Értékek rangsora II. (a filozófia és etika szemszögéből) Duffer Erzsébet Dominika OSU nővér A Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Bölcsészettudományi Kar, a Nagyszombati Egyetem és a Misszióstársaság (Lazaristák) Szent Vince Kollégium és Szakkollégium közös szervezése A Szent Vince Esték programsorozat Piliscsaba, 2009. április 28.
Tartalomjegyzék Bevezetés ................................................................................................... 1 Nemzedékek közötti értékátadás?.............................................................. 1 Mi a kultúra? .............................................................................................. 2 Milyen reményre érdemes várnunk vagy ki is a valódi Isten .................... 3 Hogyan jelennek meg az életmódot szabályozó értékek ........................... 5 Hogyan lehet és miért fontos életmódot választani ................................... 7 Befejezés .................................................................................................... 8 Felhasznált irodalom .................................................................................. 8 Bevezetés Az előző előadásban igyekeztünk felfedezni az értékek rangsorát. Megtudtuk, hogy nem kis dologról van itt szó, de nyitva hagytuk a kérdést, hogy milyen értékekről kell tudomást vennünk, mert hiszen látszólag rengeteg lehetőségre lehet gondolni, azokból válogatni, de nem egészen mindegy, hogy milyenekből. Mitől függ tehát a helyes választás és válogatás? Ma efféle kérdésekre igyekszünk feleletet találni. Nemzedékek közötti értékátadás? Váriné Szilágyi Ibolya állítása szerint1 a nemzedékek közötti értékátadás mindig is konfliktuózus folyamatát a mintakövetés, mintatanulás terminusaiban értelmezzük. De mi az, 1
Vö.: VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya: Az ember, a világ és az értékek világa, Budapest: Gondolat, 1987, 270 o., o. 173,k., ISBN 963 281 865 2
2
ami mintaként fogható fel az értéktanulásban, esetleg életmódtanulásban? Rengeteg példáról lehet itt szó: – a szocializáció szinte spontán mintakövetéssel van tele – a tisztasági szokások, az üdvözlési formák, az egymásra figyelés, a segítőkészség. Ezeket mintakövetés útján tanuljuk meg. De „távolról sem biztos, hogy életvezetési elveinket, jövőnk akár csak vágyszintű elképzeléséhez vagy tudatos tervezéséhez irányt adó értékeinket csupán a ’mintakövetés’ mechanizmusai vezérlik.” Eszerint az értékeket lehet, sőt kell tanulnunk. Világosnak látszik, hogy valaki többet képes megtanulni az értékek rendsorából, valaki kevesebbet. Érdekes lenne azt is tanulmányozni, hogy mit érdemes az értékekből elsajátítanunk, és hogyan. Lehetne ezt a választást összehasonlítani egy főiskola választással? Mi lenne itt fontosabb? Főiskolára jutni és azt elvégezni, vagy maga a lehetőség: ilyen vagy olyan főiskolát választani? Láthatjuk, hogy ezekre a kérdésekre felelhetünk például úgy, hogy annak a diáknak, aki közepes tanuló vagy az esetleg túlságosan kiváló, több szinten érdeklődő embernek fontos első sorban a főiskola, de másodsorban csak a kiválónak fontos az, hogy milyen típusú főiskolát