.UNOKA ZSOLT.
.Fallosz-jelentés. A fallosz szerepe a vágy dialektikájában Lacan ötvenes évek végi írásaiban
A
fallosz jelentése [La signification du phallus] 1958. május 9-én hangzott el eredetileg németül [Die Bedeutung des Phallus] a müncheni Max Planck Intézetben, ahova Paul Matussek professzor hívta meg Jacques Lacant. Az el√adás – a szerz√ bevezet√ megjegyzése szerint – módosítás nélküli francia fordítása 1966-ban jelent meg az Écrits-ben. A tanulmányban felvetett témák Lacan ezen korszakára jellemz√ részletesebb kifejtését az 1956–59 közötti id√szak szemináriumai tartalmazzák. Ezen szemináriumok közül egyedül a negyedik, a Tárgykapcsolat [La relation d’objet, 1956–57] jelent meg a Lacan-szemináriumok Seuil Kiadónál megjelen√ sorozatában. Az ötödik – A tudattalan képz√dményei [Les formations de l’inconsient, 1957–58] – és a hatodik – A vágy és értelmezése [Le désir et son interprétation 1958–59] – szemináriumok Jean-Bertrand Pontalis által írt és Lacan által jóváhagyott összefoglalásai a Bulletin de psychologie 11–13. évfolyamaiban találhatók meg. A kiadatlan szemináriumok – a szeminárok kiadásának kizárólagos jogát birtokló J. A. Miller által meg nem szerkesztett – teljes anyaga is hozzáférhet√ a lacaniánus képz√helyek könyvtáraiban. Lacan életm∫ve tanulmányokból és a szemináriumokból áll. Az Écrits-ben megjelent tanulmányok nagy része szorosan kapcsolódik a tanulmányok írásakor zajló szemináriumok témáihoz. Ezen korai szemináriumok stílusa – szemben a tanulmányokkal – világos, könnyen követhet√. Számos kritika érte Lacant tanulmányai utalásokkal, ki nem fejtett terminusokkal, ellentmondásokkal, paradoxonokkal, szójátékokkal telített, nehezen érthet√ stílusáért. Jelen kommentárban A fallosz jelentése szövegét értelmezem, a szöveg jelöletéhez tartozó ismeretek
kib√vítésére törekedve. Ezen tevékenység a szerz√ által nyíltan felvállalt, a szöveget feszessé tev√ törekvésével ellentétes mozgásba hozza a lacani szöveget, a szerz√ írói szándékával szemben dolgozik, ami megfelel az általa az olvasótól elvárt szerepnek, azonban az így létrejött szöveg nem felel meg a Lacan által egy a pszichoanalízisr√l pszichoanalitikusoknak szóló szövegt√l elvárt kritériumoknak. A kommentár az eredeti szöveg protéziseként egy nem pszichoanalitikusokból álló közönségnek szóló lap felkérésére íródik, közzétéve a folytonosan a szisztematikus félreértésbe fulladó értelmezés egy-egy fázisát. Az eredmény, mint a lacani szöveg kasztráltja, a szövegfejtés, mint maga a kasztráció folyamata azonban mégis ábrázolja magának a kommentár szövegének szervez√dése révén a fallikus funkció szerepét a tudattalan kialakulásában. A megértett szöveg paranoid jellege felhívja a figyelmet a szövegértelmezés mint elfojtás folyamatára. A kommentárírásban megnyilvánuló imaginárius értelemképz√dés során a szöveg horizontjából kiszoruló értelmezési lehet√ségek utalnak a szöveg tudattalanjára, mely nem más, mint az értelmezés által elfojtott tartalmak összessége. Nem véletlenül használok a szubjektum m∫ködését leíró fogalmakat (tudattalan, elfojtás) a lacani szöveggel kapcsolatban. Egy szöveg értelmezése és személyes azonosságunkat reprezentáló történetek értelmezése hasonlatos. A fallosz pozíciója a kasztráció során kialakuló szubjektum struktúrájában meghatározza az adott struktúrával bíró szubjektum értelemképz√ aktivitását. Mind a szöveg értelmezését, mind a szubjektum önértelmezését a szimbolikus rend által képviselt hatalom határozza meg a
59
Unoka Zsolt
fejtené azok eredeti jelentését, illetve rámutatna azokra a különbségekre, amelyek a terminusok eredeti és az általa asszimilált jelentései között vannak. Tisztában van ezzel, hiszen gyakran kritizálták nehezen érthet√ stílusáért. Mikor felkérték, hogy közérthet√en beszéljen a televízióban a pszichoanalízisr√l, akkor így reagált: „Van valami aberráltság abban az ötletben, hogy beszéljek úgy, mintha idiótáknak kellene megérteni engem. Ez az ötlet t√lem olyannyira idegen, hogy csak javasolhatták nekem. […] Ne gondolják, hogy a nagyközönségnek beszélek. Azokhoz beszélek, akik hozzáért√k, a nem-idiótákhoz, a feltételezett analitikusokhoz.”2 A Television kötet angol kiadásának Jacques-Alain Miller által írt bevezet√je egy dialógus közte és egy fiatal amerikai n√ között, aki felháborodva dobja sarokba a kötetet: „ez az ember nem törekszik arra, hogy megértsék.”3 A pszichoanalízis átadásának egyik nagy nehézsége, hogy nagy az ellenállás a tudattalanra vonatkozó tanítással szemben, ami abban is megmutatkozik, hogy Freud közvetlen, magukat továbbra is analitikusnak nevez√ tanítványai közül számosan félreértették a tudattalan freudi elméletét. Freud világos és látszólag könnyen érthet√ stílusa gyors kielégülésben részesíti a figyelmetlen olvasót, ez a fajta öröm azonban csak a szöveg félreértésének köszönhet√. Nem értett meg mást, csak a saját fantáziáját. Hogyan jussunk át az ego imaginárius fantáziáin – ez a pszichoanalitikus munka egyik központi kérdése. Lacan írásmódjának célja, hogy akadályokat gördítve az imaginárius rendhez tartozó ego [moi] szisztematikus félreért√ funkciója [méconnaissance] elé, a tudattalan szubjektum m∫ködése felé fordítsa figyelmünket, így biztosítva a szimbolikus tudás [savoir] lehet√ségét. A tudatos szubjektum koncepciójára alapozott metafizika történetében az ego félreért√ funkciója gyakran volt a gondolkozás imaginárius örömszerzésének forrása. Az ego a valós tárgyszer∫ kimerevítése által a külvilág tárgyait és magát mindig rögzítettként, merevként, állandóként ismeri fel, és az adequatio rei et intellectus elveit követ√ ismeretelméletre támaszkodva tesz szert az önmaga és a környezete feletti kontroll megszerzésének a hitéb√l ered√ kielégülési formára. A pszichoanalízis a tudással [savoir] való szembesítésre törekszik. Ez a tudás nem más, mint a jelöl√k központozása a szubjektum világát alkotó jelöl√láncon belül. Egy ismeretlen tudás, amely a tudatos reflexiót meghatározó ego [moi] számára tudattalan. Éppen az alanyban lev√ hasadás [Spaltung] miatt az
vágy jelöl√lánc mentén való irányított eltérítése segítségével. A szubjektum szövegének szervez√dését az élete során vele szemben hatalmi pozícióban lev√ fontos másikok vágyai határozták meg, mely vágyak tovább élnek a kasztráció következtében kialakuló tudattalanban m∫köd√ Másik vágyaként. A pszichoanalízis ígérete a fallosz m∫ködésének figyelemmel követése a hatalom szövegébe ágyazott szubjektumok önleleplez√ törekvése számára. „A pszichoanalízis sem nem egy Weltanschauung, sem nem egy olyan filozófia, mely azt állítaná, hogy átnyújtja a világegyetem kulcsát, hanem egy olyan különös cél vezérli, amely történetileg a szubjektum fogalmának kidolgozásával határozható meg. Ezt a fogalmat új módon mutatja meg, visszavezetve a szubjektumot a jelölést√l való függ√ségéhez”1
LACAN STÍLUSA
J
acques Lacan gyakorló pszichoanalitikus volt, aki pszichoanalitikusokat tanított, írásai nagy része és szemináriumai analitikusokhoz, analitikus jelöltekhez szólt. Az ötvenes évek írásaiban els√sorban Freud munkásságának újraértelmezésére törekszik. „Vissza Freudhoz” – ez Lacan gyakran ismételt felhívása hallgatóihoz, és ekként határozza meg saját feladatát. Visszatérése Freudhoz els√sorban a tudattalan freudi elméletének újraértelmezésében állt. Lacan szerint erre azért van szükség, mert a pszichoanalitikusok els√ nemzedéke a tudattalan freudi fogalmát teljesen félreértette, és a tudatos egónak az adaptációban játszott szerepét hangsúlyozva próbálta a tudattalan jelent√ségét háttérbe szorítani. Lacan olyan írásmód kifejlesztésére törekedett, mely egyrészt ellenáll a tudatos egóra jellemz√ szisztematizáló és reduktív értelmez√ hajlamnak, és stílusával arra törekszik, hogy kijátsszon minden olyan utat, amely izolálható tartalomhoz, az íráson túl meghatározható egyedüli értelemhez vezetne. Másrészt a tudattalanra jellemz√, Freud által leírt munkamód szerint szervezi szövegeit, melyek ennek megfelel√en tele vannak viccekkel, szójátékokkal, metaforákkal, iróniával és ellentmondásokkal. A s∫rítés, az eltolás, a szavak feldarabolása, összeolvasztása egyaránt a jelöl√ jelölt feletti folyamatos metonimikus elcsúszását hivatott megjeleníteni. Harmadrészt számos szöveget tulajdonít el a nyelvészet, a pszichoanalízis, a filozófia, a topológia területér√l, beolvasztva azok terminusait saját szövegébe anélkül, hogy ki-
60
Fallosz jelentés
alany szövegének töréseiben, félresiklásaiban megmutatkozó, a tudatos ego által értelmetlen hibáknak tartott, valójában pedig tudattalan tartalmakat hordozó jelenségekr√l az ego nem tudja, hogy azok a tudattalan szubjektumának igazságát képviselik. Az alanyon belüli ezen hasadás miatt a tudattalan megismerésének egy interszubjektív szituáció, az analitikus helyzet a feltétele. Az analizált feltételezi, hogy van valami, amit √ nem tud magáról, de van egy másik, az analitikus, a tudás feltételezett alanya, aki birtokában van ennek a szimbolikus ismeretnek. Az olvasó feltételezi, hogy az imaginárius értelemképz√dés kudarcán túl mégis van valamilyen értelem a szövegben. Ezen értelem túl van az egóra jellemz√ illuzórikus önismereten, amely az önuralom és az egység fantáziájára alapszik. Röviden térjünk ki arra, hogyan jelenik meg az analitikus mez√ben az a másik helyszín a másik személy közvetítése révén. A tudattalan freudi fogalma els√sorban a terápiás kapcsolatban megtapasztalt jelenségek magyarázatára szolgáló elméleti eszköz. A pszichoanalitikus tapasztalat a párbeszéd egy különleges formája. Ezen speciális helyzet egyik jellegzetessége, hogy olyan jelenségekre figyelnek benne, amelyeket Freud el√tt figyelemre nem érdemes selejtnek tartottak. Korábban a tudatos értelem ezen elszólásait, elvétéseit és öntudatlan állapotában átélt álmait megfelel√ éberséggel elkerülhet√ hibáknak, a test tökéletlenségének tartották. A pszichoanalízisben ezek a tudattalan megnyilvánulásainak, s√t a másik megértésében a leghasznosabb eszközöknek számítanak. A pszichoanalitikus párbeszéd az analizált tudattalan törekvéseinek a megértésére törekszik. A megértésre törekvés feltételezi a megérthet√séget. A pszichoanalitikusok tehát azzal a feltevéssel élnek, hogy a tudattalannak tulajdonított ezen termékek megérthet√k, mert bizonyos szabályok szerint meghatározottak. A megértés, értelmezés folyamata során számos a tudatos értelem számára érthetetlen,
