ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XVI. évf. 2. sz., 2010. február Közhasznú Szervezet megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito • E-mail:
[email protected]
Beteg a világ, mit tegyek, Uram? Ne büntess bennünket többé, Uram! Nézd el nekünk, hogy mi folyton csak várunk, ráadásul nem Rád, a Te eljöveteledre, hanem bizony a sült galambra, arra, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek. Nem bízunk már a magunk méltóságában: reményvesztettek vagyunk és ostobák. Olyanok szavának hiszünk, akiknek nincs egy igaz gondolatuk sem. Pedig egy másik vátesz már régen megmondta: „Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.” Őt Karinthy Frigyesnek hívták. Tudom, hogy érdemtelenek vagyunk a szeretetedre, mégis könyörületért esengek. Gyújts világosságot bennünk és adj bátorságot nekünk! Mondd, hogy ne tűrjük tovább napi megaláztatásainkat, mondd, hogy kergessük el a kufárokat! Segíts nekünk kimondani, hogy elég volt! Elég a nemzet kiárusításából, elég a rablásból, az ország elszegényítéséből, beteggé tételéből, a szemkilövésekből, a jogtiprásokból, történelmünk ellopásából. Adj erőt, hogy ne a tagadásodban legyünk szilárdak, hanem az igenlésedben. Adj hitet, hogy lehetséges és érdemes embernek lenni, s hogy az életnek van értelme és célja. S ne haragudj azért sem, hogy kirekesztettünk Téged Európából. Legalábbis a Nagy Átverés Globális Uniójából. Megvagy Te enélkül is, tudom, csak mi nem vagyunk meg Nélküled. Rád vár a világ, Uram, csak nem tudja, mert ostoba. Bocsásd meg ezt neki. S bocsáss meg nekünk, szegény magyaroknak is azért, hogy van itt néhány millió múltját, örökségét, kultúráját vesztett ember, akik kilátástalan, lelketlen világot akarnak utódjaikra hagyni. Tudod, nekünk most legnagyobb ellenségünk a gyöngeségünk. Adj erőt nekünk. Részlet Kondor Katalin írásából
Fogjunk már egyszer össze Talán sok ember nem fog egyetérteni véleményemmel, de leírom, mert úgy gondolom, a közös sorsunk megjavítása érdekeben fontos elgondolkozni azon, hogyan lehet itt a
Kárpát-medencében (ahol egymásra vagyunk utalva különböző nemzetiségű, vallású, vérmérsékletű emberek) megteremteni a békés együttélést. Először is szűkebb hazánkban meg kell állapodnunk abban, hogy nincs keresztény, zsidó, cigány, jobb- és baloldali magyar, csak magyarok vannak! Csak az szolgálja az összmagyarság érdekét, aki nemcsak szónokol róla, hanem javasol is, tesz is valamit a magyarság érdekében. Aki a magyar érdek szolgálatát nem külföldön keresi, tanulja meg (Moszkvában, Washingtonban, Tel-Avivban vagy bárhol a világon), aki nem a külföldi tőkétől várja gazdasági bajaink orvoslását, aki nem hiszi, hogy pénzért minden megkapható. A tudás legyen az értékmérő erkölcsi alapon állva. Ugyanis a tudás erkölcs nélkül, az erkölcs tudás nélkül nem lehet vezérelv. A középkorban az inasokat külföldre küldték, hogy szakmájukat jól megtanulják. A XX. században nem így volt. Ösztöndíjakat alapítottak, hogy a szakemberek szakmájukban elmélyülhessenek. Ez helyes volt addig, amíg nem volt benne politikai szándék. A külföldről hazatérők jó magyarok maradtak. 1945 után állami pénzen utazhattak a Szovjetunióba (kommunizmust) tanulni. Tudomásom szerint az Oleg Kosevoj kollégiumban készítették elő a Moszkvába tanulni menő diákokat. Egy évfolyamtársamtól tudom, hogy ő sokáig tanult ott, de nem tanulta meg az orosz nyelvet. És mivel jó kommunista volt, ezért került magyar egyetemre és végzéskor a Magyar Tudományos Akadémiára. Ugyanekkor tudomásom van róla, hogy komoly szakembereket küldtek Moszkvába félévre, egy évre „továbbképzésre”. Az ellenzéki pártokban is maradtak „ilyen” szakemberek. Később megváltozott a helyzet. Soros- és más ösztöndíjjal már nem Moszkvába, hanem Amerikába, nyugati államokba mentek tanulni. Csak remélhetjük, hogy nem hasonló szándékkal küldték oda őket, mint korábban. Remélhetjük, magyarok maradtak