Film- és Könyvajánló Itt találhat az idelátogató olyan film- és könyvajánlókat, melyek tanszéki oktatóinktól származnak. Ezek elsõsorban olyan alkotások, melyek lelki folyamatokkal foglalkoznak és egy-egy probléma különbözõ megközelítését mutatják be. Azoknak ajánljuk, akik szeretnének pszichológiai témákról, problémafelvetésekrõl olvasgatni szabadidejükben. Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
?Az anyja is, a nagyanyja is születésétõl kezdve tiszteletben tartotta Surik férfiúi magánéletét. A férfiélet számukra titok volt, sõt mi több, szent titokzatosság, és türelmetlenül várták, hogy egy szép napon az õ Surikjuk egyszer csak felnõtt Korn lesz: komoly, megbízható férfi, akinek nagy, erõs álla van, és uralkodik a környezõ ostoba világ felett, amelyikben minden állandóan eltörött, szétfolyt, tönkrement, és mindent csak egy férfikéz volt képes rendbe hozni, legyõzni vagy éppen újjáteremteni." ?Ulickaja a tõle megszokott áradó mesélõ kedvvel és fordulatossággal, finom iróniával beszéli el egy odaadó férfi történetét, aki minden nõnek meg akar felelni..."
...és hogy ?kerek" legyen a történet, még egy ajánlat Ulickajatól....
Ljudmila Ulickaja: Életmûvésznõk
Zsenya olyan nõ, aki elsõ látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nõtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnõtt életének különbözõ szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az elsõ férjétõl, hol egy új szerelem tûnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi -
mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi mûvészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán...
Ljudmila Jevgenyjevna ULICKAJA Ljudmila Ulickaja 1943-ban született a baskíriai Davlekanovoban, ahová családját politikai okokból számûzték. Ljudmila alig egy éves volt, mikor visszaköltözhettek a fõvárosba, így már Moszkvában nõtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él. Édesanyja biokémikus volt, így nem meglepõ, hogy Ljudmila Ulickaját már középiskolásként is a tudomány vonzotta, majd késõbb elsõre felvették a Moszkvai Állami Egyetemre, ahol genetikusként végzett. Diplomája megszerzése után a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Amikor 1970-ben elbocsájtották - a laborban vele dolgozó munkatársaival együtt - szamizdat irodalmat olvastak és terjesztettek, tiltott könyveket birtokoltak. Nem dolgozott genetikusként kilenc éven át, és ez idõ alatt szakmája annyit fejlõdött, hogy késõbb nem is tért vissza a tudományos pályájához. Természettudományos szemlélete azonban regényeiben is tetten érhetõ (a Kukockij eseteit kilenc éven át írta, ebben a regényében kifejezetten genetikusmúltjára épít).
?Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (...) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestõl. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtõl, tisztességtõl. A közösségi ember felelõtlen, a magánember viszont felelõsséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerû." - vallja Ljudmila Ulickaja.
Szabó Magda: Az ajtó
Több szempontból is izgalmas olvasmány lehet egy pszichológushallgató számára ez a könyv, hiszen szól az igazi mély barátságról és az azzal természetszerûleg együtt járó mély és õszinte szeretetrõl. Szól még ez a könyv a tévedésekrõl, a hibákról és a hibák megbocsátásának képességérõl (vagy annak hiányáról).
A könyv címe, mint annyi Szabó Magda-regényben, jelképes. A hõsnõ, Szeredás Emerenc életében ugyan jelentõs szerepet játszik egy valóságos építészeti elem, egy ajtó, de az író a szóval másra is utal, arra az ajtóra, mely érzelmeink birodalmát zárja el, s melynek megnyitása boldogító vagy halálhozó kockázat. A fõszereplõ élete minta arra, hogyan kell helytállni valóságos pillanatokban, mikor kell kimondani a szavakat, és mikor elhallgatni, mikor kötelezõ adni, és mikor nem szabad elfogadni, mit kell eltûrni, és mit kötelesség megtorolni. Érdemes elgondolkodnia az olvasónak az ajtó fogalmán egy percig, hiszen az ajtó mindamellett, hogy elzárhat dolgokat, ugyanakkor feltárhat számunkra eddig nem ismert területeket. Az ajtó beengedi a másik felet és megmutatja neki, mi található a túloldalon.
