokkal elaprózottabb, mivel a fenti arány a mediterrán országokban 50-60% között mozog (Magyarországon 2002-ben 52% volt.)

108

A versenyző nagy cégek számát tekintve Magyarországon a 7 nemzetközi cég mellett 3 magyar is található a 10 legnagyobb forgalmú vállalat között. Igaz az utóbbiak kapcsolati rendszere sokkal lazább, tőkeereje összehasonlíthatatlanul kisebb. (Csehországban 11 multinacionális vállalat versenyez, Szlovákiában 9, Romániában és Szlovéniában 4-4, Horvátországban és Bulgáriában pedig 3-3. Tehát nincsenek meghatározó belföldi szereplők a piacon.) A világ tíz legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi vállalatából az európaiak (5 cég) jelen van Közép- és Kelet-Európában, az amerikaiak közül viszont egyik sem, tehát a régió kereskedelmének globalizációja eddig „Európán belül” zajlott. Az EU-csatlakozás hatására a verseny intenzitása a kereskedelemben várhatóan tovább nő, s ennek hatására egyfajta konszolidációs folyamat bontakozik ki, ami a vizsgált időszak végére még nem jut nyugvópontra. (Továbbá az ország földrajzi fekvése miatt alkalmas lesz logisztikai központok telepítésére.) Ennek során számítani lehet további új szereplők megjelenésére (ahogy korábban a Lidl is a magyarországi megjelenés mellett döntött), illetve további nagy alapterületű kereskedelmi egységek (pl. bevásárlóközpontok) építésére, de a piaci szereplők száma 2006-ra várhatóan nem nő (a koncentrálódás miatt), majd azt követően akár csökkenhet is. A turisztikai szolgáltatások iránt jelentős az igény, de nemzetközi tendencia, hogy miközben az utazások száma folyamatosan növekszik, az ebből származó bevétel, illetve jövedelem sokkal lassabban gyarapszik. Magyarországon hasonló tendenciák tapasztalhatók. A hazánkba látogatók száma némi hullámzás mellett viszonylag stabil – 30-31,5 millió látógató/év –, de ez nem jár együtt a vendégéjszakák számának növekedésével, legfeljebb a csökkenés üteme lassul. A 2006ig terjedő időszakban a külföldi látogatók száma várhatóan a 31-32 millió között lesz. A külföldiek vendégéjszakáinak száma a 10-11 millió éjszaka/év lesz, esetleg 2006-ben haladhatja meg ezt a szintet. Az Európai Unió polgárainak érdeklődése növekedett az elmúlt két évben Magyarország iránt, remélhetőleg ez a tendencia a csatlakozást követően erősödik. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák 46%-át a német turisták töltötték el 2000-ben, ez az arány 2003-ra 10 százalékpontot esett, remélhetőleg 2004-ben már nem csökken tovább arányuk, s az időszak végéig némi visszarendeződés is bekövetkezik. Más EU országok vendégeinek érdeklődése erősen növekedett hazánk iránt (Luxemburg, Dánia, Írország, stb.), bár még súlyuk kicsi a beutazók között. Várhatóan az EU polgárainak

109

érdeklődése tovább erősödik, különös tekintettel a könnyebbé váló határátlépésre. Az ebből származó előnyök kiaknázására célszerű lehet összefogni a többi most belépő állammal. A beutazó turizmus számára a 2003-as és 2004 év eleji árfolyamgyengülés kedvező volt. A 2004-2006-os nominális felértékelődés azt jelenti, hogy Magyarország folyamatosan drágábbá válik a külföldiek számára. Ennek mértéke azonban nem súlyos, 2003 decembere és 2006 decembere között kb. 7-8%-os felértékelődést feltételezünk. Mivel a hazai áremelkedés (fogyasztói árakkal mérve) várhatóan magasabb lesz az elkövetkező 2-3 évben, mint az EU-átlag, emiatt az is feltételezhető, hogy a reálfelértékelődés fogyasztói árakkal számolva magasabb lesz, mint a nominális felértékelődés. Összességében úgy véljük, hogy középtávon nem a látogatók, illetve turisták számának növelése a fő cél, hanem a fajlagos turisztikai költések mértékének emelése. Ennek érdekében a módosabb utazóközönség megnyerése szükséges megfelelő kínálat biztosával és marketingmunkával. Az ország vonzerejét növeli, hogy a világ békésebb, egészségesebb feléhez tartozunk, terror és járványveszély nincsen.

6. A külkereskedelemi struktúra változása A magyar gazdaság fenntartható növekedését kizárólag az export dinamizmusa alapozhatja meg. A kivitel bővítéséhez a legkedvezőbb – a hazai termékekével azonos – feltételeket a nyitott, korlátozásoktól mentes felvevőpiacok biztosíthatják. Ilyen felvevőpiacokra (Magyarország, és különösképpen az EU fejlettségi szintjén) viszonosság alapján lehet szert tenni – a magyar termékeknek tehát a hazai és a külföldi piacokon egyaránt versenyképesnek kell lenniük. E tekintetben az elmúlt másfél évtized a magyarországi termelőket megedzette. Magyarország külkereskedelmének meghatározó része – 2003-ban a magyar export 88,3%-a, az import 67,3%-a – szabadkereskedelmi megállapodások keretében bonyolódott le (Európa Megállapodás, EFTA és CEFTA megállapodás, bilaterális szabadkereskedelmi megállapodás a balti államokkal, Törökországgal, Izraellel, Horvátországgal, SzerbiaMontenegróval). Ezek a megállapodások biztosítják az ipari termékek kölcsönösen szabad, azaz vámoktól és egyéb kereskedelemkorlátozó eszközöktől mentes áramlását, és a mezőgazdasági termékekre vonatkozóan az általánosnál (a „harmadik” országokra vonatkozónál) kedvezőbb piacra-lépési feltételeket.

110

A magyar gazdaság szereplői az EU-val folytatott szabadkereskedelem éveiben alkalmazkodtak az EU piaci igényeihez és felvették a versenyt az EU termékeivel a hazai piacon (is). (2003-ban a magyar export 73,6%-a irányult az EU15-be és 81,1%-a az EU25-be, az importnak 55%-a származott az EU15-ből és 63,1%-a az EU25-ből.) A EU-tagállammá-válás után az egységes belső piacon a magyar agrárés az ipari termékek (is) szabadon áramolhatnak, az államhatár, mint ellenőrzési (és várakozási) pont, megszűnik (vámáru-nyilatkozatot nem kell kiállítani); a tagországban beszerzett termékek után az áfa megfizetése általános esetben nem azonnali, hanem az áfa-elszámolás nemzeti – és az adott vállalatra érvényes – rendjében történik. Új adminisztrációs kötelezettségek is megjelennek ugyan, a tranzakciós költségek azonban összességükben alacsonyabbak lesznek, mint az önálló magyar piac esetén voltak. A külső szállítókkal szemben az EU egységes belső piaca – és részeként a magyar piac – egyrészt kevésbé (alacsonyabbak a vámok és a több ország termékei élveznek preferenciákat), másrészt eredményesebben védett (kifinomultabb és hatékonyabb piacvédelmi eszközök), mint az önálló magyar piac. Mindebből még nem következik, hogy a külkereskedelmi prognózis készítésekor a szokásos tényezők mellett a csatlakozás egyszeri hatásával, mint a forgalom szintjét és szerkezetét befolyásoló tényezővel nem kell számolni. A csatlakozást követő egy-két évben a regionális szerkezetet tekintve a magyar exportban az ipari termékek intra forgalmának emelkedésével számolunk, de számottevő elmozdulást – figyelembe véve az utolsó „hullámban” csatlakozó országok tapasztalatait és a jelenlegi forgalmi arányokat – nem tartunk valószínűnek. Az intra-export részesedése Magyarország exportjából a termék jellege szerint, 1997-2006 (százalék) A forgalom iránya

A termékek jellege

1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006

Agrártermékek 8,5 7,0 6,2 5,0 5,2 4,9 4,8 4,3 4,3 4,2 Ipari termékek 70,6 72,8 76,2 76,3 75,7 76,9 76,3 77,0 77,3 77,2 Összes 79,1 79,8 82,4 81,3 80,9 81,8 81,1 81,3 81,6 81,4 Agrártermékek 15,0 12,0 9,2 8,0 8,4 7,7 7,5 7,0 6,6 6,4 Összes export Ipari termékek 85,0 88,0 90,8 92,0 91,6 92,3 92,5 93,0 93,4 93,6 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100 100 100 * 25 tagállamot figyelembe véve Forrás: EUR adatok alapján, 2004-2006: Kopint-Datorg Rt. előrejelzése Intra export* az összes exportból

111

Az agrárkivitel súlya az exportban az elmúlt években jelentősen visszaesett. Az exportnövekedés húzóereje a következő néhány évben is kizárólag a feldolgozóipar lehet, azaz az ipari és a mezőgazdasági export arányszámai minden bizonnyal az ipari termékek javára módosulnak. Az ipari kivitel termékösszetételében számottevő változás 2006-ig nem valószínű. Az agrárimport súlya ugyancsak csökkent, növekedése a következő években sem valószínű. (Az import szerkezetében lehet változás: a termelő felhasználásra érkező import súlya a mezőgazdasági termelés fajlagos mutatóinak javulása és az EU tagságból fakadó termelési korlátok miatt inkább csökkenhet, míg a fogyasztási célú import az életszínvonal emelkedése következtében inkább növekedhet az összes agrárimporton belül.) A stabil agrár-arány mellett az importban növekedhet az intra-import részesedése. Az ipari termékek importjának regionális szerkezetében számottevő változást egyrészt az energiahordozók beszerzésének diverzifikálása okozhatna (nem az intra források javára), másrészt megtelepedett vagy megtelepedő multinacionális cég/cégek termelési hálójának átszabása/kialakítása. Ez utóbbi természetesen az export regionális szerkezetét is változtathatja. Az intra-import részesedése Magyarország importjából a termék jellege szerint, 1997-2006 (százalék) A forgalom iránya Intra import* az összes importból

A termékek 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 jellege Agrártermékek Ipari termékek* Összesen

2,5

2,3

1,8

1,8

66,8 69,3

68,0 70,3

68,9 70,8

63,1 65,0

2,0

2,2

2,4

2,4

2,5

2,5

61,6 62,7 65,0 62,7 61,5 60,8 64,7 63,7 63,1 64,0 65,2 67,5

Agrártermékek 5,1 4,7 3,5 3,2 3,4 3,5 3,5 3,4 3,4 3,3 Ipari Összes import 94,9 95,3 96,5 96,8 96,6 96,5 96,5 96,6 96,6 96,7 termékek* Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 * 25 tagállamot figyelembe véve Forrás: EUR adatok alapján, 2004-2006: Kopint-Datorg Rt. előrejelzése

112

VII. ÁR- ÉS BÉRKONVERGENCIA, ADÓHARMONIZÁCIÓ E fejezetben – részben elméleti, részben empirikus elemzések alapján – két kérdésre keresünk választ. Egyrészt, hogy a csatlakozásunk után várható reálgazdasági fejlődésünk és teljesítményünk előreláthatóan hogyan befolyásolja a hazai árak és bérek relatív szintjét és konvergenciáját az EU átlagához. Másrészt, hogy az EU-csatlakozás technikailag milyen változásokat okozhat a hazai ár-, illetve adószintben és szerkezetben. Az ár-, illetve bérfelzárkózás fogalmát egy kevésbé fejlett ország, országcsoport ár- illetve bérszínvonalának egy fejlettebb régióéhoz való hosszabb távú közeledéseként értelmezzük. E közeledést konvergenciának nevezzük. Nominális konvergencián az azonos valutában kifejezett nemzeti árszínvonalak közeledését értjük. Egy kevésbé fejlett ország árszínvonalának a fejlettebbekéhez való közeledése kétféle formában következhet be: a fejlettebb országokénál gyorsabb infláció révén (változatlan árfolyam mellett), illetve a nemzeti valuta nominális felértékelődésével (azonos inflációs ütemek mellett). A valóságban persze e formák kombinálódnak, fontos azonban, hogy az árszintek csak akkor közeledhetnek egymáshoz, ha a fejletlenebb ország inflációs többletét nem ellensúlyozza teljes mértékben valutájának nominális leértékelődése (illetve nominális felértékelődését nem ellensúlyozza alacsonyabb inflációja, esetleg deflációja). Vagyis a nominális (ár-) konvergencia a fejletlenebb ország valutájának – az áralapú reálárfolyam-indexek alapján mért – hosszabb távú reálfelértékelődését jelenti. A hosszabb távú árkonvergenciát meg kell különböztetni a reálárfolyamok – főként nominális árfolyamváltozások által kiváltott – rövidebb távú ingadozásaitól, elsősorban attól a fajta „konvergenciától”, amelyet később divergencia követ. Reál-konvergencián a reálteljesítmények szintjének közeledését és ennek egyes reálgazdasági következményeit értjük. Alapértelmezésben az egységnyi munkára (foglalkoztatottra vagy munkaórára) jutó GDP volumenének – a nemzetgazdasági szintű termelékenység színvonalának – a fejlettebb országokéhoz való közeledése jelenti a reálkonvergenciát. Kiterjesztett értelmezése ennek következményeit is tartalmazhatja: az egy főre jutó GDP volumenének – a fejlettség

113

szintjének –, valamint a nettó reálbéreknek, a reáljövedelmeknek és az egy főre jutó fogyasztás volumenének – a jóléti szint egyes indikátorának – konvergenciáját. A nominális és a reál-konvergencia összevont hatása mutatkozik meg a nominális (azonos valutában kifejezett) GDP/foglalkoztatott, GDP/fő és – ami témánkat közvetlenül érinti – bérszintek konvergenciájában. Az azonos valutában kifejezett nominális bérszintek távolsága, illetve azok konvergenciája – amelyet egyértelműen meg kell különböztetni az előbb említett nettó reálbérekétől – egyrészt munkavállalói, másrészt munkáltatói szempontból értelmezhető. −8 A lehetséges munkavállalói nézőpontok egyike azé a vendégmunkásé, aki külföldön keresi meg a bérét, de ott minimálisan költ, és keresetét a lehetőségek határáig megtakarítja, illetve hazautalja. Ő csakugyan az árfolyamon átszámított nominális nettó béreket hasonlítja össze a fejletlenebb és fejlettebb ország között. Ezt a nézőpontot tükrözik azoknak a nyugat-európai munkavállalói érdekképviseleteknek az aggodalmai, amelyek a nominális bérkülönbségekre való hivatkozással szorgalmazzák a munkaerő szabad áramlásának korlátozását. −8 A munkavállalók széles köre azonban nem a nominális béreket, hanem a reálbéreket hasonlítja össze. Számukra az egységnyi bérért (egységnyi munkainput ellenértékéért) beszerezhető javak reálértéke a mérvadó. A reálértéket számíthatjuk a teljes GDP vásárlóerőparitása (VEP) alapján, de még inkább adekvát a fogyasztási javak árarányaiból képzett VEP-en történő összehasonlítás. Érdemes mind a munkavállalói jövedelmek, mind a bruttó bérek, mind a nettó bérek alapján elvégezni az összehasonlítást, minthogy a háromféle bér nem azonos fogyasztói preferenciák kielégítésére szolgál. −8 A harmadik nézőpont a munkáltatóé, az ő szempontjából az árfolyamon átszámított relatív bruttó munkaerőköltség érdekes, amit nemzetgazdasági szinten jól megközelít a nemzeti számlák szerint értelmezett munkavállalói jövedelem (bruttó keresetek + társadalombiztosítási hozzájárulás) kategóriája. A munkáltatói szempontból valójában az számít, hogy a munkaerő költségei miként alakulnak a termelékenységhez viszonyítva, s így hogyan befolyásolják az azonos valutában kifejezett termékegységre jutó bérköltséget; vagyis az árfolyamon átszámított bérköltség valamint a termelékenység arányát.

114

Jóllehet a közgazdasági elméletnek nincs általános útmutatása azzal kapcsolatban, hogy mi az „optimális”, vagy „egyensúlyi” arány a viszonylagos fejlettség, illetve árszint között, sok ország adatain végzett keresztmetszeti elemzésekből az derül ki, hogy a relatív fejlettség és a relatív árszint koordinátáiban az egyes országok mutatói a 45°-os trend körül szóródnak. Ez arra utal, hogy a viszonylagos fejlettség, illetve árszint közötti 1:1 arány egyfajta egyensúlyi rátának felelhet meg, vagy legalábbis igen közel lehet ahhoz . Az adókonvergencia kérdése némileg eltér a bérek és az árak konvergenciájának jelenségétől. Míg a bérek és az árak különbségeinek egyes országok közötti csökkenése hosszú távon – a gazdaságok fejlődésével párhuzamosan - bizonyos gazdasági automatizmusok szerint zajlik, addig az adórendszerek az aktuális kormányzati akaratnak megfelelően - elvileg – tetszőlegesen alakíthatók. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gazdaságpolitikának teljes szabadsága lenne az adók „önkényes alakítására”. Egyrészt az EU-ban léteznek, és feltehetően a jövőben erősödnek azok a harmonizációs törekvések, amelyek az adórendszerek egységesítésére irányulnak, s noha ma még kevés kötelező érvényű előírást, inkább csak ajánlásokat fogalmaznak meg, a tagállamoknak elemi érdekük ezeket minél nagyobb mértékben figyelembe venni. De ettől függetlenül, valamennyi országnak szem előtt kell tartania a nemzetközi adópolitikai irányzatokat, ha tőkevonzó képességét megtartani vagy erősíteni akarja.

1.

Gazdasági fejlettség, összehasonlításban

ár-

és

bérszint

európai

Miközben a 2001. év – joggal – úgy él a közgazdasági köztudatban, hogy a gazdaság abban az évben tért le az „egyensúlyőrző” növekedési pályáról, szélesebb nemzetközi kitekintésben azt találjuk, hogy az azt követő évben, 2002-ben, Magyarországon egyfajta – nemzetközileg is szokatlan – harmónia jött létre a konvergencia különböző metszetei között. Az Eurostat által közölt adatok, valamint a Kopint-Datorg számításai szerint ugyanis 2002 volt az az év, amelyben az EU átlagához viszonyított fejlettségi és árszintünk, továbbá nominális (euróban kifejezett), illetve reálbéreink nagyjából összhangba kerültek egymással. Vitathatatlan, hogy a 2000-es évek elején (1999 és 2002 között) a reálgazdaság relatív teljesítményének javulása elmaradt a nominális (-ár), illetve bérkonvergencia mértékétől, de ez értelmezhető úgy is, hogy egyes korábbi lemaradások ebben az időszakban korrigálódtak. Bár a hazai relatív bérszint valószínűleg kissé túlkorrigálódott, ennek mértéke sem ítélhető drámainak.

