„… Fülembe még ősmagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival?”
Ady Endre [ Góg és Magóg fia vagyok én --- 1906 ]
Fel Felvidékre Az Országos Erdészeti Egyesület Győr-Moson-Sopron Megyei Magánerdő Gazdálkodási és Környezetvédő Csoportjának tanulmányútja --- 2008. június 09~15.
((( színjelzéssel: királykék = Kertész J. eredeti szövegezése; fekete = Bolla S. kiegészítései )))
2008.06.09. Hétfő. Utazás a „koronázó fővárosba”: Pozsonyba. Felvidéki folyóink mentén a Morvától a Vágig. 06.30 Indulás Győrből a MÁV pu. parkolójából a xxxxxxxxxxxxxxx külön buszával. A./ A KISALFÖLD Vámosszabadi~*Medve/Medveďov-nál határ nélküli átkelés a Kisalföld Nagy-Duna bal parti felére, a történelmi Győr vármegye Csilizközi Járása területére; via *Szap/Sap → *Csiliznyárad/Ňárad. --- ( Itt le nem írt rövid ismertetés ) a *Duna/Dunaj egységes kisalföldi hordalékkúpjának, vagyis a csak a felszínen tagolható[nak tűnő ] »Szigetköz + Csallóköz + Vízköz« természet- és termelésföldrajzi tájnak, mint egységnek (!) a geomorfológiájáról és ökológiájáról; a Nagy-Duna környezetétől elszigetelt művi mederbe terelésének ( 1992. 10. 25. ) ökológiai, ezen belül erdészeti következményei, erdőkárok a Szigetközben és a Csallóközben~Vízközben. *Bős ( a Trianon előtti magyar időkben: mezőváros )/Gabčíkovo; [ Gabčík-ot - egy a szovjet Vörös Hadsereg által „átdobott” szlovák ejtőernyős partizánt - közép-szlovákiai földet érésekor a szlovák fasiszták elfogták és kivégezték; úgy különben soha életében nem járt a környéken sem ]. Bős KDK-i mai községhatárában a tatárjárás előtt a Csiliz-Dunaág partján ( s ezért a Szt. István-i szervezéstől: Győr vármegyében ) volt az Árpád nagyfejedelem egyik nyári szálláshelyére utaló Árpádfalva település. A „bő” szó a honfoglalás előtti és alatti magyar nyelvben a nemzetségfőt, az Árpád-korban „birtokos nemes”-t jelentett, ( a vagyonosság okán belőle képzett, ma már tágabb értelmű fogalmat napjainkban is használjuk: bőség ); tehát a helynév-adás idején Bős = jómódú magyar nemzetségfők szállásterülete. A megvalósult „C”-variáns: vízi-erőmű a Kárpát-medence egyik földrengésekre legérzékenyebb geológiai törésvonalán !, és a hordalékkúpjától elzárt = betonnal, aszfalttal, kátránnyal szigetelt aljzatú és falú művi csatornába terelt Nagy-Duna; zsilipelés-előkészítés.
Medvétől Nagy-Pozsonyig ( = Vereknyéig ) a *Csallóköz természetföldrajzi középtájban haladunk, [ a *Csalló a pozsonyi Kis-Dunaág felső szakaszának Árpád-kori neve volt az azt birtokló *Csarlaγ ( = a törökös nyelvekben: „sirál’/sirály”; ugyanazzal az általános magyar népi „r”→„l” lambdacizmussal, így látszatkettőzéssel, mint amely pl. a sarló → salló, parlag → pallag, sőt, még egyes személynevekből lett családneveknél is: Barnabás/Barla(bás)/Borla’ → Balla/Bolla … képzésnél is látható/hallható ) → Csalloγ~Csalló’ nevű nemzetség nevéről. Az ómagyar tájnévadás szabálya pedig az, hogy a kisebbik folyóról ill. ágról nevezik el a nagyobbik folyóval vagy ággal bezárt területet, azaz a „köz”-t, ( ld. Temesköz, Bodrogköz, Taktaköz, a Hanság ősi víztengeréhez viszonyítva: a Rábaköz, a Sárvíz és a Duna között a Sárköz, stb. ). A Nagy-Duna kisalföldi egységes hordalékkúpja csak a felszínen (!) É-i részének, tehát a Csallóköznek a tájneve a pozsonyi és mosoni németség nyelvén évszázadokig Ungarische Große Schüttinsel volt, ( Schütt = áradmány, hordalék, öntés ) → ez a mai szlk. „Žitny ostrov”; Pozsony legszűkebb térségébe észak - a Kárpátok ÉNY-i tagjainak a Morva- ill. a Vág-folyó felőli lábazata, továbbá a Turóc- és a Felső-Nyitra medence - felől viszonylag későn ( = tömegesen csak a törökkorban ) érkező és letelepedő szlovákok a XIII. sz. óta már itt élő németség Schütt szavát a szláv „Žito”-nak „hallották félre”, így lett az ő népetimológiájukkal ) „Gabonasziget”. A Csallóköz kb. 90 km hosszú és 15~30 km széles terület. [ A Szigetköz neve pedig Ungarische Kleine Schüttinsel volt …; ungarische, mert a németség jöttekor a Kisalföld e térségein színtiszta magyar lakosság élt ]. Az 1885-től szabályozott medrű Nagy-Duna és az 1992. október 25. óta üzemelő hajózócsatorna közti művi zárványterületre került az a *Vajka/Vojka község is, amely nevében is őrzi Szt. István királyunk eredeti, a megkeresztelése előtti magyar nevét: ifjú korában ugyanis nyitrai székhelyű birtokaihoz tartozott, amely birtokokon nagyfejedelmi trónörökösként gyakorolta a jószágkormányzást ill. általában a helyi, kistérségi közigazgatást. Utunk a történelmi Pozsony vármegye színtiszta magyar K-i részeinek harántolása: honszerző nagyfejedelmünk itteni szállásterületének nevét őrző Árpád[-falva ] már a középkorban Bősbe olvadt, a közelben van Megyer ( később és ma: Nagymegyer ), Padány, Várkony ( = a Hétmagyar honfoglalást itt is megélt korai avarok vezértörzsének iker-neve: *uar~hyon ! ), [Csallóköz-]Nyék, Karcsa, ( Ó-)Gelle, ( Nagy-, Kis-)Budafa, Csécsény-Patony, Diósförge-Patony, ( Duna-)Kisfalud, *Dunaszerdahely ( = tört. járási székhely )/Dunajská Streda. Itt közelítjük meg legjobban - légvonalban 25-30 km-re - a Csallóközön, sőt a Vízközön ( = a kisebbik: a *Dudvág-/Dudváh-ba folyó *Feketvíz/Čierna voda, és a nagyobbik: a Csalló, azaz pozsonyi *KisDuna/Malý Dunaj közé zárt kistáj ) túli *Deáki/Diakovce községet, amelynek Szt. István király által 1001-ben ide telepített bencései az 1103-tól mindmáig fennálló kápolnában ill. az 1228-ban hozzá épített félköríves stílusú ( = a romanika jegyében épült ) 3 hajós, 2 tornyú templomban használták azt a XII. sz. 2. negyedéből származó latin nyelvű misekönyvet, továbbá itt Deákiban, és a bencés rend szomszédos vágsellyei ill. taksonyfalvi birtokainak temetőiben azt a szertartáskönyvet, amelynek része volt a legkésőbb a XII./XIII. szf.-n írt 2 legrégibb összefüggő magyar nyelvemlékünk is: a »Halotti Beszéd«, és a »Könyörgés«; ( íme a Halotti Beszéd kezdete, valószínűsített egykori hangzásban átírva: ) »Látjátuk felejim szümtükkel, mik vogymuk: isá pur és homuv vogymuk. Mennyi míloszt’bən terümtevé eleve miü isemüküt, Ádámut, és oduttá vola néki paradisumut házoá«… [ Egy, vagy pár szavas, ennél korábban - már a Kárpát-medencében, és rovásírással ill. görög vagy latin betűkkel - leírt és fennmaradt magyar nyelvemlékünk a 680 körüli közép avar kori honfoglalást - benne a székely-magyar honfoglalást - követő késő avar kortól (!) kezdődően, a Hétmagyar honfoglalástól pedig egyre sűrűbben fordul elő ill. maradt fenn ]. Ugyanezen a 25~30 km-es sugarú körön belül van *Galánta/Galanta: gondoljunk Kodály Galántai táncok c. magyar népdal feldolgozására. És Pozsony vármegye itteni, K-i részein járván egyetlen percre se feledjük, hogy 9 évszázadnyi időtartamban, tehát az Árpád-kortól 1884-ig Pozsony vármegye DNY-i és D-i része volt a szigetközi Kiliti, Püski, Remete, Lipót, Darnó és Zseli községek teljes határa, amiként a mai Dunasziget közigazgatási területét alkotó egykori erdők-mezők-rétek-vizek is; és ugyanígy a bal parti anyaközség: *Bodak/Bodíky főmeder jobb parti, szigetközi filiája - éppen származék-státusára utalóan az utóbb „kis” jelzővel megkülönböztetett - Kisbodak is; és hogy Győr, Moson és Pozsony vármegye történelmi hármashatára II. Józsefig a hédervári Árpád-fában, utána a hédervári kastély tornyában, végül a zseli Parázsszeg dűlő mellett volt.
*SzentMária~„Szemmárja”/Somorja/Šamorin, [ ilyen „csuvasos” „sz” → „s” váltásra párhuzamos példa, hogy Győr vármegye É-i, így csilizközi kistájain is, és a Csallóköz egy részén is pl. a szárcsa népi neve sárcsa ]; majd *Pozsonypüspöki/Podunajské Biskupice és *Várkony~( magas hangrendű magyar alakja )*Vereknye/( a magyar mély hangrendű, ősibb alakból a szlk. ) Vrakuňa ( a kettő együtt ma: Pozsony egyik külvárosi kerülete ) harántolásával érkezünk majd Pozsonyba.
Lelki és alapismereti rákészülés a Felvidékre ill. Pozsonyra
*Pozsony történelmi [ = a Nagy-Duna bal parti ] magja az őskortól - az élelemtermelés itteni kezdeteitől - lakott terület, utóbb a Baltikumból a Mediterráneum felé haladó ún. borostyánkő-útvonal legfontosabb dunai átkelőhelye. Majd a kelták idején törzsi székhely volt pénzverdével, a római limes ( = birodalmi határ ) a Duna jobb partján húzódott ( Vindobona/Bécs → Carnuntum/Deutsch Altenburg → ad flexum Danubii/Magyaróvár → Quadrata/Lébény~Kimle~Mecsér között a Mosoni-Dunaágnál: Barátföld → Arrabona/Győr ), a Nagy-Duna pozsonyi bal partján időnként hídfő-erődöt igyekeztek kiépíteni a rómaiak, de ide nem terjedt ki maga a Római Birodalom. Attilla húnjait megelőzően és azt követően Pozsony környéke is a germán népvándorló törzsek szállásterülete volt. A germán langobárdokat a korai avarok 568-ban telepítették ki innen is, a Dunántúlról és Szlavóniából is a mai Longobardia/Lombardiába; a DK-sziléziai, a mai morvaországi és az ÉNY-felvidéki korábbi langobárd szállások egy részére régészetileg kimutathatóan (!) 1-2 generációnyi elnéptelenedésidőtartam után, tehát a VI./VII. szf.-n - elsősorban a *várkony vezértörzs-nevű korai avarok szervezésében és segédcsapataiként (!) - kezdtek betelepedni a legkorábbi szlávok is ( = ez a szlávság betelepedésének 1. hulláma, köztük a mai szlovák nép legkorábbi NY-szláv alkotóelemeié is, akik igen kis népsűrűséggel elkezdték nagyon gyéren „belakni” a Felvidék ÉNY-i magas hegyvidéki részeinek völgyeit ). De más avar-szövetséges, az avarokkal azonos/közel azonos életmódú „nem-szláv” népek is 568-at követően költöztek be, éspedig elsősorban a nagyállat-tartásra alkalmas síkvidékekre, mint pl. a ma Morva-mezőnek nevezett részekre, ill. a Kisalföld Nagy-Duna bal parti, azaz É-i felére. A NY-i szlávok tipikus ún. prágai kerámiája és a „nem-szlávok” mostanában ún. „Duna-menti”-nek vagy egyszerűen csak „dunai”-nak nevezett kerámiája minden felszínes hasonlósága és/vagy határterületi kölcsönös egymásra hatása ellenére jellegzetesen eltér egymástól, és általában csak az etnikai határok mentén élő népesség használta mind a kettőt. A „dunai” a szlovák „napi-politikus” régészek által kitalált művi név: valójában az össz-Kárpát-medencei avar kerámia feltűnően egységes, csakis az időben - de akkor szinkron - változó műveltségének edényeiről van szó a Duna itteni térségében is. Az ÉNY-Felvidéken a *Miava-/Myjava-völgy~Galgóc~Nyitra~Selmec~Zólyom között húzott vonaltól É-ra zömmel a mai szlovákok több komponensű, különféle időkben ide érkezett ősei, ettől D-re zömmel „nemszláv” népek éltek az Avar Birodalom közel 2 és fél évszázadnyi idejében; a „zömmel” --- kölcsönösen (!) mozaikos mintázatú szállásterület-eloszlást jelent e „határsáv” mindkét oldalán. Az egyes mozaik-részek azonban önmagukon belül homogén, a saját népük kultúráját megőrző kisebb tömböket jelentenek: a IX. sz.-ig még e „határsávok” térségében sincs ún. „avar~szláv együttélés”, legfeljebb a néptömbök felől e „határsávok” 2 oldaláig húzódó telepek egymás mellett élése és/vagy gazdasági árucseréje. A Hétmagyar honfoglalás és államszervezés során a magyarokkal szövetséges - avar-kori és az Árpáddal érkezett - „nem-szláv” népekből szervezte meg a magyar központi hatalom a Kárpátok gerinceiig és hágóiig a magyar gyepű-rendszer határvédelmét, míg az ÉNY- és Közép-Felvidék magas hegyvidékeinek völgyeiben élő, különféle (!) törzsekhez tartozó szlávokat ( továbbá azokat a más, „nem-szláv” népeket, amelyek harcoltak a Hétmagyarok ellen ) a Magyar Királyság ( szlk.: Uhorsko ) államalapítása részeként itt is megszervezett vármegyék ill. erdőispánságok fennhatósága, közigazgatása alá osztotta be. A IX. sz. első éveiben a Temesközbe, D-Erdélybe ill. a Szerémségbe is behatoló óbolgárok hadműveletei elől a mai É-Szerbia, tehát az É-Balkáni (!) Morava-folyó alsó szakaszának térségéből - amelynek az ókori neve Hérodotosznál *Brog∟n(osz), a hún időkben a torkolatánál a nevét viselő erőd pedig *Marg(um) volt, s amely folyó-nevet a középkorban is előszeretettel használták, a mellé települt *morәb-nevű D-szláv törzsről a
VI./VII. szf.-tól ráragadt új „Morava” nevével szemben - pl. *marót nevű, hún eredetű törökös vezető rétegű, bizánci/orthodox kereszténnyé lett nép, és vele szláv, a VI./VII. szf. óta nyelvileg már el-délszlávosodott Ébalkáni népek ( de nem a *szerb, hanem a *morәb/morb’ nevűek ! ) költöztek a Zsitva és a Garam közé [[ is !, meg pl. Biharba is ]]. E szállásaik tömbösek-sávosak voltak, ám néhány csoportjuk *Szered/Sered környékén is megtelepült, valamennyiüket „sclavi Mar(a)gen’s(es)” néven emlegetik a frank, stb. kolostorokban, ill. a NY-i szláv „g”→”h” hangváltás okán »Mara”h”ens(is)« felségterület-határról írnak a Garam jobb partja mentén. E marót vezetésű *morәb/morb = D-i(!)-morva népesség adja a későbbi ún. közép-szlovák nyelvjárásnak a[z elektronikus média „kiegyenlítő” ( rossz ! ) hatása előtti ] markánsan D-szlávos jellegét; [ Samuel Czambel ( † 1909 ) szlovák nyelvész minden, a NY-szláv cseh nyelvvel ( utóbb, ma úgy mondjuk: Sprachbund-ban ) kialakult hasonlóság ellenére a tót/szlovák nyelvet D-szlávnak tartotta; Slovenskỳ parvopois; Slováci i ich reč ]. Végül: a legkésőbb kialakult, és ma ún. K-szlováknak mondott nyelvjárás jellegeit a szlovákok őseinek középkori KÉK-re vándorlását megelőzően itt lakó „nem szláv” + más szláv népek kései el-szlovákosodása, beolvadása okozta/okozza.
Az ókori Mar(us)-, tehát a mai Mor∟va-folyó bal partja ill. a Kis- és a Fehér-Kárpátok közti, jórészt kilúgozott lepelhomok óriási kiterjedésű összefüggő erdei fenyvesei [ az ún. Bur-erdő, amelynek flórája a mi Fenyőfő~bakonyszentlászlói ún. iszonyatos fenyvesünk növényzetével azonos, és jégkorszaki maradványelemekben is gazdag ], és mozaikosan előforduló cseres-tölgyesek jellemezik az *Erdőhát/Záhorie kistájat. Főként az Erdőháton, de Dévény és Pozsony környékén is a késő avar kortól tömbként élő, Árpád Hétmagyarjainak honfoglalása után határőrizeti szerepű székely-magyar Pozsony had ( = a Pozsony nemzetség és/vagy azonos nevű Szt. István-kori nemzetségfője, egyúttal várkapitánya ) itteni szállásterületeiről kapta a mindenkori magyar nevét a vár, a város, ezekről pedig a vármegye. [ A legújabb szlovák tájbeosztásban nincs Záhorie, helyette Záhorská ( vagy Borská ) nížina, tehát a „Hegyentúli ( vagy Bur-/Bor- azaz: erdeifenyves ) alföld” a hivatalos megnevezés ]. A VIII./IX. sz. fordulóján a frank hadsereg megdöntötte a kárpátiai Avar Birodalmat, felszámolva annak az egész Kárpát-medencére - tehát mind a törökös, mind a székely-magyar, mind a szláv nyelvű népességre évszázadokig kiterjedő állami közigazgatását; ekkortól Karinthiában, Stájerországban, Szlavóniában és a Dunántúlon frank helyőrségeket alakítottak ki, az Alpokaljára pedig megkezdődött a bajor-frank parasztok betelepítése. Pár évtized múlva, tehát a IX. sz. 20-as éveire Morvaföldön megszerveződött a frankokkal kapcsolatba kerülő morva törzsszövetség ( ennek katonai arisztokráciája és törzsfőnökei azonban még viseletükben is korábbi uraikat, az avarokat utánozták ! ). Majd a frank birodalmi belviszályokat kihasználva az eredetileg frank-vazallus Ómorva Fejedelemség I. Mojmír nevű fejedelme a Turóc-medencei - tehát ilyen értelemben a szlovákok őseitől eredő - származású, nyitrai székhelyű, ugyancsak frank-vazallus Pribina fejedelemségét 833ban felszámolta. Tehát a NY-felvidéki, azaz a helyi szlávok legfejlettebb csoportja frank segítséggel kezdődő önszerveződését a Kárpátokon túlról hadseregekkel érkező hódító szláv (!), jelesül ómorva I. Mojmír fejedelem szüntette meg: a helyi szláv vezető család ( feje: Pribina ) és katonai kísérete tagjait a Dunán túlra üldözte, szövetséget kötött a késő avar-kori Duna-menti túlélő „nem-szlávokkal”, majd a Garamig az egész területet kb. 2 generációnyi ( 70, maximum 75 évnyi ) időtartamra a Kárpátokon kívüli főközpontú Ómorva Fejedelemséghez csatolta. Az elüldözött Pribina 8 évnyi kalandos politikai manőverezés után a DNYDunántúlon frank gróffá lett, miután a frankok újra (!) megkeresztelték, és frank katonai kíséretet rendeltek mellé …
Az ómorva I. Mojmír tehát kiterjesztette Ómorávia fennhatóságát a Garamig, így a Nagy-Duna bal parti, azaz É-i Kisalföld-rész zömmel „nem-szláv”, és a hegyvidék igen gyér népsűrűségű, ám zömmel szláv népeire is; és mivel Dévény ill. Pozsony nemcsak a közvetlenül a frank birodalomhoz csatolt Dunántúllal szemközt a határon, hanem a megnövekedett területű Ómorva Fejedelemség 2 része közötti legfőbb közlekedési utak egyikén feküdt, ezért a morvák mindkét őrhelyet, erődöt megerősítették. Az Ómorva Fejedelemségnek a Garamig terjedő Kárpát-medencei részeit a morvák mindenkori trónörökös hercege Nyitráról kormányozta, míg
a főhatalmat gyakorló morva (fő)fejedelem udvara mindvégig Morvaföldön, azaz a Kárpátokon kívül volt, így napjaink nacionalista hamisítása Ómorávia egészét „szlovák ős-államnak” minősíteni. [ A középkorban az időbeli szinkronban/egyidejűségben „nagy”-ot jelentő latin „magna”, ill. bizánci görög „megale” jelzőt ha valami elmúltával, tehát utólag (!) illesztették pl. egy területi szervezet, akár szállásterület vagy államalakulat nevéhez, akkor már a jelentése „öreg, ó ill. régi, sőt: néhai, hajdani” volt; ( még a mai közbeszédben is a „nagy”apa nem óriás, hanem öreg … ); ezért a kortársak soha sem írták le e jelzőket a morvák aktuális államára, amíg az - akármekkora kiterjedéssel - fennállt, csak az utókor, ha visszaemlékezni ill. utalni akartak rá. Tehát nem létezett „Nagy” Morávia, valós térbelisége ill. kb. 2 és fél generációnyi léte okán pedig még nagyobb torzítás „Nagy-Morva Birodalomról” fantáziálni ]. I. ( Nagy ) Szv’atopluk ( 870-894 ) ómorva fejedelem a félvazallusságot időnként lerázva függetlenedni akart a frankoktól, ezért uralkodása vége felé Árpád etelközi majd erdélyi Hétmagyarjaival kötött szövetséget a frankok elleni hadjáratokra, korábban pedig közvetlen kapcsolatot akart kiépíteni a vele időnként szövetséges, a Hétmagyarok érkezése előtt az al-dunai~szerémségi~temesközi~D-erdélyi részeket az avar központi hatalom szétdúlása után uraló óbolgárokkal, amely kapcsolat érdekében I. Szvjatopluk/Szv’atopluk [ a Bíborbanszületett VII. Kónsztantinosz bizánci császár 2/3 évszázad múlva írt összefoglaló tudósításaiban még őrzi e név eredeti kiejtését: Szfendoplók(osz), az „-en” „orrhang” a szláv nyelvek többségében általában „-я”/(átírva)„-ja” hangzásúvá vált, még később a „j” is elnémulhatott ] - éppen Pozsony/Dévény térségéből is kiindulva annexiós ( = terület-szerző ) céllal többször betört a Nagy-Duna jobb partjára, azaz a frank-megszállta Dunántúlra is. Ezt elhárítandó a IX. sz. végétől a frankok szlovéniai~szlavóniai~dunántúli határőrgrófja, sőt, 884-900 között itteni katonai parancsnoka: a vend/szlovén származású Braszláv herceg a morvák ( és a szlovákok ősei ) ellen a Nagy-Duna bal partján, Pozsonyban 892-ben frank katonai hídfőt épített; és ezt az erődöt az építtetőről = a frank-vazallus morva államot és lakosságát katonailag ellenőrző és féken tartó hadvezérről nevezték el a frankok „Braszláv várá”-nak ): ( egy 907-es, a még Árpád nagyfejedelem által előkészített és megszervezett, a honfoglaló magyarok európai jelentőségű átütő győzelmét hozó pozsonyi csatáról hírt adó salzburgi bajor-frank iratban --- a Burg-ot „Purch”-nak írva ) Brezalaus-purch → ( németül mindmáig ) Preßburg ~ ( ebből lett ószlovákul, majd a szlovákság által a XIX. sz.-ig használt alakban ) Prešporok → az 1919-es entente-cseh megszállás óta Bratislava. [ Utóbbi névadás egy XIX. sz.-i tévedésen alapul: egy korabeli frank iratból P. J. Šafarik tót/szlovák történész a hídfő-vár építő Braszláv neve helyett „Bratiszláv”-ot olvasott ki, és a szövegkörnyezetet is tévesen úgy értelmezte, hogy e személy I. Szv’atopluk fia volt. ( I. Szv’atopluk ilyen vagy hasonló nevű és/vagy „kormányzói” rangú fiáról nem tud a történelem, noha családja minden tagjáról korabeli külföldi források bőségesen szólnak ). Amikor a XX. sz.-ban a szlovák történészek egy része elismerte ezt az alapvető hibát, hogy mégse a saját őseiket is féken tartó frank határőrgróf nevét viselje a fővárosuk, kitaláltak egy „bratri’-sláva” = „a testvérek dicsősége, testvéri dicsőség” művi értelmezést, a másik testvér, fívér alatt a cseheket értve … 1993. január 1. óta azonban „szétköltöztek” e „testvérek”: ( megint ) nincs Csehszlovákia, de még Cseh-Szlovákia sem … Most vajon ki és mivel magyarázza a tévedésen alapuló és gyökértelen Bratislava-nevet ?! ]. Az Árpád fia, Levente vezette magyarok vlsz. 902-ben adták meg a kegyelemdöfést Ómorávia államiságának, maga Levente pedig a NY-i gyepűt őrző várát ( a német iratokban: Liuntikas’-burg, Laventenburch ) az egykori ómoráviai fejedelmi központoktól DNY-ra a Thaya-/Dyje-folyó torkolata közelében építette fel; ( kései és romlott nevű alakja: Břeclav—L’unden-burg ). A morva vitézek többsége pedig csatlakozott a magyar haderőhöz, még korábbi - Szt. Kónsztantinosz/Cirill és Szt. Methódiosz, ill. bajor papok térítő tevékenységének köszönhető - felszínes kereszténységüket is elhagyva, és a honfoglaló magyarok többségének pogány szokásait, szertartásait is átvéve. Nyitra és tágabb környéke pedig ( a „környék”-be beleértve a középdunai hordalékkúp, tehát a Víz- és a Csallóköz + a Szigetköz legnagyobb részét is ) az Árpád-házi trónörökös hercegek közigazgatási~jószágkormányzási „iskolája és tangazdasága” lett, mind a Magyar Nagyfejedelemség, mind a keresztény Magyar Királyság idején. A Pozsony váráról elnevezett Pozsony határ-vármegyét magának Szt. István királynak a parancsára szervezték meg, ezért a pozsonyi Szt. Márton székesegyház főoltára szoborcsoportjában a patrónus, tehát az ókorban a Pannonia provincia É-i részén született, Galliába/Franciaországba elkerült Szt. Márton főoltár tengelyében álló, azaz középső szobra mellett méltán állt jobbról Szt. István király, balról Szt. László király szobra …
A szlovákságot alkotó szláv népesség 2. fő hulláma a XIII. sz.-ban ( a tatárjárás előtt is, de főképpen az után ) költözött be Lengyel- és Morva-Szilézia környéki hegyvidéki őshazájából a korabeli adózás szempontjából kedvezőbb, pl. az irtásfalvak létesítéséért több generációs adómentességet ill. kedvezményeket biztosító Magyarország ÉNY-i részeire; az elvándorlásuknak nyomatékot adó sziléziai német térnyerésnek is, a ma szlovákoknak mondott népesség onnan elköltözésének is van gyér nyoma a Lengyel Királyság korabeli okmányaiban. Végül a szlovákság jelentős létszámú és legkésőbbi szláv - cseh és morva - rétegét a huszita háborúk elől a XV.~XVI. sz.-ban elmenekülő igen sok ezer katolikus család elsősorban a Felvidékre költözése, majd a mérsékelt irányzatú ( ún. „kelyhes” ) huszita hittérítők és családjaik átköltözése jelentette; ( e husziták utódainak túlnyomó többsége a reformáció idején lutheránussá/evangélikussá lett és szintén beleolvadt a szlovákságba ). E kései jövevény cseh-morva „komponens” hozta magával a cseh nyelvterületen a XIV. sz.-tól kialakult ∟-ak népnév-képzőt, így valószínűleg ők alkották meg a „slovak”/szlovák ( többes számban: szlováci ) szót, amely egyes számban „szláv férfi”-t jelent, és ez váltotta fel ( nagyon lassan ! ) a mai szlovákság korábbi »„slovian/sloven” = szláv férfi« önmegnevezését, ( míg a nőket mindmáig az eredeti »„slovenka” = szláv nő« néven nevezik ). Így a Felvidék szláv-lakta területeinek korábbi gyűjtőneve is - először csak 1512ben leírva - „Sclavonia” volt. Tehát a középkor folyamán soha és sehol nem fordul elő a Sloven∟sko = Szlovákföld → Szlovákország~Szlovákia megnevezés, amelynek előzménye is majd csak a XVII./XVIII. sz. fordulóján jelenik meg írásban a „sloven∟ská zem” = „szlovák föld” formában, tehát már a „tartomány, ország” név-képzős „-∟sko” utótaggal. Szintén a mozgékony és országos kapcsolatú husziták és lutheránus utódaik felvidéki beolvadása tudatosíthatta először a magas hegyekkel erősen tagolt terepen szóródott szállásterületű, csak a közvetlen szomszédsággal ( = a szomszéd völgy lakóival ) rendszeres kapcsolatba kerülő felvidéki szlávság nyelvi és részben kulturális egységét, „mi”-tudatát. A XX. sz. előtt a nemzeti nyelven prédikáló, tehát a szlovák többségű területeken szlovákul is prédikáló ill. működő evangélikus egyházrész iskola-hálózata és általános kulturális tevékenysége volt elsősorban a szlovák öntudat kifejlődésének legfőbb támasza. E folyamat következményeként is a középkor végétől követhető nyomon, hogy a szlovákság - ekkor még mint anyanyelvi közösség - elnevezésében is megkülönbözteti Magyarország ( a *hungár népnévből származó hu(ν)gar, a NY-i szláv „g”→„h” általános hangtörvény érvényesülése, továbbá itt a szó-eleji „h” elkopása és az „n” elnémulása után: »’u’hor«, ezért a *Hungária országnévből „Uhor∟sko” ) egészét, mint közös államot, hazát a magyar többségű területek tömbjétől [ = Maďar∟sko; e sok évszázados és 1920-ig következetes (!) szlovák fogalom-használat alapján az államuk jogelődjéhez 1920-ban csatolt D-i, magyar többség lakta területsávot a szlovákok ma is Maďarsko(!)-nak kellene, hogy hívják !; ám Trianon után e megnevezés használatát beszűkítették Csonka-Magyarországra, mint utódállamra --- mindmáig ]. A reformáció kezdetétől a NY-Európába kikerülő szlovák vándor-diákok ( peregrinusok ) és ipari tanulók, céh-legények az ottani nyilvántartásokba következetesen azt írták be, hogy hazájuk Hungária/Uhor∟sko, anyanyelvük szerint pedig ők a magyarországi szláv/sclavus ( → slovian/sloven ) nép fiai, vagyis megvolt mind a nyelvnemzeti, mind a hungárus honpolgári identitástudatuk.
A magyar-szlovák együttélés lényegében konfliktus-mentes 9 évszázada után a XIX. sz. elejétől a szlovák értelmiség józanabb részének vezetésével felerősödött a SzentKorona égisze alatti szlovák nemzeti önigazgatás-/autonómia-törekvés is, míg a nagy-orosz birodalom érdekszférájának Közép-Európába kiterjesztését célzó pánszláv agitáció hatására pedig a szélsőséges szlovákok körében is teret nyert a Monarchia állami egységéből - tehát az 1.000 éves Magyarországból is - kiszakadó, Oroszország védnöksége alatt megalapítandó cseh-morva-szlovák „egységes szláv nemzetállam” politikai célja is. A szlovák-magyar ellentétek jellemző este volt pl., hogy a selmecbányai evangélikus líceumban egy szlovák nacionalista tanár azért buktatta meg az ekkor még Petrovics vezetéknevű Petőfi Sándort - mégpedig magyar(!) nyelv- és irodalomból - , mert anyja, Hrúz Mária szlovák származása ellenére sem volt hajlandó belépni az evangélikus magyar Petőfi a magyar-ellenes szlovák nacionalista szervezetbe, ( a majd 1861/62-ben megalakuló Matica Slovenská elődjébe ). 1848-49-ben a jelentősebb arányban szlovák lakosságú felvidéki városok egy részében feszültséget okozott, hogy a közhivatalok, közintézmények zászlótartóiba a császári lobogó helyére a piros-fehér-zöld magyar trikolórt, vagy az ekkor frissen kialakított szlovák nemzeti zászlót tűzzék-e ki, de ezek a nézeteltérések többnyire megmaradtak az utcai vagy kocsmai csetepaték szintjén. Az 1848. májusi liptószentmiklósi szlovák nemzetgyűlés a szentkoronás~címeres piros-fehér-zöld zászlót Uhorsko közös állami zászlajaként ismerte el, ez „alatt” megkülönböztette Maďarsko ( címer nélküli ) piros-fehér-zöld zászlaját, és Slovensko piros-fehér
zászlaját; [ tehát akkor még bikolort: a kéket csak hónapokkal később - a Hurban-vezette Miava-i betörés idején - vették bele: ekkor kék-fehér-piros trikolor lett, s a „légiók” erre esküdtek fel, meg a Mátra-Fátra-Tátra téveszme okán a magyar címerből átvett, ám kékre festett hármashalmos, ill. a latin-keresztény Szt. István király apostolisága helyett a görög-keleti ( orthodox ) Cirillre és Methódra átértelmezett kettőskeresztes minden valós tót/szlovák történelmi előzmény nélkül ugyancsak 1848-ban kitalált - címerre, amely címer a Štúr, Hurban és Hodža által még Bécsben megszervezett Szlovák Nemzeti Tanács pecsétjén debütált ]. A bécsi hatalom a Morvaföldön kiképzett néhány kisebb tót/szlovák légiót szeptember 17.-én ugyan át tudta dobni a határon a magyar forradalom és szabadságharc ellen, de ezeket a bécsi zsold akadozása miatt fosztogató bandákká züllő alakulatokat a helyi lakosság a magyar honvédség/nemzetőrség és a vármegyék közreműködésével rövid idő alatt felszámolta.
Mindezen jelenségeket is felmérve báró Eötvös József és Deák Ferenc már a Bach-korszak idején kimunkálta a Magyarország mozaikos nemzetiségi viszonyaira alkalmazható javaslatait, amelyek lényege a szabad vallásgyakorlás személyiségi jogával azonosan teljes körű személyi autonómia a nemzetiség megélésében: egyenrangúan szabad nyelvhasználat a helyi ill. megyei közéletben, az anyanyelven történő beterjesztések joga a helyi közigazgatási jogalkotásban éppúgy, mint a Bach-korszak utáni országgyűlésben, anyanyelvi oktatás az állami népiskolákban, szabad anyanyelv-használat az illető nemzetiség kulturális és gazdasági életében; ám a történelmi Magyarország állami ( és gazdasági ) egységének és működőképességének megőrzése érdekében az országos jogalkotás legyen magyar nyelvű; a közigazgatási beosztást ( = a megye-rendszert ) ne szabják át valamely nemzetiség éppen aktuális többsége alapján, és ugyanezért - Horvátország eredendő (!) és sok száz éves alkotmányjogi önállóságát kivéve - ne legyenek autonóm nemzetiségi régiók, tartományok sem: tehát ne érvényesülhessen az a nemzeti(ségi) szeparatizmus sem, amelyet az 1861-ben Turócszentmártonban megfogalmazott szlovák memorandum a Magyarországon belüli szlovák területi autonómia = a „felsőmagyarországi szláv kerület” [ horno-uhorské slovenské okolie, rövidítve: Okolie = „a kerület” ] programjában rögzített. Ez a koncepció a XIX. sz.-ban lehetséges legjobb - a svájcival sok tekintetben azonos - módon egyeztette az erős és egységes állam programját a személyi autonómia-elvű nemzetiségi egyenjogúságnak [ = az ún. „individuális kisebbségvédelem”-nek ] a korabeli liberalizmus által hirdetett alapcéljaival. Erre épült a kiegyezés után 1 évvel az Eötvös által benyújtott 1868-as magyarországi XLIV. törvény „A nemzetiségi egyenjogúság” tárgyában, amelyet az országgyűlés mindkét háza elfogadott, majd az uralkodó szentesített is. Ennek okán a magyarországi parlamentbe először 1869-ben beválasztott tót/szlovák nemzetiségű követek is, tehát az önmagukat tótföldi delegátusoknak nevező szlovák képviselők is a budapesti országgyűlésben anyanyelvükön adhatták be beadványaikat ill. szólalhattak fel, szinkron-tolmácsok közreműködésével. A Monarchia papírpénzeire pedig az értéket jelző számon kívül valamennyi nemzetiség nyelvén rányomtatták a címletet szövegszerűen is, mégpedig azonos betűnagysággal.
Az osztrák-magyar ( és az ezt rövid idő múlva követő horvát-magyar ) kiegyezés utáni időkben a világ akkori leggyorsabb gazdasági fejlődését mutató Magyarország/Uhorsko sikerektől megrészegült magyar politikusainak és más vezetőinek egy része, tehát a hivatalos Budapest azonban időnként kifejezetten gőgösen és sértően jellemezte a nemzetté válása elején tartó szlovákság ÉNY-felvidéki részét: pl. az MTA támogatásával 1886-ban megjelent „A Magyar Birodalom földrajza, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra” c. - földrajzi tekintetben különben kitűnő színvonalú - monográfia ( p. 516-517 ) ezt írja: „A tótok rendesen magas termetű, szálas emberek, arczuk széles, kidomborodó pofacsonttal; többnyire szőkék, bajuszt, szakállt nem szoktak viselni, hajukat hosszúra növesztik. … Trencsén megye éjszaki vidékein, Árvában s más terméketlen vidékeken a nép nagyon szegényesen táplálkozik, leginkább zab-kenyérrel és burgonyával él. Lakásai is nyomorultak; a hegyes vidékeken a falvak házai néha messzire szét vannak szórva, többnyire fából összetákolt viskók, nagyon apró ablakokkal, kémény nélkül; gyakran az egész lakás csak egy szobából és kamarából áll. A tót nép általában jámbor, vallásos, szelíd lelkületű, alázatos, de gyakran hízelgő, álnok és makacs; csendes nyugodt magaviseletű, de igen lármás, amikor ittas. Kiválóan a pálinkát szereti, s a pálinka-ivás nemcsak testi,
hanem lelki romlását is okozza. … az elszegényedésnek, az erkölcsök romlásának egyik fő-oka a pálinkázásban, a korcsmai életben keresendő. S a tót nép keresve keresi az alkalmat az ivásra, a vásárokat s a búcsúhelyeket is leginkább azért keresi fel oly sűrűn. Az éneket, a tánczot is nagyon szereti, sok népdala van, az erdők és mezők gyakran visszhangoznak a mélabús daloktól. Különben a tótok dolgos emberek, minden munkára alkalmasak, noha felfogásuk kissé nehézkes és lassú. Legszívesebben a baromtenyésztéssel s különösen a juhtenyésztéssel foglalkoznak, a juhpásztorok a felföldi német városokban is rendesen tótok. Szívesen dolgoznak a mezőn és erdőben is, aratni az alföldi megyékbe is eljárnak; különböző mesterségekre is nagy hajlandóságuk van, a házi ipar általában el van náluk terjedve. Különösen mindenféle fatárgyakat készítenek, s apró készítményeikkel nemcsak az országot, hanem a külföldet is bejárják; a drótosok egérfogókkal stb. mindenfelé elvándorolnak. A tutajosok, kik a Vágon és Garamon a fát és faárukat leszállítják, szintén mind tót emberek. A tót nép általában hazafias érzelmű, magyarnak vallja magát, hazájához híven ragaszkodik, jó katona, kivált a gyalogságnál; legnagyobb része 1848-ban és 1849-ben a magyarokhoz szított. Csak a kaputos (( = hosszú felsőkabátos, értsd: nacionalista városi értelmiségi )) izgatók, kik a panszláv eszmének hívei, bujtogatták akkor és bujtogatják most is, némely vidéken csakugyan sikerült nekik az együgyű népet megtántorítaniok és elámítaniok”; -------- mindezt alig egyetlen generációnyi idővel Trianon előtt, és az 1868-as, ma is világszínvonalú példaként alkalmazható magyarországi nemzetiségi törvény vármegyei szintű nyílt elszabotálásai okozta nemzetiségi felháborodások kellős közepén ! Amely trianoni határmegvonás eredeti - a cseheknek az Alpokaljára és NY-Dunántúlra is kiterjedő későbbi plusz-követelései előtti - térképein a ( Pozsony melletti 2-3 német kisközséget leszámítva ) akkor még színtiszta magyar Csallóköz Magyarországé maradt volna; s amely Csallóközt [ majd ennek kb. a 3-szorosát is, de még ez is sokkal kisebb lett volna a tömbösen lakó magyarság nyelvi/néprajzi határai által közrefogott D-i területek összességénél ] Magyarország kormányzója, Horthy Miklós küldöttségével a nagyhatalmak nyomására Rév-Komáromban tárgyalni kezdő csehszlovák delegáció 1938. októberében visszaadásra felajánlott (!), [ a tárgyalás meghiúsulásának következménye lett 1938. 11. 02.-án a nagyhatalmak ún. I. bécsi döntése, amely valóban a néprajzi/nyelvi határokon futó államhatárokat jelölte ki ]; és amely Csallóköz II. világháború után is Magyarországnál maradását - Sztalin ezt elutasító erőszakos követelését megelőzően maga Churchill angol miniszterelnök is szorgalmazta.
