Miskolcról induló vonatok: Budapest felé: Sátoraljaújhely felé:

TÉLI MENETREND. Miskolcról induló vonatok:

Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felé:

Budapest felől:

i. i. i. i. i. i.

Sz. v. Gy. v. S. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v.

5.12 — 8.00 — 14.15 —i 19.05 — 19.55 — 23.47 —

é. é. é. é. é. é.

9.34 11.16 18.18 22.28 5.30 5.30

Sátoraljaújhely felé: Sz. S'z. Sz. Sz. Sz.

5.17' — 7.31 — 10.18 — 17.34 — 21.55 —

V. V. V. V. V.

é. 7.40 é. 9.28 é. 12.18 é. 19.36 éJ 23.25

i. 7.55 — é. 10.06 i. 14.11 — é. 16.37 i. 19.20 — é. 21.50

Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

v. v. v. v. v.

8.05t 10.26 13.48 17.45

é. é. é. é. é. é.

12.44 10.08 16.20 17.25 21.13 6.33

i. 5.26 i. 7.42 i. 11.42 i. 16.59 i. 20.23

— — — — —

é. 7.32 é. 9.40 é.< 13.47 é. 18.50 é. 22.59

Bódvavendégi felől: i. 4.49 _ é. 7.18 Sz. v. i. 8.31 — é. 11.01 Sz. v. i. 16.00 — é. 18.20 M. v.

Hidasnémeti felé: i. i. i. i.

— — — — — —

Sátoraljaújhely felől:

Bódvavendégi felé: M. v. Sz. v. M. v.

i. 7.40 i. 7.00 i. 8.30 i. 14.10 i.' 17.25 i. 015

Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. S. v. Sz. v.

Hidasnémeti felől:

Sz. Gy. Sz. Sz.

v. v. v. v.

é. é. é. é.

10.09 11.35 15.20 19.31

Sz. M. Sz. Sz.

Bánréve—Ózd f e l é : i. 7.37 _ é. v. i.i 10.19 — é. v. v. 13.55 — e. v. 17.35 — é.

8.59 11.34 15.39 19.09

5.39 — é. i. 11.36 —J é. i. 17.31 — é. i. 19.42 — é.

7.22 13.22 18.40 21.18

Sz. Sz. Gy. Sz.

v. v. v. v.

Sz. Sz. M. Sz.

Bánréve—Ózd f e l ő l : v. i. 6.01' — é. 7.25 v. i. 11.35 — é. 13.00 v. i. 17.26 — é. 18.42 v. i. 21.24 — éJ 22.49

í.

Mezőcsát felé: Sz. M. Sz. M. Sz.

v. v. v. v. v.

5.12 8.20 13.54 17.05 19.55

— e.

— — — —

é. é. é. é.

6.11 9.27 15.27 18.12 21.42

Mezőcsát felől: Sz. v. M. v. M. v. Sz. v.

4.40 6.22 13.55 18.52

— — — —

é. é. é. é.

6.44 7.23 14.35 20.30

MIND É N K O R S E G Í T Ő S Z Ű Z MÁRIA, VEDD A N Y A I PÁRTFOGÁSODBA A S Z E N T UNIÓT!

KELETI EGYHÁZ

TUDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI S Z A N T Í Y - S Z É M A N ISTVÁN dr.

CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: Az amerikai gör. szert, katiholikusok válsága. Busznak Miklós dr. — Kozma János: A keletiek breviáriuma 1—4. Rohály Ferenc dr.: A liturgia az unió szolgálatában. Dévai Tibor: A keleti szakadárok tanítása a szentségekről. I. KRÓNIKA.

M E G J E L E N I K HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL S Z E R K E S Z T Ö S ÉG: M I S K O L C , H U N Y A D I - U . 3. K I A D Ó H I V A T A L : M I S K O L C , M E L I N D A - U . 11. ELŐFIZETÉSI Á R ÉVI 6 P. K Ü L F Ö L D R E ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595

Keleti nap a budapesti közpi. szemináriumban. IRODALOM. FIGYELŐ. Nyisztor Zoltán: A debreceni bomba és egy le nem törlesztett adósság. Gyenis András S, J.: A Jézus* Társasága Oroszországban. ADATTÁR. Fundatio Koriaithonits-ana.

III. ÉVF. 4. (24.) SZÁM 1936 ÉVI Á P R I L I S HÓ

Ecclesia Orientális

Annus m. Nr. 4. (24.) Apniis 1936

Organum menstruum seientifieum Graeci ritus Catholicorum. Moderator Dr. Stephanus Szántay-Szémán Suae Sanct. Praelatus. Pretium annuum 8 pengő aurea. — Redaetio: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administratio: Miskolc, Melinda-utca 11. Hungaria. Dr. Steph. Szántay-Szémán ¡Crisis' Ecclesiae Graeci Ritus Catholieorum in America Septentrionali. — Joannes Kozma: Partes excerptae libri S. Theol. Dris Nicolai Russnak: „De Breviario Orientalium." — Dr. Fr. Rohály: Possit-ne liturgiáé sacra ad promovendam Unionem servire. — Tiburtius Dévai: Doctrina de Sacramentis in Ecclesia Schismatica vigens. — CHRONICA. „Dies Orientális" Seminarii Centralis Budapestini. — LITTERATURA. — 0 BSE RV AN TI A. Dr. Zoltanus Nyisztor: De debitis gubernii Hungarici erga Dioecesim necrectam, Hajdudoroghensem Gr. r. Cath. hujusceque momentum unionisticum. — DOCUMENTARIUM.

Eglise Orientale

lli-e Année. Nr. 4. (24.) Avril 1936.

Organ mensuel scientifique Grec-Catholique. Redacteur: Mgr. le prélat Dr. Étienne Szântay-S/.émân. •— Prix par an 8 pengô d ' or. — Rédaction: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Administration: Miskolc, Melinda-u. 11. Hongrie. Dr. Étienne Szântay-Szémân: La crise de la église Grec-Catholique deT Amérique Septentrionale. — Jean Kozma: Extraites du livre de Mr. le Preilât Nicolas Russnak: „Le bréviaire des Orientales." — Dr. François Rohâly: La liturgie comme le base de la Union. — T, Dévai: Le doctrine de Sacrament â l'église Orientale. — CHRONIQUE. Jour Oriental du séminaire central â Budapest. — LITTERATURE. — OBSERVATEUR. Dr. Z. Nyisztor: L'importance unionistic du évêché â Hajdudorog de Hongrie. — DOCUMENTAIREl

Orientalische Kirche

III. Jahrgang Nr. 4. (24.) April 1936.

Wissenschaftliche Monatsschrift der Griechisch-katholischen Kirche. Schriftleiter Praelat Dr. Stephanus Szántay-Szémán. — Jahrabonnement 8 gold. Pengő .— Redaction Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administration Miskolc, Melinda-utca 11. Ungarn. Dr. Steph. Szántay-Szémán: Die Krise der griechhisch-katholischen Kirche von Nord-Amerika. — Johann Kozma: Excerption des Buches von Dr. Nicholas Russnak: „Das Brevier von der orientalischen Kirche. — Tiburz Dévai: Die Sakramentumslehre der Orthodoxen. — CHRONIK. Orientalische Tag des Zentralseminariums zu Budapest. — LITTERATUR. — BEOBACHTER. Die unionistische Wichtigkeit der gr. kat. Diözes Hajdudorog, Ungarn. — DOKUMENTEN.

Oríenta Eklezío

lll-a jaro. Nro 4. (24.) Aprilo 1936.

Őiumonata scienca organo de la grekrita ikatolikaro. Redaktoro Msro prelato Dro Stefano Szántay-Szémán. — Jarabono 8 orai pengő. — Redaktejo: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Administracio: Miskolc, Melinda-utca 11. Hungarujo. D-ro Stefano Szántay-Szémán: La krizo de la grekokatolikaro en Usono. — Johano Kozma: P a r t o j de la libro de Prelato D-ro Nikolaoi Russnak: „Pri la breviero de 1' orientanoj." — D-ro Francisko Rohály: La liturgio kiel fundamento d ela reunugio de 1' eklezioj. — Tiburcio Dévai:* La doktrino de la orienta eklezio pri la Sakramentoj. — KRONIKO. Orienta tago en la centra Seminario de Budapest. — LITERATURO. — OBSERYANTO. D-ro Zoltano Nyisztor: La s'uldoj de la hungara registaro al la novefondita eparh'io Hajdudorog én Hungarujo, kaj la graveco de ci eparh'io el vidpunkto de la reunuig'o de la ortodoksa eklezio. — DOKUMENTARO.

AZ AMERIKAI GÖR. SZERT. KATHOLIKUSOK V Á L S Á G A Irta: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr.

úgy az amerikai, mint a kárpátaljai sajtó sokat foglalkozik a Nagymagyarországból s f ő k é i n Kárpátaljáról Amerikába kivándorolt s ott ilntenzív egyházi életet élő rutén és magyar gör. szert. kath. hívek válságos egyházi helyzetével. Mi eddig csak egy íziben foglalkoztunk vele, bár az adatok tömege áll rendelkezésünkre, amelyeket komoly, a katholicizmusért aggódó papok és világiak küldöttek onnan nekünk. Még ma sem használjuk fel ezen adatokat, mert azokat — nyíltan bevalljuk, — lelkiismeretünk szavára hallgatva, az informálok személyét illető diszkréció teljes megőrzésével, a legilletékesebb fórum, elé terjesztettük, alázattal kérve azok kivizsgálását, mert szerény véleményünk szerint egy az amerikai gör. katholicizmvs történelmével s már a múltban is felmerült válságaival teljesen ismerős és papi szempontból és ntusszeretet tekintetében is kiváló, objektív apostoli vizitátor kiküldése nélkül legfeljebb időlegesem, lehet levezetni a már kiélesedett s határozottan az egyházi élet kárára menő helyzetet. Hogy az általunk bizalommal remélt felsőbb beavatkozás előtt még egyszer foglalkozunk az amerikai helyzettel, — azt egyrészt azon kényszerűségből tesszük, mert Amerikában valósággal szenvedő jó testvéreink egyre sürgetik s azt hiszik, hogy itt az óhazában érzéketlenek vagyunk nagy problémájuk iránt, másrészt pedig azért, mert egyes — egyébként komoly — kárpátaljai és amerikai lapok állandóan foglalkoznak az amerikai uniós kérdéssel, de annaik inkább csak külső szimptomáit látják és tárgyalják, — a kérdés lényegét azonban alig, vagy egyáltalán nem érintik. Az egész kérdés, — nem pusztán a papi nőtlenség: a coeliibatus köriül forog, mely kelleti privilégiumot az új keleti kódex is érdeme szerint fog honorálni, de amelyeit Amerikában bizonyos, talán nem is teljesen objektív információk alapján missziós tekintetből nem kíván fenntartani a Római Szentszék. E!z is igen éles történelmi és egyházjogi vitát és szenvedélyes elleintéteket provokált, de emellett az ottani egyházkormányzat körül elhelyezkedett (a püspök úr személyét a legtávolabbról sem kívánjuk érinteni vagy aposztrofálni) tényezők nem tudták egy neVeizőre hozni a külöinböiző rutén és magyar vidékről származó hívek, papság, szokások stb. divergeintiáit s az intem polémiák anyaga, /az amerikai egyházat nagy áldozatukkal fenntartó s az egyházi vagyont birtokló hívek egyházi és társadalmi életébe is teljesen átszivárgott s a mi viszonyaink között szinte elképzelhetetlen helyze97

tet teremtett. Egységes és megértő vezetés és komoly akarás mellett az Apostoli Szentszéknél is erősen lehetett volta mérsékelni az ú. n. ír befolyás hatását — s a coeliibatus kérdésében legalább is átmeneti türelmi idő állhatott volna be, amely alatt az új lelgyházmegye szervezése is nyugodtan végbe mehetett volmia. Ma már aí helyzet annyira kiéleződött, hogy több parochia papjaival együtt elszakadt a pittsburgi egyházmegyétől, a schizmára még nem ment át, hainem mint independens alakulat Csoirnyáik Oreszt személyében adminisztrátort választott s mint Takács Bazil amerikai püspök jurisdictiójától független egyházi terület él tovább. Egyik ungváíri, egyébként tiszta kathoilikus irányú ruszin lapunk legutóbbi számában nagyon lekicsinyli a mozgalmat. Nem polémia kedvéért hivaitkozunk rá, mert igazán örvendenénk, ha csakugyan olyan jelentéktelen' volna, amint állítja. Egy-két kitételével azonban, az ügy érdekében méigis szembe kell szállnom. Az az anekdotába burkolt megállapítás, hqgy a papságnak sem épen kiválóbb része ment ki Amerikába, kissé túlerős, mert személyes ismeretség révén is állítjuk, hogy a történelmi kavarodás sok kiváló papot űzött Amerikába, akik most valósággal áldozatai a helyzetnek, mert ha kihirdették a püspök exkommunikációs intézkedéseit, a hívek, mint az egyházi vagyon tulajdonosad, egyszerűen az utcára tették őket. Maga az a tény, hogy az elkeseredett hívek vagyonjogi pereket indítottak és: nyertek meg az egyházi hatósággal szemben, mélyebbig ható bajokra enged következtetni, amelyeket tárgyilagosan egy-két, talán alkalmatlan lelkipásztor egyéni akciójából magyarázni a
(nihil manducans, neque nihil bibens usque ad1 finem, si hoc necesse erit) s kész életét adni testvéreiért és Isten nagyobb dicsőségére. Ha talán túl is Lőtt a, célon penijtenciájával paptestvérünk, dte eljárása rávilágít a nagy lelki válságra, amelynek szimptomáit mélyebben kell keresnünk, mint a napi politika lidérctüzes mocsaraiban. Egyidejűleg, az ellenmondó közlések lemérése céljából újból a legmegbízhatóbb és legkomolyabb amierikai tényezőket kértük fel, hogy az egész kérdés-komplexumot az ő megítélésiük és alapos, lelkiismereti mérlegelés alapján világítsák meg, hagy ott, ahol és amikor lehet, testvéri készséggel lehessünk az ügy hasznára.

A KELETI EGYHÁZ „BREVIÁRIUMA" RUSZNÁK

MIKLÓS

DR.

KÖNYVE Irta: KOZMA JÁNOS

Van-e a keleti szertartású egyházban kötelező papi zsolozsma? Kiket, mikor s milyen mértékben kötelez? Miből áll az és miként kell végeznünk? Olyan kérdések, melyek állandóan közöttünk forognak. A vélemények eltérőek. Az egyik szélsőség azt vitatja, hogy kötelező papi zsolozsma egyházunkban sohasem volt, s behozni annyi volna, mint megtagadni minden régi tradíciót. A másik szélsőség a papi zsolozsmaimát a görög egyházban is épolv szorosan, „isub g r a v i " kötelezőnek hirdeti, mint a latin szertartású papságnál a kánonok rendelik. Vannak, akik bizonyos mértékig — bár mennyiségileg niagyon leredukáltan — naponként kötelezőnek tartják, mások ismét csak arra a papra nézve tartják kötelezőnek bizonyos zsolozsmarészek végzését, aki szent liturgiát mutat be, és csak azokon a napokon, mikor a sízent liturgiáit valóban bemutatja . . . Biztos dolgon senki sem vitatkozik. A breviárium kérdése vitatott dolog, tehát tisztázásra szorul. Éveken át értekeznek, cikkeznek róla. Egyszer már alaposan szemébe kall nézni a kérdésnek. Nem tehet annyi ezer keleti papoit jogi és lelkiismereti bizonytalanságiban hagyni. Ezért egyre többen és többen veszik vizsgálat alá a kérdést. Ezt teszi az eperjesi gör. kath. hittudományi főiskolának egyházirodalmi téren európai viszonylatokban is előnyösen ismert tudós tanára, Busznák Miklós dr. is, egy egész könyvet kitevő tanulmányában, melynek latin nyelvű kézirata (270 gépírásos oldal) előttünk fekszik. Igazi nagy lelki örömmel forgatjuk. Csupa alaposság, csupa érdekesség. Bár a kérdés irodalmáról nincs teljes áttekintésünk — csupán papi állása után élő gör. kath. ember számára a források majdnem megkÖ7<elíthet.etlenok! — mégis úgy érezzük, hogy ennél alaposabban és mélyrehatóbban még alig foglalkozott valaki a kjérdésael. Minden sora ide kívánkozik a Keleti Eeybáz lapjaira. Sajnos, annak a törekvésnek^ hogy a keleti szertartások iránt érdeklődő magyar ka'tholikuBoknak e művet a Keleti Egyház útján közkincsévé tegyük, gátat vet a szerkesztő; a szerkesztő ugyian maga is azt szeretné, ha ő hozhatná a művet a nyilvánosság elé, hiányt szenved azonban a nervus rerum tekintetében. Hogy a művet ,egés;z terjedelmében közölhessük, legalább kétszeresére kellene megnövelni a Keleti Egyházat, é s . . . Be kell érnünk azzal, hogy a jeles műnek csak kivonatát adjuk, illusztráló szemelvényekkel s legfeljebb néhány értékesebb fejezetét adhatjuk teljes terjedelmében. Azért eleve is bocsánatot kell kérnünk úgy a Keleti Egyház olvasóitól, mint főképen a tudóte szerzőtől, ki minden várakfozást meghaladó előzékenységgel bocsátotta rendelkezésünkre jeles munkáját, hogy a ¡Latin eredetinek megjelenésével egyidejűleg, sőt azt némiképen meg is előzve nyujthassuk át a Keleti Egyház olvasóközönségének. Velehrádban — mondja a mű bevezető résizében a jeles szerző — ezen a katholikus szempontból az utóbbi időkben oly nagy fontosságúvá vált helyen 1924-

