ETREND. TÉLI M. Miskolcra érkező vonatok: Miskolcról induló vonatok:

TÉLI M Miskolcról induló vonatok: Budapest felé: i. 5.12 — é. 9.34 i. 8.00 — é. 11.11 i. 14.15 — é. 18.14 i. 19.05 — é. 22.23 i. 23.47 — é. 5.30

Sz. v. Gy. v. S. v. Gy. v. Sz. v.

ETREND. Miskolcra érkező vonatok: Budapest felől: Gy. v. Sz. v. V. v. Gy. v. S. v. Sz. v.

Sátoraljaújhely felé: Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. S. v. Sz. v.

i. 5.17' — é. i. 7.31 — é. i. 10.16 — é. i. 13.30 — é. i. 17.38 — é. i. 21.25 — é. i. 21.33 — é.

7.40 9.32 12.13 15.34 19.39 22.53 23.32

Sátoraljaújhely felől: Sz. v. S. v. V. v. Sz. v. Sz. v. V. v.

i. i. i. i. i. i.

i. 7.55 — é. 10.06 i. 14.11 — é. 16.37 i. 19.20 — é. 21.30

Sz. v. M. v. M. v.

Hidasnémeti felé: Sz. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v.

i. i. i. i.

8.05 10.24 13.38 17.46

— é. — é. — é. — é.

v. V. v. v.

i. i. i. i.

7.37 10.17 13.55 17.35

— é. — é. — é. — é.

— é. 7.32 — é. 7.54 — é. 9.40 — é.' 13.47 — é. 18.52 — é. 22.59

i. 4.49 — é. 7.18 i. 7.24 — é. 9.44 i. 16.23 — é. 18.20 Hidasnémeti felől:

10.09 11.35 15.11 19.31

Sz. v. S. v. Gy. v. Sz. v.

Bánréve—Ózd felé: Sz. Sz. Se. Sz.

5.30 6.25 7.38 11.42 16.56 20.23

Bódvavendégi felől:

Bódvavendégi felé: M. v. Sz. v. M. v.

i. 6.55 — é. 10.06 i. 8.10 — é. 12.44 i. 8.30 — é. 16.44 i. 14.10 — é. 17.25 i.< 17.25 — é. 21.13 i. 0.10 — é. 6.44

8.59 11.40 15.39 19.09

Sz. Sz. Sz. Sz.

i. 5.39 — é. i. 11.36 — é. i. 17.31 — é. i. 19.42 — é.

7.22 13.27 18.40 21.18

Bánréve—Ózd felfii: v. i. 6.01' — é. 7.25 v. i. 11.20 — é. 12.52 v. i. 17.20 — é. 18.44 v. i. 21.24 — é: 22.49

Mezőcsát felé: Sz. v. M. v. Sz. v. M. v. Sz. v.

i. 5.12 — é. 6.05 i 8.20 — é. 9.27 i. 13.54 — é. 15.27 i. 17.05 — é. 18.12 i. 19.55 — é. 21.36

Mezőcsát felől: Sz. v. M. v. M. v. V. v.

i. 4.40 — é. 6.44 i. 6.22 — é. 7.23 i. 13.25 — é. 14.35 i. 18.52 — é. 20.30

MINDENKORSEGITÖ S Z Ű Z MÁRIA, VEDD ANYAI PÁRTFOGÁSODBA A S Z E N T UNIÓT!

KELETI EGYHÁZ

TUDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI

SZáNTJIY-SZÉMftN ISTVÁN dr. M E G J E L E N I K HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL Szántay-Szémán István dr.: A 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus és mi. Szántay-Szémán István dr.: Aranyszájú Sz. János az „eucharistia doctora". Petrásovszky Emmánuel: A bizánci képírás mai szemmel. I. Henkey-Hőnig Károly dr.: A ruthén Rituálé a breszti unió óta. Dr. Sz.: A lembergi uniós kongresszus és jelentősége. Kozma János: Az orthodox theologusok első nemzetközi kongresszusa. A budapesti központi szeminárium „keleti nap " - j a . Schirilla László Arisztid dr.: ú j célok felé. (A gör. kath. egyház hivatása a jelenben és jövőben.) Szszi: Uniós hajlandóság Észtországban. Dr. Sz.: A pápai jogi intézet Rómában. gyj.: A német uniós mozgalom.

S Z E R K E S Z T Ő S É G : M I S K O L C , H U N Y A D I - U . 3. K I A D Ó H I V A T A L : M I S K O L C , M E L I N D A - U . 11. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. K Ü L F Ö L D R E ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595

IV. ÉVF. 3-4. (33-34.) SZ. 1937. MÁRC.-ÁPR. HÓ

Ecclesía Orientális

Annus IV. Nr. 3-4. (33-34.) Mart.-Apr. 1937.

Organum menstruum seientificium Graeci r. Cath. — Administratio: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pengő. SUMMARIUM HU JUS NUMERI: De XXXIV-o internationalii Congregsu Eucharistico et de Catholicis Graeci r i t u s . — Sanctus Joannes Chrysostomus „doctor Eucharistiae". — De ieonographia Bvzantina. — De speciali momento Congreesus Unionistici Leopoli habiti. — D e primo internationali Synedrio theologorum Ecclesiae Orthodoxae Athenis habito. — De scopo Ecclesiae Gr. r. Catholicae in praeeenti et in futuris. — Procli vitás ad ß. unionem in. Estonia. —< De Inetituto Pontificio Juris. — De unionistica activitate in Germania experta.

Orientalische Kirche

IV. Jahrg. Nr. 3-4. (33-34.) März-Apr 1937.

Griechisch-katholische -wissenschaftliche Monatsschrift. Verlag: Miskole, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengo 8. ENTHÄLT U. A. DIE ARTIKEL: Der 34-ste internationale eucharistische Kongress und wir. — Joannes Chrysostomus, „Doktor der Eucharistie". — Die byzantinische Malerei, mit heutige« Auge betrachtet. I. — Das ruthenische Rituale seit der Brester Union — Der erste internationale Kongress der Orthodoxen Theologen. — Der unionistisehe Kongress zu Lemberg und ¡seine Bedeutung. — Der „Orientalische T a g " de» Budapester zentralen Seminariums. — Neuen Zielen entgegen (Bestimmung der griechisch katholischen Kirche in der Gegenwart und in der Zukunft). — Geneigtheir zur Union in Estland. — Das päpstliche .iurifetische Institut in Rom. — Di* deutsche unionistisehe Bewegung.

Eglise Orientale

IV-e Année. Nr. 3-4. (33-34.) Mars-Apr. 1937.

Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration: Miskole, Rue Melinda 11. (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Le 34-e Congrès eucharistique et nous autres Hongrois. — Saint Jean C'hrjsostome, docteur de l'eucharistie. —- L'iconographie byzantine, oue d'un oeil moderne (I-ère livraison), i— Premier congrès international des théologiens^ orthodoxe». Le congrès unioniste de Lemberg; sou importance. — Journél orientale" de l'Institut Central de Budapest. — Mission de l'Église uniate à l'uehre actuelle et à l'avenir. — Tendances unionistes en Esthonie. L'Institut papal de droit à Rome. — Mouvement unioniste en Allemagne.

The Oriental Church

Vol.lV.Number3-4.(33-34.)March-Apr.1937.

Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskole, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengő 8 a year. CONTENTS: The 34-th International Eueharistic Congress and we. — St. John the Chrysostom, the „Doctor of. the Holy Eucharist". — The byzantinic art of. painting as we see it now. I. — The ruthenic „ R i t u á l é " since the Union of Brest. — The First International Congress of the Orthodox Theologians. — The Unionist« Congress of Lemberg and its significance. — The „Oriental D a y " of the Central Seminary in Budapest. — New aims (The present and future mission of the Greek Cath. Church). — Willingnen to Union in Est land. — The Papal Juridical Institute in Rome. — Union istic movementi in Germany.

A 34. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS ÉS MI Irta : SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr.

Alighogy elhanjgzotjtlak Manillában a Pápa őszentsége áldó szavai, amelyeknek melegétől megremegett minden hűséges katholikus szív, máris megindultaik a budapesti eucharisztikus kongresszus előkészítő munkála'ílai, amelyek során egyre jobban kiviláglik, hogy mily hatalmas feladatra vállalkozott a magyar kathol'icizmus és az egész ország, amikor az egész világ képviselőinek színe előtt nemcsak hitet kíván tenni az Eucharisztiában valósággal jelen levő Krisztus Király mellett, hanem átalakító kovász akar lenni a meginduló' európai erkölcsi megújhodás számára is. Valósággal világtör! énelmi perspektíva nyílik meg már moslti lelki szemeink előtt már arra gondolva is, hogy midőn a nemzetközi eucharisztikus kongresszus újra Európa területére kívánt visszatérni, épen hazánkra esetft a választás, amely Kelet és Nyugat határán állva évszázadokon állta a keresztény kultúra ellen dühöngő vihatrok sorát s ma is a keresztény erkölcs jegyében kivi(nja teljesíteni kétségtelenül providenciális feladatát. Még nagyobb az örömünk, hogy ez a nemzetközi kongresszus és méreteiben is monumentális alattvalói hódolat Kriiszitius előtt, első szent királyunk halálának 900-ik jubiláris évében fog végbe menni. Amint Szent Is ván ki rád y minden bölcsesége siem tudott más fundamentumot rakni nemzeti léfííünk és évezredekre szóló jövőnk alá, min' Krisztus örök igazságait, úgy ma sincs nemzetünk' számára más út, mint az Euchari szíjából áradó összefogó, megtisztító, felemelő s igazii nagyságra nevelő erőit újra és újra beiktatni a nemzeti építő munka alappillérei közé. Mi magyar keleti szer'artású katholikusok, bizonyos t ö r t é n e t i lélekrezdüléssel készülünk a kettős nagy ünnepre. Kelet s Nyugal. határán az egyház különböző ritusiú területednek csomópontjában s az elszakadt területitek küszöbén úgy érezzük, hogy nagy uniós lehetőségeket s expanzív erő-kisugárzást is fog hozni az eucharisztikus kongresszus. A Szent István ünnepek pedig tak'n a hazánk területén az ő idejében s még utána is virágzó kele i kathol'kus élet kegyeletes emléke mellett a múlt kötelező erejének tuda ossá tételét is ki fogják alakítani lelkünkben, örvendünk, hogy a legfőbb rendezőség szándéka szerint megfelelő szerep és megbecsülés fog jutni a keleti rítusoknak is s egy hazánkban végbemenő uniós kongresszus lehetősége is egyre jobban előtérbe nyomul, Az Eudhariszitiának egységes, misztikus ereje megfogja tömi azt az idegen varázst, amely sokszor a ritusok sovinizmu•49

sát használta fel arra, hogy valamiképen ne egyesüljünk úgy mint a hegyen szétszórt s eggyé őrölt búzaszemiek lisztje az ízes mindennapi kenyérben táplálékunkká, erőnkké és örök symbolummá egyesül. Bízunk az isteni Gondviselésben, hogy az Eucharisztikus üdvözítő szeretete reflektorként fogja megvilágítani a lelkekben az ő isteni végrendeletszerü akaratát, hogy „mindnyájan eggyé legyünk" benne, a „kenyértörésben" s az Oltáriszentség hitéből, tanából folyó következményiek sziigorú levonásában és teljesítésében. Nem tehet, hogy ismeretlenül, megértetlenül álljon közöttünk az az Üdvözítő, aki minltl az Isten Báránya az. ő szent misizitikus testéinek egységében kívánta együtt látni övéit: az egy akol és egy pásztor valóságában. Nem lehet, hogy ezt csak köRíői képnek tekintsük, vagy egy máshitü magyarázat szerint a túlviláigra vonatkoztassuk, mert ha. a lelki egység realizálható voltának hite nem élne bennünk, az emberi kooperáció s tesltvéri közeledés reménye is kipusztulna a szívekből! Mi csekély erőnkhöz képest mindent meg akarunk tenni, hogy a különböző népek, tritusok találkozója a megértő szereteti éltető levegőjében történjék s hogy Kelet ősi Eucharisztia-tisztelete és soha meg nem ingó eucharisztikus-hite hazánkban is megnyilaltlkozzék. Már eddig is a testvéri hívó szó melegével1 fordultunk azokhoz^ akikkel az uniós munka terén lélekben hónapról-hónapra találkozunk. Sok biztató megnyilatkozás bizonyítja, hogy eltaláltuk a testvéri hangot. Tovább is készségesen akarunk a rendezőség segítségére állani s hűséges krónikásai kívánunk lenni mindannak, amit a mi publicitásunk révén is, amely olvasó közönségünkön kívül Mandzsúriától kezdve Európa s< Amerika hasonló orgánumaihoz is elviszi Krisztus királly budapesti diadalmas bevonulásának előkészületeit, hogy tesltlben, vagy imádatos lélekben összeforrva együtt zenghesse majd az egész világ az Eucharisztia s vek egy ú j erkölcsi világ hajnalhasadásának himnuszát. Maran atha — Jöjj U r u n k , alázattal várunk!

Szent Irén: Ha a v e g y í t e t t kehely f ö l ö t t s a megszegett kenyér fö l ő t t az Isten igéje elmondatik, azontúl Krisztus teste és vére vendégségévé lesznek azok.

Szent Jusztin:

Az apostolok az ö emlékezetre méltó irataikban, me-

lyeket evangéliumoknak neveznek, nekünk azt hagyták hátra, hogy nekik az Ú r Jézus azt parancsolta, midőn a kenyeret vévén, hálát ada és ezt mondá: ez az én testem.

•50

ARANYSZÁJÚ SZ. JÁNOS „AZ EUCHARISTIA DOKTORA" Irta: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTYÁN dr.

AJZ Eucharisztiában rejtőző Krisztus-király diadalmas világ járásának útján a jövő 'esztendőben hazánkban kívánja felállítani trónját s fogadni a világ mindéin tájáról összeseregi ő alattvalóinak szteretethódolatát. Királyváró nemzet létttünk, amelyre bizonyos tisztelettel néznek már ma is; azok a népek, amelyek velünk együtt, régen áhították ezt a kitüntetést. A királyvárásnak azonban nagy feltétele és kötelezettségei is vannak: a megtisztult magyar lélek imádságos trónján kívül a királyi pompa külsőségeinek is fogadni kell a hétköznapok során laz oltárszekrény magányában is a telkekért epedő üdvözítőt. Minden nép és ország másképen adja meg színál, fényét a világraszóló eucharisztikus nemzetközi ünnepségeknek. Nálunk egy ezeréves kathoiikus élet és tradíció minden felkészültségén kívül, földrajzi adottságunk, KeletNyugat találkozó határvonalán való fekvésünk aztó is köiveteli, hogy aiz ősi rítusok harmonikusan színes palástját isi kiterítsük az ú r lábai elé s Kelet-Nyugat liturgikus k'öl/tiészeténiek gyöngyeiből is fonjunk koszorút lábai zsámolyára. Mi, akik az üdvözítő végrendeletének: „ut unum sint" — világmentő fontosságát és parancs súlyált, tettük szerény munkásságunk tengelyévé, a mi szerény szavunkkal és eszköteeinkkel legalább egy színt kívánunk hímezni abba a gyöngypalástba s néhány, az üdvözítő szent lába nyomaitól megtermékenyített keleti anyaföldből ki sarjadzott virágot óhajtunk bele fonni zsámolyának koszorújába. Előmunkálatként néhány írásban próbáljuk bemutatni az Eucharisiztia és Kelet viszonyát, hogy aki akarja láthassa, hogy amint Krisztus Urunk földi élete és működése törítiénelmi tény, valóság és realitás volt egykor Keleten, — úgy az ő tanításának centrumát alkotó Eucharisztia is, mint az ő valóságos Meni jelenlétének csodálatos és imádandó rnysiteriuma mindenkor élit és ma is él Keleten, amelynek az Anyaszentegyház egységétől elszakadt ú. n. autokefál részeit is csak ez, — a hegyeken szétszórt magból éltető kenyérré vált mysterium tartja össze s az ő emlékezetének átörökítésére rendelt misztikus; test és vér hozza majd vistsiza az „egy akol és egy pásztotr" egységébe. *

Ha Kelettel kapcsolatban akarunk az Eucharisztiáról beszélni, vagy írni, lehetetlen azt mással kezdenünk,, mint Aranyszájú Szent Jánossal, akit az egyházi hagyomány „docftfor Eucharistiae", az Oltáriszentség doktora címlen ismer, habár a gyakorlatban inkább az ő utolérhetetlen szónoki mélységének, hevének és költői mivoltának megkülönböztető jelzője: a „Chrysostomos": aranyszájú ment már át a köztudatba. — Ez •51

a jelző is reális s mondhaltfni, hogy jogi alapot nyert az Anyaszentegyházban, amikor b. e. XIII. Leó pápa hivatalosan is az egyházi szónokok pátronusává tette Aranyszájú Szent Jánost. Az Oltárieizentséglre vonatkozó tanításának ismertetése előtti nóháiny vonással meg kell rajzolnunk életét is, hogy megérthessük, vájjon miért fordult ő, mint kora legmélyebben járó ós legtüzesebb szónoka oly hévvel az Oltáriszentség felé, amelynek hittételét oly páratlanul gazdag ós pozitív anyaggal építette fel, mint előtte senki más. Aranyszájú Sz. János a IV-ik század derekán (344—347. táján) született Anltliochiában, ahol atyja, Secundus a keleti seregek parancsnoka volt. Édesanyja, Anthuza is előkelő származású és jámbor, görög nő volt. Korán, már 20 éves korában özvegységre jutott s így úgyszólván csecsemő korától az ő gondja volt fiuk neveilése. Tudományos képzését Antiochiában, a legielesebb mesterektől (Andragaithos, Libanios) nyerte. Különösen a szónoklatban oly magas fokot ért el, hogy Suidas (X. síz.) szerint: „szavai hatalmasabban gördültek, mint a Nílus vízesései. A világ kezdete óta senki sem volt megajándékozva hasonló ékesszólással, mely oly bőséggel áradoitlt, hogy teljes joggal ¡nevezték aranyszájúnak és isteni szónoknak." Bár előkelő származáisa s kiváló tehetsége a legfényesebb lövővel kecsegtették a katonai vagy polgári pályán, de az anyai nevelés hatása alatt egyre jobban vonzódott a keresztény igazságok kutatása fe'é. 369-ben, tehát korának szokása szerint, — amely ellen később erélyesen küzdött, — érett férfi korban vet'e fel Meletios antiochiai püspök kezéből a sz. keresztséget, majd lec or lett. Ezután a püspök és az antiochiai egzegétikai iskola nevelte őt az isteni tudományokban. Korának szelleme hatott rá abban is, hogy a világtól elvonult életben kívánta magában kialakítani a keresztény ideált. Ez a vágya egyelőre anyja könyörgésén tört meg. Később azonban (anyja halála után) négy évet töMött a remeteségben. A szemlélődő éle: értékelése gyönyörűen van megörökítve a „Papságról" írott nagy művében. Anttochiába visszatérve, 380-ban d ; ákonussá, 386-ban pedig presbyterré lett s 12 évig volt szülővárosának egyhátzi szónoka, ahol Flávián, az elöregedett antiochiai püspök helyett bámulatos eredménynyel végezte igen kényes feladatát. Antiochia ugyanis a IV. században, Konstantinápoly és Alexandria u'án. Kelet legnevezetesebb városa voli'v ahol a császárok is gvakran tartózkodtak s ahol maga Nagy Konstan in építtetett gyöny'jrű templomot. Lakossága, amint egyik homiliájában (42.) írja, elérte a 200 ezret'' s legnagyobb részben már keresztény volt. Igen nehéz volt azonban Aranyszájú Sz. János helyzete, mer a pogányság maradványai még nagy Theodozius győzelme u'án is megvoltak s a keresztény és pogány bölcseletnek összeházasítására irányuló neoplaLonisztikus törekvések, az áriánusok vitái, az erkölcsi lazaság s hozzá még az egyre élesedő szociális ellentétek, a tobzódással szemben kiáltó nyomor nagy bölcseséget kívántak az Egyház hivatalos szónokától. Ebben a szerepében 347-ben igen nagy szolgálatot' tett népének és Theodozius császárnak is egyaránt, amikor a nagy adósarcok miatt lázongó népet bámula'osan lecsillapította. Aranyszájú Sz. János kora erkölcsi hibáin kívül sokat harcolt a zsi•52

dözó és más eretnekek s az elterjedt pogány babonák' ellen. Minden harc közepette is azonban a szereltet apostola maradt s különös gyöngédséggel és végtelen türelemmel foglalkozott a szegények sorsával. A mai történelmi időkben hirtelen nagyra nőtt népvezérek élete is igazolja Aranyszájú Sz. Jálnos azon messzelátó megállapítását, hogy „egy ember is képes megreformálni népét, ha valóban a buzgalomtól ég." Külön tanulmányit érdemelne Aranyszájú Sz. Jánosnak szociális felfogása, amely a magánvagyon és a kommunizmus helyes értelmezése tekintetében szinte alapvető. Az a felfogása, ahogyan ő egyik homiliájában az Isten által nekünk adott elsőrendű s a pénznél, az ember által termieűt és szerzett vagyonnál sokkal fontosabb közös javakat (levegő, víz, tűz, napfény stb.) szembe állítja a pénzvagyonnal, egyenesen reflektorként mutatja meg az ember által termelt javak szociális, nem kizárólagos egyéni célú rendeltétését és használatának igazságos módját. Nem izgat a gazdagok ellen, de világosan rámutat arra, hogy az örökélet tükrében szemlélve a vagyont, — feltétlenül ki lehet küszöbölni a szociális igazságtalanságokat, amelyek kora társadalmát is rettenetesen nyomták. Aranyszájú Sz. Jánosnak 12 évi antiochiai működése alatt elmondott homiiliái valósá|ggal a keresztény élet minden vonatkozásában egyaránt kész útmutatóul szogálniak a pap, a szociologus, a kormányférfiú, de az egyszerű hívő számára is. A 397. esztendő nevezetes forduló a szent életében. Akkor halt meg Néktarios konstantinápolyi pátriarka s a nép és Arkádius császár is őt kívánta ebbe a méltóságba emelni. Theofilos alexandriai püspök nem szívesen vette ugyan ezt a nagy bizalmat, mtert egyik emberét szerette volna látni a pátriarchai trónon, de egyelőre elfojtotta haragját s ő maga szentelte fel püspökké Aranyszájú S'z. Jánost, akit: viszont szinte erőszakkal kellett Konstantinápolyba vinni, annyira nem tartotta magát méltónak a püspökségre. Konstantinápolyban azonban csalódás várta az új pátriarchát. Az áriánusok nagy befolyása, a gazdagok nyílt ellenszenve a reformátor püspök iránlb, a papság fegyelmezetlensége az erkölcsi tobzódás állott vele szemben. Még patriarcha-elődje is nyílt, főúri házat vitt; ő pedig tíladta a püspöki udvar ékszereit s beszüntetett minden vendégeskedést, hogy annál jobban segítségére lehessen szegény híveinek. Nem ijedt meg a reá; váró óriási feladattól s o'Jb is megkezdte homiliáit Bizánc hiúságai ellen. Eleinte jó viszonyban volt a császári udvarral, nemsokára azonban ellenségei bevádolták Eudoxia császárnőnél, mintha a nők fényűzéséről mondott beszédében a császárnét akarta volna aposztrofálni. A császárné kívánságára Theofilos alexandriai püspök elnöklete alatt tartott' zsinaton hamis és kicsinyes vádak alapján (néplázítás, — mézpasztilla evés) patriarchai méltóságától megfosztottnak nyilvánították, majd rövidesen, neje befolyására, Arkádius is aláírta a szent száimüzieitéséről szóló okmányt, ő azonban nem ijedt meg a száműzetéstől sem. „Az Egyházat nem pusztíthatják •eO1, — mondotta — hiszen az Egyházért van- az ég is . . ." Válósággal maga magát adta áib ellenségeinek, hogy száműzetésbe vigyék. Nagy néptömeg kikérte a Bosporus-öbölbe. Közben földrengés támadt s a nép lázongva követelte, hogy hozzák vissza a pátriarchát. A császár meg•53

