Ézs 64,1-3 Amikor Isten leszáll az égből

Ézs 64,1-3 Amikor Isten leszáll az égből „Oh, vajha megszakítanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja, hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.” Bevezetés Láttuk, hogy a 63. résznek a 7. versétől Ézsaiás prófétának egy imádsága van leírva. Vallást tesz népének a bűnéről, hogy hová jutottak. A 64. részben folytatódik ez az imádság. Ez a három vers, amit most felolvastunk, arról szól, hogy látja a próféta előre, hogy ezeknek a bűnöknek meg lesz a következménye. Olvastuk a 63. részben, hogy: „Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet. Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved” (Ézs 63,18-19). Sőt, a 64. résznek a vége is erről szól: „Szentségednek városai pusztává lettenek [majd pusztává lesznek], Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, [tehát a templomot] és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult. Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?” (Ézs 64,9-11). Mikor ezt látja a próféta, akkor ez az imádság tör fel belőle, hogy Isten szakassza meg az eget, szálljon alá, és cselekedjen az ellenséggel, aki majd el fogja pusztítani Jeruzsálemet (1. vers); cselekedjen olyan dolgot, amilyen még nem történt (2. vers); retteneteset, amilyet még nem hallottunk (3. vers). Most először általánosságban szeretnék arról szólni, hogy mi történik, ha az Úr leszáll az égből? Kétszer is kéri a próféta, hogy Isten szálljon alá (1-2. vers). Másodszor konkrétan Ézsaiás próféta kérését, és annak a tanulságait szeretném elmondani. Ha Isten leszáll az égből Nézzük tehát először, hogy mi történik, ha Isten leszáll az égből. Ha megszakassza az eget, és leszáll, amikor előtte elolvadnak a hegyek, amikor a tűz perzsel fel mindent, amikor olyat tesz, amilyet nem várnánk (1-2. vers). Amikor Isten az égből leszáll, arra van példa a Szentírásban. Mindjárt elsorolok néhány példát. Isten mindig ítélettétel végett száll le. Amíg a mennyben az Ő királyi székében ül, addig azt jelenti, hogy uralkodik, kormányozza, irányítja az egész mindenséget. Amikor azt látja Isten, hogy valakik nem vetik alá magát az Ő uralmának, lázadnak az Ő kormányzása ellen, akkor elérkezik egy olyan pillanat, amikor Isten leszáll. Ha Ő leszállt, akkor megítéli a bűnt. Ebből láthatjuk, hogy amíg az Úr uralkodik, és elfogadjuk az uralmát, addig jó nekünk, meg mindenkinek. Mikor nem fogadjuk el az uralmát, és leszáll, akkor ítéletet tart. Nézzünk meg az Igéből néhány példát. Először az ószövetségből hozok hat példát erre. A legelső, amikor az Igében írva van arról, hogy Isten leszáll, ez a babiloni toronyépítés volt. Elolvasom az Igét: „És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk

ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost” (1Móz 11,4-8). Leszállt, először közelről megnézte. Képes beszéd ez, mert az Úr a mennyből is jól tudja, mi történik. Leszállt, hogy elszélessze őket, összezavarta a nyelvüket. Tehát ítélet következett, amikor az Úr leszállt az égből. Ez az ítélet érvényes mind a mai napig. Össze vannak zavarva a nyelvek mind a mai napig. A lázadás, ami babiloni toronyépítésnél történt, az mind a mai napig megvan, sőt fokozódik az emberben. Isten azt mondta az embernek, hogy: „…szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földnek a színét.” Azt mondták az emberek, nem. Mi várost, abba tornyot építünk, jó messzire