APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS. Nyári istállózás vagy legeltetés. Mi czélszerübb: a zöldtakarmányt lekaszálva az istállóban föletetni, vagy az állatokat a legelıre hajtani? Oly kérdés, melynek tisztába hozásával érdemes foglalkozni. A gazdák között általában el van terjedve azon nézet, hogy a belterjes gazdálkodás váltógazdálkodás nélkül nem létezhetik, s a váltógazdálkodás sarkköve a nyári istállózás. E felfogás azonban téves. Az intensiv cultura a gazdasági egyensúly szigoru fentartásával vetésváltó nélkül is létezhet, s mint Anglia példája kétségbe vonhatatlanul bizonyítja, a nyári istállózás éppen nem szükségképeni folyománya a belterjes gazdálkodásnak. Elıször aziránt kell tisztába jönnünk, hogy valamely takarmánytábláról lekaszálás vagy lelegeltetés által lehet-e több takarmányt nyerni. A nyári istállózás hivei természetesen azon meggyızıdésben élnek, hogy a lekaszálás ad több takarmányt; ezzel szemben ne feledjük el, hogy van akárhány kitünı erıben levı talaj, melyen száraz években nem terem annyi takarmány, hogy azt lekaszáltatni érdemes volna; s ha ezeket nem legeltetjük, mindenesetre igen nagy veszteséget szenvedünk, mert az apró növényeket, miket a kasza már nem képes megfogni, az állatok még mindig legelhetik. Ezenkivül nyári istállózás mellett az esetleges legelık is kihasználatlanul maradnak, ami pedig a legtöbb esetben igen jelentékeny. A gabonatarlón rendszerint, ha az idı kedvezı, kitünı legelı létesül, mely holdankint 600 egész 700 k/g szárazanyagra becsülhetı, 70 egész 80 k/g proteintartalommal. Ezenkivül a rétek utolsó kaszálása után a füvet még igen jól lehet legeltetni, anélkül, hogy azt kaszálni érdemes lenne. A nyári istállózás hivei ritkán mennek ugyan ennyire, azonban számosan vannak azon hitben, hogy azon területek legeltetése, hol kászálható füvek vagy más takarmánynemüek termelhetık, határozottan kárral jár, s így a nyári istállózás képezi a belterjesség tetıpontját; e tekintetben azonban utalhatunk Angliára és más országokra, hol daczára annak, hogy a nyári istállózás gyökeret verni nem tudott, a nyári legeltetéssel párosulva az állattenyésztés ısidık óta magas virágzásban van. A nyári istállózás elınyeirıl szólván, rendszerint Ockel frankenfeldei kisérleteit idézik, melyek értelmében egy lóherés kaszáltatása által kétszer annyi takarmány nyeretett, mint legeltetés által. E kisérletet azonban nem lehet mérvadónak tekinteni, mert a kaszált és legeltetett takarmány emészthetısége – pedig ez a fontos – nem vétetett figyelembe. Weiske Proskauban ezen tényállás kideritésére kifogástalan kisérletet tett, melyet röviden a következıkben ismertetünk: Egy ½ H/a területü, 4 k/g vörös here-, 4 k/g nyúlszapuka- és 8 k/g főmaggal bevetett jóminıségü szántóföld szolgáltatott legeltetve 2123.1 k/g szárazanyagot 575 k/g proteintartalommal, kaszálva 3392 k/g szárazanyagot 484 k/g proteintartalommal. E szerint a kaszálás által tényleg ⅓ részszel több takarmány nyeretett; úgy de míg a kaszált takarmány szerves anyagából 2015.6 k/g és proteinjébıl 307.3 k/g volt emészthetı: a legeltetett terület takarmányából 1456 k /g szerves anyag és 449 k/g protein lett megemésztve; a legeltetett fő tehát sokkalta nagyobb mértékben emészthetı, mint a kaszált; s ha azt veszszük, hogy 1 k/g emészthetı protein ötször annyit ér, mint 1 k/g emészthetı szénhydrat: könynyen kiszámíthatjuk, hogy a legeltetett parcella termése éppen annyit ér, mint a kaszált parcella termése. Ha most számitásba veszszük a kaszálás körül fölmerült költségeket és hogy a kaszálásnál a takarmány egy része elhull, az etetésnél szétszóródik, s hogy azon esetben, ha lekaszált
takarmányt szénává szárítjuk, annak jelentékeny része elmorzsolódván, veszendıbe megy: be kell látnunk, hogy a legeltetésnek is nevezetes elınyei vannak. Egy további kérdés: melyik eljárás mellett nyerünk több trágyát, a legeltetésnél vagy a nyári istállózásnál? Ha a trágyázás folytán bekövetkezı talajgazdagulást a kihordott trágya szekérszáma szerint becsüljük, akkor a nyári istállózás elınyére döntjük el a kérdést. A kérdés fölött gondolkozván, be kell azonban látnunk, hogy az istállózásnál ugyan sokkal több trágyát kapunk, mint a legeltetésnél, azonban ennek egy tekintélyes részét az alomszalma képezi. Azt kell azonban kérdezni: hogy mely eljárás mellett adatik vissza több növényi tápanyag a földnek? Mire meggondoljuk, hogy az istállótrágyának a leve elfolyván, még a leggondosabb trágyakezelés mellett is veszendıbe megy, míg a legeltetésnél; ha nem osztatik is fel oly tökéletesen, mint az kivánatos volna, majdnem minden veszteség nélkül a talaj által felszivatik. A szilárd ürülékek tekintetében sem fog veszteség mutatkozni, mert a legelın elhullatott trágya a földön fekszik ugyan, de értékes részeit az esı a talajba mossa s a felszántásnál a talajjal a többi bensıleg elegyíttetik, s így nem lehet alaposan állitani, hogy a legeltetés kevesebb értékes anyagot produkálna a nyári istállózásnál. Azon ellenvetés sem egészen alapos, hogy a legeltetni való fő proteintartalma nagyobb, mint azt a haszonczél követeli, mert melléktakarmánynyal a legeltetés mellett is etethetünk annyi szalmát, amennyit egyáltalán etetni szükségesnek tartunk. Azt azonban, hogy bizonyos talaj- és gazdasági viszonyok a talaj legeltetését kizárják, nem lehet tagadni. Ilyenek az agyagos földek, melyekre nedves években vagy huzamosabb esızések után nem ereszthetjük a marhát, mert a növények általuk betiportatván, az illetı területek termıképessége jelentékenyen csorbulna. Ezenkivül ha a birtok tagosítva még nincs, vagy ha a takarmányos forgók igen távol esnek a majortól, végül vannak takarmánynövények, melyek a legeltetést nem türik, mint a csalamádé, a zöldbükköny stb.; ily esetekben a legeltetésre nem lehet gondolnunk. Az elıitéletektıl mindenesetre függetleniteni kell magunkat, s akkor nem lesz nehéz elhatároznunk, hogy a takarmányértékesitésnek melyik módja lesz körülményeink között czélhozvezetıbb. A kérdés különben nem is oly nagyon complikált, mint aminınek látszik; a nyári istállózás leghevesebb védıi is belátják, hogy a juhtenyésztés a legeltetéssel a legszorosabb összefüggésben van; abban is minden gazda egyetért, hogy a csikókat és borjúkat mégis csak jobb a legelın nevelni, mint az istállóban. Hogy a kanczák huzamosabban istállón tartva nem hoznak jó utódokat a világra, szintén általánosan ismeretes. Igásállatainkat, melyeket igen gyorsan kell megetetni, munkaidıben úgysem hajthatjuk a legelıre. Így azután a vitás kérdés sokat veszít jelentıségébıl, mert hiszen egyedül csak a fejıs tehenek istállózása vagy legeltetése körül forog. Aki a tehenet csak kizárólagosan tejtermelı gépnek tekinti s annak hasznát egyedül a tejhozam után állapítja meg, ennek a nyári istállózás mindenesetre elınyösebb lesz. Aki azonban a tejen kivül törzsének munkaképességét is szem elıtt tartja és teheneitıl erıteljesebb utódokat vár, az teheneit, amikor csak teheti, hajtassa ki a legelıre. Honnan veszszük legértékesebb tenyészállatainkat, amelyek nélkül az istálló-rabságban sínlıdı teheneink elıbb-utóbb elcsenevészednének? Nem oly helyrıl, hol a nyári istállózást tekintik a legfıbb czélnak, de Angliából, Hollandból, Svájczból, Tirolból, tehát olyan helyekrıl, hol a tehenek nyáron át a legelın vannak és hol a tenyészállat szervezete megedzıdött; hol a friss levegın való mérsékelt mozgás tüdejét megaczélozta, vérforgását erıteljesebbé tette; hol nem kénytelen pamutpogácsát, gyöknövényeket (répát, burgonyát), szeszmoslékot, savanyitott csalamádét és más, természetének kevésbé megfelelı anyagot
