fárasztó is volt. Az út első felét végig énekeltük, Tamás bácsi gitározott, a többit meg elhülyéskedtük

ZALA NOÉMI ÉS VIVIEN ~ A gyülekezeti hét a korábbiakhoz hasonlóan idén is sokaknak a nyár egyik legszebb élménye volt. Idén Erdélybe utaztunk, ahol Korond egyik szép panziójában szálltunk meg. A program rendkívül változatos és izgalmas volt. A délelőtti közös alkalmak és az egész napos túrák folyamatosan váltották egymást. Az egész napos út miatt szombat estére érkeztünk meg, majd megvacsoráztunk és elfoglaltuk a szállást. Vasárnap reggel átmentünk a szomszéd faluba, Felsősófalvára istentiszteletre. A nap későbbi részében a falu tiszteletese kalauzolt minket a környéken kisebb túrákra. Hétfőn lovaskocsikázni mentünk egy hegytetőre, ahol óriási tábortűzön, hely-

ben készített nyársakon szalonnát és hagymát sütöttünk. Másnap délelőtt közös foglalkozás volt. Nekem (Noémi) a legjobban az tetszett, amikor egy 3D-s ábrát használva kisebb csapatokat alkottunk aszerint, hogy ki mit lát a képen. A gyerekek eközben a nagytiszteletű úr felesége által tartott foglalkozásokon vettek részt. Szerdán megnéztük a Békás-szorost, Gyilkos-tavat és egy ortodox templomban lévő könnyező Szűz Mária festményt, amelyről csütörtökön az újabb közös foglalkozáson egy tesztet töltöttünk ki a hittel kapcsolatban, és a későbbiekben is erről beszélgettünk. Délután korongozást nézhettük meg, aki akarta, ki is próbálhatta. A többiek a korondi faházakban nézelődhettek, ahol nagyon szép dolgokat lehetett vásárolni. Ezután kimentünk a helyi sportpályára, ahol Tamás vezetésével két csapatot alkottunk. Ebben a felosztásban fociztunk, majd métáztunk is. A következő napon egy nagy túrán vettünk részt. Sok szépet láttunk. Az udvar végében egy patak csordogált, ami vacsora után remek szórakozást biztosított nekünk, gyerekeknek. A túlpartra

kövekről kövekre ugrálva lehetett csak átjutni, viszont ez nem sikerült mindenkinek elsőre. Elég volt csak egy pillanat figyelmetlenség, és a cipőnkből máris csavarni lehetett a vizet. A tábor estéin az istentisztelet után játékokat játszottunk. A legnépszerűbb a „gyilkosos” játék volt, de nagyon élveztük a székfoglalós, lövöldözős vigasságokat is. A hétvége első napján volt a lezárás, ahol elmondhattuk a héttel kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat és alkalmunk nyílt beszélgetni egymással is. A szombati alkalom után tehát elindultunk vissza Magyarországra. Útközben megálltunk a tordai sóbányánál. A visszaút hosszú volt, de útközben sokat énekeltünk, beszélgettünk és nevettünk, így ez is egy élménnyé vált. Voltunk vidámak, voltunk komolyak, voltunk szertelenek, voltunk fegyelmezettek — így volt kerek nekünk a gyülekezeti hét Erdélyben. SZALAI ADRIENN ~ Én nagyon jól éreztem magam a gyülekezeti héten. Mindenki nagyon kedves volt, így nem volt nehéz összebarátkozni az ott lévőkkel. A szállások is nagyon jók voltak, csak kár, hogy külön épületben voltunk. A reggeli, ebéd, vacsora is nagyon ízletes volt, bár néha nem volt igazán kedvemre való az étel. Nekem a programok is nagyon tetszettek. Amit kiemelnék az a túrázás, lovaskocsizás, szalonnasütés és a patakozás. Az esti játékok voltak a legesleges legjobbak, főként a gyilkosos. A rengeteg hely, ahova mentünk, nagyon érdekes volt, de a nevüket sajnos nem jegyeztem meg. A sóbánya is nagyon jó volt, csak ott én már voltam, így nem igazán érdekelt, mert tudtam, mi van ott. Mikor először voltunk Felsősófalván, az istentiszteleten, elég furcsa volt, hogy a templomban szinte minden kék volt. De aztán elmondta a lelkész, hogy miért kék minden: régen úgy tartották, hogy a kék szín elűzi az ördögöt. A hazafelé vezető út nagyon izgalmas, de egyben fárasztó is volt. Az út első felét végig énekeltük, Tamás bácsi gitározott, a többit meg elhülyéskedtük. NEKEM EZ A TÁBOR NAGYON, DE NAGYON TETSZETT!!!!! És a következőre is nagyon szívesen elmennék! 22

TÓTH-KÁSA SAROLTA ~ Nem hiszem, hogy az én élménybeszámolóm olyan, amilyenre bárki is számít. Az én utazásom egy belső időutazás volt. Sajnos annyi rossz emlékem van a határátlépésekről, hogy 20 év múlva is görcsbe rándul a gyomrom minden keleti határátlépésnél. Most sem volt különb. Bennem itt nyílik meg egy belső gát, amely az emlékek áradatát engedi a felszínre jönni. Ahogy közeledünk a szülőföldem felé, egyre több emlék idéződik fel: osztálykirándulások, családi kirándulások. Évente hazajártunk Kálmánnal és a gyerekekkel, autóval, busszal, vonattal. Mentünk szülőket látogatni, mentünk esküvőre, temetésre. Ahogy közeledünk Nyárádmente felé, keverednek a gyerekkori emlékek a későbbiekkel. Minden kis faluban van barát, rokon, ismerős. Ahogy közeledünk hazafelé, egyre inkább kiugrik a szívem, fojtogat a sírás — még 31 év után is. Érzékeny leszek és sérülékeny. Most már csak nagynéném van ott három fiával, de még mindig úgy tud fogadni, mintha a tékozló fiú térne haza. Anyagilag ő volt a legszegényebb, mert 30 éve özvegy, de szíve neki van a legnagyobb. Az utolsó falatját is megosztja bárkivel. Onnan tovább már bénult voltam, hagytam, hogy a busz monoton zúgása elnyomja a honvágyamat. Utána is csak hagytam, hogy történjenek velem a dolgok, bénult voltam, inaktív, sokszor szorította a sírás a torkom. Otthon vagyok, de mégse. Korond jó emlék. Kálmánnal itt voltunk először kettesben gyülekezeti héten. Kellemes volt az út, mert nagyon szeretem a hegyeket, az erdőket, a patakokat, a finom levegőt. Hiányzott egy jó fárasztó gyalogtúra. Szórakoztatott a szekértúra, szeretem a Békás-szorost, elszomorít Bözöd, az elárasztott falu. Énlakán nem jártam még, de szívesen eltöltenék ott egy hetet. Ennek az én felkavart lelkemnek jó érzés volt Zsóka és Misi konfirmációja. Megható volt a hangulata. Bőségesek voltak a lelki és fizikai eledelek. Szívesen hoztam volna egy zsák gyergyói pityókát, kibédi hagymát, rókagombát, kokojzát, füstölt szalonnát. Szívesen elhoznám a fenyőerdőket a hegyekkel és dombokkal, a patakokat, a finom friss levegőt. Visszafelé, mikor átlépjük újból az országhatárt, mintha bezárulna megint valami, és egy-két nap múlva felveszem újból a ritmusomat.

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

LIPTAINÉ ÁRGYELÁN ZSÓKA Megpróbálom elmondani Nektek, hogyan jutottam el a konfirmáció nagy eseményéig. Szüleim gyermekkoromban református keresztségben részesítettek. Bár ők a hitüket nem gyakorolják, szeretetteljes, becsületes nevelésben részesültem, és önfeledt gyermekkort biztosítottak nekem. Az „első jeleket” főiskolás koromban észleltem. Tanulmányaim során sokszor éreztem, mintha valaki segítené az előmenetelemet. Ekkor kezdtem érdeklődni a hit iránt. Szegeden és Budapesten betekintést nyertem egy-két gyülekezet életébe. A főiskola befejezésével vidékre kerültem, ahol elkezdtem felnőtt, önálló életemet. Nagy dolgok történtek ezekben az években: munkakezdés, házasságkötés, családalapítás, gyermekeink születése. Ezen időszakban annyira el voltam foglalva a mindennapi teendőimmel, hogy Istenről meg is feledteztem... Nagyon szép öt év után Kecskemétre költöztünk, majd néhány hónap múlva minden, ami fontos volt számomra, megingott, veszélybe került. Kiderült az egyik gyerekemről, hogy veleszületett veseproblémája van, és nem tudni, milyen minőségű élete lehet. Ekkorra esett egy jelentős pedagógus létszámleépítés is Kecskeméten, amely eredményeként a hivatásomat nem tudtam folytatni, mivel még GYES-en voltam. Végül a házasságunk is válságba került. Igen nagy mélységeket éltem meg, és még az eddigieknél is komolyabb kérdésekre kerestem a válaszokat, amit nem találtam. Az első két probléma lassan megoldódott, de a magánéletünket nem tudtuk helyrehozni. Amikor már lezártuk a kapcsolatunkat, elengedtük egymást, akkor kaptunk még egy lehetőséget. Ez volt a „második jel” az életemben. Nem volt könnyű, de a családunkat újra egyesíteni sikerült, és ha lehet, még erősebbé tenni. A Teremtő jelenlétét innentől kezdve folyamatosan tapasztaltam az életemben. Ezután kezdődött az egyéni hitéletem. Ekkor még azt gondoltam, hogy nincs szükségem sem közösségre, sem intézményre az istenkapcsolatomhoz. Érdeklődve olvastam hitről, ezotériáról, minden rendszer nélkül. Jó sok év telt el, mely alatt egyre erősödött bennem egyfajta hiányérzet. Azt láttam, hogy spiritualitásomban nem haladok sehova, és nem fejlődöm. Rájöttem, hogy egyedül nem boldogulok ezen az úton. Barátaink közreműködésével betekintettem több közösség életébe. Így jutottam el a hetényegyházi református gyülekezet istentiszteletére is, ahol a hátsó sorok egyikében homályos szemekkel hallgattam végig az első igehirdetést. A következő héten egy vendégváró istentiszteletre invitáltak, amelyre egyedül mentem el, kissé bátortalanul és félve, de a közösség befogadó szeretete szinte (folytatás a következő oldalon) 232

Ez a második cikk, amit a Szószólóba írok. Most már pontosan tudom, hogy ez az „újságírósdi” nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé. Úgy általában sem, de különösen a mostani téma miatt... Konfirmáció, bizonyságtétel – ezek nagyon személyes dolgok. Hiába készültem fel előtte, gondoltam végig, írtam kétoldalnyi vázlatot, ott és akkor az egész átrendeződött. Az istentisztelet, a közös éneklés, az igehirdetés már eleve teremtett egy sajátos hangulatot, és több gondolatot is elindított bennem. Aztán Zsókám bizonyságtétele után kénytelen voltam a saját mondandómat teljesen átalakítani, ti. azzal akartam kezdeni, hogy nekem milyen jó életem volt. Ő meg arról beszélt, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie – döntően a közös életünk során. Ez a kettő így együtt ellentmondásosnak tűnik. Mintha nem is egy házasságban élnénk... Nem ismertük előre egymás bizonyságtételét. Utána ezt-azt meg kellett beszélnünk. Pedig mi kapcsolatunk során sokat beszélgettünk. Mégis sikerült meglepnünk egymást. Amikor kimentem az Úr asztalához, és szembenéztem a gyülekezettel, tudtam, kikhez szólok. Ismertem mindenkit, megbíztam mindenkiben. Nyugodtan lehettem őszinte, beszélhettem a tévedéseimről, mutathattam magam gyengének, sebezhetőnek... Most nem tudom, kik fogják ezt a cikket elolvasni. Talán nem is ismerek mindenkit. Nem is sejtem, hogy fog ez a beszámoló sikerülni... Eddig nem valami jól alakul... Már csak azért sem, mert nem tudom az akkor elmondottakat pontosan visszaadni. Amint már írtam, nem az előre elkészített vázlat alapján beszéltem, és a bizonyságtételről készült felvétel sem jutott még el hozzám. Így nincs más választásom, mint a vázlatra és az emlékeimre támaszkodva írni... Azt biztosan elmondtam, hogy nemrég voltam egy olyan baptista istentiszteleten, ahol hárman is bemerítkeztek. Az egyik barátom is. Előtte mindannyian bizonyságot tettek. A hitre jutásuk valamilyen tragédiával, veszteséggel, krízissel volt kapcsolatba hozható. Szülők válása, súlyos betegség, közeli családtag halála. Az én életemben nem voltak igazán nagy krízisek. Talán csak egy, de azt is én okoztam. Sok fájdalmat okoztam akkor Zsókának. Ha eszembe jutnak azok a dolgok, nem vagyok büszke magamra. Örülök, hogy sikerült akkor helyrehozni a kettőnk kapcsolatát – és ez nem csak az én érdemem. Ott tartottam, hogy mindig jó életem volt. Könnyen ment a tanulás. A családi (folytatás a következő oldalon) 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

(Zsóka bizonyságtétele) kézzel fogható volt. Az igehirdetés és a zenekar által kísért dalok nagyon megérintettek: nekem szóltak. Ezután rendszeres látogatója lettem a vasárnapi istentiszteleteknek, amelyek gyakran felkavartak, szembesítettek önmagammal, és sokszor nagyon lassan mentem hazáig, hogy felszáradjanak a könnyeim. Hitéleti fejlődésemben intenzív szerepet játszottak a családos hetek, valamint az elmúlt fél év alapozó bibliaórái, amelyek során rendeződni látszódnak a legfontosabb kérdések és fogalmak. Ezek (Misi bizonyságtétele) elbeszélésekből tudtam, hogy mindkét nagyapámnak jó feje volt – gondoltam, tőlük örökölhettem. A felvételik is általában sikerültek, ami meg nem, arról utólag kiderült, hogy rossz döntés lett volna – elkönyveltem, hogy szerencsém volt. Az államvizsga után rögtön lett munkahelyem. Ráadásul nem tanári állás, mint aminek tanultam, hanem informatikai, amit jobban akartam. Megint a szerencse. Mindig éppen akkor nyílt meg előttem egy kapu, amikor becsukódott egy másik. A munkát is élveztem, egyre jobban ment, egyre feljebb kerültem. Amikor egy helyen nagyjából elértem, amit lehetett, akkor valahogy adódott egy másik lehetőség, egy ajánlat: továbbléphettem, feljebb. Szakmailag is, anyagilag is. És persze ne feledkezzünk el a magánéletemről sem. Az egyetem elején megismerkedtem Zsókámmal. Nagy szerelem, házasság, ő a lelki társam. Hamar jöttek a gyerekek, hamar családdá váltunk. Boldog családdá – ezt nem csak úgy kötelezően írom... tényleg. Büszke voltam magamra, hogy milyen okos és ügyes vagyok. Amolyan jó ember. Úgy gondolkoztam, hogy persze sokszor van szerencsém is, de – ahogy a mondás tartja – a jóknak van szerencséjük. Ma már tudok a lelki ajándékokról annyit, hogy belássam: ez mind nem az én érdemem. Vagy legalábbis nagyrészt nem. A természettudományos érdeklődésem folytán, illetve fiatal korom vallásellenes légkörében istentagadó lettem. Időnként tréfát is űztem a vallásból, megbántva ezzel másokat. Csak 39 évesen kezdtem foglalkozni a lélek dolgaival. Az első ezoterikus, időnként pszichológiával is foglalkozó könyveket Zsókám adta a kezembe (Popper Péter, Müller Péter, Mesterkurzus sorozat). Ezekből sokat tanultam. Nem sokkal később egy fiatalkori ismerősöm felbukkanása indított el a buddhizmus felé. Már maga az irányzat is tetszett: Gyémánt Út. Ki akartam próbálni, meg akartam tapasztalni azokat a dolgokat, amelyekről írt. A meditációt, azokat az elvonulásokat, ahol különösen erősen lehet megtapasztalni a boldogság érzését, a megvilágosodást. Na meg persze a titkos tanítások ígérete sem volt közömbös számomra. Sokat merítettem a buddhista tanításokból is... Egyre többet foglalkoztam az ezotériával és a buddhizmussal. De ahogy beleástam magam, egyre inkább kezdett az egész zavarossá és ellentmondásossá válni. Az ezotériát fogyasztói vallásnak kezdtem látni, ahol a sokszínűségben mindenki megtalálhatja azokat az irányzatokat, amelyben a legkellemesebb számára hinni. A buddhizmussal pedig az lett a bajom, hogy számos ellentmondást fedeztem fel az eredeti tanítások, az eredeti filozófia, ill. a mai nyugati lámák – egyébként nagyon hatásos - tanításai között. Időközben Zsókám elkezdett járni a gyülekezetbe, és egy-egy alkalommal én is elkísértem. Ünnepnapokon, vendégváró alkalmakkor. 24 3