Fontos, hogy az ajtók nem mindenki számára elérhetõek, ahhoz hogy belépjünk egy ajtón, ?fel kell nõnünk" hozzá, meg kell erõsödnünk ahhoz, hogy képessé váljunk kinyitni és belépni rajta. ?A valóságban is feltárult énelõttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égõ háztetõ. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat."
Emerenc olykor-olykor résnyire nyitja az ajtót és megoszt élete titkaiból egyet-egyet az írónõvel és az olvasóval egyaránt, mindig pont annyit oszt meg, amennyi épp még elviselhetõ, megérthetõ, feldolgozható. Ez azonban azt is jelenti, hogy a fõszereplõ számára ez az ajtó még csak résnyire nyitható ki és az egy hosszú folyamat lesz, hogy teljesen kinyitható legyen, ha egyáltalán sikerül neki eljutnia odáig. Ugyanis vannak ajtók, amik sohasem lesznek kinyithatóak, így az írónõ a zárt ajtók mögé rejtezõ emberek tragédiájáról is ír egyben. Szabó Magda szavainak ereje a nagyon letisztult, egyszerûnek tûnõ stílusában rejlik, melyben minden szónak helye és szerepe van. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat Az ajtó címû regényért. 2012-ben Szabó István filmet készített a regénybõl, mely szintén nagy sikert aratott.
Szabó Magda
1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. 1945-tõl a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig. 1949-tõl a kényszerû hallgatás idõszaka következik: 1958ig nem publikálhat, az ebben az idõszakban alkotott mûveit csak késõbb adják ki. Sorra követik egymást mûvei, melyekben a lélektani regények hagyományait is hasznosítva formálja meg jellegzetes alakjait. Önéletrajzi ihletésû munkái közé sorolható Az ajtó c. regénye is.
?Olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelõl, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele."
?Szabó Magda, amikor ír, azt teszi az emberi világgal, amit csak akar. Mindent megkapott a varázslathoz: lenyûgözõ nyelvi erõt, élmény-bõséget, és a szükséges - bár fegyelmezetten titkolt - szenvedést. Van író, aki kihallja a múltból a szellemi üzenetet, van, aki sámánként elõdobol valamiféle jövõt. Szabó Magda viszont ajándékot ad a történetnek; ön-tehetsége sziporkázó következtetéseit. A jelenben érlelt Én mintegy visszahat a múltra, kedve szerint,
elbabrál vele, át-teremti, ami egyszer már megvolt, s már majdnem konvencionalitásba süllyedt"- írja Jókai Anna az írónõ 80.születésnapjára. ?Szabó Magda elhiteti velünk, ami megese csak így és ezért eshetett meg."
Arundhati Roy: Az apró dolgok istene
?Ezt azért szeretem, mert igen finoman, érzékletesen ír kapcsolatokról, érzésekrõl. Nõi szemmel.?
A könyv remekmû, fülledt érzékiséggel telített, letehetetlen krimi, mely kíméletlen pontosságú képet fest India titokzatos világáról ? a kasztrendszerrõl, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségérõl. A regény egy viszonylag elõkelõ, kéralai szír keresztény család összeomlását írja le. A hõsnõ, a szépséges Ammu elhagyja részeges férjét, s hazaköltözik családjához, hogy otthon nevelje két gyermekét, a hétéves ikerpárt. Ammu csodálatos anya, akiért rajonganak a gyermekei. Ám vannak olyan pillanatok, amikor titkon fellázad sorsa, a magányra ítélt, önfeláldozó anyuka sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek elõírják, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire. A megrázó történet lassan, csapongva bontakozik ki és éri el a feszültség csúcspontját és hagyja, hogy az olvasó izgatottan keringjen a különbözõ idõ- és érzelmi síkok labirintusában. ?A történet több síkon játszódik, amelyek egyikén 7-9 éves gyerekek szemszögébõl látjuk az eseményeket. Emellett a szabályok, törvények, normák megtartásának vagy áthágásának kérdése központi szerepet kap a regényben. Olyan kérdések vetõdnek fel többek között, hogy mit jelent a nevelésben a szabályok betartatása. Hogyan érvényesülnek a társadalmi szokásrendszerbõl egy család életébe kerülõ szabályok, mennyire szabják meg a család életét, sorsát?...A kiszolgáltatottságba való tökéletes belenyugvás a legmegdöbbentõbb.?