fogyasztani, melyhez szervezete nincs elıkészülve, de eheti legtermészetesebb takarmányát, a füvet. Hogy a legeltetésnek azon gazdaságokban, hol az állatokat nemcsak mint haszonállatot tartják, de mint tenyészállatot is becsülik, kiváló jelentısége van, az elmondottak után nem igen lesz szükséges bizonyítgatni. Settegast után. Nagyszabásu takarmányozási kisérletek. Az okszerü takarmányozás tanait még mindig nem méltányolják eléggé a practikus gazdák. A receptek szerinti etetést, amint a takarmányszabványok szerint való etetést nevezni szokták, még jól vezetett gazdaságokban sem sokra becsülik; noha köztudomásu, hogy törekvı gazdák már 20–30 esztendeje követik ezen úgynevezett „receptekben” kifejezésre jutó elveket, s az eredménynyel teljesen meg vannak elégedve. Dicséretesnek nevezhetjük ez okból a Szászországban Maercker tanár kezdeményezésére tett nagyszabásu practikus takarmányozási kisérleteket, melyeknek czélja több gyakorlati fontosságu kérdést tisztába hozni. A kisérletek fejıs tehenek, hizóökrök és hizóürükkel tétettek. Az etetésre használt takarmánynemüek az etetés elıtt pontos chemiai elemzés alá vettettek s ezen adatok alapján számitották ki a takarmányadagokat. E jelentésbıl közöljük a következıket: I. Mily nagy mennyiségben etethetık a vizenyıs takarmányfélék ? a) Czukorrépa-törköly (diffusió szeletek). 720 k/g átlagsúlyu göbölyök 100 napi etetés után 870 k/g átlagsúlyra jutottak. A takarmányadag a törkölyön kivül 2.5 k/g széna, ugyanannyi szalma, 1 k/g búzakorpa és annyi pamutmag-liszt és tengeridarából állott, hogy ennek folytán a napi adagban 1.5 k/g emészthetı fehérje és 8 k/g nitrogénmentes anyag esett egy fejre. Répatörkölybıl az egyik csoport 30, a másik 40, a harmadik 50 k/g-ot kapott fejenkint napjában. II. A túlságos mennyiségben adott abraktakarmányok befolyása a termelés nagyságára. E kisérleteknél kiindulási pontul 1.5 k/g emészthetı protein és 7.5 k/g nitrogénmentes anyag képezte fejenkint és naponkint egy átlagban 600–650 k/g súlyu számos marhára. Az emészthetı fehérje az egyik kisérletnél most 2 k/g -ig fokoztatott, a másik kisérletnél a nitrogénmentes anyagokat 8 k/g -ig szaporitották. A) A fehérje egyoldalu fokozásának hatása. 1. Kisérletek fejıs tehenekkel. A legfehérjedúsabb takarmány a tejhozamot fejenkint 1.03 l-rel fokozta, ami elég jelentékeny ugyan, azonban mégsem oly magas, hogy a takarmánytöbblet értékét megtéritené. Késıbbi fejtegetésekbıl ki fog derülni, hogy ezen etetési mód, ha a trágyába jutó phospharsav- és nitrogéntöbbletet nem hagyjuk számitáson kivül, mégis kifizeti magát. 2. Kisérlet hizóürükkel. A kisérletek azt mutatják, hogy a fehérjeféléknek 2 k/g -ra való fokozása által, mi sokkalta több, mint amennyit a takarmányszabványok megállapitanak, az élısúly-gyarapodás arányosan és nagy mértékben fokoztatik. 3. Kisérletek gıbölyökkel. Nyolcz kimustrált tehén különbözı idıszakokban 20, 30, 40 l moslékot s emellett forditott sorrendben 20, 15, 10 k/g répaszeletet kapott fejenkint és naponkint. Az állatok átlagosan 500 k/g -ot nyomtak s a moslékon és répaszeleteken kivül kaptak még naponkint 2.5 k/g szénát, 1 k/g pálmamag-lisztet s átlagban 3.8 k/g szalma mellett annyi pamutmag-lisztet és árpadarát, hogy az összes takarmány 1.5 k/g fehérjefélét és 6.5 k/g szénhydratot tartalmazzon.
Miután a 3. sz. kisérletnél 0.174 k/g emészthetı fehérjével kevesebbet etettek, mint az 1. és 5. sz. kisérletnél, sıt 0.224 k/g -mal kevesebbet, mint a 2. és 4. számunál, s miután e takarmány a legtöbb vizet is tartalmazta: kimagyarázható, hogy a tejhozam naponkint és fejenkint 1.56 lrel csökkent. b) Burgonya-szeszgyári moslék. Három csoport gıböly alaptakarmányul 2.5 k/g szénát, 4 k/g szalmát, 1 k/g korpát kapott, melyhez annyi pamutmag-pogácsát tettek, hogy az összes takarmányban 1.75 k/g emészthetı fehérje és 8.5 k/g emészthetı szénhydrat találtatott. Az állatok a felállitáskor 800, az eladásnál 945 k/g -ot nyomtak. Az elıbb emlitett takarmányon felül az elsı csoport 30 l, a második 45 l, a harmadik 60 l moslékot kapott s azonfelül az elsı csoport 30, a-második 22.5, a harmadik 15 k/g diffusió szeletet. E kisérletekbıl kitetszik, hogy a vízdús takarmány etetésének hatása 45 l moslék és 22.5 k/g répaszeletben állapítható meg. Ez valamivel nagyobb élısúlygyarapodást okozott, mint az alacsonyabb moslék- és magasabb répaszelet-adag. 60 l moslék és 50 k/g répaszelet etetésénél az élısúly-gyarapodás nem kis mértékben csökkent, miértis ezen adagot a fenforgó körülmények közt túlságosnak mondhatjuk. Figyelemre méltó, hogy az állatok a vizet meleg moslék alakjában nagyobb mértékben képesek hátrány nélkül magukhoz venni, mint a répatörköly alakban. B) A szénhydratok egyoldalu emelése. 1. Fejıs teheneknél a takarmánybeli szénhydratok fokozása a tejproductiót egyáltalában nem emelte, egyetlen esetet kivéve, de ez esetben sem volt a fokozás arányban a takarmánytöbblet árával. 2. Hizóürüknél a szénhydratok egyoldalu fokozása nagyobbitotta az élısúlyt, de ezen súlygyarapodás igen drágán lett megvásárolva. III. A takarmányozási kisérletek jövedelmezısége. A kiszámitásokba beleereszkedni nem óhajtván, végeredményképen a következıkben állapodnak meg a kisérlettevık: A fehérjeféléket minden hátrány nélkül bıvebben is lehet etetni, mint az eddig érvényben levı takarmányszabványokban elıírva van, mert a fehérjetöbblet részint a nagyobb tejelés, részint a nagyobb súlygyarapodás, részint pedig közvetlenül a trágyába kerülı nitrogén- és phosphorsavtrágya hatása következtében kifizeti magát. E kisérleteknél különösen következı takarmányadagok mutatták a legnagyobb pénzbeli eredményt:
Egy jeles mén termékenysége. Az 1860. évben Trakhenenben ellett Elimar nevü, Thunderklapp és Eddától származó mén ritka termékenységérıl a „Georgina” a következıket irja: E mén, melyet 1886-ban Thieler-Carlshof vett meg, és mely 1887-ben 27 éves korában mult ki, valóságos példánya volt a hosszu ideig tartó nagy termékenységnek és kitünı átörökitésnek. A nemes mén, mely tulajdonait kanczautódaira nagyobb mértékben örökitette át, mint ménutódaira, 1864-ben Gudwallenbe osztatott be, hol 22 évig mint állami mén fedezett. A gudwalleni kimutatások csak 1871-tıl tüntetik fel mőködését. Ezen kimutatások szerint 1885-ig, tehát 15 év alatt, 1021 kanczát fedezett, melyek 858 csikót ellettek. Évenkint tehát átlagban 66 kanczát fedezett, melyek közül 57 fogant; ezt fel lehet venni az elsı 7 évre is, mely idırıl a kimutatások hallgatnak. Eszerint Elimar 22 év alatt összesen 1483 kanczát fedezett, melyek közül 1257 fogamzott. Mint apaállat a legnagyobb mőködését életének 19. évében fejtette ki, ekkor ugyanis egy évben 86 kanczát fedezett, melyek közül 74-et termékenyitett meg. A jó tenyészkancza értéke. A „Hippologische Revue” két amerikai kanczáról tesz emlitést, s minden hosszasabb fejtegetés nélkül az elért eredményekkel bizonyítja, hogy mily nagy értéke van a jó kanczának. Dr W. H. Winter Illionis államba 1872-ben vitt be két eredeti percheron-kanczát, melyeket ı minden évben ugyanazon fajtáju, ugyancsak importált ménnel fedeztetett. Tíz év alatt ezen két kanczával 20.000 dollár ( = 40.000 frt) tiszta hasznot mutat fel. Amit ez esetben a fentnevezett yankee elért, más is elérheti. A lótenyésztı jelszava legyen tehát: „A jó kanczára úgy kell vigyáznia, mint szeme világára, mert az valóságos aranybánya.” A fajtajavulás befolyása a tejhozamra. Angliának nemrégiben megjelent gazdasági kirontatása érdekes világot vet, hogy a fajta javulásának mekkora befolyása van a tejhozam
emelésére s így a tejgazdaság jövedelmének nagyobbitására. A kimutatás számadatai szerint Angliában jelenleg egy tehén átlag 46 gallonnal ( = 207 l) ad több tejet, mint 10 év elıtt. Miután pedig Angliában 3.5 millió tehén van, ez az összes állománynál, 46 gallon tejet 1 font sterling értékben véve föl, 3.5 millió font sterling (=42 millió forint) jövedelemtöbbletnek felel meg! A sertés megbirálása. A szarvasmarhák megbirálása azok külsı formáinak méreteibıl Badenben és Svájczban rég bevett szokás; most Junghanns Aspichhofból saját tenyészetében eszközölt mérései alapján a sertésre nézve is ajánlja az ily mérésekbıl levont birálatot. Miután a sertésnél az egyes testformák közötti arány eddig még egyáltalában sehol meg nem állapíttatott, az alábbi táblázatban közöljük az ı méréseinek eredményét.
A mérések tehát 1. a marmagasságra, 2. az ágyék magasságára, 3. a fejtıl a fardudorig mért hosszuságra, 4. a mell- és hasbıségre, 5. a mell mélységére és 6. a fej hosszuságára terjedtek ki. Az eredmény a következı: 1. az ágyék magassága átlag 2–4 c/m-rel nagyobb a marmagasságnál, 2. a hosszuság úgy aránylik a mar magasságához, valamint 1.8 :1, 3. a mellés a hasbıség a marmagasság 0.5 részével egyenlı, 4. a mell mélysége az egyéves korig a marmagasság 0.6 részével, egy éven felüli állatoknál 0.7 részével egyenlı, 5. a fej hosszusága a marmagasság 0.3–0.4 részével egyenlı. Ezenkivül a birálatnál még a következı adatok szükségesek, ú. m. 6. az élısúly, 7. a fajta és szín, 8. a szırözet, 9. a csecsbimbók száma a koczáknál, 10. a végtagok állása és formája, 11. a herék tömöttsége és a hímtag minısége a kanoknál. Az élısúly ismerete szükséges a fejlés gyorsaságának megitélésére s a kis és nagy fajták megkülönböztetésére. A nagy fajták közül egy egyéves nem hízlalt sertésnek legalább 160 k/got kell nyomnia, kétéves korban 225 k/g-ot élısúlyban. A vemhesség vége felé levı állatoknál
ebbıl circa 15 k/g levonandó, elválasztás után pedig circa 40 k/g hozzáadandó. A csecsbimbók száma a termékenységre enged következtetni, jó tenyészkoczápak legalább 12 csecsbimbója legyen. A herék consistentiájának ismerete azért szükséges, mert a lágy, petyhüdt herék az utódoknál gyakran sérveket eredményeznek; ha pedig a herék egyenetlenül vannak kifejlıdve, akkor megesik, hogy az utódoknál a herék a hasüregben maradnak, mi a kiherélést lehetetlenné teszi. A sertéseket a mérésnél legjobb szők ketreczbe helyezni, hol nem igen ficzánkolhatnak; jó, ha a ketrecz felül nyilt, hogy a háton is lehessen jól mérést tenni. Kiállitásoknál rögtön a kiwaggonirozás után kellene a súlyt és az egyéb adatokat meghatározni s egy erre nyomtatott külön ürlapra azonnal bevezetni. Ezek azon pontok; melyeket Junghanns a sertések megbirálásánál figyelembe ajánl, a gyakorlat mutatja meg azok értékét legjobban; mindenesetre még több mérést kellene eszközölni, hogy biztosabb képet lehessen nyujtani a sertések testformáinak egymáshoz való arányáról. TEJGAZDASÁG. Köpülési kisérletek savanyu és édes tejföllel. A kisérleteket Babcock, a viscosini egyetem kisérleti állomásának vegyésze eszközölte kiváló pontossággal és figyelemmel. A feldolgozott tejföl a Cooley-rendszer szerint nyeretett, tökéletesen összekevertetvén, fele édesen dolgoztatott fel, másik felét 15–20 C°-nyi helyiségben savanyodni hagyták, minek elımozditására több ízben fölkeverték. A köpülés 75 l ürtartalmu köpülıkben eszközöltetett és akkor végeztetett be, midın a vajcsomócskák búzaszem-nagyságuakká váltak. A vajat hideg vízzel kimosták, gondosan kidolgozták, hogy a fölösleges víz a mérés elıtt eltávolíttassék s azután a vaj sózatlanul megméretett. Átlagosan nyertek 100 k/g édes tejfölbıl 11.69 k/g, 100 k/g savanyu tejfölbıl 13.31 és 100 k/g kevert édes és savanyu tejfölbıl 11.49 k/g vajat. Ezen adatok számos pontosan keresztülvitt kisérlet átlagai. Egészen egyforma gondos kezelés mellett a savanyu tejföl több vajat ad, mi teljesen egyezik a régebbi tapasztalatokkal. Ha elfogadjuk továbbá azok véleményét, kik azt állítják, hogy a savanyu tejfölbıl nyert vaj jobb is az édes tejfölbıl nyert vajnál, akkor a savanyu tejföl feldolgozását elınyösebbnek kell tartanunk. Ez különben ízlés dolga; kimondhatjuk ez okból, hogy az édes tejföl köpülése csak ott lesz czélszerü, ahol a belıle késztett vajat jobban fizetik meg. Az édes és savanyu tejföl-keverékekkel végzett kisérleteknek az volt a czélja, hogy azon eset is tekintetbe vehetı legyen, midın a kisgazda több napig gyüjti össze a tejfölt, míg azt feldolgoztatja. A kisérlet azt mutatta, hogy ez hátrányos, miért is minden tejfölt külön kellene feldolgozni, s ha ez nem volna kivihetı, a tejföl-keveréket hagyjuk 16 C° meleg helyen 12 óráig állani a köpülés elıtt. Különösen érdekesek azon kisérletek, melyek mesterségesen megsavanyitott tejföllel végeztettek. Az egyik kisérletnél az édes tejföl három részre osztatott s az elsı részlet azonnal kiköpültetett, a második részlethez ¼ % tejsav – tehát valamivel kevesebb, mint amennyi a savanyodásnál képzıdni szokott – kevertetett a köpülés elıtt; az eredmény az volt, hogy ezen tejföl-részletbıl 2.34 %-kal több vajat nyertek, mint az édes tejfölbıl, tehát majdnem anynyit,