végez. De egy fordított feleletet sem tarthatunk helytelennek. Mitől függ az állításunk? A motivációtól? Ha így lenne, mitől függ a motiváció? Miért szeretne az egyik orvos lenni, a másik tanár? Kezdünk látni bizonyos összefüggést a belső és a külső világ közt. A hajlam és a lehetőségek között. Egy közismert mondás azt állítja, hogy amit a szem nem lát, azt a szív nem kívánja. Nosza, a mi feladatunk ma egy választásban: Vagy ki akarjuk nyitni a szemünket és észrevenni, amit a szívünk kíván, vagy túl fáradtak lettünk (hogy ne beszéljünk egyenesen a lustaságról) és kimerülteknek érezzük magunkat, mintha rabszolgává változtunk volna a „Dolgok rémuralma”2 alatt. Mielőtt választanánk, figyeljük meg a következőt. Mi a kultúra? A magyar Nagyszótárban3 található felelet ezt állítja: A kultúra: „1. elavult együttgondolkodás alapvető erkölcsi és esztétikai elvekben, a Világ működtetéséhez szükséges közös Tudás;
2. ma gyorsétterem, melyben Tudomány mindennapi Életet
kotyvaszt Konzumidiótának;
2
3
3. olyan Áruk összessége, melyeket nem célszerű módon
CZAKÓ Gábor: Mi a helyzet? Gazdagságkor titkai esszék, negyedik, javított kiadás, o. 55. Budapest, Boldog Salamon Kör, 20014, 182 o., ISBN 963 440 624 6 Vö.: CZAKÓ Gábor: Magyar-magyar Nagyszótár, zsebkiadás, Banga Ferenc iniciáléival, Antológia Kiadó 1994. In: CZAKÓ Gábor: Mi a helyzet? Gazdagságkor titkai esszék, negyedik, javított kiadás, o. 109, k. Budapest, Boldog Salamon Kör, 20014, 182 o., ISBN 963 440 624 6
3
használnak el, pl. Nyomtatványt nem fűtési, v. higiénés célra; 4. Fogyasztói magatartás, mely úgy tesz, mintha Árut Quasi mellesleg, netán szellemi okból fogyasztott volna el; 5. csúcsiparág, végterméke a Faragott tuskó”,4 vagyis egy teljesen fölösleges gyártmány teljesen fölösleges eredményének fölösleges áruja. Czakó Gábor magyarázata, esetleg kritikája, mintha fel akarna minket rázni az álmos hanyagságunkból és felébreszteni a komótosan szundikáló eszünket. „Máris nemcsak okosabbak lettünk,” – írja – „kaptunk néhány nagybetűvel jelzett utalószót is” (Világ, Tudás, Tudomány, Élet, Konzumidióta, Áruk, Nyomtatvány, Higiénia, Faragott tuskó.) Nem fogjuk most magyarázni az egyes utalószókat, de néhányukat nem kerülhetjük ki. A „Világ filozófiáról” a tévécsatornák gondoskodnak, hiszen „heves Tudományos viták folynak arról, hogy Öröktől fogva létezik-e, vagy Piac és Tudomány nemzeménye.” Ha pedig vallásról akarnánk elmélkedni vagy vitákat folytatni, akkor „A-tól Ω-ig Áruház, létesüléséről” folyik a beszéd. A vallás – természetesen és elsősorban főisten tanulmányozása, és ez „a Piac asszonysága”, „mitológia főistennő, Szentháromság tagja, Termelés és Tudomány főistenek felesége,... és körülötte Tudományra és Termelésre csöppet sem hasonlító istengyermekecskék, ún. Áruk. Tovább is folytathatnánk ezt a szatirikus stílusban kifejezett szomorú állapotát azoknak, akik istenbálványimádók. És azok nyugodtan mi is lehetünk. A Fogyasztó Kunzumidiótának van elnevezve. Miért? Mert vallásos rajongó, „Modern Ember, aki szenvedélyes Fogyasztói mértéktelenségével fönntartja Gazdaság szakadatlan Fejlődését, melynek célja – Fogyasztói mohóságának kielégítése”, hiszen „az Áru istenkék képmása”.5 Milyen reményre érdemes várnunk vagy ki is a valódi Isten A Szentírásban, nem is egy helyen, a legszigorúbban elítélhető bűn a bálványimádás. Nem szükséges sokat gondolkodnunk a mai rövid bevezető elmélkedésünk után, hogy miért. Az embernek a tízparancsolat már az elején azt írja elő és arra „kényszeríti”, hogy az Úr az ő Istene, hogy senki mást ne tekintsen Istennek, csak Őt (Vö. Kiv 20,1-2). Ezt nem önzésből parancsolja Isten az embernek, nem féltékenységből, sem azért, hogy tekintéllyel szeretné vele papjaikat, vagy az Egyházat megerősíteni..., – ilyesmi csak a mi fejünkben születhet
4
5
CZAKÓ Gábor: Mi a helyzet? Gazdagságkor titkai esszék, negyedik, javított kiadás, o. 109-110. Budapest, Boldog Salamon Kör, 20014, 182 o., ISBN 963 440 624 6 Vö.: CZAKÓ Gábor: Mi a helyzet? Gazdagságkor titkai esszék, negyedik, javított kiadás, o. 110-112. Budapest, Boldog Salamon Kör, 20014, 182 o., ISBN 963 440 624 6
4
meg, amivel gyanúsítjuk az Isten jó akaratát velünk szemben. A bálványimádás nem az Istennek, hanem az embernek árt. Benedek pápánk Spe salvi enciklikájának 27. cikkében azt állítja, hogy „aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (vö. Ef 2,12). Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet – az az Isten, aki ’mindvégig’, a ’beteljesedésig’ (Vö. Jn 13,1; 19,30) szeretett és szeret. Akit megérint a szeretet, az kezdi sejteni, mit jelent igazában: ’élet’…” „Az embernek a szó igazi értelmében nincs élete önmagában és csak önmagából: az élet kapcsolat.” Sejtjük a nagyságát, amikor a keresztelésnél azt kérdezik tőlünk, hogy mit várunk a keresztségtől, és a válasz „az örök életet”, tehát „az igazi életet, mely teljes és biztonságos, és a maga teljességében egyszerűen élet.”6 A valódi, elmélyült vallás kizárja a bálványimádás minden formáját. A bálványimádókat nem annyira a Szentírásban találhatjuk, sokkal inkább a mai világban. Az Isten egész biztosan a legnagyobb érték annak, aki Őt megtalálta folytonos keresés után, és ismét folyton keresi. Érdemes egyáltalán egy „kicsit elgondolkodni azon, hogy milyen értelemben tekinthető mintának egy személy értékrendszere és az ezt megvalósító, feladó vagy változtató életmód?”7 Mi okozza az emberben a változtatást, a „módosítás mozzanatait”? Mert ha egyszer már eljöttünk ide, biztosan olyan elhatározással jöttünk, hogy változni akarunk, első sorban mi. Négy kisebb dolog: a szükségletek, érdekek, lehetőségek és a feltételek, ezekkel szoktunk általában törődni és foglalkozni, de ezen kívül egy fontos kérdésre is feleletet kell találnunk: hogyan jelennek meg az életmódot szabályozó értékek. Az értéktanulásban „nincs stabil minta”. „Vagyis a mintaadás és mintavétel esetében többszörösen változó mintával van dolgunk”, és nemcsak azért, mert az embereknek más és más a nézőpontja, „hanem azért is, mert a megfigyelő tulajdonképpen mindig csak egy-egy részletét látja az időben szerveződő folyamatnak és rendszernek”.8 Innen is látható, hogy mennyire fontos a teológia, filozófia, etika, antropológia, tehát az a része az embertudománynak, amely tanulmányozza az embert, mint egységet, nem csak egyes részleteit.
