S A Q Y K A N I Z B A , 1908. '
NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 22. SZÁM.
JUNIU8 1.
ZALAI KÖZLÖNY
£I6fll«Ual Kg*«» 4»re 10 koron«, félévre 5 koron», „tjyciiivic 2 koron» 60 fill. — Egy»« síim ár» 20 fljl. Tanároknak, tanítóknak, JagyzOknek éa állami llaitvlaalOkn»k • I ávre a koron», Ml évre 3 koron».
Ingyenes jogvédelem. Ingyenes ügyvédi állások szervezése mar évtizedek óta fontos pontját képezi a Hzoeiális m u n k a p r o g r a m m n a k . A közéletben gyakran van a r r a példa, hogy valaki sérelmet szenvedett es mégis eláll attól a szándekától, hogy jogorvoslattal eljön a sérelem elkövetője ellen. Inkább viseli a kárt, semüogy egy bonyolult, nagy költségekkel járó es esetleg ketes kimenetelű perbe bocsátkozzék. Az i n g y e n e s jogvédő intézmény lenne hivatva megszüntetni e visszás és a forgalom biztonságára kétségkívül h á t r á n y o s állapotokat. Célja az. hogy a szegényebb néposztályok nak modot n y ú j t s o n a r r a , hogy a maguk igazát könnyebben megvédhessék s hogy azok, akik az Ügyvédi honoráriumok költségeit elviselni nem képesek, ingyenes jogvédelemben részesüljenek. Az európai kullurállamok között Németország volt az. mely ez intézmény létesítését ugy társadalmi, mint szövetkezeti alapon ke resztQlvitte és sikerült azt a n n y i r a fejlesztenie, hogy — belátva szociológiai jelentősegét — ma m á r alig van állama a birodalomnak, melyben jogvédők ne működnének. Főleg a különböző munkás-szövetkezetek karolták fel az eszmél, amely bár jó id.-je felvetődött m á r — k i v i t e l r e csak l á bait került, a m i k o r a rajjiai munkásegylet Bzervezte az első ügyvédi allast a köznép.
Felelőn szerkeszt'' ;
K á l m á n
Szarkaá'tAaig; Nagykanizsa, Fö-ul 16. alám Elófliatéask 4a hlrdatéaek II]. Wajdlls Jóiaaf kSnyvkaraakédéeibe küldendők.
r ú |.
l.aptulajdoiins és kiadó. IFJ. WAJDITH
JéZNKI'.
Megjelen minden
A
R
C
Stettin varosában
l!»OÖ óta » betegség.
el jobbra >ag.y balra a kocka, atnelylyel
A.
tQukon át játszunk. A
A z el»ö oaók. I d e g e s roll ál ajka ; .Mikor r e m e g v e .
terel
ugyanegy
éven
át
vonaton,
együtt
láttak
.
kerülnek újra
8 millió csillag alatta . . .
sietségben egymásra hogy
valaha
együtt
valamelyik mélázott
verseket az elsó S azóta h o g y h a beszélek róla,
Verőfényes
októberi
délután
volt,
s
a
senkisem volt, csak
egy
eu s z e m ü l hiszem néki hogy
akkor
Az e I s ó caókot adla . ZOLTÁN
össze-
a
gyeppeu
de kedves
ideálhoz.
Igen
Hova utazik, kisasszony ? Káin pillantott s hirtelen lesütötte
szemét:
régi
pajtás, aki
— Kn urain ? óh, valóban magam sem
a
alkalmasint
Meglepetve néztem
emlékű fordult
szerelmes c*ak
arra
olvasóm,
viragn»
tudom.
rá:
— Hogyan kisasszony ? — Anyám küldött ki ide. —
nliköpenybeu,
sem ismerte a szerelmes versekel faragó két
diákot, a rövidke p«rc alatt, nem tudom már a harmadik, vagy meg rabjává lettem. sokkal inkább az ótódik. mig a kisasszony ellogad— Kisasszony, kedves . . . ható kéróre t a l á l t ; diák korában pedig 6. is, óh, — Ida, — jegyezte m e g ó mert a
Egy modern ifjú hölgy.
egymást több«
állomáson, ki tudja, a nagy
szólt, — hogy keztyüs majd ulanam jön. I)e már egy órája várom a nem kacsójában nehéz illatú, íouynyadt bokrétái szoron- jön. Késik. N e m tudom, hol marad ily sokáig. gatva most suhan be igy a váróterembe — az elsó Már mellette ültem a széken s elragadtatva ideál. Komoly, boldog ur hozza a karján, aki soha- merültem fiuoin vonásaiba. E r e z t e m , hogy ez alatt türelmes
Kigyúl az éden arca . . .
SOMLYO
. ..
v á r ó t e r e m b e n — kivételesen —
eg) mással eu m e g ó, egy m a d o n u a - a r c u , karcau, szóké, ifjú leány. irányba Csekély m á l h á j a elótt volt az asztalkán x szótlanul
addig
ismer-e a két
együtt faragott gyarló,
Az elsó caókot adta . . .
S
éle-
Iskolatársokat, akik nyolc ült a széken, amiut szende mélasággal m a g a alá gyinuázíumba, érettségi nézett. I s t e n e m r e bájos g y e r m e k volt s én habár
tán. meglehet, sohasem lát|ák
Mosolygott m é g a bohókás bold in, Csak ó sirt aztán keservesen,
a
egész
vizsgálat után a várótereiuliól óh mennyi külöubözó, nem vagyok aszlfallbetyár. — igaz, hogy tisztelettel sót ellentétes irányba sodor el az élet vonata. Es azu- és leléukeii. — de megszólítottam, hozzája l é p v e :
szemlesütótlen
Az elsó caókot adta .
váróterem
volt e m b e r e k e t szétválaszt és ilyeneket
Píron volt arc», a »zenit* lángolt,
délben
ilietőieg saját tagjai peres ügyeinek veze- baleset- és a munkaképtelenségi biztosítási tésére. Ügyekben m a g a a hatóság szolgái tanácsosai, Hasonlóan organizált jogvédő intézmé- ide minden kezesség nélkül. Hat hónapi fennnyek vannak a trieri, sléziai, hesszeni. nasz- állás után 3 1 8 9 személy vette a segélyt szai és a bádeni munkáss/.Ovetkezetekben is. igenybe és pedig 1U71 szóbeli. 9 9 írásbeli Részben csekély összegért, részben pedig tanácsot kért. 1 1 2 5 esetről pedig jegyzőingyen látják el a tagok peres ügyeit, főleg könyvet vettek fel. A segítséget kérők köakkor, ha a mezőgazdasági érdekek megvé- i zött sok munkaadó is szerepelt, kiknek ügyeit déséről van szó. szintén elintézték. Jogvédelmi intézményt szervezeti a 13 Az eddig felsoroltaktól elütő szervezete Haíffeisen-szövetkezet is, hét közülük teljesen vau a jogvédelemnek a rheiupreusseni mezőingyeneset. gazdasági egyesületben. Ez az egyesület A szövetkezetek mintájára idővel a me- ugyanis mind a t>6 vidéki fiókjában jogvézőgazdasági kamarák is kezdtek jogvédőket delmi bizottságot nevezett ki. melynek t a g j a i : alkalmazni. így Brandenburgban. •Sziléziában, az igazgató, egy ügyvéd és egy mezőgazda. Kelet és Nyugat-Poroszországban. Hehleswíg- A bizotlság az egyes falvakba bizalmi férHolsteinban, Szászországban és YViesbaden- fiakat küld ki s a parasztok ezekhez fordulban. Bajorországban 1900 óta ugy a gazda- hatnak kéréseikkel és panaszaikkal. Ez a körök, mint a mezőgazdasági tanács állított mód azért előnyös, mert így helyben és élőfel jogvédő hivatalokat, összesen ötöt. A szóval a d h a t j a elő kérését elő az is, aki írni westfalíai k a m a r a nem tart külön jogvédő- nem tud Végül érdekes berendezést léptetelt életbe ket. hanem az általa kiadott lapban válaszol a hozzáintézett k é r d é s e k r e ; Würtenbergben a weimari mezőgazdasági és az oldenburgi pedig a királyi mezőgazdasági központ 7 2 0 0 0 inunkasszovetke/.et. Mind a keltő IU02-hen példányban megjelenő hetilapjában látja el békebiróságokat állitolt fel a peres ügyeknek utasításokkal az érdeklődőket. l)o a jogvé- lehetőleg békés utou való kiegyenlítésére. delem nem mindenütt ingyenes. luy pl. a Klüköu békebírák állanak, akik többnyire sziléziai mezőgazdasági k a m a r a szóbeli taná- nem jogvégzett emberek, hanem csak időcsérl 40 lillér. írásbeli tanácsért I korona sebb, tapasztalt egyének. Működésük m á r 20 lillér dijat szed, sőt a szászországi 1 -11 több izben sikerrel járt, mert k ö z b e n j á r á s u k ká! nem egy per vált elkerülhetővé. koronát is
váróterein, igen. lordulópont az életben, mert itt dói
T
hitfön
kettő
közül
mikép,
de
olyan
ó
bizonyára 6 is egészen más vidéken és egészen
más
bájós
mosolylyal.
sejti, ime, nem képzeli, m e n u y i r e nyomja valami a l e l k e m e t ? és t i ü 0 i g y j e l e n t ő s é g é t a mindennapi élet zavaros m o s t e g y m á s karján vaunak a váróterembeu, i iudul Maga olyau szép, olyan ártatlan, olyan, de olyan forgatagában ? T u d o d - e , érted-e, érzed-e vájjon : mi a vonat, majd együtt ülnek lel rá és együtt robog- végtelenül bájós teremtés, hogy . . . « ainiker podgyásszal megrakódva, útra készen betopnak tova, a jó Isten lát a jövőbe, hogy hova? Kérdőleg vetette rám a nagy kék s z e m p á r j á t P»usz az utasoktól nyüzsgó váróterembe, a letelepedéa én attól a pillantástól most már valósággal lázba M e n j a váróterembe idózni, türelmes olvasóin, vén útitáskád mellé, várod, mikor.nyit be a p e r r o n jóve, f o l y t a t t a m : »itóii a tekintélyes vasúti kapus, hogy uagyot és hiszen ezerféle elhatározó mozzanata az az emberek — . . . Hogy én nem birok magának ellenállui, hangosat kiáltván, a te vouatod indulását jelezze ? A életénvk, amit itt láthatsz. T ü r e l m e s olvasóin, i s m e r e d - e a pályaudvart éa
kicsi leánynak irta
az
epedó
verssorokat. L)e
— Tehát kedves l d u s k a kisasszony, nem
Z A L A I
K Ö Z
1008 JÚNIUS I.
1. 0 N Y
a szerződést kötők ellenségei volnának a lása szükséges Közönsége« halandó tubát nem számit emvárosnak A cég fltumot kap és ha veszte- az uj részvénytársaságnál, mert caak gazdagabb bereknek jut az a szerencse, hogy ,r>00 koronás ségei volna, a város azt fedezi. Természetes — Állandó r o v a t — tehát, hogy mindjárt az első évben 2 1 0 0 0 részvényekből többet is vásárolhat. Kivételt csak dr. Kozgonyi-utca. Nem hiszem, hogy volna korona veszteséget kér a cég Zalaegerszeg- Mszló Bélával tettek, akinek csak egy részvénye Kanizsán ember, ki ne ismerné s ne szidná től. Zalaegerszeg flzet. de észretér. Megváltja vau, de azért tagja lett a felügyelő bizottságnak. Itt ezt uz uioát az egyik felében Osak az egyik a világítást és házi kezelésbe veszi. Nem azonban egy kis paktum lappang. feléről szólok itt, inert ez az moa két rész- vár 15 esztendeig, mint mi. A Ganz-gyár Könnyen vitték igy keresztül, hogy az igazgahói áll. A Sugár-uttól az Erzsébet-tér felé át is adja a telepet, ha megkapja a 2 1 0 0 0 lóság 12 százalékkal, a felügyelő bizottság pedig vezetó része világos, jól kövezett, egyszóval korona veszteséget és a jövőre remélhető 4 százalékkal több uyereménybeu részesüljön, mint gondozott. Ez az utoarész a városnak édes j 5 0 . 0 0 0 korona nyereségei. Ez mint logika a többiek. Kimondották, — ami kezdő iparvállalatnál gyermeke. Én nem keresem az okát, hogy alaposan fejtetőre van állítva, de azért jel- szokatlan hogy az ügyvezető igazgatóság 8 0 " 0 ' ez a rész miért ilyen. A másik felóról irok. i lemző. Zalaegerszeg csak vakarja a fejő korona fizetési kap. Igazán kérdéses, hogy a bevét-l ' mely a színház felé vozet s melyet még | búbját. Akár veszteség, akár nyereség, neki fedezi-e miyd a sok kiadást. városi utoasepró tisztitó szerszáma nem érin-1 fizetni kell. E tekintetben kezet foghatunk, Szóval: a kis részvényesek zúgolódnak. Kz petett, öntöző hordó viza nem áztatott. Erre a I Kanizsát is megáldotta az ég Franoékka! dig beteges tünet egy olyan iparvállalatnál, amelyik mostoha gyermekre hivom én fel e sorokban | Egyik 11*. a másik egy liijjáu 2 0 . inost rakja le az alapot. az illetékes hatóság figyelmét. Sok ember, jár B bandukol ez utcában színház után. Egy szürke tömeg kerül ki mindig az utoa porából. mire a Sugár-uthoz ér, ínég ha fekete is volt öltözete a színházban. S így éppen H o g y a n a l a k u l t m e g a c s á k t o r n y a i g ő z nem különös, ha színház után egy általános m a l o m r. t. H o g y szeretnék élni? morgás áldása zudul a városházának hivata A Csáktornyái gőzmalom szövetkezet nemrég los lakóira, kik atyai gondoskodásukból minI gy szeretnék élűi. elhatározta. Iiogv üzletkörét bővíti s e célból részdig kifelejtik ezt az utat. Tekintetes uraira,; Mint madnr az ágon vénytársasággá alakul át. Ki is bocsátottak 60H d r b a közegészség nevében ne hagyják hamS szép mosolyod lenne 500 korona névérték!) részvényt, hogy így az alapvadni ¡ezt a kérést a városházán évek Az én boldogságom. tőke 100.000 korona legyen. óta gyüleinló feledes rétégé alatt, hanem Kezdó iparvállalatról lévén szó, a jegyzések Viruló szép arcád fordítsanak egy kis gondot erre az utcaS annak rózsás pírja részre. Egy kis jóakarat vagy megemléke- nem m«nt«k köunyen. A részvéuyek adásánál a legVolna az örömöm, zés talán juttatna ide is egy kis öntözést, messzebbmenő Ígéreteket és biztosításokat adták melha már téglát nem is S mennyi sziv hálaja lékletül. Igy pl megtörtént, hogy valaki azzal a lelMely szivemet bírja. jutalmazná e kis bókezflséget! Talán az egész tétellel vett '20 darabot, hogy igazgatósági tagnak Veled lenni mindig, városéi Mert a szél innen liferálja a sűrű válasszák meg. És ennek dacára megtörtéül, hogy
Kis
tükör.
M. Sz.-ből R.-T.
porfelhót egész Kanizsának
Vederem« I
*
Zalaegerszeg egy dologban hasonlít Nagykanizsához. Olt is becsapódtak a villamos világítással. Megvan tehát a vigaszunk, hogy nemcsak nálunk vannak világítási mizériák. Sót ha a dolog mélyére tekintünk, azt látjuk, hogy a zalaegerszegiek rosszabbul jártak, mint mi. Botrányosan rossz szerződést kötöttek a világító Ganz-céggel. Mintha
körülbelül 30.000 korona érték0 részvény megmaradt, amit az igazgatóságból alakult szindikátus volt kénytelen átvenni. Május '>4->>o tartották meg az alakuló közgyűlést. amely éppenséggel nem mondható sima lefolyásúnak A tagokat a fófő-érdekeltek kész határozat elé állították és azt vitték keresztül, amit akartuk Hosszan szavazatokkal folyton ledöntötte néhány ember a többséget. Igy kimondották, hogy az igazgatósági tagsághoz 1, a felfigyelő bizottsághoz 3 részvény birtok -
Kezemben a két jegygyei, — mert csakugyan , sietnünk kellett, hogy lene késsünk. — szaladva mentein a váróterembe. Befordulok az ajtón — 1 hígyje meg kedves olvasóm, sajnálom, hogy egyszerre igy ki kell ábrándítanom — képzeljék, mit kellett látnom! Iduska. az én szende, gyönyört) lánykám, abban a pillanatban lépett kí az üvegajtón a perronra, de többé már nem egyedül Mögötte ment egy hozzá hasonló arcú, de jóval teltebb, korosabb liölgy (bizonyosan az anyja, aki időközben ugylátszik megérkezett). mellette pedig. Iduska mellett egy vörös képi), deres uhlánus őrnagy, aki nagyan elégllll arccal — Istenem. — rebegte végül. — hátha csak- tuszkolta kifelé. A málliát pedig két vasúti hordár és egy katonalegény cipelte utána. A vasúti kapus épp ugyan szeret! . . — Igen Iduskám, — vágtam a szavába. — akkor jelezte, kiáltva az első csengetést egy másik, maga velem |ön az én kis taluinba, és mi ugy a fiumei gyorsvonathoz. fogunk ott élni, mint két szerelmes gerlicemadár. A — Iduska! — akartam uláua kiáltani, de ó, keresetem, igaz most még csak ezerkétszáz . . . mert bizonyosan megérezte, hogy visszaérkeztem, — Első csengetés! — nyitott be most a terembe féloldalt fordította szép lejét, mialatt boldog mosoly a vasúti kapus hallottam, ahogy a kiáltott állomások lyal biccentet az asztalka felé, ahol öt percei azelőtt között az éu falum nevét kiáltja még mindketten a boldogságunkról álmodoztunk Az Felszöktem a helyemről s még egyszer hevesen üvegaitó halkan becsapódott mögöttük s éu nem megszorítva a kezét, fülébe súgtam : törődve u kapus gúnyos pillantásával, kétségbeeset-i — Maradjon itt! Megváltom a jegyet és rögtön len rohantam az asztalkához, melynek fényezett lapindulunk, édes Iduska I ján a következő szövegű papírszeletet találtam : Ezzel, szerelmes pilluntást vetve rá, kisiettem, .Bocsásson meg, de az őrnagy, akit a mama vagyis inkább kirohantam a folyosóra a pénztárhoz s egészen váratlanul hozott ide, szeret és gondatlan megváltottam mindakettőnk számára a jegyet, falumig, életet biztosított a számomra. A kauciót is, mivel ahol — ő már oly biztosra gondoltam ! — a maga nekem nincs hozományom, természetesen ó lette le." zavartalan egyszerűségében vár reám a boldogság. A z t á n . , . a z t á n nem következett seminí. E s é n 1
én szerettem és azt akarom, hogy legyen a feleségem. Munka az eiiydin, akinek — itl megragadtam a kezét — én örökre szerető, hűséges barátja, jő akarója, ura lennék ! — IV hova beszel. hallottam a leány í|edteu rebbenő Imugiát, — az Istenért ! Éreztem, hogy vissza akarja búzni a kezét az enyémtól. de en n«in engedtem, hanem egészen magamhoz vontam és beh jó hogy «enkisem volt a váróteremben! — heves forró csókjaimmal borítottam. U pirulva, zavartan, ugy láttam, meghatottan tekintett rám. hol lesütötte szemét, hol rám emelte.
A
hét.
Te angyali lélek, S nélküled itt sehol, Míg e földön élek Veled a sírban is Koporsóba zárva, llogv ue legyek magam S olt se legyek árva Kuriizsai
hosszú
ideig
neukihez
sem
merészeltem
szólni a
várótermekben, amelyeknek üres ajlaiu át annyi különböző irányba nyüzsög » nép . mert féltem Iwgy ma|d megint jón egyszer mialatt én a jegyeket váltom felé Iduska. . . . Egy
szót,
néhány héttel a olvasom, hogy -
egy őruajíy, akivel — nászútra indul Fiume
lürulmes
útitársaim.
Egyszer,
történtek után, egyik napilapban mit tudom én már, hogy hol
vasúti szerencsétlenség történt. A vonat kisiklott. ,gy elsőosztályu kocsi összetört és egy uhláuus őrnagyot, aki nászuton volt a feleségével, húztak kí a vasrácsok alól. Felesége azonban, egy szép szőke fiatal asszony, miként az újság külön megjegyezte, - nem vesztette el a lélekjelclielél, az utolsó pillanatban kocsiból és szerencsésen megmenekült.
kiugrott a
Ölombn eresztettem az újságot, mert a ssőka órnagynéról Iduska jutott eszembe. Iduska, a modeu nőnek az a szende tipikus alakja, aki az élet nagy utján nein veszti el veszélyben a lélekjelcnetét, ha előbb nem is, hát az utolsó pillanatban ügyesen kiugrik a veszendő vonatból, hogy — ugyebár ehhez nem kell magyarázat ? — vigasztalódva utazzék tovább majd a legközelebbi vonattal.
ixOH. J U N H
I.
1
A I- A I
3
K Ö Z L Ö N Y
Lapunk lagkíialebbl n í m i — n ünnepre való ségi tehenes. A napokban este l'ataki a teheneket kereskedés aliptalauságát hivatalosan megcáfolni. Kzzel takintettal — klv4téle««n aiombaton jalan mag. akarta hazatereim a legelóról, amikor a község szolgálatot leuue a város erkölcsi reputációjának, de _ A B a l a t o n v i d é k i V a s u t a t idejében nyílbikája megbőszülve ellene fordult és szarvaira kapta elejét venné annak is, hogy a lentebb vázolt közejék meg. A lapokat bejária a liir, liogy a vasútgészségellenos állapot bekövetkezzék. A megdühödt állat a szerencsétlen embert többször építésnél duió sztrájkok miatt a kormáuy haladékot — A magántisztviselők egyesületéa levegőbe hajította, majd a loldre dobta, miközben gdott a vállalkozóknak, amiért a keszthelyi kiállítást n e k n a g y é r t e k e z l e t e . A nagykanizsai magánfején szarvával megszúrta, oldalát és jobb karját pejt, el kelleue odázni. K hírre a vasút építésvezetősétit8/.viselök eirypsillete junius 10-én nagyérdig megtiporta. Mikorra segítség érkezeit és Patakit géhez fordultunk, alionnan a következő válasz értekezietet tart az uj ipartörvény tárgyában. kiszabaditották borzai mas helyzetéből, több oldalborkezett : Az erre vonatkozó meghívókat e héten küldi dája betörölt és a jobb karja eltörölt. „liecses soraira válaszolva vau sterencsém szét az egyesület. A fonton értekezlet iránt Az i s z á k o s e m b e r b o s z u j a Kaszás Péter értesíteni, hogy építkezésünknél sztrájk utmi már élénk az érdeklődés leiilikápolnai ember állandó alakja volt a falu korcsfordult eló. Kisebb inunkáscsapatok eltávozása, Hirdetmény. A zalaegerszegi m. kír. mint minden más építésnél, itt is előfordult májának. Ivott, kártyázott s ezért állandóan liadi- pénzügyigazgatóság 1908. évi május bó '¿8-á n azon okból, hogy vagy sok előleget kaptak, lábou állt vele a felesége Vasárnap este megint '¿f>782 I. l mm. sz. a. kelt rendelete folytán ezennel vagy pedig zsarolási szándékból tulosigázott igé- sokáig kimaradt a férli, amikor pedig későn éjjel közhírré tétetik, hogy alulirt hivatalnak a hivatalos órák lolyó évi junius hó l-től folyó évi szeptember nyeik nem voltak általuuk tel|esílhelók. Az épí- hazament, természetesen féleségé nem a legvidámabb kó 80-ig hétköznapokon reggeli 7 órától délutáni hangulatban várakozott reá. Az iszákos embert ez a tés kelló gyorsasággal való haladására enuek I óráig, vasár- és ünnepnapokon pedig reggeli. dacára llliudig meg volt és meg vau a szüksé- beavatkozás annyira dühbe hozta, hogy dulakodni' 9 — 12 óráig egyhuzombau fognak tartatni. A be- és ges munkaerő, amiért nincs is okuuk, hogy az keidetl az as-zonynyal, majd pedig egy borotvát ra- kiűzetések hétköznapokon 8 — 1 2 óráig teljesíthetők, épités befejezese határidejének elhalasztását ké- gadott s azzal életveszélyesen hátba szúrta a felesé- M. kír. adóhivatal N'agykauizsán, ií)<>8. óvi május get. Az asszony sérülése veszélyes Kaszást letartóz- hó 2G-áu. relmezzük. — K á l m á n F á l n é k é z i m u n k a - i s k o l á j a . Káltatták — Keloszlatott s z a k s z e r v e z e t . A belUgymí mán Pál né oki. kézímunka-lanitónó julíus l-én egy U j a b b UUltfOttség B u d a p e s t e n . Nagykaniniszler az épitóiuiiukások tapolcai csoport|át lelkét hónapra terjedő kézi munka iskolát nyit, melyről zsáról valószínűleg még e héten ujabb nagyobb kül- bővebbet mai számunkban lévő hirdetése nyújt, Itt oszlatta. döttség megy liudapeslre, hogy tisztelegjen Darányi csak azt emiitjük, hogy Kálmánná úrnő a zágrábi A roBsz s z o m s z é d á i g á l d o z a t a . KecskeIgnác (öldmivelésügyi miniszternél, kitől azt kérik, kézimunka iskola legkitűnőbben végzett növendéke, méti Zsigmond és llodis Vendel láüdihegyi lakósok hogy a kiskanizsai részen lekvö fás legelók az üzem- akinek munkái a budapesti orsz. kiállításon az első zi'lószonibzedok. Valószínt) nagyon jó szomszédok dijat nyerték. — Több kézimunka remekmű Kálmán terv i kezelés alól szabad itUssanak lel, hogy igy lehettek, amit bizonyít az, hogy Kecskeméti ZsigPálué Fő-ut I V szám alatti lakásán az érdeklődők aliaudó legeló területül szolgálhassanak. Kz a terület reudelkezésére áll. mond nevezőit szomszédját ásóval ugy sújtotta fejbe, mintegy !i tiOO holdat tesz ki. A küldöttségei Dobhogy életben maradásához nincs remény. cs ItcnncberK'Mimiin rovits Milán, a népszerű képviselő vezeti a miniszter tolvain 78 kr.-lól MIM K é t s z á z Korona t ö r t é n e t e . Keischl Vencel elé. A kérelmet Vécsey Zsigmond polgármester tol- Llllllll feljebb, b l r keszthelyi sörgyáros a napokban egy levelet kapott. mácsolja. Kddig a 5 0 résztvevő jelentkezett Kiskauí- I l i i t • l l t i l év i i « Mikor fölbontotta, a legnagyobb meglepetésére kétzsáról. A küldöttséget a miniszter junius i !) kö- • i n t i m . Minla pusutordulníval, — Megrendelések bitrmely száz korona papírpénz esett ki belőle. A levél az nyelven intciendAk: zötti napok egyikén fogadta. eredeti helyesírással így szól: an Seidenfabrikt Henneberg in Zürich. V í z v e z e t é k é s csatornázás N a g y k a n i z s á n . „Tekintetes Kesli Vince ur én magát 100 Mint lapunk más lielyéu közöltük, e héten tiszteleg Amateur-fénykf.-pészoknek I Általamban cl U uiert forinttal megkárosítottam vegye át kérem isten a város VI. és VII. kerületének polgárcága Darányi kilUnó »talon é* uti fényképéticti kéiuülékck, felülmúlhatatlan minotégü pilláiul kcM apparátusok, valamint inin«lcní*lc fényönnel kérem." Ignác fóldmivelésügyt miniszternél. Kit az alkalmat képezteti cikkek Moll A* cégnél (Tuclilauhen c». kir. udvari ^ Keischl Vencel még csak nem is sejti, hogy Vécsey Zsigmond polgárinestei arra használja fel. wAllitó) kaphatók. l-Ucii Üzletág alapitatotl l85l-Uen. nnly módon károsították meg s ki lehet az az em- hogy átadja a miniszternek Nagykanizsa közönségéKivanatia nagy kepe« mjc^y/ck bérmentve küld a cég. ber, akiben a lelkiismeret így feltámadt. nek azon kérvényei is, melyben a létesítendő vízveA miopia. Kgy megyebeli polgáriskola zeték és csatornázás előmunkálataihoz szükségelt miegyik osztályában megvizsgálta a szemorvos a ta- niszteri szakértő sürgős kiküldését kéri. A polgárnulókat. A vizsgálat után az igazgató a következő mester arra fogja kérni a minisztert, hogy a kérel- Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. levelet kllldte az egyik tanuló atyjához: mét soron kívül intézze el, „Tisztelt urauH — Leiinykereskedes N a g y k a n i z s á n ? Az elmúlt, A mai vizsgálat alkalmával kiderült, hogy az héten az a megdöbantó hír járta be a sajtót, hogy on lláuak nagy hallania van a iniopíához. Kute- a Dunántúl nagyban folyik a leány kereskedés és lessege önnek, liugy ebben a dologban tegyeu enuek fófészke: Nagykanizsa. Akik ismerik a helyi viszonyokat, jól tudják, hogy ez nem igaz, mégis valamit." szükséges, hogy már most a legerélvesebbeu tiltakoMásnap reggel a tanuló keserves ábrázattal zunk városunk hírnevének ilyetén módon való csorállított be az iskolaba s az apja válaszát átadta az bításán A nagykanizsai rendőrség mit sem tud a helybeli leánykereskedelemről, ez csak tisztára a igazgatónak. A válasz így szólt: soproni határrendőrség agyában van. S míg az ilyen „Igen tisztelt igazgató u r ! valótlan hírek egyrészt a város erkölcsi reputációjának Fogadja hálás köszönetemet a szíves értesítésért. árt, másrészt az utcai prostitúciót segiti elö. Mert kitűnt sikerrel használtatik A tiamat |ól elnáspángoltam s meg vagyok győ- amióta ez a hir megjelent, azóta a törvényesen vesehnjoknál, » húgyhölyag bánződve. hogy ezentúl a iníopiát kerülni fogja Ha megengedeti nyílt-házakba sem jöhetnek a leányok. tnlmninál CNkőszvénynél.sczuUorbetegxégné!,» emésztési í i lélegazonban a szigorú büntetés után sem tenne le Az pedig, hogy az ilyen házak fcnuálliaiiak közegészzési szervek hurutjainál. ségügyi érdek. 11« nem az volna, nem is engedélyezhibájáról, csak lessék engem értesíteni.' nék De amikor a törvény oltalma alatt működik és H ú jj y h a j t ^ h a t á s ú i Ef; \ VtimiMts! tikkor láttn az igazgató, hogy ukaratlanul rossz adót tizet, akkor nem -zabád az üzlet folytatását t i » ) » lalutliiUI T«l|«itn tluia! napot szerzett a különben jó tanulónak Miopia ilyen abszurd alapon megnehezíteni, sót lehetetlenné Kip^ilt Mfr*tífr*4ktJ*uíhm <-,r\t-l.-rífh rövidlátást jelent s a tlu apja az idegen szót félre- tenni. Klsem tudjuk képzelni azt u megvadult állápo• llt, íi'ru r.Salrat»r/orrát HwtoUrakrortl tot, ami Naykaiiizsáu » nyílt-házak nélkül volna. magyarázta, amikor valami gonoszságot érteit alatta. sJ Nemcsak a közegészségügy, de u magánosan menő A m e g b ő s z ü l t bika s z a r v a i n . Súlyos bal- nők biztonsága is veszélyeztetve lenne. Hogy ez m e g | kellene a leány-1 esetnek osett áldozatul Pataki Pál szentgyörgyi köz- ne történhessék, hatóságunknak
N y i 111 é r.
Salvatorforrás
Leghathatósabb
és
legizleteaebb
hizlaló
Szamos előkelő orvostanár és szaktekintély által kitünó EQY E O É « Z
DOBOZ
ÁRA
a.BO
KOHOW*-
Kapható a gyugysiertarakban, de b u t u s á n ax
ENERGIN m«ly e
VÁLLALATNÁL dobost bérm*nt«i»n
PÉCSETT átállít.
és
vértisztité
eredménynél
szer
kipróbálna
I' V P I) \ l I' r P L' V LM Sietteti a Jiiioil cs fnK'-ásl, elo»rlatja a inirigyiket ct az ótvart — biitoiitja a ll 1 IJ K .tl Fi l\ Fi K .1 FJ L ! « o n t o k es ionok ép fejlídéiél javítja cs rendeli a t emcartélti. -
FELNŐTTEKNÉL:
Utólérheietlen vcrkepió, oyensclkedóknél joiokná. megsiooteli a/. H i l d á i t is
erósitó és mirigyonlatu n e r , — m i l l b a . eló»egiti a ftyógyuláil.
LA
4
Senki sem próféta .Mool. Iiogy inegkezdAdüll az ulazás in fOrdöt é s íde|e. legjobban meglehet lig)elni, hogy milyen ktllunösek a magyarok lla az ember tudja, milyen kiinuó gyógyfOrdik vannak hazánkban, igazán teljeaeu érihetetlen elölte, hogy miért megyünk nyaralui Karlsbadba, Vichybe, Weiíbadenba és tudom is én hogy hivjAk mind ezeket a divatos fllrdíbelyeltet." .Komolyan mondom nem ismerek már reád. hitzen le voltál az, kinek elóbb anynyira imponáltak a külföldi fürdőhelyek. Hál mióta változtak meg ennyire nézeteid," kérdezte csodálkozva barátom „Kérlek ez egy hosszú história, de szívesen mesélem el neked mivel boldog vagyok, hogy észre téritetlek és meggyógyítottak a miuden idegen irául való elÓKzeretetból. Tehát hallgasd ijj^t Hiszen tudod, hogy már uébáuy év óla minden tavasszal Karlsbadba utazom, mert az ottani kúrát lartom, Mikor inull évben egy utazásom alkalmávai fülkémben elhelyezkedtem, egy feltOnóeu bájos HÓ egy ur kiséreléheii is beszállott. Mivel esak nehezen tudlák magukat m*gértetni a kalauzzal, atwilaégUkre voltam és ebból kifolyólag nemsokára élénV zu.sba elegyedtünk. Persze, amint ilyenkor 1 'vhiár szokásos, a fürdőhelyek is szóba kerültek. Elmeséltem nekik, hogy inint minden tavasszal, most is Karlsbadba Készülök, mivel már évek óta hosszadalmas gyomorbajban szenvedek és az ottani források, legalább néhány hónapra enyhülést szolgálnak nekem A fiatal hölgy csodálkozva nézett elóbb rám aztán az urára és következőképen fakadt ki: „Micsoda ö n magyar létére gyomorbaja miatt Karlsbadba megy, mi pedig ugyanazon betegség miatt egyenest egy az ö n országbeli fürdőjébe utazunk. Mi bizony nem rösteljok a hosszú utat, tudniilik mi egyenest Hamburgból jövünk, hogy a nyarat Lipik lürdőben tőlthesaftk. Ön nem is ismeri ezt a helyet ?" Szégyenemre meg kellett vallanom, a fürdőt csupán hallásból ismerem.
hogy
ezt
Kkkor mind a ketten boldogxágtól sugárzó arccal mesélték, hog^t ók csak Lipikbeu hisznek mivel csak ennek a helynek köszönhetik boldogságukat. • Ott ismerkedtek meg és ott meg is szerették egymást. Mult évben a leány szüleivel I.ipikben nyaralt. Kiles apja már érek óta rheiimában szenvedeti és már a kontinens miden fürdőhelyét végig|árta de eredménytelenül. A lipjki gyógylüidók négyheti használata után. már sokkal jobban érezte magát, ugy hogy a kura befeieztével majdnem tel|ese" felépülve térheteit haza. Kdes anyja pedig nagyon kifáradt volt és idegei teljesen tőnkre voltak téve folytonos megerőltető ápolástól, melyben szenvedő férjét reszesitfiie. A pompás levegő, a gyönyörűen ápolt parkban való bosszú séták és főleg a megnyug-
A
I
k' ö
Z
I, <> N
IU08. J U N I L ' s
V
i.
tató csend és kiváló ellátás, teljesen helyreállították Itöhm Emil üdvözlő beszédére a jubiláns meghatottan válaszolt és megköszönte » figyelmet. az ő egészségét is. Tegnap délelőtt fél 11 órakor üuuepi i»(en.' „De Un ugyancsak halálra unhatta magát, annyi tisztelet volt. melyen megjelentek a halósagok beteg kőit V* szakítottam ót félbe. egyesületek képviaelői. I)r Notimuuu Ede imát iiioq. „Öu valóban téved. Klószőr is az oltaui pácien- dott és áldási kért híveire. Az istenlisztelet után az izr. hitközség Uiiii'pi sek nem is olyan kimondott beteget, azlán külömbon közgyűlést tartott OrUnhul' Henrik aleluök elnökié, is gondoskodva vau az egészségesekről, valamint a sével. Szommer Náthán rendkívül magas szárnvi. betegekről úgyszintén az öregekről és a fiatalságró1 lásu és tartalma', beszédben méltatta a jubiláns ¿ r . is. Ebben a tekintetben is vetekedhetik Lipik a demeit. Dr. Schwarez Adolfné a nőegylet, dr. 0|| ( ,p legnagyobb fürdőhelyekkel .Sporthelyek és játszóterek Mór a hitközségi intézmények nevében üdvözölte 4 főrabbii. Dr. Neumann Ede meghatva köszönte vaunak ott, ahol egész nap hallatszik a máskor oly az ünueplésl és kiemelte, hogy mikor ideiölt. híveibe csendes nagyvárosi gyermekek vidám nevetése. Mert a vallás szellemét akarta beviuui, ami sikerült n. bizony sok gyermek üdül ott, hogy a tanulás fára- Végül áldást kívánt a jelenlevőkre. Este a kaszinóban bankett volt, ahol számos dalmait kiheverhesse. A csuda szép nagy parkban felharsannak a felköszöntó hangzott el. Dr. Schwarez Adoll a 14. rabbira, dr. l'illitz Samu a főrabbi caaláiljiira, fürdő zenekar által játszott zsongó hangjai, miközben bchwarz Gusztáv a polgármesterre, dr. Kríed Ödön a fürdővendégek fel és alá sétálnak. Olt a legkülön- a vendégekre, Véesey Zsigmond polgármester a lőfélébb nyelveket is hallhatja és komolyan tanulmá- rabbira mondott felköszöntőt Dr. Neumann Kde nyozhatja a legújabb divatot. Hetenként egyszer szép beszédben mondott köszönetet Még számos feltáncmulatság vau. mely alkalommal a liatalság igazán köszöntői mondtak A társaság éjfélig maradt egy«||. uagy hévvel lát a táncoláshoz. Ott ismerkedtem meg az urammal, ki ugyancsak makacs gyomorbaja midit időzött Lipiken fiövid ottlét után már annyira felépült, hogy nagyobb kirándulásokat tehetünk l
-
—
1
' — —*— ír—3tr.
=
SZ/NHÁZ.
— P i n t é r I m r e m i n t s z e r z ő . Vasárnap exte kére Egyszóval, a Lipiken való nyaralás olyan szép érdekes előadás lesz az Arenabau Pintér Imréilek, és kellemes volt és annyira jót tett mindegyikünk- közkedvel^égű énekesünknek eredeti népszínművét nek/ hogy idén ismét oda igyekszünk és minden jó a lalu "ózsáját ad|ák. Főszereplők: l'inter Imre és Parlagi Kornélia. A darab a budapesti népszínházban ismerősünknek és barátunknak melegen ajánljuk, h o j y is za|os sikert aratott. ugyanígy cselekedjék. * Ez a rajongó dicséret nz elragadó hamburgi Az elmúlt hót nagyjában » »ikerek hölgy szájából annyira hatolt rám, hogy eltökéltem magamban, hogy felkeresem ezt az annyira feldicsért helyet. Nem is bántam meg utóbb ezt a cselekedetemet. hiszen tudhatod, hogy milyen ellentálló képes szervezetnek örvendek azóta. Még most is szemrehányásokkal illettem magam, hogy* annyi rengeteg pénzt vittem külföldre, mikor ugyanabban részesülhetek otthon, sokkal olcsóbban, sokkal kisebb árak mellett. Itt igazán bevállt a jó öreg közmondás: . A prófétát sohaseu ismerik el saját hazáiukban " , K i tudja", szólott kózbe Feri barátom „ha még párszor találsz abba a híres cxodafürdóbe utazni talán nógyüloletedből kigyógyulta» egy bájos listai asszonykával lógsz visszatérni. Mindeneseire magam is megpróbálom az Lipiken a szerencsét.
A főrabbi j u b i l e u m a A nagykanizsai u r . hitközsép 2S évvel ezelőtt papjává választotta dr. Neumann Edét. A nevezetes évfordulót tegnap ünnepelték meg azzal s bensőséges melegséggel, amelyet dr. Neumann Ede Vb éves áldásos és eredmény teljes működésével métán kiérdemel Ai ünnepség már szombaton este kezdetét vette, amikor az írod. és mQv. kör dalárdája Szerénáddal tisztelte meg a főrabbit, aki elnöke is a körnek.
jegyében folyt le. A műsor sikerüllen volt összeállítva és zajos sikere volt néhány főszereplőnek is. Első helyen ismét Csige Bösket. ezt a bájós kis teremtést kell említenünk, akinek minden fellépése diadal. Nagy istenadta tehetséggel van megáldva llogy folyton zajos sikere van, azt egyszerű mesterkéletlen, természetes játékának köszönheti. Nála nincs szemforgatás, szinfélhasogatás. ökölrázással kisért kétségbeesés, hanem csupa modern felfogás. Természetes bájai megmentik a 11 ózó', a képzelódéstól és nagyon helyénvalónak tetszik, hogy partnere szerelmes bele. A/t hisszük, f é r j e : T u r y Elemér szívből beszel, mikor szerepe utasítása szerint Csige Hoskevel szemben a szerelmest jálsza. No igen. Tury Elemér! Róla szórói-szóra elmondhatjuk azt, amit Csige Böskéról. Intelligens, nagy képzettségi), rutinos színész. Az elmúlt hét hőse mégis F e h é r Gyúl» Két alakitasi n y ú j t o t t : Bimbói (Bolond) M Svengalit (Trilby) llogv melyikben volt nagyobb, tökéletesebb művész, azt eldönteni
BENZINMOTOROK gózlokomobilok, úti mozdonyok, KÚzcséplőgépek, aratógépek, „Losonc/i Drill" vetoj/épek, rcsicai acél. ekék, teljes malomberendezéseJ<, ^
KÍVÁNATRA SZÍVESEN
stb. stb.
K Ü L D Ü N K Á R J E G Y Z É K E T ÉS K Ö L T S É G V E T É S T
^
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezérügynöksége Budapest, V., Yáci-körut 32. Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált
<s * Jtí «a í tü ¿ í ct * X c>
J L
•f i/ #
OTTOMAN
*
. . O T T O N I A N ' - cigarettapapírt vagy hüvelyt!
11)08. J U N I U S
I.
Z A I, A I
nagyon bajos. Azt hisszük, a kót fenomenális alakítása közül legjobb — a harmadik: a/, ördög.. Ámbár ez sem bizonyos. Db bizonyos az, hogy mindegyikben Műi multa önmagát ós egyikkel lefőzte a másikat Az emiitettekhez méltóan sorakozik H. rozik Margit, a társulat apró-cseprő, íczipíczi kis koloratur énekesnője Láttunk már néhány énekesnőt színpadunkon'. Hangja mindegyiknek volt, c s a k ' az hiányzott, amit c mellett Berciiméi megtalálunk: a játék. Nagy szó az, kérem, mikor az énekesnő játszani is tud. Bercik Margitnak csodálatosan szép. tisztán csengő hangja van és n melleit uiíy játszik, mintha drámai szerepkörön volna Lényében vau bizonyos báj es kellem, ami szimpatikussá teszi és amely körülveszi a színpadon, hogy játékának elevenséget és üdeseget kölcsönözzön. Nem volnánk igazságosak, ha az clniult hót referádája keretében dicsérettel meg nem emlékeznénk Szilágyi Aladárról, Pintér Imréről ós különösen Heltai Hugótól, erről a mindig jókedvű, egészséges humortt, talpra esett, jóízű komikusról, akit az Isten is jókedvében teremtett. 0 is azok közé tartozik, akik joggal, a tehetség alapján várnak sokat a jövótól. Szerdán ós csütörtökön a „Nincs elvámolni valója V" vonzott telt házat. Ez az elsőrangú szellemes francia disznóság csinál meg néhány telt házat. A közönség ki nem fogyott a kacagásból, amire a darab leheI,'tlen helyzetei, fejtetőre állított alakjai és frappáns fordulatai bőven szolgáltatnak alkalmat. A szereplők megtettek minden lehetői es elérték, hogy az előadás gyors tempóban, L'ofdülókenyen folyt le. Csíge Böske, Tury, Fehér. Szilágyi. Károlyiné, Szőke Gizi es Ladányi vittek sikerrel a darab főbb .v-repeit. Pénteken ismét leit ház nézte végig Trilby szomorú históriáját. A rendezés elég hanyag volt. Igy pld. a harmadik felvonásb.m. a hangverseny-terem előszobájában ott diszielenkedett a Trilby "lábának korvonala K/t ¡i kulisszái •'! lehetett volna hagyni, amivel elkerülik, hogy mikor a (••«tők az egész falat megvenni akarjak. a közönség sorain hangos derültség fusson végig és ilyen megjegyzést legyenek : — Ott a láb. csak kaparja le! Az sem utolsó dolog, hog.v Svetigáliuak a meghalási jelenetnel egy 25 kilós fotelt kellelt felemelni. Mintha nem lehetett volna egy rendes székel odatenni. A szereplók: Fehér, Csiga Böske. Tury, Pintér. Heltai, Károlyiné. Szilágyi kifogástalanok voltak. Szombaton a „Dollár királynő" c operettet mutatták be. Az Isten bocsássa meg a szerzőknek ós a fordítónak azon vétket, hogy ilyesmivel is a nyilvánosság elé.mernek állani. A darabban ugy jönnek-mennek ok nélkül az emberek, mint a méhek a kasban. A felvonások végén a karmester beint egy csapatot, akik énekelnek, mielőtt leeresztenék
K 0 Z L 0
N V
a függönyt. Pedid semiuí szükség rájuk. A darabot 5 — 6 szereplő hiánytalanul lejátszhatna, de a szerzők behoznak vagy harmincat. Sokszor mi is azt mondottuk: vigyázat, mindjárt megpukkadunk. A szereplők mentőitek mindent, de hiába: a közönséget gyakran elnyomta az álom. Parlagi minden tehetségével, egész temperamentumával fáradozott a darab megmentésén, de törekvése karba veszett Szőke Gizi is versenyre kelt Parlagival, de nem használt sem az ő, sem a többiek helyi érdekű rögtönzései Jók voltak: Fehér, Bercik, Hajatios. Heliai, Károlyiné, Szilágyi és Batsányi.