s√t nem kívánatos selejt érthet√vé, s√t az élettörténet szerves részévé válik. Miközben a másik – az analitikus – tudattalanunk megnyilvánulásaira figyel, kiderül, hogy a tudattalan a miénk, hozzánk tartozik. Hiszen emlékszik helyettünk, számol helyettünk, gondolkozik helyettünk, s√t b∫ntudatot érez helyettünk, vágyai vannak. Mikor a tudattalan az elszólásokban és az elvétésekben beszél és cselekszik helyettünk, a másik ért√ figyelme segítségével felismerhetjük tudattalan törekvéseinket, beléphetünk arra a helyre, ahonnan beszél, és megcselekedhetjük azt, amit az odáig helyettünk cselekedett. De ez a hely bennünk van. Tehát két hely van bennünk? Az egyik ahonnan mi beszélünk, egy másik helyszín [ein anderer Schauplatz], ahonnan az a valami beszél minket is meglep√, t√lünk idegen dolgokat, amelyekr√l a másik segítségével mégis kiderül, hogy a legszorosabban hozzánk tartoznak. Az [ça], a valami [Es] figyel ránk, tör√dik velünk, beszél az érdekünkben, ha kell, cselekszik, mintha jobban ismerne minket, mint mi saját magunkat, mert vágyik ránk, mint ahogy mi is figyelünk magunkra, tör√dünk magunkkal, ismerjük magunkat, beszélünk a saját érdekünkben, mert mindeközben végig vágyunk a másikra. A másik vágyának az általunk fantáziált tárgyává válása iránti vágy vezérli azt, hogy mit vagyunk hajlandók elismerni sajátunknak. Bizonyos megnyilvánulásainkra azt mondjuk, ez nem én vagyok, nem akartam, értelmetlen, véletlen volt, vagy ahogy a gyerekek mondják, „a másik volt”. Ezt a másikat Freud Es-nek, ösztön-énnek nevezi, azt a másik helyszínt pedig tudattalannak. A tudattalan felfedezését és az én önmaga feletti uralmának megkérd√jelezését Freud az emberiség önszeretetén ejtett egyik legnagyobb sérelemnek tekintette.4 Freud a szubjektum tudatos és tudattalan részre való felosztásával egy „bels√ külvilágot” – ami „az elfojtott”-nak felel meg – tételezett az egyénen belül. Az egyén önmagához való viszonya ezáltal az uralom és a megismerés terén új értelmet nyer, egy-
61
Unoka Zsolt
az izolálását. Azonban a Lacan nevével él√ irodalmat olvasva inkább az merül fel az olvasóban, hogy szövegének többértelm∫sége nemhogy akadálya lenne, inkább szabad folyást enged az imaginárius félreértéseknek.
ségessége több, más-más törvényszer∫ségek szerint m∫köd√ rendszerre és instanciára bomlik fel, transzparenciája megsz∫nik, mivel az egyén cselekv√ és megismer√ képességét egymással konfliktusban álló, egymást kijátszó rendszerek határozzák meg. A tudatos alany nem tudja mit beszél, el van választva a mondandója jelentését√l, és ebben az értelemben kasztrált. Freud másik színhelynek [ein anderer Schauplatz], Lacan Másiknak [Autre] nevezi azt az instanciát, mely mint a tudattalan alanya gondolkozik és beszél. „…nemcsak az ember beszél, hanem az [ça] beszél az emberben és az ember által.”5 Az „az” [ça] itt a Másik diszkurzusára utal. „Az az [ça] szólal meg a Másikban, mondjuk, s Másiknak nevezzük azt a helyet, amelyet hív, megidéz a szóhoz folyamodás minden szóval közvetített kapcsolatban. Ha az az [ça] szólal meg a Másikban, mindegy, hogy az alany a fülével hallja-e vagy sem, az azt jelenti, hogy az alany a jelölt felébredéséhez képest logikai el√idej∫ségben ott találja meg jelöl√ helyét. Ha felfedjük, amit e helyen, vagyis a tudattalanban megfogalmaz, megérthetjük, milyen hasadás és osztás [Spaltung] árán alkotta meg éppen így önmagát.”6 Az ember nem tudja mit beszél, és mindig, amikor azt hiszi, hogy megértett valamit, biztos lehet, hogy éppen a félreértés áldozata lett. Az emberben m∫köd√ ego félreismer√ funkciója Lacan szerint eliminálhatatlan, ezért nem is ringatja magát abba a hitbe, hogy a félreértés [méconnaissance] m∫ködésmódjának tételes leírásával segíthetne a tudattalan alany igazságát elfed√ imaginárius lepel lerántásában. Kerüli a tudatos alany metafizikájára jellemz√ nyelvezet használatát, egy olyan nyelvezetét, amelyben az értelemképz√dés rögzített szabályait követ√ alany szervezi az ismereteket, a jelöl√k és jelöltek viszonyának végérvényes rögzítésére törekedve, hiszen ezzel az írásmóddal meger√sítené az egót abban a hitében, hogy úr a saját házában. A magabiztos imaginárius félreértés megakadályozását célzó stílus az olvasót a hisztériás pozícióba – ami lényegében a tudós pozíciója is Lacannál – szándékozik segíteni, ahol kudarcba fullad mindennek a már eleve tudott ismeretek alapján való magyarázata, egy olyan pozícióba, melyben felismerhet√vé válik, hogy van valami, aminek a megismerése a szubjektum struktúrájából következ√en lehetetlen. A szubjektum ezen pozíciójának a tükrözésére szolgál egy olyan szöveg létrehozása, mely ellenáll a szisztematizáló és reduktív értelmez√ hajlamnak, és lehetetlenné teszi a szöveg egyedüli értelmének
A HASADT SZUBJEKTUM
L
acan szubjektumfelfogása arra a kérdésre keresi a választ, milyen a természete a pszichoanalitikus helyzet nyelvi közegében alakuló egyénnek, másképp fogalmazva, mi a lehet√ségfeltétele a pszichoanalízisnek. Abból indul ki, hogy „az alany nem tudja, mit beszél, leginkább azért, mert nem tudja, mi √”.7 Az alanyon belül különbséget tesz az én [je], az ego [moi], a másik [autre] és a Másik [Autre] között. Mikor beszélünk, a Másik beszél bennünk a szubjektum révén, amit a másik és az ego közt lev√ imaginárius viszonyon belül értünk meg. Lacan szerint az emberi szubjektum alapuló aktusa az, amikor az anya vágyának a tárgyát jelöl√ fallikus jelöl√ az els√dleges elfojtás során a tudattalanba kerül, és az anya vágyának a tárgyát metaforikusan a nyelv szimbóluma (az Atya-neve jelöl√je), konkrétan pedig a nyelv szavai kezdik helyettesíteni a beszédben. A nyelv révén mondunk valamit, amely teljesen különbözik attól, amir√l azt hisszük, hogy elmondtuk, mikor beszélünk. Ez a „teljesen különböz√” a tudattalan tartalom, amely megszökik a beszél√ szubjektum el√l, hiszen az létrejöttét√l fogva el van választva a tudattalantól. A nyelv a tudattalan létrejöttének a feltétele. A jelöl√k rendje a szubjektum kialakulásának az oka, a tudattalant létrehozó megosztás által strukturálva az alanyt. Lacan alanya tehát megosztott. Megosztott a tudat és a tudattalan között. Megosztott a szubjektum – azaz az én [je] mint a beszél√ szubjektum –, a mondás [énonciation] szubjektuma, az „az” [ça], aki a Másikból beszél – és az ego, a mondott [énoncé] között. Az alany tehát a szubjektum–Másik és az ego–másik két tengelye mentén strukturálódik. Lacan alanya nem egyezik meg a tudatos szubjektummal, amelynek a helyére √ az egót [moi] helyezte. Az alany az egóban elidegenedett. Az ego egy tünet, egy paranoid tünet, azonban egy eliminálhatatlan alkotóeleme a normál szubjektumnak. Az ego és a másik hasonmás viszonyban vannak egymással, és ilyen értelemben az ego is megosztott. Az ego–másik intraszubjektív paranoid struktúrája a tényleges
62
Fallosz jelentés
másikkal való kapcsolatban a másikat pusztán az ego merev struktúrájának a meger√sítésére használja, a másik az ego merev páncéljának a protéziseként vagy integritását fenyeget√ ellenségként adódik. Az ego a maga hamis létében a tudattalan gondolatok teljes elutasítására törekszik, míg a tudattalan aktivitás állandóan kikezdi az ego rögzített alakulatát. Az ego struktúrája adja tulajdonképpen a tárgyak struktúráját, az ego által konstituált imaginárius rendben. A nyelv elsajátítása a szubjektum létrejötte, de egyúttal az elidegenedés egy másik formája is Lacannál. A nyelv elsajátítása kapcsán alakul ki a tudattalan. Ez hasadást hoz létre az alanyban. Ez a hasadás a nyelv m∫ködésének, a nyelvben való elidegenedésnek a követekezménye. Az „Ichspaltung” fogalmát Lacan Freudtól vette át. Freudnál a pszichózisra és a fetisizmusra jellemz√ elhárító mechanizmus. Lacannál azonban a normál fejl√dés elengedhetetlen feltétele. S√t a pszichózist pontosan ezen hasadás elmaradása jellemzi, aminek következtében a tudattalan nem funkcionál megfelel√en, a tudattalan egy nyitott ég [ciel ouvert]. Pontosan a nyelvben való elidegenedés okozta hasadás teszi lehet√vé, hogy a szubjektum pszichotikus struktúráját elkülönítsük a normál szubjektum, alapvet√en neurotikus struktúrájától. Az anya vágyának a jelöl√je, a fallikus jelöl√ elfojtása, az √selfojtás során az alany számára lehet√vé teszi az átmenetet a fallosznak lenni vagy nem lenni pozícióból a falloszt birtokolni vagy nem birtokolni pozícióba, az elemi szorongást és kibírhatatlan gyönyört okozó jouissance közvetlen tapasztalatából a nyelvileg közvetített vágy szabad mozgása felé. A tudattalan úgy strukturált, mint egy nyelv. A nyelv hatása vezeti be az alanyba az okot, ami által nem √ saját maga oka, az ok férgét hordozza magában, amely a hasítást létrehozza. Ez az ok a jelöl√, ami nélkül nem lenne szubjektum, a jelöl√ reprezentálja a szubjektumot. Ez a szubjektum – miel√tt elt∫nik az √t reprezentáló jelöl√ mögött, amivé válik – abszolút semmi. A szubjektumot egy jelöl√ reprezentálja egy másik jelöl√ számára. A Másik a szubjektum jelöl√ oka. A Másik a tudattalan szubjektuma. A jelöl√ törvénye, a jelöl√lánc metonimikus m∫ködési elve, amelyet az eredeti elfojtás, az Atya-Nevének konstituálása, a metaforizáció kialakulása hoz mozgásba a vágy révén. Így válik az anya vágyának a tárgyából az alany a Másik vágyának a tárgyává, és marad fenn a vágy folyamatos elcsúszása a jelöl√lánc mentén egy állandó ismétl√désben.
