Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely
FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2014-2015-ÖS TANULMÁNYI ÉVRE ALAPKÉPZÉS 1.Bevezetés A jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2014/2015-ös tanulmányi évre vonatkozó felvételi szabályzatának előírásaihoz igazodik (1483/2014.01.31 szenátusi határozat). 2. Jelentkezhetnek - hazai vagy külföldi érettségivel rendelkező személyek, egyetemi hallgatók vagy felsőfokú oklevéllel rendelkező személyek. A külföldön érettségizett jelentkezők esetében a külföldi érettségi vizsgán elért eredményeket a kari felvételi bizottság számítja át, a romániai Oktatási Minisztérium által elismert tanulmányok alapján. (Ld. az 1. mellékletet.) - Azon egyetemi hallgató, aki a Sapientia EMTE keretében egy második szakra iratkozik, csak költségtérítéses helyet foglalhat el. Tájékoztatás a felvételivel kapcsolatban a kar székhelyén, telefonon, a kar honlapján – http://www.ms.sapientia.ro – vagy e-mailben kapható. 3. A Kari Felvételi Bizottság összetétele: Elnök: dr. Kelemen András, adjunktus, dékán Tagok: dr. Imre Attila, docens, tanszékvezető dr. Tőkés Gyöngyvér, adjunktus, tanszékvezető dr. Kátai Zoltán, adjunktus, tanszékvezető dr. Forgó Zoltán, adjunktus, tanszékvezető dr. Márton László, egyetemi előadótanár, tanszékvezető dr. Kovács Lóránt, egyetemi előadótanár, tanszékvezető Titkár: dr. Sántha Ágnes, tanársegéd Technikai titkárság: dr. Vasloban Éva, docens dr. Domokos József, adjunktus Bandi Attila, tanársegéd Bartha Zsolt, tanársegéd Szaló Réka, tanársegéd
4. A felvételi vizsga szakaszai: 4.1 Nyári vizsgaidőszak: - Beiratkozás a karon: 2014. július 14.-19. közötti időszakban, naponta 9-16 óra között, szombaton is. - Beiratkozás a fordító-tolmács szakra: 2014. július 14.-18., naponta 9-16 óra között. - Képességfelmérő teszt a fordító-tolmács szakon: 2014. július 19., 9 óra - Az eredmények kifüggesztése: 2014. július 20. - Fellebbezések benyújtása: 2014. július 21., 9-16 óra között; július 22., 8-10 óra között
1
- Eredményhirdetés: 2014. július 22., 12 óra - Az eredményesen felvételizettek beiratkozása: 2014. július 22., 12-16 óra között; július 23.-25., 8-16 óra között. - A júliusi felvételi végleges eredményeinek kifüggesztése: 2014. július 28. Külföldi érettségi oklevéllel rendelkező jelentkezőknek felvételi szándékukat 2014. június 30.-ig (hétfő) kell jelezniük a kar Dékáni Hivatala vagy a Rektori Hivatal felé, mivel ezen esetekben az egyetem legkevesebb 15 nappal a beiratkozási időszak vége előtt köteles kérni az oklevél honosítását a romániai Oktatási Minisztérium illetékes osztályától. 4.2. Őszi vizsgaidőszak (amennyiben a 2014. júliusi vizsgaidőszakban maradtak betöltetlen helyek): - Beiratkozás a felvételire: 2014. szeptember 6.-10. közötti időszakban, naponta 9-16 óra között (szombaton és vasárnap is). - Képességfelmérő teszt a fordító-tolmács szakon: 2014. szeptember 11., 9 óra - Az eredmények kifüggesztése: 2014. szeptember 11. - Fellebbezések benyújtása és megoldása: 2014. szeptember 11. -12. - Eredményhirdetés: 2014. szeptember 12. - Az eredményesen felvételizettek beiratkozása: 2014. szeptember 12.-13. - Végső eredmények kifüggesztése: 2014. szeptember 13. 