ijedt s engedni volt kénytelen és Aranyszájú Sz. János hamarosan diadallal tért vissza székhelyére. A béke azonban nem állott helyre közöttel és a császárné között, ú j vádat is koholtak ellenségei s egy ú j zsinalb, — a 341. évben tartott aintiochiai zsinat — azon határozata alapján, amely kimondotta, hogy a letett püspök örökre letéve marad, ha püspöki székét nem valamely zsinati határozat alapján foglalja eil, — újból megfosztotta őt méltóságától. Ezután megint csak a száműzetés következett. Aranyszájú Szent János azt is hősies lélekkel fogadta, bár f á j t neki, hogy Örményország legzordonabb vidékére, Kukuzba száknüzték. Lelki ereje azonban itt sem tört meg s mivel ellenségei még itt is féltek tőle, 407-ben betegen is még távolabbra, a Vöröstenger partvidékén fekvő Komanába vonszoltat ták, ahol még ugyanazon év szeptember 14-én, az úrban elhunyt. Eudoxia császárné sem sokáig örvendezhetett diadalának, mert nemsokára a szent száműzése után, kínos betegségben ő is meghalt. Aranyszájú Sz, János száműzetéséből I. Ince pápához fordult oltalomért, de a pápa is meghalt mielőtt ügyében Arkadius császárral megegyezhetett volna. A birodalomra is mihamar sok csapás nehezedett, amelyeket a nép Isten büntetésének tekintett, úgy, hogy II. Theodozius császár már 418-ban jónak látta hazahozatni a szent hamvait, ünnepélyesen temették el székhelyén Aranyszájú Sz. Jánost s koporsójánál a bűnbánó császár térdenál'lVa kért bocsánatot azokért a méltatlanságokért, amelyeket atyja az egész nép ítélete szerint a szenttel szemben elkövetett. Sírjainál Eizámos csoda történ s maga az ú r igazolta be rajta a zsoltáros szavait, hogy „örök emlékezetben lesz az igaz s nem fél gonosz hírhallástól." Aranyszájú Sz. Jálnos életének egyetlen s világosan kifejezett nagy célja volt: a reá bízott1 lelkek megmentése, — mert szerinte lant ez a világ, de e lanton van egy hamisan zengő húr: a bűnös ember, akit összhangba kell hozni Istennel, a Teremtővel. Ezen a ponton ihlettel meg lelkét az Eucharisztia, mert A. Naegle szerint az eretnekekkel való vitázásán kívül az Oltáriszentség iránt égő hevének magyarázata az is, hogy az Eucharisztia mysteriuma adott neki legtöbb alapoih és lehetőséget aethikai reflexiók számára, amelyekkel híveinek erkölcsi megújhodását akarta szolgálni. Aranyszájú Sz. Jánosnál egyébként mindenütt uralkodó vonáis az erkölcstani megalapozás, miért is az ő dogmatikai fejtegetéseiben nem szabad a hitigazságoknak a teljes értelemben vett, rendszeres, szigorúan genetikus, kritikus és tudományos vizsgálatát, taglalását keresni, ellenben minden esetben megtaláljuk nála a hittétel legvilágosabb kifejtését. Áll ez az Eucharisztiára is, mert a „doctor Eucharisitiae" epitetonjának megfelelve, valóban az eucharisztiatan egész területére nézve „oly terjedelmes oly klasszikus szépségű anyagot egyetlen más szentatyánál sem Italálunk, mint az ő műveiben." (Naegle.) Még nagyobb értékűvé és bálmulatosabbá válik előttünk az eucharisztia-mysteriumnak ez a hihetetlenül gazdag kivirágzása, ha figyelembe vesszük, hogy Aranyszájú Sz. János is jól ismerte és tisztelte a disciplina arcani-t, az első keresztény idők titokfegyelmét. Benne i's élt s műveiben szinte lobog a katakombák titokzaltos mécse,, amely a pogányok, sőt a kateohumenek (hitjelöltek) felé is sűrű fátyolát •54

multiatjla, a hívők lelkében azonban a kegy elem-áramlássál szított égbenyúló csipkebokor-égéssé válik, amelyhez csak leoldott sarukkal, az emberi gyarlóságok hiú világálnak megfeszítésével mer közeledni az, aki Krisztus édességét, az Euchardsztiában megízlelte, ő iis mondja, hogy csak a beavatottak, a hívők értik „a kehely erejét; s a katechumenek csak fogják érteni . . . csak azok tudják, hogy mi itt a Kenyér és m!i a Kehely . . . hogy víz által születtünk újra. és a Vér és Hús álltjai tápláltatunk." (85. Hom.) ő is a liturgia „aranykoporsőjába" zárja a legmélyebb hitigazságokat s a legszentebb mysteriumot, de oly eleven, átütő erejével, hogy másfélezer év multán s nap-nap mellett ismételve is szent borzalommal remeg végig rajtunk, amikor liturgikus szövegeit mondjuk. Mindennap megkap bennünket az az ellenállhatatlan erő,, amely az általa feltárt közel kétezer éves mysteriumból, a katakombák rejtekében s az Egyház diadalmeneteiben ife ugyanazon Krisztusból árad felénk s ¡az ő keneteinek illata után megyünk aiz; örök életbe torkoló vándorúton. Valaki talán túlzásnak vehetné azt, hogy Aranyszájú Sz. János tárta fel az Euchariszitjia mysteriumát, de mégis úgy van, mert ha £Í1 iis az, amlit Scholinger mond, hogy az előtte élői szentatyák azért nem foglalkoztak oly mélyen az Eucharisztiával s. azért nem állították a hívők elé oly reális erővél Krisztuis valóságos jelénlétét benne, mert akkor még nem volt Erigena és Berengarius, akik azt tagadják, — kétségitielen tény az is, hogy Aranyszájú Sz. János állította be és alapozta meg műviéiben a legnagyobb világossággal és minden kétértelműség kizárásáJvai azt a tant, úgy hogy több, újabb kutató (Arnauld Nicole) épen azért Aquinói Sz. Tamás mellé szeretik helyezni őt. Naegle szerint is a „Doetor Eucharistiae"-nak szélesen megalapozott, pozitív munkája vetette meg alapját s készítette el talaját annak, hogy az euchairisztia-tan a későbbi századokban a scholasztika rendszeres munkájával mindenoldalú kikristályosodbtt megvilágításit nyerjen. Előbb arat mondottam, hogy Aranyszájú Sz. Jáfcnos az Eucharisztia minden vonatkozásában bámulatos gazdag és világos alapot vetett, ez is igaz, mert. nemcsak Krisztus Urunknak valóságos és substanciális jelenlétét világította meg a Szentírás, az utolsó vacsora, a typusok bámulatos; bizonyító adathalmazával, hanem az Eucharisztiának áldozati jellegét s azt minlti áldozást is a legtökéletesebben összhangba hozta műveiben az isteni akarat és alapítás elvitathatatlan tényével. Mindezt azénti tette, hogy Krisztus által meggyógyulj unk. Minden félreérthetőség kizárásával mondja az 50. Homiliában az Eucharisztiában élő Krisztusiról: „Érintjük ruhája szélét de ha akarjuk egészen is bírhatjuk őt, mert az Ő teste van előttünk nemcsak a ruhája s nemcsak azért van,hogy éírihlthessiik, hanem hogy feloHhiessük (ehessük) őt. Épen, azért minden beteg jöjjön Kittiéi (hozza betegségét), mert ha a ruhája szélét érintők oly nagy erőt nyernek, mennyivel többet kapnak azok, akik őt egészen bírják." Krisztus valóságos jelenlétének élénk tudata, átélése megrázó erővel szól hozzánk 24. Homiliájában is, amelybein Sz. Pál apostol (Kor. 11. 24.) levelének az Oltáriszentség alapításálra vonatkozó szavait kifejti. „Ha nem merjük ruháját érinteni, akkor oly nagy sértéssel hogyan merjük a Mindenható Isten szeplőtelen tiszta testét venni ma•55

gumikhoz, amely által élünk, amely láfftal a halál kapui ihezárultak s az ég kárpütfl'ai megnyíltak? Ha őt látod, — így szólj magadhoz: ezen test által már nem vagyok többé por és hamu, nem vagyok rabszolga, szabad vagyok. Az az én reményem a mennyországra, benne kapok minden jót, örök életet, aiz angyalokkal való részesedést, Krisztussal való érintkezési. A halál nem győzte le ezt1 a felfeszített s megostorozott testet. A nap, amibor felfeszítve látta ezt a testetj, elfordította sugarait, a templomkárpit ketté hasadt, a sziklák megrepedtek, a föld megrengett, S ez a test véres volt; lándzsával volt átdöfve s az üdvösség forrásait nyitdtita meg az egész világnak. Meg alkarod erejét ismerni? Kérdezd meg a vérfolyásos asszonyt, aki nem őt, hanem csaik ruhája szegélyét érintette. Kérdezd meg a tengettt, amelyen jiáírt . . . Kérdezd meg a gonosz lelket, hogy kitől kapitia gyógyíthatatlan sebét... hogyan lett erőtlenné, miért fut szégyenében? Mindiezt ez a felfeszített test csinálja. Általa lett a Sátán fullánkja kihúzva, feje összezúzva, fejedelemségei és hatalma összetörve. A fejedelemségeket és hatalmasságokat széjjel rombolva, mindont magában összpontosított. — Kérdezd mieg a halált is és mondd neki: hói a te fullánkod? Hol a 'győzelmied, hogyan pattantak meg erőid, hogyan váltál mindenki mosolyának tárgyává, amikor azelőtt oly hatalmas kényúr voltál. Ennek szerzője is ő, — mert amikor felfeszíttetett, — halottak támadtak fel, börtönök nyíltak meg . . . a pokol tornába nyílott meg s a földalatti mélységből fénylő dicsőségben a mennybe mient. S Krisztus ezt a testet szeretetből ételünkül adta. Szeressük őt forrón, együk gyakran... Jób is .erről beszélt, amikor övéi szeretetéire mutaitotit) rá: ki elégít ki engem húissal? Krisztus ételül adta nekünk az ő testét, hogy lángra lobbantsa a szeretetünket!" Ez a szeretet mlég az anyai szeretetet is felül múlja, mint a szent ezt antiochiai hívei előtt fejtegette (60. Hom.), mert mel'yik anya nem únná meg gyermekeit folytonosan saját tejével táplálni? Vagy létezik-e anya, aki magzatját saját testével és vérével táplálná? Jézus kész ezt is mindennap megtenni, ő aizit folytonosan teszi. Aranyszájú Sz. János épen az Eucharisztia életalakító erejénél fogva apostola a gyakori szentáldozásnak is, Nála szinte szabály, hogy a szentáü'dozat bemutatásánál való részvétel, szentáldozás nélkül szinte hasizonnéiküli. „A szentmise hiába mindennapi áldozat, hiába állunk az oltárnál, ha nincs senki, aki áldozzék." (16. HomiL) Nem a könnyelmű, hanem az alapos előkészülettel végzett áldozást kívánja azonban híveitől. Számtalan helyen korholja a méltatlanul áldozókat. Megrázóan fejtegeti Sz. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írott levelét. (I. XI. 28—19.) Nemi az asztal hibás abban, hogy a legnagyobb javaik forrása sokaknak kálrhozatára válik, hanem az asztalhoz járulók. „Tudód jól, hogy ki az, aki előtted van 'az asztalon — oltáron —, azt is tudod, hogy kinek adja magát s ez elegendő lesz neked a ¡teljes belátásira, ha még nem vagy egészen elvetemült." A szentáldozáshoz való járulás ¡szerinte azért sem lehet csak bizonyos ünnepekhez! kötve, mert a lélek állapota sem kizárólag azokhoz igazodik A táplálék, alz orvosság mindig kell s Krisztus a nagy kiengesztelő, az Isten Báránya, aki elveszi a vitáig bűneit, maga-magát adta betegségeink orvosságául. •56

A gyakori szentáldozás életszükséglete ési szorgalmazása is Kelet e nagy szentjének lelkében fakadt. .Elsősorban a gyűlölködés és szereteüenség kiirtását kívánja (29. Horn.) a sizentáldozás vétele előtt, mert m szöges ellentétben áll a szeretet-szentségével. „Nem én mondom ezt, hanem maga a megfeszítiett ú r . ő nem vonakodott halálra adni magát és vérét ontani, hogy téged az Atyával kibékítsen, te pedig egy szót sem akarsz kiejteni, hogy testvéreddel kibékülj, s nem akarod őt megelőzni." Aranyszájú Sz. Jánosnál az Eucharisztia nemcsak az egyéni keresztény élet alapja és tengelye, hanem a keresztény demokrácia egyetlen biztosítéka és isteni pecsétje te. Meghatóan hirdeti ezt húsvéti homiliájában. Az Oltáriszentség előtifc minden különbség megszűnik az emberek közöitit, hiszen ott mindnyájan testvérek. Azi Oltáriszentség nem világi lakoma, ahol a gazdag dőzsöl s megveti a szegényt. „Itt ugyanazon asztal áll szolgálatára a gazdagnak és iszegén'yinek egyaránt. A gazdag semmivel sem telheti gazdagabbá az asztalt A szegény sem kap semmivel sem kevesebbet az áldozásban, melrt az Islten kegyelme az." Az „Eucharisztia Doctorának" minden vágya, hogy az Eueharisztiájnaik, mint a teremtő, megváltó és megszentelő Isten titokzatos gondoskodása közöttünk élő valóságának szeretete, értékelése minden hívőben állandóan és élénken éljen, azért teiríti rá liturgiájának gyönyörű költői palástját, azért mondja (16. Horn.), hogy „a jótétemények legjobb ő:re azok emléke és a folytonos hálaadás . . . miiért is ez a titok is, amelyet minden egyházi gyülekezetben ünneplünk: eucharisztiának, hálaadásnak neveztetik... Maga Krisztus Urunk is hálát adott az 01tálriszentség alapítása után s úgy indult az Olajfák hegyére." Liturgiájának záró hálaadásában is gyönyöírűen jut kifejezésre az a ¡gondolát, hogy mindent az úrtól várunk, mindent tőle kérünk s mindent neki ajánlunk s mindenért neki mondunk hálát, aki: „önmaga a törvénynek és a prófétáknak teljesülése, ki az egész atyai gondviselést végrehajtotta..." S aki minden szeireteltélb az Eucharisztiába lehellte. Róma mellett, Groíta Ferratában, az ősi kolostorban járva, a gazdag könyvtár egyik polcáról egy díszes aranymetszésű kötetet vettem kezembe s nagy, de boldog megelégedéssel láttam, hogy az 1891-ben XIII. Leó pápa réséére készült jubiláris díszalbumban kizárólag Aranyszájú Sz. János liturgiájának említett záró hálaadása van (ha jól emlékszem) 76 nyelven (közöttük b. e. öreg József főherceg fordításában magyar nyelven is) közölve. Szinte meghatott az emberi lélek közös, egyetemes vágyakozásának ezen gyönyörű kifej ezés-módtja, amely az óhajtott keresztény egység szimbóluma is. Ez a hálaadáls valósággal a liturgia összes könyörgésáihek foglalata: „Urain! — ki megáldod a téged áldókat és megszenteled a benned bízókat, üdvözítsd népedet és áldd meg örökségedet, egyházad teljességét őrizői meg, szenteld meg azokat, akik házad ékességét szeretik. Te viszont dicsöitsd meg őket isteni erőddel és ne hagyj el minket, kik Benned bízunk. Ajándékozz békességet a te világodnak, egyházaidnak, papjaidnak, az igaz hitii uralkodóknak (hazának), a katonaságnak és minden népnek, mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, leszállván tőled, a világosság Atyjától és téged dicsőítünk, neked hálát adunk és téged imádunk: Atya és Fiú és Szentlélek most és mindenkor és örökön örökké."

•57

1907-ben, amikor Kelet és Nyugat egyértelemmel ünnepelte ciz Eucharisztia doktora halálának (U07—1907.) 1500 éves évfordulóját, a pápa jelenlétében is elmondották az Aranyszájú Sz. Jánosról nevezett szent liturgiát, hogy Róma tekintélye tisztelje meg aztt a keleti Szentatyát, aki Keletnek—Nyugatnak egyforma kincse. A londoni eucharisztkus kongresszuson a westminsteri székesegyházban is végezték ezt a liturgiát, mert az Eucharisztia ünnepléséhez szorosan hozzátartozónak vélték, hogy annak doktora is másfélezer év itávlatából mondja el mindazokat az örökké igaz, üde, vigasztaló és erősítő igéket, amelyekkel lelkében az Eucharisztiát körülvette s amelyet lankadatlan hévvel az örökélet egyetlen biztos forrásaként hirdetett. A budapesti Világkongresszus sem nélkülözheti az ö szellemét, az Egyház egységéhez hűen ragaszkodó ragyogó példáját, nem nélkülözheti Keletnek az Eucharisztia, köré font himnusz-költészetét. Történelmi hiány volna ki nem domborítani azt, hogy Kelet is mindenkor elöljárt az Eucharisztiában valósággal jelenlevő Úr Krisztus hódolatos imádásában s mulasztás volna nem esdekelnünk hozzá azért, hogy az eucharisztikus Aranyszájú Szent János könyörgő közbenjárására: egy hitbem,, egy közös fő alatt egyesítse az egész Keletet és Nyugatot, amint az Oltáriszentség mysteriumaban még soha nem engedte széjjel válni őket. Hazáinkban is élnek keleti rítusok, keleti ritusú katholikusok, akiket évezredes közösség köt össze Kelettel, ezeknek kell elsősorban a testvéri kapcsolatot felvenni s a Nyugatról idezarándoklók elé tárni ősi liturgiájuk kincseit, hogy nagy uniós, pápánk állandó vágyának: az egyházak egyesítésének szolgálata a kölcsönös megismerés révén is ú j lendületet nyerjen. Az Egyház egysége: világmentő gondolat, megvalósítása nem lehet utópia, mert isteni akarat. Embereken, népeken múlik, hogy Aranyszájú S'z, János szellemében a testvéri kibékülés nagy gondolatában feloldódva, az Egyház egységének előmozdításával az embertestvériség boldog korszakát nyissák meg az eucharisztikus Krisztusi királyi jogara alatt. Ezt megértő testvériség szolgálatálban kívánjuk mi is az „Eucharisztia és Kelet" c. cikksorozatunkat folytatni, meg lévén győződve arról, hogy ha alkalmas időben s a megértő szeretet jegyében nyúlunk az eltávolodott Kelet telkéhez, anmak rezonanciája is hasonló lesz . . . Kelet lelkéből Aranyszájú Sz. János korához közelről (a IV. sz. végéről vagy az V. elejéről) hangzik felénk szép német, fordításban ez a bizalmat hirdető ős szír egyházi ének, amlely korunk signaturája is lehet: „Erwache, erwaclie, o Kirche, Und erhebe dein Haupt, das gebeugte, in dieser Zeit; Denn von oben steigt herab der Bráutigam in dein Gemach, Und bricht in dir seinen leb'enden Leib, Und mischt in dir Kelch seines Bluts, Iss seinen Leib und verde versöhnt, Trink sein Blut und werde heilig, Und singé Lob seiner G ü t e ! "

•58

Most valóbem hozzánk közeledik Krisztus, s közöttünk akarja megtörni Kenyerét és keverni Kelyhét s mi kibékült lélekkel, szent fogadással akarunk eléje borulni, hogy az Eucharisztiában megvalósult szemit unióért az Eucharisztia erejével és szeretetével fogunk küzdeni mindhalálig. Ezzel a katholikus Kelet lelkéhez leszünk hűek, ment att is az állandó s még a forrongó időkben is folytonos áhitat élt a Krisztus vérével megváltoMakat egyesíteni rendelt Eucharisztia iránt, de élt a benne való gyakori (részesülés szükségességének tudata is. Studita Sz. Theodor (759—826.), a Studionnak nevezett konstantinápolyi kolostor apátja, aki a képrombolási és egyházr üldözés viharai k'özöitt hősies állhatatossággal, Aranyszájú Sz. János sorsához hasonlóan a száműzetést is elviselte, 796-ban így ír Pláton apáthoz, az ő lelki vezetőjéhez: „Egy az, amiire szükségünk van: szabadoknak kell tennünk a szenvedélyeik (súlyától, hagy Istennel mindig összeköttetésben legyünk . . ." Majd tovább Kelét álladó hitét igazolva így folytatja: „A szentatyák olvasása és a velők való foglalkozás arra tanított engem, hogy minden szerzetesnek (sok volt közöttük, aki nem volt felszentelt pap), hacsak tehet mindennap a szent Asztalhoz kell járulnia. Erre a meggyőződésre jutottam és vigasztalást találok benne nagy szorongattatásaimban, mert a lélekben támadó szenvedélyek hullámzását csak az Oltáriszentség tudja megfékezni. Vájjon mi adhatna tisztább örömet és fényesebb világosságot a léleknek, wl'mt az Eucharisztia?" Ennek az isteni erőnek és örömforrásnak hódoló alázattal kezdte meg folyóiratunk s az eucharisztikus szent évet . . .

rumi

FELHASZNÁLT FŐBB FORRÁSMÜVEK (A PATROLOGIÁN KÍVÜL): Dr. theoL August Naegle: Die Eucharistielehre des hl. Joh. Chrysosfomus des Doetor Eucharistiae. Strassburg, 1900. Dr. Julij Hadzsega: „Zsizneopiszánije szv. í< Zlatouszta'ho i razbor jeho trudov, Uzshorod, 1936." Basilius Hermann Benedictiner: „Martyrbriefe aus der Ostkirche (des heiligen Abtes Theodor von Studion). Mainz, 19.31.1' Prof. Dr. theol Ludwig Berg: „Ex Oriente. Religiöse und philosophische Probleme des Ostens und des Westens, Mainz, 1927." Leonid Petrov: „Cerkovno-isztoricseszkij szlovár, Sz. Peterburg, 1399." Dr. Szántay-Szémán Islíván: „A görög egyház három l i t u r g i á j a " (2 kötet kézirat). Dr. Bonifác Segeta: „Cirkev Vvchodní a Západní, Veroucne rozdiil (z iazyka recikéhoj Olomoúc, 1928)."

•59

A BIZÁNCI KÉPÍRÁS MAI SZEMMEL Irta: PETRASOVSZKY EMÁNUEL

A bizánci művészetről e lap hasábjain is többször olvashattunk már. Az eddig olvasottak a bizánci művészet általános képét adták, beleértve az építészet, festészet és plasztikai művészet ismertetését; az itt következő szerény eszmefuttatás kizárólag a bizánci festészettel óhajt foglalkozni. Nem a bizánci festészeti alkotásainak topografikus, sorozaltos leírásával, a képek témáival, tehát azzal, hogy a bizánci művész „mit" ábrázolt, mint inkább azzal, hogy mimódon fogta föl feladatát, tehát a „hogyan"-nal és „miérib"-tel és hogy ez a „hogyan" és „miért,, miféle külső és belső lelki adottságokból keverődött össze a bizánci festő palettáján. Egy művészeti stílus elemzése — a Keleti Egyház lapjain talán a lap tárgykörén kívül esőnek tűnhetnék fel, ha inem épen a bizánci, mint par excellence egyházművészeti stílus esettével állanánk szemben. Ez a művészet azonban annyira összeforrott a bizánci szertartás külső képével, hogy bármálynemű ismertetése, a keleti kereszténység iránt érdeklődők lelőtt, mindig aktuális maradhat. A mai művészeti áramlatok káosza a sok rombolás mellett egy hasznosat is hozoititi. És pedig annak a belátását, hogy az egyházművészet problémája nem is annyira művészeti, mint inkább világnézeti probléma, mert hiszen maga a művészet kérdése nemcsak formai, 'hanem világnézeti is. Az ókor vége felé az emberiség évezredek óta égő vágya, a Megváltás teljesedésbe ment. Az ókor legnagyobb emberi lángelméi ezt sejtik, ezt várják, erre utalnak legkiválóbb műveikben. Az anyagelviség, de a pogány idealizmus is kiélte magát. Az emberiség bárhogy is forgatta, kerülgette a földi élet célját, az örök életet szomjazó igény kielégítő felelet nélkül maradt. A csalódott és megrendült ember, ¡mint agyonhajszolt vad feküdt neki a krisztusi igazságok forrásának. A lét súlypontja a földről az égre torlódott át. Ezentúl nem a láitbató világ a fontos, hanem a láthatatlan. Ezt a láthatatlan, fontosabb világot revelálja szákiunkra a bizánci képírás. Értekezésem címében szándékosan használtam a „képírás" szót. Amennyire a magyar nyelv a 'szöget fejéntalálóan ötlétes, szellemes sok egyéb dolog elnevezésében, úgy ebben is remekelt. Az írásjegyeket, közönségsebben betűket, eredetileg kép jegyek, ú. n. ideogrammák alkották. Minden egyes fogalomnak egy-egy képjel felel meg, mely idővel leredukáltan, az illető fogalmait jelölő szó legkarakterisztikusabb hangzójának nevét vette föl. Az azonos célra való törekvés rokonosítja össze ezt a bizánci képírás egész mondatokat, dogma definíciókat szemléltetően összesürítő jelképeivel, sőt szabadabb kompozícióival is. Ne essék rováisomra, ha olykor talán merész, kifejezésbeli túlzásokba 'esném ás. E isorokat egy festő írja, aki megszokta, hogy festés közben látszólag sokszori túloz, de az író is túloz, mert csak ezen túlzások eredője keltheti a nézőben s az olvasóban azokait a meglátá•60