A lejnbban, bevált, a bel* és a külföld legelső tekintélyeitől ét tok ezer orvostól ajánlott tápszer egész-
Mi »
s é g e s és bélbajban szenvedd g y e r m e k e k é s felnőttek részére; agy t é p é r t é k ü . elősegíti az i z o m é s c s n n t k é p z ö d é s t s z a b á l y o z z a az e m é s z t é s i és a hasznatatban o l c s o .
.A csecsemő* eimu tanulságos füzet ingyen kapható az elárusítóhelyeken. Vagy R. Kufeke nél Wien.
Heti műsor: Hétfőn: Dollárkiralynó, Kedden: ('sászár Katonái Szerdán: Hoffmann mesei Csütörtökön: Dollárkírálynő. Pénteken: Tanítónő. Szombaton: ('sászár katonái. Vasárnap: A falu rózsája.
I S O ö
i
ó t a
Berber-féle
Fattinger-féle Kutya-KalAoa,
syóíHfltrónHziippiM, Uk>aMlv«k
tlUu
A legjobb LiiHa liuliii'n volt «•« msru
f o r g - n l o m l t n u .
a j á n l » « , Kmrtp* i a f t t t b a l l a t a i b a * . .»h*fT. I a ' k a l r o a i U t l k
U»ym
* mimlennctnii börkiitegek * rlltn, »«v«a'UMn i'iOlt pikktír «fltiiíf, «14*11 kOtaf«*, i«n on•.«»*»•• 4lttr, »•«l«'»*, UbUMdAa. U>.Mktnkorpa •IUi>. A » ' . • r t í « r - l r ' , . k*Uai>r*'«M<»n . a r t a l m a n a a l a - k A l r t n r nak 4U " milHtM * l«ltrni< n -(dt.>r .K- « lUMts •i»f,f>ano>tit leui'iNMi »BÍ-.injik lillll« l»árh«ivi(a4|r«kn*< •ik*rr«< «'áalmiatai s »
A.i .»-•ttii a Berger-fólc kiUriíny-kétiHZiippun. , ,'I./Sbt k dtr Aity aaaapi* MI, •« <ar«I«dr UfliU'-alaaalKal «ttaciliiB'Sra, a ,,sm>,Mri.h fala nn-nf, allai. laf-uMulballai, börUaallle m o a d s •• l„r.ld.a»|>|i,a>, m l a á M a a H tuaaaálawi sitt ltvrger-féloglycei'iii-kiitriinyHzappiin l*> |1 rc*ri:.'Urtak,ni,nai as Unofa 1 atltl. Mini klTálO l U ^ U .,«r kilaad «.dm hasaaditaUk, totalis a, lm
mely az óíszhs •• lajta tápszerek közlll u legjobb öüiizelétein es t*|>"ii»in 6 0 leg 2 3 K . 5 k g . bórmentve 3 20 K
Fattinger-féle
részéri-. - 5 0 k g 26 K, bérmentve 3 60 K Á r j e g y z é k e t liérmentve klllrt:
260-nél
I U I I W U »• • « » "
i,aj.,k elleu «>• m l a d i a l a j a a k In Hilar kaaaandlaU a i a i i u m l e a / a i t . A asaaraandl i,aun»ulu,i . . t l , u « r ISIa aálta >f.aaapp*»l 4a r-Ofaa.aa4r.panl m A • dsa- ,,.«a a ill laiaald f lixid a . •. ' • V- Mí I. Ila.ll * < . , „ , ttt I»"' "»adan ««a fa. a„i.i.lala. difrealaifdal , l'.iai-n ea*j*» ' a,>U)«raianial a |>4ria! « l U e k M l l l u a a a 1110,1. J.i,..)a>. ae|*t. c| dl* aa ,SaiadS' aaappaa, ,u.l, H a . < a H S , ffyáalmani, a n.indao aaappa'.ho, maUikall kaaaealaU alaaudauia Ml *a,t aaul'a. Kapható .maian TttTtlitn Ss aaaeald liMMa Naxybsu : O. U * U A O o m p . W U n L, M t b . r s t r . ».
H i(,a,ar>a<|l ItrakUI I t r a l , Jaaaal ( y « t r a a a r > J . r da fa aaa. /.r n , IInr •. Hn,t„p«aS. lairdl, «., Tk.11 'oiinr w m « o u r ut «• é rvaBi innl .a.l. t. -k,, H . r o a a h t r ,' a a u l r•a/I. , iH...ffSr „ , . „ K I . . I „ , k . n m i n d . » kuilap all. l a l s m l a , « » Kf urarkaSi «aaaaa y á r e i a l a a k a l a á a a * J * I f a«r«*rall.na, l a . a b a a • l*bb d a n f n a r l í k k a a M l l l . l . a . r . karaakldSaakkaa.
Kölcsön!! Aristokratáknak, magasabb állású személyeknek. földbirtokosoknak és hílbizoinány-tulajdonosoknak 10000 koronától bármily magas összegig szigorú diserelió mellett Bővebb felvilágosítást a d : I Klein. W i e n . I V . Mühígasse No. 20.. 4-ik emelet Iti. ajtó. — Értekezni-lehet d u. 2—5-ig.
Tüdőbetegségek« hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza ctten szimUUn UnAf és orvo* által nspoota »Jánhr«. értéktelen «tinzxtoksl I* klniliuk, kérjen mindenkor
„Hoeh
. U
l U c k t A C « . B a w l (WJe)
6
kg
Fitllnggr'» Patent Hundikuchan und Biflügilfutlerfabrlk, W l e n i r - l i i i U d t .
Berger-félo boriix-szuppiui a m u H k , assiiix», WRIT,
Puppy-Biaquit
kölyOk-kutyák
t o b b e l s ő d i j . A l atliuger féle AlUlorvori i'llt'iióiz,'s nii'lli'tt készlll.
tápszer
A legrégibb es a l e g j o b b a n értesült
magyar
újság
az
EOYETÉRTES A tsrsadalom m.nden körében egyformán kedvelik. A magyar c s a l á d o k h í r l a p j a
Előfizeiési á r a Főszerkesztő :
Kgy hóra 2.40 kor. Dr P a p
Szép írod. munkatárs: E ö l v ö s Kérjen
Zoltán. Károly
mutatványa*ttot.
Nagy elierjedettsóge folvfán hirdetéseivel minden iparos és kereskedő az . . E g y e t é r t é s " - b e n biztos eredményt ér el. Minden cikk hirdetésére alkalmas, mert olvasóközönsége vegyes. Kórjen hirdHési prospektust. © o o o c c
z a l a i
4P
10014/1908. KI.
í
(c $
vagy olyat tocyét 1 1 1 Birtokát V e n n i szándékozik, Gyárát forduljon teljes Malmát bizalommal hozzánk
hirdetés.
„ALLGEMEINE VERKEHRSZEITUNG"
Nagykanizsa város képviselőtestülete l o !»<|7. jkví sz. Iiatárorozala alapján a városi VII kerületi Templom-téri elemi iskola megnagyobbításához szükséges építési munkára, felsóhb hatósági lóváhagvás fóntartásával, Írásbeli zárt ajánlati versenytárgyalást hirdetek. I. A munkálatok összes költsége kerekszámban '¿5.000 koronára van előirányozva. •J. Ajánlat csak az összes munkára tehetó és csupán szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett ajáulatok lógnak tárgyalás alá vétetni 3. Az a|ánlat az ajánlati mintán teendő. 4 Az ajáulatok borítékának mintája következő: . A városi tanácsnak Nagykanizsán. A|áulat a nagykanizsai VII. Templom-téri elemi iskolaépület megnagyobbíts.'i munkálataira " Az ajánlatok posta utján vagy közvetlenOl a tanácsi iktatóba adandók be. Benyújtási határidő 11)08. évi )ituius hó Jfi-ik napjának délelőtti l o órája. Ugyauekkor az ajánlatok l'ölboutatnak. mely alkalommal az ajánlatot tevők vagy megbízottaik jelen lehetnek. !>. Bánatpénz gyanánt a városi pénztárnál I '¿60 korona készpénz vagy a Nagykanizsai tákarékpenztár r -t., Delzalai takarékpénztár r - t . Nagykanizsán es a Zalamegyei gazdasági takarékpénztár r.-t. Nagykanizsán betétkönyve vagy végűi az összegűek megfelelő értékű óvadékképes értékpapír teendő le. fi. Távirati ajánlatok figyelembe nem vétetnek. 7. Kgy ajánlatot tevőnek sincs semmi néveu n e f e r e u d ő igénye arra nézve, hogy ajánlata elfogadtassék. M. Az árlejtés tárgyát képező építkezésre vonatkozó műszaki művelet a városi kiadónál megtekinthető és az ajánlati miuta is ott kapható. Nagykanizsa tartott üléséből.
város
tanácsának
1908.
1
évi
május hó
Vécsey
JUNIU3 l
Sííífa Eladni
Nagykanizsa r. ( város tanácsától.
Versenyíárj£;y«ilási
a
1 ¡108
k ö z l ö n y
RealltAt«n-Verkehrihall«.)
(österr. Qeicháftt- und
WIEN, Óriási
IX/4
Althangaeae
17.
v e v ö f o r g f t l o m az egész Osztrák-Magyar
narchiából.
— Az eladóit nem f i z e t n e k
Mo-
közvetitesi
d i j a t . — Oyor8 tl/.letlebonyolitás. — A vállalat egy tagja itl időzik, ha érdekében van, ugy kérje költségnél ktili látogatását a fenti cimtól.
EREDETI S T A S S F U R T I
4°0-os kálisót és kainitot valamint az öaazea egyéb m ű t r á g y á k a t
leg-
olcsóbb á r o n azallitja
K a l m á r Vilmos
'23-án
a s t r a H s f u r t i Kálivyndikátus v e z é r k e p v i s e l ö j e
polgármester.
m
BUDAPEST, VI., A n d r á s a y - u t 49. YjiÉrioítii»****;**** P*
va^* Védjegy:
„Horgonyt'
^
F T n
m
ALinimenf.Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
)
SZÉKSZORULÁS legtöbb betegségek forrása ellen. Cukrozott külsejük végett még gyermekek is szívesen veszik.
ogy rrgjoiiak bitnnyult liiiiauir, mely már mi ér ótn li'iciobh fájdolomaiiUapftó sifrnok bizonyult konjvtnyaal, óimnál mtghúléJ v.»».> cx w w •éknél, biMlrirx>io!etikóp|H)n haainálva. Figyel uieilMAa. Hilánv liamialtYáoyok miatt I»vásárl4*kur óvatosak fogyunk te caak . . olyan üregei l o b u n k ol, maly a „Horuony" J »«Ijcgygyíl m a Rlchter i>ígjugyii«ilÍPolUiTÁ tolt dobaiba van i'noma^olva. Ara üvogokbon K -.80, K 1.40 te K 2 — éa úgyaiólrán minJen gyi>gya>ertárt*o kapható. — KOraktár: Török J i t a a f gyógyaxeróun«, B i d a p a a L OLRiciiír irójyuertirt u „Aniy oroulíiior, 1'rágába», KiuubothatraaM A HU Mindénnapi niétkíildí*.
rUtMMMM;^
(
l HODONY c s e p p e k [ |
=
Már 1 8 4 4 óta
=
bevált báziszer, mely az étvágyat elő- .» , id« /,i, s az emésztést fokozza. |
p^tMl*
N e u s t e i n féle E R Z S É B E T l a b d a c s o k E pilulák hasonló készítményeknél minden tekintetben feljebb becsüleiidók, mentek minden ártalmas anyagoktól, az altesti szervek bajainál legjobb eredménynyel használtatván, gyengéden hashajtók, vértisztitók; egy gyógyszer sem jóbb s mellette oly ártalmatlan, mint e pilulák a
AJ- MiLi
Szélhajtó göroaoBillapitó
Ara
üvegenként
1 korona.
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel 2 K. 50 f.) ládácskával együtt nem küldetik. —
Megrendeendö 3 j f u l í u ö
]
B í t t n e r ' s
H p o t b e k e
in Qlognitz, liedaröstarriich.
m
f-gu l/i pilnUn tartalmazó tlohox 30 /l/tér Kw teker m, mely X ilotioH, tehát fitt ¡il/utai tartalmat, inak 9 korontl. 2.4/í korona eltile(/e* kaldtnemellett euu tekere* bérmentve kdlileH* yg
'
. Utánzásoktól különösen óva• t0< U u »k- Kérjünk liatároa » w i M v . I 0 l t s n N E U 8 T E I N KÜLÖP hashajtó labdacsait. Valódi csak, ha minden doboz törvényileg bejegyzett védjegyűnkkel piros feketo nyomtatásban „8zent Lipót" és „Neustein Fülöp gyógyszerész" aláírással van ellátva kereskedelmi törvényszékíleg védett csomagjaink aláírásunkkal vannak ellátva.
ÍM (iVAS I
A
N E U S T E I N
P Ü L Ö P
.Sxent-IJpóthox*. címzett gyógynxerUra, B É Ü 8 . I.. P l a n k e n g a s s e
6
Kapható Nagykauixftán: BELÜÖ LAJOS ét HEIK QYULA gyógy%xcté«ieknél.
Vidékiek,
kik személyesen nem vásárolhatnak, tekintettel a talpba vésett szigorúan szabott árakra, minek következtében az általában szokásos
tulkövetelós ki van zárva és a meg nem felelő áru bármikor ki lesz csőréivé vagy a pénz visszaadva •• 1 kizárólag a T T T R I 1 T " c i P 4 W»'" r '• nagykanizsai „ I U n U L fóraktára Kő-utca 12. szám Korona szállóval szemben rendeljék meg szükségletüket.
j
*
n
.
H i r d e t é s i iroda.
Budspest, IV., ..Röser Bazan"-ba ( Károly-Körut
HELYEZTETETT
22.)
ÁT,
10(18.
JÚNIUS
7- A I- A 1
K 0 Z L Ó N
Y
EKSZERGY&R. Villamos
D A R U V Á R Bz
lavoniában. A sziavon
P
Ü
R
D
O
ékozphegység
«•. d é l i egyik kies
vasút
a r a n y -,
völgyében.
SERÉNY
Mérsékelt árat
FIA
V l \ £ \ S X r STÜBHTAFÜRDÖ i é g g y ó g y f ü « t o «
Az elő- és utóidényben tetemes árengedmények.
Köszvény Rheuma
Prospektusokkal szivesen szolgál a
fürdőigazgató ság.
KÉZIMUNKA-ISKOLA. hrleMtein a n. é. közönségei, szünidőben egy a hónapra terjedő
hogy a
Ischias BőrbeteRSéKek NŐI bajok
S -C . IO
_
7 i t
it
LEGJOBB
£gyediil ismert vashöforrás, gazdag szénsav tartaommal. — L e g v a s t a r t a l m u h h ivóforrás belső használatra. I d é n y : m á j u s 15-től szept.
CIPŐ-
KRÉM
X
—
Kelnlmulhatlau v é r s z e g é n y s é g , sárgaság, ni b e t e g s é g e k , h á t g e r i n c - é s idegbántalmaknál, bénulásoknál, kiállott betegségekn é erősítőn!
Kő felvilágosításokkal, utazás, lakás, kedvezményekről. az elő- és utóidényben stb. ad a Zólommiyyi.
N 0
30-ig
Mint ftlrdóorvos D r . R o h r e r A kiv. Itlrdőorvos működik. Utazás Wienhói !) óra északról <>dprber|»en át. innen 5 óra délről Budapesten át, innen szintén í> óra f a l r a g a s z o k S z l i á c s t ó l k e z d v e minden nagyobb állomáson felragasztva.
m
ff
F Ü R D Ó I IELY.
Kgyctlca j i O a r t a l a i alkillkii biiili (14° C.) Eirésábai. I'ntallan gyógyhatású a Upesitiraa éa a • IllllU utak d»»«» karaim • i | b i t i | i d é s i l , kaiiiatai ittétil. k i m é i ; , ( i n í« iichln. s ö n t l j . angolkór H az óasiea i é r b i l i | i i | i k elten. Ivókúra
Hévvizes
Vizgyógyintézet P V
1
A iiabadalmaiott KULCSCSAL.
Minden jobb üzletben
N
kapható
HOCHSINGER TESTVÉREK BUDAPEST.
fürdők. Inhalatórium
i lirdűhiljfi» tO kiflii orioi mukédik A
A
Szijács acélfürdö, felső Magyarország
S'
Vasút, pasta- ét távírda állomás.
Kivanatra proHpektuv-al cs b ú v e b b
NOHN
tanítónő
Hidegvizlturák Ivókúra
ELSŐRANGÚ
Jelentkezni lehet mái most lakásomon ( F ő ut 151 Növeudékek csak korlátolt számban vétetnek
Pálnó
S
Massude
L I P I K
MMslingölés, I F J . W A J D I T 8 • ===== JrtíSFF keresztöllés, rtcézés, fehérhimzés, tüfrstés, point-lace, richelien Viktória, hímzés, spanyolN»nyk«nii»«n. csípk< hímzés stl' slb. oktatásit elvállalóin.
A rendes t a n f o l y a m o n kivül, a müvésziesebb kézimunkákból, kíván a t r a k ü l ö n ó r á t is a d o k , a m e l y barmikor kezdetét veheti
fenyőerdők.
g,
la \
nyitok, melyen a m i kéziintinka koréhe vtt^i niiiiileiitiHiiiii kötés, hotfiolás,hímzés,
tel. a két hónapos tanfolyam jutíus 1-én kezdődik. Tanórák d. e. í) t i-ig, d. n > I • ig
Thermaltökörfürdők kádfürdők
44 hold park, közelben nagy
l'os'a- és htir^onvliivalal, vasúti álloiuá*, gyógyszertár 1 fúr ( |Aorvos. Képes prospektust ingyen ét bérmentve kuld l^aagatéaá*. M
Mulateagok alkalmival ajánlok a l a g o l c a o b b i r a k m«llett d i a i l t é a e k e t 4« l á m plonokal
kézimunka-iskolát
f 4 8 0.) ^
5 Hat természetes kénes hévforrás i38
L a w n - t c n n i s . tekepálya. érdekes kirándulások stb. stb.
Szliácton
ÉS
i s o h i a a n á l .
Egész évben nyitva..
fürdojgazgatóság
JÓZSEF
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
Szép berendezést! lukó»zi.Iiiik. olvasóterem. ftlidőzenekar, kölcsönkönyvtár,
okleveles kézimunka
elkészitllnk
Khitlús részletfizetésre i s !
Kitűnő gyógy r o e d m é n y e k v é i s z e g é n y s é g n é l , n ő i b a j o k n á l , c s ú z o s és k ö s z v é n y e s b á n t a l m a k n á l éh i d e g f á j d a l m a k n á l .
Kálmán
ékszeráru - műierem.
(..') foglalásokat és átalakításokat gyorsan
Fangó-gyógykezelés, hidegvizkura, uiassage, villanyos kezelés
K ü l ö n ö s e n
és
Különleges készítmények! ékszeráruk és jegygyűrűk,
állomása.
Vasas h ő f o r r á s o k és iszapfürdók 3 4 - 5 0 C°
WtT
tizemre berendezett
ezüst-
crtesltéasel
Az
Universumkrém H A N S 1
szolgii
ntrdö IgazgatOaig.
védjegy gyei
azzal a tulajdonsággal bír. hogy U7. e m b e r bőrét lítiummá és puhává teszi, kílllént és vörös foltokat már néhány nap alatt megszüntet. Lefekvés előtt az illető testrész e krémmel bedörzsölendő. Hatása kellemes. Számtalan levél igy s z ó l : J l á l á s köszönet a korszakalkotó találmányért, égési sebeim néhány nap alatt teljesen elmultai*." „Küldjön ujabb 10 tubust barátaim részére, hatása klllsó bajoknál valóban p á r a t l a n . ' „A ininta-tubiist l é g j o b b , eredménynyel használtam r é g i s e b e m ellen, kérek utánvéttel még 10 darabot.* Igy érkeznek az e l i s merő sorok. Az ö n i v e r M i m - k i é m nek tehát egy háztartásban se m szabad hiányozni. Főraktár
CHEMISCHES LABORATORIUM, WIEN, VIII. M a r ' a h l l f e r a t r a a i « ARA I K O R O N A
38.
Z A L A I
H é | i H r s i r n , n i l i r t i l » « | j é | j r l j ; 30* c liümétsék let ('.'$' K.). | ; « i | l é ••kajtat, i r s s é i i » r í s l lm|i, ier)c(lehneA l l » | » » r é l k S j i n | s r « l l i l t i lél|katl|ll|lkail, ideggyeilgeségnél, hstgeiincliajuk, górcsók. liisatería. stb. m l b l j l k , »razegénytég, bél- í i húlyagbintalinak. Külóilósen ajknUtu» Ubbedozók l í w í r c UdUluQI c< Suison : gyenge gyermekek nAmkra. l i l i l l í l l tlré»k tliermllvlr, renyulllat. illliaM liréik, • • • • i | i , k j é r s p i t l Május Október l l l , | | i | | a l l . I i t i p l i r é i k , étb. O l o u Uká.uk, egyei szobáit, viliik, gyógyterem, igen jó vendéglő, eli.'rangu HSo in i t e n g e r I'oIBII. J - i k tilrdüf l e a e k i l , i'iua|iektuk»al azlveaen axolgái a állomás l í r á é t ó l , koi'sivül I ó r a . FUrdöignzgatóaág
STEIERORSZÁG
1
Tóbelbad
Posta- es távírda
Dr
állomás.
Nyári
évad : Május
Csak
8TAJBÍ
5 tői
valódiak, és
ha
mindegyik
aláírását
i '1
doboz
tünteti
Moll
A
llnnili»l(«sol» l«rv«;iiytletc ifriij HlHi»«-h.
r
l-ig.
viszonyok
i
•M'Obtf-FPEE SOS - B O R S Z E S Z
feliratú ónozaltal van á r v a . A Moll-fálr s ó s - b o r s z s s z nevezetesen mint f á j d a l o m c s i l l a p í t ó h é d f l r z s f l l é s l s z s r kószvény. csui és a. meghűlés egyé' kóvetkezményeinél legiiwe. etesebb népszer.
Egy ónozott aradit! kvig 90 flllir.
stb.
küld, lakás-
Moll
és
á r a 1 korona
MULL Gyermek s z a p p a n j a . Legllnunialib, legújabb módszer okszerű époléséra gyormekek Ól Minden darab gyermek
fürdöigazgatóság
ateilnl készítek gyermek es hfllgy aiappaM a bflr s felnrtttek r é s z é r e . — Ar* d a r a b o n k é n t 4 0 flll. d a r a b I k o r . 8 0 flll. arappsn Moll A. védjegyével van ellálva.
A. g y i g y s z a r é r r " e V / i i ^ i r . ' a r i v a r i Bécs, T u c h l a i i h e n 0 . sz.
tzállitó
által,
Vidéki megrendelések naponta postauttnvét mellett teljesíttetnek.
A raktárakban
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
tessék határozottan
.. MOI/L A." aláírásával
és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Raktár Nagykanizsán: R o m e n f e l d A d o l f t-
»
r-
Fiai.
III
C < X X X X X X X X X X "
M I T I G Y U N K ? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. Minden
külföldit
fölülmúl
hazánk
t e r m é s z e t e s s z é n s a v a s vizek királya . rögtön
a mohai
megszünteti,
páratlan
r
ÁGNES - F o r r á s
étvágygerjesztő,
használata
valódi *ldás
Millenniumi
nagy
éremmel kitüntetve Kitflnó a-zlali, bor-, és g y ó g
y v i i,
a
gyomorégést —
gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSŐ- és húgyszervi betegségeknek. Azért tehát Használjuk a moliai Á g n e s - f o r r á s t , b a g y o m o r - , b é l - es l é g c s ő h u r u t t ó l HZubadulni a k a r u n k . Dr. Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , h a b a j t gyógyitaul a k a r j u k . Dr.
Kótly. a
vese-
Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha é t v á g y h i á n y és e m é s z t é s i z a v a r o k állanak be. Dr. G e b h a r d t Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha májb a j o k t ó l és s á r g a s á g t ó l s z a b a d u l n i a k a r u n k .
Kövér
Dr.
Glaas
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden k ó t e s é r t é k ű m e s t e r s é g e s e n s z é n s a v v a l t e l i t e t t v i z n é l , sót a szódavíznél is o l c a ó b b a n a d j a , hogy az Á g n e s - f o r r á s vizét a legszegenyebb ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt borviz.
Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben.
Kedvelt
borVÍZ.
Olcsóbb a szódaviznél! Főraktár:
FLE1SCHHACKER IGNÁCZ Nagykanizsán. - Telefon 161. ~~ Nyomatott ltj. Wajiliu József könyvnyomdájában Nagykanizsait.
ti
fel.
A Moll A.-léls S e i d l l l z p o r o k tartói gyógyhatá.a a leguiakactabb g y o m o r - 4a a l t e e l b é n l a l m s k , gyumorgOrca 4» gyüinuihév, rógzölt s z é k r e k e d é s , m á j b t n t s l o u . vértolulés, aranyér éa a legktllanbózöbli n ö l b e t e g s é g e k ellen, e jele» háxlsieinek évjítedek óta mindig nagyobb «lierjedéat szerzett. - Ara agy l e p e c s é t e l t e r e d e t i d o b o z n a k 2 kor.
OHSZAQ.
október
illusztrált p r o s p e k t u s o k a t a
akkor
védjegyét
légsósiervek (hurut, aaxtma, omphyseuia,) 10091» l d s g b a j o k . rekonv&lesoenti*.
gondoskodik
.
*.
V
h
d«gvl»-g-yógylutóxet, Kryóffyfflmnástika, n a p f l i r d ö k
kocsikról
V
>
1.
M O LL- FELE S F.| D L I T Z - P O R
l'f
r
.«e-
J. . « «
P . . k a k k a r „alórli * mindegyik Üveg MOLL A. b Csak akkor »«LMISJWJ
K L I M A T I K U S a T Ó O Y H S L I ,
Gyógyjavalatok: Gyógy eszközök: Gyógyforrások: £238: ^ f f i 0 " Gazdagon
. — «
w
Hélalpin jellegű legkedvezőbb klimatikus
sslvisom betegságel,
m
B L U M A U E R S Á N D O R _ füorvo» tulajdont»«.
6LEICHENBERG
IM08. J . U M U 8
K Ö Z L Ö N Y
urnái
K
NAGYKANIZSA, 1908.
NEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 33. SZÁM.
JUNIUS 6.
ZALAI KÖZLÖNY
Előfizetési é r á k : Kg黫 í v r e 10 k o r o n « , lélévrc 6 k o r o n » , ne S yei!
Keloids s z c r k e i z t ó :
S i e r k e c t A s é g . N a g y k a n i z a a , F S - u l 16. » á m E l ő f i z e t é s e k éa h i r d e l é t e k Ifj. W a j d i t a J ó z s e f k ö n y v kereskedésébe küldendik.
K i l i u i i n Pál. !.«ptulajdonon vs ki«üó. HM. H A J IMTN MlZHUK.
Mcgjeten minden hétfőn
A Jurák-pör tanulságai.
Visszautasít minden tolakodó beavatkozást a Drávántulról. Hű marad az anyaországhoz Ha e helyen politikáról nem beszélhe- azzal a rendületlen kitartással, mely megtünk is, mégis kénytelenek vagyunk konsta- különbözteti a muraközi horvátságot minden tálni, hogy a mostani országos politikát tény- egyéb hazai nemzetiségtől. leg a nemzetiségi kérdés dominálja. Nincsen Nálunk az a baj, hogy amfibikus olyan sarka ennek a szerencsétlen országéletet élünk; politikailag magyar területen nak. hol burján ne ütné fel a fejét Ahelyett, vagyunk, egyházilag pedig Horvátországhoz hogy a nemzetiségek összefognának a ma tartozunk. Knnek a képtelen helyzetnek azután gyarsággal és a maguk érdekébén is közösen képzelhetetlen kinövései vannak. Az egyházi munkálkodnának a gazdasági viszonyok javíviszony áldatlan gyümölcsöket terem. Akadtásán . az ország anyagi jólétének emelésén, nak néha lelkipásztorok — tisztelet a kivéH kultúra felvirágoztatásán, a független állatelnek — kik ahelyett, hogy a lelkiharruomiság felépitesón; hol Ízetlen alattomos niát ápolnák, kik ahelyett, hogy az idegenaknamunkájukkal, hol meg szemérmetlen nyílt nyelvüséget a hazafias érzéssel összeegyeztámadásaikkal folytonos akadályokat gördítetetnék, ép az ellenkezőre törekszenek : nek a békés fejlődés, a végleges kibonlakodisszonanciát keltenek a fogékony keblekben, zás elé. zavarják a processzust, mely a magyarosoAz ország szekere megfeneklik, a sebek dást a félszigeten lépésről-lépésre előbbre nemhogy begyógyulnának, de minduntalan viszi. ujabbak fakadnak, melyek érőit csak gyöngítik.
az
ország «let-
íme itt a Muraköz is! Habár általában kedvezőbbek itt a viszonyok, mint bármely mas nemzetiségi vidéken, még sincs békesseg itt sem. Nem a lakosság az oka, hogy itt is a nemzetiségi kérdésről beszélünk. A mi jóravaló muraközi népünk szembeszáll minden ellenséges indálatu idegen befolyással.
A
R
C
A.
Telkes l'ali, a csúnya szóké liu colkodot ni otthouaba.
Leszámolás. irU
Oazeaxly M
Viktor
volt
leány, hogy
Ketten verseuyeztek a kezéért. Kgy barna, meg szép,
deli
szál
legény
volt, olyan, aki (eltűnik az utcán ; a szűke liu ellenbeu nem volt se szép, se deli, hanem fsak a csúnyák vetnek
az
ahogy behur-
el»ó napon
készen
Nagy, hatalmas, emlegetett es
irigyelt
milyen
kincset
meg »z veszitetl
a
kegyellen
el, mikor ót
azemet az
olyan,
utcán.
Ks
akire tudja
Mi meg azt találjuk m e g b o t r á n k o z t a t nak, hogy ez a lelkész még mindig nem ábrándult ki rögeszméiből: mintha ő neki itt missziója volna ; mintha ő azért volna itt, hogy a népet hazafias érzelmeiben megingassa ; mintha azért kapta volna pátrónusa kegyelméből jövedelmező magyar plébániáját, hogy itt a horvát agitációnuk apostolává uőjje ki m a g á t ! Igaz. kézzelfogható bizonyítékok nem állottak rendelkezésére a bíróságnak, hogy állameszme elleni izgatásért ót elítélje, — elég ravasz és jámbor ő ahhoz, hogy ilyen bizonyítékokat a biróság kezeibe ne szolgáltasson; de ez a reá nézve kedvező körülmény nem változtat ama meggyőződésünkön : hogy Jurák nem közénk való s hogy J u r á k csak egy egészségtelen hajtása annak az áldatlan helyzetnek, mely a zágrábi kapcsolat következtében a Muraközben kialakult.
Klőszedte
a szotia fülledt, meleg, szivarfüstös magába. A Xkapuban
egy
lármás,
levegőjét
jókedvű
szívja
társaságba
botlott. Harátai voltak egytól-egyig. kik a szomszédos korcsmából
jöttek h
bizonytalanul
a
kávéház
felé
irányították
ingadozó lepéseiket.
— Szervusz l'ali I — kiáltották feléje csakuem
visszautasította.
I.
egy szóké liu. A barna tiu
tervével
már
e m b e r akart lenni, hadd tudja
(AUuUndva )
ki reá a büntetést. Megbotránkoztatnak találta, mert J u r á k Zvonimir az oltárt használta fel arra, hogy magyarellenes eszméi minél fogékonyabb talajra találjanak.
Hogy ezt a fájó sebünket ezúttal feltárj u k , a Jurák-pör az indító oka. Egy pör, mely a hírhedt viziszentgyórgyi lelkészt ismét a biróság elé átl.Lolta. Azért került Minek izgat ö itt kőztünk? Minek szálka megint Jurák Zvonímir a tárgyaló terem sorompói elé, mert egyházi hivatását nemze- 6 neki a m a g y a r tanítás abban az iskolátiségi térre terelte. b a n ? Ha ú olyan kifogástalan magyar, amiA biróság, mely ót cselekedeteért kér- nőnek az ó bűnügyi tárgyalásai alkalmával dőre vonta, vallás elleni vétség miatt mérte mattat váltig hirdetni szokta: miért nem II.
T
délben
régóta
pihenó,
azóta
beporosodott
régi lantját és m e g p r ó b á l t a ' szól-e az meg azokon az édesbús hangokon, mint akkor
szólt, amikor
Irénhez, a kegyetlen, a szívtelen
leányhoz irta
hattyúdalait.
Bándr meg
kórusban,
de Hali
még
karonfoglák s cipelték
alig
válaszolhatott,
mikor
magukkal
Veit) uk jössz, m i ! I —
szólt
hozzá
egyik
barátja, ki könyvelő volt egy nagy kereskedő cégnél. — Keked sem árt meg jobban
mint nekünk,
mi ? I
Pali velük ment, és-és hajnal lett mire vissza-
De a régóta pihenó és azóta beporosodott ért a laka-ara Feje nehéz volt, mint az ólom. a barna liu lantot cserben hagyta az ereje. Monoton kelletlen szemei t'aresek voltak, mint a haragos emberé, de a »zep, deli szál legény volt is. volt a szóké Hu arcá bírni* volt a hangja s Telke» Pali, a csúnya szóké a tüleben m é g most is ott vibráltak a kávéházi íjan valami azomoru, érdekes vonás, ami különössé fiu kétségbeesetten konstatálta nap-nap után mindjob- zene bolondos akkordjai, azok a szivet melengető, ludta teuui a csúnya, színtelen arcot. Végnl a szép, ban, hogy a fiatalos hév, amely lelke volt egykori cirógató pajkos áriák, amelyek olyan szépen eléje deli, barna Üu lett a szerencsésebb, legyőzte a csúnya, szerelmes dalainak, nem i«n v i s m többé, elpártolt tudták varázsolni űatal éveit, a szívtelen Irént, első szerelmét, meg azt az erdei diákrnajáüst, ahol egy • szóké tiut és a szegény csúnya szóké fiu ezért tóié talán örökre. Uten miért, hogyan, a leány mégis
zen tudott választani
köztük
csak
Mert ha
uagynehe-
a
bizonyítékot bájosan szép Irancia négyes alatt először vallotta együtt az ó szíve meg Irénnek lángoló szerelmét. És ugy találta Pali. hogy nem is olyan rossz mes szive felett a sors. is beporosodott, kuznapíassá lett, — darabokra tépte dolog néha ellátogatni a cigányzenés kávéházba, az előtte fekvő kéziratcsomó!, néhányszor végigsimíliándy Irén báróin hét alatt boldog menyasszonya lett Kováts I m r é n e k és még öt hét múlva, az totta a kétségbeeséstől lázas m e l e g g é váló homlokát, ahol még bizonyára sokszor összetalálkozik barátaival. Ugy találta, és éppen szért elment másuap ia, m e g esküvő után pedig már eszükbe sem jutott a csúnya aztán otthagyott lantot, íróasztalt, mindent és kilépett harmadnap is meg azután m i n d i g . . . A jóburátok a nedves, hideg csaukos őszi éjszakába, mert ugy " ó k e fiu. Boldogan éltek mézeshetüket és boldogaáérezte, hogy kíesattanik az agyveleje, ha tovább i hlassan-lassan mind kidőltek mellőle, de ó még birta Kukat látszólag nem zavarta meg senki és s e m m i . .
iiekiment a nagyvilágnak, és
messze
elkertlll
a városból, ahol olyan kegyetlenül pálcát tört
abból
Mikor
egy
este
kézzelfogható
szerel- szerzett az felöl, hogy a lant|ával
Z A L A I
fog kezet a tanítóval ? Miért nem működik azzal karöltve az iskola színvonalának emeléséro s arra. liogy a tanuló ifjúság az iskolai tanitás révén necsak a hittant értse meg jobban, de egyéb tudományokban is haladjon, a magyar hazafias érzésben megerősödjék ! De Jurák nem ilyen magyar embert ú a vezetésére bízott jóhiszemű népei nem, csak nem védi ^(Olsó ellenséges áramlatokkal szemben, de azok apostolául szegődik. Nemhogy a nép szivében a hazaszeretet oltárát felépítené, de felkavarja hamis tanaival annak lelki nyugalmát, hogy az életnek amúgy is súlyos terheit még nehezebben; talán elégedetlenséggel is viselhesse. Felvilágosítja a népei, hogy joga van követnie, hogy ne magyarul, h ^ t n horvátul tanítsanak iskolájukban. Lerántja a sárga földig a magyar iskolának a működését, színvonalát. Lekícsinylí ezzel a magyar kultúrát is a horvát kulturával szemben. S mikor a legszélesebb akció indul meg a visszacsatolás érdekében, amikor az uj népoktatási törvény a magyar nyelv tanitasának tágabb teret akar biztosítani az idegen tannyelvű népiskolákban: akkor ez a horvát apostol az ellenkezőre vállalkozik: saját iskolájában vissza akarja állítani a horvát tannyelvet; a földet ellenkező irányban való forgatásra akarja kényszeríteni; talán a Drávát is el szerelné párologtatni, hogy mi se válassza el a Muraközt az ó szülőhazájától — Horvátországtól'
K Ö Z L Ö N Y
Ifcfi.
JUNIUS a".
dent. Nem vonja meg senkitől földjének: nem igaz.'' Most is ozt mondjuk. Nagykanizsáról nem szállították h u n g a r á k a t a kültápláló nedvét, mindenkinek szeretettel bizföldre. Ez hivatalosan van bizonyítva És h;t tosítja a megélhetést. A jogok kimérésében igy van, akkor nent lel.iet, nem szabad azt nem j á r el egyoldalúan, hanem ki-ki a leg-j állítani, hogy a dunántuli leány kereskedem teljesebb mértékben élvezheti 8 használhatja; központja Nagykanizsa. Megtörténhetett, hogy ki egyéni szabadságát a mago boldogulásá N a g y k a n i z s á n át szállították a leányokat, de ezen az alapon az útba eső városonak, jólétének előmozdítására. kat mind leánykereskedő központnak lehetne És mégis akadnak — a J u r á k eset j nevezni. is biztosítja — kik ezzel a vendégjoggal• visszaélnek, kik nemhogy hálásak lennének A Franz-oég elvesztette a pórt A bíróaz anyaföldnek, moly nekik kényelmes, gondság kimondotta, hogy a város kiküldöttének talan exísztenoíát biztosit, de állásuk tekin- joga van bármikor a telepre bemenni. Tudtélyével visszaélve, egyenesen a magyarság, tuk előre, hogy igy lesz. F r a n z is tudta, de azért nőin engedett Harcot akart. Kiegyenesen a haza ellen törnek. bukott benne es elérte, hogy az általános No, de ez igy nem maradhat örökké I' antipátia még fokozódott ellene. Osak terElvégre is a hur el fog pattanni._ S akkor mészetesnek találja, hogy ezek után ő nem majd meg fog nyílni az édes Haza földje, lehet a pályázók között. hogy kihányja a gyomrából a nem ide való * /_f elemeket. 8 akkor Jurák Zvonímirnek sem A nagykanizsai kereskedők már néhánylesz itten helye. Ó is fel fogja majd szedni szor elhatározták, hogy üzleteiket este ? óraa sátorfáját s vissza fog térni oda. ahonnan kor zárják. Természetesen, nyolckor zárnak. jött. Horvátországban azután csatlakozhatik Ha egy kereskedő a börzén ezreket vészit, azokhoz, akiknek az a legnagyobb fájdalmuk, fizet, de ha az alkalmazottakról vau szó. nem tartja bo az igéretét. Ks ez nagyon hogy Muraköz Magyarországhoz tartozik. jellemző. Az ó hangja abba a kórusba való. De * mi akkor sem ijedünk meg. hanem erélyeNem tudták a csillagászok a naptárt sen dolgozunk azon. hogy Muraköz m a g y a r jól megcsinálni, mert szerintük március 21püspokséghez csatoitassék s hogy addig is től j u n i u s 21-ig tavasz van. Ezután kezdődik befogjuk azoknak a száját, kik a Muraköz- a nyár. Hát rajta feleim, csak szidalmazzátok ben Magyarország ellen agitálnak, a m a g y a r az urakat, ha már tavasszal olvadoztok ;i melegtől Ha ilyen ambícióval műkő tik öle,' szó ellen kiabálnak ! Nap-apó. hát a nyáron egymás hátából íalntozbalunk ropogós cigánypecsenyét.
Kis
tükör.
Azt m o n d j á k : minél nagyobb a szili Éppen ezért szerencsétlen ez az áldott — Állandó rovat — ség, annál közelebb van Isten. Igen, Magyarország! Nem tekinti se származását, Kivágtak bennünket a piacra és ránk amikor legnagyobb a s z ű k i g , akkor uvt se hazáját a jövevénynek, hanem szeretettel fogták, hogy városunkban nagyban dívik a m o n d j á k : „meglátogatta- az Isten. ölel magához mindenkit, Nyújt neki min leánykereskedés. Mi kijelentettük, hogy ez az ilalt. irtózató* erővel közkodött vele I) volt az erót-obb. meri felülkerekedett benne az elke-erodett, I a megcsúfolt, a mindenre elszánt állateinber, aki vad-röhejjel tekintett mindenre, ami még ueui slllyedt le arra a nívóra, ahol ú a pocsolyával, a piszokkal birkózott irtózatos eróvel tusakodott Külsejét elhanyagolta, eladósodott, terhe volt már a barátainak is, hát magára hagyták szépen, hadd tombolta ki magát, ma|d egyszer csak kigyógyul a ha|áhól. lle l'ali nem gyógyult ki soha és nem tudóit szabadulni a könnyelmű, n minden keserűséget l e M l e t ó , a lelket bénító éjszakától. Az éjszaka lett a szerelme, a/, ideál;», a páitfogója, a mindene . III
volna azt a goromba, házsártos embert, ha nőm Kovács Imrének . . . Kováé* Iinréuek . . kötötte volna hozzá a Ifözös kapocs: a gyermek A7.ián megtudnád-e mondani nekem, liain. hogy un Kgyszer a kis tiu sétálni ment a közeli erdó a neve az édes anyádnak'! ! felé, arra. amerre az apja szokott vadászgatni liondHót h o g y n e - t u d n á m ! Irén Irén. meri talan bohósággal szökdécseli a réten, alig tudott a papám ix Irénnek hívja! belelni kis lelke a inezó százszinü köntösének illaláA kopott ember, az egykori csúnya szőke liu lával Apró, színe* lepkéket Űzött, ivott a patak kezdett világosan, iszonyú világosan látni Alig tudott kristálytiszta vizéből e» boldognak, igen boldognak i betelni a gyermek látásától, alig tudott uralkodni érezte magát igy, szabadon. magán, hogy ölébe no kapja azt a bodros gyermekItoldogsága közben észre som vette, hogy fejet, de azért tovább kérdezett: Ügyelik, hogy nézik. Pedig ugy volt, hogy a közeli — Hát aztau |ó em bor-e a to édes apád ?! fa árnyékából egy érdeklődő szempár meredt reá. A kis gyermek felhúzta a szemöldökét, miut maid egy kopott férli poros, piszkos, elhanyagolt az öregek, mikor erősen gondolkodnak, azbin félénalakja bontakozott elő, aki néhány lépést lett s fiúcska ken felelt, de ulóhh körülnézett, liogy nem e hallja felé. valaki.
Évek multak, évek tOntek, de Kovácsék azalatt Ne szaladi el. fiain, nem bánt téged a bácsi! hírét sem hallották a csúnya szóké liunak. Az asszony pityergós szája egy1 szólt az idegen, mire a kis fiu idejét tel|e»en lefoglalta kis gyermekük nevelése. akii házasságuk tizedik hónapjában, ezelótt hat eszten- szerre barátságosra fordult. — Azért, hogy nekem dővel helyezett «1 náluk a gólya. De Kovács Imrét rongyos a ruhám, nem kell megijedned: nagyon még ez a gyönyört) kis lurkó som tudta melegebbé, messziről jöttem ide éppen most ós tudod fiain, barátságosabbá lenni a feleségéhez. Szófukar sokszor régente nekem is volt olyan szép tiszta ruháin, fehér házsártos ember lett, mióta megházasodott; naphosszat arcom, meg bársony nadrágom, hejh, de azóta . . . A kopott ember szava itt szakadt, egy nagyot az erdőt bújta, vadakra leseit és ha valaki napközben megbántotta s nem tudta kitölteni rajta a mérgét, sóhajtott és egyre szomorúbb lett az arca hát volt mit hallgatnia este a feleségének, akit Hát hogy hivnak téged, g y e r m e k e m ? — vérig tudott szekálni az üldözéseivel. kérdezte. Az asszony ttlrt szenvedeti és sokat, nagyon — Kovács Imréuek, — felelte a kicsike. A kopott ember arca fellángolt, majd újra sokat imádkozott. Minden-minden életkedve kicsi sápadt lett. Kapkodott a hetük után, amint kimondta : gyermekében rejlett s talán már szászor itt hagyta
— Az én édes apám nappal ritkau van otlhou és ha este megjön, mindig haragszik az édes mamámra A mama fél tőle, mert sokszor sir is. mikor a papám bántja. Ku olyankor elbújok a papiao alá, mert a Mari cselédünk azt mondta, hogy ha a papám mérges reám is nagyon haragszik. — Aztán mondd csak édes gyermekem, sokszor bántja a papád a mainádat V — Hizony sokszor ám, bácsi! - A gazember, — morogta fogai között a férfi, do később igy folytatta: — Hát most hol va n a papád, megtudnád-e mondani a bácsinak ? ! — Olt az erdőben vadászik, és csak haza. l)o miért kérdi » bácsi?
este jön
1-08. JUNIS
7j
0.