hazajövetelük után is. Másodszor a világban elterjedt, mint egyetlen értékmérő, a pénz hatalma. Megfeledkeznek az erkölcsről – mint a legfontosabb értékről, értékmérőről. Ezért terjedt el a legkülönbözőbb és a legfelsőbb szinteken is a lopás, hazudozás, csalás stb. Egyes közgazdászok ma már hangoztatják (az Értesítő számaiban is közölt cikkeikben Szentes Tamás, Csaba László akadémikusok), hogy megfeledkeztek a gazdasági életet is befolyásoló etikai követelményekről. Úgy látszik, az egyetlen értékmérő a pénz lett a sportban, a kultúrában, a tudományban, az erkölcsben és még az emberi testben is. A sportban sportembereket vesznek, eladnak (ma a nemzeti válogatottakban is a legkülönbözőbb nemzetiségű sportolók vannak, a magyar válogatott sem tiszta magyarokból áll). A tudományban a magyar Nobel-díjasok közül csak Szentgyörgyi Albert dolgozta ki témáját Magyarországon. Szégyenletes, hogy egy magyar kutató, ha méltó megélhetést akar biztosítani családjának, akkor jó pénzért külföldre kell mennie. És ezt hivatalos szervek ösztönzik is, mondván: szabad a határ, bárki külföldre távozhat. Ugyanez tapasztalható a kultúrában (művészetekben dolgozó) magyar művészeknél is. Ha már külföldön elismerték, akkor értékelik nálunk is. A pénz hatalmát az erkölcsben (gyermekek, nők eladásával) nem kívánom részletezni. Szólni kell viszont az ember, az egyes emberi 2
DEKA ÉRTESÍTŐ
szervek eladására vonatkozó kereskedelemről. Mindez az erkölcsöt semmibe vevő emberek műve. Javaslom, a legfontosabb, megkövetelendő tulajdonság minden jelöltnél a magyarság szeretete és az erkölcsös élet megtartása legyen. Dr. Bajnok István
A közgazdaságtudomány válsága II. Csaba László: Válság a közgazdaságtudományban Ez a cikk közvetlenül kapcsolódik az Értesítő előző számában megjelent és Szentes Tamás könyvéről írt rövid beszámolóhoz. Mindkét szerző – mindkettő akadémikus – azt írja, hogy a közgazdaságtudomány válságba került, és hogy ennek a válságnak a megoldása nemcsak tudományos, hanem erkölcsi újraértékelést is kíván. Csaba László megfogalmazása radikálisabb, szerinte a közgazdaságtudományban valóságos „kopernikuszi fordulatra” van szükség, tehát teljes szemléletváltozásra. Csaba László könyvét részben közgazdászok számára közismert, de részben közgazdászok számára is új tények közlésével kezdi. Azt, hogy a közgazdasági Nobel-díjak 95%-át amerikaiak kapták, mégpedig zömmel az előző számban már ismertetett neoliberálismonetarista „főirány” képviselői, tudtuk. Tudtuk azt is, hogy a közgazdaság-tudomány 250 éves, de történetének csak egytizedére, a legutóbbi 25 évére jellemző, hogy a matematikai formalizmus vált uralkodóvá, nem pedig a társadalmi relevancia, tehát a való világ súlyos problémáinak megoldására való képesség. Az viszont számomra is új volt, hogy a vezető folyóiratok cikk elfogadási eljárása részrehajló, és ez nemcsak a közgazdaság-tudományra, hanem a természettudományokra is igaz. Ez súlyos vád a tudományos életben tapasztalható viszonyokkal szemben. A szerző részletesen bizonyítja azt is, hogy a jelenlegi helyzetet a világ vezető közgazdászainak nagy része – a nevek nem közgazdászok számára ismeretlenek, tehát nem érdemes felsorolni őket – súlyosan elítéli és reformot követel: a mai nemzeti és nemzetközi gazdaságpolitikát egyoldalúan meghatározó „főirány” helyett a mai társadalom valós problémáira megoldást adni tudó közgazdaságtant követel. A megoldás lényegével és az ezzel kapcsolatos konkrét feladatokkal a könyv utolsó fejezete foglalkozik. A szerző két magas szintű dokumentumból indul ki: az Egyesült Nemzetek által elfogadott Ezredévi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals) című határozatból, amely a krónikus szegénység megszüntetését irányozza elő, valamint a Római Katolikus Egyház társadalmi tanításainak Kompendiumából, amely Rómában 2004-ben és Magyarországon 2007-ben jelent meg. Mindkét dokumentum – más nyilatkozatokkal együtt – az hangsúlyozza, hogy a termelés növelése mellett nagyobb figyelmet kell szentelni az elosztásnak és az igazságosságnak. Teljesen meg kell szüntetni a nyomasztó mélyszegénységet, és a gazdaságpolitika önálló, sőt központi céljává XVI. évf. 2. szám