után éreztem úgy, hogy igazi tagjává válhatnék ennek a gyülekezetnek, bizonyságot tehetek a hitemről. Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni az Úristennek, hogy ilyen kitartó volt velem és 45 évesen eljuthattam idáig, továbbá a gyülekezetben lévő testvéreknek, akik mindebben segítettek nekem, és nem erőltettek semmit rám, hagytak engem szép lassan érlelődni. Külön nagy öröm számomra, hogy egy éve csatlakozott ehhez az úthoz az én társam, Misi is, és most már együtt haladhatunk tovább... Aztán elment a monoszlói gyülekezeti hétre. Én akkor éppen vidéken dolgoztam, egész héten nem találkoztunk, így utánamentem. Másfél napot töltöttem a gyülekezettel. Részt vettem egy délelőtti foglalkozáson, ami nagyon emlékeztetett azokra a – versenyszférában is alkalmazott – csapatépítő, illetve önismereti tréningekre, amelyeket egyébként én hasznosnak tartok és szeretek. Este pedig a tékozló fiú története volt az igehirdetés témája, ami nagyon megfogott. Úgy jöttem el onnan, hogy eldöntöttem, a következő évben már teljes egészében részt veszek – már ha lehetséges. Mivel elképzelésem Zsókám és a gyülekezet részéről is támogatásra talált, így a következő évben már az első perctől ott voltam Piliscsabán. Úgy mentem oda, hogy bár én nem hiszek, de igyekszem maximálisan együttműködni, alkalmazkodni, nem leszek belső ellenzék. Aztán a záró istentiszteleten jött egy gondolat: „Neked ide kell tartoznod!”. Innentől, ettől a perctől kezdtem hinni. De voltak ellenérzéseim is. Hogy amit Zoltán az igehirdetések alkalmával mond, amilyen következtetésekre jut, azzal én nem mindig érték egyet. Néhány kijelentést tévedésnek érzek... És akkor jött még egy gondolat: „Jó lesz ez neked!”. Elkezdtem járni istentiszteletekre. Ráhangolódni az igehirdetések gondolatmenetére, beleburkolózni az istentiszteletek hangulatába. Átélni olyan lelki kapcsolódásokat, amelyeket csak így lehetséges. És ez jó volt. Egy idő után kezdtem érezni, hogy ez nem elég. Ekkor megint „szerencsém volt”. Elindult egy felnőtt alapozó bibliaórai csoport. Ezen végigvettük azokat a kérdéseket, amelyek nem voltak világosak számomra. Például a szentháromság-hitvallás sokáig gondot okozott. De itt értettem meg, hogy mi az eredendő bűn, Krisztus hogyan váltotta meg kétezer évvel ezelőtt az én mostani bűneimet, mit jelent az üdvözülés, a kegyelem, a hit, vagy a lelki ajándékok. És persze volt szó az angyalokról és a Sátánról is... Ebben az egy évben sokat változtam, néhány dolgot megtanultam, néhány dolgot megértettem. Bekapcsolódtam a gyülekezet életébe, itt-ott a szolgálatba is. Ugyanakkor hétről-hétre rádöbbenek arra, hogy miket gondolok rosszul, miket nem látok még tisztán. Például a napokban jöttem rá, hogy nem tudok Istentől kérni. Imádkozás közben nem kérek, legalábbis magamnak nem. Mert eddig azt gondoltam, hogy ha Isten velem foglalkozik, akkor nem jut ideje másokra, akiknek nagyobb szükségük van Rá. Mintha Isten véges kapacitással rendelkezne... Szóval még sokat kell növekednem a hitben, és azt is látom, hogy Jézus mércéjével mérve sohasem kaphatok még csak elégségest sem. De a mi emberi mértékünkkel mérve mégis alkalmasnak találtatok arra, hogy a konfirmáció által a gyülekezetnek immár hivatalosan is tagja legyek. Köszönöm, és hálás vagyok Istennek, hogy elindulhattam ezen az úton... 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Mostani rovatunkban két távolabbi szomszédunkat mutatjuk be. Az első gyülekezet — a felsősófalvi — bemutatásának aktualitását a gyülekezeti hét adta. A gyülekezet és főleg lelkipásztorának jelenléte kifejezetten fontos és meghatározó része lett az Erdélyben töltött 8 napnak. A második gyülekezet egyháztörténeti jelentőségű. A híres hallei egyházközségből járt Hetényegyházán a gyülekezet két házaspár tagja. Mostani rovatunkban velük találkozhatunk.

Szász Tibor ~ református lelkipásztor

A felsősófalvi református egyházközség rövid története

Felsősófalva első régészetileg dokumentált temploma a 13. századból való. A pápai tizedjegyzékben nem szerepel, holott a későbbi dokumentumok, a 19. századig megőrződött megnevezése szerint „egyházmegye” volt. Eredetileg hozzá tartozott az 1669-ben levált Parajd (a később elpusztult kápolnával és haranggal rendelkező Illyésmezővel együtt). Alszeg vagy „Kis Sófalva”, 1802-ben függetlenedik. Az akkori megosztás szerint mindez ideig Felsősófalvához tartozik a völgyet meghatározó Korond-pataka (Nagyvíz) jobb oldalán levők gondozása: így a Békástanya nevű tanyavilág, mely 1977től haranglábbal és imaházzal rendelkezik, és Korond, ahol 1999 októberétől missziós szórványgyülekezet alakult és működik folyamatosan. A 18. században népesség szempontjából még egyik vezető gyülekezete Udvarhelyszéknek. Státusa felértékelődik a császári sókamara által: a helyiek patrónusa, gondnoka a majdnem teljhatalommal rendelkező sóispán. A kepe [a papi javadalom erdélyi kifejezése — a szerk.] és a bánya által kitermelhető sótömbben adott évi kvóta vonzóvá tette az amúgy szegény helyet. Kiváló, tudós lelkipásztorok szolgálnak itt. A hely ebben a korszakban esperesi székhely. 1802-ben a földrengés következtében a

több mint öt évszázados templom tartószerkezet megsérül, ezért a gyülekezet kénytelen elbontani és újraépíteni. A 19. század Györke József és Györke János szolgálatához köthető. Ketten, apa és fia, 1817-től a századfordulóig nyolc évtizedet szolgáltak. 1861-ben épül a mai napig is álló parókia és a nagy méretű kántortanítói lakás. Ez utóbbi 1896ban, a Millennium tiszteletére. A 20. század keményen próbára tette az itt szolgáló lelkészeket. Dénes Dezső idejében az első világháború vérvesztesége, az 1916-os román betörés, a falu lakosságát a szó szoros értelmében megtizedelő spanyolnátha, a bénító sokként megélt trianoni változás, majd három teljes és részleges faluégés terhe élete virágjában dönti a sírba a derék, küzdő lelkészt. A lelkipásztori szolgálatot itt kezdő Fekete János, ki csupán 3 évet szolgált a gyülekezetben, karizmatikus egyéniségével mélyreható nyomot hagyott. Megalakul az IKE [Ifjúsági Keresztyén Egyesület, evangéliumi ifjúsági ébredési mozgalom egyik szervezete. Hazánkban ehhez hasonló a KIE és a MEKDESZ — a szerk.], és megerősödik a Nőszövetség.

25 4

Később a Bethánista mozgalomhoz csatlakozva, megjárja a börtönök és lágerek poklát. Nagy Zoltán és Elekes József a felbolydult háborús idők zavaros időszakának zaklatott légkörében tevékenykedtek. 1946-ban Cseresnyés Ferenc lelkész a háborús pusztítások nyomainak felszámolásával kezdi szolgálatát. Az 1947-es éhínség, az egyházi javak, épületek elkobzása, a beszolgáltatás, a kepe gabonában való fizetésének betiltása, a kulákvilág, mindezek következtében a nagyarányú kirajzás a hatvanas évek elejétől nehéz helyzetbe hozta a gyülekezetet. Az összes épületet, területet elkobozzák. A parókiát irodával és egy kisméretű teremmel toldják meg, ahol szűk, nehéz körülmények között folynak a vallásórák, bibliaórák és más, nem templomi tevékenységek. 1971-ben sikerül önerőből nagyobb méretű javítást végezni a templomon. A békástanyai szórvány szolgálati ellátásának enyhítésére az Amerikába elszármazott Lukács Antalnak a céladományából harangláb épül. Harangot vásárolnak, valamint egy imaháznak alkalmas új épületet is. Szolgálati kocsit és elektronikus orgonát is adományoz a nagylelkű adakozó. A 41 évet hűségesen és igeszerűen szolgáló Cseresnyés Ferenc nyugalomba vonulása után Molnár József végzi a szolgálatot, majd, távozása után, 1991 szeptemberétől Szász Tibor Andrást választják meg lelkésznek. A gyülekezet újjáépülése ezek után tervszerűen történik, az Isten által ajándékozott szabadság lehetőségeit kihasználva. Az infrastruktúra párhuzamosan épül a belső, lelki újjászervezéssel. Minden évben egy-egy belső munkaterületre, tevékenységre koncentrálva indulnak be az új vagy újjászületett tevékenységek. 1992: Gyülekezeti Otthon kiképezése a visszakapott kántortanítói házból. 1993: a lakás, garázs és gabonás épület építése. 1994-1995: csűr, üzemanyagraktár, karbantartó műhely létesítése. 1996: a templom belső terének renoválása. 1997: a

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

békástanyai imaház felújítása. 1999: kazánház, számítógépszoba, manzárd épülete. 2000: parókiafelújítási munkálatok. 2001: sütőház építése. 2002: tájház vásárlása. 2003: fa- és deszkaraktár építése. 2004-2005: vendégház építése. 2007: békástanyai Pedagógusház építése. 2008-ban pedig a templomrenoválás volt soron. 2011-ben csoporttevékenységek számára berendezett 6x12 méteres termet építenek, beépített tetőtérrel látva el az egyik épületet. Ugyanekkor folyik az egyházközség birtokainak visszaszerzése nehézkes eljárások lefolytatása révén: 68 hektár erdő és 6 hektár más földterület kerül így újból jogos tulajdonba. 1991-ben indul a 8 éven keresztül intenzíven működő IKE, tagjainak nagy része elkötelezett, helyben maradó, vallását gyakorló pedagógus, értelmiségi és vállalkozó lesz. Ebből a generációból hárman a lelkészi pályát választják (elsőkként az utolsó másfél évszázad történetében). Ebben az időszakban nőszövetség, énekcsoport is működik. Beindul a gyülekezeti vendéglátás. 1992 -2002 között Vasárnapi Iskola várja a gyerekeket. 1996-tól kezdődően minden nyáron gyermekevangélizációs missziós hetet tartunk. Ez 2004-től kézműves tevékenységek oktatásával is bővül. 1999-ben a nagy IKÉ-sek vezetésével számítógépes kör indul a vallásórás gyerekek oktatására teleház jelleggel. A csoport független alapítvánnyá alakul

2002-ben, Felsősófalvi Innovatív Kör néven, amely mindmáig aktív. 1999. október 31-én Korond szórványban missziós gyülekezet indul, 33 aktív taggal. Intenzív gyülekezeti diakóniai munka folyik, aktív és professzionális segélynyújtással. 1996-tól a hollandiai Bergambacht egyházközségével alakul ki először hitbeli-lelki kötődés, majd 2 évenként egy-egy jelentékenyebb, közös gyülekezetközpontú projekt megvalósítására kerül sor. Bár az iparvidékekről hazaköltözöttek évekig pótolták az enyhén negatív születési-elhalálozási arányból adódó fogyást, 2000-től mintegy kettőszáz egyháztag, főleg fiatal, telepedik le más helységekben, több mint fele szerencsére a székelységen belül. Ezzel párhuzamosan a szórványok számban és hitben gyarapodnak. A gyülekezeti otthon és a vendégház nyári időszakban jelentékeny, áldással működő logisztikai központot képez, ahol táborok, csoportok végezhetik tevékenységüket. Az itt lévő programoknak három szigorú feltételnek kell eleget tenniük: vagy egyházinak kell lennie, vagy egyházi áldással kell történnie, és puritán viselkedésűnek kell lennie. Viszszajáró táborozó közösségeink vannak, ahol gyerekek, ifjak százai fordultak meg, és bevallottan életre szóló, sorsmeghatározó élményekkel távoztak. A táborhely önfenntartó, az igénybevevők és a pártoló tagok önkéntes adományá-

ból, munkájából tartja fenn magát. A gyülekezet egyre erősödő kemény magja az a helyben maradt, hajdani gyülekezeti ifjúsági körökben kinevelődött nemzedék, akiknek tagjai főiskolát, egyetemet végeztek, vagy sikeres vállalkozókként a falu meghatározó egyéniségeivé nőtték ki magukat. Mind tudatos gyakorló egyháztagok, szép családi élettel. A vallásórások, kicsi ifisek törzscsapata is ezek gyermekei közül kerülnek ki. A természetes apadással 20 év alatt a gyülekezet létszáma 1400-ról ezerre apadt. Reményeink szerint ezzel a fogyás üteme rohamosan lassulni fog. Az évszázadok óta megmaradásért küzdő, derék székely gyülekezet hittel és reménnyel éli Krisztus oltalma alatt elrejtett életét.

A hallei evangélikus Szent Lőrinc gyülekezet 2011. június 19-én német vendégeket köszönthettünk Hetényegyházán az istentiszteleten. Siegfried és Christa Anz a Hamar család vendégeként egy hetet töltöttek Magyarországon. Siegfried a gyülekezetükben a honlapért felelős presbiter, Christa pedig, amíg egészségi állapota ezt megengedte, az énekkar vezetője volt. Őket kértük, mutassa be a nagymúltú, egyháztörténeti jelentőségű egyházközséget, amelyben a 18-19. század meghatározó teológus személyisége is szolgált Friedrich Schleiermacher, akit ma leginkább úgy ismerünk, mint a liberális teológia megalapítója. A gyülekezet életébe a www.stlaurentius-halle.de honlapon keresztül pillanthatnak be az érdeklődők. A több mint 1200 éves egyetemi város, Halle, Németország keleti részén Sachsen-Anhalt tartományban fekszik. A sóbányászat korán gazdaggá tette a várost. Később a káliumpermanganátés barnakőszén-bányászatra épülő vegyipar, valamint a gazdagon termő lösztalaj (ami a cukorrépa és gabonafélék termesztését teszi lehetővé a környéken) további gazdasági fejlődést eredményezett. Jelenleg kb. 232.000 ember él Halléban. 1990 óta közel 70.000-rel csökkent a lakosság száma, mivel sok gyárat be kellett zárni, és nagy lett a munkanélküliség. A 18.000 egyetemistának köszönhetően azonban Halle mégis élő, fiatal város.

A hallei evangélikus Szent Lőrinc gyülekezet a 40-50 hallei gyülekezet egyike. A templom korábban a középkori Halle kapui előtt állt, és már 1138 és 1142 között a nagyjelentőségű Ágostonrendi Neuwerk kolostor létrehozása után felszentelték. Ezzel a kolostorban foglalkoztatott kézművesek és szolgálók által létrehozott, és egy nagyon szép régi temetővel körülvett Lőrinc templom ma az egyik legrégebbi, eredetileg román stílusban épült egyházi épület Halléban. Bár ez a templom 1984ben alapjáig leégett, a gyülekezet nagy erőfeszítéssel régi formájában újra felépítette. 1991-ben történt az újraszente265

lés. 1996 óta egy nagyon jó mechanikus orgona szólaltatja meg az énekek kíséretét, és 2002 óta három bronzharang csengő hangja szólítja a híveket az istentiszteletre. A Lőrinc gyülekezetnek megközelítőleg 1400 tagja van. Ez nagyjából a város területén élők 10 százalékát jelenti. Viszonylag nagy arányban vannak köztünk jelen az egyetemen dolgozók és maguk az egyetemi hallgatók is. Éppen ezért a Lőrinc templomban tartják a legtöbb egyetemi és fiataloknak szóló istentiszteletet. A gyülekezet a már említett temető mellett egy 63 fős óvodát is fenntart. Ebből következik, hogy félállásban

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

foglalkoztatott lelkésznőnk, kántorunk, és a 25%-ban foglalkoztatott hitoktatónk mellett van hét főállású óvónőnk, egy temetőkertészünk és takarító személyzetünk is. A templomi muzsika nagy szerepet játszik ebben a gyülekezetben. Szinte minden istentiszteleten megszólal kórus vagy a hangszeres zene. A prédikálás szolgálatával az egyetem híres teológiai kara, és Halle nyugdíjas lelkészei is támogatnak bennünket, így minden vasárnap 10 órakor, és az egyházi ünnepnapokon is tudunk istentiszteletet tartani. A gyülekezetet 10 választott elöljáró [presbiter — a szerk.] vezeti. Munkájukat különböző bizottságok segítik, mint pl. gyülekezetépítési bizottság, a gyülekezet épületeinek, illetve a temető fenntartásáért felelős bizottság. Minden elöljáró felelős valamilyen meghatározott feladatért. Fontos törekvésünk, hogy minél több gyülekezeti tagot bevonjunk az önkéntes gyülekezeti szolgálatba, mint például a gyermekistentiszteletek tartása, ami a prédikáció

alatt egy külön teremben zajlik, vagy a templom rendben tartása, esetleg a lektori szolgálat (amely az istentisztelet elején a gyülekezet köszöntését, a lekció, az evangéliumi rész és a hirdetések felolvasását, valamint az úrvacsoraosztásnál való segítkezést, és a perselypénz összegyűjtését jelenti), vagy az oltár hetenként friss virággal való feldíszítését. Több mint 30 énekkari tagunk van, a zenekarunk 20 fős, amelyben 6-8 testvérünk harsonával dicsőíti az Urat. Ők mindannyian hetente tartanak próbákat. További gyülekezeti csoportjaink az ifjúsági gyülekezet, egy beszélgetőkör, a bibliakör, a nyugdíjasok köre, a gyermekkórus és a fuvolás csoportok. Körülbelül 6 hónapja a gyermekeket is meghívjuk az úrvacsorára, ők bor helyett szőlőlevet isznak. Nagy kihívás gyülekezetünk számára egy új 63 személyes óvodaépület építése, mivel a régi nem felel meg a tűzbiztonsági előírásoknak, és nemsokára bezárják. Mivel a gyermekek és

Tóth Tibor Azért jöttem, mert tavaly is voltam, és nagyon tetszett. Ezen a héten a legjobban a kalandpark és az olimpiai játékok tetszettek. Egész héten jókat nevettünk és beszélgettünk.

dr. Siegfried Anz 1966 óta dr. Hamar Norbert barátja

Egy jó barátom mondta, hogy van ez a tábor, és tavaly is voltam. Ez is és a tavalyi is nagyon tetszett. Főleg a keddi nap tetszett, mert délután elmentünk a Kerekerdő Kalandparkba. Torbán Balázs Szerdán az Ifjúsági Otthonba mentünk agyagedényt készíteni. A csütörtök is tetszett, mert olimpiai játékok voltak. Én a rövidtávon futottam, de kicsit megrázó volt, mert izomlázam volt. Utána volt a méta játék, az is nagyon tetszett. És vicces képek is készültek rólam.