A L. A I
K U y. I, 0
s
Y •--- :r»
A városi uj utrendori szabályrendelet.
k,
pedig azokról sarat, havat, j e g e l és e g y é b b azonnal eltakarítani
Sajót tudósítónktól.
—
lózat teljes kiépítésétől
Ónos vagy fagyos
t
—
s z e m e t e l pótadóalapból. E z . i s egy ok
idó
l méter
egyenlőre
el
kell
tekinteni,
beálltával a járda egész de e g y é b b kényszerítő okuk is a m e l l e t t szólnak, h o g y
t e r j e d e l m é b e n vagy hol az nincsen, alább
a r r a , hogy a t e l e l o n h á .
szélességben
a ház eleje leg- ezúttal csak olyan megtisztí- m e g y e s z é k h e l y é i
hótól, jégtől
hálózat a
járá-i
létesíthető,
mely
székhelyekkel
és
a várezeket
szabályrendele- t a n d ó és ugyauily szélességben h a m u v a l , h o m o k k a l e g y m á s s a l köti össze és p e d i g a következő v o n a l a k k a l : 1. z a l a e g e r s z e g — n o v a — - a l s ó l e t i d v a — c s á k t o r n y a i . t«>t fog alkotni, m e l y n e k t e r v e z e t e m á r elkészüli és vagy f ü r é s z p o r r a l b e h i n t e n d ő . •J. z a l a e g e r s z e g — n a g y k a u i z s a — p e r l a k — l e t e u y e i , A jádák l e g k é s ő b b reggel fél nyolc éráig a alt a városi k é p v i s e l ő k n e k t a n u l m á n y o z á s végett szét8- z a l a e g e r s z e g — p a c s a — k e s z t h e l y i , 1 szeméttől megtisztítandók, illetve l e s e p r e n d ó k . mely küldték. L é n y e g e s e k az u j s z a b á l y r e n d e l e t t e r v e z e •l. zalaegerszeg—szeutgróth —sümeg—tapolcai alkalommal a p o r f e l v e r é s meggáilása végeit k e l l ő k é p következő p o n t j a i : b a l a t o n f ü redi, pen felöntözeudók. N a g y k a n i z s a r. t. város belterületén nyitott ő cnáktoruya—perlaki Utcai bolt vagy e g y é b b utcára nyilló üzlet összes utcák é s terek közutaknak tekintendők és miiit K vonalak m e g é p í t é s e (>2.7o7 k o r o n á b a k e r ü l . tulajdonosok tartoznak üzletük előtt a j á r d á t a jeleli ilyeneken a f o r g a l o m biztonsága az úttest tartozékai' s z a b á l y r e n d e l e t s . g. r e n d e l k e z é s e szerint, mindig Mint e m l í t e t t ü k , e k ö l t s é g f e d e z é s é r e a fenti 7M,fit)3 uak, az u t ó n levő m ű t á r g y a k és ezek b e r e n d e z é s e i tisztán tartani, a j á r d á r ó l a szemetet vasry h u l l a d é k o t korona aílana r e n d e l k e z é s r e , á m d e étinek az ö s s z e g nek v é d e l m e az 18'JU. évi I. t.-c. I I I . f e j e z e t é b e n hogy a körjegyzőségekre azonnal felsepretni és azt ounél e l h o r d a t n í . Tilos a nek az a hivatása, megbatározott m ó d o z a t o k s z e r i n t t ö r t é n i k . boltban és a házban összegyűjtött s z e m e t e t az u t c á r a k i t e r j e d ő hálázat költségeit is f e d e z z e es e z é r t m o s t A liáz- é s telektulajdonosok tartoznak a gyalogeuiiek csak egy része h a s z n á l h a t ó lel. Azért a közkiürítem. járók m e l l e t t e l v o n u l ó vizvezetó árkokat telkük vagy g y ű l é s elhalarozta, hogy azzal a k é r e l e m m e l l o r d u l Szigorúan liltutík a narancs, d i n u y e h é j , e g y é b b házuk vonalának r hosszában a m é r n ö k i hivatal által g y ü m ö l c s h u l l a d é k n a k , papírnak, valamint m i n d e n f é l e a b e l ü g y m i n i s z t e r h e z , hogy a költségek felét a k o r előirt utasítás é s m é r t é k szerint megásni, vagy kóvomány fedezze. s z e m é t n e k az utcán való elszórása. zett vízfolyókákat készíteni, azokat folyton tisztán tiyümölcsáriiMik kötelesek gyümölcs áruló tartani, ezeu vizvezetó á r k o n keresztül telkük kocsihelyük - környékét folytou tisztán tartani én r e v ó bejárójánál h i d a t épiteni, azt |ó karban tartani, u e m közönségüket a lenti tilalomra külön is figyelmeztetni külöubeu kötelesek a ház- é s t e l e k t u l a j d o n o s o k házuk Tilos a járdán való köpködés. es telkük utcai vonalának a g y a l o g k ö z l e k e d é s r e szánt Tilos reggeli 7 ó r á n tul a p o r t ö l t ő rongyokat — Alupszitbály j ó v á h a g y á s . A zalaegész részén a s z e r b tövist, g y a p e t és e g y é b d u d v á t az utcára nyíló ablakokon kirázni és az u t c a i abla- egerszegi polgári daloskor alapszabályait a r e n d e s e n kiirtani. k o k b a n á g y n e m ű t szellőztetés végett kirakni. belügyminiszter jóváhagyta. A j á r d á k o n kocsizni, lovagolni, k e r é k p á r o z n i , A |árdák m á | ü s 15-tól s z e p t e m b e r 15-ig reggeli U j v a r r o d a . H a l á s z Jenóné, ki taligán vagy t a r g o n c á n t e r h e k e t szállitauí, azokon 7 ó r á i g és d é l u t á n fi óráig leluutözendók Budapest legelőkelőbb üzletében K u n i J ó lábas jószágot hajtani, vezetni vagy megállítani n e m A j á r d á k lelett a pouyvaeruyók, l á m p á k a Nagykanizsa város uj utrendóri
A h é t.
szabad.
járda
J á r d á r a vagy a j á r d á t ! nemű mes
köztereknek
kirakatok
magasságban
'
m i n d e n n e m ű u forgal- boltok ajtajára, kirakatára, vagy satrak lengő t á r g y a k a t való elloglalása.
felállítására
a
kellő
járdákou
megállapított
evi b e ű z e t é s mellett a városi tanács ad
engedélyt.
A kereskedések
előtt
oda h e r a k t á r o z a m l ó
három
Tükrök az u t c á n h o r d v a
órán
tul n e m
megerósites
nélkül
kiagyalni,
— hogy azt a
a szél ide s tova lengess«, szinten tilos.
retidórkapítányi hivatal m e g h a l l g a t á s á v a l
kek a k ö z t e r ü l e t e n
méter
kivül esó t é r r e
mat akadályozó m a g á n c é l o k r a Állandó
2 1)
rakhatók,
tárgyak a j á r d á n és
legalább
s e m m i - legyenek A ponyva e r n y ő k e t zsineggel vagy pozuák létrák és t e r j e d e l - kai a j á r d á h o z erősíteni, valamint a g y a l o g k ö z l e k e n e m vihetők. Tilos a j á r d á k - dést akadályozó oldal ponyvák alkalmazása tilos A
t á r g y a k ki n e m
nak, utaknak
színétől
Az u t c á r a kinyúló láugiáuál alacsonyabban
cik-
tarthatók
letakaraudók.
cimtáblák az utcai nem
lámpák
alkalmazhatok.
Alacsony földszintes e p ü l e t e k n é l , m e l y e k n é l az ablak
nincs
legalább
18 i
méter
magasságban
a
j á r d a sziliétől, a redőnyök kítámasztása tilos. Szellőzköte- tetésnél a redőnyök egészen f e l h u z a u d ó k , illetőleg, különösen kinyitandók. P i n c e ablakok csukva t a r t a n d u k , a nyitott
A házak elóttí j á r d á k a t éz g y a l o g utakat, lesük
a
háztulajdonosok
tisztán
tartani,
n e m föleit, de állapotban jól záró készülekkel a falhoz akasztaudók A város e g é s z t e r ü l e t e n tilos a sebes h a | t u s . gyermeket
A kopott, c s ú n y a szőke e m b e r válasz h e l y e i t ö l é b e és m e g c s ó k o l t a . —
vette az
Egyszer,
á m u l ó kis
Általában
kétszer, sokszor.
Isten v e l e d , é d e s f i a m , — inondá végül
M e n j szepen haza, de m é g oda e m l é k b e n bácsinak sokszor
botot, rá
de ugye, te s e m felejtesz el e n g e m ? I Ugy-e n e m ,
add llloit keresztül amivel szabad h a j t a n i . A
Én elviszem azt m a g a m -
igen sokszor
mérsékelt vezető
elmeiméi,
azt a vastag
előbb a réten | á t s z a d o s z t á l . mal es arról
mielőtt
csakis
ügetesben,
a
hazakból
való be- vagy kihajtás, úgyszintén az utcákba
városi
gyalog
tanács
Átjáróknál
feljogosittatik
kocsilépesben
a
városnak
e m l é k e z e m ; b á r m e l y utcáján a kocsi és m a r h a forgalmat r é s z b e n vagy teljesen á l l a n d ó a n ( e l f ü g g e s z t e m , inig az ideiglenes
gyermekem?
forgalmi
korlátozás
rendőri
szempontokból a
M e g s i m o g a t t a a b o d r o s kis fejel, aztán az e m - r e n d ő r k a p i t á n y h a t á s k ö r é b e utaltatík. J e l e n s z a b á y r e t i d e l e l b e n foglalt h a t á r o z m á u y o k lékbe k a p o t t bottal elindult az e r d ő felé, abba az i r á n y b a , a m e r r e a kis g y e r m e k m u t a t ó i t s ahol a m e g s z e g ő i kihágást követnek el a m e n u y i b e n cselek4il koronáig t e r j e d h e t ő pénzbüntetéssel, g o r o m b a , a h á z s á r t o s Kovács I m r e , az e g y k o r i vetély- m é n y ü k társ
szokott v a d á s z n i .
b e h a j t h a t a t l a n s á g esetén í
.
M e n t , m e n i , azlán e l t ű n t a s ű r ű s é g b e n . A lin
egy
ideig
elindult, de más
bámulva
nézett
utána,
Vármegyei telefonhálózat.
irányba.
Kováca
Imrét,
a goromba,
este hiába várták Nem
házsártos
embert
haza.
lyeket
összekötik
nagyfontosságú
agyvelővel.
Agyonverte
távbeszélóhálózal Zalaegerszeggel.
intézmény
közgyű-
— A d é l z a l a i t a k a r é k p é n z t á r egyesült önsegélyző szövetkezetnél a folyó hó H-árB esó beflzotés z é k h e - sek az ü n n e p miatt 12-én d e l e l ő n e s z k ö z ö l h e t ő k .
létesítését
t á r o z t a oly módou, hegy e g y e n l ő r e a |árási
jött.
H a r m a d n a p r a m e g t a l á l t á k az e r d ő egy tisztásán, szétlocscsant
E m l í t e t t ü k , hogy Z a l a m e g y e legutóbbi lése a v á r m e g y e i
E
részleteit
ellia
szükséges é s a
— Bakaától — Nagyváradig Husz óv előtt Z a l a m e g y é b ő l i n d u l t a nagystílű kokoltok csillogó és tövises ú t j á r a Klein Szídi, egy j ó m ó d ú zalai v e n d é g lős t ü n e m é n y e s s z é p s é g ű leánya Kalandos véro kir a g a d t a a c s ö n d e s polgári otthonhói s azóta sok hányótlás. vetődés között bejárta E u r ó p á t . Volt m á g nások s e l y m e s , é k s z e r e s inaitresse, a m o u t e - c a r l ó i j á t é k t e r e m n e k irigyelt szerencsés játékosa é s ebből a ketes m a g a s s á g b ó l züllött, s ü l y e d t a r e n d ő r s é g k é n y e l m e t l e n szállásáig. Ezelőtt husz évvel 17 évos k o r á b a n m e n t f é r j h e z az alsólendvai járásban levő llaksán ahol vagyonos rokonai é l n e k . H á r o m évi h á z a s s á g után m e g s z ö k ö t t egy huszárszázadossal Bud a p e s t r e . A f e l t ű n ő e n szép asszony s i k a m l ó s u t j á n c s a k h a m a r k a r r i e r t csinált s egy i s m e r t nevű mágr-ás magával vitte P a r i s b a I n aztán kétes k á r t y a m a n i p u lácioba e l e g y e d e t t és kél év m ú l v a kitiltották a fővárosból. Ezután m e g f o r d u l t M o n t e - C a r l ó b a n , a h o l ú j r a ölbe kapta a s z e r e n c s e s e g y s z e r r e v a g y o n o s nó lelt é s most m á r mint miivósznó a k a r t é r v é n y e sülni Chansonét! lett. F o r r ó v é r e azonban e g y m á s után c s e r é l g e t t e a lovagokai, kik s e g í t e t t é k neki a m o n t e carlói n y e r e s é g e t elkölteni Ezenkívül s z o k a t lan s z e r e n c s é j e volt a s z e r e l e m b e n is s |ó a n y á h o z illően szeretóit évenkint egy e g é s z s é g e s g y e r m e k k e l a j á n d é k o z t a m e g . ugy, h o g y m a Klein Szídi tiz válogatott g y e r m e k anyja A /"Szépség h e r v a d á s á v a l azonban hanyatlani és r o h a m o s a n s ü l y e d n i is k e z d e t t a karriér|a. A r e n d ő r s é g n é l m i n t v e s z e d e l m e s vasúti tolvsjliót Jelentették fel s jeleztek, hogy Klein Szidi a n a p o k b a n valami lalálkara N a g y v á r a d r a érkezik. Az é r d e k e s hölgy m e g is e r k e z e t t s a r e n d ő r s é g a n a g y stílű k a l a u d o r n ó i letartóztatta.
azután ó is
IV.
aznap
n a p i g t e r j e d h e t ő elzarassal
kis b ü n t e t e n d ő k .
zsef és Társa cégnél éveken át mint elóluunkásnö működött, Nagykanizsán fehérnemű varrodát nyit. Teljes kelengyék elkészítését a legegyszerűbbtől a leglinomabbig elvállal. Férfi-ingeket a legszebb és legdivatosabb kivitelben készít. Tanítványokat és tanulóleányokai elfogad. Nagykanizsa, Osengeri-ut 30
—
A k e l l e m e s m e l e g m á j u s i i d ő kies fekvésű
vármegye1 gyógyfürdőnk forgalmát nagyban
hivatalos lap n y o m á n most a k ö v e t k e z e k é p p e n i s m e r - s z e t által dúsan m e g á l d o t t
valaki.
A
termé-
f ü r d ő n k n e k az az
fokozta
előnye
fia, t e t h e t j ü k : A törvényhatósági távbeszélóhálózat teljes is m e g van, hogv k ü l ö n f é l e bajokuak o r v o s l á s á r » családtagok esetleges különválását, játszadozott kiépítésének költsége 2 0 5 8 2 0 k o r o n á r a r ú g n a . E n n e k szolgálván, a
M e l l e t t e f e k ü d t az a v a s t a g b o t . a m e l y l y e l a b o d r o s fejű kis I m r e a r é t e n
délután
ledezésére megyei
rendelkezésre
tisztviselők
állana
fizetésének
78,603
rendezésére
korona
a f e l e s l e g e s s é teszi. Vannak
létesített saiuk. m e l y e k k e l
természetes
köszvény és
iszaphóforrá-
rheumánál
valóságos
Z A I, A T ^ ó
4
Z
li
"
1308. J U N I U S 6.
N V
gonyi-u. II. I o. I««. Teleky-u II. I. i . és II. f „ 20. ltozgonyi- ós Tel»ky-u. III. I. o. >i. Eotvőj-téri Az orosz vámhatóságok csak oly vámfelszólalá- III. I. o. és Teleky-u. ÍV. I o. 23. Kötvös-téri IV fürdők és hidegvíz burák. Szórakozásról is van sokat vesznek tekintetbe, amelyek az orosz vám- és V. Hű-osztály. 24. Kötvöstéri VI. fiu-osztály. gondoskodva, e célra szolgai a kilOnó zenekar, pom- szabályzatban megszabott uton terjesztetnek elő. Az III. Igazgatósági körzet. \ pás sétányok, olvasóterem, teke és tennispálya. vala- orosz vámszabályul idevágó része magyar fordításJunius 15. (I. e. IV. fiu-osztály. 15. d. u mint hetenként kedélyes összejövetelek lartaluak. ban kamaránknál a hivatalos órák alatt megtekinthető. középponti I. leány osztály. IH d. e. Rálz-utcai I Úgyszintén a vadregényes környékbe igen szép regyes osztály. IH. d. u középponti I. Hu-osztály. Sopron. I'JOS. évi május hó 30-án. 17. d e. középponti II. leány-osztály. 17. d u. közép, kirándulások lehetők. Joggal nevezik Daruvár és A kerületi keresk. és iparkamara. ponti II. Hű-osztály, l'.l. d. e. III. leáuy-osztálv. I:> környékét slavon Svájcnak és az ember bátran oda— S i r u p p a g l i a n o a legjobb vértiszlilósier. d. u. III. liu-osztály. 20. d. e. IV. leány-osztály. kiálthatja honfitársainak, iniért is távol idegenbe Feltalálója Oirolamo Pagliano florenzí tanár, 183S 20. d. u V. és VI. o. UJ. d. e. V. és VI. f. 0 váudorolni, mikor jó és kellemes oly közel vau. 22. d. e. V. és VI. f. o. óta állítja eló. 8irup Gírolamo Pagliano a legjobb Mindhárom igazgatósági körzetben a leány-növen— Amatőr-kiállítás Az a m a t ő r - k i á l l í és legbiztosabb hashajtószer, mely I s 3 8 óta sok ezer dékek nói kézi-muuka kiállítása az osztály vizsga uaptás rendezési-ben a munkallalok serényen családnál a legjobb eredménynyel használtatik. Orvosi jáu sajál osztályuk helyiségében lesz. f o l y n a k . Az é r d e k l ő d é s e d d i g n e m t a p a s z t a l t rendeletre minden jobb (gyógyszertárban kapható. Junius 25-én magánvizsgálatok. — Junius 2'J-éu arányokat öltött. Ötszáznál t ö b b f e s t m é n y é s Megszünteti a székrekedést és annak következmé- hálaadó Istentisztelet és az értesítő kiosztása 6 0 0 fénykép érkezett e d d i g be. Az óriási A vizsgálatok d. e. 8 - és d. ti. H órakor keinyeit, mint vértorlódás a fejbe stb; elómozdit|a az dóduek pontosan. a n y a g rendezésével foglalkozik most a szűanyagcserét és vértisztitóan hal bőrkiütések, csuz, kebb rendezó-bizoltság Még hozzátesszük, Nagykanizsa. IU08. május hó. köszvénynél stb Megrendelések intézendók : fiirolahto hogy a gimnázium régi épületét teljesen A k ö r z e t i igazgatók. Pagliano tanár, Florenz (A 4.1) Via Pandolliiii. Klis. t a t a r o z t a t n i kellett. M o n d h a t j u k , h o g y a bimerő leveleket és prospektust ingyen és bérmentve zottság nagy munkát végzett. A kiállítás küld a vesérképviselóség : Dr. I1'. Ilerzig, Wien, VIIj u n i u s 7 - é n d e. nyílik m e g . A f ő i s p á n u r (A 43) Mariahilferstrasse 48 Gyógyszertárak föle" érkezését kilátásba helyezte. rakatként kedvező feltételek melleit kerestetnek. — D i a p e n a i a r e N a g y k a n i z s á n . A szanatórium— K á l m á n P á l n é k é z i m u n k a - i s k o l á j a . Kálegylet választmánya keddeu délután Pleheisztfusztávné mán Pálné oki kézimuiika-tauitónó julius l-én egy T e g n a p m e g j e l e n t e k a p ó t s z ó k e k a/, u r uruó elnökletével Ülést tartolt, melyen Pleheiszné két hónapra terjedő kézi-muuka iskolát nyit, melyről n á b a n . A Tanítónői a d t á k . A/, e l ő a d á s ló közölte, hogy megtette a lépéseket az iráni, hogy a bővebbet mai srámiinkban lévő hirdetése nyújt. Itt tudóbetegek rendszeres házi kezelése városunkban is csak azt em'iljük. hogy Kálmáuné úrnő a zágrábi l i i r e , a l a p o k t u d ó s í t á s a i m e g t e t t é k a h a t á s t . lehetővé tétessék. A szükséges összeg előteremtésére kézimunka iskola legkitűnőbben végzett növendéke, A k ö z ö n s é g z s ú f o l á s i g m e g t ö l t ö t t e a s z í n h a társadalmi mozgalmai indítanak, melynek vezetésére akinek munkái a budapesti orsz. kiállításon az elsó z a t é s a f o r r ó , p e t y h ü d t l e v e g ő b e n is l e l k e Vécsey Zsigmond polgármestert kérik lel dijat nyerték. — Több kézimunka remekmű Káhlláu s e n h a n g z o t t fel a t a p s , a m e l y f ő l e g Csin«— A k ó s z i n h á z Ugye. A nagykanizsai kó" Pálné Fó-ut 15. szám alatti lakásán az érdeklődők B ö s k é n e k , T u r y n a k é s H e l t a i n a k s z ó l t . Ket sziuház eszméje olyau. mint a Huniéi ci^a időnkint rendelkezésére áll. u j s z e r e p l ő t is l á t t u n k . A k á p l á n t F e h ér. felbukkan. Legtöbbet ez ügyben mi h a l á l u n k — Amateur-fényképAszeknek I Általánosan elismeri Számtalan cikkben mutattunk rá hogy az -eszmét kililnu «laton ét uti fényképészeti késratékek, felillinullutAilaii K a t ó t S z ó k é G i z i j á t s z l a — a z e l ó a g á s előnem szabad elaludui hagyni. Most megint felszínre minőségű pillanat kélt apparátusuk, valamint mindenféle fény- n y é r e . került. (Mint mindig, mikor színészek v a n n a k ) képénél! cikkek Moll A' cégnél (Tuchlaulien f , cs kir. udvari A többi napokon — nem lévén zóna,vi>Hitú) kaphatók. Pillítz Santa dr. elkeszitette a kormányhoz intézendő ''-'. Kién Iliiéiig slapilalott tH5l-l.cn, e l ő a d á s — m é g f é l i g s e m t e l t m e g az a r é n a kérvéuyt, melyben államsegélyt kérünk K sorok írója Kiváltaira nagy k é p e s Árjegyzék b é r m e n t v e küld a cég l'edig e héten jó előadásokat produkálták. nemrég beszélt Budapesten Mészáros Kálmánnal a szinészegyesttlet igazgatójával, aki azt mondotta, hogy H o f l m a n n meséit végignézni igazi műÉ r t e s í t é s lOii.OOO koronára számíthatunk Meg kell tenni a é l v e z e t volt P i n t é r I m r e h a t a l m a s hangjn lépéseket haladéktalanul. Jobb elóbb. mint utóbb. A nagykanizsai áll. el. népiskola 1.. II. és III. t e l j e s m é r t é k b e n é r v é n y e s ü l i , j á t é k a k i f o g á s — A dcpuiáció szerdán m e g y E m - igazgatósági körzeti osztályai évzáró vizsgálatainak t a l a n . B é r e z i k Margit igazolta, a m i t a mull i i t e t t ü k , h o g y N a g y k a n i z s á r ó l u j a b b n a g y o b b sorrendje az 1907—lílOH. tanévben. — hétan állítottunk, o l y szépen énekelt, külölliltaui vizsgalatok: Junius 10. d. u. 2 órakor küldöttség megy Budapestre Darányi Ignác hogy u y i l t s z i l i e n :» az 1., 11. és 111. igazgatósági körzet ág. evaug. Hu n ö s e n m i n t A n t ó n i a , f ö l d m i v e l é s ü g y i m i n i s z t e r h e z a z e r d ó k i k e b l e - és leány-növendékeiknek hitlaui vizsgálata a Zrínyi t ö b b s z ö r m e g t a p s o l t á k . M é l t ó p a r t n e r e volt z é s i ü g y b e n . A k ü l d ö t t s é g e t s z e r d á n , f o l y ó Miklós-utcai I. liu-osztály helyiségében. J u u i u s 10. l l u u l i F e n o m e n á l i s a l a k í t á s t t u u i j t o t t H e l t a i h ó 1 0 - é n d é l e l ő t t f o g a d j a a m i n i s z t e r . V e z e - d ii. 2 órakor az I , II. és III. igazgatósági körzet A s ü k e t s z o l g á t olv m e g l e p j a d l a . a m i t ő j e D o b r o v i c s M i l á n o r s z á g g y ű l é s i k é p v i s e l ő , református Ilii- és leány-nŐv«iidékeln«k hlttsnl vizs- l y e n t m é g n e m l á t t u n k . S z ó l t * i S i z i . F e h é r . gálata a Kazincy-utcai 1. leány-osztály helyiségében. szónoka Véosey Zsigmond polgármester. Junius l o . d. ii. 2 órakor az 1 , 1 1 . és IÍI igazga- S z i l á g y i h o z z á j á r u l l a k a s i k e r h e z " A Z e n e k a r — H i r d e t m é n y e k . Az érdekelt köröknek ez- tósági körzet izraelita Hu- és leány-növendékeinek, k i f o g á s t a l a n , a z é n e k k a r n e m . úton jelezzük, hogy a Székesfehérvár. Veszprém. hitlaui vizsgálata a Kazinc.v-uteai IV. leány-osztály A császár katonáiban nagy h a t á s t ért Sopron, Kőszeg, Pécs. Kaposvár, Nagykanizsa, Kör- helyiségében. — el T u r y é s L a d á n y i a k ö z i s m e r t katonaság0 s z t á I y-v 1 x • g á l a t o k : mend, Pápa. Zalaegerszeg és Keszthely állomásokon ellenes mondásokkal. A szerző n a g y súlyt I. I g a z g a t ó s á g i k ö r z e t . elhelyezett honvéd parancsnokságok, csapatok és inhelyezőit a h a z a f i a s f r á z i s o k r a é s e n n e k köJuuius 15 d é. a) II. liu-osztály. 15. d. u. s z ö n h e t i . h o g y s o k s z o r n y í l t s z i l i e n is f e l tézetek részére egy év tartamára kiutalt széna, szalma és tüzelőanyag 1 keményfa és kőszénI. továbbá ke- ai III Hu osztály Ili. d. e IV leány-osztály. !ti. h a n g z o t t a t a p s . M é g H a r s á n y i , C s i g e B ö s k e . d. u. 1. leáuyoszlály. 17. d. e. I. liu-osztály. 17: nyér és zab beszerzését a m. kir. székesfehérvári V. d. u. b) II. liu-osztály Mi d. e II. leány osztály. F e h é r , H e l t a i é s T o r k o s é r d e m e l n e k d i c s é r e t e t . honvéd kerületi hadbiztosság közvetlen uton (terme- 11). d. u. III. leány-osztály. 20. d. e. b) III HuHeti m ű s o r : lőknél) kisérli meg. Amennyiben ez az eljárás ered- oszlály. 211. d. u. b) |V flu-osztály. 23. d. e. V. és esodakurák érettek el. vasasfürdók, melyek mindennemO szívbajoknál eredményesek, továbbá szénsavas-
"
'"7)1-
SZÍNHÁZ.
ményhez nem vezetue, a széna, szalma és tüzeló- VI. leány-osztály. 22. d. u. a) IV. liu-osztály. II. I g a z g a t ó s á g i körzet. auyag folyó évi julius hóban, a kenyér és zab pedig jolyó évi október hóban fog nyilvános. Írásbeli a|áu- (A vizsgálatok oszlályonkint d. e 8 10-1« és 10 12 ig lesznek.) |ati versenytárgyalás utján hitlosittalni. Junius Hozgonyi-u. II. f o. és I. I. o. Részletes felvilágosítás a felsorolt helyek hon- 15. Arany Jáuos-u. I. I. o. és 1. f. o. 16 Teleky-u. I. I. o. és I. f. o. 17. Kötvös-téri I. f. o. és Rozvéd állomás parancsnokságainál nyerhető.
ENE EOY E O é a z
DOBOZ
Leghathatósabb
és
legízletesebb
Vasárnap
d. u . :
, Hétfőn d
Helyre
este:
Császár
hizlaló
és
KOBOHA.
K a p h a t ó a g y ó g y s z e r t á r a k b a n , dc b i z t o s a n nz
ENERGIN VÁLLALATNAL mtly 6 dobolt bérwanteaan
PÉCSETT szállít.
(zóna.)
vértiaztitó
szer!
kipróbálva;
I ' V P I* VI P It P k V P l • " J»"' lowMUM. e l o s z l a t j a .1 m i r i g y e k e t c s a z ó t v a r t — b-Utosilja a ' l 1 l i 1\ } l l i l \ l i l \ i l Ti l i . " t i n i n k cs I z m o k cp f e j l ő d é s e i j a v í t j a cs r e n d e z i a z e m é s z t é s ű . — SlcUcl1
a.ao
é s fia a
katonái.
Kedden: Dollárkirálynó,
Szamos elúkalö orvostanár és szaktekintély által kitüno srtdmsnjnyBl AHA
asszony.
este: Falu rózsája. ti.: Vén b a k k a n c s o s huszár,
PPI \ ' H T T P k V Pl , t ti li l l l l I I fj l\ i \ li li i
st
Utólcrhetetlen vérképző, gyengélkedőknél jósoknál megszünteti az izzadást cs
erősíti a elősegíti
mirigy o s z l a t ó s z e i , a gyógyulást.
mellbs-
1908. J U N I US tí
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
Szerdán: Váljunk el. Csütörtökön: Le a férfiakkal, (újdonság). Pénteken: Varázskeringó (zóna). Szombaton: Bálkirálynó (operctte ujd.)
tierencsér Etelka szabari lakósoknak Tóber F e r e n c 647 kor. 80 fill. s jár. erejéig 1908. évi március l.ukács János és Pus Pál kerecsenyí lakosok elleni hó 6-án foganatosított biztosítási végrehajtás utján le végrehajtási ügyében 72 korona 10 fillér töke, 12 foglalt ós 80tt koronára becsült 1 félfedeles hintó, 1 sandlanferból álló ingóságok nyilvános árveréseu korona 20 fillér végrh. kérelmi, 2« kor. 65 fillér eladatnak. árverés kérelmi s még felmerülendő költségek beMely árverésnek a nsgykanízsaí kir járásbíróItíjtása céljából a nagykanizsai kir. törvényszék t e - ság 1908. évi V. 273/4 számú végzése folytáu Ö47 N j i l t t é r. kor. 80 fill. tőkekövetelés ennek 1908. évi április rületéhez tartozó s e rovat alatt közlőttekért uem vállal felelősségei 1. a kerecsenyí 317 sz. tkben 4 1 3 hrsz. Sima- hó t 1 napjától ¡áró 5*/, kamatai, ' , * / . váltó dij és ediiig összosen 99 korona 8 0 fillérben bíróilag már a szerkesztőség. hegyi szóllónek Tóber Ferencet' illető hatodrészo megállapított költségek erejéig Nagykanizsán a hely82 korona, színén leendő eszközlésére 2. ugyanazon tkben 127 hrsz. szarkavölgyí a a szántóföldnek ugyanót illető hatodrésze 9 0 korona, 1 9 0 8 évi j u n i u s h ó 9 n a p j á n a k d é l u t á n i A B ó r - és Lithlon-tartalmú 4 órája 3. a 210 hrsz. rét dűlői szántóföldnek ugyanót illető hatodrésze 25 korona, határidőül kítüzetik és ahhoz a venni szándékozók 4. a 263 hrsz. Sáncos réti szántóföldnek u. őt oly megjegyzéssel hivatnak meg, bogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c*. 107. és 108. illető hatodrésze 29 korona, §-a értelmében készpéuzfiiotés mellett, a legtöbbet 5. a 3 1 2 hrsz. nagy vízi oldali szántóföldnek ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. ugyanót illető hatodrésze 13 korona Kelt Nagykanizsán 1908. évi május 25-áu. 6. a 361. hrsz. magyarosi szántóföldnek u. ót kiliinö sikerrel hassnáttatik vesebajoknál, • húgyhólyag bánillető hatodrésze 49 korona, M&ximovits G y ö r g y talmaluál ex köszvénynél,jc/ukor7. a 315 hrsz. szarkavölgyí száutófölduek u. őt ktr. bír. v é g r e h a j t ó . betegségnél,*x emésztési és lélegillető hatodrésze 8 3 korona, zési szervek hurutjainál. Húg y hajtó hatásúi 8. a 237 brsz. sáncosréti szántóföldnek u. őt TussaUi! Murea tatsitketél illető hatodrésze 38 korona, Tst)si«a Unta! Szélhajtó göroaoaillapitó 9. a kerecsenyí 4 3 2 sz. tkben 580,/b. hrsz. fehérKnpSiit'i Jtr-in| •-,({ K*'i Myy a S u t v . - í i .Wi.
Salvatorforrás
) HODONY c s e p p e k
BäLl' & ?
hegyi
szóló és pincének
Pus
Pált illető fele része
6 5 6 korona, 957 1908. végrh. szám.
11. a kerecsenyí 3 6 5 sz. tkben 554. hrsz fehérhegyi szőlőnek Pus Pált illető felerésze 3 4 0 kor , Árverési hirdetmény. 1 ' . a kerecsenyí 427. sz. tkben 657 hrsz. Alulirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. kishegyi szőlőnek Pus Pált illetett, de időközben t.-c. 102. §-a érlel tűében ezennel közhírré teszi, Kovács Annára átírt fele része 310 korona, hogy a nagykanizsai kír. lárásbiróságnak 1908. évi 13. a kerecsenyí 407. sz. tkben 553. hrsz fehérV. 3 9 9 / 1 . számú végzése következtében Krausz hegyi szóló és piucéuek l'us Páll illető uyolcadMik-» győri ügyvéd által képviselt Wolf Joel Fiai része 6lio korona. győri bejegyzett cég luvára Fogyasztási szövetkezet l l . a kerecsenyí 510 »«. tkben I. 15 1 h r s i . kiskomáromi cég ellen 97t> korona '.'0 fillér s jár. szarkavölgyí, a 191. hrsz. lakatos düló, 201 hrsz. ereiéig 1908. évi április hó 7-én a foganatosilolt rét dűlői, 25 J brsz. sáncos rélí dűlői, 283 hrsz. kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 970 korona uagyvizi oldal dűlői, 3 J 3 hrsz. magyarosi dűlői 20 fillérre becsült gerendák, deszkák, lécek, padlók, szántóföldnek Pus Pált illető nyolcad része 386 kor. holii felszerelés, I Wertheim szekrényből élló ingó- becsértékben hágok nyilvános árverésen eladatnak. 1908 évi j u l l u s h ó i - s ő n a p j á n a k d. e Mely árverésnek a nagykanizsai kír. járásbíró1 0 órakor ság 1908. évi V. 3 9 9 ' 3 . számú végzése folytán eddig összesen 97 korona 12 tillérbeu bíróilag már Kerecseny község házánál dr. Kretaler József felmegállapított költségek erejéig Kiskomáromban a peresi ügyvéd, vagy helyettese kózbenjöttevel meg-
J bevált háziszer, mely az étvágyat eló| , idézi, s az emésztést fokozza.
J Ara
üvegenként
1 korona.
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel i 2 K. 50 f.) ládáoskával együtt neut j küldetik.
)
—
Megrendeendö B í t t n e r ' a in
Glognitz,
KELENGYÉK kivitelben
a
H p o t b e k e
t
Nlidirfisterriich.
legfinomabb •
FÉRFI-INGEK a l e g s z e b b allltáaban - —
ki-
helyszínén leendő eszközlésére
tartandó nyilvános bírói árveréseu eladatni fog. h ó 9. n a p j á n a k délelőtti Kikiáltási ár a fentebb kitett hecsár. 8 órája Árverezni tartozók tartoznak a beesár 10 száhatáridőül kítüzetik, -és ahhoz a venni szándékozók zalékát készpénzben vagy óvadékképes papírban a oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett kiküldött kezéhez letenni. ingóságok áz 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. g-a A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Nagykanizsa. 1908. évi február 24. 1908.
évi j u n i u s
•
Kelt Nagykanizsán.
1908. évi má|us 2f.-án
Maxiwovits
György
kir, bir. v é g r e h a j t ó .
9 5 6 / 1 9 0 8 . végrh.
szám.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102 S-a értelmében ezeunel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1908. évi Árveréai hirdetmény. V. 2 7 3 / 1 számú végzése következtében Or. Fleíuer amu ügyvéd állal képviselt Fenyves Péter budaA nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teszi, liogyMacsek F e r e n c kerecsenyí és Horváth Józsefué, sz. pesti cég javára Tóth József nagykanizsai lakós ellen
Ü65./lk.
HAlASZ
Árverési hirdetmény.
JENÖNÉ
intézatében
fehérnamO.
készülnek
Nagykanizsa,
Osengerl-ut
30.
1908.
Sirolin
•Emeli u «tYlfrtl » • tMUilrt »"««erOt». leli • MMft*. rtladékot «U
ó d o n iskolakönyveköt A l * g m a g « » a b b áron IFJ.
WAJDI08
JÓZ8EF,
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza eUen számtalan Urnlr H orvoa által naponta ajánlva. lUotboey értéktelen uUnzatokat la Idnilnak, kérjeo mindentar
„Hochf
«rod** MomagolAU.
V. H a f a a i a - L a K a c h e A. Co. B a a e l (Srtje)
rn«gvaiz
könyvkera»kadé«.
Jß R o c h e "
Z A L A I
K Ö Z
G YiüRMBKleányka- és Hu cipóink
legjobb
¡egtáplálóbb
minőségűek.
Araink ulcsósáiia — tekintettel a talpba vésett szigorúan szabott árakra
Értesítem a n. é. közönséget, szünidőben egy 2 hónapra t e r j e d ő
Kakao,
feltűnést keltenek.
oldódd,
T T T U i n " cipógyár r, t. nagykanizsai 1 U M U L főraktára Kó-utea i 2. szám Korona szállóval szemben rendeljek m e g szükségletüket.
JJ
egy-kettöre készen van.
SUCHARD
GODDAM! Végre egy gyorsau és biztosan ható tyukszemszer.
Csokoládé
Cook & Johnsons
J ő z é s r e és n y e r s e n való^
anieerikai
szabadalmazott
evésre i
egyaránt
a legjobb
TYÚKSZEM-GYŰRŰI. | 1 darab 2 0
fillér. 6 darab 1 k o r . , 2 0 fillér p o r t ó .
postán
Kapható az ország minden gyógyszertárában, mint orvosszer-drogériákban, stb.
J Ö S 1 U 8 fi.
KÉZIMUNKA-ISKOLA.
A legjobb
elismert
i:um
L 0 N Y
kézimunka-iskolát nyitok, melyen a női
kézimunka
körébe
csipkehimzés stb. stb. oktatását elvállalom. J e l e n t k e z n i lehet m á r most lakásomon ( F 6 - u t í j ) Növendékek e-sak korlátolt számban vétetnek
fel, a két hónapos kezdődik.
tanfolyam
julius
A rendes tanfolyamon kivül, a müvésziesebb kézimunkákból, kívánatra külön órát ie adok, amely bármikor kezdetét veheti.
, Kálmán
Pálnó
okleveles k é z i m u n k a lauitónó.
Kézimunkáim lakásomon megtekinthetők.
e r e d e t i gyári á r a k o n nagy választékban raktáron tart
ifj. W a j d i t s J ó z s e f Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
^Q^msoR/f/vr OtPCJf
K *! »-J cr. ct«£ * O <3
OIPOSl
c f-i £ '5:
OTTO M A N
i
1-én
Tanórák : d. k. D -—11 -lg, d . u. 24-ig
Grammophonokat
U-^U//
vágó
mindennemű kötés, liorgolás, hímzés, slinfiülés, keresztöltés, recézés, fehérhimzés, tUfestés, point-lace, richelieu Viktória, hímzés, spanyol-
vala-
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. Legnagyobb választék hanglemezekben.
hogy a
B t KA RECOKD
» tuUtuivKirwit DER
WELT-
m
J ó l j e g y e z d m e g : csak cigaretta-papirt, vagy hüvelyt hozz és ne engedil magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.
Ia ,.
i nőtt. JIJNIUS II.
Z A I. A I
K Ö Z
L Ó N Y
IISÍlPÍ 1 0 6 1 4 / 1 9 0 8 . ai.
Nagykanizsa r. I váro's tanácsától.
Verscnylárgyalási liirtlelés. Nagykanizsa város képviselőtestülete l o 'J07. jkvi. sz. Iiatárorozata alapján a városi VII. kerületi Templom-téri elemi iskola megnagyobbításához szükséges euitési munkára, fölsőbb hatósági jóváhagyás föntartásával, irásheli zárt ajánlati veraenytárgyalást hirdetők. 1. A munkálatok összes költsége kerekszáraban 2 5 . 0 0 0 koronára vau előirányozva. U. Ajánlat csak az összes munkára tehető és csupán szahálvszerűen kiállitott és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett ajánlatok foguak tárgyalás alá vétetni. 3. Az aiániat az ajánlati mintán teendő. 4 Az ajánlatok borítékának miutája kővetkező: . A városi tanácsúak Nagykanizsán. Ajánlat a nagykanizsai VII. Templom-téri elemi iskolaépület megnagyobbitáM munkálataira • Az ajánlatok posta tlt|án vagy közvetlenül a tanácsi iktatóba adandók be. Henyuitási határidő I m i « . éri juuius hó ü5-ik napjának délelőtti 10 órája. Ugyanekkor az ajánlatok fölbontatnak. mely alkalommal az ajánlatot tevők vagy megbízottaik jelen lehetnek.
DARUVAR 8zla,voniában. A sziavon
város
tanácsának
IÍI08.
évi
máius
hó
éközphegység
déU
VMUt
egyik kies
6
Egyedül ismert vashőforrás, gazdag zaénsav tartaommal.
04T K ü l ö n ö s e n
11 o h i a i n á 1.
Egész évben nyitva..
Mérsékelt árak.
Szép berendezésű lakószobák, olvasóterem, fürdózenekar, kölcsönkönyvtár, Lawn-tennis, tekepálya, érdekes kirándulások stb
Prospektusokkal szívesen szolgál a
fürdőigazgatóság.
EKSZERGYAR. a r a n y -,
Jm
Villamos
üzemre berendezett
ezüst-
és
ékszeráru - műierem.
Különleges készítmények! ékszeráruk és je^y^yürük^
l'H áu
elkészítünk
Kiadás részletfizetésre is!
polgármester.
BERÉNY
JÓZSEF
ÉS
F/A
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
—
a
P-
- 7; w£
—
3 0 ig
Felolmiilhatiau v é r s z e g é n y s é g , sárgaság, ni b e t e g a ó g e k . h á t g e r i n o - ó s idegbántalmaknál, bénulásoknál, kiállott betegségekn é erősítőül
stb.
Az elő- ¿a ntóidényben teteme» árengedmények.
** O. — Legvastartalniubb h ő f o r r á s belső használatra.
völgyében
Kitűnő gyógyreetlmenyek v é r s z e g é n y s é g n é l , n ő i b a j o k n á l , c s ú z o s és k ö s z v é n y e s b á n t a l m a k n á l és i d e g f á j d a l r a a k n á l .
I Szliács acélfürdö, felső
Allomá«».
Fangó-gyógykozelés, hidegvizkura, • maesage, villanyos kezelés
U j foglalásokat és átalakításokat gyorsan Vécsey
I d é n y : m á j u s 15-től s z e p t
a
Vasas hőforrások és iszapfürdők 34 50 C°
5. Ránatpénz gyanánt s városi pénztárnál l'J&t) korona készpénz vagy a Nagykanizsai tákarékpénztár r - t . , Délzalai takarékpénztár r.-t. Nagykanizsán és a Zalamegyei gazdasági takarékpénztár r.-t Nagykanizsán betétkönyve vagy végül az összegnek m e g felelő értékű ó t a d é k k é p e s értékpapír teendő le. fi. Távirati ajánlatok Ügyelőmbe nem vétetnek 7. Kgy ajánlatot tevőnek sincs semmi néven n é v e / e n d ó igénye arra nézve, hogy ajánlata elfogadtassék. 8. Az árlejtés tárgyát képező építkezésre vonatkozó műszaki művelet a városi kiadónál megtekinthető és az ajánlati minta is ott kapható. Nagykanizsa tartott üléséből.
FÜRDŐ
>
a -£
«
g
5"
Mint f ü r d ó o r v o s D r R o h r e r A kiv. fürdőorvos működik. Utazás Wieuből ti óra északról Oderbergen át iutieti 6 óra dóiról Mudapesten át, i innen szintén :> óra f a l r a g a s z o k S z l i á c s t ó l k e z d v e minden nagyobb állomáson felragasztva. Hó felvilágosításokkal, utazás, lakás, kedveznie-1 nyékről, az elő- és utóidéBjben stb. ad a
Cr
^U?" Vódjogy: „ H o r y o a y t '
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller p4tl«ka ngy rt.jyonak biionyutl hiziazar, mely mir soll iv 6ta lagjobb [ii)claloinc»iUapit4 «zarnek bizonyult ktfuvcnyatl, oiumil i* atghiiliteknol, bodörzubli.skoppoi, bauuitva. KlKjel m « z t c t 4 > . Hiliny humlnitrlnyok mlatt bovisirliskor ovatcwak lcgyilnk k oiak olx.in ürogei fugadjimk et, moly a „Horgony" vedjiyygyel tw a Richter oigjegyziwal eliltott dobazba van eioniagolva. Ära ttregakben K —.SO, K 1.40 b K 2 . - m ügyazilrin mindon gviV'VHzortirban kaphatö. — FSraktir: Török J ö i a e f gy4gyiuor«>zn«l, B l d a p i t t
DL Richter [yjjysierliit u „Amy oroszliakoz".