99

ben. egy minden; lelket magávall ragadó, szép példát lehetett tapasztalni, mikor az egyházak egyasiüléét minden jó eszközzel elősegíteni sóvárgó nyugati papság a templomban közösien breviáriumozott. Olaszok és esehek, franciák és németek, oroszok ás angolok végezték együtt az egyház zsolozsmáját s ennek végzéséiben a különféle nemzetbeli papok között- egyáltalán semmi különbséget nem lehetett észrevenni. Ugyanaz a zsolozsmarend, ugyanaz a végzélamód, egyforma buzgóság, egyazon nyelv, egy és ugyanaz a daililam és hanghordozás valamennyinél. A nyugati egyházi'egyelem csodálatraméltó ereje nyilatkozott meg ebben az egyöntetűségben, mely miiídenM előtt szinte kézzelfoghatólag dokumetálrta a nyugati fegyelem külslő és beMÍ szilárdságát. El kell azonban ismernünk, hogy ezen az egyöntetűségen túl, egyéb stzépségek is találkoznak Krisztus Egyházában. Az egyöntetűségben rejlő szépségnél nem csekélyebb értékű a változatosságok egyértelműsége sem, melyet a keleti szertartások mutatnak. A keleti szertartások nagy változatosságát három alapra lehet visszavezetni: 1. magára a ritusok különbözőségére,, amennyiben ezek már eredetükben k-ét jellegzetes esoporhra oszlanak: keleti és nyugati szertartásokra; 2. a ceremóniák sokaságára, ami a szellemi gazdaság jele; 3. a nemzeti géniuszok különbözőségére. E három alapból igen sok különféle intézmény emelkedik ki, de valamennyiük egy és ugyanazon katholikus szellem szülöttei és kifejezői. Úgy az egyöntetűségben, mint a változatosságban ¡egy és ugyanaz a Szentlélek irányítja az Egyházat. Épenezsért egyformám dicséretreméltó a nyugatiaknál otthonos egyöntetűség, minit a keletieknél tapasztalható sokféleség. Az Egyházat kormányzó Szentlélek isten közrehatása folytán a kettő állandó hatással van egymásra, fejlődésükben egymásnak segédkezet nyújtanak „solliciti servare unitatem spiritus in vinculo pacis." (Ef. 4. 3, Róm. 2. 10.) A nyugati papság breviáriumával kezében ama jól rendezett hadsereget alkotja, melyről a Szentírás (Én. 6. 3.) szól. Mivel pedig ehhez való eszköze, a szent zsolozsma, ia keleta szertartású papságnak is megvan, kívtáiiatoisi volnia elérni, hogy a keleti papság ugyanilyen „acies bene o r d i n a t a " lehessen. A breviáriumozó papok kétségkívül képesek lesznek a castitas megőrzésére is, melyre a papnak föltétlen szüksége vaít. Bevezetésének utolsó szakaszában a tudós szerző kijelenti, hogy midőn a keleti egyháznak a zsdtozsmára vonatkozó intézkedéseit vizsgálat alá veszi és ismerteti, mindenben a legtisztább katholikus álláspontot a k a r j a képviselni s mindenben aláveti magát az Apostoli Szentszék ítéletének. A mű érdemi része a „breviárium" szó értelmének fejtegetésével kezdődik. Az ismertetésünk további folyamán el:forduló alcímek az eredeti mű fejezeteinek fé\elnelk) meg. 1. A BREVIÁRIUM MINT TERMINUS 'TECHNICÜS. A „breviárium" etimológiaállag rövidítést, összevonást jelent. Használatos volt valaha a polgári életben is. „Breviárium Auguisti vei imperii" elnevezés alatt ismeretesek azok a följegyzések, melyeket hajdan a "hadsereg állapotáról vagy a kölcsön, kiosztott gabonáról a római császárok elé terjesztetitek. Alarik breviáriuma — „Breviárium Alaricianum" elnevezés aíatt egy jogi gyűjteményt ismerünk. Egyházilag véve: a „breviárium s z ó " anyagi értelemben azt a könyvet jelenti, melyből s mely szerint az egyházi zsolozsmát végezni kell; alaki értelemből a nyugati papság ama kötelesisiégét, mely szerint az ú. n. kánoni órákat végezni tajrtoznak. Használhatjuk azonban a breviárium szót a keleti papság zsolozsmajánaik

100

.jelölésére is. A keleti zsolozsmára vonatkoztatva elméletileg magukat az istentiszteleteiket jelenti, úgy, amint azokat a tipikon vagyis szertartási utiasítás leírja, gyakorlatilag a tipikonban leírt szertartások tényleges elvégzését nyilvánosam a templomban, vagy privátim, külön papi ájtatosság gyanánt. A latin egyházban a breviárium szó a mise és a szentségek szertartlásain kívül az öaszes többi szertartásokat jelöli, s ily értelemben oly áíltaláno(s használatnak örvend, hogy a keleti egyház ugyanily jellegű szertartásait az általános nyelvgzokán alapján is bátran nievezíheitjlük breviáriumnak. A asolozsmaima egyéb elnevezéseiként szerepelnek a synaxis és a kánon. Nevezhető a breviárium synaxisnak, mert a latinban is hívjtáik Colloctá-nak, mivel valóban gyűjteménye mindannak, amire az istentiszteleteknélí szükség van. Kánon-nak azért lehet nevezni, mert a zsolozsmavégzésre a papiságot törvényes intézkedéseik kötelezik. Más elnevezései a latinban a breviáriumnak: opus Dei, agenda, pensum servitutis, divina psalmodia, preces canonicae stb. Az ószlávban sluzba, sluzenije (szolgálat), pravilo, cerkovnoje pmvilo (egyházi szabályzat) elnevezésekkel találkoznunk a breviáriumot illetően. A tudós szerző megtartandónak véli a breviárium elnevezést, mert általánosan elterjedt s munkájában azért is használja, mert előadása ezáltal a más szertartásnak előtt könnyebben érthetővé válik. Keleti vonatkozásban azonban nem engedi meg az etimologiailag elsősorbajn veendő „rövidítés" értefflmet tulajdonítani a breviárium szóinak, hanem esak a már említett átvitt értelmű (jelentést.

2. AZ ISTENI SZOLGÁLATOK MÓDJA. A külső istentiszteletek különböiző megnyilvánulásai a ritus, caeremonia és az oíficium. A caeremonia szó istentiszteleti külsőségeket jelent, melyek Isten tiszteletét különösképen juttatják kifejezésre. Az összes ceremóniák együttesen alkotják a ritusti A rítusnak egyes tényei pedig, úgy mint azokat az Egyház végezni rendeli, az offieiumoki. Mindezekre nézve az utasításokat és (elbírásokat az egyházi könyvek tartalmazzák. 3. AZ ISTENSZOLGÁLATOKAT TARTALMAZÓ EGYHÁZI KÖNYVEK részint etlméletiek, részint gyakorlatiak. 1. Az isiteni tiszteletek rendjét, elméletét a Typikon í r j a elő. Neve a görög typcs szóból ered, mely alakot vagy móHot jielenlt. 2. Magnk az isteni tiszteleteket tartalmazó könyvek — Rituale-k — vagy a görög elnevezés szerint „egyházi könyvek" azok, melyekben az istentiszteleti szövegek foglaltatnak. A breviárium kérdésének szempontjából bennünket közelebbről azok érdekeülnek köjzülök, melyek az egyes officiumok rendjét tartalmazzák. Ilyenek: a) a Horologion, szlávul Őasoslov,) mely a,z isteni szolgálátok ájllandói részeit a nap az óráiruak Borrendjében tartalmazza. Benne találjuk az éjféli zsolozsmát (mesonyktikon, polunosénioa,) mely lehet szombati, vasárnapi vagy hétköznapi. Benne találjuk a hajnali zsolozsmát (orthros, utren'a), az imaórákat (első, harmadik, hatodik, kilencedik) az óraközi szolgálatokkal (mezőrion, mezdooasije.) az alkonyati zsolozsmát (hesperinon vecern'a,) a completoriumot (apodeipnon,

101

poveeerie,) mely lehet nagy vagy kicsiny. Ezt a könyvet sízlávul közönségesen MolitvwiTovniaik, Imakönyvnek is (nevezik. b) A Psalterion a 150 zsoltárt tartalmazza. c) A Triódion, szlávul Trip'ismee. Feloszlik böjti triódra, mely a vámszedő és farizeuis vasárnapjától (Kyriaké tú teloniu kai tú pharisaiú, ned'ila m y t a r ' a é farize'a) a nagyböjt VI. hetének péntekéig terjeldő időszak, vagyis a szorosabb 'értelemben vett nagyböjt officinmiait tartalmazza; — és virágotsi triódra, (Triódion tóin, Baión, Triód evitna'a), mely Lázár szambátjától mindenszentek vasárnapjáig terjed. Nevezik ez utóbbit Pentekostarionnak is. d) Oktoéch, mely a nyolc hangnem szerinti officiumokat tartalmazza mindenszentek vasárnapjától a vámszedőről nevezett vasárnapig. Az Oktoéch 56 nap officiumát foglalja magában,, a hetenként ¡egymást követő hangnemek sorrendjében s 56 naponként élőiről kezdődik. Az oktoéeh officiuimai szerint a vasárnapok Jézula föltámadásának vannak szentelve, héitfő az, angyaloké, kedd Ker. Sz. Jánosé, szerda és péntek a szent Kereszté, csütörtök az apostoloké és Myrai Sz» Miklósé, szombat az össizas szentéké s egyben az elhunytakról való megemlékezés napja. A napok e jellege kifejezésre jut a tropárokban, sztihirákban és kánonokban, s végül az elbocsátó imákban. (Apolysis, otpust.) H a ünnep foitduil elő, annak saját officiumát kell végezni s az Oktoéch használata ilyenkor részben vagy egészen is elmarad. Ugyanez áll az utóünnepekre (hai hémerai tés heortég!, poprazdenstvo) is mikor a heti nap szentjét csak az apolyspsben említik meg. ,e) Ménea (Ménaion). A szentek officiumait tartalmazza naptári sorrendben. Ezekhez járulnak még az Evangélium, Apostol, Liturgikon, Euchologion, Irmologion, (Heirmologion,) melyek egyes istentiszteleteknél szintén használatban vannak.

4. A SZENT SZOLGÁLATOK FEJLŐDÉSMÓDJA RÉSZEIKBEN. Krisztus Urunk a szentségek alapításakor azok lényegót meghatározta, a szertartások megalkotásának és a rítusok előírásának hatalmát pedig az általa létesített Anyaszentegyházra hagyta, melynek épúgy engedelmeskednünk kell, mint magának Krisztusnak. „Aki titeket hallgat, engem hallgat; aki titeket megvet, engem vet meg!" 1 ) A katholikus Egyház, Krisztus Urunktól rendelt hivatását betöltve, az istein tiszteletet egyéb részeiben folytatólagosan szabályozta is, s öbből, mint látni fogjuk, nyomról-nyomra haladva a szent officiumok fejlődtek ki. Az isteni tisztelet időben való kifejlődésének .gyökerei részben a Szentírásban, részben az apostolok és utódaik, főleg a szentatyák rendelkezéseiben találhatók meg. A kath. Egyház szent officiumait e kettős forrásbóli látjuk Sassanként kifejlődni. Az egyházi istentisztelet alapjaiul ama törvényeket kell tekintenünk, melyek a Szentírásban foglaltatnak. Ezek az ószövetségben mint előképek voltak elrendelve s oly példák gyanánt értékelendők, mmt Luk. 10. 16. Máté 10. 40. V. ö. Aqu. Sz. Tárnán P. 3. q> 64. a,. 2. ad 1. Ugyanott a. 4. — Lig. Sz. Alfonz, Theolu Mor. L. 6. n. 12. — Hraincelli bíboros;, de Saeramentisi th. 5.

102

amelyeknek az újszövetségben szellemi értelemben teljesen megegyező kultusz felel meg. A tárgyunkat ilető törvényeket a századok folyamán bizonyos szent cselekmények egészítették ki, minek következményekép aizi ekként létrejött istentisztelet különféle, egymást kövatőleg kialakult officiumokból telvődött össze. E jámbor cselekményekeftí a napnak különböző óráiban végezték, miről maga Dávid is tanúságot tesz e szavakkal: „Napjában hétszer mondok neked dicséretet a te igazságod ítéleteiről." (118. zs. 164. v.) Való tény, hogy az; egyes napok bizonyos óráit különlegesen is az istentiszteletre szentelték. így olvassuk pl., hogy az; apostolok „mindnyájan állhatatosak valának egy akarattal az imádságban," (Csel. 1. 14.) és „mindennap egyakarattal a templomban valának, és házanként szegdelvén a kenyeret örvendezéssel és egyenes szívvel vevék az eledelt, dicsérvén az Istent." (Csel. 2. 46—47.) Sőt azt is tudjuk, hogy az apostolok példájára a keresztények már kezdettől fogva, meghatározott órákban gyűltek ösze imádkozásra. így pl. Péterről, az apostolok fejéről és Jáncisról ezt olvassuk: „Péter pedig és János fölmenének a templomba az imádság kilencedik órájára." (Csel. 3. 1. Y. ö. 10. 9.) 2 ) Az istentisztelet különböző részeiről Sz. Jusztin vértanú beszél s el is számlálja azokat. (Apoi. I. 65—68.) Sz. Jusztin előadásából megtudjuk, hogy az istentisztelet a Szentírás olvasásából, különféle imákból és könyörgésekből állott, melyekhez egyéb levetek felolvasása is csatlakozott, pl. Római Sz. Kelemené, Polikárpé s a vértanúk natalitiáján azok aktái is, stb. Valamennyinek csúcspontja és koronája a Sz,. Hálaadás (Eucharistia) fölajánlása volt, vagyis mai szokásmódunk szerint: a szentmise bemutatása. Az isteni szolgálat, bár lassanként fejlődött ki, alapjaiban már a kereszténység első századaiban le volt fektetve s a kánonok ezt „servitium divinum" elnevezéssel már említik is. Kitűnik ebből, hogy ez a szo?igálat és tisztelet az Egyházban már korán megalapozást nyert. így már az apostoli kánonok között is taláilokznak olyanok, melyek a papokat vagy általában a klérust, mint isteni szolgálatra rendelteket, azok végzésében bizonyos törvényekkel kötelezték.3) (Folytatjuk.)

w i

2

) Csel. 10. 9. >a hatodik órában való imádkozásról tesz említést. (Fordító.) ) Y. ö. Gan. Ap. 3. 4. 28. — Cone. I. can. 5. — Cone. IV. 3 — Conc dic. 4. — Bas. M. 88. 3

103

A LITURGIA AZ UNIÓ SZOLGÁLATÁBAN ROTTÁLY FERENC DR. ELŐADÁSA A Budapesti Közp. Szeninárium „Keleti Nap"-ján, 1936 február 24-én.