115

A továbbiakban a konvergencia különböző dimenzióit jellemző mutatószámok alapján áttekintjük, hogy Magyarország – négy velünk együtt csatlakozó közép-kelet európai országgal összehasonlítva – 2002 körül hol tartott az Európai Unióhoz való felzárkózásban, illetve relatív teljesítménye hogyan alakult az elmúlt néhány évben. 2002-ben Magyarország a reál-konvergencia alapvető mutatóját, a vásárlóerő-paritáson átszámított GDP/főt tekintve az EU-átlag 53%-án állt. Fejlettsége meghaladta Lengyelország és Szlovákia szintjét (41, illetve 47%), de jelentősen elmaradt Csehország és Szlovénia színvonalától (62, illetve 69%). A 2000-es évek elején (1999 és 2002 között) az összehasonlított országok közül Magyarország fejlettsége közeledett a legjobban az EU átlagához (annak ellenére, hogy a hazai gazdaság teljesítménye jelentősen gyengült a korábbi időszakhoz viszonyítva). Reálgazdasági lemaradásunk három év alatt 5 százalékponttal csökkent; bennünket Szlovákia Csehország és Szlovénia követ (4, 3, illetve 2 százalékponttal). Lengyelország relatív fejlettsége nem változott ebben az időszakban. Az Eurostat új becslései lényegesen módosították a korábban ismert vásárlóerő-paritások (VEP-ek) értékét: az új VEP-ek szerint általános relatív árszintünk magasabb, fejlettségi szintünk viszont valamivel alacsonyabb a korábban közöltnél. A felülvizsgálat azonban azt is világossá tette, hogy 2002-re megszűnt a reálgazdasági és nominális felzárkózásunk közötti diszharmónia: relatív árszintünk (53%) ugyanis pontosan megfelelt relatív fejlettségi szintünknek. Az öt ország közül az ár-, illetve reálfelzárkózás viszonylagos mutatói között csak Szlovénia esetében tapasztalható hasonló összhang. Csehország és Szlovákia 2002. évi viszonylagos árszintje fejlettségükhöz mérten alacsony, Lengyelországé pedig túlságosan magas lehetett. A relatív fejlettség és a relatív árszint közötti összhang, illetve annak hiánya egyben az ország valutája árfolyamának az egyensúlyi értékhez viszonyított eltéréséről (alul-, illetve túlértékeltségéről) is egyfajta képet adhat. Ezt az értelmezést alátámasztja, hogy 2003-ban a cseh és a szlovák korona reálfelértékelődését tapasztalhattuk, miközben a lengyel valuta jelentősen leértékelődött (csökkent az ország relatív árszintje). 2003-ban a forint reálárfolyama kissé gyengült, de minden jel arra mutat, hogy ez 2004-ben korrigálódhat. Ha ez csakugyan megtörténik, akkor azt a feltevést, amely szerint 2002-ben a forint reálárfolyama (vagy, ami ugyanezt jelenti: a magyar gazdaság általános relatív árszintje) közel lehetett az egyensúlyihoz, a tapasztalatok is alátámaszthatják.

116

Nemzetgazdasági szemléletben a nettó reálbér fogalma nehezen értelmezhető, és alkalmatlan a nemzetközi összehasonlításra. Ezért a nemzeti számlák (SNA) szerint értelmezett munkavállalói jövedelem fogyasztói, valamint termelői szempontból tekintett relatív reálértékét számszerűsítettük. Az első a háztartások végső fogyasztására, a második a GDP egészére vonatkozó vásárlóerő-paritással korrigált munkavállalói jövedelem/alkalmazottak száma mutató.

Ami a relatív reálbér (munkavállalói jövedelem) és a reálfelzárkózás kapcsolatát illeti, úgy tűnik, hogy a hazai munkajövedelmek (fogyasztói vásárlóerő-paritáson számított) relatív reálértékének emelésében túlságosan előreszaladtunk: 2002-ben az EU-15 átlagának 62%-án álltunk. Ráadásul ez a felzárkózás aránytalanul gyorsan történt: miközben – amint említettük – 1999 és 2002 között 5 százalékponttal közeledtünk az EU átlagához a GDP/fő mutatót tekintve, a munkajövedelmek reálértékében 11százalékpontnyi volt a közeledés. (Ebben az időszakban Szlovéniában 6, Csehországban és Lengyelországban 5, Szlovákiában pedig 3 százalékponttal közeledett a relatív reálbér az EU szintjéhez). Így 2002-ben nálunk 9 százalékpontnyira tágult a relatív reálfejlettség és reál-munkajövedelem szintje közötti rés. (2002-ben Lengyelországban ez az eltérés 16 (!), Szlovéniában 3, Csehországban mínusz 4, Szlovákiában pedig mínusz 6 százalékpont volt). A Lengyelországban tapasztalt jelentős különbségre nem létezik jó közgazdasági magyarázat; de a gazdaság valószínűleg ennek következményeit is sínylette meg 1999 és 2002 között. Ebben az időszakban a lengyel gazdaság reálkonvergenciája megakadt, és csak 2003-ban indult meg újra, amelynek előfeltétele lehetett a reálgazdasági és a bérkonvergencia közötti összhang felé történt elmozdulás.

A 2002-ben elért hazai reálbérszint valószínűleg mégsem fenntarthatatlanul magas. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy – ugyancsak az EU adatai szerint – a hazai munkatermelékenység (az egy foglalkoztatottra jutó GDP) relatív szintje 2002-ben megközelítette az EU 61%-át. Ha relatív reálbérszintünket (62%) az utóbbi mutatóval vetjük egybe, nem mutatkozik számottevő különbség. Az utóbbi összehasonlítás egyben arra is rávilágít, hogy – a hivatalos adatok szerint – Magyarországon szokatlanul nagymértékben haladta meg a relatív termelékenység a relatív fejlettség szintjét. Lengyelország és Szlovákia esetében ez a rés 6, illetve 5 százalékpont; Csehországban és Szlovéniában viszont fordítottak az arányok: a termelékenység szintje 4, illetve 2 ponttal marad el a relatív fejlettségétől. (Az utóbb említett országok közötti különbségek a foglalkoztatottaknak a népességhez viszonyított eltérő arányaira vezethetőek vissza. Nem kizárt, hogy nálunk alábecsült a foglalkoztatottak száma.

117

Visszatérve a relatív bérszintek összehasonlítására – a korábban hivatkozott EU-adatok szerint – az egy alkalmazottra jutó hazai nominális (euróban kifejezett) munkavállalói jövedelmek az EU-átlag 28%-án álltak 2002-ben. Hozzánk hasonló szint jellemezte Lengyelországot; Csehország és Szlovákia nominális bérszintje alacsonyabb volt (25, illetve 16(!)%); Szlovéniában pedig az EU-átlag felének felelt meg az euróban kifejezett bérszínvonal. Végül hangsúlyozzuk: a munkavállalói jövedelmek reálértéke nem csak a fogyasztó, hanem a termelő szempontjából (mint „termelői reálbér”) is értelmezhető: ez esetben nem a fogyasztásra, hanem a GDP-re vonatkozó vásárlóerő-paritással tesszük a keresetek reálértékét nemzetközileg összehasonlíthatóvá. Így számolva – a másik négy országhoz hasonlóan – valamivel távolabb állunk az EU-átlagtól, mint a fogyasztói vásárlóerő-paritás alkalmazása esetén. E mögött az áll, hogy az áttekintett öt országban a fogyasztás relatív árszintje a GDPárszintjénél távolabb van az EU átlagától. Az öt ország összehasonlítása alapján összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 2002-ben Magyarországon – Szlovéniához hasonlóan – viszonylagos összhang érvényesült a konvergencia különböző metszeteit tekintve. 2003-ban a bérek további gyors emelkedése folytán ez az összhang nyilván megbomlott, de a bejelentett gazdaságpolitikai kiigazítások hatására 2004-2005-körül – egy némileg magasabb relatív fejlettségi, termelékenységi, illetve árszint mellett – ismét létrejöhet a reálgazdasági, a nominális és bérkonvergencia mutatói közötti konzisztencia.

2. Árkonvergencia A csatlakozó országokban várható árkonvergenciához némi támpontul szolgálhatnak a kohéziós országok idevágó tapasztalatai. E tekintetben viszont figyelembe kell venni, hogy a négy ország relatív árszínvonalának alakulása igen eltérő. Mindenekelőtt különbözött a kiinduló helyzet. Görögország és Írország árszintje már 1960 körül is lényegében megegyezett az EU-15 átlagával, míg Spanyolország és Portugália esetében közel 35%-os volt az elmaradás, itt tehát komoly árkonvergencia ment végbe. De az első két ország is egészen eltérő pályát futott be. Görögország esetében nagymértékű árdivergencia ment végbe 1960 és 1988 között, ami nem az uniósnál alacsonyabb inflációnak, hanem a leértékeléseknek volt betudható. Írországban – hosszú időtávban szemlélve – nem ment végbe árkonvergencia, a relatív

118

árszínvonal nagy ingadozások mellett átlagban az uniós átlag közelében maradt, az utolsó évek relatív árszintemelkedése nem árkonvergenciát, hanem az ír árszint uniós átlagtól felfelé történő eltávolodását jelentette. Valójában a két ibériai ország esetében beszélhetünk ahhoz hasonló árkonvergenciáról, amilyen a most csatlakozó országok többsége számára várható. Mindkét ország (de főként Portugália) esetében sokáig számottevő mértékben nagyobb volt az infláció az EU-átlagnál. Az árfelzárkózás pályája a kilencvenes évek második harmadától – részben amiatt, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése prioritást kapott – kezdett megváltozni. Mindenesetre az ezt megelőző időszakban a magasabb infláció attól függően tükröződött a relatív árszint felzárkózásában, hogy a nemzeti valuta árfolyama mennyire volt stabil. A kelet-európai csatlakozó országok árszínvonala – Szlovénia kivételével – elmarad az uniós kohéziós országok árszínvonalától is. Mivel a csatlakozó országok és az EU viszonylatában is érvényesül az árszínvonal és az infláció közötti összefüggés, biztosra vehető az árszínvonalak konvergenciája. A különböző termékcsoportok esetében viszont a konvergencia nem ugyanazt jelenti. A külkereskedelemben versenyző (tradable) termékek többségének relatív ára valamivel magasabb a csatlakozó országokban, ezért a konvergencia csökkentőleg hat majd e termékek áraira, a verseny fokozódása és az EU alacsonyabb külső vámtarifái következtében. A külkereskedelemben nem versenyző (non-tradable) termékek jelentős részénél komoly árnövekedés várható. Ebben jelentős szerepe van az ún. Balassa-Samuelson hatásnak: a tradable szektor magasabb termelékenységnövekedése következtében ezen szektor bérei is növekednek, aminek hatására, mobil munkaerőt feltételezve, az egész gazdaság bérei növekednek. A non-tradable szektor kisebb termelékenységnövekedése miatt azonban a bérnövekedést részben csak a relatív árak emelkedésével tudják kompenzálni, és ez kisebbnagyobb mértékben felnyomja a teljes inflációt. A tradable szektornak az uniós átlagnál gyorsabb ütemű termelékenységnövekedése mellett ez az uniós átlagnál gyorsabb inflációt is valószínűsít. Mindenesetre a nontradable termékek vonatkozásában nagyobb a várható emelkedés Magyarország és Lengyelország tekintetében, kisebb mértékű Szlovénia esetében. 1996-ban a közszolgáltatások árai a visegrádi országokban az osztrák szint 10-35%-a között voltak (ez Szlovéniára nem érvényes), és ezek az árak azóta sem emelkedtek az általános inflációnál magasabb

119

mértékben. Ennélfogva elkerülhetetlen az inflációnál gyorsabb ütemű drágulásuk a következő években. Sokkal előrehaladottabb a konvergencia a mezőgazdasági árak esetében – a mezőgazdasági árszínvonal átlagosan az EU-színvonal fele-háromnegyede. E termékek fogyasztói árában nagyobb az elmaradás, mint a termelői árak vonatkozásában. Másfelől a beruházási javak a csatlakozó országokban kifejezetten drágák, összhangban azzal, hogy a tőkejavak árai fordítottan arányosak a gazdasági fejlettséggel. Itt tehát a relatív árak csökkenésére számíthatunk. A csatlakozó országok esetében a gazdaságpolitikát már most nagymértékben befolyásolják a maastrichti kritériumok, ami korlátot szab a jelentős inflációs különbözet kialakulásának és a gyors árszint-konvergenciának. Ugyanakkor, mivel az euróövezethez történő csatlakozásra való felkészülés jegyében az árfolyamok tendenciájukban erősödőek (ellentétben a 80-as évek első felének Portugáliájával), így a csekélyebb inflációs többlet is lassú, de érzékelhető árszint-felzárkózáshoz vezethet. A Balassa-Samuelson hatás miatt ez utóbbi forgatókönyv a valószínű Magyarország esetében is, amelynek árszínvonalában megfigyelhető elmaradása az EU-15 átlagához képest megfelel a gazdasági fejlettségben mutatkozó különbségnek.

3. Határmenti árkülönbségek, bevásárlóturizmus Közismert, hogy a magyarországi aktív és passzív turizmus már évtizedek óta sajátos, kiegészítő áruforgalommal jár együtt: az utazók egyes, nem az aktuális utazáshoz szükséges árucikkeket is a szomszédos, esetleg távolabbi országokban szereznek be, általában árelőny és/vagy az áfa-visszatérítés kihasználása érdekében. Magyarország EU-csatlakozását követően Szlovéniával, Ausztriával és Szlovákiával teljesen szabadon, ellenőrzés, hatósági eljárások, külön költségek, korlátozások, engedélykötelezettségek nélkül valósulhat meg az áruk szabad áramlása. Az érzékeny árucsoportok, így a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek esetében is teljes mértékben felszámolják a még fennálló korlátozásokat, de ezzel együtt megszűnik a határon áthozott áru utáni áfa-visszaigénylés lehetősége is. Az új körülmények módosíthatják a határmenti bevásárlások eddig megszokott módját. A továbbiakban a várható általános tendenciákat foglaljuk össze, a termékcsoportok szerinti részletes információkat a Melléklet tartalmazza.

120

A csatlakozás után a külföldi magánutazásokhoz kapcsolódó áruforgalom várhatóan felerősödik, ugyanakkor várható, hogy azokat az egyes határszakaszok két oldala közötti árkülönbségeket, amelyeket eddig általában csak magánemberek érvényesítettek, a szervezett kereskedelem is, legalább részlegesen ki fogja használni, beszerzéseit reallokálja az olcsóbb kínálattal rendelkező piacokra. Ez a folyamat rövid időn belül érdemben hozzá fog járulni a régió fogyasztásicikk-piacán ma még létező áreltérések részleges kiegyenlítéséhez. A jelenlegi „turista áruforgalom” csak részben alkalmas a csatlakozás utáni mozgások előrejelzésére. Tenni kell egy fontos, korlátozó megjegyzést: a szervezett kereskedelem májustól is csak azokat a cikkeket fogja esetleg új, olcsóbb piacokról beszerezni, ahol az árelőny alapja nem a fogyasztáshoz kapcsolódó adók szintjének (ÁFA, jövedéki adó) országok közötti különbsége, hiszen ezeket a különbségeket továbbra is csak uniós adószámmal nem rendelkező vállalkozások és magánszemélyek élvezhetik. Sőt, a ma még létező magán-külkereskedelem egyes szegmensei le fognak épülni, mert megszűnik a belsővé váló forgalom után az ÁFAvisszatérítés. Jelenleg a forgalom egy részét az indokolja, hogy a vásárlás helyén a vevő visszatérítteti az ÁFÁ-t, de a felhasználás helyén azt nem fizeti meg. Ausztria és Magyarország között a hajdani, elsősorban élelmiszerekre alapozódó magyarországi osztrák bevásárlóturizmus szinte teljesen megszűnt. Ennek fő oka, hogy a bolti élelmiszerek árszínvonala a két ország között szinte teljes mértékben kiegyenlítődött, összességében ugyan Magyarországon még valamivel alacsonyabb, de nem olyan mértékben, ami egy jelentős osztrák keresletet megalapozna. A még ma is gyakori osztrák „üzleti” turisták elsősorban szolgáltatásokat vesznek igénybe, illetve az ausztriainál olcsóbb vendéglátó egységeket keresik fel. Az árkülönbözet által indukált bevásárló turizmus néhány műszaki és építészeti cikkre redukálódik. Elsősorban a magyar vásárlások fognak fennmaradni, mert esetenként jelentős az osztrák piacon élvezhető árelőny. Mind a vény nélküli, mind a vényköteles gyógyszerek közül vannak olyanok, amelyek Magyarországon olcsóbbak esetleg még akkor is, ha azokat Ausztriában a társadalombiztosítás támogatja, itt viszont teljes árat kell az osztrák vevőnek fizetni.

121

A szlovákiai kereskedelem igen sokat fejlődött az elmúlt években, a kínálat gazdag. Tejtermékekből, sörből most is jelentős a magyarok határmenti beszerzése, a csatlakozás után ez minden bizonnyal még erősödni is fog, mivel az élelmiszerekre az áfa-visszatérítést ma sem lehet igénybe venni. Hasonlóképpen tetemes az árkülönbség egyes építőanyagoknál, így itt is számolhatunk a határmenti import fennmaradására, esetleg erősödésére. Ugyanakkor Szlovákiában drágább több, vény nélkül kapható gyógyszer, valamint létezik szlovák kereslet néhány, ott nem kapható gyógyszer iránt is. A szlovén-magyar határmenti bevásárlóforgalom az elmúlt években – mindkét irányban - jelentősen visszaesett. A szlovén bevásárló-turizmus a határközeli magyar városokban heti kétszer megrendezett nagypiac időszakára koncentrálódik. Ilyenkor a ruhaneműek vásárlása mellett megugrik a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, a termálfürdők és egyes szolgáltatások (fodrász, fogorvos, kozmetika) forgalma is. A határ mentén élő magyarok átjárnak tankolni Szlovéniába, az építőanyagok is általában olcsóbbak Szlovéniában, mint Magyarországon, még az áfa visszatérítés nélkül is 20-30%-os az árkülönbség. Vannak azonban olyan műszaki termékek is, ahol viszont kifizetendő a Szlovéniába irányuló kiskereskedelmi módon lebonyolított export.