_ bőrt puhán.és egészen tartja.
1'rAgAban, £ti«ib
fürdölgazgatóiig Szliácion. Zólommiyya.
BENZINMOTOROK gózlokomobilok, útimozdonyok, gúzcséplógépek, aratógépek, „Losoncai Drill" vetógépek, resicai acétekék, teljes malomberendezések, KÍVÁNATRA SZÍVESEN
stb. stb.
K Ü L L Ő N K Á R J E G Y Z É K E T ÉS K Ö L T S É G V E T É S T
^
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezérügynöksége Budapest, V., Yáci-körut 32.
Z A L A I
X
- » O
Ji
10
6
1
Stl C L
D
tv*
Régi klruvii, laitartalm Ijréijfli; 90' C hiimér.éklet (V5 K.), iriuéi éfkajlat. i i i i < n iriil Imit. terjedelmet faaféariík. íj»|jJ«nllit«k ila|kalt|(á|ik
STEIERORSZÁG n a
y, ?.
rh, fenyüillat, illlaan llrilk, s a u a i t , hydrapallklt, l/ilimH, lllipliráit, élb. Olcsó lakások, egyes
Május-Oktober.
Csak
V
2-ik
ftirdst «enekar.
állomás líráétól, kocsival l óra.
r
Posta- é s t á v í r d a
állomás.
«
Ftlrdóigazgatóság Dr
GLEICHENBERG " évad:
Májas
6
L I I A T I I Ü I I Ó O I H E L I . r*
tői
l-ig.
október
napfllrdtfk stb
Gazdagon illusztrált p r o s p e k t u s o k a t a
A
M O L L ' - F E L E SOS -
|
B O R S Z E S Z
neveieseten mint fájdalomcsillapító bedOrisOlési n t r kCiiYény. csux i s a meghűlés egyéb kGvetkeiményeinél légiimé. etesebb népsser.
Egy ónozott eredeti űrig ára 1 karina
E
K z:.n,
JO
küld, lakás-
90 fillér.
8
tégxösxervak (hurut, aaxtma, emphyaama,) bataffaigal, ldafb^Jok, rákonvateaoentta. HioOIO sxtvtxom betegséget, tdsgbajok,
kocsikról gondoskodik
A
ha mindegyik aveg M U L L A. Ciak akkor valódi, édjegyét tünteti fel, >A. Moll* feliratú ónoiailal van járva. A Moll-féle s ó s - b o r s a a s í
F é l a l p i n iellegü l e g k e d v e z ő b b k l i m a t i k u s v i s z o n y o k .
Gyógyjavalatok Gyógyeszközök: deg-vtx-gyógytntéxst, íTÓfyflmaáxtlka, Gyógyforrások:
t
>
S T Á J E R O R S Z Á G .
Nyári
Moll
16>«iiil»if >t»ok l ö r < <-i>3 llrtr IViiy I H H i i r l « .
í;
B L U M A U E R S Á N D O R íoorvo» tuUjilonos.
akkor valódiak, ha mindegyik doboz v é d j e g y é t é s a l á í r á s á t t ü n t e t i fel.
Moll A .-Ml» ö e i d l i i x - p o r o k tartós gyógyhatás» > legmakacsabb g y o m o r - 4a < a l t e s t b á n t a l m a k , gyoroorgf.ro é> gyumorhé». r f i g i u u a i é k r e k o d é s , májbántalom, V ' r é r t o l u l á s , aranyér ét a tegkMSnbOibbb n ö i b e t e g s é g e k ellen, e jeles h á t t u e r n e k ( ¡1 irtircdek Ale mindig ingyul.il elterjedést u e u e t t . - Ara egy l e p e c s é t e l t e r e d e t i d o b o l n a k 2 kor.
í
Prospektusai irivesen dolgát a
X
A
ssobák, viliik, gyúgyterem, igen jó vendéglő, elsőrangú
330 in. a tenger felett.
JUNIUS a
M OLL-FELE S E'l D L I T Z - P O R
i
h»lgeilncbsjok, gOrcsók, h l . n e . i a , •lb. hólyagbáotalmak K«l6n6seu ajánlatos Itbbaduiók réssére '«dülcsul t i gyenge gyermekek «i»mín>. l i l i a l é l t l l r i í k theimil-
Saisolt:
Ifcfi.
K Ö Z L Ö N Y
, i*
'
MOLL G y e r m e k s z a p p a n j a . l.egttnoinabb, legújabb módsser oksisrO ápolására gyermekek Ót Sllnden darab gyermek
F ti s i é t k U I d é s :
Moll A. gyégyszoróíz c i . i i kir. udvari s z á l l í t * által, Bécs. Tuchlauben í«. sz.
és
fiirdőigazgatóság
Vidéki megrendelések naponta postautánvét mellett tsljesittetnek.
A •
Hirdetésekfefel vétetnek e lap kiadóhivatalában.
MIT
sierint késiitek gyermek e> hfllgy ssappant a o ö r » s f e l n ő t t e k r é s z é r e . — A r a d a r a b o n k é n t 4 0 Dll. • } d a r a b I k o r . BO fiit. k j siappan Moll A. »¿¿jegyével van ellátva, *
A raktárakban
• ^
„MOLL A." aláírásával i j — *> és védjegyével ellátott készítményeket kérni.
V W'
tessék határozottan
Raktár Nagykanizsán: R o s e n f e l d
Adolf
6\
Fiai.
/ x o x c o :x>;
, X X C O Q ^ < X X X X
•J
IGYUNK?
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Mímleu külföldit fólnlintil h a z á n k természetes s z é n e a v a s vizek király a .
_ _
r
a mohai
Millenuiutni
Á G N E S -Forrás
rögtön megszünteti, páratlan é t v á g y g e r j e s z t ő ,
használata v a l ó d i á l d á s
nagy
é r e m m e l k itOntetve KítDnó asztali, bor . -a g y ó g y v í z .
a
gyomorégést —
gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásvá.iyviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó s a v a n y ú v í z ; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, h a n e m a b e n n e foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSÖ- ÓS húgyszervi betegségeknek. Azért tehát Használjuk a moliaí Á g n e s - f o r r á s t , ha g y o m o r - , b é l - és l ó g c s ö h u r u t t ó l szabatlulni akarunk. Dr.
Kétly.
Haszuáljuk a mohai Á g n e a - f o r r á s t . ha a b a j t gyógyítani akarjuk. Dr.
vese-
Haszuáljuk a mohai A g n e s - f o r r á s t , ha é t v á g y h i á n y és e m é s z t é s i z a v a r o k állanak be. Dr Oebhardt. Használjuk a mohai A g n e s - f o r r á s t . ha m á j b a j o k t ó l és s á r g a s á g t ó l szabaduluí akarunk.
Kövér
Dr
Glass
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden k é t e s é r t é k l l m e s t e r s é g e s e n s z é n s a v v a l t e l i t e t t v í z n é l » sőt a szódavíznél is o l c s ó b b a n a d j a , hogy az Á g n e s - f o r r á s v i z é t a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt borvíz.
Kapható minden füszerüzletben és elsórangu vendéglőben
Kedvelt
borVÍZ.
Olcsóbb a szódavíznél!
Főraktár: FLEISCHHACKER Nagykanizsán. Nyuinatoii
lfj. Wajdits Józueí
>'
-
IGNÁCZ
Telefon 161.
kónyvnyoindájaban
Nagykanizsait.
urnái
1
r
NAGYKANIZSA, 1808.
WEGYVENHETEDIK ÉVFOLYAM, 24. BZAM.
J U N I U 8 15.
ZALAI KÖZLÖNY
E l ö A x U l l * r « k : Ki(é~í ¿«re 10 k o r o n « , f é | t v I 0 6 k o r o n . , „egyedivre 2 k o r o n « 6 0 fill. Egye» » i á m árt 20 flll T t n í r o k n a k , l a n l l ó k n a k , j e g y i ő k n e k 4a állami t l a z t v i a a l o k n e k I í v r e 6 k o r o n a , Ml 4 v r e 3 k o r o n a .
Cigánykérdés.
¡'ölel«1',« «rerke.it'',: K n I m n n P á l . I.aptulajdono* cs kiad«,. I F J . H A J I M T N J(k/,NKF.
S i e r k e a r t A a é g : N a g y k a n l x a a , F ő - u l 15. a < 4 m E l ő f i z e t é s e k é l h i r d e t ő i e k Ifj. W a j d i l a J ó i . e f kflnyvkereakedéaéüe küldendők.
Megjelen minden
községe ád ingyen telket az építéshez szükséges összegeket pedig gyűjtés utján szerzik be. Ez igy nagyon jól van. Az országgyűlésre várni nem lehet, mert az el van van foglalva a kvótaemeléssel és egyéb mulaszthatatlau munkával, Végezze el a társadalom maga ezt a nagy kulturmunkát.
A duiiosi rablógyilkoséig tárgyalása alkalmával ismét közéletünk aktuális kérdésévé lett a cigányügy. Hogy cigányaink még ma is ázsiai félvad állapotban élnek közöttünk, hogy telek könyvileg bejegyzett lakásuk az Isten szabad ege, liogy egyedüli, a társadaOlvassza magába, emelje fel magához lom által elismert kenyérkereseti forrásuk a őket a magyarság. E Célra mindenki szívelopás, hogy még mindig mint félmeztelen, műveletlen törzs kóborolnak széles e hazá- sen adakozhat. Ha meghagyjuk őket a mosban. annak kizárólagos oka a magyar nem- tani allapotban, lopnak, rabolnak bennünket iét patópáloskodása. Mostanában foglalkozunk s majdnem tehetetlenül állunk velük szema cigánykérdéssel és „tanulmányozzuk" azt. ben. S ha közadakozásból letelepítjük őket, De midón már az ügyei eléggé megtanul- | jól tettünk önmagunkkal, a cigányokkal, mányoztuk, akkorra már a dánosi tárgyalá- utódjaikkal, a társadalommal. Így is, ugy is sok izgalmai lecsillapodnak, a cigányok ga- a mi népünkbe kerülnek, hat intézzük ugy rázdálkodásai elülnek (de nem szűnnek meg), a dolgot, hogy nekünk is legyen belólo 8 mivel nincs felszínen tartva az ügy, hát a előnyünk. Ha az ember végignézi ezeket a derék, tanulmányozás alkalmával szerzett tapasztalatainkat sutba dobjuk és a cigányügy marad egészséges cigányokat, kiknek izmaik erőtől tovább a rendezetlen állapotában. Ez az élősdi duzzadnak, eszük éles, leleményes, önkényvad csorda pedig tovább pusztítja az or- telenül is azt kérdezi önmagától : miért nem használják ezek az emberek a termeszeitől HÓgot. 'öröklött tulajdonságaikat. effiÜWt — a tárZalamegye egyik járásában, a pacsai sadalom javat a a fóldmivelés VHgy ipar terén ? járásban, nem várnak a törvényhozásra, haA cigányok letelepítésénél egy dolgot nem társadalmi uton igyekeznek megoldani szükségesnek tartok megjegyezni. Az illetéa cigánykérdést. Az odavaló illetőségű cigákesek telepítsék le a cigányokat ugy és ott, nyokat egyik agilis földbirtokosnak szépszóval sikerült megbarátkoztatni az egyhelyben ahogy és hol az a m a g y a r s á g erejét növeli. lakás és rendszeres foglalkozás eszméjével. Mert mit használunk mi azzal, ha cigányaink Anitie a cigány hol veszi a letelepedéshez letelepednek nemzetiségi vidékeken, beleolszükséges telket és összegeket? Illetőségi vadnak a nemzetiségekbe és az agitátorok
A
R
C
A
Kis
Hogy az amatőr kiállítást tegnap borekeszlették, eszembe julott, hogy milyen tehetetlen város Nagykanizsa, Lám, néhány lelkes ember összeáll és kitartó buzgalommal, fáradhatatlan- szorgalommal öiftlehoz annyi anyagot, hogy kiállítást lehessen csinálni. Nemrég, néhány éve az iparosok próbálkoztak. dé nem lett kiállítás. Hogy miért? Mert nem volt, aki vezesse az ügyet. Pedig van Nagykanizsán a n n y i iparos és kereskedő, hogy egy kiállítási anyagot össze lehessen hozni, f s a k az ambíció hiányzik. *
Hogy a bécsi celluloid-gyár égéséről olvastam, eszembe jutott, hogy milyen veszélyben forog Nagykanizán a cipőgyári munkások élete. Tűzveszélyesebb fészek alig van Magyarországon, mint a Neu és Társa-féle Kazinczy-utcai cipőgyár. Faalkotmány az egész, melyben hering-módra vannak összezsúfolva az emberek, Csodálatos, hogy a IIHlóság ezt még nem vette észre, de nagyon is ideje, hogy végre megnézzék: milyen is a tűzbiztonsági állapot a cipógyárban.
A rongyos.
Szőke asszony, »ejted-e azt, \
Kjtjel volt és Hór hazafelé baudukált. Ma
korábban hagyta ott a szurtos lebujt, ahhol éjjelente
Ki az. aki ezer
állandóan tanyázott éa tekintélye
volt,
még nem tudta teljesen lemosni
Borról a régi
vésszel
érted?
Ki az kiuek az
élete
Nélküled csak á l o m ?
ez a régi.
Maradt a szivembe.
Szőke asszony
Nem szerelte a józanságot. A
asszony
¿zeretnél-e
l.enni az én p á r o m ?
A
sétálok
Szinte látom édes arcát,
Elkerüli szép s z e m e d e t ,
A hogy mosolygott rája.
A jótékony álom, Gondold, hogy az Ottan vagyok
Kanizsára, hej ! azóta Visszahúz a szivem. (Jnak m é g egyszer
segítene
Oda az Úristen !
Szeretlek
vel m e g - m e g d ó n g e t t e nem
gondolkozni.
háborgott,
éjszakába
ébresztett
agyában.
gondolatok
körülfog-
merre
megy.
a
igyekezett
megOllepedett
keserűség
Sok
benne és
öklé-
vasredőnyöket s
minduntalan a
feleségél
látta.
Az asszonya szemét, amely á b r á u d o s volt, és a száját, amely
füledbe:
imádlak
idő jólét
Csek m e n t , d ü l ö n g é l t , álldogált a sötét utcán,
uálad.
Két szót súgok a
keserű gondolatokat
Voltaképpen nem is tudta, hogy
Szőke asszony, h o g y h a olykor Csöndes éjszakákon,
Kazincy-utcán,
az
ták. kínozták és ha.lották ki az utcára.
A legelső benne. Képzeletbe ott
inert
nyomát. Ma ínég lakozott benue egy ki» józanság és
Kanizsáról ezer emlék Mégis egy szép szók«
kissé
Hogy ki szeret teged ? Megkhzdene
j.
tükör.
— Állandó r o v a t —
.
Dalok,
délben
halójukba kerítik őket és igy a haza ellenségeihez szegődnek azok, kiket ugyanazon fáradsággal magyarrá tehettünk volna. A pacsai járás példáját követhetnék számosan az országban. Kozma Imre.
II T
hétfőn
gőgösen,
kél
szegletébon
lefelégörbült
és
királynéhoz tette hasonlóvá.
....
Megállt egy gázlámpánál, hátraszegte a nyakát Valaki
és belebámult a lángba.
A láng vibrált ós
verte az
8 az az édes szőke asszony
arcát, a fogait és rongyos cipőjével ragadta a lámpa
Keblemre
tövét,
borulna,
T u d o m a k k o r , velem 0
is boldog
volna
eggyütt,
hosszú
mintha utcában.
ki
akarná Háta
a
dönteni. lámpának
Kgyedül
volt a
támasztva
ugy
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
Ifcfi.
JUNIUS a"
Szívem mélyéből óha|tom, hogy a szép védelmezze. Milliókat áldozunk a békéért. F e g w ^ t t Megrendszabályozták a kofákat. I)e azér lelkek szövetség« hozza meg a szépítő egyosü- is azért visel a katona hogy majdan azok elUn (orók nem esnek kétségbe. Feleletül még felsDleluek az anyagi sikert: egyben pedig ma- dítsa, akik elég vakmeróek lennének hazánk e||„|, radjon Nagykanizsa váró» szellemi éa kulturális jebb srófolják az árakat Szóval: akármi intörni. lörekvé*eiuek — soha el nem múló emléke. tézkedést tesznok. mindennek a nagyközönMi — szerencsétlen lakói ennek az orazágtuk A kiállítást ezennel megnyitom. (Hosszanség' issza meg a levét. Szeretnénk végre tartó zajos éljenzés.) j — egészen máshoz vagyunk szokva. Tudjuk, hogv a A kiállítás felett a főispáni pár legnagyobb katonalegy ver hivatása az, amint fentebb leírtuk olyan rendeletet látni, amely nem a mi bómegelégedésének adott kifejezést: Uyenes Sándor, Sajnos, oz csak a könyvökben van igy. A gyakorlat rOnkre megy. Blau Lajos. üyórffy Jánostté, Horváthué Kenedi
Két kiállítás. Pünkösd vasárnapján két kiállítás nyilt meg Zalamegyében. Az egyik Nagykanizsán, a inásik Csáktornyáu. Két egylorma kiállítás, mintha csak egymással versenyeznének. Miudkettó a festészet rajz éa kézimunka köréhói vette tárgyait. A nagykanizsai amatór-kiállilás nagyobb méretű, inint a Csáktornyái tanítóképezde kíállitása. De kvalitás és művészet dolgában egy sorban állanak. Itt is, ott is találtunk meglepően szép, művészi dolgokat. A két kiállítás egy tilt és külön-külön élénken igazolja azon állításunkat, hogy a nép között sok művészet rejtőzik, csak fel kell fedezni, hogy sok szépet és hasznosat produkálhassanak. A kiállításokról a következőkben tudósítunk : 1. A nagykanizsai atnalór-kíállítás vasárnap nyilt meg a régi főgimnázium három termében. A megnyitáshoz eljött Batthyányi Pál gróf vármegyénk agilis és népszerD íóíspáuja. fenkftlt lelki) neje lársaságábau. Az illusztris vendégekel Vécsey Zsigmond polgármester köszöntötte, felkérvén U Méltóságát, hogy a kiállítást meguyilaní kegyeskedjék. Batthyányi Pál g-óf főispán igy válaszolt:
tényleg bizonyítja, hogy eddig még mindig a mi hátunkon suhintott végig ennek a felemás katonaságmk- a Az első teremben a képlárlat, a másodikban fegyvere. Fizetjük a milliókat és birka-módra tűrjük féuyképek, a harmadikban a mflipari tárgyak vollak hogy egy-egy német lisztecske szíjat hasítson valaelhelyezve. A kiállítók kózlll Szílvay Uytlla, Horváth : melyik polgártársunk hátából. Sót hálás mosolvlval Tívadorné, Gyórffy Jáno-ué. Pfeifler Elek, liyenes nyaljuk a talpát, hogy egyszerre osotleg csak a Sándor, Németh Mihály. Píszár Lujza. Franki Ilona, Villányi Agóla, Lówy Aruoldné, Blatt La|o<. Kohn családapát és nem míndiárt egy családot kaszabolt le Samu. Szabó Miksáné, Jesko Erika, Sebeslény Kata, Hát így volt ez eddig. Ezentúl máskép lesz. László Géza, Kovács Böske, Belus Lajos Klek tiéza, Azok a bolond újságok sunyit kiabáltak, hogy már stb. stb érdemelnek méltó elismerést a kiállított egy rongyos cíblíl sem lehet nyugodtan megvagdalni tárgyakért. rOckwertokonzentiA kiállítást, melyeu mintegy 1000 tárgy voll, Kénytelenek itt is a megszokott tegnap zárták be. ruugot csinálni. De a kard nem nyugodhat Keresnek II. tehát ntás médiumot. A Csáktornyái uhlánusok egyikA Csáktornyái áll. tanítóképző intézet rajz és hadnagya már talált is. Valószínű, hogy sokáig tarkézimunka kíállitását vasárnap nyitotta meg gróf tott a kutatás, taliíu tovább mint Nansen vállalkoBilthvány Pál főíspárt, akit minden szépért és n e m e sért lelkesilló neje ide is elkísért A két nagy t e r e m - zása, de hála Hadúrnak I — fáradozását fényes siker ben felhalmozod tárgyak szépsége , teljes mértékben koronázta. A tisztikar legújabb m é d i u m a : a kutya. lekötötte 6 méllőságaék figyelmét, akik meleg szavakBizonyítéka ennek az az eset, mely kedden ban gratuláltak Díenes Károly rendezőnek, u kiállítás történt Csáktornyán. Marsaim Vilmos iihláuus hadagilis és láradhalatlau művész-tanárának A kiállítás tényleg értékes. Néhány olaifsstmény nagy biciklin halmit a főtéren, pórázon vezetve knlötiöscua Kautler Gyuláéi. művészi érzékre vallatlak, kutyáját. Egyszerre csak kiszalad a kapun Czvelkonem is szólva Dieues tanár munkáiról, aki mestere vics Aulai takarékpénztári igazgató kutyája és veszeaz ecsetnek és ipari kézimunkáknak. kedni kezd a hadnagy kutyájával. A m Marsaim sem A kiállítók közül Kautler Gyula. Propszt Vilmos, Koikó István. Bérli Ernő Torna Ferenc, Gyarmati rest, leugrik a kerékpárról és — dacára, hogy Kálmán, Malek István, Dobosy Elek, Veér Rezsó, lovagló-pálcája is nála volt — kardot rántott, melyPolony János. Haspel István. Mihelics János, Táncsics lyel végig vágott Czvetkovics r a t t l e r j é u . István, Lázár Károly, stb. stb. érdemelnek dicséretet. A kutyái kettémetszett derékkal bevitték, a tisztikard pedig visszakerült a hüvelyébe. Vért ivott, piros, párolgó, meleg vért, tehát nyugodt lelt. Meri — Saját tudósítónktól. — az aztán mindegy neki, hogy emhervér, vagy kutyaC.-áktornya, 1<J08. junius <1. vér: a fő, hogy vér legyen. Erzsébet és Lőwy Hóza, a kiállítás rendezői dicséretre méltó, derekas munkát végeztek.
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt hálás köszönetemet fejezem ki a gyöngéd figyelemért, mely ezen szép kiállítás védnökségét reám ruházta. Nagy készséggel leszek eleget ezen megtisztelő megbízatásnak, inert az a meggyőződésem. hogy a társadalmi erőknek egy közös, uemes cél felé való egyesülését támogatni — mindnyájunknak szent kötelessége. Sokszoros ezen kötelesség a jelen kiállítás alkalmából, mely Nagykanizsa város társadalA tiszt ur u maga részéről az ügyet már beA legfurcsább jószág n világon » katouakard. mának közérzeséból fakasztotta a művészet, az izlés, a tudás és ngyesség egynrmit nemesítő és Tulajdouképeni célja az volna, hogy az ország pol- fejezettnek tekintette és tovább akart menni, de tanulságos versenyét. gárságának életét és vagyonát a klllelletiség ellen ekkor Kerleza Istváu rendőr felszólította, hogy kö-
A tisztikard ós a kutya.
érezte, hogy a fejét belülről valami maria. Megint a felesége arcát látta és gyűlöletesen kapott utána. Ugyanaz a gyűlölet, amely akkor támadt benne, mikor at asszonya könnyelműen ^s gőgösen elhagyta; újra feltámadt benne, csakhogy eresebben és óutudatosabbau Látta magát amint társtalanul, rongyosan és kábultaii lődörög lebujból-lebujba és az asszonyi okozta ezért. Néha messziről, ólálkodva látta az asszonyt, mindig más férji karján és ilyenkor haza ment lefeküdt a földre és sirt. A lózanság ritka pillanataiban összehasonlította mostani, züllött állapotát a régivel, mikor még pénzt kereseti és csak vasárnap ment vendéglőbe, akkor is a felesége karján s ez az összehasonlítás elkeserítette A páros éjszaka hűvössége belopódzott a kabátja alá és borzongatta a gerincét Cslpdeste az arcát azokon a bosszú sávalaku helyeken, ahol a vastag könycseppek végigszaladtak és nedvessé, sikamlóssá tették az arcbőrét. Fáradt volt és azt hitt«, hogy nem is tud lóbbé elmozdulni a lámpa mellől. Egy lány mindjobban közeledett feléje. Csalogatta a pálinka-gŐ7, amely Bór száján egymásra torlódva gomolygott kifelé és mikor a férfi közelébe ért, megcirógatta az arcát. Bór megvetően rúgott egyet a lányon és aztán dühösen mormogva odább dülöngött.
lézengett néhány utcai alak. ('ognacot rendelt. Sokat! urak előtt és azok mulatnak rajta, ő pedig áll zavarEgymásután ivott és miközben jólesó melegség szalad- tan bámul, hebeg és tántorog, mintha a lábánál gálta he a testét, félénken, lopva a kis különszoha ráncigálná valaki. felé pislogott. Nem tudta tisztán, bogy mit akar, csak A versnek vége volt. Megint tapaoltnk. Nem. érezte a vágyat, amely szomjazta az asszony látását. most nem megy be ! Maid m á s k o r ! Rlies is volt. De nem bánta. Nézte a márványVisszament az asztalhoz és rumot hozatott. Egy asztal pettyes foltjait, faelyek fantasztikus alakokba egész vizespohárral. A pohár felét egy hajtásra csoportosulta táncoltak, vibráltak a szeme előtt.
kiitta, aztán remegő kezével, amely forró voll,
mint
Sokáig bámult igy a szeme elé. Es mikor már az izzó vas, egy léi' pohár vízhez hozzátöltötte a egyedül voll a nagy helyiségben látta amint a pincér megmaradt rumot. Hogy több legyen I Es lassan a konyha melletti sarokban bóhícskol és felcsigázott szürcsölgette. Miközben nyelte a kotyvalókét, ugy képzelete liallniii vélte , a i elfüggönyöző» fülkében látta, mintha a teremben kétszeraunyi lámpa égne. levők kurjongatását. L'gy érezte, hogy valami nagy, mint eddig és a lámpák hirtelen leereszkednek a tiszta világosság fogja körül és tágra, nyílt szemmel földig, majd villámgyorsan visszaugranak a tetőre és ezt az őrületes ugrálást mind gvorsabbau és vakítóbhallotta a felesége kacagását. Undorodott a víziói. Es méglpMfclkapott egy ban végzik . . . poharat és kiilta. A hideg víz metszette a torkát Ami pénz a zsebében volt, kiszórta az Asztalra és cselekvésre serkentette. Lassan odacsoszogotl a és kítáutorgott az utcára. Megcsapta a hűvös levegő függönyős ajtóhoz és halgalódzott Be akart menni. Közeledett a hajnal. Valami kékes világos>ág trkarta Elfojtott lármát hallott és uéha nevetést is. be az utcát, amely sáros volt az előző napi esőtől Felemelte az öklét, hogy bezúzza az ajtót, de aztán Mégis csak sóvárgott az asszony után. Ugy
megint leeresztette. Megijedt a szokatlan környezettől, érezte, hogy meg akaria ülni. Ha öklével az arcába melyet bent találni vélt és amelyet már előre elképzelt. vághatna és hátúról megmarkolhatná az a r c á t ! . Félt Odabent tapsoltak, csörömpöltek, a sok Aztán, mint valami köd, ugy gomolygott elólte női hang közül a felesége hangját is hallotta. Aztán az asszony hajának illata . . . . Erezte az illatot Lassan ment. Majd megállt és gondolkodott. egy rekedt hang szavalni kezdett. A többiek peddig és az arca vérpirosra vált. A szemét lehunyta é: Tudta, hogy melyik kávéházban tanyázik most az röhögtek és poharuk fenekét csapkodták az asztal már tisztában voll azzal, hogy unt tesz. Elmegy az asbzony. Es bizonytalan léptekkel, lejét lelógasztva lapjához asszonyhoz, a lakására, igy, rongyosan, roskadozva ment arrafelé. Szinte önkéntelenül. . . Fejét az ajtófélfának támasztva lehunyta a , és sírni fog egy jó szóért és megcsókolja piciny A kávéház előtt megállt, kotorászott a zsebében szemét. Látta magát, amint bent a szobában elegáns saruját. Ennél a gondolatnál sokáig időzött és kéjeés érezte, hogy csörög benne néhány rézpénz. Aztán urak közrefogták és nevetnek rajta. A rongyos a beesett legve gondolt a puha fészekre, melyben neki is ju'bement a nagy. füstös helyiségbe, melyben már alig orcájú, csapzott hajú, vén csavargó ott áll a fiatal 1 tat majd az asszony egy kuckót. Ennyi elég lesz.
, .08.
JUN1S
ót a ki.dolt
15.
Z A L A I
városházára.
a
Ks m i k o r a h a d n a g y
felszólításnak
rendőr m o g f o g t a és
eleget
¿>rOl|üuk.
ebből A
v
kóz-1
bevezotte.
—
K d d i g v a n , igy t ö r t é n t , p o n t . hozzátenni,
vonn-
tenni, a derék
nem
Khhez nem
kell e l v e n n i .
veszedelem
kell
aztán
ne nézzenek
8Uih-kutyák" n a k ,
mert
bennünket újra
akkor
megint
ránk
A
hét.
Sebeatény-ügy.
Csak a s z e g é n y de pld. a
kerülhet
nem tudlak
ember
délelőtt
duttsége D a r á n y i
zásának é s kerté.
Nagykanizsa
vízvezetékének
Ugyanis
az e l s ő é r t
de a k é r é s t e l u t a s í t o t t á k . próbált
szerencsét,
orsz.
Ignác
mester
már
átadta
a
reggel
találkoztak
a képviselőházba.
képviselő vezette a
miutszier
kitejtette, h o g y
k ü l d ö t t s é g m e g l e s z és a z t á n háromszázan ben kételkedni.
nagy
mintegy
szerdán
és bevonultak
Milán
Darányi
tagiai
elé, kinek
város
érdeke fűződik a keres
Itt
A miniszter
Vécsey
mezőgazdáinak
polgár-
mily
is
nagy
— Jobban
hivatkozott
mindig
dést is t a u u l m á n y o z n i nek s z e m p o n t j á b ó l
szivén
arra,
hogy
érdekei-
elbírálni.
A k ü l d ö t t s é g zajos éljenzéssel iogadta a miniszter n y i l a t k o z a t á t hogy a
és
azzal
a
küldötlségjárásnak
A
küldöttség
benyomással
_ .iladár, a k i r á l y s z e m é l y e
megieleiit
képviselőie.
megkérte,
a
Vécsey
fesz.
gróf
kórüli miniszter,
nizsa o r s z á g g y ű l é s i hogy
távozott,
kedvező eredménye
körébeu
Zichy
Nagyka-
polgármezter
földmivelésügyi
miniszternek
, átnyújtott k é r v é n y e k e t l e h e t ő l e g p á r t o l j a , ( i r ő f Aladár m e g í g é r t e ,
hogy
a löldmívelésügyi Mezőssy nie
ügyünknek
miniszternél.
zsaiak k é r e l m é t országgyűlési
Átment nevetett.
Az
lesz ezután
férfi
a
oldalán.
hadonászott
leiugrott
nyújtotta m a g a
megállt és
nagy sárban.
Egy
c s l á t t a b e n n e az
asz-
Nem
ludta,
kezeivel,
a
hogy kocsi
a hágcsóra és tántorogva Az
elé
asszony
a két
— Te . . .
te
Hót b u t a
—
a
kerület
eló.
elcsúszott
a kocsi k ö z e p é b e .
az a s s z o n y
nagykani-
a k o c s i ú t o n . A z ut k ö z e p é n
egy
cselekszik,
a
Lajos a Csáktornyái
képvisolője adta
Majdnem
szonyát
mogta
küldöttség
államtitkárnak
Filipich
kocsi jött f e l é j e . F ö l p i l l a n t o t t
ugrott,
A
Zichy
szószólója
He la f ö l d m i v e l é s ü g y i á l l a m t i t k á r e l ő t t i s m e r -
jövetele cél|át
mit mellé
beledőlt
fölsikoltott és
irtózva
kezét.
. . .
le
mosolygással
nyomorult! —
mor-
és i n e g a k a r t a
Ölelni
lábát.
Dobja
és
az
elegáns ur m e g f o g t a a rongyos piszkos csavargót
és
villámgyorsan üllek
kii
— sikoltott
lelökte
egymáshoz
a
az
kocsiról.
és összebújva
asszony
Aztán
jóizü
közelebb
n e v e t é s r e fa-
kadlak. —
Ugyan ?
Csak
uem
gondolja ?
n e v e t v e az a s s z o n y é s a kocsi t o v á b b A rongyos behunyt szemmel,
alak
&gig
nyugodt
nem
lehet
t.
nálunk
levélíró,
a n n a k a&* i d e j e
lesz oka
A letenyei
vasút
ami
is
hogy
igaszsagszeretetünk-
ügye nagyon
vasúiból
érdekeltek
már egymást
kezdetnek
e l é g bíztató.
nem
akarjak
lesz kidobni.
Egyelőre
titokzatosság
csehül
Ami
a vasutat
fedi.
áll.
semmi.
Az pedig
rejtélyes
Mindenesetre
jó,
N a g y k a n i z s a m é g n e m adta o d a a 1 0 0 , 0 0 0 k o r o -
nácskát.
Megmarad
mondta
sárban
dörzsölni
k e z d t e az a r c á t s k é n y e l m e s e n
kodott és
mosolygott.
és
kinyújtóz-
hogy
h o g y vau
ki-
Nagy-
sót a többi
testvéregyesületak
élén
klizd
érdekében.
a pénz cs apótadó n e m emelkedik.
— P a g l i a n o - S i r u p . Az egyedüli valódi, világoskék ( i i r o l a m o P a g l i a n o v é d j e g y g y e i e l l á t o t t P a g l i a n o Sirup kiválóságát igazolja a m a tény, hogy ezen k ü l ö n legesség miul legjobb vértisztilószer. Pagliano Sirup, folyékouy és p o r a l a k b a u I s S H óla sok e z e r családnál e r e d m é n y e s e n b e v á l l . K i t ű n ő , o r v o s i rendelésre enyhén. működő hashatlószer, mely a székrekedést és annak hulráuyos következményeit megszünteti H vértiszliióan hat. Rendelések ciinzendók: (iirolamo P a g l i a n o t a u á r h o z , F l o r e n z ( A 4.1.) via Paudolliuj.
— Csáktornyaiak a m i n i s z t e r e k n é l A miniszterjárás kezd zalamegyei specialitás lenni. Most Csáktornya meneszt küldöttséget Budapestre, hogy megpttmpoljak a minisztert roket. A küldöttség a következő ügyekben fog eljárni: a vallás- és közoktatásügyi minisztertől a polgári iskola és tanitókóp/.ó után fizetendő évi 3000 korona elengedését, esetleg mérséklését kérik; a földmivelésügyi minisztertől egy méntelep létesítéséi, esetleg tenyész-állatok kiosztását kérelmezik, a kereskedelmi minisztertől és a déli vasút igazgatóságától pedig azt kívánják, hogy a laniióképzó melleit egy megállóhelyet kreáljanak. Ez utóbbi kérelem indokolt, mert tényleg bolondság a közönséget a várostól két kilométernyire tovább vinni, mikor a képezda melleit leszállva, egyszerre a városban lehetnek.
vári v e r s e n y é t , a m e l y a n a g y k a n i z s a i í r o d . é s müv. körnek ujiibb habérpkat termett. A nehéz miulal-csopori első dl|at. F e h é r m e g y e ezüst lyrátát hozták luiza. Italosaink e z e n u j a b b l e n y e s g y ő z e l m e b ü s z k e s é g g e l lolt el b e n n ü n k e t s i g a z m e l e g szívvel g r a t u l á l u n k ( i l l r l l e r F e r e n c k a r m e s t e r n e k , aki l e l k e e g é s z h e v é v e l ö n t ö t t e a lllilás az a m b i c i ó z u s d a l o s o k b a A m á s o d i k díial a k e s z t h e l y i i p a r o s d a l k ö r k a p t a
— A m o g y a r királyi á l l a m v a s u t a k g é p g y á r á * nak vezérögynöksége ü g y f e l e i é s azok alkalmazottai részérefolyó idényben is m o t o r - é s a r a t ó g é p k e/T. « I é s i t a n f o l y a m o t rendez, a m e l y j u n i u s h ó lf»-töl 3 0 - i g a K ő b á n y a i - ú t i t e l e p e n l o g m e g t a r t a t n i . — M i n d a z o k , akik a l a u f o l y a m o u , amely teljesen di|inentes, részt akarnak venni, az állami gépgyár vezérügynökségének központi irodáié) jelentkezhetnek — Misztrik mozija leégett. Misztrik Lajos ban ( B u d a p e s t . Váci-kórul m o z i j á t jól i s m e r i k N a g y k a n i z s á n K i l e n c h ó n a p i itt — 7 o év óla a S i r u p - P a g l i a n o miul a legtartózkodás után májusban torozott. Misztríket most jobb és legbiztosabb hashajtószer sok ezer családnál nagy szerencsétlenség érte. C e l l d ö m ö l k ö n teljesen e r e d m é n y e s e n vau bevezetve. Kzeu U i r o ' a m o l ' a g l e é g e t t . H a m u v á lett m i n d e n , a g é p e k , k é p e k , k o c s i k , liuo (lorenzi t a n á r állal f e l t a l á l t é s óla előd i n a m ó , stb. A teljesen t ö n k r e ment e m b e r kára állított vértisztilószer csak a k k o r valódi és e r e d m é .'I(I,()(III
korona.
n y e s , ha a g y á r t m á n y a t ö r v é n y e s e n v é d e t t kék Nagykanizsai vignettával és (iirolamo Pagliano tanár névaláírásával vau ellátva. Ezen k ü l ö n l e g e s s é g e k orvosi r e n d e l e t r e t a k a r é k p é n z t á r által a l a p í t o t t Ö n s e g é l y z ő szövetkezet az o r s z á g m i n d e n jobb gyógyszertárában kaphatók. a c s ü t ö r t ö k i b e f i z e t é s e i t , t e k i n t e t t e l az ü n n e p t a p é n -
teken
Elhalasztott
fogja —
markolászva
az a l k a l m a t ,
Szolgabirák beoazUsa. firól Hatthyáuy I'ál f ő i s p á n , D r . H u s z á r P á l z a l a e g e r s z e g i központi szolgabírót Csáktornyára, Farkas Kálmán tb. főszolgabírói Csáktornyáról Tapolcára, L a n g e r István tapolcai s z o l g a b í r ó t Z a l a e g e r s z e g r e , F a r k a s I s t v á n n o v a i szolgabírót Alsóleudvára, Szilágyi Dezső alsólendvai — A lourdeai kegyhely ötvenéves jubileumát s z o l g a b i r ő t Z a l a s z e u l g r ó t h r a , I mii V i k t o r z a l a s z e n l a k a t o l i k u s k ö z ö n s é g h a z á n k b a n is a n n y i r a f e l k a r o l t a , grótlii szolgabírót Balatonfüredre és Botka Andor hogy m á r e d d i g is t ö b b zarándok c s a p i t fordult b a l a t o n f ü r e d i szolgabírót Novába h e l y e z t e át. inog L o u r d e s b a . L e g é r d e k e s e b b n e k Ígérkezik azonban — Holló L a j o s köszöneto Városunk li-ztvi- a s z e p t e m b e r s - i k i Mária ü n n e p r e tervezett nagyobb selói a n n a k i d e j é n — m i n t m e g í r t u k — ü d v ö z ö l t é k z a r á n d o k l a t , a m e l y n e k p r o s p e k t u s á t a r e n d e z ő bizottHolló Lajos orsz. képviselőt a városi t i s z t v i s e l ő k s á g l a p u n k h o z is b e k ü l d ö l l e . zeptember 4-én indulé r d e k é b e n k i f e j t e i t l é v é n y k e i i y s é g e é r t . Kzt az ü d v ö z - nak V e l e n c é n é s a R i v i é r á n k e r e s z t ü l L o u i d e s h a . A letei Hulló La|os most s következő levéllel köszönte h o n n a n Rómába mennek, hogy részlvegyenek a Illeg ; pápai fogadtatáson és innen s z e p t e m b e r is-áu lér— . I g e » t i - z l e l i F ó i e g r z ó u r ! N a g y o n k ö s z ö - v i s s z a A n k o i i á n ál H u d a p e s l r e . A k i v á l ó g o u d a l é s rendezel! zarándoklat lelkivezele»ére n ö m s z í v e s l i g y e l i u Q k e t . J ö v ő b e l i is k é s z s e g g e l t e s z e k k é n y e l e m m e l János országgyűlési képviselő és kőbányai meg m i n d e n t a városi tisztviselők igazságos ü g y é n e k llock nyerte m e g a bizottság Felvilágosítást l á m o g a t a s á r a . K e r e m l í s z t v i s e l ó t á r s a i i i a k is ü d v ö z l e - p l é b á n o s t készséggel uyii|l a s z e p t e m b e r i Lurdesi zarándoklat temet nyilvánítani." 4. — D a l o s a i n k u y ő z e l m e P ü n k ö s d vasárnapján r e n d e z ő bizottsága: Budapest IV.., ( i a l a m h u t c a t a r t o t t á k m e g a D u n á n t ú l i D a l s Z ö v e t ü é g s z é k e s f e h é r - I . Ha, a l a l t .
gördült.
esett a sáros földön
két kezével a
szegény:
viseli. Kzt a k é r -
fogia és a kisgazdák
fog|a
Füg-
Kzt m á r n é h á n y
( j a z d a g . vagy
Kijön
mondva: a
homály, sóiét
teljesítéséhez.
válaszában
ismerünk.
vagyunk.
Dob-
hogy > kisgazdák é r d e k e i t
teleljük :
— Á t h e l y e z é s Az igazságllgyniiniszter lioszlony S á n d o r ógyallai es Igaz László s ü m e g i j á r á s b í r ó s á g ! ruokokat kólcsoiióseu á t h e l y e z t e .
küldöttséget
kérvényét és beszédeben
városuuk
vagy
megírni.*
e l i n t é z é s é t ezt a u e m m i n d e n n a p i ü g y e t t e l j e s r é s z l e t é b e n k ö z r e Rövidesen f o l y a m o d o t t a d p i k . Csak e g y k e v é s t ü r e l m e i k é r ü n k .
kiskanizsaiak.
A küldöttség lludapesteu
egyszer
meiybeu
vettek r é s z t , j ó r é s z t
rovics
kivüli
egy
Tehát
merték
urat uem
meg
örömünknek,
A Délznlai t a k u r é k p é n z t á r egyesült önsegélyző szövetkezetnél e folyó hó lK-ára esó befizetések az ünnep miatt lü-én ilelelótt tartatnak meg.
ama
város
soron
Most
lapokból
levélíró, a levelét közre a d j u k .
nagyobb
kikebelezésének fázisát ismerjük és csatorná- késik, nem múlik.
közlegelóvé való
továbbá
szellőztetni
fővárosi
m e r t az g a z d a g .
getlenek és szókimoudóak szor bebizonyítottuk
résztvesz,
benne- tagjai
csak k ü l - e g y r e m e g y . 11» m é g i s t e n u é n k k ü l ö m b s é g e l , a s z e g é u y e l ó n y e r e l e n n e A S e b e s l é n y ü g y m i n den miniszternél,
városunk
Ignác földmivelésügyi
mely e g y e r d ő r é s z megengedését,
tisztelgett
a
ragadjuk amaz
hozakod|auak hiszek
dolgát merik
Ks csak r ö v i d e n a k ö v e t k e z ő k e t Nálunknál
ue
Igazáu szívesen fejezést adjuuk
következő kanizsán e g y ilyen e g y e s ü l e t mely tagjai é r d o k é b e n minden komoly, uem egyszer országos mozgalomban
a
uem
róla, vagy uem
A m i n t látja a t
Nagykanizsai küldöttség a kormánynál.
mert
Sebestény-ügyel
kell m e g t u d n u n k ,
a sor.
Szerdán
Többé
eló i g a z m o n d á s u k k a l ,
„Kos-
Teguap
kaptuk;
. „T. Szerkesztőségi
a mi
d e r e k u n k a t Uti le a h ó s í t í s z t i k a r d , h a n e m a k u t y á k é t . C,ak
A
névtelen, l e v e l e t
Polgártársaim,
elmnlt. Ezentúl nem
K U Z L Ó N Y
befizetések.
A
Hirdetmény.
megtartani.
A nagykanizsai
magántisztviselők
egye-
s ü l e t e ismét szép jelét adta t e v é k e n y s é g é n e k . iparlörvény nulmány
tervezetet
alá. A b i z o t t s á g
tól! é r t e k e z l e t n e k lag magáévá és
vették n e m r é g i b e n
Az
alapos
j e l e n t é s é t az « h é t e n
uj tatar-
t e r j e s z t e t t e b e , m e l y azt e g y h a n g ú -
tette. A jelentés teljes szakavatoUsággal
részletességgel
birálja
az
uj
törvény
„ Ú t m u t a t ó a g á z és villamos világításhoz" c í m m e l Kuszkó István, a kolozsvári mértékhitelesítő hivatal vezetője, k ö n n y e n kezelhető s z a k m u n k á t adott ki, m e l y n e k m i n d a z o k , akik v i l l a m o s v a g y g á z e r ö t , illetve v i l l a m o s vagy gfizvílágítást a l k a l m a z n a k , igen jó h a s z n á t v e h e t i k .