Tóth Attila 6 27

Ferenczi Virág

Azért jöttem a táborba, mert a tavalyi is nagyon tetszett. Nagyon jó élményeim voltak ezen a héten. A legjobban a kalandpark és a homokozóban Görögország térképének elkészíSági Ádám tése tetszett, de jó volt, hogy sok szünet is volt. Sokat beszélgettünk. Alkottunk 6 csapatot amelyek egyegy témakört dolgoztak fel: hétköznapok, istenek és a vallás, hadsereg, szellemi élet, társadalom, olimpia. Én az „istenek és vallás” csoportnak vagyok a tagja. Azért választottam ezt a témát, mert bejön nekem. Összefoglalva ezt az egészet, nagyon jó volt.

fiatal szüleik – akik többnyire bevándorlók – munkájuk miatt csak nagy nehézségekkel tudnák megoldani gyermekeik napközbeni felügyeletét, nagyon fontos a számunkra az óvodaépítési program. Feladataink között ez áll az első helyen. Magyarországgal már több fontos kapcsolata van kórusunknak. Néhány évvel ezelőtt az évenként esedékes énekkari nyaralásunkat a felsőörsi református gyülekezet vendégeként Tótvázsonyban töltöttük.

Nekem nagyon tetszik ez a tábor, szeretek itt lenni. Tavaly is voltam, az is jó volt. Idén többen vagyunk, és ez jobb, mert többen jobban lehet játszani.

Jól éreztem magam. Az volt a baj, hogy ma, amikor a társadalomról szóló előadásra elkezdtünk készülni, odaadta Tamás bácsi a könyvet, és azt mondta Barna, hogy mindenki mindenről gyűjtsön, és ki kell olvasni egy egész fejezetet holnapra, de este 6-ra érek haza, lefürdöm, és 8-tól pedig kezdődnek a sorozataim… Legjobban a méta tetszett. Jó volt, hogy vegyes programok voltak, nem unatkoztunk, volt elég szabad program is. Finomak voltak a kaják. Ebédnél a vanília öntetes meggyes rétes ízlett a legjobban. A tízóraik és uzsonnák mind finomak voltak. 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Jól éreztem magam. Az tetszett a legjobban, amikor elmentünk a kalandparkba és fagyizni, és amikor barátokat szereztem. Két barátom is lett, de a többiekkel is jóban vagyok. AnyuKozma Patrik kám íratott be a táborba, hogy legyen otthon egyedül egy kicsit, mert segítség neki, ha csak a tesómmal kell elbírnia.

Sanchez Natalie

Szabó Bence

Nekem nagyon tetszett a tábor, jók voltak a játékok. Tegnap az olimpia is nagyon tetszett, és nagyon örültem, hogy a kislabdahajításban a lányok közül az első lettem, mert életemben nem dobtam még kislabdát. Jó volt, hogy beöltöztünk görögöknek. Összességében az egész tábor tetszett.

Kovács Alexa

Én jól éreztem magam ebben a táborban. Nekem az tetszett a legjobban, hogy kimentünk a Nyíri erdőbe, és ott játszottunk mindenfélét. Tetszett még, amikor itt aludtunk. Kicsit zajosak voltak, de utána rögtön el is aludtam. Jó volt itt. Sok barátot szereztem.

Azért jelentkeztem a táborba, mert szeretek kirándulni és táborozni. Jól éreztem magam. A kalandpark és az Ifjúsági Otthon nagy élmény volt. A szalonnasütés is jó volt.

Kontra Anna Jól éreztem magam, tetszett a tábor. Jó volt az olimpia, csak nekem nem a rövidtávfutásban kellett volna indulnom. Az ittalvás is nagyon jó volt és a játékok. Sipos Laura Jól éreztem magam. Jó volt itt lenni, mert megismerhettem új gyerekeket és új felnőtteket. Nekem tegnap este a puszicsata tetszett a legjobban.

Török Ábel Nem tudtam, hogy van ilyen program. Az egyik barátomtól hallottam róla, hogy itt van, és hogy tök jó ez a tábor. Nagyon szeretem a görög mitológiát, és megkérdezte anya hétfőn, hogy lehet-e még jelentkezni. Így kapcsolódtam be a táborba. Nagyon tetszett ez a hét. Barátokat szereztem, és sok új dolgot tanultam. Még kézműveskedtem is, ami rám nem annyira jellemző. Friedrich Dorina Tetszett a tábor. Mi gyakran szoktunk a gyülekezetbe járni. Szilvi néni mondta, hogy lesz ez a tábor, és anya befizetett rá, mert szeretem az ókori dolgokat. Sok mindent tanultam, és még barátokat is szereztem.

Sárkány Dávid Jól éreztem magam. Jó volt a foci és a Nyíri-erdőben az olimpia, meg a többi dolog is. Görögország társadalmáról új információkat is tanultam. Jó volt a közösség, olyan, mint egy osztály. Kovács Violetta Szerintem nagyon jó volt ez a tábor, a kalandpark is. Az ittalvás is tetszett a polifoamon és a hálózsákban. Nagyon tetszett az olimpia is, és örülök, hogy második lettem távolugrásban.

Nagyon tetszett minden, főleg az olimpia és az ittalvás. Nagyon jó volt, hogy beöltöztünk, és a hét során megpróbáltuk alkalmazni a régi szabályokat, mint például a demokráciát, ami bizony nem is annyira egyszerű. Az egész nagyon tetszett.

Papp Dániel Eleinte nem nagyon volt kedvem jönni, de az első nap után megtetszett ez az egész. A hangulat és csapat nagyon jó volt. 6an egy osztályból jöttünk, de sok új embert is megismertem, és barátságok is kötődtek. A kalandpark volt a legjobb. 387

Fehér Bianka

Német Szabolcs Én jól éreztem magam a táborban. Jó volt minden, csak mindig nagyon koszosak lettünk. Anyukám tudta meg Tamás bácsitól, hogy van ez a Hellász tábor, és gondoltuk, eljövök és megnézzük, hogy milyen. Jók voltak a programok. A társaságot nem fogom elfelejteni. 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Gál Dorina

Szerintem nagyon jó volt a tábor. Beöltöztünk, tanultunk a görögökről, és olyanról is tanultunk, amiről eddig nem is tudtunk. A kalandpark kiemelkedően tetszett, de sajnos nem sikerült végigmennem a pályákon, mert mennünk kellett.

Minden jó volt, tetszett nagyon, megérte eljönni. Gondolkoztam, hogy eljöjjek-e, mert Tamás bácsi azt mondta, hogy főleg kisebbek lesznek, de aztán örülök, hogy eljöttem. A kalandtábor és az olimpia nagyon jó volt. Jó volt, hogy voltak szabadidők, lehetett szabadon focizni és tetszettek a beszélgetések is. Varjú Barnabás Nagyon jól éreztem magam a táborban. Tavaly is jó volt, de akkor kevesebben voltunk. Az hogy most többen lehettünk, azért volt jó, mert többet játszottunk, beszélgettünk, és több emberrel ismerkedhetBodor-Kis Dávid tünk meg. De a helyhiány miatt kicsit rossz is volt, hogy ennyien voltunk. A beszélgetések, a szabadidős játékok és a kalandpark nagyon tetszett.

Szabó Laura Tetszett ez a hét, jók voltak a programok és játékok. Nekem a fagyizás és az olimpia tetszett a legjobban. Friedrich Zsófia Jól éreztem magam, jó volt, hogy sokat játszottunk. Jövőre is el szeretnék jönni.

2012-ben a nyári szünet első hetében az ókori Egyiptomban élhetünk át egy izgalmas kalandot azokkal, akik folytatják velük az időutazást.

Én nagyon jól éreztem magam. Jó volt a közösség, kedves volt mindenSzalai Adrienn ki. Rengeteget tanultunk az ókori Görögországról, a sportokról, az életükről. A Nyíri-erdőben az olimpiai játékok tetszettek a legjobban.

tömeg ~ közösség ~ egyén 09.00 – 10.00 Vendégváró zenés istentisztelet Kinek a választása? (Mt 27, 15-26.) Igehirdetés Barabás története alapján 10.30 – 12.00 A hét élet

14.00 – 15.00 Tömegnyomás és egyéni választás Kerekasztal-beszélgetés a Bíró Teréziadíjasokkal társadalmi hatásokról és egyéni életesélyekről 15.30 – 16.30 Tömegzenék és igényes alkotások Zenés tárlatvezetés tömegkultúráról és minőségi művészetről Kovács Levente zeneszerző és orgonaművésszel.

12.30 – 14.00 Közös ebéd 398

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

TRIANONI NOSZTALGIA Két székely iddogál és beszélget a kocsmában, - Te, Áron, azért mégis csak jól verekedtünk a háborúban. - Mért mondod? - Hát egész Romániát hozzánk csatolták!

SZÉKELY FAVICC Két székely iddogál és beszélget a kocsmában, - Te, Áron, azért mégiscsak jól verekedtünk a háborúban. - Mért mondod? - Hát egész Romániát hozzánk csatolták!

FÜSTBE MENT TERV Két székely kéményt rak egy gazdánál, s mikor készen vannak, látják, hogy az el akar dőlni. Mondja az egyik: - Te tartsd a kéményt, én addig felveszem a pénzt! A másik lezseren nekitámaszkodik a kéménynek, mintha csak pihenne, emez int neki, hogy mehetnek, mert megvan a pénz. A falu végén utoléri a gazda őket, hogy ledőlt a kémény. Mondja a székely nagy magabiztosan: - Hát mondta valaki, hogy örökké fog tartani??!

MEGBOCSÁTHATATLAN BŰNBÁNAT Úrvacsoránál a székely jó alaposan meghúzza a boroskelyhet. A lelkész nem hagyja szó nélkül: - Nem lesz az egy kicsit sok, bátyám? - Sok itt a bűn is, nagytiszteletű uram! ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG Idős székely házaspár ücsörög a ház előtt. Az öreg morfondírozik: - Te, Mari! Ha kettőnk közül valamelyikünk meghal, én béköltözök a városba!

szemléletek találhatóak ebben az egyházközségben Már az első pillanatok is. Vannak, akik szeretnémeglepetéssel teltek a munnek minél többet adni, és a katársi hétvégén. Már járlehető legmagasabb színtam több alkalommal is vonalon szolgálni, míg Szolnokon, de a belvárost akadtak olyanok is, akik még nem láttam. Maga a saját véleményüket és életemplom is nagyon szép, de tüket helyezik előtérbe a a környező épületekkel és a közösség érdekeivel szemTisza-parttal együtt válik ben. Talán nem is volt a igazán festőivé a város ezen meglepő, hogy találkozkis része. tunk az utóbbiakkal is, A szolnoki református A szolnoki gyülekezet hiszen ilyen tagok szinte templom nagyon kedves volt velünk, minden gyülekezetben minden kis részletre figyeltek, hogy mi- fellelhetőek, hanem az, hogy nemritkán nél otthonosabban érezhessük magunkat, ők adtak leginkább hangot a véleméés minél hatékonyabban tudjunk dolgoz- nyüknek, míg mások hallgattak ellenvéni. Az első napon még nem mindenki leményükkel, vagy csak súgva mondták tudott lelkiekben „megérkezni”, ezért is el álláspontjukat a szomszédnak. volt jó, hogy a vasárnap lényegében az Másnap ebből az esti beszélgetésből ráhangolódásról szólt. Az ebédnél és az kiindulva foglalkoztunk a csoportok esti beszélgetésnél kölcsönösen megis- működési mechanizmusaival a szolnoki merhette egymást a két gyülekezet mun- gyülekezet egyik oszlopos tagjával, Kákatársi köre. rollyal együtt. Jó volt azt tapasztalni, Ezen a beszélgetésen érdekes volt amikor válaszoltunk a szolnokiak kérdémegfigyelni, hogy mennyire eltérő seire, hogy közösségünk szinte egy emDR. SCHLÉGL ANNAMÁRIA

309

berként tudunk ott lenni, értettük egymás megnyilvánulásait, amely alapja, hogy a legfontosabb értékek és célok tekintetében közös látásunk van, és amiben vitáink vannak, azok inkább a megoldási módok. Most is nagyon sokat tanulhattunk saját rezdüléseinkről, belső működéseinkről. Mindezt ráadásul úgy, hogy egy védett környezetben érezhettük magunkat. Megélhettünk mélységeket és magasságokat is. Volt, amikor kemény tényekkel kellett szembenéznünk, ugyanakkor előre is tekinthettünk és ötletelhettünk. A szolnoki gyülekezet megkeresése alapján például a két gyülekezet tervbe vett néhány közösen végzett szolgálatot. A közös gondolkodás mellett arra is volt lehetőségünk a szoros időbeosztás ellenére, hogy lazítsunk, lángost süssünk, nagy sétákat tegyünk este a belvárosban. Az éjszaka kivilágított sétálóhíd csodálatos látványt nyújtott. Igaz, hogy Szegeden rengeteg időt tölthetek a Tisza partja mellett, de ez mégis különleges volt.

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

A munkatársi hétvége lényege, hogy minőségi időt tölthetünk el a gyülekezet dolgaival és a munkatársakkal. Szolnok ideális helyszín volt erre. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a három napnak. TÓTH-KÁSA SAROLTA Minden esztendőben választunk egy hétvégét, és távolabb megyünk a lakhelyünktől, beszélgetünk a gyülekezet munkájáról, a stratégiáról, magunkról. Számot vetünk és adunk az elmúlt évről. Építjük a munkatársi közösséget. Miért éppen Szolnok? Berekfürdőn találkoztunk az „önkéntes konferencián” a szolnoki gyülekezet néhány tagjával januárban, akiknek fontos lett mindaz, ahogy azon a rendezvényünk gyülekezetünk közössége jelen volt. Így hívtak meg magukhoz. Még egy gyülekezettől kaptunk ilyen meghívást, de a munkatársi kör döntése Szolnokra esett. Vasárnap délelőtt érkeztünk meg az istentiszteletre, ahol a lelkipásztor kérésére néhányan bemutattuk a gyülekezetün-

ket: hogyan élünk, dolgozunk, szolgálunk, miként igyekszik egy irányba nézve a két gyülekezetrész, hogyan találunk új utakat, és őrizzük meg egyben közösségünk hagyományait. A vasárnapi ebéd alkalmával igyekeztünk megismerni vendéglátóinkat, akik bőséges és fenséges testi táplálékkal láttak el, amit folytattunk este beszélgetéssel, ismerkedéssel. Ez a beszélgetés időnként kíváncsi volt, időnként meglepően elzárkózó a számukra még új irányokkal. Másnap, a magunk körében ezeknek a reakcióknak a feldolgozása történt. Fontos volt a magunk érzelmi megnyilvánulásaival való szembenézés is. Mit árulnak el kimutatott érzelmeink? Mennyire tudunk nem érzelmi alapon vitatkozni? Mennyire vagyunk manipulálhatók? Ezekre a kérdésekre azért fontos választ adni, mert ha nem ismerjük, hogyan működik, és milyen módon lehet kezelni azokat, rendkívül kiszolgáltatottá válhat egy ember, de egy közösség is. Egy szituációs gyakorlatot is végeztünk, amelyben megérthettük, hogyan

működik a manipuláció, milyen jellegzetességei vannak, miért olyan felismerhetetlen, miért tűnik olyan ártatlannak és miért nehéz reagálni rá. Kipróbálhattuk magunkat mindkét oldalon. A csoport több tagja lehetett „manipulátor” és „áldozat” is. Így belülről értettük meg igazán, mi is történik ilyenkor. Megdöbbentő élmény volt… Ismét tanulhattunk magunkról, másokról, másoktól, egymástól, felismerhettük motivációinkat a vitáinkban. Árnyalta a képet, hogy Edit lázas beteg volt, én is gyulladásos fájdalmakkal küszködtem, ezért egy nappal hamarabb kellett hazajönnünk. Én magam hálás vagyok ezekért az alkalmakért, mert mindig tanulhatok, fejlődhetek, változhatok. Úgy érzem, sokat változtam, amióta a gyülekezetbe járok, Jézus közelsége sokat segít nekem. A Biblia szerint „az alkalmat áron is megvegyétek”. Nekünk meg sok alkalom ingyen van, mégis milyen sokszor nem élünk vele.