Az európai történelemben példa nélküli módon igazságtalan Trianon revíziója 1. lépéseként a Felvidék D-i pereme és a Nagy-Duna bal parti Kisalföld nagyobb része: közel 12.000 km2, e területek akkor 1 milliónyi, 85 %-ban magyar - mégpedig tömbösen magyarok lakta - lakossága az angol + francia + olasz + német nagyhatalmi garanciájú ún. I. bécsi döntéssel 1938. november 2.-án visszakerült Magyarországhoz. Az első hónapokban a magyar hatóságok egy része a magyar állampolgárrá lett csekély számú szlovákság nemzeti érzékenységére nem ügyelt, sőt azt 1 esetben véres incidensig fajulóan megsértette, [ 1938. Karácsonyán a (( hatalmi fölényt fitogtató, tehát teljesen esztelen )) hatósági tilalmat megszegve a Nyitra megye D-i részén, *Nagysurány-/Šurany-ban élő szlovákok a templomban elénekelték a szlovák himnuszt, a templom előtt dulakodássá fajult nézeteltérés csendőrsortűzbe torkollott, amelynek több halálos áldozata lett ]. Pár átmeneti hónap után azonban zökkenőmentesen biztosították a visszacsatolt területeken a szlovákok nemzetiségi jogait: minden érintett településen kellő számú szlovák alapiskola, összesen 2 szlovák gimnázium, 1 felsőipari és 1 felsőkereskedelmi szlovák középiskola, szlovák sajtó, szlovák egyesületek, szlovák párt működhetett szabadon a mintegy 100.000 szlovák számára; [ a visszacsatolt területeken további kb. 50.000 németajkú is élt; a szlovákok és a németek együtt teszik ki a 15 %-nyi „nem magyar” anyanyelvűt ]. Az 1939~’45 között a Hitler-kreálta - a náci németek által ( 25 évre szólóan ! ) rákényszerített ún. „védnökségi szerződés”/Schutzvertrag kapcsán kezdettől fogva német hadseregeket is a területén állomásoztató, ezért Hitler időben legelső, legkorábbi csatlósának tekintendő - Jozef Tiso-féle fasiszta bábállam, az ún. 1. Szlovák Köztársaság volt a közhatalom a Felvidék nagy részén és a Kisalföld Magyarországhoz vissza nem csatolt szegélyén. E Szlovákia túlfűtött nacionalista állameszméjét így fogalmazta meg dr. Štefan Polakovič a Slovenskỳ národnỳ socializmus (( = a szlovák nemzetiszocializmus )) c. „alapművében” [ Bratislava-1941. p.
71-72. ] : „Sokáig úgy látszott, mintha Szlovenszkó res nullius (( = gazdátlan jószág )) lenne, amellyel mindenki a saját állampolitikai kombinációja szerint azt tehet, amit akar. A szlovákok imperialista szomszédainak (( értsd: magyarok, csehek )) azonban tudomásul kell venniök, hogy a szlovákok csakis a szvatopluki korona eszméjéhez lehetnek hűek, mert ez jelenti történelmük ragyogó IX. századának rezüméjét (( = összefoglalását )). A szvatopluki korona nem fikció, sem alkalmi kitalálás. Államjogilag a szvatopluki korona, mint a szlovák királyok szimbóluma --- eredeti szlovák örökség, amelynek kizárólagos jogos tulajdonosa a szlovák nemzet. Ez a korona régibb, mint a szomszéd nemzetek koronái, s ami az államjogot illeti: a szlovákok Közép-Európában a legrégibb államra hivatkozhatnak, s büszkén mutathatnak rá kultúrájuknak oly időkből származó alkotásaira, amikor a szomszéd nemzetek még vagy vad vándornépek voltak, (( értsd: a magyarok )), vagy még nem érték el az államalkotáshoz szükséges [ szintű ] egységet (( értsd: a csehek )).” E Szlovákiában maradt a vissza nem csatolt Felvidék- és Kisalföld-részeken élő magyarok jogait védő diplomata: gróf Esterházy János --- pl. az egyetlen (!) képviselő, aki e pozsonyi parlamentben nem szavazta meg a szlovákiai fasiszta zsidó-törvényt a zsidók haláltáborokba deportálásáról. A Gestapo elől is bujkálnia kellett. A II. világháborúban a későbbi győztesek mellé állt cseh emigráns politikusok, és a szovjeteknek Kárpát-medence térségét megközelítésekor a felvidéki hegyekben megalakult szlovák partizán-csoportok a bécsi döntést semmisnek tekintették, és az ún. pozsonyi hídfővel ( = Ligetfalu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsuny Magyarországtól átcsatolásával ) megtoldott trianoni határok visszaállítása során újra Csehszlovákiába kerülő összes magyar Csonka-Magyarországra telepítését szorgalmazták eredetileg. Amikor ehhez mégsem kapták meg a nagyhatalmi támogatást, a kikényszerített lakosságcserén felül terrorisztikus törvényalkotással igyekeztek a magyarokat elüldözni: ezek a hírhedt, mindmáig hatályos Beneš-dekrétumok. Esterházyt pedig a Pozsony belügyeit a koalíción belül irányító vörös diktatúra képviselői ( Gustáv Husák és elvbarátai ) elfogták, és a fasizmussal kollaborálás, mint háborús bűn koholt vádjával kiadták a szovjeteknek, akik Esterházyt kihurcolták a Szovjetunióba; Pozsonyban a távollétében kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték. Esterházy a Szovjetunióban az embertelen körülmények között halálosan megbetegedett. Ekkor ( 1948 ) visszahozták szlovákiai börtönökbe, kegyelmi kérvénye alapján halálos ítéletét életfogytiglanira módosították, a börtönökben szándékosan létminimum alá csökkentették az élelmezését, a cella fűtését, ill. Esterházy orvosi ellátását; a szlovákságnak is igaz barátja: az egyenrangúságon alapuló szlovák-magyar együttélést szorgalmazó Esterházy mindezekbe belehalt --- ám a mai ún. 2. Szlovák Köztársaság sem hajlandó rehabilitálni mindmáig. És e 2. Szlovák Köztársaság mai vezetői is, nacionalista szervezetei is egyre többször vetik fel az 1. Szlovák Köztársaság és/vagy leghírhedtebb vezetőinek rehabilitációját, ünnepségeket tartva Tiso és mások sírjánál. Megint hangoztatják, hogy az Ómorva Fejedelemség „valójában csak a Morvaföldre is kiterjedő” szlovák királyság volt, amelynek élő emléke adott reményt a szlovákságnak az 1.000 éves magyar elnyomás, meg a Trianon és a II. világháború utáni cseh elnyomás túlélésére. És: az Ómorva Fejedelemség, de legalábbis annak Kárpát-medencei (( féktelen fantázával feltételezett, így a békés térkép-papírok által elviselt ! )) összterülete --ősi szlovák föld … Innen már csak egyetlen lépés, és ezt a féken nem tartott mai szlovák nacionalisták már meg is tették: a „magyarok, takarodjatok a Duna túlpartjára !” jelszó.
A világháború alatti szlovák nemzetiszocializmust/fasizmust felváltó, magyar szempontból a gyakorlatban még tragikusabb bolsevik és polgári nacionalizmus mindmáig hatályos kezdő lépése: a Beneš-dekrétumok hatálytalanításáért az idén folyó nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozás dokumentumait Kertész József jóvoltából megkaptuk, amelyeket a közületek e-mail címmel rendelkezőknek az alábbi kísérőlevéllel küldtem meg: »Kedves Címzettek ! Végre módunkban áll az össz-magyarságra nézve nemzetgyalázó, felvidéki és É-kisalföldi magyar nemzetrészünket illetően pedig a II. világháború végétől kezdve mindmáig hatóan megnyomorító ( magyar magánbirtokok, földek, stb. jelentős hányadának vissza nem szolgáltatása; a magyarok kárpótlásainak mindmáig elmaradása; a magyar közhasznú szervezetek, egyesületek, alapítványok, stb. eltulajdonított javai joghelyzetének mindmáig rendezetlensége; a cseh országrészbe a kitelepített németek munkaerejét pótlandó rabszolga-munkára elhurcolt felvidéki magyar tízezrek kártérítésének felemás volta vagy teljes elmaradása, stb. ) és/vagy szülőföldjükről a felvidéki magyarokat az 1945/46-os államhatár innenső oldalára átüldöző Beneš-dekrétumok elleni tiltakozás, amely dekrétumok érvényességét a mai szlovák parlament ill. kormány -
több EU-tagállam lakosságának ill. polgári szervezeteinek tiltakozása ellenére - a közelmúltban megerősítette. [ Csak emlékeztetőül: a háború után több évig csak az a pár ezer magyar kapott Csehszlovákiában állampolgárságot, aki az országba bevonuló szovjet hadsereg vagy a szlovák partizánbrigádok tagja volt ! --- a többi 3/4 milliónyi honfitársunk évekig teljes jogfosztottságban élt, ezért pl. a nagybirtokok korabeli államosításakor sem juthatott földhöz vagy más tulajdonhoz ! ]. A Beneš-dekrétumok alapelvét, tehát a kollektív bűnösség bélyegét - aki magyar: bűnös, tehát méltán büntethető pusztán azért, mert magyar - nem szabad tovább tűrnünk ! A brüsszeli ill. a strasbourgi új fellépés hatékonyságát, a szlovák kormány visszakozásra kényszerítését szolgálja valamennyi aláíró.«
De térjünk vissza Pozsony város történetére. Pozsony az Anjou kezdetek után Luxemburgi Zsigmond idején kezdett regionális rangra kiemelkedni az „átlagos vármegye-székhely” korábbi státusból, [ pl. 5 országgyűlést tartott Pozsonyban Zsigmond ], majd 1. igazi fénykora Mátyás király idejére esett, aki 1467-ben a Szt. Márton dóm hossztengelyében a szentély mögött párszor 10 m-re a Ventur-utcában ( ma: Ventúrska ulica ) felépíttette az Academia Istropolitana ( „Dunavárosi Akadémia” ) nevű reneszánsz szellemi műhelyt és egyetemet, ( ma az átalakított épületben Színházművészeti Főiskola működik ). A mohácsi csata, főként pedig a főváros, Budavár oszmán-török elfoglalása után a török által meg nem szállt ill. Erdélyre és a Partiumra értve: a „felügyeletük alá nem vont” országrészek, azaz a maradék Magyar Királyság államigazgatási központja, azaz fővárosa Pozsony lett 1536-tól: a SzentKoronát és más koronázási jelvényeket [ Bocskai István „Erdély és Magyarország fejedelme és a székelyek ispánja” vezette 1605-ös korponai ( szlk. Krupina ) országgyűlésnek a vallásszabadság mellett a SzentKorona Magyarországon őrzése volt a legfőbb követelése ] 1608-tól - a térségbeli közvetlen török veszély elmúltától - 1784-ig [ amikor is II. József ideiglenesen Bécsbe vitette ] a pozsonyi vár DNY-i tornyában őrizték, az országgyűléseket is itt tartották. Már 1526. decemberében volt itt egy ( az erdélyiek nélküli ) „rész”-országgyűlés és a Mohácsnál hősi halált halt II. Lajos özvegye testvérének, I. ( Habsburg ) Ferdinándnak Magyarország királyává megválasztása, 1527. novemberében pedig a megkoronázása: az ő koronázási szentmiséjére még a ferencesek templomában került sor, [ így összesen 303 évig lett Pozsony a koronázó főváros ], ám fiának, I. Miksának 1563-ban, és minden utódjuknak már a Szt. Márton székesegyházban --- 1830-ig volt a pozsonyi Szt. Márton dóm a Habsburgcsaládi magyar királyok - 11 uralkodó - koronázó temploma. Erdészeti szakmai okokból közülük kiemelendő I. Miksa ( 1563/’64~1576 ), aki már uralkodása 1. teljes évében: 1564-ben kiadta a felvidéki bányavárosokat igazgató körmöci bányakamara bányafát és a kohók fűtőanyagát biztosító erdész szakszemélyzete számára az ország 1. erdész szolgálati szabályzatát, 1565-ben pedig erdőrendtartási királyi rendeletet ( = a „Constitutio Maximiliana” kezdetű pátens ), a bányák és kohók környezetében szükséges takarékos és környezetkímélő fahasználatok rendjéről, ( pl. térszakozás ); és Pozsonyban koronázták meg ( osztrák beiktatása után 1 évvel később: 1741-ben ) Magyarország királynőjévé Mária Teréziát is, aki erdő-kímélés végett, ám a kohók tüzifahelyettesítő fűtőanyagát biztosítandó: 1760-tól megnyittatta az ország 1. szénbányáit, ( pl. Brennbergbányát is ); 1769-ben megjelent erdőrendtartásában pedig pl. a török megszállás alól felszabadított, elnéptelenedett és elbozótosodott alföldi tájak ( újra-)erdősítését, fásítását - még a preferált fafajokat is kijelölve - számos anyagi kedvezménnyel ösztönözte, támogatta. Az 1830-ban utolsóként itt megkoronázott V. Ferdinánd 1847 végén nyitotta meg az 1847/48-as = utolsó pozsonyi országgyűlést, ( egyben az utolsó rendi, tehát még nem polgári országgyűlést ), azonban az országgyűléseknek és a kormánynak Budára visszahelyezését már a népakarat: az 1848. március 15.-i 12 pont egyike is követelte. 1526-hoz képest 322 év után az utolsó országos államigazgatási esemény Pozsonyban 1848. április 11.-re esett: V. Ferdinánd király a mai prímási palotában nevezte ki az 1. felelős magyar kormányt, ( Batthyányi Lajos miniszterelnöksége mellett Kossuth, Széchenyi, Deák, Eötvös és még 4-en voltak a kormány tárcavezető tagjai ), a király egyúttal szentesítette az. ún. áprilisi törvényeket, mint a polgári Magyarország [ = Uhorsko ] alapító okmányát, ( amelyet a kiegyezéskor is beemeltek a magyarországi jogrendbe ).
Még a vallásfelekezeti háborúk idején pár évig, 1619~1621 között a református Bethlen Gábor erdélyi
fejedelem ill. a csapatai uralták Pozsonyt, a Szt.Korona új őrségét is Bethlen jelölte ki. Bethlent 1620 januárjában Pozsonyban Magyarország fejedelmévé, júniusban Besztercebányán pedig Magyarország királyává választották, a Szt.Koronával megkoronázást, mint beiktatást - függő/vazallus királysága királyaként… - az Oszmán Birodalom is jóváhagyta volna. Ám Bethlen Bécs ez esetben várható érzékenységét ill. valószínűsíthető erőszakos reagálását az ország érdekei ellen valónak ítélte meg, így királlyá megkoronázását reálpolitikusként elhárította. Bécs ezt a Bethlennek adományozott birodalmi hercegi címmel honorálta, ill. a Bethlen jelenlétében megtartott, és céljaival azonosuló Nagyszombat-beli országgyűlés főbb követeléseit a nicolsburgi békeszerződésbe becikkelyezte. Utóbb a hatalomba visszakerülő Habsburgok Pozsonyban is engedélyezték a jezsuiták visszatelepedését, új rendházuk 1. rektora 1628-1634 között Káldi György lett, aki a teljes Szentírást katolikus szellemiségben és nevezéktannal magyar nyelvre fordította, s mert össz-magyar ügyről volt szó, e mű kiadása nyomdaköltségeinek egy részét - Pázmány Péter érsekkel ezt előzetesen levélben egyeztetve - Erdélyből maga a református Bethlen Gábor fejedelem támogatta, személyes ill. családi jövedelmeiből is. Azaz: 2 vallási világnézet, 2 államszervezet, néha a harctéren is megütköző 2 hadsereg, 2 nagy formátumú, de eltérő vérmérsékletű politikus --- ám egyetlenegy cél, akarat és cselekvés, ha össz-magyar ügyről volt szó. Pázmány valamennyi kortárs erdélyi fejedelemmel együttműködött. Egész Magyarországon, így Erdély-szerte is jól ismerték reálpolitikusi nyilatkozatát, amelyben hitet tett a református Bocskai István fejedelem Kassán megírt politikai végrendeletében foglaltak mellett, t.i. hogy jó dolog az Erdélyi Fejedelemség, mint magyar államalakulat léte a Habsburgok abszolutista törekvéseinek féken tartása végett, és a maga „pázmányi stílusában” ezt így indokolta: „nekünk elégséges hitelünk, tekintetünk (( mai szóval: tekintélyünk )) vagyon mostan az mi kegyelmes keresztyén császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni (( virágzani )), (( mert a Bécstől függtelen erdélyi magyar politikai ellensúly híján )) gallérunk alá pökik az német”…
Pozsony és környéke korabeli szellemi életét jellemzi, hogy --- Szencen született és itt, majd Győrben járt alapiskolába a magyar nyelv egyik legnagyszerűbb művelője, [ németföldi nyomdaipari és egyéb tanulmányai után ] zsoltárfordítóként is, latin~ógörög~magyar szótára révén is a Károli Gáspár-féle református Szentírás-fordításban közreműködő, majd Erdélybe került református Szenci Molnár Albert; --- a Szenc-közeli Magyarbél volt ősi családi fészke annak a nyíltan hungárus öntudatú evangélikus Bél Mátyásnak, aki 1714~’49 között a pozsonyi evangélikus líceum rektoraként európai jelentőségű tudományos munkát is folytatott, amely okán ő lett az az időrendben 2. magyar ( hungárus ), akit a londoni Royal Society ( = az angol tudományos akadémia ) „levelező tagjává” választott [ 1738-ban ]; Bél Mátyás Pozsonyban szerkesztett lapjának címe: Nova Posoniensia = Pozsonyi újdonságok, [ vagyis a város magyar nevének latinosított változatát használja, nem a német vagy a tót/szlovák nevét ]; --- 1780-ban a győri evangélikus Ráth Mátyás Pozsonyban alapította meg Magyarország első magyar nyelvű újságját, a Magyar Hírmondót; --- 1783-ban szintén Pozsonyban, azaz Prešporok-ban jelent meg Magyarország 1. tót/szlovák nyelvű újságja is.
1741-ben Pozsonyban ajánlották fel a Sziléziát megszállt porosz hadsereg által szorongatott Mária Teréziának „életüket és vérüket” a magyar nemesek, --- cserében a királynő ekkortól garantálta, hogy az ország nádora mindenkor magyar származású lesz; továbbá a török utáni országos újjáépítésekhez jelentős arányban átcsoportosították a bécsi központú állami bevételeket. Sőt: a királynő a magánjövedelmei egy részét is felhasználva Dalmáciában visszavásárolta és a magyaroknak ajándékozta a SzentJobbot. 1760-ban pedig a felújított Szt. Márton székesegyház toronysisakja tetejére a Szt.Korona másolatát helyezték el, és az mindmáig ott van. Mária Terézia volt az első Habsburg uralkodó, aki évi rendszerességgel és hosszabb időt töltött Magyarország területén, elsősorban Pozsonyban.
1783-ban II. József számos országos hatáskörű főhivatalt visszaköltöztetett Budára, amely ismét Magyarország hivatalos fővárosa lett, ám mind az országgyűlések, mind a kormány székhelye, mind az ország kulturális életének legfőbb központja továbbra is Pozsony maradt. Így pl. a 10 évesen itt koncertező Liszt Ferenc további tanulmányait Pozsonyban politizáló magyar mecénás arisztokraták által a számára 1821-ben létesített ösztöndíj tette lehetővé. 1825-ben Pozsonyban ajánlotta fel 1 évi jövedelmeit Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. 1827-től ( megszakításokkal ) Pozsonyban tevékenykedett a szlovák nemzeti ébredés „apostola”, a Győrben érettségizett L’udovit’ Štur. Az 1843/44-es pozsonyi országgyűlés iktatta törvénybe, hogy Magyarország egész területén a törvénykezés és államigazgatás, továbbá az állami iskolákban a tanítás hivatalos nyelve a magyar. Nem véletlen tehát, hogy 1848 télutolján/koratavaszán az utolsó pozsonyi országgyűlést Habsburg V. Ferdinánd király magyarul nyitotta meg. Pozsony nemzetőrsége verte szét 1848. szeptembere utolsó napjaiban a Morvaország felől a *Miava-/Myjavafolyó völgyébe behatolt néhány osztrák-bérenc, Hurban-szervezte - összességében jelentéktelen létszámú, több nemzetiségű, de összetevőinek többsége szerint - „tót-légiót”, amelyek [ az erdőháti, azaz „záhorjak” tájnyelvű szlovákság beköltözése révén a XIX. sz. közepére 2/3 részben már el-szlovákosodott, de 1/3-nyi zsidó lakossága a városka magyar nevét használta, így 1851-ben még ] *Szénásfalu mezőváros → a XIX. sz. végére hivatalossá vált szlk. tükörfordításban már Senic(e), ma: Senica vidékéig, majd *Miava/Myjava mezővárosig jutottak el a 09. 17~28. közötti 11 napnyi „felvonulásuk” során. Ám 09. 25.-én már maga Bécs is letiltotta az „akció” folytatását, mivel a tót/szlovák többségű vármegyék népe a legcsekélyebb mértékben sem csatlakozott e „magyarellenes nemzetiségi felkelés”-hez. Sőt ! Főként a szabadság eszméinek elkötelezett híve, a tót/szlovák J. Horárik szervezésével és irányításával e tót/szlovák többségű vármegyék újoncként több mint 10.000 tót/szlovák önkéntest tudtak küldeni Magyarország/Uhorsko szabadságharcának zászlói alá. Maga Ján Horárik a Trencsén vármegyei *Bán-/Bánovce nad Bebravou-ban született 1808-ban; 1831-től egy évtizeden át római katolikus pap volt, felekezeti és politikai reformersége miatt 1841-ben elhagyta papi hivatását, ( sőt, korábbi világnézetét is ), és pedagógusként ill. német és magyar nyelvű könyv- és újságírásból élt, ( néhány műve már 1848. előtt Németföldön jelent meg ); radikális publicisztikája okán elvbarátai Táncsics, Petőfi, Vasvári és mások - „magyarországi Holbach”-nak nevezték; ismerte Saint-Simon, Hegel, Feuerbach, sőt az ifjú Marx és Engels műveit is, amelyek alapján a társadalmi egyenrangúságot hirdette; az Egyenlőségi Társulat vezető tagjaként pedig egyike volt a magyarországi forradalom és szabadságharc ügyéért leghatározottabban és cselekvően harcoló értelmiségieknek; a világosi fegyverletétel után Németföldre emigrált, az 1857-es általános amnesztiával haza térhetett; ekkortól pl. görög és római regéket, mondákat fordított és adott ki magyarul, ( a megkülönböztetett cenzúra-„figyelmet” és -kötözködést elkerülendő: eleinte még saját szerzői neve feltüntetése nélkül ); 1864-ben halt meg Besztercebányán.
1849-ben Haynau pozsonyi vérbírósága ( még Arad előtt ) 13 pozsonyit végeztetett ki a forradalom alatti tevékenységükért, köztük evangélikus és római katolikus lelkészt is. A „bresciai hiéna” ugyancsak Pozsonyban írta alá a 13 honvédtiszt kivégzésének parancsát: ők lettek az aradi magyar Golgotha vértanúi.
A Pozsony vármegyei németség felét kitevő Pozsony városi németség ( = e város többségi lakossága évszázadokon át ) Ungaro-Deutsch öntudatát, így a Béccsel és az osztrák-németséggel szembeni dacolását jelezte már jóval korábbi időktől az is, hogy a katolikus császárváros, Bécs szomszédsága, illetve a XVII. sz.-i erőszakos ellenreformáció idején és ellenére is a pozsonyi németség viszonylag igen nagy része, kb. 1/5-e protestáns: evangélikus maradt. És a vallásfelekezettől független „csak azért is” Ungaro-Deutsch kiállás egy másik szép példája, hogy a város többségében német anyanyelvű vezetése 1867-ben - tehát a kiegyezés után azonnal (!) - Pozsony díszpolgárává választotta ( az egykor győri joghallgató ) Deák Ferencet.
Pozsonynak a kiegyezés után is megőrzött nemzetközi rangját, fejlődését is jelzi, hogy ( az 1930-ban felépített mai Carlton szálloda helyén a magyar időkben állt ) Zöldfa vendégfogadóban szállt meg 1892-ben Alfred Nobel, vagy 1911-ben Albert Einstein is. E Zöldfa erkélyét az tette híressé, hogy innen hirdette ki Kossuth Lajos 1848. március 17.-én az ország újjászületését, azaz a polgári Magyarország megszületését; ( Trianon után ezt az erkélyt a Kossuth-hagyományokat ápoló Ceglédre menekítették ). A cseh legionáriusok 1919-es megszálló hadműveletei előtt Pozsony lakosságának 42 %-a volt német ajkú, 41 %-a magyar ajkú, és 17 %-a szlovák ajkú; --- ma, azaz 9 évtized = közel 3 generációnyi csehszlovák ill. szlovák fennhatóság - benne a Beneš-dekrétumok, kitoloncolások és az ún. reszlovakizáció - következtében NagyPozsony/Bratislava lakosságának 96 %-a szlovák ajkú, 0 %-a német ajkú, és 4 %-a magyar ajkú …
B./ A KIS-KÁRPÁTOK / MALÉ KARPATY KÖRNYÉKE
Pozsonyi városnézés. Idő függvényében megtekinthető látnivalók: Az *Új híd/Nový most kilátóteraszára, gyors-lifttel. Szent Márton-dómtemplom, ahol 300 éven át magyar királyokat és királynékat koronáztak. 1221 után épült, az Árpád-korban »a Legszentebb Megváltó« titulusú templom, majd az átépítésére adakozóknak pl. 1318-ban az esztergomi érsek teljes búcsút hirdetett, így az Anjouk idején már Szent Márton-titulusú; utóbb a török elől Budáról ide menekítették Szt. Márton ereklyéit is, ahol Buda ill. Székesfehérvár oszmán-török megszállása miatt 1563-tól 267 éven át ( 1830-ig ) a magyar királyok és királynék túlnyomó többségét koronázták: a toronysisakot 1760-tól mindmáig a ( stilizált ) SzentKorona ékesíti. Itt van a jezsuita Pázmány Péter Esztergom~nagyszombati érseknek, a magyar nemzeti elkötelezettségű politikusnak, a kitűnő szónoknak, a magyar nyelvű katolikus vallási irodalom megteremtőjének, a nagyszombati főiskolát egyetemi rangra emelő szervezőnek a sírja is: a kanonok-üléshelyek és a főoltár között az É-i ( a bejárat felől haladva a templom főtengelyéhez képest balról lévő ) falban, szép fehér dombormű jelzi; - a mellette lévő, 1914-ben Pozsony város közössége által felújított vörösmárvány fedlap tanúsága szerint - több más esztergomi érsek csonttartó kőládába/kőkoporsóba összegyűjtött földi maradványaival együtt. Mellettük nyugszik Pálffy Miklós kapitány is ( szintén dombormű jelzi ): Győr töröktől visszavívásának - a „vas-kakas” ( győriesen: „vas-kokas” ) jeladású fényes diadalnak - a magyar vezére. A mai főoltár feletti középső ólomüveg-mozaik ablak ( még ) őrzi az eredeti oltár-kialakítás ikonográfiáját, amely Magyarország valamennyi jelentősebb, az 1.000 éves országhatár menti vagy közeli templomában már a középkor óta megtalálható ( volt ): középütt a megszentelt hely fő patrónusa ( itt: Szt. Márton ), jobbján Szt. István király, balján Szt. László király --- akik kiábrázolt/szimbolikus jelenlétükkel is jelzik az ország ősi gyepűinek közelében, hogy amiképpen életükben, azonképpen üdvözült állapotukban is őrzik a hitet, és a SzentKorona teljes fennhatósági területét ill. a kisugárzása alá tartozó országlakosokat, természetesen kiemelten is az eredeti államszervező magyarságot. Korábban e székesegyház szentélyében állt, ma a Duna felőli mellékhajó K-i zárófalánál látható G. R. Donner barokk lovas-szobra: a magyar huszár-egyenruhás (!) Szt. Márton megosztja köpenyét a didergő koldussal. Gyalogséta a koronázási útvonalon: a Klarissza-kolostor és templom [ = a III. András által honosított apácarend e pozsonyi, 1297-ben megépült rendháza fogadta be az 1619-ben a Margit-szigetről - az oszmán-török környezetből - ide menekült domonkos-rendi apácákat is, akik magukkal hozták Árpád-házi Boldog ( Szt. ) Margit ereklyéit is ]. Főurak palotái, az Óvárosháza, a Roland-kút, a Mihály-kapu, stb. {{ Egy óvárosi „mexikói” étel~ital „bisztró” teraszán kis csapatunk felköszöntött Bedő-díjam friss híre kapcsán --- nagyon kedves emlékem ! És jól eső érzéssel „ugrott be” az is, hogy abszolutóriuma utáni 2 éves kötelező szakmai gyakorlata 2. felét Kálnoki Bedő Albert itt, Pozsony környéke erdeiben végezte el, majd innen ment vissza Selmecre államvizsgázni és erdőmérnöki diplomáját átvenni. }}
A Kárpát-koszorú nyugati szárnyához tartozó, igen vegyes geológiai összetételű [ gránit + klf. pala + homokkő + márga ( gyűjtőnevük: flis ) + mészkő + dolomit ] Kis-Kárpátok kezdő tagja a Dévény település fölé magasodó, 514 m tszf csúcsú *Dévényi-tető/Devínska Kobyla, amelynek a Morvára néző, *Dévényújfalu-/Devínska Nová ves-ig húzódó rézsűje természetvédelmi terület. A *Morva-/Morava-folyó torkolata mellett a parti él és az ártér kereken 145 m tszf, e terepszintből kb. 80 m-nyire emelkedik ki a várhegy meredek mészkőszirtje, amelyet a »Porta Hungarica«, vagyis az 1.000 évig hazánk nyugati kapuját jelentő *Dévény vára koronáz meg; [ „dévény” ( is ) a hún eredetű avar kori szaben∟der törzsnév változata; a IX. sz.ban ( 864, Fuldai Évkönyvek ) Dowina → ma: Devín ]: várfoglalás, „új időknek új dalaival”. A kicsiny dévényi várhegy - természetvédelmi terület - egy sor szubmediterrán növény É-i elterjedési határa ( vagy annak közelében áll ); ezek közül jellegzetes pl. a D-( DNY-)Turántól Európa D-ebbi tájaiig őshonos: a Kaukázuson és a Krímen, majd DNY-Ukrajnán át É-Erdélyig élő; a Felvidék D-i peremén a hegyek rézsűi alsóbb szakaszain van a természetes É-i határa - 1.000 m tszf-ig soha nem hatol fel még D-ies kitettségben és/vagy mészkő ill. dolomit alapkőzeten sem - , előfordul még a Morva-medence D-i részein, a Duna felső szakasza mentén, NY-Európában pedig a Vogézek az É-i határa --- a *sajmeggy: mivel a Kárpát-medence É-i része magas hegyeiben, vagyis az eredeti (!) szláv szállásterületek környékén elő sem fodult, így tót/szlovák népi neve nincs is (!), szlk. szakmai neve: „mahalebka”, ( Prunus syn. Cerasus mahaleb ); pontusimediterrán[~szubmediterrán] flóraelem. Ide Dévénybe a jégkorszak utolsó stadiálisa után, legkorábban vlsz. a holocén HL2 = óholocén v. boreális fázisában ( Kr.e. 6.700~5.100 ) hatolt fel az Alpokalja K-i szegélyén: az ún. „’illyr flóra-folyosón”. {{ Itt a Porta Hungarica tövében jóféle borovicskával és jóféle ógyallai „Arany fácán” sörrel köszöntem meg a csapatnak a Bedő-díjhoz kapcsolódó pozsonyi figyelmességét, és kívántam további szép utat, amelyen 9 hónapos csípőprotézisemmel sajnos még nem vehetek részt }}.
A Nagy-Duna jobb, azaz túlpartján a folyó geol. törésvonal-árkával elválasztott „még kárpáti” eredetű, max. 480 m tszf magasságú szikla a Hainburgi-rög, őrt állva a Bécsi-medence és a Kisalföld között; mögötte a látóhatáron jobb ( DNY ) felől pl. a Rozália-hegység és közeli szomszédai - terepalakulatilag előhegyekként átmenetet alkotnak a Kárpátok és az Alpok között, ám növényföldrajzilag már az Alpokalja részei; bal ( = DK ) felől pedig a növényföldrajzilag szintén az Alpokaljához tartozó Lajta-hegység. A Hainburgi-rög Magyarország felőli lejtői alján a *Fenyër [ → Lajtazug ] hidromorf ( = vízjárta ) kistájban fekszik *Köpcsé∟ny /„Kittsee”, kicsit távolabb Lajtakörtvélyes és Járfalu: a VIII./IX. szf.-n a Havasalföld NY-i részén lévő Oltközből az óbolgár zaklatások elől a Bécs~Sopron~Magyaróvár háromszögbe költözött későavar főméltóság, a kapagá∟nkán népének Köpcsény környéke volt a törzsszövetségi központja; az ő „nem-szláv” népük zömét is az ÉNY-i Kárpátok Morvamezőtől É-ra lévő szakaszain is kijelölt 3-as gyepűrendszer gyepűőreiként a Kis-Kárpátok vonulatának közepénél lévő *Detrekő/Plavec~*Sasvár/Šaštín ~*( Morva-)Őr/Stráže tágabb térségétől ( pl. a *Szakolca/Skalica melletti *Kopcsány/Kopčany, amely a „Köpcsény” mély hangrendű változata ) a Szepességig húzódó határsáv-ív hágói mellé vagy a 3-as gyepűrendszer belsőbb határőr láncolata valamelyik őrhelyére [ pl. a turóci Blatnica közelében létesült, róluk elnevezett *( Nagy- és Kis-)Csepcsény/Čepčín-be is ] telepítették Árpád Hétmagyarjainak honfoglalása után. ( Évszázadok múlva beolvadtak a többségi szlovákságba ill. a cipszer-nek mondott szepesi szászokba ). Az Árpád-korban gyepűőrként már alpokaljai és erdőháti [ = főképpen a későbbi Pozsony és Trencsén vármegyét NY-on elválasztó Nyitra vármegye-részen élő ], a Kárpát-medencében a 680-as évek elején hont foglaló székely-magyar csoport szomszédai a Hétmagyar honfoglalás után NY felől az alpesi szlávok, ÉNY felől főként morvák, Trencsén és a Felső-Nyitra medence [ ÉÉK-i fele ] irányából főként a szlovákok elődei voltak. A ( nyilván kölcsönös ) egymásra hatás egyik nyelvi nyoma mindmáig (!) megmaradt Pozsony vármegye egész ( így: egykori közép-szigetközi ! ) területe magyarságának körében és főként NY-Dunántúlon: a *gyöngyvirágfa~kocérka[~májusfa/gerezdes-cseresznye~’zelnice’ meggy ] = Padus racemosa ( syn. Prunus padus ) környékbeli ( = alpesi-, morva-, talán korai tót-/szlovák-)szláv črem∟cha (( ld. még a K-i szlávban is черёмуха, becézve черемуж∟ка )) nevét - divatszóként átvéve - itteni magyar őseink/őseim a maguk szokásainak megfelelően csormá∟n~csórmá∟ny végződésűre alakították át, és használták/használják/használjuk mindmáig; ( amelynek korai, illatos virágaiból gyűjtik a nektárt a méhek és a darazsak --- jó szigetközi~csallóközi magyar gyűjtőnevük: csömény … ).
A Kis-Kárpátok legmagasabb csúcsa csak a 740 m tszf-t éri el, ezért a zonáció a cseres-tölgyesektől a gyertyános-tölgyeseken - kilúgozott termőhelyek esetében a szelídgesztenyével elegyes mészkerülő tölgyeseken - át a középhegységi ( = szubmontán ) gyertyános-bükkösökig tart. Erdeifenyvesek természetes úton csak az erdőháti kilúgozott lepelhomokon élnek, ott viszont tömegesen: megnevezésük a Záhorie-i szlovák tájszólásban a Bur/Búr(-erdő) kistáj, azaz „(erdei)fenyő(-erdő)” kistáj nevében él; [ az irodalmi - így a szakirodalmi - szlovákban a Pinus silvestris = erdei fenyő neve: bor ill. borovica lesná, K-en pedig a Kszlávból ( ld. orosz сосна ) átkerült sosna ].
A Kis-Kárpátok belső ( = Kárpát medence felőli ) oldala, főleg a D-DK-ies rézsűi jól védettek a Morva-kapun át É-ról bezúduló, az Erdőhátat érintő hideg ill. hűvös levegőtől, így a Pozsony~*Récse/Rača~( az 1323-ban Anjou Károly Róbert által Pozsonynak adományozott ) *Pozsonyszöllős/Weiner∟n [ = a XIII. sz.-tól a környékre költözött németség egyszerű tükörfordítása az eredeti magyar megnevezésből ]/[ a XIX. sz.közepéig ( = „Récsénél/Récse mellett” = szlk.: „pri Récsa” → ) P’rača; a Bach-érától a németből Vajnor, ma:] Vajnory, [ Récse és P.szöllős = Pozsony elővárosai, kerületei ]~*Pozsonyszentgyörgy/Svätỳ Jur pri Bratislave~*Bazin/Pezinok [ itt született Kupeczky János, a kuruckor egyik festőművésze ] ~*Modor/Moder∟n/Modra [ itt ( is ) lakott, és 1856-ban egy vadászbalesetben e település határában halt meg Ľudovít ( másképp is írta: Ludoviť ) Štúr szlovák nyelvész, politikus ]~*( Alsó- és Felső-)Diós/( Dol. a Hor.)Orešany~*Bélaház/Boleráz~*Nagyszombat/Tyrnau/Trnava között húzódó *»Hegyalatt« [ neve a magyar egyházi beosztásban Trianonig fennmarad, a magyar tájföldrajz a XIX./XX. szf.-tól inkább „( Pozsonyi-)Hegyaljá”-nak nevezi ] nevű kistájrészlet számos szubmediterrán fajjal gazdag cseres-tölgyesei igen alkalmasak a szőlő- és gyümölcstermelésre. Sőt, a grániton vagy a flis-en ( homokkő, márga, palák ) kialakuló mészkerülő tölgyeseikben ( és helyükön ) a még kifejezettebben szubmediterrán igényű szelídgesztenye is megterem, ennél É-abbra már nem; ( itteni jelenléte kapcsolódik a soproni és a Hainburgirögön található természetes előfordulásaihoz ). Az oszmán-török hadseregek pl. Bécs elleni felvonulásai és a török-dúlások elől Győr és környéke elmenekülő lakosságának nagyobbik része a „Hegyalatt” területén meghúzódva talált ideiglenes menedékhelyet.