K ü l ö n ö s ü g y e i m é b e a j á n l j u k e s z a k m u n k á t az h i á n y a i t . i p a r o s k ö r o k n e k , m e l y e k j e l a n t é k e n y f o g y a s z t ó i a vil-
Z A L A I lamosságnak én gáznak. auélkül, egetőtestek áramfogyasztását, illetve a gáz- vagy árammérő órák működését ellenőrizni ludnák. A szakin unka egy példányának I K 50 fillér az ára. mely összeg megrendelés esetében közvetlenül a szerzőhöz küldendők. Sopron,
„Jómagam
is
Ö
L
ugy
N
Y
IU08. J U N I U S
kaptam,
miutáu érni,
ehhez
festő,
1908. évi juuius |hó A
rakosgatott, zen az
nem
f o g a d t a m el a képet, hogy ezen a p é n -
jóval
egy csekély
többet
összeggel
mint
magam
Miután
a kép
a nekem járó dij, is
h o z z á j á r u l t a m az
költségeihez s így m i n d k é t fél a leg-
jobban ki lett
elégitre."
„Kz d e r é k d o l o g , és hova küldted as a s s z o n y i ? " „Rendkívül
— K á l m á n Pálné kézimunka-iskolája. Kálmán l'álné oki. kézimunka-tanítónő.julius l - é n egy két hónapra terjedő kézi-munka i s k Á U nyit, melyről bővebbet mai számunkban lévő tüntetése nyújt. Itt csak azt említjük, hogy Kálmáuné úrnő a zágrábi kézimunka iskola legkitűnőbben végzett növendéke, akiuek munkái a budapesti orsz. kiállításon a t első dijat nyerték. — Több kézimunka remekmű Kálmán Pálné Pó-ut 15. szám alatti lakásán az érdeklődők rendelkezésére áll.
kuldhesse.
ért,
ottani kezelés
tású h e l y r e .
- U j v a r r o d a . H a l á s z Jenóné. ki Budapest legelőkelőbb üzletében K u n z József és Társa cégnél éveken át mint elóniunkásnó működött. Nagykanizsán fehérnemű varrodát nyitott. Teljoskelengyék elkészítését a legegyszerűbbtől a legfinomabbíg elvállal. Férfl-íngeket a legszebb és legdivatosabb ki vitelben készit. Tanítványokat és tanulóleá nyokat elfogad. Nagykanizsa, Osengeri-ut 30
olcsó, de feltétlenül
gyógyító
ha-
b a r á t o m ^ n j o n d el
ne-
Lipikre."
« M i t ? L i p i k r e ? Ugyan
k e m , micsoda egy hely az a L í p í k ? " ' — k é r d é s i é a gyógyszerész, „Már
s helyet
foglall az orvossal
másodszor hallom
beszólni
szemben.
a gyógytárban
várakozókat erről a f ü r d ő r ő l . Mer^e van az a „Valahol H o r v á t o r s z á g b a n szólalt m e g
Valkó
vau, ha jól
tudom"
ügyvéd.
„ I g e n , ott van, P o z s e g a m e g y é b e n " a szól
a
hely?"
— vette ál
Udvardv. „Helyes,
Északra
és
keletre ( a J á v o r n i k és a
P s u n h e g y e k emelkednek és erdőségeikkel Lipiket a szelektől és a levegő hirtelen — vágóit most közbe k o m i k u s a n
megóvják
változásaitól"
egyenletes
hangon
a társaság legtiatalabb tagja, a t a n á r A társaság v i d á m h a h o t á r a f a k a d t . „ N é z e t e m s z e r i n t egészen helyes, ha vidéket leirunk először
is a
fekvését
valamely
említeni,
igy
k ö n n y e b b e n t á j é k o z ó d h a t u n k , " m e n t e g e t ő d z ö t t az orvos.
„ N o de azért k o r á n t s e m | e í , z Lipik olyan szép Am»taur-f4nykcp*3l ull lényképéMeli kéntlllékck, felülmúlhatatlan és kellemes, mint K a r l s b i d , vetette közbe Valko. mlninégü pillanat kélt apparátusok, valamim mindenféle fény„Azt hiszem t e r m é s z e t i s z é p s é g e k b e n bővelképénél! cikkek Mull A* cégnél (Tuchlaulien cs kir. udvari uillitó) kaphatók. kedik. — " zzakitolta f é l b e H a n g o s tanár. — „S Klen ülteiig alapilatoll IH5I-I.cn. Kivinalia nagy képe* Arjegyték bérmentve kuKI a cég miután a h e g y e k védik, a levegője e n y h e lehet " „A l ü r d ő b e r e n d e z é s e is m i n d e n tekintetben
Géplakatos,
m e g f e l e l a m o d e r n kívánalmaknak. N e m kell sein a házból, hogy
ki már „Gise"-fóle szalmahüvely-gyárban munkálatban volt. ugyanilyen minőségben kerestetik. Ajáulatok a kiadóhivatalban.
nyáron e g y a r á n
fürdőket
tarlsuk
lehet folytatni a
kilépni
igy télen
gyógykezelést."
„ J ó . jó, ez mind n a g y o n szép, de ón aki tudok táncolni s nyáron j o b b a n szeretek
Irta : Beretva»
és
A v e n d é g szórakoztatásáról is g o n d o s k o d v a vau.
Egymás között.
nem
kirándulni,
uiiut olvasni, n e m találnék oll m a g a m n a k s z ó r a k o z á s t , " motiduliH K e l e m e n
Andor.
doktor.
csodálkozott U d v a r d y . „Ulyan hátradőlt a fotel- szép társaság szokott oda e g y b e g y ű l n i , hogy ö r ö m a ben és jóizüen szippantott a s z i v a r j á b ó l . s é t á l ó k a t uézui T u d o d , h o g y Lipiket m á r a külfölEgy csésze f e k e t é r e hivta m e g n é h á n y j ó b a r á t - dön is ismerik, és igazán évről évre többen l á t o g a t j á k . " U d v a r d y orvos
Már miért n e ? "
kényelmeseit
ját s moet olt társalgott velük igazán
linóm
Ízléssel
„Egyszóval neked nagyon t e t s z h e t L i p i k . — egy m o n d o t t a kissé irónikusan Valkó n e v e s e b b festőnknek l e g ú j a b b képe pompázott. Kmiek „Udvardy könnyen lángol" — nevetett a a s z é p s é g é r ő l beszéltek az u r a k . T a t á r , a gyógysze- g y ó g y s z e r é s z . r é s z felállt, hogy közelebbről Is s z e m ü g y r e vegye a „ M á r e n g e d j e t e k m e g , kedves b a r á t a i m , éli n e m
bereudezett
szobájában,
melynek
egyik
falán
f e s t m é n y t , mely annyira totszett neki. hogy
szívesen szoktam h i r t e l e n k e d n i , és m i n d a r r ó l , a mit m o n d t a m ,
m e g v e t t e volna az orvostól. „Mennyiért vadry?"
m e g is g y ő z ő d t e m -
adnád el n e k e m
ezt a képet
— kérdezte.
Ud-
5 I i :
„ H o g y a n , te már a tanár.
voltál
Lipiketi* —
kérdezte
Tele kürtölték a világot, hogy Nagykanizsánál jobb színházi közönség nincs. A legvérmesebb reményeket tápláltuk a bekövetkezendő kószinházhoz s Imo a tapasztalat azt bizonyítja, hogy számításainkban csalódtunk. Csalódtunk a közönségben, amelyet műpártolónak gondoltunk. Most látjuk, hogy osak szeszélyes. Az idők járása szerint változik. Tavaly rendkívül meleg pártolásban részesiteti egy gyenge, h a r m a d r a n g ú társulatot, az idén pedig alig-alitt látogatja a .színházat, jóllehet tisztában van azzal, hogy Kövossy társulata ugy arányiig Bihariéhoz, mint 100: 2. Talán még megváltozik a közönség. talán belátja, hogy kár a kedvező alkalmat elszalasztani. Ajánlatos volna, hogy így legyen, melt ellenkező esetben nagyon rövid lesz a színházi szezon. Az elmúlt hét legjobb előadása a „Váljunk elM volt. hol Tury. Csige Böske, Tóth Ilona és Ladányi arattak szép sikert. Vasárnap Pintér Imre népszínművét, a Falu rózsáját mutatták, melynek főérdekessége természetessen az volt, hogy a szerző vitte a főszerepet. Mi jobb szeretjük Pintérben a színészt, mint a szerzőt, de el kell ismernünk, hogy darabjában a népszínműnek minden kelléke megvan. Typusai elég ismeretesek, a cselekménye sem újszerű, csak a fe'dolgozasbau, a fordulatokban, a jeleuetez-sukben eredeti. A oimszerepes falu rózsáját, a félbolond szolgát, a cigányokat, a levélíró nénit már megismertették Csepreghy Ferenc. Tóth Kálmán, stb. De azért más keretbe beállítva, elfogadható alakokká válnak. A szereplők közül a szorzón kívül (akit e minőségben is kitapsollak) Parlagbv, Fehér, Károlyiné. Szőke Gizi és főleg Hejini erdemeinek elismerést. Csütörtökön „Le a férfiúkkal" cimü német hülyeséget mutatták be. A szereplők Csige Böske, Tóth Ilona Szőke Gizi, Tury. Heltai é« Fehér minden lehetőt elkövetlek, de az igyekezet ipit sem használt. A darab hat emeleteyit bukott Ezt a szemenszedett német ostobaságot, ezt a színházi lehetetlenségei ad acta kell tenni, inkább vegyék eló a régi darabokat, ott legalább nem alszik a közönség. Tegnap és tegnapelőtt A bálkirálynő cimü újdonságot mulatták be. Aki jól akar egy estét eltölteni, nézze meg ezt a darabot. A hamupipőke meséjét láthatja vidám epizódok keretében és szép zene kíséretében. Egy kicsit visszatért a deszkák kíséretében Horváth Bandi is, aki most a vonatokat irányitja ugyan, de mint néhai színész, szívesen
hozni, mint a kipróbált
CtWJl A < c 5 \ \ Oteost i í<
H
—
SZÍNHÁZ.
H o g y mersz nekem más egyebet v, wí
a mamával"
igen a d h a t t a neki ezt az
anyját a f ü r d ő b e
azonban
II-én.
ker. keresk. és iparkamara.
l.ipiken
bár odaküun."
hiányzott a pénze, a lia pedig,
szintén
A bécsi cs. és kir. tüzérségi anyagraktár különféle anyagok és cikkek szállítása tárgyában összeget. P e d i g igazán megható, m e n n y i r e szereli ez pályázati hirdetményt bocsátott ki, inely kamaránk a Hu a n y j á t . A k k o r i b a n ezen a képen dolgozott. -Nehivatali helyiségében megtekinthető. Az ajánlatok kem a n n y i r a m e g t e t s z e t t , hogy m e g a k a r t a m venni. benyújtási határideje f. évi julius hó C-ika. E r r e ó azt ajánlotta n é k e m , hogy a u e k e m j á r ó Sopron, 1 ;»OS. évi junius hó 9-én. h o n o r á r i u m f e j é b e n , melyet s z á m o m r a m á r ö s s z e -
Sopron.
voltain
házilag ennél a bajnál alig lehet valamit el- t u d o m , hogy n e m f o g j a m e g b á n n i . Most azonban kellemes egy f ü r d ő h e l y e t ajánlottam neki. I)e az asz- jöjjenek le velem, u r a i m , a k e r t b e , olyan
híres
A zalaegerszegi m. fcir. államépitáízeti hivatal zárt ajánlati versenytárgyalást hirdet a nagykanizsai mozgó posta épületének villamosrillágitási berendezéssel való ellátására A költségvetési összeg 1 777 K 40 fill. Az ajáulatok benyújtási határideje folyó é r i julius hó i - i k á u a k d. e 10 órája A részletes fellételek a zalaegerszegi m. kir államépítészeti hivatalnál tudhatók meg.
, En
félig h o n o r á r i u m
16.
f e j é b e n . A f e s t ő n e k az anyját kezeltem. Izületi csuz- mosolyogva az é p p e n belépő háziasszony. .11» od« m e n n i valamelyikük, csak m e n j e n , a|ánlom ban s z e n v e d e t t , ( i y ó g y k e z e l t e m hosszabb ideig, de akar
szonynak
1909. é r i junius hó 5-én.
z
K" Ö
JTTONIAN' - cigarettapapírt
vagy hüvelyt
1908. J U N I U S
15.
S A L A I
«»iidit a festett-világba. Mint vendég műkő dött közre és igen szépen, elfogadhatóan adta a herceg szerepét. Ugy halljuk, még néhányszor fellép, amit bizonyára szívesen vesz tudomásul a színházba járó közönség. Zaj ós sikere volt Parlagi Kornéliának, akit ínég nem láttunk ilyen tüzzel-hévvel játszani. Heltai elemében érezte magát Kapott is tapsot, hogy osakugy rengett az Aréna Nagyszerű két angol inas volt Kispál és Hamvay, Az est sikeréhez hozzájárultak: NiczkyneJ Szóké (iizi, Bérezik Margit. Tóth Ilona. Fehér! Károlyiné, Harsányi, Hajagos és Károlyi Ibolyka. Utóbbi rendkívül f.-ss alakításával ert el nagy sikert. Az előadáson meglátszott, hogy Kövessy már itthon van és páholyából figyel. Rendben ment minden,
0 6 / 1 9 0 8 . végreh
K Ö Z I .
Ó N T
az.
Árverési Alulírott bírósági
KELENGYÉK kivitelben
hirdetmény. végrehajtó
ezonnol
közliirré
a legfinomabb
rrs
FÉRFI.INQEK a l e g e i e b b k i Attiláéban . • • ' • . •*
teszi, hogy a letenyeí kir. járásbíróságnak 1808. V. 49/1 számú végzése folytán Dr. Kreislei József
*
nagykanizsai lakós Ügyvéd által képviselt Beck Henrik nagykanizsai lakós végrehajtató javára Outtmau Manó á* neje Weiaz Regina buesulaí lakós végrehajtást szenvedett ellen 287 kor. (50 ti 11. s j á r . erejéig 1908. évi május hó 7-én foganatosított kiel. végrehajtás
<
utján lefoglalt és 8 9 9 koronára becsült ló, lószerszám, Oszó, tinó, kocsi, sertésól, sertés, szobabútor, ágynemi), ágyi felhuzat, bolti állványok s egyébb ingóságok
*
nyilvános árverésen eladatnak.
f
Hely árverésnek a letenyei kir. járásbíróságnak 1 9 0 8 . : ? . 49/2 számú végzése folytán 157 kor. r.o flll. hátralékos tőkekövetelés 287 kor. tio fillérnek
A következó hót igen érdekes és változatos műsorát itt adjuk : 1906. szeptember 3-tól 1908. május hó 7-ig Hétfón: Le a férfiakkal, (zóna). Kedden: A vetélytárs. (Sztnmú, a nemzeti színház műsora.) S z e r d á n : Hoffuiann meséi. Csütörtökön: Arany ember, P é n t e k e n : Varázskeringó (zóna). Szombaton: T a t á r j á r á s (operelte ujd.) Vasárnap
N v i 1 1 1 é r. Ai e rovat alatt közlőitekért
kor. 60
fillérnek
pedig
1908.
május
bő
157 7-tól a
kielégítésig járó 5 * / . kamatai 42 kor. per, 19 kor. 3 " flll végrehajtás kérelmi és a még fölmerülendő költségek erejéig Bucsután végrehajtást szenvedettek lakásán 1908
évi
juníus
hó
2 5 ik
délelőtti
11
órája
H A L A S Z J E N Ő N É f e h í r n e mO i n U r e U b e n kéeiOlnek —.
napjának
Negykenlzte,
nem vállal felelőssége
Kelt Letenyén,
a szerkesztőség.
1908. évi jun. hó
10.
napján
Schraidt János
értesítem a n. é. közönséget, szünidőben egy 2 hónapra terjedő
nyitok, melyen a női
a A B ó r - és L l t h l o n - U r t a l m ű
•I
A legrégibb éa a l e g j o b b a n
Saluatorforrás
értesült
I
IIIITU
Tel|e»e UaiUl
Ifj. W a j d i t a kedésében
nagy
Előfizetési á r a : Főszerkesztő:
««lnlktUI
választékban
József
köny-
és
az
Kgy hóra Dr
kaphatók papirkeres-
Nagykanizsón.
Kérjen
július
1-é
d. e !) - t i - i g . <1. 11 2 4 - i g "
Kálmán
Pálnó
okleveles kézimunka tanítónő
lakásomon meortokinthetők.
2.40 kor.
Pap
Szépirod. m u n k a t á r s : E ö t v ö s
vágó
A rendes t a n f o l y a m o n kívül, a müvészlesebb kézimunkákból, kíván a t r a k ü l ö n ó r á t is a d o k , a m e l y bárm i k o r k e z d e t é t veheti.
A lireadelom minden körábon egyformán kedvelik. A magyar családok hírlapja.
A if atráivriUtriAáJtátAiim ' >.>' • •itimv*- l-n>* <> .imltnl.tr/orT4i V.ilUl>itn
Lampionok
újság
köréhe
csipkehimzés stb. slb. oktatását elvállalom. Jelentkezni lehet már most lakásomon ( F ő - u t 15) Növendékek csak korlátolt számban vétetnek
EGYETÉRTÉS
kitűnt «ikerrel htiinillátlk vesebajoknál, • húgyhólyag bántalmainál ci köizvinynél, »ezukorbetegségnél,»i emésztéul 4s lélegzési szervek hurutjainál, Húgyhajtó hatágúi f
magyar
kézimunka
mindennemű köles, horkolás, himzis, slingölés, keresxtöttés, rtcitis, fdiérhimiés, tíifestés, poiiit-lace, richelieu Viktória, himzés, spanyol-
Vezdódik. Tanórák
&
hogy a
kézimunka-iskolát
fel, a két hónapos tanfolyam
kir. bit. vhajtft.
30.
KÉZIMUNKA-ISKOLA.
határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett ingóságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fog ailatui.
Oeengeri-ut
Zoltán. Károly.
mutatványszámot.
IIUÜDUUltUljll
A
.V .
Hi r d e t é s i i r o d a .
Nagy elterjedettsége folylán hirdetéseivel minden iparos és koreskedó az „ E g y e t é r t é s " - b e n biztos eredményt ér el, Minden cikk hír detésére alkalmas, mert olvasóközönsége vegyes. Kérjen hirdetési prospektust, © © © o o ©
Budapest, IV., „Röser Bazár"-ba ( Károly-Kőrut
22.)
1
HELYEZTETETT ÁT.
BENZINMOTOROK gózlokomobilok, útimozdonyok, gúzcséplógépek, aratógépek, „Losoncxi Drill" vetó^épek, resicai ekék, teljes malomberendezések, ^
KÍVÁNATRA SZÍVESEN
acél
stb. stb.
K Ü L D Ü N K Á R J E G Y Z É K E T ÉS
KÖLTSÉGVETÉST
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezérügynöksege Budapest, V., Yáci-körut 32.
Z A L A I
Ifcfi.
K Ö Z L Ö N Y
STUBKYAFÜRDÖ
fg" 518. m. a tenger B szine lülött
DARUVÁR A szlavón
ékozphegység
egyik kies
Thermal-
völgyében. ,
Képes prospektust ingyen es bérmentve kulit
Mérsékelt árak.
vagyok,
A z elő- é» utóidónyben teteme« árengedmények. a
kogy
kiváló
nem
a
3
korona
helyett
STASSFURTI
8ajét
olcsóbb
ö s s z e s
e g y é b
m ű t r á g y á k a t
árakért
i
korona
70
fillér.
é r d e k é b e n k é r e m ezen s o h a tObbé
• lkaimét
a*
leszállított
majd-
adhatok
Ugyanaz
„különleges-
s é g " d r a p p szinbon 2 korona 40 fillér helyeit 1 k o r o n a 30 fillér, u g y a n a z legfinomabb elefántcsont papírból átlátszatlan boritókkal 3 korona helyett 2 k o r o n a 40 fillérért, u g y a n a z bosszú alakn borítékban 3 k o r o n a 20 fillér helyett 2 k o r o n a 4 0 filléren. 5 0 levélpapír és 5 0 boríték legfinomabb elefántcsontszínű papír, átlátszatlan borítékkal, l e g m o d e r n e b b v á g á s sal. n a g y , uri alak. 4 k o r o n a helyett 2 k o r o n a 5 0 fillérért.
4 0 - o s kálisót és kainitot valamint
minőségű doboz levélpapírokat
felére
Míg a készlet t a r t ajánlok 5 0 levélpapírt és 5 0 borítékot k i c s i n y h ö l g y a l a k . a legfinomabb elefántcsont papírból
fürdőigazgatóság.
EREDETI
I fördóorvos.
jgazjatóaiff.
Távirati utasítás következtében, egy külföldre hzánt óriási levélpapír küldeményt vettem át, s azon kellemes helyzetben
Szép berendezésű lakósz-hák. olvasóterem, fördözenekar, kölcsönkönyvtár, Lawn-tennis, tekepálya, érdekes kirándulások stb. stl).
Prospektusokkal szívesen szolgál
as
R i t k a alkalom!
i i o h l n n á L
Egész évben nyitva..
fenyőerdők.
¡S"
tökörfUrdők kádfürdők Massage Hidegvizkurák Ivókúra.
Posia- és snrgöuyhivatal. vasúti állomás, gyógyszertár
ÍS
F u n g ó - g y ó g y kezelés, hidegvizkura, massage, villanyos kezelés.= Kitünö gyógyreodmények v é r s z e g é n y s é g n é l , n ő i b a j o k n á l , CSUZOB és k ö s z v é n y e s b » n t a l m a k n » l és i d e g á j d a l m a k n a 1. K ü l ö n ö s e n
44 bold park. közelben nagy
Köszvény Rheuma Iachiaa Bőrbetegségek Női bajok
Vasas hőforrások és iszapfürdők 34 50 C °
PMT
léggyógyfürdő j?
% Hat terméazetea k é n é i hévforrás <38—48 0.) ""
FÜRDŐ » déU VMOt 411omA"-
Szlavóniában.
JUNIUS a".
leg-
:
el
nam
-
—
mulasztani minél
a
elObb
elo
nem
kegyeskedjék
fordulo
szükségletét
beszerezni.
áron szállítja Kiváló tisztelettel
K a l m á r Vilmos
Ifj. Wajdits József könyv- é s p a p i r k e r e s k a d ö . K S i y v n y o m d » é s
a
s t a s s f u r t i
Ká!i«»yndifiátus
B U D A P C 5 7 ,
VI.,
v e x é r k é p v i s s ' o j e
A n d r á s s y - u t
könyvkötésiét.
N A G Y K A N I Z S A , Deák tét.
49. •ana».
EKSZERGY&R. #
GODDAM!
Különleges < ksz(M'áriik
ós
ji^yíryünik,
l ' j loglalásokat és átalakításokat gyorsan
Kiadás
BERÉNY
elkészítünk
részletti/otósrfí
JÓZSEF
ÉS
is!
FIA
ékszerészek Nagykanizsát) (Városháza átellenében.
Y
mely az összes e fajta tápszerek köztll a legjobb összetételi! és táperejl). — 5 0 k g 2 3 K , 5 k g
b é r m e n t v e 3 2 0 K.
Fattinger-féle kölyök-kutyák
részére.
-
Fuppy-Bigquit 50
kg.
2 6 K., 5
b é r m e n t v e 3 5 0 K. Ariegyzéket bérmentve kQld:
t ö b b e l s ő d i j . A l'attínger-léle állatorvosi ellenérzés mellett készill.
=
Már 1 8 4 4 óta
I bevált háziszer,
S
=
mely az é t v á g y á t eló-
, idézi, s az emésztést fokozza.
Ara
üvegenként
1
korona.
Két üvegnél kevesebb (utánvéttel kg * ¥ 2 K. 5 0 f.) ládácskával együtt nem i ÍJ küldetik. —
Fattinyer's Patent Hundekuchen und Geflügslfulteríabrlk, Wiener-Neustadt. 250-nél
Szélhajtó göroaoaillapitó
Ii HODONY c s e p p e k l
Fattinger-féle kutya-Kaláoa,
tápszer
|Cook & Johnsons
kószilmóiiyek !
;
A legjobb kutya-kalács volt és marad a
i V.'gtei'gy gyor»an és biztosan littió tyukszemszer.
Villamos tizemre berendezett e z ü s - és é k s z e r a r u - m r t i e r e m .
arany
Megrendeendő j ú l i u s Bíttmr'e Hpotheke in Olognitz, Rltdirfistarralch. !
atneerikaí
szabadalmazott
TYUKSZEM-GYÜRÜI. 1 darah
20
liller.
6 tlnrnh
l'kor.
postán
2 0 1111ér p o r t ó . Kapható az ország minden gyógyszertárában, mint orvosszer-drogéríákban, stb.
m
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Paiű-Expeller pétléke
ugy régjónak biion.vult hiUiaier, meljr már sok év éta legjobb liijd/űoincaillapitó r r e m e k biionyult kottvenyiu-l, Ó l á n á l ea meghűléseknél, bodörisftlóaképpon hassuk!va. F i g y e l m « i t e t é s . Rilànv hamlaltYányok miatt bovíairlllakor évatoHak fogytink és c'sak olyan drogot f o g a d u n k ol, mely a „ H o r j o n y " védjogygyel éa a Richter oégjogyiéenol e l ü tött dobaiba van caotnagolva. Ara ü r e g e k b e n K —.80, K 1.40 éa K 2 . - és úgyaiélván min- ! don gyógyaiortÁrban kapható. — Főraktár: T ö r ö k J ó z s e f gyógyateréaxnél, B u d a p e s t .
OL Richter lyójyjzerUri U „Aniy orosziiilor, 1 ' r á g A b a n , Kliaabetbstraaa« ö oeiL Mindennapi uéUiiildéa.
vala-
IflllB. J U N I U S I:, ódon
Z A 1 - A 1
lakotakOnyvckfll » l < s m « , j « t « b b á r o n
IFJ. WAJÜICS
JÓZSEF,
K Ö Z L Ö N Y
m.K»tM
kóny.nr,,^,.
Szliács acélfürdö, felső Magva
Munkás-
E g y e d ü l ismert vaahöforrás, g a z d a g z i é m a v tartalommal.
cipőink
ugy m i n ő s é g , m i n t az olcsó áraknál
Tiszfílscsak
„
— Legvastartalmubb h ő f o r r á s belső használatra. — I d é n y : m á j u s 16-töl azept.
0) Q
V.
•S <
versenyen kivül állanak.
30-ig
Felnlmulhatlan v é r s z e g é n y s é g , sárgaság ni b e t e g s é g e k , h á t g e r i n c - é s idegbántalm a k n á l , bénulásoknál, kiállott betegBégekn é erősítőül Mint fürdóorvos D r R o h r e r A . kiv. fnrdőorvos működik. Utazás Wienből !i Ara, északról Oderbergen á t . innen í> óra délről Budapesten át. innen szintén f« óra a l r a g a s z o k S z l i á c s t ó l k e z d v e , minden nagyobb állomáson l'elrágtfSítís
Iirős vikszos bőrből (sima vagy betétes) K 7.— Erős vikszos bőrrel (bakkancs vagy füzös) . , . . . K 7 20 B o x calf f ü z ö s K 9 —
Bő felvilágosításokkal, utazás lakás, kedvezményekról, az elő- és utóidénybeti stb. ad a
lürdolBizyatósag
Szllácson
Zólyommigyi
Grammophonokat e r e d e t i gyári á r a k o n nagy választékban raktáron tart
| ifj. Wajdits József Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. Legnagyobb választék hanglemezekben.
fogva
.. T U R U I - " cipőgyár r t. nagykanizsai (¿raktára Fó-utca Korona
12. s z á m
szállóval
szemben.
Z A L A I
STEIERORSZÁG
Tóbelbad Kaí«on : Május-Oktober. 330 in. a tenger felett.
Ré|l Uraim, laitartilai i;i|j»li: 30* C hiimir.ék« • r v K f n v x n r s i ^ I lei t-V K.J, ayiagiri í|kijiil, émáii iríll liTili, F K'' M O L L - F E L E flijilrá». IjMfJmlliUk: lél|kltl|lí|lk• él, hitgerincbajok, hisztéria,iß [_g_g»l P U T Z - R O H I •(!>. lil hajak. Csak atjkor valódiak, h a m i n d e g y i k doboz Moll A ISUlléll firáik ibermilv é d j e g y é t és a l á í r á s á t t ü n t e t i fel. illltaii Urélk, •aili|i. hydrayatlA Moll A.-félo S o i d l l l i - p o r o k tartós g y ó g y h a t i n a legmakacial.b g y o m o r - éa kui, Ipijaiid. Illipllrélk. egyes s l t e i t b i n t a l m a k , és gyomorhév, rógiött » z é k r e k a d é e , m i j b i n i a t o m . V »lubi's, jó ! Î vérlolulis, aranyergyomorgörcs és a legkalflnböiiibb n O i b e t e g s é g e k ellen, e jele- hiii.zernek • j
terjedelmes ideggyengeségnél, göicsók, vérszegénység, bél- éa hólyagbintalmak. Kulóitflsen ajinlatoa lihbadozók rétiérc tldUlésUI éi gyenge gyermekek síiiztira, viz, fonyöillat, élh. o l c s ó lakisok. viliik, gyúgytereui, Igen vendégl«, e M i a n g i i 1 fflrdíii zenekar. 2-ík Prospektus**) «itvesen szotgil a
s
évtltedek óta mindig nagyobb elterjedést sArsell. d o b o l n a k 1 kor.
Fürdőigazgatóság Dr
állomás
B L U M A U E K
F
MOÜlf-FETLE
GLEICHENBERG évad : Május
» . « L . t f c . - w.lftrll
•fi
Q Y Ó O THE 1 Ï .
f*>
STAJEROHSZÄQ.
5-től
október
k
I
l-ig.
l é g i ö e i o r vek (hurut, Gyógyjavalatok : aaatma, »mphyaam»,) aitvlxom betegaégel, Idegbajok, r 11 Gyógyeszközök: ¡gr tSE^wSfJJ: degrvli tryógylntóxet, g y ó f f y g - l m n á x t i k a , n a p f l l r d ö k atb. Gyógyforrások: K ö S ^ . f f i 0 " —-
, rekonvalaaoantia.
IO09I0
Gazdagon illusztrált p r o s p e k t u s o k a t küld, lakáskocsikról gondoskodik a fürdőigazgatóság.
Csak akkor valódi,
» o>'»*l e Ky |k
u,c
*
M ü U
feliratú ónoxattal van sirva. A
Mol-MU
-
A
-
,A. Mo„. aóe-boreiéei
noveietesen mint f i j d a l o m c a l l l a p l t ó b a d f l r u ö l é a l a i a r köszvény. csux és a meghűlés egyél, kóvetkeiményelnél leglime.etesebb népszer.
|8
ár« 1 korina
.MOLL (jyormek .szappanja.
W
Legflnomabb, legújabb mód.zer o k s z e r ű é p o l á i éra g y e r m e k e k öt Minden darab gyermek
Moll
és
A.
Cl
szeilnt készítők gyermek es hólgjr szappant a b ó a f e l n S t t a k r é e z é r e . — . A r a d a r a b o n k é n t 4 0 fill. I..1 d a r a b I k o r . 8 0 Olt. szappan Moll A. védjegyével van ellitva. V
i kulié—.
gyógyszerész
cs/iiYlr. udvari
V szállító által,
Bécs, Ttiehlanben !». sz. Vidéki megrendelések naponta poitautinvét mellett teljesíttetnek.
A raktárakban
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában. Z
MIT
h
v4Jjo(;r4l IUnletl W i
í j Egy ónozott orodotl bvig ( 90 fillér.
F é l a l p i n iellegtl l e g k e d v e z ő b b k l i m a t i k u s v i s z o n y o k
I
SOS - B O R S Z E S Z
I K L I M A T I K U S
Ara é g y l e p e c i é l e l t e r e d e t i .*», v
IIIIIIIInII MKOI* t o r v « * i » y l l e i c I V i i j Hl«-ti>» U.
fi
S Á N D O R
fuorvo» tulajdonú«.
Nyári
JUNIUS a".
1
állomás (¿ráctól, kocsival I óra. P o s t a - és t á v í r d a
Ifcfi.
K Ö Z L Ö N Y
tessék határozottan
és védjegyével ellátott készítményeket
kérni.
Raktár Nagykanizsán: R o s e n f e l d A d o l f
1
• J
„MOLL A." nláirásávsl • •
Fiai.
:xxx>xc<xxxxx xxxxxxxxxxx
IGYUNK?
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. Minden
r
ktllíóldít
fölülmúl h a z á n k ter m é 8 z et es s z é n s a v a s vizek királya.
a mohai
Millenniumi
A G N E S -Forrás
rögtön megszünteti, páratlan é t v á g y g e r j e s z t ő , h a s z n á l a t a v a l ó d i
áldás
nagy
ereimnél kitüntet ve Kitilnó asztali, bor-, és g y ó g y v í z ,
a
gyomorégést —
gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertózó elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitünó szere a legkülönfélébb gyomor-, iégCSŐ- és húgyszervi betegségeknek. Azért tehát Használjuk a mohai Ágnes-forrást, ha g y o m o r - , bél- és l é g c s ö h u r u t t ó l szabadulni akarunk. Dr. Kétly.
Használjuk a mohai Á g n e B - f o r r á s t , ha é t v á g y h i á n y és e m é s z t é s i z a v a r o k állanak be. Dr Gebhardt
Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha a v e s e b a j t gyógyítani akarjuk. Dr. K ö v é r .
Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha m á j b a j o k t ó l és s á r g a s á g t ó l szabadulni akarunk. Dr.
Glass
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden k é t e s é r t é k ű m e s t e r s é g e s e n s z é n s a v v a l t e l i t e t t v i x n é l . sőt a szódavíznél ís o l c s ó b b a n a d j a , hogy az Á g n e s - f o r r á s v i z é t a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt
borviz.
Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben.
Kedvelt
borVÍZ.
Olcsóbb a szódaviznél!
Főraktár: FLEISCHHACKER Nagykanizsán. Nyomatott Ifj. Wajdits József
IGNÁCZ
Telefon 161.
könyvnyomdájában
Nagykanizsán.'
urnái
NAGYKANIZSA, , 9 0 8
« E O Y V E N H E T E D I K ÉVFOLYAM, 25. SZÁM.
JUNIU8
22.
ZALAI-KÖZLÖNY
ElOfizetéel i r . k : K|í*»« ívre 10 k o r o n . , | é | í v r c 6 k o r o n , 2 koron. 60 flll. E g y e . , , é m 4 r i 2 0 fl,, T . n é r o k n a k . t a n í t ó k n a k , J e g y z ő k n e k é s áll.ml l i . z t v i . e l ö k n . k I é v r e e k o r o n . , Ml évre 3 k o r o n . .
Keld"» e x e r k e u t r t :
DH)redí»lc
S l e r k e a r l A i ^ g : N a g y k a n i z s a , Fö-ut 16. e l é m E l ő f i z e t é s e k é s "hirdetések l f j . W . j d l l a J ó z s e f kflnyvkereskedéséi,« küldendők
K á l m á n l> á I . 1.»pulajdonos és kiadó. HM. WAJIHTN iéZNKF.
'J
Megjeleli m i n d e n
Milyen nemzedéket neveljünk a jövő számára?
kimutatásokat, Örömmel szerzünk róla tudo" mást, hogy szünetel a kivándorlás. Igen, Jönnek már vissza A hömpölygő emberáradat igyekszik vissza, mert nem találja azt, l i t a : H e g e d ű « Elek zal.bagonyai tanító. amit keresett. Van egy ország valanol. Megélhetés, k e n j é r , — hangzik a siNem tudom, hogy hívják, de annyit ránkozó szó. S hazajön a kiéhezett s szegény tudnak, hogy naponként millió lélekból oly dolgozni akaró eró — de itt sínos alkalma förtelmes s ó h a j o k szállanak el. hogy ezen Valami borzongás vosz rajta erót. Államsóhajokban rejlő energia bátran fel vehetné a férfiak, politikusok foglalkozunk ezzel s leheversenyt korunk fejlett villanyerejével. „Az ltetlen, hogy a m a g y a r tauitói kar ezek látország sebeiből ömlik a vér, közeledünk a tára közönyös legyenI Tudatában vagyunk pusztuláshoz, fogyunk, esenevészesedünk " mi annak, hogy a jóvó Magyarország oly De nem a k a r o m meséimmel eleve kedvéi nemzedéket, oly hazafiakat fog kapni, amilyent szegni olvasóimnak, tovább megyek tehát. a tanlTóság nevel. Csak azt jegyzem meg, hogy abban az orIgaz. hogy az éhező tömeget nein elészágban az államfentarió elem m a g a elótt gíthetjük ki, de mutassunk neki utat, vezeslatja lebegni a r é m e t : a pangermán és pán- sük s az okszerű gazdálkodás fog nyújtani szláv érák tömörülését is. megélhetést. Méhészet, aelyeuitermelés, gyógyÉveknek hosszú, meg-megujuló — saj- füvek szedése, a konyhakert, gyümölcsfanos — mindig nagyobb mérvet ölló kóra tenyésztés fellendülése s a háziipar mind volt népünknek a kivándorlás. Egymásután olyan dolgok, amelylyel a tanítóság jóinduhagyták itt százával és ezrével hazánkat a latu utinutatás mellett a népnek megélhetést munkabíró, dolgozó kezek. Nem jókedvből men- nyújthat. Mert nem a professzorok, de a tanítóság tek ám. A kényszer vitte óket más, talán boldogabb hazába. Itt hagyták a szent földet, lehet a nép Htyja, apostola, vezetője. A tanímelyet egy dicső ezeréves nemzet vall ma- tóság r a k j a a fundamentumot s fogja kigáénak s elmentek messze, idegenbe, hol az építeni a nemzeti államot Neveljünk tehát eleterós. hazafias nemMiierikai n a g y szabadsaghósön kívül nemzetünk apostola: Kossuth Lajosnak ércszobra is zedéket. Ma már odajutottunk, hogy a tárhirdeti az örökéletű honszeretet és szabadság sadalom nagyfokú züllöttsége, erkölcstelensége magával sodorja ifjúságunkat és lépésfönséges eszméjét. S g o n d o l k o d u n k ! Nézzük a statisztikai ról-lépésre viszi a lejtón lefelé: a posványba. nagy lia. a T
A
R
C
A
184 3-ban
.
haza
bölcse a
szenlgróthi
közgyűlésen
Ujitsuk fel a haza bölcsének
*
Tanítóság! Tanítsd a riépet, légy apostola. Te vagy hivatva a rohanó árt feltartóztatni útjában. A Te önzetlen hazaszereteted még tehet valamit. Téged kérlek, hozzád szólok hazafias m a g y a r tanítóság I Ha Te egészséges szellemben bocsájtod ki kicsinyeidet, elroiuolhatik, de ha beteg nemzedéket nevelsz, akkor- reményünk sincs. A Te kipróbált hazaszereteted s a T e magyar lelkedben bízom. Azt a kis g y e r m e ket, kit zsenge korától fogva neveltél, kalauzoltál meglelt ifjú korig, azt a g y e r m e k e t , kit saját lelked melegével tápláltál: ne hagyd el. Világosítsd továbbra is s tanítsd, vezesd az életben !
K i s tükör. — Állandó
rovat.
—
Az a kongresszus, amelyet most tartanak Budapesten, egy fontos körülményben különbözik a többi nemzetközi kongresszusoktól. lövőben j ö v e d e l m e sza|>oritását e l é r h e s s e ; n i u c s 1,-bát hátra,
TorüljUnk ki
szavait.
délben
Félő, hogy korunkat jellemző megmételyező áramlat győzőként fog kikerülni s sírját á s s a a jövő reményeinek. Korunk éppen egy kiforrás stádiumában t a n . Minden teren való megújhodás, vagy beláthatatlan bonyodalmak elótt állunk. Különböző erők, érdekek és ütközőpontok, gazdasági és szociális kérdések vannak m e g oldatlanul. '
egyéb
elmondott.
hétfőn
uiiul
lehetőleg
minden
fogyasztani a k i a d á s t .
kiadást
lajstromunkból,
amit
A p é n z m i n d e n k i n e k á l d á s , csak a ipar ég k i t ó r ü l h e t ü n k . 1 a s z o l g a l o m hiányában keresik. Kgyik azt m o n d j a , m a g y a r n a k átok. A p é n z n e k m i n d e n m ó d o n v*ló hogy h á t r a m a r a d á s u n k oka az idők m o s t o h a s á g a , kiözöulésének m e g a k a d á l y o z á s a és ezen n e m z e t i átok Dohieczky József, a zalaegerszegi T u l i p á n másik, hogy mi vagyunk okai h á t r a m a r a d á s u n k n a k . e l h á r i t a s a végeit alakult a M a g y a r V é d ő e g y l e t . P a s z ó t e l s é g M a g y a r V é d ő - K g y e s ü l e t IÜOH. évi m á j u s Igaza van. d e leginkább az u t ó b b i n a k Vannak m i n - n a s z k o d u n k k é s z í t m é n y e i n k e l l e n , d e n e m t e s s z ü k .Hátramaradásunknak
Dobieczky József beszéde.
hó 3 1 - i k i k ö z g y ű l é s é n a k ő v e t k e z ő b e s z é d e t t a r t o t t a : d e n időnek M é l y e n tisztelt k ö z g y ű l é s I M é l t ó s á g o s F ő i s p á n ur !
Országos
megölelnék,
hogy t o l m á c s o l j a m
az
központi
Tulipán-
szövetség
Magyar
Védö-Kgyesület
Halthyány
L a j o s k ö s z ö n t é s é t , ki azt kívánja, h o g y az
elnökének
gróf
Arra a kérdésre,
hogy
folytatiák
g a l o m t e r é n is tenniok,
a
igen
apáink
vajion
az. amit
mi a
szövetség M a g y a r V é d ő - e g y e s ü l e t állal céljában u g y a n a z - e , m i n t a régi
Tulipán-
eléri, ak r u n k egymással,
ennek bizonyításán» e n g e d j é k m e g , h o g y rövid
ideig
igénybe vegyem
rövid
kivonatát
annak
s
hogy felolvassam
beszédnek,
legmagasabb
melyet
földén
vármegyénk
hul-
lehetett
vélekednék,
ki
m á s lassúbb, de dísztelen a kózelszegényülés,
vagy a
h a z á n k a i megovui a jelen nekünk legszentebb
mutatja,
tisztünk hogy
nem
terhelt
Csak a g y a r m a t á r u k behozatala gott. A n e m z e t i sorvadásnak ébredt.
kóte-
Mennyire
alig vau
megakadályozása
rú-
kiadásait
fogyasztani.
illeti, azt n e m
Ami a j ö v e d e l e m
szaporíthatja,
N e m v é d e g y l e t e t kell alakítani, vényeket nélkül
mert
az órökségeu
há-
r o m Hu osztozott és n e m is r e m é l h e t ő , hogy a köze 1
kell
alkolni,
Magyarországot
tartják
csak
Csak a k a d á l y o k a t kell
Vaunak
célokat szolgálnak a v é d e g y l e t t e l Vannak
védegylet
fetin n e m t a r t h a t j u k . T ö r v é -
nyek pénzt n e m t e r e m t h e t n e k . ség vau a v é d e g y l e t r e .
hanem jó tör-
s o k a n . l)e
elhárilaui, azért a legjobb törvények
m e l l e i t is szűk-
e m b e r e k , kik
e m b e r e k , kik az egész vállalatot nemcsak hogy m e g
vetem,
Az
hauem
pártolom.
ártatlan
külföldit n e m veszek, a z é r t vétkes n e m Í g y szólt a haza
rossz
szemben.
t a g a d j á k , d e én az e g e s z e l
végett
szaporítását
kül-
külföl-
e g y e s e d e t t erővel lehet a bajon s e g í t e n i .
dolog,
megueui bogy
vagyok."
bölcse.
A hajdani védegyletnek
M e g g y ő z ő d ö t t t. i. ar-
ról, h o g y vagy a jövedelmét kell szaporítani, vagy a
é r t e l m e s k é z m ű v e s e i n k , kik
dön tanultak s kik a p á r t o l á s r a é r d e m e s e k . De
már
jelentékeuy
17 millióra
földön '! V a n n a k
ar.t
zivatara «odorhat el egy
hontiui
adósággal
a nemzet öntudatára
véd-egylet.
H o g y m e n n y i r e e g y e z i k ez a kettő türelmüket,
lességüuk,
amit meg
roHszul
h i n n é , hogy csak a harcok
e l ő d ö k r e hazánk család.
hivatkoznom.
m e g azt, a m i k ö t e l e s s é g ü n k . Miért d o l g o z t a t u n k
k ü z d e l m e t , d e az ipar és szor-
megtették
azouban
mi a k ö z p o n t - e l s z e g é n y ü l t a n e m z e t
vájjon
nak e t e k i n t e t b e n a célja, s z a b a d j o n a nagy
Atgondoltam,
is.
az
saját kötelességei.
n e m z e t e t ; vagy m e g egy egyesület v i r u l j o n , m e g kell e m l í t e n e m , iiogy k o r u n k - é s aljas n e m z e t i halál i s : nak n a g y p a r a n c s a , h o g y azok az okok. m e l y e k h a j d a n i n e m z e t i e l s o r v a d á s . Ettől időben az o r s z á g o s v é d ő e g y e s ü l e t e t m e g t e r e m t e t t é k időnek feltétlen parancsa, hozták l é t r e a m o s t a n i m a g y a r v é d ő e g y e s ü l e t e t
sokan
A t y á i u k páncélban, v e r t e z e t b e n , sót vérük lásával
Mielőtt a m e g t i s z t e l ő m e g b í z á s n a k
okát
és a jelenleginek
és t ö r e k v é s e : egy és u g y a n a z . S e m többet, s e m
célja ke-
vesebbet n e m k í v á n u n k , m i n t elődeink kívánlak a n n a k idejen.
l)e
azért
kérjük :
esedezünk :
m i n d a z t , amit a cét e l é r é s e e r d e k é b e n
tegyék
meg
meglehetnek
Z A L A I
Más
kongresszusok
ugyanis
meg
szoktak
kilometeres
á
ó Z L 0
sebességgel
inon.