6
7
8
XVI. BENEDEK PÁPA: Spe salvi kezdetű enciklikája a püspököknek, papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és minden krisztushívőnek A keresztény reményről, Budapest: Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2008, 55 o., o. 30-31, ISBN 9 789633 619803 VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya: Az ember, a világ és az értékek világa, Budapest: Gondolat, 1987, 270 o., o. 172, ISBN 963 281 865 2 VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya: Az ember, a világ és az értékek világa, Budapest: Gondolat, 1987, 270 o., o.174, ISBN 963 281 865 2
5
Hogyan jelennek meg az életmódot szabályozó értékek Európa területén talán a legnagyobb megrázkódtatás abban állt, hogy az emberi élet felfogásának határa a sorsról a feladatra helyeződött át. Úgy látszik, hogy talán már a Római birodalomtól kezdve, az európaiak úgy fogadták és értették az életüket, mint egy sorsot, amelyet el kellett fogadni, amelybe bele kellett egyezni. Minden, ami volt, ami van és ami lesz, az a sorsnak köszönhető, mindegy, hogy jó vagy rossz. Az életet úgy értették, hogy az valahogy mindig újra kezdődik, akár egy ciklus. Az élet elképzelése így statikus volt. A reneszánsztól fogva ez a nem változó élet lassan kinyílik, és megkezdődik benne fokozatosan egy olyan élet elképzelése, hogy nem muszáj teljesen passzív módon elfogadni a sorsot. Az élet már nem csak csupán egy sors, hanem egy feladat is. Az életnek van egy bizonyos küldetése.9 Ez a felfogás, természetesen, változtatja az etika területét is. Megjelenik két extremizmus. Az egyik a régi, a másik az új, amely szeretné helyettesíteni az első, középkori „reconciliatio”-mentalitást egy stratégiával, amely javulást biztosít. A tradíciók etikája, melyet egyszerűsítő módon így fejezhetnénk ki: „az ami van, az jó”, és amivel a rendet meg kell és meg is lehet tartani, átmegy egy etikára, amely sokkal liberálisabb és egy csöppet sem türelmes morális hozzáállás: „haljon ki az öreg gonosz világ”. A 19. század utilitarizmusa igyekszik betölteni a keletkező ürességet hedonizmussal. Az ember itt már nem tesz valamit azért, mert azt úgy kellene tennie az esze szerint vagy tekintély nyomása alatt, nem is a jelenések szerint, ahogyan azt a Bibliában olvashatjuk, hanem aszerint, ami megfelel a természetünknek, tehát ami kellemesnek és örömteljesnek tűnik, vagy fordítva, kikerülni azt, ami nehéznek, fáradtságosnak, esetleg utálatosnak, kiállhatatlannak, szomorúnak és hangulattalannak látszik. Ezeket mindenki folyton és naponta tapasztalhatja. Az utilitarizmus úgy szerepel, mint egy természetesen érthető filozófia, amely magában teljesen normális és logikusnak tűnik, mivel felértékeli az ember tetteit a kellemes és kellemetlen kritériuma szerint. De végül is miért nem tud megfelelni? Sőt ártalmas lehet az ember részére? Azért, mert magában rejti a csapdát, egy tipikus logikai csalfa következtetést – angolul, fallacy-t. Kevesen és főleg nem rögtön veszik az ilyesmit észre. Ha igaz a mondás, hogy minden jó hasznos, de nem igaz annak a fordított értelme, tudni illik, hogy minden hasznos jó. Természetesen, az utóbbit így senki sem állítja, ám sokan képesek tévedni abban, hogy a 9
Vö.: KOHÁK, Erazim: Svoboda, svědomí, soužití. Kapitoly z mezilidské etiky, Praha: Slon, 2004, 216 o., o. 134-135, ISBN 80-86429-35-0
6
megjelölt alapelvet vagy nem veszik észre, vagy képtelenek felfedezni ugyanazt egy másképpen fogalmazott mondásban, szakkifejezésben. Az utilitaristák sajnos, erre a hibára építették fel a tanításukat, és ezzel „tévesztgetik” azokat, akik a tudományukat igyekeznek elsajátítani anélkül, hogy észrevennék annak értékveszteségét. Vannak olyanok is, akik nem akarják észrevenni a fallacy-ját, ezért igyekeznek legalább magukban kifogásolni az észnek a működését állítva, hogy az ész is tévedhet, mert ők az érzelem, a szív és „a természetnek” megfelelőbb etikának kidolgozására hivatkoznak. De ne gondoljuk, hogy a dolgok ennyire egyszerűek, amilyennek tűnnek. Kétszáz évvel ezelőtt az emberek nem voltak kevésbé intelligensek, mint mi, csak más, esetleg kisebb volt a tapasztalatuk, kevesebb a tudásuk. Más gondolatokkal foglalkoztak, mint mi, más gondok gyötörték őket, mint