Sopron, 2009. szeptember 30.
GAZDASÁGI ÉS ÁLLAMHÁZTARTÁSI PRESPEKTÍVÁK – 2009’ İSZ, A KÖTSÉGVETÉS KÉSZÍTÉSÉNEK IDİSZAKA – Dr. Kovács Árpád az Állami Számvevıszék elnöke, egyetemi tanár
Hölgyeim és Uraim! A 2009-es év célja a világgazdasági válság hatásainak mérséklésével a gazdaság mőködıképességének fenntartása, az államháztartás egyensúlyának megırzése, s így a társadalmi-gazdasági feszültségek elviselhetı keretekben tartása. Alighanem a 2010-es évre kitőzhetı cél sem lehet más, hiszen másképpen – még esélyeiben is – elképzelhetetlen a fenntartható, távlatos gazdaságpolitika és az államháztartás modernizációja. A továbbiakban – igen röviden – a korábbi elıadásaimban is említett kitekintést teszem meg a versenyképesség és a jó kormányzás értelmezésérıl, ennek kontextusában a magyar államháztartás, illetve a 2009. évi költségvetés megvalósításának – talán kevésbé elıtérbe került – kockázatairól szólok, majd részletesebben arról, hogy mi látható, várható most, ezeken az ıszi napokon, a költségvetés készítésének idıszakában 2010-re. Természetesen, a mai elıadásomban sem vállalkozhatom arra, hogy a fejlıdésre gyakorolt hatások szempontjából akár a természeti-
erıforrásbeli, a kulturális, történelmi, hagyománybeli, a politikaitársadalmi tényezık közti kölcsönhatásokat, akár a „globális aszimmetria”, a demográfiai helyzet és a migráció következményeit, vagy
más,
a
meghatározottságokat,
például
a
tudományos-
technológiai, technikai és természeti adottságbeli tényezık hatását, s különösen a vállalti szektor, a vállalati növekedés összetevıit érintsem. Azt azonban hangsúlyozom, hogy a fenntartható gazdasági fejlıdés versenyképességi alapjaiba legkevésbé sem csak a szőken vett – megszorító és „lazító” intézkedések adózási és más (elvonási vagy éppen
támogatási)
racionalizálási
paramétereivel
faktorok
foglaltatnak
jellemezhetı bele,
–
hanem
gazdaságia
kevésbé
számszerősíthetı alkalmazkodási tényezık is. Múlt év októberéig, a pénzügyi világválság kirobbanásáig a társadalmi-gazdasági változások tartalmáról két uralkodó felfogás élt. Az egyik a mennyiségi ismérvekkel jól megragadható gazdasági növekedést, a másik a fenntartható fejlıdés minıségi ismérveit, illetve a harmónia-teremtést helyezte a középpontba. Ma sokkal inkább a gazdasági fejlıdés sokszínő új esélyeirıl, mint a gazdasági növekedés mindent maga alá győrı puszta kényszerérıl beszélünk, s a versenyképességet
is
inkább
országhatárokon
átívelı
nemzeti,
sıt
annál
társadalmi-gazdasági
szélesebb, modellekben
értelmezzük. Tesszük ezt azért, mert az elmúlt hónapokban a világgazdasági válság körülményei között megtapasztalhattuk, hogy milyen mély
2
igazság van abban, hogy a gazdaság és az állam menedzselése nem választható el egymástól: a társadalom, mint ahogy a társasági vezetés-igazgatás is élı, humán rendszer. Így a „jó kormányzás”-nak (good governance) a változásokhoz alkalmazkodó, elırelátó, a kihívásokra adekvát válaszokat adó közpolitikának, és az ezt megvalósító állami menedzsmentnek meghatározó szerepe van a krízishelyzetekben. Mozgásterét, a döntéshozatali-adaptációs lépéseit pedig nem csak az adott technikai-pénzügyi adottságok, tartalékok, globalizációs és integrációs feltételek, a külsı, transznacionális pénzügyi központok ereje, vagy akár az információ-technológiai fejlettség, a humánerıforrás képessége és képzettsége, igazgatásszervezettségi, jogrendszerbeli faktorok határolják be, hanem – Magyarországon különös súllyal – igen nagy jelentısége van a közbizalom erejének, a társadalom történelmileg, tudatilag determinált tőrı- és azonosulási képességének. A „jó kormányzás” alapja a törvényelvő vezetés, közigazgatás, melynek közismert oszlopai a megbízhatóság-jogbiztonság, az átláthatóság és nyitottság, az elszámoltathatóság és a hatékonyság. Mindezekhez elválaszthatatlanul kapcsolódnak a morális kérdések, az etikai értékek követése, ami pedig elképzelhetetlen a társadalmi, civil együttmőködési készség nélkül. A fejlett országokban a társadalom mindjobban megszervezi magát az állammal való kapcsolatában, s ha kell, akár az állammal szemben is, hogy a demokratikus jogállamiság fent említett elveinek
3
érvényesülését kikényszerítse. A civil szféra segítségével – amelybe beletartoznak
a
szakmai
szövetségek,
társadalmi-tudományos
társaságok is – ki lehet billenteni a parlamenti patthelyzeteket, meg lehet akadályozni a kormány vagy az önkormányzati testület kifogásolható törekvéseit. Nyilvánvaló: ezek a „közbenjárások” pénzügyi-szakmai kérdéseket is érinthetnek. Elsıdleges érdek azonban,
hogy
mindez
integrálódjon
a
demokrácia
intézményrendszerébe, s ne járjon olyan úton, hogy a döntéshozatallal kapcsolatos politikai és szakmai konszenzus hiányát a civil szervezetek átpolitizált közremőködése, vagy a másik végletben, vagy éppen ezt kihasználva, valamely erıcsoport diktátuma oldja meg. Tisztelt Hallgatóim! A társadalmi élet kevés területe marad ki a globalizáció folyamatának hatókörébıl. A globális kiteljesedés és a globális és transznacionális összekapcsolódás sőrősége leginkább bonyolult hálóként értelmezhetı, e kapcsolatok hálózatát átszövi a közösségek, az