Lacan a nyelvi szervez√dés több szintjét különíti el a tudattalanban. A Másik mint automaton egy formalizált nyelv, szintaktikai szabályok automatikus m∫ködése. Ez a nyelv szimbolikus rétege. Az ismétlési automatizmus, a halálösztön, és a vágy m∫ködése ehhez az automatonhoz köthet√. A tudattalan alany egy automaton, egy algoritmus, a jelöl√-kombinációk egy mátrixa, a jelöl√lánc struktúrája. A Másik mint diszkurzus az imaginárius elemekkel átitatott nyelvi réteg, amelyben a konkrét kulturális törvények, a családi mitológia, az egyén élettörténetének az elemei nyilvánulnak meg, amelyek a másikok vágyai által konstituált identitás hordozói is egyben. Lacan ezen korszakában ez a réteg még nincsen egyértelm∫en különválasztva az ego m∫ködését√l. Mint minden strukturális modellben a struktúra különböz√ rétegei különíthet√k el. Az alapstruktúra Lacannál a pluszok és mínuszok pulzálása, amelyre egy másik réteg rakódik rá, amely meghatározott szintaktikai szabályokat hoz létre. A fels√bb réteg szervez√dése az alsóbb réteghez viszonyítva kimerevítettségénél fogva imagináriusnak tekinthet√. Lacan az imaginárius és a szimbolikus nyelvi szinten való összeszöv√döttségét hangsúlyozza. „Persze tudjuk ezen imaginárius átitatódások [Prägung] jelent√ségét a szimbolikus alternatíva azon részlegesítéseiben, amelyek megadják a szimbolikus láncnak a maga viselkedésmódját.” Azonban hangsúlyozza, hogy az imaginárius által a jelöl√láncba került jelentések a legkevésbé sem fejezik ki az általa kutatott szubjektum lényegét. „Az imaginárius közbevetések távol vannak attól, hogy reprezentálják tapasztalatunk lényegét, csak azt tárják fel bel√le, ami benne inkonzisztens marad anélkül, hogy azokat a szimbolikus lánchoz kapcsolnánk, amely összeköti és irányítja azokat.”8 A pszichoanalízis feladata a szubjektum igazságának feltárása. A szubjektum igazsága a jelöl√lánc m∫ködésének a törvényében van. Azonban a jelöl√lánc imaginárius elemekkel impregnált, ami által a beszélt nyelv falként zárja el az alanyt a tudattalan szubjektum igazságától. Freud „Wo Es war, soll Ich werden” [Ahol az volt, én kell legyek] imperatívuszának a lacani szubjektum sémájában megmutatkozó paradoxona, az, hogy az „az” és az „én” egyaránt a szubjektum beszédében helyezkedik el, egyik a kimondás, a másik a mondott megértésének az oldalán. „Én mindig az igazságot mondom, nem a teljes igazságot, mert nincs rá mód kimondani az egészet.”9 A beszél√ szubjektum hasadása abban rejlik, hogy az igazságot mondja, a nyelv
63
Unoka Zsolt
igazságát, a Másik beszél bel√le, azonban a másikon átsz∫rve érkezik meg a Másik üzenete az egóba egy jelentés formájában. A pszichoanalitikus feladata, hogy a tudatos ego figyelmét elfordítsa az imaginárius közvetítette jelentést√l a jelentés kudarca felé, a metaforától a metonímia felé, a szemantikától a szintaxis felé, az ismétlés felé, a tisztán differenciális jelöl√–lánc vágynak nevezett metonimikus szenvedélye felé, amely ismétlési automatizmusban megnyilvánuló halálösztönként a lét teljességében átélt rettenetes jouissance újramegtalálása felé tör. Egy olyan eredet felé, amelynek kibírhatatlan szorongása, gyönyöre alól a szimbolikus kasztrációban határt szabva neki az Atya-Neme, az atyai tiltás szabadította fel, létéért cserébe egy nevet adva neki, hogy egy jelöl√ként ismételje magát a léthiány [manque-à-être] állapotában, egyik tárgytól a másikig haladva állandóan a hiány nélküli jouissance mitikus eredeti állapotát keresve, figyelembe nem véve, hogy a szubjektum azóta van, amióta a tiltás nem-e benne érvényesült. Hiszen a szubjektum alapuló aktusa a nem elfogadása, a nem-lét, annak elfogadása, hogy nem lehet az anya fallosza; és az eredet csak a nem-lét oppozíciójaként utólagosan adódik, eredet, amely a szubjektum számára nem is volt, és elérése egyedül a szubjektum halálaként elképzelhet√. A végs√ határ, ami a lacani szubjektum számára szubjektumként elérhet√, az elrejtettségb√l a nyelv falának megtöréseiben feltáruló, a tudatos szubjektumot ex-centrikus centrumából meghatározó Másik igazságára való felel√s odafigyelés, amely a tudatos ego önmagára alapuló [me-connaissance] félreismer√ [méconnaissance] funkciója által, a vele együtt szület√ tébolyult másikjával való folytonos újraazonosulásokban [co-naissance] adódó paranoid ismeretének [connaissance] megkérd√jelezése révén lehetséges. Ezen lehetetlennek t∫n√ eksztatikus feladat végrehajtásában ezt a másik-Másik vágya által konstituált szubjektumot az analitikus kapcsolatban egy olyan másik segíti, akinek vágya a Másik princípiumát visszhangzó abszolút differencia utáni vágy.
kérdés d√l el: egyrészt az, hogy a szubjektum pszichotikus, perverz vagy neurotikus struktúrájú lesz-e, másrészt az, hogy melyik pszichológiai nemmel fog azonosulni. Megtudjuk, hogy a fallosz milyen szerepet játszik a szubjektum hasadásában [Spaltung], a nyelvileg strukturált tudattalan létrejöttében, a bennünk uralkodó, a Másik vágya által irányított törvény érvénybe lépésében.
FALLOSZ, PÉNISZ, KLITORISZ
„A
fallosz a freudi tanításban nem fantázia, hogyha ezen imaginárius hatást értünk. Nem is tárgy mint olyan (rész-, bels√, jó, rossz stb. …). […] Még kevésbé valamely szerv, pénisz vagy klitorisz, amit szimbolizál. Freud nem ok nélkül hasonlította az ókoriak hajdani bálványához [simulacre].10 Mert a fallosz egy jelöl√ […], e jelöl√ hivatott a jelölt hatásainak a megjelölésére a maguk összességében, mert jelöl√ jelenlétének feltételéhez köti √ket.”11 Lacan Freudra hivatkozva különbséget tesz a fallosz mint jelöl√ és a pénisz/klitorisz mint anatómiai szerv között. A gyermeki szexualitásról írva Freud kifejti azt a nézetét, hogy „a fiúgyermek el√tt magától értet√d√ dolog, hogy minden embernek, aki körülötte van, az övéhez hasonló nemi szerve legyen, és e feltevés alapján képtelen elgondolni, hogy az valakinél hiányozzék. E meggy√z√désükhöz a fiúk makacsul ragaszkodnak, azt még a megfigyelés közben felmerül√ ellentmondó tapasztalattal szemben is erélyesen védelmezik, s csak nehéz bels√ küzdelmek után (kasztrációs komplexus) adják fel azt. Azok a pótképz√dmények, melyek a n√ ezen »elveszített péniszét« helyettesítik, számos perverzió kialakításában nagy szerepet játszanak.” „…joggal beszélünk n√knél is kasztrációs komplexusról. A fiú- és a leánygyermekek egyaránt azt az elméletet alakítják ki, hogy eredetileg a n√nek is pénisze volt, amelyet a kasztráció nyomán vesztett el.”12 Freud Az infantilis genitális szervez√dés cím∫ 1923as tanulmányában továbbfejleszti ezt a gondolatot, és a gyermekeknek a nemek közötti különbség elhanyagolására vonatkozó szexuális elméleteiben megjelen√, a kasztráció során „elveszített pénisz” koncepciójának kifejezésére egy új fogalmat, a fallosz fogalmát vezeti be. Az infantilis genitális szervez√dés utolsó, fallikus fázisában mindkét nem számára csak egy nemi szerv, a férfi nemi szerv jön számításba.