Szentséges Atyánk, ia gondviselésszerű missziós-pápa nao-v célkitűzései közt szerepel a pogányok megtérítése1 mellett a katholikus Egyháztól elszakadt keresztények, elsősorban hit- és erkölcstanával hozzá legközelebb áüló keleti egyházak visszatérítése, visszavezetése az Egyház egységébe. Ennek a célnak a szolgálatába kívánja beleállítani a szemináriumok keleti napjait is. Itt, ahol a keleti egyház nem lehet ismeretlen, hiszen katholikusokban legalább is egyik ága, a bizánci szertartás népesen képviselt, nem tartjuk szükségesnek, hogy a Szentatya szándékát bővebben magyarázzuk, még kevésbbé, hogy rendelkezésének apológiáját adijuk, hamem mindjárt reá szedetnénk mutatni az unió munkáJásának módjára, helyesebben annak egyik részlet-eszközére, a liturgiára. Talán hihetetlenül hangzik, hogy éppen a liturgia, mely közfelfogás szerint válaszfal, az elkülönülés ismertető jelei s talán épen okozója, hogy ez lehetne az öszekötő kapocs kelet és nyugat között, ez lehetne az első s legrövidebb járható út a szakadék felett, ez lehetne a közös nevező az immár egymástól nagyon is eltávolodott lelkület összeadására. Jelen rövid elmefuttatásunkban szeretnők megkísérelni a hihetetlent hihetővé tenni, reámutatva kelet és nyugat liturgiájának párhuzamos fejlődésére, egymásra hatására, gondolat rokonságára, kelet liturgiájának orthodoxiájára s arira a közös vonásra, melyben nyugat és kelet egymással ma is taláHíkózhatnék. Hogy elgondolásunk nem üres, elméleti szinten mozgó ábránd, vagy pusztán a nyugati liturgikus mozgalom talaján fakadt eszme, hanem ott szunnyad kellet lelkében is és csak ébresztésre vár, igazollo'a a párisi orosz theológia egyik tanárának, a disszidens BuJgakov-nak nyilatkozata. Ez az orosz prelátus (protojerej) még 1924-ben a IV. velehrádi uniós kongresszushoz, mely a primátus kérdését tárgyalta uniós célzattal, nyilt levelet intézett s ez még valóságos vádlevél volt 13 gravaminális ponttal. Nyolc évvel később, 1932-ben, a VI. velehrádi kongresszushoz már üdvözlő sorokat küld, hosszú levélben fejti ki az unióról vallott nézeteit s ígéri, hogy imáit egyesíti a kongresszus tagjainak imáival. Levelében többek közt ezekét írja az unió útjáról: „A szakadás nem ment mélyebbre a kánonikus és empirikus felületnél, mert nem szakadt ketté bennük az eucharisztikus Krisztus. S ha a theqlógusok és főpapok máig is a, kánoni és dogmatikus egységet keresik s úgy tekintik azt, mint az eucharisztikus egyesülés priuszát, — nem lehetne-e nekünk megfordítani a módszerb s az eucharisztikus' egységben keresni az utat és ihletet a kölcsönös egyesüléshez? Ennek a keresésnek azonban teljes őszinteséggel, hátsó goindolattól mentesen, mint a Szentlélek fuvalmának, az; Egyház szeretetében kel)l történnie. Ehhez ma még nem vagyunk készen, de az úr kifürkészhetetlen útjain vezet bennünket a szentségi egység tudatos érzékelésére, mely előtt leomlanak a szakadás többi érvei." Ezután egy kissé kiérzik kelet hagyományain 104

nevelt lelkülete, — ne ütközzünk meg rajta! — amint írja tovább betfeijezósül: „Ezek a gondolatok még talán nem mindkét oldalon időszerűek, de ki k e i fejeznem ezt az eszmét, amelyben nevelkednie kell a következő nemzedéknek. Ne a thecílógiai reménytelen párviadalok s ne az összeférhetetlen főpapi vetélkedés, hanem maga Krisztus egyesítse szent kelyhe körül az elszakadtakat, úgy legyen!" Tehát Krisztus kelyhe, az Euharistiába vetett hit, az áldozat s az áldozatot körülvevő liturgia kgyen az az eszköz, mely a dogmatikus és kánoni egységre vezet. Bármily furcsán és hihetetlenül hangzik, ennek a keletről is felcsendülő véleménynek, bizony, metgvan a történelmi alapja, melynek tanúsága szerint a liturgia alkalmas eszköz az egyesüllés útjának előkészítésére, munkálására, mert alapjában véve a nyugati és keleti liturgiák közt nincs olyan mély szakadék, mint amilyenre akkor gondolunk, ha a két szertartás szentmiséjét végignézzük, vagy zsolozsmáját meghallgatjuk. Ennek éppen az lefllenkezője, a le|gbensőbb gondolati rokonság található, mely a liturgiát lelkeket formáló ereje miiatt a kölcsönös megértés legerősebb és legtágabbkörű eszközlőjévé teheti. Nincs olyan szakadék közttük, de nem is lehet, mert ha nem is közös egészen az eredetük, mégis ugyanmnak a lelkületnek termékei, egymás mellett, párhuzamosan, sőt egymásrahatva fejlődnek •— azonos tényezők közreműködésével — s így gondolatvilágukban, lelkületükben azonosnak, vagy legalább is egymáshoz hasonlónak kell lenniök. A liturgia Krisztus rendelkezésén s azonos apostoli hagyományokon indul meg s halad lassan a IV. századig. Akkor indul meg rohamos fejlődése nagyobb kindülettel az üldözések felett diadalmaskodó Egyház örvendező lelkületével. De továbbra is szorosan egymás mellett halad a fejlődés, mert azonosak keleten s nyugaton egyaránt a liturgia fejlődés tényezői, mánt a katholikus tanítás kibontakozása (dogmafejlődés), földrajzi, kulturális és történelmi adottságok. így a liturgiák egymástól messze el nem térhettek. A liturgia fejlődjés mindenekelőtt szerves összefüggésben volt a dogmafejylődésse]. Eleven tanúi ennek az első századok anaforái és a későbbi korok egyéb liturgikus emlékei. Ezek hathatósan bizonyítják, hogy a szentháromsági, christologiai, szentíélektani s mariologiai viták eredményeinek leszűrése, helyesebben e tanok hathatós megvédése az eretnekségekkel szemben s ünnepélyes kihirdetése a tanító Egyház kathedrájájróJi egy-egy állomás a liturgia fejlődés történetében is. A Szentháromságtan tisztázása fejleszti az anafora eliső részét, a Szentíélek-tan definiálása hozza az epiklezist, a christologia kiépíti az egyházi évet, a Marioloigia a szentek közösségének tanát viszi bele a liturgiába, msjgalapozza a Mária-ünnepsor kifejlődését s a Proprium Sanctorum kialakulását. Maga a dogmafejlődés azonban, bár az első évezredben jobban a keleti szellemben gyökeredzik, az egyetemes Egyház kincsét alkotta minden keleti vagy nyugati megkülönböztetés nélkül. Eszerint a dogmiafejlődésen felsarjadzó liturgia se'm különülhetett el alapjában élesen Róma és Bizainc, vagyis a két fókusz körül. Amikor pedig a dogmafejlődés gyökerében és gyümölcseiben egyaránt nyugatra siklott át s kelet ebből a nagy schizmával a máscldik évezredben teíjesen kikapcsolódik, az sem változtat sokat a liturgia fejlődés irányán, 105

mert belet dogmafejlődlése lényegében az első hét egyetemes zsinat után megállít, nyugat tiheológiája pedig a dolog természeténél fogva, nem fordulhatott el az első évezredek kelet talajában gyökerező hittanától, azt tovább fejlesztette, kibonotta, de meg nem tagadta. Kelet belemerevedik az ősi hagyományok, tehát a közös forrás őrzésébe s mögötte marad nyugatnak, de más irányban el nem hajlik tőle). S maga a második évezred dogmafejfödése a liturgikus elkülönülésre márcsak azért sem nyújthatott alapot, mert a liturgia szerves fejlődése a patrisztikai hittudomány alkonyával, tehát még a nagy sdhizma előtt keleten és nyugaton egyaránt befejezést nyert, vagy legalább isi befejezéshez közeledett. Nyugaton ugyain a ¡scholasztika és misztika belesző egy-egy vonást az adoratiós eucharisztikus kultusszal, vagy a misztikus szemlélődés elmélyülésének egy-egy virágával, de a liturgikus alkotó munka helyét jobbára már a rendszerezés, egységesítés és reformál ás foglalja el. Mindezzel bizonyos fokú merevedés jár, az meg már csak törvényhozót és magyarázót kíván, tehát lényeges, szerves fejlődésnek nem nevezhető. Kelet liturgiája elzárkózottsága miatt nélkülözi a másodlik évezred újszerűnek látszó liturgikus elgondolásait. De mégsincs ellentétben nyugattal, mert az új sarjhajtás nem más, mint a. régi organizmus rejtett rügyeinek kipattanása, s az új gondolatok gyökere benne van kelet liturgiájában is. Igaz, hogy ez az elkülönülés különösen külsőségeken mély nyomot hagyott, de erre is azt mondhatnók, neim egészen károsan. Kelet liturgikus törvényhozása1 — itt s mindenütt csak a bennünket közelről érintő bizánci szertartásit értjük — nélkülözi ugyan a középkornak a tridenti zsinatig átnyúló szigorú egységesítő irányzatát, amint a typikon-csoportok mutatják - a typikonok kb. a régi Ordóknak feleltek meg — s több létjogosultságot enged a helyi szokásoknak, viszont ennek ellenében megőrizte, a látszat ellenére is, liturgiájának rugalmasságát, így könnyebb hozzányúlni, változtatni rajta. Másrészt variánsaiban jobban őrzi a régi hagyományok értékeit, mejyeket hozzáértő szemmel könnyen észre lehet venni benme s épen a liturgikus kutatásokhoz nagyszerű segítséget nyújtanak. A liturgia párhuzamos, egymásraható fejlődését biztosította még az alapot szolgáltató dogmafejlődés melletlt a keretet nyújtó földrajzi és kultúrális adottságok azonossága is. Mindkettőt az Impérium Romanummal lehet kifejezni, amely magában foiglaiüta és egységbe fogta a Földközi tenger vidékét. Igaz, hogy a kultúrközpontok nem arányosan oszoltak meg benne, de a birodalom összefogó ereje a liturgia-fejlődésre befolyást gyakorló esetlegei» kulttúrkülönibsélget kiegyenlítette. Észak-Afrikával karöltő Itália s a Kis-Ázsiához csatlakozó Egyiptom keresztény kultúra szempontjából nem mondjuk, hogy egyenrangúak voltak, de meglehetősein közös szintéin álltak addig, amíg a kultúra szerves fejlődése tartott. A történelmi események, melyek szintén befolyásolták a liturgia fejlődést, vagy mindkét talajon általánosak, vagy legalább is egyidejüek voltak. Előbb egy tényező formálta a történelmet, mint pl. a keresztény üldözések, Nagy Konstantin szabadságrendelete, általános birodalmi megmozdulások. Később különböző tényezőik próbálnak befolyni a litur106

giiia fejlődés területére, de ezek is majdnem egyidejüek, hasonló célzattal vannak s egyforma eredményt érnek el. Nyugaton például a népvándorlás rak reá bénító bilincseket. Nem soká kell várni az első hullámok után s már keletet is béklyóba köti az; izlam. A későbbi történelmi áramlatok sem helyi jellegűek, hanem az egész; kultúrvilág megmozdulásával járnak s nyugat és kelet egyformán megérzi, (mint amilyen pl. a keresztes hadjáratok, vagy a török dúlás voltak). De hegy állításunk ne legyen ingyenes s egyben szemléltessük liturgikus következményeit is; hogy lássuk, mennyire párhuzamos és egymásra ható a liturgikus fejlődés az elsorolt tényezők hatása alatt, szabadjon pár adatot felemlítenünk. Az első három század liturgikus emléke nagyon gyér, kor- és helymeghatározása bizonytalan, csak következtetni enged, sok mindenre, a negyedik század azonban már biztos jellét mutatja a kölcsönös egymásra hatásnak. Jellegzetes példa az Epiphania, A latin Észak-Afrikában találjuk első írásos nyomát a III. században s mégis a kelethez számítható Alexandria sorollja először az. ünnepek 'közé. Jeruzsálem ékesíti fel három stáoiós szertartásával, onnan veszi át a IV. században Róma, de idejét ,a Natalitia Solis invicti napjára teszi, Karácsonyt formál belőle. Ezt meg új dátumával Kis-Ázsia veszi át s így szerepei 386-ban Chrysostomus antiochiai beszédében. Vagy ottvan a húsvét a több, mint évszázados húsvéti vitával maga mögött. Mily jellegzetes a kérdés megoldása a nicaeai zsinaton, igaz, hogy egyelőre csak elméletileg. Alexandria egyháza számíttatja: ki a húsvét határnapját, epiphania napjáig íközli Rómával s Róma hirdeti ki az egész, Egyház; számára, természetesen vele együtt a többi változó ünnepekest is, már t. i. amint azok is kifejlődtek. Milyen szoros ezáltal is a liturgikus kapcsolat! — Jeruzsálem formálja meg a nagypénteki kereszthódolást. Róma követi leghűségesebben, mondhatnók Jeruzsálemet felülmúló pompával, s egésiz szertartásterületére kiterjeszti, míg keleten egyebütt ez a szertartás ismeretlen maradit. Van ugyan ott is kereszthódolás, de máskor s egészen más jellegű. — Említsem-e az egyházi év kifejlődését? Jeruzsálem kezdi az ószövetség két fő ünnepe — a pascha és pentefcoste — mellett megünnepelni Jézus Jeruzsálembe vonulását, a szent Triduumot, a mennybemenetelt. Hozzáveszi még az epiphaniat s a hypapantét (Purificatio), mint az üdvözítőre emlékeztető napokat. Nyugat zarándokai szomjas lélekkel kutatják e szertartásokat, eltanulják, otthon bevezetik s kiformálódik Krisztus életének' kivetítése, az ejgyházi év. Kelet is fejleszti s gondolatot, de csak Krisztus nyilvános működésére korlátozza, mert karácsony és epiphania hypapantéval együtt a Proprium S'anctorumban marad. Magának az üdvözítőnek a szemlélése is ugyanabból a szemszögből történik. A diadalmas Krisztust nézik, azért a feltámadás a liturgikus életnek első alapmiszjteriuma s ez ma is a bizánci szertartás vezérmotivuma. De úgy véljük, hogy a római rítusban a Symibolum Athanazianumtól s az .idiőközi vasárnapokon használt szentháromsági praefatiortól elvonatkozjtatnánk gondolatunkat, otti is hasonló jelenséget észlelnénk, talán azzal a változatossággal, hogy míg keleten a vasárnapok officiuma Krisztus erejét szemlélteti1 s ezért csodáit t á r j a elénk, addig 107

nyugat különleges helyi adottságok befolyása alatt, liturgikus nevelő célzattal a tanító Krisztust állítja jobban homloktérbe. Szólhatnánk az egyházi zetne, a liturgikus himnuszrJköltészet, sőt az egész zsolozsma, vagy perikopa rendszer, sőt a kalendárium stb. párhuzamos, vagy egymásraható kifejlődéséről, mely mindmegannyi újabb ós újabb bizonyítékát nyújtja alnnak az állításnak, hegy Bizánc és nyugat liturgiája együtt fejlődiött, egész a megmerevedés koráig s így köztük mély szakadék nem lehet. Ezért nem hihetetlen a következő állításunk sem, hogy t. i. a két liturgikának rokon, sőt közös a gondolatvilága. Minidkettőnek, hogy ezzel a furcsának hirdetett kifejezéssel éljüink, liturgikus „világnézete" azonos. Az alap a szejutek közösségének tana. A nézőpont theocentrikus. Vezérdogmája a Szenthároimságtan. Kultuszának csúcspotntija az áldozat. Az emiber rendeltetése theiozis: deificatio. ú t j a az üdvözítő életvonala:,,...Kijöttem az Atyától s e világba jöttem, ismét elhagyom e\ világot és az Atyához megyek." Moralisa: Krisztus példájának követése. Aszkezise: „Vivere cum Ecclesia!" S ehhez az Egyház liturgiája lélektanilag is jól felépített, emberi szempontból bőségesen alátámasztott nevelő rendszert nyújt, melyben az embert kettős áramlatba állítja be. Az egyik áramlat a szentségek és szentelmények életszintet létrehozó ereje és működése, a másik az életeszmény szüntelen, változatos bemutatása, a liturgikus év. S e kettő szerves egységbe kapcsolódik. A keresztségben megtörténik a fiúváfogadtatás, a szenttek közösségébe való beiktatás. Kézfeltétellel1 birtokába vesz az Isten, exorcizmussal kisajátít a massa dlamnataiból, abreaiuntiatiónkkal személyiségünkkel simulunk hozzá Isten kiválasztó akaratához. Megkapjuk a felkenést a küzdő Egyház tagjai sorába a reánk áldott név szentjének védelme alatt s példája szerint, újjászületünk vízből' és Szentlélekből. A megszentelő kegyelem köntösében szórjuk a belénk ojtott világosságot. S máris megindul a kettős áramlat, szinte ragad magával. Az idő leforgásában elénk vetítődik Krisztus élete s az ünnepek során szinte lehetetlen magunkat hatása alól kivonni. Át kell élnünk Krisztus földi életének titkait, melyek feleletet adnak az élet problémáira s az elmélkedés, megdicsőülés felé pillantanak. Amíg szemünk előtt a példa pereg s életünk a liturgikus év forgatagába kerül, bennük működik a kegyelem a legváltozatosabb alakban. Az áldozatból való részesülés a szőllőtővel hoz szerves kapcsolatba, a poenitentia az elvesztett kegyelemállapothoz ad visszatérést, megigazulást, az élet körülményeit s a megélheés eszközeit a szentelmények teszik szinte kegyelemforrássá. Azi élet nagy kikezldéseihez az egyházi rend, házasság és szent kenet szentsége adja meg az isteni beavatkozást, a magasabb élétértékelést és a kegyelmi támogatást. Az egész élet, az Isten színe előtt való járás, így a természetfelettiség bélyegével folyik s a kegyelmi közösséggel j áró enoikezis hathatósan vezeti az ember életét a liturgia keretében a megdicsőülés felé. Ha ezieket a gondolatokat keressük, kellet liturgiájában nem kevésbbé találjuk meg, mint nyugatéban. Tehát a két liturgia gonlolatvilága is közös. Tagadhatatlan ugyan, hogy van különbség is, de ez elsősorban a formákban nyilvánul meg. Nyugat térdhajtással köszönti az Istent, ke108

