Uram!

2015

Tisztelt Hölgyem/Uram! Alulírott, Simon Csaba, az Áldás- Népesség Mozgalom régi önkéntese és e mozgalom intézményesült testületének, az Áldás- Népesség Társaságnak új elnöke vagyok. Mozgalmunkat, Csép Sándor indította Nagyváradon még 2004 őszén, ahol egy egész Kárpátmedencét reprezentáló 300 fős konferencia keretében a súlyos népesedési helyzetünk diagnózisának és terápiájának főbb vonalait igyekezett felvázolni. Zászlóbontó konferenciánk Tőkés László közbenjárására a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány hathatós támogatásával valósult meg. Védnöke Vízi Szilveszter, az MTA akkori elnöke volt. A demográfusok, statisztikusok, szociológusok, lelkészek, orvosok, pszichológusok mellett elemző előadást tartott Orbán Viktor, Matolcsy György és Balog Zoltán is - hogy csak a ma kormányzati szerepet vállaló személyiségeket említsem. Rendezvényünk mind szakmai, mind a mediatizálás tekintetében igen jó visszhangot váltott ki. A XX. század magyarsága a népesedési mutatók tekintetében zuhanó pályára került. Számbeli fogyatkozásunk a Kárpát-medencében drámai méreteket öltött. Mindez arra készteti a felelősen gondolkodó magyar közéletet, az egyházakat, intézményeket, civil szervezeteket, iskolákat, tudományos műhelyeket és gazdasági szakembereket, hogy a tudományos igényű helyzetfelmérésen túl a lehető legszélesebb összefogást keresve tekintet nélkül pártállásukra olyan cselekvési programot készítsenek, mely nem csupán a fájdalmas demográfiai helyzetünkre tekint, hanem a sorvadás mélyén húzódó bajokat akarja orvosolni. 2007. február 20.-án bejegyeztettük jogi személyként a Mozgalom keretében létrejött ÁLDÁSNÉPESSÉG – BINECUVĂNTARE TÁRSASÁGOT. (ÁNT). Az ÁNT stratégiai alapelve a népesedés drámai állapotának a közbeszédbe való bevitele, a családbarát életfilozófia terjesztése, a gyermekvállalás fontosságának hirdetése, a közvélemény ráirányítása eme fontos nemzeti sorskérdésre, ezáltal a társadalmi tudat és közvélemény olyan irányba való átalakítását kívánjuk elérni, amely néhány év távlatában meghozza a pozitív demográfiai eredményt. A demográfiai kérdések mellett a Társaság célja, hogy a nemzeti összetartozást erősítése, a kultúrákat és hagyományokat megőrizze és népszerűsítse.

Az eltelt 10 évben a Társaság számos rendezvényt és családtámogatási akciót szervezetünk. Országos rendezvényeink között legjelentősebb “A Harmadik Királyfi vagy Királylány” néven meghirdetett irodalmi verseny, amit a magyarországi Demográfiai Kerekasztallal egyeztetve indítottunk útjára melynek legfőbb támogatója Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke. Ami rendezvényeink presztízsét illeti, meg kell említeni, hogy azokon olyan személyiségek is részt vesznek, mint a Kossuth-díjas Kallós Zoltán, Böjte Csaba atya, a dévai Szent Ferenc alapítvány vezetője,

egyházi

főemberek,

Magyarország

kolozsvári

főkonzulja,

a

Romániai

Magyar

Pedagógusszövetség elnöke, valamint a hazai közélet számos kiválósága. Mozgalmunk és szervezetünk minden hazafias érzelmű személyt és szervezetet megszólít. Tevékenységünk egyre jobban terjed el a közbeszédben és kezd köztudatformáló tényezővé válni, elsősorban a gyermekvállalásról és a családról alkotott nézetek tekintetében. A mozgalom elindítója, lelkes szervezője Csép Sándor elhalálozása után közeli munkatársai, barátai, akik eddig is „önkéntes szolgálattevőkként” valamennyi vetélkedő megszervezésénél jelen voltunk, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a megkezdett utat, és a vetélkedő sorozat utolsó darabját is, az óvodások versenyét 2014-ben megszerveztük és ezzel a rendezvénysorozatunk erdélyi fordulói le is záródtak. A nagy érdeklődésre és pozitív visszajelzésre való tekintettel viszont úgy döntöttünk, hogy a „Harmadik királyfi vagy Királylány” versenyünket 2015-től kezdődően az egész Kárpát-medencére meghirdetjük. A szervező munkában Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztőnője és Albert Júlia, Csép Sándor özvegye vállalta a gyermekek programjának összeállítását, a verseny megszervezését pedig Simon Csaba (az Áldás- Népesség mozgalom régi önkéntese, és mint az Áldás- Népesség Társaság új elnöke) vállaltam el. A továbbiakban részletesebben is olvashat mozgalmunk céljairól, megvalósítandó programjairól, projektjeiről illetve rendezvényeiről melyeket a jövőre nézve fogalmaztunk meg, és mindezen tervek megvalósításához az ön támogatására is számítunk! Köszönettel Simon Csaba

A tartalomból

Sorskérdés a Kárpát-medencében Nemzetközi tudományos konferencia - Csép Sándor „A Harmadik királyfi vagy Királylány” – Irodalmi vetélkedő a Kárpát-medencében élő magyar gyermekeknek és fiataloknak Kalotaszegi kulturális, művelődési és sportközpont létrehozása Inaktelke – Kalotaszeg egy gyöngyszeme Az inaktelki figurás néprajzi felfedezése - Karácsony Zoltán

Sorskérdés a Kárpát-medencében Nemzetközi tudományos konferencia Csép Sándor előadása (Nagyvárad és Félix-fürdő, 2004. október 1-2)

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaink, eszmetársaink! Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm valamennyiüket, és nemcsak szeretettel és tisztelettel, hanem nagy-nagy örömmel is, hogy ennyin elfogadták a meghívásunkat. Biztos vagyok abban, hogy egy nagyon jelentős pillanatnak vagyunk részesei. Eljutottunk a zászlóbontásig. Szándékaink szerint szeretnénk, ha történelmi lenne ez a pillanat. Ez csak az első lépés, de azt szokták mondani, hogy a leghosszabb utat is egy lépéssel szokták elkezdeni. Néhány nappal ezelőtt azt mondta nekem az egyik lelkésztestvérünk, hogy ő már csak a csodában hisz. Általában olyankor hangzik el egy ilyen mondat, amikor feladjuk a reményt valamivel kapcsolatban. Én mostani értekezletünk céljáról, drámai fogyásunk megállításának esélyeiről beszéltem neki, mire ő a fenti mondattal válaszolt, hangjában lemondással, és fásultan. Én viszont nem keseredtem el a hallottaktól, sőt bátorítást nyertem. Erősödött bennem a tettvágy, tanulságosnak tartottam a szavait, és továbbgondoltam a csoda, a demográfia és az emberi hozzáállás kapcsolatát. A csodát Isten műveli, mégpedig az emberekért, és nemcsak érettük, hanem általuk, az emberek közreműködésével. Isten munkatársaivá emel bennünket tervei megvalósításában. Ez, az Istennel való együttmunkálkodás lehetősége pedig, az egyik legbiztatóbb reménysége volt és marad az emberiségnek történelme során. Mi ezzel az erőt adó reménnyel kívánjuk munkánkat végezni, ehhez a munkához keresünk további munkatársakat, és jelmondatunk zászlaja alá kívánunk toborozni mindenkit, vagy legalábbis nagyon sokakat. Mindazokat, akik a Biblia és az apostol szavaival velünk együtt vallják: „nem a félelem, a meghátrálás, hanem a hit és a bátorság gyermekei vagyunk, hogy életet nyerjünk.”

A demográfia a maga rendjén elvégezte az áldatlan állapot felmérését. Rávilágított okokra, és a kiinduláshoz szükséges helyzetképet nyújtott. A mai napon szemlét tartunk ezek fölött, és Diagnózis című témacsoportunkban összegezzük a legfontosabb tudnivalókat. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy kétnapos értekezletünk legfontosabb része, a Terápia, a leghatékonyabb gyógymódokat határozza meg, a legeredményesebb orvosságokat nevezze meg, hogy haladéktalanul kezdődjön el a gyakorlati munka, mert betegünk – vagyis társadalmunk, nemzeti közösségünk állapota, ahogyan az orvos mondaná: kritikussá vált. Mondhatnám azt, hogy bekövetkezett a herderi helyzet, és a 17. századi jelszó, jóslat, vagy inkább figyelmeztetés az ajtónkon dörömböl, avagy a kertek alatt ólálkodik. Herder szerint mostanra már igencsak el kellett volna merülnünk a „népek óceánjában”, hiszen már akkor előrevetültek azok a negatív okok, amelyek következménye az lesz, hogy a nem is túl távoli jövőben bekövetkezzék a vég – a mi végzetünk. És mindez máig még nem következett be, dacára, hogy elvesztett világháborúk, levert forradalmak, inváziók, megszállások, rendszerváltások, nemzetünk szétszaggatása, Trianon, Párizs, Recsk, Duna-delta, Duna-csatorna, internálótáborok, Bǎrǎgan, kitelepítések, beszolgáltatások pusztítottak bennünket, közel egy századon keresztül. És túléltük! Ez már maga a csoda. Hitünknek, reményeinknek ez az egyik alapköve. „Megfogyva bár, de törve nem” – mondta a költő idestova mindjárt kétszáz esztendeje. Most is fogyásban vagyunk, de ahogy annak idején a reformkor, majd március idusa elhozta a feltámadást, ugyan miért lenne kizárva ennek lehetősége napjainkban? „Megfogyva bár, de törve nem” – és ne törjünk meg most se: a történelemnek nincs vége. Megaláztatásaink sorozata után miért ne emelhetnénk fel a fejünket, tekintetünket, és miért ne vonatkoztathatnánk magunkra is Hemingway maximáját, amit az öreg halászról, Santiagóról mond: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Ez lenne az a fontos tényező: a magunk hozzáállása, amely, Isten segedelmével megszülhetné a várt csodát demográfiai helyzetünk alakulásában. És ez valóban csak rajtunk múlik: a mi döntéseinken, a késztetéseinken, a jövővel szembeni felelősségünkön.

