Fordította. Weisz Böbe

Fordította

Weisz Böbe

1

Karen Rose

Érints meg

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2010

2

A fordítás alapjául szolgáló mű: Karen Rose: You Can't Hide

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Halj meg értem Sikíts értem Gyilkolj értem Előkészületben: Számolj tízig

Copyright © 2006 by Karen Rose Hafer Hungarian translation © Weisz Böbe, 2010 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010

ISBN 978 963 254 401 4 3

Martinnak, mert olyannak szeret, amilyen vagyok, és azért, mert mindig megvette nekem az M&M-t amikor borzasztó szükségem volt rá. Szeretlek.

A gyermekeimnek, akik megértik, ha bezárkózom a dolgozószobába, és maguk is olyan hihetetlen történeteket eszelnek ki. Hálás vagyok érte, és végtelenül büszke rátok.

Karen Kosztolnyiknak és Karen Solemnek, akik akkor is folytatták az álmaim valóra váltását, amikor azt hittem, hogy már mind valóra vált.

4

Köszönetnyilvánítás Carleton Hafernek köszönet a sok technikai segítségért, amelyet a megfigyelési és számítógépes hálózatokról nyújtott. És minden másért. Marc és Kay Conteratónak köszönöm az orvosi és gyógyszerészeti betekintést, és persze a minnesotai pletykákat. Szeretlek benneteket, srácok. Niki Ciccotellinek hálával tartozom azért, mert bemutatta nekem a csodálatos családját, és hatalmas étvágyat csinált azzal, hogy annyit beszélt a zitiről és a „repülő serpenyőkről". Shannon Armstrongnak, amiért olyan élénk színekkel ecsetelte Chicagót és a város látnivalóit. Dany Agannek köszönöm, hogy a nyomokkal és gyilkossági nyomozással kapcsolatos összes kérdésemet megválaszolta. Sam Bassónak köszönöm, hogy segített megalkotnom Dollyt, a rottweilert.

5

Minden barátomnak, Terri Bolyardnak, Martha Wile-nak, Kathy Caskie-nek, Jean Masonnek és Lani Richnek, köszönöm, hogy elviseltetek! Ó, és Laninek külön köszönöm, hogy megmondta, hogy azt a „drótbigyót" a sütőben „sütőrácsnak" nevezik. Az SPCA-nek köszönöm, hogy megajándékozott a cicámmal, Bellával. És Bellának pedig azt, hogy sosem hagyja, hogy reggel hatnál tovább aludjam. (Ez most szarkazmus volt.) Megan Scottnak hálásan köszönöm, hogy bevezetett az újságírás alapjaiba. A Floridai Igazságszolgáltatási Hivatal Kriminológiai Laborjának köszönöm, hogy válaszoltak az ujjlenyomatvétellel és helyszíneléssel kapcsolatos kérdéseimre. Frank Ahearnak köszönöm, hogy megtanította, hogyan lehet vállalatok mögé bújni. Akárhol vagy is. És mindenkinek (minden háziállatnak is) köszönöm a csodálatos és alapos információkat. Ha bármi hiba található a könyvben, arról csakis én tehetek.

6

Prológus

Chicago, március 11-e, szombat, 23.45

– Cynthia... – halk suttogás volt, mégis hallotta. Nem. Cynthia Adams összeszorította a szemét, tarkóját belenyomta a párnába, amelynek puhasága szinte csúfondáros ellentéte volt teste merevségének. Ujjait belevájta a takaróba, s egyre erősebben markolta, míg arcát el nem torzította a fájdalom. Már megint. Torkát elszorította a feltörni készülő vad és kétségbeesett zokogás. Ne, kérlek, ne! Képtelen vagyok megint végigcsinálni. – Tűnj el! – suttogta rekedten. – Kérlek, menj el, és hagyj békén! Ám tudta, hogy a nagy senkihez beszél. Ha kinyitja a szemét, akkor a saját hálószobája sötétjén kívül semmit sem fog látni. Senki sincs ott. Az utálatos suttogás azonban tovább gyötörte, ahogyan hetek óta. Minden este ott feküdt az ágyban... és várt. Várta a hangot, amely a legborzasztóbb rémálma lett. Voltak éjjelek, amikor a hang beszélt hozzá. Más éjszakákon Cynthia csak feküdt mereven, és várt. Szél volt, árnyak voltak. A nagy-nagy semmi. És mégis valóságos. Tudta, hogy valóságos. – Cynthia! Segíts! – Gyermek hangja volt, aki éjszaka retteg, és hív valakit, aki megnyugtatja. Egy rettegő kislány. Aki meghalt. Meghalt. Tudom, hogy meghalt. Maga helyezte el Melanie sírján minden vasárnap a liliomokat. Melanie meghalt. Most azonban itt van. Eljött értem. Vakon megragadta az éjjeliszekrényen álló üvegcsét, és víz nélkül lenyelt két tablettát. Menj el! Kérlek, menj végre el! 7

– Cynthia... – valóság volt. Annyira valószerű. Istenem, segíts, kérlek. Kezdek megbolondulni. – Miért tetted? – lengte körül a suttogás. – Tudnom kell, miért. Miért? Nem tudta, miért. A fenébe is, nem tudta, miért. Megfordult, arcát a párnába temette, és egészen kicsire összehúzta magát. Visszatartotta a lélegzetét. És várt. Néma volt minden. Melanie elment. Cynthia megengedett magának egy óvatos lélegzetvételt, majd kiugrott az ágyból, ahogy az illat felzaklatta az érzékszerveit. Liliomok. – Nem! – hátrálni kezdett, képtelen volt levenni a szemét a párnáról, mely alól egyetlen virágfej látszott ki. – Neked kellett volna meghalnod, Cynthia. – A suttogás most keményebb volt. – Nekem kellene liliomot tennem a te sírodra. Cynthia mély levegőt vett. Erőt vett magán, hogy elismételje, amit a pszichiátere tanácsolt neki, hogy mondja ki, amikor fél. – Ez nem a valóság. Ez-nem-a-va-ló-ság. – De bizony a valóság, Cynthia. Valóságos vagyok – Melanie már nem gyermek volt, a hangja most egy dühös felnőtté. Cynthia megborzongott a hang hallatán. Melanie jogosan volt dühös. Gyáva voltam. – Egyszer már megfutamodtál, Cyn. Elrejtőztél. De még egyszer nem fogsz. Soha, de soha többet nem fogsz magamra hagyni. Cynthia lassan hátrálni kezdett, míg neki nem ütközött a hálószoba ajtajának. Szorosan lehunyta a szemét, ahogy megfogta a kemény, megnyugtatóan valóságos kilincset. – Nem vagy valóságos! Nem-vagy-va-ló-sá-gos. – Neked kellett volna meghalnod. Miért hagytál el? Miért hagytál ott vele? Hogy tehetted? Azt mondtad, szeretsz. De magamra hagytál. Vele. Sosem szerettél – zokogás törte meg Melanie hangját, és könnyek égették Cynthia szemét. – Ez nem igaz. Szerettelek – suttogta kétségbeesetten. – Nagyon szerettelek. – Sosem szerettél – Melanie ismét gyermek volt. Egy ártatlan gyermek. – Fájdalmat okoztál, Cyn. Hagytad neki. Hagytad, hogy bántson... újra és újra. Miért? Cynthia megrántotta a kilincset, és hátrálva támolygott ki a folyosóra, ahol csupán egyetlen égő világított. És megtorpant. Még több 8

liliom. Mindenütt. Lassan megfordult, és csak bámult körbe. A liliomok csúfondárosan néztek vissza rá. Őrjítőén. – Gyere hozzám, Cyn – hívta Melanie. – Gyere! Nem olyan rossz ez. Együtt leszünk. Vigyázhatsz rám, ahogy megígérted. – Nem! – befogta a fülét, és odarohant az ajtóhoz. – Neeem! – Nem bújhatsz el, Cyn. Gyere hozzám! Tudom, hogy ezt akarod – most édesen beszélt, oly édesen. Melanie olyan édes kislány volt. Akkor. Most halott. Az én hibám. Cynthia felrántotta a bejárati ajtót. És elfojtotta az ajkára toluló sikolyt. Aztán lassan lehajolt, és fölvette a lába előtt heverő képet. Elborzadva meredt a kötélről lógó élettelen testre, és eszébe jutott a nap, amikor megtalálta. Melanie csak úgy... ott himbálódzott. Hintázott... – Te kényszerítettél erre – mondta Melanie fagyosan. – Nem érdemled meg az életet. A keze remegett, ahogy bámulta a képet. – Nem érdemlem meg – suttogta Cynthia. – Akkor gyere hozzám, Cyn. Kérlek. Cynthia ismét hátrálni kezdett, és próbálta kitapogatni a telefont. – Hívd fel Dr. Chicket. Hívd fel! – motyogta maga elé. Ő majd megnyugtat, hogy nem vagyok bolond. Ám a telefon megcsörrent, és Cynthia döbbenten dobta el. Csak bámulta, mintha életre kelt volna a készülék. Várta, hogy szemfoga nő, és sziszegni kezd. De csak csörgött tovább. – Vedd fel, Cynthia! – mondta Melanie fagyosan. – Most. Cynthia remegő kézzel hajolt le, és fölemelte a telefont. – Hogy-hahalló... – Cynthia, Dr. Ciccotelli vagyok. Cynthia hirtelen alig kapott levegőt, amikor meghallotta az ismerős, élő hangot, s válla lehanyatlott. – Megint hallom, Dr. Chick. Melanie-t. Itt van. Hallom. – Természetesen hallja. Magát hívja, Cynthia. Ezt érdemli. Menjen hozzá. Vessen véget neki. Vessen véget neki most. – De... – Könnyek gyűltek a szemébe, és folyni kezdtek az arcán. – De... – suttogta. 9

– Tegye meg, Cynthia! Meghalt, és ez a maga hibája. Menjen hozzá. Tegye meg, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie. Gondoskodjon róla! – Gyere! – utasította Melanie, a hangja ismét felnőtt volt, és tekintélyt parancsoló. – Gyere! Cynthia leejtette a telefont, hátrált, de most erőtlenül. Fáradt vagyok. Annyira fáradt. – Hadd aludjam... – suttogta. – Kérlek, hagyj aludni... – Gyere hozzám! – suttogta Melanie. – Akkor majd hagylak aludni. Melanie ezt már oly sokszor megígérte. Annyi éjjelen. Cynthia megfordult, és az ablakot bámulta. Az üvegen túl a sötét éj. De még mi? Alvás. Béke. Béke. A nappali üres volt. Cynthia Adams már nem volt a kamera látóterében. A laptopon már nem látszott a föl-le járkáló, őrjöngő nő. Meg fogja tenni. Az izgalom minden egyes mozdulatával nőttön-nőtt. Négy hét elteltével Cynthia Adams végre meg fogja tenni. Négyhétnyi erőfeszítés után Cynthia az őrület határára került. Elég egy kis lökés, és már repül is. Remélhetőleg szó szerint. – Az ablaknál van. – Az anyósülésen ülő nő egészen belesápadt, ahogy kimondta a szavakat. A keze remegett, ahogy óvatosan az ölébe helyezte a mikrofont. – Nem tudom folytatni. – De folytatod, míg más utasítást nem adok. A nő arca megrándult. – Le fog ugrani. Hadd mondjam neki, hogy ne tegye. Ne tegye? Ez a lány pont olyan bolond, mint Cynthia Adams. – Mondd neki, hogy jöjjön! A nő nem mozdult. Forrni kezdett benne a harag. – Mondd neki, hogy jöjjön, különben meghal az öcséd. Mostanra már tudnod kéne, hogy nem blöffölök. Mondd neki, hogy jöjjön! Mondd neki, hogy szükséged van rá, hogy hiányzik, és tartozik neked ennyivel. Mondd neki, hogy sokkal jobb lesz, ha már együtt vagytok. Most azonnal. És érzelemmel átitatva. – A nő még mindig csak ült mozdulatlanul. – Most. A nő remegő kézzel fölemelte a mikrofont. 10

– Cyn – suttogta. – Szükségem van rád, félek. – És félt is. A valóságnál semmi sem hatásosabb. – Gyere, kérlek! – A hangja megbicsaklott. – Így sokkal jobb lesz. Kérlek! – könyörgő suttogásba veszett a vége. A kormány mögül fenséges kilátás nyílt Adams ablakára. Az üveges tolóajtó lassan kinyílt, és Cynthia Adams jelent meg az erkélyen. Könnyű hálóinge ide-oda csapkodott a hideg márciusi szélben. Gyönyörűséges holttest lesz. Nagyon Gloria Swanson-os. Micsoda remek film is volt az. Sunset Boulevard. Hollywood manapság már nem készít ilyeneket. Nagyszerű lenne így ünnepelni. Pattogatott kukoricával és egy régi filmmel. De az ünneplésre sosem kerül sor, ha Adams csak ácsorog az erkélyen. Ugorj már le, a francba! – Mondd neki, hogy jöjjön! Hogy ugorjon. Mutasd meg, mire vagy képes, szívecském. A nő nagyot nyelt a gúnyos becézésre, de azért engedelmeskedett. – Cynthia, már csak egy lépés. Csak egy. Várlak. – Most úgy, mint egy gyerek. Mint egy kisgyerek. – Kérlek, Cynthia. Félek. A lány nagyon ügyesen változtatja a hangját, egyik percben felnőtt, a másikban gyerek, egy szempillantás alatt lesz a halott Melanie-ból a pszichiáter Ciccotelli. – Gyere, kérlek! – Mély levegőt vett, és reszketve fújta ki. – Szükségem van rád. És ekkor... siker! A lány torkából rémült kiáltás tört fel, amikor Adams levetette magát. Huszonkét emelet. Még a csukott autóablakon át is hallották a földet érő test puffanását. Talán mégsem lesz olyan gyönyörűséges holttest. De a szép is csak nézőpont kérdése, és a járdán holtan elterülő Adams látványa egyszerűen... lélegzetelállító volt. Az anyósülésen a lány hisztérikusan zokogott. – Szedd össze magad! Még egy hívást el kell intézned. – Istenem, istenem, istenem. – Elfordította a fejét az ablaktól, amikor az autó elhaladt pár lépésnyire Adams holtteste mellett. – Nem hiszem el... Istenem, hányni fogok. – De nem az én kocsimban, itt nem. Fogd a telefont. Fogjad! A nő borzongva vette át a telefont. – Nem tudom megtenni. 11

– Pedig meg fogod. Egyes gyorshívó. Ciccotelli otthoni telefonszáma. Amikor fölveszi, mondd azt, hogy Cynthia Adams egyik aggódó szomszédja vagy, és Adams a korlát szélén áll, és azzal fenyegetődzik, hogy leugrik. Csináld! A nő lenyomta a gombot, és várt. – Nem veszi föl. Alszik. – Akkor hívd föl újra! Addig csörögjön, míg a hercegnő föl nem veszi. És tedd kihangosítóra! Hallani akarom. A harmadik próbálkozást siker koronázta. – Halló? Ciccotelli aludt. Szombat este egyedül otthon. Elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy Ciccotelli életének e területe is szoros irányítás alatt van. Oldalba bökte a lányt, mire az eldadogta a szövegét. – Dr. Ciccotelli? Dr. Ciccotelli? – Kivel beszélek? – Az... az egyik betegének a szomszédjával. Cynthia Adamséval. Valami nagy baj van. Kint áll a korlát szélén. Azzal fenyegetődzik, hogy leugrik. – A lány szemét lehunyva fejezte be a hívást, és a telefont az ölébe ejtette. – Végeztem. – Ma estére. – De... – a lány tátott szájjal fordult meg. – Azt mondta... – Azt mondtam, hogy életben hagyom az öcséd, ha segítesz. Még mindig szükségem van a segítségedre. Gyakorold tovább Ciccotelli hangját! Pár nap múlva megint el kell játszanod. Ma estére végeztünk. De ha csak egyetlen szót is szólsz, az öcséd meghal. Ciccotelli jön. Kezdődjön a játék!

12

Első fejezet Március 12-e, vasárnap, 00.30

Az öngyilkosságok általában sokkal nagyobb tömeget szoktak vonzani, még az ilyen gazdag környéken is, mint ez, gondolta Aidan Reagan nyomozó komoran. Becsapta a kocsija ajtaját, és összerezzent, amikor megérintette a tó felől érkező hideg légáramlat. Akinek egy csöpp esze is volt, az mind zárt helyen tartózkodott egy maihoz hasonló éjszakán. Aidan nem engedhette meg magának ezt a luxust. A diszpécser szólt, és a társával együtt ők voltak soron. Egy rohadt öngyilkossághoz. Ez elvonta a figyelmét arról a gyermekgyilkosságról, amelyen az utóbbi két napban dolgozott. Gyűlölte a kiskorúak sérelmére elkövetett valamennyi bűncselekményt, de úgy érezte, az öngyilkosságokat azért egy kicsivel még jobban gyűlöli. Csak remélni tudta, hogy ezt a toronyugrót hamarosan lesöpörheti az asztaláról, és ismét arra összpontosíthat, hogy megtalálja a gyilkost, aki úgy tekerte ki annak a hatéves gyereknek a nyakát, mintha csak egy száraz kóró lett volna. A fiatalok, akik a járdaszegélyről figyeltek, huszonévesnek tűntek, éppen buliból térhettek haza. Némán várakoztak, a szemüket az öngyilkosság helyszínére szegezték, tekintetükben az elborzadás, az ámulat és az együttérzés morbid keverékével. Az elborzadást Aidan értette. Egyetlen holttest sem szép látvány, de ha valaki huszonkét emeletnyit zuhan, az túlmutat az általánosan irtóztatón. Ami pedig az együttérzést illeti... Aidan ezt inkább az igazi áldozatoknak tartogatja. Akárki mondta is azt, hogy az öngyilkosság áldozat nélküli bűntény, az biztosan egyetlen családot sem értesített még. De ő igen. 13

Arra gondolt, bárcsak a morbid kíváncsiskodók ezt is meglátnák. Lehet, hogy mégsem találnák az ilyen helyszíneket annyira lenyűgözőnek. De legalább rendesen viselkedtek, némán álltak a sárga szalag mögött, amelyet az elsőnek érkező rendőrök feszítettek ki két villanyoszlop közé. A természetellenes csöndet időnként fázós lábak dobogása törte meg. A két rendőr közül az egyik a járdaszegélyen a sárga szalag mellett állt, a holttestnek háttal. Aidan a jelvényével a kezében közeledett. Négy hónap után még mindig furcsa érzés volt, hogy nem ő viseli az egyenruhát, hanem az, akihez odalép. – Reagan, gyilkossági csoport – mondta mereven, majd megtorpant, először a szag miatt, aztán a látvány miatt. A gyomra, amelyről megesküdött volna, hogy a rendőrségen eltöltött tizenkét év alatt megedződött, kellemetlenül felkavarodott. – Szent isten! Az egyenruhás rendőr megfeszült állal bólintott. – Mi is ezt mondtuk. Aidan föltekintett, szeme végigsiklott az egyforma erkélyek során, majd vissza a vastüskére, amely a nő mellkasából állt ki. Vagyis onnan, ami a mellkasa volt, mert most föl volt hasítva, s kilátszottak az összezúzódott csontok és... a belső szervek. Egyetlen pillanatig csak bámult, eszébe jutott a másik eset, amikor ugyanilyet látott. Fölvértezte magát. Ez nem olyan, mint a másik eset. A másik áldozat ártatlan volt. Ez a nő, aki itt hever, pedig... a saját akaratából halt meg. Semmi együttérzés, korholta magát. Ez a nő levetette magát huszonkét emelet magasból a betonra és a díszes kovácsoltvas kerítésre. A kerítés csak harminc centiméter magas lehetett, jobbára felfordított U alakú vasak, de nagyjából másfél méterenként egy-egy tüske meredt fölfelé. A nő olyan erővel csapódott az egyik tüskére, hogy az szó szerint fölhasította, és a vére sugárban spriccelt az egy méterre lévő piszkos hókupacra. – Szörnyethalt – dörmögte. A rendőr összerándult. – Mondhatni... Aidan nagy nehezen levette a szemét a holttestről, és a rendőr nyúzott arcára nézett. – A neve? 14

– Forbes vagyok, ő pedig, aki a tömeget tartja távol, a társam, DiBello – Forbes elhúzta a száját. – Én vesztettem az érmefeldobásban. Aidan a tömegbeli néma arcokat pásztázta, akik nem is akartak közelebb jönni, de a fenébe is, az érmefeldobás az érmefeldobás. Épp elégszer vesztett ő is, amikor egyenruhás rendőrként dolgozott. – Látott valaki valamit? – Két tizenhét éves kölyök azt mondja, hogy a nő a huszonkettedik emeletről ugrott le éjfél körül. – Forbes fekete kesztyűs ujjával fölfelé bökött. – Az az erkély ott, amelynek a függönye lobog a szélben, balról a harmadik. – Senki nem lökte ki? – A srácok nem láttak senkit. Azt mondták, olyan volt, mintha a nő felsuhant volna a korlátra. Aidan összevonta a szemöldökét. – Felsuhant volna? Mint egy kísértet? Forbes vállat vont. – Ezt mondták. Folyamatosan ezt ismételgették, újra meg újra. Beültettem őket a járőrkocsi hátuljába, hogy beszélhessen velük. Eléggé földúltak. – Szegény srácok. – Ők megérdemelték az együttérzést. Ez a látvány még sokáig fogja őket kísérteni. Csak tizenhét évesek, csupán egy évvel idősebbek, mint a saját húga. Megborzongott a gondolatra, hogy Rachelnek ilyen borzalmas dolgot kelljen látnia, majd merev nyakkal a tömeg felé biccentett. – Ismeri közülük valaki? – DiBello megkérdezte, de senki sem ismeri. Aidan a nő arcát nézte, amelynek a vonásai most szétestek, elkenődtek. A füléből, az orrából és nyitott szájából vér szivárgott. A vaskerítés tompított a zuhanás erején, de ha valaki ilyen magasról esik le, annak szétzúzódik a koponyája, és tulajdonképpen csak a fejbőr tartja össze, ami bent van. A nő vonásai szétfolytak, ami hátborzongató, olvadt viasszerű kinézetet adott az arcnak. – Így senki sem fogja fölismerni, még akkor sem, ha ismerte. Muszáj bejutnunk a lakásba, ahonnan leugrott. Itt van valahol a gondnok? – Bekopogtam, de nincs itthon. A szomszédja szerint a Bullsmeccsen van. 15

– A meccs két órája véget ért. Hol lehet? – Rácsipogtam egyszer. Talán ki tudom deríteni, merre járhat. – Köszönöm. Nem lehetne az embereket az utca túloldalára küldeni? És gondoskodjanak arról, hogy a tömegből senki se fényképezhessen. Szóljon a társának, hogy fél szemmel figyeljen a kamerás mobilokra is. Aidan elővette a saját mobilját, és betelefonált egy végzésért és az orvos szakértőért, majd leguggolt, hogy jobban megnézhesse a holttestet. Fekete selyemben és csipkében volt, és Aidan elgondolkodott, vajon a nő a különleges alkalomra öltözött-e ki. Ha igen, akkor a tüske tönkretette a hatást. És a belek, amelyek a betonra omlottak. Nagyot nyelt. Valakinek nagy mocskot kell majd föltakarítania. Ez a gond az öngyilkosokkal, gondolta keserűen. Mind teátrális megoldással akar elmenni, de sosem gondolnak arra, ez milyen következményekkel jár a többiekre. Azokra, akiket maguk után hagynak. Azokra, akiknek föl kell takarítaniuk utánuk. Önzők. És rohadtul elkerülhető. Hogy az isten verje meg! Észrevette, hogy ökölbe szorította a kezét, ezért most eltökélten ellazította az ujjait. Szedd össze magad, Reagan. A levegő, amelyet mélyen beszívott, magával hozta a meleg vér fémes szagát, a felhasadt belek bűzét, mégis megérezte az enyhe fahéjillatot, amint léptek zaját hallotta maga mögött a hóban. Megérkezett a társa. – Szép kis távozás – jegyezte meg Murphy a maga csöndes módján. Aidan komoran hátrapillantott a válla fölött. – Szép kis sokk a családjának. Alig várom, hogy meglátogassam őket. – Egyszerre csak egyet, Aidan – mondta Murphy kimérten, de a szeme kedves volt, megértés csillogott benne, és Aidan egészen összement tőle. – Szóval mit tudunk? – Csak azt, hogy leugrott a huszonkettedik emeletről. Két szemtanú állítása szerint „felsuhant", de a fene tudja, ez mit jelent. Még nem beszéltem velük. Ami a nőt illeti, fiatal. A karja még feszesnek tűnik a végtagjait nézte, csak ennyi maradt belőle viszonylag épségben. – Talán a húszas évei végén, a harmincas évei elején járhatott. – Arra a kézre mutatott, amely a díszkerítés fordított U-t formáló elemeire hanyatlott. – Jó nagy kő a jobb kezén, a bal kezén semmi nyoma gyűrűnek, szóval valószínűleg hajadon. Valakinek nem kevés pénze van. Az ilyen gyűrű 16

rohadt sok zöldhasúba kerül. A karján és a kezén nem látok védekezésből eredő sérülést. Murphy leguggolt Aidan mellé. – Durva színek. A nő ötcentis körmei élénk vérvörösre voltak festve. – Észrevettem. A vörös és a fekete csipke elég hatásos együtt. Murphy megvonta a vállát. – Nem ő lenne az első, aki úgy ugrik le, hogy mély benyomást akar hagyni maga után. Senki sem ismeri? Aidan fölállt. – Senki. Remélem, hogy a lakás, ahonnan kiugrott, az övé. Betelefonáltam végzésért, és az orvos szakértő már úton van. Menjünk, beszéljünk a srácokkal, akik... – Engedjenek át! – A hang szinte belehasított az éjszakába. Lágy volt, és mégis tekintélyt parancsolóan csengett. – Asszonyom, nem jöhet ide! Kérem, maradjon a kordonszalag mögött! Aidan még idejében nézett föl, hogy lássa, amint DiBello fölemeli a karját, hogy megállítsa a világosbarna gyapjúkabátot viselő nőt, akinek a szél csapkodta a haját, ezért az arcát nem lehetett kivenni. Ismét megszólalt, a hangja nyugodt és csöndes volt, de mégis határozott. – A kezelőorvosa vagyok. Engedjen át, uram! – Engedje át! – ismételte Murphy, mire DiBello engedelmeskedett, de Aidan elállta a nő útját, hogy ne mehessen tovább, és ne tegye tönkre a helyszínt. A nő lábujjhegyre emelkedett, de még így sem volt elég magas ahhoz, hogy átlásson a férfi válla fölött. Aidan a kezét a nő vállára tette, és gyöngéden visszatolta. A nő megmerevedett, de nem ellenkezett. – Asszonyom, még várjuk az orvos szakértőt. Most semmit sem tehet. A nő egy lépést hátrált, és nagyon kimért lett. – Leugrott? Aidan bólintott. – Sajnálom, asszonyom. Talán tud felvilágosítást adni... – ám a szavak elhaltak, mielőtt kimondta volna őket, amikor a nő félretolta az 17

arcából a haját, és Aidan azonnal fölismerte. Ismét forrni kezdett a vére a dühtől. – Maga Ciccotelli – Dr... Tess Ciccotelli. Ez a nő nem orvos. Agyturkász. Ez már önmagában is elég szörnyű lenne, de Chick kisasszony igazi hírnevet szerzett magának. Nem csupán egy mezei, „haragszik az édesanyjára?" típusú agyturkász. Nem. Ő a vérző szívek pszichiátere, aki háromhétnyi kemény rendőrségi munkát tett tönkre azzal, hogy kiállt az esküdtszék elé, és hidegvérrel úgy tanúskodott, hogy a bizonyítottan gyilkos férfi, aki be is ismerte, hogy megölt három gyereket és egy rendőrt, nem beszámítható. Négy gyászoló családnak nem szolgáltatnak igazságot, mert egy „orvos" azt mondta, hogy a gyilkos őrült. Naná hogy őrült az a rohadék. Elismerte, hogy brutálisan meggyilkolt három lányt. Három kislányt. A saját kezével fojtott meg egy harcedzett rendőrt, aki megpróbálta leszedni. Az, hogy őrült, egy árnyalattal sem tette kevésbé bűnössé. Most a rohadék bent ücsörög egy chicagói pszichiátriai intézetben, és egész nap kaspókat készít, nem pedig egy szűk cellában várja a tűt, hogy a karjába szúrják. Ez nem igazságos. Nem helyes. De megtörtént. És ez a nő hagyta, hogy megtörténjen. Aidan ott volt, ott ült a tárgyalóteremben a többi rendőrrel, és még reménykedtek, hogy Ciccotelli meggondolja magát, reménykedtek, hogy helyesen cselekszik majd. Eszébe jutott, milyen némán sírtak a lányok szülei a tárgyalóteremben, tudván, hogy azon a napon nem szolgáltatnak nekik igazságot. Hogyan ült a rendőr felesége elöl, középen, körülvéve elhunyt férje kollégáival, akik mind eljöttek, hogy támogassák. Ciccotellinek a szeme sem rebbent, csak nézett egyenesen maga elé hűvös barna szemével. Ahogy most őt nézi. – És maga ki? – kérdezte. – Aidan Reagan nyomozó. Ő a társam, Todd Murphy nyomozó. A nő szeme enyhén összeszűkült, ahogy az arcát tanulmányozta, és neki minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal nézzen vissza rá. Amikor a nő ott ült a tárgyalóteremben, karcsú volt, kifinomult. Megközelíthetetlen. Közelről vad szépség bujkált a vonásaiban, de még így is megközelíthetetlen volt. Aidan szeme is összeszűkült, amikor a nő Murphy felé fordult. 18

– Todd, kérd meg, légy oly szíves, a társad, hogy lépjen odébb. Legalább azonosíthatom nektek a holttestet. Murphy finoman megszorította a karját. – Tess, nem hiszem, hogy jó ötlet. Annyira... Annyira borzalmasan néz ki. Aidan odább lépett, és tettetett udvariassággal nyújtotta ki a karját, hogy csak tessék. – Ha látni akarja, akkor semmiképpen sem gátoljuk meg a kedves doktornőt! Murphy figyelmeztető pillantást lövellt felé. – Aidan! – Semmi gond, Todd... – csitította a nő, és arcizma sem rándult, amikor előrébb lépett. Csak állt ott, és egy percig nézte a holttestet, majd visszafordult feléjük, az arca tökéletesen összeszedett volt, a szeme még mindig hűvös. – A neve Cynthia Adams. Nincs közeli hozzátartozója, akit értesíteni lehetne. – A kabátzsebéből elővett egy névjegykártyát, és átnyújtotta Murphynek. A keze még csak nem is remegett. – Hívjatok fel, ha bármi kérdésetek van! – mondta. – Mindenre válaszolok, amire csak tudok. És ezzel sarkon fordult, és elindult a szürke Mercedes felé, amely Murphy egyszerű Fordja mögött parkolt. Aidan ingerültsége kirobbant. – És ennyi? – Aidan – figyelmeztette Murphy –, ne most. – Ha nem most, akkor mikor?! – A hangját visszafogta, tekintettel a közelben ácsorgó tömegre. – Besasszézik ide, és azonosítja az áldozatot, hűvösen, mint egy jéghegy. És aztán csak úgy elsétál? És mi van azzal, hogy miért ugrott le huszonkét emelet magasból, doktornő? Maga biztosan tudja, nem? – és érdekelnie is kéne, a rohadt életbe, tette hozzá rosszindulatúan gondolatban. Valaminek mégiscsak érdekelnie kéne. – Milyen átkozott orvos maga? – fejezte be sziszegve, és figyelte, amint a nő zsebbe mélyesztett kézzel megtorpan. A nő háttal nekik, elővett egy kesztyűt, és felhúzta. – Hívj, ha szükség van rám, Todd – csak ennyit mondott, mielőtt elsétált. Murphy szeme csak úgy villogott, ahogy beszívta arcát. – Aidan, mondtam neked, hogy ne most. 19

Aidan sarkon fordult, tudomást sem véve a nőről. – És ez mit számít? Nem mintha rohadtul érdekelné. – Fogalmad sincs, miről beszélsz. Nem ismered. Aidan hátranézett a válla fölött. Murphy még mindig Ciccotellit nézte, tőle szokatlanul komor tekintettel, ahogy az átment a túloldalra. – És te ismered? – Erre nem számított. A tiszteletre méltó Todd Murphy áldozatul esett a hideg bestia bájainak, ennek a Chick kisasszonynak. Nos, én nem fogok. Murphy dühösen fújta ki a levegőt, amely fagyos ködként emelkedett a levegőbe, és egy pillanatra falat emelt kettejük közé. Aztán a fal eltűnt, ahogy a férfi komor tekintete is, és Murphy olyan szomorúan bámult Ciccotelli után, hogy az komolyan elgondolkoztatta Aidant. – Igen. Ami azt illeti, ismerem. Menj, beszélj a srácokkal, Aidan! Egy perc, és itt vagyok. Aidan bizonytalanságát egy vállrándítással űzte el. Hadd bajlódjon Murphy ezzel a jégcsappal. Neki jobb dolga is akad, például föl kell mérnie a helyszínt, hogy az orvos szakértő összekaparhassa, ami Cynthia Adamsből maradt, és mindnyájan hazamehessenek. Fölveszi a tizenéves szemtanúk vallomását, megnézi a nő lakását, hogy biztosak legyenek a személyazonosságában, aztán elhúz innen a fenébe. Még egy perc. Már csak egy perc. Tess Ciccotelli ezt ismételgette magában, ezt a mantrát, hogy összeszedett tudjon maradni, míg nincs megint egyedül. Cynthia meghalt. Szent isten! Ott hever az utcán, felszakadt testtel... Ne gondolj rá! Ne így gondolj rá, hogy meghalt, és szanaszét szakadt. Csak szedd a lábad. Gyorsan. Még egy perc. Akkor majd széteshetsz, Tess. De még nem. Nem talált bele a kulcslyukba. Szinte magán érezte Todd Murphy és a társa tekintetét a háta mögött, ahogy figyelik. Todd és a nagyon mérges társa, bárki is az. Azt mondta, a neve Aidan Reagan, jutott eszébe, amikor végre sikerült a kulcsot becsúsztatnia a zárba, és kinyitnia az ajtót. Tudatosan visszaemlékezett a férfi hideg kék szemére. Annyira mérges volt. Nem, dühös volt. Csak még egy... – Tess! A fenébe! A kulcsot tartó kéz megrándult, és a kulcs leesett a sötét aszfaltra, és becsúszott a kocsi alá. Mély levegőt vett. Majdnem. 20

– Jól vagyok, Todd. Menj csak vissza dolgozni. – Dolgozom. Tess, hiszen remegsz. – Todd, kérlek... – a hangja megbicsaklott. Olyan megalázó. – El kell mennem innen. Murphy megfogta a karját, és besegítette a kormány mögé. – Nem lenne szabad vezetned, Tess. Hadd hívjak valakit, aki hazavisz. – Nincs senki, aki hazavinne – mondta bénultan. – Azért telt ilyen sok időbe, míg ideértem. Fölhívtam a munkatársaimat, a barátaimat. Sosem megyek ki egyetlen páciensemhez sem egyedül. Ilyen nincs. Nem etikus – kezdett összefüggéstelen lenni, és nem tehetett ellene semmit. – Senki sem volt otthon, de akkor is eljöttem – lehunyta a szemét. De azonnal kinyitotta, mert csak Cynthiát látta... ahogy ott hever. – És elkéstem. – Nem a te hibád, Tess – mondta Murphy gyöngéden. – Te is tudod. Zokogás szorította el a torkát. Tess eltökélten legyűrte. – Meghalt, Todd. – Milyen butaság is ez. Cynthia Adams ott hever felnyársalva az utcán, a feje akár egy zselégolyó, és mindenki láthatja kiontott belső részeit. Igen, csakugyan meghalt. – Tudom – megfogta Tess kezét, és megszorította. – Honnan tudtad, hogy ma este ide kell jönnöd, Tess? Felhívott? Tess megrázta a fejét. – Nem. Egy névtelen hívást kaptam az egyik szomszédtól. – Miért ugrott le? A hangja higgadt volt, nagyon gyöngéd, ami áttörte a gátat, amely eddig visszafogta a könnyeit. – A fenébe is, Todd, hadd menjek! Kérlek. Majd holnap beszélünk, megígérem. – Nem engedlek el addig, míg nem vagyok biztos benne, hogy jól vagy. Tess ismét mély levegőt vett, és lassan kiengedte. Mindkét kezével megszorította a kormányt, a tekintetét fölemelte, átnézett Murphy válla fölött, ahol a társa állt az egyik járőrautó mellett. A férfi kemény arcát megvilágította a villogó erős fénye. Őket nézte. Őt figyelte. Még ilyen távolságból is érezte a férfi metsző tekintetét. Az ellenségességét. Az az átható, kék szempár összeszűkült, az álla megfeszült. 21

– Új társad van – dünnyögte, és csak azért is előrenézett, ahogy Reagan is. – Igen, Aidan Reagan. Aidan Reagan. – Abe rokona? – Ismerte Abe Reagant, bízott benne. És bízott a feleségében, Kristenben is. Jó emberek. – Aidan és Abe testvérek. – Így már érthető. – Aidan Reagan arcáról a testvére markánsan férfias vonásai köszöntek vissza. Ugyanaz a sötét haj, ugyanaz a kék szem, habár Aidan tekintete keményebb volt, komorabb, mint fivéréé. Az arca is élesebb vonású volt, az álla kissé szögletesebb. A szája... lágyabb volt, mindaddig, míg föl nem ismerte őt. Együttérzésre képes. Csak nem irányomban. – Tess, Aidan... – Murphy elhallgatott. – Nem kedvel – mondta Tess kimérten. – Semmi baj, Todd. A legtöbben nem kedvelnek. Murphy szomorúan sóhajtott föl. – Ő is ott volt, Tess, azon a napon a tárgyalóteremben. Murphynek nem kellett hozzátennie, hogy melyik tárgyalóteremben. Mindketten tudták. Harold Green három kislányt gyilkolt meg, brutális kegyetlenséggel. A hajléktalan férfi azonban nem hatéves, szőke copfos, fogatlan mosolyú kislányokat látott. Vértől csöpögő fogsorú agyaras démonokat látott, akik föl akarták falni. Először Tess is szkeptikus volt, de többórányi megfigyelés és konzultáció után az ingyenes klinika orvosaival, akik már évek óta kezelték Harold Green akut skizofréniáját, hitt neki. És az állapota miatt, ahogy a törvény kimondta, nem volt felelős a tetteiért. Ezért tanúskodott, nehezen tudott hűvösen nézni, kimérten beszélni a több tucat megvető tekintet kereszttüzében. Hűvösnek gondolták, az összes rendőr, aki azon a napon bezsúfolódott a tárgyalóterembe. Azt gondolták, hogy egy gyilkos könnyedén rászedte. Azt gondolták, hogy szenvtelenül ül ott, míg a kicsi lányok anyukái olyan fájdalmasan zokognak. Annyira nem volt igazuk. Az, hogy Aidan Reagan is közöttük volt, sok mindent megmagyarázott. Az út túloldalán még mindig ott állt Reagan, még 22

mindig megvetéssel nézte, és még csak meg sem próbálta leplezni. Tess szakította meg először a szemkontaktust, tekintetét visszafordította Murphy aggódó arcára. – Értem. – Nem, nem érted. Nem teljesen. Ő találta meg a harmadik kislányt. Tess még szorosabban markolta a kormányt. Azon a napon ő volt bent Greennél, ő szedte ki belőle a harmadik kislány tartózkodási helyét. Green azt mondta, hogy a lány él. De amikor a rendőrség megérkezett, kiderült, hogy már halott. Tess nem tudta, ki találta meg a gyereket. Nem is igazán akarta tudni. Az, hogy ő maga túl későn lépett annak a kislánynak az érdekében, keserű pirula volt. Mennyivel nehezebb lehetett annak a férfinak, aki megtalálta a kicsi élettelen testét. – Ez tényleg sok mindent megmagyaráz. Jogosan dühös. – Aidan jó ember, Tess. Jó rendőr. Tess bólintott. – Semmi baj, Todd. Tényleg megértem. – És csakugyan megértette. Sokkal jobban, mint bárki is gondolná. – Elő tudnád bányászni a kulcsomat? Beesett a kocsi alá. Murphy felsóhajtott. – Rendben. Majd holnap fölhívlak. Szükségem lesz hozzáférésre Cynthia Adams aktájához. – Tapogatódzni kezdett a kocsi alatt, és a kulcskarikával állt fel. Tess bólintott, kicsit meg is könnyebbült, amikor a motor megbízhatóan fölberregett. Már kezdte volna becsukni az ajtót, de megmerevedett. – Mondd meg a társadnak... – Akármit mondana is, nem változtatna semmin. – Mindegy. Köszönöm, Todd. Mint mindig. A keze remegett, ahogy elkanyarodott a járdaszegély mellől. Háromsaroknyira befordult egy mellékutcába, homlokát a kormányhoz szorította, és szabadjára engedte a könnyeit. A fenébe, Cynthia. Miért nem hívtál föl? Miért tetted ezt magaddal? De tudta, miért. Ahogyan azt is tudta, hogy semmit nem tehetett volna, amivel megállíthatta volna a nőt. Azokon a pácienseken segített, akik igényelték a segítséget. A többiek meg azt tették, amit akartak. Ezt tudta jól. De a tudat nem akadályozta meg a gyászt. 23

Cynthia Adams élete tele volt fájdalommal és gyötrő lelkiismeretfurdalással olyan események miatt, amelyeket nem irányíthatott. A saját halálát azonban irányíthatta. Ironikus. Tess kimerülten és erőtlenül hagyta maga után a mellékutcát, és a lakása felé vette az irányt. Ma este nem lesz pihenés. Cynthia aktája többujjnyi vastag volt. Több órába telik, mire kiszedi belőle a releváns adatokat Todd Murphy és dühös társa számára. Ez a legkevesebb, amit megtehet. Aidan Reaganért és Cynthia Adamsért. És talán önmagáért is.

24

Március 12-e, vasárnap, 1.15

Aidan figyelte, ahogy Murphy hosszan nézi Ciccotelli távolodó autóját, mielőtt visszatért volna a rá váró munkához, ismét szakemberként. Murphy beszélt az orvos szakértővel és a helyszínelőkkel, míg Aidan kikérdezte a tizenéves szemtanúkat. A szemtanúk semmi újat nem mondtak, csak annyit, hogy Adams felsuhant a korlátra, ott állt egy percig, majd hátat fordított az utcának, kitárta két kezét, és levetette magát. A fiatalokat hazaküldte a szüleikkel, tudta, hogy egyikük sem lesz már ugyanaz az ember, miután ilyen látvány tanúi voltak. Most Murphyvel ott álltak Cynthia Adams lakásajtaja előtt, és figyelték, amint a részeg gondnok megpróbálja a pótkulcsot valahogy belehelyezni a zárba. Jim McNulty szemmel láthatóan azzal ünnepelte meg a Bulls győzelmét, hogy a sárga földig leitta magát a kedvenc bárjában. Már épp föladták volna, hogy a férfi előkerül még az éjjel, amikor egyszer csak betámolygott a pótkulccsal a kezében, pontosan abban a percben, amikor az orvos szakértő technikusai fölemelték Cynthia Adams holttestét a hordágyra. Az orvos szakértők nem tudták leválasztani a testet a tüskéről, ezért kénytelenek voltak fél-méternyi szakaszon kivágni a kovácsoltvas kerítést is, és azt is magukkal vinni. A gondnok egészen addig háborgott a hiányzó kerítésszakasz miatt, míg pillantása Adams holttestére nem esett. Azóta egy árva szót sem szólt. – Mióta ismerte Miss Adamst? – kérdezte Aidan a férfit, és összerezzent, amikor megcsapta a férfi szájából áradó bűz. Szerencse, hogy a közelben nem volt nyílt láng. McNulty teljesen kiborult. – Három éve. Három éve költözött ide. – Azzal belökte az ajtót, és Aidan két dolgot azonnal észrevett. Először is azt, hogy a lakás jéghideg, de erre számított. Az erkélyajtó több mint egy órája nyitva állt. De a második dolog, az émelyítő virágillat, meglepte. Cynthia Adams lakásának padlóján olyan sok virág hevert, amennyit eddig legfeljebb csak virágüzletben látott. 25

Murphy a homlokát ráncolta. – Mi a franc ez? – Liliom – Aidan belépett Adams lakásába, és próbaképpen fölemelte az egyik virágot a földről. – Halotti virágok... – Szent isten – dörmögte Murphy, és szeme végigsiklott a nappalin. – Legalább száz dollár értékben mindenütt virág. Aidan szemöldöke a magasba szökött. – Inkább háromszor annyi lesz az. – Amikor Murphy kérdőn nézett rá, Aidan megvonta a vállát. – Az iskolában kertészetet is tanultam. – Levette az előszobai asztalon heverő tíz centi magas levélkupac tetejéről a legfelső borítékot. – Szép halom levél. A gondnok felé fordult. – A hölgy elutazott valahova? A gondnok a fejét rázta. Felső ajka fölött vékony csíkban izzadságcseppek jelentek meg, és a szemét ide-oda kapdosta. – Nem, de egy hónap lakbérhátraléka volt. A három év alatt, hogy ideköltözött, most először fordult elő. A tulaj velem figyeltette a lakását, nehogy titokban megpróbáljon kiköltözni. Aidan, amennyire csak lehetett, óvatosan átlépkedett a virágok fölött, és kisétált az erkélyre. – Fellépő – kiáltott hátra Murphynek. – A srácok azt mondták, Adams fölsuhant. Erre a fellépőre állt föl. – Ügyes. A gondnok odabotorkált az üvegajtóhoz. – Ez eddig nem volt itt. Egy hete jártam fenn, hogy megjavítsam a csöpögő csapot, és ez a fellépő akkor nem volt itt. – Ha a csapot javította, akkor honnan tudja, mi volt az erkélyen? – kérdezte Murphy türelmesen. A gondnok elsápadt. – Kijöttem cigizni. – Adams külön a nagy esemény kedvéért hozta ide – dörmögte Murphy, aztán a hangja hirtelen élesebb lett. – Aidan! Aidan hátrakapta a fejét. Murphy egy nyomtatópapírt tartott kesztyűbe bújtatott ujjai között. Egy fénykép volt, fényes papírra nyomtatva. Egy nőt ábrázolt, aki egy kötélen lógott, a lábujja jó 26

harminc centiméterrel a föld fölött. A nő arca groteszk fintorba torzult, a szeme kidülledt, a szája kinyitva, mintha levegő után kapkodna. – Ez ki? – kérdezte Murphy a gondnokot. A gondnok egy lépést hátrált, az arca még sápadtabb lett. – Nem tudom. Még sosem láttam ezt a nőt. Mennem kell. Még egy perc türelmet kérünk, Mr. McNulty. – Aidan odalépett a férfi elé, hogy megállítsa. – Kérem. Azt mondja, hogy a tulaj kérésére figyelte a lakást. Látta, hogy ki hozta be ezt a rengeteg virágot? Netán Miss Adams? – Nem tudom. Sajnálom – nyögte. – Nem baj. Megnézhetjük a biztonsági kamera felvételeit. – Amikor feljöttek, látta, hogy a kamera a lift felé irányul, amint kinyílt az ajtó. McNulty a fejét rázta. – Nem tudják megnézni. A kamera elromlott. – Nyilván. Mikor romlott el? McNulty ide-oda csúsztatta a lábát a kövezeten. – Pár hete. Aidan a férfi szemébe nézett. – Hete? McNulty elkapta a tekintetét, sápadt arcára vörös foltok ültek. – Rendben, pár hónapja. Aidan biztos volt benne, hogy McNulty sokkal több dolgot tud, mint amennyit elárul. – Mostanában volt Miss Adamsnek látogatója? McNulty kétségbeesettnek látszott. – Nagyon sok látogatót fogad. Aidan hegyezni kezdte a fülét. Szeme sarkából látta, hogy Murphynek is feltűnt a megjegyzés hangsúlya. – Miféle látogatókat, uram? McNulty igyekezete, hogy közömbösnek mutatkozzon, meddőnek bizonyult. – Nagyon sokan kedvelték Cynthiát. – Nagyon sok férfi? – kérdezte Aidan éllel a hangjában. McNulty lehunyta a szemét, arcára kiült a bűntudat. Aidan sejtette, ha a férfi józan lenne, közel sem lenne ennyire átlátszó. Vagy ennyire együttműködő. Hajrá, Bulls! 27

– Igen... Sokan. Kétségbeesetten nyitotta ki a szemét. – Nézzék, ha a feleségem megtudja... Megöl. Murphy nagyot nézett. – Úgy érti, önnek viszonya volt Miss Adams-szel? – Nem – McNulty vadul rázta a fejét. – Nem viszony volt. Csak egyetlen alkalom. Aidan szemöldöke felszökött. – Egyetlen alkalom. McNulty még egy lépést hátrált. – Kettő. Maxium három. – Miss Adams... lefizette magát, Mr. McNulty? – kérdezte Murphy csöndesen. Aidan nem hitte, hogy a férfi csak színleli az arcára kiülő tiszta rettenetet. – Dehogy! Istenem, dehogy. Csak... hálás volt. Ennyi. Ez kezd egyre érdekesebb lenni, gondolta Aidan. – Hálás. Miért is? – Lekapcsoltam a kamerát ezen az emeleten, ugyebár? Egyes barátai nem akarták, hogy lássák őket. Neveket nem tudok. Nem is akartam tudni neveket. Miss Adams tette, amit tett, én pedig elfordítottam a fejem, az istenre esküszöm. Kérem, engedjenek el. Aidan egy pillantást vetett Murphyre. – Végeztünk vele? – Egyelőre – mondta Murphy szelíden, és figyelték, ahogy McNulty átbotorkál a szétszórt virágokon, látszott rajta, hogy legszívesebben már rég messze járna. – Még keresni fogjuk, Mr. McNulty – tette hozzá. A gondnok még egyszer reszketegen bólintott, majd eltűnt. Aidan becsukta az ajtót. – Most azon gondolkodom, miféle barátok lehettek azok. – Én pedig azon, hogy közülük való-e, aki ezt adta neki. – Murphy fölemelte a kötélen himbálódzó halott nőről készült fényképet. – Autoerotikus asphyxiáció? Aidan elhúzta a száját. – Hát nem tudom. Ilyennel még nem találkoztam. 28

– Én igen – mondta Murphy, és bement a hálószobába. – Amikor valami balul sül el, az csúnya következménnyel jár. Nézz körül, hátha találsz Adams arcáról egy képet, hogy legalább azt tudjuk, hogyan nézett ki. Én pedig átkutatom ezeket. Aidan hallgatta, ahogy Murphy Adams hálószobájában a fiókokat nyitogatja, míg ő átnézte a nő retiküljét, majd kivette a jogosítványát a tárcájából. Hirtelen mellbe vágta a szánalom a komoly arc láttán, amely a fényképről bámult vissza rá. Ez a nő összeszedettnek látszik. Nagyon tisztességesnek. Nagyon visszafogottnak. Az imént pedig lent feküdt a járdán, huszonkét emelettel lejjebb. Holtan. Vajon miért tette? Mi történt az utolsó hónapban, ami miatt nem fizette ki a lakbért, és végül olyan mély depresszióba esett, hogy azt gondolta, az egyedüli megoldás az, ha eldobja magától az életét? De hát ez a nagy gond az öngyilkosságokkal, gondolta keserűen. Nem maradnak itt, hogy a szeretteik választ kaphassanak ezekre a kérdésekre. – Harmincnégy éves volt, Murphy. Korrekciós kontaktlencsét viselt, és szervdonor volt. Murphy megjelent a hálószoba ajtajában, egyik kezében szőrmés bilincs, a másikban egy kis bőrkorbács. – És elég meredek dolgokat művelt. A sarokban csiga is van kötéllel. Úgy tűnik, párszor kikötötte magát. Aidan csak bámult a kellékekre Murphy kezében, majd ismét a jogosítványban lévő komoly női arcot nézte. – A kép alapján nem mondanád meg. – Nem mindig lehet megmondani. Mit találtál a retiküljében? Aidan gyorsan átnézte a kistáska tartalmát. – Négy hitelkártya, egy mobiltelefon, többféle rúzs válogatott színekben és egy kulcscsomó – magasba tartotta. – Egy Honda kulcsa, a lakáskulcs és egy egészen kicsi kulcs. – Széf lenne? Aidan tasakba tette a kulcsokat, míg Murphy a korbácsot és a bilincset egy másik tasakba helyezte. – Talán. A levelek között láttál banki értesítőt is? Murphy visszament az asztalhoz, és átnézte a kupacot. 29

– Ahogy nézem, egyiket sem nyitotta föl. Itt a banki értesítő. Megnézhetjük... A francba! – Murphy összevont szemöldökkel nézte a kezében tartott borítékot. – Ezt viszont kinyitotta. Se bélyeg, se pecsét, se feladó. – Egy képet húzott elő a borítékból. Elkomorult. – Még egy halott nő. Koporsóban. – Átnyújtotta a képet Aidannek. – Nézd a kezét! Aidant egy pillanat alatt kiverte a víz. Liliom van a kezében. Ugyanannak a nőnek tűnik, mint aki a kötélen lóg. – Fölmarkolta a levélkupac felét, és elkezdték átnézni őket. Pár perc alatt tíz hasonló borítékot találtak, mind ugyanilyen rémes. Mindegyiken ugyanaz a nő. Mind egyformán zavarba ejtő. Egyiken sem volt se név, se feladó. – Valaki szórakozott Cynthia elméjével. Murphy fölvett egy bekeretezett képet Adams íróasztaláról. Az üveg mögött egy fiatal lány lesett ki a szemébe lógó haj mögül. – Ez ugyanaz a nő. Adams szemmel láthatóan ismerte. – Kicsúsztatta a képet a keretből. – De nincs név a hátulján. – Itt fiatalabb, mint ezeken a képeken. Mennyi lehet? Tizenhat? Iskolai fényképnek tűnik. A húgomnak, Rachelnek, a képein is ugyanilyen szürke háttér van. – Lehajolt, és fölvett egy hosszú, keskeny dobozt, amely az asztal alatt hevert. Éppen beleférne egy tucat rózsa. De valamiért sejtette, hogy nem azt talál benne. – Nyisd ki! – mondta Murphy kurtán. Aidan óvatosan leemelte a fedelet. Basszus! – Egy hurokba csavart kötél feküdt a fényes fehér selyempapíron. Egy kis aranyszínű ajándékkísérő lógott a hurkon. – „Gyere hozzám! Találd meg a békéd!" – olvasta, majd fölnézett Murphy komor szemébe. – Hívjuk föl ide a helyszínelőket! Murphy fölhívta őket, majd nagyot sóhajtott, ahogy a mobilját visszatette a zsebébe. – Szerintem Tessnek holnap rengeteg kérdésre kell válaszolnia. Aidan álla megfeszült a gondolatra. – Szerintem is.

30

Második fejezet


Joanna Carmichael figyelte, ahogy a férfi módszeresen végignézegeti a fényképeit, és gondosan végigolvassa a szöveget, amelyet egészen hajnalig finomítgatott. Örökkévalóságnak tűnt, mire a Chicago Bulletin szerkesztője fölemelte a fejét. – Honnan szerezte ezeket? – kérdezte Reese Schmidt a képekre mutatva. – Jókor voltam, jó helyen – vonta meg a vállát Johanna. Karma, gondolta, de nem hitte volna, hogy Schmidt értékelné a kifejezést. – Az áldozat abban a házban lakik, ahol én. Épp akkor kanyarodtam be a ház elé, amikor leugrott. Kiáltást hallottam, ezért elkezdtem futni, talán három másik emberrel együtt. Két tizenéves látta, ahogy levetette magát. – Ujját az első kép sarkára helyezte. A vértócsában heverő, felnyársalt nő mellett két tinédzser állt, a komor, fekete-fehér kép tökéletesen visszaadta az arcukra kiülő puszta rettenetet. – Azonnal elkezdtem fényképezni. A férfi szkeptikusnak látszott. – A rendőrök szeme láttára? – Még nem érkeztek meg – mondta hűvösen. – Amikor kiértek, akkor is folytattam a fényképezést, csak nem olyan feltűnően. – Nem használt vakut? – Jó gépem van. Nem kellett vaku. – Egyik szemöldöke a magasba szökött. – Szeretem magam készíteni a fényképeimet. A férfi szája keserű mosolyra húzódott. – Értem. És mi a helyzet a sztorival? – Én írtam. 31

A férfi a fejét rázta. – Nem erre céloztam. Honnan szerezte az információt? „Egy meg nem nevezett forrás megerősítette, hogy a rendőrség olyan bizonyítékot talált, amely azt sejteti, hogy az áldozat kényszer hatására ugrott le huszonkét emelet magasból." Ki volt az a meg nem nevezett forrás? Amikor Joanna egy szót sem szólt, Schmidt szeme összeszűkült. – Nincs forrása. Vagy maga találta ki az egész gyilkossági szálat, vagy hallotta, amit a rendőrök beszéltek. Melyik? Joanna egyik oldalon beszívta az arcát kétségbeesésében. – A második. – Gondoltam. – Leült a székre, ujjait összeérintette maga előtt. – Hitelesítteti nekem a chicagói rendőrséggel, kerít valakit, aki megerősíti az információkat, és akkor közlöm a sztorit. Igen! Már két hosszú éve várt ezekre a szavakra. – Hol? A férfi arcán enyhén gúnyos mosoly suhant át. – Ne legyen mohó, Miss... Carmichael, ugye? Kerít egy nyilatkozatot, amelyet leellenőrizhetek, és utána beszélünk. Jogos, ismerte el Joanna. Nem ideális, de jogos. Megfordult benne, hogy előhúzhatná az adu kártyát. Az apját. De ez nem lenne tisztességes, sem Schmidttel, sem önmagával. Összeszedte a képeit, de összevonta a szemöldökét, amikor a férfi az első fotóra tette a kezét, arra, amelyik rögtön a zuhanás után örökítette meg a szemtanúkat és a holttestet. Nem akarom, hogy hamis információ közlése miatt bepereljenek – mondta a férfi simulékonyan –, de a képeket még mindig felhasználhatom. Azok nem hazudnak. Joanna a fogát csikorgatta. Én sem hazudok. Visszajövök. – Az utcára kiérve gyors léptekkel indult el a rendőrőrs felé. Fogalma sem volt róla, honnan szerezhetne hitelesítő nyilatkozatot. De megszerzi. A sors szó szerint az orra elé hajította a sztorit. Most aztán jól kell sáfárkodnia az ajándékkal.

32


Aidan utálta az orvos szakértő irodáját. Még a jobb napokon is gyomorforgató volt a bűz. Ez a nap pedig nem indult jól. Senkinek sem. Megállt az ajtón belül, tekintetét nem tudta levenni a vizsgálóasztalon heverő holttestről. Főleg Cynthia Adams számára nem indult jól a nap. Ha öngyilkosságot követett is el, biztosan valaki közreműködött benne. Ezt mostanra már tudták. Valaki képekkel és ajándékokkal szisztematikusan gyötörte ezt a nőt. Egyetlen aláírást találtak: „Melanie". Murphy szerint a koporsóban fekvő nő neve lehet, és Aidan hajlott arra, hogy egyetértsen vele. Az orvos szakértő nem hallotta, amikor belépett, annyira elmerült Cynthia Adams kezének tanulmányozásában. Kegyeletből egy lepedővel letakarta Adams törzsét. Aidan megköszörülte a torkát, mire Júlia VanderBeck fölnézett. Szemét műanyag védőszemüveg fedte. Aidan nem is értette, hogy bírja ki a nő ezt a szagot, főleg, hogy már olyan szépen gömbölyödik a hasa. Ettől még jobban tisztelte Júliát. – Hívtál? – kérdezte Aidan, mire a nő ajka fölfelé görbült. – Igen. Hol van Murphy? – Az áldozat üzenetrögzítőjét hallgatja, és megnézi az áldozat házának halljában készült biztonsági kamerás felvételeket. – Mint kiderült, az épület gondnokának, McNultynek, a hálája nem terjedt ki arra, hogy a ház összes kameráját kiiktassa. – Megpróbálja kideríteni, ki vitte föl azt a sok liliomot. Júlia kurtán biccentett. – Majd emlékeztess a liliomokra, mielőtt elmész – mondta –, de először mutatom a toxikológiai vizsgálat eredményét. – Melyik az? – kérdezte Aidan, és kinyúlt, hogy átvegye a csipeszes jegyzettömböt, amelyet Júlia nyújtott felé a holttest fölött. Tizenhét különböző gyógyszeres üvegcsét találtak a nő lakásában, mind vényköteles. Négyet Dr. Tess Ciccotelli írt fel. A többi tizenhárom üvegcsén más orvosok neve állt, öt évre visszamenőleg dátumozva. 33

Julia nyújtózkodott egyet, derekát megtámasztva. Szerencsétek, hogy tartozom Murphynek egy szívességgel. Más kedvéért nem jöttem volna be éjnek évadján. – Kifújta a levegőt, majd óvatosan leereszkedett a vizsgálóasztal mellett álló székre. – A vizeletvizsgálat egyiket sem mutatta ki. A legfrissebben felírt gyógyszer Xanax, Ciccotelli címkével. Depressziót és szorongást kezelnek vele. Ezt kellett volna találnom a vizeletben. Ehelyett viszont magas PCP – szintet találtam. Aidan összevonta a szemöldökét. Függő lehetett. Julia föltápászkodott. Gyere ide! Mutatok még valamit. Kivezette a halottasházból, át a laboratóriumba. A szag itt már elviselhetőbb volt. Aidan mély levegői vett, és ügyet sem vetett Julia fáradt nevetésére. Akkor mutasd! Julia két eltérő üvegcséből kirázott pár kapszulát egy darab fehér papírra. Az egyik üveget fölismerte, Adams lakásából hozták be. A másik üvegcsén a korházi gyógyszertár címkéje volt. Balra a Xanax a patikából, jobbra pedig azok a pirulák, amelyeket Adams éjjeliszekrényéből hoztatok be – mondta Julia. Aidan összeráncolt szemöldökkel nézte a gyógyszereket. – Ugyanolyannak látszanak. Mert valaki azt akarta, hogy Adams ezt higgye. Valaki kiürítette a kapszulákat, és feltöltötte PCP-vel. Aidan a nő aggódó szemébe nézett. – Valaki nagy gondot vett a nyakába. – Valaki azt akarta, hogy Adams elveszítse a józan ítélőképességét, és teljesen befolyásolható állapotba kerüljön. Aidannek eszébe jutottak a képek és az ajándékdobozba helyezett hurok. A tele táras fegyver, amelyet a másik ajándékdobozban találtak a szekrény mélyén. A fellépő, mely egy hete még nem volt kint az erkélyen. A liliomok. – A rohadt életbe! – Ahogy mondod... – nézett rá Julia. – Gyere vissza a vizsgálóba! Még valamit mutatni akarok. – A férfi követte, és figyelte, amint a nő 34

fölemeli Adams jobb karját. Mély, szaggatott szélű, függőleges hegek borították a csuklója belső felét. – Már korábban megpróbálta megölni magát – suttogta Aidan. – Legalább egyszer. – Egy tele táras fegyvert és egy hurkot találtunk a lakásában. Mindkettőt ajándékdobozban, mindkettőt ugyanolyan kis ajándékkísérővel. Mindkettőn az állt: „Gyere hozzám!" Julia felsóhajtott. – Valaki komolyan arra utazott, hogy Adams eldobja a saját életét. – Olybá tűnik. Szóltál, hogy emlékeztesselek a liliomokra. – Igen. Tele volt az orrlika a liliomok pollenjével. – Egy szál virágot találtunk a párnája alatt. – Így már értem. A kezén semmi nyomát nem találtam a pollennek. – Nem moshatta le? – De igen, viszont túl sok liliomot találtatok ahhoz, hogy ne maradt volna valamennyi pollen a körme alatt, ha ő vitte föl a virágokat. Főleg nem ekkora körmökkel. Aidan Adams hosszú, vérvörös körmeit nézte. Ezek szerint hozzá sem nyúlt a liliomokhoz. Valószínűleg nem. Ezek szerint valaki más vitte be. – Aidan mobilja megszólalt, ezért kivette a zsebéből. Murphy volt, és mintha... dühös lett volna. – Hol vagy, Aidan? – A halottasházban. – Mi a baj? – Latent visszajött. – Azonosították a lakásban talált ujjlenyomatok tulajdonosát. Aidan várt, mert Murphy nem folytatta. – És? Murphy, mit talált Latent? – Inkább gyere föl ide! – mordult fel Murphy. – Most azonnal. A francba!

35


Tess a bejárati ajtó melletti tükörben fürkészte a tükörképét. Egy jó korrektor aranyat ér, a szeme alatti karikákat szinte el is tüntette. A hónap második vasárnapja volt, ilyenkor találkoznak a barátok a Blue Lemon Bistróban. Miután órákon át tanulmányozta Cynthia Adams aktáit, amit csak rövid, nyugtalan álom követett, megkísértette a gondolat, hogy felhívja a barátait, és lemondja a találkozót, de ellenállt. Egy betege elvesztése nem siklathatja ki az életét. Mostanra már tudnia kellett volna. Jon rendszeres időközönként elmondta ezt neki. Jon sebész, és előfordult, hogy meghalt a betege a műtőasztalon. Remélhetőleg nem rendszeres időközönként. Hogy kilendítse magát ebből a hangulatból, ma reggel nagyon kicsípte magát, a szokottnál is több időt töltött a haja és a sminkje elkészítésével, még a vörös bőrkabátról is letépte a címkét, amit valami különleges alkalomra tartogatott. Amyt elemészti a sárga irigység, gondolta Tess. Könyörögni fog, hogy adja neki kölcsön, és mint mindig, Tess beadja a derekát, és kölcsön is fogja adni. Amy olyan volt számára, mint egy testvér, és mint ilyen, addig fogja magánál tartani a kabátot, míg Tess egy szép napon meg nem rohamozza a szekrényét, hogy átkutassa, és visszaszerezze a holmijait. Azóta így ment ez, amióta Amy csaknem húsz éve odaköltözött a Ciccotelli családhoz. Tess lehunyta a szemét. Már az is fájt, hogy a családjára gondol, főleg vasárnap. Nagyjából most ülhetnek asztalhoz, otthon, a szülei régi, dél-philadelphiai házában. Hangosak lesznek, harsányak, boldogak, teli lesz a ház jókedvvel, csak az ő széke fog üresen állni az ebédlő sarkában. A régi hagyomány szerint üresen marad a széke, mint amikor a család egyik halottjára emlékeznek. Mert az apja szemében ő halott a család számára. A legtöbb napon félre tudta tenni a megbántottságot. Ma azonban nehezebben ment, talán azért, mert az éjjel újra és újra szembesült azzal, mennyire magányosan élt Cynthia Adams. Se családja, se társa. 36

Senkinek sem fog hiányozni most, hogy eltávozott az élők sorából. Azzal szembesítette Tesst, hogy a bátyja, Vito, kivételével, aki szembe mert helyezkedni az apja döntésével, neki sincs családja. És Vito olyan messze van. Dél-Philadelphiában. Azzal is szembesítette, hogy neki sincs már társa, mert Phillip, hogy ott rohadna meg, egy szemét, kétszínű görény volt. De voltak barátai. Tekintete a tükörről a legutolsó csoportképre vándorolt, amelyet a Lemonban készítettek. Amy és Jon. Robin, akié a bisztró. Jim, aki nem rég utazott Afrikába egy humanitárius misszió kerekében. A szíve elszorult, ahogy a férfi arcát nézte remélte, hogy barátjuk egészséges, és biztonságban van. Aztán Gen és Rhonda meg a többiek, akik már nagy valószínűséggel ott ülnek a Lemonban az asztal körül, és nem értik, hol a pokolban lehet. Megigazította a képet a falon, majd visszafordult a tükör felé, és gyorsan fölkente a szájára az élénkvörös rúzst. Illett a kabát színéhez, és ez volt az utolsó simítás a külsején, amelyről remélte, hogy többek figyelmét is fölkelti. Talán előcsalogat pár érdeklődő férfit. A fenébe is, a szerelmi életére ráférne egy kis vérátömlesztés. Esetleg egy médium, mert a szerelmi élete szinte már halott. Jon is ezt mondta neki. Rendszeres időközönként. Tényleg nagyon hálás volt a barátaiért. Néha azért azt kívánta, bárcsak alkalmi némák lennének. A liftet kihagyta, a szokásához híven a lépcsőn sietett le a tizedikről a hallba, ahol Mr. Hughes őrizte a házat a pult mögött, mint mindig. Amint meglátta a férfit, helyre is állt a lelki egyensúlya. Ez is olyan reggel, mint a többi. – Jó reggelt, Dr. Chick. Tess rámosolygott a portásra. –Jó reggelt, Mr. Hughes. Hogy van? Az idős férfi nevetése dallamos volt. –Nem panaszkodom. Persze megtehetném, de Ethel szerint senki sem kíváncsi rá. – Mr. Hughes hunyorogva nézett végig rajta. – Nem néz ki valami jól, Dr. Chick. Megint rosszul érzi magát? Tess megrántotta a vállán a táskát. Ma nehezebb volt, tele Cynthia Adams aktáival. – Csak fáradt. – Riggin mondta, hogy éjjel későn ért haza. És hogy sírt. 37

Riggin volt az éjjeli portás. Bosszantó, hogy így kitárgyalták. Rohadtul nem tartozik senkire, hogy mikor ér haza, vagy milyen lelkiállapotban van. De az embernek le kell mondania a titkairól a biztonságért cserébe. Ezt tudta. Az ingerültsége egy pillanat alatt köddé vált. – Mr. Hughes, jól vagyok. Hívna nekem egy taxit? Már így is késésben vagyok. – A taxival sokkal hamarabb érne a Lemonba, mintha a saját kocsijával menne, és még parkolóhelyet is kellene keresnie. Mr. Hugheson látszott, hogy még mindig aggódik érte. – Hova megy ma reggel, Dr. Chick? Nem, várjunk csak! Ma van a hónap második vasárnapja, akkor a Blue Lemonba megy a barátaival. Tess szemöldöke szinte összeért, amikor átment az ajtón, amelyet a férfi kinyitott előtte. – Ennyire kiszámítható vagyok? – Volt idő, amikor nem számított annak. – Órát lehetne magához igazítani – mondta Hughes vidáman, amint leintett egy taxit. – A Blue Lemon minden hónap második vasárnapján, a kórház hétfőnként, szerdánként vacsora a doktor... hirtelen elhallgatott, és a háta megmerevedett. Bűntudatos arccal nézett Tess szemébe. – Elnézést. Tess erőt vett magán, és elmosolyodott. – Semmi gond, Mr. Hughes. – A doktor úrral való szerdai ebédek már rég a múlt ködébe vesztek. Mivel maga a doktor úr is a múlt ködébe veszett. Már attól is dühös lett, hogy még mindig fáj neki, ha Phillipre gondol, de félretolta a haragot és a fájdalmat is, amikor egy taxi megállt a járda mellett. ! Egyik érzelem sem egészséges. Egyik sem hozza vissza a múltat. Nem szükséges taxival mennie – hallatszott egy mély hang mögötte, és Tess azonnal megfordult, és csak bámult a hideg kék szempárba, amely az éjjel olyan megvetéssel nézett rá. A szempárba, amely a nappali fényben sem volt lágyabb. Reagan nyomozó! – mondta, és ingerült lett, amiért a férfi eljött ide, behatolt a magánszférájába, mintha az övé lenne az egész rohadt világ. Ingerült lett, hogy nappali fényben a férfi még sokkal vonzóbb volt. – Segíthetek valamiben? 38

Murphy jelent meg Reagan mellett. Együtt falként takarták el előle az utcát. – Beszélnünk kell veled Cynthia Adamsról Tess. – Itt vannak nálam az aktái – mondta kimérten, és megpaskolta a táskáját. – Őszintén szólva azt hittem, órákkal ezelőtt fel fogtok hívni. Reagan merev arcáról Murphy óvatosan kifejezéstelen arcára nézett, és az ingerültsége azonnal rossz előérzetbe csapott át. Valami nagyon nem stimmelt. Ennek ellenére higgadt hangon folytatta. – Eléggé sietek, uraim. Egy ebédre igyekszem. Föl tudnának hívni, amikor befejeztem? Reagan álla megfeszült, és feléje nyújtotta a mobiltelefonját. Mondja le! Tess tekintete Murphy arcára rebbent. Sehol az ismerős nézés, sehol a lágyság a szempárban. – Mi folyik itt, Todd? – Be kell jönnöd velünk, Tess – válaszolta csöndesen. – Kérlek. Tess Murphy felé hajtotta a fejét. – Meg fogsz bilincselni, Todd? – suttogta. Reagan már nyitotta volna a száját, de Murphy szeme haragosan villant, ezért inkább nem szólalt meg. – Tess, inkább essünk túl rajta minél előbb, rendben? Aztán mind folytathatjuk a napunkat. – Murphy megfogta a könyökét, és a viharvert, régi Fordhoz vezette. – Kérlek. Tess beült, de végig magán érezte a járda szélén tátott szájjal álló Mr. Hughes tekintetét. Még a sarkon sem lesznek, Ethel már mindent tudni fog az incidensről. – Legalább telefonálhatok? – kérdezte fanyarul, amikor Murphy besorolt a többi kocsi közé. A férfi a visszapillantó tükörben kereste meg a tekintetét. – Kit? Kinek, gondolta Tess, de lenyelte a kikívánkozó kötözködő megjegyzést. – Le szeretném mondani az ebédet, ahogy azt Reagan nyomozó oly szívélyesen kérte. Reagan megfordult, haragos tekintetével szinte átszegezte. Szeme a nappali fényben még kékebb volt. 39

– Csak egyetlen hívás. – Egyik szemöldöke kajánul megemelkedett. – Köszönöm az együttműködését, Dr. Ciccotelli. Tess megmarkolta a mobiltelefonját, ellenállt a késztetésnek, hogy a férfihoz vágja, nyugtalanná tette ez a hirtelen dühroham, amelytől felforrt a vére, és remegett legbelül. Szívesen, máskor is, Reagan nyomozó. – Haragosan ütötte be a számot, azt kívánta, bárcsak eközben lelki szemeivel ne Reagan arcát látná a gombok helyén. Az éjszaka együtt érzett ezzel a férfival, akit olyan mélyen megsebzett az, hogy ő találta meg Harold Green utolsó kis áldozatát. Ez még azelőtt volt, hogy elkezdte volna előtte játszani a rossz zsarut. Ez után mehet a fenébe a lelki bajaival. A férfi le sem vette róla a szemét, miközben Tess fülébe csengett a telefon. Szerencsére Amy a harmadik kicsöngésre fölvette. – Hol vagy? – kérdezte minden bevezetés nélkül. Késésben vagy. Tess hallotta a háttérben a Blue Lemon nyüzsgését, ahogy Jon aggódó hangját, amikor azt kérdezi, mi a baj. Nem tudok veletek ebédelni – mondta hivatalos hangon. – Sürgős dolgom akadt. Tess – Amy majdnem belekezdett az előre megjósolható nyavalygásba. – Mind megígértük, hogy ez az időpont szent és sérthetetlen lesz. Mindannyiunknak vannak sürgős ügyfelei. Tess kihívón nézett Reagan szemébe. De nem ilyen – mondta. – Megyek, ha tudok, de kezdjétek csak el nélkülem. Tess, várj! – Jon átvette Amy telefonját. – Megkaptam éjjel az üzenetedet, de nem voltam otthon, és csak három után értem haza. Minden rendben? Azért hívta föl, hogy megkérje, menjen vele, és legyen tanúja annak, amiről akkor még azt hitte, egy élő pácienssel való konzultáció lesz. –Persze, jól vagyok. Az ügy megoldódott. Cynthia Adams maga oldotta meg. Egyedül Reagan fagyos tekintetének tulajdoníthatta, hogy uralni tudta a borzongást, amelyet az éjjel Cynthia járdán heverő holttestének a látványa idézett elő. Most már a halottasházban van a hideg asztalon, a lábujján sorszám egy cédulán, de legalább nyugalmat talált. Legalábbis Tess így remélte. – Jon, mennem kell. Majd később 40

fölhívlak, rendben? – Lecsukta a mobil tetejét. – Csak egyetlen hívás, nyomozó. Ahogy kérte. A férfi szeme megvillant a gúnyos hangsúly hallatán. – Köszönöm. – Mikor mondja el végre, mi ez az egész? – Majd a központban beszélünk, doktornő. Reagan előrefordult, és ettől kezdve ügyet sem vetett rá. A központban. Baljóslatúan csengett, pontosan úgy, ahogy a férfi akarta. A rossz zsaru szórakozik vele. Akkor emberére talált. A jó zsaru felé fordult. – Murphy! Murphy egyenesen előreszegezte a tekintetét, nem nézett a szemébe, és Tess most először megijedt. – Az előírás szerint kell eljárnunk, Tess. Majd a központban beszélünk.

41


Aidan a reflexív üvegen keresztül figyelte Ciccotellit. A nő visszabámult rá, noha – Aidan tudta jól –, csakis a saját tükörképét láthatja. Épp eleget járt már az üveg mindkét oldalán ahhoz, hogy tudja, figyelik. Ciccotelli tudta, mi következik, de az arcizma sem rándult. A szeme sem rebbent. Az biztos, hogy hideg jellem. De csakis hidegvérrel lehet megtenni az, amit elkövetett. Már amennyiben ő tette. Minden bizonyíték arra mutatott, hogy igen. De valószerűtlen. Teljességgel értelmetlen. Szinte bizonyos, hogy lehetetlen. Murphy biztos volt benne, hogy nem a nő tette, de Ő nem egészen tűnt objektívnek, amikor Dr. Tess Ciccotellit volt szó. Nehéz volt hibáztatni a társát, ezt Aidannek el kellett ismernie. A tükör túloldalán egy dögös nő ült feszes csípőnadrágban, garbóban, amely második bőrként ölelte a testét. Csupa feketében. Ma úgy nézett ki, mint egy modern cigánylány, aki „köztiszteletben álló orvosnak" öltözött. Azt mondta, ebédelni indult. Hah! Senki nem megy ilyen ruhában ebédelni. A fenébe is, nem is ismert olyat, aki így öltözik. Vagy olyat, aki így néz ki, ha egyáltalán megpróbálja A fogát csikorgatta, haragudott magára, amiért a testére ekkora hatással volt a látvány, amelyet Ciccotelli az éjjel az alá a visszafogott gyapjúkabát alá rejtett. Gyanúsított volt, akármennyire valószerűtlen is. És ha kiderül, hogy nem gyanúsított, akkor is csak egy hűvös nőszemély. Az meg csak a sors fintora, hogy feltűnően szexi hűvös nőszemély, de ezzel egy tisztességes férfinak meg kell tudnia birkózni. Mellette Murphy végighúzta két kezét az arcán. – Karikás a szeme. Mintha egész éjszaka nem aludt volna. Akkor már hárman vagyunk – jegyezte meg Aidan kimérten. Hátranézett a válla fölött a főhadnagyra, aki a kis megfigyelőhelyiség hátsó falának támaszkodott, őszülő bajusza komoran ívelt lefelé. – Még mindig nem értesz egyet velem. 42

Marc Spinnelli főhadnagy megrázta a fejét. – Évek óta ismerem Tess Ciccotellit. Jó ember. Jó orvos. Lehet, hogy nem mindig állít föl olyan diagnózist, amilyet mi szeretnénk, de nem lenne képes őrületbe kergetni senkit. – Sem a halálba hajszolni – dörmögte Murphy. – Na, essünk túl rajta! Aidan figyelte, amint Murphy belép a vallatóba, és a lehető legmesszebb ül le Ciccotellitől. A nő épp csak odakapta a szemét Murphyre, majd megint az üveget nézte, de már nem hűvösen. Sötétbarna szeme most villámokat szórt. Jó. A düh ezerszer jobb, mint a hűvös és összeszedett viselkedés. – Érintett – dörmögte Aidan, kezét a kilincsen nyugtatva, és szemét le sem véve Murphy kifejezéstelen arcáról. – Mind azok vagyunk – vágott vissza Spinnelli frusztráltan. – Nincs olyan rendőr a városban, aki ne lenne érintett. Alig van valaki, aki ne tudna Harold Greenről, de a legtöbbjük nem ismeri Tesst. Menj csak be, és tedd a dolgod, Aidan! Ahogy Murphy is. – És ha nem teszi a dolgát? Spinnelli nagyot fújt. – Akkor majd közbelépek. Aidan ezzel az ígérettel fölvértezve lépett be a vallatóba. A nő szeme követte, összeszűkülve és... vészjóslón. – Itt vagyok, Reagan nyomozó, ahogy óhajtotta. Az utóbbi negyed órában engem figyelt. Mikor fogja megmondani, hogy mi a fenéért rángattak be ide? Leült a nő mellé az asztal végébe. – Meséljen nekünk Cynthia Adamsről! Tess Ciccotelli hunyorgott, majd mély levegőt vett szemmel láthatóan igyekezett uralni az indulatait és fokozatosan sikerült is neki, és ő csak nézte, végtelenül lenyűgözve. Cynthia Adams bonyolult nő volt – válaszolta végül, egyenesen Aidanre nézve, teljesen figyelmen kívül hagyva Murphyt. – De ezt maga is tudja, ha volt a lakásán. És maga járt? – kérdezte Aidan. – Már úgy értem, a lakásán. Nem. Sosem voltam bent a lakásban. 43

A nő szemrebbenés nélkül tud hazudni. Szeme sarkából látta, hogy Murphy állán egy izom remegni kezd, ahogy a társa összeszorította a fogát. Aidan megsajnálta Murphyt és Spinnellit is. Nyilvánvalóan kedvelték Ciccotellit. Nehéz lesz nekik, tudta. Ezért megteszem helyettük, gondolta. De a lakásánál járt, ugye, doktornő? – folytatta a kérdezősködést. – Kint? A nő óvatosan méregette. Egyszer. Nem jött el a megbeszélt időpontban. Aggódni kezdtem. Fölhívtam, de csak az üzenetrögzítőt értem el, ezért a társammal, Dr. Ernsttel, elmentünk megnézni. Öt éve praktizál együtt Dr. Harrison Ernsttel. A nyugdíjhoz közeledő Ernst köztiszteletben állt. Aidan ezt azért tudta, mert mielőtt behozta volna Ciccolellit a vallatásra, gyorsan utánanézett. – Általában ezt teszi? – Házhoz megy? – Nem. Cynthia elég különleges eset volt. Miért? A nő alig észrevehetően előretolta az állát, és az ujjait szorosan összefonva az ölébe ejtette. Az arca kifürkészhetetlen volt. – Mert fontos volt nekem. – Mikor történt? Mármint a látogatás? – pontosította, és figyelte, ahogy a nő álla reflexszerűen megfeszül. Idegesítette, hogy a kérdést pontosítás követte. – Körülbelül három hete. – Adams visszahívta? – Végül igen. – És? – Megbeszéltünk egy másik időpontot. – Most már ő is játssza a játékot. Lenyűgözően. Csak arra válaszol, amit kérdeztek, és semmi másról nem beszél. – Megjelent? Az új időpontban? – Nem. Minden ravaszság eltűnt róla, és a pillanat törtrésze alatt olyan mély bánat jelent meg a nő arcán, hogy Aidan azon kapta magát, hogy gondolatban visszakozik. Ha Ciccotelli ártatlan, akkor komolyan törődik másokkal. Ha bűnös, akkor meg nagyon jó színész. – Nem jelent meg – suttogta. 44

– Megint felhívtam, újabb üzenetet hagytam, de nem hívott vissza. –Többet nem beszéltem vele. Aidan kivette a jegyzetfüzetet a zsebéből. – Miért járt önhöz Miss Adams, doktornő? Az óvatos tekintet visszatért. – Depressziós volt. – Miért? Ciccotelli lehunyta a szemét. – Ha élne, most nem beszélhetnék róla. Ugye, ezt megérti? Az orvosi titoktartás miatt. – De nem él – mondta Aidan simulékonyan. – A halottasházban fekszik a boncasztalon, kibelezve, mégpedig a saját döntése következtében. – Ciccotelli szeme felpattant, és döbbent düh látszott benne. De gondosan kordában tartotta. Egy éve kezdtem Cynthia kezelését. Előttem vagy egy tucat orvosnál járt. Aidannek eszébe jutott a sok üvegcse, amelyeket gyógyszeres szekrényben találtak. Mennyi orvos és Cynthia Adams mégis meghalt. Szemmel láthatóan annyit segített rajta, hogy megölte magát – mondta élesen. Ciccotelli szeme megvillant, de megnyugodott, amikor Murphy figyelmeztető pillantást vetett Aidanre. Ciccotelli egy mappát vett elő a táskájából, és letette az asztalra kettejük közé. Cynthia súlyos depresszióban szenvedett, amely a kamaszkorában elszenvedett bántalmazásból eredt. Az apja tízéves korától molesztálta, egészen addig, míg tizenhét évesen meg nem szökött. Egyenesen a férfi szemébe nézett. – Úgy sejtem, extrém szexuális viselkedésre utaló bizonyítékokat találtak a lakásán, nyomozó. Bilincseket és korbácsokat találtunk, igen. És néhány képet is. A nő még mindig állta a tekintetét. Cynthia gyűlölte önmagát, gyűlölte az apját, mert bántotta. Néha a zaklatás áldozatai éppen ahhoz a dologhoz fordulnak, amelyet a legjobban gyűlölnek Az a dolog határozza meg őket, amelyet gyűlölnek. Néha a szexuális zaklatás áldozatai szexfüggők lesznek. Cynthia is az lett. Egyetlen éjszaka annyi férfival szeretkezett, ahánnyal csak tudott, és másnap megvetette magát ezért. Megfogadta, hogy abbahagyja, de csak rosszabb lett. 45

Ezek szerint szexfüggőség miatt kezelte – mondta Aidan, de a nő megrázta a fejét. Nem, depresszióval kezeltem. Csaknem egy éve találkoztam Cynthiával. Kórházban volt, az öngyilkossági kísérlete után lábadozott. Felvagdosta a csuklóját, úgy, ahogy azok szokták, akik tényleg meg akarnak halni. A csuklója belső felén mély vágásnyomokat fognak találni, ha eddig még nem. Aidannek eszébe jutottak az egyenetlen szélű hegek, amelyeket látott, furcsa módon ez volt az egyetlen ismertetőjel, amely épségben maradt Adams halálugrása után. – Miért kísérelt meg Adams öngyilkosságot egy éve, doktornő? – Mondtam már. Öngyűlölet. – De már egy ideje gyűlölte önmagát. Miért éppen azt az időpontot választotta arra, hogy fölvagdossa az ereit? – Abban az időben egy másik trauma is érte. Aidan most már kezdett ingerült lenni. – Pontosan mi is? – A húga felakasztotta magát, és Cynthia találta meg. Aidan megzabolázta a hirtelen támadt érdeklődését. – Miért akasztotta fel magát? Mármint a húga. – A húga jóval fiatalabb volt. Amikor Cynthia elszökött otthonról, az apja a kislánnyal folytatta. Amikor a húga felnőtt, nem tudta feldolgozni az emlékeket, és felakasztotta magát. Cynthiát gyötörte a lelkiismeretfurdalás, amiért egyedül hagyta a húgát az apjukkal. A testvére öngyilkossága kétségbeesésbe taszította. – Mi volt a húg neve, doktornő? Ciccotelli kinyitotta a mappát, és átnézte a tartalmát. A legtöbb lap gépelve volt, de néhányon rendezett, biztos kézírást látott. A doktornő az egyik kézírásos lapot húzta elő, és átolvasta. Aidan fejjel lefele Áprilisi dátumot olvasott, egy évvel ezelőttről, a lap tetején. A húgát Melanie-nak hívták. Az öngyilkosság ideje elhallgatott, szemét le sem vette a lapról. Pontosan egy éve. Ó, szent isten! Tudnom kellett volna, hogy ez következik... – A torka kétségbeesetten mozgott, ahogy próbált nyelni, és ebben a pillanatban Aidan kész volt elhinni, hogy Murphynek igaza van. Murphy a kézfejével dörgölte meg a száját. 46

Gyógyszereket találtunk a lakásán. Nagyon sok gyógyszert. Ciccotelli a szemét Murphyre emelte, merev volt, és minden ellenségesség meg harag eltűnt belőle. – Én Xanaxot írtam fel. Az orvos szakértő toxikológiai vizsgálata PCP-t mutatott ki, Tess. Ciccotelli meglepetten rázta meg a fejét, a szeme összeszűkült. – PCP-t használt? Egyszer sem láttam jelét tiltott drogfogyasztásnak. Csak annak a szernek a jelét, amelyet maga írt fel neki – mondta Aidan, és a hangja túlontúl nyájas volt. Ciccotelli felkapta a fejét, és csak bámult rá, arca két oldalán egyegy nagy vörös folt jelent meg. – Ez meg mit akar jelenteni? Aidan nem válaszolt. Ehelyett elkezdte kirakosgatni a képeket, amelyeket Adams lakásában találtak az éjjel. És figyelte, ahogy Ciccotelli arcából kiszalad a vér. – Ó, szent isten! – suttogta, a keze remegett, ahogy egyenként fölemelte a képeket, és csak bámult elborzadva. Amikor kinyúlt az utolsóért is, azért, amelyik a kötélről lógó halott Melanie-t ábrázolta, elfojtott nyöszörgés hagyta el az ajkát. A szája szinte természetellenesen vörösnek hatott sápadt arcán. – Hol találták ezeket? – kérdezte fojtott suttogással. Murphy Aidan szemébe nézett, tekintete egyértelműen azt üzente: én megmondtam. Megkocogtatta az utolsó kép sarkát. – Ezt az erkélyre nyíló üveges tolóajtó közelében találtam az éjjel. Pár kép, amelyen a húga a koporsóban fekszik, a postával jött, feladó nincs. Ciccotelli le sem vette a szemét a képekről, a hangja még mindig elgyötört suttogás volt csupán. – Ki tenne ilyesmit? Aidan egyik szemöldöke felszökött. Megint arra gondolt, ha Ciccotelli ártatlan, akkor komolyan törődik másokkal. Ha bűnös, akkor még ilyen ügyesen hazudó emberrel sosem találkozott. Mindaddig, míg Murphy meg van győződve az elsőről, neki körmeszakadtáig ki kell tartania a másik eshetőség mellett. – Néhány pedig e-mailben érkezett. Tudja Cynthia e-mail címét, doktornő? 47

Ciccotelli felé fordult, nagyon lassan, sötét szeme immár óvatosan fürkészte. – Valahol megvan. A pácienseknek meg kell adniuk az adatlapjukon, amikor először járnak nálam. – Visszafordult Murphy felé. – Miért? Murphy összeszorította az ajkát. – Játszd le! Aidan éppen csak annyi időre hagyta el a helyiséget, hogy behozza a kazettás magnót, amelyet az ajtó előtt hagyott. A készüléket Ciccotelli mellé helyezte – megvárta, míg a nő a szemébe néz, majd lenyomta a lejátszás gombot. Cynthia – gyerekes nyavalygás volt, furcsán kísérteties. Ciccotelli összerezzent, amikor az üzenet folytatódott . – Már megint nem jöttél. Megígérted, hogy nem fogsz magamra hagyni. Nézd meg az emailedet, Cynthia. Aidan leállította a felvételt, és előhúzta a kupacból az egyik koporsós fényképet. Ez volt a hangüzenet. És ez volt az e-mail csatolmány. Éjszaka Cynthia nappalijának padlója tele volt hintve olyan virággal, mint amilyen a holttest kezében van. Valaki arra kényszerítette, hogy élje át újra Melanie halálát – mondta Ciccotelli lassan, szemét lehunyva. – A szervezetében lévő PCP miatt azt hihette, hogy mindez valóság, hogy kísérteteket hall es lát. Ki tenne ilyet? – ismételte. Csakugyan, ki? Aidan ismét elindította a felvételt, és Ciccotelli arcának minden rezdülését figyelemmel kísérte. Nem kellett sokáig várnia. Már az első szavakra felpattant a nő szeme... Valóban sokkhatásként érte. Tekintete egészen megváltozott a rettenettől, ahogy a felvételt hallgatta. – Cynthia, Dr. Ciccotelli vagyok. Rég nem láttam. Nagyon hiányzik. Melanie-nak is hiányzik. Épp ma egy éve. Ma van a születésnapja, Cynthia. Melanie ajándékot küldött. Nem itt lenne már az ideje, hogy megadja neki, amit kért? Nem itt lenne már az ideje, hogy megtartsa az ígéretét? Tartsa meg az ígéretét, Cynthia. Aidan leállította a szalagot, és a kihallgatószobára hirtelen némaság telepedett. Ciccotelli egy szót sem szólt, csak ült, és nézte a magnót, mintha egy kobra lenne, amely le akar rá csapni. 48

Aidan két újabb képet helyezett az asztalra a nő elé: a kötél és a fegyver fényképét. – Melanie ezt küldte ajándékba Cynthiának mondta kifejezéstelen hangon. Figyelte, ahogy a nő a képekre pillant. És kezdte elhinni, hogy Murphynek csakugyan igaza volt. A nő teljes és mély döbbenete végtelenül meggyőző volt. De akkor is, ez a nő ismeri az emberi elme működését. Pontosan tudná, hogyan kell ilyesmit eljátszani. Vagy nem? – Tess! – szólalt meg Murphy rekedten. – A biztonsági kamera felvételei, amelyek Adams házának halljában készültek, egy gyapjúkabátos, fekete hajú nőt mutatnak, aki egy nagy csomagot visz be a lift be. – Habozott, de végül kibökte a többit is. – A dobozokon, amelyekben a kötél és a fegyver volt, ujjlenyomatokat találtuk. És a xanaxos üvegen is. A nő lassan fölemelte a tekintetét Murphy arcára. – Kinek az ujjlenyomatát? – De a szemében tükröződő iszony elárulta, hogy tudja, pedig még nem is hallotta a választ. Murphy nagyot nyelt. – A tiédet, Tess. A te ujjlenyomatod volt az orvosságon, a kötélen és a fegyveren. Egyezett azzal az ujjlenyomattal, amelyet a névjegykártyádról vettünk le, amit az éjjel adtál. Ciccotelli óvatosan hátradőlt a székben. Aztán fölnézett Aidanre. Ugyanazzal a hűvös tekintettel, mint éjjel, miután megnézte Adams összeroncsolódott testét, mely ott hevert az utcán. – Azt hiszem, most fölhívom az ügyvédemet, nyomozó. A beszélgetésnek vége.

49

Harmadik fejezet Március 12-e, vasárnap, 14.43

Ilyen egyszerűen nem tudta elhinni. De igaz. És velem történik. Cynthia meghalt. És most itt ülök az üveg túloldalon. És életemben először szükségem van egy védőügyvédre. Csak egyetlen személyre eshetett a választása, egyetlen ügyvéd volt, akiben Tess megbízott annyira, hogy fölhívja. A legjobb barátnője, Amy, polgári peres védőügyvéd, de Tess tudta jól, hogy Amy időnként pro bono munkát is végez a büntetőeljárásokkal foglalkozó bíróságokon. De hol a fenében van? A Blue Lemon alig húsz percre van a rendőrőrstől, de Tess biztos volt benne, hogy már legalább kétszer ennyi ideje itt ül. Várt, és múltak a percek. Mégis ellenállt a késztetésnek, hogy az órájára pillantson, s csak nézett egyenesen előre. A többiek figyelték. Az üveg mögül. Tudta, akkor is, ha az üvegről csak a saját arca nézett rá vissza. Todd Murphy és az az arrogáns seggfej, az új társa, azzal a merev arcával és hideg kék szemével. Nem rezdült, nem nézett máshova. Hadd bámuljon az a barom. Hadd töprengjen. Azt gondolják, ő tette. Hogy addig gyötörte Cynthia Adamst, míg meg nem ölte magát. Tényleg azt gondolták, hogy ő tette. Már a feltételezéstől is fagyos düh öntötte el. Még Murphy is azt hitte. A szíve elszorult, ahogy a tekintete a saját tükörképére szegeződött, s mögötte valahol a rendőrök arcára. Reaganról sejtette is, hogy agresszív lesz ilyen bizonyítékok birtokában. De Todd Murphy? Az, hogy egyáltalán fölmerült benne, hogy ilyet tenne, ez... fájt. 50

Barátok voltak. Így sárba tiporni a bizalmat. Ezt sosem lehet helyrehozni. Ezt saját tapasztalatból tudta. A bizalom törékeny jószág, és csak a bolond bízik meg bárkiben vakon. És csak egy még nagyobb bolond próbálja meg összeragasztani, amikor az szilánkokra tört. És Tess Ciccotelli nem bolond. És én sem törtem szilánkokra. Összeszűkült szemmel nézte az üveget, elképzelte, ahogy Reagan ott áll a túlsó oldalon, széles mellkasa előtt keresztbe font karral. És a férfi dühösen nézi. Hatékonyan vetette be a testi fölényét. Ahogy föléje hajolt, és úgy figyelte, amíg ment a magnófelvétel. Számított rá, hogy megpróbálja megfélemlíteni. Meg is próbálta. Sikertelenül. De sikerült megdöbbentenie. Ezt kész volt elismerni. Hallani a saját hangját, ahogy ilyen ocsmányságokat mond... Tudni, hogy a saját ujjlenyomatait találták azokon az eszközökön, amelyeket Cynthia kínzásához használtak fel... Még mindig meg volt döbbenve, mélyen, legbelül. De a döbbenet helyét hamar átvette a harag, s ettől magához tért. Valaki kitervelte ezt. Valaki tulajdonképpen megszervezte Cynthia Adams meggyilkolását. És valaki rám terelte a gyanút. És meglehetősen ügyesen. Ezt is elismerte. Sosem járt Cynthia lakásában. Sosem nyúlt a holmijaihoz. Sosem volt oka hozzányúlni a gyógyszereihez. Sohasem küldött neki olyan ajándékot, amely ennyire beteges lett volna. Mégis az ő ujjlenyomatait találták meg, és az ő hangját. Reagan nagyon komoly volt. Hitte, hogy ő tette ezt a rettenetes, gonosz dolgot. Épp csak szavakkal nem vádolta, de a szeme elmondott mindent. És ezzel kiállt Cynthia Adamsért. Tess halk sóhaja szinte üvöltésnek hatott a néma vallatóhelyiségben. Aidan Reagan már akkor is kiállt Cynthia Adams jogaiért, amikor a nő a járdán hevert. Milyen átkozott orvos maga? – kérdezte. Az éjjel fájdalom volt a haragja mögött. Törődött Cynthiával, miközben azt gondolta, hogy ő nem. Murphy azt mondta, jó ember. Jó rendőr. Tess ezt remélte is. Remélte, hogy olyan rendőr, aki túllát a nyilvánvalóan oda helyezett, hamis bűnjeleken, aki túl tud lépni a saját azzal kapcsolatos előzetes feltételezésein, hogy milyen átkozott orvos ő. 51

A haragja most már alábbhagyott annyira, hogy tudjon összpontosítani. Szemét levette a tükörről, és a képeket nézte, amelyeket Reagan olyan „figyelmesen" ott hagyott az asztalon. Valószínűleg azt remélte, hogy összetörik majd saját bűnös lelkiismeretének a súlya alatt, és beismeri a tettét. Elnézést, nyomozó. Ma nem. Tess fölvette a képet, amelyet Murphy Cynthia padlóján talált. Ez volt az utolsó kép, amelyet Cynthia kapott, tökéletes időzítéssel. Természetesen Cynthiától hallotta Melanie öngyilkosságának történetét. Sokszor. Melanie többször is fenyegetődzött azzal, hogy megöli magát, de Cynthia nem igazán hitte el, hogy a húga meg fogja tenni. Aztán egy éve ugyanezen a napon Cynthia megérkezett Melanie lakására, hogy a húgát a születésnapján elvigye vacsorázni, és ott találta holtan. A kötélen lógott, fehér blúzára egy cédula volt tűzve, Tess közelebb emelte a képet a szeméhez, elfordította, hogy a mennyezeti lámpa fénye ne tükröződjön a fényes fotópapíron. Ah. Itt is van. Ott a cédula Melanie blúzára tűzve. Ezek szerint a kép még azelőtt készült, hogy a rendőrség levette volna a holttestet a kötélről, gondolta. De ki fotózta le? A rendőrség? Nem rendőrségi képnek tűnt. Cynthia? Nem valószínű. A jelentés szerint a kiborulás szélén volt már, mire a rendőrség, megjelent Melanie öngyilkosságának helyszínén. Melanie maga, valami bizarr megtorlásként a nővére ellen? Lehetséges, főleg, hogy Melanie nagyon pontosan meghagyta, Cynthia mikor érkezzen meg azon az egy évvel ezelőtti estén. Mintha azt tervezte volna, hogy Cynthia találja meg ott a kötélen lógva. Az, hogy beállította a fényképezőgépet, hogy pár perccel a halála után exponáljon, nem is volt olyan merész gondolat. De ki juthatott hozzá ehhez a képhez? Ki tudhat ennyi mindent Cynthia múltjáról? Cynthia nagyon ragaszkodott a teljes titoktartáshoz, félt, ha kiderül a kényszeres szexuális viselkedése, akkor elveszíti a munkáját a menő pénzügyi cégnél. Cynthia egy ilyen információt nem osztott volna meg senkivel önszántából. Ki akarta, hogy Cynthia meghaljon? És miért? De a legégetőbb kérdés sehogyan sem hagyta nyugodni miért éppen engem használt fel? – suttogta maga elé. 52

Tess kifújta a levegőt, engedett a kísértésnek, hogy az órájára lessen. Már hatvanhárom perce ül itt egyedül, a fenébe is. Hol lehet Amy? Aidan az üveg másik oldalán állt, és a nőt nézte. Az erős sokkhatás rövid pillanata után a nő visszanyerte lélekjelenlétét, és azóta többet nem veszítette el. Mögötte kinyílt az ajtó, majd becsukódott, és Aidan gyenge fahéjillatot és erős cigarettaszagot érzett. Szegény Murphy. Négy hónapja dolgoznak együtt, de azóta végig rágja azt a fahéjas rágót, hogy sikeresen leszokjon a dohányzásról. Úgy néz ki, az utóbbi pár óra feszültsége kisiklatta társa igyekezetét. – Elszívtad az egész rohadt dobozt, Murphy? – Csak a felét – Murphy megköszörülte a torkát. – Hogy van? – Úgy látom, elég hamar magához tért. – Ciccotelli az elmúlt óra nagy részében megingathatatlan nyugalommal és dacosan nézte a tükröt. Aidan elengedhette volna, és el is kellett volna engednie. Tudta. Nem volt elég indokuk arra, hogy itt tartsák, ez ezer százalék. Mégis itt állt az üvegnél, szinte szoborra merevedve. Figyelte, ahogy a nő visszanéz rá. Ciccotelli felkavarta, Aidannek ezt el kellett ismernie. Valószínűleg nincs az a férfi a Földön, aki anélkül tudna arra az arcra, arra a testre nézni, hogy fel ne kavarná. Aidan nagyon is férfi volt. De a reakcióját nem csak a külső csomagolásnak tulajdonította. A nőből méltóságteljes nyugalom áradt, ahogy olt ült és várt. Hiszen pszichiáter, emlékeztette magát. Megtanulta, hogyan rejtse el az érzéseit. Megtanulta, hogyan várjon hosszan és némán. Ahogy a rendőrök is. Volt valami közös benne és Dr. Tess Ciccotelliben. Ez nem tetszett neki. Az üveg túloldalán hirtelen mozgás támadt, ahogy a nő felsóhajtott, és a válla lehanyatlott egy pillanatra. Tekintete a képekre vándorolt, amelyeket ott hagytak az asztalon, és csöndesen az egyik oldalra tette a rendőrségi képeket, amelyek Cynthia Adams felnyársalt testét ábrázolták. Aztán fölemelte azt a képet, amelyik Cynthia felakasztott húgát mutatta, és alaposan megvizsgálta. Fekete szemöldöke szinte összeért, ahogy nézte a képet. 53

– Miért éppen engem használt fel? – suttogta, épp csak annyira hangosan, hogy hallhatták. – Ez piszok jó kérdés – mondta Murphy csöndesen. Aidan az egyik oldalon beszívta az arcát. – Én még semmit sem tudok, Murphy. És te sem. De nagyra értékelem, hogy hagyod, hogy magam vonjam le a következtetéseket. Kihasználhattad volna, hogy magasabb a rangod, és már rég elengedhetted volna. – Ha fordítva lett volna a helyzet, ha Aidan lett volna a felettes, és Murphy az új srác, akkor Aidan valószínűleg pontosan ezt tette volna. – Miért nem tetted meg? Murphy felsóhajtott. – Talán azért, mert egészen addig, amíg nem szembesítetted a hangfelvétellel, és meg nem láttam az arcát, én sem voltam benne egészen biztos. Mindkettőnkre haragszik, de én megbántottam, és ezt nem fogja egykönnyen elfelejteni. Az ügyvédje egy másik bolygóról jön ide, vagy mi? – Már fél órája itt kellene lennie. Az ügyvéd neve Amy Miller. – Murphy alig észrevehetően megmerevedett. – Ezek szerint ismered? – Már találkoztam vele – mondta Murphy kurtán, de sosem dolgoztunk együtt. Aidan visszafordult Ciccotelli felé, aki minden egyes képet feszült figyelemmel tanulmányozott. Azért hagyta ott az asztalon a képeket, hátha ettől megtörik a nő, de nem igazán hitt benne, hogy ez fog történni. – Hajlandó vagyok elismerni, hogy aligha gyilkos, Murphy. De lehet, hogy az döbbentette meg, hogy elkaptuk. – Tényleg ezt hiszed? – Nem. Szerintem túl okos ahhoz. Szerintem ehhez az egészhez túl okos. De a birtokunkban lévő bűnjelek másra utalnak, és ezt egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Mit mond az államügyész? Murphy azért ment ki, hogy felhívja Patrick Hurst államügyészt, de Aidan gyanította, hogy legalább ennyire szüksége volt arra, hogy elkerülje Tess Ciccotelli komor tekintetét. És hogy elszívjon egy fél doboz cigarettát.

54

– Összetört – Murphy keserűen fölnevetett. – Patrick is ismeri. Egy szót sem hisz az egészből. Azt mondja, nincs elég indíték. Több bizonyíték kell arra, hogy valóban bűntény történt. Aidan összevonta a szemöldökét. – Egy nő meghalt. Ez mióta nem bűntény? Kinyílt az ajtó mögöttük, enyhe légmozgás támadt, és drága parfüm tömény illata töltötte be a helyiséget, s rögtön utána megjelent egy harmincas éveiben járó, szigorú, tengerészkék kosztümöt viselő nő. Szőke haja csinos kontyba fésülve, és apró gyémántok csillogtak a fülében. Zöld szeme kemény nézésű volt, nem mosolygott, és összességében véve elég savanyúnak látszott. – Minthogy senki sem lökte le azt a nőt arról az erkélyről, nincsen semmiféle bűntény – szólalt meg. – Amy Miller vagyok, Dr. Ciccotelli ügyvédje, és kiviszem innen. Most. Hirtelen megtorpant, és Murphyra hunyorgott. – Magát ismerem. Murphy kurtán biccentett. – Murphy nyomozó vagyok. Ő pedig a társam, Reagan nyomozó. Múlt évben találkoztunk a kórházban, Miss Miller. A nő szeme elgondolkodva szűkült össze, majd elkerekedett, amikor rájött, kicsoda a férfi. – Maga ült az ágya mellett – hitetlenkedve rázta meg a fejét. – Maga ismeri. Hogyan feltételezhette, hogy bármi köze is van ehhez az egészhez? Szégyellhetné magát! Miért van idebent, ahelyett hogy azt kutatná, ki hajszolta bele azt a nőt az öngyilkosságba, mert az biztos, hogy nem Tess Ciccotelli tette. Most pedig, ha megbocsátanak, szeretnék beszélni az ügyfelemmel. – Egyenesen a falon lévő kapcsolóra nézett. – Négyszemközt. Murphy kikapcsolta a hangszórót. – Hogy ez miért nem jutott eszembe – jegyezte meg gúnyosan. – Mármint, hogy megkeresni az igazi gyilkost. A francba. Aidan figyelte, ahogy Miller letelepedett az asztal sarkára, mire Ciccotelli megkocogtatta a karóráját, és barna szeme haragosan villant. Aidan Murphy felé fordult, várta a magyarázatot arra, miért ült társa Ciccotelli ágya mellett a kórházban, de a férfi fáradtan rázta meg a fejét. 55

–Ne most! Hazamegyek, és alszom egy keveset. Holnap majd megnézzük a széfet, és körbenézünk, ki akarhatta Cynthia Adams halálát. Aidan még egy percig állt ott, és figyelte Ciccotellit és az ügyvédjét. Az a Miller nevű nő beszélt, kérdéseket tett föl, de Ciccotelli csak a tükörre mutogatott. Miller mérgesen nézett hátra a válla fölött, majd arrább ült, hogy eltakarja az orvosnőt Aidan elől. Természetesen egy védőügyvéd síkraszáll az ügyfeléért. Ez nem meglepő, de mintha Murphyt sokkal mélyebben érintette volna a dolog, mint amit hajlandó volt elárulni. Aidan elgondolkodott, vajon romantikus szál köthette-e össze Murphyt és Ciccolellit. A társa szerelmi életéről nem hallott semmiféle pletykát, semmilyen barátnőről nem esett szó, sem hajdaniról, sem jelenlegiről. Ennek ellenére lehetséges, és a gondolat felkavarta. Murphy nyugodt felszíne mély érzéseket takart azok iránt az élők és holtak iránt, akiket képviselt. Hamu alatt izzik a parázs, szokta mondani Aidan édesanyja. A megfelelő nőnek talán imponál... ez a parázs. Aidan a fogát csikorgatta, ahogy Ciccotelli összeszedte a képeket, és addig ütögette a széleiket, míg egyformán nem álltak. Elképzelte, hogyan illene az a formás test egy férfi kezébe. A társa kezébe. A kép csöppet sem tetszett neki. Figyelte, ahogy Ciccotelli összeszedi a holmijait, és az ügyvédje mellett kijön a helyiségből. Az orvosnő egy csöppet sem tűnt meglepettnek, amikor odakint meglátta őt. Ez sem tetszett neki. – Nyomozó úr – mondta ugyanazon a kimért hangon, amelyen az éjjel is beszélt vele. – Tudom, hogy ott volt a bíróságon aznap, amikor Green tárgyalását tartották, és tudom, mit gondol rólam. Egyelőre teljesen fölösleges lenne azt mondanom, hogy téved. Még egyenletes hanghordozásától is felállt a szőr a hátán. Aidan a szemébe nézett, és bólintott. – Azt kell mondanom, hogy igaza van, Dr. Ciccotelli. Fölösleges lenne. Alaposan szemügyre kell vennünk az összegyűjtött bűnjeleket. Cynthia Adams érdekében. – Tess! – Az ügyvéd megrángatta a nő kezét. – Menjünk! – Nem, Amy. Várj! – Egy pillanatra oldalvást nézett, majd újra fel. A tekintete átható volt, és... szomorú. Ez kibillentette. Csak egy kicsit. – 56

Reagan nyomozó, valaki azt akarta, hogy Cynthia meghaljon, de nem én voltam az. Kérem... – aztán valami szokatlant tett. Megragadta Aidan alkarját, amitől az egész karja összerándult. A szíve hevesen kezdett verni, és hirtelen mintha elfogyott volna a levegő a helyiségben. Nem tudta a tekintetét levenni a nő sötét szeméről. – Derítse ki, ki tette! – suttogta feldúltan. – Arra használtak föl, hogy ártsanak az egyik betegemnek. Cynthia úgy halt meg, hogy azt hitte, megőrült. Hogy én is cserbenhagytam. Tudom, mit gondol rólam. De az éjjel láttam, hogy törődik Cynthiával. Kérem, tegyen meg mindent, hogy a tettes megfizessen! Aztán eltűnt a szorítás, ahogy Ciccotelli is, és Aidan ott maradt, csak bámulva utána. És töprengett.


Már csak egy perc. A lift csöngetett, és mielőtt az ajtó teljesen kinyílt volna, Tess már ki is ugrott a rendőrőrs halljába, levegő után kapkodva, utána Amy, sokkal kényelmesebb tempóban. Elég borzalmas volt ez a nap, és csak megkoronázta az, hogy be kellett zsúfolódnia egy fullasztó liftbe. Tess egy pillantást veled az utcára nyíló üvegajtóra. Még egy perc. Még egy perc, és kilép a rendőrőrsről, és...és még mindig hihetetlenül kínos helyzetben marad. Tess félretolta Amy segítő kezét, és menet közben bújt bele a kabátjába. – Egy órán át hagytál a kihallgatószobában ücsörögni, mert hazamentél, hogy fölvedd az átkozott kosztümödet? – sziszegte. Amy megemelte egyik szemöldökét. Sikerült egyszerre megbántottnak és méltóságteljesnek látszania. – Gondoltam, jobb, ha szakemberként jelenek meg, és nem úgy nézek ki, mint egy prosti. Tess remegő kézzel gombolta be a kabátját. 57

– Én nem nézek ki úgy, mint egy prosti – vágta oda fogcsikorgatva, majd észrevette, hogy Amy szája széle fölfelé kunkorodik, és tudta, hogy legrégibb barátnője elérte a célját. Pár pillanatra ugyanis nem a reflexív üveges komor helyiségre gondolt, sem Aidan Reagan vádló tekintetére. Sem Cynthia Adamsra, aki holtan fekszik a halottasházban. Sem arra, hogy a saját ujjlenyomatait találták olyan helyen, ahol soha nem is járt. Elkeseredetten fújta ki a levegőt. – Csak irigykedsz, amiért én előbb találtam rá erre a vörös kabátra, mint te. Amy kuncogott. – Igazad van. Macy's? – Nem, Marshall Fields, hatvanszázalékos leárazás. Amy mosolya ravaszkás lett. – És megengeded, hogy kölcsönkérjem? – Persze, miért is ne? Mindaddig, amíg te is megengeded, hogy kölcsönkérjem a fekete pulóveredet. – Tess elment a recepciós pult mellett, ügyel sem vetett az ügyeletes tiszt kíváncsi tekintetére. Két komor detektív kíséretében érkezett, és most egy ismert védőügyvéddel távozik. A francba! Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy összeálljon a kép. A szolgálata végére az egész őrs tudni fogja, s Tess tisztában volt vele, hogy itt egy zsaru sincs, aki akárcsak egyetlen könnycseppet is ejtene érte. Ehelyett gratulálni fognak Reagannek és Murphynek, hogy móresre tanították az agyturkászt. Amy finoman megszorította a könyökét, és a bejárati ajtó felé terelte. – Az új kasmírpulóveremet? – kérdezte, de hangja vidámsága hamisan csengett, és Tess tudta, hogy Amy csak a kíváncsi fülekre való tekintettel tartja fenn a látszatot. – A te cicid nagyobb, mint az enyém. Még kinyújtanád. Az, hogy barátnője ennyire igyekszik vidámnak mutatkozni, csak még keserűbbé tette Tess kedvét. A helyzet nagyon súlyos. Ha kitudódik, a pszichiáteri hírneve csorbát szenved, és ezzel együtt a praxisa és a páciensei is veszélybe kerülnek. Nincs az a zsaru, aki ne ugrálna örömében, ha látná, amint Dr. Tess Ciccotelli magánpraxisa darabokra hullik. Harold Green után gondoskodtak róla, hogy az államügyészi hivatallal való szerződését ne újítsák meg. Hátha még vád alá helyeznék, és bíróság elé állítanák... Az lenne csak a hab a tortán. 58

Ne légy önző, Amy – mondta epésen. – A fekete pulcsid nemcsak melegen tart majd, hanem illik is a fekete csíkos börtönpizsamához. Ami, hála isimnek, legalább karcsúsít. Tess, pszt! – suttogta Amy. – Most elég rosszul néz ki a dolog, de megoldjuk. Majd meglátod. Menjünk, és vegyünk neked valami ennivalót! Ugye, ma még egy falatot sem ettél? Nem. – Murphy felajánlotta ugyan, hogy hoz neki egy szendvicset, míg Amyt várta, de nem fogadta el. A gyomra túlságosan háborgott ahhoz, hogy egyen, de még ha nem így lett volna, akkor sem fogadott volna el semmiféle segítséget Todd Murphytől. Többet nem. – Nos, haza viszlek hozzám, és készítek neked egy kis levest. Elég volt Amy levesére gondolnia, máris elfogta a hányinger. Kösz, nem kérek. Csak vigyél haza! Majd rendbe jövök. Amy az ajkát harapdálta. –Tess, ha nem eszel, megint rosszul leszel, Tess kezdte elveszíteni a türelmét, de visszafogta magát, Amy csak jót akar. Mindig is jót akart. Majd eszem. Megígérem. De most hagyjuk... – Doktornő! Dr. Ciccotelli! Tess megtorpant, nem azért, mert beszélni akart a nővel, aki a nevét kiáltotta, hanem azért, mert az belepett az üvegajtó elé, és elállta az utat. Fiatal volt, talán huszonöt éves. Kerek szürke szemével és keskeny szemüvegével elég tudálékosnak hatott. Hosszú, szőke hajfonat omlott a vállára, és az álla enyhén hasított volt. A kiejtése elárulta, hogy déli. A lány szemének csillogása pedig azt, hogy riporter. Na, máris kezdődik, gondolta Tess, és azon töprengett, hogy az őrsön melyik zsaru tehette félre a sajtóra irányuló ellenérzését, és eresztette rá ezt a piráját. – A nevem Joanna Carmichael. A Bulletin száma ra dolgozom fel az Adams-ügyet. Az éjjel ön ott volt Adams öngyilkosságának a helyszínén kevéssel éjfél után. Volna szíves kommentálni a rendőrségi feltételezést, hogy Miss Adams kényszer hatására lett öngyilkos? Amy keze már lendült is Tess elé. – Nem nyilatkozik – mordult fel az ügyvéd. Menjen arrább! Most azonnal! Tess elgondolkodva nézte a fiatal nő szemét, és azonnal döntött. Joanna Carmichael nem tudta, hogy őt az imént vallatták, különben 59

egészen más kérdéseket tett volna föl. Amikor ez az egész nyilvánosságra kerül, még jól jöhet, hogy neki is van saját szószólója. – Adja ide a névjegykártyáját! – mondta. – Ha lesz mondanivalóm, fölhívom. Carmichael benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy névjegykártyát. – Köszönöm. Odakint Tess mélyen beszívta tüdejébe a friss, hideg levegőt. A szürke égbolt szinte ugyanolyan árnyalatú volt, mint a riporter szeme. A szemről eszébe jutott Aidan Reagan tekintete, az átható, vádló kék szeme. Szabadon távozhatott. Míg odabent ült a vallatóhelyiségben, nem engedte meg magának azt a gondolatot, hogy esetleg fogva tartják. Az érzéseit megtartotta, és csakis a dühöt engedte meg magának, az érzéseit megzabolázta abban az egy órában, míg odabent ült, és magán érezte Reagan tekintetét az üvegen keresztül is. A harag biztonságosabb érzés, mint a félelem. De most, hogy kint volt a szabad ég alatt, eluralkodott rajta a rettegés, és a hideg végigfutott merev hátán. A rémálomnak még nincs vége. Távolról sincs. Haza kell mennem – suttogta. Vár a munka.

60

Negyedik fejezet

Március 12-e, vasárnap, 18. 10

Aidan belépett a szülei meleg mosókonyhájába, maga mögött hagyva a hideg késő délutáni esőt. Megborzongott, habár finom illat csiklandozta az orrát. A csőben sült hús, amelyet az édesanyja a vasárnapi ebédre készített, és... megint beleszimatolt a levegő be. Finom pite. Remélem, cseresznyés, gondolta, és lehámozta magáról az átázott felöltőt. A kosárból kikapott egy kifakult törülközőt, és gyors mozdulatokkal szárazra törölte a haját, mielőtt bement volna a konyhába, ahol az édesanyja a mosogató előtt állt, és épp pakolta az edényeket a mosogatógépbe. A tányérok számából ítélve telt ház volt, gondolta Aidan sóvárogva, és azt kívánta, bárcsak ő is itt lett volna. Sok idő telt el azóta, hogy az egész család együtt tudott lenni vasárnap délután. Mindannyian annyira elfoglaltak voltak. Becca Reagan fölnézett, és mosoly ragyogott föl az arcán. Aidannek ettől valamiért elszorult a szíve. Lelki szemei előtt megjelent az utcán holtan heverő Cynthia Adams, és Ciccotelli hangját vélte hallani. Nincs közeli hozzátartozója, mondta. Nem volt anyja, aki mosolyogva várja, hogy hazatérjen, nem volt más, csak az őt zaklató apjáról való szörnyű emlékek. Aztán a gondolata arra a gyermekgyilkosságra vándorolt, amelyen Adams esete előtt dolgozott. A hatéves kisfiút a saját apja ölte meg. Miután Ciccotelli és az ügyvédje elment, Aidan meglátogatta a fiú anyját. Az anya tudta, hol bujkál az apa, de azt a vadállatot védelmezte, miközben a saját kisfiát nem. Ha próbálná megérteni, belebolondulna. Ezért inkább az édesanyja hangjára figyelt, amely melegen üdvözölte. 61

– Aidan! Már azt hittem, nem is jössz. Aidan megcsókolta az arcát. – Szia, anyu. Maradt valami? Az édesanyja végigmérte, szemét egyetlen részlet sem kerülte el. A jól ismert nézés: annak idején az apját is így mérte végig minden áldott nap, amikor az hazaért a munkából. Kyle Reagan a Chicagói rendőrkapitányságon dolgozott, de ma már a nyugdíjas éveket élvezte. Édesanyja megszárította a kezét, és tenyerébe vette Aidan arcát, szemében megértés csillogott. Semmit nem fog kérdezni, hacsak ő maga nem kezd el beszélni róla. Ez az egyik dolog, amelyet annyira szeret benne. Ez az egyik dolog, amelyet egyetlen más nőben sem talált meg. Isten a megmondhatója, hogy megpróbálta. Valószínűleg ez oka annak, hogy harminchárom évesen még mindig egyedül él, gondolta. A hűtőben egy tányérra félretettem neked egy adag sültet. A pite még hűl. – Egyik szemöldöke megemelkedett. – Az időzítésed pontos, mint mindig. Aidan fáradtan mosolygott rá. – Remek. – Tiszta víz a hajad, fiam. Még a végén tüdőgyulladást kapsz nekem. Aidan kinyitotta a hűtő ajtaját. – Mert esik, anyu. És a Camaro teteje kihasadt hazafelé. Az asszony felsóhajtott. – Semmi értelme megint azt mondanom, hogy egy rendes kocsit kéne venned. Aidan csak vigyorgott, és leült a nagy konyhaasztalhoz. – A Camaro kétszázkilencven lóerős. Édesanyja a szemét forgatta, már megszokta, hogy a fia mindig ezt válaszolja. – Az apádnak van szigetelőszalagja a garázsban. Vacsorázz meg, aztán hozd rendbe azt a tragacsot. – Már rendbe hoztam – mondta Aidan teli szájjal. – Idefelé jövet megálltam a barkácsboltnál, és vettem egy tekerccsel. – Amikor mindent eltüntetett a tányérjáról, az édesanyja elvette, és egy másikat tett elé, rajta egy nagy szelet sütemény.