A gyülekezetünkben már tavaly elkezdődött presbiterválasztási folyamat utolsó szakaszához érünk. A gyülekezet választó tagjai már hónapokkal ezelőtt leadták jelölésüket azokra a gyülekezeti tagokra, akikről úgy ítélték meg, hogy szívesen látnának a presbitériumban. A Választási Bizottság a jelölteket jóvá hagyta. Ekkor a lelkipásztor minden jelöltet megkeresett, hogy ki vállalja el a jelöltséget. Így alakult ki a 8 fős presbitériumi létszám, amely létszámot az egyházmegye elnöksége már jóvá is hagyta. A jelöltek-

kel így már több hónapja gondolkozunk és dolgozunk közösen. Így kívántuk orvosolni azt a szokást, hogy a gyülekezet az évtizedek óta megszokott presbitériumi létszámhoz igyekezzen alkalmas vagy jobb híján alkalmatlan embereket toborozni. Meggyőződésünk szerint a presbiteri szolgálat nem tehető megszokások mennyiségi szemléletének eszközévé. Abban — amennyiben a bibliai szempontokat hangsúlyosan tartjuk szem előtt — minőségi követelményeknek kell megfelelni. A bizonyságtéte-

lekben azt szeretnénk mindenki számára láthatóvá tenni, hogy a presbiterjelöltek milyen szemlélettel, spiritualitással, elkötelezettséggel, áldozatkészséggel állnak szolgálatba. Októberben kifüggesztésre kerül a választói névjegyzék, és november 13-án vasárnap megtörténik a presbiterszavazás. Lássuk hát ábécérendben, kiket jelölt a gyülekezet presbiternek!

Füle Lajos: Presbiterek (részlet) Kinek a lelke vágyik a fényre, Kinek kenyere az Úr igéje, És kenyérből másnak is szel - az presbiter Kinek van szeme a más bajára, Kinek van füle a más jajára, S tennivalóit így méri fel - az presbiter

B. Kisné Edit presbiter- és gondnokjelölt

Jézus Krisztus ma már személyes megváltóm lehet. Ez annak köszönhető, hogy Ő, a Hatalmas, a Mindenható, a Világ Ura, nem mondott le rólam, kicsi, egyszerű, tévelygő emberről. Olyan embereken keresztül szólt nem egyszer, nem két3110

szer, akik az életükkel is bizonyságot tettek róla, hogy Isten küldöttének lenni kiváltság és nagy felelősség egyszerre. Olyan szeretettel vettek körül, amiben megtapasztalhattam, hogy Isten is így szeret, csak még sokkal jobban, s ha feltételnélküli szeretettel igyekszünk körbevenni valakit, akkor valami Istenhez illőt teszünk. A Szentlélek ereje megérintett, s hálára indított. Jézus nagyon nagy árat fizetett értem, amikor a keresztre ment. Azért tette, mert szeret, s azt akarja, hogy Vele legyek, s megérti, hogy milyen nehézségeken megyek keresztül. A legnagyobbat, a legtöbbet kaphattam Tőle, amit egy anya kaphat, amikor a gyermekemet visszakaptam. Akkor fogadtam meg, hogy amihez Jézus képességet ad nekem, azzal szolgálni fogom. A szolgálat alatt felismerhettem, Jézusnak nem mindegy, hogy hogyan élek, amit követel tőlem, komolyan kell vennem. Félelmetes, de jóságos. Bátorságra és radikális elkö2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

telezettségre van szükségem. Krisztus erőt ad arra, hogy nagy dolgokat érjünk el, s időnként az Ő ereje más embereken keresztül érkezik hozzánk. Szeretnék arra törekedni, hogy rajtam keresztül is munkálkodhasson erőt adóan mások felé. A hit szép, de nehéz harcát élem meg nap mint nap kétségek és kísértések feszültségében. De nem vagyunk egyedül a harcban: Jézus újabb és újabb győzelmekhez segít! A legfontosabb hitbeli felismeréseimhez tartozik, hogy a nagy fellángolások, lelkesedések közepette, amikor kilépünk a világba, s próbálunk Jézus mellé állni, általában tapasztalhatóvá válik a Sátán alkudozása: a „beszéljük át ezt egy kicsit!” kezdetű belső vívódás. Van Istentől kapott hatalmunk és eszközünk a legyőzésére, de ha nem vagyunk felvértezve az Ő igéjével, akkor gyakran elkezdünk alkudozni, s az a vereségünket jelenti. Amikor Jézust kísértette a Sátán a pusztában, Ő nem késlekedett többször is az Írás szavaival válaszolni, s ezzel a Sátánt legyőzni. Fontosak számomra többek között Pál apostol bizonyságtételei, miszerint ha csak azt tudjuk meglátni és meghallani, amit magunk körül látunk, akkor természetszerűleg háborgunk, és sokszor vesztesnek érezzük magunkat. Amikor tudatára tudunk ébredni egy másik valóságnak, amely okot adhat örömre, akkor ismerhetjük fel, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, s a problémák és nehézségek közepette tudjuk, hogy „minden javukra szolgál” azoknak, akik ráhangolódnak Istenre. *** Szüleim, nagyszüleim hoztak először a református gyülekezetbe, s eszerint is taníttattak. Amikor felnőttként újra találkozhattam reformátusságunk alapelveivel, értékeivel, csak a hála és az öröm fogalmazódott meg bennem, hogy itt lehetek, hogy ide kerülhettem. A krisztusközpontúság, a szentháromságtan, az egyszerűség, a tisztaság a liturgiában, a prédikáció fontossága, mind olyan sajátosságunk, amit a Biblia tanítása alátámaszt. Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak mondjuk. Ezt erősítik és támasztják alá hitvalló irataink. Sajnos sem ezeket, sem a Szentírást nem ismerem olyan jól, ahogyan szeretném, ill. ahogyan Isten elvárja tőlem, de törekszem nap mint nap a jobb megismerésükre. Mióta rádöbbentem ennek fontosságára, a gyermeknevelés, a család ellátása, a munkahelyi feladataim és a szolgálataim mellett nagyon sokszor érzem, nem tudtam, nem tudok elég időt, figyelmet fordítani a Biblia és hitvallásaink jobb megismerésére. De a vágy egyre erősebben munkálkodik bennem, s törekszem lehetőségeimhez képest minél többet tenni hiányosságaim pótlására. Az Ige megismerésében és megértésében a gyülekezet és lelkipásztora volt eddig is legnagyobb segítségem. Az Isten dicsőítése mellett ezért nagyon fontos számomra, hogy a gyülekezeti alkalmak többségén részt tudjak venni. Gyerekkorom óta ismerem ezt a gyülekezetet, aktív, szolgáló tagja megtérésemtől vagyok, 15 éve. Nagy ajándék, hogy ebben a közösségben, ahol nagyon sok mindent tanulhattam, jól 11 32

érzem magam, s több fontos kapcsolat, barátság született. A mindennapokban, a családomban és a gyülekezetben is valósággá válhatott, hogy Isten arra teremtett, hogy közösségben éljünk egymással, együtt dolgozzunk, örüljünk, megosszuk a rendelkezésre álló forrásokat, segítsük egymást. „Krisztus testében” [értsd: az egyházban — a szerk.] senki sem nagyobb vagy fontosabb, mint a másik. Szükségünk van egymásra, jó, hogy egymásnak fontosak vagyunk, megoszthatjuk a terheket, nehézségeket, problémákat, de az örömöket és a szeretetet is. A szolgálat és a feladatok mellett sok vidám percet, felemelő ünnepet, építő felismerést, közös tanulást, kirándulást és színvonalas programokat élhetünk meg együtt. *** A szolgálat célja szerintem nem az, hogy jó képet mutassunk magunkról, hanem az, hogy az emberek figyelmét Istenre irányítsuk. Amikor elkötelezzük magunkat Krisztus mellett, arra kötelezzük el, hogy Őt akarjuk követni és szolgálni hosszú távon. Pál apostol nemcsak jól kezdte, hanem jól is fejezte be a rábízott feladatot. Nem adta fel. Sokszor rázós volt az út, de ő mindig továbbment. Nem próbálta megváltoztatni a szabályokat. Kitartott, befejezte a versenyfutást. Megtanult elégedettnek lenni, megtanult örülni minden körülmények között. Nem a körülmények határozták meg a hitét. Szeretnék szolgálatom során az ő leveleiből is sokat tanulni, meríteni. Fontosnak tartom, hogy képességeink szerint megtaláljuk helyünket, eszerint szolgáljunk, s ehhez másokat is hozzásegítsünk. Szolgálatom folyamán igyekszem elfogadni mások szolgálatát, kritikáját, építő szándékát, segítő kéznyújtását, együttműködését. Jézus „sónak” nevezett minket. Tartósítói lehetünk annak, ami jó és igaz a világban. Szolgálatra és hűségre hívott. Hűségre akkor is, amikor nem értékelik, nem ismerik el erőfeszítéseinket. Akkor is változást munkálhatunk. Megtapasztalhattam, hogy amikor valóban Jézust tudjuk szolgálni, akkor az sosem hiábavaló, szerepünk van Isten tervében. A gondnoki feladatok mellett továbbra is a misszió területén szeretnék képességeim szerint tenni. A településünkön lakók felé jelenleg a családos programok szervezésében: református napok, színdarabok stb. természetesen továbbra is részt vállalok, hiszen sok más mellett ezekkel is próbálunk nyitni a Jézust még nem ismerő emberek felé. Több elkötelezett testvérünkkel igyekszünk az ifjúságot megszólító stratégiát készíteni. Az ifjúság jobb megismerése és megértése érdekében, valamint a szülők és pedagógusok felé segítségnyújtásként, szeretnék részt venni a jövő április szakmai konferencia munkálataiban is, amely az ifjúsági kultúrák és kultuszok világával fog foglalkozni. Ezenkívül a gyülekezet lelkipásztorával és gyerekekkel foglalkozó munkatársaival közösen próbáljuk erősíteni a gyermekek, fiatalok közötti szolgálatot. Szeretnék majd szolgálatom során újból és újból belenézni az Ige tükrébe: kit szolgálók igazán? 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Jézus Krisztus 18 éves koromig semmit nem jelentett számomra, és nem is foglalkoztam vele. Isten létét soha nem tagadtam, a lelkem mélyén gyerekkoromtól kezdve éreztem, tudtam, hogy létezik egy Isten. Isten több helyzetben szólított és hívott: egyházi iskolába kezdtem járni, hívő barátaim lettek, istentiszteletre jártam. Egyre többször gondolkoztam az élet értelmén, Isten létén. De Jézus még továbbra is Oravetz Anett csak távoli fogalom volt szápresbiterjelölt momra. Végül egy evangélizációs könyv elolvasása közben ismertette meg velem a Szentlélek Jézus Krisztus golgotai tettének lényegét, melyet értem is elszenvedett. Ekkor vált közelivé, személyessé Jézus tette, és ekkor ismertem fel célt tévesztett, Isten nélküli életemet, és nyitottam meg a szívemet Jézus Krisztus előtt. Így vált Ő távoli, személytelen valakiből élő, személyes Megváltómmá. Nagy „szomjjal” vetettem bele magam a keresztyén könyvek olvasásába, azzal a céllal jártam istentiszteletre, hogy Isten szavát halljam, és aktívabban bekapcsolódtam a gyülekezet ifjúsági csoportjába. Ezek voltak az első hitbeli lépéseim. Istennel való aktív és mély kapcsolatom másfél év után azonban mélyvölgybe került, és inkább a világ felé fordultam, elkezdtem menekülni Isten elől és így a gyülekezettől is. Jézus mégsem hagyott magamra, és mikor felismerhettem tévútjaimat, újra megtapasztalhattam elfogadó és megbocsátó szeretetét. Mindig nagy belső öröm számomra, ha megérthetek valamit Isten titokzatos létéből, akaratából. A legfontosabb felismerést, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó Úr, azóta sok-sok felismerés követte. Emlékszem, hogy egy prédikáció alakalmával vált igazán személyessé a bűnbocsánat. Hiába tudtam, hogy Isten megbocsát, inkább csak a bűnbánat érzéséig jutottam, a bűnbocsánat csak a tudatom szintjén létezett. Nehéz volt elfogadni, hogy Isten valóban megbocsát. Hitéletem elején a nagypénteknél álltam meg. Így újabb felismerésként hatott számomra, mikor eljutottam húsvétig, addig hogy Jézus nem csak meghalt értünk, hanem fel is támadt a halálból, ezért ma is él, még ha nem is látjuk. Hitéletem legfrissebb szakaszában pedig a „mi is feltámadunk” gondolat, hit erősödik és formálódik bennem. Ma már Jézus feltámadása nekem bizonyíték arra, hogy az Ő visszajövetelekor mi is feltámadunk, és akkor már nem lesz könny és gyász, hanem Jézust dicsőítjük örök életen át. Jézus követése az önismeretem fejlődését is eredményezte. Amióta követem Őt, óta sokat változott az önértékelésem, ami korábban nagyon alacsony volt. Sokkal jobban érdekelnek a lelki dolgok, és az, hogy amit teszek, dolgozom, tanulok, szolgálok, annak legyen értelme, és ne földi, hanem mennyei kincseket gyűjtögessek, melyeket „nem emészt meg a rozsda és a moly”. Jézus követése a döntéseim meghozatalában is változást hozott. Ez az én életemben legutóbb a pályaválasztásban jelent meg. Pályát változtattam, nem folytattam mesterképzésen a mérnöki pályát. Először úgy ismertem fel, Jézus a hittanoktatás felé vezérelt, de csak később, sok belső vívódás és tiltakozás után mertem elfogadni az utat, amit kaptam Tőle. Így indultam fel a lelkipásztorképzés felé, és jelenleg teológiai tanulmányokat folytatok. Ez hatalmas váltás volt az én életemben, és tudom, hogy Isten zárta be, illetve nyitotta meg az ajtókat, melyek a teológiáig vezettek. 3312