államok,
a
nemzetközi
intézmények,
a
nem-kormányzati
szervezetek és multinacionális társaságok együttmőködése, érdek- és értékrendje, érvényesülési törekvése. A világ összevont kivitelének a világ GDP-jéhez viszonyított aránya a II. világháborút megelızı utolsó békeévhez képest mára megkétszerezıdött, mintegy 20 %-ot tesz ki, s ez a szakosodásra nagyobb mértékben ráutalt kis országok, így Magyarország esetében megközelíti a 80 %-ot. A gazdasági folyamatokat jellemzı, illetve 4
követı különféle pénzmozgások, átutalások halmozott összege pedig a világ árú-kivitele értékének mára mintegy kétszázszorosa. Az
egységesülı
világ
gazdasági
teljesítményein
belül
a
versenyben maradás az európai és az amerikai gazdaságtól az élımunka árának radikális csökkentését követeli, miközben a tıkejavak aránya növekszik. Napjaink válsága azonban semmi korábbihoz nem hasonlítható. A pénzügyi válság csak gyutacs volt, valójában a társadalmi-gazdasági aszimmetriákból
származó,
felhalmozott
feszültség
oldódott
villámként. Bár a XX. században Nyugat-Európában a nemzeti jövedelem több, mint tízszeresére, Dél-Európában több mint tizenkétszeresére, Közép- és Kelet-Európában több mint hatszorosára nıtt, és Európa mintegy tízszeresére növelte mezıgazdasági, ipari és szolgáltatási teljesítményeit, több mint 37 %-os részesedésével, mégis Ázsia vált a világ legnagyobb jövedelemtermelı régiójává, a világ exportjából 27 százalékkal részesedik, Európa után a második helyet foglalva el az évszázad végén. Japán fontos mőszaki hatalommá vált. Kína és India az egyenként 1,2 és 1,4 milliárdos népességükkel hatalmas gazdasági és szellemi potenciállal rendelkezik. A világgazdaság 2010–2011 körül – reméljük – „magához tér”, de az új világrend minden bizonnyal a fejlıdés új értelmezését hozza majd magával. A gazdasági válság a társadalom szociális szerkezetét, sıt a különbözı államvezetési modelleket is átalakítja. Erre utal, hogy új helyzethez a nyugati világ a fejlett, demokratikus rendszerek, a 5
szociális piacgazdaság, jóléti mechanizmusok átalakulásával, vagy inkább feladásával igyekszik alkalmazkodni. Láthatóan mindez egyelıre a középosztályok terhére valósul meg. Igaz, távol-keleti vagy afrikai nézıpontból van mibıl engedni: a jövedelmek különbsége a leggazdagabb és legszegényebb ország között 1820-ban 3:1 volt, 1960-ban már harmincszoros, s ma több mint nyolcvanszoros a különbség a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmő ország között az egy fıre számított GDP alapján. A tömeges elszegényedés, a lecsúszás – amit persze távolságtartó közgazdasági szakzsargonban úgy
is
mondhatunk,
hogy
az
élımunka
árának
globális
kiegyenlítıdésével kell számolni – ma európai realitásnak látszik. A szociális biztonság kifejezést háromnegyed százada, az elsı nagy világgazdasági válság oldásaként a kapitalista világ vezetı hatalmának vezetıje, F.D. Roosevelt emeltette törvényi szintre, a New Deal részeként megjelenı Social Security Act-ban. Az Európai Unió pedig demokratikus, esélyteremtı és fejlesztı államot helyez elıtérbe, ami a versenyképességi igényekhez is igazodó gazdaságot jelent, hathatós
szociális
védelmet
(biztonságot)
jelentı
kiegyenlítı
mechanizmusokkal. Abból indul ki, hogy nem lehet fenntartani a fejlıdést, ha hosszabb távon e célok egyike csak a másik rovására teljesíthetı. Az így értelmezett fenntartható fejlıdés az állam szerepének korszerő felfogáson alapuló erısítését követeli meg. Az új válság szorításában, vagy csak arra hivatkozva, engedve a „társadalmi hatékonyság” újabban tért hódító elméleteinek kérdés,
6
vajon mindezeket a társadalmi vívmányoknak tartott értékeken túllépve (kényszerően?) vesztésre áll a széles középréteg jólétét, szociális
biztonságát
vállaló,
demokratikus
intézményrendszer
mőködtetésére építı „nyugati” modell? Vajon messze kerülünk-e a „feltételt teremtı államként” körülírható, a szociális piacgazdaság alkotmányos megfogalmazását, a társadalmi vívmányok garantált, törvényekben foglalt védelmét manifesztáló társadalmi-gazdasági szisztémától? Tény a világgazdaságban új, a növekedési potenciál szempontjából olyan teljesítményt felmutató erıközpontok alakultak, alakulnak ki, amelyek társadalmi, gazdasági modellje messze esik az európaitól. Lehetséges-e, hogy ugyan különbözı, nemzeti és integrációs feltételektıl függı mértékben, de „trendként” ezek az egyén társadalmi feloldódására, szubordinációjára, a bürokrácia elnyomó eszközeivel operáló globális modell kerüljön elıtérbe, s az egyén felemelkedését jelentı társadalmi mobilitás ennek kereteiben legyen értelmezhetı? A világ népessége várható növekedésének 95 százaléka az alacsony jövedelmő országokban következik be, míg a mai fejlett világ 2050-re a föld lakosságának 8-10 százalékára esik vissza. Az euró-zónában 2004 és 2050 között a nyugdíjra, az egészségügyre, valamint a krónikus ellátásra szolgáló állami kiadásokat a GDP közel 5 százalékával kellene növelni ahhoz, hogy a jelenlegi pozíciókat többé-kevésbé ırizni tudjuk. A nyugdíjkorúak arányának emelkedése folytán az unió GDP-növekedési kapacitása a jelenlegi 2-2,25 százalékról
2040-re
1,25
százalékra 7
csökkenhet.