mint a harmadik részletbıl, melyet az elıbb ismertetett módon savanyodni hagytak. Izére nézve a mesterségesen savanyitottból elıállitott vaj nem volt a többitıl megkülönböztethetı. Egy másik kisérletnél tejsav helyett eczetsavat vettek a savanyitásra (8 k/g tejfölre 30 g/ jégeczet), és pedig éppen oly eredménynyel, mint a tejsavat; az eczetsav ize és szaga ezen kisérletnél megérzett ugyan a vajon, a mosás után azonban ez is teljesen eltünt. Ezek után a következıket lehet állitani: 1. A tejföl megsavanyodása folytán ugyanannyi tejfölbıl 15–20 % több vaj köpülhetı ki, mintha azt édesen köpülnık. A köpülés mindkét esetben ugyanannyi ideig tart. 2. Ha édes és savanyu tejfölt keverve köpültetünk, annyi vajat kapunk, mintha ıket különkülön köpülnık. 3. Az édes tejfölt mesterségesen megsavanyítva, a vajnyeremény éppen oly mértékben fokozódik, mintha a tejfölt köpülés elıtt savanyodni hagyjuk. A savanyitásra tejsav és eczetsav is elınyösen használhatók. BAROMFITENYÉSZTÉS. A tyúktenyésztés szabályai. Ha azt akarjuk, hogy a tyukok sokat tojjanak, a tyukokat megfelelıen is kell etetnünk, – pedig most a tyukokat többnyire magukra hagyják, hogy ott keressék táplálékukat, ahol akarják. Egyetlen házi állatunknál sem befolyásolhatjuk annyira a jövedelmezıséget, mint a tyukoknál; a petefészek ugyanis már az elsı évben meghatározott számu tojáscsirával fejlıdik ki, s így feladatunk csak az, hogy a petefészek az elsı évben minél tökéletesebben fejlıdjék ki, s hogy a tojásokat minél hamarább megkapjuk tılük, mi csak dús táplálás által érhetı el. E tekintetben a következıket vegyük figyelembe: 1. A tyúk úgy növényi, mint állati anyagokat igényel táplálékul. A magvakat a rozson kivül kivétel nélkül etethetjük; legjobban szeretik azonban a búzát, árpát, zabot, tengerit, pohánkát, továbbá burgonyát, kenyeret, korpát és mindenféle zöld növényt. Az állati anyagok különösen elısegitik a tojásképzést, miértis ha elegendı húshulladékkal nem rendelkezünk, húslisztet vásároljunk a tyukoknak vagy férgekrıl gondoskodjunk. Húslisztbıl 10 tyúkra egy fél marékot adhatunk, férgeket pedig a következı módon tenyészthetünk: Laza, némi agyagot tartalmazó, nedves talajba fél méter mélységü gödröket ásatunk és minden négyzetméterre 5 k/g zabszalmát állitunk bele, melynek közeit és tetejét a kiásott földdel megtöltjük s a gödröt állandó locsolással nedvesen tartjuk; hogy a gödör nyáron ki ne száradjon, deszkadarabokkal, rızsével stb. fedjük be, télen pedig, hogy ki ne hőljön, szalmával és trágyával mintegy 10 c/m vastagon befedjük. Mintegy 30 nap mulva a gödör tartalmát széthányjuk és a tyukokat reája eresztjük, melyek a gilisztákat nagy kedvvel fogják kikaparászni. Legjobbak a 2 m/2 területü gödrök, és ha 30 ily gödröt ásunk egymásmellé, mindennap egy ujat bonthatunk fel, mely némi friss szalmával s a kihányt földdel újra betöltendı, s alig fogunk többé panaszkodhatni, hogy tyúkjaink rosszul tojnak. A kukaczgödrök szecskával, lótrágyával, vérrel, belekkel stb. töltendık meg; ebben a húslégy pondrói szaporodnak el, mi szintén igen jó a tyukoknak, de kellemetlen és egészségtelen bőzük miatt a lakóházaktól csak jó távol készíthetık. 2. A tyukokat kétszer etessük: este és reggel. A reggeli lágy takarmányból álljon és télen langyos meleg legyen, azonkivül télen minél több zöldséghulladékot etessünk: kalarábélevelet, répát stb. a hiányzó főnek pótlására. Öszszel és tavaszszal zabot és férgeket adjunk, melyek a tojást elısegitik. Lágy takarmányul fıtt burgonyát, kerekrépát, sárgarépát
korpával keverve adjunk. A tyukokat jól tartsuk, de ne hízlaljuk, mert a kövér tyukok rosszul tojnak. 3. Oda törekedjünk, hogy tyúkjaink télen tojjanak, mikor a tojás különösen drága. 4. A tyukok sokat tojnak, ha zabot, pohánkát kapnak, és ha néha kendermagot, kölest, kakukfüvet, fodormentát, zsályát és borsot szórunk eléjük. 5. A tyukokat négyéves korukon túl ne tartsuk, mert ekkorra már többnyire kitojták magukat; jó tojó anyától származó kakast szerezzünk s a rosszul tojó tyukokon adjunk túl. 12 tyúkra egy kakast tartsunk. 6. A tyúkól meleg és száraz legyen, és ne az istállóban, de a mellett legyen; fa minél kevesebb legyen a tyúkólban, mert ezek a tyúk férgeinek (tetvek stb.) fészkei, melyek a tyukokat fölöttébb kinozzák. A tyúkól talaja kıbıl, cementbıl vagy asphaltból lehet, mit homokkal vagy hamuval hintünk be. A falakat legalább évenkint egyszer meszeltessük s a talajt hetenkint tisztíttassuk. Legjobb a tyúkólat úgy csináltatni, hogy annak egy ablaka a tehénistállóból télen át meleget kapjon. A tyúkólakat főteni nem igen jó, mert a levegıt kiszárítja; ha a tyúkól télen át elég meleg és a tyukok jól tartatnak, a tyukok télen át is tojni fognak és jövedelmünk ezáltal nem kis mértékben szaporodni fog. Mely tyúkfajták a legjövedelmezıbbek? Manapság már oly számos tyúkfajtával birunk, hogy a tyúktenyésztınek a tenyésztendı fajta kiválasztásánál, a csalódások elkerülése végett, igen körültekintınek kell lennie, mert ha esetleg valamely rosz fajtát talál választani, tenyésztését sokszor évekkel hátraveti a haladásban. Az 50 év elıtt Európába hozott cochinchina tyúk adta meg az elsı lökést a tyúktenyésztés emelésének. A cochinchina tyúk, melybe behozatalakor oly sok reményt vetettek, nem felelt meg a várakozásoknak, mert csak igen rosz tojó és folytonosan kotlik, miáltal hízlalása van megnehezítve. Ezenkivül a cochinchina tyúk oly nehéz, hogy gyakran összenyomja a tojásokat, melyeken ül, vagy sokszor még a csirkéket is; emellett lusta, úgy, hogy nem szeret a táplálék után járni, ezért fölnevelése és tartása költséges. Felismervén a cochinchina tyúk e rosz tulajdonságait csakhamar más fajtákkal próbáltak szerencsét, nevezetesen a késıbb ismeretessé vált Brahma-tyúkkal. A Brahma-tyúk többet ér a cochinchinánál, mert nem oly nehéz, elég jó tojó s a keresztezésekre alkalmas, habár manapság, midın nála jobb fajták ismeretesek, szintén nem ajánlható már. Nagy jövıt jósoltak feltünésökkor az olasz tyúknak. Az olasz tyukot, mint a jó tojótyúk mintaképét magasztalták, elfeledvén, hogy a tojás nem az egyedüli, amit egy valóban hasznos tyúktól az ember kivánhat. Az olasz tyúk kicsiny, gyenge termetü. Kitünı tojóképessége miatt Németországban széltében elterjedett, de máshol nem. Sok tenyésztı a franczia származásu Houdan-tyukot dicséri mindenekfölött. Igen nagy tojásai vannak, ezenkivül az állat maga gyorsan fejlıdik ki és fölnevelése könnyü, mert nem igen igényes. Legujabb idıben fıkép két fajta vonta magára a tyúktenyésztık figyelmét; az egyik a Langshan, a másik a Plymouth-Rocks. Az elsı Észak-Amerikából származik, edzett, igénytelen, kitünı tojó és kivált mint téli tojó ajánlható. A tojások azonban kissé aprók. A Langshan-tyúk igen jó pecsenyefaj is, mert erıs testalkatu, sok hús van rajtuk és gyorsan fejlıdnek. Eredetileg feketeszinüek voltak, ma már