A FALLOSZ FUNKCIÓJA
L
acan A fallosz jelentése cím∫ tanulmányában a fallosz által a kasztrációs komplexusban és az Ödipuszkomplexusban játszott szerep újraértelmezésére vállalkozik. A fallosz viszontagságai során két lényegi
64
Fallosz jelentés
Azonban ekkor nem a tényleges nemi szervek élveznek els√bbséget, hanem a fallosz. Az, hogy az infantilis szexuális szervez√dés egyik fázisában csak egy szerv jön számításba, arra utal, hogy a fallosz els√bbsége nem az anatómiai realitás, a szervek realitásának a szintjén válik értelmezhet√vé, hanem jelent√ségét abból nyeri, amit egy szerv hiánya szubjektíve jelenthet. A gyermekek szexuális elméleteiben a nemi differencia a hiány fogalmából kiindulva konstituálódik, azaz a n√i nemi szerv abban különbözik a férfi nemi szervt√l, hogy híján van valaminek. Azonban a valóságban nem hiányzik onnan semmi, egyszer∫en más a férfi és a n√i nemi szervek felépítése. Tehát a gyermek a két szerv közti differencia mentális feldolgozása során egy olyan konstrukciót teremt, amely a hiány logikáját, a teljesség és a hiányosság szembeállításának elvét követi. Ez az imaginárius konstrukció egy olyan tárgy létét konstituálja, amely hiányzik, és ezt az imaginárius tárgyat nevezzük fallosznak. A fallosz tehát nem a tényleges biológiai szervre vonatkozik, hanem arra a szerepre, amit ez a szerv játszik a fantáziában. Freud nyelvhasználatában nem különíti el élesen a fallosz és a pénisz ezen két fogalmát, f√leg a pénisz kifejezést használja a kasztráció jelenségének a leírására is. A fallosz egy másik, a kés√bbi elemzés szempontjából lényeges tulajdonságára – az alanytól elválasztható és vándorló mivolta – Az ösztönáthelyez√désekr√l, különös tekintettel az análerotikára cím∫ 1917-es írásában hívja fel Freud a figyelmet. Az, hogy a kasztrációs komplexus mindkét nemnél a fallosz köré szervez√dik, szerinte azzal magyarázható, hogy ez t∫nik az egyetlen testrésznek, amit látszólag le lehet a testr√l választani. Leválaszthatósága folytán a hím nemi szerv a pénisz-faeces-gyermek-ajándék stb. szimbolikus egyenletsorába illeszthet√, amelynek tagjai egymást helyettesíthetik azon közös tulajdonságuk alapján, hogy az alanytól leválaszthatók és az egyik személyt√l a másikhoz kerülhetnek.13
A fallosz kifejezés ókori használata a férfi nemi szerv figurális, képi vagy szoborszer∫ ábrázolására vonatkozott. Freud a kifejezés megválasztásakor tisztában volt ezzel a jelentéssel. Lacan mikor azt írja, hogy a falloszt „Freud nem véletlenül hasonlította az ókoriak hajdani bálványához”, akkor a simulacre francia kifejezést használja, melynek jelentései: színlelés, látszat, látomás, festett kép, bálvány. A falloszra vonatkozó elemzéseiben Freud az Álomfejtés-ben arra a következtetésre jut, hogy a fallosszal a szubjektum mint teljes személy azonosítható. Ezek a jelentésárnyalatok a fallosz lacani terminusának imaginárius és szimbolikus aspektusait megel√legezik. Lacan írásaiban a pénisz, a reális, az imaginárius és a szimbolikus fallosz használata nem mindig egyértelm∫. Id√nként a reális fallosz a biológiai szervre vonatkozik, illetve a szimbolikus falloszt és szimbolikus péniszt szinonimákként használja. Macey14 kritizálja Lacant azért, mert a pénisz–fallosz különbségtevés tekintetében következetlen a szóhasználata. Ennél problematikusabb, mikor a fallosz kitüntetett szerepét a pénisz jellegzetességeinek a leírásával próbálja alátámasztani: „duzzadtságában az életfolyam képe, amint átmegy a nemzésbe.”15 Berghoffen16 azt a lényegi kérdést teszi fel, hogy egyáltalán a fallosz elkülöníthet√-e a péniszt√l. Kérdése a nyelvnek, a szimbolikus rendnek a biológiával és a történelem során kialakult nyelvezetekkel való szoros összeszöv√döttségére utal. Elvileg nem lehetetlen a két fogalom elkülönítése, azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy nyelvünk asszociációs hálóiban lecsapódva jelen van a fallosz és a pénisz szoros kapcsolata. Lacan szövegeiben is megfigyelhet√ a fallosz és a pénisz összemosódása. A fallosz fogalma történetileg illeszkedik egy olyan asszociációs láncba, melyben a pénisszel való ekvivalenciája nem kérd√jelez√dik meg. A továbbiakban a péniszt√l és a klitorisztól elkülönített fallosz, a fallosz mint jelöl√ viszontagságait
65
Unoka Zsolt
eszében. Ami az eszében jár az x, a jelölt. Az anya jövés-menésének a jelöltje a fallosz.”18 Lacan a vágyott, ámde hiányzó elemet imaginárius fallosznak nevezi el. Az anya vágyik a hiányzó falloszra, és a gyermek arra törekszik, hogy az anya vágyának a tárgyává váljék. A gyermek tehát arra törekszik, hogy a fallosszá váljék az anya számára, és kitöltse az anyában lev√ hiányt. „Az anya igénye az, hogy ellássa magát egy imaginárius fallosszal. Világosan el lett magyarázva számunkra, hogyan használja a gyermekét mint egy teljesen megfelel√, valós támogatót ehhez az imaginárius meghosszabbításhoz. […] A párnak szimmetrikusan nagyon jól kellene harmonizálnia a reciprok fallicizáció ezen kölcsönös illúziója körül. […] A pár mégis a konfliktus, s√t saját bels√ elidegenedés szituációjában találja magát. Miért? Mert a fallosz mint olyan egy vándor. Máshol van.”19 A fejl√désnek ebben a szakaszában az anya omnipotens, és az √ vágya a törvény. A gyermek arra törekszik, hogy azonosuljon az anya vágyának a tárgyával. Ezen azonosulás révén a gyermek vágya az anya vágya utáni vággyá válik. Lacan azt a tárgyat, ami az anyában lév√ hiányt betölteni képes, fallosznak nevezi. Ebben a fázisban tehát a fallosz problematikája az anya falloszává válás vágyaként jelenik meg a gyermek számára. „A gyermek a vágy iránti vággyá válást akarja, azt, hogy képes legyen az anya vágyát kielégíteni, vagyis »to be or not to be«, mint az anya vágyának a tárgya. […] Örömet szerezni az anyának… ehhez szükséges és elégséges fallosznak lenni.”20 Azt lehet mondani, hogy ebben a fázisban a gyermek, azonosulva a másik vágyának a tárgyával, nem egy „alany”, hanem egy hiány, egy semmi, mivel individuálisan nincs jelen a szimbolikus csere körforgásában. Nincs szimbolikus helyettesít√je, még nem nyerte el az individualitást, a szubjektivitást és a társadalmon belüli helyet. Ebben a periódusban már túl van az anyával való azonosuláson az anya vágyának a tárgyával való azonosulása révén. Mivel az anya vágyának a tárgya mindig máshol van, az imaginárius fallosszal való azonosuláshoz szükséges mozgások el√készítik a szimbolikus rend konstituálódását. Lacan szerint nincs semmi az anya-gyermek-fallosz szerkezetben, ami véget vetne ennek a preödipális paradicsomnak.21 Egy bizonyos ponton valami más lép közbe, ami véget vet a tisztán örömteli játéknak, és heves szorongást okoz a gyermeknek. Ez a „valami más” az ösztön els√ felkavarása, ami az infantilis maszturbációban manifesztálódik.22 A valós szerv közbelépése az imaginárius háromszöget halálos játékká változtatja, egy lehetetlen feladattá,
ismertetem a nyelvileg strukturált tudattalan kialakulásában az Ödipusz-komplexus fázisai során.
A FALLOSZ SZEREPE AZ ÖDIPUSZKOMPLEXUSBAN
A
z ego és a másik viszonyát az ember speciális születési éretlenségéb√l kiindulva elemzi Lacan, és felhívja a figyelmet arra, hogy a csecsem√ teljes mértékben ki van szolgáltatva az anyjának. Életfunkcióit önállóan nem képes biztosítani, az anyja gondoskodásától függ. Hiány állapotában van, minden alkalommal, mikor az anya gondoskodása késik. A tükörfázistól kezdve a gyermek nem marad az anyával egy kvázi fuzionális megkülönböztetetlenség állapotában, annak ellenére, hogy duális viszonyban vannak. Lacan a gyermek által átélt, és a gyermek által az anyában feltételezett hiány jelent√ségéb√l kiindulva elemzi, hogyan teszi ez lehet√vé, hogy az alany túllépjen a tükör-stádium duális viszonyán. A paradigmatikus duális viszony az ego [moi] és a másik mint saját tükörképe között van, amit a hasonlóság, szimmetria és reciprocitás illúziója jellemez. Lacan szerint az apa megjelenése el√tt sem beszélhetünk tisztán duális viszonyról, mert mindig van egy harmadik elem. Az anya, gyermek, fallosz által alkotott imaginárius háromszög megjelenését az Ödipusz-komplexus els√ pillanatának nevezi.
VÁGY, HIÁNY, FALLOSZ
„H
a az anya vágya maga a fallosz, a gyermek e fallosz akar lenni, hogy kielégítse a vágyat.”17 A gyermek-anya-fallosz imaginárius háromszög akkor jön létre, mikor a gyermek rájön, hogy mind √, mind az anya hiánytól szenved. Az anya hiányban szenved, inkomplettnek t∫nik, hiszen különben nem vágyna. A gyermek is hiányban szenved, mert nem tudja kielégíteni az anya vágyát, hiszen az anya mindig mást akar. A gyermek el√bb vagy utóbb szembetalálja magát azzal a ténnyel, hogy nem √ az anyja vágyának kizárólagos tárgya. Számos dolog van, ami felkelti az anya érdekl√dését, és ezekben egy a közös, hogy eltérítik a gyermekt√l az anyát. „Mit akar? Azt szeretném, hogy én legyek az, amit akar, de világos, hogy az nem csak én vagyok, valami más is jár az
66
Fallosz jelentés
amelyben a gyermek teljesen áldozatául esik az omnipotens elnyel√ anya esetleges vágyának.23 A gyermeket ebb√l a halálos játékból egyedül az apa mint negyedik terminus közbelépése menti meg, az apáé, aki joggal állítja a fallosz birtoklását egy szimbolikus törvényre hivatkozva.