ellátszódjon. Még ha eltévedne is valaki, akkor is visszataláljon. Nem fogunk elszéledni a föld színén. Isten ítélt, és szétszórta őket, mert az Ő uralmának meg kell valósulni. Most is a bűnnek a fészkei mindig a nagyvárosok. Bűnfészkek. A másik, amikor Isten leszállt, Sodoma és Gomora, meg a környéke. Elolvasom az Igét: „Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett: Alámégyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom” (1Móz 18,20-21). Az Úr angyalai, az Úr parancsára, az Ő képviseletében bementek Sodomába. Meglátták, hogy mi van Sodomában. Hova jutott Sodoma? Azt mondta, holnap, amikor a nap feljön, elsüllyed Sodoma. Úgy is történt. Csak Lót, meg a két lánya menekült meg Sodomából. Ez, ami Sodomában történt, ez is folytatódik napjainkig. Azt mondja az Úr Sodomáról: „Ímé, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam” (Ez 16,49-50). Ez van most is: kevélység. A kevélységet táplálja az eledel bősége, a gazdagság, a sok pénz, a jólét. A gondtalan békesség. A szűkölködőnek nem fogják meg a kezét. Ez még egy országon belül is így van. Most mondta a rádió, hogy valakinek nyolc millió forint fölött van a havi fizetése, e mellett még kap ezt, azt, amazt. A másik meg munkanélküli, és semmi fizetése nincsen. Elárverezik a házát. Így van a népek között is. A nyugat dőzsöl, máshol pedig éhen halnak. Szó szerint éhen halnak az emberek. Ezt az Úr nem fogja szó nélkül hagyni, ha leszáll. Ahogy Sodománál nem hagyta szó nélkül. A világnak azon a részén, ahol ez a gondtalan békesség és kevélység van, ott az van, hogy: „felfuvalkodnak, és cselekednek utálatosságot előttem, és elvesztém, ahogy megláttam.” Sodoma utálatossága a homoszexualitás volt. Elvesztette őket Isten. Elolvasom még, ahol azt mondja az Ige már Izrael népéről és Jeruzsálemről, hogy bűneikkel Sodoma módjára kérkednek. Most ugyanez a kérkedés megvan, bűnnel kérkednek. Már nemhogy eltakarnák, vagy titokban cselekednék. Az Izraelnek mondja: „Halljátok az Úrnak beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füleidbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr; megelégeltem […] Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok?” (Ézs 1,10. 12). Mit mond az Úr Jézus, amikor a földön járt, s akik hallgatták az Ő beszédét? „Sodomának és Gomorának könnyebb lesz a dolga az ítélet napján, hogy nem azoknak.” Ez a lázadás, ez a gőg, ez a bűnfertő azóta csak fokozódott. Ha az Úr ismét eljön, leszáll, előtte a hegyek megolvadnak, és olyat tesz, amilyen még nem volt, olyan retteneteset (2. vers), ahogy olvastuk. A harmadik, amit megemlítenék, amikor Isten a Sínai hegyre leszállt. Olvasom az Igét: „És legyenek készen harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a

hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek […] És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben [na, ez az, amit mondott, hogy, ha leszáll, akkor előtte a hegyek elolvadnak, mert mint a tűz, úgy felforralja a vizet és éget] és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala…” (2Móz 19,11-12.16-19). Azt mondta Mózes, hogy ő is megijedt, és remegett, nem csak a nép. Mi volt itt az ítélet, hogy az Úr leszállt, amikor a törvényt adta? Az volt az ítélet, amit a törvény adása előtt, a Sínai hegyen való leszállása előtt mondott Isten a népnek: „Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim, mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2Móz 