Utazás a szálláshelyre: Récse harántolásával → *Szenc/Senec ( = tört. járásszékhely ) → az Árpád-kori magyar/szláv nyelvhatár közelében - korabeli okmányokkal igazolhatóan - párhuzamos (!) kettős névadással: *Kökényes-/Trna-patak { É-indogermán: „tövis” → német: Dorn[-Schleh(e)], szlk.: trn∟ka = Prunus spinosa = kökény } torkolatánál épült *Nagyszombat/Tyrnau/Trnava [( = tört. járásszékhely, 1543-tól az esztergomi érsekség ill. a budai egyetem menedékhelye a török megszállás idején: Pázmány érsek az itteni felsőoktatás bővítése~fejlesztése során - a környék nemzetiségi összetételéhez igazodva - azonos karok ill. szakok esetében párhuzamos magyar, német és tót/szlovák oktatási nyelvű évfolyamokat indíttatott !; az érsekségnek Pozsonyban, mint török kori fővárosban is volt hivatala ill. palotája, maga az érsekség 1820-ban költözött vissza Esztergomba, megkezdve az esztergomi bazilika, mint Magyarország legnagyobb temploma építését ). Nos, Nagyszombat mellett elhaladva a *Holt-Vág/német ( tod’ → tájszólásban ) Dud-Waag-/ebből szlk.: Dudváh-folyó harántolásával a Dudvág és a *Vág-/Waag-/Váh-folyó közé érünk és itt átlépünk a tört. Pozsony vármegyéből Nyitra vármegyébe, ahol [ az Árpád-kori *Szolgagyőr, utóbb → ] *Galgóc/Hlohovec ( = tört. járásszékhely ) → *Pöstyén/Piešťany ( = tört. járásszékhely, már a Monarchia idején is nemzetközi rangú fürdőváros ) az útirány. A Vág Pöstyénnel szemközti partján található *Moraván/Morvany nad Váhom: híres őstörténeti lelőhely, ahol a jégkorszak Würm eljegesedése legzordabb fázisában is éltek emberek.
C./ A VÁG KÖZÉPSŐ SZAKASZÁNAK A FEHÉR-KÁRPÁTOK „ALATTI” RÉSZE A XV. sz.-tól írásos emlékekből is adatolható a ( tulajdonképpeni ) *Felföld fogalma, amelyen akkor a Hétmagyar honfoglalás óta a magyarok szállásterületének szegélyén kialakult északi magyar nyelvterület-sávot értették; ez 3 nyelvjárást foglal magába: a ( ma ) palócos(nak nevezett ) magyar nyelvjárás + a [ Korpona~Ipolyság~Csóványos~(Nógrád-)Verőce sávtól K-re lévő ( ma ) palóc(nak nevezett ) magyar
nyelvjárás + a Hernád alsó szakaszától K-re, K-Abaúj és Zemplén vármegyékben ill. ezektől K-re Ugocsáig, Máramarosig [ + a „nem hegyvidéki” ÉK-Alföldig ] beszélt ún. északkeleti magyar nyelvjárás területét együtt. A „Felföld” tehát eredetileg nem természetföldrajzi, hanem etnikai - ezen belül leginkább nyelvi - fogalom volt, hiszen a Korpona~Ipolyság~Csóványos~(Nógrád-)Verőce sávtól NY-ra lévő ( ma ) palócos(nak, hibásan „NY-i palóc”-nak nevezett ) nyelvjárás magyarjainak több mint 4/5-e a Kisalföld É-i szegély-tájain, a másik 2 nyelvjárás magyarjainak is csak mintegy a fele élt és él középhegységi és/vagy magashegységi könyezet völgyeiben és lejtőin. [ A politikai ill. a katonai helyzet függvényében sűrűn változó kiterjedésű Alsó- és FelsőMagyarország közigazgatási beosztás végképp nem kapcsolható sem a természetföldrajzi, sem az etnikai állapotokhoz ]. A XIX. sz.-ig (!) a ( tulajdonképpeni ) *Felvidék/Horná zem, Hornáky csakis a „tótsági vidéket” jelentette, vagyis É-Magyarország már akkor tömbösen szlávok lakta részeit: a szláv többségű vármegyéket és a D-ről szomszédos vegyes lakosságú vármegyék szláv többségű É-i részeit együtt, amelyre - de csakis erre ! - a XVII. sz. végétől a Sloven∟sko = Szlovákföld, Szlovákia névhasználat is megjelent. A „Felvidék” fogalmához a XIX. sz.-ig minden esetben szükséges volt mellé tenni az „É-i” jelzőt, mert „a felvidék” a magyar nyelv tájjellegre utaló közszava volt: beszéltek „egyéb magyarországi felvidékek”-ről is, köztük jelesül Erdély volt a „DK-i felvidék”, stb. 1848-ban a természettudományokban is járatos Kossuth egyértelműsíti a Felvidék szó használatát, kiterjesztve azt a Felföld természetföldrajzilag hegyvidéki tájaira is, de csakis azokra: „Felvidék = Magyarország É-i, hegyvidéki része”, ( mindenféle etnikai szűkítés nélkül ), ez így a síkság [ és peremtájai ], tehát „az Alföld”( ezen belül mind a Nagy-, mind a Kisalföld-)jelenség és -fogalom „párja”. Trianon óta - mind természetföldrajzilag, mind történelmileg helytelenül - a Kisalföld [ Cseh-]Szlovákiához csatolt É-i felét is gyakran „beleértik” a Felvidék fogalmába; [ ez pontosan olyan hiba, mint a Partiumot Erdélynek mondani ! ]. Vagyis helyesen: a mai Szlovákia = a Felvidék + az É-Kisalföld. ( Ekkor a Nagy-Alföldnek a Bodrog vízgyűjtője menti, a mai Szlovákiába benyúló öblözetéről hallgatólagosan nem szólunk, de tudunk róla ). A Felvidék - Morvamező és Kisalföld közé félszigetszerűen benyúló - része már a Kis-Kárpátok is. Ám a Galgóc térségénél kezdődő *Vág-Inóc/Považský Inovec „félszigete” és a Fehér-Kárpátok *Vágújhely/Nové Mesto nad Váhom mellett már úgy megközelíti egymást, összeszűkítve a Vág völgyét, hogy látvány- ill. élményszinten is egyértelmű lesz: elhagytuk a Kisalföld nagytájnak még a peremvidékét is ( itt: a síksági Mátyusföld-rész É-i „öblét” is ), és belépünk a Kárpátok nagytájába, vagyis a természet- és termelésföldrajzi értelemben vett Felvidékre. A Pöstyén~*Berencs/Branč~Szakolca vonaltól ÉK-re kezdődnek a *Fehér-Kárpátok/Biele Karpaty, [ időszakosan használt korábbi nevén: Magyar-Morva határhegység ], amely hegyvonulat az őt túlnyomó részt alkotó dolomit és mészkő színéről kapta a nevét; a Pöstyén~Trencsén közti Vág-szakasz bal parti mellékvizei pedig a Nyitra-folyó felé egyúttal vízválasztó szerepű, középhegységnek megfelelő gerinc- és csúcsmagasságú [ az É-i vége közelében lévő névadó csúcs a legmagasabb: 1.042 m tszf ] Vág-Inóc-hegységből erednek. Vágújhely térségében ( = tört. járásszékhely, egyúttal a Dudvág forrásvidéke, sőt, egyúttal a kisalföldi flóra keskeny nyelvszerű öblözetben É-ra felhúzódásának határa: ettől kezdve már nemcsak a buszból látjuk a szomszédos hegyeken, hanem a völgyekben is a kárpáti flóraterületen belül leszünk ! ), és most már végig a Vág völgyében felfelé autózva átlépünk a tört. Trencsén vármegyébe. Vágújhelytől pár km-re a Vág bal, tehát K-i partján egy mészkőszirten áll a már Anonymus által is felemlegetett *Bolondóc, ma *Beckó/Beckov vára.
E.(-1.)/ A KIS-FÁTRA / MALÁ FATRA DNY-i SZÁRNYÁNAK KÖRNYÉKE (-1.) *Trencsén/Trenčín város határát elhagyva *Illava/Ilava és *Bellus/Beluša érintése után a szálláshelyre érünk: a Trencséntől *Vágbeszterce/Považská Bystrica városkáig a Vág bal partját követően húzódó, a Kis-Fátra DNY-i szárnyának számító *Strázsó~Sztrázsó-/Strážov-hegység azonos nevű, 1213 m tszf magasságú csúcsától É-ra lévő völgyében - egy felvidéki magyar kisnemesi család, a Baross-család ősi fészke, így Baross Gábornak ( sz.:1848, †1892 ), a kiegyezés után közlekedés-fejlesztő „vasminiszter”-nek, a győri Baross út névadójának szülőfaluja: *Barossháza/Pružina melletti - *Egyházasnádas/Podskalie-ba; helyfoglalás 2-3 ágyas, zuhanyozós szobákban; 20.00: Vacsora a szálláshelyen; ( össz-utazás kb. 340 km.)
2008.06.10. Kedd. Vártól várig. 07.30. Reggeli. a szálló éttermében 08.00. Indulás a Vág völgyébe, vissza Trencsénbe; Kr. sz. u. 179-ben Laugaritio néven írták le, mint a germán kvádok egyik fészkét. Trencsén vára és városa ( tört. járásszékhely is ): az Árpád-ház utolsó évtizedeiben és az Anjou-ház berendezkedésének elején Magyarországon a központi hatalom meggyengült, és magánhadsereggel is rendelkező 10-12 főúr ún. „kiskirályságaira” osztódott fel a tényleges hatalomgyakorlás. Ezek egyike volt az a Csák nemzetségbéli Máté ( e név szlávosan: morva Matouš, szlk.: Matjuš → „Mátyus” ), aki nem Álmos fia Árpád nagyfejedelem ágán, hanem Előd fia Szabolcs, az uralkodásra Árpád 907-es halálakor még túl fiatal Árpád-fia Zsolt nagybátyja és rövid ideig az ország nagyfejedelme ágán maga is, miként a Csák-nemzetség minden tagja, a szakrális Turul-nemzetség, ill. Szabolcs révén az uralkodói család leszármazottja volt. Csák Máté fiatal korában „hadi és üzleti tapasztalatszerzés” végett Cseh- ill. Morvaországban is tartózkodott, megtanult szlávul is, innen hozott feleséget, de „Mátyus”-t „középkori szlovák királynak” csak a mai eszetlen nacionalizmus próbálja beállítani. Birtokai többsége ill. fő hatalmi területe főként a Vág melléke térségében volt [ → mindmáig *Mátyusföld/Matjušova a Trencséntől *Guta/Kolárovo ( legújabban a szlovákban is: Gúta ) vidékén át a Nyitra-folyóig terjedő kistáj-összlet neve ], de a Csákok ősi, Velencei-hegységbeli birtokait is uralta, továbbá katonai erőszakkal ill. hűbéri szerződésekkel időnként egészen Árváig ( 1310 körül ), Zólyomig, sőt ÉK-en a távoli szepességi Lublóig ő volt a „kiskirály”. Székhelye 16 éven át Trencsén vára volt, [ → „Trencséni Mátyus”-nak hívták a kortársai ], ám az új és energikus király, Anjou Károly Róbert ( 1308~1342 ) - hatalmában megerősödvén - katonailag is körbefogta és izolálta „Mátyus”-t, akinek - fiú-örököse nem lévén - halálakor ( 1321. 03. 18. ) minden birtoka visszaszállt a SzentKoronára. A nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc az 1708. 08. 03.-i trencséni csata legválságosabb pillanatában lováról lebukva olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy a halálhírét költötték. A csatatéren a kurucok között emiatt keletkezett pánik volt az egyik fő oka, hogy elvesztették ezt a döntő csatájukat. Trencsénben - a Vág középvízszintje = a parti él 205 m tszf - városnézés, majd Csák Máté egykori, 260 m magas mészkő-szirten álló várának bevétele, némi kapaszkodás árán.
D./ A FELSŐ-NYITRA MEDENCE
Pihentető buszozás - a legmagasabb pontján is „csak” a mi Kékes-tetőnkkel pár 10 méter eltéréssel azonos magasságú Vág-Inóc/Považský Inovec hegyvonulat és a Sztrázsó közti völgyben: a menekülő, és Szt. László király által befogadott Břetislav cseh fejedelem menedékhelyén: *[Trencsén-]Bán/Bánovce nad Bebravou városon át Nyitra vármegyébe, jelesül a Felső-Nyitra medencébe - a Nyitra-folyócskához: *Privigye/Prievidza városig ( tört. járásszékhely ). A szomszédos *Bajmóc/Bojnice várában csak a lépcsőkkel kell megküzdenünk. Pálffy gróf rejtélyének megfejtése. Bajmó∟c neve szabályos magyar helynévképzés egy avar-kori „nem-szláv”, a IX. sz. 30-as éveitől az Ómorva Fejedelemség szolgálatába szegődött katonai segédnép-rész pl. Nyitra forrásvidéki csoportja nevéből; a soha sem volt »várépítő szláv Bojnik (( szlk.: „a Harcos” )) lovag« névadóként kitalálása a szlovák nacionalizmus egyik, művi „történelmet” „gyártó” fantázia-szörnyszülötte … A Bajmóc tágabb környékén, éspedig a szintén Nyitra vármegyei *Nagytapolcsány/Topol’čany és Pöstyén között fekvő *( Nyitra-)Bajna/Bojná is ugyanennek a Hétmagyar honfoglalás előtt már itt élt „nem-szláv” népcsoportnak egy másik szállásterülete volt. A Duna bal parti Kisalföldön, és szerte a Kárpát-medencében másutt is megtalálhatók az e népnév-változatokból keletkezett település-nevek. Ennek az ős-eredetileg mandzsúriai, a *žu-žwan-ok, azaz ún. ázsiai avarok előhadaként NY-abbra, majd a *uar~hyon/var~koń/várkony ikernév-vezértörzsű, azaz korai avarok ( egyik ) előhadaként Európába átkerülő *boyən/boym, stb. névváltozatú - a bizánciaknál néha antikizálva „paion”-nak (át)írt - , legkésőbb a 680 körüli közép-avar népvándorlással a Kárpát-medencébe kerülő népnek az avar-kori
sírokból előkerülő földi maradványai mandzsu~koreai ( = „É-szinid” ) és más távol-keleti ill. belső-ázsiai rassz-jellegeket is mutatnak. Nevük véletlenül ugyanúgy hangzott/hangzik - és leírva olyannak látszik - , mint az antik ( kelta ) *Boyohämia → Bo’hämia ország- és népnevet a csehekre átszármaztatott német Böhm∟en, ill. középkori latinos „boym” név. Mivel a Kárpát-medencei avar(osodott) *bəyn/*bəym nép Nagy-Duna bal parti csoportjai a Hétmagyar honfoglaláskor az Ómorva Fejedelemség katonáskodó alattvalói voltak, Anonymus híradása a valóságot tükrözi, és csakis a Gesta Hungar(or)um latin szövegének mai magyar fordítói/ferdítői(!) tévednek, amikor a 2 nevet egynek véve késő avar kori ill. IX./X. sz.-i „csehek”-ről írnak a Morva- és a Garam-folyó között. Továbbá: a „b” és az „m” hang gyakran felcserélődik, főleg a szájhagyományban. Anonymus hírforrásai, tehát a vidék már magyar emlékezete az I. Szva’toplukot halála után követő idősebb fia, II. Mojmír ( 894-902 ) ómorva (rész)fejedelem személynevét Boymi(r) alakban tartotta fenn, akinek „a kegyelméből (( értsd: a vazallusaként )) gyakorolta a hatalmát a nyitrai részeken Zobor”. A „M/Boymə(r) herceg” Anonymus-i nevet és rangot a latin szövegből „a csehek hercege”-ként mű-magyarítani, és ráfogni Anonymusra a történelmietlenséget: ez is az illető mai történészeket minősíti, nem Anonymust és hírforrásait. Úgy mellesleg: az I. Szva’topluk által hódoltatott, de akkoriban nemhogy a Kárpát-medencében, hanem még a Kárpátokon kívüli tulajdonképpeni Morvaföld túlnyomó többségén sem lakó csehek II. Mojmír trónra léptekor elszakadtak az Ómorva Fejedelemségtől, így a Hétmagyar honfoglalók csak a Közép-Európa NY-i részein vezetett hadjárataikkor találkozhattak velük először Morvaföld NY-i peremén és a Cseh-medencében.
Egészen más: a Felső-Nyitra medence barnaszénben gazdag vidék. És: a bajmóci várkastélynak állítólag 365 ablaka van, ( „és aki nem hiszi, járjon utána !” ) …
E.(-2.)/ A *KIS-FÁTRA/MALÁ FATRA DNY-i(-2.) és ÉK-i SZÁRNYÁNAK KÖRNYÉKE
Utazás busszal a Strázsó~Sztrázsó-hegység mellékére. Látogatás Trencsén vármegye K-i szélén, *Csicsmán(y)/Čičmany-ban: az 1.214 m tszf csúcsú Strázsó~Sztrázsó [ földrajzi értelemben a Kis-Fátra DNY-i szárnya ] K-i lábazatánál, 650 m magasan lévő faluban, { amelyet a kunok elől a Fekete-tenger É-i mellékéről Magyarországra menekülő törökös nyelvű [ a későbbi anatóliai szeldzsuk- és oszmán-törökök őseivel egyazon nyelvet beszélő ], az Árpád-korban, éspedig a XI. sz.-ban a középső gyepű-vonal védelmére ide ( is ) telepített oguz-ok → ’úz-ok csicsmá∟ń nevű törzsének tagjai alapítottak. A Balkánt megszálló oszmán-törökök elől Magyarországra menekülő bolgárok egyik csoportja 1410-ben költözött az akkora már csaknem elnéptelenedett, inkább csak dűlőnévként élő egykori település helyére }. Eredeti boronafalú házak között járkálhatunk. A csicsmányi hegyekben ered, és Zsolna alatt folyik a Vágba a szárazabb nyarakon néha már-már szinte kiszáradó *Rajec(i-víz)/Žilinca. Tovább busszal ÉK→É felé. A Csicsmány-közeli ún. Facskói-hágó választja el a Strázsót a Kis-Fátra DNY-i szárnyától, amelyet a korábbi természetföldrajzi szakirodalom *Rajeci-havasok/Veterná hola néven emlegetett; ez főként gnejszből és gránitból áll, de metamorf ( pala-) és üledékes ( mészkő, dolomit, homokkő ) kőzetek foltjai is tarkítják. A Kis-Fátra DNY-i szárnyának korábbi szlk. neve, tehát a Rajeci-havasok/Veterná hola a(z 1.-től csak pár m-rel „lemaradó” ) 2. legmagasabb ( 1.472 m tszf ) csúcsa nevéből ered. *Facskó/Fačkov hajdani irtványfalu - a Rajeci-völgynek már a Kis-Fátra DNY-i szárnya „alatti” részén fekszik. Következő megállónk *Frivaldnádas/Rajecká Lesná városkája, ahol minden arasznyi figura mozog, ami faragható fából: a „Szlovák Betlehem” megtekintése. A két szomszéd település *Györkeháza/Ďurčiná és *Rajec/Rajec. Visszabuszozás a Vág völgyébe.
K-NY irányban a Rajeci-völgy és a Vág közötti, É-D irányban pedig Zsolna és Barossháza közötti alacsony- és középhegységi magasságú, szabdalt kistájat - megkülönbözetve az 1.350 m tszf feletti csúcsokkal tarkított, a Vág-völgyön túli ( = ÉK-i ) szárnyán az 1.709 m tszf-t is elérő, de általában is sokkal magasabb gerincű KisFátra hegylánctól - Zsibrit~Manin-hegycsoportként különbözteti meg a földrajzi szakirodalom: itt a legmagasabb csúcs a névadó Manin --- „mindössze” 889 m tszf., tehát az itthoni Írottkő-csúcsunk „testvére”. Ha még van erőnk: gyalogtúra a *Peredmér/Predmier-nél a Vágba torkolló Szulyó-ér völgyének rétjein, gyepjein felfelé a sziklakő-tengerbe: a *Szulyói-sziklák/Súl’ovské skaly mesés világába: teremtett világunk csodájába. Másfél órás föl-le túra. Terepcipővel. A sziklarendszer egésze 25 km hosszú, 5-6 km széles, a völgyszegélyező sziklafalak 700~800 m tszf. magasságba ágaskodnak fel; legmagasabbra a 3-csúcsú *Szarvkő/Roháč. Ha erőnk fogytán lenne, akkor séta a [ Vágbeszterce-szomszéd *Vághéve/Považská Teplá melletti ] *Man∟in-hasadék/Manínska tiesňava sziklaszurdokában; ( a geológusok szerint a Manin-hasadéknak a Kárpát-koszorún belül egyetlenegy méltó „párja” van: Erdélyben a Tordai-hasadék ). A Vághévével és Vágbesztercével háromszöget alkotó fekvésű ( „Man∟in-alja” értelmű ) *Podman∟in /Podmanín falucska a Budapest városfejlesztésében is oly jelentős szerepű Podmaniczky-család névadó/kibocsátó ősi fészke. Busszal vissza a szálláshelyre *Egyházasnádas/Podskalie-ba. 20.00. Vacsora a szálláshelyen. Esetleg szalonna-, kolbász-sütés tábortűznél.
2008.06.11. Szerda. Irány az Kis-Fátra, a Vrátna völgye. 07.30. Reggeli az étteremben. 08.00. Indulás *Zsolna [ 1208-ban: Selina∟n ]/Silein/Žilina városán keresztül, ahol a Vág középvízszintje, vagyis a parti él 344 m tszf.. S ahol a legjobban közelítjük meg az ÉNY-i Kárpátok legészakibb tagját: a Nyugati-Beszkideket, amelynek környékén körös-körül a Hétmagyar honfoglaláskor és államalapításkor még fehér horvátok éltek, ( = az innen az ’Adriai-tenger térségébe vándorolt mai horvátoknak még az avar kortól itt maradt maradékai. S ahol - tehát Zsolnán - 1381-ben már megnyilvánult és győzött is a helybéli szlovjan/tót kisiparosok, kiskereskedők és más foglalkozású itteni városlakók nyelvi~etnikai kollektív önazonosság-tudata: az ide látogató Anjou Nagy Lajos királynál elérték, hogy a városi tanácsba és az esküdtszékbe a német nyelvűekével azonos számú képviselőt küldhessenek. Zsolnával átellenben a Vág jobb partján - a Kisuca-folyócska torkolatánál - található Budatin, amely arról is nevezetes, hogy Magyarország/Uhorsko szabadságharca ellen Morvaföld felől a közeli határon átvezényelt osztrák-bérenc „tót légió”-t 1848. 12. 11.-én itt szórta szét Beniczky Lajos [ korábban a Selmecbányai Akadémián végzett bánytiszt, majd Zólyom vármegye aljegyzője, utóbb alispánja ]: a Batthyány-kormány idejétől, azaz 1848 tavaszától a felsőmagyarországi bányavárosok királyi biztosa, a nyár közepétől - őrnagyi rangban - a Nemzetőrség főparancsnoka. A Jablunkai-hágón Galícia felől átkelő osztrák reguláris hadsereg támadását 1848. 12. 30.-tól megkezdő, Götz-vezette csapatok ellen több kisebb ütközetet - részben gerillamódszereket is alkalmazva - szintén megnyert a közelben a Beniczky-vezette itteni kb. 3.000 fős nemzetőr gárda; { amely a felerősödő osztrák hadműveletek elől kitérve Görgey ( + Aulich ) feldunai hadseregéhez csatlakozott, és Görgey főparancsnok megbízása alapján utóhadként fedezte az 1849. 01. 24. után Besztercebányáról Branyiszkó felé visszavonuló magyar hadakat, ( hogy azok a legkevesebb veszteséggel csatlakozhassanak a Felső-tiszai fősereghez, s hogy itt előkészítsék és közösen megindíthassák a dicsőséges tavaszi hadjáratot ). 1849. 1. félévében Beniczky ismét a felsőmagyarországi bányavárosok biztosaként képviselte a szabadságharc érdekeit a Felvidéken }.
Átkelve a Vág jobb partjára *Vágtapolca ( 1851-ben még Teplica )/Teplička nad Váhom mellett jusson eszünkbe, hogy a Magyarország érdekeit súlyosan sértő, így nemzetgyalázó Habsburg−török vasvári béke és a magyarországi protestánsok elleni bécsi megszorítások ellenében Wesselényi Ferenc nádor itteni kastélyában tartott titkos tanácskozáson körvonalazódott először, majd 1666. 04. 05.-én Trencsén közelében a nádor és
Zrínyi Péter egyezményével öltött jogi formát a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle összeesküvés szervezése. Útunk során *Várna/Varín településnél a Vágba ömlő, igen szeszélyes vízhozamú Varínka- vagy *Bella(-i)- ill. Terhely(-i)-/Belá-patak völgyében felfelé haladva, cél: a Vrátna ( = „kapu” ) völgye. A még Trencsén vármegye keleti határán fekvő *Terhely/Terchová községen utazunk át. Itt született Juráj Jánošík, a legendás szlovák népi hős[sé vált szökött katona, utóbb II. Rákóczi Ferenc kuruc hadseregének önkéntese, aki a trencséni kuruc csatavesztés ( 1708. 08. 03. ) után a nagyságos fejedelem seregéből is megszökött. Majd a szülőhelyétől DK-re eső Liptó vármegyei hegyekben kb. 2 évig bujkáló rablóvezér lett, akit a vármegyei hatóságok mindvégig köröztek, majd el is fogtak, és - hosszabb perének rablógyilkossági vádja alapján - 1713-ban, 25 éves korában kivégeztek. Jánošík a szlovákság XIX. sz. előtti történelmének a nép által név szerint megőrzött egyetlen alakja. Liptói „betyár” korában - az eltulajdonított javakat élelmiszerre, ruhára, stb. cserélő falusi orgazda cimborái révén - a környező szegény nép körében elterjedt róla, hogy „zsákmányát elosztja a rászorulóknak”. És a betyár-romantika „szabályainak” megfelelően utólag nemcsak számos szívtipró szerelmi kaland, hanem „az urakon” vett diadal is kapcsolódott a nevéhez; --- a korai szlovák nacionalizmus idejétől kezdve már „a magyar urakon” vett diadalairól esik szó a szlovák irodalomban, így köztörvényes bűnözőből a szlovákság hősévé magasztosult …]. E romantikus legendához képest fontos történelmi tény: *Terhely-/Terchová-n alakult ki a Felvidék legjelentősebb tót/szlovák parasztmozgalma a Bach-korszak bécsi adóterhei, megszorításai ellen.
A Kis-Fátra ÉK-i = Vág jobb parti szárnya ( = sokáig csakis ezt nevezték Kis-Fátrának ! ) Trencsén, Turóc és Árva vármegye határán húzódik, és 1.711 m tszf csúcsmagasságú = ez a *Nagy-Kriván/Veľkỳ Kriváň, amelyről Kriván-Fátrának is nevezik. Turóc, Árva, Liptó és Szepes vármegye egész területe ( tehát nemcsak a hegyek, hanem a völgyek, medencék is ! ) a Kárpát-medencének olyan magas fekvésű régiója, ahol már nem él meg a csertölgy, következésképpen a szőlő sem; ( Árvában a dió sem, sőt, ott az alma sem érik be minden évben; évente többször megesik, hogy a hideg levegő légpárnája „beül” az Árvai-medence fenekére, és hetekig nem mozdul; és 40-50 évenként júniusban is eshet - esetleg pár napig megmaradó - hó… ), az 5,8~7,5 oC évi középhőmérséklettel 800-900 mm csapadékösszeg jár együtt: hűvös humid táj …
Árva igen gyér szláv - vlsz. többségében „fehér horvát” - alaplakosságát a magyar államszervezés során - a „nem szláv”, pl. ’úz, stb. gyepűőrökön kívül - adókedvezményekkel ösztönzött szláv jobbágy- és zsellérbetelepítésekkel igyekeztek kiegészíteni, részben Lengyelországból, részben Liptó ( és Turóc ) szlovák-előd népességéből, már a tatárjárás előtti pár évtizedben is, főképpen azonban ezt követően. Árva jelentőségét kezdettől - a Hétmagyar honfoglalástól - fogva az adta meg, hogy itt vezetett Lengyelország felé és felől az egyik legfontosabb kereskedelmi út. Árva K-i határa ugyanis egy viszonylag alacsony hegyvonulat = az Árva-folyó és a Dunajec-folyó ( éspedig NY-i ága: a Fekete-Dunajec ) vízgyűjtője közötti vízválasztó; ennek okán is a Magas-Tátrától É-ra (!) eső Felső-Dunajec-vidék ( = a Nowy targi/Neumarkt-i medence, azaz a mai Zakopane és Nowy targ környéke, mai lengyel tájneve: Podhale ) „Dunajec-föld” néven - a Hétmagyar honfoglalástól Magyarországhoz, a - gyepűőröket nem számítva - igen gyéren lakott „Zólyom-erdő”-höz, tehát a mindenkori magyar nagyfejedelem, majd a magyar király zólyomi uradalmához, utóbb az ebből a XII./XIII. sz. fordulóján kialakított óriási kiterjedésű zólyomi erdőispánsághoz tartozott, amelyből csakis ez a tatárjárás dúlásai során elnéptelenedett Felső-Dunajec-vidék került utóbb Lengyelország fennhatósága alá. Árva vidékének új tatár-betörés elleni védelmére a Balassák elődei egy, a folyó fölé behajló mészkőszirtre felépítették Árva kővárát: Magyarország egyik legszebb fekvésű „sasfészkét”, ám a XIV. sz. elején ( „Mátyus” Trencsénbe izolálása után ) mindaddig az Anjou Károly Róbert által megszervezett Liptó és Zólyom vármegye ispánjának államigazgatási hatáskörébe tartozott az árvai magyar királyi uradalom-rész irányítása, ameddig - a XIV. sz. közepén - az önálló Árva vármegyét is meg nem szervezte Nagy Lajos király. Árva várának urai lettek pl. a Thurzók és a Thökölyek is. A Wesselényi-összeesküvésben részt vett Thököly István gróf - Thököly Imre későbbi kuruc-fejedelem édesapja - , aki Árva várában a császáriak ostroma miatti izgalmakba halt bele, s amely várból az éj leple alatt 13 éves fia, Imre álruhában elszökvén, nevelője segítségével bújdosva - s mert
családját Bécs vagyonvesztésre ítélte - nincstelenként Erdélyben nyert menedéket, ahol 20 éves korában felajánlotta katonai szolgálatait I. Apafi Mihály fejedelemnek; a bujdosók, kurucok táborában készülve fel a felső-magyarországi szabadságharcra, amelyet 1678-ban, 21 éves korában az igen sikeres felvidéki hadjáratával ( Igló, Rózsahegy, a Garam-menti bányavárosok bevétele ) meg is kezedett; [ igaz: az 1679-es év tavaszától~nyarától - jobb híján - egyre inkább török szövetségben ].
Árva vármegye szülötte a legnagyobb szlovák költő: ( költői nevén ) »Hviezdoslav = a csillagok dicsőítője«. Atyai ősei Luxemburgi Zsigmond idején a köznemesi sorból kiemelkedő, Magyarországnak kiemelkedő politikusokat adó Országh-család tagjai, ám a család a XIX. sz. elejére elszegényedett; költőnk apja is magyar nemesi oklevele őrizgetése mellett - maga művelte kicsinyke földjét az Árva vármegye székhelye, Alsó-Kubin melletti kis falu, *Felső-Kubin/Vysný Kubin határában. E falu evangélikus anyakönyvébe 1849ben Országh Pál néven bejegyzett kisfiú édesanyja és kiterjedt anyai rokonsága volt szlovák --- és az egész falu, a gyerekkori játszópajtások is; az édesapa beszélt magyarul, de saját falujában és környékén ennek gyakorlására nemigen volt mód: még a megyeszékhelyen, Alsó-Kubinban is csak 15-20 értelmiségi család volt magyar. Az Országh-család Pált értelmiségi pályára szánta, ezért az akkor színtiszta magyar Miskolcra küldték az evangélikus gimnáziumba, ahol a kiegyezés előtti magyarság minden keserűségével találkozott és részben azonosult is: a szabadság-vágyat is Petőfi verseiből tanulta. Saját első verseit magyarul és latinul írta; pl. a Czuczor Gergely halálára ( 1866 ) írott magyar nyelvű költeménye pályadíjat is nyert. Ezt követően Kézsmárkra, majd az eperjesi jogakadémiára került --- mindkét városban a saját korosztályába és műveltségi körébe tartozó nagyszámú szlovák fiatallal megismerkedve. Ifjú jogászként visszakerül Árvába, alsó-kubini bírósági joggyakornokként éri a hír 1874-ben: a nemzetiségi törvény ellenére a vármegyék [ a pánszlávizmusra ill. a szlovák területi autonómiára izgatás, mint államellenes cselekedetek vádjával ] bezáratják a szlovák nyelvű gimnáziumokat. Nyilvános tiltakozása miatt el kell hagynia az állami hivatalt: ügyvédi irodát nyit. 2 év múlva újra az alsó-kubini bíróság alkalmazottja lehet, majd több helyen ügyvédkedik 1899-ig, amikor végleg visszaköltözik Alsó-Kubinba. Felhagy az ügyvédi pályával, és egész életét a szlovák irodalomnak szenteli: versírással, szlovák nyelvújító munkával, műfordítással foglalkozik. Az általa egész életében legjobban kedvelt Petőfit és Arany Jánost szólaltatja meg szlovákul, és Madáchot ( Az ember tragédiáját ! ) is. Shakespeareműfordításaihoz pedig megtanul angolul. Érdemeit Kisfaludy Társaság-i tagsággal ismeri el Budapest; ha Pestre megy: irodalmi körökben és a színházakban ( főleg Jászai Mari művészetét kedvelte ) tölti ideje javát. Már ügyvéd korában is a szlovák szegény nép szószólója és pártolója volt, sőt, „Eperjes óta” a költeményeiből is egyértelmű a szlovák nemzeti elkötelezettsége, de ez soha nem nacionalizmus. Az I. világháborúig a szlovákok és magyarok egyenrangúságának érvényesítésén, békés együttélésén fáradozik szóban is, írásban is . Amikor az általa ( akkor még ) kedvelt Ady a nemzetiségi kérdés kapcsán a Magyar jakobinus dalá-ban ( 1908 ) megírja: „magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad” --- Hviezdoslav szlovák nyelvű válasz-verssel fejezi ki egyetértését, az Ady-vers e versszakát jeligeként felírva a saját verse elé. Majd a nemzetiségi kérdés Monarchián belüli politikai megoldásának 1914 előtti kudarcai láttán Hviezdoslav a csehszlovák egység gondolatának híve lesz. Az új Csehszlovákia lelkesen ünnepli a 70. életévét 1919-ben betöltő költőt, aki prágai képviselő is lesz 1921-ig: haláláig. A mély Isten-hitű szlovák kiválóság alsó-kubini sírja egyszerű fedlapján saját korábbi óhajára - ennyi olvasható: »Pavel Országh-Hviezdoslav« … Válogatott műveinek ( ill. azok részleteinek ) magyar fordítása - bilingvis formában - 1961-ben ( is ) megjelent; műveinek egyik legszebbike - sokak értékelésében: Hviezdoslav főműve - »Az erdőkerülő felesége« c. igen érzelem-gazdag, több ezer soros lírai alkotás, verses regény: szlovák nyelvű eredetije ma is méltán tananyag minden szlovák iskolában.
Árva vármegye K-i ( és Liptó vármegye ÉNY-i ) részein az áldott emlékű Karol Wojtyła / II. János Pál pápa népének, a lengyelországi guráloknak néhány települése is megtalálható a középkortól mindmáig, e mai gurálok is a magyar pálosok által alapított közeli Częstochowa-i kegytemplomba járnak zarándoklatokra. És az 1960-as években a legöregebb árvai gurálok - akik még a Trianon előtti magyarországi iskolarendszerben jártak alapiskolába, ahol felvett ( fakultatív ) tárgyként magyarul is tanulhattak - nem titkoltan magyar érzelműek voltak: rejtegettek néhány határkövet az 1.000-éves határról, még tudtak néhány Petőfi-verset, énekelték a magyar Himnuszt, *Alsó-Kubin-/Dolný Kubin-ban a szilveszteri hálaadó szentmisén pedig - noha
a hivatalos szlovák liturgiából Trianon óta ezt törölték - hangosan és rendre/évente „közbeszúrták” a szlovákok által is azonosan ejtett, tehát megértett módon gurálul: „Patrona Uhorska ( = Magyarország Védasszonya ) (( most és itt magyarra lefordítom: )) --- könyörögj érettünk !”; és e szentmiséken a legtöbb akkori alsó-kubini és a környékből a hálaadó szentmisére bejött szlovák öregasszony ezt velük együtt mondta, hiszen valaha gyermekkorukban a hittanórákon még így tanulták …( A szilveszteri szentmisén részt vevő kevés fiatal szlovák és velük együtt a papok pedig ez alatt döbbenten csendben maradtak, s csak utána folytatták, ha jól emlékszem, az arkangyalokkal és Keresztelő Szent Jánossal --- immár szinkronban a gurálokkal ).
Tehát az Árva vármegye határáig elnyúlóan, de még Trencsén vármegyében lévő Terhelyről 1851-ben „Magyarország geographiai szótára” ezt írta: „Terchova, népes tót falu…4133 kath., 21 zsidó lak. … Van nevezetes juh- és tehéntartása; papiros malma; mész-égető kemenczéje, és igen nagy fenyves erdeje. Nevezetes itten a [V]Ratna nevű völgy, melly mindenfelől iszonyu kősziklákkal vétetik körül, s csak a helység felé nyulik belőle egy keskeny kijárás”.
Gyalogtúra a *Vrátna-/Vrátnanka-patak völgyében: 7 km hosszú szép hasadék-völgy, első és legszebb része a szurdokszerű Tiesňavy-szakasz. 3 órás túra a Terhely-közeli Jánošík-szakadékban, ( szintkülönbség: 240 m-nyi ). A Kis-Fátra legszebb túrája. Két egymásba torkolló mély és keskeny, nagyesésű szurdokon vezet végig létrák, pallók segítségével. ( Túracipőt és némi gyakorlatot igényel.) Kis buszozás erdős-hegyes utakon, átkelve a *Punó-/Punov-hágón: sajtkóstoló az immár Árva vármegye DNY-i részén, az egykori Alsó-kubini Járás legszélén található *Zázriva/Zázrivá faluban, ( itt készítik a legjobb füstölt sajtot a szlovákok ); 1851-ben „Magyarország geographiai szótára” ezt írta: „tót falu, Árva vm.,…: 2550 kath., 43 evang., 5 zsidó lak., kik a hegyek közt elszórva laknak. Van itt … roppant szép erdőség. Fa eszközöket készítenek a lakosok, és sok túrót, vajat, sajtot csinálnak, úgy hogy esztendőnkint 300 mázsánál többet levisznek az alsó vidékekre.” Áthaladva *Parnica/Párnica falun, ahol elérjük az *Árva-/[ szláv népetimológiával „áthallva”: „erdős” = horava → ]’Orava-folyót, majd a Vág felső szakasza melletti, Liptó vármegyei *Rózsahegy/Rosenberg/Ružomberok városon át tovább utazunk K felé a *Liptóhévíz~(←Liptótepla)/Liptovská Teplá melletti *Besenyőfalu/Termálbešenová határába, a nagy új művi tóhoz: a Vág vizét itt duzzasztották fel az Árva vármegyébe is átnyúló *Kocs-/Choč-havas ( vagy Liptói-Magura ), a Liptói-havasok és az Alacsony-Tátra között. A Liptói-havasok terepalakulat szempontjából a Magas-Tátra NY-i folytatása, újabban „Nyugati Tátrá”nak is nevezik, noha gneiszből és dolomitból áll, szemben az igazi/központi Magas-Tátrával, amely gránittömb. Pihenés, strandolás, lazítás a szép fekvésű besenyőfalvi fürdőben a 40 C0 hőmérsékletű thermálvízben.