Kétségtelen, hogy vannak befolyásoló tényezők, amelyek többnyire személyünktől függetlenül alakulnak, mint például szerencsés-, vagy kevésbé szerencsés anyagi helyzetünk. Ha viszont arra várunk, hogy társadalmi dimenziókban, általánosan és tömegméretekben beköszöntsön a jólét, hát nagyon félő, hogy akkorra elfogyunk, vagy biológiai-, lelki-, szellemi állagunkban annyira legyengülünk, hogy valamikori talpra állásunk kétségessé válik. Amikor megélhetési gondok, s a bizonytalannak tűnő jövő árnyékolja homlokunkat, gondoljuk végig, hogy fontosak vagyunk-e a magunk, és az emberiség számára? Fontosak-e azok az értékek, amelyeket mi hoztunk létre, amelyeket mi éltetünk, fejlesztünk tovább, s amelyektől szebb, gazdagabb lesz a világ, amelyben élünk, s amelyben érdemes élni? Szót kell ejtenem ennek az értekezletnek az előtörténetéről. Előre is elnézést kérek, hogy néhány személyes vonatkozástól nem tudok eltekinteni. Egy Arad megyei településen, Ágyán töltve ifjú éveimet, alkalmam volt végigkövetni azt a folyamatot, ahogyan egyharmadára zsugorodott a valamikori nagyközség. Az egykézés és az elvándorlás következtében egy-két évtized alatt előbb község, majd kisközség lett belőle. Ma már csak falu. Ez az iszonyat azóta is kísért, nyomaszt, aggaszt, és be kell vallanom: olykor engem is kétségbe ejt. Talán a katarzis vágya, a felszabadulás keresése késztetett arra, hogy hivatást választva, televíziós szerkesztőként több filmet is készítsek erről a szomorú jelenségről, amit a szakirodalom képletesen „fehér pestisként” emleget. Az első film, amit ma este Önök is látni fognak, 29 évvel ezelőtt, Egyetlenem címmel a román televízió magyar adásában került bemutatásra, az akkori főszerkesztő, Bodor Ádám bonyodalmas, cenzor-átverő praktikái révén, majd egy kalandos, nem éppen szabályos, sőt illegális utaztatást követően, a magyar televízió is bemutatta. A kalotaszegi népességfogyásról, egykézésről szóló film nagy közönségés politikai visszhangot váltott ki. Nemcsak a kedves nézők, hanem bizonyos szerveink érdeklődése is rendkívüli módon felfokozódott akkor a televízió magyar adása, illetve személyem iránt… A Kolozsvári Magyar Színház akkori igazgatója, Kötő József felkért, hogy írjak színdarabot a filmből. Megtettem. A színház elfogadta a darabot – a cenzúra betiltotta.

Filmesként azonban az eltelt három évtizedben többször is visszatértünk munkatársaimmal a témához. Legutóbb az elmúlt napokban. Ezt megelőzően 2000-ben, Molnár Kálmán esperes úr indítványára a Szilágyságban forgattunk. Ez a film, a korábbiakkal ellentétben, egy ritka pozitív képet hoz elénk. Désházáról szól, ahol régen is, de most is többen születnek, mint ahányan meghalnak. Désházának alig van jó földje, helyi ipara, de ennek ellenére annyi boldog, derűs ember él itt, amennyit ritkán látni másfelé. Megkerestük a parókiát, Uszkay Zoltán tiszteletes úrral megnéztük a nyilvántartást, az anyakönyveket, és valóban: náluk mindig több születést jegyezhettek, mint elhalálozást. Ott öltött képi testet, publicisztikai formát a mai értekezletünknek is nevet adó film, az Áldás, népesség. És ott fogalmazódott meg bennünk egy rendkívüli felfedezés: nem az anyagiak, nem a jólét, sem a szegénység, vagy az elmaradottság a meghatározói a – szakszóval –: „humánkincs” gyarapodásának, hanem a lelkiek. Pontosabban egyetlen lelki tényező: a szeretet. Ezzel nem mondtam semmi újat, hiszen állandóan hirdetjük. Ennek a szeretetnek köszönhető, hogy az emberek nem akarnak elköltözni a faluból, inkább vállalnak évente több havi munkát idegenben, többnyire külföldön, és örömmel térnek haza családjukhoz, barátaikhoz, szomszédjaikhoz, mert úgymond ilyen szeretetre méltó, jó emberek sehol sincsenek a földön. És ezek az emberek, akik így mondják és érzik: magyarok. Ritkán fordul elő ilyen minálunk. Ők nemcsak hirdetik a szeretetet, hanem gyakorolják is. Érdemes lenne társadalomlélektani tanulmányt végezni ebben a faluban! És még valamit: tekintve, hogy Désháza is ugyanahhoz a községközponthoz tartozik, mint Szilágymenyő, annak a férfinek ajánlottam ezt a filmet, aki 1989. decemberében ott töltötte száműzetése napjait, aki felkarolta mozgalmunkat, aki jelen rendezvényünk egyik házigazdája, s aki a jövőben is mellettünk fog állni: Tőkés Lászlónak. Tehát a siralom völgyéből is elindulhat a feltámadás. Immár a végére értem ennek a családias, túl személyes filmkrónikának, de nem tudományos értekezést tartok, hanem újságíróként és filmesként vallomást teszek egy jelenségről, egy kezdeményezésről, és álszerénység lett volna mindezt elhallgatnom. Meggyőződésem, hogy minden mondatnak és névnek funkcionalitása van ebben a

történetben. Azt hiszem, fel sem merül, hogy a személyes érintettség dicsekvés tárgya lehetne. Ha pedig ez a létkérdés egészen közelről érint, és valóban személyes ügyünk, akkor, merem remélni, hogy erősíti megszólalásunk, cselekvésünk hitelességét. Abban a helyzetben, amelyben vagyunk, amikor társadalmunknak közel negyven százaléka nyugdíjas, és alig 25 százaléka aktív kereső-termelő, aligha vitatható, hogy minden egyéb úgynevezett prioritás előtt a népesedésé a valódi elsőbbség. Kant-tal szólva: ez egy categoricus imperativus – határozott korparancs a cselekvésre, és a baj orvoslására. Egy régi szólás szerint könnyebb egy szegény embernek tíz gyermeket felnevelnie, mint tíz, olykor gazdag gyermeknek egy szülőt eltartania. De hol van ma az egy szülőre jutó tíz, vagy akár öt gyermek?! Még a háromnak is örülnénk, de a kettő sem jut ki egy-egy szülőpárra. Ez pedig súlyos eltartói gondokat fog jelenteni a mindinkább vékonyodó, aktív társadalmi rétegnek. Nincs receptünk. De azért vagyunk most ennyin, ennyifélék együtt, s remélem, leszünk egyre többen, hogy megírhassuk azt a receptet, és elkezdhessük a gyógyítást. Talán valamennyien egyetértünk abban, hogy ez esetben nincs helye pártoskodásnak, ellenszenvnek, szekértáboroknak, árkoknak, ideológiai taszításoknak, régebbi hibák, vétkek, úttévesztések hánytorgatásának. Kolozsváron élek, az erdélyi magyarság fővárosában. Ott, ahova évezredes hagyományok kötnek bennünket, ahol művelődési intézményeink létrejöttek és működnek, ahol templomok, gyönyörű épületek százai idézik elődeinket, ahol született Hunyadi Mátyás király, és Bocskai István fejedelem. Nos, itt az utóbbi tíz évben nem lehetett kifüggeszteni egy magyar nyelvű plakátot, de még kétnyelvűt sem, és ma már nem lehet kiírni a városkapuknál magyar nyelven, hogy Kolozsvár, mert már húsz százalékát sem tesszük ki a lakosságnak. Sokan nem vállaltak gyermeket, mert várták az anyagi helyzet javulását, sokan pedig nem várták be, hanem távoztak. Továbbálltak egy országhatárral, s mi itt, ebben maradtunk. Cinikusan rá lehetne kérdezni, hogy miért maradtak itt? Miért nem álltak tovább? Úgy gondolom, hogy erre nem vár választ senki. Édesanyánk beteg. Édesanyánk beteg – így hangsúlyoznám Illyés Gyula mondatát. Mindannyiunk közös édesanyja. Félre tehát minden egyébbel! A baj akkora, hogy csak valamennyien együtt, egy