4. Reálgazdasági konvergencia: az EU tagországainak tapasztalatai A következőkben az EU-tagállamok tapasztalatait tekintjük át az 1960 és 2002 közötti időszakban abból a szempontból, hogy a térség egészét, illetve alacsonyabb fejlettségű országait mennyiben jellemezte az előzőekben értelmezett reálgazdasági konvergencia. (A vizsgálatot végül 13 mai tagországra korlátoztuk: Luxemburgot elhanyagolható súlyához társuló extrém mutatói, Németországot pedig az idősorában (az egyesítés miatt) bekövetkezett törés miatt kellet kihagyni.) Abból indulhatunk ki, hogy egy térségen (országok csoportján) belül akkor érvényesülhet hosszabb távú reálgazdasági konvergencia, ha a kiinduló fejlettségi szintek valamint a hosszabb távú növekedési ütemek között sikerül negatív kapcsolatot kimutatni. Megvizsgáltuk, hogy milyen összefüggés mutatkozik a kezdeti GDP/fő relatív szintje, valamint a GDP/fő volumenének éves növekedési üteme között az EU-15 tagországokban.

122

Az 1960. évi GDP/fő (vásárlóerő-paritáson mért) szintje és a GDP/fő volumenének átlagos évi növekedési üteme 1960 és 2002 között 4,5%

y = 0 ,0 2 6 2 x- 0,4752 R 2 = 0 ,7 8

4,0%

IR

PORT 3,5% SP GR 3,0%

FIN

AU FR

IT

BE

2,5%

DK

NL UK

2,0% 0 ,2

0 ,4

0,6 0,8 1 960 . é v i GDP/f ő ( PPS )

1

1 ,2

SW 1,4

Forrás: Európai Bizottság AMECO adatbázisa http://europa.eu.int/comm/economy_finance/indicators/annual_macro_economic_database/ameco_en.htm

A kezdeti fejlettségi szint és a növekedés hosszabb távú üteme között láthatóan erős negatív kapcsolat van, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a vizsgált körben és időszakban érvényesült a reál-konvergencia. Az is látható azonban, hogy a négy legkevésbé fejlett országnak a trend körüli szóródása sokkal nagyobb, mint a fejlettebbeké. Mind a gazdasági növekedés (GDP/fő), mind a termelékenység (GDP/foglalkoztatottak száma) szerint mérve mintegy 50 százalékpontra tehető a legkevésbé és a legfejlettebbek közötti reálgazdasági távolság csökkenése az elmúlt negyven évben, ami – mechanikusan értelmezve– azt jelentené, hogy évente több mint 1,2 százalékpontnyi reálkonvergencia valósult meg a vizsgált időszakban. A folyamat azonban korántsem volt egyenletes: a GFD/fő konvergenciája az 1970-es évek eleje és az 1980-as évek közepe között megakadt, illetve meg is fordult; a GDP/foglalkoztatottak mutatóját tekintve inkább csak lelassult. E folyamatok mögött azonban az átlag mögötti, országonként eltérő tapasztalatok húzódnak meg. Egyes időszakokban gyors volt, majd lelassult, illetve átmenetileg megfordult a reálkonvergencia irányzata, de most azt hangsúlyozzuk: az EU-15 térségben a reálgazdasági színvonalkülönbségek csökkenése a vizsgált időszak egészében tartós tendenciaként érvényesült.

123

Végeztünk számításokat arra vonatkozóan is, hogy az 1960-2002 közötti időszakban milyen szoros volt a kapcsolat az EU 15-ben, és különösen a kohéziós országokban a gazdaság növekedése és a bérek emelkedése között. A becslések szerint az időszak egészére nézve a bérek valamivel lassabb ütemben, és időben kissé elmaradva követték a termelékenység emelkedését. A termelékenység 1 százalékos növekedése 0,9-0,96 százalék körüli értékben húzta maga után a bérek növekedését. A kohéziós országokban valamivel alacsonyabb volt a bérek termelékenység-rugalmassága, azonban egyedül Írország 1973 utáni időszakára jellemző a 0,9 alatti rugalmassági együttható. E tanulmány keretében nem vizsgáljuk a teljesítményének okait, csupán néhány megfogalmazására szorítkozunk.

négy ország eltérő egyszerű tanulság

−8 A reálgazdasági konvergencia – világgazdaságilag távolról sem általános – irányzata az Európai Unió mai tagországai között egyértelműen kimutatható. A mai EU-hoz tartozó, egykor relatíve szegény országok lemaradása az elmúlt négy évtizedben számottevően csökkent. (Írország esetében meg is szűnt, sőt a GDP/fő alapján az ország az EU fejlettebb tagországai közé került.) −8 A vizsgált körben a hosszabb távú reálgazdasági konvergencia korántsem bizonyult egyenletes folyamatnak: a felzárkózást hosszabb-rövidebb stagnálással, relatív lemaradással jellemezhető periódusok szakították meg. −8 Írország teljesítménye kivételes, és valószínűleg nehezen megismételhető. Ennek velejárója, hogy az ország mai GNI/fő mutatója mintegy 20%-kal marad el a GDP/fő szintjétől. (2002-ben a GDP és a GNI különbsége az EU-15 egészében 0,3% volt.) Amikor saját felzárkózási kilátásainak és esélyeinket latolgatjuk, reálisabb a dél-európai országok (önmagukban is sok tekintetben eltérő) tapasztalatait szem előtt tartani. −8 Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem jár a felzárkózás sebességének automatikusan gyorsulásával. Erre egyedül Portugália esetében találtunk példát. −8 Az Európai Unióhoz való csatlakozás, illetve az EU-hoz való tartozás semmiféle garanciát nem jelent arra nézve, hogy egy fejletlenebb ország teljesítménye átmenetileg nem eshet vissza a többi (fejlettebb) tagországhoz viszonyítva (lásd Portugáliát az 1990-es évek végén). −8 Mindezekből az elkövetkező évek magyar reálfelzárkózásának esélyeire nézve az a következtetés fogalmazható meg, hogy hosszabb távon nagy valószínűséggel számíthatunk az EU átlagát meghaladó gazdasági növekedésre és a termelékenység hasonló

124

mértékű emelkedésére. A mai tagországok múltbeli tapasztalatai alapján a növekedési többlet az évi 1%-os sávon belül adódik. −8 Amennyiben az átlagbérek növekedésére akarunk valamilyen következtetést megfogalmazni, akkor abból a. fejezet elején bGMUtatott tényből, hogy a magyar bérszint korántsem mondható elmaradottnak az ország gazdasági fejlettségéhez képest, valamint a felzárkózó országok tapasztalataiból az is következik, hogy a bérek fenntartható mértékű felzárkóztatását csak a termelékenység növekedésével együtt, de attól kissé elmaradó ütemben érdemes ösztönözni.

5. Adóharmonizáció Az adók nagysága tekintetében az EU tagországok gazdaságpolitikája két ellentétes szempont között örlődik: követniük kell egyfelől az államháztartási hiányra vonatkozó maastrichti kritériumokat, másfelől az adó-versenyképesség szempontjait, amelyek az egységes belső piac és a „globalizáció” körülményei között egyre szorítóbb feltételek. Emellett a hetvenes-nyolcvanas években kiépített jóléti rendszerek fenntartása – az elöregedő társadalomban - egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, leépítésük viszont erős társadalmi ellenállásba. Az európai gazdaságpolitikáknak tehát nagyon szűk a mozgásterük az adók alakításában. Az Európai Unió országaiban az adók szintje - világméretű összehasonlításban - rendkívül magas, akár a GDP-arányos adóbevételeket (a jövedelmek központosításának mértékét), akár az adókulcsokat tekintjük. 1965-2002 között az EU (eddigi) tagországaiban az adóbevételek a GDP 27,9%-áról a 40,5%-ára emelkedtek (miközben az Egyesült Államok GDP arányos adószintje nagyjából változatlan maradt (27% körül, 2-3 százalékpontos éves ingadozásokkal). Az EU-ban az adószint növekedése többnyire a hetvenes-nyolcvanas években ment végbe, a kilencvenes években lényegében már stagnált. Sőt, az elmúlt 3 évben az átlagos adóterhelés árnyalatnyi mérséklődése következett be. Néhány éves jelenségből természetesen még nem lehet tendenciaváltásra vonatkozó következtetést levonni, az azonban az eddigi tendenciákból eléggé egyértelműen megállapítható, hogy az EUországok átlagos adóterhelése nagyjából elérte a gazdaságok teljesítőképességének és adóztathatóságának felső határát (amit a 90-es évek erősen lassuló terhelésnövekedése is jelez), amiből az is következik, hogy ebben az évtizedben inkább az átlagos adóterhelés mérséklődése lesz jellemző.

125

Az EU adókonvergenciájának elmúlt három és fél évtizedes történetében a fejletlenebb dél-európai országok adóbevételeinek az EU-átlagához való illeszkedése figyelhető meg. A folyamatok időbeli lefutása azonban nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy az adók felzárkózása a csatlakozás hatására történt volna. Az adatok inkább arra utalnak, hogy már a hatvanas évek közepe óta mindhárom országban határozott, egyenes vonalú, és szinte töretlen módon nőtt a jövedelemcentralizáció mértéke, s ezt a tendenciát az EU-ba való belépés nem befolyásolta. Fontos adalék ehhez az állításhoz, hogy a már korábban EU-tag Olaszországban, mind az adókulcsok, mind az adóbevételek terén nagyjából a másik három dél-európai országhoz hasonló folyamatok figyelhetők meg. Az EU15 országokban a GDP-arányos adóbevételeinek mértéke és összetétele az elmúlt évtizedekben egyértelműen közeledett egymáshoz. Legnagyobb mértékű konvergencia a fogyasztáshoz kapcsolt adók terén történt. Az áfa-kulcsok egy viszonylag szűk sávban mozognak (a normál kulcs 17-25% között), s az áfa-bevételeknek a GDP-arányos részaránya is határozottan konvergált. Ezt csak kisebb részben okozza az EU vonatkozó szabályozása, amely alsó határt állapít meg mind a normál, mind a kedvezményes adókulcsra. A konvergenciában inkább az játszott szerepet, hogy a tagállamoknak az egységes belső piacon érdekük, hogy kiskereskedelmi forgalmuk minél nagyobb részét saját országhatáraikon belül tartsák. Mindazonáltal az EU-ban a legtöbb tagállamnak sikerült elfogadtatnia számos kedvezményt, s az EU Bizottság eddigi törekvései az áfa-kulcs további harmonizálására rendre megtörtek a tagállamok ellenállásán. A standard társasági adók terén nagyobb a különbség a tagállamok között, több idevonatkozó tanulmány tanúsága szerint azonban, a magasabb standard adókulcsot alkalmazó országokban a kedvezmények aránya is magasabb. A tényleges, un „effektív” adóráták terén tehát a különbség kisebb a tagországok között. Mivel az adókedvezmények nyújtása a támogatások korábbinál szigorúbb tiltása és ellenőrzése miatt mindinkább nehézségekbe ütközik, az EUtagországok egyre inkább a standard adókulcsok csökkentéséhez folyamodnak. Ma már a társasági adó-kulcsok is egy viszonylag szűk, 30-35%-os sávban tömörülnek, ami alól felülről Németország (38%), alulról pedig Írország (12,5%) jelent kivételt. Az európai országokban a munka adóztatása kiemelkedő, mind a személyi jövedelemadókat, mind a társadalombiztosítási járulékokat tekintve. A munkát terhelő „adó-ék”(a munkáltatók és a munkavállalók

126

által együttesen fizetett adó és járulék az összes bérköltség százalékában) az EU-ban meghaladja a 40%-ot, míg az Egyesült Államokban csak 30, Japánban pedig mindössze 24%. A munkát terhelő magas adók az EU bér-versenyképességének kemény korlátját jelentik, ezért csökkentésük folyamatosan a gazdaságpolitikai törekvések középpontjában áll. Mivel azonban a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok a teljes adóbevételek mintegy kétharmadát képviselik, az egyes országok – érhetően - csak nagyon bátortalanul mernek hozzányúlni ezekhez a rendszerekhez. A csatlakozó közép-kelet-európai országoknak mind a GDP-arányos adóterhelése, mind az adókulcsai ma már nagyon hasonlóak az EUtagállamokban mérthez. Magyarországon az adók formájában központosított jövedelem aránya a GDP-ben 38%, amely alig marad el az EU átlagos 40,5%-os mutatójától. Az adóbevételek szerkezete sem mutat jelentős különbségeket az EU-átlagától, legalábbis nem nagyobbakat, mint azt a jelenlegi tagállamok között is tapasztalhatunk. A magyarországi adókulcsok sem lógnak ki a sorból. A társasági adókulcs ugyan Írország után a második legalacsonyabb lesz az EU 25ök között, ez azonban nem ütközik szabályozási korlátba, s a jövőben még kevésbé fog, mivel a többi tagállamban is mindinkább a társasági adók csökkentése lesz napirenden. A társasági adó azonban, noha jelentőségét nem szabad lebecsülni, sem az államháztartási bevételek között nem játszik jelentős szerepet (a jelenlegi tagországokban sem), sem a külföldi befektetői döntések között nem kiemelt jelentőségű. Sokkal inkább fontosak a bért terhelő adók, amelyek terén az elmúlt évben igen kedvező fejlemény történt. Míg 2001-ben Magyarország Belgium után a második helyen állt a legmagasabb adókat és járulékokat alkalmazó országok között, 2002-re az ötödik helyre került. Ezalatt az idő alatt a magyar adórendszerben a munkát terhelő adó-ék 52-ről 46%ra esett vissza, ami a legjelentősebb csökkenés a fejlett országok körében, s ezzel ma már csak árnyalatnyival haladja meg a megfelelő cseh, lengyel és szlovák adatot. Noha a munkát terhelő adók (a teljes bérköltség arányában) még mindig jóval magasabbak, mint az (amúgy versenytársainál szintén magasabb munkaadókat kivető) EU-átlagában, az elmozdulás iránya az elmúlt 2 évben (főként 2003-ban, a minimálbér adómentessé tételével) kifejezetten pozitív. Igaz, hogy ugyanebben az időszakban a bruttó bérek számottevően emelkedtek a versenyszférában is, ami a munkaadók szempontjából részben semlegesítette az adóterhek csökkenésének kedvező hatásait.

127

A fogyasztást terhelő adók is a legmagasabbak között vannak Magyarországon. A 25%-os áfa-kulcs Dánia és Svédország mellett a legmagasabb, s jócskán meghaladja a csatlakozó országokban alkalmazott rátát. A 2004. január 1-jén 15%-ra felemelt kedvezményes adókulcs példa nélkül magas az EU-országok között. Ezeket az adókulcsokat a jövőben legfeljebb mérsékelni lehet, ezt azonban nem írja elő semmilyen EU-szabály, legfeljebb a gazdasági racionalitás ösztönzi, amennyiben a határok teljes kinyílása, az utazási korlátok eltörlése a jövőben feltehetően egyre nagyobb arányú kiskereskedelmi forgalmat fog átterelni az alacsonyabb forgalmi adóztatású országokba. A jövedéki adók a dohánytermékeken alacsonyabbak az EU-átlagnál, e téren ismeretesen emelkedés várható, az üzemanyag és az alkohol jövedéki adója nagyjából illeszkedik az EU-átlagba. A 2004-2006 közötti kilátásokra vonatkozóan megállapíthatjuk tehát, hogy a csatlakozás az adók terén (a dohányáruk jövedéki adójától eltekintve) nem fog közvetlen hatást kiváltani. Nincs olyan EU-előírás sem, amelynek a magyar adórendszer ne felelne meg. Más kérdés, hogy a magyarországi személyi jövedelmi adók, társadalombiztosítási járulékok, valamint az áfa-kulcsok mind a jelenlegi EU-tagországok, mind a csatlakozó országok között a legmagasabbak között vannak, ezért a csatlakozással fokozódni fog a nyomás e kulcsok csökkentésére. Ezt a nyomást csak erősíti, hogy az EU-ban is mindinkább a magas adóterhek mérséklése lesz napirenden, ami - hosszabb távon - a magyarországi adók csökkentését fogja kikényszeríteni. Kétéves távlatban azonban ez – különösen az államháztartási deficit csökkentésének kényszere alatt – várhatóan nem valósítható meg. Mindenesetre a fokozódó adóversenyre a magyar gazdaságpolitikának is fel kell készülnie, s az adókulcsok csökkentésére terveket kell kidolgoznia.

128

VIII. BÉRARÁNYOK ÉS MIGRÁCIÓ A korábban csatlakozó ún. kohéziós országok tapasztalatai, valamint a következő néhány év gazdasági kilátásai alapján nem számíthatunk arra, hogy maga az EU csatlakozás ténye rövid és középtávon érdemlegesen hatna a magyar átlagbérek szintjére. Ebben az esetben a munkaerőpiaccal kapcsolatban valójában két érdemleges kérdés vethető fel: −8 egyrészt az, hogy jelenleg hol helyezkednek el a magyar bérek az EU mezőnyében, általában és bizonyos ágazatok, tevékenységek, szakmák tekintetében, valamint a versenyszektorban annak relatív termelékenységéhez viszonyítva; −8 másrészt az vizsgálható, hogy vannak-e – mind belföldi, mind nemzetközi viszonylatban - a gazdaságilag aktív népességnek olyan rétegei, amelyek a jelenlegi bérarányok mellett és egyéb motiváció miatt nagy valószínűséggel tervezik a migrációt.

1. Az ágazati bérarányok összehasonlítása A béreket, mint költségelemeket csak olyan részletes ágazati szinten érdemes vizsgálni, amely kiszűri a strukturális, technológiai különbségeknek és azok változásának a tőkeintenzitásra gyakorolt hatását. Miután a felzárkózást éppen ezek a strukturális változások idézik elő, különösen félrevezető lenne eltekinteni éppen ezektől a tényezőktől. Más oldalról, miután a magyar relatív bérszint általában nem elmaradott, a béreket, mint a jólét alakulásában fontos jövedelemtételt is csak a munkaerő migrációra alkalmas és arra vállalkozó lakossági csoportjaira összpontosítva célszerű vizsgálni. A fő nemzetgazdasági ágak szintjén a bérszínvonal nemzetközi összehasonlítása két kérdésre adhat választ. Egyfelől vizsgálhatjuk azt, melyek azok az ágazatok, ahol kimutatható valamilyen kiugró mértékű béraránytalanság. A nemzetközi összehasonlítás emellett arra is lehetőséget ad, hogy megkíséreljük azt is kimutatni, hogyan befolyásolja az adózás a bérarányokat.

129

Ágazati bérarányok összehasonlítása, 2000 Magyarország =1, PPS 3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0

Nemzetgazdaság összesen

Ingatlanügyek

Kereskedelem

Pénzügyi szolgáltatás

Egészségügy

Közigazgatás

Szálláshely-, vendéglátás

Szállítás, távközlés

Feldolgozóipar

Egyéb személyi szolgáltatás

Építőipar

Oktatás

Villamosenergiastb.