Nálunk
az
elöregedésbıl származó kiadási többlet 2050-ig eléri a GDP 6-7 százalékát, de már 2030-ban is meghaladja a 3 százalékot. A fejlett országokban megkerülhetetlen a jóléti-szociális ellátás megújítása, ami önmagában is feltételezi az államháztartási reformokat. Ne áltassuk azonban magunkat! Fel kell tennünk a kérdést, valójában tartalmában mit is jelent a reform, a megújítás? Vajon azt, hogy a társadalom továbbra is vállalja – igaz némi hatékonyság javítással – a mind kiterjedtebb szolgáltatásokat: a valóságos, személyes biztonságot, gondoskodást állampolgári jogon? Vagy azt, hogy öngondoskodásra hivatkozva az állam egy minimális szinten határozza meg a szociális védelmet és az egyénre bízza, mire jut. Vajon van-e valós választás? A pénzügyi és szociális biztonság társadalmi és/vagy egyéni felelısségre építı ellentétpárokban való gondolkodást, s az ilyen választási lehetıségeket éppen a szemünk elıtt, egy pillanat alatt olvasztotta el napjaink válsága. A sokak által megoldásnak,
a
fejlıdés
modernizációs
perspektívájának
hitt
öngondoskodás vált elsıként értéktelenné. A jelképnek számító nyugdíjalapok, a befektetési megtakarítások, és persze vele az egyéni felelısségvállalásra építı, az esélyteremtéssel biztonságot adó álmok váltak egyik pillanatról a másikra légvárakká. Ugyanakkor
nyilvánvaló:
a
jelenlegi
világgazdasági
környezetben, egymásra utaltságban a globalizáció nem szabad választás kérdése, hanem megkerülhetetlen realitás, ahol nemcsak elınyök vannak, hanem hátrányok is. Jól látszik, hogy a
8
transznacionális pénzügyi (hitelezı) központok ereje külön-külön is sokszorosa lehet egy-egy kisebb ország pénzügyi kapacitásának. Ezen erıközpontoknak érdekeik.
is
Sajátos
vannak
mőködési,
kockázatközösséget
befektetési-biztonsági
alkotnak
egymással
és
partnereikkel. Ennek természetesen hatása van az egyes országok közpolitikájának államszervezeti
tematizáltságára, személyi-döntési
sıt
akár
autonómiára,
a
gazdasági,
mondjuk
ki:
a
cselekvési szuverenitásra. Súlyos gondokkal kell mindenütt szembenézni, de a mérték a legkevésbé sem mindegy. Úgy vélem, hogy alapvetı a helyes mérték és az idıhorizont megtalálása. Ez pedig nem kevéssé függ a válság menedzselésének, a körülményekhez alkalmazkodó közpolitikától, jó kormányzástól, a nemzetközi együttmőködéstıl, és a sokféle értelemben érvényesülı, nemzeti
és
nemzetközi
szintő
szolidaritástól,
a
társadalom
tőrıképességétıl, sıt egy sor emocionális tényezıtıl is. Kedves Kollégák! Mondhatjuk az elıbbieket úgy is, hogy társadalom kedvezı adaptációs potenciálja, befogadó és tőrıképessége sajátos elırevivı tényezı, de lehet kedvezıtlen feltételek esetén komoly kockázati faktor is. Nálunk az utóbbi a jellemzı. Az értékválságon és alapvetıen az 1989-ig terjedı idıszak és az ott lejátszódott „személyi belesimulás” 9
megítéléséhez visszavezethetı
politikai
polarizálódáson
túl, a
társadalmat további számos, igen súlyos érdekütközés terheli, amit évek óta képtelen a magyar közpolitika oldani, sıt ezek egyre inkább mélyülnek. Ilyen a harmonikus és célirányos cselekvés alapjait is veszélyeztetı szembenállás, merıben más cél- és érdekrendszer feszül az aktív és inaktív társadalmi csoportok, a generációs érdekek hordozói, a leszakadás kockázatával szembenézık és a már leszakadtak, a munkaadók és a munkavállalók, a közszolgálatban és a reálgazdaságban dolgozók, vagy a „szegényebbek és a gazdagabbak” között. Szeretném megjegyezni, hogy ezek az akár a tisztán emocionális alapú, vagy akár a rossz tapasztalatok, tévedések terhei alapján természetszerően kialakult, ma ható, sokszor egymást kioltó, bénító, racionalitást felülíró szemléleti, beállítódottsági mixek a társadalmi valóságot jelentik. Jelentıs mértékben korlátoznak minden, változtatásra irányuló cselekvést. Napjaink bizalmatlan és sok tekintetben jogosan csalódott társadalmi légköre, a liberális-konzervatív és a szociális értékek engesztelhetetlen dogmákká merevedett szembeállítása igen jelentıs mértékben, visszahúzóan befolyásolja, még a más körülmények között viszonylag
könnyen
harmonizálható
lépéseknek
is
a
megvalósíthatósági esélyeit. A töredezett társadalmi szerkezetben, politikai megosztottságban a változtatások átvitelének további korlátját jelenti, hogy a társadalmi vívmánynak tartott vagy néha csak annak vélt értékek, s vele a finanszírozási kötelezettségek az Alkotmányban, a „kétharmados” törvényekben különös védelmet 10