sokat, melyek együttesen adhatják csak vissza az emberi eszközökkel egyébként is nehezen definiálható valóságok hű képét. Cikkem bevezető sorainak folytatásaképen: túlzás voltna kategorikusan állraná, hogy a bizánci képírás kimondottan ideogrammákkal fejezte ki mondanivalóit, de a kifejezés, egész, kollektív értelmű célja, mégis azzá tette Bizánc festészetét. Itt sebtiben csak a Keleti Egyház elmúlt évfolyamaiban megemlített Krisztus áldó kezének (IC—XC) formai megoldására vagy az őskereszténység hal-szimbólumára (I-ch-th-y-s) utalok. Ha a mi mai ábécénkre gondolunk, ezek a betűk valamikor mind egy-egy fogalom felismerhető képei voltak. A különbség az, hogy míg a mai írásban az ideogramma betűvé változott s már nem is emlékeztet arra a tárgyra, melyet valamikor élbrázolt s így ezeket a betűket, ha az írásit érteni akarjuk, meg kell tanulnunk olvasni, addig a bizánci képírás megmaradt a theológiai igazságokat az írástudatlanok számára is érzékel'ető eszközinek. A bizánci képírásban a hinni és megvallani rendelt igazságok az analfabéták ábécéjével vannak megírva. Általánosan ismert dolog már, hogy a keleti s nyugati ember észjárása, felfogáisa sokban különbözük egymástól. Közbevethetem, hogy a bizánci művésze tel eddigelé foglalkozó hivatásos eszitéták egy körülményt túlontúl elhanyagoltak. Ez pedig az, hogy Bizánc ugyan, ha Kelét és Nyugat határán van is, ső; földrajzilag inkább még Európában, mjégis, Mába: a kezek Ézsau kezei, a hang azonban Jákobé, a napfényes Ázsiáé. A nyugati ember anthropocentrikus, sőt manapság szinte egocentrikus gondolkodású, viszont a keleti ember még ma is jobbára a nagy mindenség egy atomjának érzi magát. Bizonysága ennek Ázsia egész vallási arculata. Ebből magyarázható, hogy a Kelet művészete, — a gyermekkorukat élő népekéhez hasonlóan, — egészében kollektív, míg a Nyugaté inkább individuális. Ez alól a kollektivitás alól nem kivétel az állandó ázsiai hatás ala't álló bizánci s annak csodálatosan zamatos pompájú változatai, az örmény, grúz stb. között az orosz művészet sem. Mindezekről a hivatásos művészeitörténet már megállapította, hogy úgy ornamentiIká|iukban, mint figurális képszerkesztésükben s általában művészetük alaphangulatában inkább Ázsia, min' Európa hatása alatt állottak. Ebből is, mint egyik okból magyarázható Bizánc klasszikus-hellén művészeti örökségének hirtelen arcváltozása. A primitív életet élő népek hite természetfeletti erők megnyilatkozását látja a művészetben. De az egyszerű, laikus hívő nem a művészi kifejezés tökélyében, hanem magában a festés tényében Iá ja azt a bizonyos természetfeletti erőt, mely szemei és érzelmei fölött uralkodik és egy csöppet sem bántja a kifejezés tökéle'lensége. A leggyarlóbb kifejezésből ép úgy, nem „képet", hanem a kép által szimbolizált igazságot I á j a , mint akár a legremekebb művekben, ha az a szimbólum •egyáltalán tar'almaz az ő érdeklődésére számító igazságot. És hisz neki, akár a fényképnek, lett légyen az: jól avagy rosszul „csinálva", mert ő a világnak más képét úgy sem ismeri, mint amelyét az Egyház tár eléje és ad művészetében is. A valószerűségnek, az élő természe nek csalódásig hű illúziója, miként egyeseik szemében még ma is, a •61

régi időkben tehát annálnkább, s így Biaálncban is, alapjában véve nem túlisok becsülelte volt. Hogyan, hiszen Bizánc készen vette át a klasszikus Hellén felülmúlhatatlan tökélyű mintáit s mégsem kapott rajta?! Úgy van,nem kapott rajta, mert — az ázsiai határoktól elteikintve — esztétikai elvei is átértékelődtek: a természet szépségét felváltotta a természetfölötti szépség uralma, végeredményben magát a művésze, tet is felváltotta a hit. A művészi, tetrmészétutánzó tökéletesség másjodnangúvá lett. A hellén anthropocentralitáls helyébe az Ekklesia egyen súlyozó, kollektív szelleme lépett. Ezekután a bieiánci művész már nem a puszta tárgyat, testet vagyis a formát látja szépnek, nagynak, hanem a forma által kifejezhető kozmikus erőt, természetiefetti igazságot. Nagy festőnk, Székely Bertalan szerint: van külső látás és belső, a lélek szemeivel való látás,. Ez tette a hellén művészt bizáncivá. Fantáziája, a kezdődő filozofáló hajlam ellenére, továbbra is vizuálisan működött, mint Periklés idejétaem, csakhogy ezentúl a lelki szemeli előtt fölmerült természetes lisJtományok: termlészetfölötti valóságok hordozóivá, szimbólumaivá hasonultak át. A művészet eddig szinte cél volt, — mint ahogyan a külső, testi szépség magábanvéve is erényszámba ment a régi helléneknél, — ezekuitán csak pusizta eszközzé válik a művészi szépség egy minden művészetnél fenségesebb szellem, a Tanító Egyház kezében. Hiszen igaz, hegy minden nép művészete a vallás talajából fakadt, miként azt pl. a hellén, egyiptomi stb. művészeti kultúránál láthatjuk, de ezek tartalma a mithologia történeteinek illusztrálásán túl .sohasem emelkedett. Az erkölcsi igazságok szolgálatává — szinte kivótelképen — csak a perzsáknál (Ahriman-Ahuramazdla) fokozódott. A gyönyörködtetésen Mvül! a jóra ,is Itaűiító, erkölcsi törvényeket hirdető elMvatással a művészetet csak a kereszténység ruházta fel. A bizánci keresztény művész szemében a kozmosz centruma Isten volt, a Szentrás szavaira gondolván: Benne élünk, Benne mozgunk. Ennek a kozmosznak napja: Krisztus, tehát Theo- vagy Christocentralizmusról szólhatunk. Ez a filozofálásra hajlamos, az ilyfajiía kozmikus világszemléletnek megfelelő művésizet, — miként a theologia a lehetőségig egyszerűsített, de azért félreérthetetlen definíciókra, dogmáikra, — úgy ez ía szintié matematikailag levezetett jelképes formák alkotására törekedett. Az ilyen gondolkodású művész ugyanis az Istennek látható világát többre értékeltei jelentése szerint, mint optikailag. A látható természet alkotóelemei előtte nem a megjelenési formájuk szépsége miatt bírtak fontossággal, 'hanem mert a természetfeletti életben működő igazságok, energiák kifejezésére ideogrammákul felhasznáflhatók voltak. így a feeresiztény művészetben: a liliom, a lótusz: a tisztaságnak, a tearózsa: a lelki 'szépségnek, a viola: a szerénységnek a virága. Továbbá a pálma: a győzelem, az olajág: a béke, a ibabér: a dicsőség, a ¡telt búzakalász: az aláziat jele. Az állatok közül a páva: a halhatatlanság, a főnixmadár: a feltámadás, az orosizlán: az erő, a galamb: a szelíd szeretet, a kígyó: az okosság, a bá'rány: az ártatlanság stb. kifejezésére szolgált. De nincs a theológiának olyan sora, melyet betű nélkül, tisztán jelképekkel le nem lehetne írni. •62

Arra az elvre, hogy ara szép, aim!i érdek nélküli tetszik (Kant— €reguss), valamint arra, hogy a művészet önmagáért való — l'art pour l'art — csak nyugati ember jöhieltétt rá. Hasonlóan az is, hogy „minden művészet haszontalan" (Oscar Wilde), csak európai koponyában születhetett meg, nem véve ki a nagy Platót sem, ki a maga elképzelt ideális államából már eleve kizárt, minden költőt és egyéb haszontalan naplopót (érsd: festőt, szobrászt, zenészt stb.). A keleti ember a művészetnek külön fogalmát általában nem ismerte s ma sem igen ismeri. Neki a művészet csak mint diszítő, író „mesterség" vagy természete fölötti, (varázslati) eszköz létezett. Ilyen értelemben Bizánc — s az egész középkor — művészete nem annyira képzőművészet, mint inkább egy meghatározott célra,, alkalmazott" művészet, de a profán igényeknek dolgozó kézművességgel szemben mégis inkább szépművesség, ami manapság körülbelül az iparművészet fogalmának felel meg. A Kant— Greguss-félie szépségegyiezménnyel homlokegyienest ellentétesen a bizánci művész szemében csak az szép, ami az Egyháznak — embert szenvedélyekből eredő elfogultsággal nem vádoltathatván — érdekből tetszik, ami az Egyház céljainak (közvetve tehát Isten céljainak) megfelel. Égyházművészetileg tehát az szép, ami elsősorban ós kizárólag az ember üdvözítésének rnunkálását vallja céljául. A bizánci művész felfogásában a szépség a természetfölötti célszerűséggel azonos, mert a teremtésben nincsen semmi ok és cél nélkül s így a művészet sem lehet. A meglehetős elvkötölttség mellett azonban tévedés volna azt hinnünk, mintha a keleti ember a művész egyéniségét nem értékelte volna. Bizánc művészetében azonban az egyéni értéket csak a művész temperamentumában, ösztönében, érzésében keresték. A bizánci művészetben a formák levezettettek s ezek a természeti jelenségeknek metihodikusan kötött kivonatai, esszenciái. Formák helyett inkább formuláikról, jelképekről beszélhetünk. Jellegük tehát lényegileg valamiféle transzponált írásjegyekének felel meg. A gondolatiközlésnek írástudó és analfabéta álital egyformán érthető eszközei voltak. Egy bizánci műalkotás elsősorban nem szent kép, hanem szent írás-mü. Némi fantáziával azt mondhatnám, hogy a bizánci képírás aizi ő grammatikus-, (nyelvtani szabályokhoz hasonló) jelegű formakapcsolódásaival, a színékkel és vonalakkal szinte mondattani viszonyokat és vonzatokat is kifejező képjeleivel — ugyan némián s mégis mindenki által egyaránt érthetően — egy internacionális nyelv hivatását teljesítette. Minden vonal- és színviszonynak, (mint a beszédben az eseteknek és ragoknak), nemcsak művészi tartalma, hanem logikusan egymásból egymásba fenségesen hömpölygő theológiai beszédfolyama van, szinlte egyedül: is képes lenne a kelteti hívőt a katholikus hitben megőrizni, sőt idővel esleltleg a hitetlent is megtéríteni. A bizánci művész egyéniségét is az előbb elhangzottakon keresztül kell keresnünk. Bizáncban nem volt stílusa a művész egyéniségének, hanem csak az ihlető és vezető eszménynek: az Egyháznak. A műalkotást szerző személy az Egyház s nem1 a művész. Bizáncban a művész egyénisége csak olyasforma módon volt a műalkotásból kiolvasható, mint ahogyan a grafológusok következtéinek manapság a jellemre a •63

miindeniki által közösein hasizmait, tehát kollektív 'kifejezési eszközből, a kézírásból. Már említettem, hogy a bizánci festő — lelki okokból — nem túlságosan ragaszkodott a tárgyak természethű ábrázolásához. Ez elsősorban ott jelentkezik, hogy a tárgyak domborúságának, (plasztikájának) elve majd teljesen háttérbe szorul. Laákusabb szóval élve laposan, tisztán csak körvonalakkal hangsúlyozva ábrázollák a dolgokat. Ám, ezzel a lapos, körvonalas ábrázolással nemcsak a festési alapul szolgáló fal sík voltait, hangsúlyozandó dekora:ív célnak akartak szolgálatot tenni, hanem minden anyagi vonatkozás alól ¡emancipált szellemiségről, tehát ideákról igyekeztek képet nyújtani. Maga a rajzbeli körvonal (kontúr), mint valóság, mint Lest a természetben nem létezik, az tehát egy elvont geometriai ideál, de épen ezért rendkívül 'alkalmas volt a természetben látható formák emlékszerűen kivonaitos, sommás, átszellemülten elvont kifejezésre. Nem úgy ábrázolták tehát a természetet, amilyen az a valóságban optikailag, hanem úgy, ahogyan azt, reáemJékezvén elképzelték, mert hiszen nem mai értelemben ve t képet, nem elsősorban a tárgyától független művészi alkotást, nem fizikai l á t ványt, hanem természetfeletti igazságok meglátására állandó és egyszeri megpillantásra azonnal felfogható emlékeztetést akartak nyújtani. Itt az elv lélek ani közössége alapján említhetem meg Szoldaltits Ferencnek vallomását, ki szentképeit mindig fejből, jobban mondva lélekből festette, merít mint mondá, ő olyan dolgokat fest, amikhez a természetben modelt nem találhat s a természei minta őt csak zavarná aiz elvonit eszmény realizálásában. Elve az volt, hogy a naturalizmus csak akadálya az eszme kifejezésének, már pedig művészetnek ez a célja. Bizánc festészetében sohasem látható vetett árnyék vagy reflex. Ebből nem kell arra következtetnünk, hogy Bizánc képírói nem vetitek tudomást a tárgyak hármas térbeli kiterjedéséről, ők azonban nem tartották érdemesnek a tárgyakat önmagukért ábrázolni, hanem csak egy magasztosabb, természetfeletti vona'kozású téma kifejező eszközeképc-n. Bizánc művészete tehát expresszionisztikus. Ezzel szemben a Nyugat művészete inkább impresszioniszitikus. A Nyugaté: reprodukció, míg Keleté: reveláció. Ezért nem tartották fontosnak Bizánc ábrázolóművészetében az anatómia és távlaki látszat (perspektíva) helyességét sem. Pedig, különösen az anatómiára, elég példa állhatott rendelkezésire az ősi Hellász klasszikus földjén! Ezért nem győzedelmeskedett sohasem Bizánc művészetében a valószerűség, a valóság illúziókeltésének elve. Mint már emiíi.ettük, a bizánci festők nem a témák valószínű képéi, tehát pl. aa esetleges külső történést, egy jelenet — mondjuk — fotografikus illusztrációja!, hanem a belső történést, a téma szellemét; nem a termlész-júi, hanem a szellemi valóságot, eseményt állították a néző szemiai elé. Bizánc a lényeget vonta ki a témából s abból kép helyett inkább képletet alkotott. Egy-egy ilyen képletszerű kép, — mint az alkotó szergiai mondánként hat. Bizánc transzcendens világszemléletének ez így is telelt meg. A lélek, mint szellemi állag: össze'ettsógnélküli, végtelenül egyszerű és átlátszó. Ezt a plasztikus forma kevé&bbé fejezheti ki. •64

minit a magában véve végtelenül egyszerű kontúrrajz, amely bűbájos, tündéri színekkel kitöltötten csak még fokozza a maga, eszményiséget egyetemesebben már ki seim fejezhető voltált. Bizánc művészete tehát nem a plasztikus forma, hanem elsősorban a színekkel kitöltőit vonal, vagyis a vonal- és színritus művészete lett. S mivel a bizánci művész nem annyira a dolgok képét, mint inkább a dolgok lényegét igyekszik adni, festői mondatai — (a „festői"-t ne metaforaként értsük!) — szükségszerűen: közhelyek, a primitív szókincsű ember egyszerű, de kifejezésteljes közmondásai. Minél rövidebb, egyszerűbb az ilyen közmondás, annál értékesebb, mert az érthetőség, az alkalmazhatóság szempontjából annál inkább hivatott arra, hogy közmegállapodás tárgya lehessen. A szimbólum is annál tökéletesebb, minél; kollektívebb erővel tölti ki valamely természetfeletti igazság fogalmának kereteit. De ez az egyszerű lelkű ember nemcsak jelképekben, a mondanivalók megfogalmazása alól tehermentesítő közhelyekben, szólásmódokban beszél, hanem úgy is gondolkozik. Az ilyen lélek pszichikai okokból erősen ragaszkodik a tradíciókhoz, melyektől lelkének egész épülete szükségszerűen függ. A bizánci képíró — a kereszltény közösséghez szólván — annál inkább megbecsülte ezeket a szimbólumokat, minél régebbiek és minél általánosabban érthetőek voltak, mert a mondanivalókat annál tökéletesebben, félreérthete lenebbül fejezhették ki; mivel hosszú használat szentesítette őket s mivel értelmük minden egyes ismétléssel világosabbá lett s végül hangsúlyozottabban ju tattak kifejezésre egy-egy témát, miint a termésizethű, valószerű ábrázolások. A bizánci lélek a régi szimbólumok és kompozíciók átél' , átérzett kópiáit ép oly értékeseknek tartotta, mint az eredeti műveket. A másolatokban nem látta az eredetiség hiányát. Ellenkezőleg. Minél kevesebb volt a mesterségbelileg, művészileg, az eredeti módon megoldani, megfogalmazni való probléma, tehát minél hagyományosabb és képletesebb volt valamely ábrázolási megoldás: a kollektív egyházművésze i érték szempontjából annál kiválóbb fontossággal bírt. De ezenkívül a művész egyénisége' is annál akadállytalanabbul érvényesülhetett. Vájjon nem ellentmondóan, nem hihetetlenül hangzik-é ez? Egy merész, de általános vonatkozása miatt annál megvilágítóbb példát idézek. Egy művészi rajzból, festményből is lehet ugyan egyéniságre, jellemre következtetni, de mennyivel inkább és majdnem teljes bizonyossággal a kézírásból. Miért? mert azokat a jellembeli, intellektuális stb. tulajdonságokat, amelyek minden emberben többé-kevésbbé közösek, a mindenki által a tudóismereten túl szinte már tudatalatti, ösztönös mozgássá; vált írnitudás már lekötötte, eliminálta, azaz, mint direkte kifejezni valót megoldandóságon kívül helyezte; az egyéniséget, — úgy az íróét, mánt az olvasóét — fölmentette az amúgy is kollek .ív alól. Minél gondolkodásnélkülibben, minél mechanikusabban történik a betűk egymásutáni rovása, minél öntudaiclanabbul és gondnélkülibben vetjük papírra a szavakat, annál kevesebb az akadálya annak, hogy a bennünket minden más embertől megkülönböztető tulajdonságtöbbletünk, tehát tulaj'donképeni egyéniségünk érvényre jusson. A mester•65

ségbeüá tudiáfe itt szárnyat ad a gondolatnak és némi jogot, hogy az egyéniség a betűk formáját ízlésének megfelelően alakítsa. Ezzel szemben a kezdő analfabéta nemhogy egyéniségét (hiába van neki!), de még az emberekkel köztöls tulajdonságait sem tudja kifejezni, mert számára a mesterségbeli dogma (az abc) még bilincs. Ebből az következik, hogy a köz számára egy egyéniség csak kollektív értékű eszköz, használata révén nyilvánulhat meg, de úgy i's csak akkor, ha ezt az eszközt szuverén módon bírja, tehát ha a művészetbeli abc-t emiékezétbői, gondolkodás nélkül, reflex önkéntslenséggel „másoM"-tudva a saját plusz-egyéniségével is gazdagítja. Gondoljunk a legösztönösebb, legközvetlenebb kifejező eszközre: a beszédre. Mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazon módon, ahogyan azt elődeinktől, tanítóinktól „másoltuk" s ki tagadhatná, hogy minél inkább készen, századok gyakorlata által minél szentesitettebb, megái1 apodottabb módon bírjuk ezt az eszközt, annál1 könnyebben fejezhetjük ki mondanivalóinkalt, lelkiállapotunkat, egyéniségünket. De közismert dolog az is, hogy minél, kevesebb gondja van a beszélőnek a szavak, mondatok fűzésére, annál akadálytalanabbul értetheti meg magát. A megnyilatkozni óhajtó lélek, a közvetítő eszközt tudatos fáradozás nélkül önkéntelenül legyűrve, szabadon szárnyal: az egyéniség akadálytalanul érvényesülj mjert érvényesülési eszköze nem bilincs töibbé, hanem motorikus erő. Az által, hogy a művészi géniusz, — természetszerűleg tökéletes birtokában lévén az eszköznek s a köz ífltal szentesített tradícióknak, — a fényképszerű természethűség valamint a kompozícióknak „csak-azért-is" újonnan való megfogalmazás sa, tehát a „mesterség" békói alól felszabadult: tehetségének szárnyait egész erejével.a már elődei által elért és kiszélesített régiókon túl, a saját értékes egyénisége prizmáján keresztül a százados idők és hívő milliók tisztelete által megszentelt:, jóváhagyott megjelenítésű témák fejlesztésére, nem „másolására", hanem valósággal újraalkotására fordíthatta. Minden civilizáció, minden kultúrák tökéletesedésének egyetlen kulcsa ez. Bizánci kultúra, bizánci művészet virágzása is azért lesz, mert volt. (Folyt, köv.)

A LEMBERGI UNIÓS KONGRESSZUS ÉS JELENTŐSÉGE Velehrád, Laibaoh, Prága, Pinsk után szinte természetes, hogy ez a nagy keleti ritusú metropolis is megnyilatkozott. Igen nagy jelentőségű ez a megmozdulás, mert Lemberg a legnagyobb keleti ritusú katholikus centrum, amelynek területén történelmi méretű katholikus fejlődés folyt le a múltban. A legújabb időkben, amint az ukrán egyházi vezetők mondják, belső ügyeik, — „két fronton (a bolysevizmus és a latinosítás útján való denacionalizálás ellen) való küzdelmük" lefoglalták erejöket s figyelmen kívül hagyták, — amint azt Septiozky gróf lembergi gör. szert. kath. érsek-metropolita megnyitó beszédében kifejezte, — hogy az utolsó 20 esztendőben mily hatalmas vaolu•66

cián ment át az uniós munka. Septiczky gróf érsek, az ukrán hivatalos felfogás szerint is, minden kishitüséget és keserűséget félre tévie, európai s szinte világvágányra állította az uniós kérdést, amelyet már egyes európai nyugati országokban áldozatos munkáival iktattak be az idők nagy feladatai közé. A Theol. Tud. Társulatra hárult a feladat, hogy a metropolita intenciói Szerint megszervezze a kongresszust, amely 1936 december 23., 24., 25. napjain folyt le. (Karácsony ünnepe ott a Julián naptár szerint jan. 7-re esett.) A kongresszus — bár a sajtó propagandája gyönge volt — több mint 150 résztvevő jelenlétiében folyt le. A főpapság köréből áz érsek-metropolitán kívül megjelentek Nikoláj Csarneckij püspök, az ukrán föld fehéroroszainak apostoli visitátora, Latisevszky sztaniszlaui s. püspök, Budka és Bucskó lembergi s. püspökök, a baziliták főapátja, a Sztuditák és a redemptoristiálk főnökei, a polgári hatóságok, a tudományos világ és az ukrán sajtó képviselői. Megjelent továbbá A. Dambrovszky, a keleti ritusú jezsuiták dubnói szemináriumának rektora. A Szentséges Atya táviratban küldötte áldását a kongresszusnak. Püspöki itláírsasmise előzte meg a tanácskozásokat. A kongresszus nevében dr. Slipij üdvözölte a metropolitát s pompásan felépített beszédében fejtege te a breszti unió sorsát, amelynek nagy Vezérférfia, V. Rutszki metropolita épen '300 évvel ezelőtt, 1637-ben halt meg, s az ő emlékezete adott alkalmat arra, hogy az ukrán keleti katholikusok az uniós mozgalommal szemben elfoglalt álláspontjukat revideálják. Az üdvözlés után gróf Sepiticzky metropolita1 Rutszki érdemeit kiemelve mindjárt az uniós problémára tért át. Figyelmeztette a részt vevőket az eddigi uniós kongresszusok tanulsálgaira. Szerinte, amíg a velehrádi uniós kongresszusok elméleti kérdésekkel foglalkoztak, szívesen részt vettek rajtok a nem egyesültek is„ amikor azonban a miszsziós praktikum nyomult előtérbe, a nem egyesültek elmaradtak s a kongresszusok súlya is csökkent. A lengyel konkordátum szerint ugyanis csak a keleti ritusú nem egyesültek között élő katholikusok lelki gondozása lehetséges, de ez a munka kihatásában igen üdvös az unióra is. Vázolta a nyugati egyházban megindult uniós munkált s jelezte, hogy Nyugat érthető kíváncsisággal figyeli az ukrán uniós mozgalmat. A metropolita gyengélkedése miatt az ő palotájában lefolyt megnyitás után a theol. akadémia termeibe vonultak a résztvevők, ahol Csarneckij püspök vette át az elnöklést, aki Rómából személyesen is paipai áldást hozott az unió munkásainak. Mélyen járó beszéddel vezette be a tanácskozást. Sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy oly későn indul meg ú j r a az uniós munka, amelyben az élen kellene járniok, mert őket már VIII. Orbán pápa hivta meg a Keleten végzendő apostoli munkára. A mai uniós helyzet igen nehén. A 150 éves orosz uralom, majd a bolsevizmus letarolta az egykori sz. unió mezőit, amelyeket újra kell szántani, örvendetes azonban, hogy már kb. 50 uniós állomás működik 70 pappal s hogy az uniós munkába már belekapcsolódtak a keleti ágakat alapító nyugati szerzetes rendek is, amiről egykor Rutszki metropolita, is álmodott. A püspök megnyitója után Slipy dr. rektor tartotta meg „Az egyesült egyházak áttekintése és a nem egyesültek és közöttük levő dogmatikai különbségek." Széles egyháztörté•67