3
kell tenni, hogy a műszaki és gazdasági fejlődés gyümölcseiből mindenkinek jusson. „A tartós növekedési pályára való lépés nélkülözhetetlen, de semmiképpen sem elégséges feltétele az igazságosságnak” – írja e dokumentumok szellemében a szerző. A mindenkire kiterjedő növekedés koncepciója természetesen alapvetően világméretű, egyaránt vonatkozik az országok közti és az országokon belüli elosztási problémákra, a cél az igazságosság országok közti és országokon belüli érvényesítése, és ez a elv az európai problémák kezelésére is alkalmazandó. A katolikus egyház Kompendiuma ott szerepel tehát – az ENSZ vonatkozó határozatával együtt – a közgazdaságtudomány megújításának és az igazságosság világméretű érvényesítésének alapvető dokumentumai között. Ezt a legnagyobb sikernek kell tekintenünk, és erről az Értesítő olvasóinak tudniuk kell. Ennyit a legpozitívabb és az Értesítő olvasóit bizonyára nagyon érdeklő fejleményekről, a könyv azonban nemcsak pozitív, hanem nagyon is negatív fejleményekről is ad tájékoztatást. A legfontosabb a kelet-közép-európai országok, az EU új tagállamai felzárkózásának vitathatatlan és tényekkel egyértelműen alátámasztható elakadása. Ez nagymértékben mutatkozik meg a balti államokban, valamit Romániában és Bulgáriában, ahol kedvezők voltak a fejlemények, de nem bizonyultak tartósnak, de megmutatkozik másutt is. E tények alapján a szerző le meri írni a következő mondatokat, amelyeket szó szerint kell idéznünk: „A fentiek következtében a történelmi mértékű visszaesés valószínűsége nő, még ha téves lenne is ezt már most eleve elrendeltnek tekinteni. A fenti hiányosságok legmélyebb oka valószínűleg az a tény, hogy a közpolitika az érdekcsoportok közvetlen érdekérvényesítésének zsákmánya lett, ahelyett, hogy hosszú távú szempontokat követne.” A remélt felzárkózás helyett „történelmi mértékű visszaesés” – ez valóban döbbenetes perspektíva, amely joggal veti fel az ezekben az országokban alkalmazott gazdaságpolitika felülvizsgálatának szükségességét. Ezt megerősíti, hogy e térség most már egyetlen sikeres országa Szlovénia, amely nem, vagy legalábbis a legkevésbé követte a főirány ajánlásait. Ez a helyzet, sőt kimondhatjuk, hogy ez a csalódás vagy akár mélységes csalódás nem maradhat hatástalanul a kelet-közép-európai új tagállamok és az EU viszonyára. A szerző erről is megdöbbentő mondatokat ír a „Túl korai bővítés?” c. fejezetben, és ezeket is szó szerint kell idéznünk: „Talán nem meglepő, hogy a korábban ki nem mondott kérdést, hogy a keleti bővítés valóban korai volt-e, egyre nyíltabban vetik föl. Ebbe az irányba mutat az a gondolat, hogy a jelenlegi teljes jogú [kelet-közép-európai] tagokat parciális jogokkal rendelkező tagokká minősítsék vissza.” Ezek a tények arra utalnak, hogy a csatlakozási folyamat nem volt olyan sikeres, mint várták, nem lehetett elérni a várt reformokat, így az euró általános bevezetését, és mindezek „azt valószínűsítik, hogy a 2000-es években kialakult holtpont megoldása valószínűleg sokkal tovább fog tartani, mint ahogy a keleti bővítés idején feltételezték”. Az előbb leírt nagy sikerhez tehát nagy sikertelenség is párosul, erről a napisajtó nem ír, de feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az Értesítő olvasói erről is tájékoztatást kapjanak. Rövid ismertetés Csaba László: Crisis in Economics? c. könyvéről, Akadémiai Kiadó, 2009. Dr. Szakolczai György 4
DEKA ÉRTESÍTŐ
TERJESZD AZ ÉRTESÍTŐT! Ha több példányt kívánsz, vagy nem kívánod további küldését ingyenes havilapunknak, kérem, jelezd – kívánságod teljesítjük. Ha támogatni kívánod megjelenését, bankszámlaszámunk: OTP 11711034-20833390.