élveznek, függetlenül attól, hogy az adott, törvényben szabályozott megoldásnál
vannak-e
szociálisan
igazságosabb,
technikailag,
szervezésileg modernebbek, olcsóbbak vagy sem. S egyáltalán, ami van, az finanszírozható-e. A magyar társadalom a 20 éves átmenet ellenére tudatilag nagyon nehezen fogadja el, hogy a piaci hatalom igazgatási hatalommá válik, s hogy a politikai-igazgatási hatalmat is át lehet váltani gazdasági hatalommá. Mindez a cselekvésnek kettıs korlátot emel. A fogadó társadalmi közeg visszautasító realitását adja mindazok számára, aki akár politikusként, akár pénzügyi-gazdasági szakemberként bármit is lépni szeretnének. Ha pedig mindezt figyelmen kívül hagyják, s „tiszta modellekben gondolkozva” vállalkoznak mégoly tiszteletreméltó kiútkeresésre, mint erre számos konkrét példa van, akkor meg kell küzdeniük azzal, hogy ezek az újra és újra elıterjesztett „reformcsomagok” közgazdasági racionalitásuktól szinte függetlenül inkább zavart keltıek, mint mozgósító hatásúak. A hibák elkövetése és azok jóvátétele közti erıfeszítés nem azonos. Néhány év alatt elkövetett hibák orvoslása évtizedeket vehet igénybe, két ok miatt is. Az egyik az államadósság rendkívül magas szintje, amelynek ledolgozása az ingadozó, sıt csökkenı gazdasági teljesítmény következtében csak nagyon lassan lehetséges. A másik gond, hogy az elmúlt években – politikai, választási szempontok alapján – megvalósított osztogatás visszavonása rendkívül nehéz. 11
Szembe kell nézni azzal, hogy csak nagyon lassan, keskeny ösvényen lehet évekig haladni, miközben a mellettünk elrohanó világ gyorsabb és adaptívabb alkalmazkodást követelne. Nagyon sok függ az emberek magatartásától, hozzáállásától, mennyiben képesek harmonizálni az érdekeket, a nehéz helyzetben az egymással való szembefordulást elkerülni. Ez a cselekvési irány „felzárkózási konszenzus” megnevezéssel vált ismertté. A különbözı belsı politikai és gazdasági tényezık a felzárkózás érdekében jutottak konszenzusra a szóban forgó területek, a tágan értelmezett, versenyképességi és stabilizáló tényezıként is középponti jelentıségő jóléti szféra fejlesztésének ügyében. Tisztelt Hallgatóim! A
2009.
év
költségvetési
gazdálkodása
makrogazdasági
feltételrendszerével kapcsolatban a számok nem azt tükrözték, hogy a sikeresnek tartott, fiskális megszorításokra épülı euró-csatlakozást célzó konvergencia-program két éves nadrágszíj meghúzásának, a közszféra kiadásainak erıteljes visszafogásának köszönhetıen, már 2009-tıl könnyebb évek jönnek. A kormányzat a 2009-es év költségvetésének sarokszámai tervezésben egy, a lehetıségektıl elrugaszkodott reálgazdasági teljesítménnyel számolt. Figyelmen kívül hagyta, hogy az ún. mastrichti nominális kritérium-közeledés lényegi államháztartási szerkezetátalakítás nélkül végrehajtott restrikciók eredménye.
12
Sajnálatos módon még a végleges, mindössze 1 %-os visszaesést feltételezı változatban is számos irreálisan kedvezı feltételezés szerepelt. Így például jól látszott, hogy ehhez, a ma már igencsak optimista változathoz is mintegy 300 milliárdos adóbevételi kockázat tartozott. Akkor még mód lett volna ennek kiadásoldali kezelésére, és nem kellett volna - lényegében ennek mértékében - a törvénnyé emelés után pár héttel újabb költségvetési megkurtításokat eszközölni. Hasonlóan súlyos hiba volt, hogy a foglalkoztatottak számának mérséklıdését
a
végsı
változatban
is
csak
0,6
%-osnak
valószínősítették. Ugyanazt a mértéket vették alapul, amikor már 1 %os visszaesést valószínősíttek, mint amikor 1,2 %-os
gazdasági
növekedést reméltek. A reálgazdasági válság miatt azonban nagy a kockázata annak, hogy az év végére a munkanélküliség meg fogja haladni a 10 %-ot és az amúgy is alacsony, ún. aktivitási ráta tovább csökken. Mindez pedig kihat a keresettömegre, és ezen keresztül a háztartások fogyasztására és a költségvetés bevételeire, s különösen a társadalombiztosítási járulékok képzıdésére, ami a finanszírozási gondokat tovább növeli. A foglalkoztatottak számának nagyobb mértékő visszaesése és a hitelfinanszírozás
drasztikus
csökkenése
a
kereslet
további
szőküléséhez vezethet. A magyar államadósság nagyságrendileg a GDP 67 %-át, a külsı nettó adósság pedig a GDP kereken 100 %-át teszi ki.