19,4-6). Mit mondott az Úr? Gondoljatok vissza, hogy mit cselekedtem Egyiptommal? Gondoljátok meg, hogy kiszabadítottalak benneteket, és sas szárnyakon hordoztalak. Gondoljátok meg, hogy mindezt azért cselekedtem, mert szövetséget kötöttem Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal. Megemlékeztem az én szövetségemről. Most hallgassatok figyelmesen az én szavamra, és tartsátok meg az én szövetségemet. Nem a tízparancsolatot, nem amit a Sínai hegyen adott (az még nem volt), hanem ezt, hogy én hordozlak benneteket, mert Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal szövetséget kötöttem. Erre a nép azt mondta: „…az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megteszszük…” (2Móz 19,8). Jól van, akkor jött a tízparancsolat. Lássuk, ha ez nem elég, ha még nem ismertétek meg eddig magatokat, hogy csak kegyelemből sasszárnyakon hordozva lehet járnotok ebben a világban. Ha ti akarjátok megcselekedni, akkor másik szövetséget akartok, tízparancsolatot akartok, Isten törvényét akarjátok. Akkor leszáll az Úr, és láthatjuk, hogy akik a törvény alatt vannak, átok alatt vannak. Csak az ítélet következhet a törvényből. Ezért volt ítéletes, amikor ott az Úr leszállt a Sínai hegyre. Istennek a gondolata kezdettől fogva az volt, hogy Krisztus által kegyelemből és hit által tartsa meg az Ő népét. Így a törvény mégis végül is Krisztusra vezérlő mester lett a maga ítéletével és átkával együtt is. A negyedik, amikor Áron és Mirjám lázadtak Mózes ellen, de végeredményben Isten ellen. Akkor is leszállt az Úr, olvasom: „Akkor leszálla az Úr felhőnek oszlopában, és megálla a sátornak nyílásánál; és szólítá Áront és Miriámot, és kimenének mindketten. És monda: Halljátok meg most az én beszédeimet…”(4Móz 12,5). Akkor elmondta az Úr: „…Ha valaki az Úr prófétája köztetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal. Nem így az én szolgámmal, Mózessel […] Szemtől szembe szólok ővele […] Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen? És felgyullada az Úr haragja ő reájok, és elméne. És a felhő is eltávozék a sátor felűl, és ímé Miriám poklos vala…” (4Móz 12,6-10). Leszállt az Úr, mert lázadás volt. Leszállt és ítélt. Úgy bánt vele, mint ellenségével. Így olvastuk Ézsaiás könyvében: „…vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának […] Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk…” (1-2. vers). Az ötödik, amikor Jeruzsálem és Júda elérkezett addig, hogy megítélje Isten. Amikor babiloni fogságba jutottak, hogy elpusztítsa az ellenség őket, akkor is leszállt az Úr. Érdekes, Ézsaiás azt kérte, hogy akkor szálljon le, amikor majd az ellenségeit ítéli meg (1. vers). Az ítélet mindig Isten házán kezdődik először. Miriám közel volt az Úrhoz, próféta asszony volt. Először ott tartott ítéletet, azután Jeruzsálemen, meg a templomon. Mindig ott kezdődik. Hogyan szállt le az Úr? Azt olvassuk: „És Izráel Istenének dicsősége elvonula a Kérubról, a