A Liptói-medence „nem-szláv” lakosságának zömét azok a Hétmagyar honfoglalás után ide telepített kárpáti gyepű-(határ-)őrök tették ki, akiket székely-magyarokból, besenyőkből és ’úzokból szerveztek; a tatárjárás itteni harcai során igen nagy részük hősi halált halt, maradékaik utóbb beolvadtak a DNY felől érkező és melléjük költőző szlovák-előd szláv népességbe, így nyomaikat leginkább a középkori földrajzi nevek őrzik.
Zömmel a liptói duzzasztott művi tó víztengere alá került *Nagypalugya/Paludza, ennek a nagyszerű evangélikus fatemplomát - elemekre bontva - áthelyezték és újra felépítették a közeli *Liptószentkereszt/Liptovský Svatý Kríž település szélén. Ugyanakkor ( = az ellenreformáció tilalmai és megkötései idején ) és ugyanazzal a technikával~technológiával épült, mint a mi nemeskéri evangélikus fatemplomunk, „csak éppenséggel” 6.000 (!) hívő lélek számára … --- ehhez hasonló méretű, szintén evangélikus fatemplom csak Garamszegen és Kézsmárkon található.
F./ A *MAGAS-TÁTRA / VYSOKÉ TATRY
Utazás: az egykori vármegyeszékhely *Liptószentmiklós/Liptovský Mikuláš után *Liptóújvár/Liptovský Hrádok következik, ahol 1782-től működött Európa ősi erdész-iskolája, vagyis soproni erdész-iskoláink egyik őse; majd *Csorba/Tatranská Štrba községnél elhagyjuk Liptó vármegyét, átlépve Szepesbe. „Szepes” = székely-magyar törzs/néprész név-változta. *Szepes vármegye. A terület szlovákság előtti (!) szláv népei a(z Árpád-kor első 2/3-ának latin okmányaiban is magyar átírású ) földrajzi neveikben megnyilvánulóan több komponensűek: „fehér horvátok” ( pl. vinye = kohó, rud = (vas)érc → rudnik = „vasas”, azaz vaskohász ) + Visztula-menti lengyelek ( pl. csetnek = pajzskészítő ) + galíciai és/vagy É-moldovai eredetű K-i szlávok ( pl. kazinc = kovács ), a IX. sz. legelején az al-dunai bolgár expanzió elől elmenekült ( de nem szerb ) D-szlávok + Laborc „bolgáros” D-szláv népéből ide költöző kisebb csoportok. A Szepességbe NYDNY felől és nyelvi értelemben NY-i szlávként, egyúttal a legkésőbb ide érkező szlovákság vagy a saját nyelve egészen más tövű és alakú neveire fordította le e földrajzi neveket, vagy szlovákos képzőkkel látta el: a későbbi okmányokban és manapság szláv megnevezésekben már ezek a nevek uralkodnak. Az Álmos vezérhez még Kijev alatt csatlakozó „nem-szláv” „Hétkumán” törzsszövetség egyik vezérének honfoglaló fiáról ezt írja Anonymus: [ a Hímesudvar/Tokaj környéki ( bodrogközi ) nagyfejedelmi központból ] „ … közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér* fiát, Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére”, „Bors … felállította a mezsgyéket a Tátra hegyein, aztán visszatért Árpád vezérhez. A vezér … egészen reá bízta, hogy annak a résznek viselje gondját”. [ * a Böngér = törzsnévi eredetű személynév, ( ahogyan pl. a Jenő ); a lengyelek pedig mindmáig erről a „vengri” ( lengyel írásjelekkel: węgry ) előhadról neveznek mindnyájunkat, ( az oroszok akkor még nem!, csak utóbb: éppen a lengyelektől vették át a mai венгер∟ский-t ]. „Árpád vezér és övéi … a Tiszától egészen a Mátra-erdőig … meghódították annak a földnek minden lakóját … a Szepes-erdőig.” Itt a kárpáti gyepűőrök közül a Hernád forrásvidéke és legfelső szakasza mentén - miként Erdélyben is - »szék« nevű önkormányzati szervezetet kialakító székely-magyarok egyik hadáról elnevezett Szepesség magterülete alakult ki. Államigazgatásilag az egész mai Szepesség sokáig Gömör vármegyéhez tartozott: a Poprád-folyó menti, Poprád város melletti mai Sztrázsa~Strázsa településnév egyszerűsített szláv tükörfordítása az eredeti magyar »Gömör(!)-őr« településnévnek. A „lándzsások”, tehát a zömükben székelymagyar utódok számos kiváltságot kaptak, többek között magyar (köz)nemességet is --- »szék«-ük területi és egyéb autonómiája(!) 1802-ig fennmaradt, ( „Kis-Szepes megyének” is nevezték, mert mindenkor elfogadta a Szepes vármegye többi részére kinevezett főispán személyét ), és csak ekkor csatlakozott Szepes vármegye egészéhez.
„Szepes” az itteni XII.~XIII. sz.-i telepes németek ( főleg: a szász jogot magukra alkalmazó sziléziaiak ) nyelvén: Zips, a „szepesi” tehát „zipser/cipszer”; a környék szlávjai, így a viszonylag későn ide települt szlovák-ősök is átvették a név-lezáró székely-magyar „-s”-hangot, és a szlávok kedvelte szó eleji mássalhangzó-torlódással Spiš-(„szpis”-)nek nevezik.
1271-ben „XXIV” ( = 24 !, de mindig római számokkal sorszámozták őket ) szepesi városuk volt a cipszereknek. Ellenálltak Csák Máté törekvéseinek, ezért harcoltak Anjou Károly Róbert oldalán.
A litván~lengyel trónon ülő Jagello II. Ulászló király háborút és pert nyert a Balti-tenger parti német lovagrenddel szemben, és a béke fejében a német lovagoknak rendkívüli nagyságú jóvátételt kellett befizetniük
a krakkói kincstárba --- amelyet valami módon meg szeretett volna kaparintani a magyarországi nemesfémbányászat és az adók okán Európában legnagyobb jövedelmű, ám felelőtlenségei miatt örökös pénzzavarban őrlődő, eladósodott, de továbbra is erőn felül költekező Luxemburgi Zsigmond. Velence adta a diplomáciai ürügyet.
Luxemburgi Zsigmond ereiben nem folyt magyar vér, így Árpád vére sem. Ezért legitim magyar király csakis az által lehetett, hogy a magyarok szerződést kötöttek vele: Anjou I. Mária magyar királynőt vegye feleségül, és a születendő fiúgyermekben az Anjou-ágon meglévő Árpád-vér már jelen lesz, tehát az utód „vér szerinti legitimitása ( = törvényes jogosultsága )” is adva lesz. Anjou Mária azonban egészséges fiú-utód világra hozatala nélkül korán meghalt; ezzel Zsigmond magyar királyi mivoltának legitimitása megszűnt. Uralmát csakis úgy tarthatta meg, hogy az őt támogatókból politikai pártot ( = „liga” volt a neve, és csakis minimum bárói rangúak lehettek a tagjai ) alapított, majd a későbbi ún. szabadkőműves páholyok meg a mai szcientológiai szervezetek működés szempontjából elődjének tekinthető ún. Sárkányos rendet szervezte meg ( ez utóbbit 1408-ban ): a ligának ill. a rendnek csakis az lehetett a tagja, aki életre-halálra hűségesküt tett Zsigmondnak, ő viszont „cserében” minden fontosabb országos és regionális tisztséget kizárólag párthíveinek és rendtársainak adományozott, továbbá az Anjou királyi ( = állami ) javak, birtokoknak kevesebb mint a felét megtartva, több mint a felét is nekik juttatta magántulajdonba: vagy hűségjutalomként ajándékozva, vagy pénzért, ( vagyis politikai magáncélra herdálta el az állami, akkori szóval: korona-javakat ). Zsigmondot műveltsége, az ún. előreneszánsz korszellemhez igazodó morálja, ill. szeszélyes, kapkodó és féktelen szenvedélyekkel túlfűtött személyi adottságai határtalan könnyelműségekre, ill. következetlenségekre vezették az államigazgatás teljes spektrumában, ( honvédelem, bel- és külpolitika, igazságszolgáltatás, gazdasági ügyek ). A magyarok egy része az Aranybulla ellenállási záradéka alapján többször fellépett ellene, ( pl. már uralkodása első ballépései idején hédervári Kont István és társai ). Mivel 1410-ben német-római királlyá, 1433ban német-római császárrá koronázása után is legfőbb és legbiztosabb anyagi hátterét a magyarországi jövedelmei és ( pl. adók ill. elzálogosítások által ) jövedelem-szerzési lehetőségei biztosították, továbbá nem magyarországi alattvalói bosszantására, végül illegitimitása feledtetésére Zsigmond „magyarkodott” is: Magyarországon kívül is magyarul beszélt, magyar ruhát viselt, ( már a konstanzi zsinaton is, ahol a saját maga által kiadott menlevél ellenére 1417-ben máglyára küldte Husz Jánost ), ám „magyarkodásai”-tól magyar kortársai előtt sem lett hitelesebbé. A Sárkányos rendbe utóbb a NY-európai uralkodók és arisztokrácia egy részét is felvetette Zsigmond, ( de érdekből felvette a havasalföldi oláh vajdát is, akit az állandóan viselt sárkány-jelvénye alapján oláh alattvalói „sárkány”-nak, fiát - Vlad Terpeş-t - pedig „sárkányfi”-nak, „kis sárkány”-nak nevezték, utóbbi a saját nyelvükön „dracula”-ként hangzik … ); így a Sárkányosok szövetsége államok feletti hatalmú politikai szervezetté vált ! A liga ( = a párt ) és a Sárkányos rend Magyarországon szinte korlátlan uralmat biztosított Zsigmondnak, egyes döntéseit utólag jóváhagyva. Így került sor a szepesi városok elzálogosítására is, amely Zsigmond egyszemélyi és előkészítetlen, ad hoc döntése volt, így személyes történelmi felelőssége. Velence szemet vetett Dalmáciára: ez adta meg Zsigmond számára a lengyel pénzhez jutás diplomáciai lehetőségét. A több éves háborúskodást lezárva ( 1412. 03. 15.: lublói béke ) Zsigmond Budára hívta 1412. Pünkösdjére Jagelló II. Ulászló litván~lengyel királyt és más uralkodókat egyfajta fejedelmi kongresszusra; a pazarló pompa, a tékozló reprezentálás az államkincstárat teljesen kimerítette. A Könyves Kálmán óta a SzentKoronához tartozó Dalmácia ( az ’adriai tengerpart ) Velence általi veszélyeztetése miatt Zsigmond háborút indított Velence ellen 1412. októberében. A magyar államkincstár üres lévén, az új barát, a litván~lengyel király kincstárától 88.000 aranyforintnak megfelelő összeget vett fel Zsigmond utólagos hivatalos indoklásában: e háború céljaira - , a „jótékony” Ulászlónak zálogul adva előbb 13, majd további 3 szepességi szász mezővárost ill. várost. Noha azt semmi nem indokolta, „hirtelen ötlettől indítva” Zsigmond a hadjárat kellős közepén, a magyar hadak felvonulása után alig 4 hónappal: 1413. februárjában fegyverszünetet kötött Velencével, a fegyverszünet betartatását bosnyák vazallusára bízta, ő maga pedig otthagyta a frontot és Friaulba ( = Itália ÉK-i részébe ) vonult, többek között vadászgatni. Ekkor Velence szövetséget kötött az oszmán-törökkel: az oszmán-török hadsereg benyomult a Balkánra, DK-Boszniát szandzsákként a Török Birodalomhoz csatolta, a többit pedig vazallusává tette; miközben - az oszmán-törököt is megelőzendő - Velence fokról-fokra megszállta Dalmáciát, így az elveszett a SzentKorona számára. ( Maga
Zsigmond 2 évtized múlva - hogy a császári koronát a fejére tegye a pápa - hivatalosan lemondott Velence javára Dalmáciáról, tehát a horvát-magyar perszonálunió okán 2 évszázada Magyarországhoz tartozó ’Adriapartról: az ország tengeri kereskedelmi lehetőségeiről is ). Így a szepesi városok elzálogosítása tehát nem „csak” Árpád és Szent István Magyarországának területi integritása elleni bűn volt, hanem „szükséges áldozat”-nak sem minősíthetően értelmetlenné is vált. Zsigmond a területi veszteségeket azzal is igyekezett feledtetni, hogy a SzentKorona jogait mindenkor megőrző, sőt, bővítő, ezért is az ország államhatárait személyes bátorságával és hozzáértésével mindenkor megvédő~megerősítő Szent László király kultuszát ápolta. És öreg korában német-római császárként is többnyire Magyarországon tartózkodva továbbra is tékozolta az ország javait, ill. „magyarkodott”. [ Súlyában ugyan nem ekkora jelentőségű, de mondjunk valami jót is Zsigmondról, éspedig „erdő-ügyben”: az eróziókat, földcsuszamlásokat erdő-takarással megelőzendő, 1426-ban a felvidéki bányák, kohók környéki kíméletesebb fahasználati rendszerek alkalmazását igyekszik rendeletileg szabályozni ].
Az elzálogosítással sújtott szepességi cipszer városok és mezővárosok: *Felka/Fölk/Vel’ka, *Poprád/Deutschendorf/Poprad, *Gömör-őr~Sztrázsa/Michelsdorf/Stráže, *Szepesszombat /St. Georgenberg/Spišská Sobota, *Mat(h)eóc/Matzdorf/Matejovce, *Lajbic/Leibitz/L’ubica, *Mén(y)hárd/Menhardsdorf/Vrbov, *Duránd/Durlsdorf/Tvarožná, *Ruszkin/Rissdorf/(mára külterületté vált ); *Igló/Neudorf/Spišská Nová Ves; *Szepesolaszi/Wallendorf/Spišské Vlachy, *Szepesváralja/Kirchdorf/Spišské Podhradie; *Szepesbéla/Bela/Spišská Belá --- „a 13-ak", és a lublói királyi uradalom részeként a további 3: *Ó-Lubl(y)ó/Lublau/Stará L’ubovňa, *Gnézda/Kniezen/Hniezdne és *Podolin/Pudlein/Podolínec. E „16-ok” - pontosabban: XVI-ok, mert mindig római számmal írták - a lublói lengyel sztaroszta jelenléte és a lengyeleknek adózás mellett is mindvégig a SzentKoronához tartozónak vallották magukat, megőrizték a települések szász autonómia-jogait is, egymással szoros szövetségre léptek és „tartományi” gyűléseket tartottak, a „24”-ből a „13(+3)” elzálogolása után megmaradt 11(-3) szepesi cipszer város önkormányzatával rendszeresen egyeztettek. Bethlen Gábor erdélyi és ( felső-)magyarországi fejedelem is a SzentKorona de facto alattvalóinak tekintette a XIII-akat: 1619-es hadjáratakor felfegyverzett katonák állítására, hadászati felszerelések vásárlására, ill. a hadserege élelmezésére kötelezte őket, amelyek ellen nem e városok tanácsai, hanem az elzálogosítás haszonélvezője, vagyis a krakkói aktuális lengyel király próbált tiltakozni. Mindezek okán saját akaratukkal egyezően csatlakoztak vissza Magyarország, ezen belül Szepes vármegye közigazgatása alá 1772/’73-ban, amikor Mária Terézia - Lengyelország ún. 1. felosztása során - az Ausztriához került Galíciában nem tartotta meg őket, hanem oka-fogyottnak tekintette és megszüntette 360 évnyi jogi elcsatoltságukat. Egész Felvidék, de kiemelten a Szepesség sokat szenvedett a rablásra ( pl. élelemszerzésre ) betörő ún. taborita ( = huszita szélsőséges ) martalócoktól a XV. sz.-ban. [ Nem ők, hanem a mérsékelt ún. kelyhes husziták: a magukat vallási értelemben „cseh-morva testvérek”-nek nevezők békés áttelepülő csoportjai lettek a szlovákság fontos etnikai komponensei. E huszita irányzat egyházi értelmisége a Felvidék tótjai/szlovákjai között a saját cseh/morva nyelvű Szentírás-fordításaiból prédikált; ám a reformáció alapelveihez ragaszkodva - a nép nyelvén szólaltatni meg Isten Igéjét - ők kezdték meg az Újszövetségi Szentírás egyes részeinek magyarra fordítását is ott, ahol felvidéki magyarok között missziós tevékenységet folytattak ].
A cipszerek nyelvi és gazdasági alapú németföldi kapcsolataik révén a reformáció idején hamar és zömükben lutheránussá ( evangélikussá ) lettek; a Szepesség elzálogosított részeinek 1773-ban Magyarország közigazgatása alá visszahelyezése után pedig fokozatosan, de egyre markánsabban magyar érzelművé váltak. 1886-ban saját szűkebb szülőföldjéről így ír dr. Hunfalvy ( névmagyarosítása előtt : Hunsdoerfer ) János cipszer földrajztudós: „Szepes általában az ország legszebb megyéi közé tartozik; … a megye fő gazdagságát az erdők s a hegyek gyomrában rejlő kincsek teszik. Fájdalom, a bányászat és kohászat hanyatlásnak indult; 1876-ban még 558 különböző bányát műveltek; ( ez is jelzi, hogy ) nemcsak a réz, hanem a vastermelés is csökkent, … ( már ) csak 7 olvasztó van működésben, …”. A korábban az elzálogosítás miatt lengyel felügyeletű és oda adózó Szepesség-részben a szász~cipszer városi autonómiák kvótákat állítottak fel a „nem-cipszerek” jelenlétére, e városokba beköltözésüket szinte lehetetlenné téve; [ ez a többi, tehát el nem zálogosított cipszer
városban is így volt, bár ez utóbbihoz elég jó ellenpélda pl. a magyar Thököly-család beköltözése Kézsmárkra, és a sor folytatható ]. A közigazgatásilag Magyarországhoz történt 1773-as visszacsatolásuk utáni új szabályozás 1 évszázad múlva tapasztalható etnikai következményeiről így ír dr. Hunfalvy: „ … az egykor tisztán német szepesi városokban a tótság erősen szaporodik; a tótok (( a falvakban )) már a husziták korában s Giskra (( = cseh-morva rablólovag )) embereinek dúlásai következtében szaporodtak el Szepesben. A [ Szepesi-] Magurában rusznyákok (( = ruszinok )) is élnek, ezek a míveltség legalacsonyabb fokán állanak, s helységeik legnyomorultabbak”.
Megérkezés Szepesben *Poprád/Poprad, és a központjában 1.014 m tszf [ ≈ Kékestető !] magasságú *(Ó-)Tátrafüred/(Starý) Smokovec érintésével a Magas-Tátra oldalában lévő, és *Tátralomnic/Tatranská Lomnica-tól 3 km D-re, 850 m tszf-n fekvő szálláshelyünkre]]: *Matlárháza/Tatranské Matliary üdülőhelyre, a Hotel Hutník-hoz; [ hutník = kohász ].
Poprádtól DK-re pár km-re fekszik *Gánóc/Gansdorf/Gánovce --- világhírű régészeti lelőhely, a Kárpátmedencei igen korai emberi jelenlét egyik bizonyítéka. Egészen más: a Felvidék szlovák-lakta részein a hegyi turizmus és üdülés számos szót átvett a „nem-szláv” elődöktől; pl. cipszer-német Hütte ( = kunyhó ) → szlk. chata, ( = általában „menedékház” értelemben ); magyar „szállás”→ szlk. salaš, ( = ez a kunyhótól a panzióig bármi lehet ).
2008.06.12. Csütörtök. „Aki a szeleket teszi követeivé, …” Psalm.104.4. Milyen üzenetet hordoz a Magas-Tátra dereka 2005 novembere óta az erdőkezelőknek ? E naphoz tarisznya ( kishátizsák ), benne némi élelem, ital; meleg öltözék; erős, vastagtalpú lábbeli; esőkabát javasolt !!! 07.30. Reggeli a szállodában. 08.00. Rövid utazás a tátralomnici parkolóig. Közben: fenyvesek pusztulása, napvilágnál való megdöbbenés a Magyar Kárpát Egyesület és a szepesi cipszer Karpathenverein által 1.000~2.000 m tszf magasságban kanyarogva kiépített ( valójában inkább: kijelölt és kitaposott ) egykori *Klotild főhercegné körút/ma: Magistrála körút mentén. Mire volt képes a Teremtő, vihara által, 2005. november 5.-én … 09.00. Lebegés ég és föld között a *sodronykötélpályás libegő/lanovka kabinjaiban a *Kőpatakitó/Skalnaté pleso-ig. 10.00. Gyalogtúra a törpefenyők birodalmában, a Magistrála úton, 1.500 m tszf. többé-kevésbé rétegvonal mentén … Pinus mugo = törpe-, gyalog- vagy henye-fenyő, a magassági erdőhatár utolsó tömeges fenyő-faja, amely övképző, szlk.: kosodrevina, „sz”-szel ejtve (!), vagy borovica horská; ebben az övben a nyitvatermők közül általában még a Juniperus nana = törpe boróka/borievka nízka fordul elő, amely - igaz, csak foltokban - a törpefenyőnél kb. 100 m-nyivel feljebb, azaz 2.140 m tszf.-ig is felhatol a sziklák között; a törpefenyves övben néha szálanként P. cembra = cirbolyafenyő/borovica limbová, illetve Larix europaea = vörösfenyő/smrekovec opadový is elegyedhet, továbbá a mugo-öv legalacsonyabb részein a törpefenyő-övnél lejjebb övet alkotó Picea abies = lucfenyő/smrek obyčajný csoportjai is előfordulnak; a törpefenyő-öv a zergék, és a legkisebb neszre is föld alatti üregeikbe visszabúvó mormoták kedvenc élőhelye. Összefoglalóan: ez együtt a fenyő- azaz tajga(!)öv. A Magas-Tátra az erdőöv fölé is felnyúlik: az alhavasi~havasi legelők, azaz a tundra(!) övébe; ( ám örök hó: a „jégmezők” öve csak a jégkorszakban volt itt ). A 2.655 m tszf *Gerlachfalvi-csúcs/Gerlachovskỳ štít „rendes évi időjárásának” meteorológiai adatai ( pl. a –5 Co-os évi középhőmérséklet ) tökéletesen azonosak
Grönlandéval: no, nem a jégpajzséval, hanem a partok közeli jégmentes, de az „örök” gleccserekig érő, igen zord tundrákéval … --- Jut eszembe: a lombos fákat és cserjéket, no meg a lágyszárúakat (!) - a zergéknek való helyszíneken is a terepen Csaba HCS-titkár úr fogja ismertetni ! Jaj, Istenem, ha most én is ott lehetnék: hány láda vagy karton jóféle sört nyerhetnék ?! Ha már fő-fő vadászember fizeti, akkor - mondjuk - finom ógyallai „Arany fácán”-t … 12.00. A *Tarpatak-völgy/Studená dolina nagy vízesésénél ( vízesés = szlk.: vodopád ) tiszteletadás Kaán Károly emlékének, aki megmentette ezt a csodát a vízi erőmű építéstől. Az 1908-tól a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumban dolgozó Kaán Károly erdőmérnök volt a természetvédelmi ügyekkel megbízott előadó, majd - dr. Bedő Albert 1918. évben bekövetkezett halála után, ( utódaként ) - 1919-től ( helyettes államtitkári rangban ) az Erdészeti Osztály vezetője és országos főerdőmester is; ( utóbb címzetes államtitkár ). Mindenki figyelmébe ajánlom az ország- és nemzetvesztő trianoni békediktátum aláírásakor az Erdészeti Lapok korabeli számába írt sorait ! 14.00. *Tarajka-/Hrebienok-tól fogaskerekűvel *Ó-Tátrafüred-/Starý Smokovec-re. 15.00.–ig szabad csavargás, evés-ivás, vásárlás végtelen lehetősége. 18.00. Indulás busszal a nagy parkolóból a Klotild-út autós szakaszán Matlárházáig. 19.00. Közös vacsora a *Kohász-/Hutnik-szálló éttermében. 20.00. Izom- és léleklazítás: kocsmázás a bárban, szauna, masszázs, stb. egyéni lehetőségei.
Akinek tériszonya van a libegő lebegésétől, [ és/vagy fáj a lába ], annak [ vacsora előttre ] - egyénileg szervezhető - javasolt lehetőségek: --- Lomnic városában fedett uszoda ( fürdősapka kötelező ), és/vagy a szlovák Tátrai Nemzeti Park (TANAP) természettudományi és néprajzi múzeuma, és/vagy elektromos vasutazás, akár a *Csorba-tó/Štrbské pleso-ig. A gyorsvasúti „HÉV”-vel/villamossal/fogaskerekűvel is megközelíthető, 18 hektárnyi, gyönyörű Csorba-tónál több, mint 1 km-rel a tengerszint feletti magasságban, a víz melletti vagy fölé hajló étterem- és cukrászdateraszokon - szép időben - igazán dolce far niente-élménye lehet az ember fiának, ( meg az ember lányának ); a tó környéke tele van a rangos üdülőhelyhez méltóan gondozott sétaterekkel, parkokkal, utcácskákkal, ajándéktárgy-vásárlási pavilonokkal is; --- további ( több órát igénylő ) lehetőség: Poprád busszal is megközelíthető mai III. kerülete *Szepesszombat/Sankt Georgenberg/Špišská Sobota, amelynek késő reneszánsz és barokk főtere, számos műemléke, és pl. a cipszer „cintermében”/temetőjében világhíres kovácsoltvas sír-emlékjelek vannak; és talán nincs is szebb hely a teljes szélességű Tátra-kőcsipke sziluett fényképezési lehetőségére, mint - bármely évszakban, páramentes időben, és a „jó” fényekhez és színekhez főleg naplementekor - a szepesszombati cipszer „cinterem” alkalmas pontjáról néhányszor kattintgatni --- legalábbis a múlt évezred utolsó évszázada ’60-as éveiben, éjfekete hajú gyönyörű magyar nagylány javaslatára „egyeseknek” ez ( ez is ! ) bejött. Szabad csavargás, evés-ivás, vásárlás végtelen lehetősége.
*
*
*
*
*
*
*
*
A Magas-Tátra a XIX. sz. középső harmadának kezdete óta a tót/szlovák nemzeti ébredés, majd nacionalizmus 1. számú szimbóluma. A kézsmárki szlovák líceumot követő jénai diplomaszerzése után a prágai egyetem könyvtárosa, Pavel Josef Šafarik ( † 1861 ) verseiben még „csak” lelkesedik a Tátráért; Ján Kollár ( † 1852 ) pesti evangélikus lelkész, majd bécsi régész-professzor már csakis „szlovák Tátrát” ismer, s ő maga e „Tátra fia”, pánszláv agitátorként pedig 1836-ban kifejti: „a Tátra minden szlávok fészke és bölcsője”; ezt Ludoviť Štúr ( † 1856 ) úgy „pontosítja”, hogy a Tátra elsősorban a szlovákság őshazája, ám a többi szláv nyelv is „e fészekből kelt ki”, [ értsd: a legősibb, és mindmáig az ősi fészekben és környékén élő szláv nép a szlovák, a többi szláv pedig a szlovákoktól/a Tátrából származik ]. A szlovákok, mint „a Tátra szabad fiai” nevében 1848. májusában a liptószentmiklósi memorandumot megszövegező, majd a magyarországi polgári forradalom és szabadságharc ellen lázító és fegyveresen is fellépő Jozef Miloslav Hurban ( † 1888 ) szerint „a Tátra a maga megkövesedett kemény anyagában testesíti meg Slovensko eszméjét”. A régészetileg igazolt tények szerint sem a szlávság egészének, sem a NY-i szlávoknak, sem a tót/szlovák nép/nemzet Szilézia felől a Kárpát-koszorún belülre több hullámban bevándorolt szláv őseinek nem volt az őshazája - ősi fészke, bölcsője - a Magas-Tátra.
2008.06.13. Péntek. Erre is volt ezeréves határ. Szepesség híres óvárosai . Ehhez a naphoz is tarisznya ( kishátizsák ), benne némi élelem, ital; meleg öltözék, esőkabát javasolt !!! 07.00. Reggeli az étteremben. 08.00. Indulás autóbusszal !!!
G./ A *SZEPESI-MAGURA / SPIŠSKÁ MAGURA
A Dunajec K-i ága a Zakopane felett eredő Fehér-Dunajec/lengyel: Bialy Dunajec, ez és az Árva vármegye K-i határán lévő vízválasztóról induló Fekete-Dunajec Nowy targ-/Neumarkt-nál egyesül, hirtelen KDK-re fordul; [ az Árpád-kori »Dunajec-föld«-nek a tatárjárás miatti elvesztése után a Dunajecet keresztül metsző Gronków, Ostrowska és Łopuszna volt a régebbi Lengyelország 3 szegély-községe, ezek K-i határvonala egyben Magyarország 1241~1920 közötti államhatára is volt, D-ebbre pedig a Bialka-patak ( a Dunajec jobb parti mellékvíze ) volt az államhatár; mindezek, továbbá a *Nedec/lengyel: Niedzica melletti sziklán épült *Dunajec-vár ( → várrom ) is ma Lengyelországhoz tartoznak; így a Pienin NY-i sarka, meg a vele szemben a jobb parton lévő *Nedecváralja/Lysná nad D.,( ma Szepesófalu/Spišská Stará Ves része ) a jelenlegi lengyelszlovák államhatár határátkelője ]; a Dunajec megkerüli a Pienin-mészkőhegyeket ( a legmagasabb szirt 920 m tszf ), a Pieninek D-i lábánál tekergő folyó-szakasz szurdoka Magyarország/Uhorsko/Ungarn/Węgry idején is, ma is államhatár; majd a Dunajec ívvel tompított derékszögben É-ra fordulva harántolja a Keleti-Beszkideket. 09.30. Az Anjouk igazságszolgáltatása jóvoltából 1319-ben a karthauziaknak épült a Szepesófaluval K-ről szomszédos Alsó-Lehnic külterületén a Szt. Antal-völgy mindig is igen forgalmas útja mentén az egykori tetőcserepei színéről elnevezett *Veres klastrom~Vörös kolostor/Červený Kláštor, [ 1351-ig a Lőcse közeli, a lőcseiek tatárjárás alatti átvészelő helyére utaló nevű *Lapis refugii/Menedékszirt nevű karthauzi kolostor filiája volt, 1351-től független ], templomát a Boldogságos Szűz és Keresztelő Szt. János óvja; a karthauziaktól utóbb az *Eperjes-/Prešov-i görög-katolikus püspökség tulajdonába került. A kolostorudvar és a belső íve szegélyén itt a folyó is 450±20 m tszf terepszint/parti él magasságban található. Régi határfolyónkon, a Dunajecen tutajozás áltutajokon, a Vörös kolostor előtti öböltől, a Pienini [ lengyel~szlovák ] Nemzeti Park sziklái között. A Dunajec - Lengyelföldön a Poprád-folyó vízét is felvéve - a Visztulába siet. 11.30. Partraszállás, megnyugodás sörös kancsók mellett. 12.30. Indulás autóbusszal *Ó-Lubló-/Alt-Lublau-/Stará Ľubovňá-ra; itt a német és lengyel lakosság az 1710-es évek pestisjárványaitól nagyon megritkult, ezt követően kezdett beszivárogni a szlovákság, ( bár ők
inkább a közeli *Új-Lubló/Nová Ľubovňa falu lakosai lettek, amelynek határában savanyúvíz és vastartalmú gyógyvíz is fakad, 1851 körül „a fördés ideje leginkább július kezdetétől aug. végéig” tartott ), de Ó-Lubló még 1851-ben is német abszolút többségű volt, „kik lengyelül is egyformán jól beszélnek”. A Poprád fölé magasodó mészkőszirten áll *Lubló vára, amelyet a trencséni Csák „Mátyus” is birtokolt, s ahol Zsigmond a szepességi városok elzálogosítását felajánlotta a litván-lengyel királynak, ezt követően e vár volt 361 évig a lengyel sztaroszta ( = „a XVI-ok” lengyel kormányzójának ) székhelye. A vár a XV. sz. középső harmadában többször a taborita-husziták kezére is került. 13.30. Kísértet keresés Lublón, rövid városnézéssel egybekötve.
H./ A *LŐCSEI-/ LEVOČSKÉ VRCHY és A BRANYISZKÓ-HEGYSÉG [ Néha Lőcse-Lublói-hegységről ír a szakirodalom, sőt, néha a Branyiszkót is besorolja a legtágabb értelemben vett Lőcsei-hegység fogalma alá, máskor meg a Branyiszkó fogalmát terjeszti ki az összesre …] 14.30. Busszal *Késmárk~Kézsmárk/Käse-markt ( = „sajtpiac”, 1348: Caseoforum )/Kežmarok-on keresztül, a Lőcsei-hegység NY-i szoknyáján át a „Feketeváros”-ba: Lőcsére = Szepes vármegye székhelyére. Innen a Lőcse-patak már a közeli Hernád felső szakaszába siet, amely Hernád-szakasz a Kárpát-medence legszebb völgyeinek egyike. A Hernád e legfelső szakaszán *Hernádfő/Vikartovce ~*Lándzsásötfalu/Kišovce~ *Betlenfalva/Betlanovce között - éltek a Hétmagyar honfoglalás utáni belső gyepűrendszer határőrei 14 telep(ülés)helyen: e „lándzsások” gyűjtőnevű harcosok ( és családjaik ) számos kedvezményben ill. kiváltságban részesültek a magyar középkorban. Harmóniában éltek a természeti környezetükkel is: az egykor általuk kezelt magyar királyi birtokok a ma „Szlovák Paradicsom Nemzeti Park” nevű csoda magterületei. A Szepesség mozaikos mintázatú, de összességében jelentős hányadának 360~361 évig tartó lengyel közigazgatása ( = felügyelete és adóbehajtása ) idején e „lándzsások” a területileg már egybefüggő magyar „oldal” határait biztosították: ugyanis szállásterületeik éppen D-ebbre estek az É- és ÉKszepesi „XVI” ( = 16 !, de római számmal írták ) elzálogosított akkori város közigazgatási határ-„vonalától”. A Hernád folyásirányában lefelé Igló alatt van ( a Márkusfalva-/Markušovce-szomszéd ) *Csépánfalva; a Hétmagyar honfoglalás szövetségesei közé tartozó névadó és rokon nemzetségek térségi szállásterülete ( vagy akár a nemzetség-nevet viselő személyek birtoka ) - mintegy folytatva a Felső-hernádi „lándzsások” szállásterületét - ( az Abaúj-Torna-i ) Szepsi → Kassa → ( a Zemplén-i ) Gálszécs → Tapoly-völgy → ( a Sáros-i ) [Kis-]Szeben → ( a Szepes-i ) Szepesvár → Igló által körülhatárolható régióban szóródik, magába foglalva az Abaúj-Torna-i, a középkorban közösségi nevük szerint is székely-magyarnak ismert szállásterületeket. Megjegyzendő, hogy a szepesi elzálogosított területek között is maradtak - mozaikosan - „nem-lengyel”, hanem magyarországi cipszer fennhatóságú területek is, pl. köztük a 11(-3) város közé tartozó Lőcse vagy Kézsmárk is. 16.00. A mai helyén csak a tatárjárás után megalapított *Lőcse/Leutschau/Levoča óvárosában talán sikerül bejutnunk Pál mester híres oltárához. Fehérbe öltözünk, vagy tovább zálogosítunk, vagy kiválthatjuk Zsigmond után. [ Kicsit morbid kapcsolat: „a lőcsei fehér asszony” fejét Győrben, a mai Széchenyi-téren ütötte le a bakó …]. 17.30. Indulunk busszal, vissza Kézsmárkra. [ = a szepességi 24 cipszer város tanácskozó központja; evangélikus fatemploma, mint a néhai palugyai, ma liptószentkereszti, vagy a garamszegi --- és kisebb méretekben a nemeskéri ]. Fejet hajthatunk Thököly Imre sírjánál. Koszorúzhatunk a függetlenségért harcoló nagy fejedelem hamvainál. Kézsmárk évi középhőmérséklete csak 6,2 oC ! A XIX. sz. végén Kézsmárk lakossága 4475 lélek volt, „köztük már 705 tót van” --- jegyzi meg a cipszer származású kortárs: dr. Hunfalvy János …; ( akárhogyan is
számolom: ez a „már” kevesebb, mint 16 % volt, ma pedig - tehát 4 generációnyi idő elteltével, Trianon és a világháborúk, meg Beneš-dekrétumok után - a szlovákság kézsmárki „aránya” gyakorlatilag 100 % ). 1910-ben Szepes vármegye lakosságának 11 %-a volt magyar, 22 %-a német ( főként cipszer ), 4 %-a egyéb, pl. az akkor nemzetiségként nyilvántartott zsidó; azaz „nem-szláv összesen” = 37 %; továbbá 7 %-nyi arányú ruszin és 56 % szlovák élt itt. Mára nemcsak Kézsmárkról „tűnt el” a magyarság, a németség és a zsidóság, hanem gyakorlatilag az egész Szepességből … 19.00. Busszal vissza Matlárházára. 20.00. Közös vacsora a *Kohász-/Hutnik-szálló éttermében. 21.00. Lazítás: kocsmázás a bárban, szauna, masszázs stb.
A fenti két nap időjárásfüggő és esetleg felcserélhető. Zordság esetén a Bélai-havasok, legújabbkori turisztikai divat-nevein: Bélai- vagy Keleti-Tátra, noha a központi Magas-Tátra gránit-tömbjével szemben ez mészkőből + dolomitból áll cseppkőbarlangjában ( szlk.: Belanská yaskiňa ) gyönyörködhetünk. A „Bé’la” földrajzi név a Hétmagyar honfoglalás után a kárpáti gyepű-(határ-)védelemre ide telepített egyik avar kori, eredetileg „nem-szláv” népcsoport nevét viseli, miként a *peyn → Pien∟in hegységnév is. A *boyla~(vegyes hangrendben)beyla alakból a magyarban szabályszerűen lett bé’la ( ez a személynevünk eredete is ! ), a környék szláv lakossága azonban népetimológiásan „fehér”-nek ( = biela ) „hallotta át”, így átvíve a nevet a Lomnici-csúcstól Ny-ra eredő és a K-i Dunajecbe siető patakra is: ezt ma szlávul Biela voda~Bialka néven emlegetik. Ugyanez a Poprád-mellékvíz Biela-patak ill. a torkolata közelében kialakult *Szepesbéla/Spišská Belá nevének eredete is. Szepesben a Hétmagyar honfoglalás előtt az avar kor elején a közelből - a Keleti-Beszkidek és az ErdősKárpátok térségéből - az ’Adria ÉK-i partjai környékére telepített szláv ún. „fehér horvátok” É-on maradt néprészei éltek, kiegészülve a Kárpát-ív mentén kiürített fehér horvát szállásokra beköltöző NY-i szláv lengyelekkel. A tatárjárás évszázadában, majd a huszita időkben NYDNY felől egyre több szlovák-előd szláv telepedett ide önként, vagy szerződtették elsősorban erdei munkákra ( pl. irtásfalvak létrehozására ), ld. pl. *Szepestótfalu/Spišská Slovenská Ves. Ám - részben függetlenül a szepesi városok elzálogosítását követő mozaikos lengyel közigazgatási jelenléttől, részben azzal összefüggve - a Szepességben és a szomszédos Sáros vármegyében sok évszázadon át a lengyel kultúra, ezen belül a lengyel nyelv volt a meghatározó mindabban, ami itt szláv volt. Poprádtól K-re~DK-re avar kori túlélő szlávokkal, jelesül és elsősorban a „fehér horvátok” kis létszámú maradékaival kell számolni, akik a honfoglaló Hétmagyarok államszervezetébe szervesen bele épültek, és a környék „nem-szláv” kárpáti gyepű-(határ-)őr népeivel fokozatosan összeolvadtak, de nyelvi ( elsősorban: földrajzi név-)”nyomokat” hagytak. Későbbi és itt szórványos a ruszinokhoz közeli K-szláv nyelvjárású D-lengyelországi/galíciai gurálok hatása, legkésőbbi maguknak a ruszinoknak a megjelenése. E sokfajta szláv és „nem-szláv” előzmény, majd szomszédsági hatás alakította ki a viszonylag későn ide került szlovákságon belül a K-szlovák nyelvjárást.