azonban fehérek is vannak, sıt kék és kékesbarnák is. A Langshan-tyúk a közönséges paraszttyúk nemesitésére igen alkalmas. A Langshannak méltó párja a Plymouth-Rocks, mely szintén Észak-Amerikából származik, nagy, erıs, szürke, foltos, jó tojótyúk, mely a keresztezésekre szintén igen ajánlható. Ma már fehér- és feketeszinüek is vannak. A többi haszonfajták, mint a Dorking, andalusi, spanyol stb., e két utóbbi fajtát semmiesetre sem mulják felül, mert az elıbbiek igen igényesek, kivált az idıjárási viszonyok iránt. A paraszttyukunkat sem kellene elhanyagolni, mert edzett, klimánkhoz szokott, elég jó tojó, csak testalkata hágy némi kivánnivalót hátra, azonban a szorgalmas és gondos tenyészkiválasztás által ezen a bajon mindenesetre lehetne segiteni, s akkor ez a viszonyainkhoz szokott fajta a legjobb szolgálatokat tehetné. ÁLLATGYÓGYÁSZAT. A tehenek elvetélésérıl. E tekintetben Johnson tett Angliában kisérleteket s a tehenek elvetélésének leggyakoribb okát a perjéken (Raygras) elıjövı anyarozsban véli feltalálni. Valószinüen az anyarozs okozta az elvetélést: 1. Ha egyszerre vagy többszörre gyorsan egymásután nagyobb mennyiségü anyarozsot eszik az állat, midın az elvetélési elıjelek nem mutatkoznak. 2. Ha az állat az anyarozsot több kis adagban vette fel, midın 3–4 nappal az elvetélés elıtt elıjelek mutatkoznak. 3. Kevés esetben az elvetélés csak néhány héttel az anyarozs élvezete után történik, hogy az anyarozsra gyanakodni alig lehet. Nem lehetetlen azonban, hogy a tehén igen sok kis adag anyarozsot evett meg, melynek következtében a méh tonicus összehúzódása oly nagy mérvet öltött, hogy az ébrény fejlıdését nem volt képes követni, mely okból a borju még kifejlıdése elıtt eltávolíttatott a méhbıl. Több gazda az elvetélés okául a talajt emliti, mi nincs is egészen kizárva: 1. Ha a talajon a perje buján tenyész, 2. ha a talaj physikai tulajdonságainál fogva az anyarozs sporái tovább vannak a talaj felszinén, mint más lazább talajon. Johnson vizsgálódásainak eredményeit a következıkben foglalja össze: 1. Egy kerületben 400 elvetélés figyeltetett meg. 2. Ezek közül 200 eset nehéz agyagtalajon fordult elı. 3. Laza talajokon az elvetélés alig fordult elı. 4. A tenyészbika hibája, rosz víz, ragály stb. efféle csak ritka esetben okozta az elvetélést. 5. A tehenek az év minden hónapjában elvetélnek s a vemhesség minden idıszakában a 4-ik hónaptól kezdve. A késıbbi hónapokban a borjak elevenen jönnek a világra. 6. Amelyik állat egyszer már elvetélt, újból elvetélhet, de több eset van, hogy egyszernél többször el nem vetélt. 7. Elvetélt tehenek egy harmaddal kevesebb vagy csak félannyi tejet adnak, mint különben tılük várhatnánk. 8. Az elvetélés után 2–3 hónap is elmúlik, míg a tehenek hízni kezdenek. 9. A tehenek elkülönitése szembeötlı befolyást az elvetélések kevesbedésére nem gyakorol. 10. Anyarozs minden majorban találtatott, hol elvetélés fordult elı, s olyan majorokban, hol elvetélés nem volt, anyarozs sem találtatott.
11. A megfigyelt esetek között csak ötnél nem lehetett megállapitani, hogy egy hónapon belıl a tehenek anyarozsos szénát vagy füvet ne ettek volna. 12. A tehenek távoltartása az anyarozsos rétek és legelıkrıl több esetben az elvetélést megszüntette. 13. Ha az elvetélés az istállóban tört ki, az állatok olyan szénát kaptak, mely túléretten lett kaszálva. 14. A késın kaszált szénában különösen sok anyarozs találtatott. Bárha a közölt adatokból nem következtethetı, hogy az anyarozs kizárólagosan okozná az elvetélést, a járványos elvetélés például más okokra vezetendı vissza, – tekintve azonban az anyarozsnak a méhre gyakorolt és általánosan ismert hatását, valószinü, hogy az elvetélésnek igen gyakran lehet az anyarozs az oka, s oly vidékéken, hol a füveken az anyarozs gyakrabban fordul elı, czélszerü lesz a szénacsinálásnál nem sokat késni, de a perjevirágzás kezdetén levágatni a füvet, mikor még anyarozs nincs, – vagy ha van is, hatása még éretlen volta miatt sokkal csekélyebb lesz. NÖVÉNYTERMELÉS. A chilisalétrom alkalmazásáról. A chilisalétromot mint trágyaszert igen sokan félve alkalmazzák még a külföldön is, ahol különben a mőtrágyák alkalmazása már általános, mert a chilisalétrom drága trágyaszer, hatása csak egy évre terjed ki és igen bizonytalan az eredménye. Ennek oka fıleg az, hogy a chilisalétrom alkalmazásának helyes módja iránt nem voltak teljesen tisztában. A chilisalétrom alkalmazására vonatkozólag eleddig általános érvényő volt azon nézet, hogy az egyoldalu salétromtrágya növeli a növények levélfejlıdését és hátráltatja a magképzıdést, vagyis: hogy dús szalmatermés mellett csekély maghozamot eredményez. Az ujabb kisérletek és a gyakorlat azonban bebizonyitották, hogy a chilisalétromnak ezen hatása nem általános, hanem csak bizonyos körülmények között lesz ilyen; azt mondhatnók inkább, hagy a salétrom helytelen alkalmazása eredményez nagy szalma- és csekély magtermést. Legyen szabad itt, a dolog könnyebb megérthetése végett, rövid kitérést tennünk. Gabonaféléink a nitrogéntrágyát igen meghálálják, föltéve, hogy a másik két fontos tápanyag: a phosphor és a káli is elegendı mennyiségben van a talajban jelen. Miután e három fıtápanyag mindegyikére okvetlenül szükségük van a növényeknek, hogy megélhessenek és hogy termést adhassanak, azon kell lennünk, hogy mind a három tápanyag elegendı mennyiségben álljon a növények rendelkezésére. Dr Wagner kisérletei és számos gyakorlati gazda tapasztalata alapján a gazdának azon kell lennie, hogy minél nagyobb készletet halmozzon fel talajában a phosphorsav és káliumból, a nitrogénnel ellenben csak „táplálni” kell a talajt; vagyis nitrogéntrágyát csak kis mennyiségben, de gyakrabban hozzunk a talajra. A chilisalétrommal való trágyázás eddig nem apródonkint, hanem, mint a többi trágyával, rendesen egyszerre történt, és pedig legtöbbnyire tavaszszal a vetés fejtrágyának kapta. Mi volt ennek következménye? Az, hogy a zsenge növények egyszerre nagymennyiségü nitrogén-tápanyagban részesülvén, azok mód nélkül hajtani kezdettek, számos levelet fejlesztettek és a nyert nitrogéntrágya legnagyobb részét leveleik fejlesztésére felhasználván, a magvak képzıdésére abból csak igen kevés jutott; pedig a növényeknek magképzésére sok nitrogénre van szükségük, hiszen sokat halmoznak fel a magban belıle. Mivel azonban a levelek képzıdése a nitrogén javarészét már felhasználta, a magképzıdés silány lesz. A chilisalétrom hatása, föltéve, hogy a talaj phosphorsav és káliumban nem szőkölködik, csak helyes alkalmazása mellett lehet kedvezı. A chilisalétrom leghelyesebb alkalmazása péld. ıszieknél a következı:
İszszel a vetéssel egyidejüleg vagy a vetés után 10–14 nappal fejtrágyának hintsünk el 30–35 k /g chilisalétromot holdankint; a vetés erıteljes fejlıdésnek indul és megerısödve jut a télbe. Tavaszszal, mihelyt a talajra lehet menni, ismét hintsünk el fejtrágyának 60–70 k/g chilisalétromot, késıbb május–junius hónapban, vagyis a magfejlıdés elıtt ismét hintsünk fel 60–70 k/g chilisalétromot. Ha a chilisalétromot ezen módon alkalmazzuk, úgy a szalma- és magtermés növelésére egyaránt kedvezı hatással lesz. Igaz, hogy ezen felhintés mellett a munkánk több lesz, de az eredmény dúsan fogja azt megjutalmazni, mint azt számos idevágó kisérlet a külföldön kétségen kivül helyezte. Egy adat a kazalban való savanyitással tett tapasztalatokhoz. E. Baumbach felsıbajorországi nantesbuchi birtokos a mult évben az elırehaladott ısz folytán beállott esızések miatt rétjeinek sarjutermését megszáritani nem lévén képes, elhatározta, hogy a sarjút a Németországban oly nagy mértékben felkapott kazalprés-rendszer segélyével besavanyítva teszi el télire. E czélból egy Blunt-féle kazalsajtót szerzett be Ph. Mayfarth & Comp. czégtıl Frankfurtból. A kazalsajtóval tett eljárását és tapasztalatait a következıkben ismertetjük: A kazalt elıször mult évi szeptember 12-én 22 szekér frissen kaszált főbıl rakta meg, amelyre október 5-én 18 szekér több napig renden ázott fő és október 11-én még 5 szekér félig megszáradt sarjút rakott, mely azonban a már októberben bekövetkezett korai havazás folytán egy kissé szenvedett. A kazal, mely igen megüllepedett, minden késıbbi új rakomány által 4 m/-rel emelkedett. Az elsı és második rakomány között 23 napi szünet volt és a legfelsı részét az új rakomány rátétele elıtt 7 c/m-nyi vastagságban le kellett dobni, mert ez el volt romolva, a második és utolsó rakomány között csak 5 napi idıköz volt, mely alatt a fenti veszteség nem állott elı. Az egész kazal, mely 40 szekér füvet és 5 szekér félig száraz sarjút tartalmazott, 5 m/ hosszu, 5 m / széles és 4 m/ magas volt. A préselés folytán 55–60 C°-nyi hıre emelkedett föl a belsı része és 1.82 m/-nyi magasságra sülyedt, úgy, hogy az 1889. évi január 4-én történt megkezdésekor 45.40 m/3 takarmány volt benne. Az összes veszteség, az eredeti térfogathoz viszonyítva, 7.04 m 3 / tett ki, ami súlyban kerek 17 %-nak felelt meg. A kazalrakásnál igen ügyeltek arra, hogy a felrakott takarmányt mindig csak vékony rétegben teregették el és jól letaposták, miáltal az oldalakon is jól összenyomott volt a kazal, s így az oldalakon is a megromlás csak vékony rétegben volt tapasztalható. A takarmányt nem sózták meg. A kazalt, mikor az utolsó rakomány is rajta volt, deszkából készült födéllel látta el; ez azonban a kisérlettevı nézete szerint nem okvetlenül szükséges, hanem födélnek szalmát is lehet vastag rétegben alkalmazni. A kellı hıfoknak – 55 egész 60 C° betartása a préselés mérve által igen fontos, mert ettıl nagyban függ a takarmány jósága. A takarmány igen jó állapotban maradt meg, mégis legjobb volt a felsı és alsó részén jobb, mint a közepén, aminek oka a behatoló esıvíz lehetett. A takarmány szaga kissé erıs volt, a takarmány azonban az állatoknak igen jól ízlett. A savanyitott takarmányt ugyanannyi más takarmánynyal keverten etette. A tejhozam a savanyitott takarmány etetése által emelkedett, a vajnak ize és szine pedig a jó nyári vajéval egyenlı volt. A sajtológép alkalmazásának elıkészitése kissé sok idıt igényel, ezt azonban a munkások megtehetik, mielıtt a takarmányt már be kell kazalozni. A takarmánynak ily módon való eltartása sokkal elınyösebb, mint azt az idıjárás viszontagságainak kitenni. Ezen módja a takarmányeltartásnak esıs nyáron kiválóan azért oly alkalmas, mert függetlenné tesz az idıjárás viszontagságaitól.
A kisérlet igen jó eredményt mutat fel, kitünik belıle, hogy minél hamarább kell az egész kazlat megcsinálni és a préselést elkezdeni. A kisérlettevı azonban azt is hozzáteszi, hogy ı maga is csak elsı esztendıben gyakorolta ezen besavanyitási módot, az általa elért eredményeket tehát absolut értéküeknek venni nem szabad. A fiatal répaültetvény meggereblyézése. Aki valaha répát termesztett, az jól tudja, hogy a répaültetvény jövedelmezısége mennyire függ a répának adandó mívelési és ápolási költségeknek redukálásától. A répa egyike azon növényeknek, mely tenyészideje alatt a legtöbb ápolási munkát igényli, ezek közül azonban egyikét-másikát elhagyni csak igen kivételes esetben lesz lehetséges, de éppen ezen elkerülhetetlen sok munka teszi a répa termelését oly drágává; akinek tehát sikerül a répa mívelési munkálatait olcsóbbá tenni, az a répatermelésbıl egyszersmind nagyobb hasznot is húzhat. A kikelı répát a kikelés után, amint a sorok láthatók, sarabolni szokták, mely czélra vagy külön sarabolókat, vagy közönséges kapát használnak, sıt vannak olyanok is, kik a répaföldnek már a kikelés elıtti megmívelését ajánlják. Ezen elsı kapálásnak, illetıleg sarabolásnak a czélja az, hogy a jól elkészitett répaföldön is képzıdı kéreg megtöressék, s így a növények kikelése, vagy ha már azok kikeltek, gyors fejlıdése biztosíttassék, a talaj jobb szellıztetése és nagyobb vízfölvevı képessége által; de ezenkivül czélja még ezen sarabolásnak az is, hogy a répamaggal együtt kikelı gyomok lehetı korán megsemmisíttessenek, hogy a gyorsabban fejlıdı burján a fiatal korában legérzékenyebb répanövényt el ne nyomhassa. A gyomok irtása azonban ezen korban nem oly igen fontos még, mert a répa egyezésénél úgyis újból megkapáltatik nemsokára az ültetvény, miértis az elsı mívelés czélja csupán a talajnak lazábbá, porhanyóbbá tétele, erre pedig teljesen a czélnak megfelelı és emellett a sarabolás vagy sekély kapálásnál sokkal olcsóbb mívelet a répaültetvénynek kerti gereblyékkel való megmívelése. Ha a répaültetvényt fogasolni lehetne, akkor épily jó és még olcsóbb volna a mivelet, azonban ezt azért nem lehet tenni, mert a fogas mégis nehéz és durva eszköz s a fogassal a kikelı zsenge növényben nagy kárt tehetnénk. A fiatal répaültetvény meggereblyézését Fr. Taurke 10 év óta a legjobb sikerrel gyakorolja, az ı eljárását a következıkben ismertetjük: Egy közönséges éles és sőrőn álló fogazattal biró kerti gereblyének a középsı fogát kitörjük, hogy ott az egymásmellett álló középsı két fognál nagyobb üres hely legyen. A gereblye két távolabb álló középsı foga közé veszszük már most a répasort és a munkás hátrafelé menve, egyenletes, erıs huzásokkal meggereblyézi a répát. Eközben a nagyobb gyomokat kézzel kihúzza, a kisebbeket részben a gereblye kiszakítja, földdel betakarja és így megsemmisülnek, részben pedig bizony újból tovább nınek, valamint a répasorban levı gyomok is, ez azonban nem baj, mert a nemsokára következı egyezés alkalmával ez mind megsemmisíthetı. A gereblyézés után úgy néz ki a talaj, mint a legjobban megsarabolt répaföld. A gereblyézésnek még azon igen nagy elınye is van a kapálás fölött, hogy a gereblyézésnél a munkás hátrafelé megy, minek következtében a lába által letiport földet mindig megporhanyítja, míg ez a kapálásnál csak azon esetben érhetı el, ha a munkás nem azt a sort kapálja, melyben jár, hanem a szomszédosat; az utánna jövı munkás pedig azt, melyben az elızı jár, s így tovább. Ha a gereblyézés után erıs esı újból leverné a megporhanyitott talajt és kéreg képzıdnék azon, akkor minden meggondolás nélkül bátran ismételhetı, annál inkább, mert Taurke tapasztalata szerint még a kétszeri gereblyézés is sokkal olcsóbb és hamarább végrehajtható, mint az egyszeri sarabolás.