0,5

Ausztria munkavállalói jövedelem/alkalmazott

Ausztria nettó bér/alkalmazott

Németország munkavállalói jövedelem/alkalmazott

Németország nettó bér/alkalmazott

Forrás: OECD National Accounts, detailed tables 2000

A migráció szempontjából két legfontosabb célországgal való összehasonlításban a fő nemzetgazdasági ágak szintjén a magyar bérek sem a német, sem az osztrák viszonylatban nem szembetűnően aránytalanok. Érdekes megfigyelés, hogy bár a német bérek átlagosan közelebb vannak a magyar bérszínvonalhoz, mint az osztrák bérek, – az osztrák munkavállalói jövedelmek mintegy 30%-kal magasabbak a német átlagnál, ami a nettó bérekben 13%-ra mérséklődik – a németmagyar ágazati bérarányok mégis erősebben szóródnak, mint a hasonló osztrák-magyar arányok. A német és az osztrák bérek közötti ágazati arányok jóval kiegyensúlyozottabbak, mint a magyar relációban. Viszonylag jelentős a magyar bérek elmaradása az ún. „termelő ágazatokban” – feldolgozóiparban, építőiparban, villamosenergia-iparban – ahol viszont kisebb a német és az osztrák bérszint közötti különbség. A szolgáltatások területén a német bérszint elmarad az osztrákétól, a szolgáltatás ágazatok között a magyar bérek elmaradása ágazatonként kevés különbséget mutat. Az oktatási ágazat bérei kiugróan alacsonynak tűnnek (tűntek 2000-ben) mindkét országhoz viszonyítva. Az oktatásban tapasztalható bérlemaradás viszont különösen azért említésre méltó, mert ebben az ágazatban a legmagasabb a felsőfokú végzettségűek

130

aránya. Azt mondhatjuk, hogy a magas kvalifikációt ágazati szinten nem fizeti meg a piac, legalábbis az oktatási ágazatban. Nem mutatkozik azonban ágazati szinten hasonlóan elmaradottnak például a szintén alacsony bérű orvosok esetében a hazai bérszint. Ennek magyarázata az ágazati szakember-összetétel és kvalifikáltsági szint különbözőségében lehet. Míg a magyar egészségügyben magas a (munkaideje jelentős részében nem felsőfokú tevékenységekre kényszerülő) felsőfokú végzettségűek aránya, a végzettséget meg nem térítő egészségügyi bérek kevésbé térnek el az összehasonlítás alapjául szolgáló osztrák és német jövedelemszinttől. Amennyiben a bérköltségek arányát a munkatermelékenységgel való kapcsolatukban akarjuk elemezni, akkor – miután nincsenek megbízható adatok a tőkeinput nagyságára – a vizsgálat csak olyan részletességű ágazati szinten megengedett, ahol indokolt azt feltételezni, hogy országok között hasonló a tőkeintenzitás, azaz a tőke/munka arány. Csak így kerülhetjük el azt a hibát, hogy a munka hozzájárulásának tulajdonítsuk a tőke által előállított értékét is. A további elemzések tehát azt feltételezik, hogy a feldolgozóipari alágazatok szintjén, ha vannak is eltérések az alkalmazott technológiában, azok nem teszik lehetetlenné nemzetközi szinten a munkatermelékenységben és ebből következően a munka díjazását kifejező bérszínvonalban létező markáns különbségek feltárását. Ez a feltevés valószínűleg kevésbé fogadható el a magyar és más csatlakozó országokra a kilencvenes évek elején, mint a kilencvenes évek végén. Illetve a külföldi tőke befektetések mértékétől és ágazati elhelyezkedésétől függően bizonyosra vehető, hogy a kilencvenes évek folyamán a tőkeintenzitás lényegesen változott. Bizonyosra vehető, hogy a külföldi tőkebefektetések nyomán jelentősen nőtt a feldolgozóiparban a tőkeköltségek aránya, és ennek nyomán csökkent a hozzáadott értékből a bérekre jutó rész.

Magyarországon a jelenlegi magas bérhányad annak ellenére alakult ki, hogy a kilencvenes években lényegesen javult a magyar feldolgozóipar versenyképessége. Számításaink szerint 1992 és 2000 között a magyar feldolgozóipar megfelelt annak a követelménynek, hogy a béremelkedés elmaradt a termelékenység növekedésétől, azaz csökkent a termékegységre jutó bérköltség. Míg a német feldolgozóiparban a fajlagos bérköltség lényegében változatlan maradt, a cseh iparban pedig több mint 10 százalékponttal nőtt, addig Magyarországon több mint 20 százalékponttal javult a termékegységre jutó bérköltség. (Ez azonban csak részben tudható be a munkatermelékenység javulásának, részben bizonyosan a technológia- és szerkezetváltás következménye.)

131

2. Migráció: Magyarországról az Európai Unióba Két ország között akkor is fennállhat a migrációt kiváltó jóléti különbség, ha a gazdasági növekedés a jövedelemkülönbségek fokozatos és hosszabb távon érzékelhető csökkenését eredményezi. Mikroszintű bérösszehasonlítás teszi lehetővé, hogy mérjük a migrációs (bér)nyomást. Attól ugyanis, hogy makroszinten a gazdaság teljesítőképessége 50% feletti GDP arányt tükröz és az egy foglalkoztatottra jutó bérjövedelmek megfelelnek a gazdaság teljesítőképességének, a bérek nemzetközi összevetésben lehetnek nagyon elmaradottak migrációra ösztönzőek. Ilyen különbségeket főleg a jelentős terheléssel elérhető bérjövedelmek eredményezhetnek, például a hosszú munkanap, túlórázás, a több állás betöltésével elért összjövedelem, szabadidő rovására végzett munka. Hasonló különbségeket érzékelhetünk az ágazatok közötti jelentős jövedelemszint különbségek esetében, így az átlagos jövedelemszint egyes ágazatokban nagyobb, míg más ágazatokban kisebb eltérést mutat a fejlettebb európai országokhoz képest. Például az építőipari és a feldolgozóipari bérektől való elmaradottságunk lényegesen nagyobb, mint azt egyéb ágazatokban, s hasonló (volt 2000-ben) a helyzet a felsőfokú végzettségűeket különösen magas arányban foglalkoztató oktatás esetén is. Természetesen az ágazati összehasonlítások csak jelzik az eltéréseket, a migrációs nyomás magyarázatára ilyen aggregáltsági szint sem elegendő. Kik a várható migránsok? A munkaerő migrációjában nem minden munkavállaló, munkát kereső vesz ugyanolyan valószínűséggel részt. A migrációs döntés, a várható haszon és megtérülés, az egyéni tulajdonságok alapján egyes csoportok várhatóan nagyobb hajlandóságot mutatnak a külföldön vállalt munkára, mint mások. A 1574 éves magyar népesség migrációs elképzeléseit, egyéni tulajdonságait és munkaerő-piaci attitűdjét a munkaerő-felmérés mintáján vizsgálta a KSH 2003. első negyedévében. A munkaerő-felmérés elegendően nagy mintája lehetővé tette, hogy a potenciális migránsokat a migrációt nem tervező hazai munkaképes korú népességgel – mint kontrollcsoporttal – összehasonlítva vizsgáljuk. Ennek alapján a magyar potenciális migráns az alábbi stilizált tényekkel írható le: −8 fiatal, 30 év alatti; −8 nem képzetlen, iskolai végzettsége nyolc osztálynál magasabb, legvalószínűbb módon szakmunkás vagy felsőfokú végzettségű; az utóbbiak nagyobb valószínűséggel fogalmaznak meg komoly migrációs elképzeléseket;

132

−8 foglalkoztatott vagy munkanélküli, a munkanélküliek nagyobb valószínűséggel fogalmaznak meg migrációs elképzelést, de arányuk az összes potenciális migráns között alacsony; −8 a migráció lehetőségét fontolgatók jelentős része még szülői háztartásban, gyermekként él, a komolyabb migrációs szándékkal rendelkezők inkább élnek önálló háztartásban, házas- vagy élettársi viszonyban; −8 a migrációs szándék 1-2 vagy több éves időtartamra szól, nem letelepedésre; −8 a hazai munkaerőpiacon is nagyobb áldozatra hajlandó, hosszabb heti munkaidőt vállal állása(i)ban; −8 a munkaerőpiac többi résztvevőjénél lényegesen rugalmasabb, lakóhelyétől távolabb belföldön is inkább vállalna munkát; −8 rendelkezik valamilyen szintű idegen nyelvtudással; −8 elsősorban a jövedelemnyereség motiválja, bizonyos kompromisszumra hajlandó ugyan, de nem vállalna el bármilyen munkát, a külföldi munkavégzés során szerezhető tapasztalat is fontos számára. Mekkora a migrációval várható bértöbblet? A munkahelye elhagyását, migrációt fontolgató dolgozó esetében nincs mód arra, hogy az új munkahely betöltésétől remélt előnyök, illetve a régi munkahelyen maradás esetén várható hasznok egy adott pillanatban, ugyanazon személy esetében ténylegesen összevethetőek legyenek. Azt sem tudjuk, pontosan ki az, aki munkahelyet váltana, arra viszont lehetőségünk van, hogy azt megkíséreljük megbecsülni, mekkorák a feltételezhető jövedelemkülönbségek. A következőképpen járhatunk el. Tudjuk, hogy a potenciális migránsok jellemzően szakmunkások, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, becslésünk az első csoportra vonatkozik. Azzal a könnyen belátható és sokféleképpen igazolt feltételezéssel élhetünk, hogy a migráns rövidtávon, amikor a befogadó ország munkapiacán elfoglal egy állást, jövedelme elmarad a saját otthoni munkapiaci státusának megfelelő befogadó országbeli jövedelmektől. Ez a jövedelemkülönbség nem meglepő, hiszen a migráció kezdetén az otthoni felhalmozott humántőke hasznosulása csak részben lehetséges, a nyelvtudás, helyismeret, munkatapasztalat szűkössége miatt. A befogadó ország munkapiacán ennek megfelelő béreket kínálnak migráns munkásoknak, így értékeli a munkapiac a várakozások, előítélet alapján vélt, várható termelékenységüket. (Az intelligencia mérésének tapasztalatai hasonló eredményeket mutatnak, más nyelvű országban tekintélyes eredményveszteséget mutatnak ki az

133

intelligenciatesztek a tartózkodás első évtizedeiben.) Hosszabb távon (évtizedes tartózkodást követően) a migránsok bérei rendszerint megközelítik, sőt meg is haladják a befogadó országban a megfelelő csoport átlagos béreit, amit szokásosan a migráns munkaerő átlagosnál jobb készségei, kockázatvállalása, rugalmassága, alkalmazkodó-készsége, összességében kedvezőbb emberi erőforrás megtérülő képességével lehet magyarázni. Jóléti szempontból fontos hogy a migrációt nem egyszerűen a bérkülönbségek ösztönzik. A hazai és a külföldi keresetszint különbsége ugyanis nem elegendő ösztönzője a migrációnak, azt a keresetek mint jövedelmek jóléti szempontú összevetése teheti relevánssá a migrálni készülő számára. Az összehasonlításhoz tehát a munkából származó jövedelem által elérhető életszínvonal-nyereséget kell alapul venni (eltekintve itt a nem bérjellegű jövedelmektől és a nem mérhető bérjellegű jövedelmektől, noha ezek figyelembe nem vétele komoly torzítást okozhat.). Ebből a szempontból fontos a nettó bérek vásárlóerő paritáson vett egybevetése. Becslésünkhöz az OECD átlagos feldolgozóipari dolgozók kereseteire vonatkozó adatbázisát használjuk. Első összehasonlításul vizsgáljuk meg az átlagos jövedelmű gyermektelen feldolgozóipari foglalkoztatott keresetvárakozásait az EUban. Azt látjuk, hogy az EU-ban a hasonló kategóriájú munkás (vásárlóerő-paritáson számítva nettó) 3,2-szeresét kereste a magyarországi átlagos jövedelmű feldolgozóipari foglalkoztatotténak 1996-ban, s 0,2 százalékponttal kevesebbet, háromszorosát 2002-ben. A migrációtól várható bérnyereség becslésekor figyelembe kell venni a migrációval várható pozícióváltozás veszteségeit, a vásárlóerő-paritás figyelembevétele révén a jóléti különbségek szempontjait, a bérterhekkel csökkentett nettó jövedelmekkel pedig az eltérő jóléti támogatásokat. A migráció esetén ugyanis a családi és egyéni jövedelemszintet kiegyenlítő támogatásoktól (családi, gyermekkedvezmény, alacsony jövedelmek adókedvezménye, stb.) a potenciális migráns elesik, miközben ezen kedvezmények számottevő részével a rövidtávú migráció esetén nem számolhat. Az elérhető migrációs jövedelemnyereség ilyen kalkulációval már kevesebb, mint kétszeres jövedelemnyereséget tesz lehetővé. A migrációval kapcsolatos várakozások egy-két, esetleg több évre szólnak, tehát rövid távúak; vagyis nem várható, hogy a tartósabb migráció a migránsok béremelkedésében megtérülő hozadékkal járjon.

134

Mekkora a migrációs változtatás várható költsége? A migrációs költségek nehezen összegezhetőek, tartalmaznak keresési, utazással és egyéb ügyintézéssel járó, tanulási és pszichés elemeket egyaránt. A migráció költségeinek a migrációra hatását azonban a következő becsléssel vizsgáljuk. Tekintettel a migráció előrejelzésének nehézségeire, szokásos a tényleges migráció helyett a szándékokat vizsgálni, és ebben a komoly és nem komoly szándékot megkülönböztetni aszerint, hogy az egyébként a migrációra hajlók tetteke már lépéseket a tényleges migráció érdekében. Értelmezésünkben tehát: kalkuláltak-e már a migráció költségeivel. Tapasztalatok szerint a migráció költségeinek kalkulálása a migráció szándékát komolyan visszafogja. A KSH már idézett vizsgálata szerint azok számára, akik egyébként a várt előnyök és hátrányok alapján hajlanának migrációra, a változtatás költségei a szándékot felére csökkentik. A ténylegesen (komolyan) migrációra hajlandóak aránya pedig, akik komoly előkészületeket is tettek a külföldi munkavállalásukhoz, a migrációt elképzelhetőnek tartóknak mindössze egytizede. Azt feltételezhetjük tehát, hogy a migrációs szándékot elegendően nagy bérnyereség esetén is felére-egytizedére csökkenti a migrációs költségek visszahúzó hatása. Várható-e jelentős munkaerő-migráció Magyarországról az EU-ba a csatlakozást követő években? Nem. Erre utal a KSH már idézett felmérése, a várható gazdasági konvergencia és a viszonylag kis bérkülönbségek. A magyar migráns a hazai munkapiacon is feltűnően mobil. A belföldi migrációs hajlandóság alapján azt láthatjuk, hogy amennyiben Magyarországon valaki költözik (részben munkavállalási, részben egyéb okból), a költözés fele részben megyén belül történik, amennyiben azonban nagyobb távolságra vándorol, úgy az nem fokozatosan a szomszédos megyét, hanem a nagyobb távolságot jelentő másik régiót jelenti. A magyar belföldi vándorlás vagy nagyon közelre, vagy nagy távolságokra vonatkozik. Akinek megéri a költözés által elérhető (bérben mérhető és egyéb) haszon, az vállalja a nagyobb távolságot, kisebb távolság esetén azonban a migrációs költségekre nagyon érzékenynek tűnik a magyar népesség. Mivel a migránsok az alacsony mobilitású magyar munkapiac mobil részéből választódnak ki, a hazai munkapiacon is mobil dolgozók számára mindkét (belföldi illetve nemzetközi) migrációs nyereség vonzó lehet. Ez a Magyarországról induló migrációs nyomás korlátozottságára enged következtetni.

135

3. Migráció Magyarországra Az EU-hoz egyidőben csatlakozó országok egymás közötti migrációját nehezen magyarázhatják jelentős jövedelemkülönbségek. Azonban a munkalehetőségek hiánya, a tartós munkanélküliség is lehet a migrációt ösztönző tényező. A szakirodalomból tudható, s a mai magyar munkaerő-migrációról szóló vélekedések alapján is látható, hogy a munkanélküliek ugyan a foglalkoztatottaknál nagyobb arányban terveznek migrációt, de a tényleges migráció mégsem a szegényebb, marginalizálódott népesség körében fogalmazódik meg, akik a migrációhoz szükséges költségeket sem tudják megfizetni, s akik számára a migráció pszichés és egyéb költségei is túlzott terhet jelentenének. A csatlakozásra váró országok egy részében magas a munkanélküliség, és ezen belül nagyon magas a tartós munkanélküliek aránya. Szlovákiában 2002-ben a munkanélküli közel 60%-a egy éven túl volt munkanélküli, Csehországban is minden második munkanélkülire ez jellemző, s alig marad el ettől a lengyel arány. Esetükben a reményvesztettség, a munkaerőpiacról való tartós távolmaradás már csak szerény migrációs hajlandóságot enged feltételezni. Nem valószínű tehát, hogy jelentős migráció indulhat el a csatlakozásra váró országok felől hazánkba. Aligha feltételezhetjük, hogy a csatlakozó új tagok inkább választják a kisebb migrációs nyereséget ígérő magyar munkapiacot a nem legális, de nagyobb nyereséget ígérő régi tagországbelihez képest. Bár a korábbinál nem lesz könnyebb a bejutás a régi tagországok munkapiacára, a korábbi lehetőségek szűkítésére sem kell számítani. A később csatlakozó országokból sem várható nagyobb mértékű munkaerő-migráció hazánkba, mint a korábbiakban, amikor az elvben lehetséges korlátozásokra egyetlen esetben sem volt szükség. Ugyanakkor a migráció nem legális formái várhatóan a továbbiakban is fennmaradnak. A bevándorlás szabályozása és korlátozása egyes külföldieket a befogadó ország számára hasznosnak, míg másokat kedvezőtlennek tekint, ezért utóbbiak foglalkoztatását akadályozza. A valóság az, hogy a migráció ily módon való korlátozása csak kis mértékben bizonyult sikeresnek, a vándorlás nem legalizált formákban valósul meg, s a dolog természetéből fakadóan csak feltételezésekkel élhetünk ennek mértékéről és szerkezetéről.