irányba fordulva tudunk fölébe kerekedni. Ne egymás acsarkodó ábrázatát, haragos szemeit nézzük, hanem tekintsünk a magasba, arra a zászlóra, amelyet magunk fölé emelünk, amely alá valamennyien fel tudunk sorakozni, és el tudunk indulni ugyanabba az irányba. Őszintén hiszem, hogy ez nemcsak malaszt, kegyes óhaj, hanem reális lehetőség, mert csakis rajtunk múlik. Akaraterő kérdése, mint – bocsánat a példázatért –: a dohányzásról való leszokás. Először a tudatunkból dobjuk ki a fogamzásgátlót! Semmiféle hatalom nem tudja megakadályozni, hogy kigyógyuljunk ebből a „fehér pestisből”, ha mi azt akarjuk, azt elhatározzuk, és tesszük a dolgunkat. Tudatunk revíziója termékennyé teszi a létünket. Tehát szubjektív elhatározás dolga. De kétségtelen, hogy ez a szándék és elhatározás – kollektív elhatározás kell, hogy legyen. Ki merem jelenteni: ha valaki képtelen fölébe kerekedni sérelmeinek, elfogultságainak, tegnapi önmagának, kicsinyes nyomorúságainak, akkor bűnt követ el közös jövőnk ellen. Ehhez pedig senkinek sincs joga! Ez nem magánügy, hanem mindnyájunk közös ügye. Egész közösségünk, létünk, megmaradásunk ügye. Naivitás lenne azt hinni, hogy uniformizálhatók az emberek, vagy azok különböző csoportjai. Arra viszont számos példa van, hogy közös célok megvalósítása, mint amilyenek a forradalmak, vagy közös bajok elhárítása, mint amilyenek a természeti csapások, vagy most a szerbiai magyarverések, közös cselekvésre késztetik az egyébként egymástól messze álló, sőt olykor egymással szemben álló csoportokat. Egy nagy nevelő mondta annak idején: ha a három vezérelv: a szabadság, egység és szeretet szerint igyekeznek rendezni az életüket az emberek, akkor a társadalmi létből adódó gondjaik könnyebben megoldódnak, és jó közösségi előmenetelre számíthatnak. Szabadság a formában, egység a lényegben, és szeretet mindenekben. A három elv kezdőbetűit összeolvasva a szesz szót kapjuk. De ha átfordítom latinra, az már spiritusz, és akkor már fennköltebb jelentés társul a szóhoz – nem az alkoholizmusra gondolunk, és nem tartunk a bajtól. Mert baj akkor van – márpedig mi szinte mindig bajban élünk –, amikor legyintünk, vagy mosolygunk ezeknek az eszményeknek a hallatán. Désházán egy ezerfős közösség bizonyította, hogy ha a szeretetet nemcsak hirdetik, hanem gyakorolják is, akkor sokkal szebb az élet, több a boldogság, és napfényesebb jövő ígérkezik. Ez magyarázza, hogy állandóan épülnek az új házak, és gyermekzsivaj tölti be az udvarokat, utcákat.

A mi munkatervünk nem irányul senki ellen, csupán a beteg mentalitások és magatartások ellen. Önmagunk gyógyítása érdekében történik, amihez épp olyan jogunk van, mint bárki másnak, mint más bajba jutott közösségeknek. Nehogy valaki nemzeti elfogultsággal, szűkkeblűséggel, etnofasizmussal, vagy egyéb jogokba való belegázolással vádoljon, de közösségi létünk, megmaradásunk nemcsak számunkra fontos, hanem – egészen tág dimenziókban – az egész emberiség számára is, hiszen a történelem során az általunk alkotott értékek hordozói, letéteményesei, legilletékesebb továbbfejlesztői is mi vagyunk. Az európai értékrend igen fontos eleme a sokféleség, a különböző kultúrák megőrzése, éltetése. Amennyiben politikailag, gazdaságilag, szellemileg integrálódó kontinensünkön megvalósul a különböző nemzeti értékek befogadása, akkor azok, mint részek az egészt, kialakítják a sokféleségnek azt a harmonikus egységét, amely valamennyiünk számára gazdagodást, kiteljesedést jelent. A lehetőségekben és színekben bővülő Európa valamennyi alkotóelemének többet fog nyújtani, mint amennyit azok korábban egyenként realizálni tudtak. A betársuló közösségek hozományából, mint különösből az általános, úgy alakul ki a nemzetiből az egyetemes európai összvagyon, megőrizve mindent, ami sajátos, és a kölcsönösség elve alapján mindegyik részeltet másokat a magáéból és részesül a másokéból, egy tartalmasabb élet keretei között. A rész és egész viszonyában követendő cél tehát a minél erősebb jelenlét. Erre a készenléti állapotra pedig csak a minőségileg és mennyiségileg is egészséges közösségek képesek. A számbeliségükben hanyatló társadalmak, egy kritikus határon túl, már képtelenek az önmegújításra és a kiegyensúlyozott cserekapcsolatokra. A szociális gondok, az értékteremtés-megőrzés irányából jelentkező categoricus imperativusok fölött, nekünk, hívő embereknek ott van a legfelső, az élet továbbadására felszólító parancs Istentől: „Sokasodjatok, és szaporodjatok. Töltsétek be a földet.” A föld nekünk jutó részére, a szülőföldre vonatkoztatva, magunkra nézve mi kötelezőnek tartjuk ezt a parancsot. Isten nem csak számokkal, hanem szándékokkal is számol: szabad akarattal megajándékozott teremtményei tiszta szándékával. Református lelkészeink javarésze jó példával jár a hívek előtt. A kolozsvári statisztikát ismerem. A tizenkét lelkészcsaládban több mint ötven gyermek bizonyítja az isteni parancs teljesítését. De nemcsak a református papok parókiáiról, hanem katolikus csángók, és felekezeti

különbség nélkül, szilágysági és székelyudvarhelyi gazdák, polgárok háza tájáról is vannak jó híreink. Sőt Kalotaszegről is bíztató jelekről tudok beszámolni: a napokban, Vistán jártamban, az ifjú házas, de már két gyermekes felházi tiszteletesék mondták, hogy az egyke helyett immár a kettőke divatja terjed náluk is, a Kalotaszegen. Remélhető, hogy még a háromka is divatba jön, hiszen ma már sehol sem mondják azt, amit szinte kihívóan, szemünkbe vágva mondtak nekünk 29 esztendővel ezelőtt: „Hagyjon békén minket a kérdéseivel, meg a filmező masináival! Egy gyermek örömnek is, bánatnak is elég!” Azóta rájöhettek a különben derék kalotaszegi atyafiak, hogy aggályoskodó örömnek, és nyomasztó bánatnak talán elég egy gyermek, de arra nem, hogy megmaradjon az iskola, hogy ne költözzön más faluba a polgármesteri hivatal, hogy ne zárják be a tejbegyűjtőt, hogy ne deszkázzák be a házak ablakait, hogy ne nője be a fű a szomszéd küszöbét. És ahhoz a bölcsességhez sem túl hosszú az út, amely így szól: „igaz, hogy több gyermekkel több a gond, de aki többet szül, az nem bolond, mert az öröm sokkal több – másoknál ő a különb”. Nemigen találni olyan sokgyermekes szülőt, aki megbánta volna, hogy az átlagnál többet vállalt, de szinte kivétel nélkül valamennyien elégedett, boldog ember benyomását keltik, akik még sűrű gondjukról is derűvel tudnak szólni. Sugárzik belőlük a boldogsággal ötvözött biztonságérzet. A kiteljesedett életérzés birtokosai ők, akiket az átlagemberek alig értenek. A fájdalmak odisszeáját végigszenvedő Ady Endre, aki koravénen rájön, hogy már lekéste saját lehetőségeit, a zseni világoslátásával és aforisztikus tömörségével, három kijelentő mondatban megfogalmazta azt, amiről mi most két napon keresztül (és még sokáig) beszélni fogunk, és remélem, nem csak beszélni, de cselekedni is. Ady Endre ezt mondja: „Mert Isten az élet igazsága. Parancsa ez: mindenki éljen. Parancsa ez: mindenki örüljön.” Nevezhetném ezt a három mondatot a költő evangelizációjának, igehirdetésének. És amíg életről, igazságról gyakran elmélkedünk, addig az öröm ritkábban kerül előtérbe. Pedig mindenki boldog szeretne lenni. Több odafigyeléssel javítani lehetne közérzetünkön, sőt még a magánérzetünkön is. Jelen esetben nagyon fontos, hogy tudunk-e örülni az életnek? Azt hiszem, hogy