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy vajon mit adhatok én Istennek ebben az életben, én a gyarló ember, ő pedig a hatalmas, tökéletes Úr, aki Úr mindenek és mindenki felett van. Ki vagyok én hozzá képest? Mit adhatok én neki? Bármit is adok, az töredékes és tökéletlen… Mást nem adhatok, csak a szolgáló életemet, a mérhetetlen hálámat, és azt, hogy igyekezzem továbbadni másoknak azt a szeretetet, amit Jézustól tanulgatok. Ha pedig arra a kérdésre keresem magamban a választ, hogy mit kaptam Jézustól, akkor azt felelem magamban, hogy mindent. Semmi sem az enyém, minden, ami eddigi életemben adatott, az ő áldása és gazdag ajándéka, de ami még ezeknél is nagyobb ajándék, hogy Ő nemcsak a földön ajándékoz meg, hanem a földi élet után is, mégpedig az örök élettel, és ennek a reménysége már most az enyém lehet. *** Katolikus templomban kereszteltek meg gyermekkoromban, de ez a keresztség nem jelentett többet a családban, mint valamiféle szokást. Református közösséggel semmilyen kapcsolatom nem volt addig, amíg egy református gimnáziumba nem kerültem diákként. Az feltűnt, hogy sok mindenben más a református vallás, mint a katolikus: a templom, az istentisztelet, a liturgia. Ezek voltak számomra a legfeltűnőbbek. Sokkal emberközelibbnek, érthetőbbnek véltem a prédikációkat. De ennél tovább nem léptem. 2004 tavaszán voltam először Hetényegyházán istentiszteleten. 2005 nyarán, hitre jutásom és a gyülekezeti életbe való bekapcsolódás után egyre többször megfordult a fejemben, hogy református szeretnék lenni, és ehhez a gyülekezethez szeretnék tartozni. Hosszú folyamat volt, mire ez a döntés megért bennem, hiszen éreztem, hogy ennek a döntésnek nagy súlya van, így nem akartam elsietni. Mikor már meghoztam a döntésemet, az életutamon mélyvölgy következett, és amint már írtam, inkább kezdtem eltávolodni a gyülekezettől, mint közeledni felé. Így a döntést nem követte tett, nem konfirmáltam. Isten kegyelméből azonban lassan újra elkezdtem bekapcsolódni a gyülekezeti életbe. Nagy mérföldkő volt ebben a Függőjátszma konferencia 2008 őszén. Nagy ajándéknak tartottam, hogy én is azok között lehettem, akik ezt a konferenciát szervezték a gyülekezetben. Itt éreztem először igazán a közösségi munka, a közös szolgálat erejét és örömét. A konferenciát követően több szolgálatba is bekapcsolódtam, és egyre jobban éreztem magam a gyülekezet közösségében. 2009 tavaszán lettem a munkatársi kör tagja, és végül 2010 nyarán a régi döntést tett is követte, konfirmáltam. Így református lettem. A református vallás nagy értékének tartom, hogy a Szentírás, Isten Igéje az alap. A nagybetűs Reformáció óta ugyanilyen fontosnak tartom, a folyamatos re-formálást, visszaformálást: mindig meg kell vizsgálni, hogy nem tért-e el a református egyház az igazi értékektől, és ha igen, akkor merjünk visszatérni. Másik kiemelkedő értéknek a „kegyelemből van üdvösségetek, és nem tőletek van, hanem Isten ajándéka ez” igének és gondolatnak a hangsúlyozását és ennek megélését tartom. Fontos kimondani, hogy nem a jó cselekedetek üdvözítenek, hiszen nem is tudnánk olyan jót tenni, ami a bűnösségünket fedezné, hanem egyedül Jézus golgotai tette törli el a bűneinket, és ha ezt elfogadjuk, örök életünk van. A mi kis gyülekezetünkben is fontosnak tartom, hogy értékeket próbálunk közvetíteni a posztmodern társadalomban élő emberek felé, és mindig megvizsgáljuk, hogy valóban a Biblia tanítása szerint haladunk és gondolkozunk-e. A Bibliából láthatjuk azt is, hogy a döntéseket néhány rendkívüli 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

kivételtől eltekintve közösen hozták meg a gyülekezet vezetői. Mi is ezt igyekszünk megvalósítani, hogy ne mindent a lelkipásztor döntsön el, és így a felelősség is közös. Az egyik legfontosabb pillére a gyülekezeti szolgálatnak, hogy az Isten és a gyülekezet mellett elkötelezettek tudjanak felelősséget vállalni a közösen meghozott döntésekért. A szolgáló gyülekezet képe szintén az ősgyülekezetek életéből tűnik ki. Ez a kép vezet bennünket is, és ezt szintén értékként élem meg: szolgálatot vállalni a gyülekezet közösségében, nem csak megjelenni vasárnap, meghallgatni az igehirdetést, majd hazamenni, hanem ki-ki az Istentől kapott képességeit a gyülekezeti szolgálatba is beleteszi. Persze ezt sem lehet csonkán, csak úgy „odadobva” valamit, hanem a tőlünk telhető legjobbat igyekszünk adni. Ez is egy folyamat, míg valaki eljut addig, hogy szeretne adni Istennek, illetve nem csak valamit és valahogyan adni, hanem a tőle telhető legtöbbet és legjobban. Számomra ez a közösség lelki családot és testvéreket is jelent. Szeretek ehhez a közösséghez tartozni, és ebben a gyülekezetben szolgálni, mert amellett, hogy adok, ugyanúgy kapok is. Jó megélni azt, hogy szeretettel fogadnak, hogy beszélgetünk egymással, hogy vannak közös emlékeink, örömeink és bánataink, hogy épülhetünk egymás hite által, és a szolgálatok megerősítenek, valamint hogy közös cél vezet bennünket: hálából szolgálni Istent, és másoknak is átadni azt, amit mi is kaptunk, az örömhírt. A mai kor embere alig ismeri a Bibliát, az nagyon idegen és ijesztő is számára. Visszaemlékezve nekem is az volt. Megtérésem után kezdtem el olvasni a Bibliát, addig nekem is csak egy sötét borítású könyv volt. János evangéliuma volt az első bibliai könyv, amit végig elolvastam. Nagy hatással volt rám. Szerettem olvasni az evangéliumokat, és Jézus személyét jobban megismerni. Ha azonban őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy a bibliaismeretem még mindig hiányos. Amióta teológiára járok, persze nagyon sokat bővült a szentírásismeretem, de ha ezt leszámítjuk – mert ez csak egy tantárgy ott számomra –, akkor ismét csak azt tudom mondani, hogy van még mit tanulnom, olvasnom, és van még mivel bővítenem a bibliaismeretemet. A Biblia mellett a hitvallások is fontos helyet foglalnak el gyülekezetünk közös gondolkodásában. (A Heidelbergi Káté az ismertebb, sok helyen még mindig a konfirmáció előkészítő anyaga.) Néhány éve bibliaórákon foglalkoztunk a Heidelbergi Kátéval, én akkor vettem meg. Végig azonban nem olvastam el, csak bele-bele olvastam. Szintén a teológiai tanulmányok miatt vettem kézbe úgy is a kátét, hogy végig elolvastam. Pozitívan csalódtam benne, hiszen nem is olyan érthetetlen és régi, mint amilyennek én gondoltam. Számomra így fél éve vált értékké ez a káté, a kérdések és feleletek formájában megfogalmazott hitvallás. A II. Helvét Hitvallás már kevésbé használt a református körökben. Ez így van velem is. Hiányos az ismeretem még mindig, de a fontosabb részekkel már találkoztam. *** Ha a presbiter szó egyik jelentésére gondolok: elöljáró, számomra többet elárul, mint a magyar nyelvben használt kifejezés. Elöljáró. De miben? Azt gondolom, hogy az Isten13 34

nel való kapcsolatban, a spiritualitásban, a hitben. Ez az istenkapcsolat megjelenik a gyülekezetben vállalt szolgálatban is. Mérhetetlen nagy felelősségnek vélem a presbiteri szolgálatot, ha valóban a szó mélyebb jelentését nézzük, és azt, amit a Biblia tanít a presbiteri szolgálatról. Számomra az, hogy presbiter lehetek, elsősorban felelősségteljes szolgálatot jelent Istennek. Hiszem, hogy Isten készített fel erre a szolgálatra is, mint ahogy az eddigi szolgálataimra is. Visszanézve az elmúlt éveket abban látom ezt elsősorban, hogy számos olyan feladat tárult elém, ahol döntenem kellett, és mérlegre kellett tennem a gyülekezeti érdekeket, illetve a saját érdekemet, és figyelembe kellett vennem, hogy a döntésemnek milyen hatása lesz. Több olyan szolgálatot is kaphattam a gyülekezetben, ahol nagy volt a felelősségem. Az első szolgálatom az iratterjesztés volt. Itt is a felelősséget tanulhattam. Ilyen volt például az RIK, egy egész ifjúsági csoport elindítása, majd hétről-hétre való szervezése. A gyerekek között végzett fél éves szolgálatban pedig a hitoktatás területén nyerhettem tapasztalatokat. A Szószóló szerkesztői munkálataiban pedig azt, hogy milyen fontos az előre gondolkozás és tervezés. Az őszinteség azt is megkívánja, hogy leírjam, nagyon bizonytalan voltam, hogy elvállaljam-e ezt a szolgálatot. Úgy gondoltam, elég, ha munkatárs vagyok, a jövőben is. Ugyanúgy fogok szolgálni, mint eddig, és ehhez nem kell presbiternek lennem. Tudtam, hogy a mi gyülekezetünkben a presbiteri szolgálatnak már komoly súlya van, és úgy éreztem, nem vagyok erre méltó. Emellett dilemmaként merült fel bennem, hogy fiatal vagyok, nő vagyok, és ráadásul tanulok, messze a gyülekezettől. Sok beszélgetés során kezdett megfordulni bennem ez a gondolat, végül elvállaltam a presbiteri szolgálatot. Ebben az segített, hogy azok a kételyek, amelyek bennem voltak, leomlottak, és már nem láttam olyan akadálynak, ami miatt nemet kellene mondanom. Az elkövetkező hat évben szeretnék együttműködni a presbitériummal, és valóban a presbitériumi kör építő tagja lenni. A döntésekben pedig igyekszem a lehető legjobban szem előtt tartani a bibliai értékeket, és úgy meghozni egy adott döntést, úgy benne lenni egy program szervezésében, hogy a végső cél legyen a szemem előtt: Jézus Krisztust megismerhessék azok, akik ránk vannak bízva, és akik már megismerték, a hitük még inkább megerősödjön és fejlődjön. Szeretném továbbadni azt, amit a teológián tanulhatok, mert úgy gondolom, hogy amit kapok Istentől, amit felismerhetek, megérhetek, megérik bennem, nem azért van, hogy magamnak tartogassam, hanem hogy továbbadjam, építve ezzel másokat. Így szeretném a teológiai tanulmányaim során megértett hitbeli dolgokat továbbadni a gyülekezetben. Ősztől szívesen folytatnám a RIK-et, a huszonévesek bibliaóráját, vagy egy hasonló ifjúsági csoportot, mert úgy látom, hogy a saját korosztályomban mozgok a legbiztonságosabban és a gyülekezetben az ifjúsági csoportok léte nagyon fontos. Az eddigi szolgálataim mellett pedig továbbra is szeretném anyagiakban is hordozni a gyülekezet terheit borítékos adakozás formájában. 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Peszmetné Zsuzsa presbiterjelölt

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a gyülekezet ismét bizalmat szavazott nekem a presbiteri tisztség betöltésére. Remélem, Isten segítségével méltó leszek arra, hogy a reám váró feladatnak megfeleljek. Nagyon fontos számomra, hogy amit átéltem életem során Isten szerető gondoskodásából, azt megosszam a környezetemben élő emberekkel, és segítsek nekik közelebb kerülni Istenhez és a gyülekezethez. Nekem olyan erőforrást jelent, hogy az Úr Jézus munkatársa lehetek, amely minden nehézség és próbatétel

elhordozásában elegendő. Azért vállalom ezt a nem mindig könnyű, de életem alakulásában fontos feladatot, mert szeretném kifejezni a hálámat azokért a csodákért, melyeket már átéltem ebben a gyülekezetben. Úgy érzem, nagy szükség van a közösségünkben olyan munkatársakra, akiknek fontos az együttműködés és képesek tenni azért, hogy épüljön és fejlődjön kicsiny gyülekezetünk. Bízom abban, hogy együttes erővel és elszánt igyekezettel tudunk eredményt elérni abban, amit a testvérekkel együtt teszünk az Isten ügyéért. Remélem, hogy egyre többen lesznek, akik felismerik azokat a biblikus értékeket, melyeket mi is fontosnak tartunk, és azon munkálkodunk, hogy segítsük azokat, akik keresnek valami biztos megoldást ebben a sokszor kilátástalannak tűnő világban. Mert egyedül Istenben bízva érdemes tenni minden dolgainkat, és nem fogunk csalódni az ő gondoskodó szeretetében. Így lesz életünk áldott, mert „aki mást felüdít, maga is felüdül”. Istenben bízva és az Ő segítségét kérve szeretném szolgálni a gyülekezetet. Jézus számomra az üdvözítőm és megváltóm, aki által kegyelmet és békességet kérhetek az Atya Istentől. Az én hitre jutásom nem éles fordulópont vagy egy pillanat eredménye. Isten folyamatosan munkálkodott az életemben. Már gyerekként is hittem az Ő létezésében, felnőttként pedig folyamatosan tapasztalom is az Ő jelenlétét. Minden nap hálát adok, hogy élek, szerető családban nevelkedhettem fel. CsaládPoláykné Rigó Irén dal ajándékozott meg, akikért pótpresbiter-jelölt felelősséggel tartozom. Minden nap rejteget számomra és mindenki számára - olyan csodát, mellyel az Úr megajándékoz. Sokan csak a nagy dolgok megvalósulásában ismerik fel, hogy az Isten ajándéka. Pedig a legapróbb örömök, intelmek, bánatok is Általa léteznek, melyekkel a javunkat igyekszik szolgálni. A feladatunk csak annyi, hogy mindezt észrevegyük, felismerjük, hálát adva megköszönjük. Születésem óta református vagyok, és a ménteleki gyülekezet tagja. Élethelyzeteim változásaiból következően nem mindig egyforma intenzitással tudtam a gyülekezet munkájában részt venni, szolgálni, de az nem a hitem gyengüléséből eredt. 14 35

Nagyon fontosnak tartom az alázatos, szeretetteljes, békességes szolgálatot a Biblia tanítását alapul véve. Amennyiben a gyülekezeti tagok, presbiterek, munkatársak és egyéb szolgálók együttműködve, egymás gondolatát ismerve, támogatva tudunk szolgálni, az Isten előtt kedves lehet. Az emberek számára pedig vonzóvá teheti a gyülekezeti közösségbe való bekapcsolódást, vágyódást. Amennyiben pótpresbiterként a gyülekezet bizalmába fogad, úgy a pénztáros feladatait továbbra is a legjobb tudásom szerint szeretném ellátni, valamint a ménteleki nyugdíjas bibliaórákat szervezni, az idősebb gyülekezeti tagokról gondoskodni. Ezenkívül igyekszem minden olyan feladatban részt vállalni, mely Isten ügyét és a gyülekezetet szolgálja. Jézus számomra a biztos pont. Ő soha nem fordul el tőlem, akkor sem, ha végképp nem úgy történnek a dolgok, ahogy én elképzeltem. Ha elengedem azokat a dolgokat, amik csak az én véleményem szerint fontosak, akkor igazán értékes dolgokat kaphatok tőle. Engem kiskoromban nem kereszteltettek meg a szüleim. A családomban történő egyik keresztelés kapcsán megkérdeztem, hogy én miért is maradtam ki a sorból. Igazi vádr. Schlégl Annamária laszt erre nem tudtak adni, hiszen ők és a nővérem is részepresbiterjelölt sültek a keresztségben. Azt szerettem volna, hogy kereszteljenek meg. Ennek azonban feltétele volt, hogy előtte hittanórára kellett járnom. Negyedikes koromban kezdtem el Éva nénihez járni az órákra, ezzel egyidőben a Bibliát is a kezembe vettem, és olvasni kezdtem. Lényegében így kerültem a gyülekezetbe. Adott pillanathoz nem tudom kötni a megtérésemet, hiszen gyerekfejjel sok mindent csak elfogadtam átgondolás nélkül, amelyek az évek során lassan átalakultak valódi felismerésekké. Sokat fejlődtem a megtérésem óta, egyre jobban megismertem önmagamat, a belső működéseimet. Ez adja a kulcsot ahhoz, hogy ne csak sodródjak az eseményekkel, hanem tudjak megállni is a saját történeteimben. Persze messze vagyok attól, hogy ez tökéletesen működjön, de úton vagyok. Hihetetlenül jó érzés arra rácsodálkozni, hogy milyen biztonságot ad nekem Isten. Természetesen meg kell vívni a csatáimat, de ott vannak mellette a lehetőségek és a támogatások is. Az energiák nagy részét a gyülekezeten keresztül kapom. Ezt viszonozni igazán nem lehet Istennek, de a szolgálatokkal tovább lehet adni másoknak. Amennyire csak tudom, próbálom legyőzni saját magamat, és engedem, hogy használjon engem. *** Mivel református gimnáziumba jelentkeztem, és tagja voltam és vagyok gyülekezetünk bibliaórai közösségének, igen jól megismertem az írott igét és a tanításokat. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy még nagyon sok mindenre keresnem kell a választ. Mindig jó érzés, amikor a felszín alatt megláthatjuk a valódi összefüggéseket. A református hit erősségének érzem, hogy visszamegy a Biblia eredeti tanításaihoz, ezenkívül megvizsgál minden tanítást, de elfogadását a Szentírásra alapozza. A gyülekezet aktív tagjává 15 éves koromban váltam, amikor szolgálatokat kaptam. Ez a pont volt az, amikor ténylege2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