62

– Sean és Ruth itt volt a kicsikkel, lemaradtál róluk. Abe és Kristen még mindig itt van – tette hozzá. – Az apád próbálja a kicsinek megtanítani, mi az a lépéselőny. Karának, Aidan tizenöt hónapos unokahúgának. A keresztlányának. A szíve megint összeszorult, ahogy arra gondolt, hogy a bátyja, Abe, csak megtalálta végre a boldogságot. – Tudom. Abe dzsipje az egész kocsibeállót elfoglalja, azért parkoltam az utcán. Hol van Rachel? – A tizenhat éves húga túlságosan is gyorsan válik nővé... – A barátnőjénél. Kilencre jön haza. Gondolom, valami fiúval kapcsolatos bonyodalom lehet, de nem mondta el nekem. – Egyik szemöldökét megemelte. –Talán te tudsz vele beszélni. Aidan felhördült. – Fiúkról? Isten ments! Apa helyében bezárnám a szobájába, míg huszonöt éves nem lesz, és akkor senkinek sem kellene azok miatt a fiúk miatt aggódnia. – Egyszer te is azok a fiúk közé tartoztál. – Pontosan erre akartam kilyukadni. Becca belekortyolt a kávéjába, tekintete elkomorodott. – Múlt héten láttam Shelley anyját. A szépségszalonban. Aidan álla megfeszült. Shelley St John tabu volt. – Anyu, ma nem szeretnék róla beszélni. Becca bólintott. – Tudom. De nem akartam, hogy mástól halld, és készületlenül érjen. Shelley férjhez megy. Volt idő, amikor Shelley említése fájdalmat okozott. Most inkább csak undort érzett. – Tudom. Az édesanyja szeme elkerekedett. – Tudod? Honnan? – Meghívót küldött nekem. – Egy utolsó, jól irányzott döfést a sok hasonló után. Shelley mesterfokon űzte a hátbatámadást és az árulást. – Most inkább hagyjuk, légy szíves. Becca felsóhajtott. 63

– Edd meg a pitét, mielőtt a bátyád rájön, hogy a te kedvedért fölvágtam. – Már késő – hallatszott Abe dörmögése az ajtóból. – A fenébe, Aidan, az összeset felfalod a végén. – Aki kapja, marja – válaszolta Aidan ravaszkásan. A bátyja morogva fogott egy tányért, és leült az asztalhoz. – Mi történt veled? Csuromvíz vagy. Becca eléjük tette a kávéskannát. – Esik, Abe – mondta, mire Aidan önkéntelenül is elmosolyodott. Abe azonban nem. – Nem aludtál, ugye? Még mindig a Morris fiú ügyén dolgozol? Aidan megrázta a fejét. – Murphyvel tegnap az egész délutánt azzal töltöttük, hogy próbáltunk annak a rohadék apának a nyomára bukkanni, de eltűnt. Éjfél után aztán egy másik ügyet sorsolt a gép. Egész nap dolgoztunk. Abe összevonta a szemöldökét. – Éjjel csak egyetlen új ügy volt. Valaki leugrott az erkélyéről. Aidan a süteményt bámulta. – Nem öngyilkosság volt. Nem igazán. – Hogy lehet valami nem igazán öngyilkosság? – kérdezte Becca. – Ez nem olyan, mintha valaki csak egy icipicit lenne terhes? – Ki terhes? – A sógornője, Kristen, lépett be a konyhába, karján egy vörös hajú, fürtös kislánnyal. Összeszűkült szemmel nézett a megmaradt piteszeletre, majd Abe-re. – Hé! – Beszélj anyuval! – mondta Abe vállat vonva, majd karját kinyújtotta a kisbaba felé. – Ki terhes? – ismételte meg Kristen, és ő is letelepedett az asztal mellé. Abe a térdére ültette Karát. – Senki. Aidannek jutott az éjszakai öngyilkosság. Kristen elhúzta a száját. Durva. – A sógornője nagyon is jól ismerte a durva helyzeteket. Közvádló volt az államügyészi hivatalban, és épp elég holttestet látott nap mint nap. Aidan fölsóhajtott. 64

A felét nem is tudod. Ezt a nőt egy olyan pszichiáter kezelte, aki... – elhallgatott, amikor Abe és Kristen egymásra néztek. Tess Ciccotelli – mondta Kristen mereven. – Szóval te vagy az a zsaru, aki berángatta a rendőrségre ma délután. A fenébe is, Aidan! Aidan Kristenről Abe-re nézett. Kristen dühösnek látszott, míg Abe elmélyülten kötözgette Kara hajában a szalagot. Aidan tudta, hogy magára maradt. – Honnan tudjátok? A főnököm délután felhívott. Elmondta a lényeget, és megkért, hogy vegyem át az ügyet, hogy beszéljek a zsarukkal, akik bevitték vallatni. Mondtam, hogy nem tehetem. Tess és én éveken át dolgoztunk együtt. Barátok vagyunk. Ahogy nézem, nemcsak ti vagytok a barátai, hanem mindenki más is. Aidan ingerülten beledöfött a pitébe. Ennek a nőnek több szövetségese van, mint a NATO-nak. – Hát senki sem volt ott a tárgyalóteremben, amikor fölmentette Harold Greent a felelősség alól, aki meggyilkolt három ártatlan gyereket és egy rendőrt? Kristen megmerevedett. – Nem mentette föl a felelősség alól, Aidan. –Te nem voltál ott, Kristen – mondta Aidan figyelmeztető hangsúllyal. – De én igen. – A tárgyalóteremben tényleg nem voltam ott. De előtte és utána igen. Odajött hozzám, Aidan, teljesen összetörve amiatt, amit tennie kellett. Tudta, hogy mik lesznek a következmények. Sosem lett volna képes tanúskodni, hogy Green nem fogható perbe, mert beszámíthatatlan, ha nem hitt volna benne teljes mértékben. Ő nem ilyen ember. Ma dél után órákat töltöttél vele. Ezt látnod kellett. Aidan mocorogni kezdett a széken, kényelmetlenül érezte magát, mert még mindig nem volt biztos benne, mit is látott és hallott. – Hiszen agyturkász, Kristen. Képes bármit elhitetni az emberekkel, amit csak akar. Kristen félretolta a tányérját. – Pszichiáter, nem pedig vajákos. Csak az idődet fecsérled, Aidan. Derítsd ki, hogy igazából ki volt az, aki azt akarta, hogy az a nő meghaljon. És azt is, ki gyűlöli Tesst annyira, hogy belerángatta ebbe az 65

egészbe. – Fölállt, zihált. – Majd meglátod, sokkal hosszabb az a lista, mint gondolnád. Aidan fáradt homlokát masszírozta. – Kristen, kérlek. – Kérlek, mi, Aidan? Azt kéred, hogy fordítsam el a fejem, miközben a szánalmas kis előítéletedet dédelgeted? Azt már nem! Tudtad, hogy Tess Ciccotelli elveszítette a szerződését a várossal, mert a rendőrszakszervezet tiltakozott ellene? Aidannek eszébe jutott a Mercedes, amellyel éjjel a nő a helyszínre érkezett. – Nem, de nem úgy tűnik, mintha bevétel híján lenne. Kristen szeme vészjóslóan szűkült össze. – Jó, és akkor azt tudtad, hogy majdnem elveszítette az életét, mert az egyik zsaru nem lépett közbe elég gyorsan, hogy megvédje a kihallgatószobában az egyik vadbaromtól? Aidan összerezzent. – Nem. Ezt sem tudtam. – Akkor kérdezd meg Murphyt! Majd ő elmondja mi történt. Tess Ciccotelli épp eléggé megfizetett már azért, hogy azt teszi, ami helyes. Nem fogok itt ülni és elnézni, ahogy vád alá helyezik ezért. Kibaszottul lehetetlen, hogy ő tette, és ezt te pontosan olyan jól tudod, mint én. Becca levegőért kapkodott, Aidan csak pislogott, meglepte, hogy ilyen szót hall a sógornőjétől, míg Abe befogta a kis Kara fülét. Káromkodtál... – mondta Abe lassan. – A kicsi előtt. Kristen összeszorította a száját, szemmel láthatóan remegett, az arca kivörösödött. – Ezért elnézést kérek, Abe. De a többiért nem kérek elnézést. Beszélj Murphyvel, Aidan! Aztán futtasd le a listát az összes bűnözőről, akiket Tess segítségével juttattunk rács mögé. Azután nézz a szembe, és mondd azt, hogy nincs senki, aki ne lenne képes megrendezni ezt az egészet csak azért, hogy Tesst szenvedni lássa. Kristen... – suttogta Abe. – Nyugodj meg! Aidan majd a mélyére ás – felsóhajtott, és meglovagoltatta a kislányt a térdén. – Vállalod az ügyet, nem? Kristen megrázta a fejét. 66

– Nem. Nem tudnék objektív lenni ebben az estben. Szerintem az egész meglehetősen igazságtalanul zajlott. Patrick azt mondta, hogy ő tudna objektív lenni, azért innentől átveszi az ügyet. – Komolyan nézett Aidanre. – Hacsak nem menti föl a nyomozás a felelősség alól. Aidan viszonozta a pillantást. Tudta, hogy Kristen sosem tévedne olyasvalaki ügyében, akiért ilyen szenvedélyesen kiáll. Ő mindenki másnál jobban hitt Ciccotelli ártatlanságában. – Mielőtt ma eljöttem volna, megkértem a nyilvántartást, hogy futtassa le azoknak az elkövetőknek a listáját, akik ellen Ciccotelli tanúskodott. Gondolom, reggelre meg is kapom. Kristen mély levegőt vett. – Köszönöm. – És megkérdezem Murphyt, mi volt... azzal a vadbarommal, aki megpróbálta Ciccotellit bántani. – Akinek sikerült is – mondta Kristen csöndesen. – Nézz utána Tessnek, Aidan! Majd rájössz, hogy nincs igazad vele kapcsolatban. – Remélem is, Kristen. De akárhogy is, a munkámat fogom végezni. A sógornője megemelte az egyik szemöldökét. – Számítok rá.


Ciccotelli most már otthon volt, épen, egészségesen. Tökéletesen látta az ablakon keresztül. Természetesen látcsővel. Nagyon fontos kellék. Sosem jönne el otthonról enélkül. Az emberek észrevennének egy fegyvert vagy kést, de senki sem figyel föl egy olyan személyre, aki látcsővel a nyakában sétál az utcán, és ha bárki mégis rákérdezne, még mindig lehet az mondani, hogy imádja a madarakat. Na persze. Idegesítő csiripelő dögök. Leszámítva a ragadozó madarakat, amelyek némán köröznek az ég magasában, majd lecsapnak 67

a mit sem sejtő áldozatukra, készen arra, hogy cafatokra tépjék, akár egy darab papírt. A ragadozó madarak megérdemlik a csodálatot. És azt, hogy utánozzák őket. A mit sem sejtő madárka most ott ült az ebédlőasztal mellett, a laptopján dolgozott, fülhallgatóval a fején. Néha-néha fölnézett, és kibámult az ablakon a lábai előtt heverő Chicagóra. Komolyan, ez érdekes megfigyelés. A legtöbb ember, akinek elég magasan van az ablaka, nem is gondol arra, hogy ahogy ők kinézhetnek az ablakon, valaki ugyanolyan könnyen be is nézhet hozzájuk. És tényleg ilyen könnyű. És ebben a pillanatban meglehetősen unalmas. Ciccotelli nincs börtönben. Ez nagy csalódás ugyan, de várható volt. Épp elegen tartják nagyra Dr. Tess Ciccotellit ahhoz, hogy megvédjék a szemmel láthatóan nevetséges vádak ellenében. Mi az indíték? – kérdezik. Egy neves pszichiáter, jelentős szakmai elismerésekkel... A csöndet nevetés törte meg. Holnap ilyenkorra a rendőrségnek meglesz az indíték, és a hűséges védelmezők száma jócskán meg fog csappanni. De biztos, ami biztos, több kell. És lesz is. A gyorshívón lenyomta Nicole számát, és az okos kislány az első kicsengésre azonnal föl is vette. – Mi az? – a hangja rekedt volt, és reszelős. – Mi a francot csináltál a hangoddal? – Az ember azt várná, hogy egy színésznő jobban vigyáz a hangjára, de ahogy hallja, Nicole sírt. Gyenge. Jobban kell majd figyelnie rá. Talán elkél egy újabb látogatás Nicole öcsikéjénél, hogy fenntartsa a további szolgálatait. – Jobban tennéd, ha továbbra is teljesítőképes maradnál. Nicole megköszörülte a torkát. – Nincs semmi baj. Jól vagyok. – Remélem is. Nagyon sok pénzt és időt fektettem a hangodba, Nicole. Kérlek, ne feledd, hogy az öcséd egészsége tőled, csakis tőled függ. – Mit akar tőlem? – kérdezte Nicole, a szavakat mintha harapófogóval tépték volna ki összeszorított fogai közül. – Legyén a Michigan és a Nyolcadik utca sarkán tizenegykor. Hozd a parókát! Egy lélegzetvételnyi szünet állt be, majd Nicole megszólalt, elfulladva és rettegve. 68

– Azt mondta, hogy csak pár napról lesz szó. – Meggondoltam magam. Tizenegykor, Nicole. Látogatóba megyünk, te meg én. Mr. Avery Winslow-hoz. Winslow szomorú arca, hűséges kutyatekintete nézett rá a nagy kupac fénykép tetejéről. A kis Avery arca volt a második a sorban. Szegény Mr. Winslow, így elveszíteni azt a pici fiút. Az, hogy bűntudata volt, tökéletesen érthető. Az, hogy pszichiáter segítségét keresi, logikus. Az pedig, hogy a pszichiátere Tess Ciccotelli, a végzete. Avery Winslow már három hete kapja a szert. A lakása előkészítve. Itt az idő a kettes számú bevetésre. Szegény Mr. Winslow. Ebben tényleg nincs semmi személyes. Legalábbis vele kapcsolatban nincs. De Ciccotellivel kapcsolatban... na ő egészen más kérdés. Ő nagyon is személyes kérdés. Nemsokára Ciccotelli halott. De előbb sokat fog szenvedni.


Túl késő. Túl késő. Elkéstem. Tess fejében folyamatosan ez visszhangzott, ahogy áttörte magát a tömegen. Nem látott semmit. Nem látott az emberek miatt. Magas férfiak. Sötét hajúak. Mind olyan dühös. Rám dühösek. Elhaladt a legutolsó férfi mellett, és megtorpant. Lába előtt Cynthia Adams hevert. Holtan. Túl késő. Az egyik férfi lehajolt, és kiemelte Cynthia szívét az összezúzott testből, majd kinyújtotta felé a még mindig dobogó szívet. – Fogja! – parancsolta, és kék szeme csak úgy izzott az éjszakában. – Nem! Nem! – hátrább lépett. A szív még mindig élt, vér csöpögött a férfi ujjai között le Cynthia sápadt arcára. És ahogy a vér végigcsorgott Cynthia arcán, a nő szeme felpattant, és rábámult. Halott és üres tekintettel. 69

Ő maga megfordult, de a sikoltás a torkára fagyott. Megmerevedett. Rendőrség. Értem jönnek. Ameddig a szeme ellátott, mindenütt egyenruhás rendőrök. Vádló tekintetek. Menekülj! Ébredj föl! A fenébe is, ébredj föl és menekülj! – Tess, a fenébe is, Tess, ébredj föl! Sikoltást hallott, éles és ijedt sikolyt. Rádöbbent, hogy a saját torkából tört fel. Tess felkapta a fejét az ebédlőasztalról, szeme tágra nyílt, a látása még mindig homályos volt. Nagyokat pislogott, és egy arc tisztult ki előtte. Ismerős. Barna szempár, homokszőke, rövidre nyírt haj. Egy kéz nyúlt ki felé, és levette a fejéről a fülhallgatót. Erős kéz érintette az arcát. Elő és meleg. Jon. Jon van itt. Akkor minden rendben. Nem fogják elkapni. Ma nem. A szíve még mindig hevesen vert, de legalább már megint tudott lélegezni. – Istenem, Jon. Jon Carter biztos és erős sebészkezébe vette Tess arcát, gyöngéd ujjai körbefogták a koponyáját, hüvelykujja az arcát simogatta, várva, hogy a nő összeszedje magát. Tess remegve bólintott, és hátradőlt a székben. A férfi kihúzott egy széket, lovagló ülésben ráült, s aggódva nézte Tesst. – Jól vagyok, csak rosszat álmodtam. – Aha... – a férfi ujját a verőérre helyezte, és némán számolt. – Mondom, hogy jól vagyok. – Tess kisimította az arcából a szemébe hulló hajat. – Csak rosszat álmodtam. – Olyan hangosan sikoltoztál, hogy már a folyosón hallottam. Halálra rémültem, Tess. Még szerencse, hogy van kulcsom. Különben lehet, hogy kihívtam volna a rendőrséget. – Megborzongott. – Teljesen olyan volt, mintha élve akarnának fölboncolni. Tess összerezzent, még mindig tisztán látta maga előtt az álmában felé nyújtott szívet. – Ez nem vicces, Jon. – Nem is annak szántam. – A férfi szőke szemöldöke aggódva, zavarodottan ráncolódott össze. – Szép kis álom lehetett. Mi történt? Tess felállt, dühös volt, mert a térdei úgy remegtek, akár a kocsonya. – Ha már itt tartunk, mit keresel itt? 70

– Aggódtam miattad. Elrángattad Amyt az ebédről, és nem hívtál föl, hogy jól vagy-e. Egész délután próbáltalak fölhívni, de nem vetted föl, ezért a műszak végeztével idejöttem. Lenémítottam a telefont, hogy aludhassak. – De nem alszol – jegyezte meg a férfi. Pedig megpróbált aludni, többször is. De az a rohadt álom nem hagyta. Amennyire tudta, eddig nem sikoltozott álmában. – Pedig épp az imént aludtam. – Na ja. Az asztalnál, ráborulva a laptop billentyűzetére. Biztos vagyok benne, hogy a nyál nem tesz jót az elektronikájának. Mi történt, Tess? A férfi szeme követte Tess első óvatos lépését a konyha felé. Majd a másodikat is. – Amy nem mondott semmit? – Nem. Csak annyit, hogy közbejött valami, ezért elment érted, aztán hazahozott, és ágyba dugott. De úgy veszem ki, sokkal többről van itt szó. – Ah. Az ügyvéd-ügyfél titoktartás. Ezek szerint tud titkot tartani. Jó tudni. – Tessnek sikerült eljutnia a hűtőig, és még mindig remegve belekapaszkodott az ajtajába. – Iszom egy pohár bort. Te is kérsz? A férfi utánament, és most ott állt a konyha boltíves ajtajában, és a szemöldökét ráncolta. – Nem. Miről beszélsz? Ügyvéd-ügyfél titoktartás? Amy azt mondta, hogy lerobbant a kocsid. – Amy csak tapintatos volt, mert igénybe vettem a szolgálatát. – Tess megtalálta a dugóhúzót, hálás volt, hogy valamivel lefoglalhatja remegő kezét. -Úgy áll a dolog, hogy gyanúsított lettem. A férfi még jobban elkomorult. – Úgy érted, bűntényben? Tess idegesen fölnevetett, ahogy kihúzta a dugót az, üvegből. – Nem is akármilyen bűntényben, Jon. Kitöltenéd? A kezem még mindig reszket. – A férfi kitöltötte az italt, amelyet Tess három hangos kortyra meg is ivott. – Kérek még. Jon némán újratöltötte a poharat, melyet Tess visszavitt az ebédlőasztalhoz, majd lerogyott a székére. – Az egyik páciensem az éjjel öngyilkosságot követett el. 71

– Ez volt az a hívás, melyet az éjjel kaptál? Ami miatt szeretted volna, ha veled megyek? Tess legyintett. – Igen, de így is, úgy is megtörtént volna, szóval ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Ülj le, kérlek! Mesélek valamit. A férfi leült, és Tess mindent elmesélt neki, egészen Reagan vádló kék szeméig és a fiatal riporterig, aki a rendőrőrs ajtaja előtt lepte meg. A férfi hosszú percig egy szót sem szólt. Majd felhorkantott. – Ez őrültség. Tess fölnevetett. – Azt hiszem, ez találó szó. – Eltolta magától a poharat, mely nekikoccant annak a pohárnak, amelyet a férfi az asztalra helyezett. – Még. Kérlek. Jon ismét töltött, immár a negyedik pohár bort, melyet Tess ma este megiszik. – Vád alá helyeztek? – Még nem. Maradj a városban! Szükségem lehet rád, hogy a jellememről tanúskodj. A férfi mérgesen nézett rá. – Ez nem vicces, Tess. Tess oldalra hajtotta a fejét. – Nem is annak szántam. Tényleg nagy bajban vagyok. – A magnó melletti nagy halom kazetta felé intett. És sehol egy nyom egyiken sem. Cynthia senkit nem említett meg egyik találkozásunkon sem, aki gyanús lehetne. Az ötórányi felvételen egyszer sem. Minden kimondott szót legépeltem. Jon elgondolkodva mély levegőt vett. – Mi lesz a következő lépés? Tess vállat vont. – Először is megiszom a bort. Aztán aludnom kell. Mármint igazából. Remélem, hogy elég bort ittam ahhoz, hogy kiüssön, és nem jön megint ez a rohadt álom. Holnap elviszem a leírtakat Reagannek. Aztán, hacsak éjszaka nem találtak valamit, ami miatt letartóztathatnának, bemegyek a kórházba és vizitelek. – Ismét vállat vont. – Utána pedig fogalmam sincs. – Biztos vagy benne, hogy meg akarod tenni? Tess szája széle keserű mosolyra húzódott, és körmével megkocogtatta a szinte üres üveget, épp eléggé kapatos volt már ahhoz, hogy jól érezze magát. 72

– Már neki is kezdtem. Négy pohár. – Tess – Jon figyelmeztető pillantást vetett rá. – Úgy értem, tényleg úgy gondolod, hogy bölcs dolog önként megadni az információkat a nyomozónak? Lehet, hogy ő az egyik, aki visszavonatta a szerződésedet. – Meglehet. Sőt valószínű. De akkor is, per pillanat Murphy és ő az egyetlen esélyem arra, hogy ez megoldódjon. Ha elcseszik, akkor eggyel feljebb megyek Spinnelli még mindig kedvel. Egyelőre együttműködöm a nyomozókkal. – Hátrahajtotta a fejét szék támlájára, és lehunyta a szemét. – Jon, valaki megölte Cynthia Adamst, gyakorlatilag mintha ő maga lökte volna le az erkélyről. Ha segíthetek Reagannek kideríteni, ki lehetett, akkor véget vethetek az egésznek, és visszakapom az életemet. – Föl tápászkodott, ezúttal hálás volt a férfi támaszt nyújtó kezéért. – Most pedig aludnom kell. – Nekidőlt a férfi vállának, és elindult a hálószoba felé. Kuncogott, amikor Jon az ágyra döntötte, és lehúzta a zokniját. A könyökére támaszkodva vigyorgott föl rá. Jon jóképű férfi, és többször is hallotta, amint arról suttognak, a keze nem csak a műtétek tekintetében ügyes. De ők ketten csak barátok voltak. Semmi szikra nem lobbant egyszer sem közöttük. Amy után Jon volt a legközelebbi barátja, ráadásul a férfi monogám kapcsolatban élt. De akkor is, nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy piszkálja egy kicsit. – Olyan rég feküdt férfi az ágyamban, Jon. Biztos nem akarsz maradni? A férfi mosolyogva nézett le rá. – Csábító ajánlat, Tess. De mit szólna Robin? Tess lehunyta a szemét. – Ne aggódj! Nem fenyeget az a veszély, hogy gonosz karmaim közé ragadlak. – Megint kuncogott egyet, a testét átjárta a meleg, és az érzékei épp eléggé eltompultak ahhoz, hogy ellazuljon. – Mondd meg Robinnak, hogy hozzád sem értem! – Befészkelte magát a párnák közé, és nagyot sóhajtott, amikor a férfi keze kisimította a haját az arcából. Kezdett elbódulni. – Egyedül alszom el. Már megint. Jon keze megállt egy pillanatra. – Tess... 73

Tess fölnyitotta a szemét. A férfi arcára fájdalom ült, és emiatt Tess szívét váratlanul vágyakozás öntötte el. A bor miatt, nyugtatta magát. Mert túl vagyok azon a hazug rohadékon. Már több mint egy éve alszik egyedül ebben az ágyban Phillip Parks nélkül. Nem hiányzott. Amennyire őt érdekli, akár ott rohadhat a pokolban. De hiányzott... valaki, aki vele lenne, úgy sejtette. Kicsit megrázta magát, amitől az ágy imbolyogni kezdett alatta. Holnap elég ideje lesz önelemzésre. Főleg, ha Reagannek mégis sikerül letartóztatnia – Jól vagyok, Jon. Menj csak haza Robinhoz. Csak zárd be az ajtót, és ne engedd ki Bellát! – Tess teknőctarka macskája már fel is ugrott az ágyra, mintha meghallotta volna a nevét, és Tess feje mellett összegömbölyödve, hangosan dorombolva lefeküdt a párnára. – Holnap hívj föl, Tess! Eljött érte az álom. Végre. Kegyesen. – Rendben.

74

Ötödik fejezet

Március 13-a, hétfő, 7.40

– Daniel Morris, hat év, két hónap. A halál oka asphyxiatio. A tüdőben szövetszál, szivacspárnáéval megegyező összetétellel. – Basszus. Aidan az asztalra hajította az orvos szakértő jelentését, és visszanyelte a felkívánkozó gyomorsavat. Az a rohadék apa egy párnával fojtogatta a gyereket, aztán kitekerte a nyakát, és lehajította a lépcsőről, hogy ezzel álcázza a bűnét. Aidan a fogát csikorgatta. És a kisfiú anyja megerősítette a történetet. Valamiért ettől sokkal rosszabb lett az egész. Lehunyta a szemét, és az orrán keresztül mély levegőt vett. Higgadj le! Nem segítesz azzal, ha elveszíted a fejed. Még mindig hallotta Murphy megnyugtató, erős hangját, ahogy beszélt hozzá, amikor péntek este az orvos szakértő technikus felhúzta a cipzárt a kis test fölött, és ők egymás mellett állva figyelték. A fenébe! Nagyot nyelt, és összeszorította a száját. A pokolba kívánta a szemét égető könnyeket. Gondolj valami másra! Bármi másra. Cynthia Adamsre és Tes Ciccotellire. Ma megtartotta az ígéretét, amelyet Kristennek tett. Hogy összpontosítson Adamsre, arra, hogy kiderítse, ki akarta, hogy meghaljon. El fog menni a brókerházba, ahol a nő dolgozott, és megtudja, kikkel lógott. Összerezzent. Elég szerencsétlen szóválasztás. A liliomos nyomon is elindul. Csak emlékeznek arra, ha valaki ilyen nagy mennyiségben vett virágot, és.. – Nyomozó! A hang váratlanul érte, azonnal talpra ugrott, kinyitotta a szemét, és ott állt előtte Tess Ciccotelli az asztal sarkánál, aggódó és töprengő arccal. Mostanra lassan lecsillapodó szívverése hirtelen ismét 75

felgyorsult, és egy pillanatra Aidan csakis a saját vérének dobolását hallotta a fülében. A szíve zakatolása azonban alábbhagyott, amikor végigmérte a nőt. Ciccotelli ma hivatalos öltözékben jelent meg, a gyapjúkabát a karjára volt vetve. A könnyű farmer es a vörös bőrkabát eltűnt, s átadta a helyet a konzervatív, visszafogott grafitszürke nadrágnak és blézernek. A haja sem göndörödött vadul. Valahogy kiegyenesítette, a tarkóján összefogta, és csak pár apró tincs lágyította az összképet. A sminkje is sokkal finomabb volt. Eltűnt az élénkvörös rúzs. Ma az egyetlen erős színt egy vörös selyemsál jelentette, amelyet lazán a nyakába kötött. A magas sarkú csizmát egyszerű, vakítóra fényesített lapos sarkú cipőre cserélte. Mintha az Év Üzletasszonya különkiadás címlapjáról lépett volna le, és ha nem látta volna előző nap a cigánylányt, akkor el sem hitte volna, hogy ilyen átalakulás egyáltalán lehetséges. De akár konzervatív, akár nem, akár hűvös ribanc, akár nem, akár gyanúsított, akár nem, a szájában összefutott a nyál. Ami azt jelenti, hogy Ciccotelli veszélyes nő, akire figyelni kell. De sosem szabad megérinteni. Akárkik is a szövetségesei, tekintetét fölemelte, és a nő szemébe nézett. – Dr. Ciccotelli. Nem is hallottam, hogy csöngetett volna a lift. A nő minden tiltakozás nélkül állta a fürkésző tekintetét. – Azért nem, mert a lépcsőn jöttem föl. Reagan nyomozó, sajnálom, hogy ilyen korán kell zavarnom... – mondta csöndesen. – Vizitelnem kell reggel, de előbb ezt be szerettem volna hozni magának. Nem akartam feljönni, de a recepción a kollégája mondta, hogy már bent van, és felküldött magához. – Megvonta az egyik vállát, az arcára keserű kifejezet ült. – Gondolom, a kollégája nem hallotta a híreket. Aidan az asztal mellett álló székre intett. – Szeretne egy kis kávét? – A maga kannájából? – Szája egyik oldalon megrándult, és Aidan azon kapta magát, hogy ez a halvány mosoly egészen elbűvöli, és nagyon igyekezett kiszakadni a nő bűvköréből. – Most pedig meg akar mérgezni. Köszönöm, nem, nyomozó. – Elkomorulva vette elő a manilaborítékot a táskájából. Egész este azzal foglalkoztam, hogy legépeljem az utolsó öt beszélgetésemet Cynthia Adamsszel. 76

Gondoltam, talán adnak némi... támpontot a Cynthia halálával kapcsolatos nyomozáshoz. Nem ezt a beszédet várta tőle. De azért elvette a borítékot, és a tartalmát kiborította az asztalra. Gondosan nyomtatott lapok hullottak elé, és öt magnókazetta. – Magnóra veszi a rendelésen elhangzottakat? – Nem mindet. Csak néhány páciens esetében, és csakis az ő engedélyükkel. – Cynthia Adams ezek szerint engedélyt adott rá? Először nem. Amikor elkezdett járni hozzám, Cynthia egyszerűen letagadta a viselkedése deviánsabb aspektusait. Beszélt nekem a rohamairól. – Az afférjairól. – Az egyéjszakás kalandjairól – helyesbített Ciccotelli. – Aztán a következő alkalommal letagadta, hogy bármi ilyesmit mondott volna. Meggyőztem, hogy engedje meg nekem, hogy fölvegyem a beszélgetéseinket, hogy ő is hallhassa, amit én. Ciccotelli arcán árnyék suhant át. – Egészen... összetört. De végül ez segített nekünk az igazi problémákra összpontosítani. A doktornő egyáltalán nem olyan volt, mint amire számított. Habár feltételezte, hogy Kristen nem lepődött volna meg. Sem Murphy, sem Spinnelli. – Igen. Ezt muszáj volt uralnia, mert ez a többi területen is befolyásolta a viselkedését. – Ahogy egy évvel korábban is, amikor öngyilkosságot követett el. –Meg a szexuális játékok... a függősége – pontosított. – Cynthia kényszeres volt. Valószínűleg így egyszerre tudta kontrollálni a férfiakat és a saját testei is. – Mert az apja zaklatta. – Igen. Ritkán vitte haza ugyanazt a férfit kétszer, még akkor sem, ha könyörögtek. Aidan fölvette a papírokat, és elkezdte átnézni őket. – Ki könyörgött? – Páran. Kiemeltem a neveket, akikről tudtam, hogy kitartók voltak, de Cynthia vezetéknevet sosem említett. Szerintem az esetek felében a keresztneveket is csak kitalálta. 77

– Akkor honnan tudja, hogy egyáltalán igazat mondott? Ciccotelli felsóhajtott. Elgyötörtnek tűnt. – Az egyik orvossága hajlamosít a májelégtelenségre, ezért rendszeresen kellett vérvételre mennie. A májra negatív eredmény jött vissza, de gonorrhoeára pozitív. A betegséget az egyik egyéjszakás kalandján szerezte. És ki tudja, hány embernek adta tovább. A törvényi előírások szerint be kellett jelentenem a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatnál. Beszéltem Miss Tuttle-lel, aki Cynthia ügyével foglalkozott. Megegyeztünk, hogy szólunk Cynthiának a nemi betegségről és arról, hogy jelentettem. Mély levegőt vett, majd kifújta. – Cynthia aznap dührohamot kapott. Megszegtem a titoktartási kötelezettségemet. Kiborult, hogy el fogja veszíteni a munkáját a brókerházban. Ez az utolsó előtti találkozásunkkor történt. Megfogadta, hogy nem jön vissza. – De még egyszer találkoztak. Ezek szerint visszament. – Vissza. Egy olyan férfi mellett ébredt föl, akire nem is emlékezett, hogy fölszedte. – Azt a férfit nem kontrollálta. – Pontosan. Annyira megrémült, hogy eljött. Kicseréltem az orvosságát, és elvileg egy héttel később vissza kellett volna jönnie kontrollra. De nem jelent meg. – Ez volt az, amikor elment a lakásához. – Igen, de vagy nem volt otthon, vagy csak nem akart beengedni. – Szeme enyhén összeszűkült. – Az ujjlenyomatom ott lesz a csengőjén. Valószínűleg az ajtófélfán is, de aznap este még a kilincset sem érintettem meg, nyomozó. Egy munkatársamat magammal vittem, hátha gond van. Ezt mondta tegnap is a kihallgatásakor. – Ez a szokása? Hogy magával viszi egy munkatársát? – Igen. Mindig. Viszem egy munkatársam, vagy nem megyek. – Lehunyta a szemét. – Kivéve most szombaton. Senkit sem tudtam elérni azok közül, akiket magammal szoktam vinni. Aidan elővette a jegyzettömbjét. – Kit hívott föl az elmúlt éjjel, doktornő? Ciccotelli kinyitotta a szemét. 78

– Először Harrison Ernstet, a társamat, de nem volt otthon. Aztán Jonathan Cartert, de ő sem volt otthon. A megyei kórházban orvos. Biztosan nem akar majd magával beszélni. Jó barátom, és most egy kicsit dühös magára az egész miatt. Aidan fölírta a férfi nevét, figyelmen kívül hagyva a féltékenységet, amely szinte gyomorszájon vágta. Ezek szerint Ciccotelli túl van Murphyn, és most ez a Carter a soros. Nem mintha számítana. Rendben. – Meséljen arról a telefonhívásról, amelyet szombat éjjel kapott. – Éjfél után hat perccel kaptam. Most este megnéztem a híváskijelzőt, de a hívás ismeretlen számról jött. Ha akarja, megnézheti az otthoni telefonom híváslistáját. Mobiltelefonnak hangzott, egy kicsit recsegett. Fiatal, női hang volt. – Mennyire fiatal? – Nem tizenéves, de nem is középkorú. Legalábbis nem hinném. A nevét nem mondta meg, csak annyit, hogy Cynthia Adams egyik szomszédja, és oda kellene mennem, mert Cynthia kint áll a korláton, és azzal fenyegetődzik, hogy leugrik. Aidan homlokát ráncolva nézte a saját jegyzeteit. – Azt mondta, hogy Adams azzal fenyegetődzött, hogy leugrik? – Ha jól emlékszem, pontosan ezt mondta, igen. – Miért? – Mert szemtanúink vannak, akik szerint Cynthia nem beszélt senkivel. Csak föllépett az erkély korlátjára, megfordult, és hátravetette magát. Ciccotelli arca megfeszült, szinte észre sem lehetett venni. Ha Aidan nem figyelt volna, talán föl sem tűnik neki. Szombat este nem figyelt. Túl sok minden miatt volt dühös ahhoz, és azt feltételezte, hogy a nő kifejezéstelen arca az érzéseit tükrözi. Több esze is lehetett volna annál, mint hogy elhamarkodottan ítéljen. A fenébe, most már okosabb. Ettől függetlenül még mindig ott vannak a bűnjelek. – Mit gondol, doktornő, hogyan kerültek a lakásba az ön ujjlenyomatai? Ciccotelli lassan megrázta a fejét. – Nem tudom. Törtem a fejem rajta, megpróbáltam rájönni. – Az órájára pillantott. – Most viszont indulnom kell vizitelni, nyomozó. –Tessék, a névjegykártyám. 79

– A hátuljára felírtam a mobilszámomat, de a vizit alatt nincs nálam a telefon. Ha később beszélnie kell velem, a titkárnőm el tud érni. – Felállt, és megigazította a nyakán a kendőt. Tétovázott, majd még egyszer a férfi szemébe nézett. – Nem akartam megnézni mi van az asztalán, Reagan nyomozó, de megláttam az orvos szakértői jelentést, amelyet akkor olvasott, amikor bejöttem. Egy kisfiúról. Aidan szeme összeszűkült. Érezte, ahogy felforrósodik az arca. – Nem tartozott magára, doktornő. És most sem tartozik. – Tudom. Csak azt akartam mondani, hogy... nagyon sajnálom. Rengeteg ilyesmivel találkozik a munkája során. Gondolom, emiatt olyankor is dühös, amikor nem akarna az lenni. Őt fölmenti a felelősség alól. Milyen ironikus. – Maga is sok mindennel találkozik. A nő mosolya keserű volt, és szomorú. – Az nem ugyanaz. Nincsenek kisgyerekek. Egyszer próbáltam bántalmazott gyerekekkel dolgozni, még amikor elindultam a pályán. Képtelen voltam csinálni. – Félrehajtotta a fejét, tekintetét nem vette le róla. – Ezzel megleptem... Az, hogy ilyen átlátszó, meglehetősen idegesítő volt. – Egy kicsit, igen... – Nem bízik a pszichiáterekben. – Magának is megvan a szerepe, doktornő, nekem is. A nő elmosolyodott. – Ezen azt érti, hogy menjen, és kezelje a betegeket, de az én fejemben ne turkáljon. Jogos, nyomozó. A nő fölvette a kabátját, míg ő nézte, és az ujjai bizseregtek, hogy segítsen, de az agya azt súgta, ne is lépjen közelebb. – Megkeresem, ha bármi eszembe jut. Szól majd, ha az ujjlenyomataim máshol is fölbukkannak? Aidan önkéntelenül is elmosolyodott. – Szólok. Köszönöm, hogy befáradt. És... a sógornőm üdvözletét küldi. Ciccotelli bólintott. – Kristen jó barátom. Mondja meg neki, hogy én is üdvözlöm. – Elindult a nyitott ajtó felé, amely a lépcsőházba vezetett, majd 80

megtorpant. Murphy állt ott, zsebre dugott kézzel, a szemöldökét ráncolva. – Tess! Nem számítottam arra, hogy itt látlak. – Nem is szándékoztam feljönni. – Oldalazva elment mellette, de Murphy átható tekintetét le sem véve róla vele együtt megfordult, és elkapta a karjai. – Sajnálom, Tess. Még átfutnia sem lett volna szabad az agyamon. Aidan a helyiség túlsó végéből is érezte, hogy megfagy közöttük a levegő, ahogy Ciccotelli szemének csillogása eltűnt, és a hangja kimért lett. Most megint azt a nőt látta, aki azon a napon ott ült a tárgyalóteremben, és kimondta azokat a szavakat, amelyeknek egy gyilkos a szabadságát köszönhette. Ciccotelli óvatosan kifejtette a karját a férfi szorításából. – Csakugyan nem lett volna szabad. Behoztam egy kis olvasnivalót. További szép napot, Todd. Amikor eltűnt, Murphy csak állt ott kinyújtott kézzel, komor arccal. Murphy sarkon fordult, majd lerogyott a székébe, és egy percig csak bámult az asztalra, mielőtt meglátta volna az orvos szakértő jelentését a kis Danny Morrisról. Nagyot nyelt. – Basszus! Kurva jó így kezdeni a napot! Aidan mindkettejüknek hozott kávét, letelepedett Murphy asztalának szélére, amely az ő asztalához volt tolva. – Murphy, mondd el, kérlek, mi történt közted és Ciccotelli között. Kristen azt mondja, tudsz valamit egy bizonyos tavalyi támadásról. Murphy két kezébe fogta a bögrét. – Hideg van odakint. – Pár perccel ezelőtt itt is fagyott. Murphy felhördült. – Baromi jó. – Nagyot sóhajtott, és hátradőlt a széken. Úgy két héttel Green tárgyalása után Tesst megkérték, hogy adjon értékelést egy másik gyanúsítottról. – Ez még azelőtt volt, hogy elvesztette a szerzőzését a várossal. Murphy éles tekintettel nézett föl rá. – Aha, még azelőtt. Ez a pasas, akit Tessnek meg kellett néznie, elég rossz színész volt. Meggyilkolta a házinénit és az ágyhoz kötött férjét. Azt állította, hogy skizofrén, de az államügyész szerint a pasas csak 81

bedrogozott. Az ügyvédje a védelmet az elmebajra akarta építeni. Elég nagydarab ürge volt. Murphy egy pillanatra elhallgatott, majd megcsóválta a fejét. – A keze-lába bilincsben volt, amikor behozták. Tess olyan messze ült tőle, amennyire csak lehetett. Az ürgét én tartóztattam le, ezért én ott ültem az üveg másik oldalán az államügyésszel, Patrick Hursttel. De odabent is volt egy őr. Az őr csak végigmérte Tesst. – Murphy elnézett oldalra, a szája széle remegett. – Mocskos disznó. Mintha utálta volna, érted? – Igen, értem. – És emiatt el is szégyellte magát. Mit tett a gyanúsított? – Húzta az időt, aztán fölugrott az asztalra, és elkapta Tesst. – Murphy a kávét az asztalra helyezte. A csuklóján lévő bilincset Tess torkára szorította, és azzal fenyegetődzött, hogy megfojtja. Aidan összerezzent. – Mit tett az őr? Murphy beharapta a szája szélét. – Egy pillanattal később közbelépett, de addigra az a barom elkapta Tesst. A következő másodpercbéri már ott is voltam, de addigra a pasas kárt tett Tessben. Megpördítette, és a betonfalhoz vágta a fejét, és csak nyomta, fojtogatta. Sosem felejtem el Tess tekintetét. Azt hitte, meg fog halni. – Te szedted le róla a pasast? – Én, az államügyész és két őr. Tess addigra elájult. A pasas eltörte a karját, és betörte a koponyáját. A lánc miatt örökre heg maradt a nyakán. Aidennek eszébe jutott a színes kendő, amelyet reggel Ciccotelli nyakában látott, és minden értelmet nyert. Szinte maga előtt látta, amint a gyilkos keze a nő nyaka köré fonódik, és alig bírta türtőztetni magát a dühtől. – Szóval bementél a kórházba, és az ágya mellett ültél. – Igen. Fölhívtam a bátyját Philadelphiában, aki aznap éjjel repülőre ült. Másnap visszamentem, hogy megnézzem, hogy van, és beszélgetni kezdtünk. Ő igazából nem tudott beszélni. Egy jegyzettömbre írt, mert a hangja még nem jött vissza. De pár nap múlva már meg tudott szólalni. 82

– Halványan elmosolyodott. – A húgomra emlékeztetett, aki veszettül vagány. És... barátok lettünk. – Még mindig? Murphy szemöldöke megemelkedett. – Mi még mindig? Még mindig a húgomra emlékeztet? Igen. – Hátradőlt a székben, és elgondolkodva tanulmányozta Aidan arcát. – Téged is a húgodra emlékeztet, Aidan? Aidan majdnem elnevette magát. – Nem. Murphy halkan kuncogott. – Nos, a pofám leszakad. – Le is fog, ha még egyszer felhozod a kérdést. – Miért? Nem ő tette, és ezt te is tudod. Tisztázzuk, és szabad az út. – Nem számít, Murphy. – Mert a Tess Ciccotellihez hasonló nők nagyon sokba kerülnek. Aidan hátranyúlt, és kihúzott egy lapot a nyomtatóból. Ezek a virágüzletek Cynthia Adams lakásának nyolc kilométeres körzetében. Gondoltam, utánajárhatnánk, nem vásárolt-e valaki nagy mennyiségben liliomot mostanában. – Add csak ide a lista felét! – Murphy megvárta, míg Aidan visszaül az asztalához, s csak akkor szólalt meg. – Tess egyedül él. Aidan már félig beütötte az első számot, de megállt a keze a levegőben. – Tessék? – Egyedül él. Volt egy vőlegénye, de már nincs. Hagyd a fenébe, Reagan, hajtogatta józanabbik énje. De a kevésbé józan énje nem hallgatott rá. Aidan arrább ült a széken, és az asztal fölött mérgesen nézett Murphyre, aki ügyet sem vetett rá, mert már hívta is az első számot a listájától. Aidan egyszerre volt izgatott és mérges emiatt, de visszafogta magát, felhívott öt különböző virágüzletet, és csak ezután csapta le a kagylót. – Miért? – Mit miért? – Tudod te azt nagyon jól – sziszegte Aidan. – Ne szórakozz velem! Murphy mosolyogva nézett föl. Önelégült alak. – Tess fölbontotta az eljegyzést a pasassal az esküvő előtt két héttel – mosolya elhalványodott. – Az a hír járja, hogy a vőlegénye megcsalta. 83

Aidan döbbenten rázta a fejét. Úgy látszik, csakugyan sokkal több minden közös benne és Tess Ciccotelliben, mint eredetileg gondolta. – A pasas egy idióta. – Ezzel egyetértek. Liliomot találtál már? – Csak rózsát és szegfűt. Liliomot nem, legalább is nem akkora mennyiségben, mint amennyit a lakásban láttunk. – Valószínűleg több helyről szerezte be. Folytassuk a telefonálást tízig. Utána menjünk el a brókerházba, ahol Adams dolgozott. – Tetszik a terv.


Tess morogva tette félre az esernyőjét, hogy előhúzza a mobilját a zsebéből, amikor az három perc alatt immár harmadszor szólal meg. Valaki nagyon állhatatos. A híváskijelzőre pillantott, és kiderült, hogy az a valaki a titkárnője. – Igen, Denise? – kérdezte sokkal élesebben, mint szerette volna, majd elhúzta a száját, amikor belelépett egy pocsolyába, és bokáig elmerült benne. A pszichiátriai intézet előteteje alá bújt, és megborzongott. Kirázta a piszkos és hideg vizet jobb cipőjéből, amely valószínűleg tönkre is ment. Borzalmas ez a reggel, hideg és esős. Tökéletesen összhangban van a hangulatával. – Mi történt, Denise? – kérdezte higgadtabban. – Ma reggel több hívása is volt, Dr. Chick. Megborzongott, aminek semmi köze nem volt a hideg esőhöz. Még idejében sikerült visszanyelnie a szájára kívánkozó káromkodást. – Kitől? Riporterektől. Az egyik a Tribüné-tői, a másik pedig a nyolcas csatornától. Nyilatkozatot szeretnének a ma reggeli Bulletinben megjelent cikkel kapcsolatban. 84

Tess fejébe fájdalom hasított. A Bulletinben... – Megjelent előtte a szürke szemű, hosszú szőke copfot viselő nő. – Hadd találgassak! Joanna Carmichael. – Nem. Cyrus Bremin jegyzi a cikket, de... igen. Carmichael neve szerepel a fényképek mellett. Ezek szerint még nem látta a cikket? Fényképek. A fájdalom megháromszorozódott. – Nem. Nagyon szörnyű? Még annál is szörnyűbb. Aztán két hívása volt Dr. Fenwicktől, az állami engedélyezési bizottságból. Azt mondja, azonnal hívja föl. – Denise lediktálta a telefonszámot. – Azt mondtam neki, hogy ma reggel konzultáción van, de nagyon erőltette. Tess gyomra összeugrott, ahogy a telefonkönyvbe bepötyögte a bizottság számát. – Még valami? – Mrs. Brownnak pánikrohama van. Átirányítottam Dr. Gryce-hoz. Mr. Winslow háromszor is telefonált, mindenképpen látni akarta. Más nem telefonált. Mr. Winslow elég hisztérikusnak hangzott, ezért beírtam háromra. – Köszönöm. – Tess a zsebébe ejtette a telefont, a szíve olyan hevesen vert, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Gyorsan körülnézett. Az utca túloldalán újságautomaták álltak. A piros jelzés ellenére átvágott az úttesten, az autósok dudálva, dühösen kiáltozva fejezték ki nemtetszésüket. Tess keze remegett, amikor kivette az újságot a gépből. A címlapon. A címlapon szerepelt. Az eső csak verte fedetlen fejét, befolyt a kabátja alá, de Tess mégsem mozdult. A saját arca bámult vissza rá az újságból, mellette egy visszataszító kép Cynthia Adamsról, ahogy ott hever felnyársalva Chicago egyik utcáján. A szalagcím láttán a torkában kezdett dobogni a szíve. NEVES PSZICHIÁTER BELEKEVEREDETT PÁCIENSE ÖNGYILKOSSÁGÁBA. A mobilja megcsörrent. Kábán fölvette. – Ciccotelli. – Amy vagyok. Láttad a ma reggeli Bulletint? – Igen. Némaság telepedett közéjük, csak az eső verte a ritmust szakadatlanul. 85

– Hol vagy, Tess? A valóság valahogy eljutott a tudatáig, hirtelen elöntötte a harag. Tess megrázta magát, és az újságot a legközelebbi szemetesbe hajította. Várják a páciensei, és nem pocsékolhatja az időt azzal, hogy itt áll az esőben, mintha elment volna az esze. – A kórházban vagyok. – Gyors léptekkel átvágott az úttesten, ez alkalommal azonban megvárta a zöldet, és ügyet sem vetett a szakadó esőre. Már így is bőrig ázott. – Muszáj vizitelnem, Amy, de utána, ahogy nézem, kénytelen leszek találkozni az állami engedélyezési bizottsággal. Szükségem lesz az ügyvédemre, azt hiszem. – Csak mondd meg, hol és mikor, és ott leszek. Tess torka elszorult, ezért erősen megköszörülte. – Köszönöm.


Haza jöttem! Johanna Carmichael fölnézett a sportoldalról, és majdnem félrenyelte a csokigolyókat. A barátja állt a nappali közepén, csöpögött róla a víz, egyik kezében egy köteg újságot tartott, a másikban pedig egy sárga virágokból kötött hatalmas csokrot. Arcán elterült az az érzelgős mosoly, amely általában szex után jelent meg rajta. – Mit műveltél, Keith? – Szuvenír! – A köteg újság az asztalon landolt, amitől kilöttyent a tálból a tej. Legalább húsz Bulletint vehetett meg, mind a szerkesztő álnok csalásának ékes bizonyítéka. Mindegyikben Cyrus Bremin neve szerepelt az ő sztorija mellett. Az én sztorim mellett. Schmidt egy sztorit ígért neki. Azt viszont sosem ígérte meg, hogy az ő neve lesz mellette, gondolta keserűen. 86

Keith megrázta magát, mint egy ázott kutya, majd fejedelmi mozdulattal nyújtotta át a csokrot. – Gondoltam, pár kivágást szeretnél hazaküldeni. Na még mit nem. A fogát csikorgatta. – Keith, ez nem az én sztorim. A férfi mosolya elillant, és csak állt ott, szorongatta a csokrot, melyet Joanna nem fogadott el. – Dehogynem a tiéd. Ráadásul a címlapra került. – Ez Bremin sztorija – csattant fel. – Ő kapta meg, mert ő a fő tényfeltáró riporter az újságnál. Az a szemét Schmidt nekiadta a sztorimat. – De a te neved van a képek mellett – mondta Keith halkan, és félretette a virágokat. Az összes vidámság eltűnt az arcáról. – A képek mellett... – Joanna vicsorogva nézett az újságra. – Nem fotós vagyok. Újságíró vagyok, ha volna egy kis eszed, akkor látnád a különbséget. A férfi hátrasimította vizes haját. – Szerintem nem is kevés eszem van, Jo. Látom a különbséget. Azt is látom, hogy a neved ott szerepel az egyik nagy lapban, a címoldalon. Ezt akartad. Be akartad bizonyítani az apádnak, hogy el tudod érni. Egyedül. Most végre hazamehetünk. Joanna a földre söpörte az újságokat. Már az apjának említése is elég volt ahhoz, hogy felforrjon az agyvize, nem kellett hozzá még Keith idegesítő és leereszkedő viselkedése is. – Közel sem tartok ott, hogy hazamenjek, Keith. És addig nem is fogok, amíg az első oldalon, a hajtás fölött nem látom egy cikk mellett a nevem. A férfi csak állt ott egy percig, és bámulta azzal az arckifejezéssel, amelytől mindig kényelmetlenül kezdte magát érezni. – Valami jót hoztál össze, Jo. Lerántottad a leplet egy orvosról, aki ártott a saját betegeinek. Ha magadon kívül mással is foglalkoznál, akkor látnád, hogy ez az igazság. Türelmes voltam veled, de a neved ott van az első oldalon. Azt mondtad, ha ez megtörténik, akkor hazamehetünk Atlantába. Jo, haza akarok menni. – Akkor menj! – Joanna undorodva állt fel, hogy betegye a tálat a mosogatóba. – De egyedül. Nem megyek el ebből a városból 87

mindaddig, míg nem látom a nevem a hajtás fölött. – Dühösen nézett Cyrus Bremin nevére, mely szinte gúnyosan nézett föl rá a földön heverő papírkupac tetejéről. – Ezért Schmidtnek valahogyan kárpótolnia kell. – Egy gondolat öltött testet benne a fortyogó düh ellenére is. – Egy rövid tv interjú Ciccotellivel megtenné. Mondta, hogy hívjam föl. – Fölnézett, de már csak Keith hátát látta, aki időközben bement a hálószobába. Hirtelen bűntudata támadt. – Keith, ne haragudj, hogy így rád üvöltöttem. Csak annyira csalódott voltam. A férfi meg sem fordult, úgy biccentett. – Ne felejtsd el vízbe tenni a virágokat. Mindig elfelejted, és elhervadnak. Joanna vállat vonva próbálta lerázni kellemetlen érzéseit. Keith majd megbékél. Már hat éve éltek együtt, és mindig megbékélt. Most viszont muszáj arra összpontosítania, ami igazán fontos. Rá kell vennie Ciccotellit, hogy adjon exkluzív interjút. A ma reggeli cikk után ez nem lesz könnyű, de még mindig Breminre kenheti a balhét, és ezzel utat vághat magának. Még összejöhet. Aztán be tudja majd bizonyítani az apjának, hogy tévedett. A segítsége nélkül is boldogul az újságírásban. Olyan eredményekkel foglalhatja el a helyét a családi sajtóvállalkozásban, amelyeket saját erejéből ért el.


Aidan összerezzent, amikor egy újság puffant az asztala közepén, épp amikor a tizedik virágboltot hívta. Fölnézett. A főhadnagy összeszorított szájjal és komor tekintettel nézett vissza rá. A szeme visszavándorolt az újságra. Csak bámulta, és a virágkötő hangja tompa zúgássá változott a fülében.

88

– Ööö, asszonyom, elnézést, később visszahívom. – Letette a telefont, és fölvette az újságot. A Bulletin volt, épp csak egy fokkal jobb az olcsó bulvárlapoknál. Ciccotelli arca nézett rá az első oldalról. – Murphy, ezt nézd meg! Murphy talpra ugrott, a tekintete kemény volt, és hideg. – Ki közölte ezt a szennyet? – Cyrus Bremin – Spinnelli szinte köpve mondta ki a nevet. A bajsza csak úgy remegett az elfojtod dühtől. – Egy chicagói rendőrkapitányságnál lévő, névtelenséget kérő forrásra hivatkozik. Derítsétek ki, ki hitelesítette ezt a sztorit. Az irodámban akarom látni, még ma. – Az iroda ajtaja becsapódott, még a redőnyök is beleremegtek. Murphy a fekete-fehér képeket bámulta. – Beszélek Breminnel – mondta nagyon halkan. – Elég gyorsan elárulja, ki volt a forrása. – És még jobban belegabalyodunk a sajtóba. Mindig azt mondod nekem, hogy maradjak józan. Ez alkalommal viszont nyitott kapukat döngetsz, Murphy. – Aidan Adams képét tanulmányozta. Ennek még azelőtt kellett készülnie, hogy kiértem a helyszínre, mert átküldtem a tömeget az utca túloldalára, és szóltam Forbesnak és DiBellónak, hogy figyeljenek a fényképezőgépekre. – Megnézte a képek mellett szereplő nevet. – Azt írja, a képeket Joanna Carmichael készítette. – Beírta Carmichael nevét a keresőbe. – Nocsak, nocsak. Nézd csak, hol lakik Miss Carmichael! Murphy odahajolt Aidan válla fölött. – Ahol Cynthia Adams élt. Egyenesen a sztori közepébe sétált, a mázlista. – Viszont találkozóra invitáljuk, szóval nem biztos, hogy akkora mázlista. – Aidan már nyomtatta is a címet, a papír épp akkor bújt ki a nyomtatóból, amikor Spinnelli ajtaja kinyílt. Fél óra múlva a tárgyalóban – dörrent rájuk Spinnelli. – Hívjátok föl Jack Ungert a helyszínelőktől, hogy ő is jöjjön! Az államügyész beszélni akar velünk.

89


A szemtanúkra számított. Fényképészekre nem. Kellemes karácsonyi ünnepeket nekem. Cynthia Adams ott hevert a címlapon, a szívét, úgymond, kitárva mindenki előtt. De még ennél is szebb látványt nyújtott a híres-neves Tess Ciccotelli, ahogy ott állt aggódó arccal, elgyötörten. Ilyen reklámot pénzen sem lehet venni. Mindent egybevéve, egészen jól indult ez a nap. Mr. Avery Winslow is pontosan a menetrend szerint halad. Egész délután fölváltva járkált föl-le a nappaliban, ringatta magát a gyerekszobában, vagy kétségbeesetten hívogatta a pszichiáterét, akiben megbízott. Mentálisan sokkal instabilabb volt, mint Cynthia Adams. A nő ellenállt. Nagyon ügyesen tagadta le még maga előtt is azt, amitől a legjobban félt. Elég kiborító ügy volt. Úgy tűnt, valahányszor Adams közel került az összeomláshoz, visszalépett, és letagadta, hogy egy hangot is hallott. Néha még azt is, hogy volt valaha egy húga. A „gyógyszerét" háromszor kellett felturbózni, mire végre eléggé kibillent az egyensúlya. Végül kénytelen volt szokatlan kémiai anyagot is bevetni. A PCP hatására aztán csak összeomlott. A liliomok mesteri részlettel gazdagították az egészet, és a hab a tortán: a húga fényképe, ahogy ott lóg a kötélen. A születésnapi torta. A naptár nagyon jó szolgálatot tett Miss Cynthia Adams szellemi leépülésében. A naptár segít majd Mr. Avery Winslow kibontásában is. Ez, és a folyamatos csecsemősírás. Mesteri. És ha a drága, édes Nicole teljesíti a kötelességét, ebben a szent minutában Mr. Winslow épp egy újabb bizalmas fényképet kap, amely megpecsételi a sorsát. És magával rántja a jó Dr. Ciccotellit is. 90


Patrick Hurst államügyész undorodva hajította az asztalra az újságot. – A rohadt életbe! Ez gáz, Marc. Nagyon nagy gáz. Jack Unger a helyszínelőktől odahúzta maga elé a Bulletint, és a cikket tanulmányozta. – Ki Bremin névtelenséget kérő forrása? Murphy haragosan nézett föl. – Nem tudjuk. De az a firkász nem volt ott az éjjel. Viszont a fényképész igen. A két egyenruhás, akik elsőnek érkeztek a helyszínre, emlékezett is rá, hogy látták Carmichaelt a tömegben, de tagadják, hogy beszéltek volna vele. – Bárki, aki tegnap ügyeletben volt, láthatta, hogy Ciccotelli bejön velünk. – Aidan feszengve rántotta meg a vállát, eszébe jutott, ő mennyire dühös volt. Elég volt az arcára nézni, máris tudni lehetett, mi a helyzet Ciccotellivel. – Az orvosnő ügyvédje lent bejelentkezett, szóval bárki, aki belenézett a könyvbe, tudhatta, hogy itt járt. Nagyon sokan látták, ahogy elmennek. Egyikük sem fogja elismerni, hogy beszélt a sajtóval, Marc, de mindannyian tudjuk, bármelyikük örömmel megtehette. Spinnelli összehajtotta az újságot, hogy Ciccotelli arca ne bámuljon rá. – Sajnos jogos. De a hírforrás ügyében ugyanúgy nyomoznunk kell, mint mindig. Szóval miért gyűltünk itt össze mindannyian, Patrick? A látogatásod, hogy is mondjam... korainak tűnik. Az államügyész felsóhajtott. – Azért vagyok itt, mert az ügynek sokkal több folyománya is van, amely messze túlmutat Tess Ciccotelli ártatlanságán vagy bűnösségén, sőt még azon is, hogy kiderítsük, ki tette ezt azzal a szegény nővel. – Cynthia Adamsszel – tette hozzá Aidan csöndesen, majd fölvonta szemöldökét, amikor Patrick komoran ránézett. – Ez a szegény nő neve. Együttérzés villant az államügyész szemében. – Tudom én azt, nyomozó. De egyelőre még azt sem erősítettük meg, hogy Miss Adams halála gyilkosság következménye. – Kezét fölemelte, 91

mielőtt Aidan vitába szállhatott volna vele. – Ti nyomoztok. Megtaláljátok a tettest. Nem azt mondom, hogy hagyjátok abba. Épp ellenkezőleg, sürgetlek benneteket. Amiből gond lehet, az az, ha a korábbi ügyekben megkérdőjelezik Dr. Ciccotelli hitelét. Azt már mindenki tudja, hogy behoztátok vallatni, hála Breminnek és a Bulletinnek. Az összes védőügyvéd, aki olyan pert vesztett, ahol Ciccotelli tanúskodott, fellebbezési kérelemmel fog élni. Ez hatalmas csapás lenne a hivatalnak. Tudjátok, Dr. Ciccotelli hány ügyben működött közre az elmúlt öt évben? Igen, gondolta Aidan. Most már pontosan tudta, hány ügyben. És Kristennek tökéletesen igaza volt. Harold Green szörnyeteg volt. Tess Ciccotelli nagyon is kivette a részét a rosszfiúk rács mögé juttatásában. Most, hogy tudta, egészen lehiggadt. – Negyvenhatban – dünnyögte. Spinnelli bajsza megrezzent összeszorított ajka fölött. – Tessék? Aidan megköszörülte a torkát. – Dr. Ciccotelli negyvenhat ügyben tanúskodott. Tegnap kikértem a nyilvántartásból a listát. Idefelé jövet el is hoztam magammal. – A nyomtatott listát az asztal közepére tolta. – Hány esetben történt elmarasztaló ítélet? – Negyvenhatból harmincegy esetben. Murphy hátradöntötte a fejét a széken. – Ó, szent isten. Patrick komor arccal vette föl a listát. – Harmincegy lehetséges fellebbezés. Tudjátok, ez milyen hosszú időre kötné le az embereimet? – Még gondolni sem akarok rá – mondta Spinnelli. – Szóval tisztázzuk Tesst, hadd foglalkozzanak az embereid az újabb barmok elítélésével. Mi más van birtokunkban az ujjlenyomatokon kívül, amelyeket Adams lakásában találtunk? – A hangja Adams üzenetrögzítőjén – válaszolt Aidan. – Elküldtem a felvételt az elektronikus laborba, ahol elemzik a hangot – tette hozzá Jack. Patrick megrázta a fejét. Nem használható a bizonyítási eljárásban. 92

De kizárhatjuk Ciccotellit, ha a hang nem egyezik – szállt vitába Jack. – Nagyon jó a srác, Patrick. Megéri a belefektetett időt. Akkor csináljátok! – egyezett bele Patrick. Ebben az esetben viszont Dr. Ciccotellinek be kell jönnie hangmintát adni, hogy a kettőt össze lehessen hasonlítani. – Aidan följegyezte magának. Nagyon együttműködő, szóval nem hinném, hogy gondja lesz vele. Mi a helyzet az ajándékkísérős fegyverrel? Egy árva ujjlenyomat sincs rajta. A sorozat szám lecsiszolva, de szerintem még elő lehet csalogatni. Jack Spinnellire nézett. – Feltételezem, hogy kiemelt fontosságú lett az ügy... – Helyes a feltételezésed. Még valami? – Nyomozunk a liliomok után – válaszolt Murphy. Eddig három olyan üzletet találtunk, amelyek nagy tételben adtak el liliomokat szombaton. Délután mindet megnézzük. De először el akarunk menni Adams munkahelyére. Valaki gyűlölte ezt a nőt annyira, hogy holtan akarta látni. Tudjuk, hogy sok szexuális partnere volt, és valószínűleg többen is kellemetlen búcsúajándékkal távoztak tőle. Talán valamelyik eléggé gyűlölte ahhoz, hogy a halálát kívánja. Aidan a listára pillantott, amelyen azok az ügyek sorakoztak, amelyekben Ciccotelli tanúskodott, és eszébe jutott, hogyan ült a nő előző nap egyedül a kihallgatószobában. Miért éppen engem használt föl? -kérdezte magától. Az is lehet, hogy pont fordítva van. – És mi van akkor, ha Cynthia Adams csak a bábu? Lehet, hogy igazából valaki újratárgyalást akart. Patrick szemöldöke meglepetten szökött a magasba. – Szerintem egyszerűbb módja is van ennek. – Túl sok a bizonytalanság – jegyezte meg Spinnelli. – Nézzük azt, ami biztos. Mi a helyzet az e-mail csatolmánnyal? Lenyomoztuk már? – A kérés befutott az elektronikusokhoz. És persze ezt is megsürgetem. – Jack a homlokát ráncolva kihajtotta az újságot. – Ezt a képet rögtön azután készítették, hogy a nő földet ért. Úgy értem rögtön utána. Talán fél perccel. Maximum egy perccel. Aidan közelebb hajolt. – Miből gondolod? – Nézd meg a betont a nő feje mellett. Még nincs vértócsa. Aidan pulzusa az egekbe szökött. 93

– Ciccotelli azt mondta, hogy névtelen hívást kapott, amelynek alapján éjfél után hat perccel Adams még nem ugrott le. A tizenéves szemtanúk szerint viszont Adams öt perccel éjfél után vetette le magát. – Meglepően pontosan emlékeznek – jegyezte meg Patrick, de az ő szeme is csillogni kezdett. – Már rég otthon kellett volna lenniük. A lány azt mondta, hogy éjfélre kellett volna hazaérnie, és épp akkor nézett az órájára, mert félt, hogy a szülei nagyon mérgesek lesznek rá. – Aidan Murphyre nézett. – Ciccotelli azt mondta, a hívás mintha mobilról jött volna. Murphy szeme összeszűkült. – A hívó ott volt, nézte, ahogy Adams leugrik. A rohadék. – Ciccotelli azt is mondta, hogy a hívó nő volt, és azt állította, hogy Adams szomszédja, és... – Carmichael ugyanabban a házban lakik, mint Adams fejezte be Murphy. – Nem ez lenne az első, hogy egy riporter saját maga hozza össze a sztoriját – vállat vont. – Megéri fölvenni a listára. Az biztos, hogy megéri utánajárni, készített-e más képeket is – tette hozzá Jack. – Ha a tettes ott volt, akkor lehet, hogy Carmichael látta a pasast. Vagy nőt. Aidan hátradőlt a székében. – Ezek szerint van harmincegy börtönlakónk, akik újratárgyalást kérhetnek, ki tudja, hány tetves szexfüggőnk nemi betegséggel megfertőzve, egy fényképbuzi riporterünk, és sajnos Tess Ciccotelli is még mindig a gyanúsítottak között van. Patrick felállt. – Mielőtt bármit tennétek is, tisztázzátok Tesst! Nem akarok fellebbezésekkel foglalkozni. Értettük – mondta Spinnelli. – Uraim – az ajtó felé mutatott. – Szerezzenek konkrétumokat! Még ma. Még mindig akarom azt a „névtelenséget kérő forrást". Munkára fel! Murphy tisztelgett. – Már indulunk is megnézni a virágüzleteket. Marc, bármilyen jelenlegi, múltbeli vagy jövőbeli nézeteltérés az asszonnyal? Hozhatunk pár szál virágot. Alacsony kézbesítési díjjal. Az asszonyok szeretik a virágot. Spinnelli elmosolyodott. 94

– Mindig van nézeteltérésem az asszonnyal. Sajnos jobban kedveli a nagy, fényes köveket. Menjetek! Aidan oldalvást Murphyre pillantott, amikor kimentek a tárgyalóból. – Nős vagy, Murphy? – Csak voltam. Már nem. Melyik virágüzlet az első a listádon? A témát ezzel egyértelműen lezárta. – A Josie virágkötészet. Szombaton adott el egy kevés liliomot – Aidan menet közben Ciccotelli ügyeit tanulmányozta. – Te vezetsz. Át akarom olvasni ezeket a neveket. Van köztük olyan rab, akit már kiengedtek. – Az órájára pillantott. – Mielőtt bemegyünk Adams munkahelyére, álljunk meg a tisztiorvosi szolgálatnál, és nézzük meg, Adams és Tess Ciccotelli nem akasztotta-e ki véletlenül ugyanazokat az embereket.


Egy középkorú nő, Miss Tuttle nézett föl rájuk morcosan a nagy faasztal mögül. – Az információk, amelyeket az ügyfeleinktől kapunk, mind bizalmasan kezelendők, nyomozó urak. Ezt önöknek is tudniuk kell. – Gyilkossági ügyben nyomozunk, asszonyom – válaszolta Murphy kedvesen. – Az egyik ügyfele halott. Már nem vonatkozik rá a titoktartás. – A partnereire azonban igen. Nem segíthetek. Aidan egy képet vett elő a dossziéjából. – Ő Cynthia Adams, asszonyom. Miután huszonkét emelet magasból lezuhant. Miss Tuttle a képre nézett, de azonnal elkapta a tekintetét, a szemét összeszorította, és minden szín eltűnt keskeny arcáról. – Menjenek el, nyomozó urak. Nem segíthetek, és nem is fogok. 95

– Valaki kényszerítette ezt a nőt, hogy vesse le magát, asszonyom – mondta Aidan csöndesen, és miután ezt nyomatékosította, elvette a képet. – Az a valaki lehetett Miss Adams egyik partnere is. Valaki, aki megorrolt rá. Nem emlékszik valakire, aki megfenyegette Miss Adamst, miután értesítették a lehetséges fertőzésről? Nyomozó úr – kezdte a nő, és egyenesen a szemébe nézett –, ha bármit fölfednék az ügyfeleinkről, akkor soha többet nem jönne ide senki. Az feladatom, hogy a közösséget védjem. Már az is, hogy maguk itt vannak, nagyon megnehezíti ezt. Ha elmondanám maguknak azt, amit tudni akarnak, a munkám lehetetlenné válna. Nem akarjuk megakadályozni a munkavégzésben. Tényleg nem – Aidan próbált meggyőzően nézni a nőre. Nem számított arra, hogy könnyű lesz. Ami azt illeti, Tuttle segítőkészebbnek bizonyult, mint várta. – Az orvosa nyilvántartása szerint maga Miss Adams kapcsolattartója. Annyit legalább elárulna, hogy emlékszik-e rá? – Egy másik képet vett elő a dossziéból, Cynthia jogosítványbeli képét. – Így nézett ki. Ha minden igaz, nagyjából hat hete járhatott itt. Tuttle az ajkát harapdálta. – Emlékszem rá. Igen. – És azt meg tudná mondani, hogy bármelyik partnere fenyegetődzött-e, haragudott-e, amikor értesítették őket? Nem kérünk neveket, csak annyit mondjon, jó irányban tapogatódzunk-e. – Nem kérnek neveket, nyomozó úr? Aidan megrázta a fejét. – Nem, asszonyom. A nő mély levegőt vett. – Egyvalaki. Teljesen kikelt magából. Azzal fenyegetődzött, hogy Miss Adams még megfizet ezért. Aidan egy lépést hátrált. – Köszönjük, Miss Tuttle. Most megyünk is. Murphy megvárta, míg kiérnek az utcára, és csak akkor vette elő a fahéjas rágógumit a zsebéből. – Nem kaptál névlistát. – Nem is számítottam rá. – Aidan becsusszant az anyósülésre Murphy kocsijába, és megvárta, amíg a társa beül a kormány mögé. 96

– De most már tudjuk, hogy megéri végzést kérni a nyilvántartás megtekintéséhez, és ez az, amire igazán számítottam. Murphy behajtott a forgalomba. – Akkor jól csináltad, kölyök. Együnk valamit, mielőtt bemegyünk a brókerházba, ahol Adams dolgozott. Aztán irány a Josie virágkötészet.

97

Hatodik fejezet Március 13-a, hétfő, 15.15

Amy becsukta Tess rendelőjének ajtaját. – Rosszabb is lehetett volna. Tess lerogyott a székére. Nem sikerült jól a beszélget Dr.Fenwickkel, az állami engedélyezési bizottság fejével. De jobb is. Még nem álltak elő szankciókkal. Még megvan a praxisod. Mert semmi rosszat nem tettem, a rohadt életbe is! – csattant fel Tess, majd megnyomkodta a homlokát, mert rátört a migrén. – Bocsánat. Köszönöm, hogy eljöttél. Elvette az élét, hogy ott voltál velem – Tess gyanította, hogy Dr. Fenwick nem csupán „helytelenítette" volna a történteket, ha nincs ott az ügyvédje. De azért helytelenítette. A bizottság, jelentette ki a férfi, nem találja elfogadhatónak, ha a tagjait efféle vádakkal illetik. A bizottság nem nézi jó szemmel, ha egy tag nem viszonozza a telefonhívást a vizit végeztével. A bizottság figyelemmel fogja kísérni a nyomozást és őt is. Amikor a hatóságok tisztázzák, akkor be kell mutatnia a bizottságnak egy aláírt nyilatkozatot, amely ezt igazolja. Bassza meg a bizottság. – Nem hinném, hogy erre sor kerülne – mondta Amy vidáman. – Szerintem a legtöbbjük már nem is képes rá, legalábbis egy jó adag Viagra nélkül nem. Tess metsző pillantást vetett Amyre. – Ez nem vicces. A karrieremről van szó. Amy leült a kanapé karfájára, és elkomorulva karba tette a kezét. – Szóval mihez fogsz kezdeni ezzel az egésszel, Tess? – Mire gondolsz? 98

– Úgy értem, nem hagyhatod, hogy ez a vád csak úgy elsikkadjon. Tönkreteheti a karrieredet. – Ja. – Tess, komolyan beszélek. Tess felállt, és elkezdett bepakolni az aktatáskájába. – Együttműködöm a rendőrséggel, hogy kiderüljön, igazából ki áll a háttérben. Amy előrehajolt, szemöldöke a magasba szökött. Arcára gúnyos kifejezés ült. – Szolgálati közlemény, szívem. A rendőrség szerint te tetted. Tess az egyik mappa tartalmát tanulmányozta, majd bedobta a többi mellé a táskába. – Szerintem nem hiszik azt. – Todd Murphy talán nem, de Reagan nyomozó ezer százalék. Tess fölidézte, Reagan hogyan tette föl a kérdéseit aznap reggel. – Nem, szerintem ő sem hiszi. De mindegy is, nem tudnak vád alá helyezni, mert nem tettem semmi! Amy nevetése kellemetlen volt. – Mintha ez megakadályozná őket. Ébredj már föl, elég az álmodozásból. Nap mint nap olyan embereket védek, akik szentül hiszik, hogy nem lesznek elítélve, mert nem tettek semmit. Miért gondolod, hogy te más vagy? Tess lecsapta az aktatáskája fedelét, a félelem hideg ujjaival végigsimított a hátán, és a pulzusa az egekbe szökött. – Mert én ártatlan vagyok, azért. Amy szemében megbántottság villant. – Nem képviselek olyan embereket, akiket bűnösnek gondolok, Tess. Tess válla lehanyatlott. – Ne haragudj! Nem akartam megbántani az érzéseidet. – Kezét Amy karjára tette, és érezte, hogy barátnője teste megfeszül. – Tudom, hogy a munkaerkölcs neked is éppolyan fontos, mint nekem. Amy csak kurtán, feszülten biccentett. – Semmi gond. – Pedig volt. Még a vak is látta. Amy ennek ellenére kihúzta magát. – Nézd, szerintem most azonnal föl kell venned a kesztyűt. Hívd föl az újságot, és mondd el nekik a te nézőpontodat, tedd nevetségessé Bremint, amiért ennyire elhamarkodta a dolgot. 99

Tess a nap folyamán már gondolt ilyesmire. – Rendben. Van kapcsolatod valamelyik újsághoz? Valaki, akiben megbízol, hogy tisztességes lesz? – Igen, van. Majd én kézbe veszem ennek az elintézését. Majd szólok, ha tudom, kivel és mikor. Amy figyelmeztetőn emelte föl az ujját. – De senki mással ne beszélj az interjún kívül, amelyet én szervezek meg. Ígérd meg! – Rendben. – Homlokát ráncolva nézett a fali órára. – Háromra lett volna egy páciensem. Ki is volt az? – Az ajkát harapdálta, aztán eszébe jutott. Mr. Winslow. Szegény, szomorú ember. Majd megszakadt a szíve, ha arra gondolt, min ment keresztül az a férfi. – Amy, ezzel a páciensemmel muszáj beszélnem. Fölhívlak az irodádban, amikor végzek. Amy a kabátját gombolta, amikor valaki halkan bekopogott. Denise dugta be a fejét. – Doktornő, legalább húsz üzenete van. Legtöbbjük riporterektől, és hat a pácienseitől. – Összevonta a szemöldökét. – Hárman lemondták a holnapi időpontjukat. Tess felsóhajtott, átvette Denise-től az üzenetekről készült jegyzeteket, és valamennyit átolvasta. – Feltételezem, némi lemorzsolódás várható lesz. – Egy bizonyos Reagan nyomozó kétszer is telefonált. Arra kéri, hogy amint ideje engedi, hívja vissza. Sürgős. Meghagyta a mobilszámát. Ó, és hívása van az egyesen. Mr. Winslow-val kapcsolatban. Valaki, aki állítólag Winslow szomszédja. Mindenáron beszélni akar magával. És nem akar üzenetet hagyni. Tess felkapta a fejét, már a „szomszéd" szó említésére is majd kiugrott a szíve. – Tessék? – Mr. Winslow szom... Tess már pattant is fel. – Basszus. Ó, basszus! – Odarohant az íróasztalon lévő telefonhoz, és remegő kézzel felkapta. -Halló! – Dr. Ciccotelli? Ez nem ugyanaz a nő. Ennek öregebb a hangja, mint azé, aki azt állította magáról, hogy Cynthia Adams szomszédja. A francba! Csöndre 100

intette Denise-t és Amyt. Mély levegőt vett, hátha a hangja ettől higgadtabbá válik. – Dr. Ciccotelli vagyok. Mi a gond? – Az egyik páciense, Avery Winslow szomszédja vagyok. Aggódom Avery miatt. Egész nap otthon volt, és sírt. Bekopogtam hozzá, hogy megnézzem, mi történt, de elküldött. Egy... egy fegyver volt a kezében, doktornő. Ó, szent isten! – Hívta a rendőrséget? – Nem. Csak magát. Ó, istenem, azt hiszem, föl kellett volna hívnom a 911-et. Azonnal hívom őket. – Ne! Majd én. Köszönöm, Miss...? – A telefon kattant egyet. – Basszus! – Remegő kézzel lapozott az üzenetek között, míg meg nem találta a Reaganét. – Basszus. A rohadt életbe. Denise, hívja fel a 911et. Küldje a rendőrséget Mr. Winslow lakásához. Mondja meg nekik, hogy öngyilkosságra készül. Aztán keresse ki nekem a címét. Majd fölhívom érte, amint leértem a kocsimhoz. Igyekezzen, Denise! Denise falfehéren szaladt ki, hogy tegye, amire kértek. – A francba! Hol a mobilom? Amy benyúlt Tess kabátzsebébe. – Itt. Nyugodj meg, Tess! – Nem tudok megnyugodni. – Sírás fojtogatta, de sikerült visszatartania a könnyeit, míg Reagan számát beütötte a telefonba. Fölkapta a kabátját, és mire a férfi fölvette, már kint is volt a rendelőjéből. – Reagan. – Reagan nyomozó, Tess Ciccotelli vagyok. – Dr. Ciccotelli, egész délután próbáltam elérni. – A hangja megint feszültnek és mérgesnek tűnt. Arra sze... – Bármi is az, várnia kell. – Tess elment a lift mellett, és futva igyekezett lefelé a lépcsőn, szinte tudomást sem véve a mögötte igyekvő Amyről. – A segítségére van szükségem. Még egy hívást kaptam. – Kitől? – Avery Winslow-tól. A titkárnőm most hívja a 911-et. Hívja fel, ha szüksége van Winslow címére. Úton vagyok. Kérem, jöjjenek oda. 101

– Ott leszünk. – Siessenek, nyomozó. – Becsukta a mobilját, és berontott a parkolóházba. – Ott a kocsim. – Az enyémmel megyünk. – Amy megragadta a karját, és az ellenkező irányba fordította. – Nem vagy abban az állapotban, hogy vezess. – Egy perc múlva ott álltak Amy Lexusa előtt, habár Tess számára egy évnek tűnt. Tess egész testében remegett, miközben Amy kihajtott a parkolóból az utcai forgalomba. Tess összerezzent, amikor barátnője megfogta a kezét. – Lélegezz mélyeket, Tess! Csak lélegezz! Amilyen gyorsan lehet, odaviszlek.


– Van rajta ajándékkísérő? – kérdezte Murphy. Aidan felállt, kesztyűbe bújtatott kezében Avery Winslow 45-öse. Mr. Winslow-nak már nem lesz szüksége rá. – Nincs ajándékkísérő. – Csak agyfoszlányok, koponyaszilánkok mindenütt a férfi nappalijában. A számítógépasztal mögötti falon volt a legtöbb, de Winslow monitorját is beborították a maradványok, a billentyűzet vörös volt, máshol szürke és mindenütt ragacsos. A képernyő félre volt lökve. A vér és a szövetcafatok mögött a monitor elsötétült, majd kifényesedett, ahogy egymás után jelentek meg rajta fényképek. Murphy elég közel tudott menni a képernyőhöz, és figyelte a mocsok mögött vonuló diákat. Kisbabáról készült képek. Kisfiú. Egy görgős szék feküdt a közelben felborítva, Winslow holtteste mellett. – A monitornak háttal ült ezen a széken – jegyezte meg Aidan. 102

Murphy felmordult. – A lövés ereje biztosan a monitornak lökte. Aidan leguggolt a holttest mellé. – Egy maci van a kezében. – Valamiért elszorult a torka. Nagyot nyelt, és fölnézett Murphyre. – Egy játék mackó, arany ajándékkísérővel. Ugyanolyan, mint a többi. „Boldog születésnapot, Avery, Jr." Murphy elgondolkodva húzta el a száját. – De virágok nincsenek – észrevételezte. – Nyilván nem az volt a hívószó. – Itt a doboz, amelyben a maci jött. – Murphy fölvette a dohányzóasztalról, egy jegyzetfüzettel együtt. – Ma háromra ment volna Tesshez. – Úgy látszik, valami elvonta a figyelmét – szólalt meg Jack Unger az ajtóból. – Spinnelli szólt, hogy én is jöjjek, hátha... – Kritikus szemmel méregette a képernyőt. – Hívom a csapatot, és neki is állunk. Aidan a fürdőszoba felé mutatott. – Nézd meg, kérlek, használt-e valamilyen gyógyszert. Címkézz föl, és tegyél zacskóba mindent, még az aszpirint is. Jack halvány türelmetlenséggel pillantott vissza a válla fölött. – Ne aggódj, Aidan! Sűrűfésűvel megyünk végig a lakáson. Murphy a számítógépasztal mellé lépett, kesztyűs ujjával megbökte az egeret. – A számítógép megakadt ezen a diavetítésen. Az egér mozgatásával sem lehet leállítani. – Lehet, hogy az agyszövet beleragadt. – De igazából nem ezt gondolod, ugye? Aidan megrázta a fejét. – Nem. Vitessük be a merevlemezt is. A hálószobát vagy a konyhát akarod? – Inkább a hálószobát. – Ezzel otthagyta Aidant, hogy ő nézze meg a konyhát. A konyha koszos volt, az edények hegyekben álltak a mosogatóban. Aidan megérintette a sütőt. Forró volt, a gomb a legmagasabb hőmérsékletre volt állítva. A látványra azonban, amely akkor fogadta, amikor kinyitotta a sütő ajtaját, nem volt felkészülve. Öklendezni 103

kezdett, majd nagyot lépett hátra, amikor felfogta, mit lát tulajdonképpen. – Murphy! Gyere gyorsan, ezt nézd meg! Murphy nem húzta az időt, azonnal besietett a konyhába, és átnézett Aidan válla fölött. – Mi a fene? – Nem igazi – mondta Aidan komoran. Elővette a textil zsebkendőjét, és addig rángatta a rácsot, míg vele együtt ki nem húzta a tepsit. – Csak egy játék baba, de piszkosul igazinak látszik. – A baba kéz– és lábujjai, valamint az orra már megolvadt, és az égő haj bűze csípte az orrát és a szemét. – Igazi haj meg minden. Csukd vissza! – szólt rá Jack a háta mögül, miié Aidan azonnal engedelmeskedett. – A benti hőmérséklet alapján talán ki tudjuk számítani, mennyi ideje van ott. – Jack bekapcsolta a sütővilágítást, és benézett az üvegen. – Elég... – megrázta a fejét. Embertelen. Mi ennek a pasasnak a története? Tess majd megmondja – mondta Murphy, és kinyitotta az egyik fiókot. – Aidan, ide nézz! Aidan undorodva nézett le a revolverre, amely az edényfogó kesztyűkön hevert. – Abban reménykedtek, hogy Winslow megtalálj a babát, kiborul, és ez a kezébe kerül. Valaki bekiáltott a nappaliból. Nyomozók! – Aidan visszament a nappaliba, ahol az orvos szakértő komor tekintettel állt Winslow holtteste fölött. – Johnson vagyok VanderBeck irodájából. Julia azt mondta, hogy a pasasnak fejedelmi kezelés jár. Mit keressek? – Kezdetnek a halál időpontja is megteszi – mondta Aidan. – Toxikológiai vizsgálat is kell, nyilván. Johnson leguggolt a holttest mellé. – Még mindig meleg. A vér nem kezdett el alvadni. Azt mondanám, maximum egy órája húzhatta meg a ravaszt. Mi ez a maci? Ó, ide nézz! – tette hozzá, meg sem várva a választ. Fölnézett, arcán döbbenet. – Az anyám mindig azt mondta, hogy legszívesebben a haját tépné, olyan rosszak vagyunk, de még sosem láttam senkit, aki tényleg megtette volna. 104

Aidan lehajolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Winslow bal kezében egy maroknyi sötétbarna, ezüsttel átszőtt hajat szorongatott. Ugyanaz a haj, a fejbőrrel együtt kitépve még mindig ott lógott a férfi tarkóján. Johnson gyöngéden lefejtette a mackót Winslow kezéből, és lassan körbeforgatta, hogy alaposan megnézze. – A haja a játék mackón is rajta van. Két kézzel téphette a haját, mielőtt a kezébe vette a medvét. – Mit tettek veled, Winslow? – suttogta Aidan. – Elnézést, nyomozó urak, egy kis helyre lenne szükségem. Hátrább lépnének? Aidan óvatosan ellépett, szemét addig le sem vette az orvos szakértő mozdulatairól, amíg egy fojtott sikoltás nem hallatszott az ajtó felől. Erre odakapta a fejét. Tess Ciccotelli állt ott kabát nélkül, hajából és a kosztümkabátjából csöpögött a víz. Az arcából minden csepp vér kiszökött. Egyik keze a szája előtt, sötét szeme tágra nyílt a rémülettől. Egyetlen ingatag lépést tett a nappaliban, majd megtorpant. – Ó, ne! – suttogta. – Ó, Avery! Egy egyenruhás tiszt, aki a folyosón állt, elkapta a karját. – Elnézést, nyomozó. Átjutott mellettem. – Megrántotta a nőt, aki nem hagyta magát, sőt le sem vette a szemét Avery Winslow holttestéről. A rendőr megint megrántotta, most sokkal erősebben. – Jöjjön, doktornő! – A megszólítás nem volt tisztelettudó, és amikor Aidan meglátta a férfi kezét Ciccotelli karján, elöntötte a harag. – Vegye le a kezét róla! – Hiába igyekezett higgadtan beszélni, szinte morgásként tört fel belőle a parancs. A tiszt nagyot nézett, őszintén meglepte az utasítás. De hiszen ez Tess Ciccotelli, nyomozó. Ő a... – Tudjuk, kicsoda – mondta Aidan fanyarul. Engedje el! A tiszt arca szinte elsötétedett. Ennek ellenére engedelmeskedett és hátralépett, mélységesen megvető pillantást vetve Ciccotellire, amit a nő észre sem vett. Murphy lehúzta az egyik kesztyűjét, megfogta Ciccotelli vállát, és megrázta. Gyerünk, Tess – mormogta. – Itt már semmit sem tehetsz. Hadd hívjak valakit, aki hazavisz. 105

Ciccotelli lerázta magáról Murphy kezét. Elvesztette a fiát – mondta, mintha eddig senki egy szót sem szólt volna. – A kisfiát. – Szemét Aidanre emelte, és abban a pillanatban a gyanú legkisebb morzsája is eltűnt Ciccotelli ártatlanságát illetően. Fájdalom ült a nő szemében. És őszinteség. – Hogyan veszítette el a fiát? – kérdezte Aidan csöndesen. És figyelte, amint a nő torka mozog a színes selyemkendő alatt, ahogy nagyot nyel. Hát tévedett vele kapcsolatban... Most már belátta. – Múlt nyáron történt – suttogta Ciccotelli. Nagy forróság volt, emlékeznek? Már épp rohant volna dolgozni, amikor a felesége emlékeztette, hogy aznap ő a soros, és neki kell elvinnie a kisfiút a bölcsődébe. – Ciccotelli tekintete Winslow holttestére vándorolt, a száját összeszorította, amikor az remegni kezdett. Aidan a szeme sarkából látta, hogy Johnson keze megáll a levegőben, és Jack is figyeli őket a konyhaajtóból. Ciccotelli csak folytatta, szinte el sem jutott a tudatáig, hogy ők ott állnak körülötte. A hangja kísérteties lett, amitől felállt a hátán a szőr. – Nem akarta. Az nagy kitérő. Sietett. És késésben volt. A feje tele volt az aznapi megbeszélésekkel és teendőkkel, de megtette, amit a felesége kéri, mert a gyerek körüli teendőket egyenlően osztották meg, és... – megint nagyot nyelt. – És azért, mert imádta a fiát. Becsatolta a kicsit a gyerekülésbe, és elindultak. Nagy volt a dugó, és egyre inkább késésben volt. Betett egy CD-t, hogy megnyugodjon. Végül odaért a munkahelyére, és berohant. Már várták az ügyfelei. Valahogy menet közben elfeledkezett a kisfiáról. Pár órával később zúgolódást hallott kintről. Rendőrautó állt a parkolóban, és egy mentőautó. Az egyik tiszt épp akkor törte be az egyik kocsi ablakát. – Lehunyta a szemét. – Az ő kisbusza volt. Mr. Winslow-é, a kicsi még mindig odabent volt. Azt mondták, negyvenhárom fokra szökött a kisbuszban a hőmérséklet. A kicsi agya... egyszerűen... – Nem fejezte be a mondatot, a fejét csóválta, képtelen volt folytatni. Nem is kellett. Mindenki élénken látta maga előtt. Aidan nagyon is jól el tudta képzelni a jelenetet, az apa kétségbeesett tehetetlenségét, ahogy ott áll, tudva, hogy ilyen szörnyűséget tett. Ettől még borzalmasabb lett, hogy ugyanez az apa egy olvadozó babát talált a sütőben. 106

– Megpróbálták újraéleszteni a kisfiút, miközben Avery ott állt és nézte, de már késő volt – fejezte be elhaló hangon. – A fia már legalább két órája halott volt. Aidan mély levegőt vett. Nem most volt itt az ideje, hogy az unokahúgára vagy unokaöccsére gondoljon, hogy a saját testvérei is mennyire nem érnek rá időnként. Hogy ilyen tragédiák a legjobb szülőkkel is megtörténhetnek. És mégis erre gondolt. És mivel erre gondolt, meg kellett köszörülnie a torkát. – Mikor jelentkezett magánál? – Miután először kísérelt meg öngyilkosságot. A felesége addigra már elhagyta. Gyűlölte önmagát. És mindenki, akit csak ismert, őt hibáztatta. – Kinyitotta a szemét, és a tekintetük találkozott. – Borzalmas baleset volt, nyomozó. Csak egy borzalmas baleset. Johnson csöndben folytatta a munkát. – Nyomozók, van valami Mr. Winslow alatt mondta –, és egy kistányér méretű lapos dobozt húzott elő a férfi teste alól. Murphy fogta a dobozt, és fölemelte a fedelét, zavartan, a homlokát ráncolva nézett föl, és megdöntötte a dobozt, hogy a többiek is láthassák, mi van benne. –Egy CD. Az Operaház fantomja zenéje. Miért? Ciccotelli megrándult, mintha áramba nyúlt volna. Az ujjait az ajkára nyomta, ahogy a dobozban lévő CD-re bámult. Ezt hallgatta aznap. Mondta is, hogy egészen belefeledkezett, és csak énekelte Az éj zenéjét. Megint nagyot nyelt. – Az után a nap után csak azt hallotta. Ezt és a kicsi sírását. Nem tudott aludni, nem tudott dolgozni. Elvesztette a munkáját, a feleségét. A lelkiismeret-furdalás teljesen elvette az eszét. – Nos, most valaki az életét is elvette – mondta a Aidan, és a nő mereven bólintott. – Igen. Azt is elvette. Murphy visszatette a doboz fedelét, és átnyújtotta Jacknek. – Tedd zacskóba, kérlek. Nyomozók! – Johnson az oldalára fordította a holttestet, láthatóvá téve egy hússzor huszonnyolc centiméter nagyságú fényképet. Sokkal borzalmasabb volt, mint az, amelyen Melanie lógott a kötélről. Aidan gyomra összerándult, legszívesebben oda sem nézett volna, de 107

valamiért képtelen volt rá. Egy kék játszóruhás kicsi ült a hátrafelé fordított gyerekülésben, az arca vörös és felpuffadt, a vonásai alig fölismerhetők. Tess Ciccotelli merev léptekkel jött be az ajtóból, odalépett Aidan mellé, és lenézett. – Ez a fia – a hangja rekedt volt, és remegett a dühtől. – Aznap délelőtt így talált rá a rendőrség. -Lehunyta a szemét, és ajka keserű mosolyra húzódott. – Tudják, mi az ironikus mindebben? Akárki küldte is ezt a képet, szükségtelen volt. Avery Winslow minden egyes pillanatban, amikor becsukta a szemét, ezt látta. Pár másodpercig senki sem szólt egy szót sem. Aztán Murphy kifújta a levegőt. – Egy boríték van az asztalon, ugyanakkora, mint a kép. – Elhúzta a száját, és megfogta a boríték sarkát, amelyet nem borított be a vér és agyszövet. Aztán felszisszent, amikor a feladót meglátta. – Dr. T. Ciccotelli, Pszichiáter. Dombornyomott. Tess, a tied. Ciccotelli eltátotta a száját, a teste megmerevedett. Ijedt tekintete a borítékról a képre, majd Avery Winslow holttestére rebbent, és csak bámulta feldúltan. – Elnézést, mennem kell. – Sarkon fordult, és kirohant az előszobába. Murphy már ment volna utána, de Aidan megrázta a fejét, és lehúzta a kesztyűjét. – Majd én. – Ciccotelli már a lépcsőház ajtaja felé tartott. – Dr. Ciccotelli, várjon! – A nő nem állt meg, és arcát eltökélten félrefordította. Aidan utánasietett a lépcsőházba, de akkor már csak Ciccotelli fejét látta fél emelettel lejjebb. – Doktornő, álljon meg. A nő egy pillanatra megtorpant, aztán még gyorsabban igyekezett lefelé. A korlátba kapaszkodott, hogy ne veszítse el az egyensúlyát, amikor befordult, hogy folytassa lefelé az útját. Úgy rohant, alig látta a lépcsőfokokat a lába alatt, Reagan még mindig jött utána, a léptei ott visszhangzottak mögötte, egyre hangosabban. De nem tudott megállni, nem kapott levegőt. Még egy percre szüksége volt. Csak egy percre, hogy levegőhöz jusson, hogy összeszedje magát. 108

Az a kép... szent isten. Ki tehet ilyet? Ki lehet ilyen kegyetlen? Az a kép... az az ocsmányság az ő saját borítékában érkezett. És az én nevem áll rajta dombornyomással. Avery azért nyitotta ki, mert bízott az orvosában. A torka összeszorult. Mit gondolhatott... mit érezhetett. Mekkora fájdalmat, hogy így kell látnia a fiát és azt gondolni, hogy én küldtem neki. Aztán szájába tenni a fegyver csövét, és meghúzni a ravaszt. Meghalt. Avery meghalt. Ám akármennyire szörnyű volt is, a valóság még ennél is rosszabb. Alig egy órája még azt mondhatta magának, hogy ő nem hibás, hogy mindössze csak eszköz volt valakinek a kezében, aki Cynthia Adams halálát kívánta. Most tudta, hogy ez nem igaz. Most tudta, hogy Cynthia és Avery volt az eszköz. Az igazi célpont... én vagyok. Két ártatlan ember halt meg. Miattam. Szaggatottan sóhajtott fel, majd hirtelen megállt, a korlátba kapaszkodott, a vére a fülében dübörgött, és a térde megrogyott. Leereszkedett a lépcsőre, csak ült ott, és minden egyes lélegzetvétel nehezebb volt, mint az előző. Reagan lépésének hangja lassabb lett, majd elhallgatott. A férfi ott áll mögötte. Most már csak egyetlen hang hallatszott a lépcsőházban, a saját ziháló légzése. – Tess... – szólalt meg a férfi. Mást nem mondott. Csak ezt. Ám nevének egyetlen szótagja ott lebegett fölöttük, lüktetett, mintha élne. Tess szemét az előtte lévő falra szegezte. – Nem megyek el a városból – mondta, és felállt – Szavamat adom. Együttműködöm, amiben csak tudok. – Nehéz léptekkel továbbindult, még egy lépcsősort megtett, mire a férfi balról megelőzte. Reagan megállt a lépcsőfordulóban, és nagy testével elállta az utat. Tess remegő térddel állt meg az utolsó lépcsőfokon. Nem tartóztathat le, mondta magában. Nem tettél semmit. De tudta, hogy a férfi igenis letartóztathatná, ha úgy döntene, és ő az égadta világon semmit sem tehetne ellene. – Sajnálom, nyomozó – a hangja remegett, és haragudott magára a saját gyöngesége miatt. Ennek az egésznek Averyről és Cynthiáról kellene szólnia, de volt olyan pragmatista, hogy elismerte, nem róluk 109

szól. Hanem teljes mértékben róla. – Egész délután próbált elérni. Mit találtak? A férfi olyan közel állt, hogy érezte a sóhaját az arcán. Reagan erős volt, és masszív, a tekintete metsző és átható, mégis látni lehetett benne az együttérzést. Cynthia iránt. Avery iránt. És egy pillanatra átfutott rajta, milyen lehet a férfi védelmét élvezni, nem pedig a vádló tekintetét elszenvedni. Mindez rövid ideig tartott. – Három virágüzletet találtunk, amelyek szombaton liliomot adtak el egy fiatal nőnek – mondta komoran. – Valamennyit hitelkártyával fizette ki. Tessnek meg sem kellett kérdeznie. Már tudta, Összeszedte a bátorságát, és a férfi szemébe nézett. Reagan tekintete komoly volt, de nem vádló. – Az enyémmel – mondta határozottan. A férfi biccentett. – Igen. Tess összeszorította a száját. – Nem én tettem, nyomozó. Egyiket sem. Elfordította a tekintetét. – De nem várom, hogy higgyen nekem. – Én sem vártam, hogy hinni fogok, Tess. Meglepetten nézett a férfi mosolytalan arcába, ahogy a pulzusa ismét megemelkedett. – Ezek szerint hisz nekem? A férfi összevonta a szemöldökét, mintha előtte is rejtély lenne, hogy jutott el idáig. – Igen. Akkor... – szinte félt hangosan kimondani a szavakat. – Akkor nem fog letartóztatni? – Nem. – Reagan megfogta a korlát végét, és visszalépett a lépcsőfordulóba, átható tekintete zavartságot tükrözött. – De meg kell értenem, miért pont maga. – Nem tudom. Azt hittem, csak eszköz vagyok. Bábu. De nem. – Ma reggelre megfordult bennem, hogy esetleg maga lehet a célpont. De egészen mostanáig nem voltam biztos benne. Tess oldalra hajtotta a fejét – Miért ma reggelre? Mi változott meg? A férfi pár másodpercig másfelé nézett. Amikor visszafordult, a tekintete sokkal alázatosabb volt. 110

– Tegnap délután kikértem azoknak az ügyeknek a listáját, amelyekben maga tanúskodott a vád részéről. Elég sok volt, nagyon sok olyan ember van, aki nyerhetne azzal, ha rossz hírét kelti. Bocsánatkéréssel tartozom, Dr. Ciccotelli. Tévedtem. Az, hogy ismét hivatalosan szólította meg, visszaemelte kettőjük közé a falat. Mégis... ez a hivatalos megszólítás ezerszer jobb, mint a vádló hanghordozás. – Köszönöm. – El kell döntenünk, merre induljunk innen. Az órájára pillantott. – Túl hosszú időre tűntem el. Vissza kell mennem, és be kell fejeznem a helyszíni szemlét. Jöjjön, fölkísérem, és lifttel lemehet. Tess megrázta a fejét, a gyomra már a gondoláitól is összeugrott. – Semmi gond. A lépcsőn megyek. A férfi tekintete elárulta, hogy őrültnek tartja. – Kilenc emelet... Kilenc vagy tizenkilenc, egyre megy. Tess csakis akkor szállt liftbe, ha teljességgel elkerülhetetlen volt. Ez általában húsz vagy annál több emeletet jelentett. Jelenlegi állapotában még gondolni sem akart arra, hogy belépjen abba a szűk kis fülkébe, még akkor sem, ha csak kilenc emeletről van szó. – Másfél emeletet már leszaladtam, szóval csak hét és fél van hátra. Menjen csak föl, és fejezze be a munkáját, nyomozó. Ez a legkevesebb, amit tehetünk Avery Winslow-ért. Nem lesz semmi bajom. Hívjon fel, amikor le tud ülni velem beszélgetni. Megint átnézem a jegyzeteimet, amelyeket a bírósági elemzésekhez készítettem. Talán segít kiszűrni egy nevet a listájából. – Lenézett, majd vissza, egyenesen a férfi szemébe. – Köszönöm, nyomozó, hogy hisz nekem. A férfi biccentett, és följebb lépett két lépcsőt, míg Tess lefelé ment ugyanennyit. Valami csiklandozni kezdte a nyakát, azért fölnézett. Reagan csak állt ott, és nézett lefelé. A szája komor vonalba húzódott. Kék szeme csillogott, és az arcára szegeződött, amely felforrósodott a fürkésző tekintettől. Ez nem az addigi vádló nézés, de ez is pontosan olyan erőteljes. A pulzusa felgyorsult. Szívesen, doktornő – szólalt meg végül Reagan, nagyon komolyan. Aztán elindult fölfelé a lépcsőn, kettesével vette a lépcsőfokokat, és egy 111

perc sem telt el, Tess hallotta is a feje fölött, amint egy ajtó kinyílik, majd becsukódik, s a dörrenés visszhangzik a lépcsőházban. Tess kifújta az eddig visszatartott levegőt, szédült. Aidan Reagan nyomozó kemény férfi. A bőre bizsergett annak a hosszú pillantásnak az utóhatásaként, amelyet sehova sem akart besorolni. Csak legyél hálás azért, hogy nem tartóztat le, Tess! – korholta önmagát. Elindult lefelé a lépcsőn, egyszerre érzett megkönnyebbülést és bűntudatot. Nem fogják letartóztatni. De két ember akkor is meghalt. Ezen nem változtathat. Rogyadozó térde és szédülése ellenére sikerült lemennie azt a hét és fél emeletet, és épp akkor lépett ki a földszintre nyíló ajtón, amikor Amy kilépett a liftből, karján Tess kabátja. A barátnője szeme azonnal összeszűkült. – Mi történt odafent? Végre találtam egy parkolóhelyet, és fölmentem érted, de nem engedték, hogy kiszálljak a liftből. Egy undok zsaru állt őrt az ajtóban, aki azt mondta, hogy Reagan nyomozó le kergetett a lépcsőn. Gondoltam, kénytelen leszek megint bemenni utánad a központba. – Nem arról van szó. Avery Winslow meghalt. – Erre én is rájöttem – mondta Amy. – Zsaruk és helyszínelők mindenhol. – Itt is volt egy kép. – Elég volt rágondolnia, és összeugrott a gyomra. – A boríték, amelyben jött, az én rendelőmből származik, Amy. Az ügyvédnő szemöldöke szinte összeért. – Nos, ez nem hangzik biztatóan, de bárki el tud lopni egy borítékot. Ez még nem a világ vége. – Avery Winslow számára igen. – Nem te okoztad, és visszacsinálni sem tudod. Vedd föl a kabátod! Hazaviszlek. Tess halvány, mégis hálás mosollyal vette át a kabátot. Még félsaroknyira voltak idefelé jövet, amikor Tess kiugrott Amy kocsijából, mert beállt a forgalom, és a kabátját a hátsó ülésen hagyta. – Köszönöm. Egy dolognak azért örülök: Reagan tudja, hogy nem én tettem. – Csakugyan? És ezt maga a nagy nyomozó mondta neked? 112

Tess a másik lábára helyezte a súlyát, kényelmetlenül érezte magát barátnője gúnyos hanghordozása miatt. – Igen, ő. Amy megvetően nevetett föl. – És te hittél neki? Tess bólintott. – Igen. – A fenébe is, Tess, ne legyél ilyen ostoba! Tess kihúzta magát, mélyen megbántódva. – Nem vagyok ostoba. Amy kitárta az ajtót, és kilépett az utcára. Ha mindent elhiszel, amit a zsaruk mondanak neked, akkor igenis az vagy. Kétsaroknyira parkolni. – Kritikusan méregette Tess arcát. – Sápadt vagy. Nem akarsz itt megvárni, míg hozom a kocsit? Tess megrázta a fejét, még mindig fájt a sértés. – Jót fog tenni egy kis séta. Amy vállat vont, és elindult. – Nekem mindegy. Nézd, sajnálom, hogy lehülyéztelek, de ijesztően viselkedsz. A rendőrség azt akarja, hogy bízz bennük. Ez is a trükk része. Reagannek csodaszép kék szeme van, és biztos teljes őszinteséget sugárzott, de a lényeg akkor is az, hogy zsaru. A zsaruk pedig hazudnak, hogy vallomásra késztessenek. – Metsző pillantást vetett felé. – Beszéltél vele a lépcsőházban, ugye? Tess egyenesen előreszegezte a tekintetét. – Csak annyit mondtam, hogy nem én tettem. – És ő megkért, hogy valamikor üljetek le beszélgetni. Tess felszegte a fejét, egyre jobban összement Amy támadó szóáradata alatt. – Ami azt illeti, én ajánlottam fel. Amy bosszús nevetése szinte már csikorgott. – Mit is mondtam, mekkora órabérrel fogok neked dolgozni? Szerintem megduplázom. Tess a fogát csikorgatta, de nem mondott semmit. Amy türelmetlenül fújt egyet. 113

Most meg mérges vagy rám, mert én vagyok az egyetlen, aki megmondja neked az igazat. Tess, ne bízz a rendőrségben. Reagan csak megrebegteti azokat a hosszú szempilláit, és felvillantja filmsztármosolyát, hogy mindent elmondj neki. De szívem, bármit mondasz, azt fel lehet, és fel is fogják használni ellened. Ne akard, hogy olyan rohadt keményen kelljen dolgoznom. Fogd be szépen a szád, és minden rendben lesz. Ne beszélj egyetlen nyomozóval sem úgy, hogy nincs ott az ügyvéded. És úgy tudom, én vagyok az ügyvéded. A szavadat adod? Tess átfagyott kezeit a zsebébe mélyesztette, és nem tudta eldönteni, mi bosszantja jobban: Amy ultimátuma vagy az, hogy ilyen rossz véleménnyel van az ő ítélőképességéről. Nem mintha pszichiáter lennék, vagy mi – gondolta keserűen. Nem hiba a rendőrséggel együttműködni. Könnyen lehet, hogy ez az egyetlen reménye arra, hogy véget vessenek ennek az egésznek, még mielőtt bárki más is meg halna. – És ha nemet mondok, ügyvéd asszony? Amy megtorpant a járda közepén, ezért Tessnek is meg kellett állnia. A barátnője teljesen komoly volt, a tekintete metsző, az arca vörös a dühtől. – Akkor egy másik ügyvédet kell keresned, doktornő, mert én nem foglak képviselni. – Aztán folytatta az útját, otthagyta Tesst a járdán, aki csak bámulta tátott szájjal a távolodó Amy hátát. Amikor Amy eltűnt a tömegben, Tess rádöbbent, hogy egyetlen órán belül ez volt a második eset, hogy valaki ilyen undok hangon doktornőnek szólította. Az első az a rendőr volt Avery Winslow lakásának ajtajában, és a szorítása valószínűleg kék foltot hagyott a karján. De Aidan Reagan rendreutasította a férfit. Közölte vele, hogy vegye le róla a kezét, és ő sem kedvesen mondta. Reagan kiállt érte. De, mondta magának, ez a természetéből fakadt. Úgy tűnt, így van drótozva. Ez kijózanítóan hatott rá, ahogy az is, amikor arra gondolt, hogyan jut most haza. Amy már rég eltűnt. Tess akkor sem érné utol, ha utána rohanna, amit természetesen nem fog megtenni. De az aktatáskája és a retikülje nélkül jött el a rendelőből. A zsebében mindössze ötven dollár lapul apróban, egy kis géz és a mobiltelefonja. Ha otthon lennék, fölhívhatnám Vitót és, és ő egy szó nélkül jönne is. 114

A gondolat elég váratlanul merült föl benne ahhoz, hogy megdöbbenjen rajta. És a fogát csikorgassa. Most Chicago az otthona, nem pedig Dél-Philadelphia. És a bátyja, Vito, több száz kilométerre van tőle. Hiányzik. Ezt elismerte. Mindannyian hiányoznak. Tudta, hogy a bátyja jönne, ha hívná. De ez nézeteltérést okozna Vito és az apjuk között, és ezt nem akarta. Most ha tényleg letartóztatták volna... Igen, akkor fölhívtam volna Vitót. De nem tartóztatták le, szóval kár ezen merengeni. Jon most biztosan a műtőben van, és Denise is hazament már. Fölnézett a magas épületre, ahol Avery lakott. Murphy és Reagan még mindig odafent van. Ahogy az is, ami Avery Winslow-ból maradt. Lehunyta a szemét, amikor ez eszébe jutott, de rögtön ki is nyitotta, mert lelki szemei előtt megjelentek az emlékképek. Avery, ahogy ott hever félig szétlőtt fejjel Cynthia szétroncsolódott teste. És a saját hangja, amint Cynthiát öngyilkosságra biztatja. Ezek örökké kísérteni fogják. Képtelen visszamenni oda föl, nem képes még egyszer szembenézni mindezzel. És akármilyen bosszantó volt, Amy figyelmeztetése is ott visszhangzott benne. Reagan jó ember, jó rendőr. Murphy mondta. És Murphy mégis hagyta, hogy bevigyék és vallassák. Józanabbik énje tudta, hogy a férfi csak a munkáját végezte. De akkor is fájt. És ékesen bizonyította, egy rendőr milyen könnyen félre tudja tenni a bizalmat. Segíteni fog Reagannek és Murphynek. De óvatosan. Most viszont le kellene ülnie valami meleg, helyen. Körbenézett, merre jár. Csak pár saroknyira van a Lemontól. Tudta, hogy ott akkor is jó szívvel fogadják, ha egy centje sincs.

115


Joanna kikerülte a vánszorgó basset houndot sétáltató nőt, siettében elnézést dörmögött az orra alatt Tess Ciccotelli, ahogy mindenki más az utcán, leszegett fejjel ment az esőben és a viharos szélben. Így könnyű követni. Egész délután követte a nőt, és most már tudta, hogy Ciccotellinek még egy páciense meghalt. Remek címlapsztori lesz. Cy Bremin nevével. Csak a testemen keresztül. Minden vicc nélkül. A szeme összeszűkült, le sem vette követése tárgyáról, aki épp az imént fordult be a sarkon, és most nyugat felé tartott. Exkluzív jogra van szüksége, hogy az a rohadék Schmidt ne dobja oda a sztorit Breminnek. Muszáj Tess Ciccotelli közelébe kerülnie. Úgy tűnt, végre valóra válik a kívánsága. Joanna még mindig a fejét vakarta, mert Ciccotelli egy elegáns mozdulattal mintegy kirúgta a védőügyvédjét. Ott az utca közepén. Mert az agyturkász tényleg együtt akar működni a zsarukkal. Személy szerint Joanna az ügyvéddel értett egyet. Ciccotelli hülye vagy, és ezt is fontolóra kell venni, lehet, hogy csakugyan nem tett semmi rosszat és ez az egész csakugyan egy szövevényes ügy ellene. Valójában nem sokat számít, mi az igazság, mindaddig, míg a cikk alatt a Joanna Carmichael név szerepel.

116

Hetedik fejezet Március 13-a, hétfő, 16.

Aidan épp akkor ért vissza, amikor Johnson, az orvos szakértő technikus felhúzta a cipzárt Winslow hullazsákján. Félreállt a hordágy útjából, és odament Murphy mellé. – A doktornő jobban van – mondta Aidan halkan. – Elmondtam neki a hitelkártyákat. Azt nem is kellett hozzátennem, hogy mind az övé volt. Magától is rájött. – Spinnelli felhívott, amíg kint voltál vele. Murphy megmutatta a jegyzettömbjét, amelyre fölírta a város túlsó végén lévő postafiókszolgáltató címét. – Erre a címre vezették vissza a hitelkártya számlázási címét. Hatig vannak nyitva. Aidan az órájára pillantott. – Pont odaérünk. – Spinnelli azt is mondta, hogy Patrick szólt neki. Öt különböző ügyvédtől kapott értesítést, akik perújrafelvételt kérnek. – A francba! Pontosan – mondta Murphy. – Hol van Tess? Azt mondta, hazamegy, hogy átnézze a régi bírósági elemzéseit. Mondtam neki, hogy a délután folyamán fölhívjuk. Murphy! – Jack jelent meg a hálószobákat összekötő folyosón, és intett nekik, hogy kövessék. Te is Aidan. Gyertek! Ezt látnotok kell. Bementek Jack után a helyiségbe, amely hajdanán Winslow kisfiának a szobája lehetett. A rácsos ágy még mindig ott állt a sarokban, a pelenkázón még mindig ott voltak az eldobható pelenkák és a babahintőpor. Mindent vastag por borított. Jack egyik embere állt egy 117

kislétrán, az arca a szellőző nyilasában, a szellőző teteje a falnak támasztva. – Bemutatom Rick Simmst. Mutasd meg nekik, mit találtál, Rick. Rick megfordult, hüvelyk– és mutatóujja között egy kis fekete dobozt tartott, talán két és fél centiméter széles és egy centiméter vastag lehetett. Aidan föllépett a kislétra szélére, hogy jobban lássa. A dobozka egyik végéből két és fél centiméter hosszan egy kábel meredt az égnek, és azonnal tudta, hogy Rick Simms mit talált. Lenézett Murphyre, egyszerre döbbenten és dühösen, meglepte, hogy azok után, amit a délután látott, még képes erre a két érzésre. – Egy kamera. – Jó a szemed – mondta Rick. – Nagy felbontású, vezeték nélküli kamera. – Enyhén oldalra döntötte a dobozt. – És hangot is át tud vinni. Itt a mikrofon. – A rohadék szeret leselkedni – dörmögte Murphy. – Honnan tudtad, hogy itt van? – Rick észrevette, hogy ennek a szellőzőnek a fedele sarkán nincs por – mondta Jack nem kevés büszkeséggel a hangjában. – Szép munka volt. Rick arcán mosoly suhant át. – Köszönöm. – Hány ilyen kamera van még itt? – kérdezte Aidan, és lelépett a létráról. – Mi is ugyanezen gondolkodtunk. – Jack átvezette őket a nappaliba. – Nem akartak lemaradni a nagyjelenetről – tette hozzá, és az asztal fölötti szellőzőfedélre mutatott. Az asztal már üres volt, mivel a számítógépet bevitték a laborba. – Ezt nézd meg! Rick elhúzta a száját, ahogy kinyújtózkodott a szellőzőfedél felé, amelyen vérfoltok és agyszövet darabok éktelenkedtek. – Apám, ez undorító, Jack. Jack szárazon nevetett föl. – Semmi bajod nem lesz, ha a változatosság kedvéért mocskos lesz a kezed. Rick az egység elektronikus specialistája – magyarázta Aidannek. – Általában a laborban van, de mindenkit idehívtam. Rick odaadta a fedelet Jacknek, aki óvatosan félretette. 118

– Igazad volt – mondta Rick. – Még egy mikrofonos kamera és... – A zseblámpájával bevilágított a sötét nyílásba, majd zavarodottan fordult hátra. – És egy hangszóró, amely a falra van rögzítve. – Kilazította, kijjebb húzta, hogy a többiek is láthassák a szilvaméretű szerkezetet. – Minek kellett a hangszóró? – Az egyik szomszéd idejött, míg te Tessel voltál, Aidan – szólalt meg Murphy. – Azt mondta, hogy egész nap gyereksírást hallott. Gondoltam, Winslow biztosan videofelvételt nézett. De ezek szerint nem. Rick összevont szemöldökkel nézte a kezében lévő hangszórót. –Kifogtunk egy beteges rohadékot. –Hova megy a videó feedje? – kérdezte Aidan. –Meg kell találnom a jelfogót – mondta Rick. De elsőre az a tippem, hogy az Ethernetre megy, onnan pedig... – intett a kezével – ...ki oda. Az Ethernetre? – értetlenkedett Murphy. –Azon keresztül lehet az internetre jutni – dünnyögte Aidan. Csak úgy zakatoltak a fejében a gondolatok, szinte lerohanta a balsejtelem. Rick bólintott. –Videó streaming. Ez a menő manapság, ember. Általában olyan kamerákkal találkozom, amelyek egyenesen fölfelé néznek a padlóról, vagy a cipőre vannak rögzítve, hogy a perverzek be tudjanak lesni a nők szoknyája alá. Ezt itt viszont megfigyelésre használták. Murphy a fejét rázta. Ezek szerint fölkerült az internetre? – kérdezte döbbenten. – Valami weboldalra, vagy ilyesmi? Azt mondod, hogy bárki nézhette, ahogy Winslow kiloccsantja az agyát? – Lehetséges – Rick megvonta az egyik vállát. – Attól függ, ez a perverz alak mit akart. Ha magánszám, akkor egy normál Googlekeresés nem dobja ki. – A szemöldöke a magasba szökött. – De ha nem magáncélú... Aidan gyomra összerándult, ahogy megértette, Rick mire céloz. – Ó, szent isten! Fizetős oldal? – Murphyre nézett, látta, hogy társa is ugyanerre a következtetésre jutott. – Huszonegyedik századi kukkolda. – Murphy megfeszülő állán egy izom remegett. – Hihetetlen. – Bármi ötlet, hogy mióta lehettek ezek itt? kérdezte Aidan. 119

Jack leguggolt, hogy megnézze a szellőzőfedelet. – Maga a szellőző poros, de a csavarok szinte teljesen tiszták. Talán egy vagy két hete? – Szóval rá kell jönnünk, ki jöhetett be a lakásba az utóbbi két hétben – mondta Murphy. – Milyen embert keresünk? Szüksége volt különleges szerszámokra? Rick lemászott a létráról. – Valójában akár egy tini hacker is meg tudja oldani. Aidan fáradtan fújta ki a homlokából a hajszálakat. – Jack, meg kell néznünk Cynthia Adams lakását is, hátha találunk ugyanilyen szerkentyűket. Jack fölnézett Rickre. – Meg tudnád oldani még ma este? Rick bólintott. – Hogy elkapjuk ezt a pasast? Ó, persze. – Nyomra bukkantunk az Adams lakásán talál virágok ügyében, és utána kell járnunk – jegyezte meg Murphy. – Egyedül is be tudjátok fejezni, Jack? Jack egy legyintéssel válaszolt. – Menjetek csak! Találkozunk nyolckor Spinnelli irodájában. Mondjátok meg neki, hogy rendeljen kínait. Hosszú éjszaka lesz.


A nő még mindig itt van. Ott ül az ebédlőben az asztal mellett vörös selyemköntösben és fehér frottírzokniban, könyökénél egy pohár vörösbor, és az iratait olvasgatja. Még mindig itt van. Nem ott, ahol lennie kellene bent gubbasztva egy cellában mosdatlan csőcselékkel körülvéve, várva, hogy az úgynevezett barátai letegyék az óvadékot, vagy ott állva a bíró előtt. 120

De a türelem nagy erény. És Ciccotelli arcán látszott, mennyire elgyötört már. A keze remegett, amikor fölemelte a borosüveget, és időnként elsápadt, arcára rettenet ült, a szeme elhomályosodott. Eszébe jut, hogy néztek ki a holttestek. Azon gondolkodik, hogyan érezhettek közvetlenül a haláluk előtt, amikor azt hitték, hogy elárulta őket. Azon töpreng, ki lesz a következő. Egyelőre ennyi elég is lesz. Ami a rendőrséget illeti, egyedül még a seggüket sem tudják kitörölni. Végül átnézik az áldozatok pénzügyeit, és megtalálják a szögeket, amelyek lezárják Ciccotelli csinos kis koporsójának fedelét. Addig is, fontolóra kell venni az állami engedélyezési bizottságot. Cy Bremin és a címlapja miatt korábban közbeléptek, mint várta. Milyen szórakoztató volt. Megéri újrajátszani. Az egérrel a hangfájlra kattintott, és már föl is hangzott Dr. Fenwick dörgedelme. A bizottság az ilyen állításokat egyszerre találja komolynak és elfogadhatatlannak. Na ne. Valóban? Mi az, hogy egyszerre komoly és elfogadhatatlan? Kevés ilyen ostoba megjegyzést vett föl a mikrofonnal azóta, hogy hetekkel korábban elrejtette Ciccotelli irodájának irattartó szekrénye mögött. A bizottság semmit sem hozhatott föl Ciccotelli ellen, és ezt a jelenlévők mindegyike tudta is. Fenwick, Ciccotelli, az ügyvédje, aki olyan ügyesen félresöpörte az öreg fószer fenyegetéseit. De maga a látogatás olyan alap volt, amelyre építhet. Az ellentmondást nem tűrő Dr. Fenwick minden bizonnyal sokkal komolyabbnak és még kevésbé elfogadhatónak találja majd Mr. Avery Winslow halálát. A második labda. A harmadikat az engedélyezési bizottságnak célozza, nem pedig a rendőrségnek. Ez nem a végső visszafizetés, de remélhetőleg elűzi az unalmat, míg a rendőrség töketlenkedik. És, legfőképp, sokkal érdekesebb lesz nézni.