nelmi megalapozással vázolta a keleti egyházak első századainak dicsőségét, majd Kisázsia, Palesztina, Egyiptom és Bizánc egyházi életének szomorú lehanyatlását. Csak ka h. szigetek maradtak Keleten, közöttük a legnagyobb az ukrán egyesült egyház. Nagyrészt ezekre súlyosodik a felelősség Kelet egyesült és nem egyesült egyházainak jövőjeért. Ezeknek kötelességük a keleti egyházak tradicióit feleleveníteni s a Bizáncból kapott szertartáfs fejlődését biztosítani. Mindkét feladat alapos történelmi és. liturgikus képzést kíván. A következő előadást Lobodicsev Román sztaniszlaui kanonok tartottá meg s „A zamosci zsinat uniós jelentőségét" fejtegette. Szerinte a zsinatnak két erős, ellenféllel: 1. az orosz pravoszláviával és 2. az aggresszív latinizálással kellett megküzdenie. Liturgikus tekintetben csak azokat a latin beszivárgásokat tartotta meg, amelyek már az unió megkötése előtt is gyakonlatban voltak. Utána I. Skrutén, a jeles bazilita szerkesztő rajzolta meg Rutszki metropolita hatását a mai bazili áknál. Előadása utátn megkezdődött a vita az eddig elhangzott előadások témái felett. Nagyan érdekes volt Csarneckij püspök hozzászólása, amelyben felvetette:, hogy vájjon a zamosci zsinat által bevezetett liturgikus újítások felhas.ználhatók-e az újonnan induló uniós munkában a nem egyesültek között. Megállapítja, hogy ezek eröszakolása csak ártana az uniónak, merít tapasztalata szerint az orthodox mentalitás ellen ei mond ezeknek az újítflsoknak Kulik szerint a ritus ingadozás eddig is csak a latinizációra vezetett. Olyan vélemény is elhangzót' hogy a liturgikus könyvek tervbe vett (a pápa maga rendelte el!) úi kiadásáig ne foglalkozzanak a liturgia kérdésével. Hosszas vita után Slip\j rek'or a következőkben foglalta össze a kérdés lényegét: törekednünk kell szertartásunk egysége^ sítésére, bár ideális értelemben vet' ritus-unificatio alig lehetséges, az még a latin szertartásban sincs. A rítusnak is van fejlődése, de amint minden fejlődésnek, úgy a rítusénak is van zenitje. A munkánál a XVIII. százado kell kiinduló pontul venni, mert akkor már stabilizálódott a ritus, amint az' a liturgikonok lenyomatai s bizonyítják. Másnap az előadást dr. H. Kosztelnik tartotta meg „Az unió ideológiája" címen. A z unió minimalizálása volna szerinte az, ha csak arra törekszünk, hogy a mi unitus egyházunk csak éljen és virágozzék, — maximuma pedig az, hogy eszköze legyen a két egyház egyesülésének. Az alapgondolatból kiindulva azt a tanúságot vonta le, hogy ha az egyesült keleti egyházaknak nem lesz vonzó erejök a nem egyesült keleti egyházakra, akkor létezésük is bizonytalanná válik. Nagy nehézséget okozott mindig az, hogy sokan nem hittek a mi egyházunk missziójában s azért kívánták azt a latinhoz közelebb hozni, ami magának az unió eszméjének ártott, mert az unió hívei nálunk is, másütt is csak az egyház egységének helyreálli ását kívánték, de nem azt, hogy maga az unió a latinizálódás hidjává váljék. Az unió régi ideológusai egyér elmüleg biztosították a keleti egyház jogait és szertartásait. Ezek' nyomán kell haladni tovább. Ezután azitl a két szempontot fejtegette, amelyből az egyesült keleti és nyugati egyház nézi Keletet. A latin egyház úgy az uniós zsinatokon, mint a pápák irataiban is helyes álláspontot foglalt el az unióval szemben, mert csak dogmatikai egységet •68

kívántak biztosítani az unióban. Egészen más álláspontot foglalnak el — szerinte — a latin egyház helyi vezetői, akik uralomra törtek és törnek a keleti egyház fölött. Ez az álMíspont egyre jobban kívánja belevinni az unióba a latin tekintély-elvet. Háborús psychozisnak nevezi ezen törekvést az előadó, amely gyökerestől szeretne mindent felforgatni a keleti egyházban. Ez a psychozis sokszor a nemzeti és politikai szempontokat is összekeveri a vallásiakkal. Ez a háborús psychozis csak olyan uniót kíván, amely a latinizálásnak ® esetleg az elnemzetietlenedésnek nyit utat. (Az ukránok lengyelesiílíésére céloz!) Ha az egyesült keletiek ezt nem akarják, akkor szerintük „nem teljes kathoíikusok." Ez a psychozis Itlermelt ki Lengyelországban bizonyos unitustipust: nomine Graecus — mente latinus. Az unió ilyen formában háborús üzenet volna Keletnek. Befejezésül, hangoztatta, hogy a gör. iszert. kath. egyháznak ápolnia kell magában azt az öntudatot és itradiciót, hogy ő az Apostoli Szentszékkel közösségben élő keleti egyház, s hogy ideállá kell válnia a nem egyesült keldtli egyház számára, amely magához vonz és megmutatja a fejlődés és Szentlélek kegyelme teljességének útját. Érdekes vita támaditl az előadás kapcsán, amelyben Dambrovszky dubnói keleti szert, jezsuita rektor is, részt vett s bizonyította, hogy a keleti egyházban is volt, és itlapasztalható is, hasonló háborús psyhoais. Legtöbb volt belőle a konstantinápolyi patriarchátusban, amely rítusát az alexandriaira, a sziriaira, az antiochiaira, majd a bolgár egyhálzra is ráoktrojálltla. Bizonyos partikularizmus és szertartási sovinizmus nemcsak a latinoknál, hanem a különböző keletieknél' is feltalálható. A, nagy értékű előadások során dr. M. Csubaty ismertette az unió 300 éves történetét Ukrainában s arra a következtetésre jutott, hogy a. keleti ritusu katholicizmus a legjobban felel meg a» ukrán nép mentalitásának és múltjának egyaránt s hogy az ukrán keleti katholicizmus csak az óukrán egyházi tradíció alapján 'állhat. Nemkevésbbé érdekes volt dr. A. Iscsák előadása, amely az unió álláspontját fejtegette az autokefáliával szemben. Kimutatta, hogy az autokefália egyre jobban eltávolítja a nem egyesült keleti keresztényeke'" az első hét egyetemes zsinat alapjától, amelyre állandóan hivatkoznak s hogy az autokefália gyászos következménye az a veszedelmes laicizálás, mely a nem egyesült egyhálzakban protestáns mintára igyekszik eltörölni a hatáírvonalat a tanító és tanuló egyház között, aminek dogmatikus alapja van. Gyakorlati értékű előadást tartott Tabinszkij prötojerej (prépost): „Mi szükséges az egyházi egyesülés eredményességéhez" címen. Előadta, hogy a nem egyesült egyházi körökben még soha sem volt annyi jóindulatú megértésre való törekvés mint most. Ismertette az orthodox egyházaknak a latin egyháztól való húzódozását s megállapította, hogy a keleti katholicizmus hivatott az: unió tényleges megoldására, ez esetbe egyik fél sem kénytelen kapitulálni, mert a hitbeli egység mellett, a rítus és az egyházi ¡tradíció sértetlenül megmaradhat. Odaadó' munkát, erőteljes theologiai irodalmat, az uniós munkáira szóló alkalmatosság megszerzését, a nép vele született vallásos-miszticizmusának megértését kívánj a a siker érdekében. •69

V. Velicskovszkij a volhyniai pravoszlávok között végzett vMóstevékenységének metodikájáról számolt be. Hangsúlyozta a megértő figyelem szükségét, s főképen a riltusújítáaok tekintetében kiemelte X. Pius pápa irányelvét: „Nec plus, nec, minus, nee aliter." Hangsúlyozta a dogmatikai igazságok alapos, világos nyilt kifejtését s a katholikus világnézet kialakítására irányuló pasztorális, nevelő és sajtó munkát. Helyi vonatkozású, de érdekes volt dr. V. Zalozeckij előadása a galíciai uniónak egyházművészetre gyakorolt hatásáról. Ezeket az előadásokat is összefoglaló nívós vita követte, amelyben igen fontos elvek jegecesiedtek ki az uniós munkát illetőleg. így az autokefáliáVal szemben kihangsúlyozták azt a tényt, hogy a katholikus egyház az, amely állami támogatás nélkül is meg tudja oldani feladatait, tehát a katholikus egyhiáfezali való egyesülés nyereségét jelent. Az uniós munka intenzitásának és gondosságának felelősségét hangoztatta Tabniszky, — „nehogy az unió az unitusok 'által" hiusuljon meg. A harmadik nap előadássorozatát Rudj professzor előadása nyitotta meg, aki „Aranyszájú Szent János liturgiája a XVIII. század első felében" címen értekezett s az 1583. évi (ebből adta* ki Sz. Jozafát is a hiteles szöveget), továbbá az 1604., 1617., 1637. és 1639-es kiadványok rubrikái alapján állítdtita össze a XVII. sz. I. felének liturgikus gyakorlatát. Előadása után Csarnecky püspök szólalt fel és jelezte, hogy Rómában a külön 'bizottság már tanulmányozza a gróf Septicky érsek által beküldött liturgikus anyagot s egy új liturgikon kiadásán dolgozik, amely az összes gör. szert kaltholikusok részére lesz előírva. Az előadások további során dr. Hlinka értekezett „Az unió jogi alapjairól." Bizonyította, hogy a szertartások különbözősége soha: sem ártót': a katholikus egyház hitegységének, mert Krisztus egyháza sean nem latin, sem nem görög. A lyoni, a florenci és a breszti zsinatok, valamint a pájpai dekrétumok őrzik az unió jogi alapját. Az uniónak a. múltban úgy latin, mint orthodox résziről sok nehézsége volt, de mostan uralkodó pápánk mindenit elkövetett a jogos keleti álláspont érvényesítésére. Az utolsó előadás „a nem egyesültek sajtójának az unióra vonatkozó szemléjét" foglalta össze szemléltetően. Az előadás kapcsán a püspök is felszólalt, s állította, hogy az unióval szemben elfoglalt kicsinyes álláspont csak hivatalos megnyilatkozás, a valóságban a papság s a hívek nagy része, sőt a hierarchia egy része is jóindulattal viseltetik az unió eszméje: iránt. Említette, hogy György metropolita foglalkozott az egyesülés gondolatával s azért pusztult el. A papság 50—60%-a lélekben unionista, sajnos, hogy mi nem nyujthatunk nekik kezet. A hívek közöelti tal'sfei már nincs isi unió ellenes hangulat, miért is a főpásztor mindnyájak imáját kéri, hogy az Úr adja meg törekvéseink elérésének lehetőségeit. A vitában kialakult a vélemény, hogy uniós köröket kell s z e r v e z n i , amelyek anyagilag is alátámasztanák az egyesülésre irányuló munkált.. A tanulságos vita után több határozatot mondott ki az uniós kongresszus, amelyek közül két elvi jelentőségült emelünk ki: 1. A gör. szert, katholikus egyháznak gondosan kell ápolnia maga •70

ban azt az öntudatot, ihogy az Apostoli Szentszékkel 'közösségben levő keleti egyház, — s őriznie a keleti tradíciókat. Neki oly példaképnek kell lennie a nem egvesült keletiek előtt, amely vonzza őket s megmutatja a fejlődés és a Szentlélek kegyelme teljességének azi ú t j á t 2. Hogy Kelet dicső tradícióit feleleveníthessük s szertartásunknak természetes, önálló fejlődést biztosítsunk, haltározottan kívánjuk a keleti szertartások s a keleti egyházak történetének alapos tanulmányozását. A vita az egész kongresszuson mindig maga® nívójú volt s beigazolta, hogy sorozatos üléseken kell még az uniós munka anyagát, módszerét és más vonatkozásait megtárgyalni.

AZ ORTHODOX THEOLOGUSOK ELSŐ NEMZETKÖZI KONGRESSZUSA A Keleti Egyház Ittöbb ízben tett említést1) annak a kongreszusnak előkészületeiről, melyet a múlt 1936. évi november hó 29—december 5. napjain Athénben az orthodox egyházak theolcgusai tartottak s amelyéi! ezentúl kétévenként, más és más helyen megismételni szándékoznak. A synedrion aktái még kiadásra váJrnak, a hellén-orthodox egyház hivatalos lapjának, az Ekklésiának bő jelentéseiből azonban már is meggyőződést szerezhettünk róla, hogy igen komolyan induló, fontos kezdeményezéssel állunk ¡szemben, mtely az orthodox egyház szétesésének folyamatát kétségtelenül meg fogja akasztani, az autokephal egyháziak közötti viszonyt szorosabbra fonja és így a keletiek felé irányuló uniós tevékenységnek némileg gátat fog vetni si a részleges uniók lehetőségeit csökkentifeni fogja. Ennek ellenére mégis értékesnek mondjuk e kezdeményezést unionisztikus szempontból is, mert a hit dolgaiban való őszinte elmélyedés, a szentírás és hagyomány, főleg a nagy saentatyák iraltlaiban való búvárkod'áb, párosulva az igazság becsületei keresésével az igazság föltalálására kell, hogy vezessen, ennek eredménye pedig nem leheto más, mint egy becsületes ési őszinte s éppen ezért miost már megdönthetetlen új Florentinum. A világháborút követő általános béke-vágy több olyan nemzetközi szervezetet hívott éle|t|re, melyek céljukul a sokféle keresztény vallások és felekezetek közös nevezőre való hozását tűzték ki. Ezeknek nemzetközi kongresszusain az orthodox egyháfeak főpapjai és hiti tudósai is képviselve voltak. Ezek körében fogamzott meg még az 1922. évi koppenhágai kongresszus alkalmával egy panorthodox synedrion összehívásának gondolata, melyet Alibizatos Hamilkas athéni egyetemi tanár vetett föl. A gondolat az évek folyamán tovább érlelődött s foglakozitlak vele az 1930. évi athéni, 1932. évi cambridge-i ós 1935. évi chamlby-i (svájci) kongresszusok görög-keleti vallású résztvevői is. Miután az eszme eredeti formában való megvalósulása elé sok akadály tornyosult, a gondolat ú j formlát kapott s az 1935. évben megalakul*•) így az 1936. márc. szám 86. és az ápr. szám 121. oldalán.

•71

h&toittt az orthodox hittudósok első nemzeközi kongresszusának előkészítő bizottsága, mely a kongresszusit létre is hozta. Niem lesz teljesein érdektelen, ha a synedrion résztvevőinek névsorált is ide iktatjuk, már osak azért is, hogy a K. E. olvasói az orthodox theologia mai képviselőit megismerjék. Jelen voltak Athénből: Chírysostomas athéni érsek, az athéni egyetem hittudományi díszdoktora, Mesolórás János egyet, díszdoktor, Papamichael Gergely (apologetika), Ali biza! os Hamilkas (kánonjog.) Dyobunniotés Konstantin (dogmatika és erkölcstan), Balan Demeter (patrología), Stephanidés Baziil (egyháztöiritlénelem.) 'Loubarijs Miklóis (újszöv. bibliamagyarázat.) Sótériou György (ker. régiségtan), Btratsiotés Panágiót (ószöv. bibliáim), Bellas Bazil (héber biblikum), Antoniadés Evangel (újszöv. biblicum), Philippídes és Móraités segédtanárok és még számosan. Bukarestből: Ispir Bazil (hiltlterjesztés), Jonescu Serban (erkölcstan,) Popescu Tódor (egyház,történelem), Vintilescu P. (liturgika), Cristescu G. (apologetika.) Jászvásárból (Kisenev—Jassy): S'avin János és Scriban archimandrita. Csernovicbói: az igazolt kiküldöttek távolmaradtak, de a hozandó határozatokhoz előzetesen hozzájárultak. Belgrádból: Stefanovios K. D., Dimietrievics St. és Gránit,ics Filaret. Szófiából: Cankov SltL, Paszkev G. és Goszkeff Iván. Parisból az orosz theologiai intézet részéről: Bulgakov Szergiusz, Genkovszkij Bazil, Kartacsov Antal és Florovsizkij György. Lengyelországból: Arszenyev Miklós és Basdekas Hilár. Elnökké Alibizatos Hamilkast választották. Az elhangzott! előadásokat esi hozzászólásokat különféle nyelveken tolmácsolták, úgy, hogy bárki is saját nyelvéit! használhatta. A kongresszust ünnepélyes főpapi liturgia előzte meg az egyetemi templomban, melyet Chrysostomos athéni érsek görög, orosz és szerb papokkal társasan végzett. A kar bizánci melódiák szerint énekelt. Az evangéliumot görögül!, ószlávul és románul olvasták. A misén és a kongresszus megnyitásán a görög királly, az udvar, a diplomáciai testület tagjai és az összes miniszterek is megjelentek. Az elnök megnyitó beszéde után a kongresszust elsőként a görög király üdvözölte. Az üdvözléseket Papamichael athéni egyetemi tanár köszönte meg, kérve Istent, a világosság Urát, engedje meg, hogy a synedrion üdvösen munkálkodhasson „az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház" javára. A konstantinápolyi és alexandriai pátriárkák képviseletében megjelent trapezunti püspök a pátriárkák leiratait olvasta fel s a két főpap áldását adta át a kongresszusnak. Az egyes orthodox autokephal .egyházak fejei s a theologiai főiskolák szinlttén üdvözlő iratokban fejezték ki la kongresszus: tárgyalásaihoz való előzetes hozzájárulásukat. A tulajdonképeni tárgyalásokra csak november 30-án, a synedrion második napján került sor. Első témájuk „az orthodoxia alapjainak meghatározása" volt,, melyet Bratsiotés athéni egyetemi tanár ismertetett. Az igazi hit forrásai•72

ként a Szentírást és a 'hagyományit jelölte meg. A hozzászólások során Bulgakov (Páris, orosz) hangsúlyozta1, hogy a keresztény tanítást nem lehet egyszerű tanrendszerként kezelni, meiit annak isteni jellege van és azt célozza, hogy általa belőlünk ia Szentlélek temploma legyen. — Bellas athéni tanár a biblia-kritikával és a Szentírás authentikus magyarázatával foglalkozott. Előadása kapcsán Antoniadés (Athén) különösen az újszövetséggel foglalkozva, mint az orthodoxia alapjait leszögezte, hogy azok 1.) az isteni kinyilatkoztatás az újszövetségi szentírásban és a szent hagyomájnyban vannak körvonalazva; 2) ezeknek egyedüli hiiteles őrzője és magyarázója az Egyház s végül 3) hogy az újszövetségi könyvek Istentől sugalmaztattak. A következő tárgy az orthodox theologia fejlődésére gyakorolt külső behatások vizsgálata volt, főleg Konstantinápoly bukásia után. Előadója az althéni metropolita volt, ki azt 'igyekezett történelmi alapon kimutatni, hogy az orthodox egyház minden nyugati és protestáns ráhatás mellett is mindenkor hű őrzője és letéteményese maradit' az igaz hitnek. Dyobouniótés athéni egyet, tanár a török hódolitsák theologiai fejlődését ismertette. Nyugat ¡theologiája ekkor hatott leginkább Keletre, mert főiskoláik nem lévén, theologusaikat magasabb kiképzés végett nyugalti egyetemekre voltak kénytelenek küldeni. A keleti egyházat azonban semmi külső ihatás el nem térítette a szentatyák hitétől, az igaz orthodöxiától. Ispir bukaresti tanár a szent hagyományról beszélt, „az újabb theologiának a patrikushoz való viszonya" címen. A hozzászólások során Bálán athéni tanár hasonlította össze az orthodox egyház fölfogását a hagyományról egyrészt a katholikus, másrészt a protestáns tanítás^ sal.1) Külön tárgya volt a kongresszusnak az egyetemes zsinat összehívásának kérdése. Az előadó: Alibizlatos athéni tanár, ki jelenleg lehetetlennek tartja egyetemes zsinat összehívását, mert dogmatikus kérdésekkel foglalkoznia ma nem lehetne s mert az orthodox egyház erre teljesen készületlen. Ma egyébként ugyanazok az akadályok állanak fenn, amelyek a VIII. században tartott VII. egyetemes zsinat óta állandóan fennállottak. Egy most összehívható zsinat legfeljebb olyan értelemben lehetne egyetemes zsinatnak nevezhető orthodox szempontból, mint a VIII. zsinat, vagy a pápai egyház szempontjából a vatikáni zsinat volt. De még egy, tisztán csak az orthodox egyházra kiterjedőleg értelmezett egyetemes zsinat sem hívható ösisze — állapították meg a hozzászólások során Cankov (bolgár) és Granics (szerb), mert a mai viszonyok mellett azon az orosz püspökök nem vehetnének részit, az elnökié» kérdését is nehéz volna megoldani és előzetesen tisztázni. Szerinte meg kellene állapodni benne, hogy a konstantinápolyi pátriarka, mint rang szerint első, elököljön, mi legyen a tárgyalás nyelve s végül abban is, hogy dogmatikai és erkölcstani vonatkozású kérdésekben csak háromnegyed, egyéb kérdés,ékben csak kétharmad K] Kár, hogy az Ecclesia beszámoló cikke ezt az előadást még csak kivonatosan sem közölte.

•28

•szótöbbséggel lehessen érvényes határozatokat hozni. Mindennek feladata egy előkészítő bizottságra volna ruhábandó. Alábizatos athéni tanár az egyetemes zsinat nélkül is megoldható és megoldandó kérdésekről szólott. Ezek közül a naptárkérdést tárgyalta részletesien, de foglalkozott a házasság és az istentiszteletek rendezésének kérdéseivel is. Majd a kánonjog kodifikálására tértek át. Dicsér öleg emlékezett meg az előadó (Alibizatos) a pápai egyház ily irányú tevékenységéről, melyet az egyesült keletiek érdekében kifejt. Cankov (bolgár) a liturgikus ¡könyvek ügyével foglalkozott. Alibizatos egy újabb előadásiban a bel- és külmissziók ügyét ismertette. Fájdalommal szólott arról, hogy az orthodoxia nem teljesíti azt a feladatát, mely szerint a krisztusi tanításokat a nem keresztény népeknek átadni köteles. Szerinte a görög egyház feladata volna egyesíteni az összes keleti egyházakat (örményekelt!, koptokat stb.) s megtéríteni a mohamedánokat és a többi jellegzetesen keleti népeket. Arszenyev varsói tanár a nyugati «egyház külmissziós tevékenységét és intézményeit üsirdertette. Ispir bukaresti tanár a külmissziós tevékenységet az egyház katholikus (egyetemes) jellegéből folyó feladatának nyilvánította. Szerinte minden egyes autokephal egyháznak kötelessége megfelelő bel- és külmissziós intézmények létesítése. Popescu bukaresti taniátr az egyház és az államkormányzat vi'szonyát fejtegette. A kongresszus záróülése ismét a király és az udvar jelenlétében folyt le. A záróülésén összefoglalták és kihirdették a hozott határozatokat. Ezek szerint, abban a reményben, hogy az orthodoxia javára hasznos és gyakorlati eredményeket hozó munkát teljesíthetnek, a kongreszust intézményesen megszervezni és fönntartani kívánják. Megkeresük az összes püspököket, hogy az egyetemes pátriárkával közösségben s ennek felügyelete alatt alakítsanak bizottságot az egy hitejog' kodifikációjának előkészítésére. Ugyanennek felügyelete alatt theologiai tanárokból álló bizottságot kívánnak szervezni az egyházi könyvek revideálására és a különböző autpkephail iegyházak liturgikus könyveinek összeegyeztetésére. A folyóirat ügyét a csernovtici érsek kesébe óhajtják letenni. Szorosabb kapcsolatot kívánnak létrehozni az orthodox theologiai főiskolák között. A határozatok 7. pontja örömmel láfcja azt az egyre erősbödő nemescélu mozgalmat, mely az egyházak egységét óhajtja helyreállítani s azt a maga részéről állandó rokonszenves figyellemmiel fogja kísérni s az orthodoxia szellemében vele egyiitís fog működni. Mélységes részvétét fejezte ki a kongresszus az üldöeött orosz egyház iránt si imádkozik, hogy vértanúinak szenvedései hozzák mfeg számára ia győzelmet. A következő kongresszusit 1939-ben, Bukarestben tartják. Tárgysorozatának fő pontjai lesznek: 1. Az orthodox hit forrásai. 2. A Szentírás. 3. A szent hagyomálny. 4. Az egyház aposltolisága. A kongresszusról a keleti egyházakhoz közel álló lapok és folyóiratok általában rokonszenvesen emlékeznek meg. Kiemelik annak őszinte igazságkeresését és legfőképen azt, hogy az egyes előadókat és a kongresszus egészét is az egyesülés őszinte vágya hatotta át. Kozma Játnos. •74

KRÓNIKA A budapesti központi szeminárium „Keleti nap"*ja A Központi Szemináriumban az évek óta meghonosodott szokáshoz híven az idén is megtartották a keleti napot febr. 8-án. Az egész nap az unió ügyét és a keleti egyház megismerését szolgálta. Délelőtt 9 órakor P. Dudás Miklós dr. O. S. B. M. tart. főnök görög szertartású misét mondott a kápolnában, melyen a szeminárium görög ritusú theologusai asszisztáltak és énekeltek. Görög ritus szerint áldoztak a latin szertartású növendékek is. Délután 4 órakor az unióért a szentségimádást ugyancsak ő tartotta. Öt órakor az intézetben több mint száz év óta működő Magyar Egyházirodalmi Iskola rendezésében díszgyűlés volt. Megjelentek: Angelo Rótta pápai nuncius őexcellenciája Caldevei Umberto uditore kíséretével, Ernszt Sándor dr. nyug. miniszter, ap. protonotárius, Pataky Arnold dr. rector magnificus, Tóth Tihamér dr. prelátus, az intézet rektora, Kerner István dr. spirituális, Koudela Géza dr. pápai kamarás, K r a j uyáj; Gábor dr. tb. kanonok, Balogh Bálint érd. esperes, P. Pungutz Antal, a pesti örmény katholikusok lelkésze, Kiss Andor dr. főv. hittanár, Puskás Lajos budai segédlelkész, az intézet elöljárósága és növendékei. Borodi: Istennek egyszülött Fia Aranyszájú Szent János liturgiájából vett ének után Villányi Győző V. éves győri pn., az Egyesület elnöke rövid latin beszéddel üdvözölte az illusztris vendégeket és megnyitotta a díszgyűlést. Utána P. Dudás Miklós dr._baziIita tartományfnök tartotta meg mind-

végig érdekes előadását Sz. Jozafátról, az unió apostoláról. Először latinul összefoglalta beszéde lényegét a nuncius úr őexcellenciája részére, majd elénk vetítette a nagy uniós apostol életét, fáradságot nem ismerő munkásságát, lelkipásztori erényeit, vértanúi halálát; közben megismertette a hallgatósággal a breszti unió történetét, az unitusok sok ¡szenvedését, hősies vértanuságát. Majd a gör. kath. theologusok Kocsis Péter V. éves hajdudorogi pn. magyarázó előadásának keretei közt bemutatták a keleti egyház ősi, megható gyászszertartásait, temetési énekeit. Cselényi István III. éves hajdudorogi pn. nagy sikerrel adta elő saját költeményét a „Sión ének"-et. Következett Cseh Sándor IV. é. győri pn. előadása a ,,Filoque-kcwJé^' '-í'ó'l. Miután témáját franciául röviden összefoglalva, alapos dogmatörténeti erudicióval vázolta a kérdés felvetődését, fejlődését, megoldására irányult kísérleteket. — A komoly előadás után a Központi Szeminárium énekkara Koudela Géza dr. kitűnő vezénylése mellett a tőle megszokott biztonsággal adta elő a „Tebenned örvendez" kezdetű Sz, Bazil liturgiájából vett éneket. Janetschek István feldolgozásában. Végül az állandó vértanúságban élő és az utóbbi évtizedekben különösen sokat szenvedett örmény katholikusokról tartott előadást Tóth József IV. é. egri pn. Előadása után a hallgatóság sokáig ünnepelte a budapesti örmény katholikusok jelenlevő lelkészét, P. Pungutz Antalt. — A gyűlést a pápai himnusz fejezte be.