Suzana Arundhati Roy Suzanna Arundhati Roy (1961) indiai írónõ és aktivista. 1997-ben írt Az apró dolgok istene címû regényéért elnyerte az angol Man Booker-díjat, majd 2002-ben a Lannan Kulturális Szabadság díját. Ezzel a regényével egy csapásra világhírû lett. Roy érzéki prózája, álomszerû stílusa, lélegzetelállítóan szépséges képvilága és az emberi természet
mélyére látó tehetsége új területeket tár fel a mágikus irodalom számára.(Publisher's Weekly) Az írónõ jellemzõ mûfaja a líra, mindössze egy regényt írt idáig, két esszégyûjteménye jelent meg, forgatókönyveket ír, jelenleg fõleg politikával foglalkozik. Gyermekkorát a keralai Ajmanamban töltötte, és egy neves kottajami keresztény iskolába járt. Majd építészmérnöknek tanult az Újdelhiben lévõ mûszaki iskolában.
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz ?Ezt azért szeretem, mert önkeresésrõl, gyökerekrõl szól, és hogy azok hogy élnek bennünk. Férfi szemmel."
?Terápiának tekinthetõ-e a regényírás? Gyógyítható betegségnek tarthatjuk-e az identitáskrízist? Milyen érdekességeket kínál a mozaikszerûen összeálló családtörténet? ?Török Zsuzsa írása
Identitás és tolerancia
A kudarc sokszor identitásvesztéssel, de legalább elbizonytalanodással jár. Nem új felismerés, elsõként mégis ez jut eszembe Grecsó Krisztián új regénye kapcsán. Meg az, hogy ha valakit nem gyõzött volna meg Grecsó még arról, hogy komolyan érdekli az identitás szépirodalmi elbeszélése, akkor Mellettem elférsz címû regényével végre megteheti. A Mellettem elférsz problémafelvetése azonban a szinkrón generációs kérdésektõl független, ám biológiailag és szociokulturálisan a családjától függõ egyén identitástörténetének a regénye. De az említett kérdés mellett még legalább három problémát érintõ határozott állásfoglalását vélem jelentõsnek: az elsõ azzal a gondolattal kapcsolatos, mely szerint a megismerés érdekében tett erõfeszítéseknek terápiás hatásuk van, a második azzal, hogy a megismerés révén újjáépülõ személyiség biológiai és szociokulturális gyökerei felvállalásával azonos, a harmadik pedig azzal, hogy az ily módon felépített személyiség legfontosabb komponense a tolerancia.
Grecsó Krisztián ?A lelki történések érdekelnek és a nyelv"
1976-ban született Szegváron, József Attila-díjas költõ, író. Magyar szakon diplomázott, elsõ sikerét a Pletykaanyu c. novelláskötetével aratta 2001-ben. Azóta több regénye is megjelent, melyek nagy sikert arattak. ?Az utóbbi évek magyar irodalmában Grecsó Krisztián versei és prózái azért is
képviselhetnek sajátos színt, mert a különféle rögzíthetetlenségek játékát és lehetõségeit meglehetõsen tág értelemben képesek megvalósítani. Grecsó szövegei párhuzamosan több nyelvi réteget, lehetséges interpretációt tartanak mozgásban. Ez persze, mondhatnánk, minden szöveg sajátja, hiszen a nyelv figuratív ereje egyben a lehetséges értelmezõi pozíciók tágasságának biztosítéka is. Grecsó Krisztián szövegei azonban mintha azt példáznák, hogy lehetséges olyan tágasság is, amely egymásnak gyökeresen ellentmondó értelemkonstrukcióknak biztosít lehetõséget." (Németh Zoltán)
Doris Lessing: Az ötödik gyermek ?Gyötrelmes realizmussal megírt regény egy angol középosztálybeli családról, akiknek idilli életét felborítja ötödik gyermekük születése. Mit tehetnek, ha konvencionális világukba egy barbár tolakodik be? A ?megszoksz vagy megszöksz"- szabály ezúttal nem a gyermek, hanem a család szemszögébõl érvényes. Csak erõs idegzetûeknek!"