121

Március 13-a, hétfő, 20. 10

– Nos? – Spinnelli leült az asztalfőhöz, és komoran figyelte, ahogy a többiek ettek. Aidan, Murphy, Jack, Rick és Patrick ült az asztalnál. Patrick keserűen közölte velük, hogy a per-újrafelvételi kérelmek száma nyolcra emelkedett. – Adj még egy percet, hogy együnk, Marc – kérte Jack. – Ebéd óta egy falatot sem ettem. – Mi nem is ebédeltünk – dörmögte Aidan. Túlságosan lefoglalták őket a virágüzletek. – De mutathatunk pár videót, míg esztek. – Fölállt, és fogta a lemezt, amelyet a postafiók-szolgáltató biztonsági kamerájából hoztak el, majd fölkapta a kínaiétel dobozát is, amikor Murphy falánk tekintettel méregette a vacsoráját. – Nem sokat kellett visszatekernünk Betette a lejátszóba a lemezt, lenyomta a gombot, majd hátrább lépett, hogy a csapat láthassa a televízió képernyőjét. – Csütörtök délután. – Egy nő jelent meg a kepén, világos gyapjúkabátot viselt. Fekete haja hullámokban omlott a vállára. Nagyjából olyan magas volt, mint Tess Ciccotelli, de a kabát feszülése elárulta, hogy egészen más alkat. A nő latin-amerikainak tűnt. És az arca, habár enyhén keskenyebb volt, mint a Ciccotellié, épp elég hasonlóságot mutatott vele, hogy olaszként éljen egy zaklatott ügyintéző emlékeiben, vagy annak tűnjön a rossz minőségű videofelvételen. Tess ugyanilyen színű kabátot visel – jegyezte meg Murphy. – Ez az, amitől igazán begőzöltem tette hozzá. – Nézd, ahogy kigombolja a kabátját, épp csak annyira, hogy mutassa a nyakában lévő kendőt biztos akart lenni, hogy az ügyintéző látja a kendőt, mert Tess mindig visel egyet. Hacsak nem fekete garbót vesz föl, amely második bőrként simul a testére – gondolta Aidan, majd a lelki szemei előtt megjelent képet olyan messzire söpörte, amilyen messze csak tudta. Spinnelli álla megfeszült. 122

A miatt a sebhely miatt, amelyet a tavalyi támadásban szerzett. Aidan lelki szemei előtt most a saját keze jelent meg, amint annak a vadállatnak a nyakát szorongatja, aki majdnem megölte a nőt. Ezt a képet is félresöpörte. A fenébe – dünnyögte Patrick a képernyőre meredve. – Pontosan ugyanúgy néz ki. Tess egyáltalán nem így néz ki – csattant fel Murphy. – Mi van, megvakultatok? Patrick a fejét rázta. – Nem, de egy bíró épp elég hasonlóságot látna ahhoz, hogy azok a fellebbezések átmenjenek. Különösen a többi tárgyi bizonyítékkal együtt, amelyek egyre csak gyűlnek. Indíték nélkül közel sincs elég ahhoz, hogy vád alá helyezzék – tette hozzá, de épp elég ahhoz, hogy megkeverje a szart. Ez nagyon nem lesz jó így. Aidan nézte, ahogy a nő odamegy a postafiókhoz, előrehajol, és beteszi a kulcsot. – Csak az hiszi azt, hogy ez a nő Dr. Ciccotelli akinek elment az esze. Ez a nőszemély egyáltalán nem úgy mozog. – Nem igazán tudom elképzelni, ahogy ezzel érvelek a bíró előtt, Aidan – mondta Patrick fáradtan mosolyogva. – Habár azt el kell ismernem, hogy kevés nő mozog úgy, mint Tess. Aidan hátranézett a válla fölött, amerre Patrick ült. Ilyen sanda mosolyt még sosem látott az arcán Murphyt hirtelen érdekelni kezdte a vacsorához hozott sült hús dobozának az alja. Jack nyíltan vigyorgott, és Ricken is látszott, hogy legszívesebben követné a példát. Aidan érezte, hogy elvörösödik, és forgatni kezdte a szemét. – Úgy értem... Na mindegy. Spinnelli bajsza remegni kezdett. – Mindannyian tudjuk, mit akartál mondani, Aidan. – Elkomolyodott, és megköszörülte a torkát. – De ennek a nőnek finom mozgásától eltekintve, Patricknek igaza van. Még mindig be kell bizonyítanunk, hogy ez nem Tess. Tudunk ujjlenyomatot szerezni erről a postafiókról? – Kiküldök egy csapatot, Marc – mondta Jack. -De ahogy nézem, egész végig magán tartotta a kesztyűjét. A nő a képernyőn a leveleket az aktatáskája oldalsó zsebébe söpörte. 123

– Szóval lehet, hogy ez a nagy lángelme? – töprengett Patrick. – Nem tudom – mondta Aidan. – Nekem... túl idegesnek tűnik. Ugrásra késznek. Patrik vállat vont. – Lehet, hogy én is ugrásra kész lennék, ha épp két ember meggyilkolását tervezem. De szerintem sem stimmel. Túlságosan nyílt. Tudja, hogy felvétel készül róla, és pózol. Ki kell derítenünk, kicsoda. Murphy karba tette a kezét, és a szemöldökét ráncolta. – Adams épületének előterében is őt vette fel a kamera. A gondnok Adams emeletén a liftnél kiiktatta a kamerát, de a földszinti liftnél nem. Utánajártunk, hátha valaki látta Winslow lakásánál. Spinnelli az asztalra könyökölt, és a kezével megtámasztotta az állát. –És mi a helyzet azokkal a kamerákkal, amelyeket a lakásokban találtatok? Rick félretolta a vacsora maradványait. –Ugyanazt a kamerarendszert találtam Adams lakásában is. Egyet az ágya fölött, egyet a nappaliban és egyet a fürdőszobában is – tette hozzá összezavarodva. – Amikor először kísérelt meg öngyilkosságot, akkor föl vágta a csuklóját – mondta Aidan, és kivette biztonsági kamera felvételének a lemezét a lejátszóból. Leült Rick mellé. – Legtöbbször a kádban szokták. Lehet, hogy az emberünk arra számított, hogy Adams megint megpróbálja. – Lehet. Mindenesetre hasonló felállást találtam mindkét lakásban. Vezeték nélküli kamerák és hangszórók. Minden letörölve, és akárki telepítette az eszközöket, a szellőzőfedélen sem hagyott ujjlenyomatot. És még mielőtt megkérdeznétek, szinte lehetetlen lenne lenyomozni a készülékeket a vásárlás helyéig. Általános megfigyelőrendszerek. Jó minőségben. Bármelyik elektronikus szaküzletben kapható ilyen, az interneten is lehet rendelni, tele velük a boltok polca. Tű a szénakazalban. – És mi a helyzet az átvitellel? – kérdezte Aidan – Lenyomozható? – Amíg él a feed, megpróbálkozhatunk vele. A feed Adams lakásában már nem él, de Winslow lakásában még mindig küldenek adást a kamerák. Föltehetek egy csomaglehallgató szoftvert a hálózatra, és leolvashatom az IP-címet, ahova megy. 124

Patrick csak nézett nagyokat. – Most emberi nyelven is, Rick. Rick fölnevetett. – Bocsánat. Az internetátvitel során az adatokat kisebb csomagokra bontják, így küldik az adott helyre, ahol újra összerakják. A csomaglehallgató minden egyes adatcsomagot elemeire bont. Az egyik ilyen eleme az IP-cím, a célállomás. A képernyőn le tudom olvasni a célállomást, ahogy az üzenet átmegy a hálózaton. De van két nagy gond is. Az egyik ti vagytok, srácok – fordult Patrick felé. – Olyan, mintha lehallgatnánk egy telefont. Végzés kell, mielőtt nekikezdhetnék. – Ezt sejtettem. – Patrick az ujjaival dobolt az asztalon. – Mi a másik? – Ez nagyobb probléma. Ha megtalálom is az IP-címet, még mindig nincs garancia arra, hogy igazi lesz. Egyetlen valamirevaló hacker sem fogja a videót saját magának küldeni. Egy zombi számítógépre fogja küldeni valahol. Ha okos, akkor az első zombi számítógép egy másikra fogja átküldeni. – Vállat vont. Mire megtalálom az utolsó IP-címet, mindig nincs vége, mert egy személyhez kell kötnöm és az internetszolgáltatók maguktól nem működnek együtt. Úgy értem, egy másik végzés kell. – Csomaglehallgatók és zombik – dünnyögte Spinelli – Mennyi időt venne mindez igénybe, Rick? Talán pár napot. De tudnotok kell, hogy egyes internetszolgáltatók külföldi holdingokon keresztül üzemelnek. Az okosabbak. Nekem ez elég okos megoldásnak tűnik – dörmögte Patrick. – Ha külföldi, akkor falba ütköztünk. Aidan megmasszírozta a halántékát. –Ezt már sokszor végigcsináltad, Rick. –Sajnos igen. Per pillanat az egyik legnagyobb területünk az internetes bűnözés, és a gyermekpornográfia van a lista tetején. A pedofilok ismerik a rendszert, öregem. Addig tekerik és forgatják, míg az ember beleszédül. És mire a végére érsz, totál felcseszed az agyad, mert közben odábbállnak, és valahol máshol elölről kezdik. Minden tőlem telhetőt megteszek, ebben biztosak lehettek. – De nem sok reményt fűzöl hozzá... – mondta Aidan. Rick megrázta a fejét. 125

– Nem. Bárcsak mást mondhatnék. Patrick kifújta a levegőt. – De csak ennyi van kiindulásnak. Egy órán belül meglesz a végzés, Rick. Menjetek vissza Winslow lakásába, és várjatok! Rick összeszedte a dolgait, és intett. – Köszönöm a vacsorát, főhadnagy. Ó, még valami. Az emberetek lekapcsolta Adams kameráit. Gondolom, nemsokára Winslow cuccait is kilövi. Ha ez megtörténik, már semmit sem tehetek. Spinnelli dühösen fújt egyet, amikor Rick kiment a helyiségből. – Mindig ilyen optimista? Jack megvonta a vállát. – Az idő nagy részében gyerekpornóterjesztőkkel foglalkozik. Mit vársz, mennyire legyen optimista? Patrick ellökte magát az asztaltól. – Mennem kell beszerezni azt a végzést – mondta. – Folyamatosan tájékoztassatok! Marc, hívj fel, amint találtok valamit, amivel megcáfolhatom ezt az egészet, és megszabadulhatok a fellebbezésektől. Amikor az államügyész elment, Spinnelli fáradtan Aidanre, Murphyre és Jackre nézett. – Megpróbálhatjuk bebizonyítani, hogy ez nem Tess, vagy kideríthetjük, igazából ki van az egész mögött. Eddig nem sok sikerrel jártunk az elsővel, szóval inkább összpontosítsunk a másodikra. Kit gyanúsíthatnánk? Murphy Aidanre pillantott. – Először arra gondoltunk, talán Adams egyik dühös szeretője, de most, hogy Winslow is bekerült a képbe, nem sok értelme lenne kikérni a tisztiorvosi szolgálat nyilvántartását. – Szerintem sincs – mondta Aidan. – Igazad van. Egyelőre ebben a két irányban indulhatunk el. Egyes lehetőség: valaki hiteltelenné akarja tenni Tess Ciccotellit. – Miért? – kérdezte Spinnelli. – Mi az indíték? Elég szövevényes. Valaki nagyon megorrolhatott rá, elég intelligensnek kell lennie ahhoz, hogy ezt az egészet összehozza. A legtöbben, akikről Tess Ciccotelli adott szakvéleményt, nem elég okosak ilyesmihez. 126

– A perújrafelvétel elég jó indíték lehet – jegyezte meg Murphy. – És ezeknek az embereknek családjuk is van. Aiden elővette a mappájából a tárgyalások listáját. –Akkor visszakerültünk azokhoz a nevekhez, amelyek ezen a listán vannak. Még nem volt időm megnézni őket, de Tess azt mondta, hogy ma este átnézi a régi följegyzéseit. Lehet, hogy már talált is valamit. – A nyomtatott lapot nézte, majd megrázta fejét, mert még mindig nyugtalanította, amit Rick Simms mondott. – De van egy másik lehetőség is, ami aggaszt. Mi van, ha Ciccotelli nem személyes célpont? Mi van, ha valaki rájött, hogy nála könnyen talál olyanokat, akik manipulálhatók arra, hogy megöljék magukat? Ciccotelli olyan betegekre szakosodott, akik már megkísérelték az öngyilkosságot. Mi van, ha valaki a betegei közül választ ki embereket, bedrogozza őket, és a saját bűntudatukat fordítja ellenük, míg el nem dobják az életüket – És az egészet videón követi... – fejezte be Jack komoran. Spinnellit mintha ez nem győzte volna meg. – Túl nagy macerának tűnik. Van, aki élvezi a macerás dolgokat, Marc – mondta Aidan feszülten. – És tekintve, hogy van közönség is, amelyik hajlandó ezt megfizetni... Az indíték lehet egyszerű pénzszerzés is. – Ebben az egészben semmi sem egyszerű – jegyezte meg Spinnelli. – De jogos a felvetésed, Aidan. Mindannyian találkoztunk már szociopata alakokkal, akiknek a szemük sem rebbenne, ha a nyereség kedvéért másokat gyötörnének. – Ha Tess csak eszköz, és az igazi értéket a betegei képviselik... – Aidan megvonta a vállát. – Akkor nincs kapcsolat. Bárki lehet. Spinnelli nagyot fújt. – Éppolyan optimista vagy, mint Rick Simms. Jobb hírekkel szolgáljatok, fiúk, mielőtt én leszek öngyilkos. Jack egy papírlapot tolt az asztal közepére. – Beugrottam Juliához idefelé jövet, hogy megnézzem, hogy van, és már megkapta Winslow toxikológiai vizsgálatának eredményét. – Julia VanderBeck, az orvos szakértő, egyben Jack felesége is. – Magas PCPszintet talált a vérében, ahogy az Adams-éban is – tette hozzá Jack. 127

– Ki voltak cserélve a gyógyszerek? – kérdezte Murphy, mire Jack bólintott. – Igen, és Tess neve volt a Xanaxos üvegcsén mint a vényt kiállító orvos, és az ő ujjlenyomatai voltak az üvegen, ahogy Adams esetében is. Spinnelli felhördült. – Azt mondtam, jobb hírekkel, Jack. – Türelem, Marc. De nem az az érdekes, ami az üvegen volt, hanem ami benne. Színképanalízist végeztünk az üveg alján lévő üledéken. Csupán por volt, amely összegyűlt a repedésekben. Puszta szemmel nem is lehet látni. A jobb hír az, Marc, hogy az nem Xanax, de nem is PCP. Hanem Soma. Julia szerint izomlazító. És mindkét üvegben ezt találták. Spinnelli lassan bólintott. – Akkor valaki újrahasznosította az üvegeket. És mivel Tess ujjlenyomatai vannak mindkét üvegen, lehet, hogy eredetileg Tessé volt – mondta Murphy. – De ez nem tisztázza, Jack. Ami azt illeti, csak ront a helyzeten. Jack szemöldöke megemelkedett. –Hacsak nem lopták el az üvegeket. Spinnelli a fejét rázta. –Túl sok a bizonytalanság, fiúk. Derítsétek ki, hogy Tess szedett-e valamikor Somát, és ha igen, mikor. És odatesszük a többi „talán" közé. –Mi van még, Jack? Azt nézzük, mennyi ideig lehetett bent az a baba a sütőben, annak alapján, mennyire olvadt meg, és mindkét lakást kiporszívóztuk. Hasonló szöveteket keresünk, ami ugyanazt az elkövetőt jelezné mindkét helyen. – Feltételezve, hogy csak egy elkövetőnk van – mondta Aidan. – Tess mondta, hogy a mai hívónak más hangja volt, mint az előzőnek. A szombat estinek. Idősebb. – Megnézitek a híváslistáját? – kérdezte Spinnelli. – Az otthoni telefonjának a híváslistája megvan. Úgy nézzük, hogy a szombati hívás egy eldobható telefonról jött. A mai hívást az irodájában lévő telefonra kapta, ezért annak is lekértem a híváslistáját. A jelentés még nem készült el, amikor lejöttünk. 128

– Majd szólok, ha megvan. És mi a helyzet a fegyvereken lévő sorozatszámmal, Jack? –Az embereim nem tudták kivenni a számot Adams fegyverén, ezért beküldtem a hivatal laborjába Nekik jobb a fölszereltségük, de még pár nap, míg neki tudnak kezdeni. Winslow fegyvere is le lett csiszolva. Ugyanaz a történet. Sajnálom. – Jack egy újabb papírlapot és egy kupac fényképet csúsztatott Spinnelli elé. – Itt a leltárja annak, amit a két lakásból hoztunk el. A játék mackó, amelyet Winslow fogott a kezében, standard modell. Semmi különös. Árulják a Wal-Martban és a ToysRUs-ban is, szóval ez zsákutca. Aidan áthajolt az asztalon, nem hagyta nyugodni a halott férfi kezében talált mackó. – Hadd nézzem meg a mackó képét! – Amikor Spinnelli odanyújtotta a képet, Aidan kinyitotta a mappát, amelyet a nyilvántartásból hozott ki útban az esti megbeszélésre. – A fenébe! Dehogynem különös. Ez a rendőrségi jelentés Winslow kisfiának haláláról. – A fényképet, amelyet a mappából vett ki, a mackó képe mellé csúsztatta, hogy mindenki lássa. Nagy látószögű felvétel volt a halál helyszínéről, a kisbusz egész hátsó ülése látszott. Egy pelenkás-zacskó hevert a gyerekülés bal oldalán és egy plüssmackó jobbra. – Ezt találták a kisfiú gyerekülése mellett azon a napon, amikor meghalt. – Ez a rohadék egyetlen részletet sem hagy ki – dörmögte Murphy. Fölnézett a képekről, az arcára undor ült. – Melanie Adamsról is megvan az akta? – Igen. Mindkettőt kikértem. – Aidan az asztal közepére tette a rendőrségi fotót, amely Melanie halálának színhelyén készült, miközben Murphy azokat a képeket böngészte, amelyeket Jack hozott le, hogy megtalálja annak a másolatát, amelyet Cynthia Adams lakásán találtak. – Ugyanaz – jelentette ki Murphy. – Ugyanaz a póz, ugyanaz a ruha. Ugyanaz a cipő. Egyedül a háttér különbözik. A rendőrségi fénykép nem olyan mély. Ez pedig – és az újabb képet megkopogtatta – fényes. Élesebb kontúrokkal. – Ezt photoshoppal is meg lehet oldani – jegyezte meg Aidan, mire Murphy zavartan nézett rá. – A képzésen grafikát is tanultam. A photoshop egy szoftver. Képet készítesz, levágod a fölösleget, megváltoztatod vele a színeket, ilyesmi. Akinek elég tapasztalata van, 129

azt is meg tudja oldani, hogy úgy nézzen ki, mintha Melanie az Eiffeltoronyra akasztotta volna fel magát. – Ezek szerint valaki hozzáfér az aktáinkhoz – dörmögte Spinnelli. – A rohadék. – Hátradőlt a székben, az álla megfeszült, szemmel láthatóan lelombozta a tudat. Hosszú ideig néma csönd telepedett rájuk. Aztán Aidan kimondta a szavakat, amelyeket legszívesebben a többiek is kimondták volna. –Van még egy csoport, amelyik neheztelhet, és indítékuk lehet Tess Ciccotelli ellen. Spinnelli belenézett Aidan szemébe. Aidan látta, hogy a főnöke is ugyanerre a következtetésre jutott. Mi magunk – mondta. Aidan bólintott – Igen, mi. Spinnelli elnézett oldalra, majd lehunyta a szemét, fáradtan megrázta a fejét. Murphy, menj át a nyilvántartóba, tegyetek úgy, mintha te és Aidan félreértettetek volna valamit és azért vagytok ott, hogy megnézzétek az aktákat. Kérjétek ki a bejelentkezési naplót. Ki kell derítenünk, ki láthatta azokat az aktákat. – Hármukra nézett, a szeme szinte villogott. – És egyelőre ez maradjon közöttünk! Majd akkor szólok a belső ellenőrzésnek, amikor muszáj. – Lehet, hogy nem állnak meg kettőnél – mondta Murphy csöndesen. – Tess többi betege is veszélyben van, függetlenül attól, ki van a háttérben. Meg kell néznünk a betegei listáját. Jacknek megrándult az arca. – Nem fogja odaadni. Orvosi titoktartás. – Először legyünk olyan udvariasak, és kérdezzük meg... – vetette föl Spinnelli. – Nemet fog mondani, akkor viszont szerzünk végzést, és kikérjük. Egyelőre olyasvalakit keresünk, aki ért a gyógyszerekhez, az elektronikához, aki talán a videón látott nő, talán nem. Most pedig menjetek, és hozzatok nekem valamit, amin tovább dolgozhatom. Reggel pontban nyolckor ugyanitt. Ezzel távozhattak is. Murphy odalesett Aidanre, ahogy mentek vissza az íróasztalukhoz. – Hívj föl, miután beszéltél vele. 130

– Ezt meg hogy érted, hogy miután én beszéltem vele? Te is velem jössz. Murphy megrázta a fejét. – Hallottad Spinnellit, nekem át kell mennem a nyilvántartóba. – Beszari alak... – morgott Aidan. – Csak nem akarsz a szemébe nézni. – Úgysem állna szóba velem. Még mindig meg van bántva. Különben is, te szereted nézni, ahogy mozog. – Fogd be, Murphy! – Odaértek az asztalukhoz, és Aidan felkapta a székre terített kabátját. – Egész nap nem foglalkoztam Danny Morisszal. Az a mocsok apja még mindig odakint mászkál, míg Danny a halottasházban van. – Akkor útban Tesshez, menj be a bárba, ahol Morris szokott iszogatni. Lehet, hogy szerencséd van, és a pasas beugrott egy sörre. Amíg te elszórakozol a nyilvántartóban. Ez nem tisztességes, Murphy. Ez jár a magasabb ranggal, Reagan. Holnap találkozunk.


Tess áthajolt az ebédlőasztalon heverő nagy kupac mappa fölött, hogy teletöltse Jon poharát merlot-val. –Tudod, nem kell mindig átjönnöd, hogy megnézz. Tudok magamra vigyázni. – Habár többórányi bírósági szakvélemény-átolvasás után és tudva, hogy az egyik ott szereplő név birtokosa lehet felelős két páciense haláláért... nos, hálás volt a szünetért Jon társaságáért is. A lakása túlságosan csöndes volt. Általában el tudta viselni a csöndet, sőt időnként még élvezte is, de ma este minden egyes reccsenéstől, puffanástól és az ablakot megzörgető széltől is összerezzent. Jon komoran nézett rá a borospohár fölött. 131

– Persze hogy tudsz magadra vigyázni. Csak éppen nem vagy hajlandó. Kétsaroknyit lesétáltál a Lemonig a jeges esőben. A fenébe is, Tess, Robin mondta, hogy teljesen átfagytál, mire odaértél. Fedetlen fővel, esernyő nélkül. Miután Amy faképnél hagyta, elindult Robin Blue Lemon bisztrója felé, és Robin tárt karokkal fogadta, ahogy várta. Az esernyőmet a munkahelyen hagytam a retikülömmel együtt. Nézd, egész télen futok, még ennél rosszabb időben is. Fáztam, de elég hamar átmelegedtem. Robin a szárnya alá vett, hozott levest. Finom volt. – Szélesen Jonra mosolygott, remélte, hogy ezzel elűzi a férfi komor tekintetét. – Aztán Thomas megmasszírozta a vállam. Robin elherdálja annak az embernek a tehetségét a konyhában. Fantasztikus keze van. Jon ajka megremegett. – Én is úgy hallottam. – Eltúlzott türelemmel sóhajtott fel. – Csak ha legközelebb pénz nélkül, az utcán találod magad, hívj föl, rendben? Nekem szabad aggódnom érted. – Nos, ma este lazíthatsz. Robin adott kölcsön taxira, és visszamentem a rendelőbe a holmimért, és hazajöttem a saját kocsimmal. Beültem a kádba, és azóta lazítok. Látod? – Kinyújtotta a frottírzokniba bújtatott lábát. Jon fölnevetett. – Csak te tudod összhangba hozni a selymet és a frottírzoknit. – Ám a jókedv hamar elillant a szeméből. – Mennyire vagy nagy bajban, Tess? Egész nap aggódtam miattad. Aztán amikor a második gyilkosság híre is megjelent... Minden tévé bemondta a hírekben, és minden riporter ügyelt, hogy megemlítse a neved. Tess nagyot nyelt, az eddigi könnyed hangulatnak vége szakadt, és a délután minden rettenete visszatért. – A rendőrség azt mondja, már nem vagyok gyanúsított. – Ez jó. De? – De borzalmas volt. Winslow ott feküdt, egy macival a kezében. A fél feje eltűnt, Jon. A férfi megfogta a kezét. – Nem a te hibád, Tess. Tess pillantása a férfi kezére esett. 132

Mindenki magára hagyta, akit csak ismert. A felesége nem tudott megbocsátani neki. Winslow nem tudott megbocsátani önmagának. A legtöbb barátjuk nem bírt többet a szemébe nézni. Én voltam az egyetlen, akivel beszélhetett. – Jon kezét homályosan kezdte látni, ahogy könnyek gyűltek a szemébe ezen a napon most először engedte szabadjára az érzéseit. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra hogyan érezhetett a férfi, amikor meglátta azt a képet. – Undorító volt – fejezte be rekedten suttogva. – Visszataszító. – Tess, nézz rám! – Jon olyan ritkán beszélt erélyesen, így Tess engedelmeskedett. A férfi arca egyszerre tükrözött mély hűséget, haragot és aggodalmat. A hüvelykujjával óvatosan letörölte Tess könnyeit. – Ezt ne csináld magaddal, kicsim! Hányszor beszéltünk már arról, hogy túlságosan is beleéled magad a pácienseid gondjaiba? Tess indulatos lett, épp csak annyira, hogy csípős lett a nyelve – A te helyzeted egészen más. A te pácienseid végig öntudatlanok. Akár egy szelet hús is lehelnének. Jon nyugodtan viselte a kritikát. – És én így szeretem. Nem tudok rájuk úgy gondolni, ahogy te, Tess. Összetörnék tőle. És a következő alkalommal, amikor kézbe veszem a szikét, lehet, hogy megingok. És ez a megingás a páciens életébe kerülhet. Tess felsóhajtott. – Tudom. Szakmai távolságtartás. Te meg tudod csinálni, nekem sosem ment. Nyertél. Jon szomorúan elmosolyodott. – Vannak, akik szerint te nyertél. A lényeg, amire ki akarok lyukadni, az, hogy jól kell sáfárkodni az erősségeiddel. Azért vagy jó orvos, mert törődsz velük. De mi az ára? Szerintem túl nagy árat fizetsz. Lehet, hogy át kellene gondolnod, milyen körből választasz pácienseket. Ezek az öngyilkosok kizsigerelnek. – Hirtelen felvidult. Milyen helyes ilyenkor, gondolta Tess. Egészen addig, míg a férfi nem folytatta. – Mi lenne, ha a változatosság kedvéért csinos kis fóbiákat kezelnél? Tess összeszűkült szemmel pillantott rá. Jon azon kevesek egyike volt, akik tudtak a zavarba ejtő fóbiájáról. – Például klausztrofóbiát? 133

A férfi szája szeglete megemelkedett, és Tess tudta, barátja ennél jobban nem fog elmosolyodni. – Esetleg. A fenébe is, lehet, hogy csak szabadságra kellene menned. Mikor voltál utoljára? Tess álla akaratlanul is megfeszült. – A nászutamon. – A hajóúton, amelyre Amyt vitte magával, mert előbb gyalogolt volna el Kínáig izzó szénen, mint hogy hagyja, hogy az a rohadék Phillip elvigye azt az ócska ribancot, és mert a jegyeket, természetesen, nem lehetett visszaváltani. Jon arca összerándult. – Bocsánat. Robinnal a mexikói Cancúnba megyünk a jövő hónapban. Gyere velünk. Tess keserűen nevetett föl. – Köszönöm, inkább nem. Csak egyetlen dolog rosszabb annál, ha a legjobb barátnőddel mész nászútra, mégpedig az, ha te vagy a fölösleges harmadik. Jon elvigyorodott, és párszor megmozgatta a szemöldökét. – Ugyan már, Tess! Élj egy kicsit! Robint nem zavarná. Kereshetünk neked valakit. Tess akarata ellenére is visszamosolygott rá. – Menj haza, Jon. Ki vagyok merülve, letetette a poharát, és fölállt, majd Tesst is felsegítette – Kísérj ki, és... – Reteszeld be az ajtót! – Tess kinyitotta az ajtót. Rosszabb vagy, mint Vito bármikor. Jon megtorpant az ajtóban, a szeme elkerekedett. – Haza telefonáltál? Tess, mosolya eltűnt. – Nem – Tess... – Menj haza, Jon! – ismételte most már komolyan. A férfi habozott, a lábfejét bámulta. Volt még egy okom, amiért beugrottam hozzád azonkívül, hogy Robin aggódott érted. – Kifújta a levegőt, és fölnézett hosszú szempillája alól, amelyet a legtöbb nő megirigyelne. Aidan Reagan szempillája még hosszabb. És sötétebb. A szeme sokkal kékebb. 134

Tess nagyot pislogott, hogy megint rendesen lássa John arcát. Azt a. Ez meg honnan jött? Túl keveset aludt és túl sok stressz érte, döntötte el végül. És túl sok éjszaka aludt egymaga, és csak a macskája tartotta melegen. Jon közelebb hajolt. – Tess, mi a baj? Nagyon elsápadtál. – Semmi. Csak fáradtabb vagyok, mint gondoltam. Mit akartál mondani? – Csak azt, hogy Amy pár órával ezelőtt felhívott! Tess ajka elkeskenyedett. – Ó... Mondta, hogy kirúgott, és már nem vagyok az ügyfele? – Azt mondta, hogy mondott pár dolgot, amit nem kellett volna. Annyira megijedt, hogy az a nyomozó be akar kasztlizni, hogy nem tudott józanul gondolkodni. Megkért, hogy nézzem meg, még mindig mérges vagy-e rá. Tess megrázta a fejét. Mintha megint tizenhat évesek lennének, és otthon, egy szobában laknának a szülei házában. – Nem jutott eszébe, hogy ő is felhívhat? – Attól félt, hogy leteszed. – Lehet, hogy le is tettem volna. – És azt is mondta, hogy idetelefonált, hogy ellenőrizze, biztonságban hazaértél-e, de nem vetted föl. Nem szeretném, ha rajtam keresztül üzengetnétek egymásnak, szóval hívd föl, rendben? Mondd meg neki, hogy szent a béke. És hallgass rá, Tess. Sokkal jobban átlátja ezt az egészet, mint te. És még akkor is, ha bunkón viselkedett, legalább jó szándékú bunkó, aki nem akar a börtönben látni. Igaza volt. Amy csakugyan jót akart. Tess maga is erre a következtetésre jutott, mire legyalogolta azt a tízsaroknyit Robin bisztrójáig. – Rendben. Szent a béke, és te sem rekedsz a kereszttűzbe kettőnk között. – De azt nem fogja megígérni, hogy azt teszi, amit Amy mond. Rengeteget gondolkodott ezen azóta, hogy órákkal ezelőtt eljött Winslow lakásából, és jóval szilárdabb meggyőződése volt, hogy létfontosságú együttműködnie a rendőrséggel. De Jon annyira aggódott. Hirtelen ötlettől vezérelve fölállt, és megcsókolta a férfi arcát. – Köszi. 135

Abban a pillanatban, hogy ajka Jon arcát érintette a férfi kihúzta magát, s karját óvón Tess vállára tette. Tess követte Jon tekintetét, és nagyot dobbant a szíve. Reagan nyomozó állt a folyosón a lift előtt. És egyáltalán nem tűnt boldognak. Tess megragadta a köntöse szélét, összehúzta a selymet, hogy eltakarja a nyakát. Teljesen ösztönös mozdulat volt. Jon már látta a heget. Rajta kívül csak nagyon kevesen. Reagan lassan elindult feléjük, a szemét arra a pontra szegezte, ahol Jon Tess vállát érintette. Kezét a kabátja zsebébe mélyesztette. Tisztelettudó távolságban állt meg tőlük. De elég közel ahhoz, hogy érezni lehessen az arcszeszét. Mert megborotválkozott, mielőtt idejött volna. Az arca tükörsima volt, pedig délután még sötét borosta borította. –Dr. Ciccotelli. –Reagan nyomozó. Bemutatom Jonathan Cartert, a kollégám, akit említettem. Reagan kurtán odabiccentett Jonnak. – Válthatnék önnel pár szót, doktornő? Jon ujja Tess karjába mélyedt, vad tekintete figyelmeztetőn villant a nyomozóra. – Az ügyvédje nélkül nem. Reagan Tess szemébe nézett, a kifejezése megfejthetetlen volt. – Ha valóban ezt akarja, doktornő, akkor felhívhatja az ügyvédjét. – A hangja elég hűvös volt ahhoz, hogy végigfusson Tess hátán a hideg – De még ma este választ kell kapnom néhány kérdésemre, Tess megpaskolta Jon mellkasát. – Minden rendben lesz, Jon. Felhívom Amyt. Megígérem. Menj csak haza. – Nem tu... – Felhívlak, ha elment, hogy tudd, még élek és lélegzem – vágott a szavába, szándékosan könnyed hangon. – Semmi olyat nem fogok mondani, amit felhasználhat ellenem a bíróságon. – Kicsusszant Jon szorításából, és finoman meglökte, de a köntösét még mindig szorosan összefogta a nyakán. – Menj csak haza, Jon. Jon még egy utolsó, szúrós pillantást lövellt a másik férfi felé. De semmit sem szólt, és egy perccel később már ment lefelé a lifttel. Egyedül maradt. Aidan Reagannel és hosszú szempilláival. – Hol van Todd? 136

– Egy másik nyomot követ. – Értem. Nos, jobb szeretne a lakásomban beszélgetni, vagy kellemesebb a folyosón állva? – Önre bízom a döntést, asszonyom. Ezek szerint most „asszonyom" vagyok. Reagan „asszonyom"-ja inkább sértésnek hangzott. – Akkor menjünk be. Nem szívesen állnék köntösben a folyosón. Reagan becsukta maguk mögött az ajtót. – Elnézést a kései zavarásért – mondta mereven –, de abban reménykedtem, hogy még ébren találom. Tess szabad kezével az ebédlőasztalon heverő mappákra mutatott. – Épp az irataimat rendezgettem. Hadd öltözzem át, ha nem bánja. Csak pár perc. Tess három percen belül vissza is tért, a köntösét egy vastag garbóra és farmerra cserélte. A frottírzokni maradt. Reagant ott találta a nappaliban ácsorogva. A falat díszítő bekeretezett toll - és tusrajzokat tanulmányozta. – Elvehetem a kabátját, nyomozó? A férfi megrázta a fejét. – Nem, köszönöm. – Akkor hozhatok önnek egy kis bort, vagy még mi még szolgálatban van? A férfi megfordult, a tekintete elidőzött az ebédlőasztalon hagyott két borospoháron, majd Tessre nézett. – Köszönöm, nem kérek. – A hangja udvarias volt de hűvösen távolságtartó. – Most hívja föl az ügyvédjét? Szeretnék minél előbb végezni. – Nem. Kezdje csak, kérdezzen nyugodtan, nyomozó! Válaszolok, ha tudok. A férfi szemében meglepetés villant, épp csak egy pillanatra, és Tess elgondolkodott, nem csupán a képzelete játszik vele. – Azt mondta az udvarlójának, hogy föl fogja hívni az ügyvédjét. –És föl is fogom. Miután ön elment. Az ügyvédemnek és nekem nem ugyanaz az álláspontunk a rendőrséggel való együttműködésről, nyomozó. – Ajka szomorú mosolyra húzódott. – És azt hiszem, különben sem az ügyvédem már. Összekaptunk. Egyik szemöldökét 137

megemelte, és óvatosan méregette a férfi arcát. – És Dr. Carter nem az udvarlóm. Ez alkalommal a férfi kék szeme nem felvillant, hanem felizzott. Egyértelműen. Erőteljesen. Tekintetük találkozott, és egy hosszú pillanatra olyan volt, mintha megint kettesben lennének a lépcsőházban. Aztán a pillanatnak vége szakadt. A férfi elfordította a fejét, tekintetét az asztalon heverő mappákra szegezte. –Talált már valamit? – kérdezte rekedten. Tess mély levegőt vett. A hirtelen beáramló oxigén ismét működésbe lendítette az agyát. Amy figyelmeztetése agyának hátsó rekeszébe szorult arról, hogy Reagan ki fogja használni, mennyire jóképű, hogy Tesst óvatlanná tegye. Abban az egyetlen percben csakugyan védtelen volt, és a felismerés mélyen megrázta. – Mielőtt válaszolnék, nyomozó, én is szeretnék valamit kérdezni. – Megvárta, míg a férfi ismét a szemébe néz. Reagan szemöldöke várakozón emelkedett a magasba. – Szükségem van ügyvédre? A férfi szeme meg sem rebbent. – Nincs. Tess mérlegelte a kockázatot, majd maradt az eredeti tervénél. – Rendben. Átnéztem az iratokat. Elsősorban azokat a pereket vettem számba, ahol az ítélet az én tanúskodásomon múlt. Harmincegy elmarasztaló ítéletből csak öt ilyen volt. Mind férfi. Négy gyilkosság, egy nemi erőszak. – Megrázta a fejét, tárgyilagosan és szkeptikusan. – De egyikőjük sem tűnt olyannak, mint aki intellektuálisan képes lenne ilyesmit megszervezni. Ezek a férfiak gonosztevők, a legjobb akarattal sem bűnügyi lángelmék. És mindemellett mind az öten még börtönben vannak, hacsak valamelyik ügyész, aki a feltételes szabadlábra helyezést intézi, el nem ba... rontott valamit. Tess úgy látta, mintha Reagan ajka megrándult volna a majdnem kimondott csúnya szóra. – Megnézzük a családjukat – mondta Reagan. Hátha valamelyikük aktívan kilincselt a perújrafelvételéért. Tess gyomra összeugrott. – Ezek szerint már fellebbezésekről van szó? – Igen. 138

Tess fölsóhajtott. – Fogadni mernék, hogy Patrick Hurst ma este nem boldogan tér nyugovóra. – Megnyerte a fogadást, doktornő. Hallott már a Somáról? A hirtelen témaváltásra csak pislogni tudott. – Igen. Izomlazító. – Szedett valaha ilyet? Tess lassan bólintott. – Igen. Tavaly volt egy balesetem. – Egy láncos gazember... Már az emléke is elég volt ahhoz, hogy ájulás környékezze. Reagan szemére összpontosított, hátha ettől elmúlik a pánik. – A hátam kiment, és az orvosom ezt írta föl. – Mennyi ideig szedte? Az arca ismét kifürkészhetetlen lett, és megint Amy hangja visszhangzott a fülében. Ne legyél ekkora hülye, Tess! – Talán fél évig. Miért? – Még mindig szedi? A felírt gyógyszert? – Nem. Már nem akartam. Túl kába lettem tőle, nem tudtam dolgozni. – Annak ellenére, hogy a fájdalom elviselhetetlen volt, és néha még most is az. – Miért kérdez a Somáról? Reagan habozott, majd megvonta a vállát. – Mert Soma-üledéket találtunk az üvegekben, mindkét áldozat lakásában. Tess alól kiment a lába. Megkapaszkodott az asztal szélében, és leereszkedett az ebédlőszékre, szemet képtelen volt levenni a férfi arcáról. –Azokban az üvegekben, amelyeken az ujjlenyomatom van. –Törtek már be ide a lakásába? Tess megrázta a fejét, a szeme elkerekedett a gondolatra, hogy egy szadista a lakásában járhatott, a magánszférájában. – Nem. Nem, akkor bejelentettem volna. – Mi lett az üvegekkel? Felállt, hirtelen nyugtalanság fogta el, és fázni kezdett. Az asztaltól az ablakig ment, a karját dörgölte, és vakon meredt az alant elterülő forgalmas utcára. – Nem emlékszem. Biztosan kidobtam őket. 139

Hallotta, hogy a férfi megmozdul, és a következő pillanatban ott állt mögötte, meleg, erős kezét a vállára tette. Melegség áradt végig Tess karján, és egy gyenge pillanatig azt kívánta, bárcsak megfordulhatna, és érezhetné, ahogy a férfi karja körbezárja. Bárcsak fejét a férfi széles vállára hajthatná. De ez csak kívánság. A valóság azonban... egy rémálom, amely minden egyes új információval egyre rosszabb lesz. – Üljön le – suttogta a férfi. – Olyan sápadt. Gyöngéden visszanyomta Tesst a székre, és odatérdelt elé. Kék szeme összeszűkült. – Jól van? Tess kábán bólintott. – Ettől most még inkább úgy tűnik, hogy én tettem. A férfi felállt, de egy szót sem szólt. Tess nagyot nyelt, és fölemelte a tekintetét. – Nem én tettem. A férfi még csak nem is pislogott. – Megfenyegette valaki, doktornő? – Mire gondol? Úgy érti, valaha is? – Az utóbbi... egy évben. Szinte fejbe vágta, amikor megértette, a férfi mire céloz. – Úgy érti, hogy a Green-tárgyalás óta. Úgy érti rendőrök? – Már a gondolattól is összeugrott a gyomra. Szent isten. Aidan most sem szólt semmit, ami sokkal többel jelentett, mintha egyszerűen igent mondott volna. – Kaptam pár levelet – mondta. – Egyik sem volt aláírva. A legtöbbjük személyeskedés, sértegetés volt „Gyerekgyilkos", „rendőrgyilkos"... – A gúnyolódás akkor fájt. A mai napig fáj. – Volt valaki, aki több levelet is írt. Azt mondta, hogy még megbánom. Egy hónappal később kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy a szerződésemet nem újítják meg gondoltam, erre céloztak. Valaki téglát hajított a kocsim szélvédőjének, amikor a bevásárlóközpontban voltam, de sosem kapták el a tettest. Gondoltam, ez is a fenyegetés része. Reagan dühösnek tűnt. – Bejelentette egyáltalán ezeket? – A törött szélvédőt igen. A leveleket nem. Nem volt testi fenyegetés. 140

– Megvannak még a levelek? – Valahol igen. Sajnálom. Most nehezen fog az agyam. Semmi baj – mondta a férfi csöndesen. – Csak nyugodtan. – Fölemelte a borosüveget. – Kér? Nem. – Tess próbálta összeszedni, megzabolázni a kavargó gondolatait, maga elé képzelte, amint megkapta a leveleket, és... ahogy eltette őket az irattartó szekrényébe. – Várjon! Észembe jutott, mit csináltam a levelekkel. Aidan figyelte, ahogy Tess kimegy. A kezét ökölbe szorította maga mellett. Tudta, hogy ha engedne a kísértésnek, és fölemelné a kezét, a nő illatát érezné a tenyerében. Az utolsó negyedóra minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy van önuralma. Kilépett a liftből, és ott látta a nőt abban a vörös selyemköntösben, amitől azonnal vágyakozás fogta el. Amikor látta, hogy felágaskodik, és megcsókolja annak a szőke orvosnak az arcát, azonnal megrohanta a féltékenység, mely egy pillanat törtrészére elhomályosította a józanságát. Amikor megtudta, hogy a szőke pasas nem az udvarlója, legszívesebben magához húzta volna a nőt, hogy kiderítse, az a hosszú nézés ott a lépcsőházban a nőt is annyira mélyen érintette-e, mint őt. Már attól is, hogy a kezét a vállára tette, többre kezdett vágyakozni. Ha úgy érintené meg, ahogy szeretné... De nem érintette meg, és nem is érintené. Körbenézett a lakásban. A ház a Michigan Avenue puccosabb környékén állt, és a lakás könnyen megért egy jó millát a piacon, és akkor még nem számolta bele a bútorokat és a műalkotásokat, amelyektől lakberendező testvére, Annie, örömkiáltásokban törne ki. Egy nő, aki ilyen életszínvonalhoz szokott, sokkal többet akar, mint amit Aidan Reagan nyújtani tud. Aidan ezt kemény pofonok árán tanulta meg. Más kárán tanul az okos, a bolond meg... A gondolat köddé vált, és a szája egészen kiszáradt. – Megtaláltam. – Ciccotelli egy nagy borítékkal tért vissza, épp a ragasztós csíkot nyalta végig, és Aidan szervezete azonnal túlpörgött. Erőt vett magán, hogy keze csak a borítékért nyúljon, előrelépett – és megtorpant. A nő kiáltása meglepetésként érte, ahogy az is, hogy megfogta a kezét. 141

– Mit csinált vele? Aidan mély levegőt vett. Az ökléről lejött a bőr, hála Danny Morris apja egyik csöves barátjának, az apának, akit azzal gyanúsítottak, hogy megfojtotta a fiát, majd ledobta a holttestet a lépcsőn. Aidan megállt Morris kedvenc kocsmájában, miután eljött az irodából Morris csöves haverja most bent ül egy cellában, miután részegen megütötte Aidan arcát. Morris maga még mindig sehol. Morris felesége újabb monoklival büszkélkedik, de még most is tagadja, hogy a férjének bármi köze lett volna a kisfiú halálához. Tess Ciccotelli még mindig fogja a kezét. – Beleütöttem egy téglafalba – mondta, és még az is meglepte, hogy a hangja ilyen higgadt. A szíve biztosan nem az. Megpróbálta elhúzni a kezét, de Tess szorosan fogta, sőt aggódó tekintettel nézett föl rá – Az a fal véletlenül nem valakinek az arca volt – Nem. Tényleg egy téglafal volt. A gyanúsított ellenállást tanúsított, én meg lehorzsoltam a kezem, ahogy megpróbáltam megbilincselni. – Ismét megrántotta a kezét, és Tess most elengedte. – A gyanúsított ehhez az ügyhöz tartozik? – Nem, egy másikhoz, amin szintén dolgozom, Tess szelíden bólintott. – A kisfiú, akinek a boncolási jegyzőkönyvét láttam ma reggel. – Igen – sikerült kinyögnie a szót, amely szinte szálkaként akart megtapadni a torkában. Tess lebiggyesztette az ajkát, és Aidan a fogát csikorgatta. A nőnek olyan ajka van, ami szinte azért kiált, hogy egy férfi megpróbálja fölfedezni vajon olyan puha-e, mint amilyennek látszik. Sajnálom – mondta csöndesen. – Megengedi, hogy bekötözzem a kezét? Csúnya vágás. – Amikor a férfi tétovázott, Tess mosolyt erőltetett a telt ajkára. – Tudja, orvos vagyok. Mennie kéne. Most rögtön. De a lába nem akart engedelmeskedni. – Na igen. Mindig elfelejtem, hogy a pszichiáterek nem véletlenül doktorok. – A legtöbb ember elfelejti. – Tess bement a konyhába, és egy elsősegélydobozzal tért vissza. – De én is az orvosira jártam, mint a többi szakorvos. Ami azt illeti, ott ismerkedtem meg Jonathan Carterrel, az orvosegyetemen. Nagyon 142

régóta vagyunk barátok. – Tess Aidan keze fölé hajolt, a haja sötét, hullámos függönyként omlott az arcába, és még mindig nedves volt a választéknál, a samponja illata felkúszott Aidan orrába, és szinte kínozta. Nem kellett hozzá nagy nyomozótehetségnek lennie, hogy azt feltételezze, a nő nemrég zuhanyozott. Forróság öntötte el, amikor megjelent előtte az a szépen ívelt női test, vizesen és szappanosan. – Nagyon vigyáz rám – folytatta, majd fölnézett, és a haja hátrahullott az arcából. Az arcra egészen kipirult, és bármit akart is mondani, az a semmibe veszett. Hirtelen lehajtotta a fejét, és megköszörülte a torkát. – Nos... – A válla megemelkedett, majd lehanyatlott, ahogy mély levegőt vett. – Legalább nem piszkos. Lehet, hogy bizseregni fog. Csakugyan bizsergett, de egészen máshol. – A pasas sört locsolt az arcomba, ezért le kellett zuhanyoznom, miután bevittem. Kitisztítottam a sebet. A nő rekedtes nevetése hallatán megborzongott, és a keze reflexszerűen megrándult. Tess megmerevedett, majd folytatta az ökle törölgetését. – Nos, azt mondják, a sör jót tesz az arcbőrnek, gézt tekert a kezére, majd leragasztotta a végét. Majd hátrébb lépett, fölnézett, a szeme hűvösen csillogott. Két napja azt hitte volna, ez annak a jele, hogy nincsenek érzései. Most tudta, hogy ez csak páncél. A tudat, hogy Tessnek páncélra van szüksége, arra ösztökélte, hogy olyat tegyen, amit nem lenne szabad. – Tartsa szárazon – suttogta. – Szerintem most már túléli. Aidan fölemelte a bal kezében tartott borítékot. – Megnézem a leveleket. Kapott újabb hívást? – Nem. – Megengedné, hogy lehallgassuk a vonalát, ha esetleg hívása érkezik? Tess egy ideig nem szólt semmit. – Igen. Csak nyugodtan. Aláírom az engedélyt. De csak az itthoni telefonomra. A rendelőére nem. Már ez is több volt, mint amire számított. – Hangmintára is szükségünk lesz, hogy összehasonlíthassuk a hangüzenettel, amely Adams telefonjára érkezett. 143

– Holnap reggel bemegyek. Az első két találkozót úgyis lemondták. – Sajnálom, Tess megvonta az egyik vállát. – Várható volt a Bulletin-cikk után. Heg hosszú ideig halogatta, hogy előálljon a páciensek listájával, és nagyot sóhajtva kívánta ismét a pokolba Todd Murphyt. – Még egyszer megtörténhet. Ugye, tudja? A nő fölszegte a fejét, de a szeme hideg maradt. – Igen, tudom. – Muszáj kisakkoznunk, mi lesz a következő lépése el kell kérnem a páciensei listáját. A nőnek a szeme sem rebbent. – Tudja, hogy nem adhatom ki. Az orvosi titoktartás nem csak egy szép mese. Ez a törvény, nyomozó. Nem hangzott dühösnek, gondolta. Inkább csak lemondónak, mintha egész végig számított volna erre a kérésre. – De Adamsről és Winslow-ról mesélt. – Jogomban áll feloldani a titoktartást, ha fontos egy bűnügy földerítésében, vagy ha az ügyfelem veszélyben van, és nincs jelen, hogy a beleegyezéséi adja. Mindkét eset tekintetében úgy ítéltem, hogy a titoktartás igazolhatóan feloldható. Különben is, nem sokkal többet mondtam, mint amennyit meg lehetne tudni a saját rendőrségi jelentéseikből, ha elég mélyre ásnak. – Azt is elmondta nekem, hogy Cynthia Adams nemi betegséget kapott. Valami villant a szemében, valami meghatározhatatlan. – Ez akkor volt, amikor azt hittem, hogy ő volt a célpont, és ha ezt tudják, akkor talán megvan az indíték. És úgyis megtudták volna a boncolási jegyzőkönyvből. – Mély levegőt vett. – Ma fölkeresett az állami engedélyezési bizottság. Nem értettek egyet a döntésemmel. Aidan a szemöldökét ráncolta. – Honnan tudták, hogy beszélt velem? – A tisztiorvosi szolgálatnál az ezzel az esettel foglalkozó munkatárs fölhívta őket. Ne kérjen bocsánatot, nyomozó! – mondta élesen, amikor a férfi már nyitotta volna a száját, hogy ezt tegye. – Felfogtam, mit kockáztatok, amikor feltártam ezt a részletet. 144

De nagy csapás volt ez is, Aidan ezt jól látta. Nem volt benne biztos, hogy milyen formát ölthet egy engedélyezési bizottsági megrovás. – És... tettek valamit? – Ez alkalommal nem. Az ügyvédem ott volt, és mintha kicsit enyhített volna a helyzeten. – De holnap visszajönnek. Amint látták Winslowt a hírekben. –Valószínűleg. És a riporterek is, akik kint táboroztak a ház előtt, amikor este hazaértem. – A hangja egy árnyalatnyit lágyabbá vált. – Ne aggódjon miattam, Reagan nyomozó. Tudok magamra vigyázni. Aidan eltöprengett, hogy csakugyan így van-e. Eltöprengett, vajon hogyan fogadná a hírt, hogy a páciensei öngyilkosságát filmre vették, még az is lehet, hogy nyereségvágyból. Eszébe jutott, milyen volt Tess tekintete, amikor Winslow holttestét bámulta, és azt kívánta, bárcsak ne kellene szólnia a kamerákról, de tudta, hogy előbb vagy utóbb ez is be fog következni. De nem muszáj ma este. – Akkor hagyom is aludni, Dr. Ciccotelli. – Megemelte bekötözött kezét. – Köszönöm. A nő szomorúan elmosolyodott. – Köszönöm, hogy nem rángatta be a seggem a központba megint. – Összerezzent. – Elnézést. Amikor fáradt vagyok, torzul a szókincsem. Sokkal több, sokkal jobb hely is volt, ahova szívesen rángatta volna Tess seggét. Megfordult, mielőtt a jussát követelő libidója valamelyiket valóra nem vallja, és azon kapta magát, hogy megint a toll- és tusrajzokat nézi, amelyeket korábban is tanulmányozott, hogy a gondolatait elterelje arról, hogy Tess éppen átöltözik a hálószobában. – T. Ciccotelli – olvasta mindegyik sarkában. – Maga készítette ezeket? – Nem, a bátyám, Tino. Aidan meglepetten fordult felé. – Tinónak hívják a bátyját? Komolyan? Ez alkalommal Tess mosolya igazi vidámságot tükrözött. – Négy bátyám van, Tino, Gino, Dino és Vito. És nem, egyikük sem Soprano, ne is kérdezze. Négy báty – és nagy valószínűséggel mind nagyon vigyáz a kishúgára. Szinte lehengerlő volt a tudat. Szinte. A vörös köntös azonban túlságosan is fölcsigázta. 145

– Valamelyikük itt lakik a közelben? Tess mosolya ismét szomorkás lett. – Nem, mind otthon vannak. – Philadelphiában. Tess szeme elkerekedett. – Honnan tu...? Utánanézett. A férfi kimérten biccentett. – Ez az oka annak, hogy a segge most itt van a szép lakásában és nem a központban egy kemény széken. A nő egy pillanatig csak bámulta, aztán nagy meglepetésére elnevette magát. A nevetés mintha betöltötte volna az egész szobát, és megint zubogni kezdett Aidan vére. – Jogos, nyomozó. És jó éjt. Aidan is elmosolyodott. – Jó éjt, doktornő. Aidan megvárta, míg Tess hallhatóan bereteszelte az ajtót, majd elindult a lift felé. Hazamegy, és ő is alszik egyet. De először szüksége lesz még egy zuhanyra. És ez alkalommal jó hidegre.

146

Nyolcadik fejezet Március 13-a, hétfő, 23.55

Tess nekidőlt a bejárati ajtónak, és a kezét a szívére nyomta. A mosolytalan és dühös Aidan Reagan erőteljesebb kisugárzású férfival még sosem találkozott. De amint elmosolyodott... egyszerűen gyönyörű lett. Most a legkevésbé arra van szüksége, hogy elvonják a figyelmét. Vagy mégis szüksége volt rá. Elég sok idő telt el azóta, hogy utoljára ilyen hevesen vert a szíve. Mintha a testének minden négyzetcentimétere mély álomba borult volna, és most ébredezne. Sok idő telt el azóta, hogy utoljára ennyire izgatottá tette valaki. Már félt, hogy soha többet nem lesz része ebben az érzésben. Gyerünk, mondd csak ki, Chick – dörmögte fél hangosan. Vissza kell szállnod arra biciklire. Le kell, hogy fektessenek. De nem tudta kimondani. Erre még gondolnia is nehezére esett. Phillip csalárdsága sokkal melyebb sebet ejtett rajta, mint amit a láncos ember. Azt mondogatta magának, hogy túl fog jutni rajta, hogy a férfi csalása nem őt minősíti. Ez vicc. Persze hogy őt minősíti. Olyan férfit választolt, aki képtelen megtartani az ígéreteit. Ő legalább őszintén jött ki az egészből. Anyja lánya. És legalább volt annyi büszkeség benne, hogy azt a csalót kirúgja. Nem úgy, mint az anyja. De a büszkeség csak enyhe vigasz, mert éjjelente hiányzik neki egy másik ember érintése. Voltak Phillip után férfiak, akik megpróbálták elszédíteni. Pechjükre, nem nagyon szokott szédülni. Egészen mostanáig. Most egészen beleszédült a látványba. És a férfit is érdekelte. És ha meg tudja ítélni az emberi jellemet, akkor Reagan 147

ugyanúgy nem akarta ezt az érzést. De mennyire tudja meg ítélni az emberi jellemet? Hiszen mégiscsak Phillipet választotta. Vidám gondolat. Talán Amynek igaza volt. Most kellene fölhívnom. Hogy megbeszéljük, és szent legyen a béke, meg az összes hülyeség a helyére kerüljön. Megígérte Jonnak, és ezt valamiért Reagan is fontosnak tartotta. Egy pont a jófiúknak. Ellökte magát az ajtótól, majd nagyot ugrott, amikor valaki csöngetett. Kinézett a kukucskálón, és szitkozódva szisszent fel. A kis Miss Carmichael állt az ajtó előtt, kezében egy pizzás doboz. – Tudom, hogy odabent van – mondta Carmichael hangosan. – Az előbb láttam a zsarut elmenni. – Menjen el, Miss Carmichael! Nem nyilatkozom. – Ajánlatom van az ön számára. Tess résnyire nyitotta az ajtót. – Az ajánlatának vazelinre van szüksége, Miss Carmichael. Most pedig kérem, menjen el, még mielőtt kihívom a rendőrséget. Carmichael a résen keresztül méregette. – Exkluzív interjút szeretnék, Tess fölnevetett az abszurd kijelentés hallatán. – Magának piszkosul elment az esze. És higgyen nekem, én tudom, mit beszélek. – A maga segítségével vagy anélkül, de megírom a cikket, doktornő. Ha exkluzív interjút ad, akkor az ön szavai állnak majd benne. Tess megrázta a fejét. – Mintha elhinnék bármit is abból, amit mond. Különben is, hogy a fenébe jutott fel ide? – Azt mondtam a portásuknak, hogy pizzát hozok a maga szomszédjának. Nagyon gáz a biztonsági szolgálat ebben a házban, ha már itt tartunk. Ebben igaza volt. – Jó tudni. Menjen el! – Tess becsapta az ajtót, eltolta a reteszt, és az utolsó szavakat már az ajtón keresztül mondta. – Ha öt másodperc múlva még mindig itt van, akkor hívom a rendőrséget, és a cellában írhatja meg a cikkét. Öt, négy, há... Joanna vigyorogva lépett hátra. Nem várta, hogy Ciccotelli beleegyezik az interjúba, de arra sem számitól , hogy ilyen csípős a nyelve. Amikor Ciccotelli végre beadja a derekát, kivételes sztori lesz 148

belőle. Így egyelőre azonban szépen hazamegy, és egyedül eszi meg a pizzát. Rengeteg munkája van még reggelig. A mamája mindig azt mondogatta, hogy mézzel könnyebb legyei fogni, mint ecettel. Az apja pedig azt hangsúlyozta, hogy a légypapír a legbölcsebb megoldás, bármennyire utálta is elismerni, ez alkalommal a papának igaza volt. Csak meg kell nézni, hány légy vergődését képes Ciccotelli elviselni azon a légypapíron, mielőtt elismeri, hogy vesztett. Nem lesz szép, és Ciccotelli nem fog csöndesen együttműködni. De mégis fog. És amikor a por leülepszik, az én nevem szerepel majd a cikk alatt, és Cy Bremin csak egy idegesítő zümmögés lesz a fülemben. A pizzát boldogan harapdálva ment le a lifttel a földszintre, és kifelé menet odaintett a vén portásnak.

Március 14-e, kedd, 00.35

Mire behajtott a háza elé, Aidan visszanyerte az ön uralmát, ami nagy szerencse, mert a hideg zuhany meglehetősen kellemetlen, és amúgy sem különösebben hatásos. Remélte, hogy Dolly nem csinált rendetlenséget a nappaliban. Jó kutya, jól idomított, de ma túl hosszú időre hagyta magára. A szomszédban lakó tizenkét éves gyerek szokta kiengedni Dollyt, amikor Aidan hosszabb időre elmegy, de ma elfelejtette felhívni a srácot. A konyhán keresztül ment be, és a negyvenhárom kilós rottweiler farkcsóválva üdvözölte. Aidan letérdelt, hogy megvakarja a kutya füle tövét, és elnevette magát, amikor Dolly boldogan végignyalta az arcát. – Nagy céda vagy, Dolly. – Szeretettel megpaskolta, majd fölállt, és levette a pórázt a fogasról. Későre járt, de Dolly szeretett sétálni, és Aidanben túlságosan felgyűlt a feszültség, amelyet le kellene vezetnie. – Már megsétáltattam. 149

Aidan meglepetten fordult az álmos hang felé, s már ott is volt a kezében a fegyvere, mielőtt beléhasított a felismerés. Felkapcsolta a villanyt, és a fény elöntötte a helyiséget. A húga, Rachel, állt az ajtóban, a szeme elkerekedett az ijedtségtől, és egyik kezét a szívére szorította. – Mi a fenét keresel te itt? – kérdezte. – Elment .. eszed, hogy így rám törsz? Le is lőhettelek volna. – Én nem... – A lány remegve fújta ki a levegőt. Sajnálom. Nem gondolkodtam. Aidan visszatette a fegyvert a tokba. – Azt látom, hogy nem gondolkodtál. – De Rachel nagyon sápadt volt, és remegett, mint a nyárfalevél, azért odament hozzá, és átölelte – Jól vagy? A lány odanyomta a fejét bátyja mellkasához, és úgy bólintott. –Igen. Csak még egy perc... – Hátralépett, és nekidőlt a falnak, sötét szemöldöke szinte összeért. Ahogy Aidan, Rachel is az apjuk haját és szemét örökölte, de finom termete egy az egyben az anyjuké volt. Ahogy a tekintélyparancsoló arckifejezése is. – Késtél. – Te pedig elhagytad a körletet – vágott vissza. Miért nem vagy otthon az ágyadban? Anyu és apu betegre aggódja magát, ha fölébrednek, és téged sehol sem találnak. – Nem fognak aggódni. Azt hiszik, Marie-éknél vagyok. Aidan csak bámult le rá. – Hazudtál nekik? Rachel! – Nem hazudtam. Eredetileg Marie-nél voltam. Bulit szervezett, és én úgy döntöttem... nem veszek részt rajta. Aidan még mindig dühösen kivett egy doboz tejet a hűtőből. – Kérsz? Rachel elhúzta a száját. – Pfuj. – Muszáj tejet innod, hugi. Csontritkulásod lesz, és akkor már bánhatod... – Az anyjuk hanghordozását utánozta, hogy mosolyt csaljon Rachel arcára, de a húga továbbra is összeszorított szájjal nézett vissza rá. – Szóval miért nem maradtál bulizni? Azon kívül, hogy holnap suli van? – tette hozzá, majd összeszűkült a szeme. – Anyu és apu 150

elengedett is iskolaidőben? Amikor mi ennyi idősek voltunk, sosem mehettünk sehova, ha másnap suli volt. Rachel vállat vont. – Tanulni akartunk a töridolgozatra. – De nem tanultok. – Az hittem, tanulni megyek át, Aidan – mondta csöndesen. – Tényleg azt hittem. Aztán megjeleni Marié barátja, és... eldurvultak a dolgok. Aidan ledöntött egy pohár tejet, és a kézfejével törölte meg a száját. – Eldurvultak, hogyan? – Mindegy. A lényeg, hogy nem szálltam be. Fölemelte a karját, és megszagolta a ruhája ujját. De olyan a szagom, mintha beszálltam volna. Aidan előrehajolt, szippantott egyet, majd komoran kiegyenesedett. – Sör és füves cigi? Rachel, kik ezek a srácok? És hol voltak Marié szülei? Rachel leült az egyik rozoga konyhaszékre. – Nem voltak otthon. – Fölemelte a kezét, amikor Aidan megjegyzést tett volna. – Légyszi, ne. Azonnal el kellett volna jönnöm, de az első két órában csak én voltam ott Marie-vel, és tényleg tanultunk. Könyörögve nézett a bátyjára. – Esküszöm, Aidan. – Hiszek neked, Rachel. – Odaült mellé. – Mi történt, kicsim? – De meglepődött, amikor a húga szeme megtelt könnyel. – Rachel?! Nincs semmi baj... – mondta, és kezével megtörölte a szemét. – Megijedtem. Egy csomó srác jött, megborzongott. – Kiszöktem a hátsó ajtón. Aidan szíve riadtan dobogott, túlságosan is jól el tudta képzelni, mi az ilyen „bulik" vége. – Miért nem hívtad föl aput és anyut? Rachel a fejét rázta. – Az egyik srác rám borította a sört, és... és... nem akartam, hogy anyuék azt higgyék, hazudtam nekik ezért átsétáltam ide. – Sétáltál? Rachel bólintott. Öt kilométer. – A mosolya szánalmasra sikeredett. Ennyit arról, hogy a számítógépes játékoktól elpuhulok. Nem akartam itt maradni. Csak el 151

akartam lenni valahol, míg a szag eltűnik a ruhámból. De Dolly könyörgött, hogy vigyem el sétálni, aztán leültem, hogy pihenek egy percet, de elaludtam a kanapén. – Föl kellett volna hívnod, Rach. Én mindent elintéztem volna. Raehel a szemét forgatta – Persze, a nagy rendőr bátyám odarohan, hogy mindent helyrehozzon. Aidan, nem járok vad bulikba de szeretnék valamennyit megtartani a társasági életemből. – Hirtelen elszomorodott. – Szóval, légyszi, ne mondd el apunak és anyunak... Aidan átgondolta. Abe és Sean rengetegszer falazott neki, amikor fiatalabbak voltak. – Még mindig megy a buli? – Nem. Marie szülei éjfélre jöttek haza, szóval mostanra mindenki rég elment. – Megígéred, hogy nem találkozol többet Marie-vel? Rachel megint megborzongott. – Ó, meg. – Akkor egyezzünk meg valamiben! Menj, és zuhanyozz le! Keresek neked valami melegítőt, és kitaláljuk, hogyan tudnánk kiszedni a sört a ruháidból – Vigyorogva nézett rá. – Nekem is van egy-két sörös ruhám, amelyet ki kell mosnom, és így megtakarítunk egy kis vizet. Rachel szemöldöke magasba szökött. – Buliztál, Aidan? – Nem. Kocsmaverekedés. Rachel ajka megrezzent. – És te győztél? – Kicsim, mindig én győzök. – Ujja hegyével megérintette húga orrát, és mindkettőjük tekintete a bekötözött kézre esett. Nos, nem mindig, gondolta Aidan. Akkor nem, amikor egy Michigan Avenue-n lakó doktornőről van szó, aki messze fölötte áll anyagilag. Annak ellenére, hogy érdekli a nőt. Nagyon is érdekli. Rachel a levegőbe szagolt, majd kezét az orra elé emelte. – Forevermore. – Tessék? – Az illat a kezeden. Az a neve, hogy Forevermore. És méregdrága – kajánul nézett a bátyjára. -Igenis buliztál. Ki vele, Aidan! 152

A férfi fölnevetett, furcsán zavarba jött. – Menj zuhanyozni, pocok! Rachel fölállt, de megállt az ajtóban, komoly, komoly tekintettel nézett vissza rá. – Köszönöm, Aidan. Nem is tudom, hova mehettem volna, ha ide nem. Aidan szíve összefacsarodott. A kishúga a szülei kései meglepetése volt az élettől, és mindannyian betegre kényeztették. De jó gyerek. Nagyon jó gyerek. Már a gondolattól is irtózott, hogy a húgának ilyen korán meg kéne tapasztalnia az élet kevésbé napos oldalát. – Ide mindig jöhetsz, Rachel. Csak ne törj rám így telidben? – Rendben.


Aidan leült Murphy mellé, elkerülve Spinnelli haragos tekintetét. – Késtél, Aidan. – Elnézést. – Kora hajnalban beosont a szülei házába, hogy tiszta ruhát szerezzen a húgának. Utána elvitte Rachelt az iskolába, de alig bírt kiszabadulni a dugóból, amelyet a sok kocsi okozott az épület előtt. A sört sikerült kimosni a ruhából, de a füves cigi szagát nem. Jack egy félig üres fánkosdobozt tolt felé az asztalon. – Aki kapja, marja. Murphyvel megettük az őszes lekvárosat. Kíváncsian méregette Aidant. – Sikerült megszerezned a páciensek listáját? – Nem. – Aidan kivett egy porcukros teasüteményt, és lenyalta az ujjait. – Nagyon udvariasan, de megtagadta a kérést. Viszont tényleg kapott fenyegető leveleket a Green-ügy után. Itt vannak. Tiszta kezével áttolta a borítékot az asztalon. A boríték Forevermore illatot árasztott. Nevetségesnek érezte, hogy megszagolta a borítékot, de valamiért 153

képtelen volt ellenállni a késztetésnek. – És megerősítette, hogy szedett Somát. Ez is Green után volt. Már egy üveg sincs meg, de nem emlékszik, hogy kidobta-e őket vagy sem. – Spinnellire nézett. – Ma reggel bejön, hogy hangmintát adjon, és aláírja a telefonlehallgatási engedélyt az otthoni készülékre. Spinnelli fölsóhajtott. – Együttműködik, amennyire csak tud. Ha átadja a páciensei listáját, elveszti az engedélyét. – Az engedélyezési bizottság már így is a nyakán van. Tegnap meglátogatták. – Aidan Murphyre pillantott. – Az a nő a tisztiorvosi szolgálatnál nyavalygott. Murphy arca megrándult. – A fenébe. Egyre jobb. – Találtatok valamit a nyilvántartásban? Murphy Spinnellire nézett, aki komoran biccentett. – Folytasd csak, Todd. – Adams és Winslow aktáit is kivették három hónapja. – Kifújta a levegőt. – Mégpedig Preston Tyler. Aidan döbbenten rázta meg a fejét. – Az lehetetlen. Hiszen... – meghalt. De természetesen ezt mindannyian tudták. Harold Green ölte meg a puszta kezével. Ami sokkal kegyelmesebb halál volt, mint amit az a rohadék művelt a három kislánnyal. Aidan a fogát csikorgatta, ahogy próbálta legyűrni a dührohamot, mely mindannyiszor elkapta valahányszor annak a kislánynak a meggyötört testére gondolt. És arra, hogy Harold Green megúszta a börtönt. Hála Tess Ciccotellinek. Aki harmincegy nagyon veszélyes embert segített rács mögé juttatni. Igyekezett ezt sem elfelejteni. Azt sem, hogy Ciccotelli milyen fájdalommal nézett Avery Winslow holttestére, és, hogy amögött a hűvös álarc mögött egy olyan nő van, törődik mások sorsával. Mert ember. És mivel ember, hibát követett el. Egy rettenetes, végzetes hibát. Rádöbbent, hogy mindenki őt nézi némán, és a sziszegve fújta ki a levegőt. – Ki engedné, hogy bárki is Preston Tyler nevével vegyen kivegyen jelentést? 154

– Egy új hivatalnok. Nem tudta, Aidan – mondta Murphy. – Ma reggel behívattam, és azt mondta, egy rendőr jött, és igazolta magát. Azt is mondta, hogy a jelentés nem is hagyta el a pultot, de a rendőr később visszajött, amikor a nő legközelebb szolgálatban volt, és megint megnézte. – A belső ellenőrzés csapata már nézi vele a fényképeket – mondta Spinnelli komoran. Jack arca egészen kemény lett. – És ha nem tudja vagy nem akarja azonosítani az illetőt? – Ez is megeshet – ismerte el Spinnelli. – De a belső ellenőrzésnek megvan a maga módszere. – A biztonsági kamera? – kérdezte Aidan. Murphy megvonta a vállát. – Természetesen nincs felvétel. – Ennyit arról, hogy a nyilvántartás nyilvántart dolgokat – dörmögte Murphy. – A belső ellenőrzés ennek is utánajár. – Spinnelli fáradtnak tűnt. – Vizsgálat lesz. – Igazad van, Murphy – mondta Aidan. – Tényleg egyre jobb lesz. Bármi jó hír Ricktől? Jack a fejét rázta. – Egész éjjel dolgozott, de az emberünk nagyon okos. Az átvitelt gyakorlatilag kilőtte a Marsra. De van más hírem. Az egyik munkatársam fekete szövetszálakat talált néhány liliomon. Nejlon. Ugyan olyannak tűnő szálakat fedeztünk föl a babán is, amelyet Winslow lakásán találtunk, de a sütő hője beleolvasztotta a nejlont a baba műanyagába, ezért nem tudtuk szétválasztani a kettőt, hogy pontos elemzést kapjunk. – Egy táska esetleg? – kérdezte Murphy. – Valami, amiben valaki behozta mindezeket? Jack bólintott. – Mi is erre gondoltunk. Ebből az irányból nem feltétlenül jutunk el a táskáig, viszont ha megtaláljuk a táskát, valószínűleg lesz benne virágpor a liliomokról. Aidannek eszébe jutott, milyen sok liliom borította a padlót Adams lakásában. 155

– Valakinek többször is kellett fordulnia, ha egyszerre csak egy táskányi liliomot vitt föl. Végigjárjuk a házat, ahol Adams lakott, körbemutogatjuk annak a nőnek a képét, aki a postafióknál járt, esetleg látta valaki. Talán közben megtaláljuk Joanna Carmichaelt, és hátha van még fényképe Adams öngyilkosságáról. Tegnap éjjel ott járt. – Jól hangzik – mondta Spinnelli. – Még valami? Murphy elgondolkodva majszolta a fánkját. – Nálunk van Adams széfjének a kulcsa. – És megvan annak az öt elítéltnek a neve, akikről Tess úgy gondolja, hogy a tanúskodása juttatta rács mögé. Aidan észrevette, hogy Murphy meglepetten néz föl rá. – Este odaadta. De mind az öt börtönben van még – mert az ügyész, aki a feltételes szabadlábra helyezést intézte, nem baszott, vagyis nem rontott el valamit, gondolta, amikor eszébe jutott, hogyan pirult el Tess, amikor majdnem megbotlott a nyelve Murphy még mindig bámulta. – Mi az? Murphy a levegőbe nézett. – Semmi... Ki fogja kikéretni a páciensei listáját, Marc? Spinnelli bajsza lekonyult. – Szólok Patricknek, hogy azonnal kezdje intézni. – A végzést is Adams széfjére – tette hozzá Murphy. Spinnelli ezt is följegyezte. – Még valaki rendel, mielőtt bezár a konyha? kérdezte keserűen. – Aidan, Tess mikor jön be? – Valamikor délelőtt. Fölhívlak, amikor ideér. Mack fölállt. – Mindent előkészítek a hangfülkében. Spinnelli összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a férfi távozik. –Túl sok az eshetőség. Szűkítsétek le! Murphy az ajtóhoz lépett. – Mindannyian tudjuk, hogy a belső ellenőrzés nem fogja nekünk elárulni, kit azonosít a hivatalnoki nyilvántartásban, Marc – Menj, és tedd a dolgod, Murphy! – csattant fel Spinnelli. – Majd én foglalkozom a belső ellenőrzéssel. Murphy a fejét csóválta, ahogy visszamentek az asztalukhoz. – Inkább ő, mint mi. Minden rendben? Aidan morcosan nézett rá. 156

– Persze, miért? – Tropára ment az öklöd. És Tess bekötözte, csak erre tudott gondolni. Aztán erőt vett magán, hogy a munkájára figyeljen. – Morris haverja úgy döntött este, hogy hőst játszik. Most hűti magát az egyik cellában. Még mindig be kell fejeznem a papírmunkát. Ellenállás tanúsítása és egy rendőr megütése. Murphy tűnődve nézett rá, ahogy közeledtek az asztalukhoz. – Az arcod jól néz ki. Hol ütött meg? Aidan elhúzta a száját. – Arcon. Kemény balhorga van. – Túléled. Tess is pontosan ugyanezt mondta. Murphy leült az asztalához, de szemét le sem vette társáról, és Aidan egyre kényelmetlenebbül érezte magát a fürkésző tekintetétől, ezért figyelmét afelé fordította, hogy keressen egy üres lehallgatási engedélyt igénylő űrlapot. Egy perccel később dühösen nézett föl. Murphy még mindig bámulta. – Mi van már? – Azt mondtad, Tess. Aidan már nyitotta volna a száját, hogy letagadja, de Murphynek igaza volt. – És? – Szóval kezd rád nőni... Aidannek eszébe jutott az álom, amely miatt még hajnal előtt fölébredt. Tess az ágyában volt, haja sötét hullámokban omlott a hasára, ahogy végigcsókolta a testét. Azok a domborulatok és az a fürge száj… A telefon megcsörrent az asztalán, ezért megúszta, hogy válaszolnia kelljen. A lenti recepciós volt – mondta kurtán. – Dr. Ciccotelli megérkezett. Murphy szája szeglete mosolyra húzódott. – Akkor feltétlenül kísérd föl Dr. Ciccotellit! Szólok Jacknek, hogy jöttök. Tess leült a rendőrőrs előterében, teljesen tudatában annak, hogy a körülötte lévő rendőrök szeme minden mozdulatát követi. Korábban gyűlöletet és megvetést látott a tekintetükben. Most számításba kellett 157

vennie, hogy a jelvényt viselők valamelyike talán személyes bosszút forral ellene. A gondolattól szinte egész éjjel nem bírt aludni. És a szorongástól, hogy melyik páciense lesz a következő. Egyrészről kétségbeesetten szerette volna Reagannek odaadni a páciensei listáját, melyet az éjjel elkért, hogy meg lehessen védeni őket. Hogy ne kelljen még egy halott betegének világtalan szemébe néznie. De ez nem etikus. Reagan is tudta. A páciensek titoktartási jogát védeni kell. Így is stigmát jelent, ha valaki pszichiáterhez jár. A legtöbb kezeltje szentül hitte, hogy az életük romba dőlne, ha bárki megtudná, segítségre volt szükségük. Azért imádkozott, hogy a vége ne az legyen, hogy az életüket elveszítik. Neveket nem adhatott meg Reagannek, de mindenkit fölhívhat egyenként. Meg is fogja tenni, amint teljesítette az itteni kötelezettségét. Aláírja az engedélyt, hogy lehallgassák a telefonját, és ad hangmintát. A lift ajtaja kinyílt, és Reagan lépett ki rajta. Várható volt, hogy a szíve hevesebben fog verni. Reagan hihetetlenül jóképű férfi. El kell ismernie. Minden lépése fenséges erőt sugárzott, ami elárulta, hogy nem lenne bölcs dolog semmibe venni. Tess biztos volt benne, hogy nem is lehet. A férfi az előteret pásztázta, ahogy közeledett, és egyszer csak meglátta. A szemébe nézett. Fölmérte, ahogy Tess is őt. Aztán tekintete a színes kendőre vándorolt, és Tess abban a pillanatban elkomorodott. Tudja. És zavarta, hogy Reagan tudja. – Dr. Ciccotelli – szólalt meg udvariasan. – Köszönöm, hogy befáradt. – Mondtam, hogy eljövök. – Összeszedte a holmijait. – Mindig állom a szavam. – Elindult a férfi után, a gyomra összeugrott, amikor megálltak a liftnél. – Ma reggel nem volt időm futni – húzta el a száját. – Mindenütt riporterek. Nem lenne gond, ha a lépcsőn mennénk? Reagan lenézett rá, szemöldökét enyhén összevonva. – A technikai osztály, ahol a hangmintát kell adnia, a negyediken van. – Nem baj. Reagan tekintete megenyhült. – Akkor menjünk a lépcsőn. Amikor fölértek az első emeletre, Reagan odafordult felé. 158

– Fölhívta az ügyvédjét? Az, hogy a férfit ennyire érdekli, megtartotta-e az ígéretét vagy sem, jobb kedvre derítette. – Föl. – Amy ébren várta a hívását, és többször is bocsánatot kért. De feszengve beszélgettek, és egyikük sem hozta föl a kérdést, hogy fölújítják-e az ügyfél-ügyvéd kapcsolatukat. Talán jobb is így. Amy-vel annyi mindenen keresztülmentek már. A barátságuk sok vihart megélt, és végeredményben túlságosan értékes volt ahhoz, hogy kockára tegyék. Van más védőügyvéd is, ha végül mégiscsak szüksége lesz rá. – Felhívtam, rögtön azután, hogy elzavartam Bulletin riporterét. Reagan meglepett pillantás vetett rá. – Cyrus Bremin odament a lakásához? – Ekkora hírességhez nem volt szerencsém, Johanna Carmichael keresett meg. – Ah, a fotós. Vihetem a táskáját? Tess a fejét rázta. – Köszönöm, nem. Úgy érti, ismeri Carmichaelt? – Még nem. Utánanéztünk, amikor tegnap reggel megláttuk a cikket az újságban. Elmentünk oda, ahol lakik, hátha készített más képet is Adams öngyilkosságáról. – Habozott, majd vállat vont. Ugyanabban a házban lakik, mint Cynthia Adams. – Ezek szerint belebotlott a nagy sztoriba, de a végén Cy Bremin neve került a cikk alá. Nem csoda, hogy exkluzív interjút akar. – Exkluzív interjút? – Aidan kurta nevetése visszahangzott a lépcsőház falai közt, ahogy egyenletes léptekkel haladtak fölfelé. – Ez megőrült. – Összerezzent. – Elnézést. Ez tapintatlan volt. Tess kuncogott. – Semmi baj. Én is ezt mondtam neki, csak egy kicsit kiszínezve. – Megint eltorzult a szókincse? – Azt hiszen, a vazelin szó is kicsúszott a számon – fújt egyet. – Valószínűleg még megbánom. Fölértek a negyedik emeletre, és Reagan kitárta Tess előtt az ajtót. A hangstúdió csak pár lépésnyire volt, és úgy tűnt, az egész csapat összegyűlt a fogadásukra. Spinnelli, Patrick Hurst és Murphy a stúdióablak előtt állt, míg Jack odabent beszélt a technikussal. 159

– Ezek szerint telt házas előadásom lesz – mondta vidáman, mire Spinnelli elmosolyodott. – Hol a külön bejáratom? – Teljes mértékben a szabályok szerint akarunk eljárni, Tess. Ez a te érdeked és a miénk is. – Ezt értékelem, Marc. Azt hallottam, hogy fellebbezések érkeztek, Patrick. Patrick mérgesen nézett rá, de mintha úgyis mindig mérges lett volna, ha ő is ott volt a közelben. Amikor Patrick hivatalba került, miután az előző államügyész lemondott egy botrány miatt, Tess azt hitte, megbántotta. Most már tudta, hogy ez a férfi rendes arckifejezése. – Ma reggel már kettő új várt a faxgépben – panaszolta. – Nagyon sajnálom. Bárcsak tehetnék ellene valamit. Mindannyiunk érdekében. – Nagyot nyelt. Főleg Cynthia Adams és Avery Winslow miatt. De tudod jól, hogy nem adhatom oda a páciensek listáját, Patrick. A férfi bólintott. – És te is tudod, hogy hivatalos úton be fogom kéretni. – És kötelességem harcolni ellene. Patrick megvonta a vállát. – Ilyen ez a játék. Remélem, senki sem hal meg addig, míg ezzel vacakolunk. Tess összerezzent. Ez pontosan célzott, övön aluli ütés volt. – Akkor derítsük ki, ki van emögött, még mielőtt megtörténne. Spinnelli közbelépett. – Ez jó ötlet. Elkészültek, Tess. Essünk túl rajta Jack lépett be az ajtón. – Tudod, mi a dolgod, ugye, Tess? Tess mély levegőt vett. – Azt szeretnéd, hogy ugyanazt a szöveget mondjam, amit az üzenetrögzítőn találtatok. Tudom, mi a menete, Jack. – Akkor azt is tudod, hogy nem egzakt tudományról van szó. A vizuális megjelenítést fogjuk összehasonlítani, majd a szakértőnk hangzás alapján is elemzi. Többféle hangot is föl kell majd mondanod. És ha mindezen túl vagyunk, még akkor is lehet, hogy semmi határozott eredményt nem kapunk. Mintha azt mondtad volna, hogy jó az embered – mondta Murphy feszülten. 160

Az is vagyok. – A hang a fülkéből érkezett, és egy emberként fordultak meg, hogy lássák, ki szólt. A férfi, aki eddig bent volt, most ott állt a nyitott ajtónak támaszkodva. Bemutatom Dale Burkhardt őrmestert – mondta Jack. – Hasonló a munkája, mint nekem, csak épp a technikai egységben. Ők végzik az összes új kütyü és bigyó kutatását és fejlesztését. Dale hangelemzésben az FBI-standard fölött áll. A legjobb munkatársunk. Burkhardt elmosolyodott. – A nyalizással nem érsz el semmit, Jack. Még mindig tartozol nekem. – Murphyhez fordult. – Az elmélet az, hogy nincs két pontosan egyforma hang. A hangképzésben részt vesz a szájüreg, a torok, a hangszálak és az ajakmozgás beszéd közben. Az imitátorokat nehéz kiszúrni, mert kicsi az esélye ugyan, hogy ugyanolyanok legyenek a hangképző szervei, de behatóan tanulmányozzák az ajakmozgást és a nyelv állását, és... utánozzák. Ezek az aspektusok ugyanolyanok lesznek. A fülünkre fogunk támaszkodni. – A szóhasználat esetlenre sikerült, és Tess bármely más napon elmosolyodott volna. De ma nem. Túl sok múlik ezen az elemzésen. – Dr. Ciccotelli, ha készen áll, akkor kezdhetünk. Tess bement Burkhardt után a helyiségbe, és leült a székre, amelyre a férfi mutatott. Egy kupát kártya feküdt egy megemelt mikrofon előtt a polcszerű asztalon, amely végigfutott a fülke egyik falának teljes hosszában. A felső kártyára Cynthia Adams hangüzenetét nyomtatták. Tess remegve bólintott, és fölvette a kártyát. – Kezdhetem? – kérdezte. – Várja meg, míg kimegyek. – A férfi leült a fülkén kívül lévő konzol elé, és intett, hogy kezdheti Tess megpróbálta, de lehunyta a szemét, amikor a hangja megbicsaklott. Amint meghallotta azokat az ocsmány szavakat, megjelent előtte Cynthia Adams képe, ahogy az üzenetet hallgatja, és abban a gyógyszerrel elkábított állapotában el is hisz minden szót. Burkhardt hangja recsegve hallatszott a házi telefonban. – Kezdje elölről, doktornő. – Csönd következett, majd Burkhardt szólalt meg ismét, most kedvesebben. – Próbáljon nem gondolni az áldozatra. Próbálja meg úgy, mint az üzenetben. Olyan negédesen. Negédesen. Tess kihúzta magát, és újra felolvasta. 161

– Jobb, de még egyszer. És még negédesebben. Tess megint olvasott, a szöveg felénél fölnézett. Aidan Reaganre, aki le sem vette a szemét az arcáról. Bólintott. – Jól csinálja – olvasta le az ajkáról. Tess idegei még mindig remegtek, de az émelygése lecsillapodott annyira, hogy sikerült a hívó fél hanghordozását utánoznia, majd rátért a többi kártyára, amelyeken egy-egy szó állt azok szerint a hangok szerint csoportosítva, amelyeket a beszélőnél ki kellett ejtenie. Ezeket is végigolvasta, majd elölről kezdte az egész kupacot. Néha-néha felpillantott Reaganre. És a férfi minden egyes alkalommal bólintott. Sosem mosolyodott el, sosem szólt semmit. Ennek ellenére kevésbé érezte magát egyedül az üveg mögött. Egyszer csak a végére ért. Burkhardt felállt, az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. – Köszönöm, doktornő. Most már kifáradhat, Tess kiment a fülkéből, és minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy a keze és a lába ne remegjen. De senki sem szólt egy szót sem. A férfiak Burkhardt képernyőjét nézték. Egyikük sem nézett a szemébe. Végül már nem bírta tovább. – Nos? Jack a fejét rázta – Közel van, Tess. Nagyon közel, Tess lassan kifújta a levegőt. Végül is mire számítottam? A gépen lejátszott hang még a saját anyját is megtévesztette volna, annyira hasonlított. Nos, akkor... Mi a következő lépés? Burkhardt tekintetében tisztelet és együttérzés keveredett. – Még el sem kezdtem az elemzést, Dr. Ciccotelli. Sejtettem, hogy ilyen közel lesz. Még ne adja fel. Patrick a karjára borította a kabátját. – Hívj föl, ha találtál valamit! Jó lenne, ha már ma délre meglenne. Akkor ebédelek Doolittle bíróval, és éretnék nem totál idiótának látszani. Burkhardt felhorkantott, amikor az ajtó becsukódott Patrick mögött. – Délre? Viccel? – Nem – mondta Spinnelli. – A végére fogunk járni, Tess. Próbálj meg nem idegeskedni. 162

Tess mereven biccentett. – Rendben. Még az is könnyebben menne, ha megpróbálna nem lélegezni. Spinnelli fejcsóválva távozott. – A fenébe. Annyira reménykedtem. Tess belebújt a kabátjába, és fölkapta az aktatáskáját. – Köszönöm szépen az igyekezetet. Még aláírom azt a lehallgatási engedélyt, és hagyom is az urakat dolgozni. – Elment Murphy mellett, aki a vizsgálat alatt alig szólt valamit. Szinte ugyanolyan elkeseredettnek tűnt, mint amilyennek Tess érezte magát. Tess hirtelen belefáradt, hogy haragudjon Murphyre. Megállt pár ujjnyira Murphy előtt, és így nem láthatta az arcát. – Értem én, Todd – suttogta. És csak ugyan értette. – Még mindig fáj, hogy nem hittél nekem, de megértem. A bűnjeleket látva lehet, hogy én is ugyanezt gondoltam volna. Hallotta, ahogy Reagan és Murphy halkan beszélni kezd, amikor kilépett az ajtón, de egyszer csak Reagan ott volt mögötte. Tudta, hogy ő az, a mozgása zajából és az arcszesze illatából. Némán mentek vissza Reagan asztalához. A férfi szó nélkül átnyújtotta a lehallgatási engedély űrlapját, és Tess nekiállt kitölteni. Amy szavai visszhangoztak a fülében. Ne legyél ekkora hülye, Tess. Most önként lemond a magánélethez való jogáról. De ha a nő megint telefonál, meglesz a hangja. És nem az én hangomat fogja utánozni. Feltételezve, hogy ugyanaz nő hívta minden egyes alkalommal, ami jelen pillanatban ésszerűnek tűnt. Mindenképp megéri a kockázatot. Gyorsan aláírta az űrlapot, majd amikor biztos volt benne, hogy a szeme nyugodtnak látszik, fölnézett Reaganre. – Köszönöm. Sokkal elviselhetőbbé tette az egészet. A férfi arcán mosoly suhant át, de Tess még így is beleborzongott. – Nehéz napok vannak maga mögött, doktornő. Nem vagyok benne biztos, hogy én ilyen jól viseltem volna. Erre Tess elmosolyodott. – További szép napot, nyomozó. Egyedül is kitalálok.

163


Miután egész délelőtt bankhivatalnokokkal beszélt, Aidan már értette, miért egyre népszerűbbek a bankautomaták. Személytelenek, az igaz, de a gépek azonnal válaszolnak, és nem karótnyeltek. Még végzéssel fölfegyverkezve is időbe telt, mire megtudhatta, Cynthia Adams melyik bankfiókot választotta széfje elhelyezésére. Végül egy sovány arcú nő, Mrs. Waller bekísérte őket a páncélterembe. Aidant halványan a nyolcadikos algebratanárára emlékeztette. Nem volt valami kellemes emlék. Mrs. Waller egy közepes nagyságú dobozt húzott ki az egyik nyílásból, és egy magas asztalra helyezte. – Kulcsuk van? Murphy elővette. – Ez, tudod, olyasmi lehet, mint amikor Geraldo betör Capone széfjébe – dünnyögte, míg kinyitotta a zárat, és fölemelte a fedelet. – Részvény papírok A végrendelete. – Átnyújtotta Aidannek, aki gyorsan átfutotta. – A hagyatéka nagy része a húgára száll. – Az biztos, hogy nem mostanában frissítette. Murphy Mrs. Wallerre nézett. – Az ügyfelük mikor járt utoljára a széfjénél? A nő kimérten fűzte össze az ujjait. – Múlt pénteken. – Komolyan? – Aidan a szemöldökét ráncolta. Kivett vagy esetleg betett valamit? – Ilyen információt nem tartunk számon. Tiszteletben tartjuk az ügyfelek magánéletét. – Tudja, kezd egy kicsi elegem lenni az emberek magánéletéből – morgott Aidan. – Akkor örülök, hogy nem te véded az alkotmányos jogaimat. – Murphy megzörgetett egy kis borítékot. – Szerintem valamit betett. – Fölnyitotta a borítékot, és két mikrokazettát rázott ki belőle az asztalra – Kicsik. 164

– Ilyeneket használnak a diktafonokban – mondta Aidan. A sógornője egy lépést sem tett a kis felvevője nélkül. – Kristen mindig abba dünnyög. Patrick irodájában az egyik titkárnőnek biztosan van gépe, amellyel le tudjuk játszani. Murphy összeszedte a széf tartalmát. – Burkhardtnak is. – Csak meg akarod tudni, hogy jutott-e valamire a hanganyaggal. Murphy arcán mosoly suhant át. Mennem is megfordult a gondolat. Együnk valamit, aztán menjünk föl Burkhardthoz, és hallgassuk meg!


Cserben akarsz hagyni? Tess felpillantott az aktáiból, és pislognia kellett, hogy kitisztuljon a szeme előtt a kép. Az ajtóban álló férfiról a faliórára nézett. Az óra már elmúlt fél évszázados, ahogy a praxis szenior orvosa, Harrison Ernst is. Minden kedden együtt ebédeltek. – Harrison! Ne haragudj, észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. Nem bánnád, ha ma nem mennénk ebédelni? Harrison leemelte Tess kabátját és retiküljét az állófogasról. – De bizony bánnám. – Még át kell néznem ezeket az aktákat. – Már órák óta föl sem állt mellőlük, megpróbálta kitalálni, melyik jelenlegi páciense lehet a legnagyobb veszélyben, mert mentálisan erősen befolyásolható. Némi ingerültséggel tolta el magától az éppen olvasott lapot. – Szükséged van egy kis szünetre, Tess. A szemed... teljesen ki van vörösödve. Tégy kedvére ennek az öregembernek. – Megfogta a kezét, és felhúzta. – Látod, nem is volt olyan nehéz. – Harrison, kérlek... 165

A férfi egy pillantást vetett Tess asztalára. – Megpróbálod kitalálni, ki lehet a következő, ugye? A férfi enyhén elnéző hangjára ingerült lett. – Igen. – Arról a kettőről, akik meghaltak, gyanítottad volna, hogy ennyire befolyásolhatók? Tess lehunyta a szemét, és belekapaszkodott férfi bütykös kezébe. – Nem jobban, mint a pácienseim felénél. Semmi nyilvánvaló kapcsolatot nem találok, csak azt, hogy mindkettőnek traumatikus élményből fakad az öngyilkossági hajlama. – Mint a pácienseid felénél. Javasolhatok egy másmilyen megközelítési módot? A férfinak menet közben sikerült föladnia rá a kabátot, és elindultak a lifthez. Csak három emelet volt lefelé, de Harrison már nem volt képes lépcsőzni. Tess az ő kedvéért kibírja azt a három emeletet Mosolyt erőltetett az arcára. – Mondhatok én nemet? A férfi fölnevetett, és megnyomta a parkolószint gombját. – Valószínűleg nem. Tess, ne akarj gondolatolvasó lenni. Légy pszichiáter! Az ajtó bezárult, és Tess pulzusa megemelkedett Még két emelet. Még egy emelet. A liftajtó kinyílt, és Tess mély levegőt vett, az sem érdekelte, hogy a levegő olajszagú és fojtogató. – Hogy érted? – Ha nem lettél volna gyanúsított, és ez a két nyomozó azért jött volna hozzád, hogy konzultáljanak veled, akkor mit tettél volna? A férfi besegítette a kocsiba. – Akkor összeírtam volna az elkövető személyiségjegyeit – mondta, amikor a férfi beült a kormány mögé. Akkor tedd azt! – mondta Harrison kedvesen, kihajtott a parkolóból. – És segítek. Ó, arra számítok, hogy riporterek várnak a kapuban. Ne haragudj... A férfi szemrehányó pillantást vetett felé. Maradj csöndben, Tess. Inkább nézz bele a zacskóba. Tess kinyitotta a barna papírzacskót, amely a két ülés közt hevert, és felkacagott. Egy fekete posztókalap és egy Groucho szemüveg lapult benne, egy nagy bajusszal, az okuláré fölött bozontos szemöldökkel. 166

–Az álcám? A férfi szája mosolyra húzódott. – Gondoltam, hogy inkognitóban szeretnél lenni. Hamis útlevél és tízezer dollár is van a zacskóban. – Nem Mexikóba megyünk, Tess. Csak ebédelni. Elszorult a szíve. – Harrison, mondtam már, hogy szeretlek? A férfi megpaskolta Tess combját. – Nem, de magam is kiokoskodtam. Eleanor nem akarná, hogy magadba roskadva üldögélj. Tessnek eszébe jutott az asszony, aki annyi mindent megtanított neki. Eleanor Brigham volt a mentora és Harrison legjobb barátja. Eleanor és Harrison együtt indították útjára a praxist csaknem húsz ével ezelőtt. Tess tudta, hogy őt tették törvényes örökössé, de készületlenül érte, amikor három éve Eleanort álmában szélütés érte, és meghalt. – Hiányzik... Bárcsak itt lenne. Örülök, hogy te itt vagy. A férfi behajtott a forgalomba, még a szeme sem rebbent, amikor a riporterek megpróbálták megállítani őket. – Komolyan megutáltam a médiát az utóbbi időben. – Tudom, mire gondolsz. Szóval, ki ez a szörnyeteg, Harrison? – Majd te elmondod. Többet tudsz a tényekről, mint én. – De nem ismerek minden részletet. Reagan nyomozó nagyon sok mindent visszatart tőlem. Hátradőlt az ülésen, és az ajkát harapdálta. – De eleget tudok ahhoz, hogy benyomásom legyen róla. Ez a személy szeret irányítani, ügyel a részletekre, és színpadias. Képes megérteni, milyen a kiszolgáltatottság, és megvan a képessége arra is, hogy ezt gátlástalanul kihasználja. Hozzáfér a pácienseim nevéhez és a rendőrségi jelentésekhez is. – Férfi vagy nő, Tess? – Nem tudom. Az a személy, aki kétszer is fölhívott, egyértelműen nő. Az a személy, aki utánozta a hangomat, egyértelműen nő. A férfi döbbenten pillantott rá. – Valaki utánozta a hangodat?

167

– Cynthia Adams üzenetrögzítőjén. Ma délelőtt bementem hangmintát adni, hátha ezzel kikerülök a nyomozásból, de eddig nem tűnik túl valószínűnek. – Ez a valaki akkor már jó ideje tervezgethette mindezt. – Úgy néz ki. – Honnan tudhatta a pácienseid nevét? – Ezen én is törtem a fejem. Egy dolog volt közös Winslow-ban és Adams-ben, mégpedig az, hogy mindkettőt a kórház irányította hozzám, amikor öngyilkossági kísérletért bekerültek. De hát ugyanígy volt a pácienseim felével is. – De a kórházban nyoma kell, hogy legyen az átirányításnak. – Persze. Gyakorlatban a nyilvántartásuk titkos, S mint ilyet, őrzik, ahogy mi is védjük a saját nyilvántartásunkat. De... – megvonta a vállát. – A nyilvántartásod érintetlen? – kérdezte óvatosan. – Ez is eszembe jutott. Minden a helyén, és az elektronikus nyilvántartásba sem lépett be senki, csak én és Denise. Harrison a szemöldökét ráncolta. – Öt éve dolgozik nálunk. Azóta, hogy beléptél a praxisba. Tess felsóhajtott. Sosem érezte jól magát Denise közelében, de Harrison nagyon kedvelte. –Tudom. Mindamellett ez a személy hozzáfér a rendőrségi nyilvántartáshoz is. Tudott Cynthia húgáról, sőt másolata is volt a helyszínen készített fényképről. Winslow halott kisbabájáról is volt képe. Az biztos, hogy az én nyilvántartásomban nincsenek ilyen képek. Cynthia lakásában liliomot is találtak. Erről például nem tudtam. – Ezek szerint valakinek egy rendőr van a zsebében? – Vagy egy rendőr tartja a kezében a gyeplőt. Harrison mély levegőt vett, ahogy bekanyarodott a vendéglő parkolójába. – Bosszú lenne? – Reagan nyomozó, úgy tűnt, ezt is számításba vette. A férfi üresbe tette a kocsit. – Szóval van egy jó szervezőképességű, színpadias szociopatánk. – Aki ért a gyógyszerekhez. – Ah, na ez érdekes. 168

Tess elgondolkodott a két haláleset tragikus voltán. Öngyilkosság, amikor olyan keményen küzdőitek azért, hogy kimásszanak a gödörből. Olyan kegyetlenség áll emögött, ami túlmutat a hétköznapi erőszakon. – És nem szereti bepiszkítani a kezét. – És aki rád gerjedt... Tess szeme elkerekedett a szokatlan vulgaritás hallatán. – Harrison... – A férfi nem szólt semmit, mire Tess megvonta a vállát. – Valószínűleg. – Úgy nézem, megvan a profil körvonala, doktornő – mondta a férfi mosolyogva. – És én sült húsra éhezem. Egy pozitívuma van a napközbeni chicagói forgalomnak, gondolta Joanna, ahogy leemelte a fényképezőgépe lencsevédőjét. Senki sem haladt olyan gyorsan, hogy egy biciklista lépést ne tarthatna vele. Így, a bicikli nyergéből tíz jó képet tudott készíteni Dr. Ciccotelliről és a kísérőjéről. Miután egy napon át követte Ciccotellit, a fényképező memóriakártyája majdnem megtelt, és a légypapír is jó ragadós lett.

169

Kilencedik fejezet Március 14-e, kedd, 12.35

Még nincs kész – csattant fel Burkhardt, még mielőtt Aidan vagy Murphy bármit is kérdezett volna. – Nem azért jöttünk, hogy siettessük – mondta Aidan, és elővett egy fehér papírzacskót a kabátja zsebéből. – De szívesen megvesztegetjük. Burkhardt felvonta egyik szemöldökét. – Mi van a zacskóban? Aidan épp csak annyira nyújtotta ki, hogy a férfi nem érhette el. – Baklava. Nagyon jó. – Eredetileg magának akarta megtartani délutáni csemegének, de Burkhardt meglehetősen frusztráltnak tűnt, a haja úgy meredt az égnek, mint a sündisznó tüskéje, mintha újra meg újra beletúrt volna. Aidan anyja mindig azt emlegette, hogy mézzel könnyebb legyet fogni, és a baklava csöpög a méztől. Burkhardt mérgesen nézett rá. – Nem harcol tisztességesen, Reagan. Rendben, adja ide. – Fogta a zacskót, kinyitotta, és élvezettel beleszimatolt. – Vannak árnyalatok. – Ez meg mit jelent, hogy vannak árnyalatok? – kérdezte Murphy. – Azt jelenti, hogy bizonyos hangok esetében látok különbségeket, de ahhoz nem jelentkeznek elég gyakorisággal a felvételen, hogy biztos lehessek benne. Ez az imitátor nagyon, nagyon jó. – Habozott, Aidanre nézett, majd Murphyre. – Biztosak benne, hogy ez a doki nem bűnös? Aidan hallotta, ahogy Murphy a fogát csikorgatja. – Igen, biztosak – sziszegte Murphy. Burkhardt megvonta a vállát. – Nos, rendesen betanulta a doki hangját. 170

Az „imitátor" szóról Aidannek a borzalmas Richárd Nixon-paródiák jutottak az eszébe. – Azt gondolja, hogy ez egy profi? Burkhardt vállat vont. – Talán. Mindenképp érdemes utánajárni. A legjobb imitátorok általában varietéműsorokban kötnek ki. Egyesek rajzfilmszinkront vállalnak, de nem sok ilyet fognak találni Chicagóban. – A színházi színésznők is tudnak a hangjukkal játszani – mondta Murphy lassan. Elővette a mikrokazettás borítékot az ingzsebéből, és átnyújtotta Burkhardtnak. – De igazából nem azért jöttünk, hogy zavarjuk vagy megvesztegessük. Le tudná nekünk ezeket játszani? Burkhardt a tenyerébe rázta a mikrokazettákat. – Ezzel a berendezéssel nem. – Odament egy irattartó szekrényhez, és addig kotorászott benne, míg megtalálta, amit keresett. Egy diktafonnal a kezében egyenesedett föl. – Ez a legtöbb, amit tehetek önökért. – Az egyik kazettát betette a készülékbe, és elindította. Aidan összeráncolt szemöldökkel hallgatta a magas és éles sírást. – Mi a fene ez? Burkhardt a füléhez emelte a készüléket. – Mintha azt mondaná: Cynthia, Cynthia, miért tetted ezt? – A diktafont tanácstalan arccal adta át Aidannek. – Elég kísérteties. Mint egy kisgyerek, de nagyon nehéz kivenni. Ezek a szerkezetek nem a legjobb minőséget nyújtják. Aidan hallgatta, visszatekerte, és megint meghallgatta. Cynthia Adams a halála előtt két nappal tette ezeket a felvételeket a széfjébe. – Murphy szemébe nézett. – A hangszórók... – Igazad van – mondta Murphy komoran. – Ezzel gyötörte Adamst, hogy a végén azt hitte, a húga hívja a sírjából. De miért vette föl magnóra? – Talán azt hitte, hogy kezdi elveszteni az eszét, és félt bárkinek beszélni róla. Tess azt mondta, hogy Adams ügyesen tagadta azt, amit nem akart elhinni. Nem akarta elhinni, hogy hangokat hall, és a felvétel lett volna a bizonyíték, hogy nem képzelődött. Murphy Burkhardtra nézett. – Ha ez ugyanaz az imitátor, akkor össze lehet hasonlítani Tess Ciccotelli imitált hangjával? 171

Burkhardt bólintott. – A felvétel elég vacak, de minden tőlem telhetőt megteszek. Aidan a kazettákat nézte. – Tudja, volt egy másik felvett üzenet is. Az, amelyik Adamsot sürgeti, hogy nézze meg az e-mailjeit. Sikerült elemeznie? Burkhardt a homlokát ráncolta. – Arról nem tudtam. – Annyira koncentráltunk Tess üzenetére, hogy elfeledkeztünk róla – mondta Murphy gondterhelten. – Nos, most már legalább tudok róla. Elkérem Jacktől, és talán együtt a többivel ki tudok hozni belőle valami használhatót.


Mrs. Lister sírt, vad, elgyötört sírással engedett utat a fájdalomnak és haragnak. Tess füleinek azonban zene volt. A nő már három hónapja járt hozzá kezelésre, mert egyebek között nyomást érzett a tüdején, és álmatlanság gyötörte. Mind e mögött az húzódott, hogy nem bírt megbirkózni a harmincéves fia hirtelen öngyilkosságával. Végigment a fokozatokon, eltemette, meggyászolta. De a harag sokkalta mélyebben gyökeredzett. Valahogy, valami módon Cynthia Adams és Avery Winslow nyilvánosság elé tárt öngyilkossága segített a haragnak felszínre törnie, és most végre Mrs. Lister elismerte, hogy dühös. Hogy mennyire haragszik a fiára, amiért így itt hagyta. Mégis, mennyire szereti, és azt kívánja, bárcsak visszatérne. Meg kellett volna védenie, de nem tudott róla. Sosem gyanította. Egészen addig, míg túl késő lett. És nincs második lehetőség. Ez elég gyakori volt a hátramaradottak esetében, de Tess szemébe a mai napig könnyek gyűltek, és elszorult a torka. Most inkább néhány 172

zsebkendőt nyomott Mrs. Lister kezébe, és hagyta, hogy a nő kisírja magát. Tess tudta, hogy utána kiürültnek fogja magát érezni, de még nem feltétlenül lesz kész megtenni a következő lépést. Minden páciens más, és szükségleteik is egyediek. Míg Tess csöndesen várakozott, a köpenye elülső felében némán rezegni kezdett a csipogója. Denise volt. Senki másnak nem volt meg ez a szám. Denise csipogóval jelezte diszkréten, ha beszélni akar vele, míg a kezelés tart. Ne most, Denise! Fél perc múlva a csipogó megint rezegni kezdett. Tess felállt, és lopva elővette a készüléket a zsebéből, mintha csak ki akart volna nézni az ablakon az alattuk elterülő utcára. A szíve egy ütemet kihagyott, aztán kettőt. Egyetlen 911 töltötte be a kis képernyőt. Egyetlen 911 volt a vészjelzésük. Remegő kézzel csúsztatta vissza a csipogót a zsebébe. Erőt vett magán, hogy a hangja ne áruljon el semmit, és a kanapén sírdogáló asszonyhoz fordult. – Mrs. Lister, egy percre kimegyek, hogy egy kicsit maga lehessen. Tess halkan kisurrant, és zakatoló szíve hirtelen elszorult. Denise halottfehér arccal ült az asztala mögött. – Ne haragudjon, de megint hívása van. Egy nő. A kettesen. Csak magával hajlandó beszélni, és azt mondja, hogy maga is beszélni akar majd vele. Tess fölvette a telefont, kihúzta magát, és kurtán Denise felé biccentett. Denise megnyomta a kettes gombot, és Tess fülét megtöltötte a mobiltelefon zizegő hangja és valami erős háttérzaj. Duda szólalt meg, mire egy másik válaszolt. Tess hirtelen azt kívánta, bárcsak megengedte volna Reagannek, hogy lehallgassa a rendelő telefonját is, pedig tudta, hogy igazából sosem hagyná. – Dr. Ciccotelli. Miben segíthetek? – Dr. Ciccotelli, az egyik betege szomszédja vagyok. A „hagyja a szöveget, asszonyom" már ott volt Tess nyelve hegyén, de visszanyelte, mert nem akart ellenségesnek tűnni, nehogy a nő letegye. – Melyik betegemé, asszonyom? – Malcolm Sewardé. Tess mély levegőt vett, és intett Denise-nek, hogy adjon neki egy tollat. Följegyezte a nevet egy lapra, és Denise már gépelte is be Seward nevét a számítógépbe. 173

Ez tényleg rossz irányba halad... – Mi a problémája Mr. Sewardnak? – Csúnyán összevitatkozott a feleségével mondta a nő bátortalanul. – Mintha... igen, épp most ütötte meg, és a felesége most a földön fekszik Azt mondja, hogy meg foglak ölni, te ribanc – tette hozzá, mintha csak az időjárásra tett volna megjegyzést. – Én csak ennyit tehettem, innentől az ön dolga, doktornő. A nő letette, és Tess a rendelő ajtajára nézett, amely mögött ott ült Mrs. Lister. Tudta, hogy mit kell tennie. – Hívja föl Harrisont, kérje meg, hogy jöjjön, és kezdjen valamit Mrs. Listerrel. – De mit? – A fenébe is, fogalmam sincs! – Tess keze remegett. – Vezesse le a kezelést. Hívja vissza holnapra. Harrison majd tudni fogja. Keresse meg nekem Seward címét! Fölemelte a jegyzettömböt, amelyre Denise két címet írt fel. – Ez mi? – Két lakása van – mondta a titkárnő kétségbeesetten. – Az egyik a belvárosban, a másik a North Shore-on túl. Mit gondol, melyikben lehet? Forgalom zaját hallottam a háttérben – mondta Tess. Akkor a belvárosi lesz – alig háromsaroknyira innen. – Hívja a 911-et! Mondja meg nekik, hogy siessenek! Kirohant a rendelőből, le a lépcsőn, magában fohászkodva, hogy a riporterek most már ne legyenek ott, tudva, hogy az sem jelentene semmit, ha már lég elmentek. Malcolm Seward hír lenne. Nagy hír. Ha a média még nem tudja, akkor hamarosan tudni fogja. Kirontott az utcára, és futni kezdett, tudomást sem véve az egyik járókelő dühös kiáltásáról. Reagan. A férfi arca jelent meg előtte. Hívd fel Reagant!

174


Szerencsére Spinnelli felesége szerette a művészetet, mégpedig annak minden létező formáját. Szerencsére épp egy hete rángatta el Spinnellit egy imitátor műsorára, és a főhadnagyuk eléggé élvezte ahhoz, hogy ébren maradjon, ami ezek szerint nem történt meg minden előadás esetében, amelyre a felesége elvitte. Miután néhány percet beszélt a feleségével, már át is tudta nyújtani nekik a Chicagói Stúdiószínház kapcsolattartóinak a listáját. A színház jól ismert improvizációs oktatóközpont, és most Murphy és Aidan együtt lépett be az épületbe, jelvényüket fölmutatva. Épp próba folyt, és minden szem, rosszallással szegeződött rájuk. – Murphy nyomozó vagyok, ő pedig a társam, Reagan nyomozó. – Miről van szó? – kérdezte a színpadról egy idősebb férfi. – Csak pár kérdést szeretnénk föltenni – válaszolta Aidan. – Egy nőt keresünk, aki hangokat utánoz, és ide irányítottak bennünket. A férfi, akivel beszéltek, leült a színpad szélére. – Én vagyok a rendező. A nevem Grant Oldjam. – Nos, ahogy mondtam, Mr. Oldham, egy nőt keresünk, aki hangokat utánoz. Nagyon jól. Arra gondoltunk, hogy valamelyik színháznál dolgozhat. Oldham kihúzta a maga százhetven centijét. – Nem fogom megadni a színészeim nevét, hogy maguk boszorkányüldözésbe kezdjenek. – Gyilkossági ügyben nyomozunk, Mr. Oldham, nem boszorkányokat üldözünk – válaszolt Aidan szelíden. – Természetesen nem kötelességük bármit is mondani nekünk. Vagy igen, Murphy? 175

– Nem, de hallottam, hogy a színészek meglehetősen bohém életet élnek. Ki tudja, mit találunk a színfalak mögött, amikor végzéssel térünk vissza? A félhomályos helyiségben nehéz volt megmondani, de Oldham mintha elsápadt volna. – Nem kapnak házkutatási végzést alapos indok nélkül. Az alkotmányellenes. Aidan felsóhajtott. Ilyenkor hirtelen mindenki alkotmányjogász lesz. – Igyekszünk megtalálni egy gyilkost, aki már két embert megölt, és úgy tűnik, nem akarja abbahagyni. Szeretnénk a segítségét kérni, de elég nagy fontosságú az ügy ahhoz, hogy ha most bevinnénk beszélgetni, senki sem kérdőjelezné meg a döntésünket. Kérem. Tegye, ami helyes, és segítsen nekünk. Oldham kifújta a levegőt. – Mit akarnak tudni? – Olyan nőket keresünk, akik értenek a hangutánzáshoz – mondta Murphy. – Tehetségeseket. Oldham a feje tetején lévő kopasz foltot dörzsölte. – Nézzük csak, ott van Jen Rivers, Lani Swenson, Nicole Rivera... – hátrapillantott a válla fölött a többiekre, akik a színpadon álltak. – Még valaki? – kérdezte Oldham. – Mary Anne Gibbs – mondta egy kecskeszakállas, lompos kinézetű férfi. – Nagyszerű Lizát csinál. A többiek csak igenlően rázták a fejüket, még mindig szemöldöküket ráncolva. Aidan minden nevet fölírt, míg Murphy kivett a zsebéből egy fényképet, amelyen az a nő volt, akit a postafiók előtt láttak. – Ismerik? – kérdezte Murphy. Oldham hunyorogva nézte a képet. – Hé, Dzsipszi, kapcsold föl a lámpákat! – A kecskeszakállas művész lebaktatott a színpadról, és hirtelen fény öntötte el a színháztermet, mire mindenki vad pislogással válaszolt. Oldham fogta a képet, és figyelmesen megnézegette. – A haj nem stimmel, de... Akár Nicole is lehet. De mondom, elég kásás a kép. Sajnálom, nyomozó urak. 176

Aidannek minden idegszála bizseregni kezdett. Egy lépessel közelebb kerültek. – Tudják, merre lehetne Nicole-t megtalálni? Oldham megint hátranézett a válla fölött. – Tudja valaki, merre lóg Nicole? – A Sears Towers közelében pincérkedett egy kávéházban – mondta a kecskeszakállas. – De nem tudom, hogy még mindig ott van-e. Hónapokkal ez előtt láttam Nikit utoljára. Aidan mobilja megcsörrent. – Elnézést, csak egy perc. – Odább lépett, és a híváskijelzőre nézett. Tess Ciccotelli. – Mi történt? – kérdezte köszönés nélkül. – Találkozunk kell. – A nő kapkodva vette a levegőt, a hangja szinte kétségbeesett volt. – Újabb hívást kaptam. – Murphy! – kiáltott fel Aidan. – Mennünk kell. Ez alkalommal ki az? – Malcolm Seward. Aidan hirtelen megtorpant a színház előterében. Murphy, aki szorosan követte, szintén megállásra kényszerült. – Az amerikai focista? – Nem is akármelyik. A férfi legenda. Malcolm Seward az egyik páciense lenne? – Igen. Kérem, nyomozó, siessenek! Mondom a címet. Aidan az álla alá szorította a telefont, úgy firkálta fel a címet a jegyzetfüzetébe, a négy nő neve alá. Drága környék, nem túl messze Ciccotelli lakásától. – Most hol van? – A háttérből dudálást hallott, és kerékcsikorgást, és még valamit, ami gyanúsan úgy hangzott, mintha Ciccotelli azt mondaná, „seggfej". – Tess! Nem esett baja? – Nem, jól vagyok. Épp most rohanok Seward háza felé. A hetediken lakik. Siessenek! – Tess, várjon! Várjon meg minket! – De a nő addigra már letette. – Menjünk, Murphy! – mondta, és futásnak eredt. A szíve hevesen vert. Zakatolt. Berontott az üvegajtón, és ugyanazzal a lendülettel rohant volna tovább az épületben, ahol Seward lakott. A meglepett portás pár másodperc híján elkapta. 177

– Álljon meg! Nem mehet föl! – Orvos vagyok! – kiáltotta hátra a válla fölött dühösen. – Vészhelyzet! – A liftajtó éppen akkor nyílt ki, és egy pillanatnyi habozás után Tess beugrott, és megnyomta a gombot a hetedik emeletre. Ahogy az ajtó lassan becsukódott, még hallotta a szirénák éles vijjogását, amely a feje lüktetésével vetekedett. A rendőrség mindjárt itt lesz. Csak egysaroknyira vannak. Csak hét emelet. Már csak hat. Összeszorította a szemét, és a szívverését számolta, ahogy a lift egyre följebb kúszott. Malcolm Seward, az amerikai focista azzal a nagy adag elfojtott dühvel. Tess szaggatva vette a levegőt, égett a tüdeje. Sewardot akkor küldte a csapatorvos terápiára, amikor a férfi beverte az egyik játékostársa arcát veszekedés közben a pályán kívül, és szerencsére a kamerák látószögén kívül is. Tess elég hamar átlátta a problémát, de a férfi csak hetekkel később jutott el odáig, hogy kimondja a szavakat. A liftajtó kinyílt, és Tess kibotladozott a folyosóra. Seward lakását elég könnyen meg lehetett találni a kihallatszó vad szitkozódás miatt, amit csak időnként tört meg egy-egy rémült sikoly, amelytől Tess-nek megfagyott az ereiben a vér. – Ne, jaj, istenem, ne! Malcolm, kérlek! – Egy nő sikoltozott. Azt mondja, hogy meg foglak ölni, te ribanc. De a nő még él. Még nem késtem el. Megrongált acélajtó lógott a keretben. Tess egy pillanatig csak nézte, és próbálta összeszedni a gondolatait. Hol a rendőrség? Már előttem ide kellett volna érniük. De nem voltak itt, és a sikoltozás is abbamaradt. Csak rémült nyöszörgés hallatszott, ami még a sikoltozásnál is rosszabb volt. – Malcolm, kérlek! – A nő fojtottan, rekedten suttogott. – Kérlek... Nem foglak elhagyni. Nem fogom senkinek sem elmondani. – Hazudsz! Te rohadt kurva! Nekem te ne hazudj! – Nem hazudok. Nem... – elfojtott sikoly. Tess képtelen volt tovább várni, belökte az ajtót, és megmerevedett. Malcolm Seward, a százkilencvenöt centinyi tömör izom és fortyogó düh egy méterrel állt az ajtó előtt, és a földről fölemelve tartotta apró termetű feleségét, az alkarjával fojtogatva. A fejéhez pisztolyt tartott. A neve... – keresgélt Tess a gondolataiban kétségbeesve. – Mi a neve? 178

Gwen. A neve Gwen. Nagy nehezen sikerült levegőt vennie és megnyugodnia. Nehéz volt, mert Gwen rémült és tágra nyílt szeme már kiguvadt. Kis keze a férje karját szorította, de hasztalan. Egyenesen Tessre nézett, szemében elkeseredett, néma könyörgés. – Malcolm! – szólalt meg Tess halkan. – Engedje el! Segítek, ha elengedi. Gwen most már alig kapott levegőt, próbálta a férje lábát rugdalni. De a férfi olyan volt, akár a szikla, képes úgy rohanni a labdával, hogy három százhúsz kilós férfi lógott rajta. Törékeny felesége éppen akkora fenyegetés volt, mint egy rovar. Seward fölnézett, a tekintete vad és űzött volt. Vádló. Izzadság csorgott a testén, egészen átitatta az ingét. – Maga mondta el neki. Megígérte, hogy nem mondja el, de elmondta! Tess feltartotta a kezét, tenyerét a férfi felé fordította. A szíve megint vadul vert, de most a félelemtől. Megint az a nő. A nő, aki azt az üzenetet hagyta Cynthia Adams telefonján, megint a hangját utánozta. – Engedje el Gwent, Malcolm! – Nem. – A férfi a fejét rázta, mint aki eszét vesztette. – Nem. El fog hagyni. El fogja mondani. Még szorosabban fogta, és még magasabbra emelte Gwent. – Engem senki nem hagyhat el. – Senki sem fogja elhagyni, Malcolm. – Tess igyekezett nyugtató, dallamos hangon beszélni, és figyelte, ahogy a férfi reszketni kezd. – Senki sem fogja elmondani. A férfi már remegett, és könnyek csorogtak az arcán. – Maga elmondta. Felhívta, és elmondta neki. Megígérte, hogy sosem fogja elmondani, de elmondta – sírta, magasabbra rántotta a feleségét, majd a mellkasához szorította. Gwen vergődése abbamaradt. Csak lógott, mint egy rongybaba. – Nem, Malcolm. Én nem mondtam el. – De tudott róla. Tudott róla. Tess szíve hirtelen megállt. Tudott róla. Nem tud róla. Tudott. – Ne bántsa, kérem.