— UNIÓS IMAHETET, január 18— 25. napjain külföldön az idén is nagy buzgósággal tartották. A Tichon berlini püspök vezetése alatt az orosz unió érdekében alakított Sz. Benedek Társulat az imahetet az orosz unió megvalósulásáért ajánlotta föl.

— A VATIKÁNI SAJTÓKIÁLL1TÁST április 30-ig meghosszabbították. A kiállítás meghosszabbítása egyben legszebb bizonytéka annak a nagy érdeklődésnek, melyet annak gazdag anyaga világszerte keltett.

•75

— A XXXIV. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS rendezőségre az alábbi meghívót adta ki minden európai nyelven: „Manila után a legközelebbi Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten lesz 1938 május 26—29-ig. Budapest, Magyarország fővárosa, Európa egyik legszebben fekvő városa^ a Duna két partján, festői környezetével kiválóan alkalmas arra, hogy az Eucharisztikus Király nemzetközi diadalmenetének színhelyéül szolgáljon. Európa szívében fekszik s így mindenfelől könnyen megközelíthető. Az amszterdami Eucharisztikus Kongresszus óta (1924) ez lesz az első Eucharisztikus Világkongresszus az európai kontinensen. Máris rendkívüli érdeklődés mutatkozik iránta a legkülönbözőbb országokban. A kongresszus főeseményei a következők: 1938 május 23: A pápai legátus ünnepélyes fogadása. Máj. 26: (Áldozócsütörtök) 10 óra: A Kongresszus ünnepélyes megnyitása. 16 óra: Ünnepi gyűlesek nyelvek és nemzetek szerint. 19 óra: Eucharisztikus hajóprocesszió a Dunán. A város és a város körüli hegyek kivilágítása. Máj. 27: Gyermekek napja. Reggel: Az első áldozók közös áldozása. — Gyűlések. Este: Zenei és művészeti előadások. Máj. 28: Nők napja. — Gyűlések. 19—22 óra között férfiak éjjeli szentségimádása. Máj. 29: 9 óra: Ünnepi mise. Közös áldozás. 17 órakor: a Kongresszus bezárása. Engesztelés a Logméltóságosabb Oltáriszentség ellen világszerte elkövetett sérelmekért. A nemzetek rádión keresztül történő csatlakozása. Máj. 30: Akik még egy napig maradhatnak, azokat meghívjuk a Kongroszuson kívül. Szent István első magyar király 900 éves jubileumi ünnepségének megnyitására. 9 óra: Ünnepi mise a Parlament előtt. Felvonulás S/.ent István Jobbjával a város főútvonalain. Az ünnepi hét folyamán gazdag művészi program és különböző kiállítások." Az előkészületek 14 bizottságban máris serényen folynak. Folyóiratunk szerkesztője a Hercegprímás úr Ő Eminenciája kinevezése révén a külügyi bizottság tagja lett, amelynek egyik feladata a keleti katholikusok részvételének biztosítása. A „szellemi együttműködés bizottsága", egy, az Eucharisztia minden vonatkozását felülelő kötet kiadását vette tervbe, amelybe az Eucharisztia és Kelet (ámen dx. iSzáijtaySzémán István prelátus, szerkesztőtől kértek dolgozatot. Folyóiratunk még ezt megelőzőleg elhatározta az Eucharisztia

•76

és a keleti egyház viszonyának mindenoldalú megvilágítását. A dolgozatokat, amelyeket kiváló munkatársaink már munkába vettek, összegyűjtve önálló kötetben is meg fogjuk jelentetni, hogy szerény eszközeinkkel is maradandó emléket állítsunk a világra szóló s reméljük. hogy kihatásaiban nemzet-regeneráló ünnepségeknek. — A MISKOLCI APOSTOLI ADMINISZTRATURA is megkezdte az Eucharisztikus kongresszus előkészületeit, amelyet f. évi május 23-ával kezdődő szentév fog megelőzni. Hajdudorogi Papp Antal c. érsek, apostoli kormányzó már külön buzdító és irányt mutató körlevelet intézett ez ügyben papjaihoz és híveihez. Szerinte ennek a magyar történelemben eddig egyedülálló nagy eseménynek szinte felmérhetetlen hordereje lehet és kell is, hogy legyen az egyénekre és az egész magyar nemzetre is, ha az Oltáriszentségben rejlő Krisztus Király irántunk való nagy szeretetének mélységét és melegségét megérteni s abból teljes lelki igyekezetünkkel kegyelmeket nyerni óhajtunk és valóban törekszünk is. Az eucharisztikus nagy ünnepség és a szentév, — mondja a körlevél — még egy gyönyörű színnel is gazdagodik azáltal, hogy első Szent Királyunk, Szent István halálának 900 éves jubileumi évében fog lefolyni. Ennek a nagy nemzeti jubileumnak az előkészítése is rövidesen megkezdődik s így a kettős szentév hatalmas katholikus és nemzeti erőpróbát jelentő lelki és külső megszervezése szinte sürgetően követeli mindannyiunktól, hogy a lelki megujj hodás és az Eucharisztiának kijáró külső fény és hódolat minden eszközét é> lehetőségét megteremteni és felhasználni igyekezzünk. A központi szervező fórumok kívánságához képest joghatósági területén személyes elnöklete alatt megalakította a központi jubiláris bizottságot. Helyettese ebben: dr. Szántay-Szémán István pápai prelátus, vikárius. A konzultori testület részéről ifi. Vaskovics Antal pápai kamarás, főesperes (Mucsony), a papi missiós egyesület részéről, amelynek megszervezését már elrendelte, Zapotoczky J . Konstantin pápai kamarás, konzultor (Abaujszántó), a lelkészkedő papság köréből dr. Bubnó Andor pápai t". káplán (Homrogd) és Gulovics Ernő (Irota) esperesek fognak részt venni a . bizottság munkájában. A sajtóval kapcsolatos informatív és propaganda munka ellá-

t á s á r a : Kozma Ferenc főszerkesztőigazgatót, az egyházművészettel összefüggő teendők végzésére pedig: Petrásovszky Manó festőművészt kérte fel. Elemi iskoláink és mindkét nembeli ifjúságunk megfelelő bekapcsolásának irányításával Lengyel Gyula pápai t. káplán, parochust. (Mikóháza) bízta meg, aki a szívgárdák szervezése és jubiláris munkájának egységesítését is fogja végezni. A tanítói karból Veress B. Endre (Szárazkék) és Mikulka J á nos (Mikóháza) igazgató tanítókat hivta be a központi bizottságba, annak jegyzőjévé pedig: Gyulai Jenő püsp. iktató-levéltárost jelölte ki. Elrendelte továbbá, hogy minden anyaegyházban és templomos filiálisban a helyi lelkészek elnöklete alatt kettős szentévi bizottság alakuljon, amely a két nagy ünnepség lelki előkészítésére s a híveknek a Budapesten végbemenő ünnepségeken mennél tömegesebben való részvételére nézve szükséges munkában tevékenykedjék. Az egyes hitközségi bizottságok feladatát is részletesen^közli. Elrendelte továbbá, hogy az egyes esperesi kerületekben is külön esperes-kerületi jubileumi előkészületi bizottság alakíttassák a ker. esperesek elnöklete alatt. Az esperesi ker. bizottságok feladata lesz a kerület helyi bizottságainak szervezési m u n k á j á t flgytelemmel kísérni, a ker. eucharisztikus kongresszust is megszervezni. Elvárja a kerületi bizottságoktól, hogy okvetlenül kerületi _ zarándok csoportot szervezzenek s főképen a kerületi ifjúságnak a Szent Jobb előtt való hódolatos elvonulását, amelyre az állam is minden kedvezményt megad, tegyék lehetővé, mert az úi magya1-. =ari történelmi szerepe lesz a szentistváni eszméket felvirágoztatni. Végül a belső és külső propagandára nézve ad még utasításokat a körlevél. — AZ ÁTHOSZI OROSZ SZERZET E S E K SZÁMA 1911 óta nagyon lefogyott. Helyüket románok és görögök foglalták el. Az orosz pravoszlávia hivatalos lapja szerint — melyet a Pantainos idéz — a kétezres számot meghaladó Sz. Pataleémon-monostor lakóiból ma már csak 325 van meg, a hatszázas Sz, András-monostort mindöszsze 87 orosz szerzetes lakja A Sz. Illés zárda 400 lakójából csak 71 maradt. 25 orosz kolostorból 3 van, melyben a szerzetesek száma még eléri a húszat, a többiben többnyire már csak 1—1 szerzetes él. Az összes athoszi orosz szerzetesek száma már alig közelíti meg a hétszázat.

— ROMÁN PAPSZENTELÉS PARISBAN. A romániai assumptionisták egy része, mint az már köztudomású, a görög rítust követi. Ezeknek növendékeit, minthogy Románia területén saját teológiájuk nincs, a Páris közelében levő Lormay-ban levő rendi főiskolán nevelik. Karácsony előtt három ilyen rendi növendéket szenteltek áldozópappá, ketten a szerpapi rendet vették föl, egy pedig a kisebb egyházi rendeket kapta a lugosi püspök kézföl + étele által, ki a szentelési szertartás végzésére Franciaországba utazott. — AZ I N T E R N A C I A KATOLIKA ÜNUIGHO ESPERANTISTA az eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban, 1938-ban szintén Budapesten t a r t j a meg XXI. világkongresszusát, A kongresszus díszelnökségét Serédi Jusztinián bíboros-hercegprómás fogadta el. — A SZÍR PATRIARCHA HELYNÖKE: H I K A R Y érsekké szentelése. Mult év október 4-én szentelte fel Tapprxni bíboros, szír kath. pariarcha a nagyérdemű és. Beyruthban nagy tiszteletnek örvendő Hikary patriarchai helynököt, érsekké. Az ottani aposto'i delegátussal együtt a francia és libanoni kormány és a katholikus eTyetem képviselői is részt vettek az ünnepélven. Hikary a mossuli papnevelőintéretben végezte tanulmányait, kérőbb eppen a 'egnehezebb háborús években, 1912—21-ig vezette a Charfe-libanoni papnevelőt, határtalan önfeláldozással, a háború után a szíriai menekültek gondozásával és ügyeik támogatásával foglalkozott és meglátogatta a fel«ődz-ezireh-i szír községeket. Eddigi munká-sá^a kimagasló papi erényekről tanúskodik és biztató reménység a jövőre is. — A KATOLIKUS SZEMLE februári számiban Gálos László meleghangú ismertetést közöl főszerkesztőnk Katholicizmu- és Unió c. munkájáról, melyet a Keleti Egyház külön lenyomatban bocsátott ki, mint a múH évi veszprémi és "-vőri „Keleti n a p o k " emlékét. A munkának különleges értékeként emeli ki, hogy az unió ügye iránt érdeklődők számára közelebb hozza a nyelvi nehézségek miatt egyébként csaknem hozzáférhetetlen orosz irodalmat. — A JEZSUITA R E N D K E L E T I ÁGAZATÁNAK növendékei theologiai tanulmányaikat a római Sz. Gergely kollégiumban végzik. Érdekes ezeknek nemzetiség szerinti megoszlása: van 2 lengyel, 2 spanyol-baszk és 1—-1 angol, amerikai, cseh és olasz.

•77

— ANGLIKÁN PAPBÓL PÁPAI PRELÁTUS. Ronald Knox, Knox anglikán püspök fia, ki még 1919-ben katholizált s azóta egyházirodalmi tevékenységével jelentős érdemeket szerzett, most pápai prelátus lett. Poskilt Volt anglikán lelkész most katholikus püspöke lett Leads városának, hol azelőtt az anglikánok szolgálatában működött. — A NIMVEGENI KATH. EGYETEMEN tanszéket állítottak a keleti theológia és a missziós tudomány számára. Mulders Alfonz, a nimwegeni •egyetem theológiai tanára a „Deus seientiarum Dominus" kezdetű apostoli konstitúció értelmében keleti theológiai és missziós előadások tartására kapott megbízást. Megnyitó előadását nagyszámú és válogatott közönség előtt tartotta meg. Előadásait az egyetem sok hallgatója vette fel collegiumai közé. Ez évi előadássorozata a következő témákat foglalja magában: Bevezetés a missziós tudományba; távolkeleti miszBziók; összehasonlító keleti és nyugati theológia, egyes kiválasztott kérdések tárgyalása a keleti theológia köréből. Ezenkívül külön kurzuson az összes fakultások hallgatói részére előadja Mulders a keleti egyházak történelmét és jelenlegi helyzetét. (Fides.) — AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG területén működő Eduárd Profittlich Jézustársasági atya, apostoli adminisztrátor adrianopolisi c. érsekké neveztetett ki s püspökké szenteltetett. Területén csak. 4 templom és 5 kápolna van, melyek közül a nerevi gör. szertartású. Észtországban működnek gör. szert, szerzetes nővérek is, székházuk Vilnában van. — A PÁRISI OROSZ KATHOLIKUS parochiát, mely Msgr. Jevreinovnak püspökké szentelésével és Rómába való berendelésével megüresedett, a lillei keleti szert. Domonkos rendű atyák vették át. Továbbra is megjelentetik két havonkint a „La Russie et Chretie n n e " c. folyóiratot, melyben beszámolnak a szovjet földön végbemenő vallásellenes mozgalomról. Párisban él kb. 10.000 orosz emigráns, akik pravoszlávok. Ezek sorsának javításán katholikus részről is tevékenyen fáradoznak. Egyik ilyen gondoskodás a gyermekek nyaraltatása, melyet Zinaida Slavkova, egykor a krakkói Jagelló egyetem hallgatója vezet 1936-ban a gyermekek a Loir melletti Leston-ban voltak nyaralni.

•78

- A ROMÁN EGYHÁZMEGYÉBŐL. Nicolescu balázsfalvi érsek Campeanu Illés marosvásárhelyi lelkészt és Hodermán Mihály brassói esperest c. kanonokká nevezte ki. Neda Demeter theologiai tanárt, az Unirea szerkesztőjét és a Cultura Crestina szerk. titkárát esperessé tette. (Campeanu ú j méltóságának nem sokáig örvendhetett. Lapunk nyomása közben már halálhírét kaptuk.) Bálán János lugosi püspök Brinzeu Miklós dr. kanonokot a lugosi székeskáptalan nagyprépostjává nevezte ki. Brinzeu dr. a magyar uralom alatt több magyar tudományos folyóiratnak is dolgozó társa volt s ma is legtevékenyebb tagjai közé tartozik a román gör. kath. hittudósok testületének. Doktori diplomáját a budapesti egyetemen szerezte s 1906-ban szentelték áldozópappá. Az üresedésben levő kanonoki stallumra Decs Viktor nagvcsanádi esperes-lelkész neveztetett ki. - A LIBANONI ZSINAT 200 ÉVES FORDULÓJA. 1936 okt. 4-én volt 200 éve, hogy a libanoni zsinat a luaise kolostorban megkezdődött. XIV. Benedek pápa megbízásából a híres orientalista: Yussef Assemani és a maronita patriarcha: Yussef Barghen El-Khazen voltak a zsinat vezetői, s határozataikat 1741 szept. 1-én hagyta jóvá a pápa. A zsinat fegyelmi előírásokat adott a szerzetes és világi papság részére, szabályozta a maronita egyház viszonyát a Szentszékkel és rendezte a patriarcha és püspökválasztás feltételeit. 1936 november 22-én voltak a jubileumi ünnepségek a libanoni Bkerké-ben Mons. Arida elnökletével. Megjelentek a befejező templomi ünnepsegeken: Lepretre Sziria és Libanon apostoli delegátusa, a maronita püspökök, a keleti és latin szert, intézetek igazgatói, a francia konzul és a francia hadserege sziriai vezetői is. PAPSZENTELÉSEK AZ INDIAI SZÍR SZERT MISSZIÓBAN. Mult év december 20-án volt az alwaye-i közös papnevelő intézetben a szir szertartású missziós papnövendékek pappászentelése. A Changanacherry-i szir egyházmegye püspöke 19 végzett papnövendéket szentelt fel a szir. szert indiai misszió számára. Az ernakulami szir egyházmegye 7 növendékének szentelését egy hónappal előbb saját érsekük végezte: Mar Ivaniosi, aki akkor ünnepelte püspökségének 25 éves jubileumát. (Fides.)

— UNIÓS ÜNNEPSÉG PARISBAN. Előző számunkban megemlítettük, hogy az „Oevre d 7 O r i e n t " 80 éves jubileuma alkalmából a párisi Sz. Szulpic székesegyházban nagyszabású uniós iinneoet tartottak a múlt, 1936. évi december 10-én. Az Oevre d ' Orient Lavigerie bíboros alapítása és a keleti szertartású keresztényeknek a római egyházzal való unióját van hivatva előkészíteni. Az ünnepségen öt keleti szertartású főpap képviselte a nagyobb keleti egyházakat, kik mellett 18 szláv, román és görög áldozópap segédkezett a keleti szertartású liturgiának teOjjesi pompájában való bemutatásánál. A különböző nyelvek vegyes használata mellett bemutatott szent lituigia maga oly harmonikus egységet képezett, mely mindennél jobban dokumentálja a hit, szertartás és apostoliság egységét. A szent liturgia előtt a keleti szertartású papság körmenetben vonult föl és úgy fogadta az ünnepségen megjelent Verdier páijisi bíboros-érseket, továbbá Tisserant és Baudillart bíborosokat, kik 25 püspök és érsek társaságában jelentek meg az ünnepségen, számos világi és szerzetes paptól kísérve. A templomban nagy számmal voltak jelen Páris 'katonai és közéleti előkelőségei. Rajtuk kívül mintegy 15.000 főnyi hívő közönség töltötte meg a hatalmas székesegyházat. A szent liturgiát az antiochiai pátriarka mutatta be egy görög, egy rutén és egy román püspök társmisézése mellett. Az oltárnál fölváltva görög, ószláv és román nyelvet használtak, a kar az összes responzóriumokat és miseénekeket ószlávul énekelte. A párisi lapok az ünnepséget oly nagyjelentőségűnek tüntetik föl, minő a firenzei zsinat óta sem volt. Egyúttal megállapítják, hogy a nemzetiségi és nyelvi különbség egyáltalán nem árt a mindnyájunk által sóvárgott egységnek. (U.) — A SZÜCSAYAI TEMPLOM ÜGYE. A K. E. mult évi 7—8. számában (219. 1.) hírt adtunk arról, hogy a román kormány a bukovinai szuesavai gör. kath. templomot a ruténektől elvette és a román görögkeletieknek adta át, kik annak 1550-től 1782-ig birtokában voltak. A szuesavaiak védelmére Rusz János dr. nagybányai püspök, kinek joghatósága alá a román impérium alatt élő rutének tartoznak, pört indított a minisztérium ellen, a román bíróságok azonban kétségbevonták Russz püspök illetékességét s nem akartak foglalkozni az üggyel. A szuesavaiak védelmére kelt Russz püspök csernovici

rutén vikáriusa is, kit emiatt Jamandi román miniszter törvényellenesen vizsgálat alá vont. Az ügy január utolsó hetében interpelláció alakjában a román szenátust is foglalkoztatta már, hol éles összeszólalkozás támadt egyrészről Russz püspök, másrészről Jamandi miniszter és Jorga dr. között. Russz püspök erélyesen védelmére kelt a szuesavai rutén híveknek és a csernovici vikáriusnak s az alája tartozó, orosz irredentizmussal vádolt rutén papoknak. Jamandi miniszter a vita során elismerte, hogy túllépte a törvényes korlátokat, midőn a csernovici helynök ellen vizsgálatot rendelt el, de sokkal nagyobb érdekeket látott kockáztatva, mintsemhogy a formákkal törődhetett volna. A püspöknek kötelessége minden tekintetben románnak lennie s ezért nem lett volna szabad pört indítania a minisztérium ellen, mely csak az eredeti állapotokat állította vissza a templom visszaadásával. Jorga szemére vetette a püspöknek, hogy még nem járt. Bukovinában s nem ismeri az ottani állapotokat. A ruthén papok az irredentizmus vezérei, megkezdik a misét román nyelven, üres templomban, néhány perc multán azonban szláv nyelvre térnek át s ekkor megtelik a templom. Rusz püspök energikus válasza után Jamandi miniszter kijelentette, hogy a püspök, ki a minisztériummal szemben ilyen hangot használ, megérdemelné, hogy eljárást indítsanak ellene. Jorga dr. ezután a konkordátum ügyét hozta szóba, melynek ő barátja volt, mivel a görögkatholikusok sokat tettek a román nemzet érdekében, a rutének azonban a románság leggonoszabb ellenségei s Szucsavában és általában Bukovinában nem a gör. kath. egyházról van szó, hanem a ruténekről. Russz püspök a támadásokat ismételten visszautasítva kijelentette, hogy őt olyan erdélyi tanulságok tanították meg jó románnak lenni, minőben az ó-királyságbelieknek nem volt részük,, de egyháza igazságát ki fogja harcolni bármeddig kell is miatta felebbeznie. — Ezen az úton eljut ön Genfig, a Népszövetséghez, Budapesten keresztül — kiáltotta Jorga idegesen a püspök felé. Egy közbeszóló azt hangoztatta, hogy Russz püspök elismeri II. József kormányzati tényét s ugyanakkor megtagadja a román kormányzat intézkedésének elismerését. Russz püspök végre kijelentette, hogy bízik a román bíróságban, mely igazságot fog szolgáltatni egyházának, mire újabb közbe-

•79

szólások azt hangoztatták, hogy a román bíróság nem dönthet a román érdekek ellen. Ilyen körülmények között valóban nem lehetetlen hogy az ügynek a Népszövetség előtt lesz folytatása, hová, a szucsavaiak már a múlt ősszel terelni akarták. — A JUGOSZLÁV KONKORDÁTUM. Az athéni Ekklésia Londonból és Berlinből vett értesülések nyomán közli, hogy a szerbiai orthodox egyház szent szinodusa szót emelt az Apostoli Szentszékkel kötendő konkordátum ellen. melyet túlságosan kedvezőnek t a r t a katholikusokra nézve. A szinodus szerint a konkordátum életbeléptetésével a kath. egyház Jugoszlávia területén olyan előnyökhöz jut, minőt semmi más vallás nem élvez. A konkordátum pontjait a lap a következőkben adja elő: 1. Az Apostoli Szentszék eltiltja a papságot a politikai kérdésekbe való minden beavatkozástól, de a jugoszláv kormány kötples ezt tenni a többi vallásfelekeze+ek papságával is. 2. A katholikus egyház Jugoszlávia területén belátása szerint bárhol is alapíthat ú j kolostorokat s azokban jezsuiták is szabadon letelepedhetnek. 3. A jezsuitáknak rend'iik felosztásakor, az osztrák és mao-var kormányok által állami kézbe átvett vagyonát a kormány visszaadja a egyháznak. 4. A kath. egyház bárhol is szabadon állíthat teológiai főiskolákat. 5. A kath. iskolákban szabad a vallásoktatás is, más iskolákban nem. 6. „A ^ Vath. egyház bárhol is létesíthet tanítóképző intézeteket — A KÁNONELLENESEN MŰKÖDŐ PAPOK és szerzetesek ellen, kik az utóbbi esztendők politikai zavarai közepette nagyon elszaporodtak Görögországban, a püspöki kar kezdeményezésére most erélyes intézkedéseket hozott a görög kuHuszminiszter, Georgakopulosz. A rendelet értelmében az egyes egyházi főhatóságok pontos névsort nyújtanak be aminisztériumhoz az egyházmegyéjük kötelékébe tartozó papokról - más egyházi ruha viselésére jogosított, egyházi személyekről. A jegyzékbe föl nem vetteket az egyházi ruha viselésétől való eltiltás mellett illetőségi helyükre toloncolják. A városi hatóságok engedélye nélkül létesített templomokat és imaházakat a hatóságok bezárják.