csak annak van hajlandósága tovább adni az életet, aki maga is tud örülni az életnek. Az öröm pedig a lét pozitív ajándékainál kezdődik, és a szellemieken át a lelkiekig tart – egy szál illatos virágtól, a zenén át, az imádságig. Ady után beszélni még sokat, de mondani keveset lehetne. Tartsunk szemlét tehát közvetlen teendőink fölött, és lehetőleg már innen távozóban kezdjük el a munkát. Azt a munkát, amelyet már évtizedekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni, de sajnos mindig voltak más, úgynevezett prioritások. Ne kutassuk, kik voltak helyzetben, kik mennyit mulasztottak, és mondjuk ki, hogy nem volt teljes az érdektelenség sem, mert voltak azért vérszegény, és közvetett gesztusok kormányzati-, egyháziés civil szervezeti részről is, de nem jártak kellő eredménnyel. Az Áldás, népesség mozgalom többet kíván tenni. Azért vagyunk itt ennyien, ennyi helyről, és ennyi intézmény-, szándék- és szakterület képviseletében, mert amint azt a vizsgálatok már korábban megállapították: több ok külön-külön és együttesen váltotta ki a szimptómákat, illetve – ha már orvosi hasonlatokat használunk –, a tünetegyüttest, a szindrómát. És ezt egyetlen fogalommal megragadva, kimondhatjuk azt, ami ma már többször is elhangzott: vészes népességfogyás. Így a kezelésnek, terápiának is több oldalról kell megközelítenie a beteget. Rendezvényünket a reprezentativitás, a szakmaiság és a gyakorlatiasság szempontjai szerint kívántuk megszervezni. Egyházak és civil szervezetek vezetői, a kormányzati-törvényhozói szférához közel álló személyiségek, és a szakma, valamint a népességgondozás, közvetve a népesedésinépmozgalmi folyamatok alakításában eredményeket felmutató szerveződések kiváló képviselőit hívtuk meg, kértük fel előadásra. Azt szeretnénk, ha egészen konkrét cselekvési tervek fogalmazódnának meg az előadások folytatásaként, és a különböző munkacsoportok előterjesztései alapján. Csak néhány példa: törvénytervezetet kellene benyújtani a parlamentbe arról, hogy a három gyermeknél többet felnevelő anyáknak olyan juttatásokat biztosítsanak, mint amilyenek a munkaviszonyból erednek. A sajtó indítson gyerekfotó-pályázatot. A televíziók indítsanak állandó rovatot Babakacaj címmel. A zenetársaság

hirdessen pályázatot olyan művekre, mint amilyen a ’60-as években volt a csodálatos Baby-boogi. Egy szakemberekből álló csoport menjen ki Désházára, és nézze meg, hogyan lehet hasznosítani az ott található, rendkívül jó minőségű kék agyagot, amely le tudná kötni a munkaerőt. Befektetőt kellene keresni az ehhez szükséges gép, felszerelés megvásárlására. Az ily módon megteremtett munkahelyek jóvoltából a fiatalok nem kényszerülnének más vidéken munkát keresni, hanem otthon maradnának, és szívesebben vállalnának több gyermeket. Nagyon sok ötlet, javaslat, sőt kész terv futott be szervező irodánkba, miután híre ment kezdeményezésünknek. Ez újabb serkentést jelentett számunkra, és örömmel tölt el, hogy már a következő munkaértekezletünk anyaga is gyűlni kezdett. Nagyon remélem, hogy odaadó munkatársakban nem lesz hiány, és ezennel valamennyiüket felkérjük, hogy maradjanak továbbra is velünk a feladatvállalásban, a munkában. Zászlóbontó értekezleten vagyunk. „Győzedelmes tervünk: a munka.” Jó, ha néhány szállóigét megjegyzünk, továbbvisszük magunkkal erről az értekezletről, és időnként felidézünk. Mert az elmúlt néhány évtized bizonyítja: a jó példa, ha lassan is, de terjed, a sokszor lesajnált, úgymond lelki prédikáció, lelki fröccs is képes közgondolkodást és magatartást befolyásolni. Mára eltűnt az „egy gyermek örömnek is, bánatnak is elég” öngyilkos, és bornírt „bölcselete”, és eltűnt a véletlenül világra jött második gyermekre mondott nagymamai átok: „kisunokám, annyi napot élj, ahány szemed van!” Jöjjön helyettük a désházai szállóige: „Egy gyerek – nem gyerek, két gyerek – fél gyerek, három gyerek – egy gyerek, négy gyerek: család.” Addig is, gyermekeinkre gondolva, tanuljuk meg a fordított ragozást: ő, te, én, ők, ti, mi. Mert elvándorlás, beolvadás – jogos döntése bárkinek, és talán mérsékelhető, de pozitív elmozdulás, amint azt hallhattuk, csak akkor lesz, ha megnő bennünk a csodatevő szeretet, és megnyitjuk családunk, otthonunk ajtaját, hogy új teremtményeket fogadhassunk szeretetünkbe. Szeretett társaim a gondban! Vegyük észre: az információ, a száguldás, a világűr meghódítása – a pénz megújult hatalma, a teljesítmény hajszolásának századában, vegyük már észre, hogy másról van szó, mint amire legtöbben és legelőször gondolunk. Arról van szó, hogy megmarad a hit, remény, és szeretet,

amelyek közt a legnagyobb a szeretet, amely soha el nem fogy, és amelyből minél többet adunk másoknak, annál több marad belőle nekünk. Itt mondok köszönetet a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványnak azért az anyagi és erkölcsi támogatásért, amellyel lehetővé tették ennek az értekezletnek a megszervezését. Köszönetet mondunk azoknak, akik előadásukkal, hozzászólásukkal és figyelmükkel mellénk álltak, mellénk állnak, és akik bármilyen formában támogattak bennünket. Hála Istennek, sokan vannak, és úgy látom, hogy még többen lesznek. Önöknek köszönöm, hogy meghallgattak, és így köszönök el: áldás, népesség!

„A Harmadik királyfi vagy Királylány” Irodalmi vetélkedő a Kárpát-medencében élő magyar gyermekeknek és fiataloknak

A magyarság jövője szempontjából rövid távú cél a népességcsökkenés megfékezése. Hosszú távon pedig a folyamatos gyarapodás annak érdekében, hogy többségben maradjunk a Kárpát-hazában. A népességcsökkenés elsősorban a gyermekvállalási kedv hiányával magyarázható. Éppen ezért kötelesség a gyerekvállalás szükségességéről beszélni, és népszerűsíteni kell a három- vagy többgyerekes családmodellt. Demográfiai és lélektani szempontok arra engednek következtetni, hogy a harmadik gyermek vállalására könnyebben elhatározzák magukat a szülők, mint az első vagy a második esetében. Ez magyarázza azt a kezdeményezést, amit 2011-ben indítottunk el a „A Harmadik Királyfi vagy Királylány” témakörben, Erdélyben. Társaságunkhoz több száz alkotás érkezett, mind olyan alkotások, amelyek témája a harmadik, vagy többedik testvér iránti vágyakozás és az iránta érzett szeretet volt. Nemcsak értékes irodalmi művek születtek, hanem a megfogalmazott vágyakozás hatására kisbabák is. A célok és eredmények ismeretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) partnerségi kapcsolatot létesített az Áldás-Népesség Társasággal és a “A Harmadik Királyfi vagy Királylány” vetélkedőt 2015től kezdődően kiterjeszti a Kárpát-medencére. Várhatóan 2015. tavaszán kerül sor az első pályázat kiírására a nevezett témában azzal a céllal, hogy a népességfogyásunk megállítása közüggyé váljon. A vetélkedő időtartama várhatóan három év lesz. 2015-ben a középiskolások (V-VIII. osztályosok), 2015/16-ban az elemisták (0-II. és III-IV. osztály), 2016/17-ben pedig az óvodások és a IX-XII osztályosok pályázhatnak. A III-XII. osztályos pályázók akár maguk lehetnek a harmadik királyfik vagy királylányok, azaz megfogalmazhatják, hogy miért jó egy családban harmadik vagy többedik gyermeknek lenni. A pályázat során egyéni munkákat várunk, melyek bármilyen írott műfajú (esszé, monda, vers, valós történet, napló, tudományos dolgozat, riport, stb.) alkotások lehetnek, és amelynek témája a testvérek iránti szeretet, illetve a több testvér iránti vágyakozás.

Valamennyi kategóriában a nagycsaládos életről is lehet írni. A 0-III. osztályosok (felkészítő csoportosok és írni megfelelően még nem tudó kisiskolások) esetében a pályázó osztályközösségektől mesékből, versekből, vallomásokból és bármilyen technikával készült képzőművészeti alkotásokból szerkesztett összeállítást várunk. Az óvodások esetében minden pályázó csoporttól egy DVD-re rögzített, 15-20 perces videofelvételt várunk. A kis előadás állhat gyermekjátékokból, versekből, gyermekdalokból, lehet bábokkal vagy élő szereplőkkel színre vitt mese. Mindegyik kategóriában lesz egy kiemelt I., II. és III. díj, amelynek az átadására Budapesten kerül sor. Ezeken kívül az Anyaországban és mindegyik régióban (Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és a diaszpóra) lesznek különdíjak, amelyek az adott régióban egy népességgyarapodást célzó konferencia keretében adódnak át. A beérkező pályázatokat egy 7 tagú zsűri bírálja el. A zsűri két tagja anyaországi, kettő erdélyi, egy felvidéki, egy délvidéki és egy kárpátaljai. A legjobb pályaművekből kategóriánként egy-egy kiadványt kívánunk szerkeszteni, ezzel is a többgyerekes családmodellt kívánjuk népszerűsíteni. Tekintettel a téma jelentőségére, a vetélkedő fővédnöki szerepére dr. Kövér László urat, a Magyar Országgyűlés elnökét kérjük fel, aki már az erdélyi vetélkedő során betöltötte ezt a szerepet.