Egy különleges rendszerváltás Rendszerváltásról akkor beszélünk, ha egy ország uralkodó vezetőrétegét leváltják, lecserélik. Ez történhet fegyveres forradalommal – amikor a bukott rendszer vezetői többnyire életükkel fizetnek addigi tetteikért –, vagy békés megegyezéssel – amikor az uralkodó rendszer olyan állapotba hozta az országot, hogy az tovább nem vihető (gazdasági csődbe vitték a gazdaságot, és az eddig támogató országok megvonják további támogatásukat – mint nálunk 1989-ben). Természetesen ez egy elnagyolt magyarázat, de a lényeget tartalmazza. A különbség a két rendszerváltás között, hogy a békés váltáshoz alkura is szükség van. Ingyen, harc nélkül egy diktatúra sem adja át a hatalmat. Bizonyára a mi esetünkben is kellett alkut kötni. Az alku tárgya nem nyilvános, csak a következményekből sejthető tartalmuk. Vannak elszólalások, amikor az új vezető nyilatkozik. Például, mikor Antall Józsefet egyesek kérdőre vonták, hogy miért nem lép fel radikálisan egyes kérdésekben, azt felelte: „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Tulajdonképpen ez egy tehetetlen vezető kijelentése az érvényes alku kötöttségében. Hogy mit tartalmazhatott még a megkötött alku, az a jövő történészeinek a feladata kideríteni. Mi csak a tényekből kiindulva találgathatunk az alkura. Mindenesetre érdekes, hogy Vaclav Havel – aki többször ült börtönben – törvényben tiltotta meg öt évre a volt kommunista vezetőknek a politikában való részvételt. Lengyelországban is Lech Walesa, az új lengyel elnök, a Szolidaritás elnöke börtönviselt ember volt. Magyarországon Antall József új miniszterelnököt az elmúlt rendszerben nem csukták le. Az igaz, hogy többször is beidézték a Gyorskocsi utcába. Hogy miért? Azt nem tudni. Az első ciklusban a kormány tagjai között volt III/III-as ügynök, megbízható fegyvergyári főmérnök, vezető állású kommunista párttagok stb. Nem ok nélkül mondta Antall, ha – mint Csehszlovákiában – a kommunista időszakban vezető állásban levő párttagokat vissza kellene hívnia a kormányból, akkor a miniszterek felét le kellene váltania. Még egy adalékot említek. Antall József nem vett részt a „nemzeti kerekasztal” tárgyalásain. Nevét Csoóri Sándor vetette fel – aki Amerikából telefonált –, hogy miniszterelnöknek vegyék figyelembe Antallt. Kérdésem: Csoórinak ki ajánlotta Antallt? Ő maga találta ki? Akkor korábban miért nem javasolta, hogy vegyék be a kerekasztal-társaságXVI. évf. 2. szám
5
ba? Vagy az amerikaiak, szabadkőművesek, valamely titkosszolgálat embere ajánlotta? Egyszer majd erre is fény derítenek a történészek. Azt viszont tudjuk, hogy a rendszerváltó pártvezetők, miniszterek között nem voltak olyanok, akiket 1956-os tevékenységük miatt elítéltek volna. Annál többen voltak olyanok, akik jólétben éltek a diktatúra idején. Természetes magyarázat adódik abból, hogy az új vezetők egy része fiatal volt, akiknek csak a szüleik lehettek volna szabadságharcosok! De nézzük a szülőket, talán ezen a nyomon családi múltjukból következtethetünk a mai politikusok múltjára, talán jövőjükre is. Sajnos itt már találhatók ÁVO-s, kommunista vezető tisztségviselő szülők, stb. Megjegyzem: távol áll tőlem, hogy minden mai politikus őseiről rosszat mondjak. Vannak köztük igen rendes, rendezett életű emberek. Azt sem mondhatom, hogy a mai politikusok – mint a diktatúrában, azzal dicsekedhetnek, hogy – munkás, paraszt, nehéz