179

– Azt mondta, hogy el fog hagyni, és mindenkinek elmondja. Elveszítek... mindent. – Megmerevedett. – Engem nem hagy el senki. Senki nem mondja el. – Gondosan ejtette ki a szavakat. Pontosan. Aztán meghúzta a ravaszt. A sikoltás belefagyott Tess torkába, ahogy Gwen Seward teste megrándult, majd elernyedt. Malcolm a földre dobta az asszonyt, és Tess mozdulatlanná dermedten követte a tekintetével a nő testét. Vér csorgott Gwen fejéből, és beivódott a vaníliaszínű berber szőnyegbe. Gwen Seward nem mozdult. Meghalt. Malcolm megölte a feleségét... Gwen halott. Tess hirtelen kijózanodott, mintha arcul csapták volna. Kifelé! Rohanj! Sarkon fordult, de a férfi gyorsabb volt, és egy szempillantás alatt el is kapta. Tess rúgkapált, de a férfi alkarja a nyakára szorult, és fegyver fúródott a homlokába. Tess egészen közelről hallotta a férfi immár nyugodt hangját. – Senki sem mondja el – súgta. – Sem ő. Sem maga. Aidan szorosan az oldala mellett tartotta ökölbe szorított kezét. Ez a rohadt lift lassú, mint a tetű, a gyomra csupa görcs. Murphy egy árva szót sem szólt, de a keze ott nyugodott a teste mellett. A szeme ezzel szemben egészen másról árulkodott. Lövések. Túszejtés. Tess Ciccotelli. Mi lesz, ha későn érünk föl? – gondolta Aidan. Istenem, ne engedd, hogy későn érjünk oda. Végre kinyílt a liftajtó, és Aidan alig tudott higgadt és óvatos maradni, ahogy megközelítették a helyszínt. Az épületben úgy helyezkedtek el a lakások, mint a szállodákban a szobák, és a folyosók is csaknem olyan hosszúak voltak. Hat egyenruhás rendőr állt sorfalat egy nyitott ajtó előtt kint a folyosón, fegyverük készenlétben. Az egyik rendőr komor arccal ment oda hozzájuk. – Ripley vagyok. A társam és én érkeztünk ide elsőnek. – Mi a helyzet? – kérdezte Murphy halkan és sürgetve. A férfi fejbelőtte a felségét, és nem engedi be , a mentőket, hogy megnézzék a nőt. De úgy látjuk, már nem lélegzik. – És a doktornő? – kérdezte Aidan, és visszatartott a lélegzetét. Ripley szeme megvillant. – Elkapta a nyakánál fogva, és fegyvert tart a fejéhez. Aidan arca megrándult, és szinte maga előtt látta jelenetet. 180

Murphy nagyot nyelt. – Mint legutóbb. Ripley félrehajtotta a fejét. – Elnézést, nyomozó… – Egyszer már megtámadták – válaszolt Murphy rekedten. – Egy rab, akit Dr. Ciccotelli épp megfigyelt szakértői jelentés céljából. – Elindultak Seward lakása felé. – Felhívták a túsztárgyalót? – Fel, de fél órára van innen. – Ripley pár lépéssel az ajtótól megállt, és halkabbra fogta a hangját. Egy nagy ablak van a férfi mögött. Ha az egyik szemközti lakásba be tudunk vinni egy orvlövészt, talán be tudja célozni. Ezen az emeleten mindenkit evakuáltunk, és egy szinttel feljebb és lejjebb is. – Fölhívom Spinnellit – mondta Murphy, és az emelet túlsó végébe ment, ahol senki nem hallhatta. Aidan levette a kabátját. – Hadd próbáljak meg beszélni vele! A tiszt a fejét rázta. – Nem hiszem, hogy használna. Valamitől nagyon felpörgött. – Nem várhatunk fél órát a túsztárgyalóra. Ez a férfi már megölte a feleségét. Semmi oka sincs rá, hogy a doktornőt megkímélje. Tudja valaki, hogy ezt miért csinálja? – Amikor kiléptünk a liftből, valami olyasmi hallottunk, hogy a doktornő felhívta a pasas feleségét, és elmondott valamit, amiről megígérte, hogy nem fogja. Az asszony megfenyegette, hogy elhagyja. Erre lelőtte. – Ripley álla megfeszült. – A doktornő megdöbbent. Megfordult, hogy elrohan, de a pasas... elkapta. Semmit sem tehettünk. Aidan hátranézett a válla fölött a folyosó vége felé, ahol Murphy állt, és a mobilján beszélt. A társa fölemelte a fejét, a tekintete óvatos lett. Végül biccentett, és Aidan odalépett az ajtóhoz. Az acélajtó lógott a kereten. Két ember kéne, hogy berúgják. Vagy egy felbőszült futballista. Aki ebben a pillanatban Tess Ciccotellit tartja fogva, és fegyvert nyom a halántékához. A negyvenöt kaliberes fegyver a férfi hatalmas kezében játék pisztolynak hatott. Ciccotelli lehunyta a szemét, a teste mozdulatlan volt, de a mellkasa emelkedett és süllyedt, ahogy az orrán keresztül lélegzett. Az ujjait Seward alkarjára kulcsolta, és felhúzta magát annyira, hogy levegőhöz 181

jusson. A lábujja épp csak érintette a talajt. Egyik cipője a folyosóra repült, a másik Mrs. Seward holtteste mellé. Ciccotelli küzdött a férfi ellen, de most mozdulatlanságra volt kényszerítve. Seward maga egyenesen Aidanre bámult, de a tekintete üres volt. A férfi alig láthatóan ringatta magát egy dallamra, amelyet csakis ő hallott. – Seward! – mondta Aidan halkan, és a férfi szeme azonnal megtelt élettel. – Engedje el! Tess szeme fölnyílt, és Aidan kordában tartott rettenetet látott benne. És könyörgést. És bizalmat. Aidannek ki kellett húznia magát, hogy a térde ne rogyjon meg alatta. A nő élete most az ő kezében van. – Nem – mondta Seward. – Elmondta. Megszegte a szavát. Seward arckifejezése megváltozott, és Aidan azonnal levonta a következtetést. Malcolm Seward eléggé a józan ahhoz, hogy felfogja a tényeket, és túlságosan messzire ment ahhoz, hogy elfogadjon közhelyeket és ígéreteket. – Nem ő mondta el. Valaki más hívta fel a feleségét, Seward, és a doktornőnek adta ki magát. A férfi szeme a halott asszonyra rebbent, majd vissza Aidanre. – Hazudik – mondta bizonytalanul. Kezdett eljutni a tudatáig tettének súlya. – Olvas újságot, Seward? Nézi a híreket? Hallott arról a két öngyilkosságról, melyek a héten történtek? Valami megváltozott a férfi tekintetében. – Igen. És? – Ők is Dr. Ciccotelli páciensei voltak. Valaki fölhívta őket. Bizonyítékunk van arra, hogy nem Dr. Ciccotelli volt az. Csak valaki, aki a hangját utánozta. – Nem ez volt az abszolút igazság, de ezen a ponton Aidant ez nem érdekelte. Seward tekintete megint a padlóra vándorolt, törékeny feleségére, aki most a saját vérében hevert. Az ujja megremegett a ravaszon, és Aidan látta, amint Tess mély levegőt vesz. De sötét szemét le sem vette róla, pontosan úgy, ahogy délelőtt, amikor bent ült a fülkében, és egy gyilkos szavait ismételte. 182

– Tudott róla – krákogta Seward. – El akart hagyni. – Sajnálom, Malcolm – mondta Aidan még mindig halkan. – De nem Dr. Ciccotelli mondta el neki. Engedje el. Döntsön helyesen, és engedje el. A férfi lehunyta a szemét. – Megöltem. Az én Gwenemet. Aidan nem szólt semmit, és a nagydarab férfiból zokogás tört fel. Szorosabban fogta Tesst, akinek eltorzult az arca a fájdalomtól, ahogy fogva tartója még erősebben nyomta a fegyvert a halántékához. – Megöltem, és ez a maga hibája. – Még jobban megszorította Tess torkát, aki már levegő után kapkodott, és igyekezett magasabbra emelkedni lábujjhegyen. De képtelen volt. Seward még mindig sírt, a könnyek utat vájtak maguknak az arcát borító vérben és mocsokban. Aidan próbálta elnyomni a készülődő pánikot, a torka elszorult. – Egy ártatlan nő meghalt, Seward – mondta éles hangon. – Ne legyen kettő! – Seward most már rá figyelt, ezért finomabban folytatta. – A maga Gwenje nem így akarta volna. Kérem, Malcolm. Engedje el, mielőtt túl késő. Seward hirtelen fölegyenesedett, és egy lendülettel ellökte magától Tesst, és térdre rogyott felesége mellett. Tess előreesett, levegőért kapkodott, Aidan pedig elkapta a kezét, és messzire rántotta Seward-tól. Tess nekiütközött Aidan mellkasának, remegett, reszketett, mintha a következő pillanatban darabokra akarna hullani. Vagy talán Aidan saját teste remegett. Karjával átfogta Tesst, magához szorította, ahogy a nő próbált rendesen lélegezni. Ugyanabban a pillanatban Seward vaskos karjába kapta a feleségét, és ringatta, akár egy csecsemőt. Zokogása elcsöndesedett, de a könnyek még mindig csorogtak lefelé az arcán. Aidan mögött alakzatba álltak a rendőrök. Fegyverüket a térdelő Sewardra szegezték, aki Gwent ringatta, de még mindig szorította a fegyvert. Murphy megjelent Aidan mellett, és néma egyetértéssel vette át a stafétát. Aidan arrább lépett, magával vitte Tesst, míg Murphy átvette a helyét az ajtóban, fegyverét maga elé tartva. Dobja el a fegyvert, Mr. Seward! – mondta Murphy kimérten. Aidan nem volt benne biztos, hogy az ő hangja valaha is kimért lesz megint. 183

Malcolm Seward óvatosan a földre helyezte a feleségét, és szabad kezével gyöngéden elrendezte a karját a teste mellett. Aztán saját szájába tette a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. Tess összerándult Aidan karjaiban, megmarkolta a férfi ingét, és abba kapaszkodott. Egy hosszú pillanatig senki egy szót sem szólt. Aztán Murphy óvatosan visszatette a fegyvert a pisztolytáskába, és felsóhajtott. – Bassza meg! Hogy a rohadt életbe! A folyosó hirtelen megtelt élettel, a mentők berohantak Seward lakásába. De a következő pillanatban mar álltak is föl fejüket rázva. Mindketten meghaltak – mondta az egyik. 911 hívják az orvos szakértőt! Tess elhúzódott, és a folyosó falának dőlt, majd ernyedten rogyott a földre. Benézett a lakásba, Sewardra, majd fel Aidanre, az arcából minden vér kifutott. A torkában dobogott a szíve, és a nyakán éktelenkedő vastag heg vöröslött. – Köszönöm – suttogta. Aidan nem bízott a hangjában, ezért csak bólintott. Murphy lehajolt, és fölvett valami színeset a földről. Tess kendőjét. A kendő azonban visszahullott a földre, amikor Murphy elengedte. – Csupa... – húzta el a száját Murphy. – Ezt már nem használhatod, Tess. Tess hangja üresen koppant. – Szükségetek van még itt rám? Vagy mehetek? Aidan úgy vélte, Tess aligha tudna megállni a lábán, nemhogy hazamenjen. – Hazakísérjük. De előbb föl kell vennünk a vallomását. – Igazából nem volt szükség erre, legalább is nem ebben a pillanatban. Csak azt akarta, hogy Tess maradjon ott, ahol van, amíg valamennyire visszatér a színe. Nagy meglepetésére azonban Tess fölállt. – Essünk túl rajta, hogy hazamehessek, és rendbe tegyem magam. – Megrángatta a blézerét, amelyet bemocskolt Gwen Seward vére és Malcolm Seward izzadsága. Nagyot nyelt, és megingott. Azt hiszem, véres lett a hajam. – Zokniba bújtatott lábfejét nézte. – És a lábam is. Ó, istenem... – Meg borzongott, a kezét már kapta volna a szájához, 184

amikor elrántotta, és csak bámulta a véres tenyerét. – Ó, istenem! – felkapta a fejét, Aidan fehér ingét nézte, amelyen vörös csíkok húzódtak, ahol belekapaszkodott. – Összekentem magát is. Ne haragudjon! Aidan torka elszorult, eszébe jutott, hogy a nő úgy kapaszkodott belé, mintha az élete függött volna tőle. – Semmi baj. Már volt rosszabb is. – Előrelépett, hogy visszanyomja Tesst a padlóra, még mielőtt elájulna, de az egyik mentő megelőzte. – Hadd nézzem meg magát, még mielőtt bárhová menne. Jól vagyok – tiltakozott Tess gyöngén. Aha... – válaszolt a mentős minden él nélkül, és nekiállt végezni a dolgát. Tess hagyta, hogy a férfi megmérje a pulzusát, a vérnyomását, és még a szemébe is belevilágítson egy pillanatra. De elhúzódott, amikor a mentős a torkára tette az ujját. Ez régi heg – mondta elutasítón. – Adjon egy nyomtatványt, és fölmentem minden felelősség alól, ha úgy gondolja, de jól vagyok. Csak haza akarok menni. Két embernek nem volt többé feje. Háromnak kellene halottnak lennie. De mint egy rohadt macska, amelyiknek túl sok élete van, Ciccotelli még mindig él. Még mindig lélegzett. Ez egyszerűen nem igazságos. De talán jobb is így. Amikor meghal, személyein jelen akarok lenni. Hogy minden percét kiélvezzem. Minden mozzanatát. És még egy dolog árnyékolta be a napot. Reagan nyomozó azt mondta Sewardnak, hogy bizonyítékuk van arra, hogy Ciccotelli hangját utánozták. Reagan hazudott. Semmi kétség afelől, hogy Reagan szemrebbenés nélkül hazudott. Kifogástalan az egyezés Ciccotelli hangjával, ahogyan ezt az egyik legjobb németországi hangstúdió meg is erősítette. Nicole olyan jó volt, hogy még Ciccotelli saját anyját is megtévesztette volna. TaIán elszámította magát azzal, hogy hangüzenetet hagyott Cynthia Adamsnek, de anélkül a rendőrségnek napokkal tovább tartott volna, hogy összehasonlítsák a dobozon lévő ujjlenyomatokat a Ciccotellivel. Ha egyáltalán eljutottak volna odáig. Nem, ott számította el magát igazán, amikor nem vette számításba, hogy Ciccotellinek még mindig annyi rendőr hajlandó hinni. Nyilvánvaló, hogy a rendőrőrsön közel sem volt olyan általános és erős 185

a gyűlölet, mint ahogyan azt állították. Az, hogy Reagan nyomozó is az egyik védelmezője lett., nagy csalódás. Tőle többet vártam. De annak alapján ítélve, ahogy Reagan Ciccotelli szabadságáért küzdött, nem gyűlölte. Pont ellenkezőleg. Abból ítélve, ahogy szorította, amikor Seward végzett magával, sokkal jobban aggódott a nőért, mint amennyire valószínűleg elismerte magának. Undorító. Mi a fene van ebben a nőben, hogy a férfiak csak úgy leborulnak a lába elé? A férfiaknak több eszük is lehetne annál, mint hogy megzavarja őket egy csinos pofika és ringó fenék. A legtöbb férfi gyönge. De én nem vagyok az. Két lépést kell megtennie. Először is, ki kell iktatnia Nicole-t. Ha a rendőrség arra gyanakszik, hogy Ciccotelli hangját utánozták, akkor csak idő kérdése, hogy megtalálják Nicole-t. Szerencsére feláldozható. Szerencsére már nincs rá szüksége, hiszen a tervet meg kell változtatni. Ciccotelli nem megy börtönbe. Legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Nem a magas falú, vasrácsos betonépületbe. Keserű csalódás. Olyan gondosan előkészített mindent. Annyi időt fektetett minden egyes lépésbe azzal a szent célkitűzéssel, hogy Ciccotellit rács mögé juttatja. Ahol egyedül lesz, elszigetelve. Se karrier, se barátok. És a végén élete sem. De többféle börtön létezik. Máshogy is el lehet szigetelni valakit. Félelemmel. Rettegéssel. Ciccotelli börtönében mindez meglesz. Mert mindezt megérdemelte.


Meg nem kérdeztek rá Seward titkára, gondolta Tess kábán, ahogy figyelte Murphyt és Reagant, amint a lakásban folyó műveleteket irányították. Hatan jöttek ki a helyszínelőktől Jack Unger vezetésével. 186

Az orvos szakértők hordágyakkal és hullazsákokkal érkeztek. És a mentő kivételével mindenki kegyesen békén hagyta. Egyetlen személy sem akarta megtudni, mi volt az, amit Malcolm Seward szerint elmondott. Legalábbis eddig nem. De meg fogják kérdezni. Kénytelenek. És el fogja nekik mondani. Most már valószínűleg úgyis mindegy. Malcolm meghalt. Gwen meghalt. Gyerekük nem volt. Senki sem maradt utánuk, akiknek fájna az igazság. Tess csak ült a földön kint a folyosón, egy egyenruhás rendőr állt a liftnél, egy másik pedig a lépcsőháznál figyelt, nehogy illetéktelenek a helyszínelési területre lépjenek. És – feltételezte – azért is, hogy ő ne mehessen el azelőtt, hogy elmondaná a rendőrségnek azt, amit tudni akarnak. Mintha ez megtörténhetne. Miután hallotta, ahogy Seward meghúzza a ravaszt, felszökött benne az adrenalin, amely akkor erőt adott a mozdulatainak. Most azonban nem volt benne biztos, hogy meg tudna mozdulni, még akkor sem, ha... nagyot nyelt, amikor a régi, elcsépelt mondás átfutott az agyán. Még akkor sem, ha pisztolyt tartanának a fejemhez. A keze és a lába már tiszta volt, a véres térdharisnyáját gyöngéd mozdulatokkal és bátorító mosollyal levette róla az egyik mentős. A lába meztelen volt. A mentős adott neki egy pár lábzsákot, amelynek recés a talpa. De eddig még ahhoz sem volt ereje, hogy előrehajoljon és felhúzza. Az egyik cipője tönkrement, mert beborította Malcolm és Gwen Seward vére és agyveleje. A másik cipője kirepült a folyosóra, és most ott hever a földön mellette. Nem mintha fölvenné még egyszer. Amikor hazaér, minden egyes ruhadarab, amelyet a mai napon viselt, megy a szemétbe. Amikor hazaér, tűzforró vízben lezuhanyozik, és addig mossa a haját és a bőrét, míg el nem fogy az utolsó csepp meleg víz. De még akkor sem fogja tisztának érezni magát. Amikor hazaér, akár elő is veheti azt az üveg bort, amelyet Reagan ajánlott neki az éjjel, és addig issza, míg az utóbbi óra eseményei el nem homályosodnak a tudatában. De ez sem fog segíteni. Mert amikor fölébred, még mindig ennek a rémálomnak a szereplője lesz. Malcolm és Gwen ugyanúgy halott lesz. Ahogy Cynthia és Avery is. 187

Miattam. Józan eszével tudta, hogy ez nem igaz, de ugyanígy tudta azt is, hogy az igazság nem igazán fog számítani, amikor a város reggel a kezébe veszi az újságot, és elolvassa a híreket. Amikor ő megpróbál aludni ma éjjel. Az igazság az, hogy ezek az emberek bíztak benne, hogy segít rajtuk. Az igazság az, hogy négy ártatlan ember meghalt. Miattam. Az orvos szakértői csoport technikusai most tolták el mellette a két holttestet. Egy nagy zsák meg egy kicsi. Tess a falnak döntötte a fejét, és lehunyta a szemét. Ezt a képet már végképp nem szerette volna a többi mellé tenni, de tudta, hogy sokáig, nagyon sokáig fogja kísérteni, annak ellenére, hogy mit szeretne. Annak ellenére, hogy azt parancsolja az agyának, felejtse el. – Tess? Kinyitotta a szemét. Aidan Reagan tornyosult föléje. Fürkésző tekintettel nézte, mintha attól félne, hogy Tess eltörik. Tess a következő pillanatban hideg ujjait még annál is hidegebb arcára nyomta. – Most kellene a vallomásom. – Ha már képes rá. – Képes vagyok. – Próbált fölállni, és csak bámult, amikor a férfi leguggolt mellé, és úgy húzta fel rá a lábzsákot, mintha kisgyerek lenne. Aztán a férfi elfordult, és leült mellé a földre, és ő is a falnak dőlt. Hő áradt a férfi meleg testéből, és Tess megborzongott. Nagyon igyekezett nem gondolni arra, milyen érzés volt a férfi karjában lenni. Milyen erősen szorította a férfi. Milyen jólesett. Mennyire biztonságot sugárzott. Hogyan dobogott a szíve a füle magasságában. Ő is megrettent. De tette a dolgát, magabiztosan és higgadt józansággal. Tartozik neki az életéért. Ismét megborzongott, mert másképp is végződhetett volna az egész. – Egészen hideg – mondta a férfi tárgyilagosan. – Szent ég, kabát nélkül futott a rendelőtől egészen idáig? – Kikecmergett a kabátjából, és Tess vállára terítette, még mielőtt a nő tiltakozhatott volna. – Ne ellenkezzen, Tess... – figyelmeztette, amikor a nő megpróbálta visszaadni a kabátot. – Úgy fest, mint akit egy ötéves is ki tudna ütni. – Össze fogom vérezni – suttogta Tess, de Aidan megfogta az egyik kezét, és tempósan dörgölni kezdte, hogy fölélénkítse a vérkeringését. 188

– Minden rendben. Istenem, a keze jéghideg. Miért nem mondott semmit, doktornő? Tess nekidőlt a falnak, hirtelen végtelen fáradtság rohanta le. – Mert maga nem ért rá. – Körülötte minden mozgás, sürgés-forgás kezdett összemosódni, tompa morajjá halkulni, amiről tudta, hogy ez már a kimerültség jele. – Megköszöntem már? Aidan megfogta a másik kezét, és azt is melengetni kezdte. – Igen – mondta gyöngéden. – Megköszönte. Meséljen a hívásról. – Egy páciensemmel voltam – ki is volt az? Mrs. Lister. Ez az. – Denise vette föl a telefont. A nő csak velem volt hajlandó beszélni. Ezúttal unottnak tűnt. – Ugyanannak a nőnek hangzott? – Nem. Sem fiatalnak, sem öregnek. Csak unottnak. Azt mondta, hogy Malcolm Seward és a felesége veszekednek. – A férfi végzett az ujjai dörgölésével, és most csak lazán tartotta jobb kezét. Tess akár elhúzhatta volna, de nem tette. Nem tudta megtenni. – Azt mondta, hogy Malcolm épp akkor ütötte meg a feleségét, aki a földre esett. – Ez mikor volt? – Pár perccel azelőtt, hogy fölhívtam magukat, nagyjából. Denise akkor hívta a 911-et, amikor én már rohantam ki az ajtón. – Összevonta a szemöldökét. – Nagyon sokára ért ide a rendőrség. Azt hittem, jóval előttem itt lesznek. – Fölnézett. A férfi le sem vette róla a szemét. Zsaruszemek, gondolta. Óvatosan kifejezéstelenek. – Nem akartam hős lenni, nyomozó. De senki más nem volt itt, aki segítsen. Malcolm berúgta az ajtót, és tudtam jól, milyen erőszakos tud lenni, amikor feldühödik. Tudtam, mennyire félt attól, hogy egy napon visszaél az erejével a feleségénél. Elkapta a nyakát – a hangja megbicsaklott, mire a férfi megszorította a kezét. – Csak nyugodtan, Tess, ráérünk. Tess kihúzta magát, és csak azért is folytatta. – Azt hajtogatta, hogy fölhívtam a feleségét, és elmondtam neki a titkát. Gwen megfenyegette, hogy elhagyja, de őt senki nem hagyhatja el, mondta. Aztán lelőtte. – Tess egész testében összerázkódott, és erősebben szorította a férfi kezét. – Aztán félredobta. Próbáltam elfutni. De túl gyors volt. Aztán... hirtelen elvékonyodott a hangja, de erőt vett magán. 189

– A fejemhez emelte a pisztolyt. Nagyjából ebben a percben jelentek meg a rendőrök. – Mivel kezelte Sewardot? Tess szomorúan nevetett föl. – Először konfliktuskezelés miatt jött. Megbüntették, mert az egyik játékos orrát betörte, amikor összekaptak valamelyik meccsen. – Erre emlékszem. – Szemmel láthatóan a csapatvezetés is. Ragaszkodtak hozzá, hogy forduljon szakemberhez. – Ezért ment önhöz. – Nem, a csapatorvoshoz ment, a látszat kedvéért. Azután jött hozzám, segítségért. – A férfi szemébe nézett. – Malcolm homoszexuális volt, nyomozó. Éveken át rejtegette, mindenki előtt tagadta, még maga előtt is. De a személyes szükségleteit egyre nehezebben tudta kordában tartani. Felesége volt, karrierje. Rettegett, hogy mindent elveszít, ha kitudódik. És mivel ő Malcolm Seward volt, nem állhatott össze akárkivel. Észrevennék. Kihasználnák. Ezért semmit sem tett. És napról napra egyre dühösebb lett. Aidan szeme meglepetten villant meg, de azonnal nyugodt lett megint. – Meg is zsarolták? – Nem hiszem, de kétlem, hogy valaha is bevallotta volna nekem. Valójában sehova sem jutottunk a terápiával. Nem tett le róla, hogy hazudhat önmagának. Mert képes volt... elég gyakran kielégíteni a feleségét ahhoz, hogy ne gyanakodjon, de ez is kezdett megváltozni. Gwen gyereket akart, de Malcolm nem. Gwen azzal vádolta, hogy viszonya van valakivel. – A sors fintora – mondta Reagan csöndesen. – Igen. Malcolm egyre dühösebb lett, és idegenen töltötte ki a mérgét. – Tess szomorúan sóhajtott föl. – Gwenen is. És ez fölemésztette. Szerette Gwent, tényleg szerette. Nem akarta bántani vagy szégyenbe hozni. A gimnáziumban szerettek egymásba. Gwen régimódi volt. Nem fogadta volna el a férje homoszexualitását – nagyot nyelt. – De azt hiszem, ez már nem számít. Ismét megszorította Tess kezét, de meg sem kísérelte üres frázisokkal vigasztalni, amit Tess nagyra értékelt. 190

– Hogyan találta meg Seward? – Az Arany Oldalakon keresztül. Malcolm egyik barátjában sem bízott meg annyira, hogy megkérje őket, ajánljanak neki valakit. Nem akarta, hogy megtudják, többről van szó, mint sima konfliktuskezelésről, amit a legtöbb csapattársa meg tudott érteni. És nyilván nem akarta, hogy Gwen megtudja. Tess lehunyta a szemét. A tompaság kezdett elmúlni, az agya lassan magához tért, és eszébe jutott, miről beszélgettek Harrisonnal ebéd közben. Három órával korábban még azt hitte, hogy valaki a kórház pszichiátriai osztályán keresztül találhatta meg a pácienseit. Most szembe kellett néznie az igazsággal. Egyedül úgy tudhatott valaki mindhármukról, ha napi huszonnégy órában figyelte a rendelőm ajtaját, vagy valahogy betört a nyilvántartásomba. – Már magától a gondolattól is rosszul lett, már magától a lehetőségtől is. Az összes páciense aktája... veszélyben. A fogát csikorgatta, és igyekezett úrrá lenni a hányingerén. – Az eddigi események alapján arra hajlok, hogy a második történt. A férfi egy pillanatig nem szólt semmit. – Hol tartja az aktákat? Egy páncélteremben, Harrison nyilvántartásával együtt. Dr. Harrison Ernst a… – A társa. Szóval ki férhet hozzá a páncélteremhez, a rendelési időben és az után is? – Csak én, Harrison és Denise, a recepciósunk. A férfi elengedte a kezét, és kihúzta a jegyzetfüzetét a zsebéből. Tess kiegyenesítette az ujjait, hirtelen reményvesztett lett. – Olyan, mint egy banki páncélterem? – Nem, inkább egy nagy gardróbszobára hasonlít. – Elektronikus jegyzeteket is készít? Tess gyanakodva méregette. – Néha. De nem mindegyik páciensemmel. – Valószínűleg egy betege lehet, még öt évvel korábbról, akinek az aktáját nem tárolta elektronikusan, szóval gyakorlatilag nem hazudott. A férfi neheztelve nézett rá. – Nem akarok bekukucskálni az aktáiba, doktornő. Patrick majd hivatalosan bekéri. Hol tartja ezeket az elektronikus aktákat? 191

– A számítógépen, a munkahelyemen. Begépelem a jegyzeteimet, kinyomtatom őket, és beteszem a mappába, be a... – Páncélterembe. És kitörli ezeket a fájlokat a merevlemezről? Tess habozott. – Nem olyan gyakran, mint kellene. De a rendszer jelszóval védett. – És háttérmentést csinál a merevlemezhez? Tess megint tétovázott. – Minden péntek délután. A nyilvántartást a flashdrive-on tartom. – A férfi szemöldöke kérdőn emelkedett magasba. – Amit a kulcskarikámon tartok – tette hozzá – , ezért mindig nálam van – kivéve tegnap, gondolta. A kulcsát a rendelőben hagyta, a retiküljében. Ami azt illeti, gondolta, és minden egyes másodperccel egyre nőtt a hányingere, valahányszor nincs a kezében a kulcsa, a fájlokat nem védi semmi. – Van még egy lehetőség, doktornő – mondta Reagan, és feszülten figyelte. – Valaki lehallgathatta a rendeléseket. Tess szeme elkerekedett. – Úgy érti... Úgy érti, poloska van a rendelőmben? Szent isten! Tényleg erre gondol! – Szeme Seward ajtajára rebbent, amelyen éppen akkor lépett ki Murphy és Jack Unger. Alig lehetett észrevenni, hogy Murphy Reagan felé bólint. – Mi az? – amikor Reagan egy szót sem szólt, Tess megragadta a karját. – Mondja meg, mi az! Reagan felsóhajtott. – Mind a három lakásban kamerákat találtunk. És mikrofonokat. Tess nekidőlt a falnak, szinte meg sem érezte, hogy a feje odaütődött. – Kamerákat? A férfi bólintott. – Az internetre csatlakoztatva. Az ebéd, melyet eddig is alig bírt bent tartani, most feltolult, és Tess talpra szökkent. – Nem. Ez nem lehet igaz! – Reagan is felállt, és szomorú megadással nézte a nőt. – Szent isten! Miért? – kérdezte elfulladva. – Még nem tudjuk. Arra gondoltunk, hogy a kamerák arra szolgáltak, hogy az öngyilkosságokat felvegyék velük. Most már nem vagyunk annyira biztosak ebben. Idefelé jövet kezdtünk arra gondolni, hogy talán 192

kamerák segítségével választja ki az áldozatait is. Ha kémkedik a páciensei után, akkor maga után is kémkedhet. Megengedné, hogy Jack megnézze a rendelőjét? Tess tétován bólintott. – Igen. Igen, természetesen. Menjünk. – Még ne – mondta Reagan gyöngéden. – Most szépen hazamegy, és rendbe szedi magát. Csak ezután megyünk a rendelőjébe. – Kezét a nő háta mögé csúsztatta, és a lift felé fordította. Érintése nyomán melegség áradt szét Tess testében, még a kabáton keresztül is. A férfi kabátja leért a földig, és vissza kellene adnia neki, de nem adta. A férfi Tess álla alá tette az ujját, és ismét az arcát tanulmányozta. – Még nem érzi jól magát. Kibírja a liftet, vagy menjünk a lépcsőn? Tess lesütötte a szemét, zavarba jött, hogy a férfi ilyen könnyen leleplezte a félelmét. – Ostobaság, nem? Egy pszichiáter, akinek ilyen közönséges fóbiája van. Orvos, gyógyítsd meg önmagadat, meg a többi hülyeség. A férfi megszorította a felkarját, és gyöngéden megrázta. – Nem ostobaság. Ettől emberi, Tess. Tess felpillantott, és a férfi szemébe nézett. A kék szempárban csak megértést és együttérzést látott. Lenézést nem. Vádlást sem. Tess szeme hirtelen megtelt könnyel. – Köszönöm – suttogta. – Köszönök mindent. A férfi csak mosolygott le rá. – Szívesen. Gondolom, ennyivel tartoztam is. Tess remegve mély levegőt vett, és összeszedte magát. – Akkor kvittek vagyunk, nyomozó. A férfi mosolya egy leheletnyit elhalványult. – Akkor rendben. Egy csomó riporter van odalent. Egyedül akar kisétálni, vagy segítségre van szüksége? Tess kihúzta magát. – Egyedül akarok kisétálni. De menjünk a lépcsőn. Reagan némán ment le vele a lépcsőn, megállt, amikor Tessnek pihenésre volt szüksége, ami gyakrabban esett meg, mint Tess várta volna. Az épület előtere hemzsegett a rendőröktől, akik igyekeztek kordában tartani a riportereket. Aidan odabiccentett az egyik egyenruhás rendőrnek. 193

– A kitelepített lakókat visszaengedheti a lakásukba – mondta. Majd kinyitotta a bejárati ajtót. – Ne nyilatkozzon! Egy szót se szóljon! Éppen úgy beszél, mint Amy, gondolta Tess. Gyanította, hogy sem Reagan, sem Amy nem rajongana ezért az összehasonlításért. De a gondolat belefulladt az arcok és vakuk tengerébe, amikor kilépett a média keltette csődületbe. Legalább harmincan álltak odakint, egyesek mikrofonnal, mások kamerával a vállukon. Kamerák. Amint meglátta őket, eszébe jutottak a kamerák, amelyeket a rendőrség talált a három lakásban, amelyek megörökítették páciensei utolsó pillanatait. Mikrofonok. Lehet, hogy a rendelőjében is van. Szent isten! Ennyi is elég volt ahhoz, hogy megint émelyegni kezdjen, és pont erre volt most szüksége... Hányni, valószínűleg élő egyenes adásban. Ezért lelkiekben fölkészült a vesszőfutásra. Egy mikrofont nyomtak az arcába. – Malcolm Seward meghalt? Fegyvert fogtak magára? Tess egyik kezével szorosan összefogta a nyakán Reagan kabátját. A másikkal félretolta a mikrofont, es továbbment Reagannel az oldalán. Az utcát nézte, ahol Todd Murphy várta a kocsijával. Már csak egy perc. Meglőtték magát? – Látta Gwen Sewardot meghalni? – Igaz, hogy Malcolm Seward öngyilkos lett? A kérdések zuhataga egybeolvadt a fejében, míg egy kifogástalanul sminkelt barna hajú nő elé nem lepett. A nő szemében tűz égett, és a mosolya ravasz volt, amitől Tessben azonnal megszólalt a vészcsengő. De túl későn. – Dr. Ciccotelli, Lynne Popé vagyok a Chicago On The Towntól. Malcolm Seward eltitkolt homoszexualitása vezetett a mai tragédiához? Döbbent moraj futott végig a tömegen, amelyet hitetlenkedő mormogás követett. Egyedül Aidan Reagan keze lökte tovább a karjánál fogva, mert az egész teste mintha megfagyott volna. Amikor Tess magához tért, közömbös arcot vett föl, de tartott tőle, hogy épp elég hosszú időre mutatta döbbenetét ahhoz, hogy meghozza Popé étvágyát a szaftosabb pletykákra. – Egyelőre nem nyilatkozom. 194

Lynne Popé csak ment utána, erőltetett mosollyal. – De Malcolm Seward meleg volt – hajtogatta. Maga erősítette meg ezt ma délután, doktornő. A közömbösség álarca lehullott Tessről, és mintha minden csepp vér kiszaladt volna az agyából. – Tessék? Murphy kinyitotta a kocsi ajtaját. – Csak szállj be, Tess! Popé elállta az útját. – Nem tudom, miféle játékot próbál játszani velünk, doktornő – sziszegte a riporter a mosolya mögül–, de nem teheti meg, hogy bedobja a csalit, és utána elmegy. Ha azt hiszi, hogy iderángathat az év sztorija ígéretével, aztán meg közli, hogy nem nyilatkozik, akkor gondolja át még egyszer! Ma este nyolc órakor a sztorim adásba kerül, azzal a hangfelvétellel együtt, amelyen közli velem, hogy Malcolm Seward erőszakos és veszélyes lett, mert maga előtt is tagadja homoszexualitását. Tess megmerevedett, ahogy az újabb eshetőségek felsorakoztak az agyában. A média. Ez a rohadék fölfedte páciense titkait a média előtt. Az összes kezeltje hallani fogja, és elgondolkodnak, hogy legközelebb talán az ő titkaik következnek. Dr. Fenwick és a bizottság nem fog örülni. Az engedélyemet visszavonják. A karrieremnek vége. Ami, most úgy látszott, a fő indíték. A halott páciensei képei villantak át az agyán. A szétroncsolt testek, világtalan szemek. Mi lesz, ha több páciense is meghal? Vagy ezzel vége? Elég lesz annyi, hogy tönkreteszi a karrieremet, vagy folytatja? Ki lesz a következő? Popé az arcát fürkészte, egyik szemöldöke kajánul felvonva. – Meglepődött, doktornő? Ne lepődjön meg! – Minden bejövő hívást fölveszek. Természetesen saját használatra. Ennek véget kell vetni. Most. A pácienseit figyelmeztetnie kell, akármilyen következményekkel jár is a számára. Tess felszegte a fejét. – Nem, nem rólam van hangfelvétele, Miss Pope. Hanem egy ügyes csalásról. 195

Doktornő! – figyelmeztette Reagan suttogva. – Ne nyilatkozzon! Tess a szeme sarkából rápillantott. – Ezt a vádat nem hagyhatom elsiklani, nyomozó. – A férfi kurtán bólintott, beleegyezése jeleként, Tess megint Pope-ra nézett, akit, becsületére legyen mondva, sokkal jobban érdekelt ez a fordulat, mint hogy dühös lett volna miatta. – Miss Pope, nem nyilatkozom. Csak annyit mondok, hogy határozottan tagadom, hogy bármilyen témában bármikor is kapcsolatba léptem volna önnel. Terapeuta vagyok. Semmi értelme nem lenne az ön által említett módon kapcsolatba lépni önnel. Attól tartok, hogy átverés áldozata lett. Pope szeme felvillant, elégedetten, hogy mégis kicsikart valami választ. – De ki vert át, doktornő? – Nem tudom – Tess összeszűkült szemmel nézett egyenesen a kamerába. – De azon leszek, hogy kiderítsem.

196

Tizedik fejezet Március 14-e, kedd, 17.10

Aidan visszacsúsztatta a mobilját a zsebébe. – Patrick bírósági végzést szerez, hogy Popé ne használhassa föl a felvételt a mai adásban. Murphy odapillantott, majd visszafordult, és az utat nézte. – Megszerzi a felvételt? – Igen. Most Burkhardtnak még több anyagot kell összehasonlítania. – Mit ért azon, hogy még több anyagot kell összehasonlítania? – A kérdés a hátsó ülésről jött, ahol Tess némán ülte végig azt a tíz percet, amíg megtettek kétsaroknyi távolságot. A forgalom beállt, leginkább a város szinte minden hírállomásáról ideözönlő közvetítőkocsi miatt. Aidan hátrafordult, hogy jobban lássa. Tess sápadt volt, és reszketett, a haja csapzott, egyik kezével a kabátot szorította össze a nyakán. Az ajka vértelen, egyedül ott húzódott egy vörös csík, ahol beleharapott. A tekintete azonban tiszta. Olyan belső erővel tartotta magát egyben, amilyet Aidan nem is feltételezett volna vasárnap előtt, és most már értette, miért olyan hűséges még mindig hozzá annyi ember, akik valószínűleg a legjobban ismerik. – Cynthia Adams is készített felvételt – válaszolt. Tess nagyot nyelt. – Rólam? – Nem. Nehezen lehetett kivenni, de kislányhangnak hallatszott. Tess lehunyta a szemét, majd elfordította a fejét. – Gyötörte. – Igen. A felvételt odaadtuk Burkhardtnak, hogy összehasonlíthassa a hangüzenettel. 197

Tess kinyitotta a szemét. – Komolyan gondolta, amit Malcolmnak mondott? Be tudja bizonyítani, hogy nem én vagyok azon a szalagon? – Aidan Murphyre pillantott. Tess észrevette a pillantást, és felsóhajtott. – Csak azért mondta, hogy elengedjen... – Szája széle fanyar mosolyra húzódott, amitől Aidannek összeszorult a szíve. – Nem mintha panaszkodnék, értse meg. Csak csalódott vagyok. – Nem hazudott – szólalt meg Murphy, és a visszapillantó tükörből nézett rá. – Csak nem a teljes igazság volt – tette hozzá Aidan. – Burkhardt talált pár dolgot, ami különbség is lehet, de azt mondta, hogy több hangmintára lenne szüksége ahhoz, hogy biztos legyen benne. – Az elkövető úgy tervezte, hogy megtalálják a hangomat Cynthia üzenetrögzítőjén – suttogta Tess. – Felém akarta terelni a rendőrséget, hogy azonosítsák az ujjlenyomatomat. Hogy rám gyanakodjanak. És be is jöhetett volna a számítása, gondolta Aidan komoran, ha Tessnek nem lett volna annyi elszánt híve, mint amilyen Kristen és Murphy, akik felsorakoztak mögé. – Azon gondolkodom, vajon tudja-e, hogy Cynthia és Lynne Pope is készített felvételt – folytatta. – Szerintem nem. – Murphy megköszörülte a torkát. – Tess, Aidan említette a kamerákat. Tess összerezzent. – Igen. Mondtam neki, hogy átfésülhetitek a rendelőmet. Aidan tudta, hogy Murphy hova akar kilyukadni mindezzel. – Valószínűleg át kell fésülnünk a lakásodat is – mondta olyan gyöngéden, ahogy csak tudta. Tess megmerevedett, a szája felnyílt, a szeme elkerekedett, és Aidan látta, ez a fordulat föl sem merült benne. – Sajnálom – mondta csöndesen. – Csak... nincs semmi baj. – Pedig volt. Aidan látta, hogy Tess erősen küzd azért, hogy összeszedett maradjon. Észre sem vette, hogy ringatja magát, az ujjai egészen elfehérednek, ahogy még erősebben 198

szorítja a kabátot. Aidan már attól félt, megfojtja magát. – Szent isten. Szent isten... – Tess! – kiáltott Aidan, mire a nő fölnézett, még mindig döbbenten. – Már majdnem odaértünk a lakásához. Ott is várni fog a sajtó. Tess bólintott, és Aidan tanúja lehetett, miként szedi össze magát újra. Szemmel láthatóan megnyugodott, sápadt arca kifejezéstelen lett, sötét szeme higgadt. – Értem. Lehet, hogy össze kellene szednem pár dolgot, és szállodába mennem. Muszáj... – Az ajka megremegett, de azonnal eltökélten összeszorította. – Muszáj lezuhanyoznom valahol. Még mindig érzem a ver szagát a hajamban. Maradj vele – mondta Murphy Aidannek halkan. Szólj Jacknek és Ricknek, hogy nézzék át a lakását, miután elment. Aztán vidd be a kocsiját a rendőrségi telepre, és kérd meg Ricket, hogy azt is vizsgálja át. Aidan bólintott, ahogy Murphy a járdaszegélyhez hajtott Tess háza előtt, ahol egy kisebb, de annál eltökéltebb riportercsapat várt. – Hova mész? Spinnelli kikereste annak a színésznőnek, Nicole Riverának a címét, míg odarendeltem az orvlövészt. Megnézem. – Murphy leállította a motort. Ne veszítsd szem elől! Akárki van is emögött, most egy szinttel feljebb lépett. – Ezt hogy érted? – kérdezte Tess. Murphy hátrafordult, hogy láthassa Tess arcát. – Úgy értem, hogy az utcán minden riporter hallotta, amikor Pope azt mondta, hogy kiteregetted a szennyest. – De nem én voltam – kifújta a levegőt. – Nem számít. Lesz pár mérges páciensem. Aidan összevonta a szemöldökét. – Veszélyesek? – Némelyik. Senki sem szereti, ha a legféltettebb titkai élő tévéműsorban kerülnek a napvilágra. Mindenki szereti azt hinni, hogy pár dolgot elrejthet, hogy van olyan hely, ahol tényleg egyedül lehet. Kihúzta magát, és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Eddig én is azt hittem. 199

Aidan kimászott utána, éppen akkor érte utol, amikor Tess az első mikrofont félrelökte. Aidan megelőzte, és utat csinált neki a kiáltozó riporterek között a ház bejárata felé, ahol egy aggódó portás várakozott. Aidan fölismerte, ugyanez a férfi volt ügyeletben vasárnap is. Szemmel láthatóan a portás emlékezete ugyanolyan jó volt, mert az arcára őszinte rosszallás ült, amint Aidan belépett a kis előtérbe. Az idősödő férfi előresietett, majd megtorpant, haragvó tekintete eltűnt, és atyai aggódás vette át a helyét. – Dr. Chick! Csak mondja azt, hogy jól van! Tess felmosolygott a férfira. – Jól vagyok, Mr. Hughes. Izgalmas nap volt, de jól vagyok. – Nem engedtem be ezeket – mondta dühösen a kint tolongó újságírókra pillantva. Aztán mérgesen Aidan felé fordult. – És őt sem engedtem volna be, ha nem lett volna muszáj. Tess kuncogása meglepte a portást. – Ó, Mr. Hughes. Annyira örülök, hogy látom! – Ethel azt kéri, feltétlenül mondjam meg magának, hogy egy árva szót sem hisz el az egészből. – Mondja meg Ethelnek, hogy minden támogatásnak örülök, amit csak kapok. De nem hiszem, hogy aggódnia kellene a nyomozó miatt. – Az arca ellágyult. – Ma délután megmentette az életemet. Hughes Aidanre pillantott, majd haragosan bólintott. – Akkor rendben. A barátait viszont fölengedtem, Dr. Chick. Dr. Cartert és Miss Millert. Odafönt várják. Dr. Carter megkért, hogy hívjam fel a mobilján, amint a doktornő megérkezik. – Nos, akkor hívja csak fel, Mr. Hughes! És még egyszer köszönöm. Ez alkalommal Aidannek kérdeznie sem kellett. Mar nyitotta is a lépcsőház ajtaját, és megvárta, míg Tess belép. Tess megállt a lépcső alján, és nagyot sóhajtva nézett föl. – Magának van valami megszégyenítő fóbiája, nyomozó? Aiden habozott. Majd megvonta a vállát. – Nem kedvelem a nagy magasságokat. – Ez így enyhe kifejezés volt. Nagy magasságban rettenetes szédülés fogta el, de ezt eddig egyetlen lélekkel sem osztotta meg. – Meg szeretne próbálkozni a kikúrálásommal? 200

Tess halványan, fáradtan mosolyodott el, de a férfit mégis mintha elektromos áram csapta volna meg. Vasárnap még azt hitte, hogy a szexi cigány lánynak kőszíve van. És annyira kívánta, hogy szinti már fájt. Most, ahogy itt állt mellette koszos hajjal vészesen sápadt arccal, még jobban tetszett neki. Gyöngéd, törődő szíve van, az akaratereje mégis erősebb, mint sok férfinak, akit ismer. Amikor Seward kegyelmére volt bízva az élete, és a fejéhez fegyvert szegeztek, Aidan úgy érezte, soha az életében nem lesz képes újra rendesen lélegezni. Köszönöm – mondta Tess csöndesen. – Még akkor is, ha hazudik, értékelem a gesztust. – Az első lépcsősoron már föl is ment, amikor megfordult, lerogyott a lépcsőre, és fejét a vaskorlátnak támasztotta. Sápadt arca két oldalán egy-egy piros folt gyulladt, és verejték gyöngyözött a homlokán. Nehezen vette a levegőt, és a keze, amely eddig makacsul, szorította a kabátot a nyakánál, most elernyedt. A kabát lecsúszott a válláról, szabaddá téve a sebhelyei, amelyet eddig annyira igyekezett elrejteni. Most mintha túl fáradt lett volna ahhoz, hogy törődjön ezzel. – Elnézést. Egy nyomorult lépcsősortól nem kellene kifáradnom. Aidan leült mellé. – Semmi baj. Szörnyű napja volt. Szerintem belefér egy kis harctéri neurózis. Nagyjából négy perc alatt rohant át Seward házához. – Valószínűleg. Akkor nem igazán gondoltam végig. Tess hangja egészen elvékonyodott, ami megrémisztette Aidant. – Volt ebédelni? – Aha. Harrisonnal. – Hadd fogalmazzam újra. Evett valamit? Tess ajka megremegett. – Elrágcsáltam pár kekszet. Harrison sült húst evett, de én túl ideges voltam ahhoz, hogy bármit is fogyasszak. Feltételezem, üzemanyag híján kissé rozoga lettem. – Gondolja? A nő ajka mosolyra húzódott, még egy csapást mérve a férfi önuralmára. – Még egy percet kérek, és jobban leszek. – Szavához híven egy perccel később felállt. Kibújt a férfi kabátjából, és visszaadta neki. – Megfogná? Elég nehéz – mondta, aztán a hegymászókat is 201

megszégyenítő elszántsággal ment föl a lépcsőn. Aidan két lépéssel utána, ugrásra készen, hogy elkapja, ha esetleg összerogyna, de ehelyett közelről láthatta a nő formás fenekét, ahogy mentek fölfelé. Nagyon formás, gondolta, és a keze szinte bizsergett, hogy megérintse a minden lépéssel szépen ringatódzó női testet. Ösztönösen tudta, hogy tökéletesen beleillene a nő feneke a tenyerébe, és egy pillanatra a képzelete erotikus képeket vetített lelki szemei elé, hogyan is történne mindez. Milyen érzés lenne, amikor megfogná a fenekét, és erősen magához húzná. Hogyan bújna hozzá Tess, hogyan nyögne és ezzel mennyire megőrjítené. Milyen érzés lenne a karjában tartani, amikor a kéjtől már gondolkodni sem tudna. És nem remegne a félelemtől. A kép hirtelen elhalványodott, és az agya kitisztult. Már tudta, milyen érzés a karjában tartani, amikor rettegett. És pont ezért vagy itt, Reagan! – figyelmeztette magát kíméletlenül, ahogy fölértek Tess emeletére. Szóval, koncentrálj arra, hogy megvédd, és ne a fenekéről álmodozz! Tess a lakásához vezette, majd megtorpant, keze a kilincsen nyugodott. – A barátaim azt fogják várni, hogy itthon maradok, hogy gondoskodhassanak rólam. Azt mondom majd nekik, hogy maga szerint a riporterek miatt biztonságosabb lenne, ha máshol aludnék az éjjel. Nem fogom megemlíteni a kamerákat. Aidan gondolatát hirtelen egy kép kerítette hatalmába arról, pontosan hol is fog aludni Tess az éjszaka. Nálam. És még magát is meglepte, hogy a gondolat nem teljesen volt szexuális töltetű. Közel sem. Leginkább azt akarta, hogy Tess biztonságban legyen. Csak ezután akarta meztelenül látni. Sikerült komolyan bólintania. – Az lenne a legjobb. A barátai épp a híreket nézték a nappaliban, amikor beléptek. Mindketten azonnal fölpattantak. Jon Carter két hosszú lépéssel az ajtóban termett, és karjába zárta Tesst, Aidan a fogát csikorgatta az oltalmazó gesztus láttán. Csak a barátai. Tess mondta, és talán igaznak is hitte, de Aidannek egyértelmű volt, hogy a jó öreg Dr. Carter valami egészen mást gondol. Carter elhúzódott, és arca fintorra húzódott. 202

– Szent ég, Tess! Úgy nézel ki, mintha bent lettél volna velem a műtőben, de sokkal rosszabb a szagod. Mi ez a ha... – elhallgatott, amikor Tess egész testében megmerevedett. Carter elborzadt tekintetét Aidanre emelte, mire Aidan bólintott, megerősítve azt, amit a férfi gondolt. Carter elsápadt. – Akkor igaz. – A felesége vére – mondta Tess tompán. – Rajta volt Malcolmon, és amikor elkapott... Carter átfogta a vállát. – Mosakodj le, kicsim. Tess elhúzódott tőle, még mindig merev volt. – Le is fogok, de nem itt, Jon. Carter szemöldöke szinte összeért. – De mi a fenéért nem itt? Aidan előrelépett. – Mit hallottak a hírekben? Pontosan. – Hogy Tess harmadik páciense megölte a feleségét, majd önmagát is – felelte Amy Miller. Egy lépéssel sem jött közelebb onnan, ahol állt. – És azt, hogy Tess beszélt a sajtónak a férfi homoszexualitásáról. – Állát fölszegte, és egyenesen Aidan szemébe nézett, szinte követelve tőle, hogy ellenkezzen vele. – De tudjuk, hogy ez nem igaz. – A nyomozó is tudja, Amy, de lehet, hogy néhány páciensem elhiszi – mondta Tess, mire Miller szeme zavarodottan vándorolt Tess arcára, és Aidannek eszébe jutott, mit mondott Tess az előző este: „És azt hiszem, különben sem az ügyvédem már." Tess és a barátnője összevesztek, és most a szoba levegője csak úgy sistergett a sok kimondatlan érzéstől. – Szállodába megyek. Majd szólok, hol vagyok amint berendezkedtem. Miller bólintott, az álla egészen megfeszült. – Azt hiszem, ennek több értelme van. Gyanakodva pillantott Aidanre. – Még mindig szükséged van védőügyvédre, Tess? Nincs – nagyot nyelt, és megköszörülte a torkát de a barátomra még szükségem van. 203

Erre Amy követte Carter példáját, átölelte Tesst, és egy hosszú, hosszú percen át el sem engedte. – Jonnak igaza van, Tess – mondta és elhúzódott. Ugorj be a zuhany alá, míg én összecsomagolok neked. Tess megrázta a fejét. – Először inkább a szálloda. Mert amint tiszta vagyok, az első utamba eső ágyba bezuhanok. Aidan vére zakatolni kezdett a fejében, amikor Tess hátrament a hálószobájába ügyvéd barátnőjével, nem is sejtve, hogy az utolsó mondatával fölpörgette Aidan libidóját. – Ugye tudja, hogy nem ő tette – mondta Carter, és ezzel visszarángatta a valóságba. – Nem beszélhetek önnek arról, mit tudok és mit nem – mondta Aidan kimérten, aztán merő gonoszkodásból bombát dobott a beszélgetés kellős közepébe. – Mindenesetre akár önök is benne lehetnek. Carter döbbenten bámult. – Magának elment az esze. – Akkor feltételezem, hogy szerencsés vagyok, mivel épp egy pszichiáter lakásában tartózkodom. Carter hirtelen hátravetette a fejét, és elnevette magát. – Nagyon jó, Reagan. Egy pillanatra megfogott – mosolyogva rázta a fejét. – Csak nem arra gondol, hogy Tess és én...? – a kérdést nyitva hagyta. – Nos, nem vagyunk. – Ekkor végtelenül komoly lett. – De Tess az egyik legközelebbi barátom, és nem akarom, hogy bántódása essen. – Ebben egyetértünk. – Tess veszélyben van, nyomozó? – Ebben a percben nincs. – Aidan megvonta a vállát. – Csak óvatos vagyok. Carter bólintott. – Azt látom. – Hirtelen sarkon fordult, és kihúzta a kanapé mögött álló díszes asztal egyik fiókját. Teljesen otthon érzi magát, vette észre Aidan azonnal. Carter kivett egy papírlapot, és fél oldalt teleírt, mielőtt átnyújtotta volna Aidannek. – Az otthoni telefonszámom és néhány, vész esetén hívható szám. Ha Tessnek segítségre van szüksége, akkor hívjon fel. 204

Aidan átolvasta a lapot. – Vagy Robint? – Éjjel-nappal, bármikor. Azonnal jövünk. – Carter habozott, a válla fölött hátranézett, mielőtt halkan folytatta volna. – Tess családja Philadelphiában lakik. – Említette. Carter szemöldöke meglepetten a magasba szökött. – Csakugyan? – megint hátrapillantott a válla fölött. – És azt is említette, hogy nem beszélnek? Aidan azon kapta magát, hogy Carterrel együtt bámul a hálószoba felé. – Nem. Csak annyit mondott, hogy négy bátyja van, akik akár saját maffiát is alapíthatnának. John elmosolyodott. Vito az egyik bátyja, Philadelphiában rendőr. A Többi tanár, művész és építész. Tess a kishúguk. Vitóval még mindig tartja a kapcsolatot. – Carter mosolya elhalványodott. – Ő volt az, aki feljött, amikor Tess tavaly megsérült. – A szülei nem jöttek? – Aidant meghökkentette a gondolat. – Nem engedte Vitónak, hogy megmondja nekik. Különben is, ha Tessnek segítségre van szüksége nyugodtan hívja fel Vitt. Így hirtelen nem tudom megadni a telefonszámát, de ha felhív minket otthon, Robin vagy én előkeressük önnek. Kérem, vigyázzon Tessre, nyomozó. Olyan, mintha családtag lenne. Vigyázok. – És ebben a pillanatban Aidan tudta hogy megtartja az ígéretét, bármibe kerül is. A nők visszatértek a hátsó hálószobából, Miller egy utazótáskát cipelt. Tess még mindig ugyanazt az összemocskolt ruhát viselte, de a zokni eltűnt, helyette vászoncipőt húzott. A hölgyek visszatértek – mondta Carter, és színpadiasan kitárta előttük a karját. – Amy, visszamegyek a kórházba. Szeretnéd, ha elvinnélek az irodádig? – Nem, köszönöm. Kocsival jöttem. – Még egyszer megölelte Tesst. – Hívj föl, amikor bejelentkeztél A táskát átadta Aidannek, és kiment Carter után az ajtón. 205

Az ajtó becsukódott mögöttük, és Tess válla lehanyatlott. A száját felnyitotta, majd összeszorította, ahogy a szeme végigpásztázta a lakást kamerák után kutatva. – Hadd etessem meg a macskát, mielőtt elmegyünk. Aidan utánament a konyhába, a fogát csikorgatta, amikor Tess lehajolt a mosogató alatti szekrényhez, megint öntudatlanul kínozva őt kerek feneke látványával. Kezét ökölbe szorította maga mellett, hogy még csírájában elfojtsa a vágyat, hogy megérintse. De nem fogja megérinteni. Itt nem, ahol kamerák figyelhetik minden mozdulatukat. Nem most, amikor a délután borzalma még mindig ott tükröződik Tess elgyötört tekintetében. Mire Tess felállt száraz macskatáppal a kezében, Aidan visszanyerte az uralmát a gondolatai és a teste fölött. Egy helyes teknőctarka macska tipegett be a konyhába, mert idecsalta a tálba hulló táp hangja. Tess karjába vette az állatot, és arcát a puha bundába temette. – Amikor beteg voltam, ez a cicus végig ott volt mellettem. Bárcsak magammal vihetnélek, Bella – mondta –, de nem lehet. Egy szálloda sem fogadna be. Keresnem kell neked egy kennelt. Abban a másodpercben megszületett a döntés. Tess nem megy szállodába. Nem lesz egyedül. – Van macskahordozója? Tess meglepetten pislogott fel rá. – Van. De utálja. – Szeretné magával vinni? – De nem lehet... – Tess, csak az időt vesztegetjük. Szeretne lezuhanyozni vagy sem? Tess felszegte az állát, a szeme villogott. – Ne parancsolgasson nekem, Aidan! Épp eléggé elvesztettem az irányítást a saját életem fölött az utóbbi három napban. – Mély levegőt vett, szemmel láthatóan erőt vett magán, hogy higgadt maradjon. – Igen szeretném magammal vinni, amennyiben ez lehetséges. Ismer olyan szállodát Aidan, ahova macskát is be lehet vinni? Nem készült fel arra az emésztő birtoklási vágyra, amely attól támad fel benne, hogy a nő kimondta a keresztnevét. 206

Igen, tudok egy ilyen helyet. Induljunk! A maga kocsijával megyünk.


Tess Aidan Reagan fürdőszobájában állva meghúzta a derekán a vadidegen valaki kicsi köntösének övét és öntudatosan tette meg a rövid távot a hálószoba és a konyha között, ahonnan a férfi mély hangját hallotta. Reagan nyilvánvalóan bolond. Csak ez lehel az egyetlen érv, amiért nem tekeri ki a nyomozó nyakát. Épp elég baj az neki, hogy idehozta, a saját házába Azt ígérte, hogy egy szállodába viszi. Igazából egy olyan helyet ígért, ahova Bellát is magammal vihetem. Épp elég baj az neki, hogy idehozta, de az, hogy így beosont a fürdőszobába, míg ő zuhanyozott, és , ellopta a ruháit... És én még azt hittem, hogy bízhatom benne. Megállt a konyha ajtajában. – Reagan nyomozó! Két fej fordult felé, és Tess merev válla ellazult egy kicsit. – Kristen! Reagan sógornője óvatosan az asztalra helyezte a bögréjét, és összeszorította az ajkát. – Csukd be a szád, Aidan, mert beleszállnak a legyek. Reagan engedelmeskedett, de a szeme még mindig majd kiguvadt, amitől úgy nézett ki, mintha lenyelte volna a saját nyelvét. Tess feszélyezetten húzta szorosabbra az övet, és a köntös két gallérját összébb fogta, hogy egymást fedjék, és eltakarják a nyakát. Habár Aidan megérdemelné, hogy a saját hülye nyelvét lenyelje, és ott fulladjon meg. 207

Kristen óvatosan méregette őket, és Tess igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy fülig vörösödött. – Te hoztad be ezt a fürdőszobába? – kérdezte Tess Kristent. Kristen beszívta az arcát. – Igen, én. Tettem ki másik ruhát Aidan szobájában az ágyra. A cicát is oda vittük be. – A rottweilerre mutatott, amely Reagan lábánál hevert. – Dolly édes pofa, de nem akartuk, hogy a cicád megijedjen. Tess bólintott, és óvatos pillantást vetett a nagy kutyára, mely Reagan minden parancsának engedelmeskedett, amikor megérkeztek. – Köszönöm. De hol van az én köntösöm? Az, amit becsomagoltam magamnak. – A kocsid csomagtartójában – válaszolt Kristen. – És miért vannak a ruháim a csomagtartóban, Kristen? Barátnője a férfira nézett az asztal fölött. – Aidan? Reagan nagy érdeklődéssel tanulmányozta a bögre tartalmát. – Menjen átöltözni, Tess. Kristen főzött magának egy kis teát meg levest. Amikor visszajön, ennie kell. Tess a fejét rázta, a rettegés elűzte az arcáról a mosolyt. – Kérem, mondja meg, Aidan! Tudnom kell. A férfi felsóhajtott. – Akkor üljön le. Némán engedelmeskedett, leült Kristen mellé megpaskolta a kezét. Reagan belenézett a szemébe, komolyan és elgyötörten. – Jack átfésülte a lakását, miután eljöttünk, Tess visszatartotta a lélegzetét. – És? – Kamera minden helyiségben, Tess érezte, amint a vér kifut az arcából. – Minden helyiségben? A férfi bólintott, Tess nagyot nyelt. – Még a fürdőszobában is? – A férfi csak ránézett de nem szólt semmit. Nem is kellett. – Milyen régóta voltak ott? – Jack nem tudta biztosra megállapítani. Régebb óta, mint a többi. Talán néhány hónapja. Valaki figyelte őt... hónapokon át. A gyomra összeugrott, és Tess mély levegőt vett, hogy összeszedett maradjon. – Szóval miért vannak a ruháim a csomagtartóban? 208

– Jack nagyon alapos kutatást végzett – mondta Reagan. – Néhány

blézerben mikrofont talált a bélesbe varrva. Tess szinte bénultan bámult maga elé, nem hitte el, hogy jól hallotta a férfit. De jól hallotta. A tüdeje elszorult, és rádöbbent, hogy elfelejtett levegői venni. – Azt akarja mondani, hogy valaki kémkedhetett utánam, akárhol voltam? – Nem feltétlenül – dörmögte a férfi. – Attól függ, milyen messze tartózkodott a jelvevőtől. Tess a mennyezetre nézett. Túl sok gondolat kavargott a fejében ahhoz, hogy egyikből is kihámozhasson valami értelmeset. Kamerák. Mikrofonok. Jelvevők. És négy ember meghalt. A mennyezet nagy kört írt le fölötte, ezért lehunyta a szemét, hátha így a szoba abbahagyja a forgást. Nem fogsz hányni. Nyugodt maradsz. – Ezek szerint az összes ruhámat át kell nézni. – Attól tartok. Kristen megszorította a kezét. – Aidan felhívott, amikor Jack közölte vele a hírt. A ruháidat és a táskádat betettük az autódba. Jack küld egy vontatókocsit. Átnézi az autódat és a ruháidat. Elküldtem Beccát a Wal-Martba pár dolgot vásárolni, amivel átvészelheted az időt, míg elkészülnek a ruháid átvizsgálásával. A hálától elszorult a szíve. – Nagyon kedves tőle. De ki az a Becca? – Az édesanyám – válaszolt Reagan. A férfi figyelte, hogyan fog erre reagálni. Az álla megfeszült, a szeme megkeményedett. Mintha nem tetszene neki valami. – Annyira izgatott, hogy segíthet, szóval tegyen úgy, mintha örülne annak, amit hoz, bármi is az. Tess összevonta a szemöldökét. – De miért ne örülnék? Kristen eltolta magát az asztaltól. – Azt hiszem, jobb, ha most hozom a levesedet Tess –, mondta gyorsan. – Tányérba vagy bögrébe kéred? – Tányérba, azt hiszem – válaszolta, de közben le sem vette a szemét Reagan arcáról, és egyre forrt benne a harag. – Mondja, nyomozó, miért kellene tettem, hogy értékelem az édesanyja kedves gesztusát? 209

Reagan még csak nem is pislogott. – Nem kételkedem benne, hogy értékeli a gesztust. Csak nem titok előttem, hogy a maga ízlése sokkal drágább dolgokra terjed ki, mint amit a Wal-Mart kínál, doktornő. Ennyi. Tess szeme elkerekedett. – Azt hiszi, hogy sznob vagyok. – A férfi nem szólt semmit, csak ült, és nézte kemény kék szemével. Tess összefogta elöl a köntösét, és ülve odafordul! A tűzhelynél szorgoskodó Kristen felé, aki épp akkor merte a tányérba a levest. – Azt hiszi, sznob vagyok. – Valami furcsa okból kifolyólag az aznap átélt minden szörnyűség és megrázkódtatás után mintha ez a felismerés fájt volna neki a legjobban. Nagy zavarára hirtelen forró könnyek kezdték égetni a szemét, ezért lenézett a tányérra, amelyet Kristen csúsztatott elé. Kristen keze csitítón simogatta a hátát. Dobozos leves, de jobb, mint amit ma egész nap ettél, ami, ha nem tévedek, egy nagy adag semmi volt. Szóval egyél! – Ekkor nagy meglepetésére Kristen átnyúlt az asztal fölött, és fejbe vágta Reagant. – És Tess nem sznob! Értetted? A férfi a fejét dörzsölte. – A francba, Kristen! Ez fájt! Fájjon is! Most pedig hazamegyek. Abe ma este szolgálatban van, és Rachel vigyáz Karára. Most van Kara lefekvési ideje, Rachelnek pedig holnap iskolába kell mennie. Tess, edd meg a levest, aztán vedd föl a melegítőt, amelyet kitettem Aidan ágyára. Becca elvileg fél órán belül itt lesz egy farmerral – Megállt az ajtóban, és aggódó tekintettel nézett vissza. – Aidan, Rachellel minden rendben? Tess lesütött szempillája alól figyelte, ahogy Reagan arca megrándul, alig észrevehetően. – Miért ne lenne rendben? – kérdezte. Kristen megvonta a vállát. – Annyira magába volt fordulva. Azt mondta, semmi baj, de tudom, hogy valami aggasztja. – Majd beszélek vele – mondta Aidan komoran, és felállt, hogy becsukja Kristen mögött az ajtót. De nem fordult meg, amikor sógornője elment. A konyha csöndjében mintha fölerősödtek volna az érzései. Mérges volt. Az első éjszaka óta nem érzett így, ott Cynthia... öngyilkosságának helyszínén. 210

Tess a levesét nézte. Akkor azt hitte, hogy gyilkos vagyok. Legalább már nem hiszi ezt. Helyette most egy arrogáns sznobnak tart. Egyáltalán nem kellene számítania, hogy a férfi mit gondol róla. De számított, és ő maga túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy úgy tegyen, mintha nem így lenne. A levese fölé hajolt. A keze remegett, és rádöbbent, hogy több mint egy napja egy falatot sem evett. Utoljára Robin Blue Lemonjában evett, és az is csak leves volt. Tess kezdte komolyan megutálni a levest. A férfi hirtelen szisszenésére kapta fel a fejét. Reagan ott állt, bámulta. Az álla alatti részt. Aidan lassan fölemelte a tekintetét, és Tess el is felejtette a levest. Nem csak harag villogott Reagan szemében. Vágyakozás is, tiszta, hamisítatlan vágyakozás. Tess-nek a vér a fülébenben dobogott, ahogy a férfi ott állt, és az állában remegett egy izom. Reagan hirtelen hátat fordított neki, és amikor megszólalt, a hangja rekedt volt a légzése szaggatott. – A garázsban leszek. Amikor befejezte az evést, és felöltözött találkoznunk kell Jackkel a rendőrségen. Mindent át akar fésülni, még a páncéltermet is. Dolly gyere! Tess pislogva nézte a férfi hátát, míg el nem tűnt a másik ajtóban a mögötte hűségesen kullogó kutyával. A fejében a lüktetés enyhült, és lenézett. Abban pillanatban elöntötte a forróság az arcát. Ahogy a leveses tányér fölé hajolt, a köntös sokkal jobban szétnyílt, mint ami még illendőnek számíthatott volna. Most már Reagan nemcsak sznobnak fogja gondolni, hanem olcsó nőszemélynek is. Többet láthatni a melléből, mint amennyit bárkinek is megmutatott Phillip óta, hogy rohadna meg. Leszámítva azt a személyt, aki a saját otthonában kémkedett utána. Ő aztán tényleg mindent láthatott. Hónapokon át. Hogy rohadna meg ő is. De most nem fog ezen gondolkodni. Kristennek igaza volt, muszáj ennie, ezért makacsul bekanalazta a levest. Kamerák. Megborzongott. A lakásomban. Lelki szemei előtt megjelent, ahogy a képe ott villog az internetes pornóoldalakon, s ettől a leves kis híján visszajött. Azonban ez közel sem volt olyan szörnyű, mint a rendelőjében elhelyezett kamerák. Vagy a mikrofonok a blézerei bélésében. Minden egyes páciensének a magánélethez való joga kegyetlenül meg lett 211

sértve, és a személyes információkat arra használták fel, hogy gyötörjék őket. Eltolta maga elől a tányért. Minél előbb tudja meg a teljes igazságot, annál jobb, gondolta, és elment megkeresni Kristen melegítőjét, és csak remélni tudta, hogy az nagyobb, mint a köntös.


Dolly, aki eddig Aidan mellett hevert, most felült, és halkan morogni kezdett. Fél másodperccel később Tess jelent meg az ajtóban, ami a konyhából nyílt. – Bejöhetek? Aidan riadtan nézett föl a motorjáról, és megkönnyebbült, hogy a nőn most már rendes ruha van. Kristen ruhája volt, ráadásul túl kicsi, de szerencsére a nő testének legfontosabb részeit elfedte. Nem volt benne biztos, hogy túlélné, ha még egyszer annyit látna a melléből. Pedig pont olyan gyönyörű volt, mint amilyennek képzelte. Sima, telt és feszes. Minden csepp erejére szüksége volt ahhoz, hogy el tudjon fordulni, és a kezét ne csúsztassa be a köntös alá, hogy megtudja, milyen érzés megérinteni. Teljesen felajzva és végtelenül frusztráltan félretette a franciakulcsot, amellyel egy rozsdás csavart próbált levenni a motor aljáról. – Persze. Jöjjön csak be, de figyeljen, hova lép. Nagy a kosz idebent. Tess három méterről figyelte a motort. – Az új projekt? Aidan elégedetten nézett végig a járművön, amelyet egy hete vett. Bárhova inkább nézett, mint a nőre. – Talán. Attól függ, mit találok, ha behatoltam. Összerezzent, amikor rájött, mit is mondott. Önkéntelenül összerezzent, mert akármennyire kívánta is a nőt sosem fogja megkapni. 212

Amikor Tess rájött, hogy mégsem szállodába fogja vinni egészén kemény lett az arca. De nem vitatkozott vele, csak némán besétált a házba, be a fürdőszobába, mintha királynő lett volna. Fájt, Aidan el kellett ismernie. Azt gondolta, hogy Tess értékelni fogja, hogy nem egy steril szállodában kell meghúznia magát. Tévedett. De akkor is, amikor meglátta Kristen köntösében, megkívánta. Ezért emlékeztette magát még egyszer, hogy Tess a Michigan Avenue-n lakik, míg ő a Wal-Mart körzetében. Arra számított, hogy a nő egy kicsit dühös lesz. De arra, nem, hogy megbántódik. Nem akarta megbántani. Tess most háttal állt neki, a fényképeket nézegette, amelyeket Aidan a Camaróról készített az újjáépítés különböző fázisaiban. Szeret helyreállítani... – mondta Tess a válla fölött hátrapillantva. – Kocsikat, motorokat. – Felé fordult, és a motor felé biccentett. – A bátyámnak is van egy ilyenje. A gyorsaság a lételeme. Aidannek eszébe jutott, amit Carter mondott. Hogy Tess nem beszél a családjával. – Melyik bátyjának? Dinónak, Tinónak, Ginónak vagy Vitónak? Tess arcára erőltetett mosoly ült. – Vitónak. Ő a család fekete báránya. Az anyám mindig aggódott miatta, hogy két keréken száguldozik a városban, mint egy megveszekedett fenegyerek. – Az én anyám is aggódna. Ha tudná. – Értem. Titkolódzik a mama előtt? Szégyellje magát, nyomozó! Aidan megemelte egyik szemöldökét. – Csak nem azt tervezi, hogy beárul? – Én ugyan nem. Tudok titkot tartani – a mosolya eltűnt. – Kár, hogy holnapra már senki sem fogja elhinni. Aidan nem tudta, erre mit lehetne mondani, ezért inkább egy szót sem szólt, ahogy felkapott egy rongyot, és megtörölte olajos kezét. – Miért gondolta, hogy megbántanám az édesanyja érzéseit? Aidan felsóhajtott. – Nem gondoltam. Legalábbis nem direkt. Nézze, maga egészen más színvonalon él. Drága butikokban vásárol. Mercedesszel jár, az isten szerelmére! Míg az én Camaróm tetejét egy szigetelőszalag tartja össze. – A maga lakásának árából öt ilyen házat lehetne venni – kitárta a 213

karját. – Az én anyám semmit sem tud a divatról és a drága butikokról. De jó a szíve, és nem szeretném, ha bárki is megbántaná. – Most az édesanyjáról beszélünk, vagy magáról, nyomozó? Aidan a szemetesbe hajította a rongyot, mérges volt, hogy így sarokba szorították. – Ugye, nem akar a díványra fektetni ezért? – Tess összerezzent a kérdés hallatán, amit a férfi korántsem akart ilyen epésre. – Elnézést. Ez teljesen fölösleges volt. Elkészült? Mehetünk? – Gondoltam, megvárjuk az édesanyját, míg meghozza a ruhákat. Aidan haragosan nézett. – Rendben. Megvárhatja a konyhában. Nekem még van pár dolgom idekint. – Csak egy perc... – Tess végigsétált a garázson, átlépkedett a motorból kiszerelt alkatrészek fölött, és megállt, amikor már csak a motor volt kettejük között. Elég közel volt ahhoz, hogy Aidan megérintse, elég közel, hogy a férfi érezze a bőre édes illatát még a motor olajos szaga fölött is. Elég közel ahhoz, hogy lássa hogyan lüktet a nő pulzusa a nyakán. – Csak néhány dolgot szeretnék tisztázni, nyomozó. Nem vagyok sznob, és nem is szokásom megbántani olyanokat, akik segíteni próbálnak nekem. Gyerekkoromban csak álmodhattam a Wal-Martból származó ruhákról. Az édesanyám két munkahelyen dolgozott, hogy az öt gyereket egyáltalán használt ruhába tudja öltöztetni. Ami új ruhám volt, azt magamnak készítettem. Tudom jól, mennyit ér egy dollár. – Elhallgatott, az állán megfeszült. – A Mercedesemet örököltem. És a lakásomat is. Szeretem azt a kocsit. És szeretek abban a lakásban élni. Rendes praxisom van, és jól keresek. – A fogát csikorgatta. – Legalábbis eddig jól kerestem. Tess... – Még nem fejeztem be. Nem fogok bocsánatot kérni sem magától, sem senki mástól azért, ahogy élek. De átkozott legyek, ha hagyom, hogy ezek miatt olyannak állítson be, amilyen nem vagyok. A férfi kényszert érzett, hogy megvédje magát. – Nem akart idejönni, Tess a szemét forgatta. Persze hogy nem akartam. Csupa mocsok voltam, egy másik ember vére és agya volt a hajamban! Lehet, hogy ez magának mindennapos, nyomozó, de a rohadt életbe, nekem nem! Nem zuhanyozhattam le a 214

saját lakásomban, mert valami kibaszott gyilkos kukkoló éjjel-nappal képeket készít rólam. Még azt sem mondhattam meg magának, miért akartam szállodába menni, mert féltem, hogy az a rohadék a kocsimat is bepoloskázta. Csak egy helyei akartam, ahol rendbe hozhatom magam, és nem kell attól tartanom, hogy valaki más fürdőszobáját bepiszkítom – remegve fújta ki a levegőt, a haragjai kezdte felváltani a megbánás. – Sajnálom, hogy undok voltam. Felajánlotta a vendégszeretetét, az otthonát, én pedig durva voltam. Tekintetbe véve, hogy a nő min ment keresztül aznap, a tettei teljesen érthetők voltak, és igen, Aidan ostobán viselkedett. – Bocsásson meg. Megint igazságtalan voltam magával. Azt hittem... – kényelmetlen érzésekkel vonta meg a vállát. – Azt hittem, hogy lenéz. – Nos, nem néztem le – mondta Tess komolyan. – Sosem nézném le. A harag, a zavarodottság és a megbántottság eltűnt, és a beálló csöndben egyre jobban tudatosult bennük, hogy valami történt közöttük. – Köszönöm. – Ha már itt tartunk, tetszik a fürdőszobája. Tess szája mosolyra húzódott. – A gumikacsás tapéta nagyon ötletes. Aidan érezte, hogy elvörösödik. – A házat örököltem. Néha vigyázok az unokahúgaimra és unokaöcséimre. Nekik tetszik, ezért megtartottam. – Ez nagyon kedves. – A mosoly elhalványult. Maga is az. Pár napja még nem gondoltam volna. A férfi mellkasa elszorult. – Pár napja nem is adtam rá túl sok okot. – Csak a munkáját végezte – szegte fel a fejét Tess. – Ezt akkor is értettem. Tess őszinte volt vele, tisztázta a dolgokat. Ennyit neki is illik megtennie. – Akkor többről volt szó. Pár napja gyűlölni akartam magát. – A nő arca megrándult, és egy lépést hátrált, de Aidan kinyúlt a motor fölött, hogy elkapja az alkarját, és ott tartsa. – Én sem fejeztem még be. – Enyhített a szorításán egészen addig, míg épp csak lazán körbefogta a nő csuklóját. – Gyűlölni akartam, mert úgy tűnt, mintha nem érdekelné senki és semmi. De nem tudtam anélkül magára nézni, hogy ne kívántam volna, és ezt még jobban gyűlöltem. 215

Figyelte, ahogy a nő nyakán lévő egyenetlen heg megmozdul, ahogy nyel egyet. – Értem. És most már befejezte? – a hangja tenkitélyt parancsoló volt, és korábban Aidan ezt a hangsúlyt gőgösnek és lenézőnek hitte volna. De érezte a pulzusa lüktetését a csuklóján, és ebből bátorságot merített, hogy folytassa. Nem egészen. Könnyebb volt gyűlölni azt, hogy kívánom, amikor azt hittem, hogy Green miatt gyűlölöm. Aztán megtudtam, hogy hány gazembert segített rács mögé juttatni, sok olyat is, aki messze rosszabb volt, mint Green. – A munkámat végzem, nyomozó. – Aztán könnyebb volt gyűlölni azt, hogy kívánom, amikor azt hittem, hogy bűnös lehet. Elég jól beleéltem magam abba, hogy maga hideg és szívtelen egészen addig, míg tegnap délután be nem sétált Mr. Winslow-hoz, mert akkor már ezt sem tudtam elhinni. – Sajnálom, hogy nem vagyok együttműködőbb mondta mereven. Aidan elmosolyodott, a nő csuklóját az ajkához emelte, mire Tess szeme elkerekedett. Hevesen dobog a szíve – suttogta Aidan. A nő ajka felnyílt, de szó nem hagyta el a torkát. Aidan felbátorodott, és megcsókolta a csuklót ott, ahol a legjobban lehetett érezni a lüktetést, majd a nő tenyerét a mellkasára tette. Tess először elhúzódott, de végül megadta magát, és kinyújtotta az ujjait a férfi szíve fölött. Hamiskás mosoly jelent meg az ajkán. – A... tied is. – Tudom. Mostanában gyakran megesett – mosolygott szomorúan. – És nem mindig olyan kellemes okból, mint most. – Sajnálom, hogy nem vagyok együttműködőbb – ismételte ez alkalommal fojtottabban. Majd meglátjuk. – A reményem utolsó bástyája az volt, hogy gyűlölhetem azt, hogy... kívánlak, mert nagyvárosi lány vagy. – Mi a baj a nagyvárosi lányokkal? Aidan egyenesen a nő szemébe nézett. – Költséges ízlésük van. Drága vacsorák. Csillogó kövek. 216

Tess szeme alig észrevehetően összeszűkült. – És? A férfi álla megfeszült. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy... – a mondatot félbehagyta, amikor Tess szeme halálos figyelmeztetéssel villant fel, és az ujjai megragadták az ingét. – Vigyázz, Aidan! Nem akarsz olyasmit mondani megint, amit nem úgy gondoltál. – Megrántotta az inget, és lejjebb húzta, egészen addig, míg az arcuk egy szintbe került. Tess szabad kezével megtámaszkodott a motoron, és előrehajolt. – Nem prosti vagyok, akit egy férfi megengedhet magának. Én magamat tartom el. Ha egy sokcsillagos étteremben akarok vacsorázni, akkor elmegyek. Ha otthon akarok maradni, akkor is meg tudom főzni magamnak a vacsorát. Ha egy csillogó követ akarok, akkor megveszem. Értjük egymást? Aidan egy pillanatig csak bámulta lenyűgözve. Aztán beletúrt Tess nedves hajába, és megtette, amire már annyira vágyott, és megcsókolta. Félúton találkoztak, mert Tess is előrehajolt, elengedte az ingét és kezét Aidan tarkójára tette, és úgy vonta magához közelebb. A nő szája forró volt, és mohó, pont olyan, mint amilyennek Aidan álmodta, és habozás nélkül nyílt meg a férfi ajkának. Tess torkából hang tört fel, amikor Aidan hevesebben kezdte csókolni, félig kéjes, félig türelmetlen nyögés. Tess előrébb hajolt, amitől a motor veszélyesen megbillent, és Dolly ijedtében odább ugrott. Tess lehúzódott, mindkét kezét a kormányra tette, hogy megtartsa a motort, a mellkasa emelkedett süllyedt, ahogy zihálva vette a levegőt. Az ajka nedves volt, a mellbimbója szemmel láthatóan megkeményedett a feszes pulóver alatt. Az állát kihívóan szegte fel, mintha várná, Aidan meri-e folytatni és a férfi hirtelen nyelni sem tudott. Megkerülte motort, és Tess szemébe nézett. Egy szót sem szólt. Csak átölelte, lehajolt hozzá, megcsókolta, és magában fohászkodott, hogy ott folytathassa, ahol abbahagyta. Aztán hálát adott az égieknek, amikor Tess karja a nyaka köré fonódott, és ajka ismét felnyílt. A forróság azonnal, lehengerlően tért vissza. Vadul. Aidan kitárta ujjait Tess hátán, s a keze föl-le vándorolt, ahogy Tess egyre jobban hozzábújt, és a melle neki feszült a mellkasának. Tess halkan felnyögött, feljebb húzta magát, s csak 217

kínozta Aidant ringó csípőjével, amely még mindig túl alacsonyan volt ahhoz, hogy bármelyiküknek is kellemes legyen Aidan teste lüktetett, és a kezét túlságosan üresnek érezte. Elhúzódott annyira, hogy levegőhöz jussanak. Arcán érezte Tess ziháló légzését, amitől egyre forróbb, egyre tüzesebb lett a vére. – Szeretnélek megérinteni – suttogta Tess száj ra. – Hadd érintselek meg! Tess hátravetette a fejét, fölfedve nyakának ívét, mire Aidan előrehajolt, és forró, nyitott ajkát Tess bőrére szorította, s úgy csókolta. – Hol? Aidan megmerevedett. – Mit mondtál? – Azt, hogy hol – suttogta zihálva. – Hol szeretnél megérinteni? Aidan Tess nyakához hajtotta a fejét, és megborzongott. – Istenem, Tess... Tess kibontakozott Aidan karjaiból, s tenyerébe fogta a férfi arcát. – Komolyan mondom. – Aidan meglepetten látta Tess szemében az önmagában való kétkedést. Mondd meg, hol, kérlek. – A kérés rekedt könyörgésnek hatott, és Aidannek eszébe jutott, amit Murphy mondott. Tess menyasszony volt, de a vőlegénye elhagyta. Megcsalta. Hogyan lehetséges? Egyáltalán hogyan juthatott az eszébe ilyesmi? Aidan tudta, hogy az okoknál is sokkal fontosabb az, hogy Tess tekintetéből elűzze a sebezhetőség árnyát. Az, ahogyan a következő pár pillanatot kezeli, megdobhatja az önbizalmát, de még jobban le is rombolhatja, egy ilyen napon, amelyen többször a poklok poklát járta meg. Hol szeretné megérinteni? Atyaúristen! Hol nem szeretné megérinteni? – Mindenhol – sikerült kinyögnie. – Mindenhol, ahol csak hagyod. – Két keze végigsiklott Tess hátán és összezáródott a fenekén. – Itt – Tess lehunyta a szemét, kezét Aidan vállán nyugtatta, ahogy a férfi ujjai a nadrág finom szövetén át a feszes húsba markoltak. Habár Tess mozdulatlanul állt, teste enyhe feszültségtől vibrált, arcán éhség tükröződött, ahogy Aidan simogatást simogatásra halmozott. Egyik kezét lassan Tess mellére csúsztatta, s tenyerén érezte a súlyát. – És itt – a hüvelykujja végigsimított a kemény mellbimbón, mire Tess háta 218

megmerevedett. Aidan is. És mivel nem bízott magában, hogy le tud majd állni, két keze közé fogta Tess állát és megcsókolta a homlokát. – Gyönyörű vagy, Tess. Tess szeme felnyílt, s sötéten izzott a kielégítetlen vágytól. – Miért hagytad abba? Aidan alig bírta megállni, hogy fel ne nyögjön. Mert pokoli nap van mögötted, és nem foglak kihasználni. Ne nézz így rám! – kérte, amikor Tess szemében megint kétkedés költözött. Aidan megmarkolta Tess fenekét, felhúzta magához, és odanyomta merevedése kemény vonalához egy, két, három gyötrelmes pillanatra, majd visszaengedte a földre, és eltolta magától. – Bízz bennem! – mondta bánatosan. – Legkevésbé abbahagyni akarom most. De nem akarlak siettetni. Főleg nem a jelen körülmények között. Tess csak nézett föl rá vágyakozó és óvatos tekintettel, kipirult arccal. – Milyen körülmények? Aidan megint felsóhajtott. – Én vagyok az első azóta, hogy ő... Nem? – Ezek szerint tudsz róla. – A pillantása kemény lett. – Phillipről, hogy ott rohadna meg. – Tess, az a pasas bolond volt. Nem érdekel, hogy milyen indokkal tette – ujjával gyöngéden végigsimított Tess arcán. – De meg kell mondanom, örülök, hogy eltűnt. Hárman már túl sokan lennénk – Forró csókot nyomott Tess ajkára, és ebben a pillanatban Dolly morogni kezdett. Aidan azonnal felkapta a fejét. Tesst maga mögé tolta, ahogy lehajolt a tartalék fegyveréért, amely a bokaszíjhoz volt rögzítve. A konyhából a garázsba vezető ajtó kinyílt, és egy ismerős barna fej bukkant elő. Aidan leengedte a fegyvert. – A fenébe, anya! Az asszony összevont szemöldökkel nézett rá. – Velem ne beszélj csúnyán, Aidan. És tedd le azt a vackot! Aidan lesütötte a szemét. – Elnézést – dünnyögte. Háta mögött Tess kuncogni kezdett, és Aidan rájött, hogy ez csak a második alkalom, hogy a nőt nevetni hallja. Túl nagy sokk érte az utóbbi pár napban. Ha az ő kárára nevet, nem baj. 219

Az anyja szélesen elmosolyodott. – Gondolom, maga Kristen barátnője. Meghoztam a ruháit. Kristen megnézte a többi holmiját, és megadta a méreteket. Remélem, jók lesznek. Tess ellépett Aidan mellett, arcára mosoly ült. – Köszönöm szépen, Mrs. Reagan. Olyan kedves öntől, hogy ennyit fáradt értem. – Odament az asszonyhoz, óvatosan, nehogy valamelyik motoralkatrészre lépjen. – Aidan épp most vezetett körbe a házban. – És eldicsekedett az új motorbiciklijével? – kérdezte az asszony epésen, mire Tess megvonta a vállát. – Csak ne feledd, Reagan, hogy egy szót sem szóltam! Kinyitotta az asszony előtt az ajtót, és fáradt mosollyal nézett vissza a fegyverre, amelyet Aidan meg mindig az ágyéka előtt tartott. – Mintha megint karácsony lenne, Mrs. Reagan. – Ki fogja törni a nyakát azon a vackon – mondta az asszony, ahogy Tess beterelte a konyhába. Aidan csak bámulta az ajtót. Aztán elnevette magát, ahogy átbukdácsolt a garázson. Majdnem belehalt, ahogy a kínzó merevedésével le kellett hajolnia a tartalék fegyverért, de Tess nevetése valamennyire elviselhetőbbé tette a fájdalmat. Lassan elkomolyodva elindult befelé, hogy felhívja Jack Ungert. A helyszínelőknek találkozniuk kell velük Tess rendelőjében . Minél előbb megállítják ezt a gyilkost, annál hamarabb visszatérhet a normális kerékvágásba Tess élete is. Ami valamilyen módon része lesz az enyémnek.

220

Tizenegyedik fejezet


Tess fölnézett Reagan Camarójának szigetelőszalaggal összefogott tetejére, és magában azért fohászkodott, hogy a ragasztás kitartson, mert megint zuhogott az eső. De egy szót sem mert szólni, mert attól tartott, hogy a férfi megint azt fogja hinni róla, hogy sznob. Valaki egyszer nagyon megbántotta, gondolta Nagy ügyet csinált a pénzből. Azt éreztette vele, hogy alkalmatlan. Tess az alsó ajkába harapott. Bár melyik nő, aki alkalmatlannak gondolná, nyilván nem csókolta még meg. Még így, önfegyelmet gyakorolva is lenyűgöző volt. Aidannek természetesen igaza volt. Nem lenne bölcs bármilyen testi kapcsolatba fejest ugrani vele vagy bárki mással. Minden esetre ma nem. De Tessnek szüksége volt arra, hogy Aidan bebizonyítsa neki, hogy kívánatos. Egészen addig nem is tudta, mennyire szüksége van erre, míg Aidan a karjába nem vonta. Elgondolkozott, milyen lehetett az a nő. Az, aki megbántotta, aki többre tartotta a pénzt, mint Aidant. De nem szívesen kérdezte volna meg. Még nem. Ennek ellenére kezdte nyomasztani a csönd. – Tetszett az anyukád. Aidan odapillantott, majd visszafordult a vizes sötét út felé. – Mindenkinek tetszik az anyukám – ajkára mosoly ült. De köszönöm. Annyira örült, hogy minden, amit hozott neked, tetszett. Tess ujja közé csippentette a puha pulóvert, amelyet viselt. –Ugyanazt választotta, amit én vettem volna le a polcról. Köszönöm, hogy szóltál neki, hogy garbót vegyen. – Szívesen. 221

Tess kifújta a levegőt. És azt is köszönöm, hogy ekkora önfegyelmet tanúsítottál. Rendes körülmények között nem dobom magam a férfiak karjába. Aidan egy szót sem szólt, de Tess a mellettük elhaladó autók fényében látta, hogy a férfi álla megfeszül. Aidan felsóhajtott. – Tess, ha most bocsánatot kérni készülsz, ne tedd. És ne gondold azt, hogy azért, mert ma leálltam legközelebb is le fogok. Tess bőre megbizsergett. – Legközelebb? Aidan épp csak odapillantott, de abban a rövid időben egyenesen Tessre nézett. Igen, lesz legközelebb, Tess. Tess elégedetten mosolyogva dőlt hátra – Akkor jó. A férfi rövid nevetésén kívül semmi nem történt egészen addig, míg meg nem álltak a rendelő parkolójában. Tess kiszállt a kocsiból, és összevonta a szemöldökét. – Harrison kocsija még mindig itt van. Sosem dolgozik ilyen sokáig. – A gyomra összeugrott. – Ó, ne! – Rohanni kezdett a lépcső felé, Reagan szorosan a nyomában. Jack ott várta őket a rendelő ajtajában. Reagan kivette a kulcsot Tess remegő kezéből, kinyitotta a külső ajtót, és felkapcsolta a villanyt, majd azonnal elállta az ajtót a testével. – Ne menj be! Tess elnézett a férfi mellett, és hirtelen minden levegő kiszaladt a tüdejéből. – Ó, szent isten! – Denise irodája romokban, a számítógépe ripityára törve. Széttépett könyvek és magazinok hevertek szanaszét a földön, és a faajtó, amely a páncéltermet takarta, most le volt tépve a zsanérról. Maga a páncélterem ajtaja csukva volt. Reagan és Jack lassan lépett be, kivont fegyverrel. – Rendőrség! – Reagan hangja visszaverődött a falakról, majd néma csönd lett. Tess Harrison ajtajára mutatott, amely résnyire nyitva volt. Mindig be szokta zárni. – Aidan, nézd meg, kérlek, Harrison rendelőjét! A férfi kitárta az ajtót.

222

– Nincs itt senki, Tess. De nagy dulakodás lehetett idebent. – Harrison szekrényeit valaki szétverte, és a kanapéját cafatokra szaggatta. A számítógép képernyője a földön hevert bezúzva. Jack kinyitotta Tess rendelőjének ajtaját. – Itt is ugyanez a helyzet, Tess. Valaki keresett valamit. Tess nagyot nyelt. – Kamerákat? Jack a fejét rázta. – Valószínűleg nem. Ez csúnya munka. Az, aki a kamerát elhelyezte, sokkal aprólékosabb. Azt mondod, nem tartasz nyilvántartást a rendelődben? – Nem, csak a páncélteremben. Reagan már akkor figyelmesen vizsgálgatta a páncélterem ajtaját. – Jack, gyere ide! – Az egyik nehéz zsanérra mutatott és Tess ereiben megfagyott a vér. A zsanér széle sötétbarna volt. Alvadt vér. Jack hátrafordult felé. – Gyere ide, és nyisd ki... Csak légy óvatos! Mindenütt törött üveg van. Tess reszketegen bólintott, és erőnek erejével leállította keze remegését, hogy beüthesse a kombinációt, majd meghúzta a kart. És majdnem felsikoltott. Valaki minden aktát kirángatott a polcokról, minden irattartót kiborogatott, minden dobozt fölforgatott. Papír fedte a padlót, egyes helyeken tizenöt centiméter vastagon. A papír java része az egyik polc alá volt halmozva hosszú dombot alkotva. Emberhosszúságú dombot. – Harrison! – Tessnek a torkában dobogott a szíve, térdre rogyott, elhúzta a papírokat, szabaddá téve a vérrel szennyezett ősz hajat, majd Harrison arcát is. Ujját a nyaki verőérre tette. A lélegzetét is visszatartotta, míg a pulzusát kereste. A pulzus gyenge volt, de legalább volt. Reagan leguggolt mellé. – Él? Tess bólintott. – Alig. Segíts, kérlek, elpakolni innen ezt a sok papírt. Muszáj megnéznem, hogy van-e más sérülése is. Óvatosan! Meg ne mozdítsd! – A háta mögül rendelőből hallotta Jack rádiójának a recsegései amint mentőt hív, míg Reagan a lábujjáig kitakart az idős férfit, lesöpörve róla 223

a papírokat. – Még mindig vérzik a feje – mondta. – Muszáj elállítanom. – Van elsősegélydobozod? – kérdezte Reagan. – A gyógyszeres szekrényben. – Beletúrt a zsebébe a kulcskarikát keresve, de eszébe jutott, hogy még mindig Aidannél van. – Az egyik közepes kulcs az. A hatvanas. Köszönöm. Reagan megszorította Tess vállát, és elsietett. Harrison felnyögött, a szeme fölrebbent. – Tess... Tess fölnézett a férfi arcára, de keze továbbra is újabb vérző sebeket keresett. – Pszt, Harrison. Már itt vagyok. Gondoskodunk rólad. – Tess... – Gyönge kezével elkapta Tess ruhaujját. Tess külső vérzést nem talált, ezért térden állva felkúszott a férfi fejéhez, és közel hajolt hozzá. – Ki tette ezt veled? A férfi elhúzta a száját. – Páciens. A tiéd. Elkapott a kocsimnál. Késsel. Tess szíve egy ütemet kihagyott. – Ne haragudj... – Fogd... be, Tess. Figyelj. Elvitte az aktáját. Aztán azt mondta... – megint fintorgott. – Azt mondta, hogy nem akarja, hogy... kifecsegd a titkait. Azt is mondta, hogy... előbb öl meg téged. Tess keze a férfi kabátgombjaival matatott. Előretolta az állát, és folytatta, amit elkezdett. – Óvatos leszek, Harrison. Megígérem. Reagan odatérdelt mellé, és nyugodt mozdulattal kinyitotta az elsősegélydobozt. Átnyújtotta neki a gézt. – Melyik páciens volt, Dr. Ernst? Harrison ajka megremegett, de csak szánalmas mosolykísérletre futotta az erejéből, amitől Tessnek majd megszakadt a szíve – Az egyik bolond... gondolom – összevonta a szemöldökét. Nem láttam... mostanában. Fiatal. Félcentis haj. Nagy fül – rekedten köhögött fel. – fenébe ez fáj! 224

– Hol? Tess nem foglalkozott a személyleírással csakis Harrisonra koncentrált. Végre sikerült végig kigombolnia a kabátot, majd az inget is, és összerezzent. Csúnya, sötét zúzódások borították a férfi testét. – Hol fáj? Megint egy mosolykísérlet. – Hol nem? – A férfi lehunyta a szemét, és felnyögött. A bordáim. Hátul. Nem akartam... kinyitni a termet... ezért megvert. Végül muszáj volt elmondani... – nehezen, baljóslatúan, szaggatottan. – Hívd föl Flót. Mondd meg neki... Tess torka összeszorult – Fölhívom, Harrison. Odajön a kórházba. Mondd meg neki, hogy szeretem, Tessnek szúrni kezdték a szemét a könnyek, ahogy tiszta gézt nyomott a még mindig vérző fejsebére. – Ne butáskodj, Harrison! Majd megmondod neki magad. Ez csak egy csúnya vágás a fejeden. A férfi csak ránézett, és Tess azonnal látta, hogy a férfi tudja, most nem mondott igazat. A sötét zúzódások súlyos belső vérzésről árulkodtak, amelyet sokkal bonyolultabb lesz majd kezelni. – Ki az a Flo? – kérdezte Reagan csöndesen. – A felesége. Föl tudnád hívni? A mobilom a blézerem zsebében van. „Ernst otthon" néven van elmentve. Mondd meg neki, hogy jöjjön a kórházba, én is ott leszek. Idebent nincs térerő – Aidan bólintott, ismét megszorította a vállát, és elvette a mobilt. Harrison tüdeje sípolni kezdett. – Jóképű fickó... ez a te rendőröd. Tess pislogott egyet, hogy kitisztuljon a látása, majd a vállába törölte az arcát. – Pszt. – Láttam a hírekben. Majdnem olyan jóképű, mint én – viccelődött, és Tess nevetése inkább hangzott szipogásnak, mint nevetésnek. – Csöndesen, vénember – mondta, s próbált könnyed hangot megütni. – Tartogasd az udvarlást Flónak. A férfi szeme kinyílt, tekintetében fájdalom és könyörgés viaskodott egymással. – Mondd meg neki, Tess. Kérlek. Tess megsimogatta az arcát. – Megmondom, megígérem. 225

Ekkor a férfi megnyugodott, de minden egyes felszínes lélegzetvétele olyan volt, mintha papír zsebkendőn keresztül lélegzett volna. Nagyon rossz jel volt. Reagan jelent meg Tess mögött, és fölemelte. – A mentő megérkezett, Tess. Hadd végezzék a munkájukat. Tess kábán figyelte, ahogy a mentők elviszik Harrisont. Reagan egész végig mögötte állt, s kezét a vállán nyugtatta. Aztán maga felé fordította a nőt, és a férfi kék szeme, amely korábban olyan vádlón nézett rá, most abban segítette, hogy szét ne essen. – Nem a te hibád – mondta Reagan. Kilyukadt a tüdeje – suttogta Tess, ügyet sem vetett a férfi vigasztaló szavaira. – Szóltam nekik? Reagan gyöngéden megrázta. – Igen, szóltál. Most pedig szedd össze magad. Muszáj gondolkodnod – megszorította a vállát. – Tess Tess pislogott, és kihúzta magát. – Mi az? – Kiről beszélt Harrison? Fiatal, félcentis haj. Nagy fül. Mostanában nem látta. Tess lehunyta a szemét, és eltompult gondolataiban kirajzolódott előtte egy férfi arca. Olyan könnyű lenne. Csak egy név, és már rács mögött ülne. Megbüntetnék. Olyan könnyű lenne. De nem volna helyes. – Nem mondhatom meg. – Hogy érted, hogy nem mondhatod meg? Tess kinyitotta a szemét, és Aidan arcán komor hitetlenkedést látott. – Ha tévedek, akkor teljesen fölöslegesen fölfedem az egyik páciensem személyazonosságát. Aidan leengedte a kezét, és hátrább lépett. – Te viccelsz. Tess térde remegett, körülnézett, de sehova nem tudott volna leülni. –Bárcsak viccelnék. – Hallottad, mit mondott a barátod. Akárki tette is azzal fenyegetődzött, hogy megöl téged, Tess fáradtan odament a falhoz, és nekidőlt. – Hallottam – szinte biztos volt benne, ki az, akire Harrison célzott. Nagydarab, fiatal, gonosz férfi, rajta kívül kevés olyan kezeltje volt, akitől tényleg tartott. Szemrebbenés nélkül megölne. Könnyek gyűllek a 226

szemébe, a torka elszorult, ezért nagyot nyelt, nem akarta megadni magát a kétségbeesésnek. –Félek – suttogta elcsukló hangon. – Érted? Reagan odament hozzá a falhoz, és ujjával föl emelte a nő állát. – Akkor csak nekem mondd meg... – suttogta. Senkinek sem árulom el, hogy elmondtad. Megígérem. Tess a fejét rázta, pedig nagy volt a kísértés, hogy elmondja. Nagy a kísértés, hogy a férfi karja közé fúrja magát, és hagyja, hogy magához szorítsa. – Nem tehetem. Ma megvádoltak azzal, hogy megszegtem az orvosi titoktartási esküt, de tudom, hogy nem igaz. Ha most elmondom, akkor igaz lesz – Tess, senki sem tudná meg. – De én tudnám – elfordította a tekintetét. És te is tudnád. Jack csapata közben megérkezett, és Tess most kábán figyelte, ahogy a férfi bevezeti a többieket a páncélterembe. – Jack nem viheti el a papírokat bírósági végzés nélkül, Aidan. Reagan álla megfeszült, de bólintott. – Ne nyúljatok a papírokhoz mindaddig, míg nincs bírósági végzés, Jack – kiáltotta. Jack kidugta a fejét. – Nem is akartunk. Csak az ujjlenyomatvételhez visszük fel a port a polcokra és a falakra. Ha csak hárman léphettek be ide, akkor elég könnyű lesz kiszűrni őket. – Hacsak nem viselt kesztyűt – mondta Reagan. Jack megvonta a vállát. – Született optimista vagyok. Reagan megfordult, nekidőlt a falnak, és csak a fejét fordította Tess felé. – De legalább a helyes irányba terelnél? Tess habozott, majd bólintott. – Ha találtok ujjlenyomatot, akkor benne lesz a rendőrségi nyilvántartó rendszerben. – Ezek szerint priusza van? Tess minden jókedv nélkül mosolyodott el. – Kilométer hosszú a bűnlajstroma. Ha az, akire gondolok. Az órájára pillantott. – Be kell mennem a korházba. Mennyi időre van 227

szüksége Jacknek az ujjlenyomatvételhez? Be kellene zárnom a páncéltermet, mielőtt elmegyek. Aidan elkomorult. – Nem bízol bennünk, hogy nem nyúlunk a nyalánksághoz, ugye? Tess maga mellett ökölbe szorította a kezét és halkan folytatta. – Legszívesebben megütnélek ezért. A fenébe is, ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy bízom-e bennetek vagy sem. A törvényhez van köze. Ebben a teremben minden egyes papírfecni védett, nyomozó. Ha odaadom bírósági végzés nélkül, akkor megsértem azt a rohadt törvényt. Ez számít neked egyáltalán? Aidan a fogát csikorgatta. – Az számít nekem, hogy egy megbomlott elméjű barom, akinek kilométernél is hosszabb bűnlajstroma van, azt tervezi, hogy megöl téged. Nekem ez számít. – Mély levegőt vett, és mérgesen fújta ki. – Sietni fogunk, és akkor bezárhatod. Tess kétségbeesése elpárolgott. – Már megint nem vagyok együttműködő, ugye? – Pontosan. De megértem. Nem tetszik, de megértem. – Kivette Tess mobilját a zsebéből. – Amikor fölhívtam Mrs. Ernstet, láttam, hogy volt pár nem fogadott hívásod. Tess kifejezéstelenül meredt a telefonjára, majd eszébe jutott, miért. – Némára állítottam a délutáni rendelés idejére – Felnyitotta a telefont, és nagyot nézett. – Harminc hívásom volt? – Valószínűleg a legtöbb különböző riporterektől. – Honnan szerezték meg a mobilom számát? – Honnan szerezték a többi információt? – Jó kérdés – összevont szemöldökkel nézte a telefont. – Lehet, hogy ezt is lehallgatják? Most Aidan arcáról tűnt el minden kifejezés. – Fogalmam sincs. Az itteni telefonokhoz ne nyúltunk, de az enyémen fölhívhatod a hangpostádat, ha szeretnéd. – Kezét Tess tarkójára csúsztatta, és hüvelyk ujjával végigsimított a nyaka oldalán, és megkereste azt a pontot, ahol az izmai a legfeszesebbek voltak Tess megborzongott. – Próbálj meg nem idegeskedni a barátod miatt – suttogta. – Rendben? – Átnyújtotta neki a mobilját, és visszament dolgozni. – Harminc üzenet – suttogta Tess maga elé, ahogy felhívta a hangpostáját. Csak remélni tudta, hogy ez eléggé eltereli a figyelmét 228

Harrisonról, míg Jack elvégzi az ujjlenyomatvételt. Ám tudta, hogy ez sem fog segíteni.


Aidan beült Murphy kocsijába az anyósülésre, és próbálta ellegyezni a füstöt. – A francba, Murphy! Az egész dobozt egyszerre szívod el? – Bocs. Murphy letekerte az ablakát, még egy utolsót a szippantott a cigarettából, mielőtt elnyomta volna a telt hamutartó szélén. – Mi tartott olyan sokáig? Aidan azért mulasztotta el Murphy első hívását, mert épp Tess használta a telefonját, de ezt az információt megtartja magának. – Találkoztál a nővel? – kérdezte helyette. A „nő-vel Nicole Riverára vonatkozott, a különleges képességekkel megáldott színésznőre. –Nem, de ott dolgozik – az utca túloldalán álló vendéglőre mutatott. – Drága hely – Aidan ezt tapasztalatból tudta. Már a hely látványa is rossz szájízt hagyott maga után. – Szmoking meg minden – helyeselt Murphy. Az üzletvezető megerősítette, hogy Rivera itt dolgozik. Habar nem szívesen beszélt velem. Most még boldogabb lesz. Riverának már húsz perce meg kellett volna érkeznie. – Lehet, hogy valaki fülest adott neki? – Lehet. Nagyjából két órája voltam itt. Akkor beszéltem először az üzletvezetővel. Megadta a címei melyet Rivera az adatlapjára írt. – Hamis? – Régi. A nő, aki ajtót nyitott, azt mondta, hogy Rivera nagyjából két hónapja költözött el, amikor nem tudta kifizetni a lakbért. – Ha itt dolgozik, akkor jól keres. Meghagyta az új címét? 229

Aha, és el is mentem oda, de nem volt otthon, és arra a címre még nem volt meg a végzés. Most már van. – Nem lógattad a lábad. Murphy bólintott. – Még nem árultad el, miért tartott ilyen sokáig mire ideértél. – El kellett vinnem Tesst a kórházba. – A betörés részleteit már elmondta, azt is, hogy támadást érte Ernstet, és megfenyegették Tesst. Ettől Murphy megenyhült valamelyest. – Értesítetted a kórház biztonsági szolgálatát? – Persze – nézett rá Aidan komoran. – Nagydarab pasas, félcentis haj, nagy fül. Az ökle lehorzsolva, mert péppé vert egy öregembert. Név persze nincs. – Tess némán állhatatos maradt, amit Aidan meg is értett, de épp eléggé kiborította ahhoz, hogy legszívesebben megüssön valamit... vagy valakit. Remélte, hogy ott lesz, amikor Jack megtudja a nevet a rendőrségi nyilvántartásból. – Szerinted Ernst rendbe jön? – Kicsi az esélye. Bár Tess szép munkát végzett, elállította a vérzést, mielőtt a mentő kiért. Nem vesztette el a fejét. – A saját öklét nézegette, eszébe jutott, Tess hogyan kötözte be az előző este. – Mindig elfelejtem, hogy igazi orvos. Murphy szomorúan mosolyodott el. – Ezt én nem mondanám így ki előtte. Aidan fáradtan fölnevetett. – Nem is fogom. Figyelj, az étterem hamarosan megtelik. Ha beszélni akarunk az üzletvezetővel, akkor most kellene bemennünk. Kiszálltak a kocsiból, és Aidan hálásan szívta be a friss levegőt. Murphy keserű pillantást vetett felé. – Mondtam, hogy bocs. – Egy szót sem szóltam... – A francba morgott Murphy – Különben meg honnan tudtad, hogy nemsokára megtelik ez a hely? – A volt barátnőm ide szokott elrángatni. A szimfónia után. Murphy füttyentett egyet, ahogy nyitotta az ajtót. Drága barátnőd lehetett. Nekem mondod? – gondolta Aidan mogorván. A patyolatfehér asztalterítők látványára megrohanták a több értelembe is drága emlékek. 230

Ez a hely volt Shelley egyik kedvence. Egyetlen vacsora koktéllal és borral könnyen belekerült kétnapi fizetésébe, akkor még egyenruhás rendőr volt. Ezért véget vetett a vacsoráknak. És Shelley az ajkát biggyesztette. Shelley meggazdagodhatott volna az ajakbiggyesztési órákból. De már nincs rá szüksége. Elérte a célját, férjhez ment egy olyan férfihoz, aki el tudja tartani, ahogy korábban az apuci. Szegény ördög. A férj nem az apa. Shelley apja gazdag ördög volt. Mély levegőt vett. És Shelley most valaki másnak a problémája. Aidan sosem érezte magát jól az ilyen helyeken, mindig attól tartott, hogy a rossz villát veszi a kezébe. Őrültségnek tűnt fizetni ezért a kiváltságért. De Tess valószínűleg jól érezné magát itt, gondolta, és azonnal azt kívánta, bárcsak ne jutott volna az eszébe. Tess el tudja magát tartani, mondta, és habár az embernek összefutott a szájában a nyál, ahogy ezt mondta, nincs az az isten, aki kedvéért Aidan hagyná, hogy Tess fizessen. Milyen hímsoviniszta vagy, gúnyolta a lelkiismerete és? – vágott vissza. – És akkor rohadtul mi van? Régi história – mondta Aidan kurtán, és a felé siető felszolgálók arcát vizslatta. – Elnézést! – szólította meg a szmokingos főpincért, aki leereszkedően mérte végig. – Nicole Riverát keressük. – Isten hozta a klubban – horkantott fel a főpincér. – Ha megtalálja, mondja meg neki, hogy ki van rúgva. – Azért, mert húsz percet késett? – kérdezte Murphy szelíden. – Nem, azért mert ez a harmadik műszak, amelyen az utóbbi két hétben nem jelent meg. – Milyen napok voltak azok? – kérdezte Aidan A férfi türelmetlenül sóhajtott. – Nem emlékszem. – Próbáljon visszaemlékezni! – kérte Murphy. Vagy tovább kell maradnunk. A férfi a szemét forgatta. – Tegnap és szombat este is. Most pedig, ha megbocsátanak... – olyan megvetéssel kísérte őket az ajtóhoz, hogy Aidan legszívesebben beverte volna az orrát. Ehelyett átnyújtotta a névjegykártyáját – Ha mégis megjelenik, hívjon föl! 231

A férfi a sarkánál fogta meg a kártyát. – Természetesen. Kint az utcán Murphy megrázta a fejét. – Mennyibe fáj itt egy vacsora? Száz dolcsiba? – Per koponya – elnevette magát, amikor Murphy szeme kiguvadt a meglepetéstől. – Szorozd be hárommal, ha bort is akarsz. – Akkor ezért csak volt barátnő. – Na, menjünk, és nézzük meg Nicole lakásai megint. Talán egész végig otthon volt, csak nem nyitott ajtót.


–Bassza meg dünnyögte Murphy. – Hogy a rohadt életbe! elkéstünk. Igazabb szavakat még ember nem mondott. Nicole Rivera csakugyan otthon volt, gondolta Aidan, ahogy a pusztítást nézte. De nagyon jó oka volt, hogy nem nyitott ajtót. Az ágya mellett térdelve találták fekete nadrágban és zsabós blúzban, amely hajdanán fehér volt; a munkahelyi egyenruhájában. A keze a háta mögé bilincselve, a teste az ágytakarón nyugodott, amelyet valaha kék virágminta díszített. Most a fehér blúz a kék ágytakaró is csupa vér volt. Aidan visszatette a zsebébe a telefont. – Mar elindult az orvos szakértő. – Leguggolt a holtest mellé, és az egyetlen golyó ütötte sebet vizsgálta nő fejének hátsó felén. – Kivégzésszerű gyors és kegyelmes. Legalábbis sokkal inkább az, mint Adams, Winslow és a Seward házaspár esetében. – Ahogy nézem, egy huszonkettessel végezték el a munkát. Kimeneti seb nincs, szóval a lövedék még odabent van. Murphy benézett a gardróbszobába.– Kihűlt már? Aidan felhúzott egy pár kesztyűt, és megérintette a nő nyakát. 232

– Langyos. Nemrég halhatott meg. Elkezdte nyitogatni a fiókokat. Zokni, trikó. Alsónemű, még több alsónemű... Hoppá! Nézd, mi van itt! – Egy maroknyi blokkot emelt föl, amelyek egy négy másikkal összehajtott csipkés melltartó kosarából hulltak ki. – Másolatok. A Toy Box. Egy Baby Linda baba. – A többit is kinyitotta. – Egy tepsi és egy játék maci a Wal-Martból, mind tegnap reggeli dátummal. Mindenit készpénzzel fizetett. – Félretette a blokkokat, hogy majd elteszik a bűnjeles zacskóba. – Ezek szerint tudták, hogy figyeljük a hitelkártyát. – Vagy a kártya csak egyszeri csali volt – szólt ki Murphy a gardróbból. – Egyedül a liliomokkal terhelték meg a kártyát. A fenébe is, ennek a nőnek elég sok cipője volt ahhoz képest, hogy nem tudta fizetni a lakbért. – Lehet, hogy több kártya is van. Ma reggel kikértem a Tess nevén lévő összes hitelkártya aktivitásáról a kimutatást. Remélhetőleg az asztalomon lesz mire visszaérünk. – Jó ötlet – jelent meg Murphy a gardróbajtajában. Egy fekete sporttáska lógott a kezében. –Ez ott volt föltekerve az egyik cipősdoboz mögé dugva. Mintha virágillata lenne. Aidan a holttestre nézett. – De miért ölték meg? – kérdezte félhangosan majd mérgesen fújt egyet. – Ez az alak egész délután figyelt minket. Mondtam Sewardnak, hogy bizonyítékunk van arra, hogy Tess hangját valaki utánozta. Kiadtuk az infót... – Nem volt más választásod. Seward fegyvert tartott Tess fejéhez, Aidan. Helyesen cselekedtél. – De a halott nő nem tud vallani, hogy Tessnek adta ki magát. Murphy filozofikusan vont vállat. – Remélhetőleg a táska és a blokkok elegendőek lesznek ahhoz, hogy Patricket boldoggá tegyék. Hívom Spinnellit. Te meg hívd Jacket!

233


Akkor már tudta, hány darab kamerát talált Jack a lakásában, de szinte fejbe vágta, ahogy most így egymás mellé sorakoztatva látta Spinnelli tárgyalóasztalán. Miután aznap végig föl-le ugrált az adrenalinszintje, mind személyes, mind szakmai okokból, egyre gyengébb lábakon állt az önfegyelme. Okosabb lett volna, ha nem hívja félre Ricket, hogy megkérdezze melyik kamerát pontosan hol találta Tess lakásában, rendelőjében, kocsijában és ruhájában, de az isten szerelmére, ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy megtudja. Különben is, ha nem kérdez rá, akkor úgy tűnne, hogy túlságosan belebonyolódott, és éppen ez volt, ami ellen egész este hadakozott. Ha Spinnelli úgy gondolja, hogy túlságosan belebonyolódott, akkor valaki mást jelöl ki arra, hogy figyeljen Tessre. Túlságosan belebonyolódtam, gondolta. Mert erről volt szó. Figyelt Tess Ciccotellire. És mivel ez törni nem tudta levenni a szemét az asztal közepére sorakoztatott kamerákról, főleg arról a modellről, amely kirítt a többi közül. Vízálló, és enyhén penészes volt a széleken. Az a rohadék a fürdőszoba mennyezeti szellőzőjébe szerelte be a kamerát, és egyenesen a zuhany felé irányította. A hangfelvételt nyilván tönkretette a ventilátor, de a videó biztosan tökéletes maradt. Az undortól felfordult a gyomra, amikor a gondolt, hogy az az idegen Tesst nézi, tekergő kígyóként siklott át az agyán. Vajon még hány nyáladzó perverz, nézte? A gondolatait ugyanúgy nem tudta kordában tartani, ahogy szíve heves dobogását sem. Tesst kihasználták, és már önmagában ezért megérdemli az a rohadék a halált. Spinnelli a tárgyalóasztal fölé magasodott, kezét csípőre tette, és a fejét rázta. – Szent isten! Nagyobb a készletünk, mint RadioShacknak. Ez igaz is volt. Aidan összeszedte magát, megzabolázta fortyogó dühét. Jack és Rick hét csoportba rakta a kamerákat és mikrofonokat, amelyeket az utóbbi két napban találtak. Az első három csoport a három 234

áldozat, Adams, Winslow és Seward lakásából származott. A negyedik volt a legnagyobb csoport, Tess lakásából. Az ötödik feleakkora volt. A készülékek a rendelőből érkeztek. A hatodik még, ennél is kisebb volt: a mikrofonok, amelyeket Rick az első ötperces keresés során vett ki Tess kocsijából. Több is lehet, és valószínűleg volt is. A hetedik, legkisebb csoportba varrótű méretű mikrofonok kerültek, amelyeket Rick Tess minden egyes blézerében és kabátjának bélésében megtalált. Még a vörös bőrkabátban is, amelyet Tess vasárnap viselt. Amikor gyilkossággal vádoltam meg. – Akkor mondjad, Rick! – szólalt meg Spinnelli – Mit tudunk ezekről a szarokról? Rick fölállt. – Nem olyan sokat, mint szeretnénk, de mondom. Először is, nem sikerült sem az átvitelt, sem az e-maileket lekövetnem Adams lakásában. Minden lakásban hagytam egy kamerát, hátha ismét működni kezdenek, de mind leállt. Akárki tette is oda őket tudnia kellett, hogy megtaláltuk. – Szóval feladjuk? – mordult fel Spinnelli. – Eleve szinte esélytelen volt – Rick felvidult. De van némi infóm ezekről a kis szépségekről . Az két kupacra mutatott. – A szerkezetek, amelyeket Adams és Winslow lakásában találtam, ugyanazok a modellek, egymás utáni sorozatszámmal. Spinnelli bólintott. – Ezek szerint ugyanakkor vásárolták őket. – Valószínűleg. Egészen két héttel ezelőttig ez volt a vállalat legkeresettebb terméke. Két hete azonban bevezették ezt a modellt. – Rick Seward készülékek csoportjára mutatott. – Most ez a legkeresettebb. De ez nem azt jelenti, hogy a kamerát, amelyet Seward lakásában találtam, később vették, de könnyen lehet. – Ezek szerint Seward nem volt része az eredeti tervnek gondolkodott Aidan hangosan. Koncentrálj Reagan! Kezdte fölemészteni annak a sok kamerának a látványa. – Adams főnöke azt mondta, hogy a nő hetek óta kiszámíthatatlan volt, és Tess azt mondta, hogy három hete kihagyott egy kezelést. Kamerák, amelyet Sewardnál találtatok, még nem volt kapható, amikor ez az egész elkezdődött. Lehetséges – Spinnelli leült, és a mellkasán keresztbe fonta a karját. – De tudni akarom, hogy a mi emberünk tette-e a kamerákat az összes 235

helyre. A lakásba, a rendelőbe, a kocsiba. – Fölvette a tasakot, amelyben a tűméretű mikrofonok voltak. – A kabátokba. Ki az, aki az összes helyre be tudott jutni? Egyelőre a leghasználhatóbb ötletünk az, hogy két napra visszamenőleg megnézzük Seward házának biztonsági kamerás felvételeit, és összehasonlítjuk azzal, ami tegnapelőtt Winslow házában készült – mondata Jack. – Feltételezve, hogy ugyanaz a személy tette mindkettőt. Winslow esetében legalább megvan az időintervallum. Az a baba nem volt három óránál hosszabb ideig a sütőben, szóval tizenegy és egy között kell megnéznünk. – Hogyan rakhatott be bárki is egy babái a sütőbe, anélkül, hogy Winslow észrevette volna? – kérdezte Spinnelli. – Istenem, ebben az egészben talán ez a legbetegebb. Aidan hevesen és rosszindulatúan szembeszegüli ezzel a gondolattal. A legbetegebb az a vízálló kamera volt, de most még csak gondolni sem akart rá. Képtelenség volt, de mégis higgadt maradt. – Ha Winslow aludt, ha el volt kábítva, akkut nem feltétlenül hallotta meg, hogy valaki matat a konyhában, de most, hogy megvan a körülbelüli időpont, újra végigjárhatjuk a lakókat. Mi a helyzet azokkal a kamerákkal, amelyeket Tess lakásából hoztatok be? – Régebbi modellek – válaszolt Rick. – Három eltérő gyártótól. – Mennyivel régebbiek? – kérdezte Aidan feszülten. – Ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan régóta voltak ott... – figyelmeztette Rick, majd vállat vont – Fél éve voltak a legkeresettebbek – habozott, kivéve ezt az egyet – a vízhatlan modellre mutatott. Ez nagyjából négyéves. De nem úgy tűnik, mintha régebb óta lett volna ott, mint a többi – tette hozza gyorsan. – Azt mondanám, hogy maximum hat hónapra kell visszamennünk. Aidan gyomra felkavarodott. – Hat hónapra? Ez a perverz már hat rohadt hónapja figyeli? Spinnelli szemöldöke a magasba szökött. – Honnan tudjuk, hogy perverz? Aidan fortyogott a dühtől, szinte a robbanás szélén állt, kinyúlt, és felkapta a vízhatlan modellt. – Mert ez a zuhany fölött volt, a rohadt életbe! 236

Sziszegte összeszorított fogai közül. Elég mérges volt ahhoz, hogy kárt tegyen valamiben, ezért remegő kézzel óvatosan letette a kamerát. Jack homlokát ráncolva nézett Rickre. – Ezek szerint elmondtad Aidannek? Rick megint megvonta a vállát, most kelletlenül. – Megkérdezte. Én nem... Mindegy. Aidan a fejét rázta, hogy kitisztuljanak a gondolatai. – Elnézést. Nem ti láttátok az arcát, amikor el kellett neki mondanom. Sajnálom – tenyerét végighúzta az arcán. – Hosszú nap volt. – Nicole Riverának nem – mondta Murphy csöndesen Az egész helyet átkutattuk, Marc, de semmit sem találtunk, aminek alapján elindulhatnánk a afelé a személy felé, aki fizetett neki ezért. – Megtaláltátok a kabátot és a parókát? – kérdezte Spinnelli. Murphy a fejét rázta. – Nem, de találtunk felvételeket Tess hangjával a kamrában egy sor félkész kaja mögött. Tess kezeléseiről való hangfelvételek. Így tudott gyakorolni – Spinnelli a homlokát dörzsölte. – Ez elég kell, hogy legyen Patricknak, hogy visszautasítsa a fellebbezéseket. Talán a ballisztikusok találnak valamit a lövedékről is. Szóval mi történt ma este a rendelőben? – A társa azt mondta, Tess valamelyik páciense volt válaszolt Aidan. – Tess úgy sejti, tudja is, kicsoda, de nem mondja meg. – És átkozott legyen, ha nem csodálja a nőt a fegyelméért, noha legszívesebbén jól megrázná emiatt. Murphy komor arccal Jack felé fordult. – Azonosítottátok azt a seggfejet? – Az egyik emberem most futtatja le az ujjlenyomatot a rendszerben – mondta Jack. – Egy órán belül elvileg kapunk eredményt. – Amikor megvan a név, én menni akarok Murphy hangja fojtott volt, visszafogott, de a mélyén valami nyers harag lapult. Aidan pontosan tudta, hogyan érez a társa. – Valaki mást küldök – mondta Spinnelli, mire mindketten figyelmeztető pillantást lövelltek feléje – Ti ketten a kukkolóra koncentráltok. Értve vagyok? Aidan kurtán biccentett. 237

– Értve. Patrick nem lesz boldog – mondta, elterelve a témát, hogy ezzel Murphynek és magának is időt adjon lehiggadni. – Ha akarja, úgyis bekéretheti hivatalosan is a nyilvántartást, de napokba telik, mire azt a sok papírt a saját mappájába visszateszik. Legalább húszévnyi anyag volt abban a páncélteremben, és minden egyes lap szét volt hajigálva a földön. A legtöbb, amit Patrick tehet, hogy összeállítja a páciensek listáját, de abból sem fogja megtudni, ki a legfogékonyabb egy kiprovokált öngyilkosságra. – Egy gondolat ötlött fel benne. – Hacsak... Spinnelli előrehajolt. – Hacsak mi? Mondd csak, Aidan. Aidan kivette Tess kulcsát a zsebéből. Azóta nála volt, hogy beléptek Tess rendelőjébe, és elfelejtette visszaadni. A kulcskarikán lógott egy kis flashdrive, nem nagyobb, mint egy hüvelykujj. – Az összes fájljának biztonsági mentése ezen van. Murphy összeszűkült szemmel nézett rá. – Mi a franc ez? – Flashdrive – válaszolt Aidan. – Olyan, mint egy lemez, de ráfér vagy... ötvenlemeznyi adat. Az egyik grafikai szemináriumon én is használtam ilyet. A számítógép USB-portjába kell bedugni. Murphy a fejét rázta. – Ötven lemez ezen a kis kütyün? Rick is a készüléket méregette. – Ezen? Inkább ezer lemez. – Azta! – Spinnelli kinyúlt érte, de Aidan a fejét rázta. – Ne! – pontosan olyan lenne, mintha benne lennék a rendelőjébe, és elhoznánk a dossziékat. Nem szabad. Spinnelli arca elkomorult. – Öt ember van a halottasházban, akik szerint szabad. – Én is akarom azt a listát. De azt is akarom, hogy minden stimmeljen, amikor elkapjuk a tettest. És azt is akarom, hogy Tessnek továbbra is legyen praxisa, amikor ennek vége. Ha most ezt megnézzük, akkor biztosan elveszíti az engedélyét. Úgy fog kinézni mintha ő adta volna ide. Várjuk meg a holnapot Patricknek addigra birtokában lesz a bírósági végzés, nekünk meg az információ. – Holnap túl késő lesz – morgott Spinnelli, majd felsóhajtott. – A fenébe is, Reagan. Igazad van. Mióta vagy te a leghiggadtabb 238

közöttünk? – A választ meg sem várva átnyújtott Aidannek egy összehajtott papírlapot. – Adams toxikológiai vizsgálatának az eredménye. . Aidan elolvasta, majd átnyújtotta Murphynek. – Pszilocibin? Az meg mi? – Felhívtam Juliát – mondta Spinnelli. – Azt mondta, valami varázsgomba. Nagyon hallucinogén. Adams vérében csak tíz százaléka volt annak, ami átbillenthette volna, de úgy néz ki, már jó ideje szedte. Kapszula formában is megtalálta az egyik orvosságosüvegben, amelyet Adams fürdőszobájából hoztatok el az orvosságosszekrényből. – De akkor minek a PCP? – kérdezte Aidan, majd kifújta a levegőt, mert már tudta a választ. – Ez volt a húga halálának az évfordulója. A kukkolónk biztosan türelmetlen lett, amikor a varázsgomba nem hatott. Tökéletes időzítésre vall Adams őrületét pont az évfordulón meglódítani. – Winslow pedig amúgy is az összeomlás szélén állt – helyeselt Spinnelli. – Julia ugyanazt az anyagot fogja keresni Winslow toxikológiai vizsgálata során is. Aidannek eszébe jutott Seward, a férfi eszelős tekintete. – És mi a helyzet Sewarddal? Spinnelli a fejét rázta. – Julia azt mondta, hogy az első vizsgálat semmit sem mutatott ki. Megsürgette, de még várnunk kell holnapig. – Habozott, majd Rick felé fordult. – Rick, muszáj hármójukkal egyedül beszélnem. Rick felállt. – Nem kell kétszer mondani. Jó éjt! Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Spinnelli fáradtan hunyta le a szemét. – Beszállt a belső ellenőrzés. Aidannek már ennek említésétől is összeugrott a gyomra. – Miért? Spinnelli szeme megvillant. – Mert ötféle ujjlenyomat van azokon a fenyegető leveleken, amelyeket Tess kapott Green után. Három közülük rendőré. Mindannyian Preston Tyler barátai. – És mi a helyzet a nyilvántartás hivatalnokával? – kérdezte Murphy. 239

– Sikerült a nőnek azonosítania valamelyiküket? – Nem Azt hajtogatja, hogy nem emlékszik, de a belső ellenőrzés szerint csak nem akarja megmondani. – Meg fiatal – gondolkodott el Murphy. – Nem fél. – Ha valamelyikük benne van ebben a szarságban, akkor oka van félni – mondta Aidan komoran. – Szóval kik ezek, Marc? – kérdezte Jack. – Tom Voight, James Mason és Blaine Connell. – Spinnelli addig nyújtózkodott, míg recsegni nem kezdett a háta. – Mindegyiknek tiszta a háttere. Sehol egy folt. – Aidan a fejét rázta, nem hitt a fülének. – Az nem lehet. Ismerem Blaine Connellt. – Ő nem tenne ilyet? – húzta el a száját Spinnelli. Tudom – hangosan felsóhajtott. – Tudom. Murphy elgondolkodva ütögette az öngyújtóját a tenyeréhez. – Ha az egyikük van az egész ügy mögött, akkor nem egyszerűen csak öngyilkosságokat provokállak ki. Valaki hidegvérrel kivégezte Nicole Riverát. Nehéz elhinni, hogy rendőr lenne, de ha az... – Egy rendőr tudhatja, hogyan kell valakit gyilkosként beállítani – jegyezte meg Jack. Aidan egyenesen Spinnelli szemébe nézett. – Most, hogy vannak nevek, mi a következő lépés? Kopogtak az ajtón, mire mind a négyen az odakapták a fejüket. Rick dugta be a fejét. – Elnézést, de Dr. Ciccotelli itt van. Veled szeretne beszélni, Aidan. Nem fest túl jól. Aidan felállt, az aggódás hirtelen minden egyebet kiszorított a gondolataiból. – Elvileg úgy volt, hogy fölhív, amikor el akar jönni a kórházból. Hol van? – Itt. – Tess betolakodott Rick mellett, majd megmerevedett, amikor tekintete végigszántott az asztalokon heverő kamerákon. Eddig is sápadt volt, de most minden vér kifutott az arcából, és egészen falfehér lett. – Ez mind? – suttogta. – Ezekkel figyelték a pácienseimet? És engem?