horizont irányában kiterjedhetnek. Ez az út lezárulhat, ha nincsenek konzisztens jelöl√k, amelyek el√segítik a gyermek vágy által terhelt kutatását. A jelöl√k itt olyan mértékben m∫ködnek katalizátorokként, amilyen mértékben az anya nyelvezete a gyermeket bizonytalanságban hagyja az anyai vágy tárgyát illet√en. Az anya vágyának állandó mozgása, a falloszt helyettesít√ jelöl√k állandó váltakozása által kiváltott gyanú arra készteti a gyermeket, hogy kutasson az anyai vágy tárgyai után túl a fallikus identifikáción. Az anyai nyelvezet biztos támaszt nyújt a további kutatás számára, ami a még rejtélyesebb kasztráció témájához vezeti el √t. Más szavakkal, az anya jelöl√i bizonyulnak a dönt√ tényez√nek abban, hogy a gyermek egy másik térbe jusson, ahol vágyait közvetítés nélkül már nem valósíthatja meg az anyjával. Érzékletesen fejezi ki az ausztráliai valibri törzs elbeszélésének egy részlete a fallosznak lenni vagy nem lenni állapotában átélt elemi gyönyör és a teljes megsemmisülés érzésének váltakozását, az anya állandóan elmozduló vágyának a tárgyával való azonosulást mint a fallosz állandó vándorlásának a követését, mint a világ felfedezésének els√ mozgatórugóját, valamint az anya nyelvezete által közvetített inceszt tabut mint a szimbolikus rend alapító aktusát, az atyai tiltás [le Non-du-Pere] elfogadása el√tti állapotot, mikor még nem történt meg a szimbolikus kasztráció, az alanynak még nincs rögzített helye a szimbolikus rendben, és az egyik fallikus identifikációból a másikba zuhan. „Az √sanya levelekkel letakart kis t∫z fölött guggolt, úgy, hogy a levelek füstje vaginájába ment, és meger√sítette vagináját és méhét. A férfi észrevétlenül közeledett. A n√ vaginájára gondolt, és nemi izgalomba jött. Pénisze egyre nagyobb lett, bebújt a földbe, mint egy kígyó, és kígyószer∫en mozogva felemelkedett a n√ alatt. A hatalmas makk behatolt a vulvába, s amikor a n√ fölocsúdott meglepetéséb√l, örült, hogy ilyen módon történt közösülésük. De amikor meglátta az idegent, aki elcsábította, mindjárt rájött, hogy a férfi a veje, vagyis olyan rokona, akivel tilos a közösülés. Dühbe jött a férfi viselkedését√l, levágta a péniszét, és Vinggangarga meghalt. A halott ember pénisze azonban túlélte az asszony támadását, és egyszerre egy másik emberré változott, akit szintén Vinggangargának hívtak. Badjanbandához érkezve, egy vallavi asszonyt látott, aki a földön feküdt és aludt. A férfi meglátta a vulváját, és a vágy fellángolt benne. Az asszonyra rohant, és megkísérelte meger√szakolni, de az asszony sikoltozására más asszonyok is jöttek. A segítségére siettek, és hegyes ásóbotjaikkal ütötték a táma-
FALLOSZNAK LENNI VAGY NEM LENNI
A
pszichés struktúra kialakulásának szakaszai szempontjából a falloszhoz való viszony alakulása a meghatározó. A gyermeknek meg kell tapasztalnia, hogy nem maradhat az anya vágyának egyetlen és kizárólagos tárgya, nem azonosulhat a fallosszal. A gyermek fallikus identifikációjának megkérd√jelez√dése dönt√ lépés a szubjektum létrejöttében. Az atya figura betörése gyerek-anya-fallosz triádikus viszonyában a gyermek vágyának egy újfajta vektorizációját hozza maga után. Ebben a második mozgásban az apa mint privatív hatótényez√ két módon lép közbe. Egyrészt ráer√lteti a törvényt az anya vágyára, azáltal, hogy megtagadja t√le a fallikus tárgyhoz való hozzáférést, másrészt megtiltja az alanynak, hogy az anya vágyának a tárgya, hogy az imaginárius fallosz legyen. Az apa közbelépése nem igényli ténylegesen egy férfi jelenlétét, a lényeg az, hogy az apa strukturáló funkciója m∫ködésbe legyen hozva azáltal, hogy egy másikra való utalás, egy harmadik ágens, amely közvetíti az √ vágyát, mindig jelölve legyen az anya nyelvezetében. A gyermek úgy találkozzon az apával, mint egy akadályozó tényez√vel, amely képes arra, hogy megkérd√jelezze a fallikus identifikáció bizonyosságát. Ez a megkérd√jelezés sohasem tényekben ragadható meg, csak akkor léphet közbe, ha implicite már eleve ott van, az anya nyelvezetében. Még ha a gyermek nem veszi is ezt rögtön észre, mégis érzékelheti, hogy az anya úgy jelöli magát számára, mint az apa vágyának egy potenciális tárgyát. Mikor a gyermek gyanítani kezdi, hogy nem √ az anya vágyának kizárólagos tárgya, akkor ezt a megfigyelését egy rivalizációs kérdéssé alakítja. Az apa így a gyermek rivális fallikus tárgyává válik az anya vágyának tekintetében. Fallosznak „lenni vagy nem lenni” – ez a központi tétele ennek a fázisnak. Az anya nyelvezetének jelöl√i révén talál a gyermek útjelz√ket ebben a fázisban, melyek lehet√vé teszik számára vágya orientálását oly módon, hogy egy új
67
Unoka Zsolt
A rendszerrel szembeni ellenállása is csak újabb megnyilvánulása a szimbolikus rend által szervezett realitásnak. A fallosznak lenni és a falloszt birtokolni közti alapvet√ különbség meglep√ módon némiképp a magyar nyelvben is tükröz√dik, habár a nyelvünk általi különbségtétel nem annyira radikális, mint Lacané. Teljesen mást értünk azon, hogy valaki fasz, vagy hogy fasza vagy tökös gyerek. Fasznak lenni többnyire azt jelenti, hogy a szimbolikus intézmények (illem, kommunikációs szabályok stb.), a mindennapi élet játékszabályait valaki nem látja át, áthágja, mert nem fogja fel, vagy egyenesen képtelen felfogni. Fasza (akinek van fasza) vagy tökös az, aki a szimbolikus rend által szervezett emberi valóságban jól boldogul, birtokában van és használni tudja a fallosz által alapított szimbolikus játékszabályokat, kézben tartja a dolgokat. A fallosznak lenni pozíciójának elfojtása, az atyai metaforának [métaphore paternelle], s√t magának a metaforának a létrejötte egyúttal a tudattalan létrejötte. Ezen metafora alapstruktúrája az, hogy egy jelöl√t egy másik jelöl√ helyettesít, azaz az anya-vágya helyébe az Atya-Neve [le Nom du Père] lép, és a fallikus jelöl√ a tudattalanba kerül. Az atyai metafora így magának az Ödipusz-komplexusnak a metaforikus, helyettesít√ jellegére utal. A szubjektum fejl√dése szempontjából az els√dleges elfojtás és az atyai metafora az Ödipusz-komplexus két dönt√ hozadéka. Az els√dleges elfojtás Lacannál a nyelv elsajátításával szoros kapcsolatban van. Az els√dleges elfojtás a szimbolikus kasztrációt követ√en alakul ki, mikor a gyermek nem lehet többé az imaginárius fallosz. Az els√dleges elfojtásban a fallikus jelöl√ az, amely elfojtódik. Ez az eredeti jelöl√ (S1) lesz minden kés√bbi jelöl√ eredeti jelöltje. Minden, amit mond, az anya tiltott jouissance-a helyett van, ilyen értelemben mindennek fallikus jelentése van.
dót. Ezután az asszonyok lefogták a férfit, és levágták a péniszét. A szerencsétlen meghalt, de pénisze kitért az asszonyok el√l, emberré változott, és a bozótosba rohant, hogy elrejt√zzék.”24
SZIMBOLIKUS KASZTRÁCIÓ
A
kasztráció a létigét negálja. A gyermek nem lehet többé az anya falloszának pozíciójában. A fallosznak lenni vagy nem lenni kérdését a falloszt birtokolni vagy nem birtokolni kérdése váltja fel. Azáltal, hogy az alanynak nem szabad arra törekednie, hogy az anya vágyának a tárgya legyen, egy bizonyos, többé át nem élhet√ gyönyört [jouissance] kell feladnia. „A kasztráció azt jelenti, hogy bizonyos gyönyört [jouissance] el kell utasítani, úgy, hogy az csak a Vágy Törvényének fordított létrája révén érhet√ el.”25 Azonban egyúttal az alany realizálva azt, hogy az apa birtokolja a falloszt, felszabadul azon lehetetlen és szorongást provokáló feladat alól, hogy neki kell a fallosznak lennie. Ez lehet√vé teszi, hogy az alany azonosuljon az apával, és ezen szimbolikus identifikáció által lép az alany az Ödipusz-komplexus harmadik szakaszába. „Az Ödipusz-komplexus lényeges az ember számára abban, hogy képes legyen a valós humanizált struktúrájába belépni”26, és ez a struktúra a jelöl√ törvényeit követve alakul ki. Az Ödipusz-komplexus által az Atya törvénye belekényszeríti az alanyt a szimbolikus rendbe, és az alany ezáltal a jelöl√ törvényeinek lesz alárendelve, és létrejön a nyelvileg strukturált tudattalan. Az alany helyet kap a szimbolikus renden belül, és megtanulja a szimbolikus intézmények struktúráiban elhelyezni magát. Ha végbement a szimbolikus kasztráció, onnan minden cselekedete a szimbolikus renden belül kap értelmet.
68
Fallosz jelentés
a tudatos szubjektum excentrikus központját, a tudattalan szubjektumát.
Az els√dleges elfojtás alapvet√ strukturáló folyamat, ami egy metaforizációból áll. Ez a metaforizáció nem más, mint a törvény eredeti szimbolizációja, az atyai metafora m∫ködésbe lépése. Mi egy ilyen szimbolizációnak az el√feltétele? Els√sorban egy szubjektív élmény, mely során a gyermek kivonja magát a megélt tapasztalat közvetlensége alól egy helyettesít√ segítségével. Lacan formulájának legmegfelel√bb jelentése: a dolognak el kell t∫nnie, hogy reprezentálhatóvá váljék. A még beszélni nem tudó csecsem√ megélt tapasztalatának közvetlensége a szimbolikus kasztráció során nyelvileg artikulált helyettesít√re tesz szert, és ezáltal éri el a birtoklás dimenzióját. A nyelvben való elidegenedés által lesz képes a gyermek önmaga élményét megkülönböztetni az √ reprezentálását szolgáló szimbolikus helyettesít√t√l. Más szóval ezen m∫velethez szükséges, hogy a gyermek magát szubjektumként állíthassa, és nem pusztán az anya vágyának a tárgyaként. Ezen szubjektum létrejötte a nyelv kezdeti m∫ködésében kezd megvalósulni, ahol a gyermek minden erejével azon van, hogy szimbolikusan megjelölje az elt∫nt tárgyról való lemondását. Lacan szerint ez a megjelölés csak akkor lehetséges, ha a fallikus jelöl√ elfojtására, más szóval az anya vágya jelöl√jének az elfojtására alapszik. A kés√bbiekben a fallikus jelöl√ vezérli a jelöl√láncot. „A szimbólum el√ször a dolog meggyilkolásaként manifesztálódik, és ez a halál konstituálja a szubjektumban vágyának halhatatlanná tevését.”27 A szimbolikus kasztráció és az eredeti elfojtás hatására bekövetkezett strukturális változás az alapja a nyelvként strukturált tudattalan kialakulásának.