Kalotaszegi kulturális, művelődési és sportközpont létrehozása Inaktelkén

Az Áldás Népesség Társaság az Inaktelki Református Egyház tulajdonában levő ingatlant bérmentesen, egy 35 évre szóló szerződés keretében megkapta, annak érdekében, hogy a felújítások elkezdődhessenek, és minél hamarabb céljainknak és elképzeléseinknek megfelelően a hagyományőrző programjainkat megtudjuk szervezni. A társaság hosszú távú célja, hogy egy Kulturális, Művelődési és Sport Központot hozza létre, de mindezek eléréséhez elengedhetetlenek a támogatások, amelyeket romániai, magyarországi illetve uniós forrásokból kíván megteremteni. A telek közel 3000 m2-es, amin az elképzelések szerint a már meglevő tájház és csűr épülete mellett egy új kb. 250 m2 alapterületű épület és egy 35x15 m-es multifunkcionális sportpálya épüljön.

Ábra 1 – Inaktelki Kulturális Művelődési és Sport Központ

Az új épület illetve a sportpálya mellett a már létező inaktelki tájházat szeretnénk felújítani annak érdekében, hogy az anyaországban illetve Erdélyben és a szórványban, nagycsaládban élő magyar gyermekek számára hagyományőrző és oktató nyári táborokat tudjunk szervezni. A program keretén belül, lehetőséget akarunk biztosítani, hogy a gyerekek megismerjék a kalotaszegi hagyományokat, a kultúrát, népszokásokat ezáltal megmutatni számukra, hogy milyenek a kalotaszegi magyarok. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy e táborok, rendezvények alkalmával megtanítsuk, illetve megértessük a gyermekekkel, hogy mennyire fontos az, hogy megőrizzék kultúrájukat, hagyományaikat és, hogy minden áron ragaszkodjanak magyarságukhoz. Elképzeléseink szerint egy 40-45 személy elszállásolására képes új épületet szeretnénk felépíteni, ahol körülbelül 12-15 szoba lenne, több fürdő, egy közös étkező, konyha, fitneszterem és egy 80-100 fő befogadására képes konferenciaterem ahol a különböző rendezvényeinket, képzéseinket tartanánk.

A kalotaszegi kulturális, műlelődési és sportközpont keretében a következő programokban gondolkodunk: 

A hagyományos kalotaszegi népi kultúra megőrzése és népszerűsítése érdekében szervezett képzések 

Bútorfestés, Gyöngyfűzés, Fafaragás, Kürtőskalács sütés, Kenyérsütés



Nemzetközi illetve helyi népzene és néptánc táborok szervezése



Kulturális napok szervezése



Nagycsaládban élő gyermekek segítése, táboroztatása



Kalotaszegi kulturális útvonalak kiépítése (érdekességek, látnivalók, nevezetességek, templomok stb.)



Sport rendezvények szervezése, bicikli illetve megismerésére, természetjáró túrák szervezése



Futball illetve kézilabda kupák, bajnokságok szervezése a kalotaszegi gyerekek számára



Oktató, továbbképző hétvégék szervezése

gyalogtúrák

szervezése

Kalotaszeg

Az inaktelki Tájház felújítása Az inaktelki tájház 1914-ben épült és a közel 100 év és a karbantartás hiánya meglátszik úgy az épületen, mint a hozzá tartozó csűr épületén és az egész ingatlanon. Elsődleges célunk, hogy az ingatlanon található épületeteket, (tájház, csűr, ól, sütőkemence), valamint a telket körülvevő kerítést eredeti állapotába, az inaktelki hagyományoknak és motívumrendszernek megfelelően visszaállítsuk.

Ábra 2 – Tájház és bal oldalán a sütőkemence épülete felújítás előtt

Az épület alapzata az évek során megereszkedett, homlokzatában a fa elkorhadt, több tartógerenda is elkorhadt, a konyha beázott, és a beázás következtében a hátsó fal is elkezdett omladozni, így első lépéskent ezeket szeretnénk helyreállítani.

Ábra 3 – Tájház épülete

A javítások illetve felújítások első lépéseként a 100 éves épület fedelét sikerült 2014 végére felújítani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (1 millió HUF) valamint a Communitas Alalpítvány (4.000 RON) támogatásából, de annak, érdekében, hogy az épületet eredeti állapotába lehessen visszaállítani még hosszú és költséges út vezet, éppen ezért folyamatosan új partnereket és támogatókat keresünk.

Ábra 4 – A tájház új homlokzata

Ábra 5 – A fedél foliázása és újjanon fedése

Ábra 6 – Az új díszítő elemek az eredeti minták alapján

Az inaktelki tájházhoz tartozó csűr átalakítása A Tájház épületén kívül a csűrnek a felújítását és átalakítását is tervezzük, annak érdekében, hogy a csűrből egy olyan múzeum jöjjön létre, amely helytörténeti jellegű, adattárral, időszakos kiállításokkal, ahol kép-, hang- illetve filmfelvételek vetítésével mutatná be az inaktelki népművészet jellegzetességeit. Emellett az épület különböző hagyományőrző illetve kulturális rendezvények helyszínéül is szolgálhat majd.

Ábra 7 – A csűr

A turisták illetve az itt táborozók mellett a csűr átalakítása a helyi gyerekek számára is fontos lenne, ugyanis az épület felújítását követően a 2013-ban a társaság támogatásával megalakult Inaktelki Hasznos Gyermek és Felnőtt Néptáncegyüttesek bármikor táncpróbákat tarthatnának, ez lehetne a faluban az a hely, ahol egy nagycsaládként összegyűlhetnének, és ápolhatnák az örökségüket, azaz a táncfogásokat (figurákat), népdalokat, amelyeket akár szüleiktől, akár nagyszüleiktől tanultak.

Ábra 8 – A csűr belülről

A csűr szerkezetét tekintve három fő egységre van osztva, alapterülete 120 m2. A középső rész a legnagyobb, mintegy 45 m2, ahova a tánctermet lehetne kialakítani, ahol az inaktelki Hasznos Néptáncegyüttes gyerek és felnőtt csoportja táncpróbákat tarthatna, illetve ha nagyobb csoportok érkeznének, akár fel is léphetnének a turisták számára. Azokon a napokon, amikor nem lennének táncpróbák, illetve előre bejelentkezett csoportok érkeznének, a helyiség adna otthont a kiállításoknak. Az egyik oldalsó teremben lenne a „mozi” terem, ahol fotókat, film- és hangfelvételeket lehetne bemutatni az érdeklődők számára. A harmadik termet adattárrá kellene alakítani, ahol az elmúlt évtizedekben Inaktelkén illetve Inaktelkéről gyűjtött anyagok másolatát el lehetne helyezni (digitális illetve tárgyiasult formában), és szükség és igény szerint lehetne ezen anyagokból válogatva tematikus kiállításokat rendezni.

A felújítások utolsó eleme az ingatlant körülvevő kerítés lenne, ami már évek óta tönkre ment, így szabad bejárás van mindenki számára a telekre. Egyetlen dolog, ami az évek során épen maradt az az utcaajtó, amin még jól látszik az inaktelki fafaragás és díszítés, és azt megőrizve és a stílust megtartva szeretnénk kaput illetve kerítést építeni.

Ábra 9 – Utcaajtó, kapu, az épület és a csűr

Multifunkcionális műfüves sportpálya létrehozása A Társaság az egészséges életmód és testmozgás fontosságának népszerűsítése és támogatása érdekében döntött úgy, hogy egy műfüves sportpályát hozzon létre az ingatlanra, mely úgy a településen élő fiatalok, főként gyerekek, mint az ide látogatók számára kiváló szabadidős tevékenységnek bizonyulhat, így az érdeklődők számára remek sportolási lehetőségeket nyújthatunk. A társaság rendezvényein kívül a pályát bérleti díj ellenében kiadná, 1gy belépőkből a Társaság is bevételi forráshoz juthat, amelyet a pálya üzemeltetésére, fejlesztésére fordíthat. Elképzelésünk szerint a multifunkcionális műfüves sportpályának a telek nyugati része adna otthont egy 38 méter hosszú illetve 16 méter széles területen. A több mint 500 m 2-es műfüves pályán egy kispályás foci (35x15m), egy kézilabda (35x15m), egy tenisz (24x11m) valamint egy kosárlabda pálya (15x9m) kerülne kialakításra.