Az ötödik gyerek az anyaság regénye. Egy házaspár életét meséli el, a családalapítástól öregkorukig. Fiatalon nagy tervekkel indulnak. Anyagi nehézségeik korlátot szabnak álmaiknak, azonban boldogan élnek, míg meg nem születik ötödik gyermekük Ben, aki szellemileg és testileg is fejletlen, ám annál agresszívebb fiú. A regény olvasmányosan írja le, hogyan áldoz fel mindent az anya szépen lassan, hogyan áldozza fel önmaga boldogságát, férje s többi gyermekével való kapcsolatát azért, hogy sérült gyermeke életét megmentse. Elhanyagolja mindazt, ami fontos, értékes volt számára, csak hogy az életnek megmentse fiát. Döbbenetes, ahogy a szerzõ ábrázolja az anya küzdelmét, hiszen Bentõl, a fiától egy csepp szeretet sem kap, nem kötõdik hozzá, még csak hálát sem érez iránta. Az ösztön, ami hajtja, teljesen irracionális, és külsõ szemlélõként érthetetlen. Ez a végletekig fokozott helyzet teszi alkalmassá a regényt, hogy megmutassa, mit is jelent anyának lenni.
Doris Lessing (1919.október 22.)
Brit szülõk gyermekeként született Perzsiában, majd a mai Zimbabwe területére költözött szüleiv Gyermekkori emlékei, a nélkülözések és a kemény munka késõbbi mûveiben is elõtör. 1949 óta Londonban él. 2007-ben, 87 évesen irodalmi Nobel-díjat kapott, ezzel õ lett minden idõk legidõsebb irodalmi díjazottja és egyben a 11. nõi irodalmi Nobel-díjas. A díj odaítélésének indoklásában és a méltatásban díjazták ?azt a nõi tapasztalatokkal rendelkezõ elbeszélõt, aki (mûveiben) kétkedéssel és látnoki erõvel vizsgálja a megosztott civilizációt" Eddig magyarul az Eldorádó, A fû dalol , Az ötödik gyerek , Megint a szerelem és Az arany jegyzetfüzet címû mûve jelent meg.
Az én kis falum Rendezõ: Jirí Menzel Forgatókönyvíró: Zdenìk Svìrák Zeneszerzõ: Jirí Sust Operatõr: Jaromír Sofr Jelmeztervezõ: Bela Suchá Látványtervezõ: Zbynek Hloch Vágó: Jirí Brozek Szereplõ(k): Bán János (Otik) Marián Labuda (Pavel) Petr Èepek (Turek) Libu¹e ©afránková (Jana Turkova) Rudolf Hrusínský (Skruzný) Rudolf Hrusínský (Honza Kalina) Jr. Rudolf Hrusínský (Drápalík) A hajnali köd még nem szállt fel a városka házai közül. Kakasszó innen is, onnan is. Egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegõdik egy hosszú, nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, s a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hõseink már a teherautón zötykölõdnek a tüzéptelepre homokért... Ez a nap is úgy kezdõdik, mint bármelyik másik, de ki sejtené elõre, hogy ma az aranyszívû, ám hirtelen haragú Pavelnek betelik a pohár és szakít félkegyelmû kocsikísérõjével, Otikkal. Pedig minden kalamajkának az oka Otik Pavel úrtól kapott fülvédõj
Filmvilág (folyóirat) 1987/11, 48. oldal Az én kis falum Gazdag Gyula 1968 nyarán egy csehországi kisvárosban Jiøí Menzel és stábja leforgatta a Szeszélyes nyár címû Vanèura-regény filmváltozatát. Arno¹tek, a kötéltáncos szerepét maga a rendezõ játszotta. A film egyik jelenetében a városka egyik polgára figyelmeztetni próbálja a kötélen táncoló artistát; ne kísértse az Istent, mert leesik a magasból. Miután nem talál meghallgatásra, szavainak a kötelet tartó oszlop megrázásával ad nyomatékot, amitõl Arno¹tek valóban lezuhan. A polgár bizonyos elégtétellel nyugtázza, hogy jóslata ily hamar beteljesedett. Menzel-Arno¹tek azóta sokszor mászott fel a kötélre, elõfordult, hogy leesett, de a gerincét egyszer sem törte el. Viszont úgy látjuk, a vidéki polgárokat egy kissé másképpen látja, mint annak idején, mint ahogy Vanèura látta. Valami mintha megváltozott volna, talán nem is a falvakban, kisvárosokban, inkább körülöttük. Sokszor, sokfelé leírták már, hogy a cseh új hullám filmjeiben sok szeretettel és elnézéssel ábrázoltatnak az egyszerû emberek, gyarlóságaikkal, hibáikkal együtt. Elsõ látásra Az én kis falumban is valami
ilyesmirõl van szó. Az ütõdött kocsikísérõ és a hirtelen haragú, ám alapjában véve jólelkû sofõr párosának klasszikus slapstick-gegekre épülõ, kacagtató kalandjai vagy a falusi orvos költõi lelke és ezzel párosuló szórakozottsága, ami kisebb-nagyobb autóbalesetekbe sodorja õt, a különféle furfangok útján szabad szobához jutó, titokban bujkálni kényszerülõ szerelmespár és az asszonyka féltékeny férjének kalandjai látszólag ugyanolyan emberekrõl szólnak, ugyanolyan epizodikus szerkesztésmóddal elmesélve és ugyanazt mondják el, amit eddig is láthattunk az efféle filmekben.