sorsú emberek közül kerültek ki. Inkább sorolhatom többségüket a jobb sorból kikerülő családból származóknak. Képzettek, sokat tanultak, egyesek még ösztöndíjjal külföldön is fejleszthették tudásukat. Nagyon remélem, hogy megszerzett tudásukat a haza javára fogják kamatoztatni. Befejezésül megemlítem, hogy furcsának tartom, hogy az ellenzék soraiban sokan a három ciklusban kormányzó SZDSZ–MSZP-kormánykoalíció vezetőit felelősségre kívánják vonni hibás tetteikért. Az előbbiekben említettem, hogy rendszerváltáskor csak a forradalommal hatalomra jutott új párt teheti ezt meg. A békés rendszerváltásban mindig számolni kell a megalkuvással. De azt is meg kell mondani, hogy mi – a választók – is hibásak vagyunk, mert bedőltünk a különböző praktikáknak, hazugságoknak (ahogy ezt Gyurcsány is beismerte), és szavazatainkkal hozzájárultunk a kormánykoalíció létéhez. Harmadik érvként már korábban is említettem, hogy a magyar törvény nem ismeri a politikusok felelősségre vonását (kivéve a háborús bűnösökét). Negyedik érvként említem: a felelősségre vonást a Fidesz már 1998-ban is megígérte a Horn–Bokros-diktatúra ellen, de nem tudta teljesíteni. Fontosnak tartom és kiemelten javasolom, hogy végre legyen valóságos rendszerváltás – ne csak „gengszterváltás”. Mert most már igen nagy szükség van a gazdasági problémák erkölcsös megoldására. De ne csak a dolgozókra hárítsák a kilábolás terheit, hanem többségében a multicégekre is (akik meggazdagodtak rajta). Ezen kívül igen fontos a közerkölcs, a közvélemény javítása. Mindezek megvalósítása csak nemzeti összefogásban lehetséges. Ezért van szükség kétharmados többségre a parlamentben. Ezt egyedül a Fidesz–KDNP nem képes megvalósítani. Ne ámítsuk magunkat! Véleményem szerint ennek megvalósításához valóban teljes nemzeti összefogás kell. Nem az MSZP-vel vagy a kibukóban levő SZDSZ–MDF-fel kell összefogni, hanem ha tetszik, ha nem, a Jobbik Magyarországért Mozgalommal. A megvalósításban nem azt kell keresni, ami elválaszt bennünket egymástól, hanem azt, ami összeköt. Nem jó hivatkozás, hogy a civil szervezetek támogatása jelentős. Ugyanis a keresztény, magyar szervezeteket nem kell meggyőzni – azok eddig is velünk szavaztak (KÉSZ, KPT, Munkástanácsok Országos 6
DEKA ÉRTESÍTŐ
Szövetsége stb.). Viszont az ún. baloldali civil szervezeteket hiába akarjuk meggyőzni (példának az Úttörő mozgalmat, az MSZOSZ-szakszervezetet stb., azok olyanok, mint a baloldali pártok – bármit mondanak, úgyis a baloldalra fognak szavazni). Isten adja meg a mostani választáson a jelenlegi kormánykoalíció leváltását – úgy legyen! Dr. Bajnok István
A demokratikus közélet problémái (Folytatjuk a nem demokratikusnak tartott problémák felvetését) Ugye mi magyarok vagyunk! Fő jellemző tulajdonságunk (most csak kettőt említek), hogy magyarul beszélünk, gondolkozunk. A többi nemzetet is e két jellemző különbözteti meg egymástól. Ez kötelezettséget is jelent számunkra. Ahogy egy angol, német, francia stb. nemzetiségű ember hazája érdekeit védi mások előtt, úgy nekünk is kötelességünk mások előtt, nemzetközi fórumokon a magyar érdeket védeni, képviselni. Nemrégen egy magyar civil szervezet járt Brüsszelben, és az Európai Unió kisebbségi, autonómiai bizottságának vezetőjével beszélgettek. Mivel nem hivatalos tárgyalást folytattak, megkérdezték tőle, hogy miért olyan nehezen folyik a magyar