136

A korlátozás rendszerint – így az európai bevándorlási politikákban is – kvótákat határoz meg, létszámokat engedélyez, illetve egyes csoportokat érint. (Hasonló elképzelések fogalmazódnak meg napjainkban – lehetőségként – a többi csatlakozó országból hazánkba lehetségesnek feltételezett túlzott mértékű migráció esetén.) A létszámkorlátozás – de ezen belül a kvalifikált és szakmunkás bevándorlás korlátozásának lényegesen enyhébb szigora – mögött az a feltételezés rejlik, hogy nagy volumenű, alacsony bérű munkahelyre áramló kvalifikálatlan munkaerőtől kell féltetni a befogadó munkaerőpiacot. Emögött az a túlzottan leegyszerűsítő feltételezés rejlik, hogy a befogadó ország munkapiacán minden egyes külföldi munkavállaló (pontosabban a bevándorlási politika szerint nem kívánatos külföldi) egy belföldi munkahelyét veszélyezteti, ezzel növelve a munkanélküliséget, illetve akadályozva a munkanélküliség csökkenését. Ez az összefüggés még az alacsony bérű szakképzetlen munka piacán sem érvényes. Itt is figyelembe kell venni ugyanis, hogy az egyensúlyi bérek a külföldi nemlegális munkakínálattal lefelé tolódnak. Az alacsony bérű bevándorlók korlátozása esetén – a termelés költségérzékenysége következtében – a termelés áttelepítésére kerülhet sor alacsonyabb bérű országokba, ez esetben az alacsony bérű belföldi munkahelyek is elvesznek, így az alacsony bérű hazai munkavállalók kockázata változatlan. A kereskedelmi forgalomba nem kerülő (non-tradable) alacsony bérű tevékenységek, szolgáltatások piacán már nem valósulhat meg a tevékenységek áttelepítésének alternatívája, az ilyen munkapiacokon (ilyen közismert vendégmunka például a takarítás, háztartási munkák, gyermekgondozás, ápolás, stb.) a külföldi munkások bére mindenképpen versenyez a belföldiekével. A bevándorlás kvótákhoz kötése a fenti feltételezett egyensúlyi bérnek a védelmében korlátozza a külföldiek munkavállalását, és valóban lehetséges, hogy a hazai béreket ezen a munkapiacon lefelé tolva előbb talál egy illegális álláskereső (mondjuk kelet-európai házvezetőnő, kertész,) munkát, mint a magasabb bérigényű hazai munkanélküli. Ugyanakkor minden eddigi kutatás eredménye egységesen minimálisra becsülte a bevándorlóknak a befogadó országbeliek bérére és foglalkoztatására gyakorolt hatását. Az EU-ban a csatlakozó országokból várható hasonló migrációs hatásra legjobb kísérleti modellként az a tanulmány szolgálhat, amelyik a hirtelen meginduló kelet-nyugati munkaerő-vándorlás hatását vizsgálta a legérintettebb helyszínek egyikén, Bécs egyes rész-munkaerőpiacain a kilencvenes évek fordulóján. Ekkor lökésszerűen, nagyon rövid idő alatt és viszonylag nagy tömegben érkeztek ide kelet-európaiak, lényegében számottevő

137

adminisztratív korlátozás nélkül. A kutatás eredménye szerint még ott is csak egészen kis mértékben, nem egyértelműen kedvezőtlenül, s nem minden csoport és nem minden gazdasági terület érzi meg a külföldiek foglalkoztatását, ahol pedig hirtelen növekedett meg a közép-keleteurópaiak aránya, és koncentráltan és viszonylag nagy arányban vannak jelen. A munkanélküliség kockázata és a külföldiek részaránya között nem mutattak ki lényeges összefüggést. Ez a kutatás is azt találta, hogy a migránsok inkább a prosperáló ágazatokba áramlottak. Általában nem volt jellemző az elbocsátás és a bérek visszafogása azokban az ágazatokban, ahol növekedett a külföldiek aránya. A kérdés inkább az, mi történt volna a bérekkel és a foglalkoztatással, ha nem növekedett volna ezekben az ágazatokban a külföldiek aránya.

138

IX. AZ EU-CSATLAKOZÁS TÁRSADALMI HATÁSA 1. A társadalom fő jellemzői A rendszerváltás óta eltelt időszak a társadalmi rétegződés szempontjából három jól elkülönülő szakaszra osztható. A nyolcvanaskilencvenes évek fordulóján a kapun belüli munkanélküliség valódi munkanélküliséggé változott, a rendszerváltás egy mély gazdasági válsággal kapcsolódott egybe. Ebben az időszakban a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek radikálisan megnőttek, megjelent egy jelentős vállalkozói, majd ebből kinövő nagyvállalkozói réteg, a piacképes menedzserek és értelmiségiek anyagi helyzete gyorsan javult. Ugyanakkor a szegénység mélysége lényegében nem változott, viszont a gazdasági válságból adódó életszínvonal csökkenés elsősorban a középrétegek jelentős részét sodorta szegénység közeli állapotba. A kilencvenes években az egyenlőtlenségi rendszer a gazdasági növekedés beindulásával párhuzamosan változott. A beinduló gazdasági növekedés lényegében stabilizálta az egyenlőtlenségeket, a felülről lecsorduló növekedés előbb a felső rétegeket érte el, majd évről-évre újabb 10-10% érezte a növekedés kedvező hatását. Ennek következtében a középrétegek helyzete stabilizálódott, az egyértelműen nyertes felső egyharmad mellé lassan egy újabb egyharmad emelkedett ki a szegénység közeli állapotból. Mára kialakulni látszik egy stabilizálódó osztályszerkezet. A 10-12%nyi felső középosztály belsőleg erőteljesen differenciált, de az elmúlt másfél évtizedben egyértelműen javult a társadalmi státusza. A további 30%-ot kitevő klasszikus polgári középosztály belsőleg szintén differenciáltan élte meg a rendszerváltást, de többségüket inkább a nyertesek közé sorolhatjuk. Más a helyzet a közel 40%-ot kitevő munkásosztállyal. A kilencvenes évek elejének gazdasági válsága és szűkülő munkaerőpiaca az ő státuszukat rengette meg leginkább, s a beindult gazdasági növekedésből és a politikai ciklusoknak megfelelő állami osztogatásokból is relatíve ők részesültek a legkevésbé. Végül a mintegy 20%-nyi deprivált folyamatos szegénységben és az államtól való függőségben él, még akkor is, ha az elmúlt 2-3 évben jövedelmük az átlagosnál jobban nőtt. A társadalmi rétegződésben a munkaerő-piaci részvételnek meghatározó szerepe van. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltást már a munkaerőpiacon kívül megélők esetében az életkornál (tehát,

139

hogy hány éve vannak nyugdíjban) sokkal jelentősebb szerepe van annak, hogy mik voltak ők a rendszerváltás előtt. Az elmúlt másfél évtizedben kilépők szignifikánsan különbözőek aszerint, hogy demográfiai okokból mentek nyugdíjba, vagy kiszorultak a munkaerőpiacról, sőt az aktív korú nemzedékben is a foglalkozási pozíción túl az differenciál leginkább, hogy hosszabb-rövidebb időre munkanélkülivé váltak, vagy folyamatos volt gazdasági aktivitásuk. Figyelemre méltó, hogy a romák számára is a munkaerőpiacra való belépésnél jelentkezik az igazi hátrány. Aki munkát kap, azok között már lényegesen kisebb az etnikai szegregáció. Végül a legrosszabb életkörülmények között a generációs metszetben nem a nyugdíjasok, hanem azok a fiatalok vannak (egy-egy belépő korosztály 10-12%-a), akik az iskolákat elvégezve nem tudnak elhelyezkedni. Adataink azt mutatják, hogy a rendszerváltás turbulens változásaihoz képest viszonylag szerény volt az aktív nemzedéken belüli foglalkozási mobilitás, s ez is kevésbé írható le a hagyományos felfelé vagy lefelé irányuló mobilitás fogalmaival, mintsem az egyén által szándékolt illetve a külső helyzet által kikényszerített mobilitással. Az időszak egészében aktív korú férfiak kétharmada, a nők háromnegyede foglalkozási értelemben nem volt mobil. A férfiak több mint 20, a nők közel 15%-a minden értelemben felfelé volt mobil a rendszerváltás óta eltelt időszakban. A „lefelé” mobilak között is szép számmal voltak ugyanakkor, akik a jobb anyagi helyzetért hagyták el magasabb presztízsű foglalkozási státuszukat. Az aktív nemzedék nem egészen egytizede kényszerült az életszínvonalában is romlást hozó lefelé mobilitásra. A TÁRKI felmérései szerint 2000 és 2003 között az egy főre jutó jövedelmek háztartások közötti egyenlőtlensége, ha azt a legfelső és legalsó decilis átlagjövedelmének hányadosával mérjük, 7,5-ről 8,4-re emelkedett. A nagyobb jövedelemegyenlőtlenségre vonatkozó adat azonban részben annak a következménye is lehet, hogy az adatok a jobb kérdezési technikából adódóan pontosabban mérték a magasabb jövedelmeket és a vállalkozói jövedelmeket. Az egyenlőtlenség növekedése elsősorban a legfelső jövedelmi decilisben, azon belül is valószínűleg a legfelső 5%-ban következhetett be. Egyfelől az immár hat-hét éve tartó folyamatos gazdasági növekedés (még akkor is, ha ennek üteme az utóbbi években alacsonyabb volt) járhatott olyan hatással, amiből továbbra is a legfelső jövedelmi csoportok részesedtek elsősorban. Másfelől az adatfelvételi periódusban már jelentkezhettek az utóbbi évek drasztikus jövedelempolitikai intézkedéseinek hatásai, például a nagy mértékű közalkalmazotti béremelés átgyűrűzhetett ilyen módon a jövedelem eloszlásba.

140

Az egyenlőtlenségek belső szerkezetének meghatározódásában továbbra is alapvető szerepe van a foglalkoztatottsági különbségeknek és az iskolázottságnak. Miközben azonban a kilencvenes évek során végig a háztartásfő iskolázottsága, ezen belül az oktatásba történő korábbi beruházások differenciális megtérülése játszott egyre növekvő szerepet az egyenlőtlenségek alakulásában, a foglalkoztatottsági polarizáció úgy tért vissza az egyenlőtlenséget meghatározó faktorok közé, hogy közben a kilencvenes évek végén már látszólag csökkent a hatása. Számos uniós és csatlakozó országban lényegesen nagyobbak az egyenlőtlenségek, mint Magyarországon. A hazai jövedelemeloszlási mutatók a csatlakozó országok egyenlőtlenségeihez viszonyítva magasabbak mint Csehországban és Szlovéniában, de alacsonyabban mint Lengyelországban vagy a balti köztársaságokban. Az utóbbi időszakban a reáljövedelem nagymértékű növekedése mellett sem a szegénység kiterjedése, sem mélysége nem változott jelentősen. Az utóbbi években kis mértékben növekedett a szegénység kiterjedtsége, miközben annak mélysége inkább csökkenni látszik. Összességében tehát folytatódik az a – kilencvenes évek legvégén kezdődött – folyamat, mely a társadalom tagjainak egymáshoz viszonyított jövedelmi helyzetének egyfajta stabilitását mutatja. Ugyancsak a stabilitás jellemzi a szegénnyé válást meghatározó objektív jellemzők körét is, melyek közül továbbra is a legfontosabbak: a háztartásfő iskolázottsága és munkaerő-piaci státusa, továbbá a gyermekek és a gazdaságilag aktívak száma a háztartásban. Ez a viszonylagos állandóság azonban nem jelenti egyúttal az egyes háztartások és tagjaik állandó szegénységét. Ha a szegénység meghatározásakor a jövedelmi szegénység mellé nem jövedelmi elemeket is bekapcsolunk, azt tapasztaljuk, hogy a magyar népesség egyharmada legalább egy dimenzióban deprivált. Ezen belül különösen súlyosnak tűnik az élelmiszerfogyasztásukat és ruhavásárlásukat korlátozni kényszerülők, továbbá a lakáskörülményeik miatt depriváltak helyzete. A szubjektív szegénység vizsgálata magas jövedelmi frusztráció meglétére utal. A szubjektív szegénységi küszöbök magas értéke mellett az így számított szegénységi ráta másfél-kétszerese a mediánjövedelem felében megállapított rátának. A legkilátástalanabb helyzetben a népességnek az a közel 3%-a van, akik nemcsak a két objektív megközelítés szerint minősülnek szegénynek, de annak is érzik magukat.

141

A társadalom leginkább veszélyeztett csoportjainak feltárásához használt elemzések szerint a háztartásfő iskolai végzettsége és munkaerő-piaci helyzete határozza meg leginkább azt, hogy valaki szegény-e vagy sem. Ugyancsak fontos szerepe van a gyermekszámnak és a háztartásfő etnikai hovatartozásának. A társadalom szegénység által leginkább veszélyeztetett tagjai a legfeljebb általános iskolát végzett, a munkanélküli vagy nem nyugdíjas inaktív, továbbá a roma háztartásfők családjában élők, valamint a három vagy többgyermekes és az egyszülős háztartásban élők. A következő két-három éves időszakban a magyar társadalmat inkább a stabilizálódás, és nem a nagy léptékű változások fogják jellemezni. Ezen alapvetően az Európai Únióhoz való csatlakozás sem változtat. Ugyanakkor a következő két-három esztendőnek alapvető jelentősége van abból a szempontból, hogy az ország európai integrációja milyen hosszútávú fejlődési pályákat indít el. Megteremtődike annak feltételrendszere, hogy a periférikus helyzetből regionális centrummá váljunk. Rövid távon a társadalmi – különösen a kereseti – egyenlőtlenségek némi emelkedésére számítunk. Ezzel együtt is az várható, hogy az abszolút szegénység – az Uniós szegénységi normák alatt élő népesség aránya – némileg már rövid távon is csökkenni fog. Ez is indokolhatja a szociálpolitikai források erős koncentrálását a leginkább rászorultakra. Várakozásaink szerint a következő években is egy kevert társadalompolitikai modell fog dominálni mind a kormányzati politikában, mind az ellenzéki követelésekben. A csatlakozás felerősítheti az esélyegyenlőségre hivatkozó társadalompolitikai követeléseket, miközben a tényleges társadalmi feszültségforrások alapján inkább egy aktív tehetséggondozásra koncentráló prioritás tűnne kívánatosnak. Arra számítunk, hogy a következő néhány évben a legtöbb társadalmi feszültség az egészségügyben fog megjelenni. Mind a magas mortalitás, mind az egészségügy abszolút EU idegen és immorális működési mechanizmusa az elmúlt tizenöt év meg-meginduló és gyakorta megbicsakló reformjainak felgyorsulását igényelné.

2. A társadalmi rétegződés várható tendenciái A társadalmi rétegződés szempontjából a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized strukturális lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy a két jelentős társadalomszervező mechanizmusnak, a redisztribúciónak és a

142

piacnak megváltozott az egymáshoz való viszonya. A szocializmus időszakára jellemző kétharmadnyi redisztribúció és egyharmadnyi piac helyére új arányok kerültek: a redisztribúciónak a társadalmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatása nálunk is lecsökkent a nyugateurópai 30%-os szintre, illetve a piac részesedése a strukturális viszonyok alakításában megnőtt 70%-ra. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján elmélyült gazdasági válság, a magánosítás folyamatai jelentős mértékben felbolygatták a társadalom szerkezetét és minden társadalomkutató a rendszerváltás nyerteseiről meg veszteseiről beszélt. Aztán a kilencvenes évek közepétől megkezdődött mind a gazdaság stabilizálódása, mind a társadalmi mozgások csillapodása és a társadalmi szerkezet újbóli kikristályosodása. A társadalom tetején lezajlott egy mérsékelt elitcsere, mind a politikában, mind a gazdaságban. Először úgy tűnt, egy menedzser-kapitalista gazdasági elit alakult ki Magyarországon, de aztán bebizonyosodott, hogy egy új tőkésosztály is jelen van a társadalomban. A társadalom közepén először a gazdasági válság megingatta a középosztály stabilitását, amely a későkádári korszakban alakult ki. A középosztály rendkívül szegmentálttá vált a kilencvenes évek első felében. Egyik alcsoportjának, az értelmiség egy részének, szembe kellett néznie azzal, hogy az a hagyományos tudás, képzettség, tapasztalat, amelyet a szocialista időszakban felhalmozott, veszített az értékéből. Egy másik tipikus középosztályi csoport, a vállalkozók és önállóak első pillantásra prosperáltak, statisztikai arányuk a foglalkoztatottak között jelentősen megnőtt. Ugyanakkor csak egy részük volt valóban vállalkozó, más részük inkább saját számlás formában munkát vállaló önfoglalkoztató, aki más módon nem talált alkalmazót. A kilencvenes évek második felétől aztán a gazdasági növekedés megindulásával, megkezdődött a középosztály stabilizálódása is. A munkásság esetében az első időszakban az állami tulajdonra épülő második gazdaság révén korábban jó anyagi körülményekre szert tett szakmunkások szintén a vesztesek közé sorolódtak. Később viszont a magánszférában az ő helyzetük is megszilárdult. A rendszerváltás nyilvánvalóan azokat érintette a legsúlyosabban, akik részben strukturális okokból, részben saját képességeik, képzettségük hiánya miatt kiszorultak a munkaerőpiacról, s lecsúsztak a társadalom aljára. Ez a rendszerváltás kezdeti időszakában egy igen széles tömeget jelentett, szakképzetlen embereket, az ország kedvezőtlen régióiban élőket, sokgyerekes családokat, a roma etnikumhoz tartozókat, s valójában a gazdaság fejlődése eddig nem volt elég jelentős ahhoz, hogy a társadalmi hierarchián lassan lefelé csorgó jólét őket is elérje, s helyzetük javulni kezdjen.

143

A rendszerváltás során a helyzetét javító vagy stablilizáló, az európai színvonalhoz hasonló körülmények között élő egyharmad mellett a társadalom kétharmada szegényesen vagy a szegénységhez közeli állapotban élt és személyes életében is inkább vesztesnek érezhette magát. A kilencvenes évek közepén beindult gazdasági növekedés során ez az egyharmad-kétharmados társadalom elindult a kétharmadegyharmados társadalom irányába, vagyis a társadalom középső egyharmadának megkezdődött a felemelkedése. Az uniós csatlakozás és a következő évek nagy kérdése a társadalmi rétegződés szempontjából, hogy ez a folyamat milyen ütemű lesz, s ezen belül mit várhatunk a következő 2-3 évben? Szem előtt tartva, hogy a társadalom rétegződésbeli változásai mögött gazdasági tényezők húzódnak meg, a következőkben ezzel kapcsolatban fogalmazunk meg feltevéseket. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk az első néhány évben nem fog érzékelhető változást hozni a magyar társadalom foglalkozási rétegződésében. A foglalkoztatás valószínűleg bővül, de feltehetőleg csak kismértékben. A rétegződés aktivitási-inaktivitási metszetén érdemlegesen az változtathatna, ha az inkatívak nagyobb arányban vállalnának munkát, pl. a felsőoktatásban tanulók egy része a képzés szerkezetének átalakítása során (bolognai folyamat) már háromévi tanulás után munkába állna. Ez reális lehetőség, de nem 2006-ig. Az idősebb, képzetlen, már a munkanélküli segélyezésből is kiszorult inaktívak „aktivizálása” még kevésbé reális rövidtávon. A hazai munkaerő nemzetközi mobilitása szintén nem lesz számottevő. Egyfelől az Európai Unió országai nem nyitják meg munkaerőpiacukat az új csatlakozó országok előtt, másfelől a hazai munkaerő mobilitási szándékai sem magasak. Az életkörülmények alakulása szempontjából meghatározó a fogyasztás, de ennek bővülése a gazdasági egyensúly fenntartásának érdeke miatt nem lehet számottevő a következő néhány évben; a reálkereseteknek csak mérsékelt növekedése várható. A jóléti kiadások, a társadalmi juttatások emelkedése csak olyan kismértékben várható a következő években, hogy a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek érdemi csökkenése nem következik be. Valószínű azonban, hogy a társadalmi rétegződés kutatói kifejezetten keresni fogják az uniós csatlakozás következményeit az egyenlőtlenségek alakulása szempontjából, s mind a kutatók, mind média nagy valószínűséggel újra előveszi majd a tíz évvel korábbi kategóriákat: ahogy akkor rendszerváltás, most majd az uniós csatlakozás nyerteseiről és vesztesiről szólnak majd az elemzések és az

144

újságcikkek, riportok. megfogalmazhatóak.