13
A világmérető recesszió miatt legfıbb piacainkon erıteljesen mérséklıdik a kereslet, exportunk dinamikája csökken. A Kormány megszorító intézkedései, a mérséklıdı jövedelem-kiáramlás és a csökkenı hitelfelvételi lehetıségek miatt ez év során a belsı piac szőkülése várható. A két tényezı (export és hazai kereslet csökkenése) együttes hatására az import exportnál is nagyobb mértékő zuhanása várható. Mindez rávilágít arra, hogy az államháztartási egyensúlyt javító intézkedések keretében mindenek elıtt a hazai vállalkozások versenyképességének
szempontjait
kellene
figyelembe
venni.
Gazdasági növekedésünk ugyanis ma már nem kapcsolható kitüntetett módon, egyoldalúan az export bıvüléshez, annak jelenlegi struktúrája mellett. A gazdaságpolitikai cél az exportban a hazai hozzáadott érték növelése lehet. Ez szükségessé teszi a külföldi transznacionális vállalatok szorosabb integrálódását a magyar gazdaságba, másrészt a hazai kis- és közepes vállalati szektor erısödését, különösen exportjának növelését. A közkiadások szerkezetének változása, pontosabban e struktúra korszerősítésének eddigi elmaradása nem szolgálja a gazdasági növekedést, mivel a fejlesztési jellegő kiadások részaránya nem emelkedett, sıt várhatóan a következı években sem emelkedik. A lejárt államadósság megújítását célzó számos kibocsátás meghiúsult. A spekuláció elleni védekezés kényszerő eszköze volt a jegybank erıteljes alapkamat emelése, ami azonban a gazdaság 14
finanszírozására is elınytelenül hatott. İszre a magyarországi kamatszint csökkent, de a bankok hitelezıi aktivitása a bizalomzhiány és a perspektíva nélküli gazdaság miatt igen alacsony. Kérdés az is, hogy a pénzügyi megroppanás után össze tudták-e szedni magukat a bankok, mit is jelent valójában a 10 – 20 %-osra tervezett „aktivitás csökkenés”. Kérdés, adnak-e és milyen feltétételekkel hitelt, s az anyabankok hol húzzák meg a fíliák határait: Budapesten, vagy egyre keletebben, délebbre. Nagyon sok függ ettıl. Sajnos jónéhány „jóslat” önbeteljesítıvé vált. Mint elıbb más összefüggésben említettem: a hazánkkal szembeni nemzetközi befektetıi bizalom 2009. év közepére bekövetkezett javulása lehetıvé tette az alapkamat várakozásokat meghaladó mértékő csökkenését. Az elırejelzı intézetek ezt követıen lefelé módosították az év végére várható kamatprognózisukat. Az államháztartás törlesztési kötelezettségei azonban még évekig tovább növekedhetnek, még akkor is, ha tartósan fennmaradnak a kiadáskorlátozó mechanizmusok. A nemzetközi gazdasági válság megváltoztatta az államadósságkezelés helyzetét, s az abból adódó költségvetési és makrogazdasági kockázatok
karakterét
is.
Az
államadósság
alakulását
az
államháztartás elsıdleges egyenlege, valamint a kamat és az árfolyamok alakulása határozza meg. Ma már látható, a költségvetési elképzelések reménybeli alapját képezı reálgazdasági várakozások, a gyors és hatékony európai válságkezelés aligha valósulhatnak meg. A PM elırejelzése szerint
15
2009. III. negyedévében a GDP arányos hiány a deficitcélon „túlfuthat”, de a IV. negyedévben visszatér az elırejelzett szintre. rozási nehézségek. Az elfogadott költségvetés a kiadási oldalon lényegében elment addig a pontig, ameddig szervezeti változtatások nélkül, lefaragásokkal, egyes jóléti juttatások szőkítésével el lehetett menni. Igaz, ezt olyan áron tette, hogy számos önkormányzat ellátási zavarokkal
fog
küzdeni,
súlyos
egyenetlenségek
lesznek
az
egészségügyi ellátásban, a kényszerhelyzetben romlik a szolgáltatások ellátási színvonala. A tartalékok általában is kimerültek, s ez mindenütt az államháztartásban távlati negatív determinációkat, elhúzódó gondokat hoz. A forráshiány ellenére mind keményebb kényszer, hogy sokat kell a változásért áldozni, mert különben – ez is sokféle értelemben kockázat – végletesen tovább romlik a helyzet, miközben van arra esély, hogy türelemmel, évtizedes horizonton lassan jobbra változzon! Megjegyzem, itt is kockázat, hogy fejlesztés kontra szociális gondoskodás ellentétpárokban gondolkodunk, s mindenért az „állam” felelıs. Pedig tényleges lehetıségei korlátozottak. Fel kell készülni arra is, hogy – legalábbis átmenetileg, s ez is lehet több év – érezhetıen romlani fog a vállalkozások és a lakosság fizetési fegyelme. Növekszik az energiaszámlák, banki törlesztések elmaradása, s az APEH már eddig is horribilis kintlévısége. Minden ígéret
és
meghirdetett
korlátozó
törekvés
ellenére
nı
a
szürkegazdaság, a korrupció, s itt kockázatot növelı tényezı, hogy az
16