5. A felvételi jegy kiszámítása a.) Az Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlési technológiák és rendszerek, Gépészmérnök szakok esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy: az érettségi átlag, - 2. jegy: az érettségi vizsgán matematikából vagy fizikából vagy informatikából elért jegy. A 2. jegy valamely tantárgyversenyen vagy képességfelmérő vizsgán elért eredmény is lehet, ebben az esetben a 2. jegy a versenyen elért eredménnyel egyenértékű. (Ld. 3. melléklet, 3.1. táblázat). A felvételi átlag kiszámítása: Felvételi jegy =(0.5×1. jegy + 0.5×2. jegy) Megjegyzések: - A matematikából elért érettségi jegy esetében a 2. melléklet 2.1. táblázatában látható szorzókat alkalmazzák. - Amennyiben a jelentkező nem rendelkezik érettségi jeggyel matematikából vagy fizikából vagy informatikából (programozási nyelvek), de részt vesz a Sapientia EMTE szervezésében sorra kerülő, a felvételi részét képező valamely képességfelmérő vizsgán, a vizsgán elért eredmény a felvételi átlag 2. összetevőjének minősül, a 3. melléklet 3.1. táblázata által előírt feltételek mellett. -Amennyiben a jelentkező M2 vagy M3 érettségi jeggyel rendelkezik matematikából, de annál magasabb szintű ismereteit akarja bizonyítani, részt vehet a Sapientia EMTE szervezésében sorra kerülő, a felvételi részét képező, az eredeti érettséginél magasabb szintű képességfelmérő vizsgán. A jelentkező dönti el, hogy a Felvételi bizottság a két jegy közül melyiket vegye figyelembe a felvételi átlag 2. összetevőjeként.
2
- Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet 3.1. táblázata tartalmazza. b.) A Kertészmérnöki és Tájépítészet szakok esetében a felvételi jegy a következő: - az érettségi átlag, Felvételi jegy =érettségi átlag Megjegyzések: - Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet 3.2. táblázata tartalmazza. c.) A Kommunikáció és közkapcsolatok, valamint a Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák szakok esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy: az érettségi átlag, -2. jegy: az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalomból vagy román nyelv és irodalomból elért eredmény (amennyiben a jelentkező román tannyelvű osztályban érettségizett). A felvételi átlag kiszámítása: Felvételi jegy =(0.5×1. jegy + 0.5×2. jegy) Megjegyzések: - Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet A3.3. táblázata tartalmazza. d.) A Fordító-tolmács szak esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy*: az érettségi átlag, - 2. jegy*: az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgán szerzett jegy (vagy a román nyelv és irodalomból elért írásbeli eredmény, amennyiben a jelentkező román tannyelvű osztályban érettségizett), - 3. jegy**, ***, *****: - az érettségi vizsgán román nyelv és irodalomból szerzett írásbeli jegy, amennyiben a jelentkező a román – magyar szakot választja, - az angol/német érettségi írásbeli vizsgán szerzett jegy, abban az esetben, ha a jelentkező az angol-magyar vagy német-magyar szakokra kíván jelentkezni. - 4. jegy****: a helyszínen, a felvételi programjában megadott időpontban megírt nyelvi képességfelmérő teszt jegye. A felvételi jegy számítására használt összefüggés: Felvételi jegy = (0.25×1 jegy + 0.25×2 jegy + 0.25×3 jegy+ 0.25×4 jegy)
3
Megjegyzések: *Abban az esetben, ha a jelentkező magyar nyelvből kimagasló eredményt ért el valamely rangos, a 3. melléklet 3.4. táblázatában szereplő versenyen, ezt igazoló oklevele az 1. és 2. jegyet 10-essel váltja ki. ** Abban az esetben, ha a jelentkező angol, német, vagy román nyelvből kimagasló eredményt ért el valamely rangos, a 3. melléklet 3.5. táblázatában szereplő versenyen, ezt igazoló oklevele a 3. jegyet 10-essel váltja ki. *** Tekintettel az elmúlt évek változásaira az idegen nyelvből tett érettségi vizsgák minősítését illetően (idegen nyelv képességi teszt, idegen nyelv szóbeli vizsga, idegen nyelv írásbeli vizsga), az angol/német nyelvből szerzett 3. jegyet a felvételi bizottság a következőképpen értékeli: 1.) Ha a jelentkező érettségi vizsgán nyelvi kompetenciát igazoló minősítéseket szerzett, a bizonyítványon (CERTIFICAT de competenţă lingvistică într-o limbă de circulaţie internaţională) szereplő öt minősítés átlaga jelenti a 3. jegyet. Az idegen nyelvi kompetencia öt része a következő: -