JELÖL◊, METONÍMIA, METAFORA
A
tudattalant létrehozó elfojtást, illetve a tudattalan m∫ködését meghatározó eltolás és s∫rítés fogalmait Lacan a nyelvi m∫ködés szabályai szerint fogalmazta meg. Ennek megértéséhez szükséges a strukturalista nyelvészet néhány Lacan által átvett fogalmát ismertetni. Lacan nem nyelvészetet, hanem pszichoanalízist csinál, és a nyelvészet csak annyiban érdekli, amennyiben a pszichoanalitikus elmélet kidolgozásában segítségére van. „Az analitikus jelenség minden megnyilvánulását jelöl√ rangjára kell emelni, mely a modern nyelvészeti elemzésben a jelölttel áll szemben. Ez Freud óta született, s Freud nem számolhatott vele, de állíthatjuk, Freud felfedezése abban kiemelked√, hogy megel√legezte e megfogalmazásokat olyan területr√l, ahol nem várhattuk felismerését. És megfordítva, Freud felfedezése adja meg a jelöl√–jelölt ellentét tényleges jelent√ségét a maga helyén.”28 A modern nyelvészettel Lacan a strukturalizmusra utal. Lacan a Saussure-t√l és Jakobsontól átvett fogalmakat Freudból kiindulva módosítja. Saussure-t√l a beszéd és a nyelv [parole, langue] megkülönböztetését, a jelöl√-jelölt megkülönböztetést, a jelöl√ és jelölt közötti kapcsolat esetlegességét, a nyelvi egység identitásának tisztán differenciális voltát, a szinkrónia és diakrónia közötti különbséget használja fel. Jakobsontól átveszi azt az elképzelést, hogy a jelöl√k a kombináció vagy a szelekció tengelye mentén viszonyulnak egymáshoz, az el√bbi a metonímia, az utóbbi a metafora jellemz√je. A freudi eltolás a kombináció tengelyén, a s∫rítés a szelekció tengelyén lehetséges az álommunka tudattalan folyamatában. Mi a nyelv Saussure szerint? A nyelv jelek rendszere, és nem „egy nómenklatúra, vagyis olyan elnevezések jegyzéke, amelyek velük azonos számú dolognak felelnek meg. […] A nyelvi jel nem egy dolgot és egy nevet, hanem egy fogalmat és hangképet egyesít.”29 Saussure a fogalmat jelöltnek [signifié], a hangkép pszichikai lenyomatát jelöl√nek [signifiant] nevezte el. A nyelvi jel önkényes, azaz „a jelöl√t a jelölttel egyesít√ kötelék önkényes”.30 „A nyelv nem nómenklatúra” formulája Saussure alábbi elgondolásait foglalja magába. A jelek nem
A TUDATTALAN ÚGY STRUKTURÁLÓDIK, MINT A NYELV
L
acannál a tudattalan nyelvként való strukturálódása két elvet foglal magába. Egyrészt a tudattalan tartalmai nyelvi elemek, többnyire jelöl√k, másrészt a tudattalan tartalmai a nyelv szabályai szerint szervez√dnek. Lacan ezeket az alapelveket többféle szinten próbálta artikulálni, amelyeket ebben a fejezetben megpróbálunk nyomon követni, annak érdekében, hogy kifejthessük a szimbolikus rendbe való belépés által konstituált szubjektum fogalmát, illetve azt, hogy a szimbolikus rend hogyan konstituálja
69
Unoka Zsolt
Az, hogy egy jel fogalmi jelleg∫, vagy hogy hanganyaga van, kevésbé fontos, mint az, hogy vannak körülötte más jelek.”32 Ezt a gondolatot használja fel Lacan, amikor úgy írja le a jelöl√-láncot, mint „a nyelvet alkotó, materiálisan állandótlan elemek lánca”.33 Lacan gyakran hivatkozik Saussure-re, használja a jel fogalmát, valamint a jelöl√ és a jelölt megkülönböztetését, azonban jelent√s mértékben átdolgozza azokat. A freudi dolog cím∫ m∫ben a jelöl√k és jelöltek hálózata két egymást át nem fed√ rendszer. A jelöl√ hálózata a nyelv szinkronikus struktúrája, amelynek az elemei a többi elemt√l való különbségük révén nyerik el funkcióikat. A jelölt hálózata a konkrétan kimondott diszkurzusok diakronikus halmaza, amely történetileg visszahat a jelöl√re, éppúgy, ahogy a jelöl√ strukturálja, irányítja a jelöltet. A jelölt hálózatában uralkodó faktor a jelentés [signification] egysége, amely sohasem bizonyul egyszer∫en a valósra való rámutatásnak, hanem mindig visszautal egy másik jelentésre. Radikális a különbség Saussure és Lacan között. Lacan, hogy illusztrálja a saját és Saussure nézetei közötti különbséget, A levél instanciája a tudattalanban, vagy az értelem Freud óta cím∫ írásában Saussure jel diagramját egy algoritmussal helyettesítette: „S/s”.34 Lacan prioritást tulajdonít a jelöl√nek, – ami Saussure számára elképzelhetetlen lenne –, a jelöl√ és jelölt közötti rögzített viszony nem rögzített, a jelöl√nek nem az a funkciója, hogy a jelöltet reprezentálja, a jelöl√ jelentés nélküli. Lacan a jelöltnek a jelöl√ alatti folyamatos elcsúszását [glissement] hangsúlyozza. Saussure ködfolt diagramját elemezve „Ez a diagram kérdéses. Világos, hogy valójában, diakronikusan, id√ben, elcsúszások történnek, és hogy az emberi jelentés [significations] alakzatváltó rendszere bármely pillanatban módosítja és eltolja a jelöl√k tartalmát, másként használva azokat. Ugyanazon jelöl√ alatt, az id√k során megtörténnek a jelentés [signification] ezen elcsúszásai, amelyek azt bizonyítják, hogy nincs a két rendszer között egy az egyhez való megfelelés.”35 A jelöltek megszakítás nélküli elcsúszása a jelöl√k alatt mégsem jelenti azt, hogy a jelölt egyáltalán nem köt√dik a jelöl√höz. A Saussure által felvázolt lineáris kapcsolatot jelöl√ és jelölt között Lacan ugyan nem fogadja el, azonban nem zárja ki a jelentés vertikális mozgását. A kárpitos gombok [points de capiton] elmélete és a metafora elmélete az, amelynek keretei között a jelentés vertikális mozgását, a jelöl√ és a jelölt bizonyos fokban rögzített kapcsolatát, a jelentés kialakulását el tudja képzelni.
feleltethet√k meg egyértelm∫en a dolgoknak, azaz a jelek felosztása és a világ dolgainak a felosztása között nincs egyértelm∫ megfelelés. A különböz√ nyelvek nem a minden nyelv el√tt és minden nyelvt√l függetlenül létez√ univerzális fogalmakat különféleképp megnevez√ nevek egy-egy halmaza. A fordítás példáját hozva fel, ha a nyelvek nómenklatúrák lennének, könnyen lehetne egyik nyelvr√l a másikra fordítani azáltal, hogy fogalom magyar nevét egyszer∫en kicserélném a fogalom francia nevére. Azonban az egyik nyelv fogalmai, jelöltjei radikálisan különbözhetnek egy másik nyelv fogalmaitól. S√t a diakronikus nyelvészet eredményei szerint a történelem során még egy adott nyelven belül sem maradnak változatlanul a nyelv fogalmai. Minden nyelv különböz√képpen tagolja, rendezi a nyelvileg artikulált világot. A nyelvek nem már eleve létez√ kategóriákat neveznek meg, hanem a sajátjaikat artikulálják. A jelöl√ és a jelölt közti viszony önkényes volta azt jelenti, hogy nincsenek rögzített univerzális fogalmak, sem rögzített univerzális jelöl√k, a jelölt és a jelöl√ is önkényes. A jelentésnek nincs semmilyen lényegi magja, amit a jelöltnek meg kell tartani ahhoz, hogy a jelöl√ megfelel√ jelöltjének tartsuk. Tehát a jel nem a jelentését adó fogalom körül szervez√dik. Saussure feltette a kérdést, hogy akkor mi határoz meg egy jelöl√t vagy egy jelöltet. Válasza egy nagyon fontos elvhez vezetett: mind a jelöl√, mind a jelölt egyaránt egy rendszeren belüli tisztán relacionális és differenciális entitások, különbségtevések egy rendszerének a termékei vagy eredményei. „Legpontosabban így jellemezhet√ek: azok, amik a többiek nem.”31 A nyelvi egység tisztán relacionális természetét az azonosság problémája fel√l talán könnyebb megragadni. A nyelvben az egységek elhatárolására nem magukban az egységekben rejl√ tulajdonságokon múlik, hanem a nyelv rendszerén belüli egymáshoz való viszonyukon. Más szavakkal a különbség a fontos, az azonosság teljesen egy rendszeren belüli különbségek által meghatározott. „A nyelvben csakis különbségek vannak. S√t, tovább is mehetünk: egy különbség általában pozitív elemeket tételez fel, amelyek között létrejön; a nyelvben azonban csak pozitív elemek nélküli különbségek vannak. Ha a jelöltet vagy a jelöl√t vesszük, a nyelv nem t∫r meg sem olyan fogalmakat, sem olyan hangokat, amelyek a nyelvi rendszernél el√bb léteztek, hanem csakis olyan fogalmi jelleg∫ és hangbeli természet∫ különbségeket, amelyek ebb√l a rendszerb√l erednek.