Ábra 10 –Műfüves multifunkcionális sportpálya (MINTA)

A műfüves pálya a rendelkezésre álló kis terület miatt a lehető legjobb megoldást nyújthatja, ugyanis kapacitása megegyezik 3-4 hagyományos sportpálya kapacitásával. A műfüves pálya állandó minőséget tud nyújtani minden sportág számára, és élettartamát tekintve is sokkal hosszabb ideig használható, mint egy hagyományos gyep borítású pálya, mely kb. 300 órányi igénybevétel után elhasználódik, addig a műfüves pálya akár heti 7 napos, napi 24 órás, évi 365 napos igénybevétel mellett is használható marad. Egy másik fontos érv a műfüves pálya mellett, hogy míg a hagyományos pályákon folyamatos karbantartás szükséges (gyep ültetése, folyamatos nyírás, locsolás, a vonalazások folytonos festése), ami mind időt, energiát és főként pénzt igényel, addig egy műfüves pályával mindez nincs, hiszen megfelelő kivitelezéssel és minimális karbantartással a pálya akár 10-15 évig is használható marad. A pályát egy 4-5 méter magas hálóval ellátott labdafogó kerítés szükséges, egy korszerű világítási rendszer és minden játékhoz a szükséges vonalak meghúzása, melyek különböző színekkel lennének majd felfestve a könnyebb tájékozódás és használhatóság érdekében. Amennyiben az új művelődési és kulturális központra sikerül támogatást nyerni, akkor az új épület alaksorában a téli hónapokban illetve rossz idő esetén is lehetőség lenne a sportolásra egy megfelelően felszerelt fitneszterem kialakításával. A sportpályán kívül a település mezei illetve erdei útjai is kiválóak a sportolásra, ezért több gyermek illetve felnőtt kerékpár beszerzése is fontos lenne, hiszen a kulturális rendezvények mellett sportrendezvényekkel is lehetne szélesíteni a központ tevékenységi körét, mint például bicikli túrák szervezésével Kalotaszeg megismerésére, valamint egy 7 km hosszúságú bicikliút kiépítésével a turisták illetve a táborozó gyerekek számára, így megközelíthető lenne a településtől 3 km-re található Gyerőffyszöktető is. A létesítmény felépítését követően számos sportrendezvényt lehetne szervezni, többek között a mára már híressé vált Kalotaszegi-Kupának a kisebb, gyerekek számára szervezett változatát is, mellyel még szélesebb körben lehetne a sport fontosságát és az egészségre jótékony hatását népszerűsíteni, és mely rendezvényre ez a kisebb pálya tökéletes lenne.

Inaktelke – Kalotaszeg egy gyöngyszeme Inaktelke a hármas felosztású Kalotaszeg (Felszeg, Alszeg, Nádasmente) közül, a Nádasmente régióhoz tartozik, ezt nevezik “Cifra Kalotaszegnek”. A tájegység a Nádas és mellékpatakjai völgyeiben elterülő falvakat foglalja magába, ahol a legdíszesebb és legszínesebb a népviselet. Pompás viseletük kissé túlzásba viszi a cifrálkodást, ami főleg a gyöngy zsúfolt használatában mutatkozik meg. Inaktelke közvetlenül a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal és a Kolozsvár–Egeres autóút között, a Nádasdarócot Gyerővásárhellyel összekötő úton fekszik. Egy domb választja el Egerestől, amelyet az inaktelki emberek Ligetnek vagy Lügetnek neveznek. Nádasdaróc felől aszfaltozott úton közelíthető meg.

Ábra 11 - Fekvése

Története Írásos emlékek szerint a falu már az 1200-as évek közepén létezett. A történelme folyamán több neve is volt, mint pl. Villa Inocu, Inuka, Inoka stb., de feltehetően helyet is változtatott. Eszerint a régi falu a helybeliek által Cserének (értsd: cserebere, elcserélés) nevezett, a falutól 1 km-re délkeletre található sík tetejű dombon volt. A domb a csere folytán valószínűleg innen kapta nevét. Magyar lakossága

a reformáció óta

Egyházmegye tagja.

A

református, falu

az Erdélyi

a trianoni

Református

Egyházkerület,

békeszerződésig Kolozs

Kalotaszegi

vármegye bánffyhunyadi

járásához tartozott. 1850-ben 430 lakost vettek számba, 1930-ban 700-an éltek itt, hogy aztán 1992-re a népesség majdnem az 1850-es lélekszámra csökkenjen, 497 fővel, 2010-ben pedig már csak 350 fő. A Gyerőfy család birtoka volt, a monda szerint nevét az egyik leszármazottról, Inukáról kapta, aki a faluban folydogáló Hasznos patak gyógyvizével kezelt reumás, különféle bőrbántalmaktól szenvedő betegeket. Életéről és haláláról több legenda is ismeretes a faluban. Érdekesség, hogy az 1970-es évektől a 90-es évekig egy helyi legényekből szerveződött „Rózsa Sándor Banda” nevű lokálpatrióta csoport működött, mely egy, a fiatalok körében jóval korábban létező szokásvilágot és szabálygyűjteményt próbált feleleveníteni. Célja a falusi fiatalok összetartása, bálok és közös szórakozások szervezése, a legények közti hierarchia és a fiatalságon belüli rend kézben tartása, továbbá az inaktelki lányok iránt érdeklődő más falusi legények esetleges elűzése volt. A Rózsa Sándor Banda tagjainak a legénysorból való kiöregedésével a banda megszűnt, új tagok soha nem léptek be. Megszűnése után a falu fiataljai még évekig őrizték a banda idejében meghonosodott íratlan szabályokat. Az új generációk más jellegű szocializálódása miatt mára ezek javarészt lényegtelenné váltak és homályba vesztek.

Az inaktelki református templom A falu legmagasabb pontján helyezkedik el. A mostani új templomot 1867-68-ban építették, eredetileg helyén temető volt. A templom egyhajós, és egy tornya van. A templom belsejében található különlegességek a szószék fölötti korona, ami 1783-ban volt készítve, még a régi templom számára és ezt őrzitek meg mind a mai napig. A koronán kívül még egyedi az orgona is, amelyet Kolonics István készített 1891-ben. A toronyban két harang van egy kicsi és egy nagy. Ezeket még az egyházfik kell, húzzák, mivel ez még nincs gépesítve. A nagyobbik harang 1813-ban volt készítve, míg az új kicsi 1923-ban mivel az előzőt elvitték a világháborúk idején.

Ábra 12 – Az inaktelki református templom

A templom felújítása 2006-ban fejeződött be, amikorra a külső vakolatot leverték és a hibákat kijavították valamint kifugázták a kövek között és ezáltal sikerült visszaállítani a templom eredeti kinézetét. A templom belseje szintén ebben az évben kapta meg a mostani kinézetét, amikor kazettás mennyezet kapott, olyan kazettákból, amelyeket a faluban élő asszonyok festetettek és helyi motívumokkal díszítettek, valamint a régi padokat is újakra cserélték.

Ábra 13 – A templom belülről

A tájház Amint az egész Kalotaszegre, így Inaktelkére is érvényes, hogy a régi házakhoz fából készült díszes kapu tartozott, valamint a házoromzatok is szintén díszítve voltak, amik a legtöbb esetben helyi mesteremberek kiváló munkáját tükrözte.

Ábra 14 – Az inaktelki tájház

A faluban, a legtöbb házban még megtaláljuk a tisztaszobát, amit a helyiek cifraszobának neveznek, amelyekben mennyezetig érő vetett ágy, pad és üvegezett almárium díszeleg.

A viseletek bár tájegységenként hasonlóságot mutatnak, szinte minden falunak megvannak a saját jellegzetességei. Kutatók szerint a kalotaszegi népviselet a legszínesebb, a legművészibb magyar viseletek közé tartozik.

Ábra 15 – Tájház belülről (Cifra szoba, fiatalok hálószobája – festett asztal, pad, láda)

A nők fehérneműként pendelyt hordanak. A szoknya vagy fersing aprón ráncolt, előtte kötényt vagy kötőt hordanak. A női ing nyakból ráncosan hull alá, írásosan díszítik, és vállfős ing a neve. Az ing fölött “mejjrevalót” hordanak, amelynek szinte a teljes felületét pamut- vagy gyapjúfonallal varrják ki. Lábukra fekete vagy piros csizmát húznak. A lányok viseletének különleges dísze a gyöngyökkel

gazdagon díszített párta. Az asszonyok fejükön, gazdag mintavilággal rendelkező, úgynevezett szőrkendőket hordanak.

Ábra 16 – Tájház belülről (Cifra szoba, fiatalok hálószobája – Vetett ágy, férfi illetve női ünneplő ruha)

A férfiak régen bűgatyát hordtak, napjainkban ezt a posztóharisnya váltotta fel. Ehhez bő inget és fekete csizmát viselnek. Felsőruhaként bujkát hordanak, amit az öregeknek fekete, a fiataloknak pedig piros-zöld színű gépvarrással díszítenek. A legények fejükön zöld pörge vagy gyöngyökkel díszített kalapot hordanak.