Amint a répát, úgy más kapás növényt is, mely a kérget sokszor csak nehezen töri át, meg lehet gereblyézni, így a tengerit vagy lóbabot. Ezeknél azonban a legtöbb esetben a fogasolás is elég jó szolgálatot tesz, mert kárositásoktól kevésbé kell félni, mint a répánál. Kisérletek a búzaliszt-tészta süthetısége fölött. E kérdés tisztábahozatalával már évek óta foglalkozik a hallei kisérleti állomás, mely e czélból egy kis malommal, sütıkemenczével stb. van ellátva s egy assistens hónapokon tanulta egy pékmőhelyben a süteménykészitést. Az eddig tett nagyszámu kisérletekbıl egyelıre a következı elveket vonhatjuk le: a) Protein-sikérdús és jól süthetı lisztet fıleg csak a rövid tenyészetü búzafajták szolgáltatnak. b) A nagyszemü búzafélék lisztje majdnem kivétel nélkül sikérszegények és roszszul süthetı. c) A sikérdúsabb fajták lisztje jobban süthetı, mint a sikérszegényebbeké. d) Egyetlen egy sikérdús búza sem mutatott rosz süthetıséget, ellenben néha sikérszegény búza lisztje is jól volt süthetı. e) Az üveges (glasig, aczélos) búzaszem általában több sikért tartalmaz és jól süthetı lisztet ad, s így a búzának sütésre való alkalmasságát az üveges törésbıl is megbirálhatjuk. f) A sikér megkelése egyedül nem biztos jele a búza süthetıségének; sokkal biztosabb a következtetés, ha a sikér megkelését és mennyiségét együttesen veszszük tekintetbe g) Ugyanazon búzafaj ugyanazon módon és ugyanazon gazdaságban, de különbözı évben nagyon különbözı süthetıséggel bir; így péld. a Squarehead-búza süthetısége 1887-ben 89.2, 1888-ban csak 66.3 volt; tehát mint a bornál, úgy a búzánál is vannak jó és rosz évjáratok. h) A búza érési állapota – úgy látszik – a süthetıségre nem nagy befolyást gyakorol; így péld. a Rivetts bearded-búza süthetısége és sikértartalma a különbözı érési szakokban a következı volt: Zöld érés
66.1 %
süthetıség,
27.9 %
nedves sikér.
Sárga „
58.3 „
„
33.8 „
„
„
Teljes „
67.4 „
„
32.9 „
„
„
Túl-
64.7 „
„
30.1 „
„
„
„
Mibıl az következik, hogy a korán aratott búza lisztje nem kevésbé jól süthetı, mint a késıbben aratott-é. i) Azon kisérletek, melyek a süthetıség fokozása czéljából vegyszerek alkalmazása s az erjesztés más módon való vezetése tekintetében tétettek, egyáltalán eredménytelenek voltak, s alig remélhetı, hogy e téren valamit tenni lehessen. Új trágyaszer. A nagy vasolvasztók, melyek a Cooper & Withwell-féle eljárás szerint a fujtatóba vezetett levegıt 600 egész 800 C°-ra melegitik, azt vették észre, hogy e szél elég bıven ragad magával hamut, mely megvizsgáltatván, 2.04 % phosphorsavat, 14.6 % meszet, 2.6 % magnesiát és 7.16 % káliumoxydot tartalmaz a vasoxydjain kívül. Ilyen kohóport Francziaországban átlag 12.000 tonnát nyernek a vashámorok s igen olcsón (100 q = 25 frc) engedik át a gazdáknak, kik azt fıleg rétekre alkalmazzák sikerrel; egy hektár rétre 40–50 q kiszórható, s azok félelme, kik a vastartalom miatt óvatosan alkalmazzák, nem indokolt; mert noha a vaskohópor fölött még nincsenek is tapasztalataink, a Thomas-salakról, mely még
jóval több vasat tartalmaz, tudjuk, hogy vastartalma még akkor sem volt a növényzetre ártalmas, midın egy hektárra 2000 egész 3000 k/g alkalmaztatott, s így itt se kell tartani. A növények vízszükséglete. Lawes és Gilbert kisérletei szerint 1 k/g gabonára a növény 700– 800 l vizet párologtat el, Hellriegel vizsgálatai szerint 1 k/g árpa képzésére 700 l vizet párologtat el, s így ha egy hektáron 20 q mag termett, ezen hektárról csak az azon levı növényzet 1,400.000 l vizet párologtat el, mi 140 m/m esınek felel meg a vegetatio alatt. Risler szerint 1 k/g szénatermés 545 l víz elpárologtatásával jár, s így ha egy hektáron 50 k/g széna termett, ennek növekedésére 280 m/m-nyi esınek kellett a tenyészidı alatt esnie. Ez jóval több, mint amennyi különösen nálunk esni szokott; ezért bir olyan nagy jelentıséggel a téli nedvesség, mely a talajba ivódott, s ezért emeli a termést oly feltünı módon a rétöntözés; mert legyen bár a talaj a legjobb trágyaerıben, ha a növény nem kap elegendı nedvességet, nélkülözni fogja azon egyik legfontosabb tényezıt, melyre a tápanyag fölvételére és feldolgozására okvetlenül szüksége van. GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖZÖK. A gépek kezelése általában. A gépek választásánál fıleg arra kell tekintettel lenni, hogy megfelelı ár mellett oly gépet vásároljunk, mely a legkevesebb hajtóerıt igényelve, a legtöbb munkát legjobban végezi, s ezek mellett elegendı tartóssággal bir és kezelése nem sok veszıdséggel jár. A gazda a gép használhatósága és tartósságára nézve oly módon biztosítja magát, hogy megbízható gyárból vásárol és esetleg irásbeli jótállást követel; ellenben a géppel jól és olcsón dolgozni nem a gyáros, de a gazda dolga. Mikor dolgozik a gép legolcsóbban: oly kérdés, amelynek fontossága félreismerhetetlen s azért nem lesz fölösleges vele – ha csak általánosságban is – foglalkozni. A gép munkaköltségei kiszámitásánál következı kiadások jönnek tekintetbe: 1. A gép ára és költségei. 2. A hajtóerı vagy az annak megfelelı tüzelıanyag költsége. 3. A személyzet fizetése. Minél alacsonyabb ezen költségek összege a végzett munkaegységre nézve, péld. 1 q búza cséplése, ırlése, 1 hold föld szántása, vetése, fogasolása, aratása stb., annál czélszerőbb a gépmunka, s ez okból törekedni kell a gép munkaképességét a lehetı legkisebb munkaköltség mellett annyira fokozni, amennyire csak lehet. A gép költségei alatt a gép beszerzési árának kamatoztatását és törlesztését (amortisatio) értjük, továbbá a gép jó karbantartásának költségeit, a tőz elleni biztositást és végül a gépszín bérét értjük, ez utóbbi kettı azonban csekély volta miatt el is maradhat. A gép beszerzési árának kamatoztatása egész évre egyenlıen osztatik meg – akár dolgozik a gép, akár nem; a munkaegységre ez okból annál kevesebb költség esik, minél több munkát végez a gép az év folyamában. Az évi törlesztés (leirás, amortisatio) annál csekélyebb, minél tartósabb a gép, minél kevesebbet dolgozik és minél jobban kiméljük azt jó kezeléssel és karbantartással. A leirás és jó karbantartás ez okból bizonyos fokig pótolják egymást, miért is sokszor költségelıirányzatoknál egyetlen egy számot, a gép árának bizonyos hányadát veszik fel e czélra. Hogy a kamatozás és leirás lényegével tisztába jöjjünk, föltehetjük, miszerint a gép beszerzésére forditott összeget kölcsön vettük, mely összeg után évenkint kamatot fizetünk és évenkint a tıke egy részét is visszafizetjük, hogy mire a gép hasznavehetetlenné válik, az egész kölcsön vett összegnek nemcsak kamatját fizessük meg, de azt egészen törleszszük is. Hogy a visszafizetendı összegnek meglegyen a maga fedezete, szokásos a gép egész