mely fölött vala [tehát Istennek a dicsősége a szentek szentjében, jeruzsálemi templomban, a láda fölött volt az a két kérub, ott jelent meg], a házküszöbéhez, és kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak…” (Ez 9,3). Tehát legelőször ezt látta a próféta. A szentek szentjében a szövetség ládájának a tetején jelent meg. A kérubok tulajdonképpen az Isten királyi székét jelentették. Ott jelent meg. Nemcsak a mennyben lakozott, hanem ott is lakozást vett. Látta, hogy onnan leszállt, és elvonult a ház küszöbéhez. Aztán ugyanezt: „…Izráel Istenének dicsősége elvonula a Kérubról, a mely fölött vala, a ház küszöbéhez…” (Ez 9,3), folytatja, olvassuk: „És elvonula az Úrnak dicsősége a ház küszöbétől, és álla a Kérubok fölé. És fölemelék a Kérubok szárnyaikat, és fölemelkedének a földről szemem láttára kimentökben és a kerekek is mellettök; és megállának az Úr háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége vala felűl ő rajtok. Ez ama lelkes állat, a melyet láttam az Izráel Istene alatt a Kébár folyó mellett, és megismerém, hogy Kérubok valának” (Ez 10,18-20). Tehát a ház küszöbétől azok a Kérubok, amit már ő látott a Kébár folyónál. Nem az a két arany Kérub, hanem élő Kérubok. Azok emelték az Úr dicsőségét, és vitték a ház küszöbétől ki az Úr háza keleti kapujának a bejáratáig. Azután olvasom a következőt: „És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből [a templom kapuja még a város közepén volt], és álla a hegyre, mely a várostól keletre van” (Ez 11,23). Felment a hegyre. Az után pedig azt olvassuk, hogy onnan eltávozott, és elment oda, ahol a foglyok voltak, Babilonba (Ez 11,24). Otthagyta a templomot. Mi lett a következménye, hogy otthagyta a templomot? Bekövetkezett az, amit soha nem tudtak elképzelni, hogy valaki is lerombolja majd a templomot, valaki is behatoljon a templomba. Amikor az Úr onnan elment, akkor az már csak egy kőhalmaz volt, arany, vagy akármi, de nem volt ott az Úr. Nem sokat ért. Elolvasom most az Igét: „Halljátok meg minden népek, figyelmezz föld és annak teljessége. És az Úr Isten legyen bizonyság ellenetek; az Úr az ő szent templomából! Mert ímé, kijő az Úr az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek. A Jákób vétkéért lészen mindez, és az Izráel házának bűnei miatt!” (Mik 1,2-5). Mikeás próféta Ézsaiásnak a kortársa volt, egy időben éltek, százötven évvel a babiloni fogság előtt. Ugyanezt mondta Mikeás is Isten által, amit Ézsaiás által mondott, és amit Ezékiel már látott beteljesedni. Ezékiel már a fogság ideje alatt élt. Ezt mondja: „halljátok meg: Az Úr az Ő templomából kijő, a helyéről leszáll és lépdel a földnek magaslatain, szétmállanak a hegyek.” Mindez Izrael bűnéért volt. A bűnnek meglett a következménye. Jött Nabukodonozor, és lerombolták a templomot. Mikeás azt mondja: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős hegygyé” (Mik 3,12). Így lett. Ez lett a következménye, amikor az Úr leszállt. Végül, amikor Nabukodonozor, aki által megítélte Jeruzsálemet, felfuvalkodott a szívében. Ott is leszállt az Úr: „Hogy pedig láta a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és az mondá: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok [...] Ez a jelentése oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra…” (Dán 4,20-21). Kivetették, megőrült, hét idő telt el fölötte. Addig tartott, míg megismerte, hogy: „a felséges Isten uralkodik az emberek fölött, és annak adja, akinek akarja.” Leszállt az Úr, a vigyázó, és ítéletet tartott. A legnagyobb, leghatalmasabb királynak meg kellett alázkodnia. Amikor megalázkodott, vége lett az ítéletnek, visszakapta a királyságát. Akkor már áldotta, dicsőítette a mennyei királyt. Így írja: „…minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja” (Dán 4,34). Ez a néhány példa az ószövetségből, amikor az Úr leszállt ítéletet tartani.