Ábra 17 - Tájház belülről (Konyha, szülők hálószobája – Kemence, szövőszék, hétköznapi női viselet)

Az épületben a második szoba ad helyet a konyhának és ez volt egyben az idősebbek a szülők hálószobája is. Amíg a cifra szobában mindin faragott, hímzett és dúsan díszített addig erre a helyiségre a visszafogottság jellemző. Az asztal, a székek a padok egyszerűek, kevés esetben találhatók rajta faragott minták, de díszes festések már nem. Amint a képeken is látszik ezek többnyire sötétzöldek vagy natúrnak vannak meghagyva.

Egy másik fontos dolog, ami jól látszik, és szintén különbözik a cifra szoba és a konyha között, hogy a konyhában nincs padló. Ezt a helyiek futtatott földnek nevezik, ami egyfajta sár és agyag keverék, és még a mai napig sok régen épített házban megtalálható. A hétköznapi viselet is sokban különbözik az ünnepitől. Ugyanazon ruhadarabok megtalálhatók, mint az ünnepi viseletben akár a női (szoknya, fersing, kötő, ing, mellyrevaló) akár a férfi ruházatot (bűgatya, ing, fekete csizma, bujka, kalap) nézzük, ám ebben az esetben már díszítést alig találunk. A szoknyán, fersing-en nincsenek gyöngyök, a bujka, a csizma nincs kihímezve és a férfikalapon sem díszeleg gyönggyel megrakott bokréta.

Ábra 18 - Tájház belülről (Konyha, szülők hálószobája – hétköznapi férfi viselet)

Karácsony Zoltán: Az inaktelki figurás néprajzi felfedezése A tanulmány egy kalotaszegi falu, Inaktelke példáján keresztül vizsgálja a hagyományokhoz való viszony átalakulását. Az inaktelki táncélet iránt a kutatók viszonylag korán érdeklődni kezdtek, és megkezdődött a módszeres dokumentálása és feltárása. Ez a munka ugyanakkor visszahatott a falu életére is. A tudományos érdeklődés nemcsak a tánccsoportok működését, repertoárját érintette kedvezően, hanem ennek révén a falu táncéletének a felbomlását is jelentősen lassította. Ezzel párhuzamosan megváltozott a táncélet belső értékelése, a néptáncról kialakított kép és általában a hagyományok megítélése.

Ábra 19 - Legény szeretőjével a kispadon

[…] Inaktelke táncélete, táncos szocializációja a 19. század végéig hasonló, mondhatni azonos volt a környékbeli

Nádas-menti

falvakéhoz

(Nádasdaróc,

Bogártelke,

Mákófalva).

A

hagyományos kistánc gyakorlata - amely a szomszédos Mákófalván századunk közepéig fennmaradt - az első világháború után röviddel megszűnt. Ezután az iskola - pontosabban a mindenkori tanító - vette át a gyerekek táncalkalmainak a megszervezését. Leggyakrabban a tanítási év végén, a bemutatóval egybekötött iskolai vizsga után volt gyerektánc. A szülők közül néhányan összebeszéltek, és fogadtak egy-két zenészt, akik a gyerekek (olykor a mulatság végén a szülők) részére muzsikáltak. Ők általában kiöregedett, elszegényedett, banda nélküli zenészek voltak, s jóval kevesebb fizetségért - amit a szülők közösen álltak - muzsikáltak, mint rendszeresen foglalkoztatott kollégáik. Előfordulhatott, hogy a tanév más napjain (farsangkor, őszi teadélutánokon) is szerveztek gyerektáncot, de ezek időpontja és alkalma esetleges volt. A falu tánckészletének férfitánca, a legényes, helyi nevén figurás, a 20. század elejétől egyre inkább kiszorult a táncciklusból, s a táncszünetek, lakodalmak régebben vetélkedő, ma már inkább bemutató jellegű mutatványos tánca lett. Inaktelkén a táncmulatság rendszerint a legényessel kezdődik. A táncszünet után a legények körbeállnak, a cigány előtt helyezkednek el a zenészek előtt, s közülük mindig egy-két vezéregyéniség, rendszerint csak jeladással, egy-egy kacsintással inti meg a zenésznek, hogy milyen tánc kezdődjön [...] A táncmulatság ma is a legényes táncokkal kezdődik, a legények közül valamelyik egyszerűen beinti a zenészeknek, hogy legényest kívánnak, és a felcsendülő dallamra beugrik valaki a zenészek elé. […] Az elsajátított motívumokat a legények magukban - istállóban, mezőn - gyakorolták ki és csak azután mutatták be közönség előtt, ahol ugyanis igen komolyan megítélték a táncolókat. ...kisgyerekkortól figyelemmel kísérik a legényest, otthon népzenét hallanak bizonyos alkalmakkor, rádión keresztül vagy mulatságokban, és amikor a nagyok táncolnak, ők hátrább egy-egy sarokba vagy esetleg kint, próbálgatnak egymás közt. Így fejlődik és alakul a tánc. és nemzedékeken keresztül megmarad... És ez így tovább, kialakul körülöttük egy szűk kör, amely figyeli a táncosnak minden mozgását... és nagyon hozzáértő ez a szűk kör; minden tánc után röviden kifejezi véleményét, egy-

két szóval, de a valóságnak megfelelő, és azt nagyon figyelik a táncosok, és igyekszenek kiérdemelni a jó véleményt. A többiek, mint nézők szoros kört formálnak a táncolók körül, hangtalanul, csendben nézik, és csak miután bevégezte a táncos a táncot, azután mondanak tömör, egyszavas véleményeket, de ezeknek súlya, jelentősége van. Fontos helye volt még a legényes tanulásnak a fonó. Itt a fiatalok egymás között tanulták/tanították a figurákat, mert az adatközlők szerint saját korosztályuk előtt kevésbé szégyellték ügyetlenségüket, mintha idősebb asszonyok vagy férfiak látták volna őket. Nagyon kevés esetben fordult elő, hogy valamelyik táncos édesapját jelölte volna tanítómesterének; ha családon belüli tánctanítás előfordult, akkor leginkább a nagyszülőt, idősebb testvért, unokatestvért nevezték meg oktatóként. A táncot rendszerint apáról fiúra öröklik, és minden jó táncos igyekszik arra, hogy megtanítsa fiát. és utódait jól táncolni, de azonkívül mindig bukkannak föl olyan született tehetségek, akik anélkül, hogy valakinek az irányítása mellett tanulnának, magas fokra jutnak, és az évek folyamán csiszolódik, fejlődik a táncuk, és így elismerésre tesznek szert, és nagy figuragazdagságra, ami tényleg jelentős, és sikert biztosít. […]

Ábra 20 - Inaktelki nők viseletben

A falu táncéletében, tánchagyományában döntő változást az 1940-es évek hoztak. Észak-Erdély Magyarországhoz való csatolása után a helybeli bíró, Rácz Kalló János vezetésével megalakult az úgynevezett gyöngyösbokrétáscsoport. A Gyöngyösbokréta mozgalom keretén belül rendezték meg 1931-1944 között miden év augusztus 20. táján a parasztcsoportok tánc-, ének- és játékbemutatóit Budapesten. A csoport 1941-ben jutott először Budapestre, ahol a Tejmérés című műsorukat mutatták be. Ez a szokás a juhok tejhozamának a megállapításához kapcsolódik, amely - az 1930-as évektől kezdődően - táncos mulatsággal végződik. 1943-ban ismét eljutottak a Szent István-napi ünnepségre. Második műsoruk címe Kapuzás volt, melyben a fiatal lányok énekes-táncos játéka jelentette a színpadi előadásuk keretét. Budapesten kívül felléptek még Kassán, Kolozsvárt, Nagyváradon és Besztercén. Az együttes nyolc párból állt, akik között viszonylag idősebb, középkorú házasemberek és fiatal fiúk, lányok is voltak. Egyik legjobb táncosuk, az 1923-ban született Kalló Ferenc „Malmi”, legényes motívumait később sok helybeli és magyarországi fiatal megtanulta.

Ábra 21 – Inaktelki férfi viseletben

A tánccsoport első budapesti fellépésekor figyelt fel a néptánckutatás az inaktelki táncokra. Az akkorigyöngyösbokrétás csoport táncait - a legényest és a csárdást - Molnár István és Gönyey Sándor rögzítette Budapesten 1941. augusztus 18-án. A kísérőzenét Kalló Márton inaktelki magyar prímás szolgáltatta, de a színpadi fellépéskor egy budapesti zenekar segítette a csoportot. Két évvel később Molnár István személyesen is elment Inaktelkére, ahol újabb táncfelvételeket készített. 1943. november 5-én - amely egybeesett a sorozás napjával - Molnár az egeresi vasútállomás és Inaktelke közötti hegyoldalon, az úgynevezett Csutkó dűlőn készített táncfelvételeket.