sen elköteleződtem a hetényegyházi-ménteleki gyülekezet mellett. Ezt tovább erősítette, amikor munkatárssá, illetve pótpresbiterré váltam. A gyülekezet a második családom. Mint mindenhol, itt is vannak különböző vélemények, de ebben a közösségben mégis van egy egységes látás, ami a közös érdekeket képviseli, és előre mozdít minket. Egy nagyon jól működő csapatba kerülhettem bele, ahol élmény munkálkodni, még ha ez olykor fáradtsággal is jár. Az életem szerves részét képezi, hogy ennek a gyülekezetnek vagyok a tagja. Igen sokat beszélek a gyülekezetről, büszke vagyok erre a közösségre, és ezt jó megosztani másokkal is. *** A presbiterség megtiszteltetés, de egyben hatalmas felelősség is. A presbitérium egyik fontos feladata, hogy a lehető legjobb döntéseket hozza meg. Ehhez azonban kemény munka és megfelelő rálátás szükséges. Az, hogy presbiter lehetek, egyfajta bizalmat jelent a gyülekezet részéről, másrészt annak a tudatát is, hogy mennyi teendő vár rám. Ez a tiszt egyben szolgálat is, szolgálat a gyülekezetem felé, és úgy vélem, hogy Isten felé is. Arra szeretnék törekedni, hogy Isten és a közösség álljon a középpontban, illetve hogy eljussunk a kitűzött célokig, még ha ez adott pillanatokban áldozatokkal is jár. Tisztában vagyok vele, hogy mivel nem vagyok tökéletes, lesznek pillanatok, amikor elfáradok, vagy nem a helyes véleményen vagyok, de azt is tudom, hogy nem leszek egyedül, és a többiek tovább fognak lendíteni ezeken a pontokon. Erre a segítségre bárki számíthat, aki bekerül a presbitériumba, illetve a munkatársi körbe. Hálás vagyok ezért a gyülekezetért, jónak tartom az eddigi céljainkat, munkánkat, ezért szeretném továbbvinni ezt a folyamatot, amely nemcsak a gyülekezet érdekeit szolgálja, hanem mindazokét, akikkel kapcsolatunk van. Nagyon sok területen szolgáltam, és szolgálok jelenleg is. Részt veszek a gyerekmunkában, az iratterjesztésben, a programok szervezésében és kivitelezésében, bármilyen kreatív feladatban. Mindezek mellett tudom, hogy vannak olyan területek, amelyekhez nincs tehetségem, de nem is kell, hogy minden munkatárs minden egyes témában a legjobb legyen; pont ez a lényeg, hogy meg tudjuk osztani a feladatokat, és tudjuk, hogy mi az amihez mi értünk a legjobban, illetve mi az, amit nem szabad elvállalnunk. Így lehet a leghatékonyabban együttdolgozni. Jelenleg az ifjúsági munka az az új terület, amivel most komolyabban fogok foglalkozni több másik munkatárssal és persbiterjelölttel együtt. Szeretnénk minél több fiatalt megszólítani, és egy olyan színteret létrehozni számukra, ahol megtapasztalhatják, milyen jó érzés együtt lenni, minőségi időt eltölteni a másikkal. Régebben nagyon határozatlan voltam, ami a koromnál fogva érthető is volt, de néhány év alatt sikerült felismerni azokat a területeket, amelyekben jól működöm. Precíz embernek tartom magamat, akiben meg lehet bízni. Tartom magamat azokhoz a döntésekhez, amelyeket közösen hozunk, és ahogy én is számíthatok a munkatársakra, ők is ugyanúgy számíthatnak rám. Persze ez nemcsak erre a körre vonatkozik, hanem bárkire érvényes a gyülekezetben. Nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől, amelyet próbálok most viszonozni. Mivel eddig tanultam, adakozási lehetőségeim igen csak korlátozottak voltak. Ennek ellenére csatlakoztam a borítékosan adakozók közé, hiszen ha nem is sokkal tudtam támogatni ilyen formában a gyülekezetet, de mégis azt jelentette, hogy felvállalom a gyülekezet terheit. Persze nem az anyagi dolgok az egyedüliek, ahol szolgálni lehet, és a gyülekezet terhein könnyíteni. Számomra minden olyan segítség ezt jelenti, ahol a másik munkájába bekapcsolódva megelőzzük azt, hogy az adott szolgáló kiégjen, túlterhelődjön. 15 36

Ezek csak apróságoknak tűnhetnek, de ezek adják az esélyt a továbblépésre és az építkezésre. Ezért is élő a mi gyülekezetünk. A szüleim templomba járó emberek, ezért gyerekkoromtól fogva engem is vittek magukkal. Igyekeztek a keresztségnél tett fogadalmukat komolyan venni, ezért vittek gyermek-istentiszteletre, jártam hittanórára, így én is a gyülekezet tagjává váltam. Ekkor még a baráti kapcsolatok, személyes kötődések jelentettek sokat ezeken az alkalmakon. Később egyházi iskolában folytattam tanulmányaimat, részt vettem ifjúsági bibliaórákon, ahol egyre többet tanultam Isten dolgaiTelekesné Pető Szilvia ról. Minél jobban kezdtem megispresbiterjelölt merni a Bibliát, annál közelebb kerültem Istenhez. Aztán Isten Szentlelke számomra is igazzá tette az Ige üzenetét, és elkezdte átformálni a szívemet, a gondolataimat és a cselekedeteimet. Ez a hit, még csak olyan mindent elfogadó, inkább gyermeteg hit volt, az Istennel való kapcsolatomat pedig leginkább az érzelmeim határozták meg. Ha jól mentek a dolgok, akkor jó volt Istennel lenni, ha valami nem úgy volt, ahogy én gondoltam, akkor úgy éltem meg, hogy nincs szükségem Rá. A hitem állomásait még csak a saját történeteimen keresztül láttam, de Isten igéje nyilvánvalóvá tette számomra, hogy Ő előttem jár a nehézségekben és az örömökben egyaránt. A hitből fakadó cselekedeteim csak reakció Isten tetteire az életemben. Ezért vált fontossá Isten útmutatása, vezetése a számomra, mert amit tapasztalok, az csak egy kicsi töredéke a valóságnak. Az évek során én is átéltem, hogy hihetetlenül nehéz harc Istennek tetsző életet élni, szolgálni, lemondani a saját akaratomról, harcolni önmagammal. Sokszor belefáradtam, a szolgálatban kiégtem, és az Úrral való kapcsolatom is kiüresedett. Aztán három évvel ezelőtt, amikor a hetényegyházi gyülekezetbe meghívást kaptam egy vendégváró istentiszteletre, akkor az Ige üzenetére válaszul megfogalmazódott bennem, hogy szeretném a hitemet más minőségben megélni, új tartalommal megtölteni. Jó volt tapasztalni, hogy itt egy olyan összetartó, élő közösség van, akik úgy tudnak együtt munkálkodni, hogy szolgálatukkal képesek Istenre mutatni. A tartalmas igehirdetés, az istentisztelet megszólító jellege, a bizonyságtétel szóval és cselekedettel olyan egészet alkotott, amely egyvalakiről szólt: Jézus Krisztusról. Nagyon vonzó volt számomra, hogy mindenki olyan minőségben végezte a rábízott feladatokat, ahogy ezt a mi Urunk várja tőlünk. Ez bizonysága volt annak, hogy itt olyan emberek szolgálnak, akik hitben elköteleződtek Isten és a gyülekezet iránt. Rövid idő alatt megfogalmazódott a szívemben, hogy szeretnék én is elköteleződni, és eszköz lenni abban a szolgálatban, mely ezeket az értékeket tartja szem előtt, és ezáltal építi a gyülekezetet az Isten dicsőségére. Így vállaltam fel az evangelizációs istentiszteletek szervezését, a zenekar összefogását és a kézműves kör szervezését. Nem sokkal később elkezdtem látogatni a bibliaórákat is, melyek a feltöltődés és a hitbeli növekedés alkalmai lehettek. Sokat jelent számomra az, amikor egy-egy sokat olvasott bibliai részről egy új szempont alapján beszélgetünk és érthetjük meg az Ige mélyebb összefüggéseit, üzenetét. Olyan kérdésekről, témákról gondolkodhatunk közösen, melyek aktuáli2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

sak, rólunk szólnak, és fontos megértenünk, hogy Isten hogyan akar vezetni ezekben. Ma már látom, hogy a helyes önismeret segít az Isten egyre teljesebb megismeréséhez és fordítva.

*** Amikor a munkatársi kör tagja lettem, nagy élmény volt számomra az, hogy ebben a gyülekezetben tervszerűen működnek a dolgok. Az itt történő eseményeknek előre meghatározott célja van, ami a gyülekezetépítés folyamatába illeszkedik. Azt is átéljük rendszeresen, hogy az Isten akaratának megértését az Úr bölcsen nem egy ember látásában rejtette el, hanem a hívők közös felismerésében. Ebben a közösségben helye van a vitatkozásnak, az építő kritikának, a kérdéseknek és a közös útkeresésnek úgy, hogy mindannyian valódi értéknek tekintjük a gyülekezetet, és az a célunk, hogy építsük és növeljük ezt a közösséget. Számomra is tanulási folyamat volt, hogy hogyan lehet úgy együttműködni a lelkipásztorral és a munkatársakkal, hogy az egyéni érdekeimet a háttérbe szorítva a közösségi értékeket részesítsem előnybe annak érdekében, hogy a gyülekezetépítés folyamata megvalósuljon. Ez sokszor nem könnyű, de tapasztaljuk, hogy áldás van az így végzett szolgálaton. *** A Biblia úgy beszél a presbiterekről, mint akik kipróbált, nagykorú, érett hittel szolgáló követei az Istennek. Az, hogy presbiter lehetek ebben a gyülekezetben, számomra megbízatást és felelősséget jelent. Megtiszteltetésnek érzem, hogy a gyülekezet úgy gondolkodik rólam, mint akire rá lehet bízni Isten ügyét, a gyülekezetet, a szolgálatot, tehát megbízható, hűséges és hosszú távon gondolkodó embernek tart, aki képes együttműködni a lelkipásztorral és a munkatársakkal. Olykor azon gondolkodom, hogy ha mindez tényleg tudatos döntése a gyülekezetnek, vajon képes lesz-e elfogadni azokat a presbitériumi döntéseket, melyek majd áldozatot is követelnek gyülekezet tagjaitól? Vajon el tudják-e fogadni, hogy a döntések közös, biblikus látás alapján születnek, és egy olyan folyamat részét képezik, amely úgy építi a gyülekezetet, hogy Istent dicsőíti ezáltal? Nem gondolom, hogy a presbiterek a gyülekezet legjobb keresztyéneiből álló csapat lenne, akik mindent a legjobban tesznek, hanem épp azoké, akik már meglátták gyengeségeiket, de azt is, hogy mit tett értük az Úr, ezért szeretik Jézust, és hálából szeretnék a tőlük telhető legjobban végezni azt a szolgálatot, amit rájuk bízott, felelősséget vállalva döntéseikért. Szeretnék én is így osztozni nemcsak az örömökben, hanem a felelősségben is! Úgy nőttem fel, hogy mindig azt halottam a családomban, hogy van Isten, és félni kell tőle, mert megbüntet, ha rossz leszek. Egy idő után azért, hogy ne kelljen félnem, elhitettem magammal, hogy nincs is Isten. Mindennel megajándékozott az élet: szerető férjjel, gyerekekkel, lakással, autóval. Ám amikor már minden megvolt, egy kezelhetetlennek tűnő betegség okozott pánikot. Ekkor fordultam IstenTóth-Kása Sarolta hez, hogy segítsen rajtam, és nem tapresbiterjelölt gadom meg többé. Sőt kértem, hogy mutassa meg nekem a helyes utat. Bajban voltam, és segített, sőt azóta is mutatja, merre menjek, ha jól figyelek. Ezt a figyelmet mindig ápolni kell, hogy ne lankadjon, és erőfeszítéseket is kell tenni érte. Sokáig arra gondoltam, hogy én szólítottam meg Istent, de 3716

most már látom, hogy régóta egyengeti az utamat. Először csak szolgálni a gyülekezetbe, aztán rendszeresen járni kezdtünk a templomba és a bibliaórákra is. Az istentiszteletek és bibliaórák erősítettek meg abban, hogy kezdjem tanulmányozni a Bibliát, amit úgy érzek, egy élet sem elég megismerni, mert minden alkalommal rejteget valami új mondanivalót számomra. Mindezek által erősödtem meg a hitben, ami úgy érzem sokat változtatott rajtam, az értékítéletemben, a szemléletemben, a gondolkodásomban. Ez is egy olyan folyamat, amely soha nem ér véget, állandó fejlődést és változást jelent. Ezeken keresztül került hozzám közel Jézus Krisztus, és kerültem én is hozzá közel. 2008-ban konfirmáltam felnőttként, meggyőződésből. Van egy régóta kedves bibliai igém, amit gyerekkoromban tanultam, és mostanában sokat cseng a fülembe. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Többször csak úgy végighadartam, ám egyszer szavanként mentem végig a mondaton, és azonnal felfedeztem, mit üzen ez nekem. Benne van a múlt, a jelen és a jövő. Benne van az isteni szeretet, a kegyelem, a gondoskodás és az ígéret. Az, hogy „el ne vesszen”, azt hiszem, nem a jövő időnek szól, hanem azt akarja, már most ne legyen elveszett, aki hisz Jézusban. Aki hisz Jézus Krisztusban, az nem vész el, mert nem földi dolgokban látja meg, érzi a biztonságot, ami múlandó és veszendő. *** Miért éppen református lettem? Sok minden szólt mellette. Először is hogy egy református lelkész fiához mentem férjhez, aztán a gyerekeink a kecskeméti református általános iskolába, majd gimnáziumába jártak, aztán a ménteleki református templomban vettünk részt vasárnapról vasárnapra az istentiszteleten, majd így kapcsolódtunk be a gyülekezeti életbe, és ezek alatt az évek alatt értettem meg, hogy ez egy külsőségek nélküli, a Biblia hagyományain és üzenetein keresztül építkező vallás. Közbenjárónk egyedül Jézus Krisztus. *** A gyülekezet aktív szolgáló tagja kb. 5-6 éve vagyok, az előző presbiterválasztáskor is kaptam jelölést, de még semmilyen szempontból nem voltam sem kész, sem alkalmas erre a szolgálatra. A gyülekezet jelölése és a felkérés megtisztelő, de ugyanakkora felelősség is. Sokat gondolkoztam rajta, hogy vállaljam-e ezt a szolgálatot, de arra gondoltam, ha ezzel Istent tudom szolgálni, akkor mindenképpen. Az ókorban a presbitereket a vének közül választották ki, akik élettapasztalattal rendelkező megbecsült, idős férfiak voltak. Ahhoz képest én egyik sem vagyok. Úgy érzem, a „komolyságom” vagy elhivatottságom tesz alkalmassá erre. Presbiterként a ménteleki gyülekezet fejlődését szeretném szolgálni munkámmal. A ménteleki gyülekezetrész elég kis létszámú közösség, annak is fele idős, éppen ezért szinte minden munkában részt kell vállalni, a kert és templom takarításától az építkezésig, konferenciáktól a rendezvényszervezésig, dekorálástól a munkatársi hétvégén való részvételig vagy a kézműves kör segítéséig, de hosszasan sorolhatom a szolgálataimat. Mindezek mellett spirituálisan is szeretnék fejlődni. Szívesen bekapcsolódnék a lekcióolvasás szolgálatába a hirdetések mellett, vagy szívesen végezném bibliaórák vezetését, az imádkozás szolgálatát, vagy kellő fejlődés után akár áhítat tartását is. Amióta megkezdődött a borítékos adakozás, én is élek ezzel a lehetőséggel. Amit adok azt mindig jó kedvvel, jó szándékkal adom mert, úgy érzem azon van Isten áldása.

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Vass-Eysen Ábel presbiterjelölt

Számomra nagy élményt jelent ehhez a gyülekezethez tartozni, mert itt élő, evangéliumi közösség található. Itt közös erővel, Isten vezetésével, tőle kapott talentumainkat felismerve és használva, a Krisztus-testet hasznos tagjaként gazdagíthatjuk. Ezen túl a feltöltődés lehetősége, az egymás felé nyitottság, a „pezsgés”, a mind egyházon belüli és kívüli közös szolgálattételek nagyon fontos ismertetőjelei gyülekezetünknek. Megtisztelő és felelősségteljes feladatnak érzem azt a megbízatást, hogy ezt a gyülekezetet, mint presbiter szolgálhatom. Elsődleges feladatomnak látom az ifjúság és gyermek közösségek erősíté-

sét, hogy felnővén ők is aktív alkotó tagjaivá váljanak egyházközségünknek, ahogyan ezt már megélhettük a hittanórák, bábos és játékos délutánok alkalmával. Meghatározó igei és hitbeli élményem az első gyülekezet leírása (ApCsel 2:37-47), ahol a szentíró beszámol arról, hogy akik a Krisztushoz tartoznak napról napra, házanként, közösségben, tanulmányozzák Isten igéjét, imádkoznak, és töltekeznek a Szentlélekben. Mint presbiter továbbiakban is azon szeretnék munkálkodni, hogy ebben hiteles példaadással járjak elől, elsősorban az ifjúság és a gyermekek körében.