let meghajlással fejezi; ki hódolatát, a letérdelés, prostratio bűnbánat, vezeklés jele. Nyugat imáját a numerus, jogász emberek kimértsége, jellemzi, keletét a köíttok lelkének túláradása. Nyugat a reinaissance három dimenziójálban ábrázolja szentjeit s szoborba véseti, kelet a két dimenzióiban abstrahálja. Nyugat vonalaira a barokk nyomta1 reá bélyegét, kelet jobban átmentette az ókor ízlését. Nyugat a nagy Imperium RomaJnum védőszárnyai alatt terjeszkedett s megkeresztelve az eszmét, átmmti a szentbirodalmi császárságba, a középkorba, melyet a római kultúrára alapoztak; kelet lába alól ¡kicsúszik ez a talaj, helyt adott idegen, népi kultúrának, azért oltárra bocsájtotta hatalmasabb népek nyelvét. Mindez azonban csak a külső körülmények szülte formaság, mely mögött ugyanaz a liturgikus gondolatvilág rejtezik keleten s nyugaton egyaránt. Nem akarjuk elhallgatni azt sem, hogy a felszínen mutatkozó elkülönülésnél mélyebb különbség is, van a liturgiában, de arra is nyugodtan elmondhatjuk, hogy a lényeget nem érinti. Ilyen különbség pl. mint feljebb is említettük, az egyházi év elgondolása, mely keleten ki
nána vált az Egyháznak. A baj ott kezdődik, ahol az impérium az egyházi rend' fölött állóinak érzi magát.. Nyugaton évszázados küzdelem ezt le tudja győzni. Keleten — sajnos si talán érthető ás — inem mindig sikerült. Ez azonban nem szégyene az Egyháznak, hanem szerencsétlensége. A byzantinizmus csapás az, egyház keleti ágán s nem felhányni való dolog, Bizánc liturgiájával pedig setmmikép összefüggésbe nem hozható. Ha ugyanis a keleti egyházak alkotmánya nemzetiségi tagozottságuk s Rómától való elszakadásuk miatt még alkallmas lett volna is a byzantinizmus melengetésére, ezt a liturgia semmiképen elő nem mozdította. De tnem is tehette, mert nem volt hivatásia. A hierarchiáért, vagy a világi hataloméért való imádsága még nem befolyásolta a hívek egyházpolitikai állápontját. Bizánc egyházi élete ugyanis keizdettől éles különbséget von a fegyelmi és hit-kérdések körül. A fegyelem, melynek terét a byzantinizmus súrolja, az egyházkormányzat terére tartozik, a liturgia pedig a hitnek volt hagyományszerű őrzője s cselekvésbe öltöztető terjesztője. A hit pedig a byzaniinizmus karmai közepette is orthodox maradt, talán épen a liturgia védelme afett. Ez pedig azért fontos, mert csak akkor alkalmas eszköz a liturgia az unió munkálására, ha tiszta a hittartalma és megvan a hitre nevelő ereje. A bizánci liturgia hittartalma tiszta, mert sem kifejlődésében, sem megkötése után nem fordult el attól az indítástól, mellyel fejlődésnek indult s fejlődött egy évezreden keresztül, sem hagyományaiban, sem világnézetében, sem pedig hittartalmában. Kelet liturgiája dogmatikai szempontból teljesen orthodox, igazhitű minden izében. S itt úgy érezzük, nemi a kérdési pozitív oldalára kell reámutatnunk, hiszen a dogmatikus keletinek liturgiájára, mint a. hagyomány tanujára hivatkozik tételeinek bizonyításánál. Ha pedig valahol nehézség merül fel, maga igyekszik megoldani s reá feleletet keresni, hogy a haigyamány bizonyítékai közt ellentét ne legyen. Inkább a negatív oldalát kell megvilágítanunk s azt igazolni, hogy kelet liturgiájában nincs az orthodoxiával ellenkező heterodoxia, eretnekség. Csak nagy vonásokban pillantsuk át a főbb vitapontokat! Legtöbbet emlegetett dolog a Szentlélek származása, melynek folyománya a „filioque" kérdés. ¡Milyen álláspontot foglal el ebben a kérdésben a bizánci liturgia? Pünkösd vasárnapja a d j a meg reá a feleletet. Előre kell bocsájtanunk, hogy az ünnep officiumában az alapvető gondolat nem a Szentlélek származása, hanem a Szentléleknek a IV. században támadott istensége. A liturgia ezt hangsúlyozza M, a harmadjiik személynek istenségét domborítja ki s a három személyben nem az eredésekre, hanem a személyek egy lény egüségére teszi a hangsúlyt. Mikor az I. konstantinápolyi egyetemes zsinat „to ek tou Patros ekporeuomenon" „qui ex Patre prcfcedit" szavakkal szövegezi a tanítást, nem az erdeztető elv teljes elsorolását akarja adni, hanem a támadó eretnekekkel szemben a Szentlélek isteni eredetére, istenségére akar rámutatni. A zsinati formákhoz való merev ragaszkodás milatt — s ez érthető is, hiszen az egyetemes zsinatok tanítása utólag sok támadásnak, erőszaknak, sok 110

hamisítási törekvésnek volt kitéve, gondoljunk csak a ariánus vitákra — a hitvallásban a zsolozsma szövegében nem alkalmazták a „Filioque" szót. De hogy benne van a liturgikus szövegek (gondolataiban e tan is, igazolja pünkösd elővecsernyéjének doxastikonja. Ne várjuk természetesen a IX. század himnuszírójától, jelen esetben a hagyomány szerint Bölcs: Leótól (886—89.) a II. lyoni egyetemes zsinat precizitását s elégedjünk meg ezzel a szövegezéssel : „Hagios athanatos, to Parakléton Pneuma, to ek Patros ekporeuomenon, kai en Hyjó anapauamenon." „Szent halhatatlan, Vigasztaló Lélek, ki az Atyától származik és a Fiúban nyugszik." Eszerint szükségképen hirdeti a szertartás a Szentléleknek a Fiútól1 való származását is, másként a Fiúban nyugvó Szentlélek a Fiúval volna azonos. Márpedig a Fiút előbb a „Hagios ¿schyrossal" kapcsolatban aposztrofálta. A Szentlélekkel függ össze az epikléxis-tan is. Kétségtelen, hogy liturgikus megfogalmazásban a magyarázónak kemény dió. De ha történeti múltját telkiintjük a kérdésnek, meg kell állapítanunk, hogy szövegezése abból az időből1 való, amikor a Szentlélek istenségéről szóló viták folytak. 'Kézenfekvő dolog, hogy az orthodox felfogás az áldozati liturgiában, hol a hálaadás (eucharistia) az Atyáinak szólt, az áldozati tárgy pedig a Fiú, hegy a harmadlik isteni személy ereje működik közre az áldozat misztériumánál. Azt sem szabad felednünk, hogy abban az időben nem az átváltoztatás időpontja áll az érdeklődés középpontjában, mert az áldozaton van a hangsúly s nem Krisztus megjelenésén, így természetszerűleg az Atya és Fiú említése után következik az időszerű egymásutánban a Szentlélek szerepeltetése. De vegyük észtre, mily finom már abban az időben a liturgiaszerző megérzése. Az epiik'lézis állítmányai (pojéson. metabalón a Ghrisostomus-liturgiiában, anadeiksai a Bazil-misében) aoristosban vannak mintegy annak kifejezésére, hogy e •cselekmények előidejü viszonyban vannak1 a kérdést jelentő főmidndat idejéhez viszonyítva. Kétségtelen, hogy a liturgia Photios-korabeli irányváltozása — az áldozatról ekkor kerül át a hangsúly Krisztus megjelenésére — s a fetgyelmii feszültség élezte csak ki ezt a kérdést s emelte szerfölött túl gyakorlati jelentőségén. A kovászos-kovásztalan vita, vagy az egy-két szín alatt történő áldoztatás külsőség szempontjából lehet feltűnő, de mint dogmatikus vitapont rég a múlté épen a liturgia hatása alatt. Hiszen a bizánci szertartás is áldoztat egy szín alatt nemcsak betegeket, hanem egészséges híveket is böjtben, az előszenteltek liturgiáján. A tisztítóhely kérdése is csak iskolás vita lehet s újra liturgikus okoknál fogva. A vita oka leginkább az a tény, hogy a katholikus tanítást pontos körvonalazásában csak a II. lyoni és a firenzei zsinat definiálja. Az első évezredben ez a kérdés nem áll az általános érdeklődés középpontjában, így az orthodox tanítás sem tisztázódott teljes pontossággal. Mikor pedig a tanító egyház nyilatkozik, kelet disszidensei ellenszenvtől irányítva újításnak fogják fel. A gyakorlati élet épen a liturgikus szokás alapján e tan vallását kívánja, hiszen a bizánci liturgia területén is bemutatják a halottért az áldozatot, imádsággal kísérik utolsó földi útjára s ezt csakis azzal az elgondolással teszik, hogy az mint a szentek közösségének nem méltatlan tagja az üdvösségre jogot 111

formálhat, de elkövetett gyarlóságai s mlég fennálló bűnadósságai a boldogság megtalálásától egy ideig távoltartják. A primátus tana természetesen nem található meg a liturgiában a vatikáni zsinat fogalmazásában, de Sz. Péter primátusát kétségtelenül kifejezésre juttatja. Az összes kinyilatkoztatási részeket, melyek reá vonatkoznak, olvastatja istentiszteletein, éspedig a klasszikus' helyeket a legjelesebb napokon, János 21, 15—17-et pedig minden 11-ik vasárnapon megismételteti a reggeli istentiszteletben. Péter-Pál zsolozsmája, bár a két apostolfejedelmet ünnepli, a közös vértainu-sorsuk, valamint nagyságuk miatt Péter elsőbbségét különösen ki nem emeli, mégis Szent Pétert e szavakkal illeti: „Fetre, koryphaje tón endoksón apostolon, hé petra tés pisteós . . . " „Péter, a neves apostolok korifeusa, a hit sziklája és dicső Pál, a szent egyházak szónoka és világító szövétneke, kik az Isten trónja előtt álltok, könyörögjetek érettünk Kjrisztushaz!" (Kis vecserhye doxastikon.) A nagy vecsernye sztihirái mindkettő apostolságát „Rómánajk fénylő büszkeségei"-ként említik. A doxastikon azonban már csak Péterrel foglalkozik s eibben is János 21. gondolatával: „Legeltesd az én bárányaimat, kiket saját véremmel szerzettem az üdvösségre!." Tagadhatatlan, hogy helyeinkint mindkettőt is nevezi korifeusnak, de ennek ellensúlyozására a reggeli istentisztelet (laudes) kánonjában egyenesen ilyen kifejezéseket találuínk Szent Péterre: „ton koiryphajótaton tón apostolon..." „Ma az apostolok legnagyobb korifeusát, Krisztus első választottját, Istentől ihletett énekekben méltóan magasztaljuk." „Téged az örökkévaló előre kiszemelve kiválasztott, ó legboldogabb Péter, az egyház fejévé (Hós prcstatén) és nagy vezérévé (megan se proedron)." (Péter kánonja, I. óda 2—3. vers.) Péter primátusából következik utódjáé is. Csak igen keveset kellene igazítani a liturgiáin, hogy ez a köztudatba átmenjen. Vissza kellene fordítani azt, amit a szakadáskor tettek. Akkor törölték a pápa nevét a liturgikus könyvekből, most, mint az egyesültek teszik, újra bele kellene foglalni, a metropolita neve előtt, a nagy bemenet említései! közé, valamint az élőkről szóló ananmezisekbe. Ez nemcsak a közösséget juttatná kifejezésre, hanem az alárendeltségi viszonyt is. A tanító egyház infallibilitásában kelet is hisz, igazolja az Orthodoxia ünnepe (jövő vasárnap lesz) s az első hét egyetemes zsinat atyái emlékének évhegyedenkint való megünneplése. Ez sem akadálya, sőt elő&egítője annak a hitnek, hogy nemcsak a tanító egyház szervei, a pápával egyesült zsinatok, hanem a fő, a pápa is tévmentes. Ugyanígy nézhetnők a többi vitapontot is, melyet ha kellő szemszögből szemlélünk, épön a liturgián keresztül tudnánlk elfogadtatni. Bizánc liturgiája nemcsak arra alkalmas, hogy sértetlenül őrizze az első évezred hittani kincsét s emiatt hittartalmában, — ha egyikmásik kérdésben nem is egészen világos —, de azért katholikus, kiválóan alkalmas arra, hogy erre a hitre neveljen is. A liturgiának ugyalnis nagy a hitre nevelő és lelkületet formáló ereje. Aki abban csak egy kissé is elmélyed, nem vonhatja ki magát hatása alól. Nem tekintjük most kegyelemeszközlő erejét, csak lélektani hatásait s így is elmondhatjuk állításunkat. A liturgiában résztvevő elé mindenünnen a hitigazságok sorozata tárul. Azt hirdeti az oltár, az ikőnosztázion, ez hangzik az ambonról, a szószékről, ez- csen112

fel az énekekben, azt kell átélni a napnak leforgásában s a liturgikus évben, mert a liturgia átfonja az egész életet vele. Ennek igazolására nagyon ajánljuk liturgikus könyveink forgatását. Sok részük szinte nem más, mint versbe, énekbe foglalt dogmatika. Képzeljük most el, milyen lélekformálás történnék keleten, ha a liturgia nemcsak külsőség lenne, rubrika-vitákkal, formák merev őrzésével, lélek híján szűkölködő ceremóniákkal, hanem újra feléledne lelke s életté válna, a benne rejlő sok mély gondolat. Vértanúk és hitvallók bátorságával felérő lelkierőt mi adott eddig is a nagy küzdelemben az orosz népnek? Isten kegyelmén kívül csak egyetlen lelki nevelője, a liturgia. Mi lenne még akkor, ha megkezdődnék, széltében terjedne, hódítana s elmélyülne a liturgikus lelki élet? Ebben látnók az unió útját, ahol „Krisztus kelyhe köjrüF tisztázódnék az igazság s keletet saját kincse vezetné a hit egységére, dogmatikus közösségbe, Péter bilincseibe. Itt egy pillanatra meg kell állnunk, hogy kijelentsük, mi az uniót csak katholikus értelemben, a hitegységnek maradék nélkül való érvényre juttatásával képzelhetjük el. A liturgiát semmiképen sem akarjuk a dogmatikus különbségek elpalástolójának vagy helyettesítőjének feltolni, sem a dogmatikus kérdéseket másodrendüeknek nyilvánítani, csupán azt hirdetjük, hogy a liturgia a legalkalmasabb hitegységre veiziető, felfogást átformáló eszköz. Kelet népe ugyanis kevésbbé fogékony a syllogizmusokba foglalt bizonyítékok ¡iránt, de annál inkább kedveli a lelkületére szabott liturgikus formák keretében elébeadott, jól megértetett, szinte megelevenedő igazságokat. Ezért tartjuk alkalmas eszköznek az unió munkálására a liturgiát. Mi szere/pünk lehet ebben nekünk? Mindenekelőtt művelnünk kell a liturgikus tudományokat. Kevésbbé értem ezt a rubricisztikára, jobban a liturgia-történetre s „világnézetének" felfedésére. Ezek vezetnek ugyanis a közös mult felé s ezek segítenek egymás lelkületének helyes megismerésém Ne gondoljuk, hogyha egy nyugati liturgikus kérdést megoldunk, hiábavaló munkát végzünk az unió szempontjából. Itt vehetjük észre csak, hogy kelet s nyugat liturgiája mily szoros kapcsolatban s menynyire közéd van egymáshoz. Csak pár példát említek. Aki megoldaná a Kyrie-Gloria-Oratio eredetének és sorrendjének kérdését, erős fényt vethetne a katechumenek liturgiája első harmadának kifejlődésére a bizánci szertartáson is. Nem csalódnánk, úgy vélem, akkor sem, ha a római mise offertoriuma mai alakjának kifejlődését pontosan tisztázva várnánk a feleletet a mi proskomédiánk kialakulásának kérdésére. Viszont a bizánci liturgia sok nyugati problémára adhat feleletet. Hogy csak az áldozat elméiletet említs,ük: egészen másként festene, ha megoldásánál a bizánci liturgiák anaforáit is szem előtt tartanok s nemcsak a római misekánont. Ismerjük meg egymás szertartását, hogy a liturgikus munka könynyebben haladjon előre. Merjük állítani, hogy a kétféle liturgia ismerete nélkül lehet valaki járatos a liturgikus tudományok egyes részeiben, de jó liturgikus sohasem lesz. A további tennivaló már szertartás szerint elkülönül. Nyugaton elég az amúgy is fellendülő liturgikus lelkiéletet terjeszdiül

113

teni s a liturgia gondolatvilágát széltében ismertté tenni. A liturgikus nevelést nyert és ilyen értelemben élő nemzedék' másként fogja nézni és értékekid kelet lelkületét, mint azok, akik a liturgia surrogatumain, anthropocentrákus felfogásban nevelkedtek s másféle lelkiéletet el sem tudnak képzelni. A liturgikus lelkiélet ugyanis közeledés azokhoz a hagyományokhoz, melyek kelet lelkületének fundamentumát adják. Emellett természetesen a missziós gondolat hirdetésekor helyt kell találni az uniós gondolat iránt az érdeklődés széleskörű felkeltésének is. A keleti szertartás egyesültjeinek hasonló, de .nagyobb a feladatuk és terjedelmesebb a munkaterük. Ott kell kezdeniök, ahonnan nyugat harminc évvel előbb elindult, a liturgikus mozgalom megindításánál. Előnyös reájuk nézve az, hogy biztos úton haladhatnak', mert tapasztalt nyugati vezetők nyomdokait követhetik, akik már túl vannak a kísérletezés próbáin s szerzett tapasztalataik alapján lenyesték a túlzások szélsőségeit. E mozgalom eszméit kell a bizánci szertartásra' alkalmazni, megeleveníteni a liturgikus formákat, életté s a lelki élet alapjává tenni a liturgiát, hogy hasonló áramlatot indukáljon ez a disszidenseknél. Megvalljuk, más irányzat is van. Ez őrzi a formákat, de új, nem liturgikus hagyományokon sarjadt, nyugati gondolattal tölti ki. Mi ezt az irányzatot gyökértelennek tartjuk s nem túl hosszú életűnek, az elszakadt kelet pedig bizalmatlansággal fogadja, szellemének s hagyományainak veszélyezetését látja benne. Sokkal biztosabbnak és járhatóbbnak véljük az ajánlott utat, mely nem hoz új gondolatokat, de nem is tagadja meg az ősi szellemet, csak az elsorvadt, jobban mondva elszenderült lelkületet eleventi fel. Mert ha a liturgia megkezdi életét, suhan a Szentlélek fuvalma, árad a kegyelem folyama s az áradatba került lelkek megtermékenyülnek, hozzák a lélek gyümölcseit, elsősorban az élő, teljes hitet, a megalázkodó engedelmességet és a ragaszkodó szeretetet. Ha elgondolásunkhoz nem jó ajánlólevél a disszidens Bulgakov neve, ajánlja azt a vértanúk egyházának buzgó lelkülete, melyet már a Didaché e könyörgésbe foglalt: „Amint ez a megtört kenyér szétszórva volt a hegyeken, összegyűjtetett s eggyé lett, úgy gyűjtessék össze a te egyházad is a földkerekség határairól a te országodba" (IX.) s hozzáteszem: „az élet kenyere és az üdvösség helyhe körül", úgy legyen!