Megértés szöveghallgatás nyomán (înţelegerea textului audiat) Megértés szövegolvasás nyomán (înţelegerea textului citit) Szövegírás (producerea de mesaje scrise) Szóban elhangzó szöveg létrehozása (producerea de mesaje orale) Társalgás (interacţiune orală)
A bizonyítványon szereplő minősítések az alábbiak szerint alakíthatók jeggyé: Bizonyítványon szereplő minősítés A1 A2 B1 B2 C1 C2
3. felvételi jegy 5 6 7 8 9 10
2.) Ha az érettségi vizsgán angol/német nyelvből írásbeli jegye van, ezt fogadjuk el 3. jegynek. 3.) Az alább felsorolt esetekben az elért eredmény nem vehető figyelembe, nem számítható át jeggyé: a. A nyelvi kompetenciát felmérő, érettségi vizsga előtt megszerzett bizonyítványon (ATESTAT DE COMPETENTE PROFESIONALE) szereplő jegy. b. Az angol/német érettségi vizsgán szerzett „elfogadott” (ADMIS) minősítés. c. Érettségi szóbeli vizsgán szerzett jegy. Amennyiben a jelentkező 2010-ben vagy korábban szerzett érettségi írásbeli jegyet idegen nyelvből, kérheti, hogy a Felvételi Bizottság a nyelvi képességfelmérő teszten elért jegyét (a 4. jegyet) tekintse 3. vizsgajegynek, amennyiben ez magasabb, mint az írásbeli érettségin elért osztályzata. A fenti a, b, c esetben a 3. jegy a 4. jeggyel lesz egyenlő****. **** A felvételi jegy negyedik összetevője a nyelvi képességfelmérő teszt.
4
Képességfelmérő tesztet minden jelentkező ír. A jelentkező abból a nyelvpárból írja a képességfelmérő tesztet, amilyen szakirányra jelentkezik (román - magyar, angol - magyar, német - magyar). Valamennyi nyelvpárból egy helyszínen, egyazon időpontban zajlik a képességfelmérés. A képességfelmérő teszt helyszíne a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának 114-es terme, időpontja 2014. július 19, 9.00 óra, illetve 2014. szeptember 11, 9.00 óra. Az 50 pontos teszt egyetlen helyes válaszos tesztkérdéseket tartalmaz. A teszten elért eredményt a következőképpen számoljuk: Teszten elért jegy = 5,00 + 0,1 ×(a helyesen megoldott pontok száma) Tehát aki a teszten 0 pontot ér el, annak a teszten elért jegye 5–ös, aki 50 pontot ér el, annak jegye 10-es lesz. Az így kiszámolt jegy a felvételi jegy 4. összetevőjének minősül, illetve a fenti 3.a, 3.b, 3.c esetekben ez jelenti a felvételi jegy 3. összetevőjét is. ***** Romániában elismert, érvényes angol vagy német nemzetközi nyelvvizsga kiválthatja a 3. jegyet a jelentkező döntése szerint. A nemzetközi nyelvvizsgák Románia Oktatási Minisztériumának szabályozása szerint vehetők figyelembe és számíthatók át jeggyé. A figyelembe vehető nyelvvizsgák listáját és azok jegyként való megfeleltetését a 3. melléklet 3.6 táblázata tartalmazza. 6. A felvételire való beiratkozáshoz szükséges iratok a) beiratkozási űrlap (2db.), amely a beiratkozáskor igényelhető; b) érettségi oklevél eredetije. A 2014-ban érettségizett jelentkezők, illetve azok a jelentkezők, akiknek még nem sikerült kiváltaniuk érettségi oklevelüket, az oklevéllel egyenértékű bizonylatot nyújthatnak be. c) az oklevél mellékletei – az egyes tanulmányi évek átlagát igazoló melléklet, valamint a Fordító-tolmács szakra jelentkezők esetében az idegen nyelvből tett érettségi vizsgát igazoló okirat (Certificat); d) háziorvos által kibocsátott orvosi igazolás; e) 2 db. 3 x 4-es fénykép; f) születési bizonyítvány hitelesített másolata; g) személyi igazolvány vagy útlevél fénymásolata; h) a felvételi díj befizetését igazoló bizonylat; i) irattartó. Esetenként még szükségesek a következők: j) házassági bizonyítvány vagy egyéb, névváltoztatást igazoló irat hitelesített másolata; k) a felvételi díj befizetésének kötelezettsége alóli felmentést igazoló iratok.