Feltételezések

tehát

ebbe

az

irányba

is

Feltételezhető, hogy a rendszerváltás korábbi nyertesei, a különböző anyagi, kulturális, kapcsolati és tudás-tőkék birtokosai járnak majd jobban az uniós csatlakozást követő években, s azok, akik számára – legalábbis rövidtávon – a rendszerváltás is kedvezőtlen következményekkel járt, lesznek majd ismét nehéz helyzetben. Egy következő feltételezés, hogy hamarabb láthatóvá válik, mi több látványosabb lesz és rövid távon nagyobb hangsúlyt is kap a „veszteség”, mint a „nyereség”. A mezőgazdasági termelők egy része feltehetőleg az uniós csatlakozás vesztesévé válhat. Eddig egyik kormányzatnak sem volt határozott koncepciója a mezőgazdasági termelés átalakításáról az uniós követelményeknek megfelelően; s az érintettek oldaláról eddig szintén inkább rövidtávú követelések megfogalmazására, ezt alátámasztó demonstratív akciókra láthattunk példákat, s nem hosszabbtávú alternatív elképzelések kidolgozására és vitára ajánlására. Az uniós követelményeknek nem meg felelő működés egyes szolgáltatásokat – például kereskedelemben, vendéglátásban – ugyancsak veszélyeztet. Az ő esetükben a májusi csatlakozási dátum valóban határvonal, hiszen ettől kezdve kérhetők számon rajtuk az uniós előírások, lesznek büntethetők be nem tartásuk miatt, merülnek fel rövidtávon esetleg jelentős, a vállalkozás talpon maradását is érintő beruházási, átalakítási költségek. Paradox módon a rövidtávú negatív hatásokat az enyhíthetné, ha bizonyos uniós követelmények teljesülésének elmaradása felett mind itthon, mind külföldön szemet hunynának. További kérdés, hogy milyen türelmi idővel lehet majd számolni e téren, s hogy a türelmi időnek kedvező hatása lenne, vagy inkább azt az érzést keltené, hogy az uniós rendszabályok felpuhíthatók. Ahogy persze a vesztesek esetében sem mindig az uniós csatlakozás pontos dátuma a lényeges, (bár bizonyos követelmények életbe lépése esetében ez mégis így van), a nyertesek esetében sem feltétlen lehet arról beszélni majd, hogy „felnyílik egy sorompó”, s egyszerre új lehetőségek jelennek meg a tőkeerős rétegek számára. Valójában a nyertesek, a sikeresen működő vállalkozások esetében egy évek óta tartó folyamatról van szón s az újabb előnyök hatása sem azonnal várható.

145

Hosszabb távon a társadalom gazdaságilag potens felső szegmense, de a középosztály esetében is, a társadalmi helyzet javulására számítunk, a csatlakozás következtében kiszámíthatóbb gazdasági környezet, a jelenleginél átláthatóbb szabályok mellett folytatott verseny körülményei között. Megítélésünk szerint a hazai új tőkésosztály már kellő mértékben megszilárdította anyagi és társadalmi helyzetét ahhoz, hogy megfelelően helyt álljon a kibővült uniós piacon is, s valószínűleg felkészült a versenyre. Ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozók alkotják a középosztály leginkább sérülékeny, instabil rétegét. Az agrártermelők és a szolgáltatók bizonyos csoportjai mellett az alapvetően belső piacra termelő ipari cégek helyzete ugyancsak nehezedhet. Lényeges elem lehet, hogy az uniós szabályozás keretein belül tud-e a kormányzat olyan viszonyokat kialakítani, amelyek révén mégis élvezhetnek majd valamilyen előnyt a hazai vállalkozások. Az Európai Uniós csatlakozás hosszútávon javítani fogja a közalkalmazottak, köztisztviselők helyzetét, akik a középosztály következő jelentős szegmensét alkotják. Rövidtávon viszont a hazai és az uniós bérkülönbségek kiegyenlítődésére az ő esetükben sem lehet számítani. A köztisztviselői réteg szerepe és mérete növekedhet a csatlakozást követően. Az Európai Unió bürokráciája igen kiterjedt, az irányítási, döntéshozatali, ellenőrzési funkciók jelentős munkaerőt kötnek le. Magyarországon ugyanakkor a költségvetés jelen helyzetében éppen az „olcsóbb állam” célkitűzése hangsúlyos. Itt két ellentétes követelmény áll egymással szemben. A XX. század végére a tulajdonlás veszített társadalmi jelentőségéből, a tulajdonosok és nem-tulajdonosok közötti különbség már nem meghatározó. Ennek jele az erősödő új középosztály és a munkásság polgárosodása. Az osztályok jellemző és jellegzetes kultúrája, beleértve a munkás szubkultúrát erodálódott, vitathatók a baloldaliság és jobboldaliság fogalmai. Az osztálykülönbségek helyét fokozódó mértékben a nemek, etnikumok, vallások, régiók közti különbségek veszik át. Az emberek új identitások felé fordulnak, amilyen lehet a nemzeti, regionális, kulturális alapúak, vagy különböző mértékű azonosulás új alternatív (pl. környezetvédelmi, emberi jogi) mozgalmak célkitűzéseivel. Magyarországon ezek a folyamatok már megjelentek, de nem váltak általánossá. Nem várható, hogy a csatlakozást követően, 2006-ig, a magyar társadalom alapvetően vertikális és hierarchikus jellege – ahol

146

ugyan megfigyelhetők a horizontális differenciálódás jelei – megváltozna. A Tárki kutatásai nemcsak a társadalom vertikális, hanem a horizontális differenciálódásának hatásait is elemezték, s a társadalmi egyenlőtlenségeket a fogyasztási és életstílus jellemzők különbözőségein keresztül is vizsgálták. Az érvek alapján kialakított életstílus-csoportok azonban erősebben differenciálódtak vertikálisan, mint horizontálisan, s 2006-ig ez nem fog változni. Bár a társadalom felső harmada esetében már nyilvánvalóan jelen vannak az életstílusra, életkörülményekre vonatkozó egyéni döntések hatásai, a társadalom többsége még mindig elsősorban jövedelmi, vagyoni és pl. olyan anyagi tényezők, mint a lakáshelyzet, alapján hierarchikusan differenciálódik. Magyarországot a közeljövőben nehéz lesz bármely tiszta modell alapján leírni, bár azt is nehéz lenne megjósolni, hogy ezek a modellek – szociáldemokrata, konzervatív, liberális – milyen kombinációban és százalékos arányban fognak érvényesülni a következő évek szociálpolitikájában. Azt valószínűsítjük, hogy a szociáldemokrata modell bizonyos elemei a következő években is jelen lesznek Magyarországon. Bár e téren már megindult egyfajta erózió, a csatlakozást követő évek társadalmi konfliktusai közepette csak kevéssé fog csökkenni az elvárás e modellnek a fő ismérvei iránt, mint amilyen az átfogó és erősen állami jellegű szociális gondoskodás elve, illetve a nagy az állami felelősségvállalás a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése terén. E modellnek a szocializmus évtizedei során jelentős tömegbázisa alakult ki, s az ilyen típusú lakossági igények hullámzóak, csökkennek a gazdaság prosperáló szakaszaiban, amikor az életkörülmények javulnak, de erősödnek akkor, amikor a gazdaság teljesítménye és az életkörülmények romlanak. Ma Európában a skandináv országokban tekinthető ez a modell hagyományosnak, de ott is egyre korlátozottabban érvényesül. Így a tendencia nálunk is csökkenő lehet, de csak igen lassan, tehát bizonyára nem 2006-ig. A rendszerváltás során megerősödött Magyarországon a második típus, a konzervatív modell szerepe. Itt az állami gondoskodás mértéke elmarad a szociáldemokrata rezsim mögött, nagy szerephez jut egy társadalombiztosítási rendszer. Gyakorlatilag ehhez a típushoz sorolható az Európai Unió egy jelentős része, pl. Ausztria, Németország vagy Franciaország. Arra számítunk, hogy az uniós csatlakozást követő időszakban tovább folytatódik a nagy szociális ellátórendszerek átalakítása biztosítási rendszerek irányába, összhangban ezeknek a rendszerek privatizációjával. Ugyanakkor jól látható, hogy rövidtávon ezek a kérdések (pl. a kórház privatizáció) elsősorban politikai megítélés

147

alapján, s nem gazdasági érvek, vagy kalkuláció szerint alakulnak. Mindenesetre érzékelhető egy olyan trend, amely szerint a háztartási jövedelmek esetében egy konzervatív szociálpolitikai beavatkozás, és így a családi jövedelemleoszlás egyenlőtlenségeinek stabilitása tűnik valószínűnek 2006-ig. Jelen van és jelen lesz Magyarországon a harmadik típus, a liberális modell is, ahol a célzott támogatások és piaci biztosítás liberális elvei dominálnak, az általános jogosultság mértéke alacsonyabb, a magánbiztosítások formájában megvalósuló „önsegítés” elve elterjedtebb. Ez egy tipikus angolszász modell. A magyar társadalom felső rétegei egyfelől elfogadnak, másfelől anyagilag megengedhetnek maguknak, mi több igényelnek egy olyan lehetőségét, hogy saját jövőjükről, vagy jelenlegi kockázataikról való gondoskodás esetében minimalizálják az állam szerepét, s helyette az egyéni kockázatok csökkentésére piaci megoldásokat vegyenek igénybe. Ennek a modellnek szociális szempontból tehát szintén megvan a távlata Magyarországon, bár elképzelhető, hogy az életüket ilyen módon szervezők köre rövidtávon csak minimálisan bővül. Mindez nyilván attól is függ, hogy ebben a körben a biztosítási piacot, amely már a kilencvenes évek végére alapvetően kialakult, átformálja-e az uniós csatlakozás. A szociálpolitikai kérdéseken túl, a keresetek alakulásánál a liberális modell érvényesülését és ezzel a kereseti egyenlőtlenségek növekedését feltételezzük. Meg lehet végül említeni egy negyedik modellt is, amely főleg a déleurópai, mediterrán országokra jellemző. Itt egy olyan jóléti rezsimről van szó, ahol sem nem az állam, sem nem a piac, hanem a családok, háztartások egymásra építő, egymást segítő gondoskodásának gyakorlata a jellemző. Magyarországon ennek is megvannak a hagyományai, s főleg vidéken kisebb települések helyi társadalmaiban nyilván ezután is fennmarad ez a konfliktuskezelési mód, annak ellenére, hogy a modernizációs fejlődés sokban csökkentette nálunk is kollektivizmus, a közösségi szolidaritás eszményét.

3. Területi és regionális egyenlőtlenségek A területi és regionális egyenlőtlenségek várható alakulását jelentős mértékben befolyásolja a magyar területpolitika intézményrendszerének állapota és várható változási iránya, valamint az átalakítás üteme. Miközben a kormányprogram célul tűzte ki a regionális színt önkormányzattá fejlesztését – a megyei önkormányzatok

148

intézményfenntartó társulásokká alakításával, valamint a közigazgatási rendszer jelentős strukturális átalakításával – a megkezdett átalakítási folyamat üteme lelassult. Késik a területfejlesztés intézményrendszerének átalakítása, elmaradt a regionális szinten a források fogadását, elosztását és ellenőrzését lehetővé tevő szervezetek megerősítése és létrehozatala. Ennek következtében a központosított fejlesztési források továbbra sem kerültek alacsonyabb szintre, csupán a regionális döntési kompetencia erősödött meg a megyei szinttől elvont források rovására, vagyis alapvetően területi szinten történt belső átcsoportosítás. A regionális - átlátható, ellenőrizhető és központi kormányzati túlhatalomtól mentesített - döntéshozatali mechanizmus kiépülésének hiánya is szerepet játszott abban, hogy az EU Magyarországot egy fejlesztési régióként kezeli 2006-ig. Az uniós döntésben – a Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadásnak folyamatában - ezen túlmenően szerepet játszott az EU támogatások könnyebb kezelésének és ellenőrzésének igénye is. E tekintetben a helyzet azonos az újonnan belépő országok mindegyikében. Az egy ország egy régió átmeneti rendszer ugyanakkor gyengíti a megkezdett regionalizációs folyamatot és erősíti a központi kormányzat szerepét a területi kiegyenlítő folyamatban. Még nem történt meg a költségvetési rendszer átalakítása, nem épült ki a támogatásban részesülő végső kedvezményezettek forráshoz jutását biztosító pénzügyi lebonyolítás új rendszere. Továbbra sem érzékelhető a minisztériumok közötti megfelelő koordináció, a feladatok, döntési kompetenciák egyértelmű elhatárolása. Ezáltal az EU által 2003 nyarán rendeletben meghatározott NUTS rendszer 2006-ig csak statisztikai szempontból érvényesül Magyarországon. Az eddigi kormányzati kiegyenlítő rendszer, értelemszerűen elsődlegesen a nagytérségi mutatók szerinti különbségek csökkentésére koncentrált, melynek következtében jelentős feszültségek és különbségek alakultak ki települések, kistérségek között. Az eredetileg négy, majd jelenleg hét (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy és Szabolcs–Szatmár-Bereg) megyének legkedvezőtlenebb helyzetűvé nyilvánítása következtében az úgynevezett „fejlett” megyék jelentős hátrányba kerültek és ezen megyékben lévő hátrányos helyzetű kistérségek és települések felzárkózása is lelassult. A megyei fejlettségi mutatók differenciálatlan jellegére példa, hogy adott esetben egy jelentős gazdasági egység (pl: a Paksi Atomerőmű), képes egy egész megye (Tolna) fejlettségi mutatóit eltorzítani. Az elmúlt évek támogatási gyakorlatának és hatásának átfogó elemzése ugyan még nem történt meg, viszont állítható, hogy

149

önmagában az alapvetően infrastrukturális jellegű fejlesztések (gáz, csatorna, telefon) nem eredményezték a térségek helyzetének javulását, mivel nem párosult hozzá a munkahelyek lehetősége. Jó irányú felismerés a közlekedéshálózat fejlesztése és ezáltal a keleti országrész közúton történő elérésének megteremtése, amely vélhetően elősegítheti a gazdasági jellegű beruházások és ezáltal munkahelyek teremtését. A fejlesztési források jelentős része az előzőekben jelzett megkülönböztetés szerint került elosztásra, melynek következtében az önmagában is fejlődőképes települések és kistérségek fejlődési üteme, pályázható források hiányában lelassult, ezáltal a közösen újra elosztható forrás mértéke is értelemszerűen csökkent. Ennek a támogatási filozófiának a továbbélése ugyan az egyenlőtlenségek csökkentéséhez vezethet, de alapvetően lefelé nivellál. A kedvezményezett kistérségek körének meghatározásával és sajátos támogatási formák bevezetésével ugyan a nagytérségi különbségek árnyalhatóbbak, viszont a régiók által felhasználható forrás mértékét jelentősen szükséges megnövelni. Az uniós támogatások pályázati úton történő elérésének egyik alapvető akadálya a felhasználó önkormányzati kör jelentős részének forráshiánya. Az önkormányzati fejlesztésekhez elvárt önrész hiányában elsődlegesen a kistelepülések nem képesek részt venni az önkormányzatok széleskörű összefogását feltételező közös fejlesztési programokban. A pótlandó önkormányzati forrás kiváltására a magyar pénzintézetek már részben felkészültek, kérdés csupán az, hogy a bankok által kínált megoldást, mennyire lesznek képesek teljesíteni az önkormányzatok és az ott élő lakosok. A másik jelentős probléma, hogy a települések fejlesztésére nincs forrás, így a térségi összefogást igénylő területfejlesztési források egy része eddig településfejlesztést szolgált. Ezen túl a települések többsége nem rendelkezik jövőképpel és fejlesztési stratégiával. Ugyanakkor az EU források nem településfejlesztési jellegűek, így kérdéses, hogy lesz-e saját, illetve hazai erő az elmaradt települések fejlesztésére. A hazai megoldás hiányában a jelenleg hátrányos helyzetű települések további leszakadása várható, melynek következtében elsődlegesen az elöregedett lakosságú, munkanélküliséggel terhelt kistelepülések kerülhetnek lehetetlen helyzetbe.

150

Az egyes települések leszakadásának és végzetes lemaradásának megakadályozása érdekében szükséges lenne a – 2003 decemberében kormányrendeletben lehatárolt – kistérségek, mint fejlesztési, logisztikai szerveződések megerősítésére. Az önkéntes társulás rendszerének markánsabb központi támogatása segítheti a települések közötti egyenlőtlenségek csökkentését. Ezzel párhuzamosan a társadalomnak kell(ene) eldöntenie, hogy milyen önkormányzati közszolgáltatások és milyen színvonalon járnak alanyi jogon a magyar állampolgároknak. Amennyiben az esélyegyenlőség jegyében a minimumszolgáltatások köre meghatározásra kerül, abban az esetben pozitív diszkriminációs szabályok alkalmazásával ott is kell biztosítani a szolgáltatást, ahol annak megteremtése nem gazdaságos. Ennek elvárható példája az internet elérés feltételeinek megteremtése a legkisebb település számára is. Az e-Magyarország program következetes végig-vitele révén ez az elvárás 2006-ra teljesíthető. A nagy ellátó rendszerek – oktatás, egészségügy, szociális szféra – átfogó átalakítása nélkül a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő hátrányos helyzetű állampolgárok és családtagjaik leszakadása erősödni fog, még akkor is, ha az adott település elvileg fejlett megyében, vagy régióban található. A leszakadás veszélye önkormányzati közszolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében alapvetően települési szinten vizsgálandó, míg a kiegyenlítések nagytérségi jellegű programokban jelennek meg. A területi különbségek alakulásában jelentős, pozitív változás várható elsődlegesen a szintén EU-tag szomszédos országok határ-menti térségeivel közösen megvalósítandó fejlesztési programok által. E tekintetben elsősorban a szlovák–magyar, illetve az osztrák–szlovén– magyar együttműködéssel érintett térségek lehetnek kedvezményezettek. A kelet-magyarországi térségek a szomszédos romániai térségekkel közös pályázatok révén jelentős fejlesztési forrásokat mozgathatnak meg. E tekintetben a szerb és horvát határmenti térségek kerülhetnek hátrányos helyzetbe, melynek következményeire a hazai nagytérségi fejlesztési programoknál külön figyelmet kell fordítani. Önmagában a központi kormányzat által vezényelt területi kiegyenlítési politika nem képes a meglévő differenciált különbségek megfelelő kezelésére, viszont az uniós támogatási rendszer kikényszerítheti a valóságos decentralizációt, melynek hatására az önkormányzatok összefogásával lassítható a veszélyeztetet helyzetben lévő települések, kistérségek leszakadása.