240

Aidan megfogta a karját, és az egyik székhez vezette. Leguggolt mellé, és maga felé fordította a nő arcát, hogy rá nézzen, ne a kamerákra. – Mi történt, Tess? Tess kibontakozott a szorításából, az ajka remegett. Megint az asztalra nézett, a szeme megállt a kulcskarikán. Aidan felé fordult, tekintete végtelen megbántottságot tükrözött, mire a férfi szíve elszorult. – Odaadtad nekik az aktákat? – suttogta szinte hang nélkül. – Én el akartam kérni, Tess – szólalt meg Spinnelli, mielőtt Aidan bármit is mondhatott volna. – De nem volt hajlandó odaadni. Tess bólintott, és a megbántottság eltűnt a szeméből, de a helyét mélységes bánat vette át. Aidan azonnal tudta. Ennek ellenére megkérdezte, remélve, hogy tévedett. – Mi történt, Tess? – kérdezte megint, nagyon gyöngéden. Tess reszketve mély levegőt vett. – Harrison meghalt. A nő gyásza szíven ütötte, legszívesebben a karjaiba vonta volna, és megöleli, de nem tehette. Itt nem. Nem a főhadnagy előtt, aki már így is úgy, hogy ő és Murphy túlságosan érintettek. Ha tudná…, ezért csak Tess kezét fogta meg. – Mikor? Tess csak rázta a fejét kábán. – Fél órája. Már a műtőben volt, de túl kiterjedt volt a belső vérzés. A gyerekei bejöttek Flóval. Ezért eljöttem. Fölemelte a fejét, a tekintete fáradt volt, és űzött. Míg vártam, végighallgattam a hangüzeneteimet – folytatta üres, tompa hangon, amitől Aidan szíve hevesebben kezdett verni. – Az engedélyemet függesztették. És újabb három kezeltem megfenyegetett, ha fölfedem a titkaikat... Aidan zakatoló szíve hirtelen mintha megállt volna. – Tudod, hogy kik azok? – Nem. Gondoltam, hogy mindenkit felhívok, minden egyes embert, aki csak a listámon van, és megmondom nekik, hogy egy szót sem szólok, de azok, akik hinnének nekem, eleve nem is hívnának fel, hogy megfenyegessenek. És különben sem számítana már ha az a valaki az én hangomat használja. Már megvan a baj. Harrison azért halt meg, 241

hogy megvédje a titkaikat. Az ő rohadt titkaikat – a hangja megbicsaklott. – De a nagy semmiért halt meg. A fejét lehorgasztotta, s csak ült ott összekulcsolt kezével, némán könnyezve. Az ő szeme is szúrni kezdett, és összerezzent, amikor Tess könnye a kezére hullt. – Tess, nagyon sajnálom. Borzasztóan sajnálom. A szavak annyira ide nem illőnek tűntek, de Tess bólintott, és reszketve mély levegőt vett. Kezét elhúzta, és megtörölte nedves arcát. – Dehogyis, én sajnálom. Nem kellett volna ide betolakodnom. Mind dolgoztok. – Fölállt, és kihúzta magát. – Hagyom, hogy folytassátok. Gondolom, nem mehetek haza. – Még nem – mondta Jack. – Talán majd holnap. Még egyszer át akarom fésülni a lakásodat. Tess elcsüggedt, de bólintott. – Köszönöm. Ha ideadod a kulcsomat, akkor megyek is. Aidan a vállára tette a kezét, és még a vastag garbó alatt is érezte, ahogy Tess összerezzen. – Tess, várj meg, kérlek! – Rickre pillantott, aki az ajtónál állt, arcán együttérzés tükröződött. – Várnál vele, míg végzünk? Rick bólintott. – Gyere, Tess! – átfogta a vállát. – Veszek neked egy kávét. Amikor az ajtó becsukódott, Aidan Spinnellihez fordult. – Meg kell neki mondani, hogy Rivera meghalt. Spinnelli a tarkóját dörzsölte. – Egyetértek. Már nem lesz vallomásunk Riverá-tól, de Tess legalább megnyugszik, ha tudja, már senki sem telefonálgat az ő hangjával. – Pontosan ez az, amit az elkövető akar, hogy tudjunk – mondta Murphy lassan. – Túl könnyű volt, hogy csak úgy megtaláltuk Riverát. Valahol másutt is megölhette volna, hogy egy kicsit tovább tartson azonosítani. Aidan kétségbeesve túrt a hajába. – Tudta, hogy Riverát keressük. Hallotta, amikor azt mondtam Sewardnak, hogy bizonyítékunk van, hogy valaki Tess hangját utánozta. Vajon mi lesz a következő lépése? Nincs már meg ez a bábuja. – Lehet, hogy végzett – mondta Jack. 242

Aidan a fejét rázta – Nem, még nem végzett. De azért lehet, hogy elérte a célját. Isten tudja, hány pszichiátriai beteget ingerelt föl. Szeret színházast játszani, de a kezét tisztán tartja. Sikerült elérnie, hogy dühöngő őrültek vegyék célba Tesst. – És még az is lehet, hogy jelvénye is van... Murphy tekintete mérgesen villant Spinnellire. – Mit tudunk a levélírókról? Spinnelli a fejét rázta. – Én még semmit. Csak szerettem volna szólni, tartsátok nyitva a szemeteket és a fületeket. Hamarosan kitudódik, hogy a belső ellenőrzés beszállt és eldurvulhatnak a dolgok. – Fölállt. – Jack, amint találat van a rendelőből hozott ujjlenyomatokra hívjon föl! Behozzuk a fickót Dr. Ernst meggyilkolásáért. Aidan, vidd Tesst egy szállodába, hogy aludhasson valamennyit. Találkozunk holnap reggel ugyanitt.

243

Tizenkettedik fejezet Március 14-e, kedd, 23.55

Tess csak nézte a mellettük elsuhanó autópálya felezővonalát. Nem megy szállodába. Legalábbis nem a városban. Reagan hazaviszi. Haza. A házba a gumikacsás tapétával és a motoralkatrészekkel telepakolt garázzsal. Arra kellene kérnie, hogy vigye egy szállodába, de nem volt meg hozzá a lelkiereje. Meg kellene köszönnie a férfinak. És meg is fogja. Amint ez a szörnyű nyomás a mellkasán elmúlik, és végre tud lélegezni. Elment. Harrison, aki Eleanorral együtt oly sok mindenre megtanította. Annyit adtak neki. Nem az ő hibája. Tudta, ahogyan azt is, hogy Harrison gyerekeinek vádló tekintete a gyászra és a fájdalomra adott normális reakció. Azonban a tekintetük tőr volt a szívében, és ehhez még hozzájött a sokk, hogy újabb három életveszélyes fenyegetést is kapott... Kábán állt föl, és egyedül jött ki a kórházból, leintett egy taxit, és elment az első helyre, amely az eszébe jutott. Aidan Reaganhez. Ostobaság volt. Mármint egyedül eljönni a kórházból. Az, hogy Aidan ennyire vonzza, ostobaság-e majd kiderül. Wallace Clayborn ott leselkedhetett volna a kórház kapujában, várva a lehetőséget, hogy lecsapjon rá, és megölje, ahogyan Harrisont is. Minél tovább gondolkodott ezen, annál inkább biztos lett benne, hogy ő az a férfi, akit Harrison látott. Tess emlékezett rá, Clayborn hogyan ült a rendelőben, s nézte a kezét a büszkeség és félelem ijesztő keverékével a szemében. A puszta keze volt a fegyvere. Amivel megölte Harrison Ernstet. – Jack talált ujjlenyomatokat? – kérdezte fásultan. 244

Aidan meglepetten pillantott rá. – Azt hittem, alszol.– Nem Még nem. – Majd később. Most túl sok minden kavargott benne. Gyász. Félelem. Harag. Gyűlölet.– Talált? – Amikor eljöttünk, akkor még mindig a rendszerben futatta az ujjlenyomatokat. Tess kinézett az ablakon. Felmérte, milyen kötelezettségei vannak a páciensei iránt. Harrison iránt. Saját maga iránt. De semmit sem látott, csak a vérző Harrisont. És Flót meg a gyerekeiket, ahogy ott zokogtak. – Hívd fel Jacket... – nagyot nyelt. – Kérdez meg talált-e már nevet. Kérlek. Reagan egy szót sem szólt, hanem elővette a zsebéből a mobilját, és tárcsázott. Jack, Aidan vagyok... Nem, Tess jól van. Azt kérdezi, dobott-e már ki a rendszer nevet. – Rövid csönd következett. – Ötven emberre szűkítette le. Mit akarsz tenni, Tess? Tessben forrni kezdet a düh, szinte már marta és égette. – Van, amelyik C-vel kezdődik? Reagan megkérdezte Jacket. – Van – közvetítette a választ. Három is. Szinte már fojtogatta a tehetetlen düh. Olyan könnyű lenne kimondani a nevet. Wallace Clayborn De ha nincs a három között, akkor minden ok nélkül fölfedné egyik betege kilétét. Egy ártatlan embert. Aidan nem mondaná el. De én tudnám. És ő is. És hirtelen ez sokkal fontosabb lett, mint kielégíteni a haragját. A homlokát a hideg ablaküvegnek nyomta, olyan kimerült volt. – Elnézést. Nem játszani akarok, de Jack meg tudná adni a neveket? Reagan megkérdezte Jacket, majd megismételte a hallott neveket. – Camden. Clayborn. És... – Igen. – A hirtelen megkönnyebbüléstől egészen megszédült. Egyik kezét fölemelte. – Clayborn. Wallace Clayborn. – Clayborn lesz az, Jack – mondta Aidan. – Szólj Spinnellinek! A csapata már vár. – Tess hallotta, ahogy Aidan becsukja a telefonját, és elteszi. 245

– Aidan... – Tess érzékelte, hogy mennyire remeg a hangja, de nem érdekelte. Aidan kezét Tess tarkóján a haja alá csúsztatta, és masszírozni kezdte a nyakát, mint korábban is. – Semmi gond, Tess. Megértjük, hogy csak úgy nem adhattad meg a nevét. Spinnelli most azonnal elküld valakit érte, hogy vigye be. Tess ültében megborzongott, olyan jólesett neki Aidan kezének érintése. Annyira szüksége volt rá. – Meg szeretnélek kérni, hogy tegyél meg mindent azért, hogy Paul Duncant kérjék fel a pszichológiai elemzés elvégzésére. Az a szemét Clayborn majd megpróbálja a védelmet az elmebajra alapozni, de nem bolond. Csak simán gonosz. Paul majd figyelni fog, hogy az esküdtszék megértse, mi a különbség – Azt akarod, hogy megfizessen – mondta Aidan csöndesen. – Ez normális, Tess – Nem azt akarom, hogy megfizessen – mondta hevesen. Azt akarom, hogy meghaljon. De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Nem ítélnék előre megfontolt szándékú emberölésnek. – Aidan hüvelykujja megtalálta azt a merev ideget, és finoman nyomta. – Azt akarom, hogy Wallace Clayborn , élete végéig a börtönben rohadjon. – Kezdett sírhatnékja támadni. – Aztán talán valamelyik börtöntöltelék csavargó megmutatja neki, mit érzett ma Harrison. Kocsi lassított, majd megállt. Aidan keze eltűnt és Tess inkább a nyelvébe harapott, hogy ne kezdjen el könyörögni a férfinak, hogy tegye vissza. A hideg szél bevágott a kocsiba, amikor a férfi kiszállt. Tess fölemelte a tekintetét, és érezte, hogy enyhül a nyomás a mellkasában, ha csak egy keveset is. A garázsban voltak, és a férfi már meg is kerülte a kocsit, hogy kinyissa neki az ajtót. Szó nélkül segítette ki, és a karjába vonta. A biztonságba. Tess már egy éve nem érezte magát ennyire biztonságban, védetten. Nem, még akkor sem. Phillip mellett sosem érezte magát így. Nem marad így. A józanság hangja kiábrándító volt ezen az estén, amikor több rossz hírt már nem tudott volna elviselni. Ezért a józanságot lerázta magáról, mély levegőt vett, és élvezte a férfi illatát, 246

ahogy korábban nem tehette meg. Amikor csak az érdekelte, hogy milyen a férfi ajkának érintése az övén. Aidan ajka most a haját csókolta, a homlokát, és Tess átölelte a férfit, és magához szorította. A férfi szíve ott kalapált a füle mellett, és Tess egyszerűen csak hallgatta a dobogását. Aidan hagyta, csak tartotta a karjában, míg a vihar, amely Tessben dúlt, le nem csillapodott. Még mindig mérges volt. Még mindig fájt. De már nem fojtogatta. – Köszönöm. A férfi válaszul szorosabban ölelte. – Szívesen – ujjával feljebb emelte Tess állát, míg tekintetük találkozott. – Elviszlek szállodába, ha azt akarod. Nem akarta. De azt sem akarta, hogy Aidan ábrándokat kergessen a tekintetben, ami köztük történhet. – Ha maradok, hol fogok aludni? A férfi arcára félmosoly ült. – Az ágyamban. Majd én a kanapén alszom. Kihúzható. – Aidan elkomorodott, s hüvelykujjával végigsimított Tess alsó ajkán. Tess egész testén borzongás futott végig, habár Aidan arckifejezése nagyon komoly volt. – Tess, nem kell többet aggódnod, hogy valaki tovább hívogatja a riportereket vagy a betegeidet. Legalábbis nem a te hangoddal. – Miért nem? – Az a nő, aki neked adta ki magát, meghalt. Tess szeme elkerekedett. – Biztos vagy benne? – Biztosak vagyunk benne, hogy meghalt. Abban is elég biztosak vagyunk, hogy ő utánozta a hangodat. Nem akartam, hogy tovább aggódj. És azt sem, hogy azért maradj itt, mert azt hiszed, okuk van azoknak a rohadékoknak, hogy beváltsák a fenyegetésüket – Ezt nagyra értékelem. – Csakugyan így volt. Aidan Reagan többször is bebizonyította, hogy tiszteletre méltó férfi. – De még mindig kívánlak – tette hozzá, mire Tess felszisszent, amikor elöntötte odalent a vágyakozás. – Nem akartam, hogy úgy maradj itt, hogy ezt nem érted meg. – Én – megint nem kapok levegőt. – Értem én. És köszönöm szépen a vendéglátást. 247

Aidan váratlanul elmosolyodott, és a látványtól Tess is felvidult kissé. – A doktornő tanítható – viccelődött Aidan. Tess gyomra megkordult, amire nem készült fel. – A doktornő éhes. – Én is. – Aidan elengedte, de a karját a dereka köré fonta, ahogy az ajtóhoz kísérte. Most már nem csupán udvarias támaszt jelentett, jött rá Tess. Ez már a birtoklás jele. És nem bánta. – Mintha valami eszembe jutott volna a korábbi kis beszélgetésünkről. Aidan a motorbicikli felé mutatott, és Tess érezte amint elvörösödik. – Nekem elég sok jut eszembe abból a beszélgetésből nyomozó. Aidan hirtelen megtorpant, szemöldöke szinte egymáshoz ért. – Ez nem tetszik. – Mi? – Amikor nyomozónak hívsz. A nevem Aidan, Tess értette, a férfi miért lett ingerült, tudatában volt annak, hogy a férfi jóval azelőtt a keresztnevén szólította, mint hogy ő ezt viszonozta volna. Így tartotta fenn a falakat kettőjük között. A falak azonban már leomlottak a sors vagy a körülmények jóvoltából. Talán a kettő egy és ugyanaz. – Elég sok minden jut eszembe abból a beszélgetésből, Aidan – helyesbített. A férfi komor tekintete eltűnt. – Azt mondtad, hogy ugyanolyan jót főzöl, mint amit egy étteremben lehet enni. Tess ajka megrezzent. – Tényleg azt mondtam. Ez azt jelenti, hogy szeretnéd, ha megetetnélek? A férfi szeme felvillant, a jelentése egyértelmű volt. – Igen. És igen. De menjünk sorba. Farkaséhes vagyok. Ebéd óta nem ettem. – Kinyitotta a konyhába vezető ajtót, majd hirtelen megtorpant, ami miatt Tess neki is ütközött. Egy papírlap lógott az ajtókereten Aidan feje fölött, melyet le is tépett. Tess sóbálvánnyá meredve állt, míg Aidan föl nem nevetett. – A kis pocok! – mondta szeretettel. – Rachel! Hazajöttem! Belépett a konyhába, meg sem rezzent, amikor a rottweiler ugrándozva jött be, hogy köszöntse. Aidan Dollynak nevezte el ezt a 248

nagy kutyát. Tess elmosolyodott a gondolatra. Egy fiatal lány jelent meg, Tess macskájával a karján. Bella szemmel láthatóan otthon érezte magát, meg sem ijedt Dollytól. – Már megint késtél – mondta Rachel, és végigsimított Bellán a feje tetejétől a meg-megremegő farka végéig. – És te megint nem vagy otthon – vágott vissza Aidan. A papírlapot az asztalra dobta, és Tess látta, hogy kerek, fiatalos írással az áll rajta, „Aidan, itt vagyok." – Miért? A lány kissé zaklatottan méregette Tesst. – Vendéged van. – Csakugyan. Rachel, bemutatom Tess Ciccotellit húgom, Rachel. Nyilvánvaló volt, hogy a lány Aidan húga. A szemük ugyanolyan árnyalatú sötétkék. A Rachelé azonban árnyékoltabb volt, és Tessnek eszébe jutott, hogy Kristen azt mondta, a lány egészen magába van fordulva. Viszont ez Reagan családjának a magánügye ezért nem ártja bele magát. – Örülök, hogy megismerhetlek, Rachel. Köszönöm, hogy vigyáztál Bellára. Rachel az arcához dörgölte a macska pofáját. – Szóval így hívnak – mondta gyöngéden. – Illik hozzád. – Olaszul szépet jelen. – Tudom – Tess arcát vizslatta. – Maga az a pszichológus a hírekből. – Rachel... – figyelmeztette Aidan. – Semmi gond, Aidan. – Tess a lány felé biccentett. – Igen, az vagyok. Hogy bánik velem a sajtó? – Az irodalomtanárom azt mondaná, a sajtó „rágalmazza." Szövegértésórán tanultuk – tette hozzá, és Tess azon kapta magát, hogy kuncog. – Örülök, hogy folyamatosan képzed magad mondta Aidan szárazon. – Beszélni szeretnél velem, pocok? Rachel nyugtalanul nézett Tessre. – Holnap is visszajöhetek. Bármi nyugtalanította is a lányt, az fontos volt. – Aiden, menjetek csak be a nappaliba. Én kint maradok, és készítek valami harapnivalót. 249

Aidan megint tenyerébe fogta a tarkóját, és Tess alig bírta megállni, hogy le ne hunyja a szemét, és fel ne nyögjön. – Biztos vagy benne? – Igen. Menjetek csak! Hadd főzzek! Húsz percen át beszélgettek fojtottan suttogva. Tess alig bírta megállni, hogy ne hallgatóddzon, de hiába csörömpölt az edényekkel a szükségesnél is jobban, épp eleget hallott ahhoz, hogy tudja, Rachel Reagan nagy bajban van. És bizony épp eleget ahhoz, hogy ne lepődjön meg azon, hogy amikor a lány visszajött a konyhába, fehér volt, mint a fal, és olyan erősen reszketett, hogy alig állt a lábán. Tess első reakciója az volt, hogy beledobja a kanalat a serpenyőbe, és egy székhez kíséri a lányt, de Rachel arcára kiült a jellegzetes „hozzám ne érj" kifejezés, ezért csak állt ott, ahol volt. Aidan pár másodperccel később jelent meg. Ha lehet ilyet mondani, az ő arca még fehérebb volt, mint a húgáé. – Rachel, várj meg a kocsiban! – Aidan megvárta, míg a lány kimegy, majd komor tekintettel Tess felé fordult. – Mennyit hallottál? Tess habozott. – Nem sokat. Igyekeztem nem hallani. De még így is eleget. Volt egy buli, amelyik félresiklott. Rachel eljött, de utána elszabadult a pokol, és az egyik lánynak bántódása esett. Aidan álla megfeszült. – Nem bántódása, Tess. Megerőszakolták. Többször, egymás után. – Elfordította a tekintetét, alig bírt nyelni. – Brutális kegyetlenséggel. Tess szomorúan bólintott. – Sejtettem. – Kezét a férfi karjára tette, és érezte, ahogy az izmok megremegnek. – Arra gondolsz, lehet, hogy a húgodat is. Aidan felkapta a fejét, és a szemében tükröződő szenvedés Tesst egészen szíven szúrta, annyira, hogy majdnem kiment alóla a talaj. – Szent isten! – suttogta Aidan rekedten. – Én... Tess a karját simogatta. – Nem hántották, Aidan férfi megborzongott, és a mellére hanyatlott az álla. –Tudom. Tudom – fölemelte a fejét. – A másik lány nem jelentette be. Tess nagyot nézett. – Ezt nem hallottam. Rachel most mihez fog kezdeni? 250

– Nem tudom. Nagyon fél. Retteg. A fenébe, én is. – Honnan tudja Rachel, hogy a lány nem jelentette be? A lány ma nem ment iskolába, de megindult a szóbeszéd. – Az ajka pengevékony lett. – Gondolom, a fiúk egy ilyen nagy dolgot nem tudtak csak úgy magukba tartani. Rachel beugrott a lányhoz, hogy megnézze. A lány még a szüleinek sem mondta meg. Azt hiszik, hogy csak egy vad buli volt, és a lányuk azért van rosszul, mert túl sokat ivott. Egy hónap szobafogságra ítélték. Rachel megpróbálta rávenni, hogy hívja fel a rendőrséget, de nem akarja. Túlságosan fél – Ez nem szokatlan, Aidan. Te is tudod. Aidan a konyhapultra csapott, ami mindkettőjüket meglepte. – A franca, nagyon is jól tudom. – A válla lehanyatlott. – És azt is tudom, hogy nekem viszont jelentenem kell. – Ha megteszed, Rachel érintett lesz. Aidan rászegezte a tekintetét. – Fél, hogy a fiúk rájönnek, hogy elmondta. Hogy őt is elkapják. Tess szinte érezte a férfi rettegésének keserű és fémes ízét. Tess pontosan tudta, Rachel mit érez. – Akkor mindent meg kell tenned azért, hogy a fiúk ne tudják meg, ki mondta el. A férfi feszes nyakkal bólintott. – Most haza kell vinnem. A szüleim betegre idegeskedik magukat. – A hátához nyúlt, és elővette a fekete félautomata pisztolyát az övéből, amely kisebb volt, mint az, amit a vállhevederben hordott, de nagyobb, mint az, amiről Tess tudta, hogy a bokája mellett visel. – Tudod, hogy kell használni? Tess erőt vett keze remegésén, és átvette a fegyvert, majd letette a pultra a frissen elkészített salátaöntet mellé. – Igen. A bátyám, Vito, megtanított rá. – Dolly gondoskodik arról, hogy senki ne jöjjön be. A szüleim háza alig tíz percre van csak, de beszélnem kell az apámmal. Ez eltarthat egy ideig. A gőzölgő fazekakra nézett. – Nagyon sajnálom. Nagyon finom az illata, de nem... – Nem romlik meg. Aidan, menj csak! Velem minden rendben lesz. A férfi becipzárazta a kabátját, majd megállt az ajtóban. 251

– Fölhívlak az itthoni telefonon, amikor ideértem a garázshoz, hogy tudd, én vagyok az. Dolly, fekszik! A következő pillanatban Aidan eltűnt, és Tess hallotta, amint nyílik, majd csukódik a garázs ajtaja, ahogy Aidan elindult haza Rachellel. Bella bejött a konyhába, és odadörgölőzött a lábához, mire Tess felkapta, és arcát a macska bundájába fúrta. – Bella – duruzsolta. -, emlékszel, hogy Eleanor azt szokta mondani, a mennyből a pokolba zuhant? Ez pontosan olyan nap, mint amilyenről akkor beszélt. Ahogy Elanorra gondolt, szükségszerűen eszébe jutott Harrison is, és a fájdalom azonnal megrohanta. Légy pszichiáter! – mondta Harrison. Igaza volt Ideje abbahagynia, hogy áldozatként viselkedik. Munkára föl, Tess!

Március 15-e, szerda, 6.00

Az anyja reggelit készített, és mennyei volt az illata. Aidan megfordult a kanapén, és arcát a puha párnába fúrta. Nagy nehezen fölnyitotta a szemét. Azonnal magához tért, mert egy kis tarka macska sárga szemébe nézett. Az anyjának nincs is macskája. De Tessnek van. Hirtelen felült, az agya döcögve beindult, a macska pedig eliszkolt. A saját nappalijában van, a saját kanapéján. Miután Rachelt hazavitte, és szinte hajnalig beszélt az apjával, arra jött haza, hogy Tess alszik, rózsás arca a karján pihent, és Dolly a lábánál hever. A közben aludt el, hogy jegyzeteket készített . Aiden egyik füzetébe, a toll még mindig ott volt lazán kezében, a pisztoly pedig karnyújtásnyira, és Aidennek eszébe jutott, milyen hevesen kezdett verni a szíve a félelemtől, mert Tess nem vette föl a telefont, amikor hívta, és utána hogyan öntötte el a vágyakozás, amelytől a lélegzete is elállt. Tess meleg volt és kócos, és emberfölötti erőt kívánt Aidantől, 252

hogy ne bújjon mellé be a puha ágyba. Ehelyett szépen betakarta, majd átballagott a nappaliba, és megágyazott magának a kanapén. Úgy döntött, ettől igazi szent lett. A gyomra követelődzőn korgott. Éhes szent. Nyögve tápászkodott fel, becaplatott a konyhába, és csak állt ott lenyűgözve. Tess Ciccotelli a tűzhely előtt állt farmerban és Aidan régi rendőrségi pulóverében, amelynek könyékig feltűrte az ujját. Haja fekete hullámokban omlott a hátára, és zokniba bújtatott lába ütemesen dobolt a dübörgő Aerosmith szám ritmusára, amely a lehalkított rádióból szólt. Kicsit ringatta hihetetlenül formás fenekét, ahogy megfordította a palacsintát a serpenyőben, és Aidan úgy érezte, ilyen tökéletes látványban még sosem volt része. Két hosszú lépéssel Tess mellett termett, és mielőtt a nő egy szót is szólhatott volna, beletúrt a hajába, száját a nő ajkára tapasztotta, vadul, forrón és követelődzőn. Tess meglepetten nyögött fel, amely halk nyöszörgéssé szelídült, és majd elvette Aidan eszét. Keze az elnyűtt pulóver alá vándorolt, s a selymes és puha bőrt simogatta Tess hátán, miközben a nő karja a nyakára fonódott, a szája felnyílt, és vadul befogadta a férfi nyelvét. Tess még mindig fogta a spatulát, amelynek a nyele nyomta Aidan tarkóját. Nem érdekelte, mert Tess már lábujjhegyre állva igyekezett közelebb kerülni hozzá, a mellét a férfi mellkasának nyomta, a csípője az ágyékához dörgölődzött, és Aidan másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy most, most, most. Keze a melltartó kapcsát kereste, majd ujjai a nő melle alá vándoroltak, amikor rájött, hogy a kapocs elől van. Tess nyöszörgött, és Aidan keze megremegett. – Siess! – suttogta Tess, de ajkát nem vette le a férfiéról. – Kérlek! – Aidan kioldotta a melltartó kapcsát, és végre kezébe omlott a nő melle. Tess megmerevedett hátradőlt a sarkára, s feje hátrahanyatlott. Az ajka felnyílt, szeme lecsukódott, és Aidan ráeszmélt, hogy a nő lélegzetét visszatartva várt. Várja, hogy ő megérintse. És hirtelen nagyon, nagyon fontos lett, hogy Tess öröme megérje a várakozást. Elengedte, kezét kihúzta a pulóver alól. Tess szeme felpattant, vadság, érzékiség és zavarodottság csillogott benne. – Mi az? Miért? 253

– Mert… megcsókolta, egyik kezével megfogta a spatulát, a másikkal pedig lekapcsolta a tűzhelyt. – Nem szeretnélek nem sietni. Elindult Tess-szel ki a konyhából, maga előtt háttal vezetve be a nappaliba, míg a nő lába neki nem ütközött a kanapé háttámlájának. Akkor leengedte, és fölé hajolt és Tess fejét a puha párnára fektette. Majd elhelyezkedett Tess combja között. Tess feltolta a csípőjét es Aidan olyan erős vágyat érzett, hogy majdnem feladta az elhatározását. Nevetéssel keveredő nyögéssel nyomta Tesshez a csípőjét, hatékonyan a kanapéhoz szegezve a nőt. Ne olyan hevesen – suttogta Aidan, inkább magának, mint Tessnek. Hirtelen mozdulattal átemelte Tess feje fölött a pulóvert, csapdába fogva a karját, fölfedve mellét. Elakadt a lélegzete. Szinte fájt a mellkasa. – Szent isten... – lehelte. – De gyönyörű vagy, Tess. – És csak nézte, csodálta a nő tökéletes, kerek és feszes mellét. A mellbimbók megkeményedve néztek vissza rá, szinte könyörögtek egy csókért, ezért Aidan lehajolt, hogy próbát tegyen, de az utolsó pillanatban irányt változtatott, mire Tess kétségbeesetten, fojtottan nyögött fel. Kiszabadította a karját, amitől ringani kezdett a melle. Aidan szeme majd kiugrott a helyéről. – Engedj el... – Nem. – Nyelvével végigsimított a bal mell alatt, amitől Tess megborzongott. Erősen. – Még nem, Tess. Csak hunyd le a szemed. – Tess engedelmeskedett, és Aidan a másik oldalon is megismételte a cirógatást, majd arcát a két mell közé temette, és belélegezte az illatát. – Aidan... – Tess hátrafeszítette a derekát, de a férfi elfordította a fejét, megnyalta a nő jobb mellét, de megint túl hamar abbahagyta. Tess érezte a bőrén a férfi forró leheletét. Tess szinte égett, teste minden idegszála azért kiáltott, hogy a férfi megérintse. Érezni akarta a kezét, a száját a bőrén. Szüksége volt rá. Megpróbálta megemelni a csípőjét, de a férfi szorosan lenyomva tartotta, és a merev pénisz ott lüktetett a combjánál. Tess hirtelen mozdulattal kiszabadította magát, amitől a pulóver a szoba túlsó végébe repült. Tenyerébe fogta a férfi fejét, és odahúzta magához, és felkiáltott, amikor a férfi szája végre a mellbimbójához ért. És végre, végre szívni kezdte, teli szájjal, erősen, és a vágya kezdett egyre magasabbra hágni. – Ó, istenem. Ne hagyd abba. 254

Aidan fölemelte a fejét, és csak nézett le rá, kék szeme szinte feketén izzott, az ajka nedvesen csillogott. – Nem tudom abbahagyni – suttogta. – Nem is fogom. – Aztán lehajtotta a fejét, és a másik mellét is ugyanolyan érzékien dédelgette, mint az előzőt, egészen addig, míg Tess hosszan és halkan fel nem nyögött csípőjét oda nem dörgölte a nadrág merev vonalához. Aidan fölemelkedett, Tess fejét a kezében tartva, vadul csókolta a nő ajkát. Aidan ingatta, előretolta a csípőjét, Tess a lábával átfogta a vádliját, hogy csípőjük egymásnak feszülhessen. A melle a férfi ingéhez dörgölődzött, s a durva vászon tovább ingerelte az érzékeny mellbimbót. Tess remegő kézzel kezdete kigombolni az inget, s végre semmi sem volt közöttük. Kígyózó mozgással ölelte, és élvezte a férfi testének közelségét. Aidan szakadozva vette a levegőt és verejték gyöngyözött a homlokán. – Ezt még egyszer! – kérte Aidan rekedten, és Tess folytatta, szemét le sem véve a férfi arcáról, megremegő álláról, lecsukódó szeméről. Aidan csípőjének ringása lelassult, s most mélyen, ritmikusan mozgott. Ha nem lett volna közöttük a nadrág, akkor rég benne lenne, és kitölti, robbanásig feszíti megadja neki azt az orgazmust, amelyet annyi ideig nélkülöznie kellett. Szent ég, Tess ezt akarta. Aidan nagyot nyelt, és kinyitotta a szemét. Amikor megszólalt, a hangja érzéki volt, amitől Tess megint egész testében megborzongott – Mit szeretnél, Tess? – Előrehajolt, és ajkával végigszántott a nő állán. – Szeretkezni akarsz? Tess mindennél jobban szeretett volna igent mondani, de amikor elérkezett ennek az ideje, az apja hangja visszhangzott a fejében. A képmutatása ellenére az apja okítása meggyökeredzett benne, és egészen elbizonytalanította. Phillippel, hogy ott rohadna meg, hónapokig járt, mire lefeküdtek egymással, és előtte nemigen volt barátja. – Nincs nálam semmi. Aidan csípője még egyet lökött rajta, és Tess felnyögött, annyira vergődött a vágy és a lelkiismerete szava között. – Nálam van – súgta Aidan a fülébe. Tess ennek ellenére habozott, és Aidan mozdulatlanná dermedt. 255

– Ne mozdulj! – utasította most már remegő hangon. – Egy izmod se ránduljon! – megragadta a kanapé támláját, föltérdelt, majd nem mozdult, csak itta mohón a szemével Tess látványát. – Gyönyörű vagy, Tess. És mindez egy olyan férfitól, akinek csupa izom a teste, gyönyörű az arca, olyannyira, hogy akár modellkedésből is megélhetne. De úgy döntött, hogy rendőr lesz. Hogy védjen. És szolgáljon. Eddig mindkettőt rendkívül jól végezte. Tess megköszörülte a torkát. – Te is. Aidan óvatosan fölegyenesedett, és száját elhúzva lehajolt, hogy fölvegye a pulóvert, amelyet eddig Tess viselt. Átnyújtotta neki, majd komor eltökéltséggel elfordult, és háttal Tessnek gombolni kezdte az ingét. Tess megigazította a melltartóját, majd felhúzta a pulóvert. Még mindig bizsergett a teste, a lába között, mindenütt. – Ne haragudj. – Ugyan már – Aidan szomorú pillantást vetett felé a válla fölött. – Mondtam, hogy nem foglak kihasználni. – És nem is használtál ki. – Tess felállt, és csókot nyomott a férfi borostás arcára. – Észembe juttattad, milyen az, amikor kívánnak. És milyen az, amikor én kívánok valakit. Köszönöm. A férfi szeme megvillant. – Gondolom, most jobb lenne reggelizni. – Elsétált és valami olyasmit dörmögött az orra alatt, hogy szent a „nagy fenét". Tess utánament a konyhába. – Ülj le. Csinálok egy kis palacsintát. – Tess a – serpenyőn árválkodó sületlen masszát tanulmányozta. – Szerencse, hogy ez volt az utolsó adag. Ami megsült. Az mind ki is hűlt, de fölmelegíthetem a mikróban. Aidan arca megrándult, amikor leült. Nem kell főznöd rám. – Lábát kinyújtotta az asztal alatt, és Tess mosolyogva dőlt hátra, és nézte, ahogy a férfi elhelyezkedik. – És nem kell ilyen elégedett kepét vágnod – tette hozzá még egy utolsó jóindulatú morgolódással. – Mindig főzök, ha ideges vagyok. – Tess megterített és kávét töltött Aidannek. – Az anyám is – lebiggyesztette az ajkát. Ezt nem akarta mondani. Aidan kíváncsi pillantást vetett rá. 256

A barátod, Jon, azt mondta, hogy nem beszélsz szüleiddel. Tess a fogát csikorgatta mérgében. – A barátom, Jon, viszont túl sokat beszél – elhúzta a száját. – Elfelejtettem fölhívni Jont és Amyt, hogy szóljak, jól vagyok. – Felkapta a mobilját. – Az esete kapcsoltam. Gondoltam, úgyis az itthoni telefonon hívsz majd, és kezdtem paranoiás lenni, hogy a mobilom poloskás, vagy nyomkövető van benne. Hülyeség, nem? – A mikró csöngetett, és Tess áttette az asztalra a tányért. Aidan palacsintákat halmozott maga elé. – Nem hülyeség. Valószínűleg nem ésszerű, de azok után, amiken keresztülmentél, egyáltalán nem hülyeség. – A villával beleszúrt az egyik palacsintába, és felsóhajtott. – Palacsinta, Aerosmith, csodás fenék. Nem semmi nő vagy, doktornő. Tess fölnevetett, ahogy bekapcsolta a telefonját. – Milyen költői. Ó, a francba! Homlokát ráncolva nézett föl. – Kismillió üzenetem van megint. De ahogy nézem, a legtöbb Jontól és Amytől. – Átnézte a számokat. – Kettő ismeretlen. Aidan álla megfeszült. – Megpróbáljuk lenyomozni a tegnapi fenyegetéseket. Tess próbált nem pánikba esni. – Köszi. És... – nagyot pislogott, amikor meglátta a következő számot. – Vito? – A bátyád? – Igen. – Gyorsan visszahívta a számot. – Vito? Tess vagyok. – Hol a francban vagy?! – dörrent fel a férfi. Tess összerezzent. – Neked is szia. – Ne szórakozz velem, Tess! Majd megőrültem az idegességtől. És anya is. – Honnan tudtad meg? – Onnan, hogy tele van veled a rohadt híradó. A CNN és az ESPN. Veled és azzal a focistával, aki öngyilkos lett. Anya látta még este, és felhívott, teljesen kétségbeesve. Mégis mi a fenét gondoltál, Tess? Szent isten. Fegyvert fognak rád, és még csak nem is szólsz nekünk? Anya azt hitte, hogy meghaltál. Órák óta próbálunk az otthoni telefonon elérni. 257

– Nem vagyok otthon. – De nem ám, szivikém – dühöngött Vito. – Tudom, mert egész éjjel itt álltam a ház előterében, és vártam, hogy hazagyere. Tessnek leesett az álla. Itt vagy? Chicagóban? – Igen itt Chicagóban. Elkaptam az utolsó járatot, amelyik este indult Philadelphiából. – Ó, Vito! Erre nem volt szükség. – A nap eseményeiről való emlékek átcsaptak a feje fölött, és a torka elszorult – De annyira örülök, hogy mégis eljöttél. Az éjjel betörtek a rendelőmbe. – Tudom. Ott a kép a Bulletin címlapján, ahogy az orvosok hordágyon kigurítják a társadat a mentőautóhoz. Hogy van? Tess mélyről feltört a harag, melyet Wallace Clayborn es az újság iránt érzett, amely ilyen érzéketlenül hasznot húzott a szenvedésükből –Meghalt. Vito némasága feszült volt. – Mi történt? Mit írt a cikk? – Csak azt, hogy egy ismeretlen támadó követte el és a rendőrség elindult a nyomokon – mondta Vito. – Mi történt? – Az egyik kezeltem látott a hírekben, és... mély levegőt vett – ...és el akart kapni. De helyette Harrisont kapta el. – Szent isten! – A hangjában már nem düh vibrált. Hanem félelem remegett. – Hol vagy? – Biztonságos helyen. Majd találkozunk, de nem lakásomban. Miért? – kérdezte Vito óvatosan. Majd elmondom, amikor találkozunk. Hol szálltál meg? – A Holiday Innben, a belvárosban. Tess letakarta kezével a telefont. – El tudnál vinni munkába menet? Aidan bólintott. – Persze. – Tess?! – dübörgött Vito hangja. – Egy férfival vagy? Tess felsóhajtott. Akárhány éves is, még mindig Vito kishúga, és ők mindannyian az apjuk gyerekei, akár tetszik nekik, akár nem. – Igen, Vito. 258

– Nemcsak elhoz ide – mordult fel Vito -, ha nem szépen bejön, és bemutatkozik nekem. Tess megint felsóhajtott. – Igenis, Vito. Akkor egy óra múlva találkozunk. – Letette, és megvonta a vállát. – Van kedved találkozni a bátyámmal? Aidan szeme tettetett riadtan kerekedett el. – Bántani fog? – Szerintem nem. Igazából sosem verte meg egyik udvarlómat sem. Mondjuk Phillipnek beverte az orrát, annyira, hogy vérzett is. – A dr. hogy ott rohadna meg orrát? – mosolygott, amikor Tess arca földerült. – Azt hiszem, megérdemelte. – Meg is. – Tess elkomorodott, eszébe jutott, Aidan mennyire aggódott a saját húga miatt. – Mi történt az éjjel, Aidan? Rachellel? Aidan szeméből eltűnt a mosoly. – Apa azt mondta, hogy majd elintézi. Nyugdíjas rendőr, de még mindig vannak barátai, akik kaphatnak névtelen bejelentést. – És ha valaki Rachelhez köti? Aidan elsápadt. – Akkor Abe és én gondoskodunk róla, hogy a srácok a suliban megértsék, hogy ha bárki is egyetlen ujjal hozzáér Rachelhez, az halál fia. – Újabb palacsintát tett a tányérjára. – Hihetetlenül finom lett. Sokkal jobb, mint amit anya süt, de ha megmondod neki, hogy ezt mondtam, akkor az arcodba vágom, hogy hazudsz. Tess megértette, hogy Aidannek szüksége van arra, hogy témát váltson, és bólintott. – Tőlem egy szót sem fog hallani. Az este lingent készítettem neked. Fölmelegítheted magadnak vacsorára. Aidan egyik szemöldökét megemelte. Magamnak vacsorára? És te hol fogsz enni? Nem hiszem, hogy este egyedül kéne kódorognod. Tessnek megint összeugrott a gyomra az idegességtől, de nem adta meg magát. Félrehajtotta a fejét, nézett Aidanre. Csak azt akarod, hogy megint főzzek neked valamit A férfi lassan elvigyorodott, amitől Tess szíve ismét hevesen kezdett verni. 259

– Aha, pontosan. Tess lefegyverezve fordította el a tekintetét, és az asztalon meglátta a füzetet, amelyikbe az éjjel írt. Van itt neked valami – mondta, és előrehajolt, hogy fölvegye a füzetet. – Az engedélyed nélkül nem akartam használni a számítógépedet, ezért elhoztam az egyik üres jegyzetfüzetet az asztalodról. Ami azt illeti, elég érdekes könyvtárad van. Az ókori történelemtől a matematikai számításokig minden. Valamint pszichológia, filozófia és költészet vegyesen. Döbbenetes betekintést kapott Aidan Reagan jellemébe azzal, hogy végignézett a polcokon sorakozó könyvek gerincén. Aidan egy pillanattal tovább hallgatott, mint kellett volna. – Nemrég fejeztem be az alapképzést. – A tekintete hirtelen megváltozott. Megfejthetetlen lett. Ami viszont önmagában is sokat elmondott. Tess kimerülten sóhajtott fel. – A fenébe, ezt ne csináld! – Mit ne csináljak, doktornő? – Ne csinálj úgy, mint aki karót nyelt, nyomozó! vágott vissza. – Azt feltételezted, hogy lenézem majd a képesítésedet, mert nekem pár oklevéllel több lóg a falamon. Aidan hidegen méregette, majd vállat vont. – Elnézést. – A hangja azonban egy árnyalattal sem volt melegebb, és a szeme sem. – Ezt most miért csinálod? Miért feltételezed a legrosszabbat rólam? – dühösen lökte el magát az asztaltól. – Pár perccel ezelőtt még ott feküdtem alattad. Most meg fölállítottál valami piedesztálra, és onnan nézek le rád. Döntsd el, Aidan, mit akarsz. Le is tudok nézni, meg fel is, ahogy óhajtod. Valami villant a férfi szemében, mire Tess szeme is összeszűkült. Végül megtörte a csöndet, amikor a férfi nem mondott semmit. – Rendben. Erről ennyit – átlapozta a jegyzeteit – Míg te az éjjel a szüléidnél voltál, annak a személynek a pszichológiai profilján dolgoztam, akit keresünk. Még tegnap a számítógépemen kezdtem el... mielőtt jött volna a hívás Sewardról. – Eltökélten tolta félre a maradék rémületét, és kihúzta magát. – Még nem csináltam háttérmentést, és kétlem, hogy jelen pillanatban letudják szedni a merevlemezemről. – 260

Mert a számítógépe darabokra törve hever a rendelő padlóján. – Most pedig átöltözöm. Elkészülök, mire te is. – Tess... Tess már a nappaliban járt, de most megfordult és látta, hogy Aidan a megjelölt oldalt olvassa. A férfi gondterhelten nézett föl. – Ezt pedig köszönöm. – Ez az, amit Harrison akart, hogy tegyek. – A szája megremegett. – Tegnap még együtt ebédeltünk. Konzultáltunk – A férfi kezében lévő füzetre mutatott. Tessék. Megköszönöm, ha küldesz belőle – nekem is egy másolatot. – Elment a kanapé mellett ki a folyosóra, amikor Aidan megint a nevét kiáltotta. – Tess! Megtorpant, de ez alkalommal nem fordult meg. – Tessék? – Ne haragudj. Nem volt igazam, és sajnálom. Tess hallotta, hogy Aidan átjön a szobán, és megborzongott, amikor a férfi a vállára tette a kezét. – Nekem is van egy csomagom. – Megcsókolta Tess nyakát pontosan a sebhely fölött. – Valószínűleg mindkettőnknek. – Mi volt a neve? Shelley – elhallgatott, majd hallhatóan mosolyogva tette hozzá –, hogy ott rohadna meg. – Félretolta Tess haját, és finom csókokat lehelt a tarkójára. – Lezuhanyozom, és húsz percen belül kész is leszek. A kocsiban elmagyarázhatod a pszichológiai elemzést. Vannak kifejezések, amelyeket nem ismerek. Elment mellette, és eltűnt a gumikacsás tapétájú fürdőszobában. Tess felsóhajtott, megértette, hogy a tájékozatlanságának beismerése nehezebb volt a férfi számára, mint bocsánatot kérni. Eltöprengett, hogy ki lehetett Shelley, és vajon mit tett, majd megrázta magát, és továbbment. Muszáj készülődnie. Vito nem szereti, ha megvárakoztatják.

261

Tizenharmadik fejezet Március 15-e, szerda, 7.20

Nem volt nehéz kiszúrni Vito Ciccotellit, gondolta Aidan, amikor azonnal észrevette a férfit a Holliday Inn zsúfolt előterében. Ő lesz az a nagydarab pasas azzal a hullámos fekete hajjal, és vészjósló tekintettel. Még a fegyverheveder árulkodó kidudorodása nélkül is messziről meg lehetett mondani, hogy a férfi rendőr. De amikor átható tekintete Tessre esett, messziről meg lehetett mondani, hogy ő a báty, aki halálra aggódta magát a húgáért. Tess egy lépést tett Vito felé, majd mindketten futni kezdtek. Vito a karjába kapta, és úgy ölelte, mintha nála drágább kincs nem is létezne a Földön, mintha majdnem elveszítette volna. Aidan torka elszorult. Mindkettő igaz is volt. Tess még a kocsiban elmesélte, hogy azóta nem látta a bátyját, hogy az tíz hónappal ezelőtt kétszer is elrohant hozzá. Az első látogatást a kórházba tette a „láncos gazember" után, ahogy Tess olyan tárgyilagosan utalt a támadásra. Aidan eltöprengett, hogy Tess vajon észreveszi-e, hogy valahányszor erről beszél, mindig megérinti a nyakát, noha úgy beszél róla, mintha mással esett volna meg. A második alkalommal rá hat héttel jött el, miután Tess kiadta a dr. ott rohadna meg útját, és Vito beverte a doki orrát. Most Vito összevont szemöldökkel nézett a húgára. – Még mindig túl sovány vagy. Megint betegeskedtél? És miért nem vagy otthon? – Átnézett Tess válla fölött, és hűvös tekintettel mérte végig Aidant. Ez családi vonás lehet. – Ő az a zsaru? Tess hátranézett, és elmosolyodott. 262

– Nem vagyok sovány. Nem betegeskedtem, és hosszú történet, és igen, ő az a zsaru. – Tess megfordult, de Vito karja még mindig a vállán nyugodott. – Vito, bemutatom Aidan Reagant – felsóhajtott. – Ő pedig a bátyám, Vito. Kezet ráztak, Vito szorítása erős volt, de nem gyilkosan az. – Vele alszol? – kérdezte. – Vito! – kiáltott fel Tess felháborodottan. – Még nem – válaszolta Aidan, mire Vito álla megfeszült. Egy pillanatig senki nem szólt semmit, majd Vito összevonta a szemöldökét. – Tess miért nincs otthon? Aidan körbenézett. – Itt nem beszélhetünk. – Az órájára pillantott. Spinelli pontban nyolcra hívta össze a megbeszélést. – Nagyjából tíz percem van. Vettél már ki szobát? – Aha. – Vito már el is indult, és húzta Tesst maga után a lépcső felé. – Csak két emelet, hugi. Szerencsés napod van. – Beengedte őket a szobába, majd mellén keresztbe font karral megállt az ajtóban – Akkor beszéljünk. Aidan gyorsan, lényegre törően elmondott neki mindent, amiről úgy érezte, meg lehet vele osztani, míg Tess az ágyon ült, és a szemét forgatta. Amikor végzett, Tess gúnyosan intett. – Hahó, mint tudjátok, még mindig itt vagyok. Vito nagyon csúnyán nézett rá. – Aha, és szeretnénk, ha ez így is maradna. Visszafordult Aidan felé. – És kit gyanúsítotok? Aidan a fejét rázta. – Nem mondhatom meg. Vito haragja szinte tapintható volt. – Azért, mert nem tudod? Azért, mert rendőr is lehet. – Mennem kell – szeme sarkából Tessre nézett, majd vissza Vitóra. – Meddig tervezel maradni, Vito? A férfi habozott. – Pár napig. – Akkor jó – megint lenézett Tessre. – Clayborn még mindig szabadlábon van. 263

Tess háta azonnal megfeszült. – Azt hittem, Spinnelli elküldte érte az embereit. – Még nem találták meg. Vele maradsz? – Aha – mondta Vito komoran. – Tess, hogy a fenébe keveredsz mindig ilyen helyzetekbe? Tess talpra ugrott, és ököllel belevágott Vito vállába, annyira, hogy a férfi összerándult. – Most semmit sem csináltam, te barom! Aidan még mindig pislogott, olyan hamar ugrott fel Tess, és olyan erősen ütötte meg a bátyját. Egyik reakció sem áldozatra vallott. – Nem is tudtam, hogy ilyesmi van benned, doktornő. Tess gyilkos pillantást lövellt felé. – Most, hogy tudod, jobb, ha az eszedbe vésed! Menj! Elkésel. Majd hívj fel, amikor visszamehetek a rendelőmbe. Be kell mennem a páncélterembe és elkezdeni rendbe tenni a nyilvántartást – szemöldökét keserűen emelte meg. – Patricknek szüksége lesz rá, mert hivatalosan bekéri őket. – Ki az a Patrick? – akarta tudni Vito. – Az államügyész. – Aidan megrángatta Tess kezét. – Beszélni akarok veled. – Kihúzta a folyosóra, és becsukta az ajtót a komor Vito orra előtt. – Kezdem sajnálni Rachelt. Tess ajkára mosoly ült. – Szerencsés lány, hogy olyan bátyja van, aki imádja. Magához húzta Aidan fejét egy gyors csók erejéig. – Ne várakoztasd meg Spinnellit. Türelmetlen lesz. Aidan a kezét Tess hajába csúsztatta, és megkapta a várva várt csókot, és amikor fölemelte a fejét, örömmel nyugtázta, hogy Tess hosszan, remegve vesz mély levegőt. – Én is az leszek. – Ismét megcsókolta, vadul. Követelődzőn. – Sajnálom, ami reggel történt. Nem akartalak megbántani. – Semmi baj. – És ez igaz is volt. Aidan látta a szemében, és zakatoló szíve megnyugodott. Elkezdett hátrálni, majd felkiáltott. Tess a karjába vetette magát, mielőtt levegőt vehetett volna. Karját a nyaka köré fonta, és úgy csókolta meg, mint reggel a konyhában, és Aidan elgondolkodott, hogyan is hihette akár csak egy pillanatra is, hogy Tess 264

hűvös, amikor szinte szétégett a karjában. Megborzongva fúrta fejét a nyakába. – Légy óvatos – suttogta nyomatékosan. – Hívj fel, ha szükséged van rám. – Fölhívlak. Megígérem. Aidan csókot nyomott a homlokára. – Vacsorázz velem az este. – És mi lesz Vitóval? – Hozd el őt is! De csak akkor, ha nem marad éjszakára. Tess megborzongott. – És én maradok? Finoman megharapta a nő alsó ajkát. – Ez tőled függ. De most már tényleg késésben vagyok. Szia. Tess kézfejét az ajkához szorította. Hűha. Még sosem csókolták meg így. Soha. Még Phillip, hogy ott rohadna meg, sem. Senki sem. Bizonytalan lépést tett az ajtó felé, de az kinyílt, mielőtt kopoghatott volna. – A kukucskálón figyeltél – vádolta meg Vitót, mire az elvigyorodott. – Mint mindig, hugi. Különben honnan tudhattam volna, kit rúgjak seggbe, ha nagyon ráhajtott a húgomra? – Elkomorodott, amikor Tess belépett a szobába. – Anyu ide akar jönni. Tess minden jókedve elpárolgott. – Akkor jöjjön. – Azt szeretné, ha te kérnéd meg rá. – Már megkértem – túl sokszor az utóbbi öt évben. – Ne akarj belekeveredni, Vito. – Már belekeveredtem, Tess. – Csak te – suttogta. Egyedül Vito állt ki mellette, szembeszegülve apjuk haragjával. – Hogy vannak? – Nem kellett pontosabban meghatároznia. A családra gondolt. – Dinóék megint babát várnak. Újabb fiú. – Szegény Molly. – Ezzel legidősebb bátyjának öt fia lesz. Kettő, akiket Tess még nem is látott, és három, aki meg sem ismerné. – Gino most kapott egy nagy szerződést egy új épület megtervezésére, Tino pedig eljegyezte magát. 265

Tess szíve elszorult. – És kedves a lány? – Aha – nagyot nyelt. – Igen, az. Tess, szeretném, ha hazajönnél. Haza. A szótól vágyakozás öntötte el a lelkét. – Miért? – Mert hiányzol. Mindannyiunknak. – Leült az ágyra, és lehunyta a szemét. – Apa beteg. Tessnek összeugrott a gyomra. – Mennyire beteg? – Szívinfarktusa volt. Tess fölemelte a fejét. – Már korábban is volt neki. – Ez most nagyon súlyos volt. Eladja a vállalkozást Tess az ablak felé fordult. – És ő akarja, hogy hazamenjek? – Vito néma maradt, ami önmagában megadta a választ. Tess megfordult, összeszedte magát. – Ma reggel muszáj meg látogatnom Flo Ernstet. Át kell adnom Harrison üzenetét. Eljössz velem? Vito felállt. – Persze. Tess, ez a zsaru... – Aidan? Rendes ember, Vito. Tényleg rendes. Imádja az anyját. A férfi elmosolyodott. – Akkor jó. Ezek szerint nem kell megölnöm. Tess is mosolygott. – Annyira örülök, hogy itt vagy.


Aidan összerezzent, amikor kinyitotta a tárgyaló ajtaját, és négy szempár meredt rá. 266

– Elnézést – dünnyögte, és beült Jack és Murphy közé. – Miről maradtam le? – Semmiről – mondta Spinnelli szárazon. – De Rick majd szétreped, szóval hagyjuk, hogy ő kezdje. – Találtam valamit az egyik kameráról. – Ricknek fülig ért a szája. – A legrégebbiről van szó. Arról a kameráról, amelyet Tess fürdőszobájában találtak. Arról, amelyik egész nap ott motoszkált agya hátsó részében. Még akkor is, amikor Tesst csókolta, simogatta, végig foglalkoztatta a komisz kérdés, hogy ki láthatta a nőt. – Mit találtál? – Eszembe jutott, hogy abban a modellben volt egy kapcsoló, amelyet be lehetett állítani, ezért megnéztem. – Rick fölemelte a kamera fedelét. – Részleges ujjlenyomatot találtunk belül. Murphy intett neki, hogy siessen. – Itt fogok megöregedni, Rick. – Lefuttattuk az ujjlenyomatot a nyilvántartási rendszerben, és több találatot is kaptunk – mondta Jack. – Ricknek ismerős volt az egyik név a listán. – Egy szexmániásé, aki kamerákat tett föl az egyik gimnázium lányöltözőjében – mondta Rick. – Azért hívták ki, hogy bevezesse a kábeltévét az épületbe, és magának is csinált egy mellékvonalat. Ugyanezt a kameramodellt használta. – David Bacon – mondta Spinnelli, és az asztal közepére lökte a férfi letartóztatásakor készített képet. – Három évet ült le az ötből az öltözős incidensért. A végén gyermekpornónak címkézték, mert a lányok fiatalkorúak voltak. Nyolc hónapja szabadult. – Amikor elítélték, úgy sírt, mint egy gyerek – mondta Rick megvetéssel. – Kis szarzsák. Aidan csak bámulta Bacon képét és személyleírását, próbálta rávenni az agyát, hogy logikusan gondolkozzon. – Sírt? Nem illik a képbe. – Kihúzta Tess kézírásos jegyzetét a zsebéből. – Tess elkészítette a pszichológiai jellemzését az éjjel. Spinelli összeszűkült szemmel nézett rá. – És mikor adta oda neked? Aidan arca kifejezéstelen maradt. 267

– Ma reggel beszéltünk, mielőtt bejöttem. Akkor adta ide a profilt. Spinnelli bólintott, de látszott, hogy nem sikerült meggyőzni. – Aha... Melyik szállodában van? – A Holiday Innben a belvárosban. – Aha... Szóval mi áll a jellemzésben, Aidan? Úgy tűnt, Spinnelli több szót nem is akar vesztegetni a dologra. Aidan leeresztett egy kicsit. Azt mondta, hogy a praxisában még nem találkozott ezzel a tulajdonságkombinációval, és elég ritka, főleg az, hogy valaki ennyire összeszedett és sikeres. Valószínűleg férfi, a megölt emberek száma alapján. Valószínűleg nem túl fiatal, a türelem és a belefektetett tervezés alapján. Antiszociális kukkoló, tanult, és szereti a színpadias megoldásokat. Lehet, hogy színész, vagy gyakran jár színházba. Az is lehel, hogy bérlete van. Ismeri a hangutánzást, az imitátorokat és a megfigyelési technológiát is. Ért a gyógyszerekhez, főképp a pszichotropikus szerekhez, és tudja, hogyan kell felhasználni őket ahhoz, hogy befolyásolhatóvá tegye az embereket. Ismeri a pszichológiát. Tess három legsebezhetőbb páciensét választotta ki, és személyre szabott kínzást eszelt ki a számukra. De az is lehet, hogy tudja, miről lehel fölismerni ezeket a tulajdonságokat másokban, és így csikarja ki az együttműködésüket. Aidan úgy tette le a lapot az asztalra, hogy Murphy is láthassa, majd folytatta. – Szereti nézni mások szenvedését. Lehet, hogy kisebb kihágások is szerepelnek az előéletében, habár valószínűleg sosem kapták el. Túl okos ahhoz, hogy elkapják. Legalábbis eddig így volt. Nem szereti a kezét bepiszkítani, de megteszi, ha muszáj. Nagyon céltudatos és összeszedett. Lehet, hogy saját vállalkozása van. Megszokta, hogy kiosztja a feladatokat, és jól is csinálja. Valószínűleg nem olyasvalaki, aki alantas munkát végez – összevonta a szemöldökét. – Az ilyen ember a saját anyját is megölné, ha ezzel elérheti a célját, és utána ugyanolyan nyugodtan tudna aludni. – Elég alapos munka – mondta Spinnelli elgondolkodva. – Tess jó sok időt fektetett bele.

268

Aidannek eszébe jutott, ahogy Tess ült egyedül a házában, mellette az asztalon a fegyver, lábánál a kutya, és aggódott, egészen addig, míg a kimerültségtől mély álomba nem merült. – Egész éjjel nyugtalan volt. Azok után, amin keresztülment, nem is csoda. – David Bacon kábeltévés volt – jegyezte meg Murphy. – Tudta, hogyan kell beállítani a vezeték nélküli átvitelt. Ez tanult emberre vall. – De egyedül dolgozott – mondta Rick. – Szeretett lányokat lesni és tudni, hogy ő az egyetlen, aki ezt megteheti. Ez az egyik oka annak, hogy csak öt évet kapott. Semmi jel nem mutatott arra, hogy lettek volna tettestársai, vagy továbbadta volna a felvételeket. – Lehet, hogy Bacon csak az egyik szakképzett személy, akinek a tettes kiadta a munkát – szólalt meg Jack Akárhogy történt is, nem fogjuk megtudni, míg meg nem találtuk Bacont. – Megtaláljuk – mondta Aidan csöndesen. – Nos, én is hoztam valamit – mondta Spinnelli. – A belső ellenőrzés megtörte a nyilvántartási hivatalnokot, és a nő bevallotta, hogy Blaine Connellnek engedte meg, hogy megnézze Adams és Winslow aktáit. Aidan lehunyta a szemét. – Az nem lehet. – Sosem voltak barátok, de Connell mindig olyan tisztességes fickónak tűnt. – A belső ellenőrzés ma hozza be. Rávetjük magunkat, amint ők végeztek vele. – Már ha marad valami – dörmögte Jack. – A fenébe! Aidan törte meg a csöndet. – Mi a helyzet Wallace Claybornnal? Megtaláltuk már? Spinnelli a fejét rázta. – Kiküldtem két egyenruhást az éjjel, de nem találták sehol. Ma reggel átadtam az ügyet Abe-nek és Miának. Tess egyedül van? Az, hogy Aidan bátyja és annak társa is az ügyön fog dolgozni, megnyugtató volt. Abe értett a szakmájához, ahogy Mia is. Minden követ megmozgatnak, míg Claybornt meg nem találják. – Nincs. Tegnap éjjel iderepült a bátyja Philadelphiából. Szemmel láthatóan Seward halála országszerte nagy hír, és Tess családja aggódni kezdett. 269

– Én is láttam este az ESPN-en – jegyezte meg Rick. – Te is szerepeltél a szalagcímben, Aidan. – El ne szállj – mondta Spinnelli szárazon. – Milyen elvarratlan szálak vannak még? Jack a jegyzeteit nézte. – Még mindig várom azoknak a fegyvereknek a sorozatszámát, amelyeket Adams lakásában találtatok. Ha ebédig nem kapok hírt, akkor telefonálok. – Nálunk vannak a blokkok, amelyeket Nicole Rivera lakásában találtunk – mondta Murphy. Amint megtaláljuk Bacont, elmehetünk a játéküzletbe, hátha valaki emlékszik, hogy látta a nőt. – És rá kell jönnünk, ki mehetett be mindhárom lakásba. – Aidan Spinnellire nézett. – Meg tudsz kérni valakit, hogy nézze át a biztonsági kamera felvételeit? – Persze. Srácok, ti igyekezzetek megtalálni David Bacont. Enyém Connell és a belső ellenőrzés. Mindannyiótokat fölhívlak, amint megtudok valamit. Ismerem Connellt. Azt még el tudnám képzelni, hogy átadott egy-két aktát, de azt nem, hogy hidegvérrel lelövi Nicole Riverát. De már korábban is előfordult, hogy tévedtem. Menjetek, és folyamatosan tájékoztassatok. Ó, és Aidan... Aidan az ajtóból fordult vissza. – Tessék? – Mondd meg Tessnek, szükségünk van rá, hogy rendbe tegye azokat a papírokat. Patrick hívott reggel. Megvan az engedély, hogy hivatali úton bekérheti a nyilvántartást, és szeretné, ha Tess velünk együtt átnézné őket. Míg próbáljuk elkapni ezt a pasast, legalább megpróbálhatjuk megakadályozni a következő lépését. Mondd meg neki, hogy egy egyenruhás rendőrt fogok küldeni hozzá a rendelőjébe, hogy felügyelje a rendrakást, aztán elhozza a papírokat és a flashdriveot. Patrick az elektronikus fájlokat fogja használni addig, amíg a papírok nincsenek rendszerezve. – Aggódsz, hogy nem adja át neked az iratokat? – Nem, mert tudom, hogy megteszi, amit meg kell tennie. De muszáj dokumentálhatóvá tenni az őrizetbe vételt. Nem akarok jogi kiskapukat hagyni a ravasz védőügyvédeknek, Aidan. Köztünk legyen mondva, az 270

egyenruhás rendőr igazából a biztonsága miatt kell. Félek, hogy Clayborn figyeli a rendelőt, megvárja Tesst. Aidan a gondolattól is rosszul lett. – Megmondom neki. Köszi, Marc. Abe már az asztalánál várta. – Beszélnem kell veled – közelebb hajolt. – Apa bejelentette. Aidan émelygése még kellemetlenebb lett. – Rachel ma bemegy a suliba? – Úgy gondoltuk, hogy sokkal gyanúsabb lenne, ha nem menne. – Valószínűleg. – Fölfelé fújta levegőt a homlokára. – Istenem, Abe. Valahol azt kívánom, hogy hagyta volna a fenébe az egészet, és sosem ment volna el meglátogatni a barátnőjét. Abe megszorította a vállát. – Tudom. Ő is ugyanezt mondta. Aztán meg azt, hogy soha többet nem bírt volna a tükörbe nézni, ha annyiban hagyta volna a dolgot. A büszkeség valamennyire enyhítette a hányingerét. – Rendes gyerek, Abe – nagyot nyelt. – Ha bármelyik seggfej ferdén merészel ránézni... – Tudom – mondta Abe komoran. – Miával kimegyünk megkeresni Claybornt. Próbálj meg nem idegeskedni. Aidan a homlokát dörzsölte, amikor megcsörrent Murphy telefonja. – Murphy biztosan odakint cigizik. Lassan én is rá fogok szokni. Olyan, mintha minden irányból nyilak záporoznának ránk. – Tudom, mit érzel. Aidan tisztában volt vele, hogy Abe csakugyan megérti. Nem sokkal ezelőtt Kristen volt feldühödött gyilkosok célpontja. – Csak találjátok meg Claybornt, rendben? – Azon vagyunk. Fölhívlak, amint megvan. Aidan telefonja csörögni kezdett, mire Abe felvonta a szemöldökét. – Valaki nagyon akar valamelyikőtökkel beszélni. Na, szia. Aidan lerogyott a székére, és fölvette a telefont. – Reagan. – A noteszt lapozta, hogy kikeresse a feltételes szabadlábra helyezést intéző hivatalnak a telefonszámát. Nekik meglesz Bacon utolsó ismert címe.

271

– Reagan nyomozó, a nevem Stacy Kersey – hallatszott a bemutatkozás szinte suttogva. – Lynne Pope asszisztense vagyok a Chicago On The Towntól. – Nem nyilatkozunk – mondta Aidan feszülten, és már tette is volna le. – Várjon, a francba is! – csattant fel a nő, majd suttogva folytatta. – Hallgasson végig! – Még nem végeztünk a hangfelvétellel. – Rivera utolsó hívása volt Tess bizonyítéka. – Nem a felvételről van szó – sziszegte a nő. – Lynne Pope most jött vissza egy megbeszélésről valami pasassal, aki azt állítja, hogy pornófelvételei vannak CD-n a maguk pszichiáteréről. Aidan talpra ugrott, a pulzusa az egekbe szökött. – Tessék? Ott tudja tartani? – Egy rövid időre. Kezd nyugtalankodni. Elvileg kapok ötven dolcsit készpénzben, amivel kifizetem a pasinak a videót. De nem fog sokáig várni. – Hogy néz ki ez a férfi? – Százhetvenöt körüli, őszülő haj. Talán ötven lehet. Elhanyagolt. Bacon. – Negyed órán belül ott leszek. Kiküldök egy járőrt, hogy ott tartsa, hátha azelőtt elmenne, hogy odaérek. Köszönöm – berohant Spinnelli irodájába. – Bejelentés érkezett Baconről. Spinnelli fölnézett, a szeme összeszűkült. – Talán végre lesz áttörés. Menjünk! Hívom Tesst, és szólok neki, hogy kezdjen neki a rendrakásnak. Aidan Murphyt az őrs bejárata előtt találta, épp az utolsó slukkot szívta. – Gyere!


272

– Hogy a rohadt életbe! – káromkodta el magát Murphy. Aidan lehunyta a szemét, és igyekezett visszafogni magát. Öt rohadt perccel később érkeztek. David Bacon elment, és magával vitte a CDjét. – Sajnálom – Lynne Pope egészen összetörtnek tűnt. – Megpróbáltam itt tartani. Föl kellett volna hívnom a 911-et – megrázta a fejét. – Annyira sajnálom. Murphy mosolyt erőltetett az arcára. – Megpróbálta, és mi ezt nagyra értékeljük Mondott valamit a férfi, mielőtt elment? Bármit, ami segítene rájönni, hogyan találhatnánk meg? – Nem. Nagyon ideges lett. Mintha megérezte volna, vagy valami. Izzadni kezdett, aztán felugrott, és azt mondta, majd jelentkezik. Hívtam a biztonságiakat, de elrohant. – Először hogyan kereste meg magát, Miss Pope? – kérdezte Aidan, és próbált nem arra gondolni, hogy az a büdös rohadék odakint rohangál a Tessről készített CD-vel. – A tegnap esti adás után felhívta az ügyeletet. Azt mondta, további információkkal tud szolgálni dr. Ciccotelli etikátlan üzelmeiről. Ma reggel találkoztam vele, és megmutatta nekem a CD-t. Azt mondta, dr. Ciccotelli most már helyi híresség, és ötven dolcsit kért. – Megvehette volna – mondta Aidan, és a nő dühös arcát tanulmányozta. – Miért nem vette meg? – Azt hallottam a rendőröktől, hogy nem szeretik a véletlen egybeeséseket – mondta barátságtalanul. – Nos, én sem. És azt sem, ha hülyének állítanak be a kamerák előtt. Láttam tegnap dr. Ciccotelli szemében a megdöbbenést, nyomozó. Csak egy bábu, bármi folyik is itt. Én nem leszek az. Aidan átnyújtotta neki a névjegyét. – Dr. Ciccotelli is azt szeretné, ha megköszönném önnek. Hívjon fel, ha a férfi visszajön. Pope irodájából kilépve Murphy azonnal a lifthez sietett. – A szabadlábra helyező hivatal épp most nyitott ki. Szerezzük meg a mi kis kukkolónk címét! – A szükségesnél erősebben nyomta meg a gombot. – Aztán megszerezzük a végzést. Valahol valaminek elő kell bukkannia. 273


– Micsoda rendetlenség. Tess Vitóra pillantott, aki a páncélterem előtt állt, és a romokat tanulmányozta. Mellette ott állt az egyenruhás tiszt, akit Spinnelli küldött, hogy felügyelje a rendrakást, de Aidan megmondta Tessnek az igazi okot, amiért Nolan jelen van, és ettől sokkal nagyobb biztonságban érezte magát. Claybornnak szó szerint át kell verekednie magát Nolanon és Vitón, ha meg akarja támadni. És ha sikerülne is egyedül meglepnie, Tessnél ott volt Aidan fegyvere a retikülben, amelyet Aidan anyukája vett neki még este. – Köszönöm szépen, Vito. Magamtól észre sem vettem volna. – Légy hozzám kedves, kisasszony. Én itt most vakációzom – a hangja könnyed volt, de az arca merev, ahogy a tekintete megállt a vérfoltos papíron, amely még mindig a páncélterem padlóján hevert. Tess szíve összefacsarodott a fájdalomtól. Felhúzta a gumikesztyűt, és elkezdte összeszedni a tönkrement dokumentumokat. – Nem hiszem, hogy ezeknek sok hasznuk lesz. Beteszem őket egy zacskóba, és bűnjelként iktathatják. Nolan kurtán bólintott. – Az jó lesz, doktornő. A férfi nem kedveli, Tess tudta. Annyi időt töltött már el Aidannel, Jackkel, Murphyvel és Marc Spinnellivel, hogy majdnem el is felejtette, hogy a rendőrségi állomány többsége még mindig szívből utálja. Vitóval már csaknem egy órája dolgoztak megállás nélkül, amikor Amy hangja félbeszakította őket. – Tess! – Amy arca felragyogott. – Vito! Istenem úgy örülök, hogy látlak! A férfi visszamosolygott rá. – Jól nézel ki, Amy. – Mikor érkeztél a városba? – Ma éjjel. Aggódtam Tess miatt. Amy szeme fölvillant. 274

– Mind aggódtunk. Valaki elfelejtette felhívni a többieket, hogy szóljon, minden rendben van. – Mondtam, hogy sajnálom – dörmögte Tess. Azért jöttél, hogy piszkálj, vagy mi? – Azért jöttem, hogy megnézzem, jól vagy-e. Amy arca megenyhült. – Szóval jól vagy? – Voltam már jobban is. – A látogatása Flo Ernstnél nem sikerült jól. Flo mély gyászban volt, és az orvosa benyugtatózta. Az egyik Ernst fiú fagyosan közölte vele, hogy jöjjön vissza a temetés után, ami szombaton lesz. Tess tiszteletben tartotta a gyászukat, félretolta a megbántottságot, és eljött, anélkül hogy bármit is mondott volna. – De, gondolom, voltam már rosszabbul is. – Amy bárkinél jobban tudhatja, mert azokban az időkben is végig ott állt mellette. – Tudom, szívem – mondta Amy gyöngéden. – És ezen is ugyanúgy túljutsz, mint minden máson. Körbenézett. – Hol van Denise? – Harrison rendelőjében. – Tess a csukott ajtóra pillantott, lelki szemei előtt megjelentek a törött bútorok és a vér Harrison asztala sarkán. – Takarít. Én képtelen voltam rá. Amy egyik kezével végigsimított Tess haján. – Semmi baj. Nem kell mindennap szupernőnek lenned. – Dr. Ciccotelli? – A helyi futárszolgálat kabátját viselő fiatalember dugta be a fejét az ajtón. – Csomagot hoztam. – Belépett, a biciklissisakját a karja alá vette, egyik kezében egy lapos kartonpapír borítékot fogott. – Alá kell írnia. Tess szemöldökét ráncolva írta alá az átvételi elismervényt, de Vito odalépett, hogy ő vegye el a küldeményt. – Hadd nézzem meg! – mondta, és zsebre vágta az elismervényt. Megtapogatta a borítékot. – Egy CD. Vártál küldeményt? Tess a címkére nézett. – A Smith Enterprisestól? Nem. De folyamatosan kapok CD-n tankönyvmintákat véleményezésre. Kinyissam? – Majd én, lépj hátrább! – Vito az előtér legtávolabbi sarkába ment, és ott nyitotta ki a borítékot, majd kivett belőle egy papírlapot és egy CD-t. És elsápadt. – Hívd fel Reagant! Most azonnal. – Mi az? – Tess odament, és morcosan nézett a bátyjára, amikor az megfordította a lapot, hogy elrejtse. A fenébe, Vito, hadd lássam! 275

Elvette a papírt. Nem volt benne biztos, mit vár tulajdonképp. Azt mindenesetre nem, amit látott. Megdermedve bámulta... saját magát. Színesben Meztelenül. A kép alá a következő szöveget nyomtatták: „Utaljon 100 000 dollárt az alábbi számlára, különben a mellékelt videót eladom a médiának, teljes terjesztésre. Ma éjfélig van ideje." Tess gépiesen visszaadta a lapot Vitónak, aztán óvatosan sarkon fordult, kilépkedett a folyosóra, ahol térdre rogyott és elhányta magát.

276


Aidan, még mielőtt a liftajtó teljesen kinyílhatott volna, már ki is ugrott, s rohant végig a folyosón, ahol egy egyenruhás rendőr állt Tess ajtaja előtt. – Hol van a boríték? – kérdezte Aidan. A férfi, akit Nolannek hívtak, a recepciós pult sarka felé mutatott. – Ott. A futár hozta. Aláíratta dr. Ciccotellivel meg minden. – Köszi, hogy megadtad a diszpécsernek a vállalat nevét – mondta Murphy. – Sikerült kiküldenünk egy járőrautót, amelyik utol is érte a futárt, amikor a következő küldeményt kézbesítette. A futár bent várta őket a központban. Sem Aidan, sem Murphy nem várt tőle többet, mint amit a kézbesítőszolgálat mondott. A csomagot aznap reggel dobták be hozzájuk egy pénzesutalvánnyal. A hivatalnok leírása nagyjából ráillett Baconra, de ugyan úgy a Chicagóban élő középkorú férfiak felére is. – A futár főiskolásnak tűnt – mondta Nolan. Kétlem, hogy tudta, mi van nála. Megtartotta volna, ha tudja. – Feszengve nézett hátra a válla fölött. – Dr. Ciccotelli mindenben együttműködött velünk a páncélteremben lévő papírok ügyében. Erre nem számítottam. Murphy benézett a rendelőbe. – Ki volt bent ma reggel? – A bátyja, a recepciós és az ügyvéd barátja. Elsápadt és rosszul lett, amikor meglátta a CD-t, és a bátyja fel akarta hívni a 911-et, de dr. Ciccotelli nem engedte Az ügyvéd felhívta az orvos barátjukat, aki adni akart a doktornőnek valamit, hogy lenyugodjon, de azt sem hagyta. A karbantartó feljött, hogy feltakarítsa a szőnyeget. Ennyi. Aidan kurtán biccentett. – Köszönöm. – Odabent Vito a recepciós pult túlsó végén állt. Karját szorosan összefonta a mellén, és egy izom remegett az arcán, ahogy bámult befelé Tess rendelőjébe, ahol húga ült sokkos állapotban a felhasogatott kanapé maradványán. Amy Miller és Jon Carter ugyanilyen megrendülve ült mellette kétfelől, míg egy fiatalabb nő 277

álldogált Ernst rendelőjének nyitott ajtajában, szemmel láthatóan nyugtalanul. Ez lesz Denise Masterson, gondolta Aidan, ahogy eszébe jutott, hogy olvasta a nevet, amikor utánanézett Tess praxisának és az alkalmazottainak. – Van fogalmad arról, mennyire meg akarom ölni ezt a szemetet? – dörmögte Vito az orra alatt, de le sem vette a szemét Tessről. Aidan csöndesen fújta ki a levegőt. – Igen, van. Vito felkapta a fejét, sötét szemében kegyetlen harag villogott. – Tudtál róla? – Ma reggelig nem. Nem tudtuk, hogy küldött neki egy másolatot. Vito szeme lecsukódott. – Másolatot. Ezek szerint több is van. Murphy megköszörülte a torkát. – Mennyi van még hátra, míg a papírok bekerülnek a dobozba? Vito kinyitotta a szemét, pislogott, mint aki csak most vette észre, hogy Murphy is ott van. – Bemutatom a társamat, Todd Murphyt. – mondta Aidan csöndesen. – Még csak most kezdtük el. Szólj a főnöködnek, hogy küldjön valakit, aki befejezi a munkát. – Vito ellenségesen tolta előre az állát. – Hazaviszem Tesst – Még nem mehet vissza a lakásába – mondta Murphy nyugodtan, békéltető hangon. Vito a fogát csikorgatta. – Nem arra a mauzóleumra gondolok a Michigan Avenue-n. Hazaviszem. A következő repülővel megyünk Philadelphiába. – Nem. – Tess felállt a kanapéról, de nem indult el feléjük, mintha előbb azt mérlegelné, képes-e megállni a lábán. Amy Miller és Jon Carter felállt mögötte, készen arra, hogy elkapják, ha netán összerogyna. Tess gyöngéden eltolta Amy kezét. – Jól vagyok, Amy. – Átment a rendelőn, és odaállt Vito mellé, míg Amy és Jon követte. – És nem megyek sehova, Vito. – Az arca sápadt volt, de a szeme tiszta. Fölszegte a fejét, és belenézett Aidan szemébe, amitől a férfit elöntötte a büszkeség. – Ez nem ugyanaz az ember. Aidan is tudta, de hallani akarta, Tess miért gondolja így. – Miért nem? 278

– Hiányzik belőle a hidegség és az alapos előkészület, ami a többi támadást jellemezte. Ez sokkal inkáb… hasraütésnek tűnik. Mintha az egyik szolgája elrágta volna a póráz végét, és belerohant volna a vakvilágba – megvonta a vállát. – A többi támadásnak a félelemkeltés volta a célja, a leigázás. A beteg, kiszolgáltatott emberek kihasználása, míg meg nem törnek. A legrosszabb, amit ez el tud érni a végén, az az, hogy kellemetlen helyzetbe hoz. És azt is csak akkor, ha hagyom. Amit határozottan nem fogok. – Megtaláljuk, Tess – mondta Aidan. – Persze, hogy megtaláljátok. Ő az egyetlen kapocs ahhoz a személyhez, aki megölt négy embert. Én csak egy kicsi része vagyok. Rájuk kell gondolnom. Én jól vagyok, Aidan. Eleinte nem voltam, de már jól vagyok. Menjetek nyugodtan dolgozni. – A bátorsága alábbhagyott, amikor Aidan fölemelte a csomagot, amely Denise asztalának a szélén hevert. – Ezt muszáj elvinned? – Bűnjel, édesem. De megígérem, hogy senki sem fogja látni, akinek nem feltétlenül muszáj. – Aidan fölnézett Vitóra. – Visszamész Philadelphiába? – Elkaptátok már azt a rohadékot, aki ezt tette? Vito még mindig dühös volt, és most kezét kitárva mutatott végig a szétvert rendelőn. Clayborn még mindig szabadlábon volt. – Nem, még nem. – Akkor maradok. – Ebben az esetben vacsorázz velünk ma este. Akkor többet is beszélhetünk. Majd később hívlak, Tess. – Annyira lekötötték a saját gondolatai, hogy csak akkor tűnt fel neki, hogy Murphy egy szót sem szól egy ideje, amikor bemászott a mellé az anyósülésre. – Mi az? – Semmi – de Murphy ajka megrándult. – Mi az? Murphy odapillantott, mielőtt besorolt volna, a többi kocsi közé. – Azt mondtad neki, hogy édesem. Aidan a szemét forgatta. Lebukott. – És? – És Tess főzött neked. 279

Ó, igen. A reggeli emlékek mind visszatértek, és Aidan mocorogni kezdett az ülésen. – Te csak vezess, rendben? – A jegyzetfüzetére nézett. – Bacon anyjának a háza a Cicerón túl van. Már megnézték azt a címet, amelyet Bacon a feltételes szabadlábra helyezést intéző tisztnek adott meg, egy agyonhajszolt férfinak, akinek nem volt ideje arra, hogy ellenőrizze, hogy a „lakás" igazából egy állatkereskedés egy bevásárlóutcában. – Mi van, ha nem találjuk meg idejében? – kérdezte Murphy, és minden könnyedség eltűnt a hangjából. – Ha annak a CD-nek az egyik másolata kikerül, nem garantálhatjuk Tessnek, hogy nem mutatják be valahol. Ma vagy tíz év múlva. Ezzel együtt kell élnie. Te képes leszel rá? Aidan nem volt benne biztos, és ez aggasztotta. – Csak együtt vacsorázunk, Murphy. Murphy már nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de végül csak megvonta a vállát. – Ha te mondod.


David Bacon csak egy ártatlan férfi, akit zaklat a rendőrség. Csakis így lehet. Ezt Bacon anyja mondta a szúnyoghálós ajtó mögül. Egy hetvenes éveiben járó keserű asszony, akinek kusza fekete hajának választékában széles fehér sáv húzódott, és vékony ajka vörösre volt festve. A szúnyoghálón át Aidan orrát naftalin– és macskaszag csapta meg. – Nem azért jöttünk, hogy zaklassuk – bizonygatta Murphy. – Bemehetünk? – Nincs itt – csattant fel a nő, és egész testében megfeszült. – És nem, nem jöhetnek be. 280

– Arról a címről jöttünk, amelyet a fia a hivatalban adott meg, Mrs. Bacon – mondta Aidan csöndesen, és szeme a nő háta mögötti területet, feltehetően a nappalit, pásztázta. – Az egy állatkereskedés az egyik bevásárlóutcában. És mint ilyen, a feltételes szabadlábra helyezés egyik rendelkezésének a megszegése. A nő elsápadt, arca két oldalára egy-egy vörös folt ült ki. – Nem küldhetik vissza a börtönbe. Belehalna. Nem, előbb ölöm én meg. Vagy Vito Ciccotelli. – Hol van a fia, Mrs. Bacon? Magával lakik? – Nem, esküszöm. Elköltözött innen. – És ezzel mélységesen megbántotta az anyját, ezt Aidan azonnal látta. – Azt mondta, térre van szüksége. Nem tudom, hol van. Most pedig, kérem, menjenek. Aidan és Murphy egy pillantást váltottak, és Murphy bólintott. – Attól tartok, akkor velünk kell jönnie, Mrs. Bacon. – szólalt meg Murphy. A nőnek leesett az álla. – Letartóztatnak? – Nem, asszonyom. – Murphy hangja megtévesztő módon kedves volt. – Csak szeretnénk, ha velünk jönne, és válaszolna néhány kérdésre, mivel a fia nem föllelhető, hogy őt kérdezzük meg. És azért is, hogy az anya ne hívhassa föl telefonon, hogy figyelmeztesse, nyomában a rendőrség. A nő keskeny ajka megremegett. – De nem mehetek – tétován a háta mögé intett. – A cicáim. Ki fogja gondjukat viselni? – Nem hagyná itt őket hosszú időre, asszonyom – mondta Aidan. – Kitehet nekik egy kis ennivalót és vizet, ha gondolja, de muszáj magával tartanunk, míg megteszi. Bementek a nő után a konyhába, onnan a mosókonyhába, ahol az asszony elkezdte megtölteni a négy kistálat macskaeledellel. A szag sokkal erősebb volt a mosókonyhában, mert a hatalmas macskavécé már csordultig megtelt. Azt hiszem, el fogok ájulni, gondolta Aidan. Visszatartotta a lélegzetét, szemével a kis helyiséget pásztázta, majd tekintete megállapodott Mrs. Bacon szennyestartó kosarán, amelyet a szárítógép tetejére tettek, tele gondosan összehajtogatott pólóingekkel. 281

Férfipólóingekkel. A mellrészre az elektronikus eszközöket árusító lánc, a WIRES-N-WIDGETS lógója volt hímezve. Aidan finoman megköszörülte a torkát Murphy követte a tekintetét, és az arcára mosoly ült – Hozza a kabátját, asszonyom – mondta Murphy. – Hideg van odakint.

Március 15-e, szerda, 12. 15

– Kér még kávét? – kérdezte a pincérnő a pult mögül. Egy menő kisétterem volt, amelyet a negyvenes évek hangulatában rendeztek be, és a régi filmklasszikusok jeleneteit idézte föl benne. A Művészeti Intézet közelében állt, és mindenféle rendű és rangú vendégeket vonzott üzletemberektől kezdve értelmiségiekig és élénk beszélgetés folyt a falai közt. Senki még csak ügyet sem vetett rá, ahogy egymagában ül egy csésze kávé fölött ezen a hideg délutánon. Általában idejött üldögélni és elmélkedni. Ma azonban bosszúsan töprengett. – Igen, de csak félig töltse, köszönöm. – Valami félresiklott. Az egyik szál elvarratlan maradt, és veszélybe sodorta az egész tervet. Egy kamera Ciccotelli fürdőszobájában. Kinek jutott volna az eszébe? Nekem eszembe juthatott volna. Ellenőriznem kellett volna. Meg kellett volna ölnöm a férfit. De ha ily módon öl meg valakit, akkor el kell tüntetni a holttestet, és még több szálat kell elvarrni. Bacon bevonásának kockázatával számolt. De néha a kockázatvállalás nem jön be. Most olyan filmfelvételek vannak odakint, amelyeknek a tartalma... nincs kontrollálva. Ezt a szálat el kell varrni. Most azonnal. A kávé keserű ízt hagyott a szájában, de nem keserűbbet, mint az a tudat, hogy Ciccotelli ismét a talpára esett. A zsaruk védőbástyát vontak 282

köré. Az éjszakát Reagannel töltötte. A kis ribanc. Ne csináld, Aidan. Eszembe juttattad, milyen az, amikor kívánnak, Aidan. Már ettől legszívesebben öklendezne az ember. Reagant érdekli. Ezt is csírájában el kell fojtani. És pontosan tudom, hogyan fogom megoldani. De csak szépen, sorban. Baconnel kezdeni kell valamit. Élvezet lesz kinyiffantani azt a rohadékot. De még nagyobb élvezet lesz látni Ciccotelli reakcióját az újabb veszteségére. A férfi annyit szenvedett, segítségért nyöszörgött. Ethelt hívta. Kegyelemért könyörgött, választ várt. Miért? Annyira szánalmas volt, a kiáltozása még erőszakosabbá tette a bandát. A srácok szép munkát végeztek. A férfin jól látszik majd, hogy megverték, de semmi lenyomozható nem maradt. Lenne, aki a megoldásra azt mondaná, zsarolás. Én jobb szeretek úgy gondolni rá, mint egy üzleti ajánlatra, amely hasznos mindkét fél számára. A nap hirtelen kevésbé tűnt lehangolónak. Nincs több szomorkodás. Várja a munka. – Kérem a számlát.

283

Tizennegyedik fejezet Március 15-e, szerda, 15.10

Aidan nagyot sóhajtva nézett föl az üzlet világító táblájára. Ez már a harmadik Wires-N-Widgets üzlet volt Chicago körzetében. A következő legközebbi Milwaukeeban van, egy órára innen. – Három dobása volt eddig, még egy, és kiesik – dünnyögte, mire Murphy összevonta a szemöldökét. – Remélem, a hármas szám szerencsét hoz, Aidan. – Na ja. Hagyd abba a cigizést, és meglátjuk, úgy is olyan piszok élénk leszel-e. – Egyre inkább elveszítette a lelkesedését. Ha nem veszik őrizetbe Bacont, minden egyes órával növekszik az esélye annak, hogy valami farokverő az interneten bámulja Tesst. Nem akar azzal a hírrel visszatérni, hogy kudarcot vallottak, hogy lássa a szorongást a szemében. Bementek az üzletbe, föl a kiszolgálópulthoz, ahol egy bivalynyakú férfi állt, és alkatrészeket válogatott. A Wires-N-Widgets pólóing kitűzője szerint a neve Gus. Murphy letette a pultra Bacon képét, és Aidan látta, hogy Gus arca megrándul. – Bacon már nem dolgozik itt – mondta Gus, és visszafordult az apró alkatrészek kupaca fölé. Murphy a pultra hajolt. – Miért nem? A férfi elővett egy köteg kis műanyag tasakot és elkezdte egyesével beléjük dobálni az alkatrészeket.

284

– Mert a főnök kirúgta. – Aidan a zacskókra tette a kezét, mire Gus mérgesen nézett föl. – A rohadt műszakom végére ezt mind be kell csomagolnom, érti? Aidan közelebb hajolt, míg csak pár centiméter választotta el a nagydarab férfi orrától. – Gyilkossági ügyben nyomozunk, uram. Nem igazán érdekel, hogy becsomagolja-e a kondenzátorait vagy sem, de azt megígérhetem, hogy nem fogja, ha nem áll velünk szóba most azonnal. Válaszoljon a kérdésre! Miért rúgta ki a főnöke David Bacont? A férfi szeme elkerekedett. – Gyilkossági ügyben? Bacon megölt valakit? – Azt nem mondtuk – felelte Aidan. – De lehet, hogy ismer valakit, aki igen. Gus felsóhajtott, és suttogva folytatta. – Nem szeretnénk, ha híre menne. Aidan és Murphy egymásra néztek. – Csak nem ellopott valamit? – kérdezte Murphy. Gus a fejét rázta. – Rosszabb. Kamerákat találtunk a női öltözőben. A főnök belenézett Bacon nyilvántartásába, és kiderült, hogy hazudott a jelentkezési lapon. Azt mondta, hogy sosem volt letartóztatva, pedig ült már, mégpedig azért, mert... – előrébb hajolt – gimnazista lányok után leselkedett – suttogta. – Tudjuk – mondta Murphy szelíden. – Itt nem szoktak háttérellenőrzést végezni? Gus elvörösödött. – Nagyon drága – dünnyögte, és a kép azonnal kitisztult. – A főnöke lazán vette a dolgokat, és most félti a seggét – vonta le a következtetést Aidan. Gus dühös pillantást vetett rá. – Valahogy úgy. – Szóval mikor rúgták ki Bacont? – kérdezte Murphy. – Úgy egy hónapja. – Az anyjánál még mindig ott vannak a pólók – jegyezte meg Murphy, mire Gus elhúzta a száját. 285

– Akár meg is tarthatja. A pasas mindig macskahúgyszagot árasztott. Sosem tudnánk tisztára mosni azokat a pólókat. A főnöknek az is elég volt, hogy elment. Nem akartuk, hogy valamelyik kolléganő pereljen. – Bacon meghagyta a címét, ahova a fizetési csekket küldhetik? – folytatta a faggatást Aidan. – Nem. Elnézést. – Gus összevonta a szemöldökét, amikor ők csak nézték kitartóan. – Nem hazudok. A főnök azt mondta, hogy nem adja ki neki az utolsó fizetési csekket, és ha még egyszer beteszi a lábát az üzletbe, akkor kihívja rá a rendőrséget. Bacon iszonyatosan elsápadt, és úgy elhúzott, mintha ostorral kergettük volna ki. Amit szívesen meg is tettünk volna. – Ismerem az érzést – mondta Aidan. – Van ötlete, hogy merre lakhat? Gus a fejét törte. – Nincs. De az egyik nap azzal jött be, hogy elege van abból, hogy az anyjánál lakik, és keres magának egy saját lakást. Egész reggel az újsághirdetéseket bújta, és telefonálgatott. A főnök levonta a fizetéséből, amikor rájött. Aidan érezte, hogy feláll a hátán a szőr. – Nem emlékszik, hogy pontosan mikor is volt ez? Gus megint eltöprengett, majd fölvidult. – Várjon csak! – kotorászni kezdett a pult alatt, és egy főiskolai kosárlabdameccsek táblázatával a kezében egyenesedett ki. – December második hétfője – nézett föl. – Aznap este egy nagy meccs volt, és egy fickó kétségbeesetten jött be új tévét keresni, mert bulit szervezett, csak közben bedöglött a készüléke. Nekem kellett segítenem, mert Bacon azon a rohadt telefonon lógott. Ez segít? Aidan komor mosolya megkönnyebbülésről árulkodott. – Nagyon is – átnyújtotta neki a névjegyét. Hívjon föl minket, ha még valami eszébe jut Baconről. Gus a névjegyre pillantott, majd fölnézett rájuk. – Most már emlékszem, hol láttam magát. Maga az a nyomozó, akit tegnap láttam a tévében. Maga jött ki Sewardtól, miután öngyilkos lett. – A szeme enyhén összeszűkült. – Kérhetek egy autogramot?

286

Murphy még egy óra múlva is ezen kuncogott, amikor átnézték a Wires-N-Widgets híváslistáját, amelyet december második hétfőjéről kértek ki. Aidan semmi vicceset nem talált hirtelen keletkezett hírnevében. – Mi az a kondenzátor, ha már itt tartunk? – kérdezte Murphy – Amit Gus csomagolt. – Nem engedi, hogy a feszültség túl gyorsan változzon. – Aidan a lakások listáját nézte. A város különböző pontjain voltak. Órákba telik egyenként végigjárni valamennyit. Fölnézett, és Murphy kérdőn hajtotta félre a fejét. – Villamossági képzésen is részt vettem, amikor... – …a képesítésedet szerezted. – Murphy a fejét rázta és mosolygott. – Tudom. Spinnelli jött oda hozzájuk, és megállt fölöttük, bajsza komoran fittyedt lefelé. – Mi olyan vicces? Aidan a szemét forgatta. – Semmi. Nyomon vagyunk, hol lakhat Bacon. – Megmutatta Spinnellinek a húsz telefonszámból álló listát, amelyeket Bacon hívott föl, amikor lakást keresett. – Egy tucatot már fölhívtunk, de egyik sem emlékszik rá. – Valószínűleg másik nevet használt – mondta Murphy most már teljesen komolyan. – Meg kell mutatnunk a képét. A fél várost körbe kell járnunk. Eltarthat egy darabig. – Osszátok fel – utasította őket Spinnelli tömören. Aidan a férfi az arcát tanulmányozta. – Mi történt, Marc? Spinnelli épp nyitotta a száját, hogy válaszol, mikor Abe és a társa, Mia Mitchell lépett be. Mindketten ugyanolyan baljós tekintettel néztek, mint Spinnelli. Aidan lassan fölállt, a szíve egyre inkább akadozva dobogott. – Clayborn? Abe a fejét rázta. – Egész reggel a nyomok után mentünk, de a pasas eltűnt. Egy másik hívást kaptunk, amire ki kellett mennünk. Aidan lelassult szívverése most hirtelen fölgyorsult. – Rachel? 287

Mia hunyorítva nézett rá. – Mi a baj Rachellel? Abe még vadabbul rázta a fejét. – Semmi. Jól van. Aidan, ismersz egy Hughes nevű férfit? Aidan elgondolkodott, aztán lassan fölemelte a tekintetét, amikor beugrott neki a név. – Tess házában a portás. Miért? Mia lehúzta a kabátja cipzárját, és levette a nyakából a sálat. – Mert meghalt. Az egyik sikátorban találták meg, nem messze a lakásától. Péppé verve. Aidan lerogyott az asztala sarkára. Csak véletlen egybeesés. Annak kell lennie. De mélyen legbelül tudta, hogy nem így van. – Kirabolták? – Az irattárcájában csak a jogosítványát hagyták – mondta Abe. – Valaki azt akarta, hogy azonosítsák, de az arca alapján ez lehetetlen lenne. Nagyon csúnyán szétverték, Aidan, nagyon csúnyán. – Mély levegőt vett. – Két dolgot tűztek föl az ingére. Az egyik egy nyomtatott lap, amelyen az állt: „Barátról ismerszik meg az ember." – A másik meg egy újságcikk volt Tessről – tette hozzá Mia csöndesen. Aidan a kézfejével a száját dörgölte. A következtetés, amelyet levont, túl fájdalmas volt ahhoz, hogy el tudja viselni. – Tess barátja volt. Tess össze fog omlani, ha megtudja. Rövid csönd állt be, majd Spinnelli fölsóhajtott. – Igazad volt, Aidan. Még nem végzett. De legalább végre megvan az indíték. Nem fellebbezésre játszik, és nem is nyereségszerzés céljából rendezi meg az öngyilkosságokat. – Hanem azért, hogy tönkretegye Tesst – mondta Aidan csöndesen. – Bármi áron. Spinnelli elkomorodott. – És csak két személy van, akik nyomában elindulhatunk, egy rendőr, aki nem hajlandó beszélni a belső ellenőrzéssel, és Bacon. Abe szemöldöke szinte összeért, és lopva pillantást váltott Miával. – Egy rendőr? – Mikor halt meg a portás? – kérdezte Spinnelli. 288

– Tíz órája – válaszolta Mia. – Plusz-mínusz harminc perc. Melyik rendőr, Marc? És miért? – Egy rendőr, aki egész napját a belső ellenőrzésen töltötte, szóval biztosan nem ő ölte meg Hughest – felelte Spinnelli, anélkül hogy igazán válaszolt volna. – Szóval marad Bacon. – Ujjával megkopogtatta a lakások listáját. – Menjetek, és keressétek meg! – El kell mennünk beszélni Hughes feleségével – mondta Abe. – Még nem tudja. – Meg kell mondanom Tessnek – mondta Aidan. Nem szeretném, ha a hírekből tudná meg. – És még mindig elő kell kerítenünk Claybornt – tette hozzá Mia. – Melyik a legfontosabb, Marc? Spinnelli átgondolta. – Mia, a tiéd az özvegy. Abe, te közben megnézel néhány lakást, aztán visszajöttök, és együtt keresitek tovább Claybornt. Egész nap hívogatnak Ernst gyerekei, tudni akarják, mikor kapjuk el az apjuk gyilkosát. – A homlokát dörzsölte. – Szemmel láthatóan Harrison Ernstnek magas poszton lévő barátai is voltak, mert a fenti nagyfiúk is hívtak. Murphy, tiéd a lista fele, és Aidan, tiéd a maradék. Előbb mondd meg Tessnek, és utána indulhatsz keresni. – Az ajka minden jókedv nélkül húzódott mosolyra Az utolsó a záptojás.


David Bacon a száját húzva reteszelte be a lakása ajtaját. Attól tartott, hogy ennek a lakásnak örökre cigarettaszaga lesz. Kibújt a zakójából. A szőnyeg miatt van. A szövetszálak úgy szívták magukba a szagot, akár a szivacs. De még ez is jobb volt, mint az anyjával élni. A cigaretta ezerszer elviselhetőbb, mint a naftalin és a macskahúgy. És nem sokáig kell aggódnia a szőnyeg miatt. Ciccotelli első kizsarolt 289

átutalása után még Pope pénze nélkül is lesz elég zsetonja, hogy egy jobb környéken béreljen lakást Az utána következő átutalások pedig hosszú időre elegyengetik előtte az utat, mert ezt a lovat addig hajtja, amíg össze nem rogyik, és ki nem múlik. Két lépést tett a nappaliban, és megtorpant. Valami megváltozott. Ledobta a zakót, odarohant a számítógépéhez, a szíve a torkában dobogott. Minden megváltozott. Valaki hozzányúlt, és a monitort lelökte a földre. – Ó, istenem! – suttogta. – Ó, ne! – Kirabolták. A laptop ki volt tépve a dokkolóból, a billentyűzet lefeszítve. A merevlemez eltűnt. Eltűnt! Kényszerítette magát, hogy lélegezzen, hogy gondolkozzon. Nagy baj, de nem a világ vége. Sosem hagyott semmit a merevlemezen, azok után nem, hogy legutóbb a zsaruk arra használták föl, hogy rács mögé dugják. Minden, ami értékes, a CD-ken volt. A szíve megállt Szent isten, a CD-k! Ha valaki ellopta a CD-imet,,, Berohant a fürdőszobába, és megtorpant. A rejtekhelye érintetlen volt. Mély levegőt vett, s megkönnyebbülten sóhajtott föl. És észrevette, hogy a cigarettaszag erősebb. Lassan megfordult, hogy megnézze, miért. A cigaretta még mindig égett, és egy kesztyűbe bújtatott kéz tartotta, amelyet nagyon régóta nem látott. Bacon összevonta a szemöldökét, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. – Mi a fenét keres itt? – Hozzád jöttem, David. A férfi megdermedt, és csak nézte a karcsú, 22-es csövét. És a hangtompítót. – Nem értem. – Becsaptál. Azért béreltelek föl, hogy elvégezz egy munkát, hogy megcsináld a kamerahálózatot Ciccotelli lakásában. De magadnak is fölszereltél egy kamerát. Gondoltad, hogy nem fogom megtudni? A férfi a fejét rázta, eluralkodott rajta a pánik, és az agyában zakatolt a vére. – Nem maga bérelt föl. – Dehogyisnem. Csak nem személyesen. Add ide a videókat! – Nem – mondta, majd felkiáltott, ahogy a fájdalom szétáradt a jobb karjában. Baljával megszorította a jobb bicepszét, és csak bámulta. A 290

jobb keze már kezdett zsibbadni, a bal pedig meleg volt, és csúszós a vértől. Hitetlenkedve emelte föl a tekintetét. – Maga meglőtt... A gúnyos mosoly láttán végigfutott a hátán a hideg. – Csak nem azt tervezted, hogy hívod a zsarukat, David? Valahogy nem hinném. Bejönnének, és kutatni kezdenének, és ugyan mit találnának? Videót garmadával. Cccc. Van új is, de a legtöbb még az, amit anyucinál rejtegettél, amíg a ketrecben voltál. Add ide. Most! – Honnan tudta? – kérdezte, és kétségbeesetten kereste a kiutat. – Tudtam, hogy abban a pillanatban, amint meglátod, hogy eltűnt a merevlemez, elrohansz, hogy megnézd, megvan-e a cucc. Sherlock Holmes hasonló megoldást használt a Botrány Csehországban című műben. Több klasszikust kellene olvasnod, David, ahelyett hogy meztelen csajokat bámulsz. Bacon lehántotta a tapétát a falról, és megalázottan hanyatlott előre a válla, amikor meghallotta a háta mögött a száraz kacajt. – Nagyon okos, David. De te mindig is az voltál. Csak sajnos nem elég okos. Húzd le teljesen! Bacon esetlenül megrántotta a gipszkartont, és felfedett... mindent. Mindent. – Nocsak, nocsak. Ilyen szorgos volt a kisfiú? Legalább... mennyi is lehet? – Ötszáz – mondta a férfi nagy nehezen. Mindennek vége. – Ötszáz CD. Évekbe telhetett, David.


Aidan megkérte Tesst, hogy a házánál találkozzanak, hogy olyan helyen mondhassa el neki a hírt, ahol nyugodtan, egymaga gyászolhat. Tess egy olyan autó anyósülésében várta, amelyet korábban nem látott, majd rájött, hogy bérautó, és Vito ül a kormánynál. A nő kiszállt, a 291

járdán odasétált a garázshoz, majd bement, az arca dermedt volt a rettegéstől. Vito utánament, a keze teli bevásárlótáskákkal. Tess leült a konyhaasztalhoz, míg Vito a padlóra tette a táskákat. Dolly egészen éber lett, a szőre égnek állt, torkából morgás tört fel, melyet Vitónak szánt. – Feküdj, Dolly! – mondta Aidan halkan, és a kutya engedelmeskedett. Semmi értelme köntörfalaznia, azért egyszerűen kimondta. – Tess, Mr. Hughes meghalt. Tess arcából kifutott a vér. – Tessék? Aulán leguggolt eléje, és megfogta mindkét kezét. – Nagyon sajnálom, édesem. – Baleset volt? – De a hangja remegett, és Aidan tisztában volt vele, hogy Tess tudja a választ. – Nem – igyekezett a lehető leggyöngédebben beszélni. – Halálra verték, Tess. – Fölnézett Vitóra, a férfi elborzadt arckifejezéséből tudta, hogy ő is megértette. – Még van más is. Előbb vagy utóbb hallani fogsz róla, szóval... – Mondd csak ki, a rohadt életbe! – sziszegte Tess. – Mondjad! – Volt egy üzenet... a holttesten. „Barátjáról ismerszik meg az ember" – kifújta a levegőt. – És egy újságcikk rólad. Tess a szájához emelte a kezét, ahogy a hallottak eljutottak a tudatáig. A szeme száraz volt, tágra nyílt, és döbbent rettegés tükröződött benne. – Ó, istenem... – suttogta, és alig láthatóan ide-oda ringatta magát. – Ó, istenem... Aidan a karjába vonta, s Tess csak ült ott mozdulatlanul. Nem akarta ellökni, de hozzásimulni sem akart. Mintha csak egy márványszobor lett volna, merev és hideg. – Tess? – Aidan a kezét a haja alá csúsztatta, és két oldalról megfogta az arcát. – Figyelj rám! – Addig fokozta ujjai nyomását a tarkóján, míg Tess fátyolos tekintettel föl nem nézett rá. – Figyelj rám! ismételte. – Nem te tetted. Nem te okoztad. A nő csak nézte. Aidan kétségbeesve és tanácstalanul nézett fel Vitóra. 292

– Nem maradhatok. De nem akartam, hogy kint legyen az emberek között, és valaki mástól hallja a hírt. – Ezt köszönöm – mondta Vito zavarodottan. -Elkaptátok Claybornt? – Még nem. De nyomon vagyunk a CD ügyében. Mennem kell. – De nem mozdult, képtelen volt ott hagyni Tesst. – Tess... – suttogta. – A fenébe is. A nő ekkor összerezzent. – Ethel tudja? – Az egyik nyomozó fogja megmondani neki. Elvileg valamikor most. Mia Mitchell. Tess bólintott. – Miát ismerem. Ő majd... – nagyot nyelt. – Kedves lesz. Aidan fölállt, fölsegítette Tesst, aki nekidőlt. Nem ölelés volt, hanem a szükséglet néma kifejezése. Tess nem emelte föl a karját, amikor Aidané körbezárta. A férfi csókot nyomott Tess állára, alig feljebb, mint a garbó bordázott nyaka. – Mennem kell. Tess mereven biccentett, és hátrább lépett. – Hova menjek? Vissza a lakásomra? – Nem, oda még nem. Itt maradhatsz, ha akarsz. Aidan Vitóra pillantott. – Kivihetem Dollyt a hátsó kertbe. Onnan is tud jelezni, ha jön valaki. Viszont, ha úgy döntötök, hogy elmentek, nem fog visszaengedni benneteket. – Értem – bólintott Vito még mindig zavarodottan. Aidan az ajtóhoz lépett, majd egy utolsó pillantásra hátrafordult. Tess lehunyt szemmel ült, keze Dolly nyakán. Törékenynek tűnt. Ami kor azonban kinyitotta a szemét, Aidan azonnal látta, hogy nem az. Acélos eltökéltség keveredett a mélységes gyásszal. – Menj csak... – mondta Tess szomorúan, könnyekkel a szemében. – Találjátok meg! – a hangja megbicsaklott, és a könnyek kicsordultak a szeméből, és végiggurultak az arcán. – Kérlek.

Március 15-e, szerda, 18.45 293

Kész Joanna Carmichael még egyszer, utoljára átolvasta a sztorit, mielőtt kinyomtatta volna. Ciccotellit akarta, de egyelőre be kellett érnie az egyik léggyel, amelyet a légypapírral fogott. Talán a nő legközelebbi barátai elkezdenek nyomást gyakorolni rá, hogy mégiscsak adjon exkluzív interjút. Akárhogy is, jó szöveg volt, és a rovatszerkesztő már el is fogadta a hétvégi kiadásba. Az ajtó kinyílt, ezért megfordult. Keith lépett be a lakásba. Fáradtnak látszott, és elgyötörtnek. Utálta a munkáját a bankban. Joanna tudta jól. Egy fantasztikus állást utasított vissza egy nagy atlantai befektetési cégnél, hogy vele tartson Chicagóba, ahol Joanna megvalósíthatja az álmát, és kiléphet híres apja és az ő újságja árnyékából. A férfi mosolya azonban nem ért el a szeméig, és ez ma nem a bank hibája volt. Hanem Joannáé. Keith még mindig meg volt bántva a hétfő reggeli szóváltás miatt. – Ne haragudj, Keith! Nem volt igazam. A férfi odament hozzá, és megcsókolta a nő feje búbját. – Tudom, bébi. Minden rendben. – Pedig nem volt. Joanna hallotta a hangjában az erőlködést. Elkezdte kinyomtatni a cikket. – Elmenjünk vacsizni? – Fáradt vagyok, Jo. Inkább rendeljünk pizzát. – Lehámozta magáról a nyakkendőt, és a szeme összeszűkült, amikor meglátta a nyomtatóból előbukkanó első oldalt. – Ez nem dr. Ciccotelliről szól. Jo, ez meg mi? Joanna megcímezte az e-mailt a rovatszerkesztőnek, és már csatolta is a fájlt. – Nevezzük egyszerűen gyöngéd ráhatásnak. A férfi szája kemény vonallá keskenyedett. – Inkább nevezzük zsarolásnak. Ezt nem teheted, Jo. A nő megnyomta a küldés gombot. – Épp most tettem meg. Keith hátrább lépett, a szeme kifejezéstelen lett. – Nem tudom, minek képzeled magad, de amikor úgy döntesz, hogy kijózanodsz, akkor szólj! – Az ajtó felé fordult. – Most meg hova mész? – Sétálni, még mielőtt olyasmit mondok, amit megbánok. 294


Basszus dünnyögte Murphy. – Már megint elkéstünk. Aidan Bacon fürdőszobájának az ajtajában állt, mellén keresztbe font karral, és nézte a fürdőkádban heverő testet, és egyre inkább úgy érezte, hogy elkerüli a szerencse. Pont ő találta meg a jó lakást. Az ötödik volt a listán. A lakást egy idős házaspár régi házának felújított alagsorában alakították ki. A tulajdonosoknak fogalmuk sem volt róla, hogy egy szexuális bűnözőt fogadtak be. A férfi azonnal fölismerte Bacont a képről, azt mondta, a neve Mr. Ford. Aidan betelefonált egy végzésért, megvárta az erősítést, és a percek múlásával egyre elgyötörtebb lett. Murphy a végzéssel egy időben érkezett, ezért együtt mentek be. Bacon számítógépe tönkre volt téve, a monitorja szétverve, a merevlemez pedig ott olvadt egy tál kénsavban, már amennyiben a mellette hagyott üvegen lévő címke igazat mondott. Bacon egy véres vízzel teli kádban lebegett. Fölvágta a csuklóját a rohadék. Egy kupac ruha hevert a földön a vécé mellett, és Aidan óvatosan fölemelte a nadrágot és az inget. A nadrágot teljesen átáztatta a kádból kifröccsenő és széjjelfolyó víz. Megszagolta a ruhákat. És elfintorodott. – Ezt szagold meg, Murphy. Murphy megvonta a vállát. – Semmit sem érzek, csak cigifüstöt. – A nadrág füstszagú, az ing nem. Murphy megint vállat vont. – Bocs – gondterhelten nézett körül. – Miért épp ma? Miért épp ma csinálta ki magát? – Én is pont ezen gondolkodtam. Elvileg azt hitte, hogy Tess fizetni fog neki, de akkor miért ma öli meg magát? – Elnézést, nyomozók! – A helyszínelők fotósa megérkezett, és Aidan ellépett az útjából. – Gyors leszek, amennyire csak lehet. Jack és Rick közvetlenül a fotós mögött állt, és Rick már fejcsóválva nézett körül a fürdőszobában. 295

– Muszáj megtalálnunk a cuccait – mondta Rick. – Ezeknek a fickóknak mindig van egy videogyűjteményük, és mindegyiknek megvan a kedvenc rejtekhelye. Aidan utánuk ment a nappaliba. – Le tudunk szedni valamit erről a merevlemezről? Rick kétkedve méregette a savban ázó merevlemezt. – Nem hinném. Baconnek valami súlyosan terhelő lehetett azon a lemezen. Első alkalommal is így sikerült elkapnunk, ha jól emlékszem. Mindent a merevlemezen tárolt. Minden videót, amelyet a lányokról készített. Anélkül nem tudtuk volna vád alá helyeztetni. Murphy tekintete a mennyezet felé irányult. – Keressünk kamerákat! – Elég valószínűtlen, hogy itt is lennének – mondta Jack. – De lehet, hogy szerencsénk van, és a változatosság kedvéért lesz egy képünk. Az a sors fintora lenne. – És szokatlan – tette hozzá Rick. – Bacon figyelmi, kukkolni szeret. Vagyis szeretett. Ha őt figyelték volna, attól úgy érezte volna, hogy nem ura a helyzetnek. De azért megnézem, biztos, ami biztos. – Addig is, keressük meg a készletét – döntött Jack. – Mekkora lehet, Rick? – Van olyan fickó, akinek több száz videója van. Bacon már nagyon rég csinálja. Több száz, gondolta Aidan komoran. De nekem egyet kell megtalálnom. Aztán elszégyellte magát. Minden egyes videó egy áldozatot jelent, olyat, mint Tess. – Én a hálószobába megyek. Mindannyian egy-egy helyiségnek álltak neki. Az orvos szakértő technikusa közben megérkezett, és kihalászta Bacon holttestét a fürdőkádból. Aidan minden fiókot megnézett, sőt a matracokat és a rugózatot is, mielőtt kinyitotta volna a szekrényajtót. És csak bámult döbbenten. Majd magához tért. – Murphy! – Mit ta... hogy az a! – sziszegte Murphy, ahogy Aidan kivett egy bőrkabátot a szekrényből vállfával együtt. – Nicole Rivera kabátja. És a parókája is. Aidan visszaakasztotta a kabátot. 296

– Miért van Baconnél a kabát és a paróka? – És a fegyver. Megfordultak. Jack ott állt mögöttük, és egy félautomata pisztolyt fogott a kezében. – Ugyanaz a kaliber, mint a lövedék, amelyei Riverában találtunk – mondta Aidan tompán. Jack bólintott. – A mennyezetben volt elrejtve pár más dologgal, amit szintén látnotok kell. A pár másik dolog képek voltak – Cynthia Adams húgának és Avery Winslow kisfiának a rendőrségi fotóiról készült másolatok. Tess Ciccotelli pácienseinek listája és Tess napirendje, benne az, mikor tornázik, mikor vásárol, sőt még a szokásos vasárnapi baráti összejövetel is. Az, hogy jobb szeret lépcsőn menni. – Blokkok – suttogta Aidan. – Az eredeti blokkok a babáról és a játék maciról. – És egy memóriakártya egy fényképezőgéphez – Rick a konyhaasztalra tette a fényképek és a blokkok mellé. – Megnézzük a laborban, mi van rajta. És még ezeket találtam – Rick két másik fényképet vett ki a kupac aljáról. Murphy felsóhajtott. – Blaine Connell. – Éjszakai felvétel volt, de tisztán ki lehetett venni rajta két férfit. Az egyiken Connell épp készpénzt fogadott el. A másik képen, amely közeli felvétel volt, Connell épp egy köteg bankjegyet fog meg, a legtetején látni is lehetett Benjámin Franklin arcképét. – Ismered a másik pasast? – kérdezte Aidan, mire Murphy bizonytalanul vonta össze a szemöldökét. Aztán elkerekedett a szeme, és bólintott. – A nevét nem tudom, de már láttam. A biztonsági kamera felvételén, amelyik Seward lakása előtt a liftnél készült. Karbantartóruhában volt. Biztosan Bacon bérelte föl – Murphy nagy levegőt vett. – Bacon rendezte volna meg mindezt? Ezt az egészet? Aidan a képeket nézte, majd a fegyvert. Mindent. – Nem stimmel – olyan... katarzis nélküli volt. – De miért ő? Milyen indítéka lehetett? Jack egy papírdarabot csúsztatott középre. 297

– Ez Bacon pszichológiai elemzése. Murphy homlokráncolva nézte át. – Tess készítette Bacon bírósági elemzését. – Még valami – Jack úgy tartotta a lapot, hogy mindannyian láthassák. – Ez egy búcsúlevél vallomással. Azt írja, ő tette.

298


Dolly morogni kezdett Tess lábánál, felült és a fülét hegyezte. Tess hallotta, amint a garázsajtó felnyílik. Aidan jött haza. Hozza a hírt a férfiról, aki filmre vette. Aki talán már el is adta a képeit ki tudja, hány internetes pornóoldalnak. Lehet, hogy már fel is töltötték a videókat, és most bármilyen klikkelő-bajnok láthatja, és az égadta világon semmit sem tehet ellene. De akármennyire összeugrott is a gyomra, leszegte a fejét. Elszégyellte magát, hogy a videók miatt aggódik, mikor Ethel Hughes élete valóban romokban hever. Mr. Hughes. Halálra verték. Hallani vélte Aidan gyöngéd hangját. Nem a te hibád. Igen, igaz. Barátjáról ismerszik meg az ember. Mr. Hughes azért halt meg, mert a barátja volt. Ki lesz a következő? Amy? Jon? Már felhívta minden barátját, hogy figyelmeztesse őket, legyenek óvatosak. Ne menjenek sehova egyedül. Ethelt képtelen volt fölhívni, hogy elmondja neki, mennyire sajnálja. Nem vitte rá a lélek. De kénytelen lesz megtenni, csak nem most. Gyáva vagy, Chick. A keserű igazságtól feljött a torkába a gyomorsav. A barátai veszélyben vannak, ő meg csak ül itt. És nem tesz semmit. Aidan belépett, és a szeme elkerekedett a meglepetéstől, amikor Dolly fölugrott rá. Szeretettel megvakargatta a kutya fülét, és Dolly feje fölött megkereste Tess tekintetét. – Hol van a bátyád? Tess mutatóujját az ajkára tette. – A kanapén alszik. Mielőtt feljött ide, két műszakot végigcsinált, és egész éjjel fent volt, mert miattam aggódott. Aidan benézett a nappali ajtaján. Vito ott hevert a kanapén, halkan horkolt, a lába lelógott a kanapé szélén, Bella pedig a fenekén aludt összegömbölyödve.

299

– Valaminek nagyon finom az illata. – Kigombolta a kabátját, odalépett az asztalhoz, lehajolt, és elismerően beleszippantott a tálba. – Cannoli? Tess arcára mosoly ült. Az elismerés, mely a férfi hangjából kihallatszott, enyhített a szorongásán, de csak egy kicsit. – Az. És ravioli is van. Magam főztem. Aidan belekóstolt a cannoliba, és lehunyt szemmel nyelte le. – Istenem, ez fantasztikus. Farkaséhes vagyok. Szóval honnan szerezted a hozzávalókat, hogy mindezt elkészítsd? – A helyi üzlet házhoz szállítást is vállal – legyintett, amikor a férfi rosszallón nézett rá. – Vitót kértem meg, hogy nyisson ajtót. Nem vagyok hülye, Aidan. – Nem mondtam, hogy az vagy. Hogy érzed magad, Tess? Tess vállat vont, és nekiállt kihúzni a dugót a vörösbor palackjából, amelyet még kora délután vett. Azon kapta magát, hogy a dugóhúzó bedöfése, tekerése, rángatása kifejezetten élvezetes a számára. – Kérsz? Jót tesz a szívnek, ugye tudod? – Ezért iszol bort? – kérdezte Aidan. – Tulajdonképp igen. Az apámnak rossz a szíve, ezért hetente háromszor futok, minden reggel beveszek egy aszpirint, és minden este megiszom egy pohár vörösbort – hogy ne úgy végezzem, mint az apám. Több értelemben se. – Kérsz vagy nem, Aidan? – Csak egy kicsit. Az üzlet hozta ki a bort is? – Ezt? Nem. Ezt egy kis borszaküzletben vettem pár saroknyira a rendelőtől. Ma reggel beugrottam, miután rendbe tettem a páncéltermet, és elküldtem Joanna Carmichaelt a fenébe. Aidan szemöldöke magasba szökött. – Carmichael odament a rendelődhöz? Miért? – Még mindig exkluzív interjút akar. – Akárhányszor kimentem a lakásához, sosem volt otthon. – Mert engem követett. – Tessnek eszébe jutott a fiatal lány azzal az ártatlannak tűnő hajfonattal és azzal a ragadozó csillogással a szemében. – Megfenyegetett, hogy beszámolót ír a barátaimról. Szóval arra is figyelmeztettem őket, hogy az újságba kerülhetnek, és veszélyben vannak. – Mert a barátaim. Egész nap azon igyekezett, hogy ez ne eméssze föl. 300

A férfi összevonta a szemöldökét. – Miféle rejtegetnivalójuk van a barátaidnak, Tess? Tess vállat vont, ingerült lett a kérdés miatt. Ingerült, hogy a barátai sebezhetők. – Mindenkinek van olyasmi az életében, amiről jobb szereti, ha rejtve marad, Aidan. Szerintem még neked is. A férfi tekintete megváltozott. – Ezek szerint elmentél vásárolni? Esetlen téma váltás, de nem tette szóvá. – Igen. Vettem cipőt, ajándékot az anyukádnak és bort. – Megint nekiveselkedett a dugónak, a rosszkedv megint átcsapott a feje fölött. – A nő, aki az üzletet vezeti, valamikor egy nagy hatalmú vezérigazgató felesége volt, míg egy nap, hopsz... – a dugót hangos pukkanással húzta ki a palackból. – A férje azt mondta: „vége, Marge", és kidobta egy csontos seggű kiscsajért, aki alig hagyta ott a főiskolát. – A szavak olyan keserűen törtek föl belőle, hogy még a testtartása is más lett. – Megcsalta – mondta Aidan kimérten. – Gondolom, ezen a területen kissé átlátszó vagyok. Különben is, Marge mindenét, amije csak volt, beleölte annak a kis üzletnek a beindításába. – Tess megszagolta a dugót. Jó illata volt. – Csakis Marge-tól vásárolok. Úgy érzem, megérdemli. Aidan fürkészve nézte. – Hogy érzed magad, Tess? A keze remegett, ahogy kitöltötte a bort, és ki is löttyintette a pohár mellé. – Félek. Azon gondolkodom, most ki következik. Olyan gyávának érzem magam, hogy itt bujkálok. – Ülj le! Leült, és felsóhajtott, amikor a férfi átkarolta a vállát, és magához vonta. Aidan meleget és erőt árasztott, amikor Tessben egyik sem volt meg, ezért nekidőlt, és a fejét a férfi vállára hajtotta. – Nem vagy gyáva – suttogta Aidan a fülébe. – Még csak ne is gondolj erre! – A barátaim veszélyben vannak, mert... – nagyot nyelt, és csak rekedten suttogva tudta folytatni. – Mert rólam ismerszenek meg. És nem tudom leállítani, mert még azt sem tudom, mivel kezdtem el. 301

Aidan csókot nyomott a hajára, erősen és hirtelen. – Nem tettél semmit. Tess. Hallottad már a David Bacon nevet? Tess fölemelte a fejét, és próbálta gondolkodásra kényszeríteni az agyát. – Azt hiszem. Eleanor írt róla bírósági elemzést, pont a halála előtt kezdett bele. Majdnem négy éve volt. – Három éve és nyolc hónapja. – Nagyjából igen – félrehajtotta a fejét, és a férfit tanulmányozta. A férfi tekintete kifejezéstelen lett. – Miért? – Eleanor volt az előző társad, ugye? – kérdezte Aidan válasz helyett. – Igen. A szárnya alá vett, amikor még az egyetemre jártam. Kitanított, hogy átvehessem a praxisát. Azt hittük, sokkal több ideje lesz. Szélütést kapott, minden figyelmeztető jel nélkül. Én vettem át a bírósági elemzéseit, amikor meghalt. David Baconra is emlékszem. Eleanor a munka javát már elvégezte, szóval én csak egyszer beszéltem vele, aztán aláírtam a jelentést. Még csak tanúskodnom sem kellett a bíróságon – megborzongott. – Ijesztő volt az a férfi. – Mintha elég jól emlékeznél rá. Ő volt az első bírósági elemzésed? – Nem, előtte volt több is, de ez volt az első eset, hogy két igazságügyi szervvel is együtt kellett működnöm. Az FBI is benne volt, mert... Szent isten! A férfi kamerákat szerelt föl a lányöltöző zuhanyzójába. Gyerekpornónak számított, mert a legtöbb lány még nem volt tizennyolc éves, és az FBI eljárást indított. Ő az, aki fölszerelte a fürdőszobámba a kamerát? – Úgy néz ki. Tess félt föltenni a következő kérdést. – És... elkaptátok? Aidan komoran bólintott, és Tesst elöntötte a megkönnyebbülés. Az éjféli határidő, amely egész nap kísértette, nem létezett többé. Bacon nem fogja eladni azt a felvételt a médiának, sem senki másnak De valami nem stimmelt. – Meghalt, ugye? – Nagyon. – Ti öltétek meg? 302

– Nem. – Azt hittem, jó hír lesz. Elvileg meg kellene könnyebbülnöm, nem? De miért nem könnyebbültem meg? A férfi kék szeme zaklatottságot tükrözött. – Mert nem áll össze a kép. Megtaláltunk minden bűnjelet, amely azt mutatja, hogy ő szervezte meg Adams, Winslow és Seward öngyilkosságát. Megtaláltuk a fegyvert, amely ugyanakkora kaliberű, mint amilyennel megölték az imitátort. Megtaláltuk az elemzést, amelyet te írtál alá. Még bizonyítékot is találtunk, hogy az egyik rendőr a régi őrsömön benne volt. – Így szerezte a rendőrségi fotókat – suttogta Tess. – Ezen én is gondolkodtam. Hol találtátok meg ezeket a bűnjeleket? – Minden szépen el volt rejtve az egyik mennyezeti elem mögé. – Ügyes. Bólintott Tess. – De szerinted nem ő volt. – Nem, szerintem nem. – Én csak egyszer találkoztam ezzel az emberrel, Aidan, de amire emlékszem, abból úgy rémlik, nem keltett olyan benyomást, mint aki... képes ilyen könyörtelenül szervezett lenni. Aidan fölsóhajtott. – Én is így látom. Holnap egy kicsit alaposabban utánajárunk Mr. Baconnek. Most viszont mennem kell. – Vissza, dolgozni? – Nem, az apámékhoz. Beszélnem kell Rachellel. – Jobban van? – Apa szerint igen, de azért én szeretnék vele beszélni – megvonta a vállát. – A saját szememmel szeretném látni. Tessnek eszébe jutott, Vito hogyan ölelte meg reggel. Az aggódása és a kézzelfogható, szinte kitapintható szeretete. – Vettem egy köszönőajándékot az anyukádnak. Odaadnád neki? – Gyere velem, és add oda neki magad! Hagyunk egy üzenetet Vitónak.