De csak látszólag. Mert, úgy tûnik, megváltozott körülöttük a világ. Eljönnek a faluba a nagyvárosi emberek, a festõ meg a gyárigazgató, aki fondorlatos módon meg akarja szerezni az ütõdött kocsikísérõ házát, hogy vidéki nyaralóhoz jusson, és általuk egy eddig ismeretlen, a falu lakóitól idegen magatartás, szemlélet tör be ebbe a világba. A ?Modern Élet"-bõl ideérkezettek a szó leggyakorlatiasabb értelmében használni akarják a falut és a benne lakó embereket. Ezzel a támadással szemben a falu látszólag teljesen érzéketlen, valójában azonban szemrebbenés nélkül ellenáll. És ennek a megváltozott világnak a támadásai közepette mindazok a tulajdonságok, amelyekrõl eddig elnézéssel és szeretettel, de mégis ironikusan szóltak a korábbi filmek, új megvilágításba kerülnek. Egy értékrendjét vesztett világgal szemben a régi értékek megõrzõivé válnak azok, akik csak régimódiak voltak, olyan régi értékek megõrzõivé, amelyekrõl tudható, hogy ma már nem számítanak értéknek, még sincs helyettük jobb. Mert aminek jobbnak kéne lennie, az rideg, csúnya, és csak a vak nem látja, hogy értéktelenebb. Ezek az emberek csökönyösen figyelmen kívül hagyják, hogy körülöttük épül, szépül és modernizálódik a világ, ragaszkodnak azokhoz az erkölcsi normákhoz és azokhoz a szokásokhoz, amelyekhez apjuk és nagyapjuk is tartotta magát, és a történet bebizonyítja, hogy igazuk van. A csata ezúttal sem látványos és drámai, inkább észrevétlenül és sok kacagtató epizód közepette zajlik, és a gyõztesek talán észre sem veszik, hogy gyõztek. De azért gyõztek. És mégiscsak vidámabbak egy kicsit. Nincs többé szó arról, hogy mászik-e valaki a kötélen, és hogy a kötélrõl le lehet esni. Látszólag változatlanul folyik tovább a sörözgetés és virslievés. Csak éppen valami jobban összefûzi ezeket az embereket.
Jirí Menzel (1997) A túl komolyra vett filmeket azzal gyanúsítom, hogy nem õszinték (egyébként az ilyen embereket is) In.: Hát, nem tudom... Kalligram Kiadó, 10. oldal
?Vannak filmek, melyek semmi újjal nem nyugtalanítanak bennünket, tele vannak lapos közhelyekkel, feledhetõk. Olyanok, mint az unalmas ember. Érdektelenek a mindenáron nevettetni akaró, ócska humorú filmek is. Feszélyezõek, mint a tolakodó bohóc. Vannak kápráztató, sokkoló filmek. Miként olyan emberek is vannak, akik valamilyen oknál fogva mindenáron felül akarnak múlni bennünket. Aztán vannak becsvágyó filmek, melyek valóban közölni akarnak velünk valamit, gazdagítani akarják képzeletünket, a fejünkbe akarnak verni valamilyen eszmét. Az ilyen film olyan emberre emlékeztet, akit talán tisztelek is, de igazából ellenszenvesnek tartom. A túl komolyra vett filmeket azzal gyanúsítom, hogy nem õszinték. Akárcsak az olyan embert, aki azt hiszi, hogy a mosoly vagy nem adj' Isten a nevetés összeférhetetlen a méltósággal. Furcsa, de kevés az olyan film, amelyik semmit sem akar. Egyszerûen van, és legfeljebb annyi becsvágy szorul belé, hogy meg akar bennünket örvendeztetni. Anélkül, hogy hazudna. Mint egy jó barát. (....)"