2008.06.14. Szombat. Vágtól a Garamig. Egykor világrangot biztosító bányavárosaink. A két évszázados erdészeti felsőoktatás indító városa: SELMEC 07.00. Reggeli a szálloda éttermében. Bepakolás a buszba. 07.30. Indulás Európa egyik nagy vízválasztója felé. A Magas-Tátra szoknyáján lévő Csorbató~Csorba~Felső- és Alsószépfalu ill. az Alacsony-Tátra K-i „sarkán” álló, 1.948 m tszf csúcsú Királyhegy/Král’ova hol’a közti terephát, „gerinc” a Poprád-, a Vág- és a Hernád-folyó forrásvidéki vízválasztója: a Poprád a Balti-tenger, a Vág [ és a Hernád ] a Fekete-tenger felé viszi a tátrai patakok vizét.
I./ A *NAGY-FÁTRA / VEL’KÁ FATRA és AZ *ALACSONY-TÁTRA/NIZKE TATRY
Liptószentmiklóstól D-re az Alacsony-Tátrában találhatók a híres *deményfalvi/demenova-i barlangok: egy kis jégbarlang, és a 9 emeletes - ebből 5-öt a turisták is bejárhatnak - cseppkőbarlang. Az Alacsony-Tátrában nem ritka kiterjedtebb mészkő-előfordulások egy másikának a helyét a szlovák neve is jelzi: az 1.691 m tszf Vápenica-tetőről van szó; ( vápno = mész, vápeň = mészkő ).
Az Árpád-korban előbb az óriási kiterjedésű - még Árvát is magába foglaló - Zólyomi erdőispánsághoz tartozó, majd Turóc vármegyei, utóbb Liptó vármegyei *Rózsahegy/Rosenberg~Ružomberok-nál hagyjuk el a Vág völgyét, majd a *Revuca-/Revúca-folyócska völgyében felfelé haladva a NY felőli, túlnyomó részt mészkőből és dolomitból, a lábazatán helyenként homokkőből és márgapalából álló Nagy-Fátra és a K felőli, zömmel gránit, gnejsz, csillámpala, mészkő és agyagpala, foltokban dolomit, márga, permi vörös homokkő felépítésű Alacsony-Tátra között utazunk D felé, fenyves zónában.
Ferenc József [ még csak ] osztrák császár kétségbeesett kérésére Magyarország/Uhorsko határait cári orosz intervenciós csapatok lépték át 1849. nyarán: Krakkó irányából, majd Árva vármegye felől elérték a Vág völgyét. Itt a folyó Rózsahegy és Liptóújvár közötti szakasza mentén a felsőmagyarországi bányavárosok [ ekkorra ] honvédezredes rangú kormánybiztosa, Beniczky Lajos által vezetett nemzetőrök és önkéntesek köztük selmeci akadémista diákok is ! - gerilla-hadviseléssel több hétig akadályozták ill. lassították az ellenség előrehaladását az ország belseje felé. A túlerő következtében azonban e Rózsahegy → Besztercebánya → Zólyom útvonalat hamarosan cári orosz csizmák taposták: a magyar forradalom és szabadságharc leverésére Habsburg szövetségben érkező orosz fegyveres erők derékhada ugyan a Sárosi-kapun tört be, ám jobbszárnya 18.000 (!) katona, Grabbe generális vezetésével - itt masírozott; ( Zólyom után 07. 02.-re már Losonc, majd → Rimaszombat → Miskolc volt e Grabbe-féle jobbszárny útja, ahol egyesült az örményországi véres hadjáratairól is hírhedetté vált Paszkievics által vezetett cári orosz derékhaddal ). [ Beniczky-t Világos után kötél általi halálra ítélték, ezt 16 évnyi várfogságra enyhítették; az 1857-es általános amnesztia után Pesten bányatársasági alkalmazott lehetett, sőt 1861-től a ( titokban Kossuth-hű ) Határozati Párt országgyűlési képviselőjévé választották meg; 1863-tól az Almásy-féle titkos függetlenségi szervezkedés egyik fő szervezője lett, e mozgalom árulással történt leleplezése után Beniczky-t újra halálra ítélték, majd a büntetését 10 évnyi fegyházra mérsékelték, ám az 1867-es kiegyezéskor meghirdetett általános amnesztiával szabadult, és a központi Honvédegylet alelnökévé választották meg, végül 1868-ban - ki nem derített okú, vlsz. politikai indíttatású merénylet áldozata lett ].
A Nagy-Fátra É-i 2/3-a 2 párhuzamos gerincű, ÉÉK-DDNY csapásirányú hegyláncból áll, ezek D-en egyesülne, az „Y”- vagy inkább hangvilla-alakú gerincvonulat valamennyi csúcsa legalább 200 m-rel meghaladja az 1.000 m tszf-t: alhavasi legelői, rétjei a hegyi pásztorok „birodalmát” alkották. A „mindössze” 1.485 m csúcs-magasságú *Szmerekovica/Smrekovica lejtőit a csúcsáig többnyire luc-rengeteg borítja --szlovák eredetű neve is ezt jelzi: smrek ( obyčajný ) = lucfenyő; [ a „k” → „cs/č” váltás általános szláv nyelvi szabálya szerint pedig: a „lucos” = smrčina, és mivel a bükk = szlk. buk ( lesný ): a bükkös = bučina ]. A Revuca forrásai közelében és már Zólyom vármegyében lévő *Dóval/Donovaly sí-paradicsom induló-állomása után *Mart-alja/Motyčky és *Óhegy/Staré Hory következik, ahol egy alacsonyabb rendű úton ÉÉNY felé 2 kmre található *Turecska/Turecká, ezt a XIX. sz. közepéig még Szturec-nek ( németesen pedig Sturetz-nek ) hívták, és a szomszédságában lévő vízválasztó: a Bécs-Schwechat-i kudarc után 1849. januárjában tervszerűen visszavonuló Görgey és Aulich hadműveleteiben is fontos szerepű Sztureci-hágó névadója volt. Az Óhegy környéki Turecskai~Sztureci-hágóban a mai E77-es főút bevágásának K-i oldalán az AlacsonyTátra, NY-i oldalán a Nagy-Fátra pereme látható. Turecska község határában ill. Turecska és *Hermánd/Harmanec között a Nagy-Fátra lábazatánál kiterjedt, fokozottan védett tiszafás-bükkös [ = tiszafa II. koronaszintű bükkös ], helyenként pedig ( nyirkos ) mészkedvelő tölgyes erdei találhatók, kiritkultabb részeiken, tisztásaikon és erdőszegélyeiken „tengernyi” Boldogasszony papucsával ( Cypripedium calceolus ). [
Ha e környéken az erdei utak mellett, vagy bárhol a Felvidéken találkoztok ezzel az álomszép mérsékeltövi orchideával, jusson eszetekbe, hogy a feleségek többsége szerint ez a virág a jó házasság kifejezője is, tekintettel arra, hogy ( e feleségek szerint ) a jó férj nem más, mint ( egy ) boldog asszony papucsa …]. A falu fölött, Liptó, Turóc és Zólyom vármegye határán magasodik a Nagy-Fátra 2. ( a szomszédos 1.-től csak 18 m-rel „lemaradó” ) legmagasabb csúcsa: az 1.574 m tszf csúcsmagasságú *Nagy-Krizsna/(Velká) Krížna, amely a környék - Donovaly után - legfőbb, nemzetközi hírű sí-paradicsoma, ahova szintén libegő/lanovka visz fel, --- az erdőhatár kb. 1.250 m tszf-nél van, ám számunkra az a legnagyobb érdekessége, hogy a korábbi alhavasi legeltetés érdekében kiirtott erdők erodálódott talajain Pinus mugo [ = törpe-, gyalog- vagy henyefenyő, amely az igazi alhavasi~havasi ( = alpesi ) magasságokban öv-képző, szlk. neve: kosodrevina, „sz”-szel ejtve (!), vagy borovica horská ], tehát a törpefenyő több évig előnevelt, földlabdás csemetéivel végeznek erózió-gátló kopárfásításokat a sziklakibúvásos váztalajjá vált részeken avégből, nehogy a további eróziós lemosások elérjék a sí-útvonalakat. A Nagy-Krizsna és a Sztureci-hágó közti „borda” a Vág és a Garam közti vízválasztó. 10.00. Rövid városnézés *Besztercebánya/Neusohl/Banská Bystrica-n, a rézbányák egykori városában. Koszorút helyezünk el Egyesületünk új kitüntetése névadójának, a térség nagy erdészének, Decrett Józsefnek mellszobránál. A Garam-menti középkori ércbányászat és fémfeldolgozás megindítása IV. Béla érdeme, aki a mély(ebb)műveléses bányászathoz értő bányász szakembereket hívott be az országba. Az eredetileg németajkú bányászok alapította Besztercebánya városi autonómiájának törvényei szerint 1650-ig a városi tanácsnak nem lehetett magyar vagy szlovák nemzetiségű tagja. 2 és ¼ évszázad múlva, azaz mához képest 4 generációnyi idővel ezelőtt, tehát a XIX. sz. ’70-es~’80-as éveiben a város lakosságának nemzetiségi összetétele ( dr. Hunfalvy János földrajztudós sorrendjében és megnevezéseivel a statisztika: ) magyar 16 %, német 20 %, tót 61 %, [ a fennmaradó 3 % pedig egyéb, pl. cseh-morva, ill. az akkor külön nemzeti kisebbségként nyilvántartott zsidó ]. Ma gyakorlatilag 100 %-os a szlovákság jelenléte, és központi fekvése meg a szovjet-„távirányítású” partizán-mozgalmi szerepe miatt a II. világháború vége felé komolyan felmerült, hogy [ a peremi fekvésű Pozsonnyal szemben ] Besztercebánya legyen Szlovákia közigazgatási központja, fővárosa.
J./ A *POLYÁNA-/POL’ANA- és A *VEPOR-/VEPORSKÉ VRCHY HEGYSÉG
12.00. Busszal a *Garam/Hron mentén Balassi várába, városába.
Besztercebányától K-re, ahol az Árpád-kori magyar Balog-Semjén nemzetség itteni egykori szállásterülete nevét őrző település és a Garam felső folyásába *Breznóbánya/Bries/Brezno alatt siető [ az illető falvak nevét is adó ] *Dobrócs- vagy *Fekete Balog-/Čierný Balog-mellékpatak forrásai fölött, már a Vepor-hegységben és átlagosan 900-tól 1.100 m tszf-ig terjedő magasságban; vulkáni és metamorf/kristályos, főként kvarc-tartalmú alapkőzeten; kőzethatású, de már mély termőrétegű, kilúgozott ún. Ranker-talajon; átl. 700~1.000 mm/év csapadékösszeg mellett alakult ki a cönológiailag »Abieti-Fagetum« = »jegenyefenyő-elegyes montán bükkös« *Dobrócsi őserdő/Dobročský prales; a maga ( mostanra már ) 220~250 éves (!) korú és ennek megfelelő méretű jegenyefenyőivel ( 30~35 m ), foltokban előforduló vagy szálankénti lucfenyőivel ( 35-37 m ), bükkjeivel ( 30 m, de adott termőhelyen ezt már 100 éves korára eléri ! ), szálankénti hegyi juharjaival, hegyi sziljeivel, kislevelű hársaival, magas kőriseivel, az újulatokon kívül 2-2,5 m magas szeder, málna, [ és a tisztásokon a csak 1-1,5 m-es *(vad)egres-( Grossularia reclinata syn. Ribes uva-crispa; szlk.: egreš )], továbbá vörös-bodza ( Sambucus racemosa ) cserjeszintjével, ugyanilyen magas sasharasztos ( saspáfrányos ) és alacsonyabb egyéb páfrányos csoda-világával, korpafüveivel, áfonyáival; ahol egészen zárt, ott „nudum et subnudum”, ahol egy kis fény van, pl. a lékekben 20-25 lágyszárú ( főként geofiton-)fajjal, [ köztük jellemzően sok és típusjelző is a hagymás ( és egyéb ! ) fogasír = Dentaria sp., a legkilúgozottabb foltokon - a
fatöveknél ! - pedig pl. madársóska ( Oxalis acetosella )]; és bárhol a területen --- naponta friss medvenyomok … Szálaló fakitermelés sem volt itt soha, a ledőlt fák a helyszínen korhadnak el, lékjükben újulat nyurgul a fény felé. A meredekebb rézsűjű völgyek felső szakaszain bükkel elegyes hegyi-( és részben: korai-)juhar törmelék-erdő ( Aceri-Fagenion ) látható, néhány hárssal, szilfával, alsóbb szakaszain kőrissel, kocsánytalan tölggyel, gyertyánnal, elvétve madárcseresznyével.
A nagykanizsai születésű, alap- és középfokú tanulmányait ugyanott végző Kaán Károly erdőmérnök 1888-ban kapta meg erdőmérnöki oklevelét Selmecbányán; 1889-től a Besztercebányai Magyar Királyi Erdőigazgatóság alkalmazta. OEE-tagsága mellett az Országos Természetvédelmi Tanács alapító tagja ( utóbb: elnöke ) volt. 1908-tól a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, mint a természetvédelmi ügyekkel megbízott előadó. A Természettudományi Társulat által is támogatott az „Őserdőmaradványok megóvása végett” tárgyú 1907-es OEE-előterjesztésre, és Kaánnak az 1909-ben megjelent a Természeti emlékek fenntartása c. műve hatására Darányi Kálmán FM-miniszter még 1909-ben rendeletet adott ki „a természeti emlékek összeírása érdekében”, amelyben országos felmérést rendelt el. E rendelet végrehajtása során 1913-ban a Besztercebányai Magyar Királyi Erdőigazgatóság a természetvédelmi területté nyilvánítás előkészítésére erdészeti üzemtervi térkép-másolatos helyszínrajzmellékletű szöveges jelentést írt, pl. „a dobrócsi magyar királyi erdőgondnokság »Gerauka« nevű erdőrészében kijelölt s természeti emlékként fenntartandó őserdő jellegű állományok”-ról is, egyúttal megadva aktuális üzemtervi adataikat; [ a kortárs magyarok, tehát ottani erdész-elődeink mindenkor hosszú „ó”-val írták Dobrócsot ! ]. A Besztercebányai Magyar Királyi Erdőfelügyelőség az erdészeti üzemtervbe a védettséget még Trianon előtt bejegyezte, azonban az I. világháború a további magyar szakigazgatási lépéseket lehetetlenné tette. Az utódállam a cseh minták alapján ezt az erdőrengeteget is jogszabályi védelem alá helyezte a 2 világháború között.
Utak vagy kitaposott turista-ösvények nincsenek, manapság a látogatóknak a beszélgetés is tilos, csak suttogni vagy mutogatni szabad; a II. világháború utáni Csehszlovákia idején csakis prágai, ma csakis pozsonyi minisztériumi engedéllyel látogatható --- a medvék miatt mindenkor fegyveres őr kíséretében. Az utóbbi évtizedekben Besztercebánya és Breznóbánya ipari füstje sokat ártott az ős-öreg fenyőknek és bükköknek: a még el nem pusztultak nagyobb része is csúcsszáradttá vált…
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Az 1.338 m tszf legmagasabb csúcsú Vepor egésze, így a védett dobrócsi őserdő D-i peremén futó gerinc-része is vízválasztó: É-ias lejtőiről ( itt található az őserdő legnagyobb része is ) a vizek a Garamon át a Dunába, DDK-ies lejtőiről pedig a Rimán és Sajón át a Tiszába jutnak.
A Polyána a Zólyomi-medence KÉK-i peremén magasodik ( 1.458 m tszf ), és trachit, vagyis fém-érceket tartalmaz, K felé csatlakozik a főként ( vasérc-tartalmú ) kristályos palákból, gránitból, mészkőből ( kis foltokban: kvarcból, agyagpalából ) álló Veporhoz, az pedig a bányaművelésre alkalmas mennyiségben vasércet tartalmazó, a szepesi Gölnicbányáig húzódó Gömör-Szepesi-érchegységhez csatlakozik; ma valamennyiüket egyetlen gyűjtőnéven összefoglalva „Szlovák-érchegységnek” ( Slovenské rudohorie ) illik nevezni. A[z Árpád-kori, a Hétmagyar honfoglalók egyik előhadának Hétkumán ill. kabar vezéréről: a *Bors ( utóbb és ma → *Bars ) várának és vármegyének is nevet adó Böngér fia Bors-ról elnevezett ] *Bors-séd, utóbb [ a környék szlávjaitól átvett ( zlato = arany ) → „(( sár-))aranyos” = ] Szalatna/Slatina-folyócska garami torkolata
közelében létesült »*Bors-séd-Zólyom« → *Zólyom/Altsohl/Zvolen, amely az Árpád-kori Magyarország legnagyobb kiterjedésű, a XII./XIII. sz. fordulóján szervezett királyi erdőispánságának székhelye volt, ahol szakmai elődeink: még a latin nyelvű okmányokban is magyarul, éspedig „erdőóvó”-nak nevezett, a mindenkori magyar király alkalmazásában álló szakemberek éltek és tevékenykedtek. A városnak és környékének nemzetiségi megoszlása a török kiűzése után hirtelen megváltozott, amiről a részben tót/szlovák gyökerű, nyíltan hungárus öntudatú Bél Mátyás ezt írta a Notitia Hungariae novae-ban: [ a Zólyom vármegyei tótok/szlovákok ] „nemcsak a falvakban, hanem a városokban és mezővárosokban is napról napra erősebbek lesznek, és abban reménykednek, hogy rövid időn belül az itteni »Kis Szászország«-ből ( parva Saxonia ) »kis Szlávország«-ot ( prava Slavonia ) hoznak létre.” Ez magában Zólyomban ( is ) sikerrel járt; így a XIX. sz. vége felé a dr. Hunfalvy által közölt hivatalos statisztika szerint, az ő sorrendjében és megnevezéseivel a város lakosságából: magyar 16 %, német 10 %, tót 69 %, ( összes egyéb 5 % ). [ Napjainkban, tehát az ezredfordulón 8~10 magyar ( vagy: csak az egyik házastárs személyében magyar ) és egy-két német családon kívül mindenki más szlovák ]. Így lett az egykori Zólyom vármegyei élő beszéd a [ sok D-szláv elemet is megőrző ] ún. közép-szlovák nyelvjárásra alapuló ( korábbi = XIX. sz.-i ) szlovák irodalmi nyelv alapja, amelynek rendszerét a győri evangélikus líceumban is tanulmányokat folytató, majd Halle-ban egyetemre járó, hazatérve a pozsonyi evangélikus diákifjúság vezérévé váló és lapszerkesztő L’udovíť Štúr dolgozta ki, többek közreműködésével. A szlovák evangélikus egyházban a reformáció óta használt cseh nyelv sugallta »csehszlovák egység (= „törzs”)« és a XIX. sz.-tól nagyorosz imperialista ösztönzésre felerősödő pánszlávizmus korabeli gondolatával szemben Štúr és elvbarátai szerint „legelőbb szlovákok, s csak aztán cseh-szlávok, egyszersmind szlávok is vagyunk.” Az 1848-as áprilisi törvények szociális vívmányait Štúr - 1847~’48-ban Zólyom város követe - is üdvözölte; ám olyan szlovák nemzeti radikális memorandumot szerkesztett Jozef Miloslav Hurban és Michal Miloslav Hodža evangélikus lelkészek közreműködésével Liptószentmiklóson, már május elején (!), amely szerint Magyarország országgyűlésének és kormányának a szlovák többségi lakosságú területekből [ a vármegyerendszert feladva ] kialakítandó szlovák régió etnikai határait ki kell jelölnie; e tartomány „ország”-gyűlésében a régión belül lakó más nemzetiségek képviselői is helyet kapnak, ám lesz külön szlovák tartománygyűlés is az itt többségi szlovákság számára; e régióban a tartományi közigazgatás gyakorolja a hatalmat, szlovák hivatalos nyelven, szlovák felségjelvények használatával, szlovák nemzeti gárda védelmében. A pest-budai kormány azonnal ( még 1848. május végén ) elfogató parancsot adott ki mindhármójuk ellen, hiszen de facto az ország területi integritása ellen lázítottak. Štúrék Prágába, majd Jellačić-hoz Zágrábba futottak, végül Bécsben kértek menedéket és terveikhez támaszt: vagyis egy, még az ország esetleges föderatív átalakítása szempontjából is túl radikális, ám a szlovák nemzet(i elit egy része ) öntudatra ébredését és céljait kifejező program az európai progressziót is képviselő magyar forradalom és szabadságharc esküdt ellenfeleinek a táborát erősítette, mégpedig akkor, amikor e nemzeti követelések az önszerveződésnek még csak a kezdeti lépcsőfokaira jutott szlovák nép többségét is felkészületlenül érték, hiszen Štúréknak - kis példányszámú lapjukat kivéve gyakorlatilag semmi kapcsolatuk nem volt a szlovákság széles tömegeivel, de még a szlovák ( főleg a nem evangélikus ) értelmiség legnagyobb részével sem. Štúrék - Štúr, Hurban és Hodža - irányításával 1848. nyár végén, ősz elején „nem szlovák környezetben”: Bécsben megalapították a Szlovák Nemzeti Tanácsot, és osztrák felügyelettel megszervezték az Ausztria közvetlen fennhatósága alá tartozó Morvaország felől több határátkelőn a magyar forradalom ellen a Felvidékre betörő zsoldos (!) „felkelők” maroknyi csapatait, Hurban lelkész úr „szellemi irányítása” mellett. [ A honvédség/nemzetőrség és a vármegyei hajdúk előbb a Vágújhelytől NY-ra lévő *Miava/Myjava környékén szórták szét őket, majd amikor Morvaföldről visszaszivárgó maradékaik a Zsolnai-medence szlovákjait igyekeztek fellázítani, *Budatin/(Budetín, ma Zsolna része ) mellett mértek rájuk döntő csapást ]. A szabadságharc leverése után, de még 1849-ben Štúrék számos beadványt juttattak el Bécsbe az etnikai alapú „nemzeti terület” kijelöltetése ügyében, majd az abszolutizmus végét sejtve 1861-ben *Turócszentmárton-/Martin-ban fogalmaztak meg egy szlovák memorandumot a Magyarországon belüli szlovák területi autonómia = a „felső-magyarországi szláv kerület” [ horno-uhorské slovenské okolie, rövidítve: Okolie = „a kerület” ] programjáról; [ a Magyarországtól államjogi különválás lehetőségét is magában hordozó 1849-es célkitűzés többé nem szerepelt a szlovákok politikai programjában --egészen 1918-ig ]. Bécs - a magyarokkal kiegyezés puhatolózó előkészítése során a magyar politikai vezető réteg alapvető elvárásait már ismerve - elutasította szlovákoknak az elkülönülésükről és részleges önállósulásukról szóló 1861-es memorandumát is. I. Ferenc József császár [ ekkor még nem volt Magyarország királya ! ] „cserében” engedélyezte a szlovák kulturális szervezetként bejelentett Matica Slovenská 1862-es megalapítását. A szlovák autonómia-gondolat lényegét 1867 - a magyar-osztrák kiegyezés - után, és már a
pesti magyar kormánynál terjesztették elő a szlovák parlamenti képviselők, politikusok. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Ma Zólyomban van mind az erdészeti, mind a faipari fakultás, mind az erdészeti kutatóintézetek központja, mind pedig a[z egykori - mára eléggé lepusztult - ( Selmec-)kisiblyei arborétum és botanikus kert helyett létesített ] zólyomi dendrológiai gyűjtemény: pl. a felvidéki lombos fák és cserjék levélváltozatairól az eredeti élőhelyükön szedett szaporítóanyag itteni elvetésével~elültetésével kialakított, Európában egyedülálló bemutató kert. 12.30. Zólyom reneszánsz várának, magyar emlékeinek megtekintése.
K./ A *SELMECI-ÉRCHEGYSÉG / ŠTIAVNICKÉ POHORIE
14.00. Tovább busszal a Hont vármegyei Selmeci-érchegységbe. A X. sz.-ban a Hétmagyar honfoglalás és Árpád nagyfejedelem államalapítása ill. közvetlen utódai államszervezése során a 3-as gyepűrendszer „nem-szláv” határőreinek őrhelyei, családtagjaiknak szállásterületei számára pl. Turóc szegélyén és Liptóban szükségessé vált néhány korábbi szláv falu lakosságának a nem távoli, de belsőbb területekre átköltöztetése: elsősorban Zólyom Garam bal parti ( = az egykori Ómorva Fejedelemséghez nem tartozó ) térségébe, kisebb mértékben a későbbi ( Nagy-)Hont, Kis-Hont és Gömör vármegye ( ill. Nógrád ) É-i részeibe, ahol ez által a késő avar kori és a honfoglaló ill. csatlakozó „nem-szláv” és szláv települések mozaik-szerű mintázata alakult ki: ezt jelzi a földrajzi névadás is. A szláv Ščavnica~„Ššavnica” ( a mai kiejtéshez igazodó mai átírásban: Štiavnica ) pataknevet vette át a XIII. sz.-ban ide is érkezett németség ( „b/v” → „m” hangváltás-törvény szerint, és magas hangrendű változatban ) Schemnitz alakban is, ám az eredetiből 1255-re ( a „v” → „l” hangváltás-törvény szerinti ) Scholonitz alak is lett; a „Schemnitz” 1266-ra ( metatézissel, azaz mássalhangzó-felcseréléssel ) S(ch)emlitz-re módosult … E sokféle és párhuzamosan is használt (!) szláv és német alakból - főleg a „Scholonitz”-ból - alakította ki ( nagyon későn ! ) a maga Selmec-ét a környék magyarsága. A magyarok ugyanis eredetileg nem a patakot vagy a tájat, hanem a X. sz. 2. felében felfedezett, és azonnal művelni kezdett ezüstbányák lényegét kifejező „(a) Bánya” néven nevezték meg ( írásos 1. nyoma: 1217 ! ) magát a települést is, és csak később vették át a többi bányától megkülönböztetés végett szükséges jelző szót a „nem-magyar” környezettől: „a Selmec(i) bánya” → Selmecbánya. Amíg ez nem vált szükségessé, még a latin okmányokban is „( az ) Ezüstbánya ( = Argentifodin )” – 1228-tól, vagy „( az ) Aranybánya ( = Aurifodin )” – 1288-tól: egyértelműen ezt a helyet jelölte a Felvidéken. E bánya volt időben is a legkorábbi, ( több jel szerint Géza nagyfejedelem korától már javában működő, majd egyértelmű bizonyítékok alapján Szt. István idejétől már pénzverdét is működtető ), de ezüstbányászati gazdasági jelentőségét tekintve később is „az 1. és legfontosabb” magyarországi nemesfém ( főleg ezüst-)bányaművelési terület és bányaközpont. A magyarok magát a Ščavnica~Ššavnica/Šševnice- azaz Selmec-patakot - vagy legalábbis annak a domb- és halomvidéki meg síksági szakaszát - eredetileg vlsz. *Damás-vize néven hívták, sőt !: vlsz. az Ipoly alsó, *Gyerk/Hrkovce és Szob közötti szakaszát is ehhez tartozónak vélték, ( így Ipolynak csak a Gyerk felettit nevezték ); csakis így érthető, hogy az Árpád-korban nemcsak Esztergom vármegyéhez, hanem Esztergom várához~városához tartozó, Duna bal parti[ Garamkövesd- ( és Helemba-/Chlába-)]„Esztergom”-ról egy középkor végi krónika az írja, hogy az a „Temes” torkolata közelében található … Néhány „Damás(a)” ill. „Damás∟d” [ = magyar népcsoport nevéből származó településnév ! ] mindmáig használatos itt, ( vagy pl. a szomszédos Bars vármegyében is ), más(ok) egykori helye ma már csak az Árpád-kori okmányok határjárásainak jegyzőkönyveiből azonosítható.
15.00. Ami elindította a tudatos erdőgazdálkodást a Kárpát-medencében: mélyművelésű bánya bejárása a ma már múzeumként látogatható Szent Bertalan ezüstbányában; „ímhol a föld alá megyünk …”
17.00. *Selmecbánya/Schemnitz/Banská Štiavnica: városnézés a világörökség-listás (!) belvárosban, ahol - „mellesleg” - alig van 1~1 m2-nyi sík terület, minden utca meredeken lejt ill. emelkedik, de így is megéri ! ; egykori erdészeti akadémiánk épületeinél emlékezés a [ évre pontosan!: 1808 → 2008 ] 200 éve beindult önálló erdészeti felsőoktatásra: közös énekkel, főhajtással, koszorúzással. Az 1960-as években a főépületben erdészeti technikum működött, testvér-kapcsolatban a sopronival; az I. emeleten még megvolt az az előadó terem, ahol legalább a fekete falitábla és kerete ős-eredeti állapotában volt látható: ha találtok krétát, írjátok fel, ha nem, mondjátok el: „Vivat, crescat et floreat Academia !” . És ha az idő - időjárás, rendelkezésre álló idő - megengedi: terepjáró cipőkben ballagjatok fel a ’60-as években lengyel szakemberek közreműködésével gyönyörűen restaurált Kálváriára ( = a Kárpát-medencében legészakabbra lévő bazalt-kúpra ): a meredek kaptatón álló barokk stációkon is felújították az eredeti - ( gótbetűs ) német + magyar + szlovák - feliratozást, a 3 feszület mellől pedig a világ egyik legszebb panorámája látható.
[[ Selmecről annyi jó vademecum jelent meg az utóbbi 2~2 és fél évtizedben a soproni egyetem, a soproni hagyomány-ápoló diákság ( pl. a Selmeci Kör ) vagy az OEE gondozásában, hogy ezek tartalmának akár csak kivonatos ide másolása nemcsak lehetetlen, hanem felesleges is: Selmecen járva ( is ) tessék őket forgatni ! ]]
A Trianon előtti Észak-Magyarországon - és persze az akkor államkincstárnál is - közszájon forgott az a mondás, amely legjobban kifejezte, hogy a 3 bányavárosban melyik a legtömegesebb érc ill. fém: „Körmöcnek aranyból, Selmecnek ezüstből, Besztercebányának rézből vannak a (város)falai”. Selmec- és a vele egységben közigazgatott *Bélabánya/Dilln/Banská Belá földfelszíne alatt összesen több mint 360 km-nyi ( ! ) bánya-, ill. tárna-hosszúságú járatai voltak a XIX. sz. végén. A többnyire trachit kőzetű Selmeci-érchegységtől csak a Garam völgye által elválasztott, szintén trachit Körmöcbányai-hegycsoportnak nevet adó - Bars vármegyei, Anjou-alapítású - *Körmöcbánya-/Kremnitz-/Kremnica-i és a selmeci államkincstári bányák érceiből a XIX. sz. végén Selmecen működő 30 db érczúzóban történő előkészítés után a selmeci kohókban pl. 1883-ban 166 kg aranyat, 6190 kg ezüstöt, 180 q rezet és 7900 q = 790 tonna ólmot olvasztottak ki, ám ez már a termelés visszaesésének az idejére esett, mert korábban ezeknek a többszörösét. Az előző bánya- és kohóművelési statisztika idején készült a nemzetiségi statisztika is, amely szerint Körmöcbánya lakosságának 3 %-a volt magyar, 72 %-a német ( ezzel a legnémetebb bányavárosunk volt ), és 22 %-a szlovák ( + 3 %-a összes egyéb ); illetve Selmec- és Bélabányán együttesen a lakosság 10 % volt magyar, 10 %-a német, 76 %-a szlovák, ( és 4 % az összes többi ); --- természetesen nem számolták bele ebbe az akadémia hallgatóit, mint nem állandó lakosokat. A fenti statisztikától függetlenül Selmecen is - miként a Felvidék nagy részén - évszázadokig általános volt a 2- sőt a 3-nyelvűség. Így pl. még a XX. század utolsó harmadában is Selmecen az öregebb férfiak a szlovák nyelvű vasárnapi szentmise vagy evangélikus istentisztelet után - jó időjárás esetén - nem indultak azonnal haza a vasárnapi ebédre, hanem kiültek a vendéglők teraszaira, és - hogy a[z e nyelveket ( sajnos ! ) már nem beszélő ] fiatalok ne értsék - egymás között németül beszélgettek, de pár - a némettel kevert magyar szóval a magyar turistát is kedélyesen eligazították … 1963-ban - Trianon óta először - idegenforgalmi céllal [ igaz: tudomásom szerint csak egyetlen alkalommal, mert a politika akkor gyorsan letiltotta ] Selmecen megrendezték a teljes szalamandert, korhű egyenruhákba ( pl. walden-be ! ) öltöztetett selmeci erdésztechnikus és zólyomi erdészkari egyetemista szlovák diákokkal, bányászlámpákkal, késő barokk ruhás statisztákkal, angyalos-szentkoronás magyar címerrel a menet elején, selmeci nótáinkat énekelve, túláradó jókedvvel --- néhányat igyekeztek eredeti németül vagy a magyart törve, és számomra mindig csak az első félpercben volt meghökkentő, de aztán kedvesen hangzó az is, amikor a többségüket szlovák szöveggel … És a selmeci erdészeti technikum meg a zólyomi erdőmérnöki fakultás a selmeci temetőben ugyanúgy gondozza az Akadémia szlovák ( vagy annak tartott ) professzorai sírjait, mint mi a magyar profokéit…
Míg az Árpádok idején Magyarország pénzgazdálkodása - az erdélyi arany-kitermeléstől függetlenül elsősorban az ezüstbányászatra épült, az Anjouk a maguk mediterráneumi uralkodócsaládi tapasztalatai alapján „paradigma-váltást” hajtottak végre: már Károly Róbert idejétől az arany lett a magyar bel- és külföldi pénzforgalom alapja. Károly Róbert német bányászokat hívott be az országba, és velük indította el pl. a körmöcbányai arany kitermelését is, ( de ugyanígy a Szepességben is, Erdélyben is, Szatmár K-i részein is átkerült még a bányakamara-igazgatás is a korábbi „fő” ezüstbánya-településről az újonnan előtérbe kerülő aranybánya-központba ). Tehát: a Felvidéken az Árpád-korban Selmec, az Anjouktól kezdve Körmöc lett az ércbányászat-igazgatási és pénzverdei „világ közepe”. 19.00. Busszal a *Hontszentantal-/Anton-i Koháry-[Szász-]Coburg kastély mellett hajtunk el. A selmecbányai (!) Mária-templom főoltára számára készítette M. S. mester 1506-ban azt a fa táblákra festett későgótikus Szenvedéstörténet-( passio- azaz kálvária-)szárnyasoltárt, amelyet Buda 1541-es oszmán-török elfoglalása hírére táblákra szabdaltak, és táblánként rejtettek el a közeli falvak rejtekhelyein, pl. a föld alatt is: ugyanis az erőd-szerűvé átalakított selmeci templomot sem tartották alkalmasnak egy esetleges török támadáskor a biztonságos értékvédelemre. Az évszázadnál is hosszabb törökvész elmúltakor mindössze 4 táblakép került elő. Ezeket a XIX. sz. végéig a helyi kastélyt is építő hontszentantali Koháry-család őrizte meg a falu „Krisztus születése” titulusú plébániatemplomában, majd az Esztergomi Keresztény Múzeumba kerültek; a hontszentantali kastélyban ma rangos vadászati gyűjtemény és kiállítás található. Irány *Apátmarót/Hontianske Moravce érintésével *Egeg/Hokovce község. A *Damás-vize~Selmec-patak melletti Egeg Árpád-kori legkorábbi írásos említése: 1245; magyar (kis)nemesek lakták, vám- és vásároshely volt. 1851-ben „Magyarország geographiai szótára” ezt írta: „magyar falu, 381 kath., 5 evang. lak. … Van jó rétje, földje, szőlőhegye, tölgyes erdeje, és egy savanyuvízforrása.” Egeg D-i szomszédja a Selmec-patak folyása mentén lefelé haladva ( Felső-)*Szemeré∟d /Horné Semerovce; a névadó nemesek ( e község 1. írásos említése is a tatárjárás utáni, tehát vagy nem pusztult el, vagy 1-2 évtized múlva újjáépült ) a Hétmagyar honfoglalás egyik előhadához, a fekete hungárokhoz tartozó egyik nemzetség nevét viselik. Mint valamennyi szomszéd település, 1851-ben (( még )) színtiszta magyar falu, ekkor ( Alsó- és Felső-)Szemeréd „gazdag határja bővelkedik gabonával, borral, gyümölccsel, fával”. ( Felső-)Szemeréd páratlan kultúra-történeti jelentősége számunkra: a székely-magyar~Hétmagyar rovásírás tágabb körébe tartozó emlékek sorában az Erdélyen kívüli (!) leletek közül: 1./ késő-avar koriak a szarvasi csont tűtartó és a *Nagyszentmiklós-/Sînnicolau mare-i kincs egyazon írása, mint leletcsoport; továbbá 2./ a[z Árpád-kori *Halom ( település ), mára → ] Homokmégy ( = Kalocsa mellett ) falubeli, Hétmagyar honfoglalás-kori turáni rasszú - harcos sírjában lelt nyíltegeznek a gímszarvas-agancsból készített burkolatára rótt jelek; 3./ ÉMagyarországon mindeddig egyedülállóként a felsőszemerédi - nagyon kései, ezért megváltozott jellegű 1482-es keltezésű rovásírás. 20.00. Érkezés Egegre a Park Hotelhez, és közös vacsora. 21.00. Lazítás: kocsmázás a bárban, uszoda használat, szauna, masszázs, stb.
L./ A FELVIDÉK KÖZÉPSŐ RÉSZÉNEK D-i [ a Kisalföldre néző ] PEREME ( előhegyei, hegylábazatai, szegély-dombvidékei, töréslépcsői ) ~ A KISALFÖLD ÉK-i PEREME
2008.06.15. Vasárnap. Emlékezés kultúránk, hitünk őrzőire, hiteles helyen: Garamszentbenedeken. A Garamtól a Nyitráig, innen a Vágig, a Dunáig.
07.30. Reggeli a szálló éttermében.
08.00. Bepakolás, indulás busszal a Garam mellé.
Az 51-es sz. úton K-ről NY felé haladva *Hontnémeti/Hontianske Nemce és *Léva/Levice között - a Garam és mellékvizei árterének elérése előtt - harántoljuk a tágabb értelemben vett „Sarkoscser” előhegységet. A Zólyomi-medence DNY-i peremén „kezdődő” Selmeci-érchegység ÉNY-i és legmagasabb tömbjeit „Bányai erdők”-nek ill. ( a legmagasabb csúcs, az 1009 m tszf szláv Sitno → *Szitnya nyomán ) „Szitnyá”-nak írták le az Árpád-korban. E középhegység-magasságú hegyvidék D-i, alacsonyabb fekvésű részeit, előhegyeit, és azoknak az *(Ó-)Bars/Starý Tekov~*Léva/Levice~*Borfő/Brhlovce~*Apátmarót/Hontianske Moravce vonalig húzódó, a Kisalföld felé lejtő rézsűit ill. dombvidék-jellegű hegylábi lejtőhordalék-kúpjait, és a hegylábi~szegély-dombvidéki ásványvíz-előbukkanásaik körüli ( 5~10 m terepszint feletti magasságú ) édesvízi mészkő ( = travertino ) kúpokat ill. a növényzetük alkotta vidéket a garamszentbenedeki alapító okirat ( 1075 ) birtok-összeírása „Sarkoscser” kistáj-névvel ismerteti; { pontosabban a természetföldrajzi kistájnak Bars és Hont vármegye határán húzódó, kicsit magasabb gerincű NY-i, az apátságnak adott kistáj-részét, vagyis az egyik felét »„Sarkoscser”-nek mondott Hont-i erdő«-ként írja le; míg a szláv Sikenica → *Szikince-patak ( = a Garam mellékvize ) *Baka(-bánya)/Devičany~*Bát-/Bátovce-i szakasza völgyétől K-re eső másik felét akár mondhatnánk *Almás/Jabloňovce~*Lissó-/Lišov-i nagyerdőnek# is, [ # 1248-ban az Almás K-i határában lévő „Sümeg-hegyi nagy erdő”-ről írnak ], de ma táj- és növényföldrajzi okokból célszerű erre is vonatkoztatni a „Sarkoscser”-t}; amely névből a „cser” számunkra egyértelműen az e tájra - főként a délies fekvésű oldalakra - jellemző ( ma tudjuk: részben mezei juhar II. koronaszintű ) pannon cseres-tölgyes övre utal. [ Az É-ias fekvésű oldalakon természetesen gyertyános-tölgyesek a jellemzőek, a kedvező adottságú völgyekben pedig a szubmontán bükkösök extrazonális foltjai is előfordulnak ]. A „Sarkoscser” még középhegységi ( legfeljebb a peremein dombvidéki szintmagasságú hegylábi ) táj: még a természet- és termelésföldrajzi, azaz a tulajdonképpeni Felvidék része.