114

A KELETI SZAKADÁROK TANÍTÁSA A SZENTSÉGEKRŐL Irta és az esztergomi

szeminárium „Keleti napján" 1936. január 27-én előadta: D É V A I T I B O R

I. Az emberiség egysége Krisztusban (az Egyházban) az Isten gonaoxata. 1. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Alki énbennem marad és én őbenn e . . . , mert nálam nélikül semmit sem tehettek." 1 ) Valóban, Isten nélkül az ember semmit sem teheti. Semmiit, ,^nert miként a eizőlővesszíő nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy t i siem, Iha én bennem nem maradt o k " 2 ) — mondja maga az Úr Jézus. De hát akkor mit tegyen a föld vándora? Hová, kihez forduljon? Feleletkép egy fogatom csillan elő a Szentírásból, egy szédüIeteSi mélység elé ragadó gondolat, mely azonban előbb m|agas és csak azután lesz mély, egy egyszerű hedyhjatórozó, de fontesabb, mint bármily mláis vele kapcsolatban levő mondatrásiz; két szócska, melyben ölelkezik az ég a földdel, sőit teljesen egymásba olvad & ez a két szó: „in Clhristo Jeisu", „a Krisztus JézuBÍban"!3) Igen! — emberiség figyelj fel! — „Krisztus Jézusban" mindenki mindent megtehet, mindenki mindenre képes. „ . . . nélkülem s e m m i t . . . " , bennem m i n d e n t . . . ezit fejezi ki Krisztus hasonlata. És most szinte zavartan állunk a „siemmi" és „minden" poláris tengelyében, míg r á nem döbbenünk Sz. Pál szavaira : „Mint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy van Krisztus i s . . . " „Ti pedig Krisztus teste vagyftok és egyenkint tiagjai." 4 ) Majd, ugyancsak Sz. Pál, az efezusiakhoz írt levelében kifejti, hogy maga Isten tette Krisztusit az Egyház fejévé. Az Egyház pedig Krisizr tus tesite és kiegészítése. Minden ember egy testté egyejstül Krisztusban. Feji, tesit^ tagok — Krisztus, Egyház, emberek, egyének, az előbbi fizikai, az utóbbi „majdnem fizikai, valóságos terimészetfeleitlti — jobb szó híján — misztikus egységet a l k o t " 5 ) — ahogy P. Plus S. J. fejezi ki. Az Egyhíálz tehát élő, meleg, lükteftiő organizmus, melynek feje, az egészet önmagában egyesítő, Jézus Kriszjtus^ akinek sz. Vére élfteti az „egészet", csodás inspirációi i^agpdják önmaga mélységeibe, ahol az „egész" találkozik az Isltensiéggel. Ez az Iíaten niagy gondolata az emberiséggel,! melyet Szí- Pál oly tömören, oly telítetten, ímeleg szeretettel és lelkesedéssel így fejez ki: „Áldottt legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki megáldott minket Krisztusiban... Kiválasztott minket általa a világ megteremtése előítt... Eleve arra szentelt minket, hogy fiainak fogadtassunk." 6 ) Hogy fiainak fogadtassunk „in Christto J e s u " elmerülve, beágyazva. Arra trendéit minket, hogy legyünk e szemt, nagy, misztikus test tagjai, élő, vibráló atomjai, melyeket Krisztus ideg- és véredényrendsizere kormányoz és táplál: öirök cél és öfrok élet beteljesülésére. 2. A gyönyörű, isteni elgondolás még nagyszerűbb valóságba lépése uitán azonban jön sok nehézség, f á j ó zölkkenéls, do terrnésaetesien az ember részéről. Igen, miért a nagy életre elhivatott, tiermészetfelettisiéggel (töltött, halhatatlansággal számított pici, földi atomocskák: embetrek! Emiberek, akik oly nehezen adják oda ,,kicsi" szívüket, oly nehezen adják oda „véges" eszüket, a „Szív'Vnek, az „Ész"nek, merttí eaziÜ gondolják elvész, pedig szív helyett Szívet ésiz helyett „az Értelmet" nyernék el úgy, hogy „Ezekben" a magukét is feltalálnák boldog ráistmeréssel. Mit sízói tehát az emberiség az egy test gondolatához? A történelem !) Ján. 15, 5. — 2) Ján. 15, 4. — 3) Sz. Pál és János összesen 188-szor használják. — *)'l. kor. 12, 12., 14.- U. o. 27. v. — P. Raoul Plus S. J. „Dans le Christ Jésus." (1923.) — 6) Efez. 1, 3-6.

115

döbbeneteslen bizonyít! Voltaik és vannak altomok, tagok, sőt szép, egész testrészek is, melyek elszakadtak, kitépték magukat a „...test "-bői, az Egyház nagy, szent testéből, sőt a leszakadt, véresj, sajgó testrészek magukat kiáltottlájk ki a „tes,t"-nek. Milyen egy ilyen lesziakiadt tag? Élhetne, fejjlődheltHe 1 Vagy pusztulás, sorvadás a sorsa? A felelet ezen kéi»désiekre ijesztő: tesltréisz, mely elszakadt a testitől, nem életképes, sorsa magából kiinduló rothadás, enyészett! Az Egyháztól elszakadt ember-csoportoknak sorsia tehát pusztulás, életük haldokló élet? 3. Nézzük a keleti siaaikadárok helyzetét. — H a az előbbi kérdésre „igen' niel kell felelnünk, akkor f á j ó n sajog moslb fel szívünk, midőn keletre nézünk. Ott óriása tömegekben találjuk szakadár testvéreinket; testvéreinket, kiknek a helye mellettünk volna az Egyház szíve körül, boldog békességben. E helyett ők vérzenek, sőt mi is vérzünk a ;s2to(kadás következtében, de mi, mi a „ t e s t " vagyunk, ők a tag, a rész, a veszniindultak! A veszmiindultaíkfw.. de nem! — Van valami, sőt vtaAamik vannak, melyek lelket vernek a veszniimidultak néma tömegébe. Igen, a szakadár keletiek a niagy testtől való szakadásban magukkal húztak egy idegszálat és egy, a misztikus testtel élő és biztos kontaktusban levő véredémyt, mely által, ha nem is árad a kegyelem, de szivárog — esi ez az „élet. "l-hez legalább elég — a kegyelem, mely hathatós és biztosan eléri célját. Éis mi ez a titokzatos, oly messzire elvezetődő véredény? Szakadár testvéreink érvényesen, kiszolgáltatott szentségei! Szentségek, melyek Krisztus rendeléséből természetfeletti javakat, főként kegyelmet jelentenek és közölnek; 7 ) vénerecskék, de olyanok, melyek egyszersmind a vért is jelentik; természetfeletti életet ébresztő vónsejtecskék, melyek élnek és az a hivatásuk, hogy éltessenek. Szentségek, melyek moslt úgy emelkednek ki előttünk a szakadár keletiek sokféle ritusia közül, mint tündöklő kerubok; a szentségiek, a hét szentség, hét kerub, a szakadárok isteniadta védamgyalai. A keleti szakadárok ismerik az isltieni életre támasztó vizet, ismerik ennek csodás erejét, his
116

merítéssel való keresztelést és így í r : „ . . . quamvis tutius sit baptizare per módúm knmersionis (quia hoc habét eommuiiior usus) . . .", 1 5 ) s ® m % biztosabbnak is t a r t j a az alámerítést, azonban dogtmiatice nem csak a megmerí(tési a helyes, melyeit a görögök „ad validitetem saeramenti'" erőltetnek, hanem a leöntés is, megintés is; Sz. Tamás ugyanis így ír tovább: „...potest tamen fieri baptizmus per módúm aspersionis vei... effusionis... sicult beatus Laurentius legitur baptizasse"; 1 6 ) majd hivatkozik a pünkösd napján történt tömegkeresztelésre, 17 ) mely szintén csak leöntéssel Itörténhetett. A görögök azonban a mi érveinket nem fogadj álk el, sőt mellőzik a Didaché 7-ik poínitját is, (a, jDidaohéjti egyébként féltve őrzik!), mely szinífcén érvényesnek t a r t j a a leöntéssel való keresztelést. És ezen makacs ellenelllásinak az a gyakorlati következménye, hogy még ma is legtöbbször újnakereaz.telik a pravoszláviára áititérő katholikuöokat, kivéve az orosz egyházat, mely a leöntést az alámerítéssel egyenértékűnek ismeri el. 18 ) Továbbá nagyon ragaszkodnak a háromszoros vízbemártáshoz, melyet szintén a már említett Didaché ír elő. (Ebben már követik a, Didaohé el£>íráiS|áit!) Szépen megőrizték az őskeresztények ezzel kapcsolatos jelképes vonatkozásait. Vagyis a háromszori alámerítés jelképezi a három napot, melyet az isteni í^dvözítő a sírban töltött, vagy a három isteni személyre emlékeztet. A medencébe való lemeriilés S a Pál gondolatát adja vissza: „consepuliti cum Christo'1',1®) a kiemelkedés pedig szimbolizálja Krisztus feltámadását és egyben az „új ember" ú j életre születését. Gyönyörű gondoltatok, azonban/ a szentség (lényege ezeket nem kívánja meg; hogy háromszoros legyen akíáir az alámerítés akár a leöntéts ,^oha sem tartották szükségeís/nek az egyházban,". 20 ) A görögök eljárása nem helytelen, csiak annyiban, hogy a lajt in ok eljárását rossznak, érvénytelennek mondják, apodiktikus érveik ellenére. —- Keresztelési formájuk a következő: „Az Isten szolgája, N. megkereszteltetik az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen." 21 ) A forma kifogástalan. Kifejezi a szemltlslég alanyát, meghatározza a cselekedet szentségi jellegéit és tartalmazza a Szentháromság szólitását. Érdekessége, hogy nem kijelentő, mint a latinoknál, (Ego te baptizo..."), hanem kérő, leesdő (depreklativ), melyet a görögök általában, a íöjbhi szenfeiégekmél is, eilőszieretettel használnak. A deprekativ j e l e g nagyon kitűnik az „Amen"-ból, mely kéri, hogy legyen úgy az, ami már liényleg úgy is1 van. (Folytatjuk.)

" ) Thomas III. 66. 7. c. — »6) Thomas HI. 66. 7. c. — so") Ap. csel. 2, 41. — 18) Dr. Szémán, Unionizmus, 158. o. — Rom. 6, 2., 4. — ) Schütz dr. i. m. — 21 ) Lippay dr. i. m. 19. o. A magyarországi gör. katholikusoknál érvényes hiteles magyar fordításban : „Kereszteltetik Isten szolgája N. az Atyának..." stb.

117

KRÓNIKA

KELETI NAP A BUDAPESTI KÖZPONTI SZEMINÁRIUMBAN A budapesti Köfcponlti (Szeminárium Magyar Egyhárirodaikni Iskolája febr. 24-én nagyszabású kelleti napot rendezett. Délelőtt 9 óimkor slegédletes nagymiso volt a szeminárium kápolnájában, melyet' Rohály Ferenc dr. nvirparasznyai lelkész celebrált a görögkatholikus egyház szertartása szerint. Délután 4 órakor azentségirnádás volt, melyet Puskás Lajos, az iskola volt tagjla vezetetlt! ugyancsak görögkatholikus szertartás szerint. Délután 5 órakor volt a Magyar EgyhJáfAixxlalmi íslkola ünnepi gyűlése a szeminárium dísztermében, amelyen megjelent Rótta Angjeilo dr. c. érsek, pápai nuncius, Caldevey Umberto prelátus kíséretében, továbbá Einszt Sándor apostoli protonotarius, volt minisziter, Pataky Arnold, Schütz Antal egyetemi tanárok, Balogh Bálint esperes, Krajnyák Gábor c. kanonok, budapest-ibalparti lelkész, Tóth Tihamér rektorral élén a isizemináríum elöljárósága és sokan mások. Az ünnepélyt a szeminárium énekkara nyitotta meg dr. Koudela Géaa ,,Tti es Petrus "-Iáival. Vezényelte László Gábor V. éves növendék. Mojzes Ferenc, a Magyar EeyházirodaJimi Iskola elnöke latin beszéddel üdvözölte a nunciust és a megjelenteket s kifejtette .az ünnepély célját. Kelet elhagyott bennünket, de nekünk n/eim szabad megfel<edkeznüník róla. Az egyház évszázadok óta kenasi elveszett leányát, mint egykor Szent Mónika kereste Ágostont és nem nyugszik, amíg vissza nem vezefti a helyes útra. Szenitatyánkkal együtt dolgozzunk és imádkozzunk az unióért. Kovács Gyula liajdudorog-egyházmegyei Y. éves növendék a görögkatholikus kispapok nevében üdvözölte a nunciust szintén latin nyelven és a megjelenteket, majd felolvasást tartott „Az orosz egyház kálváriája'' címtmel. Kölitői lendületitel írta le azokat a megpróbáltatásokat, melyek a jelenben érik az orosz kereszténységet, majd történelmi visszapillantásban isimertette az orosz orthodox egyház mmlt.lát. Ismertette a konstantinápolyi hithirdetők munkáját, az egyház megalakulását, Vazul nagyherceg uniós törekvését: és; annak mieghiusulását. Ettől kezdve a keleti egyház mindinkább a cári hatalom befolyása allái kerüL III. Iván már .egyházfővé tette magát. A moszkvai pátriarkátus különválik, Nagy Péter cár államegyházat alapít, étlién a szent synqldussal, amelynek ő a tulajdonképeni feje. Ismerttette a pravoszláv törekvéseket és az, orosz egyház tragédiáját a legújabb időkig. A mindvégig érdekes és szép előadás végén imára buzdította a hallgatóságot és annak a reményének adott kifejezést, hogy a. kelleti kereszténység mostani megpróbáltatása csak eszköz, mely az isteni Gondviselés kezében az unió ügyét szolgáljia. Utána az énekkar a Trisagiont énekelte ószlávul, László Gábor vezényletével. Horváth Miklós V. éves növendék oíasz beszéddel üdvözölte a nunciust, majd előadást tartott „Az uniós pápáról." A széleskörű ismeretről tanúskodó előiadás-t ban bemutatta XI. Piust, mint az uniós pápáit. Ő valóban rászolgál erre a névre. Bizonyítja ezt a keletiekkel szemben tanúsított megértése, toviáíbbá elvi megnyilatkozásai és enciklikái. Oroszország számára külön bizottltságot alakított, több rítust visszaállított, keletieket kanonizált és a szovjet elnyomottjait anyagilag is támogatta. Ezek az intézkedések a most készülő Codex-sael együiüt fényes bizonyságai a Szentatya uniós lelkületének. Utána az énekkar gi}rögül is elénekelte a, Trisagionti. Rohály Ferenc dr., a díszgyűlés ünnepi előadója tartott ezután felolvasást „Liturgia az unió szolgálatában" címmel, melyet egész terjedelmében közlünk, sőt külön lenyomatban is közrebocsjáttjuk.