N V
hajtja gépét,
a város
igenis
J L ' K I U S 22
közbiztonsági és k ó z r e u d é s z e t í
vezetésem alatt
álló
szolgálatát a
városi r e n d ő r s é g a mai szerve,
hogy embert öljön. üd- előre tudja és a k a r j a , z e t é b e n ellátni k é p t e l e n : teljes tisztelettel kérem t k o n g r e s s z u s É r j e h á t el a z i l y e n t a l e g s z i g o r ú b b b ü n t e t e k . Városi T a n á c s o t , s z í v e s k e d j é k a városi r e n d ő r s é g t é s . a m i e m b e r ö l é s é r t k i j á r . A t ö r v é n y m ó d o tanácskozik, a párbajellones ellenben kivétel s z e r v e z e t t f e j l e s z t é s é r e vonatkozó alábbi javaslataimat nélkül minden császárt, királyt és elnököt sítással p e d i g jó lesz sietni, m e r t h a ez kék o m o l y m e g f o n t o l á s t á r g y á v á tenni és azok létesítése ü d v ö z ö l , a k i c s a k él é s l é l e k z i k . F o n t o s k ö - s i k , a z a u t o m o b i l - ő r ü l e t t o v á b b f e j l ő d i k , a k k o r t á r g y á b a n a képviselő t e s t ü l e t n e k m é g ez év folyaa gépkocsizó nagy urakkal és rülmény p e d i g ez a z é r t , m e r t e l ő r e latbató, félő, h o g y m á n m e g f e l e l ő javaslatot t e n n i . soffórjeikkel a nép felgerjedt h o g y a k o n g r e s s z u s összes t e v é k e n y s é g e az lelkiismeretlen V á r o s u n k t e r ü l e t é n a közbiztonsági és közreuüdvözlésben és egy-két n a g y k é p ű , gyakorlati h a r a g j a fog leszámolni s az a m e r i k a i a n a r c h i a dészeti t e e n d ő k e t m i n t i n t é z ő : 3 f o g a l m a z ó és a jelentőség nélküli h a t á r o z a t b a n m e r ü l ki. A lép é l e t b e , a h o l a b ű n ö s t r ö g l ö n i t é l ő b í r ó s á g kezelő t i s z t v i s e l ő ; m i n t v é g r e h a j t ó .10 főből álló őrugyanazzal a büntetéssel, mint ami p á r b a j e l l e n e s m o z g a l o m n a k van n é h á n y igazi s ú j t j a s z e m é l y z e t végzi;~lelkes apostola, aki komolyan f o g j a fel a b ü n t e l k ö v e t e t t . E z e u s z e r v e z e t a inult század nyolcvanas éveimunkát, a m i r e vállalkozott, a társadalom, az elegedni
csupán
vözletével,
u.
n Jovagi
ban
engedte, is
bizonyos
elóirt
A
hogy
vígan
olyan
késedelmet fogni
minek
ben á l l a p í t t a t o t t m e g . A z ó t a a város
A rendőrség szaporítása.
mi-
magukat, az
35
főkapitány
azt a javaslatot
lakossága közel
s z a p o r o d o t t , a beépített belterület is
nagyobbodott,
felügyeleti
/
Deák P é t e r
százalékkal
tetemesen
Deák Péter főkapitány javaslata.
emberek-
körletébe
ugy,
hogy egy-egy
rendőr
UOO lakós, 4 5 kat. hold
tette a r ü l e t é s 1 3 k m . beépített utcavonal
belte-
esik.
e g y m á s t . a városi t a n á c s n a k , h o g y a r e n d ő r s é g l é t a z á m á t l i A kezelő s z e m é l y z e t a r r a a l k a l m a s tagjai a fővel szaporítsa. Az é r d e k e s j a v a s l a t így h a n g z i k : kisebb f o n t o s s á g ú f o g a l m a z ó i t e e n d ő k k e l is megbízat-
öldöshessék
kebeléből, mint bélpoklos! tisztet,
tanúsított
kezébe
hogy
s
államfők pedig a fenhatóságuk
hadsereg
ki a z
szó,
kibeszéljék
elnézi,
is. k e d é l y e s e n
álló
vetik
többsége azon-
tartja óket
formák b e t a r t á s a mellett, néha
megüdvözölt
alatt
a
nagy
bolondoknak
továbbra anélkül
az uralkodónak
országában
társadalom
jámbor
után
annak
akinek
aki csak
kardot
akkor,
mikor
vagy
nak, hogy a f o g a l m a z ó
Tekintetes Városi Tanácsnak
hajszálnyi
Nagykanizsán.
pisztolyt
beosületéról
t i s z t v i s e l ő k r e n e h e z e d ő nagv
k ö n n y í t s é k , ezáltal a f o g a l m a z á s b a n gya-
korlati k i k é p z é s t n y e r v e , e s e t l e g Több
van
fegyvertelenül kéne legerősebbnek
munkaterhét
mint
egy
negyedszázad
muuicipális r e n d ő r s é g e k
óta
bekövetkezendő
kisért
a
s z ü k s é g e s s é váló fo-
kozatos h e l y e t t e s í t é s r e a l k a l m a s a k
államosítása,
Az
őrszemélyzet
lesznek.
i n t e l l i g e n s e b b tagjait a szük-
a p o s - mi n é m i k é p ' indokolttá tette a m a közlOuyt, m e l y l y e l s é g h e z k é p e s t , m i d ő n a kQlszolgálatí viszonyok m e g k o n g r e s z - a városi ö n k o r m á u y z a t o k m i n d e n oly k é r d é s t , mi e u g e d í k . h i v a t a l o m kezelési s z o l g á l a t á b a s z i n t é n beszusi szereplés egyszerű hiúsági tény. . m e - r e n d ő r s é g ü k ú j j á s z e r v e z é s e , m o d e r n f e j l e s z t é s é r e vo- iktatom, óket m i n t leírókat a l k a l m a z ó i n s igy az natkozott - ama v é r m e s r e m é n y b e n : „ ú g y i s államogint beszélnek és csak beszélnek". e s e t l e g előálló í r o d a s z e m é l y z e t i h i á n y fokozatos hesítanak" e g y á l t a l á n l e v e t t e a n a p i r e n d r ő l . l y e t t e s í t é s s e l pótolható. * A városi r e n d ő r s é g e k f e j l e s z t é s e t e r m é s z e t e s e n Kzen r e n d s z e r által vált l e h e t s é g e s s é , hogy az Kgy 10 lóerejü vasszórny és egy négy u j a b b é s t e t e m e s t e r h e k e t róna a községi h á z t a r t á s r a 1 8 3 5 . évben jelenlegi l é t s z á m m e l l e t t szervezett é v e s k i s g y e r m e k b i r o k r a k e l t e k . Az e g y e n és az iskolák é s e g y é b községi i u t é z m é u y e k állami r e n d ő r k a p i t á n y s á g d a c á r a a m e g k é t s z e r e z ő d ö t t Ugy. lőtlen k ü z d e l e m b e n a v a s s z ö r n y lett a g y ő z t e s , k e z e l é s b e való v é t e l e k o r k ö z t u d o m á s ú l a g az á l l a m a f o r g a l o m n a k , t e e n d ő i t f e n n a k a d á s é s h á t r a l é k uélkül órült rohammal keresztül gázolt az ártatlan k ö z s é g e k t ő l az i n t é z m é n y r e fordított k ö t e l e s s é g e k e t elvégzi. kisdoden, letiporta, megsemmisítette, kiirtotta évi h o z z á j á r u l á s k é n t követeli. A r e n d ő r s é g t e e n d ő i t ö r e g b i t ó törvények és És miután munkáját bevégezte, r o h a n t tolennie.
De
tolok,
no
azért
vább.
„Uj
vább,
tovább
kis
az
ennek Ki
szándékú lakta
színe
mondani
a
eló
egére
mégis
halál
előre
gyilkosság,
mert
az,
falun,
vagy
befektetésekkel
fejleszteni,
nehogy
a
bekövetkező
Hogy
évről-évre
többet
szaporodnak
ne említsek : a bűnvádi
perrend-
t a r t á s , n m u n k á s t ö r v é n y e k , az útlevél és kivándork e - államosításnál a h o z z á j á r u l á s t u l m a g a s l e g y e n . O n a g y m é l t ó s á g a g r ó f A n d r á s s y t l y u l a b e l ü g y lási ü g v , a b o r t ö r v é n y , a m e z ő g a z d a s á g i cikkek ha" nyárádi
kiált
határt
aki
A városok t e h á t ő r i z k e d t e k r e n d ő r s é g ü k e t u j a b b s z a b á l y r e n d e l e t e k
to-
mer
törvényben,
okozta
népes
-
keresztül
őrület
egek
őrületnek
kell
automobil
csatára"
automobil az
a
városokon
ami
vére
az
a jámbor
akiknél
szebb
mindent,
. . .''De
szabni.
is.
falvakon,
halottjának
hogy az
azok
kalandra,
elpusztítni rülni
Budapesten
meg
f e l , m i n i s z t e r u r folyó hó 1 íí-én Kolozsvár szab. kir. vá- misílásáról szóló t ö r v é n y , miinkásbiztosilási törvény, k e l l ros k ü l d ö t t s é g e előtt teljes h a t á r o z o t t s á g g a l kijelen- b e j e l e n t é s i szabály, v á g ó h í d i , b o r d é l y ü g y i , azonkívül h o g y tette. hogy a városi r e n d ő r s é g e k e t államosítani u e m egy c s o m ó k ü l ö n f é l e t a r t a l m ú m i n i s z t e r i és törvény-
m e g f o n t o l t fogja, m i é r t k most m á r k é n y t e l e n e k a városok e m e h a t ó s á g i s z a b á l y r e n d e l e t e k , továbbá a g o m b a m ó d r a e m b e r e k - l e g e l h a n y a g o l t a b b i n t é z m é n y ü k r e is g o n d o t f o r d i t a n í . s z a p o r o d ó statisztikai b e a d v á n y o k s t b . stb.
városon
át
•'ma
120
súlyos
felelősség
tudatában,
miszerint
R e n d k í v ü l m u n k a t ö b b l e t e t okoznak a napirenden
A - k e i y z e t resszabb, mint akkor volt. Me rt az a jólét de mi n e m h a l l g a t t u n k rátuk. N e m követtük i n t e l m e i k e t . saikról mondjanak le. A z é r t a kérdéseket ugy lor E g y á l t a l á b a n , hogy miért u e m t u d o t t f e j l ő d n i , nullázzuk hogy azt az iparcikket, mely hazai és |ó: mely akkor megvolt, most nincs m e g . Csak látszatra m á s a h e l y z e t ; ebből sok vau :
vaunak f é n y e s palo- virágzást a j u t n i okát. hogy uem
hazai
iparunk,
tudta
ták, nagyszabású i n t é z m é n y e k s alapjában m é g i s sor
abban
megérteni
az első sorban vásárol|uk.
találom
társadalmunk
az ha
mindent a
Kzt kell tennük azért,
mi jó hazai i p a r c i k k , vásárolunk
meri at
h o g y által a magyar ipar fejlődését előmozdíthattuk. Ezála nemzet vére. Az a kis- u j a b b k o r intő szavát : u e m t u d t a m e g é r t e n i , dazda, ki h a r m a d m a g á v a l a földön megosztozott, t u l a j d o n k é p p e n mi is a célja a hazai ipurpártolásiiak. tal neveljük az iparosokat is és a magyar a sok h a b á r h á r o m s z o r annyit t e r m e l is, miut elődei terT i s z t e l t k ö z g y ű l é s ! T e k i n t s ü n k a k ü l f ö l d r e a m i t j llllér ami polgártársaink zsebébe megy. ez által a meltek. m é g i s s z e g é n y e b b , m e r t lövedelmei m e g - ott t a p a s z t a l u n k . A n e m z e t i s z e l l e m lejlesztését n e m - vagyouosodást előmozdíthatjuk. Kzeu az uton haladva vad
a
nemzet.
pusztul
oszoltak s kiadásai
megsokasodtak.
A törpe gazdaság volt
elóbb
másfél
állni, segítés és gyámolítás forrása a k e r e s e t n e k . és prófétái
nélkül.
az a tényező, Nem
igéit, n e m
lyos idők. N e m z e t ü n k sabb,
mint
millióra
volt
tartják,
hanem
azt
érhetjük el célunkat.
m o n d j á k : fejlesszük a n e m z e t i e r ő k e t , fejlesszük A z ipar fejlesztés feladatta az. hogy amit a m e g - a n e m z e t i s z e l l e m e t teljes e r ő n k b ő l az e g é s z vonalon, kormány teremlelt azt mindnyájan támogassuk öntudatosan. K e l l , hogy ezeknek a fövényeknek érvény Az ipar a n e m - mi a z o n b a n ezekről e l t á v o l o d t u n k .
mely
V i z s g á l j u k , h o g y mi a z a z A l t d e u t s c h e g y e s ü l e t ? szereztessék.
kimeríthetetlen
követtük a n e m z e t
Az
jeleseinek
bekövetkezhetnek
szellemet
Altdeutsch fejleszti,
sú- e g é s z világon,
eladósodása most sokkal súlyo- elő mozdításán
elóbb.
uem
n e m bir
követtük az e v a n g é l i u m
i n t e l m e i t és n e m h i t t ü k , h o g y
h o g y f e l e s l e g esnek
millióval több. mint
Kz a kis t ö r p e g a z d a s á g
zetgazdaságban
csak
Mint éu láttam, elóbb COO
Kz
volt
egyesület
mindenült
mert
erős
a
Mindezt bizonyítja az is igent. Közgyűlés, ha az megszívleljük Hegyi U y u l a iparlelügyelő és Klek Pál b o l d o g u l á s á n a k gyáros véleményét, kik teljes önfeláldozó odaadás-al
német
segíti
akarattal
a
nemzeti
németet
foglalnak állázt a magyar íparpártolása
fáradozik. a céja
a
mi
egyesületünknek
Mi
is, a
még
mindig
jogászok
mellett.
és politikusok va-
becsülték
a n e m z e t adósságát, ma 1 5 3 2 0 Kz a célja a mi e g y e s ü l e t ü n k n e k is, a m a g y a r gyunk, mi nem neveljük Ujainkat az iparos és keadóssága. Kz az a d ó s s á g annál jobr v é d ő e g y e s ü l e t u e k is. A m á s i k f ő d o l o g , h o g y erőinket reskedői pályára, nem tiszteljük az iparos és keresban pusztított, m e r t u e m a r r a t ö r e k e d t ü n k , hogy e g y e s í t s ü k . A d j u k m i t e s t v é r e i n k n e k , a m i t kiadunk a kedelmi pályát ugy, mint az megérdemli stb. g y a r a p o d j u n k , m a g u n k a t , ¡partinkat és k e r e s k e d e l - m i n d e n n a p i s z ü k s é g ü n k r e , csak igy e r ő s í t h e t j ü k m a g u n Háulal Klek l'ál ínég az agrár viszonyainkra is. m ü n k e t m e g e r ő s í t s ü k , ha n e m költekezünk. kat. H a j d a n e r ő s volt a n e m z e t , m e r t ö s s z e t a r t o t t é s E r r e nézve utalok arra a k ö r ü l m é n y r e , hogy NémetM e g v e t t ü k ugyanazon a pénzen az Osztrák m e g t e t t é k m i n d a z t , amit m e g t e n n i ü k kellett, m e l y n e k országban is oly rettenetes volt a kivándorlás, miul millió a n e m z e t
iparnak G5'/ u -ót
M e g v e t t ü k Ausztriának az ó portéká- az lett az e r e d m é n y e , h o g y , h o g y fejlődésnek
ját, véreiuk p e d i g itt s í n y l ő d n e k mellettünk. Szegény- az ipar, s rövid idő alalt ségre
kárhoztatva.
idők járása. A
Súlyosan
nemzet
bölcsei
nehezedett oktattak
reánk
az
bennünket,
Alkalmazkodjunk 1
viszonyainkhoz.
Ne
14f> v é d e g y l e t
a közgazdasági
indult nálunk és ott is a német nemzetgazdák abban a vé-
alakult. és t á r s a d a l m i
k í v á n j u k , h o g y az illetők
leményben voltak,- hogy lyozzák.
szoká- zatot.
Akkor Iparukat
azt minden áron megakadá-
ók hozták meg a legnagyobb áldopártolták,
támogatták
és
az
ipar
IH'8. JUN1S
22.
leró b é r m o z g a l m a k
n
u
l
t o n
L 0
N Y
és 1 u e m z e t k ó z i szociáldemokrata sabb íntelligeucíáju, e czélra kiválóan alkalmas egyé- biztos. 2 biztos, l felügyelő, 1 tollnok, I b e j e l e n izgatott m u n k á s t ö m e g a k f é k e n - neket lehet e r é d m é n y n y e l használni, miért is a kőz- tési nyilvántartó, ti díjnok. N a g y k a n i z s á n . I főkapir e n d ó r n é l j o b b a n dijazatidók és e g y e u r u h a h e l y e t t tány, 2 a l k a p i l á u y , I r e n d ó r b i z l o s , 2 Írnok. S z o m b a t h e l y e n az ő r s z e m é l y z e t 8 2 , n á l u n k 3 0 e g y é n b ő l i l l ó v é g r e h a j t ó r e n d ő r s é g (ór.
part által á l l a n d ó a n urtáBa.
A 3 9 fóböl
kihasználá4 r e n d ő r é r i 5 0 0 korona lótariási átaláuyuyal áll. ö s s z e s e n S z o m b a t h e l y e n 4 7 , n á l u n k 3 6 e g y é n . sával r a g y o k k é p e s a közbiztonsági szolgálatot kielégítő lenne ellátandók, kik j á r ő r szolgálatot teljesítenének Nyilvánvaló, hogy 11 e m b e r k ü l ö n b ö z e t n a g y o n is e r e d m é n y n y e l ellátni, iáig a k ö z r e n d é s z e t , ugyancsak a k ü l t e r ü l e t e k e n , u t r e n d ó r i szolgálatot a b e l t e r ü l e t e n latba esik.
málytet) . m a j d n e m az inhumutiilásig való
i kózbiztousági szolgálat f o o t o s a b b voltánál e r r e dított k i r á l ó f i g y e l e m miatt, sajnos, sok hagy m a g a
f o r - ós ellenőriznék a m e z ó r e n d ó r i
kívánnivalót
A tervezett ő r s z e m é l y z e t szaporítással okvetlen többek között — a M a i l és H o r r á t h J u d a - f é l e b ű n kapcsolatba kell h o z n o m az őrségek decentralizálását, esetek b á m u l a t o s a n g y o r s kíuyomozása is b i z o n y í t j a ,
után.
A reudór
átlagos
munkaideje
óra, 14 n a p o n k é n t e g y - e g y Ez a terhes
naponként
lő
miatt a r e n d ő r i szol- viszont igaz, hogy ez a k ó z r e u d é s z e t k á r á r a m e g y . A javaslatban (elhozott indokok elégségesek gálat a mai központi órszobából alig látható el. ahhoz, hogy a k é r e l m e t t e l j e s í t s é k . Az ü g y m o s t Javaslataim b e c s e s elfogadása esetén t e r v b e vea pénzügyi bizottság t o r t o r á j á u m e g y k e r e s z t ü l , szek egy r e u d ó r s z o b á l a tárházak k ö r n y é k é n u r e n d m e r t a város uagy
félnapi s z a b a d s á g g a l .
szolgálat
az
embereket
idő ulót t
bátorkodom
felhozni,
megőröli, f e l m o r z s o l j a . Állításom hogy
1890.
bizonyításául
augusztus
rendőrség élén állok,
hó
tehát
1.
óla,
faludy-ulcától
13 év óta
halt, 5 mint
szolgálatképtelen
rokkant
rel
meg-
érre, hogy t e l j e s
fizetését
Az ő r s z e m é l y z e t
munkáját
A
12 fővel
vezett
miszerint az
900 K
fizetés,
200 K
.
-.00 „
»
2 rendórlizedes
7Ö0
„
„
120A,
.
I II. o. p o l g . r e n d ő r 7 5 0
.
„
120
7(jo „
„
íao „
i i.o.
.
5 11.0.
.
C50
mozások t e l j e s í t é s é r e
fejlődését ezáltal
.
»
A polgári rendőrök
«„
a közgazdasági
világosau a h e l y z e t e t s
ezáltal
erőnkből
oda
par és k e r e s k e d e l e m
kell
esedezem,
fog
hogy
lehet
javaslataim
érvé-
egy
I
magunknak
mellett a
fogyasszuk a hazai
ipar
Pártoljuk
t e r m é k e i t s a k k o r feloldiuk
nagyobb
• kinálat, igy fokozódik a m u n k a , m e l y állal
lesz
minden
ember megtalálja a maga boldogulását, és
uem
kivándorolni
szégyene
Amerikába, mely
kivándorlás
kell
piac k é p e s
hárul.
nemzet
vagyunk
hogy hazánk
nagyságára
szerint p e d i g
a IG-ik
és
gondoljuk
nézve h a t o d i k ,
helyen
meg,
népesedése
vau. T e h á t
n e m oly
Kürti a n é p e s e d é s ü n k , h o g y itt ö s s z e t a r t á s és e g y m á s segítése állal m i n d e n k i Akkor
lesz
boldogulhatna.
boldog
az
ország
magyar
politikus szerint h a m e g v a l ó s u l az az ó h a j t á s , 30 millió m a g y a r él
mikor
Magyarországon.
A f e l s o r o l a n d ó t e e n d ő k közölt súlyt
—
beszélgetés dij
Urác-
Qleicheuberggel
Mi
A.
Kechnitz V. P á p a
a M. A.
mező-
munkások
a
Béla
pápai
állomásból
A
kereskedelmi
nagykereskedőnek
kiágazóan
V. Devecser
Hosszss ermvkeket,
volna
felsorolni
millió
folytatva
koronát.
mindazokat az
ipar-
m e l y e k e t külföldről b e h o z z u n k s e z e k é r t
ipart fizetett milliókat. Ha végig nézzük a „ M a g y a r I p a r k e r e s k e d e l e m n e k legutóbbi s z á m á t , m e g g y ő z ő d h e t ü n k arról, h o g y a
a
á r u k a t tudiaiiak
az
embereket előállítani,
gyermekeinek; kell h o g y
erről
a r r a l e g t ö b b iparcikk n y e r s állapotba megy ki k ü l f ö l d r e , ini külföldnek 2 0 0 millió m u n k a b é r t fizetünk, m e l y
mert
m e g idővel 3 ezer millióra is f e l s z a p o r o d h a t ó . F r a n c i a o r s z á g o t t ö n k r e akarta tenni Bismarck,
a társadalom is i
h á r u l , I 5 milliárd sarcol kelleti Űzetnie, mit ki is Űzetett nincs fejlett ipara s e g í t s é g é v e l . N e j á r u l j u n k t e h á t a h h o z
t e h e t ü n k . Hol
teszik, hogy azok a fillérek, m e l y e k e t é r e n k i n t i p a r c i k k e k é r az ifjúságot. adunk milliókká s z a p o r o d j a n a k . T e b é t é p í t s ü n k , h o g y ^ a d h a t n a k , hogy a m u n k á t mily irányban g y a r a p o d j u n k . lehel t e r e m t e n i . .Helyesen
Útmutatást zük be
azokat
itthon,
s z e r e z t ü n k be,
akkor
a
kereskedő
istápolni fogtak ezeket a m u n k á k a t és
Kzek a főbb pontok m e l y e k r e l e i a k a r t a m
szerezurak is szíves
n e m lesz reá
mindenkor
k e r ü l u ü k kell. terméket
mikor
kaphatunk.
és hol Nagyon
Azl hiszem fokozatosai! haladva s z é p el, ugy hogy
Kzt parancsolják alapszabályaiuk
hazai-ipar
uagyou
kifejlődött és m i n d e n
oly szép,
boijy a a n e m z e t folytou s o r r a d j o u .
piacán
tekintetben örömmel
házi-ipar s o k f é l e keresete Tehát
m e l y e k ' ezen
az
fogadják.
M i n d e n f é l e i|iarágbau uton
is
előálithatók.
b e p l á n t á l j u k ezeket az i s m e r e t e k e t
magyar
nép
lelkületébe,
Ott van a
áldásos
vau
is. Kz i r á n y b a n ismerve
Hiszen ez szebb, m i n t h a ö n i u d a t o s a u e n g e d j ü k , hogy Állítsuk e l é n k b e a
közelebb
lefolyt
lánglelkO
olló Vörósmarti Mihály szoborleleplezési ü n n e p s é g é n
Ha é s minden a l k a l o m m a l e l h a n g z a n i szokott azt a
n é p ü n k , a mondást
munkát
fogunk
fektetünk Lássák H ö l g y e i m és L'raim m i n ő uagy j e l e n t ő s é g e
célt
kitűzött.
i p a r t e r m é - t ö r e k e d j ü n k folyton előre m e g a l k u v á s t n e m
keivel. A l e g t ö b b helyen a szövő világ m i n d e n
sikereket
m e g v a l ó s í t h a t j u k azt a
m e g f e l e l ő melyet Deák F e r e n c a haza bölcse szerencsés
hirni
figyelmüket
s z ü k s é g , h o g y m i n d e n t külföldről szerezenek be, ezt é r h e t ü n k
teljesíteni.
az iskolai m u n k á s s á g r a is. Az iskolai m u n k á s s á g m á r
szent
„ H a z á d n a k r e n d ü l e t l e n ü l - . . . , mely n e m c s a k
ü r e s szót, h a u e m tetteket
k ö r e t t e l tőlünk.
(Kljenzés)
Végül e n g e d j é k m e g , h o g y e g y második m e g b í zást is teljesítsek.
Az o r s z á g o s ( i y e r i n e k Liga megbízott azzal, h o g y m u n k a t a n f o l y a m o t vau az ilyen női munkának. F e l e m l í t e m , hogy csak az elsó d ö n t é s t itt h i r d e s s e m ki, hogy a sok pályázó létesített. Ez a m u n k a t a n f o l y a m m e g f o g j a "teremni ily á r u k é r t 19 milliót fizetünk a k ü l f ö l d n e k és m é g közül László ftyörgy a helybeli f ö g y í m n á s i u m V I I I . m e n n y i t a d u n k é r e n k i n t e g y e b e k é r L Elóbb p a m u t é r t áldásos g y ü m ö l c s é t . , ' osztályú tanulója n y e r t e el az első dijat. ( K l j e n z é s . ) el
jutott
odáig,
hogy
itt e g y
a
Borsóagyór,
á l l o m á s á i g é s innen
17 milliót a d u n k , most > 0 8 — 2 2 5
leg-
ez m á s k é p -
megteremtették
nálunk
háromszorosa.
Előmunkálati engedély.
vau, K é t t o r u y u l a k . Derecske, Héka, S a l a m o n , l ' ö l ö s k e , N o s z -
2 fogalmazó, I ló-
h o g y n e v e l j e az
g y ó z n ü u k óket, d e
termék, egy
uruó
igy oszlik m e g az lop. N a g y b o g d á n y , Proszi, é s Borszörcsök h a l á r á n á t
helyen van M a g y a r o r s z á g l e r j e s z k c d h e t i k kis
percnyi
a közönségesnek
összehasonlító miniszter
állják ki. K ü l f ö l d ö n
oktatás szükséges a nép
hazai ipar
a nemzetnek. Mi
Uusztávné
U j t e l e f o n ö s s z e k ö t t e t é s ü n k . A nagykanizsai
cal. H á r o m
vau m i u á l u n k . A
t e r e l j é k . A m i t e d d i g Becsből annál
Pleheisz
és h a m á r az iskolába oktatják m i n d e d r e
kezét.
Minél n a g y o b b a kereslet,
kir.
telefonhálózat e h ó 2 0 tói kezdve kibővült, a m e n n y i -
mely város t e r ü - M.
mezőgazdasági
Németországban
a m a g y a r ipari, annál i u k á b b m e g az alap m e g megbecsülnünk
A József
ben összeköttetést u y e r t ü u k ( j l e i c h e u b e r g g e l é s
ama terhes
főkapitány.
kis
főkapitány,
ki a j e l s z ó t , h o g y p á r t o l j u k a honi ipart. itt vau az a tér hol igen sokat
Külloldou m e g b e c s ü l i k
Nagykanizsáról
—
ellátni n e m
Szombathelyen
kereskedelmet.
az h o g y
mely
intézetnek.
volt j e l e n .
kózbiztousági és köz-
e n y h í t é - istápot n y ú j t s o n . Ez a feladat a t á r s a d a l o m r a
Ennek a küzdelemnek
gyűlésen
miszerint a mai szer-
méltóztassék
Mégis
nagyobb küzdelmet
az ö s s z h a n g , kell
az
Az
Nagykanizsán
az elsó dispensairet N a g y k a u i z s á n állítja fel. A k ö z -
kielégitóeu
E s s a j á t s á g o s viszony
s e g í t h e s - és
elómozdittassék, állni
3G.
M a g y a r o r s z á g o n a n n y i e r e j e sincs,
törekednünk,
érdeke be
mely ma n i n c s m e g
• kereskedő
a tek. Városi Tauácsnak
kijelentenem,
m a g a - intéző r e n d ő r s é g '
kivándor-
magunkon hogy
Nagykanizsán.
h e r c e g a z a n a t ó r i u i n e g y l e l k ö z g y ű l é s e elhatározta, hogy
a j á u l o m , sa|nálattal kell a l e g -
felesleges.
foglalkozuia, h o g y lássák pen van.
mindazt i g a z o l j á k ,
által s z ü k s é g k é p | i e n
azt
javaslatomat
szolgálatot
van
gazdák
kérdésekkel
Meteorologiai á l l o m á s
rásról naponta j e l e n t é s t küld az
költségbe
letileg n e m n a g y o b b Nagykanizsánál, 4 7 r e u d ó r
b ű n ü g y i nyo- nálunk
T e g y ü n k mi is igy. A z á r t kell a t á r s a d a l o m n a k
kell
I5.H<.0 korona
példát hozunk föl. S z o m b a t h e l y e n ,
vették.
mlat
István anyakönyvvezetőt bízták m e g . H o r r á t h az időjá-
H o g y a főkapitány javaslata helyénvaló, azt bizonyítani
s z ü k s é g e l t e t n e k és csak
ünnep
2 korona, (iráccal 3 korona. S ü r g ő s b e s z é l g e t é s dija
12o „
(detektívek)
txáma « kattöl
o r s z á g o s m . k i r . meteorologiai iutézel
órszemélyzeti
Deák Péter
.
e l ő m o z d í t o t t á k , a további
lásnak pedig olejét
sére lüzzük
való
f e l e l ő s s é g e t , mely ezen ^ é r d e s b e n r e á m
lakbérrel
„
is teljes
szerint
ó r s z e m é l y z a t l e l a város
! és alásau
lenne
1 I. o. polg. r e n d ő r 9 0 0
—
szolgálatot.
nyesítésében t á m o g a t n i é s megkouuyíteni
1 reudór ő r m e s t e r
határolt
— Díapensaire Nagykanizsán.
figyelmébe
rendészeti
következőképen
tervezet
határozottabban
szervezendő:
sünk. Ezek
fenti
nagybecsű
szaporitlassek.
A 12 u j r e n d ő r i állás a
által
állomást létesített, m e l y n e k vezetésével I h á s z i H o r v á t h
Amidón
kihasználni
regsó h a t á r i g , m i é r t is tisztelettel javaslom — tekinőrszemélyzet
Hunyadi-ntcák
Lapunk legköieltbbi • x o m b a t o n jelen m a g ,
log k e r ü l n i .
nem lehet, m e r t ezen a t é r e n m á r e l m e n t e m a legtetbe v é r e a v á r o s auyagi riszonyait —
és
l é t s z á m e m e l é s m i n t e g y évi
40
nyugdíjként.
jobban
Kozgouyi-
A hét.
másik
A V I — V I I . ker, r e n d ó r s z o b a 2 r e n d ő r r e l m e g -
között csak 24 évi át-
élvezhesse
a
egy
ugyancsak U r e u d ó r -
erősítendő.
n y i l v á n v a l ó a következtetés, hogy a r e u d ó r
lagos s z o l g á l a t r a s z á m i t h a t , d e s e m m i e s e t r e s e m
városrészbeu,
a központi órszoba látná el a r e n d ó i i
Ha csak a 10 holtat és az 5 r o k k a n t a t vesszük t legkedvezőbb körülmények
esó
északnyugati v á r o s r é s z b e n , mig a város többi részében
nyugdíjazta-
tott, 3 kilépett é s 1 f e g y e l m i uton e l b o c s á j t a t o t l . figyelembe,
délre
rendőrszobát a Magyar-utcában
a 30 r e u d ó r közQl 19 u j r e u d ó r lett f e l v é v e . A f o g y a t é k b a kerOlt 19 r e n d ő r közül 10
kiterjedése
őrrel, mely ellátná a vasúti; szolgálat mellett a Kis-
m i ó t a a városi
n e m egészen
Hogy a közbiztonság nálutlk k i f o g á s t a l a n , azt —
szolgálatot.
Z A L A I
4
I9i>8. JUNIUS 22.
K Ö Z L Ö N Y
— C s o d a d o k t o r . Régóta gyanús volt a bella. « bodorfa, Hany, Káptalanfa, GyepQkalán és Csabrendek határán át a Dunántuli h. é. vasutak Ukk állo- tinci csendőrség előtt Dominko István gumilicai lakós másáig vezetendő helyiérdekű vasútvonalra kiadott aki suttyomban a paraszti munka mellett a kuruzslás és Borsosgyór, Pákra, Nagyaláson, Vid, Vecse. és foghúzás tiltott mesterségét is űzte. Mesze vidékNagyszőlős, Doha, és Borszörcsök községek érintésé- ről jártak az emberek Dominkohoz fájdalomcsillapító
bővebbet mai számunkban lévő hirdetése nyújt. Itt csak azt említjük, hogy Kálmáuué uruó a zágrábi kézimuuka iskola legkitűnőbben végzett növendéke, akiuek munkái a budapesti orsz. kiállításon az első dijat nyerték. — Több kézimuuka remekmű Kálmán Pálné Fó-ut 16. szám alatti lakásán az érdeklődő k rendelkezésére áll.
vel tervezett variáns-vonalra, valamint Csabreudektól szerekért, mígnem eunek a derűs állapotúak most a Dunántuli h. é. vasutak Sümeg állomásáig veze- egyszerűen vége szskad. Doiniukot ugyanis valaki BlJ»grym4«l - M t .ilátwiebcrg*. tendő vonalrészre is kiterjesztett előmunkálati enge- az itteni bíróságnál fejeleutette. amely hivatva lesz L a k o d a l m i - W fl, T T O T T ^ , e l r " " 7 4 kr --" J1 f«>- W W 1 V W A l i jebt, b á r m w t v . t , dély érvényét egy év tartamára meghosszabbította- öröke elvenni a doklorkodó paraszt kedvét a kuruzslástól. D a m a a a t • vimmanlaian. Mlna — Csáktornyaiak • k o r m á n y n á l Csáktornya E o l l a n n a — H o g y folynak be az adók V Zalamegye postafordultával. Mc|{rcii ull íinyké|>cwctl kinülékek, felillmulhalatlin 422.271 K. Oli fill., vagyis 40.2G8 K. 13 lillérrel államtitkároknál, továbbá a Déli Vasút igazgatóságá- mlnü»<({U pillanat ktxl apparátusok, valamint mindenféle fénykevesebb folyt be. Az évelsööt hónapjában 1.080,216 nál tisztelgett. A küldöttséget Filipick Lajos, a k e r ü - >ktp4iiftl cikkek Mull A* cógnól (Tachlauken fl, Cí. k tr. uitval lállltó)-kaphat ók. kor. 03 lill., a mult évben 1.387,139 kor. 01 fill. let képviselője vezette, a kérelmet mindenütt dr. Kien Üzletig a!a|iitatult IHSI-I.en. Kívánatra nagy ktljiej árjegyzék l»er mentve küld a cigi fizettetett be, tehát a bevétel 40GÖ23 kor. 9 0 fillérrel Hajós Ferenc ügyvéd adta elő. Elsőnek gróf Apponyi Albert fogadta őket, akihez dr. Hajós azt a kérelmet csökkent. a tanítóképezde és polgári iskola — A d o m á n y a S z é p í t ő E g y e s ü l e t n e k . A intézte, hogy nagykanizsai Szépitó Kgyesltlet működése oly szép illán fizetendő évi 3fin0 koronát engedje el esetleg célokat szolgál, melyet városunk minden polgárának redukálja, Apponyi kijelentett«, hogy Csáktornyát jól támogatni kellene. Nem soroljuk fel részletesen, hogy ismeri, inert volt ott és e fejlődés, hazafias határ-
Vidékiek, kik személyesen n e n r vásárolhatnak, tekintettel a talpba vésett szigorúan szabott árakra, minek következtében az általában szokásos
városunk szépítésének érdekéhen liáuy esetben jár' város érdekében minden lehetőt megtesz. Azután képviseletében Szterényi József el testületünknél és magánosoknál az egyesület tevé- Kossuth Ferenc keny vezetősége. Hisz ha a két városi sétatér és a államtitkár fogadia a küldöttséget, akitől azt kérték, hogy budapesti vasútvonal mellett létesült sétául megal- a csáktornyai-ukki vonatnak a tanítóképző mellett létesítsenek Szterényi jóindulattal kotását említjük, ugy ezzel mar igazoltuk az egyesü- megállóhelyet
tulkövetelós ki van zárva és a meg nem felelő áru bármikor ki lesz cserélve vagy a pénz visszaadva kizárólag a
fogadta a deputácíót és azt mondotta, hogy megvizsT I T Q I 1 T " fciP"lí.vAr r nagykanizsai gálja az ügyet és amennyiben a megállóhely létesí, , 1 U H U Li főrakiára Fő-utca 2. szám tését célszerűnek találná, attól nem tog elzárkózni. Korona szállóval szemben rendeljék meg szükVégül Darányi lgtiácnál tisztelegtek, akitói ménteleségletüket. pet, esetleg-apaállatok kiosztását kérték A miniszte r kijelentette, hogy a muraköziek érdekében, tudván, Ódon lakotakflnyvckel a legmagaaabb áron m e g v a n hogy itt a lótenyésztés a főfoglalkozás, hajlandó IFJ. WAJDI08 JÓZSEF, k6nyvl.ara.kad4«. minden lehetői megtenni. Másnap délelőtt a Déli Vasút igazgatóságánál tisztelegtek, ahol az igazgató távojlétében Kaboss főfelügyelő fogadia a Csáktornyákkal: I t t is megállóhelyet kértek a képezde mellé. A főfelügyelő mit sem Ígérhetett, de jóindulattal Ket p r e m i e r volt a z e l m ú l t h é t e n Befogja az ügyet referálni. Végül ínég Tóth János m u t a t t á k „A v e t é l y t á r s " f r a n c i a s z í n m ű t és — P a g l i a n o - S i r u p . Az egyedüli valódi, világos' államtitkárnál tisztelegtek. a „ T a t á r j á r á s " m a g y a r o p e r e t t e t . T i s z t á n a z kek Uirolamo Paglnuio védjegygyei ellátott Pagliano— H i r d e t m é n y . A bécsi cs és kir. tüzérségi e l ő a d á s r a célozva, megállapíthatjuk, hogy Sirup kiválóságát igazolja ama tény, Imgy ezen különszempontból az előbbi felette a legesség mint legjobb vértisztitószer Pagliano Sirup, anyagraktár által különféle anyagok és cikkek szállí- m ű v é s z e i í folyékouy és poralakbau 1838 óla sok ezer család- tása lárvíyábáu hirdetett pálvázat határideie I. 'évi m á s o d i k n a k e m l í t e t t n é l , v i s z o n t a T a t á r j á r á s nál oredméuyeseu bevált. Kitűnő, orvosi rendelésre tulius hó lti-íkáig meghosszabbíttatott Az ajánlatok n a k zajos külső sikere volt. A hét többi enyhén működő liashajtószer, mely s székrekedést tárgyalása |ulíus hó 17-íkén fog megtörténi. Sopron, n a p j a i t r e p r i z e k töltötték kí. t'08. évi liníus hó 1 .'»-én. A kerületi kereskedelmi és annak hatráuyos következményeit megszünteti s A vetélytársban láttuk először megfelelő vértisztitóan hat. Rendelések ciinzeudők : Uirolamo és iparkamara.
let pártolásának érdemességét. A sétatér a napokban egy szép Flóra szobrot kapott diszlll. Özv. W u s z t l Lajosné adományozta a Szépitó Egyesületnek A szép iráut lelkesülő úrnőnek ezúton fejezi ki köszönetét az egyesület mi pedig Wusztl Lajosné példáját követésére ajánljuk városunk lakosságának. — A helybeli k e r e s k e d ő t a n o n c jlkolUi 'an. az évzáró vizsgákat juuius 28-án délután 3 O w o r tartják ineg. — N ő i koresked. t a n f o l y a m a jövő tanévben i> nyilik, ha eleugendó tanuló jelentkezik. Belépnj óliajtók julius első 3 napján az igazgatóságnál lelentkezzeuek.
SZÍNHÁZ.
— Amint bennünket D a r u v á r fürdőről értePandolliui. ivóvizet. A sítenek. rendel ott az idén a fürdóiutézelben Kleiuberger Uusztáv dr. aki a cs. és kir. egyetemi nőiszombathelyi tífuszjárvány, mint minden nagy ese- kliuikám liláéban már tóbh éven ál, mint orvos méuy, kis időre felébresztette a közegészségre ügyelő működik. halóságainkat. Arról értesülünk, hogy Magyarország Uj varroda. H a l á s z J e n ó n é , ki majuem minden városa foglalkoztatja most a kémikuHudupest legelőkelőbb üzletében K n n z Jósokat s bakteriologusokat ivóvizének megvizsgálásával. zsef é s T á r s a c é g n é l é v e k e n á t m i n t e l ó Nagyobb vidéki városaink pedig külöu vegyvizsgáló m u n k á s n ó m ű k ö d ö t t , N a g y k a n i z s á n f e h é r n e m ű és bakteriológiai intézet felállításának kérdésével v a r r o d á t n y i t o t t . T e l j e s k e l e n g y é k e l k é s z í t é s é t foglalkoznak. J ó lenne uáluiik is elrendelni a kutak- a l e g e g y s z e r ű b b t ő l a l e g l i n o m a b b i g e l v á l l a l . Pagliano tanárhoz, Floreuz —
Országszerte
(A 43.) fia
vizsgálják
az
nak évenkinti kötelező kimeretését.
Férfi-ingeket a legszebb és l e g d i v a t o s a b b ki— A g y o n ü t ö t t e a part. Kis Szilveszterim kóvágó- v i t e l b e n k é s z í t . T a n í t v á n y o k a t é s t a n u l ó l e á örsi lakós homokot vájt egy meredek part aljában, n y o k a t e l f o g a d . N a g y k a n i z s a , O s e n g o r i - u t 3 0 volt társai figyelmeztetése dacára a munkát tovább — K á l m á n P á l n é k é z i m u n k a - i s k o l á j a . Kálfolytatta, miközben a part ( reá zuhant és Kisuét i mán Pálné oki. kézimunka-tanitóuó julius l-éu egy agyonütötte.
¡két hónapra terjedő kézi munka iskolát nyit, melyről
szerepben Tóth Ilonái, a társulat elegáns drámai hősnőjét. Csodálatosan szép alakja s z i n t e q u a l i l l k á l j a ót a d r á m a i szerepekre. Kz a l k a l o m m a l pedig bebizonyította, hogy képességei sikerrel versenyre szállnak a megfelelő t e r m e t t e l A sablonos, limouádéízü páihosszoktól teljesen ment előadása modern f e l f o g á s r a vall, a m e l y c s a k i s a t e r m é s z e t e s s é g r e s z o r í t k o z i k , Ks e n n e k k ö s z ö n h e t i azt a z a j o s s í k o r ! és sok t a p s o t , a m e l y e t , nyílt szín e n is e l é r t . U g y h i s s z ü k , T ó t h Ilonának még s o k s z o r lesz Nagykanizsán diadalmas estélyo. m á r h a t. i. t ö b b s z ö r j u t s z ó h o z , m i n t e d d i g . Ks e z n a g y o n kívánatos volna. T u r y n a g y j á b a n jó v o l t . b á r e g y e s s z é p j e l e n e t e t e l e j t e t t T u r y n é is k ü z d ö t t a s z e r e p e /
B gó/lokomobilok,
útimozdonyok,
E
N
Z
I
^úzcséplő^épck,
N
M
O
T
aratógepek,
O
R
K Í V Á N A T R A
SZIVESEN
K Ü L D Ü N K
K
„Losonc/i
ekék, teljes malomberendezések, ^
Q
l)rill
u
vctó^cpck,
resicai
acél
stb. stb.
Á R J E G Y Z É K E T
ÉS
K Ö L T S É G V E T É S T
^
V
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezériígynöksége Budapest; V., Yáci-körut 32.
1908. J U N I Ü 8
22.
" Z A L A I
K Ö Z L Ö N ?