Leszállt hozzánk Jézus Krisztusban Most nézzük meg azt a legnagyobb csodát, amikor Isten az Úr Jézus Krisztusban szállt le. Akkor is a bűn miatt szállt le, akkor is ítéletet tartott. Olyat cselekedett, amit olvastunk Ézsaiásnál is, amilyet nem láttak: „Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk…” (2. vers). Olyat tett, amit nem vártunk, nem is gondoltunk. Olvassuk, hogy az Úr Jézus: „mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő. Hanem önmagát megüresítette, emberi formát vett föl” (Fil 2,6-7). Ez a leszállás. Amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, még tovább leszállt: „Megalázta magát, engedelmes volt, halálig, mégpedig a keresztfa haláláig.” Amikor a kereszten Isten ítélete sújtotta, még tovább leszállt. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Amikor tényleg az Istentől való elszakadás, a pokol, a kárhozat helyére leszállott. Olyan váratlan dolgot tett Isten, amit nem gondoltunk. Mindenki bűnét Ő reá vetette, Rajta ítélte meg a bűnt. Nem az embereken, nem a bűnösökön, nem azokon, akik vétkeztek. Nem az ellenségein, hanem a szeretett Fiún. Nagy ítélet volt ez, mert az egész világ minden bűne Rajta volt. Átokká lett értünk. Valóban olyan volt, amire nem gondoltunk. Ez a leszállás fordulópontot jelent az egész világtörténelemben. Aki csak hisz az Úr Jézusban, arra Isten többé nem haragszik. Mindenki rárakhatja a bűneit. Aki megbánja a bűnét, és hozzá viszi, eltörli, és megbocsájtja. Arra Isten többé nem haragszik. Ha bármikor leszáll, azt a bűnt már az emberen meg nem bünteti, mert a Fián megbüntette. És ezért mindenkinek van lehetősége arra, hogy üdvözüljön, hogy higgyen benne. Bűnei bocsánatát vegye mindenki, mert mindenkiért meghalt. Sőt, Isten kifejezetten azt akarja, hogy: „minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” Ezért szállt le Isten Jézus Krisztusban. Isten minden ítéletében volt kegyelem. Sodomából is kimentette Lótot; Jeruzsálem pusztulásakor is volt maradék, akiket megtartott az Úr. Amikor Jézus Krisztusban leszállt Isten, a Fia felé nem volt kegyelem, minden bűnt szigorúan megbüntetett, de az egész teremtett világ felé olyan nagy kegyelmet gyakorolt Isten, amilyen kegyelem még soha nem volt. „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Igen nagy kegyelem! Mindenki részesülhet ebben a kegyelemben. Ezért az áldozatért és az Úr Jézus engedelmességéért Isten feltámasztotta Őt a halálból, és a maga jobbjára ültette. Ahogy folytatódik is, hogy annak okáért az Isten is felmagasztalta Őt, és ajándékozott Neki olyan nevet, ami minden név fölött való. Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon (Fil 2,9-10). Úrrá és Krisztussá tette Őt Isten. Eljön a Gyülekezetért is A következő leszállása az lesz Istennek, amikor a Gyülekezetért száll le. „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban, Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe: és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel” (1Thessz 4,16-18). Ez a leszállása még szorosan hozzátartozik az Úr Jézus Krisztusnak a földre leszállásához. Azért jött, hogy mint Isten Báránya meghaljon, és felemeltetett, amikor Isten feltámasztotta és megdicsőítette. Azért tartozik ehhez szorosan, mert azt mondja például az Ige: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön [...] És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban…” (Ef 4,9-10; Ef 2,6). A Gyülekezet ott volt benne. Igazán akkor teljesedik be, hogy a maga teljes valóságában, nem csak Szellemben, ott legyen a Gyülekezet, amikor az elragadtatás meglesz. Átváltoztatja a nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez. Akkor azért jön, hogy elvigyen bennünket is.