118

Végül Papp János hajdudoTOg-egyházmegyei V. éves; növendék tartott- előadásit a „Keleti egyház énekei "-ről. Előadás közbea illusztrálásként a görögkatholikus növendékek kara szertartási énekeket adott elő. Az előadó ismertette a keleti énekek kialakulásának történetét, Szent Efrém úttörő munkáját és^ Damaszkuszi Szent János IkötLtői működését. Majd az énekkar az előadó vezénylfetéveL szebbnél szebb tropáirokaltl, kondákokat és sztichirákat adott elő, tovlálbbá résizleteket Miksa szász herceg kedvenc sortartásából, az előrie megszentelt áldozatok lituigiájábéL Nagyon szépek volfcak a nagyb|5jti, felltámadási és húsvéti énekek is. A jól sikerült ünnepeliy a pápai himnusz eléneklésével fe.ieződöltt be. (MF.) — HELYI LELKÉSZET SZEGEDEN. Az 1921. évi december 26-án megalakult szegedi leány/egyház végre saját lelkészt kapott. Miklóssy István hajdudorogi püspök úr Ladomérszky Béla dr,. sátoraljaújhelyi s. lelkészt Szegedre szervező lelkésszé nevezte ki. Ladomérszky febr. 16-án mutatta be Szegeden első szentmiséjét. A zsúfolásig megtelt kis templomban megjelent hívek mély megilletődéssel és könnytelt, szemekkel hallgatták saját lelkészük magas szárnyalású szentbeszédét, melyben a papi hivatás magasztosságát, a papnak és a híveknek kötelességeit meggyőzően fejtegette s vázolta azokat az érzelmeket, melyek őt papi hivatásának teljesítésében vezérelni fogják. A szentmise ünnepélyességét emelte, hogy a tanuló ifjúság és a hívek nagy száma járult a szentáldozáshoz. Jelen volt a keleti napra készülő latin szertartású papnövendékek egy csoportja is, s egyikük a „Hiszekegy " et énekelte. Szentmise után a hívek üdvözölték lelkészüket,, s táviratilag köszönték meg a megyés főpásztor jóindulatát. Isten áldása és a jóságos Szűz pártfogása vezérelje a szegedi egyházközséget az önállóság: ú t j á n ! — AZ ELSŐ STIGMATIZÁCIÓ A KELETI EGYHÁZBAN. Nagy feltűnést keltett Galíciában az a hír, hogy Sztanislava Volosinova falusi hajadon, aki 1911-beu Krasznóban a jaroszlávi kerületben született, az 1935. évben megkapta a stigmákat: a felfeszített Üdvözítő sebhelyeit. Mivel a hír nagy népmozgalmat idézett elő, (pl. a szent Kereszt felmagasztalása ünnepén szeptember 14-én 9000 látogató kereste fel,) Sztaniszlavát a javorovi kórházba vitték ahol egy hétig vizsgálták majd három napig a lembergi kórház folytatta a vizsgálatot, ahol mint hisztérikusi ámítóval foglalkoztak. Innen a lembergi bazilita nővérek vették magukhoz. Látomásaiban, amelyekben rendesen a Bold. Szűz jelenlétében látja az Üdvözítő szenvedéseit, — ukrán nyelven hallja a szavakat (Neuman Teréz arameai nyelven). — Az egyházi megfigyelés tovább folyik.

— ROMÁN TERÜLETI MAGYAR PAPOK KITÜNTETÉSE. A balázsfal; vai Unirea közlése szerint az északi (máramarosi) egyházmegye püspöke Ulicsák' Béla szatmárnémetii gör. kath. lelkészt, tb. főesperessé, Illés Viktor csedregi és Pulszky Gyula nagypeleskei adminisztrátorokat eddigi állomáshelyükön parochusokká nevezte ki. Mindhárom kitüntetett pap egykor a hajdudorogi egyházmegye kötelékébe tartozott. Ulicsák Béla a világháború előtt budapesti hittanár volt, onnan Érkörtvélyesre, majd a hajdudorogi egyházmegyétől való elcsatolás után Sárköizujlakra jutott, Gönczy Pál halála után pedig a szatmári németi-részi parókiát nyerte el. Illés Viktor a hajdudorogiak segédlelkésze volt s innen jutott a Kökényesd filiálisából önállósult Csedregre. Pulszky Gyulát a hajdudorogi püspök annak idején a székelyföldi külhelynökfséghez tartozó Szovátára helyezte ki s Matyaczkó György esperes elhunyta után nyerte el a nagypeleskei h. lelkészi állást. — KATHOLIKUS PRÍMÁST K A P ROMÁNIA? A balázsfalvai gör. kath. érsekség lapja, az Unirea foglalkozik a Patria febr. 26-i számának egy közleményével, mely szerint a román gör. kath. egyház hatalmas fejlődési lehetőségek előtt áll, amennyiben „Románia számára katholikus prímási méltóságot állítanak föl s Nagyváradon ú j érsekség létesül. A tervek már megvalósulásra érettek s kivitelük igen előrehaladott stádiumban v a n . " Az idézett lap szerint az Apostoli Szentszékhez legközelebb delegátus is megy, hogy a tárgyalásokat lefolytassa. Az Unirea az egész primatia-ügyet a liberális kormányzat cselfogásának tartja. A bukaresti és nagyváradi érsekségek tervét egyszerű délibábnak mondja, melyet azért állítanak a katholikus románok elé hogy közben észrevétlen elejtsék a balázsfalvai metropolitai szék betöltését illetve megakadályozzák Niikoleszku lugosi püspök, megválasztott érseknietropolita szentszéki kinevezését.

119

— A KELETI KÓDEX szerkesztő bizottsága elnökéül a Szentséges Atya Massimi bíborost nevezte ki. A bizottság tagjaiul pedig Salotti és Boetto bíborosokat. Ezen pápai intézkedésből úgy látszik, hogy a- Szentséges Atya a Keleti sz. Kongregálció titkárságától el alkarja választani a Keleti Codex bizottsági elnöki tisztet, amely az elhunyt Sincero bíboros-titkár haláláig egy személyben volt egyesítve. A Keleti sz. Kongregáció bíborostitkára még nincs kinevezve. — A MUNKÁCSI PÜSPÖK RÓMÁBAN. A Keleti sz. Kongregáció meghívta Sztojka Sándor munkácsi püspököt, hogy f. é. március hó 22—29. között szentelje papokká a római intézetekben tanuló keleti ritusú végzett theológusokat, akik Csehszlovákiából, Lengyelországból, Amerikából, Kanadából és Braziliából mentek Rómába magasabb tanulmányaik folytatására. Körülbelül harminc bizánci-ószláv ritusú theológust sízentel fel a püspök úr. — AZ OSZTRÁK GÖR. SZERT. KATHOLIKÜSOK jurisdictionális helyzetében változás történt. A Keleti sz. Kongregáció döntése szerint (1935. XII. 20.), amelyet XI. Pius pápa, is jóváhagyott, az osztrák gör. szert, katholikusok a bécsi hercegérsek joghatósága, alá lettek rendelve. Addig a lembergi gör. szert. kath. metropolita joghatósága alatt állottak. Kivételt képez a bécsi szent Barbara-templom paróchiája, amelyre nézve a Szentséges Atya továbbra is meghagyta a lembergi metropolita azon jogát, hogy a betöltéskor három jelöltet állítson, akik közül a bécsi hercegérsek, mint a pápa külön delegátusa egyet parochusnak nevez ki. — ROMÁNIA GÖRÖGKATHOLIKUS ÉRSEKE és metropolitája az elmúlt- májusban tartott választás folytán dr. Nicolescu Sándor püspök lett 42 szavazattal. Régi jogszokás folytán a pápának kellene mármost megadnia a metropolitai kinevezést a metropolitává választott püspöknek. A kinevezés azonban mindezideig nem történt meg. Az történt ugyanis, hogy a liberális kormányzat politikai ürügyek alatt vétót mondott a politikában alig szereplő püspök ellen. Beavatottak szerint azonban csakis arról van szó, hog[y a kormányzat precedenst akar tenni és így a jövőben is érvényesíteni akarja befolyását a jövendő metropoliták személyére nézve.

120

— A RÓMAI TUDÓSOK NEMZETI KONGRESSZUSÁNAK LÁTOGATÁSA GROTTAFERRATÁBAN. A mult év október 10—25. napjain folyt le Rómában nagysikerrel a római tudósok IV. nemzeti kongresszusa. A kongreszszus főtárgya „Róma és K e l e t " volt s Rómának és Keletnek sokféle kapcsolatát, beelértve a középkoron át fennállott. vallási kapcsolatokat is, különböző szakosztályokban vették vizsgálat alá, melyek között a kongresszus teendőit felosztották. Természetes, — í r j a az II Bollettino — hogy egy ilyen kongresszus nem hagyhatta figyelmen kívül Grottaferratát sem, mely — mint a programúiban is fel volt tüntetve — a Rómát és Keletet összekötő vallásos és tudományos kapcsolatok évszázados központja. Ezért kívánta a Római Tudóstársaság elnöke, hogy az apátság egy előadással tevőleges részt ás vegyen a kongresszus munkájában, mégpedig egy érdekes előadással „Graecia Magna itaio-graeeus szerzeteseinek olaszságáról és rómaiságáról", melyet a kongresszusnak a középkorral foglalkozó bizottságában P. Borgia Nílus olvasott föl, melynek ülését a kongresszusi testület tagjainak 'túlnyomó többsége ennek szentelte. A tervezett látogatás október 22-én valóban meg is történt, mégpedig & kongresszus valamennyi tagjának és előadójának részvételével. Ez alkalommal az énekkar Tardo Lorenzo karnagy vezetése mellett sikerült bizánci hangversenyt is rendezett, melyet a karnagy érdekes előadással fejezett be Róma és Kelet egyházzenei kapcsolatairól. (Kivonatát mi is adni fogjuk.) E tudományos kirándulásról a római lapok részletesen beszámoltak, kedvező hangon ismertetve a bizánci énekeket és kiemelve a kongresszus tagjainak teljes megelégedését. — KELETI UNIÓk. Az antiochiai patriarkátushoz tartozó homszi, tiruszi és tripoliszi egyházmegyék híveinek jelentős része bejelentette, hogy a Kath. egyházhoz csatlakozik és miutá/n az antiochiai orthodox synodus a hivatásukat méltatlanul betöltő papokat eltávolítani nem hajlandó, -— mint az II Bollettino közli — a tripoliszi gör. kath. érsekhez fordultak megfelelő papokért. A hírt Kallas tripoliszi érseknek Lagierhez, az Ouvre d urient szerkesztőjéhez intézett levele is megerősítette jelezvén, hogy az említett három orthodox egyházmegye számos előkelősége jelent meg előtte az egyesüllés szándékának bejelentése végett.

— A RÓMAI ^ ROMÁN SZEMINÁRIUM alapkőletételi ünnepe valószínűleg május 10-én lesz. A román gör. kath. nőszövetség nagyváradi szervezete teljes püspöki ornátust és hat rend ünnepi áldozópapi ruhát ajándékozott a szeminárium kápolnájának. A kolozsvári csoport az egyházi használatra szükséges fehérneműt állította össze, a lugosi szervezet a r.endes használatra való omáitusokat, a balázsfalvai szeminárium növendékei a liturgikus könyvek sorozatát ajándékozták az ú j intézménynek. A román könyvkiadók gondos összeállítású könyvtárt ajándékoztak az ú j ¡szemináriumnak. — V. MIKLÓS ALEXANDRIAI PÁTRIARKA INTHRONISATIÓJA február 16-án ment végbe nagy ünnepségekkel, sok egyházi és világi előkelőség s a különböző államok Alexandriában élő képviselői jelenlétében. Az ünnepséget — mely az Evangelismos vagyis Angyali Üdvözlet székesegyházban folyt le, főpapi mise előzte meg, melyet Teofán tripoliszi metropolita, interimális vikárius pontifikált. Mise után főpapi küldöttség ment a pátriárkáért, ki mandiászban és omoforral, de korona és pásztorbot nélkül, kézikereszttel áldásit osztva vonult a székesegyházba, hol a pünkösdi tropár elhangzása után ekténiát végzett. A választási jegyzőkönyv felolvasása után a rangidős ptolemaiszi érsek a kir. ajtó előtt rövid beszéd kíséretében a pásztorbotot nyújtotta át a pátriárkának, a ileontopoliszi metropolita a klérus ne-vében hűségnyilatkozatot tett, mely után a pelusiai metropolita tiarát helyezte a főpap fejére. A topap most Krisztus képének megesótkolása után trónfoglaló beszédet mondott es fogadta a klérus tisztelgő kézcsókját. Ezután a tulajdonképeni patriarkális székesegyházba, a Sz. Száva templomába vonult át, hol rövid ájtatosság után áldást adott. Február 23-'án Kairóban megismételték a trónfoglalási ünnepségeket. Alexandriától Kairóig minden állomáson népes küldöttségek üdvözölték a főpapot és lelkes „axios" kiáltásokkal köszöntötték. Az ünnepség színhelye itt is a Sz. Miklós székesegyház volt, hol több püspök és sok más előkelőség várta a főpásztont, kiknek sorai között ez alkalommal is ott voltak az összes külhatalmak képviselői. (Az egyházak képviselői között a Pantainos külön is fölemlíti a kopt, öttmény és a görögkatholikus — graikokaitholike — egyház képviselőit) A pátriárkát a templom főpapja az ajtó előtt tömjénezővel fo-

gadta is csókra nyújtotta neki a sz. evangéliumot. Most két, diákonus ráadta a mandiászt, mire a főpap kereszttel áldást osztva bevonult a templomba. A bevonulás alatt az énekkar a „Valóban méltó " - t énekelte. A pátriarka az oltár előtt térdenállva rövid imát végzett, mely után a nubiai metropolita felolvasta a választási jegyzőkönyvet, az axumi (abesszíniai) érsek és a kairói patriarkális helynök pedig a kir. ajjtó előtt fejére tették a „pápai t i a r á t " és 'átnyújtották neki a pásztorbotot. Az énekkar a nagy doxologiát énekelte, miközben a pátriárkát a trónushoz vezették. A papság tisztelgett, mire a pátriarka hosszabb beszéddel válaszolt, amit egy szerpap arabul is tolmácsolt» Végül a pátriarka itt is áldást osztott. — A ROMÁN ORTHODOXOK GYÁSZA. Február hóban az erdélyi román görögkeleti egyház két főpapját vesztette el: Csorogár Román nagyváradi és Iván Miklós kolozsvári püspököt. Mindkét püspök olyan széket (töltött be, melyet a világháború után létesített a román államkormány a gör. kath. egyház ellensúlyozására s a most elhunytak voltak ez ú j egyházmegyék első püspökei. (OA) — AZ ORTHODOX THEOLOGUSOK KONGRESSZUSÁNAK előkészítő bizottsága január 16—18. napjain ült össze Bukarestben. Részt vettek a bizottságban a bukaresti, athéni, belgrádi, szófiai, varsói és párisi tanárok képviselői. A bizottság a november 22én Athénben összeülő synedrion ügyrendjét állapította meg. (A synedrion programmtervezetét márciusi számunk 86. oldalán közöltük.) — AZ UNIONIZMUS ELLEN. A lengyel parlamentben nemrégen a kultuszköltségvetés vitájában Terlikovski szenátor szlávosításnak nevezte az egyház uniós törekvéseit. A kath. sajtó részéről igen erélyes rendreutasítást kapott az elfogult szenátor, kioktatták, hogy lelkiismeret lenség a pápa uniós törekvéseibe, amelyek az egyház egységét és az emberiség boldogulását célozzák, politikát keverni. Figyelmébe ajánlották a történelmet, hogv épen a cári orosz hatalom üldözte a leghevesebben az unitusokat s ma is a nagyorosz irányzat a legelszántabb ellensége a sz. uniónak. A fogalomzavar és a rosszindulat úgy látszik mindenütt harcol az isteni mű ellen.

121

— KELETI NAP A FAENZAI SZEMINÁRIUMBAN. Az ,,I\ Bollettino" színes közleményben számol be a faenzai szemináriumban a múlt ősszel tartott keleti napról, melyen Lega bíboros is jelen volt. A keleti napot püspöki smiiSe vezette fbe, melynek kereteben maga a celebráló főpásztor tartott beszédet. Délelőtt „keleti akadémiát" tartottak, melynek keretében öt előadás hangzott el: Az elszakadt keletiek visszatérése (D. Vaglimigli); A pápák és Kelet (Cantagalli); XIII. Leó és XI. Pius pápák körlevelei az egyházak egyesítése ügyében (Mareneci) ; A kereszténység Abessziniában (Zanzoni); Az Oltáriszentség és a keresztény Kelet (Lanzoni). A bíboros főpap délben érkezett a szemináriumba. Jelenlétében délután díszünnepélyt tartottak, melyen Baldessari Salvator történelmi tárgyú előadást tartott, tclbb (szavalat hangzott el, az énekkar pedig Grottaferratából való liturgikus énekeket adott elő. Érdekes volt a kelotieknek Rómával való egyesüllését lélektani momentumait tárgyaló párbeszédes előadás. Végül a délelőtti akadémia előadásainak tartalmáról tett jelentést a bíborosnak Rossini prefektus. A bíboros részletes történelmi visszapillantásban méltatta a nap jelentőségét a papnövendékek előtt s buzdította az ifjakat, hogy ne lankadjon kelet súlyos problémái iránt való lelkes érdeklődésük. — A KONSTANTINÁPOLYI PÁTRIARKÁTUS tekintélyének erős hanyatlásáról írnak az orthodox orgánumok. II. Photius pátriarcha (1929— 1935.) igen képzett főpap volt, de nem szerencsés kezű kormányzó. Nem tudta megszüntetni a bulgár szakadást. Albániában az ő erős ellenkezése sem tudta megakadályozni az autokephalia kialakulását. Nem oldódott meg az ú. n. Dodekanesos (12 görög sziget, amelyek a világháború után Olaszországnak jutottak) kérdése sem. A Fanár elutasította az olasz kormány azon kérését, hogy a Dodekanesos egyházi autonómiát kapjon, mivel az ellenszolgáltatásokat nem tudott kapni olasiz területen. Az amerikai görög emigráció sem isimerte el a pátriarka egyetemes .joghatóságát s külön önálló hierarchiát alapított. Az athoshegyi szerzetesköztársaság is állandóan kifogásolta a pátriarka reformjait. A Fanár jóvoltából önállóságot nyert továbbá; a finn, észt pravoszláv egyház, a párisi orosz exarchátus, a magyarországi orosz-szerb pravoszlávia.