5
7. A beiratkozás lebonyolítása, az adatok bevezetése A jelentkezők két beiratkozási adatlapot kapnak kézhez. Az első adatlapon a jelentkezők nevüket, apjuk nevének kezdőbetűjét, személyi számukat, a választott szakokat (opciókat), valamint a felvételi jegyük kiszámításához szükséges jegyeket tüntetik fel. A második adatlap a korábbi évek jelentkezési lapjával megegyező. 8. A helyek betöltése A felvételi vizsga lebonyolítása céljából a Műszaki és Humántudományok Karon a szakokat a következőképpen csoportosítják: -I. csoport: Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlési technológiák és rendszerek, Gépészmérnöki (mérnöki és informatikai szakirányok). -II. csoport: Kertészmérnöki, Tájépítészet. -III. csoport: Kommunikáció és közkapcsolatok, Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások. -IV. csoport: Fordító és tolmács szak. A helyek betöltése a felvételi vizsgán elért végső jegy csökkenő sorrendjében történik, figyelembe véve az adott csoporton belül a jelentkezők által bejelölt opciók sorrendjét. A helyek betöltése a következő algoritmus szerint történik. 8.1. Első kör: 1. lépés: A Mérnöki szakok + Informatika, Kertészmérnöki + Tájépítészet és Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok + Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák csoportok esetében a jelentkezőket a felvételi átlag csökkenő sorrendjében rangsorolják („a felvételi átlag az elsődleges szempont az opcióval szemben" elv szerint). Határesetekben (pl. az utolsó bejutó átlag és az utolsó tandíjmentes hely), egyenlő felvételi átlag esetén a jelen szabályzat 8. pontjában foglaltak lesznek hatályosak. 2. lépés: Az első lépésben meghatározott sorrend alapján minden jelentkező elfoglal egy helyet a megjelölt csoporton belül, a rendelkezésre álló helyek, illetve a megjelölt opciók függvényében. Megjegyzések: a) A Fordító-tolmács tanulmányi program esetében a jelölteket az opció elsődlegességének elve alapján veszik fel valamely szakirányra (román-magyar, angolmagyar vagy német-magyar) a meghirdetett helyek számának függvényében. Abban az esetben, ha valamely szakirányon nem töltik be a helyeket, a betöltetlenül maradt helyeket szétosztják a többi szakirány között. b) Az eredmények kifüggesztését követően, a felvett jelentkezők (akik bejutottak egy vagy több szakra) kötelesek a felvételi programban megjelölt időszakban elfoglalni a felvételin elnyert helyüket. Ellenkező esetben a jelentkező elveszíti a felvételi vizsga során megszerzett helyét (és így azon jogát is, hogy a második elosztási körben részt vehessen).