ügyek tárgyalása az EU-ban? A válasz meglepő volt. Azt mondta, mert a magyar EU-képviselők nem sürgetik a probléma megoldását, más nemzetiségű képviselőktől várják a támogatást! Kijelentette, egy belga vagy angol képviselő nem fogja a szívén viselni a magyar problémát. Ők a saját nemzetük problémájával vannak elfoglalva. Elkeserítő volt ez a válasz számomra. Arra gondoltam, Trianon óta csak vártuk másoktól, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk. Emlékszem, Antall József 15 millió magyar miniszterelnökének tartotta magát (azóta sem hallottam 20 év alatt a többi miniszterelnöktől ezt a hangsúlyos kijelentést), sajnos e kijelentésen kívül nem tett semmit. Azaz 2004. december 5-én volt egy népszavazás a határon túli magyarok állampolgársága kérdésében – de a 2040 milliónyi román (nem magyar) fenyegetéssel a népszavazásból nem lett semmi. 1920 óta nem tett senki a határainkon túlra került magyarok érdekében semmit. Ilyen magyarok vagyunk mi? Más nemzetek régen kettős állampolgársággal megoldották nemzetük problémáját. Eddig mi miért nem tettünk? Nem elég szónokolni, esetleg látogatni, biztatni a határainkon túl élő magyarokat! Jogosan keserednek el az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyarok az anyaország nemtörődömségén. A jelenlegi miniszterelnöktől már nem várható semmi, de a remélhetően új miniszterelnöknek első teendői közé kell sorolni a határainkon túl élő magyarok helyzetének javítását. Egyik legfontosabb közéleti problémának tartjuk a kettős állampolgárság megadását a határainkon túl élő, mintegy 5 millió magyar embernek. Emlékezetünk felfrissítésére megemlítjük eddigi javaslatainkat: • a parlamenti frakciófegyelem megjavítását; • a képviselők visszahívhatóságát, ha nem a választók érdekét képviseli; XVI. évf. 2. szám
7
• • • • • • • • •
a kettős párttagság törlését – egy ember két urat nem szolgálhat; a parlamenti Mentelmi Bizottság törlését, hogy a rendőrség vizsgálhassa a képviselők bűnösségét, függetlenül attól, hogy más országban mi a szokás; az ügyek titkosításának törlését, ma már pártügyeket is titkosítanak, függetlenül a nemzeti érdektől (kit érdekel 80 év múlva az „olajgét” ügy?); az állami hivatalok, rendőrség, katonaság szervezetét ne használhassák fel pártérdekben; a médiát komoly következményekkel ellenőrizni kell nemzeti, közerkölcs, gazdasági és nyelvi szempontokból; a Parlament kisebb létszámú legyen és olcsóbb; az állami és gazdasági vezetők összjövedelmét maximálják a minimálbérhez viszonyítva; egy személy maximum két állást tölthessen be, a másodikat már csökkentett bérrel; a határon túli magyaroknak biztosítani a kettős állampolgárságot. Dr. Bajnok István
Helyesbítés Az Értesítő januári számában sajnálatos elírás történt a címlapon közölt vers második oszlop két utolsó sorában. A bakiért elnézést kérünk minden olvasónktól. A helyes szöveg: Adj, Uram, munkát és kenyeret a népnek, Erőt a sugárzó áldást osztó kéznek.
Emlékezzünk Szolgay Norbert okl. gépészmérnök, a KDNP alapító tagja, a Budapest I. ker. KDNP volt vezetőségi tagja 2009. december 23-án 90 éves korában, házasságának 62 évében elhunyt. Búcsúzunk a melegszívű baráttól. Emléked megőrizzük. Nyugodj békében.
A Demok ratikus Közéletért Alapít vány (DEKA) lapja. Felelős szerkesztő: dr. Bajnok Ist ván. Szerkesztőség: 1111 Budapest, Bartók Béla út 18. Tel./fax: 386 4476 8
DEKA ÉRTESÍTŐ