70
Fallosz jelentés
A kárpitos gomb [points de capiton] fogalmát Lacan a Pszichózisok szemináriumában, A levél instanciája és a Szubjektum felforgatása cím∫ m∫vekben elemzi. Legtömörebb definíciója: „…a kárpitos gomb, ami által a jelöl√ megállítja a jelentésnek az egyébként folyamatos elcsúszását.”36 A Pszichózisok szemináriumban azt hangsúlyozza, hogy a normális szubjektum számára bizonyos számú köt√dés szükséges a jelöl√k és jelöltek között. „Nem tudom a pontos számot, de nem lehetetlen, hogy meg tudjuk határozni a jelöl√ és a jelölt közötti köt√dések pontjainak minimális számát, ami szükséges egy ember számára, hogy normális legyen, és ha ennyi nem alakul ki, vagy eloldódik, akkor az pszichózist okoz.”37 Így csak pszichózisban nyeri el a jelöl√ folyamatos áramlása a teljes függetlenségét. Lacan a kárpitos gomb diakronikus és szinkronikus funkciója között tesz különbséget. Diakronikus funkciója a mondatban található, mivel minden terminus meg van el√legezve a többi terminus konstrukciója során, egészen a mondat befejezéséig, és minden terminus értelme a retroaktív hatás révén lesz hitelesítve. Ez egy el√revetülést, intenciót feltételez, metonimikus szervez√dést hoz létre. A lacani diakrónia itt összekapcsolódik a jelöl√ linearitásának saussure-i fogalmával. A kárpitos gomb szinkronikus funkciója, pedig nem más, mint a metafora.38 Ezen megkülönböztetés a jelentés két eltér√ értelmezését teszi lehet√vé, amely a metonímia–metafora megkülönböztetésének a szintjén artikulálódik. Egy példával illusztrálom, mit értsünk azon, hogy a jelöl√ és a jelölt összeakadnak, megakadályozva a jelentés végtelen mozgását. A nyelvére, majd a feje tetejére mutatva a kérdez√ feltesz egy találós kérdést: „Nyelve zöld, szarva barna. Mi az?” A válasz: „Spenót”. A jelöl√lánc jelentésének a rögzítését ez esetben egy testrészre mutatás rögzíti, korlátozva a jelöl√ jelöltek feletti szabad mozgását, és akadályokat gördítve a feladat megoldása elé, mert a „nyelve”, „szarva” jelöl√khöz egy-egy testrész jelöltjét rögzíti. Így hoz létre egy imaginárius félreértést, melyben a jelöl√lánctól független ismeret el√zetesen rögzíti az értelemképz√dést. Így jön létre a metafora struktúrájával bíró tünet is. A tünetben egy jelöl√ mindig ugyanazt jelenti, függetlenül a jelöl√lánc metonimikus felépítését√l, azaz a jelöl√k egymásutánjától, differenciális rendszerét√l. Mint ahogy a szimbolizálatlan nemi er√szak élménye kiváltotta tünet hatására, az alany az erotikus költészet minden alkotásából az er√szak metaforáit olvassa ki, így példánkban a „nyelve”, „szarva” jelöl√k lehetséges meta-
forikus szubsztitúciói közül a jelölteknek pusztán testrészek asszociációs tartományában válogat a megoldáson gondolkozva, figyelmen kívül hagyva az emésztés folyamatának két végpontjához, az evéshez és a szaráshoz asszociálható jelölteket. Ezen a példán keresztül érthet√vé válik, hogy a jelöltek nem rögzített fogalmak, hanem a jelöl√k játékának a hatásai. Hiszen a „nyelve” jelöl√ alatt elhelyezked√ lehetséges jelöltek, a nyelés jelöl√jéhez vagy a nyelv mint testrész jelöl√jéhez asszociálható jelöl√k differenciális rendszerei közti különbségek által különíthet√k el. A nyelés jelöl√höz asszociálódó jelöl√ket meghatározza, hogy milyen szintagmatikus szerkezet∫ jelöl√láncokban fordulhat el√ a „nyelés” jelöl√, és a „nyelés” jelöl√t tartalmazó szintagmák többi elemében milyen más jelöl√k fordulhatnak el√. Az egy jelöl√höz asszociálható jelöl√k körének ez a fajta rögzítettsége jelenti a kárpiros gomb lacani fogalmát. Amennyiben a szubjektumban nincsen elég kárpitos gomb – azaz nincs elég a jelöl√k jelöltek feletti szabad áramlását akadályozó imaginárius lenyomat [Prägung], mely el√re behatárolja a jelöl√k asszociációs körét –, létrejön a pszichózis. „Arról van szó, hogy fel kell lelnünk e törvényekben, melyek a másik helyszínen uralkodnak [ein anderer Schauplatz], azt, amit Freud az álmokkal kapcsolatban a tudattalan színterének nevezett, a hatásokat, melyek a nyelvet alkotó materiálisan állandótlan elemek láncában tárulnak fel: e hatásokat a kombináció és helyettesítés kett√s játéka határozza meg a jelöl√ben, a jelölt két nemz√ oldala, a metonímia és a metafora szerint; e hatások meghatározóak az alany létesítésében.”39 A metonímia–metafora megkülönböztetésének a freudi elméletre való alkalmazását Lacan Jakobsontól veszi át. Roman Jakobson A nyelv két aspektusa és az afáziás zavarok két típusa40 cím∫ m∫vében fejti ki a metafora és a metonímia egy speciális értelmezését, és Freudra utalva felveti alkalmazhatóságukat az álmok struktúrájának kutatásában. A beszéd bizonyos nyelvi entitások szelekciójából/szubsztitúciójából és azoknak a komplexitás egy magasabb szintjén való kombinációjából áll.41 Az alternatívák közötti szelekció magában hordozza egyiknek a másikkal való szubsztitúciójának a lehet√ségét, egy bizonyos szempontból ekvivalens az el√z√vel, más szempontból különbözik attól. Valójában szelekció és szubsztitúció ugyanannak a m∫veletnek a két oldala. Jakobson kódnak nevezi a szelekció során felhasználható lehetséges alkotóelemek tárát.
71
Unoka Zsolt
A kombináció során a beszéd közben összekapcsoljuk a nyelvi alkotóelemeket. Bármilyen jel az √t alkotó elemekb√l áll, és csak más jelekkel való kombinációban jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy minden nyelvi egység egyszerre szolgál kisebb egységek kontextusául, és találja meg saját kontextusát egy komplexebb nyelvi egységben. Ennélfogva a nyelvi egység minden tényleges csoportosítása azokat egy fels√bb egységhez köti: kombináció és szerkezet ugyanazon m∫velet két arca. Tehát egy kontextus alkotóelemei a szomszédosság [contiguity] állapotában vannak, míg a szubsztitúciós halmaz jelei a hasonlóság [similarity] különböz√ fokán vannak összekapcsolva. Egy diszkurzus fejl√dése két szemantikus úton haladhat egyik témáról a másikra vagy a témák hasonlósága (metafora), vagy a témák szomszédossága (metonímia) révén. Normál beszédmagatartás esetén mind a két m∫veletet folyamatosan használják, bár megfigyelhet√k egyéni preferenciák. „Az álmok struktúrája esetén a dönt√ kérdés, hogy vajon a használt szimbólumok és az id√beli szekvenciák a szomszédosságra (Freud metonimikus eltolása, szinekdochikus s∫rítése), vagy a hasonlóságra (Freud identifikációja és szimbolizmusa) alapulnak.”42 Lacan követi Jakobsont abban, hogy a metaforát a nyelv szelekciós, szubsztitúciós tengelyén helyezi el. „Egy szó egy másik helyett: ez a metafora formulája.”43 A metaforában egy jelöl√ helyettesítése egy másik jelöl√vel hozza létre a jelentést [signification]. Jelentés tulajdonképpen csak a metafora révén lehetséges. Lacan szerint az elfojtásnak metaforikus struktúrája van. A metonimikus tárgy elfojtódott, de visszatér a többletjelentésben, amelyet a metafora hozott létre. Az elfojtott visszatérésének ezért szintén metaforikus struktúrája van, s√t Lacan szerint „a tünet egy metafora”.44 A tudattalan tünet esetében az a jelöl√, amelyik az osztóvonal alá esik, elfojtódik, és az a jelöl√, amely a helyébe lép, lesz a tünet; viszonyukra a Freud által leírt látens és manifeszt viszony lesz jellemz√. Jakobson javaslatát követve a freudi azonosulásnak is metaforikus struktúrát ad, hiszen egy másik személy valamely néz√pontját, tulajdonságát, jellegzetességét teljesen vagy részben a sajátjával helyettesíti. A metafora Lacannál a freudi s∫rítést helyettesíti. Jellemz√je, hogy a hasonlóság alapján társítjuk az egyik elemet a másikhoz. A metafora is utal a vágyra, amennyiben az elfojtott jelentést metaforikusan egy manifeszt jelentés helyettesíti.
Lacan, követve Jakobsont, a metonímiát a nyelv fent elemzett kombinációs tengelyéhez köti, és a jelöl√láncon belül az egyik jelöl√nek a másikhoz való diakronikus viszonyaként határozza meg. Lacan tézisének megfelel√en a metonímiában jelentés nem alakul ki, nem jön létre új jelölt. Lacan a metonímiát az eltolással kapcsolja össze. Az eltolás Freudnál azt jelenti, hogy egy képzetr√l leválik annak hangsúlya, jelent√sége, intenzitása, és ezek áttev√dnek az eredeti képzettel asszociatív lánc által kapcsolatban lev√ más képzetekre. Mindkett√t az érintkezés jellemzi. A szubjektum nem érti a szavai között létrejöv√ kapcsolatláncot. Lacan szerint az eltolás logikailag els√dlegesebb a s∫rítéshez képest, és a metonímia is els√dleges a metaforához képest. „A jelöl√k koordinációjának lehetségesnek kell lenni, miel√tt a jelölthöz való átmenet megtörténhet.”45 Végtelen jelöl√lánc jön létre valóságos kielégülést keresve, mely mögött a hiány van. Az egyik jelöl√t√l a másikig tartó mozgásban Lacan a vágy mozgását ismeri fel. A vágy m∫ködése is helyettesítési láncon alapszik, ahol az els√ elvesztett tárgy hiánya helyettesít√inek végtelen sorát hozza létre. A vágy mozgása egy másik tárggyal helyettesíti az elveszett, eredeti tárgyat. A helyettesítésnek ez a mozgása és a jelöl√ elcsúszása a jelölt fölött ugyanaz. Az els√dleges tárgy elvesztése egy hiányt hagy maga után, melyet a gyermek a másikkal való azonosulással, majd pedig a nyelvhasználattal akar betölteni. A nyelv ontológiai hiányt helyettesít, egy, a nyelvben megjelen√ hiánnyal, amely a jelöl√nek a jelölthöz való rögzítettségének a hiánya. Ez a hiány a vágy alapja, és a jelölés az, ami kialakította, és befedi ezt a hiányt. A metafora vertikális mozgásokkal a jelöl√k láncából jelölteket hoz létre. A metonímia horizontális mozgások révén biztosítja, hogy minden jelöl√höz más jelöl√k kapcsolódjanak, és differenciájuk révén jelentést hozzanak létre. A két mozgás egymástól elválaszthatatlanul folyik. „A tünet egy metafora, akár tetszik, akár nem, mint ahogy a vágy egy metonímia, akármilyen viccesnek találják is az emberek az ötletet.”46