6
8.2. A második kör A helyek elfogadására szánt határidő lejártát követően megkezdődik a második elosztási folyamat, amelyben részt vesznek: - Azok a jelentkezők, akik elfoglalták a felvételi vizsgán elnyert helyüket kitöltve az erre vonatkozó űrlapot, illetve befizették a tandíj előlegét (abban az esetben, ha tandíjköteles helyre nyertek felvételt), illetve azok a jelentkezők, akiket az első kör során elutasítottak; Nem vehetnek részt: - Azon jelentkezők, akik visszavonták iratcsomójukat; - Azon jelentkezők, akik nem foglalták el az elnyert helyet. A második elosztási körben a jelentkezők az eredeti opciójukkal vesznek részt, melyet a beiratkozási ívben megjelöltek. Abban az esetben, ha valaki egyetlen opciót jelölt meg (például egyetlen szakirányon belül kizárólag tandíjmentes helyet), és az első körben elutasították, felvételt nyerhet a második körben, ha felszabadulnak tandíjmentes helyek (a dossziék visszavonása következtében), és ha a felvételi átlaga lehetővé teszi ezt a számára (versenyben és viszonyítva a többi jelentkezőkhöz, akik részt vesznek a második elosztási körben). A második elosztási kör megkezdése előtt a jelentkezőknek lehetőségük van írásban megerősíteni megmaradási szándékukat azon a tanulmányi programon (szakon), amelyre első körben bejutottak, vagy kifejezhetik azon igényüket, hogy a beiratkozási ívben megjelölt opcióik sorrendjében más szakra kerülhessenek. Egy adott szakon első körben megszerzett helyen való megmaradás nem zárja ki azt, hogy a jelentkező átkerülhessen tandíjköteles helyről tandíjmentesre. A tandíjas helyekre vonatkozó észrevételek Az EMTE – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Működési Szabályzatába foglaltak szerint a 2., 3. és 4. tanulmányi évek során a tandíjmentes helyeket újra elosztják a hallgatók tanulmányi előmenetelének figyelembe vételével. Így azon hallgatóknak, akik költségtérítéses helyre jutottak be, lehetőségük nyílik, hogy átkerülhessenek 2., 3. és 4-ed évben tandíjmentes helyre, ha megfelelő tanulmányi átlaggal rendelkeznek. 9. A bejutási sorrend meghatározása határhelyzetekben, azonos átlagok esetén Abban az esetben, ha több jelentkező ugyanazon átlaggal az utolsó bejutó helyen van, vagy az utolsó tandíjmentes helyet foglalja el, azon jelentkezőt veszik fel, vagy azon jelentkező jut be a tandíjmentes helyre, aki a nagyobb érettségi átlaggal rendelkezik (1. jegy). A Fordító-tolmács szakon a képességfelmérő teszten elért eredményt (4. jegy) veszik figyelembe. 10. Beiratkozási díj és tandíj (költségtérítés) A beiratkozási díj minden szakirányon 50 RON. A 2014-es Felvételi Szabályzat értelmében mentesülnek a beiratkozási díj befizetése alól azon 25 életévüket be nem töltött jelentkezők, akik esetében fennáll valamelyik az alábbi helyzetek közül:
7
-Árvák vagy félárvák; -Árvaházi neveltek; -A szülők tanügyi dolgozók (beleértve a már nyugalmazott szülőket is); -A szülők valamely alapító felekezet lelkipásztorai; -A Sapientia Tudományegyetem, vagy a Sapientia Alapítvány dolgozói, illetve azok gyermekei. A tandíjat illetően minden évben a Sapientia EMTE Szenátusa határoz. A tandíjas helyek szakonkénti száma a 4. mellékletben található. 11. Tantárgyversenyek díjazottjaira vonatkozó beiratkozási szabályok A tantárgyversenyek és a szakversenyek díjazottai a felvételi vizsgán jelen Szabályzat 5. pontjában megszabott érdemjegyekkel vesznek részt. Ezen jelöltek nem mentesülnek a beiratkozási díj kifizetése alól. Abban az esetben, ha valamely jelentkezőt több szakra is felveszik, csak egyetlen szakot végezhet tandíjmentesen. 12. Általános és záró rendelkezések A beiratkozási iratcsomó visszavonása az eredményhirdetés előtt a vizsgáról való kizárást vonja maga után. A fellebbezéseket az egyetem titkárságán lehet benyújtani az eredményhirdetést követő 48 órán belül. A fellebbezéseket 2 napon belül oldják meg, és az eredményeket kifüggesztik.