122

Baziliták. Az 1882-ben életbeléptetett dobromilyi reform után a baziliták anvnyira megerősödtek és megszaporodtak, hogy ma már három provinciájuk van és pedig: Lengyelországban, Csehszlovákiában és Északamerikában, ezenkívül a viceprovinciák, mint amilyen a magyar is. A Rend generálisa Rómában székel. A Rendnek az 1935. évi névtár szerint 174 felszentelt pap, 207 klerikus és 212 laikus testvér tagja van. Ezeknek legnagyobb része a lengyel provinciához tartozik. Az északkeleti rutén hegyvidéken a, schizmatikus propaganda ellensúlyozására fordítják minden erejüket. Az élőszóval végzett népmissziókon kívül nyomtatványaikkal is ezt a célt szolgálják. Ungváron nyomdát létesítettek, melyben a Jézus Szive Szövetség és imaapostolság hivatalos lapján, a Blahovisztniken kívül nyomtatják a különféle vallásos tárgyú népiratkákat, vitairatokat és ima- ési énekes könyveket. A nyomda ez évben tölti be 10 éves fennáUását, mely idő alatt 181.250 Blahovisztnik példányt, 76.767 példány vallásos röpiratot és 78.100 példány ima- és énekeskönyvet adott ki. Ugy látszik, a mi bazilitáink is e nyomon szándékoznak haladni, mert már megjelent K i a d á sukban az első imakönyv: Máriapócsi Imakönyv a gör. kath. i f j ú s á " íészére. — Orosz ifjak katholikus egyetemen. Sanghaiban (Kina) naivon sok menekült orosz él, kiknek i f j a i nem tudnak felsőbb iskolákra beiratkozni, mert a kínai főiskolák legnagyobb lésze egyáltalán nem vesz föl idegeneket. A nehéz helyzetnek a sanghai-i kath. egyetem vetett véget, mely megnyitotta kapuit az orosz ifjak előtt. Az „ A u r o r a " egyetem különböző szakaira most kb. 20 orosz i f j ú t vettek föl. Ezek — bár többnyire pravoszlávok — P. .Jávorka S. J. irányítása mellett „Az Auróra Orosz Tanulóinak K ö r e " címen egyesületet alkottak. — AZ ATHOSZHEGYI ROMÁN SZERZETESEK. A bikszádi C. A. a román Universul febr. 9-i számának egyik ily tárgyú cikke kapcsán ismerteti az Athosz-hegyen élő román nemzetiségű szerzetesek nehéz helyzetét, kik ott régi egyházi kéziratok másolásával foglalkoznak s ezeket tudományosan csoportosítva sajtó alá rendezni törekszenek. A közlemény szerint az Áthosz-hegyen mintegy ötszáz román szerzetes él nagyszámú görös;, orosz, szerb és bolgár szerzetes társaságában. És bár a románok száma a bolgárok és szerbek együttes számát is meghaladja, a szerzetesi köztársaság ügyeibe semmi beleszólásuk nincsen. Az öt nagy mo-

mostarit (Athanáz, Vatoped, Chilidar, Hiber és Dionizius) kivéve még az elöljárók választásában sem vehetnek részit, A monostorok kormányzótanácsában egyetlen román sincs, bár a legtöbb monostor építéséhez és fenntartásához a románok is hozzájárultak. Az egyes kolostorok levéltárában feltalálható feljegyzések számszerűleg is részletezik a románok részéről megnyilvánult anyagi támogatást és hozzájárulásit. Mindössze hat nagyobb kolostor irattárából hiányzanak (20 közül) ilyen adatok. A támogatás és hozzájárulás összege 1863-ig több mint 26 mily üó arany leüt iteitt ki (kb. ugyanannyi pengő). A jelenleg ott élő román szerzetesek közül mintegy száz a Ker. Sz. Jánosról nevezett kolostorban közös

életet él, a többi szétszórtan, minden szabály nélkül. Ez utóbbiak kezük munkájával tartják el magukat, legnagyobbrészt fafaragással. A kolostorokban élők szép tudományos munkálkodást fejtenek ki, a szabadon élők azonban legtöbbnyire minden műveltség híján valók. (C. A.) — BEBÖRTÖNZÖTT FŐPAP. Frizon odesszai kath. püspököt a szovjet kormány börtönbe záratta. A főpap német eredetű, de családja már mintegy száz év óta élt Oroszországban. 1926-ban szentelték püspökké s címzetes püspöki minőségben a tiraszpoli egyházrnesve déli részeinek volt lelki gondozója. Hívei most teljesen pásztor nélkül maradtak. (Unirea.)

IRODALOM — ANGLIÁBAN ú j folyóirat létesült a katholikus uniós mozgalom támogatására. A folyóirat célja a keleti egyház híveinek ú t j á t egyengetni Róma feié. Az angol katholikusokra nézve minden ilyen irányú törekvés különös jelentőséggel bír, mert hiszen ér>en rumjainkban egyre erősebb közcieaes érezhető az anglikán egyház és a szakadár keleti egyházak között. * CULTURA CRESTINA' címen a balázsfalvai gör. kath. érseki szeminárium tanári kara 1911-ben r o m á i nyelvű tudományos folyóiratot alapított, mely magas színvonalú cikkeivel a görögkiatholaíkus román értelmiség szertartási és kath. világnézeti nevelését célozta körülbelül olyan módon és ugyanazon eszközökkel, mint nálunk a Magyar Kultura teszi. A lap a háború, forradalmak és az ezeket követő politikai változások idején is zavartalanul megjelent egészen 1926-ig, mikor aztán kénytelen] volt beszüntetni megjelenését. Á lap addigi fenntartói, szerkesztői és dolgozótársai mlás munkakörben folytatták tevékenységüket, a háború alatt nevelkedett ifjúság pedig nem érezte magát elég erősnek arra, hogy egy világnézetet alakító hatásúnak szánt tudományos folyóirat kiadásával járó nagy erkölcsi felelősséget vállalhassa. Kilenc évi szünetelés után azonban a folyó évi január hóban ismét megindult a Cultura Crestina. A lap szellemi irányítására Balázsfalva székhellyel 10 tagú bizottság alakult,

melynek élén Macaveiu Viktor dr. áll. Eddig két szám jelent meg (XVI. évfolyam jelzéssel), igen figyelemreméltó s magas színvonalú cikkekkel, nem programmszerűen kifejezett, de mégis határozottan megnyilatkozó unionisztikus irányzattal. A lap januári számából kiemelkedik Paclisán Zénó cikke: Régi eanonica visitatiók Erdélyben a XVIII. században, Brinzeu Miklós dr. lugosi kanonok Vitéz Mihály vallási és politikai egyesülést utáni törekvéseit, ismerteti. Bálán János a klánonjog kodifikációjával foglalkozik érdekes cikkben. Neda Demeter szerk. titkár „Szovjet-szabadság" címen közöl érdekes cikket. Időszerűségek filmje címén a lap első cikkje a háborús veszedelmekkel, a papságról szóló pápai körlevéllel s egyebekkel foglalkozik. Érdekes a cikknek az a része, mely Dron dr. bukaresti rádióelőadása és az egyházba visszakívánkozó amerikai protestáns előkelőségek nyilatkozata kapcsán az egyházak egyesüléséneik kérdésével foglalkozik. ^ A keresztény egyházak nagy egyesülése felé első lépés a felekezeti béke,. Erre kell törekedni, ezért kell mindnyájunknak imádkoznunk. Az idők jelének mondja, hogy ma már minden oldalról megnyilatkozik ez a meggyőződés. Említi Coutourier abbé eszméjét, mely azit célozza, hogy a vallási egységért minden keresztény egyház — katholikus. és neimkatholikus egyaránt — évenként imahetet tartson. Sajnálkozva állapít-

30

j a meg a cikkíró, hogy a Kárpátok tövében nem igen veszik figyelembe az Üdvözítő egységet követelő parancsát. Az egyházak egyesítésének eszmébe ott a Rómával egyesült egyház elnyomásával egyértelmű. Az Universul „vallási és nemzeti egyesülést" sürget az orthodox egyház keretein belül. E lap szerint — írja a cikk — az amerikai protestánsok nyilatkozata csak a protestantizmus erkölcsi sülyedésére mutat. Az uniónak mindenütt az „uralkodó egyh á z " javára kell létesülnie. Az 1700. évi román unió >az Universul szerint a magyarok műve volt, azért, hogy a románságot politikailag megosszák." A Cultura Crestina' cikkírója megállapítja, hogy az erdélyi unió inkább a magyarság ellenére jött létre, mint annak érdekében s a románságot egyáltalán nem osztotta meg, mert egész Erdély románsága elfogadta. A politikai és vallási megosztiás egészen más okokból és később következett be. „A magunk részéről — fejezi be mondanivaló-

ját a cikkíró — annyit fűzünk mindezekhez, hogy a vallási egység egy szent valami. Ennek a lelkek javára kell szolgálnia mégpedig az igazsághoz való töríhet etilen ragaszkodással.'' II. Photios konstantinápolyi pátriarka haláláráll írva, az orthodoxia gyengülését állapítja meg a lap, melynek egyik jelenségeként azt hozza fel, hogy a nagyszebeni orthodox metropolita lapja, a Revista Teologica a pátriarka haláláról mindössze néhány igénytelen sorban emlékszik meg, holott a protestáns és racionalista Drews-el 13 oldalon át foglalkozik. A februári számban Brinzeu Miklós dr. a román egyházak között fennálló antagonizmushoz szól hozzá. Érdekes adatokat közöl Manciulea István ^ M a gyarország 1851. évi földrajzi szótára és a románok címen. Ugyanez a szám bő kivonatban s a Keleti Egyházra való hivatkozással hozza az alexandriai Kokkinakesznek januári számunkban közölt cikkét az unió előfeltételeiről. (kj.)

FIGYELŐ A DEBRECENI BOMBA ÉS EGY LE NEM RÓTT ADÓSSÁG Irta: NYISZTOR ZOLTÁN1) A héten volt huszonkétéves évfordulója annak a pokolgépes merényletnek, mely az akkor nagy egyházi és magyar vívmányként ünnepelt hajdudorogi magyar görögkatholikus püspökségnek volt szánva. A pokolgép, mely Bukarestből érkezett mint „ k e g y s z e r ' h a l á l o s biztonsággal robbant s osak az isteni gondviselés különös kegyelmiének kösizönhető, hogy nem annak oltotta ki életét, akinek szánták: a magyar görögkatholikus egyház első tetterős főpászltorának, inkarnációjánalk és szimbólumának, Miklóssy litvánnak. A merénylet azonban még így is három halálos áldozatot követelt, akik közül az egyiknek, a szentéletű Jaczkovies Sándornak 2 ) az élete még ma is Raehel siralmát zengi a magyar görögkathqlikusok között. A balkáni bomba robbanásában és szörnyű pusztításában látta meg a magyarság először azt az ádáz gyűlöletet, mely ezeréves határait körülfolyja s pillantotta meg az ártatlan, mit sem sejtő rémületével azt az ördögi tervet, mely intézményeit, sőt létét veszélyezteti. Sajnos, a szemlélődésre vagy a következmények kérlelhetetlen levonására rnáfr (kevés idő volt. Mielőtt a magyarság az elvetemült gyújtogatok bandáját és messzeágazó hálózatát leleplezhette s vedelmi vonalait kiépíthette volna, már jött a világháború, mely lángbaborította fél Európát s az általános tűzvészben nehéz volt a felelős magyar vezetőknek is meglátni a kigyulladt magyar haza külön problémáit. 1

) Megjelent a Nemzeti Újság f. é. március 1-i számában. ) Jaczkovits Mihályra gondolt a cilkk illusztris szerzője, az ú j egyházmegye első generális vicariusáira. Jaczkovits Sándor, a debreceni vértanú öccse Ungvárott halt vértanú-halált a bolsievista forradalom alkalmával. 2

124

De hószegynéháiny év távlatából mindenesetre le kell szegezni az igazságot: a magyar görögkathoiikusság s legfőként annaik újonnan alakult- püspöksége volt magyar szempontból is az a legnagyobb nemzetvédelmi erőd, mely Magyarország nemzetiségi hajtogatásának véget tudott volna vetni, ha elég ideje van rá s ezért kellett ellenségeink logikája szerint legalább egy bombamerénylettel lendítő erejében megállítani és akbióképességében megfélemlíteni. I t t nem személyi motívumok 'játszották a főszerepet, hanem tárgyi meggondolások. A bomba nem elsősorban Miklóssy Isittván személyének, hanem r a j t a ¡keresztül a magyar államiság legfőbb támaszának, a magyar görögkatholikusoknak szólt. Ezt kellett agitációvtal és engedetlenséggel, bujtogatással és bombamerénylettel tönkretenni vagy megbénítani, hogy évtizedek nagyszerűen előkészített munkáját, Magyarország nemzetiségi felrobbantását meg ne hiúsítsa! Mi mindennel tartozunk? Amikor ezt a történelmi tényt leszögezzük, szomorúan kell rögtön hozzáfűznünk, hogy a hivatalos Magyarország háláját vagy adósságát még mindig nem rótta le a magyar görögkatholikujsokkal s legfőként a hajdudorogi püspökséggel szemben. Hogy a világháború szörnyű vérzivatara vagy az öss^eamiláfs romjai köizött erre nem ért rá, az érthető és menthető. De azóta voltak békés, sőt bő esztendők is a magyar állam életében, almikor a mult hibáinak vagy hiányainak a pótlására rengeteget tett, szinte pazarul, két kézzel szórta nemzeti jövedelmét. De ebből a nagy ajándékozási lázból a magyar göiögkatholilkusságnak és püspökségnek semmi sem jutott! Bizonyára igényt tarthatott volna pedig nemzetmentő iszlerepéért és hősi küzdelmeiért akár külön nemzeíti ajándékra is. De a magyar állam még azokat a kötelességeket sem teljesítette, amiket a püspökség megalapításánál vállalt. A hajdudorogi egyházmegyének még ma sincs székesegyháza, ahol a püspök rangjának megfelelően celebrálhatna s minden ígéret és. fogadkozás ellenére sincs szemináriuma, ahol papjait a maga tradíciói éfe szelleme szerint nevelhetné. Nincs püspöki székháza., mely egyházi és közjogi méltóságának megfelelne s még ma sem épültek fel a káptalan számára a k^ionoki lakások. Pedig ezek még csak a legszigorúbb és legtermészetesebb kívánságok és követel1« mények. Hol marad vagy hogyis lehetne álmodozni más intézményről is, amelyek a magyar görögkathoiikusság világi elitjének a felneveléséről gondoskodnának? Egy egyház nemcsak; papjaiban, hanem híveiben is él s épp azt az átütő szerepet,* amit a hajdudorogi egyházmegyének magyar szempontból is szántak, iskolák vagy nevelőintézetek nélkül nem tudja betölteni. Ebben az országban joga volt mindenkinek, akár csip-csup felekezetnek is), számát vagy erejét mleghaladó építkezésékbe és alapításokba fogni, az állam megéiítő támogatására és segítő kezére kalkulálni, csak éppen a miagyar görögkatholikusoknak nem! A falusi népiskolákon kívül nincs egy középiskolája vagy nevelőintézete, amelyen intelligenciáját össziegyűjthetné, ahol a minden egyháznak oly nélkülözhetetlen tudományos, irodalmi és művéazi életét élhetné, ahol mérhetetlenül fontos speciális hivatását: az észak, kelet és dél felé irányuló uniós munkáját kifejthetné. Néki nem adatott meg, ami mindenki másnak ebben az országban J egyetlen katedra, tanterem,, könyvtárszoba vagy intézet, ahol a fcenyérgondöktól megszabadulva szellemi erjedések és lelki hivatások kibontakozhatnának. Mostohább körülmények! között alig vergődött Magyarországon egyház, mint a magyar görögkatholikus egyház s hogy tradícióit, lendületét s szellemiségét oly hiánytalanul tudta megtartani, azt csak nagyvonalú vezetőinek és néhány hősi jellemének köszönheti. A magyar g6rögkatholikusok, úgy látszik, nem tudnak koldulni, követelőzni pedig nem akarnak. De ez bizonyára nem jogcím arra, hogy a magyar állam felmentve érezze magát velük szemben minden kötelezettsége alól. Elszoktak ők már nagyon attól, hogy elismerésre és hálára isi pályázzanak, de legalább a szoros és Szerződésileg biztosított kötelességek teljesítése a magyar ájllamnak becsület ügye. De a könnyen feledés vagy meg nem értés vádja bennünket, magyar katholi-j kusokat, is érhet. Vájjon érezzük-e mindnyájan magyar és katholikus szempont-) ból egyaránt azt a sorsközösséget és; testvériséget, ami bennünket a magyar görögkathofikusokhoz fűz? H a joggal elvárjuk, hogy nagy és egyetemes katholikus meg-> mozdulásainkban ők is otit legyenek és részt vegyenek, vájjon szentelünk-e mi is némi figyelmeit és jóakaratot az ő különleges vagy részleges érdekeiknek és idényeiknek? Vájjon a fegyverbarátság nem sokszor egyoldalu-e, melyben a vezérséget mindig véletlenül mi, ők pedig mindig a hadseregszállítást szolgáltatják? Vájjon az a kíváncsiság, mely annyi katholikust vitt el már zűrzavaros szekták