Ábra 22 - Inaktelkiek páros tánca

Az 1950-es évek elején - Nagy József helybeli tanító szervezésében - újraszerveződött az inaktelki tánccsoport. A táncok színpadra állításában két kolozsvári táncszakember, Domby Imre koreográfus és Elekes Dénes néptánckutató voltak a segítségükre. Műsorukban a táncok nem valamilyen szokáskeretbe ágyazva, hanem önálló tételként szerepeltek. Az az 1930-as években született generáció volt a tagja ennek az együttesnek, amely a gyöngyösbokrétás csoport hatására figyelt fel faluja táncaira, s kezdte azokat újratanulni. ...persze, mondjuk úgy inaktelki viszonylatban, nagy szerepe volt a tánc fejlődésében a tánccsoportnak is. A fiatalok igyekeztek eltanulni a táncot, hogy együtt legyenek a többi ifjakkal, tagjai lehessenek a tánccsoportnak, alkalom legyen az országban járni, a fővárosban, mint ahogy az meg is történt, és többször díjazva volt a tánccsoport. A hagyományos táncalkalmak megmaradása (fonók, táncházak, bálok) biztosították azt a lehetőséget, hogy a színpadra állított, stilizált táncok ne merevedjek meg, ne kopjanak el. A csoport

„hangadója” Gergely János „Gyurka” volt, aki fiatalabb kora ellenére - iskolázottsága és kiváló táncos képességei révén - meghatározó egyénisége lett a csoport, s egyben a falu „táncéletének”. Ebből a generációból meg kell még említeni Kiss Ferenc, Varga Pál János, Nagy Ferenc és ifj. Gergely István „Fogadós” nevét is, akik szintén jó táncosok hírében álltak.

Ábra 23 - Legény bujkában, bokrétás szalmakalapban, cifra köténnyel

Az inaktelki fiatalok nemcsak megtanulták az előző generációk legényes táncmotívumait, hanem tovább is fejlesztették azokat. Újabb, más falvakból származó figurákat építettek táncaikba, és ők alakították ki az úgynevezettnyitott zárlatot is. A kalotaszegi legényes mellékhangsúlyos zárlatai ugyanis általában alapállásban végződnek. A nyitott zárlatnál az alapállást egy ugrással végrehajtott testsúlyváltás helyettesíti. Ezek a változások azonban nem befolyásolták a tánc alapvető ritmikai/kinetikai szerkezetét.

A tánccsoport kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1970-es évek elejéig működött, igaz, az alapítókat fiatalabbak váltották fel. Fennállásuk során, sok fesztiválon, tömegméretű folklórbemutatókon vettek részt, sőt többször eljutottak Bukarestbe is. A néptánckutatás az 1960-as években - Végvári Rezső és Martin György révén - fedezte fel újra Inaktelkét. Végvári Rezső ebben az időben a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa volt, s a második világháború után ő járt először Inaktelkén, ahol egy lakodalom folyamán nyolc táncfolyamatot rögzített. 1963. december közepétől 1964. január elejéig Martin György és Borbély Jolán a kalotaszegi Nádas mentén végzett táncfolklorisztikai gyűjtőmunkát. Útjuk során december 27-én és 28-án eljutottak Inaktelkére is. Az eddigi gyűjtések közül ez számít a legteljesebbnek. Az előadók vagy a korábbi gyöngyösbokrétás csoport tagjai, vagy az 1950-es évek tánccsoportjának résztvevői voltak. Kálmán Gyuri András egyik csoportban sem szerepelt, Kalló Ferenc viszont mindkettőben. Időközben több táncfolklorisztikai tanulmányban, könyvben is helyet kaptak az inaktelki táncok. Domby Imre Kalotaszegi táncok című könyve kizárólag a falu táncait írja le, és Martin György tánctípusokról és táncdialektusokról írt könyvének mellékletében közli Gergely Ferenc „Gyurka” egy táncrögtönzését. Szintén Martin György Kalló Ferenc „Malmi” egy táncfolyamatán keresztül mutatja be a legényes strukturális-morfologikus elemzési módszerét, s ez a tánc a Magyar nép táncművészete című könyvbe is bekerült, melyből néptáncosok széles köre is megismerhette. Ezen kívül Molnár István, Lányi Ágoston és Martin György több tanulmányában szerepelnek az inaktelki legényesek táncrészletei, motívumai. Az 1970-es évek közepétől meginduló magyarországi és erdélyi táncház mozgalom Inaktelkére is fölhívta a néptáncok iránt érdeklődő fiatalok figyelmét. Amatőr néprajzi gyűjtők, néptánccal foglalkozó koreográfusok, együttes vezetők jutottak el a faluba, akik nemcsak megfigyelték a helyi táncokat, hanem tevékenyen is részt vettek a mulatságokban. Inaktelke táncéletében ez kettős folyamatot indított el. Egyrészt az idősebb, gazdag motívumkészlettel rendelkező táncosok hírneve megnőtt, mivel őket hívták meg a filmfelvételekre, fesztiválokra, elsősorban tőlük tanultak a városi fiatalok. Másrészt helyi jó

táncosok, illetve az egy-egy tánc alkalmával a táncosok közé beállt „idegenek” virtuozitása a fiatalabb, viszonylag csekélyebb motívumkészlettel rendelkező férfiakat elbizonytalanította. Úgy érezték, táncukra, tudásukra nincs szükség, s csak ritkán, kivételes alkalmakkor táncolták a figurást. A legfiatalabb - az 1960-as években született - generáció közül néhányan a városi táncházakban figyeltek

fel

szülőfalujuk

táncaira.

Először

megtanulták

az

ott

tanított,

ötletszerűen

összeállított legényes motívumokat, folyamatokat, majd csak ezután kérték meg szüleiket, rokonságukat és ismerőseiket, hogy mutassák meg figuráikat. Inaktelkéről két táncos „értelmiség” származik. Ifjabb Gergely István „Fogadós” jelenleg a marosvásárhelyi Maros táncegyüttes tagja és Gergely Csaba (Gergely János fia), aki ugyan nem hivatásos táncos, de oktatja, színpadra állítja faluja táncait. Ők táncaikban, tanításaik során már tudatosan kerülik az Inaktelkén nem használt motívumokat, a stílusban idegen elemeket. 1983. július 17-én Martin György, Farkas Zoltán, Zsuráfszki Zoltán és Karácsony Zoltán Inaktelkén egy lakodalom alkalmával készítettek filmfelvételeket. Ez a film az utóbbi idők legteljesebb gyűjtésének számít. Eredeti funkcióban és megrendezett alkalom keretén belül előadott legényes táncokat tartalmaz. A templom előtt és a lakodalom mulatságában előadott táncokat is sikerült rögzíteni. Ezen kívül a gyűjtők Nagy Ferenc udvarára összehívták a jó táncosokat és külön filmfelvételeket is készítettek. A film húsz táncos 39 táncfolyamatát tartalmazza. Külön jelentősége a gyűjtésnek, hogy olyan táncosokat is sikerült filmre venni, akik korábban nem táncoltak még a filmfelvételek során. (Például Kálmán Ferenc „Bandi”, Simon Ferenc „Bokrász”, Tárkanyi Ferenc „Bácsó” stb. Ők egyik tánccsoportnak sem voltak tagjai.)

Összefoglalás A gyöngyösbokrétás és a későbbi tánccsoportok működésének köszönhetően Inaktelke viszonylag hagyományosnak mondható táncéletének felbomlása - a szomszéd falvakhoz hasonlítva - 20-30 évvel később következett be, s ez majd minden hasonló tradícióval rendelkező falura (például Székre, Gyimesközéplokra, Ökörítófülpösre) vonatkozik. A több mint negyven év alatt végzett intenzív táncgyűjtés következtében Inaktelke az egyik legjobban feltérképezett kalotaszegi faluvá vált. A jelenlegi adatok szerint 34 táncosnak több mint 200 táncfolyamatát sikerült rögzíteni, s ez egyedülálló a maga nemében. A gyűjtők érdeklődése ugyanakkor nemcsak a hagyomány továbbélését befolyásolta, hanem annak átértékelését is. Ezek a változások a mindenkori társadalmi-történelmi tényezők függvényében más-más módon fejtették ki hatásukat. A falusi tánccsoportok működése nemcsak a mindenkori hivatalos kultúra, színpadi táncművészet néptáncról kialakított képét befolyásolta, hanem a falu belső életét, hagyományokhoz való viszonyát is átalakította. Forrás: http://www.folkradio.hu/folkszemle/karacsony_inaktelkifiguras/index.php

Egyéb céljaink, rendezvényeink, programjaink Az Áldás Népesség Társaság több célt is kitűzött a jövőre nézve, hiszen úgy érezzük, hogy nem érhet véget a mozgalom tevékenysége a vetélkedők befejezésével. A Társaság tagjai a továbbiakban is olyan programokban gondolkodunk, amik elsősorban a nagycsaládok, nagycsaládban illetve szórványban élő gyerekek, valamint vegyes házasságból született gyerekek érdekeit szolgálják, valamint a hagyományok, a kultúrák megőrzését hirdetik ennek érdekében a jövőre nézve az alábbi terveket, célokat fogalmaztuk meg: 

Keresztapa program



Szakmai továbbképzések óvónők illetve tanítónők számára



Karitatív rendezvények (adománygyűjtő akciók)



Oktató illetve felvilágosító anyagok készítése a “Harmadik királyfi vagy Királylány” irodalmi versenyre beérkezettek alapján



Oktató filmek készítése a “Harmadik királyfi vagy Királylány” irodalmi versenyre beérkezettek alapján

Támogatóink