újra és újra beígért cselekvési programok, azonnali intézkedési „csomagok” sorra elenyésznek, miközben megy az idı! Mindennek természetesen finanszírozási – bevételi és kiadási pozícióbeli következményei lesznek, hiszen a kiesı összegeket valahonnan pótolni kell! Nem eshetünk újra a 90-es évek elsı felének - keservesen megfizetett – tévedésébe, amikor úgy véltük, hogy a szürkegazdaság megtőrése a gazdaság sajátos „olajaként” csökkenti a visszaeséssel járó feszültségeket. Kedves Hallgatóim! Mielıtt 2010-rıl beszélnék, érdemes röviden szólni arról, hogy a nemzetközi szervezetek miként ítélik meg a várható világgazdasági folyamatok alakulására vonatkozó kilátásokat, a recesszió mélységét, idıtartamát, a stabilitás beindulását, a kilábalás, az élénkülés kezdetét. A Világbank pesszimistábban látja a jövıt, mint az IMF. A szervezet szerint a világgazdaság az idén 2,9%-kal zsugorodik, jövıre 2%-os, 2011-re pedig 3,2%-os növekedésre számít. A Világbank a világgazdaság több fontos szereplıjétıl gyengébb teljesítményt vár, kivéve Kínát és Indiát. A kevésbé fejlett országok jócskán lemaradnak a fejlettebbek mögött, elapadhat a külföldi tıke beáramlása, nıhet a szegénység, tovább duzzadhat a munkanélküliség. A gazdaságösztönzést szolgáló precedens nélküli költekezés a kívánttal ellentétes hatást válthat ki, ha a fellendülés után folytatják a laza, költekezı, expanzív költségvetési és monetáris politikát, mondták a szakértık. Becsléseik szerint a fejlıdı országok gazdasága 17
az idén átlagosan 1,2%-kal nı, ezen belül a kelet-európai és a középázsiai térségre 4,7%-os visszaesést jósolnak. Magyarországtól az idén 3,5%-os, jövıre 0,5%-os csökkenést, 2011-re 3%-os bıvülést várnak. (A magyar Kormány 2009-2010. évekre pesszimistább, 2011re optimistább elırejelzést adott.) Az IMF a Világbanknál kisebb mértékő visszaeséssel számol. 2009-re 1,4%-os csökkenést, 2010-re 2,5%-os növekedést várnak. A szervezet szerint ugyanakkor a világgazdaság különbözı területei eltérı mértékő stabilizálódás jeleit mutatják. Még jó ideig szőkös maradhat a hitelezés, illetve szigorúak maradhatnak a hitelezés feltételei. 2009. évre az USÁ-ban a tavaszi 2,8%-os visszaeséssel szemben 2,6%-os csökkenést, az eurózónában a korábbi 4,2%-kal szemben
4,8%-os,
Magyarország
szempontjából
fontos
Németországban 5,6% helyett 6,2%-os visszaesést jósolnak. 2010-re az Egyesült Államok (0% helyett +0,8%) és az eurózóna (-0,4% helyett -0,3%) esetében egyaránt a gazdasági kilátások enyhe javulását vetíti elıre. Becsléseik szerint jövıre a német gazdaság 1% helyett csak 0,6%-kal zsugorodhat. Az OECD szerint a globális gazdasági fellendülés fokozatos lehet és a fıbb nyugat-európai országok jövıre is csak 0-0,5%-os gazdasági növekedést produkálnak.
A 30 OECD ország jövıre 0,7%-kal
bıvülhet az idei 4,1%-os visszaesés után. Az OECD szerint a 2010es szerény globális élénkülés miatt többek között a magyar gazdaság sem lesz képes a nettó export terén érdemleges eredményt elérni,
18
számításaik szerint jövıre a magyar exportban 3%-os csökkenés várható. Mindeközben a belsı kereslet a jelentısen növekvı munkanélküliség, a lakossági fogyasztást visszafogó kormányzati intézkedések, illetve a csökkenı vállalati beruházások miatt továbbra is negatív maradhat. Így összességében nincs, ami elmozdítsa a magyar gazdaságot a mélypontról. A magyar GDP 6,1%-os csökkenése mellett enyhe deficit túlfutást jósol a szervezet (4,2%). (AZ IMF-fel és az EU-val kötött hitel-megállapodás értemében 6,7%-os idei recesszió mellett 3,9% lehet a hiány.) Jövıre a 2,2%-os OECD recessziós elırejelzés nagyobb, mint amit a magyar Kormány és az MNB (0,9%), valamint a Reuters piaci konszenzusa (0,7%) jósolt. Az EU legfrissebb jelentése szerint az euróövezet gazdaságát még mindig mély recesszió jellemzi. 2009. évre 4 %-os gazdasági visszaesésre, 2010. évre stagnálás körüli állapotra (-0,1%) számítanak összehangolt
az
EU-27-ek
szintjén.
gazdaságpolitika
Álláspontjuk
eredményeként
szerint
az
ugyanakkor
a
gazdasági mutatóknál, a bizalmi mutatóknál és pénzügyi piacoknál a javulás
halvány
jelei
láthatók.
A
pénzpiacokon
javultak
a
finanszírozás feltételei. A legutóbb közreadott friss mutatószámok hatására – a márciusi mélypontot követıen – javult a gazdasági fellendülésbe vetett bizalmi mutató. Magyarországon – a gazdaság nyitottsága révén – a kedvezıtlen hatások gyorsabban jelentkeztek, mint azt a Kormány és a hazai
19
elırejelzı intézetek feltételezték. A Kormány a konvergencia program végrehajtásáról szóló 2009. évi jelentésében bemutatta az aktualizált
makrogazdasági
vonatkozóan, beszámolt
elırejelzését
a 2009. évi
2009-2011.