minket. Próbálhatnánk őket megérteni, és valahogy megmagyarázni az ő gondolkodásuknak mivoltját. Hogy meg tudjuk ezt tenni, próbáljuk elfogadni, hogy az utilitarizmus nem csupa egoizmust jelent, hanem az egész etikája a greatest happiness principle10-n áll, amit így is lehetne kifejezni: csinálj úgy, hogy a te tetteidből minél több jó származzon/keletkezzen és minél kevesebb szenvedés, minél több ember részére. Ha sikerülne még hozzácsatolnunk a 19. századi emberek lelkesülését, akkor észrevehetnénk és meg tudnánk érteni azt is, hogy részükre az utilitarizmus egy megváltási eszmét, egy etikai evangéliumot jelentett, amely képes volt létrehozni a vágyteljesítő átmenetet egy igazságtalan és rossz századból egy új és igazságos jövőbe. A rengeteg kegyetlenségről, amelyre vezetett ez a felfogás, – de nemcsak ez
(gyermekakasztások kis lopásért11; hazánkban a kora újkor folyamán kerékbetörés,
máglya, vízbefojtás, elevenen eltemetés12) – itt most nem fogunk beszélni. Csak azért említjük, hogy észre tudjuk venni, mi van az emberben. Hisszük vagy nem, mi se vagyunk jobbak, ha nem vigyázunk magunkra, és akármilyen óvatlan pillanatban vagy komplikált feszült szituációban, egy idegroppanásban, képesek vagyunk olyat is megtenni, amiről nem is álmodtunk, sajnos, rossz értelemben. Figyeljük csak meg a mai börtönöket, – és kikkel vannak tele! Ez is egy forma, lehetőség, ahogyan megjelenhet az életmód szabályozó értékek keresése és szüksége. Ennek sok oka lehet és szinte kiszámíthatatlan jelentősége, meg hatása.
10
11
12
Vö.: KOHÁK, Erazim: Svoboda, svědomí, soužití. Kapitoly z mezilidské etiky, Praha: Slon, 2004, 216 o., o. 136, ISBN 80-86429-35-0 Kohák Erazim egy hétéves kislányról beszél, aki ellopott egy hat schilling érékű selyemzsebkendőt, amiért a törvény szerint felakasztották, Vö.: KOHÁK, Erazim: Svoboda, svědomí, soužití. Kapitoly z mezilidské etiky, Praha: Slon, 2004, 216 o., o. 140-141, ISBN 80-86429-35-0 Vö.: GUITMAN Barnabás: Hitvallás és kínvallatás, 108-132 o., o. 130, k. In: ŐZE Sándor – SZELKE László: Apokaliptika és posztmodernitás, Piliscsaba, Szent Vince Szakkollégium, 2009, 272 o., ISBN 978-963-06-6880-
7
Ahogyan már mondtuk, nem elég, ha életvezetési elveinket csupán a „mintakövetés” mechanizmusai vezérlik, nem elég az még tudatos vágyak tervezéséhez sem, sőt, még azoknak elképzeléséhez sem, legfeljebb csak részben. Van, kell hogy legyen más vezérlési mód, amely által hagyjuk magunkat manipuláció nélkül kísérni. Hogyan lehet és miért fontos életmódot választani Az Apokaliptika és posztmodernitás című Szent Vince füzetben lapozgatva, Az eszkatológikus váradalmak és Az apokaliptikus váradalmak cikkek13 után Sziráki Szilviától érdekes állításra találunk: „Apokaliptika és eszkatológia túlmutatnak a történelmen, túl téren és időn, és örökkévalóság távlatait nyitják meg.”14 Ennek az értéke mutatja az irányt, relativizálja a mi kisebb-nagyobb problémáinkat, bizonyítékot ad a valóságról, ezért az értéke sokkal nagyobb, mint gondoljuk! Figyelmünket nem nagy, hanem a legnagyobb dologra irányítja: Arra, ami egyedül fontos, ami mindennek, ami létezik, láthatónak és láthatatlannak, érthetőnek és érthetetlennek az alapja, mozdítója és mestere, annak, ami volt, van és ami lesz. Arról beszélünk, Aki magáról kijelentette: „Én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. ... Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs Isten”.15 Ha ez mind igaz, akkor kell, hogy válasszunk egy új és tökéletesebb életmódot, kell választanunk, ha valamit akarunk magunkkal kezdeni, valahová eljutni, valamit, aminek értéke van, megvalósítani, és nem elégedni meg azzal, ami csak ebben a világban lehet hasznos. Ez a cél nemcsak az enyém, nemcsak azoké, akik körülöttem élnek, de minden emberé. Mindenki egyszer itt hagy mindent, az életét, házát, kedveseit, örömét és baját. Mindenki, aki elhatározza, hogy életét ebbe az irányba viszi, még akkor is, ha botladozik, célját eléri. Így együttműködhetünk abban, hogy egy „káoszból egy új világrendet” hozzunk létre, elsősorban magunkban. A valódi tiszta szeretet is tőlünk, magunkból kell hogy induljon. Láttuk a választásunk eszkatológiai dimenzióját. A döntés sora rajtunk van, döntsünk tehát!