151

4. Oktatás és munkaerőpiac A társadalmi rétegződés kutatói hosszú ideje bebizonyították már, hogy az egyenlőtlenségi rendszerben elfoglalt hely legfontosabb meghatározója és előrejelzője a képzettség, a felhalmozott humántőke. Napjainkra ez a tétel úgy fogalmazódott át, hogy a képességek szélesebb körét öleli fel, amit az elterjedt szóhasználat úgy fejez ki: a kulcskompetenciák birtoklása. Úgy véljük e kulcskompetenciák, amelyek közül a képzettség és tudás bővítése és karbantartása a legfontosabb, de nem az egyetlen, növekvő szerepet fog játszani az előnyös és hátrányos helyzetek megszerzésében és megtartásában az uniós csatalakozást követően. A rendszerváltás során egy nagyon erőteljes tendencia rajzolódott ki abban a vonatkozásban, hogy Magyarországon mind a munkaerő kvalifikációs szintje, mind a munkaerőpiac kvalifikált munkaerő iránti igénye jelentősen növekedett. Az elmúlt közel másfél évtizedben az egyetemi hallgatók aránya több mint kétszeresére, a főiskolai hallgatók aránya több mint háromszorosára nőtt. A képzésben való részvételnél még lényegesebb az a mutató, hogy az 1990 évi mintegy 25 ezerrel szemben 2000-ben mintegy 57 ezer fő volt a felsőoktatás tényleges kibocsátása, tehát azok száma, akik oklevelet szereztek. Ugyanakkor ez a dinamikus növekedés még mindig nem jelenti azt, hogy Magyarországon a felsőoktatásban való részvétel és kibocsátás elérte volna az Európai Unió fejlettebb országainak szintjét. A 20-29 éves korúakra vetített iskolai részvétel Magyarországon még mindig alacsonyabb, mint pl. Angliában vagy Svédországban; a kibocsátásra vonatkozó tényleges, az adott korosztályra vetített arányszám pedig Magyarországon magasabb, mint Csehországban és Szlovákiában, nagyjából azonos a szlovén arányszámmal, és alacsonyabb, mint Lengyelországban. Ugyanakkor magasabb arányról van szó, mint Görögországban, Portugáliában, vagy Spanyolországban, de alacsonyabbról, mint Írországban. Minden rendelkezésre álló adat azt mutatja, hogy a tanulási kedv, a humántőke befektetések hasznosságába vetett hit a magyar fiatalok körében nagy, s ennek megfelelően arra számítunk, hogy a csatlakozást követő években még többen fognak majd magasabb végzettséget szerezni. A tanulási kedvet növelni fogja, ha a magyar oktatási rendszerben szerzett végzettségeket az Európai Unió munkaerőpiaca elfogadja. Ez már biztosítottnak tűnik olyan területeken, mint az egészségügy és az orvostudomány, vagy a műszaki és mérnöki diplomák, miközben más képzési ágakban az oktatás időtartamát és

152

tartalmát kezdetben esetleg vizsgálni fogják. A Magyarországon szerzett végzettségek mintegy 90%-a esetében a hazai képzési rendszer nem megy majd keresztül egy érdemi európai akkreditációs folyamaton. A felsőoktatásban pl. éppen a következő években vezetik be majd azt a bolognai rendszert, amely egyébként az uniós országokban is újdonság, tehát itt még nem is felzárkózásról van szó, hanem arról, hogy Magyarországnak és a többi csatlakozó országnak a régebbi tagállamokkal együtt kell adaptálniuk a képzési rendszer új, harmonizált formáját. A továbbtanulás esetében most valóban a tanulásba való befektetésről lehet beszélni, hiszen a végzettségek, diplomák átváltása a nemzetközi munkaerőpiacon majd évek múlva, a munkavállalási korlátok teljes feloldása után lesz valóban szabad. A csatlakozást követően várhatóan többen fognak külföldön tanulni, vagy a teljes képzés, vagy legalább néhány szemeszter időtartamáig. Ez persze nem teremt majd komoly és tömeges versenyt a hazai felsőoktatás számára, legalábbis 2006-ig, mivel az Európai Unió intézményeiben való tanulás feltehetőleg elég tőkeigényes lesz: vagy jómódú szülői háttérre lesz szükség, ha valaki tandíjas képzésben kíván részt venni, vagy átlagon felüli felkészültségre, ha valaki ösztöndíjas helyre pályázik majd. Elképzelhető, hogy Magyarországon is több külföldi hallgató tanul majd, s talán csökken ezen a téren az orvos- és műszaki képzés dominanciája. Az oktatási rendszer által képviselt kínálati oldal természetesen a munkaerőpiac által képviselt keresleti oldalon realizálódik. Ezzel a nem újszerű felismeréssel kapcsolatban talán az a legfontosabb előrejelzésünk, hogy az uniós csatlakozást követően valószínűleg komolyabban kell majd venni, mint eddig. A rendszerváltást követően a humántőke befektetések megtérülései (vagy ahogy a közgazdászok mondják: a magasabb végzettség bérprémiuma) meredeken emelkedett. A munkaerőpiacon részben a technológiai fejlődés, részben a pozíciók felértékelése miatt növekedett a képzettebb munkaerő iránti kereslet, vagyis ahol korábban alacsonyabb végzettséggel is el lehetett látni egy feladatot, ott is a munkaadók magasabb végzettségű alkalmazottakat vettek fel. Ez a folyamat azonban nem lehet végtelen, a képzés vezérelte kínálati piacot rövid időn belül felváltja a munkaadók által vezérelt keresleti piac. A felsőoktatási intézmények az elmúlt években maguk is gerjesztették a továbbtanulás iránt meglévő érdeklődést azzal, hogy új, hangzatos végzettségeket ígérő képzési irányok akkreditációját érték el; 2000 és 2003 között több mint húsz alapszak indult, részben teljesen újak, részben olyanok, amelyek máshol már léteztek, de az adott intézményben még nem. Az OM most már adminisztratív módon is

153

elejét kívánja venni a további, sok esetben a munkaerőpiac igényei által meg nem alapozott kínálati bővülésnek, ezért a folyamat a közeljövőben, már 2004-től mérséklődni fog. A jövőt tekintve az igazi kérdés azonban nem mennyiségi, hanem tartalmi: módosul-e úgy az akkreditációs eljárási rend, hogy abban nagyobb szerepet vállaljon a munkaadói oldal? Ha ez nem következne be egy átmeneti szünet után az akkreditáció sikere újra az intézményi lobby-képességeken múlna. Komoly veszélyt jelenthet már rövidtávon is, ha az oktatási intézményeket nem érdekli azoknak a diákoknak a munkaerő-piaci esélye, akiknek képzést nyújtanak. A pályakezdő diplomások körében lassan emelkedő munkanélküliség intő jel ebben a vonatkozásban, s reálisnak tartjuk ennek a problémának a növekedését is, amennyiben a képzés kibocsátása és a munkaerőpiac igénye nem lesz a közeljövőben harmonizáltabb. A képzettség és a kompetenciák felhalmozása természetesen nem ér véget az első iskolai végzettség megszerzésekor és a munkába álláskor. Az élethossziglani tanulásnak a mai Magyarországon még csekély szerep jut a képzés és a munkaerőpiac összhangjának fokozásában, itt tehát előrelépésre számítunk. Magyarországon a 2002. évi adatok szerint a 4%-ot sem érte el azok aránya, akik a 25-64 évesek közül az adatgyűjtést megelőző négy hétben valamilyen képzésben vettek részt. Ez az arány magasabb ugyan, mint Görögországban, s nagyjából megegyezik a portugál és a francia arányokkal, de alacsonyabb, mint a legtöbb most csatlakozó országban, s messze elmarad a skandináv országok, vagy Anglia vonatkozó adataitól. Valamivel jobb a helyzet, ha azokat a 15-65 éveseket tekintjük, akik a vizsgálatot megelőző 12 hónapban tanultak, mert ez minden ötödik magyarra igaz, de ezzel is csak Lengyelországot előzzük meg, s elmaradunk más csatlakozó országoktól, vagy Írországtól, s főleg a skandináv államoktól. Ugyanakkor nemcsak a munka melletti tanulásra való hajlandóság, hanem az erre felkínált lehetőségek szempontjából sem kedvező a hazai helyzet. Miközben a formális iskolarendszerű oktatás elsősorban saját érdekeit követi, a nem formális, nem iskolarendszerű képzés elmaradott. Úgy tűnik, ma a magyar munkaadók a képzés által kibocsátott „késztermékben” gondolkodnak (és azt bírálják – joggal), miközben sokkal kisebb részt vállalnak a számukra szükséges humántőke „kitermeléséből”, kevesebb továbbtanulási lehetőséget kínálnak alkalmazottaiknak az uniós átlaghoz képest. A csatlakozó országok közül nálunk a legalacsonyabb a munkaadók által a dolgozók számára kínált képzési lehetőségek aránya. Ehhez az uniós tagállamok közül a spanyolokkal és a portugálokkal vagyunk egy szinten, de jelentősen

154

elmaradunk a skandináv országoktól vagy Németországtól. Különösen igaz ez az iparra, s a legkevésbé bírálható a pénzügyi ágazat. Az uniós csatlakozás után a vállalatok feltehetően érzékelni fogják lemaradásukat e téren, s jobban ki fogják majd venni részüket a humántőke befektetés feladataiból. Korábban elsősorban a megszerzett iskolai végzettség befolyásolta a foglalkozási helyzete, de emellé felzárkózik majd a továbbtanulásra és – képzésre való hajlandóság és képesség. Emellett jól érzékelhető tendencia, azon állások növekvő aránya, ahol a személyiség és a „társadalmi tudás” lesz a legfontosabb alkalmazási feltétel. A munkáltatók emberi erőforrás menedzsmentjei a kiválasztás során egyre inkább olyan személyiségi jellemzőkre helyezik a hangsúlyt, mint a lojalitás, kötelességtudás, adaptálódási képesség, alkalmasság a team-munkára, stb. Az EU-csatlakozás egyes rétegek – elsősorban a fiatalok – számára új mobilitási csatornákat nyit meg. Mindez azonban tovább erősítheti az újabb lehetőségekkel élni képes, és az azokból – képzettségük, adottságaik, életkoruk miatt – kiszoruló rétegek közötti mobilitási egyenlőtlenségeket. Ez az uniós csatlakozás után az átlagos mobilitás növekedését hozza magával, de egyfelől nagyobb szórással, másfelől a nagyobb mobilitásnak is egyesek nyertesei és haszonélvezői, mások viszont vesztesei és elszenvedői lesznek. A magyar oktatási rendszer, hasonlóan a többi posztszocialista csatlakozó országhoz, komoly hatékonysági problémákkal küzd. Az egész régióra jellemző a gyereklétszám csökkenése, amelyben lényeges változást hosszabb távon sem prognosztizálnak. Ugyanígy közös jellemzője ezeknek az oktatási rendszereknek, hogy a csökkenő gyereklétszám mellett a tanári létszám viszonylag stabilan alakult, ami viszont egyre nehezebben finanszírozható fajlagos arányokat hozott létre (csökkenő egy osztályra, illetve egy pedagógusra jutó tanulószám). A csökkenő csoportlétszámokban rejlő minőségi javulás esélyét viszont ez a régió nem tudta kihasználni. A PISA2000, a tanulók tanulmányi teljesítményét felmérő nemzetközi összehasonlító kutatás alapján, Magyarország (Csehországgal és Lengyelországgal egyetemben) viszonylag rosszul szerepelt (habár az oktatásra fordított költségek alapján kb. akkora eredmény jött ki, ami várható volt). Meglepetés volt Németország rossz szereplése is. E régiónak az oktatás terén nyújtott rosszabb tanulmányi eredményességét részben az erősen szelektív iskolarendszernek tudják be.

155

A magyar közvéleményt nem igazán borzolta fel a magyar tanulóknak a nemzetközi összehasonlításban elért rossz eredménye (ellentétben a németekkel), még ma is sokan tartják úgy, hogy a magyar diákok versenyképesek külföldön. Ugyanakkor az európai csatlakozás, és a teljesítménymérések ismétlődése fokozatosan átalakítja a magyarországi tudáskoncepciót, amely megváltoztatja, ha lassan is, a pedagógiai gyakorlatot is. A klasszikus, ismeretekre és műveltségre alapozott kontinentális (német) típusú tudás felfogást felváltja az angolszász gyakorlat és problémacentrikus felfogás (bár ez igen nagy ellenállást vált ki a magyar pedagógus társadalomban). A tanulmányi teljesítmények állandó mérése, és a magyarországi oktatási minőségbiztosítási gyakorlat terjedése, valamint a kétszintű sztenderdizált érettségi bevezetése arra kényszeríti a rendszert, hogy összevesse az eredményeket a ráfordításokkal, és tudatosabbá tegye az iskolát saját tevékenységében. Ennek egyrészt jótékony hatása lehet az oktatás minőségére, másrészt pedig egyfajta externáliaként, egzaktabb információhoz juttatja a felhasználót, aki ennek tükrében jobban tud dönteni a különböző oktatási lehetőségek közül. A csatlakozás után, egyre nyilvánvalóbbá válik a túlméretezett oktatási szektor fenntarthatatlansága, így az intézményhálózatban minden bizonnyal elindul valamilyen racionalizálási folyamat. Továbbra is problémát fog viszont jelenteni a jó minőségű oktatáshoz való hozzáférés egyenlőtlen esélye. Nem valószínű, hogy a 2006-ig tartó rövid idő alatt a társadalmi szolidaritás olyan mértékben megnőne, ami jelentősen javítaná a hátrányos helyzetűek, és elsősorban a roma tanulók helyzetét. Az ezt a réteget megcélzók programok minden bizonnyal csak hosszabb távon fogják kifejteni kedvező hatásukat. A piaci elemek erősödését szolgálja a felnőttképzés iránti kereslet növekedése. Ezen a területen majdnem biztos, hogy nagyobb fejlődésre lehet számítani. Ezt elősegítheti az oktatás minőségére való nagyobb figyelem. Az országos mérések alapján az iskolák javítani tudják a tanulók olvasási, szövegértési kompetenciáit, és ezzel talán megnyílik a lehetősége annak, hogy a felnőttképzésben ne csak a legképzettebbek vegyenek részt, hanem a valóban rászorultak is (bár ez is csak hosszabb távon várható). A piaci elemek erősödését jelzi a pedagógustovábbképző programok léte is, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy a tantárgy központú továbbképzés helyett sokkal nagyobb igény van a problémaorientált, konfliktuskezelést segítő, gyakorlatorientált képzésre. A felsőoktatás szintén nagyobb piacra lép, egyrészt nőhet a külföldi egyetemek elszívó hatása, másrészt viszont egyre több külföldi hallgató jelenhet meg nálunk is. Ezek a folyamatok (felnőttképzés, pedagógus-

156

továbbképzés, európai piac) mindenképpen felsőoktatás érzékenységét a kereslet iránt.

növelni

fogják

a

A csatlakozás utáni két évben tehát, részben a csatlakozás ténye, részben a már elindult folyamatok miatt, az oktatásban a hatékonyság és a minőség terén javulás várható, az esélyegyenlőség terén viszont talán még romlás is bekövetkezhet, a csatlakozás előnyének kihasználásához szükséges információk egyenlőtlen eloszlása miatt. A középiskolai expanzió enyhe növekedése még várható. Elsősorban a gimnáziumi képzés iránti kereslet nőhet meg, részben mert az olyan, az európai csatlakozással még jobban felértékelődő ismeretekhez lehet itt jutni, mint a nyelvtudás, másrészt, a szakközépiskola hat évre való meghosszabbodásával ez a képzési forma veszíthet népszerűségéből, amit az érettségi és a szakma gyors egyszerre való megszerzése jelentett. Valószínűleg tovább bővül a felsőoktatás iránti igény. A középfokú iskolákban 2004-2006 között átmenetileg nem csökken a gyereklétszám, de az általános iskolai tanulók számában nagyon nagy csökkenés várható. Ennek a szektornak nincs igazán lehetősége kínálatbővítésre (mint a felsőoktatásnak a felnőttképzés terén, ahol a huszonévesek számának csökkenését így valamennyire kompenzálni tudják). Ez iskolabezárási hullám elindulását valószínűsíti. A magyarországi foglalkoztatás szintje az Európai Unión belül legalacsonyabbnak számító görög, spanyol, vagy olasz adatokhoz hasonló, s alatta marad a csatlakozásra váró Csehországban és Szlovéniában regisztrált szintnek is. Ugyanakkor az inaktív népesség körében Magyarországon a foglalkoztatás növelésének komoly tartalékai vannak; a jelenleg inaktív státusúak jelentős része visszatérne a munkaerőpiacra, ha kínálkozna számára munkahely. Újrafoglalkoztatásuk elé akadályt gördít, hogy képzettségük, gyakorlatuk és munkavégzési habitusuk nagy valószínűséggel nem felel meg a megváltozott munkaerő-piaci igényeknek. A foglalkoztatás hazai szintjének növelését korlátozzák a foglalkoztatást terhelő adó- és járulékterhek magas szintje. A munkaerőpiac flexibilitása fontos kérdés mind a munkanélküliség elleni küzdelem, mind pedig a gazdasági versenyképesség növelése szempontjából. A munkaerőpiac flexibilizálása az EU-ban az atipikus munkák (részmunkaidő, határozott idejű foglalkoztatás, szezonális munka, a munka önfoglalkoztatóknak történő kiszervezése) elterjedését hozta. Az EU tapasztalatai azt mutatják, hogy közösségi szinten a

157

foglalkoztatás utóbbi években bekövetkezett bővüléséhez majdnem egyenlő mértékben járultak hozzá a teljes és a részmunkaidő állások. A gazdasági aktivitás növeléséhez Magyarországon is nagymértékben hozzájárulhatna a részmunkaidős foglalkoztatás aktív eszközökkel történő ösztönzése, de legalábbis az azt jelenleg hátráltató tényezők megszűntetése.