Presbiterválasztás 2011. november 13-án az istentisztelet után

Gyülekezetünk szegény gyermekeket támogató programja Az idei év végén indítjuk el „A megtalált talentum” elnevezésű diakóniai programunkat dr. Schlég Annamária vezetésével. A program célja, hogy a Hetényegyházán és Ménteleken szerény körülmények között élő családok gyermekei számára támogató programot indítsunk el. Visszatekintve az elmúlt esztendőkre, gyülekezetünkben több alkalommal kerestük azokat a lehetőségeket, amelyek érdemi, eredményes, evangéliumi, mégis diszkrét és elfogadható választ adnak a szegénység bennünket körülvevő kérdésére. Kifejezett célunk, hogy ne akcióprogramokat állítsunk össze, tehát ebben a kérdésben is közép– és hosszú távú folyamatokban gondolkodunk. Programunkat elsősorban a gyülekezetünk területén tanyákon élő gyermekek között kívánjuk megvalósítani, amely során nem teszünk felekezeti különbséget. Programunk négy komponensből épül fel, időtartama pedig — mint az majd látható lesz — a résztvevők életkorától függ. *** Karácsonyi ajándékcsomag December elejéig kb. 80-100 rászoruló család nevét kívánjuk összegyűjteni a gyermekek nevével, életkorával. Ezeknek a gyermekeknek egy ajándékcsomagot fogunk összeállítani

az életkoruknak megfelelő mesekönyvekkel, kifestőkkel, ifjúsági regénnyel, illetve (ez még tárgyalás kérdése) élelmiszerrel, illetve édességgel. Rajzpályázat Egy újbóli megkeresés során a gyermekeknek rajzpályázatot írunk ki. A rajzpályázat témáját az ajándékba kapott egyik könyv adja majd. A rajzpályázaton résztvevők alkotásait kiállítjuk, és a gyermekeket (esetleg családjukat) egy budapesti kirándulásra invitáljuk, ahol az Állatkertben, illetve egy múzeumban tehetnek majd kirándulást. Őket egy ebéddel látjuk vendégül őket, és persze az utazás lehetőségét is biztosítani fogjuk. Guttenberg alkotó tábor A Guttenberg-tábor gyülekezetünk egyik nyári tábora lesz (a „Kalandozások az ókori Egyiptomban” című hetünk mellett), amelyre a rajpályázat nyerteseit hívjuk, akik gyülekezetünk gyermekeivel és fiataljaival tölthetnek együtt egy hetet a ménteleki templomparkban. A tábor első napján egy neves meseíróval találkozhatnak a résztvevő gyermekek. Vélhetően Berg Juditot láthatjuk majd vendégül. Az első napon a tábor résztvevői az író segítségével kitalálnak egy közös történetet, amelyet papírra is vetnek. A második napon egy neves illusztrátorral talál3817

koznak a résztvevők, aki segíteni fog a történet grafikáinak elkészítésében. Harmadnapon egy tipográfussal érkezik majd közénk, akivel kiválasztják a betűtípust és a könyv papír típusát. A következő napon a történet színpadi megjelenítését készíti elő a csoport. Az ötödik napon a csoport egy külön busszal ellátogat a dabasi nyomdába, ahol megtekintik „Guttenberg örökségét”, azaz hogy miként is készülnek a könyvek ma. Az utolsó, záró napon a könyvbemutatóra is sor kerül, ugyanis a táborosok kézbe is vehetik az általuk írt és illusztrált könyvet – a szerzők között saját nevükkel – amelynek történetét a gyülekezet közössége előtt elő is adják. Tanulmányi támogatás A résztvevő gyermekek között — lehetőségünktől függően — néhányat kiválasztunk, akik tanulmányi és utazási költségeik kifizetését segítjük majd. Végül egy rendszeres kapcsolatot építve velük, szakmaválasztásukban is igyekezünk őket segíteni — jelenlegi lehetőségeinket figyelembe véve elsősorban nyomdaipari területen. *** A programot egy vállalkozói csoport támogatja, akik kilétüket nem kívánják felfedni, de ők maguk rendkívül érzékenyek arra, hogy a vagyonosabb emberek saját erőforrásaikból juttassanak azok részére, akik az élet árnyasabb oldalán élnek.

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Dr. Faragó Katalin háziorvos rovata

Évről-évre visszatérően, de az utóbbi években a szokásosnál is gyakrabban, a világ különböző tájain felbukkanó fertőzéses megbetegedésekről, járványokról érkező hírek borzolják a kedélyeket. Az információáramlás hihetetlen felgyorsulása, a szenzáció iránti fokozott érdeklődés miatt ráadásul időnként torzítva, felnagyítva, ellenőrizetlenül ömlenek a hírek minden területen. Így van ez a járványokkal is. A „világvégejóslatok” is nem egyszer világméretű járványokkal riogatnak, mint az emberiséget megsemmisítő, végső, legnagyobb veszedelemmel. A fertőzéses megbetegedések természetének kiismerése a szakemberek számára is nehéz feladat. Ebben az írásban számomra hiteles forrásokból és saját tapasztalatokból szerzett információimat szeretném megosztani az Olvasóval. *** A fertőző betegségeket szabad szemmel nem látható, igen apró élőlények, a mikroorganizmusok, vagy más néven mikrobák okozzák azzal, hogy az élő emberi szervezetbe behatolva, és ott elszaporodva betegséget okoznak. A fertőző betegségek közül azonban csak azok ragályosak, melyek közvetlenül, vagy a kórokozót hordozó másik élőlény (vektor) közbeiktatásával emberről emberre terjednek. Ha a fertőzőképesség nagyon erős, akkor a ragályos betegség gyorsan terjed, nagytömegű megbetegedést hoz létre, járvány keletkezik. Azaz minden ragályos betegség fertőző, de nem minden fertőző betegség ragályos. A mikroorganizmusok természete A mikrobák szabad szemmel nem látható, pirinyó lények. Legtöbbször egysejtűek, vagy csak kisebb sejthalmazokból állnak, illetve a sejteknél is

kisebb, élősködő módon szaporodóképes, élőlényekre jellemző anyagokból felépülő organizációk, a vírusok. A velük foglalkozó tudomány a mikrobiológia, melynek több ága van (bakteriológia, virológia, parazitológia stb.) Ezek a kórokozók eltérő tulajdonságaik miatt több csoportba oszthatóak. Közös bennük azonban, hogy általában önállóan nem képesek fennmaradni, valamilyen gazdaszervezetre van szükségük, melyben élősködhetnek. Másik fontos közös tulajdonságuk az elképesztő változékonyság és alkalmazkodóképesség. Emberi mértékkel mérve az időt mintegy 2 milliárd éve léteznek a Földön. Mai tudásunk szerint az első élőlények valamilyen baktériumhoz hasonló képződmények lehettek. Mire az élővilág további képviselői megjelentek, ezek a parányi lények is szaporodtak, változtak, és a földet igen nagy számban benépesítették. Ez a milliárdnyi láthatatlan élőlény itt nyüzsög földünkön, körülöttünk és bennünk már az emberiség megjelenése előtt, és attól fogva folyamatosan. Lehetnek az ember számára közömbösek, hasznosak vagy károsak, de mi csak akkor vesszük észre a jelenlétüket, ha valamilyen számunkra fontos folyamathoz kapcsolódnak (pl. savanyodás, erjedés), vagy betegséget okoznak növénynek, állatnak, embernek. Ahogy említettem, különleges tulajdonságuk a környezeti változáshoz való hatalmas alkalmazkodóképesség. A megbetegedést okozó (patogén) fajtáik a felsőbbrendű szervezetek megjelenésével egy időben alakultak ki, és a környezet változásait folyamatosan képesek követni. A mikrobiológia fejlődése Mivel ezek az élőlények szabad szemmel nem láthatóak, jelenlétük attól kezdve bizonyított egyértelműen, amióta megfelelő nagyító eszköz áll a rendelkezésre. Az időnként fellépő, néha a lakosság felét is kipusztító hatalmas járványok okára mindig próbáltak magyarázatot találni, a tárgyi bizonyíték azonban a mikroszkóp feltalálá18 39

sáig váratott magára. Pedig már Krisztus előtt a II. században volt olyan zseniális elme a Római Birodalomban (Varro), aki „apró, láthatatlan állatokat” sejtett bizonyos súlyos betegségek okozóinak. Később többen megfigyelték, hogy a fertőzések távol tarthatók, ha a beteg vagy az azzal érintkezésbe kerülő tárgyak nem jutnak az egészséges ember közelébe. A betegség terjedésének, illetve a szervezet bizonyos védekezési folyamatainak a megfigyelésével hasznos gyakorlati módszereket alkalmaztak. Érdekes módon az egyszerű emberek hamarabb használták ezeket, mint ahogy a tudósok elfogadták volna. Egyes vidékeken igen korán felfedezhetők olyan intézkedések, melyek az elkülönítés és a fertőtlenítés őseinek tekinthetők. A Bibliában is találkozunk bizonyos szabályokkal, melyek a fertőzések terjedésének megakadályozását szolgálták (pl. a leprások, „folyásos betegek” elkülönítése stb.) Az első igazi megfigyelés a holland Leeuwenhoek nevéhez kötődik az 1700-as évek végén, aki saját készítésű mikroszkópjával 300-szoros naAnton van Leeugyítást ért el, és wenhoek és az ő a látott baktériubaktériumai mokat le is rajzolta. A mikrobák létezésének tudomásulvételét mégis csak kétszáz év múlva – azaz a XIX. században – követte a betegségokozó fajtáik felismerése. Időközben is történtek azonban tapasztalati úton szerzett fontos felismerések. A járványok elleni küzdelmet igen értékes eredményekkel gazdagította többek között az első védőoltás alkalmazása a fekete himlő ellen (Jenner variolizáció), és a csíramentesítés atyjának, Pasteurnek munkássága (pasztörizálás). Büszkeséggel gondolhatunk arra, hogy hazánkfia, Semmel-

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

weis Ignác világraszóló felfedezése - a „gyermekágyi láz” megelőzése egyszerű klórvizes kézmosással - szintén a bakteriológia előtti időszakra esett. Sajnos, mint sok más zseniális elme, nemcsak nem kapta meg életében az őt megillető elismerést, de a korabeli orvostudomány nem is volt hajlandó tudomásul venni nagyszerű eredményeiket. Talán a hiábavaló küzdelemnek is köszönhető, hogy fiatalon – 47 évesen – elmegyógyintézetben halt meg. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, de minden valószínűség szerint összefüggött tudományos munkásságával. A krónikák szerint a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és önzetlenség mintaképe volt, aki éjjelnappal rendelkezésre állt a szenvedőknek. Az itt látható tusrajz 42 éves korában készült. Ezekre a felismerésekre tisztán tapasztalati úton jöttek rá, és nem adtak választ arra, hogy miért alakul ki a szervezet védettsége (immunitása), mi az folyamat, ami a fogékony és védett szervezet különbségét eredményezi. Sok-sok megfigyelésre volt szükség ahhoz, hogy a szervezet mikroorganizmusokkal szembeni ellenállásának lényegét értelmezni lehessen. Ennek megfejtéséhez is hozzájárult magyar mikrobiológus (Fodor József), éppúgy, mint később több más neves hazai tudós, akik más területeken gazdagították a mikrobiológia tudományát. Itt és most nincs rá mód, hogy mindnyájukat felsoroljuk, de örömmel gondolhatunk arra, hogy számos más tudományághoz hasonlóan ebben is sok kiváló elmét adott hazánk az emberiségnek. A XX. század elejére a nálunk is jól ismert német Robert Koch és munkatársai a legtöbb baktériumos betegség kóroktanát tisztázták. Az ő munkásságuk nyomán ugrásszerű haladás következett be a mikrobiológiában. Feltételezhető, hogy József Attila kedveséhez írt csodálatos versében, az Ódá-ban már az új ismeretek lírai megfogalmazásával találkozhatunk: Hullámzó dombok emelkednek, / csillagképek rezegnek benned, / tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, / sürög millió élő állat, /

bogár,hinár, a kegyetlenség és a jóság; / nap süt, homályló északi fény borong / tartalmaidban ott bolyong / az öntudatlan örökkévalóság.” A fertőző betegségek okozóinak azonosítását követte azok szervezeten belüli elpusztításának gondolata. Először kémiai szerekkel próbálkoztak (Salvarsan, szulfonamidok), de igazi áttörésnek az antibiotikumok felfedezése számított. Ennek első képviselője az Alexander Fleming által felfedezett penicillin, amit a II. világháborúban tömegesen alkalmaztak. Ezt további antibiotikumok sorozatos felfedezése követte, és ma már e gyógyszerek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre. A II. világháborút követő időszakban a védőoltások bevezetése és az antibiotikumok mind szélesebb körben történő alkalmazása azt eredményezte, hogy a fejlett országokban a fertőzéses halálozást az öszszes halálesetek 3-5%-ára sikerült visszaszorítani. Eltűnt a több száz éve rettegett fekete himlő, és a járványos gyermekbénulás teljes megszüntetésén dolgoztak. A sikereken felbuzdulva egyesek már azt jósolták, hogy a fertőző betegségektől végleg megszabadulhatunk. Mi a helyzet napjainkban? Mint tudjuk, a fertőző betegségek eltűnése nem következett be. Először is a fejlődő országokban a járványok még mindig nagy problémát jelentenek, és több tízmillióan halnak meg évente fertőző betegségekben. Napjaink utazási láza, az utazási idő lerövidülése alkalmat nyújt a kórokozók keresztül-kasul történő villámgyors széthurcolására Földünkön. Másrészt az antibiotikumok kezdeti átütő sikerei után mind több kórokozó alkalmazkodott ezekhez a szerekhez, ellenállóvá váltak velük szemben, kialakult bennük az antibiotikumrezisztencia. Ennek egyik oka ezeknek a gyógyszereknek a gyakori és sokszor felesleges alkalmazása. Az antibiotikumok fajtájuk szerint szélesebb vagy szűkebb körben, de mindig pontosan meghatározható kórokozókra hatnak, vírusokra pedig teljesen hatástalanok. Az antibiotikumrezisztencia késleltetésének egyetlen 4019

módja az, hogy a beteg csakis indokolt esetben a megfelelő antibiotikumot a megfelelő adagban és a szükséges ideig kapja. Megtévesztő, hogy az egyén a helytelen használat káros következményét saját magán legtöbbször nem tapasztalja. Téves az a nézet is, hogy aki önmaga ritkán használ antibiotikumot, annak szervezetében kevésbé alakul ki a rezisztencia a kórokozókkal szemben. A baktériumok, vírusok ugyanis nem kötődnek az egyénhez, szabadon terjednek egyik élőlényről a másikra. Másrészről az antibiotikum megtámadhatja a szervezet számára hasznos, sőt nélkülözhetetlen fajtákat is, ami az egyensúly megbomlását és további zavarokat idézhet elő a betegben. Az talán ma már mindenki előtt világos, hogy a mikroorganizmusok teljes kiiktatása környezetünkből nem csak lehetetlen, de teljesen értelmetlen vállalkozás lenne. Más gyógyszerektől eltérően a helytelen használat káros hatása a látszólagos ártalmatlanság ellenére az egyén későbbi életére, környezetére, utódaira, végső soron az egész emberiségre kihatással van. Így jelennek meg régi kórokozók újabb, sokkal erősebb formában, eddig emberre ártatlan típusok válnak egyszerre veszélyesekké és kiszámíthatatlanokká, vagy korábban kis területen enyhe megbetegedéseket okozó fajták „megvadulnak”, és kiterjedt, félelmetes járványokat okoznak. Korábban ismeretlen kórokozók kerülnek felismerésre pusztító munkájuk nyomán. Miután az ember a fertőző betegségeket besorolta az „emiatt ma már nem illik meghalni” kategóriába, ezek a jelenségek méltán keltenek elbizonytalanodást és szorongást. Antibiotikum-válság Az utóbbi évtizedben olyan mértékben megnövekedett az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók száma, hogy sokan az antibiotikum-válságról beszélnek. Amint korábban is írtam, a mikroorganizmusok, bár a legalacsonyabb rendű élőlények, mégis folyamatosan fejlődnek, változnak. Számukra az antibiotikum egyike azoknak a külső tényezőknek, melyekhez alkalmazkodni kell. Olyan utódok „nőnek fel”, melyek tulajdonságaikban eltérnek az ősöktől, és ha ezek az új tulajdonságok segítik a túlélést, akkor ezek fognak szaporodni, kiszorítva a korábbi, kevésbé kedvező tulajdonságú egyedeket. Az antibiotikumok olyan mikroorganizmusok termelte anyagcsereter-

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

mékek, melyek más mikroorganizmusok növekedését, fejlődését gátolják. Ez a képesség évmilliók alatt természetes úton alakult ki, és a túlélésért folytatott küzdelemben volt szerepe. A hosszú idő alatt kialakult egyensúlyt bontja meg az antibiotikumok ember által történő tömeges használata, ami a rezisztens törzsek számának gyors szaporodásához vezet. Ami azelőtt évmilliók alatt zajlott, most néhány évtized alatt megtörténik... További gond az, hogy az antibiotikumokat állattenyésztésben nemcsak gyógyászati céllal, hanem a gyorsabb növekedés elérése érdekében egészséges állatoknak is adják. Bár ez az eljárás ma már tiltott, de korábban pl. a tetracyclint (Tetran) kiterjedten használták a liba májának hízlalására. Végül a talajon, vizeken, táplálékláncon keresztül ezek az antibiotikumok is az emberi szervezetbe kerülnek ugyanúgy, mint az állati alkalmazás során kialakult rezisztens baktérium törzsek. Az intenzív állattenyésztésben – főleg a sertés- és baromfitenyészetek – állatok ezreit zsúfolják össze szűk

területen, ahol a fertőzések rendkívül gyorsan terjednek. Ennek megelőzésére eleve antibiotikumot adnak a takarmányhoz. Bár a baktériumok változásával párhuzamosan a kutatók lelkesen dolgoznak lehetséges új szerek felfedezésén, nem túl biztatóak az eredmények. Míg 30-40 évvel korábban folyamatosan kerültek piacra egyre hatásosabb antibiotikumok, ez a folyamat egyre lassult. A járóbeteg-ellátásban az utóbbi 10 évben nem nagyon változtak a lehetőségek, és ugyanez a helyzet a kórházakban is. Úgy tűnik, hogy a mikroorganizmusokkal – különösen a baktériumokkal és vírusokkal – szemben folytatott küzdelemben az ember most vesztésre áll. A világon több kutatás is folyamatban van, melyek új utakon keresik a megoldást a fertőző betegségek gyógyítására. Bízhatunk abban, hogy eredményes lesz ez a munka. Több száz év, sőt ezredév kellett ahhoz, hogy az ember a mikroszkóp segítségével megláthassa ezeket a parányi élőlényeket – a mikrobákat. Újabb kétszáz év telt el, mire nyilván-

Ferenczi Zoltán:

valóvá vált egyes képviselőinek szerepe a fertőző betegségek kialakulásában, és további fél évszázad, mire a hatékony ellenszert – az antibiotikumokat – sikerült megfelelő formában előállítani és alkalmazni. Hét évtizedre sem volt szükség ahhoz, hogy az ember eltékozolja ezt a hatalmas kincset. A szakemberek és a laikusok egyaránt vétkesek abban, hogy ez a szomorú helyzet kialakult. *** Az első antibiotikum óta eltelt 80 év arra figyelmeztet minket, hogy jobban kellene sáfárkodni az embernek a birtokába jutott tudással. Abban bízom, hogy az ismeretek bővülésével könnyebb megérteni és elfogadni azokat az ajánlásokat, melyek az antibiotikumok használatával kapcsolatban – legtöbbször az egészségügyi szolgálatokon keresztül – birtokunkba kerülnek. A következő számban néhány fertőző betegség természetéről és a természetes védekezési lehetőségekről szeretném tájékoztatni az Olvasókat.