•80

— A PÁPA BETEGSÉGE ÉS AZ ORTHODOX GÖRÖGÖK. Az athéni orthodox érsekség hivatalos lapja, az Ekklésia január 16-i számában a következő szép sorokban emlékezik meg Őszentsége betegségéről: A római Egyház főpapjának hosszas betegeskedése őszinte fájdalommal ^tölti el a katholikus világ szívét és résztvevő szívvel környezi a megpróbáltatásnak alávetett, beteg szentatyát. Résztvesz ebben a fájdalomban mindenki, ki benne a nagy keresztény egyház fejét tiszteli és szívből imádkozik velük együtt XI. Pius gyors fölgyógyulásáért. — BIZÁNCI EGYHÁZZENEI AKADÉMIA nyílt meg a mult ősszel Athénben egyelőre az egyetem theológiai fakultás egyik tanárának igazgatása alatt. A kormánytámogatással szervezett ú j főiskola címe: Scholé Byzantinés Ekklésiastikés Mousikés és vele párhuzamosan egy Scholé tou Ódeiou is létesült. Az előbbi a papságra, az utóbbi a tanítói hivatalra készülők számára létesült, de mások is látogathatják. Az egyházi éneket, mindkettőn teljesen az ősi bizánci dallamok szerint művelik és tanítják. Az iskolák főtantárgyai: Hvmologia és Metrika, Liturgika és Typikon, a bizánci egyházi zene története és palaeographiája, az egyházi olvasmányok ismertetése. — OROSZORSZÁGBÓL. A szovjet nxost megjelent hivatalos . statisztikája szerint, mint az Ekklésia írja, Oroszország területén az 1935. évben 14 ezer templomot, imaházat és zsinagógát zártak be. A szovjet-bíróságok 3687 papot és egyéb egyházi személyt ítéltek halálra vagy jelentősebb szabadságvesztésre. Lerombolták a kazáni Szent Szűz híres moszkvai templomát, az odesszai, petropavlovszki és a mestyánszki székesegyházakat. Moszkva 1625 orthodox templomából 90 maradt meg, az öt kath. templomból kettőt, a három evangélikusból eqyet hagytak meg. A 11.000 főnyi papság létszámát 2000-re csökkentették. A rosztovi öt templomból is ésak egyet hagytak meg. A szovjet rendeletet bocsátott ki a városi hatóságokhoz, mely szerint olyan egyének, kik 10 esztendő vagy ezt megHaíadó idő óta egyházi szolgálatban állottak vagy valamely pap személyes szolgálatában voltak alkalmazva, 45 ezres vagy magasabb lakosságú városokban le nem telepedhetnek. Az elhalálozott papok helyét betölteni nem engedik.

— KELETI HÉT BARIBAN. A keleti hetek sorrendjében a m. évi szeptember 13-tól 20-ig megtartott barii hét volt a negyedik, miután 1930-ban Palermóban, 1932-ben Syrakuzában, 1934-ben Velencében tartattak meg a keleti hetek. A barii hétnek az adott különös jelentőséget, hogy ott őrzik a konstantinápolyi eredetű „Odigitria" nevű Szűz Mária képet s ugyancsak ott vannak csodatevő Sz. Miklós püspök hamvainak ereklyéi is. Ezekre a körülményekre hivatkozott XI. Pius pápa is jól. 11-én kelt és Marcell Mimmi barii érsekhez és Apulia prímásához intézett levele is, melyet az ott megtartandó keleti hét alkalmából írt. Szeptember 13án liturgikus ünnepségekkel kezdődött a hét, amikor is elvégezték a gör. ritus szerinti vecsernyét és utrenyét s ezeknek mindennapi megismétlődésénél mindennap az esti ájtatossággal kapcsolatosan voltak a szentbeszédek, melyeknek tárgya a „Kelet" kérdései voltak. Az előadások része szeptember 17én kezdődött, amikor megérkezett Lavitrano palermói bíboros érsek nagyobb nemzetközi zarándokcsajjattal csodatévő Sz. Miklós sírjához. Ők hozták magukkal azt az örökmécsest, melyet a Szenatya gyújtott meg Castelgandolfoban s mely két olajtartóval bír, melyek egyikében keleti termelésű, másikában nyugati termelésű olaj van. Ezen mécsest csodatevő Sz. Miklós sírjánál helyezték el. Az előadásokat Szipjagin prelátus, Gordillo S. J., a pápáig keleti intézet alelnöke, V. Roppo ügyvéd, Izidor Croce P., a grottaferratai monostor priorja, G. Ambrosini, a palermói egyetem tanára, Piacid de Meester bencés

szerzetes, P. Mignosi tanár, J . Ricciotti római egyet, tanár, St. Morello kanonok, M. Leonissy kapucinus tartották s azok témája az unió kérdése volt. A görögök szeptember 14-én végezték a Sz. Kereszt fel m agaszt alásának a szertartását és szeptember 20-án vízszentelést! A liturgiák görög és ószláv nyelven végeztettek, ahogy a szerb István archimandrita megjegyzi — nagy áhitattai és pontosan a typikon előírásai szerint. Bár az olvasott referádákban nevét az Archimandritának sehol nem olvastuk, de ógy látszik, ő is jelen volt ezeken a barii ünnepségeken, mert lapjában (Duchovna Sztrazsa) nagyon részletes beszámolót ad. Ebből az alkalomból nagyon közérdekű cikkben foglalkozik azokkal a történeti eseményekkel, amikor a keletiek és nyugatiak a szeretet jegyében keresték az érintkezést és egymás megértését! Ugyan ilyennek mondja azt az akciót is, melyet XI. Pius pápa kezdeményezett a Kelet megismerése és megértése érdekében ! — A RÓMAI OROSZ KOLLÉGIUMBAN" a mólt tanévben a növendékek száma 21 volt. Nemzetiség szerint volt köztük 7 orosz, 5 szlovák, 2 hollandus, 2 esztoniai és 1—1 francia, olasz, német és bulgár. Az év végén a rekollekciókat ezek a római jezsuita lelkigyakorlatos házban tartották meg, melyeket M. Malinovszki atya vezetett nagyorosz nvelven. A Russicum növendékei kiadnak Zametki címen egy folyóiratot és ennek révén tartják fenn a kontaktust pz intézet volt növendékeivel NewYorktól Sanghajig.

FIGYELŐ ÜJ CÉLOK FELÉ Irta : SCHIRILLA LÁSZLÓ ARISZTID dr. Vízkereszt előestéjén gondoltam át először ezeket a gondolatokat. Vízkereszt előestéjén nálunk, otthon visszaálmodjuk magunknak karácsony éjszakáját: a karácsonyfa gyertyái újból kigyúlnak, karácsonyi énekeket énekelünk. Eszembe jutott, hogy városunkban. Pesten, de akár az egész országban mily kevesen vagyunk mi, akik ma vigiliát, karácsony előestéjét tartottunk. Az a csendes, mélységes hangulat, amiben ősök, százados szokások, emlékek parazsa izzik tovább, egyre kevesebb ós kevesebb családnál van meg. Még azok is, akik származásukkal magukkal hozták a régi papi családok erkölcseit, habitusát, hányan és ^hányan szakadtak messze ezektől a hangulatoktól, szokásoktól. Azoknak a felvidéki, nyírségi falvaknak és parókiáknak, ahonnét származunk, valami sa-

•81

játo§, különös lelkük volt. Az élet szele kisodort a parókiákból minket; akik ott ma vannak, maguk is ú j elvek szerint élnek, az ősi örökség lassan elfogy a bíró, tanár, orvos vagy ügyvéd lelkében és a leszármazóknak már szinte semmi sem marad. Pusztuló világ ez, riadtam rá, magam is érzem, milyen nehéz átmenteni, összeegyeztetni ezt az érzéskört a rohanó élet, az ú j formák követelményeivel. I. A vigiliai hangulatban, amikor arra gondoltam, hogy sok százezer család között alig van egy-kettő, ahol vízkereszt előestéjén is 'karácsonyi hangulat volna, hogy azt az életstílust, erkölcsi világot, amit ez jelent, egyre kevesebben viszik tovább, arról kezdtem töprengeni, hogy vájjon mennyire azonos ez egy nagyobb kollektivitásnak, a görögkatholicizmusnak a kérdésével. Ha a parókiák életformája, erkölcse tűnőben van, ha a régi papi családok leszármazottai körül egyre kevesebben érzik, hogy ez a származás jelent valamit, — s ha itt elpusztul, kivész valami, vájjon mit jelent ez a magyar görögkatholicizmus szempontjából? A magyar görögkatholikusság vájjon mennyire kapcsolódik ide, mennyiben azonos ezekkel a hangulatokkal, érzésekkel és milyen következtetést lehet levonni ezekből a jövőre nézve? A legnehezebb, legkínzóbb probléma ez, mindenkinek, aki sorsunknak csak néha is egy-egy gondolatot szentel: a létjogosultság, a jövőhöz való jog kérdése. Amikor a világon minden áramlat, minden eszme, amelyik élni akar, roppant tömegekkel dolgozik, amikor az ideológiákért egyre fanatikusabb lelkű és egyre átütőbb harci kedvű apostolok szállnak síkra, hogyan állunk meg, hogyan maradunk életben mi, magyar görögkatholikusok ? A germán tenger hullámverése a magyar partokat verdesi, lelkesültség, elszánások, vakon célratörekvés feszül a német milliókban. A fasiszta szellem ú j római birodalmat alapít, ú j világrészben. A szovjetben ú j formát öltött nagyszláv álomóriás éppen a mi régi városainkba, főfészkeinkbe telepíti a gépmadarak szazait!, amikkel a mi halálunkat, pusztulásunkat akarja. A spanyol földön az Alcazar legendás hőseivel szemben nem kevésbbé fanatikus bányászezredek vívták szörnyű csatáikat. Világnézetekért, elvekért tízezrek áldozzák mindkét oldalon életüket. A materializmusba meredtnek elkönyvelt Európát roppant szellemi áramlatok rázzák, a katholicizmus diadalmas megújhodását éli; — vájjon mit keresünk mi, görögkatholikusok, célkitűzéseinkkel, kétségeinkkel, feladatainkkal, fáradalmainkkal és hangulatainkkal a zakatoló gépek világában, a halálig kitartó lelkesedések, a fanatizált tömegek morajlása, lendülő roppant erők, felfokozott munkateljesítmények tényei mellett. Létezünk-e és meddig, szükség van-e ránk és miért, ha léteznünk kell, és ha a régi életformánk, erkölcsi világunk, a régi) parókiák életstílusának pusztulásával, eltűnésével számolnunk kell, hol van az ú j életforma, az út út, a görögkatholicizmus jövőbe vezető ú t j a ? n. Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy létezésünk szükséges-e, s hogy a vi-i lágrendben erőt, értéket, fontosságot képviselünk-e? Az emberi szellem történetében világnézetek, kultúrák jönnek, felbukkannak, virágzanak és eltűnnek. Semmi sincs ok nélkül és véletlenül, az eszmények okozati összefüggésébe, népfajok, országok, eszmeáramlatok is beilleszkednek. A görögkatholikus gondolatnak hivatása, többirányú missziója van. Elsőisorban kulturális ez a misszió, hogy az ősrégi szertartás művészi szépségeit átmentse, gyakorolja, kibontsa, olyanok ezek a szépségek, mint egy régi templom, mint egy Rafael-kép, őrizni, gondozni és fenntartani kell. A régész száz és száz embert dolgoztat ásóval, lapáttal, hogy fáradságos munka után napfényre hozzon egy művészi értékű szegletkövet, egy csúcsíves ablakot, amit azután rekonstruálnak és megfelelő környezetbe helyeznek, hogy a kultúrközösség büszkesége, mindenkinek kincse, gyönyörűsége legyen. Ilyen értékek, művészi kincsek a mi dallamaink, imáink, szertartásain^. Mennyi munka volna velük: összegyűjteni, megtisztítani, kibontani és közkinccsé tenni azokat! És ki végezheti el ezt a hatalmas kultúrális munkát más, mint mi; nekünk kell foglalkoznunk velük, tudományos és művészi felkészültséggel, méltó kibontásuk, szépségeik ápolása és megcsillogtatása a mi feladatunk. Másik nagy feladatunk a tömegeink hitéletének kielégítése, táplálása. Dimitrios Cadi patriarka í r j a :

•82

. . pour beaucoup de personnes change» de rite, c'est changer de nationalité." 1 ) És bizony így van! Tömegek vannak, amelyekben oly atavisztikus, oly mélyen gyökereztek meg a szertartás, az ősi 6zavak és imák, hogy elhagyásuk, egy csere, esetleg végzetes lelki válságot okozna bennök. Talán átesnének a válságon, talán át lehetne menteni náluk a valláserkölcsi gondolatot úgy is, ha elvennék tőlük a rítusukat, — de ezzel foglalkozzunk most, erre pazarlódjék az erő, amikor száz és száz kínzó, fontos feladatot az egyetemes egyház szándékai szerint s annak javára éppen velük és általuk kellene megoldanunk? A rítuson keresztül is tartanunk kell a tömegeinket, azokat, akiknek sokat, végtelen sokat jelent a ritus, tartani kell őket ezen keresztül a hit mellett, — ez a második nagy feladatunk. Magyar görögkatholikusok vagyunk és határozottsággal kell látnunk a nemzeti missziónkat is. Sem a revizió, sem a revizió utáni helyzet, sem ezek nélkül, egy megfelelő konciliáns, békélt szomszédi viszony az utódállamokkal, amely a mi kisebbségeink pusztulásának akarna véget vetni, nem nélkülözheti a görögkatholieizmus szellemi és kultúrális erőit és tényezőit. A rutén kérdést, a keleta szlovák lakosság kérdését Magyarország a görögkatholikusok nélkül nem fogja soha megoldani, ezzel minden gondolkozó politikus is teljesen tisztában van. Sok egyéb feladatunk felsorolását mellőzve, még a legfontosabbat említem fel: az unió misszióját, a százötvenmillió keresztény lelket, akinek visszatérésénél Tánk is a világtörténelmi feladat egy része vár; ezt is fel kell ismernünk, súlyát is éreznünk kell és a feladat mérhetetlen fontossága a nyugtalanságig menő személyes felelősség érzését kell hogy ébrentartsa mindnyájunkban. Nem szabad megtörténni, hogy mások hamarabb és mélyebben ismerjék fel, mint mi, mert ennek felismerése máris egyre általánosabb lesz. Ezért épülnek görögritusú katholikus szemináriumok Rómában, ezért gyűlnek össze kongresszusok, ezért tartanak uniós napokat, ezért jelennek meg folyóiratok: az egyre lázasabb munkában nekünk is részt kell vennünk, a feladatot felismerve maradéktalanul annak szolgálatába kell állanunk. III. Tehát van életcélunk, létjogosultságunk, sőt meglehetősen fontos is a helyünk n/. életben. Hogyan kell megkeresnünk a régi, a romantikus, szentimentális, de bensőséges életmód tünése után az ú j formát, az ú j alakot, a görögkatholikus gondolat továbbvitelét, célbavezetését? Két feltételét látom a görögkatholicizmus jövő sorsának, mindkettő' az eszmeáramlatok életében legújabban lezajló történések tanulsága. Az egyik a széles tömegekre támaszkodás, a néphez való leszállás a súlypontnak az exclusiv világból a kollektív társadalmi rétegek átfogó levegőjű világába való áttétele. A kisexisztenciák tömegeinek öntudatosítása, a pusztán vallási és hitbuzgalmi gondolatkörön kívül a fogékony tömegek számára a létkérdések és sürgető feladatok világának megnyitása. Ezeknek épúgv bele kell kapcsolódniok a karénekek tisztaságának mint a unió világpolitikai jelentőségének probléma-hálózatába. Az átlagos műveltség emelkedik, az egyszerű ember is többet tud, mint a harminc év előtt a maga vagyoni, társadalmi és szellemi színvonalának megfelelő valaki, a tömeg színvonalát emelte a rádió, a társas érintkezés sűrűbb volta, — és a fejlődő magasabb értelmet foglalkoztatni kell Fel kell a tömegek, a legszélesebb rétegek érdeklődését kelteni a magasabb görögkatholikus célkitűzések és feladatok iránt. Csak rövid ideig lesz ez a munka nevelő és magvető munka, mert csakhamar meg« indul a fejlődés, az újoncból képzett katona lesz, a tanoncból kész munkás. A második feltétel a defenzív létezésből offenzív életbe lendülés, a görögkatholikus ) f Minderwertigkeitsgefühl"-től megszabadulás után a létjogosultság tudatos hirdetése, a meghúzódó, szerénykedő vegetálás helyett egy görögkatholikus lendület, amelynek végén a görögkatholikus célkitűzések diadala van. Szinte forradalminak kellene ennek a megújhodásnak lennie,, a csendes, szerény, elvonulva tengődő és ártatlan stílusgyakorlatok, szerény1 kis cselekvések között baktató tipus helyett jöjjön a közélet porondján méltó helyet és munkát kereső és kívánó ú j típus, amely felkészültségének és elszántságának vértezetében, meggyőző1 ) A szertartást változtatni sok embernek toztatni.

annyi,

mint

nemzetiséget vál!

•83

en hirdeti, hogy élni és dolgozni akar, s odaáll a feladatok elé, amelyeket egyedül ő tud megoldani. Ma még sokan nevezik a magyar 'katholikus életben forradalminak a fiatal katholikus értelmiség hangját, törekvéseit, pedig ezek immár nélkülözhetetlen színt és tényezőt jelentenek a magyar életben. És nem tagadom, hogy elsősorban a fiatal görögkatholicizmustól várnám az átlendülést, az ú j útra térést. Nem a formák és keretek forradalmi szétzúzása lenne ez, hanem éppen ellenkezőleg, a formáknak ú j tartalommal való betöltése. Hiszen van tudományos folyóiratunk, van néplapunk, vannak megfelelő egyesületeink, köreink, egyházközsegeink virágzó életet élnek, vannak hivatott vezetőink. Szervezeteink, értékeink nem pusztulnak, nem tendál éppen lefelé életpályájuk, de ez még nem elég. Expanzív, munkás s nemcsak az ősi szellemi birtokállományba kapaszkodó, hanem azt gyarapítani akaró görögkatholicizmusra van szükség, amely a gyengeség, meghuzódás, „csak-éppen-élni" akarás gátlásától megszabadulva, tettvágytól eltelve, alkotni és győzni akar. Amelyik tisztán látja hivatását, sajátos feladatát a nemzet és a katholicizmus életében, tudatában van léte és munkája nélkülözhetetlenségének és fontosságának. Egy ifjúsági kongresszus, valami váratlan esemény, egy jó,szándékú és tudatos öszefogás fogja-e kirobbantani, elindítani és kibontani a fiatal görögkatholikus értelmiségnek ezt az ú j életét, nem tudom, de az esemény, a közvetlen elindulás nem késhet soká. Képességek, tömegek és feladatok külön-külön léteznek ma még, de el kell kezdődnie az egyesülésnek, a feloldódásnak. A munka munkást, a munkás munkát, a tömegek vezetőt és a vezetők tömegeket keresnek a görögkatholikus horizonton és az összetalálkozás fogja meghozni a görögkatholikus renaissancet. IV. A régi romantikus, kedves kor, a parókiák, jóságos embereinek kora tovatűnt. Emlékének ápolása, fenntartása egyik feladata az ú j világnak, mert erőt és történeti folytonosság-érzést merítünk belőle, de le kell számolni azzal, hogy elmúlt, s könnyes szemmel is hiába szeretnénk visszahívni, hiába szeretnénk darabróldarabra összerakni minden emléket, ami fennmaradt belőle. De a görögkatholicizmus sorsa, élete, a szertartásunk léte nincs vele összekapcsolva. Az életiram ú j ritmust, a történelem ú j missziót, a sors ú.i életformákat í r t elő számára és meg kell találni a szellemi és lelki képességeket, a tulajdonságokat és tömegeket amikkel új, talán még nagyobbszerű történelmi hivatását be fogja tölteni a magyar görögkatholicizmus.

UNIÓS HAJLANDÓSÁG ÉSZTORSZÁGBAN Az „Apostolát" egyik közeli számában 0. Vaszilij jelzéssel egy érdekes közlemény jelent meg az észtországi vallási helyzetről. Az ország 1,200.000 lakosságából csak mintegy 2500 a katholikus, 200.000 a pravoszláv és 800.444 a lutheránus. A pravoszláv oroszok — kb. 70.000-en — az ország keleti részén élnek a Narva folyó és a Peipous tó mellett. Főbb gócpontjaik Narva és Petseri, ahol már a XV. században volt kolostoruk. A többi, kb. 130.000 pravoszláv hívő észt nemzetiségű. Az oroszok egy része a sztárovircek (óhitűek) szektájához tartosik s a Peipous tavon való halászattal foglalkoznak. Narvában, ahol kb. 25 keleti ritusú katholikus hívő van, már 1933-ban egy kis templom is épült számukra, amely mellé ú. n. gyermekkertet (játszó iskolát) is építettek s azt a Lengyelországból származó Szent Szív-apácák vezetik s kb. 30—40 fiu- és leánygyermek látogatja. A keleti szertartású katholikusok helyzete eleinte igen nehéz volt Észtországban, most már könnyebb, mert a lakosság nagyon meg van elégedve a nővérek nevelésével. A pravoszláv észtek is lutheránusok voltak s csak 1840—1855 között tértek át a pravoszláviára. Abban az időben ugyanis nagy ellentét keletkezett a parasztság és^ a birtokosok között s a parasztok felvették „a cár h i t é t " , mert azt remélték, hogy több földhez és nagyobb szabadsághoz jutnak az ú j vallás révén. Most legnagyobbrészt Párnu, Nalga és Voru vidékén, valamint a Saaremaa és a Hiiumaa szigeteken élnek. Saját liturgikus könyveik vannak, amelyek görögből

•84

lettek észt nyelvre fordítva. Papjaik eleinte a tartui protestáns egyetemen tanultak, most azonban már a petseri zárdában nevelkednek. A protestáns hatás még ma is érezhető azonban a pravoszláv észteknél, ami főképen a képek tiszteletének lanyhább gyakorlatában s a liturgikus énekben érezhető. Némely szertartást is megrövidítettek s bizonyos liturgikus külsőségekben is elütnek a többi pravoszlávoktól. A katholicizmussal szemben azonban nem elfogultak az észt pravoszlávok. Metropolitájuk tíz évvel ezelőtt néhányszor megbeszéléseket folytatott a bencésekkel az egyesülésről, amely ma is élő gondolat náluk. Gyakran dicsérik a katholikus egyházban látható rendet, szervezettséget és a minden politikai nyomás közepette is erős kitartást. Ez az egységes felfogás hódít a kormány tagjainál is, akik óhajtanák, hogy apostoli •nuneiusa Jegyen Észországnak s bizonyos „konkordátumra" is gondolnak a kath. egyházzal, amellyel szemben tiszteletüket és jóindulatukat nyiltan is kifejezik. A papság körében is megvan a kezdvező hangulat. Az észt pravoszláv szinodus hetilapja, az „Elutode" gyakran közöl híreket a kath. egyházról, nemrégen is jókívánatait fejezte ki| a 80 éves XI. Pius pápának s a Szent Péter templom és a Vatikán fényképét is közölte. A keleti szert, katholikusoknak is van egy „Ühine K i r i k " „Egy E g y h á z " c. folyóiratuk, amely viszont barátságos magatartást tanúsít az orthodoxokkal szemben. Ez a viszony általános érdeklődést keltett pl. Finnországban, ahol rokonszenvvel fogadják a két egyház figyelmes magatartását, amelyet a lutheránusok is elismeréssel méltatnak. Az észt nép, 0. Vaszilij szerint, ősi és valódi kultúr á j a mellett, láthatóan keresi a vallási emelkedést. Nem elégíti ki teljesen sem a protestantizmus, sem az orthodoxia, mélyebb vallási művelődésre vágyik. Nem szívesen látja, hogy a tartui (dorpáti) egyetemen tanuló protestáns pásztorjelöltek egy része nyilvános atheista. Némelyik városban, pl. Haapsal-ban a hívek kívánták, hogy pásztoraik gyóntassák őket. A szentségeknek katholikus ref o r m j á t is óhajtják, hogy lelki megnyugvást nyerjenek. Észtország az igazi szabadság hazája, ami elősegíti az egy, szentegyház fogalmának tökéletesebb meg-i értését.. Két nagy eszméje van az észt katholikus mozgalomnak: 1. a bennszülött latin és görög szert, papnevelés, mert eddig egyetlen ilyen papjuk sincs, a 2-ik pedig észt nyelvű katholikus könyvek kiadása, mert két folyóiratukon kívül csak egy imakönyv van még észt nyelven. Sz.—