125

imaházaiba vagy akár zsidó zsinagógákba, elvezetett-e már bennünket a görögkatholikus templomokba is? a testvéregyházba, ahol egy másik ősi liturgiának a szépsége villog s az ősegyház! szöveg és zene csodáfetos kincseivel töltekezik meg az ember. Az uniós célok. De a magyar görögkatholikusok legnagyobb szerepe és fontossága világviszonylatban van. Az Egyház sohasem nyugodott bele a keletiek elszakadásába, mindig siratta konok, dacos szakiadárságba vonult testvér,egyházát s a sz'áteadotk folyamán ¡sohasem szűnt meg nagyvonalú és megható kísérleteket tenni, hogy a hitbeli közösséget velük visszaállítsa. Az utolsó pápák legfőbb törekvése a keleti uniós mozgalom megindítása és kiszélesítése volt s dicsőségesen, urialkodó Szentatyánk törekvéseinek és álmainak első vonalában a keleti szakadár egyháznak ez a megnyerése áll. Ezért áldoz olyan pazar bőkezűséggel a balkálni gönögkatholdkus missziókra s ezért nem t u d j a még a bolsevizmus minden vérengzése sem elijeszteni az orosz egyház istápolásától és szeretetétől. Ezért építtetett szemináriumokat és állít fel theológiákat a keleti egyház számára s ezért tette meg azt, ami az Egyház történeiméiben is szokatlan volt), hogy egész szerzetesegységeket vagy kolostorokat parancsolt át egyik ritusiból a [másikba, a római rítusból a görög rítusba. Ezt a tendenciát vagy pápai akaratot a magyar katholicizmusnak is illik tu^ domásul venni s legalább hasonló figyelemmel és szeretettel tesitvérie^yháza felé fordulnia. Ez a nagy7 elgondolásé uniós kísérlet, amit a pápa megindított, megállni nem fog s általános katholikus, de részleges magyar szempontból is mérhetetlenül kár volna, ha ebben a nagy mozgalomban, mely felmérhetetlen reményekkel kecsegtet, a magyar katholicizmus kimaradna. Államok, aholi egy f i a görögkatholikus sincs, folyóiratokat és egyesületeket alapítanak az unió» célok ápolására. Az éber Csehország vagy Jugoszlávia egyre-másra íbartja a vil'ágfeltűnést keltő uniós világkongresszusokait s ugyanakkor a központi helyzeténél fogva erre predesztinált Magyarországot alig fodrozza még az első uniós hullámgyíírü. Pedig sokat mulasztanánk, ha ebben az uniós mozgalomban részt nem kérnénk, söt a vezetőszerepet magunkhoz nem ragadnánk. Nemcsak geográfiai helyzetünk, hanem a keleti egyházzal való ezeréves sorsközösségünk is erre ¡mutlat és kötelez. Nagy tér és feímérhetetlem eshetőségek kecsegtetnék i t t a magyarságot. Olyan reális és hozzá közel eső vonalba állíthatná be legjobb erőit, amely játszva tudná a magyarságot világtörténelmi szerepkörbe lendíteni. Rómának nemcsak a szeme, de a k a r j a is messze ér s ezért a magvai' uniós mozgalomnak vagy áldozataik sietm maradhatnak meg hálátlanul! A magyar katholic'izmusban lehet, hogy kell néha vasseprü is, mely a szemetet kiporolja, de kellenének már végre műgyűjtők is, akik az értékeket összeszedjék és kiállítsák. A magy a r görögkatholikusok mindenesetre egyik ilyen nagy érték, mely magyar szempontból örök hálára kötelez, általános katholikus szempantból pedig felmérhetetlenül nagy reményekkel kecsegtet.

A Jézus-Társaság Oroszországban 1T73-1820 (Folytatás) P. E a r e u Ferenc 1802 július 30-án hunyt el. 1801-től kezdve már az általános rendfőnök címet használhatta. Utódjává P. Gruber Gábort választották a negyedik polocki rendgyűlésen, aki gondviselésszerű f é r f i n a k látszott, mert a pápa nagyrabecsülte és Pál cárnál is nagy kegyben állott nagy tudással és! bölcseseggel párosult megnyerő modora miatt. P. Gruber 1804-től kezdve az oroszországi rendtagokon kívül a nápolyi királyság területén lakó társakat is kormányozta. Sokatígérő rendfőnökségének egy 1805 március 26-án kitört tűzvész alkalmából vetett véget a halál. Még 1781-ben történt, hogy két francia pap, De Tournely Eleonór és De Broglie Károly, Szent Ignác szabályai alapján szerzetestársulatot alapított, melynek „Jézus Szíve Társasjájga" neveti adtak. 1794-ben /egyszerű fogadalmat tettek s nemsokára P. Lenkievicz oroszországi helyettes rendfőnökhöz fordultak

126

felvételüket kérve a Társaságba. E z azt válaszolta nekik, várjanak, míg kedvej zó'bb idő kínálkozik tervük megvalósítására. Rómában 1797-ben alakult hasonló szerzetes intézmény Paccanari Miklós buzgólkodálsa folytán, aki „Jézus Hite T á r s a s á g a " nevet adta az ú j egyesületnek. E két szerzet 1799-ben egyesült és P a c c a n a r i t választotta meg rendfőnökké. Nemsokiáira kiderült, hogy Paccanariban hiányzott mind a belfeő érettség és szerzetesi szellem, mind a kormányzói képesség s ezért csaknem minden t á r s a elvált tó'le. E két szerzetes' egyesületet a Társaság pótlására alapították. Az egyesiilésre vonatkozó tárgyalások P. Gruber rendfőnöksége idejében fejeződtek be. Ettől kezdve egymás! u t á n csatlakoztak a Társasághoz a két szerzet tagjai és hiáizai. P. Grubert titfcára P . Brzozowski Tádé követte a; rendf^nökfeégben. Az ötödik és utolsó polocki rendgyűlésen választották meg 1805 szept. 2-án. Néhány nappal megválasztása után köszönetet mondott a pápának s 2000 szentmisét), ugyanannyi áldozást, olvasót és egyéb imáldságot a j á n l fel érette hálából a vett jókért. í. Pál cár után I. Sándor következett az orosz trónon (1801—25). Nagy jóindulatot tanúsított a Tánsiaság iránt. A t y j a 1800-ban megengedte, hogy leteletfedhessék a Rend Szentpétervárott s átadta neki a Szent Katalin-templomot, amely mellé kollégium és nemesi konviktus épült. 1805-ben megnyílt a polocki akadémia. A Woiga mellékén több missziósállomás létesült; 1809-ben a szibériai Irkuokban és Tomszk'ban alapítanak a katolikusok sízámára átmeneti misisaiósálíomást. De a dierűlt nemsokára ború váltotta fel. Az orosz nem egyesült egyháziak féltékeny szemmel nézték a jezsuiták intézeteinek fejlődését és folyton áskálódtak a Társaság ellen. Ehhez j á r u l t a protestáns bibliatársulat ügynökeinek fondorkodása és nem utolsó helyen, hogy P. Perkowski csak úgy akarta a dár katolikussá lett ágyasát a húsvéti gyónásban feloldozni, ha felhagy a vétkes viszonnyal. Az amúgy is elhidegült cár erre 1815 dec. 20-án éjjel kitoloncoltatta a szentpétervári kollégium 25 lakóját a fővárosiból. Midőn a 71 éves P. Brzozowski 1920 február 5-én Polockban elhunyt, a Társaság sorsa is eldőlt. Március 25-én kiutasították a jezsuitákat, számszerint 358-at, Oroszország területéről. A 358 rendtag közül 192 pap, 83 papnövendék, 83 testvér volt. Kiüzetésiik után 158 rendtag Galíciában, 88 Itáliában, 38 Franciaországban, 6 Svájcban ós a többi másutt telepedett le. Ezzel Oroszország szerepe megszűnt a Társaság fennmaradásának történetében. Midőn Jézus Társaságát a katholikus államok üldözték és megsemmisítették, a Szakadár orosz állam kitárta előtte kapuit és csaknem 50 éven át szállást és biztos menedéket adott neki. Mikor a visszaállítás után a katholikus hatalmak versenyezve hívták vissza a jezsuita Rendet, Oroszország (kitiltja területéről, egyszersmindenkorra bezárta mögötte k a p u j á t . Valóban, csodálatosak Isten útjai. 3 )

— NAGYKÁROLYBAN febr. 23-án az „Egyesült Románok Szövetsége" „Keresztény nemzeti ü n n e p e t " rendezett, melyen bizonyos Kondor (Kohn?) László dr. ügyvéd beszélt „a magyar revizionisták állításai adatokkal megvilág í t v a " címen. A lelkes „ C o n d o r " úr egy Levelet is felolvasott, melyben egy Magyarországon élő román arról panaszkodik, hogy Magyarországon sem a templomban, sem az iskolában, sem a családban nem szabad románul beszélni. Nem kutatjuk, ki lehet az a keser-

gő román patriotul, csak megállapítjuk, hogy a hajdudorogi gör. kath. s hangsúlyozottan magyar egyházmegyéhez tartozó Pocsaj községben (Bihar m.) s az ugyancsak hajdudorogi e. rn. ^ a p által vezetett bedői lelkészetben még ma is teljesen román a liturgia nyelve. Ellenben a szatmáirvidéki magyar községekre már a foglalás első esztendejében rákényszerítették román katonai hatalommal a szláv vagy román nyelvet. ILefestenek a Kondor-féle adatok a valóság megvilágításában.

3 ) A Gondvisel ét ú j r a nyitogatja mái- azt a bezáift kaput és a Rend is tudatában van uniós hivatásánlak. — Szerk.

127

ADATTAR Fundatio Koriaíhovits^ana IX. fejezet. §. 1. Az ötödik püspök neve isimét László, kit Rudolf védelmez hasonló jogsértések ellen egyes világiakkal szemben. Oklevele a püspököt és kolostort görög ritustúnak, a szerzeteseket ruthéneknek mondja. (Prága, 1597 március 21.) §. 2. Ugyanezt teszi Mátyás főherceg is, mint Magyarország kormányzója, Ebersdorffban, 1597 szept. 27-én kelt iratával. X. fejezet. §. 1. A hatodik püspök neve Szergiusz. „episcopus Ruthenorum Ritus Graeci." II. Mátyás még mint kormányzó meghagyja a slzepesi csász. és kir. kamarai tanácsosoknak ési a huszti vár kapitányának, hogy támogatására legyenek. (Pozsony, 1601 márc. 26.) §. 2. Különös oltalmiéba veszi Gonzága Ferdinánd hg. Felső-Magyarország kapitánya. (Kassa, 1601 ápr. 28.) — §. 3. És Bocekay István erdélyi fejedelem megbízásából Nyári Pál és Pécsv Simon. (Kassa, 1606 dec. 17.) — §. 4. Egy nappal utóbb Bocsikay sajátkezű aláírással ad biztosító levelet magyarul „Sergius Püspöknek és hozzá tartozó Munkácsi Clastromban lakozó Orosz Papoknak." XI. fejezet. §. 1. A hetedik püspök Petronius volt, kit 1623,-lban Bethlen Gábor erősített meg. (Munkács, febr. 10.) Oklevele két okból nevezetes. 1. Mert ebben van szó legelsőbben pontosabb területi meghatározásról, 2. mert kifejezetten imitus püspöknek nevezi Petroniust. Az oklevél nevezetes részletei a következők: (a mű a teljes! szöveget, adja!) 3 ) I t t jegyezzük meg, hogy Mátyás királynak Lukács presbiter joghatóságát és javadalmazását biztosító iratában a szerzeit és maga Lukáds ruténszertartásúaknak vannak nevezve, vagy egyszerűen csak ruthénoknak. Az első püspök (János) kinevező iratában Ulászló a munkácsi egyházat „ritu Graecorum fundata"-nak nevezi. Ugyanezt a kifejezést használja akkor ÍBi, mikor a körtvélyesi javadalmat biztosítja résizére, a Sz. Mihály egyházzal szemben is. Gelasius körtvélyesi főnököt pártoló iratában Jlános „graecae fidei professor", (aki a görög hitet ¡vallja,) László püspököt Ferdinánd ismét görög „ritusú"-nak nevezi. A munkácsi kolostort Ferdinánd egyszerűen „more graecoum f u n d a t a " - n a k nevezi. Izabella ismét ruthén kolostornak jelzi Munkáesot, ugyanis János Zsigmond is Hiláriont rutén püspökként tünteti föl. Miksánál a munkácsi szerzet „conventus f r a t r u m Ruthenorum," de a második iratban már hozzá van fűzve: „Ritu Graecorum f u n d a t a e . " Rudolf oklevelében a rend temploma ési a kolostor: „ritu graecorum f u n d a t i " , a szerzet maga: „conventus f r a t r u m Ruthenorum." II. Mátyás Episcopus Ruthenorum Rituisi Graecinek nevezi László püspököt. Az elnevezésekben két dolog tűnik szemünkbe. 1. A szerzetet magát többnyire ruthénnak nevezik az oklevelek, a püspököt azonban csak elvétve nezevik ruthének püspökének; többnyire csak „görög szertartásúnak-" 2. A konstantinápolyi pátriarka beavatkozása előtt és után okleveleink mindenütt csak görög szertartású egyházról, szerzetről, püspökről beszélnek, egyetlenegyszer szólanak görög hitű püspökről, ellenben soha, de soha nem használják a görögkeletiek hivatalosan már a VIII. századot megelőző időktől állandóan hiasiznált „orthodox" elnevezését.

Rohály Ferenc dr. cikkének folytatása a liturgikus mozgalom elgondolásairól, továbbá Keleti Lexikon rovatunk anyagtorlódás következtében e számból kiszorult. Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

128

_ ÉRDEKES DOLGOK P H O l i U b RÓL ÉS NAGY KONSTANTINRÓL" címen a bikszádi Cuventul Adeverulni a következőket í r j a : A nagyváradi Vestitorul-ban M. T. Carada a híres prágai bizantologusnak, Dvorniknak „Legendák Konstantinról (ki halálos ágyáln Cirill név aiatt szerzetessé lett) és Methódról — Bizáncból nézve" e. könyvét ismerteti, Dvornik a szlávok két apostolának életrajzában, hogy Fóciussal fenntartott jó viszonyukat megmagyarázza, kimutatja, hogy Fóciussal szemben igazságtalanul jártak el azok, akik az 1054-i egyházszakadást neki róják föl. Egy időben fennállott közte és Róma között az ismert ellentét. Az általa felhozott érveket 1054-ben is fölhasználták. A közte és Róma között tJmadt konfliktus azonban teljesen elsimult. Fócius elítélte mindazt a bántalmat, amit Ignáccal szemben elkövettek, aki intransigentiája folytán maga is konfliktusba jutott Rómával. Azonban idő előtt elhunyt. ^A pápa azonban még Ignác halála előtt tárgyalni kezdett Fóciussal rehabilitatiója ügyében. Nem bebizonyított valóság VIIÍ. János pápának állítólagos levele és Fócius ellen kibocsátott tilalma sem, mert VIII. János pálpa Fóciussal kibékülve hajit meg. az állítólagos levelek pedig csak későbbi, a XIV. századból való iratokban találhatók föl. Fócius a pápával szemben mindenkor föltétlen tiszteletet tanúsított, Róma és Bizánc között pedig a konfliktus ellenére is szíves .jó viszony állott í'enin Ugyanabban a cikkben Carada említést tett Gregoire brüsszeli^ bizantologus egyik konferencia-előadásáról, melyet Bukarestben tartott. Állítólag kimutatta, hogy Konstantin császár híres türelmi rendelete sohasem létezett és hogy Licinius nem volt üldözője a kereszténységnek, sőt keleten a keresztények teljes rokonszenvét bírta; Konstantin ezért azt híresztelte, hogy ő, mielőtt még nyugat császára lett volna, már kedvezett a keresztényeknek. így sikerült a birodalom egységét helyreállítani. (MA)

4 - TAPPÜNI BÍBOROS ÉS AZ ORTHODOXOK. Az „II Bollettino" egyik utóbbi száma lapszemelvényekkel illusztrálja ,hogy mily jó hatást tett Tappuni antiochaai pátriárkának bíborosi kinevezése még a Rómával nem egyesült keletiekre is. Pétidaképen a jobbára kopt disszidensek által szerkesztett „E Manare El M a s r i a " és „II Faro Egiziano'" c. kairói lapokat idézi, melyek a következőleg írnak: „Nagyon örülünk annak, hogy a keleti patriarka ily nagy kitüntetést kapott s ily magas pozícióba jutott. Ilymódon a keleti klérus ugyanarra a magaslatra jutott, melyen a nyugati áll, egyszersmind újra remény nyílik arra, hogy Kelet és a keletiek — kik között egykor a hittudomány világossága fennen ragyogott — presztízse ismét helyreáll. Szívünk teljes szeretetével mondunk köszönetet a Szentatyának, a római Pápának, ki jóindulatú és becsülő szemmel tekintett Kelet felé. Előtte nincs különbség s a jutalom koszorúját annak fejére helyezi, aki megérdemli. Összegyűjti a porból is a gyöngyöket, hogy beillessze az Egyház dicső koronájába»" (D. I.) — Orthodox székesegyház Prágában. A cseh kormány Prágában a katholikusoktól elvett Borromei Sz. Károly-templomot: az orosz pravoszlávoknak adta át püspöki székesegyházul. A templomot a keleti ritus szerint való átalakítás után •— mint az E. L. í r j a — Gorazd püspök szentelte föl Szent Cirill és Metód tiszteletére. A szertartáson megjelentek Dositheos zágrábi metropolita Besszárion román püspök és egy bolgár főpap is. Prágában most kb. 3800 pravoszláv él. A régi Csehország területén 14.000, Kárpátalján 112.000, a köztársaság többi részeiben 33.000 a pravoszlávok száma. Ezekből a ruthén vidékek 112.000-es számát az E. L. 80.000-re redukálja, mert — s ebben bizonyára igaza is van — újabban igen jelentős tömeg tért már vissza az unióra.