VÁGY, KÉRÉS, SZÜKSÉGLET
A
z eredeti elfojtás és az apai metafora révén kialakul a szükségletek nyelvi artikulálásának a lehet√sége. A fallosz-lét vágya a fallosz-birtoklás vágyának
72
Fallosz jelentés
a javára el lett fojtva, rákényszerítve a gyermeket arra, hogy ezentúl a vágyát az elveszett tárgyat helyettesít√ tárgyak birodalmában fejtse ki. Az AtyaNevének jelöl√je vezeti be a vágy nyelvben való elidegenedését, pontosabban fogalmazva a vágynak nyelv általi létrejöttét. A jelöl√ jelenlétének egyik lényegi hatása, hogy az ember szükségleteihez való viszonya megváltozik. „Els√ az emberi szükségletekt√l való eltérülés, mivel az ember beszél, s amilyen mértékben szükségletei alávetettek a kérésnek, olyan elidegenedve térnek vissza hozzá.”47 A gyermek, mikor valaminek a hiányában szenved és felsír, a másik értelmezése határozza meg, hogy most valaminek a hiányában szenved, és hogy ez a hiány milyen eszközökkel lesz megszüntetve. A sírás önmagában a gyermek részér√l eleinte nem kommunikatív gesztus, nem jeladás. A sírásnak csak annyiban van értelme, amennyiben a másik jelentést tulajdonít neki. A másik dönti el, hogy mire van szüksége a gyermeknek, amikor sír. A másik a gyermeket ezáltal azonnal a kommunikáció birodalmába helyezi, amelyben a másik közbelépése egy válaszként adódik a kérésnek [demande] tekintett sírásra. A gyermek így azonnal egy szimbolikus vonatkozási keretbe helyez√dik, és értelmezései révén az anya/másik egy diszkurzust, a Másik diszkurzusát közvetíti a gyermek felé. A másik értelmezései révén így válnak a gyermek szükségletei már a kezdetekt√l fogva nyelvileg artikulálttá és a másik által meghatározottá. A másik szisztematikusan félreértheti a gyermek kéréseit. Amennyiben például a másik a gyermek nyugtalan állapotait szinte minden esetben éhségb√l ered√ kérésként [demand] értelmezi, és etetéssel reagál rájuk, akkor a gyermek számára a különféle szükségletei (éhség, szomjúság, hideg, fájdalom, félelem, szexuális izgalom) által kiváltott rossz közérzet minden esetben az éhség jelentésével is fog bírni. Elmondhatjuk, hogy az ember szükségletei nem maradtak meg az állati szükségletek egyértelm∫sé-
gében, hanem csak a másik értelmezései, a másik nyelvezetében kijelölt jelöl√k által meghatározott módokon nyerhetnek kielégülést. Így magyarázható meg, hogy vannak olyan betegségek, mint például az anorexia, ahol az egyének a táplálkozás legelemibb szükségletét tagadják meg, és ebben nyernek kielégülést akár az éhhalálig, anélkül, hogy mindeközben az éhségt√l szenvednének. „Ami elidegenedett a szükségletb√l, Urverdrängung-ot képez, feltehet√en nem fogalmazódhat meg a kérésben: de el√t∫nik leszármazottjában, mely az emberben vágyként jelentkezik [das Begehren]. Az analitikus tapasztalatból kibontakozó fenomenológia sajátosan kimutatja a vágy paradox, deviáns, bolyongó, különc, s√t botrányos természetét, melyben különbözik a szükséglett√l.”48 Lacan a vággyal kapcsolatosan két tényez√t hangsúlyoz, egyrészt, hogy a vágy tárgya állandóan változik, másrészt, hogy a vágyat nem elégíti ki a tárgya. A vágy eredeti tárgya, az anya vágyának a kizárólagos tárgyának lenni az eredeti elfojtásban tudattalanná válik, és csak az azt helyettesít√ tárgyak lesznek hozzáférhet√ek. Ezek a tárgyak azonban sohasem töltik be teljesen a hiányt, és ezért mindig tovább mozdul a vágy az egyik tárgytól a másikig. A helyettesít√ tárgyak sorsát két elv irányítja; a szükséglet [besoin] és a másik szeretete iránti kívánság, a szeretetkérés [la demande d’amour]. A szükséglet – például éhség, szomjúság – a szervezet valósa által a szubjektumra kényszerített munkakövetelmény. Mivel a gyermek eredeti tehetetlensége folytán képtelen biológiai szükségleteit kielégíteni, a szükségletei kielégítetlensége okozta zavar hatására sírni kezd (demande). Azt tapasztalja, hogy sírásakor (demande) megjelenik egy másik (például az anya), és kielégíti a szükségleteit. Mivel a gyermek szükségletét kielégít√ tárgyat egy másik, az anya biztosítja, az adott tárgy felvesz magára egy másik jelentést, és az anya szeretetének a bizonyítékává válik. A gyermek szükségletének a kielégülése össze-
73
Unoka Zsolt
galmát különbségként, mint a szükségletet a kérést√l elválasztó rést definiálja. „…A vágy nem a kielégülés étvágya, sem szeretetkérés, hanem a másodikból az els√ kivonásával ered√ különbség, újrahasadásuk [Spaltung] tüneménye.”49 Egyik tárgytól a másik tárgyig a vágy mindig a helyettesít√k egy meghatározatlan sorozatára utal, és egyúttal ezen helyettesít√ tárgyakat szimbolizáló jelöl√k egy meghatározatlan sorozatára, úgy, hogy ezek anélkül, hogy tudna róla, folyamatosan a szubjektum eredeti vágyát jelölik. A kérés els√ értelemben vett tárgyai egymással felcserélhet√k, mint ahogy a gyermek is újabb és újabb ajándékokat akar. A tárgyak ezen metonimikus láncában egymással helyettesíthet√vé válnak, és a Másik vágyának a jelöl√jeként állnak. Az ember vágya a Másik vágya, amit viszont úgy is értelmezhetünk, hogy az ember arra vágyik, amire a másik. Mert az ember nemcsak arra vágyik, amire a másik, hanem ugyanúgy vágyik, más szavakkal vágya pontosan úgy strukturálódik, mint a másik vágya. Az ember egy másikként tanul meg vágyni, úgy, mintha egy másik személy lenne. A másik vágya utáni vágyon keresztül jön létre a szubjektumban a tudattalan diszkurzusa, a szubjektum vágya a Másik vágya. A Másik diszkurzusa strukturálja az emberi valóságot. A valóság a Másik vágya által strukturált. Teljes alaknak (Gestalt) lenni a másik alakjával való azonosulásban, a másik vágyának a kizárólagos tárgya lenni imaginárius falloszként: ez az, ami a szubjektum létrejöttekor elveszett. A hiány ébreszti fel a vágyat, amely egy olyan eredet felé törekszik, amely nem is volt, ez a strukturális helyzet biztosítja Lacannál a vágy destruálhatatlan perzisztenciáját.
kapcsolódik a másik, az anya megjelenésével, és a szükségletek kielégületlensége az anya hiányával. Az anya és a gyermek (autre-moi) között lev√ imaginárius viszonyra jellemz√ tranzitivitás folytán azt hiszi, hogy helyzetük felcserélhet√, a gyermek magát az anyában lev√ hiány kielégít√jének képzeli. Amíg az anya megjelenik, addig az anyának szüksége van rá, azaz betölti az anyában lev√ hiányt, √ a fallosz, az anya vágyának a tárgya. A gyermek születési tehetetlensége miatt eredetileg minden szükségletet kielégít√ tárgy kett√s jelentéssel bír: a tárgy egyik jelentése az adott speciális szükségletet kielégít√ funkciójából ered, a másik jelentése az, hogy „az anya szükségletét kielégítem, az anya vágyának a tárgya vagyok”. Figyelemre méltó, hogy a két jelentésb√l az els√ változik, a második mindig állandó. A kérés (demande) struktúrájában fennmaradt a tárgynak az eredeti kiszolgáltatottság állapotában kialakult kett√s funkciója. A kérésnek (demande) ennek megfelel√en mindig két tárgya van: els√ a felcserélhet√ kívánt tárgy, például étel, figyelem, gyógyulás, mely többnyire lényegtelen a második tárgyhoz, a másikhoz képest, akinek a kérés szól, és csak arra szolgál, hogy a másikkal kapcsolatot tartsunk fenn. A kérés amellett, hogy a szükséglet kifejezése, egyúttal a szeretetkéréssé is vált, s√t a tárgynak mint a szeretet bizonyítékának a szimbolikus funkciója háttérbe szorítja a szükségletet kielégít√ tárgy valós funkcióját. A kérésben kifejezett szükséglet kielégíthet√. A szeretet utáni sóvárgás kielégíthetetlen, és a szükséglet kielégítése után maradékként megmarad, és ez a maradék konstituálja a vágyat. Lacan a vágy fo-
Jegyzetek
1 Jacques Lacan: The Four Fundamental Concepts of Psycho-analysis, London, Peregrine Book, 1986, 77. o. 2 Jacques Lacan: Television, New York, W. W. Norton Company, 1990, 3. o. 3 J.-A. Miller: „Microscopia: An Introduction to the Reading of Television”, in: Jacques Lacan: Television, New York, W. W. Norton Company, 1990, I. 4 Sigmund Freud: „A pszichoanalízis egy nehézségér√l”, Nyugat, 1917. I, 47. o. 5 Jacques Lacan: A fallosz jelentése, e számunk, 52. o. 6 Uo. 53. o. 7 Jacques Lacan: The Seminar of Jacques Lacan Book II. The Ego in Freud’s Theory and in the Technique of Psychoanalysis 1954–55. Cambridge, Cambridge University Press, 1988, 244. o. 8 Jacques Lacan: Écrits, Paris, Éditions du Seuil, 1966, 11. o. 9 Jacques Lacan: Television, New York, W. W. Norton Company, 1990, 3. o. 10 simulacre: színlelés, látszat, látomás, festett kép, bálvány. 11 Jacques Lacan: A fallosz jelentése, e számunk, 53. o. 12 Sigmund Freud: A szexuális élet pszichológiája, Budapest, Cserépfalvi, 1995, 90–91. o.
13 J. Laplanche–J. B. Pontalis: A pszichoanalízis szótára, Budapest, Akadémiai, 1994, 180–181. o. 14 David Macey: Lacan in Contexts, London and New York, Verso, 1988, 191. o. 15 Jacques Lacan: A fallosz jelentése, e számunk, 54. o. 16 Debra Berghoffen: „Queering the Phallus”, in: David Pettigrew, François Raffoul szerk: Disseminating Lacan, State University of New York Press, 1996, 284. o. 17 Jacques Lacan: A fallosz jelentése, e számunk, 55. o. 18 Jacques Lacan: 1958. január 15-i szeminárium. Idézi: Joël Dor: Introduction à la lecture de Lacan. 1. L’inconscient structuré comme un langage. Paris, Éditions Denoël, 1985. 118. o. 19 Jacques Lacan: The Seminar of Jacques Lacan Book III. The Psychoses 1955–56. London, Routledge, 1993, 319. o. 20 Jacques Lacan: 1958. január 22-i szeminárium. Idézi: Joël Dor: Introduction a la lecture de Lacan. 1. L’inconscient structuré comme un langage. Paris, Éditions Denoël, 1985, 102. o. 21 Jacques Lacan: Le Séminaire, Livre IV. La relation d’ objet, 1956–57, Paris, Seuil, 1994, 226. o.
74