évekre
várható államháztartási
folyamatok alakulásáról, meghatározta 2009-2011. évekre a hiánycélt, valamint
áttekintést
adott
a
tartós
kiadáscsökkentést
és
egyenlegjavulást megalapozó strukturális átalakításokról. A jelentést májusban küldték meg az EU részére, amely az államháztartás elsı négyhavi pénzügyi folyamatainak elemzésén alapult. A Kormány az elsı félévi adatok ismeretében is fenntartja a konvergencia program végrehajtásáról és a Notifikációs jelentésben szereplı 2009. évre vonatkozó makrogazdasági prognózisát és a 2009-2011. évekre vonatkozó hiánycélt. A kormányprognózis értelmében 2009. második felétıl a világgazdasági helyzet kedvezıbbé válhat, amelynek következtében lassú felívelés várható a nemzetközi piacokon. A fejlett országok fellendülésével
párhuzamosan
javulhatnak
az
ország
export
lehetıségei. A pozitív folyamatok a vállalati beruházások, az ipari termelés élénküléséhez vezethetnek. Ezen túlmenıen a kormányzati adóintézkedések
jelentısen
hozzájárulhatnak
az
exportszektor
versenyképességének növekedéshez. Az uniós források hatékonyabb felhasználása, a beruházások az építıipar területén segíthetik az expanzió kibontakozását. A fiskális kiigazító intézkedések (áfa és jövedéki adó emelése, pénzügyi transzferek csökkentése, állami támogatási rendszer szigorítása) ugyanakkor negatívan hatnak a belsı 20
keresletre, azaz a lakosság fogyasztási kiadásaira és a beruházásokra egyaránt. Ezen hatások eredıjeként 2009. évben 6,7%-os gazdasági visszaesés várható, ugyanakkor az államháztartás hiánya a 3,9%-ot nem lépheti túl. A Kormány szerint 2010 évtıl fokozatos javulás várható a belsı kereslet vonatkozásában is. A hitelaktivitás javulásának és az adórendszer pozitív jövedelmi hatásának következtében bıvülhet a lakossági fogyasztás. A fiskális kiigazító intézkedések áthúzódó hatása miatt összességében 2010. évben 0,9%-os GDP csökkenés várható. A költségvetési megszorító intézkedések eredményeként 2011-re már 3,6%-kal bıvülhet a gazdaság. A 2009. I. negyedévi tény- és a II. negyedévi elızetes adatok ismeretében valószínősíthetı, hogy ha már az év elsı felében elértük a tervezett éves GDP csökkenés mértékét, és a III. negyedévre tehetı – optimista becslések szerint is – a mélypont, akkor évvégre a
gazdasági visszaesésre vonatkozó 6,7%-os
prognózisnak (figyelemmel a bázishatásra) lefelé mutató kockázata van. Feltehetıen a negatív irányú elmozdulás a GDP fıbb komponenseinél érezteti hatását (lakossági fogyasztás, beruházások, export, import). A nemzetközi környezet ugyanis továbbra is rendkívül bizonytalan. A külsı keresleten kívül a hazai gazdaság visszaesésében a vártnál nagyobb szerepet játszik a belsı kereslet csökkenése, ami a készletek drasztikus csökkenéséhez, a beruházások visszafogásához köthetı. A termelés csökkenése ugyanakkor maga
21
után
vonja
a
munkanélküliségi
foglakoztatási ráta
szint
növekedését
és
további a
süllyedését,
a
jövedelem-kiáramlás
visszafogásán keresztül a lakossági fogyasztás jelentıs mérséklıdését. A növekvı foglakoztatási és jövedelmi bizonytalanság, valamint a hitelezési kondíciók szigorodása a közeljövıben inkább ösztönzi a lakosságot a megtakarítás, mint a fogyasztás növelésére. A belföldi kereslet visszaesése legfeljebb a hosszabb távú inflációs várakozásra lehet jótékony hatással, amit sorozatos inflációs sokkok kísérnek. A PM a legutóbbi negyedéves elırejelzése értelmében 2009. III. negyedévében 1067,7 Mrd Ft-ra nı a hiány (a GDP 4,1%-a), ami az utolsó negyedévben, év végére visszamegy a tervezett szintre (GDP 3,9%-ára). Konjunktúra idején az adófeltöltés és az adóbevételek év végi többletfogyasztással és jövedelem-kiáramlással összefüggı növekedése valóban így is történik. Azonban recesszió idején, megszorító intézkedések mellett rendkívül kétséges, hogy az adóemelés és az év utolsó negyedére várt élénkülés beváltják-e a hozzá főzött reményeket. Kevéssé valószínő, hogy a válsággal jobban érintett 2009. évben az adófeltöltés jótékony hatásában lehetne bízni az év végén. Mivel az egyensúlyjavító intézkedések ez év második felében fejtik ki hatásukat, az év végi többletfogyasztásból eredı forgalmi adó többlettel sem lehet számolni. 2009. elsı hét hónapjában a fıbb adóbevételek nominálisan és GDP arányosan egyaránt lényegesen elmaradtak az elızı év azonos idıszakától. A kormányzati prognózis szerint ez év végére – figyelemmel az évközi
22
adóintézkedésekre is – a társasági adóbevételek 90 Mrd Ft-tal, az SZJA bevételek közel 150 Mrd Ft-tal, az ÁFA bevételek közel 40 Mrd Ft-tal, a jövedéki és regisztrációs adóbevételek több mint 30 Mrd Fttal, összesen 310 Mrd Ft-tal maradnak el az elıirányzattól. A szakértık szerint 2009. év nem tekinthetı a kilábalás évének az eurózónában. Legjobb esetben az USÁ-ban és Közép-Kelet Ázsiában várhatók az élénkülés enyhe jelei. Európában a harmadik negyedévre várják a mélypontot, ezt követıen pedig nagyon lassú enyhülést. A 2010. évi enyhe csökkenésnek és a 2011. évi kismértékő élénkülésnek is számos lefelé mutató kockázata van (belsı kereslet élénkülése, uniós források hatékonyabb felhasználása, exportpiacaink bıvülése). Az