használata alatt évenkint az egy évre esı törlesztési összeget a gépnek terhére irni. Ha ezen leirás nem kamatozik, akkor eltekintve a jelentéktelen ócska vasértéktıl, ha a gép 10 évig tart, akkor a leirandó összeg a gép beszerzési árának 1/10-ét = 10 %-át, ha 15 évig, akkor 1/15 részét = 6.67 %-át, ha 20 évig tart, 1/20-át = 5 %-át képezi; ha azonban az évi leirást 5 %-ka1 kamatoztatjuk, akkor 6,
8,
10,
12,
14,
16,
18,
20,
25,
30 évre
14.7,
10.5, 7.94, 6.29, 5.10, 4.22, 3.56, 3.02, 2.10, 1.51 %-ot
irunk le a vételárból. Miután a gép tartóssága tekintetében a romlás csak mint kopás jı tekintetbe, annál tovább tart a gép s annál kevesebb irandó le értékébıl, minél kevesebbet dolgozik az és minél jobban gondját viseljük. A gazdasági számvitelt nagyon megnehezitené, ha ezen leirásokat minden egyes gépre különkülön eszközölnık; ez okból az egész gépleltár értékébıl évenkint egy hányadot leirunk és az ujon beszerzett gépek értékét a maradékhoz hozzáirjuk; így a gépleltár értéke valójában sohasem törlesztıdik egészen. Ami a leltár jó karbantartását illeti, az az elhasznált részeknek pótlásában és a rosz kezelés következtében eltörött vagy elromlott részek megujitásából áll. Gondosság, szakszerü kezelés mellett a jó karbantartás költségei csekélyebb s a gépek tartóssága mindazáltal nagyobb lesz. A hajtóerı, illetıleg a gızgépeknél a szénfogyasztás annál csekélyebb lesz, minél jobb karban van a gép, s ha az kellıképen van olajozva. Ezenfelül a gépkezelı a gép minden részét gyakran vizsgálja meg s a kisebb hibákat mielıbb javitsa ki, mert különben elıbb-utóbb magát a gépet kell javitás végett a gyárba küldeni. A felügyelı gyakrabban gyızıdjék meg arról, hogy a gép minden része kifogástalanul tisztán tartatik. Ha a gép használaton kivül van, a kenıolajat és a belet a kenıszelenczékböl kitöltjük s a fényes, valamint a nem bemázolt vasrészeket vaselinnel vagy más zsiradékkal bekenjük, hogy azok a rozsdásodástól megóvassanak. Ami végül a gép mellett dolgozó személyzetet illeti, ne alkalmazzunk több munkást, mint amennyire szükség van, s a fımunkásoknak, mint péld. a cséplésnél az etetıknek, kiknek szorgalmától a többi munkás munkássága függ, külön jutalmat biztosítva, gépünk munkaképességét nagyban fokozhatjuk. KERTÉSZET. A kucsmagomba tenyésztése. Az ehetı gombák használata seholsem oly széleskörő, mint Francziaországban; ugyanezért ott ezeket legnagyobb részben mesterséges módon tenyésztik, hogy a vadon növıktıl, melyeknek keletkezése külsı körülményektıl függ, magukat teljesen függetlenítsék. Miután a csiperkegomba tenyésztése a gondolható legnagyobb fokot elérte és a szarvasgombát is egyes vidékeken kitünı eredménynyel tenyésztik, minden gondjukat a kucsmagombák (Morchella esculcuta és M. conica) tenyésztésére fordítják. Báró D’Ivoire a kucsmagomba tenyésztése körül szerzett tapasztalatait a „Societé National d’ Acclimatation” közlönyében a következıkben ismerteti: A kucsmagombák vadon különféle helyeken fordulnak elı: erdıkben, ligetekben, az utak szélén, épúgy az olyan réteken, melyeknek talaja homokos, a kötött agyagtalaj nem megfelelı igényeiknek. Báró D’Ivoire azt tapasztalta, hogy a kucsmagombák kiváló elıszeretettel viseltetnek azon kerti ágyak iránt, melyek articsókával voltak beültetve; ezen tapasztalatra alapitotta ı azután termelési kisérleteit. İ kiválasztott egy articsóka-ágyat és azt a nyár folyamán több izben oly salétromoldattal öntözte meg, mely állott egy marék salétromból egy
öntözıkanna vízben feloldva. Ha a talajon kucsmagomba nincs, akkor minden 30–40 m/2 területre 8 egész 10 drb kucsmagomba ültettetik el; ha ezek egyszer elszaporodtak, akkor a telep folytonos kiapadhatatlan termıhelylyé változik. İszszel már most, mielıtt az articsókát a fagy ellen védendı, betakarnók, az egész ágy körülbelül 1 c/m vastagságu rétegben almatörkölylyel (nálunk szılıtörkölyt is lehet használni) födendı be. Ha körtetörkölylyel takarta be, akkor egy más gomba lépett fel, mely a kucsmagombákhoz hasonló faju gomba, de ehetetlen. Mihelyt egy-két hét mulva ez az elsı takaró megszárad, akkor további takaróul száraz lombot használnak. De nem mindegy, hogy miféle az a lomb, mert péld. a platán lombja mindig rosz eredménynyel járt, mert igen összeálló réteget képez, melyet a kucsmagomba áttörni nem képes; legjobb a gyertyánfa lombja, mely kisebb levelekbıl áll. Télire a lombot még apró galyakkal is befödjük, hogy a szél a lombtakarót meg ne bonthassa. Tavaszszal, április elején, az idıjárás és az illetı hely fekvése szerint, elıbb vagy valamivel késıbb a lomb legnagyobb részét finom gereblyével elhárítjuk, hogy csak igen vékony takaró maradjon, hogy a talajt a kiszáradástól megóvjuk. Körülbelül 14 nap mulva megjelennek az elsı gombák, melyek mihelyt közepes nagyságuak lesznek, szedhetık. A hozam nagysága és értéke felıl bajos határozottat mondani, mégis egy 6 m/ hosszu és 1.60 m/ széles ágy a kisérlettevınél gazdag és tartós termést adott, megjegyzendı, hogy a telepet minden öszszel almatörkölylyel és lombbal betakarták.