303


Destin Lawe nem is volt olyan rossz, ahhoz képest, hogy egy lerobbant, alkoholista, kiégett magánnyomozó. Elvégezte a munkát, mégpedig példásan. És most idő előtt nyugdíjba vonul. Lenyűgözve szállt be a kocsiba. – Új kocsi? – kérdezte a férfi. – Úgy valahogy – igazán kár. Lawe-nak, hiába volt olyan szépen csengő neve, egyáltalán nem okozott gondot, hogy megkerülje vagy akár megszegje a törvényt, ha szükséges volt. Tökéletes közbenső ember volt. – Erkölcs nélküli férfi szerencsejáték adóssággal, italszámlákkal és azzal a hátborzongató képességgel, hogy általában véve jó embereket éppen akkor tudott elkapni, amikor éppen nagyon rossz dolgokat tettek. Nehéz lesz találni valakit a helyére. – Minek az esőkabát? – kérdezte Lawe, futó pillantást vetve a ronda esőkabátra, amely túl sokba került ahhoz képest, hogy csak egyszer fogja használni. – A meteorológus azt mondta, hogy tiszta, hideg idő lesz még pár napig. – Én pedig azt mondom, hogy sokkalta hidegebb lesz. Megtaláltad a nőt? – Persze hogy meg. Habár rejtély előttem, miért pont egy főiskolás lány kellett. Itt a neve és a címe meg az órarendje. – Elővett egy papírlapot a zsebéből, és átnyújtotta, míg a rádiót vizslatta a drága Mercedesben, amelyet túl könnyű volt ellopni. Annyi év után sem jöttem ki a gyakorlatból. Az, hogy újabb modell volt, mint a Ciccotellié, csak még értékesebbé tette a zsákmányt. A diák az egyetemi campusban lakott, közel ahhoz a cipőüzlethez, ahol Ciccotelli aznap járt. Szegény lány. Rossz időben, rossz helyen. Lawe a lány fényképét is visszaadta. Csodás. Joanna Carmichael szorgosan fotózgatta Ciccotellit, akármerre ment is a városban, és ezzel sok utánajárástól megkímélte. – Rossz az ízlése a cipők terén. 304

Lawe tekintete dermedtté vált, és az ajkára fagyott, amit mondani akart. Még az utcai lámpák gyér fényében is látni lehetett, hogy minden csepp vér kiszaladt arcából. A hangtompítós fegyver csöve általában ilyen hatást ér el. – Miért? – kérdezte a férfi rekedten. Lehet, hogy azt hitte, a mozdulata észrevehetetlen, de a keze, ahogy elő akarta húzni a saját fegyverét, éppolyan nyilvánvaló volt, mint a sápadtsága. Elég volt egy lövés a csuklójába, máris felüvöltött, és fájdalommal kínlódva szorongatta a karját. Gyorsan megfordult, kapkodni kezdett a kilincs után, de sehol nem találta. Az ajtónak lapult, alig kapott levegőt. – Ez a te érdeked, komolyan. Blaine Connell köpni fog, A férfi felnyögött. – Nem fog. A rendőrség semmit sem tud rábizonyítani! Esküszöm. – De most már igen. A férfi szeme elkerekedett, amikor eljutott a tudatáig, mi történhetett. – Odaadtad nekik? Miért? – Mert vagy téged kapnak el, vagy engem. – A következő hat lövés egyenesen a szívét érte, a nyolcadik és a kilencedik a fejét, amikor előrebukott. – Nincs versenyhelyzet, Mr. Lawe. Ha döntésre kerül a sor, mindig magamat választom. Az esőkabátot feszes kis gömbbé lehetett gyűrni, ahogy a reklámban állították. Valószínűleg a táborozóknak ez óriási plusz, akik, teljesen rejtélyes okból, imádják telepakolni a hátizsákjukat mindenfélével... hogy aztán tönkretegyék. A véres, kis labdába gyúrt esőkabát könnyen eltűnik bármelyik városi konténerben. Ez viszont nekem óriási plusz. Még egyszer belenézett a visszapillantó tükörbe, hogy utoljára lássa a Mercedest, amely közel sem ért annyit, mint eddig, most, hogy a kárpitja teljesen tönkrement. Remélhetőleg a tulajdonosának mindenre kiterjed a biztosítása. Mert most ez Mr. Lawe végső nyughelye. Még harminc másodperc, és Mr. Lawe földi nyughelye eléri a halál utáni nyughelye hőmérsékletét. Három... kettő... egy. Nagyon szép. A lángcsóva rövid időre megvilágította az eget, majd a kocsi lassan, biztosan égni kezdett. Ezzel majdnem minden szálat el is vágott. Rivera, Bacon és Lawe. A bandát, amelyik megölte Hughest, még figyelni kell, de elég kicsi volt az esélye annak, hogy bármelyikük is megadja magát bármi 305

gyöngeségnek. De az, hogy elmulasztott gondoskodni az alkalmazottak teljes hűségéről, majdnem lehetővé tette Baconnek, hogy elsüllyessze a hajót. A rendőrök már meg is találták. Előbb, mint várta. Reagant jobb nem alábecsülni. De az összes bizonyítékot is megtalálták vele együtt, hogy egy időre megnyugodjanak, és lezárják az ügyet, mielőtt a következőre térnek. Képek, jelentések, a fegyver... Pompás ötlet volt a fegyver. Ha még én is ezt mondom. És ezt mondom. Azt fogják gondolni, hogy megoldották. Azt mondják Ciccotellinek, hogy biztonságban van, és ő azt fogja hinni, hogy igaz. Talán az éjjel még aludni is fog. Egészen addig, míg a következő áldozat ki nem dől. Ami nemsokára be is következik. Barátjáról ismerszik meg az ember. Mire végzek, senki sem fog mellette állni. Egyedül lesz, és végül teljesen védtelenül. És akkor az enyém lesz.

306

Tizenötödik fejezet Március 15-e, szerda, 21.45

– Ez meg mi? – Aidan édesanyjának az arca földerült, amikor a fia belépett a konyhába, de azonnal érdeklődő kifejezés ült ki rá, amikor Tess is megjelent mögötte. Becca és Rachel a konyhaasztalnál ült, az édesanyja kuponokat vágott, míg Rachel kémiát tanult. Aidan letette a friss raviolit a pultra, és megcsókolta az anyja arcát. – Tess főzött vacsorát. Becca Tessre mosolygott. – Ez kedves magától, hogy gondolt ránk, Tess. Tess egy fodros masnival átkötött, fényes fóliába csomagolt dobozt nyújtott oda neki. – Ezt magának hoztam, Mrs. Reagan. Köszönetképpen a tegnap esti segítségért. – Erre semmi szükség nem volt! – De már bontotta is ki a csomagolást, majd örömében még a lélegzete is elállt. – Istenem! – Egy puha kasmírpulóvert emelt ki a dobozból. De gyorsan le is tette. – Ez túl drága. Nem fogadhatom el. – Dehogynem fogadhatja el – mondta Tess könnyeden. – Akciós volt – és cinkosan rákacsintott. – A maga színe, Mrs. Reagan. Próbálja csak fel! Ha nem jó, akkor nálam van a blokk. Becca kisietett, és Aidan csak állt, és nézett utána zavarodottan. – Nem is tudtam, hogy szereti a kasmírt. Tess cöcögött. – Fogadni mernék, hogy fazekat és serpenyőt kapott anyák napjára tőled, ugye? – megrázta a fejét. – Naná, hogy azt. Szégyelld magad, Reagan. A mobilja megcsörrent, és Tess válla azonnal meg merevedett. – Ne, már megint... – suttogta. – Még, egy riporter, és istenre 307

esküszöm... – Megnézte a híváskijelzőt, és megkönnyebbült. – Csak Vito az. Biztosan fölébredt, és nem talált minket. Elnézést – ki ment a mosókonyhába, hogy ne lássák, és Rachel kíváncsian pillantott a bátyjára. – Főzött? A te konyhádban? – Cannolit is készített, igazit, nem félkész, bolti cuccot. Rachel azonnal éberebb lett. – Cannolit? És hol van? – Otthon. Csak nem gondoltad, hogy hozok neked is? A lány morcosan nézett rá. – Pukkadj meg! Te elhiszed, hogy az a pulóver tényleg ugyanannyiba került, mint amit a Wal-Martban lehet kapni? Aidan a fejét rázta. – Dehogy hiszem el, de meg ne mondd anyunak! Annyira örült neki. – Leült Rachel mellé, és az arcát tanulmányozta. A lány fáradtnak tűnt. – Nehéz napod volt? – Aha. Állandóan az járt a fejemben, hogy valaki tudni fogja, hogy én mondtam meg, de senki egy szót sem szólt. A rendőrök az ötödik óra alatt jöttek, és három srácot el is vittek. – Ezek szerint Marie elmondta a rendőrségnek, hogy kik erőszakolták meg? Rachel lehunyta a szemét. – Gondolom, biztosan. Ma sem volt suliban, de elterjedt a hír, hogy az apja bent volt az első óra után, és pokoli cirkuszt csapott az igazgatói irodában, szóval Marie szülei biztosan tudják. – Kinyitotta a szemét, s panaszosan nézett Aidanre. – Azt tettem, amit kellett, Aidan? A férfi megölelte. – Igen, kicsim. Azt. – Remélte, hogy az igazat mondta, Tess visszajött, a telefont még mindig a kezében tartotta. – Vito beszélni akar veled. – Ki az a Vito? – Aidan még hallotta, ahogy Rachel megkérdezi Tesst, amikor a nő leült mellé. Az én bátyám – válaszolt Tess. Megkocogtatta Rachel könyvét. – Mit tanulsz? – Kémia meg mérlegelv, egyenletek – húzta el a száját Rachel. – De nem megy. 308

Tess a könyv fölé hajolt. – Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban tudtam, hogyan kell csinálni. Nézzük csak, hátha még emlékszem... Aidan becsukta a mosókonyha ajtaját. – Igen, Vito? Mi a helyzet? – A szomszéd gyerek fölébresztett. – Tizenkét éves? Szeplős? Ő sétáltatja a kutyámat, amikor nem vagyok otthon. – Nos, nem azért jött, hogy a kutyát megsétáltassa. Majdnem kihívta a rendőrséget, amikor én nyitottam ajtót. Nem akarta elhinni, hogy vendég vagyok. – Rendőr akar lenni – mondta Aidan szeretettel – Rendes srác. – Ja – mondta Vito gúnyos nevetéssel. – Veled. Velem csak akkor állt szóba, amikor minden egyes igazolványomat megmutattam neki. Azt mondta, hogy egész délután egy idegen kocsi állt pár házzal arrább. Nagydarab pasas, kopaszra borotvált fej. Aidannek még a hátán is felállt a szőr. Clayborn. – A rohadt életbe. Honnan tudta, hogy Tess nálam lakik? Honnan tudta meg a címet? – Nem tudom. A srác azt mondta, hogy téged várt, hogy hazaérj, mert szólni akart, de belefeledkezett egy videojátékba, és elszaladt az idő. – Gondolom, a kocsi már nincs ott. – Mostanra kétszer körbejártam a háztömböt, de semmit sem láttam. Figyelj, pár dolgot el kell intéznem. Ugye, magad mellett tartod? – Le sem veszem róla a szemem. Ne aggódj! – Elkaptátok azt a szemetet, aki azt a CD-t küldte? – Úgy is mondhatjuk. Meghalt. Úgy néz ki, mintha megölte volna magát. Vito egy pillanatig hallgatott. – Úgy néz ki, mintha? – Egyelőre igen. Mondjuk úgy, még pár kérdésre választ kell kapnom. Hol leszel? Mármint ma este? – Itt leszek a szállodában. – Vito hangja megváltozott, enyhén vészjósló lett. – Mondd meg Tessnek, hogy pár óra múlva megyek érte. Kivettem neki is egy szobát, szóval velem lehet. 309

Aidan ajka megrándult az alig leplezett figyelmeztetésre. hogy tartsa távol magát Vito kishúgától. – Megmondom neki. – Az, hogy Tess engedelmeskedik-e a bátyjának, már egy másik kérdés. Visszament a konyhába, és Tesst meg Rachelt beszélgetésbe mélyedve találta. Tess Rachel ceruzáját fogta a kezébe, és a házi feladatában segített. Ekkor megjelent az édesanyja a kasmírpulóver gallérjával bíbelődve. – Mit gondolsz? Aidan rámosolygott. – Tessnek igaza van. Tényleg a te színed, anyu. Kocsiajtó csapódott odakint. – Haza jött az apád – mondta Becca összevont szemöldökkel. Aidan észrevette, hogy anyja futólag Tessre pillant, épp amikor az apja berontott kintről. Tess is észrevette Becca Reagan pillantását. Óvatosan nézett föl, amikor a férfi bejött kintről. Termes volt, mint Aidan, fekete hajába ezüstszálak vegyültek, de a szeme ugyanolyan átható kék volt. A konyha hirtelen megtelt tapintható feszültséggel. – Apa – szólalt meg Aidan. – Bemutatom Tess Ciccotellit. Tess, ő az apám, Kyle Reagan. Kyle Reagan, a nyugalmazott rendőrtiszt. Kyle Reagan, aki ebben a pillanatban bozontos ősz szemöldöke alól bosszúsan méregette. Tess mély levegőt vett. – Örülök, hogy megismerhetem, uram. A férfi csak állt egy pillanatig, majd Aidan felé fordult. – Mit keres itt? – Kyle! – csitította Becca. – Elég legyen! A férfi felmordult, majd elment mellettük, be egyenesen a nappaliba. – Ne aggódj! – mondta Rachel könnyed hangon. – Kristenért sem bolondult eleinte. – Aidan felé fordult, és egyik szemöldökét megemelte. – És te sem. Aidan azonban nem válaszolt. Az arca kivörösödött, az álla előremeredt. – Mindjárt jövök. Tess fölállt, s kezét a férfi mellkasára tette. 310

– Aidan, ne! Semmi baj. Nem fogok az apád és közéd állni. – De igenis baj van. – Eltökélt arccal beviharzott a nappaliba. – Ó, istenem – suttogta Becca. – Ülj vissza, Rachel! – tette hozzá, amikor Rachel fölállt, hogy hallgatózzon az ajtóban. Rachel a szemét forgatta, de szót fogadott. A férfiak suttogva beszéltek, de Tess egy-két szót azért kihallott, és a javát meg is értette. Legfőképpen azt értette meg, hogy Aidan és az apja vitatkoznak, és őmiatta. És akármennyire... érdekelte is Aidan Reagan, nem akart még egy családi viszály okozója lenni. Épp elég szörnyű, hogy a saját családja kettészakadt miatta. Csöndesen bebújt a kabátjába. – Köszönök mindent, Mrs. Reagan. – Megszorította Rachel vállát. – A bátyád nagyon büszke rád suttogta. – Ügyes voltál, csajszi. – Aztán határozott léptekkel besétált a nappaliba, ahol Aidan apja egy régi, hátradönthető karosszékben ült karba tett kézzel, dacos arckifejezéssel. Aidan előtte állt terpeszállásban, csípőre tett kézzel. Az arckifejezésük egyforma volt, s kemény hangjukat meg sem lehetett különböztetni. Tess megköszörülte a torkát. – Uraim. – A két férfi elhallgatott, és felé fordult. – Mr. Reagan, nem tudom, mit vél rólam tudni, de tiszteletre méltó gyermekeket nevelt, ezért azt kell hinnem, hogy ezt öntől tanulták. Nem vagyok az a személy, akinek képzel, és ha esélyt adna, akkor megláthatná. De nem fogok viszályt okozni a családjában. Hidd el, Aidan, nem éri meg. Kint várlak, ha indulhatunk. Sarkon fordult, és elment. Belül remegett, de eltökélte, hogy nem mutatja. Odaintett Beccának, mielőtt kiment volna a mosókonyhán keresztül a ház elé. Odakint fagyos szél kapott bele a hajába. Aidan kocsija a járda mellett parkolt. Csak pár lépés és... Valaki megragadta a haját, megrántotta, majd a következő pillanatban egy kéz tapadt a szájára, majd egy fegyvert szegeztek a homlokának. – Egy szót se, doktornő! Clayborn. A rohadt életbe. Két nap alatt most másodszor szegeznek fegyvert a fejének, és ettől valami kétségbeesett bátorság támadt benne. Belekarmolt a férfi arcába, és kitépte magát a szorításából. A szeme könnybe lábadt, amikor éles fájdalom hasított a koponyájába, de nem törődött vele, hanem kiszabadult, és már futott is volna el. A férfi 311

felnyögött meglepetésében, de acélszorításával elkapta Tess vállát, és ekkor mintha minden robotpilótára kapcsolt volna. Tess kézfeje élével orrba vágta a férfit, még mielőtt az fájdalmában felkiálthatott volna, térddel belerúgott a férfi ágyékába. Tess fújtatott, mint a kazán, nézte, ahogy a férfi a földre rogy, bal kezével az ágyékát fogva, jobb kezével még mindig a fegyvert markolva. Ekkor minden súlyával belevágta az új csizmájának a sarkát a férfi csuklójába. Kicsavarta a fegyvert Clayborn kezéből, de fenékre esett. A hideg sár átszivárgott a farmerján, amitől azonnal magához tért. Sarkával védekezve hátrább kúszott, hideg ujjával fogást kereseti a fegyveren, kereste a ravaszt. Talpra ugrott, és támolyogva hátrább lépett. Clayborn térdre kászálódott. Ömlött a vér az orrából, és végigfolyt a műbőr kabáton. Egy adag vért köpött a felázott gyepre. – Te rohadt kurva! – üvöltötte. – Eltörted az orrom! Ezért meg foglak ölni! Lélegezz, Tess, lélegezz! Erőt vett keze remegésén és mindkét kézzel megmarkolta a fegyvert, ahogy Vito annyi évvel ezelőtt tanította. Próbált nyugodt hangon megszólalni. Összeszedetten. Még akkor is, amikor a vér ott dobolt a fülében, és majd megsüketült tőle. – Ha csak egy lépést is közelebb jön, istenre esküszöm, hogy szétlövöm a fejét! – Félrelökte a szemébe hulló hajtincset, megint ura volt a helyzetnek és ezzel együtt hideg eltökéltséget érzett. – Most, hogy meggondolom, csak jöjjön! Ott ölöm meg, ahol áll, maga rohadt szemét. Harrisonért. Jöjjön csak! Csak egy lépés... Nagyon, nagyon meg akarom ölni – Nem fogsz – mondta a férfi összeszűkült szemmel. A kabátujjával letörölte az arcáról a vért, amely azonban ugyanúgy ömlött továbbra is. – Nem tudsz. – Megint köpött egyet, föltápászkodott, mire Tess meghúzta a ravaszt. A férfi megdermedt, és csak nézte a földet, ahová a lövedék becsapódott, alig pár centire a lábától. – Azt hiszi, nem tenném meg? – A szíve majd kiugrott a helyéről, de följebb emelte a fegyvert, a férfi mellkasára. – Az életét is föltenné rá? Pokoli napom volt, Mr. Clayborn. Szóval, ha meg akarja próbálni, csak 312

rajta. De figyelmeztetem, a ház ellen tesz. Nagyon, nagyon rosszak az esélyei. – Tess! Szent isten! Apa! – Aidan rontott ki a házból, és a következő pillanatban már ott állt Tess mellett fegyverrel a kezében. Pár pillanattal később Clayborn már a földön térdelt, a keze hátrabilincselve, de még most is úgy nézett föl rá, hogy Tesst elfogta a rettegés. Ha szabadon lenne, már megölte volna. Ilyen egyszerű. – Tess… – mondta Aidan gyöngéden. – Tedd le a fegyvert. Tess a kezében lévő fegyverre nézett, majd Claybornra. – Megölte Harrisont. – Tudom, szívem. És elkaptad. Már nem bánthat. – Megölte Harrisont – ismételte, és még mindig a fegyvert szorongatta. Most, hogy Clayborn ott térdelt előtte, a fejének szegezte. Ismét becsapódott az ajtó, és egy nyers hangot hallott, amelyik arra utasította Beccát, hogy hívja a 911-et. Egy perccel később egy kéz óvatosan kifejtette a kezéből Clayborn fegyverét, és valaki átkarolta a vállát. – Jöjjön be – mondta Kyle Reagan csöndesen. – Most már minden rendben van. Tess elnézett Clayborn feje fölött, és Aidan szemébe nézett. – Hívjátok Abe-et és Miát. Mondjátok meg nekik, hogy megtaláltuk Claybornt. Aidan bólintott. – Máris.


Aidan szíve még mindig hevesen vert, ahogy behajtott a Camaróval a garázskapun. Hiába ült mellette Tess teljes biztonságban, még mindig azt látta, ahogy ott áll a szülei előkertjében, és Clayborn fejéhez tartja 313

annak a szemétnek a saját fegyveréi, biztos kézzel, az arcán hideg eltökéltséggel. Nem sokkal utána megérkezett Abe és Mia, hogy elvigyék Claybornt, és Tess olyan tömören, velősen válaszolta meg a kérdéseiket, hogy szinte rá sem lehetett ismerni. Dühös volt. Még mindig az. Hazafelé egy szót sem szólt, de Aidan érezte, hogy még mindig forr a dühtől. Aidan levette a gyújtást. Tess abban a pillanatban kiugrott a kocsiból, és berohant. Aidan halkan felsóhajtva követte, és a hálószobában érte utol. Tess az ágy végénél állt háttal neki, és a farmerja gombját rángatta. A pulóvere már a földön volt, a háta csupasz volt, a csipkés melltartót leszámítva, melyet Aidan aznap egyszer már levett róla. Visszanyelte a feltörő vágyat, fölemelte a földről a pulóvert, és megint nagyot nyelt, amikor érezte, hogy alvadt vér van a pulóver ujján. Clayborn vére, mely a törött orrából ömlött. Két nap alatt ez a második eset, hogy mások vére kerül a ruhájára Könnyen lehetett volna a sajátja is. Tess lerúgta magáról a sáros famert, és elindult a fürdőszoba felé, de hirtelen megállt, és mellére ejtette az állát. Megborzongva fújta ki a levegőt. – Tudom, hogy meg kellene köszönnöm, hogy megállítottál. Megöltem volna, ha nem állítasz le. Aidan ezt nagyon is értette. – Nem ölted volna meg, Tess. Hidegvérrel nem. Tess fölemelte a fejét, és keserűen fölnevetett. – De jó lenne elhinnem, hogy ez így igaz. Fölhergeltem. Azt mondtam neki, próbáljon elkapni. Meg akartam ölni. Aidanben megfagyott a vér arra a gondolatra, hogy Tess egy örült gyilkost ingerelt föl maga ellen, de igyekezett higgadtan megszólalni, ahogy a pulóvert a farmerra dobta. – De nem tetted. Tess, nem hiszed el, hogy tudom, mit érzel? Vannak pillanatok, amikor majd felrobbanok, és legszívesebben letépném az elkövető fejét. Attól vagyok jó rendőr, hogy nem teszem meg. Attól vagyok ember, hogy ezt akarom tenni. Szemtől szembe kerültél azzal, aki megölte a barátodat. Ha nem volnál dühös, nem lennél rendben. 314

– Egészen úgy beszélsz, mint egy pszichológus. Lassan megrázta a fejét. – Csak álltam ott... és hirtelen nem csak Harrisonról szólt ez az egész. Hanem... mindenkiről. Cynthiáról és Averyről. Gwenről és Malcolmról – a hangja megbicsaklott. – Mr. Hughesról – suttogta. – Istenem, Aidan, ő is meghalt. Csak azért, mert... Aidan megfogta a vállát, és maga felé fordította. Hagyd abba! Ne merészelj így beszélni magadról! Tess szeme dühösen villant föl. – De így van – sziszegte. Aidan elkeseredetten szorította meg Tess vállát. A fenébe is! Ma este akár meg is halhattál volna, Tess. Tess szeméből eltűnt a tűz, csak az űzött törékenység maradt utána, amitől Aidan elkeseredése is elhalványult. – Azt hiszed, nem tudom? – suttogta. A vészhelyzet okozta adrenalinszint-emelkedés lecsengése volt ez. Aidan a pályája során már száz meg száz áldozat esetében megtapasztalta. De e most más. Ez itt Tess. A nő szemében félelem volt, és Aidan azt akarta, hogy ez eltűnjön. – Élsz – suttogta. Aztán a tőle telhető legjobb módon be is bizonyította, mert ajkát a nőére tapasztotta. Tess nem húzódott el, ezért hevesebben csókolta, a szíve még vadabbul kezdett verni, amikor a csöndes megadás rövid pillanata után Tess mintha végre föléledt volna, s karját a férfi nyaka köré fonta, lábujjhegyre emelkedett, hogy közelebb feszüljön a férfihoz. Az első csókot követte a második, majd a harmadik, ahogy Aidan keze végigsiklott Tess hátánál-puha bőrén, be a mellet rejtő csipke alá. Aidan megfogta Tess fenekét, feljebb emelte, még jobban megszorította, amikor Tess nekidörgölődzött, és mély nyöszörgés tört fel a torkából. Tess elhúzódott annyira, hogy lássa a férfi arcát, szinte kétségbeesett szenvedéllyel a szemében. – Ma éjjel, Aidan. Kérlek. Aidan nem tett úgy, mintha félreértette volna. – Nem hiszem... – hirtelen kiszáradt a szája, és egyáltalán nem tudott gondolkodni, mert Tess hátralépett, fürgén kikapcsolta a melltartót, és kibújt a bugyiból. Meztelenül lélegzetelállító volt. Aranyló bőr... és 315

szédítő idomok. Mindenütt. Aidan nyelése hallható volt a néma szobában. – Istenem, Tess. Tess le sem vette róla a szemét, úgy húzta ki férfi ingét a nadrágból, minden egyes gombot módszeresen, eltökélten oldott ki, ami szinte hipnotizálta. Tess már az ing felénél tartott, amikor Aidan érzékei viharszerűen magukhoz tértek. Ügyetlen ujjakkal oldotta ki az övét, levette a nadrágot, a bokszeralsót, a cipőt, miközben Tess lassan folytatta a gombolást. Aidan mélyről feltörő nevetéssel rántotta meg az utolsó gombot, kibújt az ingből, és ugyanazzal a lendülettel Tess-szel együtt az ágyra borult. A hátára fordította a nőt, bebújt a combjai közé, és a várakozástól máris a torkában dobogott a szíve, – Legyél biztos benne – mondta Aidan rekedten. – Legyél csöndben. – Tess nekifeszült, csípője csak úgy ringott. Beletúrt Aidan hajába, s lehúzta magához, és olyan forrón csókolta, mint még senki soha. Combja Aidan csípője köré feszült, és a férfi fojtott kiáltással hatolt mélyre, s Tess hátrahajolt és felkiáltott. Aidan megállt, a teste megfeszült. – Fájt? – Nem – Tess nem nyitotta ki a szemét, és mély levegőt vett. Csak rég volt... – ujja belemélyedt Aidan hátába. Elhelyezkedett alatta, és még mélyebbre húzta. – Eszedbe ne jusson abbahagyni! Aidan a megkönnyebbüléstől megborzongott, s újra mozogni kezdett, mert Tess csípője hívogatóan megemelkedett alatta. Nézte a nő arcát közben, figyelte, ahogy Tess arca megfeszül, és feje hátrahanyatlik a párnán. Figyelte, ahogy az alsó ajkába harap, amint a csípője minden egyes lökéssel egyre jobban nekinyomódott. Hihetetlen érzés volt, de az, hogy látja, amint Tess egyre följebb és följebb jut…Istenem, gondolta, még sosem látott ennél érzékibb, ennél gyönyörűbb nőt. Ekkor Tess szeme felpattant, és barna mélységében Aidan sürgetést látott, áhítatot, amely meglepte, és azonnal tudta, hogy Tess ezen a helyen még sosem járt. – Aidan –fojtott könyörgés volt, és a férfi tudta, hogy Tess már közel van. Eltökélve, hogy Tess mindent megkap, Aidan a combja alá csúsztatta a kezét, széjjelebb tárta a lábát, és még mélyebbre hatolt, s csak egy cél lebegett a szeme előtt. Gyönyört akarok adni neki. És magamnak. De már közeledett a végéhez. Még ne! Erősen beleharapott 316

a saját ajkába hogy visszafogja magát. És végül, amikor mái azt hitte, nem bírja tovább visszatartani, Tess hátrahajolt, és eljutott a csúcsra, magával húzva Aidant is. A férfi Tess nevét kiáltva borult rá.

317


Tess arra ébredt, hogy Aidan ajka a mellét érinti. Kinyújtózott, mint egy macska, és befészkelte magát a férfi karjába. Aidan a lába közé feküdt, a mellkasa ránehezedett a medencéjére, és ez annyira jó érzés volt. Nem annyira, mint amikor benne volt, de azért így is piszkosul finom. És határozottan jobb, mint az álom, amelyből Aidan fölébresztette. – Álmodtam. A férfi fölemelte a fejét. – Tudom. Kiáltoztál. Majd betojtam ijedtemben – szomorúan elmosolyodott. – Ahogy nézem, ez a szokásod. Tess összekócolta Aidan haját a tarkóján. – Bocsánat. – Mit álmodtál, Tess? – Ugyanazt, amit minden éjjel, csak egyre többen vannak benne: Cynthia. Avery Winslow. A Seward házaspár. Most pedig már Harrison és Mr. Hughes is. – Emlékszel Michael Jackson „Thriller” videoklipjére azzal a sok zombival? Nos, az enyéim nem táncoltak. – Egyik kezével kisöpörte a haját az arcából. – Vasárnap éjjel kezdődött. Cynthiával... és te is ott voltál. Cynthia ott feküdt… – elhúzta a száját, amikor visszaemlékezett. – Felnyársalva, a szíve még dobogott a mellkasában. És te ott álltál fölötte, és megfogtad a szívét, és odanyújtottad felém. – Azt mondtad, vegyem el. Aidan elborzadva nézett rá. – Szent ég. – Azt hiszem, akkor is kiáltottam, mert Jon fölébresztett. – Ott volt a lakásodban? Tess bólintott. – Van kulcsa. Aidan összevonta a szemöldökét. – Rajta kívül még kinek van kulcsa a lakásodhoz, Tess? 318

– Amynek. Robinnak. Azt hiszem, Phillipnek is meg van még. – Fejét fölemelte a párnáról, hogy lenézzen a férfira, mert nem tetszett neki a kérdés hangsúlya. – Az nem lehet. Kizárt dolog, hogy bármi közük is legyen ehhez. – Nem mondtam, hogy van. – De gondoltad. – Ez a munkám, Tess. – Az álla megfeszült. – Az a dolgom, hogy gondoskodjam a biztonságodról. Habár rohadt sok hasznomat vetted ma este. Tess visszahanyatlott a párnára, nem akart Aidannel vitatkozni a barátairól. A maga idejében úgyis rájön, hogy nem volt igaza. – Megakadályoztad, hogy megöljem azt a rohadékot. Azt hiszem, ezt értékelnem kellene. – Ráér. Miért van ennyi embernek kulcsa a lakásodhoz, Tess? Nem biztonságos, hogy ennyi kulcs kering odakint a nagyvilágban. Valaki szabadon be tudott jutni a lakásodba, és elég hosszan bent lenni ahhoz, hogy az összes kamerát fölszerelje. Tess szívét a rettenet szorított vasmarkába. – David Bacon. – Lehet, hogy az első kamerákat ő tette föl, de mi a helyzet a kabátjaidban és a blézerekben lévő mikrofonokkal? Mikor vetted őket? A kabátokat. – Régebben és mostanság – nagyot nyelt. – Attól függ, mikor találtam jó akciót. Abban a vörös kabátban is találtatok mikrofont, amelyet vasárnap viseltem? – Igen. – Azt csak egy hónapja vettem. Valentin-napi kiárusításon – lehunyta a szemét. – Valaki járt a lakásomban valamikor az utóbbi pár hétben. – Lehet, hogy nem. Elküldted a kabátokat a tisztítóba? – Mindet, kivéve a vöröset. Vadonatúj volt. Szent isten, Aidan. A férfi megcsókolta a melle közötti mélyedést – Pszt. Most nem idegesítjük magunkat ezzel. Mesélj nekem a barátaidról! Tess szeme fölpattant. 319

– Nem. Ez lehetetlen. Nem gondolod, hogy tudnék? – A férfi azonban egy szót sem szólt, amitől Tess felbőszült. – Jont az orvosegyetem óta ismerem. Robint is. Amyvel pedig a gimi eleje óta barátnők vagyunk, az isten szerelmére! – Lehet, hogy valaki ellopta a kulcsukat. Másolatot készített. Tess átgondolta. – Ez lehetséges. – Szóval miért van kulcsuk? – Phillip adta nekik, amikor beteg voltam. – Úgy érted, amikor tavaly megtámadtak? Tess a fejét rázta, utált még visszagondolni is rá. – Nem, a láncos gazember után. Pár napig kórházban voltam Phillip épp egy konferencián volt valahol, de előbb jött haza. Hazavitt, és ágyba dugott – mennyezetet bámulta. – Csak állt ott, és nézett, mintha a következő pillanatban fölrobbannék, vagy valami. Nem nagyon tudott mit kezdeni a betegekkel. – Mit csinált? Mit dolgozott? – Ő is orvos. Vele is az orvosin találkoztam, mint Jonnal. Aidan a homlokát ráncolta. – De nem tud mit kezdeni a betegekkel? Ez nem jelent hátrányt ebben a szakmában? – Ezért ment át a kutatás területére. – Szóval miért voltál beteg? Ez az, amire Vito célzott azzal, hogy túl sovány vagy? – Vito mindig úgy gondolja, hogy túl sovány vagyok. – Kitértél a kérdés elől, Tess. Tess felsóhajtott. – Itt fekszem meztelenül, és arról akarsz beszélgetni, milyen voltam betegen? Ez nem normális, Aidan. Aidan az orrát belefúrta Tess mellébe, és megcsókolta, elég közel a mellbimbóhoz, hogy Tess hirtelen ne kapjon levegőt, de elég messze ahhoz, hogy a háta ívbe hajoljon. – Mondd el, amire kíváncsi vagyok, és más témára térek. Tess fölnevetett. – Ez a megszokott vallatási technikád? – Tess... – figyelmeztette. – Komolyan beszélek. 320

Tess megint fölsóhajtott. – Ez zavarba ejtő, érted? Nem szeretek róla beszélni, mert kellemetlen. Miután Phillip hazavitt a kórházból, elvileg egy hét elég lett volna a lábadozásra, aztán visszamehettem volna dolgozni, de akárhányszor kikeltem az ágyból, gyöngének éreztem magam, és émelyegni kezdtem. Elmentem dolgozni, de a nap hetvenöt százalékát a mosdóban töltöttem a vécé fölött öklendezve. – Mi volt a gond? Tess komor pillantást lövellt feléje. – Semmi. Összevissza vizsgálgattak, de senki nem talált semmi testi elváltozást, amely a rosszullétet okozta volna. – Ezek szerint pszichoszomatikus volt. Tess a szemét forgatta. – Az orvos végül poszttraumás stressz szindrómának nyilvánította. Olyan megalázó volt. Pszichiáter vagyok, erre az egész csak a fejemben van. Nem mertem dolgozni – megvonta a vállát. – De egyszer csak többet nem számított, mert három héttel később elvesztettem a szerződésem a bírósággal. Többet nem kellett aggódnom a láncos pszichopata bűnözők miatt. – Jobban lettél? Tess megint a mennyezetet nézte. – Ami azt illeti, sokkal rosszabb lett. Phillip kezdett türelmetlen lenni velem. Gondoskodott rólam, amennyire csak tudott, de azt akarta, hogy jól legyek... szexet akart. És én nem tudtam. Nem volt erőm, és enni sem tudtam. A ruhát alig bírtam föl venni, nemhogy lepedőakrobata legyek. – Témát váltott. – Sokat utazott, ezért adott Jonnak és Robinnak is kulcsot. Amynek akkor már rég volt. Beugrottak, amikor túl gyönge voltam ahhoz, hogy dolgozni menjek. Hogy megnézzenek – elhúzta a száját. – Levest hoztak. Nagyon utálom a levest. Robiné legalább finom. Amyé undorító. Borzalmas szakács. – Ezt megjegyzem. Tess nem kér levest – tette hozzá rajzfilmhangon, mire Tess fölnevetett. – Szóval mi történt „dr. ott rohadjon meg”-gel? – Pár hónapnyi kényszerszünet után úgy döntött, hogy máshol elégíti ki az igényeit. – A fájdalom újra a felszínre tört, de kevésbé erőteljesen, mint korábban. – Az én ágyamba vitte... Aidan hallgatott, s tekintetét le sem vette róla. 321

– Bunkóság. Tess megint szomorúan fölnevetett. – Igen De még nagyobb bunkóság volt a csaj részéről egy fülbevalót hagyni a párnám alatt, és a bugyiját pedig az ágy lábánál a takaró alatt. Akkor történt, amikor az orvosnál voltam. Hazajöttem, és Phillip sehol. A csaj parfümje viszont mindenütt ott terjengett. – Számon kérted? – Igen. Nem tagadta. Csak összepakolta a holmijait és aznap éjjel elment. Végig egy szót sem szólt. Azóta nem beszéltem vele. Ennyi. – Mikor kezdtél jobban lenni? – A nászút után. Aidan szemöldöke a magasba szökött. – Tessék? – A hajóútra szóló jegyeket nem lehetett visszaváltani, azért, Amyvel végigittuk az utat oda és vissza Mexikó nyugati partja mentén. Valamikor útközben a hányinger elmúlt, és amikor hazatértem, visszamentem dolgozni. Az összes barátunk tudta, mi történt. Nem lehet csak úgy mindent lemondani két héttel a hatalmas esküvő előtt anélkül, hogy megmagyarázná az ember. Phillip nemkívánatos személy lett kis baráti körünkben. A legutóbbi, amit hallottam róla az, hogy új barátnője van. Egy gazdag ribi North Shore-ból. Aidan elmosolyodott. – Tess, te is gazdag vagy. – Hát... Kényelmesen megvagyok. Eleanor volt gazdag. Gyere most nyáron, akkor jár le a lakásbérlet, és majd kutyagolhatok be a város egyik kevésbe menő kerületébe. Aidan megint a homlokát ráncolta. – Bérlet? – Aha. Eleanor szeretett mindent előre kifizetni. Több évre előre kifizette a lakást, és amikor meghalt, rám hagyta a hátralévő hónapokat, a lakáson és a Mercedesen is. Június tizenharmadikán éjfélt üt az óra, és minden átváltozik tökké. – Aidan meglepettnek tűnt, és ettől Tesst elégedettség öntötte el. Mondtam neked, hogy nem vagyok sznob. Inkább csak élek azzal, amit az élet fölkínál. És van tartásom. Aidan meglepetten nevetett föl. 322

– Aha, ezt volt szerencsém látni ma este. Különben is, hogyan törted be a pasas orrát? Nem mondom el senkinek. Tess bemutatta, hogyan. Gyöngéden Aidan orrához érintette a tenyere élét. – Így Aidan megcsókolta a csuklóját. – Vito tanította meg neked? – kérdezte suttogva. Tess habozott. – Nem. Vito azt tanította meg, hogyan használjak fegyvert. Aidan az ajkát Tess állára nyomta. – Már megint kitérsz a válasz elől. – Az apám tanította meg – mondta ingerülten, hogy a férfi ennyire konok. – Elég durva környéken éltünk. Az apám addig nem engedett randizni, míg meg nem tanultam az önvédelmi fogásokat. Habár egy fiú sem volt olyan hülye, hogy bármit is megpróbáljon velem. Főleg mivel négy bátyám van. – Mind olyan nagyra nőttek, mint Vito? – Nagyjából – felsóhajtott. – Hiányoznak. Nagyon. Vito azt akarja, hogy hazamenjek. Huzamosabb időre. – Tess összevont szemöldökkel figyelte a férfit. Az, apám nagyon beteg. Nem akarom, hogy számítson, de számít. Ma este, ahogy láttalak a szüleiddel… – lehunyta a szemét. – Nagyon rég láttam utoljára a családomat. – Mikor? – Öt éve. – És miért? – Elidegenedtünk egymástól. – Tess... Tess fáradtan emelte meg a vállát. – Az apám mindig nagyon szigorú volt. Nagyon katolikus és nagyon szigorú. Minden vasárnap elmentünk a misére. A Télapót és a Fogtündért leszámítva őszintén hittem, hogy sosem hazudott nekem. – De mégis. – Hazudott... anyunak. – Megcsalta? – Igen. Anyuval eljöttek Chicagóba látogatóba. Akkor még nem volt meg Eleanor lakása. Amyvel egy kis stúdiólakásban laktunk a 323

kórházhoz közel, ahol gyakornok voltam, ezért a szüleim szállodába mentek. Anyuval elmentünk vásárolni. – Szomorúan biggyesztette le az ajkát. – Szerettünk együtt vásárolgatni. Már odaértünk az üzlethez, amikor anyu észrevette, hogy elfelejtette magával vinni apu hitel kártyáját, ezért visszamentem a szállodába érte. – És az apád valaki mással volt. – Egy csontos seggű kiscsajjal, aki a lánya lehetett volna – bólintott keserűen. – Szerintem azon a napon ért véget a gyerekkorom. Mindig apa kicsi lánya voltam. Most fogalmam sincs, milyen ember igazából. Tagadta, hogy bármi rosszat tett is volna, azt mondta, csak tévedés volt. – Nem lehet, hogy az igazat mondta? Tess álla megfeszült. – A nő meztelen volt, és egészen rámászott apura. Én ezt elég egyértelműnek tartottam. Először nem mondtam el anyunak, de aztán mégis, és anyu apunak hitt. Családi krízis lett belőle. Apu annyira mérges volt azért, hogy elmondtam, hogy kiabált és üvöltözött. A szívbajt hoztam rá. Szó szerint – nagyot nyelt. – Azt hittem, csak tetteti, ezért nem segítettem. Elmentem. – De nem csak tettette... – Nem. Tényleg szívinfarktusa volt. Nem súlyos, de ahhoz eléggé, hogy az élete örökre megváltozzon. És az enyém is. Nem volt hajlandó beszélni velem. A lánya, az orvos, otthagyta meghalni. – Apád elég drámai. Tess bólintott. – Tud az lenni. Szóval Vito szerint nagy a baj. Apunak el kell adnia a családi vállalkozást, az összes szerszámát. Műbútorasztalos. Az egyik utolsó nagy mesterember Philadelphiában. A város legfinomabb családjainak készített bútorokat. Apu kékvérűeknek hívta őket. Viccesnek találta, hogy ezreket fizetnek neki egy könyvszekrényért, de az utcán nem néznek a szemébe. Gyerekkoromban utáltam őket. Aidan szemében megértés gyúlt. – Mert sznobok voltak. Nem olyan nehéz kiismerni engem, nyomozó. Nehezebb, mint gondoltam – érkezett a halk válasz. – De megéri az igyekezetet. – Gyöngéden megcsókolta. – Az előbb nagyon siettem. Kihagytam pár helyet. 324

Tess kinyújtózott, mire Aidan elmosolyodott. – Nem zavart. – Szerintem tudunk mi ügyesebbek is lenni. Ajkát Tess nyakára nyomta, ahol a heg éktelenkedett, mire Tess ösztönösen elhúzódott, és Aidan elkomorodott. – Ezt ne csináld, Tess... – kérte szelíd hangon, de határozottan. – Ne rejtőzz előlem. Phillipet zavarta. Ami azt illeti, a sáljai felét tőle kapta abban az egy hónapban, ami a között telt el, hogy őt hazavitte, és hogy a másik nőt hazahozta. – Csúnya. – Gyönyörű vagy. – Egyik oldalról a másikig végigcsókolta a nyakát, amitől Tess felsóhajtott. – Egyik hely... – lejjebb csúszott, míg a szája ismét elérte Tess mellét – ...szebb, mint a másik. Hadd mutassam meg. És megmutatta. És jobb volt, mint először. Minden testrészét áhítattal dédelgette, a szemével, a kezével és az ajkával. És Tess lehunyta a szemét, és elengedte magát. Hagyta, hogy Aidan szívja a mellét, az egyiket, majd a másikat, míg a férfi ajkának minden mozdulatára egyre vadabb lüktetés lett a válasz. Hagyta, hogy végigcsókolja a hasát, a combja belső felét, és még egyszer megmutassa, Tess milyen fogadókész tud lenni. Szinte kétségbeesett könyörgést csikart ki belőle, míg a hangja rekedtes nem lett. Ekkor Tess feneke alá csúsztatta a kezét, és megemelte, hogy nyelvével mélyen végigszánthasson rajta, amitől Tess majd megőrült. Az ajkával juttatta el a csúcsra, majd mielőtt Tess heves szívdobogása lecsillapodhatott volna, ügyes ujjaival megint az egekig emelte, s Tess egészen kiürült és ernyedt lett. És végül, ahol addig keményen és gyorsan mozgott, most lassan és olyan áhítattal hatolt be, amitől Tessnek megtelt a szeme könnyel, pedig akkor már nyöszörgött a puszta gyönyörtől, hogy annyi egyedül töltött hónap után megint teljesnek érzi magát. Aidan vastag, merev férfiassága mélyre merült benne, olyan mélyre, amilyet Tess még soha nem tapasztalt meg. Pislogott, és a könnyek végigcsorogtak a halántékán, bele a hajába. Aidan megállt, és teljesen mozdulatlanná dermedt. – Fájdalmat okoztam? – a hangja morgásként tört fel belőle, rekedtesen, feszülten. 325

– Nem, dehogy. Ne hagyd abba... – Tess behajlította a térdét, és magasra tolta a csípőjét, hogy Aidan még mélyebbre merülhessen, s hallotta, ahogy a férfi hirtelen mély levegőt vesz. – Csak annyira finom, amit csinálsz. Aidan nem állt meg. Addig folytatta, míg Tess szorosan, lüktetve ráfeszült, és végre a gyönyör kiáltása tört fel belőle. Aidan arcára ősi vadság ült, még egy utolsót lökött rajta, majd feszült mozdulatlanságba dermedt, ahogy elélvezett remegő karral, vicsorogva. Tess karjába omlott, hirtelen kinyomva a levegőt a tüdejéből. A sóhajtása kisöpörte a hajat a nő arcából. Izzadt, nehéz volt, akár egy szikla, de amikor megpróbált elhúzódni, Tess karjával átfogta, és nem engedte. Érezte, ahogy a férfi szíve ott dübörög a mellkasának nyomulva. – Még ne! Maradj még! A férfi reszketve szívta be a levegőt. – Túl nehéz vagyok neked. Kint a folyosón Dolly morogni kezdett, és Aidan felkapta a fejét. Egy perccel később megszólalt a csengő, és a kutya őrült ugatásba kezdett. – Reagan! Nyisd ki! Tess szeme elkerekedett. – Vito az. Mit keres itt? Aidan lecsúszott róla, s a hátára érkezett, akár egy partra vetett hal. – Valószínűleg ellenőrizni akarja, hogy nem tettem-e meg, amit épp most tettem meg. De nincs erőm fölkelni. Vito azonban elkezdett dörömbölni az ajtón, és Dolly ugatása egyre veszettebb lett. – Föl fogja ébreszteni a szomszédokat – sziszegte Tess. Kigurult az ágyból, óvatosan, hátha nem tud megállni a lábán, mert rogyadozott a térde. Gyorsan fölkapott egy farmert és Aidan pulóverét, majd kiment kinyitni az ajtót. Vito odakint állt, és úgy festett, mint egy eszelős. Beljebb lépett, mire Dolly vicsorogva morogni kezdett. – Dolly, feküdj! – parancsolt rá Aidan halkan. – Nem szereti az éjszakai férfi látogatókat. Vito ügyet sem vetett Aidan megjegyzésére, kezét Tess vállára tette. 326

– Bántott? Tess csak pislogott. – Ki, Aidan? – Nem – mondta Vito kétségbeesetten. – Wallace Clayborn. Próbáltalak elérni a mobilon, de nem vetted föl. Halálra rémültem – Tess arcát vizslatta. – Piros az arcod. – Hüvelykujjával végigsimított rajta, majd tekintete Aidan borostás képére vándorolt. Elkomorodott. Aidan javára írható, hogy arcizma sem rándult. Tess megpaskolta Vito karját. – Gyere be! Mindent elmondok Claybornról. Büszke lettél volna rám.

327

Tizenhatodik fejezet Március 16-a, csütörtök, 6.15

– Tess, a macskád a mosdókagylóban van. Tess lustán az oldalára fordult, és Aidanre nézett, aki a fürdőszobában, a mosdó előtt állt. Aidan Reagan még mindig meztelen volt, és csuromvíz, mert most zuhanyozott le, és jó volt korán reggel erre a látványra ébredni. – Nyisd ki a csapot. Inni szeretne. – Azt hittem, a macskák nem szeretik a vizet. – Ő igen. – Tess bevánszorgott a fürdőszobába, leült a kád szélére, a férfira mosolygott, aki épp akkor zavarta el a macskát a mosdóból, majd bekente borotvahabbal az arcát. Bella sértett büszkeséggel ugrott át a kád fölött Tess ölébe. – A te hibád, hogy nincs időnk megreggelizni. Csak még egyet, mondtad. Gyorsan. Aha. A férfi csak vigyorgott. – Pár perccel ezelőtt még nem panaszkodtál. Tess visszamosolygott rá, és olyan jó érzés volt. – Nem... – Még pár percig nézte a borotválkozó férfit, a doromboló Bellát simogatva. Hirtelen elkomorodott. – Mi a terved mára, Aidan? – Kézbe veszem a Baconnel kapcsolatos elvarratlan szálakat. Megnézem, hogy a helyszínelők találtak-e még valamit. – Mert szerinted nem ő tette. – Nem hát. De más ügyet is le kell zárnom. Tessnek eszébe jutott a boncolási jegyzőkönyv, amelyet a férfi asztalán látott. – A kisfiúét. 328

– Igen. Még mindig nem találom sehol az apát. És szerintem az anya tudja, hol a pasas. – Az apa, aki a saját fiát megölte – nagyot fújt. Ezt sosem szokom meg. – Én sem. Szóval neked mi a terved mára? – Nem tudom. Bacon meghalt, Clayborn a börtönben... Valószínűleg bemegyek a rendelőbe, és elkezdek rendet rakni. És Harrison búcsúztatása is ma van. – A gyász ismét felszínre bukkant, fájdalmasan. – A temetés pedig szombaton lesz. – Mondd meg, hogy mikor lesz, és veled megyek Meleg hála járta át a szívét, ez enyhített valamennyit a fájdalmán. – Köszönöm. Ma meg kell látogatnom Ethel Hughest. Elmondjam neki, hogy milyen üzenetet találtatok Mr. Hughes kabátján? „Barátjáról ismerszik meg az ember.” – Most délelőtt ezt is megbeszéljük. Majd szólok, mi a döntés. – Megszárítgatta az arcát, majd elkomolyodva fordult Tess felé. – Van valami, amit tegnap nem mondtam el. Gyere ide! Rettenet markolt Tess szívébe, ahogy fölállt, és Bella leugrott a földre. – Rendben. Rick biztos benne, hogy Baconnek volt videogyűjteménye, de nem találtunk semmit. Tess nagyot nyelt. Valahol mélyen legbelül tudta ezt. Csak könnyebb volt nem gondolnia rá. – Szóval a videó, amelyet rólam készített, még mindig kint kering valahol. – Valahol. Lehet, hogy egy másik rejtekhelyre vitte. Van pár hely, amelyet elkezdhetünk átkutatni, de a gyilkossági csoportnál ez már nem élvez elsőbbséget. Az elektronikus bűnügyek alosztályhoz kerül. Ők dolgoznak az internetes pornó és hasonlók ügyében. Tess arca akaratlanul is megrándult. – Szóval, ha kikerül... számítani fog neked? A férfi tekintete komoly volt. – Egy kicsit. Nem csalok, és nem osztozom, és azt hiszem, maradt bennem annyi macsó hülyeség, hogy ne tessék, hogy más pasas is látja, amit én. Mit fogsz tenni? 329

Tess próbált elmosolyodni. – Fogok egy naptárat, és beütemezem az autogram- körutat? A férfi fölnevetett, és megcsókolta Tess ajkát. – Öltözz fel. Ha fél nyolcra nem érek veled oda Vitóhoz, akkor el fogok késni a reggeli megbeszéléstől, mert szétveri a képem.

Március 16-a, csütörtök, 7.30

Aidan szorosan Tess dereka köré fonta a karját, és úgy kopogott Vito ajtaján, és jól tűrte, ahogy a báty némán tetőtől talpig végigméri. – Reagan, Tess. Tess a szemét forgatta, és puszit nyomott Vito arcára. – Az isten szerelmére, Vito. Hagyd már abba! Aztán Aidan nyaka köré fonta a kezét, és lejjebb húzta a fejét, hogy szűzies búcsúcsókot adjon neki. Most pedig siess, hogy el ne késs! – Tud még várni pár percet. Aidan összerezzent, ahogy Tess körme belevájt a nyakába. És egyként fordultak a megtermett, idősebb férfi felé, aki közben megjelent, és erős karját széles mellkasa előtt keresztbe téve megállt az ajtóban. Erőteljes testfelépítése volt, a felsőteste hosszú évek kemény fizikai munkájáról tanúskodott. Az arcára dühös ráncok gyűltek, pont így néz egy apa arra a férfira, aki egész éjjel az ő drága kislányával hancúrozott az ágyban. – Mr. Ciccotelli – Aidan kinyújtotta a kezét. – Aidan Reagan vagyok. Tess apja csak ránézett a kinyújtott kézre, és a pillanat egyre kínosabbá vált. Tess fáradtan sóhajtva fogta meg Aidan kezét. – Apa. Nem számítottam rád. A férfi hűvös, sötét tekintettel méregette, és Aidan rájött, hogy Tess honnan örökölte ezt a nézést. 330

– Feltételezem, hogy nem – szólalt meg a férfi végül. – Beszélhetnénk, Tess? Négyszemközt? Tess szeme sarkából óvatosan fölnézett Aidanre. – Menj csak! Majd fölhívlak. Aidan hátrább lépett, és ő is felsóhajtott, amikor az ajtót becsukták az orra előtt, majd megfordult, és elindult a lépcső felé. Nem akart egymás után két napon is elkésni.


Joanna összevont szemöldökkel nézett bele a fiókjába. Fotópapírt keresett, hogy kinyomtasson pár képet, amelyet ahhoz a beszámolóhoz készített, amelyet dr. Jonathan Carterről írt, és meglepetten vette észre, hogy a készlet fele eltűnt. – Keith, te nyomtattál képeket? A férfi a nyakkendőjét kötötte, és föl sem nézett, úgy válaszolt: – Nem. Majd fogta az aktatáskáját, és elindult az ajtó felé. A férfi hangja hideg volt, mint a jég, és Joanna morcosan nézte a hátát. – Mondtam, hogy sajnálom, Keith. A férfi megtorpant, keze megállt a kilincsen. – Nem vagyok biztos benne, hogy érted a szó jelentését, Jo. Már abban sem vagyok biztos, hogy ki is vagy te valójában. Majd este találkozunk. Az ajtó kattanva csukódott be a férfi mögött. Jobb lett volna, ha becsapja az ajtót, de Keith nem ilyen ember volt. Aztán Joanna vállat vont. Majd megbékél. Mindig megbékélt. Ciccotelli egyik barátja kiütve. Most jöhet a következő legyecske a légypapírra. Már végzett is egy kis nyomozást. Valami nagy dolog van készülőben. Érezte. 331


Michael Ciccotelli vészjósló ember volt. A szomszédos szobából átjött Tess anyja, aki izgatottnak és fáradtnak tűnt. És mint aki beszorult a két szemben, álló fél közé. Tess aggódva nézett egyikről a másikra. – Mikor érkeztetek? – Múlt éjjel – válaszolta az édesanyja. Vito éjszakai látogatása hirtelen értelmet nyert. Tess leült. – Nem is tudom, mit mondjak. Az anyja legyintett. – Nem akartál hozzánk jönni, ezért... – Gina, ülj le! – Az apa gyöngéden lenyomta a feleségét egy székbe, majd odaállt mögé, s nagy kezét az asszony vékony vállára tette. – Mi folyik itt, Tess? A férfi sápadt volt, az ajka színtelen. Erős keze remegett. – Ülj le, apa. – Majd leülök, ha akarok. Azt kérdeztem, mi folyik itt. Kezdheted Reagannel. – Kedves ember. Mi csak... – A szavak maguktól buktak ki belőle. Aidan vigyázott rá, de ez nem azt az önálló nőről való képet sugallta volna, mint amit mutatni szeretne. – Járunk – mondta végül. Az apja szemöldöke megemelkedett. – Értem. Tess is felvonta a szemöldökét. – Ebben biztos vagyok – mondta hűvösen. – Tess... – korholta az anyja, mire Tess talpra szökkent. – Miért vagytok itt? – Ne légy udvariatlan! – suttogta Vito. – Ó, fogd már be! Nem hagyom, hogy bukott nőnek bélyegezzetek. Harminchárom éves vagyok, az isten szerelmére! És ő az első férfi, akihez... közelebb kerültem az utóbbi egy évben. – Phillip után – húzta el a száját az apja. – Hogy ott rohadna meg. 332

Tess majdnem fölnevetett, pedig semmi okát nem látta a nevetésnek. Aidan „dr. ott rohadna meg"-nek hívja – mondta, mire az apja szája mintha megrezzent volna. Tess szíve kicsit elszorult, és szelídebbre fogta a hangját. – Apa, Vito szerint beteg vagy. Miért tetted ezt a nagy utat? A férfi nagyot nyelt. – Bajban vagy Az anyád jönni akart. Ezért eljöttünk. Az édesanyja szomorú fejrázással nézett rá a válla fölött. – Megígérted... A férfi lehunyta a szemét. – Rendben. Én akartam jönni. Biztos akartam lenni abban, hogy jól vagy. A saját szememmel akartam látni. – Kinyitotta a szemét, és Tess megdöbbenve vette észre benne a könnyeket. Még soha nem látta az apját sírni. Soha. – Tavaly megsebesültél, és nem tudtunk eljönni, mert nem is tudtunk róla. Nem akartál szólni nekünk. Most bajban vagy, és a hírekből kell megtudnunk. Felfogod, ez milyen érzés, Tess? Az anyja megpaskolta a férje kezét. – A hírekben azt mondták, hogy fölfedted a pácienseid titkait – szólalt meg. – Azt mondták, hogy nem viselkedtél etikusan, és az engedélyedet felfüggesztették. – Mocskos hazugság – dörmögte az apja, a hangja remegett az elfojtott dühtől. Fölszegte a fejét. – Ilyesmit sosem tennél. Tess szíve megint összeszorult. – Az engedélyezési bizottság tényleg felfüggesztett, apa. Honnan tudod, hogy nincs igazuk? A férfi sötét szemét rászegezte. – Mert ismerlek. És mindenki másnál jobban tudom, hogy nem hazudsz. Annál jobban neveltelek. – Csak ennyi? – A hangja keserű volt, gúnyos. – Hiszel nekem? – Mindig hittünk benned, Tess – mondta az anyja csöndesen. – Szeretünk. Az apja felsóhajtott. 333

– És tudom, hogy a dolgok nem mindig azok, mint amiknek látszanak. Tess lehunyta a szemét, nem akarta hagyni, hogy megingassák. – Tudom, mit láttam, apa. – És az rettenetesnek tűnt. De Tess, nem tettem semmit. Az a nő úgy tett, mintha szobalány lenne, és mire föleszméltem, már bent volt a szobában, és... Tess kihúzta magát, a kép túlságosan is élesen jelent meg előtte. – Emlékszem. Ott voltam. A férfi előhúzott egy széket a kisasztal alól. – Azt hiszem, inkább leülök. Mindig te voltál a legmacerásabb, Tessa. Mindig olyan kérdéseket tettél föl, amelyekről fogalmam sem volt, hogyan lehetne megválaszolni. Mindig tudtam, hogy orvos leszel, vagy ügyvéd... valami nagy. Valami fontos – nehézkesen mély levegőt vett. – Jól vagyok, csak időnként elfogy a szuflám. – Kihúzta magát, és a lánya szemébe nézett. – De Tessa, sosem kérdezted meg tőlem, mi történt. Vártam, hogy meg fogod, de sosem kérdezted. Évekig vártam... – A felesége megfogta a kezét. – Láttam, hogy mi történt – mondta Tess összeszorított foggal, és hirtelen elbizonytalanodott, és gyűlölte a saját gyöngeségét, legalább annyira, mint az anyjáét. – Csak egy részét láttad – folytatta a férfi. – Mindig azon töprengtem, hogyan lehetséges, hogy mindazok után, amiben felnőttél, egy ilyen szörnyűséget el tudtál hinni rólam. Hogyan volt képes egyetlen pillanat alatt átírni az életedet? – Elnézett oldalra. És nem is tudtam, hogy valami ennyire fájhat. Tess a szülei egymásba kulcsolódó kezére nézett. Irigyelte a véd – és dacszövetséget még akkor is, ha dühös lett tőle. – Én sem. Végig azt vártam, hogy elismered, hogy rosszat tettél, mint ahogy tőlünk is mindig elvártad, de sosem ismerted el. – A férfi összeszorította a száját, de nem mondott semmit. – És te... – az édesanyja elgyötört arcát nézte. – Azt mondod, mindig hittél bennem, de ez nem igaz. Arcul ütöttél, hogy hazudok, és odakúsztál hozzá. Az apja csak a fejét fordította el, és döbbenten nézett feleségére. – Te megütötted? 334

– Mérges lettem – sóhajtott az asszony. – Nem lett volna szabad, hogy megüsselek, Tess. Mérges voltam, fájt, és féltem is. De sosem kúsztam oda az apádhoz, sem senki máshoz. Megkérdeztem, mi történt. És hittem neki. – Ajka szomorú mosolyra görbült. – Baleknak tartasz. – Ezt nem mondtam. – De gondolta. És még mindig ez volt a véleménye. – Azért is baleknak tartasz, hogy most hiszek benned? – Nem – Tess a fejét rázta. – Mert én tudom, hogy én nem tettem semmi rosszat. Az apja keserűen mosolygott. – Hát nem érdekes, mennyire párhuzamosak az ösvényeink? Mert én sem tettem semmi rosszat. Hazudnék, ha azt mondanám, más nőt sosem néztem meg. De esküszöm, hogy soha senki máshoz még csak egy ujjal sem értem. Sem azon a napon, sem máskor. Az összehasonlítás Tess elevenébe vágott, megingott, elbizonytalanodott. – De egészen rád mászott, apa – suttogta. A férfi egyenesen a szemébe nézett. – Egészen rám mászott. De sosem értem hozzá, Tess. A hangjában meggyőződés és őszinteség csengett. Az apja itt van... pedig nem is volt muszáj itt lennie. Hitt neki, amikor olyan kevesen hittek. Lehetséges, hogy az egész csak ostoba félreértés? Elgondolkodott azon a napon, azon, hogy mit látott. A sovány ribi úgy tapadt az apjára, mint egy pióca. De vajon az apja keze hol volt? Tess képtelen volt visszaemlékezni. Viszont tudta, hogy az előtt a nap előtt sosem kapta az apját hazugságon. Egyszer sem. Az apja csak ült ott, mint aki halálra rémült, és Tessben tudatosult, hogy ez a pillanat örökre begyógyíthatja, de el is mérgezheti a sebet. – Meg kellett volna, hogy kérdezzelek akkor. Apa, mi történt azon a napon? A férfi remegve fújta ki a levegőt, a széles vállak megkönnyebbülten lazultak el, és Tess rájött, az apja nem vak elfogadást várt, csak bizalmat. – Egyszerűen besétált, Tess. Azt mondta, ajándék nekem, de én megpróbáltam kitenni a szűrét. Mire azonban észbe kaptam, már 335

anyaszült meztelen volt, és fogalmam sem volt, hova tegyem a kezem, hogy ki tudjam tolni az ajtón. Azt mondta, ne játsszam meg, hogy nehéz megkapnia. És öt másodperccel később beléptél. Miután elmentél, közöltem vele, hogy hívom a rendőrséget, ha nem távozik azonnal. Felfújta magát. Azt mondta, figyelmeztették, hogy kemény dió leszek, de az óvadék nem szerepelt a tarifában. És elment – megvonta a vállát. – Ennyi. Ennyi. Próbálta lenyelni a torkába toluló gombócot, míg az apja várt, arcára kiült a várakozás gyötrelme, és hirtelen annak a rettenetes pillanatnak az igazságát elhalványította ennek a pillanatnak az igazsága. Az apja hitt neki, ez az ember, aki az ő hőse volt. Mert szerette. Tehet ő ennél kevesebbet? Tess szeme megtelt könnyel, és már alig látta az édesapját. – Ne haragudj, apa – suttogta. – Meg tudsz nekem bocsátani? – Gyere ide... – A térdére ültette, és a vállára vonta a lánya fejét. – Nem lehetne továbblépni és folytatni, ahol abbahagytuk? Tess belélegezte a cédrusillatot, amely mindig átjárta a férfi ruháit. A könnyeit fölitatta az apja inge, de több már nem hagyta el a szemét. – Jó tervnek tűnik. A férfi Tess fejére hajtotta az arcát. Hiányoztál, kicsim. – Te is nekem, apa. Nehéz év van mögöttem. És még nehezebb hét. – Akkor meséld el, kicsim! Az anyja megszorította a férfi vállát. – Először feküdj le! Megígérted. – Még egy perc, Gina – mondta élesen, és türelmetlenül nézett föl az asszonyra. Az anyja a fejét csóválva tűnt el a szomszédos szobába vezető ajtóban, és egy oxigénmaszkkal meg egy hordozható pumpával tért vissza. Tess szeme elkerekedett. – Oxigént kapsz? És fölszálltál a repülőre? Megőrültél? – Látnom kellett téged – mondta, és a szemét forgatta, amikor a felesége az arcára igazította a maszkot. – Most pedig mesélj, Tessa – elkomorult. És kezdd Reagannel. – Megmentette az életemet, apa – mondta, és figyelte, ahogy a férfi elsápad a maszk alatt. – Lélegezz! – csókot nyomott a homlokára. – És legközelebb, kérlek, fogj vele kezet, rendben? 336

A férfi akadozva vette a levegőt. – Rendben.

337


– Szóval lezártuk – Spinnelli körbenézett az asztalnál ülőkön. – Végeztünk. Murphy és Aidan az asztal egyik oldalán foglalt helyet, Patrick Hurst államügyész és Spinnelli a másikon. Rick és Jack pedig az asztal rövidebb végein ült. Spinnelli összevonta a szemöldökét. – Bacon meghalt, minden kép megvan, és a vallomása is. Clayborn ellen délelőtt emelnek vádat. Tess élete visszatérhet a rendes kerékvágásba. – Leszámítva azt, hogy az egész város azt hiszi, hogy egy lepcses szájú görény – morogta Murphy. – Nem tudom, Marc. Valahogy nem stimmel ez az egész. – Talán, mert nem tartóztathattad le Bacont – mondta Patrick. – Nem kaptál elégtételt. – Részben igaz – ismerte el Aidan, és fölrémlett benne a saját tehetetlen dühe, amelyet akkor érzett, amikor meglátta a kád vízben lebegő halott Bacont. –De akkor sem stimmel. Elolvastam Bacon pszichológiai elemzését. Nem Tess írta az egészet, ha már itt tartunk. Csak egyszer látta a pasast. Az elemzés nagy részét Eleanor Brigham csinálta, aki meghalt, mielőtt befejezhette volna. Murphy aggodalmas pillantást vetett felé. – Semmi okát nem látom, hogy Bacon egyetlen találkozás miatt ennyire megutálhatta volna Tesst. – Én is így látom – mondta Aidan. – Bacon egy semmirekellő volt, egyetlen fogyatékkal: szeretett kukkolni. Egy munkahelyen sem tudott megmaradni. Semmi könyörtelen eltökéltség, semmi igazi célkitűzés, csak annyi, hogy gyanútlan meztelen nőket meglessen. – Nem illik a profilba – gondolkodott el Jack. – Milyen profilba? – kérdezte Patrick.

338

– A Tess által készített profilba – magyarázta Aidan Antiszociális voyeur. Összeszedett, céltudatos, hozzászokott, hogy kiosztja a feladatokat. Bacon nem illik bele. – TaIán Tess profilja téves – jegyezte meg Patrick. – Össze volt zavarodva. Aidan vállat vont. – Ez nem magyarázza meg az időzítést. Miért éppen most lett öngyilkos? – Lehet, hogy látta Lynne Pope irodaháza előtt a járőrautót – mondta Spinnelli. – Tudta, hogy körül zártuk, és bepánikolt. – Az elkövető higgadt és számító, Marc – vitatkozott Aidan. – Több mint három héten át gyötörte Adamst. Nem tűnik bepánikolós fajtának. – Azt mondtad, nem „tűnik" – észrevételezte Patrick. – Ezek szerint nem igazán hiszed, hogy Bacon az elkövető. – Nem – Aidan elkeseredve nézett a bizonyítékokra. – De ez csak egy érzés. Spinnelli arca rideg maradt. – Aidan, tény, ami tény, hogy van egy aláírt vallomásunk. Az összes bűnjel Baconre mutat. Még a sikátorban heverő halott Hughesról is van fényképünk azon a memóriakártyán, amelyet a képekkel találtál. Ha nincs más, csak egy érzés, akkor lezárjuk az ügyet, és továbblépünk. – Nos, engem továbbra is aggaszt, hogy nem találtuk meg a gyűjteményét – jegyezte meg Rick. – Sem a fényképezőgépet, amellyel Hughes fényképei készültek – tette hozzá Jack. Minden arc felé fordult. – A memóriakártya, amelyen Hughes fényképei vannak, nem illik bele abba a digitális fényképezőgépbe, amelyet Bacon lakásán találtunk. Egy másik géppel készítették a képeket. – Basszus – dünnyögte Spinnelli, és most már nagyon elégedetlennek tűnt. – És ott az a pasas Connell-lel – folytatta Murphy. – Ő az, aki Seward lakásában elhelyezte a kamerát. Rohadtul hosszú elvarratlan szálak, Marc. Spinnelli Patrickre nézett. – Minden megvan, amivel leállíthatod a fellebbezéseket? 339

– A felvételek Tessről, amelyeket Rivera lakásában találtatok, elegendőnek bizonyultak ehhez. A bőrkabát és a paróka pluszpontot ért. – Akkor rendben – mondta Spinnelli, és magasba emelte a mutatóujját. – Még egy nap. Szerezzetek valami konkrétumot! Aidan, te itt maradsz! – Mindenki kiment, egyedül hagyva Aidant és Spinnellit. – Aidan, biztos akarok lenni abban, hogy ez a te megérzésed tapasztalatból fakad, nem pedig valami másból. Nekem az kell, hogy tiszta fejjel tudj gondolkodni. Aidan sértetten húzta ki magát. Ezt nem érdemeltem meg, Marc. – Nem, de ez a dolgom. Közel kerültél Tesshez. A házadban lakik. Nem gyanúsított, szóval a te dolgod. És az övé. De nem akarom az összes forrásunkat árnyékkergetésre fordítani, mert túlságosan is belekeveredtél ahhoz, hogy hagyd lecsengeni. Aidan elfojtotta az indulatait. – A többiek is látják az elvarratlan szálakat. –Éppen ezért mentem bele, hogy még egy napot kapjatok. Más üggyel is kell foglalkoznod, Aidan. Ezt ne felejtsd el! Aidan kurtán bólintott. – Igenis, uram.


Tess becsukta az ajtót, amely apja szállodai szobájába nyílt. – Most alszik. Csakugyan aludt, de nem azzal az erős horkolással, melyre Tess még gyerekkorából emlékezett. A alvása felületes volt, és a férfi széles mellkasa felszínes légzésről árulkodott. Tess a szakmai gyakorlata alatt a kardiológián is dolgozott. Emlékezett a betegek szürke bőrére, nehézkes légzésére. A reménytelenségükre, ahogy a szívük kezdi őket cserbenhagyni, és már a halált várják. 340

Az apja is nemsokára azok közé a betegek közé fog tartozni. A szomorúság egyre jobban hatalmába kerítette, és ezzel együtt a reménytelenség érzése is. – Fogalmam sem volt, hogy ilyen súlyos – suttogta, majd az ablak felé fordult, ahol az anyja és Vito ült kávét iszogatva. Az anyja arca nyugodt volt, de a szemében lévő gyötrelem elárulta a keserű igazságot. – Nem engedte, hogy szóljak neked. Az isten a megmondhatója, volt honnan örökölnöd a makacsságodat. Tess kimerülten rogyott le Vito ágyára. – Azt mondja, fönt van a transzplantációs listán. – Valóban – vonta meg a vállát Gina. – De az ő korában... – kinézett az ablakon, és nagyokat pislogott. Vito megszorította a kezét. – Anya, ne! Kérlek, ne sírj! Gina Tessre pillantott. – Amikor meglátott a hírekben... Nagy fájdalmat okozott neki. – Nagyon sajnálom. Gina a fejét rázta. – Most már mindegy. Nagyon sokat töprengett az elmúlt időben rajtatok, kettőtökön. Néha, amikor azt hiszi, senki sincs a közelben, sír. Tess szeme megtelt könnyel, a torka összeszorult. – Ne mondd tovább... – suttogta rekedten, – Sajnálom – Az anyja csöndesen hörpintett a kávéból. – Nem akartam, hogy rosszul érezd magad. Csak azt akarom, hogy tudd, hogyan állnak a dolgok. Az orvosok szerint egy éve, de lehet, hogy csak fél éve van hátra. Az orvosa nagyon mérges lenne, ha megtudná, hogy eljött idáig. – Nem lett volna szabad eljönnie – suttogta Tess. – Az égadta világon semmi sem akadályozhatta volna meg, hogy fölszálljon arra a repülőre, Tess. Helyre kellett hoznia a dolgokat. Épp elég sokáig hagyta elmérgesedni az egészet. – Nagyot sóhajtva tette félre a csészét, és fölállt. – Amit most elmondok neked, az a színtiszta igazság. Tess bólintott. – Tudom. De te azonnal hittél neki, én meg nem. Gina keserűen fölnevetett. 341

– Nem. Én sem hittem. Tess a homlokát ráncolva nézett föl az anyjára. – Nem értem. Hiszen... – Tudom, mit beszélek. És azt is, mit tettem. És az utóbbi öt évben ezzel kellett együtt élnem. Tudtam, hogy valami szörnyűség történt azon a napon. Visszajöttél az üzletbe értem, és a frissen meszelt falnál is fehérebb voltál. De ott és akkor nem mondtad el nekem. – Nem tudtam, mit tegyek. Nem akartalak megbántani. – Tudom. Amit nem tudsz, az az, hogy már egy hónappal azelőtt, hogy végül sikerült kiszednem belőled, tudtam arról a nőről. – Nem értem – ismételte Tess. Az anyja az ablakhoz lépett. – Tudtad, hogy a luxusprostituáltaknak névjegy kártyájuk is van? Később megtaláltam a kártyái az apád nadrágzsebében. Azt mondtam magamnak, ez semmiség, hogy valószínűleg csak egy új ügyfél, és te is csak rosszul érezted magad, mint ahogyan állítottad. Amikor végül sikerült elmondatnom veled, mit láttál... Nem is tudom, mi ütött belém. Rettenetes dolgot tettem, és nagyon megbántam azóta. Megütöttelek, és azt mondtam, hazudsz, aztán szembesítettem az apádat a hazugsággal, amit állítottál. És apád megerősítette. Valami hihetetlen történettel állt elő arról, hogy egy nő jelent meg a szállodai szobánkban, és levetkőzött. És hogy egy ujjal sem nyúlt a nőhöz. És, mint ahogy egy jó feleséghez illik, azt mondtam, hogy hiszek neki. – De nem hittél – dünnyögte Tess. Gina hátranézett a válla fölött. – Milyen magára valamit is adó nő hitt volna neki? – Anya... – Vito egészen elhűlve nézett rá. Az asszony felsóhajtott. – Tudom. Miután odaálltam az apád elé, Tess, kérdőre vont téged. – Emlékszem. – Az anyja megkérte, hogy jöjjön haza, mert beszélniük kell. Ez a kérés most érthető lett. – Aznap volt az első infarktusa. A nő arca megfeszült. – Gondoskodtam róla, de minden percben gyűlöltem. Gyűlöltem magamat is, hogy gyűlölöm, és azért is, amit veled tettem. Végül, 342

amikor apád eléggé felépült, azt mondtam neki, hogy a nővéremhez utazom pihenni. Ehelyett idejöttem. Tess szeme elkerekedett. – Ide, Chicagóba? Sosem mondtad. – Nem akartam, hogy bárki is tudjon róla. Még mindig, megvolt a névjegykártya, és megtaláltam a nőt. – Gina most feléjük fordult. – Emlékezett az apádra, és megerősítette minden egyes szavát. Miután az apád kidobta a szobából, a nő felhívta az ügynökségéét. Ők fölhívták az eredeti ügyfelet, aki elnézést kért, és azt mondta, az ajándékot az egy emelettel feljebb, ugyanabban a szobában megszálló férfinak szánta. Bementem az ügynökségre, és ott megmutatták az ügyfél fizetési bizonylatát. Tess kifújta a levegőt, egyszerre érzett megkönnyebbülést és végtelen szomorúságot. – Tévedés volt. Öt évet veszítettem el egy félreértés miatt. – A szeme szúrt, és hunyorogva nézett az anyjára. – Az isten szerelmére, nekem miért nem mondtad el? Gina egy ideig nem mondott semmit. Aztán nagyon halkan megszólalt. – Mert akkor azt is el kellett volna ismernem, hogy én sem hittem neki. És akárhányszor a szemébe néztem, tudtam, hogy ezt képtelen lennék megtenni. Annyira sokat jelentett számára a tudat, hogy hittem neki. – De most miért mondtad el Tessnek? – kérdezte Vito bizonytalanul. – Mert ostorozta magát, hogy neki is hinnie kellett volna az apádnak, mint ahogy nekem – válaszolta, mintha Tess ott sem lett volna velük. – Hogy tévedett, és a makacsságával kis híján a halálba kergette az apádat. – Szomorúan mosolygott Tessre. – Ugye? Tess bólintott, de a torkában még mindig ott volt a gombóc. – Igen. – Mindig is az apád lánya voltál, Tess, inkább, mint az enyém. Az utóbbi öt évben az, hogy rosszban volt veled... majdnem belepusztult, és ez nem túlzás. De az, hogy Michael lánya vagy, még nem jelenti azt, hogy én kevésbé értelek vagy szeretlek. Most, hogy kibékült veled, tudtam, hogy nekem is ezt kell tennem. Nekem nehezebb bocsánatot 343

kérnem, mert az apáddal ellentétben, aki semmi rosszat nem tett, én nagyon is rossz úton jártam. Sajnálom, Tess. Hosszú csönd következett, Vito csak ült lecsüggesztett fejjel, és Gina meg Tess csak nézték egymást. – Tudod, anyu, nem is tudom eldönteni, hogy hálát kellene éreznem irántad, hogy megpróbálsz megnyugtatni, vagy haragudjam, amiért ilyen sokáig eltitkoltad előlem mindezt – suttogta Tess. Vito fölemelte a fejét, s némán, fáradt szomorúsággal nézett rá. – Feltételezem, mindkettő kijár – mondta az édesanyja kimérten. – Az igazság az, hogy ez előtt a nap előtt valószínűleg úgysem hittem volna nektek. A mai naptól fogva viszont nem szükséges, hogy elhiggyétek. Szóval a kettő valahol ki is egyenlíti egymást. Tess tekintete az apja ajtajára vándorolt. – Úgy érzem, itt kellene maradnom... figyelni, ahogy lélegzik... Valami. – Nem várná el tőled. Mire visszajössz, ébren lesz. Tess Vitóra pillantott. – Rendbe kell tennem a rendelőt, és harcolnom kell az engedélyemért. Bacon meghalt, és Clayborn őrizetben van, szóval nem kell maradnod, ha nem akarsz. Így is sokáig maradtál el a munkahelyedről, Vito. Vito a fejét rázta. – Reagan szerint nem Bacon felelős a gyilkosságokért. Nem mondta, de látni lehetett. Tessnek elszorult a szíve. – Nem, szerinte tényleg nem Bacon volt. Valamit tudnod kéne. A férfi, akit tegnap holtan találtak, kamerákat helyezett el az irodámban és a lakásomban. Gina bólintott. – Innen tudtak a pácienseidről. Te magad mondtad. Tess a plafonra emelte a tekintetét. Azt viszont nem mondtam el, hogy a fürdőszobámba is tett egy kamerát. A... zuhany fölé. Gina hangos csörrenéssel tette le a csészét az asztalra. – Szent isten! – lehelte. 344

– Igen, ez van. Tegnap megfenyegetett, hogy eladja... a rólam készült felvételt a médiának. – Akkor örülök, hogy meghalt – mondta az anyja felháborodva. – De a rendőrség nem találta meg a fájlokat. Az eredeti videofájlokat. Vito összevonta a szemöldökét. – Reagan azt mondta, hogy Bacon elpusztította a merevlemezét. – Csakugyan. De arra számítottak, hogy megtalálják a gyűjteményét, ez azonban nem sikerült. Ezek a rólam készült képek kikerülhetnek. Föl kell készíteni apát erre az eshetőségre. Nem fog jót tenni a szívének. – Még ne, Tess! – javasolta Vito. – Lehet, hogy megtalálják. Tess fölállt. – Rendben. Várok. Most pedig kitakarítom a rendelőmet, és bevásárolok a vacsorához. Segítesz, megfőzni, anyu? Gina jóindulatúan biccentett, tisztában volt vele, hogy Tess ezzel olajágat nyújtott felé, és elfogadta. – Szerintem nincs szükséged a segítségemre, Tess, de azért segítek.


– Fiúk, ti aztán tudjátok, hogyan kell elszórakoztatni a lányokat – jegyezte meg Julia VanderBeck, amikor Aidan és Murphy belépett a halottasházba. – Soha egy üres perc. – Megtudtál valamit Bacon boncolásából? – kérdezte Aidan türelmetlenül. Julia fáradtan mosolygott rá. – Mr. Bacon rengeteg mindent elárult nekem. Ha nem jöttetek volna le, én telefonálok föl értetek. Gyertek, vessetek rá egy pillantást! Félrehúzta Bacon holttestén a lepedőt, és Aidant ismét elöntötte a harag a férfi iránt és amiatt, hogy halálba menekült az 345

igazságszolgáltatás elől. De félretolta az érzéseit, és csak azért is figyelte Murphy higgadt hangját. – A halál oka? – Hadd fogalmazzak inkább úgy, hogy Bacont akár Raszputyinnak is nevezhetnénk. – Megfogta Bacon két karját, és úgy helyezte el, hogy láthatóvá váljanak az alkar belső felén a hosszanti, vörös bemetszések. Megvágták, valószínűleg azzal a sniccerrel, amelyet a kád szélén találtatok. Aidan félrehajtotta a fejét. – Megvágták? A nő bólintott. – Meg. Nem maga tette, de elvileg ezt kellene hinnünk. Nézd a karját! A vágások lentről fölfelé haladnak. Na mármost, ez általában azt jelenti, hogy az áldozat sikeres öngyilkosságra pályázik, már ha létezik ilyesmi egyáltalán. – De? – kérdezte Murphy, mire Julia elmosolyodott. A barátunk balkezes – fölemelte a férfi bal kezét. – Bőrkeményedés a középső ujjon az írás miatt. Szóval én emiatt arra számítottam, hogy a vágás a jobb karján mélyebb lesz, és egyenesebb, mint a balon. Először a domináns kezét használná, a ballal vágná a jobbat, hogy hatásos legyen. Általában a másik karon a vágás már nem olyan egyenes, ráadásul szaggatott, mert már fájdalmai vannak, és a jobb keze már zsibbad, és különben sem az a domináns keze. Akadozva vágja. És nem olyan mélyen. – De Bacon esetében nem így van – mondta Aidan. – De nem ám! A vágások pontosan ugyanolyan mélyek, és ilyennel még soha nem találkoztam. Elgondolkodtam, hogyan vagdoshat meg valaki ilyen precízen egy felnőtt férfit, anélkül hogy az küzdene, de semmilyen védekezésből származó sebet nem láttam – Eszméletlen volt, amikor fölvágták a karját… – gondolkodott el Murphy. – Szerintem nem. Emlékszel Cynthia Adams toxikológiai vizsgálati eredményére? – Varázsgomba – mondta Aidan. – Pszilo... – Pszilocibin – fejezte be helyette Julia. – Bacon vérében egyáltalán nincs, viszont találtam valamit egy egész más növényből. Ha lenyelik, 346

bénulást okoz, amely bizonyos ízületekre lokalizálódik. Belélegezve gyorsabban és erőteljesebben éri el a hatást, ami így kiterjedtebb is lesz. Szerintem Bacon egész végig eszméleténél volt, míg felszabdalták, és szerintem mindent érzett. – Akkor jó – mondta Aidan komoran, s Julia arcára félmosoly ült. – Ezzel egyetértek, Aidan. Menet közben elég vért vesztett ahhoz, hogy az eszméletét is elveszítse, és becsúszott a víz alá. A kádban lévő víz mennyisége, Bacon súlya és mérete alapján nem vártam volna, hogy elsüllyed, és a feje is víz alá kerül. De a tüdeje tele volt véres vízzel. – Valaki alányomta – mondta Aidan lassan. – Én is így gondolnám. De a sérülései nem állnak meg itt. Nézzétek! – Elfordította Bacon jobb karját, hogy jobban lehessen látni a vállát. – A nap folyamán valamikor lövedék súrolta. – Lövés, vágás, mérgezés, fulladás – Murphy a fejét rázta. – Igazad van, tényleg Raszputyin. És melyik okozta a halálát? – Hivatalosan? Valószínűleg fulladás. De fiúk, ez a pasas nem ölte meg magát.

347

Tizenhetedik fejezet Március 16-a, csütörtök, 9.35

Jack Bacon lakásában találkozott Aidannel és Murphyvel. – Rick szerint meg kell keresnünk a videogyűjteményét, amelyet valahol itt kellett tartania. – Meg fogjuk találni. De előbb jöjjünk rá, hogy mi történt itt! – Aidan visszament a fürdőszobába, megállt az ajtóban. – Lövés, vágás, mérgezés és fulladás. Hogyan? - Tudjuk, hogy a fulladás következett be legutoljára. – mondta Murphy. – A mérgezés a vágás előtt volt, különben a késhúzások nem lettek volna olyan szabályosak. Marad a lövés. Aidan átgondolta a jelenetet. – Szerintem a lövés történt legelőször. – Miért? – kérdezte Murphy. – Emlékszel, amikor tegnap megtaláltuk a ruháit? Pontosan itt volt – mutatott Murphy a lába elé. Ing, nyakkendő, nadrág, bokszeralsó és zokni. A zakója a nappaliban volt. – A zakó naftalin– és cigarettaszagot árasztott. – Mint az anyja háza. – De macskapisi szagát nem. Erre nem is gondoltam. Nem tudom elképzelni, hogy úgy leheled abban a házban a zakó, hogy ne vette volna át valamennyire a macskaszagot. Mert a Wire-N-Widgets ruhái átvették. – Tegnap ruhásdobozokat találtunk a nappaliban – jegyezte meg Jack. – Erősen naftalinszagúak voltak. De macskapisiszagot egyáltalán nem lehetett érezni. 348

– Van egy tárolója – mondta Murphy bólogatva. – De miért a lövés volt először? – Mert a zakónak is izzadságszaga volt, de az ingének egyszerre volt cigarettaszaga és öblítőillata. Murphy szemöldöke magasba szökött. – Tiszta ing volt. – Jó orra van a pasasnak – nevetett föl Jack. Nekem viszont jó a szemem. Nézzetek ide. Aidan követte Jack ujját, hova mutat, egészen a fürdőszoba túlsó faláig. – Egy lyuk. – Előző nap nem vették észre, annyira elvonta a figyelmüket az odahelyezett bizonyíték. Jack elsietett mellettük, és megvizsgálta a parányi lyukat. – Lehet, hogy lövedék. Ha az volt, valaki kiszedte a falból. Most csak gipszkartonpor van benne. – Megfordult, és Murphyre nézett. – Menj ki a folyosóra... – Murphy engedelmeskedett, és Jack beállt az ajtóba, háttal a zsanérozásnak. – Én vagyok Bacon, és nálad van a fegyver – mondta Murphynek, és megrajzolta a képzeletbeli röppályát a levegőben. A lyuk magasságából és Bacon magasságából ítélve, valamint abból, hogy a lövedék vállon találta, nagyjából ott kellett állnia, ahol most te. És te alacsonyabb vagy Baconnél. Úgy öt-tíz centivel. Bacon százhetvenöt volt. Az elkövetőnek akkor nagyjából százhatvanötnek, maximum százhetvennek kellett lennie. Aidan komoran mosolygott. – Ezek szerint egy antiszociális kukkolónk van, Napóleonkomplexussal. Rendben, gyere ide „Bacon" mögé! A karjába lőtt, de miért? – Hogy bekényszerítse a kádba, vagy azért, hogy belélegeztesse vele a mérget? – tette föl a kérdést Murphy. – Vagy mindkettő – mondta Aidan. – Egyenesen a válladat találja el, Jack. Mit teszel? Jack a bal kezét a jobb vállához kapta. – Aú! – mondta fapofával. Aidan fölnevetett. – És most csupa vér a bal kezed. Jack bólintott. 349

– Hozom a Luminolt. Harminc perccel később Jack lekapcsolta a villanyt, és megjelentek a fénylő cipőtalpnyomok a padlón és egy hibátlan kéznyom a falon a vécé és a mosdó között. Aidan a cipőjét a lábnyom fölé emelte. – Az én lábam negyvenötös. Ez mekkora lehet? Negyvenegyes? – Nagyjából – mondta Jack. – Öltönyhöz való cipőnek tűnik. Szóval az emberünk százhetven körüli, és negyvenegyes a lába. Kezdetnek megteszi. Kíváncsi vagyok a kéznyomra. – A fürdőszobát kék virágos szegélyű tapéta borította. A bordűr fölött festett gipszkarton, alatta sima kék tapéta. A kéznyom az alsó részen volt. – Ha én vagyok Bacon, és botladozom, a véres kezem magasabbra kerül, a szegély fölé. Szóval nézzük meg, hogy miért nem ott van. Jack egy fémreszelőt csúsztatott a virágos bordűr alá, és óvatosan meghuzigálta a kék tapétát, míg fel nem jött. – Nincs leragasztva – jegyezte meg Murphy. Jack hátranézett a válla fölött. – A sarka foszlik. Valaki többször is felhajtotta. Aidan szívverése hevesebb lett. – A videogyűjteménye. – Tess végül megmenekül minden kellemetlenségtől. – Siess, Jack. – Gyorsan szeretnéd, vagy helyesen? – Így is, úgy is – vágott vissza Aidan. – Mintha Spinnellit hallanánk – szólt hátra Jack, mire Murphy elnevette magát. – Most tényleg olyan. Siess, Jack. Jack bedugta az ujját egy lyukba a falon. – Kapcsold föl a villanyt, Aidan. – Jack elhúzta a hatvanszor kilencven centis gipszkarton lapot, fölfedve a fa tartólécezetet. – Nos? – kérdezte Aidan, amikor Jack zseblámpával bevilágított a nyílásba. Jack megfordult, és a fejét rázta. – Üres. Aidan lehorgasztotta a fejét, szinte tapintható volt a csalódottsága.

350

– Nem akarom, hogy nekem kelljen megmondanom Tessnek. – Megint azt kívánta, bárcsak visszahozhatná Bacont az életbe, hogy maga ölhesse meg. Jack felsóhajtott. – Nagylány már. Sokkal többet el tud viselni, mint amit gondolsz. Aidan kihúzta magát, tudta, hogy Jack igazat mond. Tess erős nő. És azt remélte, ő maga is ugyanolyan erős. – Igazad van. – Az ajka szomorú mosolyra húzódott. – Tess azt mondta, hogy ha a videók kikerülnek, akkor naptárat csinál, és turnézni indul. Jack megnyalta a fogsorát. – Én még bottal sem nyúlok hozzá, Reagan. Féltem a házasságomat – egyenesen Aidan öklére nézett –, és az arcomat is. Murphy köhintett. – Fejezzük be, amit elkezdtünk! Sherlock fiú – tette hozzá szárazon. – Rendben. Szóval én vagyok Bacon – szedte össze magát Aidan. – Most jöttem haza a Lynne Pope-val való alkudozásból, és várom, hogy Tess kifizesse a százezer dolcsit. Megzavar egy látogató – Murphyre nézett, és hirtelen leesett neki. – A gyilkos Bacon videogyűjteményéért jött. – Mégpedig fölkészülten. Minden apró bizonyítékot betett a plafonban lévő nyílásba, ahol tudta, hogy kamerákat fogunk keresni. Mi van azokon a videókon, amitől az emberünk ennyire fél? – Először rá kell jönnünk. Szóval te azt mondod, hogy „a videókért jöttem", én meg azt mondom, „menj a búsba". – Rád lövök, hogy megmutasd, hol vannak. Súrolom a karod. „Mutasd meg", mondom. Jack megütögette a falat. – A kezed véres, amikor engedelmeskedsz. Murphy a kádra mutatott. – „Most pedig mássz be a kádba", mondom, mert még mindig nálam van a fegyver. Bemászom, és belélegezteted velem a mérget. – Cigarettacsikkeket találtunk a kádban – mondta Jack. – Azonnal beküldőm őket elemzésre. Aidan bólintott. 351

– Nem tudok mozogni, szóval megvágsz, megnyitod a vizet, és figyeled, ahogy vérzek. – De túl sokáig tart, az is lehet, hogy csak kegyetlen állat vagyok... – fejezte be Murphy. – Szóval addig nyomom a fejed a víz alá, míg meg nem halsz, és itt hagyom a hullád, hogy a hülye zsaruk megtalálják. Aidan a kádra meredt. – Aztán letakarítod a falat, kicseréled az inget, és elhelyezed a bizonyítékokat, hogy a hülye zsarukat félrevezesd. És így szabadon tervezheted a következő gyilkosságot. – Elkomorulva fordult Murphy felé. – Barátjáról ismerszik meg...


– Hűha! – füttyentett Murphy, amikor belépett az ajtón Tess rendelőjébe. – Clayborn tényleg szép munkát végzett idebent. – Tudom – mondta Aidan zordan. – Tegnap este Tessen is majdnem szép munkát végzett. Murphy ajka megrándult. – Szerettem volna látni a pasast, amikor Tess leszerelte. Denise, a recepciós jött ki Harrison rendelőjéből egy nagy doboz szeméttel. Először nem ismerte meg őket, de a szeme felvillant, amikor rájött, kiket lát. – Segíthetek? – Tesshez jöttünk – mondta Aidan a nőt tanulmányozva. Denise meglepődött, hogy itt látja őket. Meglepődött, és egy kicsit megijedt. És Aidan elgondolkodott, vajon miért. – Egész délelőtt bent volt a rendelőjében – fejével a résnyire nyitott ajtó felé mutatott. – Menjenek be! Aidan betolta az ajtót. Tess ott állt a szoba közélten, kezében csipeszes jegyzettömb, a haja lófarokba fogva, amitől egyszerre látszott 352

fiatalnak és szexinek. Tess megfordult, a pillanatnyi riadalmat azonnal öröm váltotta fel. – Aidan! És te is, Murphy! – tette hozzá, amikor Murphy játékosan lebiggyesztette az ajkát. – Egész szépen haladsz – jegyezte meg Aidan. – Végre kivittük a törött bútorokat – kinyújtotta a karját, amelyen egy kis fényképezőgép lógott. – Följegyzéseket készítek a biztosítási kérelemhez. – Egyedül vagy idebent? – kérdezte Aidan a homlokát ráncolva. – Denise Harrison rendelőjében van. Vito pedig odalent a srácokkal, akik kicipelték innen a nehezebb dolgokat. Jon is beugrott – elmosolyodott. – Robin küldött levest. Aidan visszamosolygott rá. – „Tess nem kér levest." Tess halkan fölnevetett, az arca kicsit rózsásabb lett, és Aidan tudta, a nő most visszaemlékszik az előző éjszakára, amikor ugyanezt mondta neki, míg ott feküdt rajta, amikor Tess combjával fogta körül a csípőjét, és a melle az arcát súrolta, valahányszor elfordította a fejét. A másik lábára nehezedett, megpróbálta arrább helyezni a sliccénél megjelenő nyomást. Tess megköszörülte a torkát. – Amy egy növényt hozott. Szuper kertész, de én valószínűleg csak megölöm szegény növénykét – az ajkát harapdálta. – Szóval mi történt? – Bacon nem ölte meg magát, Tess – válaszolta Aidan. – Meggyilkolták. Tess lassan fújta ki a levegőt. – Értem. Akkor... még nem végeztünk, ugye? – Nem. Szeretném, ha óvatos lennél. Ha résen lennél. Sose maradj egyedül, érted? – Sejtettem én, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. És te is. Majd szólok Amynek, Jonnak és Robinnak, hogy megint legyenek éberek. Aidan legszívesebben megcsókolta volna a nő ajkát, mely egészen megváltozott a félelemtől. – És mondd meg Vitónak! – Mit kell megmondania? – kérdezte Vito mögéjük lépve. 353

– Azt, hogy a történet folytatódik. Az önjelölt operatőrünket meggyilkolták. A barátai még mindig veszélyben vannak. Vito elkomorodott. – Remek. Szóval, öregem, mi a fenéhez kezdtek most ezzel az egésszel? – Tovább nyomozunk – mondta Aidan higgadtan. – Mikor mész haza? Vito vigyora inkább vicsorgás volt már. – Ha te kérdezed, akkor nem elég hamar, nagymenő. Tess a szemét forgatta. – Vito. Aidan, a szüleim ma este szeretnének találkozni veled. Használhatom a konyhádat? Főzni szeretnék. Aidan annyira szerette volna megérinteni, hogy szinte a szájában érezte a vágy ízét, de Vito haragos pillantása miatt inkább még a kezét sem vette ki a zsebéből. – Még mindig megvan a kulcs? – Igen. Dolly meg fog enni? – Valószínűleg nem. Ha rád morog, akkor hívd át Rachelt. Háromkor ér haza a suliból. Hétkor találkozunk otthon, nálam, rendben? – Legyen inkább nyolc. – Tess szeme elhomályosodott. – Hétkor lesz Harrison búcsúztatása. – Elkísérlek. Most viszont mennünk kell. – Röpke pillantást vetett Vitóra. – Nyomozni... Ahogy közeledtek a lift felé, Murphy szeme sarkából vidáman odalesett. – Szülők? – Csak azt ígérd meg, hogy az életbiztosításom összegét egy arra méltó alapítványnak adományozod, rendben, Murphy? Murphy elnevette magát. – Rendben, nagymenő.

354


Andrew Poston, az egyik helyi vidéki tárgyalásokra kiszálló bíróság ítészének a fia, épp ezért már biztonságban volt odakint, míg a többi fiú, akik szintén megerőszakolták Marie Koutrellt, de szegényebb családból származtak, még mindig a megyei börtönben senyvedett. Poston kurta „nem bűnös" megjegyzést vetett a bíró felé, amikor vád alá helyezték, és hallották, amint azt motyogja, hogy ha elkapja azt, aki beköpte, puszta kezével fogja széjjeltépni. Postonnak nagyon messzire nyúlt a keze, ezért ez biztosan nem volt üres fenyegetés. Az ügyvédje azt javasolta, hogy tartsa csukva a száját, de Poston válaszként felsorolta, hova dughatja fel az ügyvéd a tanácsait. Összességben véve a srácnak meg volt a maga stílusa. Pár év múlva remek bevethető erő lesz, már amennyiben sikerül megúsznia, hogy bekasztlizzák. Ami lehet, hogy elég bajos vállalkozás lesz. Az áldozat őt név szerint említette. Ez önmagában még nem lenne olyan nagy baj – fél tucat fiú esküdne meg rá, hogy közös megegyezéssel történt. De egy másik tanú is alátámasztotta a személyazonosítást, függetlenül és névtelenül, azzal, hogy azt mondta, Poston ott volt az áldozat házában, részeg volt, vad, és nem kívánt módon, szexuálisan közeledett az áldozathoz. Ennek a névtelen tanúnak el kell tűnnie, különben Andrew Poston igen könnyen azon kaphatja magát, hogy priusza van. Egy kis éjszakai mulatozás egy ribanccal, aki megérdemelte, és egy fiatalember élete odalehet. Ezért a tanúnak el kell tűnnie. Természetesen az, hogy a tanú éppenséggel a legrövidebb út Aidan Reaganhoz, puszta szerencse. Kismet. Végzet. Igen jó karma. Mert Aidan Reagannek is kell tűnnie. Túl közel került Ciccotellihez. Most először azóta, hogy a vőlegénye elhagyta, Ciccotelli... szexuális életet él. Ennek véget kell vetni. Reagannek el kell tűnnie. Veszélyes dolog megölni egy zsarut, és nem marad sem észrevétlen, sem büntetlen. Sokkal kellemesebb megoldás elijeszteni. 355

Most otthon van. Andrew és az apja, a bíró. Egy Lexus terepjáróval álltak be a ház elé. Mrs. Poston az ajtóban várta őket, arcán aggodalmas kifejezés, kezében egy bélelt boríték. Aznap reggel érkezett, Andrew-nak címezve. Természetesen, ha az anya kinyitotta volna, oda lenne a hatás. Bejelentést tett volna a tartalma miatt. De lehet, hogy nem. Mindenesetre Andrew-nak ott a kezében a boríték, és a boríték bélésébe rejtett mikrofonon érkező hang alapján épp most nyitja ki, hogy megtalálja a CD-t, amelyre egy sárga jegyzetlap van tapasztva. „Játssz le" áll a cetlin. Hosszú csönd következett. A felvétel gyönge minőségű, elmosódott, de mindent elmond a fiúnak, amit tudni akar. Durva, igen cirkalmas szitkozódás hagyta el Andrew ajkát. Megtalálta. Csodálatos. Némi csoszogás következett, majd a fiú megszólalt. – Szia, én vagyok – mondta fojtott hangon. – Tudom, hogy ki köpött be... Rachel Reagan. A kis kurva, kémkedett utánunk. – Elhallgatott, majd fölnevetett. – Ebben igazad van. Sokkal jobb lett volna vele, mint Marie-vel. Tégy egy szívességet, rendben? Továbbítsd neki a köszönetemet azért, hogy fölhívta a zsarukat. Úgy, hogy mindenképp megértse, tudjuk, hogy ő volt az, és ha nem húzza meg magát, akkor nagyon megbánja. És még ma intézd el! Köszi, haver! Megcsinálnám én is, de még pár napig lapulnom kell, míg lenyugszanak a kedélyek. Fülsiketítő kemény rockzene törte meg a csöndet, jelezve a beszélgetés végét. A kocsiban elég volt megnyomni egy gombot, és a kakofónia elhallgatott. A kerekek mozgásba lendültek, szó szerint és átvitt értelemben is. Rátaposott a gázpedálra, és már gurult is az autó végig Postonék utcáján a főút felé. Ideje visszamenni dolgozni. És ideje meghallgatni a helyi híreket, hogy megtudja, vajon megtalálták-e már Marge Hoopert. Ciccotellit minden bizonnyal őrületbe kergeti a hír. Csodálatos. Hughesban egy barátot vesztett el, Hooperben egy ismerőst. Nemsokára Reagant, a szeretőjét is elveszíti. Kizárt dolog, hogy Reagan vele marad, ha megtudja, hogy a húga biztonsága veszélyben van. Amint a kis Rachel megkapta Poston barátaitól a figyelmeztetést, Reagan nyomozó is megkapja a fenyegetést, hogy a húgának még keményebb bántódása esik, mert 356

Reagan is megismerszik a barátairól. Okos ember, a helyes utat fogja választani. A következő csapás pedig még távolabbi lesz. Egy vadidegen, aki nagy szerencsétlenségére teljesen véletlenül lépett kapcsolatba Tess Ciccotellivel. Ciccotelli bele fog őrülni. Bűntudata lesz. Annyira fog rettegni, hogy ki sem mer menni a lakásból. Egy élő lélekhez sem mer majd hozzá szólni. Szívderítő gondolat. Természetesen a kegyelemdöfés közelebbi lesz. Családi. Azzal, hogy megérkezett a bátyja és a szülei Philadelphiából, nagyban megnövekedett a választási lehetőségek száma. Váratlan fejlemény volt. Igazi kétélű kard. Egyrészről megoldódtak a családi problémák, szóval Ciccotelli nincs többé egyedül a nagyvárosban. Ez kár. Másrészről viszont kellemes irónia. Épp amikor a család ismét egyesül, fűbe harapnak. De melyik legyen az? A bátyja vagy a szülei? Melyik fájna neki a legjobban? De először is... következzen az idegen.


– Ez így nem lesz jó – suttogta Tess a dr. Fenwick vezette engedélyezési bizottság ajtajában Vito mellett állva. – Tudják, hogy nem tettem semmi rosszat, de mégis ragaszkodnak ehhez a felfüggesztéshez, így még inkább bűnösnek látszom. – El kellett volna hoznunk Amyt – mondta Vito. – Ő át tudta volna vágni magát ezen a szarságon. – Igazad van. Csak nem hittem volna, hogy ennyire igazságtalanok lesznek. – Legközelebb Tess nem fogja megkísérelni, hogy ügyvéd nélkül beszéljen Fenwickkel. Úgy látszik, a férfi csak abból ért. – Menjünk! Apa már biztosan fölébredt, és készen áll az ebédre. – Egyenesen a lépcsőhöz tartott, a liftnél még csak meg sem állt. 357

– Dr. Ciccotelli? Tess megmerevedett, amikor megszólalt a háta mögött a hang, és a keze megállt a kilincsgombon. – Riporterek – mordult fel Vito halkan. – Menj tovább. – Várjon! – Fiatal, hivatalosan öltözött nő volt az. – Ön dr. Ciccotelli? – Igen – válaszolt Tess. – És ön ki? A nő vastag papírköteget tartott a kezében, az arca kifejezéstelen volt. – Beidézték, asszonyom. Tess meglepetten vett át az iratokat, majd átolvasta a fedlapot. – Bepereltek. Vito kikapta a kezéből a papírokat. – De ki? – Gyorsan átfutotta ő is. – A pácienseid azért perelnek, mert átadtad a nyilvántartást a rendőrségnek. – Homlokát ráncolva nézett föl. – De hiszen hivatalosan bekérték. Nem volt más választásod. Tess visszavette a papírt, és keserűen fölnevetett. – Fájdalom és szenvedés. Ötmillió dollár. Nem fog megállni, de sokba fog kerülni, mire vége lesz. – Honnan tudták, hogy odaadtad a nyilvántartást? Tess vadul rázta a fejét. – Nem tudom. Nem volt a hírekben. A francba. Mi jön még? Mintegy végszóra, megcsörrent a mobiltelefonja, és egy Tess által nem ismert helyi számot jelzett ki. Legszívesebben föl sem vette volna, de eszébe jutott, lehet, hogy az anyja hívja a szállodából, ezért inkább fölvette. – Ciccotelli. – Tess? Rachel vagyok. – A lánynak furcsa volt a hangja. Távoli. – Szük... szükségem van a segítségedre. Sürgős. Tess hallgatta az akadozó kérést, majd futva indult el a lépcsőn. – Siess, Vito!

358


Aidan fölnézett, amikor a barna papírtasak az asztalán landolt. Spinnelli állt fölötte, és komor arckifejezéssel nézett le rá. – Gratulálok. Aidan kinyitotta a zacskót, és beleszimatolt. – Baklava. Nagyon meg vagyok hatva, Marc – mondta szárazon. – Azt mondták, ezzel lehet téged a legjobban megvesztegetni – mosoly suhant át a férfi arcán, majd ismét elkomolyodott. – Jó volt a Baconnel kapcsolatos megérzésed. És abban is igazad volt, hogy a korábbi megjegyzésemet nem érdemelted ki. Az adott körülmények között jelentős összeszedettséget és fegyelmet mutattál. Aidan elpirult. Majd vállat vont. – Részben azért igazad volt. Már ami azt illeti, hogy személyes érdekem fűződik az ügyhöz. – Egy papírkupacra mutatott. – Két napja hozzá sem nyúltam Danny Morris ügyéhez. Az apja mostanra már akár Mexikóban is lehet. – Nincs ott. Valahova elbújt. Nemsokára úgyis előmászik. – Biztosnak tűnsz... Spinnelli leült az asztal sarkára. – Az is vagyok. Danny apja le sem szarta a gyereket. A tulajdonának tekintette, amelyet irányíthatott. Nem is gondolja, hogy bárki mást érdekel a gyerek. De téged igen, és amikor a pasas előbújik a csatornából, ott fogod várni. Hazafelé menet nézz be a kedvenc helyeire! Ha újra meg újra felbukkansz, a haverjai idegesek lesznek. Valaki beszélni fog. – Köszi. Sokat segítettél. – Már kezdett bűntudata lenni, hogy elhanyagolja annak a szegény gyereknek az ügyét. Spinnelli összefonta a mellkasán a karját. – Szóval hol tartasz, Aidan? – Amikor üresen találtuk Bacon rejtekhelyét a lakásán, felhívtuk Ricket. Rick szerint az ilyeneknek legtöbbször pótpéldányaik is vannak. Murphy most épp Bacon raktárában van. Úgy gondoltuk, nincs ott mind 359

a kettőnkre szükség. Visszajöttem, hogy kibogozzam, mi a kapcsolat David Bacon és Nicole Rivera meg az elkövetőnk között. – Szép munka volt – mondta Spinnelli. – Hogy megtaláltok a raktárt. – Nem kellett nagy ész hozzá. Amint megkaptuk a végzést az anyja lakására, a konyhaszekrény fiókjában megtaláltuk a számlát a raktárról – Aidan megszagolta az ingujját, és elhúzta a száját. – Sosem fogom tudni rendesen kitisztíttatni ezt az öltönyt. Spinnelli fölnevetett. – Én egy szót sem akartam szólni, de talán jobb lenne, ha hazamennél átöltözni, mielőtt este elmész Tessért. – A tekintete áthatóbb lett. – Szóval milyen kapcsolatot találtál? Aidan undorodva nézett az asztalon heverő papírokra. – Még semmilyet. Rivera színésznő és egyúttal pincérnő is volt. Bacon pedig hajdani börtönlakó, aki kütyük eladásából élt meg. Átnéztem a híváslistájukat és a bankszámlájukat, de semmi közös. Egyedül annyi, hogy mindkettőnek nagyon kellett a pénz, de Riverának át kellett költöznie a régi lakásból a város lepukkantabb részébe, mert nem volt elég jövedelme, hogy kifizesse a lakbért. Ha titokban pénzt kapott az emberünktől, akkor azt nem a számláira költötte. Majd beszélek Rivera régi lakótársával. Remélem, megtudok tőle valamit. – Folyamatosan tájékoztass! Amikor Spinnelli elment, Abe jött meg, kezében papírokkal. – Most fejeztem be a papírmunkát Claybornról – vigyorgott. – Tess szépen elbánt vele, Aidan. Úgy nézett ki, mint akin átment az úthenger. Aidan a fejét rázta. – Nem hiszem, hogy az életben megijedtem-e valaha is ennyire. – Ezt az érzést ismerem. Nézd, Miával egész éjjel Claybornon dolgoztunk. Végül beismerte, hogy nem akarta, hogy az aktái idegen kézbe kerüljenek. Abe a szemét forgatta. – Jelentkezett a rendőrtisztire, és nem akarta, hogy a pszichiátriai előzményei rontsák az esélyeit. Aidan elfintorodott. – A személyiségteszt biztosan lebuktatta volna. – Csak remélni tudom. A másik az, hogy megpróbáltunk rájönni, honnan tudta, hogy Tess elment veled anyuékhoz. Clayborn végül elárulta, hogy valaki fölhívta. És azt mondta neki, nézzen körül a 360

házadnál. Még a címet is megadta. Nem akarta megmondani, ki volt az, de lekértem a híváslistáját a mobilra és az otthoni telefonjára is. Egy eldobható mobilról hívták, és gondoltam egyet. Megvan Tess valamelyik híváslistája? Aidan átlapozta a papírkupacokat, míg végre megtalálta Tess rendelőjének híváslistáját. – Az otthoni telefonon csak egy hívást kapott, azon az éjjelen, amikor Cynthia Adams meghalt. A másik kettő a rendelőbe futott be – haragosan nézett föl Abe-re. – Nem engedte, hogy lehallgassuk a rendelő telefonját. Orvosi titoktartás. – Az embered tudja ezt – jegyezte meg Abe. -Visszaél Tess erkölcsi tartásával. Aidan összehasonlította Clayborn híváslistáját a Tessével, és a pulzusa hirtelen az egekbe szökött. – Egy azonosság. Ez az a hívás, amelyet Tess Sewardról kapott. Nicole Rivera hívta fel. – Abe-re pillantott. – Mobiltelefont nem találtunk Rivera lakásában. – A gyilkos magával vitte. – A kabáttal és a parókával együtt. Ez ugyanannak az eldobható mobilnak a száma. A rohadék. Megmondta Claybornnak, hogy hol van Tess. – Clayborn nevét nem adtuk ki a sajtónak, Aidan. Viszont a rendőrségi rádión elhangzott. Kiadtuk a körözést. Aidan a fogát csikorgatta. – Akkor az emberünk tudja, hogy Tess velem van. Elhúzta a mézesmadzagot Clayborn orra előtt. Az a rohadék. Mindig valaki mással végezteti el a piszkos munkát. – Tekintete ismét Tess rendelői telefonjának a híváslistájára vándorolt. És összevonta a szemöldökét. – Ezt eddig nem vettem észre. Annyira lefoglalt, hogy ezt jelentsem, hogy nem is néztem a kimenő hívásokat. Abe odaállt mögé, és a válla fölött előrehajolt. – Erre a hívásra gondolsz, ami a 911-re ment ki? – Igen. Tess három óra tizenötkor kapta a hívást Sewardról. Azt mondta, kirohant, és szólt Denise-nek, hogy hívja a 911-et. – Denise a recepciós? 361

– Igen. – Aidan még jobban elkomorult, amikor meglátta Tess mobiljának a híváslistáját. – Engem három huszonkettőkor hívott, hét perccel később. Abe kiegyenesedett. – Viszont Denise csak tíz perccel azután hívta fel a 911-et, hogy Tess letette. Aidan hátranézett a válla fölött. – Tess azt mondta, nem értette, miért értek ki olyan sokára a rendőrök Seward lakásához. Nem akart közbeavatkozni, de Seward fegyvert tartott a felesége fejéhez. Tess arra számított, hogy a rendőrség még előtte kiér. – És ki is értek volna, ha Denise rögtön akkor telefonál, amikor kellett volna. De miért nem telefonált azonnal? Aidan végiggondolta, amit a recepciósról tudhatott. Tess minden aktájához, minden kezeltjéhez hozzáfért. Nemcsak a korelőzményekhez, hanem a címekhez, telefonszámokhoz is. Denise ott volt, amikor a futár kihozta a CD-t, szóval tudhatott Bacon illegális filmfelvételeiről is. És nem tudott délelőtt a szemükbe nézni, amikor Murphyvel beugrottak, hogy szóljanak Tessnek Bacon meggyilkolásáról. Aidan szétterítette a papírokat az asztalon, és átnézte őket. – Denise Masterson. Már utánanéztem. Nincs priusza. – Gyorsan átfutotta azt a keveset, amit Mastersonról megtudott. – Már öt éve dolgozik náluk. Előtte egyetemre járt. Semmi kiugró tartozás. Egy tízéves kocsival jár, és egy lakótárssal osztja meg az albérletet. Összesen ennyit tudok. – Elgondolkodva fújta fel az arcát. – Egy óra múlva mennem kell, mert találkozom Nicole Rivera régi szobatársával. Utána visszarohanok, és beszélek Denise volt lakótársával is. – Megkérdezhetnéd Tesst. – Miről? Tess nézte, ahogy a két férfi döbbenten feléje fordult. Hátulról szinte egyformák voltak, ugyanaz a fekete nadrág, és széles hátukra szépen ráfeszült a fehér ing. Ugyanaz a fekete haj, ugyanolyan pisztolytáska. De Tess tudta, hogy Aidant több tucat ugyanolyan férfi között is fölismerné. Az előző éjjel végigsimított azon a háton. Most viszont nagyon rossz híreket hozott neki. 362

Aidan összeszűkült szemmel nézett rá. – Mi a baj? – Üljetek le! Mindketten. – Tess... Tess feltartotta a kezét. – Kérlek – Aidan visszaült a székbe, Abe pedig az asztalra. Ugyanolyan aggódó arckifejezésük volt. – Rachelről van szó. – Mindketten felugrottak, a vér kiszaladt az arcukból. Tess némán sóhajtva nézett föl rájuk. – Nem érte súlyos sérülés. – Hol van? – kérdezte Aidan szinte fenyegetően. – Tess, ne játssz velünk! – Úgy nézek ki, mint aki játszik veletek? – csattant fel Tess. – Üljetek vissza a feneketekre! Kezdjük azzal, hogy pontosan ezért nem titeket hívott föl. – A két férfi lassan leült. – Kint vár az előtérben Vitóval. Felhívta Kristent és a másik sógornőjét is, de csak a hangpostát érte el. Nem akarta, hogy ti vagy a szüleitek így lássák, és az este én megadtam neki a számomat, amikor segítettem neki a leckében. Megkért, hogy találkozzam vele nálad, és segítsek rendbe tenni, mielőtt látnátok. Aidan nagyot nyelt, még mindig sápadt volt. – Ugye nem, vagy igen? Szükség lesz a... bizonyítékra. – Bevittem az ügyeletre, de nem... – tette hozzá, amikor a két férfi teste megfeszült – ...azért, mert olyan súlyos volt. Csak pár öltés kellett. Fölhívtam egy rendőrt, aki fölvette a bejelentést, és készített pár képet. Aztán egyenesen ide hoztam. – Leguggolt Aidan széke mellé, és megfogta a kezét. – Valaki megverte, elszakította a ruháit. Sokkal rosszabbnak látszik, mint amilyen valójában. Semmi más módon nem bántalmazták. Érted, amit mondok? Aidan mereven biccentett. – És ki volt? – Két srác a suliból. Rachelnek borzasztó napja volt, ne rontsatok rajta még ti is. Ne nézz így... –felpillantott Abe-re. – Te se! Mindketten úgy néztek ki, mint akik ölni tudnának. Rachel attól fél, hogy elveszítitek a hidegvéretek, bajba kerültök, aztán elveszítitek a munkátokat is. 363

Abe mély levegőt vett, és nyugalmat erőltetett magára. – Menjünk ki hozzá! Tess rájött, hogy innentől csak rontana a helyzeten, ezért visszasietett oda, ahol Rachel várt Vitóval, Tess új kabátjában, amelynek a gallérját teljesen felhúzta a füle hegyéig. – Fölkészültek, amennyire csak tudtak, kicsim – mondta Tess. – Essünk túl rajta. – Annyira dühösek lesznek – suttogta Rachel remegő ajakkal. – Persze hogy azok lesznek. Minden okuk megvan rá, de azért jó emberek. Nem fognak semmi ostobaságot csinálni. – Karon fogta Rachelt, és bevezette az irodai fülkébe, ahol ott állt a két báty. Elég volt egy pillantást vetniük húguk arcára, máris ökölbe szorult a kezük. Rachel megpróbált mosolyogni. – Tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. – És hála a jégnek és az elsősegélynek, valóban nem festett olyan rosszul, mint eredetileg. Aidennek sikerült mosolyt erőltetnie az arcára. – Nem is tudom, pocok. Elég rosszul nézel ki. – A gurulós székét eltolta az asztaltól. – Ülj le! – Rachel óvatosan leereszkedett a székre. – Mesélj! – A suliban az egyik lépcsőn egy csomó siető diák közé keveredtem. Most, hogy visszanézek, szerintem megtervezték, mert egyszer csak megszólalt a csengő, és a tömeg azonnal eloszlott. Hátulról elkaptak, és eltakarták a szemem. Küzdöttem, de sokkal nagyobbak voltak nálam. Aidan és Abe még jobban elsápadt, és Rachel vállat vont. – Azt hittem, azt teszik majd velem, amit Marie-vel is, de nem. Rongyot tömtek a számba, és ütni kezdtek. Letépték a blúzomat, és a fejemet a falba verték. Aztán rám parancsoltak, hogy számoljak ötvenig, mielőtt felállok. Azért nem mentem be az irodába, mert akkor fölhívták volna apuékat, és nem akartam, hogy idegeskedjenek. Inkább kisurrantam a vészkijáraton, és elindultam. Aidan a nadrágjába törölte a tenyerét. – Nem szólalt meg a riasztó? – Ki van iktatva. Mindenki ott szokott kiszökdösni. – És mondtak valamit, Rachel? – kérdezte Abe. A lány megvonta a vállát. 364

– Hogy be kellett volna fognom a pofámat. Gúnyolódtak. Abe az ujjával óvatosan fölemelte a húga állát. – Szerinted tudnád azonosítani őket? – Aha – bólintott Rachel komoran. – Igen, mert később láttam őket. Amikor elkapjátok őket, tanúskodom. – A neveket megadta a rendőrnek, aki fölvette a bejelentést – mondta Tess. – Elvileg ebben a pillanatban gyűjtik be őket a járőrök. Aidan bizonytalanul elmosolyodott. – Ez az én húgom. – Ujjával megérintette a lány szemöldöke fölötti kötést. – Hány öltés volt, pocok? Csak három. – A fenébe is, tavaly a korcsolyázással több öltést szedtél össze. Mennyi is volt? Kilenc? – Tizenegy – Rachel megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. – Nyugodtabbak vagytok, mint gondoltam. Aidan mosolya elillant. – Piszok jó színész vagyok, pocok. – Miért nem hívtál föl minket, kicsim? – kérdezte Abe. Rachel Abe-re nézett, majd vissza Aidanre. – Mert sokkal rosszabbnak látszott. Nem akartam, hogy apu és anyu kiboruljon, ezért elindultam hozzád – elnézett oldalra. – Tudom, hogy hülyeség volt egyedül elindulnom, de nem gondolkodtam tisztán. – Semmi gond – mondta Aidan. – A legjobbakkal is megesik. Mikor láttad meg őket? – Hátranéztem, és láttam, hogy követnek, és akkor ijedtem meg igazán. – Arcára komor mosoly ült. – Szerintem azt hitték, valakinek szólok, és beijedtek. Kergettek, de én gyorsabban futottam. Odaértem hozzád, és kiengedtem a vérebet – ez utóbbit igyekezett szeretettel mondani, amivel mosoly akart csalni az arcukra, de a helyzet komolysága miatt ez esélytelen volt. – Majd becsináltak Dollytól – fejezte be Vicces volt. Aidan gonoszan mosolygott. – Legalább elkapta valamelyiket? – Nem – Rachel ajka mosolyra húzódott, és a tekintete is vidámabb lett. – De az egyiknek haza kellett mennie lecserélni a nadrágját. Dolly elképesztő volt. Megpróbáltam fölhívni Kristent és Rutht, de csak a 365

hangpostát értem el. Tess este megadta a számát, ha esetleg volna kérdésem a házi feladatról, ezért fölhívtam. Orvos. Gondoltam, tudja, mit kell tenni. – Hogyan intézted el, hogy összevarrják szülő jelenléte nélkül? – kérdezte Abe. – Kiskorú. Tess lenézett Rachelre. – Én magam varrtam össze. Egészen keddig előjogokat élvezhettem a megyei kórházban, szóval van kitűzőm, és senki egy szót sem kérdezett. És a gyakorlat alatt dolgoztam az ügyeleten is, azért tudom, mit hol tartanak. A kórház nem felelős. Csak én – rákacsintott Rachelre. – De ha a családod be akar perelni, akkor be kell állniuk a sor végére. Aidan összevonta a szemöldökét. – Ez meg mit akar jelenteni? – Három páciensem beperelt személyesen engem mély fájdalom és szenvedés okozása miatt, mondván, hogy átadtam nektek a nyilvántartást – szomorúan mosolygott. – Ha eddig volt is pénzem, Aidan, most egy centem sem marad. – Végigsimított Rachel fején. – Mutasd meg a többit is, kicsim. Előbb vagy utóbb úgyis látni fogják. Rachel nagyot sóhajtva hajtotta le a gallért. Sűrű, fekete haja, amely eddig a háta közepéig leért, most egyenetlenül lenyírva épp csak a tarkójáig ért. – Ami azt illeti, egész jó érzés – mondta vidáman. – Legalább két kiló hajtól megszabadultam. Aidan döbbenten érintette meg a lenyírt hajvéget. – Ó, édesem, nagyon sajnálom. – Hagyd abba! – csattant fel Rachel, és megfogta Aidan kezét. – Ez csak haj, Aidan. Csak haj. Már beszéltem is a fodrásszal, aki megigazítja. Tess bólintott. – Robin egyik pincére mellékállásban fodrász. „csohdálatos lehszel, éhdes." Egy jó vágás, néhány világosabb tincs... Rachel megpaskolta Aidan kezét. – A végén jobban jövök ki belőle, mint ahogy belekeveredtem. – Úgy nézem, elég szépen elintézted a dolgokat, Tess – jegyezte meg Abe. – Csak egy kérdésem lenne. Melyik rendőrt hívtad, hogy vegye föl a vallomást? – Tess fél szemöldökét megemelve az iroda túlsó végébe 366

nézett, Abe asztala mellett egy üres asztalra, mire Abe felsóhajtott. – Tudhattam volna, hogy valami nem stimmel, hogy ilyen hosszú ebédszünetre ment. Most hol van Mia? Épp akkor hívták valahova, amikor kijöttünk az ügyeletről. Nem több mint húsz perce. Megkértem, hogy ne hívjon föl benneteket, amíg nem tudtam veletek beszélni. Azt kérte, hívjátok majd föl, mikor kész vagytok. – Akkor azt hiszem, mennem kell – Abe a hüvelykujjával végigsimított Rachel zúzódásokkal éktelenített arcán. – Legközelebb hívj föl minket! Nagyfiúk vagyunk, pocok. Vissza tudjuk fogni magunkat. – Rendben – most, hogy túl volt rajta, Rachel kék szeme megtelt könnyel. – Sajnálom... – Abe leguggolt a széke elé, és a karjába vonta, és vigasztalva simogatni kezdte a hátát. – Ó, Abe, annyira féltem. – Tudom. De olyan bátor voltál. Viszont többet azért ennyire bátor ne legyél, jó? Rachel megremegett, de bólintott, és Abe még egyszer megpaskolta, mielőtt felállt volna, és Tesst magához húzta. Megcsókolta a feje tetejét. – Köszönöm – mondta, és bizonytalan mosollyal elengedte. – Amikor lenyugszanak a kedélyek, szeretném, ha megtanítanád neki, amit Claybornnal csináltál az este. Nagyon, nagyon menő volt, Tess. – Megtanítom, persze. Menjetek, Mia már vár benneteket. Aidan leült az asztala sarkára, és mellén összefonta a karját. – Szóval mitévő legyek veled, pocok? Pár hívást el kellene intéznem. – Hazavihetjük – mondta Tess. – Vitóval. Aidan, mintha csak most vette volna észre Tess bátyját, Vitóra nézett, aki ott állt a falnak támaszkodva. – Köszönöm, és... – megcsörrent a telefonja, és Tess gyönyörködve nézte, ahogy a karcsú férfitest előrehajol. – Reagan... Igen – a szeme Tessre rebbent, és még fehérebb lett az arca. – Hívjátok Spinnellit – tátogta nekik. Tess elrohant, de mire visszaért Spinnellivel, Aidan már letette a telefont, és sietve tárcsázott is, kérve, hogy a hívását kövessék nyomon. Spinnelli le sem vette a szemét Rachelről. – Szent isten! Mi történt? 367

Tess Aidan arcát nézte, és egyre jobban úrrá lett rajta a rettegés. A férfit szemmel láthatóan megrázta valami, de nem mondott semmit, kerülte a tekintetét. – Aidan! Ki volt az? Mit mondott? – megrángatta a karját. – Aidan! Nézz rám, a fenébe is! A férfi lassan megfordult, csak nézett a szemébe, ahogy teltek a másodpercek, és egy izom rángatódzott az állán. Aztán a tekintete Rachelre vándorolt. És akkor Tess már tudta. Szája elé kapta a kezét, és megingott. – Nem... – Eszébe jutott, ahogy Rachelt találta, összeverve, vérezve és rettegve. Már az is elég borzalmas volt, hogy azt gondolta, ez bosszú Rachel névtelen bejelentése miatt. Visszanyelte a torkába toluló gyomorsavat. – Barátjáról ismerszik meg az ember – suttogta. Aidan bólintott. – Szent egek! – dörmögte Spinnelli. Odahúzta Murphy székét az asztal túlsó oldalára. – Ülj le, Tess, mielőtt elájulnál. És maga ki? – Vito Ciccotelli – szólalt meg rekedten Vito Tess mögött, megszorította húga vállát, és lenyomta a székre. – A Philadelphiai Rendőrkapitányságról. A bátyja vagyok. Spinnelli összeszorította az ajkát. – Felhívom az apádat, Rachel, hogy jöjjön érted. – Ne... – Rachel a fejét rázta. – „Barátjáról ismerszik meg az ember?" Ez meg mit jelent? Azt jelenti, hogy azért bántottak, mert ismersz engem – mondta Tess tompán. – Nem te vagy az első. Rachel megint csak a fejét rázta. – Azok a fiúk azoknak a köcsög barmoknak voltak a haverjai, akik megerőszakolták Marie-t. Semmi köze hozzád. Tess úgy fordította a fejét, hogy belenézhessen a lány kék szemébe. – És mit gondolsz, honnan tudták meg, hogy te voltál az, Rachel? Rachel kinyitotta a száját, de be is csukta, amikor eljutott a tudatáig, Tess mire céloz. – Az a sok ember... Mind azért halt meg, mert ismert téged? – kérdezte elkerekedett szemmel. Elborzadva. – Az orvos barátod is? Tess bólintott, az agya zakatolt, a teste lezsibbadt. – És a portás barátom is. 368

Spinnelli habozott. – Tess... Tess odakapta a tekintetét. A férfi szomorúan rázta a fejét, és Tess érezte, hogy a szíve megdobban, majd mintha megállt volna. Az ajka nem tudta megformálni a szavakat. – Ki? – Ismersz egy Marge Hooper nevű nőt? Tess lassan pislogott, képtelen volt, sőt nem is akarta megérteni. – Övé a borszaküzlet. – Sajnálom, Tess – mondta Spinnelli. – Mia épp az előtt telefonált, hogy bejöttél értem. Most ott van a helyszínen, Abe is elindult már. A helyiség forogni kezdett körülötte, és Tess lehunyta a szemét, Vito kezének erejére összpontosított, ahogy fogta a vállát. – Hogyan? Spinnelli megköszörülte a torkát. – Nem hiszem... Tess felnyitotta a szemét, és dühösen bámult Spinnelli arcába. – A rohadt életbe! – sziszegte. – Mondd el, Marc! A férfi egy pillantást vetett Rachelre, aki csak ült döbbenten. – Itt nem. Most nem. Rachel, hívom az apádat, hogy jöjjön érted. Aidan felállt, az arckifejezése megint kifürkészhetetlen lett. – Majd én hazaviszem, Marc – mondta bőszen. – Úgyis mennem kell. Gyere, Rachel! A lány imbolyogva fölállt, Aidan megfogta a karját, hogy támogassa. Rachel kezdett volna kibújni Tess kabátjából, de Tess megrázta a fejét. – Tartsd meg a kabátot – mondta, és belenézett Aidan szemébe. – Úgyis tartoztam a bátyádnak egy szívességgel. A férfi egy szót sem szólt, csak biccentett és elsétált. Tess egészen tompa volt, meg sem moccant. Aidan elment. Szó nélkül. De mit is mondhatott volna? Szia, Tess, köszi szépen az észbontó szexet, de majdnem megöletted a húgomat? Igaza lenne. És még csak nem is hibáztathatja azért, hogy elmegy. Már azzal is kockára tette a családja, a húga épségét, hogy látták vele. Mindenki, akit eddig elkaptak, meghalt. Rachel is meghalhatott volna. Semmi sem számított, csak a lány biztonsága. Még a te szíved sem, Tess? Nem, még az sem. 369

– Az a rohadék – dünnyögte Vito. – Legszívesebben., . – Vito, hagyd abba! Mi mást tehetne? Akkor még egy pontot szereznénk a rosszfiúnak – suttogta Tess. Miatta már az összes betegem retteg tőlem. Most már azok is félnek tőlem, akik fontosak nekem. Vito leguggolt mellé, és hideg keze köré fonta meleg ujjait. – Gyere haza velem, Tess! Oda, ahova tartozol. – Nem mehetek. Nem, amíg ennek vége nem les/. Nem fogok elbújni – fölnézett Spinnellire. – Mondd el, mi történt Marge-dzsal... – Valamikor éjfél és hajnali négy között elvágták a torkát. Tess lehunyta a szemét, majd kinyitotta, mert képtelen volt elviselni a képet, amely megjelent lelki szemei előtt. – Két gyereke van, Marc. Mindketten más városban főiskolások. Spinnelli kedvesen nézett rá. – Megtaláljuk őket, és szólunk nekik. Tess. Ami Aidant illeti... Nem akart udvariatlan lenni. Sokk érte, ahogy téged is. Tess próbált megállni remegő lábán. – Vito, most már mehetünk. Vigyél vissza Aidan házába! Vito eltátotta a száját. – Ezek után? Azután, ahogyan bánt veled? Tess bólintott. – Azt hiszem, el kell hoznom a dolgaimat – mondta, és ekkor a bátyja leheletnyit megenyhült. – A ruháimat és Bellát. Ha a szálloda nem fogadja be Bellát, akkor talán Amy vigyázna rá, míg visszaköltözhetek a lakásomba. – Tess, ne tégy semmit meggondolatlanul... -mondta Spinnelli. – Kérlek! Tess figyelmen kívül hagyta a férfi kérését, kihúzta magát, és lenézett rá. – Marc, valaki, aki figyelt engem, tudta, hogy Rachelnek köze volt ahhoz, hogy bejelentették azt a nemi erőszakot. Ez túlmutat a szakmai hírnevem bemocskolásán, túl bármi indokon, amelyet ez a beteges rohadék felhozhat ellenem. Valaki bántani akar, és nem érdekli, hogy menet közben ki az, aki áldozatul esik – felsóhajtott. – És senki nem jut eszembe, aki ennyire gyűlölne engem.