Különös volt végigtekinteni az apró, értéktelen ócskaságokon. Óvatosan nézett körbe. Megtekintette a csillagos rét makettjét, az üveggömbben szunnyadó csodálatos havas világot, a kisház előtti poros sorompót, a kőbe vésett szentendrei relikviát, meg a megsárgult régi képeslapot, is amely a Göncölt ábrázolta. A kisfiú vágyott kincséért ekkor még senki nem akart alkudozni. Olyan árverés volt ez, amelyre nem érkeztek érdeklődők, melyen nem vágtak egymás szavába az ajánlattevők. Az ő szíve mégis a torkában dobogott. Neki szinte az életet jelentette a kalapácsütés. Kinyitotta a tenyerét, benne a számtalan érces csengésű, fényes talizmánnal. De amaz közönyösen fordította el részvétlen tekintetét, s íves szájának széle titkolt mosolyra rándult. Talán még élvezte is a kisfiú vergődő kínlódását, félelmét. Nem sajnált semmit, mert ő csak olyat veszített el, ami neki soha nem is volt. A kisfiú reménye úgy ködlött semmivé, mint az alkony párája az első napsugarak perzselő félhomályában. Dermedt kicsi szíve még hevesen dobogott, és leheletét – mely már csak a földi remény valótlanságának mennyei zsoltárát suttogta – a nagyváros zajfergetege morzsolta halhatatlan sóhajjá.

Kufárok alkonya

N

em sajnált semmit, mert csak olyat veszített el, ami soha nem is volt. Elfoszlott álmot, mely nem adott sem békességet, sem pihenést. Igaz hazugságot, melyért élni nem lehet, meghalni meg nem érdemes. Csak olyan valóságot, mely gátja lett egy másiknak, s melyben a csillogó vallomások eltiporták a megkopott ígéretek kincseinek tört fényét. Délutáni szendergés volt minden, pillant, amely súlytalan illan el az élettelen hajnalban. Nem kár érte! Errefelé jéggé dermedt emlékek árasztják most fagyos leheletük. Így hát nem sajnált semmit, mert most is csak olyat veszített el, ami soha nem is volt.

A

kisfiú tétován téblábolt a közönyös tekintetek érces kereszttüzében. Zsebébe markolt, és parányi tenyerébe szorítva vette elő az összes kicsi kincsét, melyet eddigi rövidke életében összekuporgatott. Az ócskapiacon kikiáltott talmi kacat – amely a rozsdás fillérek értékével vetekedett csak – számára már régóta jelentette a reményt, az álmokat és a már rég megrabolt jövőt. A megpendülő fémkarikák csengése számára olyan volt, mint a karácsonyfa megannyi kicsiny harangjának pendülése. A megajándékozottság lehetőségét hozta közelebb megfakult világát álmaival gyógyító valóságához. A kufárok szemébe mindez azonban másfajta csillogást csalogatott, mint ahogy a kisfiú remélte.

M

ég nem értette a kufárok önhizlaló törvényét, bár szíve mélyén mégis sejtette, gazdagabb volt azoknál. Bár cseperedő találni akarása még nem erősödött tudatos törekvéssé, még csak érzett valamit, de nem tudta, miért is lényeges mindez neki. Csak később értette meg, amikor már ő is fölnőtt lett, milyen fontos az, ha valaki már ismeri az üveggolyó titkát. 4120

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

Köszönet Istennek… Darányi Kriszta rovata Körülbelül két éve, hogy az iratterjesztés munkájában én is részt veszek. Éles képek élnek bennem, hogy kezdetben remegő hangon (megjegyzem, ma már csak remegő lábbal : )) a gyülekezet elé kiállva hirdetem a klassz könyveket. Nagyon szeretek olvasni, de sajnos alig van rá időm. Bevallom, kezdetben azért vállaltam el ezt a szolgálatot, mert az volt a rejtett szándékom, hogy így majd az időbeosztásomba belekényszerítem az olvasást is. Ez így is történt, sőt az iratterjesztésnek köszönhetően tárult elém a keresztény könyvek világa. Természetesen nem olvasok el minden könyvet, mert az számomra rengeteg lenne. Általában két-három fejezetet, az előszót, a tartalomjegyzéket és a könyvajánlást olvasom el, olykor az egész könyvet. Miután megtudtuk, hogy Netti szeptembertől csak háromhetente fog hazajárni Pápáról, felmerült bennünk az, hogy Hetényben is megszüntetjük az iratterjesztést, hiszen ennek a

„kis boltnak” nem túl sok haszna van. Mégis Ancsival úgy döntöttünk, hogy nem engedjük, hogy a felbecsülhetetlen eszmei érték kárba vesszen. Egy emberrel kevesebben lettünk, így több feladat várt ránk. Ám a többletmunkából fakadóan én Istentől rengeteg ajándékot kaptam. Az interneten szoktunk bizományban megrendelni a könyveket. A rendelés lebonyolításához sok kutatásra van szükség, így ennek köszönhetően kitárult előttem egy új, színes világ. Egy-egy könyvajánlás felkészülésekor rengeteg ismeretet és kincset kapok. Istennek hála, a kasszaszámolásoknál is meglepetések érnek bennünket, és nem azért, mert hiány vagy veszteség van! Nyereségként élem meg, hogy szépen lassan megtanulom, hogyan lehet jól elmondani a véleményemet az emberek elé kiállva. Sajnos, manapság sem vagyok mindig megelégedve magammal a könyvajánlásnál, de bízom benne, hogy egy jó könyv ismereteket, nézeteket, segítséget és megnyugvást adhat az olvasónak, így ezáltal Istenhez is közelebb segíthet. Az elmúlt időszakban egyre fontosabb lett számomra ez a szolgálat. Megtapasztaltam a szolgálat csodáját, és azt, hogy ezzel egy kicsit viszonozhatom Istennek a szeretetét.

Philip Yancey: Csalódás Istenben Gyakran nagy szakadék tátong aközött, amit a keresztyén hittől várunk és aközött, amit a valóságban tapasztalunk. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik feltették már ezeket a kérdéseket Istennek: „Istenem, miért rejtőzöl el, amikor épp a legnagyobb szükségem lenne Rád? Mért hagytad, hogy ekkora tragédia és fájdalom érjen? Miért van ez a sok igazságtalanság a világban?” A könyv két nagy részből áll. Az elsőben a szerző a Bibliát kutatja, és azt akarja felfedezni, hogy mit várhatunk jogosan Istentől. A második rész gyakorlatiasabb, az egzisztenciális kérdéseket ecseteli, és a szerző bibliaközpontú válaszait tartalmazza. Számomra a legmeghatóbb rész az, amikor Philip Yancey Jób könyvének a tanulmányozásából kiindulva fejti ki Isten igazságosságát, illetve igazságtalanságát, valamint az idő problémájának kérdéskörét.

Nyári Péter és Sarkady Kamilla: Bibliodráma A bibliodráma - a bibliai történetek dramatikus megelevenítése csoportos keretek között - újszerű módon kínál személyes kapcsolatfelvételt a Bibliával. Élményszerűvé teszi az ősi iratok máig ható és ma is érvényes üzenetét. E könyv betekintést adhat a saját élettörténet és a bibliai szövegek találkozásának módszertanába. Valós példákat is találunk, melyek segítségek lehetnek. Szeretettel ajánlom csoportvezetőknek, és gyerekmunkásoknak is (hiszen egy külön fejezet a gyermek bibliodrámával foglalkozik.)

A MÉNTELEK-HETÉNYEGYHÁZA REFORMÁTUS TÁRSEGYHÁZKÖZSÉG KIADVÁNYA 2011. szeptember ~ VIII. évf. 2. szám 6044 Hetényegyháza, Csillagfény u. 1. [email protected] Felelős szerkesztő: Ferenczi Zoltán ~ lelkipásztor Szerkesztő: Oravetz Anett Korrektúra: Alföldi Éva Munkatársak: B. Kis Dávid, B. Kisné Edit, Darányi Kriszta, Dennert Ildikó, dr. Faragó Katalin, Fehér Bianka, Ferenczi Virág, Ferencziné Bodor Csilla, Friedrich Dorina,Friedrich Zsófia, Gál Dorina, dr. Hamar Norbert, Hamarné Csorba Etelka, dr. Komlódi Júlia, Kontra Anna, Kovács Alexa, Kovács Violetta, Kozma Patrik, Liptai Mihály, Liptainé Árgyelán Zsóka, Nagy Attila, Németh Szabolcs, Papp Dániel, Peszmetné Zuszsa, Polyákné Rigó Irén, Sanchez Natalie, Sági Ádám, Ságiné Szabó Györgyi, Sárkány Dávid, dr. Schlégl Annamária, dr. Sebők Sára, dr. Siegfrid Anz, Sipos Laura, Szabó Bence, Szabó Laura, Szalai Adrienn, Szász Tibor, 21 2011. szeptember VIII. évf. Török 2. szám Szűcs Dániel, Telekesné Pető Szilvia, Tóth Attila, Tóth Tibor, Tóth-Kása Kálmán, Torbán Balázs, Tóth-Kása Sarolta, Ábel, Varjú Barnabás, Vass-Eysen Ábel, Vass-Eysen Ákos, Zala Noémi, Zala Vivien

Máté evangéliuma Dátum

Lekció

Igehirdetés műfaja

Szeptember 4.

26,57-68

Tanító igehirdetés

Szeptember 11. Szeptember 18. Szeptember 25. Október 2. Október 9.

26,69-75 27,1-14 27,15-26 27,27-32 27,33-38

Lelkigondozó igehirdetés Hitmélyítő igehirdetés Evangélizáció Tanító igehirdetés Lelkigondozó igehirdetés

Október 16. Október 23. Október 30. November 1. November 6.

27,39-44 27,45-56 27,57-66 28,1-10 28,11-20

Hitmélyítő igehirdetés Evangélizáció Barangoló istentisztelet* Tanító igehirdetés



Megjegyzés

X X

Református nap (Hetény)

X

X

X Mindszentek

Máté evangéliumának befejezése után egy tematikus sorozatot kezdünk el a vasárnapi istentiszteleteken, amelynek címe „Beszélgetések Jézussal”. Ebben a sorozatban olyan meghatározó beszélgetéseket ismerhetünk meg, amelyek csak János vagy Lukács evangéliumában olvashatunk. A március közepéig tartó időszakban három kisebb sorozattal is találkozhatunk. Novemberben a samáriai asszonnyal történő beszélgetéssel ismerkedhetünk meg három vasárnapon keresztül, január végén, február elején a tékozló fiú példázata alapján szól az ige közöttünk, ill. márciusban Lázár feltámasztásának történetét felolvasva keressük Urunk vezetését úgyszintén 3, illetve 4 vasárnapon át.

Beszélgetések Jézussal Dátum

Lekció

Igehirdetés műfaja

November 13.

Jn 4,1-15.

Lelkigondozó igehirdetés

November 20. November 27. December 4. December 11. December 18.

Jn 4, 16-38. Jn 4, 39-45. Lk 16,19-31. Jn 2,1-12. Jn 3,1-12.

Hitmélyítő igehirdetés Evangélizáció Tanító igehirdetés Lelkigondozó igehirdetés Hitmélyítő igehirdetés

December 25. December 26. Január 1. Január 8. Január 15. Január 22. Január 29. Február 5. Február 12. Február 19. Február 26. Március 4. Március 11. Március 18.

Jn 1,1-15. Lk 2,1-14. Lk 19, 1-10. Lk 17, 11-19. Jn 5,1-16. Lk 15,1-10. Lk 15, 11-24. Lk 15, 25-32. Lk 15, 33-37. Jn 8,1-11. Jn 9,1-12. Jn 11,1-13. Jn 11,14-31. Jn 11,32-45.

Evangélizáció Gyermek-istentisztelet felnőtteknek* Tanító igehirdetés Lelkigondozó igehirdetés Hitmélyítő igehirdetés

zenekar szolgálata

Evangélizáció Tanító igehirdetés Lelkigondozó igehirdetés Hitmélyítő igehirdetés Evangélizáció Tanító igehirdetés Lelkigondozó igehirdetés Hitmélyítő igehirdetés

 úrvacsora 4322



Megjegyzés

X X

X

Advent első vasárnapja

X

Karácsony első napja Karácsony második napja Újév, presbiterek fogadalma

X

X X X

X X X X * alternatív istentisztelet 2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

23

2011. szeptember VIII. évf. 2. szám

18.00

18.00

18.00

Csütörtök

Csütörtök

Péntek

18.00

18.00

07.30

09.00

09.00

09.00

11.00

11.00

Szombat

Szombat

Vasárnap

Vasárnap

Vasárnap

Vasárnap

Vasárnap

Vasárnap

18.00

14.00

Szerda

Szombat

17.30

Szerda

16.00

19.00

Kedd

Szombat

16.00

Kedd

10.00

15.00

Hétfő

Szombat

09.00

Hétfő

IDŐPONT

hetente hetente hetente kéthetente

Konfirmációi előkészítő

Alapozó bibliaóra

Gyülekezeti bibliaóra

Nyugdíjasok bibliaórája

Ferenczi Zoltán Ferencziné Bodor Csilla Ferencziné Bodor Csilla Ferenczi Zoltán Csipakné Kolmann Ágnes

Hetény, gyülekezeti ház Hetény, gyülekezeti ház Hetény, gyülekezeti ház Méntelek, templom Méntelek, parókia

Gyermek-istentisztelet

Istentisztelet

Gyermekmegőrzés

Gyermek-istentisztelet

alkalmanként

hetente

hetente

hetente

hetente

Telekesné Pető Szilvia

Hetény, gyülekezeti ház

havonta

Zenekari próba

Istentisztelet

Ferencziné Bodor Csilla

Hetény, gyülekezeti ház

kéthavonta

Hitoktatói megbeszélés

Oravetz Anett és Schlégl Annamária

Hetény, gyülekezeti ház

Ferenczi Zoltán

Telekes Tamás

Hetény, gyülekezeti ház

Ferenczi Zoltán

Hetény, gyülekezeti ház

Ferenczi Zoltán és Oravetz Anett

Ferenczi Zoltán és Telekesné Pető Szilvia

Hetény, gyülekezeti ház

Hetény, gyülekezeti ház

Ferenczi Zoltán

Hetény, gyülekezeti ház

felváltva

hetente

hetente

havonta

hetente

havonta

Dr. Hamar Norbert és Hamarné Csorba Etelka

Hetény, gyülekezeti ház

Ferenczi Zoltán és Liptai Mihály

Hetény, gyülekezeti ház Ferenczi Zoltán

Ferenczi Zoltán

Hetény, lelkészi hivatal

felváltva

Szűcs András

dr. Schlégl Annamária

VEZETŐ

Méntelek, parókia

Hetény, gyülekezeti ház

HELYSZÍN

Munkatársi megbeszélés havonta

RIK

Minifi

Liturgusok képzése

Tinifi

Lélekbúvár (lelkigondozói sorozat)

havonta

havonta

Nyugdíjasok bibliaórája

Bibliaiskola

hetente

IDŐKÖZ

Kézműves kör

ALKALOM