elırejelzések
hosszú
és
lassú
kilábalásra
engednek
következtetni. Az MNB augusztusi Inflációs jelentése is elhúzódó recessziót valószínősít. Megítélésük szerint a fejlett európai gazdaságokban is legfeljebb 2010. második felétıl lehet élénkülésre számítani, de a bankrendszer problémái és a növekvı munkanélküliség miatt újabb erıteljes visszaesés sem zárható ki (ún. W alakú recesszió). A belsı kereslet a számítottnál nagyobb mértékben esett vissza. A hazai gazdaság
zsugorodását
a bankszektor és
a fiskális
politika
porciklikussága tovább mélyíti. A jegybank makrogazdasági elırejelzésében 2009. évre a gazdasági növekedés terén lefelé, az infláció esetében enyhén felfelé mutató kockázatot lát, a fokozatos kilábalást 2010. évre, az élénkülést 2011. évre teszi. Mivel a gazdasági
23
élénkülés a vártnál lassabban indulhat be, az államháztartás bevételi oldalán lefelé mutató kockázat jelentkezhet a teljes elırejelzési idıszakban. A hiánycél 2009. évben csak a stabilitási tartalékok egy részének zárolásával érhetı el. A jegybank a költségvetési hiány alakulásával kapcsolatos kockázatokat 2010-2011. évtıl felfelé
mutatónak
intézkedések
ítéli
egyrészt
megvalósítása,
a
feszített
másrészt
a
kiadáscsökkentı már
elfogadott
adócsökkentések ellentételezésének hiánya miatt. (A korrekcióra – akár a bevételi, akár a kiadási oldalon – még bıven van lehetıség.) Az ország külsı egyensúlya (áruforgalmi és folyó fizetési mérleg, külsı finanszírozási
igény)
ugyanakkor
a
várakozásokhoz
képest
kedvezıbben alakulhat a belsı kereslet esése, az árfolyam erısödése és az ország kedvezıbb külföldi megítélése következtében. A hazai gazdasági elırejelzı intézetek álláspontja szerint a foglalkoztatás
alacsony
szintje
a
legsúlyosabb
társadalmi-
gazdasági problémák egyike, 55,3%-os foglalkoztatási rátájával Magyarország sereghajtónak számít az uniós országok között. Mivel a versenyszektor – az elbocsátások ellenére is – jelentıs munkaerıtartalékkal rendelkezik, a termelésnövekedés beindulását csak jóval késıbb követi a foglalkoztatás bıvülése. A termelés hatékonyságának várható javulása szintén a létszám lassú növekedését, illetve a munkapiaci válság mélyülését vetíti elıre. A szakértık szerint ez év egészére 10,4, év végére 10,8%-os munkanélküliségi ráta várható. A legtöbb elbocsátás az export zuhanásából adódik, a legnagyobb csökkenés a gazdasági ágak közül az iparban következik be. Az 24
export, az ipari termelés és a foglalkoztatás csökkenése egyaránt növeli az államháztartás adóbevételi tervének teljesülésén keresztül a deficitcél tartására irányuló kockázatot. A nemzetközi intézetekhez hasonlóan pozitív elırejelzés a gazdasági válságból való kilábalás tekintetében csak a GKI bizalmi indexének javulásában lelhetı fel. Összességében megállapítható, hogy a 2009. I. félévi adatok alapján a gazdasági visszaesés az USÁ-ban, Kelet-Ázsiában – Kína kivételével –, az EU-ban, ezen belül a közép-kelet-európai régióban és a
Baltikumban
a
számítottnál
lényegesen
súlyosabb.
Az
eurózónában a gazdasági élénkülés még várat magára. A magyar teljesítmény az EU átlagánál nagyobb mértékben esett vissza. Az ország fı kereskedelmi partnerének számító német gazdaság a számítottnál lassabban tér magához, ami Magyarország számára az export és a beruházás vezérelte pályára való gyors visszatérést erısen megkérdıjelezi. Az államháztartási egyensúly javítását célzó intézkedések
(adóemelések,
pénzügyi
transzferek
csökkentése,
támogatások megvonása) ugyanakkor a belsı kereslet növekedése ellene hatnak. Mivel 2009. év során a termelékenység csökkenése abból adódott, hogy a termelés gyorsabban esett vissza, mint a létszám, egy esetleg enyhe gazdasági fellendülés sem tudná érdemben javítani a foglalkoztatási rátát a munkaerı-tartalékok miatt. Így fennáll a veszélye annak, hogy a pénzügyi-gazdasági válság társadalmiszociális válságba torkolhat.
25
A balti államok és Szlovákia amilyen gyorsan fejlıdtek az utóbbi években, olyan rohamosan indultak hanyatlásnak. A gyenge alapokra épített gyors felfutás rendkívül sérülékenynek bizonyult. Az EU átlagánál kisebb teljesítménycsökkenésre csak néhány, korábban is jól teljesítı ország volt képes. A legutóbb csatlakozó 12 állam közül egyedül Csehország teljesítménye figyelemre méltó. Bár a 2010. évben bevezetésre kerülı magyarországi SZJA változások a csehmodellt követik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a pénzügyigazdasági válságból való kilábalás nem csak adórendszerbeli megoldást igényel, hanem mindenekelıtt egy stabil gazdasági háttér és pénzügyi rendszer megteremtésének igényét veti fel. A pénzügyi rendszer stabilizálódásának jelei már láthatók. A gazdasági kilábalásra utaló jelek csak a különféle bizalmi indexek javulásában követhetık nyomon. Tehát, Hölgyeim és Uraim! Látható, s ez már a remények és lehetıségek világába tartozik.
Köszönöm megtisztelı figyelmüket!
26