370

Tizennyolcadik fejezet Március 16-a, csütörtök, 14.00

Aidan behajtott a forgalomba, füléhez szorítva a telefonját. – Kristen? – Aidan – szólt bele Kristen sietve. – Nyakig vagyok a munkában. Sürgős? – Rachelt bántották. – Rachel, aki mellette ült, kibámult az ablakon, és a fejét rázta. – Szent isten! – A háttérből hallatszó motoszkálás hirtelen félbeszakadt. – Nagyon súlyos? – Csak pár öltés. Most viszem haza. – És már előre rettegett attól, mi vár rá. Ki nem állhatta, ahogy a szülei néznek rá ilyenkor, azzal az aggodalmas és ijedt pillantással. És nehezteléssel a szemükben. Nem direkt csinálják, de Abe-bel megígérték az apjuknak, hogy vigyázni fognak a húgukra. Butaság volt megígérni. – Meg tudnád nekem mondani, hogy a srácokat, akiket bejelentett, kiengedték-e óvadék ellenében? Hallotta, hogy Kristen gépelni kezd. – Csak az egyiküket. Andrew Postont ma reggel engedték ki óvadék ellenében. Andrew-nak bíró az apja. Csúnya lesz, Aidan. – Rohadtul lecsinálom, hogy ki az apja. Kérek végzést Postonék házára. – Aidan... – Kristen habozott. – Nem lenne szabad belekeveredned. Nem a te részleged.

371

– Közvetlenül azután, hogy Tess behozta hozzám Rachelt, felhívtak telefonon, Kristen. Azt mondták, hogy legközelebb rosszabbul jár a húgom, ha nem változtatok a baráti körömön. Kristen halk kiáltása szinte visszhangzott közöttük. – Abe mesélt nekem a portásról és az üzenetről. Férfi vagy nő hívott? – Nem tudnám megmondani. A hangot eltorzították. Kristen felsóhajtott. – Rendben. Megpróbálok kiharcolni neked egy végzést. Ígérd meg, hogy magaddal viszed Murphyt! – Persze, köszönöm. Újabb hívásom van. – Megnyomott egy gombot. – Reagan. – Murphy vagyok. Megtaláltuk. Aidan hirtelen nem értette, miről van szó. – Mit? Bacon videóit? Megtaláltátok? Az összest? – Valószínűleg ezek a pótmásolatok. Év szerint vannak rendszerezve. Nők és... gyerekek. Istenem – tette hozzá Murphy undorodva. – Még soha nem láttam ilyesmit. – Murphy, és azok... – Amik Tessről készültek? – kérdezte, mert értette, Aidan mire gondol. – Egy kolléganőt kérek meg, hogy nézze meg őket. – Köszönöm. Találkozzunk nálam, és mindent elmondok. Egy csomó dolgunk van, és megígértem Tessnek, hogy elkísérem Harrison ma esti búcsúztatójára. – A zsebébe csúsztatta a telefont, és Rachelre pillantott, aki elkerekedett szemmel bámult rá. – Mi van? – Elmész ma este vele? Tess-szel? – Ez nem randevú. Hanem búcsúztató, de igen, ma este elmegyek vele. Miért? – Csak mert úgy sétáltál ki az ajtón, mint aki soha többet látni sem akarja. – Ez nevetséges. Tess biztosan nem így látja. – De igen, Aidan. Láttam az arcát, amikor kimentél. Pedig egyáltalán nem az ő hibája volt, meg semmi, de te undok lettél, meg mérges. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Olyan kedves volt hozzám, te pedig dühös lettél rá. 372

– Nem lettem rá dühös. Sokkal több esze van annál, mint hogy ezt higgye – tiltakozott. – Én pedig láttam, amit láttam. A helyedben fölhívnám, mert a végén még elmegy. Sokkal, de sokkal kedvesebb, mint Shelley volt, Aidan. Shelley lenézett minket. Tess... illik közénk. – Ezt meg honnan tudod? Kevesebb, mint négy órát töltöttél el vele. Rachel felnőttként, hűvösen nézett rá. – Este és ma is mesélt a családjáról. Leginkább azért, hogy elterelje a figyelmemet a fájdalomról, míg összevarrta a sebem, de azért is, mert szerintem neki is szüksége volt arra, hogy valakivel beszéljen. Vicces. Sosem gondoltam volna, hogy a pszichiátereknek is szükségük van arra, hogy valakivel beszéljenek. A családja olyan, mint a miénk. Leszámítva, hogy az ő apja beteg, biztosan hallottad. Most tudta meg, hogy az apjának szívátültetésre van szüksége, különben meghal. Aidan szíve elszorult. – Szegény Tess. Mindennek a tetejébe még ez is. – Hívd föl, Aidan! Ne hagyd, hogy elmenjen, különben seggbe rúglak. Sőt, inkább ráveszem, hogy ő rúgjon seggbe. Tök király volt, ahogy este elintézte azt a pasit. Igen, az volt. És miután Aidan magához tért, az egészet hihetetlenül izgatónak találta, és ilyen jó szeretkezésben még sosem volt része. Tess határozottan nem olyan volt, mint amilyennek elsőre elkönyvelte. – Honnan tudsz te ilyen okosságokat? Rachel rámosolygott, és Aidan eltöprengett, mikor is lett ennyire felnőtt a húga. – Jók a génjeim.


373

– Tess, mi a fene tart ilyen sokáig? – mennydörögte Vito a konyhából. – Nem tudom Bellát betenni a hordozóba. – Aidan ágya szélén ült, teljesen kiszipolyozva. Csak nézte a fekhelyet, amelyet föltúrtak Aidannel az alatt a négy elképesztő... Itt és most őszinte lehet magával. Eszméletlenül jót szeretkeztek. És talán, ha ennek az egésznek vége, és már nem jelent fenyegetést a körülötte lévők biztonságára, megint eszméletlenül jót szeretkezhetnek. De innen, ahol most ül, ez nem tűnt valószínűnek. Aidan úgy sétált ki, mintha Tessnek fertőző betegsége lenne. És mindent összevéve pontosan így is van. De természetesen minden sokkal rosszabbnak látszik, amikor az ember a poklok poklát éli meg. Marge Hooper szempontjából minden ezerszer rosszabb volt. Marge meghalt. Akkor kezdett eljutni a tudatáig, amikor jöttek Aidan háza felé. Marge-dzsal nem igazán voltak barátnők, inkább csak ismerősök. De Marge meghalt, és az üzenet egyértelmű volt. Senki, akit Tess ismer, nem kivétel. – Ez tényleg nagyon gáz nap volt, Bella – mondta Tess a macskának, mely ugrásra készen ült a közelben. A szülei vallomása, a zsarolás, Rachel Reagan sebének összeöltögetése, aztán ahogy Aidan elsétált... És mindemellett ott kísértett Marge, Mr. Hughes és Harrison. – A tegnapi nap után azt hittem, ennél rosszabb már nem is lehet. Tévedtem – felállt. – Szóval ne szórakozz velem, gyere szépen ide, hogy indulhassunk végre. – Kinyúlt, de a macska megint elillant, ruganyos mozdulattal felszökkent a hálószobafalat teljesen eltakaró könyvespolc tetejére. A polcok meghajoltak a könyvek súlya alatt. A figyelmét mérges férfihangok terelték el, hallotta, hogy Aidan és Vito vitatkozik a konyhában. Fáradtan megcsóválta a fejét, és úgy döntött, hadd vitatkozzanak. Végül is nagyfiúk már. Neki pedig el kell kapnia a macskát. Lábujjhegyre állt, belekapaszkodott a legfelső polcba, próbálta megfogni Bella nyakörvét, amikor Aidan jelent meg az ajtóban dühösen. – Mi a frászkarikát művelsz? – Próbálom elkapni a hülye macskát – csattant fel. – És nem sikerül. – Tess... a francba! – Tess érezte, ahogy a polc elenged alatta, érezte, hogy Aidan abban a pillanatban elkapja, amikor sikerült megfognia 374

Bella nyakörvét, aztán hirtelen mintha minden összedőlt volna. Bella nagyot ugrott, a polc elvált a faltól, és legalább ötven könyv leborult a földre. A macska eliszkolt, sértetlenül, de halálra rémülten. Tess pedig csak állt ott a macska nyakörvével a kezében, a szíve veszettül vert, mert Aidan karja átfogta a hasánál, fölemelte, és kemény testéhez szorította. – Nem esett bajod? – kérdezte fojtott, rekedt hangon. – Össze vagyok zavarodva, Aidan – mondta Tess csöndesen. – Mit akarsz tőlem? – Még nem tudom. – Maga felé fordította, és két kezébe fogta az arcát. – Azt tudom, hogy nem akarom, hogy elmenj. Így nem. Ha vissza kell menned a szüleidhez, az egy dolog. De ne amiatt menj, amit mondtam. – Nem mondtál semmit. Épp ez volt a baj. – Fáradtan rázta meg a fejét. – De a dolgokon nemigen változtat. Hogy van Rachel? – Otthon van biztonságban a családdal – keserűen fújt egyet. – Igaza volt a kis pocoknak. Azt mondta, hogy megbántottalak, pedig nem akartalak. Esküszöm. Azt hittem... – megvonta a vállát. – Hogy megérted, mit érzek. Nem rád haragudtam, Tess. – Akkor kire haragudtál? – Az egész helyzetre. Magamra. Elvileg meg kellett volna védenem, de nem tettem. De nem rád voltam mérges. Nem te vagy a felelős ezért az egészért. – Ugye, nem csak azért mondod, hogy maradjak, és főzzek neked? A férfi arcára félmosoly ült. – Most, hogy mondod, az összes cannoli elfogyott. – Gyöngéden megcsókolta, és Tess befészkelte magát a karjai közé. – Maradj velem, Tess! – Maradok, ha megteszel nekem valamit. Aidan az ágyra pillantott. – Nem lehet. Murphy pár perc múlva itt lesz. Tess elmosolyodott. – Nem arra gondoltam. Aidan, pszichiáter vagyok, nem pedig gondolatolvasó. Ugye, érted a különbséget? Aidan a hüvelykujjával végigsimított Tess ajkcin. – Még mindig az ágynál tartok. Bocsi. 375

Tess kuncogni kezdett. – Csak egy dologra tudsz gondolni. – Aztán elkomorodott, és a homlokát ráncolta. – Nem tudom, mit érzel, ha nem mondod meg, Aidan. Az a munkám, hogy rávegyem az embereket, hogy megnyíljanak, és beszélni kezdjenek, és így ki tudom deríteni, mi jár a fejükben. De te nem mondasz semmit. – Pedig egyfolytában beszélek. – De nem arról, ami fontos. Én mindent elmondtam magamról, de te félretolsz. – Azt akarod, hogy beszéljek... pont most? – Nem pont most. De hamarosan. Miért jöttél vissza ide? – Találkoznom kell Murphyvel. Házkutatásra megyünk az egyik baromarcúhoz Rachel sulijából. Aztán a város másik végében van találkozóm az egyik tanúval. – Vadul megcsókolta Tesst. – Idejében visszaérek, hogy elkísérjelek Ernst búcsúztatójára. Tess megfogta Aidan ingének mellrészét, de nem eresztette, amikor a férfi megpróbált odább lépni. – Te is a baráti körömhöz tartozol, Aidan – mondta elkeseredetten. – Tudom. Óvatos leszek. – Próbáltam rájönni, hogy ki utálhat ennyire. De senki nem jut az eszembe. – Tudom, Tess. – Arra gondoltam, talán az illető eljön Harrison esti búcsúztatójára. – Az ujjai megfeszültek. – De ha elmegyek, akkor mindenki célponttá válik, aki csak ott van. Ha vásárolni megyek, akkor azok az emberek. Te is célpont vagy. A családod is. Az én családom is – lehunyta a szemét. – Kezdek beleőrülni. – Pontosan ezt akarják – suttogta Aidan. – De nem hagyjuk. – Ismét megcsókolta, ez alkalommal lassan és komolyan, ami után mindketten alig kaptak levegőt. – Most pedig mennem kell. Kísérj ki, és zárd be az ajtót! Tess odakísérte a bejárati ajtóhoz, és integetett, ahogy a férfi beszállt Murphy kocsijába. Még mindig zakatolt a szíve. Becsukta az ajtót, és megfordult. Vito állt mögötte bosszús tekintettel. – Ne! – mondta Tess. – Most ne! Vito bement utána a konyhába. 376

– Valami szép beszédet kellett hogy tartson odabent – mondta gúnyosan, mire Tess a konyhapultra csapta a macska nyakörvét. – Neked meg mi a bajod, Vito? Bökd csak ki! – Rendben. Még csak három napja ismered ezt a pasast. Tess bosszúsan nekiállt paradicsomot hámozni. – Négy, de igazad van. Egy szajha vagyok, aki túl hamar beugrik a pasik ágyába. Ezt gondoltad. Ezzel az erővel ki is mondhatod. – Rendben. Túl korai. Tess meglengette bátyja orra alatt a hámozókést. – Te is lefekszel olyan nőkkel, akiket csak pár napja ismersz. És ne merd letagadni! Vito szeme csak úgy villogott. – Mostanában nem. – Akkor ideje beszerezned valakit. Talán attól kedvesebb leszel! – Letette a kést, és igyekezett megnyugodni. – Vito, nem tartozik rád, viszont szeretlek, és számít, amit rólam gondolsz, szóval elmondom. Egész életemben összesen négy férfival voltam. Néggyel. Mindegyiknek rohadt sokat kellett várnia, leszámítva Aidant. Nem róla szólt. Hanem rólam. Hogy nekem mire volt szükségem. Per pillanat rá van szükségem. Szóval légy kedves vele! A kedvemért. – Nem is számít, hogy megpróbált megbántani téged? – Mikor? A rendőrőrsön? Az félreértés volt. – Apuval egy félreértés miatt öt évig nem álltál szóba, Tess. Ez a pasas meg besasszézik, és egyszer csak vele laksz. Megbánt, és egy pillanat alatt megbocsátasz neki – csettintett, hogy mutassa, mire gondol. – Lehet, hogy az apuval való félreértés megtanított pár dologra. Rengeteg évet elpocsékoltam, Őszinte leszek veled. Phillip óta nagyon magányos voltam. Hiányzott valaki. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj. Vito a falnak dőlt, a válla lehanyatlott. – Nem akarom, hogy ez a pasas megbántson léged. – Ha megbánt, túlélem. – Bella beszaladt a konyhába, és Tess felkapta. – Gyere, fogd le! Vissza kell lennem a nyakörvét – megfogta a nyakörvet, és megrántotta a csatot. Majd megmerevedett. És csak bámult. 377

– Ó, istenem! Vito lehajolt, és ő is csak bámult, majd fölnézett, szeme összeszűkült, az arca eltorzult a dühtől. Tess letette a nyakörvet a pultra, kirohant a bejárati ajtón át az utcára, és vadul nyomkodni kezdte a gombokat a mobilján. – Aidan? Tudom, hogy honnan szereztek tudomást Rachelről.

378


Kristen Poston háza előtt várta őket, kezében a végzéssel. – Mi a baj? – kérdezte, amikor meglátta, menynyire komorak. – Tess rohadt macskája be volt drótozva hangtovábbításra – dörmögte Aidan. – Rachel egész végig az ölében tartotta a macskát, amikor elmesélte, mi történt. Innen tudták. Miért vagy itt? – Az idősebb Andrew Poston bíró. Patrick „kármegelőzésnek" nevezte... Mrs. Poston az ajtóban, halálra rémülten várta őket. – Mi a gond? – Házkutatási végzéssel jöttünk, Mrs. Poston – válaszolt Kristen, és elindult Aidan és Murphy után fel a lépcsőn. – Mindent rendben fog találni. Aidan be akarta lökni Andrew hálószobájának ajtaját. – Be van zárva. Engedj be minket, Andrew. -Amikor a fiú nem válaszolt, Aidan nekiveselkedett az ajtónak. Az ajtórecsegést Mrs. Preston dühös kiállása kísérte, ahogy Aidan berontott Andrew szobájába. A fiú csak állt ott egy CD-vel a kezében. – Add ide! – kiáltott rá Aidan. – Nem. – És azzal Andrew kettétörte a lemezt, ami olyan hangot adott ki, mint egy lövés. A fiú döbbent arckifejezését sunyi mosoly váltotta fel. -Azóta itt vagyok a szobámban, hogy reggel elhozott az ügyvédem. Aidan a törött CD-t nézte a fiú kezében, aztán a gúnyos vigyort a képén, és vissza kellett fognia magát, mert tudta, ha letépné ennek a hülyegyereknek a fejét, akkor veszélybe sodorná az ügyet és a karrierjét. Ennek ellenére úgy érezte, Rachelért talán még meg is érné. – Fölfogtad, hogy aki ezt a CD-t küldte, nyolc ember haláláért felelős? Amikor te is fölöslegessé válsz, ez a szám eggyel feljebb ugorhat. – Andrew arcáról leolvadt a vigyor, és Mrs. Poston rémülten kiáltott fel. Andrew arrogánsan hátravetette a fejét. 379

– Tudok magamra vigyázni. – Mint ahogy arra a lányra is hétfő éjjel? Meg ahogy Rachel Reaganre? – kérdezte Murphy alig palástolt haraggal. – A lányok akarták, hogy így legyen. Nem kell senkire sem ráerőltetnem magam. És a Reagan ribanchoz egy ujjal sem nyúltam. Ha ezt állítja, akkor mocskos hazudozó. Én itt voltam. Egész nap. Ugye, anyu? Az asszony a kezét tördelte. – Igen, itthon volt. Fölhívtam a férjem. Már úton van. – Remek. Mondja meg a férjének, hogy fáradjon be a rendőrőrsre. Mivel bíró, biztosan ismeri a helyet. Ó, és tudod, Murphy, elfelejtettünk bemutatkozni a fiatal Poston úrnak itt. Ő Murphy nyomozó. Az ott Kristen Reagan államügyész. Jómagam pedig Reagan nyomozó vagyok. – A gyerek elsápadt, amit örömmel nyugtáztak. – Indulás, kölyök. – Hová? – A bátorsága nagyrészt elpárolgott. – Bejössz velünk a központba – válaszolt Aidan. – Egyelőre a nyomozás akadályozásának vesszük. Amint a végére jártunk, meglátjuk, mit tudunk még a nyakadba varrni.


– Meg tudod javítani? – kérdezte Aidan, miután Rick hosszú percekig némán vizsgálta a CD-darabokat. Ő, Murphy és Spinnelli egészen eddig bírták szó nélkül. – Úgy, hogy le tudjuk játszani, mint egy rendes CD-t? Nem. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudok leszedni róla adatokat. Viszont időbe telik. – Mennyi időbe? – kérdezte Spinnelli türelmetlenül. – Pár nap? Olyan, mintha egy eltört hímes tojást kéne összeraknom. És lehet, hogy semmit sem találok. 380

– Kezdd csak el! – utasította Spinnelli. – És mi a helyzet a mikrofonnal, amelyet a macska nyakörvében találtunk? Rick megvonta a vállát. – Hasonló azokhoz, amelyek Tess ruháiban voltak Ez itt a vezeték nélküli internet kapcsolatodon továbbította a jeleket, Aidan. Be kellene szerezned egy jobb tűzfalat. Megkértem Jack embereit, hogy fésüljék át a lakásodat. De több szerkezetet nem találtunk. – Köszönöm. – Aidan nem akart arra gondolni, hogy éjszaka milyen hangokat továbbíthatott a mikrofon. Sem ő, sem Tess nem volt túl csöndes a...szenvedély hevében. Rick óvatosan összeszedte a lemezdarabokat. – Fölhívlak benneteket, ha találtam valamit. Murphy lerogyott a székre, amikor az ajtó becsukódott Rick mögött. – Lehet, hogy zsákutca. – Mindig azt mondod, hogy én vagyok pesszimista – mondta Aidan. – Lehet, hogy valami használhatóra bukkan. Még mindig bent van a Poston gyerek a vallatóban. Mihez akartok kezdeni a kis szemétládával? Spinnelli mérgesen nézett rájuk. – Egyelőre ki kell adnom a szüleinek. Nem akarom vád alá helyeztetni semmiért, mindaddig, amíg nem tudjuk, mi van a CD-n. Ha már itt tartunk, behoztuk azt a két srácot is, akik bántották Rachelt. Mint büntetés-végrehajtók nem végeztek valami jó munkát. A suliban szinte minden gyerek tudta, hogy betojtak utána, és megpróbáltak Rachel után menni. – A bajsza megremegett. – A kutyád, úgy tűnik, legendává nőtte ki magát mostanra, Aidan. Kilencvenkilós szelindek, aki kiharapott egy nagy darabot a fenekükből, ahogy sírva rohantak el. – Akkor jó. Bárcsak Dolly tényleg kiharapott volna egy... – Megfordult, mert valaki kopogott a tárgyaló ajtaján. Az egyik hivatalnok dugta be a fejét az ajtón, papírokat szorongatva. – Aidan, itt vannak a híváslisták, amiket kértél. – Köszönöm, Lori. Denise Masterson híváslistái – fordult Spinnelli és Murphy felé. – Denise Masterson Tess recepciósa – magyarázta Murphy Spinnellinek. – Az, aki tegnap nem hívta azonnal a 911-et? 381

– Pontosan. – Aidan végighúzta az ujját az oldalon, míg Lori várakozott. – Itt is van. Egy perccel azután, hogy Tess elindult Seward lakásához kedden. Nyolc és fél perces hívás – fölnézett. – Visszafelé is azonosítható ez a szám? – Már meg is néztem – Lori szemöldöke a magasba szökött. – A rovatvezető száma a National Eye-nál. Aidan nagyot nézett. – Egy bulvárlapnál? Tess titkárnője egy bulvárlapot hívott a 911 helyett? – Ellenőrizzem a bankszámláját? – kérdezte Lori. – Igen. Amint lehetséges. Köszi. – Visszafordult Spinnelli felé. – Hát ezért tartott olyan sokáig, míg a rendőrség odaért. Ha hamarabb odaérnek, lehet, hogy Malcolm Seward felesége még mindig él. – Hozzátok be! – adta ki az utasítást Spinnelli. – Hadd töprengjen, mivel vádoljuk. – Az összes páciens iratához hozzá tud férni. – Aidan gondolatban végigvette az elvarratlan szálakat. – Az emberünknek tudnia kellett, hogy Bacon videókat készített... ezért gyilkolta meg. Murphy elkomorodott. – Denise ott volt, amikor Tess megkapta Bacon zsarolós CD-jét, szóval tudott a kamerákról. Lehet, hogy ő is eszköz volt, csak nem tudott róla. – Hozzátok be! – ismételte Spinnelli. – És kérjétek meg Tesst, hogy jöjjön be megfigyelni. Ismeri ezt a nőt. Talán tud segíteni abban, hogy megismerjük az indítékait.


382

Tess az üvegen át bámulta Denise Mastersont, aki ott ült a vallatóasztal mellett, és idegesen tekergette az ujján a gyűrűit. Tess oldalra pillantott, Aidan arcélét nézte hitetlenkedve. – Nem mondhatjátok komolyan. Denise? Nem gyilkos típus. Aidan nem mosolyodott el. – Lehet, hogy nem ölt meg senkit, de úgy látszik, információt adott el az Eye-nak. Ha képes információt eladni egy bulvárlapnak, akkor eladhatta másnak is. Valakinek be kellett jutni a rendelődbe, Tess, hogy fölszerelje az összes kamerát és a mikrofont. Ha nem ő tette, lehet, hogy ő engedte be az illetőt. Pénzért. – Biztos vagy benne, hogy az Eye-jal üzletelt? – Ma reggel tízezer dollárt helyezett el a számláján, Tess – mondta Murphy csöndesen. – Mostanában fizetésemelést adtál neki? Tess fölsóhajtott. – De nem tízezer dollárt. Basszus. Folytassátok. Spinnelli odalépett Tess mellé, ahogy Aidan és Murphy bement a kis helyiségbe, ahol napokkal korábban Tess foglalt helyet. Aidan az asztal Denise-hez legközelebb eső sarkára telepedett, és keresztbe fonta a karját a mellén. Murphy a nő mellett álló székben helyezte magát kényelembe. – Mennyit keres, Miss Masterson? – kezdte Aidan. Denise egyet pislantott. – Nem... nem hiszem, hogy ez magukra tartozik. – Aidan – mondta Murphy bűbájos hangon. – Tudod jól, hogy mennyit keres. – Jóindulatúan Denise-re mosolygott. – Megnéztük, mielőtt behoztuk volna. A nő szeme Aidanre rebbent, majd ismét Murphyre nézett. – Akkor miért kérdezik? Murphy még mindig mosolygott. – Abban reménykedtünk, hogy elmondja nekünk, honnan származik az a tízezer dollár... tudja, az a pénz, ami ma reggel megjelent a számláján. A nő elsápadt. – Ajándék volt. Féltem, hogy dr. Ernst halála és dr. Ciccotelli felfüggesztett engedélye miatt elveszíthetem az állásomat. A nagynénémtől kaptam a pénzt. 383

– A nagylelkű nagynéni... – Aidan egy kicsit közelebb hajolt. – Mi a neve? Denise megint megnyalta cserepes ajkát. – Lila Timmons. Tess Spinnellire pillantott, majd vissza a nőre, akiről eddig azt hitte, annyira ismeri. – Lila Timmons az egyik kezeltünk volt. Tavaly halt meg. Ennél jobb név nem jutott az eszébe? – Veled ellentétben a legtöbb ember összeomlik a nyomás alatt, Tess – mondta Spinnelli. Aidan felírta a jegyzetfüzetébe a nevet. – Utánanézünk. – Csak ült, és bámulta a nőt, de többet egy szót sem szólt. Tess visszaemlékezett, hogy a férfi ugyanezt a taktikát alkalmazta vele is, és annak ellenére, hogy megvetette Denise-t azért, amit tett, egy kicsit szánta is. Denise egy percig állta Aidan tekintetét, majd lesütötte a szemét. – Most már mehetek? – Nincs letartóztatva, Miss Masterson. De volna még egy kérdésem, mielőtt menne. – Aidan egy képel tett az asztalra, mire Tess arca megrándult. Gwen Seward boncolási fotója volt. Denise a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa az elborzadt kiállást. – Miss Masterson, csak szerettem volna, ha látja, mi történt Gwen Sewarddal, miközben maga telefonon beszélt a National Eye-jal. Nem kap nyitott koporsót. Nem maradt szinte semmi az arcából. Denise öklendezni kezdett, és belehányt a szemetesbe, melyet Murphy készségesen a lábához helyezett. Aidan tovább feszítette a húrt. – Gwen Seward még mindig élne, ha maga felhívja a 911-et, ahogy dr. Ciccotelli kérte. Denise eltakarta az arcát a kezével. – Nem én öltem meg. Hanem a férje. Aidan lehántotta a nő kezét az arcáról, és a szeme elé tartotta a képet. – Mert maga nem hívta fel a 911-et. Miért várt tíz percet, Denise? Denise összeszorította a szemét. – Vigye innen! Kérem, ne kelljen még egyszer ránéznem! – Mondja meg, hogy miért várt tíz percet! 384

– A többiek mind halottak voltak már. Azt hittem, hogy nincs miért sietni. Aidan a fejét rázta, hátha attól kitisztul. – Most azt mondja nekünk, hogy azért hívta előbb a bulvárlapot, mert azt gondolta, Malcolm Seward már úgyis halott? Denise remegve bólintott. – Aznap reggel hívtak föl, és azt mondták, tízezer dollárt fizetnek egy kis bennfentes információért. Tess összevonta a szemöldökét. – Az Eye nem kapott információt, Marc. Vagy húsz másik riporter is ott volt Seward háza előtt kedden, szóval semmit sem kellett volna fizetniük... – összeugrott a gyomra. – Szent isten. Denise ott volt, amikor a futár meghozta a CD-t – megszorította Spinnelli karját. – Derítsétek ki, milyen információt adott el nekik! Spinnelli megpaskolta Tess karját. – Adj még pár percet Aidannek és Murphynek! – Ezek szerint eladta dr. Ciccotellit – mondta Aidan. Denise fölszegte a fejét. – Semmi törvénytelent nem tettem. Az ügyvédem mondta. – És ki az ügyvédje, Miss Masterson? – kérdezte Murphy, és a hangja még mindig kedves volt, pedig Tess látta a szemében a megvetést. – Lehet, hogy rossz felvilágosítást adott. – Most már mehetek? – Még egy perc. – Aidan még egy képet vett elő a mappából. – Ki ez a férfi? – kérdezte Tess. – Az, akit láttunk bemenni Seward lakásába – suttogta Spinnelli. – Ismerem – mondta Tess, és figyelte, ahogy Denise szeme megrebben. – És ő is. Spinnelli hátrakapta a fejét. – Ki az? – Nem emlékszem – mondta Tess. – Még nem. Denise a fejét rázta. – Nem ismerem. Sosem láttam. – Ó, ugyan, Denise – mondta Aidan gunyorosan – Magának is fizetett? Denise szeme összeszűkült. 385

– Nem. – Kérdezze a CD-kről – mondta Tess. És ha bárkinek is szólt róla, akkor a saját kezemmel ölöm meg. Spinnelli bedugta a fejét, és intett Murphynek, hogy jöjjön ki, majd súgott valamit a fülébe. Murphy bólintott, majd visszament Denise-hez. – Kíváncsiak lettünk, Miss Masterson. Először is, rögzíteni szeretném, honnan érkezett az a különös összeg. Lila Timmonstól, aki már egy éve halott, vagy a National Eye-tól? Denise a fogát csikorgatta. – Mondtam, hogy az Eye volt. És nem törvénytelen. – Rendben. Csak föl akarom tenni az i-re a pontot – mosolygott Murphy – Most pedig árulja el, miért fizettek magának tízezer dollárt egy olyan hírért, amely alig egy óra múlva már érdektelen volt? Seward nem volt bennfentes információ. Denise nagyot nyelt. – Hazamegyek. Murphy és Aidan egymásra néztek, és Tess látta, hogy Aidan gyorsan fölvette a beszélgetés fonalát. – A videókról beszélt nekik, amelyek dr. Ciccotelliről készültek, ugye? – kérdezte Aidan, majd fölállt, és csípőre tette a kezét. Denise megmerevedett, a keze a kilincsen, és Tess gyomra összeugrott. – És ha igen? Ez sem törvénytelen. – Nem, de megvetendő – vágta oda Aidan. – Hogy tehette? Denise megfordult, az arca eltorzult a dühtől. – Mert szükségem volt a pénzre. Mert szinte ingyen dolgozom. Mert ő puccos lakásban lakik, és Mercedesszel jár, míg én egy tízéves rozsdás kasztnit vezetek. Eleanor a csatornából halászta ki, és kiglancolta. És ő ugyanezt tette? Megkérdezett engem, hogy szeretnék-e a praxishoz csatlakozni? – Nem emlékszem, hogy láttam volna orvosi képesítést az önéletrajzában, Miss Masterson – mondta Aidan hűvösen. – Sem PhD-t. Szóval milyen célt szolgálhatott volna? Denise remegett, az arcára piros foltok ültek.

386

– Van képesítésem, ha nagyon akarták volna, akkor tehettek volna valamit. Vártam, hogy ő meg az öregember ennyi év után megteszik, ami elvárható, de úgy kezelnek, mintha csak egy titkárnő lennék! – De hiszem maga titkárnő, Miss Masterson – mondta Murphy szelíden. Aidan odament a nőhöz, arcán megvetés tükröződött. – Ha én lennék a felettese, most kirúgnám. De ha holnap úgy dönt, hogy nem jelenik meg a munkahelyén, számomra az is rendben van. És számodra, Murphy? Murphy csücsörített. – Számomra is. Kikísérem, Miss Masterson. Amikor elmentek, Aidan bement a hátsó helyiségbe, ahol Tess állt, és hitetlenkedve csóválta a fejét. – Harrison és én húsz százalékkal többet fizettünk neki, mint a hozzá hasonló tapasztalatú recepciósok átlagfizetése a városban. És egészségügyi hozzájárulást is kapott. Még azt is fölajánlottam, hogy segítek neki visszamenni az iskolába. – És mit értett azon, hogy Eleanor szedett össze? – kérdezte Spinnelli. Tess felsóhajtott. – Eleanorral akkor találkoztam, amikor főiskolás voltam. Amyvel alkalmi munkákat vállaltunk, hogy fizetni tudjuk a sulit, és az ügynökség Eleanorhoz és Harrisonhoz küldött ki. Megkedveltek, és munkát ajánlottak. Nem tudtam teljes időben dolgozni, mert suliba jártam, de mindig ott dolgoztam náluk, amikor csak tudtam. A rendelés után és hétvégenként én végeztem az iktatást. – Ez nem tűnik olyan roppant jelentősnek -mondta Aidan a homlokát ráncolva. Tess mély levegőt vett. – És... Eleanor beíratott az orvosira. Aidan nagyot nézett. – Nem semmi. – De nem ingyen. Kölcsönként kaptam, és banki kamatra dolgoztam le, miután végeztem az egyetemen. Így figyelhettem a tanulmányaimra. Nem kellelt hosszú órákat dolgoznom, hogy kifizessem a tandíjat. Már 387

nyolcvan százalékát visszafizettem a kölcsönnek, amikor Eleanor meghalt. A végrendeletében elengedte a maradékot. – De miért adott Eleanor neked ekkora kölcsönt? – kérdezte Spinnelli. – Eleanor járókerettel közlekedett. Én segítettem neki a mozgásban. Elintéztem neki dolgokat. Nem a pénzért tettem. Hanem azért, mert Eleanor kedves ember volt, és szerettem. És nagyon sokat tanultam tőle – elszorult a torka. – És Harrisontól is. Bevontak a praxisba, amikor megkaptam az engedélyem. Amikor Eleanor meghalt, azt hittem, Harrison valaki mást fog maga mellé venni, de azt mondta, annyira hozzám nőtt, és megkért, hogy maradjak. – Fölemelte a fejét. – De nem ők glancoltak ki. Segítettek, hogy megtaláljam önmagam. Aidan összevonta a szemöldökét. – Denise honnan tudott erről? Közismert tény volt? – Nem tudom. Az akkori barátaim tudták. Phillip is tudta, mert én meséltem el neki. Miért? – Mert ez egy olyan kis mag volt, amelyik kikelve gyűlöletet termett a recepciósod szívében. – Még mindig nem tudom elképzelni, hogy Denise tervezte volna meg azt a sok öngyilkosságot. Őszintén szólva, annyira nem okos. – De ismerte a képen lévő férfit – mondta Spinnelli. – Azt, aki fölszerelte Seward lakásában a kamerákat. Lehet, hogy ő tette föl a készülékeket nálad is. Tess átgondolta. – Igazad van. Biztosan Denise engedte be, még akkor is, ha nem tudta, mit csinál a férfi. Rossz rágondolnom is, hogy Denise tudott róla. – Tess a homlokát dörzsölte, és fölpillantott Aidanre. – Szerinted Phillip is benne volt. Aidan állta a tekintetét. – Neked még nem fordult meg a fejedben? – Nem igazán. Viszont akkor sem tudom elképzelni, hogy Phillip ilyet tenne, de hát azt sem láttam, hogy Denise ennyire haragszik. Nem kedveltem túlságosan, de nem arról van szó, hogy nem bíztam benne, ha mondhatok ilyet. Aidan mobilja megcsörrent. 388

– Murphy! Valóban? Akkor jó. Hívj fel, amikor megáll. – Lecsukta a telefont. – Murphy utánament. Denise telefonált egy nyilvános fülkéből az utca túloldalán. Visszakerestetem a számot. Tess a képet nézegette, amelyet Aidan mutatott Denise-nek. – Már láttam ezt a pasast, de nem emlékszem, hol. Készítenél nekem egy másolatot? Talán beugrik. Aidan az ajtóhoz kísérte. – Persze. Figyelj, még valahova el kell mennem, mielőtt hazaugrom. Ha kések, várj meg. Ne menj ki egyedül! Hogy jutsz haza? Vito odalent vár. Aidan, figyelmeztetnem kell mindenkit, aki ismer. – Figyelmeztetheted a barátaidat, hogy legyenek kicsit óvatosabbak. De ne említsd meg a cédulát! – „Barátjáról ismerszik meg az ember" – mondta Tess keserűen. – Nem fogom.

389

Tizenkilencedik fejezet Március 16-a, csütörtök, 19.15

Aidan átkarolta Tesst, amikor a nő megtorpant a ravatalozó ajtajában. – Készen állsz? Tess gyorsan, határozottan bólintott. – Igen, azt hiszem – de remegett. – Essünk túl rajta! Aztán hazamegyünk, és hagyjuk, hogy az édesapád bottal megpiszkáljon. Tess fölnevetett, Aidan pont ezt akarta. – Nem fog bottal megpiszkálni. Remélem. Egy fekete ruhás férfi a zsúfolásig megtelt helyiség felé. mutatott. Odabent öltönyös férfiak és ízléses ruhába öltözött nők gyülekeztek. Igazi „Ki kicsoda?" Chicago felsőbb rétegeiről, gondolta Aidan, amikor felismert több személyt is azokról a hivatalos partikról, amelyet Shelley mostohaapja annak idején adott. A helyiség elcsöndesedett, amikor beléptek, a beszélgetés elhalt, mígnem egyedül a hangszórókon át játszott klasszikus zene hallatszott. Egy törékenynek látszó nő állt a mahagónikoporsó mellett, körülötte Harrison gyerekei. – Szeretnéd, ha veled mennék? – suttogta Aidan. – Nem, maradj csak itt. Mondanom kell neki valamit, de nem tart sokáig. – Odament, átölelte Flót, és valamit súgott a fülébe, mire Flo megmerevedett, könnyek csorogtak végig az arcán, ahogy az ajka remegő mosolyra húzódott. Tess visszament Aidanhoz, az ő szeme is könnyes volt. 390

– Mit mondtál neki? – kérdezte Aidan, és kezét Tess haja alá csúsztatta. – Azt, hogy Harrison utolsó szava az volt, hogy szereti. Flo tudja, de muszáj volt hallania. – Akkor örülök. – Elnézett Tess feje fölött, és a helyiséget pásztázta. – Látsz valakit, akit ismersz? Tess körülnézett. – Nagyon sok embert ismerek, de senki olyat, aki gyűlöl. – Maradjunk még egy kicsit – suttogta Aidan Tess fülébe. – Látni akarom, ki jön még. Itt maradok hátul, és figyelek. Te csak vegyülj el. Először Murphy jelent meg, gyűrött zakójában egészen úgy festett, mint Columbo egy vidéki klubban. – Sikerült visszakeresned Denise hívását? Aidan odalesett, ahol Tess állt a polgármesterrel beszélgetve. A polgármester. A fene vigye el. Shelley árnyai. Már attól ideges lett, hogy ezek között a nagyágyúk között kell lennie. Inkább Murphy kérdésére összpontosított. – Igen. Egy Brewer, Inc. nevű vállalatot hívott lel. Sörimportőrnek van bejegyezve. – Érdekes, mert Denise miután befejezte a hívást, egyenesen egy olyan lakáshoz ment, amelyik nem az övé, de senki sem volt otthon. Beszéltem a főbérlővel, aki azt mondta, hogy a lakás valami Lawe nevű pasasé. Azt is mondta, hogy ez a Lawe magándetektív, és azonosította a képről. – De miért menne Denise egy magánnyomozóhoz? Egy ügyvédhez inkább, de miért magánnyomozóhoz? – Nem tudom. A főbérlő azt mondta, Lawe-t tegnap reggel még látta, de a pasas azóta nem jött haza. Csomagja érkezett, de nem jött be érte. – Lehet, hogy pár napra elutazott. – Lehet. Leszámítva azt, hogy ettől kellemetlen előérzetem támadt, ezért fölhívtam a halottasházat. Nemrég vittek be egy férfit, ugyanolyan magas és ugyanolyan testalkatú, mint a magánnyomozó. Csak éppen szénné volt égve. Aidan összerezzent. – Hú. Gáz. – Igen, a lopott autó, amelyben ült, fölgyulladt, de arrafelé hamar kiérnek a tűzoltók, ezért el tudták oltani a tüzet, mielőtt a férfi hamuvá égett volna. A tűzszerészek egy kisebb csőbomba maradványait találták 391

meg, amely egy kézi időzítőre volt kapcsolva. A férfi mellkasa tele volt ólommal, ugyanaz a kaliber, mint amilyennel Bacont lőtték meg. Julia nem volt a halottasházban, de Johnson azt mondta, hogy megsürgetik a fogászati összehasonlítást, hogy igazolják, a megégett férfi csakugyan Lawe. – Tess már látta korábban is. Csak nem emlékszik, hol. – Talán Denise-zel. A főbérlő szerint Lawe és Masterson jártak egymással. – Holnap reggel első dolgunk legyen Blaine Connell-lel beszélni, hátha ettől megered a nyelve. Rájöttem, hogy mi volt közös Baconben és Nicole Riverában. Murphy fölvonta a szemöldökét. – Ki vele, öregem! – mondta, mire Aidan fölnevetett. – Nicole öccse börtönben van, a tárgyalásra vár. Nicole szobatársa szerint Nicole minden egyes centet félretett, hogy másik ügyvédet fogadjon a helyett a hülye helyett, akit a Jogsegély küldött. – Szóval Bacon és Rivera is kapcsolatba került az igazságszolgáltatással – gondolkodott el Murphy. – És ha már az igazságszolgáltatásnál tartunk, nézd csak, ki van itt. – Jon Carter és Amy Miller – egy másik férfival, akit Aidan nem ismert. – Vegyüljünk el! – Reagan nyomozó. – Jon Carter komoran rázott vele kezet. – Dr. Carter. A társam, Murphy nyomozó. – Emlékszem önre – mondta Jon. – Ön látogatta meg Tesst tavaly a kórházban. Murphy kezet rázott vele. – Pontosan. Ismerte dr. Ernstet? – Mindannyian ismertük. Szegény Flo. El sem tudom képzelni, min mehet keresztül. De leginkább Tess miatt vagyunk itt. – Az álla megfeszült, az arca elkomorodott. – Ez egy nagy közös „baszd meg" üzenet annak, aki ezt az egészet csinálja. Azt hiszik, magára hagyjuk Tesst? Ez nem fog megtörténni. – Jon... – suttogta a másik férfi. – Ne itt! Ez nem a megfelelő hely. Jon megrázta magát, szemmel láthatóan igyekezett lehiggadni. – Elnézést. Csak ez az egész rohadtul felhúzott, Emlékszik Amyre, ugye, nyomozó? 392

– Természetesen – mondta Aidan, és észrevette, hogyan vörösödik el Jon, és egy ér kezd lüktetni a halántékán. A férfi mérges volt, de egész jól visszafogta magát. – Nagyon kedves, hogy mind eljöttek Tess miatt. Nehéz nap van mögötte. – Nehéz hét – helyesbített Amy szomorúan. Örülök, hogy viszontláthattam önöket. Köszönöm, hogy ennyire vigyáznak Tessre. Nem könnyű figyelni rá. – Ezt én is mondhattam volna – szólalt meg a másik férfi, és kinyújtotta a kezét. – Még nem találkoztunk. Robin Archer vagyok. Nagyon régóta ismerem Tesst. Aidan szeme elkerekedett, ahogy megrázta a férfi kezét. – Maga Robin? Jon szája szórakozott mosolyra húzódott. – Mondtam, hogy Tess-szel csak barátok vagyunk. Aidan megköszörülte a torkát. – Valóban mondta. Úgy hallom, remek levest főz, Mr. Archer. Robin elnézőn mosolygott. – Tess utálja, tudom én jól. Épp ezért viszem még mindig. Aidan kifújta a levegőt. – Nos... Jon beszívta az arcát. – Nos... – majd elkomorodott. – Mit találtak, nyomozó? Tess ma említette, hogy nem az a férfi volt, akiről azt hitték. – Fontos nyomra bukkantunk. Majd értesítem, amint megtehetem. Dr. Carter, beszélhetnék önnel egy percet? – Aidan félrevonult vele. – Mivel említette nekem Tess apját, szerettem volna szólni, hogy itt van a városban, és megint beszélnek egymással. Jon felsóhajtott. – Tess is mondta. Azt is, hogy az apjának beteg a szíve. Tessnek a következő hónapokban támaszra lesz szüksége. Visszakapja az apját, erre ez... Szegény Tess. – Volna más kérdésem is, ha nem bánja. Tudna valamit mondani Phillipről? Jon felvonta a szemöldökét. – Úgy gondolja, hogy benne lehet? 393

– Muszáj kérdéseket föltennem. Az elkövető olyasvalaki, akinek személyes sérelmei vannak. – No de Phillip? – Jon felsóhajtott. – Tess és Phillip az orvosin találkoztak. Phillip csak Tess miatt tartozott a csoportunkhoz. Mi, a többiek, annyira nem kedveltük, de sosem mondtuk meg Tessnek. Sosem láttam, mi vonzza hozzá, de Tess, úgy tűnt, szereti. Mindig is azt gondoltam, azért, mert annyira nem hasonlít az apjához. Az apja hajlik a drámai jelenetekre, és harsány, de Phillip nem volt ilyen. – Erőszakos volt? – Phillip? – Jon őszintén meglepettnek látszott. – Nekem sosem tűnt annak. Összeszedett volt. Finnyás. Tess rájött, hogy megcsalja, két héttel a nagy nap előtt. A pasas még csak le sem tagadta. Csak összecsomagolt, és elment. – Tess is ezt mondta – jegyezte meg Aidan elgondolkodva, mire Jon meglepetése még nagyobb lett. – Mesélt Phillipről? Nekem úgy kellett harapófogóval kiszednem belőle még ezt a keveset is. Tess neki azonban könnyen mondta el, ahogy ott ölelte a karjaiban. Ma este ő is ugyanezt fogja tenni. Rábízza a legfájdalmasabb titkait. – Tudja, hogy ki volt az a nő? – Nem. Phillippel sosem beszéltünk. Ő inkább... konzervatív kötődésű. Nincs meg a lakáscíme, de tudom, hogy a Kinsale Rákkutató Intézetben dolgozik. – Mi a vezetékneve? – kérdezte Aidan fáradtan mosolyogva. – Én csak dr. hogy rohadna meg néven ismerem. Jon halkan fölnevetett. – Ez jobban tetszik nekem is. Parks. Phillip Parks. – Még egy kérdés. Említette a csoportjukat... ki van még benne? A férfi szeme elkerekedett. – Nem gondolhatja komolyan... Bár nyilván muszáj. Még engem is... Nos, eleinte sokkal nagyobb volt, de sokan elmentek. Tess, én, Robin és Amy, természetesen. Gen Lake, Rhonda Perez, de egyik sem jön már olyan gyakran. – Ki hagyta el a társaságot az utolsó... fél évben? Valami megvillant Jon szemében. – Jim Swanson. 394

– Miért ment el? Jon habozott. – Afrikába ment az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezettel. Ez hosszabb történet lesz, Aidan azonnal átlátta. – Váratlanul? – Azt mondta, egy ideje már gondolkodott rajta. De mindannyiunk számára hirtelen döntésnek tűnt. Aidan biztos volt benne, hogy Jon többet tud ennél, de úgy döntött, másik irányból közelít. Majd később megkérdezi Tesst. – Köszönöm, dr. Carter. Hálás vagyok az információért. – Bármiről kérdezhet, nyomozó. Robin után Tess a legjobb barátom.


Gyere ide, Tess! – az apja megpaskolta Aidan kanapéján a párnát, mire Tess letelepedett mellé, és fejét apja vállára hajtotta. – Jó volt? Mármint a ziti? – Sokkal izgalmasabb vacsorát tervezett, de mivel délután be kellett mennie a rendőrőrsre, kénytelen volt egy régi, jól bevált recepthez nyúlni. – Majdnem olyan jó, mint anyádé – mondta a férfi elég hangosan ahhoz, hogy a felesége is hallja kint a konyhában. Aztán suttogva folytatta. – Pontosan olyan jó volt. Szóval, hol van a fiatalember? – Még mindig dolgozik. – Ki kellett szállnia valahova, és a hívás nagyon megrázta. Tess csaknem két órája azon igyekezett, hogy ne gondoljon arra, ez esetben ki lehetett az. – Előfordul az ilyesmi, ha az ember lánya rendőrrel jár. – Kedvesnek tűnik. – Hallani lehetett, hogy nehezen áll a szó a férfi szájára, de Tess elmosolyodott. – Mert az is. – Figyelte, ahogy az apja lélegzik. – Apu, ne érts félre, de haza kellene menned. 395

A férfi válla megmerevedett. – Miért? – Mert az orvosod közelében kellene lenned. – Hm – megcsókolta a lány haját. – Miért, Tessa? El bírom viselni az igazságot. Tess fölsóhajtott. – Mert itt nem vagy biztonságban. Három barátom meghalt. Aidan húgát ma délután bántalmazták. Most kaptalak vissza. Nem akarom, hogy neked is bajod essen. – Ha velem jössz, akkor megyek. Tess összevont szemöldökkel nézett rá. – Ez nem tisztességes. A férfi vállat vont. – Akkor perelj be! Ez az alku, Tess. Hazamegyek, ha te is. – Azért menj haza, mert a kardiológusod közelében kell lenned. Én azért maradok itt, mert itt van az otthonom. – És furcsa mód a kép, amely fölsejlett előtte, ez a szoba volt. Csodálatos volt Eleanor lakásában élni, de Aidan házában otthon érezte magát. -Különben is, itt van Aidan, aki vigyáz rám. – És nekem itt van Vito, szóval zsákutcába értünk. Azt mondod, cannolit készítettél? Tess elnevette magát. – Nagyon makacs ember vagy. – Tudom – föltápászkodott. – Jó volt Amyt viszontlátni. Szinte, mint a régi szép időkben – Amy beugrott Harrison búcsúztatása után, és velük vacsorázott. Amikor mindenkit együtt látott az asztal körül, tényleg olyan érzés kerítette hatalmába, mintha a régi szép idők tértek volna vissza. – Nem kellett volna csak azért távol maradnia tőletek, mert én is – mondta Tess. A férfi leemelte a fóliát a cannoliról. – Nem is maradt távol. – Michael! – Gina talpra ugrott, és kikapta a férje kezéből a tányért. – Ilyet nem szabad ennie – tette hozzá kedvesebben. – Egy adag nem árt – hűséges kutyaszemekkel nézett az asszonyra. – Tess készítette. 396

– Mit akarsz azzal mondani, hogy Amy nem is maradt távol? – kérdezte Tess. – Nem! – mondta az asszony nyomatékosan, és eltette az édességet. A férfi felsóhajtott. – Amy minden hálaadásra hazajött. Azt hittem, tudsz róla. Tess a fejét rázta. – Nem, nem tudtam. Én a Spinnelli családdal töltöttem a hálaadást. Amy olyankor azt mondta, hogy a jogi karon megismert barátaival lesz. – Nem akart megbántani, Tess – mondta Vito kelletlenül, majd hátrálni kezdett, amikor Dolly felüli, és morgásba fogott. – Ez a kutya egy agyrém. – Dehogy az! Csak szól, hogy Aidan hazajött. – Pár másodperccel később hallották is a garázsajtó csukódását. Tess gyomra összeugrott, már előre félt, hogy Aidan kit talált holtan, a kabátjára tűzött cédulával. – Elnézést – besietett a garázsba, mert szeretett volna egy percre kettesben maradni Aidannel. Aidan kiszállt a kocsiból, és a válla lehanyatlott, amikor meglátta Tesst. – Ki volt az? A férfi szája megremegett. – Danny Morris édesanyja. – A kisfiú anyja – suttogta Tess maga elé. – Megölték? Tess még három méterről is látta a férfi szemében a fagyos dühöt. – Megölte magát. Búcsúlevelet is hagyott. Azt mondta, bűntudata volt, hogy nem védte meg a fiát. És hogy igazam volt. Tess legszívesebben odalépett volna Aidanhez, de érezte, hogy a férfi jobb szeretne egyedül lenni. – Miben? Aidan lehorgasztotta a fejét. – Tisztában voltam vele, hogy tudja, hol van az apa. Hétfő éjjel, miután az a seggfej haverja megütött a kocsmában, visszamentem a házukhoz. Közöltem vele, hogy egy szörnyeteget védelmez. Meg kérdeztem, milyen anya tenne ilyet? – Aidan fölnézett, a szeme csupa gyötrelem. – Túlfeszítettem a húrt. – Nem, Aidan, nem feszítetted túl. – Képtelen volt tovább is az ajtóban állni, odalépett, átölelte a férfi vállát, és fejét a nyakhajlatába 397

húzta. – Nem mondtál neki semmi olyat, amit már eleve ne tudott volna. És ha nem érdekelte volna a fia, akármit mondasz, nem számított volna. A búcsúlevélben megírta, hol van a férje? Aidan fölemelte a fejét, a szemük csak pár centi re volt egymástól. – Igen, megírta, de a pasas már egyik helyen sem volt. Miből tudtad? – Láttam már ilyet. Sokan megpróbálják rendbe tenni a dolgokat, mielőtt megteszik az utolsó lépést. Úgy látom, ő megpróbálta. A férfi álla megfeszült. – Életben kellett volna maradnia, hogy tanúskodjon a férje ellen. – Te ezt tetted volna – mondta Tess csöndesen, mire a férfi szeme megvillant. – Én nem hagytam volna, hogy egy állat meggyilkolja a fiamat. – Nem mindenki teszi azt, ami helyes, Aidan. Nem mindenki erős. – Tess gyöngéden megcsókolta. – Sajnálom. A férfi fáradtan hajtotta vissza a fejét Tess vállára. – Ismersz egy Sylvia Arness nevű nőt? Tess a fejét rázta, és a rettenet megint végigkúszott a hátán. – Nem. Aidan fölegyenesedett, és megfogta Tess felkarját. – Nem? Egészen biztos? – Egészen biztos. – Most már hevesen vert a szíve, annyira, hogy fájt. Aidan még erősebben szorította. – Afroamerikai, huszonhárom éves. – Nem. Aidan, mondd meg, miért kérdezed! – Mert meghalt. Howard és Brooks, a mi egységünkből, fogadta a bejelentést, épp amikor eljöttem a Morris-féle tetthelyről. Felhívtak, amikor megtalálták a nő kabátján a cédulát. Tess torka elszorult. – Barátjáról ismerszik meg az ember? – Igen. Biztos vagy benne, hogy nem ismered? Sylvia Arness volt a személyi igazolványában. Tess lassan megrázta a fejét. – Lehet, hogy valaki lemásolta az előző gyilkosságokat. – Lehet. Bejössz a központba, és megnézed, hogy biztosak legyünk benne? 398

Tess tompán bólintott. – Természetesen. Szólnom kell a családnak, hogy elmegyek. Aidan megtorpant az ajtóban. – Az apád szí... meg fog ijedni, ha így lát. Szívbajt fog kapni. Aidan majdnem ezt mondta, de idejében észbe kapott. Tess kihúzta magát, lehunyta a szemét, és összpontosított. Amikor kinyitotta a szemét, Aidan bólintott. – Sokkal jobb. Még így is tudni fogja, hogy baj van, de nem fog megijedni. – Köszönöm – suttogta. – Nem gondoltam át. – Minden okod megvan rá. – Kitárta az ajtót, és fáradt mosollyal üdvözölte a várakozó családot. Elnézést, hogy ilyen sokáig távol maradtam. Egy másik ügyhöz hívtak. Tess Aidan mögött lépett be a konyhába, megállt, és megkereste Vito tekintetét, és azonnal látta, hogy bátyja sejti, mi történt. – Apu, későre jár – mondta Vito. – Menjünk vissza a szállodába! Michael leült az ebédlőszékre, és makacsul előre tolta az állát. – Nem vagyok vak, és főleg nem vagyok ostoba. Mondd el az igazat, Tess! Tess megszorította Aidan kezét. – Köszönöm, hogy megpróbáltad – súgta, majd az apjára nézett. – Apu, Aidant csakugyan egy másik ügyhöz hívták. De amikor onnan visszaindult, valami más is közbejött, aminek vagy van köze hozzám, vagy nincs. Be kell mennem segíteni. Kérlek, menj Vitóval! Muszáj pihenned. Majd fölhívlak, megígérem! Michael fölállt, fejét fölszegte. – Ugye, egy pillanatra sem veszi le róla a szemét, Reagan? Aidan a fejét rázta. – Nem. Megígérem.


399

Spinnelli és Murphy már várta őket a halottasházban. – Ha lemásolták a bűncselekményt, akkor hamar eldurvulhat a dolog – mondta Spinnelli. – Tudni akarom, ha így van, honnan tudhatott az elkövető az üzenetről – dörmögte Murphy. – Ezt nem adtuk ki a sajtónak. Egészen mostanáig. Arness körül egész tömeg láthatta. Tess teste megfeszült, ahogy Aidanhez bújt. – Essünk túl rajta! Johnson a fémasztal mellett várakozott, amelyen egy lepedővel letakart test feküdt. – Kilenc-tizenötkor lőtték le. Ahogy nézem, közvetlen közelről. A lövedék nagy kaliberű, negyvenötös lehet. Hátul hatolt be, pont a szívénél, és teljesen átment – jóindulatúan nézett föl. – Nem érzett semmi fájdalmat, nem tarthatott tovább egy percnél. – De biztosan rettegett ez alatt a kis idő alatt – suttogta Tess, és szemét le sem vette a lepedőről, és Aidan tudta, hogy gondolatban ott áll a nő mellett, aki a halállal néz szembe. Tess mindig így tett. A betegeivel együtt lépett be a lelkükbe, átélte velük a félelmeiket. Mert fontosak voltak neki. Furcsa éppen egy ilyen helyen erre a felismerésre jutni, itt, egy holttest előtt állva. – A lövés miatt futni kezdtek az emberek. Nagy kavarodás támadt, szóval senki nem látott semmit -mondta Aidan. – A helyszínelők még mindig a tetthelyet vizsgálják. – Várj! – Murphy föltartotta a kezét. – Riverát egy huszonkettessel lőtték le, és Julia szerint hangtompítót használt az elkövető. Miért használt negyvenötöst, amikor emberek voltak körülötte? – Azt akarta, hogy hamar rátaláljanak – mondta Aidan. – De arra még volt ideje, hogy feltűzze a cédulát a kabátra, pedig tudta, hogy jönnek. – Spinnelli bajsza morcosan görbült lefelé. – Ez aligha hasonlít a mi óvatos gyilkosunkra. Tess kihúzta magát. – Nem lehetne gyorsan túlesni rajta? Fölkészültem. Aidan megszorította a derekát, ahogy Johnson félrehúzta a lepedőt, és válláig kitakarta a nőt. Tess egy pillanatig csak meredt maga elé. – Sosem láttam... – hirtelen elhallgatott. – Várjunk csak! Hol találtak rá? 400

– Az egyetemi városban. Ott... – Tanul – fejezte be Tess a mondatot a férfi helyett színtelen hangon. Az arcából kifutott a vér. Johnson gyorsan egy széket tolt alá, és Aidannel leültették rá. Tess megnedvesítette az ajkát. – Köszöntem neki. Ennyi. Aidan leguggolt, és fölnézett rá. – Mikor? – Tegnap. Új csizmára volt szükségem. Mert az összes ruhám és a cipőm nálatok volt. Spinnelli gyöngéden megszorította a nő vállát. – A cipőboltban találkoztatok? Tess kábán bólintott. – Honnan tudtad, hogy az egyetemen tanul? -kérdezte Murphy. – Vitóval... Vitóval flörtölt. A lányok mindig flörtölnek Vitóval. Kiválasztottam a csizmát, és mentem a kasszához fizetni, és a lány ott volt mögöttem. Köszöntem neki. Miután eljöttünk, Vitót ezzel húztam, ő meg azt mondta, hogy ez csak egy diáklány. Tőle tudta. Én csak köszöntem – alig kapott levegőt, olyan szaporán és felületesen lélegzett. – Ennyi. – Szája elé emelte a kezét, és a tekintete a távolba révedt. – És most meghalt. Édes istenem... Hogyan figyelmeztessek olyanokat, akiket nem is ismerek? Aidan tudta, hogyan. – Itt az ideje, hogy támadásba lendüljünk. Holnap fölhívom Lynne Pope-ot a Chicago On The Town-nál. Nagy szívességgel tartozunk neki, és adok neki egy exkluzív interjút. – Te leszel a sztár, nagymenő – mondta Murphy szemtelenül. Aidan megfogta Tess térdét. – Benne vagy? Mindenki tudni fogja. Tess olyan elesettnek tűnt, hogy Aidan szíve majd meghasadt. – Senki sem akar majd szóba állni velem – suttogta Tess. – Elbújnak majd, ha végigmegyek az utcán – Sylvia Arness arcára emelte a tekintetét, és összeszorította az ajkát. – De életben maradnak. Megvan Pope névjegykártyája? Aidan elővette az irattárcájából. – Tess, én beszélek vele. 401

– Nem. Én. Nekem is van pár mondanivalóm ennek a baromnak. Visszaszerzem az életemet. Ez azt hiszi, hogy bezárkózom, összekucorodom, mint egy kisbaba, és... sírni fogok. Nos, nagyot téved, Johnson, szeretném használni a telefont. – Nem hagyom, hogy megtedd – mondta Aidan, és elállta az útját. – Annyira felbosszantod, hogy utánad ered. Tess az egyik oldalon beszívta az arcát, és dacosan nézett föl a férfira. – Sokkal erősebb védelmem van, mint neki volt – És hüvelykujjával hátrabökve Sylvia holttestére mutatott. – Itt vagytok mind. Neki senkije sem volt. És a következő személynek sem lesz. És a rohadt életbe is, jobb lenne, ha nem lenne következő személy. Hadd jöjjön utánam. Készen állva várjuk.

Március 17-e, péntek, 2 35

Tess leült Aidan ágya szélére. – Kedves volt Lynne-től, hogy fogadott minket – A nő és az operatőre egy egész részt leforgatott, míg Aidan föl-le járkált. Aidan kényszeredett mosollyal nézett hátra a válla fölött. – Tisztességes részesedést kap belőle, amint adásba kerül. – Levette a nyakkendőjét, és a fésülködőasztalra hajította. – Szerintem mindketten nyertetek vele. Tess izgatottan figyelte, ahogy a férfi lassan kigombolta az ingét, de ellenállt a késztetésnek, hogy fölálljon és odamenjen. – Azt mondta, hogy a Good Morning, Chicagóban adják le, és később a Chicago On The Townban is, délben összefoglalóval – mondta Tess, tudatában annak, hogy fölöslegesen fecseg, de képtelen volt megállni. A férfi kibújt az ingéből, és Tess szája azonnal kiszáradt. Felöltözve a férfi halálosan jóvágású volt. Meztelenül pedig... 402

– Igen, ezt mondta. – Óvatosan nézett rá. – Tess, ideges vagy? Tess lehunyta a szemét, most már zavarba is jött. – Igen. Aidan leült mellé, és odahúzta magához. – Miért? – Épp most mondtam egy gyilkosnak, hogy „gerinctelen féreg", és arra buzdítottam, hogy jöjjön utánam. Aidan kurtán fölnevetett. – Most gondolod át? – belecsókolt a hajába. -Megtetted, amit meg kellett tenned, Tess. Nekem sem tetszik, de valamit valamiért. Az örvény, amely Tess lelkében kavargott, lassan lecsöndesedett, és mélyebb, keményebb érzés lett belőle. – Nem akarok több temetésre menni, Aidan. – Tudom. Nemsokára megtaláljuk, és vége lesz ennek az egésznek. Tess fölemelte a fejét, belenézett a szemébe. – És utána mi lesz? Aidan nem tett úgy, mint aki nem érti. – Nem tudom. Te mit szeretnél, Tess? Tess átgondolta a választ, éppolyan alaposan, mint amilyen óvatosan tette föl Aidan a kérdést. A válasza meg fogja határozni az egész kapcsolatuk ütemét – mert ez igenis kapcsolat már. Félelem szülte, de nem kell így folytatódnia. Talán éppen ezért olyan ideges. – Otthont szeretnék, és valakit, aki szeret. – Férjet szeretnél. A férfi szavaiban sóvárgás bujkált, amitől Tessnek elszorult a torka. – Igen – mély levegőt vett. – És ha ez elijeszt, akkor jobb lenne most tudnom róla. – Nem ijeszt el, Tess, legalábbis nem úgy ijeszt, ahogy gondolod. – Akkor hogyan? Mondd, el Aidan. A férfi elfintorodott. – Megpróbálom. De szerintem nem vagyok valami jó benne. Tess finoman megérintette Aidan ajkát a sajátjával. – Segítene, ha lefeküdnél a díványra? – kitárt ujjait a férfi szőrös mellkasára tette, gyöngéden megtolta, hogy a férfi hátradőljön, aki így félig az ágyon feküdt, de meztelen talpa a földre támaszkodott Tess odaereszkedett mellé, és a könyökére támaszkodott. – Lazíts! 403

Aidan a szeme sarkából, gyanakvón nézte. – Rendben. – Nem is lazítasz. – Tess lassan végighúzta kezét a férfi mellkasán, élvezve, ahogy a durva szőr csiklandozza a tenyerét. – Ettől nem fogok ellazulni, Tess – mondta Aidan szárazon. Tess keze megállt. – Bocsánat. Ki volt Shelley, Aidan? Mivel bántott meg? A férfi szeme lecsukódott. – Egy ideig a legjobb barátom volt. Vagyis azt hittem. – A barát okozta seb sokszor kétszer olyan lassan gyógyul. – Amikor kicsi voltam, Jason Rich volt a legjobb barátom. – Elhallgatott, és a hüvelykujjával simogatni kezdte Tess kézfejét. – Jasonnel elválaszthatatlanok voltunk. És igazi égetni való kölykök. – Szája mosolyra húzódott. – Tudtad, hogy a zöld játék katonák magas hőfokon megolvadnak a serpenyőben? – Nem, de játszottam Vito G.I. Joe-jával. Joe pedig szerelmes volt a Malibu Barbie-mba. Szerintem haragudtam volna, ha tönkretetted volna a serpenyőmet. – Anyu is az volt. – Elgondolkodva hallgatott. – Amikor tízévesek voltunk, Shelley beköltözött a szomszédba. Az anyukája elvált volt, és ez nagy szörnyülködést váltott ki a környékünkön. – Mifelénk is így volt. Szóval Shelley is csatlakozott a katonaolvasztási hadművelethez? – Nem. Tudod, Shelley szemet vetett Jasonre, és én voltam a fölösleges harmadik. – Nagyjából én is annak érzem magam, ha Jonnal és Robinnal vagyok – mondta Tess vidáman. Aidan fölnyitotta egyik szemét. – Elmondhattad volna, mi a helyzet Robinnal. – Nem kérdeztél rá. – Tess elkomorodott. – És ez sosem számított nekem. A barátaim. Jason és Shelley a barátod maradt? – Persze, de minden megváltozott, amikor kamaszodni kezdtünk. Jason és Shelley elválaszthatatlanok lettek. Shelley teherbe esett, amikor tizenhét évesek voltunk. Jason „megszöktette". – Szent ég – suttogta Tess. 404

– Shelley anyja közben újra férjhez ment, és elég kényelmesen éltek. Elköltözött, és a régi házat odaadta Shelley-nek és Jasonnek – felsóhajtott. – Aztán Shelley elveszítette a babát. De nem akart elvált nő lenni, mint az anyja, és tényleg szerette Jasont, ezért együtt maradtak. Én úgy döntöttem, hogy rendőr leszek, mint az apám és a bátyám. Jason is. Én járőrnek merítem. Jason a drogos csapatba lépett be. Megrázta a fejét. – Elkapták, mert személyes használatra „eltulajdonította" a bizonyítékot. Kirúgták Shelley kiborult. Jason pedig... – összeszorította a száját – ...öngyilkos lett. Tess szíve hevesebben kezdett verni. – Ó, ne. – De megfontolt volt, az én Jason barátom. Nem akarta, hogy Shelley holtan találja. Ehelyett átjött hozzám – nagy nehezen nyelt egyet. – Rengeteg tablettát bevett. Egy nagy adag Jack Danielsszel öblítette le. És lefeküdt aludni. Tizenkét órával később hazaértem a szolgálatból, és addigra már meghalt. – Ez kegyetlen volt tőle. – Tess hangja keményebb volt, mint akarta. A férfi fölnyitotta a szemét. – Azt hittem, együtt érzel az öngyilkosokkal. – Sajnálatot ébreszt bennem az érzelmi trauma vagy a mentális betegség, amely az embereket öngyilkosságra sarkallja. De azokkal érzek együtt, akiket hátrahagynak. Tisztelem azokat, akik segítséget kérnek. Jasonnek volt élete, de eltékozolta. És téged is magával rántott. Ez hitványság. Aidan szeme megvillant. – Mindig így éreztem, és azon töprengtem, szabad-e ezt éreznem. – Én így éreznék, ha valaki, aki fontos volt nekem, eldobná magától az életét. Természetesen, hacsak nem volt annyira beteg szellemileg, hogy nem tudott megálljt parancsolni magának. Jason beteg volt? – Nem tudom. Szerintem nem is fogom megtudni. De Shelley teljesen összetört. Nem volt se jövedelme, se életbiztosítása. Se nyugdíj-előtakarékossági számlája. Se iskolázottsága. Nem volt senkije, akire támaszkodhatott volna. – Csak te.

405

– Csak én. Közel kerültünk egymáshoz. Mindig is kedveltem, már gyerekkorunkban is, de ő mindig Jasoné volt. Most az enyém lett. Boldog voltam. – És bűntudatos, mert a barátod kárán voltál boldog? – Egy kicsit. Igen. Szóval megkértem Shelley kezét, és igent mondott. Összegyűjtöttem egy kis pénzt, és vettem neki egy gyűrűt elfogadható nagyságú kővel. – Tetszett neki a gyűrű? – Azt mondta, igen. De nem mutogatta a barátnőinek. Egyszer célzott is arra, hogy nagyobb követ szeretne, de nemet mondtam. Nem tudtam megfizetni, és hát így... De az anyja új férje vagyonokat keresett, amikor a vállalkozását a tőzsdére vitte. Az anyja egy komolyabb gyűrűt vett Shelley-nek. – Na ne... – De. Ez volt az első nagy veszekedésünk. És nem az utolsó. A nevelőapja úszott a pénzben, és elég nagylelkűen bánt vele. Shelley új ruhákat, bundákat kapott. Aztán közölte, hogy a North Shore-on akar házat – az álla megfeszült. – Majd apuci segít. Ez nagy csapás volt az önérzetének. – És te nemet mondtál. – Naná, hogy azonnal nemet mondtam. Az a seggfej csak lenézett. Ez sok mindent megmagyarázott. – Szóval mi volt az utolsó csepp a pohárban? – Apuci állást ajánlott nekem – mondta szinte vicsorogva. – Nem akartam elfogadni, és Shelley húzta a száját. Azt mondta, háromszor annyit kereshetnék, mint amekkora egy rendőr bére. Egy rendőr bére – köpte ki. – így mondta. Mintha ez olyan szégyellnivaló lenne. Tess mindig igyekezett nem megítélni a páciensei családjának az indítékait, hiszen nem ismerte őket. De ez a férfi nem a kezeltje. A szerelme, aki szenved. – Nem szeretett, ha meg akart változtatni. És nem ismert, ha azt hitte, hogy megváltoztathat. A férfi mellkasa kitágult, ahogy lassan, mélyen beszívta a levegőt. – Köszönöm. Tess az ujjaival az Aidanéit kereste, míg össze nem fonódtak. – És? 406

– Ennyi. Nem csak ennyi volt. De egyértelműnek tűnt, hogy Aidan ennél többet nem akar mondani. – Rendben. A férfi kinyitotta a szemét. – Rendben? Ennyi? Tess fáradtan mosolygott. – Azt akarod, hogy húzzam a szám? Nem az én stílusom. – Fejét belefúrta a férfi vállába. – Viszont egyvalamit szeretnék tisztázni veled. A férfi megdermedt. – Mi az? – Harold Green. Aidan hirtelen fölült, Tess fekve maradt, és csak bámulta a férfi széles hátát. – Nem. Tess összerezzent. – Miért nem? – Mert... – elhallgatott, és odament az ablakhoz. – Mert nem akarok róla beszélni. Baleset volt, semmi több. Vége a beszélgetésnek. – Ezt mondtad este az apádnak is. – Tess, hagyjuk. Kérlek. – Nem hagyom. Ha nem akarsz beszélni róla, akkor legalább meghallgatsz? – Megakadályozhatom? – kérdezte Aidan kurtán. Tess igyekezett nem megsértődni. – Igen. Mondd, hogy ne, és már megyek is aludni. – Mondtam, hogy ne, de még mindig erről beszélünk – a hangja fagyos volt, akár a jég. – Jogos – igyekezett kimérten folytatni. – Késő van, Aidan. Menjünk aludni. – Tess tehetetlen pillantást vetett hátra a válla fölött, és bement a fürdőszobába, majd magára csukta az ajtót.

407

Huszadik fejezet Március 17-e, péntek 2.55

Tess Aidan egyik ingében jött ki a fürdőből, és meglepetten vette észre, hogy a férfi meg sem mozdult közben. – Valaki van odakint? – kérdezte, mire a férfi megrázta a fejét. – Nincs. Dolly szólna, ha lenne. – Gyere lefeküdni, Aidan. Megígérem, hogy hagylak aludni. – Tess becsusszant a takaró alá, lekapcsolta a villanyt, így félhomály borult rájuk. A férfi arcéle kirajzolódott a derengésben, ökölbe szorított keze csípőre volt téve, és valamit figyelt odakint, amit csakis ő láthatott. – Én találtam meg... – szólalt meg hirtelen rekedten. – A harmadik kislányt. Tess felült. A harmadik kislányt, akit Harold Green különös kegyetlenséggel ölt meg. – Tudom. Murphy mondta az első este. Szörnyű lehetett. – Kizsigerelte. Ezt is tudtad? Tess nagyot nyelt. – Igen – borzalmas volt. A három brutálisan megcsonkított kisgyerek látványától bárki elszörnyedt volna, akiben csak egy kis jóérzés is van. De muszáj volt megnézni, hogy kezelni lehessen azt a férfit, aki ilyen ocsmány sebeket ejtett rajtuk. – Azt hittük, még él – folytatta Aidan. – Green azt mondta, hogy még él. – Harold Green fejében még élt. – A nagy lószart – sziszegte Aidan. – Harold Green egy mocskos gyilkos volt. Tess úgy érezte, jobb egyenesen rákérdezni. 408

– És én elengedtem? A férfi egy szót sem szólt, ami természetesen mindent elárult. Tess megpróbált nem megbántódni, de nehezére esett. Ezért inkább visszatért az ismerős ösvényre, és úgy beszélt Aidannel, mintha ő maga lett volna a páciense, egyszer sem feledve, hogy ott ül a férfi ágyán, és semmi mást nem visel, mint Aidan ingét. – Aidan, mit csináltál, amikor megtaláltad? A harmadik kislányt? Aidan ádámcsutkája föl-le mozgott. – Térdre rogytam, és sírtam, mint egy gyerek. – Biztos vagyok benne, hogy nem te voltál az egyetlen – suttogta. – Csak hatéves volt... – hangja megbicsaklott. -A rohadt életbe! Nem akartam, hogy eszembe jusson, de azon az éjjelen, amikor megláttam azt a nőt, ugyanígy szétroncsolva... Cynthia Adamst. Öngyilkosság, amelyhez egy olyan férfinak kellett kiszállnia, akin egy öngyilkosság már maradandó sebet ejtett. És mégis félre tudta lenni, hogy megtalálja Cynthia gyilkosát. – És én elengedtem – ismételte Tess, mire Aidan szaggatottan felsóhajtott. – Tévedés volt – mondta egy kissé túl kétségbeesetten. – Annyi más ügyben ítéltél helyesen. Jogod van egyszer tévedni is. Tess értette, Aidan miért mondja ezt, de nem volt benne biztos, miképp mutathatná meg neki, hogy rosszul látja. – Láttad a Hatodik érzék című filmet? – kérdezte hirtelen, mire Aidan hátrakapta a fejét. A szemében könnyek ültek. És döbbenet. – Most egy filmről akarsz beszélni? Tess bólintott, a hangja higgadt volt, annak ellenére is, hogy a feszültség összerántotta a gyomrát. – Igen. Láttad? Ebben van az, hogy a kisfiú szellemeket lát maga körül. – Láttam – mordult fel Aidan. – Négy csillagot kapott. – A legfélelmetesebb rész az volt, hogy nappal is látja a szellemeket, amikor elvileg biztonságban kellene lennie. – Ezzel hova akarsz kilyukadni, doktornő? kérdezte a férfi maró gúnnyal. – Már mondom is. Harold Green nem szellemeket látott, Aidan. Démonokat, és nem csak éjjel, álmában. Ott voltak mindenütt, egész 409

nap figyelték. Egész nap és egész éjjel, akárhová ment is, várták, hogy ráugorhassanak és fölfalják. Vértől csöpögő szemfoguk volt. Kiderült, hogy a démonok a valóságban kedves kisgyerekek. De ő nem látta a különbséget. – Persze hogy ezt mondta – csattant fel Aidan. -Bármit mondott volna, hogy ne kelljen börtönbe mennie. – Többféle börtön van, Aidan. Voltál már pszichiátriai intézetben? – Nem. – Amikor ennek az egésznek vége, szeretném, ha eljönnél velem az egyikbe. Greent folyamatosan nyugtatózzák, hogy ne tehessen kárt a személyzetben. Sűrű ködben van, ahol csak erős gyógyszerekkel lehet kordában tartani a démonokat, de még így is látja őket. Üvölt és csapkod, és oda kell kötözniük az ágyhoz a saját biztonsága érdekében. Sír és összevissza beszél, mert annyira retteg. Az egész létezése arról szól, amit lát, és amin nem tud változtatni. Teljesen egyedül van. – A gazdag szülei nem látogatják? – kérdezte Aidan keserűen. Ez hogy kerülhette el a figyelmemet? – A pénz hatalom, de Harold Green esetében nem sokat számít. Az anyja néha-néha meglátogatja, de a látogatásai egyre ritkulnak. Még mindig reménykedik, hogy a fia állapota javulni fog, hogy újra a régi lesz. Az a fiú, akit szeretett. És akit mindezek ellenére most is szeret. De telnek a napok, és Green bent rekedt abban a börtönben ott a fejében, fél, és egyedül van. – Mély levegőt vett, és lassan fújta ki. – Időnként... – megrázta a fejét, a szeme megtelt forró könnyel. A férfi feszülten állt, majd lassan megfordult, és végre Tesst nézte, és nem az ablakot. – Időnként mi, Tess? – kérdezte csöndesen. Tess előre szégyellte magát amiatt, amit mondani készült, de muszáj, hogy Aidan megértse. – Néha, amikor látom, mennyire fáj, mennyire szenved, arra gondolok, talán jobb lenne neki, ha meghalna. És időnként... – elnézett oldalra. – Időnként arra gondolok, hogy én teszem meg. És sosem vagyok benne biztos, hogy kegyelemből vagy bosszúállásból... A tárgyalóteremben a sorsa a kezemben volt, Aidan, és megkíméltem az életét, mert nem volt abban az állapotban, hogy per legyen, és a törvény kimondja, hogy nem lehet elítélni a tetteiért. De láttam, mit tett, és 410

basszus... – a hangja megbicsaklott, de összeszedte magát, és folytatta. – A gyerekek anyjának a szemében láttam. És a megfojtott rendőr feleségének a szemében. És gyűlöltem Harold Greent. De megtettem, amit meg kellett tennem. – Lehunyta a szemét, és a könnyek végiggördültek az arcán. – És ha ugyanazok a körülmények lennének, megint ezt tenném. Aidan csak állt ott, és majd megszakadt a szíve a síró Tess láttán. Olyan nő, aki helyesen cselekedett, amikor az volt a legnehezebb. Valamikor azt hitte róla, hogy hideg, de most már tudja, hogy túlságosan is fontos volt mindez neki, és csak a vasakarata rejtette el ezt a többiek elől, és csak így tudta a munkáját végezni. Ezt Aidan nagyon is értette: milyen az, amikor dolgozni kell, pedig majd meghasad az ember szíve. Sokkal több volt bennük a közös, mint eredetileg gondolta. És valahol mélyen az összetört szívében kivirágzott valami. Egyelőre azonban hagyja, hogy egyszerű tisztelet legyen az. – Elnézést. Nem értettem meg – leült Tess mellé. – Ne sírj, kérlek. Tess fogcsikorgatva küszködött a könnyeivel. – Folyamatosan annak a nőnek az arcát látom magam előtt. Sylvia Arnessét. Bulikba kéne járnia, órákon ülnie, de meghalt. Aidan a hüvelykujjával letörölte Tess arcán a könnyeket. – Mert egy elmebeteg barom tudja, hogy így lehet a legjobban ártani neked. Nem hagyjuk, hogy nyerjen, Tess. – A nő zokogni kezdett, mire Aidan a karjába vonta, és a hátát kezdte simogatni, s csókolta, ahogy a sírás egyre erősödött, míg úgy nem érezte, hogy egyedül akként állíthatja meg a zokogást, ha megcsókolja Tesst. Eltolta Tess fejét magától, száját az ajkára tapasztotta, keményen, erősen. Néhány pillanatig Tess tiltakozott, majd föltérdelt, és a csókot kétségbeesett, fájdalmas erővel viszonozta, a tenyerét Aidan mellkasára szorította, és ujjai a mellkasán játszadoztak. Aztán átvándoroltak a mellbimbóra, amitől Aidan torkából mély sóhaj tört fel. Aidan kiugrott az ágyból, felállította Tesst, elkezdte kigombolni az inget, amelyet a nő viselt, mérgesen fölszisszent, amikor nem sikerült áttolni a gombokat a lyukon, ezért rántott rajta egyet, hogy a gombok szerteszét repültek, és Tess melle belesimult kezébe. Tess keze szorgosan kereste Aidan nadrágján a gombot, már le is tolta bokáig, és Aidan a következő pillanatban félrerúgta a nadrágot. Tess ezután a 411

bokszeralsót tolta le, és ekkor ott állt Aidan meztelenül, egy szál kigombolt ingben. A férfi kezdett volna az ingétől is megszabadulni, de megállt, meglepetten, mert Tess felkapcsolta a villanyt. Tess haja kócos volt, ahogy Aidan beletúrt, az ajka megduzzadt a csóktól, és az arcát könnyáztatta csíkok borították. De a szeme izzott, és Aidan megborzongott. – Tegnap este nem láthattalak – mondta Tess. – Látni akarlak – az ágyra lökte a férfit, meglovagolta, majd fölé hajolt, és a férfi kezét lenyomta a feje mellé a párnára, amikor kinyúlt felé. – Ne! – suttogta. A mai éjszaka az enyém. Engedd meg! Aidan tüdejében bent rekedt a levegő, bólintott, mert értette, hogy ez most az uralkodásról szól. Tess élete lassan szétesett, darabokra hullott, és most romokban hever. Az éjszaka az övé. Tess lassan lefelé csúszott, a szája fürgén csókolta Aidant egyre lejjebb, míg a férfi ösztönösen följebb nem tolta a csípőjét. Tess megállt, az ajka épp csak leheletnyire a férfi bizsergő férfiasságától, és Aidan felnyögött. – Tess. – Pszt, hadd csináljam. – Az ujjai végigsimították teljes hosszában, és Aidan összerándult. – Hadd csináljam... – Aztán a nyelve követte az ujjai útját, mire Aidan megint felnyögött. – Kérlek – tolta magát még följebb kétségbeesetten. Könyörögve. – Kérlek... De semmi sem történt, és Aidan a könyökére emelkedett, hogy lenézzen Tessre, aki feszülten figyelte, különös, fürkésző kifejezéssel az arcán. Mintha elemezné. Csak a fejét fordította el, úgy nézett a férfi szemébe, és az ajkára nem ült mosoly. – Ilyet még sosem csináltam. Aidan megdermedt. Ne hagyd abba! Kérlek, ne gondold meg magad!, hajtogatta magában vadul. Tess megnyalta az ajkát. – Szólj, ha valami olyasmit csinálok, ami nem jó. Köszönöm, istenem, gondolta, de tovább már képtelen volt gondolkodni, mert Tess ajka körbezárta, forrón és nedvesen. Őrjítőn. Lehunyta a szemét, és átadta magát az érzésnek. Hagyta, hogy elsodródjon az ocsmány valóságtól afelé, ami számít. Tess felé és a 412

kimondhatatlan gyönyör felé, amelytől eláll a lélegzete, megfeszül a csípője, és egyre magasabbra emelkedik. Kezét Tess feje köré fonta, mutatta, hogyan szereti, majd nyögve elengedte, amikor a nő átvette a ritmust. A férfi nyögése egészen föltüzelte Tesst. Gyönyört okozott neki, és ez fölfokozta a saját gyönyörét is. Egész teste borzongott, vibrált, és szinte elviselhetetlenné vált a lüktetés a lába között. Akarta, nem, szüksége volt rá, mint soha eddigi életében. Sosem volt ilyen, soha ilyen szilaj vágta a beteljesülésig, soha ilyen sóvárgás. A szex eddig mindig olyasmi volt, amit tenni kellett. Élvezetes, de nem szükséges. Ezzel a férfival lenni azonban szükséges volt. Az, hogy kéjes nyögést csaljon elő belőle, fontosabb volt, mint a levegővétel, ezért másik szögben tartotta a fejét, kevésbé szorította a szájával, és gyöngéden tenyerébe fogta. A férfi fojtott kiáltással megfeszítette gyönyörű testét, majd megdermedt, egyedül a sarkával és a feje hátuljával támasztotta meg magát. Tess elégedetten, erősnek és végtelenül nőnek érezve magát engedte el Aidant, és visszatolta a matracra. Meglovagolta, és végigcsókolta a testét. Aidan megmarkolta Tess fenekét, és megszorította. Aidan kinyitotta a szemét, és Tessnek még a lélegzete is elállt. – Hadd hatoljak be! – Meg sem várta Tess válaszát, megfordult vele, és egy erőteljes lökéssel már bent is volt, és egészen kitöltötte. Tess kiáltása beleolvadt Aidan nyögésébe, tekintetük egymásba fonódott, míg a férfi mozdulatlanul Tess fölé magasodott. – Nem akartalak kívánni – mondta Aidan rekedten, s minden szavának egy-egy lökéssel adott nyomatékot. – Nem akartam törődni veled, de már akarok. Ezt értsd meg! – Értem – Tess háta ívbe hajlott. A gyönyör szavak nélküli hangokként tört fel belőle, amikor Aidan megcsókolta a nyakát, majd szája a hegre tapadt, és erősen szívni kezdte. Tess megértette, hogy Aidan így akarja a saját nyomát rajta hagyni azon a helyen, amelyet ő annyira gyűlölt. Hevesen dobogó szíve szinte fájdalmasan facsarodott el. – Aidan. A gyönyör hatalmas erővel tört fel, túlságosan nagy erővel. Az érzés egyre csak fokozódott, az izmai lüktetve feszültek meg Aidan körül, 413

ahogy a férfi egyre féktelenebbül lökte, egyre gyorsabban, és Tess úgy emelkedett fölfelé, ahogy a férfi szorítása a kezén erősebb lett. Tess félt. Félt, hogy sosem jut el oda, és rettegett, hogy mi fog történni, ha mégis. – Engedd el magad – lihegte Aidan a fülébe, mintha olvasott volna a gondolataiban. – Lazíts. Hadd lássalak. Érezzelek. Kérlek, Tess. – Aidan – nyöszörgés volt, könyörgés, majd végre, végre diadalkiáltás, amikor a feszültség hirtelen engedett, és a tűz végigsöpört a testén. Megfeszült, felnyögött, alig volt tudatában annak, hogy Aidan is kielégült, hogy a teste megmerevedik, a fejét hátraveti a gyönyörtől, némán, hangtalanul. Aztán Aidan ráborult, a kezük még mindig egymásba fonódva. A testük egymásba kapcsolódva. Tessnek fájt a mellkasa. A nyaka is fájt. Ilyen hihetetlenül jól még az életben nem érezte magát. – Ó. Aidan mellkasából sóhaj tört fel. Akár nevetés is lehetett. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg így feküdtek, de Aidan egyszer csak elengedte Tess kezét, felkönyökölt és elkomolyodva nézett le rá. – Nem akartam, hogy most éjjel ez így történjen. Tess nagyot pislogott. – Mi? – Nem akartam ilyen vad és gyors lenni. Lassan akartalak elcsábítani, de azok után, amit csináltál... Lehetetlen volt. Tess elmosolyodott, és megcsókolta Aidan borostás állát. – Gondolom, megint nem működtem együtt. Aidan nem mosolygott vissza. – Miért csináltad? – Úgy érted...? Tudod... – nem tudta befejezni, elvörösödött, és a tekintetét elkapta. – Biztos butának tartasz, hogy nem tudom kimondani. – Szerintem ilyen hihetetlen finomat még sosem éreztem – mondta Aidan csöndesen. Tess megpróbált nem felragyogni. – Komolyan? A férfi szája elnéző mosolyra húzódott. – Komolyan. De miért, Tess? Miért velem? 414

– Azelőtt sosem akartam – válaszolt őszintén. – Aztán veled, múlt éjjel... – felsóhajtott. – Nem akarok szemérmes lenni. Tudom, hogy vonzó vagyok, tudom, hogy a férfiak megnéznek. De Phillip nagy pofont adott az önbizalmamnak. Miattad gyönyörűnek éreztem magam. Kívánatosnak. Azt akartam, hogy te is ezt érezd. – Zavartan vont vállat. – Biztosan nem érted. Aidan lenézett rá, tekintete átható volt az éjjeli lámpa gyönge fényében is. – Nem tudod, mi az, amit értek, Tess. – Ezzel felnyúlt, lekapcsolta a lámpát, és magukra húzta a takarót. A sötétben úgy helyezkedett, hogy szerelme arca a mellkasához került, odahúzta magához, átkarolta, s Tess csak hallgatta a férfi nyugodt szívverését. Tess légzése is szépen lelassult, mély lett, és már majdnem el is aludt, amikor Aidan megint megszólalt, a hangja ott vibrált Tess arca mellett. – Az után a nap után... amikor megtaláltam a harmadik kislányt... hazamentem, és Shelley lecsapott rám. Annyira ki voltam borulva, és ő kihasználta ezt, és rábeszélt, hogy lépjek ki a rendőrségtől. Tess ujja hegyével simogatta Aidan mellkasán a durva szőrt, örült, hogy a nő nincs itt. Mert arcon vágná. – Ez önzés volt. Aidan rekedten nevetett föl. – A végén nem is értettem, mit láttam benne eleinte. Annyit tudok, hogy olyan üres voltam... annyira mérges... hogy legszívesebben megütöttem volna. A kezem már a levegőben volt, de... visszafogtam magam félúton. Aztán választás elé állítottam. Ha még egyszer azt kéri, hogy dolgozzam a nevelőapjának, akkor elmegyek. És komolyan gondoltam. Aidan hosszan hallgatott. Végül Tess rákérdezett. – És végül? Elmentél? – Akkor nem. Egy ideig normálisan viselkedett és én őszintén hittem, hogy meg tudjuk oldani. De csak az után a nap után mentem el, hogy te ott tanúskodtál a bíróságon. Green tárgyalásán. Annyira dühös voltam rád... Szabadnapot vettem ki, hogy elmenjek a bíróságra. Miután az összes rendőr felállt, és ellened tüntetve kivonult a tárgyalóteremből, 415

én hazamentem. Szükségem volt valakire, és ennek Shelley-nek kellett volna lennie. Tess szívét balsejtelem járta át. – És? – És arra értem haza, hogy Shelley egy másik pasassal van. A mi ágyunkban. Tess mély levegőt vett, és kimondta azt, ami először az eszébe jutott. Ugyanazt, amit Aidan mondott neki az előző este. – Bunkóság. Aidan komoran nevetett föl. – Talált. Látta, hogy ott állok. A pasas... meg épp nagyon el volt foglalva. A mai napig azt hiszem, hogy az a fickó nem is tudta, hogy ott vagyok. De Shelley tökéletesen tisztában volt vele. Rám nézett a pasas válla fölött. Fölemelte a szemöldökét. És ennyi. Eljöttem, és soha nem tértem vissza. Kristen ment vissza a ruháimért, amikor Shelley nem volt otthon. Még előtte egyszer elhoztam Shelley-t ide, hogy nézze meg a házat, mert meg akartam venni, de csak húzta a száját. Két héttel később megvettem, és gyökeret eresztettem. Shelley is. Pár hét múlva férjhez is ment a pasashoz. Aki apucinak dolgozik, és megvan a ház is a North Shore-on – felsóhajtott. – Most már mindent tudsz. – Köszönöm, hogy megbíztál bennem. Aidan arcán mosoly villant át. – Köszönöm... tudod, mit. Nagyon jó volt egy kezdőhöz képest. Tess szeme elkerekedett. – Azt mondtad, ilyen jó még sosem volt. – Nem is hazudtam. De szerintem így az első próbálkozás után csak fölfelé vezet az út. Tess ajka megrezzent. – Vagy le, ahogy az imént. Menj aludni, Aidan. Nemsokára reggel van.

416

Március 17-e, péntek, 7.30

– Az a ribanc – Joanna a televízió előtt állt, tátott szájjal és csípőre tett kézzel. Tess Ciccotelli betöltötte a képernyőt, az arca hol ideges, hol szomorú, hol mesterkélten őszinte volt. Aztán váltott a kameraállás. – Lynne Pope-pal beszél! Keith összevont szemöldökkel nézett föl a reggeli napilapból. – Jo, hagyd végre abba. Nem kapod meg tőle a nagy sztorit. Fogadd el, és lépj túl rajta! Joanna dühös pillantást vetett felé a válla fölött. – Köszönöm a támogatást. – Nőj már fel, Jo – Keith összehajtotta az újságot. – Tegnap délután fölhívott egy atlantai bank. Azt szeretnék, ha jövő hónap elsején kezdenék náluk. Hatalmas lehetőség. Jo, haza akarok menni. Gondoltam, ha volna okod hazajönni, akkor meggondolnád magad. – Neked van okod hazamenni – csattant föl mérgesen. – A te karriered. A te életed. – Amiről azt hittem, a tiéd is – mondta a férfi csöndesen. – Még nem adtam választ nekik. Most szépen felöltözöm, és indulok dolgozni. Este megbeszélhetjük. Joanna dühösen nézte, ahogy a férfi kimegy. Nem akart róla beszélni. Ő itt marad, és megszerzi azt a rohadt helyet a vezércikk alatt, még akkor is, ha belepusztul. A konyha felé fordult, amikor a tévéképernyőn megjelent egy fénykép, amely megragadta a figyelmét. Sylvia Arnesst egészen közelről, egy nagy kaliberű fegyverrel lőtték le. A rendőrségi nyomozás folyamatban van. A szemtanúk állítása szerint lövést hallottak, majd megtalálták a holttestet. A nő kabátjára a következő üzenet volt tűzve: „Barátairól ismerszik meg az ember". A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik az üzenet jelentéséről. Folyamatosan tájékoztatjuk önöket a... Joanna lassan leereszkedett a számítógépe elé, és addig kattintgatott, míg meg nem jelent a képsorozat, amelyet szerda délután készített 417

Ciccotelliről. A borszaküzlet. A virágüzlet. A cipőbolt... Itt is van. A halott nő egyetlen képen Ciccotellivel. Alig beszéltek egymással. És most a nő halott. Végigfutott a borzongás rajta. Szent isten! A gyomra összeugrott, gyorsan visszalapozott a borszaküzlethez, és még egy gondolat kapcsolódott a többihez. Összehasonlította a saját felvételét a mai Bulletin negyedik oldalán szereplő kásás képpel. – Marge Hooper, ötvenhárom éves, a borszaküzletében történt rablás áldozata – írta a Bulletin. Ugyanaz a nő. Az összes többi képét is átnézte, visszatartott lélegzettel. A portás is ott van a képein. Három halott. Ott vannak az összes képen, amelyet készített. Visszagondolt a hiányzó fotópapírokra. Valaki belenyúlt a fájljaiba. Megfagyott az ereiben a vér. Hívd a rendőrséget, Jo! Most azonnal. Rádöbbent, hogy remeg a keze, ahogy kinyúlt a telefonért, és riadtan ugrott egyet, amikor a telefon váratlanul megszólalt. – Halló. – Miss Carmichael? A nevem dr. Kelsey Chin, a Lexingtoni Női Klinikáról, Kentuckyból. Úgy értesültem, hogy tegnap keresett. Joanna keze még mindig remegett, de föllapozta a jegyzetfüzetét, míg meg nem találta a nevet, amelyet a „légypapír-művelet"-nek elnevezett kutatása közben talált. – Dr. Chin. Köszönöm, hogy visszahívott. Egy témában kutatok, és azt reméltem, a segítségemre lehet.


Aidan épp húsz perccel ezelőtt vitte föl Tesst a szülei szállodai szobájába – épp idejében ahhoz, hogy lássa a Lynne Pope-pal fölvett interjút. Tess apja egész végig mozdulatlanul ült, míg az interjú véget 418

nem ért. A felesége ott kuporgott mellette, és fogta a kezét. Vito föl-alá járkált. Tess sóhajtozott. – Nem túloznak, amikor azt mondják, a képernyőn mindenki öt kilóval többnek látszik – mondta Tess könnyed hangon, de összerezzent, amikor három dühös szempár meredt rá. – Biztos vagy benne, hogy ez bölcs döntés volt, Tess? – kérdezte az édesanyja. – Hogy fölingerled? – Naná hogy nem volt bölcs döntés – fakadt ki Vito. – Hol a francban volt Reagan, amikor ezt az interjút fölvették? – Föl-le járkált, ahogy te most. A múlt éjjel még egy holttestet találtak. Vito, emlékszel arra a fiatal lányra, aki flörtölt veled a cipőboltban? Vito arcból kiszaladt a vér. –Meghalt? Ezért volt a kavarodás az éjjel? Nem is ismerted ezt a lányt. Most már vadidegeneket gyilkol le? Tess bólintott. – Mindent meg kell tennem, hogy senki más gyanútlan embert ne kaphasson el. Úgy gondoltam, Lynne Pope megfelelően nyúlt ehhez az érzékeny témához. Az apja felállt, a bőre szürke volt. – Kit bosszantottál föl ennyire, hogy ezt tegye? Te jó ég! Megölt egy vadidegen embert. Tess inkább félresöpörte az ingerültségét, amelyet apja szóválasztása keltett benne. – Nem tudom, apu. A rendőrség alaposan átnézte azokat a pácienseket, akiket én véleményeztem a bíróság számára. – Odaadtad nekik a kezeltjeid listáját? – Náluk van a lista, igen. Őszintén megvallva, kétlem, hogy bármelyik páciensem képes lenne egy ennyire összetett dolgot kieszelni, vagy bármelyikük ilyen összeszedett lenne, hogy egy effajta tervet végrehajtson, ha volna is neki. Ez olyan személyiségtípus, amellyel nem hiszem, hogy valaha is találkoztam. Apu, feküdj le. Rémesen nézel ki. A férfi leült az ágyra. – Nem érzem jól magam – ismerte el. – Gina, idehoznád a gyógyszereimet? 419

Tess gyöngéden fekvő helyzetbe segítette, és fölemelte az apja lábfejét az ágyra. – Pihenj. Óvatos vagyok, apu. Esküszöm. – Vitóval átment a bátyja szomszédos szobájába, és Tess csak ott engedte el magát. A válla lehanyatlott. – Otthon kellene lennie. – Nem fog hazamenni, csak ha te is jössz – dörmögte Vito. – Tess, kérlek, gyere haza. Legalább addig, míg ennek nincs vége. Otthon, a saját területemen, meg tudlak védeni. Tess a fejét rázta. – Még mindig nem érted, Vito. Ez mind rólam szól. Ha Philadelphiába mennék, akkor ő is. És akkor csak egy másik városba költöztettük a bajt. Aidan és Murphy már nyomon van. Bízom bennük. – Megdörzsölte a bátyja karját. – Te nem? A férfi lerogyott egy székbe. – Annyira tehetetlennek érzem magam. Nemsokára vissza kell mennem dolgozni. Rendesek voltak a szabadsággal, de már három napja, hogy eljöttem. Tess arcát a bátyja fejére hajtotta. – Nemsokára vége kell, hogy legyen, Vito. Mielőtt még valaki meghal. – A zsebében megszólalt a telefonja, és Tess ereiben megfagyott a vér. – Nem akarom fölvenni. – Lehet, hogy Reagan. Vedd csak fel! Tess kivette a telefont a zsebéből. Amy volt az. – Szia. – Tess? Amy vagyok. Hol vagy? Amy hangsúlya úgy hatott Tessre, mintha jeget borítottak volna rá. – Vitóval a szállodában. Miért? – Az Eye-ról van szó. Azzal vádolnak, hogy önként vállaltad a videózást – Amy habozott. – Az első oldalon vagy, Tess. Denise. Hogy ott rohadna meg! – Denise eladta a sztorit – nyögte. – Istenre esküszöm, legszívesebben... – mély levegőt vett. -Mennyire gáz? – Nagyon. Nagyon gáz. A... a második oldalon van egy kép. Az, amelyik a zsarolólevéllel jött, Tess. Sajnálom. Tess torkába tolult a gyomorsav. Vakon odanyújtotta a telefont Vitónak, lerogyott az ágyra, és csak bámulta a kezét. Hallotta, ahogy 420

Vito magyarázatot követel, hallotta, hogy sziszegve káromkodik. Aztán a bátyja odatérdelt elé, és megfogta a kezét. – Mit tehetek? – kérdezte halkan és kétségbeesetten. Tess hosszú ideig csak ült ott, és a válaszon töprengett. – Megkérhetnélek, hogy öld meg azt a ribancot. De az törvénytelen lenne. – Döntött, és amint megvolt a döntés, eltökélten felállt. – Elvihetsz a bíróságra. Van ott egy ügyvéd, akivel beszélni szeretnék.


Támadásba lendült. Nem gondoltam volna, hogy van hozzá mersze. A kávézóban minden szempár a hírműsorra meredt, és hirtelen mindenki roppant együtt érző lett Ciccotellivel. De mindenki azt suttogta, ha meglátják, inkább átmennek az utca túloldalára. Most már a vadidegenek leszedése is nehezebb lesz. Talán a macska-egér játék a végéhez ért. A megmaradt elvarratlan szálak már hatásosan le vannak nyisszantva. Itt az idő a kegyelemdöfésre. És utána... a végső kielégülésre. A pincérnő odalépett hozzá egy teli kávéskannával. – Kér még? – Igen. És utána kérem a számlát.


421

Blaine Connell úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt. A szakszervezeti képviselője mellette volt Spinnelli tárgyalóasztalánál, gőgös volt, és látszott rajta, hogy kész vitába szállni bárkivel Spinnelli és Patrick az egyik oldalon állt, míg Aidan és Murphy leült az asztalhoz. A belső ellenőrzés fekete öltönyt viselő munkatársa a sarokba húzódott, onnan figyelt bizalmatlanul. Murphy áttolta az asztalon azt a képet, amelyen Connell épp pénzt fogad el Lawe-tól, mire Connell megmerevedett. – Ezt már megbeszéltük – szólalt meg a szakszervezeti képviselő. – Connell tiszt úr azt állítja, hogy nem ismeri ezt a férfit. Ez a fénykép merő manipuláció. – Tudjuk, hogy a férfi neve Destine Lawe – mondta Murphy kimérten. – Magándetektív. És halott. Aidan figyelte, ahogy Connell válla kissé ellazul. – Megfenyegetett, Blaine? – Connell szeme megrebbent. Családja van, Aidan tudta jól. – Sandrával vagy a fiúkkal? A férfi szeme ismét megrebbent, most észrevehetőbben, és Aidan fölsóhajtott. – Blaine, jó zsaru voltál. És még mindig lehetsz jó ember. Tízen meghaltak. Ha Lawe a családoddal fenyegetődzött, akkor már nem árthat nekik. Segíts nekünk, Blaine! Mondd el, hol találkoztál vele. Meg kell találnunk a kapcsolatot Lawe és a gyilkos között, különben mások is meghalhatnak. Connell a képviselője fülébe súgott valamit. – Mentességet kér – mondta a képviselő. Patrick összevonta a szemöldökét. – Attól függ, mit tett... Vakon nem adhatok mentességet. A szakszervezeti képviselő fölállt. – Akkor végeztünk. Gyere, Blaine! Aidan elkezdte kirakosgatni az elhunytak fényképeit. – Arness. Hooper. Hughes. Malcolm és Gwen Seward. Winslow. Adams – Connell arca megrándult, de leült, és a száját összeszorította. A képviselője megrángatta a vállánál fogva. – Menjünk, Blaine! Aidan folytatta. 422

– Ártatlanok voltak. Most pedig nézd meg a cinkosokat. Az emberünk nem szereti az elvarratlan szálakat. David Bacon, Nicole Rivera. Destin Lawe – Connell elsápadt, amikor meglátta Lawe elszenesedett holttestét. – Egyik sem jött oda hozzánk. Tudomásunk szerint hűségesek voltak mindhalálig. Szerinted te leszel a kivétel? Ha azt hitted, hogy a legnagyobb fenyegetést Lawe jelenti a feleségedre és a gyerekeidre, akkor gondold át! Te is elvarratlan szál vagy, Blaine. – Menjünk, Blaine! Connell elhúzódott tőle. – Odajött hozzám. Szívességre volt szüksége, néhány helyszínelési fotóra. Azt mondta, ezzel tönkre lehet tenni az agyturkászt, aki szabadon engedte Preston gyilkosát. – Dr. Ciccotellit – mondta Murphy, mire Connell keserű arccal bólintott. – Igen, őt. Annak a ribancnak vér helyett jég van az ereiben. Aidan visszaemlékezett, Tess mennyire gyötrődött az éjjel, hogyan zokogott. Haragudnia kellene Tess nevében is. Ehelyett csak elszomorodott. – Nem, ez nem így van – mondta. Connell ajka vékony vonallá szűkült. – Vele alszol, Reagan, szóval aligha vagy hiteles forrás e tekintetben. Őszintén remélem, hogy a technikája tízest érdemel, mert arra cserélted el a jó híredet – vicsorgott. – Az Eye a második oldal tetején megjelentetett egy kis ízelítőt. Azt hiszem, mind megláthatjuk, mitől húztad le a lelkiismeretedet a kibaszott vécén. Aidanben most fölforrt a harag. Érezte, hogy Murphy megdermed mellette. Aidan csak bámulta az asztalt, majd amikor ismét higgadt lett, fölnézett Connellre. – Hogyan lépett Lawe kapcsolatba veled? Connell más irányba nézett. – Elkapott, amikor kijöttem a bíróságról, majd később felhívott egy telefonfülkéből, hogy megbeszéljük, miként juttatom el neki a képeket. A tó melletti raktáraknál. – Emlékszel, melyik napon volt ez? – kérdezte Murphy. – December tizennegyedike a bíróságnál. Tizenhetedike az átadásra. 423

– Biztosnak látszol a dátumok tekintetében – mondta Murphy. – Miért? Connell megint elfordította a tekintetét. – Csak emlékszem, ennyi. Aidan felállt. – Talán azért, mert te meg azon a napon húztad le a lelkiismeretedet a kibaszott vécén – mondta fojtottan. Murphy fölemelkedett, és megérintette a vállát. – Nem éri meg, Aidan – suttogta, mire Aidan mély levegőt vett. – Tudom. – Többet egy szót sem szólt, míg a négy férfi oda nem ért Murphy asztalához, és Aidan lerogyott a székébe. – Annyira szerettem volna letörölni azt a gúnyos nézést a képéről. – De nem tetted – mondta Spinnelli. – Dicséretes. – Mi a következő lépésetek? – kérdezte Patrick. – Utánajárok ezeknek a napoknak – válaszolta Murphy. – Hátha valami felbukkan. – És meglátogatjuk Tess hajdani vőlegényét, dr. Phillip Parkst. – Aidan az órájára pillantott. – Fél órán belül elvileg be is ér a rendelőjébe. – És mihez kezdtek Connell-lel? – kérdezte Spinnelli. Patrick gondterheltnek tűnt. – A bizonyítékokkal való visszaélésről van szó. Kérvényezni fogom az elbocsátását. Nyugdíj nélkül. A többiről majd értesítelek. – Visszament a tárgyalóba, ahol még várta Connell, a szakszervezeti képviselője és a belső ellenőrzés embere. – Láttam Tess interjúját a Good Morning, Chicagó-ban – mondta Spinnelli. – Magabiztosnak és szavahihetőnek látszott. Remélem, hogy amikor ennek az egésznek vége, Pope megint meghívja. Akkor az emberek nem fognak átmenni az utca túloldalára, valahányszor meglátják. Ne aggódj a bulvárlap miatt, Aidan! Az ilyesmi pár nap alatt leül. Spinnelli bezárkózott az irodájába, és Murphy leült az asztalához. – Igaza van az Eye-jal kapcsolatban, Aidan. Most szörnyűnek tűnik, de elül. Aidan a fogát csikorgatta. – Láttad? 424

Murphy habozott. – Igen. A kép körbe van vágva, ezért nem igazán látszik semmi, de a sztori tele van rosszindulatú célozgatásokkal. Szóltam volna, de azt hittem, már láttad. Aidan a fejét rázta. – Nem akarom látni. Gondolom, ettől gyáva vagyok. – Nem, ettől vagy ember, Aidan. Szóval, hogy van ma Rachel? – Ma otthon maradt, nem ment suliba. Murphy együtt érzőn húzta el a száját. – Fáj a varrat? Aidan elnevette magát, mert eszébe jutott a húga reggel hat órai kétségbeesett telefonhívása. – Ami azt illeti, a haja fájt... A nagy vagánysága, hogy „ez csak haj", reggelre eltűnt, amikor fölébredt, és belenézett a tükörbe. Tess délután elvileg elviszi egy fodrász barátjához, szóval estére megint csini lesz, és trendi. Lenézett a följegyzésekre, amelyeket az egyik hivatalnok tett az asztalára. Eltökélte, nem fogja hagyni, hogy az Eye elvonja a figyelmét. Lawe a Brewer, Inc. elnökeként szerepelt a listán, a lakása a vállalat nevére volt kibérelve, és erre a névre szóltak a közüzemi számlák, ezen a néven volt a kocsija, de még a hitelkártyája is. Három különböző bankja volt városszerte. Valószínűleg volt pénze offshore számlán is. Mind a három bankban volt széfje, amelyeket meg is fognak nézni, miután meglátogatták dr. hogy ott rohadna meg-et. Eltöprengett, vajon képes lesz-e megőrizni a hidegvérét a pasassal, de az iménti szóváltása Blaine Connell-lel nem hagyott benne kétségeket. Ha meg bírta állni, hogy beverje Connell fejét az után a mocskos megjegyzés után Tessről, akkor bármire képes. Aidan összevonta a szemöldökét. Szóval az Eye-nál van kép Tessről. Biztosan Mastersontól kapták. És ez illegális. Gondoskodni fog róla, hogy a kis Denise üljön egy kicsit. Egészen addig nem is tudott a képről, míg ki nem csúszott Connell száján. Aidan elgondolkodott, vajon Tess látta-e. Hogy Tess jól van-e. Este őszinte volt Lynne Popepal, kijelentette a kamera előtt, hogy a tudta nélkül készítettek róla felvételt. Szóval az Eye vagy sokkal kisebb visszhangot kelt a 425

megszellőztetett képekkel, vagy rekord eladást produkál az ingyenreklám miatt. Akárhogy alakul is, Tess elég erős, hogy kezelje a helyzetet. És én is az leszek. – Szóval annyi? – kérdezte Murphy a nagy semmiből, mire Aidan felkapta a fejét. Murphy le sem vette a szemét az asztaláról, és a tollával a jegyzetfüzetébe firkálgatott. – Mi annyi? – Tess. Tízes. Aidan nagyot nézett, majd lassan elvigyorodott. – Nincs is a skálán. – Valahogy ez nem lep meg. Murphy bús beletörődése nevetést csalt ki belőle. – Szóval, Murphy, készen állsz, hogy meglátogassuk dr. hogy ott rohadna meg-et? – Miért is ne? Menjünk!

426

Huszonegyedik fejezet Március 17-e, péntek, 9.30

Kristen arca felragyogott, amikor Tess kukucskált be az irodája ajtaján. – Gyere be! Ülj le! – Nem maradok sokáig – mosolygott Tess fáradtan. – Neked még van állásod. Kristen mosolya elillant. – Neked is lesz, amikor ennek az egésznek vége– Vagy nem. Ezt láttad? – kinyújtotta az Eye-t, és figyelte, ahogy Kristen szeme összeszűkül, és az arca elvörösödik. – A rohadék – sziszegte. – Honnan szedhette? – A titkárnőmtől. – Tess fölnézett a plafonra. Mostanra komolyan megingott a szakmai önbecsülésem. Ez a nő megvetett engem, és én észre sem vettem. – Tudom, hogyan érzel. Minden este együtt ettem egy gyilkossal, és nem is tudtam róla. Az emberek időnként csak azt az arcukat mutatják, amelyről azt akarják, hogy a másik lássa. Ez még a pszichiáterekkel is megesik. – Csak annyit tudok, hogy rohadtul belefáradtam abba, hogy idegeskedem, és ezért vagyok itt. Az éjszaka azzal az interjúval megtettem az első lépést, hogy újra a saját kezembe vegyem az életemet – és azzal, ami azután következett. Ha csak arra gondolt, ahogyan Aidan reagált az ágyban, máris zakatolni kezdett a szíve. Amikor azonban arra gondolt, hogyan fog a férfi reagálni az Eye-ban megjelent képre, rosszul lett. – Be fogom perelni a titkárnőmet és az újságot. Meg szeretnélek kérni, hogy ajánlj egy ügyvédet. 427

Jól teszed, Tess. De miért nem Amy Millert kérted meg? Olyan régóta vagytok barátnők. – Pontosan ezért. Amikor azt hittem, hogy büntetőjogi perben lenne szükségem védőügyvédként rá, csúnyán összevesztünk, mert nem tudtunk egyetértésre jutni arról, hogy együttműködjem-e a rendőrséggel vagy sem. Megbántottam, és ő is megbántott engem, és nem akarom kockára tenni a barátságunkat. Ó, és ennek az ügyvédnek polgári perben is védenie kell majd. A régi ügyfeleim beperelnek. Fájdalom és szenvedés okozásáért. Kristen elhúzta a száját. – Valami jó azért csak történt? – Aidanről akarsz kérdezni. Kristen csak vigyorgott. – És igyekszem diszkréten. Nos? – Majd meglátjuk. Nem tudom, mit szól majd ehhez – az újságra mutatott. – Aidan normális pasas, Tess. Sokkal... változékonyabb hangulatú, mint Abe, de a szíve mélyén sziklaszilárd. Ami azt illeti, elég mély benyomást tettél az apjukra. Kyle mindenkinek azt meséli, hogy ilyen ügyes női utcai harcost még sosem látott. Tess a szemét forgatta. – Csodás. Mekkora elismerés. – Kyle Reagantől az is. Tisztelet, és a Reagan család számára ez minden. – Remélem, elég lesz. Fáradt vagyok. Az utóbbi pár éjszaka nem is aludtam. Kristen még szélesebben vigyorgott. – Ó? Csakugyan? Tess arca fölhevült. – Akkor hazamegyek, és pihenek egy kicsit. – Menj vissza Aidanhez, és aludj. Alvás után mindent szebbnek látsz majd.