Nekünk ez nagy kegyelem lesz, de ez a leszállás nagy ítélet lesz ennek a világnak. Amikor a Gyülekezet elmegy, az elragadtatás megtörténik, akkor zúdul rá a legnagyobb ítélet, a nagy nyomorúság erre a világra, az Antikrisztusnak az ideje. „És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2,11). Isten, tévelygést bocsájt azokra, sötétséget, akik hallják most az Igét, de nem fogadják el. Nem kellett, ezért tévelygést és sötétséget ad, mert nem hittek az igazságnak. Talán ez is rámutat arra, amit sokszor kérdeznek, hogy az elragadtatás a nyomorúság előtt, közben, vagy utána történik? Amikor az Úr leszáll, ítéletnek kell lenni. Először kimenti a legdrágább kincsét az ítéletből, mint Lótot kimentette, vagy a maradékot kimentette, és utána zúdul rá az ítélet erre a világra. Aki visszatartja, és ami visszatartja még, annak félre kell az útból tolatnia. Leszáll az Úr az utolsó időkben is Végül lesz Istennek egy leszállása a végidőkben, amikor az Úr Jézus dicsőségesen megjelenik, és újból leszáll erre a földre. „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona…” (Jel 19,11-12). Tovább is leírja: mikor dicsőségben eljön az Úr, mennyei seregek követik Őt. Az összes angyal, szent angyal eljön vele együtt. Az összes szent is eljön. Eljön az Úr az Ő sok ezer szentjével. Pál apostol úgy írja ezt, hogy az Antikrisztust, a hamis prófétát: „megsemmisíti szájának leheletével, és megjelenésének feltűnésével” (2Thessz 2,8). Itt is leírja: „És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének […] És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenavad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké” (Jel 19,20; 20,10). Nagy ítéletet tart. Az ördög is a helyére kerül, az Antikrisztus is, a fenevad, a hamis próféta is. Azt olvassuk: „A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával” (Jel 19,21). Nagy ítélet lesz. Utána olvassuk, hogy: „beül az Ő dicsőségének királyi székébe, és eleibe gyűjtetnek a népek mind, és elválassza egymástól, mint juhokat a kecskéktől.” Nagy ítélet lesz. Jobb keze felől állóknak azt mondja: gyertek Atyám áldottai, bírjátok ez országot. Bemennek az ezeréves királyságba. Bal keze felől állóknak: távozzatok az örök tűzre. Oda, ahol a hamis próféta van, meg az Antikrisztus. Nagy ítéletet fog tartani. Nem hittek az igazságnak, nem kellett a kegyelem, nem kellett Jézus Krisztus. Nem használták ki a kegyelmi időt. Lázadtak, és soha nem tartottak bűnbánatot. Nagy ítélet következik. Most rátérnék Ézsaiás próféta kérésére konkrétan, és annak a tanulságaira. A próféta tehát elismeri a népnek a bűnét, elfogadja, hogy ennek következménye van. Azt is tudja, hogy a megoldás, még ha büntet is az Úr, akkor is csak Istentől várható, ezért Benne bizakodik. Ezért olvastuk így: „Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja” (3. vers). Új fordítás azt mondja: aki benne bizakodik. Mikor Dávidot is Isten meg akarta büntetni, azt mondja, hadd essem az Úr kezébe. Benne bizakodott, mert nagy az Ő irgalmassága. Így van a próféta is. Jön az ítélet. Kihez mehetnénk? Benne bízunk. Azt mondja, hogy nincs más Isten kívüle (3. vers). Végeredményben tudja, hogy csak az ellenségeit bünteti meg úgy, hogy megsemmisülnek. Aki benne reménykedik, ha bünteti is, nem semmisíti meg. Javára fenyít. Ezért imádkozik így a próféta, hogy nincs Isten kívüle. Kihez tudnánk menni? „…így cselekszik azzal, aki Őt

várja” (3. vers). Megfenyít, megbüntet, de csak megtisztít általa. Nem veszít el örökre. Nem úgy, mint az ördögöt a tűzzel és kénkővel égő tóba. Ugyanakkor a próféta a Szent Szellem által a jövőbe lát. Látja először is a babiloni fogságot. Látja azt is, hogy az ellenség, akit a Sátán biztat fel, ki akarja irtani azt a kis maradékot is, akik a fogságban vannak. Így is történt. Eszter könyve, Ahasvérus király, Hámán. Tudjuk, hogy ki akarták irtani az egész zsidó maradékot. Akkor ebben a könyörgésben ez is benne van: „…vajha megszakasztanád az egeket, és leszállnál […] hogy nevedet ellenségeidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek” (1. vers). Leszállt az Úr akkor is, és teljesen reménytelen helyzetből az utolsó pillanatban jóra fordította. Nem pusztíthatta ki a Sátán Izráelnek a maradékát. Ellenségei ellen lépett fel az Úr. A távolabbi jövőbe is látott, mert az Isten Szelleme látott. Látjuk, mi most már visszapillantva a történelem folyamán a Sátán hányszor akarta kiirtani Izrael maradékát. Mennyi pogrom volt. Ott volt a holokauszt. Mi lesz még majd a nagy nyomorúság idején?! Végül is Isten mégis az ellenségét, népének az ellenségét fogja elpusztítani. Akik hozzá fordulnak akkor, akik benne reménykednek, akik Őt várják, azokat meg fogja tartani. Igen. Különösen nagy jelentősége ennek, hogy Isten leszáll, és közbelép az Ő népéért, majd a nagy nyomorúság idején lesz. Amikor meg van írva, hogy senki nem menekülhetne meg, ha meg nem rövidíttetnének azok a napok, de a választottakért megrövidíttetnek. Ezért szakad fel a próféta szívéből: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál… (1. v.)”, mert nincs más segítség, nincs más megoldás. Akkor olyan erős lesz a sátáni uralom, a sötétség, a gonoszság. Az Antikrisztus a Sátán erejével jön. Isten teret enged neki arra az időre. Nincs emberi megoldás. Ember azt nem tudja megoldani. Már most sem, hát még akkor. Csak ha Isten megszakassza az eget, és leszáll (1. vers), és valóban az Úr Jézus vet véget ennek az egésznek, amikor jön. Mi is érezzük ezt, minél jobban belejutunk a végidőkbe. Minden lázadás, minden gonoszság, gőg, felfuvalkodottság, sötétség, mind nagyobb és nagyobb lesz. A mi szívünkből is ez tör fel, vajha jönne az Úr. Amit olvasunk: „Szellem, és a menyasszony ezt mondják: Jövel.” Már most olyan bajok, problémák, megoldhatatlan dolgok vannak ezen a földön. Nincs, aki megoldja. Majd jelentkezik az Antikrisztus, hogy ő megoldja. Jól becsapja az embert, a legnagyobb becsapás lesz. Csak az Úr Jézus oldja meg, amikor visszajön. Ugyanez van a mi szívünkben is: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket, és leszállnál […] előtted a hegyek elolvadnának” (1. vers). Jönne a tűz. Tűzként jönne. „…nevedet ellenségeidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek” (1. vers). Most a népek nem reszketnek. A népek ölik egymást. A népek Isten ellen lázadnak. Az Urat nem félik, de majd akkor reszketnek. „Cselekednél rettenetes dolgokat, amiket nem vártunk […] Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” (2. vers; Jn 1,12). Igen. Nincs más megoldás. Jövel Uram Jézus! Befejezés Azzal fejezem be, így olvastuk, hogy Isten: „…így cselekszik azzal [ellenségeit fogja elpusztítani] aki Őt várja” (3. vers), akik benne bíznak. Ez megtapasztalható egyéni életünkben is. Dávid is megtapasztalta. Dávidnak sok ellensége volt, és nagy ellensége volt. Tudjuk, Saul milyen hosszú ideig üldözte. Aztán is mennyi ellensége volt Dávidnak. A következőképpen írja le Dávid, amit tapasztalt: „…a ki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből. És monda: Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem. Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Halál kötelei vettek körűl, s az istentelenség árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körűl; a halál tőrei fogtak meg engem. Szükségemben az Urat hívtam, és az én

Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe. Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindúltak, mert haragra gyúlt. Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle. Lehajtotta az eget és leszállt…” (Zsolt 18,1-10). Akkor elmondja, hogy az ellenségeit hogyan pusztította el. Dávid nem emelte fel a kezét Saul ellen. Az Úrra várt. Legyen nekünk is ez biztatás, hogy aki Őt várja, aki Benne bízik, aki rá bízza az ügyét, megtapasztalja egyéni életében is ugyanezt, amit Dávid megtapasztalt. Lehajtja az eget az Úr, megszakassza, leszáll. Ő elintézi: „Enyém a bosszúállás, majd én megfizetek.” Így bízzuk mi is rá az életünket az Úrra! Ámen. Debrecen, 2009. szeptember 16.