Kirikou és a boszorkány (1998) - színes, magyarul beszélõ, francia-belga-luxemburgi rajzfilm ?Ha már nincsenek férfiak, ha a nõk az étellel és a gyermekekkel vannak elfoglalva, ki mentheti meg az elátkozott, vizétõl megfosztott afrikai falut? Természetesen egy ?bölcs csecsemõ"! Aki már születése elõtt beszélget anyjával, rögtön jár (sõt szalad!), és végtelen tisztasággal és szókimondással csodálkozik rá a felnõtt világ dolgaira. A történet során ismét felfedezhetjük magunknak a nagy igazságot: már az óvodában tudtunk mindent, amit tudni érdemes..." Rendezõ: Michel Ocelot Zeneszerzõ: Youssou N'Dour
A történetet nyugat-afrikai regékbõl és mesékbõl gyúrták össze, szereplõi egy afrikai törzs tagjai. Kirikou, az apró hõs már anyja hasában beszélni kezd és rögtön az elsõ napján elindul megküzdeni a boszorkánnyal. Kirikout már csak egyetlen kérdés foglalkoztatja: miért is gonosz a boszorkány? Azért, mert a falusiak azt mondják rá? Vagy azért, mert ahogyan édesanyja állítja, sok ember eredendõen gonosz, de csak arról tudjuk meg, hogy az, akinek hatalma is van ezt a rosszindulatot kiélni? Ilyen kérdéseket vet fel a mese során a bölcs kisgyermek, melyek még a felnõtteket is megállítja egy pillanatra és elgondolkoztatja az élet dolgairól.
Michel Ocelot : ?Kirikout nem érdekli a gyermekkor, felnõtté akar válni!" Író, animációs rendezõ, grafikus. 1943. október 27-én a francia Riviérán született, gyerekkorát Guineában, fiatalságát a Loire-völgyben, életét Párizsban töltötte. Michel Ocelot egész munkásságát az animációnak szentelte. Elsõ filmjétõl kezdve minden filmjének egyszemélyben õ a forgatókönyvírója és a látványtervezõje. 1998-ban ismerte meg a nagyközönség elsõ egészestés játékfilmje, a Kirikou és a boszorkány kritikai és közönségsikere révén. Ezután ismét két mesefilmet a Hercegek és hercegnõk címû árnyjátékot (2000) és a Kirikou és a vadállatokat rendezte (2005). 2006ban készült negyedik egészestés mesefilmjében, a Földközi-tenger partvidékén játszódó Azur és Asmarban. A fiú, aki sosem hazudott címû epizód különdíjat nyert 2011-ben Annecy-ban a televíziós sorozatok kategóriájában. Michel Ocelot filmjei kivétel nélkül nemzetközi filmfesztiválok által díjazott alkotások. Rövidfilmjei: A három feltaláló (1979); Az egyenlõség lányai (1981); A púpos herceg legendája (1982); A 4 kívánság (1987); A szép lány és a varázsló; A táncoló pásztorlány; Kincsek hercege (1992); Az esküvõi vendég (2008); televíziós sorozatok: Gedeon (1976); Az érzéketlen hercegnõ (1986); Ha a film (1989); Sárkányok és hercegnõk (2010); videoklip: Björk - Earth Intruders (2007).
?Voltaképpen bármely nép meséit olvassuk, soha nem érhet bennünket meglepetés, hiszen az alap mindig hasonló, viszont ami ebben az afrikai népmesében legelõször meghökkentett, hogy egy olyan gyerekrõl szól, aki az anyja hasában eldönti, hogy meg akar születni, sõt meg is kéri az anyját, hogy szülje meg, és ez a gyermek szembeszáll a rosszal. Másfelõl amikor gyerekként Afrikában jártam iskolába, nagy hatással volt rám, hogy mennyire nem szégyellik a testüket. Azt hiszem, ezt a rajzfilmben sikerült visszaadni: eléggé rendhagyó módon egy születéssel kezdõdik. De ez az én saját történetem, egészen attól kezdve, hogy a gyerek megkérdezi, hogy miért gonosz a boszorkány. Ez az a kérdés, amit egyik mesében sem tesznek fel."- Michel Ocelot