N y i 1 f l é.
vei, amely nagyon nehéz feladatot rö reá., 1 S 6 8 ó t a for*yralomt>ajDu Ezen az estén nem állott azon a művészi' magaslaton, arait eddig folyton szívesen A z .) r o v a t a l a t t k ö z l ö t t e k é r t u e m vállal f e l e l ő s s é g e konstatáltunk Fehér Gyula ismét sikerült a szerkesztőség. alakitást^yujtott Ligneuil szerepében. A stréber világflt a legnagyobb tökéletességgel és ar.c.1 i.kiDtalfaa által ajánlva, Karón a k | t M tllajaaltaa Umjm •lk«r»l .Ik.lnMUlatik azzal a művészettel játszotta meg. amit tőle # m i n d e n n e m ű b ő r k ű t e g e k • már meg is követelhetünk. Eddig u i. csak •Uaa, aaiaaalaa.« Mail pikkalr-¡mit, alóaJI k«la«ak, aflTwInA Bór- és Lithlon-tartalmú orr-mM»»,. ItMaaailka. ta|- lm .aakMkorpa • V*S1 orr-»»!.»». , ólrar, « n u , landaa. lafyaa«, >• elsőrangú művészetet kaptunk tőlo. Ladányi! f | • g »'JVA «JI*ei. A l l . r * . r - l . l . k t t r t . y a uippa» p p u U i l t l m i m a la^«aar*aar» aMIoriotaaauaaf» ' V A 1 1 1 A T / \ « • fl ••.} «• " afjeb. i• kar«akaiatamt-»°i kar« •.appajiftklM kílAnM.lk. IIrtnia X r t « i i | i < | l > l « Imre eddig csak epizód szerepekben bizonyít1 1 1 > 1 I ( 1 P _ U N U I I W Ilaoi*»»« « | I | W I | »lknM.ik. alkarra. .Ikalmaatatik a aalranfatappan 'latrait a Ü t X t J l V C 4 I V U I H i l k m l alkalmaalatik a tatrl hatta be, hojcy nagy dolgokra hivatott. Bergcr-féle kiítniny-kónszappan. Ebben az előadásban (Ponteorayx) is nagyon .Mint i r a n t a l > b k « t r * u r a . i a p | » n taa » r » > ( > l l i . l l t a l a a a t f » 1 aHavotua»aia, a ryerm.kaktiak «atamannrl la|bale«e*c*. aUan tatul» észre vettü*. Szeretnénk végre neki való toalhatlan MrttaaSU. u a a d a a» t l l r < i a . . » p » » « » . l a á a a a a f t k a a a a i t a t a l aaataal atll tisztességes szerepben látni Végre is nem Kerger-félo glycerin-kiítriíny s z a p p a n k i i u n j tikárról haaináltatik ibolya ó, hogy szerényen a háttérbe hiuódM * |l*oaatn-tarlaloiatBal 4a Haan Illattal. vesehajoknál, a húgyhólyag bánMlat kiálló Urapoló »iar kllOoO aradmari|ural baaaalltatlk, jék meg. Kár azokat a kilós szerepeket e g y t a l m a i n á l é> k ö s z v é n v n é l . a c z u k o r loriLLa a. IMI b e t v g s é g n é l , a i e m é s z t é s i ¿ i l é l e g kézbe koncentrálni. mikor a társulatHerger-féle borai-szappan zési szervek hurutjainál. | k l a u « t , U f . a u . • • • p l « , M i i a a a a r aa a « a a a t / nak több jó tehetsége is van. A rendezés l . . J o k »11.» Húg v hajtó hatásúi mintaszerű volt, az elóadás g y o r s tempóban Ara m i n d . , t a j a a t i 7o f l t W r k a a t a á l a l l Itaaraa • • a i i l k a M I HIM.IIAAMI a « U U , A laaartianAI h.lA/oxoU».. Vallatta tiaiial haladt. lit/íHi/ruítrtdt'Ultkbtn mn a Tegnap és tegnapelőtt a vígszínház ez -Lni-t, Unitit l. aaatUkall kaaaailatí alaaniaoa fal tan aoatMi». hogy egy árva zongora mellett élveztük Kapkato mln.i.o ayArrUrtaa «a SaaaoM Uattaa. Nagyban : O . HaLt A Goinp., W l a n L, B l b a r a t r . végig az előadást, jóllehet semmi ok sem 1 3 0 7 . HiiK,Hr«ratA|l U r . k U r Tlrtk JtMat f/tirjaaart « r . . I l u d . p a a l , H l r U ) a . . T h a l t m . > a r « a N. ita. K r i m i forog fennt. hogy a katonazenekar játszhas- Ik. 1 9 U 8 u t c a . S t t l a i r 4m Maaav d r a i a U U a , U a r a a a k e r r a K ul.-i. HI».lnyH«n m l . d a . b a i l a p . a a l . r a l a a i l a l Mft. sek. Ám a hatás így is nagy volt és biztos, Árverési hirdetmény. K r a r a r u t « «a..». T t i a . a j u . a m l . d a . sjégfmtmr4Arul 1.»m, l . v t k a A a j o b b i t r , > | i i » r l A k b M «• l l l b t a a a r hogy ennek a darabnak még e g y n é h á n y s z o r k»r»akaitaafkb»B. • A nagykanizsai kir. t ö r v é n y s z é k k ö z h í r r é teszi, lesz közönsége. A szereplók közül elsőnek Fehér Gyulát kell említenünk, akinek ismét h o g y K o r o n y a Mariska v é g r e h a j t a l ó n a k , N é m e t h olyan hatalmas sikere volt, amilyennel kevés ( i y ö r g y é s n e j e , Pint K a t i v é g r e h a j t á s t s z e n v e d e t t . színész dicsekedhet. A tábornokot ábrázolta. e l l e n i 2 4 8 k o r o n a t ö k e , e n n e k l ' . i n ö . é v i n o v e m b e r Sikerét jellemzi, hogy nyílt szirten is kapott h é 1 5 - i k n a p j á t ó l j á r ó 0 s z á z a l é k k a n t a t a i , 1 8 k o r o n a E g y e d ü l i s m e r t v a a h ö f o r r á i , g a z d a g tops orkánt. Hozzá méltó volt Ileltai (Wallen- b e k e b l e z é s i , 16 K V ) f . v é g r e h a j t á s k é r e l m i , U5 K z t é n a a v t a r t a l o m m a l . stein). Kitűnő alakítása, elsórendő~játéka, 3 0 f . á r v e r é s k é r e l m i é s a m é g f e l m e r l l l e n d ó k ö l t - — L e g v a s t a r t a l m i i b b i v ó f o r r á s b e l s ő h a s z u á l a l r a . — sikerült mókái és kupiéi állandó derültségben s é g e k i r á n t i v é g r e h a j t á s i ü g y é b e n a n a g y k a n i z s a i k i r Idény , május 16-től azept 30-lg tartották a közönséget. Bércig Margit ujolag t ö r v é n y s z é k t e r ü l e t é h e z t a r t o z ó s a n a g y k a n i z s a i 5 8 9 . s z i k b e n 6 0 1 . h r s z . h á z , u d v a r é s k e r t 1 2 2 0 k o r o n a brillírozott. Gyönyörű hungja, ragyogó tailletFelü Imnlliailan vérszegénység, sárgaság jei és kifogástalan játéka által kiérdemelte a b e c s é r t é k b e n , ni betegségek hstgerinc- és idegbántala n a g y k a n i z s a i 7 4 9 B . s z i k b e n 2 - 6 1 . h r s z . s z á n t ó maknál, bénulásoknál, kiáltott betegségekkapott solí tapsol. Parlagit meg kellene n é erósitőül büntetni azért a lehetetlen öltözködésért. Egy a k a t o n a t e m e t ő d ű l ő b e n 191 K b e c s é r t é k b e n . Mint ftirilöorviis D r Rohrer A kiv. Illrdöa 209K a hrsz. szántó a kisgyotai dűlőben 2 1 1 ütött - kopott csódörös katona-blúz. a o r v o s mt'iködik l . ' l a z á s W i e n h ö l •> ó r a . északról kelelénél háromszor nagyobb nadrágja teljesen k o r o n a b e c s é r t é k b e n ( i d e r b e r g e u at iiiiirn *.> o r a rlélről llml.ipesleit át, i g o 8 évi j u l i u s hó 1 3 . nupjan délelőtt iititeit sziuli'it or.t a l r a g a s z o k Sellscstól kezdve, lerontotta azt a hatást, amit temperamentumos 1 0 órakor játékaival egyébbk(;iit elért volna. Olyan m i n d e n n a g y o b b ullouiasnu felrairásítva. öltözetben, sapkával és kard nélkül még Iló f e l v i l á g o s í t á s o k k a l , u t a z á s , l a k á s , k e d v e z m é e z e n t e l e k k ö n y v i h a t ó s á g n á l Sebesít-11 y L a j o s f e l p e r e s i huszárönkéntes sem mehet estélvre, pláne ügyvéd vagy h e l y e t t e s e k ö z b e n j ö l t é v e l m e g t a r t a n d ó n y e k r ő l . a z e l ő - é s iitóíilény b e n s t b atl a raportra a hadtestparancsnok elé. Parlagi nyilvános birói á r v e r é s e n eladatni fog lürdoigazyatóság Szllácson sokat rontott. Arai Pintért illeti, Kikiáltási ár a f e n t e b b kiteli I n - c á r . szerepét szivesebben láttuk volna másnál. Zólyommigji Á r v e r e z n i kiváltók tartoznak a bec-ár l o száAkinek az egyénisége és alakja jobban zalékát késtpéuzben vagy óvadékképe» papírban a megfelel. Nem énekes szerep, ttetu Pintérre kiküldött kezéhez letenni Könnyen szaüák. Nem is volt benne sikere. Még A kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság. Szőke Gizi és Sajhi^yi járultak nagybán hozzá egurfife. 'thett az est sikerehoz. N a g y k a n i z s a , 1 9 0 8 . évi április hó 1 erósiiő
«
Berger-féle
íyííy-Kútríny-sziippnn,
forrás
Szliács acélfürdö, fölső Magyí
Kövessy legújabb darabja. Holnap a mi népszerű igazgatónk legújabb szerzeménye a „Keserű mézeshetek" kerül bemutatóra. A darabról azt állítják, hogy Kövessy legsikerültebb alkotása Már németre is lefordították és legközelebb Pesten és Bécsben egyszerre kerül színre, Tehát nálunk lesz a bemutató. U g y halljuk, hogy már sok előjegyzés van az előadásra. Heti Kedd : Szerda:
műsor:
Keserű mézeshetek
(Újdonság).
Vasgyárűs.
Csütörtök:
Tatarjárás.
P é n t e k : Soworí
árva (zónaj.
S z o m b a t : Fátum (színmű, újdonság). Vasárnap:
v*
¿fi
inimení. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
póüika e a j rtirióoak bizonyult hAxiaior, maly m i i sok 4» 6U lefflobb fAjdalorncaiUapító «isrnok bizonyult köiiviayn«!, otuinál «a •»shUISs t k a é l , bodárisöUiitoi'P«» ha»inAl»a. H j j « l n i e i t e l * » . HilAnr bainiaitványok miatt b«Tá»árli»kor ó«»to«iak legyünk ét oa»k olyan uregot (0K»Jj unk •'> m e i 1 a ,,Hor(0iy" YiíljegTKjel M a Btchtar o i a W « « « 1 «J1*tott dohaiba TUI caomagolra. Arm ttregekben K - . 8 0 , K 1.40 í * K 2 . - h á g y ^ l r i n nundon gyógyazertárban kapható FSrakU»: T í r í k J á z a s f gjiJ
OLRltiiíf
irdgyszertln u . A r t n m M t r , P r á g á b a o , Kliaabethatnmaa 6 HO. Mindmaapi a s M k U d h .
Z A L A I
A szlavón
3
a déU vaaut
ékttzphegysóg egyik kies
H a t természete* k é n e s
völgyében.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 3 4 - 5 0 C°
•'S
ThermaltökörfQrdők kádfürdők Massage Hldegvizkurék Ivókúra.
44 bold park, közelben nagy
fenyőerdők.
Mérsékelt árai.
Szép berendezési) lakószobák, olvasóterem, fOrdózenekar, kölcsönkönyvtár, Lawn-tennis, tekepálya, érdekes kirándulások stb. stb.
Posta- és sllrgönybivatal, vasúti állomás, gyógyszertár. 4 ftlrdóorvos. j »
EREDETI
u l«asffatósif.
olcsóbb áron
szállít]»
műtrágyákat
leg-
Z Z Z Z Z Z Z Z Z Z Z Z Z :
K a l m á r Vilmos a stassfurti
Kfclisyndikátus
vezérkápviselöje
B U D A P E S T , VI., A n d r á s s y - u t
Grammophonokat eredeti gyári á r a k o n nagy választékban raktáron tart
iö^Wajdits József Nagykanizsán. Eladás részletfizetésre is.
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. Legnagyobb választék hanglemezekben.
OTTOMAN
M
STASSFURTI
valamint a x összes egyéb
árengedmények.
fürdőigazgatóság.
A k i 6 fillérért egy csomagocskát akar %
8
0
Prospektusokkal szívesen szolgál a
éji*?. ^m^míNr
s.
4O L-os kálisót és kainitot
i s o h i & s n á l .
A z elő- és u t ó i d é n y b e n tetemes
4 8 0.)
hévforrás (38
Képes prospektust Ingyen é t bérmentve kuld
Kitűnő gyógyrocdmények v é r s z e g é n y s é g n é l , n ő i b a j o k n á l , c s ú z o s és k ö s z v é n y e s b s n t a l m a k u i U és i d e g á j d a l m a k n á l .
Egész évben nyitva..
>
•a • A
Fangó-gyógykezelés, hidegvizkura, m a s s a g e , villanyos kezelés.
tm~ K ü l ö n ö s e n
Köszvény Rheuma Ischias Bőrbetegségek Női bajok
S? B*
JUNIU8 2i.
stubnyafOrdú léggyógyftlrdő
•fe 518. m. a tenger C sziue lölött
DARUVAR FÜRDŐ
Szlavóniában.
I90H
K Ö Z L Ö N Y
venni, az kórén kizárólag - cigarettapapírt.
49.
1908. J U N I U 8 UJ.
7, A L A 1
I Ö H Ö N T
Géplakatos,
GODDAM'
ki már „Giso u -félo szalmahüvely-gyárban munkálatban volt, ugyanilyon ruinó'segben kerestetik. Ajánlatok a kiadóhivatalban. V
Végre egy gyorsan ég biztosa" Itató tyukszemszer. i
Cook & Johnsons
•
*M*Jt,/Uii
itM'Mtfuk w j L a , i S j j
Szélhajtó görososillapitó
ameerikai
szabadalmazott
1 HODONY c s e p p e k t , tyúkszem-gyűrűi. i =
Már 1 8 4 4 óta =
|
1 darab
bevált háziszer, mely az étvágyát eló- t , idézi, H az emésztést fokozza.
Ara
üvegenként
20/fillér,
in Glognitz, Hledirfiitsrrilch. JT^,'
Budapest, IV., ..Röser Bazár"-ba
"V^
>
t
ezüst-
és
ékszeróru - m ű t e r e m .
taglalásokat
és átalakitásokat gyorsan
KELENGYÉK klvltalban
a
vágó
Jelentkezni lőhet már inost lakásomon ( F 6 u t 15) Növendékek csak korlátolt számban vétetne^ Tanórák : d. e. 9
július
J-éH
- 1 -ig. d. 11. 24-ig
A rendes t a n f o l y a m o n kivül, a müvészlesebb kézimunkákból, kíván a t r a k ü l ö n ó r á t is a d o k , a m e l y bármikor kezdetét veheti.
Pálnó lanilónó.
Kézimunkáim lakásomon meíilekinllictök. Lampionok nagy választékban I f j W a j d i t s József
Különleges készítmények! ékszeráruk és jegygyűrűk.
körébe
22.)
HELYEZTETETT ÁT. |
tizemre berendezett
kézimunka
miiidenneinn kötés, liorgolás, hímzés, slingölés, keresztöltés, recézés, fehérhimzés, tUfeslés, poinl-lace, richdieu viktória, hímzés, spanyolcsipkchímzés stl>. stl>. oktatását elvállalom.
okleveles kézimunka
ÉKSZERGYAR. Villamos
nyitok, melyen a nói
Kálmán
j;
wí
hogy a
kézimunka-iskolát
fel, a kél liótiapos tanfolyam
H i r d e t é s i iroda.
( K á r o l y - K ö r u t
UJ
v.la-
ÍRGER 4 . 1 .
.3 ^ u U u e Bíttner's Hpotbehc |
arany-,
postán
értesítem a n é. közönséget, szUnidnben egy H Itónapra terjedő
kezdődik.
Megrendeendö
; i
1 kor.,
1 korona.
Két Üvegnél kevesebb (utánvéttel 2 K. 50 f.) lárláoskávttl együtt nem ^ küldetik. —
1
6 darab
• / 20 fillér portó. Kapható az ország minden gyógyszertárában, mint orvosszer-drogériáklian. stb.
KÉZIMUNKA-ISKOLA.
kedésében
legfinomabb
k ö n y - és
kaphatók papirkeres-
Nitgykanizsán.
'
FÉRFI-INGEK a í e g s . i e b b állításban — - —
ki—
elkészítőnk
Eladás részletfizetésre is! BÉRÉNY
JÓZSEF
ÉS
F/A
ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
A l e g r é g i b b és a l e g j o b b a n értesült
magyar
újság
az HALÁSZ J E N Ö N É f e h á r n e m intézetében készülnek
EGYETÉRTÉS
Nagykanizsa,
Osergeri-ot
30.
A társadalom minden kfirében egyformán kedvelik. A magyar családok hírlapja
A legjobb kutya kulacs volt és marad a
Előfizetési
ára:
Főszerkesztő : Szópirod.
Egy
2 40 kor,
hóra
Dr. P a p
Kérjeh
LIPIK
Zoltán.
munkatárs: Eötvös
Károly
ELSŐRANGÚ
mutatványszámot.
o /, III
Vasút, posta- és távírda álolmás
^
Ivókúra. Hévvizes fürdők. Vizgyógyintézet Inhalatórium tm~
» flrilkaljaa 10 bliálé i r m •akadlk.
K í v á n a t t á p r o s p e k t u s a i cs b í v e b b
I
J
I j l O O i n EqvedüIi
Fattinger-féle Puppy-BUquit kölyök-lintyák
fárkttagailtk ellen.
q Ya
ros=Fr
részére. - 6 0 k g . 2 6 b é r m e n t v e 3 - 6 0 K.
Árjegyzéket b é r m e n t v e
K., 6
kg
küld:
Fattlngsr's Patsnt Hundikachaa uad Geflügslfuttsrfabrik, W l s n a r - l m t a d t .
crtasiti's-sel szolgÁ
A fttrdtílgasgatóiág.
^
mely az Összes e fajta tápszerek közül a legjobb összetételt) és táperejű. — 6 0 k g 2 3 K . , 6 k g . b é r m e n t v e 3 2 0 K.
FÜRDŐHELY
Kgyettca jadlarlalmu alkalikus k é f l l l (14" C.) Earépá kas. Páratlan g y ó g y h a t á s ú a tápcaatoroa és a l l z i l l t • tik "is7.es k t r u l o a n i | k i l i | i á á i l l , hugyaavas állatai, k t i i i é a j f . c m és lacklai, l i n i l j f - , aggéikor ós az összes
Nagy elterjedettsége folytán hirdetéseivel minden iparos és kereskedő az „ E g y e t é r t é s " - b e n biztos eredményt ér el, Minden cikk hirdetésére alkalmas, mert olvasóközönsége vegyes. Kérjen hirdetési prospektust, o o o o o o
Fattinger-féle k u t y a - K a l á o e ,
260-nél
t ö b b e l a ö d i j . A Fattinger-féle állatorvosi ellenőrzés mellett késztll.
a legjobb és legfinomabb
Czipötisztítószer
i t z S c h u 1 z j u n, re s z v.- Iá r s, L i p c s ^ E g e n
tápszer
Z A L A I
STEIERORSZAli
Tóbelbad Saí«on :
a t e n g e r lelett.
í
lél, liicggyongc«égncl, litlgcrincbajok, góiciók, h i u t e r i a , »Ib, nal hajak. v r n e g é n y i é g , bél- c» bólyaghinialmak, KulónOwn ajtalatua Ubbadoiók r é u é t c lldolétdl ét gyenge gyermekek l U m i r a . I t l i l f é l l firdok I h e n n i l -
illlinoi líráik, • a i l l | i ,
K
w.
2-ik
Csak
kytfripatl-
k u , |;í|;bi<, liziplirftk. ¿ib. O l c i ó lakiiok, egyei u o b t k , »Illik, gyúgytereni, Igen jó vendéglő, elnírangu Proipekluttal jutveien Molgil a
Posta- és távírda állomás
FQrdőigazgatóaág Dr
B L U M A U E R
GLEICHENBERG
r
-
évad:
Május
föliratú ónoiattal van Urva. A M o l l - f é l e a ó a b o r n e a r neveieteien mint f á j d a l o m c s i l l a p í t ó b e d ö r i a O M a l a x a r kOnvény. c í m ( i a meglnlléi egyét. kAveikeiményelnét IcgUme.eioiebb n é p n e r .
október
l-ig.
viszonyok.
Gyógyjavalatok: ¿¡SSr"ÍUiSS aalvliom beteceáftel, Idegbajok, rokonvaleaoenti«. loOBIO Gyógy e szközök: ¡g?ÜÜÜr ISStfZ d e g r r l í - g - y ó r y i n t é i e t , g-yógyg-lmnáitika., n a p f U r d ó k atb. Gyógyforrások: Gazdagon illusztrált p r o s p e k t u s o k a t
küld, lakás-
és
fürdőigazgatóság
h>
.
sradeti
90
üvvg
A
Jü±
( H i i r k .
1
ára
1
M ^ H
korona
V
Moll 1. gyógyszerész
u e r l n t k é u t i e k gyeimck e l hólgy iiiippa»' * b ó r v; • f- e l n őJ t t e. kk r é t i é r e . — Ara d a r a b o n k í n t 4 0 «II. ' J d a r a b I k o r . 8 0 Ali. , n e p p a n Moll A. védjegyével van ellátva. ^ P 8 11 é t k Q I d é i :
c i . é i klr. udvari szállító ¿Ital,
s z é n s a v a s vizek
én
•c
V
Vidéki megrendeléiek naponta poitantánvét mellen teljeilttotnek.
A raktárakban
r
tessék határozottan
védjegyével
•
ellátott
1
„MOLL A." aláírásával
készítményeket
linktár Nagykanizsán: R o s e n f e l d
kérni.
Adolf
királya, rögtön
megszünteti,
páratlan
Fiai.
IGYUNK ?
Millenniumi
A G N E S -Forrás
étvágygerjesztő, használata
valódi áldás
nagy
é r e m m e l kitüniet ve Kitllnfi asztali, bor . és g y ó g y v í z ,
a
gyomorégést —
gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, h a n e m a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSŐ- ÓS húgyszervi betegségeknek. Azért tehát Haszuáljtik a mohai Á g n e s - í o r i á s t , Ita g y o m o r - , b é l - és l é g c s ö h u r u t t ó l szabadulni akarunk. Dr. Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha b a j t gyógyítani akarjuk. Dr.
Kétly. a
vese-
Kövér.
Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha é t v á g y h i á n y és e m é s z t é s i z a v a r o k állanak be. Dr Gebhardt. Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha m á j b a j o k t ó l és s á r g a s á g t ó l szabadulni akarunk. Dr. Glass.
Háztartások számara másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden k é t e s é r t é k ű m e s t e r s é g e s e n s z é n s a v v a l t e l í t e t t v í z n é l , sót a szódavíznél is o l c s ó b b a n a d j a , hogy az Á g n e s - f o r r ó s v i z é t a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse.
Kedvelt borviz.
Kapható minden füszerüzletbon és elsóraiigu vendéglőben
Kedvelt borviz.
Olcsóbb a szódaviznél!
Főraktár: FLEISCH HACKER IGNÁCZ Nagykanizsán. -
0 O
V i
r
a mohai
V
Béca, Tuchlanben 0. s t .
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. Minden külföldit fólulinnl h a z á n k természetes
J
MOLL G y e r m e k s z a p p a n j a .
•
\
Moll
fillér.
l.ogHnoinabb, legújabb m ó d t t e r o k a z e r O' • á•p •o l-t é• i r a g y e r m e k e k öt Minden darab gyermek
, ,
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában. h
MIT
énozott
ft>
•
*
Egy
ft-ujlt
SOS - B O R S Z E S Z
i" k
i
1
LT I T - F E H L E
O Y Ó O Y H E L Y .
5-től
a
o
,w u,c,i mUU C i a k a k k o r v a l é r f l , hvédjegyéi ' w , , , u e wtttntetl * fel, »A. Moll«
Félalpin jellegű legkedvezőbb klimatikus
kocsikról gondoskodik
M
>
V
Nyári
tftrveiiylleír
KLIMATIKUS 8TAJEROR8ZAQ.
f
akkor valódiak, ha mindegyik doboz v é d j e g y é t és a l á í r á s á t t ü n t e t i fel.
IBIIIIIIMIIHMOU
SÁNDOR
főorvos luUjdonoü.
M O L L - F É L E S E « I D L I T Z - P O R
A Moll A.-Mle 8 » i d l l t x - p o r o k tartói g y ó g y h a t i i a a l e g m a k a o a b b g y o m o r - i a *.. « I t e a t b i n t a l m a k , gyomorgórc» éi gyoniuihév, rr.gtöit a i é k r e k e d é a , ni*jb»niatom, V vértoluláa, aranyér é i a Icgkttlanbaiöbb n ö l b e t e g e é g e k ellen, e j e l e i b á i l u e r n e k . éviUedek óla uilndlg nagyobb «Iterjedéii i / e n e i t . Ara e g y l e p e c a i t e l t e r e d e t i . ^ d o b o z n a k 2 kor. ^
V
Í0r«t»l «nekar.
állomás (iráetól, kov-.mil I »ra
V)
hdmériék-
Jei (Uy R.j, I)ii|é< ••hajlat, i m t i i i r í t l I m i f , Kíjcuoiuiot Itijfiiriak. Ij»ir|iull«t«i i 4 i | b i l i | i é | i l -
vii, íenyülllv.
Május-Oktober. 3 3 0 ni
Ki|i U r a i u l , m l i r l i l n i | J I | ; i l i ; SO' C
1»0S. J O NI 0 8 2".'.
K Ö Z L Ö N Y
Telefon tói.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában
Nagykanizsán.
urnái
N A G Y K A N I Z S A , 1908.
JTJNTU8 37.
• E Q Y V E N H E T E D I K ÉVFOLYAM, 26. SZÁM.
ZALAI KÖZLÖNY
t l A f l z a t é a l á r a k : K g é u évre 10 k o r o n a , félévre 6 k o r o n a , negyedévre 2 k o r o n a 6 0 #111. E g y e s s z á m á r a 2 0 Ml. T a n á r o k n a k , tanítóknak, J e g y z ő k n e k áa állami llaztvlaelóknek I é v r e e k o r o n a , fát évra 3 k o r o n a .
A népoktatás retormálása. Irta: H e g e d ű s
Elek,
zalabagonyaí
tanító.
KclcMs s z e r k e s z t ő : K á l m á n P á l . I . a p t u l a l d o n o s és k i a d ó .
IFJ. WAJIMTM
S z e r k e s r t ó s é g : N a g y k a n i z s a , F ö - u t 16. a i á m E l ő f i z e t é s e k á a h i r d e t é a e k IfJ. W a j d l t a J ó z s e f k ö n y v kereskedésébe küldendők.
JÓZNKI.
Mcgjeten minden
hétfón
délben
solni kell. A k i m u t a t á s v é g r e h a j t á s nélkül ból legalább is a j o b b tanulók följebb m e n csekély eszköz, holt malaszt a mi kezünkben, nek, aki felér azalvakba, T V. és VI. osz-
ilyformán külön- tályba nz Bem iskolázható be r e n d e s időben gyermekekkel van dolgunk. s a téli hónapokban ha j ö n is, de kora taMindjobban erezzük s z ü k s é g e s s é g é t az Van ott 1II„ IV., V, és VI osztályt végzett vasszal ismét e l m a r a d . Igy tengődik aztán a egész n é p o k t a t á s r e f o n n á l á s á n a k . Alapos, tanuló. Tessék most egyöntetűen tanítani. n é p o k t a t á s ügye. Se e r ő s felsőbb osztályt, mélyreható intézkedések kellenek, melyek ké- A g y e n g é b b végzettséggel bíró g y e r m e k vagy sem pedig jó ismétlő iskolát nem létesíthepesek lesznek megváltoztatni a mull és jelen nem érti m e g tanításunkat s elmarad, vagy tünk s a népiskolai tanítás is befejezetlen Az
I,
rosszát, g y ö n g é i t . - Régebbi s jelen törvényeink a népiskola hat évfolyamból betöltött
12 éves
ismétló-iskolában
féle képzettségű
érteimébon
áll, A g y e r m e k
koráig m i n d e n n a p i tankö-
korovesződnünk kell velük óriási módon s igy a lesz, mert a népiskolai tanulmányok n á j a , az V, és VI. osztály igaz komolysággal haladottabbaktól elraboljuk az időt s nem legtöbbször
érünk célt. Törvényileg kell tehát kimondani,
hogy
siíány és
kivihetetlen gyenge
kénytelenek
sokszor pedig a
s
tanulókat
felereszteni
az
azért
vagyunk
V, és VI. osz-
a h á r o m évfolyamos is- a népiskola hat osztályának elvégzése föltéttályba. hogy legyén ott is növendékünk. h a t é v e s g y e r m e k bejön az lenül kötelező, kivéve azokat, akik a középT e g y ü k tehát törvényileg kötelezővé a első osztályba, de miután g y e n g é b b tehet- iskolának legalább is két osztályát jó ersdnépiskola hat osztályának elvégzését, Ez az ségű, vagy ami szintén g y a k o r i : a szülők a ménynyel végezték. Aki ezt a végzettséget első komoly lépés. rendes iskolalátogatástól visszatartják s igy igazolni nem t u d j a , polgári j o g a i b a n korláteles,
Ezután
jön
inetló
iskola.
A
nem
képes
De toztassék. Például ne lehessen önálló üzlete f m a r a d o t t s á - ' e m b e r , iparos stb. Ne legyen az u j választói következménye az lesz, törvény értelmében sem választó, sem pedig
haladni a g y e r m e k t á r s a i v a l .
Kis
még sok oka van a g y e r m e k gának,
aminek
a
tükör.
Állandó rovat —
növendé- választható. .Meg lesz ennek a hatása. Azontanuló a IV,, nal kidomborodik a népiskola f o n t o s s á g a és
hogy a tanitó kénytelen elbuktatni
4
Megint m e g t ö r t é n t az a s a j n á l a t o s eset, célja. Emelkedni fog az általános műveltség hogy két ú j s á g í r ó buzogánynyal r o h a n t egyV„ VI osztályból, — t e h á t különböző osztályokból kerül az ismétló iskolába. Azt s nem tekintik a népiskolát oly t e h e r n e k , m á s r a csak azért, m e r t valami h a r m a d i k keu mondhatná valaki, hogy a tanitó a hiányzó ahova csak „ m u s z á j - b ó l megy a g y e r m e k . r e s t e az igazát. Most Keszthely a történet gyermeket m u t a s s a k i i H e l y e s I De aztán az Lehet aztán erős és jó II. ós III. osztályt színhelye. A liuk minden tehetségüket és két 8 igy a 12 évet
betöltött
nincsen szervezni, aminek a lehetóségo jelenleg kor- r u t i n s á g u k a t összeszedik, hogy minél vaskoszigorítani, orvo- látozva van. m e r t városokban a IV. osztály- s a b b a n szedjék le e g y m á s r ó l a keresztvizet.
már baj á m . hogy k i m u t a t á s u n k n a k foganatja
Ezt
törvényileg
T
ÁJl
Kövessy Albert.
C A.
lévéo, néhányszor felmérte az utat a Littke-háztól az
gyöngéden,
Már vállamon nyugtatja szép fejét, De m é g egy kúuycsep reszket a szemében.
nagvkanizsa
csudamély,
S z ó l u n k e g y m á s h o z szótalan ajakkal . . . . . . Mohos vár szirtfokán kihajiik egy
lány,
Haja hullámzó, mint aranypatak
Amint igy sétál, meglát egy fütyörésző alakot, ban kerültek színre ujabb darabjai, melyek egyikevolt. másika (A diurnista, Vigécek, Szulamith, Talmi h e r -
Alant a mélyben áll egy kis lovag,
N e m szólnak, nem mozdulnak, csak ugy állnak
beszélgetés következett.
Ki
a
20
krajcár (paródia), Szulainith, Talmi hercegnő aki vel), Kesetü
krajcár
Nom kellett hozzá földi szóbészéd . . , 6 rájok hullatja sárga l e v e l é t ^ Kgy vén platánnak foszló koronába.
volt
Kövessy
Néhány hónap
aranyhegy
zenéjé-
Kz
utóbb
Kzen
szinmdirói
kívül
vagy kétszer ennyi darabot
fordí-
múlva
alakjában tért
Kövessyhez.
visssa a népszerű igazgatót, hanem irót is dicsérnünk kell. Mint e m b e r : valósággal
a fáradhatatlan,
ötletes
rabszolgája jószivének
képpességgel és közismert gavallérságának. Azt is mondhatnók, megáldott Kövessy Ügyeimét, l ' g y találta, hogy ebből hogy különleges bohém, aki keresi az alkalmat, hogy sz e m b e r b ő l elsőrendű színpadi alakot lehetne faragni. másoknak ö r ö m e t okozzon. teljes mértékben
megragadta
Az elhatározást lett Ferencz.
(Konti
Kántor Kató.
m é g nem került színre.
Mert a vándor sajátos alakia, jellemző dialektusa Szerelmők ugy nőtt. m i n t ^ t e n g e r dagálya,
mézeshetek,
ugy tott. Amint látni való, Kövessy hatalmas irodalmi hullottak az aranyok az ölébe, mint a bibliai zsidók- munkásságot lejtett ki. Benne tehát nemcsak az nak a m a n n a . A szegény zsidógyereknek ajándé- országos-hirü kedvelt színészt, nemcsak a taleutumos JÓSZÍVŰ
rtiliának.
Végül
váudor-utját.
husz
"föztitt két hatos
A sisakon a vérten rozsda nőtt
feleslegessé
borravalót nyomott Kövessy az idegen markába,
hírnevének az alapköve.
Talán régóta n e m ÍB élnek ók.
jelleget, c e g n ő ) kasszadarabja volt a színházaknak.
teszi. Kövessy eredeti darabjai a következők : Az u j A jókedvlt Kövessynek megtetszett az atyafi és h o n p o l g á r (Goldstein Számi), a diurnista. a primamegkérdezte, hogy hová való. donna. Vigécek, Háromláb; kapitány, a Singer gyár, — M u n k á c s r a ! — szólt az, mire néhány Diplomás kisasszonyok. A kaméliás férfi, Mona Wanna
percnyi
állapot kutatását
boldogan folytatta
8 mindkettő n é m a és mindkettó halvány
irta.
akinek kezében kis zsebkendőbe kötött csomag amely a vallási
Ifaxzkei köröttünk a világos éj.
Mtirtos
Kövessy
A nagy sikertói felbuzdulva, g y o r s e g y m á s u t á n -
A f u g y ö r é s z ó alak magán viselte azt a faji Tele búbájjal, s z e r e l e m m e l .
8 divatja ósdi a selyem
a szerepet önmagának
Kgylet-kert ajtajáig.
Megsimogatva kis f e h é r kezét,
8 bár édes hallgatásunk
|árta be
s z e r z e m é n y e , a Uoldateiu Számi.
Siker akkor érte el tetópon^át, mikor a Golds1893-ban az itt múkódó Kakodcay társulat komikusa volt Kövessy Albert, a un mostani népszerű lein Számi címszerepében a szerző Kövessy, a közdirektorunk. Kgy izben próbára ment, de még kora kedvellségü komikus lépett fel. Valószínű, hogy ezt
H a l l g a t á s . A derekához simulok
országot diadalmasan
az
követte.
írói
Nemsokára
volt a mese s vagy egy félesztendő múlva az
meg egész
Mint d i r e k t o r : olsórendü kapacitás, akihez tanulni jönnek
az
igazgatást.
Nagy
vallalatát
észszerűen,
Z A L A I
2
Nem jól van ez igy, fiuk. Ninbs olyan szont közügy, amely miatt magunk között személyeskedni szabad lenne, Henno-.ket ugy sem szeret senki, még talán az Úristen sem, legalább szeressük egymást. Jegyezzétek meg fiuk, hogy az röhög legjobban, aki miatt egymást püfölitek. Hát mire jó ez? Béküljetek csak szépen össze és iartsatok össze, mint mi itt Nagykanizsán, Majd meglássátok, mindjért emelkedik az értéketek is. Kózós eróvel üssétek azt, aki ellenünk mer szólani és lobecsüli fárasztó, idegölő közhasznú munkálikat. *
A kösegészségügyi bizottság nem ajánlja a Uispensairet, mivelhogy nem rendes orvosi gyógykezelésben részesülnének a betegek. Furcsa, hogy eddig a rendes orvosi kezelés mellett Zalamegyében pusztított legjobban a tüdóvész.
Megbabonázott város.
postaépületet
kora esti órákbsu híre j ö n '
esip. A csendőrség
téren
van.
tehetetleu, pedig a szin— T a n í t ó k e a k ü j e . Z a l a v á r m e g y e kir. tanfelfolyik éjjel 12 óráig. I)e ezután is ügyelője m e g k e r e s t e az összes községi elemi népott maradi a csendőrség. Eddig a tettest kinyoiiioznj iskolák iskolaszékei! s a felekezeti iskolák főhatóságát, hogy amennyiben a törvényben m e g k í v á n t esküt, még nem lehetett. valamelyik tanító le nem telte volna, a/.t juniua hó Érdekesek a levelek is. melyet a szellőm a végéig akár a laukertllolre nézve megállapított mókiválasztott egyéuekuek ir. Kgyik levélben igy fe- don, akár a kir. tanfelügyelői hivatalban letegyék uyegetódzík : „Ha e n g e m kerestek, akkor négy nap Bizony vau m é g sok tanító, aki a kívánt eskllt iiem múlva fölpörkölöm Alsóleudvát." Kgyik ügybuzgó tette le. így
ezt
sarkán
írja:
„Te
felgyújtom,
disznó! Házadat mind a ha
kereső
engem."
Egy
közölhettük. Meggyült a baja tehát
—
Alsólendva. június 94.
A
a
kisasszonyt is szörnyeu megfenyeget, de azt itt nem Alsólendvának a szelle-
mekkel. Igaz szívünkből
kívánunk n y u g a l m a t s győ-
zelmei
szemben
a
szelleuiekkt-l
Alsólendva
derék
alsólendva polgártársainak.
Hűtek óta óriási izgatottsághall vau közönsége.
93-án
dobás
kutatójának
Szellemjárás Alsólendváu. — Haját tudósítónktól.
— Befizetés. A DélaaJai takarékpénztárral Csakhamar a j egyesült önsegélyző szövetkezetnél a junlus hó 2y-érc eső befizetések az ünnep miatt julius hó 3-án délcsendőrség négy e m b e r t s a rendőrség polgári ruháelőtt eszközölhetők. ban egy e m b e r t kuld a szíutérre. Természetoson — F e l h í v á s . Nagykanizsa r. t. város t a n á c s a óriási közönség tódul oda. Amint az őrsvezető a felhívja mindazon tedhetlen előéletű jó magaviseletű postahelyiségból kilépett, egy hatalmas kő hull utána, családokat és magános nagykorú nóket, kik a szoni| hathelyi tn. kir. állami g y e r m e k m e n h e l y r ő l elhagyott melyre papiros van kötve e felírással: . T u d o m disznó, hogy itt jártál, de e n g e m és állami gondozás alalt levó g y e r m e k e k e t eltartásra | magukhoz venni hajlandók és a tartásba vétellel nem láthatsz!" járó törvényszabta követelményeknek és a g y e r m e k Közben pedig még egypár dobás esik. Az egész nevelés terén megkívánt feltételeknek és kívánalmakkörnyék összecsődül s néhány száz e m b e r feni a nak megfelelni képesek f. évi julius hó ti án délután fogát a humorosszom)as szellemre. Hiába. A dobások ! & óráig H a l v á i F r i g y e s v. k. tanácsos ur hivatalos nem szünetelnek. Tíz óra után teljes eróvel kitör a helyiségében ebbeli szándékukat lelentsék he Felliivja továbbá mindazon iparosokat, kik 12 éven túli dobálódzás. i d e 15 éves korukig állami gondozásban levó fiukat Egymást éri a sok eróteljes dobás. A szelle- | tanoncul elfogadni hajlandók, hogy ebbeli szándékukat mekben hivő népség bizony fouja-szövi a mesét, a jelzett időig nevezeti kllltanáesosuál jelentsék be. egyik pillanatban aztán szünet nélkül mintegy 10 A városi tanács. Nagykanizsáit, .ÍI08. juniua hó 29-én. Juuíus
hogy a boszorkáuyjárás megkezdődött.
négy
Ismét kődobáláaok.
1908. J U N I I J S :>7
K Ö Z L Ö N Y
és közeiéhen levó
— Gyorsvonatok a Balatonhoz Kiscelfelól A Balatoni Szövetség leiiratot intézett Kossuth F e r e n c kereskedelemügyi miniszterhez, hogy az épülő Budapest—Tapolca vonalrészének kiegészítéseként a kiscell tapolcai vasulrészt arra az időre, a mikor u (első parti vasút megnyílik, első osztályúvá tenni szíveskedjék. Ezzel a vid utón, nagyon gyorsan érh.-t majd a felhúzott nyomós indokokra, azt hisszük. Iiógy a miniszter nem log kitérni a kérelem teljesítése elől.
egy
— F e l h í v á s u s z ü l ó k h ö z . Kálmán I'álué oki. kézimunka tanítónő kéri azon t. szülőket akik g \ - i szomjas szellemek Nap-nap után ablaktörés, dobá ' mekeiket a |ulius l-éu m e g n y í l ó kézimunka-iskolába V i z a g á l ó b i r ó k k i r e n d e l é s e A magyar kir. járatni akarják, hogy a beiratást vasárnap és bél tön lódiás, fenyegető levelek rémitik a , környék közönigazxágUgyminiszler a nagykanizsai kir. törvényszék Fó-ut 16 sz. alatti lakásán eszközölni szíveskedjenek. ségét. míg aztán juuíus 23-án estére s elótto való területére vizsgálóbíróvá Csesznák Miklós kir. tórv. — N a g y ttlz G a l a m b o k o n . Nagy tűzvész este tetőpontra hágott a boszorkáuyjárás. birót, állandó helyettesévé pedig dr. F i s c h e r József m agánépületet boszorkány tanyává tették bizonyos hecc-
Jttnius
'2 ;-én
este
nagy
tömeg
tolongott
A
h é t .
pusztított ( i a l a m h o k o n , melynek több lakóház és gaz
a kir. törvényszéki birót rendelte ki.
— T a n ü g y i k i n e v e z é s . A m. kir. vallás- és dasági épület áldozatul esett. A tüz Filák Ignác leltégladarahok csörtetve hullanak az épületek tetejére, közoktatásügyi miniszter Záborszky I m r e zalaeger- kén ütött ki e d d i g ismeretlen okból és c s a k h a m a r s nem ritkán ablakokon keresztül a szobába hatolnak. szegi állami elemi iskolai tanilót jelenle i állomás- elpusztította Filák, Hozs I m r e , Petit J á n o s lakóházát, helyén igazgató-tanítóvá nevezte ki. gazasági épületeit ós ingóságait. A kár jeleutékenv. Kgyik levélhordó udvarán a heccet töltött fegyverből — G a z d a s á g i t u d ó s í t ó A m. kir. foldmíveléshárom lövéssel adja tudtul a jókedvében leró szel— E g y kia l e á n y s z e r e n c s é t l e n s é g e . Súlyos ügyi miniszter Szűcs Dezső nagyfaludi földbirtokost lemnek, hogy nem a legbarátságosabb bánásmódban a zalaegerszegi járás területére a gazdasági tudósítói szerencsétlenség érte Reiner Mihály nagykanizsa részesülne, — ha elfognák. tiszttel meghízta. » asztalossegéd kél éves kis Erzsike leányát. A ki» Dzintéren.
Nagy
a
(ölfordulás.
Hatalmas kövecs és
leány egy lollszárat vett a szájába és azzal futkos.ilt megfontoltan
vezeti,
precizitása,
rendszeretete
köz-
mert neki köszönhetjük, hogy
mondásos. Hogy egy jellemző dolgot említsek, men- Egylet terűiében kell jen hozzá
bárki és kérdexze
meg, hogy a jövő
már
ripacsszerü
Kövessy minden
szó zünk modern, magas színvonalú
nélkül
beli-tekiiit a
és
Ha
valami
különös
noteszébe
akadály
megmondja.
közbe nem jön, a mondott
napon biztosan jelzett darab k>-rUl sziurit. A színészeit »zereti, mint apa a fiait. Nincs az
országban
olyan
igazgató, akinél annyi ideig maradjon tag tniul nála. Pld. Latabár 4 évig
volt tagja.
Komváry.
pedig már valóságos házibutor, aki
a
sugó
alighanem itt
is
fejezi be pályafutását. Károlyi tata, a közismert titkár ós Kövessy
szinte elválaszthatatlanok. A szorgalmas,
atnbíciós színésszel
szembeu
a h h o z irgalmatlanul
szigorú.
elnéző,
de aki
lusta,
Közismert szokása, hogy beül a páholyba és a legnagyobb ligyeleminel
nézi végig az
előadást. És t
legjobban ő tapsol, ha minden jól megy. De ha valamit
elhibáznak, akkor
van mit hallgatni a Mint
felvonásközökben
ugyancsak
színészeknek.
sziliészt már annyira ismeri
a közönség, {
hogy e helyen méltatni teljesen felesleges. Kanizsait voltak a legnagyobb sikerei és talán ez az oka, hogy arénát m e r t építeni
akkor,
mikor minden
való direktor megbukott náluuk.
Azóta még
szereti Kanizsái, m e r t mint ó mondja Igaz, hogy csak felszentelt
faház, de
csarnoka. Mí is
valamire-
nekünk
itt háza színház,
megbecsüljük
jobban
a
Polgári az udvaron. Közben megbotlott,
előadásokat
hó néznünk, hanem rendes szinházszerü
2')-án mit adnak a színházban
nem
i-|es»it és a tollszá.c
végig mélyen a torkába ülődött. A kis leány
arénában
állapota élet-
élve- veszélyes.
színjátékot.