8
1. melléklet A Magyarországon szerzett érettségi bizonyítvány átlagának, valamint az egyes osztályzatok átszámításának képlete a következő: Felvételi jegy = 5/3 * (1+magyarországi osztályzat) A más külföldi országban szerzett érettségi eredményekhez Románia Oktatási Minisztériumának határozatai alapján a Kari Felvételi Bizottság rendel hozzá jegyet. 2. melléklet 2.1 Táblázat: Az érettségi vizsgán matematikából elért jegy szorzói Az elvégzett szakirány/profil/szak Elméleti szakirány, reál profil, matematika-informatika szak, továbbá vokacionális szakirány, katonai profil, matematika-informatika szak Elméleti szakirány, reál profil, természettudományok szak. Technológiai szakirány: szolgáltatások profilja, valamennyi szakképesítés; erőforrások profilja, valamennyi szakképesítés; technikai profil, valamennyi szakképesítés Vokacionális szakirány, pedagógiai profil, óvó- és tanítóképző szak
9
A vizsga típusa M1
Szorzó 1.0
M2
0.9
M3
0.7
3. melléklet 3.1 Táblázat: Az Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlés, valamint Gépészmérnök szakok esetében elismert tantárgyversenyek és tesztek A felvételi jegy Tantárgy Verseny / Teszt Szakasz Eredmény kiszámításánál elismert eredmény A felvételi jegy 2. jegye= A Sapientia EMTE által a XII. osztályosok számára a (a teszten elért jegy) × (a A teszten elért jegy felvételi vizsga előtt 2. mellékletben szereplő szervezett matematika teszt szorzó) megyei I., II. vagy III. hely Matematikai Olimpia, IX., országos és XII. osztály részvétel nemzetközi A IX – XII. osztályok számára szervezett I., II., III. hely vagy megyeközi versenyek megyeközi dicséret Matematika matematikából, ideértve a Sapientia-ECN versenyt is I., II., III. hely vagy A felvételi jegy =10 A magyar tannyelvű erdélyi dicséret líceumok matematikai versenye, IX. és XII. nemzetközi részvétel osztály Gordiusz matematika tesztverseny, IX. - XII. II. részvétel osztály A Kenguru matematikaII. részvétel verseny, IX,- XII. osztály A Sapientia EMTE által a XII. osztályosok számára a felvételi vizsga előtt szervezett teszt fizikából A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem által szervezett Augustin Maior fizikaverseny Fizika
Fizika Olimpia, IX.- XII. osztály Schwartz Lajos emlékverseny, Nagyvárad, X., XI. és XII. osztály Heinrich-Vermes verseny, IX., X. és XI. osztály A soproni Vermes Miklós fizikaverseny, IX., X. és XI. osztály TUDEK fizikaverseny TUDOK fizikaverseny
Informatika
Informatika tantárgyolimpia, IX.- XII osztály
megyei országos és nemzetközi
A teszten elért jegy
A felvételi jegy 2. jegye= a teszten elért jegy
I., II., III. hely, az összpontszám legalább 70%-a kötelező
A felvételi jegy =10
Az összpontszám legalább 40%-a
A felvételi jegy 2. jegye = (az elért pontszám)/100 +3
I., II. vagy III. hely részvétel I., II. vagy III. hely
erdélyi
I., II. vagy III. hely
nemzetközi
Az első 10 hely
erdélyi nemzetközi
I., II. vagy III. hely részvétel I, II vagy III helyezés
Megyei Országos és nemzetközi
A Sapientia Egyetem által szervezett „Nemes
Részvétel I, II vagy helyezés
10
A felvételi jegy =10
