111111
uI
'Fwill "wu iVIINISZTERELNÖKSÉG
Országgyű lés Hivatal a Irományszám : k\ Il 0 9 2A ) A Érkezett :
2016 JÚN
15.
Farkas Gergely országgyűlési képviselő részére Jobbik képviselőcsoportja Budapest 2016. június 15. PARLF-MIN/ 269/ 2 (2016)
Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgy űlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdésében foglaltak szerint a hozzám intézett „Betartja ígéretét Lázár János Miniszter Úr?” című, K/10921. számú írásbeli kérdésére az alábbi választ adom . Válaszom első felében megjegyzem, hogy Képvisel őtársam nem jár el méltányos módon . Az Ön által használt kifejezések, miszerint „botrányos” az Agrár-környezetgazdálkodás i (AKG) pályázat kifizetése egészen egyszer űen nem igaz, és politikai hangulatkeltése n kívül semmire sem alkalmas . Ahogy korábbi válaszaim során is hangsúlyoztam, az AK G felhívás 158 milliárd forintos keretére közel háromszoros, 450 milliárd forintos igén y érkezett be, több mint 18 ezer gazda részér ől. Ennek ellenére a Miniszterelnökség olya n döntést hozott, amelynek köszönhetően az ügyfelek több mint fele támogatásba n részesült. Az AKG-ra most biztosított 190 milliárd forint a Vidékfejlesztési Program erre a célr a rendelkezésre álló teljes keretét felemésztette . Ettől függetlenül - ahogy az Ön által idézett korábbi vállalásomban is jeleztem - a Miniszterelnökség megkezdte a szüksége s intézkedéseket annak érdekében, hogy a programhoz minél többen csatlakozni tudjanak . Azokban az ágazatokban, ahol az átlagosnál nagyobb volt az elutasítások aránya, ú j kiírást fogunk meghirdetni. Ez elsősorban a szőlő- és gyümölcstermesztőkre és a z állattenyésztőkre érvényes. Az előbbi ágazat esetében 15 milliárd forint, míg az utóbbi esetében - állatlétszámhoz igazodva - 25 milliárd forintos új AKG kiírást fog a Miniszterelnökség meghirdetni 2016 nyár végéig . A kötelezettségvállalási időszak 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3 . Telefon . (06 1) 795 3079 Fax, (06 1) 795 0462
szintén öt éves lesz és 2017 . január 1-től tudnak benne részt venni a nyertes gazdák . A Miniszterelnökség ezek mentén megkezdte a szükséges egyeztetéseket az Európai Uni ó illetékes szervezetével, illetve elkezdő dtek a pályázati felhívás el őkészítő munkálatai is .
Tisztelettel :
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1—3 Telefon . (06 1) 795 2476
mm m
MINISZTERELNÖKSÉG
Kövér László Elnök Úr részér e Magyar Országgyű lé s
Budapest 2016 . június 15 . PARLF-MIN/269/3 (2016)
Tisztelt Elnök Úr!
Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24 .) OGY határozat 2. melléklet 43 . pontjában foglaltak megvalósulása érdekében mellékelten megküldö m Farkas Gergely (Jobbik) országgy űlési képvisel ő „Betartja ígéretét Lázár János Miniszter Úr? " című, K/10921 . számú írásbeli választ igénylő kérdésére adott válaszomat.
Tisztelettel :
1055 Budapest, Kossuth Lajos ter 1—3 Telefon (06 1) 795 3079 Fax . (06 1) 795 0462
sliT:T-
,I
tré ,'!y ~il _ .r
MINISZTERELNÖKSÉ G
Magyar Zoltán országgy űlési képvisel ő részére Jobbik képviselőcsoportja
Budapest 2016 . június 15 . PARLF-MIN/269/2 (2016 )
Tisztelt Képvisel ő Úr!
Az Országgy ű lésről szóló 2012. évi XXXVI . törvény 42. § (8) bekezdésében foglalta k szerint a hozzám intézett „Betartja ígéretét Lázár János Miniszter Úr?” cím ű, K/10921 . számú írásbeli kérdésére az alábbi választ adom . Válaszom első felében megjegyzem, hogy Képvisel őtársam nem jár el méltányos módon . Az Ön által használt kifejezések, miszerint „botrányos” az Agrár-környezetgazdálkodás i (AKG) pályázat kifizetése egészen egyszer űen nem igaz, és politikai hangulatkeltése n kívül semmire sem alkalmas . Ahogy korábbi válaszaim során is hangsúlyoztam, az AKG felhívás 158 milliárd forintos keretére közel háromszoros, 450 milliárd forintos igén y érkezett be, több mint 18 ezer gazda részér ől. Ennek ellenére a Miniszterelnökség olyan döntést hozott, amelynek köszönhet ően az ügyfelek több mint fele támogatásba n részesült. Az AKG-ra most biztosított 190 milliárd forint a Vidékfejlesztési Program erre a célr a rendelkezésre álló teljes keretét felemésztette . Ettől függetlenül - ahogy az Ön által idézett korábbi vállalásomban is jeleztem - a Miniszterelnökség megkezdte a szüksége s intézkedéseket annak érdekében, hogy a programhoz minél többen csatlakozni tudjanak . Azokban az ágazatokban, ahol az átlagosnál nagyobb volt az elutasítások aránya, ú j kiírást fogunk meghirdetni. Ez els ősorban a szőlő- és gyümölcstermesztőkre és az állattenyésztőkre érvényes . Az előbbi ágazat esetében 15 milliárd forint, míg az utóbb i esetében - állatlétszámhoz igazodva - 25 milliárd forintos új AKG kiírást fog a Miniszterelnökség meghirdetni 2016 nyár végéig . A kötelezettségvállalási idősza k 1055 Buclapesr, Kos su(h Lsos tér 1-3 . Telefon
. (06
1)
795 3079 Fax' (06
1)
795
0462
szintén öt éves lesz és 2017. január 1-től tudnak benne részt venni a nyertes gazdák . A Miniszterelnökség ezek mentén megkezdte a szükséges egyeztetéseket az Európai Uni ó illetékes szervezetével, illetve elkezd ődtek a pályázati felhívás el őkészítő munkálatai is.
c
Tisztelettel :
1055
B,ia ejt . Kosuth Latos i£r 1—3
'r ,
_ for
. 1 : 79 2476
MINISZTERELNÖKSÉ G
Kövér László Elnök Úr részér e Magyar Országgy űlés
Budapest 2016 . június 15 . PARLF-MIN/ 269/3 (2016 )
Tisztelt Elnök Úr !
Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014 . (II. 24.) OGY határozat 2 . melléklet 43 . pontjában foglaltak megvalósulása érdekében mellékelten megküldö m Magyar Zoltán (Jobbik) országgyűlési képviselő „Betartja ígéretét Lázár János Miniszter Úr? " című, K/10921 . számú írásbeli választ igényl ő kérdésére adott válaszomat.
Tisztelettel :
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1—3 Telefon . (06 1) 795 3079 Fax (06 1) 795 0462