A PÁPAI JOGI INTÉZET RÓMÁBAN Az „OrcLo Anni Academici 1936—37." A római juris utriusque pápai intézet évkönyve került hozzánk, amelyből látjuk, hogy milyen alapos egyházjogi és polgári jogi kiképzést nyernek azon szerencsés i f j ú papok, akik tanulmányaik kiegészítése céljából ebbe a pápai intézetbe juthatnak. Ez a pápai főiskola a „Deus scientiarum Dominus" kezdetű apostoli constitutio alapján létesült s a tudományos fokozatok és a hallgatókkal szemben felállított követelmények szempontjából ezen intézetre is érvényesek a többi pápai egyetemekre vonatkozó szervezeti szabályok. A mindkét jogot kultiváló intézetben rendes tárgyak: Jogbölcselet, jogtörténet, általános egyházjogi és jogi ismeretek, egyházi jog, magánjog, nemzetközi jog. Melléktantárgyakként adják elő benne a konkordátumok jogát, az élő polgári jogot, a kánonjog történetét, nemzetgazdaságtant, statisztikát, a római jog történetét és forrásainak exegezisét, közjogot, a középkori polgári jogot, jogtörténeti methodologiát stb. Speciális és külön kurzusokon adják elő: a keleti egyházjogot, a missziós jogot, az egyházi diplomáciát, a kánoni adminisztráció gyakorlatát, a kánoni perjog gyakorlatát, a diplomácia történetét, a palaeographiát, a görögrómai jogot, a földközi tengeri Kelet jogát, az izlám-jogot, a római kúria latin stílusát stb. Ezen felsorolás is mutatja, hogy a kellő theologiai előkészülettel rendelkező hallgatók milyen széleskörű jogi ismeretekre tehetnek szert. Az akadénüai grádusok (doktorátus) megszerzése a kánonjogi facultáson három, a közös jogi facultáson négy éves studiumot kíván. A professori karban a pápai legfőbb jogi forumok, a datária, a signatura, a kongregációk jeles előadói és consultorai foglalnak helyet. A keleti egyházjogot P. Coussa Akácius aleppói bazílita atya, a bölcselet,

•85

a theologia s a kánonjog doktora, a Keleti Kódex szerkesztőbizottságának titkára, a Keleti Sz. Kongregáció consultora, a Rota Romana ügyvédője és kö'telékyédője a d j a elő. (Akinek mélységes tudásáról, közvetlen, megnyerő egyéniségéről e sorok írójának Rómában személyesen is szerencséje volt meggyőződni.) Közelebbről, uniós szempontból is érdekel bennünket, hogy a kánonjog történetében, főképen annak az Egyház alapításától a IV. századig eltelt korszakából a pápai primátus kérdése külön alapon tárgyalást nyer. Rendkívül érdekes anyaga van a kánon jogtörténetének a IV—VII. században, amikor ez a jog a rómaibizánci impérium alatt hatalmasan kifejlődik. Az egyházmegyék szervezése, az érseki, a metropolitai, a patriarchai, exarehai és prímási jog "fejlődése, a papi nősülés és coelibatus kérdése e korban, — főbb tételei az előadásoknak. — A 'fcelbti egyházjog tárgyalásánál ugyancsak érvényesül az uniós szempont, amennyiben az elszakadt Kelet egyházjogáról is megfelelő tájékoztatást kapnak a hallgatók. A nagyra hivatott intézet tudományos munkásságának legvilágosabb bizonyítéka az, hogy „Apollinaaris — commentarius juris canonici" címen folyóiratot ad ki, amelynek munkatársai az egész világ legjelesebb egyházjogászaiból s a római kúria fő hivatalainak s a kongregációk előadóinak sorából kerülnek ki. Ugyancsak az intézet adja ki a „Studia et Documenta históriáé et j u r i s " c. évi kétkötetes több nyelvű tudományos gyűjteményt. „Consultationes juris canonici" címen megjelenő köteteiben a legkiválóbb jogászok adnak feleletet a jogi élet felvetődő és vitás kérdéseire. Az évkönyv végén a professzorok jelesebb és nagyobb munkái vannak felsorolva, amelyek között az egyházjog minden területénői kiváló tudományos műveket kaphatnak az érdeklődők. A művek egyrésze latin, a másik része pedig olasz nyelven van írva. Dr. Sz.

A NÉMET UNIÓS MOZGALOM ( G Y A K O R L A T I U N I O N I Z M U S T !) „Herr, Dein ist der Orient, Dein ist der Occident, Hagios ho Theos, ¡hagios Ischyros, Hagios Athanatos, segne des Werk der Einigung, und füihre Morgenland und Abendland, die beide in Deiner Sonne liegen, auch in Deiner heiligen Kire,he zusammen." M. Cardinal Faulhaber. A német uniós mozgalmat legtalálóbban úgy lehetne jellemezni, hogy „uniós mozgalom a gyakorlatban". Ennek szimbolikus jelentőségű eseménye volt a mult év június 29-én Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén az a sokak részére felejthetetlen lelki élményszámba menő papszentelés, amely Münchenben az ottani Szent Bonifác bazilikában ment végbe. Dr. Nik. Bud'ka lembergi gör. kath. segédpüspök Wladimir Andruskiwot, a müncheni Szent András papnevelő intéseit növendékét szentelte áldozópappá a tkeleti uniós mozgalom számára. Előtte való napon pedig! az első német származású növendéknek adta fel a diakonátust a keleti szertartás szerint. Ez a tény a német uniós mozgalom egyik legszebb gyakorlati eredménye. Ezzel teljesítette a Szent András intézet először nagyjelentőségű feladatát, hogy a különböző keleti országokban, főleg Oroszországban szenvedő és az igazság után vágyó keresztény lelkeknek papokat, misszionáriusokat küldjön. A német katholikusdk imája és anyagi támogatása hozta létre és tartj a fenn ezt az intézményt. De hosszú és fáradságos volt az út idáig, amíg a német katholikusok az egyetemes gyakorlati uniós munkának most már évenként egyre több és több munkaerőt tudnak majd ajándékozni. Először — mint minden hasonló esetben — meg kellett szervezni és alaposan előkészíteni a mozgalmat.

•86

Erre szolgált a CATHOLICA ÜNIO EGYESÜLET. A Catholiea Unió 1923-ban alakult P. Augustin v. Galen 0. S. B. kezdeményezésére P i f f l Gusztáv akkori bécsi bíboros érsek tetterős támogatása mellett. Célja és feladata: az elszakadt keletiek újraegyesülését munkálni: 1. Imádság által; — buzgón imádkozni, hogy Isten miné\ több alkalmas i f j ú t hívjon meg főkép a keleti szertartású egyesültek közül a papi missziós hivatásra, hogy így a keleti nemegyesültekhez s főkép a papokat annyira nélkülöfe|6 oroszokhoz minél több apostolt lehessen küldeni. — 2. Anyagi támogatással, pénzadományokkal lehetővé tenni megfelelő papnevelőintézetek alapítását és fenntartását, hogy azokban az Istentől erre a nagy munkára meghívottak kellőképen kiképezhessék magukat és előkészüljenek a rájuk váró nehéz feladatra. Az egyesület ezen céljának részint a tagsági díjak útján, részint egyes tagoktól kapott alapítványok által tud megfelelni. Vannak, akik alapítványokat tesznek halottaik emlékére vagy valamely szent tiszteletére, vagy elvállalják egy-egy növendék egészben vagy részben "való kiképeztetésénelk költségeit, mint ez a pogány missziókra vonatkozólag már azelőtt is szokásban volt. — 3. Megfelelő) iratok terjesztése által. Hivatalos folyóiratuk eleinte a Catholiea Unió címen jelent meg, ma a „Der Christliehe O r i e n t " címen Münchenben. Ezen kívül sok más, a keleti egyházra vonatkozó füzetet és könyvet terjesztenek és gondoskodnak ilyenek kiadásáról. A római Szentszék 1924-ben jóváhagyta az egyesület alapszabályait és a kezdetben csak Ausztriára vonatkozó bécsi kezdeményezést a többi országokra is kiterjesztve, annak támogatásával és előmozdításával elsősorban a bencés szerzetes rendet bízta meg. 1924 március 21-én kelt külön iratában, amelyet a bencés főapáthoz intézett, azon kívánságának adott kifejezést^ hogy a Szent Benedek rend, amely életmódjával, kultúrális munkája által Kelet szelleméhez oly közel áll, — egészen különleges módon szentelje magát az uniós munkának. Ez úgy történjék, hogy minden országban legalább egy rendházat keleti szertartású bencések számára rendezzenek be s az összes keleti szertartású bencések egy tartománnyá egyesülve majd újabb rendházakat alapítsanak Oroszországban. Ennek a pápai intézkedésnek legelőször Belgiumban tettek eleget az Amay sur Meuse-i uniós kolostor alapításával, amely rövid idő alatt nagyjelentőségű lett. A Szentatya kívánságára a bencés főapát 1927 szept. 19-én az összes bencés apátokhoz intézett körlevelében a Pápa Őszentsége iránt való „tisztelet és engedelmességre" hivatkozva felhívja az apátokat, hogy a Catholiea Unió munkáját minden erejükkel támogassák és hogy minden apát bízzon meg egy-egy szerzetest, akik különösképen szenteljék magukat ezen feladatnak. 1927-ben már a schweizi Freiburg püspökét, M. Bessont nevezte ki Őszentsege a Catholiea Unió elnökének, 1931rben pedig a Kel. Sz. Kongregáció hivatalosan pápai műnek nyilvánította a Catholiea Uniót az Opus S. Petri-hez hasonlóan (Acta Ap. Sed. 23. (1931) 162—164.). Közben elterjedt az egyesület Németországban, ahol a fuldai és freisingi püspöki konferencia elrendelte annak támogatását, — továbbá Európa és Amerika azon országaiban, ahol még más hasonló célú egyesület nem volt. 1928-ban Münchenben propagandaközpontot létesítettek, melynek feladata, hogy előadások, uniós hetek, kiállítások rendezésével, újságcikkekkel, szóval és írásban felhívja a katholikus tömegek figyelmét és áldozatkészségét a keresztény Kelet iránt

•87

való érdeklődésre. Minden államban külön országos igazgatókat bíztak meg a mozgalom megszervezésével. így ma már majdnem valamennyi nyngati államban meg van szervezve a Catholica Unió, vagy valamely más hasonló szervezet. Az intenzív, céltudatos megszervezésnek köszönhető, hogy már az 1931—32. években 300 ezer lírát 'tudott az egyesület a Keleti Szent Kongregáció rendelkezésére bocsátani, amit Őszentsége a Kongregáció előterjesztésére a különféle keleti uniós intézeteik fenntartására és papnijvendékek neveltetési költségeire fordított. 1 ) Igen érdekesek azok a kimutatások, amelyeket ennek az összegnek a felosztásáról b. e. Sincero kardinális, a Keleti Sz. Kongregáció akkori titkára küldött a Catholica Unho elnökéhez. A Szentszék csodálatos atyai gondoskodása az uniós misszió minden ágának juttatott belőle, aszerint hogy] mennyire szorul rá mindegyik. „Nem kicsi az a haszon, ami ebből Isten segítségével a keleti egyházra háramlani fog. Igaz, hogy a szükséglet napról-napra nagyobb,j de ott lesz az Úr, hegy nekik segítsen!''' mondta Sincero kardinális kísérő iratában. Miközben az egyesület egyre terjedt, s a nagy eszmét mindig több és több szív tette magáévá, sőt már nagy összegeket is tudtak gyűjteni és a Keleti Szent Kongregáció rendelkezésére bocsátani, — csakhamar jelentkeztek alkalmas iffiak is, akik életükeft az uniós-misszió szolgálatába ajánlották fel, hogy mint papok működjenek érte. A Catholica Unió pártfogásába vlette őket és anyagilag támogatta. Ettől már csak egy lépés volt egy külön papnevelőintézet alapítás i n a k gondolata. A MÜNCHENI SZENT ANDRÁS

PAPNEVELŐINTÉZET.

Ennek a gondolatnak megvalósítása az idők és, a helyzet sürgető parancsa volt és nem is várathatott már magára sokáig. Csakhamar akadtak kezdeményezők és erős támogatók is. Már 1922-ben, amikor Geyer püspök Faulhaber müncheni kardinális előtt azon szándékának adott kifejezést hogy a külföldi diasporákban élő németek lelki gondozása céljából külön papnevelőintézetet alapít, Faulhaber kardinális úgy vélte, hogy egyelőre sokkal isürgősebb és fontosabb volna az Oroszországba küldendő papok nevelésére alapítani szemináriumot. Ez a gondolat igazi apostoli szívből fakadt, amely egyházmegyéjének és országának határain messze túl tekint és érez. Amikor tehát a Catholica Unió kiadta a jelszót: „Papokat Oroszországnak!" — Faulhaber bíboros régi vágyának beteljesülését látta és a Szentatya 1928-ban kelt „Rerum Orientalium" enciklikáján&k szellemében örömmel vette maga kezébe az ügyet, azon szándékkal, hogy vele Oroszországnak és az egész keresztény Keletnek használjon és főkép, hogy a Szentatya akaratát teljesítse, kinek kívánsága, hogy a püspökök, amennyire csak lehet, részt vegyenek az egyesülés nagy művénelk munkálásában. így nyílt meg 1932-ben a Keleti Szent Kongregáció engedélyével Münchenben a Szent Andrásról neveaett papnevelő intézet, melyeit a Catholica Unió tart fenn. Az ú j intézetet s a keleti előrások szerint felszentelt s ikonosztázzal és görög oltárral ellátott kápolnáját maga a kardinális szentelte fel. „Ha kicsi is az ú j kezdeményezés — mondotta beszédében — mégis a szerény keretek között egy nagy és örök érvéígy 50 ezer lírát Mar Ivanios érseknek juttatott az újonnan alapított malábár papnevelőintézet céljaira, ami által igen megerősítette az ottani újonan egyesült egyházmegye helyzetét és a nagy reményekre jogosító indiai uniós missziót.

•88

nyű gondolat valósul meg: a világot, az emberiséget átfogó nagy Catholica Unió, az Egyház, a 'kereszténység egységének gondolata, melyért munkálkodni mindnyájunk hivatása. Ezért kell az összes keresztényeiknek imádkozniok, ezt kell az í j intézetnek szolgálnia: papokat adnia Keletnek." Az intézet rektora (P. Chr. Baur lett, aki alapos ismerője Keletnek és éppen akkor tért haza onnan nyolc hónapig tartó tanulmányútjáról. Az első iskolai évet 5 növendékkel kezdték: 1. görög, 1 rutén, 2 ukrán, 1 német nemzetiségű növendékkel. Ezekhez csatlakozott a II. félévben még 1 ukrán és 2 német, akik szintén a jövendő oroszországi apostoli működésükre készülnek elő. A növendékek a müncheni egyetem theologiai fakultásán hallgatják a theologiát. Házi kápolnájukban görög és ószláv nyelven történik a szent liturgia áldozatának bemutatása ünnepélyes alkalmakkor az intézet házi énekkarának ¡kíséretével. A kápolnát a hívek érdeklődéssel látogatják. Az intézetből kikerülő növendékek, amíg Oroszországba nem mehetnek, a többi orosz misszió papjaihoz hasonlóan az orthodox szláv vidékeken nyernek beosztást, hisz egyedül Lengyel—Ukrajnában is csaknem 4 millió az elszakadt keletiek száma, ami magában is elég nagy munkatér a misszionáriusok számára. Mindamellett legközelebbi és sürgős céljuk és feladatuk csak Oroszország, hogy ott terjesszék a kafcholikus Egyházat. Mert el fog jönni az idő, amikor a nagy vihar kitombolja magát és ez a nagy földrész is megnyitja (kapuit, hogy befogadja az Urat. De milyen állapotban lesz akkor ez a szerencsétlen agyongyötört ország? Hová jut még addig a botee vizáit orosz nép? Húsz év óta ú j generáció nőtt ott f e l : milliós tömegek egyház nélkül, vallás, hit, templom nélkül. Erkölcsileg elvadult, eldurvult, megromlott nemzedék, amelyet már alig lehet kimenteni a mocsárból. A tömeg egy része a belénevelt ellenszenvvel fogja fogadni az Egyházat. Az ő előítéleteikkel megküzdeni nehéz feladat lesz Oroszország leendő apostolainak. Nagyon soktan vannak, akiknek szívéből minden atheista propaganda ellenére sem halt ki az emberi lélek természetes vágyódása Isten után. Ezek a lelkek keresik Istent, de vájjon fognak-e tudni különbséget tenni az igaz Egyház és a tévtanítók között? Nagyon valószínű, hogy annak a misszionáriusnak lesznek hívei, aki előbb jön hozzájuk Isten nevével, — még ha nem is az igaz hit apostola lesz az. Már pedig ilyen ,elég fog akadni: a különféle angol és amerikai szektáik már készülnek rá, sőt lehet, hogy talán már (ott is vannak. Az igaz Egyházat sem találhatja tehát készületlenül a nagy nap, amelyen az irgalmas ég megnyílik Oroszország fölött, az igaz hit apostolai sem lehetnek némák. Aki Krisztus küldetését bírja, ne pihenjen, ne tétlenkedjen ilyenkor, most amíg még nem késő. ; A keresztény Európa évenként száz és száz misszionáriust küld a pogány országokba: Afrikába, Indiába, Kínába és a többi népekhez. Magyarország ¿180 munkaerővel vesz részt a szent versenyben. H a tehát a pogányokhoz papokat, misszionáriusokat küldünk, ha nagy missziós »egyesületek dolgoznak ezek érdekében, h a számtalan kéz gyűjt adományt és adakozik, hogy lehetne és miért kéne éppen Oroszországot és a többi keleti szertartású országokat egyszerűen nyomorultan sorsukba hagyni? Minden orvos azt a sebet gyógyítja és köti be legelőször, amelyik a legjobban f á j és -Vérzik. És melyik seb f á j ma jobban a kereszténységnek, miiit Oroszország, az orosz bolsevizmus sebe, (amely a legveszélyesebben ragályos. És pxelyik missziós terület lehet nekünk közelebb, mint ez? Oroszország ¡földrajzilag is a legközelebb ^an hozzánk, szellemi hullámai

•89

pedig országunk határain átcsapnak. Oroszország a legnagyobb keleti szertartású ország, ha ezt megnyerjük, a 'többiek is visszatérnek az Egyház egységébe. Azon kívül a többi Kelet /kevÓsbbé ismert a magyar nép előtt, de a világháború lalatt Oroszországot kcfeülünlk is sokan megismerték, utána pedig az oroszországi 'egyházüldözés borzalmairól jminltetiki hkilőtt. Mindenki tudja, hogy ott papokat, híveket gyilkolnak, ¡kényszermunkára visznek, templomokat rombolnak^ — s ez a mi népünknek is f á j s együtt érez az üldözöttekkel. Ezek után már nem is kérdés, hogy smi volna nálunk is a teendő? ¡Itthon is megszervezni a mozgalmat a pogány missziók mintájára. Uniós vasárnapokat és ima-napokat .rendezni parókiáinkon. Felkölteni az érdeklődést a nagy ügy iránt és bekapcsolódni az (egyetemes mozgalomba. Ez bizonyára még sokkal nagyobb rokonszenvre találna magyar népünk ikörébon, mint a pogány missziók, hisz a szerencsétlen orosz nép és a többi keleti szertartású népek történelmi múltjánál és kultúrájúiknál fogva sokkal közelebb állnak Európához, mint a pogányok. És mégis, ha összehasonlítjuk uniós «mozgalmunkat a pogány missziók mai állásával, azt látjuk, hogy ez a nem kevésbbé fo'ntos ügy pnég egészen a ¿cezdet állapotában van. De idővel és tervszerű munkával az uniós mozgalomnaík is el kell érnie azt, amit a pogány missziók elértek. Mert az uniós mozgalomnak egyik leggj*akorlatibb feladata és célja iaz, hogy papokalt adjon a keresztény Keletnek. Ott vannak az e célból már évek óta felállított papnevelő intézetek: Rómában a „Rnssicum " , Lille-ben a Szerit Bazil ihtézet, a lublini papnevelő intézet, ia jezsuiták, redemptoristák, bencések, karmeliták, keleti szertartású noviciátusai, az (olasz baziliták, stb. — mind várják az Űr nagy aratásának munkásait. Unionizmust, egyesülést, gyakorlati eredményeket el sem lehet képzelni nagyszámú és hivatááa magaslatán álló uniós-missziós papság nélkül. IjChet-e valami nagyobbat adni az uniós mozgalomnak, ami gyakorlatibb jelentőségű és értékű volna, ¡mint ezért, (imádkozni és dolgozni? Krisztus hív, ¡millió cés millió szenvedő és az igazságot kereső keleti testvérünk vágyódva n y ú j t j a felénk, Európa népei felé k i t á r t k a r j á t : „küldjetek nekünk papokat, akik ú j r a felépítsék lerombolt oltárainkat, akik visszavigyenek minket Istenhez!" Ez a P á p a akarata! Segítsünk a pápának, imádkozzunk és működjünk közre a keresztény Kelet megváltásában. (gy. j.)

I1M

•90

IRODALOM

* A magyar történet bizánci forrásai Moravcsik Gyula, a Hóman Bálint által szerkesztett Magyar történet kézikönyvének I. kötete 6/b. füzete gyanánt írta meg 256 oldalas s a mi szempontunkból is különös figyelemre érdemes művét, amelyet a Magyar Történeti Társulat adott ki. A műhöz egy táblázat Ls van csatolva, amelyen századok szerint vannak feltüntetve a bizánci forrásokban előforduló s a magyarokra vonatkozó népnevek görög forrásai, közöttük néhány latin és szláv forrás is. A klasszikus világ hatását még retrospektive is alig tudja felmérni a tudomány. Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mi maradna a mai európai kulturából, ha abból a klasszikus művelődési elemeket és szellemet ki lehetne vonni. Még ma is az egész világ érdeklődését le tudják kötni az ó-görög szellem alkotásai, amelyeknek szinte töretlen vonalban egyenes folytatása az antik és a keresztény elemek összefogásából fakadó ú j szellemi virágzás, amely Bizáncnak szinte fogalommá lett nevéhez fűződik. A bizánci történeti forrásoknak hazánkban való ismerete nyomaiban Mátyás koráig nyúlik vissza. A bizánci történeti források felkutatásának és publikálásának történetére vonatkozó tanulmányok hatalmas felsorolásával beigazolja a szerző, hogy szinte egyetemes mazgató szellemi erő volt a görög művelődés, a német és orosz tudományos munka tett azonban legtöbbet feltárása érdekében. Krumbachernek (Geschichte der byz. Litteratur, München, 1897.) alapvető műve ma is alapvető, s az orosz tudományosságnak főképen a bizánci hagiográfia és az egyház- és zeneművelődéstörténét. terén végzett munkája számottevő. A katholikus egyház is hatalmas konzerváló munkát végzett, elég a hatalmas Mausi-féle gyűjteményre, vagy a Migne-féle Patrologiának görög sorozatára utalnunk. A szerzőt Esősorban talán Bizánc és a környező népek kapcsolatai érintették s a magyar kapcsolatok feltárásánál is minden mutatkozó nyomot megjelöl.

Elismeri a szerző, hogy a magyar-bizánci érintkezések történetének összefoglaló tudományos feldolgozása még hiányzik, szerintünk azonban az ő alapos és legnagyobb időkig kiterjedő (pl. 1930-as leningrádi műről is tud) kutató munkája nagyon is meg fogja könnyíteni annak megszületését. A magyar történet bizánci kútfőit négy csoportban tárgyalja. A IY—IX. század kútfői: a kialakulás kora, a IX —XIII. századbeliek: az Árpádházi királyok kora összefoglaló címen vannak tárgyalva a könyvben. A honfoglalás korabeli magyarság történetére nézve becseseknek mondja az ószláv egyházi nyelven reánk maradt azon munkákat is, amelyet a bizánci történelmi irodalommal szorosan összefüggnek, vagy egyenesen elveszett görög művek fordításai. Az Árpád korabeli görög térítés forrásai között megemlíti a Szent István által 1 alapított veszprémvölgyi apáca monostor 1002 előtt kiállított görögnyelvü adomány levelét, amelynek kritikai kiadását Gyomlay Gy. bocsátotta közre. Beszél a visegrád-szentendrei, tormovai, dunapentelei. szávaszentdemeteri stb. görög apátságokról is. A görög-magyar uralkodóházi kapcsolatok forrásai is rendkívül érdekesek. Az egész könyv a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy mindazok, akiket a magyar múlt s a görög rítus szerepe érdekelj útmutatása nyomán elmélyedjenek a forrásművek gazdag anyagaiban. A Sz. Bazil rend ukrán nyelvű jeles tudományos folyóiratának, az Ánalecta-nak (Zápiszki) mult évi decemberi számában is egy nagy elismeréssel adózó ismertetés jelent meg a műről. Elismeri, hogy ez a könyv mindenkor igen értékes orientációs eszköze lesz a magyar történet iránt érdeklődőknek s hogy a szerző teljesen meg lehet elégedve, mert. kitűzött célját elérte és jó szolgálatot tett hazájának, a történelemnek és a toudmánynak egyaránt. Ezt az elismerést valóban meg Ls érdemli a mű. Szántay-Szémán István dr.