Felvételi általános =10 III
Tihamér" informatika tantárgyverseny „Sapientia ECN" informatika szakverseny TUDEK informatikaverseny TUDOK informatikaverseny „Kalkulusz” Bolyai Farkas Elméleti Líceum által szervezett programozó verseny A XII. osztályos tanulók számára a Sapientia Egyetem által szervezett, felvételi előtti informatika teszt
erdélyi
I., II. vagy III. hely
nemzetközi
részvétel
országos
I., II. vagy III. hely
A teszt során elért jegy
A felvételi jegy 2. összetevője = a teszt során elért jegy
3.2 Táblázat: A Kertészmérnöki és Tájépítészet szak esetében elismert versenyek/tesztek A felvételi jegy Tantárgy Verseny Szakasz Elért eredmény kiszámításánál elismert eredmény I., II. vagy III. Megyei Matematika helyezés tantárgyolimpia, IX.- XII Országos és osztály Részvétel nemzetközi Megyeközi matematika tantárgyversenyek I., II., III. helyezés (beleértve a Sapientia- Megyeközi Felvételi általános =10 vagy dicséret ECN versenyt) IX.-XII osztály. Matematika I., II., III. helyezés „Erdélyi Magyar Erdélyi vagy dicséret Matematika Verseny", IX.XII osztály. Nemzetközi Részvétel „Gordiusz" Matematika tantárgyverseny, IX.-XII osztály. „Kenguru" Matematika verseny, IX.-XII. osztály. Biológia
Kémia
Biológia tantárgyolimpia, IX.-XII osztály
Kémia tantárgyolimpia, IX.-XII osztály
II. szakasz
Részvétel
II. szakasz
Részvétel
Megyei
I., II. vagy helyezés
Országos nemzetközi
és
Országos nemzetközi
11
és
III. Felvételi általános =10
Részvétel I., II. vagy helyezés
Megyei
Felvételi általános =10
Részvétel
III. Felvételi általános =10
3.3 Táblázat: A Társadalmi Kommunikáció és Közkapcsolatok szak és az Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák szak esetében elismert versenyek/tesztek
Tantárgy
Verseny „Mikes tantárgyverseny, IX.- XII osztály. Magyar tantárgyolimpia, osztály.
Magyar nyelv
Pszichológia
Kelemen"
Szakasz
Elért eredmény
Megyei
I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I helyezés
Országos alternatív IX.- XII
Megyei Országos
„Kazinczy tantárgyverseny, IX.- XII. osztály.
Ferenc"
„Implom tantárgyverseny, IX.- XII. osztály.
József"
„Aranka tantárgyverseny, osztály.
György" IX.- XII
Megyei Országos Megyei Országos Megyei Országos
Pszichológia tantárgyolimpia, IX.- XII osztály.
Megyei Országos
A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény
I., II., III. helyezés vagy dicséret I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret
Felvételi általános =10
I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret
Felvételi általános =10
3.4 Táblázat: A Fordító - Tolmács szak esetében 1. és 2. jegyként elismert versenyek/tesztek
Tantárgy
Magyar nyelv
Verseny
Szakasz
Elért eredmény
A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény
Megyei
I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I. helyezés I., II., III. helyezés vagy dicséret I., II., III. helyezés vagy dicséret I., II., III. helyezés vagy dicséret
1. és 2. jegy =10
„Mikes tantárgyverseny, IX.- XII. osztály
Kelemen"
Magyar tantárgyolimpia, osztály. „Kazinczy tantárgyverseny, IX.- XII osztály.
alternatív IX.- XII.