428


– Hát, ez nem néz ki valami jól – mondta Murphy, ahogy Aidan leállította a kocsit az épület mellett, ahol Parks lakott. Három járőrautó és egy mentő állt a járdaszegélynél. – Megvolt a három dobás, kiestél, haver. Szerintem megint elkéstünk. – Szerintem meg igazad van – mondta Murphy komoran. – Mindig lemaradunk... Parks az ötödiken lakott, és az ajtaját könnyű volt megtalálni: egyenruhás rendőrök álltak őrt előtte. Odabent két nyomozó volt, akik az egységükhöz tartoztak, Howard és Brooks, továbbá az orvos szakértő, Johnson, aki a földön térdelt, és fölnézett, amikor Aidan és Murphy belépett. – Volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan megérkeztek. Howard meglepetten nézett rájuk. – Ki ez a férfi nektek? – Tess Ciccotelli exvőlegénye – mondta Murphy. Azért jöttünk, hogy most délelőtt kikérdezzük. A francba. Ez a harmadik eset, hogy túl későn érkeztünk – Ez kezd unalmas lenni – dünnyögte Aidan egyetértve. – Hogyan és mikor? – Három lövedék az alhasba, a negyedik a fejébe – válaszolt Johnson. – A hasi lövéseket valószínűleg pár lépésről adták le. Az utolsót egyenesen a fejébe, valószínűleg a biztonság kedvéért. Tizenkettő-ötvenhatkor. – És tizenkét másodperckor – tette hozzá Brooks keserűen. – Zsebórát viselt – magyarázta Howard. – Mostanában nem láttam ilyet. Az egyik lövés, amelyet a hasára adtak le, eltalálta. Ahogy nézem, éppen belépett az ajtón. Az épület biztonsági szolgálata most húzza ki a kordonszalagot. Kéritek az ügyet? Murphy felfújta az arcát, és kifújta a levegőt. – Mostanra tele van mindkét kezünk. 429

Jack rosszkedvűen jött be. – Srácok, én ma szabit akartam kivenni. Aidan a hátán heverő dr. hogy ott rohadna meg-et nézte, és körülötte a szőnyeget, amelyet átitatott a vér. – Nem szívesen mondom el Tessnek. Parks egy szemét volt, de... – a szeme összeszűkült. – Murphy, Cartert most este kérdeztem Parksról. És Parks öt órával később halott. – Carter? – Murphy kétkedve nézett rá. – Hiszen Tess barátja. – És kulcsa van a lakáshoz, és saját orvosi műszerei vannak. – A vágások Bacon karján... – komorodott el Murphy. – És a gyógyszerészeti ismeretek. Rendben, kivesszük az ügyet a kezetekből, fiúk. Basszus. – Nyomozók? – Egy középkorú férfi dugta be a fejét az ajtón. – Elővettem a biztonsági kamera lemezeit ma éjszakáról. Az előtéri, a földszinti és az ötödik emeleti liftkamerák felvételeit. Aidan megállt az ajtóban. – Jössz, Jack? Jack homlokát ráncolva állt meg a szoba közepén. – Nem, előbb sűrűfésűvel átfésülöm ezt a szobát. Valamit biztosan hátrahagyott. A biztonsági szolgálat feje bevezette őket a vezérlőbe. – Ez az ötödik emeleti lift videója. Tíz perccel a Parks lelövése előtti időpontra állítottam. – Megnyomott egy gombot, és Aidan visszatartott lélegzettel figyelt. – Basszus! – Egy gyapjúkabátos, fekete parókát viselő alak lépett ki a liftből, az arcát óvatosan elfordítva. – Ez nem lehet Tess. – Persze, hogy nem lehet – mondta Murphy. De előbb mondd el, miért. – Először is, klausztrofóbiája van. Sosem jött volna lifttel, mindig a lépcsőt használja. Másodszor pedig velem volt – Brooks és Howard összenéztek. – Velem, Lynne Pope-pal és az operatőrével – tette hozzá barátságtalanul. – Éjjel egykor annak a rohadt interjúnak a közepén tartott. – Ez elég biztos alibi – helyeselt Howard.

430

– Ahogy nézem, valaki egyet fizet, kettőt kap akcióban vette a kabátot és a parókát – dünnyögte Murphy. – Nézzük meg az előtérben készült felvételt. A férfi megnyomott pár gombot. – Ugyanaz az időkeret. Murphy egy lépéssel közelebb húzódott. – Ki tudná merevíteni ezt a képkockát? Aidan. Nézd a cipőt. Aidan hunyorogva odahajolt. – Hegyes orrú. Ugyanakkorának látszik, mint amilyet Bacon fürdőszobájában láttunk. – A vállak is kissé szélesnek tűnnek – jegyezte meg Brooks. – Nézzétek, ahogy a kabát megfeszül a hátán. Lehet, hogy férfi női ruhában. – Carter túl magas – mondta Murphy, majd megemelte a szemöldökét. – De Robin nem. Archer mennyi lehet, Aidan? Százhetven? Aidan pulzusa az egekbe szökött. – Menjünk.


Tess ledobta a retiküljét Aidan konyhaasztalára. – Vito, nem kell velem maradnod. Dolly itt van, és Aidan itt hagyta nekem a fegyverét. Vito mérgesen nézett rá. – Szerinted ettől elmegyek? Fuss neki még egyszer, Tess! – Ahogy óhajtod. Egy kicsit ledőlök aludni, mielőtt Rachelt délután elviszem a fodrászhoz. Neked mi a terved? – Keresek egy könyvet, és olvasok. Az biztos, hogy Reagannek elég sok olvasnivalója van. 431

– Nemrég diplomázott. De nem tudom, miből. Vito egy leheletnyit összevonta a szemöldökét. – Pszichológiából. Tess megtorpant az ajtóban, visszafordult, és csak bámulta a bátyját. – Tessék? – Pszichológia szakot végzett. Azt hittem, tudtad. Másfajta szorongás fogta el. Ilyesmi köti össze őket, és Aidan titokban tartotta. – Nem, nem tudtam. Vito felsóhajtott. – Gondolom, attól, hogy a te neved előtt dr. áll, furcsán érezte magát, ezért nem mondta el. Ne legyenek rossz érzéseid, Tess. Ez amolyan férfidolog. – És honnan tudtál a képesítéséről? – A múlt éjjel rákérdeztem, mielőtt azt a hívást kapta. Akkor mondta nekem, apunak és Amynek, amikor ti anyuval a konyhában a vacsorát készítettétek. – Vito átható tekintettel nézte. – Évekig járt iskolába, mindenféle tárgyat fölvett, próbálta megtalálni a helyét. Az volt a benyomásom, hogy valaki a pszichológia felé lökte, habár négy egyéb szakot is fölvett. Meg kellene kérdezned tőle. Aidan választását a barátja, Jason, öngyilkossága vezérelte. De ez Aidan magánügye, az ő fájdalma, amelyet csak vele osztott meg, és Tess eltette a maga helyére. – Ez megmagyarázza a sok könyvet. – Egyszerre érzett büszkeséget Aidan eredményei láttán, és csalódottságot, hogy nem tőle tudta meg. – Azt kívánod, bárcsak ő mondta volna el... – jegyezte meg Vito. – Mondom, hogy férfidolog. Nem sokan tudjuk túltenni magunkat azon, ha az asszony magasabban van a táplálékláncban. Az asszony. A szótól melegség járta át. – Szerinted túl tudja magát tenni rajta? – Majd az idő eldönti. Te mit gondolsz? – Csak azt tudom, hogy mit akarok gondolni. Azt akarom gondolni, hogy igen, túl tud rajta lépni, és túl is fog. – Megmagyarázhatatlan okból a szeme megtelt könnyel. – Szerintem szükségem van egy is alvásra. Vito a karjába zárta. 432

– Tess, vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. És időnként előfordul, hogy a rosszból jó születik. Talán Reagan lesz ez a jó. – Utálom, hogy a képem megjelent az újságban suttogta. – Utálom miatta és magam miatt is. – Tudom. De túljutsz rajta. Most pedig menj aludni! Alvás után mindent szebbnek látsz majd.

433


– Nyomozók. – Robin Archer nyitotta ki az ajtót, amely egy ízléses háromszintes, barna téglaházba vezetett. Meglepett arckifejezése hamar aggódó lett. – Mi történt? – Beszélnünk kell önnel és dr. Carterral – mondta Aidan kifejezéstelen hangon. – Itthon van? – Igen. – Robin összevont szemöldökkel engedte be őket. – Erre. Jon, a nyomozó urak vannak itt. Jon felállt, amikor beléptek a télikertbe. Egyik kezében videojátékvezérlő lógott. Elég volt egy pillantást vetnie az arcukra, és máris holtsápadt lett. – Tess? – Ő jól van. Vito van vele – mondta Aidan. – Dr. Carter, föl kell önnek tennem pár kérdést. Bejönnének Mr. Archerrel a központba? Jon és Robin egymásra pillantottak. – Nem beszélhetnénk itt? – kérdezte Jon. Aidan és Murphy útközben megegyezett, hogy nem fogják erőltetni a dolgot, ha nemet mondanak. Nem voltak elég közel ahhoz, hogy végzést kapjanak a letartóztatásukhoz. – Mi ketten itt beszélhetünk. Mr. Archer és a társam... hova mehetnének? – Jöjjön velem – mondta Robin csöndesen. – Kimegyünk a konyhába. – Mi ez az egész, Reagan? – kérdezte Jon éles hangon, amikor kettesben maradtak. – Hol volt az elmúlt éjjel, dr. Carter? Miután eljött a búcsúztatóról? Jon leült. – Elmentünk vacsorázni. A Morton'sba. Aidan egyik szemöldöke megemelkedett. – Nem a Blue Lemonba? – Robin néha szereti más főztjét enni. Az étteremből fél tizenkettő körül jöttünk el. Feltételezem, ez lett volna a következő kérdés. 434

– Valóban. És utána? – Moziba mentünk. A Cherbourgi esernyőket néztük meg. Francia film. Nagyon megindító. – Láttam. Négy csillagot kapott. Elég késői időpont a mozizásra, nem? – Ez az egyik előnye annak, ha valaki a nagyvárosban lakik, nyomozó. Robin minden este éjfél körül zárja be a bisztrót, és az én időbeosztásom is elég rendszertelen. Biztos vagyok benne, hogy találnak valakit mind az étteremben, mind a moziban, aki megerősítheti, hogy ott jártunk. Aidan szíve elszorult. Pedig már majdnem. De nem volt kétsége afelől, hogy az alibijüket megerősítik. – Természetesen utánajárunk. Jon bólintott. – Válaszoltam a kérdéseire. Most elárulná, miről van szó? – Phillip Parks meghalt. Jon szeme elkerekedett a döbbenettől. – Szent isten. Mikor? – Éjfél körül. Alig pár órával korábban beszéltünk róla. Muszáj volt megkérdeznem. – Értem. Tess is tudja? – Még nem. Dr. Carter, nem kell megengednie, de nagyon hálásak lennénk, ha hagyná, hogy megnézzük a szekrényeket. Az önét és Mr. Archerét. – Mit keresnek? – kérdezte a fejét rázva. – Elmondhatja. Megértem. Fél óra elteltével Aidan és Murphy csatlakoztak egymáshoz. Jon és Robin a télikerben ült, és egy egyenruhás rendőr állt az ajtóban. – Semmi – dünnyögte Aidan. – Carter szekrényében semmi szokatlan nincs. – Archer sima félcipőt hord, nem hegyes orrút -mondta Murphy. – És fél számmal nagyobbat, mint amilyennek a nyomát Bacon fürdőszobájában találtuk. Fölhívtam a mozit. Még nincsenek nyitva, de megtaláltam a kezelt mozijegyeket Carter nadrágzsebében. A Cherbourgi esernyőket nézték meg. Megszólalt a telefonja. – Reagan. 435

– Aidan, Lori vagyok. Pár perce kerestek telefonon Afrikából. Egy bizonyos dr. Trucco az Orvosok Határok Nélkül szervezettől. Azt mondta, Jim Swansonról érdeklődtél egy e-mailben. A levelet éjjel küldte el, miután Tesst hazahozta arról az interjúról. – Mit mondott? – Azt, hogy dr. Swanson sosem járt Csádban. Trucco azt mondta, hogy kapott egy levelet Swansontól, amelyben azt írta, hogy meggondolta magát, és inkább Chicagóban marad. – Értem. Köszönöm, Lori. Sokat segített. – Letette a telefont, és odafordult Murphy felé. – Swanson sosem ment el Afrikába. – Megkérdezted Tesst róla? – Nem volt rá alkalmam. Nézzük meg, hátha Carter többet tud, mint amit este hajlandó volt elmondani. – Csatlakoztak a két férfihoz a télikertben, és ők is leültek. – Nagyon sajnáljuk, de muszáj volt. – Megértjük – dünnyögte Jon. – Nem, nem értjük meg – tiltakozott Robin. Miért jöttek ide? Azóta nem láttuk Parksot, hogy Tess szakított vele. – Hadd menjünk vissza egy kicsit az időben, vissza, tegnap estére – mondta Murphy. – Dr. Carter, azt mondta a társamnak, hogy a baráti körük egyik tagja elhagyta a várost, hogy az Orvosok Határok Nélküllel dolgozzon. – Jim. Jim Swanson. Csádba ment. Aidan a fejét rázta. – Nem. Nem ment Csádba. Carter és Archer zavartan néztek egymásra. – De elment – erősködött Robin. – Úgy hat héttel a távozása után képeslapot is kaptunk tőle. – Épp most kaptam a hírt a klinikáról, ahol elvileg jelentkeznie kellett volna. De nem jelentkezett. A – igazgató egy levelet kapott tőle, amelyben közölte, hogy meggondolta magát. Robin kiment a helyiségből, és egy képeslappal tért vissza. – Az unokahúgom gyűjti a bélyegeket, ezért megtartottam. Aidan megfordította a képeslapot. – Ez egy sima képeslap a maga kórházából, dr. Carter. – Előre megvett egy adagot. Nem tudta, hogy ott mihez jut hozzá. De a bélyegen Csád áll. Franciául. 436

– Dr. Carter – Aidan megvárta, míg a férfi a szemébe néz. – Mondom, hogy Swanson sosem érkezett meg. Ha többet tud róla, ez tökéletesen megfelelő alkalom arra, hogy elmondja. – Mondd el nekik, Jon... – suttogta Robin. -Tudniuk kell. Jon lenézett a földre, majd nagyot sóhajtva emelte föl a tekintetét. – Őszintén azt hittem, hogy külföldön van. Jim vonzódott Tesshez. Valószínűleg ez mindig is így volt, de Tess Parksszal élt. Amikor Tess kihajította Parkst, Jim magánkívül volt az örömtől. Én megsejtettem, de nem hiszem, hogy bárki más tudta. Nagyjából fél évet várt, és utána lépett. Előállt a farbával. – És Tess mit mondott? – kérdezte Aidan. – Azt, hogy Jim a barátja, és semmi több. Jim egészen összetört. Képtelen volt Chicagóban maradni. A következő vasárnap bejelentette, hogy úgy döntött, Afrikába megy. Természetesen mindannyian meglepődtünk. Látszólag a semmiből jött. De láttam Tess arcát. Őt nem lepte meg. Hanem megrémítene De egyikük sem mondott semmit. – Akkor honnan tud erről? – kérdezte Murphy. – Az elutazása előtti este megjelent az ajtónkban, részegen – vette át a fonalat Robin. – Kiöntötte a lelkét, szegény fickó. – Megpróbáltam beszélni a fejével – folytatta Jon. – Másnap indult a gépe. De amikor befejezte, akkor megértettem, miért kell elmennie. Tényleg szerette Tesst, és teljesen egyoldalúan. El sem tudom képzelni, ez mennyire fájhatott neki. Aidan sem tudta elképzelni. Tess Ciccotelli olyan nő, akit a férfiak másodszorra, sőt harmadszorra és negyedszerre is megnéznek. Akiről fantáziálnak. De valóban szeretni, és nem megkapni... Ez keserűvé tehet egy férfit. Bosszúvágyóvá. – Hazavittem kocsival, ágyba dugtam, és beállítottam az ébresztőórát. Később telefonáltam, hogy megnézzem, fölébredt-e. Nem vette föl, és egy hónappal később a baráti körben mindenki kapott egy levelet, hogy berendezkedett, és jól van. A képeslapig semmit sem hallottam felőle, és azóta sem. – Van fényképük Swansonról? – kérdezte Murphy. Jon elgondolkodott. – Nincs, de Tessnek van. A nappali falán. A Lemonban készült, az utolsó baráti összejövetelen Jim elutazása előtt. 437

Aidan bólintott. – Láttam. A toll– és tusrajzok mellett, amelyet a testvére, Tino készített a tengerpartról. De mindenki ül a képen. Milyen magas volt Swanson? – Nagyjából, mint én – válaszolt Robin. – Százhetven, talán százhetvenöt. Igen! – És mikor ment el? Emlékeznek a pontos dátumra? Jon összevont szemöldökkel nézett Robinra. – Pár héttel karácsony előtt. December tizedikén talán? Aidan Murphyre nézett, látta, hogy a társa alig észrevehetően biccent. Swanson csak napokkal azelőtt távozott, hogy Lawe először kapcsolatba lépett Blaine Connell-lel. A két dolog kapcsolatban áll egymással. Érezte. – Dr. Carter, említette a beszélgetésünket bárkinek is? – Robinnal vacsora közben megbeszéltük, de nem a búcsúztatón. Nem mondta, hogy nem említhetem senkinek. Aidan felsóhajtott. – Valaki tudta, hogy Parksra gyanakodtunk, mert Parks meghalt. Murphy a torkát köszörülte. – Be tudnák hozni a ruhákat, amelyeket tegnap este viseltek? Jon elindult. – Ó, nem. Azt gondolja... Persze hogy azt gondolja. Ugyanúgy lehallgattak, mint Tesst. Amikor Jon visszatért a ruhadarabokkal, Aidan és Murphy már az ajtóban állt. – Swansonnak volt kulcsa Tess lakásához? – kérdezte Murphy. – Nem hiszem. – Jon átadta a kabátokat, és átvette az elismervényt, amelyet Aidan addigra megirt. – Nézzék, nyomozó urak, Jim lehet, hogy beleőrült a szerelembe, de nem volt elvetemült. Nem tudom elképzelni róla, hogy ilyesmit tegyen. – Pedig valaki mégis ilyesmit tesz – mondta Aidan ridegen. – És egyelőre Swanson a legjobb nyom, amelyen elindulhatunk. Köszönöm a segítséget, uraim.

438

Március 17-e, péntek, 12. 15

Tess a telefonja csörgésére ébredt. Kábán nyúlt érte, kezével elhessegetve Bellát a fenekéről. – Tessék... – Tess, Amy vagyok, kelj föl! Amy sürgető hangjától Tess azonnal magához tért. Gyorsan fölült. – Mi a baj? – Vito hívott. Az apukád a sürgősségin van, Tess. Már elindultam érted. Tess szíve megállt. – Mi történt? – Szívinfarktusa volt, drágám. Nagyon súlyos. Az anyukád hívta Vitót. Nem akart fölébreszteni téged, ha nem szükséges, de sokkal rosszabb, mint gondolta. – Istenem, istenem... – Tess kiugrott az ágyból, hirtelen azt sem tudta, mi hol van. – Kell a cipőm. A francba, hol van a cipőm? És te hol vagy? – Épp most fordultam be Aidan utcájába. Gyere ki a ház elé, és beviszlek a kórházba. Tess kapkodni kezdett, a szíve majd kiugrott a helyéről. Tarts ki, apu! Amy autója már ott állt a garázs előtt, és Tess gyorsan bemászott. – Indulhatunk. – Amy gázt adott, Tess pedig sikertelenül próbált levegőhöz jutni. – Nem kapok levegőt, a francba. Föl kell hívnom Aidant. – Matatni kezdett, de az ujjai mintha megvastagodtak volna. Amy lehúzódott a járda mellé. – Tess, muszáj lenyugodnod. – Miért álltál meg? Menj már, az isten szerelmére. – Add ide a telefonod! Majd én tárcsázok. Te pedig megnyugszol, mert neked is infarktusod lesz. – Kinyúlt a mobilért, és megfogta Tess kezét. – Megijeszted az apád, ha így mész be hozzá. Nyugodj meg! 439

Hadd segítsek! A masszázsterapeutám ezt a pontot szokta megnyomni nekem. Tess lehunyta a szemét, és próbált mélyeket lélegezni, tudva, hogy Amynek igaza van. Még megöli az apját, ha ilyen feldúltan rohan be hozzá. Amy a nyakát masszírozta, erősen megnyomva a gerince melletti feszes izmokat. – Ez finom – suttogta Tess. Aztán összerezzent, amikor fájdalom hasított a nyaka ívébe. – Aú. Ez fájt. – Ez is reflexpont. Ettől elalszol, kicsim – suttogta Amy. – Aludj, Tess. Alvás után mindent szebbnek látsz majd. Majd meglátod. Tess szempillái elnehezedtek, és hátradőlt az ülésen. A kocsi ismét elindult, ahogy Tess belesüllyedt a langymeleg homályba.

Március 17-e, péntek, 14.1'.

– Találtam valamit. – Aidan fölállt, hogy lássa Murphyt az asztalát beborító papírhegyek fölött. Minden papírt elhoztak Lawe három széfjéből. Aidan az elmúlt egy órában ezeket válogatta, míg Murphy megpróbált Jim Swanson nyomára bukkanni. Murphy odament az asztal másik oldalára. – Határidőnaplónak látszik. – Az is. Dátumok és a legtöbb esetben az ügyfelek neve is. Minden munkánál bejelölte, ha kifizették, de magát a munkát csak kóddal jelezte. Ez a pasas rohadt sok pénzt keresett. – Ja, de utolérte a végzet, szóval rohadt sokat ér most ezzel a pénzzel. – Köszönöm az összegzést. Te találtál valamit? – Eddig semmit. Ha Jim Swanson az országban van, akkor nem használ hitelkártyát, és az éves adóbevallását sem nyújtotta be. A szülei 440

akkor haltak meg, amikor még egyetemre járt, és a tágabb családból évek óta senki nem hallott róla. Ahogy nézem, magányos farkas volt. – Nos, én folytatom a határidőnapló átnyálazását, és... – megcsörrent a telefonja. – Reagan. – Halló! – suttogás volt. Női. Riadt. – Dan Morrist keresi? Aidan a kezével letakarta a telefont. – Danny Morris apjával kapcsolatos – megköszörülte a torkát. – Igen, asszonyom. Tudja, hogy hol van? – Itt. A lakásomban. Ha megtudja, hogy felhívtam magukat... – Nagy robaj hallatszott a háttérben. – Ó, nem! Mennem kell. Ne! Kérlek! – Az utolsó két szó éles sikoly volt, és a vonal süket lett. Aidan elindította a visszirányú vonalkeresőt, és begépelte a kapott telefonszámot a címkeresőbe. – A város déli részén van – a papírkupacra nézni, majd Murphyre, aki bólintott. – Menjünk el Morrisért, hogy folytathassuk a munkát.


A lakás üres volt. Egyetlen bútor sem állt benne. Sehol egy lélek. – Mi a fene? – dörmögte Aidan. – Biztos a címben, nyomozó? – kérdezte a kommandósok vezetője. – Kétszer is leellenőriztem – mondta Murphy. -A hívás ebből a lakásból jött. Egy védőfelszerelést viselő rendőr jött vissza a hálószobából. – Van odabent egy telefon, be van dugva a falba. Más nincs a szobában. – Azért, mert csak most költöztek be – lépett be a gondnok a homlokát ráncolva. 441

– Átvertek minket – mondta Aidan komoran. – Árnyékra vetődtünk. – Akkor viszont közel járunk – jegyezte meg Murphy. Aidan mobilja megcsörrent, és a szíve egy ütemet kihagyott, amikor meglátta a képernyőn Rachel nevét. – Aidan – a húga hangja magas volt, és vékony – Gyere haza, kérlek! – Rachel, kicsim, nyugodj meg. Mi a baj? – Tessnek elvileg jönnie kellett volna értem, hogy elvigyen a fodrászhoz. De nem jött, ezért ra csörögtem a mobilján, de nem válaszol. – Aidan gyomra kezdett összeugrani a rémülettől. – Valószínűleg Vitóval van – kérlek, add, hogy Vitóval legyen! – Őt próbáltad hívni? Murphy rémült arccal pördült meg. – Tess? – Vito itt van. Nálad. – Rachel egyre szaggatottabban beszélt, és hirtelen Aidan torka is elszorult. Aidan, Vitót odakint, az alagsorba vezető lépcső alján találtuk meg. Megsérült. Csúnyán. Anyu van vele. Felhívtam a 911-et, de... – a hangja megbicsaklott. – Kérlek, gyere haza! Mindent átkutattunk. Tess nincs sehol. Aidan már rohant is, és még hallotta, hogy Murphy Spinnellit hívja. – Úton vagyunk Aidan házához – mondta Murphy. – Szóljatok Jack Ungernek, hogy jöjjön oda!


Koromsötét volt. Nem látok. Tess kétségbeesetten próbált megmozdulni, de a végtagjai nem voltak hajlandók engedelmeskedni. Aludj, Tess. Amy azt kérte, hogy aludjon el. Most vagy korábban? Megpróbált összeszedetten gondolkodni. Aludt. Még mindig alszom? Úgy vélte, hogy nem. Túlságosan erős volt a fájdalom. 442

Megsebesült. A feje. A nyaka. A háta... Valami baj van a hátammal. Nem tudok mozogni. Autóbaleset? Az lenne? Hol vagyok? Hol van Amy? Aidan. Aidant próbálta fölhívni. De miért? Fontos volt. Tudta, hogy fontos volt. Szedd össze magad! Gondolkozz! Megpróbált a valóságba kapaszkodni. De sehogy sem akart kitisztulni az agya, és már kezdett megint visszacsúszni a langymeleg semmibe. Küzdött, de olyan volt, mintha erős karok húzták volna. Lerántották a mélybe. Ne, kérlek, ne! Már megint...


Vito Aidan konyhaasztalánál ült, amikor Aidan és Murphy berontott az ajtón. Spinnelli a tűzhely mellett állt komor arckifejezéssel, és Dolly a ház túlsó vége felé ugatott dühödten. Vito mellett Rachel és az édesanyja ült. Vito fehér volt, mint a fal. A mentőorvos Vito koponyájának a hátulján keletkezett sebet látta el. Csak a halántékán és az arcán éktelenkedő zúzódások adtak némi színt az arcának. Vito a szemét Aidanre emelte, ijedten és tehetetlenül. – Eltűnt – mondta tompa hangon, suttogva, amitől Aidant szinte minden ereje elhagyta. Spinnelli megköszörülte a torkát. – Kiadtuk a járőröknek a személyleírását és a fényképét. Semmi nyoma erőszakos behatolásnak, Tess valószínűleg beengedte, vagy ő maga ment ki. – Dolly senkit nem engedett volna be a házba -mondta Aidan, és képtelen volt a tüdejét teleszívni levegővel. – Az isten szerelmére, Vito, mi történt? – A kutyád morgott. – Összerezzent, amikor az orvos elkezdte bekötözni a fejét. – Kimentem körül nézni. Elővettem a fegyverem, és 443

hátramentem. A következő, amire emlékszem az, hogy az alagsorban, a lépcső alján heverek. A fegyverem eltűnt, és itt volt az édesanyád – lehunyta a szemét. – És Tess sehol. Fölhívtam Jont, Amyt és Robint, míg Rachel a 911-et hívta. Senki sem látta. Aidan alagsorába a hátsó ajtó felől, egy betonlépcsőn lehetett lejutni, amely másfél méterrel a kert szintje alá vezetett. – Odakint felázott a talaj. Hagyott lábnyomot maga után? – Igen – jött fel Jack az alagsorból. – Gipszmintát veszünk. A cipő ugyanannak tűnik, mint amilyet azon a személyen láttatok, aki kijött Parks lakásából. Vito Aidanről Jackre kapta a fejét, majd vissza. – Phillip Parks? – Meghalt. – Aidan előhúzott egy széket, és lerogyott rá, hirtelen végtelenül fáradt lett. – Lelőtték az éjjel. Mikor történt veled ez, Vito? – Dél felé. Tess elment aludni... Annyira feldúlta az újságban az a rohadt kép... Mondtam neki, hogy alvás után mindent szebbnek lát majd. Aidanben felötlött egy gondolat, és összevont szemöldökkel nézett Vitóra. – Te miért nem haltál meg? – türelmetlenül intett, amikor az édesanyja felhördült. – Úgy értem, mindenki más, aki keresztezi az útját, meghal. Téged miért kímélt meg? Vito eltakarta az arcát. – Nem tudom. Istenem, hogyan mondom meg a szüleinknek? Vigyáznom kellett volna rá. Apám bele fog halni. Aidan a homlokát masszírozta. – Nem tudok gondolkodni. – Az anyja felállt, odalépett a fia széke mögé, és megszorította a vállát. Aidan nekidöntötte a fejét, hálás volt a nőből sugárzó erőért. – Egyszerűen képtelen vagyok gondolkodni. – Aidan, miért nem maradsz itt? – mondta Murphy gyöngéden. – Visszamegyek az irodába, és folytatom, ahol abbahagytuk, mielőtt eltérített minket az az árnyékra vetődés. Aidan hirtelen fölpattant. – Én is megyek. Megőrülök, ha itt kell ücsörögnöm. Vito is fölállt, habár ingatagon, de sötét szeme tiszta volt. 444

– Hadd segítsek! Eddig nem kértem, tudjátok jól, hogy nem avatkoztam bele. De a rohadt életbe, engednetek kell, hogy segítsek! – mérgesen nézett a mentőorvosra. – Nem megyek be a kórházba! Az orvos a kezét fölemelve lépett hátra. – Rendben... – A szüleidnek szüksége lesz rád, Vito – mondta Aidan. – Elmegyek értük, és elviszem őket hozzánk -szólalt meg Aidan édesanyja. Aidan megcsókolta az asszony homlokát. – Köszönöm, anyu. Vito, ha jössz, akkor gyere! Megszólalt egy mobiltelefon, és mindenki a zsebéhez kapott. – Az enyém – mondta Vito. Figyelt, majd visszarogyott a székbe. – Mikor? Maradj ott, ahol vagy. Mindjárt ott leszek. – Lecsukta a mobilját, s csak ült ott bénán. – Az anyám volt – mondta olyan tompán, hogy Aidan hátán égnek állt a szőr. – Elszaladt vásárolni, mert az apám elaludt. Mire visszaért, az apám eltűnt.

445

Huszonkettedik fejezet Március 17-e, péntek, 17.00

Sötét volt. És még mindig nem tudott mozogni Megbénultam. De ha megbénult, akkor nem érezné a fájdalmat. Semmit sem kellene éreznie, mégis érzett. A teste fájt, tetőtől talpig. Az érzékei lassan alkalmazkodtak. Nem volt sötét, csak a szeme volt bekötve. És nem bénultam meg. A keze és a lábfeje meg volt kötözve, a szája betömve. Megkötözve. Betömött szájjal. Elkapott. Rettegett. Egyedül vagyok. A háta fájt a rákényszerített görnyedt testtartás miatt. Jobbra tőle gyönge nyöszörgést hallott. Nem vagyok egyedül. De még mindig rettegett. A feje lüktetett, és a szíve olyan hevesen vert, hogy már fájt. Az orrán át mély levegőt vett, és nyirkos, rothadó földszagot érzett. Kint lennék? Nem, ahhoz nem volt elég hideg. Mi történt? Az utolsó, amire emlékszik, az, hogy a kocsiban volt Amyvel. Hol van Amy? Ő is megsérült? Amy nyöszörgését hallotta? Kinyílt egy ajtó, és Tess megmerevedett. Várt. Léptek koppantak a kemény padlón. És megint hallotta jobb felől a nyöszörgést, és föntről valaki lecöcögött. – Szóval fölébredtél, öreg. Az ismerős hangra Tess zakatoló szíve megállt egy pillanatra, a döbbenettől egész testében összerándult. Hitetlenkedés támadt benne. Nem. Ez lehetetlen. Ez is csak valami imitátor. Vagy rémálom. Kérlek, add, hogy rémálom legyen! Egy borzalmas rémálom. De egy valóságos rúgás érkezett a hátába, amitől valóságos nyögés tört fel belőle. – Te is fölébredtél. Ahogy nézem, nemsokára kezdődik a mi kis családi összejövetelünk. 446

A kendő, amellyel a szemét bekötötték, a bőrébe vájt, ahogy megfeszült, majd hirtelen laza lett, és Tess azon kapta magát, hogy annak a szemébe bámul, akiben annyi éven át megbízott. A szempár most szokatlanul csillogott. Gonoszan. Eszelősen. Tess szívét félelem markolta meg, és egyszerűen nem tudta levenni a szempárról a tekintetét. Szent isten. Amy mosolyától megfagyott a vér az ereiben. – Mondtam, hogy alvás után mindent szebbnek látsz majd. Látod? Itt van apuci. Tess zsibbadtan fordította oldalra a fejét. Az apja összegömbölyödve feküdt mellette, a feje alig harminc centire. Tess riadtan forgatta a szemét, hogy körbenézzen. A helyiség igazából egy gardróbszoba volt. Egészen kicsi. Hideg veríték lepte el a testét, és émelyegni kezdett. Nyöszörgés tört fel a torkából, mire Amy ismét elmosolyodott. – Ez egy picike szoba. Valószínűleg azon töprengsz, mi fog most történni veled. Tess csak bámult rá. – Most arra gondolsz, hogy Amy megbolondult – Amy elkapta a haját, és maga felé rántotta a fejét. A szeme most már kifejezéstelen volt, és hideg. Megrázta a fejét. – Ugye erre? – elengedte Tess fejét, amely hangos koppanással csapódott a földhöz, amit Tess inkább hallott, mint érzett. Minden eltávolodott. Mintha lebegne. – A nyugtató kezdi elveszíteni a hatását. Tudod, az a sok aggodalmaskodás a szíved miatt, az a sok edzés, az aszpirin, a napi egy pohár bor... szükségtelen. Olyan erős vagy, mint egy ökör. Ha az a sok nyugtató nem ölt meg, akkor semmi sem fog... – Kinyitotta az ajtót, majd fölnevetett. – Nem. Várjunk csak. Én meg foglak. De azt akarom, hogy teljesen észnél legyél. Azt akarom, hogy mindent érezz. -Becsukta az ajtót, és ott hagyta a döbbent Tesst. Védtelenül. Rettegve. Az apja felnyögött. Ki kell juttatnom innen. Különben meghal. Aztán riadt nevetés kaparta a torkát. Persze hogy meg fog halni. És én is.

447


Aidan a tárgyalóban fölállított fehér táblát nézte, teljesen tudatában annak, hogy Tess már öt órája eltűnt. A tábla teleírva azokkal az ügyfelekkel, akiknek a nevét Lawe határidőnaplójában találták meg. Mind semmitmondó vállalatnév volt, semmi más célt nem szolgáltak, mint hogy egy másik vállalathoz kapcsolódjanak, szintén semmitmondóan. Nyilak mutattak minden irányba. A középpontban a Deering név állt, amely a Davishez kapcsolódott, amely a Turnerhez és az vissza a Deeringhez. Vállalatok kusza labirintusa, amelyet pénzmosásra, valaki vagyonának és tevékenységének rejtegetésére hoztak létre. Ki volt Lawe ügyfele? A kusza labirintus nem árulta el, hol találhatják meg Tesst. Vito, Jon és Amy minden órában kétségbeesetten telefonálgatott, és minden egyes alkalommal ugyanazt kellett mondania nekik. Még mindig nincs meg. Még mindig dolgozunk az ügyön. Soha az életben nem érezte magát ilyen keservesen tehetetlennek. – Mi a fene ez? – kérdezte mögötte Murphy. Belépett a tárgyalóba, és a táblára bámult. Általában békés arca most kemény volt, és dühös. – Ahogy nézem, nem találtátok meg Swansont. Murphy állán megremegett egy izom. – Nyomát se találjuk. A vámügynél nincs följegyzés, hogy elhagyta volna az országot. Beszéltem egy bélyegszakértővel, aki azt mondta, a csádi bélyeget gyűjtőtasakokban lehet kapni az eBayen. A postai bélyegző hamis. Senki sem látta Swansont. Vagy meghalt, vagy direkt eltűnt. – Lehunyta a szemét. – Elnézést. Csak már öt órája... Aidan félresöpörte a félelmét, amely egyre feljebb kúszott a torkában. – Tudom. – Szóval mi a fene ez? Mint valami folyamatábra. – Ezek azok a vállalatok, amelyek Lawe ügyfelei voltak. A határidőnaplójában található összes személyt ellenőriztem, a legtöbbjük válási ügy, szóval feltételeztem, hogy Lawe a vagyon után kutatott, 448

vagy gyermek-elhelyezési perhez végzett megfigyelést. Ezek a vállalatok gyanúsak, mert tökéletesen alkalmasak arra, hogy bárki észrevétlenül üzleteljen a háttérben. – Itt a piros, hol a piros – mondta Murphy. – Pontosan. A és B összeáll, és létrehozza a C nevű vállalatot, amely fölbéreli és fizeti Lawe-t. A jegyzékben egy árva személyt nem találok. De Deering a fő cég. Spinnelli és Jack jött be, és összevont szemöldökkel nézték a táblát. – Semmi? – kérdezte Spinnelli. – Semmi – válaszolt Aidan keserűen. – Kezdek beleőrülni. – Nos, hoztam valami újat – szólalt meg Jack. Megvizsgáltam dr. Carter kabátját, azt, amelyiket tegnap a búcsúztatón viselt. – Kinyújtotta a kezét, és a tenyerén ott hevert egy újabb bevarrható tűméretű mikrofon. – Visszamentem a házukba, és átnéztem a többi ruhát is dr. Carter és Mr. Archer szekrényében. Ez az egyetlen volt bedrótozva. – Akkor az emberünk ott volt tegnap este – mondta Murphy. – A búcsúztatón. – Van pár dolog, amit látnotok kell. Az egyik emberem ezt találta Parks lakásában. – Egy kis műanyag tasak volt egy hajszállal. – Nem Parks menyasszonyáé. Ezt megállapítottam. Lehet, hogy a takarítónőé. Utánanézek. Női hajnak látszik. Kémiai festékanyaggal átitatva. Szőkítés. Aidan a hajszálat bámulta, az agya csak úgy zakatolt. – De a cipő. – Megvizsgáltuk a gipszmintát, amelyet az ajtó előtt talált lábnyomról készítettünk, Aidan. A körvonala tökéletesen egyezik azzal, amit a Bacon fürdőszobájának a padlóján találtunk. De az új lábnyomok mintája nem egyenletes. Változik a mélysége, elölről hátrafelé, oldalirányban is, mintha a láb csúszkált volna a cipőben. És a személy, aki hátrahagyta a lábnyomokat ötvenöt és hatvan kiló között lehet. – Nem férfi – jegyezte meg Spinnelli. – Hanem nő. Masterson? – Denise Mastersonra illik a leírás, de tegnap esti– nem volt ott a búcsúztatón, legalábbis addig nem, amíg mi ott voltunk – mondta Murphy, míg Aidan próbált visszaemlékezni az előző estére és arra, kiket látott. Egy beszélgetésfoszlány bontakozott ki előtte. – Nem könnyű figyelni rá – dörmögte Aidan. 449

Jack összevonta a szemöldökét. – Tessék? – Amy Miller ezt mondta Tessről tegnap a búcsúztatón. Azt hittem, arra gondol, hogy Tessre nehéz vigyázni. – Nem szívesen fogadta el, hogy a gondolatai erre kanyarodtak. – Az a magasság, az a súly – dünnyögte Murphy csöndesen, hangosan kimondva Aidan gondolatait. – A szőke hajában világosabb szőke csíkok vannak. – De húsz éve barátok. Gondoskodott Tessről, amikor beteg volt, megvédte, amikor Tess azt hitte, hogy őt gyanúsítjuk. Tess és Amy gyakorlatilag olyanok, mintha testvérek lennének. De tényleg van kulcsa Tess lakásához, és a rendelőjébe is be tud jutni. – A homlokát dörzsölte. – Óránként hívogat, kérdezi, van-e már hír. Miért? Miért tenne ilyesmit? Semmi értelme. – Össze tudjuk kapcsolni Riverával vagy Baconnel? – kérdezte Spinnelli mereven. – Vagy Lawe-val? Muszáj több dologhoz is hozzákötni, nem csak Tesshez, hogy végzést kaphassunk. Aidan fölállt, minden idegszála megfeszült. – Ha van kapcsolat, akkor megtaláljuk. Elsőként nézzünk szét a lakásán! Lehet, hogy ott van Tess. Indulok is. Spinnelli visszatartotta. – Nem. Nem te. Aidant elfogta a kétségbeesés, de nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta. – Semmi ostobaságot nem fogok csinálni. – Szándékosan nem is. De ha Miller az, akkor okos. Ha gyanút fog, hogy a nyomában vagyunk, eltűnik, és akkor nem találjuk meg Tesst. Legalább hozzuk be ide, ahol rajta tarthatjuk a szemünket, míg megkapjuk a végzést a lakása átkutatására. Fölhívom, azt mondom neki, hogy valami nyomra bukkantunk, és megkérem, hogy jöjjön be, és nézzen meg pár letartóztatási fényképet. Ti pedig megkeresitek a kapcsolatot. – És mi a helyzet Swansonnal? – kérdezte Murphy. – Hagyjuk abba a keresését? Spinnelli összeszorította a száját. 450

– Biztos vagy benne, hogy Swanson nem volt ott este a búcsúztatón? – Megnéztem a felvételt, amelyet a ravatalozóban készítettünk – mondta Murphy. – Nem volt ott. Spinnelli bólintott. – Akkor koncentráljunk Millerre! Találjátok meg a kapcsot! – Bacon hajdani elítélt – szólalt meg Aidan. – Rivera öccse börtönben van, a tárgyalásra vár, és Miller védőügyvéd. – Innen el lehet indulni – mondta Spinnelli. – Hívjatok fel, amint találtok valamit! Spinnelli fél óra múlva tért vissza. – Miller nem veszi föl az otthoni telefont, sem az irodait. Megvan a mobilszáma? – Nincs. Tess a mobiljába mentette el. De Jon Carter száma megvan – az irattárcájából elővette a listát, amelyet Jon adott nekik vész esetére azon a napon, amikor Malcolm Seward kis híján megölte Tesst. – Ebben az időben valószínűleg a kórházban van. Spinnelli habozott. – Nem akarom, hogy szóljon Millernek. – Szerintem nem fog – mondta Murphy elgondolkodva. Aidan a kezében lévő papírra bámult, fölidézte a délutánt, amikor Carter megírta a listát. – Egyetértek. Ami azt illeti, szerintem jobb, ha behozzuk Cartert. Ismeri Amyt. Ismeri a szokásait. Be kell jutnunk Amy fejébe, hogy tudjuk, mire készül. Spinnelli kurtán biccentett. – Rendben. Hívjátok föl. De kérjétek meg, hogy jöjjön ide. Itt mondjuk meg neki. És mivel olyan embereket hozunk be, akik Millert a legjobban ismerik, hívjuk be Vito Ciccotellit és az anyját is. Vito biztosan kezd már beleőrülni a tehetetlenség érzésébe.

451


A színpad készen. Minden színész a helyén. De elégedetlenséget érzett. Túl hamar következik be a vég. Annyi tervezés, annyi várakozás után sokkal hosszabb, sokkal jelentősebb lezárás illene. Ciccotelli életének egyetlen fejlövéssel véget lehetne vetni. Ami azt illeti, bármelyik Ciccotelli életének. Valószínűleg biztonságosabb is lenne. De sokkal kevésbé kielégítő. Még egy kicsit eljátszadozom a kisasszonnyal. Kicsit még elhúzom. Mert amikor vége, akkor semmi sem marad. A jövő üresen, siváran derengett a távolban. Miatta. Tess Ciccotelli miatt. Hogy ott rohadna meg. Lüktetett benne a düh, és a szeme előtt megjelent Ciccotelli szétszaggatott, megcsonkított teste. Kísértette. Hívogatta. Még nem. Fogd vissza magad. Ülj le, és fogd vissza magad! A számítógépszék volt az egyetlen, amelyre leülhetett, de ott a monitor hívogatta. Jobb, mint a varázslat. Hozzáférés. Teljes és totális hozzáférés bárkihez, bármikor. A hozzáférés információ. Az információ hatalom. És a hatalom minden. Ellenőriznie kell a mikrofonokat. Most már kevesebbet, mert Ciccotelli lakását és rendelőjét tisztára pucolták. De a lényeg, hogy Ciccotelli egyik helyen sincs. Gyakorlatilag hajléktalan lett. Munkanélküli, így legalább volt értelme, hogy elvesztette a hozzáférést. Az, hogy a rendőrség megtalálta a készülékeket, várható volt. Amire nem számított, az az, hogy Ciccotelli megtalálja a mikrofont a macska nyakörvében. Ez pech. A felvétel gyönge minőségű volt, a macska dorombolása zajforrásként jelentkezett, de a megszerzett információ kiváló minőségű volt, talán a leghasznosabb közülük a kis Rachel névtelen bejelentése a rendőrségen és Reagan igyekezete, hogy megtalálja egy kisfiú gyilkosát. Csak pár diszkrét telefonhívás kellett, hogy megtudja, ki az a kisfiú, és mi az apja neve. Elég volt felhívni egy női ügyfelét, akinek komoly takargatnivalója volt, és máris megvolt a véletlenszerű 452

hívássorozat, amely Reagant városszerte különböző helyekre csalta, ahol a kisfiú apja állítólagosán tartózkodott. Reagan hamar rájön, de egyik hívást sem hagyhatja figyelmen kívül, hátha valamelyik igazat állít. Az aggódó embereket olyan könnyű manipulálni. Viszont Joanna Carmichael egy másik történet. A kevés megmaradt készülékek közül az egyik nála volt, de a mikrofon csodálatosan működött. A csaj szép munkát végzett, ahogy követte Ciccotellit. Először ijesztő volt a fenyegetése, hogy kipellengérezi Ciccotelli barátait, de eddig semmi komolyabbat nem tett, mint hogy megírta azt az amatőr cikket Jon Carterről. Sajnos a hírveréstől legfeljebb megnő Robin bisztrójának a forgalma. És, most, hogy Jon és Robin az eszébe jutott, valószínű, hogy a rendőrség megtalálta a videofelvételt, amely Parks lakásánál készült, és most a párocskát gyanúsítják. Parks elvarratlan szál volt, amelyet ideje volt eltüntetni, de nem maradt idő arra, hogy biztonságosabb helyre csalja. A cipő okos megoldás volt, és együtt azokkal a hívásokkal, amelyekkel Reagant a város másik végébe terelte, a rendőrség ellesz egy darabig. Mindent egybevéve a kék ruhás barmok még a saját feneküket sem lennének képesek egymaguk kitörölni. Habár Reagan és Murphy egy kicsit okosabbnak bizonyult, mint a többség, ráadásul lankadatlanul hűségesek. Ezt a fajta hűséget mindig is zavarba ejtőnek tartotta. Balekok egytől egyig. A mappa, amelyből Joanna otthoni telefonját el érte, most nyitva volt. Hat telefonhívás ment ki és jött be Joanna telefonján szerda óta. Egy kattintás az egérrel, és már indult is a felvétel. Az első öt hívás teljesen érdektelen volt, de a hatodik... – Miss Carmichael? A nevem dr. Kelsey Chin... A döbbenet szinte letaglózta. Megtalálta Chint. Chint, aki tudott egy s mást. Privát dolgokat. Joanna találkozót beszélt meg Chinnel... ma délelőttre. Ahogy korábban Bacon, most Joanna jutott illetéktelenül információhoz. Ahogy korábban Baconnek, Joannának is mennie kell.

453


Murphy letette a telefont. – Találd ki, ki védte David Bacont! Aidan föl sem nézett a listából, amelyen azoknak a nevei sorakoztak, akik meglátogatták Nicole Rivera öccsét a börtönben. Amy Miller sehol. – Arthur valami a jogsegélytől. Már ellenőriztem. – De találd ki, kitől vette át a jogsegélyes Arthur az ügyet, amikor az illető érdekütközésre hivatkozva az ügy kellős közepén kimentette magát... Aidan most fölnézett. – Amy Millertől? – Tőle bizony. Arthur azt mondta, Miller eljutott egészen az indítvány beterjesztéséig, amikor Eleanor Brighamet jelölték ki az ügyre. Mivel Miller ismerte Eleanort Tessen keresztül, megkérte a bírót, hogy mentesítse. Arthur egész végig azt hitte, azért, mert Millernek már így is túl sok ügye volt. Aidan pulzusa az egekbe szökött. Végre valami, amit föl tudnak használni. – Elég erős kapocs. Ismerte Bacon képességeit. Föltette a listájára, hátha később fölhasználhatja. Murphy fölemelte a telefonkagylót. – Hívom Patricket. – Ezek szerint találtatok valamit? Aidan megfordult ültében. Vito Ciccotelli állt az ajtóban az édesanyjával, mögöttük Spinnelli. Vito borzalmasan festett, és Aidan szíve együtt érzőn elszorult. Nehéz órákat élnek meg Gina Ciccotellivel. Este, útban a búcsúztatóra, Tess elmesélte neki, hogyan békült ki az apjával. Azt is elmondta, milyen szerepet játszott az édesanyja ebben az egész rettenetes félreértésben. Aidan úgy érezte, ő nem tudna ennyire megbocsátó lenni. Viszont az ő anyja tiszteletre nevelte, ezért fölállt. 454

– Lehetséges – mondta Aidan. – Üljenek le, kérem. Jon Carterrel együtt szerettük volna behívni magukat, de a következő egy órában még a műtőben kell lennie. – Aidan kihúzott egy széket Tess édesanyjának, majd fölemelkedett, és belenézett Vito sötét szemébe, amely annyira hasonlított Tessére, hogy kis híján megint úrrá lett rajta a rettegés. – Az elkövető nő – mondta kertelés nélkül. – Úgy gondoljuk, hogy Amy Miller. Gina nagyot nézett, és odakapta a kezét a szívéhez. – Nem lehet. Ez egyszerűen lehetetlen. Mintha a saját lányom lenne. Sosem bántaná Tesst. Vito azonban feltűnően mozdulatlanul ült. – Nem is tudom, anyu. Szerintem, bántaná. – De miért, Vito? – kérdezte Murphy. – Mit tudsz? – Semmi konkrétat – dünnyögte. – Csak egy érzés, amely évek óta bennem motoszkál. Nem akartam, hogy ezt érezzem, ezért azt mondtam magamban, hogy tévedek. – Szája megremegett. – Hallgatnom kellett volna magamra. Tudjátok, hogy Amy tizenöt éves kora óta nálunk lakott. – Tess mondta, hogy olyanok voltak, mint két testvér – jegyezte meg Aidan. – De nem, nem tudtam, hogy nálatok lakott. Miért lakott ott? – Mert az apját meggyilkolták. Amy apja és az én apám üzlettársak voltak, és jó barátok. Amy anyja... sokkal korábban meghalt. – Amikor Amy kétéves volt – suttogta Gina. – Öngyilkos lett. Vito összevont szemöldökkel nézett rá. – Ezt sosem mondtad. – Amy apja nem akarta, hogy a lánya megtudja, ezért sosem mondtuk el neki. Befogadtuk a kislányt. Sajátunkként neveltük. Vito, tévedsz. Amy nem lehet benne. – Hogyan gyilkolták meg az apját? – kérdezte Aidan feszülten. – Az apát és a menyasszonyát leszúrták, amikor a lakásukat kirabolták – Vito lesütötte a szemét. – Amyt bántották. Megerőszakolták. – Vito jelentőségteljesen elhallgatott. – Legalábbis ezt mondta. Az egyik szomszéd gyereket tartóztatták le. – Leon Vannetit – mondta Gina remegő hangon. – Semmirekellő kölyök. Álladóan azokkal a motoros fiúkkal vadult – nagyot nyelt. – Te mindig azt hajtogattad, hogy ártatlan. 455

– Mert így is gondoltam. – Vito, úgy mondtad, hogy „legalábbis ezt mondta" – észrevételezte Murphy. – Miért? – Ismertem Leont. Vad volt, de nem rossz gyerek. De a kórház elvégezte a vizsgálatot. Spermát találtak, és néhány zúzódást. Mindent felhoztak a tárgyaláson. – Azzal a véres késsel együtt, melyet a fiú ágya alatt találtak – csattant fel Gina. – Vito! Hogy mondhatsz most ilyeneket?! – Úgy, hogy szerintem ennek semmi értelme. Leon nem volt ostoba. Elrejtette volna a bűnjeleket. Azt mondta, soha egy ujjal sem ért Amyhez, de az esküdtszék nem hitt neki. Rossz kinézetű motoros gyerek egy édes kislány ellenében. DNS-vizsgálatot nem végeztek, mert azt csak nagyjából hét évvel később kezdték el. Leon életfogytiglant kapott. – És Amy védőügyvéd lett – gondolkodott el Murphy. – Ha áldozat volt, azt hinném, hogy az ellenkező irányba indul el, és közvádló lesz. Amy karrierválasztásának indokait fontolóra kellett venni. Aidan egyelőre félretolta a gondolatot. – Miért gondolod, hogy Amy bántaná Tesst? Vito kelletlenül vont vállat. – Inkább csak benyomás volt. Tess volt az egyetlen, akinek külön szobája volt, mert ő volt egyedül lány, de nagyon örült, hogy megoszthatja Amyvel, amikor odaköltözött hozzánk. Amy saját szobát akart. Nagy cirkuszt csapott. Mindig különleges bánásmódot igényelt. – Nemrég vesztette el a szüleit – tiltakozott Gina. – Ezt el is mondtad nekünk – folytatta Vito. – Többször is. Aztán kezdtek eltünedezni dolgok. Apróságok, semmi lényeges. És aztán ott volt az a pincés eset. Gina a fejét rázta, kétségbeesetten. – Véletlen volt. Vito, kérlek. – Pincés eset? – kérdezte Aidan, de úgy érezte, tudja, mi következik. – Tess tizenhat éves volt, amikor valahogy bezáródott rá a házunk alatti pince ajtaja – magyarázta Vito. – Kicsi volt, sötét és... – Tess ezért nem megy sosem lifttel – dörmögte Aidan, mire Vito bólintott. 456

– Elmentünk otthonról a hosszú hétvégére. Tess és Amy elvileg át kellett volna hogy menjen egy barátjukhoz, de Amy meggondolta magát, hazajött, és mégis velünk tartott. Tess, mint kiderült, követte a pincén át, de rázárták az ajtót. Három napig volt odalent. Étel és víz nélkül. Pépesre dörömbölte a kezét, kaparászott, míg a körmei tövig nem törtek. Aidan arca megrándult. – Istenem... – Amy váltig állította, hogy nem tudta, hogy Tess közben úgy döntött, mégis hazajön, hogy ő is velünk tarthasson. De nehéz volt Amyt hibáztatni. Rettenetesen érezte magát. Napokig ápolta Tesst. Gina ellökte magát az asztaltól. – Vito, ez így nincs rendben. – Karba fonta a kezét, és mérgesen járkált föl s alá. Aztán hirtelen megtorpant a tábla előtt, és az arcára mély döbbenet ült. – Ez mi? – kérdezte rekedten. Aidan felállt, és odament a táblához. Az asszony remegő kézzel, tétován érintette meg az egyik vállalat nevét. Deering. A kulcscég. – Ez a név. Már láttam – Vito felé fordult, a szeme megtelt rémült felismeréssel. – Ez volt az az ügyfél, amelyik fölbérelte azt a nőt. Azt a nőt. Aidant szinte fejbe vágta a felismerés, és abban a pillanatban Vito is talpra szökkent. Amy. Mar megint. Tess és az édesapja elidegenedése nem félreértés volt. Nem véletlen. Fortyogni kezdett benne a düh. – Milyen nő? – kérdezte Murphy. Aidan kimérten, gyorsan elmondta a történetet. – Emiatt szakadt ketté a családunk öt rohadt évre – dühöngött Vito. – Az a számító ribanc. Amy azt akarta, hogy Tess eltűnjön a képből, ezért direkt bajba sodorta apát. Miközben minden hálaadáskor leült az asztalunkhoz, ráadásul Tess székébe. – Gina szeme meglelt könnyel. – És öt éven át bejött neki. – Aidan kimerülten nyomkodta a halántékát. – Phillip Parks – szólalt meg mögötte Murphy nagyon halkan, és Aidan már tudta is. – Amy volt Parks másik nője. Murphy bólintott. 457

– Ha kikérdeztük volna Parksot, lehet, hogy elmondta volna, és ezzel fölfedi. Aidan lerogyott a székére. – Szisztematikusan, éveken át tette tönkre Tess életét. – Miért lett öngyilkos Amy anyja? – kérdezte Spinnelli. – Paranoid skizofréniában szenvedett. – Gina egész testében remegett. – Nagyon figyeltük Amyt. Tudtuk, hogy időnként öröklődhet. De Amy annyira normálisnak tűnt. Olyan boldognak. Nem akartuk megijeszteni, ezért sosem mondtuk meg neki. Vito lehunyta a szemét. – Istenem... – Tess tud róla? – kérdezte Aidan nyomatékosan, mire Gina csak a fejét rázta. – Ez volt Amy apjának a kívánsága, hogy soha senki se tudja meg. Ezért titokban tartottuk. A tárgyalóasztalon megcsörrent a telefon, és Murphy azonnal fölkapta. – Köszönöm – mondta, majd letette. – Patrick azt mondja, hogy találkozzunk Miller lakásánál, és hozza a végzést. Menjünk!

458


Néha a legjobb megoldás a nyílt színen elrejtőzni. A sürgető kopogásra egy férfi nyitott ajtót. A barát... mi is a neve? Keith. Muszáj emlékezni a részletekre. De nem a férfit kereste. Hanem Joanna Carmichaelt. – Segíthetek? – kérdezte a férfi déli akcentussal. – Miss Carmichaelt keresem a folyamatban lévő oknyomozó cikke ügyében. Keith álla megfeszült. – Ó – mondta tompán. – Amiatt. Nos, most épp nincs itthon. Később kell visszajönnie. – Már kezdte volna becsukni az ajtót, amikor a szeme elkerekedett a döbbenettől, ahogy a pisztolyra bámult, amelyre hangtompító volt rögzítve. – Nocsak, hol az a híres déli vendégszeretet, amelyről annyit hallottam? Be sem invitál? A férfi gyanús szögben kezdett hátrálni, és nekiment az asztalnak, ami közvetlenül az ajtó mögött volt, és kezét a háta mögött tartotta. A férfi gyorsan mozdult, de nem elég gyorsan. Előbb rogyott térdre, mint hogy a fiókból előrántott fegyverrel célozhatott volna, és a következő pillanatban egy vörös folt kezdett terjedni a keményített fehér ing mellén. Így is jó Abban a pillanatban halott volt, hogy kinyitotta az ajtót. Csak éppen felgyorsította az eseményeket, amikor előhúzta azt a fegyvert. Ostobaság volt, komolyan. Valószínűleg úgysem lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy használja. A férfi előrebukott, a fegyver kicsúszott a markából, és ott hevert ártalmatlanul a szőnyegen. Elbűvölő szuvenír lesz. A lakás elrendezése meglehetősen hasonlított a Cynthia Adamséra, csak tíz emelettel lejjebb. Carmichael nemsokára hazaér. A szekrény jó is lesz, hogy... Keith fegyverének dörrenése megrázta a levegőt, és ugyanabban a pillanatban éles, forró fájdalom járta át. És a fájdalmat döbbenet követte. Meglőtt. Meglőtte a karomat. A férfi felkönyökölt, és két 459

kézzel, ingatagon tartotta a fegyvert. Ajkára komor mosoly ült. A rohadékban mégiscsak volt elég bátorság. – Baszd meg! – hörögte a férfi. Aztán összerogyott, rá a fegyverre. A döbbenetet pedig félelem követte. Fuss! Menekülj! Egy másodpercbe telt, mire a lába engedelmeskedett. A lépcső közelebb van. Fuss! Le egy emeletet, nem, kettőt! Lélegezz! A bőrkabát ujján csinos lyuk éktelenkedett, és a szélét már átitatta a vér. Óvatosan levette a kabátot, kisétált a lépcsőházból a tizediken, a kabátot a sebre borítva. A lift hamar megérkezett, és azonnal leereszkedett a földszinti előtérbe. Onnan semmi gondot nem okozott hidegvérrel kisétálni.


Nincs itt. Aidan Amy Miller nappalijának közepén állt, és figyelte, ahogy Jack csapata jeleket keres, amelyek arra utalnának, hogy Tess itt volt. De sem mit nem találtak. Semmit. Átjárta a rettegés. Fagyosan. Legyöngítette. Nem, lebénította, olyan erős volt. Tess és az apja nincs itt. Sem Amy. Egyre jobban forrt benne a düh, és némán ökölbe szorította a kezét a combja mellett. Erőt vett magán, hogy mélyeket lélegezzen. Ha elveszti a fejét, azzal nem hozza vissza Tesst a biztonságba. Ha megértik Amyt, azzal visszahozhatják Tesst. Ha kitalálják Amy következő lépését, mielőtt megteszi, azzal visszahozhatják Tesst. Nem vagyok gondolatolvasó, mondta egyszer Tess. Hirtelen Aidan dühödten azt kívánta, bárcsak ő az lenne. Annak kéne lennie. Bele kell hatolnia Amy fejébe. Ne akarj gondolatolvasó lenni! Rendőr vagy. Tedd a dolgod, mint bármely más napon! A gyomrában enyhült a görcs, épp csak annyira, 460

hogy megint tudott koncentrálni. Juss be a gondolataiba! Aidan lassan körbefordult a szobában, és a falakat borító moziplakátokat nézegette. – Gyűjtő – suttogta halvány meglepettséggel. Meglehetősen eklektikus gyűjtemény volt, kezdve a harmincas évektől egészen a kilencvenes évekig. Néhány filmklasszikus, néhány ismeretlenebb alkotás. Mindannyiuknak ugyanaz volt a témája. Aidan feje lüktetni kezdett. – Murphy! Gyere ide! Murphy két kezében egy-egy befőttesüveggel jött ki a konyhából. Mi az? – Fölnézett és füttyentett. – Ez szép pénzeket érhet. – Tény, de nem a pénzről van szó. Hanem a jelentésükről. Nézd csak! – Az egyik fal végében megállt, és felmutatott. – A Gyilkos vagyok Barbara Stanwyckkel. – Sosem láttam – mondta Murphy. – Egy nő egy férfit használ ki, hogy megölje a férjét, és megússza a gyilkosságot. Mindent Éváról. Murphy szeme felcsillant. – Anne Baxter egy manipulatív nőszemélyt játszik. Mind olyan film, amelyben a nő győz. Aidan a posztert nézte, amely az egyik fal közepén helyezkedett el, és a kirakós utolsó darabja is a helyére került. – Murphy, figyelj! – felolvasta a színésznők nevét. – Stanwyck, Turner, Davis, Baxter. Murphy szeme elkerekedett. – A vállalatnevek, amelyek a táblára kerültek. – Végignézett a posztereken. – De ott a Deering név volt középen. Ezt sehol sem látom. Aidan megkopogtatta a középső plakátot. – Az a Csend, csend, édes Charlotte című filmből van. Olivia de Havilland az őrületbe kergeti a „barátnőjét" Bette Davist. De Havilland szerepbeli neve Miriam Deering. Mindegyik film olyan nőkről szól, akik férfiakat vagy más nőket manipuláltak. Ez egy kibaszott térkép. Biztosan azt hitte, hogy olyan rohadtul okos. Tess több ezerszer kellett hogy lássa a plakátokat. – És soha sem gyanított semmit. Amy az orra előtt lengette az információt, de Tess sosem gyanakodott. Mennyit érhetnek ezek a poszterek, Aidan? 461

– Ha eredetiek? Összesen csaknem kétszázezret. – Ugye filmtörténeti kurzust is fölvettél a képzésen? – Aha – mondta Aidan kurtán. Hamar elillant az öröm, amelyet a kódfejtés fölött érzett. – De rohadt sokat érek most vele. Vajon melyik mondja meg ezek közül, hogy most hol van Miller? Murphy megfogta a vállát, és bátorítón megszorította. – Próbáld nem erőltetni a gondolataidat, Aidan Gondolj arra, amit tudunk, és ne arra, amit nem. Gondold át. Kétszázezer dollár nagyon sok pénz csak fali dekorációra. Megnéztem Miller tavalyi adóbevallását, és csak hatvanezer dollárnyi bevételt vallott be. A lakás bérleti díja megfelel ennek. A plakátok viszont már nem. Aidan magasba emelte a szemöldökét. – Korábban mondtad, meglepett, hogy Miller nem közvádló lett. Ha viszont zűrös alakokat keresel, akiket ugráltathatsz... – Védőügyvédként elérhette azokat a rosszfiúkat, akikre szüksége volt, hogy a piszkos kis terveit végrehajtsák. – Murphy körbenézett a nappaliban. – Tudod, igazából én arra számítottam, hogy egy nagy számítógépes rendszert találunk. Amikor Rick megmutatta azt a sok kamerát, egy James Bond-féle konzol jelent meg előttem, tíz monitorral, amelyek befedik az egész falat. De itt nincs számítógép. Monitor sincs. – Valószínűleg laptopja van. – Valószínűleg, de nagyon sok videofelvételt kellett végignéznie. Kamerák Tess lakásában, a rendelőjében, Cynthia Adams lakásában... Nem tudom elképzelni, hogy egyszerre csak egy felvétel figyelésével tölti az időt, főleg, hogy a munkájára is időt kell szánnia. Legalább két vagy három monitorra van szüksége, Aidan. Különben nem lehet logisztikailag összehozni. Aidan komoran bólintott. – Akkor viszont van egy másik lakás is, és ott játszik. Megnézem a vállalatainak az ingatlanjait, a Deeringgel kezdve. – Aidan, Murphy! – kiáltott Jack sürgetőn a hálószobából. – Gyertek, és ezt nézzétek meg! Aidan megtorpant a látványra. A szekrény ajtaja tárva-nyitva, rajta több tucat kép. Egy arc mindegyiken megjelent. – Swanson – suttogta Aidan. 462

Vito megállt Amy ágyának végében, lehajolt, és benézett a fodros rózsaszín ágytakaró alá. – Itt is van... – mondta tompán. Aidan és Murphy közelebb hajoltak a szekrényajtón lévő képekhez. A legtöbb csoportkép volt. – Ezt Robin Archer bisztrójában készítették. Tessnél is van egy ugyanilyen. – De amikor jobban megnézte, megint összeugrott a gyomra. – Kivágta Tesst a képből. – Mindegyik képből – jegyezte meg Murphy. – Ahogy nézem, Swanson, ha tehette, Tess mellé ült. Miller megszállottan odalehet ezért a pasasért. Aidan Vitóra lesett. – Swanson három hónapja eltűnt. – Azt gondoltam, hogy meghalt, de ha Miller mindenhová követte, és leselkedett utána, akkor talán félni kezdett, és az Orvosok Határok Nélkül szervezetet használta fel álcaként, hogy eltűnjön – mondta Murphy. – Ezt nézd meg! – Vito csak ennyit mondott, és ellépett az ágy mellől. Aidan bedugta a fejét a lelógó fodrok alá, és csak pislogott. – Szent ég... – az ágy alatt halomban álltak a képek Swansonról. A férfi, ahogy vetkőzik. Minden mozdulata megörökítve. – Úgy néz ki, hogy a pasas a hálószobájában volt, amikor Miller az ablakon át lefényképezte. – Tegnap elmentem Swanson utolsó ismert címére – vonta össze a szemöldökét Murphy. – A hálószoba az utcára néz. Akkor a képeket egy szemben lévő lakásból kellett készíteni. – Fölemelte a szemöldökét. – Lehet, hogy Miller ott játszik. Aidan szívében remény gyúlt. – Menjünk oda. – Fölhívom Spinnellit. Elkezdhet utánanézni a címeknek. Szerezz végzést! – Várjatok! Mielőtt elmentek... – a hálószobából nyíló gardróbszoba ajtajában ott állt Jack, és egy pár hegyes orrú cipőt emelt a magasba. – Pont az a méret. Véres a fűző – megfordította. – Nincs sár a talpán. Megnézzük, hátha a vér Baconé. 463

– Akkor két pár cipője volt – gondolkodott el Murphy. – Ez és az, amit ma délután viselt, amikor leütötte Vitót. – Ennél azért jóval több holmija van – Jack hátrább lépett. – Nézzétek csak! Két hatalmas bőrönd hevert odabent a földön kinyitva, tele férfiruhákkal. – A poggyászcímke szerint Jim Swansoné – mondta Jack. – Itt van az irattárcája, benne a jogosítványa, a repülőjegy Csádba és az útlevele. És ez, egy ingbe csavarva. – Henteskés volt, sötétbarna réteggel bevonva. Aidan ereiben megfagyott a vér. – Akkor meghalt. Miller megölte. – De miért? – kérdezte Murphy. – Miért tenne ilyet? – Swanson megszállottja volt – mondta Aidan, és a gyomra még mindig remegett. – Az elutazása előtti este berúgott, emlékeztek? Elment Jon Carterhez, és mindent kiteregetett. – Odalesett Vitóra. – Swanson szerelmes volt Tessbe, de Tess visszautasította. Ezért akart elmenni Afrikába. Vito szeme összeszűkült. – Ez az a pasas? Tess elmesélte, mi történt. De sosem mondta meg a pasas nevét. Azt mondta, csak nekem mesélte el. Pokolian gyötörte a bűntudat. – Akkor játsszuk el – Aidan magára mutatott. – Én vagyok Amy. Murphy, te leszel Swanson. Hazajössz Cartertől, részeg vagy, és elkeseredett. Alig állsz a lábadon. Én eközben epekedem érted. Egy csomó képem van rólad. Holnap indulsz, és lehet, hogy sosem látlak viszont. Elmegyek hozzád, és... mit teszek? Megvallom a szerelmemet? – Lehet – bólintott Murphy. – De én azt mondom, „szó se lehet róla, én Tesst szeretem". Feldühödsz. Mi történt olyankor, amikor Amy feldühödött? Amikor nagyon dühös lett? Vito elsápadt. – Csak egyszer láttam nagyon dühösnek. Egy srác felültette, és mégsem ment el vele az iskolai bálba. A srácot egy sokkal népszerűbb lány hívta el. Amy teljesen szétverte a szobáját, mindent széthajigált... – Nagyot nyelt. – Felhasogatta a ruhát, melyet viselt volna, és a matracát is. Nekem könyörgött, hogy segítsek neki kivinni a tönkretett matracot a 464

szobából, mielőtt apu és anyu megtudja. Azt mondta, hogy véletlenül hasította fel, de lyukak voltak rajta, mintha döfködte volna. Ha a szüleink legalább elmondták volna, mi történt az anyjával... akkor ezt sosem tartottam volna titokban. – Biztosan megijedt, amikor látta, mit tett. Imádta Swansont, erre megölte – mondta Murphy lassan. – És a fejében mindez Tess hibája volt. – Ez lehetett az, ami előidézte, hogy a rendszeres gyötrés átcsapott bosszúhadjáratba. – Aidan mély levegőt vett. – Mindent el akart venni Tesstől. A karrierjét, a szakmai hitelét – az életét. Nem tudta magát rávenni, hogy ezt is hozzátegye. – Téged – folytatta a gondolatot Murphy. – Elvileg el kellett volna hagynod, amikor Rachelt megfenyegették. – De nem hagytad el – mondta Vito bizonytalanul. – Köszönöm. Aidannek eszébe jutott Tess nézése, amikor azt hitte, hogy elhagyta. Aidan akkor azt gondolta, Tess úgyis tudja, mi jár a fejében. Azt hitte, Tess kiismerte, szépen, rendesen, mert ez volt az, amit Tess csinált. Analizált és diagnosztizált. Segített az öngyilkosságra hajlóknak a legkiszolgáltatottabb pillanataikban. Megakadályozta, hogy gyilkosok és nemi erőszakot elkövetők őrültnek állítsák be magukat, hogy ezzel elkerüljék a büntetést. És Tess nagyon jól végezte a munkáját. Aidan azt hihette volna, hogy ez a készség már a vérévé vált, ösztönös lett, olyasmi, amit Tess mindenkivel megtett. De úgy látszott, azokat nem érintette a részletes vizsgálat, akik a legfontosabbak voltak a számára. Mivel nyíltan és minden fenntartás nélkül kimutatta az érzéseit, ugyanezt várta cserébe. Ezért kiszolgáltatott lett azok számára, akiknek önző és kegyetlen szándékaik voltak. Mint Phillip Parks. Denise Masterson. Amy Miller. – Jack! – a helyszínelők egyik technikusa jött vissza, egy barna borítékkal a kezében. Jack egy kupac képeslapot húzott ki belőle, és egy ív csádi bélyeget. – Mind meg van írva – mondta Jack. – Azt tervezte, hogy pár havonta elküld néhányat. – Biztosan ő küldte a levelet a klinika igazgatójának – tette hozzá Murphy. – Hogy eltussolja, mit tett. Nézzük meg a lakásokat Swanson házával szemben. 465

– És a többi ingatlant is, amelyek a Deering birtokában voltak. – Aidan épp lépett volna ki az ajtón, amikor megcsörrent a mobilja. – Reagan, Jon Carter vagyok. Most jöttem ki a műtőből, és megkaptam az üzeneteket. Az egyik öntől jött, a másik Amy Millertől. Aidan azonnal megtorpant. – És Amy Miller mit mondott? – Furcsa üzenet volt. Azt mondta, hogy szüksége van a segítségemre, mert vészhelyzet állt elő. Azt mondta, egy ügyféllel volt, egy fiatal sráccal, aki bepánikolt és meglőtte. Azt akarja, hogy menjek oda, és varrjam be a sebét, mert nem akarja, hogy a lőtt sebet bejelentsék. Azt mondta, nem akarja, hogy a gyerek élete tönkremenjen egy hiba miatt. – Hova kellene mennie? – Azt mondtam neki, hogy fél óra múlva otthon leszek, jöjjön oda. Azért hívtam föl magukat, mert míg bent voltam a műtőben, elgondolkodtam a tegnap estéről. Amynél volt a kabátom, míg leróttam kegyeletemet Flo Ernstnek. Remélem, hogy tévedek, de nem akarnám kockára tenni Tess életét. – Már indulunk is, Jon. Negyedóra, és ott vagyunk magánál. – Akkor igazam volt – elgyötörtnek tűnt a hangja. – Igen – Aidan mély levegőt vett. – Igaza volt.


– Tess! – gyönge nyöszörgés volt, alig hallható. Tess fölemelte a fejét, hunyorgott a sötétben. Annyira megkönnyebbült. Az apja eszméleténél volt. Élt. Tess óvatosan az oldalára fordult, és az apja szemébe nézett. Az ő keze és lába is meg volt kötözve, de valami okból kifolyólag Amy nem tömte be a száját. Amy. Annyira hihetetlen. Egészen addig, míg el nem kezdte sorba rakni a dolgokat. A pince. Akkor annyira rémült volt, és Amy olyan 466

gondoskodó. Pontosan úgy, mint a láncos gazember után. Levest hozott nekem. Undorító levest. Tess mindig úgy tartotta, Amy egyszerűen csak borzalmas szakácsnő. Most viszont az a hat hét, amelyet rosszullétektől és hányástól gyötörve töltött el, hirtelen értelmet nyert. Megmérgezett. Mekkora szemét. De miért? Mert őrült, Tess. És Tess rég megtanulta, hogy időnként nincs szükség több magyarázatra. De Amy haragja megváltozott. Cynthia Adams előtt a haragja sosem volt halálos. Csak... gonosz. Mi változott meg? Próbaképpen megbökte az apja térdét a sajátjával. – Tess – suttogta a férfi. – Hát élsz. Igen, de meddig? Ismét megbökte, vigasztalásként, az apjának és önmagának is. – Van egy kés a zsebemben – suttogta az apja. – A faragókésem. El tudod venni? A faragókése. Amikor kicsik voltak, az apjuk mindig szívesen faragott nekik valami apróságot, és a kést az asztalosnadrág zsebében tartotta. Meg is jelent a lelki szemei előtt. Ha legalább elérhetné a megkötözött kezével...


Joanna ruganyos léptekkel tartott a házuk felé. A lexingtoni látogatáson felnyílt a szeme. Dr. Chin információja megadta neki az ugródeszkát, hogy végre megírhassa a határozott újságírói eredménynek számító cikket. Bár Ciccotellitől nem kapott exkluzív interjút, de talán jobb is lesz az, amit a doktornő legjobb barátnőjéről megtudott. Alig várta, hogy Keithnek elmondhassa. Megcsinálta. Végre megcsinálta. Saját vezércikke lesz. És össze sem hasonlítható azzal a felszínes firkálmánnyal, amelyet Jon Carter titkos 467

életéről írt, mely úgyis csak a társasági pletykarovatban fog megjelenni. Ez viszont vérbeli újságírás. Első oldalra való. A hajtás fölé! Végre. És Cyrus Bremin ezt most nem happolja el tőle. Maga a szerkesztő ígérte meg. De a férfi már korábban is ígérgetett, és mégis átadta a sztoriját másnak, szóval most vár és figyel. De még így is széles vigyorral fordult be a sarkon. A vigyor elillant, a léptei bizonytalanabbá váltak, amikor meglátta az épületüket. A héten másodszor áll mentőautó a járdájuk mellett. Az utolsó sarkot futva tette meg. Ahol korábban izgatottan állt, hogy írhat Cynthia Adams öngyilkosságáról, most rettegés fogta el. Odarohant egy rendőrhöz. – Ebben az épületben lakom. Mi történt? A férfi ránézett, a szeme összeszűkült. – Hogy hívják? – Joanna Carmichael. A férfi szeme kifejezéstelen lett. – Magát kerestük. Jöjjön velem! Nem! Egyre jobban eluralkodott rajta a rettegés, amint a férfi a lift felé vezette, és fölment vele. Nem. A lakásának az ajtaja nyitva. Emberek vannak odabent. Nem csupán emberek. Rendőrök. Keith! Pár lépésre az ajtótól megállította egy magas, fekete hajú férfi és egy alacsonyabb, szőke nő. A férfi a vállára tette a kezét. – Miss Carmichael? Tompán bólintott. – Mitchell nyomozó vagyok – mondta a nő. – Ez pedig a társam, Reagan nyomozó. Meg tudná mondani, hol volt egy órával ezelőtt? A szíve szinte megállt, annyira lelassult. A magas férfi Ciccotelli zsarubarátjának a testvére. – A Bulletin szerkesztőjénél. Miért? A nő egyenesen a szemébe nézett. – Rossz hírt kell közölnünk önnel.

468

A nő szavait elnyomta a hordágy kerekének nyikorgása. Egy hullazsák hevert rajta. – Keith? Elindult a hordágy után, a pánik minden mást kiszorított az agyából. A sikoltás, melyet hallott, a saját hangja volt. – Keith!

469

Huszonharmadik fejezet Március 17-e, péntek, 19.30

A vérzés mostanra már majdnem elállt magától, és a seb nem is lüktetett annyira, mint amikor még friss volt. Ennek ellenére össze kell varrni, különben fölnyílik megint. Jon nemsokára itt lesz. Összevarrja, és Ciccotelli kínzása kezdődhet is. Egysaroknyi távolságból, távcsövön figyelte Jon üres kocsibeállóját. És látta a Camarót is, ahogy araszolt az úton egysaroknyira a másik irányban. Aidan Reagan kocsija. Egy teljes másodpercbe beletelt, mire leesett. Jon Carter följelentette. Gyanakodnak. Lehetetlen. A cipő olyan ügyes megoldás volt. Robin Archerre kellene gyanakodniuk, de a férfi otthon maradt, hiába látogatta meg reggel a rendőrség. Most rám gyanakszanak. De hogyhogy? És ami a legfontosabb kérdés, mitévő legyen? Muszáj ellátni a sebet. Akkor majd Ciccotelli fogja. Remélem, az apja még él, mert csak az öreg fejéhez szorított fegyverrel tudja majd arra kényszeríteni, hogy rendes munkát végezzen. Amint a varrás kész, Ciccotellinek és az apjának meg kell halnia. Gyorsan és sokkal kevésbé fájdalmasan, mint tervezte. El kell tűnnöm. Messzire.

470


– Biztosan meglátott bennünket. – Aidan undorodva dobta a kabátját az asztalára. – Háromnegyed órát vártunk – mondta Murphy Spinnellinek. – Nem bukkant föl. Spinnelli fölsóhajtott. – Tudjuk, hogyan lőtték meg Millert. Rögtön azután kaptuk a hívást, hogy elindultatok a lakására. Joanna Carmichael barátját holtan találták a lakásukban. A fiatalember a fegyverén feküdt, amelyet egyszer el is sütött. És képeket találtunk a számítógépükön. Úgy látszik, Carmichael, amerre csak járt Tess a városban, képeket készített róla. Még egy halott. A rohadt életbe. – Tess mondta is, hogy Carmichael követte. – Nos, nagyon szép munkát végzett a háttérben. Találtunk képeket Marge Hooperről és Sylvia Arnessről, sőt egy tucat más személyről is, akikkel Tess aznap találkozott. Carmichael azt mondta Abe-nek és Miának, hogy gyanakodott, hogy valaki belenézett a fájljaiba, de „elvonta a figyelmét" egy sztori. Szóval úgy látszik, Miller egy lőtt sebbel mászkál valahol. – Carmichael túl közel jutott Millerhez – dörmögte Murphy. – Mi volt az a sztori? – Azt nem mondta. Mia szerint Carmichael végig azt motyogta, hogy „a hajtás fölött". – Szóval a barátja az életével fizetett azért, mert Carmichael megszállottan rátapadt Tessre, és rohant az exkluzív interjú után – sóhajtott Aidan. – Találtatok valamit Swanson régi lakásában? – Két hónappal ezelőtt egy fiatal pár vette ki -mondta Spinnelli. – Szóval Miller most nincs ott. De előtte a Deering, Inc. bérelte. Annyira közel jártunk már. De ez most akkor sem segít. – Utánanéztünk már a Deering tulajdonainak?

471

– Lori éppen ezen dolgozik. Nagyjából egy óra múlva lesz is valami. Megint behozattam Denise Mastersont. Kérte az ügyvédjét, és mit gondoltok, ki a pasas? – Destin Lawe – mondta Murphy, mire Spinnelli bólintott. – Nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy a férfi halott. Azt mondta Mastersonnak, hogy ügyvéd. – Ami megmagyarázza, hogy miért hívta rögtön azután, hogy tegnap elengedtük – mondta Murphy. – Még három hívást kaptunk azzal, hogy hol találhatjuk meg Danny Morris apját. Mind hamis volt. – Miller tudja, hogy minden bejelentésnek utánajárunk. Szemét ribanc – sziszegte Murphy. Aidan legszívesebben üvöltött volna. – Ez mind nem segít megtalálni Tesst. – Kiadtuk az eltűnt személy utáni körözést Millerre – mondta Spinnelli türelmesen. – Aidan, addig nem tehetünk semmit, míg Lori nem készül el a nyilvántartás átnézésével. Addig is töltődjetek fel összeszűkült szemmel nézett rájuk. – Ez parancs. Amint kinyomtatjuk az ingatlanlistát, már indulhatsz is. Azt akarom, hogy összeszedett légy, amikor indulni kell. Aidan erőt vett magán, és kiment a fülkéből, de útban a lift felé belebotlott Rickbe. – Épp téged kereslek – mondta Rick. – Találtam valamit. – Amikor Aidan értetlenkedve nézett rá, Rick összevonta a szemöldökét. – A CDn, amelyet a Poston gyerek eltört. Azon találtam valamit. Aidan hirtelen magához tért, és megtelt erővel. – Menjünk, és nézzük meg!

472


Tess majdnem elnevette magát. Röhejes kérés volt. – Mit akarsz tőlem, mit csináljak? Amy nem mosolygott. – Itt egy sterilizált tű és egy kis cérna. – Szabaddá tette az alkarját, fölfedve a felhasadt bőrfelületet. – Varrd össze! – A fegyvert a bal kezében tartotta, és a csövét Michael halántékának nyomta. – Óvatosan, nehogy összerezzenjek. A bal kezem nem tartom olyan biztosan. Tess azonnal kijózanodott. – Rendben. Csak ne bántsd. – Úgyis meg fog ölni. Ne segíts neki! – A férfi felnyögött, amikor Amy hasba rúgta. – Fogd be, öreg! – Hagyd, apu... – suttogta Tess, majd Amy szemébe nézett. – Összekötözött kézzel nem tudok segíteni. – Egyórányi görnyedés után sikerült kihúznia az apja faragókését a zsebéből. Mivel a keze a háta mögött volt összekötve, egyedül hátul a farmerja derékpántjába tudta elrejteni a kést. Ebben a pillanatban a tokban volt, teljesen használhatatlanul. De amint Amy kioldozza a kezét... Amy fogta a saját kését, egy nagy henteskést, és átvágta a Tess kezét összefogó kötelet. – Egyetlen fölösleges mozdulat, és az apádnak többet nem kell aggódnia a szíve miatt. – Fájni fog – figyelmeztette Tess. – Nincs semmim, amivel csillapíthatnám a fájdalmad. Amy önelégült mosollyal pásztázta az őket fogva tartó kis helyiség polcait. – Nekem van, de hülye lennék engedni, hogy használd rajtam. Tess igyekezett leküzdeni a hányingert, amelyet a szűk helyiség okozott, és most észrevette, mennyi növény és üvegcse sorakozik a polcokon. A legtöbbje gomba volt, és a kirakós még egy darabja a helyére került. 473

– Hallucinogének. Ezeket használtad a pácienseimen. Amy kinyújtotta a karját. – Fogd be, és varrj! Tess megrázta a fejét. – Hányingerem van idebent. Félek, hogy elszúrom. – Ezt a kockázatot örömmel vállalom – mondta Amy szárazon. – Kezdd már! Tess befűzte a tűt. – Ezeket a drogokat használtad a pácienseimnél? Amy türelmetlenül horkantott fel. – Igen. Ezeket. Tess egy öltést készített, mire Amy fölszisszent a fájdalomtól. – A levesembe is ezt tetted? – Természetesen. Tökéletes időpontnak tűnt ahhoz, hogy leválasszalak Philről. Tess tovább öltögetett. – Lefeküdtél vele? Phillippel? Amy gúnyosan mosolygott. – Természetesen. És le is fotóztam a nagy eseményt. Ez elég is volt ahhoz, hogy meggyőzzem Philt, hogy otthagyjon téged. Nem engedhettem, hogy férjhez menj. – Miért nem? – Mert akkor boldog lettél volna. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna jobbat kitalálni, mint Greent meg a láncos pasast. Csak meg kellett lovagolnom az utóhatásait. – Azt hittem, kezdem elveszteni az eszemet – suttogta Tess, visszagondolva azokra a hetekre, amikor még ahhoz is túl gyönge volt, hogy dolgozni menjen, és attól félt, hogy a lelke így küzd a munkája ellen. Amy kedélyesen fölkacagott. – Tudom. Ami az illeti, komolyan mondtam vasárnap, hogy úgy nézel ki, mint egy prosti. Tess összeszorította a száját. – Tudom. Eleanornak igaza volt veled kapcsolatban. Sosem szeretett. Amy karja megfeszült Tess keze alatt. – Ribanc. Ő is megfizetett. 474

Tess fölnézett. – Tessék? – Mindig mindent megtett érted. Mindenfélét adott neked. Tessnek eszébe jutott, mennyire megdöbbentette őket Eleanor hirtelen halála. Megölted Eleanort, és úgy állítottad be, mintha szélütést kapott volna. – Valóban – Amy ajka elkeskenyedett. – Olyan ráncos volt a bőr a nyakán, hogy az orvos szakértő észre sem vette az apró tűszúrásnyomot. – De nem találtak a vérében semmi gyógyszert. – Ó, a levegő varázsa, Tess. Tess zsibbadtan pillantott le az öltésekre. – Levegőt injekcióztál bele. – Az öregnek ki kellett volna hajítania téged, mint a macskát szarni. – De nem ez történt – suttogta Tess. Hirtelen annyi minden érthetővé vált. – De te talpra estél – mondta Amy keserűen. -Mint mindig. – Vadul rázta a fejét. – Eddig – tette hozzá. – A varázslatos kis életednek ma este vége szakad. Tess már az öltögetés vége felé járt, és a lába még mindig meg volt kötözve. – Mit akarsz velünk tenni? – Lelőlek. Akár egy nagy kör. Úgy kezdtem, hogy megöltem az apámat. És most úgy fejezem be, hogy megölöm a tiédet. Tess elhibázta a következő öltést, mire Amy elkáromkodta magát. Michael fölnézett, a szeme résnyire szűkült. – Megölted a saját apádat? De miért? Amy tekintete kemény lett, mint a kő. – Meg akart nősülni. Én meg nem akartam, hogy új asszonyt hozzon. A nőnek öt gyereke volt, és ellepték volna az én házamat. Elvették volna az én dolgaimat. – Gonosz kacaj tört fel belőle. – Sokra mentem vele, a te öt gyerekeddel kötöttem ki egy házban, szóval egy leheletnyit sem lett jobb. – Lecsukattad Leont – suttogta Tess, hogy húzza az időt az utolsó öltésekkel. 475

– Könnyű volt. – Arca elkomorult. – Téged lecsukatnom is könnyű kellett volna, hogy legyen. – És miért nem volt az? – kérdezte Tess. – Féltem, hogy a zsaruk nem veszik észre a fontos jeleket, ezért túl sokat hagytam. – Túl jó munkát végeztél – dünnyögte Tess, folytatva a játékot. – Igen – válaszolta Amy elégedetten. – Na de az öregedet gyanúba keverni volt az igazi. Tess a fogát csikorgatta. Ezt is Amy szervezte meg. – Átvertél. – A nagy pszichiáter. Nem jobb, mint bárki más. Azt látod, amit látni akarsz. – Amy behajlította az ujjait. – Szép munkát végeztél. Ezért az öreg gyorsan fog távozni. Tess tudta, hogy most kell cselekednie, vagy soha. Előkapta az apja kését a derékpántból, és míg Amy a varratot vizsgálgatta, nekilendült, és mélyen belehasított Amy ép karjába. Amy fülsiketítő hangon sikoltott fel, majd meglendítette a fegyvert, de Tess ugyanúgy reagált erre, mint amikor Clayborn támadt rá. Amy felüvöltött, ömleni kezdett a vér az orrából. Ekkor Tess rávetette magát Amyre, és nekinyomta a falnak. A fejük fölött lévő polcokon imbolyogni kezdtek az edények, és Amy egy pillanatra kővé dermedt. Tess fél kézzel megragadta Amy fegyverét, és a másik kezével átvágta a bokáját körülvevő kötelet. Felállt, maga elé tartotta a fegyvert, míg Amy megvetően húzta el a száját. – Úgysem mered. Tess tudta, hogy Amynek részben igaza van. Ez a nő volt a legjobb barátnője. És ez egész végig teljesen egyoldalú volt. Tess mégsem tudta magát rávenni, hogy meghúzza a ravaszt, és elvegye Amy életét. Ez a nő, akit testvéreként szeretett, elmebeteg. Annak idején megkímélte Harold Greent. Vajon Amynek kevesebb jár? – Nem akarlak megölni, Amy. De megöllek, ha muszáj. Állj fel, és hozzá ne érj az apámhoz, különben esküszöm, hogy megöllek! Amy felállt. – Milyen picike ez a szoba, Tess. Nem hiszem, hogy elég levegő van benne. Tess a fogát csikorgatta. 476

– Szerintem elég jól vagyok a félelmem ellenére is. – És legnagyobb meglepetésére ez igaz is volt. – Most pedig mozgás! El az apám közeléből! – Amy pár lépést tett az ajtó felé, de nagyon figyelt. Tess tudta, Amy csak arra vár, mikor pislog egyet. – Ez már elég messze van. Apu, nem vehetem le róla a szemem, hogy kikötözzelek. – Semmi baj, Tess. – Olyan gyönge volt. – Csak hívj segítséget! – Mozgás, Amy! Telefonálni fogunk, de ez alkalommal tényleg én fogok beszélni.


Aidan, Murphy és Spinnelli a fényképeket bámulták, amelyeket Rick terített szét az asztalon. – A képből hiányzó sávok megfelelnek a CD-ből hiányzó daraboknak – magyarázta Rick. – Képeket találtál? – kérdezte Aidan. – Azt hittem, hangfájlok lesznek rajta. – Ó... – Rick a fejét rázta, hátha attól kitisztul. Túl sokáig bámultam. Hangfájlt is találtam, de csak foszlányokat. Mint egy telefonbeszélgetés, ami folyamatosan kihagy. De épp elég ahhoz, hogy Postont behozzuk. Míg az audioelemeket néztem, képfájlokat is találtam, egész mélyre temetve. Miller valószínűleg megpróbálta letörölni a lemezt, mégpedig hatósági szoftverrel. Ez csak akkor tünteti el az adatokat, ha hétszer végzed el a törlést, de még így is visszamaradhat adat. Nézzük, jelentenek-e bármit is a képek. A fotón egy fal volt, képekkel. Tengerpartról készült toll– és tusrajzokkal. Aidan már látta ezt a falat. A szíve a torkában dobogott. – Ez Tess nappalija. Murphy felkapta az egyik képet. – Viccelsz. 477

Aidan fölnézett. – Ugyanazt csinálta Tess-szel, mint Swansonnal. Ezeket Tess lakásán kívülről készítette. Kintről szórakozott vele. Murphy izgatottan bólintott. – A szemben lévő lakásból. De abban az épületben negyven lakás van az utcafronton. Meg lehet a szögből becsülni, melyik lakás lehet? – Talán – mondta Rick. – A felbontás gyenge, de tippelni tudok. Spinnelli megkocogtatta az asztalt, hogy magára vonja a figyelmüket. – Pontosan kell tudnunk, melyik lakás az, hogy végzést kapjunk rá. Nem elég a tippelés. Aidan fölvette a telefont. – Lori. Megvan már a Deering-ingatlanok listája? Két perccel később Lori behozta a kinyomtatott listát, és Aidan végighúzta az ujját a címeken. – Húsz lakás van a tulajdonában. De csak az egyik van szemben a Tessével. Menjünk!


– Állj meg! – mondta Tess, és Amy meg is állt, gúnyos mosollyal az arcán. – És ha nem állok meg? Tess lőtt egyet, szándékosan úgy, hogy a lövedék egészen közel süvítsen el Amy feje mellett. – Akkor lelőlek. Amy arcára vörös foltok ültek. – Te ribanc. Neked mindig minden sikerült. – És most sikerül téged börtönbe juttatni. Oda, ahová te akartál engem. 478

– És össze is jött volna, ha nem lennének azok a rohadt zsaruk. – Pont úgy beszélsz, mint a Scooby-Dooban a gonosztevők – mondta Tess, mire Amy tekintete még sötétebb lett. – Ennyit a filmklasszikusokról – körbenézett, de nagy elkeseredésére sehol sem látott telefont. – Nincs telefon – mondta Amy önelégülten. – Csak internet. Most akkor mi lesz? – Gyere velem! Bekopogtatunk a szomszédokhoz. Biztosan lakik itt valaki, akinek van telefonja. – Maga elé intette Amyt, hogy induljon az ajtó felé. – Gyerünk! Amy azonban rávetette magát Tessre, aki hátrarepült, és nekiesett az erkélyajtónak, és Amynek sikerült kicsavarnia a kezéből a fegyvert. Amy vérzett, és tele volt zúzódásokkal, mégis felállt, és Tess szívének szegezte a fegyvert. – Most te gyere! Ki az erkélyre. A kör bezárul az apáddal, a kör bezárul veled. Az egész akkor kezdődött, amikor leugrott a beteged. Most az újságok azzal lesznek tele, hogy te is leugrottál. Nyisd ki az ajtót! – Nem. – Tess tudta, hogy abban a pillanatban, hogy kilép az erkélyre, halott. Amy kinyitotta az ajtó zárját, és kitárta, csak úgy süvített befelé a hideg esti levegő. Fél kézzel elkapta Tess haját, a másikkal pedig odanyomta a fegyvert a halántékához. – Azt mondtam, gyere! Most rögtön. – Kirángatta Tesst az erkélyre, és meglökte, hogy áthajoljon a korláton. Tess felkiáltott, amikor a fegyver markolata a veséjébe vágott. Ösztönösen elhúzta magát a fájdalom elől, de kibillent az egyensúlyából, és Amy meglökte. Tess átfordult. – Rendőrség! – Aidan félreállt, hogy a kommandósok betörhessék az ajtót, és a szíve egy pillanatra megállt. Az erkélyen ott állt Amy. Egyedül. Alig kivehetően látható volt két kéz, amely a szegélybe kapaszkodott. Tess. Aidan odarohant, de Amy Miller megfordult, a tekintete vad volt, és eszelős.

479

– Mindenki kimegy, különben rálövök a kezére – hangzott a hűvös fenyegetés. – És le fog esni, tizenkét emeletet. Ha nem hal meg, akkor azt kívánja, hogy bárcsak meghalt volna, és ti is azt fogjátok kívánni. Murphy odaállt Aidan mögé. – Háromra, Aidan – mondta halkan. – Egy, kettő... Három. Aidan és Murphy egyszerre lőttek, és a két lövés együttes ereje áttaszította Amyt a korláton. Meg sem várták, hogy megnézzék, hova esett, Aidan odaszaladt, és Murphyvel visszahúzták Tesst, aki egészen falfehér volt, és lihegett. Túlságosan sokkos állapotban ahhoz, hogy akár csak egy szót is szóljon. Aidan a karjába vette, és úgy vitte vissza a nappaliba. – A járdán van – kiáltott be Murphy az erkélyről. – Meghalt. – A kör bezárult – suttogta Tess. – Ahogy Cynthia... Aidan úgy érezte, míg él, sosem fogja letenni Tesst. Legalább húsz évet öregedett, amikor meglátta a két kicsi kezet, amely az erkély szélébe kapaszkodik. Tess nagy nehezen fölállt. – Az apám. Hívd a 911-et! Oxigénre van szüksége. És Tessnek is, gondolta Aidan, de vele maradt, amikor Tess hátrarohant a folyosón abba a szobába, ahol ott feküdt Michael Ciccotelli még mindig megkötözve, sápadtan. A férfi fölnézett, és megkönnyebbülten hunyta le a szemét. – Hát élsz. Lövéseket hallottam. Tess térdre rogyott, és a kést kereste, hogy elvághassa a köteleket. Könnyek csorogtak az arcán, és Aidan úgy látta, Tess észre sem veszi őket. A keze remegett, s a kés kezdett veszélyesen bizonytalanul mozogni. – Meghalt, apu. Amy meghalt. – Tess – Aidan leguggolt, és kivette Tess kezéből a kést. – Ülj le, és lélegezz mélyeket! – Gyorsan elvágta Michael kötelékeit, és segített az idős férfinak kiegyenesíteni a végtagjait. – Mindketten bemennek a kórházba, és nem vitatkoznak. Rendben? Michael Tessre nézett. – Megyek, ha te is jössz. Tess kezét a szája előtt tartva bólintott. – Rendben. 480

– Tess! Apa! – Vito megtorpant a nyitott ajtóban. – Ó, istenem, Tess! – letérdelt mellé, és a karjába zárta. – Spinnelli felhívott, és akkor értem ide, amikor még kint lógtál az erkélyről. Azt hittem, le fogsz zuhanni. – Megszorította, és ringatni kezdte. Michael szeme elkerekedett. – Az erkélyről lógtál lefelé?! Szent isten! – Azt hittem, ott menten szívinfarktust kapok -mondta Vito hevesen. – Anyuval ott álltunk. Képtelenek voltunk levegőt venni. Aztán Amy átbukott, és Reagan behúzott téged. – Bizonytalanul fölemelte a fejét, és Aidan szemébe nézett. – Köszönöm. Aidannek sikerült bólintania. – Szívesen. De én sem vagyok biztos benne, hogy valaha is képes leszek rendesen lélegezni. – Nagyot fújt, és kísérletképpen mély levegőt vett. – Azt hiszem, menni fog. Tess gyöngéden kibontakozott Vito karjából, és Aidanhez bújt. A fejét a férfi vállára hajtotta. – Nem tudom, örültem-e bármikor is ennyire valakinek, mint neked, amikor átnéztél a korláton. – Ajkát a férfiéhoz érintette. – Köszönöm. Aidan Tess nyaka ívébe temette az arcát, és megborzongott. Vége. Végre-valahára. – Szívesen. Előbb nézzenek meg az orvosok, és utána hazamegyünk. Tess fölemelte a fejét, félrehajtotta, és mosolyogva nézett Aidan szemébe. – De ma este nem főzök, nyomozó. A férfi fojtottan nevetett föl. – Semmi gond. Úgysem bírnék semmit lenyelni. Talán holnap. – Akkor holnap.

Március 18-a, szombat, 20.30

481

Tess óvatosan lépett ki a liftből Aidan emeletén, a szíve hevesen dobogott. Egy pillanatra megállt, és mély levegőt vett. – Még mindig utálod a liftet, Tess? Fölnézett. Marc Spinnelli állt előtte, és kedvesen mosolyogva fürkészte az arcát, kezében pedig egy kávéspoharat tartott. – Aha, de azt hiszem, most már a magasságot egy kicsit jobban utálom. A férfi elvigyorodott. – Azt kell, hogy mondjam, kedves doktornő, hogy jogos a fóbiád. – Átkarolta Tess vállát. – Tegnap este nem volt lehetőségem beszélni veled. Most már jól vagy? – Igen. Fáj itt-ott, de jól vagyok. – Egy órával ezelőtt ébredt föl Aidan ágyában. A férfi korán reggel elment otthonról, de egy cédulát hagyott a párnán. – Aludj csak – utasította, de ma reggel Tess válaszokat akart. Aidant akarta. – Aidan bent van? Spinnelli megértően bólintott. – Bent a tárgyalóban. Bekísérlek. Öt szempár nézett föl rá, amikor belépett. Jack, Rick, Patrick és Murphy. És Aidan. A férfi felállt, szemöldöke szinte összeért. – Mondtam, hogy aludj. – Nem tudtam – kinyújtotta felé a reggeli Bulletint. – Ezt láttad? Aidan felsóhajtott. – Igen, láttam. Ülj le, Tess! Tess elfoglalta a széket, amelyet Aidan húzott ki neki, szétterítette az újságot, és megint a vastag betűs fekete sorokat nézte. A cím így szólt: A GYILKOS VÉDŐÜGYVÉD. A vastag betűs írás alatt két cikk volt. Az első hosszabb, Cyrus Bremin nevével. Részletezte Amy szerepét az elmúlt heti gyilkosságsorozatokban, amely Phillip Parksszal és Keith Brandonnal érte el a csúcspontját. A fényképük nézett fel rá az oldalról, és Tess csak szomorúságot érzett. A saját képe is ott volt, mégpedig a róla készült kásás fénykép mellett, ahogy épp az erkélyről lóg lefele. Ettől a képtől még most is összeugrott a gyomra, és émelyegni kezdett. Az éjszaka erről álmodott: az ujjai lassan csúsznak lefelé az erkély széléről, ahogy odalent dudálnak az autók. De nem aludt. Csak az emlékezete játszotta vissza újra és újra azt a borzalmas pillanatot. Mégis életben maradt. Tizenhárom másik ember azonban nem. 482

A második cikk rövidebb volt, de éppolyan sokkoló. Amy számos befolyásos chicagói családnak dolgozott, vérdíjat kapott tőlük, amiért börtönbe juttatta azokat az alkalmazottakat, akik nem tetszettek nekik. Ezek az alkalmazottak kivétel nélkül gyilkosság áldozatai is lettek, ami hatásos üzenetet közvetített azoknak, akik árulást fontolgattak. Szemmel láthatóan ezeknek az alkalmazottaknak a körében Amy Miller egyet jelentett a biztos véggel. Valahogy Joanna Carmichael fölfedte mindezt. És ez a barátja életébe került. – Végül csak ott van a neve egy cikk mellett -suttogta Tess. – Mármint Carmichaelé. – Nagy árat fizetett érte – válaszolta Aidan csöndesen. – Jól vagy? Igen, kezdte volna mondani, de a tekintete ekkor a címlapra vándorolt. – Nem, nem vagyok jól. – Hogy érzi magát az édesapád, Tess? – kérdezte Murphy. – Már stabil az állapota. – Sikerült halvány mosolyt erőltetnie az arcára. – Nyűgös. Haza akar menni. – A mosolya elillant. – Azt akarja, hogy menjek haza vele. Valami villant Aidan szemében, de azért mosolygott. – Majd megbeszéljük, ha minden lecsöndesedett. Ettél már? – Az anyukád kényszerített... – Tess tojás és szalonna illatára ébredt, és Becca Reagan kedves mosolyára, ami, úgy tűnt, még a legrosszabb helyzet élét is elveszi valamennyire. Tess az előző estét a kórházban töltötte, ahol megvizsgálták, és hamar ki is engedték. Az apját természetesen bent tartották. Vito és a felesége még mindig ott ült az ágyánál. Az apja azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Tess menjen haza. Aludjon egy kicsit. A haza Aidan házát jelentette. – Mit derítettetek ki éjjel? – Hogy minden, amit Carmichael megírt a cikkében, igaz. És még többet is. – Ártatlan embereket kevert gyanúba – mondta Patrick rekedten. – Volt köztük olyan, akiket én helyeztem vád alá. Ha a rendőrség túl közel került valamelyik család bűncselekményeihez, akkor a család bevonta Millert. Ő szerzett egy bűnbakot, elrendezte, hogy terhelő bizonyítékokat találjanak. Aztán „védte" a szerencsétlent, de úgy, hogy esélye se legyen bizonyítani az ártatlanságát. – Az álla megfeszült, a 483

szemében megvetés villogott. – És soha még csak nem is gyanakodtam. Sem Kristen. Eddig miattad aggódtunk, hogy jönnek a fellebbezések. Most nagy eséllyel minden ügyet újratárgyalnak, amelyekben Miller védett. – A sors iróniája – suttogta Tess. – Nicole Rivera öccse is az egyik ilyen ártatlan -mondta Aidan. – Miller azért választotta a srácot, mert úgy gondolta, Rivera lenne a legmegfelelőbb imitátorod. Gyilkosságot varrt Miguel Rivera nyakába, majd kihasználta a nővérét. – A srácot kiengedték? – kérdezte Tess. Aidan bólintott. – Még az éjjel. – De a nővére meghalt – mondta Murphy tompán. – Senkije sincs. – Mert Amy megölte. – Tess lehunyta a szemét. – És annyi mindenkit. És még mindig nem tudom, miért, csak annyit értek, hogy gyűlölt. – Az asztal körül kényelmetlen és zavart volt a csönd. Tess körbenézett az arcokon. – Mondjátok meg! Most rögtön! – Jim Swanson miatt, Tess – mondta Aidan gyöngéden. – Megszállottan szerette a férfit. – De Jim engem akart – ráncolta a homlokát Tess. – Jim három hónapja elment Afrikába. Ez idézte elő ezt az egészet? – Aidan szeme megvillant, és Tess azonnal rájött. – Meghalt, ugye? – Sajnálom, Tess. Swanson sosem jelentkezett a csádi klinikán. Megtaláltunk Jim holmijait Amy szekrényében, és egy kést, amelyen alvadt vér volt, mégpedig az ő vércsoportjának megfelelő vér. Amy biztosan dühében ölte meg. Aztán téged okolt. – Ennyi éven át gyűlölt – szája keserű mosolyra húzódott. – Szép kis szakember vagyok, mondhatom. Ott állt a gyilkos az ajtómban, és észre sem vettem. – Az anyja skizofrén volt, Tess – szólalt meg Murphy. – Az édesanyád többet is tud mesélni, de úgy tűnik, Amy éveken át a szakadék szélén táncolt, csak elég okos volt ahhoz, hogy mindenki elől elrejtse. Még előled is. – Csupán mostanában kezdett az elmeállapota kicsúszni a keze közül. – Aidan megszorította Tess kezét. – Már nem tudta eltitkolni. – Az anyám tudta? – Tess alig bírt nyelni. – Tudta? 484

– Tudta, hogy Amy anyja beteg volt, Tess. De fogalma sem volt róla, hogy Amy is az volt. Tess mereven bólintott. – Nem számít. Amy megmérgezett, ha nem tudnád. A levesemmel. Jack, aki az asztal túlsó végén ült, elhúzta a száját. – A gombák? Julia is erre gondolt. – És lefeküdt Phillippel. – Ezt is kiokoskodtuk – mondta Murphy. Tess megint bólintott, és visszaidézte az előző este történteket. – És megölte a saját apját. – Nagy meglepetésére azonban senki nem hökkent meg. – Ezt is tudtátok? – Vito gyanította. Mint megtudtuk, a szomszéd fiút ítélték el. – Leon Vannetit. – Tess összevonta a szemöldökét. – Ártatlan volt, ahogy Vito hangoztatta. De ez csak az én szavam. Még mindig nincs bizonyíték. A szeme elkerekedett. – Amy azt mondta, hogy Leon megerőszakolta. Akkoriban még nem végeztek DNS-vizsgálatot, de ha még mindig megvan a bűnjel, azzal talán most tisztázni lehet. – Még délelőtt odatelefonálok – ígérte Spinnelli. – Legalább ezt az egyet helyrehozhatjuk. Tess fölsóhajtott. – Megölte Eleanort is. Ez viszont megrökönyödést váltott ki. – Tényleg? – kérdezte Murphy. – És hogyan? – Levegőt fecskendezett a vérébe. Mert Eleanor kedves volt hozzám. Spinnelli megköszörülte a torkát. – Viszont van jó hírünk is, Tess. Rick? – Éjjel megtaláltuk Bacon eredeti fájljait a lakásban – mondta Rick. – Azzal a CD-vel együtt, amelyen a te neved állt. Lynne Pope azonosította, hogy ugyanaz a címke van rajta, mint amit azon a napon látott, amikor Bacon megpróbálta eladni neki. Szóval legalább az összes példány megvan. Tess szinte beleszédült a megkönnyebbülésbe. – Nem akartam ennyire aggódni miatta, de azért nyugtalanított. Spinnelli megpaskolta a vállát. – Nos, most már nem kell nyugtalankodnod. – Azt tudjátok, hogy miért kellettek annyira Amynek Bacon fájljai? 485

– Amikor elhoztuk a CD-ket Bacon rejtekhelyéről, megkértem egy kolléganőt, hogy nézze végig a felvételeket. Látta, amint Amy üvegeket vesz ki a gyógyszeres szekrényedből. – Az üvegek, amelyeket bevitt Cynthia lakásába. Aidan vállat vont. – Eléggé apróságnak tűnik, hogy ilyenekkel vesződött, de gondolom, félt, hogy Bacon megzsarolja, ahogy téged is. – Nagyjából össze is foglaltuk az egészet – mondta Spinnelli –, hacsak nincs kérdésed. Tess ismét az újságot nézte, de elkapta a szemét a képről, amelyen ő lógott lefelé az erkélyről. – Szeretném tudni, honnan tudta meg mindezt Carmichael. Aidan kinyújtotta a kezét. – Akkor látogassuk meg! Utána beviszlek az édesapádhoz. Aidan becsatolta Tess biztonsági övét. Tess csak ült némán, összefont ujjait az ölébe ejtette, sápadt arca akár egy törékeny, kiszolgáltatott, meggyötört gyermeké. Aidan csak akkor szólalt meg, amikor már messze maguk mögött hagyták a rendőrőrsöt. – Otthon kéne lenned, és aludnod. – Nem tudnék aludni, Aidan. A férfi ezt pontosan tudta. Tess ott feküdt mellette éjjel, merev, dermedt testtel, a szeméből könnyek csorogtak, egészen addig, míg Aidan meg nem adta maguknak azt, amire mindkettőjüknek oly nagyon szüksége volt. Tess olyan vadsággal reagált, amitől Aidan még most is tetőtől talpig bizseregni kezdett. Isten a megmondhatója, hogy megint ugyanazt szeretné érezni. Most azonnal. Ehelyett gyöngéden megszólalt. – Bevehetted volna az altatót, amit Jon írt fel. – Tegnap olyan sok nyugtatót kaptam, hogy szerintem az életem végéig kitart – mondta feszélyezett mosollyal. – De köszönöm. Rendbe jövök, Aidan. Csak időbe telik. – Van időm, Tess. Tess komoly tekintete szinte ütésként érte Aidant. -Jó. – Viszont van egy jó hírem. Emlékszel Danny Morris apjának a barátjára? 486

– Arra, aki miatt megsérült a kezed, amikor megpróbáltad letartóztatni? – Igen. Ma reggel, munkába menet megálltam nála. És mit gondolsz, ki aludt másnaposan a kanapéján? Tess szeme elégedetten szűkült össze. – Letartóztattad az apát. – Megpróbált elszökni, de túl kába volt ahhoz, hogy megálljon a lábán. Gyilkosságért fogják vád alá helyezni. Tess komoly arccal bólintott. – Akkor jó. Aztán elfordította a tekintetét, és Aidan úgy vélte, érti, mit érezhetett Tess, amikor ő zárkózott be a nő előtt. – Tess, mondd el, kérlek, mi bánt. – A kocsival befordult egy üres parkolóhelyre, és ujját a nő álla alá csúsztatta. Tess nagyokat nyelt, ahogy próbálta visszatartani a könnyeit, de azok mégis végiggördültek az arcán. – Mondd el, kérlek. – Meg tudtam volna ölni Amyt, Aidan. Olyan volt, mintha a testvérem lett volna, és meg tudtam volna ölni. Aidan szeme összeszűkült. – Megérdemelte a halált, Tess. Annyi embert megölt. – De beteg volt – nagyot nyelt. – És sosem segítettem neki. Aidan felsóhajtott. Mégiscsak rendőr vagyok. És Tess mégiscsak orvos. – Tudod, mire jöttem rá tegnap délután, ahogy ott álltam a lakásában? Egészen addig attól tartottam, hogy befurakszol a gondolataimba, és semmit sem tudok majd megtartani magamnak. Aztán rájöttem, hogy ez azokkal nem működik, akik a legfontosabbak a számodra. Emiatt voltál védtelen Amy és Phillip esetében. De ez egy alapra helyez velem. Tess pislogva nézett föl rá. – Szóval a szeretteim vonatkozásában alkalmatlan vagyok... ami jó. Aidan végighúzta a nyelvét a fogán. – Összességében véve igen. Tess elmosolyodott. – Ez olyan édes – megtörölte a szemét. – Borzalmasan nézhetek ki. 487

– Gyönyörű vagy. Tess, tegnapelőtt este megkérdeztem, mit akarsz. Azt mondtad, hogy mindig is ezt akartad. Hogy valaki szeressen. Tess fölemelte a fejét. – És azt mondtad, hogy ez nem ijeszt el. – Nem ijeszt el, és nem is fog. De te akkor nem kérdezted meg tőlem, én mit akarok. Tess az alsó ajkába harapott. – Nos? Mit akarsz, Aidan? A férfi habozott, zavarban volt. – Mindig olyan nőt szerettem volna, mint az édesanyám. Tess elmosolyodott. – Valakit, aki főz rád? – Azt is. De inkább arról van szó, amit ennyi éven át apámnak jelentett. Apám hazajött, fáradtan, kimerülve és feldúltan amiatt, ami a szolgálata alatt történt. És anyám ott volt mellette. Mindig... Egyszerűen csak ott volt. És annak szereti az apámat, ami. – Ezt megértem. Édesanyád nagyszerű ember, Aidan. – Te is az vagy, Tess – megfogta a kezét, és az ajkához szorította. – Azt hiszem, attól féltem, hogy te nem csak egyszerűen ott lennél. Hanem elemeznél, ítélkeznél, talán azt is mondanád, hogy bolond vagyok, mert néha annak is érzem magam. – Sosem tennék ilyet – ajka mosolyra húzódott. – Amint látszik, alkalmatlan vagyok. – De csak ebben. Minden másban igazi szakértő vagy. Beszéljünk Carmichaellel!

Március 18-a, szombat 9.45

Carmichael a háza előtt állt, kint a járdán, kezében bőrönd. Sápadt volt, szemét sötét karikák árnyékolták. Látszott, hogy nem örül nekik. 488

– Miss Carmichael... – szólította meg Tess. – Sajnálom, ami a barátjával történt. Joanna tetőtől talpig végigmérte, tűnődve, de révetegen. – Nekem is ezt kellene mondanom a barátnője miatt. De nem mondta, döbbent rá Tess. – Szeretnék beszélni önnel. Carmichael végignézett az utcán. – A reptérre megyek. Csak pár percem van. Tess bólintott. – Az elég is lesz. Tudni szeretném, hogyan jött rá, hogy Amy Miller szervezett bűnözésből élő családoknak dolgozott. Joanna arcára örömtelen mosoly ült. – Tényleg nem volt olyan nehéz. Piszkos dolgokat kerestem. És meg is találtam. A barátja, Jon sztorija semmiség volt, de a barátnőjéé, Amyé... Nagy dobás. Tudtam, hogy azokkal az orvosokkal barátkozik, akik minden második vasárnap a Blue Lemonban találkoznak, és elgondolkodtam, hogyhogy annyi az orvos, de csak egyetlen, magányos ügyvéd. Aztán megtudtam, hogy Kentuckyba járt az orvosegyetemre, míg maga itt Chicagóban tanult. – Nem tudtunk bejutni ugyanarra az egyetemre mondta Tess Aidannek. – Amy abbahagyta, mert nem bírta a hullák boncolását. Ironikus, nem? – Nem abbahagyta az egyetemet, dr. Ciccotelli. Kicsapták, pontosabban kicsapták volna, ha nem sikerült volna néhány inkrimináló fényképet szereznie az egyik professzorról. Tess nagyot nézett. – Amy legalább következetes volt... – Lenyomoztam az egyik régi szobatársát az egyetemi dékáni irodán keresztül. Mint kiderült, nem kedvelte Millert, és minden teketória nélkül a helyes irányba terelt. Elértem Kelsey Chint, aki most Lexingtonban orvos. Ő mesélt a kicsapásról és a képekről. Azt is mondta, hogy Miller megpróbált segítséget kérni tőle a fényképek készítéséhez, de a másik szobatársukhoz fordult, amikor ő nemet mondott. – És honnan szerzett tudomást a szervezett bűnözésről? – kérdezte Aidan türelmetlenül. 489

– Elgondolkodtam, milyen elvek szerint dolgozhat egy olyan ember, aki ilyeneket tesz. Ráadásul elég sok ügyet elvesztett, és mégis volt pénze ruhákra és hajóutakra. – Ami azt illeti, a hajóutat én fizettem – mondta Tess. Joanna keserűen mosolygott. – Akkor csak mázlim volt, mert pontosan emiatt néztem meg, kik az ügyfelei. Onnantól csak össze kellett kötnöm a pontokat. – Egy taxi állt meg a járda mellett. – Most mennem kell. Hazarepülök, hogy eltemessem Keitht. – És utána? – kérdezte Tess. – Visszajövök – keserű mosolya megremegett. – Előléptettek. Nagy fizetésemelést kaptam. Ezentúl óvatos leszek, hogy mit kívánok... – vissza sem nézett, úgy szállt be a taxiba. A jármű eltűnt a sarkon. – Nem is tudom, sajnálom-e ezt a nőt vagy sem, Aidan. Aidan besegítette Tesst a kocsiba. – Azzal kell együtt élnie ezentúl, amit tett. Megrángatta a tigris farkát, és a barátja fizette meg az árát. – Beült Tess mellé, és megszorította a kezét. – Semmit sem tudtál volna tenni, Tess. Tess mély levegőt vett. – Tudom. És talán éppen ez az, amivel a legnehezebb szembenéznem. – Figyelj... Ismerek egy rendőrt, aki pszichológia szakon végzett, és a díványa mérsékelt áron igénybe vehető. – Mérsékelt? – Ó, rendben. Beszélhetünk barterezésről is. – Miféle barterre gondolsz? Aidan elindította a kocsit, és visszakanyarodott a forgalomba. – Ha meg kell kérdezned, akkor nem vagy olyan okos, mint gondoltam. – Hiszen mondtam, hogy nem vagyok gondolatolvasó, nyomozó. A férfi csak vigyorgott. – Tényleg mondtad. Azt hiszem, kénytelen leszek később részletesen kifejteni. De előbb beviszlek az apádhoz. Már biztosan nagyon vár.

490

Epilógus Philadelphia, október 28-a, szombat, 19.25

– Jól érzi magát – mondta Tess elcsukló hangon. Michael Ciccotelli a feleségével táncolt, aki most az egyszer nem szólt rá, hogy túlzásba viszi. Tess esküvője olyan nap, amikor nyugodtan lehetett túlzásokba esni, és mindenki úgy élte meg, talán ez az utolsó alkalom, hogy a Ciccotelli család teljes létszámban egybegyűlt. Keserédes percek voltak ezek, de Tess megbékélt apja állapotával, noha mindannyian abban reménykedtek, hogy akad donor. Aidan megállt Tess mögött, karját a dereka köré fonta. A lábát teljesen eltakarta a Tess nagymamájától örökölt szatén menyasszonyi ruha csaknem kétméteres uszálya. – Igen, jól érzi magát. És te? Tess megborzongott, ahogy Aidan csókot lehelt meztelen nyakára. – Egyre jobban. – Garantálom, hogy holnap még jobban leszel. – A luxushajós nászutat leszavazták, mert az túl „phillipes", az európai körutat is, mert az túl „shelley-s". Végül úgy döntöttek, hogy a jersey-i partokon töltenek el egy hetet. Aztán visszajönnek Chicagóba, és egy partit rendeznek a Lemonban az összes barátjukkal, habár a legtöbbjük most is itt volt velük. Aidan családja is eljött, Rachel és Kristen mint koszorúslányok. Abe volt a vőlegény tanúja, és még Murphy is hajlandó volt szmokingba bújni, és úgy látni el a vőfélyi teendőket. Vito nagyon magabiztosan viselte a szmokingot, és ebben a pillanatban épp egy elszánt fiatal nőt próbált elhessegetni. Ahogy Tess mondta, minden lány flörtölni akar Vitóval. 491

Vito mellett ott állt a barátja, Leon, akit hónapokkal korábban kiengedtek, miután a DNS-vizsgálat kimutatta, hogy nem erőszakolta meg Amy Millert, Tess tanúvallomása és Amy elmebetegsége elég volt ahhoz, hogy az ítéletet, amelyet Leon ellen hoztak, megsemmisítsék. Jó volt látni, hogy végül az igazság győzedelmeskedett. Jack és Julia is itt volt, ahogy Robin, Jon, Patrick, Flo Ernst és Ethel Hughes is. Még Lynne Pope is megjelent, mert szeretett volna egy kisebb összeállítást bemutatni az esküvőről a Chicago On The Townban. Lezárásként, magyarázta. Mert természetesen az is volt. A terem másik felét a megszámlálhatatlanul népes Ciccotelli család töltötte meg. Éppen Michael Ciccotelli közeledett feléjük, az arcán atyai büszkeség ragyogott. – Ez az apa-lánya táncom, Tessa. El kell engedned, Reagan. Aidan elengedte Tesst, és észrevette, nem ő az egyetlen a teremben, aki a szemét törölgeti, amikor Michael a táncparkettre vezette a lányát. Gyönyörű pár voltak. Amikor a zene elhallgatott, Tess előrehajolt, és súgott valamit az apja fülébe. Michael visszakísérte a lányát Aidanhez, és a mosolya szomorú lett. – Nagyon vigyázz rá... – mondta. Tess a szemét forgatta. – Tud a lányod magára vigyázni. Aidan ügyet sem vetett erre a megjegyzésre, és Michael felé fordult: – Az életemet adom érte. – És ezzel mintha meg is nyugtatta volna újdonsült apósát. Michael visszasétált a feleségéhez, és leült a székre, még mielőtt Gina nyaggatni kezdte volna. – Mit mondtál neki? – Azt, hogy maradnia kell a következő családi esemény miatt. Nincs apelláta. Aidan szeme összeszűkült. – És mi lenne az a következő családi esemény? – Keresztelő. Aidannek majd kiugrott a szeme a meglepetéstől. – Tess? A fiatalasszony elnevette magát.

492

– Nem, nem én... De hamarosan az szeretnék lenni. Ismerek egy rendőrt, akinek a díványát sokkal izgalmasabb dolgokra is föl lehetne használni, mint terápiás beszélgetésre. – Komolyan? – Ó, igen. Azt hallottam, mérsékelt díjért dolgozik. – Egyenesen olcsó... – Akkor meg mire várunk? Aidan forrón megcsókolta, mire mindenki éljenezni kezdett, aki a közelükben volt, és látta. – Már semmire sem kell várnom. Minden itt van körülöttem.

VÉGE

493

Fordította. Weisz Böbe

Recommend Documents