13
14
15
Vö.: SZIRÁKI, Szilvia: Vallástörténeti bevezetés 7-40 o., o.28-32; 32-37. In: ŐZE Sándor – SZELKE László: Apokaliptika és posztmodernitás, Piliscsaba, Szent Vince Szakkollégium, 2009, 272 o., ISBN 978-963-06-6880-4 SZIRÁKI, Szilvia: Vallástörténeti bevezetés 7-40 o., o. 40. In: ŐZE Sándor – SZELKE László: Apokaliptika és posztmodernitás, Piliscsaba, Szent Vince Szakkollégium, 2009, 272 o., ISBN 978-963-06-6880-4 SZIRÁKI, Szilvia: Vallástörténeti bevezetés 7-40 o., o. 28. In: ŐZE Sándor – SZELKE László: Apokaliptika és posztmodernitás, Piliscsaba, Szent Vince Szakkollégium, 2009, 272 o., ISBN 978-963-06-6880-4
8
Befejezés Ha elképzeljük a kozmosz kimondhatatlan nagyságát, a mikro- és a makrokozmosznak egyforma struktúráját, a megszámlálhatatlan csillagokat, amelyeket amikor megpillantunk, talán már nem is léteznek, vagy teljesen másképp néznek ki, olyan távolságban vannak tőlünk, akkor a szemünk előtt állnak Teremtőnk csodálatos tettei, a számtalan lehetőséggel. Merre menjünk, mit válasszunk? Az Isten szolgája (lehetne ez egy utánzásra méltó példaérték?) az, aki végrehajtja akaratát (Iz 44,28), aki engedelmes igyekszik lenni, tudatos vagy tudatlan formában. Azt az Isten maga vezeti Országa kincseihez, a jutalma teljes bizonyossággal sokkal nagyobb már most és lesz is, mint az egész világ csillagai.
Felhasznált irodalom – XVI. BENEDEK PÁPA: Spe salvi kezdetű enciklikája a püspököknek, papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és minden krisztushívőnek A keresztény reményről, Budapest: Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2008, 55 o., ISBN 9 789633 619803 – CZAKÓ Gábor: Mi a helyzet? Gazdagságkor titkai esszék, negyedik, javított kiadás, Budapest, Boldog Salamon Kör, 20014, 182 o., ISBN 963 440 624 6 – KOHÁK, Erazim: Svoboda, svědomí, soužití. Kapitoly z mezilidské etiky, Praha: Slon, 2004, 216 o., ISBN 80-86429-35-0 – ŐZE Sándor – SZELKE László: Apokaliptika és posztmodernitás, Piliscsaba, Szent Vince Szakkollégium, 2009, 272 o., ISBN 978-963-06-6880-4 – VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya: Az ember, a világ és az értékek világa, Budapest: Gondolat, 1987, 270 o., ISBN 963 281 865 2