— M e g ö l t k a t o n a A cigány természet u kaakár tona aló! is csak kitör. Hiába fegyelmezik a morét a reggelig irhatok, mégsem érek a végére. Miután katonaságnál, azért csak vad és kegyetlen marad azonban nem akarom a tárca-mértékét túllépni, még Oláh József cigánylegény Nagykanizsán szolgált, va. sárnap Uláltl hazaeresztelték szabadságra s a baka röviden meg kell mondanom, hogy miért mondottam bevonult a senyeházai falu végén álló sátorba. Persze el miudezt épp most. a leányok között nagy volt az értéke a kipucolt baTalán |ubilál Kövessy V N e m (Hacsak azért kának, a legények azonban boszankodlak a Kolompár nem. mert lö-ik darabja került színre.) Talán királyi (iábor bele is kötött a hősbe. Oláh ba|oueto! rántott. kitüntetés é r t e ? Ez sem Hát talán valami ö r v e n d e - Kolompár pedig vasvillát ragadott s ugy szúrta fejbe a katonát, hogy az néhány órai kínlódás után beletes családi esemény történt uála Ez legkevésbé. Az halt sebeibe A gvilkos Kolompár Qábort letartózo k ' kedden mutatta be Nagykanizsán legújabb sikerült tatták. vígjátékát, a . K e s e r ű m é z e s h e t o k ' - e t . Lehetővé telte, — 70 év ó t a a S i r u p - P a g l i a n o mint a leghogy a sablonos tapsoláson kívül még „szerző"-! is jobb é* legbiztosabb hashajiószer sok ezer családnál kiabálhattunk. • e r e d m é n y e s e n van bevezetve. Ezen t i í r o l a m o Paglaio Ezért írtam róla ezt a jellemrajzot, melynek 1 florenzi tanár által feltalált és 10JH. óta előállított végéu igaz szívből, melegen üdvözlöm Kövessy vértisztítószer csak akkor valódi és e r e d m é u y e s , ha a g y á r t m á n y a törvényesen védett kék vignettával és Albertet, a mi derék színigazgatónkat. | Oirolaino Pagliano tanár névaláírásával van ellátva, A darab ismertetését a „Színház" rovatba i Ezou különlegességek orvosi r e n d e l e t r e az ország minden j o b b gyógyszertárában kaphatók. utaltuk. Ha
ebben a
tói.usban
folytatom,
akkor
Kálmán
Pál.
— öngyilkosság kasfouó
szepotneki-utcai
! és mire ráakadtak,
Kiakanizaán.
J á m b o r István
lakásán felakasztotta magái
m á r halott volt. A szerencsétlen
van.
e m b e r hónapok óta gyógyíthatatlan betegségbee szen-
Thália
vedett. Az öngyilkosság goudolatával már régóta fog-
Kövessyt,'
lalkozott.
| 08. J U S I S
V".
'L A 1, A I
— H a l á l o s v é g ű h í n t á z á » . Halálos s z e r e n csétlenség t ö r t e n ! a n a p o k b a n P a j k a István liencsoi kádármester udvarán l*»lku l o e s z t e n d ő s .Sándor fi» liinlázni a k a r t é s a n a helyet választotta, ahol i , , | s állandóan a nagy f a t ö m b ö k e t szétfürészeli Az állványon ezúttal is el volt h e l y e z v e egy óriási fatömb. Alig. h o g y a kis P a l k e S á n d o r föl a k a r t kúszni az á l l v á n y r a , az azon e l h e l y e z e t t óriási f a t ö m b m e g m o z d u l t , l e z u h a n t és mag» alá t e m e t t e a Iliit.' Heiin a h á z b a n csak a nagy f a t ö m b nagy z u h a n á s á r a lettek ö g y o l r a e s s é . I'alka S á u d o r szétroncsolt t a g o k kal r s z m é l e t l e n ü l h e v e r t a f a t ö m b alatt. A m i k o r leemelték róla a f a t ö m b ö t , móg volt b e n n e élet, d e néhány p e r c m ú l v a kiszenvedett. Az óriási f a t ö m b bezúzta a kis llu m e l l k a s á t és szétroncsolta a t ü d e j é t ¿s m á j á t . Vizsgálatot indítottak, vájjon n e m t e r h e l - o valakit f e l e l ő s s é g a kis llu halála miatt. — V é r e s b u c a u . Mult vasárnap buo u volt ( í u l á c s o u . Vigan folyt a m u l a t s á g , miközben, m i n t ilyenkot szokás, a l e g é n y e k összevesztek és alapos háborúságot rendeztek, aminek legnagyobb bőse N é m e t h F e r e n c volt t ö b b társaival. U g y a n i s K a r k a s l s t ú u t , N é m e t h F e r e n c , K e n y e r e s Láazlp és H o r váth I g n á c , u g y a n c s a k N é m e t h P e r e n c , T ó t h S á n d o r és T ö r ő k Istvánt s z u r k á l t a össze, F a r k a s Istvánt pedig ó l m o s botjával vert el. A jó m a d a r a k a t az ügyészségnél feljelentetlék. — A gözgépkezelók és kazánfűtők legközelebbi képesitó vizsgái S o p r o n b a n julius hó fi. napján d. e. 11 ó r a k o r a S o p r o n városi villanytelepen fognak m e g t a r t a t n i . A kellően f e l s z e r e l t vizsgálati k é r v é n y e k a in. kir. k e r . i p a r f e l ü g y e l ő s é g h e z k ü l d e n d ő k . II. Kakóczi K e r e u c " u ' e a Ü. —
A
Jüan a
szerelem
sötét
v e r e m : avagy-:
szállodában ; vagy:
Don
Nyári pofonok.
m o n d j u k ezt a kis t ö r t é n e t e i , de a hós n e v é t gatjuk.
U g y a n i s sokan
tudják.
Kgy
lesznek
hevesvérű
ugy k o r m á n y o z z a ti
Nagykanizsán,
liatalember,
változó
a reumás e m b e r járó
Ki-
elhallakik
akinek a vérét
idó|árási
mint
például
képességét s z e r e l e m r e ,
égető,
torró, de m é g i s l é h ű t ő s z e r e l e m r e vágyott. M e g t u d t a ugyanis,
h o g y az
egyik
szállodának
egyik
szobája
egy f e n s é g e s e n karc.su, d e f e n s é g e s e n s z e n d e h ö l g y e t zar magába s e z a f e n s é g e s e n k a r c s ú , s z e n d e nem tudni m i v é g b ó l
— egy napi
hölgy
tartózkodás
visszatér oda, aliouuau jött : a vasúti
után
állomáshoz.
A
hevesvérű i l j u , órák hosszat t ö r t e a tejét azon, h o g y miként k ö r n y e k e z z e m e g a kívánatos h ö l g y e t ,
mivel
» szép hölgy se n a p p a l , se este n e m jolt ki a szobu|abol s m é g az ételeit is
ugy h o r d a t j a
magához. A
nii if)auk, m o n d j u k , órák hosszút tört» a k ü l ö m b ö z ó erzekmektól z u g o lejét, míg v é g r e e g y s z e r egy pokoli tervre
megbökte
homlokát
es
harsongó
kacajra
lukadt, — J o lesz, j ó lesz, — m o n d o g a t t a , azlau elindult a v e n d é g l ő i A
pincért,
p i n c é r felé. aki k ü l ö n b e n
m e g k é r t e , hogy m i k o r f e l m e g y ki jön tőle,
embere,
a hölgyhöz s
vissza
l e l e j t s e nyílva az a j t ó t . A p i n c é r
igerte é s este, megtette.
nagyon jó
Alig
mikor a hogy
vacsorát bevitte a a pincér a
szobából
meg-
szobába, távozik,
o u t o s , s z e r e l m e s , e p e k e d ő vágyódással belép a liatal ur,
mire a hölgy halálra
rémül-
halálra r é m ü l t volna, m e g k é r d e z t e a —
Du
még
mielótt
tolakodótól :
Mi tetszik V
E s a tolakodó e u y e l g ő e n , l á g y a n , m i n t az harla,
felelt:
eol-
mikor a
férll e g y
téveszthetetlen
K tl 7, 1. U N Y amilyen
mozdulattal
hirtelen,
éppoly
világosabban
megakarta
j e l l e m e z n i s z á u d é k á t , —, a k k o r c s a t t a n t é i a m á s o d i k , h a r m a d i k tizedik sót h u s z a d i k nyári polon, m i n d - m i n d a s z e r e l e m r e vágyó liatal ur arcán
Közbeu az á t k o k -
nak, a gyalázó k i f e j e z é s e k n e k egész kis s z ó t á r a z u d u l t f e j é r e , inire az e g é s z ház, egész utca szaladt. A ház
előtt
csakhamar
ijedten össze-
r é m ü l t alakok t a u a '
kodtak, előjött a
l o n d i n e r , borliu,
csapos,
éthordó,
két r e n d ő r , e g y
kézilány,
éjjeliőr,
cseudór,
három
— A m i n t bennünket DaruvAr fürdőről értes í t e n e k , r e n d e l ott az idén a f ü r d ó i n t é z e t b e n Kleinv é g r e n a g y n e h e z e n s i k e r ü l t lokalizálni a h e v e s v é r ű b e r g o r tíuBZtáv d r . aki a es. és kir. e g y e t e m i nőiUtal ur lángoló é r z e l m e i t . De a n y á r i pofonok s z á m á t klinikám Q r á c b a n m á r tóbb éven át, mint orvos n e m sikerült r e g u k á l n i . . . Az m e g m a r a d t h ú s z n a k . . . m ű k ö d i k .
orvos, pékinas, kézilány é s tizenkét tűzoltó,
akiknek
Kz t ö r t é n t ; se t ö b b . so kevesebb Ó d o n lakolakBnyveket a l e g m a g a s a b b á r o n m e g v e s z — H i r d e t m é n y . A budapesti m . k i r . állami felső építő ipariskolában ( V J I . ker. T h ö k ö l y ut 7 4 . sz) IFJ. W A J D I 0 3 J Ó Z 8 K F , k ö n y v k e r e s k e d é s . a r e n d e s szakosztály első osztályába a jövő iskolai é v r e való f ö l v é t e l r e m á r f. évi iunius 2 5 - t ő l j u l i u s l-ig lehet j e l e n t k e z n i előjegyezte lés végett A vidékről Írásban it; j e l e n t k e z h e t n i . A végleges fölvétel n o v e m ber 1-éu t ö r t é n i k , külön fölvételi vizsga a l a p j á n . | ki már „tíise u -félo szalmahüvely-gyárban I Fölvételi föltételek I . a 16. életév b e t ö l t é s e . 2 . a középiskola legalább n é g y osztályának s i k e r e s végzése, munkálatban volt, ugyanilyen minőségben :t. legalááb négy havi g y a k o r l a t i m ű k ö d é s az építőipar kerostotik. Ajánlatok a kiadóhivatalban. t e r é n és 4. ép é s e g é s z s é g e s testi szervezet. Az előjegyzéshez be kell k ü l d e u i : a k e r e s z t l e v e l e t vagy születési bizonyítványt. a négv középiskolai osztályról szóló s A. az uiraotlásröl szóló s 3. t a n u l ó hol és kiuél lesz g y a k o r l a t i m u n k á b a n a négy h ó n a p alatt. Levélbeli m e g k e r e s é s r e az igazgatóság k é s z s é g g e l ad fölvilágosítást. S o p r o n , 1 0 0 8 . évi jtiníus hó 18-ikáu. aratás után gazdasági A kereskedelmi es iparkamara. — Az É n Ú j s á g o m . Amikor a g y e r m e k . m á r mély szántást, valamint m e g t á n u l t a a b e t ű v e t é s t , ismeri az á b é c é t u d o m á n y á t , rigolozást szőlő alá késő olvasni akarja azokat a m e s é k e t , a m e l y e k e t azelőtt őszre elvállal n a g y a n y a , n a g y a p ó aikáról hallott l'osa bácsi k é p e s g y e r m e k l a p j a folytatja azt, amit az iskola m e g k e z d e t . Kedves, tarka meséivel olvasáshoz szoklatju, és olvasással üdíti a g y e r m e k e t . N y á r r a m é g t ö b b m e s é t , g ő z e k e b é r s z á n t á s i vállalkozó t r é f á t , m é g s z e b b k é p e k e t hoz. I l y e n k o r s z ü n i d ő b e n B U D A P E S T - KELENFÖLD. valósággal a g y e r m e k m e l l é szegődik, s elkíséri a m e s é k virágai közt. a kirándulások vig u t j a i n . Az Kn U i s á g n m elótizoté-i á r a n e g y e d é v e u k i n t 2 k o r . ón till Kiadóhivatal UudapeM, \ ' b , A u d r á s s y - t i t 10. Az u j é v n e g y e d | u n í u s v é g é n kezdódié d e aki m o s t m e g rendeli a lapot, a n n a k m á r m o s t indítjuk m e g Az lín Ú j s á g o m a t . — U j i d ő k . A z összes fürtlök é s n y a r a l ó h e l y e k Az e rovat alatt közlöttekért n e m vállal f e l e l ő s s é g e t olvasótermében, szalonjában megtalálni Herceg F e r e n c a szerkesztőség. hetilapját, Az U j Időket. A n y í r i szezonban is bő, g a z d a g , előkelő t a r t a l o m m a l k e r e s i fel á l a u d ó közönséget, a m a g y a r uri t á r s a d a l m a t . A s z e r k e s z t ő H e r e e g F e r e n c m e l l e t t a m a g y a r írók színe-java ír ide r e g é n y t , novellát, cikket, verset, tanulmányokat HárA Bór- és Lithlon-tartalmú d o n y h Hródv. A m b r u s . S z o m a h á z y , Lövik. Lyk.i Károly. Ileltiti. F a r k a s l'al. K n d r ó d i . Szabolcska é s másik dolgozótársai. K ü l ö n ö s közkedveltség!! a l a k j a . H o r k a y i m az az e l m é s g e n t r y a s s z o n y «ki h o s s z a b b ' s z ü n e t után most ismét m e g j e l e n t , s m a j d m i n d e n héten k ö z r e a d t a p á r b e s z é d e i t . K g y s z e r a p a r k l u b b a n , másszor a c u k r á s z b o l t b a n t ö r t é n n e k ezek a m e g j e g y zések a m e l y e k a közélet, a t á r s a d a l o m eseményeit kitiiiM sikerrel hassnállatik veszik u g v a n c s a k csípős, s z ó k i m o n d ó , de mindig v c s c b n j o k u á l , a h ú g y h ó l y a g bán-, r m o m h a n g ú kritika alá. Aktnális d o l g o k a t karrikiroz( a l m a i n á l és k ö s z v é n y i i é l . a c z u k o r uak it lap lejlécrajzai, a m e l y e k ö t l e t e s s é g ü k , h u m o r u k b o l e g s é g n é l . n i e m é s z t é s i ev l é l e g r é v é n h a m a r o s a n m i n d e n ü t t k e d v e l t t é tették s z e r z ő j ü zési szervek hurutjainál. ket M ü h l b e e k Károlyt. A'- UJ idők előfizetési á r a H ú g y It a j 16 h a t á s ú i negyedéveukint t kor. Kiadóhivatal Hudapest, VI. VsiasBlti! K9na,,a a a é l l t S l t t t Ttl|«iaa tliitat A n d r á s s y - u t l o . SÍ. AZ U| é v n e g y e d jul. I. kezdődik.
Géplakatos,
GŐZEIÉ?EL
WOLFF
.-zerelem, szerelem . . .
BENŐ
Nyilttór.
> nSalvatorforrás
Amateur-fénykcpáwoknek |
Altalin.><>n
«Iftniert
kitUnü Muloa e» ml líiiykcpé'reti késitllékek, felülmúlhatatlan mlnö.égU pillanat SíC-/t apparátusuk, valamint mindenféle teny-
képé'ieti cikkek Moll A* cégnél (Tuchtauheu U, cn kir. mtvari .lalllt.j) kaphatók. Kkkor c s a t t a n t el az első p o f o n , a/, első n y á r i K»en iuIcuu alapltatott ie>M-lien. Kívánatra nagy képe. iiju^yíék lieruientve VulJ a céj;. pofon, m é g p e d i g n e m a s z e n d e hölgy arcán. Ks —
U j v a r r o d a . H a l á s z Jei\óné, ki Dudapest legelőkelőbb Üzletében K u n z J ó zsef ós Társ» cégnél éveken át mint elómunkásnó mi'iködött, Nagykanizsán fehérnemQ varrodát nyitott. Teljes kelengyék olkészitését a legegyszerűbbtől a legíinom&bbig elvállal. Férfi-ingeket a legszebb és legdivatosabb kivitelben készít. Tanítványokat és tanulóleányokat elfogad. Nagykanizsa, Osengerl-ut 30.
K-i^-iíi •
títrúnjrl-itkrrfJitdtitihrn
>-•»•?/ >,
' /.il'Ű ti .V.,V„/.,r/'„rr,„ l'.,//„/.»/«.W flu'laf/it,
I'
ltu.l«trr<,kr<3il
».
a
.
4
Z A L A I
S z e z o n k é p e k .
— Egy gratuláció. — Sajátságos a magyar paraszt észjárása. Felfedez éa követkeitet. Ks ha a következtetés nem is jó, de • szándék, a sxiv érzelme tiszta és nemes, Alább eredetiben bemulatuuk egy levelet, rae. lyet S Z Í V Ó S Antal helybeli órás mester kapott a inult héten nevenapja alkalmából. Szósterint közöljük hibával együtt, hadd lássa nz olvasó, hogy miként gondolkodik egy magyar paraszt: Kelt levelem Csiraohan, Miért
is
1908 juuius 9 én
méltatlan vagyok T. uraságodat
fölkeresni levelem által de lélek ismeretem nem engedi el mulasztani a mit tudok. Most 1 éve
K Ö Z L Ö N Y
1908. J U N I U 8 27.
Lilla és az apja Árpádot vélik Amanda kedveséuek' mígnem Amauda Kusza nyakában marad és minden rendben vau, kivéve Lilla és Léczey ügyét. A har madík felvonásban ók ia rendben jönnek. De most ai öregek haragusznak, mert kisOl, hogy az édes titok szűkség hazugság. Ujabb bonyodalmak utáu minden félreértés eloizlik, sót még az örömszülők is ös8zeházosoduak és így a sok összevásárolt gyer mekjáték talán nem vész kárba. Amig ez a mese elóttüuk lefolyik, addig I bonyodalmak egész légióját szövi-fonja a leleményes és a színpadot tulságosau ismerő Kövessy. A darab legsikerültebb alakja Amauda, a félbolond sziuinövendék. Nagyon jók az örömszülők, a fiatal pár és Kusza. Lehetetlen alak a hadnagy privátdienerje, aki Csokonai Lilláját akarja fejtegetni és olyan szalónképeseu társalog, mint bármelyik fővárosi arszlán. Kzen jó lesz segíteni, mielőtt a budapesti Magyar színházban és a bécsi R a y m u n d t b e a t e r h e n színre hozzák. (Nevezett színházak már megszerezték az előadási |ogot.)
M u n k á s cipőink ugy minőség, mint az olcsó áraknál fogva
versenyen kívül állanak. Erős vikszos bőrből (sima vagy betétes) K 7.— Erős vikszos bőrrel (bakkancs vagy füzös) . , . . . K 7 20 Box calf füzös K 9— T
T T
R
t J
L
"
hogy ot voltam kanizsán hát szemembe tont cipőgyár r t. nagykanizsai főraktára Az előadás jó volt, bár egy kissé gyorsabb a kedve« cxímje. de én mind egyszerű földtempó nagyban emelné a hatást. A szereplók közül PWT Fő-utca 12. szám raives nem voltam bátor személesen megjeleni Csige Böske valósággal brillírozott. Hozzá méltók: elöte de most már nem nyugbatom hogy csak Fehér, Tury, Nickyné, Ladányi és 8zílágyí. Károlyi Korona szállóval szemben. levél által is megismertem magát l. uraságódal Ibolyka is nagyobb szerephez jutott (Lilla) éa ebben mert 36 évet meg éltem ojau néven mint az oly derekasan állotta meg holyét, hogy külön kell én saját nevem csak hirbeu halotam de szeme- megdicsérnünk. Szeműnk előtt nőtt azzá, antí és ha így halad, rövidesen elsőrangú erőssége lesz a társuimet nem lálhatatatn meg ez ideig. latnak. Nem vélünk csalódni, amikor azt hisszük, De mikor tisztelt czimedet meglátam a hogy Ibolyka méltó leánya kitűnő mamájának. Szőke Szélhajtó görosoaillapitó SZÍVÓS Antal néven és aztán hogy még mQ~ Gizi is fényesen oldotta meg feladatát Általában a órás és látszerész ezeu igen nagyon örültem szerző-direktor meg lehet elégedve társulatával A közönség szívesen fogadta az újdonságot, sokat és ugy hogy a szivem csak ugy dohogot örömöm= Már 1 8 4 4 óta = szívből tapsolt. Szerzőt vagy nyolcszor hívták a I ben hogy mégis csak van ojan nevll mind az lámpák elé. bevált háziszer, mely az é t v á g y a t eló- £ én nevem az országban tehát nagyon $>kóiiSzerdán a Vasgyárost elevenítették fel telt ház , idézi, s a z ' e m é s z t é s t fokozza. | szenvel vagyok iránta. T előtt. A közönség sokat tapsolt Csíge Böskének és A r a ü v e g e n k é n t 1 korona. Most pedig igeu alkalomszerűnek találtam Turynak. Fehér egy nem neki való szerepet játszott Két ü v e g n é l k e v e s e b b ( u t á n v é t t e l hogy a kedves népnapja Antalra megörvendez- meg kedvetlenül. J ó k voltak: Tóth Ilona, Károlyi tesem levelemet kiváltom hogy ezen soraim a Ibolyka,'.Heltai és 8zílágyi Ladányi kis szerepében 2 K, 5 0 f.) l á d á c s k á v a l e g y ü t t nem újból. bebizonyította, hogy nagyobb dolgokra hivatott. legjobb egészségben Utálja kedves név rokonyom küldetik. — Tegnap a „Loowodl árva" színmiit elevenítetf családját, nem tudom van-e nincs de azért ha { ték f e l : Jók voltak: Osige Böske, Tury, Nickyné, Me gr endee ndő vau Isten éltese eróben, egészségben, hégeség Fehér, Szőke Qizi ás Hajagos. és boldogságbau, sok számos esztendőkig ugy jfulíus Bíttner'e H p o t h e h e V. kiváltom mind saját magamnak. in G t l o g n i t z , Hiedaríitirrtich. í K é t j u t a l o m j á t é k . A jövő héten két jutalomKedves névrokonyom egyébét nem tudora f NŰLH M Í « M J ' U Í H V I ' * « I M ' V M ' K B ' B M ' M ' M R W R T F R V . I R E * J T megajáudékozui tuiud ezeu egyszerű levelemet játék lesz. Heltaiuak jutalmazására színre k e r ü l .tialatliea" és egy nagyszabású cabaret. Kittiek de ezt tiszta szivemből szeretetei kűldom. részletes programmját még nem árulhatjuk el, de Kzel bezárom levelem maradok Itüu sze- annyit mégis, hogy egy idegen liires énekesnő is fellép. Hogy Heltai nagyon megérdemli a pártolást, rető ismeretlen rokonya azt a színházi közönség, amelvnek annyi d e r ű s percet Kiváló tisztelettel szerzett, legjobban tudja Hasoulólag telt házat Szivóa V e n d e l . Csícsóbau. remélünk l'arlagi Kornéliának, a temperamentumos szubrelt jutalomjátékára is, amely szombaton lesz'. Villamos üzemre berendezett Somogy-megye u p. Iharos berény. Színre k e r ü l : Lili. a r a n y -, e z ü s t - é s é k s z e r á r u - m ű t e r e m
1 HODONY c s e p p e k c
£
I ¥
EKSZERGYAR.
SZÍNHÁZ. llemutató előadásról irunk. Kitérünk tehát egy kicsit a sablonos referáda mintától, amikor csak az előadást, a szereplőket kritizálja a referens és ez alkalommal elmondjuk a kedden bemutatott „Keserű mézeshetek'' meséját is. Már amennyire l. i. Kövessy Albert eme helyzel-vigiátékát hűen visszaadni lehet. Árpád (Tury) megszökteti a nevelőintézetből Márthát iSzőke (¡ízi) és titokban megesküszik vele. A legboldogabb mézesheteket élik, mikor jön Árpád apja (Fehér) és Mártha anyja (Niczkyné) és különösen ez utóbbi — azt követelik, hogy valjanak el, I különben nem segítik óket. A válságos helyzetből Léczey hadnagy (Ladányi) sogíti kí a szerelmeseket, aki azt a|ánl|a, hogy az öregek előtt színleg vesszenek össze és vá.janak el. A valószínűség bizonyítására a saját kedvese Amauda (Csíge Böske) hozzá irt levelet ad|a át Márlhának, hogy az ezt mint az Árpádhoz irtat használta lel. Amauda egy hóbortos szitii-nővendek, m i n d e n ' t e h e t s é g nélkül, aki a darabban az egész színmű-irodalmat, sokszor hamisan. citál|a. S z e r e t ő j e az egész világnak. Léczey szabadulni akar tőle, mert vőlegénye Kusza F e r e n c vidéki földbirtokos Lilla leáuyának. A mú-összeveszés megtörténik. a leány haza megy. Árpád pedig a hadnagy lakásába vonul. Itt |öunek össze és itt csípik meg óket De ekkor Mártha egv éves titkot hazudik az anyjának és az öregek meghocsájtanak. Kozbeu egy megbolondult helyzet a derültséget a végsőkig fokozza.
Heti műsor -
Különleges készítmények ! ékszeráruk és jegygyűrűk.
Vasárnap
d. u. : Bálkirálynó este Falu rossza Hétfő d. u. • Vasgyáros este: Tatárjárás UJ foglalásokat és átalakításokat gyorsan elkészítünk. K e d d : Kaserü mézeshetek. Szerda: Varázskeringó (zónaj Csütörtök: tialatliea éa cabaret (Heltai jutalotnj.) l'éntek : Peleskel nótárius (zóna) Szombat: Lili (Parlagi Jutalomjátéka) Vasárnap: Grói Monté Christo. ékszerészek Nagykanizsán (Városháza átellenében.
Eladás részletfizetésre is!
BERÉNY
Szerkesztői üzenetek. S z í n h á z b a r á t . Köszönjük a figyelmeztetést, amely csak annyiban felesleges, mert referensünket az illető szinész ur pöffeszkedése és kocsishoz sem méltó kijelentése teljesen hidegen hagyja. Mi már sokkal nagyobb urat is le-zedtünlc a képzel lóhátról. Az illető színész ur is nagyon megütheti a körmét, ha utánjárásunk az Ön állítását igazolja. V e t ő Alaólendva Küldj s7orgalmasan. A többit bízzad rám. Tíszteletpéldány m e g y
Lampionok
nagy
Ifj. W a j d i t s József kedésében
választékban köny-
Nagykanizsán.
és
kaphatók papirkeres-
JÓZSEF
Szép
ÉS
F/A
keblek k é t h ó n a p alatt
Pilules
a
OriantalBíJU
melyek a kebleket fejlesztik, erősítik, helyreállítják és a női kebelnek pompás toltséget kölcsönöznek, az egészségre káros hatás nélkül. Jótállva, arzenikutti mentes. Orvosi hírességektől elismerve Teljes discretió. Doboza használati utasítással fi K 45 fi 111 bérmentve. J. Ratié g y ó g y s z e r t á r Párizs. Uaktár t T o r O k J ó z s e f gyógyszerésznél B u d a p e s t . K i r á l y - u t c a 12.
1 «108. J l ' N I U S
27.
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
Szliács acélfürdő, felső »ragyarország' Tlaztaaigaért
SO.OOO korona
Egyedül ismert vashgforrás, g a z d a g
kezesség.
zsénsav T ö b b e t * a «a*el
1
legfinomabb
FÉRFI-INGEK a l e g e a « b b » k l áliiláaban !.
tartalommal.
— L e g v s s t a r t a l m u b b i v ó f o r r á s belső haszuálatra.
KELENGYÉK a kivitatben =
—
mint •rtvall
Idény:
május
16-től szept.
30-ig
Kelulmulhatlan v é r s z e g é n y s é g , sárgaság ni b e t e g s é g e k , h á t g e r i n c - é s idegbántalm a k n á l , bénulásoknál, klállott betegBégekn é erősítőül Mint fiirdóorvos D r . R o h r e r A . , kiv. f n r d ó orvos m ű k ö d i k . U t a z á s Wienből « óra északról O d e r b e r g e u á t . inneu 6 óra délről H u d a p e s t e n át, innen szintén ó r a a l r a g a a z o k Szliáostól kezdve, m i n d e n n a g y o b b á l l o m á s o n felragasztva.
ifigfí
SchicW"w r v M s m p p a M ] Beható
Kő felvilágosításokkal, , utazás. Iskás, k e d v e z m é n y e k r ő l , az elő- és u t ó í d é n y b e u s t b ad a
tanulmányozások
a r e d m é n y «aték, hogy Sohl'ht iiuvua a a p p a n a mimlt-n vl«buti - .ikár mvisg vagy hi>l«(£. k ö m é n y vagy lágy — g y o r s a n é• aróMII bsbasik ; k f t n n y e n hatol a saOvatb», meglapé | y o N * n o M i a a sxennyot, anélkttl, hogy a » l ö v e t n e k l*gkevésbé U Art.ilmnra volna. S C H I C H T a x a r v a a s s a p p a n a tojjesen
tUata ('* (Oinl
HAL&3Z J E 1 3 I : f e h í r intázetáben kászOlnek -
( i r d t l | a z | a l i t á | Szlláciaa Zólyoamigyi maró
anyagoktrtlf évtl*«t<1*k (Via »gyónl-t min bvn alegjobhatiyurfokbúi l«»i elúAlütva. HoasnAlata minden tl.itit.Ml célra é . m l n dannimü mosAsbol a j ó s á n és é»i p a r a n csolata és miniion liAatart naban jelentékányán m nála k a r i t Idol, m á n k At pénat.
Nagykanizsa,
NOXIN
nem
Oaengeri-ut
30.
"V
KÉZIMÜN K A - I S K O L A . fírte*item a n é. k ö z ö n s é g e t . szünidőben e g y 2 h ó n a p r a t e r j e d ő
Iwgy a A l e g j o b b kutya-kalács volt és m a r a d a
kézimunka-iskolát\
Fattinger-féle
nyiluk. m i l y e n » női kézimunka kóréh« vágó inindenucmil kötés, liorgolás, hímzés, sUngölis,
keresztöltés, recézés, fehérhimzés, Ili/estés, poiut lace, rühellett viklória, hímzés, spanyolcsípkeltimzés stb. stb. okulását elvállalom. Jelentkezni lehet már most lakásomon ( F ő ülnek Növendékek csak korlátolt számban vételnek
lel. it két Itóttapos tanfolyam julius Vezdódik. Tanórák : d. e. !) l i - i g . d. u
l én 2—4-ig
IILCiCIU. üzletben
Fattinger-féle
kapható
Puppy-Bisquit
részére 6 0 kg. 2 6 bérmentve 3 50 K
Árjegyzéket bérmentve A
legrégibb és
értesült
a
magyar
legjobban újság
az
tanítónő.
Kézimunkáim lakásomon megtekinthetők.
kölyók-kutyák
BUDAPEST.
Pálné
okleveles kézimunka
jobb
H0CHSIN6ER TESTVÉREK
A rendes t a n f o l y a m o n kJvül, a müvóssieaebb kézimunkákból, kíván a t r a k ü l ö n ó r á t is a d o k , a m e l y bárAfkdk- k e z d e t é t veheti.
Kálmán
mely az összes e l»|ta tápszerek közltl a l e g j o b b összetételn és t á p e r e j ű — 5 0 k g 2 3 K , 6 kg b é r m e n t v e 3 2 0 K.
A UTBTDTLMMOTT
Minden
kutya -Kaláos,
EGYETÉRTÉS
Fattlnyer'i Patant
6
küld:
Vliur-liittadt.
t ö b b e l s ő d i j . A l'attinger-íéle á l l a t o r v o s e l l e n ő r z é s m e l l e t t készíti.
lápszer
A társadalom minden kSriben egyformán kedvelik. A magyar családok hírlapja. =
Előfizetési Fószerkesztó: Szépirod.
iroda.
Budapest, IV., , % e r Bazar"-be ( K á r o l y - K ö r u t
22.)
HELYEZTETETT AT.
Kgy hóra Dr.
P a p
munkatárs: Eölvös
Kérjen Hirdetési
ára:
2 40 kor. Zoltán.
LIPIK
Szlavóniában Vasút, poita- é t távírda álolmáa
Károly
mutatványszámot.
Nagy elterjedettsége folytán hirdetéseivel minden iparos és kereskedó az „ E g y e t é r t é s " - b e n biztos eredményt ér el, Minden cikk hirdetésére alkalmas, mert olvasóközönsége vegyes. Kérjen hirdetési prospektust, o © o © o o
ELSŐRANGÚ
FÜRDŐHELY
Egycilca jádlartaima alkalikaa kéfili (14° C | Earapi bas Páratlan K % n t u s u a láf^ciataraa es a tllalll • tik ussxes ksrstos ••|kat«|*4éaat, h a i i i a t a s általai, kisziéajt. ciaz ¿a licklai, gariély , ssgalkar cs az összes i é r b a l i | i é | l k ellen. Ivókúra.
Hévvizes
Vizgyógyintézet M T
kg
Hundikuchen und
SaflOgalfuttarfahrlk, 260-nél
K.,
fürdők. Inhalatórium
« firdákaljaa 10 kliáls arias u b i l i k .
K i v i n n t r n p r o s p e k t u s s a l c s brtvebh
A
útesltctse!
izolgá
fttrdötgazgatóiág.
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
Ifcfi.
JUNIUS a".
Grammophonokat eredeti gyári á r a k o n nagy választékban raktáron tart
ifj. Wajdits József Nagykanizsán.
TÖRLESZTHETŐK havi 3 koronás részletekben. Legnagyobb választék hanglemezekben.
AZ ÚJSÁG Politikai
Felelős szerkesztő:
Gajári Ödön.
Fnmiinl/alórcol/ • rUlllUlllValdl üdll. P l íífl r r n l n n i
nnnlr
it III11 / fi II UIII]U 1I 111 H i nU l IC' l •
H e r o * e g
Kozma
napilap.
Társszerkesztő:
dr. Agai Béla.
|Fereno, K e n e d i G é z a , K ó b o r Andor, Mikszáth Kálmán.
Tamás,
l i ó a u p r a ».4LO l i , N e g y e d é v r e 7 H , F ó t evre 14 é v r e 9 H l i , A Z UJSAG11D1VAT SALON-nal együttesen előfizetve Negyedévre ö
korona.
C i m : „ A Z Ú J S Á G " kiadóhivatala Budapest, Rákőczi-ut 54.
Vidéki előfizetők figyelmébe. Vidékről Budapestre érkező, itt tartózkodó vagy átutazó előfizetőinknek az Olvasóterem New-York palota, Erzsébet-kórut 9., menetrendekkel, fürdók prospektusaival és egyáltalán minden tudnivalóval a legkészségesebben áll rendelkezésére o o o o o o
\ i Olvasóterein reggel 8-tól este 8-ijr van nyitva.
,908. J U N I U S
27.
Z A L A I
K Ö Z L Ö N Y
M é g 8 0 0 — Í O O O hold
DARUVÁR FÜRDŐ
8»l»voniáb*n. A
Bérszántást
» d é l i v a a u t állomás».
salavon
éközphegység
egyik
kies
völgyében.
keresünk a z őszi idényre
Vasas hőforrások és iszapfürdők 3 4 - 5 0 C° F a n g ó - g y ó g y kezelés, hidegviakura, m a s s a g e , villanyos kezelés = =
Gőz,eke v á l l a l n i D á r d a , Baranya-m.
Kíttlnó g y ó g y r e e d m é n y e k v é r s z e g é n y s é g n é l , n ő i b a j o k n á l , CSUZOB és k ö B B v é n y e s b a n t a l m a k n á l és i d e g ^ j d a l m a k n á l .
04T K ü l ö n ö s e n
i i o h i a m i L
Egész évben nyitva.. Szép b e r e n d e z é s i t
"Mi
Mérsékelt árak.
lakószobák, olvasóterein, fllrdózenekar, kölcsönkönyvtár,
L a w n - t e n n i s , tekepálya, é r d e k é kirándulások átb. stb.
'ftl8sSTUBUYAFÜRDÖ
A z elő- és ntóláényben tetemes árengedmények. Prospektusokkal szívesen szolgál a
fürdőigazgatóság.
í
léggyógyfürdő £
Hat természetes k é n e s hévforrás ( 3 8 — 4 8 0.) "" Köszvény Rheuma lschias Bőrbetegségek Nói bajok
fenyőerdők.
»
Posla- és sUrftönyliívatal, vasúti állomás, g y ó g y s z e r t á r . 4 fllrdóorvos. g ;
^
AZ
Thormaltökörfürdők kádfürdők Maasage Hidegvizkurák Ivókúra.
44 liold park. közelbi'ii nagy
K< pes |iru»|>«kluat ingyen és bél mentve küld
a> I ( U ( t t i l á ( .
**
V i l a q k u i l l i l a ' s S j l l o u i s IQOMeoíobb h i l ü n l e s , . G r a n d P r i x
i>ct
éa.JŐ lí
„I S T O K . O S A
legjobb
mngyar
Hetenkint 20 oldal.
Előfizetés
Globuszigli
vicclap.
Színes képek.
Félévre 6 korona Meqyedévre
minden
3 korona
m á s
H s z W c s z e r t
EREDETI
f e í ü l m u l
STASSFURTI
4 0 -os kálisót és kainitot 18
A k i a félévi előfizetést m o s t beküldi, ingyen k a p j a a z1907 évi teljed be k ö t ö t t é v f o l y a m o t ( . 7 0 0 o l d a l vicc, k é p i
Utalványclm: JST0K08"
valamint az összes egyéb
műtrágyákat
olcsóbb á r o n zsallitja
Kalmár
Budap.it, V. Szabadság-tér II.
a stassfurti Kálisyndikátus
vezérképviselöje
B U D A P E S T , VI., A n d r á s s y - u t B
E
N
Z
I
N
leg'
M
O
T
O
R
O
49.
K
gózlokomob.ilok, útimozdonyok, gúzcséplógépek, aratógépek, „Losonczi Drill" vetógépek, resicai acélekék, teljes malomberendezések, ^
KÍVÁNATRA SZÍVESEN
KÜLDÜNK
stb. stb. *
ÁRJEGYZÉKET
ÉS K Ö L T S É G V E T É S T
^
A magyar kir. államvasutak gépgyárának vezórűgynöksége Budapest, V., Yáci-körut 32. i 6 fillérért egy csomagocskát akar venni, az kórén kizárólag
,,0TT0MÁN"m
cigarettapapírt.
Z A L A I
Ifcfi. JUNIUS
K Ö Z L Ö N Y
a".
-trt
STEIERORSZÁG
Tóbelbad Saistm: Május-Oktnberr^" 330 m
i tenger feleli.
2-ik
Régi k l r i i n i , m l i r t i l a i
Ü"(SV" K.). | | i > | U
homéi.ék I j é l j i l i 30" C é i a i r i i s arrial I M I M .
terjedelme. l l l | í i r l í l . I | l | f | l l l l l l l l k ; M « | h t l | l l | l k
állomás
I
• él, U l e g g y e n g e . é g u é l , h í t g e r i n c b a j o k , g G r c t ö k , h i n t e t i « , •Ib. I t l kajak, v ' r i i e g é n y . é g , bélbAlyaghánlalmak. KalttnOaen a j i n l a l a e U l . U J o i ú k r é t i é r e QdUU.UI ti gyenge gyermekek w l m i r a . I l l l l f é l a liréék Ihermilvl>. feuyölllat. Tltlamaa f l r r i i k , a u a a a f a . k ; 4 r « p a t l k a i . iy égy «éri, l i i a p l l r r i a k , é t b . u l e . o l a k a t o k , e g y e i u o b á k , v i l i i k , gyOgyterem, igen j ó v e n d é g l ü , e l t d r a n g u fttrdttt t e n e k a r . I'rotpeklutial tllveien tiolgil a
állomás Uráétól, k o c s i u l l óra. P o s t a - ¿s t á v í r d a
M OLL-FELE
élkíjlI l i t .
Csak
S E . I D L I T Z - P O R
akkor
valódiak,
B L U M A U E R
GLEICHENBERG évad : Május
5 tői
„
y
r
1
n
M
"
" ónozallal
oereieteteq
F é l a l p í n iellegü l e g k e d v e z ő b b k l i m a t i k u s v i s z o n y o k lég-xöaxervek (harst, Gyógyjavalatok : asxtma, emphyieiiia,) • a l v i x o m bbeelte g ea é g e l , I d e g b a j o k , r e k o n v a l e a o e n ü a . luouiu Gyógyeszközök : degvli-g-yóg-yLnU*et, g y ó g y g - t m degvli-g-yóg-ylnU*et, mnniixl t l k a , n a p f t t r d ö k atb. o n ,Ulltin a t a n t t n , EEmœ m m a - f forrt o r r á i ,J Gyógyforrások :Khfr a n n l e - k u t , ' K l a u a" e n f o r r* á a °-
b
'
n, ,Jc
"
ran
t
i:
kocsikról gondoskodik
a
küld, lakás-
ós
x
Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
MIT
-
F
'",n<
M0LI
T
i
n
MOLL'S
" Moll.
miül f f j d a l o m c e l l l a p l t ó b e d O n e f l l é a i egyéb
legl«me:eteiebb
Legfinomabb, legújabb mAdtier okezerO épotéeára g y e r m e k e k őt Minden d a r a b g y e r m e k
aier
kövelke«ményeinél
népnoi.
á r a 1 karana
,
aierlnt k é n l t e k g y e r m e k e i hfltgy «ia|i|>ant a b O r a f e l n ő t t e k r é e z é r e . — A r a d a r a b o n k é n t 4 0 fllt. d a r a b I k o r . 8 0 fllt. w a p p a n M o l l A. v é d j e g y é v e l van e l t t t v a . Krt.iétkM.lé«:
Hall «. i y t | y a z a r i a z ca. í a kir. udvari Bécs, Tuehlauhen 9. t l .
Í*> *
furdőigazgatóság.
L
MOLL G y e r m e k s z a p p a n j a .
fi
* -,
Gazdagon illusztrált p r o s p e k t u s o k a t
V i d é k i m e g r e n d e l é i e k n a p o n t a p o i t a u t k n v é t mellett
A raktárakban
tessék határozottan
szállító
teljeiittetnek.
.MOLL A." aláírásával
és védjegyével ellátott készítményeket kérni. i.
Raktár Nagykanizsán: R o a e n f e l d A d o l f
klllfóldit
fólulinnl h a z á n k természetes s z é n s a v a s vizek király«.
Fiai.
: ii.*
IGYUNK? r
a- mohai
rögtön megszünteti, ^ á i . ^ n
Millenniumi
A G N E S -Forrás
étvágygerjesztő,
használata v a l ó d i
áldáe
nagy
éremmel kitüntetve Kitlliió asztali, bor-, és g y ó g y v L z , a gyomorégést —
gyomorbajosoknak.
Mint természetes szénsavdús ásványviz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a b e n n e foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légCSŐ- ÓS húgyszervi betegségeknek. Azért tehát Használjuk a motiai Á g n e B - f o r r á s t , ha g y o m o r - , b é l - és l é g c s ö h u r u t t ó l szabadulni akarunk. Dr. Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha b a j t gyógyítani akarjuk. Dr.
Kétly. a
vese-
Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha é t v á g y h i á n y és e m é s z t é s i z a v a r o k állanak be. Dr. G e b h a r d t . Használjuk a mohai Á g n e s - f o r r á s t , ha m á j b a j o k t ó l és s á r g a s á g t ó l szabadulni akarunk.
Kövér
Dr.
Glass
Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden k ó t e s é r t é k ű m e s t e r s é g e s e n s z é n s a v v a l t e l i t e t t v i z n é l , sót a szódavíznél is o l c s ó b b a n a d j a , hogy az Á g n e s - f o r r á s v i z é t a legszegényebb ember is könnyön megszerezhesse.
Kedvelt borviz.
Kapható minden füszerüzletben és elsórangu vendéglőben.
Kedvelt
borVÍZ.
Olcsóbb a szódaviznél!
Főraktár: FLEISCHHACKER Nagykanizsán. -
IGNÁCZ
Telefon 161.
Nyomatott Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
.
Tl
5
i
által,
hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. Minden
,
Orva. A Moli-féla e ó e - b o r e i e e «
Egy ónozott a r a í a t l i v a | 10 lllér.
v
L
v é d j e g y é t tünteti f e l , . A .
feliratú
Ü
d
SÓS - B O R S Z E S Z
Paak a k k í r vsliÉI
l'K
l-ig.
A
dobomak 9 kor.
S Á N D O R
október
Moll
4
kAtivény. caui *» a m a g h a l é »
Nyári
doboz
M»«»ilwitwwoK t ö r v é n y i l e g lr»i>!<<«•<»»• I<.
íöorvo« tulajdonon.
K L I M A T I K U S Q y Ô Q T E E 1 T , 8TAJEROR8ZAO.
mindegyik
A Moll A . - f é l e S e i d l l t i - p o r o k larlA« g y ó g y h a t á . a a l e g n i a k a c t a M i g y o m o r a l l e a l b i n t a l m a k , g y o m o r g f l r c » é« g y o m u r h é T , r f i g i ö u e a é k r e k e d é a . m i j b i u i a l o u i . vrirtoluláa, a r a n y é r é> a legkUlOnbOiöbb n d l b e t e g e é g e k , e l l e n , e jele« h U U i e r n e k é v t l t e d e k óta m i n d i g n a g y o b b e t l e r j e d é i t n e r i e i i . - * r a e g y i e p e c e é t e l t e r e d e t i
FQrdóigazgatóaág. Dr
ha
v é d j e g y é t és a l á í r á s á t t ü n t e t i fel.
urnái
I k
^\ ö l I