Az Ipoly és a Duna szögletében, a *Bajta/Bajtava~*Garamkövesd/Kamenica nad Hronom vonaltól K-re egy 388[ némelyik szakmunkában 396 ]m tszf tetőmagasságú andezit- és andezit-tufa sziklatömb található: az Árpád-kortól ( 1262 ) Nyergesbérc a neve, a szlovák geológia ma a tetejét Burda vagy Burdov néven emlegeti, [ kőzettörmelék, erubáz, Ranker- és barna erdőtalaj-mozaikok jellemzik ], a botanikusok a lábánál lévő Dunaparti üdülőtelep, *Kovácspatak/Kováčov kapcsán Kovácsi-hegy néven: ma a Kárpát-medencei szubmediterrán flóra egyik menedékhelye, fokozottan védett természetvédelmi terület. Az Ipoly leges legalsó szakasza és torkolata egy geológiai törésvonal által „kijelölt” [ szakszóval: epigenetikus = átörökölt ] mederben található, [ amely magát a mai Duna-kanyar ős-árkát is létrehozta még azelőtt, hogy a Duna belefolyhatott volna ], ez által az Ipoly a Nyergesbércet a felszínen elválasztja a Börzsönytől, de csakis a felszínen: ez a sziklatömb mindenestől a Börzsöny - Ipoly-torkolat jobb parti - „függeléke”. [ Egyébként ugyanezen okból került a később „ide érkező” Duna jobb partjára egy másik, szomszédos „Börzsöny-darab”: a Visegrádi- vagy Dunazug-hegység …].
A Nyergesbérctől NYÉNY-ra, a *Damás-vize~Selmec-patak középső szakasza bal parti vízválasztójától NY-ra ( e vízválasztótól K-re ugyanis már a középhegységi magasságú, az Árpád-korban »Bikk«, ma „Korponaifennsík” nevű, Felvidék-peremi középhegységi jellegű kistáj található ), ill. a „Sarkoscser”-től D-re már visszaértünk az innen a Duna bal partjáig tartó Kisalföld-részre. A Léva~( Kálna- és Tegzes-)Borfő~Apátmarót vonaltól D-re - Apátmaróton egyébként ( vlsz. a zólyomi királyi erdőispánsághoz tartozó ) erdőóvók, azaz szakmai őseink is éltek, akik vlsz. az egykori gyepűőrök belső gyepűn belülre korán visszavont népességének utódai voltak: egykori honvédelmi szolgálataikra a közeli Borfő ( tegez, mint nyíltartó → ) „tegzes” jelzője is utal - a Garam és az Ipoly legalsó szakasza között 2 ágra szakadva a *Bor-séd# /Búr-patak völgyének peremein messze D-re elnyúló, elkeskenyedő, főként Pannon-tengeri üledékekből álló halom-sor gyöngyfüzérei húzódnak. { # = a *Bor a Hétmagyar honfoglalók kabar előhad-népének egyik nemzetségneve, ( csak alakilag azonos az ital nevével ); teljesen félreértés és „áthallás” a szláv „bur/búr~bor” = erdei fenyő, amely a jégkorszak óta természetes úton itt soha nem fordult elő; és: a szláv „potok~patak(a)” divatszókénti (!) elterjedése előtt az ilyen méretű vízfolyásokra az ősi magyar *séd volt köz(!)használatban; ld. pl. még a légvonalban ide alig 50-60 km-re lévő mai „Süttő” romlott alak is *Séd-tő ( = „a [Gerecse-/Bikal-] séd torkolata” ) volt az Árpád-korban … És a közúton is ide csak 50-60 km-re lévő Zólyom Hétmagyar honfoglalás-kori teljes neve, mint tudjuk ( ld. Anonymus ) úgy keletkezett, hogy a honfoglalók egyik
előhadának Hétkumán ill. kabar vezéréről a *Bors [ utóbb és ma → Bars ] várának és vármegyének is nevet adó Böngér fia Bors-ról nevezték el a *Bors-séd folyócskát, [ ez a környék szlávjaitól átvett ( zlato = arany ) → „(( sár-))aranyos” = Szalatna/Slatina-folyócska ], ennek garami torkolata közelében építette fel az É-i gyepűrendszert irányító stratégiai helyzetű [ palánk-]várát Bors vezér, így a vár neve »Bors-séd-Zólyom« lett … Maga a séd fogalom ma is közhasználatban van pl. a Balatonfelvidéken a „patak”-méretű vízfolyásokra .}
A szlk. 75-ös sz. úton K-ről NY-ra haladva Szemeréd és *Hontfüzesgyarmat/1948-ig Hontianske Ďarmoty, ma: Hontianska Vrbica [ ez csak „honti füzes”-t jelent, a Hétmagyar „Gyarmat”-ot a szlovák nacionalista bolsevikok 1948-ban törölték ] között lehet harántolni e halom-sorokat, ezekre ugyan még a [ „Sarkoscser”-re tipikus ] cseres-tölgyesek is jellemzőek, de már pusztai tölgyesekbe is átmennek. A *Bor-séd/Búr-patak völgyétől K-re húzódó halom-soron - a *Dalmad/Domadice~*Demén∟d/Demandice~*Tarcsány ( ma puszta ) ~Szemeréd~Egeg közti hosszabb, az Árpád-korban szőlőkkel, gyümölcsösökkel is tarkított halom-sor tetején egy 1325-ben még létezett, de azóta elpusztult Damás(a) nevű magyar község határa itteni részének határjárásáról készült latin nyelvű okmány az egyik határponton álló, nyílván e célból meghagyott, tehát öreg és méretes fát 1266-ban „magyal-tölgy” ( mog’ul-tul ), ugyanezt 1276-ban „magyalfa” néven írja le; --- a Linnéféle botanikai latin fajnév szolgai tükörfordításából előállt mai hivatalos „molyhos-tölgy” megnevezéssel szemben a Quercus pubescens össz-Kárpát-medencei magyar népi neve a magyalfa, magyal-tölgy, ( és a Balaton-felvidéken az erdőjáró akkori öregek a múlt század ’60-as éveiben még csakis így nevezték ! ), [ ezért is szerencsétlen az örökzöld kemény lombú Qu. ilex hivatalos „magyal-tölgy” neve …]; --- a Qu. pubescens[ szlk.: dub plstnatỳ-]nek a Kárpát-medence közepén itt és a „Sarkoscser”-ben van az É-i área-határa.
A »Bor-séd-mellék#« kistáj [ # = analógiaként: pl. a Fejér vármegyei mai Sárrét földrajzi tájneve eredetileg *Sármellék volt ! ] szubmediterrán jellegét, ezen belül a fafajnak megfelelő hőösszeg jelenlétét bizonyítja, hogy néha még É-ias oldalakon is, főként azonban a párásabb völgyeket szegélyező rézsűkön, mélyebb termőrétegű mészkerülő tölgyesekben ( vagy a helyükön ) itt ( pl. *Egyházmarót/Kostolné Moravce, ezt 1960-ban összevontak a szomszédos Apátmaróttal, Hontianske Moravce néven ) éri el a szelídgesztenye ( Castanea sativa ) a biztos beérése, tehát a szaporodási lehetősége Kárpát-medencei É-i határainak egyikét; [ nemrég elhunyt kitűnő erdész-botanikus kollégánk, dr. Csapody István növénytársulási alapon, és pl. régészeti feltárásokban előkerült leletekkel bizonyította, hogy az összefüggő D-i áreájától# ( a Dráva-Száva köze, a Mecsek, DSomogy, DK-Zala még ehhez tartozik ) É-ra található, apróbb szemű gesztenye-makkot hozó előfordulásfoltjai - a művi ültetvényeit leszámítva - a mainál melegebb holocén-fázisból megmaradt ún. szubreliktumok; így a »Bor-séd-mellék« kistáj szelídgesztenyései az ún. Duna-kanyari szigetszerű előforduláshoz tartoznak ]. { # = a hőösszeg-igényét és páraigényét kombinálva Európában a szelídgesztenye ÉNY-i természetes áreahatára az ezüsthárs ÉNY-i ( és NY-i = Közép-balkáni ) áreahatárával, a szelídgesztenye valószínűsíthető DNY-i áreahatára pedig ( nem a hidromorfia, hanem csakis a mikro- és mezoklíma okán ) a K-i platán szicíliai, D-itáliai és D-balkáni ősi térfoglalásával vethető össze. Ebből is egyértelmű, hogy a D-i Kárpátok Havasalföld felé eső hegylábain - az ún. Géta-dombvidéken - meg a Kárpát-medencében bárhol élő szelídgesztenye egészen más ökotípus, mint a DK-európai~Kis-ázsiai, ill. a Pontusi-Alpok-i~kaukázusi~Örményfelvidéki~DNY-kászpi. ( B. S. ) }. E kistáj szubmediterraneitása okán [ a Nyergesbérc szoknyáján az Esztergom-Búbánat-völggyel szemköztig lehúzódó ] eme egykori erdőknek a maradványaiban éri el a Kárpát-medence középső (!) részein elterjedése É-i határát a szubmediterrán igényű Fraxinus ornus = *virágos- vagy mannakőris/jaseň mannový, továbbá a melegigényes, ám a kontinentalitást jól tűrő Amygdalus nana = *hangabarack~hangarózsa v. törpemandula/mandľa nízka; szémiklímazonális~szémihidromorf termőhelyeken pedig a tárgyévi hajtásai befásodását megelőző korai őszi fagyokat el nem viselő Acer tataricum = *feketegyűrű- v. tatárjuhar/javor tatársky. A Tésával szemközti *Csepe∟l(y) község [ neve a régi magyarban közszóként töviskes cserjebozótot jelentett, miként „csöpi∟te~csepö∟te alakja is ] mára elpusztult, ( kb. *( Ipoly-)Szakállos/Ipeľský Sokolec É-i határában volt ); 1236-os határleírásában egy dűlő neve „Fenyő-aszó”: az „aszó” száraz vagy többnyire száraz völgyet ill. vápát jelent, a „fenyő” azonban - mint ugyancsak pl. a Balaton-felvidéki középkori okmányok egy részében - a ( közönséges ) *boróka/borievka ( obyčajná )( = Juniperus communis ) általánosan használt neve
volt --- mielőtt az átvett szláv „boróka”-névalak divatja elterjedt volna. Ez a borókás egy homok talajképzőjű termőhely leromlott ( mert pl. túllegeltetett ) pusztai tölgyese helyén alakulhatott ki. [ A boróka É-Turán óta minden magyar szállásterületen, „őshazában” előfordult, termése mindenkor élelmiszer, gyógynövény ill. alkoholosan erjeszthető ital alapanyaga lévén a magyaroknál eredetileg nyilvánvalóan nem e szláv nevet viselte, de általában nem is a „tűlevelű = fenyő” általános fogalmáét; --- ősi magyar neve, nevei táji népi neveinkben lelhetők fel, mint a bucs[-fenyő], gúzs[-fenyő], stb.]. [ A Nyergesbércet nem ide számítva ] a klímazonális halom-sorok e kistáj összterületének kb. a 2/3-át teszik ki, a többi a folyóvizek - a Garam és az Ipoly alsó szakaszának ill. a *Damás-vize~Selmec-pataknak egykori és mai árterei; mivel e félsziget-szerű vidék már a Kisalföld része, a 2 halom-sor közötti, így középső helyzetű Bor-völgy névadó vízfolyásáról »Bor-séd-mellék« lehet e természet- és termelésföldrajzi kistáj jó magyar neve. [ Korábban a „Honti-medence” is felmerült, de Hont vármegye kiterjedésén belül ez többértelmű, így elhagyták ].
E kisalföldi kistájban ( a „Sarkoscser”, tehát a Felvidék D-i pereméig ) és a vele É-D irányban párhuzamos Garam-szakasz bal parti árterén még ma is „sűrűsödnek” a Hétmagyar honfoglaló törzsek és szövetségeseik nevei, [ Árpád-kori földrajzi neveink között pedig - okmányokkal igazolhatóan - még gyakoribbak ]: Keszi ( pl. Ipolykiskeszi, Garamkeszi ), Gyarmat ( pl. Kisgyarmat, Hontfüzesgyarmat ), Megyer/Magyar ( pl. Hévmagyará∟d ), illetve Szalók ( pl. Ipolyszalka ), Szemere ( pl. Alsó- és Felső-Szemeré∟d ),Varsány ( pl. Hontvarsány ). A „Bor-séd-mellék” magyarjai „huntyi”-nak ( ez a „Hont-i” régies, lágyított tájszólási kiejtése ) mondják magukat, öntudatosan elkülönítve a tulajdonképpeni palócoktól, és valóban: tájszólásuk palócos, de nem tipikus, azaz nem K-palóc. A „Bor-séd-mellék” É-D irányban vett kiterjedése kb. a felénél lévő *Zselíz/Želiezovce felekezeti határ: ettől É-ra református, D-re római katolikus „huntyi” magyarok élnek. Mai 1. úti célunk, Garamszentbenedek elég jól láthatóan a szlávok [ most ide értve a D-szlávosodott, és a mai É-Szerbia felől IX. sz. eleji ide vándorlásukkor részben már bizánci ( orthodox ) keresztény marótokat is ] és a magyarok Árpád-kori nyelvhatára sávjában létesült; ez a történelem viharaiban kb. ± 5~15 km-nyivel ( = egyegy, vagy egy-két falu területével ) É-D között ide-oda (!) hullámzó nyelvhatár a II. világháború ( pl. a Benešdekrétumok hatása ) óta folyamatosan és markánsan D felé tolódik el: világosan a magyarok rovására …
09.00. A Garam középső szakaszát általában szűk völgybe szorító felvidéki trachit-hegyek elvégződésénél fekvő *Garamszentbenedek/Hronský Beňadik gótikus katedrálisában vasárnapi szentmise, hálaadás az útért. A szlovák nyelvű mise alatt magyar belső imádkozás lehetősége. A név szerint is ismert legelső magyar (!) festőművész, a kolozsvári származású, elsősorban Luxemburgi Zsigmond budai királyi udvarában alkotó Tamás mester festette meg 1427-re a magyarországi későgótikus festészet legszebb alkotását: a fa táblákra festett későgótikus garamszentbenedeki Szenvedéstörténet-( passioazaz kálvária-)szárnyasoltárt, amely az Anjouk által kedvelt és Magyarországon ( is ) meghonosított, eredetileg itáliai centrumú trecento egész évszázada, ill. a quattrocento legeleje művészeti irányzatainak ötvözete, és az Anjouk idején későgótikusra átalakított garamszentbenedeki apátsági templom egyik legrangosabb műtárgya volt annak újkori átalakításáig, amikor Simor János érsek e régi és akkorra alapvető restaurálásra szoruló remekművet Esztergomba vitette, az ő gyűjteményéből került az Esztergomi Keresztény Múzeumba. Mára ugyanide, ám 1872-ben előbb még az esztergomi főszékesegyházba került Garamszentbenedekről a XV. sz.-i, tehát szintén későgótikus Úrkoporsó műtárgy-kompozíció: az úrkoporsót fenyőfából, a baldachint és a festett 12 apostol-szobrot hársból faragták, a műtárgy egésze gazdagon aranyozott, [ felteszik, hogy az aranyműves részek ötvösei Körmöcbányán dolgoztak ], Nagypénteken este a baldachin alá helyezték a templomban az év során külön helyen őrzött corpus-t, amelyet Húsvét vasárnap hajnalban vettek ki onnan; ( 1483 előtt ) Mátyás király Szent Vér-ereklyével és -ereklyetartóval egészítette ki az apátsági dóm nagypénteki~húsvéti kegytárgyainak sorát.
1987. tavaszán a győri római katolikus püspökség nyomdájából ( szó szerint ! ) bőröndnyi ( magyar feliratozás nélküli ) szentképet vittem ki a garamszentbenedeki apátsági templom igen öreg plébánosa kérésére, hogy neki legyen mivel jutalmaznia a jó hittanos kis szlovákokat --- ekkor készítettem elő Helyi Csoportunk akkori júliusi felvidéki útjának ottani részét. Az atya meghatódott a bőséges ajándéktól, pár pohár bort is megittunk; ( kitűnő tolmácsom volt az autóvezető ). Az atya elmesélte, hogy színtiszta szlovák területről származása ellenére szeminarista korában igyekezett megtanulni magyarul - ez nem volt kötelező - , hogy ha magyar hívő fordul majd hozzá, fel tudja oldozni; --- de mivel Garamszentbenedek környékén évtizedek óta nem él annyi magyar, hogy magyar szentmise celebrálására sor kerüljön, ő már szinte mindent magyar szót el is felejtett. De tudta, és ki is mondta, hogy a gyönyörű bencés templom eredetileg a magyar híveké is volt. Megkérdeztem, mi a véleménye Trianonról, hiszen azt megelőzően még az esztergomi hercegprímási tisztet is nem ritkán szlovák származású = anyanyelvű pap töltötte be, ill. hogy a szlovákok akár csak gazdaságilag is jól jártak-e Csehszlovákiával, hiszen a 2 világháború között munka és kenyér híján sokszorosan több szlovák emigrált Kanadába és az USÁ-ba, mint az állítólagos magyar elnyomás idején ? Rám máig a megvilágosodás erejével ható egyetlen igen bölcs mondattal válaszolt az ős-öreg szlovák pap: „Erdész úr, akkor (( értsd: a közel ezer éves szlovák~magyar együttélés idején )) nem kellett gabonát importálnunk, és volt tengerünk”. --- És valóban, a hungárus/Uhorsko-i szlovák öntudat gazdasági vonatkozásának nem is lehetne frappánsabb megfogalmazása, hiszen a más-más természet- és termelésföldrajzi adottságú Kárpát-medencei tájak népeinek belpiaci kölcsönös termékcseréje mindenkinek hosszú távú létbiztonságot jelentett, továbbá az ’Adria legalább annyira szlovák tenger is volt, mint magyar: egyik nép szállásai sem terjedtek ki a partjaira, mégis mindkettő ( és az összes többi országlakos ) javát szolgálta.
10.30. Indulás busszal: Aranyosmaróton át Kistapolcsányba.
A Körmöci-hegység Garam-közeli rézsűitől a [ XIII. sz.-ig: *Keresztúri-, utána: „a Susol’-i Szt. Kereszt”-i →]*Garamszentkereszti-medence/Žiarska kotlina Garam jobb parti részein és a *Madaras-/Vtáčnik-hegység idáig lehúzódó lejtőin át Újbányáig az 1.000 m tszf magasságot általában már el sem érő középhegységi tájat az Árpád-korban *Susal(y)/Susol’~*Sosol’∟d néven emlegetik, amely vidékre utalva felsorolják a garamszentbenedeki apátság környékbeli birtokait --- a „Sosold” kistáj [ ma hozzá sorolva a *Kis- v. *GaramInóc/Pohronský Inovec tömbjét is ( névadó legmagasabb csúcsa 901 m tszf )] itt a természet- és termelésföldrajzi Felvidék legdélebbi része: a Garam bal parti „Sarkoscser” Garam jobb parti párja. Az Anjoukori irtásfalvak közül a Fenyő[-kosztolány ], Bükkös(kút), Gyertyán∟fa [ = ma, kései tükörfordítással: Hrabičov ] magyar helységnevek jól jelzik, hogy szubmontán bükkösökkel ( sivár talajokon az őket váltó erdeifenyvesekkel ) ill. a gyertyános-tölgyes övvel a humid völgyekben és az É-ias kitettségekben még találkozhatunk, de pl. a Mogyorómál/[Lieska→] Slaská helynév már a cseres-tölgyesek elbozótosodó konszociációjára utal. Gyarmat, Kürt(ös) Hétmagyar törzsneveink egyfelől, (Felső-)tóti és számos víz- ill. hegycsúcs-név másfelől jelzi, hogy itt is nyelvhatáron vagyunk ( voltunk ); az Árpád-korban még igen gyéren lakott „Sosold” is a Zólyomi erdőispánsághoz tartozott, és viszonylag későn - a német telepesek behívásával is járó Anjou berendezkedés és új megye-szervezések idején - csatolták Bars vármegyéhez. [ A Garamszentkereszttel majdnem szemközti Garam-part feletti sziklán álló várat is az Árpád-korban még „Susalvár” néven emlegetik, ( majd az Anjou-kortól, s így az újkorban is már *Sas-kő/( félreolvasással ill. elhallással: „Szász”-kő = Sachsenstein ) → *Saskőváralja/Šašovské Podhradie néven ).]
A Nyitra- és Bars-, ill. Komárom- és Esztergom-vármegyék közti határsáv tágabb~szűkebb környékét a mind a 4 vármegye területét érintő, hosszúkás - a fő vízválasztók mentén meghagyott - erdőtömb jellemezte a korai középkorban: ez a Törzsökerdő, [ Anonymus a Gesta Hungar(or)um-ban, 1200 körül: silva Tursoc ]. A „törzsök” vastag, zömök, tehát viszonylag nem hosszú fatörzset jelentett a régi magyar köznyelvben. Táji klímatikus ill. geológiai~talajtani, azaz termőhelyi okokból ez egy legelőerdőnek, helyenként fás legelőnek kiritkított, többnyire klímazonális fekvésű évszázados ( cseres-)kocsányos tölgyes óriás-„liget”, mint meghatározó tájképi „elem” lehetett, sok vadgyümölccsel, közelről ritka állású, ezért majdnem a földig ágas faegyedekkel.
A Kisalföldnek ez a Zsitva és Garam közti kistája a Nagy-Duna jobb parti Komárom-Esztergomi-síkság bal parti tükörképe: a Duna közelében jégkorszaki Ős-Duna teraszok, távolabb a hegyek lábáig lepusztulással a feszínre került és/vagy áthalmozott pannon-tengeri üledékek, pliocén-beli félsósvizi majd ún. keresztrétegezett fluviolakusztrikus ( = folyami és/vagy tavi, tehát már édesvizi ) üledékek, mindezek felületén lösz- és/vagy homok-lepel. Az É-on még 20-25 km széles, D-felé félsziget-szerűen kesekenyedő, így D-i elvégződésénél már csak 5-10 km széles, az ártér-szintekből alig pár m-rel kiemelkedő klímazonális térszínen főként Ramann-féle és csernozjom barna erdőtalajok találhatók ( mára a mezőgazdaságtól megcsonkított, „A”-szint nélkülire erodált állapotban is ), itt-ott agyagbemosódásos barna erdőtalaj is előfordul. Mindezek dinamikája kialakulásának genetikai időtartama több ezer ( az agyagbemosodásos barna erdőtalajok esetében akár 10.000.-nél is hosszabb ) évnyi erdőtakarás ! A Törzsökerdő „hátsága” mindkét oldalán, tehát a Garam felé ill. a Zsitva/Nyitra felé eső, még többnyire klímazonális térszíneken - főként löszön kialakult - erdőjellegmaradványos és mészlepedékes csernozjomok a jellemzőek, ott tehát fás-(„erdős”-)sztyeppek lehettek, mielőtt a mezőgazdaság feltörte volna e talajokat. Persze attól Kisalföld a Kisalföld, hogy számos vízfolyás vagy víztorlasztó réteg aljzatú mélyedés, ún. lapos tagolja a tájat, amelyek hidromorfiája réti ill. öntéstalajokat eredményezett, utóbbiakon ártéri ligeterdőkkel. A Törzsökerdő tájjellemző „jó név”, ezért a teraszvidéktől É-ra eső kistáj egészének nevéül használható/használandó.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
A Törzsökerdő, D-en pedig Bátorkeszi és Búcs környéke a K-i határa annak a Hétmagyar honfoglalással összefüggő jelenségnek, hogy a Duna mindkét parti Komárom vármegye és környéke magyar népességének mindmáig (!) az egyik legjellemzőbb küllem-jelleg ( rassz-)típusa - dr. Henkey Gyula antropológus sorozatmérései alapján - az ún. transz-kászpi változatú turáni rassz, --- és ez ( teszem hozzá ) jól kapcsolódik a Kurszán törzsfő hatáskörébe rendelt hún eredetű ún. fekete hungár nép, mint előhad itteni szállásterületeihez, [ Szemere, Hoba(j), ( Babot)/Katap∟an, stb. nemzetség- és a belőlük származó személynevekre, ill. az ezek révén a szálláshelyeik megnevezéséből kialakult és mindmáig létező földrajzi nevekre is célszerű gondolni. Az sem véletlen, hogy Hoba(j) a szomszédos Nyék falu része lett mára ].
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Kis természet- és termelésföldrajzi háttér a Duna bal parti Kisalföld-részhez:
A Kisalföld, mint a Kárpát-medence(ség) ÉNY-i természet- és termelésföldrajzi nagytája a szlk. felszínalaktani/geomorfológiai szakirodalomban a Kis(ebbik) Duna-medence ( Mala Dunajská kotlina ) nevet viseli, amelynek a felszíne ( immár csakis Szlovákiára értve ) a „Duna-menti alföld” ( Podunajská nížina ) térség ( oblasť ), de iskolai (!) tananyagként, vagy a napi sajtóban, vagy a külföldnek szánva ez „( a ) Szlovák alföld”; amely a szakirodalomban 2 vidékre, [ kis-]táj-összletre ( celko ) oszlik: 1./ a Csallóközt, a Vízközt, továbbá a Dudvág és a Vág kb. *Szered-/Sered-től lefelé számított ( eredetileg mocsaras~lápos, mára lecsapolt ) árterét és a Nyitra~Zsitva-rendszernek a Zsitva-toroknál végződő egykori deltáját „Duna-menti síkság”-nak ( Podunajská rovina ) hívják; 2./ a tulajdonképpeni Felvidék hegyláb-felszíneinek vonaláig minden egyebet „Duna-menti domb- és halomvidék”-nek ( Podunajská pahorkatina ), --- de a lényeg, hogy mindez együtt „( a ) Szlovák alföld”… A Kisalföld egésze valójában ( = nemzet-politikai céloktól mentesen, természetföldrajzi megalapozással ) 4 középtájra oszlik:
1. [ a NY-i és középső elhelyezkedésű ] Győri-medence, amelynek valamennyi kistája ún. tökéletes ( = tagolatlan ) síkság, s amelynek legjellegzetesebb része a Pozsony és Komárom közötti, orsó-alakú »Középdunai nagy ( kavics-)hordalékkúp, azaz „a Vízköz + a ( mai )Csallóköz + a Szigetköz együtt”, ( mert hogy a felszíni vízfolyások alatt ez ökológiai, ezen belül kiemelten geológiai~geomorfológiai egység !, függetlenül bármikori és bármilyen közigazgatási beosztásoktól, térképekre rajzolt „határ”-vonalaktól )«. A Győrimedencének további részei a Pusztahát ( = a Pándorfalusi kavics-terasz, Parndorfer Heide ), a Mosoni-róna ( benne a köpcsényi Fenyër/Lajtazug kistáj-részlettel ), a Fertő-Hanság-medence ( beleértve az egykori Fertőfekü, mára szikes puszta Fertőzug kistáj-részletet is ), és a Rábaköz kistáj is ( ÉK-i kistáj-részlete a Tóköz ). 2. [ a D-i elhelyezkedésű ] Marcal-vidék. 3. [ a K-i elhelyezkedésű ] Komárom-Esztergomi-( erózió által tagolt felszínű ) síkság, amelynek D-i szegélykistája az Igmánd-Kisbéri-medence ( beleértve a Bakony hegylábáig tartó Fenyőfő-bakonyszentlászlói kilúgozott, durva frakciójú lepelhomok-takarós kistáj-részletet is, a Morva-menti Erdőhát-ival rokon erdeifenyveseivel ); középső kistájai: a Győr-( Kismegyer-)tatai [Duna-]teraszvidék a Duna jobb partján, és a *Perbete/Pribeta-*( Kőhíd-)Gyarmat/1948-tól: Kamenny Most-i [Duna-]teraszvidék a Duna bal partján; É-i szegély-kistájai: az erózió-felszabdalta Pannon-tengeri üledékekből és jégkorszaki kavicsos hordalékokból kialakult hátak és közöttük/mellettük széles-lapos árterek alkotta, a Garam és az Ipoly alsó szakasza közötti Bor-séd-mellék; és az ugyanígy kialakult és ( Kőhíd-)Gyarmat~*Garamkeszi/Hronské Kosihy [Léva környéke]~*Aranyosmarót/Zlaté Moravce~*Nyitra/Nitra~*Csápor és *Cabaj/Cabaj-Čápor vonalon, majd a Vág és a Nyitra kisalföldi vízválasztójától [ *Ürményes/ Mojmírovce K-i határában a 179 m tszf legmagasabb halomtól a 64. sz. közl. út csapásirányát követve *Érsekújvár-/Nové Zámky-ig ], majd az említett teraszvidék határvonalán a Garamig lehatárolt ( tágabb értelemben vett ) Törzsökerdő kistáj. 4. [ az É-i elhelyezkedésű ] *Mátyusföld /Matjušova szegély-középtáj, ahol a Pannon-tengeri homok + agyag és jégkorszaki kavicsos üledékeket több helyen jégkorszaki lösz-lepel is fedi; e domb- és halomvidéket az erózió elkeskenyedő hátakra szabdalta, köztük széles-lapos árterek alakultak ki; e középtájba beleértendő a *Bán-/Bánovce nad Bebravou-i és a Felső-Nyitra medence is, továbbá a Dudvág~Vág kb. Szeredtől lefelé számított ( eredetileg mocsaras~lápos, mára lecsapolt ) ártere is, amely utóbbi felszíne alatt jelentős vastagságú Vág-( kavics-)hordalék található, amely jellegzetesen eltér a Duna-( kavics-)hordalékoktól.
A kisalföldi Duna-szakasz - így pl. a Győri-medencei, a Győr-( Kismegyer-)tatai és a Perbete ~( Kőhíd-)Gyarmat-i - hordalékkúp-teraszvidékeinek geomorfológiai tagolása ( a teraszok relatív helyzete tektonikus és pleisztocén éghajlat-változási okok összjátéka )
I.A terasz I.B terasz
a neothermális-beli [ → mai ] ártér szintjei
II.A terasz = Würm-B syn. Valdáj-B stadiális (WA-B interstadiális) II.B terasz = Würm-A syn. Valdáj-A stadiális
tágabb értelemben vett eem interstadiális ( in: eem + αWürm + brörup ) felső-pleisztocén = 0,130 m.y.
„új terasz(ok)” ↓
↑ „régi terasz(ok)” ( = „ régi kavicsok” )
III. terasz = Riss-C / Warta syn. moszkvai stadiális od’incovo interstadiális IV. terasz ((alsó részei)) = Riss-B stadiális + ( előtte ) RA-B interstadiális + ( ez előtt ) Riss-A stadiális ; együtt: Drente syn. dnyeperi stadiális(-összlet ) ( tágabban vett ) eu-Hoxn syn. eu-Holstein interstadiális ( in: αRiss is )
IV. terasz ((felső részei)) = „P”*stadiális (( régen: „Mindel-III.”)) ≈ Beringia-esemény = „új ( = sárga ) löszök korának kezdete közép-pleisztocén ↓
„N” ⇓
0,3 m.y. === * = ún. Upponyi fauna-szakasz ================================ ó-pleisztocén
↑
„zárt Beringia” = „SZ” ⇑
= „régi ( = barna ) löszök korának vége eo-Hoxn syn. eo-Holstein interstadiális
V. terasz = Mindel-C (= Mindel-II.) stadiális; ( pl. a Duna jobb partján az Általérhez kapcsolt vértesszőlősi fekü ) (( + az előző Mindel-szakaszok = „össz-Mindel” = Elster syn. Oka-i glaciális )) --- 0,5 m.y.-től, azaz kb. fél millió évvel ezelőttől; (( ennél korábbi terasz a Duna bal oldali hordalékkúp peremén ma már nem azonosítható ))
A Duna az Alpokalja-i, majd a Móri-árkon átfolyó ősmedrei után kb. 2,0~1,7 m.y. ( = millió év ) óta, tehát az eo-pleisztocéntől tud áttörni a Duna-kanyarban; az időközben is szakaszosan süllyedő Kisalföld ( főként: a Győri-medence ) keletkező mélyedéseit hordalékkal töltve fel. A. A Duna-kanyari áttörés utáni legkorábbi, azaz még ős- és ó-pleisztocén hordalékkúp É-i határa a Pozsony → *Pered/Tešedíkovo → *Tótmegyer/Palárikovo → Érsekújvár → Perbete → *Kürt/1948-tól: Strekov → *(Kőhíd-)Gyarmat/ amely a 2 világháború között még szlk. „± tükörfordításban”: Kamenné Ďarmoty [ 1948-tól = a bolsevik hatalomátvételtől a Hétmagyar honfoglaló „Gyarmat”-ot a térképről eltüntetve: Kamenny Most ( = „kőhíd” ) ] határvonaltól D-re épült fel. Erre rétegeződött rá az ó- és közép-pleisztocén határán a mára csak 2 tanú-dombhátként megmaradt kavicsos[~”köves”] hordalék-összlet:
1. a *Komáromszentpéter/[Dolný] Svätý Peter ~*Madar/Modrany { a Madar községhatárának NYÉNY-i részén lévő Kőhegy 178 m tszf tetejű, ahol a IV. sz. ( = a korábban „Mindel vége” v. „Mindel-III.” v. „P”, és Riss-A + Riss-B kori ) [ és dr. Bedő Albert 1896-os térképén tölgyes erdők borítják ], a Kőhegytől kb. 3-4 km-re D-re [ a *( Kurta-)Keszi és Marcelháza, ma együtt: szlk. Marcelová felől Madarra vívő közút kb. fele távolságánál az új szlovák telepesek számára létrehozott Srobárová nevű település temetőjétől Madar falu belterületének DNY-i szegélyéig elnyúló, ma mezei szilfákkal csak mutatóban ékeskedő, ám régi magyar nevében a ritka „mély hangrendű i-t” a képzőjében is jelző ! ] *Szilos-dombon a III. sz. ( = Riss-C kori ) terasz denudált~erodált maradványai vannak a felszínen }~*Bátorkeszi# /Bátorove Kosihy [ ÉNY-i határában 271 m tszf csúcsmagasságú ] D-i határú, a Perbete melletti 167 és 152 m tszf tető-magasságú kiemelkedésekkel É felől záródó kavicsos hordalékkúp. (( # a régi Esztergom vármegyében fekvő, akkor mezővárosi rangú, a palócos nyelvjárás határán lévő, 1851-ben még színtiszta magyar és kb. fele-fele arányban református ill. katolikus vallású, a ’48~’49-es magyar szabadságharc honvédsírjait ma is ápoló Bátorkeszi magyarjai a bársonyos forradalom után helyi népszavazás révén harcolták ki, hogy a Hétmagyar honfoglalókra utaló ezredéves [ e *Keszi 1. írásos említése: 1156 ] magyar falu-nevüket visszakapják, a II. világháborút követő bolsevik hatalomátvétel után 1948-ban rájuk kényszerített szláv - így itt gyökértelen - „Vojnice” helyett. A nevét Bulcsu vezér nevéből szabályos magyar hangfejlődés révén Búcs-ként író szomszédos, szintén egykor Esztergom vármegyei magyar falu [ 1208: Bulsou, 1211 ( de még a XIV. sz. elején is ): Bulchu ] és Bátorkeszi a 2-( tehát magyarul is megírt )nyelvű iskolai bizonyítványok visszakövetelésének élharcosa volt a közelmúltban: bátor kiállásukat országos siker követte, a szlovák nacionalizmus - e tekintetben - meghátrált. )). 2. Az 1.-hez K felé közvetlenül csatlakozó *Ösztövér [ → a XV. sz.-tól *( Kis-)Újfalu/Nová Vieska ] ~*Köbölkút/Gbelce [ 274 m tszf ] ~*Kakat → [ a törökkori vízparti palánkvár párkány-szerűen kiépített rakpartja okán utóbb és ma:] *Párkány/Štúrovo [ É-i határa ] ~( Kőhíd-)Gyarmat közötti hordalékkúp, amely alól helyi eróziók okán a DK-i részeken a felszínre kerülnek Pannon-tengeri vagy még korábbi harmadkori üledékek is. A szabdalt felszínű mindkét tanú-dombháton É-ias kitettségben Ramann-féle barna erdőtalajok, másutt csernozjomok - és e főtípusok közti számos átmenet - alakult ki, ami erdőtalajok esetében több ezer évnyi háborítatlan erdőtakaró-borítást, a mezőségi talajoknál a ligetes-fás („erdős”) sztyep és a klímazonális gyeptakarók mozaikos mintázatú háborítatlan jelenlétét feltételezi. Mindkét tanú-dombháton É-ias kitettségben kisalföldi gyertyános-tölgyes, D-ies kitettségben a mezei juharos cseres-tölgyes és a tipikus ( = II. koronaszint kezdeményeit sem tartalmazó ) pannon cseres-tölgyes, a dombhátak lábazati hordalékkúp-részein és előterében - klímazonális fekvésben - pedig a pusztai tölgyesek éltek. A cseres-tölgyesek többségéből a Hétmagyar honfoglalás ill. a kereszténység felvétele után mindkét tanú-dombhát „mál”-jain ( = déli napsütötte, ún. verő oldali rézsűinek itt is használt dűlőneve ) szőlősöket és gyümölcsösöket létesítettek; [ *Béla/Belá falut 1287ben már „Boros-Béla” néven emlegetik, a határa és *Sárkány/Šarkan falu közti hordalékkúpot pedig az egyik szőlő-birtokos ( a környéken nem ritka, pl. 1226-ban Muzsláról is ismert ) személynevéről Boroncs(a)(szőlő)hegy(ecské)nek ].
B. A közép-pleisztocén ( az ún. „P”-eljegesedéstől egészen a Riss-eljegesedések végéig ), majd a felsőpleisztocén [ = az ún. új teraszok holocénig képződött ] hordalékkúpjainak ÉNY-i határa: a kúpperemi szivárgócsatorna szerepű *Fekete-víz/Čierna vodá, majd a *( Pozsony-)Vezekény/Vozokany ~*Vágfarkasd/Vlčany ~*Ó-Gyalla/Hurbanovo ~*Hetény/Chotín ~Búcs [ 135 m tszf tetőmagasság, ma is erdő-borította ] ~*Muzsla/Mužla ~*Ebed/Obid ~( Kakat → ) Párkány [ D-i határa ] és Pozsonytól lefelé a Duna mai medre közötti terület. E hordalék-terasznak a *Path/Patince és *Dunaradvány/Radvaň nad Dunajom közti régi Zsitvatoroktól „felfelé” ( = NYÉNY-ra ) eső kb. 85-90 %-át nevezi a szlovák felszínalaktan/geomorfológia „Dunamenti síkság”-nak ( Podunajská rovina ), miközben a Perbete~( Kőhíd-)Gyarmat közti régebbi ill. a Duna bal part közeli fiatalabb Duna-teraszok maradványait a Garam, a Zsitva, a Nyitra és a Vág hordalékaiból, meg a köztük Pannon-tengeri üledékek erózió által kialakult hátaiból álló „domb- és halomvidék” ( pahorkatina ) kistáj-összletébe „rejti el” --- mert önálló nevet nem ad e Duna-teraszoknak.
A hordalékkúp-teraszvidéktől É-ra elhelyezkedő - az út során érintett vagy harántolt - kisalföldi szegélykistájak főbb adottságaira menet közben utaltam.