•91

* Szunyogh Xavér Ferenc 0. S. B.: „A szentmise kialakulása. Szent István Társ. Budapest. 1936. 100 lap. A munka szerzője a magyar liturgikus mozgalom egyik meginditója s mindvégig apostoli buzgóságu vezéregyénisége. E müvét is a népi liturgikus mozgalom szolgálatába állitotta azzal a célzattal, hogy a hivek a szentmisét e korszerű, genetikus magyarázat alapján megértsék s abba, mint a katolikus kultusz központjába, tevőlegesen kapcsolódjanak bele. A kérdés elaprózása nélkül mutatja be a szent áldozat szertartásának fejlődését. Nem a jelenből tekint vissza, hanem az első mag elé állítja az olvasót s ebből kiindulva vázolja a fejlődést. A zsidó hagyomány fényével megvilágított utolsó vacsorát, az apostoli kor agapéval, majd oktató istentisztelettel kapcsolatos áldozati lakomáját s Justinus vértanú liturgiáját szemlélteti. Ezen s az Apostoli Konstitúciók liturgiáján keresztül jut a Nagypéntek római rítusához, a római miseforma ősiéhez, hozzákapcsolva természetesen az áldozati részt, melyet Nagypénteken a Sz. Kereszt kultusza helyettesitett. Ismerteti a többi miseszöveg emlékeket is, már amennyire az a laikus közönséget érdekli s a kitűzött cél elérésére szolgál. Századról-sizázadra pereg előttünk a római miseliturgia bővülő fejlődése a VI—VIII. századig. Tovább is, egészen a mai korig, de ebben az időszakban fejlődési jelenség már alig mutatkozik. Nagyon kellemes benyomás a könyv olvasása körben — a mi uniós szempontunkból — az, hogy Kelet ősi liturgiáin keresztül vezti le a római misét. Bár a könyvben kisért az „egy, isizent, katolikus és apostoli liturgia" mult századbeli eszméje, Kelet liturgiájának a nyugatira való hatását minden olvasónak el kell ismernie. A könyv népies iránya kizárja azt, hogy a tudományos kutatás mikroszkópján vezesse át minden állítását, azért pár megjegyzésünket meg kell

•92

tennünk — salva summa reverentia erga auctorem — azok miatt, akik esetleg kritika nélkül fogadnák hypothesis jelleget magánviselő egyes adatait liturgiatörténeti forrás gyanánt. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a Mi&chna idézett részei (Berachot, Pesachim) csakugyan a Krisztus után II. századvégi hagyományt őrzik s régibb korban gyökereznek, de biztosan nem lehet megállapítani, mely részek nyúlnak vissza a krisztusi idők hagyományába. Ne felejtsük el, abban az időben diasporában él a zsidóság s Jeruzsálem pusztulásától csaknem másfél század választja el. Ezekre a fejezetekre támaszkodva a krisztus korabeli étkezési hagyományokat s az utolsó vacsora történetét nem lehet minden mozzanatában hitelesen és biztosan megállapítani. Justinus vértanú a liturgia fejlődésében nem a történetíró, hanem csak a tanú, forrás szerepét tölti be és pedig a II. századbeli efezusi misét irja le (esetleg a jeruzsálemit). Támpontot nyújthat hypothezisiek felállítására, esetleg a fejlődés egy helyi jellegű mozzanatát mutatja be, de nem a II. század katexochén liturgiáját. Ebből az időből, illetve a következő századból fennmaradt, a könyvben is elsorolt liturgikus szövegtöredékek a helyi liturgiák elég változatosságáról tanúskodnak. Maga Justinus egyébként is tulajdonképen a cselekményeket i r j a le, szöveget nem közöl. Azért egy kissé messzemenő az a következtetés, hogy abban az időben kelet liturgiája nyugatétól nem tért el, mert Justinus ezt emiitette volna. Amit ugyanis leir, majdnem ma is el lehetne mondani. A mise főrészeit beszéli el, ez pedig Keleten és Nyugaton ma is egyaránt azonos. A messzemenő következtetést azért vonják, mert feltételezik legalább nagyobb területi egységeken a liturgikus szövegek kötöttségét és azonosságát. Ez pedig az első három századra nem igazolható.

Az Apostoli Konstitúciók liturgiájára el lehet ugyan mondani, hogy sok részlete a IV. századnál régebbi. Tán az is igaz, hogy pár vonásában a II. századba nyúlik vissza menetében s alapgondolatában, de nem szabad elfelejtenünk, hogy közben nemcsak két század pergett le, hanem történelmi és liturgia történeti korszak fejeződött be a kereszténység felszabadulásával. A Veronai kódex és a Der Balyzehi papiros epiklezisének öszehasonlitásánál érdekes gondolatot pendit meg. Az előbbi áldozási, az utóbbi átváltoztatási epiklézist tartalmaz, de a conseeratio előtt. Érdemes kivizsgálásra, vájjon nem a kettőnek összekapcsolásából alakult-e a mai byzanci epiklezis, mely kiváltképen a Chrysostomos liturgiában nyilvánvalóan magán hordja mindkettőnek jelét. Szent Cyrill katechesiseiről ugyanazt kell mondanunk, amit az Ap. Konst. liturgiájárl. Nehéz III. századbeli forrásnak minősiteni, mikor ez a jeruzsálemi liturgia a IV. század első felében indul virágzó fejlődésinek. I t t még hozzátehetjük, hogy Jeruzsálem liturgiájának sokkal több befolyása volt a római szertartás fejlődésére, mint Antiochia liturgiájának (Ap. Konst.), ezt éppen maga a nagypénteki szertartás igazolja. Az Ap. Konst. liturgiáját római Szent Kelemennek tulajdonitható hagyomány alig hihető, az összes meglevő forrásokkal ellenkezik. Az első három századra vonatkozó liturgikus adatok nem igazolhatók hitelesen, okmánysizerüleg. E könyv belső értékén felül komoly intőjel felénk. A római szertartás minden aszketikus iránya s nálunk szinte irigyelt különleges kultusza mellett szükségét érzi annak, hogy a népet legelsősorban a szentmiseáldozatba kapcsolja bele. Nehéz feladatot kell megoldania. A liturgikus nyelvet őrizni s a ma individualista embere előtt megkedveltté tenni a liturgikus szellemet. De

nem sajnálja a fáradságot. Kétnyelvű misekönyveivel áthidalja lehetőség szerint a nyelvi nehézségeket, liturgiatörténeti és világszemléleti oktatásával pedig megismerteti és megkedvelteti a liturgia szellemét. így akarja a lelkeket egyháziasisá tenni a liturgia ókeresztény világszemléletén keresztül. A mi liturgiánknak nagy helyzeti előnye van. Higyjünk és bizzunk ebben a nevelő erejében is. Rohály Ferenc dr. * „Misszijnoj Kalendáry" (Missiós Naptár). Ilniczky Sándor kanonokszerkesztő gondos összeállításában az 1937. évre is megjelent Ungváron a missiós naptár, amely a missiós ügyek hathatós támogatásán kivül azt a nagy célt is szolgálja, hogy a legújabb időben az orosz schizma által megkísértett rutén nép kezébe a katholikus lélek hithűségével és szertartásszeretetével átitatott népolvasmányt adjon, amely az esztendő 12 hónapján át élessze benne a az. unió tüzét. A schizmatikus mozgalmakkal szemben még hajdudorogi Papp Antal munkácsi püspöksége idején megkezdődött a hitvédelmi munka, amely ma is nagy lelkesedéssel folyik s a nép számára kiadott felvilágosító iratkák tömegével (az ujabbakra rövidesen visszatérünk) igyekszik az igazság fegyverével megőrizni a szent unióban állhatatosan kitartó híveket és visszavezetni az elszakadtakat. Ez a naptár is nivós tartalommal és Ízléses külsőben jelent meg s szinte kivánnók, hogy a mi hiveink kezébe is ilyen kerülne. Első közleménye „Róma üdvözlése" cimen egy vers a közös édesanyához. Majd Kontratovios Irén tollából „A kárpátaljai ruszinok népies tört é n e t e " c. dolgozat következik, amely szépen összefogja a nagy históriai anyagot, az újabb adatok körül némelyiket főképen a schizma keletkezése, az ellene vivott küzdelem, már csak a tények leszögezése szempontjából is bővebben kellett volna tárgyalnia. Az alkoholról, a kommunizmusról közölt cik-

•48

kei két nagy sebre keresnek orvosságot. A miissiókról si a lelki gyakorlatokról szóló cikkei is tanulságosak. Szépirodalmi közleményei is gondosan válogatottak. Mihálka I, versbe szedte a „Kárpátaljai schizmát", mert a nép fülében jobban megragadnak a versben csengő igazságok, mint az ilyen is: „Mert amig Rómával egy fronton volt Kelet, — Senki nem téphette el a hitegységet!" (Doki Vosztok z Rimom czpolynu frontu derzsav, — Dotyi jednoszty virö mikto ne rozbinav.") A szokásos gazdasági, gyermekápolási stb. tanácsok is mind a népmivelés emelése érdekében íródtak. Kivánjuk, hogy a 160 oldalas s a pápai címerrel és a római Szent Péter bazilika képével diszitett értékes naptár évről-évre erősödő uniós szál legyen Róma s a kárpátaljai ruszin lélek között. Dr. Sz. * Mihelits Vid, Modern katholikus fejek. A Szent István Társulat kiadása. A mult évi karácsonyi könyvpiac érdekes újdonsága ez a" kötet,* amelynek szerzői a szerkesztőn kívül betűrendben: Aradi Zsolt, Beller Ipoly, Ijjas Antal, Küchár Flóris, Possonyi László, Szalay Jeromos és Szántay-Szémán István, mindannyian a katholikus irodalom és publicisztika ismert nevü munkásai. A katholikus gondolkodás és cselekvés vezérlő szellemei állanak

elénk e könyvben egy-egy sikerült portréban, amelyek az egyéniség kisugárzó erejével bizonyítják, hogy a katholifcizmus a legnagyobb időkben is nemcsak nagy katholikus egyéniségeket, hősöket, szenteket és vezérlő szellemeket termelt ki, hanem a mai apokaliptikus időkben is egyetlen szilárd pont, amelyről helyre lehet billenteni és megmenteni a sarkaiból kibillent szellemi, erkölcsi és szociális életet. XIII. Leó, Mercier bíboros, Prohászka, Szolovjov, Ferrini, sz. Don Bosco, Seipel, hg. Batthány—Strattmann László, Necchi, Lizieuxi sz. Teréz, Ledohowska, Lenz, Ozanam, Psichari, Sonnenschein, gr. De Mun és Bazin azok az irányt jelölő és képviselő egyéniségek, akik a könyvben pompásan megelevenednek előttünk s akiket a keresztény megújhodást és az aktív katholikus élet szükségességét valló tanult embereknek okvetlenül közelről ismerniök kell. A mi közelebbi, uniós szempontunkból is értékes ez a kötet, mert Szolovjov a legnagyobb orosz uniós egyéniség élet- és jellemrajzain kívül, XIII. Leo pápának, a keletiek megértő nagy barátjának s Kelet méltóságának hirdetőjének, Mercier bíborosnak, a gyakorlati unionizmus nagyapostolának s Lizieuxi szent Teréznek életrajzát is tartalmazza, akit az unió megvalósításáért égő nagy pápánk XI. Pius állított az uniós munka patrónájának magas polcára. Melegen ajánljuk tehát minden olvasónknak ezt a tartalmában rendkívül értékes és hasznos, külső kiállításában pedig Ízléses kötetet. (Szszi.)

KELETI LEXIKON ^ I. VELYAMIN RUTSZKY. Az előző évfolyamban a bresti unióról írott közleményünkben megemlékeztünk erről a nagy férfiúról, aki Kunczevicz Sz. Jozafát érseknek, a sz. unió vértanújának legnagyobb kortársa és segítője volt. A f. évben lesz^ 300 esztendeje, hogy nagy eredményekben gazdag uniós munkájának bámulatos aratását is látva, elköltözött az élők sorából. A lembergi theologiai Tudományos Társaság m. é. december havában uniós kurzust rendezett emlékére, (amelyről részletesen be fogunk számolni) s főképen a bizánci ószláv szertartású katholikusok készülnek világszerte méltó ünnepségekkel hódolni emlékének.

•94

VIII. Orbán pápa „az egyház oszlopának és rutlhén Athanáziusnak" nevezte Rutszkyt, aki valóban rá is szolgált erre a nagy elismerésre. — Litván családból származott. Magasabb képzettségét Prágában és Rómában szerezte, ahol VIII. Kelemen pápától, a keleti rítusnak nagy barátjától nyert ösztökélést az apostoli munkára. Rómából Vilnába tért vissza, ahol megismerkedett Sz. Jozafáttal s elhatározta, hogy a kolostorban imával és böjttel készül fel a sz. unió harcosává. Nemsokáig maradhatott azonban elvonultságában, mert Potij Hipation metropolita magához hívta és segítőtársává tette. így lett aztán ő utána IV. József néven

kijevi metropolitává. — Legelső feladatának tekintette — Sz. Jozafáttal együtt — a schizma által meglazult szerzetesi élet gyökeres reformját, majd a papság képzését, iskolák állítását. A nép örömmel fogadta a reformokat, mert lelkiélete egyre jobban emelkedett általuk. 1626-ban egyházi zsinatot hivott össze, amelyen még erősebben aláépítette szervező munkáját. Amikor metropolitává lett, a schizma által elhódított híveken kívül az unitusok száma már csak alig néhány 10 ezer

volt. Huszonhárom éves főpásztori munkájának eredményeképen 3 millióra emelkedett az unitusok száma, akik 8 püspökség területén éltek akkor. — 1637-ben, 63 éves korában halt meg s halálának háromszáz éves fordulója alkalmából mozgalom indult meg, hogy eredményekben, papi erényekben, önmegtagadásban és önfeláldozásban páratlan életének összegyűjtött adatai alapján a boldoggá avatás eljárásának megindítását kérelmezzék. BL

ADATTAR Fundafio Koriathovits^ana (Az előző évfolyamban közölt részletek folytatása) Irta : P. Basilovits Joannik 0. S. B. M Taxaszovics püspök fogsága. 3. §. Rákóczy Györgynek 1641 aug. 12-én írt Ferdinánd király Taraszovics ügyében, Eőrsy Zsigmond soproni alispánt írásban informálta az ügy állása felőí. (Linz, 1641. aug. 22.) Az instrukciókból kitűnik, hogy Eőrsynek Erdélyben semmi egyéb üggyel nem volt szabad foglalkoznia, csupán a püspök szabadonbocsátásának kérdésével. A fejedelem üdvöizlése után át kellett nyújtania megbízó levelét s előadni, hogy Balingh a régi királyok által adományozott egyházi kiváltságok megsértésével a püspököt minden ok nélkül t a r t j a fogva s fosztotta meg javaitól. Meg kellett említenie, hogy a király eddigi közbelépésére még csak választ sem kapott, ellenben a „ p á t r i a r k a " fogságát a király levelének vétele után még szigorították. Ismételje meg a király kívánságát, hogy a püspököt bocsássák át hozzá, követelje az elvett püspöki javak visszaadását és hogy a püspököt hivatása teljesítésében többé ne gátolja. Végül tegyen eljárása eredményéről jelentést. §. 4. A magyar főpapok is tiltakoztak Balingh erőszakoskodása ellen. Többek között Varró István hevesi főesperes, egri kanonok és a káptalan: Nos CAPITULUM ECCLESIAE AG-> Mi, az egri káptalan emlékezetül RIENSIS memoriae commendamus per ajánljuk jelen levelünk által mindenkipraesentes Literas nostras, quibus exnek, akit illet, hogy nagytisztelendő pedit universis, quod Admodum ReveVarró Lstván hevesf főesperes, a tiszrendus Dominus Stephanus Varró, Arteletreméltó egri egyház káptalanjának ehidiaconus de Heves, et Canonicus kanonokja, stb, Főtisztelendő TaraszoVenerabilis Capituli Eeclesiae Agriensís vics Bazil úrnak, a munkácsi gör. kath. etc. Nostram personaliter veniens in egyház püspökének nevében es szemépraesentiam Nomine, et in Persona Relyében személyesen elénk járulván a verendissimi Domini Basilii Taraszoszokott ünnepélyes tiltakozások módjávits, Episcopi Ecclesiae Graeco Catholira s alakjában előttünk jelezte és fölcae Munkacsiensis, per modum, et forfedte a következőket. Mikép az Úr 1640. mam solitae, et sollenis Protestationis évében Sz. Luca ünnepe táján nemzetes nobis significavit, et detexit taliter. Ballingh János úr„ Munkács várának Qualiter in anno Domini Millesimo, sexkapitánya, mint hihető, méltóságos Rácentesimo, quadragesimo, circa festum kóczy György úrnak. Erdély fejedelméSanctae Luciae, Generosus Dominus nek, stb. megbízásából, nem tudjuk mi Joannes Ballingh, Capitaneus Arcis által indíttatva és mily vakmerőségtől Munkács, ex commissione, uti eredi par bátoríttatva, tisztán ártani és zaklatni

•95

est, Illustrissimi Domini Georgia Rávágyásból és az uraskodás szabadosságától izzítva, bizonyos gyalogos rendű kóczy, Principis Transylvaniae etc. neskatonákat fegyveres kézzel kirendelve a citur unde motus, quove temeritatis monostorhoz és a monostorba^ küldött, ausu, mera nocendi et vexandi cupidivagyis a nevezett Főtisztelendő Tiltakotate, ac dominandi libidine exaestuazó Ür szokott széklakába, mely a nevetus, missis, et destinatis certis quibuszett vár alatt levgn, általán Bereg várdam militibus suis perestris ordinis armegyében létezik és ellenségesen körülmatis manibus, in, et ad Monasterium, vevén, bár semmi bűnt vagy kárhoztaseu solitam dieti Reverendissimi Domitandót benne találni nem lehetett, senni Protestantis residentiam, sub praefakinek semmi rosszat vagy ártalmasat ta Arce situatam omnino in Comitatu nem cselekedett, hanem teljesen ártatde Beregh existente babitam hostiliter lanul és éppenakkor főpapi módon feleundem Prostantem, nullis ejusdem culöltözve és szentmisét vegezvie, őt az olpis, ac demeritis exigentibus, nemini tártól erőszakosan elragadta, ugyanabquidquam mali, aut nocumenti machiban az öltözetben, béklyókba verve a nantem, sed penitus innoxium, ac pro városon csúfosan végigvezettette és bár tunc pontificaliter indutum, et Sacris erre sem emberi, sem isteni törvény szeoperantem, violanter ab Altari raptum, rint oka nem volt, foglyul ejttette, mint per compita Civitatis contumeliose iis— foglyot a nevezett Munkács várába s dem vestibus indutum duci currasset, következéskép maga elé vezettette, 1 ) s nullaque ratione habita divinae, et huvele becstelenül bánva végre bebörtömanae legis, incaptivari fecisset, capnöztette . . . Összes ingó ós ingatlan jatumque in praefatam Arcem Munkács, vait, birtokjogát monostorával együtt, ac consequenter in conspectum, et praeamelyek e monostort alapítvány jogán 1 sentiam suam de duci ) curasset, eumillették, s amelyeket mindeddig békén que inhoneste tractatum, tandem incarbirtokolt és birtokait elfoglalta és elcerasset . . . Bona quoque universa mofoglalva t a r t j a és birtokolja . . . Megtebilia et immobilia, Juraque Possesionavén ezért ezt a tiltakozást . . . ugyanria una cum Monasterio suo ex vi Funazon tiltakozó úr . . . e bizonyságlevelet dationis ad Idem Monasterium spectankívánta tőlünk, melyet mi neki jogainak tia, et continuato usu pacifice ad haec jövendő megvédése szempontjából s tempóra tenta, et possessa occupasset, azoknak biztosítására a köz-igazságköoccupataque teneret et possideret . . . vetelményiei szerint kiadandónak tarFacta autem hujusmodi Protestantiotottuk és neki átengedtük. Kelt Jászon, n e . . . idem Dominus Protestáns . . . 1641-ben, a Szentháromság V. vasárTestimoniales per nos . . . dari postulanapján. vit. Quas nos eidem Jurium suorum futuram ad cautelam, et tuitionem communi suadente Justitia dandas duximus et concedendas. Datum Jaszoviae, Dominica quinta Trinitatis, Anno Domini Millesimo, sexcentesimo, quadragesimo primo. § . 5 . Homonnai Drugeth János gróf zempléni főispán előtt Marinics János főesperes tiltakozott a bebörtönzött főpap nevében. A tiltakozásról kiállított okirat Ungvárott kelt 1641 jan. 19-én s az eseményt ugyanúgy mondja el, (szinte még mondatszerkesztésében is alig van különbség,) mint az egri káptalan tiltakozása. (Marinics János az okiratban „Archi-Diaconus, vulgari lingua protopopa" címmel van megnevezve.)

1

) A latin szövegben „de d u c i " kétségtelen sajtóhiba „deduci" helyett.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

•96

Orienta Eklezío

¡V-a jaro. Nro 3-4. (33-34.) Marto-Aprilo 1937.

Ciumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administracio: Miskole, Mclinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengo.

ARTIKOLOJ DE TIU (51 NUMERO: La 34-a intemacia kongreso Euharistia k a j pri la grekrita katolikaro. — S. .(ohano Orlipulo (Cchrysostomo) la „doctoro dé la Euharistio". — La penta arto de Bizanto vidata de modernaj okuloj. — De grava signifo de la Kongreso Porunueea en Lvovo havita. — La unua internacia sinedriono de la ortodoksaj teologoj. — P r i la tasko.i estantaj kaj estontaj de la greko-katolikaro. — Reuntiig'a emo en Estonio. •— La Papa Rajtscienca Instituto en Romo. — La poruniona movada en Germanujo.

Kiadóhivatalunknál megrendelhetők: Dr. Szántay-Szémán István: AZ UNIONIZMUS. Az egyházak egyesülésének kérdését minden oldalról megvilágító, alapvető mű. Hász Isitván dr. püspök előszavával 3.50 P Dr. Szántay-Szémán István: MINDENNAPI KENYÉR. Oktató imádságos könyv a görög szert, szentmise nyilvános créswsinek teljes magyar fordításával Egyszerűbb kötésben. 2.80 P Egész vászonban 3.50 P Kozma János: SZENT MIKLÓS püspök élete a szent tiszteletére szolgáló görög akathisztnak b. e. Melles; Emil budapesti apáfc-paroehustól eredő magyar forditáeávaJ —.40 P Istentisztelet SZENT JOZAFÁT PÜSPÖK, a szent Unió vértanúja emlékére. A ezent görög szertartású officiumának a máriapócsi baziliták által készített gondos magyar fordítása —.40 P Dr. Szántay-Szémán István: XI. PIUS PÁPA ÉS AZ UNIÓ. Az egri szemináriumban 1935 május- 8-án rendezett „keleti n a p o n " tartott előadás szövege. —.40 P Dr. Szántay-Szémán István: KATHOLICIZMUS ÉS UNIÓ. Az 1935 november 5-én Veszprémben rendezett papi konferencián s az 1935 november 6-án Győrött loelistí napon tartott előadás szövege. (Külön lenyomat a Keleti Egyháiz 1936. évi januári számából.) —.40 P Dr, Rohály Ferenc: A LITURGIA AZ UNIÓ SZOLGÁLATÁBAN. Az 1936 ijetor, 24-én Budapesten rendezett keleti napon tartott előadás. (Különlenyomat a K. E. 1936 áprilisi számából.) —.40 P Valamennyi bérmentes küldéssel. Az egy pengőn aluli összegeket levélbélyegben kérjük beküldeni. A megrendelt művek árát az előfizetéssel együtt is be lehet küldeni, ilyen esetbeik azonban a pénz rendeltetését a csekk hátlapján részletezni kérjük.

A keleti sz. Unió ügye iránt érdeklődők alapos tájékozódást szerezhetnek Dr.

SZÁNTAY-SZÉMÁN

„AZ

ISTVÁN

prelátus

UNIONIZMUS"

című művéből, amelyet a bel- é s külföldi kritika e g y a r á n t e l i s m e r é s s e l fogadott. Kapható kiadóhivatalunkban Ára 3 P 5 0 f.