Megyei
Ferenc"
Megyei
Országos
„Implom József" tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. „Aranka György" tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő
Országos
Országos Megyei Országos Megyei Országos Országos Országos
12
3.5 Táblázat: A Fordító - Tolmács szak esetében 3. jegyként elismert versenyek/tesztek
Tantárgy
Verseny
Szakasz
Elért eredmény
Román nyelv
Román tantárgyolimpia, IX.XII. osztály
Megyei
I. helyezés
Országos
I., II. vagy III. helyezés vagy dicséret
Megyei
I. helyezés
Országos
I., II., III. helyezés vagy dicséret
Megyei
I. helyezés
Országos
I., II., III. helyezés vagy dicséret
Angol nyelv
Német nyelv
Angol tantárgyolimpia, IX.XII. osztály
Német tantárgyolimpia, IX.XII. osztály
13
A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény 3.jegy =10 abban az esetben, ha a jelentkező a románmagyar fordítói szakot választja 3.jegy =10 abban az esetben, ha a jelentkező az angolmagyar fordítói szakot választja 3. jegy =10 abban az esetben, ha a jelentkező a németmagyar fordítói szakot választja
3.6 Táblázat: Nemzetközi nyelvvizsgák elismerése és jeggyé való átszámítása a Fordító-tolmács szakra jelentkezők esetében Nyelvvizsga típusa Rövidített Elért Felvételi jegy A nyelvvizsga megjelölés szint/minősítés bizonyítványt kibocsátó intézmény Preliminary English PET B1 7 University of Cambridge Test/ PETforSCHOOLS - English for Speakers of Other Languages First Certificate in 8 Examinations English/ FCE for FCE B2 (Cambridge ESOL SCHOOLS Examinations/Cambridge Certificate in Advanced CAE C1 9 ESOL) English www.cambridgeesol.org/ Certificate of CPE C2 10 exams Proficiency in English Business English BEC Certificate - Preliminary B1 7 - Vantage B2 8 - Higher C1 9 International English IELTS 4-4,5 B1 7 British Council; Language Testing 5,0-6,0 B2 8 Cambridge ESOL System 6,5-7,0 C1 9 Examinations; IELTS 7,5-9,0 C2 10 Australia www.ielts.org Test of English as a TOEFL 57-86 B1 7 Educational Testing Foreign Language (iBT) 86-109 B2 8 Service (ETS) Internet-based Tests 110-120 C1 9 www.ets.org London Chamber of LCCI Commerce and Industry ELSA B1 7 Education Development International International (EDI) Qualifications - English B2 8 Language Skills Assessment C1 9 London Chamber of LCCI Commerce and Industry JETSET International - Level 4 B1 7 Qualifications - Junior - Level 5 B2 8 English Test, Senior - Level 6 C1 9 English Test London Chamber of EfB Commerce and Industry Level 1 B1 7 International EfB Qualifications - English Level 2 B2 8 for Business EfB Level 3 C1 9 TRINITY Integrated TRINITY ISE I B1 7 Skills in English ISE ISE II B2 8 TRINITY College ISE III C1 9 London ISE IV C2 10 ECL ECL Independent User- B1 7 European Consortium for Independent the Certificate of User - B2 8 Attainment in Modern Proficient User Languages C1 9
14
4. melléklet A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán a 2014-2015-ös tanévben 4.1 Táblázatban feltüntetett tandíjak érvényesek: A tandíj kifizetése lejben történik. Az euró árfolyamát a kar vezetősége tanév elején rögzíti. 4.1 Táblázat: Tandíjmentes és tandíjas helyek száma szakonként, a 2014-2015-ös tanévben
Szak neve Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások Kommunikáció és közkapcsolatok Fordító és tolmács Informatika Mechatronika Számítástechnika Automatika és alkalmazott informatika Távközlés Gépészmérnöki Kertészmérnöki Tájépítészet
Helyek száma összesen 50
Tandíjmentes helyek száma 15
400 eurós tandíjas helyek száma 35
40
15
15
10
50 50 50 40 40
20 25 25 20 20
0 25 25 20 20
30 0 0 0 0
40 40 50 40
15 15 15 5
15 15 25 25
10 10 10 10
15
750 eurós tandíjas helyek száma 0