5. A jövedelmi egyenlőtlenségek A bérek szóródásának növekedése a kilencvenes években Magyarországon decentralizált bérmeghatározási rendszer mellett jött létre: az országos és ágazati alkuk helyett a vállalati bérmegállapodások voltak legnagyobb hatással a keresetek alakulására. Az országos egyeztetés a minimálbérek meghatározásában játszik szerepet, egyébként a béremelésekre vonatkozó ajánlások nem kötelezőek a vállalatokra nézve. A kereseti egyenlőtlenségeket az is befolyásolja, hogy Magyarország a kontinentális országokra jellemző merevebb munkaerő-piaci intézményrendszer felé mozdul-e el, vagy megmarad a viszonylag rugalmas alkalmazkodást lehetővé tevő intézményrendszer. A háztartások rendelkezésére álló jövedelmek eloszlását a keresetek egyenlőtlenségén kívül még számos tényező befolyásolja. Első és legfontosabb a foglalkoztatás alakulása, és a foglalkoztatásnak a háztartások közötti eloszlása Másrészt egyéb jövedelemtípusok eloszlása és az összjövedelmen belüli súlya, így a tőkejövedelmek, vállalkozói jövedelmek, valamint az állami újraelosztás (adóztatás és juttatások) szerepe emelhető ki. Ezeken kívül demográfiai folyamatok (háztartások formálódása, gyermekvállalás stb.) is befolyásolják a jövedelemeloszlást. A háztartási jövedelmek egyenlőtlenségeit vizsgáló kutatások szerint Magyarországon már a nyolcvanas évek közepén a gazdasági liberalizáció irányába mutató intézkedések hatására növekedésnek indultak az egyenlőtlenségek. A növekedés a piacgazdaságra való áttérés éveiben felgyorsult, a kilencvenes évek közepe óta viszont lényegében változatlan volt a jövedelmi egyenlőtlenségek mértéke. Az egyik leggyakrabban alkalmazott egyenlőtlenségi mutató, a háztartások jövedelem-eloszlásának kilencedik és a legalsó decilisének hányadosa az 1982-es 2,6-os értékről 1987-re 2,8-ra emelkedett. A rendszerváltást követő első években ismét növekedett valamelyest a mutató értéke, és 1992-re már több, mint háromszor nagyobb volt a kilencedik decilis értéke a legalsó decilisének. Az évtized közepére újabb jelentő emelkedés figyelhető meg a mutató értékében, értéke 1995-ben

158

már 3,8 volt, és az évtized végén is hasonló érték volt megfigyelhető. Magyarország a jövedelmi egyenlõtlenségek szempontjából az európai középmezõnyben foglal helyet. Nálunk nagyobb a jövedelmek szóródása, mint a skandináv országokban, vagy a korporatív rendszerrel jellemezhetõ Ausztriában. Ugyanakkor kisebbek az egyenlõtlenségek, mint a dél-európai országokban, valamint a liberális gazdaságpolitikával jellemezhetõ Egyesült Királyságban és Írországban. Az egyenlőtlenségek magyar szintje a német és francia egyenlőtlenségi színvonalhoz hasonló. A keresetek egyenlőtlenségének várható növekedése alapvetően felfelé nyomná a jövedelmi egyenlőtlenségeket is. Ezt a hatást valamelyest ellensúlyozhatja, ha a foglalkoztatás növekedése az olyan háztartásokat is eléri, ahol eddig nem volt foglalkoztatott, tehát ha összességében egyenlőbbé válik a foglalkoztatottság háztartások közötti eloszlása. A jövedelmi egyenlőtlenségek alakulására azonban hat a tőkejövedelmek és az állami transzferek eloszlása is. Magyarországon az újraelosztás mértéke igen jelentős, a gazdasági fejlődés szempontjából az újraelosztás szintjének csökkentése, az adóztatás mérséklése kívánatos. Az EU-csatlakozás által beindított gazdasági folyamatok inkább az egyenlőtlenségek növekedésének irányába hatnak, ezt érintheti az adóztatás változtatása is. A legnagyobb népességcsoport, amely jövedelmeinek nagy része állami transzfer, a nyugdíjasok. A nyugdíjasokra legfeljebb áttételesen hat a csatlakozás, a nyugdíjrendszer semmilyen eleme nem változik. Amennyiben a munkaerõpiacon tartós bér-felzárkózási folyamat zajlik le, a nyugdíj indexálási formula ennek kedvezõ hatásait részben átemeli a nyugdíjasok életszínvonalába. A 2004-2006-os periódusban tovább folytatódik a nyugdíjrendszer demográfiai hátterének javulása. Szemben a korfüggőségi ráta egy évtizeddel ezelőtt mért 38%-os értékével, a nyugdíjas korúak és az aktív korúak aránya 2003-ra 32%-ra csökkent és ez a csökkenés tovább folytatódik, 2006-ra 30,5%-ra. Ennek oka, hogy, bár a férfiak nyugdíjkorhatára már elérte a 62 évet, a fokozatos női korhatáremelés még zajlik. Az 1945-ös női évfolyam csak 60 évesen, 2005-ben mehet nyugdíjba, az 1946-osok pedig csak a vizsgált periódus után, 2007-ben. Ennek következtében várható, hogy a nyugdíjba vonulás tényleges átlagéletkora a nőknél tovább emelkedik 58-58,5 évre, míg a férfiaké marad a 60,5 év körüli szinten. A 2004-2006-os időszakban a korhatárt elérő kohorszok amúgy is a kisebb háborús évfolyamok közül valók, a férfiaknál az 1942-1944-esek, a nőknél az 1945-ösök. A nyugdíjas korúak száma 2006-ban 2 millió alá fog csökkenni.

159

Ugyanakkor az ellátottak számának csökkenése lényegesen lassabb, mint a nyugdíjas korúak számának csökkenése. Míg az előbbi, beleértve az összes nyugdíjat és nyugdíjszerű ellátást az 1998-as csúcsról, 3,2 millióról 2003-ig csak 100 ezerrel csökkent, a nyugdíjas korúak száma 2,3 millióról indulva majdnem 250 ezer fővel esett vissza. Mivel a két trend továbbra is eltérő ütemben csökken, a kettőt összefoglaló lefedettségi mutató értéke 2004 és 2006 között emelkedni fog, bár kisebb mértékben, mint amennyire a korfüggőség csökken. A nyugdíjkorhatárt figyelembe vevő aktivitási ráta (a foglalkoztatottak és az aktív korúak, azaz a 15 év és a nyugdíjkorhatár közöttiek aránya) a foglalkoztatás bővülése ellenére gyakorlatilag stagnálni fog, a 2003-as 61%-hoz képest 2006-ig mintegy fél százalékponttal emelkedik. Mindent együttvéve, a fenti három mutatóból előállítható ún. rendszerfüggőségi ráta, a nyugdíjrendszer egyik legfontosabb mérőszáma, mely az ellátottak számát hasonlítja a járulékfizetők (foglalkoztatottak) számához, lassú javulása várható a 2003-ban mért 78 százalékról a még mindig nagyon magas 75 százalékra. A nyugdíjak keresetpótló értéke, azaz az átlagnyugdíj és az átlagos nettó kereset aránya a 2003-as visszaesés után emelkedni fog. Mivel a reálkeresetek 2004-ben alig nőnek, a svájci indexálás szerint a nyugdíjak is gyakorlatilag stagnálnának. Az 54. heti nyugdíj azonban éves szinten további közel 2%-os nyugdíjemelést jelent, aminek következtében a nyugdíjak gyorsabban emelkednek majd, mint a keresetek. A 2005-ben és 2006-ban nekilendülő béremelkedésektől pedig az 55. és 56. heti nyugdíj bevezetése miatt nem fog érdemben elmaradni az átlagnyugdíj. Összességében tehát a keresetpótlási (helyettesítési) arány 2006-ra újra megközelíti a 60%-ot, várhatóan 57-58% lesz. (A számítás alapjául szolgáló előrejelzés nem számol soron kívüli nyugdíjemeléssel 2006-ra, noha a nyugdíjak érzékenyek a politikai ciklusra.) A kiadási oldalról a bevételi oldalra áttérve, a reálkeresetek erőteljes, a GDP-t jelentősen meghaladó mértékű növekedése 2002-2003-ban a bérek és keresetek GDP-hez mért arányát a kilencvenes évek elejére jellemző 40% körüli értékre vitte fel. A járulékalap növekedése azonban nem ellensúlyozhatta a járulékmérték csökkentését. Így a nyugdíjalap már 2002-ben többszáz milliárd forintos támogatásra szorult a központi költségvetésből. Ez a számottevő rés a 2004-2006-os költségvetésekben is fennmarad. A magánpénztárak által felhalmozott tőke továbbra is dinamikusan fog nőni.

160

6. Az egészségügy rövidtávú kilátásai Magyarország lakosságának egészségi állapota rossz. A születéskor várható átlagos élettartam 5-6 évvel marad el az Európai Unió átlagától. Aggasztó a középkorú, elsősorban férfi lakosság magas halálozása. Általában alacsony a lakosság egészségkultúrája, magas a rizikófaktorok előfordulási aránya körükben. De az egészséget meghatározó olyan tényezők is nagy befolyást gyakorolnak az egészségi állapotra, mint a szegénység, a környezetszennyezés, vagy a munkanélküliség. A falusi lakosság egészségi állapota rosszabb a városban lakókhoz viszonyítva, körükben halmozottan fordulnak elő a rizikófaktorok. A fiatalok körében az egészséges életmód nem népszerű, magas a dohányosok száma, növekszik a kábítószer-élvezők aránya, relatíve sokan és korán kezdenek alkoholizálni. 2004-ben várható, hogy az intézményrendszer működése egyre nehezebbé válik, mely az alapvető ellátási feladatokat is be fogja szűkíteni. Az intézmények az elmúlt esztendőben felélték tartalékaikat, további megtakarításokra csak reformok révén van lehetőség. Várható, hogy mind a szakmai szervezetek, mind az érdekvédelem részéről erős ellenállás lesz a további költségcsökkentő lépésekkel szemben. Az egészségügy működését garantáló Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetési kondíciói szigorúbb kereteket fognak jelenteni. A pénzügyi kormányzat a költségvetési szigor érvényesítése céljából mindet el fog követni, hogy a költségvetési törvényben lefektetett keretösszegek tarthatók legyenek. Ennek ellenére bizonyos kasszákban, így a gyógyszertámogatás rendszerében újból jelentős deficit alakulhat ki. Mindezek együttes hatására mérlegelés tárgyává válhat a közeljövőben, hogy a térítési díjrendszer a magyar egészségügyben újjászerveződjön. Ez jelentős társadalmi feszültségekhez vezethet, hisz egyrészt a szegényebb lakosság körében (és ez az ország betegségek szempontjából meghatározó része) nőni fog a félelem, hogy anyagi okok miatt nem jutnak ellátáshoz, másrészt az orvosok, ápolók sem forrásbővítésként fogják ezt megélni, hiszen emiatt szűkülni fog a hálapénz-rendszer. A betegellátó rendszerben továbbra is prioritást fog élvezni az alapellátás, és ezen belül a háziorvosi, házi gyermekorvosi rendszer. A háziorvos kapuőr szerepe elmélyül, és pénzügyi érdekeltség is kapcsolódni fog hozzá. A járóbeteg-szakellátás privatizációja megkezdődik, de nem lesz széleskörű, mert a megvalósításhoz

161

szükséges anyagi források nem fognak rendelkezésre állni. A kórházak működési gondjai ismételten napirendre kerülnek, egyes ellátási formái privatizációja kiteljesedik (például labordiagnosztika), de globális kórházprivatizációra az elkövetkezendő két évben nem valószínű, hogy sor kerül. Kis kórházak esetében egy-egy látványos csődeseményre is számíthatunk. Miután a rendszer működésében a belső hatékonyságnövelés parancsoló szükségszerűség, ezért egyre nagyobb figyelem fog fordulni az irányított betegellátás kiszélesítése felé. 2004-ben várhatóan már kétmillió ember fog ilyen formában ellátásban részesülni, de a modell kiszélesítését politikai és szakmai viták fogják hátráltatni. Az egészségügyi dolgozók várhatóan külső forrásbővítés nélkül nem lesznek partnerei az egészségpolitikának. Körükben aggályként fog megfogalmazódni, hogy ha magánbefektető is lehet szolgáltatásszervező, a realizált nyereség egy része bármikor, bármilyen formában profit alakjában kikerülhet a rendszerből. Félő, hogy a megkezdett Népegészségügyi Program folytatásához nem lesznek kellő források. A Program nem fog megszűnni, azonban a Parlament által elfogadott 19 alprogram beszűkül, és csak kevésben lesz érdemi előrelépés. A hangsúly továbbra is a népegészségügyi szempontból fontos onkológiai szűrővizsgálatokon lesz. A Program interszektoriális érvényesítése várhatóan továbbra is gyenge lesz, mely tovább fogja rontani a csökkentett mértékű megvalósítás eredményességét. Az egészségügyi felsőoktatás az elkövetkezendő két évben folyamatosan finanszírozási gondokkal fog küszködni. Az egyetemek deficitgazdálkodást fognak folytatni, konszolidációjuk késni fog. A beszűkülő források a már most meglévő deficitet tovább fogják növelni. Ez vissza fog hatni az oktatási és kutatási alaptevékenységükre is, veszélyeztetve az elért minőségi színvonalat. A szakorvosképzésben létjogosultságot szerzett rezidensrendszer minimális átszervezésen fog átesni. Az egészségügy humán erőforrás gazdálkodása az egészségpolitika egyik fő prioritása lesz. Európai Uniós tagságunkkal párhuzamosan, már csak az EU joggyakorlatát követve is, mind orvosi területen, mind az ápolás területén létszámhiány alakul ki, mely intézeti alapfeladatok ellátását teszi majd lehetetlenné. Az ügyeleti és készenléti idők újraszabályozása fel fogja vetni a szakemberimport szükségességét. A helyzetet tovább fogja rontani egyes orvosok, ápolók uniós országokban

162

történő munkavállalása, melyet az EU korábbi tagországai a náluk is a fenti okok miatt kialakult szakemberhiány miatt gerjeszteni fognak. A gyógyszerek árrobbanása elsősorban az OTC gyógyszerek területén fog folytatódni, de az OEP által támogatott gyógyszerek körében is infláció körüli, vagy azt meghaladó lesz. Továbbra is nehéz lesz innovatív gyógyszert befogadni az OEP által támogatott magyar gyógyszerpiacra, mely a betegellátás színvonalára lesz negatív kihatással. A gyógyszer promóció hangsúlya az orvosról folyamatosan átkerül a betegre, a "tájékozott beteg" lesz a gyógyszergyárak elsőszámú célpontja. Az egészségpolitika erre rosszul és megkésve fog reagálni. A hatósági munka pénzügyi körülményei elnehezülnek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezeti átszervezése meg fog kezdődni, miközben napi működési gondjai lesznek, melyek negatívan befolyásolják mind az alaptevékenységét, mind az átszervezését. Várhatóan javulni fog a szakmai felügyelet tartalma, és ezzel együtt a színvonala, hisz a minőségbiztosítás kormányzati szinten is az egyik legfontosabb egészségpolitikai célkitűzéssé lép elő. Az ágazat információ- és kommunikációtechnológiai fejlesztésében előtérbe kerülnek az európai standardok hazai adaptációi. Az új projektek, melyek zömmel EU-forrásokból fognak megvalósulni, középpontba helyezik a beteggel kapcsolatos adatok feldolgozását és integrációját az egészségügy gazdasági alrendszereivel.

7. Jogkövető magatartás A magyar kultúra legalább a kiegyezés kora óta tudottan hajlamos a mindenkori uralkodó rendszer, s ennek erőszakszervei elleni csendes lázadásra. Ez egyebek között abban is megnyilvánul, hogy az állami szabályok megkerülését, kijátszását a többség bocsánatos bűnnek tekinti. Az utóbbi évek adatfelvételei sok metszetben alátámasztani látszanak a fenti állításokat. Így például az adóköteles jövedelem eltagadását a felnőtt lakosság ötöde nem ítéli el. Pozitív jelnek tekinthető ugyanakkor, hogy ugyanerre a kérdésre néhány éve még a megkérdezettek közel fele (44%) mondta, hogy az adóeltagadás nem helytelen dolog.

163

A magyarországi korrupció mértéke nemzetközi összehasonlításban közepesnek mondható, s ebben nagy változás a közeli évtizedekben nem is várható. Ennek oka egyebek között ismét a magyar kultúrára jellemző „sztochasztikus” szabálykövető magatartás, melynek lényege, hogy a szabályt értelmezni és saját szempontjainknak megfelelően adaptálni lehet. Ebben a politika és a gazdaság által is széles körben gyakorolt viselkedésmódban a szabályokhoz való alkalmazkodás csak egy a lehetséges magatartáselemek közül. A közelmúltban történt hálapénz diskurzus után végzett Tárki-felmérésekben mindez úgy tükröződik, hogy a megkérdezettek zöme (73%) tisztában van azzal, hogy hálapénzt legalábbis részben az egészségügyi rendszernek való kiszolgáltatottság miatt kényszerül adni. Mégis jogellenesnek csak az előre kért hálapénzt tekintik (88%), az utólag, hálába csomagoltan megfizetett korrupciót a megkérdezettek több mint harmada (37%) helyesnek tartja, s közel harmada (32%) közömbös az ilyen gyakorlattal szemben. A kiskereskedelem és a lakossági szolgáltatások egy része jelenleg „maszatos” jogi feltételekkel működik. Tömegek futtatnak olyan kisvállalkozásokat, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megkerülik a szabályozókat, állandó kiskapukat keresnek, és tömegek vesznek igénybe ilyen szolgáltatásokat. Ugyanakkor általában a lakosság nem jogkerülő: a biztonság iránti igény a jogi biztonságra is érvényes. Ha törvénytisztelő módon is boldogulni tudnak, a többség nem keresi a jogsértő megoldásokat. Az uniós szabályozó rendszer érvényesítése esetén a kiskapukra épülő vállalkozói és fogyasztói beállítódás ütközni fog a lehetőségekkel. Ha a szabályozás szigorodását követően a gazdasági és jövedelmi viszonyok változása lehetővé teszi, hogy a szürke gazdaság kifehéredjen, ez kedvező lakossági fogadtatásra talál. Ha viszont a szabályozás szigorodását követően úgy szűnik meg a szürke gazdaság, hogy a jelenlegi kisvállalkozói és fogyasztói rétegei kielégítetlenek maradnak, ez jelentős feszültségekhez vezethet.