A Komárom~Esztergomi-síkság É-i részének [ Bor-séd-mellék + Törzsökerdő + teraszvidék ] táji azaz mezoklímája Ma (!) a terület nagy része a Borhidi-féle szémiariditási index „0” izo-vonalán belüli, azaz szémiarid; az É-i és az ÉK~K-i perem nagyobb része pedig a „0”-n kívülre esik, azaz szémihumid. A klímazonális fekvésű területek domborzata és kitettsége helyi~kistérségi módosulásokat okoz: pl. É-ias kitettségekben vagy viszonylag magasabb fekvésekben „orográfiai többlet-humiditás” észlelhető; a D-ies rézsűkön vagy a medencékben pedig „orográfiai többlet-ariditás”.
Vegetációs határ-”vonal” A Komárom~Esztergomi-síkság Nagy-Duna jobb parti részét felosztó D → É irányú ún. „Kisbér-Igmánd vonal” a bal parton a *Rév-Komárom/Komárno → Cabaj-Csápor ( Nyitra ) irányban folytatódik: [ felszínre kerülő harmadkori, pannon-tengeri eredetű, és/vagy pleisztocén-kori hordalék eredetű, és/vagy holocén eolikus ( = szél hordta ) lepel-]homokfelszínein csakis ettől K-re található meg maradéktalanul a Duna~Tisza-közi homokhátság ( É-i 1/3-ának ún. észak-pontusi !) homoki lágyszárú flórája, ezért ezt a fajgazdag Festucetum vaginatae danubiale = Duna~Tisza-közi típusú homokpuszta gyepek közé soroljuk. E vonaltól NY-ra - a szubatlantikus éghajlati hatás miatt - a tipikusan kontinentális fajok száma csökken, e fajszegényebb társulás önálló neve a Festucetum vaginatae arrabonicum = kisalföldi típusú homokpuszta. Érdekesség, hogy ugyanettől a vonaltól K-re a lösztölgyes maradványokban és a pannon cseres-tölgyesek szegélyein, tisztásain már „nem ritka” a tatárjuhar - tehát a Nagy-Duna bal parti, eleve e vonaltól K-re eső részeken sem - , míg a F.v. arrabonicumban biztosan őshonos előfordulása klímazonális fekvésekben ma nem ismeretes, noha a „kisjégkorszak” előtt itt is élt; [ szémihidromorf ökotípusa azonban e vonaltól NY-ra is előfordul, amint a jobb parti Kisalföldön pl. a Közép-Szigetközben vagy a Rábaközben is ].
gyöngyvirágos ( cseres-)tölgyes [ = záródó ], (már) szémihumid juhar( MJ,TJ )~szil( MSZ )~hárs( KH, Kisa.± †)elegyes-tölgyes ( Zólyomi B., + szlk.: Aceri-Quercetum, ukr.-or: QUT* ) [ = zárt ],
euhumid(ba átmeneti )
( szubreliktum )# kisalföldi gyertyános-tölgyes[ = zárt ], euhumid #
survival: orográfiai többlet-humiditás és/vagy edafikus vízmegtartás, pl. agyaglencse jóvoltából; * a „Quercus-Ulmus-Tilia” kezdőbetűiből: a K-európai lomboserdők fás-( „erdős”-)sztyep felőli „sávjának” ott szokásos, rövidítéses jele
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Utunk Aranyosmaróton halad keresztül. A művészettörténeti szakirodalomban „Aranyosmaróti I. mester” jelölésű az a főként Lengyel-Sziléziában alkotó művész, aki 1450~1460 között készítette az aranyosmaróti néhai retablót ( = a szentmiséken kívüli időben „becsukott szárnyú” főoltárt ) is, amelynek csak a szárnyaiból és onnan is mindössze 2 db táblakép maradt fenn. De még ez is elégséges ahhoz, hogy a Közép-Rajna és Bars vármegye között elterjedt regionális stílus egyik legrangosabb alkotásaként tartsa számon a nemzetközi szakirodalom.
A születésekor ( 1852 ) 6176 lelkes, a morva határon fekvő - pár német, morva és zsidó családot kivéve tót/szlovák Szakolcáról származó, szláv anyanyelvű, magyarul is nem a bécsi theológiákon, hanem már magyarországi segédlelkész korában megtanuló, kiváló szellemi adottságú, és az egyházi tehetséggondozás révén kitűnő iskolázottságra szert tevő Csernoch János - ( 1912-től ) hercegprímás (!), [ 1901-től többször szülővárosa, Szakolca országgyűlési képviselője, a keresztény-szociális tanításokat elismerő politikus főpap, a Monarchiát illető ill. a magyarországi ügyekben többnyire gróf Tisza István elvbarátja ] - az 1913~1916 közötti évek valamelyikében szállíttatta Esztergomba az aranyosmaróti 2 táblaképet; így ma az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei között láthatók. --- Az esztergomi hercegprímás közvetlenül a király utáni, ám a nádorral egyenlő rangú közjogi méltóság volt a Trianon előtti Magyarországon; [ a koronázási szentmisén ők ketten együtt (!) helyezték a SzentKoronát a király fejére ]. És nem Csernoch János volt az egyetlen kisebbségi, szláv származású országlakos, aki tehetsége folytán ezt a rangot elérte … [ pl. gondoljunk csak a XIX. sz.-i szlovák anyanyelvű Rudnay Sándor vagy Szcitovszky János esztergomi hercegprímásainkra ]. Vajon kinek van akkora képzelőereje, hogy el tudjon gondolni a mai ún. 2. Szlovák Köztársaságban egy magyar érseket a Nagyszombat~pozsonyi főegyházmegye - így a szlovákiai ( ma: kizárólag szlovák származásúakból álló ) római katolikus püspöki kar - élén ?!
Irány: a *Zsitva-/Žitava-folyó felső szakaszának egyik ága menti *Kistapolcsány-/(Maly) Topl’čianky-ba. 11.00. Séta az kertépítészetileg angol stílusú parkban. Jó időgazdálkodás esetén: az 1890~1918 között a magyar Habsburgok = a Habsburg-család az ország nádorait adó ága tulajdonában lévő reneszánsz/klasszicista kastély meglátogatása. Pár faluval odébb: európai bölény-les. 13.00. Rövid utazás [ az Árpád-korban *»Malony∟án« nevű → ] (Ács-)*Malonya’-/Tesarské Mlyňany-ra. A rhododendron-virágzáson túl: örökzöld- és nyíló rózsa-ámulat. 13.30. Alkotó ember és teremtett világ összhangzattana: Ambrózy-Migazzi István és Misák József csodás arborétumával ismerkedés. 15.00. Indulás Nyitrára: a Zsitva-folyó mellől a Nyitra-folyó mellé.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
A középkori Trencsén vármegye csaknem egésze, ezen belül kiemelten a Zsolnai-medence + Liptó vármegye + Zólyom vármegyének a Garamtól ÉÉNY-ra eső részei + Turóc vármegye + a Felső-Nyitra-medence ÉÉK-i fele = a szlovákság bölcsője: [ a langobárdok korai avarok által 568-ban Itáliába „költöztetésekor” elhagyott,
minimum egy-másfél generációnyi ideig lakatlan telepeit igénybe vevő új népesség ] a régészetileg is igazolhatóan ( = az ún. prágai kerámia itteni csoportja ) szlovák-előd szlávok VI./VII. századforduló körüli, KSzilézia felől a Kárpát-medencébe költözési 1. hullámától a magyarországi/Uhorsko-i okmányokkal igazolt Árpád-korig; [ mert hogy a IX. sz.-i - a Hétmagyar honfoglalás előtt mindösszesen kb. 2 generációnyi ideig fennált - Ómorva Fejedelemségnek vagy nem is volt semmiféle, pl. állami adminisztrációja, vagy azokat még a területén szervezett egyházi intézmények sem őrizték meg; így ( sajnos ! ) tény, hogy még sírkő-feliratoknak vagy templomi véseteknek akár csak egyetlen töredéke sem maradt fenn. Így a Kárpát-medence ÉNY-i részein a szlávok első 3 évszázadról csak a régészet tud valamit mondani; ( mármint ha politika-mentes a leletek értékelése/értelmezése )].
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
{ A továbbiakban kb. 6 oldalnyi kivonatot másolok ide
A KÁRPÁT-MEDENCE É-i HARMADA - kapcsolatok Közép- ill. K-Európával és Turánnal [ vázlatos etnogenézis(ek) a bronzkor ± közepétől az Árpád-korig ] •••●••• [[ rövid kitekintések: --- Kárpátia és az Al-Duna Vaskapu alatti vízgyűjtőterülete a bronzkor 2. felében és a vaskor elején; --- Kárpátia és a Balkán kapcsolata, főként a VI.~IX. sz.-ban ]]
•••●••• - a tót/szlovák~magyar együttélés néhány konfliktusa a XIX. sz. végétől* Írta: Bolla Sándor
című „FÜGGELÉK ill. háttér-tanulmány” anyagából, amely teljes terjedelmében e PALMITO honlap Tanulmányok blokkja III. Történelem témacsoportjában olvasható }
A szlovák-előd szlávok a még jelen lévő langobárdok tömbös szállásterületeit É-ról „elkerülő”, a Kárpátmedence ÉNY-i peremvidékére történő beköltözésének „szálingózó” kezdete a VI. sz. első felére ( = 557/’58 előttre ) eshetett, de honfoglalásuk 1. igazi hulláma az avarok szövetségében, a számosállat-tartásra alkalmas(abb) sík- és dombvidéki új avar szállásterületeket nem érintő, de a hegyvidékekről azok közelébe is lehúzódó betelepülései által kapott lendületet. E VI.-VII. sz.-i szlávoknak a Fátrák, a Tribecs, Alacsony-Tátra ( NY-i szárnya ), Vepor, stb. gerincei által egymástól eléggé elválasztott szállásai NYÉNY felől DK-en legfeljebb Korpona környékéig terjedtek el. A korai avar korral szinkron NY-középeurópai forrásokat is felhasználó humanista Aventinus ( Bajor Évkönyvek, XVI. sz. ) is feljegyzi, hogy a langobárdok - 558-as Itáliába távozása után egykori szállásterületeiken »erőre kaptak a[z ő névhasználatában „venéd”-nek mondott ] szlávok« --- a Fehér- és Kis-Kárpátokon belüli egykori langobárd föld hegyvidéki részein nyilvánvalóan a szlovák-elődök 1. hulláma.
Utóbb, a késő avar korban az ÉNY-Felvidék - összességében még igen gyér - szláv lakossága is a késő-avar kultúrkörrel intenzív kapcsolatba kerülő perem-népességgé vált, pl. a szláv törzsek vezetői is az „avar divat” ( valójában: a késő-avar rangjelzések ) szerint kezdtek öltözni. A Kárpát-koszorún belüli ÉNY-i, szláv-lakta hegyvidékeken a VIII. sz. végére 3-4 szláv törzsi centrum kialakulása vélelmezhető, ezek közül az egyik Turócban, a többi a Vág középső szakasza melletti medencék valamelyikében ( Trencsén, Zsolna ) foglalt helyet.
Avarok és „nem-szláv” szövetségeseik a Kárpát-medence É-i harmadában. A kiterjedtebb síkságokon, így pl. a Kisalföld É-i felében, továbbá a halom- és dombvidékeken a politikai ill. kulturális és gazdasági ( vegyes gazdálkodású, ezen belül markánsan számosállat-tartó ) értelemben vett avarok és „nem-szláv” szövetségeseik éltek, akik küllem-jellegegyüttesek ( rasszok ) szempontjából is eltértek a szlávoktól. 558-tól - a *var~hjon/var~k’on(y)/várkony ikernevű törzsszövetségi vezértörzs vezette kora avar honfoglalók - Kárpát-medencei hegemóniája és államszervezése a korábban itt tömbös szállásterületeiken élő népekkel modus vivendi-k kialakítását jelentette. Erre legjobb példa a „gepida kapcsolat”: a gepidák Ipotesti-Cîdesti kultúrája szürke-kerámia díszítésének mintakincse gyorsan divatba jött az avarok között, akik ezt teljes szállásterületükön, így É felé is elterjesztették, majd a Felvidék D-i előterében létrejött néhány (!) vegyes lakosságú településen az avaroktól a szlávok is átvették ezeket a díszítéseket, és evvel ékesítették a saját, továbbra is a korábbival ( = az 558 előtti, azaz 1. fázis-belivel ) azonos technológia szerint készített ún. prágai kerámiájukat. Ez az 558 utáni, a jelzett módon avar közvetítette „gepida távhatású” = 2. és 3. fázisú prágai kerámia, amely a VII./VIII. szf.-ig - a késő avar kultúra kifejlődéséig - maradt fenn a szláv szállásterületeken, és esetenként a tömbös szláv etnikum azon határsávjaiban, ahol előfordult néhány, már részben vegyes lakosságú falu is, amelyekben azonban mindkét etnikum település-részenként kulturálisan elkülönült közösségekben élt, és tagjaik csak esetenként házasodtak össze: mindezt egyetlen temetőn belüli szinkron, ám más-más temetési ritus is jelzi, a saját más-más kulturális hagyományaiknak megfelelően. A 680 körül a Kárpát-medencébe beköltöző, az ún. közép avar kultúrával - kiemelten is a Balkaštó/Hétfolyó~DK-Turán( ≈ az antik Szogdiana )~NY-Tyanshan~Irtiš-források térségéből hozott ún. sárga kerámiával - jellemzett népesség és a korábbi avarok együttéléséből 1-2 generációnyi idő alatt kifejlődött ún. késő avar kultúra a Kisalföld É-i felében ill. a Felvidéken is jelentősen nagyobb területre terjedt ki, azaz e kultúra alkotóinak egy része is jobban széttelepedett, hont foglalt (!), mint a 680 előtti ún. kora avar ( „nemszláv” ) kultúra lakossága, [ pl. az egyik késő avar kori - sárga kerámiát is gyártó - regionális fazekasműhely Érsekújvár mai területén működött ]. Főbb késő avar ( nem „avar-szláv”, hanem csakis avar és a velük szövetséges „nem-szláv” ) leletek ebből a 670/680-as - pl. székelymagyar - honfoglalástól az Ómorva Fejedelemség Kárpátokon belüli hódításáig ( 833 ) terjedő időből, a mai Szlovákia területén: az Erdőháton *Morvaszentjános/Moravskỳ Jan, *Pozsonybeszterce /Záhorská Bystrica, *Dévényújfalu/Devínska Nová Ves, Dévény; a Kárpát-koszorún belül, a Kisaföld É-i részein, a Nagyszombat~Szenc~Pozsony út mentén *Ciffer/Cífer, *Csataj/Čataj, *( Horvát-)Gurab/Chorvátsky Grob, *Cseklész/Bernolákovo, a Csallóközben a Nagymegyer melletti *Alsógellér/Holiare, *Rév-Komárom/Komárno, *Vágsellye/Šaľa-Duslo és Šaľa-Veca, a Nyitra alsó szakasza mentén *Nagysurány/Šurany, *Érsekújvár/Nové Zámky, a Zsitva-delta K-i ága dunai torkolatánál *Zsitvatő/Žitavská Tôň, a Duna bal partján *Dunaradvány/Radvaň nad Dunajom, *Párkány/Štúrovo, a [ Nagy-]Duna jobb parti Kisalföld-részen: *[ Duna-]Csúny/Čunovo, végül a Garamtól Kre, tehát a későbbi Ómorva Fejedelemség limesén kívül: a Korpona melletti *Nemesvarbók/Zemiansky Vrbovok, a Balassagyarmattól ill. [ Ipoly-]Varbó/Vrbovka községtől É-ra *Zsély/Želovce, a *Fülek /Filakovo melletti *Perse/Prša, és a Hernád mentén Kassáig számos lelőhely. [ Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete: Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. --- Budapest, 1984. alapján ). Az avarokat megelőzően a Kárpát-medence sík- és dombvidéki ill. középhegységi jellegű belsejét germán törzsek töltötték ki, 568 után pedig ( a DK-kárpátiai germán gepidákat leszámítva ) a mindenkori avar és K-i szövetséges „nem-szláv” népek, köztük 680 után a székelymagyarok is. A VIII./IX. szf.-n ugyan a frankok majd
az óbolgárok szétzilálták az Avar Kaganátus központi államigazgatását, de az avar kor „nem-szláv” népei a régészet tanusága szerint is megőrizték korábbi szállásterületeik legnagyobb részét abban az évszázadban ( = tehát maximum 3 generációnyi időben ) is, amíg hont nem foglaltak kulturális, ezen belül nyelvi testvéreik: a Hétmagyar honfoglalás népei.
A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete - a nemzetközi érdeklődést is kielégítendő monográfia-igényű, több mint 300 oldalnyi terjedelmű, fényképekkel bőven illusztrált szakkönyvet adott ki: „Importants sites slaves en Slovaquie” --- Bratislava, l978., ( azaz: „A szlávok jelentős lelőhelyei Szlovákiában” ). Ebben 142 közigazgatási terület ( város, község ) szerepel önálló címszóként a szlovák helynevek abc-rendje szerint, ( ahol egy-egy közig. területen belül több lelőhely található, azokat a címszó alatt sorszámozással ellátva tárgyalja ). Csak a Nagy-Duna bal part felőli, azaz É-Kisalföldön, és azon belül csakis a Nyitra-folyó Nyitra város alatti szakasza sodorvonalától NY-ra - természetföldrajzilag tehát a Csallóköz, a Vízköz, a Hegyalatt ( = Pozsonyi Hegyalja ) és a Mátyus-föld területén együttesen - 28 közigazgatási területet sorol fel ill. ábrázol a térképmellékletén szláv lelőhelyként. A fenti MTA-listából e területre eső 5-öt [ Ciffer, Csataj, ( Horvát-)Gurab, Nagysurány, ( Duna-)Csúny ] nem tartalmazza az SZTA könyve, ( vlsz. annyira letagadhatatlanul és csakis avar jellegük miatt ). Eleve ki kell szűrni, hiszen az MTA régészei hitelt érdemlően, nemzetközileg elismerten és egyértelműen késő avar leletanyagot határoztak meg/ismertek fel az SZTA-lista további 7 „szláv” lelőhelyén: Dévényújfalu ( szlk. sorszáma = 25.), Dévény ( = 24.), Cseklész ( = 6.), Alsógellér ( = 37.), RévKomárom ( = 48.), Vágsellye ( = 108.), Érsekújvár ( = 81.). A górcső alá vett Kisalföld részterületen az SZTAlista fennmaradó 21 „szláv lelőhelyek” címszavából további 4 a monográfia saját ismertető szövege alapján esik ki: *Szered/Sereď ( = 96.), ahol részleges ló-temetkezéses Hétmagyar honfoglaló harcos sírját tárták fel; *Ábrahám/Abraham ( = 1.) IV.sz. lelőhely, ahol kiterjedt magyar köznépi temetőt ( az. ún. Bielo Brdo-kultúra leleteit ) tárták fel, ezek között pl. ezüst„drót”-fonatokból készült honfoglaló magyar eljegyzési gyűrűt, vagy pl. Szt. István király ezüstpénzét, továbbá [ euro-]mongoloid [ azaz vlsz. turáni ] rassz-jellegű egyén maradványait is; *Galánta/Galanta ( = 33.), szintén Hétmagyar honfoglalók leleteivel; *Csápor és *Cabaj/Cabaj-Čápor ( = 20.), ahol a Hétmagyar honfoglalás egyik előhada törzs- és nemzetségneveit viselő községek XI. sz.-i (!) = Árpád-kori lakosságának temetőjét tárták fel. [ Vajon miért kerültek bele ezek egy programszerűen csakis a szlávok régészeti maradványait tárgyaló kiadványba ?! ]. Nos, 17-nél tartunk, de a „nettózásnak” nincs vége, hiszen az avar kori (!) szláv jelenlét vizsgálatához még ebből is le kell vonni a már az Ómorva Fejedelemség idejére eső, vagy az e korból indulva a Hétmagyar honfoglalás és államszervezés idejéig ( esetleg még tovább ) zökkenőmentesen „túlélők” leletsorait: *Pozsony/Brezalauspurc/Bratislava ( = 16. ), *[ Pozsony-]Szentgyörgy/Jur pri Bratislave ( = 47.), *[ Pozsony-]Sárfő/Blatné ( = 10.), *Magyargurab/Veľkỳ Grob ( = 124.), *Majtény/Majcichov ( = 64.), *Tarmacs(ə)/Tormocs(ə) [ Árpád-házi herceg törökös neve, amely itteni szállására utal → szláv népetimológiás „áthallással”: „tüskés/töviskes hely” = Trnovec ( nad Váhom ), ebből a Bielo Brdo kultúrás Hétmagyar köznépi temető-fázis korától kezdve a még 1851-ben is színtiszta magyar lakossága kiejtéséhez igazítva: *Tornóc ] + *Felső-Jattó/Hornỳ Jatov ( a 2 lelőhely együtt = 118., a legkorábbi, azaz IX. sz.-i fázis késő avar/„dunai” leletei mellett néhány igen szegényes mellékletű, köztük nyitrai kerámiájú sírról feltételezik, hogy talán szláv elhúnytakhoz köthető ), *Tardoskedd/Tvrdošovce ( = 119.), *Nyitramalomszeg/Lipová-Ondrochov ( = 62.); *Komját /Komjatice ( = 49.); közülük pl. Tornóc és Tardoskedd a maga „dunai” [ szlovák „fedőnevű” ] kerámiájával késő avar ( „nem-szláv” ) túlélők szállásterülete volt, akik mellé~közé költöztek a Hétmagyar honfoglalók … Összesen 8 közigazgatási terület szláv, vagy annak gondolt lelőhelyei maradtak a tulajdonképpeni avar kor 2 és 2/3 évszázadnyi időtartamára és a megnevezett Kisalföld-rész óriási területére. Közülük is mindössze 3, amely az ún. kora avar korra, azaz a 680-as évek jelentős K-i „nem-szláv” népesség-beáramlása, honfoglalása előtti bő évszázadra datálható: *Szilád/Siladice ( = 97.), mivel nem esik a langobárdok törzsterületére, a *Botos-/Bodoš-dülőbeli I. és IV. sorszámú lelőhely rendkívül primitív kerámiáját a szlovák kutatók a más tájakon élő langobárdokéval egyidejűnek - azaz V. sz. legvéginek, VI. sz. első 2/3-a belinek vélik, feltételezve, hogy a legkorábban a Kárpátokon átkelt bevándorló szlávokhoz köthető; a II. sorszámú lelőhelyről már VII. sz.i, prágai kerámiás leletek kerültek elő; *Taksonyfalva /Matúškovo ( 68.): VI.~VII. sz.-i prágai kerámiás urnák,
halomsírok alatt; *Kisvárad /Nitriansky Hrádok ( = 78.), legkorábbi rétege a sziládiéhoz hasonlóan primitív kerámiát tartalmazott, felette pedig VII. sz.-i prágai kerámiás leletek kerültek elő. A primitív kerámiás, a langobárdokéval esetleg egyidejű szórvány ( 2 db ! ) telep népisége bizonytalan. A prágai kerámiás leletek pedig csak annyit jelentenek, hogy a kora avar állam ( = a viszonylag sűrűn lakott avar szállásterület ) Duna-közeli belső gyepű-( = őrzött határ-)vonalától É-ra a Kisalföld gyepűelve ( lakatlan határsáv ) volt, őserdőkkel, ősgyepekkel, árterekkel, mocsarakkal, amely síkságra néha egy-egy szláv kolónia időlegesen behatolt és letelepedett, valószínűleg a kereskedelmi utak ill. a korabeli gázlók/révek környékére.
680 körül jelentős létszámú és igen sokféle kultúrájú K-i ( „nem-szláv” ) népesség költözött a Kárpátmedencébe, bő 1/3-nyival megnövelve a korai avar szállásterületek korábbi térfoglalás-tömbjét, elsősorban É, ÉNY, NY és DNY felé hont foglalva a korábbi gyepűelvéken. Az SZTA-lista 680 és 833 ( = I. Mojmír fegyveres hadjárattal Ó-Moráviához csatolja az É-Kisalföld és a Felvidék Garamtól NY-ra eső részét ) közé datálható leletű közigazgatási egységei: *Pozsonyszöllős/Bratislava-Vojnory ( = 17.), elvétve „dunai”, jellemzően prágai kerámiás, bi-rituális ( hamvasztó és csontvázas temetkezésű ) temető; *Szenc/Senec ( = 95. ), temetkezési ritusa és kerámiája is „dunai”, tehát avar és szövetséges „nem-szláv” nép hagyatéka; Ábrahám ( = 1.) I. és II. sz. lelőhelye, prágai és „dunai” kerámia is került elő, a II. sz. lelőhely népe megérte az Ómorva Fejedelemség korát is; *Vízkelet/Čierny Brod ( = 23.), a teljes leletanyag közép avar kori ( VII. sz. vége~VIII. sz. eleje ), és „dunai”, tehát avar és szövetséges „nem-szláv” nép hagyatéka; *Nagykeszi/Veľké Kosihy ( = 123.), VII.~VIII. sz.-i avar és szövetséges „nem-szláv” nép hagyatéka. Amennyiben a közép- és késő avar kor avar és „nem-szláv” népeinek tömbös szállásterületein belül ( tehát nem a peremeken ) hitelt érdemlően kimutatható ( lesz ) egy-egy többségében vagy teljesen szláv lakosságú település, akkor az tudatos avar állami betelepítés eredménye: valamilyen szolgáltatást végző, egyazon mesterségű emberek és családjuk behívása. Szláv és avar együttélés, „szimbiózis” a kulturális ( benne: a gazdálkodási ) különbségek miatt a IX. sz. előtt elképzelhetetlen, az egymás mellett élés is csak a szláv ill. avar szállásterület-tömb határsávjában, leginkább az árucsere lebonyolítására. Ahol szórvány ill. kevés szláv lelet kerül elő többségi avar környezetben, ott nyilvánvalóan exogámiáról van szó; ( eddig leginkább K-i szláv asszonyok ide kerülését mutatták ki, éspedig a korai avar korból ). Az avarok és a szlávok közös hadjáratai célfeladati társult vállalkozások voltak: a hadjárat és a zsákmány-elosztás után ki-ki hazament a saját népe köreibe. Béke idején pedig a rendes évi adó avaroknak történő beszolgáltatásán kívül csak a tranzit ügyintézése, vagy a belpiaci árucsere során alakult ki időszakos rövid ! - kapcsolat az avarok és a Kárpát-medence peremén körkörösen élő szlávok között. Az ún. társadalmi mimikri is egyoldalú volt, amíg az avar központi hatalom fennállt: a szláv törzs- és nemzetségfők igyekeztek úgy öltözködni, mint az avar arisztokrácia.
A IX. század és a IX./X.sz. fordulója.
A Kárpát-íven kívül, attól NY-ra: a Bécsi-medence É-i felétől DK-Sziléziáig letelepült NY-i szlávok törzsszövetsége a korábban rá is kiterjedt avar államigazgatás, így az avar központi hatalom szétzilálása után bő 2 évtizeddel öltött önálló(sodó) ( kül-)politikai formát: [ az antikvitásból ismert itteni „Mar(us)”-folyó nevét „szlávosítva” ( = szláv földrajzi képzővel megtoldva ) és/vagy (!) a D-i Morava folyó nevét ide áthozva ] az önmegnevezésükben »[ É-i ] Mor’wa-(folyó )mentiek«, azaz a morəvə/marav∟ani nép delegációja 822-ben jelent meg először a német birodalmi gyűlésen. Az ÉNY-Felvidéken a *Miava-/Myjava-völgy~Galgóc~Nyitra~Selmec~Zólyom között húzott vonaltól É-ra zömmel a mai szlovákok több komponensű, különféle időkben ide érkezett ősei, ettől D-re zömmel „nem-szláv” népek éltek az Avar Birodalom több mint 2 és fél évszázadnyi idejében; a „zömmel” --- kölcsönösen (!) fűrészfogas/mozaikos mintázatú szállásterület-eloszlást jelent e „határsáv” mindkét oldalán, de csakis ott ! Az önálló, „nem szimbiózisos” kultúra markáns jele, hogy a NY-i szlávok és a Kárpát-medence szomszéd Ki~DK-i szlávok között a IX. sz.-ban jellegzetes halomsíros ( tumulus-)temetkezés kultusza elterjedt az ÉNYFelvidéken is, ám sehol nem hatolt be a Kárpát-medence avar és „nem-szláv” belsejébe; így pl. nyoma sincs a
Kisalföld É-i felében sem, de a Garam és a Hernád közti Közép-Felvidéken sem ! Tehát az Ómorva Fejedelemség ( laza ) államigazgatása is lényegében érintetlenül hagyta az általa a Garamig meghódított területeken a néprajzi/kulturális elkülönültségeket, entitásokat: a különféle eredetű és nyelvű népek szállásterület-tömbjeit. A IX. sz.-ban néhány szláv urna-temetkezéses telep ( = kolónia ) jött létre a Nyitra és a Zsitva közötti keskeny vízválasztó „bordán” ( pl. *Zsitvabesenyő/Bešenov, *Bajcs/Bajč ), de csakis ott. Vagyis: a Kisalföld É-i felének túlnyomó többsége a IX. sz.-ban sem lett „szláv szállásterület/szláv haza”. A VIII. sz.-ban az Avar Kaganátus ÉNY-i területein - így a Bécsi-medencében is, Morvaföld D-i sávjában is, a Felvidék NY-i részein is - részben vlsz. csak amulettként, szórványosan megjelentek a bizánci/orthodox kereszténység vallásos tárgyai. Az Avar Kaganátus központja és államigazgatása VIII./IX. századforduló körüli frank és al-dunai óbolgár megszálló hadseregek általi szétzilálását követően a turóci szlávok azonnal kereskedelmi kapcsolatot építettek ki a Duna jobb partot megszálló frankokkal: a Blatnica-i ( magyarul: Turócblatnica-i ) szláv törzsfőnök a korábbi avar öv = méltóságjelvény mellé mind a maga, mind harcosai számára frank fegyvereket importált. A IX. sz. elején e turócblatnicai törzsfőnök és katonai kísérete Nyitrára költözött, ahol mind az Írországból kiinduló misszió, mind a frank-bajor papok meg is kezdték a latin-keresztény hitre térítésüket. A Garamtól NYra más törzsi központok is kezdtek kialakulni, ezek Nyitrával való kapcsolata eléggé laza lehetett: anyagi kultúrájuk törzsi különbözőségeket is mutat. Szinte biztosan kimondható, hogy a nyitrai szláv központnak nem sikerült tartós szövetségre lépnie a Duna bal parti, azaz É-i Kisalföld-rész D-i felének késő-avar kori „nemszláv” boyn/boym, stb. népességével, [ ún. „dunai” kerámiájukkal jelzett kultúrájuk még a IX. sz. elején is elválaszthatatlan a Kárpát-medence belsőbb területeinek késő-avar műveltségétől ], mert 830 körül a Morvaföldről hódítóként (!) érkező I. Mojmír ómorva fejedelem éppen a velük kötött szövetség révén tudta elüldözni ( végső fokon a DNY-Dunántúlra ) az aktuális nyitrai szláv = szlovák-előd főnököt, Pribinát, katonai kíséretestől; [ és noha Nyitrán 828 körül már templomot szentelt a salzburgi érsek, a DNY-dunántúli Mosaburg(„Mocsárvár”-)ban a frankok Pribinát csak azután iktatták be frank-vazallus grófként, miután ( újra ? ) megkeresztelték … ].
Az Ómorva Fejedelemséghez csatolt É-i Kisalföld-rész és a NY-Felvidék Garamig élő népeit ettől fogva „politikai értelemben vett morváknak” tartották. A NY-i feljegyzések a K-i, azaz Kárpátokon belüli morva tartomány valós népeit, köztük a szlov∟an/szlov∟jen ( = „szláv férfi” ) csoport-nevűeket ezért általában nem említik külön. A 843 körül író Bajor Geográfus is a Közép-Duna bal partja mentén élő népek folyásirány szerinti sorrendben való felsorolásakor a politikai értelemben vett ( É-i ) Morvaországot ( = az Ómorva Fejedelemséget ) nevesíti; { majd utána a bolgár-kapcsolatú Bərak∟ta [ = a Garam és a Hernád közti Felvidék ] tájait és D-ről a Solti-síkságig hegemón bolgárok megszállta területeket összevonva említi a Kárpát-medencei „Bulgáriá”-t; végül a Dráva, a Száva és a D-i Morava-folyó torkolata közti szakaszon „átlép” a Duna jobb partjára: az óbolgárok és a frankok közt többször gazdát cserélt Szerémségbe ill. a középkori Macsói és Barancsi bánság ( = a mai É-Szerbia ) területére, ahol megemlíti a ( D-i ) Morvaföldet. Ez utóbbi - a D-i Morava-folyóról elnevezett - [ egykori, de a geográfus idejéhez képest alig 1(!) emberöltővel korábbi ] ország azonos az arab Dzsajháni-nak a 870 körüli időkről szóló tudósításában említett marót [ m.r.da /( a törökös -ság, -ség jelzővel kiegészítve: m.r.da∟tə ] nép [ egykori - 870 körül már 2 emberöltővel korábbi - itteni ] szállásterületeivel, amelyek az Al-Duna-menti orthodox keresztény nándorokon túl sok napi járóföldre, a Vaskapu és a Karas torkolata közti Duna-szakasz mindkét partjáig lehúzódó „nagy hegy”-től folyásirányban felfelé találhatók: ez az Avar Kaganátus idején „ütközőállam” jellegű, vízfolyásokkal, veteményekkel és szőlővel jellemzett földű ország orthodox keresztény [ „( Konstantinápolyhoz = a II. ) Rómához tartozó külön nép”, amely a VIII./IX. századforduló ( = itteni hazájából szétvándorlása ) előtt nagyobb létszámú volt, mint a Bizánc Sirmium-i érsekségének/korábban egyúttal: Szirmion + ’Illyrikon themá-jának/katonai körzetének területén élő más „rómaiak” népessége ] }. A X. sz. közepén író Bíborbanszületett ( VII. ) Kónsztantinosz bizánci császár tud arról, hogy az Ómorva Fejedelemség államhatalmát a Hétmagyarok megszüntették, ezért az ilyen esetben „régi, ó” értelmű „megalé” jelzőt illeszti Morvaföld neve elé, amiként így - ugyanezzel a jelzővel - különbözteti meg az ő korában már csak a maradék fehér horvátok lakta egykori horvát őshazát az aktuális ’Adria-partközeli~NY-balkáni szomszéd horvát államtól. [ Ezt a szemléletet a magyarok továbbfejlesztették: településeink közül a „nagy”
jelzős az eredeti, a régebbi, ám a „kis” jelzővel ellátott: a „filia”, tehát az elszármazottak alapította, a kibocsátó „fészek”-re emlékeztetően azonos nevű szállásterület új, megkülönböztető jelzője --- és semmi köze sincs e jelzőknek a fogalmak eredeti, elsődleges jelentéséhez, így az illető települések egykori vagy éppen aktuális méretéhez, kiterjedéséhez, „nagy”-ságához, lakosai számához … A modern(ebb) időkben már az „új” jelzőt érezzük helyénvalónak … ]. Míg a IX. sz. 60-as éveitől a Kárpát-medencében is hadakozó Hétmagyarok inkább a Kisalföld É-i felén a Duna-közeli síkságokon lakó „nem-szláv”, a későavar korból itt maradt, pl. a morva-szövetséges boyn/boym és szabír/zobor néprészről őriztek meg emlékeket, Anonymus [ vlsz. a Felső-Nyitra-medencére és Pöstyén környékére értve ] tud „a nyitrai szlávok”-ról ( sclavi Nitrienses ) is.
Az Ómorva Fejedelemség morvaföldi központjaiba 863-ban meghívott és ott a (dél-)szláv nyelvű liturgiát kidolgozó és alkalmazó, thesszalónikéi bizánci-görög származású testvérpár: a [ Morvaföldön mindösszesen 3 és fél évig tartózkodó ] tudós és diplomata Kónsztantinosz/Szt. Kürillosz( Cirill ), és a gyakorlati dolgokra is fogékony [ Morvaföldön - hosszabb megszakításokkal - mintegy 2 évtizedig szolgáló ] Szt. Methódiosz - II. János Pál pápa jóvoltából Szt. Benedek mellett mára Európa védőszentjei - nyitrai ( eseti vagy tartós ) jelenlétéről nincs érdemi kortárs forrás, csak mai feltételezések; [ viszont mindkét szent találkozott a még etelközi Hétmagyarokkal, és ezt ők maguk fel is jegyezték ].
Az ómorva I. Szvjatopluk/Szv’atopluk [ Bíborbanszületett VII. Kónsztantinosz bizánci császárnál Szfendoplók(osz), a jelzős részt NY-on is Zwenti-ként rögzítik; a (S)Zventə- jelző „orrhangja” a szláv nyelvek többségében a „я”/( átírva )„ja” hangzókra módosult, ezért e névben is legalább ’-jellel ( → Szv’ato- ) célszerű utalni az eredeti „en”-re ] még trónörökös hercegként Nyitrából kormányozta az Ómorva Fejedelemség Kárpátokon belüli, azaz K-i - K-en a Garamig húzódó - tartományát. Majd morvaországi székhelyű (!) ómorva fejedelemként - a frank vazallusságot időnként lazítva ill. levetve - szövetségi kapcsolatot alakított ki: 1./ a Marosig a Kárpát-medence DK-i részét megszállva tartó al-dunai, még teljesen el nem szlávosodott óbolgárokkal, [ akiktől a dunai vízi, vagy a Duna-ártér peremi szárazulati utakat felhasználva I. Szv’atopluk államigazgatása - a Garam torkolatvidéki = határmenti árucsere-helyen - az erdélyi sót és aranyat is megvásárolta ]. 2./ A Garam és a Sajó közti Felvidék-rész IX. sz. elején benépesült, eredetileg óbolgár-szövetséges ( = „politikai értelemben vett bolgár” ), túlnyomóan „nem-szláv” népességű szervezetével, ez a magyar krónikák Bərak∟ta nevű „országa”. Aventinus Bajor Évkönyveinek kortárs forrásai szerint is e „Tiszán-inneni Dákia-, közkeletű nevén Szkítia-[rész]” „Suatebo[l]g-nak, a szlávok hatalmas, harcias fejedelmének engedelmeskedett”; így a 892 előtti, akkor is legfeljebb pár évig tartó ómorva szövetség okán Bizáncban nagyvonalúan „megkereszteletlen Moráviá”-nak nevezték. A magyar krónikák - a területszervező törökös nyelvű barkó népességnek részben még a Kárpátok K-i előterében az óbolgárokkal kötött „paktumára”, részben e középső Felvidék-részen lévő „országuk”-nak az óbolgároktól a Kárpátalja honfoglalását irányító Álmos fejedelem iránti átmeneti hűség után az I. Szv’atoplukhoz átpártolására utalva - „a Bereka-fiak árulása/lázadása”-ként őrizték meg az itteni vezetők hintapolitikájának emlékét. Mind a bizánci, mind NY-i ( ld. majd Aventinus Bajor Évkönyvei forrásanyaga ) feljegyzéseknek a Hétmagyar honfoglalás során alkalmazott erőszakra utaló része egyértelműen e terület I. Szv’atopluktól leválasztására és pacifikálására vonatkozik; Aventinus azonban átmásolja a IX. sz. végi = kortárs krónikákból, hogy a Garam jobb parti és azon túli eredeti felségterületére visszaszorított hadseregű I. Szv’atoplukot „ennyi vereség sem fékezte meg eléggé; megmaradt makacsságában” --- ugyanis élete még hátralévő alig 3 évében is rendre támadta a bajor~frank területeket; esetenként szövetségeséül megnyerve a Hétmagyarokat … [ A Hétmagyarok egy része ugyanis ekkor már a Kárpát-medence ÉK-i részein rendezte be szállásterületeit, valamelyik NY-i helyi vagy regionális hatalom által felkért ( és megfizett ) szövetségesként e bázisról indulva a magyar részről nagy mértékben információs ( = felderítő ) taktikai célú hadjáratokra; így előfordult, hogy egyik évben Szv’atopluk ellenében a frankok oldalán, a másikban pedig az Ómorva Fejedelemséget támogatva a frankok ellen ].
3./ I. Szv’atopluk [ haláláig, azaz kevesebb, mint 2 évtizedig tartó ] szövetséget kötött a csehekkel is, továbbá a Morva-kapun kijutva Szilézia és Lengyelföld D-i részein kisebb területeket hódított meg, így híre-neve egészen Kijevig eljutott; 880-ban pedig a pápa oltalmáról biztosította I. Szv’atoplukot és népeit: ez az ómoráviai keresztény államszervezés kezdeti eredményeinek elismerése volt. Methódiosz [ 870-től „Sirmium és Pannonia érseke” ] szláv nyelvű liturgiáját szintén csak 880-ban véglegesítette a pápa, amely ellen Wiching - Nyitra frank-barát, a latin misét szorgalmazó, és nyilvánvalóan e K-i tartomány szlovan/szlovjen és más törzsi vezetői által ( ebben is ) támogatott püspöke - kezdettől tiltakozott, majd 886-től ( Methódiosz halálától ) Róma által be is tiltatta, bezáratva még a Kárpátokon kívüli ómorva központokban működő, a szláv liturgiát tanító lelkészképzőket is, [ hamarosan pedig a Balkánra üldözték Methódiosz tanítványait ]. Tehát az ómoráviai szláv nyelvű liturgia a tulajdonképpeni = Kárpátokon kívüli Morvaföldön is mindössze 6 évig (!) volt legitim, előtte 16-17 évig „csak” ( Róma által engedélyezett ) kísérlet; [ --- évszázadok múlva majd a ferencesek mondanak nemzeti nyelven ( tehát tótul/szlovákul is ) Ige-magyarázatokat, a teljes liturgia pedig a reformációtól kezdődően lesz nemzeti nyelvű a protestáns - szlovákok esetében előbb a kelyhes-huszita, majd a lutheránus/evangélikus - templomokban, a II. Vaticanum-tól kezdődően pedig a római katolikus templomokban is ].
Az Ómorva Fejedelemség nem veretett pénzt; egész területéről egyetlenegy saját írásos emlék sem került elő, minden róla szóló kortárs írás külhoni. A szűkebb ( = a Kárpátokon kívüli ) Morvaföld ómoráviai központjainak még az eredeti nevei sem maradtak fenn, [ Veligrad/Velehrad [ azaz: Fehérvár, és ez nagyon keletiesen, pl. törökösen, adott helyzetben: avarosan hangzik ! ] és Dzs.r.w∟ət/Dzs.r.w∟áb kivételével, de ezek is csak külhoni forrásokban, és nem tudni, hogy a ma feltárt romok közül pontosan és biztosan melyikre vonatkoznak --- mert e morva központok neve sem élte túl ( pl. az utód-település nevében, tehát in situ ) az Ómorva Fejedelemség fennállását …]. Egységes államigazgatás és jól szervezett belpiac ( ezen belül pl. saját pénzverés ) híján a törzsi széttagoltság, a regionális eltérések fennmaradása a régészeti leletekben is tükröződik. Ómorávia D-i körzeteinek fő exportcikke a vas volt, elsősorban frank piacokra termelték, ahová - a frankok Duna jobb parti kikötőibe - vízi szállítással juttatták el. Alig több mint 2 nemzedéknyi idő ( kb. 830~kb. 900 ) után az ÉNY-Felvidék és az É-Kisalföld ezzel határos, keskeny peremterületei szlovan/szlovjen és más népeinek a Kárpátokon kívülről jövő szláv = ómorva szervezése és katonai felügyelete megszűnt.
A szlovák-elődök Kárpát-medencei, jelesül ÉNY-felvidéki jelenlétének első 3 évszázadáról címszavakban ennyi a reális ismeret.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Zsitva → Nyitra utazás. Miközben a Hétmagyar honfoglalás óta magyarok által lakott, ma is a magyar nyelv és a magyar népművészet É-i öblözetének számító »Zoborvidék«-et, azaz »Zoboraljá«-t harántoljuk. E kistáj D-en és DK-en már csaknem teljesen vagy teljesen el-szlovákosodott: *( 1851-ben még Nagy- és Kis-)Lápas, utóbb, hangátvetéssel: „Lapás”/Lapáš, *( Lápas- → „Lapás”-)Gyarmat /Golianovo, *( Nagy-)Emőke/Janíkovce, *( Alsó- és Felső-)Köröskény/Dolné Krškany, *Tormos/( ma kert- és alvó-„város” Nyitrától KDK-re a D-i autóút leágazása közelében ); e D felől bezárult el-szlovákosodottság miatt az É- Kisalföld palócos nyelvjárású magyarságával már nem közvetlenül szomszédos - és az utóbbi évtizedekben részben szintén elszlovákosodóban lévő - magyar nyelvsziget, néprajzi táj az 588 m tszf DNY-abbi és a 617 m tszf ÉK-ebbi *Zobor-/Zobor-csúcs [ utóbbi szlk. neve: Žibrica ] által jellemezhető középhegységi magasságú, ám már a Felvidékhez tartozó Zobor-hegy szoknyáján ÉNY~É~ÉK~K-re patkó- vagy félhold-alakú tulajdonképpeni Zoboralja: *( Nyitra-)Egerszeg/Jelšovce, *Vicsáp(-apáti)/Opatovské Vičapy, [ az 1851-ben még „magyar falu” *Szalaku(s)z/Salakúzy a Bartakovich-uradalomba és kastélyuk ellátására betelepített személyzet révén a XIX. sz. végére már kezdett el-szlovákosodni, e folyamat mára be is fejeződött ], *Béd/Badice, *Menyhe/Mechenice, ( Nyitra-)Gerencsér/Nitranske Hrnčiarovce, *Zsére/Žirany, a Ghymes-vár alatt *Ghymes~Gímes/Jelenec, odébb *( Bars-)Lédec/Ladice, *Kolon/Koliňany, *Pográny/Pohranice, *( Nyitra-)Geszte/Hosťová, *( Alsó-)Bodok/Dolné Obdokovce, és persze *( Alsó-)Csitár/Štitáre is, ahol e község környékén Kodály alig 2
és fél emberöltőnyi idővel ezelőtt még gyűjthette és fel is dolgozhatta az „a csitári hegyek alatt” kezdetű, azóta a magyar nemzet zenei anyanyelvének közkincsévé vált magyar népdalt. Természetföldrajzilag a Zoboralja kistáj egy része a Zobor és a Tribecs közti nyeregre felhúzódva már a Felvidék része, nagyobb hányada azonban a Kisalföld perem-( vagy szegély-)vidéke. { Középkori krónikáink hiperkritikusai szerint: szmr(k)/szbr’ = lucfenyő, és/vagy: sbor ( vö. szábor ) = gyűlés → „egyháziak gyülekezőhelye”, és/vagy: az előzőekből származó szláv személynév, de a lényeg: „valami szláv”, amit a magyarok átvettek, majd átadtak a szlovákoknak … --- és nem jut eszükbe, hogy lucfenyő a jégkorszak óta természetes úton a közelben sincs, vagy hogy avar előhadként szabírok is bőséggel kerültek a Kárpát-medencébe, így az 1111-es oklevélbeli adat - de monte Zobur - jól beleillik a más országrészekbeli szabar, szopor, sobor, stb. helynév-változatok sorába, [ a Zobortól és Nyitrától DNY felé pár km-re esik *Csápor/Čápor, mint térben is közeli név-változat ! ]: törökös (!) népnév és/vagy népnévből keletkezett személynév. A XX. sz.-i „mindegy, csak szláv legyen” etimológiai ( = néveredet-magyarázó ) kutatás 3 okból esett ebbe a csapdába: 1./ a kijevi Nyesztor-krónika szerint az őket korábban sanyargató avarok mindenütt ( → a kései kutatók olvasatában: „tehát a Kárpát-medencében is” ) teljesen kihaltak → „valakiknek” e kihaltak helyébe kellett költözniük a IX. sz.-ban; 2./ Magyarország Árpád-kori földrajza még feldolgozatlan volt, vagy csak részlegesen feldolgozott; Trianon után pedig pl. Csehszlovákiában minden IX.~X. sz.-i régészeti leletet ab ovo szlávnak minősítettek; 3./ a lehetőleg síkságokon vezetett török hadsereg-vonulások, hadjáratok az ÉKisalföld/Felvidék határán is elsősorban a magyar lakosságot apasztották, [ míg a Mohács előtti Magyarországon 85 %-os volt a magyarság aránya, az oszmán-török megszállás alóli felszabadulás után - a XVII. sz. közepén - csak 50-60 % ( a különbözetben már benne van a török elől ide menekült és letelepedett D-szlávság és oláh/románság jelenléte is ), amely a járványok és a kuruc-labanc háborúk, továbbá a Habsburgok NY-ról hozott telepesei okán bő évszázadnyi időre 50 % alá esett …]; a török kiűzése után pedig a Felvidékre menekült magyar nemes családok visszaköltöztek régi, ország-belseji birtokaikra, elsősorban magyar munkaerőt víve magukkal, [ a kihalt magyar nemesi családok SzentKoronára visszaszállt birtokaira költöztette Bécs munkaerőként a NY-európai, NY-Közép-európai és a tót/szlovák telepeseket ]. A Felvidékről elköltöző ill. a Kisalföld É-i peremén elpusztult magyarok helyébe tömegesen költöztek le a hegyekből a szláv anyanyelvűek: ekkortól átlagosan 30~50 km-rel D-ebbre húzódott a szláv/magyar nyelvhatár --- és a XX. sz. kutatói már ezzel a ténnyel találkoztak, nem ismerve e helyzet akkor mindössze 2-2,5 évszázados múltját; [ „4./” Sztalin zsigeri gyűlölete a sztyeppei lovas népekkel szemben, és a szláv kultúra iránti rajongása a Középeurópai bolsevik hatalomátvételek után az 1./ pontbeli kijevi „szépítést” hivatalos és kötelező tanná tette ]. Így „lett” a Hétmagyar honfoglalás előtti Kárpát-medencében „minden szláv”…}.
Ghymes vára volt a Forgách-család ősi fészke. Tőle légvonalban kb. 20 km-re ÉNY-ra, már a Tribecs-hegység Nyitra-folyó felé eső lejtői alján, tehát nem a magyar nyelvi és néprajzi Zoboralján található *( Nagy- ) Appony/Oponice, felette pedig Appony vára ( ma: várromja ), --- mindkettő 1392-től Trianonig az Apponyicsalád birtoka volt. Így innen származik minden idők egyik legnagyobb magyar politikusa, a 18 (!) nyelven olvasó, író és beszélő gróf Apponyi Albert is, aki a magyar delegáció vezetőjeként 1919. 01. 16.-án a párizsi külügyminisztérium tárgyalótermében - pl. szinkrontolmács nélkül valamennyi nagyhatalom nyelvén szólva igyekezett megcáfolni Magyarország esküdt ellenségeinek hazug „érveit”, adat-hamisításait, politikai csalásait, azaz küzdeni az ezeréves Magyarország - a SzentKorona felségterületének - barbár szétdarabolása, a magyar nemzet 1/3-ának kisebbségi sorba kényszerítése ellen. {{ Apponyi Albertnek Mária Gabriella nevű lánya - Esterházy hercegné ( † 1986, München ) - a most magyar nemzeti sírkertté nyilvánított fertődi Sírdombon nyugszik 2008. májusa óta; az alig 1 ha-os Sírdombon, ahol ( a gondozatlan, az ’50-es évek 2. felére elvadult egzóta-liget közepén ) a már-már vadrózsának tűnő szerénységű Crimson- és floribunda-befutotta pergola alatt az elődök példásan egyszerű sírköveit találtam meg 1959-es nyári ottlétem során, Fertőd határában biciklizgetve, szinte véletlenül: »dénesfai gróf Cziráky Margit ( 1874~1910 ), galánthai herceg Esterházy Miklós Pál Antal ( 1869~1920 )«, egyetlen feliratuk: »CREDO« (( = hiszek )) …; s amely Sírdombot - kis jogi csellel: a mocsárciprusok és mocsártölgyek okán már védett Hercegasszony-allée-hoz „csatolva” - a ’90-es évek elején - helyrajzi számmal, fafajlistával, stb. „felsoroltam” a helyi védett értékek hivatalos/hatósági megyei listáján, így került be a Magyarországi települések védett természeti értékei c. 1996-os, Phare-támogatta országos monográfiába …
Apponyi Albert távolabbi fokú unokahúgának, Apponyi Géraldine-nak a csak az I. világháború után megalakult független Albánia első királya, I. Akhmet Zogu feleségeként, tehát királynéként is, mindenórás, majd frissen szülő anya állapotában titokban kellett elmenekülnie Albániából, a megszálló olasz fasiszták elől. { Kis családi kapcsolódás a nagy történelemhez: a római katolikus Apponyi Géraldine magyar személyzetéhez tartozott református anyai nagyanyám húga, azaz édesanyám keresztanyja: Morka néném is, aki a Zogu családot tunéziai száműzetésébe is követte: Tuniszban az ex-királyi család házvezetőnője és szakácsnője lett; ( a Zogu-dinasztia D-i féltekére történő kivándorlásakor azonban már nem tartott velük, hanem Párizsba költözött, és ott is halt meg ). Morka néném a II. világháború vége és az itthoni bolsevik hatalomátvétel közötti időben haza is látogatott, előtte és utána pedig néha levelet írt nagyanyámnak vagy édesanyámnak; ezekből kiderült, hogy Albánia királynéja még Tiranában is, majd É-Afrikában is nagyon humánusan, sőt demokratikusan viszonyult a személyzethez; így aztán itthon, egymás közt - Morka néném névhasználatával, és persze, kálvinista plebejus eleganciával - csakis „Zseri”-ként emlegettük a Fölséges Asszonyt …}
Az Apponyiak nemzetközi értékű, több tízezer kötetetes nagyapponyi könyvtárát Csehszlovákia államosította; az 1990-es évek - a bársonyos forradalom, majd Szlovákia 1993-as önállósulása - előtt a bolsevik álcázású, ám a szlovák nacionalizmustól erősen fertőzött Matica Slovenská „gondozta”, a ’90-es évek végétől pedig Oponice község önkormányzata kezeli. Apponyban az Apponyi-család 1842-től magyar nyevű ingyenes népiskolát működtetett az akkor még elkülönülő Nagy- és Kis-apponyi, meg a környékbeli tanulók számára; a magyar iskolába járás természetesen nem volt kötelező még a birtok és a kastély személyzetének a gyermekei számára sem: Appony lakosságának 4/5-e már 1900-ban szlovák volt ( a többi: német és magyar ); 1991-ben Oponice 896 főnyi lakosságának 99,5 %-a volt szlovák → azaz mindössze 4 fő a „nem-szlovák”. Csonka-Magyarországon ( tudomásom szerint ) Sopron-Balf az egyetlen település(-rész ), ahol gróf Apponyi Albertnek köztéri szobra van. }}
Trianon jogi hatályba lépésekor a megszálló cseh légionáriusok egyik első dolga volt a Zobor-csúcson álló Millenniumi Emlékmű felrobbantása --- megmaradt ( összefirkált ) kő-alapzatához a nyitrai iskolák magyar hallgatóinak kis csoportjai március 15.-ét ünnepelni titokban még fel-feljártak a ’90-es évek legvégén ill. az ezredforduló körül.
Manapság a hatóságilag bejegyzett = engedélyezett fékevesztett szlovák nacionalista~újfasiszta bandák miatt Besztercebányától Nyitráig időnként életveszélyes magyarul megszólalni …
A Trianonban létrejött Csehszlovákián belül a Kárpátalját is bekebelező Szlovákia területén a lakosság 48 %-a volt szlovák, 12 %-a ruszin, ( azaz kereken 60 %-a szláv ), 30 %-a magyar, 8 %-a német, és 2 %-a „egyéb”, ( cigány és K-Galíciából újonnan átmenekült zsidó; --- a több évszázada itt élt zsidóság ugyanis német, vagy túlnyomó többségük ! - magyar identitású volt ).
És egy kis ökológia: a szubmediterrán igényű szelídgesztenye a Zobor védelmében és D-DK-ies lejtőin Ghymesig előfordul ill. termeszthető. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Nyitra városa a Felvidék és a Kisalföld nagytáj-határán található. Magyar múltjából itt csak annyit, hogy az Árpád-ház valamennyi trónörökös hercege - a Magyar Nagyfejedelemség idején is, a keresztény Magyar Királyság tatárjárás előtti történetében is, [ tehát maga Vajk~Szent István úgyszintén: legényként, majd házassága első éveiben is, egészen 996/7-ben nagyfejedelemmé, majd 1000/1001-ben királlyá választásáig ] -
a nyitrai székhelyű nagyfejedelmi, majd királyi birtokokon gyakorolhatta „kicsiben” a majdani, akkor már az egész országra kiterjedő - részben közigazgatási, részben gazdaság-irányítási - teendőket; Nyitra és környéke tehát középkori magyar politikus-főiskola és -tangazdaság volt … És: a Hétmagyar honfoglalás millenniumakor ugyanolyan célú ezredéves emlékművet állítottak fel a Zoboron, mint ami megmaradt pl. Pannonhalmán is; előtte 1 évtizeddel, azaz 1886-ban Nyitra városában „a magyarok, németek és tótok majdnem egyenlő számmal vannak” --- foglalja össze a gyakorlatilag 1/3 : 1/3 : 1/3 arányú nemzetiségi statisztikát dr. Hunfalvy János „A Magyar Birodalom földrajza, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra ( az MTA támogatásával, Bp. 1886. ) c. monográfia 534. oldalán. Ma a nyitrai Konstantin Egyetem és más iskolák itt tanuló magyar diákjain és itt tanító néhány magyar tanárán kívül magyar lakosság kimutatható %-ban nincs, miként német még ennyi sem …
Megérkezés *Nyitrára; neve egy 828 körüli NY-i évkönyvben Nitrawa, ma/szlk. Nitra. 15.30. A Püspöki vár, székesegyház látogatása. Ha minden eddigi nem tetszett, akkor „fülembe forró ólmot” önthettek a Vazul-bástyán --- kockáztatja Kertész József …
M./ A DUNA BAL PARTI *KISALFÖLD-RÉSZ / szlk.: PODUNAJSKÁ PAHORKATINA ( = „Duna-menti dombvidék” ) + PODUNAJSKÁ ROVINA ( = „Duna-menti síkság” )
17.00. Indulás busszal: a Nyitra-folyót követve a Nagy-Duna bal parti = az É-Kisalföldön át a Vághoz, és Komáromnál a Dunához. Nyitrától: rövid, 70 km-es összefoglaló a buszban.
Közben az útvonal: *Nagysurány/Šurany → *Érsekújvár/Neuhäusel/Nové Zámky [ lakosai 1896-ban még „legnagyobb részt magyarok”, ma már valamivel kevesebb a felénél a magyarság aránya. Újvártól légvonalban kb. 18 km-re NY-ra a Vág mellett található *Szimő/Zemné: Jedlik Ányos győri bencés szerzetes, egyetemi tanár, fizikus, és a dinamótól a szódavízig ( → fröccsig ) számos találmány „atyja” szülőfaluja ] → *ÓKonkoly-Thege Miklós asztrofizikus ( a pesti egyetemen Jedlik tanítványa, később az ] ٭Gyalla/Hurbanovo MTA tb. tagja ) a Kárpát-medence egyik legrégibb csillagdáját ( = obszervatóriumát ) + folyamatos (!) adatrögzítő meteorológiai állomását itt hozta létre 1871-ben; ő és családja birtokaik jövedelmeiből a református egyházat is bőkezűen támogatták. Ó-Gyallán született és itt van eltemetve a magyar romantikus festészet egyik Hurban - a magyargyűlölő ]٭,[ jelese, a ma Ópusztaszeren látható Honfoglalás-körkép alkotója: Feszty Árpád lelkész - nem élt itt: ő volt az 1848-49-es időkben osztrák zsoldon Morvaföldről a magyar forradalom ellen betörő tót/szlovák „légiók” ( valójában kis létszámú csapatok ) szervezője és parancsnoka --- amíg ( a bécsi zsold elmaradván ) a „légiók” szét nem széledtek „szabad rablásra” a Vág völgyében, s amíg az ottani lakosság, a vármegyék meg a honvédség szét nem szórta őket.
Konkoly-Thege és munkatársai - pl. a Pozsonyban érettségizett, Bécsben diplomázott és ugyanott 1884-ben a spektrálanalízisből doktorált, Ó-Gyallán praktizáló ill. kutató Kövesligethy Radó - tudományos eredményei okán a NY-európai ill. általában a nemzetközi természettudományos körök ma sem hajlandók használni a településre a Hurbanovo nevet, hanem csakis a történelmi Ó-Gyallát …]; → Ó-Gyallától pár km-re NYDNY-ra *Martos/Martovce falunál található a Zsitva torkolata: ma a Nyitrába folyik. Ez azonban „csak” a Zsitva-delta egykori, kb. a XIII. sz.-ban kialakult NY-i ága volt, míg a Zsitva K-i - és egykor a legnagyobb vízhozamú deltaága, vagyis a Zsitva eredeti főmedre [ amelyet azonban már 1291-ben is csak „folydogáló víz”-nek ( aqua fluvialis ) írtak le, és mára csak kis árok ] a *Keltekő v. *Zsitvatő nevű helyen - *Path/Patince kisközségtől
( ma: fürdő- és üdülőtelep ) K-re , Radványtól Ny-ra - ömlött a Dunába. 1606-ban Bocskai István fejedelem e .térségben kötötte meg a törökkel a 20 évnyi időtartamra szóló ún. Zsitva-toroki békeszerződést → A Nyitra-folyó viszont az Árpád-kori óbolgár telepesekre utaló nevű egykori *Lándor v. *Nándor nevű községnél érte el a Vág-Dunát, ( ma: Lándorpuszta, a 64. sz. közl. út Rév-Komáromba bevezető szakasza közelében ).
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Megérkezés a Rév-Komáromba - Jókai, Klapka, Sellye János ! - itt a Vág-torok feletti szakasz harántolásával a Dunához. 19.00. körül: határ nélküli átkelés a [ politikai ] gyepűn. Elköszönés. 20.00. körül: érkezés Győrbe a MÁV pu-hoz.
A busznak még ezen a napon vissza kell érnie xxxxxxxx-ig !
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Közös útunkhoz a Teremtőtől megfelelő időt kér és remél
PAPP KORNÉLIA
KERTÉSZ JÓZSEF
néphagyományt éltető óvónő
nyugdíjas erdész, utazásszervező
vendégvezetők 06-20-XXX-XXXX
rádiótelefonunk:
06-20-XXX-XXXX
H-2XXX PilisXXXXXX, XXXXXX u. XX. Közös telefonunk, faxunk: 06-2X-XXX-XXX Áramvonalas postánk: xxxxxxxxxxxxxxxxxx
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Bolla Sándor: Utóhang, de akár előszó is lehet(ne).
Anyai ágon van bennem tót vér. Igen-igen: amikor e szláv ősök Győr környékére kerülhettek, még önmagukat is így nevezték. Anyai nagyapám még beszélt az ő apai - tehát a Mrázik vezetéknevet tovább adó nagyapjával, ez velem együtt 5 generációnyi, azaz minimum 150 évnyi időt fog át. Mrázik nagyapám nagyapja
sem beszélt akár egyetlen szót is tótul, és nem tudott arról sem, hogy az ő ősei valahonnan a Felvidékről, valamelyik római katolikus tót/szlovák vidékről jöttek volna Győr vármegye D-i szélére: Tápra, Tápszentmiklósra. Az tehát közvetlenül a török kitakarítása után történhetett, amikor - a XVII. sz. végén ~ a XVIII. sz. elején~közepén - 15-20.000 tót/szlovák családot ösztönöztek kedvezményekkel arra, hogy a Kárpát-medence belsejében elpusztított munkaerő pótlására É-Nyitrából vagy a még É-abbi területekről telepedjenek át, [ legnagyobb csoportjaik utódai a mai nyírségi, békési, É-csongrádi, bácskai tótok/szlovákok, de számos szórvány-település is kialakult pl. Buda ill. Pest körzetében, vagy a Bakonyban is ]. Itt nálunk a régi Győri-pusztákra ( Pusztai járás ) és a Komárom vármegye D-i részén lévő Bársonyos kistájra, meg a Sokoróihalmok DK-i tövébe is került pár család: a színtiszta magyar környezetben - házasságok révén is, meg a nyelvi környezet okán is - egy-két generáció alatt magyarrá lettek, külső kényszer nélkül. Anyai dédanyám, nagyanyám magyar családnevűek voltak. A nevet férfiágon örökítő Mrázik-őseimnek eszükbe sem jutott, hogy amikor ennek nagy divatja volt, a vezetéknevüket magyarosítsák. Jól tették !
Noha a megszálló hadsereget gyűlöltem, könnyen tanultam oroszul, ma is simán olvasok szakirodalma(ka)t, ( ökológiait, régészetit ), évtizedekkel ezelőtti K-balkáni útjaimon könnyedén beszéltem - Bulgáriában ERTIküldöttként „tárgyaltam” is - oroszul, gond nélkül megértettük egymást. 1~2 hétnyi felvidéki - pl. árvai vagy zólyomi - tartózkodás után - ahol az az egyetlen ember vagy család tudott csak magyarul, aki meghívott „átálltam” az oroszról a szlovákra, és egy szál magam ügyeket intéztem, bevásároltam, hol katolikus, hol meg evangélikus istentiszteleti igehirdetést igyekeztem megérteni; ( csak pár református szlovák gyülekezet létezik az egész Felvidéken: É-Zemplénben --- a Felvidék egészében és az Alföld meg a Kisalföld ma Szlovákiához tartozó részein a kálvinizmus megmaradt annak, amit az ellenreformáció előtt, tehát a XVI. sz. végén a Habsburgok mondtak róla, egész Magyarországra vonatkoztatva: a reformátusság a magyarok vallása ). Ez is évtizedekkel ezelőtt volt, e „tudásom” szinte teljesen kikopott; az erdei fák, cserjék növényhatározóját, a Geobotanická mapa-t és más hasonló szlovák nyelvű erdészeti szakmai anyagokat azonban - ha kell: szótározgatva - használni tudom. És nem fogom elfelejteni a még ifjúkoromban a Soproni Erdészeti Technikumban megtanult egyik legszebb, legősibb tót/szlovák népdalt; és azt sem, hogy az áldott illatú kakukkfüvet ők is ültették a sírokra, ezért szívszaggatóan szép a szlovák neve: „az anyácska lelke”… Számos - európai horizonton gondolkodó - szlovák jó ismerősöm, barátom volt; többségük a prágai tavasz bolsevik elfojtása vagy a bársonyos forradalom gyors kifulladása után Nyugatra távozott --- ez a szlovákság és Közép-Európa vesztesége. Meg az enyém is.
Persze emlékem az is, és sajnos ez a túlnyomóan gyakoribb emlékem, hogy pl. kisebb dührohamot kaptam, amikor Árva várában azt a betanult = hivatalos szöveget mondta a szlovák idegenvezető, hogy „[ Juraj (( = György ))] Thurzó = Szlovákia nádora”…; vagy pl. nagyobb dührohamot kaptam, amikor Zólyomban Európa összes erdészeti felsőfokú intézménye delegátusainak - pontosabban a szinkrontolmácsoknak - úgy „magyarázta meg” a szlovák idegenvezető „a kurucokat”, hogy azok „szlovák nemzeti felkelők voltak a gaz magyar elnyomás ellen”; --- mondanom sem kell, hogy mindkét helyen „hozzászóltam”, amit tudtam, szlovákul, aztán segítő tolmácson keresztül. Mert a nacionalista történelem-hamisítás = gyalázat, bűn. Ám hogy pl. 1848~’49-ben - a pánszláv agitáció és Bécs erőlködése ellenére - sokszor annyi tót/szlovák harcolt a magyarokkal vállvetve a közös haza szabadságáért, mint ellene --- ez pedig tény. És közös dicsőségünk.
Ravasz csel, hogy napjainkban „a szlovákiai” szinonímájaként, sőt lassan már kizárólagosan helyette is „a szlovák”-ot használják, és „nemcsak” mára, hanem visszamenőlegesen a Trianon előtti időkre is, [ amikor Szlovákia/Slovensko leírva~megálmodva is csak 1685-től létezett, akkor sem közjogi realitásként és nem a maira „kikerekített” államhatárai között, hanem az É-magyarországi szláv többségű szállásterületek nyelvi~néprajzi tömbjére értve ]. A Közép-európai ügyekben kínosan tájékozatlan „művelt Nyugattal” is, hát még más kultúrkörök érdeklődőivel ezért „simán megetethető”, amikor nem a mai Szlovákia területén fellelhető
( pl. ) gótikus emlékekről esik szó, hanem „a szlovák (!?) gótikáról”. Az is szörnyű ferdítés, amikor az iskolákban ( az egyetemeken is ) azt kell megtanulni, hogy „a Bratislava-i születésű Ľudovít Batthyányi” volt az 1848-as felelős pesti kormány 1. miniszterelnöke. Az meg egyenesen vérlázító volt a XX. sz. ’60-as évei elején, hogy Hrúz Mária származása okán „odaát” volt olyan tanulmányi verseny-téma, sőt érettségi tétel is, hogy „Petőfi, a szlovák költő”. Az a Petőfi, aki egész életében nem írt szláv nyelven egyetlen sort sem, nem hogy verset. Az a Petőfi, akit történetesen a selmeci gimnáziumból éppen azért buktattak ki ( csellel ), mert megtagadta, hogy tagja legyen egy tót/szlovák nacionalista diákegyletnek. Az a Petőfi, aki 1848. szeptember 30.-án az „Élet vagy halál !”-ban így írta le felháborodását: »Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, / Mit marjátok mindnyájan a magyart ? / …felét átvettük mindig a tehernek, / Mit vállatokra a balsors rakott. / S ez most a hála ! … vétkes vakreménnyel / Reánk uszít a hűtelen király, / S mohó étvággyal megrohantok minket, / Miként a holló a holttestre száll. / Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, / De a magyar még nem halotti test, / Nem, istenemre nem ! s hajnalt magának / Az égre a ti véretekkel fest. /… Ne légyen béke, míg rossz szívetekből / A vér utolsó cseppje nem csorog…/ Ha nem kellettünk nektek, mint barátok, / Most mint birókat, akként lássatok. / Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, / Mely birtokodra s életedre tör, /… Egy ezredév néz ránk ítélő szemmel / Attilától egész Rákócziig.« Amióta bekerültek a szlovák nacionalista köztudatba Petőfi Selmecről eltávolításának valós okai, meg ez a vers, azóta Szlovákiában minden Petőfi emléktáblát gyakran meggyaláznak, nem különben a Pozsonyligetfaluból már viszonylag zárt helyre bemenekített szobrát is.
Amíg megvolt egyházi funkciójában a szóbanforgó épület, mindig büszkén mutogattam szlovák ismerőseimnek Pesten a Rákóczi-úti Luther-ház nagykapujára jó nagy betűkkel kiírt tájékoztatást: Slovenská evangelická služba = szlovák evangélikus istentisztelet --- a magyar főváros egyik legfontosabb sugárútján, utcafronton hírdetve. Európában ma ez a normális, egészséges --- e szellemiség pedig 9 évszázadon át érvényesült Uhorsko/Magyarországon. Ma azonban leginkább csak a Maďarsko/Magyar Köztársaságban. Miért ?!
Középiskolás korom egyik ( 1957-es vagy ’58-as ) nyári emléke, hogy ( sajnos ma már úgy kell írnom: néhai ) kitűnő cimborám, évfolyamtársam, Stádel Károly egyik Közép-szigetközi, a Duna e szakaszának parti erdeiben is szakszolgálatot teljesítő ismerőséhez kibicikliztünk Győrből. A kedves, szűkszavú, akkor kb. 50 éves erdészkolléga motoros ladikba is ültetett bennünket, és kivitt a Nagy-Duna - amint hármunk beszélgetésében is röviden szóba került: Trianon óta határfolyó, egyben nemzetközi viziút - szegélyére is. Nekem - a 15-16 éves kölyöknek - feltűnt, hogy - a távolságot is beleszámítva - „ideát” sokkal kevesebb a határőr-„magasles”, mint „odaát” a sok-sok őrtorony. Ott a ladikban meg is kérdeztem, jól látom-e. Házigazda-kollégánk igenlő válasza után rákérdeztem: miért ? „Ja, kisfiam, lopott holmira jobban kell vigyázni” --- szólt a lakonikus felelet. A trianoni győztes utódállamok politikai-erkölcsi dilemmáinak egyikét ennél jobban azóta sem fogalmazta meg senki.
Isten iránti hálával emlékszem arra, hogy részt vehettem azon az igen szépszámú embert megmozgató tüntetésen, amelyet Búcs, Bátorkeszi, és más magyar települések lakossága és pedagógusai szerveztek a 2nyelvű ( benne tehát nemcsak államnyelvi, hanem úgyszintén magyar ) iskolai bizonyítványok visszaállítása céljából --- teljes sikerrel.
Nyitrától D-re szinte sorakoznak a trianoni „rendezés” mámorában az Ómorva Fejedelemség ( frank vazallus ) fejedelmei nevére át- és elkeresztelt települések: az Árpád-kori Csápor és Cabaj közeli, szintén Árpád-kori *Salgó-ból → Svätoplúk∟ovo, *Ürmény-ből → Mojmír∟ovce lett a XX. sz.-ban, az ide költözésre ösztönzött új szlovák telepesek számára - a Hétmagyar honfoglalók egyik törzsnevét évezrede őrző *(Mező-)Keszi/Poľnỳ Kesov közelében - az Ürmény~*Tardoskedd /Tvordošovce és az *(Alsó-)Jattó/Jatov~*Komját /Komjatice utak kereszteződésénél kialakított művi település neve pedig Rastislav∟ice lett. A XX. sz.-i morvák nem akartak elszakadni a Monarchiától ( pontosabban: Ausztriától ), ezért a „morva”, mint államalkotó nevet büntetésből kihagyták a csehek a Trianon utáni utódállam megnevezéséből; [ noha lett volna élő példa a 3-as
elnevezésre is: a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nevére gondoljunk ]. Csak a hitleri gyalázat adta vissza a morva megkülönböztetést ( papíron ! ) a Cseh-Morva protektorátus nevében. „Vitane !” ( „üdvözlünk !”, pontosabban: „szívesen látunk !” ) harsogtak a szavak és a transzparensek Pozsony közterületein a Trianont kész helyzetbe hozó cseh légiók érkezésekor is, a szovjet Vörös Hadsereggel érkező cseh alakulatok láttán is. Valójában: ( hiszen ma már csak nyelvjárásokról van szó, így nyelvészeti értelemben is ) csehek és morvák érkeztek. Aztán előbb 1939., majd 1993. január 1.-én „nem kivánatossá” vált a cseh és morva „fívérek” jelenléte, vagyis a velük egyazon államban együttélés a szlovákok számára. Mi a különbség a IX. sz.-i, a Kárpátokon belüli ÉNY-i szlávok 1. önálló szerveződését megszüntető, e szerveződés „vezérkarát” menekülésre kényszerítő, magát a szerveződést „tokkal-vonóval” a saját államukhoz csatoló [ és csakis az ide telepített saját katonai különítményeikkel 2 generációnyi ideig megtartó ] (ó-)morva hódítók, meg belső piacnyerési célból a magyarországi felvidéki ipar tervszerű elsorvasztásával, leszerelésével szlovákok százezreit amerikai kivándorlásra kényszerítő „trianoni” csehek és morvák, mint hódítók, [ Tiso 120.000 csehet~morvát utasított ki az 1. Szlovák Köztársaságból ], és a fontosabb államigazgatási és gazdasági poziciókból a szlovákokat még a Kárpátokon belül is kiszorító, 1. hullámban a Duklai-hágó felől, majd a párizsi békekötés után Prága és Brno felől érkező csehek~morvák, mint hódítók között ?! Miért ünneplik a szlovákok pl. helynévadással is a hódítóikat ?! Pusztán azért, mert azok is szláv „fívérek” voltak ?! És ez ok arra, hogy kortárs hódítóikra, mint élő emlékűekre kicsit haragudjanak, bezzeg az 1.100 évvel ezelőtti hódítóikat saját őseiknek tekintsék ?! Bezzeg le kell törölni a térképről mindent, ami magyar, mert a magyar honfoglalás vitán felül hódítás volt, és lényegtelen, hogy utána 9 évszázadig példamutatóan gondmentes volt a közös hazában, Uhorsko-ban az együttélés, ám a Trianon előtti utolsó 100 év sérelmeit nem 9 : 1-hez alapon kell mérlegelni, hanem visszamenőleg mindenre és mindenkire ?! És a közös múlt magyar részének eltagadásával még a mai magyar kisebbséget is kínozni, saját édes anyaföldjükön, hazájukban a gyökértelenség érzetét sugallni, egyúttal korlátozni magyar identitásuk egyéni és kollektív megélésének minden mai formáját ?! Szlovákia mai nacionalista vezetői vérszemet kaptak attól, hogy a II. világháború végi „rendezések” óta gyakorlatilag nincs német és ruszin kisebbségük --- már „csak” a maradék magyarok vannak hátra ?!
Mindenkor a személyem elleni lelki erőszakként élem meg, ha bárhol a Duna bal parti részeken meggyalázzák pl. a turult, vagy bármi mást, ami magyar, lett légyen az tárgyiasult formában, vagy Kárpát-medencei közös szellemi~lelki kincsünk, hagyatékunk formájában, mint pl. a földrajzi nevek; [ még a nyitrai egyetem magyar tanszékének ezredforduló körüli vezetője is igyekezett harcolni a nyilvánvalóan gyalázatos szándékú államnacionalista gyakorlat ellen, hogy a telekkönyvekben, az ezeken alapuló fejlesztési tervekben, de még az adásvételi vagy az örökösödési okiratokban is művi sorszámmal kellett (!) „helyettesíteni” a dűlők, határrészek ősi magyar megnevezéseit ]. Mindez egész Európa vesztesége is.
Manapság a bolsevik „történelemformáló” agymosás(ok)ra és a mostani századforduló körüli évek, évtizedek felgyorsult élettempójából is következően el nem mélyült, tehát nem alapos, hanem felszínes tárgyi ismeretekre könnyedén „rájátszva” megint tombolni kezd a lassan állampolitikai szintre is vitt szlovák nacionalizmus. Ez bűn. Nemcsak a magyarok ellen, hanem a szlovákok ellen is. Korábban a „proletár internacionalizmus” szemfényvesztése, ma az EU-tőke profit-érdeke az „indok”, amiért szemet húny mindezek felett ( is ) Európa szomszédos része. Hát a magyar Alkotmányra felesküdő magyar kormányok ?! Jelen úti-programhoz fűzött [ = az eredeti program királykékjétől jól megkülönböztethetően fekete betűkkel írt ] néhány adat közlésével, megjegyzéseimmel igyekszem tőlem telhetően elejét venni e bűnök hatásának --legalább e szakmai tanulmányúton részt vevő erdész kollégáim és családtag-kísérőik között. Meg azok között, akik É-kisalföldi és/vagy felvidéki útjaikra ezután készülvén, benéznek ide a honlapra. És a legszebb álmom: a Duna bal parti magyar nemzetrészünk tagjai közül is néhányan ( pedagógusok, diákok ) rábukkannak, és haszonnal „forgatják” --- magyar honismeretük (!) céljaira.
És én ezentúl is legfeljebb vásárolni megyek Bratislavába, emlékezni és gyönyörködni viszont Pozsonyba; és nem Košice a célom, hanem Kassa, amikor Rákóczinak viszek pár szál piros és fehér virágot, zölddel
kiegészítve, [ azt vittem Pavel Országh-Hviezdoslav-nak is, Alsó-kubini sírjára ]; és őszintén örülök, ha ottani erdészkollégáim Stiavnica-i - szlovákra fordított, eredetileg többnyire német - diáknótákat dalolnak, de én továbbra is a selmeci hagyományok lelkes híve vagyok, beleértve a magyarra fordított, eredetileg többnyire német diáknóták intonálását is --- az ősi alma mater falai közé vagy Zólyomba járt és ma járó szláv erdész[technikus, -mérnök ] kollégáiméval egyazon dallamra …
És míg Isten engedi, és élünk: hálás szeretettel gondolok Mrázik-őseimre, -rokonaimra ( is ).
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
